légy az enyém0 - adamobooks.comadamobooks.com/files/demo/1857/legy_az_enyem_demo.pdf · elisabeth...

Elisabeth Forest

Légy az enyémGreenshire-i szerelmek 1.

regény

Légy az enyémGreenshire-i szerelmek I.

PDF ISBN 978-963-387-120-1

írta: Elisabeth ForestBerkesné Zombor Anikó

2014.© Minden jog fenntartva

Köszönet a korrektúráért Erikának, és a folyamatos

támogatásért Sylvie-nek, a regény tündér-keresztanyjának.

Soha nem leszek képes meghálálni a segítségüket.

Mottó:

Rád gondolok! - Úgy indázlak körülGondolattal, mint vadszőlő a fát:Nagy levelek, s a szem semmit se látA zöldön túl, amely a törzsre ül.De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevülGondolatért – a szebb valót magátKívánom: téged! Jössz-e, jössz-e hátHozzám, de tüstént? MezítelenülÁlljon derekad, s minden ágadatZúgasd, erős fa, s lombos köteledSzaggasd el s dobd a földre, mert e vadÖrömben: - látlak, hallak s új legetKortyol tüdőm friss árnyékod alatt! –Nem gondolok Rád – itt vagyok Veled.

Elizabeth Barrett-Browning

(a Portugál szonettek-ből)

Első fejezet

Valamikor az 1820-as évek végén:

Greenshire a szigetország legbájosabb vidéke, ebbenmindenki egyetért, még azok is, akik megrögzöttenragaszkodnak a város minden kényelméhez és nyüzsgőizgalmához. Meglepően pezsgő társasági élet zajlik ittvidéken. A báli szezon ideje alatt persze mindenki afővárosban tartózkodik, de nyáron, az előkelő társaság tagjaielőszeretettel tesznek eleget Lord és Lady Outridgemenetrendszerinti meghívásainak, melyek évről évre egyrenagyobb megtiszteltetésnek számítanak. A lord és a ladyörömmel bocsájtja otthonát nyaranta akár több hétre is aszórakozni vágyó urak és hölgyek rendelkezésére. Avendégek pedig csak jönnek és jönnek, az óriási ház mindenszobája gazdára lel ilyenkor, a körülötte elterülő pompáspark pedig megtelik sétáló kisasszonyokkal és fiatalurakkal,mindenfelől nevetés és beszélgetés hangjai hallatszanak, azesték zenétől, pohárcsilingeléstől, a szórakozó társaságotellátó szolgák folyamatos jövés-menésétől hangosak. Pontúgy, mint ma.

Amelia Devereux, Outridge hatodik grófjának egyetlenlánya, a kivilágított bálterem egyik homályosabb, viszonylagcsendes sarkában állt, megbújva édesanyja csodaszépvirágokat nevelő, meglepően jó rejtekhelynek tűnő cserepesnövénye mögött. Itt viszonylagos nyugalomban lehetett,rejtve a kíváncsi szemek elől, miközben ő maga mindentlátott, a két Mrs. Devenport jóvoltából pedig – akik a falmellett sorakozó kényelmes karosszékek közül foglaltak elkettőt – mindent hallott is.

Elisabeth Forest – Légy az enyém Oldal 5

Pillantása az idős hölgyek felé tévedt. Sógornők voltak, ésmindketten özvegyek. Mindenki Devenport ikreknek hívtaőket a hátuk mögött, pedig vérségi kapcsolat nem voltközöttük. Megboldogult férjeik révén, mindössze házasságútján kerültek rokonságba egymással. Mégis, egy valóditestvérpár tagjai sem hasonlíthattak volna ennél jobbanegymásra. Mindketten testesek voltak és pirospozsgásak,mindig egyforma, levendula színű ruhát viseltek, még ahajukat is ugyanolyan frizurába fésültették akomornájukkal. És mindketten imádtak pletykálni.

– Egy valódi misteriosi hercegnő – mondta épp az egyikMrs. Devenport, Penelope talán, Amelia egyszerűen képtelenvolt megkülönböztetni őket egymástól. – Mary mesélt róla.

– A komornádat, kedvesem, nem tekinteném alegmegbízhatóbb forrásnak – válaszolta a másik Mrs.Devenport. – De ebben az esetben talán mégis igaza lehet. Azén Lisbethem ugyanezt mondta.

Amelia nem szerette a pletykát. Úgy gondolta, aszóbeszéd olyan fegyver, amely veszélyesebb a pisztolynál.Könnyedén tönkretehet bárkit, sőt, közvetetten akár ölni isképes. A hölgyek szavaira azonban felfigyelt. Egy hercegnőérkezése Misteriosból, ebből az apró országból a Kárpátokszívéből, még Greenshire színes mindennapjai közepette iskuriózumnak számított.

– Mary azt hallotta, páratlan szépség, ráadásul ragyogóanokos és angyalian kedves is. A fővárosban versengenek aférfiak a kegyeiért – folytatta Penelope Devenport,miközben egyetlen mozdulattal szélesre tárta legyezőjét, éshevesen meglengette a finom holmit. A hajába tűzött tollakbólogatni kezdek a hirtelen támadt szélvihar hatására.

– No, persze – kuncogott a másik Mrs. Devenport, névszerint Prudence –, ilyen impozáns cím és tetemes örökségvárományosaként akár rút is lehetne a hölgy, akkor isszámtalan férfi legyeskedne körülötte.

– Igazad van, kedvesem, de az ő esetében a szépség, akellem és az engedelmes természet szerencsés módon


keveredik. Ez teszi vonzóbbá az urak számára a többi elsőbálozó csitrinél. Némelyiküknek még ott a tojáshéj afenekén, mégis úgy viselkednek, mintha a lábuk előttheverne az egész világ.

Az asszony szeme elé emelte lornyonját, és egyébkéntbarátságos, de most hirtelen szigorúvá váló tekintetétkörbehordozta a bálteremben forgolódó, kivétel nélkülfehérbe öltözött fiatal lányok során.

– Talán csak egy kivétel van közöttük – pillantott ismétsógornőjére. – Amelia igazán tisztelettudó kislány, magasankitűnik a többiek közül.

– Igazad van, drágám – bólogatott Penelopé –, de nefeledd, hogy Amelia már nem első bálozó. Ez a harmadikszezonja a társaságban, bőven volt ideje arra, hogycsiszolódjon.

– Helyben vagyunk – nyögött fel halkan a lány.A szülei tizennyolc éves korában vezették be a társaságba,

és most, midőn a harmadik szezonja vette kezdetét, mégmindig csak huszonegy évet számlált. Ezek a hölgyek mégisúgy beszéltek róla, mint egy matrónáról.

Nem áltatta magát. Abban a világban, ahol a lányok nemritkán tizenhat-tizenhét évesen férjhez mennek, ő mártúlkorosnak számított. Mégis újra és újra arra a felismerésrejutott, hogy még nem akar feleség és anya lenni. Ahhoztúlságosan is élvezte a szabadságot – már amennyi abból ahozzá hasonló fiatal lányoknak jutott. Hajadonként semtehette azt, ami épp az eszébe jutott, sokszor érezte úgy,hogy legszívesebben hisztérikusan tiltakozna a testét-lelkétgúzsba kötő ostoba szabályok és szokások ellen. Ámengedékeny édesapjának köszönhetően még mindignagyobb önállóságot élvezett, mint amennyi meggyőződéseszerint a legtöbb férjes asszonynak kijutott.

Gyermekkori barátnői közül már többen megházasodtak.Amelia elborzadva gondolt arra a változásra, amit ez azesemény jelentett az életükben. Onnantól kezdve akaratukat


és vágyaikat kötelesek voltak alárendelni férjük érdekeinekés szeszélyeinek. Erre ő soha nem lett volna képes.

Legalább az álmaival szabadon kívánt rendelkezni.Már rég sejtette, hogy más, mint a többi vele egykorú

lány. Legtöbbjük azt tekintette élete legfőbb céljának, hogycsaládja elvárásának megfelelően hozzámenjen egyelfogadható külsejű, gazdag férfihoz, gyermekeket szüljön ésboldogan éljen, míg meg nem hal. Közben pedig imádkozott,hogy egyszer megtalálja a szerelmet, amelyről a költőkverseltek. Házasságon belül vagy kívül, az már nemszámított. Sokan már azzal is megelégedtek volna, ha aférjük udvarias tisztelettel bánik velük.

Ő azonban másról ábrándozott. Író akart lenni.Egészen kicsi korától kezdve folyton történetek és mesék

keringtek a fejében. Ha unatkozott, ha szomorú volt vagyfélt valamitől, ha jobb kedvre akart derülni vagy egyszerűencsak nem tudott este elaludni, visszavonult ebbe a kitalált,saját maga által alkotta világba, halálra rémítve és azőrületbe kergetve ezzel a családját.

Egy idő után furcsa késztetés lett úrrá rajta. Úgy érezte,ezeket a történeteket le kell írnia. Mára pedig azt vette afejébe, hogy egyre nagyobb számú kéziratait valami módonpublikálja majd. Talán folytatásokban közölhetné egyhetilap, vagy…

De nem. Egy gróf lánya nem engedheti meg magának,hogy nevét olyan szemérmetlen és botrányos dologgalemlegessék együtt, mint egy regény. Mert Ameliaregényeket írt. Szenvedélyes szerelmi történeteket, teleármánnyal, árulással és küzdelemmel, melyben végül a jómindig elnyerte jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését –természetesen. Az ő főszereplői, némi kalamajkát ésrengeteg kalandot követően, valóságos ismerőseivelellentétben, valóban boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Amelia soha nem tartotta magát különösebben naivteremtésnek. Bár a szülei boldogok voltak egymás oldalán –még ha házasságuk nem is szerelemből, hanem sokkal


inkább alapos megfontolásból köttetett –, tudta, köreikbenritka az olyan boldog családi élet, mint az övék. A gróf és agrófné között kialakult egy olyan szoros kötelék, melyetleginkább a közös tisztelet alapozott meg, és az együtttöltött évek során kialakult szeretet, valamint a gyermekekérkezése, még erősebbre fűzött. Amelia tudta, apja és anyjaboldogok, és ez őt is boldoggá tette. De tisztában volt vele, aszülei esete ugyancsak egyedi. Egy kezén meg tudta volnaszámolni a társaságban kötött, felhőtlennek mondhatóházasságokat.

Legutoljára épp legjobb barátnője, Evelyn Milborrowpecsételte meg saját sorsát, mikor igent mondott Lord LucasBrightmore-nak, Kenway grófjának. Alig pár hónapegyüttélés kellett csak, hogy Evelyn rájöjjön, Lord Kenwaynem olyan, mint amilyennek első pillantásra hitte. PedigAmelia úgy gondolta, ha valaki, hát csupa élet és örömbarátnője megtalálja a boldogságot a házasságban. Máraazonban Evelyn elkeseredett, állandó búskomorságbanszenvedő fiatalasszonnyá vált, akinek hangulata csak mégtovább romlott, mikor megtudta, hogy áldott állapotbanvan.

Amelia összerázkódott, ahogy felsejlett előtte barátnőjebánatos kék szeme, szép, szomorú arca, és a Lord Lucasvonásait felhőző kétségbeesés, valahányszor boldogtalanfeleségére pillantott. A lány nem tudta pontosan, mi ingattameg ilyen végérvényesen barátnője férje iránti szerelmét.De azt elhatározta, hogy ő bizony levonja az eset tanulságát.Az okos ember tanul a hibáiból, de az igazán okos másokszerencsétlen lépései nyomán okul. Rá pedig sok rosszatlehet mondani, de azt nem, hogy ostoba lenne.

Nem, ő soha nem fog férjhez menni. Inkább megtalálja amódját, hogyan jelentesse meg a regényeit. Biztosan kitudna találni valamit. Esetleg használhatna álnevet.

A két Mrs. Devenport még mindig a misteriosihercegnőről fecsegett, de a lány azt a csekély érdeklődést iselveszítette a téma iránt, amit addig érzett. Úgy döntött,


eleget hallott, inkább megkeresi Evelynt, hátha tehetvalamit azért, hogy felvidítsa barátnőjét.

Ám elhatározását nem volt egyszerű kivitelezni. Haelőbújik rejtekhelyéről, a két Mrs. Devenport számáraazonnal nyilvánvalóvá válik, hogy minden egyes szavukatkihallgatta. Pedig egyáltalán nem ezért rejtőzött el a növénymögött. Ő egyszerűen csak az anyja elől bujkált, akieltökélte, hogy egyszer és mindenkorra kiveri lánya fejébőla romantikus ábrándokat, és az idén végre kiházasítja.Döntését nyomban tett követte. Ami azt illeti, az aznapiösszejövetelt is épp ebből a célból rendezte.

Amelia elbújt, hogy elkerülje a felesleges összecsapást azédesanyjával. Erős akaratú volt, de sohasem tiszteletlen.Márpedig ebben az esetben nehezen tudta volna sajátelképzeléseit érvényre juttatni, anélkül hogyszembeszegüljön az anyjával. Így jobbnak látta, ha mindenrendelkezésére álló eszközzel kerüli a konfrontálódást.Ennek viszont az lett az eredménye, hogy csapdába esett.Egyik oldalon a cserepes növény és a két Mrs. Devenport,másik oldalon a fal. Mindössze egy picike nyílás maradt avirág alsó ágai alatt, ahol talán kiférhetett. Ehhez viszontszinte hétrét kellett görnyednie, és rák módjára kihátrálniafedezékéből. A terjedelmes szoknyarésszel büszkélkedő báliruha ugyan megnehezítette ezt a mutatványt, de Ameliamégis átküzdötte magát az akadályon. Már majdnemkiszabadult, mikor tomporával nekiütközött valamiszilárdnak. Rémülten egyenesedett fel és pördült meg asarkán. A hirtelen mozdulattól kis híján elveszítette azegyensúlyát, csupán az utolsó pillanatban sikerültmegkapaszkodnia abban a valamiben, aminek nekitolatott,és ami gyanús módon hasonlított egy fekete estélyiöltözékbe bújtatott emberi alakhoz.

– Te meg mit csinálsz itt?Az ismerős hang hallatán Amelián végigszáguldott a

megkönnyebbülés.– Hála az égnek, hogy csak te vagy az, Tony.


– Csak? – vonta fel sötét szemöldökét gúnyosan LordAnthony Saint-Germain, mire a lány elpirult.

– Nem úgy értettem – hadarta védekezésképp, ésszórakozottan kifújt az arcából egy rakoncátlan mézszőkehajtincset. – Csak megijedtem, hogy Harry egyikvőlegényjelöltje az.

Lord Harry Devereux, Outridge grófjának idősebbgyermeke és egyben örököse, Amelia bátyja, legalább olyankomolyan gondolta, hogy húgának férjhez kell végremennie, mint édesanyjuk, és azon kívül, hogy ezt nyíltankifejtette minden lehetséges alkalommal, igyekezett is alányt apró, jól irányzott lökésekkel az oltár felé terelni.Példának okáért, előszeretettel hívta meg minden olyanbarátját szülei házába hosszabb-rövidebb látogatás erejéig,akiknek még nem volt feleségük.

Persze, Lord Anthony is a bátyja barátja volt, de egybenAmelia egyik legjobb barátja is. Egészen kicsi lány kora ótaismerte a férfit, aki gyakorlatilag többet tartózkodott LordOutridge házában, mint saját rezidenciáján, ahol a szolgákonkívül úgysem várta volna senki. Anthony szülei, már nagyonrégen meghaltak. Óriási vagyont és Saint-Germainvikomtjának címét hagyták a fiukra. Anthony és Harry márakkor is jó barátok voltak, de onnantólelválaszthatatlanokká váltak. A Devereux család valósággalörökbe fogadta a fiút. A hosszú időre visszavezethetőbarátság volt az oka annak is, hogy Ameliával illetlen ésszokatlan módon tegező viszonyban voltak. A lány képtelenlett volna merev és formális magázódásra.

Felmosolygott a magas, csinos férfira, majd mikorészrevette, hogy még mindig a karját szorongatja, gyorsanelengedte és távolabb lépett.

Anthony kifogástalanul nézett ki, mint mindig. Minthaskatulyából húzták volna elő. Ruháján sehol egy ránc, seholegy szösz, sötét haja jólfésült, tökéletes. Arisztokrataszármazásáról árulkodó nemes vonású arca derűs. Ám bőre– az elvárásoknak és a divatnak ellentmondva –


napbarnított, akár egy földművesnek. Mutatva, mennyireszeret a szabadban tartózkodni, nem törődve azzal, milyenszégyenletesnek számít, hogy nem előkelően sápadt, mint atársaság tagjai általában. Ez pedig Ameliának eszébe juttatta,hogy Lord Anthony Saint-Germain soha, senki véleményévelnem törődött. Az egész emberből rendíthetetlen nyugalom,hűvös elegancia és megingathatatlan önbizalom áradt,amelytől a lány csak még ziláltabbnak, mégrendetlenebbnek érezte magát. Ugyanakkor erős, demerőben megmagyarázhatatlan biztonságérzet töltötte el,valahányszor Lord Anthony közelében tartózkodott. Mielőttazonban még lett volna ideje eltöprengeni ezen az érzésen, aszeme sarkából megpillantott egy úriembert, aki épp feléjüktartott, méghozzá roppant eltökélten.

– Jaj, ne! – nyögött fel Amelia.– Szóval, Redway még nem adta fel – állapította meg

Anthony, midőn követte a lány pillantását.– Még szép, hogy nem adja fel, mikor Harry minden

lehetséges alkalmat megragad arra, hogy bátorítsa. Ami nemtúl megerőltető feladat, hisz’ a herceg úgy el van telvemagával, hogy az már ízléstelen. Meg van róla győződve,hogy minden lány kész örömest a karjaiba omlik, amint alegcsekélyebb érdeklődést mutatja irányába – húzta el aszáját Amelia, majd reménykedve nézett a férfi szemébe. –Tony, megtennéd, hogy táncolsz velem?

Anthony először meglepődött a kérés hallatán, majdhalványan elmosolyodott és meghajtotta a fejét.

– Lady Amelia, megtisztelne ezzel a tánccal?– A legnagyobb örömmel, Lord Anthony – pukedlizett a

lány, majd belekarolt a férfiba és valósággal a táncparkettrerángatta.

– Micsoda hév – morogta Anthony az orra alatt, demosolya időközben vigyorrá szélesedett a lány sietségeláttán.

– Ha észreveszi, hogy veled táncolok, akkor békén hagy –suttogta Amelia cseppet sem diszkréten, majd halkan


hozzátette: – Egyelőre, legalábbis. Sajnos, arról álmodni semmerek, hogy felfogja végre, Harry minden ígéretének dacárasem leszek a felesége.

– Az még eszedbe sem jutott, hogy nem csak a bátyádbuzdítása miatt akar olyan kétségbeesetten udvarolnineked? – dörmögte Anthony, mire a lány elnevette magát.

– Ugyan már, ne viccelj velem!A férfi tenyere a derekára simult. Amelia felmosolygott

partnerére, mikor a keringő első hangjai felcsendültek.– Sosem fogod kitalálni, mit hallottam a Devenport

ikrektől – váltott témát, hogy elterelje a szót a kényeskérdésről.

– Azért hadd próbáljam meg! A misteriosi hercegnőrőlbeszélgettek, ha nem tévedek. – Anthony felnevetett az aprófintor láttán. Úgy tűnt, Amelia szentül meg volt győződvearról, hogy újdonságot oszt meg vele. A férfiban volt annyijó érzés, hogy mentegetőzni kezdjen. – Ne haragudj, de nemvolt nehéz rájönni, mire gondolsz. Mindenki őfelségérőlbeszél

Amelia könnyedén megrántotta a vállát.– Feltételezem, egy ilyen érdekes esemény folyamatosan

napirenden van. A hír úgy terjed, mint a futótűz, és amúgyis, mindig én értesülök utoljára az ilyesféle dolgokról. A kétMrs. Devenport szerint, a fővárosban minden férfi körülöttelegyeskedik. Azt is mondták, hogy gyönyörű szép és nagyonkedves hölgy. Szeretném megismerni, Tony. Van fogalmadarról, milyen izgalmas és egzotikus lehet az élete? Azországában polgárháború dúl, ő pedig itt kapott menedéketaz udvarban. Sajnálom szegényt, de ugyanakkor kicsitirigylem is. Igaz is, te nemrég érkeztél onnan. Láttad talán?

Anthony halványan elmosolyodott a lány kíváncsikérdése hallatán. Ha nem első kézből tapasztalja, el semhitte volna, hogy történhet olyan esemény a társaságban,amely számot tarthat Lady Amelia érdeklődésére, aki – ahölgyek többségével ellentétben – soha nem foglalkozott alépten-nyomon szárnyra kapó híresztelésekkel. A hercegnő


érkezése minden jel szerint felkavarta még őt is. Viszontmegkapó volt, ahogy lelkesedését igyekezett elrejteni. Nemment neki túl jól. Az arca kipirult, és ennek nem csak akeringő gyors üteme volt az oka. Zöld szeme izgatottancsillogott, az egész lány, szinte vibrált a türelmetlenségtől,miközben a válaszra várt.

– Igen, láttam. Sőt, beszéltem is vele. Valóban szép, de,hogy kedves-e, arról nehezen tudnék nyilatkozni, mivel aligpár szót váltottunk, mikor bemutattak bennünketegymásnak.

Amelia gyors pillantást vetett a két fejjel magasabb férfimarkáns arcára, hogy lássa, nem csak ugratja-e. Tonyfolyton viccelt. Mivel azonban fekete szeme most csupánnyugodt derűt sugárzott, úgy döntött, nem gúnyolódott,hanem az igazat mondta. Megnyugodva bólintott és ismétátadta magát a tánc örömének.

Tony tökéletes táncos – állapította meg, mint mindenegyes alkalommal, mikor a férfi felkérte. Erős és határozott,valósággal repült a parketten az irányítását követve.Ráadásul csodásan érezte magát mellette. Vele nem kellettfolyton azon aggódnia, milyen lehetetlen, megbotránkoztatókijelentést tesz, ha nem figyel oda eléggé. A férfitképtelenség volt megdöbbenteni. Csak nevetett Amelialegfurább, legmeghökkentőbb ötletein és megállapításain.Anthony oldalán önmaga lehetett, ez olyan nyugalommaltöltötte el, amelyről nem szívesen mondott le. A férfi volt azegyetlen, akinek azt is elárulta, milyen tervei vannak azírással kapcsolatban. Még a bátyjának sem beszélt róla, merttudta, Harry csak kinevetné, és felesleges ostobaságnakbélyegezné az álmait.

– Szívem szerint megkérnélek, hogy maradj mellettemegész este – szaladt ki a száján a vallomás, mire a másik egypillanatra megmerevedett. Egyetlen másodperc volt csupán,de Amelia megérezte, és nyomban kuncogni kezdett. – Neaggódj, nem fogok ilyet tenni. Csak arra gondoltam, hogykét legyet üthetnék egy csapásra. Jól érezném magam, és


talán Harry barátai is elbizonytalanodnának egy kicsit, halátnák, hogy van kísérőm. De nem kell félned, nem akaromelrontani a szórakozásodat. Ráadásul az emberek azonnalkombinálni kezdenének, ha nem tágítanál mellőlem, amama pedig szörnyen dühös lenne rám, amiért hírbe hozommagam, tovább rontva amúgy is csekély esélyeimet a férjhezmenetelre.

– Ki mondta, hogy kevés esélyed van? – kérdezte Anthonyrekedten, mire a lány ismét felpillantott. A férfi hangjafurcsa volt, nem a megszokott könnyedséggel csengett, ám aszeméből most sem tudott kiolvasni őszinte érdeklődésnéltöbbet.

– Ismersz, Tony – vonta meg kecsesen a vállát. –Elriasztom a férfiakat, nem pedig vonzom. Bennem semminincs abból, amivel állítólag a misteriosi hercegnőrendelkezik. Nem vagyok szép, sem engedelmes, de mégcsak kedves sem. Talán azt szerénytelenség nélkülállíthatom, hogy megvan a magamhoz való eszem, de ezvajmi kevés egyéb kívánatos jó tulajdonság híján. Ráadásulhiányzik belőlem a házasságra való hajlandóság is.

– Előbb vagy utóbb kénytelen leszel megadni magad atársadalom és a családod elvárásainak – felelte Anthonyismét azon az idegen, csikorgó hangon, de az arca továbbrasem árulta el, mi okozta nála ezt a furcsa hangulatot.

– Lehet. De lehet, hogy nem – felelte Amelia tettetettkönnyedséggel. – Harry barátai hamarosan feladják, és olyanjelölt után néznek, aki sokkal készségesebb. A mamáék pedigrájönnek, hogy hiába erőltetik a dolgot.

A hangja határozottabbnak tűnt, mint ahogy éreztemagát. Igazság szerint fogalma sem volt, hogyan kerülhetnéel továbbra is a fenyegető jövőt: a házasság lehangolókötöttségét.

A melódia utolsó akkordjai is elhaltak, és a táncosok halktapssal honorálták a zenészek játékát. Anthony megfogtaAmelia kezét, és a karja hajlatára fektette.

Harry termett mellettük, szinte a semmiből.


– Megtudhatnám, miért hagytad faképnél Redwayt? –sziszegte, gondosan ügyelve arra, hogy a körülöttük állók nehallják meg a számonkérést.

Harry Ameliáénál egy árnyalattal sötétebb zöld szemeharagosan villogott. A haja is valamivel sötétebb volt, mint ahúgáé, de ezektől a különbségektől eltekintve, a közöttüklévő hasonlóság egyértelmű volt, és egyből nyilvánvalóvátette a fennálló rokonságot.

Amelia színpadiasan felsóhajtott, majd az égre emelte atekintetét, mintha hangtalanul türelemért fohászkodna.

– Nem hagytam faképnél – felelte, makacsul állta fivérekemény pillantását. – Anthony felkért táncolni, és én igentmondtam neki.

– No persze, Anthony – fordult most Harry villámlótekintettel szótlanul ácsorgó barátja felé. – Megkérhetnélek,hogy ne támogasd a húgom ebben a renitens viselkedésben?

Saint-Germain teljes magasságában kihúzta magát, és ígynyilvánvalóvá vált, hogy ő a termetesebb kettejük között,pedig Harry is figyelemreméltóan nagyra nőtt. Ameliaaprónak és jelentéktelennek érezte magát az árnyékukban.

– Ami azt illeti, a hölgy a következő táncot is nekemígérte. Valamint az az utánit és minden azt követőt ma este.

A lánynak egy pillanatra elakadt a lélegzete a szavakhallatán, azután viszont elégedetten mosolygott fel abátyjára.

– Tony, kérlek, ne add alá a lovat – sóhajtott Harrylemondóan. – Tudom, hogy ebben nem értesz velem egyet,de Ameliának mihamarabb férjhez kell mennie. Ez az őérdeke is.

– És férjhez is fog menni – hagyta helyben Anthony, mireAmelia csodás elégedettsége egy csapásra szertefoszlott.Szemrehányó pillantást vetett alkalmi lovagjára, akiazonban már folytatta is: – De ma este arra van szüksége,hogy jól érezze magát. És most, ha megbocsájtasz, barátom…A húgodnak biztosan jól esne egy kis frissítő.


Rákacsintott a lányra, és gyengéden a büféasztal feléirányította, olyan nyugodtan, mintha meg sem történt volnaa bosszantó közjáték.

– Meg sem érdemlem a figyelmességed – sóhajtottAmelia, de engedelmesen követte Anthonyt. – Te mindigolyan megértő vagy, soha nem veszíted el a türelmed. Harrybezzeg…

– Én nem vagyok a bátyád – vágott közbe a férfi,meglepően hevesen.

– Nem, persze, de olyan vagy nekem, mint egy testvér.– Aligha – dörmögte Anthony, teljesen összezavarva ezzel

Ameliát, ám, mielőtt megkérdezhette volna, mire is gondolpontosan, mozgolódás és halk sustorgás támadt az ajtónál.Az izgalom végighullámzott a termen, de Amelia hiábanyújtogatta a nyakát, képtelen volt megpillantani, miokozhatta a váratlan felbolydulást.

– Mi történt? – kérdezte végül Anthonyt, aki jóval a többiember feje fölé magasodott, így gond nélkül láthatottmindent.

– Azt hiszem, a bátyád épp most lett szerelmes… ismét.A roppant rejtélyes válasz, nem hogy magyarázattal

szolgált volna, csak még inkább felkavarta a lányt.


Tartalom

Első fejezet...........................................................................5Második fejezet...................................................................18Harmadik fejezet.................................................................27Negyedik fejezet.................................................................38Ötödik fejezet.....................................................................52Hatodik fejezet....................................................................67Hetedik fejezet....................................................................87Nyolcadik fejezet................................................................97Kilencedik fejezet.............................................................108Tizedik fejezet...................................................................121Tizenegyedik fejezet.........................................................132Tizenkettedik fejezet.........................................................148Tizenharmadik fejezet.......................................................164Tizennegyedik fejezet.......................................................186Tizenötödik fejezet............................................................201Tizenhatodik fejezet..........................................................216Epilógus............................................................................232


légy az enyém0 - adamobooks.comadamobooks.com/files/demo/1857/legy_az_enyem_demo.pdf · elisabeth...

Documents