keszi Újság i/2. az önkormányzati iskola hírei · v. helyezés krujné juhász Éva bögre...

11
12 K K eszi eszi Újság I/2. Az önkormányzati iskola hírei A tiszakeszi általános iskola diákjai évről-évre jelentős eredményeket érnek el megyei– és országos szintű tanulmányi versenyeken. Az idáig elvezető út a helyi megmérette- tésekkel kezdődik, ami alapján jogot szereznek a tanulók a magasabb szintű versenyeken való részvételre. Örömünkre szolgál, hogy a Keszi Újságban bemutathatjuk az elmúlt tanév- ben milyen versenyeken, milyen eredménnyel szerepeltek a gyerekek. Legyünk rájuk büszkék és kívánjunk további sikereket. Az alsó tagozatos versenyekről A tanév során sokféle, változatos versenyt rendeztünk tanulóink számára, így az eltérő képességű gyer- mekek szinte mindegyike részt vehetett ezek valamelyikében. A házi versenyek legjobbjai képviselhettek isko- lánkat a területi versenyeken. Az eredményeket folyamatosan, havonkénti lebontásban vezettük a faliújsá- gon, ugyanígy előrevetítve az elkövetkező feladatokat, újabb versenyeket. A tanulók nagy érdeklődéssel „bön- gészték” a kiírásokat, kialakult egy egészséges versenyszellem, jótékony küzdelem, ami rendkívül fontos, po- zitív hatású a tanulók életében. Helyi versenyek: Népdaléneklés Szervezte: Kiss Lajosné Részt vett: TOVÁBBJUTOTT 2.a 4 tanuló I. Laki Lujza, II. Ganyi Szimonetta 2.b 6 tanuló 3.a 3 tanuló I. Törő Tímea II. Nagy Magdolna 3.b 8 tanuló 4.a 11 tanuló II. Sándor Gabriella 4.b 7 tanuló I. Ferenczi Éva Őszi kép készítése szabadon választott techniká - val Szervezte: Hajdúné Négyessy Edit 1.a 26 db rajz 1.b 9 db rajz 2.a 12 db rajz 2.b 13 db rajz 3.a 18 db rajz 3.b 21 db rajz 4.a 33 db rajz 4.b 19 db rajz Egészséges életmód c. vetélkedő (osztálykö- zösségi verseny) Rendezte: Hajdúné Négyessy Edit I. 3.a 41 pont III. 2.a 39 pont II. 2b – 3.b 40 pont IV. 4.a – 4.b 34 pont Plakátkészítés „Élj egészségesen!” címmel Szervezte Hajdúné Négyessy Edit 1.a 0 1.b 8 db 2.a 10 db 2.b 14 db 3.a 8 db 3.b 18 db 4.a 5 db 4.b 9 db Szépkiejtési verseny Szervezte: Hajdúné Négyessy Edit 1.a 1.b Sepsi Ferenc III. 2.a Laki Lujza II. Bögre Dávid I. 2.b 3.a 3.b Törő Tímea két I. hely. Petheő Dorottya két II.hely. Nagy Magdolna II. és III hely. Perge Tamás II. hely. Nagy Emese III. hely. 4.a Bögre Lajos I hely. 4.b Kovács Edina III. hely. Karácsonyi teremdíszítő verseny Szervezte: Tőzsérné Papp Gabriella I. 4.a osztály „Nyelvében él a nemzet” , anyanyelvi, helyes- írási versenysorozat helyi eredményei1.o. I. Orosz Alexandra, II. Nagy Gréta, III. Molnár Tamás 1.a 2.o. I. Laki Lujza, II. Törő Alexandra 2.a, III. Tóth Anett 2.b 3.o. I. Törő Tímea, II. Nagy Magdolna, III. Kökény József, Petheő Dorottya 3.b 4.o. I. Bögre Lajos, II. Sándor Gabriella, III. Nagy Éva 4.a I. Tóth Anett 2.b II. Laki Lujza 2.a III. Salamon Levente2.b I. Petheő Dorottya 3.b II. Törő Tímea 3.b III. Orosz Tibor 3.a I. Szilágyi Andrea 4.b II. Törő Krisztina 4.b III. Szabó István 4.a I. Sepsi Ferenc 1.b II. Ládi Andrea 1.b III. Bodnár Ákos 1.b I. Székely József 2.a II. Nagy Erika 2.a III. Jesztrebszki Vivien 2.b I. Kökény József 3.b II. Gloci Roland 3.b III. Terbócs László 3.a I. Bögre Lajos 4.a II. Gyöngyösi Kitti 4.b III. Törő Krisztina 4.b I. Molnár Tímea 1.a II. Molnár Krisztina 1.b III. Orosz Ilona 1.b

Upload: others

Post on 16-Sep-2019

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Keszi Újság I/2. Az önkormányzati iskola hírei · V. helyezés Krujné Juhász Éva Bögre Lajos 4.a II. helyezés Nagy Éva 4.a Tőzsérné Papp Gabriella Kovács Edina 4.b

12 KKeszieszi Újság I/2.

Az önkormányzati iskola hírei

A tiszakeszi általános iskola diákjai évről-évre jelentős eredményeket érnek el megyei– és országos szintű tanulmányi versenyeken. Az idáig elvezető út a helyi megmérette -tésekkel kezdődik, ami alapján jogot szereznek a tanulók a magasabb szintű versenyeken való részvételre. Örömünkre szolgál, hogy a Keszi Újságban bemutathatjuk az elmúlt tanév -ben milyen versenyeken, milyen eredménnyel szerepeltek a gyerekek. Legyünk rájuk büszkék és kívánjunk további sikereket.

Az alsó tagozatos versenyekrőlA tanév során sokféle, változatos versenyt rendeztünk tanulóink számára, így az eltérő képességű gyer-

mekek szinte mindegyike részt vehetett ezek valamelyikében. A házi versenyek legjobbjai képviselhettek isko-lánkat a területi versenyeken. Az eredményeket folyamatosan, havonkénti lebontásban vezettük a faliújsá-gon, ugyanígy előrevetítve az elkövetkező feladatokat, újabb versenyeket. A tanulók nagy érdeklődéssel „bön-gészték” a kiírásokat, kialakult egy egészséges versenyszellem, jótékony küzdelem, ami rendkívül fontos, po-zitív hatású a tanulók életében.

Helyi versenyek:

Népdaléneklés Szervezte: Kiss Lajosné

Részt vett: TOVÁBBJUTOTT2.a 4 tanuló I. Laki Lujza,

II. Ganyi Szimonetta2.b 6 tanuló 3.a 3 tanuló I. Törő Tímea

II. Nagy Magdolna3.b 8 tanuló 4.a 11 tanuló II. Sándor Gabriella4.b 7 tanuló I. Ferenczi Éva

Őszi kép készítése szabadon választott techniká-val Szervezte: Hajdúné Négyessy Edit1.a 26 db rajz1.b 9 db rajz

2.a 12 db rajz2.b 13 db rajz

3.a 18 db rajz3.b 21 db rajz

4.a 33 db rajz4.b 19 db rajz

Egészséges életmód c. vetélkedő (osztálykö-zösségi verseny) Rendezte: Hajdúné Négyessy EditI. 3.a 41 pont III. 2.a 39 pontII. 2b – 3.b 40 pont IV. 4.a – 4.b 34 pont

Plakátkészítés „Élj egészségesen!” címmel Szervezte Hajdúné Négyessy Edit1.a 01.b 8 db

2.a 10 db2.b 14 db

3.a 8 db3.b 18 db

4.a 5 db 4.b 9 db

Szépkiejtési verseny Szervezte: Hajdúné Négyessy Edit1.a1.b Sepsi Ferenc III.2.a Laki Lujza II. Bögre Dávid I.2.b3.a3.b Törő Tímea két I. hely.

Petheő Dorottya két II.hely.

Nagy Magdolna II. és III hely.Perge Tamás II. hely.Nagy Emese III. hely.

4.a Bögre Lajos I hely.4.b Kovács Edina III. hely.

Karácsonyi teremdíszítő verseny Szervezte: Tőzsérné Papp Gabriella

I. 4.a osztály

„Nyelvében él a nemzet”, anyanyelvi, helyes-írási versenysorozat helyi eredményei1.o. I. Orosz Alexandra, II. Nagy Gréta, III. Molnár Tamás 1.a2.o. I. Laki Lujza, II. Törő Alexandra 2.a, III.

Tóth Anett 2.b

3.o. I. Törő Tímea, II. Nagy Magdolna, III. Kökény József, Petheő Dorottya 3.b

4.o. I. Bögre Lajos, II. Sándor Gabriella, III. Nagy Éva 4.a

I. Tóth Anett 2.bII. Laki Lujza 2.aIII. Salamon Levente2.bI. Petheő Dorottya 3.bII. Törő Tímea 3.bIII. Orosz Tibor 3.aI. Szilágyi Andrea 4.bII. Törő Krisztina 4.bIII. Szabó István 4.a

I. Sepsi Ferenc 1.bII. Ládi Andrea 1.bIII. Bodnár Ákos 1.b

I. Székely József 2.aII. Nagy Erika 2.aIII. Jesztrebszki Vivien 2.b

I. Kökény József 3.bII. Gloci Roland 3.bIII. Terbócs László 3.aI. Bögre Lajos 4.aII. Gyöngyösi Kitti 4.bIII. Törő Krisztina 4.b

I. Molnár Tímea 1.aII. Molnár Krisztina 1.bIII. Orosz Ilona 1.b

Page 2: Keszi Újság I/2. Az önkormányzati iskola hírei · V. helyezés Krujné Juhász Éva Bögre Lajos 4.a II. helyezés Nagy Éva 4.a Tőzsérné Papp Gabriella Kovács Edina 4.b

13 KKeszieszi Újság I/2. Sakk házi bajnokságSzervezte: Hunkó György1.o. I. Potyka Bálint, Sepsi Ferenc, II. Salamon Róbert, III. Bodnár Ákos 1.b2.o. I. Balogh László, II. Bögre Dávid, III. Dósa István, IV. Rontó Nikolett 2.b3.o. I. Törő Tímea, II. Tamás Tibor 3.b

4.o. I. Molnár Renáta, II. Tóth Éva, III. Nagy Mónika 4.b

A „Kölcsey-kupát” a tanév során elért összesített közösségi és egyéni versenyeredmények alapján ez évben a 4.a osztály kapta. Osztályfőnök: Tőzsérné Papp Gabriella

Területi versenyek

Helyesírási verseny – Taktaszada 1998. november 26.

Részt vett: FelkészítőTörő Tímea 3.b Krujné Juhász ÉvaBögre Lajos 4.a II. helyezésNagy Éva 4.a Tőzsérné

Papp GabriellaKovács Edina 4.b Szalai Jánosné

Váltóverseny – Mezőcsát 1998. december 2.

Részt vett:Bögre Dávid Orosz Tibor Bögre LajosDósa István Borza Gyula Korbély AnitaBaka Renátó Potyka Erika Bóta MártaJesztrebszki Vivien Ignácz Ildikó Simon TamásRontó Adrienn Nagy Emese Ferenczi ÉvaGanyi Szimonetta Perge Tamás Csele Zsolt2. osztály 3. osztály 4. osztály

Szépkiejtési verseny – Igrici 1998. december 3.

FelkészítőRészt vett:

Sepsi Ferenc 1.b Hunkóné Gábor Ildikó, Kiss LajosnéLaki Lujza 2.aBögre Dávid 2.b I. helyezés Törőné Soffer MelindaPetheő Dorottya 3.b I. helyezés Krujné Juhász ÉvaTörő Tímea 3.b II. helyezés Krujné Juhász ÉvaBögre Lajos 4.a I. helyezés Tőzsérné

Papp Gabriella

Focibajnokság – Mezőcsát

1998. november 5. Felkészítő: Marada Rezső

Csapattagok: Zombor Tamás 3.b, Prókai Máté, Simon Tamás, Nagy Sándor, Bögre Lajos, Faragó Gyula 4.a, Bögre Dávid 2.b, Orosz Tibor 3.a, Csele Zsolt 4.b.

Matematika verseny - Mezőcsát Református Ált. Iskola – 1999. március 16.Részt vett: Felkészítő

Tóth Anett 2.b Sepsi FerencnéPetheő Dorottya 3.b Hajdúné Négyessy

EditBögre Lajos 4.a Tőzsérné III. helyezés Papp Gabriella

Helyesírási verseny – Mályi 1999.március 19.Részt vett: Felkészítő

Nagy Éva 4.aBögre Lajos 4.a Tőzsérné III. helyezett Papp GabriellaKovács Edina 4.b Szalai JánosnéTörő Tímea 3.b Krujné Juhász ÉvaVI. helyezés

Szépkiejtési verseny – Tiszaújváros 1999. március 25.Részt vett: Felkészítő

Bögre Dávid 2.b III. helyezés

Törő Alexandra 2.a Törőné Soffer MelindaPetheő Dorottya 3.b

II. helyezésTörő Tímea 3.b

V. helyezés Krujné Juhász ÉvaBögre Lajos 4.a

II. helyezésNagy Éva 4.a Tőzsérné Papp

GabriellaKovács Edina 4.b Szalai Jánosné

Szépkiejtési verseny – Hejőpapi 1999. április 22.Részt vett: Felkészítő

Kovács Anett 1.a Kiss LajosnéBögre Dávid 2.b

I. helyezett Törőné Soffer MelindaKovács Edina 4.aBögre Lajos 4.a

III. helyezett Tőzsérné PappGabriella

Törő Tímea 3.bPetheő Dorottya 3.b

I. helyezett Krujné Juhász ÉvaFerenczi Éva 4.bKovács Edina 4.b Szalai Jánosné

Page 3: Keszi Újság I/2. Az önkormányzati iskola hírei · V. helyezés Krujné Juhász Éva Bögre Lajos 4.a II. helyezés Nagy Éva 4.a Tőzsérné Papp Gabriella Kovács Edina 4.b

14 KKeszieszi Újság I/2.

„Nyelvében él a nemzet” – Tiszakeszi 1999. április 24. Felkészítő

1.o. Orosz Alexandra 1.a I. helyezett Kiss Lajosné2.o. Laki Lujza 2.a I. helyezett Törőné

Soffer Melinda3.o. Törő Tímea 3.b I. helyezett Krujné

Juhász Éva4.o. Bögre Lajos 4.a I. helyezett Tőzsérné

Papp Gabriella

Környezetvédelmi verseny – Baktakék 1999. április 30.Rész vett a 2.b osztály csapa-ta: Tóth Anett

Jesztrebszki VivienBögre DávidI. helyezést értek

el. Felkészítőjük: Sepsi Fe-rencné

„Töprengő” matematikai verseny Tiszaújváros 1999. május 7.

Részt vett: FelkészítőNagy Magdolna 3.bNagy Emese 3.bKarakas József 3.bTörő Tímea 3.b Hajdúné Négyessy EditBögre Lajos 4.a Nagy Éva 4.a Tőzsérné Papp GabriellaKovács Edina 4.b Tompa József 4.b Molnár Balázsné

„Többet ésszel” matematikai versenyTiszaújváros 1999. június 2.

Részt vett: FelkészítőTörő Tímea 3.b HajdúnéNagy Magdolna 3.b Négyessy EditBögre Lajos 4.a Nagy Sándor 4.a Tőzsérné Papp

Gabriella

Országos versenyek:Rajzverseny Apáczai Kiadó – Celldömölk 1998. december

Szilágyi Andrea 4.b VIII. helyezettFelkészítő: Hajdú József

Angol levelező versenyNagy Éva 4.a VI. helyezettBögre Lajos 4.a VI. helyezettNagy Sándor 4.a VI. helyezettPotyka Orsolya 4.a VIII. helyezettFaragó Gyula 4.a IX. helyezettKorbély Anita 4.a IX. helyezettFelkészítőjük: Tőzsérné Papp Gabriella

Magyar nyelvtan levelező versenyHódmezővásárhely Felkészítő

Laki Lujza 2.a 13. helyezettTörő Alexandra 2.a VI. helyezettTörőné Soffer MelindaTörő Tímea 3.b VII. helyezett

Krujné Juhász ÉvaPotyka Orsolya 4.a VIII. helyezettSándor Gabriella 4.a 13. helyezettKorbély Anita 4.a 17. helyezettSepsi Andrea 4.a 21. helyezett

Tőzsérné Papp GabriellaNagy Magdolna 3.b 58. helyezettKrujné Juhász ÉvaOláh Gabriella 4.b 52. helyezett

Szalai Jánosné

Matematika levelező versenyHódmezővásárhely

FelkészítőNagy Sándor 4.a IV. helyezettBögre Lajos 4.a 11. helyezett

Tőzsérné Papp GabriellaTörő Alexandra 2.b 15. helyezettTörőné Soffer MelindaBögre Dávid 2.b 25. helyezett

Sepsi FerencnéTörő Tímea 3.b 27. helyezett

Hajdúné Négyessy EditTompa József 4.b 26. helyezettKovács Edina 4.b 54. helyezettTóth Éva 4.b 75. helyezett

Molnár Balázsné

A legeredményesebb versenyzők:1. Bögre Lajos 3 helyi I. hely

2 területi I. hely2 területi II. hely3 területi III. hely1 országos 11. hely

2. Petheő Dorottya 1 helyi I. hely2 helyi II. hely2 területi I. hely1 területi II. hely

Bögre Dávid 2 helyi I. hely2 területi I. hely1 területi III. hely1 területi csapat I. hely1 országos 25. hely

3. Laki Lujza 2 helyi I. hely2 helyi II. hely1 területi I. hely1 országos 13. hely

Page 4: Keszi Újság I/2. Az önkormányzati iskola hírei · V. helyezés Krujné Juhász Éva Bögre Lajos 4.a II. helyezés Nagy Éva 4.a Tőzsérné Papp Gabriella Kovács Edina 4.b

15 KKeszieszi Újság I/2.

Tanulmányi versenyek a felső tagozaton 1998/99-es tanévI. Házi (iskolai szintű) versenyek

Magyar

Prózamondó verseny 5-8. o.Felkészítő

I. Perge Andrea 7.b Kovács ZsoltII. Polonkai László 6.a Kovácsné

Spisák SzilviaMolnár Erika 6.b Horváth

BenedeknéIII. Vámos Nikoletta 7.a Kovács Zsolt

Mesemondó verseny 5-6.o.Felkészítő

I. Tóth Ádám 5.b Horváth BenedeknéII. Polonkai László Kovácsné Spisák

SzilviaIII. Molnár Erika 6.b Horváth Benedekné

„Nyelvében él a nemzet” 5-8.o. anyanyelvi verseny (levelezős) FelkészítőI. Tóth Ádám 5.b Horváth Benedekné

Polonkai László 6.a Kovácsné Spisák SzilviaPerge Andrea 7.a Kovács ZsoltTóth Edit 8.o. Horváth Benedekné

II. Karakas Ágnes 5.a Horváth BenedeknéNagy Vanda 6.b Horváth BenedeknéDallos Marietta 7.a Kovács ZsoltDániel Mónika 8.o. Horváth BenedeknéKomjáti Petra 8.o. Horváth Benedekné

III.Pulisch Edina 5.a Horváth BenedeknéFaragó Edit 6.b Horváth BenedeknéKarakas Zsuzsa 7.a Kovács ZsoltSepsi Laura 8.o Horváth Benedekné

MatematikaBólyai J. mat. verseny iskolai forduló 7-8.o.I. Bak Gergely 7.b

Zsípi József 8.o. II. Balogh Péter 7.b

Baranyi Károly 7.b Zombor Gergő 8.o.

III.Sztankó Gergely 7.b Bartók Ildikó 8.o.

Fizika feladatmegoldó verseny 8.o.

I. Zombor Gergő II. Zsípi JózsefIII. Oláh Krisztián

felkészítő tanár Vanczák Zsolt

„Egészséges életmód” egészségügyi verseny (csapatverseny)I. Sepsi Laura

Dániel MónikaBartók IldikóRácz Richárd 8.o.

II. Sepsi AdriennKomjáti Petra Tóth EditDeák Zoltán 8.o.

III. Sárosi GabriellaNagy VandaSalamon KláraTerbócs Tünde 6.b felkészítő tanár: Petheőné

Baranyi Erzsébet

II. Körzeti versenyekMagyar

Kiss József szavalóverseny – Mezőcsát 1998. november 28.

Molnár Erika 6.b 5. helyezett Komjáti Petra 8.o. 5. helyezett felkészítőjük Horváth Benedekné

NYIK-es szavalóverseny – Tiszaújváros 1999. március 2.

Molnár Erika 6.b 4. helyezett felkészítő tanára Horváth Benedekné

Kazinczy szépkiejtési verseny – Tiszaújváros 1999. március 17.

Tóth Ádám 5.bTóth Edit 8.o.Sepsi Ágnes 6.a

„Nyelvében él a nemzet” anyanyelvi verseny döntője - Tiszakeszi 1999. április 24.

Tóth Ádám 5.b 1. helyezett felkészítője Horváth Benedekné

Polonkai László 6.a 3. helyezett felkészítője Kovácsné Spisák Szilvia

Perge Andrea 7.b 7. helyezett felkészítője Kovács Zsolt

Tóth Edit 8.o. 6. helyezett Felkészítője Horváth Benedekné

Page 5: Keszi Újság I/2. Az önkormányzati iskola hírei · V. helyezés Krujné Juhász Éva Bögre Lajos 4.a II. helyezés Nagy Éva 4.a Tőzsérné Papp Gabriella Kovács Edina 4.b

16 KKeszieszi Újság I/2.

Matematika

Körzeti matematika verseny – Mezőcsát Általános Iskola 1999. február 26.Tóth Ádám 5.b 4. helyezett felk. Molnos BalázsNagy Vanda 6.b 6. helyezettFaragó Edit 6.b 9. helyezettBalogh Péter 7.b 9. helyezett

Dojcsákné Lazanyi Anna„Törd a fejed” levelező feladatmegoldó verseny Református Általános Iskola MezőcsátTóth Ádám 5.b 1. helyezett felkészítőKarakas Ágnes 5.a 2. helyezett

Molnos BalázsNagy Vanda 6.b 2. helyezettFaragó Edit 6.b 2. helyezettMolnár Erika 6.b 3. helyezettMolnár Tamás 6.a 3. helyezettCsorba Csilla 6.a 4. helyezettPerge Andrea 7.a 4. helyezettSztankó Gergely 7.a 4. helyezettBak Gergely 7.b 7. helyezettTóth Lídia 6.b 7. helyezettBalla Katalin 6.a 9. helyezettBalogh Péter 7. b 10. helyezettBaranyi Károly 7.b 10. helyezett

Dojcsákné Lazanyi Anna„Törd a fejed” matematika verseny döntője Református Általános Iskola Mezőcsát 1999. március 16.Nagy Vanda 6.b 4. helyezett

Dojcsákné Lazanyi Anna

Emődi körzeti matematika levelező feladat-megoldó verseny – Emőd Általános IskolaNagy Vanda 6.b 2. helyezettFaragó Edit 6.b 4. helyezettPolonkai László 6.a 6. helyezett

Dojcsákné Lazanyi Anna

Emődi körzeti matematika verseny döntője Emőd Általános Iskola 1999. március 23.Nagy Vanda 6.b 2. helyezettFaragó Edit 6.b 4. helyezettPolonkai László 6.a 5. helyezett

Dojcsákné Lazanyi Anna

„Többet ésszel…” feladatmegoldó verseny Ti-szaújvárosTóth Ádám 5.b felkészítő Molnos BalázsPolonkai László 6.aNagy Vanda, Faragó Edit 6.bVámos Nikoletta, Karakas Zsuzsa, Dobos Katalin, Prókai Péter 7.aBak Gergely, Baranyi Károly 7.b

70 % feletti telj. bejutottak a döntőbefelkészítő tanáruk Dojcsákné Lazanyi Anna

„Többet ésszel…” feladatmegoldó verseny döntője – Tiszaújváros 1999. június 3.Nagy Vanda 6.b 2. helyezett Felkészítő tanára Dojcsákné Lazanyi Anna

EgészségügyiElsősegélynyújtó verseny Tiszaújváros 1999. június 3.Kállai Edina 6.aCsorba Csilla 6.aSzalai János 6.a 5. helyezésIgnácz Ferenc 6.afelkészítő tanáruk Petheőné Baranyi Erzsébet

Vámos Attila 6.bCsecsemőgondozói versenyTiszaújváros 1999. márciusKomjáti Petra 8.o.Sepsi Adrienn 8.o. 2. helyezés Molnár Erika 6.bfelkészítő tanáruk Petheőné Baranyi Erzsébet

Rajz versenyDél-Borsod természeti, területi szépségei – Ároktő Általános Iskola 1999. június

Karakas Ágnes 5.a 2. helyezésBartók Ildikó 8.o 4. helyezés felkészítő tanáruk Hajdú József

Megyei versenyekMagyar

Versmondó verseny – Putnok 1998.Polonkai László 6.a 2. helyezés felkészítő

Kovácsné Spisák SzilviaAdy Endre Versmondó versenyMiskolc Ady E. Általános Iskola 1998.Kállai Edina 6.a felkészítő

Kovácsné Spisák SzilviaVámos Attila 6.b felkészítő

Horváth Benedekné

Helyesírási verseny – Taktaszada 1998.Tóth Ádám 5.b 7. helyezés felkészítő

Horváth BenedeknéHelyesírási verseny – Mályi Móra Ferenc Általános Iskola 1999. március 19.Tóth Ádám 5.b 2. helyezés

Horváth BenedeknéPolonkai László 6. helyezés

Kovácsné Spisák Szilvia

Page 6: Keszi Újság I/2. Az önkormányzati iskola hírei · V. helyezés Krujné Juhász Éva Bögre Lajos 4.a II. helyezés Nagy Éva 4.a Tőzsérné Papp Gabriella Kovács Edina 4.b

17 KKeszieszi Újság I/2.

Történelem

Latin nyelvi országismereti vetélkedő – Miskolc

Vámos Attila 6.bPolonkai László 6.a 1. helyezés felkészítő tanáruk Kovácsné Spisák SzilviaSzalai János 6.a

ÉnekNépdaléneklési verseny – Miskolc 1998.Sepsi Ágnes 6.a 2. helyezés Nagy Márta 5.a 2. helyezés felkészítő tanáruk Kovácsné Spisák Szilvia

Országos versenyekTechnika

Környezetkímélő energiákat hasznosító be-rendezések tervezéseBaranyi Károly 7.bBak Gergely 7.b

2. helyezés felkészítő Tóth KárolyVámos Attila 6.bPolonkai László 6.a

2. helyezés felkészítő Tóth Károly

Országos technika- és tudománytörténeti ve-télkedő- Debrecen 1999. március 26-27.Nagy Vanda 6.bFaragó Edit 6.b

Sárosi Gabriella 6.b 13. helyezés

Bartók Ildikó 8.oSepsi Laura 8.oSztankó Gergely 7.b21. helyezés felkészítő Sztankóné Páricsi Éva

Kisvarangyok (természetismereti verseny)Csorba Viktor 5.bNagy Ildikó 5.bZsípi Tamás 5.b Simon Gyula 5.b 184.5 pont 205 pontból felkészítő Sztankóné

Páricsi Éva

RajzA magyar történelem nagy alakjai és eseményei – CelldömölkFaragó Edit 6.bMolnár Erika 6.a oklevélHímer Renáta 5.aSepsi Mariann 7.a felkészítő tanáruk Hajdú József

A Tiszakeszi Általános Iskola legkiemelkedőbb teljesítményt elért tanulói:Tóth Ádám 5.b, Polonkai László 6.a,

Bögre Lajos 4.a Nagy Vanda Katalin 6.b, Komjáti Petra 8.o

Page 7: Keszi Újság I/2. Az önkormányzati iskola hírei · V. helyezés Krujné Juhász Éva Bögre Lajos 4.a II. helyezés Nagy Éva 4.a Tőzsérné Papp Gabriella Kovács Edina 4.b

18 KKeszieszi Újság I/2.

EGY RAJZTANÁR GONDOLATAI

zép számmal vannak általános iskolánkban olyan gyermekek, akiknek egyes tantárgyak irán-ti érdeklődését nem elégíti ki teljesen az órákra

korlátozott tantervi anyag, még ha annak feldolgozása a modern pedagógia módszereinek alkalmazásával tör-ténik is.

SA tárgy szeretetével beoltott gyerek teret keres a

kötelező iskolai kereteken túli iskolai tevékenységhez. Ez a kutató, kísérletező, anyag-átalakító munka foko-zott mértékben jelentkezik a manualitást igénylő tár-gyaknál, mint például a rajz tantárgy, ahol az alkotás, az önkifejezés konkrét formák kialakításában realizáló-dik. A gyermek létrehoz, materiálisan produkál valamit és gyönyörködik benne. Létrehozni valamit és gyönyör-ködni benne, ez az elemi esztétikai élmény alapköve. Ebből a felismerésből kiindulva vállalkozom, most már évről-évre rajszakköri munka vezetésével. Olyan tech-nikákkal, anyagokkal ismerkednek meg a gyerekek, amelyek a fent említett pedagógiai elveket igyekeznek megvalósítani.

Minden műalkotás vallomás, híd „lélektől-lélekig”. A vallomás közvetítésének sokféle módjai közül né-hány: festmények, grafikák, linómetszetek, fametsze-tek, monotípiák, batikolás, papírmetszetek, valamint a mintázás tárgyköréből a számtalan agyagszobrok, kis-plasztikák és gipszszobrok.

A rajzszakkör évről-évre 15-20 fős létszámmal működik, bekapcsolva az általános iskolások vala-mennyi korosztályát. Tehát első osztálytól nyolcadik osztályig. Mint rajztanár könnyű helyzetben vagyok, hiszen a tiszakeszi iskolában nagyon sok a tehetséges gyermek, olyan gyermekek, akiknek meglévő képessé-geikre, öröklött, velük született hajlamaikra sokat le-het építeni.

Évente több rajzpályázaton veszünk részt, amelyek között megtalálhatók a területi, megyei és országos ver-senyek is. Ebben az évben legnagyobb sikerünk Szilágyi Andrea 4.b osztályos tanuló országos nyolcadik helyezé-se. Ezt a helyezést több mint kétezer rajz kiválogatása, zsűrizése után érte el.

A színvonalasabb rajz órák, a színvonalasabb szak-köri munka megvalósítása érdekében nagyon sok esz-közt készítettem saját kezűleg: pl. présgépet, amely a sokszorosító grafikai technikák megértését, kivitelezését szolgálja. Igyekszünk olyan technikákkal dolgozni, ame-lyek úgymond „egy ülésre” készülnek, amelyek bizonyos idő ráfordítása után értékelhető produktumot jelente-nek.

A június 21-től június 25-ig tartott rajztáborunk nemcsak esztétikai, de sportvonatkozásban is emlékeze-tes marad minden résztvevő számára. A táborban eltöl-tött öt napot úgy szerveztem meg, hogy minden nap más-más technikával ismerkedjenek meg a gyerekek. Az alkotó fantázia, a manuális képesség erősítését szolgálta a mintázás és alakformázás, amelyek során gyönyörű agyagszobrok születtek. A gyöngyfűzés során szebbnél-szebb „ékszerek” – állatkák kerültek ki a gyerekek kezei alól. Az együtt töltött napokat a szabad alkotó tevékeny-ség, az alkotás öröme, a felszabadult harmónikus légkör jellemezte.

A rajztábor, a múzeum, a rajzszakkör, a tanítási óra mind-mind olyan sziget, amelyeket be kell laknunk a vizuál-esztétikai nevelés minél hatékonyabb megvaló-sítása érdekében. Azt hiszem, ahhoz hogy a majdani fel-nőtt idegrendszere regenerálódhasson, ahhoz a rajzórák kellenek, ennek fontossága a modern időkben döntő je-lentőségű, hogy képes legyen a majdani felnőtt a termé-szetet megtartani, megvédeni, az az esztétikai nevelés feladata, Mindannyiunk feladata.

Hajdú József

BALLAGÁS ’99.

oranyári napsütés fogadta az Általános Iskola ballagó diákjait és meghívott vendégeiket június 19-én az iskola udvarán.K

Az alma mater fái megértőn bólogattak, hisz jól tudják minden évben valakinek utoljára szól a csengő, valakik(!) pedig remegő léptekkel először nyitják ki az iskola kapuját.

Az ünneplőbe öltözött diáksereg végigjárta a meg-szokott folyosókat, termeket, amelyek a ballagók tiszte-letére ma virágba borultak. 27-en az iskola tanulói kö-zül befejezték általonos iskolai tanulmányaikat, vagy hatosztályos gimnáziumban folytatják a megkezdett utat. Ünnep ez a családnak, de ünnep az őket elbocsátó tanintézménynek is.

A Himnusz felhangzó taktusait már szépen felsora-kozva s a meghatottságtól könnyes szemekkel hallgat-

ták a búcsúzók. Majd a hagyományoknak megfelelően Vámos Nikoletta 7. o. verssel, Perge Andrea búcsúsza-vakkal az iskola diákjai nevében köszönt el tőlük, Mol-nár Balázsné igazgatónő pedig az iskola tantestülete ne-vében adott jó tanácsokat s kívánt az indulóknak jó utat, sok sikert az élethez. Az EDDA együttes dala „Csak menj, sok hosszú év vár rád, sorsunk egybeforr, menj vidd tovább” jól kifejezte a jelenlévők érzéseit.

A 8-osok nevében Komjáti Petra és Tóth Edit bú-csúzott, majd Balogh Péter és Dobos Katalin 7. o. tanu-lók vették át az iskola zászlaját és ezzel képletesen a sta-fétát. Jövőre már ők éneklik szomorúan a ballagó dalo-kat.

Bár az iskola kapui mindig nyitva állnak a régi ta-nítványok előtt is, a ballagás akkor sem képletes. Bizo-nyára emlékezetes marad minden résztvevő számára.

-page-

Page 8: Keszi Újság I/2. Az önkormányzati iskola hírei · V. helyezés Krujné Juhász Éva Bögre Lajos 4.a II. helyezés Nagy Éva 4.a Tőzsérné Papp Gabriella Kovács Edina 4.b

19 KKeszieszi Újság I/2.

SPORTROVAT

Az úton végig kell menni!…

1996. júliusában néhány lelkes lokálpatrió-ta sportbarát arra az elhatározásra jutott, hogy „halotti poraiból” feltámasztja a labdarúgást Tisza-kesziben.

Az akkori állapotokra mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az öltözőnek nevezett épületben pókcsaládok szőtték álmaikat, szeneskályhára emlékeztető, inkább füstöt, mint meleget árasztó, rozsdamarta, -ette roncsok tették még bizarrabbá az áporodott levegőbe szippantó, oda belépő láto-gató elé táruló lát-ványt.

A felszerelés-„ar-zenált” tízegy-néhány agyonviselt fürj színű mez jelen-tette, ugyan-annyi klottgatyával. A futballpálya „gyepsző-nyege” a „tikkadt szöcskenyájak lege-lésznek rajta” és az „ég a Nap melegtől a kopár szik sarja” költői gon-dolat képi realitá-sá-hoz inkább volt hason-latos, mint ápolt, gon-dozott futballpályához. A csapatot pedig két 40 év körüli veterán futballista alkotta, akik cselekvő hajlandóságot is mutattak az együttműködésre. Mások – talán e katasztrofális helyzet tudtán - lát-ván maradtak tétlenek, vagy voltak szkeptikusok, de – (!)mi, akik szeretjük, imádjuk ezt a gyönyörű sportágat és a futball-adta örömöket, élményeket meg akartuk osztani másokkal is, - ebben a sivár helyzetben még elszántabbak lettünk.

Imádni és imádkozni, álmodni és álmodozni nem szójáték elsősorban, hanem tartalmi – minő-ségi különbség. Minden álomnak van valóság alapja, de hogy melyikből lesz valóság, az attól függ, hogy mennyi a cselekvő akarat az álmok megvalósításának útján. Tudtuk, hogy ez az út hosszú. Buktatókkal, megpróbáltatásokkal teli; ki-tartást, összefogást, áldozatot követel. Mégis vál-laltuk, mert hittünk a munkában, hittünk önma-gunkban és bíztunk egymásban. – Nem utolsó sorban pedig meggyőződésünk volt, hogy jó ügy szolgálatába szegődtünk.

Nos, hát mit is álmodtunk mi ott és akkor a Tiszakeszi futballpályán 1996. július közepén, vé-gén? – először is hogy – kell egy csapat! – Csapat, amelyiket majd benevezzük a körzeti bajnokságba, és háromévenként egyet-egyet lépve a megyei I. o.-ba kerül. – Csapat, amely nem csupán 11 játékos, - annál több szempontból is más, - nem szakmai fogalom, hanem érték! – és a csapat pár hét alatt megszületett, sikert sikerre halmozott, meghálálva a szurkolók bizalmát, a külső támogatást. Bebizo-nyosodott, hogy a csapat nem önmagáért van, ha-

nem másokat szolgál. Az emberek nem kis csoportjá-nak nyújt szórakozást, kikapcsolódást és lelki felfris-sülést. Hétről-hétre várakozással teli reményt, bizako-dást, - győzelmeivel hitet, önbizalmat ad, örömet sze-rez a velünk érző, a minket értő, támogató emberek-nek. Amikor ezek az emberek azt mondják, hogy „győztünk”, akkor tudom, és játékosaim is tudják, hogy az „együtt vagyunk, győzni fogunk” alapigazsága vált valóra.

Úgy gondolom, hogy az elmúlt 3 év teljesítmé-nye alapján csapatunk sikeresen szerepelt. Tudjuk és mondjuk, hogy ez a siker közös! Valamennyiünké, mind-azoké, akik a kezdeti lépésektől, a pályán és a pályán kí-vül vállalták a kihí-vást, mellénk álltak, nem inogtak meg. – De ez a sikeres szereplés nem tehet és nem is tesz bennünket elbiza-kodottá! – A siker kö-telez! – A jövőben sem

okozhatunk csalódást a bennünk bízó, a minket tá-mogató embereknek. Hosszas elemzés nem fér bele egy rövid cikk keretébe, de úgy gondolom, hogy az el-múlt 3 év helyezései – első, második, harmadik hely – alátámasztják a „siker” szó jogos használatát. Voltak ennek az időszaknak feledhetetlenül szép pillanatai, mint ahogy fájdalmas kudarcai is. – De!, hogy csapa-tunk dobogós helyezésnél soha nem adta alább, ez a tény a stabilitást, a csapat erejét, elkötelezettségét bi-zonyítja. Bármerre jártunk- játékunkkal, magatartá-sunkkal elismerést, megbecsülést szereztünk a sport-körnek és a községnek. A 3 év alatt 41 hazai mérkő-zést játszottunk, és csupán egyetlen alkalommal, - az utolsó, azaz a 41. mérkőzésen – 1999. június 20-án vonultunk le vesztesen, szomorúságot, bosszúságot okozva tisztelt szurkolóinknak. Ma, - álmaink félidejé-hez érkezve nincs miért szégyenkeznünk. Az előbbiek-ben felvázolt eredményeken túl előreléptünk más te-rületen is; az öltözővel szemközti oldalon kiépítettünk 2 kispadot, vaskorláttal választottuk el a nézőteret a pályától, korszerű gázfűtés került a szeneskályha-ron-csok helyébe, 2 db fúrott kút biztosítja a pálya öntö-zéséhez a vizet, felszereltünk 1 db labdarúgó hálót a keleti kapu mögé, a félpálya megvilágítása 50%-os ké-szültségi állapotban van, elkészült a játékoskijáró be-tonjárdával, kerítéssel. – Ezek ugyan nem látványos, nem nagy horderejű beruházások, de az alap-, vagy minimum feltételrendszer nélkülözhetetlen elemeit képezik. Megvalósulásukhoz minden irányból segítsé-get kaptunk. Az egyesületi-, és a szakosztályvezetés, valamint a csapat nevében megköszönöm mindazok-nak az embereknek a segítségét, akik bármilyen for-

Page 9: Keszi Újság I/2. Az önkormányzati iskola hírei · V. helyezés Krujné Juhász Éva Bögre Lajos 4.a II. helyezés Nagy Éva 4.a Tőzsérné Papp Gabriella Kovács Edina 4.b

20 KKeszieszi Újság I/2. mában és nagyságrendben tettek azért, hogy lab-darúgó szakosztályunk eredményes, életképes le-gyen. Elsőként kell említeni az Önkormányzatot! A Testület az első pillanattól kezdve anyagi és erköl-csi támogatásban részesített bennünket és gon-doskodó figyelmét sohasem vonta meg tőlünk. A sportkör 1999. július 10-én megtartott tisztújító közgyűlésén részt vett polgármester úr és alpol-gármester úr, akik személyes megjelenésükkel ad-tak hangsúlyt a sportkör társadalmi megbecsülé-sének és biztosítottak bennünket az önkormány-zati támogatás folytonosságáról.

Ugyancsak jótékony, megértő segítőkészsé-get tapasztaltunk az Általános Iskola vezetése ré-széről. Igazgatónő minden évben otthont adott téli alapozó csapatunknak. Természetesen mi is vár-juk őket és szeretettel rendelkezésükre bocsátjuk a sportpályánkat, létesítményeinket, eszközeinket, bármely szaktárgyi óra megtartására, éppúgy mint iskolai szintű rendezvényeikre.

A vállalkozói kör inkább csak körcikk; de néhány vállalkozónk részéről megnyilvánuló cse-lekvő támogatás- időnként és folyamatosan annál értékesebb.

Végül, de nem utolsó sorban azokról az em-berekről kell szólnom, akik magánemberként, mint szurkoló, vagy szimpatizáns, jöttek és segí-tettek a pályán havat lapátolni, gyomot irtani, ku-tat fúrni, járdát építeni, öltözőt toldozni-foltozni, fűnyírókat javítani, kispadot építeni, betonoszlo-pokat felállítani, gödröt ásni, labdafogó hálót rög-zíteni, fúrni-faragni, - és sok-sok egyéb munkában adták szabadidejüket, erejüket, szívüket közös ügyünkhöz.

És most a jövő feladatairól kell szólnom, melyeknek kényszerítő ereje utunk eddig megtett szakaszának sikereiből fakad.

Ezek: - az öltözőépület korszerűsítése,

- a pályát övező korlátkerítés teljes kiépítése,- labdafogó háló felszerelése a nyugati kapu

mögé,- újabb világító testek felszerelése,- 2-2 soros állóhelyi betonlépcső megépítése,- pénzügyi kondíciók megerősítése,- tárgyi, eszközellátottság javítása: mezek,

nadrágok, cipők,- baráti kör működtetése.Kiemelt feladat:- korcsoportos utánpótlásképzés,- szülő-iskola-sportkör kapcsolatrendszer

életrehívása,- megyei I. osztályú szereplés jogának

kivívása,- cipőgyár, és TSz megnyerése ügyünknek.Tisztában vagyunk azzal, hogy ennek az újabb

3 éves ciklusnak, a benne megoldásra váró feladatok-nak a megoldásához még több támogatásra, nekünk vezetőknek pedig még több és felelősségteljesebb munkára lesz szükség.

Minden segítő kézre, minden okos gondolatra szükségünk van.

Az út egy részét már megtettük, - de az úton végig kell menni!…

Kápolnai László labdarúgó edző

Ebben a számban új színfolttal bővítjük a sportrovatunkat! FALPASSZ címmel szurkolói rovat indul, amelyben szurkolók, szimpatizánsok, érdeklő-dők kérdéseire, javaslataira, ötleteire válaszolnak a sportkör illetékesei.

Kérdéseiket, javaslataikat, ötleteiket, építő, job-bító szándékú kritikai észrevételeiket levélben juttas-sák el szerkesztőségünk címére!

Rövid hírek:

1999. július 24-én rendezték meg a mezőcsáti strandon a „7 csapás az egészségtelen életmód el-len” országos verseny helyi fordulóját, ahol a tiszakeszi versenyzők szép sikereket értek el: sakk férfi: 2. Hunkó Györgysakk női: 1. Hunkó Judit

asztalitenisz női: 1. Hunkó Judit2. Dienes Enikő

asztalitenisz férfi 2. Csapó Tamás

1999. július 24., 25. és 31-én Tiszakesziben megrendezésre került a Baranyi Imre emlék-torna, melyet a Tiszakeszi Sportegyesület ala-pítójának tiszteletére, valamint az ezredforduló megünneplésére rendezett meg a Sportegyesü-let. Az emléktornára a vendéglátó csapat a követke-ző megyei I. o.-ban játszó csapatokat hívta meg:

Hejőcsaba, Nyékládháza, Szikszó.

A mérkőzések eredményei: I. ford. Hejőcsaba – Szikszó 3:0

Tiszakeszi – Nyékládháza 2:2 II. ford. Tiszakeszi – Szikszó 3:2

Nyékládháza – Hejőcsaba 3:3 III. ford. Nyékládháza – Szikszó 5:1

Tiszakeszi – Hejőcsaba 5:2 A Baranyi Imre emléktorna végeredménye:

I. Tiszakeszi II. Nyékládháza III. Hejőcsaba IV. Szikszó

Page 10: Keszi Újság I/2. Az önkormányzati iskola hírei · V. helyezés Krujné Juhász Éva Bögre Lajos 4.a II. helyezés Nagy Éva 4.a Tőzsérné Papp Gabriella Kovács Edina 4.b

21 KKeszieszi Újság I/2.

Az 1998-99-es megyei II. o. bajnokság középcsoportjának végeredménye:

1. Bükkszentkereszt 30 21 3 6 97-43 662. Bükkábrány 30 19 3 8 69-45 603. Tiszakeszi 30 15 8 7 83-44 534. Sajószöged 30 15 4 11 55-50 495. Szalaszend 30 14 5 11 61-41 476. Harsány 30 12 7 11 56-58 437. Hernádkércs 30 13 6 11 67-58 428. Bogács 30 10 10 10 53-48 409. Méra 30 9 13 8 51-49 4010. Krasznokvajda 30 10 9 11 57-52 3811. Girincs 30 11 5 14 67-69 3712. TITÁN SE 30 10 7 13 47-54 3713. Forró 30 10 7 13 52-72 3714. Tiszalúc 30 10 5 15 45-84 3515. Honagro FC 30 8 7 15 42-58 3016. Novajidrány 30 2 3 25 29-106 9

Bajnoki labdarúgó mérkőzések 1999/2000Őszi forduló

Hazai mérkőzésekForduló

2. Tiszakeszi – Bükkábr. 08.22 Vas.16:304. Tiszakeszi – Gesztely 09.04. Sz. 15:306. Tiszakeszi – Szalaszend09.18. Sz. 15:009. Tiszakeszi – Méra 10.09. Sz. 14:00

11. Tiszakeszi – Harsány 10.23 Sz. 13:3013. Tiszakeszi – Girincs 10.06.Sz. 13:0015. Tiszakeszi – Hejőbába 10.20.Sz. 13:00

Idegenbeli mérkőzések1. Krasznokvajda - Tiszakeszi aug. 15. Vas. 16:303. Mezőcsát - Tiszakeszi aug. 28. Szo. 16:305. Sajószöged - Tiszakeszi szept.12. Vas. 15:307. Bogács - Tiszakeszi szept.26. Vas. 15:008. Hernádnémeti - Tiszakeszi okt. 03. Vas. 14:00

10. Szentistván - Tiszakeszi okt. 17. Vas. 13:3012. Forró - Tiszakeszi okt. 31. Vas. 13:3014. Hernádkércs - Tiszakeszi nov. 14. Vas. 13:00

Az ifjúsági csapat mérkőzései a megjelölt időpontok előtt két órával kezdődnek.Belépőjegyek: Felnőtt: 150 Ft

Diák, nyugd. 100 Ft

HAJRÁ TISZAKESZI!

Page 11: Keszi Újság I/2. Az önkormányzati iskola hírei · V. helyezés Krujné Juhász Éva Bögre Lajos 4.a II. helyezés Nagy Éva 4.a Tőzsérné Papp Gabriella Kovács Edina 4.b

22 KKeszieszi Újság I/2.

Jeles napok

mikor nagyapáink, dédapáink az eget kémlelték, azonnal meg tudták mon-dani, milyen időjárás várható. Jósla-

taikra oda kell figyelnünk, hiszen – tapasztal-hattuk – általában igaznak bizonyulnak.

AJúnius 29. Péter-Pál napja.Ez volt az aratás kezdő napja a II. világ-

háborúig, bár a tényleges aratás kezdésének idejét természetesen más körülmények is meghatározták.

A július és augusztus hónap nem bő-velkedik különösebben naptári időpontokhoz fűződő népszokásokban, azonban néhány napnak a nép különleges jelentőséget tulaj-donított.

Július 2-a Sarlós boldogasszony, nevét

az aratásról kapta, mely régen sarlóval tör-tént. Mint minden Mária ünnepen, ezen a na-pon is tilos volt az asszonyoknak munkát vé-gezni.

Július 13-át vihart hozó napnak tartot-ták.

Július 20-án, Illés napján a pásztorok nem dolgozhatta. Ha e napon eső volt, vagy zivatar, akkor rossz termést vártak; ezen a napon lehetett mások gyümölcsfáját megron-tani.

Augusztus 10-e, Lőrinc napja.Szokásai, hiedelmei, már a közelgő ősz-

re mutattak. A régi néphit szerint, ha e na-pon esik az eső, a sárgadinnye belül lucskos lesz, a népi mondás szerint „Lőrinc beleesik a dinnyébe”. Ha ezen a napon esik, akkor jó szőlőtermés várható.

A lapba hirdetések adhatók fel: A4-es formátum (teljes oldal): 5000.- FtA5-ös formátum (fél oldal): 2500.- Ft

A6-os formátum (negyed oldal): 1250.- FtA7-es formátum (nyolcad oldal): 600.- Ft

Apróhirdetés 20 szóig: 300.- Ft

KKeszieszi ÚjságA Tiszakeszi Önkormányzat lapja. Megjelenik kéthavonta. Felelős kiadó: Községi Önkormányzat TiszakesziFőszerkesztő: Kovács ZsoltSzerkesztők: Sztankóné Páricsi Éva, Tőzsérné Papp Gabriella, Vanczák ZsoltSzerkesztőség: Művelődési Ház Tiszakeszi Községháza u. 33. Tel.: 49/352-852Sokszorosítás: Reproprint Kft. Tiszaújváros Tisza u. 2. Tel.:49/341-235

Előfizethető és a hirdetések feladhatók: a Községi Könyvtárban hétfőtől csütörtökig 1500

és 1730

között.

Egyedi készítésű ajándéktárgyak, porcelán és különböző hordozókra, fénykép, szöveg glazurozása. Esküvőre, ballagásra, névnapra stb. kitűnő ajándék.Névjegykártya készítése.Számítástechnikai eszközök és kiegészítők értékesítése.Számítógépek bizományi értékesítése.CD írás, archiválás

Mezőcsát, TOTÓZÓ fölöttTel.: 353-082 (rögzítő)

Számítástechni-kai bolt

Ajándék- és reklámtár-