kozpont hetilap 2011.01.12

24
A marosvásárhelyi származású Tisza Katát, az egykori miniszterelnök, Tisza Kálmán ükunokáját, szinte egyáltalán nem látni a nyilvánosság előtt. Míg néhány évvel ezelőtt taní- tott, műsort vezetett, és nem utolsó sorban könyveket írt (Doktor Kleopátra, Magyar pszicho, Pesti kínálat, Hét nap nyár, Reváns, Főbűnösök), ma már főállású édesanyaként éli minden- napjait. Emellett a pszichológia és a műfordítás világa is rabul ejtette. Saját bevallása szerint önmagában és körülötte végre rend, béke és egyensúly van. Gyerekkori emlékeiről, bolyais éveiről, jelenlegi életéről és terveiről beszélgettünk vele. Zöldek Európa meghódítása két keréken 31.000 kilométer megtételére, azaz harminc or- szág bebarangolására vállalkozott két marosvá- sárhelyi fiatal, akik több hónapnyi szervezkedés után 2010 májusában kerékpárral vágtak neki a nagy útnak. A tervek szerint folyó év augusztusá- ban térnek újra haza, de mint azt Keresszegi Petrás Előd elmondta lapunknak – Nincs sietség. A cél az, hogy minél többet lássunk és tapasztaljunk. >>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>> >>> 6. oldal >>> Új sorozat, III. (VI.) évfolyam >>> 2. szám >>> 2011. január 12–18. >>> Megjelenik szerdánként . >>>>>>>>>>> 16 + 8 oldal >>> ára: 1,5 l e j >>> >>> Maros megyei hetilap <<< Sport Júliusban már korcsolyázhatunk a Ligetben Interjú Coroş Vasiléval, a Mureşul SK igaz- gatójával, aki egyben a Román Korcso- lyázó Szövetség főtitkára, Marosvásárhely egyetlen férfi téli olimpikonja. „Ha minden a legnagyobb rendben halad, akkor május végére, június elejére a pálya megnyit- hatja kapuit. Kb. egy hónapig próbajég lesz, majd júliusban korcsolyázni lehet rajta. Megjegyzem, hogy ez lesz Románia legmodernebb hasonló méretű és fontos- ságú fedett sportkomplexuma, jégpályája, amely európai normák szerint van ter- vezve és kivitelezve, amely még 2025– 2030-ban is meg fog felelni a nemzetközi normáknak. Nem utolsó sorban az egyet- len hazai jégcsarnok lesz, amelybe klíma- berendezést szereltek." C M Y B C M Y B Hír és hírháttér Struccpolitika és belső demokrácia-deficit, avagy hogyan tovább RMDSZ? Úgy tűnik, a Köcsög utcában a folyamatos leszálló ág és a tartósan parlamenti küszöb alatti népszerűségi index ellenére sem veszik komolyan az RMDSZ-en kívüli élet tényét. Mímelt összefogás és alibi EMEF-ülések után kézenfekvő a kérdés: folytatható-e a struccpolitika? >>> 5. oldal >>> 11. oldal Lapunk előfizethető Maros megye összes postahivatalában (katalógusszám: 15429). >>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>> >>> 15. oldal Társadalom Változások az egészségügyben Lényeges változásokra, a kormányzat sze- rint nagyszabású befektetésekre számít- hatunk 2011-ben az egészségügyi szférában. A szaktárca idén is támogatja a sürgősségi ellátás fejlesztését, valamint három rákszűrési programra (méhnyak- rák, mellrák, vastagbél-daganat) 80 millió lejt különít majd el. Nem marad el az egészségügyi hozzájárulás bevezetése sem, valamint kötelezővé válik az országos egészségügyi kártya használata. >>> 3. oldal „A Bolyai egyedülálló jelenség”

Upload: koezpont-hetilap

Post on 03-Jul-2015

93 views

Category:

Documents


2 download

DESCRIPTION

KözpontMaros megyei hetilapwww.kozpont.ro

TRANSCRIPT

Page 1: Kozpont hetilap 2011.01.12

A marosvásárhelyi származású Tisza Katát, az egykori miniszterelnök, Tisza Kálmánükunokáját, szinte egyáltalán nem látni a nyilvánosság előtt. Míg néhány évvel ezelőtt taní-tott, műsort vezetett, és nem utolsó sorban könyveket írt (Doktor Kleopátra, Magyar pszicho,Pesti kínálat, Hét nap nyár, Reváns, Főbűnösök), ma már főállású édesanyaként éli minden-napjait. Emellett a pszichológia és a műfordítás világa is rabul ejtette. Saját bevallása szerintönmagában és körülötte végre rend, béke és egyensúly van. Gyerekkori emlékeiről, bolyaiséveiről, jelenlegi életéről és terveiről beszélgettünk vele.

Zöldek

Európa meghódításakét keréken31.000 kilométer megtételére, azaz harminc or-szág bebarangolására vállalkozott két marosvá-sárhelyi fiatal, akik több hónapnyi szervezkedésután 2010 májusában kerékpárral vágtak neki anagy útnak. A tervek szerint folyó év augusztusá-ban térnek újra haza, de mint azt Keresszegi PetrásElőd elmondta lapunknak – Nincs sietség. A célaz, hogy minél többet lássunk és tapasztaljunk.

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

>>> 6. oldal

>>> Új sorozat, I I I . ( VI .) évfolyam >>> 2. szám >>> 2011. január 12–18. >>> Megjelenik szerdánként . >>>>>>>>>>> 16 + 8 oldal >>> ára: 1,5 l e j >>>

> > > M a r o s m e g y e i h e t i l a p < < <

Sport

Júliusban már korcsolyázhatunk a Ligetben

Interjú Coroş Vasiléval, a Mureşul SK igaz-gatójával, aki egyben a Román Korcso-lyázó Szövetség főtitkára, Marosvásárhelyegyetlen férfi téli olimpikonja. „Ha mindena legnagyobb rendben halad, akkor májusvégére, június elejére a pálya megnyit-hatja kapuit. Kb. egy hónapig próbajéglesz, majd júliusban korcsolyázni lehetrajta. Megjegyzem, hogy ez lesz Románialegmodernebb hasonló méretű és fontos-ságú fedett sportkomplexuma, jégpályája,amely európai normák szerint van ter-vezve és kivitelezve, amely még 2025–2030-ban is meg fog felelni a nemzetközinormáknak. Nem utolsó sorban az egyet-len hazai jégcsarnok lesz, amelybe klíma-berendezést szereltek."

C M

Y B

C M

Y B

Hír és hírháttér

Struccpolitika és belsődemokrácia-deficit, avagyhogyan tovább RMDSZ?Úgy tűnik, a Köcsög utcában a folyamatosleszálló ág és a tartósan parlamenti küszöbalatti népszerűségi index ellenére sem veszikkomolyan az RMDSZ-en kívüli élet tényét.Mímelt összefogás és alibi EMEF-ülések utánkézenfekvő a kérdés: folytatható-e a struccpolitika?

>>> 5. oldal

>>> 11. oldal

Lapunk előfizethető Maros megye összes postahivatalában (katalógusszám: 15429).>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

>>> 15. oldal

Társadalom

Változások az egészségügyben

Lényeges változásokra, a kormányzat sze-rint nagyszabású befektetésekre számít-hatunk 2011-ben az egészségügyiszférában. A szaktárca idén is támogatja asürgősségi ellátás fejlesztését, valaminthárom rákszűrési programra (méhnyak-rák, mellrák, vastagbél-daganat) 80 milliólejt különít majd el. Nem marad el azegészségügyi hozzájárulás bevezetésesem, valamint kötelezővé válik az országosegészségügyi kártya használata.

>>> 3. oldal

„A Bolyai egyedülálló jelenség”

Page 2: Kozpont hetilap 2011.01.12

2. oldal >> Naptár január 12–18.

Névnapok

a 7 képe :

Január 12. Ernő, Veronika, Erna, Gujdó, Cézár, Benke,Január 13. Csongor, Ivett, Judit, Hiláriusz, Gotfrid, VeraJanuár 14. Bódog, Félix, Hiláriusz, Gotfrid, MalakiásJanuár 15. Lóránt, Lóránd, Pál, Alfréd, Sándor, Aurél, MórJanuár 16. Gusztáv, Marcell, Fanni, Izidor, Henrik, Stefánia, Január 17. Antal, Antónia, Roxána, AszterJanuár 18. Piroska, Pál, Beatrix, Özséb, Margit, Fausztina

Ajánló

Kár kihagyni

Kos:Mágnesként vonzzák az új kalandok. Rendkívül forróvérű éslelkes. Az ön számára semmi sem okoz gondot, a veszély csakösztönzi. A kudarcot nehezen viseli, de mindig képes kiemelkednia hullámvölgyből. A szerelemben hevesen ostromol. Mindig úgyviselkedik, ahogy az ösztönei diktálják.

Bika: Egész lényével csak az adott célra összpontosít. Amirevágyik, azt meg is szerzi és birtokolja. Állhatatos és makacs. Hafélrevezetik, félénkké, tartózkodóvá válik. A munkában kitartó ésalapos. Sohasem színészkedik, diszkrét, aktív és eredményes.

Ikrek: Folyamatosan rohan, mindenhol ott van. Humoros,beszédes, a leleményesség királya. Ha kell, másodpercek alatt oldmeg problémás helyzeteket. A szerelemben a legváltozatosabbeszközökkel hálózza be kiszemeltjét. Szinte mindenki szimpatikus-nak találja.

Rák: A héten rendkívül érzékeny és bizonytalan. Hangulatafolyamatosan változik. Sajnos mindig a belső sugallataira hallgat,jobb lenne döntéseit alaposabban megfontolnia. A munkábannehézségei támadnak, de ha jól érzi magát, nagy dolgokra képes.Önérzete, akár az alvó vulkán, bármikor kitörhet.

Oroszlán: Magabiztos, nincsenek kétségei. Bármit tesz, annakszívvel-lélekkel elkötelezi magát. Szerelemben nem tűri a közép-szerűséget, szereti, ha felnéznek önre. Mindenért vállalja afelelősséget, párját a tenyerén hordozza. A munkában igazi vezér-egyéniség, kiváló szervező.

Szűz: Ragaszkodik a részletekhez, mindig konkrétan és logikusanközelít a problémákhoz. A szerelemben elbűvölő, stílusával min-denkit levesz a lábáról. A munkában kissé szétszórt, de mód -szeresen és szervezetten dolgozik. Tökéletes vezető válhat önből!

Mérleg: Nem tűri, ha visszautasítják, a héten kifejezettensértődékeny. A munka nem jelent túl sokat az ön számára, nemképes hosszú távú erőfeszítéseket tenni, munkabírása korlátozott,az akadályok leküzdése nehézségeket okozhat. Egyedül nagyonnehezen boldogul, kérjen segítséget!

Skorpió: Kizárólag a saját törvényei alapján cselekszik, félredobvaaz elveket és a szabályokat. Teljesen az ösztöneire hagyatkozikmindenben. Képes megérezni környezete hangulatát. Kizárólagegy cél lebeg a szeme előtt: lényegretörő és sikeres legyen!

Nyilas: Hatalmas lelkesedés hajtja, új kalandokat keres és megis találja azokat! Rengeteget utazik, nagy kezdeményező. A hétenbekövetkező események szemléletváltásra ösztönzik. Ne hagyjamagát befolyásolni!

Bak: Önmagába vetett hite és létfenntartó ösztöne irányítja. Aszerelemben nem túlzottan nyíltszívű, nem kedveli a nyilvánosságelőtt zajló flörtöket. Ha akar valamit, azt meg is szerzi. A munkábansikereket arat, bár konfliktusba kerülhet néhány kollégájával.

Vízöntő: A szerelemben meglepő, néha meghökkentő viselkedésjellemzi. A munkában mindig a csapat érdekeit tartja szem előtt.Ítéletei biztosak, és a kívánt pillanatban meg tudja tenni a szük-séges intézkedéseket anélkül, hogy félne a kritikától!

Halak: Szándékai egyik percről a másikra változhatnak. Rend -szerint mindenhonnan elkésik. A munkában nagyon nehezen al-kalmazkodik, de ha kreativitásról, türelemről, odaadásról kell bi-zonyítékot szolgáltatnia, megállja a helyét munkaadója előtt.

Horoszkóp

Véleményeit, észrevételeit postai úton aRózsák tere 16. szám alá, illetve elektronikuslevélben a [email protected] címre várjuk!

Írjon nekünk!

Fotó

: Nag

y Ann

amár

ia

Alapítási év: 2006.Megjelenik szerdánként.Kiadó: Medical Publicity Kft.

Főszerkesztő: Szentgyörgyi László

Főmunkatársak: Ferencz ZsomborSebestyén Péter

Munkatárs: Czimbalmos Ferenc-Attila

Szerkesztők: Balogh Erzsé[email protected] Tekla [email protected] Gyopá[email protected]

Olvasószerkesztő: Nagy Annamária

Tördelőszerkesztő: Szegedi Attila

>> A megjelent írások nemfeltétlenül a szerkesztőség véle -ményét tükrözik!>> Szerkesztőségünk fenntartja ajogot, hogy a be érkezett le velekés másféle írások köz lésérőldöntsön.>> Kéziratokat nem őrzünk megés nem küldünk vissza!

Lapunk előfizethetőMaros megye összes

postahivatalában (katalógusszám: 15429),

vagy a szerkesztőség

Rózsák tere 16. szám alatti székhelyén .

Telefon: 0265-250.994E-mail: [email protected]: www. kozpont.ro

Központosított ügyelet(Rendőrség, Tűzoltóság, SMURD, Csendőrség, Mentőállomás) 112Rendőrség 955, 0265-202.305Rendőrség: (megyei) ügyeletes rendőr 0265-202.300Rendőrség: (városi) ügyeletes rendőr 0265-202.312Rendőrség: útlevélosztály 0265-218.366Rendőrség: személyazonossági iratok osztálya 0265-202.525Rendőrség: közlekedés, járműbejegyzés 0265-202.597Csendőrség 956Tűzoltók 981Mentők 961, 0265-215.131SMURD (betegekkel kapcsolatos információk) 0265-210.110Megyei kórház 0265-212.111Sürgősségi szolgálat gyermekeknek 0265-210.177Felnőtt sürgősségi szolgálat 0265-215.131Carit-San 0265-266.249, 0265-269.172Sürgősségi fogászat 0265-261.351Családi erőszak áldozatai 983Antidrog 934

Hasznos telefonszámok

Súrlott GrádicsJanuár 12-én, szerdán délután négy

órától, a marosvásárhelyi Református Es-peresi Hivatal (Teleki Domokos-palota, aVártemplom alatt, Bernády tér 3–5.) eme-leti tanácstermében tartja idei első talál-kozását a marosvásárhelyi Súrlott Grádicsirodalmi kör. Fülöp Kálmán dedikálja Elé-gia a Megváltóhoz című kötetét, majdfelolvas friss versterméséből. BemutatjákSzékely Ferenc Vadasdi krónika című,bővített kiadású falukönyvét. A szerzőkkelbeszélget Bölöni Domokos körvezető. Köz-reműködik Schuller Helga tizedikes diák.

Január 13-án, csütörtökön 17 órakor aBernády Házban, a Súrlott Grádics irodalmikör, valamint a Magyar Újságírók RomániaiEgyesülete hagyományos év eleji közösrendezvényén kerül sor Léphaft Pál újvi-déki karikaturista egyéni kiállításánakmegnyitójára. Házigazdák: Bölöni Domo-kos körvezető és Karácsonyi ZsigmondMÚRE-elnök. Léphaft Pál a vajdasági, amagyarországi és az erdélyi lapokban isrendszeresen közöl, most kiállításra kerülőmunkáit Ambrus Attila, a Brassói Lapok fő-szerkesztője ajánlja a közönség figyel-

mébe. Ugyanezen alkalommal mutatjákbe Léphaft Pál és Ambrus Attila A látócímű könyvét.

SzínházJanuár 12-én és 13-án délelőtt 11 órá-

tól játssza a Tompa Miklós Társulat a Pinokkió című mesemusicalt, Carlo Col-lodi tanmeséjének színpadi változatát. Azelőadásokra a Morgó és Kuka, illetve aSzende bérletek érvényesek.

Január 12-én este 7 órától játssza aTompa Miklós Társulat Székely János: Cali-gula helytartója című drámáját.

Január 13-án este 7 órától, valamint 15-én délután 5 órától viszi színre a TompaMiklós Társulat Jaroslav Hašek: Švejk címűművét, melyet Spiró György dramatizált. Azelőadásra a Harag György egyetemi bérle-tek, illetve a Kántorné bérletek érvényesek.

Január 14-én este 7 órától a Tompa Mik-lós Társulat Georges Feydeau: Bolha afülbe (fotó) című bohózatát tekintheti mega nagyérdemű. Ugyanebben az időpontbana Színházművészeti Egyetem StúdiójábanHenrik Ibsen: Nóra című darabot játsszák.

Január 16-án este 7 órától a TompaMiklós Társulat műsorában Müller Péter–Seress Rezső: Szomorú vasárnap címűkamaramusical szerepel. Ugyanebben azidőpontban a Színházművészeti EgyetemStúdiójában a Yorick Stúdió és a MűvészetiEgyetem közös produkcióját, a Finito címűdarabot játsszák.

Page 3: Kozpont hetilap 2011.01.12

És még beteg sem voltam!

Ajánlott levelet hozott a posta. Pontosabbanegyszerre kettőt. S amikor felbontottam a vastagküldeményt, ez a vicc jutott eszembe: „A vén zsidóhaldoklik. Ágyát felesége, négy fia, három menye,unokái és dédunokái ülik körbe. Az öreg megszólal:

– Tudjátok, fiatal koromban mindenem meg-volt: szabadságom, barátnőim, pénzem, au tóm,gondtalan életem. Aztán inkább meg nősültem,gyerekeket nemzettem. S ezzel odalett a szabad-ságom, pénzem, autóm, gondtalan életem. Smindezt miért? Hogy amikor meg öreg szem, hal-doklom, és szomjas leszek, legyen ki egy pohárvizet adjon. De tudjátok mi a kitolás az egészben?Még szomjas sem vagyok!”

Hogy miért éppen ez a vicc jutott eszembe? El-mesélem.

Öt évvel ezelőtt, amikor egy másik lapnál vol-tam alkalmazásban, bérkiegészítés gyanánt alapí-tottam egy PF-t, hivatalosan fordítani szövegeket.A profitadót annak rendje s módja szerint kifizet-tem, gondolván, ezzel eleget teszek becsületes ál-lampolgári kötelességeimnek. És az évek teltek, aPF-t felszámoltam, el is felejtettem akkori tevé-kenységem. A levél azonban ráébresztett a ridegvalóságra: egészségbiztosítás fizetésével is tartoz-tam az illető időszakban az állammal szemben. Bárnem fért a fejembe, hogy ha már egyszer alkalma-zottként munkáltatóm rendesen átutalta az össze-get az Egészségbiztosítási Pénztárnak, miért kellmég a PF-ért is fizetni, hiszen EGYAZON személyrőlvan szó, s ha megbetegszem, csak engem (akár al-kalmazotti, akár engedélyezett természetes sze-mélyi minőségben) látnak el a hálapénzértzsebüket tágasra nyitó orvosok és asszisztensek. Ajéghideg zuhany azonban a büntetőkamat összegevolt: kereken kétszerese az egészségbiztosítási adó-nak! Kereken öt évre számolták a késedelmi kama-tot. Késedelem nélkül óvást nyújtottam be aPénztárhoz: nehezményeztem, miért nem rákövet-kező évben közölték én tudatlannal, hogy elmara-dásom van az Iskola utcában büszkén pompázóintézménnyel szemben, miért vártak 5 évet. Mertén a késedelmi kamatot nem vagyok hajlandó ki-fizetni! Hónap teltével érkezett a vaskos válaszlevél.Gondosan számítógépen szerkesztett háromoldalasokfejtésben taglalja dr. Ács Valéria vezérigazgató,hogy bizony nincs kibúvó az állam vasakarata elől.S azt is abszolút természetesnek találja, hogy alig2010-ben (tehát 5 évvel a PF-ből származó jövede-lem megszerzése után!) kapta meg az Egészség-biztosítási Pénztár a Közpénzügyi Ügynökségtől, akét intézmény között létrejött protokoll alapján, jö-vedelmeim kimutatását. És ott virít az arcátlanmondat: „Pontosítjuk, hogy a jövedelmeket többírásos kérésben igényeltük, de csak folyó évben(2010-ben, sz.m.) kaptuk meg.” Dühöm az egekigcsap: akkor fizesse a büntetést a finánc!

De nem! A kisembernek ebben az országbannincs szava és igazsága. A harmadik oldalon kövé-rített betűkkel tudomásomra adják, hogy ADÓS, FI-ZESS! 15 nap áll rendelkezésemre, utánakény szervégrehajtanak.

Ja, és tudják, mi ebben a legnagyobb kitolás?Abban az évben még beteg sem voltam! Sem én,Nagy Annamária, sem én, PF Nagy Annamária.

(nagyanika)

3. oldalTársadalom <<január 12–18.

Nem marad el az egészségügyi hozzá-járulás bevezetése sem, valamint kötele-zővé válik az országos egészségügyi kártyahasználata.

Egészségügyi hozzájárulás

A kormány és a Világbank, illetve aNemzetközi Valutaalap között létrejött szer-ződés egyik legfontosabb kitétele az egész-ségügyi hozzájárulás bevezetése. Az errőlszóló jogszabályt a Parlament még nem fo-gadta el, tehát egyelőre ingyenesek az or-vosi vizsgálatok.

Az egészségügyi hozzájárulás célja,hogy a betegek gyakrabban vegyékigénybe az alapellátást a háziorvosi rende-lőkben, hogy ellenőrizhetőbbé tegyék avalós betegellátást, mindezzel hozzájárulvaaz ellátás minőségi javulásához – áll a szer-kesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközle-ményben.

A háziorvosi ellátás 5 lejbe kerül majd, azotthoni háziorvosi beteglátogatás munka-időn kívül pedig 15 lejbe. 10 lejt fizetünkszakorvosi vizsgálatért, munkaidőn kívülennek dupláját, azaz 20 lejt. Az egynaposkórházi ellátás 10 lejbe fog kerülni, a folya-matos bennfekvésért pedig 50 lejt fizetünk.A hozzájárulás kifizetése alól mentesülnek a700 lejnél kisebb jövedelmű nyugdíjasok, a18 év alatti fiatalok, az inasok és egyetemis-ták 26 éves korig, valamint az országos prog-ramokban részt vevő jövedelemnélküliek.

Annak ellenére, hogy az egészségügyihozzájárulás bevezetése kötelező, nemmindenki tartja előnyösnek.

Dr. Gálfy Zsuzsanna családorvos lapunk-nak elmondta, véleménye szerint eme hoz-zájárulás bevezetése semmit nem old meg,mindössze a szakadékot mélyíti az orvos ésa páciens között: „Nem tartom kizártnak,hogy néhányan úgymond fölöslegesen ve-szik igénybe az egészségügyi szolgáltatá-sokat, de a nagytöbbség okkal fordulorvoshoz. Biztos vagyok benne, hogy lesz-nek olyan betegek, akiket éppen a vizitdíjfog visszatartani attól, hogy orvoshoz for-duljanak” – nyilatkozta a doktornő. Hozzá-

tette, ő is úgy véli, eljött az ideje, hogy atársadalomban tudatosuljon végre, hogy azegészségügy nem ingyenes, viszont azegyik legnagyobb problémát a kommuni-káció hiánya jelenti, valamint a tervezetvárható negatív hozadékait emelik ki.

Kötelező országos egészségügyi kártya

Januártól kezdődően sor kerül az egész-ségügyi kártyák gyártására és kibocsátá-sára, jelentette be Cseke Attila miniszter. AzOrszágos Nyomdavállalat havi egymilliókártyát tud előállítani, ám országszerte kö-rülbelül 15 millióra lesz szükség.

A biztosítókártya külön sorszámmalrendelkezik majd és tartalmazni fog olyanalapvető információkat, mint a páciensneve és személyi száma. A kártyán talál-ható elektronikus csipről leolvashatók lesz-nek a krónikus betegségek, életveszélyeskórcsoportok, vércsoport, Rh, a háziorvosneve és elérhetősége.

A miniszter egy sajtótájékoztató kereté-ben hangsúlyozta, hogy az országos egész-ségügyi kártya használata kötelező leszminden olyan biztosítottnak, aki igénybeszeretné venni az egészségügyi szolgáltatá-sokat, valamint „a rendszerben dolgozó or-vosok is kapnak szakorvosi kártyát, ezeketegyszerre kell majd használni. Egy informa-tizált rendszer sokkal hatékonyabb és biz-tonságosabb, mint a hagyományos. Jelenlegbárki hozzáférhet személyes információk-hoz, hisz ezek írott dokumentumok formá-jában léteznek. Az informatizált rendszerbiztosítja, hogy ezekhez az adatokhoz csakaz érintett páciensek és orvosok férhessenekhozzá” – magyarázta Cseke.

Dr. Gálfy Zsuzsanna is szükségesnek tartjaa kártya bevezetését, viszont ismervén ahazai megoldásokat, egyelőre nincs meg-győződve afelől, hogy biztosan megkönnyítimajd munkájukat: „Az egészségügy informa-tizálása, az információk gyors és korrektáramlása orvos és orvos, orvos és páciens kö-zött biztosan könnyebbé válik, ami akár

megtakarítást is eredményezhet a rendszer-ben. Az információáramlás sajnálatos módongyerekcipőben jár. Az úgynevezett orvosilevél mindössze az aktuális betegséggel, ki-vizsgálással kapcsolatos adatokat tartal-mazza. Ez annyit jelent, hogy a családorvoskell integrálja a beteget valódi státusába(meglevő betegségekhez, kezelésekhez valóviszony)” – taglalta a doktornő.

Egy egészségügyi kártya előreláthatóan2 eurónak megfelelő lejbe fog kerülni, me-lyet a biztosítottnak kell kifizetnie. A kár-tyát postai úton juttatják el a biztosítottaklakcímére.

2011: informatizálás, növekvő fizetések?

A tervek szerint az Egészségügyi Minisz-térium 2011-ben folytatni szeretné a tavalyelkezdett reformstratégia gyakorlatba ül-tetését, nyilatkozta a sajtónak Cseke Attilaegészségügy miniszter. „Négy kiemelt cél-kitűzésünk van, amelyek közül nagyon fon-tos az egészségügyi rendszerinformatizálásának első lépése, az egész-ségügyi kártya bevezetése. Jelentős befek-tetéseket tervezünk az országos programokterén, különös tekintettel a rákmegelőzésreés a sürgősségi ellátásra, beleértve az inf-rastruktúra korszerűsítését is. Folytatódik adecentralizációs folyamat, ugyanakkor többolyan intézkedést léptetünk életbe, amelya fiatal orvosok hatékonyabb képzését se-gíti elő” – tette hozzá Cseke.

Ezenkívül sor kerül újabb kórház-össze-vonásokra, illetve -megszüntetésekre,ugyanis a miniszter álláspontja értelmé-ben, csak ily módon valósulhat meg egyesintézmények legmagasabb kategóriábavaló sorolása (Marosvásárhely, Temesvár,Kolozsvár, Jászvásár, Craiova, Bukarest).

Az elképzelések szerint idén megtörté-nik a rezidensvizsga decentralizációja is, va-lamint az egységes bérezési törvényalapján a rezidens orvosok fizetése 40–70százalékkal növekszik.

Fodor Tekla

Változások azegészségügyben

Lényeges változásokra, a kormányzat szerint nagyszabású befektetésekre számíthatunk 2011-ben az egészségügyi szférában. A szaktárca idén is támogatja a sürgősségi ellátás fejlesztését,valamint három rákszűrési programra (méhnyakrák, mellrák, vastagbél-daganat) 80 millió lejtkülönít majd el.

Page 4: Kozpont hetilap 2011.01.12

Való világ„A tévé a szem rágógumija.” Federico Fellini

Az alapötlet: végy egy tucatnyi embert, megfelelő ivar-arányban, zárd össze őket egy bekamerázott házba, néha adjnekik valamilyen feladatot, hogy mégse dögöljenek meg azunalomtól, esténként főműsoridőben mutass a népnek egyórácskás összefoglalót az előző napi történésekből, miközbenötpercenként buzdítod őket emeltdíjas SMS-küldésre olyanorbitális horderejű kérdések eldöntése ügyében, hogy példáulmit kapjanak a villalakók karácsonyra, ki aludjon kivel a nyu-giszobában, melyik idétlen öltözzön bohócnak, vagy hogy las-kát vagy grízgaluskát főzzenek-e a másnapi húslevesbe…

Itt a lét a tét! – hirdeti a frappáns, ám tartalmilag üres szlo-gen, habár a játékosok számára valóban van tétje a győze-lemnek, és nem is kicsi: egy éven keresztül havi egymillióforint, plusz belvárosi lakás, luxuskocsi, egzotikus nyaralás,cakompakk ötvenmillió forint (kábé 180.000 euró) értékben;talán így volna helyesebb a reklámszöveg: itt a lé a tét! Ésmindezekért mást se kell tenni, mint úgy viselkedni, hogyvagy a többiek ne utáljanak ki (hetente egyszer van egy ún.kiválasztás, amikor jeleket tesznek egymásra egy táblán, amutuális vagy egyoldalú antipátia jegyében, és a legtöbbplecsnit begyűjtő attól kezdve ki vagyon választva), vagy a té-vénéző szeressen, lévén hogy a kiválasztott párbajra hív ki egymásik spílert. És most jön a csavar: ha a közutálatnak örvendőkiválasztott, azaz a kihívó kap több nézői szavazatot, akkor akihívott ellenfél kotródik haza, és őt hiába rühellik a többiek,mint keselyű az üvegszemet, visszadzsesszel a villába, és min-denkinek pofa be.

Érdekes műfaji sajátosság, hogy az idő előrehaladtávalegyre uncsibb lesz a műsor, ahogy majd fogyatkoznak a játé-kosok; nem mintha jelenleg elképesztően mozgalmas, érdek-feszítő és izgi lenne, de legalább sokan vannak. A villalakókközötti párbeszédek hét-nyolcadikosszintűek, és gyakorlatilagegymás kibeszélésében, froclizásában és mocskolásában me-rülnek ki. Ezzel szemben a műszaki intelligenciájuk igen fej-lett: alig egy hét alatt rájöttek, hogy az elektromos tűzhelycsak úgy működik, ha ráhelyezik az edényt. Nem irigylem aszerencsétlen szerkesztőket, akik vélhetően nap mint nap al-vadt vért izzadnak, hogy összeeszkábáljanak valahogy egyórányi nézhető műsort a semmiből. Ahogy krumpliból éshagymából bajos lenne Wellington-bélszínt készíteni, ugyan-úgy képtelenség unalmas, tapló és érdektelen emberek sze-repeltetésével színvonalas produkciót létrehozni. Egyetlenfazon lóg ki a mentális tornasorból, a furcsa testtartású és mégannál is furcsább gondolkodásmódú Alekosz, akinek vannaknéha jó beköpései, csakhogy fajlagosan édeskevés ahhoz,hogy elvinné a hátán a műsort. De, ha már a verbalitás nemaz erősségük, csinálhatnának egyebet, mert van benn vagykét olyan dögös kurtizán, akikkel kapcsolatban támad(na) azembernek néhány vadabb ötlete. Sajnos a villabeli hímekolyanok, mint a kártyafigurák – akik csak deréktól felfele lé-teznek –, hiába költöztettek be egy helyett két tenyészkanmacsókát, egyik balekabb, mint a másik. Pedig egyes csajokvevők lennének egy kis vízszintes lambadára, pláné mikor be-isznak, de hiába, ha a csávók folyton a kint maradt barátnőiketsiratják.

Vannak ám könyökig megható pillanatok is: néha szilán-kosodik a mécses egyik-másik szellemi hajléktalannál, ésolyankor megtudjuk, hogy már állatira elegük van az egész-ből, és mennének haza az anyukáikhoz, de mire nekilátnánksajnálni őket, már meg is vigasztalódtak. És még külön pszi-chológust se kell hívni hozzájuk, feltehetőleg agykontrollaloperálnak, vagy csak egyszerűen eszükbe(?) jut, hogy egy or-szág ismeri őket (amit majd valamilyen formában tutira ka-matoztatni fognak), egész nap nem kell csinálniuk azégvilágon semmit, annyit ehetnek-ihatnak tiszta ingyen,amennyi beléjük fér, és, ha ügyesen taktikáznak, még az öt-venmillió forintos fődíjat is begyűjthetik. Hihetetlennek tűnik,de már ennyi is elég lehet a heveny depresszióból való kilá-baláshoz, és ha véletlenül mégse, hát rásegítenek egy kis sza-unázással vagy pezsgőfürdőzéssel, merthogy az is van anyomorultaknak.

És most elnézést, de kezdődik...

Molnár Tibor

4. oldal >> Hír és hírháttér január 12–18.

Egy frissen készített európai felmérésből– amihez a hazai felmérés is meglehetősenhasonlít –, kiderült, kikben bízik a legke-vésbé az átlagember. A hazudós társadalmicsoportok élén természetesen a politikusokállnak, őket követik az autóértékesítők, a fut-ballisták, a szakszervezeti vezetők, az újsá-gírók, a pénzügyi tanácsadók, a turisztikaiügynökök, az ügyvédek, a papok és a taxi-sok. Talán „szakmai” ártalom, de nekem fel-tűnt, hogy ebből a tízes listából hiányoznaka reklámkiagyalók, a divatmogulok, a bizto-sítótársaságok, és a sort folytathatná min-denki. Nyilván elgondolkodtató, miért nembízunk ezekben a csoportokban, miért tá-masztunk velük szemben sokszor alaptalanelvárásokat, miért szeretnénk, ha állnák sza-vukat és betartanák ígéreteiket. Milyen ér-dekes, hogy minden csalódás,becsapottság-érzés, átverés, manipuláció,bizalmatlanság ellenére szívünk mélyén sze-retnénk, ha gondolataink-szavaink-tetteinkmegegyeznének. Ne tartson nekünk senki er-kölcsi prédikációt, de szükségünk van arra,vágyódunk rá, hogy az igazsághoz mérjükéletünket. Szeretnénk becsületesek, megbíz-hatóak, igazságosak lenni. Vagy mégsem?A hazugság atyja, a sátán már Ádámbanelültette a kétely, a tagadás szellemét, ami-kor arra kísértette, ne bízzon a Teremtőben,vegye kezébe sorsát, döntse el majd ő, mi ajó és mi a rossz. A hazudozás egyidős az em-beriséggel. Szabadságunk velejárója, hogyletagadhatjuk azt is, ami napnál világosabb.Szinte szükségszerű lett, hogy együtt éljünka hazugság valamilyen formájával. Ha úgy

tetszik, hazugságban élünk. Kényelmesenberendezkedtünk erre a képmutató kettőséletre, ahol mást gondolunk, és mást mon-dunk, netán máshogyan cselekszünk. A vi-

lágirodalom remekművei, a történelmiemlékezet valósággal hemzsegnek a cselszö-vések, megtévesztések, árulások és szélhá-mosságok nagy drámáitól. Politikusaink isnyíltan hangoztatják, hogy a politizálás nemmás, mint a hazugság művészete. Emberikapcsolatainkban naponta tetten érjük a fé-ligazságok, a csúsztatások, a tagadások ésszándékos felejtések megannyi árnyalatát.Az „azonnal jövök, majd hívlak”-, „bocs,most nem érek rá, majd beszélünk”-, „sokatgondoltam rád”-, „hogy vagy?–köszönömjól”-, „dehogy haragszom”-féle elszólásainkáltalában az őszinteség hiányát, a mester-kéltséget, az igazság eltakarását célozzák.Gyakorlatilag már meg sem fogalmazzukmagunknak a vádat, mert nem is akarunkszembesülni lelkiismeretünk hangjával – fel-téve, ha az még hallható. Hazugság-trükk-jeink állandóan bővülnek, a gonoszrafinériája szinte kifogyhatatlan: lehet valakiszemfényvesztő, álszent, gyenge vagy gyáva,lehet bértollnok vagy jól fizetett reklámszaki,lehet hazudni színleléssel vagy hatalommal,lehet hazudni félelemből vagy számításból,iróniával vagy éppen az igazság elhallgatá-sával. Egy bennük a közös, nem vagyunk bát-

rak, gerincesek, egyenesek következetesenkiállni az igazság mellett. Az igazság szerintélni és gondolkodni. Jóllehet az üzleti vagy asportélet is megköveteli a korrektséget, a fairplayt, azt hogy tiszta kártyákkal és mindenkártyánkat kiterítve játszunk.

Mi akkor a teendő? Mi a gyógyír a társa-dalmunkban is általános gyanakvásra és bi-zalomvesztésre? Mert érezzük, nem lehetsokáig hazugságban élni, végül kibújik aszeg a zsákból. Akinek vaj van a fején, előbb-utóbb napfényre kerül, és kiderül a turpisság.Mielőtt másoktól elvárnánk, jó lenne, ha ma-gunkat is rádöbbentjük arra, amit Jézusmond: „az igazság szabaddá tesz titeket”. Va-lójában hozzátartozik önbecsülésünkhöz,hogy igazat mondjunk. Hogy az Igazsághoz,Isten igazához szabjuk életünket. Hozzá ké-pest igaz, valódi vagy hamis valami. A lát-szatigazságok, az álokoskodások csaktöbbletterhet rónak pszichénkre és lelkünkre,de előbb-utóbb megtelik az a bizonyosedény, és kiloccsan. És nem vigasztal, hogymás is ezt teszi. Amikor az igazságra szom-jazunk, akkor a minket szerető, hozzánk Ir-galmas Istent óhajtjuk. Ő tesz igazzá minket.Ezért mielőtt másokat elítélnénk, vagy meg-vonnánk bizalmunkat tőlük, tegyük Isten eléigazunkat, és hasonlítsuk az Ő igazához. Ígyleszünk őszintébbek saját magunkhoz is. Atisztességre, a becsületre nemcsak jó hírne-vünk miatt van szükségünk, hanem hogy amagunk, szeretteink és Isten szemébe is nyu-godtan nézhessünk. Arcpirulás nélkül.

Sebestyén Péter

Más-lap

Igaz-e a hamis?

Nem adtak szót a Bihar megyei szervezet küldöttgyűlésén Eckstein-Kovács Péternek, az RMDSZelnöki tisztségéért induló szenátornak. Bár Eckstein több ízben is hangot adott óhajának, mi -szerint részt szeretne venni minden olyan gyűlésen, ahol széles körben ismertetheti elnökjelöltiprogramját, a bihari szervezet a január 8-i küldöttgyűlésre megtagadta felszólalási kérelmét.

Nem először kapott politikai kosarat Eckstein

Az elutasító válaszra a sze-nátor sajnálatát fejezte ki, hogyegyes megyei szervezetek ma-gatartásukkal megfosztják aküldötteket, hogy megismerjéka jelölteket és informálódjanakelképzeléseikről, céljaikról.

„Furcsállom a dolgot, hiszentudomásom szerint mindkét je-lölt bejelentette a szándékát,miszerint felszólalna a küldött-gyűlésen, de nem hagyták,hogy a küldöttek megismerjéka jelöltek elképzeléseit. Ez azértis érint érzékenyen, mert eztmég két hasonló eset előztemeg Szilágy és Hunyad me-gyékben, ahol viszont egyedülén voltam a szenvedő alany” –nyilatkozta Eckstein. Az államfőkisebbségügyi tanácsosa to-vábbá kifejtette, azért is érzivesvzteségnek a felszólalástólvaló megfosztást, mivel egymegyei szervezet életében a

küldöttgyűlés a legnépesebbfórum, és ez egy jó alkalom lettvolna a legtöbb képviselő ésRMDSZ-tag előtt beszélni ter-veiről, elképzeléseiről.

Eckstein bizakodva tekint amegmérettetésre, hiszen van-nak, ahol nyitottak a változásra:„Ami biztató, hogy nem minde-nütt viszonyulnak elutasítóan,a székelyföldi RMDSZ-szerveze-tekkel már egyeztetünk a jövő-beli találkozásokról, tehát ottteljesen másként fogadnak,mint ez a néhány szervezet.”

Programjában az elnöki ta-nácsos az erdélyi magyarságpolitikai képviseletét, a kor-mányzati szerepvállalást, vala-mint a civil és politikaiszer vezetek, a magyarországi ésromániai pártok felé való nyi-tást szorgalmazza.

Miközben a bihari szervezetelutasította az eddigi két jelölt

felszólalását, értesüléseink sze-rint Cseke Attila egészségügyiminiszter személyében saját je-lölt indításában gondolkodnak,

akit a három megye – Bihar,Szilágy és Szatmár – közösentámogatna.

Balogh Erzsébet

Page 5: Kozpont hetilap 2011.01.12

5. oldalHír és hírháttér <<január 12–18.

Az állampolgárság meglovagolása

A magyar nemzet oly vitatott eredetét illetően, most2011 elején, egy csodálatos bizonyítéknak lehetünk atanúi. Egyesek még a történészek közül is megkérdője-lezték azt a tudományos megállapítást, miszerint a ma-gyar, bizony, lovas nemzet. Most azonban egyértelműbizonyítékokkal állunk szemben és meggyőződhetünk,hogy igenis köze van nemzetünknek a lovagláshoz. Azegész ott kezdődött, hogy Magyarország volt miniszter-elnöke elkúrta (nem is kicsit, nagyon), és emiatt aztán amagyar választók lovat adtak az Orbán-kormány alá. Nemegy átlagos lovat, hanem egy „kétharmadosat”, ami bi-zony felér egy paripával. A magyar kormány vágtázni kez-dett a magyar és a nemzetközi politikai prérin. Mitagadás, azóta – bizonyos drasztikus intézkedéseknek ésvitatott döntéseknek köszönhetően – egyesek már „At-tila, Isten ostoraként” emlegetik a magyar miniszterel-nököt, és egyre többen azt kívánják, „törjön alatta ki a lólába”.

A magyarországi kormányváltással egyidőben azörökzöld (vagyis örökké kormányzó) erdélyi magyar ér-dekképviseletünk alól kivették a lovat, és másoknak (egyújszülött politikai alakulatnak) szánták azt. „Ha nincs ló,jó a szamár” – gondolták bukaresti magyarjaink, s átpár-toltak az új magyar kormányhoz, és továbbra is bíznakabban, hogy képesek lesznek állva maradni a „verseny-ben”, és továbbra is számíthatnak majd a szavazatainkra,a hatalomra és a pénzre. A „nagy lovat”, amit Magyaror-szágról a határon túlra (és Erdélybe) kiküldtek, úgy hívják,hogy „állampolgárság”. Természetes és megalapozottigény, hogy a magyar nemzet tagjai az országhatáronkívül is megszerezhessék ezt a jogukat (és van is erreszámtalan nemzetközi példa). De sajnos ezt az érmét máregyszer felhasználták politikai célokra, amikor a népsza-vazás során „románokkal” (vagyis velünk) riogatták a ma-gyarokat az anyaországban. Most újra terítékre kerültünkmi, külhoni magyarok. Az állampolgárság megadása mö-gött újból politikai érdekeket vagyunk kénytelenek fel-fedezni, egyesek eszközként akarnak minket felhasználni.

Bármennyire is nemes és felemelő ez a gesztus, tudo-másul kell vennünk, hogy az állampolgárság „kiosztói”csak azok lehetnek, akiknek ezt a „lovat” szánták. Persze,jó lovas nemzetként mindenki megpróbál „nyeregbe ke-rülni”. Pontosabban arról van szó, hogy a Demokrácia Köz-pontokat az EMNT működteti, nyilvánvaló politikaihaszonlesés szándékával. Az RMDSZ elöljárói pedig az újév első munkanapján a sajtó nagy nyilvánossága előttigyekeztek leadni kérelmüket. Hova ez a nagy sietség ésminek ez a túlzott ügybuzgalom? Akárhogyan tekintünkaz eseményekre, megint azt kell mondanunk, hogy egye-sek „átestek a ló túlsó oldalára”, mert nekünk, erdélyi ma-gyaroknak nem állt szándékunkban állampolgárságikérelmeinkkel „reklámot csinálni” semmilyen politikaialakulatnak. Egyszerűen csak arról van szó, hogy egy lel-kiismereti kérdésben mindenkinek joga van a saját belá-tása szerint dönteni. Nem kérünk hozzá új vagy régipolitikusokat, nem kérünk mellé politikai nyilatkozatokat,nem kérünk átlátszó manipulatív eszközöket. Hagyjanakminket békében élni.

Ferencz Zsombor

Előző héten azt firtattuk, a parlamenti jelenlét fontossága lehet-e egy olyan imperativus, amivégre reális összefogást eredményezhet az erdélyi magyar politikai életben, miközben a 2011-es esztendő politikai prognózisát próbáltuk elkészíteni. Úgy tűnik, a Köcsög utcában a folyamatosleszálló ág és a tartósan parlamenti küszöb alatti népszerűségi index ellenére sem veszik ko-molyan az RMDSZ-en kívüli élet tényét. Mímelt összefogás és alibi EMEF-ülések után kézenfekvőa kérdés: folytatható-e a struccpolitika, különösen, ha mindez fokozódó belső demokráciadeficittelis párosul?

Struccpolitika és belsődemokrácia-deficit, avagyhogyan tovább RMDSZ?

Kongresszus előtt áll az RMDSZ. MarkóBéla bejelentése, mely szerint nem jelöltetimagát, megindította a találgatások soro-zatát. Sikerül-e megújulnia, hozhat-eszemléleti váltást is az elnökváltás? Képes-e nyitni a szövetség? Netán megpróbálja in-tegrálni a „harmadik alternatívát”, vagytotális háborút hirdetnek? Sok múlik azon,ki lesz majd a szervezet elnöke.

Eddig hárman jelezték: megpályázzákaz elnöki tisztséget.

Kelemen Hunor a kiszemelt „trónörö-kösnek” számít. Markó most már nyilváno-san is állást foglalt a jelenlegimű ve lődésügyi miniszter mellett, aki a szö-vetség második emberének számít (ügyve-zető elnöki tisztségét is csupánösszeférhetetlenség miatt szünetelteti).Régóta készül és készítik. Bátran kijelent-hető: Kelemen a „se előre, se hátra” elnöklesz. Valószínűsíthető: vele az erdélyi ma-gyar összefogás, akárcsak az autonómiaelőmozdítása inkább maradnak az eddigimederben, azaz a kommunikációs stratégiakirakat szintjén. Mindennek ellenére a leg -esélyesebb elnökjelöltnek tűnik, hiszen azsem vitás: személye garancia az eddigi útfolytatására. Maradnak az erőviszonyok ésa különböző érdekcsoportosulások közöttnem kell újraosztani a „piacot”. A kongresz-szusi küldöttek kiválasztása gondos előké-születtel, és nem mellékesen hatalmastapasztalattal történik. Ez a tény is Kelemenmellett szól. A 98%-os támogatottság em-legetése viszont rossz érzésekkel tölt el. Kí-sért még az egypártrendszer közelsége, ésvalljuk meg, a szervezet „viselkedése” isgyakran erősített rá erre. Ilyen körülményekközött egy „emberöltőnyi” elnökösködésután kijelölni az utódot – nos, kinek nejutna eszébe Kuba vagy Dél-Korea? A ve-télytárs le- vagy kitiltásai pedig csak ráerő-sítenek minderre.

Eckstein-Kovács Péter még MarkóBéla visszavonulását bejelentő nyilatkozataelőtt egyértelművé tette: megpályázza azelnökséget. Látszólag az esélytelenek nyu-galmával készülhet a februári kongresz-szusra. Alsóbb szinteken, és a még kitartószimpatizánsok körében viszont több adrukkere. Aki szakítani szeretne az elmúlthúsz év politikájával, netán a brassói kong-resszus elvei szerinti pluralitásban látja azRMDSZ megmentésének lehetőségét, azmost biztos Eckstein szavazója lesz. Kérdés:a már említett küldött-kiválasztási folya-matban a Markó-vonal híveinek sikerül-eérvényesíteni a „foghatóság” elvét? AzRMDSZ „fülkeforradalma” csak abban azesetben valósítható meg, amennyiben erő-

sebb „garanciákat” látnak az elektorok azEckstein–Băsescu–(netán Orbán)-tengely-ben. Ez esetben, akár azt is elmondhatjuk:néppárti lobbi húzza be a győzelmet a sza-badelvű politikusnak. Azt azért nem hagy-hatjuk szó nélkül, hogy – már a demokrácialátszatára sem ügyelve – több megyei szer-vezet is kitiltotta gyűléseiről Ecksteint. Igaz,a szólás és hozzászólás szabadságának le-hetőségét nem először tiporják lábbal azRMDSZ vezetői. Az esélyekhez visszatérve,sportterminológiával élve: a játéktér erősenlejt egyik irányba, sőt már a kapuk semegyformák. Pályára küldenek-e továbbiversenyzőket ilyen körülmények között, il-letve kiegyenlítheti-e a harcot egy esetle-ges meglepetésember?

Olosz Gergely mindenesetre jelentke-zett. Igaz, bejelentése után még saját terü-leti szervezete sem igyekezetttámogatásáról biztosítani. Olosz neve több-ször is felmerült (így meglepetésnek éppennem nevezhető), de különösebb visszhan-gokat egyszer sem kavart. Nem országosanismert, netán elismert, karizmatikus poli-tikusról van szó, mégis beszélnek róla. Elő-ször akkor tett szert országosmédiaszereplésre, amikor kiderült: államialkalmazottként, az Országos Urániumtár-saság igazgatójaként, majd az OrszágosEnergiaszabályozó Hatóság elnökeként havi40 ezer eurónál többet vág zsebre. Va-gyonáról akkor napokig cikkeztek. Tény,hogy jelenlegi, megtekinthető bevallásaszerint birtokai mellett öt háromszéki (sep-siszentgyörgyi) ház tulajdonosa, továbbáBudapest és Pécs belvárosában is rendelke-zik egy-egy lakással. Második generációsRMDSZ-politikus, hiszen édesapja is a szö-vetség tisztségviselője volt (Kovászna me-gyei alprefektusként). Olosz jelenleg azRMDSZ képviselőházi vezetője, de semebben, sem SZKT-alelnöki minőségébennem hallat magáról túl gyakran. Azt viszontjólértesültek tudni vélik, hogy Semjén Zsoltmagyar miniszterelnök-helyettes barátjá-

nak és vadásztársának számít, továbbá,hogy heti rendszerességgel egyeztet a Fi-desz vezetőivel.

Eddig három jelölt, három érdek éshárom lehetséges út a szövetség szem-pontjából.

Egy Kelemen Hunor vezette RMDSZ biz-tos, hogy sokkal gyengébb pozícióba kerül,hiszen bármennyire is a jelenlegi elnök ki-szemeltje, az tagadhatatlan, hogy nem leszképes ugyanazzal a határozottsággal kéz-ben tartani a gyeplőt. Ugyanakkor éppen aváltozás hitelességét játsszák el a jelenlegi„nagyágyúk” egységes Kelemen-tömjéne-zésük közepette. Nehéz lesz elhinni példáulazt is, hogy az eddig is marionett-figura-ként tetszelgő jófiút nem a leendő politikaialelnök avagy az új főtitkár mozgatná. AMarkó-vonal folytatójaként vállalni kell akormányzattal járó népszerűtlen intézke-dések súlyát is. Továbbá a Budapest irá-nyába hangoztatott eddigi egyenlőtávolságtartás öröksége nemcsak a jelen-legi magyar kormány szemében rossz pont,hanem itthon is nehezen eladható szemlé-let.

Eckstein-Kovács Péter győzelme eseténis megfogalmazható néhány kérdés. Első-sorban ellenfelei vetik szemére Traian Bă-sescu befolyásának növekedését. Amiviszont a nyitást és a megújulást illeti, egyáltala vezetett RMDSZ hitelesebb és kon-szenzuskészebbnek ígérkezik.

A harmadik lehetőség egyértelműenTőkés László és a nevével fémjelzett csopor-tosulás „lenyúlási” kísérletének ígérkezik.Oloszt, már a Tusványosi Szabadegyetemalkalmával Toró T. Tibor „edzette” és ültetteegy asztalhoz a Kárpát-medencei politikaivezetőkkel, mégpedig egy olyan napon,amikor Markó Béla és Kelemen Hunor ismegfordult a táborban. Amennyiben sike-res lesz a „régi harcostársak” mozgósítása,Toró még a pártbejegyzést is megspórol-hatja.

Biró Zsolt

Page 6: Kozpont hetilap 2011.01.12

6. oldal >> Zöldek január 12–18.

31.000 kilométer megtételére, azaz harminc ország bebarangolására vállalkozott két marosvásárhelyi fiatal, akik több hónapnyi szervezkedés után2010 májusában kerékpárral vágtak neki a nagy útnak. A tervek szerint folyó év augusztusában térnek újra haza, de mint azt Keresszegi Petrás Elődelmondta lapunknak – Nincs sietség. A cél az, hogy minél többet lássunk és tapasztaljunk.

Európa meghódítása két keréken

Benedek Lehel Csaba és KeresszegiPetrás Előd eddig közel 16.000 kilomé-tert tudnak a hátuk mögött, ami az út-vonaluk felét jelenti. Az ünnepeklejártával, január 5-én sikerült Előddelbeszélgetnünk, akkor épp Dordrecht-ben (Hollandia) tartózkodtak. Ezt kö-vette Brüsszel, Luxemburg, Reims,Párizs és London.

– A karácsonyt Hamburgban töl-töttük egy olyan családnál, akiket az-előtt nem ismertünk. Az újévet pedignéhány francia és orosz, úgynevezettCouchsurfinges fiatallal köszöntöttük.Szép, különleges és főképp új élményvolt mindezt megélni. Rengeteg turis-tával találkoztunk, akik hangulatossátették az ünnepeket – magyaráztaElőd.

A fiúk évek óta álmodoztak arról,hogy két keréken bejárják Európát, demindaddig amíg nem találkoztak egyspanyol fiatalemberrel, aki 2009 szep-temberében érkezett biciklivel Maros-vásárhelyre, nem gondolkodtakkonkrétumokon: „Ez a spanyol srác voltaz, aki sokat mesélt nekünk útjáról,terveiről, arról, hogyan is alakult kibenne, hogy kerékpáron világot lás-

son. Ezután döntöttük el, hogy bizonymi is útnak indulunk, és nekiláttunk akomolyabb szervezkedésnek. Termé-szetesen nem volt egyszerű mindentaprólékosan átgondolni, támogatókatszerezni, ugyanis álmunkat a lehetőleg olcsóbban szerettük volna megva-lósítani. A választás azért esett Euró-pára, mert ha netalán valaholvalamiféle gonddal, megoldhatatlannehézséggel ütközünk, könnyen hazatudunk jönni. Ezenkívül beszéljük anyelvet (angol, német), és elszórtanugyan, de egy-két ismerős kerül a na-gyobb városokban” – mesélte Előd.

Hazai vs. külföldikerékpárutak

Amikor arról érdeklődtem, melyikútszakasz bizonyult eddig a legnehe-zebbnek, habozás nélkül érkezett a vá-lasz: „Nehézkes és lassú volt elhagyniRomániát, elsősorban az autósokmiatt, akik egyáltalán nem figyelnek abiciklisekre. Az otthoni mentalitás akerékpárosokkal szemben felháborító.Ugyanakkor a nem létező bicikliutak ismindvégig nehezítették haladásunkat”

– mondta. Mint kiderült, Norvégiábansem volt egyszerű tekerni, hiszen ottoktóber 10-én már beköszöntött a tél.

„Ennek ellenére Norvégia gyönyörűvolt. Picit jobban felöltöztünk és halad-tunk tovább” – vélekedett Előd.

Előd véleménye és tapasztalata sze-rint eddig Hollandiának és Dániánakvan igazán alaposan kiépített bicikli-rendszere, így értelemszerűen ilyen or-szágokban külön élvezet kerékpározni.– Csak reménykedni tudok abban,hogy nálunk is változni fog a helyzet,és „vezetőink” feleszmélnek, hogy Ro-

mániában is szükség, mi több, igényvan kerékpárutakra – fogalmazott.

Honvágy?

Nyolc hónapnyi távollét után nem-csak anya finom főztje, hanem a barátok,a kedvenc kocsmák, a szürke tömbházso-rok is hiányozhatnak az otthonuktól ezerkilométerekre lévőknek, ám a fiúk nempanaszkodnak: „Személy szerint nem hi-ányolok semmit és senkit. Egyértelműennéha jól esne a családdal találkozni, ba-rátokkal sörözni, de ezenkívül abszolút

semmire nem vágyom, ami kimondottanhazai. Számos új, szép, egyedülálló dologtörténik az úton, és az mindent kárpótol.Ezenkívül számos új barátra tettünk szertaz elmúlt néhány hónapban. Egy dologbiztos: hazaérkezés után nehéz lesz visz-szarázódni a megszokott, mindennapiéletünkbe” – összegzett Előd.

Sajnálatos módon Lehellel nem sike-rült beszélgetnünk, de biciklis társátólmegtudtuk, mindketten jól vannak ésmaximálisan élvezik túrájuk minden má-sodpercét.

Fodor Tekla

Keresszegi Petrás Előd 1982. szeptember 18-án születettMarosvásárhelyen. Az egyetem el-végzése után döntött úgy, hogy Bu-dapesten próbál szerencsét. Annakellenére, hogy nem sikerült idegen-vezetőként állást találnia, több mintnégy évig volt távol otthonától. Ha-zaköltözve biciklifutárként kezdett eldolgozni. A sport, a mozgás mindigfontos szerepet játszott életében.

Benedek Lehel Csaba1984. július 29-én született Ma-

rosvásárhelyen. Mindössze 17 éve-sen, egy gerinctúra (Fog arasi -havasok) alkalmából érezte először,hogy bár a hegyek „megviselik”, cse-rébe nyugalmat, csendet és békétnyújtanak számára. Ezt követőenmég többet sportolt, hegyet mászott,kerékpározott. „A kalandvágy ben-nem lakozik. Nyitott vagyok az újra,az ismeretlenre. Szeretem úgy élni azéletem, ahogy én tervezem meg, asaját tempómban.”

NorvégiaA sarki fényt volt szerencsénk Finnországban megtekinteni és már csak egypár napra voltunk egy újabb gyönyörű látványtól, Nordkapptól. Az érzés, hogyközeledünk a világ vége felé egyre erősebb lett.(...)Micsoda élmény az emberi szemnek, látni ahogyan a tenger a sziklákkal,hegyekkel ötvöződik, hatalmas párost alkotva. Érezni a levegőben a pusztaerő jelenlétét. És ilyen gyönyörű helyen kellett mi feltekerjünk Nordkappig. Eu-rópa legészakibb pontja egy nagy szigeten, a Mageroya szigetén található és7 km-es alagúton kell átmenni ahhoz, hogy az ember a szigetre jusson. Ennekaz alagútnak a legmélyebb pontja 212 méterrel a tenger szintje alatt vonulát. 3,5 km-en keresztül az ember csak lefele gurul, majd 3,5 km-t felfele teker.Nagyszerű érzés. Az alagút után már csak 40 km választott el bennünket, hogyelérjük Európa legészakibb pontját.

Arnt Egil barátságos otthonaEgy hetet töltöttünk Nordkapp szigetén, 2 éjszakát Christian Vendler ottho-nában, 5 éjjelt Arnt Egil barátságos kis kuckójában. Mindkettőt Couchsurfin-gen keresztül volt szerencsénk megismerni. Arnt otthonában találkoztunkAlain Bezard francia vándorral. Alain jelenleg 56 éves és 23 éves kora óta járjaa világot vándorként. Eredetileg egy éjszakát kértünk Arnttól, de minden estecsak annyit mondott: talán még kellene maradjunk egy napot. És ezt komo-lyan mondta és mi meg szívesen maradtunk.

A kérésről és az emberi vendégszeretetrőlKérni és adni nem szégyen. Hogy az emberek segítségét kérjük, az nem egyrossz dolog.Nem egyszerű kérni sem és adni sem, de ha az ember él a lehető-ségeivel, akkor azáltal több lesz, sokkal több. Sokszor az járt a fejemben a na-pokban, hogy vajon mit érezhet az az ember, aki minket visszautasított ilyenidőben, és mit az, aki minket befogadott otthonába egy éjszakára. Én úgygondolom, bár lehet, naiv vagyok, hogy ha még egyszer az életben valaki be-kopogtat hozzá, akkor azt befogadja majd.

Forrás: http://ontheroadhu.blogspot.com/

Külön köszönet támogatóinknak, és azon személyeknek, bará-toknak, akik segítettek elindulásunkban és utunk során.

Számlaszám: RO 13 RZBR 0000 0600 1255 1668 (EUR account)

Page 7: Kozpont hetilap 2011.01.12

Az ízléses humor, a színpadi moz-gás játékossága és színvonalassága az,ami minden vásárhelyi számára ajánl-hatóvá teszi a darabot. A harsányabbízlésnek pedig ott van az óriási pirosnyelv. Téttét tet (szájpadláspótlóval:Nézzék meg)!

A rendezővel, Kövesdy Istvánnalbeszélgettünk.

– 13 évvel ezelőtt Kolozsváron márrendezte a darabot. Miért ismét erre abohózatra esett a választása és milyenösszevethető tapasztalatok születtek akét munkafolyamattal kapcsolatban?

– Valóban rendeztem már Kolozs-váron, sőt, jóval később Sepsiszent-györgyön is színpadra vittem, tehát eztaz előadást harmadszorra rendezem.Nagyon szeretem a darabot, szerintema műfaj egyik remeke, ezért bármikorszívesen színpadra állítom. A munka-folyamatokat nem szoktam összevetni,a három előadás háromféle, háromtársulattal, teljesen más színészgárdá-val, más tervezőkkel és csapattal. Sohanem próbáltam ugyanazt ismételni.Most sem ez volt a szándékom.

– A szerzőt kedveli, a Belle Époquekorszakhoz vonzódik, amelyben Fey-deau alkotott és amelyből figuráit me-rítette, vagy a darabjaiban rejlőszínvonalas szórakoztatás lehetőségét?

– A kor kevésbé érdekel, a szerzőtszeretem. Feydeau olyan fontos éspontos emberi karaktereket, kapcsola-tokat tudott színpadra állítani, mégebben a látszólag nagyon könnyű éshabos műfajban is, ami egyedülálló adrámairodalomban. Vígjátékban Mo-liére volt az, aki tudott igazi jellemek-kel dolgozni és Feydeau volt az, akiLabiche-t továbbfejlesztve igazi karak-

tereket állított a bohózat színpadára.Így nem klisék és papírfigurák jelennekmeg, hanem azon emberi tulajdonsá-gok, melyekkel ezek a szereplők ren-delkeznek, ma pont olyan igazak, mintszáz évvel ezelőtt. A kor csak couleurlocale, ezért volt az, hogy nem a kor ér-dekelt elsődlegesen.

Nagyon jó szerepek vannak a da-rabban és ilyen értelemben a színházszámára is jó választásnak tartom.Jelen esetben, hogy hazabeszéljek, aTompa Miklós Társulat fiatalabb részétmozgósítja az előadás. Többen kaptakolyan szereplehetőségeket, amilyenreeddigi pályafutásuk során még nemkerült sor. A fiatal színészgárda bebi-zonyította, hogy állja a sarat és igazol-ták, hogy sok olyan tulajdonsággal,tehetséggel rendelkeznek, melyek segítségével sikerült megoldaniezeket a korántsem egyszerű feladato-kat.

– Kellett-e igazítani a szövegköny-vön, adaptálni a társulat formájára?

– A mai felgyorsult világ igényei-hez képest a darab kissé túlírt, kényel-mes cselekményvezetéssel. Nyilván azegy más kor idegrendszeréhez szólt,ezért valamennyit kurtítottunk, deennyi történt csupán.

– A műsorfüzetben, a darab létre-jöttéhez valamilyen módon hozzájárulóhárom személy szólal meg. Kik ők ésmiért szólnak ki az előadásból?

– Három bemutatkozó vagy újrabemutatkozó személyről van szó, ezértkerültek pont ők a műsorfüzetbe. Azegyikük Gecse Ramóna, aki a társulatúj tagja. Ugyan már korábban is több-ször fellépett egyetemi hallgatókéntnálunk, igazából a mostani szerepével

debütált a társulat tagjaként. Ezértgondoltunk arra a műsorfüzet szer-kesztésekor, hogy ha egy mondat ere-jéig is, de illendő volna bemutatkozniaa közönség számára. A második meg-szólaló Bob József, aki hosszú szünetután ismét a színház alkalmazottja ésdíszlet- és jelmeztervezője. Tizenvala-hány évvel ezelőtt távozott innen, ahosszú szakmai kimaradás után isméta társulat alkalmazottjaként köszönt-hetjük. Harmadik Liviu Matei, egy régimunkatársam, akivel sok előadást ké-szítettünk együtt. A színpadi mozgása szakterülete, egyébként színész vég-zettsége van. Marosvásárhelyen is dol-gozott már, ez a harmadik közöselőadásunk. Ezúttal színészként is be-mutatkozott ebben az előadásban(Rugby, a csapongó skót úr szerepétjátssza – szerk. megj.). Arra gondol-tam, az idegen nyelvű szerephez egyidegen színészt szeretnék, akit a kö-zönség sem ismer és akit a társulat ismás oldaláról ismert mostanig.

– A darab technikai műhelytitkárólkérdeznék: nézőként úgy gondolom, aszereplők számára a második felvonásutolsó jelenete volt az egyik legtöbb fi-gyelmet igénylő rész a darabból. Honnan tudták a színészek a kaotikus-nak tűnő, össze-visszaszaladgálós jele-netben megjegyezni, hogy mikor kellbelépniük?

– Ez a dolgunk, megjegyezni ésösszehangolni a belépéseket. Ez külön-ben a darab és a műfaj egyik teherté-tele. Valóban, látszólag a bohózatkönnyű műfaj, de hitelesen csinálni,játszani nagyon nehéz. Hogy a humorase sérüljön meg, de közben ne veszít-sük el azokat a hiteles érzéseket, gon-dolatokat sem, melyektulajdonképpen végig ott vannak, s havalamiért szeretem Feydeau-t, akkorpont ezért. Mindig azt állítják róla,hogy nincs világnézete, a franciák tu-lajdonképpen nem is tartják irodalom-nak, amit művelt. Én nem értek ezzel

egyet, szerintem egy nagyon pontosvilágkép jelenik meg darabjaiban, azerkölcsről, a férfi–nő kapcsolatról.Utóbbiak összebogzásához értettrendkívüli módon, kitűnően összetudta fonni ezeket a szálakat, miköz-ben mindenki megőrizte saját karak-terét, ami számomra egy nagyonösszetett világkép bizonysága. Ma isilyenek vagyunk.

– Amióta a Tompa Miklós Társulatművészeti vezetője, a Feydeau-darab anegyedik rendezése. Hogyan értékeli ed-digi rendezői munkásságát?

– Úgy gondolom, ennek értékelésenem az én tisztem. A művészeti veze-tés és a rendezői ambíciók közül azelőbbi viszi a prímet, tehát amikor egyévadot kellett összeállítani, én vállal-koztam rendezőként arra, hogy a hi-ányzó mozaikot biztosítsam. Igaz ezEugéne Labiche Olasz szalmakalapjaesetében, ami egy zenés bohózat volt,de talán még Feydeau-val is így tör-tént. Természetesen rendezőként isbármikor szívesen foglalkozom ezekkela szerzőkkel, darabokkal, ezért az évadrepertoárjának feltöltésében vállalt ré-szemre nem teherként tekintek. Sohanem vagyok elégedett magammal,nem tesz jót az elégedettség, mert el-tunyítja az embert. Úgy gondolom,egyik rendezésem sem volt olyan vál-lalkozás, amit utólag szégyellnem kel-lene, mindenik a pályám egy bizonyosstádiumát jelentette. Én a sokat vita-tott és elég nagy botrányt kavaró Zá-vada-féle Bethlen-bemutatórarendezőként és színházcsinálóként ésgondolkodóként is nagyon büszke va-gyok. Ugyanezt elmondhatom az Ing-mar Bergman-darabról is, ami megintcsak a szívem csücske.

Vass Gyopár

7. oldalKultúra <<január 12–18.

Attól a pillanattól, hogy László Csaba megsimogatja B. Fülöp Erzsébetnek a sokat sejtően és rejtően elegáns, de kissé busószerű fejdíszét, elkezdcsorogni a könnyem a kacagástól. A Bolha a fülbe előadás egyfajta gyermeki világlátást aktivizál a nézőben, aki végül ott tart, hogy nem csodálkoznaazon, sőt már-már várja is, hogy valamilyen trükk vagy csoda folytán a két szereplőt alakító László Csaba egyidőben, megkettőződve jelenjen meg aszínpadon. Komolyra fordítva a szót: a bolha nem is bolha, hanem helyesen magyarul bogár és az alaphelyzet kidomborításában része van egy nadrág-tartónak.

Nem is bolha, hanem bogár

Vinkó József szavait kölcsönözve mondhatjuk, hogy Feydeau hősei„...ugyanolyan szörnyű félelmet élnek át, mint az abszurd drámák figurái; akülönbség csak annyi, hogy ők nem az atomhaláltól, hanem az anyóstól vagya hitvestől rettegnek. Nem az élet értelmét-értelmetlenségét keresik, csupána nadrágjukat. Nem a lét alapvető abszurditása miatt épül fel masszív féle-lemépületük, hanem egy bohózati szituáció kilátástalansága miatt.”

„Észrevettem,... hogy a vaudeville (bohózat szerk. megj.) bonyodalma el-avult, alakjai ósdiak, nevetségesek és hamisak, puszta bábfigurák. Arra gon-doltam, hogy miért kell egyből elveszítenünk egyéniségünket, ha vaudeville-ihelyzetbe kerülünk? Rájöttem, hogy nem kell.

Elhatároztam tehát, hogy a valóságból veszem alakjaimat, akik élnek ésmegtartják a jellemüket akkor is, ha burleszkhelyzetekbe merítem őket... Avaudeville ezerlábú állat, mindig mozog. Ha lassít, akkor a közönség ásítoznikezd, ha megáll, a nézőtéren azonnal fütyülnek...” – nyilatkozta Feydeau aMatin című napilapnak.

(részletek a műsorfüzetből)

Page 8: Kozpont hetilap 2011.01.12

8. oldal >> Reklám január 12–18.8. oldal >> Reklám

Gyógyszerek (ingyenes ésártámogatott receptek)

Bőrgyógyászatilag tesztelthipoallergén kozmetikumok(Avene, Ducray, Vichy, Elancyl)

Gyógyászati kellékek

Nyitvatartási idő:Naponta 8.00 - 22.00

Egészséget!Cím:Rózsák tere 16. számGhe. Marinescu utca 60. számTel./Fax: 0265-260.103

– Török fürdő – Hammam – Római fürdő– Aromárium – Növényi hidromasszázs (lábmasszázs) – Skót zuhanyozók– 2 �nn szauna – száraz szauna– Szaunázás utáni teljes merülési medence – Édes vízű medence (26 m hosszú, 12 m széles,

1,6–2 m mély)– 2 jakuzzi – Hidromasszázs medence gyerekeknek – Sós vízű medence (Báznáról hozott vízzel) – Sóbarlang – Pakisztánból, a Himalája

hegységből hozott só– Sós szauna – Pihenőövezet – Masszázs– Fitneszterem– 100 darab nyugágy

Belépődíj: 35 lej/nap (kivéve a sóbarlangot és a �tnesztermet) 60 lej/nap (minden szolgáltatás)

Tel. 0365-410.415 vagy 0265-252.388www.PresidentHotel.ro

június 9–15.

* Rádió-, GSM- és telefonvonalon való követési diszpécserszolgálat ** GPRS- és GPS- műholdkövetési diszpécserszolgálat*

* Videó- és TV- felügyelő rendszerek** Értékszállítás, testőrség*

BSG SECURITY Kft. Marosvásárhely, Szabadság utca 31. számtel/fax: 0265-311477 / 0265-218103 Mobil: 0745.655225 / 0722.998009

EURÓPAI SZABVÁNYOKNAK MEGFELELŐ ŐRZŐ-VÉDŐ SZOLGÁLTATÁSOK

relaxszolárium

Nyitvatartáshétfő - péntek : 10 - 21

szombat: 10 - 17

Marosvásárhely, Rózsák tere, 16. szám

31. szam 2010 junius 9 - 15 :Layout 1 08.06.2010 17:48 Page 8

C M

Y B

C M

Y B

Medsystem

Szemklinika

MarosvásárhelyEgynapos sebészeti ellátás (One day surgery)

Szaruhártya átültetésIdeghártya és üvegtest

mikrosebészetSzürkehályog mûtét

Cukorbetegek szemészeti gondozása

Mesterséges szaruhártya implantációja

Zöldhályog lézersebészete

Macula degeneráció kezelése

Legkorszerûbb mûszeres vizsgálatok

Vizsgálat, mûtételôjegyzés alapján!

Ez ITT az ÖN reklámjának a helye!Reklámozzon a Központ hetilapban!Bővebb információkért forduljon hozzánk a 0265-250.994-es telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen!

Maros megyei hetilap

Előfizetési akció!A Központ hetilap a következő előfizetési

csomagokat ajánlja kedves olvasóinak:Előfizetés:

1 hónapra .................... 4.8 RON3 hónapra .................... 13 RON6 hónapra .................... 25 RON12 hónapra ................... 50 RON

Hívjon telefonon és ügynökünk házhoz megy.Részletek a 16. oldalon.

CARIT-SANPoliklinika

Marosvásárhely, Bartók Béla utca 10. Tel : 0265-266249, 0265-269172, 0265-269140

a következő orvosi szakellátással áll

az Önök rendelkezésére:

Belgyógyászat - hematológia - szív- érgyógyászat - tüdőgyógyászat - endokrinológia - ideggyógyászat -

idegsebészet - felnőtt- gyerekpszichiátria - echográfia - sebészet - ortopédia - fül-orr-gégészet - szemészet, ortoptika -

nőgyógyászat - gyerekgyógyászat - urológia - fogászat - felnőtt és gyerek általános orvosi rendelés -

grippe elleni védőoltás - immunológia - munkaegészségtan - általános laborvizsgálatok - parazitológia - EKG - háziorvosi

ellátás - hepatitis elleni védőoltás (A és B) - HCV - HBS Ag-szűrés - hajtási jogosítványokhoz szükséges orvosi vizsgálatok - fizioterápia, beszűrés és reumatológia -

vércsoport megállapítás - AIDS-szűrés - Lyme kór (Borella IgN/IgG) - családtervezés

Page 9: Kozpont hetilap 2011.01.12

9. oldalReklám <<január 12–18.

Könyvek mindenkinek.

Keleti Könyvudvar -Marosszentgyörgy

Sudului utca 7.

Kobak Könyvesbolt

1848 sétány, 19.

TKK Könyvesbolt -Rózsák tere 16.

Ők megalkották, mi közvetítjük.

C M

Y B

C M

Y B

Nemzeti Színház, Kisterem

Page 10: Kozpont hetilap 2011.01.12

10. oldal >> Figyelő január 12–18.

Noha továbbra is sorra jelennek meg a médiatörvénnyel kapcsolatos kritikus hangvételű cikkek, kijelenthető, hogy a hisztérikus hangulatnak vége.Sőt, a magyar diplomácia hosszas hallgatást követően magára talált.

Franciaország nem akarja leckéz-tetni Magyarországot – hangsúlyoztaLaurent Wauquiez francia Európa-ügyiminiszter, miután Budapest éles kriti-kával illette a magyar médiatörvénymódosítására tett francia kérést. „Nemarról van szó, hogy bárkit is leckéztetniakarnánk” – mondta a miniszter aFrance Inter rádiónak. Szerinte Párizscsak „komoly, objektív munkát” remélMagyarország és az Európai Bizottságközött, amely lehetővé teszi adott eset-ben „a problémák” megoldását.

Francois Baron francia kormányszó-vivő kijelentette, hogy Franciaország amagyar médiatörvény „módosítását”szeretné, a törvényt „a sajtószabadságmélyreható megváltoztatásának” mi-nősítve. „Erőfeszítést kell tenni arra,hogy különbséget tegyünk a belső, Ma-gyarország számára felmerülő kérdésekés az európai elnökség betöltésénekfeladata között” – vélekedett most La-urent Wauquiez.

Orbán Viktor miniszterelnök „túlsá-gosan is elsietettnek és szükségtelen-nek” nevezte a francia (és a német)kormány reagálását. „Nem emlékszemrá, hogy Magyarország valaha is bíráltavolna a francia médiatörvényeket” –mondta. Egyúttal megemlítette, hogyMagyarországon – Franciaországgal el-lentétben – nincs olyan jogszabály,amelynek értelmében az államfő ne-

vezhetné ki a közszolgálati televízió el-nökét. „És én sohasem mondtam, hogyez egy antidemokratikus törvény lenne”– húzta alá.

Az új médiatörvényre adott hevesreagálások nem térítik el Magyarorszá-got attól, hogy európai uniós elnöksé-gének kritikus kérdésére, az EUgazdaságpolitikájára összpontosítson– írta a Financial Times pénteki számá-ban Orbán Viktor miniszterelnök. A lapugyanabban a számában szerkesztő-ségi véleményt is közölt, melyben ajogszabály módosításának szükséges-sége mellett foglalnak állást.

A lapban közölt cikkében a kor-mányfő leszögezte: világossá kell tenni,hogy Magyarország soros EU-elnökkénttalán minden eddiginél elkötelezettebbaz Unió demokratikus értékei mellett,amelyekben az EU ereje rejlik. A tör-vény elfogadása utáni éles reakciók aszöveg ismeretének teljes hiányán ala-pultak – fogalmazott Orbán, megismé-telve, hogy a jogszabály az uniósértékekre épül, és megfelel a XXI. szá-zad reformtörekvéseinek.

Orbán szerint a kormánynak többmás országban még előkelőbb szerepevan a médiavezetők kinevezésében,Németországban és Finnországban ha-sonló mértékű bírságokat lehet kirónia médiaszabályok megsértéséért, to-vábbá Olaszországban, Portugáliábanés Franciaországban a szabályok betar-tását ugyanúgy egy testület felügyeli,mint Magyarországon.

Megismételte a kormányfő azt is,

hogy Magyarország csak akkor kötelez-hető a jogszabály megváltoztatására,ha a kifogásolthoz hasonló szabályo-zást más tagállamokban is módosítják,különben diszkriminációról lenne szó.Mindez azonban nem fogja elvonni akormány figyelmét arról, hogy az unióselnökség kulcskérdésére összpontosít-son – szögezte le.

Ez utóbbit, az uniós gazdaságpoliti-kát illetően úgy fogalmazott, Európá-ban (de Amerikában és Ázsiában is)különböző választ adnak arra a látszó-lag egyszerű kérdésre, milyen optimálisegyensúlynak kell lennie az államház-tartási hiány csökkentése, az adósság-csökkentés, a foglalkoztatás és agazdaság növekedése között. Még Eu-rópán belül is indokolható különbségekvannak az ideális stratégiákat illetően,attól függően, hogy az egyes országokmilyen helyzetben vannak.

Európa nehéz kihívások előtt áll –zárta cikkét a miniszterelnök, bizodal-mát fejezve ki, hogy közös akarattal azUnió meg tud birkózni ezekkel. Mindentagországnak hozzá kell járulnia ahhoz,hogy Európa erős és sikeres legyen, ésa magyar elnökség eltökélt szándéka,hogy ezt a célt szolgálja – írta OrbánViktor.

A Financial Times – amely az Orbán-írás mellett még a miniszterelnök kül-földi tudósítóknak tartott budapestisajtótájékoztatójáról is beszámolt –szerint „a törvényt újra kell gondolni”.A sajtószabadság és a véleménynyilvá-nítási szabadság olyan alapvető jogokés európai értékek, amelyek nemkompromittálhatók – fogalmazott alap.

A médiatörvénnyel kapcsolatos kétfő aggodalomként a FT a „bénítóannagy” bírságokat említette, valamint

azt, hogy a törvény betartatására hiva-tott médiatanácsot „kilencéves időtar-tamra kinevezett Fidesz-hívekkeltöltötték fel”. A kommentár szerint ész-szerű az, hogy korszerűsíteni kell olyantörvényeket, amelyeket az eseményektúlhaladtak. Az is igaz lehet, hogy az újtörvény sok cikkelye más EU-tagálla-mok médiaszabályozásában is feltűnik.De olyan államokról van szó, amelyek asajtószabadság terén maguk sem ren-delkeznek makulátlan teljesítménnyel– tette hozzá az újság, Olaszországotemlítve példaként.

A kommunizmus bukása óta aközép-európai országokban időnkéntjóváhagytak olyan törvényeket, ame-lyek papíron rosszak voltak, de gyakor-lati alkalmazásuk a polgáriszabadságjogok folyamatos megsér-tése nélkül történt – vélte a lap, amelyszerint a magyar médiatörvény is ilyenpéldává válhat. Az ugyanakkor nem jómódja a törvényhozásnak, hogy a po-litikusoktól válik függővé egy-egy hibásjogszabály „ki nem használása” – áll acikkben.

Az új törvényben a FT szerint bennevan annak a kockázata, hogy az öncen-zúra légkörét teremti meg, még akkoris, ha a drákói bírságokat soha nemróják ki. Orbán Viktor miniszterelnök aztmondta, kormánya módosítja a tör-vényt, ha az Európai Bizottság azt jónaklátja. „Budapestnek meg kellene taka-rítania a bizottság idejét, és magátólmódosítania kellene a törvényt” – írtaa londoni újság.

Már nem akarjákmegleckéztetni Orbánt

Alaphimnusza a liberális demokrá-ciának, hogy a sajtó ellenőrizze az álla-mot, ne az állam a médiát. Lefordítom:a liberális demokraták a sajtó szabad-ságában azt szeretnék, ha a sajtót tu-lajdonló érdekcsoportokellenőrizhetnék a közhatalmat, felülír-hatnák ezáltal a demokratikus válasz-táson felhatalmazást nyert politikaiakaratot, és a társadalmi véleményekalakítását saját érdekeik szerint a médiaáltal befolyásolhatnák. Aki ezt a célt ki-szolgálja, azt szeretik, aki ezt az érdeketsérti, azt nem.

A média a hatalmi ágak megosztá-sában is önálló szereplő lett, csak hogyhaszonelvű részének működése felha-talmazás nélküli, és üzleti megfontolá-son alapul. Befolyásának növeléseérdekében a médiavilág elhitette, hogy

az a fontos, amiről ő közvetít, az számítvalakinek, akit ő láttat, és az az érték,amit ő annak minősít.

A média a valódi értékteremtésmellett a kereskedelmi érdek hulladé-kaként gyártja az „egyperces” híreket éshírességeket. Kitalál „gigasztárokat”meg politikai vagy köztörvényes cele-beket, és ezeket forgalmazza: ahogyanők esznek, isznak vagy éppen szapo-rodnak. Miközben megveti a felkészült-séget, az alapos munkát, az életművetés a kitartást. Látásmódjának lényegeaz önmagából és kultúrájából kivetkő-zött ember, aki alkalmas az olcsó élet-érzések és ösztönök felkeltésére vagyszinten tartására, mert az ilyen szerin-tük érdekes. Kiszolgálja azt az igényt,amelyet voltaképpen ők váltottak ki.Erre mondják álszent módon, hogy

„igény van rá”.Kitörölhetetlen alkotmányos érték

a hírterjesztés és véleménynyilvánításszabadsága, bár a gondolat elterjedé-

sének útját sem lehet állni az internetellenőrizhetetlen világában. Aki olvastamár, hogy hírek, kommentárok és érté-kelések formájában milyen gyalázatosés alantas írások születnek a világhá-lón, az tudja, hogy a véleménynyilvá-nítás szabadságának gyakorlatilagnincs más korlátja, csak a józan ész ésaz erkölcsi állapot. A hír, álhír és véle-mény széles körű elterjesztése ma márnem szabadság, hanem pénz kérdése.

Erre a közvetítési feladatra szánnakis eleget mindenféle lelki igényt segítő

pénzforrások. Mivel a kalmárvilágbanmindig lehet valahol médiafelületetvásárolni, gyakorta nemcsak a hírek ésvélemények versenyeznek, hanem aszponzorok is. Megmondják, miből kellhírt csinálni. A magánérdek kizáróla-gosságra való törekvésének folyomá-nya a közszolgálati média lebutítása,műsorainak kiszervezése magáncé-gekbe, a magánérdeket támogató éshaszonelvű sajtó felértékelése.

A modern polgári demokráciákbanaz állam nem mehet el szótlanul az ál-lamhatalmi ágak megosztását ésegyensúlyát befolyásoló új önérdekűhatalmi tényező mellett. Az államnakmint a közérdek kifejezőjének nincs ha-tása a magánérdek reklámozására, leg-feljebb saját érveit és érdekeitmondhatja el az általa támogatott nyil-

vánosságban. Ez a dolga. Ebben a gon-dolati körben legfontosabb feladata aközjó megfogalmazása és ennek meg-ismertetése. Ha ebben téved, akkor aválasztói akarat meg fogja ezért bün-tetni. Érthetetlen az a gyávaság, hogya rendszerváltás óta egyetlen kormánysem mert önálló napilapot kiadni a köz-érdek és közjó megfogalmazásánakszándékával, ehelyett mindegyik a lé-tező médiumok rejtett elfoglalását ré-szesítette előnyben.

A magánérdek és a közérdek nép-szerűsítésének egyensúlya örök küzde-lem a sajtónyilvánosságban. Avéleményformálás egyetlen nagy sajt,s a harc most sem a szabadság, haneminkább az osztozkodás körül folyik.

Kövér Tibor

Médiaizgalom

Page 11: Kozpont hetilap 2011.01.12

– Hogyan emlékszel vissza gyermek-korodra?

– Több mint tíz év távlatából mármindenképpen nosztalgiázva… De ezinkább jelent javarészt pozitív emléke-ket, mintsem visszavágyódást. A gye-rekkor folyamatában is a felnőttéválást tekintettem célnak, talán túlsá-gosan sürgetően is, annak ellenére,hogy alapvetően jól éreztem magamabban az állapotban. Eléggé szociábilisvoltam, széles baráti körrel, az iskolát,ahová jártam, egyenesen imádtam,több tanáromra is igazi mentorként te-kinthettem, a színház és a Stúdió re-pertoárját betéve tudtam, odavoltama kebabért a legendás Bolyai utcai bü-fében, s a zenéért a Jazz klubban, tol-mácsoltam a filmfesztiválon,szerveztem a könyvfesztiválon, nemutolsósorban pedig a szüleim mindentevékenységemben szilárdan támo-gattak.

– Mi az, ami leginkább hiányzik itt-honról?

– Határozottan és egyértelműen aBolyai Farkas Elméleti Líceum. Az ahely, és mindaz, amit jelentett, a ré-szemmé vált, és mindenhová magam-mal viszem. Végeztem iskolákat, éstanítottam iskolákban, de a Bolyai tö-kéletesen egyedülálló jelenség. Akko-riban az életem középpontja volt.Minden ott zajlott, ott indult el, és odavezetett vissza. Mai napig emlékszemmondatokra, képekre, rendkívül inten-zív érzésekre. Az első felnőtté válás,amit annyira vártam, mindenképpenott kezdődött, ha nem is ott zajlott.Olyan hely volt, ahová igazán tartoz-tunk. Szabadnak éreztem magam,mint nagyon ritkán.

– Mikor kezdtél el írni?

– Az írás minden korszakombanmást jelentett, és másfejezett ki, de va-lamit mindig jelentett és kifejezett. Hi-vatásszerűen akkor kezdtem el, amikormegtámadtak az utcán, kórházba ke-rültem, felborultak a bennem addig lé-tező műfaji szabályok, és az újságíróiskolában kiadásra ösztönöztek. Külö-nös ma válaszolni erre a kérdésre, ami-kor egyre kevésbé vágyom erre akifejezési formára, illetve amikor ezmár szinte teljes mértékben átalakult.Egyrészt legalább három éve nem be-szélek az írásról (és másról sem) a nyil-vánosságnak, másrészt ugyanennyiideje nem jelentettem meg önállóművet, hanem teljes mértékben mű-

fordítás jellemezte az ilyen jellegű ak-tivitásomat. Ezt a munkát nagyonmegszerettem, segít más gondolatvi-lágokban is elmélyülni, más hangokatis megszólaltatni, mint amiket eddigismertem, más nyelvet ad a kezembe,amivel valóban dolgozni kell. Azt hi-szem, ez jót tett nekem. Segített ki-lépni egy kicsit abból a zárt,önkéntelenül választott világból,amelyben már egyre kevésbé hallot-tam a saját hangomat, és helyetteegyre inkább csak egy alapzajt. Úgyéreztem akkor, az utolsó előtti pillanat-ban léptem ki, vissza, a valóságba.

– Mit jelent számodra az írás?

– Akkor, egy adott életszakaszban,amikor úgy éreztem, semmim sincs, amindent jelentette. Valamit, amibenhittem. Aminek átadtam magam.Amiben feloldódtam. Ami boldoggátett. Ami szárnyakat adott, és amibebelezuhanni lehetett. Menekülést. Vi-gaszt. De állandó harcot is. Munkát.Szerelmet. Életet. De ez persze így utó-lag mind illúzió. S felváltja a valóság.Van igazi szerelmem, nem kell írnomróla, nem kell kitalálnom, elképzel-nem, hogy milyen, illetve milyen nem,hiszen van, pont olyan, amilyen kell.Van életem, gyönyörű, briliáns észjá-rású és szeretetteljes kislányom, akiminden percemet csodálatosan kitöltiés betölti. Amim viszont nincs, az azidő. Illetve szabad gondolataim. Min-den sejtemet a családom köti le, s ez amegváltozott lelki alkat kevéssé teszalkalmassá közírásra. Megvívtam mára harcaimat.

– Jó ideje visszavonultál a reflektor-

fényből. Miért döntöttél így?

– Részben azért, mert akkorra márrájöttem, hogy az a fajta élet, ami velejár, engem egyáltalán nem érdekel, sőtkifejezetten untat. Beültem stúdiókba,műsorokba, riportokba, sorozatban vá-laszoltam kérdésekre, hazamentem,futószalagon gyártottam megrendelt,határidős anyagokat, felvettem ruhá-kat, lefotóztak, hajnalokig forgattam,mentek az évek, közben elfelejtettem,milyen úgy lenni, hogy nem vagyokmeglesve. Milyen úgy lenni, hogy aztcsinálom, ami valóban belőlem kíván-kozik ki. Egyszer csak észrevettem,hogy nem azt az életet élem, amit sze-retnék. Nem azzal foglalkozom már,amivel eredetileg valóban szerettemvolna. Belekerültem az árukapcso-lásba, és elfelejtettem, hogy honnan isjöttem, és főleg miért. Rájöttem, hogyóriási szerencsém volt azért, mertmegtapasztalhattam testközelből, miaz, amit NEM akarok. És akkor fogtammagam, elnézést kértem, és kiléptema képből. Ezt megvalósítani majdnemolyan egyszerű volt, mint kimondani.Odamentem, és azt mondtam, hogynem, és visszaléptem. Ez bizonyos te-kintetben vakmerőség volt, aminekmegvoltak a maga következményei.Bizonyos tekintetben meg életmentővolt, és igyekeztem korrektül kifuttatnia vállalásaimat. Mindenki csak addigvan képben, ameddig ebben partner.A másik része a dolognak személyes,magánéleti. Megismertem egy em-bert, akivel teljes intimitásban akar-tam lenni, akivel el akartam menni ésel is mentem a világ másik végére,hogy megéljem a hétköznapok töké-letességét. Akkorra már elkezdtem

annyira érett lenni, hogy családravágyjam, és tudtam, hogy csak úgy le-hetek maximális anya és maximális fe-leség, ha új pályára állítom az életem.Olyanra, amelyiken a saját gondolata-imat hallom.

– Mit kell, avagy mit lehet tudnimostani életedről?

– Amit egy főállású, kisgyerekescsaládanya és háziasszony életérőltudni kell. Ami a nyilvános szférábatartozik, az elmúlt években otthon vé-gezhető munkákat vállaltam. Olyas-mit, amit gyerek mellett is tudokvégezni anélkül, hogy bármelyik sze-repem sérülne. És olyasmit, ami márnem vár tőlem teljes verbális lemezte-lenedést. Erre tökéletesnek bizonyulta műfordítás műfaja. Most, hogy a kis-lányom már a csecsemőkorból kilépett,és érdeklődik a kortársai iránt, én isvisszatértem kissé – heti másfél nap-ban – a civilizációba, és választottammagamnak egy polgári elfoglaltságot,amelyben reményeim szerint a jövő-ben kiteljesedhetem. De ehhez mégtökéletesítenem kell az eddig meg-szerzett tudásomat, így most ezen dol-gozom.

– Jelen pillanatban pszichológiamesterszakot végzel. Miért éppen pszi-chológia?

– Most tértem vissza az én ősrégiés örökös szakmai álmomhoz, amelymár az általános iskolában elkezdő-dött, a gimnáziumi éveimet végigkí-sérte különböző alakokat öltve, aztánátmenetileg elterelődött, hogy aztánmindennél erőteljesebben és bizo-

nyosságot nyerve rám találjon újra.Pontosabban jelenleg interkulturálispszichológia mesterszakot végzek azELTÉ-n, ami leginkább a szociálpszi-chológiához áll közel, és rendkívül iz-galmas és égetően maitársa dalomtudomány, amely ötvözi apszichológia, a szociológia, a pedagó-gia és a kulturális antropológia kérdé-seit és megközelítési módjait. Úgyérzem, mindig is ez érdekelt, mindig isezt csináltam, kutattam, figyeltem,csak más dimenzióban, és most végremegtaláltam magamban a kellő céltu-datosságot, elkötelezettséget, talánmaturitást is hozzá.

– Tervezel újra könyvet írni?

– Jelenleg biztosan nem. Amíg ta-nulok, addig nem. Amíg kisgyerekeimvannak, addig nem. Amíg nem szám-űztem végképp az idegen hangokat afejemből, és meg nem találtam azt,amelyiket valóban magaménakérzem, addig valószínűleg nem. Mégtart a purgatórium, és jó most ez acsönd. Termékeny csönd ez, inspiratív,és vitális a hangzavar után. Olykor kel-lenek a csalódások is, a változások is,az értékelés és fejlődés igen fontosélettani funkciót tölt be, új utat jelöl ki,az önazonosságét. Úgy érzem, kezdeka helyemre kerülni, önmagamban ésmagam körül rend van, béke, egyen-súly. Már nem magammal vagyok el-foglalva, nem vágyom folyton külsőigazolásokra, ezért sokkal messzebbremutató, sokrétű kérdések foglalkoztat-nak, és tudom, hogy ezek megválaszo-lásához, érleléséhez ezúttal idő kell. Amúlté spontán érzelembomba volt, ezmost már a második felnőtté válás.Úgy érzem, azokat az írásokat máratöbbnyire meghaladtam, bár akkor azvolt igaz. Most még nem állok készenarra, hogy újra elinduljak kifelé. Az isbiztos, hogy amikor majd megteszem,egészen más műfajt fogok képviselni.

Fodor Tekla

11. oldaljanuár 12–18.

A marosvásárhelyi származású Tisza Katát, az egykori miniszterelnök, Tisza Kálmán ükunokáját, szinte egyáltalán nem látni a nyilvánosság előtt.Míg néhány évvel ezelőtt tanított, műsort vezetett, és nem utolsó sorban könyveket írt (Doktor Kleopátra, Magyar pszicho, Pesti kínálat, Hét napnyár, Reváns, Főbűnösök), ma már főállású édesanyaként éli mindennapjait. Emellett a pszichológia és a műfordítás világa is rabul ejtette. Sajátbevallása szerint önmagában és körülötte végre rend, béke és egyensúly van. Gyerekkori emlékeiről, bolyais éveiről, jelenlegi életéről és terveirőlbeszélgettünk vele.

Ami a nyilvános szférába tartozik, az elmúlt évekbenotthon végezhető munkákatvállaltam. Olyasmit, amit gyerek mellett is tudokvégezni anélkül, hogy bármelyik szerepem sérülne.És olyasmit, ami már nem vártőlem teljes verbális lemeztelenedést. Erretökéletesnek bizonyult a műfordítás műfaja.

„A Bolyai egyedülálló jelenség”Portré <<

Tisza Kata:

Page 12: Kozpont hetilap 2011.01.12

12. oldal >> Az utca hangja január 12–18.

Véleményem szerint...

László Réka, egyetemistaVéleményem szerint felháborító, hogy még aháziorvosnál is vizitdíjat követelnek. A betegnekfizetni kell mindenhol, arra viszont senki semfigyel, hogy az orvosok mennyi pénzt hajtanak bejogtalanul. Ha a beteg elmegy a családorvoshoz,az a legtöbb esetben továbbküldi egy szak or vos -hoz, ahol ötféle kivizsgálást ajánlanak, és ez mindpénzbe kerül. A társadalom nagy része alig élegyik napról a másikra, nem lesz honnan fi -zetniük az egészségügyi ellátást is. Előszörcsökkentik a munkabért, ezután pedig azt kérik,hogy a kötelező egészségügyi biztosítás mellettaz orvosnál vizitdíjat fizessünk. Ilyen léptekkel 30év múlva kötelezővé teszik a több száz euróscsúszópénzt is.

Lényeges változásokra, nagyszabású befektetésekre számíthatunk 2011-ben az egészségügyi szférában. A tervekszerint sor kerül az egészségügyi hozzájárulás bevezetésére, valamint kötelezővé válik az országos egészségügyi

kártya használata is. Hogyan vélekedik arról, hogy nemsokára az orvosi ellátásért is fizetni kell?

Gálffy Csaba, újságíró

A román egészségügyi ellátás sosem voltigazán ingyenes, ilyen-olyan hozzájáru-lást eddig is kellett fizetni. Különösebbnegatív hatását nem látom, 2,5 eurótazért mindenki, még a legszegényebbnyugdíjas is ki tud fizetni egy vizitre – ahozzájárulás mértékét pedig amúgy ismaximalizálták, ettől tehát nem megycsődbe senki. Azt csak remélni lehet,hogy az extra forrásokkal javul majd azegészségügy színvonala, ha így lesz,akkor egyenesen üdvözlendő a lépés.

Szabó Elek, mérnök

Várható volt, hogy külföld-höz hasonlóan, nálunk islépnek ilyen ügyben. Vala-hol érthető, hiszen sokankedvtelésből járnak orvos-hoz, így ezúttal csak akkormennek majd, ha igazánszükség lesz rá. Bár az iselőfordulhat, hogy ponto-san a vizitdíj bevezetésemiatt, az összeg miatt, nemfognak orvoshoz fordulni.

G. Zs., projektmenedzser

Egyrészt szerintem logikus és szükségszerű, hogybevezetik ezt a fajta hozzájárulást, nem újdonság, másországokban rég működő rendszer. Másrészt példáulCsehországban, ha valaki alkalmazott és fizeti az adóit,akkor csupán egy jelképes összeget kell fizessen akonzultációért, ami körülbelül 1.5 eurónak megfelelőösszeg. Ugyanakkor itt ingyenes a kórházi ellátás ésminden egyéb kivizsgálás is, ami Romániában csakpapíron létezik, hisz mindenért külön fizetni kell, akkor is,ha fizeted a betegbiztosításodat. Ha innen nézzük adolgokat, akkor csak egy plusz költség a többi mellett ésaz ingyenes betegellátás csak egy álom marad továbbra is.

Magyari Emőke, nyugdíjas

Én már semmin sem lepődöm meg, ami ebben az országban történik. Nem elég, hogy min-denkinek, még a portásnak is hálapénzt kell adni, nemsokára még hivatalosan is kötelesekvagyunk fizetni. Ennek eredményeképp nem fogunk szakemberekhez fordulni, mert a kicsinyugdíjból ezt nem tudjuk magunknak megengedni. Én elhiszem, hogy az ország bajbanvan, de ez nem megoldás, hogy mindig a legszegényebbektől veszik el a pénzt.

Kerekes Alpár, nyugdíjas

Újra elérték céljukat az ország vezetői, ugyanis tisztában vannak a ténnyel, hogy még abban azesetben is, ha fizetni kell, az egészségéért bárki bármit megtesz. Éppen ezért bevezetik a vizitdíjat,jól meggazdagodnak, mi meg reménykedünk abban, hogy meggyógyulunk. Szerintem nincs mittenni ez ellen, el kell fogadjuk, mint ahogyan azt is elfogadjuk, hogy megadózzák a nyugdíjainkat.

Kiss G. Zsolt, fizika szakos egyetemista

Véleményem szerint ez az új rendelet nem a pá-ciensek érdekében jött létre, hanem kizárólagaz egészségügyi rendszer próbál magának be-vételt szerezni. Amennyiben jól értesültem, a sürgősségi ellá-tásokért is fizetnünk kell, amit nem tartok egyemberséges gesztusnak. A sürgősségi esetekáltalában gyors orvosi beavatkozást igényelnekés az orvosok hivatottak arra, hogy a bajban le-vőket segítsék. Ne kérjenek el pénzt a beavatkozás után, merta beteg csak annyit szűr le az egészből, hogymár akkor sem számíthat önzetlen emberi se-gítségre, amikor a legnagyobb bajban van. Egyilyen esetben a kötelező kifizetési díjnak nemkellene szerepelnie. Ezek szerint, ha az utcánösszeesik valaki, az elsősegélynyújtást köve-tően elkérnénk tőle a sürgősségi díjat, mert ezjár az „államnak?”A probléma ott kezdődik, hogy a hálapénzt ez-után nem az orvos kapja, hanem az állam.Azonban a felépülést követően, ha hálával tar-tozunk is valakinek a Fennvalón kívül, akkor az

elsősorban nem az állam, hanem az orvos ésasszisztense, akik a bajban a legközelebb álltakhozzánk, és segítséget nyújtottak. Úgy vélem, ezen illetékek sem fogják visszaszo-rítani a hálapénz fogalmát, de ezt az egészség-ügyi minisztérium is jól tudja. Akkor meg miértis kellett a vizitdíjat bevezetni? Talán azért,hogy ezek után több mindenkinek legyünk ‘há-lásak’ mint eddig voltunk?

Birtalan Csanád, egyetemi hallgató

Szerintem mindenképp jó ötletnek minősít-hető, hogy évente felmérték az ország lakossá-gának egészségügyi helyzetét, mindezt ingyen,ám ettől eltekintve valamilyen oknál fogvamégis kevesen használták ki ezt a lehetőséget.Nem szabad megfeledkezzünk arról, hogy né-hányan úgymond „krónikusan” orvoshoz járók,sok esetben szükségtelenül. Véleményem sze-rint aki szakorvoshoz fordul, igenis fizessen, asürgősségi ellátás pedig csak és kizárólag sür-gősségi esetekben legyen használható. A szo-morú igazság az, hogy Romániában nincskialakulva az úgynevezett egészségügyi kul-túra, ami azt jelentené, hogy félévente fogor-voshoz, évente pedig családorvoshoz látogatnamindenki, még abban az esetben is, ha nincsszükség erre. Ez értelemszerűen ingyenes kel-lene legyen, akárcsak a diákok ellátása. A fel-nőttek pedig, ha nem tudják, hogyan kellhasználni az egészségügyi rendszert, akkor ki-sebb-nagyobb összegeket fizessenek.

Az oldalt szerkeszti: Fodor Tekla

Page 13: Kozpont hetilap 2011.01.12

13. oldalHistória <<január 12–18.

„Lelkiismeretünk parancsszava” (II.)A Marosvásárhelyen megjelenő Vörös Zászlóban – az RMP Magyar Autonóm tartományi vezetősége és a tartományi néptanács lapjában– 1956. november 4-én – vasárnap –, a Kolozs tartományi napilapban, az Igazságban, 1956. november 6-án – kedden –, az egyetlenmagyar nyelvű országos napilapban, az Előrében, ugyancsak 1956. november 6-án, az Utunk irodalmi hetilapban pedig 1956. november7-én – szerdán – ezen a címen jelent meg a Magyar Autonóm Tartományban élő íróknak és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dol-gozóinak nyilatkozata. Mindössze három nap leforgása alatt négy romániai magyar nyelvű sajtóorgánum vezércikként közölte amarosvásárhelyi írók hűségnyilatkozatát.

(…) Úgy érezzük, hogy Magyaror-szág népének érdekében is cselek-szünk, amikor a számunkra egyetlenjárható utat követjük: felzárkózunk aRomán Munkáspárt oldalán, mely or-szágunkban a szocializmus építésénekés a lenini nemzetiségi politika meg-valósításának élén jár. A dolgozókéletkörülményeinek megjavítása, aszocialista demokrácia kiteljesítése ésa lenini nemzetiségi politika követke-zetes alkalmazása terén egyes kérdé-sek még megoldásra várnak (másikérdeme a kolozsvári nyilatkozatnak: anemzetiségi politika terén egyes kér-dések még megoldásra várnak! – T.Z.), de bízunk abban, hogy az eddigimegtett lépéseket újabb határozottintézkedések követik ebben az irány-ban. Bízunk emberségesebb, szebb,gazdagabb szocialista jövőnkben,életünk demokratizmusának és nem-zetiségi vívmányainak fejlődésében,kiteljesítésében. Szoros barátságbana román néppel, a népi demokráciaerősítésével szolgáljuk legjobban azta történelmi fejlődést, amely a szocia-lista országok nagy családjában azösszes békeszerető népekkel együttbiztosítja az alkotó munka nyugalmátés örömét. A jelenleg Kolozsváron tar-tózkodó írók gyűlésének megbízásá-ból: Asztalos István, Balogh Edgár,Bartalis János, Csehi Gyula, FöldesLászló, Horváth Imre, Horváth István,Kacsó Sándor, Kiss Jenő, Létay Lajos,Marosi Péter, Salamon László, SzabóGyula, Szabó István, Szabédi László,Szentimrei Jenő, Tamás Gáspár. Ko-lozsvár, 1956. november 5.”1

„A jelenleg Kolozsváron tartózkodóírók megbízásából” született aláírásokkérdése azért is fontos kitétel, mert –a marosvásárhelyi Lelkiismeretünkparancsszavától eltérően – nem szóltazok „nevében”, akik nem vettek résztaz állásfoglalás megszövegezésében:Nagy István, a párt egyik legdogma-tikusabb képviselője éppen Indiábantartózkodott, Sőni Pál, az Utunk akkorifőszerkesztője pedig a Szovjetunió-ban. Sajátos dráma a Szabédi Lászlóé– mintegy előre vetítette az 1959. áp-rilis 19-i öngyilkosságot, amikor a Bo-lyai Tudományegyetem felszámolása,a Babeş-sel történő összevonása ellentiltakozva, és a Szekuritáté zaklatásaielől menekülve a vonat elé vetettemagát –: a magyar forradalom nap-jainak jelentős részét a Szovjetunió-ban töltötte. Erről tanúskodik az ott írtnaplója is. 1956. november 2-án tért

vissza Romániába. A Băneasa repülő-téren a bukaresti magyar rádióadásegyik szerkesztője meginterjúvolta.Mivel Szabédi Lászlónak a magyar for-radalomról és szabadságharcról csakazok az információi voltak, amelyeketa szovjet pártvezetés bocsátott a ren-delkezésére, keményen elítélte a fegy-veres harcot. Kolozsvárra visszatérve,az első nap a diákok előtt is elítélte aforradalmat és a szabadságharcot.Időközben szembesült azzal, hogyMoszkvában, Bukarestben alaposanátverték. A hiteles információk birto-kában megpróbálta a bukaresti nyilat-kozatát visszavonni, visszavonatni. Atartományi pártbizottságnál azonbankinevették. Az interjút sugározta a bu-karesti magyar rádióadás. (Eddig mégnem sikerült a nyomára bukkanni: abukaresti magyar rádióadástól ki ké-szítette Szabédi Lászlóval az interjút,és valahol a szalagtárban nem maradtegy változat az ominózus beszélgetés-ből?)

A Lelkiismeretünk parancsszavaazért is egyedi a magyar forradalomleverését követő hűségnyilatkozatözönben, mert bizonyíthatóan a Szé-kelyudvarhelyen élő Tomcsa Sándor ésTompa László nevét oda hamisították!Minden valószínűség szerint csak utó-lag értesültek, hogy a marosvásárhelyiírók és irodalmi intézmények dolgozóiaz ő nevükben is elítélték a magyarforradalmat. Az állítás legfőképpenazzal bizonyítható, hogy a hűségnyi-latkozat megfogalmazásáról döntő,Csupor Lajos tartományi első titkáráltal összehívott, de valójában FazekasJános KV-titkár által levezényelt gyű-lés jegyzőkönyvében az ő nevükegyáltalán nem szerepel. FazekasJános minden jelenlévőt, még az IgazSzó korrektorát is – akinek a nevét ajegyzőkönyvvezető nem ismerte – ál-lásfoglalásra kért fel. Egészen bizo-nyos, hogy Fazekas János íratta azállásfoglalás végére Tomcsa László ésTompa László nevét. Teljhatalmú párt-és kormánymegbízottként a MAT-banélet-halál ura volt, ezt is megtehette.Pontosan tudta: utólag nem mernektiltakozni…

A marosvásárhelyi nyilatkozat for-ráskritikai elemzése egyértelműen bi-zonyítja: a Lelkiismeretünkparancsszava hangvételével, az 1956-os magyar forradalom minősíthetet-len pocskondiázásával hozzájárultahhoz, hogy a „Balkán Machiavellije”,Gheorghiu-Dej, az RMP első titkára a

Magyar Autonóm Tartomány pártbi-zottságának 1956. december 15–16-ikonferenciáján – a Kultúrpalota nagy-termében – illojalitással vádolja mega romániai magyarságot. A hatalom„belső logikája” szerint az illojalitás„gyalázatát” csak újabb hűségeskük-kel lehetett „lemosni”.

A legfelsőbb pártvezetés egy pilla-natra sem mondott le arról, hogy a ko-lozsvári magyar írókból is„kihegedülje” a magyar „ellenforradal-mat” keményen elítélő nyilatkozatot,állásfoglalást. Az Utunk 1957. január5-i számában jelent meg – „1956.december 31.” keltezéssel – az Újévilevél a Magyar Népköztársaság íróihozcímet viselő – a „nemzedéktársak”„barátság hangján” szóló – üzenet,amely hangvételében Lelkiismeretünkparancsszava egyfajta fénymásolata.

„Aggodalmunkat mélységes meg-döbbenés és felháborodás váltotta fel,amikor féktelen brutalitással kibonta-kozott az ellenforradalom. Mi is meg-támadottnak éreztük magunkat.Mindjárt tudtuk, hogy a Budapest ut-cáira szórt könyvek között a mi köny-veink is máglyára kerülnek, s meginttért nyernek az irodalomban is a sovi-nizmus és nacionalizmus terjesztői,akik ismét mérgeznék népeink barát-

ságát. (…) Bizony mélyen fellélegez-tünk a megkönnyebbüléstől, mikorhíre jött, hogy a zűrzavar közepetteakadtak férfiak, akik szembeszálltakaz ellenforradalommal s a végső pil-lanatban megalakították a munkásokés parasztok forradalmi kormányát.(…) Az ellenforradalom temetővéváltoztatta volna az egész Magyaror-szágot, veszélybe sodorta volna a mibékénket is, és sorompót vert volna akét ország népei közé, apák és fiak,testvérek és rokonok közé. (…)Örömmel tölt el bennünket az új esz-tendő küszöbén az a tudat, hogy amagyar munkásosztály és dolgozó pa-rasztság legjobbjai követik kormányukés a Magyar Szocialista Munkáspártútmutatásait. (…) Régi küzdőtársai-tok és barátaitok: Asztalos István, Ba-logh Edgár, Bartalis János, HorváthImre, Horváth István, Kacsó Sándor,Kiss Jenő, Kovács György, Létay Lajos,Molter Károly, Nagy István, RobotosImre, Salamon László, SzentimreiJenő, Szilágyi András, Tompa László.”2

A kolozsvári írók 1957. január 5-énpublikált hűségnyilatkozata zárta akét hónapon át szakadatlanul tartó ál-lásfoglalás-sorozatot. Ha az 1956. no-vember 5-i kolozsvári írói nyilatkozata legfelsőbb pártvezetés számára egy-

fajta kudarcot is jelentett, az újabb ki-köszörült minden csorbát. Ráadásul akét „régi kommunista író”, Nagy Istvánés Szilágyi András neve nagyon sokatemelt az újévi hűségnyilatkozat érté-kelésében. A két hónappal korábbi ko-lozsvári kiállás utórezgését azértjelezte, hogy az 1957. január 5-énmegjelent hűségnyilatkozat aláírói kö-zött nem szerepelt az 1956. november5-i állásfoglalás három aláírója: CsehiGyula, Szabédi László és Tamás Gáspár.

A marosvásárhelyi „modell” azon-ban ezúttal is tökéletesen működött:a székelyudvarhelyi Tompa Lászlónevét sikerült úgy becsempészni,hogy csak utólag értesült a különös„fegyvertényről”. Úgy tűnik: a székelyanyaszékhely poétája Erdély-szertebehelyettesíthető személyiség volt.Ahol éppen kellett, ott éltek vissza anevével.

Az utóbbi húsz esztendőben a Lel-kiismeretünk parancsszava gyakrankerült – és joggal! – a korszakkal kap-csolatos viták kereszttüzébe, éppenezért az elemzése, születésének körül-ményei valóban már-már törvény-szerű követelmény.

Tófalvi Zoltán

1 F e l z á r k ó z u n k a R o m á n M u n k á s p á r t o l d a l á n . A k o l o z s v á r i m a g y a r í r ó k n y i l a t k o -z a t a . I n : I g a z s á g, 1 9 5 6 . n o v e m b e r 6 . , 2 . o l d a l .

2 Ú j é v i l e v é l a M a g y a r N é p k ö z t á r s a s á g í r ó i h o z . I n : U t u n k , 1 9 5 7 . j a n u á r 5 , 1 . o l d a l .

Page 14: Kozpont hetilap 2011.01.12

14. oldal >> Kávé mellé január 12–18.

Rejtélyes papucs. Hatalmas, 44 centihosszú és 16 centi széles (lábbeliszá-mozás szerint hatvanas) gumipapu-csot találtak helyi parasztok egy Kolozsmegyei kisközség határában, az erdőszélén. Sokak szerint egy jeti (bigfoot)hagyhatta el, mert ekkora emberi lábnincs, csak felvetődik a kérdés, hogymiért sétafikálna egy jeti papucsban.A környékbeliek be vannak ijedve,még az se nyugtatja meg őket, hogyegy féllábú jeti elől feltehetőleg nemolyan nehéz meglépni. Ugyanakkor,egyesek szerint a talált tárgy valójábannem is papucs, hanem Emil Boc haj-dani kiságya.

Újfajta baktérium. Óriási szenzációtkeltett a NASA-kutatók bejelentése,miszerint olyan baktériumot találtakegy tóban, amelynek foszfor helyettarzén van a DNS-ében, ami azért fura,mert eddig úgy tudták, hogy a DNS-tcsak hat biogén elem – szén, hidro-gén, nitrogén, oxigén, kén és foszfor –alkothatja. Az űrkutató hivatal szak-emberei január végén Marosvásár-helyre jönnek, és az ürülék alapúéletformákat fogják tanulmányozni aNoua Dreaptă szervezet tagjai által adecember elsejei tüntetésen szétköp-ködött tökmaghéjakból kinyert nyál-minták alapján.

Barátok közt betegen. 163 LCDtévét helyezett üzembe a Maros Me-gyei Sürgősségi Kórházban egy spa-nyol üzletember. A csel ott van, hogya páciensek pénzért nézhetik őket: kétóra 5 lej, hét óra 10 lej, egy teljes nappedig 15 lej. Nem is olyan hülye azamigó: fejben is könnyen kiszámol-ható, hogy kábé négy hónap alattmegtérül a befektetés, és attól kezdvemár tiszta a haszon, amennyiben a be-tegek nézik. És holtbiztos, hogy néznifogják, mert mi egyebet lehet csinálnia kórházban, mint bámulni a plafontvagy a tévét? Akkor kaszál majd igazánnagyot a spanyol, ha a tévék fogyasz-tását hozzácsapják a kórház villany-számlájához (amit, ugyebár, közvetvemi fizetünk), ugyanis 163 darab LCDzabálja az áramot rendesen. Még többilyen élelmes befektetőt ide nekünk,olé!

Pszichiátriai kuriózum. Egy, mégkisgyerekkorában skizofréniával diag-nosztizált és azóta zárt osztályon tar-tott nyolcvanöt éves bácsiról anapokban kiderült, hogy tulajdonkép-pen nincs is tudathasadása, csak tel-jesen össze van nőve a sziámiikrével…

Újabb veseremegtető tudomá-nyos felfedezés! Az ember legjobbbarátja (a kutya – szerk. megj.) na-gyobb fokú intelligenciára tett szert azévmilliók során, mint a nála jóval ke-vésbé társasági macska – derül ki egy(naná, hogy) brit kutatásból. Az ox-fordi kutatók rájöttek, hogy eltérőütemben változott az agynak a test-mérethez viszonyított nagysága, és ezszoros kapcsolatban van az állat társasmivoltával. Kár azért a sok pénzértmeg kutakodásért, hiszen elég lettvolna megkérdezni néhány óvodás-korú gyerkőcöt, hogy a kutya vagy amacska okosabb-e. Ugyanakkor re-méljük, hogy a rajzfilmkészítőkhöz iseljut a hír, lévén hogy ők az egyetle-nek, akik eddig rosszul tudták, mivelminden rajzfilmben a macska rendsze-rint kibabrál a kutyussal.

Magyar siker Hollywoodban. Egymagyar származású pornószínésznyerte a legjobb férfi alakításért járópornó-Oscart. A bránerfalvi születésűHosszú János, alias Johnny Endoszkópolyan híres filmekben szerepelt, mintpéldául a Sperminátor, A hét mester-lövész, A postás sose kézzel csengetvagy A bolygó neve: anál. Pornós ha-gyományok szerint színésztársai nemtapsolták meg a kitüntetettet a díjáta-dáskor, hanem egy perces néma felál-lással tisztelegtek…

Ünnepi koncert. Afrika nyugati ré-szén, Burkina Fasótól nem messze élegy olyan törzs, melynek tagjai egy-től-egyig némák, így kizárólag az al-felükkel kommunikálnak. A furcsajelenséget egy német fingológus (tü-körfordításban: purco-szemiotikus),Hans Dietrich Donnerwetter tanulmá-nyozta, aki összesen 3640-féle valag-hangot különböztetett meg. A megyeitanácselnök, Lokodi Edit Emőke meg-hívására a bennszülöttek január végéna Kultúrpalotában fognak fellépni, egyrendhagyó hangverseny keretén belül.„Végre egy olyan koncert, amit a süke-tek is élvezhetnek!” – lelkendezett atanácselnök.

Császármetszés. Az elmúlt év utolsóheteiben rengeteg olyan terhes kis-mama kereste fel a nőgyógyászát, akikjanuár–február hónapban kelleneszüljön, és arra kérték orvosaikat, se-gítsen világra hozni a kicsit még 2010-ben, császármetszéssel. Tették eztazért, mert a gyermeknevelési szabad-ságra vonatkozó megszorítások csak ajanuár elseje után napvilágot látottcsöppségekre érvényesek. A ginekoló-

gusok zöme természetesen elutasí-totta a kérést; egyedül Emil Bocnaktetszett az ötlet, aki maga is hét hó-napra született, és hiába tartottákutána három évig inkubátorban, mégaz elemi iskolát a koraszülöttosztály-ban járta ki.

Skandináv állatvédelem. Nemmindennapi ötlettel rukkolt elő egynorvég állatvédő szervezet: látható-sági mellényt fognak adni a szarva-sokra, mert évente mintegy ötszázagancsost ütnek el a közutakon éj-szaka. A projektbe első körben kétezerszarvast vonnak be, bár a dolog haté-konysága már most megkérdőjelez-hető, mert az jó ugyan, hogy messzirőlis észre lehet majd venni az állatokat,de ez a láthatóságosdi az orvvadászokdolgát nagymértékben megkönnyíti.A szarvasok felmellényezése melletttervezik azt is, hogy macskaszemeketszerelnek a hiúzokra, féklámpát a far-kasokra, fluoreszkáló festékbe mártjáka rókák farkát, és keményen meg lé-szen büntetve az a medve, amelyik el-akadásjelző nélkül indul éjszakaiportyázásra.

Figyelmetlen Mikulás. Kisebbfajtakavarodás történt a Boc-családnál Mi-kuláskor, ugyanis a pöttöm miniszter-elnök szájfényt, nejlonharisnyát ésintimgyantát talált a csizmájában, míga felesége borotvahabot, after shave-et és fekete zoknit a sajátjában. Az in-cidensről természetesen a Mikulástehet, aki a nagy sietségben összeke-verte a lábbeliket, habár a kapkodásmellett az is közrejátszhatott, hogymindkettejük csizmája harminchatosés magas sarkú.

Markó távozik. A december elejiSZKT-ülésen Markó Béla bejelentette:elég volt a tizennyolc évnyi dirigálás,a februári RMDSZ-kongresszuson márnem száll harcba egy újabb elnökimandátumért. Azt is elmondta, hogyez a döntés nem jelent visszavonulástszámára sem a közéletből, sem azRMDSZ-ből, mert – ahogy fogalma-zott – kár lenne a sok felhalmozott ta-pasztalatért (halvány fogalmunksincs, hogy mire gondolt). „Ne várjatőlem senki, hogy hazamenjek, éscsak a kertemet gondozzam ezután”– sommázott a hamarosan leköszönővezér. Nem várjuk mi ’aztat’ tőled,Béla, ugyanakkor nem is bánnánk túl-ságosan.

élet-módi

amelyben az alaphelyzet igaz, a körítés fikció

Dzsesszika néha olyan harsány naivsággal tudja belevetni magát adolgok kellős közepébe, hogy ilyen esetekben, már a legelején, meg-szólal a pofára esés-gyanús vészcsengő a nagy lendülettől. Ilyenkor apszichológia egyetlenegy törvénye szinte minden esetben látványosanbeigazolódik: ha valami nagyon valaminek akar látszani, akkor pontaz ellenkezője igaz, tehát a valami nem is az, aminek a látszatát akarjakelteni, hanem a látszat pontosan a saját maga negatív előjelűségévelegyenlő. Ezt egyszer egy pszichológus mondta – Dzsesszika a saját fü-lével hallotta –, igaz, kicsit tudományosabban, de lényegébenugyanez.Egyszer Dzsesszikának valamilyen, a saját érdeklődésétől fényévnyitávolságra eső, életbevágóan fontos szituációt kellett kibogoznia. Márnem emlékszik a szóban forgó ügy konkrétumaira, elégedjünk megazzal, hogy valami ahhoz hasonló magasságokban kellett kutakodjon,hogy a GDP bruttó és nettó arányai milyen hatással vannak a városimacskák életminőségére. (Kb. ilyesmi...) Dzsesszika ügyesen strukturálta gondolatait és elindult kideríteni azélet értelmét. Egy apró megjegyzés: hősnőnk nem minden esetbentaláltatik a mindennapi élet során adódó helyzetekhez megfelelőenöltözve, arra viszont határozottan emlékszik, hogy a szóban forgó ese-mény történésekor kifejezetten meg volt ruházatilag a külsejével elé-gedve, és mi nők tudjuk, hogy ez mennyit nyom a latban. Két hölgyet kellett megkeresnie az ügyben, (mondjuk) a GDP-szakértőtés a Városi Macskák Civil Szervezetének igazgatóját. A pénzeszsák ki-nézetű GDP Madamhoz három nap telefonálgatás és egyeztetés utánsikerült bejutnia, aki végül lebeszélte a számára is ismeretlenül hangzóprobléma boncolgatásáról, helyette könnyebb kérdést válaszolt megkérdezetlenül: (mondjuk) mennyivel fog a svájci frank értéke másnapranövekedni. Azt bizonyítandó, mennyire otthon van a témában, mégegy bravúros lej–euró–svájci frank konvergencia számítást is végez-tetett számítógépével, amit aztán nagyvonalúan ki is nyomtatott ésa végeredményt diadalmasan piros ceruzával húzta alá. Sebaj, gondolta Dzsesszika, ha nem járt szerencsével Blaha Helénánál,majd Dimitrij Olga-Irina úgy fogja produkálni magát és fitogtatni szak-értelmét, hogy nemcsak a városi macskák szociális és segélyezésigondjaira, de még arra is fény derül, hogy ki lopja az állatkertben azállatoktól a nekik eledelül szánt gyümölcsöt. Az Olga-Irinához vezetőút nem volt sikerrel kövezve, és hősnőnknek a várócsarnokban hosszasideig kellett feszengenie egy bokáig érő nadrágú pasas társaságában.Aztán a titkárnő megemelkedett és jelezte, hogy Olga-Irina kész fo-gadni Dzsesszt. Akinek ekkor a szíve elkezdett a torkában dobogni(mégiscsak egy főméltósághoz megyünk, még akkor is, ha tudjuk,hogy a bársonyszékek történetiségükben még mindig messzire nyúl-nak vissza), és nem is emlékszik arra, hogy hány folyosón, függönyön,ajtón vezette őt Kharón Olgácska galambocskáig (azért gondolja, hogyvalami démoni turpisság van a dologban, mert a titkárnő léptei nemhallatszottak). Az iroda akkora volt, hogy a végében nem is látszottOlgácska galambocska. De amikor odagyalogolt, Dzsesszika szinte el-röhögte magát. Ez nem Olgácska, ez Blahácska! S hiába meresztettea szemét, a levegőbe emelkedő frizura, a hegyes, tűzpirosra festettkörmök, a szájmozgás és az idegen artikuláció mind-mind arra utalt,hogy a két funkciót egy személy tölti be. De hát ilyen csak a mesébenvan, gondolta magában Dzsesszika, aki néha valóban hajlik a világ,mint csoda elméleti megalapozása felé, de azért csaknem... nem,ilyesmi nem lehet. Fogta hát és gyorsan meggyőzte magát arról, hogya képzetei hazárd és csalárd játékot űznek vele s elkezdte barbármódvégezni a sors által rákaszabolt feladatot. Csak amikor Dzsesszikát Olga galambocska az irodájából egy macskaprüsszögésével vetekedő modorban dobta ki, jött rá, hogy neki igazá-ból az életben egyetlen célja van: boldog lenni.Olga galambocska szőrzete azért állítódott fel és körmei azért nyíltakki, mert Dzsesszika tudattalan, de intuitív módon a gyengéjére tapin-tott. Blaha Helénának szólította beszélgetés közben. És jó, hogy ők vé-cére együtt járó barátnők, de még a hülye is észreveheti, hogyHelénkének padlizsánvörös, neki pedig vöröskáposzta-vörös a hajszíne.És ettől kezdve meg lehet őket különböztetni.Ezen a ponton rekedt meg a komunikéjsön, és nincs válasz a kérdésre.Ha valaki tudja, írja meg.

(vassgyopi)

Fő-főszerkesztő: Molnár Tibor

Page 15: Kozpont hetilap 2011.01.12

15. oldalSport <<január 12–18.

Az oldalt szerkeszti: Czimbalmos Ferenc-Attila

Júliusban már korcsolyázhatunka Ligetben

– Igazgató úr, kérem,mondja el a Központ hetilap ol-vasóinak, hogy állnak a munká-latok a Ligetben lévőműjégpályán?

– A munkálatok nem álltakmeg a tél folyamán sem, főlega belső munkálatokkal foglal-koznak, az időjárás viszontag-ságai miatt lassabbanhaladunk. Rövidesen az utolsósimításokat, majd a bekötésimunkálatokat, az öltözők ki-alakítását, a gépek beszerelé-sét is elkezdhetjük, persze ha ahőmérséklet is megengedi. Acégek a téli időszak folyamántöbb alkalmazottjukat szabad-ságra küldték, ez is hátráltattaa munkálatokat.

– Milyen cégek dolgoznak itt?

– Három ismert cég, a ko-lozsvári KESZ, a marosvásárhe-lyi Ecoterm Ardeal, meg azIzorep végzi a munkálatok nagy

részét, de más cégek, mint pl. aMariantherm és a Geiger alkal-mazottjai is kiveszik részüket amunkálatokban.

– Egy időben pletykakéntröppent fel a hír, hogy anyagiakhiánya miatt állnak a munkála-tok, mi ebben az igazság?

– Nem könnyű egy ilyenkaliberű épületnek és a velejáró munkálatok elvégzéséremegteremteni az alapokat,értem a leendő pénzösszege-ket. A fontos az, hogy jó útonhaladnak a munkálatok, amiazt jelenti, hogy megvannak akellő anyagiak arra, hogy amunkálatokat befejezhessék.

– Mikorra lesz kész az épít-mény, azaz mikorra vehetikigénybe a marosvásárhelyi télisportot kedvelők, korcsolyázók?

– Ha minden a legnagyobbrendben halad, akkor május

végére, június elejére a pályamegnyithatja kapuit. Kb. egyhónapig próbajég lesz, majdjúliusban korcsolyázni lehetrajta. Megjegyzem, hogy ezlesz Románia legmodernebbhasonló méretű és fontosságúfedett sportkomplexuma, jég-pályája, amely európai normákszerint van tervezve és kivite-lezve, amely még 2025–2030-ban is meg fog felelni anemzetközi normáknak. Nemutolsó sorban az egyetlen hazaijégcsarnok lesz, amelybe klí-maberendezést szereltek.

– Ez azt jelenti, hogy rangosnemzetközi téli sportvetélke-dőknek is otthont adhat akomplexum?

– Valóban, itt rendezhe-

tünk majd az Európa- vagy vi-lágbajnokságot és Világ-kupátis. Abban a kedvező helyzetbenvagyunk, hogy mintegy 100méteres körzetben edzőtermetbiztosíthatunk a csapatoknak,sportolóknak egy nemzetközirendezvény alkalmával, hiszena mintegy 2500 férőhelyes jég-csarnok szomszédságában vana 2000 férőhelyes Sportcsarnokis. Sőt, 150 kilométeres körzet-ben két repülőtér is létezik –utalok a szebenire meg a ko-lozsvárira –, ami azt jelenti,hogy kedvezőtlen időjárási vi-szonyok esetén bármilyensportolót, hivatalosságot más-fél órán belül városunkbanszállásolhatunk el.

– Büszkék lehetünk majderre a modern létesítményre, deezután a legfontosabb talán atéli sportágak felkarolása, a te-hetségeknek ezen sportágakfelé csábítása lenne…

– Igen, meghatározó tény,hogy Marosvásárhelyen nagyhagyománya van a téli sport-ágaknak is. Valóban a sport felékell irányítani a gyerekeket,megszerettetni velük a télisportágakat. Marosvásárhe-lyen mintegy 34.000 beiskolá-zott gyermek van, újra aziskolákból kellene kiválasztania sportolókat tehetségkutatórendezvények alkalmával.

Interjú Coroş Vasiléval, a Mureşul SK igaz-gatójával, aki egyben a Román KorcsolyázóSzövetség főtitkára, Marosvásárhely egyetlenférfi téli olimpikonja

FC Municipal–Ferencvárosbarátságos mérkőzés

A magyar labdarúgás legeredményesebb és mind a mainapig Magyarország talán legnépszerűbb labdarúgócsapata,az 1899-ben alapított Ferencváros fennállása óta másodszor,január 17–23. között Szovátán fog edzőtáborozni. Először2005. január 19–27. között volt a híres Maros megyei üdü-lővárosban téli felkészítőn, akkor az együttes vezetőedzője aszékelyudvarhelyi születésű László Csaba volt. Mint CsizmadiaCsaba, az együttes marosszentgyörgyi születésű, kőkeményközéphátvédje a Központnak elmondta, a klub vezetőségehivatalosan megegyezett a marosvásárhelyi FCM vezetősé-gével, és január 21-én, pénteken 14 órai kezdettel barátsá-gos, felkészítő mérkőzésre kerül sor, de még a pálya kilétekérdéses. A FCM játékosai 23-án és 24-én szabadok lesznek,majd 24-én Antalyába utaznak edzőtáborba. Mint ismeretes,Csizmadia korábban a hajdani ASA gyermek- és serdülőcsa-patában játszott, majd 16 évesen került ki Kecskemétre azIFK 2000 magán labdarúgó-iskolához, onnan pedig a Kecs-kemét TE együtteséhez. Jelenleg a Nemzeti Sport osztályzataalapján őt választották az ősz legjobb középhátvédjének ésa szurkolók szavazásán Csizmadia lett a második legjobbFradi-játékos az őszi idényben.

HibaigazításMúlt heti lapszámunkban tévesen jelent meg interjúalanyunkneve. Az érintett, Trandafir Norbert szíves elnézését kéri asportszerkesztő.

Coroş Vasile városunk eddig egyetlen olyan korcsolyázója, akieredményei alapján képviselhette a téli sportok megszállottjaita New York állambeli, Lake Placid-i olimpián 1980-ban. Már1969-ben iúsági I. kategóriában 1500 és 5000 méteren or-szágos bajnok, aztán 1971-ben a felnőttek csoportjában 500méteren II. és 10.000 méteren IV. helyezést ér el. 1979-ben őaz első román korcsolyázó, aki az inzelli világbajnokságról jóeredménnyel tér haza. A 33 versenyzőből a 17. helyen végezolyan eredményekkel, melyek egyben országos csúcsokat is je-lentenek: 500 m-en: 39,44 és 1000 m-en: 1:19,88. Ugyanab-ban az évben az Aranykorcsolya nemzetközi versenyen újabbcsúcsokkal nyer: 500 m: 38,88 és 1000 m: 1:19,39. Ezen meg-valósításoknak köszönheti a szakvezetés bizalmát és részt vetta Lake Placid- téli olimpián, ahol 500 m-en 27-ikként, 1000m-en 31-ikként futott célba.

...május végére, június elejére a pályamegnyithatja kapuit. Kb. egy hónapigpróbajég lesz, majd júliusban korcsolyázni lehet rajta. Coroş Vasile

Page 16: Kozpont hetilap 2011.01.12

16. oldal >> Szórakozás január 12–18.

Vízszintes: 1. A vicc poénjánakelső sora (zárt betűk: T, I, E, T).14. Ostoba beszéd. 15. Zajos. 16.Színültig telt zsák jelzője. 17.Páros eset! 18. Balkezes. 20. Ételtízesít. 21. Régiségpiac. 24. Ismertlengyel sci-fi-író (Stanisław). 25.Spenótlevelek! 27. Ausztrália be-

tűjele az olimpián. 29. Csekélyösszegű. 31. Francia Rt. 32. ANew York-i operaház népszerűneve. 34.„Turistalak”. 36. A Pire-neusokban lakó ősi nép tagja. 38.Pirosodik (a gyümölcs). 40.„Dol-gozik” a disznó. 41. Boglárka be-cézése. 42. Szemétben keresgél.44. Iskolai szervezeti egység. 46.A kőolajban is előforduló, kor-mozó lánggal égő gáz. 47. Anyagiveszteség. 48. Nem enged. 49.Hortobágyi korbács. 51. Nyolc-karú tengeri állat. 53. Nagy élve-zet, öröm. 54. Torz határok! 55.Természetes. 57. Doktrína. 59.Leves. 60. … Roy (Walter Scott).62. Összehordott csomó. 64. Íme.66. Hegycsúcs. 68. Román he-lyeslés. 69. Szilárd, tartós. 72. Bi-

kaviadalok szereplője. 74. Rövid,csattanós írás.Függőleges: 1. Kutya. 2. Elavultsúlymérték. 3. Koros. 4. Csendes-óceáni szigetek. 5. Nagyon gaz-dag ember. 6. Kondér. 7. Irodalmilapunk. 8. Páros adag! 9. Életbentart. 10. Kipling óriáskígyója. 11.Mistress, röviden. 12. Csodálko-zik. 13. Kockáztat (szerencsejá-tékban). 17. Műsort sugároz. 19.A vicc poénjának második,befejező része (zárt betűk: É,M, I, E). 22. Takaréktűzhely. 23.Sebesen halad a jármű. 26. Dél-amerikai állam. 28. Ördög. 30. AzAtlasz-hegységben honos ma-jomfaj. 33. A „világ teteje”. 35. Amásik oldalon. 37.Téli sportot űz.39. Két szénhidrogéncsoportból

álló vegyület. 41. Súlypát. 43. Fáttűzbe dob. 44. Nagyobb edény.45. Ájul. 47.Tűzkő. 50. Hegyi át-járó. 51. Dohányzóeszköz. 52.„Szellemfogda”. 56. Angol királyiház. 58. Dúsgazdag ember. 61.Kicsi de erős! 63. Cipődísz. 65.Angol mérföld. 67. Sportöltözet.70. Olasz hármas. 71. … Baha-dur (Sasztri), indiai politikus. 73.Errefele! 74. Kiloliter, röv. 75.Magad.

A helyes megfejtést következőszámunkban közöljük!Vadász meg madarász c. rejt-vényünk helyes megfejtése: –Hát, tudod, vagy nagyon át-vertek, vagy én nem dobomelég magasra!

Karikatúra:

Volt egyszer egy TrabantA hetvenes években egy olajsejk értesül

arról, hogy valahol Európában gyártanakegy olyan csodaautót, melyre mindenki-nek legalább öt évet kell várnia.

Felveszi a gyárral a kapcsolatot, ésmegrendel egy példányt. Természetesenarannyal fizet.

Pár nap múlva a gyár egy vadonatújTrabantot szállít el a sejknek, aki nagyonis elégedett a szép gesztusért.

Szalad is át a szomszédjához, aki szin-tén nagy autóbolond…

– Gyere csak át Ahmed! Mutatokneked valamit. Képzeld, pár napja meg-rendeltem egy csodaautót… (folyt. arejtvény vízsz. 1-es, valamint függ.19-es számú soraiban)

– Szia, kígyó! Bocs, hogy a múltkor csúfoltalak, amiért nincslábad...

– Semmi baj!– Biztos?– Persze!– Akkor kezet rá!

Az agresszív kismalac áll a nyuszika háza mellett és rugdossaa falat. Nyuszika kinéz az ablakon és leszól:

– Agresszív kismalac, légy szíves ne rugdosd a falat, mertlejön a vakolat!

Mire a kismalac: – Kuss, nem érdekes, őt is lerúgom!

– Móricka, határozd meg a szél fogalmát!– A szél egy olyan jelenség, amelynek nagyon sürgős dolga

van.

Kocsmában az egyik fickó a másiknak:– Tegnap megtettem az első lépést a válás felé.– Ügyvédet fogadtál?– Nem, megnősültem...

Kapitány az újonchoz:– Magára az a panasz, hogy mindenkinek ellentmond!– Jelentem alássan, ügyvéd vagyok, és nem akarok kiesni a

gyakorlatból!

Az iskolában a tanító néni így szól Pistikéhez:– Pistike, ha anyukádnak van három almája, és hétfelé kell

osztania, mit csinál?– Kompótot!

Viccek

Amikor Barney Stark és felesége, Karen házának ka-pujában megjelentek a Sugárbiztonsági Szolgálat em-berei, hogy mindent és mindenkit átvizsgáljanak, mégazt hitték, hogy múló kellemetlenség az egész. VégtéreBarney, a National Motors tervezője nem dolgozik radio-aktív anyaggal, Karen pedig naphosszat otthon van, ésarról álmodozik, hogy végre gyerekük lesz. A National Mo-torsnál apró baleset történt csak. Egyetlen ember kapottsugárfertőzést: Max Prager, aki Barney-t szokta kocsin be-vinni a központba. Rajta jelentkeztek először a tünetek.

Aztán Barney-n. Aztán Karenen. A házukon. A szomszédkutyáján. És ki tudja még hol, mi mindenen. A fertőzéshezelég egyetlen érintés! Mitchigan város felbolydul. A betegházaspárt megpróbálják elűzni, ám ők maradnak. A kár-térítésre várnak – és a gyerekre, aki épp a baleset előttfogant. A világhírű szerző regénye hátborzongató hite-lességgel mutatja be testek és lelkek roncsolódását. A ka-tasztrófát, amelynek elindítója a sugárzás, továbbvivőjeazonban a félelem, a gyűlölet. Megszülethet-e ebből egyúj élet? S ha igen, ép lesz-e? Vagy csupán szörnyű torzó?

Könyvajánló

Előfizetésiakció!

A Központ a következő előfizetési csomagokat ajánlja kedves olvasóinak:

Előfizetés:1 hónapra .................... 4.8 RON3 hónapra .................... 13 RON6 hónapra .................... 25 RON12 hónapra ................... 50 RON

Hívjon telefonon és ügynökünk házhoz megy.

Lapunk előfizethető Maros megyeösszes postahivatalában (katalógusszám: 15429 ).

Mar

os m

egye

i het

ilap

Játsszon velünk!Megfejtését küldje el a Rózsák tere 16. szám

alá hétfőig. A helyes megfejtők között a Kobakkönyvesbolt jóvoltából hetente könyvjutalmat

sorsolunk ki.

Név:_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Cím:_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Megfejtés:_ _ _ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _ _ _ _

REJTVÉNY

Daniel Keyes: Érintés

Múlt heti nyertesünk:

Demián VeronikaNyereményét szerkesztőségünkben aRózsák tere 16. szám alatt veheti át kéthéten belül, naponta 9–13 óra között.

Nyerőszelvény2.

REJTVÉNY

Töltse ki a szelvényt, és küldje el a szerkesztőség címére / Marosvásárhely, Rózsák tere 16. szám / vagy hívjon telefonon / 0265-250.994 / és ügynökünk házhoz megy.

Előfizetés magánszemélyeknek Előfizetés jogi személyeknek

C M

Y B

C M

Y B

Szívügyekben az első!

Nyerőszelvény

Page 17: Kozpont hetilap 2011.01.12

+ 8 oldal TV műsorszeptember 15.-től

+ 8 oldal TV műsor

Küldjön be négy hetimegfejtést, és nyerjen!

A helyes megfejtők között mindenhónap utolsó hétfőjén egy

hónapra szóló előfizetést sorsolunk ki.Címünk: Marosvásárhely,

Rózsák tere 16. szám

> > > M a r o s m e g y e i h e t i l a p < < <

+8

I. oldalTV műsor <<január 12–18.

Tv-műsorfüzet

8. oldal >> Reklám

Gyógyszerek (ingyenes ésártámogatott receptek)

Bőrgyógyászatilag tesztelthipoallergén kozmetikumok(Avene, Ducray, Vichy, Elancyl)

Gyógyászati kellékek

Nyitvatartási idő:Naponta 8.00 - 22.00

Egészséget!Cím:Rózsák tere 16. számGhe. Marinescu utca 60. számTel./Fax: 0265-260.103

– Török fürdő – Hammam – Római fürdő– Aromárium – Növényi hidromasszázs (lábmasszázs) – Skót zuhanyozók– 2 �nn szauna – száraz szauna– Szaunázás utáni teljes merülési medence – Édes vízű medence (26 m hosszú, 12 m széles,

1,6–2 m mély)– 2 jakuzzi – Hidromasszázs medence gyerekeknek – Sós vízű medence (Báznáról hozott vízzel) – Sóbarlang – Pakisztánból, a Himalája

hegységből hozott só– Sós szauna – Pihenőövezet – Masszázs– Fitneszterem– 100 darab nyugágy

Belépődíj: 35 lej/nap (kivéve a sóbarlangot és a �tnesztermet) 60 lej/nap (minden szolgáltatás)

Tel. 0365-410.415 vagy 0265-252.388www.PresidentHotel.ro

június 9–15.

* Rádió-, GSM- és telefonvonalon való követési diszpécserszolgálat ** GPRS- és GPS- műholdkövetési diszpécserszolgálat*

* Videó- és TV- felügyelő rendszerek** Értékszállítás, testőrség*

BSG SECURITY Kft. Marosvásárhely, Szabadság utca 31. számtel/fax: 0265-311477 / 0265-218103 Mobil: 0745.655225 / 0722.998009

EURÓPAI SZABVÁNYOKNAK MEGFELELŐ ŐRZŐ-VÉDŐ SZOLGÁLTATÁSOK

relaxszolárium

Nyitvatartáshétfő - péntek : 10 - 21

szombat: 10 - 17

Marosvásárhely, Rózsák tere, 16. szám

31. szam 2010 junius 9 - 15 :Layout 1 08.06.2010 17:48 Page 8

Page 18: Kozpont hetilap 2011.01.12

II. oldal január 12–18.>> TV műsor

M1

10:00 Önök kérték! (ism.)10:55 Nappali13:30 Kárpát Expressz14:00 Szomszédok (filmsor.)15:05 Ecranul nostru15:35 Átjáró16:05 Marionettek (olasz dokf.)17:00 Médiaguru17:55 Teadélután18:35 Rózsaágy (filmsor.) 19:40 India - Álmok útján

(filmsor.)20:30 Híradó21:05 Rózsaágy (filmsor.)22:05 Az Este22:40 Vért vagy életet! (filmsor.)00:15 Múlt-kor

M2

11:45 Sorstársak12:10 Vasút az Al-Dunához12:30 Élni tudni kell!13:30 Kárpát Expressz13:55 Záróra14:45 Egymillió fontos hangjegy 15:05 Szép otthonok, remek

házak15:30 Aranymetszés16:20 Drága doktor úr (filmsor.)17:10 Párizsi jóbarátok (filmsor.)17:50 Bűvölet (filmsor.)18:15 Magyar válogatott20:05 Therese nővér.com21:30 Dublini doktorok (filmsor.)22:25 Géniusz, az alkimista

(filmsor.)

Duna TV

11:00 Család-barát11:55 Ízőrzők12:30 Kívánságkosár15:15 Kikötő - Friss15:30 A világörökség kincsei15:45 A mohácsi özvegy16:55 A megyeri titok17:25 Japán kultúrája18:15 Térkép20:00 Újrakezdési (filmsor.)21:00 Híradó21:15 Közbeszéd21:35 Az állatok világa22:10 Mombasába, retúrjegy

nélkül (finn vígj., 2002)23:35 Sporthírek23:45 Váltó

TV2

10:00 Mokka habbal10:30 Stahl konyhája10:40 Babapercek12:25 Árva angyal (filmsor.)13:15 Bunyó háromkor

(am. vígj., 1987)16:00 Dokik (filmsor.)16:30 Charly, majom a

családban (filmsor.)17:30 Marina (filmsor.) 18:30 Árva angyal (filmsor.)19:30 Hírműsor20:05 Ezek megőrültek!

(magyar szór. műsor) 21:10 Aktív21:45 Jóban Rosszban (filmsor.)22:20 Doktor House (filmsor.)

RTL Klub

10:50 Míg a halál el nemválaszt (filmsor.)

13:20 Asztro Show14:30 Fél kettő15:35 112 - Életmentők (filmsor.)16:30 A szerelem rabjai (filmsor.)17:30 NekedValó18:30 Mindörökké szerelem

(filmsor.)19:30 Híradó20:00 ValóVilág21:05 Fókusz21:40 Barátok közt (filmsor.)22:20 A mamut

(am. akcióf., 2006)00:10 Csalóból csali (am.-kan.

akció-vígj., 2005)

Hír Tv

13:00 Híradó13:30 Hungarorama14:00 Lapzárta (ism.)14:30 Paletta (ism.)15:00 Különkiadás (ism.)17:00 Ősök tere (ism.)17:30 Paletta18:00 Híradó18:30 Iskolapélda19:00 Vonalban20:00 Híradó21:00 Rájátszás22:00 Híradó 2122:30 Lapzárta23:00 Negyedik00:00 BBC Híradó00:30 Iskolapélda (ism.)

TVR 1

11:00 Nagy emberek (ism.)11:15 A család csillaga (ism.)12:15 Modern csodák 12:50 Jumong (filmsor.) (ism.)14:45 Csak Románia!15:30 Emberek, mint mi 16:00 Együttélés 17:00 Ellengeneráció 17:30 Ingatlan Blitz 18:30 Jumong (filmsor.)19:45 Sport20:00 Hírek20:40 A nap témája 21:00 Varázsszem 22:00 Csak Románia!22:15 Másik arc

(orosz dráma)

Antena 1

06:00 Hírek 10:00 Sajtószemle 11:00 Columbo (filmsor.)13:00 Hírek 14:00 Bermudák titka

(filmsor.)16:00 Hírek 17:00 Közvetlen hozzáférés 19:00 Hírek 20:20 Időutazók (am. dráma)22:00 Vad nárcisz (filmsor.)23:00 Hírek 23:45 Capatos Show 01:00 Esküdt ellenségek

(filmsor.) 02:00 Műsorszünet

Pro Tv

11:00 Szegény ember,gazdag ember (filmsor.)

12:00 Nyughatatlan fiatalok(filmsor.)

13:00 Hírek 14:00 Az egyetlen túlélő 1.

(kan. thriller.)16:00 Nyughatatlan fiatalok

(filmsor.)17:00 Hírek 17:45 Happy Hour19:00 Hírek 20:30 Halálnemek

(am. akcióf.)22:15 Nostradamus

(kan. thriller.) 00:00 Halálnemek (ism.)

Prima TV

10:00 Otthonunk (ism.)10:30 Boldogság sziget

(ném. dráma)13:00 Kacsamesék

(animáció sor.)14:00 Szívek találkozása

(filmsor.) 15:00 NCIS (filmsor.) (ism.)16:00 Álmodozva

(ném. rom. dráma)17:30 Bulvárságok 18:00 Hírek 19:30 Titkos szerelmek (filmsor.) 20:30 Crocodile dundee 1

(auszt. vígj.)22:15 Ütődöttek (vígj. sor.)

AXN

10:00 Csillagkapu11:00 Futótűz12:00 Halálbiztos diagnózis13:00 Ügyvédek14:00 A kiválasztott15:00 Csillagkapu16:00 Futótűz17:00 Halálbiztos diagnózis18:00 Ügyvédek19:00 A kiválasztott20:00 Csillagkapu21:00 Rush22:00 CSI: New York-i

helyszínelők23:00 Helyszíni szemle 23:45 ZOOM00:05 Váltságdíj

ATV

07:55 Jam09:40 Családi magazin10:10 700-as klub11:00 Nyerő percek 12:30 Laci bácsi konyhája12:55 Déli News13:05 Közvetlen ajánlat13:25 Egyenlítő13:30 Közvetlen ajánlat14:35 Pénzözön (szór. műsor)17:20 Kaschmir Gold18:05 Hazai turizmus19:20 Fórum19:55 ATV Híradó20:25 Egyenes beszéd21:40 A tét22:45 Világhíradó

Viasat 3

10:10 Gyilkos sorok 11:05 Egy kórház

magánélete12:00 Tuti gimi12:50 Columbo14:45 Monk16:30 CSI: A helyszínelők17:20 Gyilkos számok18:10 A nagy házalakítás 19:00 A dadus19:25 Jóbarátok20:30 Két pasi - meg egy kicsi21:30 CSI: A helyszínelők22:30 Született detektívek23:30 Esküdt ellenségek00:30 Nyomtalanul 01:25 Született detektívek

Eurosport

09:35 Wattok09:45 Raid, Dakar, 9. szakasz10:15 Tenisz (élő)14:15 Alpesi síelés (ism.)15:00 Biatlon (élő)17:00 Snooker (élő)

Nemzetközi mesterek,London, EgyesültKirályság, 3. nap, S. Maguire (Skócia) - M. Fu (Hong Kong)

20:00 Biatlon (ism.)21:15 Rali (élő)21:45 Snooker (élő)00:00 Rali00:30 Biatlon (ism.)02:05 Rali (ism.)

Minimax (kábel)

14:20 Postás Pat 14:35 Franklin15:00 Pearlie 15:25 Magyar népmesék 15:35 Locsi-fecsi Márta16:00 Timothy Tweedle, az

első karácsonyi elf16:50 Lőrinc kandúr17:00 T-Rex Expressz17:30 Játsszunk a Szezám

utcában! 17:55 Elmo világa18:10 Világjáró Grover18:20 Bert és Ernie kalandjai18:25 Pearlie18:50 Inami19:15 Magyar népmesék

Columbo farkast kiált - 12:50 / Viasat 3Mi történhetett az üzletasszony, Diane Hunter-rel? Az

"Agglegényélet" című magazin tulajdonosai - a fényképészSean és élettársa - azt találják ki, hogy a nő eltűnik Londonban,miközben ők úgy alakítják a dolgokat, hogy Columbo gyil -kosságnak tartsa. A hadnagy be is sétál a csapdába.

Született detektívek - 22:30 / Viasat 3A helyszín Boston, ahol Jane Rizzoli nyomzó és barátnője,Maura Isles igazságügyi orvosszakértő közösen oldanak megkülönböző bűnügyeket és felderítetlen rejtélyeket. A két nőszemélyisége szöges ellentéte egymásnak, mégis a legjobbbarátok.

Szerda / január 12.

14:00Szomszédok

22:00CSI: New York-i helyszínelők

12:30Laci bácsi konyhája

16:20Drága doktor úr

21:35Az állatok világa

12:25Árva angyal

22:20A mamut

18:10A nagy házalakítás

17:00Snooker

17:00T-Rex Expressz

13:30Hungarorama

18:30Jumong

23:45Capatos Show

20:30Halálnemek

20:30Crocodile dundee 1

Page 19: Kozpont hetilap 2011.01.12

M1

10:00 Üdítő10:55 Nappali13:30 Kárpát Expressz14:00 Szomszédok (filmsor.)14:35 Rondó15:05 Együtt15:35 Átjáró16:05 Összhang17:05 Eufória17:55 Teadélután18:30 India - Álmok útján

(filmsor.)20:30 Híradó21:05 Jelfogó22:05 Az Este22:40 Ámbár tanár úr

(magyar vígj., 1998)

M2

10:50 Körzeti magazin11:45 Néprajzi értékeink11:50 Egy történet egy zene13:30 Kárpát Expressz13:55 Záróra14:45 Arborétumok14:55 Sírjaik hol domborulnak...15:20 Az őskantonok15:50 Mérföldkövek 16:20 Drága doktor úr (filmsor.)17:15 Párizsi jóbarátok (filmsor.)18:00 Bűvölet (filmsor.)18:25 Magyar retro20:15 Therese nővér.com 21:00 Híradó21:30 Dublini doktorok (filmsor.)22:25 Biszku és a többiek

Duna TV

11:55 A világ konyhái12:30 Kívánságkosár15:15 Kikötő15:25 Arccal a vasút felé15:55 Korea kultúrája16:50 Közelebb Kínához 17:15 Mindörökké Vespa18:15 Térkép19:35 Mese20:00 Szeuthész, a halhatatlan 21:00 Híradó21:15 Közbeszéd21:40 Floyd Spanyolországban 22:20 Váltó22:35 Ördöngösök

(ff., francia krimi, 1955) 00:25 EtnoKlub (ism.)

TV2

10:30 Stahl konyhája10:40 Teleshop12:10 Árva angyal (filmsor.)13:00 Csak semmi kényszer!

(am. vígj., 1986)16:00 Dokik (filmsor.)16:30 Charly, majom a

családban (filmsor.)17:30 Marina (filmsor.)18:30 Árva angyal (filmsor.)19:30 Tények20:05 Ezek megőrültek!21:10 Aktív21:45 Jóban Rosszban (filmsor.)22:20 40 éves szűz

(am. vígj., 2005)00:45 Tények

RTL Klub

07:55 Reggeli10:05 Te vagy az életem (filmsor.)13:20 Asztro Show14:30 Fél kettő15:25 112 - Életmentők (filmsor.)16:25 A szerelem rabjai (filmsor.)17:35 NekedValó18:35 Mindörökké szerelem

(filmsor.)19:30 Híradó20:00 ValóVilág21:10 Fókusz21:45 Barátok közt (filmsor.)22:20 Esti Showder00:15 Házon kívül00:45 PokerStars.net01:45 Reflektor

Hír Tv

13:00 Híradó13:30 Hungarorama14:00 Lapzárta (ism.)14:30 Paletta (ism.)15:00 Befutó (ism.)15:30 Gyógyhír (ism.)16:00 Vetítő ism.17:00 Arcok a liftben (ism.)17:30 Paletta18:00 Híradó18:30 Soroló19:00 Vonalban20:00 Híradó21:05 Rájátszás22:00 Híradó 2122:30 Lapzárta23:00 Sziluett

TVR 1

09:00 Szerelmi bizonyíték(filmsor.)

10:00 100% (talk show) (ism.)11:00 Nagy emberek (ism.)11:15 Varázsszem (ism.)12:15 Modern csodák 12:50 Jumong (filmsor.) (ism.)14:45 Csak Románia!14:55 Nagy emberek (ism.)17:00 Közérdek (talk show) 17:30 A hét könyve (ism.)17:45 Lottó18:30 Jumong (filmsor.)20:00 Hírek20:40 A nap témája 21:00 Döntsd el te! (élő)22:00 CSI (filmsor.)

Antena 1

06:00 Hírek 10:00 Sajtószemle 11:00 Bermudák titka (film-

sor.) (ism.)13:00 Hírek 14:00 New York-i Hamupipőke

(am. rom. vígj.)16:00 Hírek 17:00 Közvetlen hozzáférés 19:00 Hírek 20:20 Gyilkos ösztön

(am. akcióf.)22:00 Vad nárcisz (filmsor.)23:00 Hírek 23:45 Capatos Show 01:00 Gyilkos ösztön

(am. akcióf.) (ism.)

Pro Tv

06:00 Happy Hour (ism.)10:00 Az egyetlen túlélő 1.

(kan. thriller.) (ism.)12:00 Nyughatatlan fiatalok

(filmsor.)13:45 Minden vilángol

(am. dráma)16:00 Nyughatatlan fiatalok

(filmsor.)17:45 Happy Hour19:00 Hírek 20:30 Az elsüllyedt város

kincse (am. kalandf.)22:30 Halhatatlan 5. (am. akcióf.)00:15 Az elsüllyedt város kincse

(am. kalandf.) (ism.)02:00 Hírek (ism.)

Prima Tv

10:30 Álmodozva (ném. rom.dráma) (ism.)

13:00 Kacsamesék14:00 Szívek találkozása

(filmsor.) 15:00 NCIS (filmsor.) (ism.)16:00 Mély érzelmek

(ném. rom. dráma) 17:30 Bulvárságok 18:00 Hírek 19:00 Sport19:30 Cseresznye a tortán

(filmsor.)20:30 Farmer. Feleséget keresek! 22:00 Bulvárhírek 22:15 Ütődöttek (vígj. sor.)23:00 Bulvárságok

AXN

09:00 A kiválasztott10:00 Csillagkapu11:00 Futótűz12:00 Halálbiztos diagnózis13:00 Ügyvédek14:00 A kiválasztott15:00 Csillagkapu16:00 Futótűz17:00 Halálbiztos diagnózis18:00 Ügyvédek19:00 Sötét angyal

(am. akciófilm-sor., 1. rész)20:05 Csillagkapu21:05 CSI: New York-i

helyszínelők22:00 Jog/Ászok23:00 Gyilkos elmék00:00 Váltságdíj

ATV

09:40 Jam Light10:10 700-as klub11:00 Nyerő percek12:10 Közvetlen ajánlat12:30 Laci bácsi konyhája13:05 Közvetlen ajánlat13:25 Egyenlítő13:30 Közvetlen ajánlat15:05 Pénzözön (szór. műsor)18:05 Hazai turizmus19:20 Fórum20:25 Egyenes beszéd21:40 Civil a pályán22:45 Világhíradó22:55 Híradó23:05 Hazai turizmus23:55 Késő esti híradó

Viasat 3

10:10 Gyilkos sorok11:05 Egy kórház magánélete12:00 Tuti gimi12:45 Beépített szépség 2.:

Csábítunk és védünk(am. vígj., 2005)

14:45 Monk16:30 CSI: A helyszínelők17:20 Gyilkos számok18:10 A nagy házalakítás19:00 A dadus19:25 Jóbarátok20:30 Két pasi - meg egy kicsi21:30 CSI: A helyszínelők22:30 CSI: Miami helyszínelők23:25 CSI: New York-i

helyszínelők

Eurosport

09:35 Raid, Dakar, 10. szakasz10:00 Biatlon (ism.)

- Világkupa, Ruhpold-ing, Németország, férfi, egyéni

11:15 Tenisz13:15 Labdarúgás14:15 Biatlon (ism.)17:00 Snooker (élő)18:30 Tenisz (ism.)20:00 Biatlon (ism.)21:15 Rali (élő)21:45 Snooker (élő)00:00 Rali00:30 Póker01:30 Műsorszünet

Minimax (kábel)

12:20 Magyar népmesék 12:30 Hunyor-major12:55 Lőrinc kandúr13:05 Lilla állatkertje13:25 T-Rex Expressz14:10 Bob és Bobek utazásai14:20 Szárnyas szakasz14:35 Sid, a kis tudós15:05 Geronimo Stilton15:30 Pat és Stan15:40 Viva Pinata16:05 Ez Kész! Pénz!16:10 Shelldon16:35 Ben és Izzy17:05 Redwall18:30 Játsszunk a Szezám

utcában!

22:40Ámbár tanár úr

20:15Therese nővér.com

20:00Szeuthész, a halhatatlan

22:2040 éves szűz

22:20Esti Showder

19:00Sötét angyal

22:45Világhíradó

12:45Beépített szépség 2

10:00Biatlon

12:20Magyar népmesék

17:00Arcok a liftben

17:30A hét könyve

20:20Gyilkos ösztön

22:30Halhatatlan 5

22:00Bulvárhírek

III. oldalTV műsor <<január 12–18.Csütörtök / január 13.

Két pasi - meg egy kicsi - 21:00 / VIASAT 3Charlie egy megrögzött agglegény a hozzá tartozó életvitellel;egy házzal a tengerparton, egy Jaguarral a garázsban ésfolytonos csajozással. A jól megszokott laza malibui életmódjaazonban félbeszakad, mikor bátyja, Alan, aki épp válni készülés Alan fia, Jake beköltöznek hozzá.

CSI: A helyszínelők - 21:30 / VIASAT 3A történetek szereplői nem riadnak vissza a lőtt sebek,az ömlő vér és az anatómiai kuriózumok látványátólsem. A CSI olyan törvényszéki nyomozókról szól, akik abűntények színhelyén dolgoznak és munkájuk igenkevéssé ismert az átlagember számára.

Page 20: Kozpont hetilap 2011.01.12

IV. oldal január 12–18.>> TV műsor

M1

10:00 Jelfogó (ism.)10:55 Nappali13:30 Kárpát Expressz14:00 Szomszédok (filmsor.)15:35 Körzeti magazinok15:35 Átjáró16:00 Nemzet és védelem17:30 Sírjaik hol domborulnak... 17:00 Még oda nem ér az idő 17:55 Teadélután18:35 India - Álmok útján

(filmsor.)20:30 Híradó21:05 Üdítő22:00 Az Este22:35 Kromafóbia

(francia filmdráma)

M2

11:40 Monda és történelem12:25 Az irodalom nyelve12:30 Élni tudni kell!13:30 Kárpát Expressz13:55 Záróra14:45 Operatőrmesék15:10 Jelfogó16:05 Drága doktor úr (filmsor.)17:05 Párizsi jóbarátok (filmsor.)17:50 Bűvölet (filmsor.)18:15 Magyar bulizene20:05 Camino (filmsor.)21:00 Híradó21:30 Dublini doktorok (filmsor.)22:25 24 ( filmsor.)23:05 Az ágyban

(német-chilei vígj.)

Duna TV

10:45 Ablak a természetre11:00 Család-barát11:55 Carlo és vendégei

(magyar szór. műsor)12:30 Kívánságkosár 15:25 A világörökség kincsei15:40 A palota titkai16:35 Irány a strand!17:05 Beavatás17:20 Anya, az állatorvos

(filmsor.)18:15 Térkép20:00 Híradó20:15 Lázadás a Bountyn

(am. kalandf., 1962)23:05 Sporthírek23:15 Underground (filmsor.)

TV2

08:00 Mokka10:30 Stahl konyhája10:40 Babapercek12:20 Árva angyal (filmsor.)13:10 A hullámok lovagjai16:00 Dokik (filmsor.)16:30 Charly, majom a

családban (filmsor.)17:30 Marina (filmsor.) 18:30 Árva angyal (filmsor.)19:30 Tények20:05 Ezek megőrültek!21:10 Aktív21:45 Jóban Rosszban (filmsor.)22:20 Hawaii Five-0 (filmsor.)23:20 Zsaruvér (am. krimisor.)00:20 Hősök (filmsor.)

RTL Klub

11:05 Top Shop13:00 Híradó13:20 Asztro Show14:30 Fél kettő15:25 112 - Életmentők (filmsor.)16:25 A szerelem rabjai (filmsor.)17:35 NekedValó18:35 Mindörökké szerelemi

(filmsor.)20:00 ValóVilág21:10 Fókusz21:45 Barátok közt (filmsor.)22:20 CSI: A helyszínelők

(filmsor.) 23:20 Gyilkos elmék (filmsor.) 00:20 A főnök (filmsor.)01:20 Reflektor

Hír Tv

12:00 Vonalban13:00 Híradó13:30 Hungarorama14:00 Lapzárta (ism.)14:30 Paletta (ism.)15:00 Zöld övezet (ism.)15:30 Iskolapélda (ism.)16:00 Hard Talk16:30 Panaszkönyv (ism.)17:00 Keresztmetszet (ism.)18:00 Híradó18:30 Európai híradó19:00 Értékmentés másként19:30 Hard Talk20:00 Híradó22:00 Péntek822:30 Cépont

TVR 1

11:10 Generációk vetélkedő-je (ism.)

12:25 Nagy emberek (ism.)12:50 Jumong (filmsor.)14:45 Csak Románia!14:55 Nagy emberek (ism.)15:00 Parlamenti pártok mű-

sora15:35 Sao Tome és Principe16:25 TV futár16:45 Modern csodák 17:00 Mesterségek17:30 Bulvárfigyelő 18:30 Jumong (filmsor.)19:35 Csak Románia!20:00 Hírek20:40 A nap témája

Antena 1

06:00 Hírek 10:00 Sajtószemle 11:00 Neon dzsungel

(am. dráma)13:00 Hírek 14:00 Világriadó (am. akcióf.)16:00 Hírek 17:00 Közvetlen hozzáférés 19:00 Hírek 20:20 A közellenség

(am. thriller)22:45 Holtpont (am. akcióf.)01:00 Neon dzsungel

(am. dráma) (ism.)02:30 Holtpont

(am. akcióf.) (ism.)

Pro Tv

06:00 Happy Hour07:00 Hírek10:00 Minden vilángol

(am. dráma) (ism.)12:00 Nyughatatlan fiatalok

(filmsor.)13:00 Hírek 13:45 Kramer kontra Kramer

(am. dráma)16:00 Nyughatatlan fiatalok

(filmsor.)17:00 Hírek 17:45 Happy Hour19:00 Hírek 20:30 A Gyűrűk Ura - A Gyűrű

Szövetsége (kalandf.)23:45 Látlak (am. vígj.)

Prima TV

10:30 Mély érzelmek (ném.rom. dráma) (ism.)

13:00 Kacsamesék14:00 Szívek találkozása 15:00 NCIS (filmsor.)16:00 A boldogság útja (ném.

rom. dráma) 17:30 Bulvárságok 18:00 Hírek 19:30 Cseresznye a tortán20:30 A bizalom ára

(am. akcióf.)22:15 Ütődöttek (vígj. sor.)23:00 Csere-bere páros

(am. rom. vígj.)01:00 Lépéselőnyben

(filmsor.)

AXN

09:00 Sötét angyal 10:00 Csillagkapu11:00 Futótűz12:00 Halálbiztos diagnózis13:00 Ügyvédek14:00 Sötét angyal15:00 Csillagkapu16:00 Futótűz17:00 Halálbiztos diagnózis18:00 Ügyvédek19:00 Sötét angyal20:00 Csillagkapu21:00 CSI: New York-i

helyszínelők22:00 NCIS 23:00 NCIS: Los Angeles00:00 Váltságdíj

ATV

10:10 700-as klub11:00 Nyerő percek12:10 Közvetlen ajánlat12:30 Laci bácsi konyhája13:05 Közvetlen ajánlat13:25 Egyenlítő13:30 Közvetlen ajánlat15:05 Pénzözön (szór. műsor)17:30 Együtt a biztonságért18:05 Hazai turizmus19:20 Fórum19:55 ATV Híradó20:25 Egyenes beszéd21:40 Magánbeszélgetés22:45 Világhíradó23:05 Hazai turizmus23:55 Késő esti híradó

Viasat 3

09:40 TV-SHOP10:10 Gyilkos sorok11:05 Egy kórház magánélete12:00 Tuti gimi12:50 Anna 14:45 Monk16:30 CSI: A helyszínelők17:20 Gyilkos számok18:10 A nagy házalakítás19:00 A dadus19:25 Jóbarátok20:30 Két pasi - meg egy kicsi21:30 CSI: A helyszínelők22:30 Mátrix

(am. fant. akcióf., 1999)01:00 Kés/alatt 02:45 Las Vegas

Eurosport

09:30 Rali / Raid, Dakar, 11.szakasz

10:00 Síugrás (élő)11:00 Tenisz (élő)13:00 Biatlon14:00 Alpesi síelés15:00 Alpesi síelés (élő)15:45 Biatlon (élő)17:00 Snooker (élő)18:30 Labdarúgás20:00 Biatlon21:15 Rali (élő)21:45 Snooker (élő)00:00 Rali00:30 Biatlon01:30 Extrém sport01:45 Labdarúgás

Minimax (kábel)

14:10 Bob és Bobek utazásai 14:20 Szárnyas szakasz14:35 Sid, a kis tudós15:05 Geronimo Stilton15:30 Pat és Stan15:35 Viva Pinata16:05 Ez Kész! Pénz!16:10 Shelldon16:35 Ben és Izzy17:05 Redwall17:30 Játsszunk a Szezám

utcában! 17:55 Elmo világa18:15 Világjáró Grover18:20 Bert és Ernie kalandjai18:25 Pearlie18:50 Inami

Anna - 12:50 / Viasat 3Az idős és magányos testvérpár - Marilla és Matthew Cuthbert- elhatározza, hogy örökbe fogadnak egy jókötésű fiút, hogysegítségükre legyen a gazdálkodásban. Az árvaház igaz-gatónője véletlenül egy vörös hajú, szeplős, sajátságosészjárású, vézna kislányt küld hozzájuk.

Mátrix - 22:30 / Viasat 3Két valóság létezik. Az egyik a mindennapi életünk - a másikaz, ami mögötte van. Az egyik álom. A másik a mátrix. Neo(Keanu Reeves) most megtapasztalja mindkettőt. A Wachowskifivérek alkotása.

Péntek / január 14.

21:05Üdítő

23:05Az ágyban

20:15Lázadás a Bountyn

20:05Ezek megőrültek!

20:00ValóVilág

20:00 Csillagkapu

18:05Hazai turizmus

19:00A dadus

21:15Rali

18:15Világjáró Grover

18:30Európai híradó

17:00Mesterségek

20:20A közellenség

20:30A Gyűrűk Ura

20:30A bizalom ára

Page 21: Kozpont hetilap 2011.01.12

M1

10:00 Delta 10:30 Rajzfilmek12:25 Sarah Jane kalandjai

(angol sci-fi sor.)14:30 Egészség ABC15:00 A Himalája ösvényei16:00 Kincskereső16:30 Magyar bojkott17:05 Szellem a palackból...17:35 Aranymetszés18:30 Hogy volt!?19:35 A csábító nyomozó

(filmsor.)21:05 SzerencseSzombat22:00 Az élet muzsikája23:50 Hírek22:55 Aranymetszés (ism.)

M2

10:00 Hogy volt!?13:01 "Kodály után, száz évvel"13:25 Natúra13:50 Mezőföldi táncok14:05 Orbán Balázs nyomában14:50 Bordal15:20 Caterina és a lányok

(filmsor.)16:50 Parasztok (filmsor.)17:40 Nem csak a 20

éveseké a világ18:30 Borsodi teremlab-

darúgó bajnokság20:30 Bestseller -

Margaret Atwood21:00 Híradó21:30 Gastroblues

Duna TV

11:50 Univerzum (filmsor.)13:05 Isten kezében13:30 EtnoKlub14:45 Daktari (filmsor.)15:40 A világörökség kincsei16:00 Nonius Senior16:50 Balatoni utazás17:25 Talpalatnyi zöld17:55 Pannonia 3 keréken18:30 Kirakat19:35 Mese20:05 „A zene az kell"20:30 Állomás

(magyar tévéfilm sor.)21:00 Zseni az apám

(am. rom. vígj., 2008) 22:55 Lélek Boulevard

TV2

07:25 Tv2 matiné11:35 414-es küldetés12:05 Kath és Kim

(am.-auszt. vígj. sor.)12:35 Két TestŐr (ism.)13:05 Babavilág13:35 Sentinel - Az őrszem

(német-am. sci-fi sor.)14:35 Sliders (am. filmsor.)15:40 Az Ügynökség (filmsor.)16:30 Shark 17:30 Duval és Moretti (filmsor.)18:30 Luxusdoki (filmsor.)20:05 Magellán20:35 Bölcsek kövére 222:30 Az átok (am. horror)00:30 DAKAR 2011

RTL Klub

08:00 Kölyökklub11:30 Asztro Show12:25 Házon kívül13:00 Híradó13:10 Autómánia13:50 Tuti gimi (filmsor.)14:45 Tengeri őrjárat (filmsor.) 15:40 Édes, drága titkaink

(filmsor.)16:35 Őslények kalandorai 17:35 Glee - Sztárok leszünk! 19:30 Híradó20:00 Fókusz Plusz20:30 ValóVilág (élő)23:10 Alpha Dog

(am. krimi, 2006) 01:25 Re-cycle (thai. hor.)

Hír Tv

13:30 Hungarorama14:00 Click ism.14:30 Negyedik (ism.)15:00 Garázs15:30 Hard Talk (ism.)16:00 Ősök tere (ism.)16:30 Paletta (ism.)18:00 Híradó18:30 Célpont (ism.)19:00 Sziluett20:00 Híradó20:30 Riasztás (ism.)21:00 Civil

kaszinó (ism.)22:00 Híradó2122:30 Hard Talk (ism.)23:00 Arcok a liftben (ism.)

TVR 1

09:30 Hannah Montana10:00 Turisztikai műsor11:00 Szép az élet11:30 Nappalok és éjszakák12:00 Bulvárfigyelő12:30 Pro Patria14:20 Életfogytig utazó 14:45 Simpson család 15:15 Törpe (fr. vígjáték)16:40 Egyszer az életben18:40 TeleEnciklopédia 19:40 Csak Románia!19:45 Sport20:40 A nap témája 21:10 Generációk vetélkedő-

je23:30 Profik (talk show)

Antena 1

09:00 Sólyom harcos (am. west.) 11:00 Természetes nagyság

(am. vígj.)13:00 Hírek 13:15 A simlis és a szende

(filmsor.)14:00 Hajrá csajok 3. (am. vígj.)16:00 Hírek 16:45 Mr. Bean 17:00 Gyagyások serege

(am. vígj.) 19:00 Hírek 20:20 Ha eljön Joe Black

(am. rom. dráma)00:00 A köd (am. dráma)02:15 Gyagyások serege

(am. vígj.) (ism.)

Pro Tv

06:30 Csillagok haborúja (3.)07:00 Hírek 10:00 Kramer kontra Kramer

(am. dráma) (ism.)12:00 Pro Motor13:00 Hírek 14:00 A keresők legendája

(filmsor.)15:00 A Gyűrűk Ura

- A Gyűrű Szövetsége(kalandf.) (ism.)

19:00 Hírek 20:30 Speed (am. akcióf.)22:45 Már megint egy dilis

amcsi film (am. vígj.)00:30 Speed (am. akcióf.)02:30 Hírek (ism.)

Prima TV

11:00 Ingatlan Blitz 11:30 Sport, kaja, híresség12:00 Kandikamera12:30 Kacsamesék 13:30 Tesók (filmsor.)14:30 Egy kapcsolat szabályai

(vígj. sor.)15:00 Lépéselőnyben (filmsor.)16:00 Csere-bere páros

(am. rom. vígj.) (ism.)18:00 Hírek 19:00 Sport19:30 Cseresznye a tortán

(filmsor.)20:30 Casanova

(am. kalandf.)22:15 Titkos szerelmek

AXN

09:00 Ki vagy, doki?10:00 Csillagkapu13:00 Ki vagy, doki?14:00 The Amazing Race15:00 Szellemekkel suttogó16:00 Futótűz17:00 Ügyvédek18:00 Eli Stone19:00 Szellemekkel suttogó20:00 Ügyvédek21:00 NCIS22:00 Gyilkos elmék23:00 CSI: New York-i

helyszínelők00:00 True Blood01:10 A Független02:10 Ügyvédek

ATV

10:30 Jam Light Best of11:05 Pénzözön (szór. műsor)12:35 Új mezőgazdasági

magazin (ism.)13:05 Hazai turizmus14:05 Közvetlen ajánlat16:05 Tempó16:30 A világ arcai17:05 Egyenlítő extra17:30 Charme (szór. műsor)17:55 Híradó18:05 Hazai turizmus18:55 Híradó19:20 Zeneexpressz19:55 ATV Híradó20:25 Zeneexpressz21:10 Sas - Kaberélexikon

Viasat 3

09:50 Csajos melók? 10:45 Flipper legújabb

kalandjai11:35 X-Men Animated 12:20 Elvált Gary13:10 Divatdiktátorok modelljei13:40 Vészhelyzet14:35 Columbo16:25 Idegölő

(magyar vígj., 2006)18:25 Zsírégetők19:25 Smallville 20:20 Vadkaland

(am. anim. f., 2006)22:00 Esküdt ellenségek23:00 Las Vegas 23:50 Fertőzésveszély

Eurosport

09:30 Rali10:00 Síugrás (élő)11:45 Alpesi síelés (élő)12:45 Északi összetett síelés13:30 Alpesi síelés (élő)15:00 Alpesi síelés (élő)15:45 Biatlon (élő)17:00 Snooker18:30 Északi összetett síelés19:00 Sífutás19:50 Téli sportok20:00 Síugrás21:15 Rali (élő)21:45 Snooker (élő)00:30 Rali01:00 Harcosok klubja02:30 Rali

Minimax (kábel)

09:10 Bob és Bobek utazásai09:20 Szárnyas szakasz09:35 Sid, a kis tudós10:05 Geronimo Stilton10:30 Pat és Stan10:40 Viva Pinata11:05 Ez Kész! Pénz! (anim. sor.)11:15 Shelldon11:40 Ben és Izzy12:05 Redwall12:30 Hunyor-major12:55 Lőrinc kandúr13:05 Lilla állatkertje13:25 T-Rex Expressz14:00 Rejtélyek Tesz-Vesz

városban15:20 Pearlie

19:35A csábító nyomozó

20:30Bestseller

14:50Daktari

17:30Duval és Moretti

23:10Alpha Dog

19:00Szellemekkel suttogó

19:20Zeneexpressz

18:25Zsírégetők

20:00Síugrás

13:05Lilla állatkertje

14:00Click

14:45Simpson család

17:00Gyagyások serege

20:30Speed

16:00Csere-bere páros

V. oldalTV műsor <<január 12–18.Szombat / január 15.

Idegölő - 16:25 / VIASAT 3A bérgyilkosokat nem nagyon szereti senki. Nem csoda, hiszválogatás nélkül ölnek és piszkosul jól is keresnek vele. Ámeszünkbe jut-e néha, hogy a bérgyilkosoknak magánéletükis van? És gondolunk-e néha arra, hogy a bérgyilkosoknakfogsoruk is van, sőt rossz foguk is?

Vadkaland - 18:20 / VIASAT 3Amint az utolsó gondozó is kiteszi lábát a New York-i állatkertkapuján, indul a buli, a hancúr. Egyik nap azonban valamimegzavarja az állatok felhőtlen jókedvét: Sámson oroszlánegy szem fiát elhajózzák a természetbe, hogy visszatelepítsékvadon élő társai közé.

Page 22: Kozpont hetilap 2011.01.12

VI. oldal január 12–18.>> TV műsor

M1

10:05 Vallási műsor13:10 Telesport14:05 Unokáink is látni fogják14:35 Kul-túra15:05 Hogy volt!?16:40 Tom és Thomas

(holl. kalandf.)18:30 Panoráma19:00 Magyarország története 19:30 A csábító nyomozó

(filmsor.)20:30 Híradó21:05 Szempont 22:00 Már egyszer tetszett!22:55 Aranymetszés23:50 Hírek23:55 Sporthírek

M2

10:45 Csodabogarak (filmsor.)11:10 Rajzfilmek13:01 Vallási műsorok15:30 Mai hitvallások16:00 Kocsis Zoltán Chopin

műveket zongorázik16:10 Unokáink is látni fogják16:40 Elit gimi (filmsor.) 17:30 Királyok csillaga (olasz

történelmi dráma)19:15 Pillér20:05 Esti mese20:30 Telesport21:00 Híradó21:30 Nem csak a 20 éveseké a világ22:25 6:3 avagy, játszd újra

Tutti (magyar vígj.)

Duna TV

10:35 Gyerekműsor12:10 Motorsport magazin13:05 Vallási híradó13:30 Élő népzene14:00 Csellengők14:25 Szervusz, Péter!

(ff., magyar vígj., 1939) 16:05 Ízőrzők16:35 Vannak vidékek17:35 Az állatok világa19:25 Heti Hírmondó20:15 Egy kis művészet20:20 Kulturális magazin21:05 Mága Zoltán

- újévi koncert22:00 Szoknyás zsaru

(francia krimi, 1978)

TV2

07:45 Tv2 matiné10:55 Nagy Vagy!11:50 Stahl konyhája12:20 Kalandjárat12:50 Borkultusz

(magyar kult. mag.) 13:20 Sliders (filmsor.)14:20 Monk (filmsor.)15:20 Tequila és Bonetti leg -

újabb kalandjai (filmsor.)16:20 Sheena (folmsor.)17:20 Páncélos felmentősereg

(am. akcióf., 1984)19:30 Tények20:00 Napló21:05 Lúzer SC (am. vígj., 2006)22:30 Frizbi Hajdú Péterrel

RTL Klub

10:05 Te vagy az életem(filmsor.)

13:00 Híradó13:20 Asztro Show14:30 Fél kettő15:20 112 - Életmentők (filmsor.)16:20 A szerelem rabjai (filmsor.)17:30 NekedValó (2010) 18:30 Mindörökké szerelemi

(filmsor.)19:30 Híradó20:05 ValóVilág21:10 Fókusz21:45 Barátok közt (filmsor.)22:20 Dr. Csont (filmsor.)23:20 A rejtély (filmsor.)00:25 Poker After Dark 2009

Hír Tv

13:30 Hungarorama14:00 Különkiadás (ism.)16:00 Arcok a liftben (ism.)16:30 Befutó (ism.)17:00 Garázs (ism.)17:30 Gyógyhír18:00 Híradó18:30 Hírvilág19:00 Keresztmetszet20:00 Híradó20:30 Napról napra (ism.)21:00 Kontraszt22:00 Híradó22:30 Értékmentés

másként (ism.)23:00 Vetítő00:00 Kontraszt (ism.)

TVR 1

10:00 Rajzfilmek 10:55 Nagy emberek (ism.)11:00 Európa11:30 Faluműsor13:00 Utolsó kiadás (élő)14:20 Cirkusz15:00 A család csillaga 17:10 Dănutz Kft.18:00 Lottó18:40 Dănutz Kft.19:35 Nagy emberek (ism.)19:45 Sport20:00 Hírek )20:40 A nap témája 21:10 Holnap mozi

(lengyel dráma)23:00 100% (talk show)

Antena 1

06:00 Heidi (fr. kalandf.)09:00 Hószárnyak

(am. kalandf.)11:00 Hajrá csajok 3.

(am. vígj.) (ism.)13:00 Hírek 13:15 A simlis és a szende

(filmsor.)14:00 Spartacus (filmsor.)16:00 Hírek 16:40 Ha eljön Joe Black

(am. rom. dráma) (ism.)19:00 Hírek 20:20 Ballistic: Robbanásig

feltöltve (am. akcióf.) 22:20 SuperBingo Metropolis01:40 Robbanásig feltöltve

Pro Tv

06:30 Csillagok háborúja (animáció)

07:00 Hírek 10:00 Merlin legendája

(ang. kalandf.)12:00 A keresők legendája (ism.)13:00 Hírek 13:05 Tessék parancsolni! 17:00 A smaragd románca

(mex. kalandf.)19:00 Hírek 20:30 Kém a szomszédban

(am. akcióf.)22:15 Leon, a profi (fr. akcióf.)00:15 A nagy film (am. vígj.)02:15 Hírek (ism.)03:15 Leon, a profi (fr. akcióf.)

Prima TV

10:30 Nyakamban a világ11:00 Levintza bemutatja 11:30 Cirkusz12:30 Kacsamesék 13:30 Testvérek14:30 Egy kapcsolat szabályai

(vígj. sor.)15:00 Lépéselőnyben (filmsor.)16:00 Marco Polo kalandjai

(am. kalandf.)) (ism.)18:00 Hírek 19:00 Sport19:30 Cseresznye a tortán 20:30 Anyacsere

(reality show) 22:00 Titkos szerelmek

(filmsor.)

AXN

10:00 Csillagkapu11:00 Csillagközi romboló13:00 Ki vagy, doki?14:00 The Amazing Race15:00 Szellemekkel suttogó16:00 Futótűz17:00 Ügyvédek 18:00 Eli Stone19:00 Szellemekkel suttogó20:00 Ügyvédek21:00 NCIS: Los Angeles22:00 Gyilkos elmék23:00 Ki nevel a végén?

(am. vígj., 2003)01:00 Balfék körzet02:30 Ügyvédek03:20 NCIS: Los Angeles

ATV

10:05 Jam Light Best of10:35 Laci bácsi konyhája11:00 Favorit12:00 Vidám vasárnap13:40 Hazai turizmus15:45 Közvetlen ajánlat16:30 Kaschmir Gold17:05 Együtt a biztonságért17:30 VersFesztivál18:05 Hazai turizmus19:20 Kommentár20:20 Kommentár20:55 NÉVshowR22:55 Híradó23:05 Csak Sas23:55 Híradó

Viasat 3

09:30 Flipper legújabb kalandjai10:20 X-Men Animated11:10 Gigamad (ism.)11:35 Amerika csillagai14:00 A Nagy Ő15:40 Columbo17:20 Anna19:10 Bővér szálló21:00 Lehetetlen küldetés22:00 A főnök23:00 Bean - az igazi

katasztrófafilm (angol-am. vígj., 1997)

00:50 Fertőzésveszély (am.thriller, 1992) (ism.)

02:35 Lehetetlen küldetés03:30 Beszéljünk a szexről

Eurosport

09:30 Síugrás10:30 Alpesi síelés (élő)11:15 Alpesi síelés (élő)12:15 Szánkó (élő)13:00 Alpesi síelés (élő)14:15 Biatlon (élő)15:00 Alpesi síelés15:30 Sífutás (élő)16:15 Biatlon (élő)16:55 Téli sportok17:00 Snooker (élő)19:00 Síugrás20:00 Biatlon20:30 Biatlon21:00 Snooker22:00 Snooker (élő)01:00 Rali

Minimax (kábel)

11:15 Shelldon11:40 Ben és Izzy12:00 Redwall12:25 Zooality12:40 Hunyor-major13:05 Lilla állatkertje13:30 T-Rex Expressz14:00 Rejtélyek

Tesz-Vesz városban15:20 Pearlie15:45 Inami 16:05 Magyar népmesék16:15 Merülj, Olly merülj!16:30 Nouky, Paco és Lola 16:35 Postás Pat16:55 Hunyor-major17:20 Lőrinc kandúr

Bővér szálló - 19:10 / Viasat 3Mértéktelen bulizás, csajozás, ivás és egyéb kellemességek: egyfiúkollégium lakói szemében az efféle kicsapongások érdemnekszámítanak. Dave, Doofer és Adam is csak akkor repül a koleszból,amikor meggyanúsítják őket, hogy megdézsmálták a közöskasszát.

Az igazi katasztrófafilm - 22:55 / Viasat 3Az angol miniszterelnök legidétlenebb gyermekkori osztálytársa, a fintorgásban verhetetlen Mr. Bean elsőszélesvásznú filmjében ismét halmozza sajátos poénjait. AKirályi Nemzeti Galériában dolgozik hősünk, ahonnan kiakarják rúgni botrányos lustasága miatt.

Vasárnap / január 16.

19:00Magyarország története

17:30Királyok csillaga

21:05Mága Zoltán - újévi koncert

21:05Lúzer SC

22:20Dr. Csont

18:00Eli Stone

20:55NÉVshowR

00:50Fertőzésveszély

13:00 Alpesi síelés

15:45Inami

17:30Gyógyhír

18:40Dănutz Kft.

16:40Ha eljön Joe Black

22:15Leon, a profi

16:00Marco Polo kalandjai

Page 23: Kozpont hetilap 2011.01.12

M1

13:30 Kárpát Expressz14:00 Szomszédok (filmsor.)15:35 Átjáró16:05 Szülőföldjeim16:55 Remekművek17:05 Emberek a természetben17:55 Teadélután18:35 India - Álmok útján

(filmsor.)20:30 Híradó21:05 Kékfény22:05 Az Este22:40 Orvosi bűnügyek (filmsor.) 23:35 Szeretők (filmsor.) 00:30 Osztálytársak (2. rész)00:55 Hírek01:00 Sporthírek

M2

10:50 Körzeti magazin11:45 Martin György

gyűjtéséből12:30 Élni tudni kell!13:30 Kárpát Expressz13:55 Záróra - Wacha Imre14:55 Gyilkosság Aubange-ban 15:55 Drága doktor úr (filmsor.)16:45 Párizsi jóbarátok (filmsor.)17:30 Bűvölet (filmsor.)18:50 Átjáró19:45 Therese nővér.com 20:30 Barangolások

öt kontinensen21:00 Híradó21:30 Dublini doktorok (filmsor.)

Duna TV

11:55 Ízőrzők12:30 Kívánságkosár15:15 Kulturális magazin15:25 Néprajzi kincseink15:55 Mary Cassatt

(kan. filmdráma, 1999)16:55 Bábok és babák17:45 Heuréka! Megtaláltam!18:15 Térkép19:45 Gálakoncert20:00 Derrick (filmsor.)21:00 Nemzeti Krónika21:15 Közbeszéd21:40 Szigorúan titkos! 22:40 Sporthírek22:45 Váltó22:55 Sportaréna

TV2

09:40 Mokka habbal10:10 Stahl konyhája10:20 Teleshop11:50 Árva angyal (filmsor.)12:40 Michou története

(francia vígj., 2007)16:00 Dokik (filmsor.)16:30 Charly, majom a

családban (filmsor.)17:30 Marina (filmsor.)18:30 Árva angyal (filmsor.)19:30 Tények20:05 Ezek megőrültek!21:10 Aktív21:45 Jóban Rosszban (filmsor.)22:20 NCIS (am. krimisor.)23:20 Gyilkos számok

RTL Klub

11:05 Te vagy az életem(filmsor.)

11:05 Top Shop13:20 Asztro Show14:30 Fél kettő15:20 112 - Életmentők (filmsor.)16:20 A szerelem rabjai (filmsor.)17:30 NekedValó18:30 Mindörökké szerelemi

(filmsor.)19:30 Híradó20:05 ValóVilág21:10 Fókusz21:45 Barátok közt (filmsor.)22:20 Castle (filmsor.)23:20 Döglött akták (filmsor.)00:25 XXI. század

Hír Tv

13:00 Híradó13:30 Hungarorama14:05 Soroló (ism.)14:30 Garázs (ism.)15:05 Európai híradó (ism.)15:30 Napról napra (ism.)16:05 Péntek 8 (ism.)17:05 Célpont (ism.)17:30 Paletta18:00 Híradó18:30 Panaszkönyv19:05 Vonalban20:00 Híradó21:05 Rájátszás22:00 Híradó 22:35 Lapzárta23:05 Ősök tere

AXN

10:00 Csillagkapu11:00 Futótűz12:00 Halálbiztos diagnózis13:00 Ügyvédek14:00 Sötét angyal15:00 Csillagkapu16:00 Futótűz17:00 Halálbiztos diagnózis18:00 Ügyvédek19:00 Sötét angyal20:00 Csillagkapu21:00 CSI: New York-i

helyszínelők22:00 Nemzetbiztonság Bt.

(am. akció-vígj., 2002)23:40 Váltságdíj00:40 CSI

ATV

09:40 Jam Light10:10 700-as klub10:00 Nyerő percek

(szór. műsor)12:10 Közvetlen ajánlat12:30 Laci bácsi konyhája13:05 Közvetlen ajánlat13:25 atv.hu13:30 Közvetlen ajánlat15:05 Pénzözön (szór. műsor)17:25 Kőbánya híradó17:45 Egyenlítő18:05 Hazai turizmus19:20 Fórum19:55 ATV Híradó20:25 Egyenes beszéd21:40 Újságíróklub

Viasat 3

08:45 Smallville09:40 TV-SHOP10:10 Gyilkos sorok11:05 Egy kórház magánélete 12:05 Tuti gimi12:55 Bean - az igazi

katasztrófafilm 14:45 Monk16:30 CSI: A helyszínelők17:20 Gyilkos számok18:10 A nagy házalakítás19:00 A dadus19:25 Jóbarátok20:30 Két pasi21:30 CSI: A helyszínelők22:30 Születés (am. thriller)

Eurosport

10:00 Tenisz (élő) / Ausztrálopen, Melbourne, 1.nap

15:00 Labdarúgás (élő)17:15 Tenisz19:15 Eurogólok19:45 Snooker21:45 Csupa sport21:50 Wattok22:00 Pankráció22:30 Válogatás23:25 Ütközések ideje23:30 Labdarúgás01:30 A játék Mats szemével01:00 Tenisz (élő) / Ausztrál

open, Melbourne, 2. nap

Minimax (kábel)

14:30 Franklin I.14:50 Mondókák14:55 Gyerekdalok15:00 Pearlie15:20 Híradó15:25 Inami15:50 Magyar Népmesék II.16:00 Hunyor-major II.16:20 Kisvakond16:30 Lilla állatkertje16:50 T-Rex Expressz17:30 Játsszunk a Szezám

utcában!17:55 Elmo világa18:15 Világjáró Grover18:20 Bert és Ernie kalandjai18:25 Pearlie

21:05Kékfény

16:45Párizsi jóbarátok

15:55Mary Cassatt

21:45Jóban Rosszban

21:45Barátok közt

22:00Nemzetbiztonság Bt.

21:40Újságíróklub

14:45Monk

10:00Tenisz

18:25 Pearlie

22:35Lapzárta

VII. oldalTV műsor <<január 12–18.Hétfő / január 17.

Gyilkos sorok - 10:10 / VIASAT 3Jessica Fletcher egykori angoltanár és híres regényíró rendkívülitehetséggel oldja meg a legkülönösebb rejtélyeket. A gyilkosságiesetek látszólag mindenhol megtalálják, a barátai lakásátólkezdve egészen saját szülővárosáig. Jessicának olykor a barátjaDr Seth Hazlett, illetve a helyi sheriff, Amos Tupper is segít.

Születés - 22:30 / VIASAT 3Tíz évvel első férje halálát követően Anna ismét házasodnikészül, mikor feltűnik egy különös kisfiú, s azt állítja, hogy őAnna előző férjének reinkarnációja. Agyermek képes felidéznia nő házas életének legintimebb részleteit is, Anna pedig tel-jesen elbizonytalanodik.

+ 8 oldal

TV műsors z e p t e m b e r 1 5 . - t ő l

+8Változatlan

áron!

Page 24: Kozpont hetilap 2011.01.12

VIII. oldal január 12–18.>> TV műsor

M1

10:55 Nappali13:30 Kárpát Expressz14:00 Szomszédok (filmsor.)15:35 Átjáró16:05 Design ABC17:00 Tudástár 201117:30 Híradó17:41 Körzeti híradók17:55 Teadélután18:30 India - Álmok útján

(filmsor.)21:05 Önök kérték!22:05 Az Este22:40 Lépcsőházi gyilkosságok

(am. thriller, 2007)00:10 Szellem a palackból...

(ism.)

M2

11:30 Paradicsommadár (ff., am. rom. film, 1932)

12:50 Arborétumok13:55 Záróra14:45 Festő a kofferban 15:05 A Tihanyi Bencés Apátság 15:25 Mesélő cégtáblák 15:50 Nemzet és védelem16:15 Drága doktor úr (filmsor.)17:05 Párizsi jóbarátok (filmsor.)17:50 Bűvölet (filmsor.)18:15 Magyar pop19:10 Átjáró19:40 Esti mese20:05 Therese nővér.com21:00 Híradó22:30 Dublini doktorok (filmsor.)

Duna TV

11:00 Család-barát12:55 A világ konyhái12:30 Kívánságkosár 15:15 Kikötő - Friss15:25 Talpalatnyi zöld (ism.)15:55 A Pireneusok a levegőből16:20 A tészta útja 17:25 Bors - A tüzes mag 18:15 Térkép19:45 Gálakoncert20:00 Újrakezdési (filmsor.)21:00 Híradó21:15 Közbeszéd21:40 A világörökség kincsei22:00 Retúr

(magyar filmdráma, 1996)23:25 Sporthírek

TV2

10:00 Mokka habbal10:30 Stahl konyhája10:35 Babapercek10:40 Teleshop12:30 Árva angyal (filmsor.)13:10 Ház a szigeten

(am.-kan. filmdráma)16:00 Dokik (filmsor.) 16:30 Charly, majom a

családban (filmsor.) 17:30 Marina (filmsor.)18:30 Árva angyal (filmsor.)19:30 Tények20:05 Ezek megőrültek!

(magyar szór. műsor) 21:10 Aktív21:45 Jóban Rosszban

RTL Klub

10:05 Te vagy az életem(filmsor.)

11:05 Top Shop13:20 Asztro Show14:30 Fél kettő15:20 112 - Életmentők (filmsor.)16:20 A szerelem rabjai (filmsor.)17:30 NekedValó18:30 Mindörökké szerelemi

(filmsor.)19:30 Híradó20:05 ValóVilág21:10 Fókusz21:45 Barátok közt (filmsor.)22:20 Castle (filmsor.)23:20 Döglött akták (filmsor.)00:25 XXI. század

Hír Tv

13:30 Hungarorama14:05 Lapzárta (ism.)14:30 Paletta (ism.)15:05 Keresztmetszet (ism.)16:05 Civil kaszinó (ism.)17:05 Pálya (ism.)17:30 Paletta18:00 Híradó18:30 Zöld

övezet19:05 Vonalban20:00 Híradó21:05 Rájátszás22:00 Híradó 22:35 Lapzárta23:05 Riasztás23:30 Hírvilág (ism.)

AXN

11:00 Futótűz12:00 Halálbiztos diagnózis13:00 Ügyvédek14:00 Sötét angyal15:00 Csillagkapu16:00 Futótűz17:00 Largo Winch18:00 Ügyvédek19:00 Sötét angyal20:00 Csillagkapu21:00 CSI: New York-i

helyszínelők22:00 Szellemekkel suttogó22:55 ZOOM23:00 Szellemekkel suttogó00:00 Váltságdíj01:00 CSI

ATV

09:40 Jam Light10:10 700-as klub11:00 Nyerő percek12:10 Közvetlen ajánlat12:30 Laci bácsi konyhája13:05 Közvetlen ajánlat13:25 atv.hu13:30 Közvetlen ajánlat15:05 Pénzözön (szór. műsor)17:25 Tempó17:45 Egyenlítő18:05 Hazai turizmus19:20 Fórum19:55 ATV Híradó20:25 Egyenes beszéd21:40 A TV ügyvédje22:45 Világhíradó

Viasat 3

10:00 Gyilkos sorok10:55 Egy kórház magánélete11:50 Tuti gimi12:35 Hotel Ruanda

(am. filmdráma, 2004)14:45 Monk16:30 CSI: A helyszínelők17:20 Gyilkos számok18:10 A nagy házalakítás19:00 A dadus19:25 Jóbarátok20:30 Két pasi21:30 CSI: A helyszínelők22:30 Jerry Maguire

- A nagy hátraarc (am. vígj., 1996)

00:55 Nyomtalanul

Eurosport

10:00 Tenisz (élő)15:00 Labdarúgás (élő)17:15 Tenisz20:15 A játék Mats szemével20:40 London hívása20:45 Rali (élő)

- Interkontinentálisverseny, Monte Carlo

21:15 Boksz00:00 Raid, Dakar,

összefoglaló00:30 Labdarúgás01:30 Tenisz -

A játék Mats szemével02:00 Tenisz (élő) - Ausztrál

open, Melbourne, 3. nap

Minimax (kábel)

14:55 Magyar Népmesék II.15:05 Hunyor-major II.15:30 Lilla állatkertje15:50 Postás Pat Varázslatos

Karácsonya16:20 Postás Pat bohóckodik16:45 Kisvakond16:55 T-Rex Expressz17:30 Játsszunk a Szezám

utcában!17:55 Elmo világa18:15 Világjáró Grover18:20 Bert és Ernie kalandjai 18:25 Pearlie18:50 Híradó 19:00 Inami19:20 Magyar Népmesék

Hotel Ruanda - 12:35/ Viasat 31994-ben az emberiség történetének egyik legszörnyűbbkegyetlensége zajlott Ruandában. Három hónap leforgásaalatt egymillió embert mészároltak le. A könyörtelen történésekközepette egy hétköznapi ember családja iránti szeretetétőlvezérelve, nem hétköznapi bátorságról tesz tanúbizonyságot.

Jerry Maguire - 22:30 / Viasat 3Jerry-t (Tom Cruise), a sikeres sportmenedzsert kirúgják ál-lásából, cserbenhagyják neves ügyfelei és szakít vele menyass-zonya is. Csak ketten állnak ki mellette: a focista Rod ésDorothy a könyvelőnő.

Kedd / január 18.

16:05Design ABC

17:00Largo Winch

20:00Híradó

17:25Tempó

18:15Magyar pop

17:25Bors - A tüzes mag

16:30Charly, majom a családban

23:20Döglött akták

19:25Jóbarátok

00:00Raid- Dakar

16:20 Postás Pat

Előfizetési akció!A Központ a következő előfizetési

csomagokat ajánlja kedves olvasóinak:Előfizetés:

1 h ó n a p r a . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 . 8 R O N3 h ó n a p r a . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1 3 R O N

6 h ó n a p r a . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 5 R O N1 2 h ó n a p r a . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 0 R O N

Hívjon telefonon és ügynökünk házhoz megy.

Lapunk előfizethető Maros megye összes postahivatalában (katalógusszám: 15429 ).

Ez ITT az ÖN reklámjának a helye!Reklámozzon a Központ hetilapban!Bővebb információkért forduljon hozzánk a 0265-250.994-es telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen!

Maros megyei hetilap