Európai Politikai Integráció

Az EU jövője

• Az Európai Unió növekedése a hat alapító tagtól a 27 jelenlegi tagállamig.

• A csatlakozni kívánó tagállamoknak bizonyos gazdasági és politikai feltételeknek kell megfelelniük (koppenhágai kritériumok), valamint minden tagállamnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia a csatlakozási kérelmet.

• 1950. május 9-én a francia külügyminiszter, Robert Schuman bemutatta előterjesztését az egyesült Európáról, amit Schuman deklarációként ismerünk. Ezt tekintjük a mai EU kezdetének.

• 1951-ben az EU előfutárát, az Európai Szén- és Acélközösséget alapították meg a Benelux államok (Belgium, Hollandia, Luxemburg), az NSZK, Franciaország és Olaszország.

• 1958-ban a hat ESZAK állam létrehozta az Európai Gazdasági Közösséget, a későbbi Európai Közösséget.

• 1973-ban Dánia, Írország és Nagy-Britannia csatlakozott (első bővítés).

• 1981-ben Görögország csatlakozott (második bővítés).• 1985-ben Grönland a hat évvel korábban Dániától kapott

önrendelkezési jogával élve népszavazást követően kilépett az EU-ból.

• 1986-ban Spanyolország és Portugália csatlakozott (harmadik bővítés).

• 1990-ben az NDK és az NSZK egyesült, ezzel a volt NDK területe és lakossága is uniós taggá vált.

• Magyarország már 1988-ban felvette a diplomáciai kapcsolatokat az EK-val. A Phare-program pénzügyi segítséget nyújtott a jövőbeni csatlakozóknak a gazdasági reformjaik végrehajtására.

• 1995-ben Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozott (negyedik bővítés).

• 2004-ben Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia csatlakozott (ötödik bővítés, első rész).

• 2007. január 1-jén Bulgária és Románia, miután 2005. április 25-én aláírták a csatlakozási szerződést, az Európai Unió teljes jogú tagjává váltak (ötödik bővítés, második rész).

• 2007. július 1-jén Hollandiához csatlakozott 3 kis karibi sziget, így bővült az EU területe.

A második világháború utáni fejlemények • Az európai egyesülés megvalósul, a nagy gondolkodók álmából

egyre inkább valósággá válik. Már nem csak egyesülésről, hanem integrációról kell beszélnünk.

• A folyamatok tanulmányozására különféle integrációelméleti iskolák jönnek létre, az európai egyesülés és integráció elemzésére új interdiszciplináris tudományág alakult ki, az „európai tanulmányok”.

• A második világháború után az európai egység megvalósulásának alapja az integráció folyamata. Az integráció minőségi fordulatot jelent a nemzetközi munkamegosztás jellegében, intenzitásában és szerkezetében (reálintegráció). Az integráció és fejlettség kölcsönösen és szorosan összefügg egymással.

• Az európai egyesülési folyamat domináns integrációs keretét a 27 tagúra bővült Európai Unió képezi. Külső kapcsolódásaival már most átfogja a kontinens országainak nagy részét. A nyugat-európai „maradék EFTA” országok (Norvégia és Izland) az Európai Gazdasági Térséggel kapcsolódnak, ami gyakorlatilag az egységes piac kiterjesztését jelenti (Svájc nem ratifikálta az EGT-t, de szerződéses kapcsolatai az egységes piac elemei nagy részére kiterjednek).

• Bulgária és Románia tagsága megvalósult, őket hamarosan követheti Horvátország. A 2003. júniusi thesszaloniki csúcstalálkozó elkötelezte magát a Nyugat-Balkán országainak teljes jogú tagsága mellett.

• A következő évtizedekben 35-38 tagországot magába foglaló Európai Unió alakulhat ki, amely keleten várhatóan a FÁK határait követi. A kibővült EU létrejötte legalább 20-25 éves távlatban képzelhető el. Ilyen körülmények között a következő évtizedek a folyamatos kibővülések, s ehhez kapcsolódóan a reformok időszaka lehet.

• Az Unióhoz a jövőben Nyugat-Európából Norvégia, de akár Izland és Svájc is csatlakozhat.

• Svájc az Európai Gazdasági Térségről szóló egyezmény ratifikálását 50,3 % „igen“, 49,7 % „nem“ arányban utasította el, aminek egyik következménye az lett, hogy Bern 1992 májusában beterjesztett EU-csatlakozási kérelmét felfüggesztették. Kétségtelen, hogy Svájc referendum nélkül nem léphetne be az EU-ba. (1985-ben a szavazók 75 %-a, mind a 26 kanton ellenezte Svájc ENSZ-tagságát, 2002-ben azonban már elfogadta.)

• Norvégiában 1972-ben és 1994-ben döntöttek úgy népszavazáson, hogy nem csatlakoznak az EU-hoz, ami a norvég politikai elit számára ellehetetlenítette az európai integrációs projekt előmozdítását. Az Európa szorosabb politikai egységéről szóló Maastrichti Szerződésről megrendezett referendumok, a kormányok támogatása ellenére, hajszál híján elutasították a szerződést. Az 1994 novemberében tartott népszavazáson 52,2 % „igen“ és 47,8 % „nem“ Norvégia arányban elutasította az EU-tagságot.

Az EU hatalmi struktúrájában 3 országcsoport megkülönböztetése indokolt, s ezen a további kibővülések sem változtatnak.

• 1.) A hat nagy ország (4+2), az Unió nagyhatalmai, amelyek a négy 60-80 milliós országból, valamint a 40 milliós Lengyel- és Spanyolországból állnak. A hat ország az Unió lakosságának a kétharmadát adja.

• 2.) A következő tíz országot az Unió középhatalmainak tekinthetjük, lakosságuk 10 és 20 millió körül van, s az Unió összlakosságának egynegyedét képviselik. Közülük kiemelkedik, s különleges szerepet játszik Hollandia 17 milliós, s játszhat majd Románia mintegy 22 milliós lakosságával. A többi ország lakossága egyenként 10 millió körül van.

• 3.) A tizenegy kis ország közé öt 4 és 5 milliós ország, valamint 6 miniállam (2 millió körüli vagy annál kevesebb lakossal) sorolható, amelyek együttesen az Unió összlakosságának a 6%-át teszik ki.

• A következő időszak első számú feladata a 27-re kibővült Európai Unió konszolidálása.

• A kibővüléseken keresztül születő új Európai Uniónak nemcsak a taglétszáma növekedett meg, hanem belső sokszínűségének nagyarányú változásán keresztül (gazdasági és társadalmi fejlettségben, gazdasági struktúrában, eltérő civilizációs, kulturális és történelmi hagyományokban, stb.) új minősége keletkezett.

• Ez az intézmények és politikák koherenciáját, hatékonyságát és a koordináció javítását feltételezi.

• Az egész Unió növekvő gazdasági és politikai ereje szempontjából fontos a belső és külső konvergencia folyamatának fenntartása.

• Az EU fejlődésének kritikus szakaszába lépett. A következő időszakban a jelenlegi kibővülések utáni konszolidáció nagyrészt leköti az EU erőforrásait és energiáit. Ennek függvényében dől el, hogy képes-e a folyamaton megerősödötten túljutni, vagy esetleg az egyesülés és integráció folyamata akár hosszabb időre is megtorpan, annak összes negatív következményével együtt. A 27 országon túli kibővüléseket ebbe az összefüggésbe kell helyezni.

• Kritikus kérdés Oroszország és Törökország viszonya az európai egyesülés folyamatához. Földrajzilag, területileg mindkettőnek nagyobbik fele Ázsiában fekszik, miközben más-más alapokon, de mindkét ország Európához sorolandó.

• Törökország a huntingtoni értelemben nem tartozik a „nyugati civilizációhoz”, de része a keresztény-zsidó-iszlám európai vallási és kultúrkörnek. Része történelmi, de része politikai és kulturális vonatkozásban egyaránt.

• A 20. század első évtizedeiben Kemal Atatürk (aki 1923 és 1938 között az új, modern Törökország elnöke volt) Törökország élén a felvilágosodás eszméi alapján hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy az országot ázsiai diktatúrából modern európai állammá alakítsa.

• Az Európai Uniós tagságra való felkészülés jegyében Törökország az elmúlt néhány évben ismételten figyelemre méltó eredményeket ért el. Törökország tagsága kapcsán a tagországok véleménye és érdekei megosztottak, de mellette az Európai Unió alapvető stratégiai-biztonsági érdekei szólnak.

• Oroszország kulturális, civilizációs értelemben egyaránt Európa része, még akkor is, ha Huntington nem sorolja szorosan a nyugati civilizációhoz („ortodox” civilizáció). Ugyanakkor Oroszország EU tagsága mellett belátható időn belül nem szól semmilyen stratégiai érdek.

• Oroszország nagyhatalmi törekvéseit az EU-n kívül fogalmazza meg, s az EU globális stratégiai szerepébe sem illeszkedik az orosz tagság.

• Az EU és Oroszország egymás számára stratégiai gazdasági partnerek, Oroszország is részese lehet a kontinenst átfogó gazdasági integrációnak. A reálgazdasági integráció mellett ez szerződéses és intézményes kereteket is ölthet („Új szomszédság”, EGT típusú „norvég modell”), ami megfelelő és vonzó megoldást kínálhat a FÁK más országai számára is (európai vagy kaukázusi köztársaságok). De Oroszország belátható időn belül nem lesz az egyesülési folyamat része.

• Ukrajna még messze van a csatlakozási érettségtől, felvételére csak a kibővülések után megerősödött EU gondolhat.

• A Nyugat-Balkán uniós tagságának megvalósulása szintén legalább 15-20 évet igényel. Ezúttal elsősorban csatlakozási érettségük a probléma, bár abban jelentős különbségek vannak. Az érintett országok (Macedónia, Albánia, Szerbia és Montenegró, Koszovó vagy Bosznia-Hercegovina) lakossága együttesen valamivel kevesebb, mint 20 millió, vagyis távlati, fokozatos abszorpciójuk az EU számára nem okoz gondot.

• A balkáni országok (Albánia, Horvátország, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Montenegró) az EU jövőbeni tagjaiként jönnek számításba.

• Hol lesznek a jövő Európai Uniójának a határai? Ezt a földrajzi elhelyezkedés, illetve Európa politikai és gazdasági érdekei egyaránt meghatározzák.

• Az Európai Unió határait illetően a kérdőjelek leginkább Ukrajna, Fehéroroszország, valamint a két keresztény kaukázusi köztársaság (Grúzia és Örményország) körül vannak.

• Ezek geopolitikai helyzetük, nyelvi, kulturális vagy vallási kötelékeik és érdekeik következtében az elmúlt évszázadokban hagyományosan speciális viszonyt alakítottak ki az ortodox Oroszországgal. Orosz–grúz háború 2008 augusztusában.

• A jövőben az EU felé fordulhatnak, s kialakulhat olyan helyzet, amikor közeledésüket nem lehet elhárítani.

Az Európai Unió további bővítése• A jelenlegi bővítési folyamat megfelel a 2004-ben

csatlakozott országokkal kapcsolatban alkalmazott eljárásnak. A tagság feltétele az 1993-ban lefektetett koppenhágai kritériumoknak való megfelelés:

• A demokratikus intézmények stabilitása, a jogállamiság, a kisebbségi és emberi jogok tiszteletben tartása.

• Működő piacgazdaság, mely képes helytállni az európai uniós versenyben.

• A Közösségi joganyag teljes átvétele.

• A negyedik kritérium az abszorpciós kapacitást vizsgálja, azaz az Európai Unió képességét az új tagok befogadására. Olli Rehn bővítési biztos szerint az EU az évtized végéig nem fogad új tagokat. A 2010-es dátum mögött az Európa jövőjéről szóló vita, az alkotmányos dilemma és az intézményrendszer, valamint a költségvetés reformja húzódik.

Horvátország• Horvátország a délszláv háborúk miatt csak 2003 februárjában

nyújtotta be csatlakozási kérelmét az EU-hoz. • Az Európai Tanács 2004 decemberében zöld utat adott a

tárgyalások 2005 tavaszi (2005. március 17.) megkezdéséhez, azonban ennek feltételéül szabta, hogy Horvátország együttműködjön a hágai nemzetközi törvényszékkel a háborús bűnösök (pontosabban Ante Gotovina tábornok) kiszolgáltatásában.

• Horvátország a csatlakozási tárgyalásokat 2005. október 3-án kezdte meg, 2010–2011-re lehet az Európai Unió teljes jogú tagja. (Esetleg a magyar elnökség idején.)

Stabilizációs és Társulási Megállapodás

• A Stabilizációs és Társulási Megállapodás (SAA) az Európai Unió és a balkáni országok (Albánia, Bosznia Hercegovina, Horvátország, Macedónia, Szerbia és Montenegró) között kialakított kapcsolat meghatározó mérföldköve.

• A SAA az első átfogó megállapodás az EU és Horvátország között, amely jellegében a korábbi tagjelölt országokkal kötött Európai Megállapodáshoz hasonlítható.

• A Stabilizációs és Társulási Megállapodást az EU 2001. október 29-én írta alá Horvátországgal, ám a 2004-es bővítés miatt Bővítési Protokoll elfogadására volt szükség, melyet 2004. december 21-én szentesítettek. A megállapodás és a Bővítési Protokoll a 2002. március 1-je óta hatályos Interim Megállapodás helyébe lépett.

• A megállapodás meghatározza az EU és Horvátország közötti kapcsolatot az előcsatlakozási időszakban: regionális együttműködést irányoz elő, segíti a négy szabadságelv megvalósulását, a horvát jogrendszer Közösségi joghoz való közelítését, különös tekintettel a versenyjogra, szerzői tulajdonjogokra, valamint a közbeszerzésekre, és kiterjedt együttműködést tesz lehetővé a közösségi politika valamennyi területén, beleértve a bel- és igazságügyeket is.

• A megállapodás célja, hogy elősegítse Horvátország az EU-tagságra való felkészülését, melynek keretében a Bizottság technikai tanácsokat és pénzügyi támogatást nyújt az országnak. Az együttműködés keretében jöttek létre a Stabilizációs és Társulási Tanács, a Stabilizációs és Társulási Bizottság, valamint megalakultak az operatív szintű albizottságok.

• Az EU külügyminiszterei feltételül szabták, hogy Horvátország teljes mértékben működjön együtt a jugoszláviai háborús bűnök kivizsgálására létrehozott hágai Nemzetközi Törvényszékkel.

• Az Európai Bizottság az Ante Gotovina kiadása körüli viták miatt többször is figyelmeztette Horvátországot. A Bizottság szerint Zágráb szándékosan nem tartóztatta le Gotovina tábornokot, aki 2001 júliusában egy nappal azelőtt tűnt el, hogy a bíróság nyilvánosságra hozta az ellene felhozott vádakat. A tábornokot azzal vádolják, hogy az 1995 augusztusi, a lázadó szerbek elleni utolsó horvát akció alatt és után gyilkosságokat követett el.

• A csatlakozási tárgyalások végül nem kezdődhettek meg márciusban, mert Carla Del Ponte, a hágai testület főügyésze nem ítélte együttműködőnek Horvátországot. Végül a Törökországgal kezdődő tárgyalások előtt néhány nappal a horvátok is zöld jelzést kaptak és a tárgyalások 2005. október 3-án megindulhattak.

• Ausztria ellenezte, hogy a csatlakozási tárgyalásokat előbb kezdjék meg Törökországgal, mint Horvátországgal. Az osztrák ellenkezés a török tárgyalások megkezdését, így az Unió szavahihetőségét veszélyeztette. Bár hivatalosan soha nem jelentették ki, szakértők mégis egyetértenek abban, hogy a gyors horvát tárgyaláskezdés Ausztria megbékítésére szolgált a török kérdésben. Gotovinát végül 2005 decemberben a Kanári-szigeteken tartóztatták le.

• A horvát csatlakozási tárgyalások azonban nem kezdődhettek meg a kitűzött időpontban, mert az Európai Unió az utolsó pillanatban a halasztás mellett döntött.

• Miután a hágai Nemzetközi Törvényszék arról számolt be az EU-tagállamok külügyminisztereinek, hogy Horvátország teljes mértékben együttműködött a testülettel, a török ünnepélyes tárgyaláskezdéssel együtt Zágrábbal is megindultak a tárgyalások. (2005. október 3.)

Törökország• Társult tagság iránti kérelmét Törökország 1959-

ben nyújtotta be az Európai Gazdasági Közösséghez.

• Az 1963. szeptember 12-én aláírt társulási szerződés, az Ankarai Megállapodás évtizedekre meghatározta a török-európai kapcsolatokat.

• A megállapodás legfontosabb része a három lépcsőben létrehozott vámunió (amely azonban a mezőgazdasági termékeket nem foglalta magában).

• Ankarában a felek megegyeztek a kétoldalú kapcsolatokat folyamatosan figyelemmel kísérő Társulási Tanács felállításáról is. Az Ankarai Megállapodáshoz 1970-ben kiegészítő jegyzőkönyvet fűztek, amely részletesen meghatározta a vámok eltörlésének folyamatát. A jegyzőkönyv része a személyek szabad mozgásáról szóló szabályozás is, amely lehetővé tette a török munkaerő korlátozott beáramlását Európába.

A kapcsolatok megszakadása• Az 1970-es évek elejére Cipruson, ahol jelentős török

kisebbség élt, megerősödött a sziget és Görögország unióját szorgalmazó enosis mozgalom.

• Az 1974 júliusában bekövetkezett görög belpolitikai válság nyomán a görög Nemzeti Gárda katonai hatalomátvétellel próbálkozott Cipruson is. Válaszul a török hadsereg megszállta Észak-Ciprust. A török-európai közeledés évekre megtorpant.

• Az iszlám radikálisok előretörését megakadályozva a török hadsereg 1980. szeptember 12-én katonai puccsot hajtott végre. A polgári közigazgatás és jogrendszer visszaállításához és megerősítéséhez fél évtizedre volt szükség. 1986-ban a Társulási Tanács újra ülésezni kezdett és a Tugrut Özal vezette török kabinet 1987. április 14-én benyújtotta az ország teljes jogú tagságot célzó csatlakozási kérelmét.

Tagjelölti státusz• Az Európai Bizottság 1989. december 20-án tette

közzé előzetes véleményét (avis) Törökországról, amelyben a testület a hosszú ideje tartó vita lezárásaként befogadta a török csatlakozási kérelmet.

• A dokumentum hangsúlyozza: „Törökország esetében nem célszerű az eddigiekhez hasonló módon lebonyolítani a csatlakozási folyamatot.” A Bizottság gazdasági és politikai problémákra (Törökország és Görögország vitájára, valamint a ciprusi válságra) egyaránt felhívja a figyelmet, de megállapítja, hogy „ennek ellenére figyelembe véve Törökország erőfeszítéseit a Közösségnek nyitottnak kell lennie az együttműködésre. [...] A Közösség alapvető érdeke, hogy a közeledés felgyorsításával segítse az ország politikai és gazdasági modernizációját.”

• Az Európai Tanács 1990. február 5-én még a bizottsági véleménnyel megegyező tartalmú dokumentumot adott ki, azonban a Bizottság által június 7-én beterjesztett, a vámuniót kiteljesítő és a gazdasági, ipari, kutatási és kulturális együttműködést serkentő Matutes-csomagra (nevét Abel Matutes biztosról, későbbi spanyol külügyminiszterről kapta) már - görög nyomásra - nemet mondott.

• Az 1981-es görög csatlakozás Törökországot nehéz helyzetbe hozta, hiszen a ciprusi kérdésen túl számtalan légtér és tengeri határvita nehezítette a két ország kapcsolatát. A csatlakozási folyamat néhány ígéretes év után ismét elakadt, ezúttal azonban a Közösség reformja (a Maastrichtri Szerződés és az egységes piac megteremtése) miatt, hiszen az integráció mélyítése a kilencvenes évek elején prioritást élvezett a további bővítéssel szemben.

• Az Európai Tanács Elnökségi Következtetéseivel összhangban a Bizottság 1998 márciusára kidolgozta az „Európai Stratégia Törökországnak” című javaslatcsomagot. Törökország azonban Luxemburgban sem kapta meg a hivatalos tagjelölti minősítést.

• Erre végül az 1999 decemberi helsinki európai tanácsi ülésen került sor.

• A 2001. márciusi csúcson az állam- és kormányfők elfogadták az EU-török csatlakozási partnerségi szerződést, mely rögzíti a rövid, közép és hosszú távú célokat. Ezzel párhuzamosan a török parlament elfogadta a jogharmonizációról szóló török Nemzeti Programot, és több alapvető fontosságú alkotmánymódosítás született, melyek lehetővé teszik a koppenhágai politikai kritériumok teljesítését.

• A 2002 augusztusában a török parlament által elfogadott új jogszabály az emberi jogok terén is „EU-konform” viszonyokat teremtett. A koppenhágai európai tanácsi ülésen kiadott nyilatkozat szerint „a Bizottság a 2004 decemberi európai tanácsi ülésen beterjeszti a Törökország csatlakozásával kapcsolatos javaslatát, és amennyiben megállapítást nyer, hogy Törökország teljesíti a koppenhágai kritériumokat, a csatlakozási tárgyalásokat haladéktalanul meg kell kezdeni.”

• A Bizottsági jelentés 2004 októberében megállapította: „Tekintettel a reformok átfogó előrehaladására, és feltéve, hogy Törökország hatályba lépteti a [...] hiányzó jogszabályokat, a Bizottság úgy ítéli meg, hogy Törökország kielégítő mértékben eleget tesz a politikai kritériumoknak, ezért javasolja a csatlakozási tárgyalások megkezdését.”

• 2004. december 17-i ülésén az Európai Tanács ténylegesen is javasolta a csatlakozási tárgyalások 2005. október 3-i megkezdését és felkérte a Bizottságot, hogy továbbra is kísérje figyelemmel a török kötelezettségvállalások végrehajtását és rendszeresen számoljon be az Európai Tanácsnak.

• Ausztria az utolsó pillanatig igyekezett az EU tárgyalási álláspontját módosítani, és "különleges partnerségi" státuszt felajánlani Törökországnak. Az osztrák ellenkezést az Unió azzal próbálta tompítani, hogy azonnal megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal is.

• Törökország - 42 évvel azután, hogy először jelezte csatlakozási szándékát - elindult a tagság felé vezető úton.

• Törökország felvétele stratégiai érdek, a teljes jogú csatlakozás megvalósulása az ország további felkészülése, valamint az Unió belső konszolidációja miatt 15-20 évet vehet igénybe.

• Magyarországnak a konszolidált Európai Unióban a török tagsággal szemben nincsen semmilyen stratégiai ellenérdekeltsége.

• Törökország tagsága legkorábban 2015-2020 körül várható, de egyes szakértők ennél is tovább húzódó tárgyalásokra számítanak.

Szerbia• 2009-ben uniós tagjelölt lehet Szerbia az Európai bizottság

jelentése szerint. Az Európai Bizottság a pozitív értékelés mellett kiemelte, hogy a tagjelöltséghez elvárják Szerbiától, hogy "konstruktívan viszonyuljon Koszovó részvételéhez a nemzetközi, és a regionális fórumokon".

• Szerbiában erősíteni kell a jogállamot, gyorsítani kell a gazdasági reformokat. Szerbiának kulcsfontosságú szerepe van a régióban, ezért szükséges, hogy Koszovó kérdéséhez, és az EU béketeremtő intézkedéseihez a lehető legkonstruktívabban álljon hozzá.

• Szerbia jelentős előrelépéseket könyvelhet el az EU-ba vezető úton, a társulási és stabilizációs egyezmény elfogadását, Radovan Karadzsics, valamint Sztojan Zsupljanin kézrekerítését is pozitívumként emelik ki a dokumentumban, de hozzáteszik, hogy ez az együttműködés továbbra is az egyik legfontosabb feltétele az EU és Szerbia közeledésének.

Montenegró• 2007. október 27-án a volt jugoszláv tagköztársaság és az EU között

aláírt stabilizációs és társulási megállapodás az első lépés lehet Montenegró EU-tagsága felé. A megállapodást, amely fokozatosan közelíti az országot az EU szabadkereskedelmi övezetéhez minden tagállamnak jóvá kell hagynia. A megállapodás megfelelő alkalmazása egy nap a tagjelölti státuszhoz való utat jelentheti Montenegró számára.

• A volt jugoszláv tagköztársaság és az EU között 2005 októberében kezdődtek tárgyalások, amikor az ország még Szerbia része volt. A tárgyalásokat az EU 2006 májusában felfüggesztette, mert Belgrád nem működött együtt a Hágai Nemzetközi Törvényszékkel. 2006 júniusában, azonban Montenegró népszavazáson döntött a Szerbiától való különválásról, s így folytatta a tárgyalásokat.

Macedónia• Az Európai Unió vezetői 2005 decemberében

hivatalosan elfogadták Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság 2004 márciusában benyújtott csatlakozási kérelmét, a tárgyalások megkezdésének időpontját azonban nem tűzték ki.

• A Franciaországban és Hollandiában az EU Alkotmányos Szerződéséről rendezett referendumok eredményei arra kényszerítették a kormányokat, hogy tartsák szem előtt a lakosság véleményét, az EU-tagállamok kormányait pedig arra, hogy feltegyék a kérdést: „hogyan tovább?“.

QUO VADIS EURÓPA?

• Joschka Fischer, német külügyminiszter (2000. május 12., Humboldt Egyetem): „A konföderációról” c., magánemberként megtartott előadása. A konföderációtól az Európai Föderációig: törvényhozó és végrehajtó hatalmat gyakorló európai parlament és kormány, a föderációnak alkotmány érvényű szerződésen kell alapulnia.

• Kétkamarás parlament: a nemzeti parlamentek képviselői, az állampolgárok Európáját képviselné.

• Bekerülés: közvetlen választások útján (az amerikai Szenátus modellje) vagy a tagállamok delegálnák a képviselőket (a német Bundesrat modellje).

• Végrehajtó hatalom: vagy az Európai Tanács alakulna át a Föderáció kormányává, vagy az Európai Bizottság (széleskörű hatalommal rendelkező, közvetlenül választott elnökkel).

• Túllépés a Monnet-féle módszeren• A Föderációhoz (politikai integrációhoz) vezető

lehetséges út:• 1.) megerősített együttműködés (eurozóna,

Schengen: már létezik);• 2.) „gravitációs központ” létrehozása;• 3.szervezeten belül – alkotmány, intézmények).• Az integráció alapvető problémája: a nemzeti

szuverenitás és a szupranacionalitás viszonya, a működés átláthatósága és a német-francia együttműködés.

A francia vízió:• A nemzetállamok föderációja, amely egyesíti a

föderációs ideált és a nemzetállami realitást. Domináns a nemzeti elem.

• Független nemzetek Európája, amely szuperhatalommá válhat, de szuperállammá nem.