incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · incze sándor, anka lászló, bata józsef, dósa...

31
Jegyzőkönyv Készült: 2009. március 25-én a Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak képviselők: Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar, Dr. Varróné Dr. Dávid Éva, Dr. Varró István, Walter János Tanácskozási joggal meghívottak: Kun Szabó Melinda jegyző, Jánosik Andrea Pénzügyi csoportvezető, Kanyó Sándor Műszaki csoportvezető Incze Sándor: szeretettel köszöntök mindenki, megállapítom, hogy az ülés határozatképes. Szeretném tájékoztatni a Képviselő-testületet egy pár dologról. Az elmúlt időszakban felgyorsultak az események egy kicsit a csatornázással kapcsolatosan. Múlt héten volt egy összejövetel Nagykátán, és úgy néz ki, hogy végre már a politika is támogatja a pályázatot, hogy sikerüljön beadni. Itt volt Varjú László a Gazdasági Minisztérium Államtitkára, itt voltak a Környezetvédelmi Minisztériumból, itt voltak az országgyűlési képviselők is, Czerván úr és a Czinege Imre, aki a pályázatnak a mentoraként mutatkozott be. Mai napra meghívtam Kovács polgármester urat Tápiószeléről, de jelezte, hogy nem tud eljönni. Hétfőn itt volt Kovács Norbert a Pénzügyi Bizottsági ülésen, akit a testületi ülésre is meghívtunk, és akkor jelezte, hogy nem biztos, hogy a testületi ülésre el tud jönni. Vannak helyben osztott anyagok, amit szeretném, ha tárgyalna a Képviselő-testület: a 8/2001. Kt határozatnak a visszavonása, és Nagyné Palotai Annával kötött szennyvízszállítási szerződés meghosszabbítása. Szeretném kérdezni, hogy ki az, aki a napirendi pontokkal kapcsolatban szeretne hozzászólni? Bata József: a tavaszi nagytakarítás megbeszélése szeretném, ha napirendre kerülne. Tábori Tivadar: a munkatervben szerepel a Falunap megtárgyalása, miért nincs a mai napirendek között? Incze Sándor: általában akkor szoktuk ezt megbeszélni, amikor a civil szervezeteket tárgyaljuk. Kovács Ferenc: Településfejlesztési Bizottság a 14-es napirendi pontot javasolja levenni a mai napirendről, mivel már a Parlament elfogadta. Még egy van, a Településfejlesztési Bizottság tárgyalta, és a Football Clubbal kötendő szerződéssel kapcsolatban szeretnénk látni pontosan, hogy a szerződés 8-as pontjában szereplő közüzemi díjaknak mennyi az összege forintosítva, mit vállalunk be pontosan? Mert amíg ezt nem látjuk, addig nincs értelme tárgyalni róla. Incze Sándor: az általam javasolt két napirendi pontot ki az, aki elfogadja?

Upload: others

Post on 23-Sep-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

Jegyzőkönyv

Készült: 2009. március 25-én a Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületi

ülésén.

Jelen vannak képviselők:

Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László,

Kovács Ferenc, Tábori Tivadar, Dr. Varróné Dr. Dávid Éva, Dr. Varró István, Walter János

Tanácskozási joggal meghívottak:

Kun Szabó Melinda jegyző, Jánosik Andrea Pénzügyi csoportvezető, Kanyó Sándor Műszaki

csoportvezető

Incze Sándor: szeretettel köszöntök mindenki, megállapítom, hogy az ülés határozatképes.

Szeretném tájékoztatni a Képviselő-testületet egy pár dologról.

Az elmúlt időszakban felgyorsultak az események egy kicsit a csatornázással kapcsolatosan.

Múlt héten volt egy összejövetel Nagykátán, és úgy néz ki, hogy végre már a politika is

támogatja a pályázatot, hogy sikerüljön beadni. Itt volt Varjú László a Gazdasági

Minisztérium Államtitkára, itt voltak a Környezetvédelmi Minisztériumból, itt voltak az

országgyűlési képviselők is, Czerván úr és a Czinege Imre, aki a pályázatnak a mentoraként

mutatkozott be. Mai napra meghívtam Kovács polgármester urat Tápiószeléről, de jelezte,

hogy nem tud eljönni. Hétfőn itt volt Kovács Norbert a Pénzügyi Bizottsági ülésen, akit a

testületi ülésre is meghívtunk, és akkor jelezte, hogy nem biztos, hogy a testületi ülésre el tud

jönni.

Vannak helyben osztott anyagok, amit szeretném, ha tárgyalna a Képviselő-testület: a 8/2001.

Kt határozatnak a visszavonása, és Nagyné Palotai Annával kötött szennyvízszállítási

szerződés meghosszabbítása.

Szeretném kérdezni, hogy ki az, aki a napirendi pontokkal kapcsolatban szeretne hozzászólni?

Bata József: a tavaszi nagytakarítás megbeszélése szeretném, ha napirendre kerülne.

Tábori Tivadar: a munkatervben szerepel a Falunap megtárgyalása, miért nincs a mai

napirendek között?

Incze Sándor: általában akkor szoktuk ezt megbeszélni, amikor a civil szervezeteket

tárgyaljuk.

Kovács Ferenc: Településfejlesztési Bizottság a 14-es napirendi pontot javasolja levenni a mai

napirendről, mivel már a Parlament elfogadta.

Még egy van, a Településfejlesztési Bizottság tárgyalta, és a Football Clubbal kötendő

szerződéssel kapcsolatban szeretnénk látni pontosan, hogy a szerződés 8-as pontjában

szereplő közüzemi díjaknak mennyi az összege forintosítva, mit vállalunk be pontosan? Mert

amíg ezt nem látjuk, addig nincs értelme tárgyalni róla.

Incze Sándor: az általam javasolt két napirendi pontot ki az, aki elfogadja?

Page 2: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 2 -

Képviselők a javaslatot 11 igen szavazattal és 1 tartózkodással elfogadták.

Incze Sándor: ki az, aki támogatja a Bata úr által javasolt „tavaszi nagytakarítás” napirendi

pontként való megtárgyalását?

Képviselők a javaslatot 12 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták.

Incze Sándor: ki az, aki támogatja, hogy a Kovács úr által javasolt 14-es napirendi pont

kerüljön ki a mai napirendi pontok közül.

Képviselők a javaslatot 10 igen szavazattal és 2 ellenszavazattal elfogadták.

Incze Sándor: ki az, aki a 15-ös napirendi pontot a mai napirendi pontok között nem akarja

tárgyalni?

Képviselők a javaslatot 3 igen szavazattal és 9 ellenszavazattal elutasították.

Incze Sándor: ki az, aki a 15-ös napirendi pontot a mai napirendi pontok között szeretné

tárgyalni?

Képviselők a javaslatot 11 igen szavazattal és 1 tartózkodással elfogadták.

Incze Sándor: ezekkel a módosításokkal, ki az, aki elfogadja a mai napirendi pontokat?

Képviselők a javaslatot 12 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták.

N a p i r e n d

Tárgy: Előterjesztő:

1./ Képviselő-testület SZMSZ-ének módosítása Polgármester

2./ Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

2009. évi Közfoglalkoztatási Terve Polgármester

3./ A gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól szóló

6/2004. (V.10.) Kt rendelet módosítása Polgármester

4./ Rendelet alkotása óvodáztatási támogatás tárgyában Polgármester

5./ Az egyes szociális ellátásokról szóló 9/2006. (VII.30.)

Kt rendelet módosítása Polgármester

6./ A Polgármesteri Hivatal 2008. évi adótevékenységéről

szóló beszámoló Polgármester

7./ Önkormányzati Minisztérium által kiírt pályázaton való

esetleges indulás lehetősége Polgármester

8./ Intézményvezetői pályázatok kiírása Polgármester

9./ Árajánlat megvitatása egyes önkormányzati utak mechanikai

stabilizációja és csapadékvíz szikkasztása, elvezetése

építési tervek készítése tárgyában Polgármester

10./ Ajánlatok megvizsgálása a temetőben keletkező

nagy mennyiségű hulladék elszállítása tárgyában Polgármester

Page 3: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 3 -

11./ Közétkeztetés megvalósításának kérdése Polgármester

12./ Idősek Klubja térítési díjainak meghatározása Polgármester

13./ ÖKOVÍZ Kft szolgáltatási díjjavaslatának véleményezése Polgármester

14./ Tápiószecső Football Club és Szabadidő Egyesülettel

kötendő együttműködési megállapodás Polgármester

15./ Hozzájárulás a Csatornaközmű Társulás Irodájának

fenntartásához Polgármester

16./ Esetleges vételi ajánlat MÁV tulajdonú földterületekre Polgármester

17./ Polgári Védelmi Iroda támogatásának lehetősége Polgármester

18./ Anka László belterületbe vonási kérelme Polgármester

19./ 8/2001. (02.14.) Kt határozat visszavonása Polgármester

20./ Nagyné Palotai Anna szerződés meghosszabbítása Polgármester

21./ Tavaszi nagytakarítás megbeszélése Bata József

Zárt ülés:

22./ Wagner Árpádné intézményvezető nyugdíjazása, és

intézményvezető ideiglenes megbízása Polgármester

1.) Napirendi pont: Képviselő-testület SZMSZ-ének módosítása.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: a bizottságok tárgyalták-e?

Halász Tibor: Ügyrendi Bizottság tárgyalta, javasolja az előterjesztés elfogadását a Képviselő-

testületnek.

Incze Sándor: ki az, aki a bizottság javaslatát elfogadja?

Képviselők a javaslatot 12 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő

rendeletet hozták:

6/2009. (03.25.) KT rendelet

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy megalkotja

az előterjesztés mellékletét képező

6/2009. (03.25.) számú rendeletét

a Képviselő-testület és szervei

Szervezeti- és Működési Szabályzatáról

szóló 19/2006. (XII.13.) számú

rendelet módosításáról.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

Page 4: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 4 -

2.) Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának 2009. évi Közfoglalkoztatási Terve.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Dósa Anna: a Szociális Bizottság is tárgyalta, és a múlt héten csütörtökön a Szociális

Kerekasztal is véleményezte a javaslatot, és úgy a bizottságnak, mint a Kerekasztalnak a

véleménye is az volt, hogy egy nagyon jól előkészített anyag, nagyon áttekinthető, egymásra

épülő anyag, amit módosítás nélkül javasolunk elfogadásra a Képviselő-testületnek.

Halász Tibor: Ügyrendi Bizottság tárgyalta, javasolja elfogadásra az előterjesztést, de

javasoljuk továbbá a Képviselő-testületnek, hogy a Szociális Kerekasztal működésének

kérdésére a későbbiekben térjünk vissza.

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: Pénzügyi Bizottság tárgyalta, javasolja a Képviselő-testületnek a

2009. évi Közfoglalkoztatási Terv elfogadását.

Incze Sándor: ki az, aki az előterjesztést elfogadja?

Képviselők a javaslatot 12 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő

határozatot hozták:

47/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a szociális

igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló,

többször módosított 1993. évi III. törvény 37. §

előírásai alapján elfogadja és jóváhagyja az

előterjesztés mellékletét képező, Tápiószecső

Nagyközség Önkormányzatának 2009. évi

Közfoglalkoztatási Tervét.

A 2009. évi Közfoglalkoztatási Terv időbeli

hatálya: 2009. április 1-től 2010. március 31-ig

tart időtartamra terjed ki.

Megbízza a Polgármestert és a Polgármester

útján a Jegyzőt, hogy a Közfoglalkoztatási Terv

végrehajtása ügyében a szükséges intézkedéseket

tegye meg.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

Page 5: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 5 -

3.) Napirendi pont: A gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól szóló 6/2004.

(V.10.) Kt rendelet módosítása.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Dósa Anna: Szociális Bizottság tárgyalta, javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek.

Halász Tibor: Ügyrendi Bizottság tárgyalta, javasolja elfogadásra az előterjesztést a

Képviselő-testületnek.

Incze Sándor: ki az, aki támogatja a rendelet módosítását?

Képviselők a javaslatot 12 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő

rendeletet hozták:

7/2009. (03.25.) KT rendelet

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy megalkotja

az előterjesztés mellékletét képező

7/2009. (03.25.) számú rendeletét

a Gyermekvédelmi ellátások helyi

szabályairól szóló, többször módosított,

6/2004. (V.10.) rendelet módosításáról.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

4.) Napirendi pont: Rendelet alkotása óvodáztatási támogatás tárgyában.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Dósa Anna: Szociális Bizottság tárgyalta, elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek.

Incze Sándor: ki az, aki elfogadja az előterjesztést?

Képviselők a javaslatot 11 igen szavazattal és 1 tartózkodással elfogadták, és a

következő rendeletet hozták:

8/2009. (03.25.) KT rendelet

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy megalkotja

az előterjesztés mellékletét képező

8/2009. (03.25.) számú rendeletét

az óvodáztatási támogatás helyi szabályiról.

Page 6: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 6 -

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

5.) Napirendi pont: Az egyes szociális ellátásokról szóló 9/2006. (VII.30.) Kt rendelet

módosítása.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Halász Tibor: Ügyrendi Bizottság tárgyalta, a következő módosító javaslatokat javasoljuk a

Képviselő-testületnek:

- alaprendelet 7. § d.) pontjában az ápolási díj elé kerüljön be az „alanyi jogú”

szövegrész,

- módosítás 2. §-ának (4) bekezdéséből a 10.§ után a.) és d.) pont előtt kimaradt a (3)

bekezdés jelölés,

- módosítás 3.§-ának (2) bekezdéséből a (4) bekezdés szövegrészt törölni, mert nincs

ilyen az alaprendeletben.

Dósa Anna: Szociális Bizottság tárgyalta, a bizottságnak módosítási javaslata van: az 5.§ (3)

bekezdésében a visszatérítés dátuma: „január 15. napjáig és július 15. napjáig” szövegrész

helyett „február 15. napjáig és augusztus 15. napjáig” kerüljön. Továbbá kerüljön

leszabályozásra a benyújtási határidő is: január 1-től január 31-ig legyen a II. félév

elszámolásánál, és július 1-től július 31-ig legyen az I. félév elszámolásánál.

Incze Sándor: a javasolt módosításokkal ki az, aki elfogadja ezt a rendeletet?

Képviselők a javaslatot 12 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő

rendeletet hozták:

9/2009. (03.25.) KT rendelet

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy megalkotja

az előterjesztés mellékletét képező

9/2009. (03.25.) számú rendeletét

az egyes szociális ellátásokról szóló, többször

módosított 9/2006. (VII.30.) számú

rendelet módosításáról.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

Page 7: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 7 -

6.) Napirendi pont: A Polgármesteri Hivatal 2008. évi adótevékenységéről szóló

beszámoló.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: Pénzügyi Bizottság tárgyalta, megállapította a bizottság, hogy a

2008-ban végzett adóügyi tevékenység eredményes volt, de azt is megállapítja, hogy az

Adócsoport részéről szükségesnek tartja kimutatni, hogy a hátralékokból mekkora a

behajtható, illetve be nem hajtható rész. Tájékoztatást kér arról, hogy mennyi hivatalos

megkeresés történt a Hivatal részéről pl. az APEH, Okmányiroda, Cégbíróság felé. Szerintünk

arányaiban nagyon magas a hátralék összege (37 millió Ft), minden intézkedést meg kell tenni

a behajtás érdekében.

A határozati javaslatot az alábbiakkal kérjük kiegészíteni: „A Képviselő-testület megállapítja,

hogy a 2008-ban végzett adóügyi tevékenység eredményes volt. Ennek ellenére azt is

megállapítja, hogy az Önkormányzat adókövetelései oly mértékben felhalmozódtak, hogy

azok behajtása érdekében igen jelentős és hatékony intézkedések szükségesek. Továbbá a

Pénzügyi Bizottság kéri, hogy a 2009. I. félévi beszámoló keretében kerüljenek bemutatásra a

jelenlegi hátralékok behajtására tett intézkedések, és az év végén újra hozzuk vissza a testület

elé.”

Kun Szabó Melinda: felvetődött az ülésen Kóka község adótevékenysége. A helyben osztott

anyagból látszik, hogy sokkal többet behajtottunk, mint Kókán. Van a helyben osztott

anyagban „az elévült, már be nem hajtható tételek” sor, annak az összege: 13.467.316,-Ft,

ezzel már nem lehet mit kezdeni. Ebből 5.017.871,-Ft a befizetetlen késedelmi pótlék összege,

ezek már régi tételek, mindig hozzáadódnak az előző évihez.

Bata József: Pénzügyi Bizottságnak van konkrét javaslata, hogy hogyan lehetne behajtani ezt

az összeget?

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: ahogy más települések csinálják, ezeket mi is megtehetjük.

Vannak lehetőségek, és ezeket a módszereket be kell vetni, vannak fórumok, ezen kívül több

lehetőség, hogy ezt hogy lehet csinálni. Adatokat lehet kérni a tartozóról és akkor a letiltást

elindítani, vagy az APEH-hoz kell fordulni.

Kun Szabó Melinda: mi is minden jogi lépést megteszünk a behajthatóság érdekében.

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: féléves beszámolónál kérjük azokat, ami aktuális, ami nem évült

el, év végén pedig az egészről kérünk még egy előterjesztést visszahozni.

Incze Sándor: tehát akkor a féléves beszámolónál, illetve év végén hozzuk vissza, ez a

módosító javaslat.

Walter János: egy évvel ezelőtt, amikor az adós beszámoló volt, akkor is mondtuk, hogy több

10 millió forint a kintlévőség. Most is azt mondom, hogy vannak behajtó cégek, még akkor is

jól járunk, ha bizonyos %-ot ki kell fizetni nekik.

Page 8: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 8 -

A másik, amikor az Önkormányzat beszámolója volt, akkor arról volt szó, hogy az

Adócsoporttal együtt a Pénzügyi Csoportnak is lesz beszámolója, ezt most nem látom. A

hatósági beszámolónál volt erről szó.

Incze Sándor: a Walter úr javaslata, hogy mindenképpen keresni kell egy behajtó céget, aki

behajtja a kintlévőséget, azon kívül, amit a Pénzügyi Bizottság javasolt, hogy a féléves

beszámolónál, illetve az év végi beszámolónál szintén kerüljön vissza az adótevékenységgel

kapcsolatos beszámoló, ki az, aki ezekkel a feltételekkel elfogadja a jelenlegi előterjesztésben

szereplő beszámolót?

Képviselők a javaslatot 12 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő

határozatot hozták:

48/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Polgármesteri

Hivatal 2008. évi adótevékenységéről szóló

beszámolót elfogadja és megállapítja, hogy a

2008-ban végzett adóügyi tevékenység eredményes

volt. Ennek ellenére azt is megállapítja, hogy

az Önkormányzat adókövetelései oly mértékben

felhalmozódtak, hogy azok behajtása érdekében

igen jelentős és hatékony intézkedések szükségesek.

Képviselő-testület javasolja behajtó cég

megbízását a felhalmozódott adókövetelések

behajtására. Képviselő-testület javasolja

továbbá, hogy a 2009. I. félévi beszámoló

keretében kerüljenek bemutatásra a jelenlegi

hátralékok behajtására tett intézkedések,

és év végén szintén kerüljön vissza a

Képviselő-testület elé az adótevékenységről

szóló beszámoló.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

7.) Napirendi pont: Önkormányzati Minisztérium által kiírt pályázaton való

esetleges indulás lehetősége.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Page 9: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 9 -

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: Pénzügyi Bizottság tárgyalta, elég nagy vita alakult ki, és végül is

a Pénzügyi Bizottság 3 fő nem szavazatával és 2 fő tartózkodása mellett azt a határozatot

hozta, hogy nem támogatja az Önkormányzati Minisztérium által kiírt pályázaton történő

indulás lehetőségét. A legfontosabb szempont a pályázati önrész biztosítása volt, melynek

összege 16 M Ft és a tervezési költségek is elérhetik a 2-3 M Ft-ot, bonyolultabb elképzelések

esetén még ennél is többet. Honnan tudjuk biztosítani ezt az összeget?

Incze Sándor: ezek nem kiírt pályázatok, hanem a Minisztériumnak van egy bizonyos kerete.

A beadási határidő közben módosult, ez most április 3-a. Akár bővítésre, eszköz beszerzésre

ezek a pályázatok valamilyen kis összeget adnak, hogy kicsit rendbe legyenek tartva ezek az

intézmények. A jelenlegi pályázat nem kötelezi addig az önkormányzatot plusz összegekre,

amíg a támogatási szerződést nem írjuk alá, addig van egy kis idő, és menet közben ezeket a

terveket elkészíttetjük. Én ajánlom a képviselőknek, hogy induljunk el a pályázaton, mert van

olyan intézmény, amelyre nagyon jó lenne pályázni, Pl. Rákóczi úti óvoda.

Anka László: Oktatási Bizottság tárgyalta a pályázaton való indulást, és javasolja a

Képviselő-testületnek, hogy mind az óvodák vonatkozásában, mind az iskola vonatkozásában

induljunk el a pályázaton. Szükség van ezekre a kis pályázatokra, ha nem indulunk el a

pályázaton, akkor is muszáj lesz költenünk ezekre az intézményekre.

Dósa Anna: minden egyes pályázati lehetőségnél arra hivatkozunk, hogy nincs pénzünk.

Kérném a képviselő társaimat, hogy egy kicsit nézzünk szét a környező településeken. Mindig

pályáznak. Az oktatási intézményekre évek óta semmit nem költünk. Saját költségvetésből

próbáljuk megvalósítani azt a kis fejlesztést, hogy ne legyen használhatatlan az intézmény.

Mindig azt mondjuk, hogy nincs pénzünk, nincs pénzünk, legalább egy intézmény legyen,

amelyikre eldöntjük, a következő évben a másikra. Ne legyen az, hogy egyik intézményre

sem pályázunk, és a következő évben sem, és utána sem, stb. Ha van egy pályázati

lehetőségünk, egy kicsit gondolkodjunk el rajta, és próbáljunk valamint tenni, mert nálunk

soha nincs még elképzelés sem, koncepció sem.

Bata József: koncepció nélkül belefogtunk egy pályázaton való szereplésbe úgy, hogy

terveket csináltattunk, több mint 10 M Ft-ért, úgy hogy mindenki tudta, hogy 500 M Ft van

arra a pályázatra. Egyszerre 2 intézményre. Megtettük, megpályáztuk, a tervek megvannak,

ezek az óvodák nem felelnek meg az akkori elképzelésnek. Tavaly 10 M Ft-ból ki lehetett

volna a Szent I. úti iskolában a nyílászárókat cserélni.

Kovács Ferenc: a településfejlesztési koncepciót elfogadta a testület. Elkészítettük az óvoda

terveket, úgy indultunk el, hogy nyerünk, és rossz lett a pályázat, majd mondták, hogy

egészítsük ki, határidőre nem lett elkészítve és nem fogadták el a pályázatunkat. Itt egyelőre

arról van szó, hogy mit akarunk csinálni, nem pénzről van szó. Meg kell próbálni, hogy

melyik intézménnyel induljunk el, Én maximálisan támogatom ezt a kérdést.

Anka László: szerepel az előterjesztésben, hogy az iskola vonatkozásában melyik épülettel

induljon az iskola a pályázaton, Én szeretném, ha az előterjesztésben szereplő forfa iskola

helyett az emeletes iskola indulását támogatná a Képviselő-testület, az óvodák

vonatkozásában pedig mind a két óvodát.

Page 10: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 10 -

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: a szakmai szempontok vonatkozásában valóban ezekre szükség

van, és egyetértek vele. Az nem igaz, hogy az utóbbi időben nem költöttünk az oktatási

intézményeinkre, hiszen a Petőfi úti iskolát is felújítottuk és a Bajcsy-Zs. úti iskolát is

felújítottuk. Viszont az önrész 16 M Ft, de ez lehet több is, tehát 18-19 M Ft-ra van szükség,

ilyen gazdasági helyzetben ez annyira kis jelentéktelen dolog lenne, hogy ettől el lehet

tekinteni???

Dr. Varró István: csökken a gyermek létszám, lehet, hogy egy óvoda be is fog zárni, mi lesz a

régi óvodákkal?

Halász Tibor: a jövőben kiszámíthatatlan a költségvetés, Én ebben nem tudok dönteni. A

Minisztérium kiír valamit és az a Minisztérium másnap már nincs. Én erre nem látok esélyt.

Zahalka Anita: ha az önerő biztosítása a probléma, akkor az önerőre lehetne támogatókat

találni, aki ezt finanszírozza. Ha nem pályáznak, akkor soha nem lesz semmi.

Incze Sándor: ki az, aki támogatja a Pénzügyi Bizottság javaslatát, hogy ne induljunk a

pályázaton?

Képviselők a javaslatot 5 igen szavazattal, 6 ellenszavazattal és 1 tartózkodással

elutasították.

Incze Sándor: ki az, aki támogatja az eredeti előterjesztést azzal a módosítással, hogy a forfa

iskola helyett az emeletes iskolával induljunk a pályázaton?

Képviselők a javaslatot 5 igen szavazattal és 7 ellenszavazattal elutasították.

Incze Sándor: ki az, aki az eredeti határozati javaslatot támogatja?

Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal és 4 ellenszavazattal elfogadták, és a

következő határozatot hozták:

49/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzati

Minisztérium által közzé tett „Bölcsődék és

Közoktatási intézmények infrastrukturális

fejlesztése, valamint közösségi buszok beszerzése”

című pályázat 8/2009. (II.26.) ÖM rendelet

5. § (7) bek. b.) pontja alapján mindhárom

intézményével részt kíván venni a pályázaton.

A Pöttöm Óvoda esetében a Rákóczi úti, a

Hipp-Hopp Óvoda esetében az Árpád úti, az

Iskola vonatkozásában a Szent István úti

épületet jelöli meg a pályázatban.

Page 11: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 11 -

A pályázatokhoz szükséges önrész összegét,

valamint a tervezési és tételes költségbecslési

kiírások költségének összegét a 2009. évi

költségvetés terhére biztosítja.

Felkéri a Polgármestert, a Polgármester útján a

Jegyzőt és az érintett intézményvezetőket, hogy a

testületi határozat értelmében a pályázati

dokumentációt készítsék elő és megadott határ-

időig a kiírásban megjelölt formában adják be.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

8.) Napirendi pont: Intézményvezetői pályázatok kiírása.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Anka László: Oktatási Bizottság tárgyalta, javasolja a Képviselő-testület számára, hogy az

óvodákkal kapcsolatban a Pöttöm Óvoda és a Hipp-Hopp Óvoda intézményvezetői pályázat

kiírása vonatkozásában a jelenleg fennálló struktúra alapján, a közoktatási törvénynek

megfelelően írja ki a pályázatot.

A bizottsági ülésen legalább 50 emberrel találkoztunk, megkért egy anyuka, hogy olvassam

fel az ottani felszólalását, Én ezt szeretném felolvasni.

Anka László felolvassa Zahalka Anita hozzászólását a Képviselő-testület részére.

Incze Sándor: az önkormányzat saját pénzéből kell, hogy kipótolja a működést, hiszen egy

gyermek után 200 e Ft a fejkvóta, és még ehhez kell hozzátenni 150-160 e Ft-ot az

önkormányzatnak. Viszont az is igaz, hogy nehezebb munkát végeznek azok az óvónők, akik

az I-es körzetben tevékenykednek. Látom, hogy ezekkel a gyerekekkel nagyon nehéz.

Szeretném mondani, hogy az előterjesztésben szereplő határozati javaslat szintén a két

pályázat kiírását teszi lehetővé.

Halász Tibor: Ügyrendi Bizottság tárgyalta, a bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy ebben

a formában nem támogatja az intézményvezetői pályázatok kiírását, javasolja, hogy a

Képviselő-testület április 22-én rendkívüli zárt ülésen döntsön az intézményvezetői

pályázat/pályázatok kiírásáról az Ügyrendi Bizottság által letett határozati javaslat alapján.

Tóth Károlyné: úgy látom, hogy a Képviselő-testület sajnos nem támogatja a kettős

intézményvezetői pályázat kiírását. Az Ügyrendi Bizottság rendelkezése megtámadható, mert

a törvény március utolsó napját írja elő, hogy addig el kell dönteni a pályázat kiírást.

Nem tudom, hogy miért kell egy jól működő rendszert megbontani, mi nagyon jól tudunk

egymással dolgozni, kialakítottunk egy olyan struktúrát, amelyben mindenki jól érzi magát. A

személyi feltételek megbeszélése áprilisban lesz, leülünk a Polgármester úrral, és

megbeszéljük. Jelenleg az óvónői létszám megfelelő, a technikai létszámot kell megbeszélni.

Page 12: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 12 -

Kovács Ferenc: másfél éven keresztül olyanba nyúltunk bele, amibe nem kellett volna

belenyúlni. Én képviselőként nem tudok arról, hogy bármelyik óvodát be akartuk volna zárni.

Egy évvel ezelőtt hozott az Oktatási Bizottság egy ilyen döntést, és azóta nem sikerült

elmondani azt, hogy ez nem így van!!?? Miért kell az óvónőket szembe állítani a Képviselő-

testülettel? Egy évvel ezelőtt nem volt jellemző ez a dolog a testületre. Kikérem magamnak,

vagy dolgozunk együtt, vagy egymás ellen hangoljuk egymást. Bárki terjesztette is ezt a hírt,

gondolkozzon el rajta. Nincs, és nem is volt óvoda bezárásról szó a Képviselő-testület előtt.

Az előző Képviselő-testületi ülésen arról volt szó, hogy leülnek az óvónők és a Polgármester

úr, és megbeszélik az óvoda helyzetét. Nem beszéltünk óvodabezárásról.

Bata József: a két óvoda vezető gondolkozzon el saját felelősségére, úgy hogy az egyik a

Képviselő-testület tagja, hogy összekeverni azt, hogy mi óvodát akarunk korszerűsíteni, vagy

felújítani, ezt összekeverni azzal, hogy a Képviselő-testület bezár egy óvodát, ez

bűncselekmény, akárki is terjesztette, beláthatatlan következményei lehetnek. Az átvilágítás

óta kezd ez a dolog elmérgesedni. A ti felelősségetek (a két intézményvezetőnek mondja),

hogy elmondjátok a dolgozóitoknak, hogy mit hallotok itt.

Anka László: a Képviselő-testület 2008. február 15-én hozott egy Kt határozatot, melyben

megbízta a Pénzügyi Bizottságot, hogy a Pöttöm és a Hipp-Hopp Óvoda 2008. évi

költségvetését a gyermeklétszám és a csoportok figyelembe vételével vizsgálja át. Ezt a

határozatban szereplő megbízást a Pénzügyi Bizottság nem hajtotta végre.

Az Oktatási Bizottság 2008. június 3-i ülésén, ahol napirendi pont volt a „Helyi oktatással

kapcsolatos kérdések” megbeszélése, felvetődött az a kérdés is, hogy 4 óvoda helyett 3

óvodával megoldható-e a működés. Akkor az óvodavezetők véleménye az, volt, hogy mivel

2008-ban már megtörtének a beíratások, ezért célszerű a 2009. évi beíratás előtt ezt a kérdést

megoldani. Nem a Képviselő-testület terjeszt ilyeneket, hanem az Oktatási Bizottságnak

kellett ezzel foglalkoznia, ezért terjedhetett el ez az információ a településen.

Kovács Ferenc: ez tűrhetetlen, hogy így készítsük fel a lakosságot, hogy a Képviselő-

testülettel szembe állítjuk.

Halász Tibor: amikor a bizottsági elnök összeállítja a napirendeket, a levezető elnök határozza

meg a folyamatot, hogy mikor mit tárgyal, és neki a felelőssége, hogy átmegy-e a Pénzügyire

a része, vagy marad az Oktatásinál. De ha te hagyod, hogy az eredeti napirend másfelé

kalandozzon el, az a Te személyes hibád. Ezek a kiment hírek nem valósak, nem fedik a

valóságot.

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: amikor Zahalka Anita elhozta az írását az orvosi rendelőbe, hogy

olvassam el, Én megdöbbentem az abban lévőktől, mert tudomásom szerint erről nincs szó,

amit a levelében olvastam. Soha itt el nem hangzott, hogy ilyen lesz. Nem értem, hogy miért

van ez így, a testület ilyet soha nem akart.

Zahalka Anita: a faluban ez informálisan terjed. Senkit nem szerettem volna megbántani,

végig feltételes módban beszéltem, szerettem volna felhívni a figyelmet néhány

szabálytalanságra. Ebben a levélben felhívtam néhány törvényre a figyelmet. Az Ügyrendi

Bizottságnak az érintett szülők véleményét ki kellett volna kérni. Jóindulatúan hívtam fel

valamennyiük figyelmét.

Page 13: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 13 -

Incze Sándor: ezeket a jogszabályokat a hivatal is tudja, véleményem szerint „túl tupírozott az

egész”.

Dr. Nán Istvánné: nagyon régen kísérem figyelemmel ezt az ügyet. Lett két óvodavezető, szó

volt a létszámcsökkentésről. Mindenki tudja, hogy a két óvoda látogatottsága között nagy a

különbség. A Pöttöm óvodára nagyobb figyelmet kell fordítani, mert ezek a gyerekek tudjuk,

hogy honnan jönnek. Ez az információ onnan indult el, hogy a Deák Ferenc úti épület nagyon

rossz állapotban van. Ez itt hangzott el, hogy ezt az épületet lehet, hogy bezárják. Akkor

készült el az új óvoda épületének terve. Itt nem az összevonásról beszéltünk, hanem arról,

hogy az óvoda épület alkalmatlan arra, hogy ide gyerekek járjanak. Erről volt szó az Oktatási

Bizottság ülésén is, bizony volt róla szó. Csoportokról is szó volt a bizottsági ülésen.

Meg szeretném jegyezni, hogy a Nusiéknak jobb dolguk van, megnéztem a költségvetést,

most is nagy különbség van a két óvoda között, a Pöttöm Óvodára nagyobb figyelmet kell

fordítania a Képviselő-testületnek.

Kovács Ferenc: 2008-ban nem igen foglalkoztunk vele, hogy bezárunk, de ha beszéltünk is

róla, hogy a Rákóczi úti és a Deák Ferenc úti óvoda a jelen követelményeknek nem felelnek

meg, ez nem egyenlő azzal, hogy bezárunk egy óvodát. Bezárásról szó sem volt, mi azt

mondtuk, hogy a Deák Ferenc úti óvoda nem megfelelő, a bezárásról szó sem volt, ha valaki

félreértette ezt a mondatot, hogy a Deák nem felel meg, és ezért Ő bezárásra gondolt, ….

Dósa Anna: mint képviselő szeretném mondani, hogy amikor az Oktatási Bizottsági ülésen

szó volt az óvodák helyzetéről, erről nem tudnak a Képviselő-testület tagjai, ezt a

bizottságnak tolmácsolni kellene.

Ez valóban úgy van, és ezzel egyetértek, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek miatt a Pöttöm

Óvodában sokkal nagyobb gond van. De szeretném elmondani, hogy nemcsak a felzárkóztatás

a feladat, hanem, hogy előre jussunk.

Nem volt még egy ilyen napirendi pont, amely ilyen viharos lett volna. Intézményvezetői

pályázatok vannak kiírva, és nem erről beszélünk.

Anka László: minden oldalról megvizsgáltuk 2007 óta ezt a kérdést. A társulás szóba

kerülésénél az összes intézményvezető itt volt, az Oktatási Bizottság elkészítette az éves

beszámolót, a Képviselő-testület ne mondja nekem, hogy nem tudják, hogy miről van szó.

Walter János: itt időhöz vagyunk kötve, ha most nem döntünk, akkor elúszott az az időpont,

amikor lejár az intézményvezetőknek a pályázati idejük, nem az utolsó pillanatban kell

idehozni elénk az előterjesztést. Nem időben van előkészítve egy pályázat arra, hogy lejár a

határidő, és nekünk legyen időnk arra, hogy rendes döntést tudjunk hozni. Most döntenünk

kell, mert lejár a pályázat, vagy meg kell hosszabbítani az intézményvezetők állását 1

hónappal, 2 hónappal, stb.

Kun Szabó Melinda: az Ügyrendi Bizottsági ülésen arról beszéltek, hogy nem látják tisztán

azokat a kérdéseket, melyeket az Oktatási Bizottság végez, ezért szeretnék átvenni ennek az

ügynek az intézését. És szeretnének mindent látni tisztán, utána dönteni. Amíg tisztázatlan

kérdések vannak a Képviselő-testületben, addig nem írnák ki a pályázatot, hanem akkor

határozott időre a két intézményvezetőt megbízná a testület és utána írnák ki a pályázatokat.

Page 14: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 14 -

Bata József: tavaly nyáron volt egy intézményvezetői értekezlet és akkor elhangzott, hogy

márciusig le kell tenni az asztalra, hogy 1 vezetői pályázat vagy 2 legyen. Ez elmaradt, az

óvodák környékén ez nincs végrehajtva, ennek kellene már egyszer véget vetni.

Tóth Károlyné: szeretném felhívni még egyszer a képviselők figyelmét a március utolsó napi

dátumra, áprilisban már kicsúszunk ebből a határidőből.

Kun Szabó Melinda: az Ügyrendi Bizottságnak a javaslatára a Képviselő-testület megteheti,

hogy nem ír ki pályázatot, hanem megbíz benneteket akár egy évre is, és akkor jövő márciusig

nem csúszunk ki az időből. Ez egy bizottsági javaslat volt.

Incze Sándor: ki az, aki az Ügyrendi Bizottság módosító javaslatával egyetért, miszerint

április 22-én rendkívüli zárt ülésen döntsön az intézményvezetői pályázat/pályázatok

kiírásáról a Képviselő-testület az Ügyrendi Bizottság által letett határozati javaslat alapján?

Képviselők a javaslatot 3 igen szavazattal, 8 ellenszavazattal és 1 tartózkodással

elutasították.

Incze Sándor: ki az, aki az eredeti határozati javaslatot támogatja?

Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, 1 tartózkodással és 1 „nem

szavazott” szavazattal elfogadták, és a következő határozatot hozták:

50/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy:

1. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

szóló 1990.évi LXV. tv. 10.§ (1) bekezdés b) pontjában biztosított jogkörében eljárva a

közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv-nek a közoktatási intézményekben

történő végrehajtásáról szóló 138/1992.(X.8.) Korm. rendelet 5.§ (5) bekezdése alapján

pályázatot ír ki a Pöttöm Óvoda vezetői álláshelyére és az Oktatási Közlönyben a következő

pályázati hirdetményt teszi közzé:

Pályázatot meghirdető szerv: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

2251. Tápiószecső, Deák F. u. 18.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő.

Munkavégzés helye: Pöttöm Óvoda, 2251. Tápiószecső, Rákóczi u. 16.

Tagintézmény: 2251. Tápiószecső, Deák F. u.1.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az

intézmény és tagintézménye törvényes és szakszerű vezetése

Pályázati feltételek: Felsőfokú szakirányú iskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai

gyakorlat, magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:vezetői gyakorlat.

Vezetői megbízás időtartama: 5 év, 2009. július 1-től 2014. június 30-ig.

Illetmény, juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak

jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadóak.

Page 15: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 15 -

A pályázat részeként benyújtandó iratok: szakmai önéletrajz, vezetői program, 3 hónapnál

nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, képzettséget igazoló okiratok.

A pályázat benyújtásának határideje: a megjelenéstől számított 30 nap.

A pályázati kiírással kapcsolatos további információ kérhető: Incze Sándor

polgármestertől 0629-646-120-as telefonszámon, vagy Kun Szabó Melinda jegyzőtől a 0629-

448-113-as telefonszámon.

A pályázat benyújtásának módja: Postai úton, vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal

címére (2251 Tápiószecső, Deák F. u18.), lezárt borítékban, „Óvodavezetői pályázat”

megjelölésével.

A pályázat elbírálásának határideje: május hónap vége.

2. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

szóló 1990.évi LXV. tv. 10.§ (1) bekezdés b) pontjában biztosított jogkörében eljárva a

közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv-nek a közoktatási intézményekben

történő végrehajtásáról szóló 138/1992.(X.8.) Korm. rendelet 5.§ (5) bekezdése alapján

pályázatot ír ki a Hipp-Hopp Óvoda vezetői álláshelyére és az Oktatási Közlönyben a

következő pályázati hirdetményt teszi közzé:

Pályázatot meghirdető szerv: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

2251. Tápiószecső, Deák F. u. 18.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő.

Munkavégzés helye: Hipp-Hopp Óvoda 2251.Tápiószecső, Kátai út 90.

Tagintézmény: 2251. Tápiószecső, Árpád út 45.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az

intézmény és tagintézménye törvényes és szakszerű vezetése

Pályázati feltételek: Felsőfokú szakirányú iskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai

gyakorlat, magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:vezetői gyakorlat.

Vezetői megbízás időtartama: 5 év, 2009. július 1-től 2014. június 30-ig.

Illetmény, juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak

jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadóak.

A pályázat részeként benyújtandó iratok: szakmai önéletrajz, vezetői program, 3 hónapnál

nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, képzettséget igazoló okiratok.

A pályázat benyújtásának határideje: a megjelenéstől számított 30 nap.

A pályázati kiírással kapcsolatos további információ kérhető: Incze Sándor

polgármestertől 0629-646-120-as telefonszámon, vagy Kun Szabó Melinda jegyzőtől a 0629-

448-113-as telefonszámon.

A pályázat benyújtásának módja: Postai úton, vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal

címére (2251 Tápiószecső, Deák F. u18.), lezárt borítékban, „Óvodavezetői pályázat”

megjelölésével.

A pályázat elbírálásának határideje: május hónap vége.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

Page 16: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 16 -

9.) Napirendi pont: Árajánlat megvitatása egyes önkormányzati utak mechanikai

stabilizációja és csapadékvíz szikkasztása, elvezetése, építési tervek készítése

tárgyában.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Kovács Ferenc: Településfejlesztési Bizottság tárgyalta, javasolja, hogy mivel Polgármester

úr nem kapott olyan árajánlatot, aki a tervezést is elvállalná, ezért javasoljuk, hogy külön a

tervezésre és külön a kivitelezésre kérjen be Polgármester úr árajánlatot, és az áprilisi testületi

ülésen megbeszéljük.

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: Pénzügyi Bizottság tárgyalta, javasolja a Képviselő-testületnek az

egyes önkormányzati utak mechanikai stabilizációja és csapadékvíz szikkasztása, elvezetése

témában előterjesztett határozati javaslatot.

A Jegyző asszony tájékoztatta a Pénzügyi Bizottság tagjait, hogy a Településfejlesztési

Bizottság javasolja kivitelezői árajánlat bekérését, továbbá a szerdai testületi ülésre

utcajegyzék készítését.

Kovács Ferenc: azért nem mondtam, mert nem kaptuk meg a listát, azt mondták hétfőn a

Településfejlesztési Bizottsági ülésen, hogy kapunk listát. A Településfejlesztési Bizottság

nem vállalta fel a döntést, azt javasoltuk, hogy döntsön a Képviselő-testület.

Incze Sándor: az árajánlat azokra az utakra legyen, amelyekben a Képviselő-testület dönt.

Készítsünk koncepciót, hogy mi legyen az, amit úgy a kivitelezés, mint a tervezés

vonatkozásában elkészíttetnénk. Vannak olyan utcáink, ahol komoly gondok vannak: pl.

Gárdonyi u., Jókai u.

Bata József: szeretném javasolni a Sági úti lakótelep problémáját, amit szintén bele kellene

tenni.

Walter János: milyen formában lesz megcsinálva az út?

Kovács Ferenc: az utakat egyengetni kell a Gárdonyi utcában, jó pár helyen szikkasztó árkot

kell csinálni, gléderezés lesz.

Incze Sándor: a Gárdonyi utca tervezését + kivitelezését ki az, aki támogatja a Honvédségtől

az erdészházig?

Képviselők a javaslatot 10 igen szavazattal és 2 tartózkodással elfogadták.

Anka László: mi lenne, ha elkezdenénk az idén a Magdolna-telepi utcákkal, utána folytatnánk

a település közepén lévő utcákkal, azután mennénk lefelé.

Bata József távozott az ülésről, képviselők száma: 11 fő.

Kovács Ferenc: javaslom, hogy a Széchenyi utcát csinálja meg a vállalkozó a Dózsa György

útig.

Page 17: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 17 -

Incze Sándor: ki az, aki támogatja a Széchenyi utcát?

Képviselők a javaslatot 9 igen szavazattal és 2 tartózkodással elfogadták.

Bata József visszaérkezett az ülésre, képviselők száma: 12 fő.

Kovács Ferenc: javasolnám a Madách utcát.

Incze Sándor: ki az, aki a Madách utcát támogatja?

Képviselők a javaslatot 10 igen szavazattal és 2 tartózkodással elfogadták.

Kovács Ferenc: a Váczi Mihály utca is nagyon rossz állapotban van, és Én együtt kezelném a

Liget u. – Szőlő u. – Erkel F. utca rendbetételét.

Incze Sándor: ki az, aki támogatja a Váczi Mihály utcát?

Képviselők a javaslatot 12 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták.

Incze Sándor: ki az, aki támogatja, hogy a Szőlő u. – Liget u. – Erkel F. utca egyben legyen

kezelve?

Képviselők a javaslatot 10 igen szavazattal és 2 tartózkodással elfogadták.

László Tibor: a Jókai utcát muszáj megcsinálni, mert ott az a kisház össze fog dőlni.

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: a Jókai utca az tényleg járhatatlan.

Incze Sándor: a Jókai utcánál az árkokat kell megnézni.

Bata József: a Szabadság u. vize folyik oda, akkor már a Szabadság utcát is terveztessük meg,

és csináltassuk meg rendesen.

Incze Sándor: ki az, aki támogatja a Jókai utca csapadékvízének szikkasztással való

elvezetését.

Képviselők a javaslatot 11 igen szavazattal és 1 tartózkodással elfogadták.

Incze Sándor: ki az, aki támogatja, hogy a Szabadság utca teljes hosszában való terveztetésére

és kivitelezésére kérjünk be árajánlatot?

Képviselők a javaslatot 5 igen szavazattal, 5 ellenszavazattal és 2 tartózkodással

elutasították.

Bata József: nekem volt egy javaslatom a Pelenkatelepnél a Kodály Z. u. – Hámán K. u. –

Sági út.

Page 18: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 18 -

Incze Sándor: ki az, aki támogatja, hogy a Kodály Z. u. – Hámán K. u. – Sági útra kérjünk

árajánlatot?

Képviselők a javaslatot 10 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodással

elfogadták.

Kovács Ferenc: Településfejlesztési Bizottság javasolta, hogy Polgármester úr a Dózsa

György úton a COOP Élelmiszerüzlet mellett, az út alatti átfolyási lehetőségre is kérjen be

árajánlatot.

Incze Sándor: ki az, aki a módosításokkal támogatja a határozati javaslat elfogadását?

Képviselők a javaslatot 12 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő

határozatot hozták:

51/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az alábbiakban

felsorolt utcák vonatkozásában 3 árajánlatot

kér be tervezésre + kivitelezésre csapadékvíz

elvezetés problémájának megoldására:

1. Gárdonyi u. (Honvédségtől az Erdészházig)

2. Széchenyi u. alsó része – Dózsa Gy. Útig

3. Madách u.

4. Váczi M. u.

5. Erkel u. – Liget u. – Szőlő u.

6. Jókai u. (csak szikkasztóárok)

7. Kodály Z. u. – Hámán K. u. – Ugyer

Ez a felsorolás a Képviselő-testület által

felállított sorrend is.

b.) Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete megbízza továbbá a

Polgármester urat, hogy a Dózsa Gy. Úton

a COOP Élelmiszerüzlet mellett az út alatti

csapadékvíz elvezetés lehetőségeire kérjen

be tervezői + kivitelezői árajánlatot.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

Page 19: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 19 -

10.) Napirendi pont: Ajánlatok megvizsgálása a temetőben keletkező nagy

mennyiségű hulladék elszállítása tárgyában.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: Pénzügyi Bizottság tárgyalta, a temetőben keletkező nagy

mennyiségű hulladék elszállítása tárgyában tett árajánlatok közül a Pénzügyi Bizottság Paitz

István ajánlatának 3. számú változatát támogatja. Egyben kéri a fedezet megjelölését.

Felhatalmazza a Polgármestert, hogy a szerződéskötés során próbálja az árat 150.000,-Ft alá

szorítani.

Kovács Ferenc: Településfejlesztési Bizottság is tárgyalta, de a kérdésben nem született

döntés, mert többféle javaslat volt, nem tudtunk dönteni.

Az egyik javaslat volt, hogy negyedéves szerződést kössünk a vállalkozóval, ezzel szemben

volt egy kisebbségi vélemény, hogy a jelenlegi szerződést meg kell nézni, mert

szerződésmódosítást igényel a dolog, és addig nem foglalunk állást.

Incze Sándor: hallhatnánk azt a kisebbségi véleményt?

Safranyik István: igen, Én javasoltam, hogy meg kell nézni, hogy a jelenlegi szerződésben

szereplő 100 ezer Ft mit tartalmaz. Meg kell vizsgálni az eredeti szerződést. Miért nem fér

bele ez a temetési díjba?

Megint úgy lett előterjesztve egy napirend, hogy csak egy ajánlat volt, nem volt mellette

másik.

Halász Tibor: van még két árajánlat mellette.

Incze Sándor: a Pénzügyi Bizottságnak volt egy javaslata, hogy a 150 e Ft-ot próbáljuk meg

lealkudni. Kérdezem a Paitz úrtól, hogy az Ön által javasolt 150 e Ft esetleges ár helyett 120-

125 e Ft önnek megfelelő-e?

Paitz István: nem hiszem, próbáljuk meg, de nem hiszem. 100-150 koszorú és csokor

jelentkezik egy temetésen. Egyébként is szeretném kérni, hogy egy év múlva tekintsünk

vissza rá, hogy megfelelő-e abban a formában, amit majd a Képviselő-testület elfogad.

Rengeteg mennyiségű szemét van. Meg kell nézni, hogy mit vittünk egy hónapja a gödörbe,

szinte két-három naponta el kell vinni, most jelenleg Kókára hordjuk át.

Incze Sándor: 125 e Ft-os árat tartjuk 3 hónapig, és 3 hónap után Ön is látja, és mi is kapunk

visszajelzést, hogy ez megfelelő-e?

Paitz István: Én javasoltam 3 alternatívát, akkor vigye el az önkormányzat 3 hónapig,

próbáljuk meg ezt. Én ebben is benne vagyok. 2001-ben, 8 éve lett megszabva ez a

temetkezési díj. Legalább az inflációval mindig meg kellene emelni, 8 éve nem volt a 100 e Ft

megemelve. Próbáljuk a temetőt tisztán tartani, nagyon nagy költségről van szó, azt ne

felejtsük el, hogy Ceglédre kell most elvinni és 6,-Ft/kg a díj.

A 100 e Ft-ban egyébként a villany, a víz, a takarítás, a szemét kihordás, stb. van benne.

Page 20: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 20 -

Safranyik István: a régi síremlékek kihordása is benne van a 100 e Ft-ban?

Paitz István: ami szemét van, amit odatesznek, Én elvitetem.

Bata József: 50 %-os emelést hajtunk végre, ha elfogadja a Képviselő-testület a Pénzügyi

Bizottság javaslatát. Sokan zokon vennék azt, ha 50 %-kal megemeljük pályáztatás nélkül.

Ilyen szempontból jogos az észrevétel, jó lett volna tudni, hogy mi van a szerződésben.

Safranyik István: az előterjesztés nem jó, nem tudjuk, hogy miről beszélünk, szeretném tudni,

hogy mi van benne a 100 e Ft-ba?

Kun Szabó Melinda: ha képviselőt vagy bizottsági tagot bármilyen szerződés érdekel, be lehet

jönni a Hivatalba és meg lehet nézni. Bármikor bejöhetsz és megnézheted a szerződést. Itt

2001. óta nem volt emelés, mindenkinek évente emelünk.

Safranyik István: ennek ellenére fenntartom a véleményemet. Azért tart ennyi ideig egy

napirendi pont megbeszélése, mert ha jó előterjesztés menne ki, akkor a döntésnek az

előkészítését már mindenki otthon elolvasná, és itt már csak fel kellene emelni a kezét. Nem

itt kellene megvitatni, itt már csak dönteni kellene róla.

Tábori Tivadar: a vállalkozóval több éves munkakapcsolatunk van. Rendben van a temető, jól

működik. Most új helyzet állt elő, ezért fordult hozzánk. Az emeléssel a vállalkozónak is

kedveznénk.

László Tibor: konkrétan mennyi szemét képződik, mennyi a szállítási költség, hogy le kell

szállítania Ceglédre?

Paitz István: jelenleg gödörbe rakjuk le, Kókára elszállítjuk és ott égetjük el. A temetőbe

konténeres autó nem tud bemenni. Még egyszer mondom, hogyha a 3 alternatíva, amit Én

felajánlottam, nem megfelelő, Én elfogadom az önkormányzat javaslatát, próbáljuk meg,

hogy az önkormányzat idehoz 3 konténert és vigye el a szemetet. Ki kell próbálni.

Dr. Varró István: az önkormányzat nem tudja ebből a plusz 50 e Ft-ból ezt megcsinálni. Ez az

50 e Ft-os emelés a vállalkozó részére véleményem szerint megfelelő. A Pénzügyi

Bizottságnak is ez a javaslata.

Incze Sándor: ki az, aki támogatja, hogy 150 e Ft-ot december végéig megszavaz a Képviselő-

testület Paitz István részére, tehát 50 e Ft-tal megemeljük havonta 2009. év végéig?

Képviselők a javaslatot 9 igen szavazattal és 3 ellenszavazattal elfogadták, és a

következő határozatot hozták:

52/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a

temető üzemeltetési költségeihez

150.000,-Ft-os havi összeggel hozzájárul.

Page 21: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 21 -

Határidő: 2009. április 01.

Felelős: Polgármester

Paitz István: köszönöm szépen a testületnek, és annyit szeretnék még mondani, hogyha plusz

pénzem volt a 100 ezren felül, Én visszaforgattam a temetőbe, ugyanis a ravatalozónak a

belső részét abszolút Én újítottam fel, ezen kívül több pénzt visszaforgattam a temetőbe. Ha

nekem maradna pénzem a 150 e Ft-on felül, nyugodjanak meg, Én visszaforgatom a temető

felújítására. Még egyszer köszönöm szépen a testületnek, és év végén visszanézünk rá.

11.) Napirendi pont: Közétkeztetés megvalósításának kérdése.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: Pénzügyi Bizottság tárgyalta, a közétkeztetés kérdésével

kapcsolatban a bizottság az 1.) határozati javaslat elfogadását javasolja a Képviselő-

testületnek.

Kovács Ferenc: nekem továbbra is az a problémám, hogy ebből az anyagból nem látszik,

hogy egy adag étel mennyibe kerül? Tessék nekem megmutatni most, hogy egy adag

étkeztetés mennyibe kerül?

Bata József: kaptunk egy ígéretet tavaly év végén, hogy március-áprilisban többet tudunk.

Csatlakoznék a Kovács úr véleményéhez. Hányan esznek, hány adag étel, hány adag ételnek

az alapanyaga kerül 31 M Ft-ba? Hogyan lenne jobb üzemeltetni a konyhát, ez ebből nem

derül ki. Automatikusan emelve vannak az inflációval a térítési díjak, mi a számítás alapja, mi

alapján van kiszámolva? Más cégtől lehetne árajánlatot kérni, úgy többet lehetne látni.

Incze Sándor: Én ebből nem látom hogy hány adag lett megfőzve. Az adagszámok nem lettek

kidolgozva. Maga a határozati javaslat nem erről szól.

Walter János: a konyháról döntöttünk a múlt hónapban, döntünk most és dönteni fogunk a

következő hónapban, miért nem lehet egyszerre mindent idehozni, akkor egyszerre tudnánk

dönteni, ha lenne kimutatás, hogy önálló legyen vagy ne önálló legyen? Kompletten kell

kezelni az egészet, mert úgy tudunk dönteni, ha látjuk, hogyha az iskolánál marad, akkor

mennyibe kerül, ha kijön az iskolától és önálló költségvetési intézményként működik, akkor

mennyibe kerül, mennyi a felnőtt, mennyi az iskolás, mennyi az óvodás adag? Mennyibe

kerül egy adag, utána tárgyaljunk arról, hogy önálló lesz vagy nem, megéri fenntartani, nem

éri meg fenntartani. Azt javaslom, hogy vegyük le a napirendről és a következő Képviselő-

testületi ülésen kompletten kerüljön vissza napirendként.

Incze Sándor: ki az, aki támogatja, hogy vegyük le a mai napirendek közül a „Közétkeztetés

megvalósításának kérdését” és a következő testületi ülésre hozzuk vissza más formában

kidolgozva?

Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, 1 tartózkodással és 1 „nem

szavazott” szavazattal elfogadták, és a következő határozatot hozták:

Page 22: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 22 -

53/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a közétkeztetés

megvalósításának kérdését leveszi a mai

napirendek közül, és az áprilisi testületi

ülésen tárgyalja.

Határidő: áprilisi testületi ülés

Felelős: Polgármester

12.) Napirendi pont: Idősek Klubja térítési díjainak meghatározása.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: Pénzügyi Bizottság tárgyalta, javasolja a Képviselő-testületnek,

hogy az új térítési díjak megállapításáig tartsa hatályban a személyes gondoskodást biztosító

ellátások intézményi díjainak meghatározásáról szóló 26/2006. számú rendeletét.

Incze Sándor: ki az, aki a határozati javaslatot elfogadja?

Képviselők a javaslatot 12 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő

határozatot hozták:

54/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az új térítési

díjak megállapításáig hatályban tartja a

személyes gondoskodást biztosító ellátások

intézményi díjainak meghatározásáról szóló

26/2006. (XII.13.) számú rendeletét.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

13.) Napirendi pont: ÖKOVÍZ Kft szolgáltatási díjjavaslatának

véleményezése.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Page 23: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 23 -

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: Pénzügyi Bizottság tárgyalta, Polgármester úr behozta ezt a

bizonyos levelet, amit Sülysáptól kaptunk, és a bizottság a határozati javaslatot a következő

módosítással javasolja elfogadni: az emelés 2009-ben 7 %, és 2010-ben újabb 7,5 %-os

mértékű legyen. Az ÖKOVÍZ Kft-vel szemben a szolgáltatási díjak mértékének emelésekor a

többi településsel egységesen kell fellépni, tárgyalásokat folytatni, azt a verziót választottuk,

hogy a sülysápi verziót támogatjuk.

Incze Sándor: ki az, aki Sülysáp Önkormányzata által képviselt díjakat tudja támogatni?

Képviselők a javaslatot 12 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő

határozatot hozták:

55/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy megbízza a

Polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat az

ÖKOVÍZ Kft-vel, hogy a 2008. évi díjakhoz

képest az emelkedés ne legyen magasabb

15 %-nál, de az is olyan megosztásban, hogy

2009. évben 7 % és 2010-ben újabb 7,5 %.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

14.) Tápiószecső Football Club és Szabadidő Egyesülettel kötendő

együttműködési megállapodás.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: Pénzügyi Bizottság tárgyalta, egyrészt a bizottság javasolja a

Képviselő-testületnek a Tápiószecső Football Club és Szabadidő Egyesülettel az

együttműködési megállapodás megkötését, másrészt viszont ennek a szerződésnek a

megkötése előtt kérjük, hogy a 2008. évi zárszámadás keretében részletesen kerüljön

kimunkálásra, hogy mekkora összeggel járult hozzá az Önkormányzat az Egyesület

működéséhez, és a megállapodásban legyen benne, hogy mekkora nagyságú összeget

képviselnek a Football Clubot érintő közüzemi számlák, fűnyírás költsége, stb.

Incze Sándor: akkor a következő ülésre hozzuk vissza?

Walter János: egy olyan pontot kell betenni, hogy az önkormányzat hogyan veheti igénybe a

területet? Például 3 évvel ezelőtt behegesztették a kaput.

Kovács Ferenc: Településfejlesztési Bizottság tárgyalta, a bizottság javaslata az volt, hogy a

8-as pontban szereplő közüzemi díjak kerüljenek kidolgozásra, legyenek forintosítva, hogy mi

az, amit adunk és mi az, amit kapunk.

Page 24: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 24 -

Incze Sándor: akkor hozzon egy olyan határozati javaslatot a testület, hogy az intézmény

fenntartásához szükséges anyagi fedezet részt egy másik megállapodásban határozzuk meg, és

ebbe külön tegyük bele, amit a Walter úr mondott, hogy az önkormányzat által igénybevett

rendezvények vonatkozásában nem zárkózhat el az Egyesület a terület átadásától.

Walter János: azért is kell kérni, hogy legyenek forintosítva a dolgok, mert az önkormányzatot

szidják, hogy nem adnak semmit.

Incze Sándor: már megszűntek a rosszindulatú megjegyezések az elmúlt egy évben.

Kovács Ferenc: ha megkötjük a szerződést, akkor korlátlanul használhatják a vizet, a villanyt

és a gázt, valamilyen korlátot meg kell határozni, a szerződésben legyenek határok erre

vonatkozóan.

Farkas Tibor: ilyen, mint a Husza Gyuri, aki a jelenlegi elnök, még nem volt. Ők nemcsak az

önkormányzatra várnak mindenben, ők is áldoznak az egyesületért. Több mint 100 fiatal

sportol, akinek biztosítani kell a vizet, villanyt, gázt, stb. A Husza Gyurinak nagyon komoly

tervei vannak. Például az öltöző felújítása, futballpálya átalakítása pályázatokból, stb. stb.

Walter János: nagyon fontos, hogy a megállapodásban benne legyen, hogyha fejleszteni

szeretne, mennyi területet hagy nekünk búcsúra, parkolásra, majálisra, stb.? Mennyire lehet

beépíteni, mennyi területet engedünk beépíteni, kié a fenntartás, mert a miénk a terület.

Incze Sándor: szeretném meghosszabbítani az ülést 1 órával, ki az, aki támogatja?

Képviselők a javaslatot 11 igen szavazattal és 1 tartózkodással elfogadták.

Ill László: az Egyesületnek 27-én éves közgyűlése lesz, ahol ezt a megállapodást szeretné

elfogadtatni a Gyuri. Arra szeretném kérni a Polgármester urat, hogy erről a határozatról

mindenképpen tájékoztatni kell az elnök urat, mert akkor esetleg le tudják venni a

napirendről, hogy ne keveredjen ellentmondásba.

Incze Sándor: a megállapodás anyagi vonatkozásában a Képviselő-testület úgy dönt, hogy

külön támogatói megállapodást köt az Egyesülettel, és ebbe még belekerül, hogy az

önkormányzat által igénybevett rendezvények vonatkozásában nem zárkózhat el a terület

átadásától, továbbá esetleges fejlesztéseket a mi tudomásunk nélkül nem tehet. A külön

megállapodást a következő ülésre el kell készíteni. Ki az, aki ezt a módosítást tudja

támogatni?

Képviselők a javaslatot 12 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő

határozatot hozták:

Page 25: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 25 -

56/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az

előterjesztéshez csatolt együttműködési

megállapodás tartalmát elfogadja azzal a

módosítással, hogy a megállapodásba belekerül,

hogy az Egyesület a mi tudomásunk nélkül

fejlesztéseket nem tehet, és az önkormányzati

rendezvények vonatkozásában nem zárkózhat

el a terület átadásától. A megállapodás 8-as

pontjában szereplő közüzemi díjakról

külön támogatói megállapodást köt az

Egyesülettel, melyet az áprilisi testületi

ülésen terjeszt a képviselők elé.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

15.) Napirendi pont: Hozzájárulás a Csatornaközmű Társulás Irodájának

fenntartásához.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: Pénzügyi Bizottság tárgyalta, sajnos ki kell fizetni ezt az

összeget, mert olyan kényszerpályán vagyunk, hogy nincs más lehetőségünk, ezért a bizottság

3 fő igen és 2 fő nem szavazata mellett fogadta el a határozati javaslat támogatását a

pénzmaradvány terhére.

A hétfői Pénzügyi Bizottsági ülés vendége volt Kovács Norbert a Csatornaközmű Társulás

képviselője. Rövid tájékoztatást adott az Iroda működéséről, illetve arról, hogy nyitottak az

információ-szolgáltatásra. Tájékoztatta a bizottsági tagokat, hogy a befizetett pénzt a

Fundamenta kezeli, amit a lakosok megkapnak abban az esetben is, amennyiben a csatornázás

nem valósul meg. A beruházásról nem tudott semmi biztosat mondani, több 100 millió forint

került már elköltésre, a pályázat megvalósulását újabb és újabb szabályok, feltételek

hátráltatják.

Incze Sándor: amikor mi megszerveztük a Csatornaközmű Társulást, akkor azzal a szándékkal

hoztuk létre, hogyha ez a bizonyos beruházás el fog indulni, a pályázaton elindulunk és ezzel

kötelezettséget is vállalunk arra, hogy a településre eső arányban hozzájárulunk a működési

költségekhez.

Incze Sándor távozik az ülésről, képviselők száma: 11 fő.

Bata József: 4-szer került ide ez a téma a testület elé, ki az, aki támogatja a határozati

javaslatot?

Page 26: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 26 -

Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és 1 tartózkodással

elfogadták, és a következő határozatot hozták:

57/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Csatornaközmű

Társulás Iroda fenntartási költségeinek hozzá-

járulására a Tápiószecsőre eső hátralékot

348.865,-Ft-ot, valamint a 2009. évre megállapított

hozzájárulás összegét 380.580,-Ft-ot, összesen

729.445,-Ft-ot a Csatornaközmű Társulás

számára megfizeti.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

Kun Szabó Melinda: külön anyagként megkapták a képviselők a Társulási Megállapodást és

az Alapító Okiratot, amit el kell fogadnia a Képviselő-testületnek. Szeretném, ha ezt

megszavazná a testület.

Incze Sándor visszajött az ülésre, képviselők száma: 12 fő.

Incze Sándor: ki az, aki elfogadja a Tápiómenti Területfejlesztési Társulás Társulási

Megállapodását és az Alapító Okiratát?

Képviselők a javaslatot 12 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő

határozatot hozták:

58/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elfogadja a

Tápiómenti Területfejlesztési Társulás

Társulási Megállapodását és Alapító Okiratát.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

16.) Napirendi pont: Esetleges vételi ajánlat MÁV tulajdonú földterületekre.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Kovács Ferenc: Településfejlesztési Bizottság tárgyalta, ezek a területek Tápiószecsőnek úgy

kellenek, hogy jól megbüntethetjük a MÁV-ot, mert annyira el van hanyagolva az a terület.

Page 27: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 27 -

Nem akarjuk megvenni, ha szükséges, akkor a karbantartás után megvehetjük, kérjük az

önkormányzatot, hogy folyamatosan szólítsa fel őket a terület rendben tartására.

Incze Sándor: tavasszal felszólítjuk, hogy rakják rendbe. Ki az, aki támogatja a határozati

javaslat elfogadását a Településfejlesztési Bizottság módosításával?

Képviselők a javaslatot 10 igen szavazattal és 2 tartózkodással elfogadták, és a

következő határozatot hozták:

59/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a

094/22, 094/23, 094/24, 094/29, 094/32 hrsz-ú,

a MÁV Zrt tulajdonában lévő földterületeket

nem kívánja megvásárolni, ellenben felszólítja

a MÁV-ot, hogy területeit tartsa rendben.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

17.) Napirendi pont: Polgári Védelmi Iroda támogatásának lehetősége.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: rengeteg segítséget kapunk tőlük, pl. vis maior, ifjúsági versenyek szervezése,

stb. A kapcsolat közöttünk jónak mondható. Minimális támogatást kapnak az államtól az

iroda fenntartásához. Kérdezem a bizottságokat, hogy tárgyalták-e?

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: Pénzügyi Bizottság tárgyalta, a bizottság javasolja a Polgári

Védelmi Iroda támogatását az „A” határozati javaslatban foglaltaknak megfelelően.

Incze Sándor: ki az, aki a 40.000,-Ft-os támogatást megszavazza?

Képviselők a javaslatot 11 igen szavazattal és 1 ellenszavazattal elfogadták, és a

következő határozatot hozták:

60/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Polgári

Védelmi Irodát 2009. évben 40.000,-Ft-tal

támogatja.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

Page 28: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 28 -

18.) Napirendi pont: Anka László belterületbe vonási kérelme.

Előterjesztő: Polgármester

Anka László távozik az ülésről, képviselők száma: 11 fő.

Incze Sándor: bizottságok tárgyalták-e?

Kovács Ferenc: Településfejlesztési Bizottság tárgyalta, 3 igen szavazattal javasolja

elfogadásra a Képviselő-testületnek.

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: Pénzügyi Bizottság nem tárgyalta, de az volt a javaslat, hogy a

belterületbe vonás minden költsége a vállalkozót kell, hogy terhelje, a belterületbe vonásból

adódó minden költség a vállalkozót terheli. Nemcsak a belterületbe vonás, hanem az abból

adódó költség is a vállalkozót kell, hogy terhelje.

Incze Sándor: ki az, aki a kiegészítéssel együtt támogatja a határozati javaslat elfogadását?

Képviselők a javaslatot 11 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő

határozatot hozták:

61/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy jóváhagyását

adja az Anka László tulajdonát képező 098/29.

valamint a 0137 hrsz-ú, 118.660 négyzetméter

nagyságú földterület belterületbe vonásához, a

124/2008. (08.27.) Kt határozat alapján.

A belterületbe vonás minden költsége, és a

belterületbe vonásból adódó minden költség

a vállalkozót kell, hogy terhelje.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

Incze Sándor: volt egy másik kérelme is a vállalkozónak, kérdezem, hogy a testület szeretne-e

ezzel foglalkozni?

Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: nem.

19.) Napirendi pont: 8/2001. (02.14.) Kt határozat visszavonása.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: nem tudtam, hogy van egy ilyen határozatunk, a 8/2001-es, mely szerint 500 m-

es távolságra mobil átjátszó torony nem építhető. Abban az esetben, ha a Képviselő-testület

továbbra is fenntartja a mobil toronnyal kapcsolatos elképzeléseit, ezt a határozatot vissza kell

vonnia.

Page 29: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 29 -

Walter János: ha mi visszamondjuk, úgyis talál magának másik helyet, és akkor nem az

önkormányzat kapja meg a pénzt. Ha elszalasszuk az 1 M Ft-ot, talál egy vállalkozót, és a

vállalkozó kapja meg a pénzt, úgyis fog találni magának helyet, akkor is fog telepíteni.

Incze Sándor: ki az, aki támogatja a határozati javaslat elfogadását?

Képviselők a javaslatot 8 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással

elfogadták, és a következő határozatot hozták:

62/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 8/2001. (02.14.)

Kt határozatát visszavonja.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

20.) Napirendi pont: Nagyné Palotai Anna vállalkozóval szerződés

hosszabbítása.

Előterjesztő: Polgármester

Incze Sándor: Nagyné Palotai Annával kötött szerződésünk lejárt, vállalkozó kéri, hogy a

hosszabbításnál vegyük figyelembe az infláció mértékét, és azzal a 4,5 %-kal emeljük meg a

vállalkozói díjat. Ki az, aki támogatja a határozati javaslat elfogadását?

Képviselők a javaslatot 11 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő

határozatot hozták:

63/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Nagyné Palotai Anna

vállalkozóval kötött szennyvízszállítás tárgyában

kötött vállalkozói szerződést 2010. március 31.

napjáig meghosszabbítja. A vállalási árat 626,-Ft/m3

összegben határozza meg.

Határidő: azonnal

Felelős: Polgármester

Page 30: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 30 -

21.) Napirendi pont: Tavaszi nagytakarítás megbeszélése.

Előterjesztő: Bata József

Bata József: arról döntöttünk a múltkori ülésen, hogy április 25-én lesz a tavaszi

nagytakarítás. Egy sági vállalkozónak az árajánlata konkrétan erre vonatkozik, ami jött a

hivatalba. Ha összegyűjtjük ezt a nagy mennyiségű szemetet, a szállításról is gondoskodni

kell. A két árajánlatot összehasonlítva – az ÖKOVÍZ-ét és a sági vállalkozóét - a sági

vállalkozó rugalmasabban tudná megoldani, Én javaslom, hogy bízzuk meg a Polgármester

urat, hogy a részleteket beszélje meg vele.

Incze Sándor: úgy néz ki, hogy a közmunkásoknak a lehetősége rendeződik. Amit meg kell

oldani, az a 31-es és a tóalmási összekötő átjáró résznek a takarítása, illetve annak a

zsákutcává való alakítása. Megbeszélnénk egy időpontot az erdészettel és a vadászokkal is,

hogy ezt egy bizonyos napon lerendeznénk, és természetesen ennek az elszállítása valamilyen

formában a mi feladatunk lenne. Meg kell nézni, hogy kinek a tulajdonában van a sági

kanyarban lévő erdőrész, mert a tulajdonos is tegyen azért, hogy ne kerüljön oda szemét,

mivel az Ő tulajdonát képező területről van szó. Be kell vonni azokat a terület tulajdonosokat

is, akiknek a területére lerakták ezt a szemetet. Biztos van olyan, ami nem normál hulladéknak

számít, gondolok olyanokra, ami bárhová nem rakható le. Azt meg kellene nézni, hogy aki

elszállítja, mi az a szemét, amit elszállít. Amit zsákokban lehet megoldani, azt zsákokba

összeszedni, és utánfutóval össze lehetne gyűjteni, és az önkormányzat tulajdonában lévő

valamilyen belső területén lenne a konténer, és a konténerbe utánfutókkal lehetne

odaszállítani. A továbbiakban nekünk az önkormányzat részéről a közterület-felügyelőnek

igenis szankciót kell alkalmaznia azzal szemben, aki leteszi a szemetet.

Bata József: civilszervezeteket, erdőtulajdonosokat meg lehetne hívni egy egyeztetésre, és

akár az intézményeket is be lehetne vonni.

Incze Sándor: a Walter úr írt a civil szervezeteknek most egy levelet, azzal együtt már lehetne

küldeni.

Kovács Ferenc: a gépek a gazdáknál vannak, nem erre az egy napra kellene koncentrálni.

Legyen mozgalom, vadászoknak és gazdászoknak már lehetne szólni, hogy lehet oda vinni a

szemetet.

Incze Sándor: a konténer elhelyezésére a műhely udvara jó lenne egy helynek, a másikat a

falu túlsó részére kellene helyezni, pl. a buszforduló környéke.

Walter János: egy helyen legyen a konténer, pl. a műhelynél. Legyen nyitvatartási idő du. 4

óráig, mert kell ember is, aki beledobálja a szemetet.

Bata József: célszerű odavinni a konténert és a markolót.

Incze Sándor: a Mészáros Feri (Fili) a kinti területen vállalná, hogy megszervezi. Én

megkeresem az Anka urat a gazdák részéről és a vadászokat, és akkor beszélünk ezzel a

vállalkozóval, hogy ezt a konténeres szállítást milyen formában tudná vállalni. Nem lesz

kevés pénz ennek az elszállítása, de kifizetjük, és akkor a következő testületi ülésen

bemutatjuk a Képviselő-testületnek, hogy mennyibe került.

Page 31: Incze, bata, walter, dr - tapioszecso.hu€¦ · Incze Sándor, Anka László, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Ill László, Kovács Ferenc, Tábori Tivadar,

- 31 -

Ill László: kb. hány köbméter szemétről van szó?

Kovács Ferenc: kb. 30-100 köbméter között lehet.

Incze Sándor: ki az, aki támogatja, hogy beszéljünk a sági vállalkozóval a konténeres

szállítással kapcsolatban, és a következő testületi ülésen kerüljön bemutatásra a Képviselő-

testület részére az elszállítás költsége.

Képviselők a javaslatot 11 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő

határozatot hozták:

64/2009. (03.25.) KT határozat

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2009.

április 25-én tavaszi nagytakarítást szervez.

Tápiószecső Nagyközség bel- és külterületén

található útvonalak mentén illegálisan

elhelyezett hulladék összegyűjtésének és

elszállításának vonatkozásában felkeresi

Maczó Sándor tápiósági vállalkozót.

Polgármester úr a szállítás költségéről szóló

számlát a következő testületi ülésen

bemutatja a Képviselő-testületnek.

Határidő: azonnal, ill. áprilisi testületi ülés

Felelős: Polgármester

Incze Sándor: szeretném 1 órával meghosszabbítani az ülést, ki az, aki támogatja?

Képviselők a javaslatot 11 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták.

Incze Sándor az SZMSZ értelmében szünetet, majd zárt ülést rendel el.

k.m.f.

Kun Szabó Melinda Incze Sándor

jegyző polgármester