gal-ferencz - v-reformegylet-81-91

12
81 k r es ztelésél, ahol az e l s ő meghalt, etzel a szivhez szólóan meel e g képpel kezdi: "Ismél reng a bölcsó, ismét megcsendült a gyermekhang hajlékolokban ". Szülésben meghalt anya k,s- dedénél: .hol a kar, mely meleg szeretelIel öleljen s ki pólolja ki a z édes anyai csóknak édességél 1" A férjel pedig ezzel v igasztalja: férfil szebben n e m jellemez semmi, mini a szeren- cséllenség nyúgodl hordozása. Es nem döbben·e szivünkbe, ha hallj uk, hogy ó nem megy lengerre, hogy meglanuljon imád- kozni, mini Horatius, meri egy szüló anya belegágya mellell is meg leh el lanu I n i Eskelési beszédeinél is iII·olI felmelegszik hangja, d e má r ritkábban. II I ne m a z apa, hanem a p a p kerül lúlsúlyba. Több leány ulán a z ulolsó férjhez"dásánál a szülók édes-bús han gulatát irja le, akik mosl má r magukra fognak maradni, egyik gyermeküket sem lálják maguk körül, n e m lesz, a ki naponia százszor imélelje: alyám, anyám, melyek édesebben hang- zanak a világ minden címénél. Néha-néha il l is elragadja a lelkesedés heve, mikor a szereleiról, mini világfenniarló e r ó r ő l beszél s k ö l l ő i színekel ka p a slílusa ennek a majdnem mindíg f ő n e k . é s meleg, mikor a z elsó gyermek férjhezadásakor a z l mondja a szülóknek: .szárnyra kel a kis fészek e l s ő vendége, h o gy új fészkel rakjon magának, meri szívébe beköszönlöll a virágos lavasz s má r meglalálta kerlészél is". D e a szerelel, a köl- csönös megérlés, a türelem, az islenben való hit é s remény igéi mell ell vannak hideg és józan lanácsai is. .Szerezzelek valamivel löbbel a szükségesnél, meri szép szóval ebédelni s ábrándozásból ruházkodni nem lehet". És végül idéz- zek egyik úrvacsorai áJendá,iából egy rá nézve lipikusan jel- l e m z ő mondási: .Islen képének rajiunk egyik legszebb vonása a ludás é s sohasem lud kibékülni azzal a gondolaIlal. hogy Isten azérl üzle ki a z e l s ő emberpári a paradicsomból , meri löbbel a karlak megludni, mini amennyil má r ludlak". 5. FEJEZET. Reformegylel Weber Samu 1870·ben a Schweizerischer Verein für freies Chrislenlhum mintájára egyházi reformegylel alapilását indit - ványozla, 'o hogy .egyesitsük reformlörekvéseinkel. meri ezáltal véri é s testet adhatunk azon reformeszméknek . melyek prot. egyházunkban minden müvelt ember szivét dagaszlják •. A z aki a gondolalol magáévá lelle, Ferencz József volt." l 10 Az er6k eaYeaU6ef> prot. vallásunk f ' I " d kéb Pro l E. é . LaP . 1870 . 1223 . I. e j esz s . c . .n . .

Upload: csalad-leta

Post on 10-Apr-2018

226 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

8/8/2019 Gal-Ferencz - V-reformegylet-81-91

http://slidepdf.com/reader/full/gal-ferencz-v-reformegylet-81-91 1/11

81

k resztelésél, ahol az e l s ő meghalt, etzel a szivhez szólóanmeeleg képpel kezdi: "Ismél reng a bölcsó, ismét megcsendülta gyermekhang hajlékolokban ". Szülésben meghalt anya k,s-dedénél: .hol a kar, mely meleg szeretelIel öleljen s ki pólolja

ki az édes anyai csóknak édességél 1" A férjel pedig ezzelvigasztalja: férfil szebben nem jellemez semmi, mini a szeren-cséllenség nyúgodl hordozása. Es nem döbben·e szivünkbe, hahalljuk, hogy ó nem megy lengerre, hogy meglanuljon imád-kozni, mini Horatius, meri egy szüló anya belegágya mellell ismeg lehel lanu Ini

Eskelési beszédeinél is iII·olI felmelegszik hangja, de márritkábban. III nem az apa, hanem a pap kerül lúlsúlyba. Többleány ulán az ulolsó férjhez"dásánál a szülók édes-bús han

gulatát irja le, akik mosl már magukra fognak maradni, egyikgyermeküket sem lálják maguk körül, nem lesz, aki naponia

százszor imélelje: alyám, anyám, melyek édesebben hang-zanak a világ minden címénél. Néha-néha ill is elragadja alelkesedés heve, mikor a szereleiról, mini világfenniarló e r ó r ő l beszél s k ö l l ő i színekel kap a slílusa ennek a majdnem mindíghideg, józan, logikus f ő n e k . MegkönnyeznivaIóan közvetlenés meleg, mikor az elsó gyermek férjhezadásakor azl mondja

a szülóknek: .szárnyra kel a kis fészek e l s ő vendége, hogyúj fészkel rakjon magának, meri szívébe beköszönlöll a virágoslavasz s már meglalálta kerlészél is". De a szerelel, a köl-csönös megérlés, a türelem, az islenben való hit és remény

igéi mellell vannak hideg és józan lanácsai is. .Szerezzelekvalamivel löbbel a szükségesnél, meri szép szóval ebédelni

s ábrándozásból ruházkodni nem lehet". És végül hadd idéz-zek egyik úrvacsorai áJendá,iából egy rá nézve lipikusan jel-l e m z ő mondási: .Islen képének rajiunk egyik legszebb vonása

a ludás és sohasem lud kibékülni azzal a gondolaIlal. hogyIsten azérl üzle ki az e l s ő emberpári a paradicsomból , merilöbbel akarlak megludni, mini amennyil már ludlak".

5. FEJEZET.

Reformegylel

Weber Samu 1870·ben a Schweizerischer Verein für freiesChrislenlhum mintájára egyházi reformegylel alapilását indit-ványozla,'o hogy .egyesitsük reformlörekvéseinkel. meri ezáltalvéri és testet adhatunk azon reformeszméknek. melyek prot.egyházunkban minden müvelt ember szivét dagaszlják•. Az

l aki a gondolalol magáévá lelle, Ferencz József volt."

l10 Az er6k eaYeaU6ef> prot. vallásunk f ' I té " d kéb Prol E.

é• . LaP. 1870 . 1223 . I. ej esz s . cr. .n . .I I Ne ejtaük el e jó gondolatol U. o. 1337- 1341. l.

8/8/2019 Gal-Ferencz - V-reformegylet-81-91

http://slidepdf.com/reader/full/gal-ferencz-v-reformegylet-81-91 2/11

82 •

Valóban és jó gond ola tnak tar Ua. melyet az az ellen tétváltott ki, "amely a hivata los konfessz iók s a gyakorla ti életközött ho va tovább mind inkább é s z r e és lesz".A protestántizmus hiteikke it "a nnyira más köntösbe öltözte tte

a haladó annyira más értelm et ado tt azoknak a korlá totnem s j d n i vágyó emberiség", hogy Luther, vagyKálvin, ha feltámad ná na k, nem ismern ének rá ah i l c i k k k Sokszor megbo trá nkoz ik azon, hogy a protestá nsegyház férna i "nem merne I, a va lódi reform terére ki ·lépni" s így örökös kiskorúságra ká rhozta tják mag uka t. Merta reformot jobb l kezdeni, mint megvárni, hogy a lulrólindítsák meg, mert akkor könnye n revolucióvá ki magá t.Egy reformegylet hasznosan munká lkodha tnék tlZ eszmék tisz·

tázására s tér lenne, hol a n ö z ő felekezetek tagja i ta lál·kozhatnának, gondola ta ika t kicseré lh etnék s legalá bb a sza bad·ű e k kölcsönösen támoga tn ák egymás t. Kovács Albe rt "

egész lelkesedéssel írja: "Ha tá rta lan örömünk volt amia tt , hogyte és y e z ő is ugyanaz t tartj á tok most szilkségesnek aprotestántizmus fel emelésére, mint mi s fennebbi cikked semmimeglepetést nem okozo tt nekilnk, mert épen vártukIgenis, megalakítjuk a reformegylete l. mely a vallás t kibékítse

a tudománnyal és a tá rsadalom vív mónya iva l s vissza hóditsa

számára azon tisztele tet a népek szívében. melyre szilkséllevan, hogy az erkölcsökre javítólag ha thasson . . . Nézete ink és

törekvéseink most is összeta lálkoztak l" A tervezgetésen mártúl vagyunk s az egyletet megala kultnak tekinthetjilk. Ba llagi '"

még nagyobb örömmel ildvözli a gondola tot. mert é le te egyikk te ljesillését lá tja az akció sikerében. Ezért "senki

e hazában e szózatnak jobban meg nem örült. mint én". Mikorévekkel ilyen irányban felszóla lt . lenézés és bosszan·kodás kisérte szavait. Me rt az a kor közönyös vo lt. a va llássa lúgy bá nI. mint az ember szokott rámaradt "avitt holmi·va l". Mondjuk ki bátran, minden teke tória né lk ül. hogy a va l·lás hatást gyakoroljon, vagy az ész birodalmá n kivü l ke llá llítani , vagy a mindinká bb tisztuló nagy emberiségi eszmékkelösszhangzás ba hozni. "Lobogtassák bá tran a hal"dó tudomá nyzászlÓjá t, fejtsék ki az v tano t tisztá ra és éreztessék8Z elm aradolta kka l, hogya mai kor tudalma három százod.dal készült konfessziók kere tében többé helye t nemtalá l." Ferencz József " örömmel ha llja, hogy az egylet mármegalakultnak k i n t h de nem lesz g y ő z e m i t t a s . á merIa ttól ta rt , hogy az egyletet tá madáso l, fog já k érni. Mi ellY'

&ll Nyilt levél rerencz Józae( koloz8vári IheoJóglal lanár é8 le lkél zhel .U. o. 1341 - 1343. I.

Nyilt levél Ferencz J6"8el. KovAcs Albert é8 Wéber Samu barátim-hoz. U. o 1369-1392. I

.. VII I •z Kov6c8 Al bert nyil t tevelé,e. U. o. 1401- 1404 . I.

8/8/2019 Gal-Ferencz - V-reformegylet-81-91

http://slidepdf.com/reader/full/gal-ferencz-v-reformegylet-81-91 3/11

83

. Ielmúleg üdvözöljük, mert egy olyan felekezel, mely soha: ~ m hiletle el magával, hogy a célt már elérte, .egy reformegylel múködésé!ól ne,,? is I.eh:t _ i ~ ~ , g e n , ,,?ert ezzel "!eghazudlolná muiljat s elJatszana JovoJet . Aztan az alakulasra

nézve közli egy nehány gondolatát: készítsenek alapszabályokai, aztán alakuljon meg az egylet; adjanak ki folyóiratot sebben terjedelmesebb értekezéseket. mert rendszeres és kimerító szakmunkáknak nálunk még nincs elég becse. Lelkesen üdvözli a tervet Szeremley Samu,"' aki nem a hitcikkek újabb formulázására gondol, hanem a vallás súlypontját át akarná tenni .a metafizikai és elméleti distinkciókról s a könnyen farizeussagra vezetó alaki részról az erkölcsiéletre s a szív világára". Simén Domokos" szerint .soha indít

vány alkalmasabb idóben nem volt téve s a föld soha sem volt úgyelókészítve a liszta evangéliumi magvak befogadására, mint jelenleg". Soha sem volt akkora törekvés az emberekben a valódiszábadság után, nem érezték akkora hiányát a szellemi és erkölcsi szükségeknek, nem esengtek soha oly komolya n a vallásos világosság után, mint ma. Vallásos életünk e mozzanata

"a mult 300 év logikai következménye". Azután e három kérdést fejtegeli : szükséges-e a reform 7 milyen alapon 7 és hogyhajtandó végre 7 Az elsó kérdésre a felelete ez: a reform

szükSégét annyira érzi most minden értelmes ember, hogy felesleges bizonyítani. K o r s z e r ű reform Jézus e g y s z e r ű , tiszta tudománya alapján lehetséges. A dogmatizmust meróben félre kelllökni. Amely vallás magát változhatatlannak nyilván itja, azmeghalt. A vallás elvei nem ellenkezhetnek a józan ésszel,a lélek egyetemes érzelmeivel, az élet tapasztalataival és ahaladó kor vívmányaival. Az iskolában mellózni kell a gyermekek lelkét bénitó káté kat. Ne tüntessük fel tények gyanánta legendákat, melyek csodák és természetfeletliségek címe alaUnem egyebek a késóbbi idók ábrándozásainál. Garzó Gyulaszerint " ezerek szive dobbant meg a legboldogitóbb reményeh ? ~ s "örömében a megalakultnak tekinthetó egylet " n a g y s z e r ű ! r ~ n ' . Kovács Albert Alakítsunk egyházi reformegyletel c.

10PIrataban a célt igy ! ű z i ki: ..legyen az a vallás terén mindenrk felekezet kebelében hangosan nyilatkozó reformtörekvések sz."rvezetl kifejezóje, hogy a vallást kibékítse a tudománynyal a társadalom vívmányaival s visszahódítsa számára

azon hszteletet a népek szívében, melyre szüksége van hogyaz erkölcsökre javítólag hathasson". BaUa József" h e l y ~ s l i az

: Kovács Alberlnek az Egyházi Reformesylel ügyében. U.o. 1433.-1435. 1.

U. o. 1 4 f i ~ ~ ~ . r ! 3 , , ~ n y t e l e n szó ft t e s í t e n d ő Egyházi Reformegyl ::1 üsyében.

ez Egyházi Reform egyJei lervezeléhez. U. o. 1497- 1500. I.163- 1669 ' : kos _Imélk. dé. 8 Reformegyl el fel_II . Prot. E. é. J. LaP. 1871.

8/8/2019 Gal-Ferencz - V-reformegylet-81-91

http://slidepdf.com/reader/full/gal-ferencz-v-reformegylet-81-91 4/11

84

egylet mega lkotásá t. de nem hilcikkek újabb formulázósára.vagy épen elve tésére. hanem a szív és lélekfelébresztésére irá nyíta ná. Szász Domokos az á ltala mos t Ind,tott Erdélyi Protestáns Közlönyben (IS7 1. 37 . 45 .• 53.) a refor-

mok elódázhata tlan szü kségét szívvel-lélekk el va llja. 8zoke l ő -

mo zdításá t élete tekinti. de az ajánlo tt módokal nemta rtja l hanem az t hi sz!. hogy 8 reform egyletvagy szakadás t fog szülni. vagX semmi d nem lesz.Azután végigtekint az egylet ugyében tortént felszólalásokons az t monc!j a. hogy W éber indHvá nya el is hang-zott volna a pusz tában. ha Ferencz József vlsszhangot nemad rá . Kovács Al be rtn ek azl a bejelentésé t. hogy az ('gyletmega la kultnak k i n t h mikor még megá llap ilo tt céUa sincs.

érth ele tleníll sa,iá tságosna k mondja . s oly törekvésnek. melynekóhajlott sikere nem lehel és nem relormra . ha nem revolucióraveze t. Új szektát eredményezhe t. de a protes tá ns fe 'el,ezelekvallásos megújhodásól nem. A külföldi protes táns egyi tek iski zá rták I a konfessziók reform álásá l. Helytelen á llítás . hogy Jézus nem a lapiI o lI dogmáka t. "Mai napság

is. p. o. az unilá riu sna k, ki az t viia t a . hogy a k reszténységlegésszerObb s e g s z a felfogással bír: épen

úgy vannak dogmái, mint nekem reform á tu sna k." "Tehál gy le tel

a lkotni azzal a jelszóva l. hogy harcra szá ll a régi dogmá kellen, de azokn ak helyébe új a l nem á llH. hanem oly va llás-erkölcsi élelet aka r lé trehozni. melynek ha tá rozotla n megá llapítotl dogmá i nin csenek. az embernek. mint va llásos I nynek.

szükségeivei s ezekkel kapcso la tba n a va llásos eszmé l,í l ő d törvényeivel homl okegyenes t l e z ő lörekvés".

ö z ő felekezelek lagja in ak egyle llé válásá tól KovácsAlberll /ll körvona lazolI progra mmal jót s idvest remélninem tud. Ködös sejtelm ek 8 szé tfoszló ábrá ndol, I,edv értne ru gjuk ki lá baink a lól ft sz ilá rd földe t" . Erre a cil,kso roza tra Ferencz Józsefn ek má r csa l, azcí rt is ke ll ' II felelni e .o ll

me rt Szász Domokos némileg teszi felel/lssé oz a kció m g-indulllsáért. Arra az e llenvelésére, hogy nem a dta k progra mm ot.ez II felelete, hogy ez nem egyes k. ha nem az egylet f l ada ta.mert ma ,IZ oz elv jé rja : semmit rólunl, n Ikülünlc A másodikellenv etésére. hogy felekez liellen gy l t t indU ványoz ta k .. n ' mkis mértékben elbo rul lelke" . meri rzi. hogy csakugYIln nemegyéb üres fréz lsnál a felv il ágosodás irá nti hiede lm Onk. Hé tcsakugyan oly m g(oghala tla n va la mi. oly n0l1 S0n9 oz o gondolat. hogy egy re formegyletben luth ránus ' s reform á lu s.ka th oliku s és unitárius kezet fogjana l, ? .. . Ha nem vagyunkképesek. hogya mag unk egyházá ba va ló beztlrkozás hely II

• S:&6ItZ Domoko.nek ..A Rofonn olilylol 6 r d é . ~ c l I : · huOclkk.orOz.lór •• Etdélyl Pro\. KOzlöny. 88- 09. I.

8/8/2019 Gal-Ferencz - V-reformegylet-81-91

http://slidepdf.com/reader/full/gal-ferencz-v-reformegylet-81-91 5/11

85

tanuljuk meg úgy tekinteni magunkat, mint egy nagy szellemiközösség tagjait, a ~ k o r hagyjunk békét. egész r e f o r m e g y ! ~ t -nek hagyjuk az egesz reformot arra az Idore. mely leboronalJaróla;" azt, ami specilice unitárius, Szász Domokosról Azt, ami

benne specifice református. Ilyen relormegylet tisztázhatja ahilcikkeket is, meghagyva kinek-kinek azt a jogát, hogy •megalakítsa magának egyéni hitvallását". De abban sem lát veszedelmet. ha 6 felekezet helyell holnap 12 lenne. Szász Domokosnak arra az állitására. hogy Jézus minden tétele megannyidogma, azt feleli, hogy ö sehol sem kötölle ezekhez a kereszténységet. csak ehez : szivben és lélekben egyek valának. Amiezen túl van. az csak üres frázis.

Szász Domokos késedelem nélkül felelt Ferencz Józsefnek.' ·

Utópia lovagjának. néplázító demagógnak, Don Quihollenak. alegtúlzóbb anarchia szószólójának mondja. Megismétli. hogyha a kereszténység reformálását t ű z i k ki, az nem lehet más,mint új konfesszió. Csodálkozik azon, hogy ö még az unitáriusfelekezet tagja, melynek konfessziója egyéni konfessziójátóleltérö. •Legyünk a haladás buzgó munkásai azon felekezetkebelében. melynek tagjai vagyunk s feladatunknak eleget tettünk. Az unitárius ne buzgólkodjék abban, hogy reformálja a

reformátust,hanem

végezze amaga

dolgát s reformálja magamagát".Ferencz József válaszában" hat pontba foglalja Szász

Domokos elveit s úgy felel rá:l. A reformegylet nem lehet konfesszió nélkül, mely tag

jait egyaránt kötelezze. Ferencz József szerint a ker. vallás amaga valódi jelentésében nem valamely tudományos formák baszoritoll hitrendszer, hanem szellem és éleI. Az elsö keresztényeknek nem volt. elsö a niceai. A reformációi nagy szaka

dások kikerülhetetlenné telték, de nem annyira hiveik lelkiszükségeért. hanem az államhoz való viszony miall. Ezért ak o n f e ~ s z i ó k inkább engedélylevelek. melyek mellell ez, vagyamaz egyház az államban léljogot nyerI. Mihelyt az államszabadságot ad. hinni. amil tetszik, csakhogy törvényeibe neütközzenek. megszünik az az ok, amiért az egyházak hiveiklelkiismeretét konfessziókkal kössék meg. Az egyházaknak manincs szükségük konfessziókra, aminöket eddig létük érdekébenkénytelenek voltak imi.

2. Akinek egyháza konfessziójától eltérö meggyözödésevan. lépjék ki abból. mondja Szász Domokos. Az unitárius,mint. angol és amerikai uniláriusok példája mutalja. nema!a.PltJa a maga vallását hitcikkekre s bizony mi erdélyi unitanusok sem ültünk össze soha jószántunkból konfessziót írni.

" Válesz Ferencz Józaef I. barátomnak. u. o. tOO. I.

fl A Refo rm_tel kerdeaében. K. M. 1871. 63 - 72. l

8/8/2019 Gal-Ferencz - V-reformegylet-81-91

http://slidepdf.com/reader/full/gal-ferencz-v-reformegylet-81-91 6/11

D. e k é b ő l k(h·etkel' ék, hog)' egyellen egyház semreformálhalö. hisze mihely! "alaki egyeni néz.ele ellér egyhá·z.BeIól. ki ell a b b ő lepni. Ki refo.rmál akkor?

3.. megg) - é él n)il"árulia. legyen dkész.ülve. hogy

hiyalali állasá ól meg{ 'á!'-t Az. ember az; i d ő em vállozlalia meg.

FeffiI)(% J . e! megbolránkozik ezen a felfogá. on. amely a proles t 1 n ~ . épen alape. ·él. a szabad viz.sgátódás jogálamlHl'a meg. B.iz.ony "állozlalia a:o i d ő a:o embe ' nézelel val·l ' . 'érde_ 'ben i Ké r én'e1 l ő n épen Szász. Domokossatsz.emben dona. hogy felekezeli iskolában feleke"eliellen\ - a l lani\ftni nem lehel, Maga a l ő k é l e l r ég fogalma lesz';szüks4cssé a "á ozásl. Es ne azon odal ·oZ 7unk. hogy "ál.

Iozun • hanem azon, hogy oly hosszú ideig kellett "árnunkaz! az. idót mid - n vaUás me .. ő z ő d é s e é r l az. emberi löbbénem ítéli' d. A:o excommunlcatio elvesziette sújló erejét s azembeiek ma nem pimlnak el hogy más a fogalmuk Islenrol.K r i s l ! l u ~ r ó I Srenl]éle ' -I. mini 300 é, -el a " e l ő l l

5. felekez.elek lagjai egymá sal ,·alla. i kérdésekrol ne\; a orzanak. mondja Szász Domokos. Mire Ferencz Józsefigy feJel : el Szász. Domok hogyha nem aKarjuk i •

·ölcsönó..'<M reformaljuk egyma L A ref. egyház. szaba·

&e1lemt" lalatlanul : reformá.\ia a kath . egyházai s mind·e lóre nem esetét)' mértékben foly be a:o uniláriu egyház

mégsz.abadabb gondolkozásmódja.

6. A hil é meggyózödés nem egyéni. hanem eg)'ház·ha . !Ígi jog. Ferena. Józse! felfogása sz.erinl a belreIormok.egyedül ille é.kes eszközlóje maga az egyház.. .kivéve az.! az.

lel. ha ez.! a jogál akármel)ik egyház az. egyéni hil és meg·g y ő z ő d é árgyaim i ki akaria terjeszleni' . Ezérl nevez.le

népláz:iJódemagógnak.

•Orszá

lörvénl'eket. egyházi köz·igazgatá ' és fegyelmi szabályokai képviselel úUán lehel hoz.ni.de hiltik .eket nem; én e éren a képviseltelés e.h'él el nemismerem . Hogy meno)i adól fizes ek. mikor álUak soroz.8salá" hány é\'es korombao házasodhatom. azl az állam nekemmegszabba 'a ; yalaminl eg,'házam is kövelelhel l ő l em egyháziadól megha ározha1ja a papvá1asz.lás moojál figyelemmel ki·érl;,eli erkölcsi élelem nyilvánulásail. de hogy hány islenl

higyjek. mikénl imádkouam. m i n ő megg)'óz.ooéssel vegyem

az. úrvacsorá\, az! nekem semminemü zsinal meg nem rendel·eli . . : .Az. az i d ő már lejár!, mikor az. emberek idvessé·gü el a konfessziókhoz kötötték s igy a reformegylelnek eg)'állalán nem lehel feladata ú j konfessziókal készíleni. melyeJ<a lelkiismeret és gondolkoz.ás sz.abadságának halárt "essenek .A refoffilegy!el feladala .hilcikkek sz."bad és tudománYOS meg·vilatás" meghagyván kinek-kinek egy,;ni meggyózödésél· . S\ám szükség V<Hl, mert sohasem az. egyház"k küzdöttek a

8/8/2019 Gal-Ferencz - V-reformegylet-81-91

http://slidepdf.com/reader/full/gal-ferencz-v-reformegylet-81-91 7/11

87

relorm érl hanem az egyesek. Az egyház vagy enged az újsze llemá;amlalnak ezzel , k o r o n ~ é n l megifiodik... ::agy kin.aifallal zárkózik el minden UJ e s z m e l ő l s ezzelorokos hely tallásra kárhozlatja magát. A lázító demagógia vádjára az a

felelele : ..Az i d ő majd ítélni fog m i n d k e t t ő n k felett".Erre a eikkre Szász Domokos indulalosan és e r ű e n válaszolt. Ferencz Józsefet személyéb<:n kisebbíti és gúnyoljaa Ballagi. Jakab Elek. Szeremleihez és hozzá írt együttes válaszában." Jakab Elek nyilatkozatáról. ki szintén beleszólt avitába. azt mondja. hogy ő s z i n t e . igaz s épen ezért figyelemreméltó. A protestantizmus egy csomó középkori dogmát eltávo'lított ugyan. de egy sereg ki nem tisztázott vallási kérdést hiteikké kliOonizált s azóta sem tud megválni t ő l e . Nyilvános

szimbolumaiban 16. századi álláspontját védi lutheránus. refor·málus. unitárius egyaránt. pedig magánéletük és m ű v e i k tanítják. hogy bensejükben másként éreznek és gondolkoznak.Valóban ideje az alakoskodásnak véget vetni.. . Ha Pl. az

unilárius csupán az ész által megfoghatókra s a tudománnyalellentéiben nem álló tételekre szorítja hitrendszerét. mutassameg azt elavult kérgének letisztítása által'·. Ferencz Józsefneka K. M.-ben megjelent replikája csak a g y ű l ö l s é g fölszításáravezethet. mert készakarva ferdít. félremagyaráz s oly követ

keztetéseket von I ~ . ..melyeknek olvasásakor magunk is elszörnyülködtünk". O nem tanul olyan f e l e k e z e ! ! ő l s z a b a d e l v ű -séget. amely nem enged szabad papválasztást az eklézsiáknak.hanem a püspök hármot rájuk e r ő s z a k o l s azok közül egyetmegtarthatnak. a tanárok red g más vallású n ő t nem vehetnekfeleségül. Ferencz József' válaszában örvend. hogy SzászDomokos sem idegen a reformoktól. Ballagí. Jakab Elek ésSzeremlei nézeteit és elveit elfogadja s remélí. hogy sikerülmég nem egymás ellen. hanem egymás mellett küzdeníök.Ami papválasztási törvényünkre vonatkozó megjegyzését illeti.azt a lévedését Kríza püspökünk (Erdélyi Prot. Közlöny. 1871.21. sz.) már helyreigazította. Ami pedig a házasságra vonatkDozó lila Imat illeti. azt nem tartja oly obscurusnak. mint Szász

omokos. hanem egészen természetesnek. amely a pap helyzel é b ő l önként következik s ezért erre minden kanon felesleges is.

Ilyen viták ulán a Prot. E. és I. Lap (1871 jul. 23. sz.)h E i r ű h l adja. hogy a közgyülés összehívását elhatározták. Az

gy áz. Reform aug. száma közli a meghívót a közgyülésres egy alapszabálytervezetel. melyet az 1871 okt. 4-i alakulóközgyülés elé terjesztenek. Az aláírók közölt t ő l ü n k Buzogányés Ferenez József van ott. A K. M. (1871. 228. 1.) a közgyülés

J. i Együttes v61aaz Ba118si Mór, Jek8b Elek. SJ!eremlei Samu és. ferencE

óZlef uroknak. Erdélyi Pro!. Közlöny, 1871. HI- 20. sz.

41 fel.l.t • v6lal.r. K. M., 1871. 149- 157. 1.

8/8/2019 Gal-Ferencz - V-reformegylet-81-91

http://slidepdf.com/reader/full/gal-ferencz-v-reformegylet-81-91 8/11

88

figyelmébe ajánlja, nehogy letérjen az egyetemesség útjáról,melyen a mozgalom elindult s ne szorilsa magát felekezetikorlátok közé, mert csak így bizonyilja be, hogy megértette azi d ő k jeiét és az evangélium szelleme lelkesili. A közgyülés

lefolyását Ferencz József leírásában" olvashatjuk, Korunk fel-t ű n ő eseményének mondja, ..mert k ü l ö n b ö z ő vallásfelekezetüeketegyütt tanácskozni látni, három század óta ilyent nem jegyzettfel a történelem", A k e d v e z ő benyomást azonban mérsékelteaz, hogy a világi elem gyéren volt ·képviselve. A k ü l ö n b ö z ő vallásfelekezetek aránytalanul voltak képviselve, katholikusok,lutheránusok kevesen voltak, unitárius 7-8, A közgyülést Ballagi nyitotta meg, ki az unitáriusokról így nyilatkozott: nA vallástudomány minden kutatásaival Istent i l l e t ő l e g maigian sem

bírt többre menni, minthogy most már tisztán tudja, miszerintIsten l é n y e g é r ő l . mivoltáról mil sem tudhatni. Miért idegenkedünk mégis azoktól, kik a tudományra hivatkozva; az egylsten tiszteletét zászlójukra írták és m e l l ő z e n d ő n e k tartják azoly kérdésbe való avatkozást, melyet halandó még soha megnem fejtett? Az uniláriusok közöttünk élnek, velünk együttszázadokon keresztül az üldöztetés tiszt tó tüzén átmenve, törhetetlen lelkesedéssel ragaszkodnak a humanitás szent elveihez,

jó hazafiak, tisztaé l e t ű ,

becsületes emberek, kik a statisztikatanúságtétele szerint, közértelmiség tekintetében mindnyájunkontúltesznek, miért nem foglalják el szeretetünkben azt a helyet,mely ő k e t az e l ő s o r o l t erényeknél fogva megilleti í" Ballaginake nemes szabadelvúséggel mondott szavai buzdításul szolgál.hatnak "sokat szenvedett s hidegen m e l l ő z ö t t hitfeleimnek arra,hogy egy jobb j ö v ő iránti reményükben ne csüggedjenek". Amozgalom felekezetiességet kizáró egyetemes irányban indult.A közgyülésen négy alapszabálytervezet volt. Az inditványozóké,

sárospatakiaké és Litkeié felekezetietlen, az Erd. Prot. Közlönyé felekezeti volt. Bizottság küldetett ki a négy tervezetegyeztetésére. Hosszú vita volt e név felett: MagyarországiProtestáns Egylet. Némelyek a protestáns j e l z ő t ki akartákhagyni. Igy Ferencz József is, mert "ilyen egyletnek katholikustagja nem lehet". Mások a "Reformegylet" szó mellett szólll.ltakfel, így Simén D., Ferencz József, Litke, Német Károly, üregDániel. Szavazattöbbséggel a Prot. Egylet név fogadtatott el.Nemcsak neki, de másoknak is feltünt ez, hogy itt "a név elv

s hitvallási zászlófelirat" , mi alá a katholikusok nem gyülekezhetnek. A protestántizmus missziója ma átment az alkotmányras a a l l á s g y e n l ő s é g i törvényekre. Ez elnevezés nem áll korunkvallásos eszméinek mai fejlettségi színvonalán". A protestántizmuson régi századok nobilis aerugója mellett sok iszap nyomaiis látszanak. Az egylet munkássága k ö r é b ő l kihagy ta a tan-

u Az egyházi Reformegyte! .t.kiló közgyüLése. K. M. 1871. 283- 294 . I.

8/8/2019 Gal-Ferencz - V-reformegylet-81-91

http://slidepdf.com/reader/full/gal-ferencz-v-reformegylet-81-91 9/11

89

reform eszméjét, ami nagy baj, mert .. semmi sem ássa alá inkábba vallás tekintélyét, mint oly tanok hivatalos fenntartása, melyeket gyakran épen azok becsülnek legkevesbé, akik leginkábbvédik". L e g y ő z e t t ü n k s meghajoltunk a többség e l ő t t . • Az egy

házi s z a b a d e l v ű reform Pesten összehajtott zászlóját tehát miunitáriusok eltesszük jobb i d ő k bekövetkeztéig, mint eltettükvolt 1848-i szabadságzászlónkat 1861-ig s majd ha k e d v e z ő b b r e változnak az i d ő k s félelemnélkülibbekké lesznek az elmék,ismét kibontjuk".

Az egylet megalakulása nem találkozott osztatlan elismeréssel és helyesléssel. Voltak, akik örvendettek megalakulásán,de sok ellensége is volt, kik gúnyos mosollyal kisérték dolgaits támadták mozdulatait. Litkei Péter" megállapítja, hogy az

egylet megalakulását a Tisza-melléki ref. egyházkerület mindenészrevétel nélkül, a Duna-melléki pedig örvendetesen vettetudomásul. A többi nem nyilatkozott, Szász Domokos" szinténmegállapítja, hogy a k ö z g y ű l é S az álláspontjukat igazoltaugyan, de a közvélemény nem örvend egységesen. A kath.sajtó aggódik. A s z a b a d e l v ű E l l e n ő r (Mocsári La,;os) - nagyonmeglep - ellene van minden haladásnak. Sémi László (Hon,1.871. 240. sz.) vágyait még az eredeti javaslat sem elégíti ki.Ugy látja, hogy a kereszténység túlélte magát s l e g f ő b b tételea modern ember e l ő t t megbukott. Szász Domokos ismétli végül:.A legádázabb dühvel romboló forradalomnál is veszélyesebbtörekvés: A régi dogmák ellen harcra szállni a n é l k ű l , hogyezek helyeit újak formálását csak meg is kísérelnék, mert vallásdogmák nélkül nem is k é p z e l h e t ő " .

Az egylet mel/kezdette m ű k ö d é s é t . A második közgyülés(1872. okt. I-2,) már arról értesül, hogy a Keresz/ény Családc. néplap megindult. Ugyanekkor felolvasást tartott Simén Do

mokos: A szabad vallásos irány e l ő n y e , állása és / e e n d ő j e akereszténységben c. Az Irodalmi Bizottság inditványozta, hogyChanning m ű v e i a Keresztény Család olvasói közölt osztassanakszét. De a közgyülés felfogása az volt, hogy az indítvány "ilyalakban nehézségekre adhat alkalmat" s megbízta a választmányt, hogy a j ö v ő közgyülésre tegyen javaslatot. Ez az indítvány lehetett az oka annak, hogy Balogh Ferenc debreceni!anar !lz ö n k é p z ő társaság megnyitóján tartott e l ő a d á s á b a n Igy szol: "Divattá kezd válni egyházi lap terén is az unitáriz·

mus, mely ellen pedig az igaz keresztény egyház a s z ű k látk ö r ű ebioniták elleni fellépése óta állandóan tiltakozott máig".Továbbá: Jézus Krisztus isteni természete keresztények általostromoltatik, A monarchiánizmus, ariánizmus, szociniánizmus,

b PU A magyaronz6.gi prot. egylet ügye ti Tiszánlúli ref . e l J y h ' z k e r Q l e l ~

en. ro l. E. I. LaP. t872. 1057- 1062. I.ti A prol. egylel •• ~ l 6 . Erd. Pro!. Közlöny. 345- 353. I.

8/8/2019 Gal-Ferencz - V-reformegylet-81-91

http://slidepdf.com/reader/full/gal-ferencz-v-reformegylet-81-91 10/11

90

e régen sivárnak bizonyult s visszavetell humanitáriusi elvutóharcosai századunk legközepén újra köszörülik fegyverüket,hogy elragadják az evangélium boldogító és hatalmas Krísztusát t ő l ü n k s helyeIle egy meghalt, elporloll és fel nem támadtJézust nyujtsanak". Ferencz József" örömmel veszi ugyantudomásul Balogh elismerését, hogy az unitárizmus gyökérszálai messze benyúlnak a kereszténység e l s ő századába ; dehangsúlyozza, hogy épen az unitárizmus védte mindíg svédi ma is az evangéliumi Krisztust. szemben a niceaival,hol a Máriától született Jézusból Istent csináltak. Tagadja,hogya Krisztus feltámadását kétségbevonják, csak annakís más értelmet adnak, mint Balogh és elvtársai : nema porát és csontjait keresik a mennyben, hanem szellemétitt a földön. Baloghnak" "a szellemi feltámadás nem k i e l é g i t ő , üres szólam, kevés vigaszadó. Egy atyát veszte I fiú könynyeit nem törölheti el azon hit. hogy atyja szellemileg feltámadott, a hideg hamvak IlZ enyészetet hirdetik neki". Igaz keresztény egyház szerinti az, amely hiszi a Jézus Krisztus " é l ő és örök létezettségét" . Ferencz József '· válaszában nehányészrevételt tesz Balogh cikkére. Ha Jézus halála után "megd i c s ő ü l t állapotában" megjelent s ma is él, azt mi sem vonjuk

kétségbe. De az édes atya halálán k e s e r g ő fiúk nincsenekmegelégedve a m e g d i c s ő ü l t testtel. hanem a földi porokkal éscsontokkal való feltámadást várják és remélik. Ha a szentháromság tagadásáért nem tartozunk az igaz keresztény egyházba,akkor sok jelessel együtt (Reville, Coquerel, Athanasius, Bazil.Ágoston, Luther) kénytelenek vagyunk lemondani e jogunkról.Hogy a monarchianizmus, tehát az unitárizmus is sivár 7 Haa szám döntené el a vallás boldogító voltát, akkor a protestantizmus is sivár a katholikus vallás mellett. De ilyen kérdéseket szavazallal eldönteni nem lehe!. A debreceni F i g y e l m e z ő Révész szerkesztésében állandóan támadta a Pro!. Egylet maködését és az unitáriusoka!. Frecska Lajos ( F i g y e l m e z ő , 1872nov.-dec. f ű z e t ) szerint a Pro!. Egylet nem egyéb, mint unitárius propaganda. Nyilvánvalóan az fáj a szívének. hogy azEgylet Channing m ű v é n e k terjesztésére vállalkozott. Jakab Elekis szükségesnek látja. hogy a Pro!. Egylet és a F i g y e l m e z ő közötti viszonyba beleszóljon.o• Révész k e z d e l l ő l nem voltbarátja a pesti theológiai tanárok reformtörekvéseinek. Szerintea Pro!. -Egylet tagjai materiálisták. nem hiszik Istent, lelket,halhatatlanságot, erkölcsi világrendet. az egyházat fel akarják

'1 Az unitárizmu8 8: debreceni theol. kathedre í l ő s z é k e e l ő t t . Prot.E. é . I. L. 1872 . 10. ••.

" Vád8Z6 az unitárizmu8 ellen. Prot. E. és I. Lap, 1872. '358 - 361. I.ü bztevélelek Vád,z6 az unitárizmul el len c. cikkre . U. o. 487 - 490 , I.CA Az Egyházi Reform aurkelzt6je és 8: debreceni K. M.

1872. 155- 168. I.

8/8/2019 Gal-Ferencz - V-reformegylet-81-91

http://slidepdf.com/reader/full/gal-ferencz-v-reformegylet-81-91 11/11

9\

forgaini. M ű k ö d é s ü k az egyházban lovább nem t ű r h e l Hapapok, mondjanak le állásaikról. Kovács Alberl komoly lárgyilagossággal lelei e vádakra s 12 kérdést intéz Révészhez, aki\o évvel ezelött szintén a s z a b a d e l v ű állásponton állott. "Adolog érdemében - mondja Jakab Elek - himezetlenül ki-

mondjuk, a védírat szerzöjének kell igazat adnunk úgy elvi,mint gyakorlati szempontból. Elvileg, mert a haladÁst az örészén láljuk gyakorlati szempontból, mert a vallást a maiidöben mult századi szellemben és tanokkal sikerrel hirdetninem lehet. Ezt higyje el a papság Debrecenben úgy, mintKolozsvárt. A vallásban való stabilizmusnak eredménye vallás-erkölcsi életünk alásülyedése. Egyenes útja lenne a zsinatok, de ezek 300 év óta hallgatnak. Hosszabb és nehezebb útja

az egyházi emberek hitbuzgalma és felvilágosultsága. SzászDomokos Ferencz Józsefnek az alakuló közgyülésröl írt cikkérenehány észrevételt tett.61 Hibáztat a azért aZ állításáért, hogy aprotesláns szó szoros érlelemben kizárja az unitáriuEokat azegylelböl, pedig történelmileg úgy áll a dolog, mert a schmalkaldi gyülés aktáját mi nem irtuk alá s eddig sokan mégkeresztényeknek sem ismertek el. De Ferencz József nem tagad;a a szellemi rokonságot, söt - szerinte - a protestántizmus alapelvét tekintve, e nevet sokkal inkább megérdemel

jük, mint sokan azok közül, kik e névvel dicsekednek. SzászDomokos megbotránkozik azon véleményén, hogy a proteslántizmus reformációkori misszióját befejezte, mert a felekezetekjogait alkolmányok biztosítják s így kiált fel: .Ime, egy unitárius lelkész és tanár által megkonditva a halálharang a magáttúlélt, misszióját betöltött s csendes kimulásra már érdemesültprotestántizmus fölött I" Ferencz József szerint a kereszténységhivatása nem az, hogy felekezetekre ossza aZ embereket, hanem az, hogy a hit és szeretet kapcsai által e g y b e f ű z z e . S minthogy Szász Domokos szerint is a vallásformákhoz soksalak tapadt, az egylet a tanreformot nem zárta ki m ű k ö -dése k ö r é b ő l , csakhogy ezt nem rögtönözve kell csinálni, hanem lassan e l ő k é s z i t e n i rá az elméket, e nyilatkozatokat "érintkezési pontoknak" fogja fel. Csupán abban van eltérés kettöjükközött. hogy szerintünk az lsten egy és lényege a szeretet.Tehát hittanunk és erkölcstanunk egy fogalomban jelenikmeg s mi .a hit- és erkölcsi vallást nem tudjuk egymástólelválasztani' .

.. c.ok esy pár I .Ó. Erdélyi ProI. Közlöny. 1872.