kedves salÁdom okonom lvasÓnagyer.hu/wp-content/uploads/2019/09/gorbe_csalad_2019.pdfval, és íme...
TRANSCRIPT
1
KEDVES CSALÁDOM, ROKONOM, OLVASÓ!
Ebben a kiadványban szereplő tények több, mint 25 éves kutatá-
saim eredményét jelenítik meg. Még gyermekkorom emlékei kö-
zött szerepel, amint nagymamám – Görbe Mária – számtalanszor
mesélt nekem a családunkról, őseinkről, talán ennek köszönhető,
hogy számomra is fontossá vált a származásunk kutatása. Ő min-
dig érdekes anekdotákat mesélt a rokonainkról, sajnos, akkor
nem jegyeztem le történeteit, – amit ma már nagyon bánok – de
talán ezzel a füzettel hozzájárulhatok ahhoz, hogy fennmaradjon
az általam felkutatott adatok alapján származásunk története.
Úgy érzem, ma már felnőtt fejjel úgy is gondolom, hogy a csalá-
dot az együtt átélt élmények, a közös múltja köti össze. Hosszú
éveket töltöttem az adatbázisok, anyakönyvek tanulmányozásá-
val, és íme ez lett az eredménye. Kutatásaim során számos tudós,
író könyvét böngészve jutottam el idáig, szerencsére a kitartó
munka eredményeként egészen az 1700-as évek közepéig tudtam
felkutatni őseinket. Jelenleg tíz generációra terjed ki a család-
fánk, remélem, hogy a jövőben találok majd újabb forrásokat,
ami a múltunk kutatásánál új eredményekhez vezet. Köszönöm a
családomnak, hogy támogatott, vagyis legtöbbször elviselte azt,
hogy meséltem nekik a származásunkról. Örömömre szolgál,
hogy minden évben rendezünk egy olyan napot, ahol összegyű-
lünk, megosztjuk egymással örömünket, bánatunkat, felidézzük
múltunkat, emlékszünk azokra, akik már nem lehetnek velünk, és
2
szeretettel várjuk azokat, akik majd egyszer hozzánk tartoznak.
Ezeket az emlékeket megosztjuk szeretteinkkel, és örökre meg-
őrizzük szívünkben. Azt kívánom, hogy ezt a kis füzetet ugyan-
olyan örömmel forgasd, mint amilyennel készítettem.
Nagyszénás, 2019. augusztus 3.
Tóthné Engelhardt Anna
3
NAGYMAJLÁTH
Bevezetésként annak a helynek írom le röviden a történetét, ahol
szépszüleim először vetették meg lábukat, alapítottak családot.
Hogy miért is érezzük Majláthot ősi falunknak? Bizonyára azért,
mert a közös emlékeink idáig nyúlnak vissza.
Székegyház / Zekeghaz (1450)
Majláth (1863)
Nagymajláth (1873)
Nagyér (1952)
Az ősi falunk története a XV. századig nyúlik vissza, hiszen már
a középkorban is volt itt lakott település. A Hunyadiak korában a
Szárazér vidékének birtokosa Székegyházi György deák volt,
amelyet írásos emlékek is bizonyítanak. Az 1450-es évektől Ze-
keghaz néven szerepel a hivatalos okmányokban ez a terület, haj-
dan Csanád vármegyéhez, most Csongrád megyéhez tartozik.
1596-ban a török hódoltság alatt teljesen elpusztult a falu, és egé-
szen 1843-ig lakatlan volt ez a terület, a kincstár ekkortól kezdett
a megyében dohánykertész községeket létrehozni, jórészt job-
bágyfalvakként. A makói, dombegyházi és vásárhelyi református
magyarokat gróf Mailáth György országbíró közbenjárására tele-
pítették be, akinek ebben az időben tulajdonát képezte a település
területe. Ebben az időben 100 család kezdte a dohánytermesztést
a kincstártól bérbe kapott földeken. Ekkor a község ügyeit a
4
jegyző vezetésével az elöljáróság intézte, a gyerekek helyben jár-
hattak iskolába. A református templomot 1909-ben építették, ad-
dig csak lelkészlak volt a településen, a falu lakosai mezőgazda-
sági munkával keresték kenyerüket, ipari termeléssel nem foglal-
koztak.
Nagyér címere
Református templom
Kertészlakás
5
Térkép a XV. – XVI. századból
Térkép 1910-ből
6
GÖRBE CSALÁD
Kutatásaim során a legkorábbi adatokat az oszmán uralom alól
teljesen felszabadult ország első, – 1720-ban megjelenő – minden
vármegyére kiterjedő összeírásában találtam meg, melyben csak
a külsőségekkel rendelkező jobbágyokat, zselléreket kellett ösz-
szeírni. A szegényebb réteg – az, akiknek csak háza volt vagy az
sem – az összeírásból, és így az adózásból is kimaradt. Ebben a
listában makói lakosként szerepel Joannes Görbe, mint adózó,
vagyis rendelkezett földterülettel, ahol – akkoriban, mint minden
makói – szőlőműveléssel foglakozott. Az anyakönyvek bizony-
sága szerint is a Görbe család Makóról származik, itt születtek
őseink. 1784-es Makói Füzetek alapján ősnagyszüleim az akkori
református temető közelében éltek az 1975-ös szám alatt, földjük
a Komlós felé vezető út mellett a 17. szelvényben volt. Ebben az
időben Makón a népesség száma rohamos léptekkel nőtt, viszont
emellett a munkalehetőség nem fejlődött ilyen mértékkel. Ami-
kor dohánykertészeteket hoztak létre a környező területeken, –
1843-ban mérték ki a földeket – szépnagyszüleim, Görbe János
és Paku Erzsébet Nagymajláthra kerültek. Az első összeírás sze-
rint (1845) Görbe János, mint a falu megalapítójának egyike, sze-
repel a jegyzékben. Döntésük valódi okairól nem maradtak fenn
feljegyzések, csak arra tudok gondolni, hogy talán a megélhetés
reményében vállalták szülőhelyük elhagyását. Itt 5 holdas földte-
7
rületen gazdálkodhattak, melynek túlnyomó részén dohányt ter-
mesztettek. A kincstár minden kertésszel, így velük is szerződést
kötött, melynek kitételeként szerepelt az elővételi jog, tehát a ter-
ményt a kincstár felé kellett értékesíteni. Ez az intézkedés a gaz-
daságok fejlődését visszavetette, hiszen egyrészt a piaciérték alatt
vették át tőlük a terményt, másrészt az adójukat is törleszteniük
kellett, így a megélhetésre nagyon kevés maradt. Az 1848-as for-
radalmat követően az örökváltság kifizetésével megszerezhették
a használatukban levő földek tulajdonjogát, de ez igen hosszú fo-
lyamatnak bizonyult, a földek megváltása csak 1923-ra fejező-
dött be. Őseink Nagymajláthon a dohány mellett párhuzamosan
a gabonafélék termesztésével, majd később a dinnyetermesztés-
sel is foglalkoztak, ekkor már a saját tulajdonukban lévő földe-
ken. Családunk vándorlása ezzel nem fejeződött be, dédszüleim
(Görbe József és Fekete Mária Julianna) minden gyermeke ezen
a földön született, de ezt követően Kaszaperre költöztek az 1920-
as évek vége felé négy életben maradt gyermekükkel. Abban a
házban éltek, ahol most Patyi Antal és családja lakik a Zrínyi ut-
cában. Minden gyermeke családot alapított. Mária és Terézia Ka-
szaperen, Julianna Tatársáncon telepedett le. Mihály fiuk a II. vi-
lágháborúban 1944-ben vesztette életét Prokurawában, – ma Uk-
rajnához tartozik ez a terület – sírhelye a kb. 5 km-re fekvő Kos-
machban van. Ma már egyik gyermek sem él, leszármazottjaik
Magyarország különböző településein laknak.
8
GENERÁCIÓK – ROKONSÁGI FOKOK
Comenius – a nemzetek tanítója – «Orbis sensualium pictus tri-
linguis» c. munkájában (1685) így sorolja el a felmenő rokono-
kat: „az atya és az anya; az öreg-atya (ősöd) és az öreg (job-, déd-
, nagy-) anya (üköd); az ősöd atyja és üköd anyja ; az ősöd öreg-
apja és üköd öreg-anyja; az ősöd apjának ősi és üköd anyjának
üki; az ősöd ősének ősi és üköd ükének üki, akik ezen fellyül
vágynák, hivattatnak eleinknek.”
én szülő
dédszülő
nagyszülő
ükszülő
szépszülő
ősszülő
gyerek
unoka
dédunoka
ősunoka
szépunoka
ükunoka
9
CSALÁDFA
Görbe József (1888-1964)
Fekete Mária Julianna (1894-1968)
Görbe János (1855-1898)
Abonyi Julianna (1863-1901)
Görbe János (1825-1863)
Kis Erzsébet
Görbe János (1797-1852)
Paku Erzsébet (1797-1862)
Görbe János
Görbe János (1763 - )
Batka Sára (1763 - )
10
11
Görbe János és Batka Sára
Mindketten Makón születtek.
Házasságkötésük: 1785. május 25. (Makó)
Görbe János édesapja: Görbe János
Batka Sára édesapja: Batka György
Anyakönyvi adatoknál nem tüntették fel az édesanyák neveit.
Házasságkötésükkor Sára árvalány volt.
Testvéreikre még nem találtam adatot.
12
13
Görbe János és Paku Erzsébet
Mindketten Makón születtek.
Házasságkötésük: 1820. február 23. (Makó)
Görbe János édesapja: Görbe János
Görbe János édesanyja: Batka Sára
Paku Erzsébet édesapja: Paku Mihály
14
15
Görbe János és Kiss Erzsébet
Görbe János Makón született.
Házasságkötésük: 1848. január 5. (Nagymajláth)
Görbe János édesapja: Görbe János (1797 – 1852)
Görbe János édesanyja: Paku Erzsébet (1797 – 1862)
Kiss Erzsébet édesapja: Kiss Sándor
Görbe János testvére Erzsébet is 1848. január 5-én kötött házas-
ságot. Férje Hódi István (1823 – 1903) makói lakos volt.
16
17
Görbe János és Abonyi Julianna
Mindketten Nagymajláthon születtek.
Házasságkötésük: 1879. november 19. (Nagymajláth)
Görbe János édesapja: Görbe János (1825 – 1863)
Görbe János édesanyja: Kiss Erzsébet
Abonyi Julianna édesapja: Abonyi István (1831 – 1890)
Abonyi Julianna édesanyja: Szabó Mária (1827 – 1890)
Görbe János testvére Mária – Dorogi Istvánnal, Zsuzsanna – Ká-
dár Istvánnal, és Julianna – Kerekes Mihállyal (1866-ban, csor-
vási lakos) kötött házasságot.
18
19
Görbe József és Fekete Mária
Julianna
Mindketten Nagymajláthon
születtek.
Házasságkötésük: 1912. február 12.
(Nagymajláth)
Lakhely: Nagymajláth, Damjanich u. 223.
Görbe József édesapja: Görbe János (1855
– 1893)
Görbe József édesanyja: Abonyi Julianna (1862 – 1901)
Fekete Mária Julianna édesapja: Fekete Lajos (1857 – ?)
Fekete Mária Julianna édesanyja: Szöllősi Erzsébet (1864 – ?)
Fekete Mária szülei Nagymajláthon 1891. december 20-án kötöt-
tek házasságot, ekkor Fekete Lajos 34 éves nőtlen, Szöllősi Er-
zsébet 27 éves özvegyasszony volt.
Görbe József testvére Rozália 1899-ben Varga Istvánnal kötött
házasságot, Julianna pedig 19 évesen Amerikába vándorolt.
Brémából indult, és 1913. október 27-én érkezett meg NewYork
kikötőjébe. Az utaslistán utolsó lakhelyeként Nagyrőczét, a vele
utazó Bogány Istvánt pedig, mint sógorát jelölte meg. New
Jerseyben telepedett le, ahol Simon Lajoshoz ment feleségül.
20
21
22
23
Görbe Mária és Engelhardt József
Engelhardt József Magyarbánhegye-
sen, Görbe Mária Nagymajláthon szü-
letett.
Házasságkötésük: 1937. október 30.
(Nagybánhegyes-Kaszaper)
Lakhely: Kaszaper, Bem u. 13.
Engelhardt József édesapja: Engelhardt
József Márton (1884 – 1965)
Engelhardt József édesanyja: Gyovai Julianna (1888 – 1923)
Görbe Mária édesapja: Görbe József (1888 – 1965)
Görbe Mária édesanyja: Fekete Mária Julianna (1894 – 1968)
24
Görbe Mihály és Dorogi Julianna
Görbe Mihály Nagybánhegyesen, Dorogi Julianna Mezőkovács-
házán született.
Házasságkötésük: 1942. október 27. (Kaszaper)
Lakhely: Kaszaper, Árpád u. 86.
Görbe Mihály édesapja: Görbe József (1888 – 1965)
Görbe Mihály édesanyja: Fekete Mária Julianna (1894 – 1968)
Dorogi Julianna édesapja: Dorogi Mihály
Dorogi Julianna édesanyja: Erdélyi Klára
25
26
27
Görbe Jusztina és Varga Gyula
Varga Gyula Csanádapácán, Görbe
Jusztina Nagymajláthon született.
Házasságkötésük: 1949. október 14.
Lakhely: Tatársánc
Görbe Jusztina édesapja: Görbe József
(1888 – 1965)
Görbe Jusztina édesanyja: Fekete Mária
Julianna (1894 – 1968)
Varga Gyula édesapja: Varga Gyula
Varga Gyula édesanyja: Rusznák Jolán
28
29
Görbe Terézia és Patyi Antal
Patyi Antal Kaszaperen, Görbe
Terézia Orosházán született.
Házasságkötésük: 1951.
szeptember 21.
Lakhely: Kaszaper, Zrínyi u. 4.
Görbe Jusztina édesapja: Görbe József
(1888 – 1965)
Görbe Jusztina édesanyja: Fekete Mária Julianna (1894 – 1968)
Patyi Antal édesapja: Patyi Antal
Patyi Antal édesanyja: Király Erzsébet
30
31
Engelhardt József és Németh Anna
Engelhardt József Kaszaperen, Németh
Anna Békéscsabán született.
Házasságkötésük: 1963. április 27. (Mező-
kovácsháza)
Lakhely: Kaszaper, Október 6. u. 2.
Engelhardt József édesapja: Engelhardt József
(1912 – 1974)
Engelhardt József édesanyja: Görbe Mária (1915 – 1992)
Németh Anna édesapja: Németh Lajos
Németh Anna édesanyja: Varga Anna
Mindkét gyermekük családot alapított. József 1989-ben elvette
Klemm Évát, akitől 2003-ban elvált. Második feleségével, Tóth
Évával 2008-ban kötött házasságot. Jelenleg Győrben és Egerben
élnek. Annát, Tóth Szilárd 1991-ben vette feleségül, akik Nagy-
szénáson laknak.
32
33
Engelhardt László és Czinkota Ilona
Engelhardt László és Czinkota Ilona is
Kaszaperen született.
Házasságkötésük: 1965. április 24.
Lakhely: Mezőkovácsháza, Árpád u. 202.
Engelhardt László édesapja: Engelhardt József
(1912 – 1974)
Engelhardt László édesanyja: Görbe Mária (1915 – 1992)
Czinkota Ilona édesapja: Czinkota István
Czinkota Ilona édesanyja: Kovács Mária
Mindkét gyermekük családot alapított. Gabriella 1989-ben Sár-
kány Tiborral kötött házasságot, Mezőkovácsházán laknak. And-
reát, Rajki Ferenc 2002-ben vette feleségül, akitől nemrég elvált,
gyermekével jelenleg Békéscsabán lakik.
34
35
Engelhardt Mária és Radics Mátyás
Engelhardt Mária Makón, Radics Mátyás
Pusztaföldváron született.
Házasságkötésük: 1963. október 26.
Lakhely: Velence, Árok u. 3.
Engelhardt Mária édesapja: Engelhardt József
(1912 – 1974)
Engelhardt Mária édesanyja: Görbe Mária (1915 – 1992)
Radics Mátyás édesapja: Radics Mátyás
Radics Mátyás édesanyja: Forgó Viktória
Mindkét gyermekük családot alapított. Erika Klemán Zoltánhoz
ment feleségül, akitől időközben elvált. Zoltán (Öcsi) 1987-ben
nősült meg. Feleségétől Oros Judittól elvált, Zoli jelenleg Velen-
cén lakik.
36
37
Patyi Antal és Domján Erika
Patyi Antal Kaszaperen, Domján Erika
Békéscsabán született.
Házasságkötésük: 1978. augusztus 5.
(Kaszaper)
Lakhely: Kaszaper, Zrínyi u. 4.
Patyi Antal édesapja: Patyi Antal (1926 – 1977)
Patyi Antal édesanyja: Görbe Terézia (1927 – 2011)
Domján Erika édesapja: Domján Gyula
Domján Erika édesanyja: Nyíregyházi Rózsa
Tónika mindhárom gyermeke Kaszaperen lakik. Két gyermekük
családot alapított. Erika Szabó Tiborhoz ment feleségül. Zsolt
élettársi kapcsolatban él Hajdú Csillával.
38
39
Patyi József és Zámbori Ilona
Patyi József Kaszaperen, Zámbori Ilona
Orosházán született.
Házasságkötésük: 1979. augusztus 18.
Lakhely: Kaszaper, Béke u. 7.
Patyi József édesapja: Patyi Antal (1926 – 1977)
Patyi József édesanyja: Görbe Terézia (1927 – 2011)
Zámbori Ilona édesapja: Zámbori András
Zámbori Ilona édesanyja: Tóth Erzsébet
Mindkét gyermekük családot alapított. Ágnes Gulácsi Tiborhoz
ment feleségül, akitől időközben elvált. Tímea, Szabó László fe-
lesége lett. Ágnes Kaszaperen, Tímea Orosházán lakik.
40
41
Varga Julianna és Somodi Ferenc
Varga Julianna Békéscsabán, Somodi
Ferenc Szentesen született.
Házasságkötésük: 1972. október 28.
Lakhely: Orosháza
Varga Julianna édesapja: Varga Gyula
(1919 – 1984)
Varga Julianna édesanyja: Görbe Jusztina
(1924 – 1977)
Somodi Ferenc édesapja: Somodi Ferenc
Somodi Ferenc édesanyja: Csatári Mária (1929 – 2006)
Leányuk családot alapított. Gyöngyi Braun Richárdhoz ment fe-
leségül. Jelenleg mindkét gyermekük Orosházán lakik.
42
43
Varga Gyula és Gombos Magdolna
Varga Gyula Orosházán, Gombos
Magdolna Nyírbátoron született.
Házasságkötésük: 1982. április 24.
Lakhely: Pusztaföldvár
Varga Gyula édesapja: Varga Gyula (1919 –
1984)
Varga Gyula édesanyja: Görbe Jusztina (1924 – 1977)
Gombos Magdolna édesapja: Gombos János
Gombos Magdolna édesanyja: Gál Anna
Egyik gyermekük családot alapított. Gyula Molnár Jenifert vette
feleségül.
44
GÖRBE – NAPOK
2006 – Tercsi néninél (halottak napján) – 0. – Kaszaper
2014 – Engelhardt József – I. – Kaszaper
45
2015 – Patyi Antal – II. – Kaszaper
2017 – Patyi József – III. – Kaszaper
46
2018 – Varga Julianna – IV. – Orosháza
47
EGY KIS RÁADÁS
48
49
Fo
lyó
szám
A tanulók neve
Va
llá
sa
Magavis
ele
te
Szorgalo
m
Hit
tan
Olv
asá
s
Irás
Magyar
nyel
vta
n
Szá
mta
n, m
érta
n
Föld
rajz
M.
tört
. alk
otm
án
yta
n
Term
ész
etr
ajz
Term
ész
ett
an
Egész
ségta
n
Én
ek
Rajz
Test
gyak
orla
t
Ált
. osz
tály
zat
VI. osztály.
1 Szabó Sámuel ref. 1 2 1 1 2 2 1 2 1 . 2 1 1 2 1 2
2 Zoó Lidia ,, 1 1 1 2 2 1 1 1 1 . 1 1 1 1 1 1
3 Török Juliánna ,, 1 2 1 2 1 2 3 3 1 . 2 1 1 1 1 2
V. osztály.
4 Nóvé Mihály ,, 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 . 1 1 1 1 1
5 Czirbus Sándor ,, 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 . 1 1 1 1 1
7 Hódi Imre ,, 1 1 1 2 1 2 2 2 2 1 . 1 3 2 2 2
7 Szabó Sándor ,, 1 2 2 1 2 3 3 4 2 3 . 1 1 2 1 2
8 Németh János ev. 1 3 3 1 2 4 4 4 3 4 . 2 1 3 2 3
9 Bacsó Mária ref. 1 2 2 1 1 2 3 2 1 1 . 1 1 2 1 2
10 Berecz Anna ,, 1 2 2 2 1 2 3 2 2 1 . 1 4 1 1 2
11 Nóvé Viktória ,, 2 3 2 1 2 3 2 2 1 4 . 2 1 2 1 2
12 Abonyi Julcsa ,, 3 4 2 3 4 3 1 4 4 4 . 3 1 1 1 3
13 Hódi Julcsa ,, 1 4 2 3 4 4 4 4 4 4 . 4 1 4 2 4
IV. osztály.
14 Hódi Sándor ,, 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 . . 1 1 1 1
15 Gera János ,, 1 2 2 2 3 2 1 2 1 2 . . 1 2 2 2
16 Tóth istván ,, 1 2 2 1 2 2 2 3 4 3 . . 1 3 2 2
17 Berecz István ,, 2 2 2 3 3 1 1 3 2 2 . . 4 2 1 2
18 Kerekes Mihály ,, 1 2 2 4 3 3 3 2 2 2 . . 1 4 2 3
19 Török János ,, 2 4 2 2 3 3 2 2 3 4 . . 4 4 2 3
20 Szlávik Mátyás ev. magyar szót volt tanulni iskolámban 4
21 Abonyi István ref. 1 4 3 3 2 4 3 4 4 3 . . 3 3 1 3
22 Balogh Sándor .. 2 3 2 4 4 2 3 3 3 4 . . 4 4 4 3
23 Czifra Sándor .. 2 2 3 4 4 4 3 4 3 3 . . 4 2 1 3
24 Görbe József .. 3 4 4 4 4 4 4 4 4 . . 2 4 1 4
27 Lichtenstein Mih. ev. 3 4 4 4 4 4 3 4 4 4 . . 5 4 1 4
16 Hencz Erzsébet ref. 1 2 1 3 2 3 1 1 1 2 . . 2 2 3 2
27 Kis Mária ,, 1 2 2 2 2 3 1 3 2 2 . . 2 2 1 2
28 Pataki Viktória ,, 2 2 2 1 3 3 2 1 1 1 . . 4 3 2 2
29 Schneider Mária r.-k. 3 2 2 2 3 3 2 1 1 1 . . 2 4 2 2
30 Szirbik Rozália ref. 3 3 2 3 3 2 1 3 3 2 . . 1 3 1 2
A NAGY – MAJLÁTHI
EV REF. ELEMI NÉPISKOLÁK
ÉRTESITŐJE
AZ 1897-1898-ik tanév
50
Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől
az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878.
51
Giba Antal felmérése Makó szállásföldjeiről 1819–1820- ban
Görbe János földterületét X jelzi
52
Giba Antal felmérése Makó belterületéről1824- ben
Görbe János házhelyét nyíl jelzi
53
Nagymajláth, Damjanich utca 223.
Görbe József és Fekete Mária lakhelye
(Nagyéren most a 38. számmal szemben található ez a terület.)
54
AMIBŐL MERÍTETTEM
Elsősorban azokra a történetekre, tényekre támaszkodtam kutatá-
saim során, melyeket családomtól hallottam. Másrészt a törté-
nelmi forrásokat tanulmányozva egészítettem ki családunk törté-
netét. A MyHeritage webhely (www.myheritage.hu) abban volt
a segítségemre, hogy az interneten (2015-ben regisztráltam) lét-
rehozhassak egy olyan családi oldalt, ahol mindenki kedvére ta-
nulmányozhassa családfánkat számítógépen, vagy akár mobilte-
lefonon is.
A családfa jelenleg 329 személyt jelenít meg a Görbe és az En-
gelhardt ágon együttesen. Ha valaki szeretne csatlakozni ehhez
az oldalhoz, írjon e-mailt a következő címre:
55
IRODALOMJEGYZÉK
− Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepí-
téstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A
Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
− Dáczer Károly: Kamarai dohánykertészségek telepítése a
Dél-Alföldön 1843-1844 - Dél-Alföldi évszázadok 10.
(Szeged, 1998)
− Dr. Borovszky Samu: Csanád vármegye története 1715-ig
− Tóth Ferenc: Giba Antal felmérése Makó belterületéről
1824- ben. A Makói Múzeum Füzetei 51. (Makó, 1986)
− Tóth Ferenc: Giba Antal felmérése Makó szállásföldjeiről
1819–1820- ban. A Makói Múzeum Füzetei 57. (Makó,
1988)
− Eperjessy Kálmán: Csanád megye az első katonai felvétel
(1782–1785) idején.A Makói Múzeum Füzetei 7. (Makó,
1971)
− Eperjessy Kálmán: Csanád megye az első katonai felvétel
(1782–1785) idején.A Makói Múzeum Füzetei 7. (Makó,
1971)
− Tóth Ferenc: Makó úrbéli térképei. A Makói Múzeum Fü-
zetei 58. (Makó, 1988)
56
− Bacsó János: A Nagy – Majláthi ev. ref. elemi népiskolák
fejlődése és értesítője az 1897-1898-ik tanév; Gyoma, 1898
Kner Izidor Könyvnyomda (2382.)
− https://hungaricana.hu/hu/adatbazisok/
− http://real-j.mtak.hu/6018/1/MagyarNyelvor_1939.pdf
− https://library.hungari-
cana.hu/hu/collection/muze_megy_cson_makoi_mu-
zeum_fuzetei/
− www.familysearch.org
− www.myheritage.hu
− https://mapire.eu/hu/
− https://genealogia.blog.hu
− http://nagyer.hu/
− https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy%C3%A9r
− http://www.hadisir.hu/
− https://adatbazisokonline.hu
− https://www.hungaryexchange.com/