irodalmi-kulturÁlis folyÓirat Ára250 ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf ·...

20
IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT KÜLÖNSZÁM 2013. JÚNIUS ÁRA 250 Ft Kétéves az Érdi IRKA! Hurrá! Nagyszerű! Na, és? Ez igen, így tovább! Bizony, nem kell lehunynom a szemem, hogy halljam magamban e felkiáltásokat. – Hurrá! – mondják halkan és hangosan is néhányan IRKÁ-s klubtársaink közül. Akaratlanul is magam előtt látom arcukat, kedves mosolyukat, s hallom hangjukat… Bizony, bátran kiálthatnak hurrát akkor is, ha ez akár ön- dicséretnek is tűnhet..., mert ahogy a lap főszerkesztője a Beköszöntő cikkében írta: „Nincsen szégyenkezniva- lónk.” Bizony nincsen – jegyzem meg bátran –, hiszen e második születésnapon a harmadik évfolyam második számát tarthatja kezében a tisztelt olvasó. Hurrá, és köszönjük! – írom őszintén szerkesztőbi- zottsági társaim nevében is. Mert tényleg köszönjük a klubtagok lelkesedését, önzetlen segítségnyújtását, és fo- lyamatosan érzékelhető, őszinte örömüket. Hiszen iga- zából ezért végezzük vállalt feladatainkat! – Nagyszerű! – kiáltják sorban azok az irodalombarátok, akik örömmel és természetes kíváncsisággal vették ke- zükbe 2011 júniusában az Érdi IRKA első számát, és a további (hét) lapszámot is. Hiszem, hogy örömmel találkoznak újságunk hasábjain az ismeretlen és az is- merős, esetleg időközben kedvenceikké vált kortárs szer- zők alkotásaival. Köszönjük, hogy a lap előfizetőivé váltak, s hogy fontosnak tartják e kulturális folyóirat létét. Ugyanis erről vallanak olvasói leveleik, és köszön- jük bátorító szavaikat! – Na, és? – motyogják orruk alatt néhányan, akik talán egy fabatkát sem adtak volna két éve, hogy e lap máso- dik születésnapját is megélheti. Köszönjük, mert ezen megjegyzésüket mi a klubunk elismerésének halljuk... – Ez igen, így tovább! – mondják az őszinteség hangján, akik hittek e közösségben, akik az elmúlt két évben így-úgy támogatták ezt az irodalmi kezdeményezést. Kö- szönjük, és kérjük továbbra is segítségüket, támogatásu- kat... Bizony két éve már annak, hogy az érdi Irodalomkedve- lők klubjának tagjai létrehozták az Érdi IRKA irodalmi- kulturális folyóiratot. Mi kellett a megvalósításhoz? Csu- pán lelkesedés, határozottság, és huszonkét alapító tag anyagi hozzájárulása. S hogy kik ők? Íme a névsor: Bartos Csilla, Daróci Attila, Daróci Lajosné, Gróf Mária, Győri Gábor, Győri Zoltán, Győriné Hanyecz Angéla, Habos László, Kará- csony István, Kiss Gábor, Kósa Márta, Kovács Gábor, Kreischer Kornélia, Nagy Sándor, Rinyai László, Somfai István, Szabó Aida, Szabó Imre, Temesi Éva, Tilingerné Gerlei Ilona, Tiszaörsi Nagy Zoltán, Zsoldos Károlyné. Megjelent! Itt az új irodalmi-kulturális folyóirat, az Érdi IRKA olvashattuk az Érdi Lap 2011. június 30. számá- ban, s ezzel akarva-akaratlanul a város kulturális éle- tének részévé vált folyóiratunk. Miért az Érdi IRKA címet választottuk? Mert az érdi IRodalomkedvelőKAlkotásai olvashatók benne. Az IRKA-logó, mely Mezőfi Virág alkotása, a közösség védjegyévé vált. Jelen van az Érdi IRKA folyóiraton, az Érdi IRKA Antológián, az Érdi IRKA zsebkönyveken, a kiadott könyveken, az IRKÁ-s rendezvények meghí- vóin, s az irodalmi pályázatok oklevelein és az Érdi IRKA Irodalmi Díj plakettjén is. Szerény véleményem szerint értékes és irodalmi élmé- nyekben gazdag két esztendőt tudhatunk magunk mö- gött. Szeretném ezúton is megköszönni mindenkinek munkánkhoz nyújtott segítségét. Nagy fába vágtuk a fej- szénket, de úgy érzem – az elvégzett munka láttán –, elé- gedetten állhatunk meg (kicsit homlokot törölni) ünnepelni. Bevallom, örömmel csatlakozom a születésnapi torta gyertyáit elfújni igyekvő irodalombarátok csoportjához. Ott állva majd – ahogyan szokás – behunyt szemmel, mint az ünnepeltek egyike, kívánni is fogok a mi Érdi IRKÁ-nknak... Habos László szerkesztő

Upload: others

Post on 11-Oct-2020

5 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

IRODALMI-KULTURÁLISFOLYÓIRAT

KÜLÖNSZÁM2013. JÚNIUS

ÁRA 250 Ft

Kétéves az Érdi IRKA!Hurrá! Nagyszerű! Na, és? Ez igen, így tovább!Bizony, nem kell lehunynom a szemem, hogy halljammagamban e felkiáltásokat.– Hurrá! – mondják halkan és hangosan is néhányanIRKÁ-s klubtársaink közül. Akaratlanul is magam előttlátom arcukat, kedves mosolyukat, s hallom hangjukat…Bizony, bátran kiálthatnak hurrát akkor is, ha ez akár ön-dicséretnek is tűnhet..., mert ahogy a lap főszerkesztőjea Beköszöntő cikkében írta: „Nincsen szégyenkezniva-lónk.” Bizony nincsen – jegyzem meg bátran –, hiszen emásodik születésnapon a harmadik évfolyam másodikszámát tarthatja kezében a tisztelt olvasó.Hurrá, és köszönjük! – írom őszintén szerkesztőbi-zottsági társaim nevében is. Mert tényleg köszönjük aklubtagok lelkesedését, önzetlen segítségnyújtását, és fo-lyamatosan érzékelhető, őszinte örömüket. Hiszen iga-zából ezért végezzük vállalt feladatainkat!– Nagyszerű! – kiáltják sorban azok az irodalombarátok,akik örömmel és természetes kíváncsisággal vették ke-zükbe 2011 júniusában az Érdi IRKA első számát, és atovábbi (hét) lapszámot is. Hiszem, hogy örömmeltalálkoznak újságunk hasábjain az ismeretlen és az is-merős, esetleg időközben kedvenceikké vált kortárs szer-zők alkotásaival. Köszönjük, hogy a lap előfizetőivéváltak, s hogy fontosnak tartják e kulturális folyóiratlétét. Ugyanis erről vallanak olvasói leveleik, és köszön-jük bátorító szavaikat!– Na, és? – motyogják orruk alatt néhányan, akik talánegy fabatkát sem adtak volna két éve, hogy e lap máso-dik születésnapját is megélheti. Köszönjük, mert ezenmegjegyzésüket mi a klubunk elismerésének halljuk...– Ez igen, így tovább! – mondják az őszinteség hangján,akik hittek e közösségben, akik az elmúlt két évbenígy-úgy támogatták ezt az irodalmi kezdeményezést. Kö-szönjük, és kérjük továbbra is segítségüket, támogatásu-kat...Bizony két éve már annak, hogy az érdi Irodalomkedve-lők klubjának tagjai létrehozták az Érdi IRKA irodalmi-kulturális folyóiratot. Mi kellett a megvalósításhoz? Csu-pán lelkesedés, határozottság, és huszonkét alapító taganyagi hozzájárulása.S hogy kik ők? Íme a névsor: Bartos Csilla, DaróciAttila, Daróci Lajosné, Gróf Mária, Győri Gábor, GyőriZoltán, Győriné Hanyecz Angéla, Habos László, Kará-csony István, Kiss Gábor, Kósa Márta, Kovács Gábor,

Kreischer Kornélia, Nagy Sándor, Rinyai László,Somfai István, Szabó Aida, Szabó Imre, Temesi Éva,Tilingerné Gerlei Ilona, Tiszaörsi Nagy Zoltán, ZsoldosKárolyné.

Megjelent! Itt az új irodalmi-kulturális folyóirat, az ÉrdiIRKA olvashattuk az Érdi Lap 2011. június 30. számá-ban, s ezzel akarva-akaratlanul a város kulturális éle-tének részévé vált folyóiratunk.Miért az Érdi IRKA címet választottuk? Mert az érdiIRodalomkedvelőK Alkotásai olvashatók benne.

Az IRKA-logó, mely Mezőfi Virág alkotása, a közösségvédjegyévé vált. Jelen van az Érdi IRKA folyóiraton, azÉrdi IRKAAntológián, az Érdi IRKA zsebkönyveken, akiadott könyveken, az IRKÁ-s rendezvények meghí-vóin, s az irodalmi pályázatok oklevelein és az ÉrdiIRKA Irodalmi Díj plakettjén is.

Szerény véleményem szerint értékes és irodalmi élmé-nyekben gazdag két esztendőt tudhatunk magunk mö-gött. Szeretném ezúton is megköszönni mindenkinekmunkánkhoz nyújtott segítségét. Nagy fába vágtuk a fej-szénket, de úgy érzem – az elvégzett munka láttán –, elé-gedetten állhatunk meg (kicsit homlokot törölni)ünnepelni.Bevallom, örömmel csatlakozom a születésnapi tortagyertyáit elfújni igyekvő irodalombarátok csoportjához.Ott állva majd – ahogyan szokás – behunyt szemmel,mint az ünnepeltek egyike, kívánni is fogok a mi ÉrdiIRKÁ-nknak...

Habos Lászlószerkesztő

Page 2: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

2 ÉRDI IRKA

Az érdi Irodalomkedvelők klubja

ÍÍggyy kkeezzddőőddöötttt......

Évekkel ezelőtt én már találkoztam az Irodalomkedve-lők klubjának tagjaival.Csak nem ismertük fel egymást!Dinnyés Jóska „daltulajdonos” barátunk megénekelte azegész történelemkönyvet azon a rendezvénysorozaton,amelyen – osztályfőnökként és egy iskolaújság főszer-kesztőjeként – az akkori lelkes osztályommal (de szíve-sen gondolok ma is rájuk!) részt vettem, és ott ültünk egysorban a klubtagokkal…Ha valaki akkor azt mondja, hogy egyszer én leszek avezetőjük ezeknek az embereknek – igencsak leesik azállam…Kár, hogy nem sejlenek fel az arcok. Talán teljesen kicserélődött azóta az egész tagság. Vajon hová lettek a régiek, azok az alapító tagok, akikmár nem járnak a mostani klubba?A magánélet hozta-e a változást, a váltást vagy a kritika?Ha Mód Lajosné nem vezetheti, akkor nem kell senkimás? Neki köszönhetjük, hogy megalapította Érden ezt a klu-bot: ne kelljen elutaznia senkinek más városba, hogy iro-dalomszerető és - művelő emberekkel találkozzék, le-gyen helyben is ilyen fórum.Bízom benne, hogy örülne, ha látná, hová fejlesztettük azötletét…Élénken emlékszem arra foglakozásra, amikor HabosLászló megjelent, és előadta: ne siránkozzunk, hogynincs anyagi segítség, nekünk kell a klub sorsát, életét akezünkbe vennünk, ne várjunk máshonnan a támoga-tásra. Intézzük mi magunk a klub pénzügyi helyzetét. A végeredmény ismeretes: nemcsak felolvasunk, hanemsaját újságunk van, színvonalas irodalmi műsorokat szer-vezünk, könyveket adunk ki, bemutatókat tartunk, rend-szeresen jelen vagyunk a médiában, és meghatározószerepünk van a város irodalmi életében. Valódi közös-séggé alakultunk, egyre bővül a tagság, az érdeklődőkköre…Bartos Csilla kért fel néhány éve a klub vezetésére. Őtazóta a hivatás, a kötelesség más területre szólítottaazóta, de hálával gondolok rá, hogy engem választott. Ugye felnőttem a feladathoz, és beváltottam a hozzámfűzött reményeket?

Daróci Lajosné 2000-ben jöttem Érdre. Kerestem a lehetőséget, hogyközösségbe kerüljek. Először az egyik nyugdíjas klubbamentem, de hiányérzetem volt, így tovább kerestem.Rátaláltam az időközben megalakult irodalmi klubra aMűvelődési Házban, melynek vezetője Mód Lajosnévolt. Az ő sajnálatos halála miatt féltem, hogy a ked-vemre való közösség széthullik, de igaz örömömre nemígy történt.A 10-15 fő átvészelte a kritikus időszakot, és a Gondvi-selő segítségével csodás új klubvezetőt kaptunk Daró-ciné Mártika személyében, aki tele aktivitással vette átaz Irodalomkedvelők klubjának vezetését, és a létszámnem fogyott, hanem egyre növekedett.

-- aahhooggyy éénn llááttoomm......

Ennek a nagyon rokonszenves társaságnak talán azegyetlen „nem alkotó” tagja vagyok, munkájukat és ösz-szejöveteleiket mint a POLY-ART Alapítvány vezetőjefigyelemmel kísérem és – lehetőségeimhez mérten – tá-mogatom. Rövid időn belül igazi alkotói közösség for-málódott hozzáértő, odaadó, lelkesítő vezetők – DaróciLajosné tanárnő, Habos László és Győriné Angéla –valamint mintegy húsz lelkes, sikerekre, örömökre éstársaságra vágyó, az irodalom iránt mélyen elkötelezetttag részvételével. A klub tevékenységének és sikereinekhíre hamar átlépte városunk határait: tehetséges és érté-kes alkotókkal bővült a kör, jöttek Ercsiből, Tárnokról,Százhalombattáról, Szigetszentmiklósról… Alig két évalatt az események és eredmények egész sorával büsz-kélkedhetnek:irodalmi folyóiratot alapítottak IRKA cím-mel, pályázatokat hirdettek és díjaztak, szerzői esteket ésévfordulós ünnepségeket rendeztek, klubtagjaik köteteitjelentették meg. Öröm látni, ahogy lelkesednek egymássikereiért, ahogy önzetlen jó szándékkal bírálják, segítiktársaik írásait. Kiváló kapcsolatokat létesítettek a médi-ával: a városi televízió és a sajtó szívesen és részletesentudósít eseményeikről. Talán nem túlzó a kissé lírai fo-galmazású véleményem: értékes és értelmes tevékeny-ségükkel Érd „kulturális kertjében” új virág nyílott.A POLY – ART Alapítvány és az IRKA alkotóközössé-gének együttműködése ígéretes mindkettőjük jövőjénekfejlődéséhez.

Somfai István

Page 3: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

ÉRDI IRKA 3

Kíváncsisággal vegyes érzésekkel látogattam el az érdiIrodalomkedvelők klubjába 2010 tavaszán. Vajon tud-evalami újat nyújtani még egy újabb Kör.Rendszeres látogatója voltam a Krúdy-körnek, a Kláris-nak, az I. kerületi Irkának. Minden hónapban ott voltama Zila cukrászda kávéházi esték és a Csepeli TamásiLajos olvasó munkásklub irodalmi összejövetelein, és is-mertem a budaörsi Rímkovácsokat, XI. ker.-i és a Fé-nyes tollazat irodalmi klubot is.Tudott. Harmadik éve vagyok rendszeres látogatója azegykor kicsi, de egyre bővülő társaságnak. Olyan kö-zegbe kerültem, ahol pezsgő irodalmi élet folyik, nagyonlelkes, tehetséges, fiatalabb és idősebb aktív résztve-vőkkel. 2011-ben a közösség újság kiadását szavaztameg, melyben a klubtagok és alkotásaik bemutatása tör-ténik. A lap Érdi IRKA, irodalmi-kulturális folyóiratcímmel jelenik meg negyedévente, felelős szerkesztőjeaz irodalmi kör agilis, lelkes vezetője: Daróci Lajosné.Tördelő szerkesztője, összeállítója és gondozója: az em-berség, segítőkészség mintapéldája Habos László.A gazdasági és adminisztrációs feladatokat Győriné An-géla végzi, akinek hihetetlen energiája, odafigyelése, se-gítőkészsége Laciéhoz hasonlóan példaként állítható.A lap megjelenése óta ismertségünk lett, ha csak szűkkörben is, és ez inspiráló hatású. 2012. évben a tagokkönyveket jelentettek meg, társszerzőkként és magánki-adásban is. Könyveiket ünnepélyes keretek között nyil-vános könyvbemutatókon a nagyközönség ismegismerhette.Az érdi Irodalmi klub tagjai, tagtársaim nevében is kö-szönetet mondok az irodalmi lap szerkesztőinek minő-ségi munkájukért, az alkotóknak színvonalas műveikértés az olvasóknak érdeklődésükért az olvasásunkra for-dított időért.

Kreischer Nelly

Mikor elkezdtem lejárni az Irodalomkedvelők klubjába,egy olyan közösségre találtam, akik azon túl, hogy meg-hallgatják egymás műveit és elismerik egymás képessé-geit, egy összetartó, szeretetteljes társaság.Sokféleképpen próbálunk egymásnak örömet okozni.Erre találtuk ki a különféle pályázatokat, versenyeket,szavazunk egymás műveire. Habos László ötlete volt azÚjság, ahol mindenki megmutatkozhat saját választásúműveivel, még diákok is./Sok ígéretes tehetségnek ez az első lehetősége!/ A be-mutatkozási lehetőségen túl teret nyújtunk a képzőmű-vészet terén is amatőr festőknek, keramikusoknak,szobrászoknak, grafikusoknak. Az IRKA újság egyreszínvonalasabb, élvezet olvasni kívülállóknak is. Érd ésvonzáskörzetében meglepően sok tehetséges ember él ésalkot. Nekik nyújt megjelenési lehetőséget az IRKA,ebben az önző világban. Köszönet minden résztvevőnek,beleértve a lektort és a nyomdát is.

Temesi Éva

Ami számomra egy másik öröm, hogy a generációk min-den skálája együtt van a tinédzserektől a nyolcvan felet-tiekig. Tapasztalatból tudom, hogy az életképességegyik feltétele ez, arról nem beszélve, közben gyako-

rolhatjuk egymás kölcsönös megbecsülését, kritikáját éselismerését kortól függetlenül. Aztán csatlakozott hoz-zánk Habos László, aki több száz lóerős motorként se-gített a vezetésnek, és sokunkat aktivizált, önmagát nemkímélve.A kezdeti támadások szerencsére nem züllesztettek,hanem többeket inkább fokozott cselekvésre ösztönöz-tek. Örömömre szolgál, hogy a társaság tagja vagyok.

Gróf Mária

Page 4: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

4 ÉRDI IRKA

Itt elöljáróban közlöm, hogy nem az exbibicionizmusrólírok, ami alatt általában a beteges önmutogatást értjük.A 21. század eleji személyi számítógép (PC) és az„okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világtudjon rólunk a facebook és más közösségi oldalak hasz-nálatával. Az ősember füstjel kommunikációjától ide ju-tott az emberiség.Ősidőktől igényelte az ember a hírt, a kíváncsiság és is-meretszerzés igénye ma már szinte korlátlanul kielégít-hető.Mi ösztönöz bennünket arra, hogy megmutassuk ma-gunkat a világnak? Ötgyerekes nagycsaládi ünnepi ebéd-nél a beszélni alig tudó kicsi unokám megszólalt, hogy„halló, én is itt vagyok”. Azt jelentette vegyük észre, fog-lalkozzunk vele is. Sok mindenre vagyunk éhesek: első-sorban szeretetre, megértésre, hitre. Több más éhségünkmellett elismerésre is, ezért akarjuk megmutatni ma-gunkat.

megvan a maguk sorsa. Harmadik helyre a pedagógushivatást soroltuk. A kiváló tanáregyéniség önmagát isadja tudásának közvetítésekor. Megmutatja önmagát,amikor kultúrát, szeretetet és jóságot sugároz tanítványaifelé. Folytathatnám még ezt a rangsort; festők, szobrá-szok és a hivatásukat jól végző orvosok, de általábanminden alkotó embert ösztönöz, hogy megmutassa ön-magát, és amit tud. A PC-men, a Google-n „szörfözve” találtam még erről atémáról érdekességeket: a graffitik készítői többnyirerendezett anyagi körülmények közt élő fiatalok, akik„nem szándékos károkozás” céljából, hanem önmegmutatás miatt követik el tettüket. Egy hastáncot kedvelő nővel készített interjúból idézve:minden táncban megvan az önmegmutatás lehetősége,de a nőiségnek olyanfajta megmutatási lehetősége vana hastáncban, amit sehol másutt nem láttam, semelyikmás táncban. Amikor videókat kezdtem el nézni, külön-böző külföldi tanárok videóit, láttam olyat, hogy száz-húsz kilóval simán táncolnak. Gyönyörűségesen,kecsesen. Nem érzed, hogy 120 kiló van az emberben,hanem azt érzed, hogy nő 100 százalékosan. Na és ezerőt adott ahhoz, hogy én táncoljak tovább.Klubtársaim versfelolvasó önmegmutatása jut errőleszembe, mert nem egyformák a képességek, vannak ki-fejezetten művészi versek, de szerintem elhangzanak„fűzfapoéta” kategóriába sorolható művek is. Ezzel nemkívánom megsérteni senki hiúságát, különben ezért nemelemezzük egymás műveit, nehogy a kritika miatt sér-tődés legyen.Mióta itt klubtag vagyok, de már az első magánkiadásúkönyvem megjelenésétől küzdök a hiúságom ellen.Mondom magamnak, hogy legyek szerény, mert sokatkell még tanulnom az írásmesterséget. Barátaimtól építőkritikát várok, másoktól a dicséret jólesik, legyezgeti hi-úságomat.Gondolom, minden klubtársam azért jön szívesen – ésegyre többen vagyunk –, mert itt megmutathatja önma-gát, szeretetet kaphat és adhat, vagy új barátokat szerez-het.

Kimmel István

Nem vagyok hivatott értékelni írásodat, de mélyenegyetértek gondolataiddal, melyekben a megmutatkozásvágyáról, az emögött rejlő hiúságról, érzékenységről ésa közösség alkotásra serkentő értékeiről szólsz. Magam

Itt ülök 2012. október 12-én az Érdi IRKA-kKlub ösz-szejövetelén az egyik sarokban, és szemben velem anyugdíjas korosztályom nő- és férfitagjai, köztünk két-három középkorú, a korelnök 83 éves. Mindenki mutatmagából valamit, felolvassa versét vagy prózáját. Ré-szünkről az elismerés kifejezése a taps mértéke és „hő-foka”. Mindenki külön egyéniség, többen izgulnak,hadarva olvassák fel művüket, de olyan is van köztünk,akitől tanulhatjuk a szép magyar beszédet, a szavak he-lyes kiejtését.A létszám mutatja, hogy igény van erre a klubra, kell abarátkozás és a szeretetigény kielégítése a „hasonsző-rűek” társaságában.Egy baráti beszélgetésen rangsoroltuk, hogy mely fog-lalkozások vagy hivatások képviselői a leghiúbbak, alegjobban törekvő magamutogatók. Első helyre a színé-szek kerültek. A művészetüket ez a belső kényszer telje-síti ki. Ez a művészet azonban mulandó, mert példakéntemlítve, csak az 1950-es évek színházlátogató korosz-tályai emlékeznek Honthy Hanna Csárdáskirálynő sze-repére. Több művész előadása elveszett, csak a még élőnézők emlékeiben maradt meg, mert akkormég nem örökített meg minden színházi művet a televí-zió vagy a rádió. Más a filmművészet, a régi filmek isfelújíthatók ma már.Második helyre az írókat, költőket tettük, az újságírókatis ide sorolva. Ezek a művészetek már maradandók, azókori latin mondás szerint a szó elszáll, az írás megma-rad. Kérdés, hogy mennyi ideig, mert az újsághírek „ké-részéletűek”, és a könyveknek, a versnek és prózának is

Page 5: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

ÉRDI IRKA 5

IIRRKKAA mmiinntt aabbllaakk ééss ttüükköörr

Ablakot nyitottunk a világra. Már második éve tudatjuk,hogy élünk és alkotunk, amit a bőség szarujával ékesí-tett kecses női fejet ábrázoló szimbolikus logónk, Me-zőfi Virág Múzsa c. alkotása szintén jelképez. Fontosdolognak tartom, hogy egy városban aktív irodalmi élettevékenykedjen, mégha nem is profik vagyunk, és errőlértesüljenek az ott élők. Havonta egy alkalom kevés, de a folyóiratunkkal –amely tükörként szolgál –, megnyújtjuk az összejövete-lünket, egymás és műveiknek a megismerésérét. Egyírás nyomtatásban való megjelenése mindig megtisztelőés felemelő érzés.Örülök, hogy a képzőművészek alkotásaikkal még szí-nesebbé teszik, ill. fokozzák a színvonalat.

Szabó Aida (Jampa drolma)

Bevallom, mikor első alkalommal kerültem a klubba,egészen mást kaptam, mint amire számítottam. Azt gon-doltam, olyan emberekkel fogok találkozni, akik szeret-nek olvasni, igénylik, hogy ez esztétikai élménytjelentsen, és úgy érzik, ezt az élményt másokkal is megkell osztaniuk. Ezzel szemben, bár a tagtársakra az előb-biek is igazak, egy alkotó közösségbe kerültem, ahol ottkellett maradnom, noha én magam nem vagyok (még?)alkotó, de a társak alkotásai olyan friss, eleven élmény-ként hatnak, amiről kár lenne lemondani. Az élő érdi iro-dalomba, irodalmi életbe kerültem, mely "hivatalosstátuszát" tekintve csupán amatőr irodalom, de irodalmiestjeinknek és tagtársaink köteteinek színvonala erősenfeszegeti ezt a besorolást. Legutóbbi pályázatunk pá-lyaműveinek bírálatakor fogalmazódott meg bennem:büszke vagyok, hogy ennek az alkotó-közösségnek tagjalehetek.

Vikár János

is sokat köszönhetek mindezeknek, és úgy gondolom,azonosan vélekedünk arról, hogy a fűzfa is fa. Mindenalkotás érték, mert általa betekinthetünk barátaink, em-bertársaink lelki- és gondolatvilágába. Természetes,hogy egy ilyen jellegű klubban sokféle fát ültetünk el,azt gondolom, legfőbb érték maga az ültetés! Mint ahogytapasztaljuk is, minél több alkotás keletkezik, annál na-gyobb az esély, hogy kincsek is akadjanak közöttük. Sza-porodjék tehát klubunk és az IRKA erdeje, ültessünk ésvessünk! Hogy melyikünk kezei alól kerül ki igazi mű-alkotás, az élet majd eldönti. Neked és mindnyájunknakkívánok ehhez sok erőt, egészséget, sikereket!

Kovács István

Az érdi RKA-klub számomra hovatartozást jelent. Iro-dalmi identitásomat erősítettem meg avval a döntésem-mel, hogy beléptem ide. Volt tanárnőm, Majorné Julikanéni invitálására kerestem fel ezt az irodalmi kört. Mártöbb helyen publikáltam, de nem volt úgynevezett "iro-dalmi otthonom". Nagyon szívélyesen fogadtak. Elfo-gadtak, és most már majd két év távlatából bátranállíthatom, hogy befogadtak. Itt személyes kapcsolatokalakulnak, alakultak ki. Nem számítógépen keresztülfolynak a munkák. Ez egy igazi alkotó közösség a klasz-szikus értelemben. Ha úgy tetszik ez az érdi irodalmiműhely. Azt gondolom, hogy irodalmi tevékenységünk,amit írótársaimmal és a vezetőséggel végzünk, már régtúlnőtt az önképző kör keretein, és korántsem öncélú fel-olvasásokból áll. Sok kulturális rendezvény fűződik azIRKA-klub nevéhez. Ezeket többnyire az érdi SzepesGyula Művelődési.Házban rendezzük, sokszor az érditelevizió jelenlétében. Rendszeresen hallatunk magunk-ról az Érdi Lapban is, amely nem megvetendő 12 000példányszámban jelenik meg. És saját újságunk, könyv-kiadványaink, zsebkönyvsorozatunk is fémjelzi jelenlé-tünk létjogosultságát az irodalom széles palettáján. Min-dent egybevetve azt gondolom, mi itt az IRKÁ-banrészesei vagyunk a kultúra terjesztésének, színvonalasírásainkkal, rendezvényeinkel. Amolyan egy mindenki-ért, mindenki egyért alapon dolgozunk ezen, rendületle-nül. És azt hiszem nem hiába...

Móczár Csaba

Page 6: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

6 ÉRDI IRKA

Érdi IRKA vers- és prózaíró pályázat, 2011.

SZERETET, BARÁTSÁG, KÖTŐDÉSEK

témakörben hirdetett vers- és prózaíró pályázatot az ÉrdiIRKA irodalmi és kulturális folyóirat szerkesztősége2011 őszén.

Figyelemre méltó – és egyben örömteli –, hogy a szerzőka témát sok szemszögből közelítették meg. Olvashattunkírásokat a szülői házhoz, a család tagjaihoz, a barátok-hoz, a szülőhelyhez, a hazához való kötődésről. A témasugallta a gondolati – érzelmi gazdagságot, amelyet azalkotók többsége magas szinten bontott ki. Az őszinte,helyenként megható szavak között ott bujkált a köve-tendő példa, a mindenki számára bölcs tanulság. A nyelvimegformálást sem érheti kifogás, igényes szóhasználat,gördülékeny stílus, egyéni jelzők és szókapcsolatokszinte minden műben fellelhetők voltak.

Somfai Istvána bíráló bizottság egyik tagja

A DÍJAZOTTAK

Versíró kategória: I. helyezést ért el: Szabó Aida (Mesterünk)II. helyezést ért el: Habos László (Karácsony)III. helyezést ért el Bozó Patrik (Nagyapámhoz)

Különdíjban részesült: Temesi Éva (Hiányérzet)

Nívódíj Oklevelet vehetett át:Kósa Márta (Utóirat Anyámnak) Kreischer Kornélia (Helyzetkép).

Dicsérő Oklevélben részesült:Dósa Loretta (Nincs mit tenni?)Májer József (Az Univerzum peremén)Schmidt Györgyi (Emlékszel)Szabó Imre (Édesanyámra emlékezem)

Prózaíró kategória: I. helyezést ért el: Habos László (Könnyek nélkül)II. helyezést ért el: Votin József (Késő ősszel, tél előtt)II. helyezést ért el: Kovács Gábor (Paraszti sors)III. helyezést ért el: Kimmel István (Gyermekkoromnyarai).

A fődíjatSzabó Aida vehette át (Gyermekvarázs-emlékvarázs)

A beszámolót lásd: Érdi IRKA II. évf. 1. szám

Haikuíró pályázat

Az Irodalomkedvelők klubja haikuíró pályázatot hirde-tett tagjai számára.

Mi is a haiku?A haiku a pillanat költészete. Szántai Zsolt költőt idézve:

„Tizenhét szótag?Ennyi is elég lehet –

világ van benne.”

A klub tagjai közül kilencen indultak a meghirdetett haikupályázaton. A két adott szó, amit a haikunak tartalmaznia kellett: „KIKELET” és „BÉKE” volt.

A zsűri úgy döntött, hogy a beérkező pályaművekből2 fő első helyezést kap: Temesi Éva és Habos László és2 fő második helyezést: Kreischer Nelly és MóczárCsaba részére ítélte. A beszámolót lásd: Érdi IRKA II. évf. 2. szám

Page 7: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

ÉRDI IRKA 7

Haibuníró pályázat

ÉRTÉKELÉS

2012 nyarán meghirdetett haibunpályázatra, talán aműfaj kissé ismeretlensége, idegensége miatt a klubta-gok közül csak hárman pályáztak. Még az irodalmat ked-velőknek is szokni, barátkozni kell ezzel a műfajjal, amitMacuo Basó (japánul: 松尾 芭蕉, Hepburn-átírással:Matsuo Bashō) (Ueno, 1644 – Oszaka, 1694. november28.) japán haikuköltő teremtett meg. Basó élete során ötútinaplót írt, melyek közül világszerte legismertebb azOku no hoszomicsi („Keskeny út északra”) című műve,amelyet 1689. május 16-án kezdődő, 150 napig tartóvándorútján írt. A Keskeny út északra nemcsak a leg-jobban sikerült Basó-mű, de a klasszikus japán irodalomegyik legfontosabb alkotása is egyben, és szinte mindeneurópai nyelvre lefordították.Mi is dicsekedhetünk egy csodaszép kiadvánnyalÉSZAK ÖSVÉNYEIN címmel, Vihar Judit – végig-járva ezt az utat – szerkesztett és fordított, és amit NagyZ. László fényképei ékesítenek.

„SOLARIS” jeligével: I. helyezett: HABOS LÁSZLÓ

Szépen kibontott haiku.Íve, stílusa, stilisztikája remek.Íve lebeg, levegőben maradó, fokozódó érzés.Felfelé ívelő: kirekesztettség, vágy, remény érzése,közös gondolat érlelődése, szemkontaktus, kérdés ésa testbeszéd párhuzama, Tetőfok: öröm: felhőtlen mo-soly (tetszett, hogy itt köszönt vissza a haiku csattanója!),fokozódik, tovább lebeg a tetőfok: „övé a labda,gól!”Még erősödik a tetőfok, és ezzel elvágva, remek! „Gól,gól, hurrá!”Kifejező, szép megszemélyesítés: „gyermeteg mosolyá-ban ismét a reménykedés vonásai rajzolódtak ki.”„Lassan hátrafordult, a pöttyös labda kiesett a kezé-ből…:” páratlan megoldás a kapcsolatteremtésre, ill. apillanatnyi tétovaság kifejezésére.

„A megszólított fiú arcán felhőtlen mosoly kerekedettmiközben sűrű bólogatás mellett imbolygó járással…”kontraszt: boldogság, érzelem, test sutasága…Pompásan megjelenített játék: „szállt, pattogott, gu-rult…”A gól után a társak osztott érzelmeinek megrajzolása:együtt örvendezés, tátott száj (döbbenet, hihetetlenség)Bájos befejező kép: „szökdécselő játszótársukat”

„LUALABA” jeligével: KREISCHER NELLY

Nem teljesen egyértelmű, hogy egy egységet képez,vagy inkább két haibun – az első rész szaggatottsága kü-lönleges –, hozzácsatolva a tudósok, filozófusok véle-ményével. Ezért inkább egy csodás tanulmány, minthaibun. Filozofikus fejtegetése a megfoghatatlannak,mély bölcseleti rálátással. Sok érdekes vélemény, gon-dolat az időről, ami rendkívülisége ellenére mégsem egyhaibun része – kár!

A haikuk közül feltétlen kiemelendők:

„Meleg. Vörös. Fény.Fájdalom bénít. Fázom.Világra jöttem!”

„Világok halnak.Időm földi léptékű.Tiszavirágzás.”

„HAJAD” jeligével: MÓCZÁR CSABA

Fejbe-, mellbevágó, ugyanakkor tréfás csattanóval fe-jezi be a haibunban a haikut. Igaz, hogy a haiku rímel, deelfogadott.

„Hajad egyenes,fekete, egyöntetű.Nincs benne tetű!”

„SZERELEM-TENGER” jeligével: MÓCZÁR CSABA

Szerelem aranyköntösébe öltöztetett kissé pikáns, ero-tikus utazás, remek tankával!

„Néha változom.Hogy magyarázzam? Mikéntváltozik a víz is. Olykor jég vagy hó, deszomjad egyaránt oltja!”

Daróci Márta, Szabó Aidazsűri

Page 8: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

8 ÉRDI IRKA

Szonettíró pályázat

„SZÁMOT VETEK…”

Az Irodalomkedvelők klubjában gyakorta hirdetünk pá-lyázatokat: most szonettírás volt a feladat. E műfaj klasz-szikus formája meglehetősen kötött: a kétszer négysorosés a kétszer háromsoros szakaszok pontos szótagszámotkövetelnek meg, a rímképletnek is követnie kell a ha-gyományokat. Bár számtalan változata létezik a magyarés a világirodalomban, az IRKÁ-sok főleg Petrarca vagyShakespeare nyomdokain jártak.

A tehetség arról ismerszik meg, hogy fegyelmezetten tel-jesíti a szigorú, zárt szabályrendszer előírását. Mester-ségbeli tudásról is tanúbizonyságot tesz, miközben azadott keretek közt szenvedélyes érzelmek és filozófiaigondolatok mélységét és magasságát tárja elénk. A színvonalat a költői képek gazdagsága, a kifejezőesz-közök sokfélesége, az alliterációk zeneisége jelentette.

A tehetség arról ismerszik meg, hogy nem lehet gúzsbakötni. Letép minden láncot, nem fogad el se formát, seszótagszámot, se rímképletet --- megy a maga útján,okkal / céllal megváltoztat, átrendez, újraértelmez… Amaga sajátos szókincsével és stílusával olyan remekmű-vet hoz létre, hogy az olvasót borzongás fogja el, a liba-bőr pedig a szonettkoszorú végére se simul ki.Csak hódolattal és csillogó szemmel lehet róla beszélni-- de a kiírásban megfogalmazott feltételeket menet köz-ben etikátlan megváltoztatni.

Ebben a szellemben döntött a zsűri.

Helyezettek:1. Móczár Csaba2. Szabó Aida3. Temesi Éva

Dicsérő oklevélben részesültek:Bozó Patrik, Habos László, Kreischer Kornélia, Májer József, Szabó Imre.

Daróci Lajosné

Az érdi IRKA vers- és prózaíró pályázat, 2012.

EMBERI KAPCSOLATOK

címmel hirdetett vers- és prózaíró pályázatot az ÉrdiIRKA irodalmi és kulturális folyóirat szerkesztősége2012 őszén.

Jeles napra gyűlt össze a műértő és műkedvelő közönségnovember 30-án az érdi Szepes Gyula Művelődési Ház-ban. Az Irodalomkedvelők klubja őszi vers- és prózaírópályázatának eredményhirdetésére és díjkiosztó ünnep-ségére került itt sor ezen a – kint, a szabadban már hide-get hozó, de belül – szívet melengető esten. A rendezvény a galériateremben kapott helyet, ahol a

falakat ezúttal csodálatos kerámiák díszítették, melyeka közelgő advent jegyében készültek. Az ünnepet Mihalicza Csenge, a százhalombattai Kő-rösi Csoma Sándor Alapfokú Művészeti Iskola tehetsé-ges fiatal növendékének könnyed, magával ragadózongorajátéka vezette fel, melyet a közönség elismerőtapssal jutalmazott.Ezt követően az est háziasszonya Daróci Lajosné, Mártaasszony (az IRKA főszerkesztője) nyitotta meg hivata-losan is az eseményt. Bemutatta a jelenlévő képzőmű-vészeket, akik saját, értékes alkotásaikat ajánlották feldíjként az irodalomban jeleskedő alkotótársaknak.Nemes gesztus, eszmei és anyagi értelemben is gazdagfelajánlás volt ez tőlük, jelesül: Majorné Bániczki Ju-lika, Tarnócziné Barabás Irén, Mozgainé Palotár

Page 9: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

ÉRDI IRKA 9

Mária (szájjal festő művész), Kaposi Eszter, Votin József, Hóvári Zoltán részéről. Következett a zsűri bemutatása, akik gondosan értékel-ték a beküldött műveket: Somfai István tanár úr (a Poly-Art Alapítvány elnöke), Vikár János és a klubvezető –egyikőjük sem szépirodalmi író.Márta asszony üdvözölte az eseményen jelen lévő BíróAndrás írót, költőt, újságírót, aki az IRKA tiszteletbelitagja. No és egy csepp aktualitása is volt e mozzanatnak,hisz épp november 30-án van András-nap! Így a költőtneve napjának alkalmából is köszöntötte, majd rátért apályázat értékelésére. Először a versekről beszélt. Emberi kapcsolatok volt a témája (a próza kategóriá-nak is) e nemes versengésnek. Mennyiségét tekintve aversek győzedelmeskedtek, hisz a beküldött két tucat íráshajszálra ráduplázott az egy tucat prózai műre. Nem ígya forma és a tartalom. Azt teljes bizonyossággal kije-lenthettük, főként a művek elhangzása és méltatása után,hogy a minőségükben sincs kifogásolnivaló.Márta asszony szavaival élve: „magas színvonalú művekszülettek”. Témáját tekintve az elesettségről, a szeretet-hiányról, a kiszolgáltatottságról, a magányról adtak képetés tanúbizonyságot, hogy mennyire éhezünk a jóra, aszépre ebben az elhidegült, rideg, rohanó világban. Éstermészetesen az „örök téma”, a szerelem is helyet kö-vetelt magának az emberi kapcsolatok sorában. Darócinékiemelte a versek sokszínűségét, a költői képek gazdag-ságát. Üdvözölte a ténylegesen nagy tudást igénylő szi-neztéziák, metonímiák, szimbólumok jelenlétét aversekben. Dicsérte a művek szerkezeti felépítését, amegjelenítés, a lélekábrázolás művészi kifejezését, azirodalom kimeríthetetlen tárházát, mellyel az alkotók bát-ran és magabiztosan közvetítették gondolataikat. Különemlítette Szabó Aida: Mirha könnye című versét,amely egy Ovidius – mű újragondolása. Parafrázist írni– mondta – az egyik legnehezebb vállalkozás. Vagy re-mekmű lesz, vagy bukás. Nos, ez esetben remekmű szü-letett. A prózakategória értékelése Somfai tanár úr tisztje volt:az elbeszélések, novellák már jóval túlmutatnak egy gim-náziumi csillagos ötös érdemjegynél – mondta. Egyér-telmű a fejlődés e területen is. Érthető módon azonban ittis (mint a verskategóriában) elsősorban a már kiforrott,érett művészek lettek a díjazottak. Ez nem meglepő, demint jelezte, itt vannak a fiatalok – jellegzetes stílusuk-kal, habitusukkal, nyelvezettükkel és tehetségükkel. Mit várhatunk egy elbeszéléstől? – tette fel a Tanár Úrmagának és nekünk a kérdést. Azt mindenképpen, hogyéberen tartson, és azonnal folytatni akarjuk a mű olvasá-sát, és akarjuk bekebelezni a következő sort, no és azt,hogy hasson ránk maga a történet. Ezek a kitételek itt ésmost teljesültek. A műfaj rövidségére hivatkozva egycsehovi idézettel érvelt: „a rövidség a tehetség nővére”.Konkrétan Habos László: Elhajított szó c. haibun mű-vére vonatkoztatta ezt, de én most ideemelem mindegyikírásra, hisz egy sem hosszabb két A4-es oldalnál. Az est végén felszólalt Vikár János zsűritag is: humo-ros, emberközeli szavaival kedves, szívmelengető hatástért el, amikor összegezte az elhangzottakat: büszke rá,hogy az Érdi IRKA tagja lehet.

Az est fényét emelte még Görög Hajnalka operetténekestehetsége, bája és a választott dalok odaillő, kellemes,olykor szívszorítóan édes-bús, de felemelő és szeretet-teli előadásmódja. A költő visszatér című dallal köszön-tötte Bíró Andrást. Felhangzott még az Édes kisfiam(Cserháti Zsuzsa örökzöldje) is, amely személyes él-ménybe csapott át, mert Hajnalka keresztfia is ott volt anézők közt, és egy nagy családi ölelés lett a produkcióvége. Ez így még magasztosabbá tette ezt a pillanatot.

A DÍJAZOTTAK

Verskategória (az okleveleket átadta: Vikár János zsűritag)I. helyezést ért el: Kreischer Kornélia (a díjat átadtaTarnócziné Barabás Irén)II. helyezést ért el: Majer József (Hóvári Zoltán adta átsaját alkotását)III. helyezést ért el: Melicher Bernadett (Majorné Bá-niczki Julianna alkotását nyerte)

Különdíj: Szabó Aida: Mirha könnye (a díjat átadta Ma-jorné Bániczki Julianna)Fődíj: Kósa Márta: Régi nyarak igézete (a Palotár há-zaspár távollétében Daróci Lajosné adta át a díjat )Nívódíjban részesült és Kaposi Eszter alkotását nyertediákíró kategóriában: Őri Eszter: Miketten c. elbeszé-léseDicsérő Oklevéllel jutalmazták: Borsay Enikőt – kima-gasló alkotásaiért.

Prózaíró kategória(az okleveleket Somfai Istvántól vehették át).I. helyezést ért el: Kovács István (Votin József adta átsaját alkotását)II. helyezést ért el: Habos László (a díjat átadta: KaposiEszter)III. helyezést ért el: Kovács Gábor ( Majorné BániczkiJulianna ajánlotta fel, és adta át a festményt)

Ezután meghallgathattuk a legjobbnak ítélt műveket.Kreischer Kornélia: Szeretteim c. versét Győriné Ha-nyecz Angéla olvasta fel.Szívbemarkoló írás, mely oly mélyről tör felszínre, mintegy régen szunnyadó vulkán visszafogott, elfojtottvágya, hogy kiöntse és megmutassa minden erejét! Kor-nélia megmutatta erejét. És ami a lényegi különbség azaz, hogy amíg a vulkán kitörése után a lávafolyam nyo-mán pusztulás és jajsikoly hallik, addig az ő ereje és ér-zelmeinek szabad folyása virágot sarjadzott szívünkpuszta homoksivatagába, és esővel szórta meg kiszáradtlelkünk repedezett darabjait! Az pedig ahogyan és ami-lyen alázattal vette át a díjat, az minden tiszteletet meg-érdemel!Szabó Aida: Mirha könnye (előadta: Daróci Lajosné)A gyönyörű szó kevés lenne kifejezni azokat gondolato-kat, melyeket a vers elhangzása közben érzünk. Mártaasszony tolmácsolásában hallgatva minden átjött ezen azíráson. A vívódás! A szenvedés! A bűn! A szégyen! Amegbocsáthatatlan! És az asszonyi jajszó...és...min-

Page 10: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

10 ÉRDI IRKA

den…minden… csak hallgattuk, és ott voltunk benne aversben: bűnösként, bűnbánóként, szenvedőként... pirul-va az emberi gyarlóság eme bűnös megnyilvánulásán,melyet kínzó, önző, torzult beteges vágy szült. A vers te-remtette lírai hangvétel mégis piedesztálra emelte ezt aszennyes viszonyt. Legyőzve bennünk az iszonyt, min-dent vitt a magával ragadó költői kifejezés nemes esz-köztára, amely olyan hatással bírt, hogy végül elégtételtéreztünk.

Kósa Márta: Régi nyarak igézete (megtisztelő volt,hogy jómagam mondhattam el)Lélekmelengető vers! Az egymást váltó gyönyörű szó-képek magával ragadóak! Csak remélni tudom, hogy va-lamit vissza tudtam adni belőle… Kétszeresen is:egyrészt mert összetett, másrészt mert megérintett! Lel-kem húrjain játszanak szavaid hegedűzenét.Finom…puha…bársony…meleg…Köszönöm, köszön-jük.

Kovács István: Járdák (Előadta: Domokos László)Az emberi elesettségről, a magányról ír könnyfakasztón.Az öregség kitaszítottságáról. Arról, amikor már nincse-nek barátok, társ sem, mert kihaltak mellőlünk. Egyedülmaradtunk e zord világban. Védtelenül. És tüskéssé vá-lunk óhatatlanul. Mégis: a szeretet ereje, a hit és a biza-lom egy kicsiny felcsillanó szikrája elég ahhoz, hogy egymorcos, magába forduló, a világtól elzárkózó öregemberújra érezhesse még egyszer utoljára az élet szépségét, ér-telmét, főleg ha ez a reménysugár egy fiatal lány képébenérkezik. A végkifejlet tragikus, mi mégsem ezt érezzük,mert igaz ugyan, hogy az öregember meghal, de tudta:az utolsó pillanatban nincs egyedül… és valljuk be,mindannyian erre vágyunk, hogy amikor eljön az a pil-lanat, ne legyünk egyedül az alagút végén…

Őri Eszter: Miketten (Előadta: Daróci Lajosné)Miketten! Inkább így nagybetűvel: MIKETTEN! Javí-tana a gépem, de nem hagyom. Mert Eszter így írta szán-dékosan. Jelezve az összetartozás megbonthatatlan örökegységét e tragikus szerelmi történetben, melyben sajnosa halál és nem a frigy kovácsolt immáron elszakíthatat-lan láncot két fiatal lélek közé. Egy szenvedélyes szere-lem bontakozik a sorok közt, kamaszévek önfeledtszerelme egymás iránt, amely egy értelmetlen baleset vetvéget. Döbbenet lett úrrá a közönség soraiban, amit azthiszem, az sem oldott fel maradéktalanul, hogy végül alány, aki életben maradt, megtalálta az új szerelmet egyolyan fiú képében, aki szintén elveszítette kedvesét.Talán nemcsak azonos sorsuk szerencsétlen mivoltja ker-gette őket egymás karjaiba… higgyük, hogy nem, mert jólenne ezt hinni… és hogy újra megélhetik az igaz szerel-met úgy, „ŐKKETTEN!”

Móczár Csaba

Érdi IRKA Irodalmi Díj

Az Érdi IRKA irodalmi és kulturális folyóirat szerkesz-tősége minden esztendőben a folyóirat születésnapjánÉrdi IRKA Irodalmi Díjat ad át a klubtagok szavazataialapján a legjobbnak ítélt alkotóknak három kategoríá-ban. 2012 júniusában Érdi IRKA Irodalmi Díjat vehe-tett át:

Szabó Aida versíró kategóriában

Habos László prózaíró kategóriában

Bozó Patrik diákíró kategóriában (távolléte okán díját egy későbbi alkalommal vette át).

A beszámolót lásd: Érdi IRKA II. évf. 3. szám

Page 11: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

ÉRDI IRKA 11

Érdi IRKA GALÉRIA Érdi IRKA kiadványok

Az érdi IRKA irodalmi és kulturális folyóirat szerkesz-tősége a Poly-Art Alapítvány támogatásával páros évek-ben Érdi IRKA Antológiát ad ki.A 2011-ben megjelent kötetben 26 irodalmi alkotóverse, prózai műve mellett 10 képzőművész alkotásaivaltalálkozhat az olvasó.

2012-ben tovább bővült az IRKA logóval fémjelzett ki-adványok sora. Az Érdi IRKA Zsebkönyvek sorozat kétkönyvecskéje kerülhetett az irodalombarátok kezébe.Az első kötet, mely Hétszínvirág címmel jelent meg,hét IRKÁ-s költő haikuválogatása, melyet két festőmű-vész néhány alkotásai színesít. A névsor: Kreischer Kornélia, Habos László, Pálfi Ágnes, Májer József,Szabó Aida, Móczár Csaba, Temesi Éva, valamintMozgainé Palotár Mária szájjal festő- és Tarnócziné Barabás Irén festőművész.

A második kötet a Tehozzád szólok... címet kapta,melyben tizenkét IRKÁ-s költő szerelmes verseivel ésBíró Ilona festményeivel találkozhat az olvasó. A szerzők névsora: Győri Gábor, Győri Zoltán, HabosLászló, Karácsony István, Kósa Márta, Kreischer Kornélia, Magyar András, Májer József, MóczárCsaba, Szabó Imre, Temesi Éva, Tiszaörsi Nagy Zol-tán.

2012 októberében (hagyományteremtő céllal) ÉrdiIRKA GALÉRIA címmel képzőművészeti kiállításnyílt a Szepes Gyula Művelődési Központban.A tárlaton az Érdi IRKA irodalmi és kulturális folyóirat-ban bemutatkozó képzőművészek mellett az arra vállal-kozó irodalmi alkotók is kiállíthatták festményeiket,grafikáikat.

A kiállítók névsora:Gáspár Pál Szilveszter, Habos László, Hóvári Zoltán,Ilka Gábor, Kaposi Eszter, Királyné Sándor Edit, Kreischer Nelly, Majorné Bániczki Julianna, Mozgainé Palotár Mária, Nagy Sándor, PálvölgyiMargit, Szűcs-kerámia, Tarnócziné Barabás Irén,Votin József

A kiállítást Majorné Bániczki Julianna nyitotta meg.

A beszámolót lásd: Érdi IRKA II. évf. 4. szám

Page 12: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

12 ÉRDI IRKA

A Poly-Art Alapítvány

Az alapítvány 1995-ben jött létre azzal a céllal, hogy avárosban és vonzáskörzetében élő hivatásos, valamintműkedvelő alkotók számára bemutatkozási és fejlődésilehetőséget biztosítson. Az alapító, dr. Tállai Katalinhalála után, Somfai István vette át az alapítvány mun-kájának a szervezését.Somfai István az alapítvány keretein belül szerteágazóművészetpártoló tevékenységet végez. Minden évben megszervezi az Érdi Napok rendezvé-

nyeihez szervesen kapcsolódó kiállítást, melyen egy-egyalkalommal 25-30 alkotó mutatkozik be. Hat művészmár önálló kiállítási lehetőséget is kapott.Kiadványokat szerkeszt: irodalmi antológiát, zseb-könyvsorozatot, kiállítási katalógust, képeslapsorozatotad ki.Évenként átlagosan három pódiumestet rendez, amelyenszemélyesen is találkozhatnak az érdeklődők az alko-tókkal.

Poly-Art PÓDIUM-estek

Évente két alkalommal Poly-Art Pódiumestre várják azirodalombarátokat a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban.2011 decemberében a páratlan években megjelenő An-tológiát mutatta be Somfai István alapítványi elnők.

2012 áprilisában megtartott esten Az üveghegyen innen c.Poly-Art zsebkönyv bemutatására került sor. Somfaitanár úr a szerzőkkel Ilka Gábor szobrászművésszel, va-lamint Temesi Éva és Habos László költőkkel folyta-tott érdekes beszélgetést.

A beszámolót lásd: Érdi IRKA II. évf. 2. szám

2012 decemberében a tizenhatodik Poly-Art zsebkönyvszerzője Gróf Mária költő. Ő volt az egyik főszereplő.

Bemutatkozhatott Kaposi Eszter képzőművész és DaróciAttila költő is, akinek második verseskötetét is-mertette Somfai István.

2013 áprilisában Karácsony István volt az egyik ven-dég. Somfai tanár úr a közelmúltban megjelent kisregé-nyeiről kérdezte az írót.

Az est folyamán Bálint Imre és Vincze Jutka képző-művészekkel is megismerkedhettek az érdeklődők.

Page 13: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

ÉRDI IRKA 13

Poly-Art Irodalmí Díj

A Poly-Art 2011 őszén irodalmi díjat alapítot hozott létreaz alapítvány által támogatott kiadványokban publikáltirodalmi írások alkotói számára. Az irodalmbarátok sza-vazatai alapján 2012. évi Poly-Art Irodalmi Díjat HabosLászló vehette át.

A második helyezett Temesi Éva lett, a harmadik helye-zett Győri Gábor, akik könyvjutalomban részesültek.

A 2013. évi Poly-Art Irodalmi Díjat Móczár Csabavehette át.

A szoros pontverseny második helyezettje Temesi Éva,a megosztott harmadik helyezettek Szabó Aida ésMájer József. Mindhárman értékes könyvjutalalmatkaptak Somfai Istvántól, a Poly-Art Alapítvány elnőké-től.

Az IRKÁ-ban bemutatkozó képzőművészeink alkotásaiból...

Hóvári Zoltán: Keresztút

Szűcs-kerámia

Vaád Éva: Raku kerámia

Ilka Gábor: MerengőGáspár Pál Szilveszter: Velence

Page 14: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

14 ÉRDI IRKA

Mozgainé Palotár Mária: CigánysoronVotin József: Házikók

Kaposi Eszter: A világ pillérei

Majorné Bániczki Julianna:K. Klára portré

Tarnócziné Barabás Irén: Kovásznai udvar

Pálvölgyi Margit: Hajnali frisseség

Szepesi János alkotásai

Királyné Sándor Edit: Hullámos falitál Molnár-Göb Zoltán:Megreformálhatatlan

Fazekas Éva: Folyópart Balogh János: Bor illata

Page 15: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

ÉRDI IRKA 15

IRKÁ-s könyvbemutatók

Hármas könyvbemutatóra került sor 2011 őszén a Vá-rosi Galériában. Karácsony István Mosoly szálló c. kis-regényét és Szabó Imre Alkonyi fények c. verseskötetétSomfai István a Poly-Art Alapítvány elnöke, míg Rad-nai István Bűnkehely és Valahol c. köteteit Szabó Aidamutatta be az érdeklődő közönségnek.

A beszámolót lásd Érdi IRKA I. évf. 3. szám

2011 októberében Őrmezőn a Muzsikus KávéházbanRinyai László Különleges házasság c. kötetének bemu-tatóján jártak klubtársaink.

A beszámolót lásd: Érdi IRKA I. évf. 3. szám

Újabb hármas könyvbemutatóra került sor 2012 novem-berében a Szepes Gyula Művelődési Központban. Ez-úttal Fazekas Major Gizella Csihold a szikrát! MóczárCsaba Elfoglalt verssorok és Nagy Sándor Hatvanéveslettem c. köteteivel és a szerzőkkel ismerkedhettek megaz irodalombarátok.

A beszámolót lásd: Érdi IRKA II. évf. 4. szám

2012 decemberében Kimmel István Az emberi élet ér-telméről c. könyvének bemutatóján vehettünk részt aBíró András Könyváruházban.

2013 februárjában Kreischer Kornélia Nyitott könyvvagyok és Temesi Éva Töröttszárnyú szerelem c. verseskötetek bemutatására került sor a Szepes Gyula Műve-lődési Központban.

A beszámolót lásd: Érdi IRKA III. évf. 1. szám

Page 16: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

16 ÉRDI IRKA

IRKÁ-sok eredményei országos irodalmi pályázatokon

A Cédrus Művészeti Alapítvány 2012-ben Kavics cím-mel országos haiku- és haibuníró pályázatot hirdetett. Apályázatra érkezett több száz alkotás közül a legjobbnakítélt pályaműveket a NAPÚT folyóirat megjelentette. ÍgySzabó Aida, Kreischer Nelly, valamint Habos Lászlóalkotását, melyet a zsűri, mint kiemelt művet, különdíjazásban részesítette.

2012 decemberében Az „Emelkedett ihletés” – pénz-fő-díjas versíró pályázaton Szabó Aida a Mirha könnye c.versével harmadik helyezést ért el.A Tiszta szavak ereje c. verspályázaton Szabó Aida ha-todik helyezést ért el.

A Cédrus Művészeti Alapítvány 2013-ban Víztükörcímmel országos haiku- és haibuníró pályázatot hirde-tett. A pályázatra érkezett több száz alkotás közül a leg-jobbnak ítélt pályaműveket a NAPÚT folyóirat

megjelentette. Így Kreischer Nelly (haigáját), SzabóAida (haikuit), valamint Habos László (haibunját).

A Humanitas Kulturális Alapítvány 2013 tavaszán Tolerancia címmel országos vers- és prózaíró pályáza-tot hirdetett. A pályázatra benyújtott több mint nyolcszázpályamű közül a legjobbnak ítélt 24 alkotó, köztük Kreischer Nelly és Habos László dicsérő oklevelet ve-hetett át.

2012 januárjában Kreischer Nelly a Krúdy IrodalmiKör Díszoklevelét vehette át, majd 2012 áprilisában a KLÁRIS Nívódíj II. Fokozat kitün-tetésben részesült.

2012 októberében Esztergomban versmondó versenyenTilingerné Gerlei Ilona második helyezést ért el.

ANTOLÓGIÁKBAN

A KLÁRIS (2011):Kreischer Kornélia, Habos László, Szabó AidaSZELEK SZÁRNYÁN c. Holnap Magazin (2011):Habos László SZABADOK, SZABADON c. (MEK):Szabó AidaGÓLYAHÍR c. (2011):Szabó Aida MAGASZTOS IHLETÉS c. (2011):Szabó AidaGLÓRIA c. (KEK 2011):Habos László, Nagy SándorTAVASZI ZSONGÁS c. (2012):Kreischer Kornélia, Habos László, Szabó AidaKLÁRIS (2012):Kreischer KornéliaELŐHANG c. ACCORDIA (2012):Májer JózsefEGY FALATNYI ERDÉLY c. (2012):Kósa Márta

alkotásaival találkozhatnak az olvasók.

A gratuláló zsűritagok: Baán Tibor irodalomkritikus,Czigány György költő a zsűri elnöke, valamint BenkeLászló költő.

Page 17: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

ÉRDI IRKA 17

Irodalmi estek

KISTÉRSÉGI KAPOCS

Ercsiben került a kezembe ez a reklámújság (benne ki-váló szaknévsorral), és igazán kifejezőnek találtam acímválasztást. Köztünk is ilyen kistérségi kapcsolat van:az Ercsiben működő Eötvös József Irodalmi Klub és azérdi Irodalomkedvelők klubja között.

A magyar népmese napjának alkalmából meghirdetettmese-, vers- és prózaíró pályázat eredményhirdetéséreérkeztünk.A zsűriben a mi Szabó Aidánk (a klub vezetője), KósaMártánk és Kaposi Eszterünk foglalt helyet, Rajtukkívül Bús István újságíró, Kárász Tamás (ő írta a nem-régiben megjelent Ercsi forradalma 1956-ban c. köny-vet), valamint Balázsné Hornyák Edit magyar szakostanár.

„Minden nemes gondolat értéket hordoz” – olvasható aSzepesi János (a Dunatáj képzőművésze) által készített,fából faragott medálokon, melyeket a díjazottak kaptak.De nemcsak ezeket a finom tapintású, ízlésesen meg-munkált képzőművészeti alkotásokat vihette haza az elsőhárom helyezett, hanem rengeteg más ajándékot még.Az igaz, hogy annak, aki ír, nem az ajándék a lényeg,hanem a közzététel. A legjobbnak ítélt műveket az ErcsiHíradóban folyamatosan megjelentetik, és szélesebb ol-vasótábor szavazhat rájuk.7-77 évesig nyújtották be jeligés pályamunkáikat a városirodalmat szerető és művelő polgárai, diákjai, és remek-művek születtek.

Bús István, a zsűrielnök méltatta Ercsi pezsgő kulturá-lis életét, a Művelődési Ház, a klub szervező munkáját,a csalogató programokat. Hangsúlyozta, mennyire fon-tos megörökíteni a szülőföldet, a tájat, az embereket, ahangulatot. „Az alkotás öröme sokszor több boldogsá-got ad, mint maga az olvasás. Amikor az ember eggyéválik azzal, amit csinál, tökéletes boldogságot jelent.”

Murzsa Renáta színművész kiváló előadásában meg-hallgathattuk ezután a nyertes pályaműveket.Jól lehetett érzékelni az alkotók nagyszerű atmoszféra-teremtését, életszerű szituációit, költői nyelvezetét, azirodalmi eszközök mesteri alkalmazását.Napokig révületben tartottak a hallott művek, a szerep-lők megjelenítése, párbeszéde, a fordulatos történetszö-vés.Valószínűleg hallani fogunk még Bohn Mártonról, Ko-vács Istvánról, Varga Leventéről, Horváth Erikárólvagy Rókás Zsuzsáról.

Daróci Lajosné

Az irodalom „Szegletén" és túl… járt az IRKA !

Kedves olvasóközönség és írótársak, aki még nem érte-sült róla, annak adatik tudtára most: klubunk meghívástkapott ez év október 8-án a Szeglet Irodalmi Társaság-tól, melyben jelezték, szívesen látnának minket születé-sük hetedik évfordulóján. Ott jártam, egy hölgykoszorúval feldíszítve a magamegyszerűségét! Elkísért eme irodalmi barangolásra Bu-dafok szívébe, a Könyvtárba, a Szeglet Társaság ottho-nába Aida, Éva, Márti és Angéla. Ez hát a tapasztalásom:Belépve az épületbe egy csodás, tágas, fénnyel teli,többszintes könyvtárba csöppentünk. Utunk a legfelsőszintre vezetett. Itt a galérián adtak helyet a születés-napnak és az irodalom ünnepének a XXII. kerületi al-kotók és ÉRDeklődők. A felvezetésben Domanits András (költő, publicista,Szeglet-elnök) köszöntötte a „nagyérdeműt", és kie-melten üdvözölt minket és a velünk párhuzamosan meg-hívott irodalmi társulatot, jelesül a Szegedi AmatőrAlkotók Körét. András néhány mondatban felidézte hét évük alkotó te-vékenységét, és felvezette a ránk váró irodalmi est tar-talmát. Minden évben egy pályázat keretén belül zajlika születésnap. A nyertes pályaművek felolvasása és dí-jazása alkotja a műsor gerincét. Majd sor került a meg-hívott irodalmi társaságok bemutatkozására.Így volt ez most is. A felolvasást pedig magukra vállal-ták a Szeglet Társaság vezetőségi tagjai. Varga Mag-dolna (költő, publicista, Szeglet-titkár), Tolnai Tamás(költő, Szeglet-titkár), Feinek György (író, költő, tisz-teletbeli Szeglet-elnök), Víg Zsóka (költő), Faragó Dá-niel (költő), Beck Zoltán (költő). Így heten egymásnak adva a szót adtak életet a szép ver-seknek és meglepően sok novellának. Ki-ki válogatha-tott kedvére. Színvonalas írások jutottak értő fülekhez.Jó volt hallani, érezni , ahogy ez a csodás „szeglete" azéletnek, az irodalomnak, itt pulzál egy szerető közönséglelkében, és a Budafoki Könyvtár hatalmas tere megtöl-tődik a kultúrával. Felnőtt és ifjúsági kategóriába ren-deződtek a vers- és novellasorok. S néha egy-egyírásnál, bizony, ámulva fogadtuk az alkotók fiatal élet-korát, hisz oly érett írásokat hoztak magukkal, amelyekmeghazudtolták éveik számát. Tehetség és szeretet. Ez a két érték versenyzett egy-mással e jeles esten. Azt hiszem, az állás döntetlen lett!Az elhangzott műveket értő és szerető figyelem, az ok-leveleket átadását és a szerzők jelenlétét pedig elismerőtaps kísérte… Közben megtekinthettük a Szeglet Iro-dalmi Díjat, egy szép kerámia emlékplakettet.Majd eljött a mi időnk! Angéla vállalta magára, hogybemutat minket, az IRKÁ-t! Kedves, spontán, szeretet-teli szavaival nagyon bensőséges, emberi közelségbehozta a mi alkotógárdánkat. Ami a néhány percbe be-lesűríthető volt, azt ő bemutatta belőlünk. Majd Aidaelőadta egy szép költeményét, Vörös láng a fákon cím-mel.

Page 18: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

18 ÉRDI IRKA

Kedves fogadtatásra leltünk mind a Szeglet, mind a kö-zönség részéről. Ezután a Szegedi Alkotók következtek, akik humorosírásaikkal derűt varázsoltak és jókedvet a némiképp me-lankolikusabb alkotások után. Ez nagyon felszabadítóvolt, de természetesen egy kicsinyt sem vont le a komo-lyabb műfajú írások színvonalából és értékéből. Egyszerűen csak jólesett egy jóízű nevetéssel búcsúz-tatni e versünnepet! Záró mozzanatként felvágásra került a születésnapitorta. Budafoki vendéglátóink fogyasztásra buzdítottakmind ebből, mind pedig a svédasztal kínálatából. Jóle-sett a frissítő és a szeretet, amivel kínáltak s körülvettekminket, mi pedig szívesen fogadtuk, és az est kötetlenbeszélgetéssel zárult...Mi, IRKÁ-sok, meghívtuk a Szegletet, látogassanak elhozzánk. Ők az októberi találkozónkon eleget is tettek.Hogy ott mi történt? Aki ott volt, tudja, aki nem, járjonutána...de hasonló volt az élmény és a színvonal, remé-lem, elhiszik, elhiszitek ezt nekem...

Móczár Csaba

A bemutatott könyv lexikonszerűen tájékoztatja olvasóitarról, hogy:„Tolnay Klári pályája egy olyan korszakon átívelő, si-kerekben gazdag szakmai életút, mely több dimenzió-ban teljesedik ki. A magát mindenekfelett színpadiszínésznőnek tartott Tolnay Klári a filmművészetben, atelevíziós játékfilm műfajában, a rádió és a szinkron vi-lágában is jelentőset és emlékezeteset alkotott.”A kötet „korabeli színlapok, színháztörténeti dokumen-tumok és kiterjedt adatgyűjtés eredményeként felvázoljaa művésznő színpadi és filmes pályafutását 1934 és1998 között.”Tekintettel arra, hogy Tolnay Klári 2014. július 17-énlenne 100 éves, a szerző elmondta, további kutatásaitfelhasználva – a jelenlegit mintegy kiegészítendő – egykövetkező könyv megjelenésén gondolkodik, emléketállítva ezzel a művésznőnek.A könyv írója dr. Góg Laura (jogász) nagyon szerény,bájos fiatal nő, aki magánszorgalomból (hobbiból) 15évet szánt arra, hogy a könyv anyagát összegyűjtse ésleírja. Bevallása szerint a mű megírását Tolnay Kláriiránt érzett szeretete és kettejük személyes ismeretségeinspirálta. A kiadás „családi vállalkozás” eredménye,hisz a fiatal alkotót édesapja, Góg János (a kiadó igaz-gatója) és édesanyja (nyomdai munkák) segítették.A bemutatón csodálatos élményben volt részünk. Klub-társam, Nelly (aki már régóta ismeri és rajongója GógJánosnak és családjának) is nagyon örült, hogy részt ve-hetett ezen a színes, kulturális betétekkel tűzdelt prog-ramon.Mindnyájan tele irodalmi és zenei feltöltődéssel tértünkhaza, és várjuk a folytatást, amely reméljük, nem váratmagára sokáig.Mindenkinek jó szívvel ajánljuk a könyvet (melyet aszerző és családja magánúton terjeszt), akik mélyebbenis szeretnék megismeri a művésznő munkásságát, sze-repeit.Amennyiben bárki érdeklődne a bemutatott könyv, afolytatása vagy az alkotó tevékenysége iránt, szívesenadunk tájékoztatást az érdi Irodalomkedvelők klubjánkeresztül.

Győriné Hanyecz Angéla

TOLNAY KLÁRI szerepei színpadon és filmen…Volt egyszer egy könyvbemutató

(Könyvajánló)

Kreischer Nelly irodalmi klubtársammal és családom-mal (akik részben szintén az érdi Irodalomkedvelőkklubjának tagjai) 2012. május 23-án dr. Góg Laura: Tol-nay Klári szerepei színpadon és filmen című könyvénekbemutatóján vettünk részt az Országos SzéchényiKönyvtár Dísztermében. A program a következőképpalakult:Megnyitót mondott Góg János, Juhász Gyula-díjas költő(a szerző édesapja).Moderátor dr. Sirató Ildikó színháztörténész, az OSZKSzínháztörténeti Tárának vezetője volt.Közreműködött:Für Anikó – Jászai Mari-díjas színművész, aki MáraiSándor verseiből olvasott fel részleteket,Fülöp Nóra dr. és Sinóros-Szabó Botond dr. - táncművé-szek, akik argentin tangót táncoltak,Győri Zoltán – gitárművész, aki klasszikus gitárzenévelszórakoztatta a nagyérdeműt.

A képen Góg János, Góg Laura és dr. Sirató Ildikó látható.

Page 19: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

ÉRDI IRKA 19

Bíró András köszöntése

„„MMii aa bboollddooggssáágg??””

Természetesen a „belső béke” meg „a harmónia teljes-sége”…, de az is boldogság, hogy szűk körben mi, né-hány IRKÁ-s köszönthettük Bíró Andrást 90.születésnapja alkalmából a róla elnevezett könyves-boltban.Az utóbbi időszakban szinte minden napra jutott nekiegy-egy ünnepség, s ez így is van rendjén egy olyan sze-mélyiség esetében, aki fontos szerepet tölt be a városéletében, akit sokan szeretnek, tisztelnek.A miénk talán azért nem egy volt a sok közül, mert a ha-gyományos köszöntőn, verseken, tortán kívül egy olyanforgalomba nem kerülő kötettel leptük meg az ünnepel-tet, amely nyomtatásban még meg nem jelent verseit tar-talmazza. Somfai István (a Poly-Art elnöke) előszavátZsirai László irodalomtörténész interjúja követi: felö-leli Bíró András egész életét, munkásságát (folytatások-ban az Érdi Lapban olvasható).

Ezután néhány irodalomkedvelő klubtag saját művéveltisztelgett a sokoldalú író, költő előtt.

Köszönet Kovács Gábornak, aki kitalálta, és HabosLászlónak, aki létrehozta a meglepetést.

Daróci Lajosnéklubvezető

„Én már megértem mindents mindennek az ellenkezőjét: anyámvetette ágy utánháltam már sárban, mocsokban,rakott asztalok emlékévelérzékeimben,moslékon éltem hetekig,mint ártatlanon folyt át rajtam börtönök bűze, iszapja –és mint bitóra százszor érdemes, kéjsóvár nőkkel henteregtem.”

(Bíró András: Csak addig)

Page 20: IRODALMI-KULTURÁLIS FOLYÓIRAT ÁRA250 Ftpoly-art.hu/irka/img/folyoiratok/irka_2013_kulon.pdf · „okos” telefon lehetővé teszi, hogy akár az egész világ tudjon rólunk a

20 ÉRDI IRKA

ÉRDI IRKA irodalmi-kulturális folyóirat • Megjelenik negyedévente a Poly-Art Alapítvány támogatásával • Felelős szerkesztő:Daróci Lajosné, tördelő szerkesztő: Habos László • A szerkesztőség levélcíme: Szepes Gyula Művelődési Központ 2030 Érd,Alsó u. 9. • E-mail: [email protected], [email protected] • IRKA-logó: Mezőfi Virág • Nyomdai munkák: ProgressoPrint Kft. • Kiadja a Szepes Gyula Művelődési Központ • ISSN:2062-8048

Olvasói levelek

Örömmel veszem mindig kezembe ezt az újságot. Jólátni, hogy itt a környezetemben, a lakóhelyemen meny-nyire sokan akarnak alkotni, szépet létrehozni.Ez a lap helyet ad sokaknak, hogy az irodalomban vagya képzőművészetben megmutathassák magukat, és ezzelörömet szerezhessenek másoknak is.Remélem még sokáig fog ez a lap működni, biztatást ésreményt adva sokaknak.

Asztalos György

Én ugyan csak egyszer „szerepeltem” az Érdi IRKA ol-dalain, de változatlan kíváncsisággal és örömmel veszemkézbe minden újabb példányát. Szerencsémre – és másokszerencséjére – tehetem, hiszen az újabb és újabbIRKÁ-k szép rendben megjelennek.Pedig induláskor nem volt hiány kétkedőkben, ellenlá-basokban, és volt, aki egyszerűen csak feleslegesnekítélte. Az akarat, a kívánság, a jószándék végül is sikertaratott, az Érdi IRKÁ-k szépen telnek, lassan szükséglesz egy nagyobb füzetre. Az örömöm pedig épp ebbőlfakad: minden számban új és eddig ismeretlen szerzőknevét olvashatom, akik ki mernek állni a nyilvánosságelé, másoknak is megmutatva, ez vagyok én, ilyen va-gyok, ezt gondolom, ezt remélem… És ez az igazi öröm,hogy van módjuk megnyilatkozni mindazoknak, akiknem sorolják magukat sem másod-, sem harmadvonalba,nem sorolnak senkit sehová, egyszerűen csak írnak jobb-rosszabb verseket, jobb-rosszabb novellákat, vagy éppenrajzolnak. És örülnek, hogy megtehetik! Hogy van fóruma számukra is!Mert ez az Érdi IRKA múlhatatlan, el nem vitatható ér-deme, amiért köszönet és tisztelet mindazoknak, akik lét-rehozták, akik fenntartják, s akik jövőt is terveznek neki.Sok sikert, örömet és szerencsét a szerkesztőknek, ma-gunknak pedig egyre szebb verseket, tartalmas írásokatkívánok!

M. Gábor István

Tartalom

Kétéves az IRKA! (Habos László) 1Így kezdődött... (Daróci Lajosné) 2Ahogy én látom...(Somfai István, Gróf Mária, Temesi Éva,Kreischer Nelly, Kimmel István,Kovács István, Móczár Csaba, Vikár János,Szabó Aida (Jampa drolma)) 3-5Irodalmi pályázatokÉrdi IRKA vers- és prózaíró, Haikuíró,Haibuníró, Szonettíró 6Emberi kapcsolatok (Móczár Csaba) 8IRKA Irodalmi Díj 10IRKA Galéria,IRKA-kiadványok 11Poly-Art PÓDIUM-estek 12Poly-Art Irodalmi Díj 13Képzőművészek alkotásai 13Könyvbemutatók 15IRKÁ-s irodalmi eredmények 16Irodalmi estekKistérségi kapocs (Daróci Lajosné),Az irodalom “Szegletén” is túl... (Móczár Csaba) 17Tolnai Klári... (Győriné Hanyecz Angéla) 18Bíró András köszöntése (Daróci Lajosné) 19Olvasói levelek 20