Kolosi Tamás – Szelényi Iván:Hogyan legyünkmilliárdosok?

Kolosi Tamás – Szelényi IvánHogyan legyünk

milliárdosok?avagy

A neoliberális etikaés a posztkommunistakapitalizmus szelleme

(Részlet)

(Részlet)

Corvina

© Kolosi Tamás, Szelényi Iván, 2010Fotó © Napi Gazdaság, Red Dot/Corbis

Kolosi Tamás – Szelényi IvánHogyan legyünk milliárdosok?

Corvina Kiadó Kft.www.corvinakiado.hu

ISBN: 978-963-13-5919-0

4

Bevezetés

A gyors meggazdagodás s  a  még gyorsabb tönkreme-nés a  piacgazdaságban nem ritka jelenség. Konszolidáltpiacgazdaságokban is előfordul, hogy néhány esztendőalatt a  garázsból induló vállalko-zás óriásüzemmé válik.Gondoljunk Steve Jobsra, a  Google-re, vagy akár SorosGyörgyre. A sokgenerációs nagyburzsoázia, a Rockefeller,a  Mellon, a  Ford család szinte inkább csak kivétel, sem-mint a  szabály. Thomas Mann a  Buddenbrook-ház törté-netében pontosan s  meggyőzően írja le a  sokgenerációsnagyburzsoázia sorsát. Az  első generáció akkumulált,a második hatékonyan kezelte a tőkét, és megőrizte vagyakár még emelte is a  család státuszát, a harmadik azon-ban már inkább költekezett, s nemritkán kidolgozta magáta  felső tízezerből. Az  örökölt tőke korántsem biztosítjaa nagyburzsoázia többgenerációs újratermelését. Pareto té-zise az  elitek cirkulációjáról érvényes a  gazdasági elitre,a nagyburzsoáziára is. A történelem a korábbi elitek teme-tője s az új elitek bölcsője.

Ebben a  könyvben az  új gazdasági elitek születé-sének, az  elsőgene-rációs nagyburzsoázia genezisénekaz  elméletéhez kívánunk hozzájárulni. Hogyan lesz va-lakiből milliárdos, ha egy  fillér nélkül vág neki az  üz-leti élet dzsungelének – mint például Soros Györgyaz  1950-es években? Mi magyarázza a  gyors üzleti si-kert? Tudás? Tehetség? Genetikai adottságok? Kapcsola-tok? Szerencse? Szélhámosság? Illetve ezeknek valamifélekombinációja? Könyvünk a társadalmi mobilitás egy sajátosesetét vizsgálja: mik lehetnek a  meghatározói annak,hogy valaki a  társadalmi hierarchia csúcsára, a  leggaz-dagabb 100 közé, vagy mondjuk a  felső 0,001%-ba beke-rüljön? Van-e ennek a  folyamatnak bármiféle társadalmimeghatározottsága, vagy ez már olyan szélsőséges esetea társadalmi szelekciónak, amikor mindent kizárólag egyé-

5

ni jellemzők magyaráznak? Ha a társadalmi szerkezet na-gyobb kategóriáiba, főbb osztályaiba való bekerülést vagykiesést kívánjuk magyarázni – mint mondjuk azt, hogy kibőllesz értelmiségi, vagy mi határozza meg, hogy valaki a jö-vedelmi piramis felső avagy alsó 10%-ába kerül – többnyi-re elégedettek vagyunk a modelljeinkkel, ha a strukturálismozgások 30–40%-át a szokásos társadalmi változókkal (is-kolai végzettség, szülők társadalmi helyzete, nem, etnikumstb.) megmagyarázzák. De mennyit tudunk megmagyarázniakkor, ha a „célcsoport” a hierarchia minössze 0,001%-a?Semmit, vagy valamennyit azért mégis?

Könyvünk a  meggazdagodás egy  sajátos esetével,a posztkommunista átalakulás által nyújtott lehetőségekkelfoglalkozik.

Ez a  könyv 210 olyan magyar személyiség életútjátrekonstruálja, akiknek a neve 2000 után megjelent a kü-lönféle „toplisták” vala-melyikében, mint a 100 vagy 150leggazdagabb magyar egyike.1 A 21. század első évtizedé-ben mintegy 300 név szerepel a „leggazdagabbak” listáján,ezeknek mintegy a  kétharmadáról tudunk valamennyit.Akikről nem tudtunk semmi információt beszerezni, azokvélhetően többnyire nem is voltak különösebben gazda-gok (hiszen a  toplistákra olykor rákerülnek a média általátmenetileg felkapott személyiségek is, akik vagy soha nemvoltak különösebben módosak, vagy hamarosan elveszí-tették a megszerzett vagyonukat).2A könyvünkben szerep-

1: Szelényi Iván 2008. november 24–27. között interjút készítettKolosi Tamással. A könyvben közreadott információk túlnyomórésze ennek az  interjúnak az átiratán alapul, de  felhasználtuka Napi Gazdaság A 100 leggazdagabb magyar, 2009. kiadvány is.

2: A toplisták vagyonadatai persze becslések. Korántsem biztos,hogy a becsült összegek pontosak, és hogy nincsenek-e „rejtőz-ködők”, olyan gazdagok, akikről nem tudják a toplista-készítők,hogy gazdagok (s jó okuk lehet arra, hogy gazdagságukat elrejt-sék). Történetünk tehát csak azokról a nagytőkésekről szól, akikvállalják, hogy a nagyburzsoázia tagjai, s akiket a tájékozott köz-vélemény annak tart.

6

lő 210 „nagytőkés” egy  része is néhány év alatt lekerülta toplistáról, holott valamikor indokolt lehetett oda sorol-ni. Ámde a szerencse forgandó, s a mi számunkra legalábbannyira érdekes az, hogy kinek nem sikerült megkapasz-kodnia az új nagyburzsoáziában, mint az, hogy kinek sike-rült tartósan bekerülnie.

Az új magyar nagytőkés osztályba azokat soroltuk, akik-nek a vélt vagyona meghaladta a néhány milliárd forintot,jóllehet a  leggazdagabbak már százmilliárdos vagyonnalrendelkeznek, s a legmódosabb egy-két magyar talán márdollármilliárdosnak is tekinthető.

Vagyona nagyságát tekintve a magyar nagytőkés osztálynem különösebben figyelemre méltó. Magyarországona  posztkommunista átalakulás során nem halmozód-tak fel olyan hatalmas vagyonok, mint Oroszországban,Kínában vagy akárcsak Lengyelországban. Ennek nemcsakaz ország kisebb volta az oka, hanem az átalakulás különbö-ző útjai is. Magyarországon aránylag erős civil társadalom,meglehetősen szabad sajtó és  tűrhetően működő par-lamenti demokrácia létezett már az  1990-es évek ele-jén is, így a  meggazdagodás nem legális lehetőségeikorlátozottabbak voltak, mint mondjuk Oroszországban,de  még akár Lengyelországban vagy Bulgáriában is.Ezért a  legmódosabb lengyel nagytőkés vagyona akártízszer akkora is lehet, mint a  leggazdagabb magyartőkésé, nem is beszélve Oroszországról, ahol hatalmasvagyonok keletkeztek dollármilliár-dokban mérve. MaMoszkvában több dollármilliárdos él, mint Londonban, báréppenséggel 2008–09-ben a  számuk drámaian csökkent.Magyarországon viszont kisebb volt a  rablás lehetősége,a  sajtó feltárta, a  parlament megvitatta a  privatizációsügyeket, s  a  bíróságok többnyire előbb vagy utóbb(általában utóbb, mint előbb) eljártak, ha törvénysértés ko-molyabb gyanúja merült fel.

Szokták mondani: a  gazdagoktól csak azt nem sza-bad megkérdezni, hogy az első milliójukat honnan szerez-ték. Nos, az  orosz milliárdosok 60–70%-a esetében való-

7

ban jobb, ha nem tudjuk, hogy az  első millió honnan isszármazik, másutt Kelet-Európában talán csak feleannyianvannak, akiknek az első milliójuk miatt pironkodniuk kelle-ne, Magyarországon ezeknek az arányszáma valószínűlegmég kevesebb.

Bennünket egyébként sem a  botrányok érdekelnek.Azt próbáljuk megérteni, hogy miként lett a  mondjukegy  1990-ben még néhány millióra becsült vagyonbóla  21. század elejére több tízmilliárd forint törvényesens  morálisan is vállalható módon. Ez  a  magyar legfelsőosztályba tartozó 100–150 családnak a története. Ha eset-leg vannak további eltitkolt milliárdjaik, annak kiderítésétújságíró kollégáinkra bízzuk. Minket itt csak a társadalminyilvánosság előtt is megjelenő nagytőkések érdekelnek.

Az államszocializmusból a  piaci kapitalizmusra valóátmenet legfőbb sajátossága a  tőkésosztály kialakulásafolyamatának szervetlensége volt. Történelmileg ez  voltaz első alkalom, amikor a kapitalizmusba való átmenet előttnem létezett (számottevő) tőketulajdonos osztály, teháta kapitalizmust kapitalisták nélkül kellett létrehozni. Az ex-szocialista országokban a kapitalizmusba való átmenet éllo-vasa – a tulajdonos polgárság (Besitzbürgertum) hiányában– az értelmiség (Bildungsbürgertum) volt. Élesen fogalmaz-va: a poszt-szocialista átmenet a kapitalizmusba az értelmi-ség (Bildungsbürgertum) „project”-je volt, s az volt a cél-ja, hogy tőkések nélkül hozzon létre tőkés társadalmat,annak érdekében, hogy idővel kialakuljon egy  tulajdonostőkésosztály. Ironikus módon ez mintegy a  tükörképe an-nak, amit azelőtt „szocialista” vagy „proletár” forradalom-nak véltek – mondjuk 1917-ben, Oroszországban, vagy akár1949-ben, Kínában. Mindkét ország lakosságának a túlnyo-mó többsége paraszt volt, ipari proletariátus alig létezett.A  „proletárforradalmat” ezért egy  értelmiségi „élcsapat”vezette, annak érdekében, hogy a  forradalom által ipari

8

proletariátust hozzon létre – s bár a szocializmus kitűzöttcéljait többnyire nem érte el, ezt az egyet azért megvalósí-totta.

*

A volt szocialista országok között volt azonban bizonyoskülönbség a piaci viszonyok elterjedését, illetve bizonyosmagánvagyonok kialakulását illetően. Magyarországon ki-tüntetetten (de bizonyos mértékben Lengyelországbanés  Jugoszláviában is), különösen az 1968 utáni reformfo-lyamat követeztében részben átalakultak a  tulajdonviszo-nyok, a  második gazdaság megjelenésével alkalom nyíltarra, hogy a  gazdaság szereplői megismerjék a  piaci vi-selkedés különböző formáit, s  bizonyos mérvű, többnyi-re legális gazdagodásra is nyílt lehetőség. A  volt szocia-lista országok tehát különböznek egymástól nemcsak ab-ban a  tekintetben, hogy hol mennyire lehetett elrabol-ni a  közvagyont, hanem abból a  szempontból is, hogymennyire volt szükség nyílt rablásra ahhoz, hogy piaci vi-szonyok között működőképes vagyont lehessen szerezni.Úgy is mondhatnánk, hogy a piaci reformokkal kísérletezőországokban, kitüntetetten Magyarországon, a tulajdonospolgárság kialakulása a kései államszocializmus viszonyai-hoz képest még viszonylag szervesnek volt tekinthető.

A kádári reformok következményei azonban összetet-tek. Bizonyos értelemben segítették a  tőkés átalakulást,más vonatkozásban viszont lassították vagy akár mégtorzították is. Erre jó példa a késő Kádár-korszak tulajdon-viszonyainak az alakulása, illetve annak a következményeia tőkés gazdaság kifejlődésére a kilencvenes évek elején.A  hetvenes, de  különösen a  nyolcvanas évekre az  „álla-mi tulajdon” Magyarországon már fikcióvá vált. Az államnem tudott, a  párt pedig már nem is akart tulajdonosijogaival élni. Ezt az  időszakot tehát leginkább a  „tulaj-don nélküliséggel”, tulajdoni vákuummal lehet jellemez-ni. Ilyen körülmények között lényegesen megnőtt a  me-

9

nedzserek autonómiája. A  menedzserek se  váltak azon-ban valóságos tulajdonossá: a tulajdont, amivel rendelkez-tek, nem tudták eladni, örökíteni, de  az  azzal való ren-delkezés jogkörei bővültek. Az  így kialakuló menedzse-rek, mint mondjuk a Skála Áruház Demján Sándora, vagya Taurus Tatai Ilonája hatékony menedzserek voltak, akikprofitábilis üzemeket tudtak irányítani. Ez  a  tulajdonosivákuum azonban a  tőkés gazdaságra való átmenet soránokozott bizonyos problémákat is.3 Azoknak a menedzserek-nek, akik a kései Kádár-korszak kvázi-tulajdonviszonyai kö-zött tanulták meg a menedzseri szakmát, nem volt könnyűmegtanulniuk se azt, hogy miként váljanak tulajdonossá (ésvállaljanak kockázatot a saját zsebükre), de azt sem, hogymiként legyenek valóságos menedzserek a valóságos tulaj-donosok mellett.

Az államszocializmus után meggazdagodók esetébenmegfigyelhetünk egy  éles nemzedéki vízválasztó-vonalat.Az első nemzedékhez tartoznak azok, akik már a rendszerfelbomlása után pályán voltak, s a rendszerváltást követőena szocializmus alatt felhalmozott különböző tőkeféleségei-ket hasznosítva gazdagodtak meg.

Ezektől gyökeresen eltér azoknak az  újgazdagoknakaz  életútja és  gazdagodási stratégiája, akik az  egyete-met a  nyolcvanas évek végén fejezték be, s  közvetlenüla  rendszerváltás után léptek pályára. (A generációs kü-lönbségeknek a  rendszerváltás egész társadalmában na-gyon nagy jelentősége volt. A nyugdíj közelében levő „el-veszett nemzedéknek” nemcsak a  tőkéssé válásra voltkicsiny az  esélye, hanem a  korábbi státusz megőrzésé-

3: Ezt én is megtapasztaltam, amikor akkori társaimmal példáulaz  Állami Nyomdát, illetve a  Szikra Nyomdát privatizáltuk.A privatizációs folyamatba bevontuk a korábbi menedzsmentet is– a sikeres privatizációnak szinte elengedhetetlen feltétele volt,hogy abban a korábbi menedzsment is érdekelt legyen. De ami-kor a  privatizáció befejeződött, s  mi elkezdtünk valóságos tu-lajdonosként viselkedni, akkor ebből több konfliktusunk akadta korábbi menedzsmenttel (Kolosi Tamás).

10

re is. A  rendszerváltás idején 25–55 éves két nemzedéktovábbi sorsát – így esetleges meggazdagodását is – erősenbefolyásolta a  rendszerváltás előtti társadalmi státuszuk,míg az ennél fiatalabbak mobilitási esélyei már nagyon ha-sonlóan alakultak, mint nyugat-európai kortársaiké.)4

A 210 személy közül, akikről sikerült adatokat szerez-nünk, 56 indult a rendszerváltás után, s 154 tartozik az el-ső generációhoz. Az első nemzedék többféle, a szocializmusalatt felhalmozott tőkeféleséget tudott a  meggazdagodásútján hasznosítani a rendszerváltást követően.

Könyvünkben sorra vesszük a  meggazdagodáshoz ve-zető utakat. Az  első öt fejezet az  új nagyburzsoázia elsőnemzedékének különböző életútjait vázolja. A  6. fejezet-ben az 1989 után pályát kezdőkről számolunk be. A 7. fe-jezet a kudarcokról szól, a 8. fejezetben pedig kitekintünka posztkapitalista átalakulás három régiójára. Végül a 9. fe-jezet néhány általános elméleti összefüggéssel foglalkozik– az új nagytőkés osztálynak az államhoz és politikához va-ló viszonyáról, a személyes kapcsolatoknak és attitűdökneka tőkéssé válásban játszott szerepéről szól.

1) A politikai tőke konvertálása gazdasági tőkére2) A  kapcsolati tőke – a  késő kádári technokrácia „útja

az osztályhatalomhoz”3) A második gazdaságból indulók4) A kulturális tőke – értelmiségiekből nagytőkések5) Külföldön szerzett jövedelem, a kapcsolati és a kulturális

tőke szerepe a nagytőkés osztály kialakulásában6) A második generáció7) Vesztesek8) Összehasonlítás Közép-Európával, Oroszországgal

és Kínával9) Összefoglalás: A neoliberális etika és a posztkommunista

kapitalizmus szelleme.

4: Lásd: Kolosi Tamás – Tóth István György: Újratervezés. Buda-pest, TÁRKI, 2008.

11

1. fejezetA politikai tőke konvertálásagazdasági tőkére

12

Már a  rendszerváltást megelőzően Jadwiga Staniszkisés Hankiss Elemér egymástól függetlenül megfogalmaztaa posztszocialista társadalmi átalakulás leghatásosabb hi-potézisét. Eszerint az új nagy-tőkés osztály a korábbi magaspolitikai nómenklatúrából verbuváló-dik, a korábbi kommu-nista vezetők az  átalakulás során a  korábbi politikai tő-kéjüket gazdaságira váltják át.5 Ezt nevezhetjük a „politi-kai kapitalizmus” elméletének, mely az 1990-es évek elejénigen népszerű – mondhatnánk jóformán meghatározó – voltmind az egykori szo-cialista országokban, mind a nyugatitársadalomkutatók és újságírók körében.

Közvetlenül a  rendszerváltás előtt – az  úgynevezettspontán privatizáció keretében – volt is kísérlet ar-ra, hogy a  hatalmát olvadónak látó elit átmeneküljöna gazdaságba, vagy éppenséggel a magángazdaságba. Han-kiss és  Staniszkis erre jó szemmel igen korán felfigyelt.Az  elmúlt két évtizedben végzett empirikus kutatásokegész sora azonban azt mutatja, hogy a  korábbi kom-munista politikai elitnek alapjában nem sikerült nagy-tőkéssé válnia. Magyarországon legalábbis az  egykoricsúcsnómenklatúrából csak egyetlen személynek, KapolyiLászlónak sikerült az  új nagyburzsoázia tagjává válnia.Feltehető, hogy a  többi kelet-európai országban, aholaz  egykori kommunista nómenklatúra még inkább el-vesztette a  legitimitását, mint Magyarországon, példáulLengyelországban vagy a  Cseh Köztársaságban, szinténnemigen történt meg a  politikai tőkének nagytőkére va-ló konvertálása. Oroszországban már meglehetősen mása  helyzet, elsősorban azért, mert a  rendszer sokkal többpolitikai kontinuitást mutat a múlttal, mint Kelet-Európa,másrészt pedig azért is, mert Gorbacsov éveiben a szovjet

5: Lásd ezzel kapcsolatban Elemér Hankiss: East European Alter-natives. Oxford: Clarendon Press, 1990; Jadwiga Staniszkis: „Po-litical capitalism in Poland”, East European Politics and Societi-es, 1991, 5 (1): 127–41.

13

nómenklatúra lényegesen megfiatalodott. Magyarországonnagyjában és  egészében a  politikai csúcsnómenklatúratúlságosan idős volt ahhoz, hogy 1990-ben váltani tudjon.

Kapolyi Lászlóból viszont valóban nagytőkés lett.Az  1932-es szü-letésű Kapolyi pályáját bányamérnökkéntkezdte, s az 1970-es évek közepétől különböző magas álla-mi pozíciókat töltött be, miniszterhelyettes volt a Nehézipa-ri Minisztériumban, államtitkár az Ipari Minisztériumban,majd 1985–87 között ipari miniszter. Kapolyinak egyéb-ként számottevő tudományos munkássága is van: 1980-ban az MTA levelező tagjának választották, 1985 óta pedigaz MTA rendes tagja. Lehet, hogy akadémiai karrierjét se-gítették jó politikai kapcsolatai, de tudományos tevékeny-sége imponáló, mintegy tucat könyv szerzője.6

Kapolyi egyébként 1977-ben elnyerte az Akadémiai Dí-jat, 1983-ban pedig Állami Díjjal tüntették ki. Kapolyi tehátjelentős politikai tőkéje mellett számottevő kulturális tő-kével is rendezik, de  azért meggazdagodásának a  mód-ja inkább a  politikai kapcsolatainak a  fontosságára utal.A  rendszerváltáskor okosan átváltott a  gazdaságra – báregészen a politikai pályáját sem adta fel (immár több mintegy évtizede a parlamenti képviselettel gyakorlatilag nemrendelkező Magyar Szociáldemokrata Párt elnöke). 1989-ben megalapította a System Consulting Kft.-t, amiből idő-vel részvénytársaság, illetve Zrt. lett. A System ConsultingZrt.-nek Kapolyi a többségi tulajdonosa s elnök-vezérigaz-gatója.

6: De ugyan mikor nem játszott, legalábbis Kelet-Európában a po-litika valamiféle szerepet az  ilyesféle szakmai előrejutásban,akadémikussá választásban? Engem 1990-ben választottak megaz MTA levelező tagjának, Andorka Rudolffal egy időben. Akko-riban mondta Rudi nekem: „Tudod Ivánkám, annak, hogy idáignem választottak meg minket akadémikusnak, politikai oka volt.S annak, hogy most megválasztottak, politikai oka van” (Szelé-nyi Iván).

14

Nem véletlen persze, hogy a System Consulting éppen-séggel az  orosz államadósság „lebontásában” vett részt.Kapolyinak sikerült elérnie, hogy az orosz államadósságotáramimportra váltsa át, s  ez  tette Magyarország egyikleggazdagabb emberévé. Kapolyi egyébként megtartottakorábbi politikai kapcsolatait, 2002-óta az  MSZP listájánválasztották a Szociáldemokrata Párt országgyűlési képvi-selőjévé is.

Kapolyihoz leginkább hasonló pályát Tatai Ilona futottbe. Tatai Ilona egészen fiatalon (1975-ben, vagyis negy-venévesen) a  Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgatójalett, s 1989-ben az MSZMP utolsó Politikai Bizottságánaktagjává is választották.

15

Kapolyi László (1932)Fotó: Németh András Péter

A kilencvenes évek elején Tatai Gyurcsány Ferenccelegyütt hozta létre az Altus-csoportot, s annak igazgatóságitagja lett. Egykori vállalatát, a  Taurust 1994-ben a  Bé-ta Tsz vásárolta ki (Tatai akkor már nem volt a  Taurusvezérigazgatója) s  hozta létre a  szintén az Altus-csoport-hoz kerülő Béta-Roll Hengergumizó Rt.-t. Tatai férje, SzilasÁdám a Szenzor Management Entreprise-t magánosította

16

a  privatizáció nagyon korai fázisában, s  ennek egy  ré-szét vitte be idővel az Altus-csoporthoz. A Szenzorból jöttlétre az  Aldo Ingatlanfejlesztő és  Hasznosító, TanácsadóKft., az  Altus-csoport cége. Szilas Ádám az  Altus Rt.felügyelőbizottságának is tagja volt. Tatai akkor vált megaz Altustól, amikor Apró Piroska a csoporthoz kapcsolódott(erről a 2. fejezetben részletesebben írunk még), s azótanincs jelen a gazdaságban.

Hasonló utat járt be Barabás János, bár vállalkozókéntnincs egy súlycsoportban Kapolyival, és még annyira se voltsikeres, mint a  Tatai–Szilas házaspár. Barabás karrierjétmég az 1970-es évek elején, a KISZ KB-ben kezdte,7 majdaz MSZMP KB-ben töltött be különböző funkciókat, 1989-ben az  MSZMP KB titkára is lett. Az  ő tőkés karrierje –mondhatnánk – mulatságosan kezdődik: a rendszer-váltásután Barabás egy kanadai barátjával eredetileg kerti tör-pék importjával kísérletezett, de  közös cégük, az  Inter-contact Kft. nem volt túlságosan hosszú életű. Ezt követő-en részt vett a  Ganz privatizációjában, s  1994–99 között(az olasz tulajdonba került) Ganz Ansaldo Villamossági Rt.igazgatóságának volt az elnöke, majd 2002 óta a (franciatulajdonba került) HUNGEXPO Vásár és Reklám Rt. vezér-igazgatója, illetve elnöke lett. Pályája inkább a sikeres me-nedzseré, mint a vállalkozóé.

Barabás fenntartotta a  kapcsolatát a  szocialistapárttal, bár aktívan nem politizál a  rendszerváltásóta, de  tanácsadóként, pártalapítványok kurátoraként

7: Az 1960-s évek második felében Konrád Györggyel közösenvárosszociológiai kutatásokat irányítottunk a  VÁTI-nál. Egyikkutatási segéderőnket Barabás Jánosnak hívták. Meglepődtünk,amikor a  hetvenes évek elején a  KISZ apparátusba került,de talán volt benne némi szerepünk, hogy az egyetemen Barabása  szociológiára szakosodott. Konráddal körülbelül ennyiveljárultunk hozzá a magyar nagy- burzsoázia kialakulásához (Sze-lényi Iván).

17

az MSZP egyik szürke eminenciása. Menedzseri sikereibenvalószínűleg szerepet játszik a  párttal fenntartott szoroskapcsolata.

Van hasonlóság Barabás és  Knopp András életútjaközött, bár Knopp pályája fordulatosabbnak mondható.Knopp a  budapesti és  moszkvai egyetemeken végzett fi-lozófusként, egyetemi oktatói pályát kezdett, de behívtáka  pártközpontba, ahol gyors karriert csinált, és  idővelosztályvezető-helyettessé lépett elő. Egyik fontos felada-ta az  éppen formálódó disszidens értelmiség ellenőrzé-se volt. Egy ideig kultuszminisztériumi államtitkár is volt.Knopp kezdettől professzionális politikus volt s nem ideoló-giailag elkötelezett kommunista, így számára pártkáderbőlvállalkozóvá válni nem volt olyan nagy váltás, mint azt az el-ső pillanatban gondolhatnánk.

Hadd illusztráljuk ezt egy anekdotával. Nekem8 az 1970-es évek elején nem volt felhőtlen a kapcsolatom Knoppal,hiszen az ő talán legfontosabb feladata akkoriban az éppenkialakuló „disszidens” értelmiség – a hetvenes évek legele-jén engem is ide számítottak – kordában tartása volt. Ok-kal gondolhattam, hogy amikor 1975-ben el kellett men-nem Magyarországról, abban neki is szerepe volt. Hét évignem jöhettem vissza, magyar útlevelemet 1982-ben kaptamvissza, s  akkor nyomban haza is utaztam. Nem kis meg-lepetésemre a magyar szociológia doyenje, Szalai Sándorfelhívott, s azt mondta, Knopp szeretne velem találkozni,hívjam már fel, ha megérkeztem. Ugyan miért ne? – gon-doltam. Fel is hívtam, s ő nagyvonalúan azt javasolta, nea pártközpontban találkozzunk (nekem az azért kínos lettvolna), hanem az akkor még létező Gresham kávéházban.Egy órát diskuráltunk, pontosabban ő beszélt, én hallgat-tam. Egy  idő után kínos lett nekem, hogy csak belőle fo-lyik a  szó, s  azt gondoltam, legalább kérdeznem kellenevalamit. Hazaérkezve meglepett, hogy az eltelt hét évben

8: Szelényi Iván.

18

mennyit fejlődött a magángazdaság, egyszóval azt gondol-tam, ezzel kapcsolatban teszek fel neki egy kérdést. Előjöt-tem a farbával, s megkérdeztem: „Nem tartasz attól, hogya kapitalizmust restauráljátok?” – kérdeztem nagy bölcsen.„Ugyan már, miért is tartanék tőle – válaszolta. – Én Óbudánlakom, és mindennap a maszek péktől veszem a kenyeret,mert ő süti a legjobb kenye-ret a városban. Ha az emberekjó kenyeret esznek, az jó nekünk politikailag.” Istenem! –gondoltam magamban, – ha ezt 1949-ben is így gondoltátokvolna, sok bajt el lehetett volna kerülni. A  lényeg: Knoppa politikát mint szakmát űzte, innen csak egy  lépés volt,hogy profi vállalkozó legyen belőle.

A rendszerváltást követően MBA képzettséget szerzett,különböző üzleti vállalkozásokban vett részt, s nagy tehet-séggel használta fel német és orosz kapcsolatait. 2002 de-cemberében megalapította az Euro Trans Gas (ETG) nevűvállalatot, mely közvetítő tevékenységet végzett a  Gazp-rom (Oroszország) és a Naftogaz (Ukrajna) között. Az ETG-tcsabdi székhellyel jegyezték be a budapesti cégbíróságnál,az a kérdés viszont, hogy ki is a vállalat valóságos tulajdo-nosa, már nem sokkal a  vállalat megalapítása után vitáktárgyát képezte.

Knopp az  Eural Trans Gas (ETG) ügyvezető igazgató-jaként tevékenykedett, de  nem túl sokáig. A  vállalat kö-rüli viták szaporodtak, és  pereskedés indult. 2003 őszeés 2004 nyara között a The Moscow Times több cikkben az-zal vádolta meg Knoppot és az ETG-t, hogy együttműködikaz  ukrán születésű orosz maffiózóval, Szemjon Mogile-viccsel, aki a kilencvenes években valóban gyakran meg-fordult Budapesten. Az ETG beperelte a The Moscow Ti-mest, s  a  pert 2004 őszén meg is nyerte, s  az  újságot100 000 rubel kártérítésre kötelezte (eredetileg Knopp10 millió rubel kártérítésért perelt). Időközben azonban,2004 nyarán, a  Gazprom és  a  Naftogaz az  ETG helyettegy új céget, a  svájci bejegyzésű s 50%-ban a RaiffeisenBank tulajdonában levő RosUkrEnergo (RUE)-t hozott lét-

19

re, amely 2005. január 1-jével kezdte el működését.9A RUEazonban megmaradt a viták középpontjában. Mind az ETG,mind a RUE 2005-ben Viktor Juscsenko és Julia Tyimosen-ko antikorrupciós és maffiaellenes kampányának célpont-jai lettek, ám időközben az  ETG megszűnt (Moszkvábanrágalmazási pert nyert), és a RUE ellen indított vizsgálatotUkrajnában lezárták. Knopp viszont a RUE-ban már nemjátszott nyilvánosan ismert szerepet, s  a  Sanofi-Aven-tis nevű, amerikai bázisú multinacionális gyógyszerészetivállalatban van egy középmenedzseri állása. Hacsak Knoppnem „rejtőzködik” mint milliárdos (s az EGT körüli viták mi-att, ha abban az üzletben esetleg meggazdagodott, elég okais lehetne arra, hogy ne vágjon fel a vagyonával), akkor va-lószínű, hogy Barabáshoz hasonlóan egy sikeres menedzse-ri utat járt be, de nem lett az új nagyburzsoázia tagjává.

Kapolyinál, Barabásnál és Knoppnál is látványosabb po-litikai múlttal rendelkezik viszont Berecz János, aki szin-tén tett – nem különöseb-ben sikeres – kísérletet ar-ra, hogy üzletemberként új szerepet találjon magánaka rendszerváltás után.

Berecz Lenin intézeti illetve moszkvai akadémiai végzett-séggel a  kommunista ifjúsági mozgalomban (DISZ, majdKISZ) kezdte pályafutását, majd külügyi vonalon dolgozotta minisztériumban, illetve a pártközpontban. A nyolcvanasévek közepén már az MSZMP legbefolyásosabb politikusaiközé tartozott, s  voltak, akik Kádár utód-jának tippelték,holott a Politikai Bizottságnak csak 1987-ben lett tagja, jól-lehet már azt megelőzően a párt csúcsvezetői közé tarto-zott.

1989 őszén nem lépett be az  MSZP-be, hanemaz  újjáalakított MSZMP Központi Bizottságának a  tag-ja lett 1991-ig, amikor kilépett a  pártból. Ezt kö-

9: A The St. Petersburg Times 2005. március 8-i száma.

20

vetően próbálkozott meg vállalkozással. Struccfarmmalpróbálkozott, majd egyéb vállalkozásokba kezdett, de mind-egyikbe belebukott.

Felesége a színésznő Sáfár Anikó, aki az államszocializ-mus idején sikeresen szerepelt sok filmben. Játszott JancsóMiklós szexuálisan meglehetősen explicit „Magánbűnökés  közerkölcsök” (1976) című filmjében, melyben IlonaStaller, művésznevén Cicciolina is szere-pelt. Sáfár Ani-kó játszott Jancsó „Magyar rapszódiá”-jában (1978) is.1989 után azonban leginkább Berecz feleségeként kezel-ték, és hosszú ideig nehezen kapott munkát. Ma már nyug-díjban van, s csak alkalmi szerepléseket vállal.

Berecz üzleti kudarcai után nyugdíjba vonult, 2004-ben megje-lent önéletírásának a címe Vállalom – ami nemkíván kommentárt. Berecz együtt tud élni a  múltjával,de mint a politikai csúcsvezetés szinte összes tagjának, ne-ki se sikerült beilleszkednie a rendszerváltás utáni világba.Mondhatnánk túlságosan is vállalta a múltját ahhoz, hogysikeres vállalkozóvá válhasson.

Bár történetünkhöz nem tartozik hozzá szorosan, a poli-tikai tőkék és életutak kalandos összekapcsolódásáról Stal-ler Ilona kapcsán is érdemes talán szót ejteni, ha már szintevéletlenszerűen a neve felmerült. Cicciolina ugyanis Buda-pesten született 1951-ben, s nevelőapja a BM tisztje volt,s  ő maga a hatvanas évek második felében – önéletrajzaszerint – a BM-nek jelentett amerikai diplomatákról, akikabban a  luxusszállóban szálltak meg, ahol akkor dolgo-zott. Ezután ment férjhez Olaszországba, ahol pornósztárlett belőle, s  pornósztárként választották meg az  olaszparlamentbe képviselőnek. 2002-ben egyébként sikerte-len kísérletet tett arra, hogy Kőbányán is elinduljonképviselőjelöltként (nem sikerült elég kopogtatócédulátösszegyűjtenie). Cicciolina egyébként 1991–92-ben Jeff Ko-onsnak, ma a műveiért talán a  legmagasabb árakat kapóamerikai képző-művésznek volt a  felesége, aki egy  ideignagy kedvvel festette szerelmi életük bensőséges jeleneteit(a festményeket Koons borsos áron adta el a világ vezető

21

aukciós házaiban). Cicciolina története nem a politikai tő-kének gazdasági tőkére való átváltásáról szól a posztkom-munizmus időszakában. De Staller Ilonáról annyit azért ellehet mondani, hogy mindenképpen a „csúcsra” volt ítélve,s az már csaknem másod-lagos kérdés, hogy oda BM-kap-csolatokkal, pornográfiával, „te csak házasodj Ausztriával”,vagy professzionális politizálással lehet-e eljutni. A  tőkékkonvertálhatók, a „csúcsra ítéltség” viszont adottság.

Egészen másként alakult azok története, akik a KISZ-benindultak az 1980-as évek végén. Akárcsak Oroszországbana Komszomol-káderek, a KISZ vezetői közül is többen si-keres üzleti pályafutásra léptek. Különösen nagy sikert értel Nagy Imre és  Gyurcsány Ferenc, mindketten a  nagy-tőkés osztály tagjai, de  róluk a második fejezetben írunkmajd. Mindketten kapcsolati, kulturális és gazdasági tőké-ket kombinálnak nagy tehetséggel. Egyébként a  kommu-nista ifjúsági szervezetekből való indulás érdekes módonaz elmúlt évtizedben Kínában is nagy fontosságra tett szert.Kína mindkét mai csúcsveze-tője, Hu Jintao (köztársaságielnök) és  Wen Jiabao (miniszterelnök) is a  kommunistaifjúsági szervezetben (tuanpai) kezdte a pályafutását. Van,aki10 úgy gondolja, hogy ma Kínában egy párt van két frakci-óval. Ezeknek egyike a Hu Wen által képviselt tuan-pai frak-ció, melyet többnyire „populistának” is neveznek. A másikpedig a  Hut megelőző köztársasági elnök, Jiang Zemináltal jelzett „Shanghai gang”, avagy az elitista frakció. Ér-dekes módon Kínában a  tuan-pai/populisták, illetve a  ré-gi gárda/elitisták megkülönböztetésének más hangsúlyaivannak, mint a  régi gárda/KISZ, illetve Komszomol kü-lönbségének Magyarországon vagy a volt Szovjetunióban.Oroszországban vagy Magyarországon a Komszomol/KISZ-káderek a neoliberalizmus éllovasai, az új nagyburzsoázia

10: Lásd ezzel kapcsolatban Cheng Li „One party – two factions”című írását, www.carnegieendowment.org/files/li_cheng, vala-mint John Wong és Lai Hongyi (szerk). „China into the Hu-WenEra. Singapore”: World Scientific, 2006.

22

második generációjának a legjelesebbjei. Kínában viszonta  tuan-pai káderek éppenséggel a  neoliberális kurzusellensúlyozására szereztek politikai befolyást. Az „elitisták”az  exportorientált gazdasági növekedés politikáját követ-ték, a tuanpai populistái viszont inkább a belső kínai piacbővítésének, a társadalmi különbségek mérséklésének, Kí-na belső tartományai fejlesz-tésének, a kínai nemzeti tőké-nek az érdekeit képviselik. A magyar politikára rávetítveazt mondhatnánk, hogy a kínai „régi gárda”, az „elitisták”inkább az SZDSZ, illetve az MSZP liberálisainak felel meg,a tuan-pai populisták pedig a Fideszéhez hasonló politikaicsomagot képviselnek.

Összefoglalva: a  Hankiss–Staniszkis-hipotézis tehátbármennyire meggyőzőnek is tűnt a nyolcvanas évek legvé-gén s a kilencvenes évek legelején, nem igazolható. Tény,hogy voltak kísérletek a politikai tőkének gazdasági tőké-re való átváltására, de ezek szinte minden esetben kudarc-ba fulladtak, vagy jó esetben is csak félsikernek nevezhe-tők. Az  egyetlen kivétel ez  alól Magyarországon KapolyiLászló, bár az ő sikerei is legalább annyira tulajdoníthatóka kulturális tőkéjének, mint a politikai kapcsolatainak.

A politikai csúcsnómenklatúra tagjai között valószínűleglényegesen többen lettek a rendszerváltás nagy vesztesei,mint ahányan az  új nagyburzsoázia tagjaivá váltak. Egy-előre megíratlan Moldova Elbocsátott légió című könyvé-nek a  rendszerváltás idejére alkalmazott változata. Mol-dova György könyvében az 1956 után a hatalomból kike-rült, vagy akár a  társadalom peremére is került egyko-ri ávósokról szól. A  politikai csúcsnómenklatúra sok tag-ja 1990 után hasonlóan vagy még inkább peremhelyzetbekerült, ha bele nem halt a rendszerváltásba. A Nagy Imrejogi rehabilitációjának napján meghalt Kádár János mint-egy szimbolikus megjelenítője ennek a sorsnak. De érvel-hetnénk azzal is, hogy Aczél György vagy Apró Antal is „be-lehalt” a  rendszerváltásba. A  politikai nomenklatúra idő-sebb gárdája, mely érzelmileg is elkötelezettje volt a kom-

23

muniz-mus ügyének, s  egyébként is koros volt már, egy-szersmind a piaci képességek híján volt: nem tudott s nemis akart az új körülmények-hez alkalmazkodni.

A politikai tőke gazdasági tőkére való konvertálása megí-télésünk szerint sokkal kiterjedtebb a rendszerváltást köve-tően megszerzett politikai tőke esetében. A rendszerváltásután a  tőke és  politika egy  új típusú összefonódása ala-kult ki a  pártok és  választási kampányok finanszírozásirendszere körül. Sok többpárti demokráciához hasonló-an Magyarországon is erősen korlátozott, hogy a  pártokmennyit használhatnak fel a  közpénzekből. Egy  párta választási kampányára mindössze 300 millió forintot költ-het. Sikeres kam-pányhoz azonban a becslések szerint 8–10 milliárdra van szüksége egy-egy pártnak, így össze-sen akár 40–50 milliárd forintot is elkölt-hetnek a pártoka kampányra.

Ezeknek az  összegeknek az  előteremtése óhatatla-nul a  szürkegazdaság szférájába tartozik – még azt ismondhatnánk, hogy a  legnagyobb szürkegazdaságot ép-penséggel a  politikai pártok generálják. Kommentátorokgyakran gyanakodnak arra, hogy az  autópálya-építé-si koncessziók megszerzése érdekében az  autópálya-pályázatokon induló cégek gyakran adnak „adományokat”pártok kampányai-hoz – egyébként nehéz lennemegmagyarázni, hogy egy kilométer autópálya építése mi-ért kerül Magyarországon kétszer annyiba, mint mondjukHorvátországban.

A két nagy párt körül kialakult a  tehetségesvállalkozóknak egy  olyan köre, amely a  segítségére tudlenni a  pártoknak ezeknek a  pénzösszegeknek az  előte-remtésében. Mivel a  kampányfinanszírozás ilyen feltéte-lek között nem lehet teljesen transzparens, eleve átte-kinthetetlen, hogy a  pénzek honnan jönnek s  hova men-nek. A  pártfinanszírozásban tevékenykedő szakemberek-nek többnyire saját üzleti érdekeik is vannak, ezért a sajátüzleti vállalkozásaik és  a  pártkampányra fordított pén-zek kapcsolata se  mindig világos, s  gyakran ad okot

24

gyanakvásra, gyanúsításokra. A pártoknak ezek a pénzügyitanácsadói (esetenként a  „pártpénztárnokok”) nem szok-tak felkerülni a  toplistákra, de  nem lehet kizárni, hogymagánvagyonuk jelentős, akár milliárdosok is lehetnek.

A jobboldal legismertebb ilyen pénzügyi zsenije – akit so-kan a Fidesz szürke eminenciásának tartanak – SimicskaLajos. Simicska egyetemi évei alatt Orbán Viktor kollégiu-mi szobatársa és a legjobb barátja volt, s nagy szerepe volta Fidesz megalakulásában, s bár később visszavonult a di-rekt politizálástól, a pártfinanszírozást ő irányította.

A Fidesz kormányra kerülése után kinevezték az APEHelnökének, ami hatalmas politikai botrányt okozott, az el-lenzék attól tartott, hogy a Fidesz úgy próbálja majd poli-tikai ellenfeleit zsarolni, hogy ahhoz felhasználja az APEHadatait. Simicskát ezenkívül mindenféle gazdasági vissza-éléssel is gyanúsították, úgyhogy hamarosan lemondottaz APEH elnökségéről, és helyette a kormányváltásig a Ma-gyar Fejlesztési Bank elnöki tanácsadója lett.

Hasonló szerep jutott az MSZP-ben Puch Lászlónak.Puch Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát végzett,

és 1993-ig az ÁFÉSZ alkalmazottja volt, akkor vállalkozóés a Schenk és Társai élelmiszeripari kft. társtulajdonosalett. 1994-ben MSZP képviselőnek választották meg,s  egyre növekvő szerepe van a  pártban, egy  ideigállamtitkár, illetve pártpénztárnok volt. Simicskához hason-lóan Puch László is az állandó gyanúsítások légkörében él.Gyanúsították azzal, hogy benne volt a Kulcsár-ügyben, il-letve a 2007-ben csalás vádjával letartóztatott ex-MSZP-sképviselővel, Zuschlag Jánossal is megpróbálták kapcsolat-ba hozni.

Teljesen függetlenül attól, hogy Simicska, illetve Puch(s említ-hetnénk még néhány hasonló, kevésbé prominensszemélyt is, például Karl Imrét, Máté Lászlót vagy Bold-vai Lászlót az  MSZP köreiből, vagy Győri Tibort, illetveLiszkai Gábort a  Fidesz holdudvarából) vétlen vagy vét-kes abban, amivel meggyanúsították őket, annyi bizonyos,hogy a  pártfinanszírozás körül sokmilliárdos üzleti szfé-

25

ra alakult ki, melyben a  tőke és  politika összefonódásaáttekinthetetlen. Mindenesetre tény, hogy szinte mindenpárt pártpénztárnoki holdudvara feltűnt jó néhány bünte-tő ügyben (Tocsik-ügy, Kulcsár-ügy), néhányukat a bíróságel is ítélte. Pesti „jól értesült” körökben az  is közis-mert, hogy néhány korábbi pártpénztárnok, illetve a pártokpénzgyűjtő kádereinek némelyike esetében a  saját pártjais rossz szemmel nézte, hogy a  magánkasszába több ke-rült, mint a pártcélokra, s ezért jó néhányan a saját pártjukkezdeményezésére tűntek el a  politikai közéletből. So-kat lehet arról is hallani, hogy a  nagy pártok nyilvánosgyűlölködése dacára, a háttérben a pártpénztárnokok év-tizedes együttműködése és  osztozkodása is meghúzódik.S végül, de korántsem utolsósorban, a pártok finanszírozásiigénye erősen befolyásolja az állami megrendeléseket, amitazonban jórészt elfed a  döntések személyi felelősségétformális „szabályokkal” helyettesítő úgynevezett közbe-szerzési eljárás, amely sok szakértő szerint csak a korrup-ció intézményesítését szolgálja. Mindez azonban már átve-zet könyvünk következő fejezetéhez.

26