közép-zala 2015. április
DESCRIPTION
ÂTRANSCRIPT
kö zé le t i hav i l a p XII. évfolyam 2015. április
Közép-ZalaKözép-Zala
(Folytatás a 2. oldalon) (Folytatás a 2. oldalon)
Ahetedikesei
öt napot tölthettek
teskándi Csukás IstvánÁltalános Iskola
Erdélyben,
Benedek Elek nyomábanSzékelyföldön a „Határtalanul -Elek apó meséi” címû pályáza-ti program keretében.
Nagyon jól éreztük magun-kat – meséli . –Csodálatos tájakon jártunk,mesebeli vidékekkel ismerked-tünk meg: a Medve-tó, a Békás-szoros, a Gyilkos-tó, a Király-hágó mindenkit lenyûgözött.
Rám különösen nagy hatás-sal voltak a környék történetei,legendái. Szinte lehetetlen fel-sorolni azt a rengeteg várost,ahol jártunk, azt a sok-sok él-ményt, amit megéltünk, s azott élõ emberek kedvességét.
Oláh Zsombor– Négy iskolában is meg-
fordultunk – kapcsolódik be abeszélgetésbe –Székelyudvarhelyen, Vargya-son, Madarason és Marosvásár-helyen is nagy-nagy szeretettelfogadtak bennünket. Egy rövidkis mûsor keretében mutattukbe szûkebb hazánkat, szülõ-földünket és iskolánkat.
– Megható volt az otta-niak vendégszeretete, figyel-messége. Persze végül valahogy
Bolgár Emese.
Árva gyerekeknek adományoznak a dévai Szent Ferenc Alapít-vány Gyermekotthonában. Szabó Anna adja át személyesajándékát.
A tavaszi idõ, a szép nap-sütés az idõseket kellemes sé-tára hívta, hogy 2014. április11-én délután együtt töltsék az
Idõsek köszöntése Petrikeresztúron
idõt a. Akinek hosszú volt a
séta, õt a helyi képviselõk,
Petrikeresztúri Kultúr-házban
A helyi népdalkör tartalmas mûsort adott.
2 2015. áprilisKözép-Zala
(Folytatás az 1. oldalról)
(Folytatás az 1. oldalról)
A 2014-es év „Idõsek ha-tárokon átívelõ kulturális ésmûvészeti vetélkedõje” foly-tatódott április 7-8-án Pé-csett, a Zsolnay Kulturális Ne-gyedben. A Szociális Igazga-tók és Szakemberek Magyar-országi Egyesülete kezdemé-nyezésében, az Emberi Erõ-források Minisztériuma általtámogatott kulturális megmé-rettetés évente nagy érdeklõ-dést vált ki a különbözõ mû-vészeti ágakban tevékenyke-dõ idõs emberek körébenhatáron innen és túl. Az „Idõ-sek II. Kárpát-medencei kul-turális és mûvészeti vetélke-dõje” lehetõséget kínál azszépkorúk számára, hogy ilymódon mutassák be és adjákát mindazt, amely a Kárpát-medencei magyarság értéktá-rát jellemzi.
Az országos elõdöntõbenszereplõk több kategóriá-ban léptek színpadra, hogymegismertessék tudásukat, te-hetségüket. Csoportos ének,pró-za és színpadi jelenet,egyéni ének, tánc, vers éshangszeres zene, valamintalkotómûvészet területén
jeleskedõk kaptak lehetõ-séget.
hírnevét szá-mos rendezvényen öregbítõ,többszörös aranyminõsítésû,Arany Páva-díjas
, népda-lokkal tarkított népi játékkalállt a zsûri elé. A
mûvészetivezetõ által irányított kis kö-zösség a zalai szüret munka-menetét, és a hozzá kapcso-lódó átörökített szokásokatfelelevenítõ elõadása szemlé-letes, a dalkörtõl már meg-szokott vidám dalolással tar-kított jelenet volt. A bíráló bi-zottság tetszését elnyerve to-vább jutott a hagyományõrzõ,vidám produkció az országosdöntõbe, próza és színpadi je-lenet kategóriában. A zalai nép-dalosok így április 30-án, abudapesti Operettszínházbanléptek a közönség és a zsûri elé.
A gellénházi mûvészeti cso-port számára az idõs elõadókés alkotó mûvészek Ki mittudján való sikeres szereplésegy újabb elismerése a több-éves, színvonalas munkának.
Gellénháza
Vajda JózsefNépdalköri Egyesület
KulcsárnéCsejtei Mariann
Török Irén
A gellénházi népdalosok sikere
Benedek Elek nyomábanmindig elõkerült egy foci-labda is – mondja
. – Így könnyen mentaz ismerkedés a helyi gyere-kekkel. Én már jártam Er-délyben korábban – folytatjaMarci – a szüleimmel Csíksom-lyón, de ennek a kirándulás-nak most teljesen más volt ahangulata.
Máriaradna, Marosillye, Szé-kelyudvarhely, Korond, Nagy-szeben, Körösfõ, Déva – sorol-ják egymás szavába vágva. Hó-golyóztunk a Bucsin-tetõn, ár-va gyerekeket ajándékoztunkmeg a dévai Szent Ferenc Ala-pítvány árvaházában, süti kós-tolót tartottunk Székelyudvar-hely belvárosában, hegyet mász-tunk, helyi finomságokat kós-toltunk Marosfõn az esztenán,
LelkesMarcell
a pásztorok nyári szállás-helyén, rengeteg medvés tör-ténetet hallottunk – nevetnek.Meglátogattukdédunokáját, Kis-baconban, bácsifafaragó mester történeteithallgattuk, meglestük a koron-di fazekasok fortélyait.
Elfáradtunk persze – mond-ja Zsombor –, de ez mindenáldozatot megért, és a renge-teg élmény egy életre kárpó-tolt bennünket. Hálásak va-gyunk osztályfõnökünknek,
tanár-nõnek, hogy segítette ennekaz utazásnak a létrejöttét.
S hogy visszatérnének-e Er-délybe? Ha elõre megbeszél-tük volna, sem mondhattákvolna ilyen egyszerre: Mikorindulunk?
Benedek ElekSzabó Rékát
Máthé Ferenc
Mersitsné Bandics Lívia
Hazai süti kóstolóra invitálták a székelyudvarhelyi magyariskola 7. osztályos tanulóit, akikkel jó barátságot kötöttek.
Idõsek köszöntése Petrikeresztúronpolgárõrök fuvarozták a hely-színre. A szervezõk, az önkor-mányzat és a Magyar Vöröske-reszt helyi szervezete láttavendégül a település 60 évfeletti lakosait, akik szép szám-ban érkeztek az ünnepség-re. Idén újra meghívta az ön-kormányzat a szomszédos
szépkorú lakosaitis, ahonnan hat kedves vendégérkezett.
A délután a polgármesteriköszöntõvel indult, ahol
polgármester asszonyhangsúlyozta: nagyon fontos,hogy az idõsekrõl ne csak egynap gondoskodjunk az évben,hanem érezzék a közösség, acsalád, a barátok szeretetét,megbecsülését, tiszteletét azév minden napjában. A jubi-leumi véradók megajándéko-zása, kitüntetése utána követ-kezett a mûsor.
A helyi felnõttek, fiatalokversekkel, dalokkal készültekaz idõsek köszöntésére, fel-csendültek a kedvelt számok,
Gombosszeg
Bor-vári Lili
könnyes szemek nézték a kis-gyerekeket.
Majd a helyi dalkör énekeltnépdalokat, nótákat, melyek mindkedvesek voltak az idõseknek,régi emlékeket ébresztettek..
Az ízletes vacsorát a helyiasszonyok fõzték, a közösségikertben termelt krumplinak ésa gombás sertéshúsnak nagysikere volt, mert igen omlósraés ízletesre sikerült. A sütemé-nyek elkészítését is az asszo-nyok vállalták, mindenki ott-hon sütötte meg a legjobb re-ceptjét, volt zserbó, mézes kré-mes, számtalan pogácsa és másédes finomság.
Az idén harminc éves
autentikus népzenét játszott,számos érdekes hangszert mu-tattak be a jól ismert nótákalatt. Az idõsek szívesen dalol-ták az ismert nótákat, bízunkbenne, hogy mindenki nagyonjól érezte magát, aki eljött. Aján-dékot is kaptak a vendégek,egy-egy üvegvázát vihettek ha-za és kézmûves papírvirágot.
Ha-rangláb Népzenei Együttes
Szép számban vettek részt a köszöntésen a szépkorúak.
www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu
32015. április Közép-Zala
Pusztaedericsen
Gál
Lászlóné
május elsõvasárnapján, késõ délutáni idõ-pontban került sor az édes-anyák köszöntésére. A kis tele-pülés édesanyái, nagymamáiszép számmal jelentek meg arendezvényen.
A falu polgármestere,és kulturális munka-
társa jóvoltából a helyi óvodá-sok és iskolások szolgáltatták amûsor nagy részét. Elõször agyermekek szavaltak anyák na-pi verseket, megmelengetve azeseményen megjelent hozzá-tartozók szívét. Majd a helyiáltalános iskolás korosztály ad-ta elõ édesanyák-napi jelenetü-ket. Az elõadásban megjelen-tek az édesanyjukat boldoggáakaró tenni testvérek, a jósá-gos tündérsegédeivel – kisma-dárral és aranyvirággal – va-lamint a kedves õrangyal. Ta-nulsága a történetnek, hogynem kell drága kincs egy anyá-nak ajándékba, elég a gyer-
Anyák napja Pusztaedericsen
meke örök és határtalan sze-retete.
A meglepetés produkciók abaktüttösi asszonyok és
személyében érkeztek.Zsófia elszavalta Dzsida JenõÉdesanyám keze címû költe-ményét. Aztán és
Apus és Anyusszórakoztató mûsora követke-zett. A nagyot halló öregúr és amindig mindent jobban tudófelesége humoros szócsatáját él-vezhette a közönség. A már esté-be nyúló ünnepséget a baktüt-tösi táncos lábú asszonyok char-lestoni-ja zárta. A hölgyek iga-zán nagy sikert arattak, duplánropták el koreográfiájukat.
Természetesen nem ma-radt el Pusztaedericsen sem azajándékozás. Az eseményenmegjelent édesanyákat és nagy-anyákat a gyerekek egy-egyszál virággal köszöntötték fel ajeles nap alkalmából.
Bujtor
Zsófia
Baksa Anna
Széll Gyuláné
Fitos Veronika
A gyermekek megható mûsort adtak.
Nemeshetésen
pókaszepetki
tófeji önkormányzat
TÁMASZ
a településvezetése mindig fontosnak tar-totta az idõsek ellátását, élet-minõségük javítását. Korábbanaz önkormányzat foglalkoztatá-sában folyt a házi segítségnyúj-tás, a rászoruló idõsek látoga-tása. 2007-tõl aszékhelyû Szociális SzolgáltatóTársulás szervezésében mûkö-dött a településen e tevékeny-ség, a feladatot 2009-tõl a
gesztor-sága alatt mûködõvette át. Korábban 13 gondo-zott is volt Nemeshetésben,idén kilenchez jár naponta agondozó. A napi rutinellátás
Váltás a házi gondozásban Nemeshetésenmellett az ebédkihordás, agyógyszerek felíratása és kivál-tása is a feladatok közé tar-tozik. 61 évesenvonul nyugdíjba, szép emlé-kekkel emlékszik az elteltévekre:
– A falugondnoki szolgálat-tal egymást nagyon jól kiegé-szítve dolgoztunk. 2005 ótaálltam alkalmazásban az önkor-mányzatnál, ahol Madár Zsolt-néval tíz éven át segítettükegymást. Ezúton köszönöm asegítséget a faluban mindenki-nek, aki valamilyen módon tá-mogatta a munkám. Nõi sza-bóként szereztem szakmát, a
Tallér Tiborné
1973-tól a ruhagyárban dolgoz-tam. A gyerekek születésekorfel kellett hagyni a többmû-szakos munkával és közben1985-ben kezdett kialakulni agondozói hálózat. 1988-ban vé-geztem el a gondozói tanfo-lyamot, de az élet úgy hozta,hogy 1991-ben újra visszakellett mennem az eredetiszakmámba. Ajánlom is a maifiataloknak, hogy ne csak egyszakmánál ragadjanak le, mertnem tudni, hogy mikor kellváltani. Nyugdíjba vonulásom-kor az egyik gondozottammondta, hogy az egyik szemesír, a másik nevet. Együtt vol-tunk jóban, rosszban, támogat-tam õket, de tõlük is nagyon sokszeretet kaptam. Nagyon fontosa kölcsönös elfogadás, el kellnyerni a bizalmukat, hogy elmerjék mondani a gondjaikat.
Április elsejétõl megkez-dõdtek a nyugdíjas évek, nap-jait a kertben szorgoskodva éshárom és fél éves unokájáravigyázva tölti majd. Ugyanettõla naptól viszont másnak nyíliklehetõsége helyben, szerettei-hez közel dolgozni.
elõbb a búcsúszent-lászlói szociális otthonban dol-gozott, majd 2006-tól a megyeikórház pszichiátriai osztályánszakápolóként foglalkoztatták,
Marton
Zoltánné
mielõtt sikerült elnyernie amegpályázott állást:
– Sajnos 2013-ban volt afiamnak egy nagyon súlyosautóbalesete, így az utóbbiévekben a család is több idõtigényelne. 12 órában dolgoz-tam, így nagyon kevés idõttudtam a faluban tölteni. Azutazás is naponta két órátigénybe vett, így szinte csakaludni jártam haza. Örülök,hogy továbbra is emberekkelfoglalkozhatok, és most mártöbb szabadidõm lesz, amitezután a családra tudok for-dítani. A munkám hasonló,mint amit a kórházban végez-tem, ott is különbözõ korúemberekkel kellett foglalkozni.Tudok segíteni a gyógyszere-zésben, és hogy betegségeik-kel hova forduljanak. Egész-ségügyi szakközépiskolábanvégeztem, majd a laborasszisz-tensi tanfolyamot követõen apszichiátriai szakápolói kép-zésre jártam, amiknek most jóhasznát veszem.
polgár-mester megköszönte TallérTiborné áldozatos munkáját ésjó egészséget, türelmet kívántMarton Zoltánnénak, hogy ed-digi tapasztalatait sikeresenkamatoztathassa.
Magyar Kálmán
Pataki Balázs
Magyar Kálmán polgármester jelenlétében adta át a stafétabo-tot Tallér Tiborné Marton Zoltánnénak.
www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu
4 2015. áprilisKözép-Zala
A Helyi értéktárakról szóló2012-es törvény értelmébenminden településen hozhat-nak létre Értéktár Bizottságot,amelynek feladata a helyi érté-kek több kategóriában való
Böde értékei: az energiadomb és a templom
feltárása, dokumentálása.érkezve egy festõi szép-
ségû, az 1220-as években épültÁrpád-kori templom tárul azember szeme elé, melyet azépített értékek közé sorolha-
Bö-débe
tunk. A hamarosan létrejövõértéktár bizottság a természetiértékek kategóriába soroljamajd a többek által csoda-tévõnek is mondott,
keresztelt területet.A tavasztól õszig színes, mezeivirágoktól illatozó, erdõk általhatárolt dombocska a Nagyka-nizsai Civil Kerekasztal Egye-sület Zala megye 7 természeticsodája szavazásán 2010-benelsõ helyet ért el.
– Legutóbbi ülésünkön dön-tött a képviselõ-testület a helyiértéktár létrehozásáról. A rend-szer piramisszerûen épül fel,tehát a települési értéktárakfölött megyei és országos ér-téktárakról beszélhetünk. Sze-mélyi, épített és természeti ér-tékekben egyaránt bõvelke-dünk, nyolc kategóriába lehetsorolni a helyi érdekességeket.Napi szinten is sok látogatótvonz a Böde János által egyévtizede felfedezett Energia-domb, ahova a föld jótékonykisugárzásában bízva látogat-nak ide a gyógyulásban bízóemberek. Vannak, akik márrendszeresen, évek óta min-den héten visszajárnak ide –fogalmazott polgár-mester.
Egyik vasárnap kíváncsianláttunk hozzá a domb felfe-dezéséhez, ahol a rövid mere-dek emelkedõt magunk mö-gött hagyva egy négyfõs, szin-tén gyalogos kis csapatotérünk utol, tagjai kamerávalörökítették meg energiadom-bos kirándulásukat.
és családja Sopron mel-lõl érkezett zalai kirándulásra,akik a megtekint-ve Cirill és Metód
Energia-dombnak
Ujj Tibor
BognárCsaba
Kis-BalatontZalaváron
emlékmûvénél olvastak a bö-dei energiadombról, mint Zalamegye egyik csodájáról. Kíván-csiságuknak eleget téve haza-felé egy kis kitérõvel idõtszakítottak rá, hogy tapaszta-latot szerezzenek a gyógyítódombról. Megelégedéssel nyi-latkoztak az eléjük táruló frisslevegõjû, erdõkkel szegélye-zett göcseji panorámáról. Elis-merték, hogy a gyógyuláshozilyen környezetben adott alehetõség, persze ehhez hosz-szabb itt-tartózkodásra és több-szöri alkalomra van szükség.Zalában járva újra ellátogat-nak feltöltõdni a domb adtaenergiával.
Visszafelé sétálva újabb lá-togatóval találkozunk, aki acsepergõsre fordult idõ elle-nére is vállalta autóval a föld-úton való megközelítést.
és Za-laszentivánról érkezett.
– 2005 óta járunk ide ésBöde Jánostól hallottunk azenergiadombról. Az elsõ év-ben hetente háromszor is el-jöttünk és 15-20 percet pihen-tünk a dombon. Már a dombközelében elkezdenek a testbeteg pontjai zsibbadni, mele-gedni. Ezt a domb kisugárzásaokozhatja, amit csak az nemfogja érezni, aki teljesen egész-séges, vagy nem tud teljesenellazulni. Többeken segített azitteni energia, én a feldagadtlábaimmal alig tudtam menni,fél év után aztán leapadt a duz-zanat. Mindig kitakarítom adomb alján lévõ forrást is, deesõ esetén nehéz gyalog eljut-ni odáig, így örülnénk, hasikerülne leaszfaltozni ezt a rö-vid szakaszt.
Se-bestyén Miklós felesége
Pataki Balázs
A képen a Bognár-család, valamint balról helybéli kísérõjük,Kovács Anikó helybéli kislány.
A játszóház a gyermekekszámára nagyon fontos prog-ram. Sokféle élményt nyújt, sörömmel vesznek részt azilyen eseményen.
A nagyhét szerdájának dél-utánján népes gyerekhad lepteel aImmár hagyomány, hogy hús-vét elõtt játszóház várja a ki-csiket és nagyokat a község-ben. A foglalkozást a faluházdolgozói vezették. Kreatívötletekkel látták el a gyereke-ket és kísérõiket a húsvétikészülõdés idején. Asztaldíszt,tavaszi képet, csipeszbábokatalkothattak különbözõ techni-kával, különbözõ anyagokból ahúsvét jegyében. Természete-
Nagylengyeli Faluházat.
Húsvéti játszóház Nagylengyelben
sen nem maradt el a hagyo-mányos tojásfestés sem, amittöbbféle módszerrel készíthet-tek el a csemeték. Aki kicsitelfáradt és megéhezett, az azönkormányzat által felaján-lott enni- és innivalóbólcsemegézhetett. A foglalko-zást „megtekintette” egy igazihosszú fülû, kurta farkú, tarkanyuszi is, aki boldogan maj-szolta a kicsik által szedettfüvet és tûrte a boldog gye-reksereg lármáját.
Az idei foglalkozásnak isnagy sikere volt, a gyermekekaz elkészült alkotásokat boldo-gan mutogatták egymásnak ésörömmel vitték haza õket.
T.T.
Nagy sikere volt a foglalkozásnak.
Jelentkezés és regisztráció:
TIT Egyesület, Zalaegerszeg, Dísz tér 7.
Tel./fax: 92/510-159
Mobil: 30/588-1069, 30/477-60-70
E-mail: titzala t-online.hu
Honlap: www.titzala.hu
Nyilvántartásba vételi szám:
E-000803/2014
@
Szerezzen képesítést
tanfolyamainkon!
Befektetés a jövõbe!
Induló tanfolyamaink:Targoncavezetõ,
Emelõgép-vezetõ,
Földmunkagép-vezetõ,
Tûzvédelmi szakvizsga.
Értesüljön híreinkrõl,írásainkról, képgalériákról
a Facebookon is!Keresse ott a
adatlapját,és a Tetszik gombra
kattintás utánértesülhet
internetes tartalmainkról is.
Zalatáj Kiadó
52015. április Közép-Zala
Érdeklõdni:92/596-936; 30/378-4465 e-mail: [email protected]•
Pályázatokhoz kapcsolódó kiadványok, újságokkészítése, szerkesztése megbízhatóan, gyorsan!
Nyertes pályázatok megvalósulásánakkötelezõ közzététele kedvezményesen!
Húsvét közeledtével az ön-kormányzat szervezésében ját-szóházba invitáltuk a kicsiketés nagyobbakat március 2-ra,a régi iskolaépületébe.
Itt lehetõség volt a közre-mûködõ animátoraink segítsé-gével különbözõ ajándékokatkészíteni a gyerekeknek, ami-ket természetesen haza is vi-hettek.
Közben a helybéli asszo-nyok által felajánlott sütemé-nyekkel kínáltuk meg a pajkoskedvû gyerekeket, amit jóízû-en fogyasztottak el.
Sok-sok ajándék, asztali dísz,és festett, díszített tojás készült
babosdöbrétei
Húsvéti játszóház Babosdöbréténel a délután folyamán az apróés ügyes kezek által.
Természetesen az anyukák iskivették a részüket a lázas mun-kából, így mindenki talált ma-gának megfelelõ elfoglaltságot.
A legkisebbeknek játszósar-kot rendeztünk be, gondolvaarra, hogy anyukájuk nyugod-tan kiélje a kreatív énjét, nemzavarva a kicsi által.
A jól sikerült délután utánmindenki fáradtan, de büsz-kén mehetett haza a saját magaáltal készített húsvéti díszekkel.
Mindenkit szeretettel visz-szavárunk jövõre is.
Babosdöbréte KözségÖnkormányzata
Jól sikerült, eredményes délután volt.
Idén is köszöntöttük a falunyugdíjasait egy kis vidám mû-sorral 2015. április 18-án, szom-baton.
Mint minden évben, mostis sokan elfogadták az önkor-mányzat meghívását és eljöttekaz ünnepségre.
Elsõnek pol-gármester köszöntötte a szép-korúakat és méltatta az idõsek-ben rejlõ generációs tudást éstapasztalatot.
Ezt szeretné az önkormány-zat kihasználni, hogy az idõ-seknek legyen lehetõségük azélettapasztalatot átadni a fiata-labb generációknak.
A helyi kulturális egyesület,ami nemrégen alakult meg Ba-bosdöbrétén, részben ezt a céltis szolgálja majd.
A polgármester köszöntõjeután verseket sza-valt, majd következett a
vidám mûsora.Ezután ismét a helyi fiatalo-
ké volt a színpad,és köszöntötteaz ünnepelteket.
A hangulatot fokozta, aki tangóharmonikán ját-
szott ismert slágereket, és a kö-zönség egybõl dalra is fakadt afülbemászó zene hallatán.
Kaczor Tamás
Odonics NoelLak-
hegyi Daloskör
Kiss ZsófiaOdonics Olivér
BertókBéla
Az ünnepi mûsortelköszönõ verse zárta.
A folytatásban az önkor-mányzat finom székelykáposz-tával kínálta meg a vendége-ket, majd a helybéli asszonyokáltal készített süteményeket fo-gyasztották el lágy zene kísére-tében, amit szol-gáltatott.
Természetesen a táncos mu-latság sem maradt el, akinekkedve volt, táncra is perdültazon nyomban.
Mindenki jól érezte magát,és mindenkit szeretettel visz-szavárunk jövõre is.
BangóJulietta
Szinay Patrik
Babosdöbréte KözségÖnkormányzata
Idõsek napja Babosdöbrétén
Az ünnepelteknek a diákok is mûsort adtak.
Mint arról korábban márbeszámoltunk lemon-dott a polgármester.
nem indokolta a dön-tését.
A helyi választási bizott-ság már döntött az idõközi
HottónVincze
Ferenc
Június 21-én választanak Hottónválasztás idõpontjáról. A hot-tói polgárok június 21-én vá-lasztják meg a falu új polgár-mesterét. Addig az alpolgár-mester, látja ela településvezetõi felada-tokat.
Kóródi János
6 2015. áprilisKözép-Zala
Hazánkban minden évbenáprilis 11-én ünnepeljük nyelvikultúránk kimagasló formájá-nak létezését és örökségét: aköltészetet.
1964 óta , amúlt század költõjének szüle-tésnapján adózhatunk tiszte-lettel a szavak mûvészetének.
A Költészet napja alkalmá-ból a korábbi évekhez hasonló-
József Attila
Költészet napi szavalóverseny Kisbucsán
an az idén is szavalóversenyvolt 2015. április11-én, szombaton az IKSZTszervezésben.
A versenyre 8-an jelentkez-tek, 3 korcsoportban: 2 óvodáskorú kisgyermek, 3 alsó tago-zatos és 3 felsõ tagozatos ta-nuló.
A gyerekeket zsûri értékel-te: az Ady
Kisbucsán
Komády Krisztina
Endre Általános Iskola és Gim-názium magyar szakos taní-tója, a Deák Fe-renc Megyei és Városi Könyv-tár igazgatója, egyben a zsûrielnöke és aDeák Ferenc Megyei és VárosiKönyvtár helyismereti könyv-tárosa.
Minden résztvevõ oklevélés könyvjutalomban részesült,sõt az elsõ helyezettek mégegy vándorkupával is gazda-gabbak lettek, amit egy évrehazavihettek. Ezt a kupát, ha 3
Kiss Gábor,
dr. Gyenes Imre,
egymást követõ évben ugyanaza szavaló nyeri meg, véglegmegszerzi.
Az óvodásoknál az elsõ, a második he-
lyezett Nyiri Evelin lett. Az alsótagozatbanelsõ, második,
harmadik he-lyezést ért el. A felsõ tago-zatban az el-sõ, második , a har-madik helyezett
.
Ká-dár Levente
Goldfinger BlankaKovács Levente
Kozma Bianka
Kozma BoglárkaNyiri Fanni
PáternoszterAnna
g.b.
A versenyzõk és a zsûri tagjai.
A tavaszi kulturális progra-mok évrõl-évre visszatérõ ese-ménye a Költészet Napja, me-lyet 1964 óta ünnepel a ma-gyar versszeretõ ember.
születésének 110. évfor-dulójára emlékeztek
is a mûvelõdési ház falaiközött.
– Versmaratont hirdettünka mai napra. Egy felhívással for-dultunk a gyerekek és a felnõt-tek felé, hogy hozza el min-denki a kedvenc versét, majditt adja elõ. Ötvenen jelezték,hogy szeretnék elmondani aválasztott mûveket, de abbanaz esetben, ha valaki késõbbkapcsolódik be, szívesen fo-gadjuk a jelentkezését, és teretadunk a szereplésnek. A prózamellett zene is színesíti azestét, a Fehér Holló zenekarközremûködésének köszönhe-tõen, tagjai megzenésített ver-sekkel lépnek színpadra – hal-lottuk a program egyik szer-vezõjétõl,
„Nem szükséges, hogy énírjak verset, de úgy látszik szük-séges, hogy vers írassék, kü-
JózsefAttila
Gellénhá-zán
Kulcsárné CsejteiMarianntól.
A költészetet ünnepeltékLelkes verselõk, fennkölt gondolatok
lönben meggörbülne a világgyémánttengelye.” – hangzot-tak el József Attila gondolatai,majd sorra álltak fel a vers-kedvelõk, hogy megosszák anagy poéták fennkölt sorait ajelenlévõ ünneplõkkel. Lelkeskisiskolások elõadásában hall-hattuk elsõkéntverseit: István öcsémhez, Ittvan az õsz, itt van újra, Füst-bement terv, Befordultam akonyhára. József Attila,
éskölteményei is be-
kerültek a kedvencek közé,amelyeket gyerekek, pedagó-gusok, idõsebbek és fiatalokosztottak meg egymással és aközönséggel e kultúrpogramkeretében.
A település tehetséges di-ákja, aegyüttes által megzenésített
vers: „Akarsz-e játszani” címû versét éne-kelte el gitárkísérettel. A szépés mindannyiunk által jól is-mert versek, prózák tolmácso-lását a vendégzenekar elõadá-sa tette egésszé.
Petõfi Sándor
AranyJános, Radnóti Miklós Vár-nai Zseni
Takács Ádám Kaláka
Kosztolányi Dezsõ
Török Irén
A Fehér Holló zenekar zenéje színesítette az esti programot.
Lelkes kisdiákok szavalták el Petõfi ismert verseit.
2015. április Közép-Zala 7
Fõzni jó!
mxm lakberendezés rovata
Húsvét közeledtével a ha-gyományokhoz híven a
emberek összeültek tojástfesteni a Kemence-házban (ké-pünkön). Sokan eljöttek a fa-luból, a legkisebbektõl az idõ-sebbekig. Miután megérkezettmindenki, befedték az aszta-lokat újságpapírral és elõkerül-tek a dobozból az írókák, a to-jásfesték, a gyertya és a vízfes-ték is.
Ezután az emberek tojástragadtak a kezükbe és min-denki a saját fantáziája szerintdekorálta azt. Volt, aki filctollalrajzolt különbözõ mintákat,vagy ecsettel festette a tojást.
teskán-di
Tojásfestés a Kemence-házban
Persze az írókával és vi-asszal rajzolt motívumos tojá-sok sem maradhattak el. Ígyaztán készültek gereblyés, fe-nyõágas, virágos hagyományosés új mintákkal rajzolt viaszolttojások. Akinek nem volt elégélénk a fantáziája, annak a raj-zos gyûjteménybõl lehetett„puskázni”, kimásolni egy-egynépi motívumot. A megrajzolt
tojások aztán piros, kék, zöldvagy narancssárga festékeketrejtõ tálakba kerültek és párperc múlva már káprázatosszínekben pompáztak. Amikorelfogyott a festeni való alap-anyag, az elkészült mûvek tar-tókba kerültek, hogy egybenmaradjanak, míg a locsolókzsebébe nem vándorolnak.
Tóth Bálint
Gellénháza
Galagonya Citeracso-port
kulturális ren-dezvényeinek állandó résztve-või a helyi és a környezõtelepülések diákjaiból verbuvá-lódott
. A 14 gyermekbõl állómuzsikáló és daloló kis kö-zösség széles ismertséget éssikereket ért már el az éveksorán. A kisdiákok lelkesmunkájának támogatása ke-rült a középpontba április 18-án, a Gellénházi MûvelõdésiHázban.
Bál a citerásokért
– Július 27-tõl 5 napig acsoport Szentkozmadombjántáborozik két oktató jelenlété-ben. E hétnek az anyagi támo-gatására szerveztük a jótékony-sági bált, melynek bevétele aciterások oktatásának segítése.Második éve, hogy zártkörûrendezvényen, a Vajda JózsefNépdalkör asszonyai által ké-szített vacsora kíséretében, tá-mogató jegyek és belépõk áru-sításával valósítjuk meg e prog-ramot. A 105 fõs vendégsereg-
ben azok a szülõk is bennevannak, akik fontosnak tartjákgyermekeik hagyományápolásés mûvészet iránti érdeklõdé-sét. Köszönöm mindenkinek apártoló részvételt mind erköl-csileg, mind anyagilag – közöl-te lapunkkal
a citeracsoport mû-vészeti vezetõje.
A tábor lehetõséggel szol-gál a pengetõs hangszer kedve-lõinek arra, hogy gyakorolják amár megszerzett tudást és is-merkedhessenek a citerázás to-vábbi fortélyaival, népdalokéneklésével tarkítva. A nyárinapok a munka mellett szabad-idõs tevékenységeket is kínálaz egyhetes citeratábor a Gala-gonya Citeracsoport számára.Mindezen programok költsé-geit hivatott fedezni a tavaszibál bevétele. A szülõk nevé-ben
köszöntötte a vendégeketés a szülõtársakat, jelezve aciterás kis közösség és a nyáritábor jelentõségét. A csoporttagjai vidám meglepetés-je-lenettel fejezték ki köszöne-tüket a vacsorát készítõ népda-losoknak.
Kulcsárné CsejteiMariann,
Bedõné Horváth Kriszti-na
Török Irén
A Galagonya Citeracsoport.
Elérhetõségeink:Telefon:
92/596-936,fax:
92/596-937,e-mail cím:
Gyuri Kláriés egy kis-faluban éltek boldogan. Any-nyira pici település volt,hogy még azt is számon tar-tották, hogy hányszor re-pült át egy madár a falu fö-lött. Gondolhatnánk, hogyunalmasan éltek, de Gyuriés Klári minden alkalmatmegragadtak arra, hogy szintvigyenek egymás életébe.Még az autóvezetést is meg-osztották egymás között.Egyik nap Gyuri vezetett,majd másnap Klári. Egyik reg-gel Klári volt a soros, õ ve-zetett. Szokás szerint kika-nyarodás elõtt ránézett Gyu-rira, várva a szokásos vá-laszt: – jobbról jó, mehetsz…Azonban aznap Gyuri vic-ces kedvében volt, és csakennyit mondott: – Jobbrólkamion. Jó vicc, válaszoltaKlári és elindult, mert tud-ta, hogy ezen az úton Pistais alig tud hazamenni bi-ciklivel a kocsmából, mertannyira szûk, nem hogy egykamion. Ez volt az a törté-nelmi reggel, ami egy csa-ládi hagyományt teremtett,mert ezután a jobbról jó,mehetsz kifejezést lecserél-te a jobbról kamion. Aminmindig jót nevettek.
Egyik reggel Klári lelke-sen újságolta, hogy szomba-ton lesz Lacika ballagása, sõket is meghívták. Jó, deakkor te vezess, mert akkortudok fröccsözni! – válaszol-ta nevetve Gyuri.
Szombat reggel elindul-tak. A faluból egy fõútra kel-lett kikanyarodni, Gyuriszokás szerint mondta:jobbról kamion és Klári el-indult, Gyuri erre csak eny-nyit tudott mondani: MON-DOM KAMIOOOOOON!!!Mert tényleg jött a kamion…
mxm lakberendezés:
Miszori Imre
Jobbról kamion…
8 2015. áprilisKözép-Zala
Elérhetõségeink:
Telefon: 92/596-936,fax: 92/596-937,
e-mail cím:[email protected]
Aalkalmából tartottak ünnep-
séget a rend õrei.a rendõrõrs melletti téren
rendõr alezredes kö-szöntötte a résztvevõket, s be-szélt Szent Györgyrõl, a rend-õrök védelmezõjérõl. Majd eztkövetõen négy szolgálati gép-jármû ökumenikus szentelésé-re került sor.evangélikus lelkész,
református lelkész,és katoli-
kus plébánosok szentelték
Magyar Rendõrség Nap-ja
GellénházánBal-
la Csaba
Kõrösi KrisztinaTörök Zol-
tán NagyPéter Görbe László
A magyar rendõrség napja
meg az autókat és áldottákmeg az egybegyûlteket.
Ezt követõen, a faluházban folytatódott
a rendõrnap. Elsõként BallaCsaba köszöntötte az általukellenõrzött települések meghí-vott polgármestereit, jegyzõit,polgárõr parancsnokokat, arendõrség képviselõit. Majdkulturális mûsor következett.Színvonalas produkciót adottelõ a táncegyüttes se-nior csoportja rábaközi és ci-gány táncokkal és a gellénházi
Nagylengyel-ben
KISZÖV
Vajda József Népdalkör
dr. Farkas Tibor
férfi-kórusa katonadalaikkal.
Ezután Görbe László milejsze-gi plébános beszéde következett,aki párhuzamot vont a lelkészi,illetve a rendõri hivatás között,hiszen mindkét szolgálatbanembereket védenek, óvnak,csak ki-ki a maga eszközeivel.
Majd rend-õr alezredes, a Zalaegersze-gi Rendõrkapitányság vezetõjeszólt az egybegyûltekhez. Ki-emelte a gellénházi rendõrõrsúj kezdeményezését, amely ab-
ból a célból jött létre, hogyminél jobb kapcsolatot teremt-senek a rendõrök és az ellá-tandó községek között. A kon-ferencián beszédet mondottmég , aki a ZalaMegyei Polgárõr Szövetség za-laegerszegi járás koordinátora,
Gellénházapolgármestere és
, elsõ em-bere, aki egyben az Ormánd-laki Polgárõr Egyesület elnökeis. Az est finom vacsorával észenével, tánccal zárult.
Donáczi Dezsõ
Vugrinecz JózsefHorváth
Norbert Ormándlak
Négy gépkocsi ökumenikus szentelésére került sor. Színvonalas kulturális mûsor színesítette a rendezvényt.
1964 óta ünnepeljük anapját. Idén
adott otthont a kör-zeti megemlékezésre és a kör-nyezõ településekrõl ide ér-keztek a kedvenc verseiket ésmeséiket elõadni vágyó gyer-mekek és felnõttek.
a község pol-gármestere köszöntötte a meg-jelenteket, beszélt az ünnepjelentõségérõl és megemléke-zett József Attila születésének110. évfordulójáról.
, a rendezvényszervezõje is köszöntötte azegybegyûlteket, majd rövidenbeszélt a költõ életérõl, és
Édes BátyámKisfiam címû verseskötetébõlolvasott fel.
, országo-san elismert versmondó, aki
Magyar KöltészetBaktüttös
Béres László,
Baksa Anna
Széperdei Zsolt
Révész Erzsébet
Költészet napi ünnepség BaktüttösönSzentkozmadombja
Pe-tõfi Sándor, Szabó Lõrinc,
CsukásIstván
településkulturális életének meghatáro-zó személyisége, egyik ked-venc versét osztotta meg a kö-zönséggel.
Ezután a környezõ telepü-lésekrõl (Pusztaederics, Tófej,Zalatárnok, Szentkozmadomb-ja, Sárhida és a házigazda Bak-tüttös) érkezett gyerekek elõ-adása következett.
Számos nagy költõnk,
József Attila csodálatos ver-seit osztották meg a gyere-kek a jelenlévõkkel, sokunk-ban visszaidézve a régi isko-lás éveket. Elhangzott
: Sün Balázs címû tör-ténete is.
A szép délután befejezé-seként a jelenlévõk megvendé-gelésére került sor.
www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu
92015. április Közép-Zala
HIRDETÉSÉT feladhatja ahavilapban.
Telefon: (92) 596-936; Fax: (92) 596-937;E-mail: [email protected]
Közép-Zala Hirdessen
nálunk !
Rendhagyó kötetet aján-lunk lapunk olvasóinak. Far-kas László a rendszerváltás-nak nevezett átalakulás évei-be vezet vissza bennünketironikus írásaival és összeté-veszthetetlen karikatúráival.
A kötet megvásárolhatószerkesztõségünkben, vagyutánvéttel megrendelhetõ.Ára: 1.500 Ft.
Érdeklõdni: Zalaegerszeg,Rákóczi u. 2-4.,telefon: 92/596-936,
30/378-4465,fax: 92/596-937,e-mail: [email protected].
Egyedülálló korrajz
Ne várjon lapunk következõ számának megjelenéséig!Honlapunkon friss hírekkel, háttérinformációkkal,egy-egy érdekes témával, oknyomozó riporttal találkozhat.Kattintson a
, s máris olvashatja a megyével,a térséggel, s településével kapcsolatos érdekességeket!www.zalatajkiado.hu-ra
Hónaptól hónapig…kö zé le t i hav i l a p
Közép-ZalaKözép-ZalaIX. évfolyam 2012. február
Baktüttösön
Baksa Anna
FitosVeronika
Béres László
május 3-ándélután került megrendezésreaz anyák napi ünnepség akultúrházban. A falu lakói szépszámmal vettek részt az ese-ményen.
A rendezvény fõ szervezõ-je, nyitotta megaz édesanyák tiszteletére szántmûsorkavalkádot, majd
képviselõ köszöntöt-te a jelenlévõ anyákat, nagy-mamákat a testület nevében,mivel a település polgármes-tere, halaszthatat-lan teendõi miatt nem tudott
Anyák napja Baktüttösön
részt venni az eseményen.Késõbb elmondta, nagyonsajnálja, hogy személyesennem tudott jelen lenni, de szív-bõl kíván sok erõt és egész-séget az összes édesanyának,valamint köszöni a szervezéstés a részvételt a fellépõknek.
A hangulat fokozódni kez-dett, mikor azegyüttes férfi tagjai –
és szín-padra léptek. A közönség töb-bek között hallhatott nótátMária-hava tiszteletérõl, azédesanyákról, az évszakokról.A színes, vidám zenés programa
jóvoltábólérkezhetett Baktüttösre.
A sorban a helyi iskolásgyerekek következtek. Hallhat-tuk a Sün Balázs mesét, csodás
ÉnekmondóKelemen
Béla Kelemen Gyula –
Deák Ferenc Megyei ésVárosi Könyvtár
anyák napi verseket kisebbek-tõl és nagyobbaktól, valamintfurulyaszót is. A már középis-kolás NagyFerenc: Édesanyám versét adtaelõ, míg DzsidaJenõ: Édesanyám keze címûkölteményét szavalta el.
A délután komolyságát Bak-sa Anna ésvidám elõadása váltotta fel. Aszenilis, nagyot halló Apus és amár nem annyira fiatal Anyusbohókás párbeszéde színesí-tette az anyák napi repertoárt.
A záró produkciót a bak-tüttösi asszonyok frissen ala-kult tánccsoportja nyújtotta.Az együttes tagjai –
egy charlestoni-t roptak el aFogj egy sétapálcát címûszámra. A koreográfiát BaksaAnna tanította be a táncoslábú hölgyeknek. A mûsorukannyira sikeresnek bizonyult,hogy a közönség visszatap-solta. A társulás a sikeren fel-buzdulva tervezi a továbbitáncstílusok felfedezését is. Re-mélik, hogy minél több fellé-pésük lesz a közeljövõben.
A gazdag anyák napi mûsorvégén a szereplõ gyerekek egy-egy szál szegfûvel ajándékoz-ták meg a jelenlévõ édes-anyákat.
Horváth Cintia
Bujtor Zsófia
Széll Gyuláné
HorváthFerencné, Milei Lajosné, Tar-soly Lászlóné, Toplak Gyuláné–
- fv -
A táncos lábú baktüttösi hölgyek.
Aáprilis 29-i ülésén dön-
tött arról, hogy 2 millióforint összegû támogatástnyújt a kárpátaljai
település magyar la-kossága részére, akik az
területén kialakultháborús helyzet következté-ben rendkívül nehéz hely-zetbe kerültek.
A közgyûlés 2015. októ-ber 30-i ülésén fogadta el aZala Megyei Integrált Terü-leti Program (ITP) 1.0 válto-zatát, amellyel kapcsolatbanmár akkor ismert volt, hogya Terület- és Településfej-lesztési Operatív ProgramEurópai Unió általi elfoga-dását követõen módosítástigényel majd. Az operatívprogramot 2015. február13-án hagyta jóvá az EU, smostanra történt meg azITP annak megfelelõ átdol-gozása és minõségbiztosítá-sa. Az ülésen az átdolgozottZala Megyei ITP 2.0 számúmunkaváltozatát fogadta ela testület, mely szerintösszesen több mint 23 mil-liárd forint áll rendelkezés-re Zala megye fejlesztési ke-reteként, amelyen kívülnyitva állnak még az ágazatioperatív források is a megyeszereplõi számára.
Az Európai Unió kohé-ziós politikájának egyik cél-kitûzése az Európai TerületiEgyüttmûködés, melynekegyik fontos eleme a 2014-2020-as idõszakban a transz-nacionális együttmûködése-ket támogató Közép-EurópaTransznacionális Program(Interreg Central Europe).A közgyûlés jóváhagyta aZala Megyei Önkormányzatpartnerként való részvételét4 olyan projektben, ame-lyek vázlatos terve a prog-ram 2015. február 12-énmegjelent elsõ pályázati fel-hívása nyomán került be-nyújtásra.
A területfejlesztési tevé-kenységekhez szorosan kap-csolódó témák mellett aközgyûlés rendeletet alko-tott a Zala Megyei Önkor-mányzat 2014. évi gazdál-kodásának zárszámadásáról,valamint módosította 2015.évi költségvetését.
Zala Megyei Közgyû-lés
Tisza-csoma
Uk-rajna
23 milliárdforint
10 2015. áprilisKözép-Zala
Gombos Zsolt
AdyEndre iskolába Zalaeger-szegen
Faludy JózsefZTE
Zalahús
Budapesti Honvéd-hez
Kecs-keméten
Csepel BC
Gombosszegen
– Három olimpián vettélrészt, hogy emlékszel visszaaz elsõre?
a többi gye-rekhez hasonlóan élte gyer-mekkorát. 1979-ben az
járt, amikor 11 éves korá-
ban birkózó toborzót tartottakaz intézményben. A válogatótkövetõen hívtael a -hez edzésre, aztán ottis ragadt a teremben. Sajnos aszakosztály a megszûnés veszé-lyével és folyamatos nehézsé-gekkel küzdött, így késõbb a
vette át Zalaegersze-gen a sportág mûködtetését.Zsolt 1983-ban kezdett el ver-senyekre járni, majd 1987-benbesorozták katonának, így más-fél évig a
szerzõdött. A szakosztálymegszûnését követõen ugyan-csak másfél évet töltött
, majd 1991 és 1995között négy évig birkózott afõvárosban, a BVSC-nél. Pálya-futása végeztéig aszíneiben versenyzett. Zsoltfõként 130 kg-ban, szabadfo-gásban lépett szõnyegre, nyolc-szor nyert magyar bajnoksá-got, olimpiái mellett közelhúsz világ- és Európa-bajnok-ságon vett részt. Napjainkban
, az õseit követ-ve kíván letelepedni, ahol ép-pen otthonának csinosítgatásaközben sikerült múltidézésrebírnunk.
– A BVSC-nél töltött négycsodálatos év alatt jutottam kiaz elsõ olimpiámra, Barcelo-nába. Szavakkal nehéz kifejez-ni, hogy mekkora élmény voltott lenni, az a légkör máigeszembe jut. Képzeld el, hogy
Akit edzõje csak éremdobálónak hívottGombos Zsolt, Gombosszeg olimpikonja
leülsz az olimpiai falubanebédelni és Boris Becker ül leveled egy asztalhoz. Egy hoz-zám hasonló teniszrajongónakez hatalmas élmény. Barcelo-nában nagyon fiatal voltam ésszerencsétlen is, mert az elsõ-tõl és a harmadiktól kaptam ki,így a 11. helyen zártam.
– 1996-ban Atlantában neméreztem jól magam, pedig iga-zából ott kellett volna nagyonjól szerepelnem. Gépiesnekéreztem az ottani légkört, nemvolt olyan varázsa, mint az elsõolimpiámnak. A versenyt egyCsendes-óceán szigeti keménybirkózóval kezdtem, majd egyiránit is sikerült megvernem,de az utána következõ töröktõlkikaptam, aki meg is nyerte azolimpiát. Itt is a 11. helyen vé-geztem. Elõtte öt évben avilág- és Európa-bajnokságo-kon szabadfogásban mindig azelsõ hatban végeztem, de saj-nos a felkészülés nem úgysikerült, ahogy terveztem. Itt-hon a súlycsoportomban nemvolt igazi edzõtárs, 90 kilósvolt a legerõsebb partner, aki-vel edzeni tudtam. A törökökmeghívtak edzõtáborba, amiegy fillérbe nem került volna,de Hegedûs Csaba nem en-gedett el.
– Az 1996 és 2000 közöttiidõszak nekem nagyon sokszenvedéssel járt. Amire fel-épültem az egyik sérülésbõl,már jött is a másik. Már 1999-ben abba akartam hagyni,mert csak 9. lettem a VB-n.Úgy gondoltam, hogy befeje-
– A második olimpiádonmár több tapasztalatod volt…
– Sydneybe milyen remé-nyekkel mentél?
zem. Aztán rávettek, hogy csi-náljam végig a kvalifikációt,aminek köszönhetõen 2000-ben kijutottam Sydneybe, aharmadik olimpiámra. Ott márazért öregebb voltam, sok sé-rülésen, operáción voltam túl.Ez a szereplés ajándék volt.Tisztességgel, becsülettel vé-gigcsináltam, aztán abbahagy-tam az aktív versenyzést. Sokvilágversenyen vettem részt,de sajnos sehonnan sem hoz-tam érmet. Egyik edzõm sze-rint én voltam a legnagyobbéremdobáló, mert amikor márszinte a nyakamban volt, min-dig lecsúsztam a dobogóról.
– 2001 januárjában edzõs-ködni mentem ki Amerikába,de sajnos nem biztosították amegbeszélt feltételeket, ígyszakmán kívül dolgoztam. Ottéltem három évig, de elfogotta honvágy és 2004-ben hazajöt-tem. Nem vágyom vissza, de abarátok gyõzködnek, hogyõsszel Amerikában lesz a világ-bajnokság és menjünk ki. Abirkózás által nagyon sok ba-rátra tettem szert, egykori csa-pattársaimmal, válogatottbeliedzõimmel nagyon jó barátság-ban vagyok, néhányukat Gom-bosszegen évente két napra,õsszel vendégül látok. Egyszerkint voltunk Kanadában aveterán világbajnokságon, ahol
– Mik voltak késõbb aterveid? Maradtál a birkó-zásnál?
a döntõ két résztvevõje hat-ezer ember szeme láttára mér-kõzött meg egymással. Olyanvehemenciával mentek egy-másnak, hogy egy perc utánmindketten térdre rogytak ésmozdulatlanul fogták egymásvállát. Mindezen hatezren ne-vettek egyszerre, így akkoreldöntöttem, hogy nem fogokveteránként versenyezni. Aztmondtam, hogy amíg HegedûsCsaba az elnök, addig nem fo-gok edzõsködni. Zalából nemszeretnék elmenni, Pesten 13évet lehúztam, de soha nemszerettem ott lakni.
– Hentes és vendéglátóvégzettségem van. Tizenegye-dik éve dolgozom Ausztriábanegy határszéli vágóhídon, aholhat éve üzemvezetõként számí-tanak rám. Édesapám gombos-szegi volt, így amikor hazajöt-tem Amerikából, nekiálltamházat keresni. Sokat gyerekes-kedtem itt, így könnyen kivá-lasztottam a házat és idén ta-lán ide is tudok költözni. Nagyszerelmem Erdély, a csíksom-lyói búcsún idén nyolcadikalkalommal veszek részt. Szom-bathelyre minden évben elme-gyek a Magyar Nagydíjra. Na-gyon sok változáson ment át asportág, minden sokkal gyor-sabb lett.
– Milyen területen helyez-kedtél el itthon? Követed amostani versenyeket?
Pataki Balázs
Gombos Zsolt az atlantai olimpián.
Az olimpiai csapatot ábrázoló fotóval.
HIRDETÉSÉT feladhatja ahavilapban.
Telefon: (92) 596-936; Fax: (92) 596-937;E-mail: [email protected]
Közép-Zala Hirdessen
nálunk !
112015. április Közép-Zala
Kiadja:Kiadó-fõszerkesztõ:
Szerkesztõség:
Készült:
Zalatáj KiadóEkler Elemér
8901 Zalaegerszeg, Rákóczi út 2-4. Pf.: 381.Tel.: (92) 596-936 Fax: (92) 596-937;
e-mail: [email protected] 2061-358X
Göcsej Nyomda Kft. Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. tér 2.Tel./fax: (92) 316-783
Közép-Zala
A projekt segítségével a Zala Megyei Kormányhivatal háromépületének épületenergetikai korszerûsítése valósul meg.Az egyik épület a Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezsõ u. 10. számalatt található Megyeháza épülete.A távhõvel fûtött épület hõszigetelése, nyílászáró korszerûsítése,világítás korszerûsítése, termosztatikus radiátorszelepek beépí-tése mellett a megújuló energiaforrások felhasználásának nö-velése érdekében tetõre szerelt napelemek segítségével vil-lamosenergia termelés is történik.A Zalaegerszeg, Göcseji u. 24. szám alatt az épület hõszi-getelése, nyílászárók korszerûsítése és világításkorszerûsítés, afûtõtestekre termosztatikus szelepek beépítése történik. A nemmegújuló energiaforrások felhasználásának csökkentése érde-kében napkollektoros használati meleg víz termelés és nap-elemes villamosenergia termelés is megvalósul.Az épület gépészeti rendszere új kazánok beüzemelésével leszfejlesztve.A harmadik helyszín a Nagykanizsai Járási Hivatal épülete, aNagykanizsa, Eötvös tér 16. szám alatt, ahol homlokzatinyílászárók cseréje, homlokzati hõszigetelés, lapostetõ hõ-ésvízszigetelése, napelemek elhelyezése, a fûtõtestekre termosz-tatikus szelepek beépítése történik.
Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósul a ZalaMegyei Kormányhivatal három épületének épület-energetikai korszerûsítése. A KEOP-2012-5.6.0 kód-számú pályázaton elnyert összeg 574.509.099 forint.
SAJTÓKÖZLEMÉNYA Zala Megyei Kormányhivatal épületeinekenergiahatékonysági beruházásai
Kedvezményezett:
8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. utca 10.Tel.: 92/500-700, Fax: 92/507-745E-mail: [email protected]: www.zalakozig.hu
Zala Megyei Kormányhivatal
Utoljára két éve beszélget-tünk , aki2012 végén vette át elõdjétõl,
aveze-
tését. Az új elnök két egyesü-letben már tapasztalatot sze-rezve vágott bele az elõtte állófeladatokba.
– Ötfõs elnökséggel és ötedzõvel 11 különbözõ korosz-tályú futballcsapatot mûködte-tünk. Több, mint 100 gyermekés ötvennél is több felnõtt iga-zolt játékosunk van, ami egyekkora településnél komolyfeladatokkal jár. Nagy felelõs-ség és munka a sportlétesít-mény menedzselése, hiszenrengeteg olyan költség van,amire nehéz forrást találni. A
Bogár Istvánnal
Fábián Istvántól Let's Do ItTechnoroll Teskánd KSE
Jelentõs fejlesztések a sportegyesületnélA fiatalokra építenének Teskándon
pályázatoknál már nem mûkö-dési kiadásban, hanem projek-tekben kell gondolkozni, ugyan-akkor nekünk ki kell gazdál-kodni a rezsit, utazási költsége-ket és a mérkõzések utáni élel-mezést is. A források biztosítá-sa érdekében reklámtáblákat sze-retnénk kihelyezni a futballpá-lya szélére, amelyeken a vállal-kozások egy újsághirdetés áráértéves szerzõdés szerint hirdet-hetnek a mérkõzéseinken. Azelnökség társadalmi munkábanlátja el feladatát, de hosszú tá-von elõbb-utóbb profi menedzse-lésre lesz szükség – magyaráz-za Bogár István, aki alpolgár-mestere is a településnek.
Teskándon jól sikerült ki-használni a TAO nyújtotta le-
hetõségeket, 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is komoly fej-lesztéseket hajtottak végre. Ateljesség igénye nélkül meg-említhetõ, hogy komoly öntö-zõrendszert, cserepadokat, já-tékos kijárót, kapukat, az egészegyesület számára egységessportfelszereléseket szereztekbe. Felújították a pályát övezõkorlátot, labdafogó hálót sze-reltek fel. Az idei pályázatnakköszönhetõen már folyamat-ban van a pályavilágítás be-szerzése, és a kihasználtság-nak köszönhetõen indokoltlett a fõépület fûtéskorszerûsí-tése is.
– Szponzori támogatással,az önkormányzattal közösenfel tudunk építeni egy büfé-épületet, amely az edzésekfrissítõpontja mellett a Tes-kánd-Bagod-Zalalövõ kerékpár-út kiindulási, illetve végállomá-sa is lehet. Szeretnénk egy fu-tópályát építeni és régi ál-munk egy felnõtt fitnesz ját-szótér, ami a sportolók melletta lakosságot is kiszolgálhatná.A mi felelõsségünk a szabad-idõközponttá vált környezetrendben tartása, aminek ját-
szótere állandó találkozási he-lye a családoknak és sokanjárnak ki futni a pályára is.
A háttér biztosítása melletttermészetesen szóba kerül aszakmai munka és az ered-mény is. Falusi egyesületkéntaz egyes csapatok a tabellákelsõ harmadában állnak, illetveerõs középcsapatként szere-pelnek. Dobogóért harcol amegyei I. osztályú U21-es és amegyei III. osztály Közép-cso-portjában vitézkedõ együttesis. A fiatalokra építenek amegyei I. osztályú felnõtt csa-patnál és kezdenek összeszok-ni a nõi futballisták is. A szak-mai stáb sikerének mondható,hogy sikerül megtartani a sike-res fiatalokat és egyre többenveszik fel büszkén a teskándimezt. Az elõzõ évek sikerétfolytatva idén is megrendezika hagyományos családi napot,amelynek idõpontját június 6-ra tûzték ki. Idén elõszörszerveznek Teskándon labda-rúgó-tábort, ahol az elsõ cso-portot június 29-tõl, a másodi-kat július 6-tól várják az egésznapos foglalkozásokra.
Pataki Balázs
A Csács-NSE elleni mérkõzésen (3-3) Szabó Benjamin ésNémeth András (sötétkékben) is gólt szerzett.
12 2015. áprilisKözép-Zala
www.lentifurdo.hu; www.facebook.com/lentifurdoTel: 0692/351-320
Lazítson, pihenjen aLenti Termálfürdõben!
A SZABADTÉRI STRANDFÜRDÕMÁJUS 1-TÕL NYITVA!
Felnõtt belépõ: 1 800 Ft
Gyermek belépõ : 1 000 FtGyermek belépõ : INGYENES
Extra belépõ 2 500 Ft
(0-3 éves korig)
(minden medence + pezsgõfürdõ + szauna)(3-14 éves korig)
:
Minõségi hússertések (nem táposak) hasítva
Ár:
és étkezési burgonya
Zalaszentivánon eladó.
500 Ft/kg
60 Ft/kg
Érd.: 30/478-6485, 92/393-577
Vörös tojótyúkok
További információ: 06/30-682-3217 30/8510452•
AkcióLenti állatpiac
2015. május 16., 7 órakor
Házhoz szállítva10 db-tól
600 Ft/db700 Ft/db
Huszonnegyedik alkalom-mal került meghirdetésre a
A
amegyei irodái-
val karöltve szervezte meg azidei mesés színielõadásokversengését. A zalai megmé-rettetésnek április 24-én is-mét adott otthontszínvonalas rendezvény kere-tében.
A játékos összejövetelt aközség polgármestere,
köszöntötte, akiházigazdaként örömét fejezteki a kulturális program le-bonyolításával kapcsolatban,majd sikeres szereplést kívánta különbözõ településekrõl ér-kezõ diákoknak és kísérõiknekegyaránt.
Az idei versenyre kilenccsapat adta be jelentkezését,közülük hatan regisztráltákmagukat a gellénházi találko-zón. Nagykanizsáról a
és a Zalalö-
Weöres Sándor Országos Gyer-mekszínjátszó Találkozó.Magyar DrámapedagógiaiTársaság Nemzeti Mûvelõ-dési Intézet
Gellénháza
Vugri-necz József
„Regé-lõk” „Vabababa”,
Gyermekszínjátszók Gellénházán
võrõl a , Pölöské-rõl a , Galam-bokról a Lentibõl a
színjátszó csoport kép-viseltette magát.
A versengés megkezdéseelõtt a zsûri elnöke,
, a szervezõ Drámape-dagógiai Intézet tagja üdvözöl-te és hívta játékra a szerep-lõket és felkészítõ tanáraikat.
A hat csoport elõadásátkövetõen az eredményhirdeté-sig a megyeszékhelyi
együttes szórakoztatta ajelenlévõket.
A bíráló bizottság két pro-dukciót arany minõsítéssel ju-talmazott. A galamboki Vadó-cok csapata a Hét kecskegidacímû mese színpadra állításá-val, a zalalövõi CsúcsfejekChristian Andersen: Hókirály-nõ címû darabjának feldolgo-zásával érdemelte ezt ki. E kétcsoport képviseli megyénket amájus 15-én tartandó regioná-lis találkozón, amelykerül megrendezésre.
„Csúcsfejek”Hangyabanda
„Vadócok”,Kerke
KörömiGábor
Kis-Hét-rét
Vasváron
Török Irén
24. alkalommal rendezték meg a találkozót.
keresünk a megye minden részébõl!Érdeklõdni lehet: 92/596-936,
8-12 óráig, illetve 30/378-4465.
Hirdetésszervezõket
Elérhetõségeink:
Telefon: 92/596-936,fax: 92/596-937,
e-mail cím:[email protected]