hedwig courths mahler elsikkasztott boldogság

127
Lüdiger Lersingen hosszú külföldi utazásból tér haza holland barátjával, Hendrik van der Straatennel, hogy annak újonnan vásárolt németországi birtokán megírják beszámolójukat kutatóexpedíciójukról. Hamarosan mindketten megismerik azt, akivel egy életre össze kívánják kötni sorsukat. Egyikük hamar célhoz ér, míg a másik szépen induló románcának aljas számítás vet véget. A csalódott férfi elkeseredésében ismét nyakába veszi a világot…

Upload: andrea278

Post on 04-Dec-2015

458 views

Category:

Documents


73 download

TRANSCRIPT

Page 1: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Lüdiger Lersingen hosszú külföldi utazásból tér haza holland barátjával, Hendrik van der

Straatennel, hogy annak újonnan vásárolt németországi birtokán megírják beszámolójukat

kutatóexpedíciójukról. Hamarosan mindketten megismerik azt, akivel egy életre össze kívánják

kötni sorsukat. Egyikük hamar célhoz ér, míg a másik szépen induló románcának aljas számítás

vet véget. A csalódott férfi elkeseredésében ismét nyakába veszi a világot…

Page 2: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Hedwig Courths-MahlerHedwig Courths-Mahler

Elsikkasztott boldogságElsikkasztott boldogság

I.

Két úriember üldögélt a hagenaui udvarház teraszán, a kék-fehér csíkosvászontető alatt elhelyezett, kényelmes fonott székeken, és elgondolkozvafigyelték a bodorodó cigarettafüstöt.

Előttük csodálatos táj: a háttérben a Bajor-Alpok vonulata emelkedett, alábainál zöldellő kaszálók és virágos rétek közül élesen háltak ki a megműveltszántóföldek sávjai s a közvetlenül a hegyek tövében kialakított park.

Hagenauba nemrégiben érkezett meg külföldről az új földbirtokos,Hendrik van der Straaten doktor. A hollandus finom formájú fejét oldaltelválasztott, szőke haj fedte, kék szeme vidáman villogott barnára sült arcából.Kétségtelenül bizalomgerjesztő vonásai kevésbé határozottnak és tiszteletetparancsolónak tűntek, mint a vele szemben ülő barátjáé, Rüdiger Lersingendoktoré.

Ez a másik arc erélyes akaratot, hajlíthatatlan elszántságot sejtetettösszeszorított, keskeny ajkával, mely szinte ridegnek mutatta. Szürkeszeméből azonban igazi jóság tükröződött, s ez enyhítette arckifejezésekeménységét.

A két barát szívderítő látványt nyújtott együtt. A harmincas éveik közepénjárhattak, mindkettejük lényéből életöröm, büszke férfiasság, mindenönteltségtől mentes magabiztosság-sugárzott. Van der Straatenen látszott,hogy élete megkímélte a kemény küzdelmektől. Gazdag németalföldi gyárosegyetlen gyermekeként könnyűszerrel valóra válthatta álmát, hogy németegyetemeken folytasson természettudományos. tanulmányokat. Édesapjakésőbb részvénytársasággá alakította vállalkozását, de a részvénytöbbségetmegtartotta. Vagyonát gyarapította a nagy kiterjedésű szumátrai ültetvény,melyet rátermett jószágigazgatóra bízott. Így a fiú nyugodtan a tanulásnakszentelhette magát.

Az öreg van der Straaten elhunyt, mihelyt egyetlen örököse megszerezte adoktori címet, azután pedig kitört a háború. Hendrik levélben tartotta akapcsolatot volt évfolyamtársával, Rüdiger Lersingennel, ám személyesen csaka békekötés után találkozhattak ismét Hollandiában, ahová meghívta.

Lersingent a vérzivataros esztendők letérítették választott pályájáról.Komollyá, már-már komorrá tették a négy év alatt átéltek.

Page 3: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Hendrik a patinás amszterdami polgárházban látta vendégül barátját,amelyben már apja szülei és nagyszülei is éltek, s kettejük kapcsolata régiszívélyességében éledt újjá. A derűs Hendrik meg a koraérett Rüdigertökéletesen kiegészítették egymást. Egy Ottlétük első napjai múltán van derStraaten rábeszélte a német fiatalembert, hogy kísérje el geológiaikutatóútjára, Holland-Indiába. Az Új-Guineát átszelő hegylánckőzetösszetételét kívánta átvizsgálni, mivel úgy vélte, hogy a föld mélyearanyat rejt arrafelé.

Az expedíció két évet vett igénybe, s miután tudományos tapasztalatokkalgazdagon elhagyták Új-Guineát, Szumátrára mentek, hogy néhány hónapotHendrik ottani birtokán töltsenek. Rüdiger nagy érdeklődéssel tanulmányoztaaz ültetvényeken folyó életet, s szívesen a gyarmatokon maradt volna, ha nemhatározták volna el, hogy közös kutatásaikat írásban is megörökítik. Ezértelőbb visszatértek Hollandiába, majd onnan Németországba utaztak, aholRüdiger megvásárolta a felső-bajorországi Hagenau-birtokot a hozzá tartozó,kastélynak is beillő udvarházzal. Nagyon szerette ezt a hegyes-dombos tájékot,s csábította a lehetőség, hogy barátjával a meghitt, békés, vidéki környezetbenfejezzék be munkájukat. A birtok utolsó ura, Georg von Hagenau teljeseneladósodott, halála után hitelezői elárvereztették a jószágát. Özvegye és leányanincstelenül maradtak, csak Hendrik nagylelkűségének köszönhették, hogynem váltak hajléktalan földönfutóvá.

A magaslaton épült udvarház alatt, a park végében állott a szerény özvegyilak. A három oldalról fákkal övezett házacskát Hendrik a hagenaui intézővelfolytatott megbeszélés nyomán engedte át a két hölgynek, s az asszony hálásszívvel fogadta tőle. Ott éldegélt leányával, aki eddig még nem is találkozott azúj birtokossal.

A férfi épp ma akart tisztelgő látogatást tenni, miután egyre csak halogattaa dolgot.

– Most már sort kell kerítenem rá, ha nem akarok udvariatlannak tűnni –vélte sóhajtva, és felemelkedett.

Rüdiger leszórta cigarettájáról a hamut, és mosolyogva nézett fel rá.– Tudom, hogy egész idő alatt ódzkodtál ettől a vizittől.– Igaz, mert feszélyezve érzem magam Hagenauékkal szemben. Mint

valami betolakodó, aki kitúrta őket örökölt javaikból.– De kedves Hendrikem, a másik, vásárló, aki a birtokra pályázott, aligha

viselkedett volna ilyen körültekintően. Azt hiszem, a hölgyek örülhetnek, hogyte szerezted meg Hagenaut.

– Gondolod?– Meggyőződésem, hiszen az az okirat–, miszerint Hagenau mindenkori

ura köteles az özvegyi lakot az előző birtokos hitvesének rendelkezésére

Page 4: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

bocsátani, csak addig volt hatályos, amíg a főid ki nem került a család kezéből.Téged azonban nem Hagenaunak, hanem Hendrik van der Straatennekhívnak, és mindenestül, tehát az özvegyi lakkal egyetemben megvásároltadHagenaut. Ennek ellenére vonakodás nélkül vállaltad az említettkötelezettséget.

– Ez magától értetődik, így követelte a lelkiismeretem. Képtelen lennékennek a csodálatos birtoknak örülni, ha nyomorba taszítottam volna kétvédtelen nőt.

Lersingen mosolyogva bólintott.– Vajon mi egyéb kötelezettséget vettél még magadra ama nevezetes

okmány értelmében?– A hölgyek szabadon rendelkeznek az özvegyi lak körüli kertben termett

gyümölccsel; saját fogyasztásra tejet, vajat és tojást kapnak a birtokgazdaságából, továbbá igény szerint burgonyát, és részesednek mindenlevágott sertésből. Ezen felül utasításomra az intéző minden egyéb terménytbaráti áron szolgáltat ki nekik.

– Remélhetőleg nem élnek vissza a nagyvonalúságoddal! De most mármenj, ne késlekedj tovább miattam… vagy netán kísérjelek el, s egyúttaltegyem én is tiszteletemet?

– Nem, ne fáradj! Kínosan érintene, ha a jelenlétedben hálálkodnánaknekem. Majd később te is levizitelsz. Addig viszlát!

– Viszlát, Hendrik! Kilovagolok egy órácskára.– Helyes, jó mulatást! Ebédnél találkozunk.Ezzel elbúcsúztak, s néhány perccel később Hendrik van der Straaten a

pázsiton át a park fái felé lépkedett, Rüdiger Lersingen pedig felnyergeltetett.

II.

A fenti beszélgetéssel egyidőben két ifjú hölgy állt az özvegyi lak előtt. Azegyikük jól szabott, lábszárközépig érő. kirándulókosztümöt viselt, sötétszőkehaja fémesen csillogott a napsütésben a kis kalap alól. Arca bájos, szeme kék,akár a magas bércek közt virító encián. Karcsú alakja fesztelenül az özvegyilakot övező kerítés kapufélfájának támaszkodott.

A vele csaknem egyforma magas és szintúgy karcsú másikon egyszerű kékvászonruha, rajta világosszürke házikötény. A haja gesztenyebarna. Ahogy akezét nyújtotta barátnőjének, mintha napsugarak táncoltak volnabársonybarna szemében.

– Szívből köszönöm a látogatást, Malve! Becsületedre válik, hogy nemfordulsz el tőlünk most, amikor ilyen szerény körülmények közé kerültünk amamával.

Page 5: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Hát miféle barátság az, amely törődik az efféle külsőségekkel, Danielám?– Igaz. Nem is vártam tőled mást, mint hogy hűséges maradsz hozzám. De

most már nem tartalak fel, különben nem érsz haza ebédre Lindenhofba, s agyámod megszid, amilyen szigorú.

– Bizony, ideje indulnom, amúgy is akadályozlak a munkában. Csakámulok és bámulok, hogy milyen hamar feltaláltad magad ebben az újhelyzetben, amit olyan lelkierővel viselsz, hogy nem is tudlak sajnálni.

– Nem is kell, Malve. Hidd el, ha a mama nem szenvedne tőle, éntökéletesen megelégednék a sorsunkkal. A dolgok jelenlegi állásában kezdekújra fellélegezni. Nem is sejted, mit álltam ki a papa halálát megelőző évekbenegyre zűrzavarosabbá váló viszonyok, a létbizonytalanság miatt. Mindvilágosabban láttam a feltartóztathatatlanul közelgő vészt. Színjátékrakényszerültem, azt a látszatot kellett keltenem, hogy Hagenauban mindenszép és jó. Hála istennek, most már leróttuk a tartozásainkat, ez valóságosáldás. Nem kell többé aggódnunk a jelzálogkölcsön miatt, meg hogy mibőlteremtjük elő az emberek bérét. Már csak az öreg Burgelt kell fizetnünk, őpedig olyan igénytelen. És ugye tündéri ez a kis ház?

– Igen, elragadóan rendeztétek be a kedves, régi bútorokkal.– Azelőtt is így volt itt minden, csak egy kicsit fel kellett frissítenem, hogy a

mama otthonosan érezze magát. A kertünket is érdemes megnézni, a házmelletti gyümölcssövényen olyan őszibarack terem, hogy hét határban nemakad párja.

Szép bevételt remélek tőle, Münchenben vagyonokat adnak ezért acsodálatos gyümölcsért. Egy kis baromfiudvart is elkerítettem. Burgel négytyúkot meg egy kakast vett az intézőtől, ez lesz a baromfitenyészetem alapja. Atojást mind értékesítjük, mért ami nekünk kell, azt megkapjuk a birtokról.Némi készpénzre mégis szükségem van, hogy beszerezhessek ezt-azt amamának. Idővel egész kis gazdaságom lesz. Persze, ha Straaten úr isbeleegyezik, mert anélkül semmihez sem kezdhetek.

– Bár megengednéd, hogy segítsek, Danielám! – fogta meg a leány kezétMalve Bertram.

– Nem! – hárította el büszkén Daniela von Hagenau. – Tudod, hogy eztmég tőled sem fogadhatom el.

– Megértelek… de hadd kérdezzek még valamit! Találkoztál már az újföldbirtokossal?

– Doktor van der Straatennel? – Még nem, egyszerűen nem tudtam időtszakítani, hogy elszabaduljak innét.

– Ő sem tetté még tiszteletét?

Page 6: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Nem. De miért is tette volna, minek foglalkozna velünk ? Nekem viszontelőbb-utóbb alkalmat kell találnom, hogy meglátogassam, és lerójam neki ahálámat, amiért nem zavart el bennünket,

– Hiszen meg van kötve a keze.– Arra a régi okiratra célzol? Ó, ez elég különös ügy. Elárulom neked, hogy

szerintem erre az esetre nem vonatkozik az a papír, vagy legalábbismegtámadható. Van der Straaten szőröstül-bőröstül megvásárolta és kifizetteHagenaut. A mi jó Öreg intézőnk ezután kereste eío a nevezetes okmányt, és ami tudtunk nélkül az új gazda orra alá dugta, aki szemrebbenés nélkülelismerte a Hagenauk özvegységi jogát, pedig meggyőződésem, hogy fittyethányhatott volna neki, hiszen az a dokumentum csak a család tagjaira kötelezőérvényű. Ő biztosan megvonhatná tőlünk ezt a jogot, ha akarná, denagylelkűen kijelentette, hogy elismeri, és minden abból eredő kötelezettségetmagára vállal. Kénytelen-kelletlen elfogadtam, mert én ugyan boldogulnékvalahogy, de a mamára is gondolnom kell. Hallgatok tehát, bár kissé furdal alelkiismeret.

– Ugyan kérlek, senki sem kívánhatja, hogy önként lemondj akedvezményekről, amelyeket mások nem vitatnak el tőled.

– Valóban, a saját becsületérzésem azonban háborog ellene. Amíg a mamaél, mindazonáltal hallgatnom kell.

– Ezt nyugodt lélekkel teheted. Most azonban legfőbb ideje, hogy útnakinduljak.

– Tiszteltetem a nénikédet és a gyámodat.– Köszönöm! Még egyszer üdvözlöm kedves édesanyádat.Búcsúzóul megölelték egymást, s Malve ruganyos léptekkel távolodott a

rétek és szántóföldek között, a két roppant hegyet elválasztó Grintel-szurdokfelé. Ezen túl terült el a Lindenhof-uradalom, amelyet Malve gyámja, FranzMarlitz birtokolt. Szülei halála óta az ő házában élt a fiatal örökösnő. Aszurdokon át jó félórányi gyaloglással lehetett Hagenauból Lindenhofba jutni.

Barátnője távozása után Daniela ismét munkához látott. Védőkesztyűthúzott finom kezére, egy köteg háncsot vett fel az asztalról, és nekifogott, hogya gyümölcstől roskadozó ágakat, ahol szükséges, felkösse.

Közben tisztán csengő hangon énekelgetett, s így nem vette észre a lazatalajon nesztelenül közeledő Hendrik van der Straatent. A férfi az özvegyilaktól nem messze megállt, s elandalodva figyelte a karcsú leányt, mint valamigyönyörű képet. Csodálattal pillantott a dús gesztenyebarna tincsekre,amelyek két fonatba fogva koszorúzták a szép fejet. Az egyszerű öltözékellenére azonnal látta, hogy úrihölggyel áll szemben. Miután végre közelebblépett, Daniela is feltekintett, egyenesen a jóságos, életvidám szempárba.

Page 7: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Azonnal kiegyenesedett. Így nézték egymást egy másodpercig némán, majdHendrik összeszedte magát:

– Bocsánat, nagyságos kisasszony, nevem Hendrik van der Straaten, ésHagenau asszonyhoz készülök.

Daniela leküzdötte elfogódottságát.– Gondoltam, hogy ön Hagenau új ura – felelte nyugodtan, és lehúzta a

kesztyűjét. – Parancsoljon, fáradjon be!– Hagenau kisasszonyhoz vari szerencsém?– Igen, Straaten úr, örülök, hogy megismerhetem. Szeretném megköszönni

az irántunk való jóságát.– Csupán a kötelességemet teljesítettem – hárította el a jövevény.A leány kinyitotta az alacsony kaput, s a fiatalember – aki majdnem egy

egész fejjel magasodott fölé – a kertbe lépett. Derűs tekintettel nézett fel rá, sHendrikét egészen furcsán érintette, hogy aggodalmára rácáfolva, nem kisírtszemmel fogadja.

– Csupán a kötelességét? – ismételte, s hangjától jólesően átmelegedett aférfi szíve.

– Igen, csakis emberi kötelességemet. Ne is ejtsünk több szót erről,megszégyenít. Amúgy is holmi betolakodónak érzem magam.

– Nem engedi, hogy köszönetet mondjak? Akkor későbbre kellhalasztanom. Egyébként holland létére meglepő, hogy ilyen kifogástalanultisztán beszéli a nyelvünket.

– Nincs ebben semmi meglepő, kisasszony – lélegzett fel Hendrik, hogymás témát találtak. – Először is német anyától születtem, másodszor itt jártamegyetemre, harmadszor idevaló a legjobb barátom; aki úgyszólván a lelkemjobbik fele, így aztán nem jövök ki a gyakorlatból.

– Így már más. Erre parancsoljon; az édesanyámhoz vezetem.A férfi meghajolt, és nyájas tekintetet vetett a szép leányra, aki szűk volta

dacára lakályos, biedermeier, bútorral berendezett szobába kalauzolta.– Foglaljon helyet, máris hívom a mamát. – Daniela magára hagyta a

vendéget, aki elgondolkozva nézett utána. Csodálatos teremtés, állapítottameg magában.

Pár pillanat múlva édesanyja társaságában tért vissza a leány. Közbenletette a kötényt, s az egyszerű vászonruhában is előkelően festett.

Hagenauné finom, arisztokratikus jelenség benyomását tette rá. Haloványarca küzdelmes életről árulkodott.

– Örvendek, hogy felkeresett bennünket, Straaten úr – nyújtotta a jobbját.– Így ismét kifejezhetem köszönetemet a jóságáért.

A férfi kezet csókolt, de olyan zavart, szerencsétlen képpel nézettDanielára, hogy a leány felkacagott.

Page 8: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Nem szabad előtte háláról beszélni, mama, nem szenvedheti. Ennyitmáris tudok róla.

Hendrik helyet foglalt a hölgyekkel szemben, és udvariasan válaszolt azasszony hozzá intézett kérdéseire.

– Mindig szerettem a hegyeket, bár Hollandiában születtem. ÉdesanyámAllgäuból származott el, tőle örököltem a magaslatok iránti rajongásomat, s ezösztönzött arra, hogy itt telepedjek le. Sokkal inkább otthon éreznémmagamat, ha nem kellene lelkiismeret-furdalással küzdenem, amiértúgyszólván kitúrtam önöket innét.

– De kedves uram, erre semmi oka. Nagyon örülünk, hogy ön vette meg abirtokot. Mivé is lettünk volna, ha a másik érdeklődő veszi meg, az afaragatlan fickó! Istennek hála, nem így történt, mert akkor hazátlanulbolyonghatnánk a világban.

– Szó sincs róla, nagyságos asszonyom. Önöknek írásban rögzített joguk,hogy itt maradjanak.

– No, persze, de minden bizonnyal megpróbálták volna elperelni tőlünk ezta jogot. Hálát adok az égnek, hogy ön lett Hagenau ura, s szorongvaimádkoztam ezért. Nézze el nekem, hogy a múltkor panaszkodtam önnek, desok megpróbáltatáson mentünk keresztül, s ez felőrölte az idegeimet.

– De most már szépen helyrejöttél, mama – vetette közbe vidámanDaniela.

– Úgy tűnik, kegyed egy percre sem csüggedt el, kisasszony – jegyezte megfürkész tekintettel Hendrik.

– De bizony – sóhajtott a leány -, nemegyszer elszorult a szívem. Nehezemviselem el, hogy bárkinek adósa legyek. Most azonban megszabadultunk ahitelezőktől, senkinek egy fillérrel sem tartozunk, és biztos tetőt tudhatunk afejünk fölött.

– S ennyivel megelégszik?– Tökéletesen.– Maradéktalanul boldog új otthonában? – Hogy maradéktalanul-e? – kérdezte elbűvölően pajkos mosollyal

Daniela. – Nem, azt azért nem mondhatnám. Számtalan terv és elgondolásfoglalkoztat, mindjárt merényletre is készülök ön ellen.

– Nyilván nem az életemre tör – nevetett a férfi. – Halljuk, mi a kívánsága,boldoggá tesz, ha teljesíthetem.

– Azt a merészséget vettem a fejembe, hogy az özvegyi lak körül igazi kisgazdaságot teremték. Szeretnék minden talpalatnyi földet hasznosítani. Agyümölcsön kívül finom zöldséget is termesztenék, aztán baromfi-tenyészetetlétesítenék. – A cselédünkkel már vásároltattam is egy kakast meg négy tyúkotaz intézőtől. Szeretném tudni, hogy ön is beleegyezik-e mindebbe.

Page 9: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Miért ne? Ezen a telken szabadon rendelkeznek.Daniela tétován nézett maga elé. A lelkiismerete háborgott az ellen, hogy

elhallgassa, miszerint az új földbirtokos joggal vitatná el tőlük az özvegyi lakot,az anyjára való tekintettel mégsem mondhatta ki, amit gondolt.

– A mi kis portánk az ön parkja szélén fekszik, és talán zavarná, ha atyúkjaim itt kószálnak: Nem kezeskedhetem afelől, hogy időnként nem bújnakki a kerítésen.

– Az még hagyján, de nem vállal túl sok vesződséget?– Ó, nem nagy dolog! A mi derék Burgelünk a segítségemre lesz.– De Daniela, már a gyümölcsös is épp elég tennivalót ad szólt közbe

Hagenauné.– Magam is ámulva láttam, milyen szorgosan dolgozik a kedves leánya –

jegyezte meg Hendrik, csodálattal szemlélve a leány szép kezét.– A kertészkedés igazán nem nehéz, és hál' istennek, pompásnak ígérkezik

a termés. A papa mondogatta mindig, hogy szerencsés kezem van.– A szerencsés kéz csakugyan fontos, de a boldog szív még inkább – vélte

Hendrik.– Arra sem panaszkodhatom, csak ne kelljen tétlenkednem, és valami

hasznot hajthassak. Most már úgysem érdekel senkit, hogy Hagenaukisasszony szalonképes-e. Önt is fenntartás nélkül fogadtam munkaruhában.Megváltozott életünk egyik előnyös oldala ez,

– Ahogy téged hallgatlak, az az érzésem, hogy éppen ez hiányzott neked,kislányom.

– Akár hiszed, mama, akár nem, pontosan ez a helyzet. A mi kisbirodalmunkban sokkal boldogabban élek, mint az utóbbi években odaát, azúriházban. Csak az bánt, hogy téged nyomaszt ez az állapot.

– Hagyjuk ezt, csak untatjuk vele van der Straaten urat.– Egy cseppet sem untatnak. Kitüntetésnek tekintem, hogy a kisasszony a

jelenlétemben az elégedettségéről beszél. Minden csodálatom az öné, a kedvesédesanyja büszke lehet kegyedre.

– A mama egyáltalán nem büszke rám. Sok tulajdonságom nem tetszikneki.

– Ne mondd ezt, Daniela! Ha egyet-mást nem helyeslek is, azért igenisbüszke vagyok a leányomra. Mindent egybevéve, örülnöm kell, hogy ilyenkönnyedén alkalmazkodtál új életünkhöz. De most már tényleg elég! VéglegHagenauban szándékozik letelepedni, Straaten úr?

– Egyelőre néhány hónapig, amíg a barátommal befejezzük tudományosmunkánkat.

– Igaz, hogy hosszú expedíciót tettek? – érdeklődött Daniela.

Page 10: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Igen, nagyságos kisasszony. Lersingen barátommal Új-Guineahegyvidékét tártuk fel. Ha majd munkánk végére értünk, egy időre vissza kelltérnem Hollandiába, hogy üzleti ügyeim után nézzek. Azután fel kell keresnemszumátrai ültetvényeimet is. Így a későbbiekben is csak évente néhányhónapot töltök itt.

– Csodálatos lehet ilyen szabadon járni a nagyvilágot – lelkendezett aleány.

– Kegyednek is tetszene?– De mennyire! Én azonban csak képzeletben tehetem.Ha férfi lennék, nos, akkor már réges-rég útra keltem volna, hogy

szerencsét próbáljak.– Mit ért szerencse alatt?Daniela szeme felragyogott.– Sok újat látnék, újat tanulnék, és mellesleg egy csomó pénzt keresnék,

hogy a mama minden kívánságát teljesíthessem.– Ez boldoggá tenné?– Meghiszem azt!– Az ifjú hölgyek másban szokták keresni a boldogságot.– Úgy érti, hogy egy férfiban és mindabban, ami vele összefügg? –

komolyodott el a vidám szempár.– De Daniela! – rökönyödött meg az anyja.– Jaj, mama, miért olyan hallatlan, ha kimondom, amit Straaten úr

gondol? Ugye, eltaláltam, uram, arra célzott, hogy egy fiatal nőnek mindig ésminden körülmények között a házasságban kell keresnie a boldogságot?

– Nekem legalábbis ez a véleményem, kisasszony.– Biztosan csodálatos, ha egy nő az élet útján megtalálja a férfit, akit szeret,

s aki őt viszontszereti, de azt hiszem, hogy ez a fajta boldogság csakkeveseknek adatik meg. Részemről nem is merek ilyesmire vágyni, mert ebbena tekintetben eléggé telhetetlen vagyok, s nem egykönnyen tudná bárki iskielégíteni az igényeimet – nézett maga elé elgondolkozva Daniela.

– Olyan magas mércét állítana?– Tán azt hiszi, túl válogatós vagyok? Valószínűleg sohasem kerülök abba a

helyzetbe, hogy ezt be kelljen vallanom, mert mifelénk a szegény leánynakmég kevésbé akad kérője, mint másutt. De látom, a mama egészen elhűlvehallgatja, hogy mikről beszélek egy úriemberrel.

– Valóban nem helyeslem, gyermekem. Mit fog gondolni rólad van derStraaten úr?

– Remélhetőleg azt, hogy őszinte vagyok, mama.– Őszinte, becsületes, s ha hihetek emberismeretemnek, igen értékes

egyéniség – felelte szívélyesen a földbirtokos.

Page 11: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Hagenauné most már tényleg elérkezettnek látta az időt, hogy más iránybaterelje a társalgást.

– A szomszédságban már körülnézett, Straaten úr?– Még nem jutott rá időm, nagyságos asszony. Önöknél tettem először

tiszteletemet, de a napokban a többi vizitnek is szerét ejtem. Talán nemkezelnek külföldi létemre barátságtalanul.

– Ó, a hollandokkal mindig is jól megértettük magunkat. Nem valamikiterjedt a szomszédság, csak Lindenhofból és Gundlingenből áll. Ezek akörnyező völgyekben terülnek el.

– Lindenhofba a Grintel-szurdokon át gyalog vagy lovon egy félóra alatteljuthat. Kocsival két óra az út, mivel az egész hatalmas hegyet meg kellkerülnie. Így aztán jobbára a szurdokon át közlekedünk. Gundlingen kocsivalmásfél órányira fekszik, kizárólag az országúton érhető el – magyaráztaHagenauné.

– Hacsak nem kiváló hegymászó az ember – kottyantotta közbe Daniela akiszűk sziklaösvényeken szeret felkapaszkodni, ami persze ugyannyi ideig tart.És persze úgy kell ismernie a környéket, mint a tenyerét.

– Köszönöm a felvilágosítást. Kedvességükre feltennék a koronát, ha némitájékoztatást nyújtanának, hogy miféle emberek lakják a két szomszédbirtokot.

– Ezer örömmel – válaszolta vidáman a leány. – Lindenhof egészen avilágtól elzártan fekszik a Grintel-szurdok túlfelén, a tulajdonosa egy bizonyosMarlitz. Eléggé morózus úriember, nem könnyű szót érteni vele. A neje annálkedvesebb, közvetlenebb teremtés, és remek háziasszony is. Mindkét leányukférjhez ment, és évekkel ezelőtt elköltözött. Csak néhanap jönnek látogatóbagyermekeikkel. Marlitz gyámleánya, Malve Bertram, a gazdag örökösnőviszont Lindenhofban lakik, csupán telente tölt néhány hetet a nagynénjénél,Münchenben, hogy élvezze a társasági életet, színházba, hangversenyre járjon.Malve az egyetlen barátnőm, aranyos, nemes gondolkodású és csupa szívteremtés. Szóval, ennyit a lindenhofiakról.

– Köszönöm az útmutatást! És mit érdemes tudnom Gundlingenről?– Ez már bonyolultabb. Gundlingen kis falu, az ottani plébániához

tartozunk, tehát oda járunk templomba. Ezenkívül vasútállomás. Azúgynevezett gundlingeni kastélybirtok ura ez év elejétől valami újgazdag.Azelőtt Granitz báróé volt, de éppúgy kalapács alá került, mint Hagenau. Az újtulajdonos dúskál a pénzben, hivalkodó fényűzéssel rendezte be a kastélyát, ésközutálatnak örvend. Senki sem érintkezik vele, mivel felfuvalkodott hólyag.Személyesen nem ismerem, ahogy a neje őnagyságát sem, de méltó párjalehet. Gundligenhez tartozik még Haller doktor néhányszáz méterrelmagasabban épült hegyi szanatóriuma. Az orvos kiváló ember, miként a

Page 12: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

felesége is, jól jár, ha megismerkedik velük. A páciensei között időnkéntérdekes egyéniségek is akadnak, egészen nemzetközi társaság. Ha netánunatkozna, melegen ajánlom, hogy keresse fel ezt az intézményt. S ha márGundlingenbe látogat, ne feledjen el bekopogtatni a mi lelki atyánkhoz,remekül elcseveghet ezzel az éles elméjű férfiúval. Biztosíthatom, hogyjókedvre derül tőle.

– Nagyon köszönöm a kimerítő ismertetést, s hamarosan isméttiszteletemet teszem önöknél, méghozzá az én Lersingen barátommal.Remélem, nem bánják, ha Lersingen doktort is magammal hozom.

– Mindig szívesen látjuk önt, amennyiben nem veti meg szerényhajlékunkat – felelte az idős hölgy.

Hendrik Danielára nézett.– Remélhetem, hogy a nagyságos kisasszonynak sincs ellenére, ha

bemutatom a barátomat, és időnként bátorkodom alkalmatlankodni?– Jaj, Straaten úr, ha tudná, mennyire örülünk itteni magányunkban

minden látogatónak, akkor nem kérdezne ilyeneket. Az ön jelenléte sohasemalkalmatlan, feltéve, hogy megbocsátja, ha munkához öltözve talál,

– Ezt talán bizonygatnom sem kell. De most már nem zavarok tovább, ígyis módfelett elnyújtottam első látogatásomat. Még csak azt szeretnémmegtudakolni, segíthetek-e valamit, hogy életkörülményeiket elviselhetőbbétegyem.

– Nem, Straaten úr, már eddig is túlzottan igénybe vettükHamarosan megint halkan dúdolgatott. Időnként azonban töprengve

nézett maga elé. Mégiscsak jó, hogy ilyen kellemes ember kezébe kerültHagenau.

III.

Rüdiger Lersingen a földeken át a Grintel-szurdokhoz lovagolt. Miutánodaért, óvatosan kellett léptetnie hátasát a keskeny, élesen kanyarogva felfelévezető ösvényen. A szűk völgyre sötét árnyak vetültek. Egy kiugró kőszirtetmegkerülve, a ló hirtelen hátrahőkölt, mert néhány lépésnyire fiatal hölgyetvett észre, aki az ösvényen ülve, behunyt szemmel a sziklafalnak támasztotta afejét. Szemlátomást megsértette a lábát, mert egyik bokáját, melyről lehúzta aharisnyát, borogatás takarta.

Malve Bertram, Daniela barátnője pihent ott, aki útközben elbotlott, éskificamította a lábát.

Ahogy Lersingen feltűnt, Malve kinyitotta a szemét, és riadtan nézett fel rá.

Page 13: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Ha nem tévedek, segítségre szorul, kisasszony. Megengedi, hogyfelajánljam szolgálataimat? – ugrott le a nyeregből Rüdiger, és kantárszáronvezette közelebb a lovát.

A leány a legtöbb embert ismerte Lindenhof tágabb környékén, ezt afiatalembert azonban nem, s így rögtön feltételezne, hogy Hagenau újbirtokosa vagy annak barátja lehet. Erőt vett magán, s bágyadt mosollyalfelelte:

– Mindenesetre eléggé reménytelen helyzetbe kerültem, ezzel a lábbalképtelen vagyok hazavergődni.

– Akkor engedje meg, hogy segítsek! Lersingennek hívnak, Hagenaubanvendégeskedem az új tulajdonosnál.

– Gondoltam, hogy ön bizonyára vagy Straaten doktor, vagy a barátja, merterrefelé mindenki mást ismerek – mosolyodott el ismét erőtlenül a leány.

Rüidiger le sem vette a szemét Malve Bertrarn finom vonású. édesarcocskájáról. Kedves gyámoltalansága elbűvölte.

Ugyebár Hagenau kisasszonyhoz van szerencsém? – lépett közelebbmosolyogva.

Csak a barátnőjéhez. Éppen nála jártam látogatóban, s hazafelé tartokLindenhofba. Megkérhetem, hogy lovagoljon oda, és értesítse ahozzátartozóimat? Körülbelül innen tíz percnyire véget ér a szurdok, s ha kijutbelőle, meglátja odalenn a völgyben a birtokot.

– Kizárt dolog, hogy ilyen kétségbeejtő helyzetben magára hagyjamkegyedet, kisasszony. Sokkal egyszerűbben is a segítségére lehetek, ha alovamra emelem, és úgy viszem, haza.

A leány elpirult a szürke szempár pillantása alatt.– Csakugyan az lenne a legegyszerűbb, megoldás, de akkor önnek kellene

gyalogolnia.– Az ellen semmi kifogásom. Hanem mondja csak: nagyon fáj-e a sérülése?

Talán enyhíthetnék rajta valamit.Malve megilletődve pillantott fel.– Benedvesített zsebkendőt tettem a bokámra, ettől valamelyest

csillapodott a fájdalom.– Adja csak ide azt a kendőt, hadd frissítsem fel a borogatást, mielőtt a

nyeregbe emelném kegyedét!Ez meg is történt, majd Rüdiger óvatosan lóra ültette a leányt, lerövidítette

az egyik kengyelt, s az egészséges lábra húzta, hogy megtámassza, aztán agyeplőt kezébe fogva elindult a hátasa mellett.

Egy darabig hallgattak, a különös helyzettől egészen elfogódottan.– Egyébként ha ez a kis baleset nem ismertet össze bennünket – szólalt

meg végül a fiatalember, mivel a némaság kezdett nyomasztóan hatni a

Page 14: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

napokban akkor is találkoztunk volna. A barátommal hamarosantiszteletünket kívántuk tenni a szomszédságban. Őt ma már fogadták isHagenauéknál.

– Bizonyára szívélyesen. Hagenauné ki nem fogy a dicséretéből, anya ésleánya egyaránt hálás neki, amiért az özvegyi lakban maradhattak. Magam isköszönettel tartozom neki, hogy nem fosztott meg egyetlen barátnőmtől.

Ezzel Malve mesélni kezdett Danieláról, talpraesettségéről, törhetetlenderűjéről és nemes, egyenes gondolkodás- módjáról. Rüdiger élvezettelhallgatta a tisztán csengő, lágy leányhangot, s amikor Malve elhallgatott,mosolyogva tekintett fel:

– Úgy látom, bensőséges barátság fűzi össze kegyedéket. Ritka dolog, hogyegyik hölgy így nyilatkozik a másikról.

– Van der Straaten doktor állandóan Hagenauban szándékozik maradni? –fordította másfelé a szót a leány.

– Nem, de nyár végéig bizonyosan, s vele én is.Malve erre a válaszra várt, mert a fiatal Lersingen elnyerte a tetszését.

Ábrándos szemmel nézett le rá. Mi tagadás, férfi még soha nem tett rá ilyenerős benyomást. Határozott, magabiztos, mégis lovagias lénye rabul ejtette.Megmentője újra meg újra aggódva érdeklődött, hogy fáj-e a bokája.

A szurdokból kiérve, Rüdiger elragadtatottan siklatta végig pillantását avölgyön, amelyből a Lindenhof-birtok takaros gazdasági épületeinek látványaköszöntötte.

– De gyönyörű! Ez hát az otthona, nagyságos kisasszony?– Voltaképpen nem az otthonom, csak szüleim halála után költöztem ide. A

tulajdonos, Marlitz úr egyben a gyámom is, mivel a felesége elhunytédesanyám unokatestvére és egyetlen rokonom. Három éve lakom itt, s másotthonom valóban nincs – sóhajtotta lemondóan Malve.

Rüdiger az arcát fürkészte.– Akadnak emberek, akiknek nemcsak hogy nincs igazi otthonuk, de soha

nem is volt – meredt maga elé.Arra céloz, hogy ön is ezek közé tartozik?– Igen – bólintott.– Akkor még szomorúbb a sorsa, mint az enyém, mert amíg a szüleim

éltek, meghitt, szép otthonban nevelkedtem a Rajna mellett – jelentette ki aleány, majd megnevezte a hegyvidéket is, amely Lindenhofon túl terült el. –Ön bizonyára jó hegymászó?

– Ó, igen, két esztendőn át folyton-folyvást a hegyekben bóklásztunk, Új-Guineában több ötezres csúcsra is fölkapaszkodtunk.

Page 15: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Közben megérkeztek a lindenhofi udvarházba. Ez kisebb volt ahagenauinál, és széles terasz vette körül. Ott állt Marlitz a feleségével, smeghökkenve figyelték a közeledőket.

– Te jó ég, Malve, mi történt? – szörnyedt el az ötven év körüli hölgy.– Semmi borzasztó, Herta néni, csak kificamítottam a bokámat a Grintel-

szurdokban, és még most is ott ülnék magatehetetlenül, ha Lersingen úr megnem ment.

Ezzel a leány bemutatta őket egymásnak.Franz Marlitz furcsán hunyorogva nézte a fiatalokat. Első pillantásra

meglehetősen kedvezőtlen benyomást tett Lersingenre, valami taszító volt avonásaiban. A fiatalember persze nem mutatta ezt, és magától értetődőtermészetességgel lépett Malve mellé.

– Engedjék meg, hogy a karomban vigyem be a kisasszonyt a házba,nehogy megerőltesse a lábát. Kérem, nagyságos asszony, legyen szíves,mutassa az utat!

Marlitz kifogást akart emelni, de Rüdiger már óvatosan le is vette a lórólMalvét, aki nem mert tiltakozni a bizalmaskodás ellen. Úgy cipelte be, akáregy gyermeket, és a szobájában a díványra fektette, azután udvariasmeghajlással hátralépett.

– Engedelmükkel ajánlom magamat. Védencemet biztonságba helyeztem,tovább nincs szükség rám.

– Nem parancsol egy kis frissítőt? – kérdezte marasztalólag Marlitzné.– Köszönöm a kedvességét, nagyságos asszony – hárította el Rüdiger. – De

ha megengedik, a közeli napokban bátorkodom érdeklődni a kisasszonyhogyléte felől, s egyúttal magammal hozom barátomat, van der Straatendoktort is, akinek szándékában áll tiszteletét tenni új szomszédainál.

Az asszony örömmel értett egyet, s Marlitz is kipréselt magából néhányillem diktálta frázist. Malve viszont őszintén szíves mosollyal nyújtotta a kezét.

– Köszönöm a lovagias segítséget, Lersingen úr!– Kérem, ne szégyenítsen meg, nagyságos kisasszony!Ezzel Rüdiger elbúcsúzott, a házigazda pedig kikísérte a teraszra, s miután

a fiatalember udvariasan elköszönt tőle, visszasietett Malvéhoz a szobába.– Micsoda elbizakodott, tolakodó fráter! Nem fér a fejembe, hogy

fogadhattál el tőle efféle segítséget – füstölgött.A leány szája széle megremegett.– Nem mondanád meg, mit tehettem volna abban a helyzetben, Franz

bácsi? Ki másra számíthattam volna ott, a szurdokban? Egyedül pedigmoccanni sem bírtam. Talán utasítottam volna el a felajánlott segítséget?

– Egyedül kellett volna ideküldened, hogy értesítsen bennünket. Ez abevonulás úgy festett, mint valami leányregényből vett illusztráció, ahogy a

Page 16: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

hős lovag kantárszáron vezeti a tündérkirálynő paripáját. Arra meg végképpsemmi szükség sem volt, hogy Malve ezzel az emberrel cipeltesse be magát aházba – fordult Marlitz szemrehányóan a feleségéhez, majd kiviharzott aszobából. Az asszony fejcsóválva nézett utána.

– Napról napra mogorvább, de ne is törődj vele! – tanácsolta könnyedén.Malvénak az arcába szökött a vér.– Már-már sértő, amit a fejemhez vágott. Nem ez az első eset. Mindig ilyen

támadólag lép fel, ha egy fiatalember bármi módon a közelembe kerül.No persze, felelősnek érzi magát érted, mint gyámod – nyugtatgatta a néni.– Tudok én vigyázni magamra.– Jó, jó, ne fogd fel olyan tragikusan a dolgot! A férfiak a bolhából is

elefántot csinálnak, másképp nem is érzik jól magukat. A lábad viszont elégcsúnyán néz ki. Az egész bokád feldagadt, néhány napig pihentetned kell.Hanem ez a Lersingert nem akárki, milyen áthatóan néz! Tiszteletetparancsoló egyéniség, pedig nem lehet több harmincöt évesnél.

– Bizony – mosolygott Malve -, az ember kénytelen engedelmeskedni neki,valami lenyűgöző sugárzik a lényéből.

– Nocsak – fenyegette meg az ujjával az asszony – talán tüzet fogtál?Malve elpirult, de önérzetesen felelt:– Jól tudod, hogy az nálam nem megy ilyen gyorsan.– Igaz, te kis havasi gyopár, eddig még senkinek sem sikerült elnyernie a

kegyeidet. Ez a Lersingen az első, aki tetszik neked.– Ettől még nem kell mindjárt tüzet fognom, hogy a szavaiddal éljek.Mihelyt azonban egyedül maradt, lehunyt szemmel arról ábrándozott, hogy

Rüdiger Lersingen férfias, délceg alakja áll előtte. Halk sóhaj röppent felajkáról, s némi epekedés rezgett benne.

IV.

Az ebédnél ismét összejött a két barát. Szokásuktól eltérően, eléggéhallgatagon étkeztek, majd amikor cigarettára gyújtottak, s melléfelhörpintettek egy csésze kávét, Hendrik van der Straaten hirtelen kihúztamagát.

– Bocsáss meg, Rüdiger, ma csapnivaló vendéglátó vagyok, de nagyonelgondolkoztam.

– Mi foglalkoztat ennyire?– A Hagenauéknál tett látogatásom.– Hogy zajlott le? Kellemetlenül sikeredett?– Dehogy, épp ellenkezőleg! Mondhatom, még egy ilyen hajadon nincs a

föld kerekén, mint Daniela von Hagenau.

Page 17: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Hm! Ma már hallottam róla dicshimnuszt zengeni.– Kinek a szájából?– A barátnőjééből. Malve Bertram kisasszonytól, a lindenhofi földbirtokos

gyámleányától.– Ó! Hogyan kerültél kapcsolatba vele?Rüdiger beszámolt a szurdokbeli találkozásról, de nem árulta el, milyen

mély benyomást tett iá újdonsült ismerőse.Hendrik figyelmesen hallgatta.– És ez az ifjú hölgy beszélt neked Hagenau kisasszonyról?– Igen, mégpedig a legmélyebb elismerés hangján, s a leírásból úgy tűnt,

egyáltalán nem túloz.– Valóban nem, Daniela von Hagenau elragadó teremtés.– Még lelkesültebbnek látszol, mint Bertram kisasszony.– Ha megismered, te is rajongsz majd érte. Csak arra kérlek, hogy túlzásba

ne vidd!– No lám, ezek szerint megbabonázott?– Nem tudom, ez a helyes kifejezés-e. Mindenesetre mély benyomást tett

rám.– Szóval belébolondultál?Nem, azt hiszem, sokkal többről van szó, és nagyon kérlek, hogy még

véletlenül se szeress, belé.Kedves Hendrikem, amit eddig elmondtál, már elegendő ahhoz, hogy

Hagenau kisasszonyt ama csillagok közé soroljam, melyekre az emberfeltekint, de nem vágyakozik utánuk – tűnődött el Rüdiger. Lelki szemei előttmegjelent Malve Bertram halovány, édes arca. Összeszedte magát, shatározott hangon folytatta: – Nyugodt lehetsz, ha egy nő egyáltalánmegigézhet, úgy az, akivel ma találkoztam.

– Csak nem ez a Bertram kisasszony? – pattant fel meghökkenve a barátja.– De, az a drága kis angyal -lágyult el Lersingen hangja.– Tehát mindkettőnket egy napon terített le a szerelem nyila, miután oly

sokáig álltunk ellen neki.– Nyilván így rendeltetett. Ami engem illet, ha le nem terített is Ámor,

mindenesetre az elevenembe talált.– Magam is hasonlóan érzek – bólintott nevetve Hendrik.– De azért még tartjuk magunkat?– Ameddig bírjuk.A következőkben élénk kapcsolat bontakozott ki egyfelől a két barát,

másfelől a hagenaui és lindenhofi hölgyek között. Időnként találkoztak mégHaller doktor gundlingeni szanatóriumában is, aki a négy életvidám fiatal

Page 18: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

társaságát jótékony hatásúnak tartotta betegeire nézve. A magaslatigyógyüdülőben mindig jó hangulatban teltek az órák.

Augusztus utolsó napjaiban a Haller házaspár kerti ünnepségre szólómeghívókat küldött szét. A címzettek közül természetesen nem maradhatott kia két barát, ahogy a lindenhofiak és a hagenauiak sem.

Daniela és édesanyja a fiatalemberekkel Hendrik autójában utazottGundlingenbe. Nyomban utánuk érkeztek oda a lindenhofiak is. Rüdigerszeme felcsillant Malve láttán. Mint már oly sokszor, most is feltűnt neki, hogyMarlitz nem tágít a leány mellől, alighogy ő a közelükbe ér. Mintha mindenerővel arra törekedne, hogy Malve és ő semmiképp se maradhassanakkettesben. Bár Lersingen ösztönösen viszolygott tőle, viselkedésében mégsemlátott mást, mint a gyám felelősség- tudatának megnyilvánulását. Nemsejtette, hogy Franz Marlitz egészén más okból akadályozza közeledését.Férjével ellentétben Marlitzné mosolyogva figyelte a fiatalok között bimbózóvonzalmat. Tökéletesen helyénvalónak találta, hogy unokahúga és a fessfiatalember rokonszenveznek egymással, s ha nem is szorgalmaztatalálkozásukat, legalább nem hátráltatta.

Rüdiger túlságosan nyílt, őszinte jellem volt, semhogy gyaníthatta volna,miért viszonyul hozzá oly bizalmatlanul Marlitz, s nem is késztettetöprengésre ez, az elutasító magatartás, noha eléggé zavarta. Nem sokkal akerti ünnepség napja előtt szóvá is tette Hendrik barátjának.

– Ez a Marlitz a legszigorúbb erénycsősz, aki valaha ifjú dámát oltalmazott.– Úgy tűnik, minden udvarlóban hozományvadászt orront – viszonozta

Rüdiger.– Hozományvadászt? – képedt el Rüdiger. – Ezt meg hogy érted?– Bertram kisasszony gazdag örökösnő, legalábbis Hagenau kisasszony

elbeszéléséből ítélve.– Bár ne mondtad volna el ezt! – suhant át sötét árnyék a fiatalember

arcán.– De hát jól tudom, hogy téged nem Malve Bertram pénze érdekel.– Te igen, mert te ismersz, de mások már kevésbé. És így már

megmagyarázható Marlitz úr különös, gyanakvó viselkedése. Bár ne hallottamvolna erről, rettentően feszélyez a dolog.

– Ugyan, ne bolondozz! Amennyire nem csábítana Malve Bertramvagyona, éppolyan kevéssé hagyd magad eltántorítani! Mi köze azanyagiaknak a szerelemhez?

Barátja szavai megnyugtatták Rüdigert.– Igazad van, nem szabad törődni vele. Mindenesetre most már értem

Marlitzot: láthatóan hamis mértékkel mér engem. Hát csak hadd higgyen,amit akar, amíg Malve bízik bennem.

Page 19: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Azt hiszem, emiatt nem kell aggódnod.– Remélem.Hamarosan túltette magát a kellemetlen érzésen, melyet Hendrik közlése

okozott. Csendben mindenféle terveket szövögetett, s azon tanakodott, vajonképes-e a jelenlegi nehéz viszonyok közepette gondtalan életet biztosítani egyasszonynak.

Nem örült a hírnek, miszerint Malve gazdag örökösnő. Ahhoz a fajtáhoztartozott, aki maga akar előteremteni választottjának mindent.

Az elbűvölő leány viszontlátása a kerti ünnepélyen mégis tüstént legyőztenyugtalan gondolatait. Minden eddiginél jobban kínozta, hogy nem tudzavartalanul szót váltani vele.

Nem tudta határozottan, hogy Malve szereti-e. Túl csöndes és visszahúzódóteremtés volt, semhogy elárulta volna neki vonzalmát. Ugyanolyan kedvesenés barátságosan bánt vele, mint másokkal, ebből semmiféle következtetéstsem vonhatott le. Nem sejthette, hogy szemérmesen palástolja előtte a leánylegbenső érzéseit. Szívesen megbizonyosodott volna róla, hogy viszonozza-eszerelmét, s remélte, hogy a kerti ünnepélyen majd adódik alkalom a dologtisztázására. Sajnos azonban úgy tűnt, ezúttal nem kedvez neki a szerencse.Amint különféle szabadtéri játékok után asztalhoz ült a társaság, egy szőke,dán hölgyet kapott asztaltársul, Malve pedig egy tekintélyes megjelenésű svéduraságot, a szanatórium egyik páciensét. Így csak távolról láthatták egymást. Akegyetlen ültetés Danielát és Hendriket is elszakította egymástól. Csak azasztalbontást követően sikerült Rüdigernek parkban Malve közelébeférkőznie.

Néhány lépéssel a padon ülő leány előtt megállt, és némán csodálta. Kissékipirult arcával igézően festett. Halványkék sifonruha simult ifjonti alakjára, saranyosan csillogó haja szikrázva verte vissza a villanykandeláber fényét.

– Nem zavarja a társaságom, kisasszony?– Parancsoljon, foglaljon helyet! – mutatott maga mellé a padra, ám ebben

a pillanatban Marlitz bukkant elő az árnyékből.– Nem fogsz meghűlni idekinn, Malve?A leány kedvetlenül ráncolta a homlokát, mert Rüdigerhez hasonlóan neki

sem volt ínyére, hogy a gyámja folyton odasietett, valahányszor Lersingennelbeszédbe elegyedett. Érezte magán vizsla tekintetét, és idegesítette, hogy lesik.

– Már hogy hűlnék meg ebben a melegben, Franz bácsi!Marlitz valami érdektelen témáról kezdett locsogni, s a két fiatal

kényszeredetten vett részt a társalgásban. Malve fellélegzett, amikorváratlanul megjelent Daniela.

Page 20: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Gyerünk a rétre, mindjárt kezdődik a tűzijáték! – újságolta. – Marlitz úr,a kedves neje épp keresi önt. A szökőkútnál várja, ő is szeretné megnézni alátványosságot. Siessen, egy gáláns férj nem várakoztatja meg a hitvesét.

– Velem tart? – fordult a férfi Rüdigerhez, ő azonban nem mozdult.– Azt hiszem, helyesebb, ha átkísérem a hölgyeket.– Helyes, Lersingen úr, ne hagyjon magunkra minket! – nevetett Daniela.A gyám így kénytelen volt egyedül elballagni, de némileg megnyugtatta,

hogy Daniela ott maradt harmadiknak.Kisvártatva azonban előkerült Hendrik, akit mintha mágnes vonzott volna

a leány nyomába.– Csatlakozhatok a társasághoz? – tudakolta, és üdvözült arccal mosolygott

a szépséges Danielára.Kivételesen megengedjük – ingerkedett amaz, és Straaterba karolt, hogy az

oldalán távozzék.Így Lersingen mégis hozzájutott egy röpke együttléthez Malvéval. Ő is a

karját nyújtotta, s követték Danielát meg Hendriket, aki lankadatlanul a párjátbámulta.

– Örülök, hogy ma ilyen vidámnak látom, nagyságos kisasszony.– Miért búslakodnék? Elvégre szórakozni jöttünk, azt pedig csak jó

hangulatban lehet, kivált mostanában, hogy olyan ritkán kerül sor valamimulatságra.

– Sajnálja, hogy így van?– Mondjuk… egy kicsit.– Kedveli a mulatságokat?– Nagyon is.– Akkor bátorkodom előhozakodni egy kéréssel. Az ugyanis a szándékom,

hogy viszonzom a szíves vendéglátást, s e végből estélyt adok Hagenauban. Demiként oldjam meg egymagamban, szegény agglegény létemre, női segítséghíján? Ezért hát merényletet tervezek önök ellen. Mit gondol, bátorkodhatommegkérni kedves édesanyját, hogy a tervezett estélyen betöltse a háziasszonytisztét? Vagy talán fájdalmasan emlékeztetné a múltra?

– Arra aligha, mivel szűkös anyagi lehetőségeink miatt hosszú évek ótanem nyílt módja estélyeket rendezni. Biztosan örömmel a rendelkezésére áll.Máris megkérdezzük, ott látom Marlitzékkal.

Malve és Rüdiger követték őket, így az utóbbi kihasználatlanul hagyta aháborítatlan beszélgetésre alkalmas pillanatokat. Jellemét alapvetően mindigis a komolyság határozta meg, s most Malvéban olyan társra talált, akilegnemesebb vonásait hozta felszínre, s akit ezért teljes szívéből szeretett.Nehezen tudott azonban hangot adni annak, ami a lelkében lejátszódott.Minél mélyebb érzések ébredtek benne, annál inkább magába zárta őket. Nem

Page 21: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

sikerült kimondania a szavakat, amelyekből, megsejthette volna a leány,hányadán áll vele, mivel állandóan ott nyüzsgött körülöttük a többi vendég.Ezen az estén nem is adódott több alkalom, hogy kettesben maradjanak, debúcsúzáskor ott parázslott szemében a vágyakozás. Malve megremegett,pirulva fordult félre. Így váltak el.

V.

A hagenaui udvarház ünnepi díszbe öltözött a vendégek fogadására.Daniela a két barát és az édesanyja támogatásával lelkesen szervezte az estélyt.Hendrik mosolyogva adta meg neki a rendezői hatáskört, ebben a szerepbenpompásan érezte magát, és úgy vélte, minden csodálatosan sikerül majd.

– Nem nagy dolog, ha egyszer anyagiakban nincs hiány. Így könnyű fényesünnepséget idevarázsolni – vélte nevetve.

– Mindenekelőtt olyan tündérkéz kell hozzá, mint a kegyedé, anélkülelmaradna a varázslat – viszonozta a fiatalember.

Daniela egyszerű fehér öltözéket viselt, egyetlen estélyi ruháját, de abban iskirálynőként hatott. Édesanyja fekete selyemruhát vett fel, amely egyáltalánnem a legutolsó divat szerint készült, ezüstös hajával és arisztokratikus arcávalmégis leányához hasonlóan előkelően festett.

– Úgy látom, készen állunk! – jelentette ki vidáman Daniela. – Kezdődheta vigasság!

– Már csak a vendégek hiányoznak – felelte Hendrik, aki elragadtatvabámulta.

– Ó, hamarosan ők is beállítanak. Vidéken pontos érkezés járja , nem úgy,mint városon.

– Gondosan ellátta éjszakára a tyúkocskáit?– Minden a legnagyobb rendben, Straaten úr, meg aztán Burgel otthon

maradt, most ő vigyáz rájuk. Szorgalmasak voltak ám, holnap kétszáz tojástszállítok a szanatóriumba. Látja konkurálok önnel, még megbánja, amiértbeleegyezett, hogy baromfit tartsak.

– Igen, ez a piaci verseny komoly gondokat okoz nekem, hóvá vezet ez?Már azzal a gondolattal játszadozom, hogy társulok kegyeddel. Mit szólna aközös üzlethez?

A leány belement a játékba.– Nem, ilyesmiről nem tárgyalok.– De hát mit csinál azzal a csillagászati összeggel, amit a tojásokért kap?– Az egész a suszterhoz vándorol, cserébe néhány javításért és egy pár új

cipőért a mamának.Hendriket felkavarta a bejelentés, de megőrizte a tréfás hangot.

Page 22: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Szóval még mindig nem nyitottak bankszámlát?– Majd annak is eljön az ideje, efelől semmi kétségem. Csak hadd érjen

meg az őszibarack és a vajkörte. Abból egész kis vagyont kerekítek – tódítottpajkosan Daniela.

– Az első érett barackok engem illetnek, nekem ígérte őket. Pengő arannyalfizetek értük – komolykodott Straaten.

– Hogy mondhat ilyet? Az első barackokat természetesen elhozom,amiként az első epret és cseresznyét is, de vérig sértene, ha azt akarná, hogypénzt fogadjak el értük.

– Megsérteném? Isten ments, de a termése legjavától mégsem foszthatommeg ingyen.

– Én tán nem részesülök öntől épp elég jótéteményben anélkül, hogyköszönetét mondhatnék? Nem is sejti, mennyire boldog vagyok, hogy végreegyszer én adhatok valamit, ha mégoly szerény dolgot is.

– Bocsásson meg, tudnom kellett volna, hogy zokon vesz' átgondolatlanszavaimat, hiszen tudom, milyen önérzetes.

– A szegény ember rátartisága ez, Straaten úr, s azt könnyű megbántani.De mivel nem készakarva tette, borítsunk rá fátyolt! Ne árnyékolja be semmi amai este fényét!

Rüdiger eközben csevegve fel-alá sétált Daniela édesanyjával a teraszon.Tekintete újra meg újra a kocsiutat pásztázta, de egyelőre féket kellett vetnietürelmetlen sóvárgására.

Elsőként két virágfüzérrel ékesített kocsin Haller doktor, a felesége és apáciensei egy része érkezett meg. Hendrik az egész szanatóriumot meghívta.Nyomban vidám hangulat kerekedett, amint a húsz személy lekászálódott akocsiról.

Utánuk a gundlingeni plébános futott be bricskáján diák unokaöccsével.Kedélyes ábrázatáról lerítt, hogy jelszava az „élni és élni hagyni”, az unokaöcspedig humoros megjegyzésével máris hozzájárult a vidámság fokozásához.Élénk zsivaj töltötte be a teraszt, mikor végre a lindgnhofiak is megjöttek.

Rüdiger a kocsihoz sietett, hogy segédkezzen a hölgyeknek a leszállásban.Malve lágy, fehér selyemre dolgozott, habkönnyű tüllruhát viselt, szegélyénvirágdísszel, s olyan elragadóan festett benne, hogy a fiatalember elnémult agyönyörűségtől, s legszívesebben a karjába kapta volna. Marlitz bizalmatlanpislogása azonban tüstént észre térítette.

Közben kezdetét vette a házimuzsika, Daniela valamennyi kedvenc darabjaelőadásra került. Hendrik műsorra tűzte azt az egyszerű vándoréneket – egykedves népi dallamot – is, amelyet a leány erdőn-mezőn jártában gyakortadúdolgatott magának.

Page 23: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Daniela meghökkent, amikor a zenekar játszani kezdte a melódiát, majdszemével Straatent kereste, aki épp az édesanyjával beszélgetett. Tekintetükösszetalálkozott, s ahogy a férfi, mintegy delejes erőtől vonzva, gyorsanodalépett, igyekezett könnyed hangot megütni:

– Igazán meglepő, hogy milyen jól ismeri a német népdalokat, még ezt azegyébként ritkán hallhatót is.

– Kegyed is ismeri? – kérdezte látszólag ártatlanul Hendrik.– Ó, igen.– Szívesen megtanulnám a szövegét, kérem, énekelje el mégegyszer! –

unszolta a leányt.Amaz elpirult.– Itt, ennyi ember előtt?– Egész halkan, hogy senki más ne hallja.– Akkor hát csak önnek, Straaten úr – tréfálkozott Daniela, a kísérőzenére

félhangosan belefogott:

Ha vígan vándorútra kelsz,Indulj szemben a fénnyel,Szívedből messze száll a félszAz erdő sűrűjében.A hajnal rózsaujja int,Szendereg még pacsirta, pinty,Csermely csobog a mélyben.

A fiatalember sugárzó arccal figyelte.– Egyszer már hallottam ezt a dalt, amikor egy kora reggel

keresztüllovagoltam az erdőn. Egy női hang énekelte, a hegyoldalról csendült afülembe, és mély benyomást gyakorolt rám. Templomi áhítat fogott el azébredő erdőben. Tudja, ki énekelt akkor?

A leány ismét elpirult.– Ezt a dalt sokszor hallani errefelé.– De nem így, nem ilyen szívet melengetően. Olyan volt, mint a pacsirtadal,

vagy mint egy-egy hálaima az éghez, ami ért ilyen szépre teremtette a világot.Együtt fohászkodtál vele, és soha nem felejtem azt a percet, kisasszony.

Daniela most ijedt meg először, hogy elveszíti az önuralmát.– A vendégeivel kell törődnie – figyelmeztette zavartan, és elsietett.Hendrik izzó szemmel nézett utána.– Kis pacsirtám – mormolta, aztán megfogadta a tanácsot, és elvegyült a

meghívottak között.

Page 24: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Az estély pompásan folyt le. Az ég ragyogó, tiszta idővel segítette, snagyszerű hangulat alakult ki.

Malve és Rüdiger számára is kedvező fejleményeket hozott az est, mivelvégre válthattak egymással fültanúk nélkül egy-két szót. Egyik sem tudta amásikról, mennyire törekszik a zavartalan együttlétre, sőt a leány mégmagának sem akarta bevallani, hogy ezen fáradozik. Mihelyt tudatára ébredt afiatalember iránti szerelmének, még szemérmesebbé és tartózkodóbbá váltvele szemben.

Így Rüdigernek ma sem sikerült elmondania az imádott leánynak, hogy aszíve csak érte dobog. Megérlelődött hát benne az elhatározás, hogy másnapannak rendje és módja szerint írásban megkéri Marlitz úrtól Malve kezét. Ez agondolat megnyugtatta, s a továbbiakban zavartalanul élvezte az estét.

A vacsorát kisebb asztaloknál szolgálták fel, a zenekar aláfestő zenéjeközben. Hendrik ügyesen úgy intézte, hogy a két leánnyal és Rüdigerrel egyfélreeső sarokasztalnál foglalhasson helyet. Barátja titokban támogatta ebbélierőfeszítéseit, s a két ifjú pár örömmel ült össze négyesben.

Marlitz persze egy szomszédos asztalhoz vezette Hagenaunét, és úgyhelyezkedett, hogy szemmel tarthassa a fiatalokat, de ez Rüdigert már nemzavarta. Másnap mindenképpen felhatalmazást akart kérni tőle, hogyszerelmet vallhasson gyámleányának, már csak végre bizonyságot kellettszereznie, hogy az is viszontszereti-e őt. Marlitzcal mit sem törődve,elragadtatottan függesztette pillantását Malve édes arcocskájára, s a szívevadul kalapált, amikor észrevette, hogy imádottja elpirul éttől.

Hendrik az est folyamán még egy kis pohárköszöntőt mondott.Megköszönte vendégeinek, hogy barátságosan körükbe fogadták őt, azidegent, és kifejtette, mennyire jól érzi magát Németországban.

– Engem is német anya szült. Tartsunk hát jó szomszédságot egymással!Erre ürítem poharamat! – fejezte be a tósztot, és gondolatban hozzátette:asszonyt is innét választok magamnak, már ismerek is egyet, aki tiszta, büszkeés nemes lélek.

Mindannyian együtt ittak a rokonszenves holland ifjúval, aki olyan hamarutat talált valamennyiük szívéhez. Amikor ismét helyet foglalt Daniela mellett,koccintott vele, és csillogó szemmel nézett rá:

– Nu laat ik je niet meer los, ik laat je niet meer los – súgta neki, amiannyit tesz: „Többé nem válok meg tőled.”

– Hogy mondta, Straaten úr? Nem tudok hollandul, s csak valamiolyasfélét értettem, hogy többé nem válik meg valamitől – mondtagyanútlanul a leány.

A férfi nevetett; félig örömmámorosan, félig zavartan, amiértmegfeledkezett magáról.

Page 25: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Csak azt jegyeztem meg, hogy nem válok meg többé a németektől, igaz,Rüdiger?

A barátja természetesen minden szót értett, de óvatosan így válaszolt:– Ik weet niet.– Vagyis hogy nem tudja.Amikor a búcsúzkodásra került a sor, Lersingen fojtott izgalommal így

szólt Malvéhoz:– Hasztalan kerestem az alkalmat, hogy valami fontosai mondhassak

kegyednek. Így nem marad más hátra, mint hogy levélben forduljak agyámjához. Remélem, kedvező választ kapok, kérem, ne várakoztasson sokáig!

A leány lángoló arccal nézett rá, de mielőtt felelhetett volna, Marlitz hozta akabátját.

– Gyere, Herta nénéd már vár.Így csak némán kezet nyújtott Rüdigernek, s a férfi érezte, mint reszket a

kis kéz az övében.– Viszontlátásra, kisasszony!– Viszontlátásra, Lersingen úr! – viszonozta halkan Malve, de zavart

pillantása felszította a fiatalember szívében a remény lángját, hogy szereti őt.

Másnap reggel Rüdiger küldönc útján levelet menesztett Marlitzhoz,melyben hivatalos formában folyamodott Malve kezéért, és arra kérte, hogyszóban is elismételhesse házassági ajánlatát.

Franz Malve elsápadt az írás olvastán. Tenyerébe támasztott fejjeltöprengett, miként akadályozhatná meg ezt a frigyet, mert egész jövője függöttattól, hogy a leány ne menjen férjhez.

Végül az íróasztalához telepedett, s válaszlevelet szerkesztett, melyet azasztalon fekvő nagy ív itatóspapír alá csúsztatott. Ezután eltökélt arccalfelemelkedett, és csengetett az inasnak, hogy kéreti Bertram kisasszonyt.Néhány perc múlva belépett Malve.

– Beszélni kívánsz velem, Franz bácsi?– Igen, légy szíves, foglalj helyet! Hogy rövidre fogjam: újabb

hozományvadász ácsingózik a gazdag örökösnő kezére. Előre tudtam, hogy ígylesz. Ez a senkiházi már korábban is pimaszul tolakodóan viselkedett.Remélem, van annyi eszed, hogy átlátsz a szitán, és méltó módon elutasítod.

A leány a homlokát ráncolta. Már nem először kérték meg a kezét, és agyámja minden alkalommal hozományvadásznak bélyegezte az illetőt. Minthamagától értetődőnek találná, hogy a gazdagságán kívül nincs rajta semmikívánatos. Ez mindig is sértette, de mivel eddig egyetlen pályázó sem kerültközel a szívéhez, készségesen mondott nemet.

Page 26: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Most azonban minden érzéke fellázadt. Sejtette, hogy a „senkiházi” jelzőRüdiger Lersingennek szól, hiszen a fiatalember előző esti szavai előre jeleztéka leánykérést. Felállt, gyámjának szegezte a kérdést:

– Kiről beszélsz, Franz bácsi?– Hát erről a Lersingenről, aki befészkelte magát Hagenauba, s most

gazdag menyasszony után kepeckedik. Mert ha a könyvírást befejezi, vége a jóvilágnak, semmilyen ürüggyel nem vendégeskedhet tovább a barátja nyakán.

– Hogy nyilatkozhatsz ilyen megvetően Lersingenről? – bőszült fel Malve.A férfi szemében gyűlölködő fény villant.– Más feltételezésre nem adott okot. Fölösleges felizgatnod magad,

magunk közt vagyunk. De ne térjünk el a tárgytól! Ugyebár egyetértesz vele,hogy a nevedben elutasítsam az urat?

A leány összerezzent.– Nem, egyáltalán nem értek egyet. Kérlek, mutasd azt a levelet!Feldúltan vette át az írást. Átfutotta a tartalmát, s pillantása megállapodott

az alábbi szavakon:

„Bertram kisasszony bizonnyal tudja, érzi, hogy teljes szívemből szeretemőt és senki mást, bár eddig nem nyílott alkalmam, hogy akár egyetlen szóvalfeltárjam érzéseimet.”

Mámorító boldogság áradt szét benne. Igen, sejtette, valóban érezte, hogyfontossá vált neki. Íme, éppúgy szereti, ahogy ő Rüdigert. Rendíthetetlenülhitt ebben. Karcsú alakját kihúzva, határozottan így szólt:

– Kérlek, Franz bácsi, közöld Lersingen úrral, hogy elfogadom ajánlatát,büszkén és boldogan megyek feleségül hozzá!

Marlitz megvonaglott, de fegyelmezte magát.– Kedves gyermekem, nem tudod, mit cselekszel! – mondta ügyesen

színlelt aggódó hangon, amelyhez mindig folyamodott, ha célszerűnek látta.– De, pontosan tudom, szeretem Lersingent, ahogy ő engem.Tettetett, hitetlenkedő mosoly jelent meg a férfi arcán, szemében nyugtalan

villámok cikáztak.– Hogy te szereted, azt nem kétlem, s épp ezért sajnállak. Ez a Lersingen

nem szerelemből, hanem aljas számításból sóvárog utánad, abban biztosvagyok.

– Akkor teljesen félreismerted. Nemes szívű, előkelő gondolkodású ember,aki nem ajánlana házasságot, hanem szeretne.

– Kedves gyermekem, benneteket, gyenge nőket könnyű megtéveszteni, haszerettek valakit. De itt vagyok én, hogy megóvjalak a csalódástól, aboldogtalan házasságtól. Én más garanciákat követelek a férfitól, aki a kezedre

Page 27: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

pályázik, mint egy balga szerelmes hajadon. Meg kell engedned, hogy előbbpróbára tegyem a fiatalembert.

– Ez méltatlan hozzá.– Tán attól félsz, hogy nem állja ki? – hunyorgott Marlitz.– Ezzel engem sértesz meg. Úgy hiszek önzetlen szerelmében, mint saját

magamban.– A szerelem vak – biggyesztette le az ajkát megvetően a férfi.– Nem vagyok vak, de a szívem és a bizalmam osztatlanul Lersingené.

Benne látom az egyedüli férfit, aki engem boldoggá tehet. Hiszek azőszinteségében, becsületességében és emelkedett gondolkodásában. Akár ajóváhagyásoddal, akár anélkül, de a felesége leszek. Most még gyámom lévénakadályt gördíthetsz elém, ám néhány hónap múlva nagykorú leszek.

Frank Marlitz elsápadt, vonásai megfeszültek, de gyorsan hamis mosolyterőltetett magára.

– Fiatalság, bolondság! Miért izgatod fel magad, Malve? * hiszen nem aboldogságtól akarlak megfosztani, csupán körültekintően meg akaromvizsgálni, hogy valóban szerencsés-e férjhez menned ehhez a férfihoz. Hagyanúm alaptalannak bizonyul, akkor bűnbánóan elnézést kérek tőle. Csakannyit szeretnék, hogy a látszat kedvéért köss ki pár nap gondolkodási időt,éspedig rajtam keresztül. Én pedig majd egészen mellékesen megemlítem,hogy a közhiedelemmel ellentétben korántsem vagy gazdag örökös, szerénybankbetéttel rendelkezel, melynek kamataiból éppen hogy futja aszükségleteidre. Ha ez mit sem változtat az úriember szándékain, akkor háromnap. múlva elvárjuk Lindenhofba, és személyesen is eléd járulhat azajánlatával. Akkor választ adhatsz neki.

– Ez a próba, ahogy te nevezted, teljesen fölösleges. Tudom, hogy fényesenkiállná, de nincs ínyemre, hogy a bolondját járassam vele.

– Mégis kötelességemnek tartom, hogy a körmére nézzek a férfinak, aki akezedet akarja.

– Akkor legalább hadd fűzzek néhány szót a levélhez, amiből láthatja, hogybízom benne.

– Jó, nem bánom – bólintott egy pillanatnyi habozás után Marlitz. – Várjegy cseppet, hamar megfogalmazzuk a választ Ülj csak le ide! – tolt oda egyszéket a leánynak úgy, hogy a helyéről ne láthasson rá az asztalára. Ezután akövetkezőket írta:

„Igen tisztelt Lersingen Úr!Becses sorait megkaptam, és ajánlatát Bertram kisasszonynak

tolmácsoltam. A kisasszony három nap gondolkodási időt kér Öntől.,Elengedhetetlennek tartom, hogy Malve alaposan megfontolja ezt a lépést.

Page 28: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Önnek is azt tanácsolom, hogy még egyszer jól gondolja át, és egybentájékoztatnom kell arról a tényállásról, miszerint gyámleányomról tévesenkering az a hír, hogy gazdag örökösnő. Csupán szerény összeggel rendelkezik,melynek kamatai szűkösen fedezik legszükségesebb kiadásait. AmennyibenÖn ismételt, érett megfontolás után kitart elhatározása mellett, úgy háromnap múlva fáradjon el Lindenhofba, és álljon ajánlatával gyámleányom elé!Tőle kap majd végérvényes választ.

Maradok tisztelettel: Franz Marlitz”

– Tessék, olvasd! – nyújtotta át a lapot Malvénak. – írd hozzá, amit jónaklátsz, de egyelőre ne kötelezd el magad!

A leány olvasott. A levél természetesen nem felelt meg az elképzelésének,de nem akadályozhatta meg, hogy a gyámja elküldje. Szó nélkül visszaadta aférfinak, aki ülve maradt az íróasztalnál.

Nem vette észre, hogy az ott fekvő itatós alá csúsztatja az írást, és akorábban készítettre cseréli.

Marlitz megcímezte a borítékot, majd felállt. Malve szeme láttára aborítékba dugta a lopva kicserélt levelet, de még nem ragasztotta le aküldeményt.

– Parancsolj, most írj te! – készített elő egy levélpapírt. Malve helyet foglaltaz asztalnál, egy másodpercig gondolkozott, majd hamar papírra vetette:

„Kérem, ne nehezteljen rám, nem tehettem másként.Malve Bertram”

Átnyújtotta gyámjának. Amaz feszült arckifejezéssel olvasta el, – vonásaihamar kisimultak. Ez a szöveg jól illett a leveléhez. Nem rontott rajta – éppellenkezőleg.

– Helyes – biccentett, ez semmire sem kötelez.Látványos mozdulattal ezt a papírt is a borítékba dugta, gondosan lezárta

azt, az inasával hívatta a küldöncöt, aki Rüdiger levelét hozta, s akinek aztmondta, hogy a konyhában vegyen magához valami frissítőt, amíg elkészül aválasszal.

Malve jelenlétében átadta neki a Lersingennek szóló írást, miközben aleány nem sejthette, hogy a boríték egész más választ tartalmaz, mint amit őolvasott.

A küldönc távozása után Marlitz a gyámleányához fordult:– Most visszamehetsz Herta nénédhez, nekem még dolgom van. Kívánom,

hogy ez a Lersingen kiállja, a próbát.

Page 29: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Fényesen kiállja – jelentette ki bizakodóan Malve -, te pedig kénytelenleszel megkövetni őt.

– Szívesen teszem, kedves gyermekem. Ne feledd, hogy apád helyett járokel.

– Apám egész másképp cselekedett volna – vélte halkan a leány, éselhagyta a szobát.

Marlitz leírhatatlan arckifejezéssel nézett utána.„Márpedig bele kell törődnöd, hogy elbukik a próbán!” – gondolta, majd

visszaült az íróasztalához. Előhúzta az itatós alatt lapuló másik levelet, apródarabokra tépte, és a papírkosárba szórta.

Ezután számolgatni kezdett. Egyedül ő tudta, hogy Malve Bertram márrégóta nem gazdag örökös többé. Évekkel azelőtt rátette a kezét az örökségére.Amikor a leány három esztendeje a házába került, senki sem sejtette, hogy azösszeomlás előtt áll, Malve vagyonával tudta felszínen tartani magát. Agyanútlan teremtés mit sem értett pénzügyekhez, elolvasás nélkül aláírta, amitelébe tett. Ha öltözködésre vagy más célból pénzre volt szüksége, megkaptaMarlitztól, s ennyivel megelégedett. Később a lelkiismeretlen férfi különfélespekulációkkal megkísérelte visszaszerezni, amit elsikkasztott, demesterkedéseit nem kísérte szerencse: ahelyett, hogy nyert volna, egyre többetés többet veszített.

Így süllyedt egyre mélyebbre az adósságokban, és kockáztatott folyton mégvakmerőbben. Nyughatatlan vére újabb kalandor vállalkozásokba hajtotta, deminduntalan balsiker sújtotta. Kudarcai nyomán fokozódott szorongása alelepleződéstől. Malve mind közelebb került a nagykorúság küszöbéhez. Mihezkezdjen, ha majd el kell számolnia a jogos tulajdonával?

Eszeveszett játékosként mégis reménykedett, hogy a leány huszonegyedikszületésnapjáig egy huszárvágással megmenekül szorult helyzetéből. Mostazonban már legfőbb ideje volt ennek!

Ehhez persze egy lapra kellett feltennie mindent, ami még Malvevagyonából megmaradt. Lindenhofot az utolsó szögig elzálogosította, hogytőkéhez jusson. Elkövetkezett az utolsó küzdelem, amely győzelemhez vezet –vagy a halálhoz.

VI.

Malve átvonult a nappaliba, Herta nénihez, aki az ablaknál varrogatott. Amég mindig igen kellemes megjelenésű asszony szellemi látóhatára nemterjedt túl messzire, azon nők közé tartozott, akiket az uruk nem érdemesítarra, hogy gondjaiba beavassa, s ő meg is békéit helyzetével. Mit sem sejtetttehát a feje fölött gyülekező zivatarfelhőkről.

Page 30: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

A leány beléptére felnézett munkájából.– Mit akart tőled Franz bácsi?– Meg kellett beszélnünk valamit.– Fontos dolgot?Malve elpirult.– Rüdiger Lersingen megkérte a kezemet.Ez természetesen nagyon érdekelte Herta asszonyt.– Tényleg? Hiszen sejtettem én. Az a fiatalember folyton csak téged nézett.

Nagyon figyelemre méltó, komoly egyéniség, gondolom, számodra semközömbös… vagy talán Hendrik van der Straaten jobban tetszik neked? Ő iskiváló férfi.

– A szívem csak Lersingené – felelte Malve, és leült a néni mellé.Akkor minden a legnagyobb rendben, megtarthatjuk a kézfogót.– Remélem, hogy nemsokára. '– Mi ez a bizonytalan hang? Talán nem mondtál igent?– Franz bácsi még nem engedte. Kételkedik abban, hogy Lersingen

szerelemből kért meg. Attól fél, hogy csak a pénzemre pályázik.– Ugyan! – legyintett az asszony. – Csak látnia kellett volna, ahogy téged

néz! Franz bácsi mindig olyan gyanakvó és aggodalmaskodó, ha kérőd akad.Pontosan így viselkedett a leányaink udvarlóival is. Mindenkibenhozományvadászt sejtett. Édes istenem, nálunk aztán nemigen volt mirevadászni! A te eseted persze egész más, hiszen ott a nagy vagyon. De ha abácsikád olyan jelöltre vár, akit ez nem vonz, akkor pártában maradsz!Lersingen nem feltétlenül gálád pénzleső, ha tekintetbe veszi, hogy ajövendőbelije nem nincstelenül megy a házasságba. Ez teljesen ésszerűviselkedés. Attól még szeret téged.

Gyámapja szavai különös módon leperegtek Maévéről, az azonban, amit anagynénje mondott, mégis nyomasztotta kissé.

– Te is úgy gondolod, hogy Lersingen nem kémé meg a kezemet, ha nemlennék gazdag? – kérdezte csöndesen.

– Jaj, azt nem mondtam, de azért az ő helyzetében könnyelműség volna, hateljesen vagyontalan leányt akarna az oltár elé vezetni. Ő még csak megélvalahogy a jövedelméből, de hogyan tartaná el abból a mai viszonyok között acsaládjáé

Malve keserveset sóhajtott. Egyszerre mintha sötét árnyék vetült volnatündöklő boldogságára. Töprengve nézett maga elé, aztán elmesélte anagynénjének, hogy Franz bácsi miféle próbát eszelt ki, és mi áll aválaszlevélben.

Page 31: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Mit összefontoskodnak ezek a férfiak! – nevetett gunyorosan Hertaasszony. – Ne búsulj, Malve, a bácsikád csak jót akar, hamar elröpül az ahárom nap.

– Bárcsak szegény volnék!A nénikéje megrettenve tette a szájára a kezét.– Ne vétkezz'! Az ilyen meggondolatlan kívánságok néha beteljesülnek,

még ha nem szeretnénk is! Örülj a gazdagságnak és a rád váró boldogságnak!Bármennyire szeret téged Lersingen, vagyontalan férfiként nem vehet el egy.fillér nélkül.

– Igazad van, milyen bolond is vagyok. Nem is gondolok semmi másra,csak hogy szeret. Mert az egészen bizonyos.

– Mondta már neked, nyilatkozott négyszemközt? Netán tegnapHagenauban? – firtatta Herta néni kíváncsian, mint aki szívesen látná szárbaszökkenni a fiatalok boldogságát.

– Nem, még nem beszéltünk róla, de az ilyesmit érzi az ember. Ésegyáltalán nem tetszett, hogy Franz bácsi nem hagyott minden akadékoskodásnélkül igent mondanom. Ezzel elrontotta az örömömet.

– No, ne bánkódj, három nap múlva majd örülhetsz – biztatta Malvét azidős hölgy.

Ebben a pillanatban jött egy cseléd, és jelentette, hogy Kainzerné szeretnebeszélni a nagyságos asszonnyal.

– Küldje be! – biccentett Marlitzné.A lány eltűnt, és kisvártatva belépett egy tiszta öltözetű asszony, a

lindcnhofi kertész felesége.Elfogódottan gyűrögette a köténye szegélyét, tétován nézett a hölgyekre.– No, Gundel, halljuk, hol szorít a kapca? – kedélyeskedett az úrnő.– Ha a naccsos kisasszon nem haragunna. a naccságával volna beszédem –

pislogott Kainzerné zavartan Malvéra. Iparkodott szegény az urak nyelvéthasználni, de csak ennyi tellett tőle.

A leány nyomban felállt.– Levegőzöm egy kicsit, Herta néni. Szóljon, Gundel, ha majd végzett a

nagynénémnél!– Köszönöm szépen, drága kisasszón, ügyi nem teccik rám haragunni, de

azér gyüttem, mer muszáj sürgősen beszélnem a naccságával.Malve barátságosan biccentett, és kiment a teraszra.– Jöjjön közelebb, Gundel, mondja, mi olyan sürgős!A ráncos kéz még zavartabban babrálta a kötény szélét.– Jaj, drága naccsága, kérem, olyan nehéz a szívem, ha nem teccik tunni

segíteni rajtam, én bizony isten nem tudom, mihez kezdek. A Veronka miattgyüttem.

Page 32: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– A lánya miatt, Gundel?– Hát persze, naccsága, a Veronka miatt, akinek olyan faintos állást

kerítettünk odaát, Hagenauban, az új uraságnál. Aztán egyik vasárnap ippegitthol vót a lelkem. Aztán gyütt a Szepi, naccsága kérem, teccik tudni, akit azuram mellé adtak segítségnek, na és aztán ügyi a fiatalok igén hamar szótértettek egymással, szóval hát hogy is mondjam… Ez a Szepi böcsületes legény,meg aztán szereti is a mi Veronkánkat, jaj édes istenem, meg az is őtet. Na hátszóval megtörtént a dolog, és ügyi mostan szeretnének megeskünni, hogy agyereknek rendes apja legyen. De hát tessék monda ni, mi a csudáraesküdjenek meg ezek ketten? Már csak naccsága segíthet meg a naccságos úr.

Herta asszony nem nagyon lepődött meg. Efféle szereim történetek bizonymegestek, nem is ritkán, Nem kezdett jó erkölcsről és hasonlókról prédikálni,csak azt kérdezte sóhajtva:

– Mit segíthetek én itt, Gundel?– Jaj, hát mindjárt megmondom én, drága naccsága! – lélegzett fel

Kainzerné. – Van a kertészlaknál egy-két kamra-féle, az uram ott szokjatartani a magokat, szerszámot, miegymást. Na szóval, ha aztat mindegybehordjuk, akkor mingyár felszabadul két helyiség. Aztán az, úriházba, apadlaton akad egy rakás régi bútor; teccik tudni, a múltkor a nagytakarításnálláttam. Itt csak limlom, de a fiatalok még el tudnák használni. Szóval ha megteccene engedni, högy az uram a Szepivel kiválogassa, egy-két vasárnapelrendeznék a dolgot. Én is adnék nekik pár dolgot, talán a naccságától iskikerül némi régi ágy- meg asztalnemű. Nem ingyér gondoltam, naccságakérem, a fiatalok szépen ledolgoznák, és nem is vóna semmi hiba; mer ugyiezen már úgyse lehet változtatni, de ha a naccsága segíteni akar…

Tovább nem jutott, mert nyílt az ajtó, és Marlitz lépett be. Meglepetve láttaa vén cselédet.

– Na, mi az, Gundel?Az öregasszony megkukult ijedtében, egészen összehúzta magát. Marlitz

urat nem szerették az emberei. Herta tájékoztatta a helyzetről, mire olyan zordarcot vágott, hogy Gundel tüstént felhagyott minden reménnyel.

– Micsoda könnyelműség! Kainzer jól leteremthette volna őket! –dörmögte.

Jesszus Mária, naccságos úr, csak teccett vóna hallani, mekkora patáliátcsapott! – sopánkodott Gundel. – De én nem hagyom ám cserben a sajátvéremet. Hiszen gyarló az ember. Ne tessék már haragudni, nagyságos úr, mercsak a nagyságos úr meg a naccsága segíthet, hogy a Veronka visszakapja abecsületét. A Veronka meg a Szepi meg az uram még én megháláljuk kétszeresmunkával meg hűséges szolgálatul, meg teccik látni.

Page 33: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Marlitz egy darabig tűnődve nézett maga elé. Tudta, hogy efféle aprókedvezményekkel szerezhet odaadó híveket az emberei között.

– Szóval Veronka férjhez akar menni? – hümmögte.Gundel hevesen bólogatott, és újra feltámadt szívében a remény.– És a Szepi el akarja venni?– Rendes gyerek az, hát persze, naccságos úr kérem, jóvá tesz mindent,

nem akarja nyomorúságba taszítani a babáját… – De tető kell a fejük fölé megegy és más a háztartáshoz.

A földesúr ismét töprengett egy kicsit, latolgatta, hogyan húzhatnamindebből hasznot. Hirtelen villámként hasított agyába a felismerés, hogyVeronka a Hagenau-udvarházban szolgálóskodik.

– Na, még meggondolom, Gundel. Holnap úgyis vasárnap, délelőtt küldjeát a lányát! Addig eldöntöm, mit segíthetek.

Gundel szeméből kibuggyantak a könnyek. Nem győzött hálálkodni, smegígérte, hogy átküldi Veronkát.

Miután becsukódott mögötte az ajtó, Marlitz ismét zsörtölődni kezdett:– Felelőtlen népség, nem szabadna támogatni az ilyen könnyelműséget.– Ami megtörtént, azon már nem változtathatunk, Franz, a fiatalok

egymásra találtak, s az ilyen kis jótéteményekkel, amelyek nekünkvégeredményben semmibe sem kerülnek, jó emberekre tehetünk szert. Ha egykicsit megmosod Veronka fejét, az semmiképp sem árt. Mert nyilván ezértrendelted ide.

– Persze, mi másért – mormolta szórakozottan a férfi.Hendrik van der Straaten ebéd után a barátjával üldögélt a te raszon.

Éppen távirata érkezett, s amint elolvasta azt, összevonta a szemöldökét.– Rossz hírt kaptál? – tudakolta Rüdiger.– Sajnos – bólintott -;a szumátrai ültetvény jószágigazgatója váratlanul

meghalt. A lehető legrosszabbkor. Honnan szedjek hirtelen helyettest? Erre atisztségre tökéletesen megbízható, erélyes egyéniség kell. A többi alkalmazottideig-óráig elboldogul igazgató nélkül, de hosszabb távon nem.Tulajdonképpen azonnal el kellene utaznom, hogy magam vegyem kézbe azirányítást, de most nem mehetek, jól tudod, mi tart itt.

– Igen, Hendrik, teljesen átérzem a helyzetedet. Majdcsak találsz alkalmasszemélyt.

– Találnom kell, mégpedig hamar.– Ha Malve Bertram nem volna, akkor csábítana is ez a feladat. Tudod,

még ahhoz is kedvem lenne, hogy saját ültetvénnyel próbálkozzam Szumátrán.– Tudom, és habozás nélkül rád bíznám a dolgot. Pontosan ilyen emberre

van szükségem. Neked azonban épp azt jelenti Malve Bertram, mint nekemDaniela von Hagenau.

Page 34: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Bizony, öreg cimbora, előbb-utóbb üt a búcsú órája.– A búcsú órája? Hogy érted ezt?– Ha asszonyt hozol a házba, szélnek kell eresztened a barátodat.– De Rüdiger, Hagenau elég nagy ahhoz, hogy akkor is itt maradhass, ha

megnősülök. Feltéve, hogy Daniela egyáltalán hajlandó hozzám jönni.Rüdiger mosolyogva rázta a fejét.– Nem, Hendrik, a munkánkkal már végeztünk, s nekem meg kell

alapoznom a saját életemet. Tudod, hogy megkértem Malve Bertram kezét,remélem, még ma választ kapok, mégpedig kedvezőt.

– Abban nem kételkedem. Bármilyen tartózkodó is Bertram kisasszony, aszeméből látni, hogy kedvel téged.

– Néha biztosra veszem a szerelmét, máskor mégis elfog a szorongás, hogycsalódnom kell. Egyszerűen nem bírom tovább ezt a vergődést. Ha elutasít,akkor semmi sem tart Németországban, s mindenképpen Szumátrára utazom.De ne is gondoljunk erre, az lehetetlen, hogy ekkorát tévedjek.

– Megértem, hogy kínoz a kétség, hiszen magam is ugyanígy állokDanielával. Nekem is mielőbb bizonyosságot kell szereznem. Ám történjékbármi, kettőnk között minden marad a régiben!

Kezet szorítottak.– Ez magától értetődik, Hendrik. Malve Bertramon kívül senki emberfia

nem kaphat helyet a szívemben, egyedül te!Rüdiger tekintete a teraszról a tágas, füves térségre siklott, amely a park fái

előtt terült el. Megpillantotta a Lindenhofból visszatérő küldöncöt, mirefuttában kimentette magát a barátjánál, s lesietett a lépcsőn a szolga elé.Amint az észrevette őt, levelet vont elő a zsebéből, és átnyújtotta.

– A válasz, tekintetes úr.– Kitől kapta?– Marlitz úrtól.– Egyedül volt?– Nem, a nagyságos kisasszony is vele volt a szobában.Rüdiger bankjegyet nyomott a férfi markába, és lassan visszaballagott a

teraszra. A barátja mellett leült, felbontotta a borítékot, és kihúzta belőle a kétlevelet. Először azt nyitotta szét, amelyre Malve néhány szót írt. Rámeredt aszövegre: „Kérem, ne nehezteljen rám, nem tehettem másként. MalveBertram”

A szíve majd kiugrott a helyéből, érezte, hogy vége a boldogságának,mielőtt beteljesedett volna. Reszkető kézzel hajtogatta szét a másik levelet is,amelyet Franz Marlitz akkor fogalmazott, amikor még egy szót sem beszéltMalvéval a lánykérésről. Ez a következőképpen szólt:

Page 35: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

„Igen tisztelt Lersingen Úr!Becses sorait, melyekben engedélyt kér, hogy unokahúgom kezéért

folyamodjék, továbbítottam az érintettnek. Ő igen sajnálja, de Ön iránt tápláltnagyrabecsülése ellenére kénytelen ajánlatára nemet mondani, mivel szerelemnélkül senkinek sem nyújtja a kezét. Általam kéri Önt, hogy a vele valóérintkezésben ezentúl kímélje meg e kínos téma bolygatásától. Unokahúgomelolvasta és helyénvalónak találta ezt a levelet, melyet a jelenlétében adok át azÖntől érkezett küldöncnek.

Mély tisztelettel:Franz Marlitz”

Görcsösen összeszorította a fogát, miközben a két levelet visszadugta aborítékba, s magához vette azt.

Ezután pár pillanatig fakó arccal, lehunyt szemmel ült. Hendrik aggódvafigyelte.

– Rüdiger, mi ütött beléd?A szólításra felrezzent letaglózottságából, s erőt véve magán, felpattant a

székről.– Bocsáss meg, de most egyedül szeretnék lenni… elutasított, nem szeret!Ezzel elviharzott, nem nézett se jobbra, se balra, mintha maga elől

menekülne. Rohant a magányba, hogy szembenézhessen fájdalmával.Annyira bizonyosra vette, hogy Malve szereti! Még tegnap este is

boldogsággal töltötte el a búcsúpillantása, miközben a keze finoman remegettaz övében. De hát miért nézett rá akkor úgy, ha nem szereti?

Ekkora csalódáson nem egykönnyen tudta túltenni magát. Mély érzésűlévén, minden ilyesmit nagyon a lelkére■Oly kevés dolgot szerethetett a világon, s ezért a kevésért teljes szívét

odaadta. Ezen a mámorító nyáron Malve az élete céljává. Ő pedig nem szereti!Izzó szeme a hegyek felé fordult, melyek Lindenhofot takarták. A Grintel-

szurdok bejárata keskeny hasadéknak tűnt a roppant sziklatömegben. Ott láttameg először halovány, édes arcát, ahogy előtte ült, s ez a kép immár örökidőkre a szívéin vésődött. Soha többé nem fogja elfelejteni, soha nem szeretmást úgy, ahogy őt szerette, s a történtek dacára még mindig szereti,

Újra elővette a levelet.

Kérem, ne nehezteljen rám, nem tehettem másként.”

E mondat varázsigeként idézte fel lelkében a drága képet. Mintha azimádott szempár könyörögve pillantott volna felé. Szavai csüggedten,megindítóan gyámoltalanul, már-már rémülten hangzottak. Nem, a leány

Page 36: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

érezhetően sajnált fájdalmat okozni neki. Részvétet táplálhatott iránta, s ez arészvét késztette e néhány szó leírására. Ám ez a részvét nem elégítette kiRüdigert, csak erejétől fosztotta meg, pedig arra most szüksége volt. Nem,neheztelni nem tudott Malvéra, de meg kellett próbálnia elfelejteni őt.

Többé nem találkozhatnak, az bizonyos.Csak órák múltán tért vissza. Hendrik aggódva fogadta.– Hál’ istennek, hogy megjöttél, nyugtalankodtam miattad.– Ne haragudj, de egyedül kellett maradnom. Most kéréssel fordulok

hozzád: küldj Szumátrára, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy amegelégedésedre vezessem az ültetvényedet. Munkára van szükségem, el kellmennem innét, lehetőleg még ma.

– Hát csakugyan felhagytál minden reménnyel?– Elégedj meg annyival, hogy Malve nem szeret, s eze után nem bírom

viszontlátni, ezért kell elmennem.– Magától értetődik, hogy tiszteletben tartom az akarato dat, ahogy

kapcsolatunk során mindig. Ha menni kívánsz, h menned kell, nem állom^utadat. Csak az nem fér a fejembe, hogy Malve nem szeret téged, esküdnimertem volna az ellenkezőjére. Ámbátor a nő örök rejtély, senki sem ismeri kima gát rajta. Ha tényleg a gyarmatokra kívánkozol, s mégis el kell válnunk,senki másra nem bíznám szívesebben és nyugodtabban a jószágigazgatóiposztot. Örömömre szolgál, ha segíthetek valamit, hogy könnyebbenfeldolgozd ezt a csalódást, így talán megvalósíthatod a tervedet is, miszerintbirtokot vásárolsz magadnak az enyém közelében. Váratlan halála előtt azigazgatóm azt írta, hogy Madalától és Ramaninától délre a közeljövőbeneladásra kerül egy bizonyos Stolten úr ültetvénye, akinek egészségi okokbólhaza kell térnie Hollandiába. Nem nagy földdarab, biztosan elő tudodteremteni az árát. Talán ez a megoldás megfelelne. Így nemcsak nekem, deSaalfner asszonynak is a telekszomszédjává válnál. Nyilván emlékszelRamanina tulajdonosnőjére.

– Hogyne, az egyik legérdekesebb hölgy, akit valaha megismertem, szintemost is látom királynői tartását, deres haját.

Leültek és meghányták-vetették a teendőket. Hendrik teljhatalmat adottRüdigernek, és ellátta a szükséges útmutatással. Azután felsóhajtott:

– Mihelyt tisztáztam a helyzetet Danielával, értesítelek. Ha hozzám jönfeleségül, Szumátrára megyünk nászútra, s Madalában viszontlátjuk egymást.De egyelőre semmi mer szem próbára tenni a sorsot. Ha Malve Bertram tégednem szeret, mi a biztosíték, hogy Daniela másként érez irántam.Mindazonáltal nem adom fel a reményt, nem távozhatom a közeléből, ígyegyedül kell elengedjelek. Ugye, megértesz?

Page 37: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Persze, Hendrik, s őszintén szólva, egy darabig jobb is, hogy egyedülmaradok!

Lensingen még aznap délután összecsomagolta a holmiját.Az esti vonattal akart Münchenbe indulni, hogy onnan készítse elő

továbbutazását! Úgy érezte, ég a lába alatt a talaj.– Nem akarsz elbúcsúzni Danielától és az édesanyjától? – kérdezte

Straaten röviddel elutazása előtt, Rüdiger a fejét rázta.– Nem, kérlek, ments ki a hölgyeknél, találj ki valami indokot hirtelen

távozásomra, és egyelőre ne mondd meg nekik, hogy Szumátrára megyek;Malve megtudná tőlük, én pedig ki akarom törölni magam az életéből, agondolataiból.

– Egyetlen szót sem üzensz búcsúzóul?Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd eltökélten barátjára nézett:– Ajánlom magamat a lindenhofiaknak, elnézést kérek, hogy nem teszek

búcsúlátogatást. Halaszthatatlan üzleti ügyek szólítanak el. Kérlek, kelts olyanlátszatot, mintha magad sem tudnád, mi késztetett távozásra. Nem akarom,hogy miattam megromoljon a kapcsolatotok. Malve Daniela barátnője, s teváltozatlanul érintkezésben maradsz vele. Feszélyezné, ha nem hinné azt, hogysemmiről sem tudsz.

Hendrik autón kikísérte az állomásra, ahol érzékeny búcsút vettekegymástól.

Néhány perccel később a szerelvény elindult Rüdigerrel. Integetett, majdhátradőlt az ülésen, és lehunyta a szemét. Most hát ismét egyedül volt, minteddigi élete legnagyobb részében.

Nem is sejtette, milyen gonosz játékot űztek vele és Malve Bertrammal.

VIII.

Valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság fogta el Malvét, amióta agyámja elküldte a levelet Rüdigernek. Nem tudta megemészteni, hogy nemengedték habozás nélkül, büszkén és örömmel igent mondani.

Minél tovább gondolkodott, annál kínosabbnak találta az egész ügyet,epekedve várta az órát, amikor felfedheti igazságot Rüdiger előtt, hogymennyire akarata ellen volt ez az eljárás. Egy pillanatra sem kételkedettabban, hogy a férfi fényesen kiállja a próbát.

A nyugtalan, gyötrő érzés mégsem szűnt. A legszívesebben Hagenaubament volná, hogy felkeresse Danielát, és kiöntse neki a szívét. De ha közbenvéletlenül találkozik Lersingennel, hogyan viselkedjék vele?

Erre a gondolatra arcába szökött a vér. Egész nap keserű kétségek köztvergődött.

Page 38: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Másnap reggel Herta nénivel ült a teraszon, amikor meglátta Veronkát,akit Marlitz magához rendelt. A takaros, pirospozsgás szolgáló zavartan nézetta hölgyekre, és pukedlizett, mielőtt eltűnt a házban.

– Mit keres Veronka Franz bácsinál? – kérdezte Malve.– Férjhez akar menni Szepihez, a segédkertészhez, és a bácsikád segítségét

kéri ehhez.– Ó, valamit én is tehetnék a fiatal párért – vélte a leány jólelkűen.– No, azzal nagy örömet szerzel nekik, de csak mértékkel, különben

elkényezteted őket.– Tudom én azt, Herta néni!Eközben Veronka a ház urának dolgozószobájába lépett.– Adjisten, naccságos úr! Anyuka kűdött, hogy kérjem meg a naccságos

urat, hogy segítsen már bennünket összeházasodni, mármint a Szepit megengemet.

– Adjon isten, Veronka! Szóval össze, akarnak házasodni? És én adjakmaguknak lakást meg hozzá való berendezést? – kérdezte Marlitz nem éppenbarátságosan.

Veronka elvörösödött:– Hát ha szépen megkérhetem a naccságos urat. Isten ezerszer is megáldja

a jóságáér, én meg hálából megteszek mindent,amit csak bírok.– Persze, persze, ígérettel tele a padlás.– Á, én nem szokok csak úgy a vakvilágba beszélni, naccságos úr, mer nagy

ám az én bajom, s az ember sohase felejti el, hogy szorút helyzetibe honnangyütt a segítség.

Marlitz hunyorogva méregette a cselédlányt.– Úgy? És ha mindjárt 'próbára teszem, hogy komolyan gonndolta-e a

hálálkodást?– Tessék csak nyugodtan, naccságos úr!A férfi egy darabig töprengett, azután azt mondta:– Üsse kő, elrendezem a dolgot, segítek maguknak fészket rakni. Még ma

bejelenthetik a gundlingeni plébánosnál, hogy össze akarnak házasodni, hahajlandó egy kis szolgálatot tenni nekem.

– Jaj, naccságos úr – ragyogott fel Veronka szeme tessék hamar mondani,mit csináljak! Jaj, milyen hálás vagyok!

– Hm! Akkor előbb válaszoljon néhány kérdésre! Ugyebár maga odaát,Hagenauban szolgál, ahol most egy bizonyos Lersingen úr vendégeskedik.

– Igenis, naccságos úr, de a tekintetes úr tegnap este elutazott.– Á, szóval elutazott? Nyilván csak egy-két napra?

Page 39: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Dehogyis, örökre, magával vitte az egész cókmókját, és azt mondtaHeinrichnek, az inasnak, hogy sohase jön többet Hagenauba. Meg azt ismondta, hogy hajóra száll.

Franz Marlitz szemében különös fény villant. Egy darabig fontolgatta ahallottakat. Ez az elutazás kapóra jött neki. Sejtette, hogy a levele futamítottameg Lersingent, aki kikosarazott kérőként nem akar Malve szeme elé kerülni.

Ez tulajdonképpen szükségtelenné tette, amit Veronka akart, de aztángonoszul azt gondolta: biztos, ami biztos.

– Mondja csak – fordult ismét Veronkához -, Lersingen nak ugye, sokszeretője volt?

A lány döbbenten rázta a fejét.– Jaj, dehogyis, én egyről se tudok.– Pedig tudnia kell róla – szegezte rá szúrós tekintetét a férfi. –

Tegnapelőtt Haller doktor egyik nőbetegével találkozott a hagenaui parkban,és csapta neki a szelet.

Veronka tovább értetlenkedett. -– Aztat én nem vettem észre.– Pedig észre kellett vennie – lépett szorosan mellé Marlitz -, látnia kellett,

amit én láttam! És el kell mondania a kisasszonynak, hogy tegnapelőtt, azestélyen a saját szemével látta. Különben nem segíthetek, hogy férjhezmehessen. Ezt a szolgálatot nem tagadhatja meg tőlem. Én magam nemvilágosíthatom fel a kisasszonyt, és ha nem tudja meg, nagy szerencsétlenségfenyegeti. Ezt meg kell akadályoznia, érti már?

Veronka egy kukkot sem értett azon kívül, hogy hazudnia kell a nagyságoskisasszonynak, aki mindig olyan jóságos hozzá. De szerencsétlenséget kellelhárítani, és a nagyságos úr biztos tudja, mire jó ez az egész. Ha ez az ára,hogy férjhez mehessen Szepihez, hazudik, amennyit csak kell. Mert agyerekének tisztességes nevet kell adnia.

– Igenis, megteszem – szorította a szívére a kezét -, megmondom akisasszonynak. Ha a naccságos úr akarja, úgy van jól.

– Helyes, akkor hívatom a kisasszonyt, és ha beszélt vele, mehetnekSzepivel a plébánoshoz.

– Hogy a Jóisten áldja meg a naccságos urat mind a két kezivel!Marlitz még egyszer pontosan a szolgáló szájába rágta, mit kell mondania

Malvénak, azután csengetett, és kérette a gyámleányát.Amint az belépett, odalépett hozzá, és megfogta a kezét.– Szegény gyermekem – szólt mesterkélten részvevő hangon , most nagyon

erősnek kell lenned. Az imént hallottam valamit Veronkától, ami nagyon fájnifog neked. Sajnos csalódnod kell Lersingenben, ahogy előre tudtam.

– Mi történt? – rémült meg Malve.

Page 40: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Franz bácsi egy székhez vezette.– Foglalj helyet! Veronka maga mondja el, amit az előbb nekem jelentett.

Beszéljen, Veronka, ne hallgasson el semmit!A cseléd ugyan a haja tövéig elvörösödött, de hazudott, mint i vízfolyás:– Nem t’om, mér olyan fontos, de megmondom én a kisasszonynak, hogy a

tekintetes úr tegnap este elutazott, méghozzá örökre, és egy nagy hajóra fogszállni. Ja, és gondoltam is, hogy az a szép kisasszony a szanatóriumból, akit atekintetes úr tegnapelőtt, az estélyen úgy ölelgetett a hagenaui parkba, hát azmost majd kisírja a két szemit, mer a tekintetes úr többet nem gyün vissza.Hát ez minden, amit… amit tudok – lélegzett fel, hogy ezen is túl van.

Malve bénult döbbenettel meredt rá. Egy darabig egy szót sem tudottkinyögni, aztán hitetlenkedve kérdezte:

– Lersingen úr elutazott?Veronka bólintott, kissé fejbe kólintva bámulta Malve holt- sápadt arcát.– Tegnap este Straaten naccságos úr autón vitte a gundlingeni állomásra,

az egész kofferjivel együtt, mer többet nem is gyün vissza. Először isMünchenbe utazik, aztán meg valami nagy hajóra száll, aszonta a Heinrich.

– És maga együtt látta a parkban azzal a kisasszonnyal szanatóriumból?A szolgáló nagyot nyelt.– Láttam hát, úgy csókolgatta meg szorongatta, hogy majd kinyomta belőle

a szuszt.– Jól van, Veronka – lépett közbe Marlitz -, elmehet, különben nem érnek

időben a plébánoshoz. A lakás miatt mit később beszélünk a szüleivel.Veronka pukedlizett, és megkönnyebbülten lélegzett fel'– A Jóisten áldja meg a naccságos urat!Ezzel sietett a küszöbön kívül kerülni.– Szegény gyermekem – nézett Malvéra a férfi -, most láthatod, milyen

helyesen cselekedtem. Miközben ez az ember feleségül kért téged, akit gazdagörökösnőnek tartott, cg másiknak is tette a szépet. Alig vette kézhez azüzenetemet, máris szedte a sátorfáját, és odébbállt. Félreérthetetlenebbül nemis árulhatta volna el, hogy számító hozományvadász.

Malve elvörösödött, majd ismét lefutott arcából a vér.– Bocsáss meg – ugrott fel -, a szobámba megyek – hebegte, és futva

távozott.A gyámja felsóhajtott.Ez a veszély elhárult, gondolta, és aki időt nyer, életet nyer.

Miután Malve otthagyta a gyámját, reszkető lábbal a szobájába tért, adíványra rogyott, és tenyerébe temette az arcát. Egyetlen jajszó sem hagyta elaz ajkát, egyetlen könnycsepp sem enyhítette fájdalmát, mintha minden

Page 41: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

meghalt volna benne. Veronka szavai semmivé tették az érzést, mely azon azórán ébredt keblében, amikor a Grintel-szurdokban először meglátta RüdigerLersingent. Az eszménykép, amelyet a férfiban felismerni vélt, darabokra tört.Lám, tegnap megkérte a kezét, s miután a gyámja közölte vele, hogy nem az agazdag örökös, akinek hitte, elmenekült, nehogy szegény menyasszonyt kelljenoltár elé vezetnie.

Izzó szégyen mardosta, hogy olyannak adta a szívét, aki őt nem szerreti, akicsak a busás örökségre áhítozott. Megsemmisülten hevert ott sokáig, a gyötrőszégyen martalékaként. Arra riadt föl, hogy kopognak az ajtón, és a szobalányebédelni hívja.

Felemelkedett, fejfájásra hivatkozva kimentette magát. Herta asszonyazonnal látni akarta unokahúgát, de az ura visszatartotta.

– Hagyd csak, keserű csalódás érte, előbb túl kell tennie magát rajta.– Miféle csalódás?– Bekövetkezett, amit előre láttam. Lersingen csak a vagyonraa

kacsintgatott. Miután kézhez kapta levelemet, a gondolkodási időt ki semvárva eloldalgott.

Marlitzné megütődve nézett rá.– Nem tudom, helyénvaló volt-e ez a színjáték. Elvégre a mai időkben nem

csoda, hogy vagyontalan férfiként nem vehetett el szegény nőt. Attól mégszeretheti Malvét, s talán boldoggá tette volna.

– Talán mégis igazat adsz nekem, ha elárulom, hogy tegnapelőtt, ahagenaui estély alatt Lersingen Haller doktor egyik fiatal nőbetegével… hogy ismondjam finoman… a parkban bizalmaskodott? Veronka látta őketcsókolózni.

– Szegény gyermek, akkor mégis oda kell mennem hozzá.– Ne, maradj csak itt! Az ilyesmit az embernek egymagában kell elintéznie.

Egyelőre ne zavard! Később benézhetsz hozzá.Így Malve öt óráig egyedül maradt. Akkor Herta. asszony nem bírta tovább.

Bekopogott hozzá, A leány rövid habozás után ajtót nyitott, és sápadt arccalállt nagynénje elé.

– Szegény Malvém, mit kell hallanom! Nem akartam elhinni, hogyLersingen tényleg elment, de a bácsikád ma deli találkozott Hendrik van derStraatennel, aki megerősítette a hírt. A barátja csak annyit üzent, hogy ajánljamagát, de üzleti ügyben váratlanul el kellett utaznia.

– Már az is valami, hogy legalább ajánlja magát – jegyezte meg keserűen.Malve.

– Az üzleti út természetesen csak ürügy, hiszen…

Page 42: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Kérlek, ne beszélj többé Lersingenről – szakította fél a nagynénjét, anevét sem akarom hallani, egyszer s mindenkorra végeztem vele. Most légyszíves, hagyj magamra.

Malvéba elég önérzet szorult, hogy palástolja fájdalmát, de annyi nem,hogy ne is szenvedjen tőle. Folytatta tovább addigi életét, s aki nem ismerte,aligha vett volna észre rajta változást. Csak komolyabbnak, érettebbnek tűnt,mint addig, a kedves, lágy mosolynak, mely arcát oly elragadóan elevennétette, nyoma veszett, szemében új, idegen kifejezés ült.

Mintha befelé fordult volna ezekben a napokban, lényét fanyar büszkeséglengte körül. Sok mindent romba döntöti benne a csalódás, mely ifjú szívétérte.

Napokon át ki sem mozdult otthonról, félt, hogy összetalálkozik Danielávalvagy Straatennel. Mivel oly sokáig távol maradt, a barátnője végül átruccantLindenhofba. Véletlenül egyedül találta a házban Malvét. Franz Marlitz afeleségével kora reggel Münchenbe utazott, ahol a bankjával akart valamitelintézni. Egy utolsó, merész spekulációra szánta el magát. Vészesenközeledett a gyámság lejárta, amikor számot kellett adnia, hogy mikéntsáfárkodott a leány vagyonával. Ez kényszerítette hazárdjátékra. Mindent egylapra tett fel, hogy vagy megmentse magát – vagy mindent elveszítsen.

Malve nem sejtette, milyen célból vonatozott a bajor fővárosba a gyámja.Herta néni rá akarta beszélni, hogy tartson velük, de elhárította. Félt, hogyLersingen még a városban tartózkodik, és véletlenül összefuthat vele.

Így hát egyedül ült a teraszon, amikor Daniela betoppant. Kókadtan mentelébe.

– Jaj, Malve, mostanában egyáltalán nem mutatkozol Hagenauban! Márrég készülődtem hozzád, csak nem tudtam időt szakítani. Ki sem látok amunkából a gyümölcsszállítás miatt.

– Elhiszem, Danielám, és ne haragudj, hogy nem látogattalak meg, de neméreztem jól magam.

Barátnője kutató pillantást vetett rá, kézen fogta, és maga mellé ültette.– Tudod, hogy Lersingen elutazott? Malve még jobban elsápadt.– Igen, tudom.– Elbúcsúzott tőletek?– Nem – keményedett meg az arca -, csak Straatenen keresztül teszteltetett

bennünket.– Valahogy érthetetlen ez a hirtelen elutazás. Hendrik van Straatentől

hallottam, hogy a barátjának üzleti ügyben kellett váratlanul távoznia. Amikoraz úti célja felől érdeklődtem, azt a választ kaptam, hogy az ismeretlen,valószínűleg újabb kutatóexpedícióra indult, de Straaten olyan

Page 43: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

kényszeredetten, feszülten mondta mindezt. Láthatóan megviselte az elválás.Nagyon rejtélyes ez az egész.

– Miért rejtélyes?– Mert azt hittem, hogy te meg Lersingen rokonszenvezlek egymással. Meg

voltam róla győződve, hogy szeretitek egymást. Lersingen még a minap, ahagenaui estélyen is egyre csak téged nézett, s valahányszor beszéltem vele,folyton rád terelte a szót. Bármennyit meséltem rólad, nem tudott betelni vele.– Úgy tűnt, te is kedveled, de hát így most mi lesz veletek?

– Csak képzelődsz, nem létező dolgokat láttál. Hisz Lersingen elutazott,örökre, én pedig… én…

Elakadt a szava, görcsös fájdalom rohanta meg.Daniela megrettenve ugrott fel.– Te pedig?– Én pedig szerencsés utat kívánok neki – fejezte be elszántan Malve.– Annyira megváltoztál – fürkészte az arcát nyugtalanul barátnője -, mi

történt veled?– Semmi, semmi – igazgatta a haját remegő kézzel -, kérlek, ha jót akarsz,

és tudom, hogy úgy van, akkor ne faggass, ne firtasd, mi okozta a változást!Segíts elfelejtenem az elmúlt fél évet!

– Nem árulod el legalább, hogy mi kínoz úgy? Hiszen mindig megosztottukegymással a titkainkat.

Malve felállt, és a terasz mellvédjéhez lépett. Egy időbe beletellett, mígvisszanyerte önuralmát, és kényszeredett mosollyal barátnője felé fordult.

– Bolondot csináltam magamból! Kicsit ideges vagyok, de kérlek, ne istörődj ezzel, így segíthetsz leginkább. Most pedig teát hozatok.

Miután ismét magukra maradtak, Malve látszólag fesZte-1 lenül tereferéltDanielával, aki azonban jól látta, hogy érez valójában. Amikor egy félóramúltán felszedelődzkodött; nyá-, jasan kérdezte:

– Mikor jössz el hozzánk? A mama nagyon hiányol.Malve végiggondolta, hogy ezt az önmarcangolást hosszú távon nem

folytathatja. Danielát semmi esetre sem akarta elzárkózásával megbántani.– Ha neked is megfelel, holnap délelőtt átnézek.– Remek, meg kell tekintened az őszibaracktermést, mielőtt Münchenbe

küldöm. Valóságos díszpéldányok is akadnak.– Meg is érdemled, Danielám, hiszen ha az özvegyi lakot használhatjátok

is, azért költenetek kell erre-arra.A barátnője sóhajtott egyet, aztán felkacagott.– Jaj, az a kis pénz egykettőre elfogy! Mégis örülök a bevételnek. Nevezz

kalmárléleknek, de ha teljesíthetem a mama néhány különleges kívánságát,nincs az a király, akivel cserélek.

Page 44: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Csodálatra méltó ez az önfeláldozó igyekezet, Danielám! Akkor hátholnap délelőtt megyek. Üdvözlöm édesanyádat!

– Átadom. Viszlát holnap!Így vált el egymástól a két barátnő:

IX.

Eltelt néhány nap.Daniela már az utolsó, őszibarackkal és vajkörtével megrakott kosarakat is

útnak indította a vasútállomás felé, s most az özvegyi lak előtti kispadon, ölbetett kézzel üldögélve sütkérezett a napon.

Odabenn, a házban az édesanyja lepihent az ebéd után, az öreg Burgel akonyhában mosogatott. A leány elégedetten élvezte a békés perceket.Elbűvölten nyugtatta tekintetét a zöldellő környéken.

Ha valami zavarhatta derűs hangulatát, ügy a Malve miatti aggodalma.Sajnálattal figyelte a változást, amelyen barátnője keresztülment.

Merengéséből a park felől közeledő léptek zökkentették ki. Riadtan nézettfel. Hendrik.van der Straaten alakja bontakozott ki a fák közül. Elpirult, deegyébként nem mutatta, hogy a férfi látására megdobbant a szíve.

A jövevény a következő pillanatban már a kerítésnél állt.– Adjon isten, kisasszony!– Szép jó napot, Straaten úr!– Milyen rendkívüli élmény, hogy kegyedet tétlenkedni látom.– Ülök a babérjaimon.A férfi a gyümölcssövény felé pillantott, melyről immár hiányoztak a

szemet gyönyörködtető őszibarackok.– Mind leszüretelték a termést?– Az utolsó szemig, csak önnek tettem félre egy kosárkával a legjavából.– Önző módon örülök ennek. Mivel az önzés az: ember alapvető

jellemvonása, arra kérem, szerezzen nekem további örömet.– Készséggel, ha módomban áll.– Akkor legyen szíves, kísérjen el egy sétára a parkban, hu nem túl fáradt.

Amióta a barátom nincs velem, egészen elmagányosodtam. Az egyedüllétkergetett ide.

Daniela mosolyogva állt fel, s húzta ki karcsú derekát.– Fáradt éppen nem vagyok, s bár nem túl dicséretes magatartás helyt adni

az efféle szélsőségesen önző igényeknek,- önnel tartok, ameddig a mamasziesztázik.

Straaten jólesően legeltette a szemét csinos alakján.– Remélhetőleg jó sokáig húzódik a kedves édesanyja sziesztája.

Page 45: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Körülbelül egy félórácskát.A férfi ajka kópés mosolyra nyílt.– Rá kéne beszélnie, hogy tovább pihenjen, az jót tenne neki.– Persze, hogy tovább segítsek elűzni az unalmát! – kacagott Daniela. –

Nagyon hiányzik a barátja?– Minden tekintetben – indult el a leány mellett Hendrik.– Mi ketten szinte egymáshoz nőttünk.– Annál meglepőbb, hogy most elváltak.– Így kellett lennie.– Bevallom, eléggé megütköztem, hogy a barátja ilyen hirtelen, váratlan

elutazott. Rosszulesett, hogy el sem búcsúzhattam tőle. Még Lindenhofba semrándult át elköszönni, s azt,hiszem, a barátnőm ezt nagyon zokon vette.

– Gondolja? – kapta fel a fejét Hendrik.– Egész biztos.– Talán mégis téved. Bertram kisasszony aligha feltételezte, hogy a

barátom még egyszer megjelenik náluk, végvégtére is őszintén szólva épp akedves barátnője késztette ilyen gyors elutazásra.

– Malve? – hökkent meg Daniela.– Igen.– Ezt hogy értsem?– Közelebbit nem mondhatok, csupán annyit tudok, Rüdiger azért utazott

el oly sietve, hogy ne kelljen még egyszer találkoznia Bertram kisasszonnyal. Akisasszony valószínűleg több felvilágosítással szolgálhat, mint én.

– Ő sem árult el többet, bár az az érzésem, hogy csak nem akart.Mindenesetre hallgatásra intett, amikor Lersingen úr elutazása felőlérdeklődtem.

– Nos, mi ketten ezen nem változtathatunk, kisasszony, úgyhogy ne isbeszéljünk róla! Nézze csak, amott már rőtben izzik a lomb, ez az őszelőhírnöke.

– Igen – sóhajtott Daniela -, véget ér a nyár. Gondolom, hamarosan ön iselhagyja Hagenaut?

Kérdéséből nyugtalanság csendült ki.– Még nem tudom, meddig maradok. Lehetséges, hogy egy napon nekem is

olyan váratlanul kell elutaznom, mint az én Lersingeh barátomnak.A leány összerezzent és kissé elsápadt, de látszólag nyugodtan tudakolta:– Visszatér Hollandiába? – Igen, átmenetileg, de azután Szumátrára kell hajóznom.Bánatos pillantása titkos örömmel töltötte el Hendriket.Egy darabig némán ballagtak egymás mellett, a férfi figyelte, mint

tükröződik Daniela arcán a lelki tusa.

Page 46: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Straaten úr! – fordult feléje egyszerre amaz. – Arra az esetre, ha egyszervalóban ilyen hirtelen és búcsú nélkül utazna el, szeretnék megbeszélni önnelvalamit, ami már régóta a szívemet nyomja.

– Mi nyomasztja, kisasszony?– Olyan lelkifurdalás-féle.– Az lehetetlen.– Sajnos nem, és csak ön szabadíthat meg ettől a tehertől.– Egy ilyen örökvidám teremtést furdal a lelkiismeret? – csóválta a fejét

Hendrik.– Mielőtt meggyónok, ígérje meg, hogy az édesanyámat élete végéig nem

tessékeli ki az özvegyi lakból!– Hisz nem is tehetném.– Ígérje meg, kérem!Ugyan mit ne ígért volna meg a férfi, ha ez a bűvös szempár néz rá?– Jó, megígérem.– Hála istennek, így már sokkal könnyebben megy a másik fele is. Nos, az

az igazság, hogy semmiféle jogunk sincs az özvegyi lakra, mert az erről szólóokmány hatálya csak az ősünk, Malte von Hagenau leszármazottaira, vagyis aHagenaukra terjed ki. Önre nézve nem kötelező erejű. Ezt már rég megakartam mondani, de az édesanyám miatti aggodalom lakatot tett a számra.Ha ő nincs, nem is fogadtam volna el azt, ami valójában nem illet meg. Veleazonban mihez kezdtem volna? Én még csak elboldogulnék valahogy, hiszenfiatal vagyok, egészséges és munkabíró. Szegény mama azonban nem éltevolna túl, ha el kell mennie innét. Ha nem vagyok meggyőződve az önnagylelkűségéről, akkor nem nullám volna erőt gyűjteni, hogy könnyítsék alelkiismeretemen. Amikor elérkezik az ideje, hogy örök búcsút kell vennem amamától, akkor minden felszólítás nélkül kiköltözöm az özvegyi lakból, addigpedig igyekszem úgy rendben tartani, hogy ön örömét lelhesse benne.

A férfi megindultan hallgatott, majd fojtott hangon megszólalt:– Tehát kiüríti az épületet, és egyszerűen elmegy innét?– Igen.– Szembenéz a küzdelmes élettel, amely odakint, a nagyvilágban vár

kegyedre?– Igen, ha így kell lennie.Hendrik megtorpant, és elállta a leány útját. Izzó tekintettel nézett le rá.– Engem meg csak úgy itthagyna, Daniela?– De Straaten úr – pirult el amaz – mit akar ezzel mondani?A férfi megragadta a két kezét.– Daniela, hát tényleg magyaráznom kell? Talán nem tudja, mit jelent

nekem? Nem érzi, hogy elepedek magáért? Azt hiszi, engedtem volna egyedül

Page 47: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

elutazni az én Rüdiger barátomat, ha maga nem kötött volna ide? Szeretemmagát, Daniela, attól a perctől fogva, hogy megláttam az özvegyi lak mellettkertészkedni. Azóta csak az a vágy fűtött, hogy megnyerjem életem hűségestársának. Daniela! Akar-e a feleségem lenni? Tudom, csak akkor jön hozzám,ha úgy szeret, ahogy én kívánom, hogy szeressen-

A leány lesütött szemmel hallgatta szavait, tagjain remegés futott végig.Most felemelte a tekintetét, és elandalodva, teljes átéléssel súgta:

– Ekkora boldogság nem is létezhet!Erre Hendrik a karjába kapta.– Daniela, Daniela! Szeretsz engem?Sírva-nevetve hangzott a válasz:– Hát eltűrném ezt, ha nem szeretnélek, Hendrik?A fiatalember gyengéden megcsókolta, ajka újra meg újra a leányéra

tapadt.– Néha már attól féltem – sóhajtott Daniela -, csak játszol velem. Annál

többre tartom magam.– Én büszke Danielám, imádom benned ezt az önérzetességet!Hendrik átkarolta, úgy sétáltak tovább a parkban. Sok mindent kellett

elmondaniuk egymásnak szerelmes érzéseikről, s közben minden másrólmegfeledkeztek. A leány csak akkor rezzent fel, amikor a nevét kiáltották.

– Burgel hív. A mama felébredt, mennem kell.– Veled megyek – nevetett a férfi.– És ha megszidnak, amiért ilyen sokáig elmaradtam? – ingerkedett

Daniela.– Akkor szidjanak meg engem is. Mostantól megosztunk mindent: örömöt

és bánatot!Kéz a kézben mentek vissza az özvegyi lakhoz. Az öreg Burgel a kerítésnél

állt.– Jövök már! – rikkantotta Daniela.– Édes Jézusom, a lelkemet is kikiabálom a kisasszony után. A

nagysasszony már rég kialudta magát, és várja a kisasszonyt. A kávé is kész.– Én is kérek, Burgel – jelentette ki csillogó szemmel Straaten.– Jaj, teremtőm, csak malátakávénk van, az nem a nagyságos úrnak való.– De, éppen hogy arra támadt gusztusom.– Töltsön csak egy csészével a nagyságos úrnak is, Burgel. Hadd igyék

belőle, ha arra vágyik – vélte nevetve Daniela.Ezzel a fiatalok bevonultak a házba, s a meghitt kis nappaliba léptek.Ott ült Hagenauné az uzsonnaasztalnál. Straaten láttán azonnal

felemelkedett.

Page 48: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Vendéget hozok, mama. Straaten úr malátakávét inna velünk – szóltDaniela kissé megilletődve, ám Hendrik már az idős hölgy elé állt.

– Drága nagyságos asszony, nem ez hozott ide. Bocsássa meg, hogy aszokásokra fittyet hányva csak úgy idetolakszom, és kegyed elé terjesztemleghőbb vágyamat. Szerelem a leányát, és Daniela már igent is mondott. Mostkérem, adja anyai áldását frigyünkre!

Hagenauné alig talált szavakat, mélyen meghatva nézett a fiatalemberre.– Nőül kívánja venni a leányomat, Straaten úr?– Igen, drága nagyságos asszony. Kérem a beleegyezését. • Nagyon

szeretjük egymást.– Csak nem ijedtél meg, mama? – ölelte meg Daniela. – Biztosan nem

jobban, mint én. Csak úgy ukmukfukk a keblére ölelt. Légy szíves, egyezz bele!Az asszony reszketve simogatta meg leánya fejét, és megfogta Hendrik

jobbját.– Kissé váratlanul ért a bejelentés, de nagyon boldog vagyok, mert az ön

oltalmában biztos helyen tudom az én Danielámat. Most már nyugodtanhunyhatom le a szememet.

– Ne siessen azzal, drága nagyságos asszony! – csókolt kezet a férfi. –Látnia kell a boldogságunkat. Most már ketten gondoskodunk a jólétéről.

– Kedves, hogy ezt mondja. Az én Danielám boldogsága mindennél többetjelent nekem. Isten áldása rajtatok, gyermekeim!

Straaten gyengéden a karjába vette a leányt.– Ügy fogok rá vigyázni, mint legdrágább kincsemre. Daniela

örömmámorban úszva simult hozzá, és ragyogó szemmel nézett az anyjára.

X.

Másnap délelőtt Malve Bertram a Grintel-szurdokon át Hagenaubaigyekezett. Ezen az úton mindig megdobbant a szíve annál a helynél, aholelőször találkozott Rüdiger Lersingennel Egy pillanatra most is megállt ott, sbehunyt szemmel a meredeken emelkedő sziklafalnak dőlt.

Lelki szemei előtt megjelent a férfi képe. Kétségbeesetten felnyögött, deaztán összeszedte magát, és továbbsietett célja felé. A hagenaui parkhoz érveészrevette Danielát, amint mosolygó arccal jön felé.

– Épp hozzád készültem, Lindenhofba!– Befejezted a szüretet? Nagyon elégedettnek látszol.– Nem ez a helyes kifejezés. Boldog vagyok, határtalanul boldog! De ahogy

a te bánatos szemedbe nézek, nehezemre esik kimondanom.– Ne törődj az én szememmel, Daniela, mert ha tényleg bánatosnak tűnik,

majd felderül attól, hogy te boldog vagy.

Page 49: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Képzeld, tegnap eljegyeztük egymást Hendrik van der Straatennel!– Nahát! Ez aztán az örömhír! Sok szerencsét!– Köszönöm! Már csak az a tudat hiányzik, hogy te is megtalálod a

boldogságodat.– A boldogság nem adatik meg mindenkinek. Élvezd a tiédet, mert igazán

rászolgáltál, és ne hagyd, hogy bánni is el szomorítson! Nekem az is öröm,hogy a barátnőm révbe ért. De mondd, hogy történt ilyen hirtelen?

A két leány összehajolt, s Daniela beszámolt az eljegyzéről.– A férjeddel Hagenauban fogtok lakni? – kérdezte Malve, mintán a végére

ért.– Nem állandóan. Néhány nyári hónapot minden évben itt töltünk. Ősszel

és télen túlnyomórészt Amszterdamban tartózkodunk, tavasszal pedigHendrik szumátrai ültetvényén. Azt akarja, hogy mindenhová elkísérjem, ésennek szívesen eleget teszek.

– Nem csodálom. Az urad mellett afféle világpolgárrá válsz te is, aki bárholotthon érzi magát. Csak azt sajnálom, hogy most már teljesen magamramaradok. De tudod, mit: én is elmegyek. Engem semmi sem tart vissza.Hamarosan nagykorú leszek, nem függök tovább a rokonaimtól. El kellmondanom végre, hogy Lindenhofban mindig is rabnak éreztem magam.Herta nénihez csak felszínes kapcsolat fűz, lélekben idegenek maradtunkegymásnak.

– Megértelek, és köztünk szólva, a gyámod házában én sem szeretnék élni.Mindig olyan kísérteties érzés fog el a közelében. Jól teszed, ha nem akarszLindenhofban elfonnyadni. De az esküvőmig ugye mindenképpen maradsz?

– Mikor szándékoztok egybekelni?– Decemberben. Hendrik nem akarja tovább halasztani. Addig nem

engedlek el, mert a jelenlétedre okvetlenül számítunk.– Magától értetődik, a lagzit feltétlenül megvárom.Kiléptek a fák közül a gyepre, és megpillantották Straatent, aki lovaglásból

tért vissza. A férfi sugárzó arccal üdvözölte Danielát, leszállt a nyeregből, ésmeghajolt Malve előtt.

– Engedje meg, Straaten úr, hogy gratuláljak az eljegyzéséhez! Danielabarátnője lévén, jól ismerem őt, és bátran állíthatom, hogy megütötte vele afőnyereményt!

– Tudom, kisasszony. Mindig tudtam, hogy a sors nagy ajándékot tartogatnekem. Hová igyekeznek a hölgyek?

– Csak úgy kószálunk, Hendrik. Véletlenül találkoztunk.– Ezek szerint zavarok?– Nem, Straaten úr, sokkal inkább azt hiszem, én zavarok, úgyhogy már

fordulok is vissza Lindenhofba.

Page 50: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

A férfi Malve arcát fürkészte. A barátja elutazása óta nem látta, s most nekiis úgy tűnt, hogy megváltozott. Látott valamit a tekintetében, ami miatt nemtudott rá haragudni, hogy elutasította Rüdigert. Bármi okból tette is, biztos,hogy nemi könnyű szívvel szánta rá magát.

– Ugye, nem tűrhetjük, Daniela, hogy a barátnőd ilyen hamar befejezze alátogatását?

– Semmiképp, de neked megengedjük, hogy csatlakozz hozzánk.– Hálás köszönet, kivált, hogy szeretnék valamit megbeszélni a

hölgyekkel.– Kegyesen meghallgatunk, Hendrik. Nos, mi nyomja a szívedet?– Az imént érkezett meg a posta, s ahogy sebtében átfutottam, találtam

közte egy levelet Jacob Boolmantól. Az ő nagynénje Maria Saalfner, Ramaninaúrnője. Ramanina pedig határos Madalával, az én szumátrai birtokommal.Boolman jelenleg hitvesével Hollandiában tartózkodik. Egészségi okokból egykis klímaváltozást igényeltek. Boolman a levelében közli velem, hogyszándékában áll ifeleségével hosszabb időre Hagenauba jönni.

– Talán nem örülsz nekik?– Hát nem épp azok az emberek, akikért rajongok. Boolman eléggé

nagyhangú, nemigen van tekintettel a környezetére, már amennyire a nejeőnagysága engedi. Viszont még mindig szeretetreméltóbb, mint az utóbbi.Boolmannéról egész könyvet lehetne írni, de jobb, ha inkább hallgatunk róla.

– Sokat sejtető jellemzés – kacagott Daniela. – Ezek szerint nem nagyörömmel nézel e látogatás elébe.

– Mégis igyekszem jó vendéglátónak mutatkozni, éspedig két okból.Először is Maria Saalfner kedvéért, akinek vendégszeretetét gyakorta élveztemRamaninán, és aki szoros barátságot kötött a szüleimmel, másodszor megazért, mert rokonszenvezek Boolmanék vejével. Alfréd Meersburg német, ésévekkel ezelőtt vette el az egyetlen leányukat. A fiatatok azóta is Ramaninánélnek, amely Madalához hasonlóan kiterjedt ültetvény. Két gyermekükszületett, akik egészégi okokból hosszabb ideje a hollandiai rokonoknáltartózkodnak. A nagyszülők most hazafelé magukkal viszik őket Szumátrára, aszüleikhez.

– És az egész família Ramaninán fog lakni?– Igen, méghozzá lényegében Saalfnerné költségén, aki egyébként

nagyszerű asszony, a legrokonszenvesebb egyéniség mindnyájuk közül,leszámítva Alfréd Meersburgot. Ráadásul születésére nézve német, a Rajna-vidékről származik.

– Akárcsak Malve!– Kegyed a Rajna mellől való, kisasszony? – nézett a leányra kérdőn

Hendrik. Amaz mosolyogva bólintott.

Page 51: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– A családom évszázadok óta honos a Rajna-melléken, de a szüleimhalálával elkerültem onnét.

– No, Saalfnernéhoz visszatérve, akit mindenki csak Maria néninek szólít,még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az unokaöccse, pontosabban elhaltférjének unokaöccse, azaz Jacob Boolman Ramanina várományosa. Ezzelminden fontosat elmondtam leendő vendégeinkről, kedves Danielám, hogytudd, miféle társaságra számíthatsz. Remélem, kellő humorérzékkel viseled előket, még ha beigazolódik is a félelmem, és nem nagyon nyerik el atetszésedet.

– Ne aggódj, nemcsak kellemes emberekkel lehet szót érteni, és a tekedvedért a legundokabbakkal is zöld ágra vergődnék.

– Ez utóbbi tulajdonság vonatkozásában Boolmanné minden vetélytársatlesöpör a színről. Türelemmel kell elviselnünk, amit ránk mért a sors.

– Ebben ragyogó példával járok majd elöl, Hendrikem!– Ez nagyon szép tőled. Remélem, kisasszony, időnként kegyed is

segítségünkre lesz, hogy Danielának ne egyedül kell jen görnyedeznie a teheralatt – fordult a férfi tréfálkozva Malve felé.

– Vidéken az ember minden változatosságnak örülhet Straaten úr, s az önlátogatói feltétlenül mozgalmasabba teszik az életünket. Segédcsapatkéntkészséggel állok rendelkezésre.

Ezzel a leány elbúcsúzott a jegyesektől, akik sugárzó arccal sétáltak tova averőfényben.

Felvirradt Boolmanék érkezésének napja. Hendrik megkérte Danielaédesanyját, hogy a vendégek otttartózkodásának idejére lássa el a háziasszonytisztét, s ő örömmel vállalta ezt.

A házaspár röviddel ebéd előtt futott be. Az eléggé testes, kissé asztmatikusBoolman mókás ellentéte volt ösztövér hitvesének, ámbár Boolmanasszonyság jelenlétében az embernek nem nagyon támadt kedve nevetni.Akiegyszer látta kifejezéstelennek tűnő, megnyúlt arcát, többé nem felejtette el.Vizenyős szeme fénytelenül ült üregében, akár egy hüllőé.

Szándékoltan puritán egyszerűséggel öltözködött, de el kellett ismerni,hogy ez a módi az egyetlen, ami úgy illik szögletes, csontos alakjához, hogynem kelt kellemetlen feltűnést.

Boolman terebélyessége ellenére jelentéktelennek hatott a s feleségemellett, valami mókamester azt állította, ketten együtt tesznek ki egy tízest, azasszony az egyes, ő meg a nulla.

Fején is találta a szöget, bár Boolman uraság igen elbizakodott ésnagyhangú nullának bizonyult, mihelyt nem a nejével, hanem valaki mássalkerült szembe.

Page 52: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Danielának minden igyekezete dacára elakadt a szava a házaspár láttán.Hendrik azonnal a menyasszonyaként mutatta be a vendégeinek, mireBoolmanné rikácsolni kezdett:

– Miii? Maga eljegyezte magát, Straaten? Német nővel? Jól i Meggondolta?Hollandiában jobbnál jobb partik közt válogathatott volna.

Hendrik szilárdan elhatározta, hogy az előbbihez hasonló támadásokellenére sem veszíti el jó kedélyét.

– Én így is boldog és elégedett vagyok, asszonyom.– Na, rögtön látni, hogy jobbat nem is találhatott volna. Ha ilyen

szemrevaló lány akad, le kell rá csapni, amíg fiatal az ember – vélte Boolmankissé szuszogva és pont olyan tapintatlanul, mint a felesége. Aztán úgyhahotázott, hogy egész behemót teste rázkódott belé.

Hitvese lassan feléje fordította a fejét, és különös szemével rámeredt.– Jacob!Csak ennyit szólt, ezt is különösebb nyomaték nélkül, Boolman mégis

tüstént behúzta a nyakát kankalinsárga felőltójébe. Egyet-kettőt még csuklottés fújtatott zavarában, aztán megpróbált méltóságteljes képet vágni.

– Szívből gratulálunk az eljegyzéséhez, tisztelt uram!Erre őnagysága is Hendrik felé nyújtotta csupa csont jobbját.– Isten adjon sok boldogságot maguknak, Straaten úr! – mondotta oly

kenetteljesen, mint valami részvétnyilvánítást, majd Danielához fordult, s nekiis kezét adott. – Magának nem is kell szerencsét kívánni, kisasszony, hiszenmáris remek partit csinált. Sok irigyre számíthat.

A leány erre csak biccenteni bírt. Zavarán nem sokat enyhített Boolmanbizalmaskodó kacsintása, mely körülbelül ennyit jelentett: „Oda se neki,ilyesmire rá se ránt az ember!”

A vendégeket most Berger kisasszony, a házvezetőnő a lakosztályukbakísérte, s miután eltűnték, Hendrik cinkos mosollyal a menyasszonyára ésannak édesanyjára nézett.

– Nos, túloztam?– Nem, a legmerészebb várakozásomat is túlszárnyalták – rázta a fejét

elkámpicsorodva Daniela.A férfi gyengéden magához vonta, és ingerkedve kérdezte:– Tán örömünneppé akartad varázsolni a látogatásukat?Kellő jó kedéllyel majdcsak elviseljük. Vagy téged máris cserbenhagyott?Erre Daniela újra magára talált. Nevetve vőlegénye mellére borult.– Jaj, Hendrik, itt tényleg nem segít más, csak a jó kedély. Ez a mentőöv az

élet hullámzó tengerén.– Csakhogy végre megint vidámnak látlak! Az előbb teljesen levertnek

tűntél Boolmanné asszonyság otromba gratulációjától.

Page 53: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Tudod – kuncogott a leány éppúgy éreztem magam, mint a férje, aki amegrovó pillantás hatására szinte összement a rikító sárga kabátjában. Rémmulatságosan festett, de bevallom, ha rám néznek így, minden bátorságomatössze kell szednem, hogy be ne bújjak egy egérlyukba. Valami dermesztő erőárad abból a kifejezéstelen szempárból.

A fiatalember eltűnődött.– Rüdiger mondta, amikor Szumátrán megismerte az asszonyt, hogy olyan

a szeme, akár az óriáskígyóé, megbénítja vele az áldozatát. Én mindig csakélettelennek és hidegnek találtam.

– Én inkább Lersingen véleményét osztom, s nem szeretnémellenségemmé tenni ezt a hölgyet.

– De Daniela, teljesen ártalmatlan, csak egy kicsit sipító a hangja, ésborzasztó fukar. A férjével szemben persze nagyon erélyesen lép fel, és azegész családját is rövid pórázon tartja: Még a szellemi tekintetben messzefölötte álló Maria néni sem tudja teljesen kivonni magát a hatása alól.Alapjában véve azonban ez az erély áldásos Ramaninára nézve. Boolmannét.valamennyi alkalmazott istenként féli. A férje akármilyen harsogvazsémbelődik és teremtettézik, az emberek nem sokra becsülik. Reggeltől estigszájalhat, amit legtöbbször meg is tesz, de semmit sem ér el vele. Az asszonybezzeg csak rájuk emeli a tekintetét, már engedelmesen ugranak mindenszavára. Azt hiszem, attól vált annyira erélyessé, hogy Boolmanból teljesenhiányzik ez a vonás. Egyébként viszont tényleg ártalmatlannak tartom.

– Mindenesetre megismerkedtem már kellemesebb emberekkel, is.– Én nemkülönben! – bólogatott hevesen Hendrik. – Hát maga, kedves

mama, semmit sem szól a vendégeimre?Hagenauflé finoman elmosolyodott.– Hiszen éppen azért nem, mert a vendégei, fiam. Érjük be azzal, hogy

elviseljük őket.– Köszönöm, drága mama! – csókolt kezet a férfi.

XI.

Boolmanné először is ujjával végigvizsgált minden bútort, miután a férjévelegyedül maradt a barátságosan berendezett hagenaui vendégszobákban. Nohapornak a legcsekélyebb nyomát sem találta, rosszallóan nézett körül, minthatiltakozna minden ellen, amit lát, majd az urához fordult.

– Ezt a Straatent jól megfogta magának egy mutatós kis csirke. Pedig deszívesen összeházasítottam volna az én Maritke unokahúgommal! Vele sokkaljobban járt volna.

Page 54: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– De drágám, Maritke szegény, mint a templom egere, emellett még csaknem is valami csinos.

– Hiszen egészen rám hasonlít.– Hát pont azért… szóval… úgy értem… nem azt akarom mondani, hogy…– Elég – emelkedett fel a csontos kéz csak rontasz a dolgon. Akárhogy is,

elég bosszantó, hogy Straaten eljegyezte magát. Magunk után akartam hozatniMaritkét is, hogy megismerkedjenek. Ennek most már semmi értelme.

Jacob Boolman lemondott a válaszadásról, inkább elkészülődött azebédhez, azután feleségének nyújtotta a karját, s levezette az ebédlőbe.

Hendrik, Daniela és az édesanyja már ott várta őket. Asztalhoz ültek, s avendéglátók minden tőlük telhetőt elkövettek, hogy a nagy igényű házaspártkielégítsék, amit Boolmanné magától értetődőnek tekintett. Nem fojtottmagába néhány személyeskedő célzást, amit Daniela jó kedéllyel fogadott,Hagenaunénak pedig a maga társasági gyakorlottságával azt is sikerült elérnie,hogy a beszélgetést a szumátrai szolgaszemélyzetre terelje. Az asszonylesújtóan nyilatkozott e kérdésben.

– Rengeteget mérgelődöm az embereinkkel, még szerencse, hogy néhányholland cseléd is dolgozik a háznál, azok legalább valamennyire megerőltetikmagukat. Szeretnék felfogadni egy német nevelőnőt is az unokáim mellé, akivelünk együtt Szumátrára jönne. Pontosabban én jobb szeretnék hollandot, dea vejem német, és azt kívánja, hogy a gyermekei jól elsajátítsák az anyanyelvét.Szerintem ugyan ez nem szükséges, hiszen Németország nemzetközi téren márúgysem bír jelentőséggel, viszont a mi Maria nénink, aki szintén németszármazású, egyetért Alfreddal.

– Mivel pedig ő Ramanina úrnője, figyelembe kell venni a véleményét –bátorkodott közbeszólni a férje. – Különben i n is nagyon helyeslem, hogy agyermekek megtanuljanak németül.

– Mondtam már, hogy ez fölösleges, esztelenség pénzt kiadni arra, hogynémet nevelőnőt utaztassunk a gyarmatokra. – Ott helyben sokkal olcsóbbantaláltunk volna holland tanítót, amennyit csak akarunk. Csak az útiköltség egyvagyon.

– Hiszen azt Maria néni fizeti – vágott közbe ismét Boolman.– De a mi örökségünket fogyasztja vele – nézett rá szemrehányóan a neje.– Meddig szándékoznak Németországban maradni? – fordította másra a

szót Daniela.Boolmanné rámeresztette a szemét, s neki minden erejét össze kellett

szednie, hogy állja a különös tekintetet– Azt hiszem, ráérünk decemberben visszatérni Szumátrára, addig semmi

sem sürget.A jegyespár lopva összenézett.

Page 55: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Akkor remélhetjük, hogy részt vesznek a lakodalmunkon? – kérdeztezavartan Hendrik, abban a reményben, hogy mégis lemondó választ kap. ÁmBoolman asszonyság a szeretetre méltó mosoly halvány utánzatával így felelt:

– Ez magától értetődik, kedves Straaten úr, csak nem hagyjuk egyedülünnepelni a menyegzőjét ebben az idegen országban!

A fiatalok alig tudták megőrizni az önuralmukat e fura megnyugtatáshallatán. Hendrik mégis higgadtan jelentette ki:

– Örülök, hogy ilyen sokáig vendégül láthatom önöket.Az esküvő után mi is elhagyjuk Hagenaut, hogy először is néhány hónapot

Amszterdamban töltsünk.– Kell is, hogy a menyasszonya tisztességesen megtanuljon hollandul –

bólogatott Boolmanné.– Már azon igyekszem, asszonyom – vetette közbe Daniela.– A kiejtése még sok kívánnivalót hagy maga után – közölte leplezetlen

nyíltsággal az ösztövér hölgy.– Ön ellenben igen jól beszél németül – felelte jól nevelten a leány.– Sajnos Maria néni a vejünk miatt erőlteti, hogy Ramaninán is az

anyanyelvén szóljunk hozzá.– Saalfnerné csodálatos asszony – lelkendezett Hendrik. – Örülök, hogy

újdonsült hitvesem is megismerheti majd, amikor tavasszal Szumátrárahajózunk.

– – Micsoda, a feleségét is hozni akarja?– Hogyne, asszonyom, ez úgyszólván a nászutunk lesz.– Igaz, maga elég gazdag, hogy megengedhessen magának egy ilyen

költséges nászutat.– Jövő tavasszal amúgy is szeretnék végre újból az ügyeim után nézni

Madalán.– Persze, de ahhoz minek a felesége?A fiatalember önkéntelenül elnevette magát.– Hát nászutat általában kettesben szokás tenni, és a jövőben különben is

csak vele együtt utazom.– Idővel megváltozik majd a véleménye – jegyezte meg szárazon

Boolmanné.– Nem hiszem. Egyébként mikor kaptak utoljára hírt Ramanináról? –

próbált Hendrik eltávolodni a kínos témától, mert észrevette, hogy Danielamár alig tudja türtőztetni magát.

– Ó, mi csak akkor írunk egymásnak, ha valami jelentős dolog történik.Most, a távollétünkben a gyerekeinkre kétszer annyi intéznivaló hárul. Nem ishallottunk felőlük, amióta Európába jöttünk.

– Akkor azt sem tudják, hogy a jószágigazgatóm elhunyt?

Page 56: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Hogyan? Manders meghalt?. – csodálkozott Boolman.– Sajnos, egész váratlanul, pedig a múlt évben még hosszabb ideig

Hollandiában üdült.– És mihez kezd most Madalával? Alfréd persze rá-ránéz, de sok ráérő

ideje neki sincs.– Már a birtokra küldtem Manders utódját, asszonyom.– Nagyon helyes. Ő is olyan rátermett vezető, mint az elődje?– Meggyőződésem, hogy az.– Nős? – faggatózott tovább Boolmanné.– Nem! – felelte kurtán Hendrik.– Na az jó, akkor majd kerítünk neki való asszonykát. Ha Manders

megfogadja a tanácsomat, és megnősül, még ma is élne. •– Tudják, a feleségem nem szenvedheti a nőtlen férfiakat. Mindenkit a

házasság jármába akar fogni – élcelődött Boolman.– Jacob! Kihűl a karajod. Az ember különben sem csak az élvezeteknek él,

hanem azért, hogy teljesítse a kötelességeit. A férfiaknak pedig kötelességükcsaládot alapítani.

Egy időre megfeneklett a társalgás. Boolman a harmadik szelet borjúsültrefordította a figyelmét, Hendrik és Daniela arra összpontosított, hogy ki nejöjjön a béketűrésből, Hagenauné pedig próbált valami semleges témátkeresni. Végül maga Boolman asszonyság hozakodott elő eggyel.

– Most jut eszembe a maga német barátja, Lersingen!– Maria néni felfoghatatlan módon kedveli, nyilván csak azért, mert német.

Mit csinál most?Hendrik egy picit zavarba ött, mivel Daniela is kérdőn pillantott rá, s

megígérte Rüdigernek, hogy a menyasszonyánaksem árulja el, hová utazott.Nem szeghette meg a szavát, s őszinte természet lévén, most nehéz helyzetbekerült. Ezért kitérő választ adott.

– Feltehetőleg újabb tanulmányútra indult.Boolmanné rosszallóan ingatta a fejét.– Hát nincs jobb dolga?Hendrik alig tudott elfojtani egy mosolyt. Elképzelte magának, mit fog

szólni majd az asszony, amikor Rüdiger Lersingen a szomszédjává lép elő.– De, majd akad egyéb teendője is.A holland nő vállat vont.– Ugyan már, az az úgynevezett kutatóexpedíció Új-Guineában, az sem volt

komoly dolog. Mi sült ki belőle? Valami hasznos aligha.Hendrikből kitört a nevetés, s látta, hogy Daniela sem bírja már türtőztetni

magát.

Page 57: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Nem, asszonyom, eddig valóban nem sok, csupán egy vaskostudományos kézirat, amely már útnak indult az egyik rangos lipcsei kiadóhoz.Mihelyt megjelenik, bátorkodom átnyújtani önnek egy példányt, akár német,akár holland nyelven – válaszolta, s közben intett Hagenaunénak, hogybontsanak asztalt.

Miután Boolmanék visszavonultak, s Daniela édesanyja is lepihent,Hendrik a karjába vette jegyesét.

– Szegénykém, én is pokoli kínokat álltam ki. Őszintén szólva, Boolmannékifejezetten a hátrányára változott, vagy talán azelőtt nem ment annyira azidegeimre a viselkedése, mert akkor téged nem érintett. Kétségbe ejt agondolat, hogy decemberig élvezni akarja a vendégszeretetünket.

– Hagyd csak, ez a tisztítótűz, amelyen át a mennyországba jutunk.– Ezt észben tartom, úgy könnyebb a teher.– Amíg a vendégeid sziesztáznak, iktassunk be egy kis üdítő sétát, hogy

újult erővel viselhessük Boolmanné bűbájos lényét.Straaten egyetértett, s az ifjú pár elindult az őszies színekbe öltözött park

felé. Elfelejtették az utálatos hölgyet és nem sokkal kellemesebb urát, örültekaz életnek, mely boldogságot hozott nekik.

Néhány nappal később Hendrik ebédre hívta a liadenhofiakat, mert aBoolman házaspár egy emberként jelentette ki: nem is hitték volna, hogyennyire unalmas Hagenauban. Alig látni embert. Időközben Straatenszétküldte az eljegyzési értesítőket, s a szomszédságból néhány látogatójaérkezett, hogy sok szerencsét kívánjanak.

Aki csak megfordult a házban, tüstént kivívta Boolmanné bírálatát, smindenkiben akadt valami kifogásolnivaló. Emma Boolman az„őszinteségével” tüntetett, így nem csoda, hogy az érintettek egyöntetűenellenszenves perszónának minősítették. Már csak a szurdokon túliakhiányoztak a sorból, s Daniela most nevetve kérdezte Hendriket:

– Tudod, milyen a káröröm?– Azt hiszem, nem.– Én már kezdem sejteni. Ha belegondolok, hogy ma délben Marlitz úr

Boolmannét kapja asztaltársul, olyan érzés fog el, amit csak kárörömneknevezhetek.

A fiatalember átfogta menyasszonya vállát. Reggeli után egy órácskáramegszabadultak a vendégeiktől, s jártak egyet az erdős hegyoldalban.

– Szóval nem sok rokonszenvet táplálsz a szomszédunk iránt?– Egy szikrányit sem!– Szép, hogy ennyire egyetértünk, mert én sem szívelem.Amikor asztalhoz ültek, örömmel engedték át Emma asszony társaságát

Marlitznak. Neki is kijutott Boolmanné könyörtelen őszinteségéből. Róla

Page 58: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

azonban leperegtek az epés megjegyzések, mivel egész más dolgok jártak afejében.

Különös módon a holland nő egészen feltűnő szimpátiát árult el Malveiránt. Megkímélte nyilaitól ezt a halk szavú, szelíd és visszahúzódó teremtést,akinek magatartása egyszerűen lefegyverezte. Akár a szerénysége, akár azellenszenves asszony iránti előzékenysége okozta, annyi bizonyos, hogyBoolmanné az égvilágon semmi hibát nem lelt benne. Viselkedése elnyerte atetszését, és követendő példaként állította mindenki elé. Ehhez talán az akörülmény is hozzájárult, hogy Malvét gazdag örökösnőnek tudta, márpedig őegyetlen hatalom előtt hajolt meg, és az a pénz. Malve kifinomult lényebizonyos mértékig még őt is hatása alá vonta. Jelenlétében Jacob is lejjebbvette a hangját.

Láthatóan törte magát, hogy tessék neki.Ebéd után Daniela pár percre kettesben maradt barátnőjével, s

megjegyezte:– Te két lábon járó világcsoda vagy, Boolmanné ideérkezése óta az első

ember, akire nem tesz rögtön a találkozáskor valami kellemetlen megjegyzést.– Miért, olyan komisz?– Még annál is komiszabb! Hendrikkel már valamennyire hozzászoktunk,

hogy lerázzuk magunkról az undokságait, mint kutya a vizet. Áruld el, miveltudtad megszelídíteni?

– Esetleg azzal, hogy hidegvérrel végighallgatom.– Én nehezen tudok higgadt maradni. Mondhatom, egész életemben nem

hallottam annyi tapintatlanságot, amennyit tőle eddig le kellett nyelnem.Talán nem is maradnék adósa, ha nem Hendrik vendége volna.

– Szegény Daniela, borzasztó, hogy a jegyességed legszebb napjaiban efféletársasággal kell vesződnöd. Szívesen megpróbállak tehermentesíteni, ha ezzelsegíthetek.

– Nem, azt nem fogadhatom el, hosszú távon veled sem bírná kesztyűskézzel.

– Ha ezen az áron egy kis nyugalmat szerezhetek neked – ölelte fáradtmosollyal Malve akkor örülök, hogy legalább valami hasznot hajtok. Bízd csakrám Boolmannét, amikor itt vagyok! Ha akarod, ezentúl gyakrabban jövök.

– Óriási szolgálatot tennél vele. Bevallom, szinte egy percig, sem hagynakbékén bennünket a vendégeink.

– Hát miért nem hívtál már sokkal előbb? Ennyit igazán megtehetek abarátnőmért.

– Nincs is még egy ilyen jótét lélek, mint te, de nem tudod, mit vállalsz.

Page 59: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Megszoktam már, hogy ellenszenves emberekkel megférjek. Mitgondolsz, a gyámommal könnyű kijönni? Az utóbbi időben elviselhetetlennévált. Az a benyomásom, hogy gyűlöl, de nem tudom, miért.

– Jaj, Malve, ez szörnyű!– Legalábbis nagyon utálatos, és napról napra rosszabb. Kezdek félni tőle,

tudom, hogy butaság, mégis bezárkózom a szobámba. Biztos csak képzelődöm,de néha éjszakánként mintha az ajtómhoz osonna, és megpróbálná kinyitni.Tegnapelőtt is ilyen ostoba érzésem támadt. Kiugrottam az ágyból,felcsavartam a villanyt, és lélegzet-visszafojtva füleltem kifelé. A fantáziámjátszhatott velem, mert teljesen úgy tűnt, mintha lopakodó lépteket hallanéktávolodni. Csakis érzékcsalódás lehetett, ugyanis amikor egy idő múlva azablakhoz léptem, fényt láttam a gyámom szobájában. Tudod, olyanhátborzongató a viselkedése, igazán próbára teszi az idegeimet. Tegnap éjjel iségett a lámpa a szobájában. Ma reggel megkérdeztem, nem meríti-e ki, hogyilyen sokáig fenn marad, hiszen délelőttönként körül kell járnia a birtokot.Akkor úgy nézett rám, mintha meg akarná ölni.

– De Malve! – kiáltotta iszonyodva Daniela.– Ugye, bolondság? Mégsem tudom másként leírni a tekintetét. Nem

tudom, mit vétettem ellene, mi ütött belé. Néha arra gondolok, hogy beteg,nem testileg, hanem lelkileg. Már Herta nénivel is megpróbáltam beszélnierről, de nem vesz komolyan. Ezt az egészet csak azért meséltem el, hogybelásd, Boolmanné társasága semmivel sem nyomaszt jobban, mint agyámomé. Bárcsak megmondtam volna már neki, hogy a nagykorúságomelérése után nem maradok Lindenhofban. Szilárdan elhatároztam, hogyelmegyek.

– Természetesen megértelek, Lindenhofban nem irigylésre méltó az életed.– Hát nem, valóban nem az, már magam sem értem, hogy bírtam ki eddig.

Igaz, hogy azelőtt Franz bácsit sem láttam olyannak, mint az utóbbi időben,bár kedves soha nem volt hozzám.

– Bárcsak segíthetnék! De nézd, már jön is Boolmanné!– Bízd csak rám nyugodtan! Menj Hendrikhez, és egy darabig ne

mutatkozzatok!Daniela megszorította barátnője kezét, és elsietett. Emma asszony

Malvéhoz lépett, aki udvariasan széket tolt alá.– Olyan jó melegen süt a nap, elüdögélhetnénk egy kicsit itt, a teraszon.

Remélem, nem zavarja a társaságom? – szólt hozzá a maga bársonyosan lágyhangján.

Boolmannéval nem túl gyakran fordult elő, hogy valaki önként keresse atársaságát. Fürkész tekintetet vetett a leányra, majd homlokát ráncolva nézetta másik után, akinek menekülésszerű távozását észrevette.

Page 60: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Ritkaság, hogy egy fiatal teremtés egy idős hölggyel kívánjon csevegni,Bertram kisasszony, és meglep, hogy maga ezt teszi.

– Ó, ön biztosan sok élményt gyűjtött utazásai közben és szumátraitartózkodása alatt. Straaten úr mesélt egyet-mást, és kedvet kaptam, hogymegismerjem azt a csodás tájat.

– Ebben senki sem akadályozza, hiszen gazdag örökösnő. – Egyszer jöjjönel hozzánk Szumátrára! – ragadtatta magát Hoolmanné tőle hallatlannyájasságra.

Malve akként is fogadta.– Talán sor kerül rá, ha majd az én Daniela barátnőm a férjével a

gyarmatokon időzik.– Helyes, akkor minket is meg kell látogatnia. Ámuldozhat majd, hogy

milyen paradicsomi vidéken élünk.– Mióta is?– Tizenöt éve. Az uram nénikéje nagyon magára maradt Ramaninán,

miután a leánya után a férjét is elveszítette. Megsajnáltam, és áttelepültünkhozzá. Ő már idestova negyven esztendeje él a birtokon, betöltötte a hetvenet,de elképesztően jól tartja magát. Régebben időről időre átruccant üdülniEurópába, de egy évtizede felhagyott ezzel. Az egyik térde elmerevedett, ígynem tud lóra ülni, s az utazást sem bírja. Egyébként egészséges, mint a makk.

Az utolsó szavakat fájdalmas sóhaj kísérte. Boolmanné szemlátomástegyáltalán nem örült az idős hölgy kifogástalan egészségi állapotának.Titokban évről évre reménykedett, hogy jobblétre szenderül, s ő végrekorlátlan úrnőként rendelkezhet Ramanina fölött. Mert bár névleg JacobBoolman volt Maria néni reménybeli örököse, a felesége mellett nem sok szavalehetett. A várva várt hagyaték pedig nemcsak a hatalmas ültetvényből állt,hanem tekintélyes bankbetétből és értékes ékszerekből is.

– Ritkán hallani, hogy európaiak ilyen sokáig jól érzik magukat atrópusokon – jegyezte meg Malve.

– Igen, mint már említettem, Ramanina magaslati levegője egészen kiváló.Persze az ottani tartózkodás így is igénybe veszi a szervezetet. A leányomnakezért kellett Hollandiába küldeni a gyermekeit a legzsengébb éveikre. De mostmár elég nagyok és erősek, úgyhogy decemberben magunkkal visszük őketSzumátrára.

– Olyan hosszú ideig Európában maradnak?– Igen, mégpedig itt, Hagenauban. Nem akarjuk Straaten urat egyedül

hagyni az esküvőjére. Egyébként miért nem magát választotta feleségül?Sokkal jobban tette volna. Maga sokkal rokonszenvesebb nekem, mintHagenau kisasszony.

Page 61: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Az a fő, hogy Daniela jobban tetszett neki – mosolygott a leány. – Abarátnőm nagyon jóravaló, nemes jellem, mindenki kedveli. A vőlegényemegütötte vele a főnyereményt, higgye el.

Boolmanné a fejét rázta.– Hiszen szegény, mint a templom egere, hol itt a főnyeremény?– A házigazdánknak szerencsére nem kellett a mátkája vagyoni helyzetével

törődnie. Egyéb szempontból pedig nem is választhatott volna jobban.– Ebben különbözik a véleményünk. Szerintem kotnyeles teremtés, maga

sokkal inkább tetszik nekem.– Ez hízelgő rám nézve, nem tudom, mivel érdemeltem ki a jóindulatát.– – Azt én sem tudom, csak tetszik nekem, és kész.A gondviselés útjai kifürkészhetetlenek: Mert mi más ébreszthetett

rokonszenvet Emma Boolman megcsontosodott szívében éppen MalveBertram iránt? Semmi más nem lágyíthatta meg az egyébként oly gyanakvóasszonyt, s a sors mégis arra szemelte ki Malvét, hogy általa elégtételt vegyenrajta sok igazságtalanságért. A leány sem sejtette, milyen különös módonkereszteződik majd életpályája Boolmannééval.

Ettől kezdve gyakrabban járt Hagenauba, s figyelmét ön- feláldozóan aholland nőnek szentelte, hogy a jegyesek zavartalanul Örülhessenekegymásnak.

Így telt el az október, s november elején leesett az első hó.Mindinkább közelgett Malve huszonegyedik születésnapja, és még mindig

nem beszélt gyámjával arról, hogy Daniela esküvője után el kívánja hagyniLindenhofot. Tudta, hogy nagykorúvá válása napján Marlitznak el kellszámolnia a vagyonával, mindazonáltal azt tervezte, hogy a továbbiakban isrábízza a kezelését. Csupán annyi pénzt utaltat át mindig magának, amennyiaz életviteléhez szükséges.

Meg sem fordult a fejében, hogy a férfi esztelen spekulációkba fektette arábízott javakat, s ezekben a hetekben lázas türelmetlenséggel várja, hogymilyen eredményt hoz utolsó, kétségbeesett vállalkozása.

Néhány nappal a születésnapja előtt egy hagenaui látogatásból hazatérve,könnyek között találta a nagynénjét.

– Mi történt, Herta néni? – kérdezte szánakozva. Az idős liölgy alig tudotterőt venni magán.

– Bár tudnám! Körülbelül egy órája sürgöny érkezett Franz bácsinak.Valami nyugtalanító hírt kaphatott, mert egészen feldúltan adolgozószobájába rohant, és bezárkózott. Hiába szólongatom, nem felel, csakannyit hallani, hogy idegesen fel-alá járkál odabenn, és időnként hangosannyöszörög.

Page 62: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Talán valami üzleti bosszúság érte – igyekezett megnyugtatni az időshölgyet Malve. – Hetek óta figyelem, hogy milyen zaklatott. Rettentőidegesnek látszik. Már épp javasolni akartam neked, hogy beszélj miatta azorvossal.

– Hallani sem akar orvosról, felfortyan, ha ezzel hozakodom elő.A leány fejcsóválva az ablakhoz lépett, és kitekintett. Kisebbfajta hóvihar

kerekedett, úgy tetszett, mintha az égbolt leereszkedett volna a hegyekig.Malve szíve furcsán elszorult, mintha valamiféle szörnyű veszély fenyegetné.

Franz Marlitz ezen a napon többé nem hagyta el a szobáját. A két hölgy estenyomott hangulatban ült asztalhoz, majd elváltak, hogy nyugovóra térjenek.

Herta asszony még egyszer a dolgozószoba ajtajához ment, s megkérdezte aférjét, aki hallhatóan még mindig nyugtalanul járt fel-alá, hogy nem akar-evacsorázni vagy lepihenni, de most sem kapott semmiféle választ.Gondterhelten indult lefeküdni.

Malve szemére nem jött álom. Egyre csak Rüdiger Lersingenre gondolt. Elkellett volna ítélnie őt, de a szívéből nem tudta kivetni, s ettőlkimondhatatlanul gyötrődött.

Mialatt álmatlanul hánykolódott fekhelyén, s hiábavaló küzdelmetfolytatott szerelmével – mint már oly sokszor hirtelen összerezzent. Tompa zajütötte meg a fülét – mintha fegyverdörrenés lett volna. Felült az ágyban,kalapáló szívvel fülelt a néma éjszakába. Egyszerre megelevenedett a ház.Nemcsak ő hallotta meg a lövést.

Kiugrott az ágyból, belebújt szőrmepapucsába, s meleg pongyolát kapottmagára. Ahogy kinyitotta az ajtót, cselédeket látott lesietni a lépcsőn. Afolyosón égett a villany, s ugyanebben a pillanatban nagynénje rémült kiáltásaharsant:

– Franz! Franz! Az isten szerelmére, nyisd már ki!Malve is leszaladt a földszintre, ahol Herta néni az egész személyzettől

körülvéve a nagybátyja dolgozószobája előtt állt, és felindultan dörömbölt azajtón.

– Mi történt, Herta néni? – kérdezte tőle riadtan.– Hát nem hallottad? Egy lövés… csak innen jöhetett… jaj, istenem…

Franz, nyisd ki végre… az ég szerelmére, nyisd ki!A leány a zavarodottan körben állókhoz fordult.– Nem tudna valaki odakintről bemászni a nagyságos úr szobájába? Nincs

magasan az ablak. Törjenek be egy üvegtáblát, és nyissák ki! Gyorsan,siessenek! – sürgette őket.

Néhány gyötrelmesen hosszú perc után csörömpölés hallatszott, majd egybéres nehéz léptei. A legény belülről kinyitotta az ajtót, és dermedt arccal álltmeg a küszöbön.

Page 63: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Naccsága kérem, szerencsétlenség történt – nyögte ki lesújtva.Herta asszony benyomult a szobába, és felsikoltott. Malve lövette, s látta,

hogy az íróasztalnál ülő férfira veti magát, majd térdre rogy mellette. FranzMarlitz átlőtt halántékkal borult az asztalra.

A leány elszörnyedt, de megőrizte lélekjelenlétét, s intézkedett, hogyazonnal küldjenek kocsit a szanatóriumba, Haller doktorért.

Ezután a holttesthez lépett, amely előtt Herta néni még mindig féligönkívületben térdepelt. Megállapította, hogy nincs mentség.

Borzadva nézett le a fegyverre, mely a halott közelében fe- kiidt a földön.Marlitz homlokán fekete szegélyű foltocska jelezte a helyet, ahol a golyóbehatolt. '

Vajon mi kergette a halálba a gyámját?– Herta néni, térj magadhoz! – hajolt le az idős hölgyhöz. Miközben

nagynénjével foglalatoskodott, a könyvek és számoszlopokkal teleírtpapírlapok között észrevett egy cédulát, rajta gyámja jókora, szálkás betűivel:

„Tönkrementem. Malve egész vagyonát eltőzsdéztem. Lindenhofotelzálogosítottam, többé nem a miénk. A feleségem költözzék a gyermekeihez.Bocsássatok meg, ha tudtok – életemmel fizetek bűneimért.”

Malve a szavakra meredt, de értelmüket egyelőre nem tudta felfogni. Mégegyszer el kellett olvasnia – azután harmadszor is. Akkor végigfutott a hátán ahideg, egyszerre rémítően világossá vált minden, megértette, miért-viselkedetta gyámja olyan zavartan a legutóbbi hónapokban. Hozzányúlt az őörökségéhez, részvény spekulációra fordította, s most azzá vált, amire egyízben áhítozott: nincstelenné!

Megrázta nagynénje vállát.– Olvastad ezt? – kérdezte az izgalomtól fátyolos hangón– Mi az? – emelte fel elkínzott arcát az asszony.– Tessék, olvasd!Marlitzné átfutotta a néhány sort, azután iszonyodva tekintett fel.– Irgalmas isten! Hát ezért… ezért?Ismét összecsuklott.Malve megdörzsölte a homlokát, és reszketni kezdett, – mintha dideregne.

Megrökönyödve bámult a halott sápadt vonásaira, melyekmozdulatlanságukkal békés alvóra emlékeztették. Most már tudta, mi nemhagyta a nagybátyját éjszakák óta nyugodni. Furdalta a lelkiismeret.

De most hogyan tovább?Zavaros gondolatok rajzottak elméjében; nem értette, mi zajlik körülötte,

tanácstalanul nézett le a nénikéjére, aki most kínlódva felegyenesedett.

Page 64: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Döbbenten álltak a fejlemények előtt, amelyek mindkettejüket teljesenkészületlenül érték.

Még magukhoz sem tértek megdöbbenésükből, amikor Haller doktorbefutott. Az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és levette ahölgyek válláról a legsürgősebb intéznivalók terhét. Érezte, hogy hiábapróbálna lelket verni beléjük, s azt is, hogy nem Franz Marlitz elhunyta alegnagyobb csapás, mely Lindenhofot sújtotta.

Egy-egy táviratot adott fel a megboldogult leányainak, hogy siessenekédesanyjuk vigasztalására. Többet egyelőre nem tehetett.

XII.

Nehéz, nyomasztó időszak következett Malve Bertram számára. A valóságpontosan megfelelt a Franz Marlitz búcsúlevelében írottaknak: a leány egészvagyona elveszett, Lindenhofot pedig minden jószágával egyetemben bankijelzálog terhelte. A nagybátyja még a jelzálogkölcsön összegét is kockára tettelegutolsó bizonytalan kimenetelű vállalkozásában, amelyből olyan magasnyereségre számított, ami anyagilag talpra állította volna. Ehelyett egybányaomlás maga alá temette minden reményét. A felvásárolt részvények egycsapásra elértéktelenedtek. A sürgöny, amelyet kapott, erről a katasztrófáróltudósította.

Malve koldusszegénnyé vált. Nem maradt mása, csak egy haszontalanpapírköteg, a ruhái és kevéske ékszere.

Marlitz halálhírére Daniela azonnal Lindenhofba sietett, ahol megtudta,miféle sorscsapás érte barátnőjét. Tökéletesen a (érezte szenvedéseit.

Másnap reggel vőlegénye kíséretében ismét eljött.Hendrik kész volt Malve rendelkezésére állni, és kérte, a menyasszonyához

fűződő barátságára való tekintettel hadd segítsen neki. A, leány bágyadtmosollyal hárította el:

– Nagyon köszönöm, Straaten úr, de megértheti, hogy nem fogadhatom ela segítségét.

– De hát mi lesz így veled? – tördelte a kezét Daniela. – Lindenhofnakvége. A nagynénéd a temetés után a gyermekeihez utazik. Idegenek költöznekide. Nem akarsz átjönni velem édesanyámhoz? Ő szívesen befogad. Velemaradsz, és kárpótolod az elvesztésemért. Megmondhatom neki, hogybeleegyezel?

Malve szeméből kibuggyantak a könnyek.– Nagyon kedves tőletek, hálásan köszönöm. Egy időre el is fogadom az

ajánlatodat, amíg képes nem leszek világosan áttekinteni a helyzetemet.Szerencsére maradt néhány ékszerem. Sajnos nem annyi, amiből számottevő

Page 65: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

tőkére tehetnék szert, de legalább vésztartaléknak elegendő. Az unokanővéremazt tanácsolta, hogy keressek állást, mint társalkodónő, vagy hasonló.Kérdéses, hogy sikerül-e.

– Szegénykém, mennyire sajnállak! – ölelte magához a barátnője.– Drága Danielám, mi mindig összetartottunk. Tudom hogy együtt érzel

velem. Szívesen is megyek veled, amíg a továbbiak nem tisztázódnak. Atemetésig itt maradok, mert nem akarom megbántani a nénikémet, hiszen őnem tehet semmiről. A holmimat viszont máris átküldetem, ha megengeded.Még ma összecsomagolok.

Hendrik, aki eddig némán hallgatta őket, most Malvéhoz fordult:– Semmit sem sikerült megmenteni a katasztrófából?– Semmit – rázta lemondóan a fejét a leány -, csak az elértéktelenedett

részvények maradtak. Ha a helyzet nem lett volna teljesen reménytelen, agyámom nem vetett volna véget az életének.

– Talán csak elveszítette a fejét, kivált, hogy szorongatta a kegyednagykorúvá válásának határideje. Bertram kisasszony érdekébenmindenesetre szeretném figyelemmel kísérni az ügyek állását.

– Nagyon köszönöm a jóságát!A férfi elégedetlen volt, hogy nem segíthetett többet. Rüdiger Lersingenre

gondolt. Mennyire aggódik majd a szeretett leány miatt, ha a történtekrőlértesül! Már csak ezért sem hagyhatja sorsára Malvét. Elhatározta, hogy beszélerről Danielával.

A jegyespár elbúcsúzott, és a Grintel-szurdokon át tért haza Hagenauba.Hendrik igyekezett megnyugtatni menyasszonyát, biztosította, hogy találvalamilyen megoldást, amivel megóvhatják a barátnőjét a nélkülözéstől.

– Jól át kell gondolnunk a dolgot, Daniela. A kisasszony egyelőre jól el leszaz özvegyi lakban, a többi majd kialakul.

– Drága szerelmem! – simogatta meg a kezét a leány.

Malve az ablakból figyelte a távozókat. Sóhajtva hagyta el a szobát, hogyösszeszedje a holmiját. Az előtérben Veronka állt-, és zavartan nézte.

– Kisasszony kérem, tessék engem meghallgatni! – hebegte.– Beszéljen csak, mit akar elmondani?– Aztat nem hallhassa más, csak a kisasszony, itt meg folyton gyün-megy

valaki – pillantott körül nyugtalanul a cseléd.– Akkor menjünk a szobámba, ott nem zavar bennünket senki!Veronka a köténye szegélyét gyűrögetve követte a leányt. Amikor

becsukódott mögöttük az ajtó, nagy levegőt vett, és nekifogott:– Állandóan azon rágódok, hogy annak idején nem jót csinátam, most mán

tisztán látom. De teccik tudni, akkor nem tehettem mást, mer a naccságos úr

Page 66: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

úgy akarta, és aztat kelletett mondanom, amire betanított, hogymegesküdhessünk a Szepivel. Pedig csak hazugság vót.

– Folytassa, Veronka, miféle hazugságról beszél?– Hát a tekintetes úrról. Mer nem igaz ám az a dolog a kisasszonnyal a

szanatóriumból, nem láttam én, hogy csókolgatta, dehogy is láttam, nemláttam én senkivel se. A naccságos úr mondta, hogy ő látta, és nekem kellelmondanom a kisasszonynak, mer különben nagy baja lesz emiatt. De aztatnem mondhattam meg, hogy a naccságos úr tanított be, és egész idő alatt az ahazugság terhelte a lelkemet. Amíg a naccságos úr élt, nem mertem elmondania kisasszonynak az igazságot, de mostan mán nem hallgathattam tovább.Mindig olyan jónak teccett lenni velem, és mindig azt a sápadt arcát kellettlátnom, és gondoltam, hogy nem maradhatok tovább hazugságba. Ne tessékrám haragudni!

Malve falfehér lett. A tekintete elsötétült.– Szóval nem látta, hogy Lersingen úr megcsókolt egy hölgyet. ”– Jaj, dehogy is láttam én, csak a naccságos úr beszélte belém.– Rendben; akkor most már könnyített a lelkén.– Nagyon szépen kérem, ne tessék rám haragudni, nem tehettem mást.– Nem haragszom, Veronka – intette le a cselédet -, csak menjen már!Veronka fellélegzett és eltűnt.Malve az ablakhoz lépett, és kibámult. Tehát csak hazugság volt, hogy

Rüdiger mást csókolt? Mert ha igazság lett volna, és a gyámja valóbanszemtanúja a jelenetnek, akkor nyilván maga számolt volna be róla. Vajonmiért beszélte rá hazugságra Veronkát? Ráadásul fölöslegesen, hiszenLersingen amúgy is menekülésszerűen elutazott. A gyámja nyilván attól félt,hogy kiállja a próbát. Erre az eshetőségre gondolva akarta a hazugsággal arrakényszeríteni, hogy elutasítsa a férfit.

Megdörzsölte a szemét.Végtére is mindegy! Most már úgy jó, ahogy van – most már valóban

szegény, és Rüdigemek csak a terhére lenne, ha annak idején eljegyezték volnaegymást. Az még sokkal rosszabb lenne.

Sóhajtva kezdett a csomagoláshoz. Közben mégis olyan érzés fogta el,mintha Veronka vallomásától megkönnyebbült volna a szíve. Ha Lersingenelfordult is tőle, legalább nem egy másik miatt, ami mostanáig leginkábbemésztette.

Szorgosan dolgozott, csak annyi időre hagyta abba a munkát, hogylemenjen étkezni Herta nénihez meg a leányaihoz:

Az idős hölgyet saját keserves helyzeténél is jobban nyomasztotta Malvesorsa.

Page 67: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Ártatlan vagyok – bizonygatta neki sírva -, és bárhogy sajnállak, segíteninem tudok, hiszen most már magam is a két vőm kegyelemkenyeréreszorulok, ami elég nehezemre esik. Ráadásul ők sem dúskálnak a javakban.Bárcsak meghalnék, hogy ne lennék senkinek terhére!

És kemény szavakkal illette az elhunytat, aki ilyen helyzetbe taszította őket.A leányt sohasem fűzte bensőséges kapcsolat a nagynéniéhez, de most

éppúgy szánta, mint saját magát.Másnap, miután az elhunytat a gundlingeni templom kis sírkertjében örök

nyugalomra helyezték, Malve a temetőből egyenesen Hagenauba kocsizottDanieláékkal. A holmiját már előbb átszállíttatta az özvegyi lakba.

Néhány nappal a hagenaui esküvő előtt Boolmanné teljesén váratlanulnagy jelentőségű javaslattal rukkolt elő Malvénak.

– Találtam megoldást, amellyel segíthetnénk magának -jelentette ki a tőlemegszokott tömörséggel, mit sem törődve az általános meghökkenéssel,amelyet a jelenlévők körében kiváltott.

– Miféle megoldást? – érdeklődött halkan a leány.– No, hát tudja, hogy német nevelőnőt keresünk, aki elkísér bennünket

Szumátrára. Úgy gondolom, maga nagyon is megfelelne erre a feladatra. Mitszól hozzá?

Daniela meg a vőlegénye felkapta a fejét, mintha vissza akarnák tartaniMalvét az ajánlat elfogadásától. Ő azonban nem figyelt rájuk, ehelyett örömtelimeglepetéssel kérdezte:

– Valóban rám bízná ezt a hivatalt, asszonyom?– Különben miért mondtam volna? Sajnálom magát, mert nem kellemes,

ha az embert kiforgatják az egész vagyonából. Említette, hogy állást kívánkeresni. Tetszik nekem, mert udvarias és szerény, nekem pedig így nem kellmegfelelő munkaerő után szaladgálnom.

– Ez igazán nagyszerű ötlet, kedves Emmám – vélte egyetértőleg Boolman,hitvese azonban szokás szerint egyetlen pillantással elnémította.

– Igazán úgy érzi, hogy megfelelek az igényeinek, asszonyom? – tudakoltabátortalanul Malve.

Boolmanné bólintott.– Természetesen már tájékozódtam maga felől. Az a fő, hogy kifogástalanul

beszéli az anyanyelvét. Higgadt, szerény, mégis magabiztos egyéniségéveltökéletesen alkalmas a feladatra.

– Boldogan elfogadom.– Helyes, akkor ezt meg is beszéltük.Hendrik, aki leplezett izgalommal kísérte a beszélgetést, most felugrott.

Page 68: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Kérem, Boolmanné asszony, adjon néhány nap gondolkodási időtBertram kisasszonynak! Fontolja meg alaposan ezt a lépést, kisasszony, nembiztos, hogy ez a leghelyesebb – mondta nyomatékosan.

Nemcsak azért lépett közbe, mert meg akarta óvni Malvét, hogyBoolmannétól függő helyzetbe kerüljön, de arra gondolt, hogy amennyiben aleány Ramaninára megy, okvetlenül találkozik Rüdigerrel. Nem tudta, hogynem kellene-e mindenáron megakadályoznia ezt.

– Nincs szükségem gondolkodási időre, Straaten úr. Szerencsémnektekintem, hogy Boolmanné asszony alkalmazni óhajt, mert idehaza nemkönnyű megfelelő állást találni.

– Maga értelmes leány – bólintott Emma Boolman -, és szerintem isszerencse, hogy ilyen jó munkát kap, ráadásul Németországból is kijuthat. Arészleteket majd megtárgyaljuk.

– Mindenesetre köszönöm a bizalmát, asszonyom!– Ó, elég jó a szemem, arra bátran hagyatkozhatom.Ezzel Boolmanné elintézettnek tekintette az ügyet.Hendrik nem szólt többet, de Daniela látta rajta, hogy nincs ínyére ez a

fordulat. Maga is szívesen visszatartotta volna a barátnőjét, csak azzalnyugtatgatta magát, hogy tavasszal ő is Szumátrára utazik a férjével. Ha Malvenem tud megszokni Ramaninán, akkor majd ő hazahozza.

Később, amikor kettesben maradtak, a vőlegénye leverten megszólalt:– A tanácsodat és a segítségedet kell kérnem Bertram kisasszony

elhatározásával kapcsolatban. Határozott okkal próbáltam lebeszélni őt,eltekintve attól, hogy ez az állás nem valami irigylésre méltó a számára.

– Én is attól tartok, bár Boolmanné különlegesen kedveli. De miféle okracéloztál?

– El kell mondanom neked valamit, de ígérd meg, hogy köztünk marad!– Megígérem, Hendrik.– Nos, Rüdiger Lersingent jószágigazgatónak szerződtettem Madalára.

Maga ajánlkozott a megüresedett posztra, miután megkérte Bertramkisasszony kezét, amire a gyámjától és tőle elutasító választ kapott. Legalábbisnekem azt mondta, hogy mindennek vége, és azonnal el akar utazni. Azelutasítás rettentően megrázta, mert nagyon szerette Malve Bertramot.

– Jaj, Hendrik, így még rejtélyesebb az ügy! – nézett rá megütődveDaniela. – Te azt állítod, Lersingen szerette Malvét, én pedig tudom, hogy abarátnőm szereti őt.

– Biztosan tévedsz, mert Rüdiger szó szerint ezt mondta: „elutasított, nemszeret.” Többet nem tudtam kihúzni belőle.

Page 69: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Márpedig nem kétséges, hogy Malve szereti, még ha leplezni igyekszik is.Én jól ismerem, és tudom, hogy a barátod váratlan elutazása borzasztóanlesújtotta és megviselte.

– Nem értem – ingatta a fejét a férfi.– Én sem, és mivel mindketten ilyen zárkózottak, talán soha nem is fogjuk

megérteni. Egy dolog azonban világosnak látszik: itt valami nem stimmel.– Hm! Nekem is úgy tűnik. A barátnőd mindenesetre furcsán megváltozott

Rüdiger elutazása után. De most adj tanácsot, hogy mit tegyek! Rüdiger elakart tűnni Malve életéből, ezért kellett titokban tartanom, hová ment. Haviszont Malve Ramaninára utazik, akkor mindenképpen találkoznak. Talán abarátom akarata ellenére fedjem fel tartózkodási helyét? A jelen esetben,melyet nem láthatott előre, talán ő is mentesítene a hallgatási kötelezettségalól.

Daniela fontolgatott egy darabig, azután eltökéltén kihúzta magát.– Nem, Hendrik, nem szólhatunk a barátnőmnek, különben nem utazik el.

Hirtelen az az érzésem, nem véletlenül rendezte úgy a sors, hogy MalveSzumátrára hajózik. Talán ezek ketten mégis egymásra találnak. Ha csakugyanszeretik egymást, akkor csak valami félreértés állhatott közéjük, ez pedig csakúgy tisztázódhat, ha találkoznak.

– Tényleg azt hiszed, hogy Malve szereti Rüdigert?– Drága Hendrikem, az ilyesmit mi, nők csalhatatlanul megérezzük.

Mondhatja a barátnőm százszor is, hogy nem szereti, akkor sem téveszt meg.– Édes szívem, akkor hát semmit se szóljak Rüdiger hollétéről?– Semmit, Hendrik, bízd a többit a Jóistenre! Semmiképp sem

szerencsétlenség, ha ezek ketten váratlanul viszontlátják egymást.Ellenkezőleg, talán mindkettőjükre nézve szerencse.

– Hát jó, legyen úgy, ahogy akarod. A mi odautazásunkig elválik, hogyMalvénak sikerül-e összejönnie Rüdigerrel, s ha nem, akkor majd mivisszahozzuk Európába. Egyelőre feltétlenül jót tesz neki, ha akörnyezetváltozás eltereli a figyelmét gyászos gondolatairól. Meg aztán nemveszítjük szem elől, s bárhogy alakul is, meggyőződésem, hogy Rüdigerbenodaát támaszra lel.

– Én is így látom, nagyszerű ember a barátod.– Ne ilyen lelkesen, Danielám, mert még féltékennyé teszel!-Attól nem félek, hiszen tudhatod, hogy a szívemben nincs hely más férfi

számára.– Nemsokára egészen az enyém leszel, szerelmem! – ölel- le magához a

leányt Hendrik.

XIII.

Page 70: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Hagenauban lezajlott az esküvő. Hagenauné azután is az udvarházbanmaradt, hogy még néhány napig gondoskodjék Boolmanékról. Malve nehézszívvel vett búcsút Danielától. Egyszerre megrohanta romba dőlt életénekminden fájdalma, és görcsös zokogásban tört ki.

– Nyugodj meg – vigasztalta a barátnője -, a Jóisten biztos tudja, miértrendelte így. Lásd, amikor a mamával elhagytuk ezt az épületet, hogy azözvegyi lakban meghúzódjunk, s még azt sem tudtuk, hogy azt a menedéketmegtarthatjuk-e, akkor egy időre én is nagyon búnak adtam a fejemet. Deazután azt mondtam magamnak: félre a kishitűséggel, a bátrakat szívesebbensegíti az ég, mint a csüggedőket. És íme, milyen csodálatosan megsegített!Figyeld csak meg, így lesz majd veled is. Ki tudja, milyen boldogság integetfeléd a messzeségből. Mi pedig nem veszítjük el egymást. Tavasszal aférjemmel hónapokra Madalára utazunk, és akkor találkozhatunk, ahányszor,csak akarunk. Hendrik szerint Saalfnernében, Ramanina tulajdonosábanbiztos pártfogóra lelsz. Azt mondja, emelkedett gondolkodású, nemes lélek,aki nem fogja eltűrni, hogy a házában bármi bántódás érjen.

– Nem is félek, Danielám, csak az idegeim mondták fel a szolgálatot. Azutóbbi időben kicsit sok minden ért, de majd kiheverem.

Straatenné fürkész pillantást vetett barátnőjére.– Szeretnék megtudni valamit, Malve, ne haragudj rám, hogy szóba hozom

a dolgot. Nem a tapintatlan kíváncsiság, hanem az együttérzés vezet.Elárulnád, hogy szeretted-e Rüdiger Lersingent?

Malve arca előbb lángvörösre, majd holtsápadtra vált, végül fátyoloshangon megszólalt:

– Ez az egyetlen kérdés, amelyre adós maradok a válasszal, mert abüszkeség elnémítja a számat.

Ebből Daniela pontosan tudta, hogy a barátnője nemcsak szerette, de mégmindig szereti Rüdigert. Repesett a szíve örömében.

– Bocsáss meg, egyszer talán elmondhatom, miért tettem fel ezt a kérdést,de lehet, hogy addigra magadtól is rájössz. Akkor majd megérted, hogy csak azirántad érzett aggodalom kényszerítette ki belőlem.

– Ebben nem is kételkedem, és te se neheztelj rám, de bizonyos dolgokrólaz ember nem beszélhet úgy, hogy ne restelkedne saját maga előtt. Nézd elnekem, hogy nem adtam választ. Most pedig búcsúznunk kell…

Elérzékenyülten köszöntek el egymástól, majd jött Hendrik a feleségéért.Az ifjú házasok boldogan csillogó szemmel néztek egymás szemébe. Azújdonsült férj is szívélyesen mondott búcsút Malvénak, azzal, hogy nemsokáraviszontlátjuk egymást. Miután kissé eltávolodtak, a felesége odasúgta neki:

– Most már egész biztosan tudom, hogy Malve szereti Lensingent.

Page 71: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Akkor remélhetőleg minden rendbe jön, igen tisztelt van der Straatenasszonyság. Most gyere, hátra ne nézz, mert ott Boolmannét látod, előttünkmeg a boldogságot!

Röviddel karácsony előtt Malve könnyek között vett búcsút Hagenaunétól,aki hasztalanul marasztalta, s elutazott Boolmanékkal.

Amszterdamban a Straaten házaspár várta őket a pályaudvaron, ésengedélyt kértek Malve munkaadóitól, hogy másnapig hadd vigyék magukkala lányt.

Boolmanék a rokonaikhoz tartottak, hogy ott magukhoz vegyék azunokáikat.

Az ifjú pár ragyogó ízléssel berendezett, régi keletű jómódról árulkodóotthonában töltötte Malve utolsó európai estéjét. Másnap reggel Danieláékkísérték a gőzös fedélzetére.

Boolmanék fentről, a hajókorlátnak támaszkodva integettek nekik.Mögöttük a két unoka hancúrozott a széles sétafedélzeten: egy fiúcska meg egykisleány.

Üdvözölték egymást, majd Emma Boolman odahívta a kicsinyeket.– Jan, Martha, gyertek ide! Ez itt Bertram kisasszony, a német

nevelőnőtök. Szólíthatjátok Malve kisasszonynak – tette hozzá hollandul.A két gyermek elfogódottan nézett fel Malvéra. Jan keménykötésű

legénykének látszott a maga kilenc esztendejével, a jól fejlett, hétéves, szőkeMartje is majd kicsattant az egészségtől, csak úgy sugárzott róluk a gyermekividámság és életöröm.

– Adjatok pacsit! – biztatta őket barátságosan Malve.– O, ik kan niet goed verstaan Duitsch – felelte Jan.– Hát én meg hollandul nem értek jól – nevetett a leány.- Sebaj, majd

segítünk egymásnak. Nektek németül kell jobban megtanulnotok, nekemviszont hollandul. Jó móka lesz, nem igaz?

A kisfiú is nagyon mulatságosnak találta a dolgot, Martje pedig általábanvéve jónak és mulatságosnak ítélt mindent, ami a bátyjának tetszett. Így hátMalvénak máris nyert ügye volt, s az első percekben sikerült megalapoznia akölcsönös megértést növendékeivel. Az apróságok türelmetlenül várták, hogyMalve kisasszony, azaz „Juffrouw Malve” elbúcsúzzék barátaitól. Mivel márelhangzott a felszólítás, hogy az utasok kísérői hagyják el a fedélzetet, ezhamar meg is történt. A két barátnő még egyszer összeölelkezett.

– Szerencsés utat, kedves Malve! Kívánom, hogy a boldogságba vezessen!– Köszönöm, és sok boldogságot kívánok!– A viszontlátásra Szumátrán, Bertram kisasszony! – köszönt el nyájasan

Hendrik, majd feleségével együtt sietve Boolmanéktól is búcsút vett,

Page 72: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

üdvözletét küldve Ramanina úrnőjének, valamint Alfréd Meersburgnak éshitvesének.

Ezután már igyekezniük kellett a távozással.Malve szeméből kibuggyantak a könnyek. Hirtelen páni félelem fogta el.

Ekkor odaszaladt hozzá a két kicsi.– Miért sírsz, Malve kisasszony? Hiszen apuhoz meg anyuhoz utazunk –

vigasztalta Martje.'– Persze, kicsim, te apuhoz és anyuhoz utazol, örülhetsz – ölelte magához a

gyermeket.– De te is örülj!– Jó, én is örülök, hiszen vár a nagyvilág – vette elő a zsebkendőjét, és még

egyszer utoljára integetett Danieláéknak. Röviddel ezután mozgásba lendült ahatalmas gőzös. A hajózenekar vidám dallamokat játszott, Malve könnyeifátyolán a I mind elmosódottabban látta barátait.

Jan és Martje nevetve elhúzták onnan, a muzsikához. Megembereltemagát, visszanyelte könnyeit, s vidám csevegésbe kezdett a gyermekekkel, amimókás keveréknyelven, félig hollandul, félig németül folyt.

Így indult el az új, ismeretlen élet felé, nem tudva, hogy Szumátrán RüdigerLersingennel találkozik majd. Ha sejtette volna, semmi áron nem követiBoolmanékat Ramaninára.

Az út szépen telt. Hamar megszerette a két jól nevelt csöppséget, ügyesenelterelgette őket. Apró kellemetlenségek óhatatlanul előfordultak, de olyankorazzal vigasztalódott, hogy ha sok minden együtt jár is a függő helyzettel, ígylegalább megkeresheti a kenyerét.

A tengerjáró január elején futott be Palembangba, Szumátra Velencéjébe.Boolmanék a gyermekekkel és a nevelőnővel elhagyták a hajót. A rakpartonAlfréd Meersburg meg a felesége, Johanna fogadta őket. A nyúlánk, izmos férfiéles metszésű, napbarnított arca rokonszenves természetet sejtetett. Szőkehajához szürkéskék szempár társult. Világos vászonöltönyt viselt, meg atrópusokon megszokott, tarkóvédős parafakalapot.

A felesége, Jo egyáltalán nem az anyjára ütött. Kellemesen telt alakjánlátszott, hogy kissé hízásra hajlamos. Inkább az apjára hasonlított, definomabb vonásokat mutatott. A fiatalok örömmel ölelték keblükregyermekeiket, azután igen barátságosan üdvözölték Malvét is. A kicsik rögtönáradozni kezdtek, hogy milyen csodálatos nevelőnőt kaptak. Aranyos, vidám,még a tanulás is élvezet vele.

Egy kis. gőzösön indultak el a kikötővárost behálózó vízi utakon, közben abennszülöttek könnyű építésű bárkaházai, az úgynevezett rakitok melletthaladtak el. A szellős, tarkabarkára pingált házacskákból kíváncsi asszony- ésgyermek arcok bukkantak elő.

Page 73: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Csónakok, folyami gőzösök és teherhajók hada nyüzsgőit a víziországutakon, időnként teljes összevisszaságban feltorlódva.

A piacnegyednél, a nagy bazár közelében kiszálltak. Soha nem látott,idegenszerű és színpompás kép bontakozott ki Malve ámuló szemei előtt.Kínáltak itt minden elképzelhető árut. Hegyekben állt a délszaki gyümölcs észöldség, mellette a szigetre jellemző, elragadó ízléssel, száz színből fonottkosarak tömege. Másutt végszámra tornyozódtak egymásra a különösmintázatú kelmék. Itt árulták a tarka szárongot, a bennszülöttek hagyományosruhadarabját. Az ottani nők a testük köré csavarják ezt a leplet, és a keblükfölött rögzítik, szabadon hagyva a karokat és a vállat. Időnként egy bő, rövidkabátfélét is felöltenek rá, ezt kabadzsának nevezik. A nagy hőségben, otthonmég a Szumátrán élő európai lányok, asszonyok is szívesen hordják ezt aviseletet.

Jo Meersburg Malve kedvében akart járni, amiért annyira belopta magát agyermekei szívébe, ezért vásárolt neki egy szárongot és hozzá való kabadzsát.

– Meglátja, Bertram kisasszony, mennyire kényelmes holmi, hamarhozzászokik majd – nyújtotta át mosolyogva.

A leány köszönettel vette el a pehelykönnyű, színes csomagot, mely mindennehézség nélkül belefért a kézitáskájába, és alaposan megfigyelte, hogyanviselik a helybeliek.

Találkoztak a standokon ékszerekkel, csecsebecsékkel, gyapjú- éskókuszszőnyegekkel, varázsgyűrűkkel meg amulettekkel, de nem hiányoztak apiacról a különféle háztartási eszközök, sem a játékszerek. Az éjszakát az„Emma Királyné” szállóban töltötték az utazók.

Másnap reggel ismét egy kis gőzösön folytatták útjukat a Moesi folyón, asziget belseje felé.

A partokat buja trópusi növényzet borította. Minél feljebb hajóztak, annálsűrűbbé vált a vegetáció. Egy idő múlva a távolban jellegzetes alakzatúhegyvonulat tűnt fel. Rideg, csupasz sziklafalak villantak elő sárgán a dús zöldés az ezerféle árnyalatú virág közül. A festői táj egyre újabb és újabb arcátmutatta. Végül a folyó mindkét oldalán felmagasodott az őserdő smaragdlombfüggönye.

Azután ismét nyílt terep következett: rizsföldek váltakoztak kávé- ésgyapotültetvényekkel. Facölöpökön emelkedtek az őslakosok pálmalevelekkelfedett, sajátságos kunyhói, a maguk érdekes formájú, nyereg alakban elől-hátul marásba ívelő tetőgerincével, a házak mellett sorakozó, kecses pavilonraemlékeztető, portánként takarosan egyforma rizstárolókkal, a rankiangokkal,melyeknek nagyságából a tulajdonos gazdagságára következtethetett aszemlélő.

Page 74: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Malve úgy fogadta ezeket az egzotikus csodákat, mint valamikinyilatkoztatást. Bármerre nézett, asszonyokat látott dolgozni, míg a férfiaktöbbnyire tétlenül guggoltak a közeliikben.

Délután a gőzös elérte a Madalához és Ramaninához legközelebb fekvőkikötőhelyet, amely mellett holland kereskedőtelep épült. Karcsú pálmáknyújtották üstöküket az ég felé.

A parton több szolga várakozott az utasokra, valamint néhány ökrös szekér,ezek közül a két elegánsabbat kényelmes kárpitozott ülésekkel szerelték fel –Boolmanék és Meersburgék szálltak az egyikre, Malve a gyermekekkel amásikra a harmadik pedig csomagszállításra szolgált. Megindultak felfelé akávé-, gyapot- és rizsföldek, pazar trópusi virágokkal tarkított pálmaligetekközött. Minél magasabbra jutottak, annál pompásabb kilátás nyílt előttük agyönyörű tájra. Hosszú szakaszokon az őserdő peremén vezetett az út. Malvelenyűgözve bámulta a csodálatos vidéket. A szélben hajladozó bambuszszáraklevelei megannyi zöld-ezüst dárdahegynek tetszettek. Mint valami természetalkotta, roppant oszlopcsarnok mennyezete, úgy borult a varinginfákbabérszerű lombja a számtalan hatalmas törzs fölébe, s az eleven baldachinalatt léggyökerek indultak a talajba, hogy általuk új erőt szívhassanakmagukba a növények. A sűrű lombfüggönyön helyenként alig hatolt át a nap,liánokkal körülfont, ezüstös fatörzsek derengtek elő a félhomályból.

Villámsújtotta vagy az idő által ledöntött, vén óriásfák hevertek a burjánzózöldben. Ravataluk díszeként kék, fehér, rózsaszín és bíbor orchideáksarjadtak belőlük. Malve szemét szinte elvakította a színorgia. Áhítatos érzésfogta el.

A gyermekek kacaja és száz meg száz kérdése máskor örömöt szerzett neki,de most zavarta, mert legszívesebben elandalodva feledkezett volna bele avirághímes tobzódásba. Idővel azonban a kicsinyek kimerültek, és a leányvállára dőlve elszunnyadtak.

Végül fennsíkra értek az ökrös szekerek, felbukkant Rama nina, MariaSaalfner birtoka.

Malve nem tudta, hogy eddig órákon át Madala földjén gördültek, melymost Rüdiger Lersingen felügyelete alatt áll.

Egészen elfáradt, mire bekanyarodtak a birtok központjában épült,terjedelmes lakóház elé. De gyorsan ismét felélénkült, ahogy a kocsirólleugorva, szemügyre vette az édenkertnek beillő környéket.

A ház külső megjelenésében tökéletesen hasonult a meleg égövi tájhoz, mígbelül részben európai ízlés szerint rendezték be.

Az egész épület egyetlen, magas és szilárd faalapzatra emelt szintből állott,homlokzatát színesre mázolták. Árny ékvetőkkel védett, széles tornác vettekörül. Erre minden szobából szélesre tárt franciaablak nyílt. A főbejárathoz

Page 75: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

vagy tíz-tizenkét lépcső vezetett, s odafenn, az előtető alatt tiszteletetparancsoló jelenség várt: Maria Saalfner.

A magas termetű asszony derekát kissé már meghajlította a kor, botrakellett támaszkodnia. Ősz hajjal övezett, napbarnította arcán még látszottak azegykori szépség nyomai. Szellemi frissességről tanúskodott elevenen villogó,nagy barna szeme.

A nemes vonások azonban azt is elárulták, hogy Maria Saalfnert nemkímélte meg az élet a bánattól és szenvedéstől, nehéz küzdelmeket tudhatmaga mögött. Sajátságos bő köntöst viselt, melyet a csípőjén lazán megkötöttöv fogott össze, két hatalmas zsebében újságot, könyvet, szemüveget szokotttartani, meg a kulcscsomóját.

Boolman a kilói számához képest meglepő fürgeséggel igyekezett amatrónához, és harsány szóárádattal üdvözölte, hangoztatta, mennyireboldog, hogy épen és egészségesen láthatja viszont. Az idős hölgy nyugodtméltósággal viszonozta unokaöccse köszöntését.

– Örülök, hogy szerencsésen megérkeztetek, Jacob.Most Emma Boolman lépett oda hozzá, és átkarolta.– Drága néni, annyira boldog vagyok, hogy újra veled lehetek. Hála

istennek, ugyanolyan jó erőben látlak viszont, mint ahogy itt hagytalak. Egészidő alatt rettentően aggódtam miattad. Soha többé nem válók el tőled –fogadkozott feltűnő kedvességgel.

Maria Saalfner húzódozás nélkül tűrte az ölelgetést. Valami különös,védtelen beletörődés érződött lényén.

– És hogy vannak a gyermekek?Alfréd odaszólította Jant és. Martjét. Az idős hölgy mosolyogva biccentett

Meersburgnak, s először a kisfiú, majd a húga buksijára fektette a kezét,mintha megáldaná őket. Derűsen figyelte, hogy a leányka az övét babrálja, mígJan türelmetlenül izeg-mozog a tenyere alatt.

– Na, nézzetek csak rám, ti ketten! Tudjátok-e, ki vagyokJan nevetett, Martje előbb a bátyjára nézett, aztán követe a példáját.– Te vagy Maria dédnagynéni – felelt a fiúcska.– A mi szeretett Maria dédnagynénink – sietett kiigazítani Boolmanné.– Már hogy szerethetnének a kicsik, Emma, hiszen még nem is ismernek,

honnan tudhatnák, hogy értjük majd meg egymást? Ne akadályozd a gyermekiőszinteséget! – intette le higgadtan az idős hölgy, majd az apróságokhozfordulva így folytatta: – Előbb megpróbálunk összebarátkozni, csak aztánmondjátok meg, hogy szerettek-e!

Jan bólintott, mire Martje is bólintott.– Ha tudsz játszani, akkor biztos barátok leszünk – vélte a kisfiú.

Page 76: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Hát játszani már nemigen tudok, ahhoz túl sok év nyomja a vállamat.Pedig én is kedveltem a vidámságot, amikor fiatal voltam.

– Olyan fiatal, mint Malve kisasszony?Maria néni összerezzent Martje kérdésére, elsápadt, tekintete a semmibe

meredt.– Kiről beszél ez a gyermek?– A német nevelőnőre, Malve Bertramra gondol – magyarázta Meersburg.Az idős hölgy nagy nehezen összeszedte magát.– Malve? – rebegte maga elé különös, gyászos hangon, azután

felegyenesedett és körülnézett.– Hol az a nevelőnő?– Itt. Legyen szíves, jöjjön ide, Bertram kisasszony! – fordult Jo Meersburg

Malvéhoz, aki a lépcső aljában várakozott.Most fellépett a tornácra, és illedelmesen meghajolt Ramanina úrnője

előtt, aki baljával botja végét markolva, döbbenjen bámulta az idegent.– A holtak feltámadnak – mormolta alig hallhatóan, le nem véve a szemét

Malve arcáról, majd a kezét nyújtotta, és németül köszöntötte: – Isten hozta aházamban, Bertram kisasszony! Megkérdezhetem, hová Való?

– A Rajna mentén születtem, nagyságos asszony, de az utóbbi évekbenFelső-Bajorországban éltem.

– Rajna-vidéki? Akkor a szó szoros értelmében a földim. Magam is a Rajnamellől származom…

Láthatóan többet is akart mondani, de egy pillantás Emma Boolmankémlelő tekintetére beléfojtotta a szót.

– Mi a keresztneve? – kérdezte kis szünet után, mintha nem jól értettevolna.

– Malvénak hívnak.– Malve… Milyen különös név, nem túl gyakori Németországban.– Most jut eszembe: nem így hívták szegény leányodat is? – érdeklődött

Jacob Boolman. A felesége meghökkent.– Tényleg, ki is ment a fejemből, faj, Maria néni, csak nem ébreszt benned

szomorú emlékeket ez a név? Akkor inkább átkereszteljük Bertramkisasszonyt – sietett megnyugtatni Emma.

– Nem, nem, miért rabolnánk el tőle a nevét? Engem nem zavar, ha ígyszólítjuk. Csak feltűnt nekem, mert ritkán hallani. De most már neácsorogjunk idekinn! Biztosan szeretnétek rendbe hozni magatokat a többórás kocsizás után, azután asztalhoz ülünk.

Ezzel Saalfnerné belépett a házba, a többiek követték.Tágas, levegős előcsarnokba jutottak, melynek tetejét tizenhat dúsan

faragott és festett faoszlop tartotta. Padozatát a jobbra-balra nyíló, hosszú

Page 77: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

oldalfolyosókkal együtt vastag kókuszszőnyeg borította. A mennyezetrőlközépen és attól egyenletes távolságra körben nagy függőlámpák csüngtek. Afolyosókról fedetlen ajtónyílások vezettek a számos lakóhelyiségbe, csakegyeseket takart tarka, hímzett szőnyeg. Az ajtófélfákat szintén művészienfestett vésetek díszítették. Az előcsarnokban a falak mentén lócák álltak, másbútor nem volt. A nappali szobákat európai módra rendezték be, de nagyrésztkönnyű bútorokkal. A hatalmas, masszív beépített szekrényeket ajtó helyetttöbbnyire értékes szőnyegek zárták el a lakótértől.

A kivétel nélkül fehérre festett hálószobák rézvázas, széles díszágyaikkalmindazt a kényelmet nyújtották, ami a trópusokon elképzelhető.

Malve csinos, tágas szobát kapott. Egy maláj szolgálót bocsátottak arendelkezésére, aki készségesen segítette mindenben. Ő vezette be az egyikfürdőkamrába is. Ezek egész Szumátrán igen egyszerűen kialakított, lefolyóvalellátott, cementpadlós helyiségek. Oldalt nagy víztartály áll, melyből kisvödörrel lehet meríteni. A fürdőző ezzel locsolja a testére a vizet. Ezzel azegyszerű megoldással napjában annyiszor vehet frissítő fürdőt, ahányszor csakakar. Szokás szerint minden étkezés előtt és lefekvéskor veszik igénybe.

Malvét egészen felüdítette a fürdés. Egyszerű fehér ruhát I vett fel,megigazította szép haját, majd a széles folyosón és; ! az előcsarnokon át azebédlőbe indult, ahol a gyermekekkel :! együtt az egész családösszegyülekezett. |

Az asztalfőn Maria Saalfner ült, tőle jobbra-balra Jacob és Emma Boolman,az utóbbi mellett Alfréd Meersburg, Jacob oldalán pedig a leánya, Jo. Martjeaz édesanyja, Jan az apja mellett foglalt helyet. Malvénak az asztal másik végemaradt. Saalfnerné különös módon az egész étkezés alatt rajta nyugtatta atekintetét. Csak most, kalap nélkül láthatta a leány hajának telt arany színét,és még inkább megrendítette, hogy i ugyanazt az árnyalatot ismerte fel benne,amilyen megboldogult gyermekének hajáé volt.

Malve jól érezte, hogy az idős hölgy szinte le sem veszi róla a szemét, deegyúttal azt is érzékelte, hogy ez az érdeklődés erős rokonszenvből táplálkozik,ami annál is inkább megnyugtatta, mivel tiszta szívből viszonozni tudta.Egyébként bizony nagyon magányosnak érezte magát ennyi idegen között.

Jan és Martje közben újra magára talált, kedvet kapott a csintalankodásra,így Malve megmutathatta nevelői tehetségét. Nem szigorú szavakkal,korholással intette rendre a kis vadócokat, hanem vidám történeteket mesélt,melyekből levonhatták a tanulságot, hogy mi illik és mi nem.

A vacsora hátralévő részében ki is tűntek jó magaviseletük- kel. Az. Étkezésvégeztével Malve visszavonult velük. Hármasban megtekintették atanulószobát, ahol ezentúl az órákat tartották, amikor nem a szabadban folytaz oktatás.

Page 78: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Amint a többiek magúkra maradtak, Emma Boolman Saalf nernéhozfordult:

– Remélem, nem kellemetlen neked Malve kisasszony jelenléte?Maria néni látszólag közömbösen vont vállat:- A fő az, hogy jól nevelje a gyermekeket.

XIV.

Eltelt néhány nap Malve Ramaninára érkezése óta. Gyorsan megszokta akörülményeket, jól kiismerte magát a házban és a környéken.

A tágas, szép lakóházat hatalmas, mesebeli szépségű kert övezte. Pompásvirágok illatoztak, rengeteg kitűnő gyümölcs és mindenféle zöldség termettbenne. Kicsit távolabb feküdtek a gazdasági épületek, istállók és a szolgáklakásai.

Malve majdnem az egész napot a gyermekek társaságában töltötte, akikszorgalmasan tanultak. A rekkenő hőségben, napközben a kis Martjáhozhasonlóan szellős szárongot és könnyű kabadzsát viselt, lábára fonott szandálthúzott, harisnya nélkül. Az étkezéseknél ezt az öltözéket, amelyben a forrónapokon Jo Meersburg és Emma Boolman is járt, nem tartották ildomosnak.Az utóbbi egyébként leírhatatlanul komikusan festett tarka szárongjában és azégszínkék kabadzsában, ő azonban nem zavartatta magát. Egyedül Saalfnernénem öltötte fel soha a szigetlakók nemzeti viseletét, még a lakosztályában ismindig csak sajátos fehér köntöseit hordta.

Boolmanné magától értetődőnek tartotta, hogy mindenféle olyanházimunkával is foglalkoztassa Malvét, ami nevelőnőként egyáltalán nemtartozott a feladatkörébe. A leány sohasem vonakodott, elvégzett mindent,amivel megbízták. Egy ízben Maria Saalfner észrevette, hogy gyümölccselmegrakott, jókora és nehéz kosarat cipel a kertből a házba.

– Nem veheted igénybe Bertram kisasszonyt olyan célra, amire nemvonatkozik a szerződése – szólt erre a mellette álló Emmához.

– De Maria néni, hiszen rengeteg a szabad ideje, és ő maga kért munkát.– Ha van szabad ideje, az jó, azt másra is tudom használni. Egyre gyengébb

a szemem, és nem szívesen mondok le az olvasmányaimról. Bertramkisasszony majd felolvas nekem német könyvekből, amikor a kicsiknek nincsrá szüksége.

– Ahogy óhajtod, drága néni, elvégre te vagy a kenyéradója. Remélem, elégkellemes a társasága, hogy megtűrd a közeledben?

A kérdésben sanda szándék rejlett, de Saalfnerné jól tudta, mit akarkikémlelni, ezért egykedvűen felelt:

Page 79: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Se nem kellemes, se nem kellemetlen, de a hangja lágy és tiszta. Afelolvasás pedig a képzettségének megfelelő tevékenység.

Ezzel Boolmanné is megelégedett. Éppen így tetszett neki, hogy Malve senem kellemes, se nem kellemetlen Maria néninek.

Persze az első volt számára fontosabb. Évek óta fáradozott azon, nehogyRamanina úrnője valakit megkedveljen a környezetéből. Állandóan az járt afejébén, hogy Saalfnernének eszébe ne jusson egyéb örököst keresni abirtokához, mint az unokaöccsét. Nyugtalanította a gondolat, hogy törvényszerint szabadon hagyhatja a javait akárki másra is.

Éles eszével már néhány évvel azelőtt elérte, hogy az idős hölgyvégrendelkezzék. Ravaszul egyfajta lelki nyomást gyakorolt rá, egyre azthajtogatta, hogy Saalfner úr, az elhalt férje forogna a sírjában, ha hátrahagyottjószága nem maradna a családban. Márpedig Saalfnernek Jacob Boolman azegyetlen élő rokona.

Mivel Maria néni rokonai már mind elhunytak, igazságszerető, asszonylévén, ő is úgy látta, hogy a férje unokaöccsének kell örökölnie a vagyont,kivált, hogy a megboldogult mindig Boolmannak szánta a birtokot, amelyetszerény alapokról indulva, maga fejlesztett kitartó munkával virágzógazdasággá. Hogy Emma Boolman állandó nyaggatásának véget vessen, egyszép napon leírta végakaratát, melyben Jacob Boolmant jelölte meg általánosörököséül. Az iratot betekintésre átadta a házaspárnak – „hogy végre nyugtothagyj nekem, Emma”, jegyezte meg fáradtan-, majd borítékba tette,lepecsételte, és kettejük szeme láttára az íróasztalába zárta, mondván, hogy ottmarad addig, amíg ő le nem hunyja a szemét.

A biztonság kedvéért Boolmanné titokban kulcsot másoltatott azíróasztalfiókhoz, s időről időre ellenőrizte, hogy a végrendelet változatlanul ottpihen-e. Minden alkalommal megnyugodva látta, hogy a nagyalakú,lepecsételt boríték még mindig ott a helyén.

Maria Saalfner átlátott Emma szándékain. Jól tudta, milyen sóvárogvavárja a halálát. Mindenesetre szívesebben tette volna örökösévé azunokaöccsét, ha nem unszolják erre már-már erőszakosan.

Maria néni tehát megkérte Malvét, hogy időnként olvasson fel neki egyórácskát. Boolmanné jelenlétében tette ezt, nem túl barátságos, már-már rideghangon. A leány mindeddig nem sok kedvességet kapott tőle, mégis biztosanérezte, hogy rokonszenvez vele. Egyszer-egyszer, amikor senki sem figyelteőket, tapasztalhatta, hogy az idős hölgy tekintete szinte anyai szeretettel pihenmeg rajta.

A Malve érkezése utáni első vasárnap a közeli Battakam-bongbanaratóünnepet rendeztek, amelyre a földeken dolgozó bennszülöttek meghívtáka ramaninai uraságot. A szomszédos ültetvények tulajdonosait is odavárták.

Page 80: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Boolmanék elhatározták, hogy a leányukkal, vejükkel és unokáikkal résztvesznek az ünnepségen. Mivel Saalfnerné egészségi állapota miatt nemtarthatott velük, társaság gyanánt Malvét is otthon akarták hagyni. Maria néniszínleg ellenkezett.

– Vigyétek csak nyugodtan magatokkal Bertram kisasszonyt, nem kellnekem társaság.

Emma Boolman azonban keresztülvitte az akaratát.– Malve kisasszony majd felolvas neked, úgy gyorsabban telik az idő, és

nekünk is megnyugtatóbb, ha tudjuk, hogy nem vagy egyedül.– Na jó, akkor hagyjátok itt! – egyezett bele látszólag kényszeredetten az

idős hölgy.A többiek két ökrös szekéren elhajtattak, Saalfnerné és Malve pedig kiült a

tornácra a ház árnyékos oldalán, egymással szemben. Közöttük egy kisasztalona felolvasandó könyv. A leány könnyű, fehér ruhát viselt, amely még a jobbidőkből származott, finom, muszlinszerű anyagból készült, és szépcsipkebetétekkel díszítették. Elragadó látványt nyújtott benne büszketartásával, arányfényű hajával.

Miután egy ideig felolvasott lágy hangján, Saalfnerné hirtelen a könyvretette a kezét.

– Most hagyja abba egy kicsit, kedves gyermekem, szeretnék beszélgetnimagával – mondta furcsán megindultan.

Malve csodálkozva pillantott fel.– Ahogy parancsolja, nagyságos asszony.– Hagyja ezt, nevezzen egyszerűen Saalfner asszonynak, ahogy mindenütt

hívnak! Először maradtunk egyedül, amióta ideérkezett. Máskor nem hagynakmagamra idegenekkel, valaki a családból mindig a közelemben tartózkodik.Egész biztos most is így történt volna, ha nem keltem azt a látszatot, hogymaga közömbös, sőt, ellenszenves nekem.

– Néhányszor éreztem, hogy jóságosan néz rám, bár közben rideg hangothasznált velem. Ezt nem értettem, s most még kevésbé értem.

Az idős hölgy mélyet sóhajtott, majd ruhája kivágásából nagy,gyémántokkal ékesített aranymedaliont vont elő, amely vastag aranylánconfüggött a nyakában. Kinyitotta, és művészi miniatűr portrét tartott Malve elé,egy fiatal hölgy mellképét. Fehér ruhájából vékony csík látszott, karcsú nyakánformás fej ült. Malve megilletődve bámult a finom vonású arcra, melyetenyhén hullámos haj keretezett, ugyanolyan telt aranyszínű, mint az övé. Afestett leányarc is szakasztott mása volt az övének, úgy hasonlított rá, mint azikertestvére.

– Ki ez? – kérdezte lélegzet-visszafojtott érdeklődéssel, és meglepettennézett az idős hölgyre, aki ismét sóhajtott, és szemét elfutotta a pára.

Page 81: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– A leányom, egyetlen, szeretett gyermekem képe. Fél évvel a halála előttfestette róla egy holland művész, amikor Amszterdamban jártunk. Hosszú,hosszú évek teltek el azóta, de máig sem tudtam kiheverni az elvesztését, agyász és a fájdalom még mindig kísér. Képzelheti, hogyan hatott rám a magalátványa, amikor először került elém, és a gyermekem szemével tekintett rám!Egy pillanatra azt hittem, ő támadt fel a halottaiból. De mivel Boolmanné ottállt mellettem, leküzdöttem megindultságomat. Ő még sohasem látta ezt aképet, mindig magamnál hordom, sőt, a leányomat sem ismerte, így nemsejtheti, mi ment végbe bennem, amikor találkoztam magával. Nem istudhatja meg, mennyire kedvessé vált maga nekem, különben valahogykimódolná, hogy eltávolítsa RamanináróL Engem az állapotom a házhozszegez, így vissza sem tudnám hozni többé. Nem engedik, hogy bárkihez iskötődjek a Boolman családon kívül.

Malve részvéttel nézett az idős hölgy szenvedő arcára.– De miért nem, kedves, tisztelt Saalfner asszony?– Hogy miért? Nos, gyermekem, ennek a megértéséhez bepillantást kell

engednem magának egy törpe lélek észjárásába. Boolmanné türelmetlenülvárja a halálomat, hogy ő rendelkezhessék Ramaninával. Ezért senkit semenged a közelembe, akit megkedvelhetnék, nehogy kísértésbe essek, és másrahagyjam a vagyonomat. Az egész családját kényszeríti, hogy segédkezzenekneki. A többiek teljesen ártalmatlanok, csak a befolyása alá vonta őket. Nekiazonban minden gondolata, minden cselekedete arra irányul, hogy egygombostű se kerüljön máshoz abból, ami most az, enyém. Évek óta számolja aperceket, hogy meddig húzom még.

A leány arcából lefutott a vér.– Az isten szerelmére, ez rettenetes!– Az ember mindenhez hozzászokik, kedves gyermekem– felelte fanyar mosollyal az idős hölgy.– De miért tűri ezt?– Mihez kezdhetnék védtelen öregasszony létemre? Évek óta nem

beszéltem felügyelet nélkül a személyzeten kívül egy lélekkel sem. Ramaninaúrnője bizonyos értelemben fogoly a saját házában. Boolmanné ügyesenelrendezett mindent. Azt a látszatot kelti, mintha minden csak az irántam valóaggodalomból történne. Pedig szükségtelenül fáradozik, hiszen egyetlenrokonom sincs Jacob Boolmanon, a megboldogult férjem unokaöccsén kívül.Az uram azt kívánta, hogy ő örökölje Ramaninát. Kedvelte őt, mielőtt még afelesége zsarnoksága szánalmas bábbá silányította, aki tiltott eszközökkel jutnémi kis életörömhöz. Tiszta szívű, becsületes, derék fiatalember volt, ha nemkülönösebben tehetséges is, de áldozatul esett az asszonynak. Tehát, mintmondtam, mindenképpen neki kell örökölnie Ramaninát, de higgye el,

Page 82: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

egyszerűen nem tudom lehunyni a szemem attól a gondolattól, hogy a halálomután a neje uralkodik itt mindenen. Szembeszegültem a halállal, és szerintemcsak az tart életben, hogy minden porcikám tiltakozik ennek a nőnek amohósága és hatalmi vágya ellen, amellyel egész családját tönkreteszi.

Malvé összekulcsolta a kezét, elképedve bámult Saalfnernéra.– Uramisten, mennyire szenvedhet!– Mint mondottam, az ember mindenhez hozzászokik. Mivel azonban

megérhettem, hogy maga Ramaninára jött, megláthattam, és beszélhettem ismagával, így már nem értelmetlenül hadakoztam ilyen sokáig az elmúlással.Mintha a leányom tért volna vissza hozzám; úgy érzek maga iránt, mint egyanya. Nem sajnálja tőlem ezt az érzést?

– Kedves, drága Saalfner asszony, nem tehetek valami mást is önért? –csókolt kezet meghatottan Malve.

– De, segíthet elviselni ezt az életet, segítenie kell, hogy olykor egy-egyilyen órácskához jussunk, mint ez a mostani. Ehhez magának is komédiázniakell egy keveset. Nem szívesen bírom rá ilyesmire, de senki sem sejtheti, mitjelent nekem, milyen kapcsolatban állunk. Tavaly két fiatalember járt itt, vander Straaten úr, a madalai szomszédunk meg a barátja. Teljesenmeghódították az én öreg szívemet. Azt hiszi, akár egy percre is egyedülhagytak velük? Nem, és ez mindig így megy. Ezért kényszerültem erre aravaszkodásra. Rideg közömbösséggel palástolom a maga irántirokonszenvemet. Ugye nem árul el?

– Ne is kérdezzen ilyet! Ez magától értetődik.– Ha tudná, milyen örömmel tölt el ez az óra, mennyire vágytam rá. Végre

egyszer beszélhetek arról, ami a szívemet nyomja, olyasvalakivel, aki mindenvonásában a leányomra emlékeztet, akit élete virágjában, alig húszévesenragadott el a halál.

– Hogyan veszíthette el ilyen fiatalon? – érdeklődött részvéttel Malve.Reszketeg sóhaj szállt fel Maria Saalfner ajkáról.– Sok-sok éve már, hogy a férjemmel és a leányommal Hollandiába

utaztunk üdülni. Akkor készíttettem ezt a képecskét. Visszaútban Szumátráraa leányom eljegyezte magát egy holland tengerésztiszttel, aki a hajón szolgált.Megállapodtunk vele, hogy miután a gőzös visszatér Amszterdamba, őleszerel, és utánunk jön Ramaninára. A férjem örült, hogy fiatal, erős támaszralel benne, mert a birtok egyre gyarapodott. Az esküvőt tehát egy időre el kelletthalasztani. Azután Padangban kényszerpihenőt tartott a hajó, mert a gépmeghibásodott. Malve vőlegénye értesített bennünket, és kérte, hogy addigMalvéval utazzunk oda. Padang nincs messze innét, és kedves barátaink laktakott, akiket szívesen viszontláttunk volna. Emellett természetesen a leányomégett a vágytól, hogy még egyszer találkozzék a jegyesével, mielőtt az

Page 83: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

visszahajózik Amszterdamba. Így hát lekocsiztunk a kereskedőtelep mellettiállomásig, ahol maguk, gyermekem, a folyami gőzösről leszálltak, és hegyivasúttal mentünk tovább Padangba. Malve vőlegénye alig várta, hogyodaérjünk, és a fiatalok boldogsága a szemünk láttára nyílt ki, mint valamifinom, csodálatos virág. Imádták egymást – sóhajtott ismét az idős hölgy,majd folytatta: – Egy napon a jegyespár egy kis vitorláson kirándulást tett atengeren. Szép idő ígérkezett, sehol egy felhő. A férjem meg én barátainkkalüldögéltünk egy szálló teraszán, és repeső szívvel figyeltük, amintgyermekeink nevetve búcsút intenek. Akkor láttam utoljára életben hőnszeretett leányomat. A kis hajó már messze kint járt a tengeren, a vitorláját isalig láttuk, amikor hirtelen minden előjel nélkül heves vihar kerekedett. Ajacht felborult, s ott, előttünk fúlt vízbe a gyermekünk a férfival együtt, akitszeretett.

Kis szünetet tartott, megtörölgette a szemét.– Közös sírba temettük őket Padangban, s velük minden boldogságunkat.

Tíz esztendővel később elveszítettem az uramat is, Padangban helyeztettemörök nyugalomra, a leánya mellett. Amíg utazni bírtam, minden évbenelzarándokoltam néhányszor szeretteim nyughelyéhez, de már évek óta nincsmódom erre sem. Egyszer aztán, röviddel férjem halála után felbukkantakBoolmanék, és végleg megtelepedtek Ramaninán. Rájuk hagytam, mert semminem érdekelt, ami nem a fájdalmammal függött össze. Akkor persze még nemismertem Emma Boolmant úgy, ahogy ma, különben bizonyára erélyesenkitessékeltem volna őket. De hát az ember mindenhez hozzászokik. Nos,kedvesem, most már tudja, hogyan veszítettem el a leányomat. Majdnemhuszonöt éve történt, de annak a borzalmas napnak az emléke ma is elevenenél bennem.

– Micsoda csapás!– Igen, keserves dolog magányosán megöregedni, miközben a pénzsóvár

örökösök várják az ember halálát. Pedig nem szenvednek hiányt semmiben, aházamban gondtalanul élnek, mégis sajnálják tőlem a levegőt is. De nelegyünk igazságtalanok, alapjában véve csak az egyikük ilyen: Emma

Boolman. Jacob az ő befolyása alatt áll, a leányuk, Jo pedig túl nehézfelfogású, semhogy egy rossz gondolatot kiötölni képes lenne, az anyjaparancsára mindent megtesz és elfogad, Ami Alfréd Meersburgot illeti, őtisztességes ember, hálás nekem, és titokban esküdt ellensége számító ésházsártos anyósának. Csak a békesség kedvéért hagy rá mindent. Talán bennevan elég erő, hogy a gyermekei lelkét ne engedje megmérgezni. Kérem,támogassa ebben, amennyire lehet, segítsen, hogy a kicsinyek becsületesfelnőtté cseperedjenek! Maga olyan kedvesen és okosan tud bánni velük.

Page 84: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Szeretem a gyerekeket, és megteszem, ami erőmtől telik, hogy a jórahajlítsam őket.

– Adja az ég, hogy sikerüljön! A napjaim szürke egyformaságban peregnek,amióta az állapotom a házhoz köt. A maga megpillantása felrázotttompultságomból. A leányomhoz való hasonlatossága úgy hatott rám, mintvalami csoda, s amióta csak itt van, nap-nap után azon töröm a fejem, mikéntlehetséges ilyen egyformaság. Különös, hogy ráadásul ugyanazt a nevet isviseli, amely pedig elég ritka. Azt mondja, Rajna-vidéki, ahogy én, aki négyszőke testvérem között egyedül születtem feketének. Valamikor sokatbánkódtam is emiatt. Én is aranyló fürtöket akartam, mint ősanyáink, akik aszabadságharcokban áldozatul adták aranyhajukat.

Malve meghökkenve kapta fel a fejét.– Ez igazán különös. Az édesanyám az egyik elődünk tiszteletére nevezett

el, aki a hazának áldozta aranyszínű haját.Most Maria Saalfneren volt a sor, hogy elcsodálkozzék.– Nem tudja, hogy hívták ezt az elődüket?– De igen, Malve Döringnek. í• Az idős hölgy egy lendülettel talpra szökkent.– Malve Döringnek? Hiszen a leányom is őutána kapta a nevét. Egy

Redwitz nevű kereskedőhöz ment férjhez, és két leányt hagyott hátra, Malve ésDorette Redwitzet.

Malve szeme felcsillant. Hevesen bólogatott:– És Dorette Redwitz leánya lett az én dédnagyanyám, Malve Schwind.– Most már világos. Ugyanis Malve Redwitz leánya meg az én nagyanyám.

De ő mindig azt állította, hogy egyetlen rokona sincs már.– Ez abból ered – magyarázta felajzottan Malve -, hogy a nagyapám, Malve

Redwitz egyetlen fia egész fiatalon kivándorolt Amerikába, és a nagynénjenyilván eltűntnek vélte. Édesanyám már az Újvilágban született, csakfelnőttként tért vissza az apjával együtt Németországba, és a Rajna-vidékenfeleségül ment az apámhoz.

Maria Saalfner egyre izgatottabb lett.– Az én rokonaim sorra kihaltak körülöttem. Három testvérem fiatalon

hunyt el, mielőtt a férjemmel Hollandiába mentem. A negyedik nővérem, akipártában maradt, röviddel a leányom előtt költözött el az élők sorából. Ígyaztán mindig azt hittem, hogy nem maradt több rokonom.

– Édesanyám is ezt hitte. Az apja ugyan ismét a Rajna-vidéken telepedettle, de nem sokkal később meghalt. Az édesapámnak viszont volt egyunokanővére, s a mama halála után, aki egy évvel élte csak túl a papát, ennek anagynénémnek a férjét nevezték ki gyámomul. Az utóbbi három évben az őházukban éltem.

Page 85: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Gyermekem, az ég csodálatos rendelése, hogy te idekerültél –szorongatta Malve kezét mélyen megrendülve az idős hölgy. – Tegeznem kelltéged, hisz’ vér vagy a véremből, mindketten Malve Döringtől származunk.Malve, kedves kicsi Malve, gyere, hadd ölellek meg! – vonta magához meg-hatottan a leányt, aki úgy érezte, mintha szerető édesanyja karjaibannyugodna.

Ezután mindent el kellett mesélnie magáról, így tudta meg Maria Saalfnerazt is, hogy Straaten fiatal feleségének a barátnője.

Csak Rüdiger Lersingenről nem szólt neki egy szót sem, még a nevét sememlítette, és úgy adódott, hogy Maria néni sem beszélt a férfiról.

XV.

Megjöttünk, Maria néni! Kellemesen töltötted az időt? – üdvözöltevisszatérésük után az. idős hölgyet Emma Boolman.

– Ó, igen, de ti nyilván sokkal jobban szórakoztatok – vetett Saalfnernéjelentőségteljes pillantást Malvéra, és Boolmanné bőbeszédűen mentegetőzött,amiért nem ő maradt odahaza. Aztán a konyhába küldte Malvét, agyermekekhez, akik az ünnepségtől felvillanyozva számoltak benevelőnőjüknek a nap eseményeiről.

Mialatt hármasban a kertben játszadoztak, a felnőttek kiültek Marianénihez a tornácra, és ők is élménybeszámolót tartottak. Végül EmmaBoolman feldúltan kijelentette:

– Meglepetés is ért, de nem valami örömteli. A többi szomszéd közöttmegjelent az ünnepségen Madala új jószágigazgatója. Legnagyobbmegdöbbenésemre láttam, hogy Rüdiger Lersingen az. Senki nem készített felerre. Fogalmam sincs, mi okból titkolta el Straaten úr, hogy kicsoda az újigazgatója. Ráadásul Jo és Alfréd is elmulasztották közölni velem ezt atényállást – nézett szemrehányóan a leányára és a vejére.

– Nem tudtuk, hogy érdekel a dolog – vetette közbe Meersburg.– Ugyan, te sokszor az égvilágon semmiről sem tudsz! Szörnyen

kellemetlen, hogy ez az ellenszenves alak mostantól hosszú távon aközelünkben él. Óhatatlanul érintkeznünk kell vele.

– Nem is kell, hogy elkerüljük: – Én mindig örülök, ha idejön. Miértannyira ellenszenves neked? – kérdezte egyenesen Mária néni.

Emma csontos arca elvörösödött.– Mert olyan arcátlan, folyton fölényeskedik, és úgy néz az emberre, hogy

az kimondottan feszélyező.

Page 86: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Úgy látszik, egyedül állsz ezzel a véleményeddel – jegyezte megnyugodtan az ősz hajú matróna, mire Alfréd Meersburg sem állhatta meg,hogy hozzátegye:

– Mindenesetre Lersingen úr közszeretetnek örvend, szerintem pedigderék, megbízható, emelkedett gondolkodású ember.

Az anyósa elképedve meredt rá:– Eh, ti férfiak! Fabatkát sem ér az emberismeretetek.Jo is arra készült, hogy szót emel Lersingen érdekében, de az anyja

pillantása elnémította. Saálfnerné észrevette ezt.– Nem mondta Lersingen, hogy miért nem járt egész héten Ramaninán?– Ma szándékozott benézni, de az aratóünnepségen természetesen ő sem

mondhatta le a részvételt, különben megsértette volna az embereit. Anapokban azonban átjön – felelte Jacob Boolman.

A hitvese szükségesnek tartotta, hogy témát váltson, és Malvéról kezdettbeszélni.

– Úgy tűnik, remekül beválik mint nevelőnő. Jan és Martje valósággalcsüngenek rajta, ma vagy százszor sajnálkoztak, hogy nem jött velünk.

– Nem vagy rá féltékeny a gyermekeid miatt, Jo?– Nem, Maria néni – nevetett Meersburgné -, se időm, se kedvem

féltékenykedni. Nagyon elégedett vagyok, hogy a gyerekek ilyen jól szótértenek velé. Játszva tanulnak. Nekem temérdek a dolgom a gazdaságban,Alfréd sokszor egész nap a földeket járja, így aztán nagyon megnyugtató, hogya gyerekeimet megbízható felügyelet alatt hagyhatom.

– Tudtam, hogy jól választottam, az emberismeretem még sohasemhagyott cserben – jelentette ki önelégülten Emma Boolman.

Malve a következő napokban többször is eldiskurálhatott Saalfnernévalegy-egy órácskát anélkül, hogy Boolmanné gyanút fogott volna. A felolvasásalkalmas ürügyet kínált.

Hamar közel kerültek egymáshoz. Maria Saalfner úgy érzett Malve iránt,mintha újabb leánnyal adományozta volna meg az ég, az ifjú nevelőnő pedigőszinte gyermeki vonzalommal viszonozta ezt.

A vérségi kapcsolat és a kölcsönös megértés szálai mindinkább összefűztékőket.

Emma Boolman, akinek figyelmét nemigen kerülte el semmi sem akörnyezetében, különös módon vakon ment el e titokteljes kötődés mellett.Talán azért, mert Malvét inkább a személyzet tagjai közé számította, akik nemveszélyeztethették terveit.'

A rokoni egymásra találás nevezetes vasárnapját követő szerdán Jan ésMartje épp szokásos csendes pihenőjét töltötte a „rijstafel”, azaz számtalankeleti fűszerrel ízesített, tucatnyi különböző finomsággal gazdagított rizses

Page 87: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

lakoma után, a család többi tagja is hosszabb sziesztára vonult vissza, ígyMalve néhány órára minden kötelezettségtől mentesült. Ebben az időbenlegtöbbször felöltötte szellős szárongját, rávette a kabadzsát, és a tornácon azárnyékba telepedett, vagy átvonult a kis pavilonba, amely a kertkapu közvetlenközelében, egy magaslaton állt. Ott szokott levelet írni vagy olvasgatni.

Először ma is a tornácra ült ki, hogy részletes beszámolót fogalmazzonDanielának mindarról, ami azóta történt, hogy a gőzhajó fedélzetén búcsútvettek egymástól. Csak Maria Saalfnerhez fűződő kapcsolatáról hallgatott,mivel az idős hölgy nyomatékosan figyelmeztette, hogy Emma Boolmanegyetlen küldeményt sem enged ki a házból ellenőrizetlenül. Minden posta aző kezén megy keresztül. Ezt Malve jól eszébe véste, és ehhez igazította leveleitartalmát.

Miután elkészült az írással, felegyenesedett, és a tornác korlátjánaktámaszkodva végighordozta tekintetét az elébe terülő pompás trópusi tájon.Lenn, a völgyben őserdő zöldellt, körülötte rizs-, kávé- és gyapotföldek, túlnanpedig párába burkolódzott hegyek. Észak felé, a távolban az Indrapura tört azégnek. Mögötte, még északabbra – ezt már tudta Malve – feküdt Padang, akikötőváros, ahol Saalfnerné leánya nyugszik a szerelmével. Mindentegybevéve legalább szépen hagyta itt ezt a siralomvölgyet – a szeretett férfikarjában halt meg, aki a halálban sem vált el tőle. Vajon csakugyan léteziksírig tartó szerelem? Felsóhajtott, és megdörzsölte a homlokát. Nem szabaderre gondolnia! Inkább átmegy a pavilonhoz.

Vékony kendőt terített a fejére a perzselő nap ellen, és fonott szandáljábanlesietett a lépcsőn. Épp a verőfényben fürdő pavilonhoz ért, amikor a kerítésentúl lovas közeledett a kertkapuhoz. Malve nem vette észre. Ellenkező iránybafordult, és a pazar látképen legeltette a szemét.

A férfi odakinn leugrott a nyeregből, kinyitotta a kaput, és meglegyintette ahátasát, mire az nyugodtan elbaktatott a jól ismert istálló felé.

Maga a lovas megállt és körülnézett. Rüdiger Lersingen volt az, Madalábóljött át látogatóba.

Meglátta a pavilonban a szárongba öltözött, karcsú leányalakot. Mivel akendő elfedte aranyfényű haját, az egyik maláj szolgálónak vélte.

– Halló, Heda, még pihen az uraság? – rikkantotta neki.Malve felriadt ábrándozásából, és hátraperdült. Eközben a kendő

lecsúszott a fejéről. Két sápadt arc fordult megkövülten egymás felé, egyiküksem tudott egy szót sem szólni. Lersingen csak egy idő múlva tudtamegemberelni magát, és egészen közel lépett a leányhoz.

– Kísértet fényes nappal? Vagy csalóka délibábot látok? Malve Bertram!Malve Bertram… kegyed az, vagy holmi lidérc űz tréfát velem?

Malve reszketve dőlt a pavilon mellvédjének, kezét a szívére szorította.

Page 88: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Lersingen úr… istenem… hogy kerül ön ide? – nyögte döbbenten.A fiatalember felsóhajtott, és szemét le sem véve a sápadt, kedves arcról,

fojtott hangon felelt a kérdésre kérdéssel:– Hogy én hogy kerülök ide? Madalából jöttem át, az én Straaten barátom

ültetvényéről. De kegyed? Ez érthetetlen… itt, Ramaninán, bennszülöttneköltözve? Igaz, hogy az itt élő európaiak is hordják a hőségben ezt a viseletet, dehogy kerül kegyed Ramaninára?

Malve nyugalmat kényszerített magára, büszkén felvetette a fejét, éselutasító tekintettel, hűvösen így válaszolt:

– A Meersburg házaspár gyermekeinek nevelőnőjeként állok ittalkalmazásban.

A férfi úgy nézett rá, mintha számára idegen nyelven szólt volná hozzá.– Már engedelmet, természetesen semmi jogom hozzá, hogy

kérdezősködjek, de nem fér a fejembe, miképpen jutott Lindenhofból ide.Látta, hogy Malve szája megremeg, s eltöprengett, hogy vajon mi

játszódhat most le benne.– Gyorsan megmagyarázom, Lersingen úr. Hogy rövidre fogjam:

Boolmanné a férjével épp látogatóban járt Hagenauban, amikor… amikor agyámom váratlanul meghalt… önkezűleg… és a szükség rákényszerített, hogykenyérkereset után nézzek. Daniela és az édesanyja végleg magukhoz akartakvenni. Straaten úr is nagylelkűen felajánlotta a segítségét, de sem egyiket, semmásikat nem fogadhattam el. Ekkor javasolta Boolman asszony, hogyszegődjek el nevelőnőnek az unokái mellé, én ráálltam, s most itt vagyok.

Rüdiger értetlenül rázta a fejét.– Felfoghatatlan ez az egész. Hiszen úgy tudom, anyagi tekintetben

független volt a gyámjától, saját vagyonnal rendelkezett. Akkor hogykerülhetett ilyen helyzetbe?

A leány tekintete a messzeségbe révedt.– A gyámom kétes vállalkozásokba fektette és elherdálta mindenemet,

mintha a sajátja lenne. Lindenhof idegenek kezére jutott, Herta néninek agyermekeinél kellett menedéket keresnie. Így én arra szorulok, hogy másokszolgálatából éljek.

Rüdiger önkéntelen mozdulatot tett, mintha védelmezőleg át akarnákarolni, azután ernyedten lehanyatlott a keze.

– Ez rettenetes! Gazdag örökösként dúskált minden földi jóban, most pedigBoolmanné alkalmazottja. Micsoda kegyetlen sorsfordulat!

Malve elbizonytalanodva nézett rá. Miért kelt olyan látszatot, mint akimindeddig gazdag örökösnőnek hitte őt? Hiszen a gyámja azt írta neki, hogyez tévedés, és épp ezért menekült el tőle. Ismét lelkébe mart az izzó fájdalom,hogy a férfi eldobta magától a szegénysége miatt.

Page 89: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Nem kellene ennyire meglepődnie azon, hogy szegény vagyok – vontaössze a szemöldökét.

– Dehogynem, hiszen nagyon is vagyonosnak tartottam.A leány szeme elkerekedett. Ettől a gyalázatos hazugságtól kemény szavak

tolultak a nyelvére. De minek feltépni a régi sebeket,- amelyek amúgy issajognak még?

Lersingen látta rajta, hogy magába fojtja, ami kikívánkozik belőle, de nemfirtatta, mi az, amikor néhány másodpercnyi hallgatás után csak ennyi választkapott:

– Akkor hát tévedett, de ez már nem fontos.Úgy nézett rá, hogy Malve megrettenve sütötte le a szemét,– Nem? Azt hiszi, számomra nem bír jelentőséggel, ami a kegyed

személyével függ össze?A nevelőnő elpirult, és dacosan felszegte az állát.,– Kérem, uram, hogy tekintse mindazt, ami a személyemmel kapcsolatos,

magára nézve tökéletesen érdektelennek!– Bocsánat – hajolt meg Rüdiger -, én egykor azt hittem… de nem, erről

nem beszélhetek. Ne aggódjék, ezentúl megtartom a kegyed által kívánttávolságot. Nézzünk valami semleges témát…! Hogy tetszik kegyednekRamanina?

– Köszönöm kérdését, nagyon szép itt. Szabad tudnom, hogy sokáig időzik-e Madalán?

Tekintete fájdalmasan a leány szemébe mélyedt.– Valószínűleg örökre. Jószágigazgatónak szerződtem az ültetvényre,

amikor Hagenauból elutaztam. Elnézést kell kérnem, amiért annak idejénelmulasztottam búcsúlátogatást tenni Lindenhofban.

– Jobb volt így – ráncolta a homlokát Malve. – De miért nem árulta elnekem Straaten úr, hogy ön ideutazott?

– Az én kérésemre hallgatott erről, mert nem akartam, hogy kegyednektudnia kelljen, hová megyek.

Keserű érzés támadt fel a leány szívében.– Talán attól tartott, hogy menekülésszerű távozása után kéretlenül hírt

adok magamról? – kérdezte gúnyosan.A férfi értetlenül nézett rá.– Nem, nem feltételeztem, hogy valaha is hallok kegyedről, de végképp ki

akartam törölni magam az életéből. Ha megtudta volna, hogy a barátomat arrakértem, bízza rám igazgató nélkül maradt ültetvénye vezetését, és Madalárautaztam, akkor talán a forma kedvéért mégis kényszerítve érezte volna magát,hogy a sorsom felől érdeklődjék, és ettől meg akartam kímélni…mindkettőnket.

Page 90: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Igencsak sietősnek érezte, hogy nyomtalanul eltűnjék – szikrázott feldölyfösen a leány szeme.

– Nem láttam más megoldást, s reméltem, hogy legalább ezt megérti.– Legalább ezt? – Ó, értek én mindent, és nagyon sajnálom, hogy mégis

újra találkoznia kellett velem. Bizonyára nincs ínyére ez a viszontlátás.Rüdiger összeszorította a fogát. Hát még gúnyolódik is a fájdalmán, amely

újra szinte a földre teperte?– Engedje meg, hogy erre a kérdésre adós maradjak a válasszal!Egy darabig némán álltak egymással szemben. A férfi tekintete fájdalmas

vágyakozással szegeződött a karcsú leányalakra, aki olyan különösen festett akék szemű szőkeségéhez sehogy sem illő, tarka mintás szárongban. Egyiküksem sejtette, milyen igazságtalanul ítéli meg a másikat, nem sejtették, hogy aszívük a történtek dacára kölcsönösen egymásért sóvárog.

Végül Malve elszakította magát gyötrő gondolataitól.– A háziakhoz készült látogatóba, Lersingen úr, kérem, ne tartoztassa

magát miattam!– Ezt mifelénk úgy mondják: „Szabadítson meg terhes társaságától!” Máris

elvonulok, csak még annyit áruljon el, legyen szíves, hogyan vált el az énHendrik barátomtól és ifjú hitvesétől. A napokban kaptam meg az esküvőiértesítőjüket. Jól vannak?

– Mindketten nagyon boldogok, a gőzös indulása előtti napon látogattammeg őket szép amszterdami otthonukban. Elkísértek a hajóra, és jelezték, hogytavasszal Madalára érkeznek. Azt azonban eltitkolták előlem, hogy önt itttalálom.

Malve feldúltan gondolt Daniela különös szavaira a hagenaui búcsúzáskor.Miért, jaj, miért hallgatta el, hogy Lersingen itt dolgozik?

– Persze, ne is folytassa, akkor nyilván nem jött volna ide. Sajnos nemnyugtathatom meg azzal, hogy nem kell gyakran találkoznunk. Hivatalbólállandó összeköttetésben állok Ramaninával, a múlt héten is csak kivételeselfoglaltságaim miatt nem jelentkeztem. Óhatatlanul látjuk még egymást.Innen már nincs módom megszökni, mert felelős posztot töltök be. Nemértem, hogy Hendrik miért nem kímélt meg mindkettőnket ettől a kínoshelyzettől. Máskor oly tapintatos, és az adott körülmények közöttszükségtelenül ragaszkodott nekem tett ígéretéhez. Meg kellett volnamondania kegyednek, hogy szerződtetett, Különös, de nekem sem írt egy sortsem a leveleiben azzal kapcsolatban, hogy kegyed ideutazik.

– A dolgok állása szerint mindkettőnknek alkalmazkodnunk kell ahelyzethez, mert én sem adhatom fel az állásomat, mivel legalább két évreelköteleztem magam. Hogy megkönnyítsük egymás dolgát, arra kérem,viselkedjünk futó ismerősökként.

Page 91: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Rüdiger ismét furcsán nyugtalanító tekintetet vetett rá, és udvariasanmeghajolt.

– Ahogy parancsolja, kisasszony.Ebben a pillanatban Saalfnerné jelent meg a tornácon. Botjára

támaszkodva, éles szemmel fürkészte a két fiatalt.Malve megfordult.– Mennem kell.– Megengedi, hogy elkísérjem?Egymás mellett lépkedtek a kerten át. A virágágyások között káprázatos

színekben tobzódó pillangók röpdöstsk. Az idős hölgy csodálkozó arccalfogadta őket.

– Csakhogy végre önt is látni, kedves Lersingenem. Már attól féltem,egészen elfeledkezett Ramanináról, Mint látom, már megismerkedett Bertramkisasszonnyal.

A fiatalember tisztelettudóan kezet csókolt.– Nem most, hanem még Németországban, Saalfnerné asszony. Az egész

nyarat az én Hendrik barátomnál töltöttem, Hagenauban, Bertram kisasszonypedig a szomszéd birtokon, Lindenhofban lakott. Hendrik a kisasszonylegjobb barátnőjét vette feleségül.

A sokat tapasztalt, öreg szempár Malve halovány, elkínzott arcát ésLersingen nem kevésbé feldúlt vonásait kémlelte.

– Ó, tehát már tudták, hogy itt találkozni fognak, Bertram kisasszony?– Nem, Saalfner asszony, erre egyikünk sem számított. Mindketten nagyon

meglepődtünk, amikor hagenaui futó ismeretségünk után itt viszontláttukegymást.

Saalfnernénak feltűnt, hogy Malve mennyire megnyomja a „futó” jelzőt, ésközben kerüli a tekintetét.

– Á, Lersingen úr! – hallatszott hirtelen Emma Boolman hangja, akinesztelenül a tornácra osont, amikor megütötte a fülét a beszélgetés.

Rüdiger őt is üdvözölte, bár valamivel kimértebben és kevésbé szívélyesen,mint az idős hölgyet. Amaz még mindig Malve arcát figyelte.

– Malve kisasszony, nem kéne már a gyermekek után néznie? – kérdezterosszallóan Boolmanné. – Öltöztesse fel és hozza ki őket!

A leány összerezzent az éles felszólítástól.– Elnézést kérek, kissé elmaradtam a teendőimmel.A fiatalember felvonta a szemöldökét.– Az én hibám, asszonyom, feltartottam Bertram kisasszonyt. Még

Hagenauból ismerjük egymást, és a barátom felől tudakozódtam nála –magyarázta gyorsan.

– Úgy, szóval ismerik egymást? Jó, most már igyekezzék a gyermekekhez!

Page 92: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Malve meghajolt és elsietett.Ebben a percben lépett ki a házból Alfréd Meersburg a hitvesével, és

örvendezve köszöntötte a vendéget.Már csak Jacob Boolman hiányzott. Őt Malve a kicsinyeknél találta, akik

félig felöltözve a szobájukban hancúroztak, és ujjongva üdvözölték anevelőnőjüket.

– Na, gyerekek, ma dicsőséget szerezhettek nekem. Egy német úr jöttvendégségbe a szüleitekhez és a nagyszüleitekhez, akivel az anyanyelvén kellbeszélnetek. Először köszönjetek szépen: „Guten Tag, Herr Doktor!” Aztán havalamit kérdez, németül válaszoltok neki.

– És ha nem megy, ha nem értünk valamit?– Igyekezzetek megérteni! Ha megszorultok, majd kisegítelek. Most

készüljünk gyorsan! Itt várjatok szépen öt percig, míg átöltözöm.– Szárongban vagy a legcsinosabb, Malve kisasszony – igyekezett bókolni a

kis Jan.– Ez legfeljebb itthoni viseletnek alkalmas, de most vendéget fogadunk.

Úgyhogy viselkedjetek rendesen, és ne gyűrjétek össze a ruhátokat! Tudjátok,mit? Versenyezzetek egy kicsit egymással, beszélgessetek németül, és aki alegkevesebbet hibázik, az a király.

Az apróságoknak tetszett az ötlet, és olyan buzgón gyakoroltak, hogy nemis tűnt nekik hosszúnak a várakozás.

Amikor Malve csinos, fehér ruhájában visszatért, Jan lelkesen fogadta:– Én vagyok a király! Martje hétszer hibázott, én meg csak háromszor.Jobbról-balról nevelőnőjük karjára csimpaszkodtak, így léptek ki a

tornácra, ahol a többiek a kerek asztal körül ültek. A bennszülött szolgálókenni-innivalót kínáltak nekik.

Malve magán érezte Rüdiger pillantását. Elpirult, s ezt nemcsak afiatalember vette észre, hanem Saalfnerné is. Nem sejtette, milyen érzésekkelül vele szemben Lersingen. Alig mert ránézni, mert amikor a tekintetetalálkozott az övével, újra meg újra azt a különös fájdalmat látta bennetükröződni, amely annyira nyugtalanná tette. Miért, hogy a szíve ilyenkormindig megremeg?

Az okos és jóságos Saalfnerné gondolt magában egyet-mást a két fiatalról,de megtartotta magának.

A jószágigazgató egész este, sőt éjszakára is Ramaninán maradt. Ez nemvolt szokatlan, mivel éjjelente az őserdőből előmerészkedő ragadozók miattnem lett volna tanácsos vállalkozni a több órás útra.

Így Malve rákényszerült, hogy hosszasan élvezze Rüdiger társaságát. Afiatalember foglalkozott a gyermekekkel, és egykettőre elnyerte a

Page 93: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

rokonszenvüket. Jan és Martje a bizalmukba fogadták, és kedvenc témájukróláradoztak neki: Malve kisasszonyról. Jan egyszer lelkesen jelentette ki:

– Malve kisasszonyt szeretem a legjobban!– Meg tudlak érteni – motyogta a bajsza alatt Rüdiger, de a leány így is

meghallotta, és a vér az arcába szökött. Felugrott, beszaladt a házba, s jó időelteltével került elő valami kézimunkafélével. A vacsoránál is egymássalszemben ültek, és Malvénak ismét látnia kellett, hogy a férfi alig veszi le róla aszemét.

A kicsik ezúttal a szokottnál tovább maradhattak fenn. Végül Boolmannémegadta a jelt a távozásra.

– Malve kisasszony, fektesse le a gyermekeket! Azután nincs szükségünkmagára.

A nevelőnő azonnal felemelkedett. Egyrészt megkönnyebbült, hogyelküldik, ugyanakkor rosszul is esett neki. Jan és Martje mindenkinek jóéjszakát kívánt, Malve néma meghajlással köszönt él.

Saalfnerné azonban visszatartotta.– Azt hiszem, ma nehezen alszom el. Malve kisasszony felolvashatna

nekem egy órácskát, ha te már nem tartasz rá igényt, Emma.– Természetesen a rendelkezésedre áll, Maria néni.– Helyes, akkor egy félóra múlva várom a szobámban – fordult a leányhoz

Saalfnerné.– Ott leszek, asszonyom – hajolt meg ismét Malve. Ezzel eltűnt.Az idős hölgy világosan látta, hogy a vendég ettől fogva szórakozottan

bámul maga elé. Hamarosan ő is felállt.– Kérlek, ne zavartassátok magatokat, beszélgessetek csak Lersingen úrral!

Jólesik bentről hallani, hogy idekint még tereferélnek, amikor lefekszem, ésvárom, hogy elaludjak.

– Még mindig nincs jobban, Saalfnerné asszony? – kérdezte Rüdigerrészvevően, miközben kezet csókolt az idős hölgynek.

– A magamfajta vénség elégedett lehet, ha nincs rosszabbul. Akkor hát jóéjt, és mivel tudom, hogy holnap már napkelte után ellovagol, egyúttal aviszontlátásra! Jöjjön el minél hamarabb ismét!

– Ha megengedi, vasárnap megint ellátogatok… ha nem zavarok, akkoregész napra.

– Dehogy zavar! Várjuk! – kiáltották a többiek, kivéve Emma Boolmant.– Lám, nekem nem is kell válaszolnom – mosolygott kedvesen Maria néni.

– Tehát viszontlátásra vasárnap, kedves Lersingen úr!Rüdiger a karját nyújtotta az idős hölgynek, hogy a szobája ajtajáig kísérje.

Mihelyt hallótávolságon kívülre kerültek a társaságtól, az asszony odasúgtaneki:

Page 94: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Kedves Lersingen úr, előfordulhat, hogy valamit szeretnék mondaniönnek, amit másnak nem kell hallania. Ezért inkább leírom, és a legközelebbitalálkozásunkkor titokban átadom. De erről senkinek egy szót se!

– Hallgatok, mint a sír, Saalfnerné asszony. Bármit biz is rám, az köztünkmarad.

– Köszönöm… és most jó éjt, kedves barátom!Saalfnerné eltűnt a szobájában, Rüdiger pedig visszament a többiekhez.

Boolmanékat hagenaui tartózkodásukról meséltette. Eközben részletesentájékozódott a lindenhofi drámai eseményekről, valamint Hendrik van derStraaten lakodalmáról. S bármilyen hűvösen fogalmazott is Emma Boolman, afiatalember feszült érdeklődéssel hallgatta, mert Malvéról is szót ejtett.

XVI.A leány ezalatt lefektette a gyermekeket. Ezt máskor a legvidámabb

hangulatban folytatta le, ma azonban nem állt a helyzet magaslatán, emiattJan és Martje duzzogott is egy kicsit. Egy kis esti mesével azért sikerültkárpótolnia őket.

Ezután átment Saalfnerné hálószobájába. Az idős hölgy közben már aszolgálója segítségével lefeküdt, s mosolyogva fogadta Malvét.

– Ülj ide mellém, gyermekem, ne hagyjuk kihasználatlanul az alkalmat,hogy egy órácskát beszélgethetünk. De úgy helyezkedj, hogy szemmel tarthasda nyitott ablakot. Nem kizárt, hogy Emma Boolman megpróbál észrevétlenülellenőrizni engem, persze merő aggodalomból.

A leány bólintott, majd gondosan megigazította Maria néni párnáit, aki azarcát kémlelte.

– Sápadtnak és fáradtnak látszol, mint akit nyomaszt valami.Maga elé meredt, s halkan válaszolt:– Ma különösen nehéz a szívem.– Ebben Lersingen úr a hibás? – fogta meg a kezét az asszony. – Vele függ

össze a dolog?A vér a leány arcába szökött.– Kérlek, ne kérdezz erről!– Gyermekem, nem akarok erőszakkal a bizalmadba férkőzni, de tudod, jól

láttam a feszültséget kettőtök között. Én úgy megszerettelek, mint édesgyermekemet. Ha a saját leányom ülne most előttem ilyen elkeseredett,szenvedő arccal, akkor nem nyugodnék addig, míg mindent el nem mondana,hogy tudhassam, nem segíthetek-e.

– Nem segíthetsz… rajtam senki sem segíthet.– Mondd csak: nem azért jöttél Ramaninára, hogy vele találkozhass?'

Page 95: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Nem, dehogy! Ha tudtam volna, hogy itt lelem, sohasem utaztam volnaide.

– Én pedig sohasem ismerhettelek volna meg. Hála istennek, hogy nemtudtad! Szóval nem jöttél volna ide, ha tudod, hogy itt találkoztok? Ő viszontúgy nézett téged, mint aki a kínok kínját állja ki miattad.

Malve ajka fanyar mosolyra nyílt.– Te egyébként olyan bölcsen megfigyelsz és átlátsz mindent, de ezúttal

tévedsz, Maria néni. Tudnod kell, mi történt kettőnk között. Még sohasenkinek nem mondtam el, de neked elmondom, mert olyan jó vagy hozzám,mint az édesanyám.

Ezzel elmesélte, hogyan ismerte és szerette meg Rüdiger Lersingent,mennyire hitt abban, hogy viszonozza az érzéseit a férfi, aki végül meg is kértea kezét a gyámjától. Részletekbe menően beszámolt a Franz bácsival folytatottbeszélgetéséről – annak kívánságáról, hogy állítsák próba elé Lersingent. Aztsem hallgatta el, mit írt ő személyesén a kérőjének, hogy jelezze neki,kényszerűségből fogadta el a gondolkodási időt. Azután remegő hangonecsetelte Rüdiger menekülésszerű távozását, miután a fiatalembermegtudhatta, hogy ő nem az a gazdag örökösnő, akinek hitte.

– Azután többé hírét sem hallottam. A barátja révén mentette ki magát,hogy hirtelen üzleti ügyben el kellett utaznia. Ma pedig egyszer csak ott álltelőttem. Gondolhatod, hogy éreztem magam.

Az idős hölgy figyelmesen hallgatta.– Ez az egész sehogy sem illik Lersingen egyéniségéhez, gyermekem. Mit

mondott ma neked, amikor váratlanul viszontlátott?Malve felidézte a kora délutáni találkozást.– Ezek szerint jobbnak látta – tette hozzá – olyan látszatot kelteni, mintha

még mindig azt hinné, hogy gazdag örökösnő vagyok. Egyáltalán, az egészviselkedése inkább szemrehányó volt, mintsem zavart. Bizonyára miattatok isfeszélyezte a helyzet. De most már hagyjuk ezt a témát, Maria néni, mégmindig fáj, és jobb szeretném elfelejteni.

– Rendben, de egyvalamit nem tudok magamban tartani:, bármi késztetteis annak idején Lersingent elutazásra anélkül, hogy a kikötött gondolkodásiidő leteltével még egyszer feltette volna a kérdést, hozzámész-e feleségül, nema szerelem hiánya volt az ok. Szeret téged! Amikor téged nézett, pontosan az aszerelem égett a szemében, amelyet egyszer magam is láttam egy férfiébanlobogni.

– Az lehetetlen – sápadt el Malve biztosan tévedsz.– Kizárt dolog. Szeret téged, ahogy te is őt.– Én már nem szeretem, annak vége.

Page 96: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Kedves gyermekem, az a nő, aki Malve Döring leszármazottja, csakegyszer szeret életében, de akkor mindhalálig. Az az érzésem, a gyámodnemcsak a vagyonodat, de a boldogságodat is elsikkasztotta. Olvastad alevelet, amelyet Lersingennek írt?

– Igen, azután pedig a szemem láttára tette borítékba, és a jelenlétembenadta át a küldöncnek.

Az idős hölgy eltűnődött. Vajon nem hívhatta-e vissza a férfi azt aküldöncöt, hogy kicserélje a levelet?

De nem mondta ki, amit gondolt, csupán ennyit kérdezett:– Semmi feltűnőt nem tapasztaltál az üggyel kapcsolatban?Malve megdörzsölte a homlokát.– Annyi bizonyos, hogy a gyámom akadályozni próbálta ezt a házasságot,

hogy a nagykorúságom előtt senki se firtathassa a vagyonom helyzetét. Ezvilágosan kiderült az egyik cseléd elmondásából.

Ezzel felelevenítette Veronka esetét és a szolgáló vallomását Marlitz halálaután.

– A gyámod semmilyen eszköztől nem riadt vissza – fortyant felSaalfnerné. – Mindaz, amit Lersingenről elmondtál, sehogy sem fér össze ajellemével, sem pedig azzal, amilyen tekintettel nézett téged. Tudod,gyermekem, az olyan férfi, mint ő, nem a hozományért szokott házasodni,mert ő el akarja tartani magát és a nőt, akit szeret.

– Azt talán igen, akit szeret… de engem éppen hogy nem szeret.A sokat megélt asszony felmérte, hogy most úgysem tudja meggyőzni

Malvét, elhatározta azonban, hogy feltárja ezt az ügyet.– Nem tudom, igazad van-e vagy sem. Talán egyszer majd kiderül. Valami

azt súgja, a Jóisten nemhiába vezérelt téged Ramaninára. Majd elválik, mivégre történt így. Most pedig beszéljünk másról! A napokban átgondoltam,hogyan segíthetnélek ki nehéz helyzetedből, mert az biztos, hogy segítenemkell.

– Miattam nem kell aggódnod, Mária néni, hiszen veled vagyok, s ezrengeteget jelent nekem.

– De érzem, a napjaim meg vannak számlálva. Ramanina meg a férjemunokaöccsét illeti, az uram is így akarta, így helyénvaló és méltányos, ráadásuljó néhányszor biztosítottam Jacobot, hogy egyszer őrá száll a birtok. Ezenkívülazonban tekintélyes összegű készpénzzel és értékes ékszerekkel is bírok. Azutóbbiak nagyrészt a családomtól származnak, csak néhány kisebb értékűdarabot kaptam a férjemtől ajándékba. Úgy gondolom, mindezzel szabadonrendelkezem, anélkül, hogy az uram hagyatékát csorbítanám, tehát legalábbazt a kedvem szerint adhatom tovább, amit magam hoztam a házasságba. Eztpedig mind neked szánom, gyermekem. Igaz, hogy eredetileg ezt is Jacob

Page 97: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Boolmannak juttattam volna, mivel őt neveztem meg egyedüli általánosörökösömként, de akkor még nem tudhattam, hogy vérrokonom is él. Azoroszlánrészt így is ő kapja, de valamennyire rólad is szeretnék gondoskodni.Ezért szükséges, hogy a lehető leghamarabb új végrendeletet írjak, és aztbiztonságba helyezzem Emma Boolman elől. Remélhetőleg annyit még engedélnem az ég, hogy ezt elrendezzem. Most elfáradtam, aludni szeretnék. De jó,hogy te itt vagy velem, kicsi Malve! És hogy szeretsz. Nem is sejted, mit jelentez számomra, akit eddig csak olyanok vettek körül, akik a halálomat lesik.Milyen másként töltöttem volna életem utolsó éveit, ha magam melletttudhatlak. Nálam neked is jobb sorod lett volna, mint a gyámod házában. Dehát az Úr másképp akarta, be kell érnünk ennyivel. Mindenesetre legalább atovábbiakban megpróbálom egyengetni az utadat. Hagyd meg nekem azt azörömöt, hogy könnyíthetek a sorsodon! Annyira szívesen teszem. Most jó éjt!

Malve elköszönt, s a szobájába térve hallotta, hogy Rüdiger Lersingenéppen a háziaktól búcsúzkodik; mindjárt napkelte után szándékozott útnakindulni, és senkit sem akart olyan korán zavarni.

– A viszontlátásra vasárnap, Lersingen úr! – ütötte meg a leány fülét JoMeersburg hangja.

– Viszontlátásra! – felelte a férfi.

XVII.

Az új nap első sugarai felébresztették Malvét. Mintha férfihangokszűrődtek volna be odakintről. Felpattant, az ablakhoz lépett, és lopvakikémlelt. Rüdiger Lersingent pillantotta meg, amint épp a kezét nyújtottaAlfrednak.

– Remélem, nem miattam kelt fel ilyen korán, kedves Meersburg?– Nem, nem, ideje körüljárnom a földeken. Tudja, hogy az embereink nem

épp a serénységükről híresek. Egy kicsit nem árt munkára buzdítani őket.– Valóban nem. Akkor a viszontlátásra!Rüdiger pillantása még egyszer a ház felé szállt, mintha keresne valamit.

Malve riadtan húzódott vissza a szobába, és ismét ágyba bújtA jószágigazgató pedig tovaügetett a fűszeres illatokkal terhes trópusi

reggelben. Szívében újra fellángolt a szenvedélyes vágy Malve Bertram után.Miért sápadt el annyira a leány; amikor hirtelen szembetalálkoztak? Miértkavarta fel annyira a váratlan viszontlátás? És mitől az a keserű önérzetesség aszavaiban? Szinte úgy viselkedett vele, mint valami ítélőbíró.

Elővette a tárcáját, s mint már oly sokszor, elolvasta a néhány szót, amelyetMalve annak idején a gyámja leveléhez mellékelt:

„Kérem, ne nehezteljen rám, nem tehettem másként. Malve Bertram”

Page 98: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Furcsa mód most, miután viszontlátta a leányt, szavai hirtelen más, újértelmet nyertek. Teljesen úgy csengtek, mintha Malve valamiféle külsőkényszer hatása alatt cselekedett volna. Miért is nem tehetett másként, minthogy elutasítsa őt? Nem azért, mert a szíve nem volt az övé? Hátha mégisvalami egyéb kényszerítette. De hát nem azt írta a gyámja, hogy azért nemfogadja el az ajánlatát, mivel szerelem nélkül senkinek sem nyújtja a kezét?

Szerelem nélkül…Fogcsikorgatva sarkantyúzta meg a lovát, és továbbnyargalt délkeleti

irányban, Madala felé.Az ültetvényre érve, bőven elég tennivaló várta, hogy elfoglalja magát. A

nap folyamán nem is jutott ideje, hogy reggeli gondolatain morfondírozzék.Este azonban, a ramaninaihoz hasonló tágas, szépen épített úriházban, amikoregyedül üldögélt szobájában, és a bodrozódó cigarettafüstöt figyelte, isméteszébe jutott az előző napi találkozás. Kézzelfogható közelségben látta magaelőtt a leány igéző képét, aranyfényű hajával, az idegenszerű viseletben.Milyen édes volt az a riadtan sápadt arcocska! Ó, mennyire szerette, mégmindig szerette, mélyebben, fájdalmasabban, epekedőbben, mint valaha! Ésmennyire aggódott érte. Tudta, hogy Ramaninán, ahol Emma Boolmanparancsol a házban, nem fenékig tejfel az élete. Bárcsak segíthetne rajta!

Azután Maria Saalfnerra gondolt. Tisztelte és szerette a nagyszerűasszonyt, s mindig érezte, hogy bizonyos értelemben őrizetben tartják a sajátházában. Tegnap esti szavai megerősítették ebben. Még csak nem is beszélhetvele kedve szerint. Nos, benne megbízhat az idős hölgy, bármit kíván isközölni véle.

Sokáig ült töprengve a sötétben. Odakint a bennszülött személyzetcseverészett és nevetgélt, a szomszéd szobában az ültetvény néhány hollandalkalmazottja kártyázott. Máskor egy órácskát eldiskurált velük, miutánleszállt az éj, ma azonban távol tartotta magát a társaságtól – egyedül akartlenni vágyódó gondolataival.

Tudta, hogy vasárnapig csigalassúsággal télik majd az idő. Akkorviszontláthatja Malvét. Ez a bizonyosság mégis örömmel töltötte el.

Saalfnerné a dolgozószobájában ült, az íróasztalánál. Boolman ésMeersburg kinn járt, a földeken, Boolmanné meg a leánya látogatóba mentegy családhoz, akiknek Ramaninától északra feküdt a birtoka. Emma BoolmanHollandiáról akart mesélni nekik, és üzenetet vitt ottani rokonaiktól.Mostanáig halogatta a dolgot, mert nem tudott rá időt szakítani, de továbbnem húzhatta. Malvét megbízta, hogy csak addig foglalkozzék a gyerekekkel,amíg Maria néninek nincs szüksége rá.

Page 99: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Az idős hölgy végre szerét ejthette, hogy elhatározásához híven papírravesse új végrendeletét, mivel Emma Boolman ottlétében egy sort sem írhatottfelügyelet nélkül.

A korábban szerkesztett testamentum az íróasztalában pihent. Jól tudta,hogy Emma kulcsot másoltatott magának a fiókhoz, és időnként átkutatja, deúgy tett, mintha nem vette volna észre.

Azzal is tisztában volt, hogy ennek megfelelően, kellő körültekintéssel kelleljárnia. Leírta tehát megváltoztatott végakaratát, amely a következőképpenhangzott:

„Ezennel érvénytelennek nyilvánítom az évekkel ezelőtt unokaöcsém,Jacob Boolman és hitvese jelenlétében írt végrendeletemet, mivel időközbentudomásomra jutott, hogy életben van még egy vérrokonom, akirőlvégrendeletileg gondoskodni kívánok.

Ezért a mai napon, testi és szellemi képességeim birtokában az alábbiakatjelentem ki:

A férjem által rám örökített Ramanina ültetvényt: minden ingó és ingatlantartozékával egyetemben unokaöcsémre, Jacob Boolmanra hagyományozom.

Ezzel szemben valamennyi ékszerem, melyeknek felsorolása az utóiratbanmegtalálható, halálom után rokonomat, az ez idő szerint Ramaninánnevelőnőként tevékenykedő Malve Bertramot illeti, korlátozás nélkül az őtulajdonába megy át. Ugyancsak Malve Bertram kapja az általamházasságomba vitt négyszázezer holland forint készpénzt. Ezt az összeget apalembangi Holland Bankban veheti át. A vagyonomból ezek utánfennmaradó háromszázhatvanezer holland forint készpénzt két egyenlő részreosztva unokaöcsém, Jacob Boolman unokáira, Jan és Martje Meersburgrahagyom. A hagyaték kezelését Jan és Martje Meersburg nagykorúságáigédesapjukra, Alfréd Meersburgra bízom. Ezáltal függetleníteni kívánom őt ésgyermekeit Emma Boolmantól, Jacob Boolman hitvesétől, tudván, hogy ezzeljót cselekszem. Ebben a tekintetben is eltérek évekkel ezelőtt megfogalmazottvégakaratomtól. Nem ok nélkül teszem ezt. Nem engedhetem, hogyelhalálozásomat követően Emma Boolman korlátlanul kiterjessze mohóságátés hatalomvágyát családja tagjaira. Nevezettnek a legcsekélyebb joga sincs ahagyatékomra. Jacob Boolman halála után Ramanina az ő két unokájára, Janés Martje Meersburgra száll, akiknek nagykorúságáig szüleik, Alfréd és JoMeersburg látják el a vagyongondnoki teendőket. Magától értetődik; hogyAlfréd Meersburg és hitvese halálukig ingyenes haszonélvezetet nyernekRamaninára, ez megilleti őket szorgalmas munkájukért. Hogy Emma Boolmansemminemű nehézséget ne támaszthasson fiatal rokonomnak, MalveBertramnak öröksége átvételében, kijelentem, hogy nevezett, ki elhalt

Page 100: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

leányomra, Malvéra ikertestvérként hasonlít, velem együtt annak a MalveRedwitz asszonynak (leánykori nevén Malve Döringnek) a leszármazottja, akiKoblenzben született és halt meg, s származását okmányokkal igazolni tudja.Elvárom, hogy utolsó akaratomat minden vonatkozásban tiszteletben tartsák,s örököseim abba belenyugodva, békességben vegyék át hagyatékomat.

Kelt Ramaninán, 1922. február 22-én Maria Saalfner szül. Falke”

Miután Saalfnerné erről az új végrendeletről másolatot készített, óvatosanlevette a pecsétet arról a borítékról, amely évekkel korábban írott végakaratátrejtette, kinyitotta a borítékot, és kiemelte belőle az érvénytelenné váltokiratot, hogy megsemmisítse azt. Ezután belecsúsztatta az újonnan készítetttestamentum másodpéldányát, gondosan új pecséttel látta el, és visszatetterégi helyére, az íróasztalfiókba.

Az új irat eredetijét egy másik borítékba zárta, ugyanúgy lepecsételte, sráírta:

„VégakaratomDr. Rüdiger Lersingen saját kezébe, azzal a kéréssel, hogy halálom után a

hozzátartozóim és Malve Bertram kisasszony jelenlétében nyissa fel. Ezennelvégrendeletem végrehajtójává nevezem ki.”

Amint ez megtörtént, az alábbi levelet fogalmazta Lersingennek:

„Kedves Lersingen Úr!Kénytelen vagyok egy kéréssel terhelni Önt. E levéllel egyidejűleg átadom

Önnek lepecsételt végrendeletemet. Becsületes embernek ismerem, így tudom,hogy biztonságba helyezi és híven megőrzi ezt a dokumentumot. A másolatátelhelyezem az íróasztalomban, nem biztos azonban, hogy annak létezése ahatóságok és az érintett örökösök tudomására jut. Amennyiben gyanúmalaptalannak bizonyul, kész vagyok lélekben megkövetni azt a személyt, akitképesnek tartok arra, hogy eltüntesse a végrendeletemet.Bizalmatlanságomért azonban saját viselkedése a felelős, mivel tudom, hogytitokban kulcsmásolatot készíttetett az íróasztalomhoz, melyet a hátammögött meglehetős gyakorisággal használ is.

Még egy kérés, kedves Lersingen Úr: legyen szíves halálom után lovagiasanoltalmába venni Bertram kisasszonyt akkor is, ha ő maga nem kéri erre! Nemakarom, hogy bárkitől is bántódása essék.

Hogy miként került őszinte és baráti érdeklődésem előterébe MalveBertram, azt egyszer talán ő maga fedi fel Ön előtt, ha nekem nem adódna ráalkalmam. Mindazonáltal nagyon szeretnék beszélni Önnel a kisasszonyról.Amit kifejezett kérésemre Malve Bertram mesélt az Önök között történtekről,

Page 101: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

az számomra kissé zavarosnak tűnik. Úgy látom, mindketten szenvednek, s énszívesen segítenék. Ilyen kérdésekhez azonban csak óvatos kézzel ésháborítatlan órán szabad nyúlni. Ezért arra kérem, ha megoldható, szerdánvagy csütörtökön fáradjon át Ramaniriára. Boolmanék és Meersburgékszerdán Palembangba utaznak bevásárolni és különféle üzleti ügyeket intézni,s csak csütörtökön térnek vissza.

Nagyon örülnék, ha nyugodtan beszélhetnék Önnel – nem kérek többet egyóránál. Remélhetőleg megérem azt a napot! Mivel azonban megöregedtem, sérzem, hogy időm lassan lejár/titokban még vasárnap átadom Önnek ezt alevelet és a végrendeletet. Higgye el, nyomós ok késztet erre atitokzatoskodásra, amelyet személyesen tárok fel Ön . előtt, amennyibenmegérem a jövő hetet. Ellenkező esetben halálom után Malve Bertram adhatÖnnek felvilágosítást.

Üdvözlettel: Maria Saalfner”

Az idős hölgy ezt a levelet is még egyszer átolvasta, azután megelégedvehajtotta össze, s a végrendeletet tartalmazó, lepecsételt borítékkal együtt egymásik, Rüdiger Lersingen nevével ellátott borítékba rejtette.

Ez utóbbit ruhája begombolható, mély zsebébe süllyesztette. Ott kellettlapulnia a jószágigazgató vasárnapi érkezéséig. Két napon át magánál kelletttehát hordoznia, mert jól tudta, hogy nincs még egy hely a házban, ahol védvemaradhatna Emma Boolman vizsla tekintete elől. Felemelkedett, és a nyitottfranciaablakhoz lépett. Hajlott korát meghazudtolóan egyenes, tiszteletetparancsoló tartásában volt valami királynői.

Odakinn, a tornácon Malve tanult Jannal és Martjával. Épp valami írásbelifeladatot bízott rájuk. Amikor megpillantotta az idős hölgyet, felemelkedett.

– Dolgozzatok szépen, én addig megyek Maria nénihez. Ha elkészültetek,játszunk egyet – ígérte, és Saalfnernéhoz indult.

Az belékarolt.– Vigyél ki egy kicsit a szabadba!Óvatosan vezette le a lépcső melletti széles, enyhén lejtősre kiképzett

járdán a kertbe.– Befejezted a munkádat, Maria néni?– Be, gyermekem: a végrendelet kész, a többi Isten kezében van.Lassan, karonfogva sétálgattak fel és alá a széles gyalogösvényen, így Malve

szemmel tarthatta az apróságokat, mégis zavartalanul cseveghetett Marianénivel, aki gyönyörködve szemlélte paradicsomi szépségű birtokát.

– Vajon meddig még? – sóhajtotta halkan.– Mire gondolsz, Maria néni?– Arra, hogy még meddig élvezhetem ezt a csodálatos látványt.

Page 102: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Reméljük, még nagyon-nagyon sokáig – felelte meggyőződéssel Malve. –Nem szeretnéd még egyszer viszontlátni az óhazát?

– Kedves gyermekem, egy asszonynak ott a hazája, ahol a szerettei. Az énszeretteim mind itt vannak, Szumátrán… legalábbis a sírjuk. Ahol a sírhantborul föléjük, ott vagyok honn, s ott akarok én is nyugodni, ha eljő a vég. De tevisszatérsz egyszer, s akkor gondolj majd a te öreg Maria nénidre, akinekutolsó napjait megszépítetted, mint a melengető, éltető napsugár.

– Igazán ezt tettem?– Bizony, gyermekem. Érzem, hogy már nem sokáig mondhatom neked

ezt.– Ne hagyj magamra! – bújt hozzá szorongva a leány.– Nem kérdik tőlem, mit akarok, kicsi Malve, de te nem sokáig maradsz

egyedül.– Hogy érted ezt?– Hát csak úgy, hogy tavasszal ideutazik Straaten úr a feleségével. Akkor

találkozhatsz a barátaiddal. Add át üdvözletemet Hendrik van derStraatennek, és mondd meg, hogy sok boldogságot kívánok nekik! Nagyszerűember, s a te Daniela barátnőd méltó párja lehet mindazok alapján, amitmeséltél róla. Mire ideér a férjével, én minden bizonnyal már rég Padangbanfekszem az enyéim mellett. Pedig szívesen megismertem volna. De már így iselég sokáig várakoztattam az én drágáimat, hamarosan velük leszek.

A nap a trópusokra jellemző hirtelenséggel bukott alá az Indrapura mögött,rohamosan sötétedett.

– Malve kisasszony, elkészültünk! – szaladtak óda a tornácról agyermekek, és a nevelőnőbe kapaszkodtak. – Gyere játszani!

Saalfnerné megsimogatta a kobakjukat.– Ugye, nagyon szeretitek Malve kisasszonyt?– Igen, Maria néni, nagyon-nagyon szeretjük – jelentette ki Jan.– Nagyon-nagyon szeretjük – visszhangozta Martje.– De a dédnagynénéteket is szeretitek, nem igaz? – kérdezte tőlük Malve,

mire az idős hölgyre néztek, és bólintottak.– Kit szerettek jobban, a kisasszonyt vagy engem? – faggatta őket

Saalfnerné.A fiúcska egy másodpercnyi habozás után szemrebbenés nélkül válaszolt:– Én sokkal jobban szeretem Malve kisasszonyt.– Én is! – szólalt meg a hű visszhang.Erre felderült az agg arc. Hál’ istennek, Emma Boolman vetése még nem

sarjadt ki a gyermekszívekben!– Szép tőletek, hogy őszinték vagytok. Maradjatok mindig azok!

Page 103: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Nem sokkal később a ház elé gördült az ökrös szekér, amely Boolmannét ésleányát hozta haza. Emma a hosszú úttól kissé elgémberedett tagokkalkászálódott le. Miközben az apróságok nevetve rohantak az anyjukhoz,Boolmanné felkiáltott, mint aki rettentően aggódik:

– Te még itt, a szabadban, Maria néni? Nem erőltetted túl magad? Jaj,mindig úgy féltelek. Már előre rettegek a szerdától és a csütörtöktől, amikor lekell mennünk Palembangba.

Saalfnerné nyugodt hangon, kifürkészhetetlen arccal válaszolt:– Addig is boldogultam, míg Jacobbal Európában jártál.Emma Boolman az ajkába harapott, majd dühösen Malvéhoz fordult.– Maga meg mit áll itt? Törődjék inkább a gyerekekkel!– Vissza akartam kísérni Saalfner asszonyt – felelte csendesen a leány.– Az az én dolgom, ha egyszer itt vagyok. Vigye be a gyerekeket a házba!Malve szótlanul engedelmeskedett.

XVIII.

Vasárnap reggel Rüdiger Lersingen ismét átlovagolt Ramaninára.Mindenki szívélyesen fogadta – eltekintve Boolmanné savanyú ábrázatától.

Malve nem volt jelen, s Saalfnerné azonnal észrevette, hogy Rüdiger egyrenyugtalanabbul nézeget a ház felé.

– Mindjárt jönnek a gyermekek is, hogy üdvözöljék önt. VasárnaponkéntBertram kisasszony imaórát tart nekik, de mindjárt befejezik, és akkor együttreggelizünk.

A fiatalember meghajolt.– Örülök, asszonyom, hogy ma sokkal jobb színben látom, mint az utóbbi

időben.Az idős hölgy sokat sejtetően mosolygott, majd helyet foglalt a többiekkel a

terített asztalnál.Ebben a pillanatban jelent meg Malve a kicsikkel. Maria néni látta, mint

csillan fel Rüdiger szeme.„Ha nem szereti legalább, annyira Malvét, mint amaz őt, akkor sutba

dobhatom az emberismeretemet” – gondolta.Az étkezés meglehetősen hosszúra nyúlt, s azután is kedélyesen beszélgetve

üldögéltek tovább, hogy a szolgálók leszedték az asztalt.Lersingen átadta Hendrik van der Straaten legújabb levelében küldött

üdvözletét, és jelezte, hogy barátja április végére várható a nejével.– Kellemetlen nőszemély Straaten úr felesége – közölte Emma Boolman. –

Öntelt és kotnyeles.

Page 104: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Ilyet ne mondjon a jelenlétemben, asszonyom! Nemigen ismerheti az ifjúhölgyet. Én tudom, mennyire értékes ember, s büszke vagyok rá, hogyelnyertem a barátságát – jelentette ki határozottan és nyugodtan ajószágigazgató.

Malve önkéntelenül is hálásan nézett rá. Ő is alig bírt magába fojtani egyhasonló megjegyzést.

Boolmanné viszolyogva meredt a jószágigazgató arcára, de aztán vállatvont.

A fiatalember Malvénak is tolmácsolta barátai üdvözletét. A leány kimértenmegköszönte, Rüdigernek pedig Hendrik sorai jutottak az eszébe:

„Talán haragszol rám, amiért nem gátoltam meg, hogy Malve BertramRamaninára utazzék. Időközben már bizonyára viszontláttad, s afeleségemmel teljes szívünkből reméljük, hogy mindennek ellenére újraegymásra találtok. Megítélésünk szerint csupán valami félreértés vagy olyanakadály állhatott közétek, amelynek mindenképpen el kell hárulnia. MertDaniela esküszik rá, hogy Malve szeret Téged, én pedig tudom, hogy Te isszereted őt: Nagyon örülnénk, ha kapcsolatotok jóra fordulna.”

Még mindig a szeme előtt látta ezeket a mondatokat, s egyreelgondolkodóbban kémlelte a nevelőnő vonásait. „Daniela esküszik rá, hogyMalve szeret Téged…”

Ha így van, akkor hamisan esküszik, mert ha Malve szeretné, nem üzentevolna, hogy szerelem nélkül senkinek sem nyújtja a kezét.

A vasárnap a legoldottabb hangulatban telt el Ramanina lakói és avendégük számára – csupán Boolmanné meg Malve Bertram maradt szótlanés feszült, persze mindketten egészen más okból. Emmának azt kellett látnia,hogy Maria néni élénkebb és vidámabb, mint már évek óta, s ez rombadöntötte reményeit, hogy hamarosan a birtok úrnőjévé váljék. A leány viszonta szerelemtől szenvedett.

Az ebédre felszolgált gyümölcsös rizs elfogyasztása után a háziakvalamennyien visszavonultak a szobájukba. Rüdiger az árnyékos tornáconakart sziesztázni, s egy nyugágyra telepedett.

Mihelyt azonban minden elcsendesedett, Maria Saalfner tűnt fel afranciaablakban, s odaintette magához a fiatalembert. Lersingen azonnalfelpattant, és követte a hívást. Az asszony közben körültekintett, majdelővonta zsebéből a meglehetősen terjedelmes borítékot.

– Tegye, el, kérem, és jól vigyázzon rá! Csak otthon bontsa ki! – suttogta.Rüdiger magához vette a méretes csomagot.

Page 105: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Saalfnerné egy kézmozdulattal jelezte, hogy visszatérhet pihenőhelyére, ésujját szájára téve figyelmeztette, hogy erről senkinek egy szót se. A férfibólintott, és visszafeküdt a nyugágyra.

Már ő is rászokott a trópusokon szükséges déli ejtőzésre, s szívesenszundított egyet ebben a napszakban. Ma azonban nem tudott elaludni.Gondolatai Malve körül jártak. Tekintete a ház elnyújtott homlokzatátpásztázta. Vajon melyik a leány szobája? Csak annyit tudott, hogy erre azoldalra esik. Alszik-e odabent?

Így telhetett el talán egy negyedóra, amikor hirtelen halk lépések neszehatolt el a füléhez. Felpillantva, Malvét látta meg, amint fehér ruhában ésszéles karimájú szalmakalapban lefelé tart a tornácról. A leány nem vette észreőt, ruganyos léptekkel vágott át a kerten, a pavilon felé. Ott levette a kalapját,egy fonott székre ereszkedett, és elmélyült könyve olvasásában. Rüdiger nembírt tovább a helyén maradni.

Felállt, és lassan Malvéhoz ment.Az megriadt, amikor megállt előtte.– Bocsásson meg, kisasszony, láttam idejönni, s mivel úgy tűnik, egyedül

mi nem sziesztázunk, bátorkodtam követni, Megengedi, hogy egy kicsitigénybe vegyem a társaságát?

A leány előbb elvörösödött, majd elsápadt.– Olvasni akartam – tette le tétován a könyvet. – Máskor nemigen jutok

hozzá.– Úgy érti, távozzam, mert nemkívánatos a jelenlétem – sóhajtott keserűen

a jószágigazgató.Malve nem állhatta szemrehányó tekintetét.– Nincs jogom kiutasítani ebből a pavilonból, Lersingen úr.– De ha volna, akkor megtenné?– Mire jó ez a beszéd? Semmi értelme.– Így valóban semmi. Közös barátainkról, Hendrik van der Straatenről és

nejéről akartam szót váltani kegyeddel. Tudja, hogy tegnap levelet kaptamtőlük.

– Igen, említette.– Ebben a kisasszonyról is sok szó esik.– Rólam?– Igen, az én Hendrik barátom bizonyos értelemben mentegetődzik azért,

hogy nem gátolta meg a kegyed idejövetelét. Haragszik rá emiatt?– Nyilván nem akart rosszat.– Nem, tényleg nem, és a felesége sem.– Tehát Daniela tudta, hogy itt találkozni fogok önnel? – kérdezte

fölindultan Malve.

Page 106: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Hogyne, Hendrik közölte vele.– Ez nem szép a barátnőmtől… igaz, hogy nem tudta… – Elnémult, nem

fejezte be a mondatot.– Mit nem tudott? – firtatta a férfi.– Hagyjuk! Beszéljünk másról! Végleg vagy csak átmenetileg marad

Madalán, mint jószágigazgató?– Valószínűleg addig, míg Hendrik igényt tart a munkámra. Időközben

megvalósítottam azt az elképzelésemet is, hogy ingatlant vásárolok. Jóllehet, abirtokom sokkal szerényebb, mint Ramanina vagy Madala, a házat némileg átkell építenem és kényelmesebben berendeznem, de ha már nem én igazgatomMadalát, én is a magaménak mondhatok majd egy kis földdarabot.

– Ezek szerint nem tér vissza Németországba?– Feltehetőleg nem. Ahogy ma fest az ország, az egyébként sem vágyaim

netovábbja.– De hát hogy bírja ki itt hosszú távon? Amennyire tudom, egész társasága

a ramaninaiakra és néhány szomszéd ültetvényesre korlátozódik. Ez tartósanaligha elégíti ki az igényeit.

– Szellemi felüdülésre ott vannak a könyveim, a tudományos munkám, nomeg a természet. Hébe-hóba majd megengedhetek magamnak egy-egyeurópai utazást is, mivel itt kevéssel is beérem, így elég sokat tudokmegtakarítani.

– Régen magasabb célokra tört.A fiatalember a pavilon tetejét tartó egyik oszlopnak dőlt.– Magasabb célokra? Ó, igen, katedrát akartam szerezni valamelyik német

egyetemen, azonkívül boldogságot akartam. Az egyetemi tanárságról könnyűszívvel mondtam le, a boldogságról pedig nehéz szívvel bár, de le kellettmondanom, amint azt kegyed jól tudja.

– Én?– Igen, kegyed! De erről nem beszélhetek, meg aztán minek is? Talán

megenged ön is egy kérdést: hosszabb ideig szándékozik Ramaninán maradni?Amennyire meg tudom ítélni, a helyzete ebben a házban nem épp irigylésreméltó.

– Örülhetek, hogy állást találtam, amely biztosítja a megélhetésemet.Remélem, nem küldenek el, ha majd lejár a két évre kötött szerződésem.

Rüdiger kínlódva hallgatta ezt a bánatosan fojtott hangot.– Tehát marad, amíg, mondjuk, Jant főiskolára küldik Hollandiába, Martje

pedig eladósorba kerül. Addigra az ifjúsága oda, s mihez kezd majd, amikor ittmár nem igénylik a szolgálatait?

– Nincs más választásom – vont vállat lemondó mosollyal Malve.Rüdiger odalépett, hozzá.

Page 107: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Szeretném megkérni, ha valaha tanácsra vagy segítségre szorul, hívjonengem. Megígéri?

A bizalmas szavakra forróság öntötte el a leányt. De aztán ismét eszébejutott, hogyan menekült el Lersingen az ő szegénysége elől. Dacosan felszegtea fejét.

– Bárki másnak szívesebben tennék ilyen ígéretet.A férfi tekintete elsötétült.– Ennyire gyűlöl? És én bolond egykor azt hittem, hogy szeret.– Fejezzük be ezt a beszélgetést – ugrott fel Malve -, és jobb lesz, ha a

jövőben minden hasonló együttléttől tartózkodunk, kivált, hogy tévesfeltételezésekre adhatnánk alkalmat.

Ezzel biccentett, és elsietett a ház irányában.Rüdiger fakó arccal bámult utána. Hiába hiszi Daniela, hogy Malve

Bertram valaha is szerette, ez nem igaz. De miért rejtőzik folyton sértettbüszkeség mögé., amikor a múltról kezd beszélni neki? Tán megbántotta?Bűnt követett el azzal, hogy becsületes férfihoz illően megkérte a kezét?Milyen jogon bánik vele ilyen lekezelően? Így tépelődött magában, de nemtalált választ kérdéseire.

Eredetileg másnap reggelig akart Ramaninán maradni, de nem bírtatovább, hogy Malve ilyen idegenként tekintsen rá. Így még egy órát diskurált atöbbiekkel, azután felszedelőzködött. Kétórás kemény vágta után ért visszaMadalára, ahol vasárnapi, csend honolt. Itt senki sem zavarta. Teljesnyugalomban olvashatta el Maria Saalfner levelét.

Gondosan a páncélszekrénybe zárta a végrendeletet, aztán még sokáig ülteltűnődve.

XIX.

Boolmanék a leányukkal és a vejükkel Palembangba utaztak. EmmaBoolman magához rendelte Malvét, és megbízta, hogy senkit a világon neengedjen Saalfnerné közelébe.

– Csakis azért, hogy kímélje magát, mert feltétlenül pihennie kell. Magátteszem felelőssé, hogy senki ne zavarhassa meg a nyugalmát.

A leány némán bólintott, s miután Boolmanné még mindenféle viselkedésielőírásokat adott neki, egyedül maradt Maria nénivel és a gyerekekkel.Azonnal tájékoztatta az öreg hölgyet, hogy miféle feladatot kapott.

– Remélem, nem akarod szó szerint betartani? – mosolygott az ősz hajúasszony.

– Ma aligha jön bárki is Ramaninára, Maria néni.

Page 108: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Ki tudja? Mindenesetre szeretném magam eldönteni, hogy fogadok-evalakit, vagy sem.

– Ez természetes.Mindketten örömmel használták ki a ritka alkalmat, hogy zavartalanul

beszélgethetnek. A gyermekek nem nagyon zavarták őket, mivel Malvemegengedte nekik, hogy Jumbó hátán kiruccanjanak a földekre. Jumbónakhívták azt a hatalmas elefántot, amelyiket teherhordásra használtak azültetvényen. Jumbót egy megbízható bennszülött hajtotta, akivel már sokszorkiengedték a kicsiket a földekre.

Alig telt el azonban egy félóra, amikor a leány hirtelen megremegett, ésdöbbenten bámult a kertkapura.

Maria Saalfner odafordult.– Á, már meg is érkezett a várva várt látogatóm?– Te tudtad, hogy Lersingen idejön?– Igen, Malve, sőt, külön megkértem rá, mert tudtam, hogy ma és holnap

magunk leszünk. Fontos megbeszélnivalóm van vele. Remélem, nem akarodmegtiltani, hogy meglátogasson. Hiába is próbálnád, hiszen már itt van.

A jószágigazgató leugrott a nyeregből, felsietett a tornác lépcsőjén, ésüdvözölte a hölgyeket. Saalfnerné megkülönböztetett szívélyességgel fogadta.

– Köszönöm, hogy ilyen hamar teljesítette a kívánságomat.– Szívügyemnek tekintettem, asszonyom.– Kedves gyermekem – fordult az idős hölgy Malvéhoz hagyj magunkra

minket, és figyeld, nem jönnek-e a gyerekek! Ha lehetséges, szeretnémelkerülni, hogy meglássák Lersingen urat.

– Majd ügyelek rá.– Hívatlak, ha szükségem lesz rád.A leány biccentett és távozott. Rüdiger meghökkenve nézte az idős hölgyet.

Az finoman elmosolyodott.– Bizonyára csodálkozik, hogy tegeztem Bertram kisasszonyt.– Mindenesetre váratlanul ért.Saalfnerné leoldotta nyakából az aranyláncot, és kinyitva Lersingen élé

tartotta a medaliont.– Tekintse meg ezt a képet!A fiatalember előrehajolt, és meglepetten rezzent össze.– Malve Bertram! Nem, mégsem ő az, de hihetetlen a hasonlóság. Kit

ábrázol ez a portré?– A leányomat, akinek a halálát annyi éve gyászolom – felelte Maria néni,

és elmesélte, miként hatott rá az első találkozás Malvéval, s mi módonbizonyosodott meg arról, hogy rokonok. Rüdiger megtudott minden mást is,ami az asszony. leveléből nem derült ki, s bár vendéglátója nem nevezte meg

Page 109: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

azt, akiről feltételezi, hogy képes eltűntetni a végrendeletét, rájött, hogy EmmaBoolmanra gondol.

Miután Saalfnerné beszámolója végére ért, így szólt:– Igazán megértem, hogy ennyire megszerette Bertram kisasszonyt, de…

már engedelmet, ha kimondom: akkor miért tűri, hogy ilyen alárendelt sorbanéljen az ön házában?

– Kedves fiatal barátom, ha úgy kezelném, ahogy a szívem diktálja, akkormár rég eltávolították volna innét. Látom már, hogy semmit semtakargathatok ön előtt, s egyébként is bízom a titoktartásában. Avégrendeletemet ugye jó helyre tette?

– A madalai páncélszekrénybe zártam, amelyhez rajtam kívül senkineksincs kulcsa.

Az asszony megnyugodva bólintott, azután tájékoztatta mindarról, amittudnia kellett. Lefestette előtte Emma Boolman jellemét, beszélt korábbi,immár megsemmisített végrendeletéről s arról, hogy Malve jövőjétbiztosítandó készített újat.

– A legszívesebben őt jelöltem volna meg általános örökösömül, de ezt nemtehettem, mivel a vagyon egy részét a férjem hagyta rám. Azt azonban, amit énhoztam a házasságba, Malvénak kell megkapnia. Emma Boolman perszemindén tőle telhetőt el fog követni, hogy kitúrja az örökségből. Ezért mégegyszer kérem, hogy álljon ki mellette, és képviselje az érdekeit.

Rüdiger meghajolt.– Ez magától értetődik, még akkor is, ha Bertram kisasszony elvitatja

tőlem ezt a jogot.– Ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami a szívemen fekszik.

Megmondom őszintén, Malve bevallott nekem mindent, ami Hagenaubantörtént önök között. Hogy változatlan bizalommal viseltetek ön iránt, az jószándékom bizonysága lehet. Úgy tűnik, az ön akkori menekülésszerűtávozását valami titokzatos köd lengi be, melyet szeretnék eloszlatni, s nemkíváncsiságból. Ezért kérem, árulja el, miért fordult el Malvétól.

– Hogy én elfordultam? – ütődött meg Rüdiger. – Önt tévesentájékoztatták, Saalfnerné asszony! Nem én fordultam el Bertramkisasszonytól, hogy is tehettem volna, hiszen jobban szeretem, mint azéletemet! A gyámja levele után azonban, amelyhez ő néhány semmitmondószót fűzött csupán, nem maradt más hátra, mint az elutazás. Abban ahelyzetben nem voltam képes még egyszer találkozni vele.

Az öreg hölgy tűnődve vizsgálgátta feldúlt arcát, majd komolyan így szólt:– Szeretnék végre tisztán látni. Ahogy Malvét meghallgattam, úgy

meghallgatnám önt is. De mindenekelőtt hadd tegyek fel egy kérdést.– Parancsoljon!

Page 110: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Megvan még az a levél, amelyet Malve gyámja önnek írt?– Hogyne, asszonyom, azóta is őrzöm, mi több, magammal hordom.– Elolvashatnám?Lersingen elővonta a tárcáját, és kiemelte belőle a borítékot a két levéllel.– Itt tartom, az eredeti borítékban, amelyben elküldték nekem. Mellette az

egysoros üzenet Bertram kisasszonytól. Gondolom, arra most nincs szüksége?– Köszönöm, nincs, azt ki is veheti.Így is történt, azután az idős hölgy orrára biggyesztette a szemüvegét,

szétnyitotta a levelet, és végigolvasta.Sötét szemében felvillámlott a harag a csaló gyám eljárása miatt. Miután

áttanulmányozta az írást, összehajtogatta, és látszólag nyugodtanmegkérdezte:

– Nálam hagyná néhány napra ezt a levelet anélkül, hogy megkérdezné, mia célom vele?

– Rendelkezzék vele tetszése szerint!– Köszönöm! A következő látogatása alkalmával visszaadom. Amennyiben

nem érném meg, akkor Malve Bertramot bízom meg ezzel.– Arra semmi szükség. Nyugodtan megsemmisítheti, eddig is csak azért

őrizgettem a borítékot, mert Bertram kisasszony írása is benne volt.– Nos, én mindenképpen visszajuttatom – derült fel az idős arc. – De most

térjünk vissza még egyszer a végrendelethez! Mihelyt értesül azelhalálozásomról, legyen szíves, jöjjön Ramaninára, és kérdezze meg arokonaimat, hogy megtalálták-e az íróasztalomban a végrendeletemet. Majdmeglátja, mit válaszolnak. Figyeljen csak, hátha látnoki képességekkel bírok! Amásolat vagy felbontatlanul hever majd az íróasztalomban, vagy… nyoma vész.Amennyiben Emma Boolman egy pillantást vet az új végrendelet tartalmára,megsemmisíti abban a hiszemben, hogy az az egy példány létezik. Figyelmenkívül hagyja majd Malve meg az én rokoni kapcsolatomat, s arra hivatkozik,hogy a férje az egyetlen rokonom, tehát egyedül jogosult az örökségre. Avégrendelet másik példányáról nem sejthet semmit. Ezért kell önnek előadniaazt, és képviselnie Malve érdekeit, mert ő tehetetlen Emma Boolmannalszemben. Arra is felhatalmazom, hogy felmutassa a levelet, amelyet önnekírtam. Ugye, bízhatom abban, hogy mindenben az akaratom szerint jár el?

– Egészen nyugodt lehet, becsületszavamat adom, hogy Bertramkisasszony érdekeit a magamévá teszem. Igazi megkönnyebbülés számomra,hogy az ön segítsége megoltalmazza a kisasszonyt minden gondtól ésnélkülözéstől. Kimondhatatlanul fájt, hogy semmit nem tehetek érte, amikormegtudtam, hogy már nem gazdag örökösnő.

– Ezt első ízben tőle hallotta, itt, Ramaninán?– Igen, amikor először találkoztunk.

Page 111: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Isten mindent jóra fordít a maga végtelen bölcsességében és jóságában,csak mi, rövidlátó emberek nem vagyunk időnként hajlandók belátni ezt. Mostpedig még egy, házigazdához méltatlan kéréssel fordulok önhöz. Gyorsankészíttetek valami harapnivalót, s azután kérem, azonnal hagyja el ismét abirtokot. Nem szeretném, ha a gyermekek meglátnák, mert rajtuk keresztülEmma Boolman is tudomást szerezne árról, hogy itt járt. Hamar gyanút fog.

Rüdiger azonnal felemelkedett, s még a felkínált frissítőről is lemondott.– Nem haragszik, hogy nem tartóztatom, s hogy idefárasztottam? –

nyújtotta a jobbját az idős hölgy.– Köszönöm, hogy megtette csókolt kezet Rüdiger. – Örülök, hogy ennyire

megtisztelt a bizalmával.– Tudom, hogy megérdemli. S ha még valamit használni akar, akkor

bátorítsa Alfréd Meersburgot! Szabaddá kell tennie magát a befolyás alól,amelyet az anyósa rákényszerít. Ezt mondja is meg neki!

– Készséggel, Saalfnerné asszony.– Köszönöm önnek! Adja még egyszer a kezét! Ha már nem érném meg,

amikor valami nagy boldogság ragyog önre, akkor gondoljon Maria Saalfnerra,aki az égből fohászkodott érte!

A férfi lemondóan pillantott a pavilon felé.– Nem számítok én már ilyesmire, asszonyom.– Csak semmi kishitűség, kedves fiatal barátom! Ég önnel, a Jóisten áldja

meg!Amikor Malve kisvártatva belépett az idős hölgyhöz, az komolyan

ráfüggesztette a szemét.– Lersingen úr máris ellovagolt, Maria néni?– Igen, gyermekem, én kértem rá, nehogy a kicsinyek meglássák, és

beszámolhassanak az ittlétéről Emma Bool- mannak. Gyere, ülj le mellém,Malve, mondani szeretnék valamit.

A leány odahúzott magának egy széket. Saalfnerné megfogta a kezét.– Sajnálom, hogy ilyen gyorsan el kellett küldenem Lersingent. Szerettem

volna még ma ledönteni a kettőtök közé emelt falat. De majd ti elvégzitek ezt alegközelebbi találkozásotokkor.. Most már bizonyosságot szereztem, hogyszeret téged.

Malve arca elsápadt az izgalomtól.– Ezt nem tudom elhinni! Akkor hogy volt képes annak idején olyan

rettenetesen megalázni?– Mit sem tudott arról, hogy te csak gondolkodási időt kértél.A leány tágra nyílt szemekkel meredt az idős hölgyre.– Hogyhogy nem tudott? Hiszen a gyámom közölte vele.

Page 112: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Nem, Malve. A gyámod gonosz játékot űzött veletek. Nézd, ezt az írástküldte akkor Lersingennek. Jelentősen eltér attój amit neked mutatott.Valahogy elcserélhette a két levelet. Olvasd el ezt, és mindjárt másmegvilágításba kerül a kérőd hirtelen elutazása.

Malve reszkető kézzel nyúlt a levél után, amelyben Marlitz a gyámleányanevében azzal utasította el Rüdigert, hogy ő szerelem nélkül senkinek, semnyújtja a kezét.

Sápadtan és feldúltan meredt a jól ismert kézírásra.– Maria néni – bukott ki belőle aztán -, mit gondolhat Lersingen mindezek

után a viselkedésemről?– Biztosan csupa szépet és jót, még ha megmagyarázni nem tudja is, hogy

mi fordította el tőle a szívedet. Azt hiszi, hogy nem szereted. Én nemvilágosítottam fel, rád akartam hagyni ezt a feladatot. Nyilván tőled halljalegszívesebben. Csak a levelet kértem el, hogy téged meggyőzhesselek.Vasárnap biztosan újra eljön, akkor add vissza neki az írást, és mondd meg,hogyan hangzott eredetileg.

A rátörő érzésektől letaglózva, Malve térdre rogyott az idős hölgy előtt, éssápadt, vonagló arcát az ölébe temette.

– Maria néni, drága Maria néni, honnan sejthettem volna, hogy a gyámomilyen kegyetlen játékot űz velünk? Hogy bizonyítsam be Lersingennek, hogymit sem sejtettem ennek a levélnek a tartalmáról?

– Csakis a tiszta igazat mondd, kedves gyermekem – simogatta meg a fejétaz asszony -, a többi majd kialakul magától. Add csak ide a levelet, és hozz egyborítékot meg egy darab papírt!

Malve felállt, és odavitte, amit kértek tőle. Saalfnerné ezt irta a papirosra:„Kedves Lersingen Úr! Kérdezze meg Malvét, mi a mondanivalója ezzel a

levéllel kapcsolatban, azután ragadja meg a boldogságot, és soha többé neeressze el! Áldásom rá!

Szeretettel:Maria Saalfner”

Ezt a levéllel együtt a borítékba tette, amelyre Rüdiger nevét írta, majdátadta a leánynak.

– Így ni, gyermekem, vasárnap majd gondom lesz rá, hogy négyszemköztbeszélgethessetek. Akkor add oda neki ezt a levelet, s a többit bízd rá! .

– Drága, jó Maria néni – szöktek könnyek Malve szemébe hogyan háláljammeg neked? Mivé lettem volna a te segítséged nélkül? Ha most valóbanmegtalálom a boldogságomat, amit már remélni sem merek, azt csak nekedköszönhetem. Örökre elveszítettük volna egymást, nem sejtve, hogy a gyámomgaládsága választott szét.

Page 113: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Kicsi Malve – vette szeretettel a karjába az idős hölgy csupán eszközvoltam Isten kezében. Ő majd mindent helyrehoz. Én pedig most már nyugodtvagyok a sorsod felől. Tudod, mit mondott még Lersingen? Azt, hogykimondhatatlanul fájt neki, hogy semmit nem tehet érted, meg azt, hogy elsőízben tőled, itt, Ramaninán hallotta, hogy minden vagyonodat elveszítetted.

– És én még milyen utálatosnak hittem! Ha most belegondolok, mimindent vágtam a fejéhez, s hogyan vélekedtem róla, legszívesebbenelsüllyednék szégyenletemben.

– Ezért ne tégy magadnak szemrehányást, nem a te hibád. Örülj inkább,hogy így szeret!

A leány Saalfnerné vállára borult.– Hát csakugyan létezhet ekkora boldogság? Nem fog sértetten elfordulni

tőlem, amiért ilyen komiszul bántam vele?– Erre ő maga adhat leginkább választ. Vasárnapig most már türelemmel

kell lenned. Ma sem szívesen küldtem el. Sokkal inkább könnyítettem volnamindjárt az ő lelkén is, de nem tehettem mást. Még egy kicsit tarts ki,kedvesem, annál szebben ragyog majd rád a boldogság.

Az idős asszony örült, hogy immár elrendezte földi dolga-. it, s Malve sorsátRüdigemél jó kezekben tudhatta, mert érezte, hogy az utóbbi napokfelfokozott izgalma egyszerre felemésztette maradék erejét. A derű ésélénkség, amelyet Emma Boolman előtt mutatott, csupán akaraterejénekvégső fellobbanása volt.

A következő éjjel Saalfnerné szolgálója ébresztette Malvét, hogy azonnalmenjen az úrnőhöz, mert rosszul érzi magát.

A leány megrettenve ugrott ki az ágyból, magára kapott valamit, majdsietett az idős hölgy hálószobájába, aki párnákkal felpolcolva ült fekhelyén, észihálva lélegzett.

– Maria néni! Mi van veled?– Látnom kellett téged – húzta le maga mellé. – Azt hiszem, itt a vég…

Maradj mellettem, gyermekem, ha nem vagy túl kimerült!Malve szeretettel kifésülte az asszony magas homlokába hullott, ősz

tincseit.– Drága Maria néni, hát persze hogy itt maradok. Majd megint jobban

leszel, csak felizgattad magad, s most pihenned kell.Bágyadt mosoly suhant át a megfáradt arcon.– Most már minden rendben, hogy magam mellett tudhatlak, de érzem,

hogy nincs sok időm hátra. Nem félek a haláltól, de ne hagyj egyedül, s haEmma Boolman ide találna jönni, mielőtt bevégeztetett, semmi szín alatt seengedd be! Csak veled akarok lenni.

– Drága néni – simogatta meg Malve -, mit segíthetek,, mit tehetek érted?

Page 114: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Fogd a kezemet, a tiéd olyan jó meleg… Így, és maradj velem, hogyláthassam azt a kedves szemedet! – suttogta Maria Saalfner.

Úgy tűnt, hogy Malve jelenléte megnyugtató hatást gyakorol rá.Hamarosan elszunyókált. A leány elosont, hogy rendesen felöltözködjön, majdvisszasietett, és az idős hölgy fekhelye mellé telepedve, türelmesen virrasztott.

Az éjszaka további része zavar nélkül telt el, csak az alvó lélegzése váltidőnként görcsössé, aztán rémülten felpattant a szemhéja, de amikor láttamaga mellett Malve szeretettel aggódó arcát, megbékélve hunyta le ismét.

Reggelre kelve a gyermekek felébredtek, és nevelőnőjüket hiányolták, akicsendben átment hozzájuk.

– Ma legyetek jók, és viselkedjetek szépen, Maria néni beteg, nem szabadzavarni. Ugye megígéritek, hogy ügyeltek magatokra? Kivételesen egyedülreggeliztek, aztán kiültök a tornácra, és megírjátok a német fogalmazást, amittegnap megbeszéltünk.

A kicsik megígérték, hogy szót fogadnak, s ezt tőlük telhetően be istartották.

A délelőtt folyamán Maria Saalfner állapota nem változott. Dél körülfelébredt rövid szendergéséből, s tágra nyílt szemmel nézett Malvéra.

– Álmomban a leányom lépett az ágyamhoz. Levette a nyakamról a láncot,és rád adta. Most pedig felébredek, és ahogy rád nézek, az ő kedves szemétlátom. Követem a jeladást, a nyakadba akasztom ezt a láncot, neked kellviselned a leányom képét. A sírba akartam vinni magammal, nehogy EmmaBoolman megkaparinthassa. Viseld a te öreg Maria nénid emlékére, akinek azéletébe az utolsó melengető napsugarat csempészted.

Ezzel leoldotta az aranyláncot a rajta függő, gyémántokkal kirakottmedalionnal, és még egyszer elérzékenyülve megszemlélte leánya portréját,azután Malve nyakába akasztotta az ékszert.

– Rejtsd a ruhád alá, kedves gyermekem, egyelőre ne lássa Boolmanné!A leány teljesítette a kívánságát, majd megcsókolta a kezét.– Nagyon szépen köszönöm, Maria néni! Sohasem felejtem el a jóságodat.

Szentként tisztelem majd ezt a képet, hálával gondolok a hasonlóságra, amelymiatt a szívedbe fogadtál engem.

– Tartsd is becsben, ne válj meg tőle, akkor mindig szerencsét hoz neked.– És ha el akarják venni tőlem?– Azt senki sem teheti, te öröklöd az ékszereimet, köztük ezt is. Nyugodj

meg, senki nem vitathatja el a jogot, hogy birtokold, még Emma Boolmansem, arról Lersingen gondoskodik.

Malve elpirult, majd aggódva kérdezte:– Nem akarsz enni egy falatot?– Nem, nagyon fáradt vagyok, végtelenül fáradt – ismét elszenderedett.

Page 115: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Mialatt aludt, Malve Jannal és Martjával elköltötte az ebédet, azutánlefektette őket.

Amikor visszatért, még mindig szunyókálva találta az idős asszonyt.Elküldte a szolgálót, aki addig az alvó nyugalmát vigyázta, és utasította, hogyöltöztesse fel a kicsinyeket, ha felébrednek.

Maria nénivel maradt, míg a tornácról ismét gyerekzsivajt nem hallott.Akkor kiosont, és csendre intette őket.

– A szüleitek és a nagyszüleitek nemsokára hazatérnek. Figyeljetek, és hameglátjátok, hogy jönnek, menjetek eléjük a kertkapuhoz, mondjátok meg:Maria néni betegen fekszik. Nem szabad zavarni az álmát.

A két gyermek szófogadóan bólogatott.Malve visszatért Maria néni fekhelyéhez. Aggódva tapasztalta, hogy egyre

nehezebben lélegzik.Valóban máris elérkezett volna a vég, ilyen hirtelen? Milyen szívesen

visszatartotta volna az elröppenni készülő életet! Már az éjszaka el akartküldeni a kereskedőtelepre az orvosért, de Maria néni nem engedte.

– Az én bajomon nem segíthet orvos, gyermekem.A trópusi nap hirtelen alábukott a láthatáron, egyszerre sötétbe borítva a

tájat.Maria szembogara kitágult.– Látod… Malve… ott fenn… rózsaszín a mennyország… . nézd… ott jön a

leányom… integet… -mosolyog… Malve… Malve… drága kislányom… drága…Elakadt a szava, vágyakozva nyújtotta ki a karját, fel akart ülni, de egy

utolsó sóhajjal visszahanyatlott párnáira. Tekintete megtört. Ramanina úrnőjekiadta a lelkét.

Malve gyengéd kézzel fogta le a szemét. Határtalan bánat és elhagyatottságérzése fogta el. Forró könnyek szántották arcát, visszaült a halott mellé,, és ahófehér ágyneműre borult. Nem érzékelte többé, mi történik körülötte. Ámhirtelen . összerázkódott, amikor éles hang förmedt rá a küszöbről:

– Mit jelentsen ez? Miért futkároznak még odakinn a gyermekek? Mi vanMaria nénivel?

Elcsigázva nézett fel a nyitott ajtóbán álló Boolmannéra, s óhatatlanul arragondolt, hogy teljesült a néni kívánsága: Emma Boolman nem láthattameghalni.

A hüllőszempár előbb Malvéra, majd az ágyon fekvőre meredt. A leányönkéntelenül befedte tenyerével az élettelen arcot, mintha meg akarnávédelmezni.

– Halott, néhány perce csendben elszenderült – magyarázta halkan.

Page 116: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

S Emma Boolmanra tovább nem is ügyelve, elvett az éjjeliszekrényről egyodakészített tiszta zsebkendőt, amit szeretettel az eltávozott arcára terített,amely fenséges nyugalmával borzongató tiszteletet ébresztett a szemlélőben.

Erre Boolmanné is magához tért döbbenetéből.– Menjen ki! Hagyjon magamra drága halottammal! – parancsolta.A leány még egyszer megsimogatta a két hideg kezet, melyeket

összekulcsolt, s csendben kiment.Emma Boolman az ágyhoz lépett, és meggyőződött róla, hogy Malve igazat

állított-e.– Végre! – bukott ki belőle halkan, majd mintegy eszelős félelemtől hajtva,

Maria Saalfner dolgozószobájába lépett. Kis kézitáskájából kulcscsomótrántott elő, megkereste a pótkulcsot, amelyet csináltatott, szaporán kinyitottaaz íróasztalfiókot, és ellenőrizte a tartalmát, mint titokban már oly sokszor.Fellélegezve látta, hogy benne lapul a jól ismert boríték, s hozzá sem nyúlva,visszazárta az íróasztalt.

Ezután kisietett a házból. A bejáratnál álltak Meersburgék meg JacobBoolman a gyermekekkel.

– A mi drága, szeretett Maria nénink kiszenvedett. Gyertek velem a haláloságyához!

Ezzel kézen ragadta a két kicsit, és előrement velük, míg a többiekcsendben követték.

Malve a szobájába húzódott, ott ült sápadt arccal és görcsösenösszekulcsolt kézzel. Nem tudott emberek közé menni, míg le nemcsillapodnak lelkében a fájdalmas végóra utórezgései. Évekkel azelőttugyanígy végigélte édesanyja halálát, s most mintha másodszor is az anyjátveszítette volna el.

Sokáig nem adhatta át magát zavartalanul gyászának. Nem sokkal későbbEmma Boolman jelent meg szobája küszöbén.

– Ma nagyon elhanyagolja a kötelességeit, Malve kisasszony. A gyermekekterhesek nekünk mostani fájdalmunkban, ügyeljen jobban a védenceire! –utasította keményen.

– Bocsánat, máris megyek. Saalfner asszony halála…– Tudom, tudom – szakította félbe Boolmanné -, de ez minket sokkal

mélyebben érint, mégis helyt kell állnunk. Saalfnerné nem bízta meg valamivelaz elhunyta előtt? Úgy hallom, kettesben volt vele.

– Igen, magunkban voltunk, de nem bízott rám semmit. Szépenelszenderedett, utoljára a leányáról beszélt.

– Helyes! Most eredjen a gyerekekhez!Malve tette, amit mondtak neki, de a kicsik elégedetlenül látták, hogy

milyen szótlan és bánatos. Könnyes szemmel fektette le őket.

Page 117: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Még aznap este elhozatták a holland orvost, aki már csak a halottibizonyítványt tudta kiállítani.

Másnap reggel Alfréd Meersburg valamennyi szomszéd ültetvényestértesített, miközben a doktor Jacob Boolman és a leánya segítségével a márrégen elkészített koporsóba fektette az elhunytat, aki még maga rendelte megazt, hogy benne tegye meg utolsó útját Padangba. Malve is segédkezhetett, ígymég egy végső kegyeleti szolgálatot tehetett kedves halottjának. EmmaBoolman távol tartotta magát. Azt állította, nagyon megrázta a holttestlátványa. Valójában órákon át kutatott a házban, hogy nem hiányzik-e valami,amit Saalfnerné hátrahagyott.

A többiek éppen elkészültek, amikor feldúltan berontott a szobába.– Levettétek Maria néni nyakáról a vastag aranyláncot meg a briliánsokkal

kirakott medált, amit mindig hordott? Nem szabad eltemetni vele, túl értékesahhoz.

Jo meghökkenve nézett az anyjára.– Nem volt rajta semmiféle lánc.Boolmanné szeme szikrát szórt.– Akkor hová tűnt az ékszer? Biztosan tudom, hogy állandóan viselte, még

tegnapelőtt reggel is, amikor elbúcsúztam tőle.Ebben a pillanatban lépett be Malve egy csokor virággal, melyet utolsó

üdvözletként a halott mellé akart tenni a koporsóba. Nem hallotta Emmaiménti szavait, s most lehajolt, hogy Maria néni kezéhez és lábához helyezze avirágokat. Néhány szál a földre esett, s Malve utánuk nyúlt, hogy fölvegyeőket. Ebben a pillanatban kicsúszott ruhája kivágásából a medalion. EmmaBoolman éles szeme azonnal felfedezte. A leányhoz ugrott, és elkapta azékszert.

– Mi ez? Hogy jutott ehhez? A halottól vette el.Malve egy másodpercre zavartan elpirult, de azután önérzetesen kihúzta

magát, s tőle telhető nyugalommal felelt:– Téved, asszonyom, Maria néni maga akasztotta a nyakamba. Hordanom

kell ezt az ékszert, mely a leánya portréját rejti.Emma Boolman egy pillanatra elképedve meredt rá.– Mi jut eszébe? Mit merészel? Hogy jön maga ahhoz, hogy a mi drága

halottunkat Maria néninek nevezze? Hazudik, nem kaphatott tőle ilyen drágaajándékot. Hogy is adhatta volna magának ezt a vagyont érő holmit? Hiábapróbál ilyen dajkamesékkel traktálni bennünket. Azonnal adja vissza, amitellopott!

Malve hirtelen hátratántorodott, mintha arcul csapták volna, s eközben amedál kicsúszott Emma Boolman ujjai közül. Most maga fogta a kezébe.

Page 118: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Sápadt arccal állt az őt többé-kévésbé bizalmatlanul méregetők előtt. Jóltudta, mennyire kínos helyzetbe került, de határozott hangon válaszolt:

– Nem loptam az ékszert, Maria néni ajándékozta nekem, és nem adomoda senkinek. Teljes joggal nevezem Maria néninek a megboldogultat. Magaengedte meg ezt nekem, mivel rokonságban álltunk. Tessék, győződjenek megróla, mennyire hasonlít rám a leánya, Malve portréja, amit a medalionbanőrzött. Ebből a hasonlóságból jött rá, hogy vérrokonok vagyunk, és errőlkésőbb meg is bizonyosodtunk, bár elég távoli a kapcsolat.

Ezzel felpattintotta a medált, és némán megmutatta a körülállóknak,anélkül, hogy kiengedte volna a kezéből. Elsőként Jo vette szemügyre aminiatűrt.

Valóban, anyám, ez a festmény Malve kisasszony szakasztott mása, minthaaz ikertestvérét ábrázolná!

– Badarság! Na és ha hasonlít, ez az álnok nőszemély csupán kihasználtaezt a véletlent, hogy kiötölje a meséjét. De téved, ha ennyire hiszékenynekképzel bennünket. Azonnal szolgáltassa vissza az ékszert, különben átadommagát a palembangi rendőrségnek.

Malve még szorosabban fogta a medaliont, és bátran vádlója szemébenézett.

– Legyen szíves, mérsékelje magát, Boolman asszony! Meg fogja bánni,hogy így sértegetett. Maria nénitől tudom, hogy a végrendeletében nemcsakezt a medaliont, hanem valamennyi ékszerét rám hagyta.

Emma gúnyos, fülsértő hangon felkacagott.– Micsoda arcátlan hazudozó! Ide az ékszert, maga szégyentelen!– Nem, nem adom ki a kezemből. Megígértem, hogy a szívem fölött

hordom. Maria néni holmija között kell lennie az írásnak, amely errevonatkozik.

Ebben a pillanatban Alfréd Meersburg lépett a szobába. Jo beszámolt nekia történtekről. Senki sem figyelt fel arra, hogy Boolmanné sietve távozott ahelyiségből. Alfréd Malvéhoz fordult, és udvariasan megkérte, hogyrészletesen mesélje el, ami közte és Maria néni között történt. Úgy látszott,hitelt ad a szavainak.

Jo éppoly kevéssé tudta elhatárolni magát a leány állításaitól, mint a férje.Mindazonáltal kissé bizonytalanul nézett a nevelőnőre.

– Megértheti, Malve kisasszony, hogy mindez elég különösnek tűnik. Marianéni soha egy sióval sem tett említést a rokonságukról. Mégsem tudomminden további nélkül ekkora bűnnel gyanúsítani, s ha azt mondja, hogyMaria néni valami írást is hátrahagyott, az bizonyára a maga javára szól majd.

– Én is így vélem – értett egyet Alfréd.

Page 119: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

A leány fellélegzett, és megköszönte a házaspárnak, hogy nem ítélik elazonnal, ahogy Boolmanné tette.

Eközben Emma Maria Saalfner dolgozószobájába rohant. Lázas sietséggelnyitottaki pótkulcsával az íróasztalt, és előrántotta a végrendeletet tartalmazóborítékot. Éles szemmel átvizsgálta, s nem kerülte el a figyelmét, hogy aragasztott szélek nem egyenletesen záródnak. Vajon eleve így volt, vagy pedigkinyitották és visszaragasztották a borítékot?

Gyötrő nyugtalanság fogta el. Gyorsan visszazárta a fiókot, atestamentumot a ruhájába rejtette, és a saját szobájába sietett vele.

Ott a lehető legóvatosabban felbontotta a borítékot, kihúzta belőle azokmányt, és tágra meredt szemmel olvasta a Maria Saalfner által írottakat.Csak egyetlen részletet fogott fel belőle: ez az új változat letaszítja a trónról,megfosztja az áhított uralomtól Ramanina s ezzel együtt a hozzátartozói felett.Ha azok elolvassák ezt az iratot, megalázva félretolják őt.

Dühösen fújtatva húzta ki magát. Hallatlan! Maria néni az ő tudta nélkülmegsemmisítette a régi testamentumot, és újat készített, amibenmértéktelenül sokat juttat ennek az idegennek. De a legrosszabb mégis az,hogy neki pedig egyúttal kihúzzák a lába alól a talajt, nevetségessé válik acsaládja előtt.

Tekintetében vad elszántság villant, csontos arca vörösre gyúlt a haragtól.Nem, ezerszer is nem, ezt nem engedheti! Ennek, a végrendeletnek el kell

tűnnie! Ha nincs testamentum, a férje örökli mindenestül Ramaninát. Akkorpróbáljon meg igényeket támasztani ez a jöttment teremtés! Ó, miért is hoztaide! Először is meg kell félemlíteni, fenn kell tartani a látszatot, hogy ellopta azékszert.

Reszkető kézzel a fehémeműs szekrényébe rejtette az írást, nem sejtve,hogy az csak másolat, és elhagyta a szobát, hogy ismét csatlakozzék atöbbiekhez.

– Nos, Bertram kisasszony, átgondolta közben, hogy a hazudozással nemsegít magán? Vallja be, hogy ahalottról vette le a láncot, és most, hogy eznapvilágra került, kieszelte a meséjét az állítólagos rokonságról! – rivalltMalvéra.

Mielőtt azonban az válaszolhatott volna, Alfréd Meersburg lépett azanyósához.

– Kérlek, ne vádold elhamarkodottan lopással Bertram kisasszonyt!Nagyon is hihető mindaz, amit a rokonságukkal kapcsolatban mondott. Előbbvizsgáljuk meg alaposan a dolgot! A magam részéről meg vagyok győződveBertram kisasszony ártatlanságáról.

Emma Boolman megsemmisítő pillantást vetett rá. Mindig is gyűlölte avejét, mert ném akart engedelmes eszközévé válni, mióta azonban olvasta

Page 120: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Maria Saalfner végrendelét, amely ráadásul fölébe helyezte a férfit, aki mostnyíltan szembeszegülve vele, Malve védelmére kelt, gyűlölete újult erővellángolt fel.

– Hát majd meglátjuk, valósnak bizonyulnak-e Bertram kisasszonyállításai. Szerinte Maria néni végakaratában ráhagyta az ékszereit. Én csak azttudom, hogy volt egy végrendelet, amelyben a férjemet nevezte még általánosörököséül. Hogy még létezik-e, azt persze nem tudom. Először is át kellkutatnunk Maria néni íróasztalát. Jacob, tegnap este, amikor holtan találtuk,azonnal átadtam neked megőrzésre a kulcscsomóját.

– Igen, drágám – vonta elő zsebéből a kulcsokat Boolman.Sem ő, sem a többiek nem sejtették, hogy Emma másodkulccsal

rendelkezik Maria Saalfner íróasztalához.Az asszony nyugalmat erőltetett magára.– Most menjünk át mindannyian Maria néni dolgozószobájába! Maga is

velünk jön, Bertram kisasszony. Elválik, hogy igazat beszélt-e. Ellenkezőesetben semmi sem mossa le magáról a tolvajlás gyanúját.

Malve utolsóként követte őket. Szeretettel megsimogatta az elhunyt kihűltkezét, tekintete fájdalmasan pihent meg a mozdulatlanná meredt arcon.

Végül ő is belépett Maria néni dolgozószobájába. Némán megállt az ajtómellett. a szíve elszorult, bár szilárdan hitt Maria néni szavaiban, így bízottbenne, hogy vétlensége beigazolódik. Mélyen felháborította, hogy büntetlenülvádolhatják lopással. Nyugtalanul várt, amíg átkutatták az íróasztalt, desemmi sem került elő, ami alátámasztotta volna állításait. A végrendeleteltűnt, és más feljegyzésre sem bukkantak. Rettegés fogta el. Mivel bizonyítsa,hogy Maria néni adta neki az ékszert, ha az asszony nem erősítette meg ezt asaját végakaratával? Úgy érezte, mintha ingadozni kezdene a lába alatt a talaj.Szinte aléltan hanyatlott a falnak, kábultan állt a rászegeződő tekintetekkereszttüzében.

– Sajnos, semmit sem leltünk, ami tisztázná a helyzetet, Bertramkisasszony – közölte láthatóan lesújtva Alfréd Meersburg.

Ebben a pillanatban férfiasan határozott lépések közeledtek a folyosón, sRüdiger Lersingen tűnt fel a küszöbön. Még hallotta Emma Boolman szavait:

– Nos, Bertram kisasszony, továbbra is kitart a hazugságai mellett, vagyhajlandó végre beismerni, hogy eltulajdonította a medaliont?

A jószágigazgató egy másodpercig értetlenül szemlélte az élébe tárulócsoportképet, majd megpillantotta Malvét, aki sápadtan és elgyötörten afalnak támaszkodott.

Villámló szemmel minden további nélkül a leány védelmére kelt.– Ki merészeli ilyen hallatlan rágalommal illetni Bertram kisasszonyt? –

dörögte.

Page 121: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Én, Lersingen úr, én vádolom lopással a kisasszonyt – felelte dölyfösenEmma Boolman.

– Vonja vissza, és szolgáltasson elégtételt Bertram kisasszonynak! A sajátbecsületemmel kezeskedem az övéért.

– Inkább ne tegye, és ne ártsa magát olyasmibe, amihez semmi köze!Bertram kisasszony nem átallotta levenni szeretett halottunkról a nyakláncát amedáljával együtt, és amikor lelepleződött, azzal próbált ámítani bennünket,hogy Maria néni ajándékozta neki a láncot.

Rüdiger megvetően végigmérte.– Ha azt mondta, akkor úgy is van – jelentette ki határozottan, majd

Malvéhoz fordult, aki reszketve állt mellette, és a lába kicsúszni készült alóla.Minden teketória nélkül széket tolt alá, és lenyomta rá.

– Parancsoljon, kisasszony, foglaljon helyet! Reszket az idegességtől.Nyugodjék meg kérem, itt vagyok, hogy megvédelmezzem!

A leány félénken nézett fel rá. A legszívesebben odasimult volna hozzá.– Meddig kell még néznünk ezt a komédiát? Úgy vélem, Lersingen úr, nem

túl ízléses a jelenlétünkben ez az otromba udvarlás – fakadt ki gúnyosanmetsző hangon Boolmanné.

Rüdiger lassan feléje fordult, és fölényesen nyugodt pillantást vetett rá.Szavait válasz nélkül hagyva, megkérdezte a többieket.

– Hölgyeim és uraim, megkeresték már a végrendeletet Saalfnerné asszonyíróasztalában?

– Természetesen mindent átnéztünk, azonban nem találtunk semmit –felelte gyorsan Emma Boolman. – De mennyiben tartozik ez magára?

Rüdiger közelebb lépett, és a szemébe mélyesztette a tekintetét.– Különös. Akkor egy illetéktelen személy eltávolította a helyéről a

testamentumot. Csakhogy én ismerem a tartalmát.Boolmanné felhorkant, míg a többiek megütközve pillan-. tottak a

fiatalemberre.– Mi jut eszébe? Miféle célozgatás ez? Úgy látom, összejátszik Bertram

kisasszonnyal.– Válogassa meg a szavait, Boolmanné, különben máris el kell mesélnem

egy kis történetet holmi másodkulcsról. Igenis azt állítom, hogy atestamentumot eltávolították, mégpedig az a személy, aki a pótkulccsalrendelkezik.

– Arcátlanság! Mit merészel? – sziszegte Emma.Rüdiger lenézően végigmérte.– Ezek szerint eltűnt a végrendelet, az, amelyet Saalfnerné asszony ez év

február huszadikán vetett papírra? Még szerencse, hogy csupán a másolatátzárta az íróasztalába. Az eredetit nálam helyezte letétbe, mivel tisztában volt

Page 122: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

azzal, hogy illetéktelen kezek egy pótkulcs segítségével rendszeresenátkutatják a fiókját. Engem jelölt meg végrendelete végrehajtójául,felhatalmazott, hogy önök előtt felolvassam, és a hatóságnál benyújtsam azt.Kérem, győződjenek meg róla, mi áll a borítékon! Mint láthatják, a pecsétsértetlen.

Malve biztos fedezékben érezte magát ülőhelyén, s csillogó szemmelfigyelte Rüdigert, aki felmutatta a lepecsételt végrendeletet.

Boolmanné odaugrott, és őrjöngve próbálta kitépni a férfi kezéből az iratot,Lersingen azonban finom, de ellentmondást nem tűrő mozdulattal visszatolta.

– Lassan a testtel, ön is megtekintheti. Mielőtt azonban felbontom avégrendeletet, előbb szeretném mindannyiuknak felolvasni a kísérőlevelet,amelyet Saalfnerné asszonytól kaptam. Kérem, foglaljanak helyet.

A többiek kissé letaglózva követték a jelenetet, s most mind tanácstalanulnéztek az asszonyra, aki eleddig zsarnoki kénye-kedve szerint irányítottaéletüket. Emma Boolmant nem bírta tovább a lába, egy fotelba roskadt.Minden erejét összeszedve bámult Rüdigerre, mintha meg akarná babonázni,de igyekezete hatástalan maradt.

A fiatalember megvárta, amíg valamennyien leülnek, majd maga is egyszékre ereszkedett.

Felolvasta az elhunyt levelét, beszámolt arról, hogy szerdán Ramaninánjárt, és hosszas beszélgetést folytatott Saalfnerné asszonnyal, melynek soránaz idős hölgy közölte vele, miszerint Malve Bertram a rokona, s ezért róla isgondoskodott végrendeletében.

Emma Boolman mindinkább összehúzta magát megrökönyödöttcsaládtagjai előtt. Rüdiger pedig áttért magára a végrendelet ismertetésére,miáltal Malve ártatlansága egyértelműen tisztázódott.

Miután befejezte, egy időre mély csend támadt.– Boolman úr, megkérdezem, hogy érvényesnek ismeri-e el a végrendelet

tartalmát. Önt is kérdezem, kedves Meersburg, mivel ön kiskorúgyermekeinek képviselője.

Jacob Boolman bátortalanul pislogott hitvese felé, minthogy azonban azteljesen összetörve, a bűntudattól erejét vesztve bámult maga elé, végülkibökte:

– Elismerem, és mindennel egyetértek, amit Maria néni határozott.– Én a gyermekeim nevében úgyszintén, és teljes szívemből hálás vagyok

drága halottunknak, akit őszintén szerettem és tiszteltem – csatlakozott hozzáa veje.

Rüdiger azon melegében, a többiek jelenlétében átadta neki Maria Saalfnerszóbeli üzenetét. Meersburg fellélegzett, és megrázta a jószágigazgató kezét.

Page 123: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

– Köszönöm, kedves Lersingen úr, hogy tolmácsolta ezeket a szavakat. Sokminden történt ebben a házban, amit szívesen megakadályoztam volna, denem volt rá módom. Most hála az égnek, szabad a kezem. Isten engem úgysegéljen, hogy becsületes embert nevelek a gyermekeimből, és nemcsak azért,hogy Maria nénit halálában is tiszteljék.

Erre Emma Boolman felállt, és szó nélkül kifordult a szobából. Atrónfosztott királynő száműzetésbe vonult. Érezte, hogy hatalma megtört, ahalott győzedelmeskedett fölötte.

Rüdiger is felemelkedett.– Gratulálok döntésükhöz és áhhoz, hogy megszabadultak a

mindannyiukat nyomasztó kényszertől.Ezzel kezet rázott Boolmannal és Meersburgékkal.Jacob a nevelőnőhöz lépett:– Bocsásson meg azért, ami ebben a házban érte. Szeretném jóvátenni –

jelentette ki egyszerűen.– Mindent megbocsátottam és elfelejtettem – biccentett Malve.Jo megfogta a kezét.– Maria néni révén szegről-végről mi is rokonságba kerültünk, Malve

kisasszony. Remélem, apám egyetértésével találkozom, amikor arra kérem,kedves vendégünkként a jövőben is maradjon nálunk, s a gyermekeinket sefossza meg attól, amivé vált a számukra.

– Köszönöm a kedvességét, de egyelőre ne kívánja, hogy, elkötelezzemmagam. Addig mindenképpen vállalom Jan és Martje nevelését, míg sikerülgondoskodni a helyettesítésemről.

Alfréd is a jobbját nyújtotta.– Örülök, hogy nem kellett csalódnom az önbe vetett hitemben.A leány megköszönte a bizalmat, majd Rüdigerhez fordult.– Nem tudom, hogyan mondhatnék köszönetet mindazért, amit értem tett,

Lersingen úr.– Hiszen alig tehettem valamit kegyedért, kisasszony.– Megakadályozta, hogy sárba tiporják a becsületemet.– Csupán Saalfnerné asszony megbízását teljesítettem, s most, hogy ez

megtörtént, abban a biztos tudatban távozhatom, hogy minden az elhunytkívánsága szerint intéződött el.

– Maradjon itt ebédre! – tartóztatta Meersburg. – Délután kísérjük Marianéni földi maradványait Padangba. Remélem, megadja neki a végtisztességet.

Rüdiger meghajolt.– Bár csapot-papot ott kellett hagynom Madalán, amikor megkaptam az

üzenetét Saalfnerné asszony elhunytáról, de talán egy napig elboldogulnaknélkülem odaát. Szívesen maradok, ameddig óhajtják.

Page 124: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Ebben a pillanatban a gyermekek kukkantottak be az ablakon, és hívtákMalvét, hogy ellenőrizze a számtanleckéjüket.

A nevelőnő kötelességtudoan sietett hozzájuk.

XXI.

Malve Maria néni halálos ágyához lépett, hogy még egyszer hálásszeretettel az arcába nézzen. Utoljára láthatta, mert ezután gondosan lezártáka koporsót, s a leány távozott a szobából.

A pavilonba indult, egy kis egyedüllétre vágyott az elmúlt órák izgalmaiután.

Magánya azonban nem sokáig tarthatott. Rüdiger Lersingen követte, éselébe állt.

– Kisasszony, Saalfnerné arra kért, nyújtsak segítséget és védelmetkegyednek, ezért ne vegye tolakodásnak, ha megkérdezem, tehetek-e valamitkegyedért.

A leány bizonytalan tekintettel nézett fel rá.– Mielőtt érre felelnék, én is szeretném teljesíteni Maria néni megbízását.

Átadott nekem egy levelet, amelyet vissza kell juttatnom önnek.Ezzel átnyújtotta a borítékot, benne Franz Marlitz levelével és a néhány

sorral, melyet Maria néni hozzáfűzött.Rüdiger ez utóbbit elolvasta, és meglepetten kapta fel a fejét.– Nekem kell megkérdeznem, hogy mi a mondanivalója a gyámja levelével

kapcsolatban? Saalfnerné szerdán arra kért, engedjem át neki azt az írást, denem tudtam, milyen célból. Meg tudná magyarázni, mit jelentenek a szavai,hogy ragadjam meg a boldogságot, és soha többé ne eresszem el?

Malve elpirult, nem merte viszonozni a pillantását.– Igen, Lersingen úr, meg tudom és meg is akarom magyarázni. Az én

hibám, és először bocsánatot kell kémem, amiért tévesen ítéltem meg önt.Nem tudtam, hogy ezzel szörnyű igazságtalanságot követek el. A gyámom azakaratom ellenére és tudtomon kívül írta ezt a levelet. Előtte egy egészen mástartalmút mutatott nekem, amelyet a szemem láttára a borítékba csúsztatott.Azután nyilvánvalóan kicserélhette arra, amit most ön tart a kezében. Nemsejtettem, hogy ebben elutasítja önt, mert azt soha nem is engedtem volna.

A férfi hitetlenkedve meredt rá, aztán hirtelen felindultan ragadta meg akezét.

– Nem engedte volna?– Nem… soha!– Malve, Malve, mit beszél? Nem utasított volna el, nem tudta, hogy a

gyámja ezt teszi velem?

Page 125: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

A leány felsóhajtott, és tekintete világosan árulkodott érzéseiről.– Nem, nem tudtam – válaszolt fátyolos hangon, és sietve elmesélte, mi

történt annak idején Lindenhofban. Lersingen léjegzet-visszafojtva hallgatta, samikor Veronka vallomásához értek, dühében ökölbe szorult a keze. AmikorMalve befejezte beszámolóját, a szeme felizzott, s nem bírván továbbtürtőztetni magát, egyszerre magához szorította.

– Akkor hát szeretsz engem, Malve, nem igaz, hogy nem akartál hozzámjönni feleségül?

A leány könnyein át nézett fel rá.– Nem, dehogy igaz, egyedül az igaz, hogy szeretlek, és kimondhatatlanul

szenvedtem, amiért azt hittem, hogy csalódnom kellett benned.– Ugyanezt éltem át én is. Isten az égben, hogy engedhetted, hogy ilyen

kínokat álljunk ki?Malve megragadta a férfi kezét, és az arcához simította.– Próbatételre kényszerített bennünket, Rüdiger, hogy ráébredjünk,

mennyire szeretjük egymást. Mert én nem tudtalak nem szeretni, bárhogyvergődtem, amikor méltatlannak tartottalak a szerelmemre. Inkábbmeghaltam volna, semhogy kimutassam érzéseimet.

Lersingen ajka az ajkára tapadt, gyengéd tekintete az övét kereste.Egy boldog ifjú pár sétált vissza a házba. Az ebédlőben Jacob Boolman és

Meersburgék várták őket. Emma nem jelent meg, rosszullétre hivatkozvamaradt távol. Mielőtt asztalhoz ültek, Rüdiger bejelentette eljegyzésétMalvéval, és hálás szavakkal emlékezett meg Maria Saalfnerről, mint kis híjánvégleg.elveszett boldogságuk kovácsáról.

Ebéd után megindult a komoran ünnepélyes menet Ramaninából a Moesipartján fekvő vasútállomásra. A három férfi onnan kísérte tovább az elhunytatPadangba, hogy másnap örök nyugalomra helyezzék. Malve és Jo Meersburgaz állomásról a szolgákkal együtt visszafordult Ramaninára. Amikorhazaértek, Emma Boolman a tornácon ült, és hüllőszemével mereven bámultmaga elé. A gyermekek előtte, a kertben játszottak. A két nő összenézett, majda fiatalasszony így szólt:

– Az anyám, nem bíráskodhatok felette, de majd segítek, hogy ő is új életetkezdjen.

Malve megértette ezt, és jólelkűségében azonnal arra gondolt, hogy ő isminden lehető módon támogatni fogja ebbéli igyekezetében.

– Lekísértük Maria nénit az állomásra, anyám – lépett a magába roskadtasszonyhoz Meersburgné.

Erre a kicsinyek is odaszaladtak, és önfeledt csivitelésükkel a magukmódján ők is segítettek hidat építeni Emma Boolmannak, mely egy jobb életbevezet.

Page 126: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Rüdiger ettől fogva minél gyakrabban járt át Ramaninára, hogy láthassa amenyasszonyát. Néhányszor Malve is átkocsizott Meersburgékkal Madalára.Lersingen csinosan és lakályosan berendezte a saját házát, mert pár évigSzumátrán akart maradni Malvéval. Hogy később végleg vagy hosszabb időrevisszatelepülnek-e Németországba, azt az óhazában uralkodó körülményektőlkívánták függővé tenni.

Április végén elkészült az elragadó új otthon Malvenauban, egy valóságoskis ékszerdoboz, ahogy Jó Meersburg fogalmazott, mire Rüdiger szerelemtőlizzó tekintetét jegyesére vetve, így felelt:

– Úgy is illik, hiszen igazi drágakőhöz szolgál foglalatul.Május elején megérkezett ifjú hitvesével Hendrik van der Straaten. Nyolc

nappal később megtartották Rüdiger és Malve esküvőjét. Meersburgékragaszkodtak hozzá, hogy ők rendezhessék a menyegzői lakomát, melyen azegész környék részt vett.

Délután, mihelyt alábbhagyott a hőség, előállt a felvirágozott ökrös fogat,hogy Malvenauba szállítsa az ifjú párt.

Rüdiger bekopogtatott Malvéhoz a szobába, amelyben nevelőnőként lakott.A fiatalasszony már átöltözött az úthoz.

– Jöjj hát, ramaninai boldogságom, légy mostantól az én malvenauiboldogságom! – vonta a karjába gyengéden az újdonsült férj.

– Te pedig az enyém – suttogta Malve hozzásimulva.Mélyen egymás szemébe néztek, és szenvedélyesen megcsókolták egymást.Néhány perc múlva kocsira szálltak, és elhajtattak. Sok boldogságot kívánó

kiáltások szálltak utánuk. Meghitten összebújt a két örömmámorban úszófiatal, s a trópusok ezer virága közt indultak el a boldogság felé.

VÉGEVÉGE

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Hedwig Courths-Mahler: Sie hatten einander so lieb

© Bastei-Verlag Gustav H. Lübbe GmbH & Co. Bergisch Gladbach

Hungarian translation © Komáromy Rudolf

Fordította: KOMÁROMY RUDOLF

ISBN 963 8248 52 1 ö ISBN 963 296 115 3

Bastei Budapest Kiadói Kft.

1539 Budapest, Pf. 629

Page 127: Hedwig Courths Mahler Elsikkasztott Boldogság

Szerkesztőség: 1137 Budapest, Radnóti M. u. 34.

Telefon: 131-9367

Felelős kiadó: Oroszlán László

Felelős szerkesztő: Simonits Erzsébet

Műszaki szerkesztő: Hörömpő Gabriella

Szedés: Bastei Budapest Kft.

Nyomta az Alföldi Nyomda Rt.

Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

A nyomdai megrendelés törzsszáma: 1803.66-14-2

Készült Debrecenben, az 1997. évben