forgatÓkÖnyv - budapest bank · web view2006. évben a felügyelő bizottságban változás nem...

13
A BUDAPEST Bank Nyrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 188., cégjegyzékszám: 01-10-041037) közzéteszi, hogy a 2007 április 25-én megtartott évi rendes közgyűlésén az alábbi határozatok születtek: Egyhangúlag elfogadva: 1/2007/KGY számú határozat: A Közgyűlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság 2006 évi tevékenységéről. Egyhangúlag elfogadva: 2/2007/KGY számú határozat: A Közgyűlés tudomásul vette a Felügyelő Bizottság jelentését az Igazgatóság jelentéséről. Egyhangúlag elfogadva: 3/2007/KGY számú határozat: A Közgyűlés elfogadta a független könyvvizsgáló jelentését az éves beszámolóról. Minősített többséggel elfogadva: 4/2007/KGY számú határozat: A Közgyűlés az ismertetett Javaslat szerint elfogadta az Igazgatóság javaslatát a nyereség felosztására és az osztalék megállapítására az alábbiak szerint: A Közgyűlés elfogadta, hogy a Bank ne fizessen a 2006-es üzleti évre részvényeseinek osztalékot. Ugyanakkor az Alapszabály 2.2 pontja értelmében a kamatozó részvények tulajdonosait a részvény névértéke után, az adózott eredményből kamat illeti meg, mely a tárgyévben kibocsátott 180 napos diszkont kincstárjegyek MNB aukción kialakult átlagos éves hozamai számtani átlagának 80%-a, de minimum a részvény névértékének 10%-a. Az alkalmazandó kamat mértéke 5,7 %, ezért a Közgyűlés elfogadta, hogy a Bank 10% kamatot fizessen a kamatozó részvények tulajdonosainak, amelynek összege 8.227.000,- forint. A kamatra az a részvényes jogosult aki 2007. május 25-én tulajdonosa a kamatozó részvénynek. A kamat kifizetésének feltétele, hogy a részvényes bejegyeztette magát a részvénykönyvbe, és a kamat kifizetéséhez szükséges összes adat rendelkezésre áll. A kamat kifizetése 2007. június 4-én történik. Ha a részvényes részére 2007. június 4-én nem teljesíthető a kifizetés, kérjük, hogy értékpapír számlavezetőjükön keresztül intézzék a kamat igényt. 1

Upload: others

Post on 03-Jan-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: FORGATÓKÖNYV - Budapest Bank · Web view2006. évben a felügyelő bizottságban változás nem történt, 2007-ben Dr. Szini István lemondott felügyelő bizottsági tagságáról

A BUDAPEST Bank Nyrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 188., cégjegyzékszám: 01-10-041037) közzéteszi, hogy a 2007 április 25-én megtartott évi rendes közgyűlésén az alábbi

határozatok születtek:

Egyhangúlag elfogadva:1/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság 2006 évi tevékenységéről.

Egyhangúlag elfogadva:2/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés tudomásul vette a Felügyelő Bizottság jelentését az Igazgatóság jelentéséről.

Egyhangúlag elfogadva:3/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés elfogadta a független könyvvizsgáló jelentését az éves beszámolóról.

Minősített többséggel elfogadva:4/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés az ismertetett Javaslat szerint elfogadta az Igazgatóság javaslatát a nyereség felosztására és az osztalék megállapítására az alábbiak szerint:

A Közgyűlés elfogadta, hogy a Bank ne fizessen a 2006-es üzleti évre részvényeseinek osztalékot. Ugyanakkor az Alapszabály 2.2 pontja értelmében a kamatozó részvények tulajdonosait a részvény névértéke után, az adózott eredményből kamat illeti meg, mely a tárgyévben kibocsátott 180 napos diszkont kincstárjegyek MNB aukción kialakult átlagos éves hozamai számtani átlagának 80%-a, de minimum a részvény névértékének 10%-a. Az alkalmazandó kamat mértéke 5,7 %, ezért a Közgyűlés elfogadta, hogy a Bank 10% kamatot fizessen a kamatozó részvények tulajdonosainak, amelynek összege 8.227.000,- forint.

A kamatra az a részvényes jogosult aki 2007. május 25-én tulajdonosa a kamatozó részvénynek. A kamat kifizetésének feltétele, hogy a részvényes bejegyeztette magát a részvénykönyvbe, és a kamat kifizetéséhez szükséges összes adat rendelkezésre áll. A kamat kifizetése 2007. június 4-én történik. Ha a részvényes részére 2007. június 4-én nem teljesíthető a kifizetés, kérjük, hogy értékpapír számlavezetőjükön keresztül intézzék a kamat igényt.

Kérjük tisztelt részvényeseinket, hogy a részvénykönyvi bejegyzés érdekében forduljanak értékpapír számlavezetőjükhöz.Kérjük a részvényeseket, hogy ellenőrizzék, hogy a kamatfizetéshez szükséges összes adatuk álljon rendelkezésre az értékpapír számlavezetőjüknél, különösen: lakcím, a bankszámla/ügyfélszámla száma, ahová a kamatot kéri; természetes személy születési nevének, helyének és idejének, továbbá nemének megjelölése; belföldi illetőségű természetes személy és egyéni vállalkozó részvényes esetén adóazonosító jel; belföldi illetőségű jogi személy részvényes esetén adószám; külföldi természetes személy részvényes esetén adóazonosító száma és állampolgárságának megjelölése, illetőleg – amennyiben ennek jogszabályi feltételei fennállnak – az 1998. évi LXVI. törvény („Eho törvény”) 11/A § (2) és (3) bekezdése szerinti nyilatkozat.

Felhívjuk a részvényesek figyelmét, hogy a kamat fizetése kizárólag bankszámlára/ügyfélszámlára történik.

1

Page 2: FORGATÓKÖNYV - Budapest Bank · Web view2006. évben a felügyelő bizottságban változás nem történt, 2007-ben Dr. Szini István lemondott felügyelő bizottsági tagságáról

A kamatozó részvények után a kamatot a társaság az adózott eredményéből fizeti, ezért az adójogszabályok szerint a kamat az osztalékkal azonos módon adózik: természetes személy részvényesnek 25% forrásadóval csökkentve fizeti ki a társaság a kamatot.

A bank megfelelő jogszabályi feltételek teljesülése esetén külföldiek kamat adójára a kettős adóztatási egyezményben meghatározott alacsonyabb értékű adót kívánja alkalmazni.

Minősített többséggel elfogadva:

5/2007/KGY számú határozat:A Közgyűlés az ismertetett Javaslat szerint elfogadta a Felügyelő Bizottság jelentését az

Igazgatóság javaslatáról a nyereség felosztására és az osztalék megállapítására.

Egyhangúlag elfogadva:6/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés elfogadta az igazgatóság által megtárgyalt és a Felügyelő Bizottság által elfogadott független könyvvizsgálói jelentést a Budapest Bank-csoport összevont

(konszolidált) mérlegéről

Egyhangúlag elfogadva:7/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés Dr. Szalkai Istvánnét újraválasztotta a részvénytársaság felügyelőbizottságának tagjává három éves időtartamra. A megbízás kezdő időpontja a jelen

Közgyűlés napja.

Egyhangúlag elfogadva:8/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés Dr. Bod Péter Ákost újraválasztotta a részvénytársaság felügyelőbizottságának tagjává három éves időtartamra. A megbízás kezdő időpontja a jelen Közgyűlés napja.

Egyhangúlag elfogadva:9/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés Csák Jánost újraválasztotta a részvénytársaság felügyelőbizottságának tagjává három éves időtartamra. A megbízás kezdő időpontja a jelen Közgyűlés napja.

Egyhangúlag elfogadva:10/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés Mark John Arnoldot újraválasztotta a részvénytársaság igazgatóságának tagjává három éves időtartamra. A megbízás kezdő időpontja a jelen Közgyűlés napja.

Egyhangúlag elfogadva:11/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés Plank Gábort újraválasztotta a részvénytársaság igazgatóságának tagjává három éves időtartamra. A megbízás kezdő időpontja a jelen Közgyűlés napja.

Egyhangúlag elfogadva:12/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés Fatér Gyulát újraválasztotta a részvénytársaság igazgatóságának tagjává három éves időtartamra. A megbízás kezdő időpontja a jelen Közgyűlés napja.

2

Page 3: FORGATÓKÖNYV - Budapest Bank · Web view2006. évben a felügyelő bizottságban változás nem történt, 2007-ben Dr. Szini István lemondott felügyelő bizottsági tagságáról

Egyhangúlag elfogadva:13/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés Szentpétery Csabát megválasztotta a részvénytársaság igazgatóságának tagjává három éves időtartamra. A megbízás kezdő időpontja a jelen Közgyűlés napja.

Minősített többséggel elfogadva:14/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés elfogadta, hogy az igazgatósági tagok díjazásban nem részesülnek az igazgatóságban betöltött tagságukért, a felügyelőbizottság GE illetve Budapest Bank Nyrt. alkalmazásában álló tagjai a felügyelőbizottságban betöltött tagságukért díjazásban nem

részesülnek, a felügyelőbizottság külső tagjai tisztségük időtartamára havi bruttó 300.000 forint díjazásban részesülnek.

Egyhangúlag elfogadva:15/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés megválasztotta a részvénytársaság könyvvizsgálójává a KPMG Hungária Kft-t – kijelölt könyvvizsgáló: Nagy Zsuzsanna, lakcíme: 3214 Nagyréde, Rákóczi út 10.,

Kamarai azonosító száma: 005421, anyja neve: Hevér Anna – egy évre, és felhatalmazta az igazgatóságot arra, hogy folytasson tárgyalásokat a könnyvizsgálóval és kösse meg a

könyvvizsgálói szerződést azzal, hogy a könyvvizsgálói díj a bankra vonatkozóan nem haladhatja meg az 50.000.000,-Ft-ot.

Egyhangúlag elfogadva:16/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés elfogadta a Budapest Bank Nyrt. új fióktelepeinek létesítését a következő címek alatt:5300 Karcag, Horváth u. 3. fszt./1. (Karcagi Bankfiók)6300 Kalocsa, Szent István király u. 57/A. fszt./16. (Kalocsai Bankfiók)4600 Kisvárda, Szent László u. 14. fszt./2. (Kisvárdai Bankfiók)2900 Komárom, Igmándi út 19-21. (Komáromi Bankfiók)3600 Ózd, Gyújtó tér 1. (Ózdi Bankfiók)1123 Budapest, Alkotás u. 39/C. (Budai Befektetési Központ)4100 Berettyóújfalu, Dózsa u. 24. (Berettyóújfalui Bankfiók)1042 Budapest, Árpád út 57-59. fszt./1. (Újpesti Lakossági Bankfiók)4700 Mátészalka, Alkotmány u. 1/A. (Mátészalkai Lakossági Bankfiók)3700 Kazincbarcika, Egressy Béni u. 26. (Kazincbarcikai Bankfiók)3400 Mezőkövesd, Mátyás király út 79. (Mezőkövesdi Bankfiók)2760 Nagykáta, Szabadság tér 12. (Nagykátai Bankfiók)5700 Gyula, Kétegyházi út 4. (Gyulai Lakossági Bankfiók)7700 Mohács, Szabadság u. 38. (Mohácsi Bankfiók)2083 Solymár, Terstyánszky Ödön u. 100. (Solymári Lakossági Bankfiók)8100 Várpalota, Fehérvári út 17. (Várpalotai Lakossági Bankfiók)8600 Siófok, Fő tér 6. (Siófoki Bankfiók)2049 Diósd, Balatoni u. 2/A. (Diósdi Lakossági Bankfiók)1188 Budapest, Dózsa György u. 2. (Pestszentimrei Lakossági Bankfiók)5600 Békéscsaba, Andrássy út 37-43. (Bankműveleti Központ)

Egyhangúlag elfogadva:17/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 311. § (1) bekezdésének megfelelően háromtagú audit bizottságot állít fel.

Egyhangúlag elfogadva:18/2007/KGY számú határozat:

3

Page 4: FORGATÓKÖNYV - Budapest Bank · Web view2006. évben a felügyelő bizottságban változás nem történt, 2007-ben Dr. Szini István lemondott felügyelő bizottsági tagságáról

A Közgyűlés elfogadja az audit bizottság felállításával összefüggő alapszabály-módosítást az ismertetett tartalommal.

A Közgyűlés elrendeli a fenti változásnak a társaság Alapszabályán történő átvezetését.

Egyhangúlag elfogadva:19/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés megválasztja Dr. Bod Péter Ákost a részvénytársaság audit bizottságának tagjává három éves időtartamra. A megbízás a tag által történő elfogadással lép hatályba.

Egyhangúlag elfogadva:20/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés megválasztja Csák Jánost a részvénytársaság audit bizottságának tagjává három éves időtartamra. A megbízás a tag által történő elfogadással lép hatályba.

Egyhangúlag elfogadva:21/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés megválasztja Dmitri Stocktont a részvénytársaság audit bizottságának tagjává három éves időtartamra. A megbízás a tag által történő elfogadással lép hatályba.

Egyhangúlag elfogadva:22/1/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés felkéri az Igazgatóságot, hogy a következő Közgyűlésen terjesszen elő javaslatot az Alapszabály módosítására a Közgyűlésen történő szavazati jog gyakorlásához

szükséges eljárás egyszerűsítése céljából.

Egyhangúlag elfogadva:22/2/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés az Igazgatóság javaslatát az Alapszabály módosítására azzal a változtatással fogadja el, hogy a Közgyűlést összehívó Hirdetmény a továbbiakban is jelenjen meg a

Magyar Tőkepiac című napilapban.

Egyhangúlag elfogadva:22/2007/KGY számú határozat:

A Közgyűlés a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény rendelkezéseinek értelmében a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Nyrt. alapszabályának az új jogszabály

alapján szükséges módosítását az előterjesztés szerint elfogadja.A Közgyűlés elrendeli a fenti változásoknak a társaság Alapszabályán történő átvezetését,

figyelemmel a 22/2/2007 KGY számú határozatra is.

BUDAPEST BANK NYRT.IGAZGATÓSÁGA

4

Page 5: FORGATÓKÖNYV - Budapest Bank · Web view2006. évben a felügyelő bizottságban változás nem történt, 2007-ben Dr. Szini István lemondott felügyelő bizottsági tagságáról

A Budapest Bank és Budapest Bank Csoport (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188.) 2006. éves jelentése elkészült, amely 2007. május 4-től megtekinthető munkanapokon 9-16 óráig a társaság székhelyén.Az éves jelentés közzétételre kerül a Magyar Tőkepiac és a Magyar Nemzet 2007. április 26-i számában, valamint a Budapest Bank honlapján.

BUDAPEST BANK CSOPORT Magyar szabályok szerinti konszolidált adatai

2006. dec. 31. (millió forint)

2005. dec. 31. (millió forint)

Előző év %-ában

MÉRLEG      Pénzeszközök 22 550 14 577 155%Állampapírok 33 856 37 966 89%Hitelintézetekkel szembeni követelések 104 173 78 309 133%Ügyfelekkel szembeni követelések 486 853 390 995 125%Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 4 427 2 752 161%Részvények, részesedések 630 636 99%Immateriális javak 2 834 2 434 116%Tárgyi eszközök 24 651 24 505 101%Egyéb eszközök 6 855 6 772 101%Aktív időbeli elhatárolások 8 377 4 736 177%ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 695 206 563 682 123%       Hitelintézetekkel szembeni kötelezettségek 36 708 37 703 97%Ügyfelekkel szembeni kötelezettségek 542 983 429 503 126%Kibocsátott értékpapírok miatt fennálló kötelezettség 0 0  Egyéb kötelezettségek 22 443 13 924 161%Passzív időbeli elhatárolások 9 451 6 047 156%Céltartalékok 5 520 5 868 94%Hátrasorolt kötelezettségek 4 011 4 011 100%Jegyzett tőke 19 346 19 346 100%Jegyzett, de még be nem fizetett tőke 0 0  Tőketartalék 0 0 100%Általános tartalék 3 915 3 526 111%Eredménytartalék 35 398 30 555 116%Lekötött tartalék 0 1 0%Értékelési tartalék 0 0  Mérleg szerinti eredmény 7 076 7 334 96%Leányvállalati saját tőke változás 6 621 4 223 157%Konszolidáció miatti változások 1 734 1 640 106%FORRÁSOK ÖSSZESEN 695 206 563 682 123%       EREDMÉNYKIMUTATÁS      Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek 56 148 46 888 120%Fizetett kamatok és kamatjellegű ráfordítások 18 810 14 816 127%

5

BUDAPEST BANK CSOPORT

2006 ÉVES JELENTÉS KIVONATA

Page 6: FORGATÓKÖNYV - Budapest Bank · Web view2006. évben a felügyelő bizottságban változás nem történt, 2007-ben Dr. Szini István lemondott felügyelő bizottsági tagságáról

Kamatkülönbözet 37 338 32 072 116%Bevételek értékpapírokból 175 178 98%Kapott (járó) jutalék- és díjbevételek 18 852 15 632 121%Fizetett (fizetendő) jutalék- és díjráfordítások 10 081 6 847 147%Pénzügyi műveletek nettó eredménye 10 385 6 607 157%Egyéb bevételek üzleti tevékenységből 52 568 53 587 98%Általános igazgatási költségek 36 556 31 175 117%Értékcsökkenési leírás 2 768 2 654 104%Egyéb ráfordítások üzleti tevékenységből 56 325 54 543 103%Értékvesztés követelések után és kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre 10 341 7 968 130%Értékvesztés visszaírása követelések után és kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre 6 547 5 291 124%

Értékvesztés a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállakozásban való részvények, részesedések után 1 0  Értékvesztés visszaírása a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállakozásban való részvények, részesedések után 0 0         Szokásos (üzleti) tevékenység eredménye 9 793 10 179 96%       Rendkívüli eredmény -495 -612 81%       ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY 9 298 9 567 97%       Adófizetési kötelezettség+Általános tartalék 2 214 2 224 100%       Jóváhagyott osztalék 8 8 97%       MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY 7 076 7 334 96%

BUDAPEST BANK BUDAPEST BANK 2006. dec. 31.

(millió forint)2005. dec. 31. (millió forint)

Előző év %-ában

MÉRLEG      Pénzeszközök 22 550 14 576 155%Állampapírok 33 856 37 966 89%Hitelintézetekkel szembeni követelések 104 173 78 309 133%Ügyfelekkel szembeni követelések 488 428 393 008 124%Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 0 0  Részvények, részesedések 1 614 1 826 88%Immateriális javak 2 658 2 272 117%Tárgyi eszközök 11 964 10 572 113%Egyéb eszközök 3 590 3 912 92%Aktív időbeli elhatárolások 6 912 3 446 201%ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 675 745 545 887 124%       Hitelintézetekkel szembeni kötelezettségek 30 390 31 385 97%Ügyfelekkel szembeni kötelezettségek 547 085 430 797 127%Kibocsátott értékpapírok miatt fennálló kötelezettség 0 0  Egyéb kötelezettségek 19 278 11 524 167%Passzív időbeli elhatárolások 8 098 4 855 167%Céltartalékok 4 880 5 194 94%Hátrasorolt kötelezettségek 3 861 3 861 100%Jegyzett tőke 19 346 19 346 100%

6

Page 7: FORGATÓKÖNYV - Budapest Bank · Web view2006. évben a felügyelő bizottságban változás nem történt, 2007-ben Dr. Szini István lemondott felügyelő bizottsági tagságáról

Jegyzett, de még be nem fizetett tőke 0 0  Tőketartalék 0 0  Általános tartalék 3 915 3 526 111%Eredménytartalék 35 399 30 604 116%Lekötött tartalék 0 0  Értékelési tartalék 0 0  Mérleg szerinti eredmény 3 493 4 795 73%FORRÁSOK ÖSSZESEN 675 745 545 887 124%       EREDMÉNYKIMUTATÁS      Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek 45 405 37 744 120%Fizetett kamatok és kamatjellegű ráfordítások 18 708 14 794 126%Kamatkülönbözet 26 697 22 950 116%Bevételek értékpapírokból 175 178 98%Kapott (járó) jutalék- és díjbevételek 18 351 15 476 119%Fizetett (fizetendő) jutalék- és díjráfordítások 5 156 2 893 178%Pénzügyi műveletek nettó eredménye 8 949 6 481 138%Egyéb bevételek üzleti tevékenységből 3 128 2 558 122%Általános igazgatási költségek 34 170 29 331 116%Értékcsökkenési leírás 2 678 2 568 104%Egyéb ráfordítások üzleti tevékenységből 6 706 5 240 128%Értékvesztés követelések után és kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre 6 952 4 981 140%Értékvesztés visszaírása követelések után és kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre 3 510 4 124 85%

Értékvesztés a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállakozásban való részvények, részesedések után 232 164 141%Értékvesztés visszaírása a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállakozásban való részvények, részesedések után 25 71 35%       Szokásos (üzleti) tevékenység eredménye 4 940 6 660 74%       Rendkívüli eredmény -486 -609 80%       ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY 4 454 6 051 74%       Adófizetési kötelezettség+Általános tartalék 953 1 248 76%       Jóváhagyott osztalék 8 8 N/A       MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY 3 493 4 795 73%

A Budapest Bankcsoport (GE Money Bank) a 2006. évben is folytatta növekedését: a magyar számviteli szabályok szerint készült, konszolidált gyorsjelentés adatai alapján a bank mérlegfőösszege 23%-os bővüléssel 695,2 milliárd forintra emelkedett az előző évi 563,7 milliárd forintról.

A bázisidőszakhoz képest a pénzintézet teljes követelés állománya az előző évi 469,3 milliárd forintról 26%-os növekedés mellett 591 milliárd forintra emelkedett, míg a teljes betétállomány 26,4%-kal, 429,5 milliárd forintról 543 milliárd forintra bővült.

A Bankcsoport mérleg szerinti eredménye az előző évhez (7,3 milliárd forint) viszonyítva 7,1 milliárd forintot tett ki, amely 97%-os eredmény.

7

Page 8: FORGATÓKÖNYV - Budapest Bank · Web view2006. évben a felügyelő bizottságban változás nem történt, 2007-ben Dr. Szini István lemondott felügyelő bizottsági tagságáról

A Bankcsoport jövedelmezőségi mutatói stabilitást mutatnak.

Az összes bevételhez viszonyított adózott eredmény (Haszonkulcs) 2006. évben (5,06%) az előző évhez mérten (6,09%) számottevően nem változott.

Az eszközarányos megtérülés (ROA) minimális csökkenést mutat 1,55%-ról 1,19%-ra változott a két év összehasonlításában.

A saját tőke arányos megtérülés (ROE) 11,82%-ról 10,09%-ra történő csökkenése ellenére a Bank tőkegyarapodásának jövőbeni alakulása továbbra is stabilitást mutat.

A Tőkeáttételi mutató növekedése (2006. évben 9,38, míg 2005. évben 8,46 volt) is jelzi a Bankcsoport szilárd tőkepozícióját.

A Bankcsoport likviditási mutatója közel azonos szintű a két év során (2005-ben 0,69, míg 2006-ban 0,73), ami azt mutatja, hogy a Bankcsoport az elvárásoknak megfelelően stabil likviditási pozícióra törekszik.

Az egy főre jutó eredmény csökkenése azt jelzi, hogy az eredmény kevésbé dinamikusan növekedett az átlagos statisztikai létszám bővüléséhez képest, ami úgy is értékelhető, hogy a 2006. év során nyitott új fiókok, valamint a létrehozott új operációs központ létszámigénye csak az elkövetkezendő időszakokban hozza az elvárt megtérülést.

A bérköltség hatékonyság 17,48%-os romlást mutat, amely a bérköltségek fokozott növekedésének eredménye. A mutató csökkenése azonban nem tekinthető negatív hatásúnak tekintve a Bankcsoport dinamikus növekedését.

Folytatva a fiókhálózat növelését célzó programját, a Budapest Bank 2006 folyamán 16 bankfiókot és 4 Money Plus Irodát nyitott országszerte. Emellett a Budapest Bank felállította Békéscsabán új Operációs Központját, amely behajtás, lakossági új számlanyitás és telebank tevékenységek lebonyolítását végzi. A növekedés 2007. év folyamán tovább folytatódik, és a bank mintegy 100 tagúra bővíti értékesítési hálózatát.

A stratégiai tervek mentén haladó ambiciózus növekedési program tükröződik a beruházásokhoz kapcsolódó működési költségek 17,3%-os emelkedésében.

A folyamatos beruházás mellett a Bankcsoport üzletágai kimagasló eredményt értek el 2006 folyamán. A lakossági üzletág teljes hitelállománya 37%-kal múlta felül az előző év azonos időszakának volumenét. Ezen belül a fedezetlen lakossági hitelek (hitelkártya, privát kölcsön és áruhitel) állománya 38%-kal (60 milliárd forintról 82 milliárdra), az autófinanszírozás 21%-kal (a tavalyi 84,4 milliárd forintról 101,7 milliárd forintra), a jelzáloghitelek állománya pedig 71%-kal (49,3 milliárd forintról 84,1 milliárdra) nőtt.

8

Page 9: FORGATÓKÖNYV - Budapest Bank · Web view2006. évben a felügyelő bizottságban változás nem történt, 2007-ben Dr. Szini István lemondott felügyelő bizottsági tagságáról

A hitelkártya szolgáltatás aktív használóinak száma 49%-os növekedés mutatott 2006 folyamán. A hitelkártyák hitelállománya egy év alatt 80%-kal nőtt.

A Budapest Bankcsoport a növekedési program részeként - a fokozott ütemű hálózatbővítés mellett - az elmúlt évben számos új lakossági és vállalati szolgáltatással jelent meg a hazai piacon, köztük olyan innovatív termékekkel, mint a Relax Jelzáloghitel, a Halló Hitel és a Hónap Betétje. 2006-ban indította el a bank elsősorban a mikro- és kisvállalkozások számára a vállalati hitelkártya termékét.

A vállalati ügyfeleihez kihelyezett banki hitel állománya 2006 folyamán a tavalyi 212,1 milliárd forintról 233,9 milliárdra bővült, ami a bázisidőszakhoz képest 4%-os növekedést jelent. A bank számára stratégiai ügyfélkörnek számító kis- és középvállalkozások számára folyósított hitelek és eszközlízingek állománya 157,4 milliárd forintra nőtt, így ebben a szegmensben a növekedés meghaladja a 15%-ot az előző évi 136,3 milliárdhoz képest.

A Társaságnál bekövetkezett változások:

Az igazgatóság tagjai: Mark John Arnold (elnök), Pálcza Edit, Rolek Ferenc, Plank Gábor, Fatér Gyula, 2007.04.25-től Szentpétery Csaba.

2006. évben a felügyelő bizottságban változás nem történt, 2007-ben Dr. Szini István lemondott felügyelő bizottsági tagságáról és felügyelő bizottsági elnökségéről, a felügyelő bizottság új elnöke Dr. Bod Péter Ákos. A felügyelő bizottság tagjai: dr. Szalkai Istvánné, Csürke József, Dmitri Stockton, Dr Bod Péter Ákos, Csák János Zoltán.

Ügyvezetés: az ügyvezetők - A gazdasági társaságokról szóló törvény szerint - megegyeznek az Igazgatóság tagjaival. A Hpt. szerinti ügyvezetést a következő megosztásban gyakorolják. Első számú vezető: Mark John Arnold. Első számú helyettesei és felügyelt területük: Rolek Ferenc: HR, Pálcza Edit: Pénzügy, Plank Gábor: Vállalati Üzletág, Szentpétery Csaba: Lakossági Üzletág.

A Tpt. 53. § (1) bekezdése alapján a kibocsátó az éves jelentés tartalmáért felelősséggel tartozik. Ennek alapján alulírott, mint a Budapest Bank Nyrt. cégjegyzésre jogosult tisztségviselője a kibocsátó képviseletében kijelentem, hogy a fenti éves jelentés a valóságnak megfelelő adatokat és állításokat tartalmaz, nem hallgat el olyan tényt, amely a kibocsátó helyzetének megítélése szempontjából jelentőséggel bír.

A Budapest Bank Nyrt. felhívja tisztelt befektetői figyelmét arra, hogy a fenti éves jelentés a magyar számviteli szabályok szerint készült banki és konszolidált, auditált, közgyűlés által jóváhagyott 2006 és 2005 év végi adatokat tartalmazza.

9

Page 10: FORGATÓKÖNYV - Budapest Bank · Web view2006. évben a felügyelő bizottságban változás nem történt, 2007-ben Dr. Szini István lemondott felügyelő bizottsági tagságáról

Budapest, 2007. április 25.

Mark ArnoldElnök-Vezérigazgató

10