gárdonyi géza magyar sorskign.org/la/lbgen/visoko_2007/buvopatak_2008_januar.pdfnyolc lovasszekér...

20
Polgári, kulturális és társadalmi havilap 2008. január – VII. évfolyam 1. szám A fejedelem haldoklott. Az ágyánál ott állt egyetlen fiacská- ja, a tízéves Zoltán. Ott térdelt, zokogott a felesége. S ott állt a három vezér a hét közül: Lél, Bölcs és Botond. Bizony húsz éve már, hogy Lebediában örök szövetséget ittak a nagy Álmossal egymásnak vérébõl. Azóta Álmos is elköltözött e földi világból. A vezérek is egyenkint költöztek utána. S ím a fejedelem is készülõdik. Szegen a kard. Õ maga medvebõrös ágyon. Künn a tavasz hideg holdja világol. Benn sárga fáklyák lángja lobog szo- morúan. Hárman az ágyánál. Egy fáklya a pap kezében, aki a térdeplõ másik táltos-papnak a könyvére világít. A csöndességben behallani nagymellû Csepel sírását a fo- lyosóról: – Ó! Hogy épp az én szigetemen hal meg a fejedelem! Már hát csak annyiban az övé, hogy õ járta körül elsõben s õ ajánlotta a fejedelemnek, hogy odaépíttesse a palotáját. A honmaradó népnek is alkalmas hely háború idején. Behallani a sírását: – Ki tart meg minket, ha õ meghal? És behallani, hogyan doborognak az érkezõ lovasok szá- zával, ezrével a Dunán által a hídon. Csak alig egy hete hogy fekszik a fejedelem. De halálos gyujtovány-hideg döntötte ágyba. Az orvospapok nem merik a családnak megmondani: – A hajnali kürtszót alig hallja már a fejedelem! Ehelyett azt mondják: – Hozassa el a család az agg Imecset, a fõtáltost, a fõjóst, a nagy Káma unokáját. Mondja meg az, hogy mi van a csilla- gokban! Meghagyja-e Isten a fejedelmet? Vagy hogy eltelt az ideje földi életének? A fáklya serceg. Az Asszony sír a haldokló kezén. Künn a nép, mint a tenger morajlása: – Árpád! Ne hagyj el bennünket! Árpád Atyánk! A folyosóról behallatszik nagymellû Csepelnek a zokogása: – Vége a magyarnak! Mert bizony kuvik szólt a fákon az elõbbi éjen a palota mellett. A paripák is különösképpen ijedeztek az istállóban. Jósok nélkül is tudható, hogy a fejedelemnek a halál bon- tott ágyat. Rekedt bús hang kérdi a folyosón: – A földön van-e már? – Nem – feleli Csepel –, még Imecset várjuk: talán az õ kö- nyörgése megtartja a csillagát. A fejedelem párnák közt fekszik. Piros selyem cserge mel- lig takarja. A fejedelemné nem engedi még, hogy földre tegyék, hogy a Föld-anya keblére hajtsa a fejét! – Nem, hiszen még nincs annyira! És nem is hal meg, nem, nem! Nem engedi Isten, hogy meghaljon! Árpád nem ügyel már a szavakra, sírásra. Arca viaszszín. Félig lehunyt szeme már a másvilágra réved. Gárdonyi Géza Magyar sors Ára: 295 Ft Nincs lágyabb, mint a víz, mégis a köveket kivájja: nincs különb nála. Lao-ce: Az út és erény könyve, részlet Árpád fejedelem – Kertai Zalán grafikája

Upload: others

Post on 07-Jan-2020

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

Polgári, kulturális és társadalmi havilap 2008. január – VII. évfolyam 1. szám

A fejedelem haldoklott. Az ágyánál ott állt egyetlen fiacská-ja, a tízéves Zoltán. Ott térdelt, zokogott a felesége. S ott állta három vezér a hét közül: Lél, Bölcs és Botond.

Bizony húsz éve már, hogy Lebediában örök szövetségetittak a nagy Álmossal egymásnak vérébõl. Azóta Álmos iselköltözött e földi világból. A vezérek is egyenkint költöztekutána. S ím a fejedelem is készülõdik.

Szegen a kard. Õ maga medvebõrös ágyon. Künn a tavaszhideg holdja világol. Benn sárga fáklyák lángja lobog szo-morúan. Hárman az ágyánál. Egy fáklya a pap kezében, akia térdeplõ másik táltos-papnak a könyvére világít.

A csöndességben behallani nagymellû Csepel sírását a fo-lyosóról:

– Ó! Hogy épp az én szigetemen hal meg a fejedelem! Már hát csak annyiban az övé, hogy õ járta körül elsõben

s õ ajánlotta a fejedelemnek, hogy odaépíttesse a palotáját.A honmaradó népnek is alkalmas hely háború idején.

Behallani a sírását: – Ki tart meg minket, ha õ meghal? És behallani, hogyan doborognak az érkezõ lovasok szá-

zával, ezrével a Dunán által a hídon. Csak alig egy hete hogy fekszik a fejedelem. De halálos

gyujtovány-hideg döntötte ágyba. Az orvospapok nem merik a családnak megmondani: – A hajnali kürtszót alig hallja már a fejedelem! Ehelyett azt mondják: – Hozassa el a család az agg Imecset, a fõtáltost, a fõjóst,

a nagy Káma unokáját. Mondja meg az, hogy mi van a csilla-gokban! Meghagyja-e Isten a fejedelmet? Vagy hogy eltelt azideje földi életének?

A fáklya serceg. Az Asszony sír a haldokló kezén. Künn a nép, mint a tenger morajlása: – Árpád! Ne hagyj el bennünket! Árpád Atyánk! A folyosóról behallatszik nagymellû Csepelnek a zokogása: – Vége a magyarnak! Mert bizony kuvik szólt a fákon az elõbbi éjen a palota

mellett. A paripák is különösképpen ijedeztek az istállóban.

Jósok nélkül is tudható, hogy a fejedelemnek a halál bon-tott ágyat.

Rekedt bús hang kérdi a folyosón: – A földön van-e már? – Nem – feleli Csepel –, még Imecset várjuk: talán az õ kö-

nyörgése megtartja a csillagát. A fejedelem párnák közt fekszik. Piros selyem cserge mel-

lig takarja. A fejedelemné nem engedi még, hogy földre tegyék,hogy a Föld-anya keblére hajtsa a fejét!

– Nem, hiszen még nincs annyira! És nem is hal meg, nem,nem! Nem engedi Isten, hogy meghaljon!

Árpád nem ügyel már a szavakra, sírásra. Arca viaszszín.Félig lehunyt szeme már a másvilágra réved.

Gárdonyi Géza

Magyar sors

Ára: 295 Ft

Nincs lágyabb, mint a víz,mégis a köveket kivájja:nincs különb nála.

Lao-ce: Az út és erény könyve, részlet

Árpád fejedelem – Kertai Zalán grafikája

Page 2: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

Nyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá aszent áldozóhelyre, hogy elhozza szent patak mellõl, szentnyírfák alól, ahol immáron tíz éve tanyázik – fehér bõrsát-rában, rudakon fehérlõ csont lófejek között. Õ maga is mint-ha a tél királya volna: hófehér szakálla a melléig ér; vastagszemöldöke mint a zúzmarás moh.

Karosszéken hozza be két fiatal bonc. Leeresztik a széketa haldokló ágya elé.

– Megmarad-e? – kérdezi minden bús szem. S a fejedelemné is ott-térdeltében az õ kezét ragadja meg: – Mondd, hogy megmarad! Megmarad! Vagy a szívem itt

mindjárt kettéhasad! A jóspap zúzmarás szemöldöke alól vízgyöngy csillan elõ

s lefut a szakállán. – Árpád – rebegi. – Árpád!… Õ tartotta valamikor hétnapos korában az áldókõ szent

tüze, füstje fölé. Õ jósolta meg még Lebedia elõtt a fejede-lemséget. Õ áldotta meg az etelközi áldozati vérrel országotfoglaló dicsõséges kardját. S õ áldozta a nagy hálaünnep to-rán a fehér paripát, mikor az utolsó harcot is megvívták…

Csak Zoltán eljegyzésére nem ment már le Csepelre. – Százesztendõs ember nem ember – mondotta –, csak lé-

zengõ halott. S maradt a sátrában a budai völgyben, a szent liget mel-

lett, amelynek füvére se ember, se asszony nem léphet. Aholgallyat törni, virágot szakítani, vízbõl meríteni senkinek semszabad. Szép hely: pillangók pihenõje. Lábujjhegyen halad átrajta az õsz is.

A tor után mondta is a fejedelem: – Itt legyen majd az én örök nyugvó-sírom a te nyírfáid

alatt, ebben a szent csöndben. Csupa erõ volt még Árpád akkoridõn, noha már deres volt

a haja és szakálla. S most: fehér árnyéka csupán önmagának.– Megmarad-é? – kérdi reszketõ szavával a fejedelemné.

– Jósolj! Te mindig igazat jósoltál! Most a legigazabbat: Éle-tet neki!

Az agg bólogatott: – Könnyû volt jósolnom: mindnyájan láthattuk nemes szép

homlokán Isten Urunk jegyét. Akit maga az Isten jelöl vezér-ségre, gyõzelem van annak írva a kardjára!

S a falon függõ fegyverekre pillantott. A fáklyák fénye vö-rös ragyogással rezgett a kardok gyémántján, rubintján, ara-nyos bordáin.

A fejedelemné megragadta az agg pap karját: – Megmarad-é? Mondd, hogy megmarad! Meggyógyul:

megmarad! Az agg Árpádra nézett: – Uram, fejedelmem… Árpád nem is pillantott föl a szólító szóra, feküszik, mint

a kõ. – Fejedelmem, Árpád… A te ágyad mellett Atilla lelke leng

és Álmos Atyád lelke és Levente fiad lelke. Te már õket nézed.A te szemed elõl már oszladozik a messze-jövendõ idõk köd-tengere is… Húsz év óta harmadik országunk ez. Te vezettélbele fegyverviharok közt, véres lábú lovakon, diadalmas lo-bogóval. Te Isten Szeme-választottja Ember, mondd meg né-künk, ha utolsó erejével is ajkadnak: Összecsukta már szár-nyait a szent turul? Megáll valahára ez a vándornemzet?Megmarad-e ez a Tisza-Duna földje örökös országunknak,örökös hazánknak?

Még a fejedelemné sírása is elnémult e szókra! Minden szem a fejedelem viaszszín arcára tapad! – Megmarad-e örökös hazánknak? Árpád ajka mozdul! Felel, mint az álmodó, ahogy szól:

– Meg! Az agg táltos áhítatos arccal tekint a magosba, s boldog

lélegzettel rebegi: – Ó, hála Néked, nemzetünk Istene! Életet nevelhet im-

máron minden magyar édesanya! Eke fénylik! Fegyver rozs-dásodik. Nyájaink, gulyáink nyugton legelhetnek örök orszá-gunk füves szép mezein. Sátoraink körül a békesség virágainyílnak. Mondd, dicsõ költözõ, messze jövendõ idõknek tü-körébe látó, csak egy szóval is mondd: Nyugalmas, boldogélete lesz itt a magyarnak?

S az agg táltos a széken elõrehajolva várja a szót a fejede-lem ajakán!

Árpád feküszik márványarccal. Csak a szeme pillája rezegmég, mint hamvába múló elégett szövétnek utolsó szikrája.De ajaka nem mozdul.

Az agg táltos szava szinte a holtakat ébresztõn könyörög: – Árpád! Isten választottja! Hacsak egy igét is!… A Te ajakadon immár a sorsunkat látó Szent Egek szóla-

nak: Mi a sorsunk itt a jövendõ folyásán? Mi tarthat megitt az idõk végeiglen? Kényszerítelek Téged, Isten Országaszélén, Isten szent nevével, ha hûlõ ajakkal is, de szólj! SzóljIsten szavával: Mi a magyar sorsa itt ezen a földön?

S még a fáklyák sercegése is elhallgatott. Még a gyermekZoltán szeme is várakozásra nyíltan bámult a halál fagyábasápadó arcra! Távoli kürtszó búgott a Duna túlján által azéjjeli csendben, mintha az is kérdezné a táltossal, a vezérek-kel, a nemzettel, a szellemek karjában Másvilágra indulóNagy Fejedelmet:

– Mi a magyar sorsa a jövendõ idõk messze végeiglen, mia magyar sors itt ezen a Földön?

Árpád szeme még egyszer megnyílott. Ujja is megmoz-dult: bágyadtan mutatott a falra. S kékülõ ajka alig hallha-tóan rebegte:

– A kard!

Búvópatak 2008. január 2. oldal

Botond vezér – Kertai Zalán grafikája

Page 3: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

Amott a pusztán kerekedni látok hollósötét szárnyon viharvilágot; hazám, imádott hazám, te áldott, nagy szerelmemben hozzád kiáltok. Sötétbõl néha felriadva érzem, belõled, általad, érted kell élnem, érted kell lennem kínokra készen, egyaránt örömem, tûrnöm szenvedésem. Széles e világon nincs hely számomra, nincs otthon más földön boldogságomra, sem haza más tájon nagy bánatomra, életemet ki meggyújtád, te légy, ki eloltja. Csapkodnak szörnyû szerelmi lángok, lángzivatarban derékig állok, nagy szerelmemben hozzád kiáltok, reggel, délben, este szavadra várok. Mert nem tudok szebbet, mint magyarnak lenni, gyötrelmesebbet, mint téged szeretni, gyönyörûbbet, iszonyúbbat, mint számot vetni, hogy kívüled, nélküled nincs számomra semmi. Szeretlek, ahogy csak ember bírja szívvel, meghalnék érted, munkám mellõl hívj el, próbálj ki engem, könyvedbe írj fel, hogy essem, ha zuhan sorsod, szálljak, ha ível. Tanyák, falvak, városok, melyeket szerettem, bizonyítsátok ezt az én szerelmem, visszhangozzatok minden szívekben, õrizzetek meg, valljatok mellettem. És fellegestõl tanúim, ti bércek, és emberekkel boldogságos rétek, és boldogságot hajtó százszorszépek, nézzetek rám, letérdelek hálát adni néktek. Köszönöm, hogy engedtetek születnem magyarnak, neveltetek, sújtottatok, hogy az is maradjak, hogy végül is megmondtátok mindig, merre tartsak? s megõriztetek, amivé válnom kellett, annak. Mert, oh, hazám, folyóid, kik mint vérerek kéken végigcsörgedeznek holdfényes vidéken, s erdõid, kik mintegy futni látszanak a szélben, s kövér holdad, csillagaid a tündöklõ égen: Szeretem, szeretem! s a föld kerekségén nincs tehozzád tartozó, mit ne szeretnék én, ez táplál, ez éltet, ez öl meg a végén, de öljön csak, azután is szépséged dicsérném. Lecsapott rám e szerelem; feldúlt e saját magára éhes fájdalom; rám hullt ez az életnél-halálnál nehezebb kín; felgyúlt minden érzelem szívemben, talpra állt, megindult, úgy, hogy már sokszor inkább kérve-kérem, na hagyj engemet hamura elégnem, megemésztõdnöm szerelmed tüzében, összezsugorodnom lángodtól egészen. De oltalmazz, védelmezz, hogy veled lévén, bátrabb, izmosabb legyek szerelmed révén, hogy magányom fellegormán fogvacogva, félvén, ne álljak mindig magam szurdokok éjén.

Taníts meg hozzád úgy hûséges lennem, igazat szóljon mindig a nyelvem, jó és rossz bennem egymásnak ellen: káprázatok, örvény ne szédítsen engem. Nagy szerelmemben hozzád kiáltok, hazám, ne fogjon balvégzet, átok, szörnyû viszályok ne kapjanak tápot: földedben a szabadság hajtson virágot. Kívánok békét, nem béketûrést, a becsületnek több megbecsülést, hogy ne fájdalommal járjon a hûség; szülõföldem, drágám, legyen gyönyörûség. Sok ellenségemnek, azoknak pediglen add vissza az eszét, mely nekik nincsen, nekem meg adj több erõt, hogy el ne veszítsem, az Õ ostobaságuktól tisztán megõrizzem. Hej, mert sokan vannak, nyomomban loholnak, ajkamon csak vendég a mosoly maholnap, ûznek, kénytetnének, hogy meghajoljak, nem szerelmed súlyától: múló divatoknak.

Üss szét köztük, ne légy kegyelmes irántok, nagy szerelmemben hozzád kiáltok, felindulásomban fújok, zihálok, mázsás terhemmel fel-alá járok. De kivallom így is, nálad, elõttem, nincs szebb, õrizlek a szívemben, legféltettebb kincset, visellek halálomig, hozzám nõtt bilincset, méltatlan gyermekedet hát szelíden tekintsed. Hogy hulltam, halódtam… bitangul kallódtam… a rám bízott tálentomnak rossz gazdája voltam… Azonban rólad rosszat sose szóltam, irántad való hûségben nem fogyatkoztam. Emelj hát szívedre engem elzuhantat, oldd meg a nyelvem, amely most hallgat, szemem, fülem nyisd meg, hogy lássak, halljak, lökj meg, ne gubbasszak, mint fán a varjak: hanem teljek lelkig örömmel, hittel, együtt növekedjem reményeiddel, hogy úgy álljak itten, megtettem, amit kell, hazám, hozzád folyamodom, te ítélj felettem.

Búvópatak 2008. január3. oldal

Lakatos István

Psalmus Hungaricus

Kis-Békás-szoros – CsB fotó

Page 4: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

Harminc éve tért haza Amerikábóla Magyar Szent Korona

30 évvel ezelõtt, 1978. január 5-én, egy csütörtöki napon21 óra 30 perckor szállt le Budapesten, a Ferihegyi repülõ-téren az az amerikai különrepülõgép, amelynek fedélzeténtöbb mint 3 évtizedes távollét után hazánkba visszatért aMagyar Szent Korona a koronázási ékszerekkel együtt.

Szent István királlyá koronázásához az uralkodói relikvi-át az elsõ ezredfordulón II. Szilveszter pápa küldte, aki a tu-dománytörténészek számára is különleges személyiség, hi-szen – korábbi nevén, mint a francia bencés szerzetes Gerbertd’Aurillac (940–1003) – korának kiváló matematikus tudó-sa volt. Gerbert tudományos munkásságát igen nagyra érté-kelte kortársa, a német-római császár, III. Ottó (983–1002)is. A császár Rómába tette át a székhelyét, és itt alakult kiegy kölcsönös támogatói együttmûködés a pápa és a német-római uralkodó között. Ez is vélt alapot szolgáltathatott ah-hoz a téves nézethez, hogy Szent István koronájának küldé-sében egyesek valamiféle szerepet gyanítottak a német-rómaicsászárnak is.

Nemzeti ereklyénket amerikai küldöttség kísérte magyarföldre. Köztük volt az akkor 85 éves Szent-Györgyi Albert(1893–1986) Nobel-díjas magyar tudós, biokémikus is, éstöbb Amerikában élõ magyar emigráns személyiség. A máridõs Szent-Györgyi nagy örömmel és készséggel vállalta ezta tudóshoz is méltó diplomáciai küldetést.

Az ünnepi zászlódíszbe öltöztetett Ferihegyi repülõtérena fogadtatásra kivonult többek között az Országgyûlés alel-nöke és a külügyminiszter. A történelmi egyházak képvise-lõi között ott volt Lékai László (1910–1986) bíboros, eszter-gomi érsek, a Magyar Katolikus Egyház vezetõje és BarthaTibor református püspök.

Amikor a repülõgépbõl kiemelték az ereklyéket tartalmazómintegy háromszáz kilós díszes ládát, magyar katonai díszegy-ség tisztelgett, a zenekar pedig a Rákóczi-indulót játszotta.Majd a lélekemelõ pillanatok sorában a magyar Himnusz kö-vetkezett. A repülõtérre beengedett pár száz budapesti lakosközül néhány idõsebb ember szemében könnyek csillogtak.

A zárt gépkocsiban történt elhelyezés után Szent Ereklyén-ket az Országházba vitték, ahol megkezdõdtek az elõkészü-letek a másnapi ünnepélyes átadásra és átvételre. A követke-zõ napon, január 6-án Budapestre érkezett Cyrus Vance kül-ügyminiszter, az Amerikai Egyesült Államok elnökének sze-mélyes képviselõjeként. „1944-ben, ahogy a frontvonalak mindnyugatabbra húzódtak Magyarországon, Szent István koronáját ésa koronázási ékszereket a korona õrei Budapestrõl – ahol azokat ha-gyományosan õrizték – Nyugat-Magyarországra vitték. 1945 már-ciusában az õrség azokat magyar földrõl Ausztriába vitte. Késõbbmegõrzésre átadta a koronát és a koronaékszereket az Egyesült Ál-lamok hadserege alakulatainak. … Ennek a történelmi és egyházikincsnek, amely csaknem ezer évig központi szerepet játszott a nemzettörténelmében, Magyarországon a helye, ahol az ország népe tiszte-lettel adózhat neki.” – mondta Vance külügyminiszter az átadá-si-átvételi ünnepségen.

Az amerikai 7. hadsereg parancsnoka 1945-ben az átvé-telkor elõbb a frankfurti Deutsche Reichsbank trezorjában

helyeztette el a Szent Koronát, majd Wiesbadenbe szállítot-ták, és a további õrzési helyek titokban maradtak. Amerikairészrõl az elsõ hivatalos nyilatkozat 1951-ben hangzott elarról, hogy a Magyar Szent Koronát az Egyesült Államokbanletétként õrzik. 1977. november 6-án közölték az újságokelõször azt az amerikai külügyminisztériumi szóvivõi nyi-latkozatot, mely szerint a Szent Korona rövid idõn belülvisszakerülhet Magyarországra.

Az amerikai külügyminiszter az ünnepi beszédében meg-emlékezett azokról a magyar emigránsokról is, akik világhírûtudósokként hozzájárultak az amerikai kultúrához, és ígygazdagították az egész emberiség kultúrkincsét. Elérzékenyül-ten fogadta ezeket a szavakat Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar tudós is, immár új hazája állampolgáraként.(Szent-Györgyi Albert 1947-ben hagyta el Magyarországot,addigi tapasztalatai alapján is megsejtve azt, hogy itthonnehéz évek következnek.)

Carter elnök a levelében így írt: „A büszkeség õszinte érzésetölt el, hogy visszaadhatom Magyarország népének ezt a felbecsül-hetetlen kincset, amelyet megóvni a második világháború szörnyûpusztítása óta az Egyesült Államok számára megtiszteltetés volt.”Az átadási-átvételi ceremónia után az Országházban felcsen-dültek a Szózat dallamai.

Január 6-án este az Országházban az amerikai küldöttségszámára díszvacsorát rendeztek. Az akkori magyar kormányrendeletére a Szent Koronát az országházi ünnepség utána Nemzeti Múzeumba vitték, ahol megkezdték a nagykö-zönség számára szóló megtekintési lehetõség elõkészítését.

Búvópatak 2008. január 4. oldal

Megemlékezés

A Magyar Szent Korona

Page 5: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

Az ereklyék (csakúgy mint a Szent Jobb is) Magyarországpolgárai számára jóval többet jelentenek múzeumi kiállítá-si tárgynál.

A Magyar Szent Korona vizsgálatát az évszázadok soránsokszor elvégezték. Ezek között voltak jelentõsebb és kevés-bé jelentõs elemzések, értékelések és állásfoglalások. A leg-nagyobb jelentõségû vizsgálatok számát nagyjából 9–10-retehetjük. A keletkezésével és sorsával kapcsolatos – gyakranegymásnak ellentmondó – vélemények közül kiválasztottunknéhányat, az alábbiak szerint:

A XVIII–XIX. század fordulóján egy neves jezsuita tudós,Katona István történész vizsgálta a Szent Koronát. Katonaazt a véleményt látta megerõsíthetõnek, hogy a felsõ koro-narészt, a latin koronát, a Hartvik-legendával és a Szilvesz-ter-bullával összhangban, Szent István királyunk Rómábólkapta, a pápától.

A XIX. század közepén Franz Bock német mûvészettör-ténész a latin koronarészt az 1000. év elõtt Rómában készí-tett munkának minõsítette. Bock véleménye azért is jelentõs-nek számított, mert az állásfoglalását összehasonlító mûvé-szettörténeti elemzésekre alapozta.

Külön vita tárgya volt az, hogy a felsõ koronarész pántjaieredetileg hajlítottak voltak-e, vagy nem. Ezt abból a szem-pontból tartották lényegesnek, hogy a Szent Korona egyesdarabjai eredetileg is koronának készültek-e, vagy pedig másegyházi kincsekbõl és tárgyakból építették-e össze. Ez minda felsõ résszel (latin korona), mind a görög koronának ne-vezett alsó résszel kapcsolatban felmerült.

1880-ban a budai királyi várban minden korábbinál ala-posabb vizsgálatot tartottak, amelynek vezetõje egy bizottságélén a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából IpolyiArnold püspök és tudós mûvészettörténész volt. Ipolyi állástfoglalt a felsõ koronarész római eredeztetése mellett. Ipolyiarra is kitért, hogy II. Szilveszter pápa értett az egyházi mû-vészet szinte valamennyi ágához, és jártas volt az ötvösmû-vészetben és a zománcmûvészetben különösen. Az minden-esetre tény, hogy II. Szilveszter pápa korának legnagyobbmûveltségû személyiségei közé tartozott.

1916-ban koronázták meg IV. Károlyt (1916–1918), ésebbõl az alkalomból egy újabb tudományos vizsgálatot vé-geztek el. Ennek vezetõje Varju Elemér, a Magyar NemzetiMúzeum történeti gyûjteményének igazgatója volt. Varju iskiállt a felsõ koronarésznek Szent Istvántól való eredezte-tése mellett. Varju azt is megállapította, hogy a latin koronazománclapkái csekély görbülettel követik a koronapántokgörbülését. (A rekeszes zománc azonban utólag nem hajlít-ható, azt csak a készítésekor lehet ívesre formálni.) Varju vé-leménye szerint tehát a pántok eredetileg is íveltre készültek.

1928-ban egy híres német zománcmûvészeti szakértõ,Otto von Falke vizsgálta a Szent Koronát. Õ egy nemzetkö-zi kongresszus alkalmából jött Budapestre, és egy rövid idõta vizsgálatra fordított. A latin koronarész zománcairól úgyvélekedett, hogy azok feltehetõen egy milánói mûhelybenkészülhettek 1000 táján. Von Falke véleménye tehát a II.Szilveszter pápához és Szent Istvánhoz kötõdést erõsítettemeg, és nem mondott ellent a latin koronarész korai kelet-kezésének.

Györffy György Szent István koronájának eredetérõl így írt:„Szent István volt az, aki a korábbi barbár rend helyébe szilárd in-tézményeket létesített … A magyar államot és egyházat megszerve-zõ munkájának záloga a királyi korona volt, amelyet II. Szilveszterpápától kapott 1000-ben, s amellyel az új évezred elsõ napján,amikor Európa-szerte a világ végétõl és az Antikrisztus eljövetelétõlrettegtek, megkoronáztatta magát.”

Györffy György szerint a ma ismert Magyar Szent Koronatörténeti és jogi szerepében azonos azzal, amelyet II. Szil-veszter pápa adományozott Szent Istvánnak. Györffy Györgykutatta azt a kérdést is, hogy vajon mikor tapadt az uralko-dói jelvényhez a „szent” jelzõ? Györffy szerint ez a XIII. szá-zadra tehetõ.

A második ezredfordulón az akkori kormány Orbán Viktorminiszterelnök vezetésével rendelkezett arról, hogy a MagyarSzent Koronát az Országház épületében helyezzék el. Nem-zeti ereklyénk a Parlamentben a lehetõ legjobb helyen van.(1978-ban is a repülõtérrõl elõször az Országházba vitték!)Megvan a lehetõsége annak, hogy kellõ fogadtatás esetén ahonatyákat itt naponta emlékeztesse hivatásukra és a magyarnemzet sorsa iránti felelõsségükre. Talán reményünk lehetabban, hogy ezt az „emlékeztetést” egyre többen átérzik éselfogadják majd.

Kaposvár, 2007. december hónap

PROF. DR. ROSTA ISTVÁN

SZENT-GYÖRGYI-DÍJAS EGYETEMI TANÁR

Ötven esztendeje 32 késszúrássalölték meg Brenner János atyát

A XX. század elsõ éveiben egy édesanya, Brenner Tóbiásszombathelyi polgármester felesége, nagyon sokat imádko-zott azért, hogy József fiuk, aki kilencedik gyermekként jötta világra 1903-ban, pap legyen. Brenner József azonban nemlett pap, hanem gépészmérnöknek tanult. 26 évesen felesé-gül vette a felvidéki származású Wranovich Juliannát. Házas-ságukból három fiú született, László, János és József. Mind-hárman megkapták a papi hivatás kegyelmét.

A szombathelyi édesanya imáit úgy hallgatta meg Isten,hogy nem az õ gyermeke, hanem annak három fia lett pap– írja Brenner János vértanú családjáról és a mártírpap élet-útjáról szóló írásában Horváth István Sándor, majd így foly-tatja: – Brenner János 1931. december 27-én született Szom-bathelyen a család régi házában. Bátyja, László, akkor márelmúlt egyéves. Jánost a Szent Erzsébet ferences templom-ban keresztelték meg az év utolsó napján, december 31-én.A család ebbe a templomba járt szentmisére minden vasár-nap. A harmadik gyermek 1935-ben született, és a József ne-vet kapta a keresztségben.

Brenner János a Püspöki Iskolának lett a tanulója szülõ-városában, Szombathelyen. Ebben az idõben történt, hogyiskolatársaival együtt elõadták Szent Tarzíciusz vértanúnak,a ministránsok védõszentjének történetét. János ragaszkodottahhoz, hogy õ játszhassa Tarzíciusz szerepét. Gyermekkéntmég nem gondolta, hogy egyszer õrá is ugyanez a sors vár.Évekkel késõbb, fiatal pap volt, amikor egy éjszaka állítólagosbeteghez hívták. Útközben megtámadták és megölték. Jánosatya, a magyar Tarzíciusz is a szíve fölött vitte az Oltáriszent-séget, amikor a beteghez ment, és utolsó erejével védte azÚr Testét, miközben kioltották életét.

Búvópatak 2008. január5. oldal

A papi hivatás vértanúja

Page 6: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

1950. augusztus 19-én Brenner János 18 társával együttmagára öltötte a novíciusok fehér ruháját. Ekkor kapta azAnasztáz szerzetesi nevet. A nyugodt szerzetesi élet nem tar-tott sokáig. A szerzetesrendeket feloszlatták, s a cisztercieknéhány hét múlva elhagyták Zircet. A szerzetesrendek fel-oszlatása miatt 1950 õszén a ciszterci novíciusok Budapest-re kerültek, de elöljáróik kérésére szerzetesi hivatásukat ti-tokban tartották.

A szerzetesrendek nehéz helyzete miatt a ciszterci rendelöljárói az egyházmegyei szemináriumokba irányították anövendékeket, hogy ha már nem lehetnek szerzetesek, egy-házmegyés papok legyenek. Így került Brenner János szülõ-városába, Szombathelyre, és lett az egyházmegye kispapja.Kovács Sándor püspök jól ismerte a Brenner családot, ezértörömmel fogadta Jánost, aki a székesegyház melletti szemi-náriumban folytathatta teológiai tanulmányait és felkészü-lését a papi szolgálatra.

A papok arra kapnak meghívást, hogy Jézus életstílusátmegvalósítva láthatóvá tegyék Õt az emberek számára. AzÕ szavát közvetítik az igehirdetésben, az Õ irgalmas és üd-vösséget nyújtó cselekedetét ismétlik meg a szentségek, kü-lönösen a keresztség és a bûnbocsánat kiszolgáltatásakor ésaz Õ cselekedetét megismételve változtatják át a kenyeret ésa bort az Úr Testévé és Vérévé a szentmisében. A pap Krisz-tus szeretetét sugározza minden ember számára.

Ennek megvalósítására csak akkor képes valaki, ha márkispap korában, a felkészülés évei alatt és késõbb, egész papiélete folyamán szívesen idõzik az Oltáriszentségben jelenlé-võ Jézus közelében. „Ne hanyagold el magadban a kegyelmet!”(TIM 4,14) – szól Szent Pál apostol figyelmeztetése Timóte-ushoz és hozzánk. Figyelj Jézusra! Hallgasd meg Õt! Õ le-gyen életed középpontja! Ha rá figyelünk, napról napra nö-vekszik bennünk a kegyelem. Csak akkor vagyunk képeseklegyõzni a mindennapi nehézségeket, ha nem csak a magunkemberi erejében bízunk, hanem együttmûködünk az istenikegyelemmel. Az Oltáriszentségben megtaláljuk életünk éshivatásunk forrását és csúcsát, Jézus Krisztust. Az Eucharisz-tiában rejlõ és belõle áradó szeretet lelki energiával tölt elminket, és megerõsít abban, hogy hivatásunkhoz hûségesekmaradjunk.

Ebben az idõben odahaza Szombathelyen az édesapánakszóvá tették a munkahelyén: miért engedi, hogy két fia paplegyen. Brenner József, aki szívbõl örült fiai hivatásának, mo-solyogva javította ki a kérdezõt: „Nem kettõ, hanem már háromfiam készül a papságra!”

Brenner Jánost 1954. december 12-én megyéspüspöke di-akónussá szentelte Szombathelyen. A szemináriumi tanul-mányokból ekkor már csak fél év volt hátra. A papszenteléselõtti jellemzésben az elöljárók az „egyik legtehetségesebbnövendéknek” nevezték, akinek kiforrott egyénisége és ma-gatartása paphoz illõ. Bátran állítják róla, hogy kiválóan fel-készült a papságra és mindenütt megállja a helyét. A tanul-mányok befejezését követõen Brenner Jánost Kovács Sándorpüspök 1955. június 19-én pappá szentelte a SzombathelyiSzékesegyházban.

A felkészülést követõen elkezdõdött a lelkipásztori mun-ka. A felszentelt pap pásztori feladata, hogy megjelenítseKrisztust, aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogyõ szolgáljon” (MK 10,45).

Brenner János a papszentelést követõen egy héttel, 1955.június 26-án mutatta be elsõ szentmiséjét a szombathelyiSzent Norbert-templomban. Bátyja, László már szintén fel-szentelt papként, öccse, József pedig kispapként vett részt azújmisén. A prédikációt Winkler József teológiai tanár mondta.

A mise szerény, de felemelõ volt. Ebben az idõben a családannyira szegényen élt, hogy – Brenner József elmondása sze-rint – édesanyjuknak nem jutott pénz új ruhára. Az újmisésebéd szintén szerény körülmények között zajlott a családiházban.

A szentelendõk a papszentelés elõtt újmisés jelmondatotválasztanak a szentírásból, amely személyes hivatásuk céljáta legjobban összefoglalja. János atya Szent Pál apostol római-akhoz írt levelébõl a következõ idézetet választotta: „Az Isten-szeretõknek minden a javukra válik” (RÓM 8,28).

Brenner János 1955. augusztus 17-én kapta meg elsõ, s egy-ben utolsó dispozícióját, amelyben Kovács Sándor püspöka magyar-osztrák határ melletti Rábakethelyre helyezte káp-lánnak. János atya szeptember 1-jén kezdte meg káplánimunkáját dr. Kozma Ferenc plébános mellett, akivel rövididõn belül nagyon jó kapcsolatot alakított ki a hívek örö-mére. A plébániához négy filiális község tartozott: Farkasfa,Magyarlak, Máriaújfalu és Zsida, amelyekbe a plébános, il-letve a káplán felváltva jártak misézni.

Rövid kápláni évei alatt a fiatal pap különösen is megsze-rette Zsidát, ahová a falu iskolakápolnájába járt misézni éshittant tanítani a gyerekeknek. Mindig pontosan érkezett ésfelkészülten tanított.

Brenner János atya nagyon lelkiismeretesen végezte lelki-pásztori feladatait. A hívek elmondása szerint a hittanórákat

Búvópatak 2008. január 6. oldal

Brenner János

Page 7: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

és a szentmiséket pontosan kezdte, és megragadóan prédi-kált. A lelkipásztori munka fontos része volt a betegellátás,azaz a betegek gyóntatása, áldoztatása és szükség esetén abetegek szentségének feladása. János atya szívesen vállaltaezt a feladatot is, s ha hívták, azonnal indult, hogy elvigyeaz Úr Szent Testét a betegeknek a szomszédos falvakba,többek között Magyarlakra is, amely szintén a rábakethelyiplébániához tartozott. A hívek hamar megismerhették szol-gálatkészségét e területen, ezért nem véletlen, hogy késõbbigyilkosai éppen azt tervelték ki, hogy éjszaka egy beteghezhívják, s amikor egyedül megy, akkor útközben könnyen meg-támadhatják.

A szenvedõk, a betegek és haldoklók hatékony segítéseminden keresztény kötelessége.

Az egyházi iskolák államosítását, majd a szerzetesrendekbetiltását követõen tovább folytatódtak a különféle táma-dások az Egyház és a papság ellen. Az 1956-os forradalomutáni megtorlás idõszakában sok papot bebörtönöztek vagyhalálra ítéltek, másokat megfélemlítettek vagy lehetetlennétették, hogy papi feladataikat végezhessék. A papság tisztá-ban volt azzal, hogy élete veszélyben forog, ha nem engedel-meskedik az állami hatóságoknak. Sokan mégis tudatosanvállalták a veszélyt és továbbra is foglalkoztak a gyermekek-kel és a fiatalokkal.

Brenner János is azok közé tartozott, akit nem lehetettmegfélemlíteni. Azoknak, akik ellenséges érzülettel tekintet-tek a papokra, nem tetszett a fiatal káplán lelkes és buzgótevékenysége. Rossz szemmel nézték, hogy maga köré gyûj-tötte a gyermekeket, foglalkozott a fiatalokkal és nevelte aministránsokat.

János atya a kezdeti idõben kerékpárral járt ki a falvakbaRábakethelyrõl. Késõbb sikerült szert tennie egy motorke-rékpárra, s ettõl kezdve könnyebben tudta végezni felada-tait. Az egyház ellenségeinek azonban nem tetszett, hogy afiatal pap motorral járja a falvakat. Egy õszi estén az atyamotorkerékpárjával hajtott hazafelé Farkasfáról, amikor azerdõ szélén ismeretlen személyek hatalmas farönköket haji-gáltak elé az útra abban a reményben, hogy balesetet szen-ved. Õ azonban olyan ügyesen manõverezett, hogy kikerül-te a farönköket és sikerült épségben hazaérnie. A plébániáncsak ennyit mondott az eset után: „Na, kievickéltem. Nem voltszerencséjük!”

Brenner János 1957. december 14-én, advent 3. vasárnapjaelõtti szombaton mutatta be utolsó szentmiséjét a SzentPéter és Pál apostolok tiszteletére felszentelt kápolnábanMáriaújfaluban. Ezen a szentmisén olvasta fel életében utol-jára az Evangéliumot, ekkor változtatta át utoljára a kenye-ret és a bort Jézus Testévé és Vérévé, s a mise végén utoljáraemelte fel karját, hogy Isten áldását adja a jelenlévõkre. AMáriaújfaluban mondott szentmiséjén János atya utoljáraismételte el életében Jézusnak a nagycsütörtöki utolsó va-csorán mondott szavait: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”(LK 22,19).

Soós Viktor Attila és Császár István Tarzíciusz címû köny-vében a következõképp írja le az aznapi eseményeket:

A farkasfai fíliában karácsony elõtti gyóntatást hirdettek1957. december 14-ére. A plébános, dr. Kozma Ferenc ebédután busszal szándékozott eljutni Farkasfára. Miután a busz-megállóba megérkezett a menetrendszerinti járat, a vezetõígy kiáltott rá a felszállni készülõ plébánosra:

– Vén csuhás, menj gyalog, a busz megtelt, nem férsz fel rá.A történések után Kozma Ferenc visszament a plébániára,gumicsizmát húzott, és az erdõn keresztül gyalog indult ela mintegy 10 km-re levõ faluba. A gyóntatás befejezése után

az éjszakát az egyik családnál töltötte, mivel másnap õ mond-ta a szentmisét.

A káplán atya otthon tartózkodott. Estefelé Málcsi néni, aházvezetõnõ is elköszönt tõle, mivel a faluban, saját házábanlakott. Búcsúzáskor ezt kérdezte:

– Na tisztelendõ úr, most nem fog félni? Egyedül marad.Ezt felelte a fiatal káplán:

– Óh, Amál néni, mitõl félnék?Szemtanúk elmondása szerint, ezen a december 14-i szom-

baton nagy jövés-menés volt Szentgotthárdon. A tanácsta-gok részére baráti estet rendeztek, és ezzel egyidõben volt arendõrségi bál is. A rábakethelyi sírásó, miközben a másnapifiatal halott temetésére készítette a sírhelyet, bõrkabátosokegy csoportját látta a templom és a temetõ körül.

A rábakethelyi hívek vasárnap reggel a 1/2 8-as misére men-tek, azonban a templom zárva volt, és nem találták egyikpapot sem. Az egyik ministráns fiút leküldték a plébániára.Õ zörgetett, de senki nem nyitott ajtót. Arra gondoltak, ta-lán beteghez hívhatták el õket. Miközben másodszor is le-ment a fiú a plébániára, Málcsi nénit, a házvezetõnõt már otttalálta. A falon vérnyomokat találtak, és látták, hogy a káp-lán atya ágya üres, de nincs bevetve.

Ezzel egyidõben mondta a szentmisét Kozma Ferenc Far-kasfán. Mise közben elhívták az oltártól. Néhány szót vál-tott az illetõvel, majd folytatta tovább a szentmisét. KozmaFerenc megrendült arcán látni lehetett, hogy valami kivételesesemény történhetett, hiszen a pap az oltárt nem hagyhatta el.Miután a misét befejezte, megrendülten hozta a hívek tudo-mására, hogy mi történt az éjszaka: – Brenner János káplántmeggyilkolták. Mind a mai napig nem tudjuk, mi is történtpontosan ezen az éjjelen a plébánián, és hogyan követték ela gyilkosságot.

Amit Soós Viktor Attila és Császár István könyvébõl tu-dunk: – Éjfél körül egy tizenhét éves fiatalember, KóczánTibor zörgetett be a plébániára. A káplán kinézett szobájaablakán, és beengedte, mert ismerte a fiút, aki korábban mi-nistráns volt. Tibor elmondta jövetelének okát, hogy nagy-bátyja súlyos beteg, szentségekkel kellene ellátni. Felöltözött,magára vette a karinget és a stólát, majd a télikabátját. Ezutánegyütt fölmentek a templomba, ahol a betegek olaját és azOltáriszentséget burzába helyezte és a nyakába akasztotta.

Miután kijöttek a templomból, János atya ezt kérdezte afiútól: – Nagyon rosszul van a nagybácsi? Sürgõs a betegel-látás? Tibor csak ennyit felelt: – Igen. Mire János atya: –Akkor menjünk a gyalogösvényen, hogy minél elõbb odaér-jünk. A káplán a rövidebb úton, a dombháton keresztül indultel Zsidára. Magával vitt még egy rúd-elemlámpát is, amivelvilágított a sötétben. Tibor azzal az indokkal, hogy késõ vanés otthon már várják, elköszönt a káplán atyától, aki ismertea helyet ahová hívták.

Az erdõ szélén már várták és rátámadtak. Megpróbált el-menekülni, Zsida felé rohant. A támadók többen voltak, a ve-tésben két férfi és egy nõi cipõsarok nyomait látták a hívek.

A faluban, a kivérzés helyéhez közel, kiáltásokat hallottak,majd ilyen szavakat:

– Vigyázzatok arra fut…! – Ne bántsatok! Istenem segíts!Az áldozat a rúd-elemlámpájával védekezett. Miután le-

ütötték a szemüvegét, nehezen tudott tájékozódni, mivelelég erõs dioptriás szemüveget viselt. A rúd-elemlámpát atámadók megszerezték, és ezzel többször fejbe verték az ál-dozatot, és 32 késszúrással megsebesítették. A védekezésazért is volt nehezebb, mivel Brenner János nem csak az éle-tét védte, hanem bal kezét az Oltáriszentség fölé helyezte,így óvta azt. A káplán atya valójában nem a késszúrásokba

Búvópatak 2008. január7. oldal

Page 8: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

halt bele, hanem ennek következményeként rengeteg vértveszített, megfulladt az átvágott torkán megakadt vértõl.

Támadói a még élõ káplánt lábánál fogva húzták a tetthelyszínéhez közeli Somfalvi-ház mögé. Az volt a szándékuk,hogy beledobják az ott lévõ szárazkútba. Azonban a kutyákhangos ugatására a ház lakói felébredtek, és villanyt gyújtot-tak. A gyilkosok megijedtek, és a szemben levõ domb felémenekültek.

Somfalvi Sándorné és lánya, Somfalvi Katalin, miután el-csendesedett a környék, elõmerészkedtek házukból, és a föl-dön fekvõ alakban felismerték Brenner János káplánjukat,aki erõsen vérzett. Mivel a kés a légcsövét is átvágta, ezérterõsen hörgött. Somfalvi Sándor Szentgotthárdra ment ke-rékpáron, értesítette a rendõrséget. Dr. Hantos László ügye-letes orvost a rendõrség hívta, és egy nyomozó kísérte a hely-színre. Mire az orvos kiért, már csak a bekövetkezett haláltállapíthatta meg.

A szentgotthárdi plébános, Farkas Imre fél nyolckor érkez-hetett a helyszínre. Feladta a szentkenetet, annak, aki magais e szentség feladására indult. Az Oltáriszentség a hosszasküzdelem, vonszolás ellenére még mindig a halott nyakábanvolt. Brenner János úgy halt meg, hogy bal keze az Oltári-szentség fölött nyugodott a bal mellén, így védve azt.

Legutoljára a rendõrség érkezett meg a helyszínre. A ké-séssel kapcsolatban arra hivatkoztak, hogy disznótoros va-csorán vettek részt. Egy szolgálatát teljesítõ rendõr õrizte aholttestet. Több órán keresztül nem történt semmilyen vizs-gálat, nem kezdõdött el a nyomozás. Az ez idõ alatt leesett hóés ónos esõ eltüntette a nyomokat.

A boncolás után a szentgotthárdi temetõ halottasházábavitték a holttestet, amit szigorúan lezártak és õriztek. A halot-tasházat õrzõk lelki világát mutatja, hogy a holttest két na-pig teljesen mezítelenül feküdt, míg egy jobb érzésû elvtársle nem takarta egy lepedõvel – írja Soós Viktor és CsászárIstván közös könyvükben.

Eddig tart a kommunista diktatúra egyik pap-áldozatánaktragikus mártírhalála. Ötven év elteltével ma is homály fediaz elkövetõ gyilkosok neveit. Csak annyit tudunk: két gyilkosférfi és egy gyilkos nõ lábnyomát temette be a hó… Vajonélnek-e még a gyilkosok?

A gyilkosságot követõen évekig tartott a nyomozás. Többszemélyt elítéltek, majd felmentettek. A nyomozás során azembereket megfélemlítették, de tiszteletének terjedését a ha-tóságok nem tudták megakadályozni. Sokan a kezdetektõlfogva vértanúként tisztelik János atyát, hiszen papi hivatásá-nak teljesítése közben, keresztény hitéért ölték meg. 1999-benmegkezdõdött Brenner János boldoggá avatásának egyházieljárása, amely napjainkban is folyamatban van.

S mivel hivatásának teljesítése közben érte a halál, ezérta papi hivatás vértanúja. János atya nem csak magát védte,hanem az Oltáriszentséget is. A szíve fölött vitte az Urat, sutolsó erejével Õt védelmezte. Ezért az Oltáriszentség vér-tanújának is nevezhetjük – vallja ma élõ paptársa HorváthIstván Sándor.

Brenner János lelki üdvéért 1957. december 18-án a szom-bathelyi ferences templomban mutattak be engesztelõ szent-misét. A temetési szertartást aznap délután Kovács Sándorpüspök végezte a Szent Kvirin-templomban, amelynek krip-tájában helyezték örök nyugalomra. Kilencven pap és sokszáz hívõ vett részt a temetési szertartáson, hogy osztozzona szülõk és testvérek fájdalmában. Sírján újmisés jelmondataolvasható: „Az Isten-szeretõknek minden a javukra válik”.

FRIGYESY ÁGNES

Vallomás Kaposvárról

A Kereszt utcán mentünk hazafelé. Korábban kiengedtekbennünket, mert az utolsó két óra elmaradt. Dicsértük isérte Tölgyesi tanár urat. Azt sutyorogták már a nagyszünet-ben, hogy röpgyûlésük lesz a tanároknak: el kell ítélni, megkell bélyegezni valakit (vagy valamit, tán a koreai háborút).De, hogy órákkal korábban mért kaptuk meg a napi obsitot,arra tényleg nem emlékszem. Biztosan politika volt. Akkorminden politika volt, tán még a felhõk is az égen. A békétvédtük elszántan, naponta elmondták, hogy hazánk nem rés,hanem erõs bástya, hogy gyûjtsd a vasat és a fémet, hogynépünk nagy tanítója mit mondott, hogy õ igazán nem isember, mert Sztálin elvtárs legjobb tanítványa; meg azt is,hogy holnapra megforgatjuk az egészet… Mármint a világot.Azóta is meglátszik rajta…

Szóval: a Kereszt utcán bucskáztunk hazafele. A kopott jár-dákon, görbedt hátú lépcsõkön libikókáztunk, asztmás ka-punyikorgások, hárfázó hangos ablakok között, a felkavartpor ezüst köpenyében, a Vöröskereszt felé. A kertekbõl édestavasz permete szállt, fekete földszag keveredett az ágyásokvirágillatával, a zsenge lombok pengefénye a porködön isáthasított. Szép volt, nagyon szép volt a világ. És szép volt,nagyon szép volt a város.

A Vöröskereszt épületét nem tudom, mért nevezték éppenúgy. A jellegtelen (vagy csak lepusztult?) emeletes ház akárFüredi-udvar vagy Árgyilus királyfi-lak is lehetett volna. Bárédesanyám úgy mesélte, hogy hadikórház volt az elsõ világ-háború idején, akárcsak a színház. A háborúság, az elsõ nagyháború volt a keresztszülõje a háznak. Ha a fogalmak (me-lyek a valóság valamely dimenziójának leképezését szolgál-ják) gondolkodnának, nem kapkodnák el az elnevezést. BárJézus is a kereszt fájdalmában, a keresztfával való szilánkosegyesülésében lett örökre gyõztes.

Az épület sarkától visszanéztünk a domboldalon ballagóKereszt utcára, mely úgy nyújtotta vénülõ kezét a Petõfi ut-cának, mintha kérné, húzza magához, hadd ölelkezhessen ve-le, hadd pihenjen meg, ha csak egy szusszanásra is, õbenne.Az utca végében, már felhõs porban állt a korpusz, a nagykõkereszt: vad indák, gyom-ágyások ringatták, néhány koraivirág, melyet befõttesüvegben tett a lábához egy öreg néne,õrizte. Körülötte a földút mély ráncai, barázdált bakhátakkoszorúja. Kis magyar ikonográfia az ötvenes évek elsõ fe-lébõl.

– Na szevasz! – mondta Csavari Sanyi.– Holnap olyat hozok a suliba, hogy az irigységtõl megge-

bedsz, csak tanulj meg gyorsan kínaiul!– Miért? – pengettem ki lánykahangon a meglepetés zava-

rában. (Holott fenemód büszke voltam új baritonomra, melyegyik napról a másikra született meg a vajúdás késes fájdal-ma nélkül, s mely akkori eszem szerint „elsõ férfivá” tett azosztályban.)

– Egy bõrben leszel tíz kicsi kínai, olyat mutatok! – Pecke-sen megemelte a mutatóujját, mely egyszerre lett iránytû ésmesszi világító torony a számomra.

– Hülye vagy! – morogtam rá újra meglelt baritonomon.

Búvópatak 2008. január 8. oldal

Berecz György

Kaposvári ikonok

Page 9: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

– Csang-kai-sek, nagy a segg! – röhögött vissza, aztán ködelõttem-köd utánam, elhúzott a Füredi utca ódivatú házaiközött. A nevetése vele szaladt, majd visszafutott. Bolonddátettelek – zörögte, mint egy rossz csapágy, vagy mint a sosemvolt villamos, amely végigrázta az utcát, Füred felé szállít-va az álmokat. (Ezek olyan szépek voltak, mint az a sosemvolt kaposi villamos, amelynek álmaimban-napjaimban olynagyon örültem volna.)

Táskámat a porba pakolva, leültem a Berzsenyi utca tor-kolatában. Idegesített Sanyi. Mifenét hozhat? Nem tudtamkitalálni.

Stráfkocsik, lovacskák és lócitrom-virágok kisvárosi idill-jében fénylett fel a Kanizsai utca, levegõs ködben mutatvameg a Lengyel-féle beszálló vendéglõt, Jánosi Guszti (a fo-gamat húzd ki!) bácsi borbélyüzletét, az ecetgyárat, melynekdeszkapalánkján a nagybetûs felirat betûi között kamaszokelhelyezték a nemiség összes piktogramját, Szírer Henrikszikvíz gyárát, Sõtényiék bábmûhelyét, ahonnét vidám falu-si búcsúkba lovagoltak a bábhuszárok, eladó lányoknak ten-ni a szépet. Az utca közepén jeleskedett a 19. szám alattikovácsmûhely, melynek tûztulipánjai, üllõéneke és fújtatódalárdája késõbb, még a pesti Operában is azt a tenyérnyimûhelyt juttatta eszembe. A mûhelyt, az utcát és a várostláttam minden Trubadúr elõadáson, az üllõk énekét hallot-tam, a mestert éreztem, aki néha megengedte, hogy segítsekneki, és aki e szolgálatokért egyszer egy igazi lópatkót adottfizetségül. A kórusnál erdõvé gyarapodtak a tûztulipánok,lobogtak az örök fényben,átjárva a csontjaimat is.

Másnap már fél nyolckor vártam Sanyit. Behúzódtam apincelépcsõ oltalmába, ahonnét jól szemmel tarthattam afõbejáratot, anélkül, hogy a kíváncsi lányokon kívül bárkiészrevett volna. Az elnyûtt rövidnadrágok, dorcó-cipõk, fol-tozott hosszúnadrágok véget nem érõ felvonulásában egyszercsak megjött.

Kiugrottam a lépcsõk kormos homályából, hogy bevasal-jam az ígéretét. A Csörsz Pistától tanult indiánszökdelésselakartam elkapni a kifliként kanyargó lépcsõsoron, de elvé-tettem (elvétkeztem?) a leckét. Csörsz nedvesre röhögte vol-na a nadrágját, ha látja, hogy kezemben Sanyi lábával, majdcsak a cipõjével, hogy csúszunk-csúszom vissza az elõtérbe.A lányok kacagó kardala volt a szigorú mûkritika, melyetVéghelyi tanárnõ mímelt szigorúsága állított meg, aki az osz-tályokba parancsolt bennünket.

Csavari órákon át hozzám sem szólt. Céduláimat, melye-ken megkövettem, rendre összetépte, könyörgõ tekintetemmegvakította villámos szeme. Így múlt el a nap. Süketné-mán. Hazafele a Kereszt utcán, egyik kezemben a táskával,másikban meg a magány batyujával arra gondoltam, hogynekem nincs szerencsém; hogy tényleg nincs szerencsém.Meg arra, hogy milyen hülye a Csavari Sanyi.

Újabb nap és újabb csend következett. Sanyi leradírozotta színrõl. László tanár úr rajzóráján javíthattuk így néha-néhaaz elrontott rajzokat, hogy a dimenziók, a távlatok és a fé-nyek õszintébbek, plasztikusabbak legyenek, hogy a felesle-ges formától megtisztult lényeg megszólaljon, a létezés, adolgok belsõ titka értelmezhetõ és átélhetõ legyen.

Már lemondtam az ígért csodáról, amikor az mégis bekö-vetkezett. Váratlan látogató volt, nem küldött kártyát, nemkopogott az ajtón, csak nagy hirtelen megjelent és megálltelõttem illedelmesen. Ez tette szokatlanná. A kamaszkor köz-ismerten nem jár jegyben az illedelmességgel; a pattanásosbõr, a mozduló hormonok nem kívánnak báli ruhát, igazidarócot hordanak.

„Action gratuite” volt a javából. Úgy történt, hogy magyar-órán dramatizáltuk A walesi bárdokat. Ez magyartanárnõnkédes szokása volt. Amit lehetett színpadra vitt. Iszonyú kí-sértéssel néha még olyat is, amiért a Nemzeti fõrendezõjesem tolakodott volna. Zsengébb lánykorában tán színész-nõnek készült, s damasztpárnáján végigálmodta a Tragédiamindenik színét. Lágy rózsabimbók születõ illata és gyilkoskések éjszakája lehetett egyszerre az álma.

Szóval: játszottunk. És e pillanattól segített a Jóisten, akiúgy rendelkezett, hogy Tóthszõlõsi tanárnõ (az õ megbízá-sából eljárva) kettõnket válasszon ki a drámai játékra: Csa-varit és engem.

Sanyi kezdetben nem volt jobb egy gyökérkefénél. Fájdal-masan nyüszögött, és olyan feldúlt képet vágott, mint egymosónõ öt teknõnyi mosott ruha után, amikor a kezét márcsontig rágta a lúg, és leginkább kimenekülne a világból.

Aztán a tanárnõ kedves noszogatására – aki persze tüsténtmegérezte, hogy sistereg a „színpad” – csak összebékültünk.Egymással szemben Eduard és a walesi bárd. Jól jött nekünk,csak szegény Arany János háborgott csendesen. Ám õ is el-nézte ez otrombaságot, hiszen abból a dimenzióból mindenolyan más.

A magyaróra után méltósággal leereszkedett hozzám Csa-vari. Kissé áporodott volt még a kedve, de elpakolta a szó-tüskés súrolókeféjét.

– Gyurka, te olyan bolond vagy!– A te dolgaidat sem a drogériában vették, balfék! – Ösz-

szeborultunk felnyerítve, szinte felhasadt rajtunk az ing,olyan nagy szájjal, nagy mellel vigyorogtunk.

– Szent a béke?– Az.– És a titok? Tudod a Csang-kai-sek… – Sanyi jobb tak-

tikus volt nálam. Nem tárta szélesre a kaput, csak résnyi vi-lágosságot engedett be rajta. Annyit, amennyin egy macskabefér.

– Majd késõbb.És eljött a „késõbb” ideje is. Hazaúton, de még a Petõfi

utcában a híres zenész család, a Tókiék háza elõtt, megfogtaa karomat. Nekem ugyan csak a testem volt mellette, merta belsõ szemem, az, amelyik jobban lát az exteroceptorok-nál (külsõ érzékszerveknél),már a Tóki Évike víziójával bí-belõdött. Bûvöletben álltam és magamban zsolozmáztam,hogy egyszer csak, mint a mesében, jelenjen meg Évike, a tál-tos szépség, a város legszebb cigánylánya. De nem minden

Búvópatak 2008. január9. oldal

Page 10: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

mese válik valóra, ez ott, a girhes deszkakerítés elõtt is be-bizonyosodott.

Csavari, látván, hogy nem dörömbölök titkai kapuján,amit pedig úgy várt õ is, hanem beérem Tókiék deszkake-ritésével, felpörgette magát. Indulatai egy expresszvonatot iselhúztak volna. Nem érezte, hogy az indulatlokomotív ke-rekei helyben pörögnek, mint a 424-esé, amikor ráengedika „nagygõzt”.

– Na, akarod a titkot vagy nem? – üvöltött rám és adysfrizuráját tépkedte eszelõsen. (Ezt csak akkor szokta ,ha ko-molyan ideges volt.) Vércsehangja visszahozott a kerítéstõl.

– Persze, hogy akarom – hebegtem egyre fakuló meggyõ-zõdéssel, szomorú búcsúpillantással felsöpörve az „évátlan”terepet.

– Mentünk. Láttam, hogy dühös. Csöndbe bújtam, hagy-tam, hadd eresszen le. Úgy tûntem el mellõle, hogy látvány-ként ott maradtam. Ez használt, mert szerinte a bûnbánato-mat fogalmazta meg.

Leültünk a Vöröskereszt elõtt. Elõttünk a Berzsenyi, a Ka-nizsai és Füredi utca ölelkezett. Fakó fûcsomókra terítettvalami törölközõnyi rajzolatot. Hirtelen nem is tudtam, hogymi lehet.

– Itt hát a nagy titok! – rikkantotta diadalmasan. Köze-lebb húzódtam, lábammal odébb hessentve egy száradó ku-tyakulimászt.

Térkép volt. Elsõ világháborús katonai térkép. Ilyet mégsoha sem láttam. Én Trianon és a második háború után is-mertem meg a hazámat. Azt, ami maradt belõle. Azt, amitmeghagytak belõle. Nem tudtam, hogy a 93038 négyzetki-lométeren túl is van magyar élet.

Elképedtem. Káprázott a szemem, fölemelte a Szent Ko-ronát tartó angyalokat. Vaskos angyalok voltak. Tudtam, hogyképesek megtartani a monarchia (vagy a Magyar Királyság)nagy címerét. Robusztus õrzõangyalai voltak a hazának, még-is valami könnyû fény, lágy anyamosoly volt mindkettõn,ahogy vigyázták a rájuk bízott térkép-országot.

Észbontóan szép volt a látvány. Az iskolai atlaszok utánkülönösen. Éreztem, hogy lúdbõrös leszek, hogy valami olyatlátok, ami sosem lesz tananyag a Petõfi utcai iskolában.Olyat, amelyrõl Zuggó tanárnõ sem beszél, nem beszélhet,mert tüstént szélnek eresztenék. Mint tolvaj a lopott kincs-csel, királynak éreztem magam, de legalább is korszakos tit-kok tudójának, aki sorsfordító történelmet írhatna, de éppena mágikus titok védelmében nem teheti meg.

– Hol szerezted? – kérdeztem Sanyit.– Nagyapám használta az elsõ világháborúban.– És?– Túlélte a térképpel együtt.Mintha lupéval rajzolták volna az országot. Benne volt

minden, ami a földrajzi atlaszban nem létezett, amit a fele-désre tervezett emlékezet kizavart a föciórákról, ami csend-re és létezésében is halálra ítéltetett: jelfák, ösvények, forrá-sok, barlangok, vizek, tavak, lápok, mocsarak, magassági pon-tok s ki tudja még, mi minden elõlünk rejtett köznapi csoda.A hazát díszítõ „érdemrend” látványvarázsa volt az a vénkatonai térkép.

– Ez aztán – hebegtem bénán.– Ezt figyeld! – mondta Sanyi és a térkép szegélyét futot-

ta be mutatóujja. Változó méretû téglalapok rózsaszín koszorújában egyszer

csak megleltem Kaposvárt. A koszorú ugyanis a Magyar Ki-rályság jeles településeinek térképe volt.

– Kaposvár?– Az.

Akkor még ritkán érzékenyültem el. Tudják, milyen a ka-masz. A homloka elõbb lesz gyöngyös, mint a szeme alja.Merthogy a kamasznak befelé folyik a könnye, egyenest alélek felé. Azt meg úgy rejtegeti, mint a pap az oltáriszent-séget vagy zsidók a frigyládát. Ritka kivétel van ez alól a ka-masztörvény alól, csak amikor már minden eltörött, és úgyérzi, süllyedõben a világ, vagy amikor szétveti a boldogság.

Velem az utóbbi történt.– Kaposvár, Kaposvár – dadogtam és elfordultam Csava-

ritól, meg ne lássa, hogy bõgök.Miután magamban eldöntöttem, hogy a sírás gyerekek

önfeladása, a félelem fõzõkanálfóbiája, a gyávaság skarlát-betûje a testen – újra a régi lettem. Vásott kamasz, aki a hal-dokló gyermeket és a születõ felnõttet éli és teremti meg egy-szerre, keresve a szép harmóniát, holott rövidnadrágos esze,érzelmi vértolulásai és szárnyaszegett nagyzolása, felnõttkö-dése nem más, mint a tömény és vegytiszta diszharmónia.De oly jól esik ezt eltagadni!

– Hozd be holnap is! – kérleltem Csavarit.– Nem, mert elveszik.– Akkor?– Magunkkal visszük vasárnap.– Hova?– Kirándulunk. Megnézzük a régi Kaposvárt, felmegyünk

a Róma-hegyre is.– A csodadoktorhoz?– Oda is. De nem miatta, hanem Rippl-Rónai miatt. Sírd

anyukád kötényébe az engedélyt – tréfálkozott Sanyi bará-tom, majd mint két napja, köddé lett a Füredi utca ódivatúházai között.

Édesapám vidéken dolgozott. A szegények vonatkerékreültetett életét élte, azon rázta haza a kevéske pénzt évtize-deken át. Emiatt a „megbízott családfõ” édesanyám volt.Életem elsõ és meghatározó szeretetnyeresége õ, bársony-szívével, melyet sorsa tûpárnának használt személyes élete„via dolorosa”-ján.

No, hisz a mama! Persze, hogy elengedett Sanyival. Ám-bár a lelkünkre kötötte, hogy nagyon jók legyünk, hogy vi-gyázzunk egymásra, meg efféle szép édesanyai intelmeket.Aggódását még a Rippl-Rónai utca derekán is hallottuk.(Akkor már a József Attila és Rippl-Rónai utca sarkán lak-tunk.) Kamasz szégyennel menekültünk elõle a napernyõsvadgesztenyefák alatt.

A belváros, vagy amit mi akkor annak gondoltunk, a Kos-suth tér és a korzó, fecskesurranásnyira volt a házunktól.

Búvópatak 2008. január 10. oldal

Page 11: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

Igazándiból már a József Attila utca is annak számított, amonumentális MÁV-házzal, amely az eklektikus ügyvéd- éstanárházak teteje fölé magasodva megalkotta utcánk karak-terét.

A fõtér akkor még zsivajos útkeresztezõdések sûrû bokravolt. Ott találkozott és keresztezte egymást a 61-es és a 67-esfõútvonal, amelynek zajában jól megfértek a Csepel teher-autók a sörös-, szódás- és jegeskocsikkal, melyeket az ötvenesévek elsõ felében még nagy testû, jámbor muraközi lovakhúztak. A tér szegélye már akkor gyönyörûséges volt: nagy,impresszionista virágoskertben állt Kopits Kossuth szobraés a Nagytemplom mellett is virágágyás húzódott végeste-len végig, persze virágokból kirakott vörös csillaggal, meg akorszellem jelmondataival. Ha jól emlékszem az egyik vi-rágintarziára, mely évelõ volt egészen a forradalomig, az aztvirágozta, hogy „éljen a béke”. Arra már nem emlékszem, hogyegy csínytevõ kertész nem büdöskébõl rakta-e ki.

A Fõ utca elején, a Dorottya-házban, amelynek barokkoskarakterét jól leplezte az ötvenes évek lompossága, a városlegnagyobb hentesüzlete mûködött, a Grauman. Mi kapo-siak csak így szólítottuk, bár tudtuk, hogy az államosításoknagy árvize nem kímélte a pécsi polgárcsalád cégét sem. Azüzlet lesütött szemû kirakataiban húsok és felvágottak he-lyett a feketézõk vagy a beszolgáltatást nem teljesítõ embe-rek szégyentablói álltak légyjárta préseltzsír-tömbök társasá-gában. Ilyennek rajzolja bennem az idõ a „vaskor” vizuáliskultúráját és politikai erkölcsét.

A régi vármegyeháza elõtt megálltunk. Hatalmas épületvolt. A pesti Neugebäude-t tanultuk ilyennek, amely félvá-rosnyi teret foglalt el pöffeszkedõ hatalmasságként. A me-gyeháza is hasonlóan nagy épülettömb volt a Teleki utcátóla Fõ utcáig. A fõhomlokzat büszke konoksággal, melyet jólkimódolt szerénység álarca mögé rejtettek, a Fõ utcára né-zett. A timpanon alatt a reformkor üzeneteként állt a felirat:A közjónak. Az építõk-építtetõk bizton komolyan gondolták.Azóta jócskán erodálta az idõ, már nem a káloszkhagatoszerkölcsiségének foglalata a szép üzenet.

– Ide figyelj! – mondta Sanyi. Mindig csak téblábolsz sután,mint aki gondolkodik.

– Miért, nem?– Te tudod, de nem úgy néz ki.– Na, mondd! A fõbejárat kapuja elé állt, és nagy büszkén mutatta, hogy

a kapu tengelyére merõlegesen indul a Kossuth Lajos utca. – Látod, mint kés hasítja szét a várost. Nyílegyenes sugár-

út egészen a Tisztviselõ-telepig. – Ezt persze én is tudtam,de nem tartottam fontosnak.

– Tudatos várostervezéssel építették meg a városrészeket –mondta, miközben lendülete majd az úttestre sodorta. A négy-zethálós tervezés Magyarországon a korszerû városépítészetielvek egyike.

– Állj le, kérleltem sután. – Rajtunk nevet a fél korzó, megamúgy sem értem.

Ám Csavari Sanyi csak mondta, mondta megszállottam,mint a prédikátorok, vagy mint Pázmány Péter, akinek mais megsüvegeljük retorikai teljesítményeit.

– Menjünk már, bolondnak néznek! – szóltam. Megfogtama könyökét, és magammal hurcoltam a Múzeum közbe. Egyházfalnak támaszkodott. Izzadt, pedig még a fagylalt is meg-állt volna a kelyhében, olyan hûvös volt

– Jól vagy?– Nincs nekem semmi bajom, csak ez a hóbortom…– Mi?– A város.

Szegény Csavari Sanyi idõ elõtt megbolondult – gondol-tam, és elindultam utána a Turul (Béke) szálló felé. Messzi-rõl téglapirosan izzott a kupola a délutáni fényben.

Szendergett a délután, amikor leültünk a Róma-hegyen.Úgy éreztem, hogy bõrbe kötött lexikon vagyok Sanyi mel-lett. Tudtam már, hogy mikor épült a klasszicizáló régi kór-ház, hogy miért „Dr. Rutich Jenõ kórházi osztály” az új bel-gyógyászat, hogy mikor és miért épült a Hõsök temploma…S még ezerféle egyéb dolgot is. Barátból kisinas lettem, dehál’ Istennek, a tanulékony fajtából. Adott egy szelet zsíroskenyeret, azt majszoltuk. Nem beszéltünk. Nekem amúgy ismegülte a hasamat a fárasztó nap.

Alattunk hömpölygött a város. „A mi kis városunk”. A he-gyek koszorúja apró kápolnákat hordozott virágként a Kecel-hegytõl a Róma-hegyig. Suhogásban járt a szél, a szõlõsker-tek tõkezöldjét bontogatva s valami édes béke volt. Nagy, lilatakaróval jött az este. Megborzongtam. A hegy horhosainideért a Nagytemplom harangszava is. A vesperásé. Idelob-bant a lámpák tûzijátéka, a vonatok búcsúzkodó fénye. Azörökkévalóság volt. Mellettünk ült az Isten.

– Ugye, szép?– Az.– Majdnem, mint Róma.– Persze. Csak egy kicsit szebb.Közben kormos lett az ég. Nekilódultunk a horhoson,

hogy a Gugyuló Jézusnál még elkántáljuk a bakter éneket.

Legkülönb ember, aki bátorS csak egy különb van, aki: bátrabb.

Ady Endre: A tûz csiholója

1.

Erõsen hajszolta a lovat. Nem kímélte sem magát, sem azállatot. Pedig, mondhatni, megtehette volna. Már negyven-hetedik évét taposta. Igaz, most végképp nem lehetett ké-nyeskedni. Az ország ezer sebtõl vérzett. A magyar-magyarellentétek izzó vörösre festették a késõ délutáni eget.

Hajnalban indult, három emberrel. Fáradt volt már. A lópatáinak dobogása az agyában lüktetett.

Mi lehet otthon? Néhány másodpercre gondolatai haza-szálltak. Az asszony biztosan most a fürdõszobában igaz-gatja a haját hálóköntösben. Még mindig szép. Aztán veszegy könyvet, finom testét bebújtatja az ágyba. Aztán széplassan… elnyomja az álom. Elmosolyodott. Jobbra egy kisidõszakos tó csillant. Milyen messze lehetünk? Megtörölteizzadt homlokát. Éjjelre egy tanyán szálltak meg.

Reggel újra kezdõdött az izmok harca az idõvel. Beszédrenem volt perc, sem lehetõség. Sem kedv. Tudtak mindent.

Az a szerencsétlen nyugdíjazás… Hogy alázhattak meg így?Párbaj… Áh… Butaság! Sok volt a vér. Nem volt elég sza-lonképes a megtorlás. De hát katonák vagyunk vagy mi afrász? A fejek hullottak, mint a falevelek õsszel… A kormány-zó pedig… De miért kísért ez mindig?

Búvópatak 2008. január11. oldal

Szirmai Péter

Eligazítás

Page 12: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

A távolban fények hunyorogtak. Ez talán Veszprém lehet…Még sok van hátra. Kérlek alássan, ez nem mehet így to-vább… Nem a fenéket! A harctéren nincs engedmény! No,nézd csak, legeltetnek… Elmosolyodott. A gyerekkor emlé-kei villantották fel elmosódott képeiket. Apja, a béresekkel.Õ meg a kocsin… Ez is elmúlt már… Régen…

Vágtattak. Mintha kiléptek volna az idõbõl, s eggyé vál-tak volna a mozgás aktusával. Úgy mûködtek, mintha a lótitkos fluidum mozgatta testrészei lettek volna. Ráhajoltaka hátukra, megfeszültek, mint a szíjszerû inak a lábakban.

A nap már lemenõben volt, s arany fénnyel festette mega hegység ormait, mikor megérkeztek. Na fõhadnagy úr, lás-suk, mit végeztél? Megtörölte homlokát, végigsimított rö-vidre nyírt bajuszán, majd leszállt a lóról.

2.

Már várták. A laktanyának kinevezett, két oldalról házfa-lakkal szegélyezett, egyébként szekerekkel elbarikádozott,sík terület közepén hatalmas lánggal lobogott a tûz, óriásivilágító fáklyaként jelölve meg az éjszínû eget. Furcsa, gon-dolta, rég nem láttam ekkora tüzet. Az ellenség miatt nemlenne szabad…, rándult meg a szája szélén egy apró izom.Az augusztusi este annyira nem volt hideg, hogy erre szük-ség lett volna. Talán az összetartozás erõsítése végett rakták,ahogy az õseik révén a vérükbe ivódott.

A tûz körül emberek álltak csendben, bizonytalan sorok-ban. Tekintetük reá szegezõdött. Az én embereim, gondolta.A legkülönfélébb férfiarcok villantak a fényben. Szláv voná-sok váltották a kunfajta arcmetszést, öreg s fiatal egykéntvegyült a tûznél: tanultabb, finomabb arcú s ruházatú férfi-ak, kemény alföldi parasztok, fekete képû erdélyi pásztorok.

Micsoda szedett-vedett társaság, gondolta. Ezeket hogy le-het irányítani? Bár a fõhadnagy azt mondta, vannak közöt-tük harcedzett katonák… Meglátjuk… Áh, épp jön is!

A fõhadnagy fiatalabb volt nála talán tíz évvel. Csinos,barna képû férfi. Katonásan megálltak egymással szembenés keményen tisztelegtek. Akik már ismerték az alezredest,azok is elcsodálkoztak: most mintha magasabbnak, sziká-

rabbnak látszott volna, mint akkoriban, mikor még alattaszolgáltak. Arcát még keményebbé faragta a viszontagság kí-méletlen vésõje. A tekintete azonban a régi volt.

A fõhadnagy jelentette, hogy az önkéntes osztag elõállt.Az alezredes bólintott, majd a kezét nyújtotta, s alig látható-an elmosolyodott. Nem változott semmit, gondolta. Ismer-ték már egymást, még régebbrõl, a vörös terror idejébõl, megmég azelõttrõl. Lassan fordította a fejét az emberek felé.Most nézte meg õket elõször tüzetesebben. Metszõ tekinte-tének fekete sugaraival pásztázta végig a csapatot. Minden-ki kissé még jobban kihúzta magát, mint eddig.

Az alezredes ellépett a fõhadnagy mellõl, karjait háta mö-gött összefonva kimérten járkálni kezdett a vigyázban álló,rongyos sereg elõtt. Végighaladt a sorokkal szemközt, ke-mény tekintettel vizsgálgatva az emberanyagot.

Ezek? Ezek…, gondolta. Hm. Mégis õk azok, akik vállal-ják a harcot. Csak rájuk lehet építeni. Aztán lehet, hogy job-bak, mint az egyszerû zsoldosok. Végül is… nem is olyanrosszak.

Mikor a végére ért a sornak, megfordult, s látszólag a föl-det figyelve magába zárkózott, majd középig haladt ismét.Ekkor felemelte darutollal díszített katonasapkás fejét ésszembefordult az emberekkel.

Elmondta az elsõ mondatot. Hangját rekedtnek és kopot-tasnak hallotta, s ez bosszantotta. De látta, hogy az embe-rek figyelnek. Õrá figyelnek. Nyelt egyet, szikár testét meg-feszítette és folytatta. Most már magabiztosan beszélt. Pat-togó hangon végigmondta, amit akart, de… de látta a sze-mekbõl, hogy még nem teljesen értik. Tekintete végigsiklottaz arcokon. Ha nem értik meg kristálytisztán, hogy mi állvagy bukik ezen a védvonalon, elpárolog a kezdeti erõ, gon-dolta. Jól van. Nyugalom. Kicsit plasztikusabban kell… Párszót mondott lassabb ritmusban. Pár nagy történelmi nevetemlített, s egyik nagy elõdjéhez és katonáihoz hasonlítottamagukat. Elégedetten nyugtázta, hogy ez hatott. Látta a lo-bogó tûz fényében megcsillanó szemeket. Mondandója vé-gén, hangját megacélozva, kemény harcra szólította fel õket,aztán összecsapta a bokáit, hátat fordított az embereknek.A fõhadnagy vigyázz!-t vezényelt, mikor elhaladt mellette.

3.

Mikor már csendes volt a laktanya, mikor már nyugovóratért mindenki, az alezredes immár egyedül kiállt a nyárvégi,bársony égbolt alá, s a csillagokat fürkészte. Rágyújtott. Errõlnem tudta még az asszony sem leszoktatni. Kifújta a füstöt,majd maga elé meredt.

Istenem, mit hoz a holnap? Ki tudja? Talán szerencsémlesz. Talán… Az én hadseregem… s az én utolsó esélyem.Elmosolyodott. Felizzott a cigaretta parazsa a sötétben. Azemberekbõl összeverõdött tömeg nem attól lesz csürhe, hogymennyire szakadt a ruhája, vagy mennyi kosz tapadt meg arongyokon, amit visel, hanem, hogy mennyire zavarodottgondolatilag, jutott eszébe. Szóval? – kérdezte magától. Meg-nyugodhatsz. Ez nem csürhe. Ez a te hadsereged, s velükgyõzni fogsz, hallotta legbelül. Újra jóízût szippantott a ci-garettából. A kommunisták bandája – mosolyodott el – akiketszétvertünk, na az, csürhe…! Igazi csõcselék volt. Utolsótszívott a dohányból, majd a földre dobta a csikket és rálépett.Nem kár értük, gondolta. Aludni kellene. Várta a holnapot.Már egész hûvös az éjszaka, gondolta. Összébb húzta a zub-bonyát. Újra az égre nézett, s a túlvilági fények között, a tá-vol messzeségben fölvilágolt a Hadak Útja.

Búvópatak 2008. január 12. oldal

A magyar 2. hadsereg a II. világháborúban

Page 13: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

Mûsorszerkesztõink és a magyar népzene?

A magyar népdalért aggódó lelkek közzétették a Budai Ilonanépdalénekes mûsorának megszüntetése miatt tiltakozó le-velüket, amit számos ismert értelmiségi aláírt. Jól tették! Föl-bátorított a levél ténye arra, hogy más adókat is meghallgas-sak, mûsorukat átnézzem, fõként a magyar népdal helyze-tét vizsgálva, mert hiába remek Éri Péter mûsora a MagyarRádióban, vagy a többnyire Könczei-Sztanó jegyezte mûso-rok a Duna Televízióban, ha ezek idõaránya viszonylag kevés.Ha nem pusztán a szeretett Budai Ilonka-mûsort elvetõMagyar Rádió kulturális irányultságát figyeljük – eltekintvepár szakosodott vagy területi adótól ill. internetes médium-tól –, a helyzet siralmasabb, a polgári médiára nézve érthe-tetlen.

A polgári beállítottságúnak, önmagukat értékõrzõnek jel-lemzõ szerkesztõségek fütyülnek a népdalra, ihletettségnekalig van nyoma. Leírták a magyar népdalt, kutyába sem ve-szik. Ugye ott nincs ízlésterror, kulturális kiszorítósdi, felme-legedés, elsivatagosodás? Vagy van? A széles körben ismertadók közül tán csak a Magyar Katolikus Rádió mutat a töb-binél több elkötelezettséget a magyar népdal iránt, nemcsoda, a fogékonyságot ott komoly, hiteles emberek alapoz-ták meg (pl. Nagy Gáspár). Mintha kevesebb népzenét ada-golna a Duna Tv, a hervadó ízlésû nézõk kívánságmûsoraszívósan cibálja lefelé a színvonalat, s más csatornán se jobba helyzet. Mi van ott, ahol állítólag semmi akadálya nincsannak, hogy lobogjon a magyar népdal lángja? Mit mutat pl.a Lánchíd Rádió? Csalódás. Egy perce még a gumigyár vagya plázamultik káros hatása ellen érvel egy neves szkeptikusközgazdász, de mi jön utána? Ön nyert – visszakérõdzés, mul-tikulti dömpingsláger gyün! Ha volna valami változatosság,még vicc is lehetne ez az egyszeri alkalom. De nem. Általá-nosan elõfordulhat minálunk, hogy a kedvelt táncház-alapí-tó zenészünkkel készült riport után – mintha fájt volna, hogyvalami eredetit kellett hallani – holmi angolszász zaj követ-kezik, s az úgy áll, mint falfirka a Lánchíd oroszlánjának.Globálturmix köti össze a receptek és riportok közti hézagot,ez fut a hírek elõtt, az idõjárás jelentés után… Vajon miértnem kalotaszegi, mezõségi, gyimesi, palóc dallam? Mi leheta czél? A kicsinált ízlésû alompolgár elcsábítása, beetetése,hogy ne vegye észre polgári, horribile dictu: nemzeti adásratévedt? Oh, my God!

„Adjon Isten jót a Magyar Hazának / a többi is kérjen, ha kell,magának” – szólna a csíki népdal, de már sehogy sincs. Nincshova lépnünk itthon, a csatornákon sárlavinaként dagad atotális kvázivalami. Alig-alig észlelhetõ fülbemászó olasz,görög, temperamentumos spanyol, latin-amerikai, vagy va-gány francia, még kevésbé egzotikus arab, török, indiai dal-lam – utolsó utáni a magyar népzene. Hol van nyoma a mû-sorszignálokban? – hallatván: ez itt egy magyar mûsor egymagyar adón. Általános a gyagya pankráció-mûsorból azösszekötõricsaj. Így vélik felnyomni a hallgatottsági muta-tót? Holott szinte ugyanazt lökik, mint a többi csatorna.Áll-e és mire az a hervadt mutató? Nem mutat az a magyarkultúrára, hanem harmadosztályú globalista gagyira, erre tes-sék, erre van az átnevelõtábor. Ennyire alávetették magukat

a kultúrdiktatúrának a „mieink”, hogy büdös kiállítani párjó ízlésû, széles látókörû zenei rovatszerkesztõt? Talán nemis keresik õket! Megelégszenek felületes kinyilatkoztatással(ez itt egy értékõrzõ, polgári médium), aztán nehogy meg-ártson, supp, vissza a dagonyába. Kandírozott, mandarin-zselészínû hallgatottsági és nézettségi mutatónk lekonyul,ha azokkal az adókkal, csatornákkal kísérletezünk, amiketállítólag magunkénak tekinthetnénk, mert a trendi akár egybrooklyni diszkókofáé is lehetne. Hiába húzódott az új pol-gári médiához pár jobb érzésû bemondó, szerkesztõ, a kifo-gásolt területen ez nem javíthatott. Milyen zenét nyomnaka jövõ polgári politikusának és választójának? Tucatáruklippecskéket (Ákos se minden félórában forog), magyarnépzene alapú világzene, magyar beat, nemzeti romantikusrock, klasszikus magyar zenei futam is csak itt-ott egy fosz-lány, eredeti magyar népdal és népzene nem mérhetõ. (Vi-lágos ugye, hogy nem ágálok a U2, Sting, vagy a minõségidzsessz ellen, hanem pl. a Bognár Szilvia, Ökrös Csaba, Ju-hász Zoltán színvonalú magyar népzene-elõadók mellett.)Best of… a polgári szférák zenei hamburgere? Gosh! Ko-dály-módszer nélkül cseperedett halláskárosult mûsorszer-kesztõk!

Most nagy a sivalkodás a nemzetpusztító politizáláson, ámaz, hogy „ezek” a nyakunkba csimpaszkodhattak, az hosszúévek mostohaságának, felszín alatti kulturális pipogyaságnak,következetlenségnek, százféle mulasztásnak a következmé-nye. A rendszerváltás sem hozta meg, hogy valamivel többnépzenét adagoljanak a „lakosságnak”. Új adóink zenei ka-rakterét állítólag a mi kultúránkat (!?) követõ ifjú titánokkotyvasztják, fülig mélyedve vadidegen részletkérdésekben.(A nemzet színvonalát fémjelzõ értelmiség pedig elnézi ezta garázdálkodást.) Már elvonási tünet sincs, hiszen a pol-gárváró adók maguk is a kényszeres közkívánathoz lapulva,drága pénzen, langyos latyakkal öblögetik az istenadta népérzékszerveit. Ne véljék, hogy a polgár éppen ettõl nem nya-kal majd traubiszódát, de így lesz a választó elõbb a csöppetsem intelligens mosás következtében „agyilag zokni”, aztánha emiatt már el sem szúrja a választást, mert olyan passzív,hogy csak a pavlovi reflexek mûködnek, hipp-hopp „fiziká-lisan” kiforgatják mindenébõl.

„Szé’rül legeljetek, fának ne menjetek! / Mert ha fának nekimen-tek, fejeteket beveritek…” De az alompolgár berohant az erdõbe,hogy majd ott jót legel, s ugye a fejét beverte, a szemét megkiverte. Csodálkoznak, hogy a nemzeti öntudat minden kö-rülöttünk lévõ népénél nyamvadtabb, hogy még a koszovóialbánok is, a törökök meg pláne? Elfogadják, hogy ilyen mesz-szire már az ír, meg a görög?

Jóhiszemû Honfitársaim! Miért hanyatlik a multiszószbaaz, akit nem is taszigálnak? Mi a helyzet a magyarimitátormédiumoknál, „Kodály országában”! A magyar népdal el-lentmondásos helyzetét leleplezi az, hogy MûmagyarországZeneakadémiáján egy népirtó kormány alatt hoztak létre nép-dal szakot – reméljük, teljes értékû státuszokat is kapnak azott tanítók.

Tiszteletreméltó tiltakozók, ne nézzék el nagyvonalúan, nehagyják szó nélkül, hogy a polgári médiumok „mi kutyánkkölyke” zenei szerkesztésénél mostoha a magyar népdal ésnépzene. Nem sajog ez az esélytelenség? Hívják a magyarnépdalt, népzenét méltó helyére, a magyar nyilvánosságelé, a közönséghez, a közéletben való mûveléshez – mindenfokon! „Az ám, hazám!”

Buda, 2007. november 18.

NAGY ANDRÁS grafikusmûvész

Búvópatak 2008. január13. oldal

Kodály országában

Page 14: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

A 2005 áprilisában szárnyra kapott, majd az azóta is fel-fel-bukkanó hír, miszerint a mai magyar határtól légvonalbanmindössze kétszáz, a boszniai Szarajevótól harminc kilomé-terre található Visoko város közvetlen közelében piramisokléteznek. Kellõképpen gerjesztette kíváncsiságunkat ahhoz,hogy felkeressük a helyszínt.

Kíváncsiságunkba belopódzott a kétkedõk hangjának hul-lámverése, akik csodának vagy átverésnek tekintik a felfedezésbejelentését, egyes régészek, tudósok pedig egyenesen eluta-sítják. Mi több, már szárnyra kelt egy paradoxon:

„Anyám, miért nincs piramis?Mert nincs rá bizonyíték, fiam.De miért nincs bizonyíték?Azért, mert egyesek ellenzik a kiásását!De õk miért tiltják a kiásását?Mert túl sok a bizonyíték, fiam.”

Egy biztos. A település lakói, akik jó szokás szerint a Viso-cica-hegy lábától felfelé haladva építkeztek, már a múlt szá-zad harmincas éveiben is szembetalálkoztak azzal a ténnyel,hogy hatalmas köveket találtak, ha megbontották a felszínt,sõt pincét sohasem tudtak ásni, mert áthatolhatatlan „kö-vek”-be ütköztek.

Hodovic professzor, a visokoi Zavicajni Múzeum igazga-tója, a középkori Bosznia történelmének alapos ismerõje mu-tatta meg a piramisok helyi kutatójának és felfedezõjének aVisocica, a visokoi völgy felett 220 méter magasságot elérõ,szabályos piramis alakú hegy tetején Visoki vár falainak ma-radványait, mesélve az innen látható három királyi székhely-rõl. Ugyanis 6–700 évvel ezelõtt itt a hegytetõn, hasonlóana mexikói Teotihuakánhoz, város volt, az akkori társadalmiszervezõdés és a szakralitás központja, amit a török hódolt-ság idején leromboltak.

Semir Osmanagic, a bosnyák–horvát származású Ameri-kában élõ üzletember 15 évet töltött el Mexikóban, Egyip-tomban és a világ többi pontján a piramisok tanulmányozá-sával, melyrõl könyvei jelentek meg. Ezek a tapasztalatokés a Visocicán látott domborzati formák vizsgálata vezettékhipotézisének felállításában, s a megfelelõ engedélyek meg-szerzését követõen a kitartó és nem minden nehézséget nél-külözõ kutató, feltáró munkálatokban, speciális vizsgálatok-ban, elemzésekben és összegzõ bizonyításban.

A központból kanyargó utakon jutunk a hegy lábához,ahonnan közel 130 lépcsõn kifulladva haladhatunk ahhoz aszakaszhoz, ahol a Visocica (Nap piramis) északi lejtõjénekközel egyharmadán megpillanthattuk az ásatás nyomait.Óriási, méretét tekintve közel ötven centiméter vastagságú,másfél méter szélességû, két és fél, három méter hosszúságúbetontömböknek ható, két-három tonnányi burkolatdarabok-kal borított oldalrészek tûntek elõ felfelé haladó utcarészlet-nek hatva, felületük részben simítottan fedve. Hogy kerültekide erre a meredélyre ezek a hatalmas betonszerû kövek, smikor, s miért, és kik által – futott át rajtam a gondolat, demindjárt az is, hogy mennyi idõbeni, technológiai és civili-zációs rejtély övezi még ma is a piramisok, õsi városok és amegalitok, mint Stonehenge építését.

Itt beszéltünk meg találkozót a megnyerõ modorú, tisztaarcú, az ismeretek tekintetében autentikus Semir Osmana-gic-csal, ami kiváló lehetõséget adott a bõvebb tájékozódásra.

Elmondta, hogy a 220 m-es Nap piramis északi oldala, csú-csa – a 147 m-es Kheopsz-piramishoz hasonlóan – az északiSarkcsillagra néz. Az alakzatot mind a négy oldalán megbon-tották, és hasonló kialakítást találtak. A talaj vagy mohata-karás alatt épen maradt breccsaszerû (durva szemû üledékeskõzet) kõtömbök formálása, illeszkedése jól látható. A pira-mis bejárati platójánál 1×1×1,5 méter méretû, pár tonnáskonglomerátum kõtömböt is találtak. Az ilyen tömböket, va-lamint az itt található homokkõ lapok sokaságát bontottákmeg és hordták el a múlt században a helyi lakosok építkezé-seikhez. A középsõ és felsõ régióban földrengés, tektonikusés eróziós hatások okozta elmozdulások nyomai lelhetõekfel. A homokkõ lapokat a borításhoz használták, s itt utalta Kefren-piramisra, amit egykor szintén borítás fedett.

A helyszínen járt egyiptológusok hasonlóságokat találtak azegyiptomi piramisokkal, s megállapították, hogy helyszínenkészült „betonról” van szó, amihez az Egyiptomban alkalma-zotthoz hasonló kötõanyagot használtak, s a felhasznált kövekmérete és megmunkálása is hasonló. A vizsgálatok megerõsí-tették, hogy ez a beton kétszer erõsebb a ma használatosnál,a kötõanyag pedig kálciumhidroxid, mely kálciumkarbonát-tá alakult át.

Fényképfelvételek készültek a völgyet övezõ felszíni for-mákról, s ennek alapján ma már öt piramisalakzatot lehetmegkülönböztetni. A Nap (Visocica), a Hold (Plješevica), aSárkány (Bucki gaj), a Szeretet (Cetnica) piramisát, a Földtemplomát (Krstac). További kettõt vélelmeznek a ma márpiramisok völgyének nevezett területen.

Ezeket a környezeti anomáliákat (a természetes domboru-latoktól való eltéréseket) keresõ és kimutató mûholdas felvé-telek, radar-topografikus adatok, szenzoros kamerák adatai,infravörös és elektromágneses vizsgálatok, továbbá hiperspek-trális elemzõ rendszerek egymáshoz is viszonyításai, illetvegeológiai, topográfiai és régészeti adatok egészítették ki.

A geológiai adatok a kutatófúrási magminták alapján olyanrétegek egymásmellettiségét találták (fémtartalmú kõzet, feke-te, szerves réteg, márga – vizet nem áteresztõ réteg –, homok,agyag, beton; más helyen kavics és sziklás anyag keveréke,valamint ezek függõleges és vízszintes rétegzõdése; megint

Búvópatak 2008. január 14. oldal

Piramisok a Kárpát-medenceperemvidékén?

A piramis látképe – fotó: Semir Osmanagic

Page 15: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

másutt egyenleges 20 cm-es rétegekben vasalt barna kõ, csi-szolt, fényes homokkõ lapok), amelyek a természetben ígysehol sem fordulnak elõ, tehát építettségre utalnak.

Megállapították, hogy a Nap, a Hold, a Szeretet piramisa,illetve a Sírok temploma alakzat pontosan és egyöntetûen anégy égtájra tájolt – háromszög alakú oldalakkal, lépcsõze-tes (peremes, perem is, piramis) jelleggel, tetején terasszal.Ebbõl a Nap, Hold és a Sárkány piramis egymástól 2200méterre helyezkedik el oly módon, hogy légvonalban egyegyenlõ oldalú háromszöget alkotnak.

Kiderült az is, hogy a természetes képzõdmények vízszin-tesen elhelyezkedõ energiavonalaitól eltérõen a piramisalak-zatok esetén ez függõleges irányú és erõteljesebb, egyes he-lyeken valósággal pulzáló (amint az a helyszínen érzékelhetõ)természetû. Megdöbbentõ az a tény is, hogy az átlagosannegyven centiméternyi humuszréteg, ami az alakzatokat ta-karja, a szakértõk szerint minimum nyolcezer év alatt ke-letkezik; sõt, egyes becslések szerint az objektumok még azözönvíz elõtt keletkeztek.

És a további hipotézis: ha piramis, akkor üregnek, alagút-nak is lennie kell. Természetesen van. Mindezekbõl kettõ lá-togatható egyelõre, mely további titkokat rejt, hiszen egyiksem bányászati céllal jött létre. Az egyik alagút a Bosna folyómellõl közelíthetõ meg, a másik Visoko felett Ravne irányá-ban a hegy belsejében, melynek szabályosan kiképzett alag-útját breccsa és konglomerátum képezi harminc méterenkéntszellõzõ járatokkal, és különleges alakú és nagyságú, olykorrovást tartalmazó megalitikus homokkõ tömbökkel.

(Ma már a fizikusok a kozmikus sugárpor becsapódásaikorfelszabaduló szubatomi részecskéket (müonokat) detektorok-kal képesek a röntgengéphez hasonlóan érzékelni, mérni,melynek segítségével bármilyen üreget képesek észlelni azobjektumok belsejében.)

A feltárt, közel 700 méternyi alagúthoz képest a hõtérké-pek és más vizsgálatok további tízezer méternyi alagutat vé-lelmeznek úgy, hogy ezek az objektumok alatt, s közöttük,egymással összeköttetésben helyezkednek el.

Különleges a Sírok templomának nevezett kiemelkedés,mert a mai térkõ burkolatokhoz hasonlónak tûnõ és felfelékoncentrikus köröket alkotó, egyúttal szûkülõ feljárója –miközben a középpont felé lejt és szabályos közönként nyí-lásokat tartalmaz – három méterenként öt centiméteres esést

mutat. A burkolatok felszíne hullámos és matt fényû, mint-ha csiszolták volna. Mint annyi helyen az ásatások területén,szabályosnak ható és mégis szabálytalan törésvonalak lát-hatóak.

Zavarba ejtõ, hogy a burkolatok ugyanazon az alakzatonbelül is váltakozó méretûek egy adott, feltárt szakaszon.Például a 190 m-es Hold piramison is vastagságuk a másfélmillimétertõl a 6–8 cm-en át a 10–12 cm-ig elõfordul. Látnilehet olyan helyet, ahol a földtani erõk megtörték, meggyûr-ték az adott síkot.

A helyi emberek figyelték meg azt az érdekes, mondhatnicsillagászati megfigyelést, hogy a nyári napforduló idején,amikor a Nap piramis árnyéka rávetül s teljesen elborítja aHold piramist, abban a pillanatban kel fel a Hold.

Vajon mikor lehettek a történelem elõtti idõben olyan föld-mozgások, melyeknek hatása itt láthatóvá lett? Ha meggon-doljuk, hogy ma már nevetünk azokon, akik egykor Galileitinkvizícióra szánva hittek a Föld lapos voltában, akkor örül-nünk kell, hogy a kételkedõk mellett egyre több szakembertör lándzsát amellett, hogy egy ma még nem ismert idõszak(civilizáció) szellemi termékeként tudatosan átgondolt, ésemberkéz által alkotott formákat, Európában ma még egye-dülállónak tekinthetõ különlegességeket láthattunk.

Mindenesetre örömmel konstatáltuk azt a Semir Osma-nagic-tól (a ma Boszniában nagyon tisztelt és legendásanboszniai Indiana Jones-nak hívott), az elkötelezett kutató-tól származó legfrissebb hírt, hogy a bosnyák kormánytól akutatás folytatására jelentõs összeget kapott. Reméljük, hogya további feltárás és a várható demonstratív eredmény a méghitetlenkedõket és szkeptikusokat is meggyõzi, s ez az egye-dülálló újdonság világméretekben is jelentõs léptékével hoz-zájárulhat a sokat szenvedett boszniai nép felemelkedéséhez,új színfoltot jelent a mai információs világban, s lehetõségetteremt a tudományosság számára is az eddigi ismeretek bõ-vítésére.

Lehet, hogy újra kell írni Európa, a magyarság, s a világtörténelmét?

RUZSINSZKY KLEMENTINA

Gyakran felvetõdik az a kérdés, hogy az emberek miért nemismerik a huszadik század Magyarországon zajlott történel-mének fontos eseményeit, noha különösen a század másodikfelében történteknek még élõ tanúi is vannak. Ennek egyikoka lehet, hogy ezen események nyilvánosságra hozatala nemszalonképes a mai idõk – a médiában gyakran szereplõ –„finnugorológusai” és „habszburgológusai” számára, miköz-ben ma már egyre több történész állítja, hogy a finnugor ki-fejezésbõl csak az „ugor” szótag az igaz. Vajon miért nem fog-lalkoztak a történészek a magyar családok – holokauszttalfelérõ – ötvenes években zajló deportálásával a vörös terrorkényszer-munkatáboraiba, ahol kegyetlen körülmények kö-zött emberek pusztultak el. Költõi a kérdés, hiszen köztudott,hogy a rendszerváltásig tilos volt a kommunizmus áldozata-iról beszélni, még kevésbé feltárni. A források jelentõs részé-nek szigorúan titkos minõsítése 1994-ben illetve 1995-ben

Búvópatak 2008. január15. oldal

Semir Osmanagic és Ruzsinszky Klementina – fotó: Lengyák András

Fekete József

Sorstalan magyar sorsok

Page 16: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

szûnt meg, sõt még a rendszerváltás utáni években sem voltkönnyû kutatni e sötét korszak rémtetteit.

Hantó Zsuzsa történész, aki fáradhatatlan kutatója enneka méltatlanul elhallgatott korszaknak – akitõl sok érdekesdolgot tudhattunk meg –, elmondása szerint Gulyás Gyulaés Gulyás János Törvénysértés nélkül címû 1988-ban bemuta-tott filmjébõl szerezhetett tudomást elõször a nagyközönséga táborok létérõl. A filmben olyan emberek szólaltak meg,akik ezeket a táborokat megjárták, túlélve a kegyetlenségeket,amibe a Rákosi-diktatúra kényszerítette õket. Hantó Zsuzsatörténész több tanulmányt és könyvet írt kutatásai eredmé-nyeként a rendszerváltást követõen. Már a kilencvenes évekelejétõl foglalkozik az 1950 és 1953 közötti idõszak kutatá-sával és feltárásával. Nem volt könnyû dolga, hiszen az elköve-tõk gondosan ügyeltek arra, hogy a bizonyítékokat részbeneltüntessék, részben titkosítsák. A kutatás forrásaként szol-gáltak az 1989-tõl megjelent visszaemlékezések és az átélõk-kel készített interjúk. 1992-ben jelent meg Füzes Miklós Tör-vénysértéssel címû könyve, mely az elsõ, amely az addig hozzá-férhetõ levéltári dokumentumok és interjúk segítségével tár-ta fel a vészkorszak családi munkatáborokra vonatkozó ese-ményeit. Mint említettem csak az 1994-ben, illetve 1995-benhozott határozat alapján oldották fel a Hortobágyra és aKözép-Tisza-vidékre deportált családokra vonatkozó, a Bel-ügyminisztérium Központi Irattárában fellelhetõ forrásokata titkosítás alól. A történész 2000-ben találta meg és publi-kálta azokat a forrásértékû dokumentumokat, amelyek meg-határozóak voltak a további kutatói munkában. Ezekbõl aziratokból kiderült, hogy Rákosiék Hortobágyon és a Közép-Tisza-vidéken nem kevesebb, mint tizenkét kényszermun-katábort létesítettek. A kutató elmondása szerint ezek a tá-borok zártak, kutyákkal õrzött területek voltak, hasonlóan arecski internáló táborhoz. Már 1950-ben hat tábort létesítettaz akkori karhatalom Polgár-Lenintanyán, Árkuson, Tisza-szentimre 9-es tanyán, Kormópusztán, Kócspusztán és Bor-zas-Mihályhalmán. A további években, még ötöt: 1951-benEbesen, Elepen és Tedejen, majd 1952-ben Lászlómajorbanés Borsóson.

A hatalom, a dokumentumokban „zárt táboroknak” neve-zi ezeket a tanyákat, gazdasági épületeket, istállókat, ahol„telepeseket” õriztek. Az eredményét tekintve a kitiltás in-ternálás volt, jogilag viszont a hivatkozott, de be nem tartotttörvények szerint az internálásnak sem felelt meg, mert in-ternálni csak személyeket lehetett, miközben ide családokathurcoltak és különítettek el ítélet nélkül, a csecsemõtõl a te-hetetlen aggastyánig. A táborlakókat rendõri õrizet mellettmunkára kötelezték, még a 12 éven felüli gyermekeket is.A már hivatkozott filmben Hegedûs András, aki az 1953. éviamnesztia idején a Minisztertanács elsõ elnökhelyettesevolt, jó érzékkel deportálásról beszélt – mondja a kutató –,hiszen ez családokra vonatkozott, kitiltással és az ingó és azingatlan vagyon teljes elkobzásával járt. A személyek meg-nevezésére egy 1950. évi belügyminiszteri rendelet alapján,a „telepes”, „telepített” kifejezést használták. Mária Teréziaóta tudjuk, hogy a telepesek szabad munkavállalók voltak,akik a török kiûzését követõen az elnéptelenedett területe-ket benépesíttették. Jellemzõ, hogy úgy játszottak a megne-vezésekkel akár az NKVD (Narodnij Komisszariat VnutrennyihGyel – Belügyi Népbiztosság Különleges Ügyosztály) ahonnan köl-csönözték a szavak orwelli használatát. Az NKVD példáula szovjet politikai rendõrség kínzókamráinak verõlegényeit„testmechanikusoknak”, a kivégzést a „szocialista védekezéselsõ fokának”, a hadirokkantak, a „csonkok” begyûjtését anagyvárosok utcáiról a „környezet megtisztításának” nevezték.

Tehát felfoghatjuk úgy is a „telepes” szó használatát, mintfedõszót, a politikai mögöttes tartalom elfedésére szolgálóeszközt, amelynek célja a helyi lakosság megtévesztése volt.Az csöppet sem zavarta a hatalom birtokosait, hogy ez a meg-nevezés a jogszabályainkban addig ismeretlen fogalom volt.

A deportálásokkal Rákosiék úgy gondolták, hogy megtisz-títják a társadalmat a reakciósoktól. Révai, a fõideológus sze-rint „aki kommunistaellenes, az reakciós”, aki akadályozhat-ja a szocializmus fejlõdését és a kommunizmus építését. Már1946-ban az MKP harmadik kongresszusát követõen Révaikonkretizálta a reakciósok, az ellenséges elemek körét, melykülönbözõ elnevezésekkel bõvült. Ide tartoztak Horthy köz-vetlen környezetébõl a katonatisztek, a nagybirtokosok, minta Széchenyiek, Andrássyk, Zichyk, a régi nemesség, a nagy-tõkések, gyártulajdonosok, a kulákok, a malomtulajdonosok,a felsõ papság, a szerzetesek. De ellenségnek és osztályidegen-nek számítottak azok is, akiknek bármilyen vagyona volt.1947-ben kiterjesztették a kört, amikor a belügyminiszter el-rendelte a volt földbirtokosok, csendõrök, polgári „B” listá-sok és legitimisták nyilvántartását. A „belsõ ellenség” körea Rajk-per idején kiegészült a határsávban élõ családokkal.Külön listázták a volt katonatiszteket, a kulákokat, a kupe-ceket, a cionistákat, a titóistákat és azokat, akik Jugoszlávi-ában élõ rokonaikkal leveleztek. De kiterjedt a figyelmük aszellemi tõkére is, ami vagyonnak számított. Ilyen volt a nyelv-tudás és a diploma.

Az elhurcolásoknak semmiféle jogi alapja nem volt, hiszenezek azon listákon alapultak, amelyeket a szovjet tanács-adók és a Szovjetunióból hazatért kommunisták javaslatá-ra a településekre küldött ávós tisztek írtak össze 1945-tõl.Ezeket a listákat az objektumdossziék tartalmazták. Nemlévén erre jogszabály, ezért a „telepes” személyekre vonat-kozó indoklások nem hivatkoztak jogszabályra. Ez önmagá-ban törvénysértés. A családok munkatáborba deportálása atörvénysértés egyik formája volt az 50-es években.

A törvénysértések közé tartozik a rendõri felügyelet és ki-telepítés, a rendõri õrizet, vagyis az internálás, a deportálás,a munkaszolgálat és a kihágási bûntett. Ahhoz, hogy eztjobban megértsük, tisztázni kell néhány fogalmat. A „rendõrifelügyelet” az állam szempontjából politikailag megbízhatat-lan emberek rendõrhatósági ellenõrzését jelenti. Az 1939. II.törvény 150.§ alapján, a rendõri szervek elõtti jelentkezési

Búvópatak 2008. január 16. oldal

Szalay Lajos grafikája

Page 17: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

kötelezettség, a lakóhelyrõl való kitiltás kitelepítés nélkül isfoganatosítható. Az ötvenes években Magyarországon ezegyütt járt a kitelepítéssel. Hugo Tamm svéd nagykövet jelen-tésében felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a törvényt a há-ború idején a zsidókkal és a politikai ellenfelekkel szembenalkalmazták.

Az „internálás” a fennálló társadalmi rendre politikai vagyközbiztonsági szempontból veszélyes, de konkrét bûncselek-ményt el nem követett egyének õrizetben tartása vagy kije-lölt helyen való elkülönítése. Az internálás nem járt együtt azingó- és ingatlan vagyon elkobzásával.

A „deportálás” zárt családi kényszer-munkatáborokba valóelhurcolást jelenti, személyek vagy csoportok idegenbe, kény-szerlakhelyre vagy zárt táborba való telepítése büntetéskéntvagy szabadságvesztés büntetésének kitöltése után.

A „munkaszolgálat” valójában olyan katonai alakulatokra vo-natkozott, amelyek feladatai körébe katonai és infrastruktu-rális beruházások építése tartozott. Janza Károly akkori vezér-õrnagy javaslata szerint a kulákokat és egyéb megbízhatatlanelemeket és fiaikat is be kell hívni a magyar néphadseregbe,de nem lehet fegyvert adni a kezükbe, hanem kemény, építõmunkára kell fogni õket. Már a sorozásnál az Osztályhelyze-tet Megállapító Bizottság eldöntötte, hogy ki a megbízhatat-lan, következésképpen, kit kell munkaszolgálatra vinni.

A „kihágási bûntett” volt a legcinikusabb és a legszélesebbkörben alkalmazott büntetés. Ezt a büntetési eljárást a meg-bízhatatlan, és más ellenséges kategóriába sorolt személyekelkülönítésére és állandó rettegésben tartására alkalmazták.1953-ban Nagy Imre amnesztiarendelete több mint hatszáz-ezer ember kihágási büntetését oldotta fel.

Az 1953. évi 11-es törvényerejû rendelettel a Magyar Nép-köztársaság Elnöki Tanácsa kiadta a közkegyelem gyakorlá-sáról szóló rendeletet, de az ehhez kapcsolódó végrehajtásirendeletet már nem. Ennek a rendeletnek következménye-ként közel hétszázezer ember lélegezhetett fel, de korántsemoldotta meg a további életük kimenetelét. Mivel az elkobzottvagyonukat 1953 után sem kapták vissza, ezért nem volt ho-va menniük. 1953. október 13-án olyan rendeletet hoztak,hogy aki osztályidegennek, volt tõkésnek, kuláknak, rend-szerellenesnek minõsül, azt, annak családját és gyerekeit to-vábbra is figyelni kell, mely rendelet a rendszerváltásig ér-vényben volt. Ezek az emberek nem tudták igazolni a tábo-rokban eltöltött éveiket, sehol nem kaptak munkát. Ezek acsaládok a nulláról indultak és mosókonyhákban, pajtákban,egyéb gazdasági épületekben húzhatták meg magukat.

Az egykori táborlakókkal és Füzes Miklós napjainkban el-hunyt levéltáros kollégámmal – mondja Hantó Zsuzsa tör-ténész-kutató – arra vállalkoztunk, hogy a Kitaszítottak címûsorozat feldolgozza e családok történetét. Az elsõ kötetben aHortobágyon 2000 júniusában megtartott szimpózium elõ-adásait adtuk közre. A második kötet dokumentum-váloga-tás, amelybe az egyes megyei, illetve a budapesti levéltáraktémánkra vonatkozó anyagaiból válogattunk. A harmadik ésnegyedik kötet címe: Családok munkatáborokban.

Hantó Zsuzsa történész és Jeszenszky Iván az AlterraKönyvkiadó igazgatója, aki részese volt a magyar gulágnak,amirõl a Kitelepítettek címû dokumentum regénye szól, ésRózsahegyiné Juhász Éva két éve kiállítást rendeztek a hor-tobágyi és Tisza-vidéki kényszer-munkatáborokból fennma-radt tárgyakból és dokumentumokból. Idén kiegészítettékaz azóta elkészített térképekkel és néhány új tablóval az ösz-szeállított történeti kiállítást Ebesen. A kiállítás alkotói mél-tó emléket kívántak állítani a deportált magyar családok kom-munista meghurcoltatásának és sanyarú sorsának.

Egy kórház emlékére, 2007. április 1.

Szülõhelyünk testünk élõ darabja,Oltár, anyánk imádság-neve mellett;Befogad, éltet, hamvad elsiratja,Utódok ápolják, mi jó volt benned.

Kik megtagadják e jogát a földnek,Méhét tépik ki várandós anyának,Féreg-közönnyel termõ hitet ölnek,Óvó szemeket hollóként kivájnak;

Kósza ritter-had, álszent zsoldos hordaSetétlajosok csuklyás mezét hordják;Isten s ember vétküket föl nem menti:

Bonyhádon élet többé nem fakadhat,Bonyhádon eztán csak sírhelyet adnak,Bonyhádon mától nem születhet senki.

A civil szervezetek szükségessége,jogai, lehetõségei, korlátai (1.)

Gróf Klebelsberg Kunó, a Bethlen-kormány legendás vallás-és közoktatásügyi minisztere egyik beszédében azt mondta,háromféle hazaszeretet létezik: kesergõ, szónoki és cselekvõ.Ránk magyarokra jellemzõ, hogy szeretünk keseregni, vagy hanem kesergünk, szónokolunk. De, és ez igen biztató, ha máreleget keseregtünk és szónokoltunk, nem idegenkedünk a cse-lekvéstõl sem. Sõt vannak, és nem is kevesen, akik mindjárt acselekvésnél kezdik. Mindazok, akik valamely civil szervezet-ben tevékenykednek, ez utóbbiakhoz tartoznak.

Elõadásom címe: A civil szervezetek szükségessége, jogai, lehe-tõségei, korlátai. Elõször azonban nézzük meg, mit is értünkcivil szervezetek alatt, honnan ered ez a fogalom, mikorratekint vissza a civil szervezõdés, melyek voltak az elsõ ilyenszervezetek? Hol a helye a civil-, vagy más néven társadal-mi szervezeteknek egy állam felépítésében?

A körülöttünk lévõ, mindennapi életünket meghatározó in-tézmények, szervezetek két nagy csoportba oszthatók: úgy-mint közhatalommal rendelkezõ szervezetek, és ilyen hata-lommal nem rendelkezõk. Mint látni fogjuk azonban a határnéha nem teljesen egyértelmû, hiszen egy-egy civil szervezetis alkalmanként felruházott közhatalmi jog gyakorlásával.Ennek ellenére a határ megvonható, a közhatalmi intézmé-nyek, és a civil szervek közötti megosztás egyértelmû.

Közhatalommal rendelkezik a törvényhozás, a végrehajtásés a bíráskodás, vagy más elnevezéssel államhatalmi, közigaz-

Búvópatak 2008. január17. oldal

A civil szervezetekrõl

Videcz Ferenc

Sterilizált város

Page 18: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

gatási és bírói intézmények. Ezzel szemben az alapítványok,egyesületek, pártok, szakszervezetek, különféle szövetségek,egyházak közhatalommal nem rendelkeznek, csupán alkal-manként, egy-egy jogszabály közhatalmi jog gyakorlásávalfelruház társadalmi szervet. A kamara, melyet más néven köz-testületnek is nevezünk, szintén társadalmi szerv, azonbanez az intézmény már inkább átmenet a civil szervezetek ésaz állami közhatalmi joggal felruházott intézményei között.

Más oldalról megközelítve, azt mondhatjuk, hogy mindenolyan szervezet, melynek létrehozása nem felülrõl, a közhata-lom oldaláról indul, hanem maga a civil társadalom, az állam-polgárok, de még helyesebben a polgárok kezdeményezikmegalakulásukat, így általában közhatalommal sem rendel-keznek, nos ezen szervezetek a civil-, társadalmi szervezetek.Ezeket a közösségeket tehát nem az állam hozza létre – ki-véve a közalapítványt –, közhatalommal sem rendelkeznek,mégis az egész társadalom életében igen jelentõs szerepükvan, mindennapi életünket jelentõsen befolyásolják. Ma egypolgári társadalom el sem képzelhetõ civil szervezõdés nél-kül. A skála igen széles. Ide tartoznak elsõdlegesen az alapít-ványok, az egyesületek, de ide sorolandók a nevesített for-mában mûködõ egyesületek is, mint a pártok, szakszerve-zetek, és ide kell sorolnunk az egyházakat is. Bár én az egy-házat egy egészen külön kategóriába sorolnám, azonban ajelenlegi jogszabályi rendezés az egyházat is csupán egy ne-vesített társadalmi szervezõdésként jelöli meg. Amióta az ál-lam és az egyház szétvált (1890), azóta az egyháznak köz-hatalmi szerepe nincs, így tehát jogi értelemben társadalmiszervezetként kell megjelölni. Ennek azért van egy pozitívoldala is, melyrõl majd késõbb beszélek.

Tekintsünk vissza egy kicsit, mert a történelmi múlt nél-kül nem érthetjük meg a jelent. Minden, mi a jelenben van,a múltban gyökerezik, erõs csak az a fa lehet, melynek gyö-kerei mélyen kapaszkodnak.

Ha civil szervezetekrõl beszélünk, ez alatt elsõsorban kétjogintézményt értünk: az alapítványt és az egyesületet, vala-mint a civil szervezetek egyik nevesített formáját, a pártot.

A köztudatban azonban ez sincs így. Ha megkérdeznénkembereket, mit értenek civil szervezet alatt, a legtöbben csakalapítványt és egyesületet említenének. Egyesület alatt min-den olyan tömörülést érteni kell, melyek az egyesületi tör-vény alapján jöttek létre. Tehát nem a név a fontos. Egy ba-ráti társaság, kör, szövetség, klub, vagy sok egyéb néven ismegalakulhatnak, attól ez még egyesület, s a névben az egye-sület szónak sem kell szerepelni. Egyéb nevesített társadalmiszervezet is van még, mint a szakszervezet, az egyház, sport-ági szakszövetség, egyebek. Elõadásom keretébe azonbannem fér bele, hogy az összes felsorolt intézményrõl beszéljek.Egyébként pedig csak jogi értelemben tekintjük az egyházattársadalmi szervezetnek, hétköznapi értelemben, amikor ci-vil szervezetekrõl beszélünk, ez alatt egyházat nem értünk.

Nézzük tehát az alapítvány, egyesület, párt történetét.Milyen idõre tekinthetünk vissza? Mit gondolnak, e háromcivil szervezet közül melyik a legrégebbi? Nos, az alapítványegészen a római idõkig, a római jogrendszerig tekint vissza.A római korban az állam az egyháznak adott vagyont, s mi-után e felett a vagyon felett már nem tudott rendelkezni,ezért a vagyon egy része feletti rendelkezési jogát úgy oldot-ta meg, hogy azt az egyházakon belül létrehozandó alapít-ványnak adta. Az alapítvány jogintézménye tehát gyakorla-tilag végig kíséri a történelmet.

Mecénások mindig voltak, akik valamilyen nemes cél tá-mogatására adományoztak, s ezt az adományt igyekeztekelkülöníteni a közhatalomtól.

A mi jogrendünkben az 1928-as magánjogi törvényjavas-lat szintén tartalmazza az alapítvány jogintézményét. Az öt-venes évektõl azonban Magyarországon nem lehetett alapít-ványt létrehozni, de a már létezõ alapítványok megmarad-hattak.

Mivel a háború elõtt létesített alapítványok tovább élhet-tek, ezért 1979 karácsonyán Illyés Gyula, Kodály Zoltánné,Németh Lászlóné és Csoóri Sándor úgy döntöttek, hogy lét-rehoznak egy magánalapítványt 100 000 Ft induló vagyon-nal Bethlen Gábor Alapítvány néven.

Hogyan lehetett akkor ebben az idõben ennek a megold-hatatlannak tûnõ feladatnak nekilátni?

Elõbb kerestek 65, többségében a hatalom által is elismertés méltányolt jeles közéleti személyiséget, s kérték az õ tá-mogató aláírásukat. Így adták be az iratot a minisztériumba1980 húsvét napján. Biztosan nem véletlenek az egyháziünnepekhez kötött napok sem. Nagy bátorság kellett akkor, arendszerrel szembeszállva, egy ilyen osztályellenesnek kiki-áltott intézményt létrehozni, mint az alapítvány. Karácsony-kor történt az elhatározás, húsvétkor pedig a 4 alapító, IllyésGyula, Kodály Zoltánné, Németh Lászlóné és Csoóri Sándor,felvértezve jeles 65 közéleti személy támogató aláírásával,személyesen adták át hivatalában a címzettnek, a mûvelõ-dési miniszternek az iratokat, aki gyors intézkedést ígért.Ez volt tehát 1980 tavaszán, az elindulás 1979 karácsonyán.A jóváhagyás, a gyors intézkedés több mint 5 évet igényelt,de végül is nem tehette meg a közhatalom, hogy elutasítsaa kérelmet.

Ezt követõen két évvel 1987. szeptember 1-jén lépett ha-tályba az a Ptk. módosítás – talán éppen az elõbb említettnégy jeles személyiség kezdeményezésének köszönhetõen –,mely Polgári Törvénykönyv módosítás ismét bevezette azalapítvány fogalmát hazánkban. Így ma egy alapítvány vagymás civil szervezet létrehozása, bírósági bejegyeztetése 1–2hónapot vesz csupán igénybe a korábbi sok-sok év helyett.

A közbülsõ idõben, a 40 éves diktatúra alatt sem tûnt elazonban teljes egészében az alapítvány. Mint említettem akorábban létezõk megmaradhattak, új alapítvány helyett pe-dig a jog bevezette a közérdekû kötelezettségvállalásra tör-ténõ felajánlás jogintézményét. Hogy ez mûködött-e való-jában, e vonatkozásban adattal nem rendelkezünk. Talán akommunisták adományoztak vissza egy keveset mindabból,amit elzabráltak a néptõl, hogy adományaikkal is népszerû-sítsék magukat, mintha jó emberek lennének.

Búvópatak 2008. január 18. oldal

Pihenõ – fotó: Csernák Bálint

Page 19: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

Ma az alapítványoknak Magyarországon két formája lé-tezik: magán- és közalapítvány, sõt, néhány év óta egy harma-dik forma is létezik, az ún. pártalapítvány. 1994-ig azonbana magán- és közalapítvány között sem tettek különbséget.

Meg kell azonban azt is jegyeznem, hogy a magyar népnagyon leleményes. Eleinte az alapítványoknak egyáltalánnem kellett adót fizetni, így aztán sorra alakultak ilyen civilszervezetek vállalkozás helyett. Nem egyet ismerek, melynekaz alapítója, kurátora ugyanaz a személy volt, és egészen jólmegélt saját alapítványából. Ez azonban a múlté, ma az ala-pító és a vagyon kezelõje között semmilyen érdekeltségi jog-viszony nem lehet. Az alapítók és a kurátorok, felügyelõknem lehetnek egymással még csak rokoni kapcsolatban sem.Részben az efféle összefonódásoknak is elejét veszi az a jog-szabály, mely a közhasznú civil szervezetek nyilvántartásátbevezeti, errõl majd szólok elõadásomban bõvebben.

DR. HARDY F. GÁBOR

2007 novemberében a Szövetség a Nemzetért Alapítvány Civil Akadémi-

áján a Polgárok Házában elhangzott elõadás szerkesztett változata.

FOLYTATJUK…

Adni és elfogadni egyformán jó szívvel kell – jutott eszem-be, amikor a BROKERNET Holding Zrt. karácsony elõtti aján-dékozási szándékáról tudomást szereztem. Az 1999-ben ala-pított piacvezetõ független pénzügyi tanácsadó cégcsoport– amely már harmadik éve a Búvópatakot is támogatja – aszponzorálást mindig fontosnak tartotta. A kulturális érté-kek mellett kiemelten támogatják – ahogy õk fogalmaznak –a kiváló sportteljesítményt nyújtó, példamutató embereket.Õk az Olimpiai Életút Program fõtámogatói, valamint a Ma-gyar Paralimpiai Csoport kiemelt, gyémánt fokozatú támo-gatói. Õk szponzorálták egyebek mellett Erõss Zsoltot, aMount Everest elsõ magyar meghódítóját, valamint TalmácsiGábor motorversenyzõ világbajnokot.

Karácsonykor a Magyarországon élõ, hátrányos helyzetûembereknek kívántak örömet szerezni, és 700 darab, tartósélelmiszert tartalmazó ajándékcsomagot juttattak el a rászo-rulóknak. Az angyaljárat egyik fele a Nyírségbe indult, a má-sik pedig Somogy megyébe. Az egyenként két cipõsdobozméretû csomagok szétosztását Somogyban Csokonyavison-ta polgármestere, Csík László vállalta, õ egyeztetett a környe-zõ települések polgármestereivel, hogy valóban a rászorulók-hoz jusson el a segítség. Csík László elmondta, hogy a mikro-térség keretében tíz településen élõ 350 hátrányos helyzetûcsalád (idõsek, többgyermekesek, munkanélküliek) minden-napjait könnyítette meg egy idõre a 6000 forint értékû, cuk-rot, lisztet, konzervet, narancsot, stb. tartalmazó ajándék-csomag. A polgármester azt is örömmel újságolta, hogy aBROKERNET Csokonyavisonta óvodájának játékszereket isadományozott 350 ezer forint értékben. Ezek beszerzéséreévek óta nem volt pénzük, így régen volt ilyen gazdag kará-csonya a településnek.

FJ

Döbrentei Kornél Balassi Bálint-emlékkarddalkitüntetett József Attila-díjas költõ levele

Bp., 2007. december 27.

Kedves Barátaim!

A Búvópatak megint a legjobbkor ütötte fel a fejét, jelezve, hogy elpusz-títhatatlan. Szép, tartalmas Különszámotokhoz szívbõl gratulálok,nem szemlesütve, hogy boldog vagyok: gondoltatok rám is. Ez a számegy szigorú esszencia, példa: ily sûrûn kéne harcolni – mert sajnos ezharc nélkül nem megy – a talponmaradásért, aztán valami nemesebbigényû magyar érdekû újrakezdésért.

Nekem a reményt küldtétek el Barátaim. Köszönöm. Áldottabb jö-võt, sok ilyen kezdeményezést kívánva, szeretettel ölellek Benneteket:

Döbrentei Kornél

A Búvópatak különszáma – Ady Endre, Babits Mihály, BartisFerenc, Buda Ferenc, Döbrentei Kornél, József Attila, JuhászGyula, Kiss Dénes, Márai Sándor, Papp Árpád, Péntek Imre,Reményik Sándor, Sarusi Mihály, Somogyvári Gyula, Szent-mihályi Szabó Péter, Tamási Lajos, Tóth Bálint, Utassy Józsefés Vörösmarty Mihály verseivel – megrendelhetõ következõelérhetõségeink valamelyikén: Postacím: 7400 Kaposvár, Pf.353. Tel: (82) 310 656 E-mail: [email protected]

Búvópatak 2008. január19. oldal

Két cipõsdoboznyi szeretet

LEVELEZÉS

Page 20: Gárdonyi Géza Magyar sorskign.org/la/lbgen/Visoko_2007/Buvopatak_2008_januar.pdfNyolc lovasszekér ment délután Imecsért Óbudavár alá a szent áldozóhelyre, hogy elhozza szent

Mint egy lajbi

A Búvópatak elindítja hetedik évfolyamát. Rövid, tényszerûmondat. Így évkezdéskor azonban érdemes kicsit alaposab-ban elgondolkodnunk, és fõleg másokat elgondolkodtatnunkazon, mi is rejlik e kijelentõ mondat mögött? Tudjuk, a tõkeelsõsorban nem a polgári oldalon van, azt is tudjuk, hogy azértéket képviselõ folyóiratok ellehetetlenülnek, az irodalmiés kulturális lapok, könyvek iránt alig van kereslet, ezek ki-adása már-már a balekság, vagy finoman szólva a szenve-délybetegség kategóriájába tartozik. Ráadásul olyan idõketélünk, amikor az írott sajtó szerepe változóban, a hírcsator-nákon óránként özönlik felénk az információ, vagy elég egykattintás az egérrel, és az internetes portálokon megtudjuka legfrissebb (igaz és hamis) híreket… Jóformán rádiót is alighallgatunk, legfeljebb a kocsiban vezetés közben. Rohanunk,fáradtak vagyunk, és legszívesebben már a fülünket is befog-nánk, hogy hagyjanak bennünket már a politikával, hagyja-nak bennünket egy kicsit élni, feltöltõdni, erõt gyûjteni…Össze kellene fognunk, halljuk. Össze kellene fognunk, mond-juk mi is, már hatodik éve, miközben a legméltánytalanabbtámadásokat vagyunk kénytelenek elszenvedni. És nem csaka másik oldaltól…

Nem beszélünk róla, mondogattuk, nem lõhetjük a sajátvárunkat. Azt a várat, amelynek egyik erõs bástyája éppena Búvópatak. A polgári oldalon ezt jól tudják és felismerték,mégis hivatalosan kevesen támogatják és élnek a benne rej-lõ kivételes lehetõségekkel. Az elmúlt hat évben lapok jöt-tek létre, és szûntek meg, a Búvópatak pedig még mindig él.Miben rejlik az ereje?

„S a mély ha néha megmorajlik,Hallgatom: künn a szél szalad –s a sorsom szent búvópatakjatompán zuhog a föld alatt.” – írja Áprily Lajos. Künn szalad a szél, tépázza életünket, kitéve bennünket

mindenfajta bajnak, szenvedésnek. Tehetetlennek érezzük

magunkat az ördögivel szemben, nincs eszközünk ellene,semmilyen, ami hozzánk méltó. Az emberek többsége fásult,közömbös, és hagyja, hogy a legeszementebb döntéseket islenyomják a torkán. Mi magunk is népszavazásokban, elõ-rehozott választásban reménykedünk, miközben lassan el-telik egy újabb választási ciklus, eltelik az életünk… Vajonnem errõl szól egész történelmünk? Hányszor, de hányszormondtuk el a hat év során, idézve nagyjainkat, hogy nempropagandával kell a választók akaratát befolyásolni, hanemolyan magyarok kellenek, akik képesek a saját fejükkel gon-dolkodni, a saját szívükkel érezni. A magyar embereket nemlehet többé becsapni, az idegileg, anyagilag, erkölcsileg vég-képp kimerült embereket nem lehet, de nem is szabad to-vább „pumpolni”, elegük van az örökös kampányból, sokkalinkább hitük, reményük, önbizalmuk és tudásuk megerõsí-tésére van szükségük. Nem lehet, és nem szabad a polgáro-kat, az olvasókat alábecsülni. Azt gondolni, hogy dróton rán-gatható marionettfigurák. Elegük van az ócska és olcsó ak-tuálpolitikai dresszúrából, viszont igenis áhítják a magyartörténelem és magyar irodalom értékeit: az igazságot, a jótés az esztétikai szépet. Az ellenség örökös pocskondiázásahelyett sokkal nagyobb erõt tud adni saját értékeink elmé-lyítése és sugalmazása, a BENNÜNK ÉLÕ JÓ felébresztése…

Kornis Gyula piarista szerzetes, filozófus, egyetemi tanár,akadémikus, képviselõ, 1938-ban az országgyûlés elnöke,1945–46-ban az MTA elnöke, már 1934-ben ezt írta: „Azállam nem csak adót behajtó, kényszert alkalmazó közhatalom, ha-nem szellemi-erkölcsi értékek hordozója is, a nemzet külsõleg meg-nyilvánuló méltóságtudata és tekintélye.” Herczeg Ferenc pedig1938-ban így nyilatkozott: „A sajtószabadság nem az újságíró,hanem a közösség tulajdona, és ha megnyirbálják, akkor a közösségjogait rövidítjük meg.” Mikor fogunk végre odafigyelni nagyja-inkra? Mikor fogjuk a hiteles, kimûvelt emberfõk tanácsaitmegfogadni?!

FIDESZ-es lap, mondják a Búvópatakra idõnként. Haza-fias lap. Javítjuk ki. Igaz, van néhány olyan kaposvári FI-DESZ-es önkormányzati képviselõ, aki elõfizet a lapra, vagyképviselõi keretébõl támogatást nyújt; maga a jobboldalitöbbségû város is vesz havonta tíz példányt, Zalaegerszegenpedig a FIDESZ Nõi Tagozatának minden tagja olvasónk…Kis példányszámú lap – fanyalognak. Miért nem tesznekazért, hogy nagyobb példányszámú lehessen? Vajon meny-nyit költött a polgári oldal 10–20 ezres példányban megje-lenõ, aztán kukákba kerülõ lapokra, és ma már hol vannak?Volt-e jótékony hatásuk? Ha a politikusok, a döntési hely-zetben lévõk nem ismerik fel, még mindig nem ismerik fel,hogy a szellem, a szív, a lélek ereje viszi tovább ezt a nemze-tet, akkor újabb évtizedeken keresztül csak sodródhatunk,mint ahogy ezt egész XX. századi történelmünk példázza.A Búvópatak hazafias, független lap. Támogatóink nem dik-tálnak, nem fogalmaznak meg vele szemben elvárásokat.Azért támogatják, mert elismerik és szeretik. Olyannak sze-retik, amilyen. Talán azért, amit Csete György Prima Primis-sima- és Kossuth-díjas építõmûvész tömören így fogalma-zott meg: „Ajándék és lélekmelegítõ, mint egy lajbi”.

CSERNÁK ÁRPÁD fõszerkesztõ – FARKAS JUDIT fõmunkatárs

Búvópatak 2008. január 20. oldal

Üdv az olvasónak!

Polgári, kulturális és társadalmihavilap – www.buvopatak.fw.hu

Alapító, fõszerkesztõ: Csernák Árpád

Tipográfia: Csernák Bálint

Fõmunkatárs: Farkas Judit

Olvasószerkesztõ: Tamásné Horváth Katalin

Munkatársak: Frigyesy Ágnes, Gera Katalin,

Hegyi Béla, Papp Árpád, Sarusi Mihály

Nyomdai munkák: Pethõ Nyomda, Kaposvár

E-mail: [email protected]

Postafiók: 7401 Kaposvár, Pf. 353.

ISSN 1588-9335

Kiadja: BÚVÓPATAK ALAPÍTVÁNY

A kiadásért felelõs: Csernák Árpád

A BÚVÓPATAK ALAPÍTVÁNY számlaszáma:10918001-00000012-93920004 UniCredit Bank Hungary Zrt.

Mostani számunk megjelenéséta BROKERNET támogatta.