kÉk hírlevél - 2013. szeptember

8
A tartalomból: Velünk történt 1-5 Rövid hírek 6 Rólunk írták 7 Utolsó oldal 8 1. oldal - 2013. szeptember KÉK hírlevél k apcsolat rték .k özösség . Jól halad az Ökumenikus Segélyszervezet az árvízben sérült ingatlanok felújításával Az Ökumenikus Segélyszervezet még július végén kiosztoa az árvízkárosultak számára a helyi üzletekben és tüzépeken (építőanyag, háztartási gépek, valamint bútorok vásárlására) beváltható utalványokat. Az ingóságok pótlását követően, augusztus végén megkezdődö a súlyosabb káro- kat szenvede ingatlanok felújítása is Dunabogdányban és Szobon. A segélyprogram költségeit a Nemze Összefogás Vonalán indíto gyűjtésből finanszírozza az Ökumenikus Segélyszervezet. A szeptember 16-i sajtótájékoztatón az árvíz idején, a Magyar Posta Zrt. által értékesíte feláras postai bélyegekből befolyt több mint 4 millió forint adomány átadására is sor került. A sajtótájékoztatón részt ve Nagy Ákos, az Ökumenikus Segélyszervezet humanitárius és nemzetközi fejlesztési igazgatója, aki beszámolt a szervezet újjáépítési programjának jelenlegi állásáról. Dr. Károlyi László, a Magyar Posta Zrt. biztonsági fő- igazgatója a vállalat adományát adta át. A rendezvényen köszöntőt mondo Remitzky Zoltán, Szob polgármestere. Velünk történt Nagy Ákos elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet az árvízi védekezés során 18 millió forintot, az utalványprogramjára pedig eddig 16 millió forintot használt föl. A Segélyszervezet szakemberei által megvalósíto kárfelmérés után a szervezet megkezdte a magántulajdonú, illetve közösségi árvízkárosult ingatlanok felújítását. A Segélyszervezet árvízi segélyprogramjának értéke összességében eléri a 100 millió forintot. Nagy Ákos a segélyprogram jelenlegi állását részletezve kifejtee, hogy a 9 dunabogdányi és 6 szobi ingatlan legjellemzőbb sérülései a burkolatok (pl. laminált padló) károsodása, a falak átázása, illetve megrepedése, valamint az aljzat megsüllyedése voltak. Éppen ezért az ingatlanok felújításkor az alapok megerősítése, külső lábaza javítások, külső homlokzat javítása, falazat, mennyezet repedéseinek javítása, belső szárító vakolás, aljzat rétegrend csere, padlóburkolat cseréje, fali csempeburkolat javítása, nyílászárók cseréje, javítása kerülnek leginkább előtérbe. Jelenleg hét ma- gántulajdonú ingatlan felújítása folyik párhuzamosan. Közösségi épületek közül a megemelkede dunai vízszint mia megrongálódo dunaszek- csői idősek ohona külső-belső felújítását végzi el az Ökumenikus Segélyszervezet. A sajtótájékoztatón elmondták, hogy az összes ingatlan felújí- tását szeretnék november elejére befejezni.

Upload: oekumenikus-segelyszervezet

Post on 29-Mar-2016

226 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

Az Ökumenikus Segélyszervezet 2013. szeptemberi hírlevele.

TRANSCRIPT

A tartalomból:

Velünk történt 1-5

Rövid hírek 6

Rólunk írták 7

Utolsó oldal 8

1. oldal - 2013. szeptember

KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .

Jól halad az Ökumenikus Segélyszervezet az árvízben sérült ingatlanok felújításával Az Ökumenikus Segélyszervezet még július végén kiosztotta az árvízkárosultak számára a helyi üzletekben és tüzépeken (építőanyag, háztartási

gépek, valamint bútorok vásárlására) beváltható utalványokat. Az ingóságok pótlását követően, augusztus végén megkezdődött a súlyosabb káro-

kat szenvedett ingatlanok felújítása is Dunabogdányban és Szobon. A segélyprogram költségeit a Nemzeti Összefogás Vonalán indított gyűjtésből

finanszírozza az Ökumenikus Segélyszervezet.

A szeptember 16-i sajtótájékoztatón az árvíz idején, a Magyar Posta Zrt. által értékesített feláras postai bélyegekből befolyt több mint 4 millió

forint adomány átadására is sor került. A sajtótájékoztatón részt vett Nagy Ákos, az Ökumenikus Segélyszervezet humanitárius és nemzetközi

fejlesztési igazgatója, aki beszámolt a szervezet újjáépítési programjának jelenlegi állásáról. Dr. Károlyi László, a Magyar Posta Zrt. biztonsági fő-

igazgatója a vállalat adományát adta át. A rendezvényen köszöntőt mondott Remitzky Zoltán, Szob polgármestere.

Velünk történt

Nagy Ákos elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet az árvízi védekezés során 18 millió forintot, az utalványprogramjára pedig eddig 16

millió forintot használt föl. A Segélyszervezet szakemberei által megvalósított kárfelmérés után a szervezet megkezdte a magántulajdonú, illetve

közösségi árvízkárosult ingatlanok felújítását. A Segélyszervezet árvízi segélyprogramjának értéke összességében eléri a 100 millió forintot. Nagy

Ákos a segélyprogram jelenlegi állását részletezve kifejtette, hogy a 9 dunabogdányi és 6 szobi ingatlan legjellemzőbb sérülései a burkolatok (pl.

laminált padló) károsodása, a falak átázása, illetve megrepedése, valamint az aljzat megsüllyedése voltak. Éppen ezért az ingatlanok felújításkor

az alapok megerősítése, külső lábazati javítások, külső homlokzat javítása, falazat, mennyezet repedéseinek javítása, belső szárító vakolás, aljzat

rétegrend csere, padlóburkolat cseréje, fali csempeburkolat javítása, nyílászárók cseréje, javítása kerülnek leginkább előtérbe. Jelenleg hét ma-

gántulajdonú ingatlan felújítása folyik párhuzamosan. Közösségi épületek közül a megemelkedett dunai vízszint miatt megrongálódott dunaszek-

csői idősek otthona külső-belső felújítását végzi el az Ökumenikus Segélyszervezet. A sajtótájékoztatón elmondták, hogy az összes ingatlan felújí-

tását szeretnék november elejére befejezni.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona

2. oldal - 2013. szeptember Velünk történt

KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .

Véget ért az Iskolakezdés együtt segélyakció

Szeptember hó folyamán átadásra kerültek az utolsó tanszercsomagok is az Iskolakezdés együtt program keretében. Az egyes központokon

keresztül átadott csomagok száma a következők szerint alakult: Szociális és Fejlesztő Központ, Szolnok - 150 csomag; Szociális és Fejlesztő

Központ, Miskolc - 150 csomag; Szociális és Fejlesztő Központ, Orosháza -150 csomag; Szociális és Fejlesztő Központ, Kastélyosdombó - 50

csomag; Családok Átmeneti Otthona, Budapest - 50 csomag; Olaszliszkai Fejlesztőház - 50 csomag; Szociális és Fejlesztő Központ, Szendrő - 50

csomag; Segélyközpont - 100 csomag; Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Soroksár - 100 csomag. Ezenfelül határainkon túlra, Kárpátaljára és

Erdélybe is jutottak csomagok: 150 rászoruló gyermek itt is a Segélyszervezet által küldött tanszercsomag büszke tulajdonosaként kezdhette idén

az iskolát.

A gyűjtéshez a Zöld Pardon is csatlakozott: a szórakozóhely látogatói és sztárfellépői jó állapotú, illetve teljesen új, tanuláshoz szükséges

eszközökkel járultak hozzá a rászoruló gyermekek iskolakezdéséhez – az összegyűlt adományok a Segélyszervezet Titkos Menedékházába

kerültek.

A segélyakció lezárása után természetesen a pozitív visszajelzések sem maradtak el :)

Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona

3. oldal - 2013. szeptember Velünk történt

KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .

Folytatódik a Tanoda program Olaszliszkán

A Segélyszervezet Olaszliszkai Fejlesztőházában szeptember 3-án Információs Napot tartottak abból az alkalomból, hogy a szervezet által működ-

tetett Fejlesztő Központban az idei tanévtől újraindul a Tanoda típusú fejlesztés. Az ilyen jellegű programok célja a hátrányos illetve halmozottan

hátrányos helyzetű gyermekek felzárkózási esélyeinek növelése, az oktatási esélykülönbségek, továbbá az iskolai lemorzsolódás csökkentése. A

program folytatására az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program ad lehetőséget. Az Információs napon bemutatták a Segély-

szervezet olaszliszkai tevékenységeit, köztük kiemelten is szólva a Tanoda programról.

A Segélyszervezet a 2006-ban megkezdett Tanoda programok folytatásaként a 2013. július 1 és 2015. június 30 között megvalósuló jelen projekt-

ben 35 gyermek és fiatal (3-12. évfolyamos tanuló) számára kívánja biztosítani a Tanoda szolgáltatásait. Az előző évek tapasztalatai alapján a szer-

vezet nagyobb mértékben szeretné bevonni a programba a gyermekek szüleit is.

A program célja, hogy a bevont tanulók iskolai eredményei javuljanak, képességeik és készségeik fejlődjenek. Fejlesztőpedagógus bevonásával sze-

mélyre szabott, egyéni fejlesztési terv készül számukra, melyet félévente felülvizsgálnak, illetve szükség esetén korrigálnak a segélyszervezet mun-

katársai. A fejlesztőpedagóguson kívül 4 szaktanár és egy mentor is segíti a fejlesztőmunkát, az iskolai felzárkóztatást, illetve igyekszik megelőzni a

lemorzsolódást. A tanulást segítő foglakozások mellett a gyerekeknek szabadidős programokat szerveznek, melyeket egy alapítványi partnerszerve-

zet kézműves foglalkozásai színesítenek.

Az egyénileg, illetve kis csoportokban végzett fejlesztő munka hatékony segítséget nyújt a gyermekek önbizalmának, elfogadottságának, iskolai

teljesítményének javításához, fejlesztéséhez.

Az Információs Napon a résztvevők bepillantást nyerhettek a szakmai munkába is, megismerkedhettek a fejlesztő munka gyakorlati megvalósulásá-

val és a szakmai stábbal. A tájékoztatót követően a Segélyszervezet iskolakezdési támogatásként tanszercsomagokat osztott ki a jelen lévő tanulók-

nak.

Ördög Nóra a Segélyszervezet Philips AVENT-tel közös jótékonysági kampányának nagykövete

A népszerű műsorvezető, a Philips AVENT-tel és az Ökumenikus Se-

gélyszervezettel közösen óvodákat és rászoruló kisgyermekeket tá-

mogat. Sajnos az óvodák számára egyre kevesebb forrás áll rendelke-

zésre az intézményeik szépítésére: az Óvodákért Program ebben

kíván segíteni. A programra bármely óvoda jelentkezhet, és a kam-

pány végéig folyamatosan szavazatokat gyűjthet. A játék végéig leg-

több szavazatot gyűjtő 10 intézmény nagyértékű fődíjban részesül.

A kampány együttműködő partnere az Ökumenikus Segélyszervezet

is, akiknek köszönhetően az AVENT által felajánlott termékek intéz-

ményeikben élő kisgyermekes családokhoz is eljuthatnak.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona

4. oldal - 2013. szeptember Velünk történt

KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .

A Segélyszervezet látja el Észak-Afganisztán élelmiszerbiztonsági klaszterének technikai koordinációját

Komoly szerepet vállalt az Ökumenikus Segélyszervezet az Afganisztán északi részén működő, a régió élelmiszerbiztonságát felügyelő koordináci-

ós mechanizmusban. A szervezet Mazar-i-Sharifban dolgozó stábja az élelmiszerbiztonsági és mezőgazdasági klaszteren (FSAC) belül működő

Integrated Food Security Phase Classification (IPC) koordinátori szerepét tölti be mostantól. A megbízatás, amellett, hogy a magyarok munkájá-

nak elismerését jelenti, azért is különleges, mert a szervezet egyedüli magyar résztvevőként kapcsolódik be a nemzetközi stáb munkájába.

A fórumot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), illetve a Világélelmezési Program (WFP) irányítja, a koordináció pedig a

különböző okokból fakadó élelmiszerhiányok jellegét, súlyosságát állapítja meg, illetve adatokat szolgáltat a különböző segélyprogramokhoz.

Munkájával a FAO, a kormányzati szervek és a helyi illetve nemzetközi civil szervezetek munkáját, döntési mechanizmusát is segíti. Egyrészt a

pillanatnyi helyzetről ad átfogó képet, másrészt a jövőbeni tervezéshez szükséges információkkal látja el a szakembereket. A regionális élelmi-

szerbiztonsággal foglakozó munkacsoport havi rendszerességgel, illetve katasztrófa-helyzetekben rendkívüli alkalmakkal ülésezik. A technikai

koordináció az adatok begyűjtésétől, rendszerezésétől, elemzésétől és rendelkezésre bocsátásától az ülések szervezésén és a résztvevők koordi-

nációján át számtalan fontos teendővel jár.

Már a tanulmányok idején el kell indítani a karrierépítést!

Állásbörzéken és ifjúsági konferenciákon való aktív részvétellel (tanácsadással, próbainterjú lehetőséggel) is támogatja a pályakezdő fiatalokat az

Ökumenikus Segélyszervezet Ygen Humánerőforrás Központja. Szűcs István, a Központ vezetője több fórumon is tartott előadást szeptember fo-

lyamán. A HVG állásbörze első napján „Hogyé’ adod munkád kilóját?- avagy pályakezdő fizetések, bértárgyalás és a realitás” címmel tartott inte-

raktív, színes előadást, a szeptember 29-ei Fiatalok Európája 2013. tatabányai rendezvényen pedig a pályakezdők szempontjából járta körül a

munkakeresést, ismertetve annak nehézségeit és eredményt hozó praktikáit egyaránt. A praktikus kérdéseken túl kiemelten szólt arról, hogy ho-

gyan tudják a fiatalok már tanulmányaik alatt elkezdeni karrierjük építését. „A felkészült munkakereső könnyebben nyer el egy meghirdetett pozí-

ciót, így csökken azon kudarcélmények sorozata is, melynek eredménye sokszor az elvándorlás. Más kontextusban pedig a munkába állás támoga-

tása a szegénység elleni küzdelemnek is a hatékony fegyvere” – mondta a szakember.

Ezenfelül a Segélyszervezet munkaerőpiaci szakértői a HVG állásbörzén külön standnál vártak minden érdeklődőt: CV- és karriertanácsadást tar-

tottak, próbainterjúkat folytattak és segítettek az álláskeresés világában való eligazodásban.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona

5. oldal - 2013. szeptember Velünk történt

KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .

Lezárult három TÁMOP program Az Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett családok átmeneti otthonaiban (Szolnokon, Orosházán, Miskolcon) 2011 és 2013 között meg-

valósuló TÁMOP programok célja az volt, hogy az ott élő gyermekek és szüleik számára nyújtott szolgáltatások körét kiszélesítsék.

A napi gondozásba épített tevékenységek korcsoport szerint célzottan segítették a gyermekeket, illetve a felnőtteket, de a család, mint közösség

támogatására is kiemelt hangsúlyt helyeztek. A nehézségek és az azokat kiváltó problémák leküzdésében elfogadó, támogató légkör megterem-

tésével, a családi egység megőrzésével és erősítésével, a családok számára is mérhető és látható eredmények generálásával, reális megoldási

alternatívák felmutatásával nyújtott segítséget a Segélyszervezet. A cél eléréséhez ezenfelül a stabilitás légkörének biztosításával, egyéni és csalá-

di terápiák, személyiségfejlesztő és szocializációs csoportok, továbbá iskolán kívüli tevékenységek és fejlesztő foglalkozások, valamint mozgás- és

művészetterápiás szolgáltatások révén kaptak komplex támogatást a rászorulók.

A kiegészítő tevékenységek – nyári táborok, családi programok – révén a Segélyszervezet mintát nyújtott gyermek és szülő számára egyaránt,

hogyan lehet hasznos, otthonon kívüli programokat szervezni. A közös együttlétek, az otthoni környezetben szervezett programok a családi kohé-

zió erősödését is elősegítették.

A három programba összesen 245 szülő és 361 gyermek került bevonásra. A gyerekek szociális készségei átlagosan 32%-ban javultak, míg a rész-

képességek területén átlagosan 35%-os fejlődés mutatható ki.

Összességében elmondható, hogy a Segélyszervezet szolnoki, miskolci és orosházi intézményeiben lezáruló TÁMOP projektek kiszélesített szol-

gáltatásai jelentősen növelték a hátrányos helyzetű gyermekek és családok mielőbbi eredményes társadalmi beilleszkedését.

A programok lezárásaként szeptemberben Miskolcon és Szolnokon záró konferenciát, Orosházán pedig záró rendezvényt tartottak.

Lehet egy lépéssel több? Ezzel a címmel szervezte a TÁMOP program záró konferenciáját a Segélyszervezet Szolnokon. A meghívott előadók között a projektek végrehajtásában közreműködő munkatársak és szakemberek, valamint a megyei igazságügyi szolgálat pártfogó felügyelője is szerepelt, akik egyrészt a kétéves projektben elért eredményeket, szakmai tapasztalatokat értékelték előadásaikban, másrészt beszámoltak a krízisellátás területéről is. A konferencia betekintést nyújtott a projekt két évének eredményeibe, tapasztalataiba, valamint a Segélyszervezet családokkal, gyermekekkel végzett tevékenységébe és a krízisellátásba. Ugyanakkor lehetőséget adott a Jász-Nagykun-Szolnok megye települése-in működő és a gyermekjóléti alapellátás keretében dolgozó munkatársak, valamint a jelzőrendszer tagjai számára újabb együttműködésekre, kapcsolatépítésre, és ezáltal a programban szereplő célcsoport esélyegyenlőségének hatékonyabb elősegítésére. A szolnoki „Lépésről lépésre” TÁMOP program két éve alatt a családok átmeneti otthonaiban élő, valamint a gyermekjóléti alapellátás körébe bevont 146 gyermek és 116 fel-nőtt részesült a projekt által kínált szolgáltatásokban. A miskolci konferencia - a kapcsolatépítés lehetőségének biztosításán felül - betekintést kívánt nyújtani a projekt két évének eredményeibe, ta-pasztalataiba, valamint az önkéntességbe, az iskolai közösségi szolgálatok működésébe, továbbá a motiválhatóság lehetőségeibe a gyermekvéde-lemben. A miskolci „LÉT-KÉRDÉS”: Lehetőségek, Értékek, Támogatások nyújtása komplex szolgáltatásokkal családok átmeneti otthonaiban élő családok számára című projekt két éve alatt családok átmeneti otthonaiban élő, valamint a gyermekjóléti alapellátás körébe bevont 110 gyermek és 63 felnőtt részesült a projekt által kínált szolgáltatásokban. Az orosházi „Felhő és napsugár” projekt záró rendezvényén az eredmények, tapasztalatok ismertetésén túl a motiválhatóság lehetőségei a gyer-mekvédelemben témával foglalkoztak az előadók. Az orosházi program szolgáltatásaiban 105 gyermek és 66 felnőtt részesült.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona

6. oldal - 2013. szeptember Rövid hírek

KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .

Kitüntetés a Segélyszervezetnek - Hazánk Srí Lanka-i tiszteletbeli

konzulja adta át szeptember 13-án az Ökumenikus Segélyszervezet-

nek az országa lakosainak köszönetét kifejező emlékplakettet a 2004-

es cunami után végzett munka elismeréséül.

Nyilvánosságra hozták az idei 1%-os gyűjtés eredményeit - Az idei

évben 1162-en ajánlották fel személyi jövedelemadójuk 1%-át az

Ökumenikus Segélyszervezetnek, összesen 5 389 247 Ft- értékben. Ez

közel 150 felajánlással és 250 000 Ft-tal több a tavalyi eredménynél.

A Segélyszervezet két TV-t adott át az árvízkárosult sződligeti Viktor

Speciális Otthon lakói számára a Hungaroring/T-Systems felajánlásá-

nak köszönhetően.

Egyedi autógyártás - A Segélyszervezet által épített egyik baghlani

(Afganisztán) szakiskola diákjai hasznát vették tanulmányaiknak: régi

autók alkatrészeiből és alumíniumból készítettek gépjárművet.

Döntés született a Segélyszervezet TANDEM Fejlesztési Alap pályáza-

ti programja második kiírására (B komponens - Családok önfenntartó-

vá válásának elősegítése, munkahelyteremtés), beérkezett pályáza-

tokról. Ebben a körben több mint 50 millió forint került kiosztásra,

amelyből összesen 14 civil és egyházi szervezet valósíthat meg - a

hátrányos helyzetű gyermekek és családok társadalmi

reintegrációjának elősegítésére irányuló - programokat.

A Magyar Adományzói Fórum Társadalmi Befektetések pályázatán

Junior kategóriában különdíjjal jutalmazták a Segélyszervezet és Sze-

rencsejáték Zrt közös szemléletformáló modellprojektjét, a „Játék

határokkal”-t. A MAF Társadalmi Befektetések Díj a hazai vállalatok

társadalmi felelősségvállalását elismerő szakmai díjak között az

egyetlen, amely a CSR-hoz kapcsolódó tevékenységek közül kifeje-

zetten a társadalmi befektetési programokra fókuszál, és előtérbe

helyezi a társadalom, valamint a vállalat számára megteremtett érté-

keket, az elért eredményeket és a hatást.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona

7. oldal - 2013. szeptember Rólunk Írták

KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .

A testi és lelki hátrányok kezelésén van a hangsúly

A helyi hátrányos helyzetű családok esélyegyenlősége volt a témája annak a konferenciának, melyet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Szol-

noki Családok Átmeneti Otthona (CSÁO) munkatársai tartottak minap a megyei kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságán.

„Két évvel ezelőtt, 2011. október elsején kezdődött és 2013. szeptember huszonkilencedikén ér véget az a program, mely a testi és lelki hátrá-

nyok kezelésével a szolnoki hátrányos helyzetű családok megsegítését célozza” – mondta Sinkáné Bártfai Katalin, a CSÁO intézményvezetője. „A

családokat többféle oldalról támogatjuk a városban dolgozó szakemberekkel együttműködve. Egyrészt a gyerekek mozgásfejlődését és tanulási

részképességeit fejlesztjük, másrészt a szülői szerep és az önértékelés erősítésére is hangsúlyt fektetünk.

A résztvevők minimum három programelemben vesznek részt. Az eredmények önmagukért beszélnek: a gyerekek részképességei a programnak

köszönhetően harminc-harmincöt százalékkal javultak, és a szülők is sokkal magabiztosabbá, nyugodtabbá váltak. Intézményünkben fontosnak

tartjuk az alapszükségletek biztosítása mellett az emberi szükségletek magasabb szintje elérésének támogatását is” – zárta szavait.

Szoljon.hu

LÉT-Kérdés: Az átmeneti otthonokban élők segítése

Az Ökumenikus Segélyszervezet irányításával 2011. szeptember 30-án indult el a „LÉT-kérdés” elnevezésű TÁMOP-os finanszírozású projekt. A

programban egyéb társintézmények is részt vettek – kedden egy közös szakmai konferencián ismertették és értékelték az idén szeptember 29-én

végződő projektet.

A segélyszervezet részéről József Imre projektmenedzser beszélt az elvégzett munkáról és az elért eredményekről.

– Összesen 51 millió forint támogatást nyertünk el, hogy bővítsük az átmeneti otthonokban élő családoknak nyújtott alapszolgáltatásokat. Szer-

veztünk programokat, illetve kiegészítő tevékenységeket a gyerekeknek és a szülőknek – mondta, majd hozzátette, hogy eredetileg 80 gyerek és

40 család vett volna részt a programban, de ezt a célt túlteljesítették, és összesen 173 fő, köztük 110 gyermek lehetett részese a kezdeményezés-

nek.

– A cél az volt, hogy az egész családot elérjük, ne csak a gyerekeket – folytatta a program ismertetését. A projektmenedzser kiemelte, amikor

csatlakozott valaki hozzájuk, kérdőívvel felmérték a kompetenciáit, majd amikor véget ért a projekt, újból megtették ezt, így képet kaptak a fejlő-

déséről.

– A gyerekeknél 19 százalékos részképesség-fejlődési, 14 százalékos iskolai hozzáállási, és 12 százalékos szociális fejlődést mértünk – mesélt a

sikerekről.

Orosz Bernadett szakmai vezető elmondta, hogy a gyerekek részt vettek személyiségfejlesztő, szocializációs csoportfoglalkozásokon, egyéni terá-

pián, aminek része volt a gyógypedagógiai, mozgásszervi, és pszichológiai terápia. Emellett művészeti és egyéb terápiás, játékos foglalkozások

során többek között a zene és a kézművesség segítségével fejlesztették a gyerekek képességeit, hogy megtanulják a helyes viselkedési normákat.

Iskolarendszeren kívüli felzárkóztatáson is részt vettek, mert a tapasztalatok szerint az otthonokban élő iskoláskorú gyermekek 70 százaléka tanul-

mányi lemaradást mutat a kortársaihoz képest.

A szülőknek nyújtott szolgáltatásokról is beszélt a szakmai vezető, aki elmondta, hogy a családi kapcsolatok minőségét pár- és családkonzultáció-

val akarták javítani. Emellett nagyon fontos pontja volt a projektnek a motivációfejlesztés is.

– Meg akartuk mutatni a szülőknek, hogy ha javítani akarnak az életükön, akkor azért tenniük is kell – magyarázta.

Végezetül a kiegészítő tevékenységeket ismertette a szakember, és elmondta, hogy a projektben részt vevő szakemberek szociális szemináriumo-

kon cserélhettek tapasztalatokat, ami megkönnyíti a közös munkát. Emellett családi programokat szerveztek, hogy a szabadidős tevékenységekkel

jobban összekovácsolják a családok egységét, a gyerekeknek pedig egész napos nyári tábort.

– Büszkék vagyunk az önkéntes-programunkra. A tervezett 20 fő helyett 153 embert készítettünk fel arra, hogy a jövőben már ő tudjon segíteni

másokon – zárta a projekt ismertetését Orosz Bernadett.

Miskolci Napló Online

Az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával újul meg miskolci Családok Átmeneti Otthona

8. oldal - 2013. szeptember Utolsó oldal

KÉK hírlevél k a p c s o l a t . é r t é k . k ö z ö s s é g .

Impresszum

A hírlevelet szerkeszti és kiadja

az

Ökumenikus Segélyszervezet

Kommunikációs Igazgatósága.

Kapcsolat:

[email protected]

facebook.com/segelyszervezet

segelyszervezet.hu

A hónap fényképe

Szervezetünk logója nem véletlenül szerepel az afgán liszteszsákon: a 2013 első felében megvaló-sított nagyszabású segélyprogram után most a munkatársak egy három kerületet és több ezer családot érintő programot készítenek elő, amely során több mint 420 tonna tartósélelmiszer ke-rül majd kiosztásra Afganisztánban.

Éves jelentés 2012 Elkészült a Segélyszervezet 2012-es színes éves jelentése. Ezúton is köszönjük, mindenkinek, aki a

rendszeresen küldött hírekkel és képekkel hozzájárul a hírlevelek, beszámolók elkészítéséhez! A

sok tekintetben megújult kiadvány kattintás után online is olvasható: