FUCHS KATALIN

Jegyezd meg nekem a felhőket

VERSEK

BUDAPEST

Z-fűzetek/85

SorozatszerkesztőSIMOR ANDRÁS

Fedélterv és tipográfiaJORDÁN GUSZTÁV

© Fuchs Katalin

Séta

Ismerősöm utrechtisétára hívott,a Kari Marxdreef-enaz utcatáblára mutatvakérdeztem tőle:Mit jelent a dreef szó?Főút – mondta,majd ő kérdezett:Ki is volt az a Marx?Dreef – feleltem.

Fuchs Katalin 1963-ban született Budapesten. 1988-ban szerzett diplomát aZeneakadémián, hegedű szakon. Azóta Hollandiában él, mint muzsikus. Első köteteNapi penzum címmel jelent meg 1994-ben.

Letölthető:

[ PDF formátumban ] [ EPUB formátumban ]

Édesapámnak

Jegyezd meg nekem a felhőket

Munkából jövetletértem az autópályáról,itt ülök a köves mólóna muiderzandi tavon.Sötétedik, a Holdnarancs-szakállt ereszta víz apró hullámain,az égen repülők korcsolyáznak,gém húz el felettem,s szinte megijedeka vízbe loccsanó kacsáktól,mert az autó- és vonatzajhozvagyok szokva.Emlékszel? Azt mondtadnekem egyszer, mikoraz óceánon utaztam,

hogy jegyezzem megneked a felhőket:azóta amerre járok,neked jegyzek meg mindent,mi csak hozzád érdemes,hogy egy legyen szemünk,ugyanaz szívünk,és együtt mondhassuk kia kimondhatatlant.

Buszmegállóban

Állok az esőbenernyő nélkülharmincnégy évesenhalálon innenhazán túlés minden iránybólfélúton.

Ötven éve

Ötven évvel ezelőttütötte le nagybátyámGyuri barátjátmert falni akartmikor megérkeztekaz amerikaiakés szétosztották az élelmetmiből a kiéhezett nyomorultakhalálra zabálták magukatés úgy fordultak fölpuffadt hassalmint a madarakígy indult el hazaMauthausenből Pestrebecsöngetett anyámékhozés nem ismerték meghúszéves volt rühesés harmincnégy kilóennyit tudok az egészrőlezt is csak anyámtólmert ő erről soha nem beszélt.Majd egy éve halt megszívrohamban a fürdőszobábanmagával rántva a gyógyszeresfiókot

ezért nem jár kitüntetés –eltemettük polgárianahogy illettnem értem miért ment elhiszen jól ismertebennem a dolgokatfáj és haragszoms azóta jobban félek mindentől.

Évforduló

Éjjel fél egy és két párna közöttmikor magára marad a csends az ember nem figyeli folyton önmagátodakúszom a küszöböd elémeleg kávérajózan beszélgetésrereggel friss vizetöntök a virággal teli vázábamert két év elteltével semvagyok képesa síroddal kiegyezni.

Azt mondják

magamról írjakmert úgy hiteles a versmint lábnyom a hóbanahol csipetnyi kölykök hadakoznaka szomszédban villanyt gyújtanakesteledikmegcsörren a telefon„téves” – mondomés közben a torkom köszörülöm:három napja nem beszéltem.

Bp., nyár, 1995

A Terézvárosbóla Gellértbe sietekvalután vett forintértjegyet váltok az uszodábamagamba rejtve

a Belváros sápadt arcait –hét éve immárfolyton költöző madárnézem ugyanúgy őketnyelvüket lassan feledemszívüket ismerem csaks itt a Gellért fái alatthiába fogja agyamaz angol német holland szavakatidegen vagyok itt isfurcsa vagyok ott is.

Zárójelben

A múlt kifeslikés a jelenbe fakul:így színezi jövőma kétségbeesés.

Mukivonat

Minden a megszokotta nézőtér megtelta Vígözvegy megy németülegyetlen vigaszomhogy a kottánfekete filccel fölpingáltama Lehárra az ékezetetDaniló Danilovics maszázhuszonhatodszor üvöltihogy nem vesz gazdag nőtfeleségül hiszen nekiszigorú elvei vannakmost rekedtebb a szokottnálmert alig tudott parkolniAmszterdamban az új BMW-jévelaz árokban sincssemmi különösa karmester ma nem Abbadóthanem Haitinkot utánozzadélelőtt matiné volta Concert Gebouwbanígy Leltárból Mahlert csinála kolléganőm a szöveg alatt

Tabák Andrásnak

Paganinit pöcögtetés még mindig hiszihogy valaha meg fogtanulni hegedülnién kivonva magam a forgalombóla túlélés egyetlenmódjába kapaszkodva olvasok –pofátlanul magyarul –nem hallgatva veszélyt jelzőelőérzetemre(ismeritek hogy van azamikor az embertudatosan követi ela marhaságait)és tessék az Özvegy5. 6. száma közötta könyv 33. oldalabal alsó sarkábólbelémrohan a Tabáka Mukivonatjávalrámzúdítva a fél Terézvárostmeg a felszabadulás utáni éveketés a timpani helyettmár csak a Mukivonatothallom dübörögniahogy szétlapitja az elédobáltapró filléreketutánozhatatlan formájúgyerekkincseket varázsolva belőlüka karmester int: be kell lépnifölemelem a hegedűma dob crescendót pergetmegy a Mulcivonat fellobogózvaaz úttörő-avatásramelybe a Tabák izgalmábanbelebetegedett és azt írja:ezt csak az értheti megaki szintén átélt már ilyesmita kis pléh-bögrére gondolokúttörő-avatás van piros betűkkelráfestveutoljára anyám hamuzott belemikor meglátogatotta kezében szorongatta az erkélyenhideg volt februárde nem szűkíthette az ereitaz albérleti szobámbanmert szállásadóm utáltaa cigarettabűztígy kiküldtem szegényt bagóznimert jó akartam lenni

vagyis féltettem az irhámatmár bánomaz évek nem győztek megitt ülök ebben a hibbant házbanszünet van iszomlyukas kétfilléresekpotyognak a szemembőlmár nem is szégyellemnem érdekel hogy néznek ráma dekoros vigasztalordít a fülembe –tökrészeg –a kanadai kürtösmellémzuhan a székrefölsóhajt: What are wefucking doing here?kibámulok az ablakonBoci-csoki ízt érzek a számbans várom a Mukivonatothogy eljöjjön értemés végre hazavigyen.

Április 11

Azoké ez az ünnepkik Attiláért verikmára duzzadt mellüketérmét és kitüntetéstosztogatnak egymásnakkritikussal boroznakmert úgy jó a kritikahogyha meg van vitatvamelyik párthoz tartozikegy-egy ünnepelt s ha nemtartozik független deremélhetőleg azértmég éplelkű keresztény.És van-e még költőki énekel kinek nemtelik díszkiadásranincsen sajtója mégishíres és névtelen minta nép melyről ha írcsupán csak annyi a hírhogy a csöpp vajjal együttelvették a kenyerét iss még Szárszóig sem tudjaa jegyét megváltani.

TV-reklám

Gyerekkacagás,néger kiskölyöka képernyőn,feje fölöttkukoricafürtök,rajta zöld betűkkel:Több kenyeret a polcra!A kép aljánmásik felirat:A posta-lottó segít!Hát nem gyönyörű,hogy havi tízesértrészt vehetsz a világmegváltásában?

Királyi krónika

Claus hercegafrikai körútjárólhazaérvén azt nyilatkoztaaz újságnak,hogy az ottani elmaradottságegyik legfontosabb oka az,hogy az embereknem spórolnak,aztán szabadidő-ruhát öltött,és a jövőt rábíztaa tévé meteorológusára,aki az országnyilvánossága előttfelelősséget vállaltEurópában azelkövetkezendő öt napért.

(Nélküled)

Koldus nélküled az éj,magamon kívül hálok.Rendőr büntet és csak néz:ilyen botrányt ki látott?

Csüngök

a kanapén arcomtenyerembe gyűrvevelem nem megysemmire az estenyílik az ajtójössz egyenest feléma szót csókká mázoloda számon összekuszálódunkmint a gondolatmelyet ilyenkor titokbanjegyezni szeretnékde elrejtettedrég a kezem így csaka füledbe súghatom:ne hagyj többéígy magamra.

Mikor elalszol

álmod vonását bámuloma takaró alatt begörbítemtestem mint a macskakarom kinyúlik felédés nincs kedvemeloltani a villanyt.

Vasárnap van

szeretkezünk,a fal túloldalánfutball, sörreklám,hírek háborúkról,előrehazudott békékről,majd megint meccs,hajrá, gyorsabban te hülye,az istenit ennek azelizélt világnak –Fölkelünk,elzárjuk a szomszédotés összebújunk újra,hogy gyereket csináljunkerre a mindörökre

elizélt világra.

Mióta beléd szerettem

minden éjjel csóknál és villanyoltáskorkörültapintható pontossággal érzemhogyan zsugorodnak egymásra a napokundok félelem zsarol ölelés utáncsak forgolódom alvásra képtelenüls olyankor álmodból visszakövetellek.

Különös

Arcom a kezedbenez mindenamire vágyommás nem érdekelmint tizenéves korombanmikor az iskolavécébena főtéma az orgazmusmeg a halál voltés nem tudtuk mégami előtte van...Erre inni kellvagy fütyülninarancssárga szekrénytállítani a szoba közepérekitárni az ablakothadd röhögjenek odakintakik ugyanazon szavakathasználják ködbentélikabátban egyébkéntés legfőképp általában.

Ha majd nem leszel

Ha majd nem leszelés én még leszekminden zápor utánkiszámolom majda megkerült csillagokbólhány millió fényévinnen a szerelem.

Főbűn

Z. R. még sohasenki ellennem követett elsemmit.

Drogériában

Milyen színű legyen a festék? –kérdi az eladó.Mindegy – felelem,a fejemben őszülneka gondolatok.

A költészet patológiája

A költő és a versjelen értelmezésbenegymástól nem elválasztható,nemét tekintve lehethímes, hímtelen,rímes és rímtelen,a lírában a kór tüneteinekhárom leggyakoribb fajtájátlelhetjük fel:a kép-, a pénz-,s az elmezavart.

Egy költőre

Te, ki egykorgyönyörű káposztakéntgyökereiden csüngő gilisztákkalduzzadt húsos leveleidetkihívóan az égnek mutogatvaúgy voltál jó,ahogy voltál,most megalkuvások krikettjátékosa,középszerűséget tápláló tárgya,

álmok amatőr hőses a valóság hivatásoshalálcsinálója lettél.

Tükröd nem pucolja senki.Én többé veled nem állok szóba.

A vers

folyton fölriasztnem hagy nyugodnirákenődik azételemre ésazt is ő eszimeg mint ahogy őír meg engem iselkísér lassanmindenhová mintköteles barátgyűlésre bárbahűvös klozettraünnepre ha vankutat körötteménemben vizslatjegyzetel áthúzhozzám ad s újbólelvesz belőlemszép kötetbe gyűjtidővel sajtóalá rendez ésközreadja majdelégedetlenhalálomat is.

Rossz szokás

Kölökkorom ótautálom a mentolízt a számbanelalvás előttezért sosem mosokeste fogatmindig rossz alvó voltams most már csak az altatóégeti szűkre a szememde így is pocsék az éjszakareggel káromkodom

mert elaludtam – az altató –tizenegy óra megintmiért nem lehet eztnormálisan csinálnimiért felejtema közértben a vajatmikor előre tudomhogy ott fogom felejtenimiért hagyom égve a villanytha majd egyszerúgysem tudom kifizetnimiért hívlak fölharmadszor a hétenhogy megkérdezd: hogy vagyokmiért fekszem le újraugyanabba az ágybaahol számvetést csinálvasorra veszem a napotmíg az altatószűkre égeti a szemems félálomban a kisvillanytégve felejtve vágyom a holnapotmelyhez mégis úgy ragaszkodommint szarás után a kézöblítéshez.

Itt se Arc

se poetica, tenyérbegyűrt arccal kuporgok,okos dolgokra próbálokkoncentrálni, miközbenmeghalnék egy tálmakaróniért.

Vigasz

Ha majd eljön az idő,a bizonyos, melynekmajd jönnie kell,nem én fogok meglógni vele,hanem kínlódásaim,vacogásaim,kitartó kétségbeeséseimhagynak majd el engem.

Röhely

Gyerekként ezt a szótígy írtam elipszilonnalmert meg voltamróla győződvehogy azt jelenti:nevetésre kijelölt hely.Ám ez rég voltfelnőttem –hejzetem kacagnivaló.

Éj

Hajnali négy múlts ebben az önemésztő virrasztásbancsak arra várok,hogy a macska odakintfölugorjon a párkányra,beeresszem, és miutánelhelyezkedett a takarómon,úgy aludhatok majd el,hogy most márnem történhet velema világon semmi rossz.

Február

vánszorog, odakintbokrok ágyékáról szaggatbarna leveleket a szél,a hó verejtékké olvadaz utcaseprő homlokán,míg ajtóm előtt sepri a telet,melyben úgy tűnik ellassan életem,mint kabátzsebbena fénykép.

Séta

Ismerősöm utrechti

sétára hívott,a Kari Marxdreef-enaz utcatáblára mutatvakérdeztem tőle:Mit jelent a dreef szó?Főút – mondta,majd ő kérdezett:Ki is volt az a Marx?Dreef – feleltem.

Erkölcsi bizonyítvány

Nem öltem pisztollyal, késsel,ököllel, sem puszta kézzel,nem verekedtem tömegben,sem egyénileg,nem alkalmaztam erőszakotsehol senki ellen,pedig, ha tudnák,hogy gondolataimhozmennyi vér tapad,tizennégyszer kivégeznének,és szigorításul rámsóznáka teljes jövő századot!

Mexikó, indián falu

A kislány a hímzettzsebkendővel a pezómat,a fiú a kezembennyomorgatott banánt,az asszony a fényképezőgépemet,a férfi a cipőmetmeg a kék szememet követelte.

Frida Kahlo „utolsó képe”

Diego piramisánülnek a macskák,a madarak csendesek,majom sem ugrál,a szögek azok,amik a fájdalmat okozzák,

a Halál kinyúl a fejemből,s a farzsebébe gyömöszöl.

Sorok Friádhoz

Marx, Engels és a többiekmost is ott függnekágyad fölött a falon.Jövőd, melyben hittél,múzeum lett;ma milyen képet festenél?

Hágai bíróság

Egy arnhemi hárfaművésznőt,aki 3 gyerek, 1 férj, 2 hárfaés 4 arany nyaklánc tulajdonosa,arról faggatják az atyafiak,milyen tevékenységet folytatotta háború alatt Hollandiában.„Szörnyű, ami történt,adtam pénzt a menekülteknek,de ha vacsora közben mutattáka tévében a táborokatés a bombázásokat,átkapcsoltam másik adóra,mert elment tőle az étvágyam.”A nemzetközi ítélőbíróságenyhítő körülményeketnem vehet figyelembe,kizárólag arra a kérdésreadhat választ,ki a bűnös:Az ékszerész, a férj,vagy a hárfakereskedő?

Jugoszlávia

Nem a nemzetek,a tőke háborúja ez.De nem a tőkések pusztulnak,hanem a nemzetek.

Állatkert

Kánikula,parkolni alig lehet,a mocskos üveg mögötta melegtől félholtaz oroszlán,a grizli bágyadtan vakarózik,a dél-amerikaiméteres papagájhisztériás rohamábannelciugrik a kerítésnek,hogy a gyerek sírva fakad,nyoma sincs a pandának,pedig a tábla szerintezen a pár négyzetméterenkellene tartózkodnia,fél öt,lassan menni kell,repülő húz el felettünk,egy asszony mutatjakisfiának:NATO-gép,megy Jugoszláviába,az indiai elefánthozzá sem nyúlta vödörnyi zsömléhez,csak legyezi magátés hazavágyik,a kijáratnál veszünkegy lufit a gyereknekháromszázért,a kocsi előtt öregasszonytartja tenyerét,s egy zsömle árávalnyugtatjuk meglelkiismeretünket,az autóban hazafelébehunyt szemmel betörömaz oroszlán kalitka üvegét,szétfeszítem a papagájdrótkerítését,a grizlire vadászruhát húzok,és lelövetem velea NATO-gépet,az indiai elefántotszáműzöm az őserdőbe,és a zsömléket azöregasszonynak adom,

a lufist faron rúgom,hogy a háromszázbóllassabb meggazdagodás,erkölcsi valuta alapjánkettőszázat visszaad,a kettőszázból lottót veszek,rögtön telitalálatosat,mely pont elegendő arra,hogy lepénzeljem veleazokat,akik fent említettgaztetteimértjogosan elítélnénekebben a szépen fejlődő,béke és szabadság szerető,de mindenek előttdemokratikus jogállamban.

Újhullám

Amikor egy németzöldpárti politikusazt nyilatkoztaválasztási beszédében,hogy az auschwitzi moralizálásmár lejárt lemez,hiszen az az akkoriNémetországot tükrözi,és hozzátette:az auschwitzi koncentrációstábor lakói boldogankiegyeztek volnaegy albán menekülttáborral,akkor abbamaradt bennemminden jelző és ige,minden hasonlat, szin,és minden, ami csakegy kicsit is emberi.

Best of communizm

Magyarul le se merik írni2 kis kazettaennyi maradtifjúságbólreményből

munkásbólmunkanélkülimozgalombólácsorgása munkaközvetítőbendaloljunk hát víganhiszen a zenemint tudjuk2500-értmindenkié.

Dániel

Csókból ölelésbőlharmincöt éve növesztett vágybólépítem templomod.Te vagy jelenem, jövőm,s halálom megsemmisítője.

Az első mosoly

A toll elhalványula szék megszűnik recsegnilelassul az alma fonnyadásamindez azértmert a szád balsarkábólelindult egy apró mosolyegyszer csak ott voltmegjelent a semmibőlés bejárta az arcodatbabrált egy kicsita szempilláddalazután elszaladtmintha sohanem is lett volna.Lám te oda semügyelszcsak fekszela kiságyban mozdulatlanmert ezentúlrámbízod a nagyés fontos dolgokat.

Daninak

Én már nem tudomhogyan is volt akkora fonalak összekuszálódtakhogy elsötétítették az egetami aztán úgy alásüllyedthogy a kéményeketrányomta a házakraés bennük összezsugorítottaaz embereket és a szívüket.Azóta minden annyira laposhogy csak kúszomjelenből jelenbea múltat réges-rég elfeledve.Te meg nem tudsz járnipici lábad hasad alá húzvaküzdőd magad előremégis torony vagya házak közöttés megbámul a fél világ.Gyere idemesélj nekem fényrőlés színes csodákrólhajolj le hozzámültess az öledbeöleld meg bennem aztaki valaha voltams legyünk újra együtt:én és tete meg én ésmi ketten.

Bébi Dániel

Te vagy az egyetlenaki képes percekigmélyen a szemembe nézni.

Földrengés

Sziklák hasadnakhegyek omlanakaz összes fal repedordítva ugrok lea nyolcadik emeletről

életem szétdúltzátonyaira.

Jó volna

eltűnni, mintszellentés a fűbenszétnyomódni mintavar a földbenvagy meghúzódniegy tucatnyipapírkosárbanhol mindegy mármi van alattamés mit dobnak utánamhol nem kell többéháborúzni szűköslélek-négyzetmilliméterekérts hallgatni hogyancsépelik odakint:énénénénénénénénénénénénénénénén

3x3

A napok rövidek,a hetek loholnak,az évek halmozódnak, mint a szemét.

Az idővel ellentétes irányúak vágyaim,a múlt ígérete vagyokés a jelen félője.

Jövőm, ha van, egyre-megy,a terv mindig füstbe megys az ember végül összemegy.

Remény

Csapdákkal telerakottegérúton loholvaversenytárgyalunkaz Idővel.

A gyerek elaludt

A gyerek elaludt,a kisszobában mostidehazudlak tégedmagam mellé,fájsz, tudom,sorsod az ablakra írtad,sápadtan bámulsz ki rajtachemo után,vérre várva,add ide kezed melegét,hajoljunk együtta kiságy fölé,mint pihékre tördelt,gyűrött árnyék,nézd, hogy simítjapillái közt álmát,a nagyot, az igazit,hogy Mackó és Masiniszta utánegyszer talán,majd igazábólRád hasonlít!

Apám,

a kisvillany félárbocon,rég aludhatnék,de mégis téged szólítalakebben a lassú gyászmenetbentengődő éjszakában;pár órája láttalak,földerültél jöttömre,bűnös szerelmesekként osontunkvégig a kórház folyosóján,lent a kertbenkart karba öltve beszéltünkpolitikáról, barátokról,s míg az életbenmaradásesélyeit latolgattuk,a fák megrezzentek felettünk,úgy kúszott kezemvégig a kezeden,mint botorkáló szélfésületlen fűszálak között,

végül hatalmas sziát kiáltottam,mikor már a negyedikről integettél,remélem, mindenki felébredt,a kijárat felé azon kuncogtam,amit arról a „spiné”éjszakás nővérről mondtál,mármint, hogy tehet nekedegy szívességet holnap, közvetlenüla béltükrözésed után,későre járt,a portán taxit hívattam,s a taxis borravalóért hajlongott– Te soha, senkineknem hajlongtál! –Otthon a hűvös szobábankabátként húztamössze magamon az ölelésed,vacsora közbenhiába sóztam agyon a paradicsomot:az élet 36 év után iskizárólag Veled fogyasztható!

Készült 500 példányban

Ez a424

példány.

ISBN 963 640 177 2ISSN 0866 - 4420

Felelős kiadó a szerző

Felelős szerkesztő Tabák András

990249 Tótfalusi Tannyomda, BudapestFelelős vezető Nagy Lajos igazgató

Terjeszti a Könyvtárellátó Közhasznú Társaság