jÓt, s jÓl! - csiky.hu jav7.pdf · éves fiú egy éjszaka alatt négyféle szinteti-kus drogot...

20
KÖSZÖNTŐ JÓT, S JÓL! Tíz éve indultunk. Olyan fesztiválról álmodtunk, ahol kétévente bemutathatjuk, mennyi értékes gyermek- és iúsági színházi előadás született hazánkban. Az idei válogatás is ezt a szándékot tükrözi. Példát akarunk mutatni. Azt szeretnénk, hogy színházaink és bábszínházaink ne érjék be a régi gyermekszínházi sikerek felmelegített vál- tozataival, a Disney filmeket utánzó szórakoztató- ipari előadások üres csillogásával, de végre olyan tartalmakat közvetítsenek, melyekben a fiatalok magukra ismernek. Olyan előadásokat játssza- nak, melyek nem csak hirdetik, de élményszerűen és magas színvonalon tolmácsolják a felnőtt tár- sadalom által fontosnak tartott értékeket. A 2002 óta megtartott Biennálék legjobb elő- adásait művészi igényesség és a közönség iránt érzett felelősség jellemzi. A Kaposvári ASSITEJ Biennálé sikere is hozzájárult ahhoz, hogy az Előadóművészeti Törvény preferenciái között hangsúlyossá vált a gyermek- és iúsági előadá- sok támogatása. Abban bízunk, hogy mindenki, aki tehet valamit a magyar iúságért, felismeri, milyen egyedülálló szerepe van a gyermekek egész emberré válásá- ban a színházi előadásoknak! Boldogok lennénk, ha országszerte minden gyerek számára meg- adatna a lehetőség, hogy évente legalább egy- szer élő, értékes színházi előadást lásson! Addig is képességeinkhez mérten Kazinczy Fe- renc „A nagy titok” epigrammájának intését kö- vetjük: Jót, s jól! Ebben áll a nagy titok… Novák János fesztiváligazgató

Upload: others

Post on 31-Aug-2019

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

KÖSZÖNTŐJÓT, S JÓL!

Tíz éve indultunk. Olyan fesztiválról álmodtunk, ahol kétévente bemutathatjuk, mennyi értékes gyermek- és ifjúsági színházi előadás született hazánkban. Az idei válogatás is ezt a szándékot tükrözi. Példát akarunk mutatni. Azt szeretnénk, hogy színházaink és bábszínházaink ne érjék be a régi gyermekszínházi sikerek felmelegített vál-tozataival, a Disney filmeket utánzó szórakoztató-ipari előadások üres csillogásával, de végre olyan tartalmakat közvetítsenek, melyekben a fiatalok magukra ismernek. Olyan előadásokat játssza-nak, melyek nem csak hirdetik, de élményszerűen és magas színvonalon tolmácsolják a felnőtt tár-sadalom által fontosnak tartott értékeket. A 2002 óta megtartott Biennálék legjobb elő-adásait művészi igényesség és a közönség iránt érzett felelősség jellemzi. A Kaposvári ASSITEJ Biennálé sikere is hozzájárult ahhoz, hogy az Előadóművészeti Törvény preferenciái között hangsúlyossá vált a gyermek- és ifjúsági előadá-sok támogatása. Abban bízunk, hogy mindenki, aki tehet valamit a magyar ifjúságért, felismeri, milyen egyedülálló szerepe van a gyermekek egész emberré válásá-ban a színházi előadásoknak! Boldogok lennénk, ha országszerte minden gyerek számára meg-adatna a lehetőség, hogy évente legalább egy-szer élő, értékes színházi előadást lásson!Addig is képességeinkhez mérten Kazinczy Fe-renc „A nagy titok” epigrammájának intését kö-vetjük:

Jót, s jól! Ebben áll a nagy titok…

Novák János fesztiváligazgató

WELCOMEGOOD IS FOR BETTER

We started of ten years ago. We wanted to create an event that would represent all the valuable youth theater productions of our country. Our aim is no different this year. We want to set an ex-ample for the theaters and puppet theaters, who we think should not be fully contented with the reheating of their past successes. We would want to see content that speaks to the youngsters of our time rather then a shiny Disney like amus-ment with out any depth of meaning. They sould play not only to address the important matters of the adult world but to make a quality experience for their audience. Since 2002 the best performances of the Biennial are usually the ones that are artisticaly ambitious and considerate towards the audience. Due to the success of the Kaposvár ASSITEJ Biennial the law makers Of The Performing Arts committee now emphasise the support of youth and adoles-cence theater productions. We hope that anybody who realizes the impor-tance of theater in the growing up of a young nation will take action for the better. I would be thrilled if every child would get a chanche at least once a year to see a valuable play.Till then within our capacity lets take in Ferenc Kazinczy’s admonition:

“Good is for better! Here lies the great secret... “

János Novák, Artistic director of the festival

A színpadi változatot írta: Deres Péter

Az előadás célja bemutatni a gyermekkor szabadságát, amikor a felnőttek világa még csak mulatságos mintaként szolgál a játék-hoz. A gyermekkor elmúlását, ami Nemecsek halálával váratlanul és feldolgozhatatlanul ér-kezik el.

Rendező/Directed by: Vidovszky György

The goal of the perfor-mance is to introduce the freedom of childhood in which adult roles only add funny model to the boys play. As well as the passing of childhood that accures fast and unresolved with the death of Nemecsek.

Molnár FerencA PÁL UTCAI FIÚK

A HÉTFEJŰ TÜNDÉRLázár Ervin

05.07. 1000 , 1430Csiky Gergely Színház

150’ / 12+ NAGYSZÍNPAD 1370 FT,-

50’ / 5+ AGÓRA 700 FT,-

05.07. 1000Budapest Bábszínház

Lázár Ervin bájos történetében egy különös barátság születésének lehetünk tanúi. Egy csúnyácska csemete a Négyszögletű Kerek Erdő kellős-közepéről indul útnak, hogy Csodaországban felkeresse azt

a különös lényt, akiben ször-nyet lát... De a látszat néha csal.

Rendező / Directed by:Kuthy Ágnes m.v.

In the lovely story of Ervin Lázár we can see the birth of an extraordinary friendship. An ugly child starts his way from the middle of Square-Round Forest in order to find that bizarre creature in Wonderland who he thinks is a monster. But looks can be deceiving.

Fordította/translated by: Perczel Enikő

A Náthán gyermekei Lessing Bölcs Náthánjának újrafogalmazása. Egy 21. századi mese, mely kérlelhetetlen hitvallást tesz a hitek egymás iránti tisztelete, a vallási tolerancia, az emberség mellett.

Rendező/ Directed by: Gigor Attila

Nathans Children is a redefinition of Lessing’s Wise Nathan. It is a 21. Century tale, honoring connections between various religions, their tolerance and humanity.

ΩLYMPOS HIGH SCHOOL

NÁTHÁN GYERMEKEIUlrich Hub

IV. éves bábszínművész osztály vizsgaelőadása

05.07.13.00Színház- és Filmművészeti Egyetem

05.07. 1730Nemzeti Színház

105’ / 10+ PRÓBATEREM ZÁRTKÖRŰ

60’ / 12+ STÚDIÓ 700 FT,-

• odüsszeia egy részben •

Homérosz Odüsszeiája egy utazás története, teli csodás lényekkel, iz-galmas kalandokkal. Érdekes műfaji kísérlet; a tinifilmek találkozása az antikvitással, a musical szembeállí-tása a hexameterrel. Kortárs bábos előadás a XXI. század fiataljainak.

Rendező/Directed by: Tengely Gábor

Odyssey of Homer is a story of travel-ling. It is full of wonderful creatures, exciting adventures. It is an interesting experiment with the genres: teenager movies meet antiquities, musical is crossed to hexameter. A contemporary performance with puppets addressed to young people of the 21st century.

WOLFED DOWNLes Métamorphoses Singulières / Le Grand Parquet / La Cie Graine de Vie:

SZEMENSZEDETT MESE

05.08. 1000 Franciaország (FR)

50’ / 8+ STÚDIÓ 700 FT,-

05.08. 1130Eszme Társulat

45’ / 4+ PRÓBATEREM 300 FT,-

A Grimm testvérek e kevésbé ismert meséje egy fordított világban ját-szódik: egy országban, ahol min-denkinek egy, három vagy öt szeme van. Ahol a két szemmel született Erzsikére ferde szemmel néznek. De talán a kislány jó szíve és bátorsága végül győzedelmeskedik...

Rendező/Directed by: Bartal Kiss Rita

The less known tale of the brothers Grimm takes place in an inversed world: in a country where every-body has one, three or five eyes. Where the others look strangely at Erzsike because of her two eyes. But maybe the good heart and the spirit of the little girl vins the day.

A Piroska és a farkas című mesét min-denki ismeri. Vagy csak azt hiszi, hogy ismeri. A mi Piroskánk csupa fehér. Egy mai kislány, egy naiv bohóc, aki fejest ugrik a Piroska és a farkas című mesébe, hogy elmenekülhessen a fel-színes világból, ami körülveszi.

Rendező/Directed by: Ilka Schönbein

Little Red Riding Hood! Everybody knows it... or rather thinks they know it. Our Riding Hood is all white. She is a modern little girl; a naive clown who absorbs herself into the story of Red Riding Hood to get away from the superficiality she’s hemmed into.

05.08. 1300Szputnyik Hajózási Társaság

ANTIGONÉ

HÜVELYK MATYIFekete Ádám e.h.

Hüvelyk Matyi ugyan nem nőtt nagyra, de helyén van az esze. Fel-kerekedik, hogy szerencsét próbáljon a város dzsungelében, ahol ezer ve-szély és akadály várja. A Grimm test-vérek klasszikus meséje elevenedik meg bábos formában, sok játékkal, humorral és nem várt meglepeté-sekkel…

Rendezte/Directed by: Fige Attila e.h.

Matyi Hüvelyk (like Tom Thumb) hasn’t grown big but his head is screwed on the right way. One day he decides to chance his luck in the big city’s jungle facing a lot of dangers and difficulties. In our performance the classical Grimm tale is brought alive playfully with puppets in a humorous way, with unusual conse-quences…

100’ / 14+ ZÁRTKÖRŰ ELŐADÁS

40’ / 4+ STÚDIÓ 700 FT,-

05.08. 1800Kabóca Bábszínház

A Szputnyik Hajózási Társaság első szín-házi nevelési programja, amely az önálló gondolkodásról szól, arról, hogy legyen saját véleményünk, ne hagyjuk, hogy számtalan kívülről jövő impulzus befo-lyásoljon minket. Mi most saját „kötelező olvasmány“ emlékeinket próbáljuk újra-fogalmazni az előadás segítségével.

Rendező/Directed by: Grigor Attila

This is the first educational theater pro-gram that Szputnyik Hajózási Társaság has created to promote independent thinking. We want to focus on sorting out impulses that come our way so that we could have a better chance of develop an own opinion. Antigone is something that's likely to be familiar to everyone from school. Now we trying to redefine our memories with the help of the performance.

05.09. 1000Hepp Trupp Családi Bábszínház

OSZTÁLYELLENSÉGNigel Williams

BÓDOG ÉS SZOMORILLA

45’ / 4+ AGÓRA 700 FT,-

05.09. 1130Csiky Gergely Színház

60’ / 13+ PRÓBATEREM 300 FT,-

(bábjáték bőröndre és piknikkosárra)Egy kietlen út és egy váratlan találkozás.Egy vándor király – uralkodói feladatok nélkül.Egy kósza tündér – szakirányú varázs-diploma nélkül.Rengeteg kérdés. Rengeteg meglepetés.

Író-rendező/Author-director: Kolozsi Angéla

( puppet show for suitcases and picnic baskets) A bleak road and an unknown encounter.A king without a crown going nowhere.A fairy without magical licensee of pro-fession. Lot of questions. Lot of surprises.

A történet London külvárosában játszódik. Egy olyan osztály diák-jainak iskolai életébe láthatunk bele, akikkel már senki nem tud bánni. „Nekik semmi sem szent”. Honnan jön ez a fogcsikorgató düh, kiábrándultság, kilátástalanság?

Rendezte/Directed by: Tóth Géza

Csiky Gergely Theaters play primarily targets high schoolers. The story takes place in the outskirts of London. We get an insight of a class that nobody can handle. " Nothing is sacred to them". Where does this frustrated rage derive from what causes the disappoint-ment and agony?

NACHTGEKNISTERMike Kenny

HAMUPIPŐKE

05.09. 1500Vojtina Bábszínház

05.09. 1330 Teater Junge Generation (D)

60’ / 6+ STÚDIÓ 700 FT,-

65’ / 5+ NAGYSZÍNPAD 1000 FT,-

Mint minden igazán jó mese, a Ha-mupipőke is többrétegű: míg a kicsik szemszögéből varázslatos tündérme-se tökhintóval, szöcske-kocsissal; a nagyobbaknak romantikus szerelmi történet; a felnőtteknek reményt adó mese arról, hogy a valódi jóság és tisztaság a hamuban is felismerhető.

Rendező/Directed by: Kuthy Ágnes

Like any really good fairy tale, Cin-derella has its many layers to please all ages of its audience. It can be a magical ride in the pumpkin chaise from a youngsters point of view, a love story for the more mature age group, and a hope filled tale for all adults who see the real kindness and pureness hidden in the ashes.

Marie iskolába jár, mégis kistestvérével, Francois-zal egy időben kell kora este ágyba bújnia. Igen mérges tehát, és így esti meséiben csak úgy hemzseg a sok szellem, gonosz bohóc és ott egy em-berevő nő, aki tényleg nagyon hasonlít a mamára. Kiutat kell találnia a borzal-makból, hogy megmenthesse kistestvé-rét.

Rendezte/Directed by: Ania Michaelis

Marie has to go to bed early with his little brother Francois. She is very angry at this so her bedtime stories become frighten-ing. There are many ghosts in them, evil clowns and a women who eats human and looks very much like their mother.She has to find the way out form the nightmares in order to save her little brother.

05.07 1900Bárka Színház

05.08 2000Kabóca Bábszínház

Tasnádi IstvánEAST BALKÁN

Erdős VirágPIMPÁRÉ ÉS VAKVARJÚCSKA

Hogy lehetséges, hogy egy középiskolás lányból egy éjszaka alatt go-go táncosnő lesz? Hogy lehetséges, hogy egy tizennégy éves fiú egy éjszaka alatt négyféle szinteti-kus drogot próbál ki? Nem akarunk ítélkezni. Fő célunk, hogy körbejárjuk a kísértés kérdé-sét, talán felkészítve ezzel gyerekeinket arra, mikor szembe kell nézniük vele.

Rendezte/Deirected by: Vidovszky György

How does it happen that a middle school girl becomes a go-go dancer in one night? How does it happen that a fourteen year old boy tries four different kinds of synthetic drugs in one night? We are not trying to make a judgement. Our main purpose is to analise the questions surrounding temptation, and weather the answers given are enough to prepare our children for these challanges.

Esküvőre készülnek a királyi udvarban: Pimpáré királylányhoz sorra érkeznek a kérők, de egyikük sem olyan fürge, mint Vakvarjúcska. Huss, már el is vitte a királylányt… Mire a sok kaland után visszatér-nek az udvarba, már semmi és senki sem a régi. ..

Rendező/Director: Veres András

Everybody is preparing for a wedding in the royal court: a lot of suitors are arriving to princess Pimpáré but none of them is so quick as Vakvar-júcska. In the wink of an eye he has taken the princess away…When they return after their adventures, nobody remains the same…

ZÁRTKÖRŰ PREZENTÁCIÓ NÉZŐTÉRI BÜFÉ

ZÁRTKÖRŰ PREZENTÁCIÓ NÉZŐTÉRI BÜFÉ

05.10 1800Móricz Zsigmond SzínházLázár ErvinSZEGÉNY DZSONI ÉS ÁRNIKAIgazi mese szeretetről, hűségről, elválásról, egymásra találásról, átváltozásról, feloldozásról. Mese, melyben a szegény, de szabad szellemű és tiszta szívű Dzsoni, meg Árnika, a szépséges, és jólelkű királykisasszony egymásba szeretnek. Lázár Ervin egyik legszebb meséje játékos költőiséggel, látványos kalandok során át tanít meg arra, hogy a másikért olykor áldozatot kell hoznunk, és az is fontos része az elfogadásnak, hogy a másik emberségét mindig, minden-féle testben észrevegyük.

Rendező – koreográfus/Director-coreographer: Ladányi Andrea

This is a tail about real love, loyalty, expectations, the finding of each other, transformation and shrift. A tale in wich the poor but free hearted Dzsoni and Árnika, the beautiful, good soul princess fall in love with each other. One of the most beautiful novels of Ervin Lázár is playfully poetic and packed with spectacular adven-tures that teaches us how to make a sacrifice, a commitment, and also how to find and appreciate the humanness of any living being.

TÁMOGATÓINK

ZÁRTKÖRŰ PREZENTÁCIÓ NÉZŐTÉRI BÜFÉ

INFORMÁCIÓK / INFO

HELYSZÍNEK / VENUES

JELMAGYARÁZAT / LEGEND

60’ / 14+ STÚDIÓ 700 FT,-

Csiky Gergely Színház7400 Kaposvár, Rákóczi tér • Tel: 82 / 528-450

NAGYSZÍNPAD STÚDIÓ PRÓBATEREM

Agóra – Egyűd Árpád Művelődési Központ7400 Kaposvár, Csokonai u. 1.

Tel.: 82/512-228, 512-768, 512-769 • Fax: 82/ 512-774E-mail: [email protected]

AGÓRA

Külső helyszín

Időtartam / Duration Kor / Age Helyszín/ Venue Jegyár / Price

Jegyek / Tickets

JegyirodaKaposvár, Fő utca 7. (Európa Park)

Telefon: 82/511-207, 82/511-208, 82/511-209e-mail cím: [email protected]

www.csiky.hu

ZÁRTKÖRŰ ELŐADÁS

Kiadja/Published by: Csiky Gergely Színház, 2012.Szerkesztette/Edited by: Ádám Gréta és Szemerédi Fanni

Fordította/Transtated by: Attila Pomlényi

55’ / 12+ AGÓRA 700 FT,-

05.09. 1630Soltis Lajos Színház

ÁLOMEVŐK

05.09. 2000Kolibri SzínházLutz Hübner

BUNYÓSSZÍV

60’ / 14+ STÚDIÓ 700 FT,-

Nem könnyű fölfejteni, hogy hányfé-le személyes történetnek, apró ese-ménynek, hányféle mozdulatnak és elszánásnak kellett összetalálkoznia az odaadó és megfeszített munkában – mint valami gyújtólencsében –, hogy ez a különlegesen szép előadás meg-születhessen.

Rendezte/Directed by: Deák Varga Rita

How exciting it was in our childhood to imagine that we are not the little ones anymore but grownups. How exciting it was to put our feet into the shoes of our mother or father, or to try their clothes. That child is still alive and dreams in-side us somewhere, somehow. Let’s hope we can avoid eat up our dreams...

A tizenhat éves Jojót motorlopás miatt közmunkára ítéli a fiatalko-rúak bírósága: egy öregek otthonában kell a szobákat kifestenie. A súlyos agyvérzésen átesett Leo egy fotelban némán ülve hallgatja a fiú szitkozódásait, amiért magára vállalta a bűncselekményt. Az egykori bokszbajnok egy nap váratlanul megszólal... Rendező/ Directed by: Bagossy László

The sixteen year old Jojó is sentenced to do community work for stealing a motor bike. He has to paint rooms in a retirement home. Leo the surviver of a brain haemorrhage sits silently and listens to the boy who strafes for taking responsibility by himself. Till one day the old time box champ speaks up...

05.10. 1000 Kárpátaljai Színház (UA)Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház

A TEKÉNTETES ÚR

55’ / 10+ NAGYSZÍNPAD 1000 FT,-

05.08. 1500KÁVA Kulturális Műhely

120’ / 8-9 NAGYSZÍNPAD 700 FT,-

Schilling Árpád–Sebők BorbálaGUBANC

A mai mese főszereplője egy kisfiú, aki egy képzeletbeli világba kerül, ahol egészen másként működnek a szabályok, mint a megszokott hétköznapok világában. Egyszerre félelmetes és felszabadító ez a világ, ahol újra kell tanulnia, mit jelent az erőszak, a hazugság és az őszinteség, mit jelent jónak és szófogadónak lenni. A színházi részek rendezője/ Directed by: Schilling Árpád

In this fairy-tale a boy gets into an imaginary world, where rules work in a different way than in the well-known everyday world. This world is frightful and liberating at the same time, where he should re-learn what violence means, what is honesty and dishon-esty, what it means to be a good boy.

A Tekéntetes úr meséje egy férfivá avatás története, ahol a nemesúr: Zsadorján János bizony nem szívesen vállalja fel a felelősséget a házassággal kapcsolatban. Egyébként meg észre sem veszi, hogy a feleségnek legalkalmasabb fehérnép ott tipeg körülötte nap, mint nap: az ő szolgája, Juliska.

Színpadra alkalmazta és rendezte/ Adapted and directed by: Gyevi-Bíró Eszter

Zsadorján János a noble man of Hargita has no real intention to take any responsibility in a lawfully wedded life. Neither does he notice that the most appropriate wife would be Juliska, the maid who toddles around him every day.

05.10. 1500Ziránó Színház

50’ / 7+ PRÓBATEREM 300 FT,-

Benedek Elek nyománBABSZEM JANKÓ

05.10. 1630Mesebolt BábszínházPaul Maar

HOPPLÁDA

55’ / 4+ STÚDIÓ 700 FT,-

Borsó és Berci barátok. Az egyik nagy, a másik kicsi. Az egyik hen-cegő, a másik sértődékeny.Egyáltalán nem hasonlítanak, mégis barátok. Egy nap titokzatos idegen érkezése teszi próbára Borsó és Berci barátságát...

Rendezte/ Directed by: Veres András

Borsó and Berci are friends. One of them is small the other is big. One of them is a show off the other is sensitive. They are not alike at all yet their still friends. One day the arrival of a mysterious stranger challenges the friendship of Borsó and Berci.

Hősünk, kicsi létére, nagy segítsége szeretne lenni édesapjának, akinek folyton arra kell ügyelnie, hogy meg-óvja aprócska gyermekét attól, hogy bajba ne keveredjen a nagy segítés közepette. A féltés, óvás ellenére a baj elkerülhetetlen, és nem jár egyedül...

Írta és rendezte/ Author and director: Veres András

Our hero is small, really small with a huge lode of helping spirit towards his father, who constantly needs to be on the look out in order to prevent the small child from getting into mischief, while being the help he is. Regardless of the nurturing and caring trouble is inevitable and does not come by it self...

05.11. 1000 Harlekin Bábszínház

50’ / 7+ STÚDIÓ 700 FT,-

Jeli ViktóriaA HUSZÁRBÓL LETT KIRÁLY

05.11. 1300Nézőművészeti Kft.

120’ / 14+

A GYÁVAÉs van elvonás és van hidegrázás és hátfájás és fogfájás és fejfá-jás és a lábad fáj és minden fáj, aztán van drogambulancia, van rivotril, van depridol, meg re-cept, meg altató, meg nyugtató, ez megnyugtató...

Rendező/ Directed by: Scherer Péter

And there is withdrawal and there is cold sweat and back pain and tooth ache and head ache and your feet hurt and eve-rything hurts. Then there is the drug ambulance, you get rivotril and depridol and get prescrip-tions and tranquilized, you get tranquilized...

Egy királykisasszonyt irigy, gonosz boszorkányok átkoznak meg: addig nem mehet férjhez, míg nem jön egy bátor vitéz, aki ki nem állja három próbatételüket. Mihály, a huszár el is nyeri a királykis-asszony kezét, de az igazi próbák és megpróbáltatások csak ezután kezdődnek...

Rendező/Directed by: Bal József

A princess is cursed by greedy evil witches: she can not marry until a brave valiant completes three challenges. Mihály is the one who wins her heart and freedom but the real challenges still lie ahead...

ZÁRTKÖRŰ ELŐADÁS

05.11. 1300 Ciróka Bábszínház

05.11. 1500Ciróka Bábszínház

PIROS! SÁRGA? KÉK.

20’ / 0-4 STÚDIÓ 300 FT,-

50’ / 5+ NAGYSZÍNPAD 1000 FT,-

Bartal Kiss Rita és Horváth MáriaOKKER ÉS TÜRKIZ

Történetünk hősei Okker és Türkiz az égi híd, a szivárvány őrzői. Jó barátok, de soha nem találkoztak még, mert a szivárvány két végén laknak. Nincs mobiltelefonjuk, internetük, mégis sokat tudnak egy-másról és a világról, mert ismerik a színek titokzatos nyelvét.

Rendező/Directed by: Bartal Kiss Rita

Ochre and Turquoise are the guards of the rainbow. They are good friends but they have never met each other because they live in the two ends of the rainbow. They don’t have mobile phones, nor inter-net, they still know many things about the world, couse they both know the mysterious language of the colours.

– Mi történik akkor, ha Piros!, Sárga? és Kék. egy szép napon találkoznak?

– Hát, összebarátkoznak! – És ha már barátok? – Együtt játszanak, és amikor elfárad-

nak, egymás vállán elszunnyadnak. – Egy házikóban?

Rendező/ Directed by: Az alkotók/The Creators

– What happens, if Red!, Yellow? and Blue. meet each other one shiny day?

– Well, they make friends eachother.– And what if they are already friends?– Then they play together, and when

they get tired, they fell asleep next to each other.

– In a small house?

05.11. 1600Olaszország (IT)

ON / OFFLa Baracca Theater – Testoni Ragazzi

40’ / 1-4 PRÓBATEREM 300 FT,-

05.12. 1000Csiky Gergely SzínházJ. M. Barrie

PÁN PÉTER

120’ / 7+ NAGYSZÍNPAD 1370 FT,-

Pán Péter Sohaországban lakik, és nem hajlandó felnőni. Nem és nem. Jó néhány csillaggal arrébb Wendy és testvérei pe-dig nem akarnak lefeküdni aludni. Nem és nem. Hogy mindez miért fontos? Mert Péter óvatlanul elhagyja az árnyékát, és amikor visszalopózik érte a házba, ak-kor… nos, akkor a gyerekek kirepülnek az ablakon.

Rendező/Directed by: Kelemen József

Peter Pan lives in Neverland and doesn’t want to grow up. No way! Far far away from his home on a planet called Earth Wendy and her little brothers don’t want to go to bed. No way! Why is this all seri-ous? Couse Peter had lost his shadow, and when he creeps into the house get it back… well the children fly away then…

Az előadás egy „kísérletből” született, amely a bölcsődés korú gyerekek fénnyel és sötétséggel való kapcsolatát vizsgálta. Ez egy játék, és egy kis segítség a sötétségtől való félelmük leküzdésére.

Rendezte/ Directed by: Valeria Frabetti

The show developed from an “experiment” carried out in the crèch-es, where we could observe the children’s relationship with light and darkness. It is a game and a way to help them not be afraid of the darkness.

05.12. 1230Méhes Csabaés a Brass In The Five

A RÉZERDŐ LAKÓI

60’ / 4-10 AGÓRA 700 FT,-

05.12. 1400Kolibri SzínházFábri Péter

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

90’ / 8+ STÚDIÓ 700 FT,-

A rézerdő közepén találkozik hat manó. Zenélnek, énekelnek, tán-colnak, mókáznak, kirándulnak, kertészkednek, egy szóval: élik az erdei manók vidám életét. Közben megszelídítenek egy medvét, és nem maradhat el a csiga-teknős derbi sem.

Író, rendező/Author, director: Méhes Csaba, Takács Tibor

In the middle of the Brass Wood meet six elves. They play music, sing, dance, joke, in short: they live their happy life of the Brass Wood Elves. Underway they have fun with a friendly bear, and they also do a Snail-Turtle Derby.

A Szentivánéji álom eredetileg egy tündérmese. A cselekményt tündérek bonyolítják: éjszaka összekeverik a szerelmeseket, sza-márrá változtatnak egy mesterembert, de másnap mindent rendbe hoznak, hogy három pár együtt ünnepelhesse az esküvőjét.

Rendező/Directed by: Novák János A Mids ummer Night's Dream is a fairy tale originally. The plot is carried out by fairys: at night they mix up the lovers, someone is turned into a donkey, but all this has to be fixed before the triple wedding the very next day.

THE BOAT AND THE MOONLa Baracca Theater – Testoni Ragazzi

40’ / 1-4 PRÓBATEREM 300 FT,-

05.12. 1600Olaszország (IT)

05.12. 1900Csiky Gergely Színház

Tasnádi István FINITO

VI. KAPOSVÁRI

NEMZETKÖZI GYERMEK-ÉS IFJÚSÁGI

SZÍNHÁZI ASSITEJ BIENNÁLÉ

BIENNÁLÉ DÍJKIOSZTÓ

150’ / 12+ NAGYSZÍNPAD

AZ ASSITEJ MAGYAR KÖZPONT

ÉS A CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ

SZERVEZÉSÉBEN

KAPOSVÁR 2012. MÁJUS 7-12.

Egy gőzös hajó álmában táncol a halakkal, csillagokkal beszélget, játszik egy pelikánnal és meghallgat egy bálnát. Azt akarja tudni, hogy kell elhagyni a tengert, hogy hajózzon a holdig? Rendezte/ Directed by: Bruno Cappagli and Valeria Frabetti

A boat and its pipe dream. It dances with a fish, talks to the stars, plays with a pelican, listens to a whale... It asks for help and direc-tions. It wants to know how to leave the sea and sail to the moon?

Blondin Gáspár elvesztvén életkedvét bezárkózik a kerti budiba, és erőteljesen szuicid alkattá válik. Felbolydul erre a falu, és mikor betoppan Pál, a médiaszemélyiség is, hogy élő adásban közvetítse Gazsi öngyilkosságát, végképp eluralkodik a káosz…

Rendezte / Directed by: Göttinger Pál

Gáspár Blindin loosing his willingness to live shuts himself to the loo, and wants to commit suicide. Everybody wants to be there and on the top of that the celebrity arrives to make a live suicide show…

VI. KAPOSVÁRI

NEMZETKÖZI GYERMEK-ÉS IFJÚSÁGI

SZÍNHÁZI ASSITEJ BIENNÁLÉ

AZ ASSITEJ MAGYAR KÖZPONT

ÉS A CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ

SZERVEZÉSÉBEN

KAPOSVÁR 2012. MÁJUS 7-12.