erÕsÍtett a dvtk - minap.huold.minap.hu/archiv/minap200507.pdftivált. az égbôl békák...

8
II. évfolyam 7. szám 2005. február 19. NAGYSZABÁSÚ FELVONULÁS, MOZ- GALMAS KORCSOLYAVETÉLKEDÕK, A JÉGPIRAMIS LELEPLEZÉSE, VALAMINT ESTI KONCERTEK TETTÉK EMLÉKEZETESSÉ A MISKOLCI TÉL – 5. KOCSONYA- FESZTIVÁL TEGNAPI NYITÓNAPJÁT. AKI EZT NETÁN ELSZALASZTOTTA, MÉG KORÁNTSEM MARADT LE MINDENRÕL: A HÁROMNAPOS RENDEZVÉNYSOROZAT SZERVEZÕI HASONLÓAN SZÍNVONALAS ÉS LÁTVÁNYOS PROGRAM-KAVALKÁ- DOT ÍGÉRNEK SZOMBATRA ÉS VASÁR- NAPRA IS. A téli fesztivál nyitánya a péntek dél- utáni felvonulás volt, amely a Jégkirályt és udvarhölgyét kísérõ Miskolci Majorettek, rikkancsok és a Bányász Fúvószenekar részvételével tartott a Hõsök tere felé. Ezzel egyidõben a mûjégpá- lyán Szûcs Erika alpolgármester meg- nyitó szavai és egy igazi békakûr után elkezdõdött a „Korcsonyális”. A sok egyéb program mellett a jégen – Vendégségben a Jegesmedvéknél – hat csapat (politi- kusok, újságírók, Bokik, vállalkozók, rend- õrök, sportvezetõk) mérte össze erejét izgalmas küzdelmekben. Öt órától két- száz diák, egyetemisták, középiskolások csapata vitte jégre egymást. A Hõsök terén a gyermekeket bé- kákkal is „megcélzó” programok után, a Jégkirály és Káli Sándor polgármes- ter hivatalosan is megnyitotta a fesz- tivált. Az égbôl békák potyogtak: he- likopterrôl szórták az ajándék plüssfi- gurákat a közönség közé. Az est fény- pontja az impozáns jégpiramis leleple- zése volt. A közel 80 tonna súlyú, 4 méter magas és 16 négyzetméter alap- területû jégtoronyban egyébként pon- tosan 2010 darab hûtõmágnest rejtettek el a szervezõk. A gúla olvadásakor eze- ket összeszedegethetik a miskolciak. A hûtõmágneseken a Legyen Miskolc Európa kulturális fõvárosa 2010-ben! fel- irat szerepel. Értékes ajándékokat nyer- hetnek azok, akik a mágnes sorszá- mát a rendezvény alatt a fõutcán fel- épített Miskolc-házban, vagy a ren- dezvényt követõen a www.miskolciko- csonya.hu honlapon regisztrálják. (Folytatás a 3. oldalon.) MOSZKVAI LÁTOGATÁSUK EREDMÉ- NYEIRÕL ÉS TAPASZTALATAIRÓL TAR- TOTT TÁJÉKOZTATÓT PÉNTEKEN A VÁROSHÁZÁN GYÁRFÁS ILDIKÓ, A ME- GYEI KÖZGYÛLÉS ELNÖKE ÉS KÁLI SÁNDOR, MISKOLC POLGÁRMESTERE. A TÁJÉKOZTATÓN ELHANGZOTT: A MISKOLCIAK SZÁMÁRA ÚJRA MEGHIR- DETIK AZ INGYENES NYELVTANFO- LYAMOT. A látogatás tapasztalatairól beszélve Gyárfás Ildikó kiemelte, megállapodás született a sárospataki könyvtár 134 könyvritkaságának visszaszolgáltatásáról, melyet 1945-ben vittek magukkal a szovjet csapatok. – Bejegyeztek Miskolcon egy orosz céget egymilliár- dos törzstõkével, mely szándéknyilat- kozata szerint csak megyénkben fog befektetni öt-tíz milliárd forint érték- ben. A két ország kapcsolatrendszeré- ben láthatóan áttörés történt, mely új alapokra helyezi a gazdasági és egyéb együttmûködéseket – tette hozzá a megyei közgyûlés elnöke. Káli Sándor bejelentette, fontos ered- ményt hoztak a tárgyalások. Orosz be- fektetõk ugyanis Magyarországon, ezen belül Miskolcon szeretnének nanotech- nológiai kutatásokat végezni és egy köz- pontot létrehozni. Errõl alá is írták a szándéknyilatkozatot a Magyar Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, vala- mint az Orosz Szövetségi Tudományos és Innovációs Ügynökség között. A ku- tatások kiterjednének az elektronikai, in- formatikai, kommunikációs technológi- ákra, a biotechnológiára és orvosi ku- tatásokra, valamint az új anyagok ki- fejlesztésére és gyártására. A befekte- tõk már áprilisban városunkba érkez- nek, hogy kiválasszák a lehetséges hely- színt. – A lakásfelújítások kapcsán is foly- tatunk tárgyalásokat, hiszen ezek egyik kritikus pontja a felvonók javítása, re- konstrukciója, melyben nagy segítséget jelenthetnének az orosz fejlesztések. Szóba került a gyerekek csereüdülte- tése is, melyben nagyon nyitott az orosz fél – mondta el a polgármester. A sajtótájékoztató másik témája volt a miskolci ingyenes nyelvtanfolyam, me- lyet elõször tavaly szeptemberben hir- detett meg az önkormányzat. Káli Sándor elmondta: a nagy érdeklõdés arra sarkallta az önkormányzatot, hogy folytassa a tanfolyamot, ezúttal 11 hely- színen 440 fõvel. Az angol mellett ezúttal német és francia nyelvbõl is indítanak tanfolyamot. Jelentkezni lehet a Selyemréti Általá- nos és Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvû Iskola és Pedagógiai Intézetben (Éder György u. 1). Jelentkezési határ- idõ: 2005. február 28. – március 2. kö- zött. A tanfolyamok március közepén indulnak. Érdeklõdni lehet a 46/347-646 és 46/512-720 telefonszámokon. A ki- írás, a nyelvtanfolyamok helyszínei, bõ- vebb információ hétfõtõl a város hon- lapján megtalálható (www.miskolc.hu), ahol a jelentkezési lap is letölthetõ. Megkezdõdött a Miskolci Tél fesztivál KOCSONYAKAVALKÁD Victor Hugo regényébõl, A párizsi Notre-Dame-ból elõször a világon Tömöry Péter és Kemény Gábor ké- szített musical-adaptációt A notre-dame-i toronyõr címmel. Miskolcon Quasimodo címmel tegnap mutatták be a darabot, ezzel is csatlakozva a Téli Fesztivál rendezvénysorozathoz. A romantikus musical címszere- pében a premieren Forgács Gábort láthatta a közönség. Képünk a fôpróbán készült, ahol Quasimodót Hetei-Bakó Szabolcs alakította. QUASIMODO A SZÍNHÁZBAN szombatonként A LABDARÚGÁS ÉLVONALÁBAN A HOLTSZEZON ELLENÉRE IS PEZSEG AZ ÉLET. ANYAGI GONDOKRÓL ÉS CSÕD SZÉ- LÉN ÁLLÓ FUTBALL-VÁLLALKOZÁSOKRÓL ÉRKEZNEK HÍREK. A DVTK-NÁL A VE- ZETÕK SZERINT NEM VÉSZES A HELYZET, AZONBAN AZ ÁTIGAZOLÁSI STOP MIATT AZ UTOLSÓ PILLANATOKIG FÁJHATOTT A DIÓSGYÕRI KLUB IRÁNYÍTÓINAK A FEJE. Az átigazolási idõszak utolsó napján, feburár 15-én került pont a Diósgyõr ügyére. A DVTK-t ugyanis a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) Fegyelmi Bizottsága még korábban kizárta az átigazolásból, mivel a klubnak tartozásai voltak. A DVTK exedzõjének, Kiprich Józsefnek, va- lamint a Balaton FC két volt labdarú- gójának is tartozott. Kiprich József, aki a szezon elején hét mérkõzésen ült a vasgyári klub kispadján, háromhavi já- randóságot követelt a piros-fehérektõl. Györök és Csordás pedig még a „ba- latoni” idõszakból szeretett volna pénzt látni a diósgyõri labdarúgócsapatot üze- meltetõ Siófok FC Kft.-tõl. – Sajnos, teljesen tehetetlenek vol- tunk a követelésekkel szemben, így fi- zetnünk kellett ahhoz, hogy igazolni tud- junk – hangsúlyozta Kuti Mariann, a DVTK-t mûködtetõ gazdasági társaság ügyvezetõ igazgatója. Elmondta: Kiprich Józsefnek határozott idejû vállalkozói szer- zõdése volt a Diósgyõrrel 2004. de- cember 31-ig, de ezt korábban felbon- tottuk, hiszen az edzõ egyetlen mér- kõzést sem tudott nyerni a csapattal. Kipu azt a pénzt is követelte, amelyért nem dolgozott meg, így polgári peres úton próbáljuk visszaszerezni pénzünket. Az átigazolási gondok megoldása után a DVTK már a soraiban tudhatja Urai András kapust, aki – Gálhidi György ve- zetõedzõ szerint – az év meglepetés- embere lehet, hiszen válogatott szintû teljesítményre képes. A diósgyõriek mes- tere a ferencvárosi Szûcshöz hasonlítot- ta a Dabasról igazolt hálóõrt. Ugyancsak megállapodott a klub Marius Siminic-kel, akire támadó poszton számítanak majd. Elkötelezte magát Diósgyõrbe Ciprian Dianu, aki az FC Bihorból érkezett Miskolcra, s tegnap aláírt Halgas Tibor is. A Japánt is megjárt szlovák hátvéd, Gáspár József a hét végén dönti el, Miskolcra igazol-e vagy sem. Négy új játékossal már megállapodtak ERÕSÍTETT A DVTK Orosz befektetôk érdeklôdnek Miskolc iránt INGYENES NYELVTANFOLYAM

Upload: others

Post on 27-Sep-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: ERÕSÍTETT A DVTK - Minap.huold.minap.hu/archiv/minap200507.pdftivált. Az égbôl békák potyogtak: he-likopterrôl szórták az ajándék plüssfi-gurákat a közönség közé

II. évfolyam 7. szám 2005. február 19.

NAGYSZABÁSÚ FELVONULÁS, MOZ-GALMAS KORCSOLYAVETÉLKEDÕK, A

JÉGPIRAMIS LELEPLEZÉSE, VALAMINT

ESTI KONCERTEK TETTÉK EMLÉKEZETESSÉ

A MISKOLCI TÉL – 5. KOCSONYA-FESZTIVÁL TEGNAPI NYITÓNAPJÁT. AKI

EZT NETÁN ELSZALASZTOTTA, MÉG

KORÁNTSEM MARADT LE MINDENRÕL:A HÁROMNAPOS RENDEZVÉNYSOROZAT

SZERVEZÕI HASONLÓAN SZÍNVONALAS

ÉS LÁTVÁNYOS PROGRAM-KAVALKÁ-DOT ÍGÉRNEK SZOMBATRA ÉS VASÁR-NAPRA IS.

A téli fesztivál nyitánya a péntek dél-utáni felvonulás volt, amely a Jégkirálytés udvarhölgyét kísérõ MiskolciMajorettek, rikkancsok és a BányászFúvószenekar részvételével tartott a Hõsöktere felé. Ezzel egyidõben a mûjégpá-lyán Szûcs Erika alpolgármester meg-nyitó szavai és egy igazi békakûr utánelkezdõdött a „Korcsonyális”. A sok egyéb

program mellett a jégen – Vendégségbena Jegesmedvéknél – hat csapat (politi-kusok, újságírók, Bokik, vállalkozók, rend-õrök, sportvezetõk) mérte össze erejétizgalmas küzdelmekben. Öt órától két-száz diák, egyetemisták, középiskolásokcsapata vitte jégre egymást.A Hõsök terén a gyermekeket bé-

kákkal is „megcélzó” programok után,a Jégkirály és Káli Sándor polgármes-ter hivatalosan is megnyitotta a fesz-tivált. Az égbôl békák potyogtak: he-likopterrôl szórták az ajándék plüssfi-gurákat a közönség közé. Az est fény-pontja az impozáns jégpiramis leleple-

zése volt. A közel 80 tonna súlyú, 4méter magas és 16 négyzetméter alap-területû jégtoronyban egyébként pon-tosan 2010 darab hûtõmágnest rejtettekel a szervezõk. A gúla olvadásakor eze-ket összeszedegethetik a miskolciak. Ahûtõmágneseken a Legyen MiskolcEurópa kulturális fõvárosa 2010-ben! fel-irat szerepel. Értékes ajándékokat nyer-hetnek azok, akik a mágnes sorszá-mát a rendezvény alatt a fõutcán fel-épített Miskolc-házban, vagy a ren-dezvényt követõen a www.miskolciko-csonya.hu honlapon regisztrálják.

(Folytatás a 3. oldalon.)

MOSZKVAI LÁTOGATÁSUK EREDMÉ-NYEIRÕL ÉS TAPASZTALATAIRÓL TAR-TOTT TÁJÉKOZTATÓT PÉNTEKEN A

VÁROSHÁZÁN GYÁRFÁS ILDIKÓ, A ME-GYEI KÖZGYÛLÉS ELNÖKE ÉS KÁLI

SÁNDOR, MISKOLC POLGÁRMESTERE.A TÁJÉKOZTATÓN ELHANGZOTT: A

MISKOLCIAK SZÁMÁRA ÚJRA MEGHIR-DETIK AZ INGYENES NYELVTANFO-LYAMOT.

A látogatás tapasztalatairól beszélveGyárfás Ildikó kiemelte, megállapodásszületett a sárospataki könyvtár 134könyvritkaságának visszaszolgáltatásáról,melyet 1945-ben vittek magukkal aszovjet csapatok. – BejegyeztekMiskolcon egy orosz céget egymilliár-dos törzstõkével, mely szándéknyilat-kozata szerint csak megyénkben fogbefektetni öt-tíz milliárd forint érték-ben. A két ország kapcsolatrendszeré-ben láthatóan áttörés történt, mely újalapokra helyezi a gazdasági és egyébegyüttmûködéseket – tette hozzá amegyei közgyûlés elnöke.Káli Sándor bejelentette, fontos ered-

ményt hoztak a tárgyalások. Orosz be-fektetõk ugyanis Magyarországon, ezenbelül Miskolcon szeretnének nanotech-nológiai kutatásokat végezni és egy köz-pontot létrehozni. Errõl alá is írták aszándéknyilatkozatot a Magyar NemzetiKutatási és Technológiai Hivatal, vala-mint az Orosz Szövetségi Tudományosés Innovációs Ügynökség között. A ku-tatások kiterjednének az elektronikai, in-

formatikai, kommunikációs technológi-ákra, a biotechnológiára és orvosi ku-tatásokra, valamint az új anyagok ki-fejlesztésére és gyártására. A befekte-tõk már áprilisban városunkba érkez-nek, hogy kiválasszák a lehetséges hely-színt. – A lakásfelújítások kapcsán is foly-

tatunk tárgyalásokat, hiszen ezek egyikkritikus pontja a felvonók javítása, re-konstrukciója, melyben nagy segítségetjelenthetnének az orosz fejlesztések.Szóba került a gyerekek csereüdülte-tése is, melyben nagyon nyitott az oroszfél – mondta el a polgármester.A sajtótájékoztató másik témája volt

a miskolci ingyenes nyelvtanfolyam, me-lyet elõször tavaly szeptemberben hir-detett meg az önkormányzat. KáliSándor elmondta: a nagy érdeklõdésarra sarkallta az önkormányzatot, hogyfolytassa a tanfolyamot, ezúttal 11 hely-színen 440 fõvel. Az angol mellettezúttal német és francia nyelvbõl isindítanak tanfolyamot.Jelentkezni lehet a Selyemréti Általá-

nos és Magyar–Angol Két TanításiNyelvû Iskola és Pedagógiai Intézetben(Éder György u. 1). Jelentkezési határ-idõ: 2005. február 28. – március 2. kö-zött. A tanfolyamok március közepénindulnak. Érdeklõdni lehet a 46/347-646és 46/512-720 telefonszámokon. A ki-írás, a nyelvtanfolyamok helyszínei, bõ-vebb információ hétfõtõl a város hon-lapján megtalálható (www.miskolc.hu),ahol a jelentkezési lap is letölthetõ.

MMeeggkkeezzddõõddöötttt aa MMiisskkoollccii TTééll ffeesszzttiivvááll

KOCSONYAKAVALKÁD

Victor Hugo regényébõl, A párizsi Notre-Dame-ból elõször a világon Tömöry Péter és Kemény Gábor ké-szített musical-adaptációt A notre-dame-i toronyõr címmel. Miskolcon Quasimodo címmel tegnap mutattákbe a darabot, ezzel is csatlakozva a Téli Fesztivál rendezvénysorozathoz. A romantikus musical címszere-pében a premieren Forgács Gábort láthatta a közönség. Képünk a fôpróbán készült, ahol QuasimodótHetei-Bakó Szabolcs alakította.

QUASIMODO A SZÍNHÁZBAN

szombatonként

A LABDARÚGÁS ÉLVONALÁBAN A

HOLTSZEZON ELLENÉRE IS PEZSEG AZ

ÉLET. ANYAGI GONDOKRÓL ÉS CSÕD SZÉ-LÉN ÁLLÓ FUTBALL-VÁLLALKOZÁSOKRÓL

ÉRKEZNEK HÍREK. A DVTK-NÁL A VE-ZETÕK SZERINT NEM VÉSZES A HELYZET,AZONBAN AZ ÁTIGAZOLÁSI STOP MIATT

AZ UTOLSÓ PILLANATOKIG FÁJHATOTT

A DIÓSGYÕRI KLUB IRÁNYÍTÓINAK A FEJE.

Az átigazolási idõszak utolsó napján,feburár 15-én került pont a Diósgyõrügyére. A DVTK-t ugyanis a MagyarLabdarúgó Liga (MLL) Fegyelmi Bizottságamég korábban kizárta az átigazolásból,mivel a klubnak tartozásai voltak. ADVTK exedzõjének, Kiprich Józsefnek, va-lamint a Balaton FC két volt labdarú-gójának is tartozott. Kiprich József, akia szezon elején hét mérkõzésen ült avasgyári klub kispadján, háromhavi já-randóságot követelt a piros-fehérektõl.Györök és Csordás pedig még a „ba-latoni” idõszakból szeretett volna pénztlátni a diósgyõri labdarúgócsapatot üze-meltetõ Siófok FC Kft.-tõl.– Sajnos, teljesen tehetetlenek vol-

tunk a követelésekkel szemben, így fi-

zetnünk kellett ahhoz, hogy igazolni tud-junk – hangsúlyozta Kuti Mariann, aDVTK-t mûködtetõ gazdasági társaságügyvezetõ igazgatója. Elmondta: KiprichJózsefnek határozott idejû vállalkozói szer-zõdése volt a Diósgyõrrel 2004. de-cember 31-ig, de ezt korábban felbon-tottuk, hiszen az edzõ egyetlen mér-kõzést sem tudott nyerni a csapattal.Kipu azt a pénzt is követelte, amelyértnem dolgozott meg, így polgári peresúton próbáljuk visszaszerezni pénzünket. Az átigazolási gondok megoldása után

a DVTK már a soraiban tudhatja UraiAndrás kapust, aki – Gálhidi György ve-zetõedzõ szerint – az év meglepetés-embere lehet, hiszen válogatott szintûteljesítményre képes. A diósgyõriek mes-tere a ferencvárosi Szûcshöz hasonlítot-ta a Dabasról igazolt hálóõrt. Ugyancsakmegállapodott a klub Marius Siminic-kel,akire támadó poszton számítanak majd.Elkötelezte magát Diósgyõrbe CiprianDianu, aki az FC Bihorból érkezettMiskolcra, s tegnap aláírt Halgas Tiboris. A Japánt is megjárt szlovák hátvéd,Gáspár József a hét végén dönti el,Miskolcra igazol-e vagy sem.

NNééggyy úújj jjááttéékkoossssaall mmáárr mmeeggáállllaappooddttaakk

ERÕSÍTETT A DVTK

OOrroosszz bbeeffeekktteettôôkk éérrddeekkllôôddnneekk MMiisskkoollcc iirráánntt

INGYENESNYELVTANFOLYAM

Page 2: ERÕSÍTETT A DVTK - Minap.huold.minap.hu/archiv/minap200507.pdftivált. Az égbôl békák potyogtak: he-likopterrôl szórták az ajándék plüssfi-gurákat a közönség közé

KONFERENCIÁT NYITOTT MEG, ISKO-LÁBAN TETT LÁTOGATÁST MISKOLCON

KOVÁCS KÁLMÁN INFORMATIKAI ÉS

HÍRKÖZLÉSI MINISZTER CSÜTÖRTÖKÖN.A DÉLUTÁN FOLYAMÁN MEZÕKÖVESDRE

IS ELLÁTOGATOTT, MAJD RÉSZT VETT AZ

SZDSZ MEGYEI KÜLDÖTTGYÛLÉSÉN.

Digitális kor – versenyképes Magyar-ország. Ez volt annak az e-Magyarországszakmai konferenciának a címe, amelyaz informatika széleskörû alkalmazásátmutatta be csütörtökön Miskolcon. KovácsKálmán hírközlési miniszter elmondta:Magyarországnak komoly feladata leszegy gyorsan változó világban megma-radni és fejlõdni.

OLCSÓBBANTELEFONÁLHATUNK

A miniszter rámutatott, hogy a hír-közlési törvénnyel sikerült lecsökkente-ni a telefonok tarifáját és az inter-net-elõfizetéseket, hiszen gazdaságiversenyt teremtettek. Igaz, ugyanezta kábeltelevíziózásról nem lehet el-mondani, ott ugyanis még nincs megez a verseny. Kovács Kálmán hozzá-tette, hogy 2006 végéig 2 millió újinternetezõt szeretnének az országban.Az eMagyarország pontok kiépítésé-rõl megjegyezte: a napokban 40 szer-zõdést kötnek meg összesen 900 te-

lepüléssel. Hamarosan kiírják a készenlétihálózat korszerûsítésének pályázati ten-derét is, ami a mentõk, a tûzoltóság,a rendõrség és katasztrófavédelem há-lózatát kötné össze. Így jóval gyor-sabban lehet majd egy-egy katasztró-fahelyzetet megoldani. De szerinte si-kersztori lesz a 3 generációs mobil-szolgáltatás is, amely az idén indul. Aminiszter azzal fejezte be, hogy igen-is van víziónk és arra is megvan min-den esélyünk, hogy az Európai Uniónbelül tudásközponttá váljunk.

A konferencia után a miniszter aSzinvaparkba látogatott, ahol elõbb meg-tekintette az internet-boxot, majd saj-tótájékoztatót is tartott. Itt elmondta:kettõs minõségben jött Miskolcra, mi-niszterként és az SZDSZ ügyvivõjeként.– Ha regionális tudásközponttá sze-

retnénk válni az unióban, akkor ennekfontos feltétele az informatikai háttér.Ha pedig hiszünk benne, hogy az in-formatika a motorja fejlõdésnek, akkor

elmondhatjuk, hogy jó kezekben vanazzal, hogy az SZDSZ adta a minisz-tert – jegyezte meg Kovács Kálmán.

LE KELL ZÁRNIA MÚLTAT!

– Nem lehet nyugodt, sikeres a jö-võnk, ha nem zárjuk le a múltat. Kétéve, amikor próbálkoztunk ez ügybenlépni, mindenki csak kifogásokat kere-sett. Akkor azt mondtuk, tovább fogfolytatódni a közélet szereplõinek citá-lása, és ez látható is. Nagy változásvárható ebben a kérdésben, most mára teljeskörû nyilvánosság a cél úgy, hogyaz ne sértse a megfigyeltek személyi-ségi jogait – mondta el a készülõ ügy-nöktörvény kapcsán a miniszter hozzá-téve, a Fidesz tervét is elfogadhatónaktartják, kivéve azt a részét, mely szank-ciókat javasol. Kovács Kálmán szerintezzel a kitétellel az ellenzéki párt elakarja lehetetleníteni a törvényt. – Ez erkölcsi kérdés, így csak erköl-

csi következményei lehetnek. Nem tud-juk, ma hány ezer embert zsarolnakmúltjával, hány ezer embert áltatnak azzal,hogy nem kell tartania semmitõl. Le kellezt zárni, erre pedig egyetlen lehetõséga tabula rasa – tette hozzá a minisz-ter.

Kovács Kálmán és T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ megyei elnöke a szin-vaparki internet-galériában.

MMeeggyyéénnkkbbee ééss MMiisskkoollccrraa llááttooggaattootttt KKoovvááccss KKáállmmáánn iinnffoorrmmaattiikkaaii ééss hhíírrkköözzllééssii mmiinniisszztteerr

DIGITÁLIS KOR – VERSENYKÉPES ORSZÁG

A TÉLI HÓNAPOK HÓESÉSEKKEL TAR-KÍTOTT IDÕJÁRÁSA RENDSZERESEN OKOZ

GONDOT BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN

MEGYE ÚTJAIN. JÓL PÉLDÁZZA EZT A

NAPOKBAN TÖRTÉNT ESEMÉNYEK SO-ROZATA, AMIKOR IS TÖBB ÚT JÁRHA-TATLANNÁ VÁLT, HOSSZABB-RÖVI-DEBB IDÕRE. A MISKOLCI UTAK EZZEL

SZEMBEN AZ AKTUÁLIS IDÕJÁRÁS EL-LENÉRE IS NAGY TÖBBSÉGÉBEN JÁRHA-TÓAK, FÕLEG A FÕBB KÖZLEKEDÉSI ÚT-VONALAK.

A MiNap munkatársának Orosz La-jos alpolgármester invitálására a na-pokban tett esti bejárása is ezt iga-zolta. A város fõbb és mellékútjait vé-gigjárva tapasztalható volt, hogy a kö-rülményekhez képest a város „aka-dálymentes”. Mint az ismeretes, Miskolcútjait egy pályázati szerzõdés kereté-ben az RWE Umwelt Környezetvédelmiés Hulladékgazdálkodási Kft. végzi. Acég nyolc, úgynevezett gumiélû hóekévelellátott munkagéppel végzi az utak hó-eltakarítását. Lipták László, az RWEUmwelt mûszaki osztályvezetõjétõl meg-tudtuk még, hogy a rendkívüli helyze-tekhez mérten további munkagépeketállítanak hadrendbe. Így a héten tör-

tént erõs havazásnak köszönhetõen arendszeresített állomány mellé továbbinégy hótolót küldtek Miskolc útjainakeltakarítására. A költségek tekintetébenannyi elmondható, hogy az eddigi szá-mítások szerint közel kétmillió forintotemésztett fel az utak takarításának költ-sége. Ez valójában azért tûnhet sok-nak, mivel a cég a környezetvédelmielõírásoknak megfelelõen a természe-tet fokozottabban kímélõ adalékanyag-gal dolgozik. A fontossági sorrendnekmegfelelõen a folyamatosan hívható disz-pécserszámon (344-091) a lakosság istehet bejelentéseket. Egy-egy területrõlamennyiben legalább három telefonhí-vás érkezik, a munkagépek azonnal ki-szállnak a helyszínre. Lipták László min-denesetre hozzáfûzte, hogy varázsolniõ sem tud és kollégái sem. Ezért azérintettek türelmét kéri, hiszen egyszerretöbb helyen nem tudnak lenni, a 24órás folyamatos szolgálat ellenére sem.Az önkormányzattal kötött szerzõdésértelmében a hóesést követõ hat óránbelül minden tömegközlekedési útvonalatmeg kell tisztítani, és 24 órán belülazokat az útvonalakat, amelyeket a hi-vatal soron kívül elrendel.

Dobi

ELKÉSZÜLT MISKOLC ÖNKORMÁNY-ZATÁNAK KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓ-JA. A KONCEPCIÓT CSÜTÖRTÖKÖN

GÚR NÁNDOR ÉS MIHÁLYI HELGA, AZ

MSZP MISKOLCI ELNÖKSÉGÉNEK TAG-JAI ÉRTÉKELTÉK TÁJÉKOZTATÓJUKON.ELHANGZOTT: AZ 51 MILLIÁRD FO-RINTOS FÕÖSSZEGÛ BÜDZSÉBÕL KÖZEL

8 MILLIÁRDOT KÍVÁNNAK BERUHÁ-ZÁSRA KÖLTENI, AMI KÖZEL KÉTSZE-RESE AZ EGY ÉVVEL EZELÕTTINEK. – ÚJ-JÁÉLED A VÁROS! – HANGOZTATTÁK.

– Az 51 milliárd forintos költségve-tés 73 százaléka a központi költség-vetésbõl származik, 21 százalék a sajátbevétel, 6 százalék pedig hitel, ami dön-tõen beruházási célt szolgál – közöltea fõ számokat Gúr Nándor. Ezt köve-tõen részletezte a tételeket: útfelújítás600 millió forint, új út építése 400millió, az önkormányzati tulajdonban lévõtársaságok is jelentõs programokat in-dítanak. Mivel felhasználható iparterü-letek nélkül nehéz befektetõt csábítania városba, a MIK Rt. iparterületet vá-sárol félmilliárdért, 300 milliót szán-nak a belvárosi felújításra. A Mivíz Rt.PHARE-támogatással indította el a 920millió forintos barlangfürdõ-fejlesztési pro-jektet. Az MVK Rt. a tervek szerint35 új autóbuszt vásárol 2,2 milliárd fo-rintért. – A külsõ tõke bevonásával ter-vezett beruházások összértéke meg fogjahaladni a 20 milliárd forintot – közöl-te optimistán Gúr Nándor (ezen utób-biba a mélygarázsépítéstõl az egyete-mi kollégiumi férõhelybõvítésig számostétel tartozik). Az új lakáskoncepció ke-retében lakást is építenek és folyta-tódnak a felújítások is. Az iparterüle-tek vásárlásával kapcsolatban a szoci-alista politikus sokat sejtetõen megje-gyezte: – a város vezetése több ko-moly tárgyalást folytat befektetni szán-dékozókkal, ám nem a megszokott szak-mastruktúrák területén.Mihályi Helga a gyermek-ifjúsági és

sportügyeket érintõ költségvetési el-képzeléseket ismertette. Ez a büdzsé40-45 százalékát teszi ki. A legnagyobb

tétel a maga 35 százalékával az ok-tatás. A sport a költségvetés 2,5 szá-zaléka. Ez több, mint a kétszerese azelõzõ évinek. Ehhez érdemes tudni, hogymintegy 850 millió forint értékben foly-tatódik a sportcsarnok felújítása, a jég-pálya fejlesztése és a stadionrekonst-rukció. A sportegyesületek támogatá-sára 180 millió forintot terveztek. Azegészségügyön belül hangsúlyt kap azegészségprogramok indítása. Folytatni kí-vánják a hagyományos kulturális ren-dezvényeket, s idén sem feledkeznekmeg a rászoruló gyerekek nyári tábo-roztatásáról.

Orosz Lajos alpolgármester (jobbra) szemlézi az egyik hókotrót.

MMiisskkoollccoonn ccssaakk kkiisseebbbb ggoonnddookkaatt ookkoozzootttt aa ttééll

SZOLGÁLATKÉSZHÓKOTRÓK

II. évfolyam 7. számKÖZÉLET

MiNap2

Idegenvezetõkvilágnapja

Február 27-e az idegenvezetõk vi-lágnapja, melyet elsõ alkalommalMiskolc is emlékezetessé szeretne tenni.Az ünnep tiszteletére miskolci sétá-kat, kirándulásokat hirdet meg az ön-kormányzat kulturális és vendégfor-galmi osztálya, ahová minden ér-deklõdõt szeretettel várnak. A hosz-szú hétvégére tervezett program ke-retében 25-én, pénteken belvárosi sétáttartanak (indulás helye, ideje: 13 óra30 perc, avasi kilátó), szombaton kis-vasutas túra indul a LÁEV végállo-másától (Dorottya u. 1., 10 óra), mígvasárnap Görömböly és Tapolca lát-nivalóival lehet megismerkedni(Görömbölyi Közösségi Ház, Szolártsiktér 4., 9 óra). A túrákon ételrõl, ital-ról, belépõkrõl mindenki maga gon-doskodik. A részletes útvonaltervet azalábbiakban közöljük. Február 25: Avasikilátó – Református templom, temetõ,harangtorony – Virágóra – Városháztér – Erzsébet tér – Sötétkapu –Színház – Hõsök tere – Orthodoxtemplom és múzeum (belépõ) –Deszkatemplom. A séta idõtartama2-3 óra. Február 26: LÁEV vá. Dorottyau. (vonatjegy) – Lillafüred – SzentIstván barlang (belépõ) – Limpiászikereszt – Palotaszálló függõkertje –Szinva-vízesés – Hámori-tó – Újmassa– Pisztrángtelep – Garadna. UtazásLillafüredig kisvonattal, majd gyalogGaradnáig, visszaindulás a 15.10-es vo-nattal. Február 26: GörömbölyiKözösségi Ház – R. k. templom –lovarda, halastó – pincesor –Sziklakápolna – Barlangfürdõ (fejlesz-tési tervek bemutatása) – TapolcaiKözösségi Ház – Benedek-hegyi pin-cesor. A túra 14-15 óra között érvéget.

Látogatásaz RWE-nél

A elmúlt év végén megalakult mis-kolci idõsügyi tanács a miskolci nyug-díjasok érdekeit és igényeit gyûjti összeés továbbítja a városvezetéshez, deugyanakkor rendszeres tájékoztatástis kap az idõseket érintõ miskolcitervekrõl, elképzelésekrõl. E programjegyében az RWE Umwelt MiskolcKft. munkájával, mûködésével és jövõtérintõ elképzeléseivel ismerkedettnemrégiben a cég József Attila útitelephelyén a tanács tagjainak egycsoportja.Marozsák Péter, az RWE ügyve-

zetõ igazgatója a tanács tagjainakelmondta: Miskolcon sikeres volt aszelektív hulladékgyûjtést szolgáló 70gyûjtõsziget mûködtetése, s ezt aszámot idén további 25 gyûjtõszi-gettel gyarapítják. A cég nyitottabb,polgárbarát tevékenységre törekszik,a lakosság aktivitását, segítõ hozzá-járulását remélve munkájához.Ladányi Roland mûszaki vezetõ ez-

után a cég jövõjérõl, s benne aHejõpapi határában létesülõ nagy-szabású beruházás, a regionális hul-ladéklerakó szerepérõl, jelentõségérõlbeszélt. Elmondta, hogy a létesítménya legkorszerûbb környezetvédelmimódszerek és eszközök alkalmazá-sával épül; a hulladékgyûjtõket öt-szörös védõ-szûrõ réteg védi a szeny-nyezõdés esetleges elszivárgásától.Külön létesítmény látja el az errealkalmas hulladék komposztálását, el-választva s szigorú szabályok betar-tásával kezelik a veszélyes hulladé-kokat, s nagy kapacitású bálázó gon-doskodik majd az újrahasznosíthatóhulladék tömörítésérõl, csomagolásá-ról. Elmondta azt is, hogy a HejõpapiRegionális Hulladéklerakó kapacitásahúsz évig biztosítja a régió számá-ra az összegyûlõ hulladék elhelyezé-sét és feldolgozását.

MiNap – Miskolci NapIngyenes közéleti hetilap

Megjelenik Miskolcon72 000 példányban

Fôszerkesztô:

PUSZTAI GÁBORFotó:

KADERJÁK CSILLA

Kiadó:Miskolci Kommunikációs Kht.

Felelôs kiadó:

KAROSI IMREügyvezetô

Tördelés: Klaviatura Bt.

Nyomda:Színeskép Kft. Miskolc

Terjeszti a Sandolin Kft.Terjesztéssel kapcsolatosinformáció munkanapokon

8–16 óráig: 503-509

Szerkesztôség:3525 Miskolc, Dózsa György u. 30.

Telefon: 503-506. Fax: 358-200 E-mail: [email protected].

Hirdetés: 503-509.

ISSN 1785-6590

MMSSZZPP--sseekk aa mmiisskkoollccii kkööllttssééggvveettééssrrõõll

KÉTSZER TÖBBPÉNZ BERUHÁZÁSRA

Page 3: ERÕSÍTETT A DVTK - Minap.huold.minap.hu/archiv/minap200507.pdftivált. Az égbôl békák potyogtak: he-likopterrôl szórták az ajándék plüssfi-gurákat a közönség közé

(Folytatás az 1. oldalról.)– Örülök, hogy ilyen sokan együtt

vagyunk, úgy mint szilveszterkor, ami-kor az új évet köszöntöttük – kezd-te megnyitó beszédét Káli Sándor, Mis-kolc város polgármestere. – Jó ez aváros, és azt akarjuk, hogy még jobblegyen. Azt szeretnénk, hogy akik ittlaknak, azok úgy érezzék, hogy jó he-lyen élnek. Az elmúlt napokban Moszk-vában jártam, és egy jó hírrel tér-hettem vissza: Miskolc rövidesennemcsak a kultúra, hanem a nano-technika fellegvára is lehet, ha meg-valósul az orosz kezdeményezés. A polgármester a leleplezés elõtt

álló jégpiramis kapcsán elmondta, már-cius 19-én, ha kell lehelve, ha kell haj-szárítóval, de elolvasztják azt, és ak-kor kijelenthetjük: Miskolcról indult ela tavasz.– Azt kívánom, úgy szeressék ezt

a várost, ahogy nagyon sokan dol-goznak érte. Érezzék nagyon jól ma-gukat, egyenek sok kocsonyát, hajráMiskolc! – zárta beszédét Káli Sándor.Az ünnepélyes megnyitó után Ko-

már László és az õt kísérõ Sárga Ta-xi rockzenekar adott fergeteges élõkoncertet. De nemcsak a Hõsök te-rén lett a zenéé a fõszerep: ugyan-ekkor az Egyetemi Körcsarnokban aV–tech, a TNT, a Fiesta, a Kozmix,valamint Korda György és Balázs Klá-ri lépett fel.

„LACZY-PECSENYE” IS LESZ

A fesztivál rendezvényeibe csak má-tól bekapcsolódó érdeklõdõk figyelméreis érdemesek a rendezvénysorozatmindhárom napján elérhetõ progra-

mok. Az egyik ilyen lehetõség a szom-baton és vasárnap egyaránt délelõtttíz órakor nyitó Déryné utcai ven-déglátó kocsonyaházak felkeresése. Ittsütik a „laczy”-pecsenyét, kínálják amessze földön híres miskolci perecetés kocsonyát, megidézve a régi ke-reskedõváros hangulatát, forgatagát.Látványkocsonya-versenyt is tartanakitt, amelyben szombat este tíz óráiglehet szavazni.A hét végén a Miskolci Nemzeti Szín-

ház három darabot állít színpadra afesztivál keretében. Délelõtt tíz órátóla Hókirálynõ címû két felvonásos An-dersen-mesedarab tekinthetõ meg Se-

res Ildikó rendezésében, az A+EURO-PAY Gimnázium és Szakközépiskola szí-ninövendékeinek elõadásában. Szombatdélután öt órától két helyszínen is vár-ják az érdeklõdõket: a Nagyszínházbanegy romantikus musical, a Quasimodo,míg a Kamarában a népszerû Neil Si-mon-vígjáték, a Furcsa pár nõi válto-zata látható. Vasárnap a két elôadásdélután 3 órakor kezdôdik.

SÍKARNEVÁL ÉS HÓSZOBRÁSZAT

Természetesen ma és holnap is ren-geteg „megismételhetetlen”, azaz egy-szer látható rendezvény színesíti a fesz-tivált, az eddigiekhez hasonlóan többhelyszínen. Szomba-ton délelõtt tíz óra-kor Bánkúton síkar-nevált nyit megOrosz Lajos alpol-gármester. Itt a vál-lalkozó kedvûek szá-mos mozgalmas ver-senyen tehetik pró-bára ügyességüket(például jelmezver-seny, hószobrászat,mûlesiklás, békatal-lérgyûjtés). A ver-sengés helyett aszemlélõdést válasz-tók pedig kutyaszán-és snowboardbemu-tatót tekinthetnekmeg.A Kocsonyafeszti-

vál széles kínálatá-hoz szombaton ésvasárnap kiegészí-

tésképpen csatlakozik a Va-daspark néhány programja is.A látogatók szombaton 10 óraikezdettel segíthetnek kicsalo-gatni a medvét barlangjából.A parkban ezen kívül játszó-házzal és különféle kézmûves-foglalkozásokkal (gyöngyfû-zéssel, nemezeléssel és nyom-dázással) is várják az érdek-lõdõket. A belépõjegyhez ka-pott tesztlap pedig minden-kit egy kis „nyomozásra” csá-bít.Ahogyan talán már ebbõl

a teljesség igényét nélkülözõismertetésbõl is kitûnik, a Ko-csonyafesztivál nem pusztánéletben tart egy régi legen-dát, hanem Miskolc kulturá-lis értékeinek széles körét isbemutatja. Az öt évvel eze-lõtt Rózsa Edit által alapítottsokszínû fesztivál tehát idénis több helyszínen, számos in-

tézmény bevonásával különféle kor-osztályoknak tartogat az egész hét-végét betöltõ, tartalmas programokat.Hogy a szervezõk nemcsak miskolcilátogatókra számítanak, azt jól mu-tatja a három napig a Budapest–Mis-kolc–Budapest útvonalon közlekedõ kü-lönvonat, a Kocsonya City is. A vá-ros- és régiófejlesztés, hagyományápo-lás szándékával életre hívott rendez-vénysorozat részletes idei programjamegtalálható a www.miskolcikocso-nya.hu címû honlapon, illetve lapunk7. oldalán. Érdemes tehát felkeresni afesztivált, melynek – stílszerûen – eza egyik jelmondata: Ha itthon vanotthon, ne maradjon otthon!

Bál a Gárdonyiban

A Gárdonyi Géza Általános Is-kola szülõi munkaközössége farsangibált szervez február 26-án (szom-baton) 19 órai kezdettel. A bál be-vételét az iskola alapítványának ja-vára ajánlják fel. Várjuk azokat a„gárdonyis” öregdiákokat, akikmegõrizték iskolájukat jó emléke-zetükben, és nosztalgiáznánakegyütt az öreg falak között. A bálfõvédnöke Káli Sándor, Miskolc vá-ros polgármestere. Jegyeket mun-kanapokon a Gárdonyi Géza Ál-talános Iskolában (Szeretet u. 5.sz.) 8 órától 16 óráig lehet vásá-rolni. Felvilágosítást az 560-307-estelefonszámon adnak.

Vállalkozók klubja

A Hejõcsabai Fiatalok Egyesüle-te február 22-én 16 órától a Vál-lalkozók Klubjának összejövetelt tarta Holcim Sportcsarnokban. Ugyan-itt 17 órától lesz a Mûvészeti Klubalakuló ülése az emeleti tárgyaló-ban. Mindkét rendezvényre szere-tettel várják a hejõcsabaiakat.

Lakossági fórum

A diósgyõri közlekedés helyze-tét értékelõ lakossági fórumot szer-vez dr. Tompa Sándor, a 25. sz.választókerület, dr. Hardonyi And-rás, a 26. sz. választókerület ésHorváth Ottóné, a 27. sz. vá-lasztókerület szocialista önkor-mányzati képviselõje február 23-án (szerdán) 17 órai kezdettel aDiósgyôri Ady Endre MûvelõdésiKözpontban (Árpád u. 4. sz.). Afórum meghívott vendégei: Szilá-gyi István Levente, az MVK Rt.igazgatója, dr. Pásztor Albert, aMiskolc Városi Rendõrkapitányságvezetõje, Lévai István, a polgár-mesteri hivatal közlekedési fõta-nácsosa és Stoll Gábor, a megyeiközútkezelõ kht. igazgatója. Min-den érdeklõdõt tisztelettel várnaka szervezõ képviselõk!

Fogadóóra, fogadónap

Cseh László, a 16. sz. válasz-tókerület szocialista önkormány-zati képviselõje február 21-én(hétfõn) 15 órától 17 óráig la-kossági fogadóórát tart a kör-zetében lévõ Városi Könyvtár-ban. (Mindszent tér 2. sz.) Min-den érdeklõdõt tisztelettel és sze-retettel vár!

*A BM Bevándorlási és Állam-

polgársági Hivatal Észak-ma-gyarországi Regionális Igazgató-ságának vezetõje, Baróczi And-rásné elõzetes bejelentkezés alap-ján fogadónapot tart február 22-én, kedden 9 órától 12 óráig azIgazgatóság Kazinczy utca 32.szám alatti épületében. Jelentkeznia (46) 504-430 telefonszámonlehet.

MiNap3KÖZÉLET2005. február 19.

A jéggúlában hûtômágneseket rejtettek el a szervezôk. A miskolciak keresik isazokat gôzerôvel...

Korcsonyális a mûjégpályán: Szûcs Erika alpolgármester a béka társa-ságában.

Káli Sándor polgármester és a Jégkirály megnyitjáka fesztivált.

MMeeggkkeezzddõõddöötttt aa MMiisskkoollccii TTééll ffeesszzttiivvááll

KOCSONYA-KAVALKÁD ÉS JÉGPIRAMIS

NAGY SAJTÓNYILVÁNOSSÁGOT KA-POTT A HÉTEN A VÁROSGAZDA KHT.FELHÍVÁSA, MELYBEN A VADASPARK

VEZETÕ ÁLLÁSHELYÉRE ÍRTAK KI PÁ-LYÁZATOT. MOLNÁR ATTILA, A JE-LENLEGI IGAZGATÓ ÉRTETLEN, AZ

ÖSSZEFOGÁS MISKOLCÉRT EGYESÜLET

ALÁÍRÁSGYÛJTÉSBE KEZDETT, MÍG A

VÁROSGAZDA VEZETÉSE AZT NEM ÉR-TI, MIÉRT LETT EBBÕL EGYÁLTALÁN

ÜGY.

A Vadaspark bejáratánál tartott stíl-szerûen sajtótájékoztatót az Összefo-gás Miskolcért Egyesület alelnöke, Pelcz-né dr. Gáll Ildikó és Illyés Miklós egye-sületi tag. Itt bejelentették, aláírás-gyûjtésbe kezdenek Molnár Attila ér-dekében, meg szeretnék szólítani a köz-élet szereplõit, a szülõket, akik gyer-

mekeikkel kilátogatnak a Vadaspark-ba, a civil szervezeteket és a városvezetõit is. – Molnár Attila egy lokálpatrióta,

aki sokat tett a városért, a Vadas-parkért, ahol húsz éve dolgozik. Amiskolciak szeretik, a magukénak ér-zik a parkot, és szívesen járnak ide.Ennek megfelelõen 2000-ben Szeme-re Bertalan Közéleti Díjjal ismerte ela város Molnár Attila munkáját, akimost áldozatául esik a városvezetésvezetõváltási gyakorlatának. Távollété-ben, betegszabadsága alatt hirdettékmeg az álláshely betöltését, ami neméppen a legemberségesebb módja afélreállításának. Nem értjük a sietsé-get, miért kell így megválni egy el-ismert embertõl – mondta el Pelcz-né dr. Gáll Ildikó.

– Azért írtuk ki a pályázatot, merta törvény meghatározza, hogy milyenvégzettséggel, szaktudással tölthet bevalaki ilyen állást. A törvény megfo-galmazása, szelleme nem enged ki-vételt tenni, azt azonnal végre kellhajtani – kezdte mondandóját MuraiGábor, a Városgazda Kht. vezetõje. –Sajnos Molnár Attila egy kicsit elõre-szaladt, amikor nyilatkozott az ügy-ben, hiszen a meghirdetett pályázatikiírásból nem lehet arra következtet-ni, hogy el kell mennie, hogy ne tar-tanánk igényt a munkájára. Vezetõálláshelyet hirdettünk meg, nem pe-dig a Vadaspark elsõ számú vezetõ-jét kerestük. Tervbe vettük ugyanis,hogy a jövõben a gazdasági és aszakmai vezetést szétválasztjuk –mondta el az igazgató, hozzátéve: Mol-

nár Attila jelezte betegségét, és azt,hogy hónapokig, akár egy évig is be-tegszabadságon lesz, így ebbõl adó-dóan is gondoskodni kell addig a Va-daspark vezetésérõl.Megkérdeztük Molnár Attilát is, aki

elmondta, hogy több napot töltött kór-házban és jelenleg is kezelés alatt áll,ez indokolja a betegszabadságot. A pá-lyázatról az újságból értesült, ám mi-vel határozatlan idejû szerzõdése van,és ennek felbontásáról nem értesítet-ték, így továbbra is dolgozik, amint tud.Ettõl többet nem tudott mondani, hi-szen mint említette, semmirõl nem ka-pott tájékoztatást, így információja sincs.Korábban már voltak problémák abból,hogy nincs meg a megfelelõ felsõfokúvégzettsége, ám tudomása szerint ezt2006 végéig kell megszereznie.

AA VVaaddaassppaarrkk iiggaazzggaattóójjáánnaakk üüggyyéébbeenn jjáárrnnáánnaakk eell

ALÁÍRÁST GYÛJT AZ ÖSSZEFOGÁS

Page 4: ERÕSÍTETT A DVTK - Minap.huold.minap.hu/archiv/minap200507.pdftivált. Az égbôl békák potyogtak: he-likopterrôl szórták az ajándék plüssfi-gurákat a közönség közé

KÉRDEZZEN AZ OLVASÓ! CÍMÛ RO-VATUNKBAN OROSZ LAJOSNAK, A 2.SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISE-LÕJÉNEK TEHETTEK FEL KÉRDÉSEKET A

MINAP OLVASÓI. A BEÉRKEZETT LE-VELEK ÍRÓINAK NAGY RÉSZE NEM FEL-TÉTLENÜL A KÖRZET, HANEM A VÁROS

ÖSSZESSÉGÉNEK ÜGYES-BAJOS DOLGAI-RÓL FAGGATTA AZ ALPOLGÁRMESTER-KÉNT IS DOLGOZÓ KÉPVISELÕT.

„Bár nem ön a lakóhelyem képvise-lõje, de tisztségébõl adódón a városegészéért felelõs, ezért fordulok önhöza kérdésemmel. Az utóbbi idõben gyak-ran foglalkoznak a belváros fejlesztésé-vel, sõt úgy tudom, a város e részé-nek közlekedése is napirendre került.Lakóhelyem a Meggyesalja utca, ezértbelvárosinak érzem magam, bár a kör-nyék igen elhanyagolt, lakói magukrahagyatottak. Gondolok itt elsõsorban aközlekedésre. Ez az igen keskeny kisutca bonyolítja le a város forgalmánakegy igen jelentõs részét. Öt busz járezen a vonalon – az ablakunktól jó-szerivel karnyújtásnyira! A házak falaimegrepednek, esõs, lucskos idõben fej-magasságig csapják fel a vizet, sarat

a házak falára. Ilyen idõben gyalogo-san közlekedni, a járdán végigmenni ko-moly bátorságot igényel. Az itt lakókigen sokat szenvednek az áldatlan kö-rülményektõl, pedig a zajt, a rossz le-vegõt, a port még nem is említettem!Kérdésem: tisztában vannak-e a városvezetõi ezzel a helyzettel? Foglalkoznak-e egyáltalán – legalább gondolatban –

az itt lakók sanyarú helyzetével? Van-e rá remény, hogy még ebben az éle-temben egészséges, nyugodt körülmé-nyek között éljek? Vagy ha ilyen igé-nyes vagyok, költözködnöm kell?” – kér-dezte Kriston Márta olvasónk. „Foglalkozunk a dologgal. Tisztában

vagyok vele, és megnyugtatom, az igé-nyessége a város jövõje szempontjábólfontos. A napokban Strasbourgban jár-tam egy közlekedésfejlesztési konferen-cián, ahol több nagyváros közlekedésiproblémáját ismertem meg. A jövõ avillamosközlekedés. Csak kötött pályástömegközlekedési eszközökkel lehet biz-tosítani a gyors, kényelmes és bizton-ságos tömegközlekedést. Ezért Miskolcona diósgyõri és Tiszai pályaudvar villa-mospályája mellé ki kell alakítani aRepülõtér–Egyetemváros nyomvonalat is,a buszközlekedéssel a mellékútvonalak-ról a fõ közlekedési útvonalakhoz kellgyûjteni az utasokat. Én a Meggyesaljautcán a közeljövõben nem járatnék fõ-

közlekedési nyomvonalon párhuzamo-san villamos- és autóbusz-közlekedést.”– fejtette ki válaszában a képviselõ.„Ötven évvel ezelõtt Hejõcsabán épít-

keztem a névadó patak szomszédsá-gában. Ez a kedves patak szépségével,barátságos bájával évtizedeken át sokgyönyörûséget okozott a közelben élõk-nek. Gyermekeink szinte a patak men-tén nõttek fel és gyönyörködtek a fürgehalak sokaságában. Az utóbbi évekbenez a jobb sorsra érdemes élõvíz, amelya város büszkesége is lehetne, szinteszeméttárolóvá vált. Felsorolni is nehézvolna, hogy az állandó háztartási hul-ladékok mellett terjedelmes vasszerke-zetek, idõnként elhullott háziállatok ta-lálhatók benne. Ezen túl a Hejõt kísé-rõ mintegy 100 méter szélességû zöld-területen több helyen illegális szemét-lerakók alakultak ki. Arra hivatott szer-vek az ott lévõ tárgyak alapján talána szemetelõk személyére is rá tudná-nak találni. Bizalommal fordulok alpol-gármester úrhoz, hogy az idézett ügy-ben járjon közbe. Bizalmam azon alap-szik, hogy a Martin-Kertvárosban a Rétutcán lakó ismerõsöm az Ön képvise-lõi alaposságával kapcsolatban csupa po-zitív véleménnyel volt” – írta SzegõAndrás olvasónk. „Sajnos Miskolcon sze-métháború van, és nem háború a sze-mét eltávolításáért. Évente több tízmil-lió forintba kerül a városnak a szemétmegszüntetése, az illegális hulladék el-távolítása. A napokban próbálkozunkszemétkommandó indításával. Meg kellállapítani, hogy az a szemét, amiMiskolcon keletkezik, azt mi magunkmiskolciak okozzuk. Így nekünk, mis-kolciaknak kell a közösbõl áldoznunk aszemét megszüntetésére” – mondta elOrosz Lajos.

(Folytatjuk)

A HÉT EMBERE CÍMÛ SO-ROZATUNKBAN OLYAN MIS-KOLCIAKAT MUTATUNK BE,AKIK MUNKÁJUKKAL, TET-TEIKKEL KIÉRDEMELHETIK

A VÁROSBAN ÉLÕ EMBEREK

MEGBECSÜLÉSÉT. EZEN A

HÉTEN A HÉT EMBERE:KOPCSÓ GÁBOR.

Kopcsó Gábor esztendõk óta aMiskolci Egyetem területén tevékeny-kedik. Az Unikultúr 2000 Kft. tulaj-donosaként egyebek mellett a RockwellKlub és az egyetemi étterem üze-meltetése ad mindennapi feladatot szá-mára. Idén újabb kihívásnak igyekszikmegfelelni: õ a Miskolci Téli Fesztiválegyik fõszervezõje. Tavaly még mint„egyszerû” résztvevõ volt jelen ven-déglátó csapatával a Kocsonyafesz-tiválon. Az idei eseménysorozatra RózsaEdit ötletgazda hirdetett meg egy ere-detileg csak a vendéglátásra vonat-kozó pályázatot. Kopcsó Gábor azon-ban egy olyan anyagot nyújtott be,

melyben leírta, hogyan iskellene kinéznie a MiskolciTéli Fesztiválnak. Ez nemvolt meglepõ tõle, mert azuniversitas területén õ magais rendszeres fesztiválszer-vezõ és aktív részt vállalta korábban nagy sikerrelmegrendezett miskolci Gyer-mek-, Ifjúsági- és Junior

Karate Világkupák elõkészítõ munká-jából. Kopcsó Gábornak a kutyaszá-nozástól a karneváli felvonulásig „ví-ziói” voltak, melyek kivétel nélkül azigazi látványosságot szolgálják. Az ed-digieknél jóval monumentálisabb fesz-tivált gondolt ki, mint eddig, annakminden kockázatával együtt. Ezek közülcsak néhányat említve a Kazinczy utcán,alaszkai mintára rendezendõ kutyaszán-verseny, a hat jégkirálynõ-jelölt és ud-vartartásuk felvonulása, a villanyrend-õri sátor 20-30-as évek Miskolcánaklokáli hangulata, a Hõsök terén felál-lított nagysátor koncertekkel színesí-tett buli-kavalkádja…

AA hhéétt eemmbbeerree

KOPCSÓ GÁBOR

A SZAKTÁRCA SZÁZMILLIÓS TÁMO-GATÁSÁVAL TÖBB TEKINTETBEN IS MEG-ÚJULT A MEGYEI KÓRHÁZ GYERMEK-EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONTJÁBAN A GYER-MEK-ONKOHAEMATOLÓGIAI OSZTÁLY

CSONTVELÕ-TRANSZPLANTÁCIÓS RÉSZ-LEGE AZ ELMÚLT HÓNAPOKBAN. A KÖ-ZELMÚLTBAN LEZAJLOTT BERUHÁZÁST

PÉNTEKEN AVATTÁK FEL.

A gyermek-onkohaematológiai osztá-lyon a Magyar Máltai Szeretetszolgálathozzájárulásával 1995-ben létrejött csont-velõ-transzplantációs részlegen a foko-zatosság elvét betartva napjainkra a vi-lágon jelenleg elvégezhetõ, különbözõtípusú csontvelõi õssejt-transzplantációmindegyikét elvégezik a szakemberek.A dr. Nagy Kálmán fõorvos által ve-zetett osztály mûködését az EurópaiCsontvelõ-transzplantációs Társaság azzalértékelte, hogy nemzetközileg is re-gisztrálta és európai központtá tetteazt. Az Egészségügyi Minisztérium 2003

õszén százmillió forintot adott – ezt aMegyei Kórház csaknem 30 millió fo-rinttal egészítette ki – arra a célra,hogy az osztályon belül javítsák a gyer-mekek és anyák elhelyezését, valaminta gyermekonkológiai terápia teljességemellett fejlesszék az intenzív kezelést.A célok ismeretében három új transz-

plantációs szobával bõvült az osztály.Minden kórteremben fürdõszoba áll agyermekek és szüleik rendelkezésére.Megújult és nemzetközileg is akkredi-tálhatóvá vált a sejtlabor, és új fere-zislaboratórium jött létre. A Bonta Zoltán Gyermekleukémiás

Alapítvány minden kórteremben kor-szerû, jól ellenõrizhetõ légkondicioná-ló rendszert szereltetett fel. Az ala-pítvány felújíttatta az osztályon lévõbútorokat, és minden szobában lehe-tõvé tette a szülõk és gyermekek szá-mára a ruhák és egyéb használati esz-közök otthonihoz hasonló elhelyezé-sét. A miskolci Rotary Klub Tapolcapedig a teljes leukémiás és transz-plantációs részlegre megfigyelõ rend-szert építtetett ki. A kivitelezéshezugyancsak nagymértékben, saját mû-szaki dolgozóinak munkájával járulthozzá a Megyei Kórház.A gyermek-onkológiai ellátás szerves

része az idõnként súlyos állapotba ke-rülõ, lélegeztetést igénylõ vagy mûve-sekezelésre szoruló daganatos gyerme-kek ellátása. Minderre a gyermek in-tenzív osztály közelmúltbeli megújulásarévén lett lehetõség. Az itt kialakítottanya–gyermek elhelyezést szolgáló in-tenzív daganatos egység a korszerû in-tenzív ellátást biztosító összes terápiáseszközre lehetõséget nyújt.

Különösen hóolvadáskor ázhatnak el a járdán közlekedôk.

VVáállaasszzooll OOrroosszz LLaajjooss öönnkkoorrmmáánnyyzzaattii kkééppvviisseellõõ ((11.. rréésszz))

ELÁZTAT A MEGGYESALJA

FotópályázatFotópályázatot hirdet a Borsod-

Abaúj-Zemplén Megyei Esélyegyen-lõségi Koordinációs Iroda – EsélyekHáza és a MINÕIES Alapítvány„Légy egyenlõ, légy más! Én nõvagyok, te nõ vagy …” – élet-képek, szerepek, élethelyzetek cím-mel. A pályázat témája: társadal-mi esélyegyenlõség a nemzetközinõnap jegyében. A pályázat célja,hogy felhívja a társadalom figyel-mét a nemek közötti egyenlõsé-gekre, azonosságokra és különbö-zõségekre. A beküldött fotók mé-retére, technikájára vonatkozóanmegkötés nincs. A felvételek le-hetnek archívak és aktuálisan errea célra készítettek egyaránt. Lehetmontázs, élethelyzet, portré, élet-kép, eseménykép. A pályázatianyagokhoz az alábbi adatokatkérik: a fotó címe, a pályázó neve,életkora, címe, elérhetõsége (posta,telefon, e-mail), a fotón megjele-nített életkép rövid leírása (max.10 sor). Benyújtási határidõ: feb-ruár 25. Beküldés személyesen vagypostán: Borsod-Abaúj-ZemplénMegyei Esélyegyenlõségi Koordi-nációs Iroda–Esélyek Háza, 3525Miskolc, Városház tér 13. Hétfõ–csütörtök: 9–15 óráig, péntek:9–13.30 óráig. További informáci-ókat az Esélyek Házában (telefon:46/504-231, e-mail: [email protected]), illetve a MINÕIESAlapítványnál (Polonkainé ValcsevIvanov Éva, telefon: 06-70/530-0095, e-mail: [email protected])kérhetnek.

Tisza Istvánidõszerûsége

Tisza István idõszerûsége címmelTõkéczki László történész tart elõ-adást február 25-én, pénteken 17órától a református egyházkerüle-ti székház nagytermében (Miskolc,Kossuth u. 17.) Minden érdeklõdõtszeretettel várnak a szervezõk.

II. évfolyam 7. számKÖZÉLET

MiNap4

Kérdezzenaz olvasó!

Kérdezzen azolvasó! címû so-rozatunkban avárosi önkor-mányzati képvi-selõknek tehet-nek fel kérdése-ket az olvasók.A miskolciaknak

nincs más dolguk, mint kérdéseiketlevélben, vagy e-mailben lapunkhozeljuttatni, melyet a MiNap szer-kesztõsége továbbít a képviselõnek.Február 25-ig Hegedûs Andrea, a3. számú önkormányzati választó-kerület képviselõje (képünkön) várjaa város lakóinak jelentkezését. Aválaszokat a március 5-én megje-lenõ lapszámunkban olvashatják.Címeink: Miskolci KommunikációsKht. MiNap szerkesztõsége, 3525Miskolc, Dózsa György u. 30., illet-ve [email protected].

Dr. Nagy Kálmán fôorvos egy már meggyógyult kislánnyal a most át-adott új kórteremben.

MMeeggúújjuulltt ttrraannsszzppllaannttáácciióóss rréésszzlleegg aa GGYYEEKK--bbeenn

A BETEGGYEREKEKÉRT

Az ázsiai szökõár áldozatainak megsegítésére segélykoncertet tartottak az el-múlt héten a Rónai Sándor Mûvelõdési Központban. Varga Gergõ, a koncertegyik szervezõje ennek ellenére az eseménnyel kapcsolatban elmondta: a kon-cert összes közremûködõje ingyen vállalta a részvételt, illetve a fellépést, a mû-velõdési ház például a terembérlet kifizetésétõl tekintett el. Támogatóként szere-pelt még a Miskolci Drogambulancia Alapítvány is, amely a szervezési munká-latokon kívül információs ügyeletet tartott a koncert alatt. A koncerten fellépõzenekarok között volt a Raven, a Donor, a Mockba, a Minden-Hatók, a Hétpróbás-Öregfiúk, és a Med Moskwa, illetve duettet énekelt a Miskolci Nemzeti Színházkét mûvésze, Ferenczi Anett és Balogh János.

SEGÉLYKONCERT

Page 5: ERÕSÍTETT A DVTK - Minap.huold.minap.hu/archiv/minap200507.pdftivált. Az égbôl békák potyogtak: he-likopterrôl szórták az ajándék plüssfi-gurákat a közönség közé

MÉG MONDJA VALAKI, HOGY MIS-KOLCON KEVÉS EMLÉK MARADT A LETÛNT

KOROKBÓL, HISZEN MOSTANÁBAN

AHÁNY NAGYOBB ÉPÍTKEZÉS, ANNYI ÉR-TÉKES RÉGÉSZETI LELET KERÜL A FEL-SZÍNRE. KEZDÕDÖTT NYÁRON AZ AVA-SON, AHOL AZ ÚTÉPÍTÉS KÖZBEN AZ ÕS-EMBER KOVAKÕBÁNYÁJÁRA LELTEK A RÉ-GÉSZEK, FOLYTATÓDOTT TAPOLCÁN,AHOL A BARLANGFÜRDÕ BÕVÍTÉSEKOR

BELEBOTLOTTAK AZ EGYKORI APÁTSÁG

ROMJAIBA, MOST PEDIG A BÉKE MOZI

ÁTÉPÍTÉSE SORÁN KERÜLTEK FELSZÍNRE

RÉGÉSZETI LELETEK.

Kívülrõl egyelõre csak annyi tûnik felaz erre látogatónak, hogy palánk veszikörbe már egy ideje a Béke mozi tömb-jét. Az épületbe belépve annál nagyobba változás. Eltûnt a vetítõterem, csak afalak maradtak a helyükön, a padlóbur-kolatot feltörték, és szorgos kezek dol-goznak a kemény hidegben a földmun-kán. Pusztai Tamás és Szörényi Gábor,a Herman Ottó Múzeum középkorra sza-kosodott régészei vezetésével 19-en dol-goznak az ásatáson. Az alapfalak négy-szögei mellett egy, a terem majdnemközepén jól azonosítható a faragott ho-mokkõbõl összeillesztett egykori kút, ame-lyet már több méter mélyen kiástak amunkások. Embert próbáló körülményekközött, kézzel dolgoznak, mint egykoron

a kubikusok. Óvatosan lehet csak ásni,nehogy most menjen tönkre, amit azévszázadok megkíméltek, kézzel válogatnia törmelékben a tárgyak után. Százávalkerülnek elõ a cserépdarabok, lesz mun-kájuk bõségesen a restaurátoroknak.

A XVII. SZÁZADNÁL JÁRNAK

– Nem lehet minden héten egy ta-polcai apátságot találni – oszlatta el atúlzott lelkesedést Pusztai Tamás, ami nemazt jelenti, hogy ne lenne fontos, aminéppen dolgoznak. Úgy tûnik, a közép-kori város egy részét kapták el a ré-gészek, egészen pontosan egy mészá-ros lakhelye lehetett, ahol éppen ásnak,erre utal az a tény is, hogy sok mar-ha-, lócsontdarab került elõ. Az 1716-ostérkép alapján a terület egykori kiosz-tását ismerik a régészek. Az 1600-asévekben a környéken a Dõry család bir-tokában voltak a földek, amely az 1800-as évekre osztódott fel telkekre. Jelenlega XVII. század mélységében járnak a ku-tatók, de folyamatosan ásnak lefelé, shelyenként már régebbi rétegeket is el-értek. Az említett csontoknál érdekesebb dol-

gok is felszínre kerültek már, egy köralakú kályha csempéi, üvegpalackok, az1700-as évekbõl habán kerámiák, sõt márÁrpád-kori kerámiára is leltek – apró

darabokra törve. Február elején indult azásatás – amely valójában a mozi mo-dern kulturális központtá való átépíté-sét megelõzõ leletmentõ feltárás. Egye-lõre még a vetítõteremben ásnak, deamint az idõjárás lehetõvé teszi, szeret-nék kint folytatni a munkát. Mire ápri-lis közepére felvonul a kivitelezõ, a ré-gészeknek végezniük kell a munkával.Örvendetesek a várostörténeti jelen-

tõségû leletek, az is, illetve a tapolcaiis, viszont felszínre kerülésük nem kisfejfájást okoz a beruházóknak a határ-idõk betartása, esetleg a tervek módo-sítása miatt. Pusztai Tamás megjegyez-te, hogy a nemzetközi gyakorlatnak meg-felelõen szerencsésebb lenne, ha elõszörkutatnának a beruházás területén, majdaz eredmények ismeretében készítenékel a kivitelezési terveket. A Béke moziesetében például szinte adja magát, hogyaz ásatás fölé üvegbõl vagy plexibõl, át-látszó anyagból készített fedelet, járó-szintet lehetne építeni, ami csak mégkülönlegesebbé tenne egy kulturális in-tézményt. – Jó bemutatóhely lenne, nemkellene magyarázni, hogy mi is a régé-szet, hiszen itt lenne a lábunk alatt, deazt hiszem, errõl már lekéstünk – mond-ta a régész. Nem bocsátkozott találga-tásokba, hogy mi minden kerülhet méga felszínre, azonban nem szabad meg-feledkezni arról, hogy kõhajításnyira van

a Bársony-ház, ahol bõ évszázada –ugyancsak építkezéskor – korszakos je-lentõségû leletekre leltek. Ennek köszön-hetõen vált Miskolc a magyar õslény-tan, õsemberkutatás bölcsõjévé.

MI LESZ AZ ÉPÍTKEZÉSSEL?

A régészekkel rendszeres kapcsolatbanáll Fedor Vilmos, a kulturális ügyekkelfoglalkozó alpolgármester, aki kedden ahelyszínen ismerkedett a részletekkel. El-viekben az alpolgármester támogatja aplexiborítással kialakított régészeti be-mutatóhelyet, bár az épületben a ter-vek szerint a jobb helykihasználás érde-kében a pinceszintet is be kívánták rész-ben építeni, de a végsõ szót ebben Bo-donyi Csaba építésznek kell majd ki-mondania. Amennyiben nem illik az épí-tészeti koncepcióba a felszín alatti ré-gészeti bemutatóhely, akkor legalább akutat kiemelik, s az épületben keresnekhelyet a felállítására, a kulturális központfalain elhelyezett tárlókban pedig kiállít-hatják a restaurálást követõen az épít-kezés során felszínre került tárgyakat. Amibiztosnak tûnik: a beruházás kivitelezõ-jének kiválasztásával kapcsolatos közbe-szerzési pályázat április elejéig befejezõ-dik, s remélhetõen a tervezett idõbenmegkezdõdhetnek az építési munkálatok.

F. L.

ÚJABB FEJEZET KEZDÕDIK AZ 1955-IG VISSZANYÚLÓ TÉLI TÁRLAT SOROZA-TÁNAK TÖRTÉNETÉBEN: A KÖZELMÚLT-BAN JELENT MEG AZ IDEI, XVIII. MIS-KOLCI TÉLI TÁRLAT FELHÍVÁSA – A RÉ-GIÓ KÉPZÕMÛVÉSZEINEK UTÓBBI KÉTÉ-VES MUNKÁJÁBÓL DECEMBERTÕL LÁT-HATUNK EGYFAJTA METSZETET.

Az 1955-ben indult Téli Tárlat – 1970-tõl Miskolci Téli Tárlat elnevezéssel – amiskolci kiállítás-sorozatok között idõbena legmesszebb visszanyúlónak tekinthe-tõ, hiszen az Országos Grafikai Bienná-lék máig tartó sorozata is „csak” 1961-ben született. A Miskolci Galéria Váro-si Mûvészeti Múzeum tárlatát évrõl év-re nagy érdeklõdés kíséri kezdetek óta.A kétévenkénti, az idén decemberben

nyíló kiállítás felhívását a közelmúltbanjelentette meg a Miskolci Galéria. A ha-gyományokhoz híven a múzeum továbbrais lehetõséget kíván nyújtani a Miskol-con és az észak-magyarországi régióban– Borsod, Heves és Nógrád megyében– élõ és alkotó, valamint a borsodi me-

gyeszékhelyhez és a megyéhez kötõdõképzõmûvészek értékteremtõ munkájá-nak bemutatására, a szakmai megmé-rettetésre, s nemkülönben a közönség-gel való találkozásra. A kiállításra az utób-bi két évben készült festménnyel, egye-di és sokszorosított grafikával, valamintplasztikával pályázhatnak a felhívásbanmegszólított, hivatásos és nem hivatásosalkotók egyaránt. Minden mûvész leg-feljebb három mûvet küldhet be, me-lyek együttes mérete nem haladhatja mega három négyzetmétert. A grafikák 30-szor 40, 50-szer 70, 60-szor 80 vagy70-szer 100 centiméteres paszpartubanadhatók be. A alkotások szeptember 16-án (pénteken 9-tõl délután 4 óráig) vagy17-én (szombaton 9-tõl délután 2 óráig)vihetõk be a Miskolci Galériába. A mú-zeumban vagy annak postai, illetve in-ternetes címén lehet érdeklõdni, mikéntjelentkezési lapot kérni, letölteni is.A szakmai zsûri szeptember 26-án ér-

tékeli majd a benyújtott alkotásokat, sa XVIII. Miskolci Téli Tárlat megnyitójá-ra decemberben várják az érdeklõdõket.

MiNap5MÛVELÔDÉS2005. február 19.

Tündér IbrinkóFebruár 20-án, 10.30 órakor kez-

dõdik a Csaodamalom Bábszínház-ban Ignácz Rózsa: Tündér Ibrinkó cí-mû bábjátéka. A Korzsényi Tibor ál-tal rendezett darabban Heiszmann Il-dikó (Nívó-díjas), Juhász Judit, OláhTibor, Tulipán Gábor, Láng Bernadett,Temesvári Éva bábmûvészek játsza-nak. A történet tündérmese: egy öregházaspár lányát egy napon elrabol-ja az óriás. A két öreg most saj-nálta csak igazán, hogy nem szüle-tett fiuk, aki most segíthetne a lá-nyukon. Egyszer csak a tóból elõ-bukkan egy tündér, Tündér Ibrinkó.Így õ indul Ráki megmentésére. Abelépõ 300 Ft, a pénztár egy órá-val az elõadás kezdete elõtt nyit ki.

Jótékonysági koncert

Február 21-én 15 és 19 órakor aMiskolci Nemzeti Színházban VarnusXaver orgonahangversenyét hallgat-hatják meg az érdeklõdõk. A kon-certen fellép Kincses Veronika, Ver-mes Tímea, Kádas Klaudia, a Mis-kolci Nemzeti Színház kórusa, vala-mint a Fourtissimo rézfúvós együt-tes is. A mûsorban Ravel Bolerójaés több karácsonyi dal is felcsendül.A jótékonysági hangversenyt a dél-kelet-ázsiai szökõárkárosultak javárarendezik.

KönyvkiállításAz anyanyelv nemzetközi napja al-

kalmából könyvkiállítást rendez a Jó-zsef Attila Fiókkönyvtár, a tárlat feb-ruár 21-én nyílik. A világnapot azUNESCO 1999-es döntése alapján amultikulturális világ egyéni nyelvi éskulturális hagyományainak megõrzé-sére hozták létre. Ma a világban többmint hatezer nyelvet ismerünk, eb-bõl azonban már jóval kevesebbetbeszélnek. Az elmúlt három évszá-zadban rengeteg nyelv halt ki, tûntel – hogy korábbi beszélõik nyelv-csere folytán egy másik nyelvet kezd-jenek használni. Ennek a tendenciá-nak a lassítása, megszüntetése ér-dekében van szükség az anyanyelvvédelmére és az anyanyelv nemzet-közi napjára.

Európa FilmklubA Kossuth Art Moziban február

23-án a Cecil B. Demented címû fil-met láthatják az érdeklõdõk. Az ame-rikai–francia vígjáték fõbb szerepei-ben olyan sztárokat láthatnak, mintMelanie Griffith, vagy Stephen Dorff.A John Waters által rendezett filmtörténete nem mindennapi: Hollywoodlegnagyobb sztárját, a gyönyörû Ho-ney Whitlockot elrabolja Cecil B. De-mented, a terrorista filmrendezõ ésõrült stábja. Arra kényszerítik, hogyszerepeljen a filmjükben. A filmcsi-nálás összes szabályát felrúgva Ce-cil B. és társai készek mindent fel-áldozni. Honey tulajdonképpen életelegjobb szerepére számíthat.

Ôseink nyomábanAz Õseink nyomában régészeti-

mûvészettörténeti elõadássorozat feb-ruár 23-i állomásán dr. Lovász Eme-se régész Nagy Lajos király nápolyihadjáratai II. címmel tart elõadást.A rendezvény 18 órakor kezdôdik azIfjúsági és Szabadidô Házban.

Az örök városA Bányász Kulturális Egyesületben

(Miskolc, Bollóalja 160.) február 24-én, 15.30 órakor kezdõdik Farkas Gyu-la diavetítéses úti beszámolója, Ró-ma, az örök város címmel.

VÁLTOZATOK

Az ásatáson jelenleg is folyamatosan dolgoznak.

Változatok József Attila verssoraira címmel nyílt meg Feledy Gyula Kossuth-dí-jas grafikusmûvész (képünkön) kiállítása csütörtökön a Megyeháza Galériában(Városház tér 1.). A tárlatot dr. Dobrik István mûvészettörténész nyitotta meg.

ÁÁssaattááss ffoollyyiikk aa vvoolltt BBéékkee mmoozzii aallaatttt

RÉGÉSZEK A VETÍTÕTEREMBEN

SSzzeepptteemmbbeerriigg vváárrjjáákk aazz aallkkoottáássookkaatt

ÚJRA TÉLI TÁRLAT

OPERABÁLT RENDEZ A MISKOLCI

OPERABARÁTOK EGYESÜLETE ÁPRILIS 2-ÁN ESTE HÉT ÓRÁTÓL A NÉPKERTI VI-GADÓBAN. A HELYI ÉS FÕVÁROSI MÛ-VÉSZEKET FELVONULTATÓ OPERAGÁLA,VALAMINT A TÁNCRA CSÁBÍTÓ ÉLÕZE-NE MELLETT EGY POHÁR PEZSGÕ, VA-CSORA ÉS ÉJFÉLI VENDÉGKÍNÁLÁS VÁR-JA MAJD A RÉSZTVEVÕKET.

– Az idei, immár a negyedik Opera-bál fõvédnöke és egyben megnyitója ez-úttal Szinetár Miklós, a Magyar ÁllamiOperaház fõigazgatója lesz – jelentettebe az egyesület elnöke, dr. Emõdi Gyu-la a rendezvényt meghirdetõ csütörtökitájékoztatóján.Az elõször 1999-ben megtartott bál

mûsorában az évek folyamán többek köztolyan országszerte ismert operaéneke-sek léptek fel, mint Pitti Katalin, NagyKrisztina, Molnár András vagy Berkes Já-nos. A vendégek megcsodálhatták márHegedûs Valér, valamint Szentpéteri Csil-la zongorajátékát is. A Miskolci NemzetiSzínház zenetagozatát pedig az eddigi-ekben például Eperjesi Erika, Kincses Ká-roly és Molnár Anna képviselte.Az idei program is hasonlóan színvo-

nalasnak ígérkezik. A negyedik Opera-bál miskolci fellépõi Boros Géza mûvész-tanár és az elõzmények kapcsán már

említett Eperjesi Erika. Budapestrõl ér-kezik a gálára Huszár Anita mezzoszopránés Potyók Dániel tenor. A mûsort to-vább színesíti a Szemere Bertalan Szak-képzõ és Mûvészeti Középiskola táncta-gozata, amely elõadja a palotást. A meg-hirdetett programon túl még egy meg-lepetés-mûsorszámmal is készülnek a szer-vezõk.Újdonság a korábbi évekhez képest,

hogy az eddigi zongorakíséret helyettmost a már külföldön is elismert Mis-kolci Walzer Szalonzenekar közremûkö-désével lépnek fel a mûvészek. A ven-dégeket pedig a szintén helyi Banquettegyüttes széles sláger-, tánc- és szalon-zene-repertoárja csábítja majd a tánc-parkettre. Aki szeretne részese lenni ezeknek az

élményeknek, már csütörtök óta rendelhetjegyet és foglalhat asztalt a 320-595-ösvagy az 516-737-es miskolci telefonszá-mon. A jegy ára fejenként 7500 forint.Ezért az összegért a zenés programo-kon túl egy pohár pezsgõ, svédasztal-ként tálalt vacsora és éjféli ételkínálásis jár a vendégnek. A belépõjegykéntszolgáló meghívót, amelyen a részletesprogram leírása is megtalálható, március1-jétõl lehet átvenni Barázda Esztertõl,az egyesület titkárától a Miskolci Nem-zeti Színházban.

NNeeggyyeeddsszzeerrrree rreennddeezziikk mmeegg

OPERABÁL MISKOLCON

Page 6: ERÕSÍTETT A DVTK - Minap.huold.minap.hu/archiv/minap200507.pdftivált. Az égbôl békák potyogtak: he-likopterrôl szórták az ajándék plüssfi-gurákat a közönség közé

ISMÉT ÚJ EDZÕ IRÁNYÍTJA A DKSKÉLVONALBELI NÕI KOSÁRLABDA-CSA-PATÁT. HÉTFÕTÕL TAPODI PÉTER ÜL

A DIÓSGYÕRIEK KISPADJÁN. A HAR-MINCHÉT ÉVES MESTER AZT A LUKÁCS

SÁNDORT VÁLTOTTA, AKI MEGKÖZE-LÍTÕLEG KÉT ÉS FÉL HÓNAPOT TÖL-TÖTT A PIROS-FEHÉR KLUBNÁL.

Az elmúlt idõszakban nem szár-nyaltak a diósgyõri kosarasok. A kö-rülmények úgy hozták, hogy gyorsanváltották egymást az edzõk a mis-kolci kispadon. November végénegészségi állapotára hivatkozva FöldiSándor ajánlotta fel lemondását, ame-lyet december elsejei hatállyal elfoga-dott a DKSK Kft. vezetése. A mes-ter az elmúlt évben a Pécs elleni mér-kõzésen lett rosszul a TiszaújvárosiSportcentrumban, ahonnan a mentõszállította el. Földi távozása után LukácsSándor érkezett nagy tervekkel az Avasaljára, arra azonban kevesen számí-tottak, hogy két és fél hónap utánveszi a kalapját és befejezi a szak-mai munkát Diósgyõrben. Távozásánakoka sem mindennapi, különösen edzõiberkekben.

„MEGSÉRTETTEKA SZURKOLÓK”

– Olyan megengedhetetlen módonviselkedett a diósgyõri szurkolók egy

bizonyos része a PVSK elleni mérkõ-zésen, hogy a meccs után bejelen-tettem távozásomat – mondta lapunkérdeklõdésére Lukács Sándor. Mély-ségesen megsértettek a szurkolók, akikvéleményem szerint jelentõs mértékettévesztettek megnyilvánulásaikkal.Nemcsak az edzõtõl, a drukkerektõlis elvárható a kontroll. A támadásokkalszemben teljesen védtelen voltam és

senkitõl nem kaptam segítséget. Aztgondolom, hogy nem ezt érdemeltem.Amennyiben itt ez a módi, ebbõl nemkérek – tette hozzá Lukács Sándor.(A diósgyõri kemény mag néhány tagjaazt skandálta a pécsi csarnokban, hogy„Nincs edzõnk!”, az idõkéréseknél pedigegy táblát tartottak fel Lukács Sándormögött, amelyen egy tévés vetélke-dõ mintájára ez szerepelt: „Telefonossegítséget kérek!” – a szerk.)Lukács Sándor a Szolnoki MÁV

COOP SE elleni találkozón – múlt hétenvasárnap – ült utoljára a DKSK kis-padján, ahol nagyarányú gyõzelemmelbúcsúzott a csapattól és a várostól.A szolnokiakat pedig éppen TapodiPéter irányította, akivel akkor már tár-gyalt a Diósgyõr. Érdekes szituáció ala-kult ki: vasárnap még a Szolnokot,hétfõn már a DKSK-t dirigálta Tapodi,akit a szezon hátralévõ részére köl-csönbe engedett el a Tisza-parti klub.

A dolog pikantériája az is, hogy a fi-atal szakembert Lukács Sándor aján-lotta utódjaként a diósgyõri vezetõkfigyelmébe.

CÉL A HARMADIK HELY

Tapodi Péter fényes sikereket tud-hat magáénak a Szolnok csapatával,hiszen az alföldi megyeszékhelyen azelmúlt esztendõben Magyar Kupa-gyõ-zelmet, egy bajnoki második helyetés egy FIBA Európa Kupa ezüstöt zse-belt be. Az új trénertõl arra is sze-rettünk volna választ kapni, hogy nemtart-e a diósgyõri szurkolóktól.– Egészen elképesztõ élményeim

vannak a DKSK drukkerekrõl, és eztpozitív értelemben mondom. Mikortöbb százan elutaztak Szolnokra aDiósgyõrrel, fantasztikus hangulatot te-remtettek a csarnokban. Egyre keve-sebb olyan kosárlabda-fellegvár van,mint Diósgyõr – mondta Tapodi Péter.A helyi kosárlabda ettõl is intézmé-nyes: a vezetõktõl, a szponzoroktól,a várostól és a szurkolóktól. Nem tar-tok senkitõl, tiszta lelkiismerettelnézek bárki szemébe. Megpróbálunkmaximálisat teljesíteni, és ezt – re-mélem – díjazzák majd a szurkolókis. A diósgyõri vezetõk elvárásai: a har-

madik hely megszerzése a magyar baj-nokságban, illetve minél tovább jutnia Magyar Kupában. Itt már sok függ-het attól is, hogy mikor kerülnek összea diósgyõriek Európa egyik legjobb csa-patával, a PVSK-val. A DKSK meg-tette az elsõ fontos lépést a kupá-ban. Szerdán este magabiztos gyõ-zelmet arattak a Szeviép Szeged együt-tese ellen. Tapodi Péter, aki február18-án ünnepelte 37. születésnapját,szombaton ül elõször bajnoki mecs-csen a piros-fehér kispadon. A DKSKellenfele az Orsi Sopron lesz este hatórától az Egyetemi Körcsarnokban.

IMMÁRON BIZTOSRA VEHETÕ, HOGY

A MÁRCIUSI, FINNORSZÁGBAN SORRA

KERÜLÕ IFJÚSÁGI BIATLON-VILÁGBAJ-NOKSÁGNAK MISKOLCI RÉSZTVEVÕJE IS

LESZ: A GALYATETÕN MEGRENDEZETT

SPRINT ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON

UGYANIS SZÖLLÕSI KITTI 6 KILOMÉ-TEREN MÁSODIK LETT ÉS EZZEL KVA-LIFIKÁLTA MAGÁT A NEMZETKÖZI MEG-MÉRETTETÉSRE.

Mindezt perszemár korábban is le-hetett sejteni, hiszena válogatónak szá-mító Európa-kupaviadalokon mindhá-romszor õ bizonyulta legeredményesebbmagyarnak! Ered-ményeinek értékétnöveli, hogy a juni-orok (!) között érteel, noha õ magamég csak az idéntölti be tizenhatodikéletévét.Az elsõ szerelme

a sífutás volt (Galya-tetõn a normál távúszabad stílusú or-szágos bajnokságon5 kilométeren ezút-tal sem talált le-gyõzõre), ám egyéve belekóstolt a bi-atlonba és olyannyi-ra megtetszett, hogyátnyergelt.– A sífutás meg-

lehetõsen monoton tevékenység, a bi-atlon sokkal változatosabb és érdeke-sebb, jobban leköti az embert. Itt nem-csak futni kell, a lövészet is keményfeladatot ró a versenyzõre. Szerencséregyorsan sikerült megbarátkoznom afegyverrel, így nincs különösebb gon-dom. Hetente három-négy edzésen ve-

szek részt a Bükkben, többre az is-kolai elfoglaltság miatt nincs mód.Edzõm édesapám, Szöllõsi István, akimaga is kitûnõ eredményeket ért elkorábban és a szeniorok között mégmostanság is rajthoz áll. Javulni elsõ-sorban a síelésben szeretnék, csak aza baj, hogy mifelénk nincs túlságosansok jó pálya, ráadásul a téli hóvi-

szonyok is kiszámíthatatlanok – mond-ta a rokonszenves versenyzõ.Azt is elárulta, hogy Finnországban

két számban, a sprintben és az egyé-niben áll rajthoz. Szeretne a legjobbmagyarként végezni, távolabbi céljapedig egy téli olimpiai részvétel ki-harcolása.

Tapodi Péter eligazítja a játékosokat.

Galyatetõn a sífutó országos bajnokságon aranyér-met szerzett Szöllõsi Kitti (a dobogó tetején),Finnországban viszont biatlonban szeretné szaporí-tani sikerei számát.

LLuukkááccss SSáánnddoorr hheellyyeetttt TTaappooddii PPéétteerr iirráánnyyííttjjaa aa DDKKSSKK--tt

EDZÕ-KERINGÕ DIÓSGYÕRBEN

II. évfolyam 7. számSPORT

MiNap6

Baráti beszélgetésA Diósgyõri Labdarúgásért Baráti

Kör beszélgetésre vár minden olyandiósgyõri szurkolót, akit érdekel azegyesület tevékenysége. A baráti be-szélgetés hétfõn este fél nyolctól lesza vasgyári Árnyaskert étteremben.

Közel a döntõAz Albrecht-MVSC-MISI nõi röp-

labdacsapata tavaly és tavalyelõttegyaránt bekerült a Magyar Kupábana legjobb négy közé. 2004-ben rá-adásul Miskolcon rendezték meg anégyes döntõt, így a zöld-fehére-ket immáron kötelezi a jó szerep-lésre az utóbbi évek helytállása. Nos,a sorsolás ismeretében most arralehetett gondolni, hogy ezúttal igennehéz dolguk lesz, ugyanis Fortunaa Jászberényi RK-t sodorta a mis-kolciak útjába. A bajnokságban há-romszor találkozott a két együttesés mindhárom összecsapást az al-földiek nyerték. A két együttes ahéten már meg is mérkõzött egy-mással, az elsõ találkozónak a vas-utasok Csokonai utcai csarnoka adottotthont. A kupatalálkozót a mis-kolciak átütõ sikerrel zárták, ugyan-is magabiztos játékkal 3-0-ás gyõ-zelmet arattak. Mivel a vendégekerejébõl viszonylag kevés pontra (19,16, 16) futotta, a zöld-fehérek ha-talmas lépést tettek a négyes döntõfelé. A visszavágóra február 23-án,szerdán Jászberényben kerül sor, aza csapat kerül be a fináléba, amelya két találkozó alapján jobb ösz-szesített eredménnyel rendelkezik.

Jégfalon másznakIgazi látványosságra, nézõcsalogató

eseményre van kilátás a hét végénMiskolcon. A szurkolók és az ér-deklõdõk bizonyára emlékeznekmég, hogy a Hámori Szikla- ésJégmászó Sport Egyesület (HSZJSE)tagjai az év elejei, hagyományos ver-senyüket a megenyhült idõjárás miattcsak sziklán tudták megrendezni. Afelsõ-hámori szurdokvölgy nagy szik-lafalán azonban egyetlen pillanatrasem álltak le az elõkészítéssel, fo-lyamatosan fagyasztották a jégfa-lat, s erõfeszítéseiket siker koronázta.Mostanra a mesterséges jég má-szásra alkalmas, 35 méteres falatalkot, így nincs akadálya annak, hogya HSZJSE a hétvégi Miskolci TéliFesztivál programjának színesítése ér-dekében – felajánlásként – meg-hirdetett egy egynapos plusz ver-senyt. Február 19-én, szombaton 10órától lehet nevezni, majd 11 óra-kor elkezdõdnek a selejtezõk. A fi-nálé – a résztvevõk számától füg-gõen – a délutáni órákban rajtolés 22 órakor, villanyfényes mászás-sal fejezõdik be.

Diósgyõri sikerEgyre inkább kezd beérni annak

a magas szintû szakmai munkánakaz eredménye, amely kitûnõen jel-lemzi a DVTK-MISI berkeiben folyótevékenységet. A közeli napokbana klub U-15-ös korosztályt képvise-lõ labdarúgó csapata nemzetközi te-remtornán vett részt a szomszédosSzlovákiában. A fiatalok Késmárkonnyolc együttes vetélkedésében sze-rezték meg az elsõ helyet. A mis-kolciak saját négyes csoportjukbanminden ellenfelüket legyõzték, s ahelyosztókon sem veszítettek pon-tot. Így imponáló, 18-4-es gólkü-lönbséggel diadalmaskodtak. Jutott aszámukra a különdíjak közül is, atorna gólkirálya Bogyó Károly lett,aki 8 találattal szerezte meg a ki-tüntetõ címet. A csapat edzõjeVarsányi Zsolt.

A HAT CSAPATOT FELVONULTATÓ

ELSÕ OSZTÁLYÚ NÕI LABDARÚGÓ-BAJ-NOKSÁGBAN AZ MVSC-DOKA EGYÜT-TESE VESZTEGEL A HATODIK HELYEN. ASEREGHAJTÓ MISKOLCIAKNAK NINCS

OKUK A BÜSZKESÉGRE, FENNÁLLÁSUK

ALATT MÉG SOHA NEM ZÁRTAK ILYEN

KRITIKÁN ALULI IDÉNYT. A ZÖLD-FE-HÉREKNEK NINCS MÉG PONTJUK, S KÜ-LÖNÖSEN AZ SZOMORÍTOTTA EL AZ ALA-KULAT HÍVEIT, HOGY A LÁNYOK MIND-ÖSSZE HAT GÓLT SZEREZTEK, UGYAN-AKKOR ÖTVENKETTÕT KAPTAK.

Dálnoki Miklós vezetõedzõ a téli szü-netben jelentõs változásokat helyezettkilátásba, mert a szakember sem vá-gyik ilyen kétes dicsõségre. Január ele-jén találkoztak a keret tagjai, s akkortöbb kérdés tisztázódott a jövõvel kap-csolatban.A szakosztály vezetõi elköszöntek

Surányi Kittitõl, aki az elmúlt év nya-rán érkezett Miskolcra, ám a megtar-tott edzéseken szinte soha nem jelentmeg, gyakorlatilag tehát csak papírontartozott az együtteshez. A folytatás-ban már nem számítanak Almási Évakapusra sem. Van még egy távozó:Rõczei Kitti önmaga jelentette be, hogya továbbiakban már nem kíván a mis-kolci csapat tagja lenni.Persze, ahol távozók vannak, ott ér-

kezõknek is lenniük kell! Az biztosra ve-hetõ, hogy 2005-ben a csapat kerete

négy új szerzeménnyel bõvül. A kvar-tett tagjai korábban Debrecenben rúg-ták a labdát, a közös munka tavalymájusban szakadt meg. A hajdúsági-aktól Bögös Anikó, Magda Gabriella,Nagy Barbara és Kiss Tímea kerültMiskolcra.– Nagyon örülök a négy játékos meg-

szerzésének, mert így végre tapasztaltlabdarúgók kerültek hozzánk. Kiss Tímeátpéldául már néhány évvel ezelõtt is sze-rettem volna átcsábítani Miskolcra, deakkor egy súlyos sérülés keresztülhúztaa terveinket. Velük kapcsolatban az lehetérdekes, hogy valamennyien egriek, desikerült megoldani, hogy minden foglal-kozáson részt tudjanak venni. Remélem,hogy a tavaszi nyitányig rendelkezésünkreálló idõ elegendõ lesz az összecsiszoló-dáshoz és a pályán az ellenfeleink nemismernek majd ránk – újságolta öröm-mel Dálnoki Miklós.A keret egyébként Dálnoki irányítá-

sával lassan már három hete készül, smivel a borsodi megyeszékhelyen nehézvolt megfelelõ termet találni, ezértParasznyán, fedett csarnokban gyako-roltak. Heti egy alkalommal, vasárna-ponként a Népkertben futnak. Megtudtukazt is, hogy a szakosztály vezetõi feb-ruár végére lekötöttek egy felkészülésimérkõzést a szlovákiai Rimaszombat csa-patával. Az ottani elsõ ligában szerep-lõ együttessel kölcsönösségi alapon két-szer is megmérkõznek.

KKéétt sszzáámmbbaann áállll rraajjtthhoozz SSzzööllllôôssii KKiittttii

AZ IFI VB-NBIZONYÍTHAT

PPaarraasszznnyyáánn kkéésszzüülltt aazz MMVVSSCC--DDOOKKAA

HATOT LÕTTEK,ÖTVENKETTÕT KAPTAK

Page 7: ERÕSÍTETT A DVTK - Minap.huold.minap.hu/archiv/minap200507.pdftivált. Az égbôl békák potyogtak: he-likopterrôl szórták az ajándék plüssfi-gurákat a közönség közé

AKCIÓ!

MISKOLC ÉS VIDÉKI ÜZLETEINK AJÁNLATA:

FIGYELJE HIRDETÉSEINKET, MERT EGYES ÁRUCIKKEK VÁSÁRLÁSÁNÁL FEBRU-ÁRBAN NYEREMÉNYJÁTÉKOKBAN VEHETNEK RÉSZT! NYEREMÉNYEK: SKODA FA-BIA SZEMÉLYGÉPKOCSIK, 10 000 FT ÉRTÉKÛ COOP-VÁSÁRLÁSI UTALVÁ-NYOK. SORSOLÁS: MÁRCIUS 16-ÁN.

RÉSZLETEK A BOLTOKBAN!

MiNap7HIRDETÉS2005. február 19.

FEBRUÁR 17–28-IG: MINNA DOBOZOS 1 LIT. 1,5% 109 FT

KEDVEZÔ ÁRON KAPHATÓ:ZSEMLE/DB 11 FTKRISTÁLYCUKOR 1 KG 189 FTMINNA TEAVAJ 10 DKG 119 FTEGYSÉGÁR: 1190 FT/KG

MINNA TEJFÖL 375 G 18% 129 FTEGYSÉGÁR: 344 FT/KG

KARAVÁN SAJT (PANNONTEJ RT.) 1 KG 1249 FTHEY-HO ALMA, NARANCS, FEHÉR, KÉKSZÔLÔ 1 LIT. 79 FTPEPSI VAGY PEPSI TWIST 2 LIT. PET + AJÁNDÉK 1,5 L KRISTÁLYVÍZ PET. 259 FT

FEBRUÁR 18-TÓL MÁRCIUS 3-IG TARTÓ AKCIÓNKBÓL:RAMA TÉGLA MARGARIN 500 G + SÜTÔFORMA AJÁNDÉK 225 FTEGYÉSGÁR: 550 FT/KG

DELIKÁT 8 ÉTELÍZESÍTÔ 75 G 99 FTEGYSÉGÁR: 1320 FT/KG

HAMÉ SERTÉSMÁJKRÉM 65 G 29 FTEGYSÉGÁR: 446 FT/KG

ÉS MÉG TOVÁBBI TERMÉKEK.

22000055.. FFEEBBRRUUÁÁRR 1199..,, SSZZOOMMBBAATT

HÔSÖK TERE

10 óra Vásári fölvezetés a Bányász Fúvószenekarral, téllövölde, jégszobrászverseny

11 óra Langaléta Garabonciások12 óra Miskolci Ütôsök13 óra Esszencia Gitártrió14 óra Cafe Latino17 óra Favágók-koncert19 óra Kutyaszánverseny a Mancs-szobortól a Hôsök teréig.

Személyes találkozás Manccsal és a Spider Mentôcsoport szakembereivel.

20.00 óra A Vagabanda tûzszelídítôinek mûsora20.15 óra Kocsonyakarnevál: a Jégkirálynôk csapatainak felvonulása

a Városház térrôl a Hôsök teréig22 óra Nosztalgia diszkó

DÉRYNÉ UTCA

10 óra Vendéglátó kocsonyaházak nyitása.22 óra A Látványkocsonya-szavazás vége

SZÍNHÁZ (Jegyek a színház jegyirodájában kaphatók)10 óra Hókirálynô (Játékszín)17 óra Quasimodo (Nagyszínház)17 óra Furcsa pár (Kamara)

BÁNKÚT

10 óra Megnyitó (Orosz Lajos alpolgármester), Síkarnevál: jelmezver-seny, hószobrászverseny, célba dobás hógolyóval, Kocsonyalesiklás, békaszedés, békatallérgyûjtés, kutyaszán- és snowboard-bemuta-tó, Kocsonyádé II. – diákcsapatok versengése.

14 óra Eredményhirdetés.

KISSÁTOR

10–18 óráig gyerekprogramok: arcfestés, vetélkedô, rajzverseny, kézmûves foglalkozás, tánctanítás, farsangi jelmezkészítés.Közben:

13.30 óra Sebaj Színház: Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj

15.30 óra A Számadó zenekar zenés, táncos farsangi mûsora

17.30 óra Sebaj Színház: Égig érô paszuly18 óra Miskólczi Lokál hangulat, felolvasóest21 óra Színházi Kommandó22 óra Lokálzene

22000055.. FFEEBBRRUUÁÁRR 2200..,, VVAASSÁÁRRNNAAPP

MINORITA TEMPLOM9.30 óra Miskolci Tél –

Gyerekmise

HÔSÖK TERE10 óra Gryllus Vilmos

daloskönyve11 óra Téli-nyári laboda –

Szalóki Ági mûsora12 óra Békaszépségverseny13 óra Miskolc Dixieland

Band14 óra Záróünnepség; jégszobrász-, látványkocsonya-, recept-,

békaszépség- és csapatversenyek eredményhirdetése, valamint a Füles-rejtvény, Miskolc-totó, Béka-totó megfejtése

15 óra Old Boys-koncert17 óra A rendezvény zárása

DÉRYNÉ UTCA

10 óra Vendéglátó kocsonyaházak nyitása

17 óra A rendezvény zárása

SZÍNHÁZ (Jegyek a színház jegyirodájában kaphatók)10 óra Hókirálynô (Játékszín)15 óra Quasimodo (Nagyszínház)15 óra Furcsa pár (Kamara)

KISSÁTOR10–17 óráig: Gyerekprogramok: arcfestés, vetélkedô,

rajzverseny, kézmûves-foglalkozás, tánctanítás, farsangi jelmezkészítés, Közben:

13.30 óra Sebaj Színház: Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj

15.30 óra Sebaj színház: Égig érô paszuly17 óra A rendezvény zárása

MISKOLCI KOCSONYAÜNNEP2005. február 19–20. Villanyrendôr – Széchenyi utca – Déryné utca – Hôsök tere

Társtours Utazási Iroda

UNGVÁR 2500 FT �� Vásárlással egybekötött utazás minden szombaton.

PRÁGA ��március 12–15., 32 500 Ft

PÁRIZS ��március 14–18., 36 900 Ft

RÓMA �� május 13–16., 68 900 Ft Évfordulókra ajándékozzon szeretteinek utazásiutalványt! Egy éven belül felhasználható belföldiés külföldi utazásra egyaránt.

TÁRSTOURS UTAZÁSI IRODAMiskolc, Széchenyi u. 14. Tel.: 46/413-929

Page 8: ERÕSÍTETT A DVTK - Minap.huold.minap.hu/archiv/minap200507.pdftivált. Az égbôl békák potyogtak: he-likopterrôl szórták az ajándék plüssfi-gurákat a közönség közé

Szombat07.00 Adásismétlés. 09.00 Képújság. 15.00A Kilátó (hétfõ, csütörtök), az Iránytû, ésaz ÉletMódi címû magazinok ismétlése.17.00 A Hálózat mûsora. 18.00 MiskolcMa (élõ). 18.30 Gazdi – az állatbarátokmagazinja. Benne: a gazdik téli teendõi,avagy hogyan vészelik át a fagyos hó-napokat házi kedvenceink. 19.00 MiskolcMa. 19.30 Zsoltár – vallási magazin. Ben-ne: jótékonyság Vámosújfaluban – DévaiNagy Kamilla és tanítványai, bibliakiállítás,a Szent Imre Általános Iskola bõvítése,megjelent az Elsõ Miskolci Keresztény Szem-le. 20.00 Miskolc Ma. 20.30 Hírháló (h).21.00 Hozzám tartozol. Film (h). 23.00Képújság.

Vasárnap07.00 Adásismétlés. 09.00 Képújság. 15.00Csak könnyedén – Hegyaljai Sándor bû-vészmutatványai. 16.00 A Klick és a Su-liTV címû magazinok ismétlése. 17.00 AHálózat mûsora. 18.00 Krónika – heti hír-összefoglaló. 18.30 Múzsa – színházi ma-gazin. Benne: a Quasimodo romantikusmusical bemutatója a Miskolci NemzetiSzínházban. 19.00 Sport Extra. Benne: aDKSK–Szeged nõi kosárlabda Magyar Ku-pa negyeddöntõ közvetítése felvételrõl.20.30 Hírháló (h). 21.00 Halálos merülés.Amerikai film (h). 23.00 Képújság.

Hétfõ06.00 Adásismétlés. 08.30 Képújság. 17.00A Hálózat mûsora. 18.00 Miskolc Ma(élõ). 18.30 Kilátó – várospolitikai maga-zin (élõ). Benne: csontvelõ-transzplantációsosztály a Megyei Kórházban – beszélge-tés dr. Csiba Gábor fõigazgatóval és dr.Nagy Kálmán fõorvossal. 19.00 MiskolcMa. 19.30 Lenyomatok – portrémûsor.Benne: Csapó János színmûvész. 20.00Miskolc Ma. 20.30 Hírháló (h). 21.00 Cá-pavadász. Amerikai–olasz film (h). 23.00Képújság.

Kedd06.00 Adásismétlés. 08.30 Képújság. 17.00A Hálózat mûsora. 18.00 Miskolc Ma(élõ). 18.30 Sportpercek. Benne: gõzerõ-vel folyik a sportcsarnok felújítása, átala-kul a DVTK csapata, beszámoló azMVSC–BSE röplabdamérkõzésrõl. 19.00 Mis-kolc Ma. 19.30 Sport Extra. Benne: aDKSK–Sopron NB I-es nõi kosárlabda-mér-kõzés közvetítése felvételrõl. 20.30 Hír-háló (h). 21.00 Aranyláz. Olasz film (h).23.00 Képújság.

Szerda06.00 Adásismétlés. 08.30 Képújság. 17.00A Hálózat mûsora. 18.00 Miskolc Ma(élõ). 18.30 Mérleg – gazdasági maga-zin (élõ). Benne: eMagyarország – ösz-szefoglaló Kovács Kálmán IHM minisztermiskolci látogatásáról, Miskolc költségve-tése – a stúdió vendége Káli Sándor pol-gármester. 19.00 Miskolc Ma. 19.30 Nézd!– ifjúsági magazin. Benne: V-Tech kon-cert. 20.00 Miskolc Ma. 20.30 Hírháló(h). 21.00 Vesztegzár. Amerikai film (h).23.00 Képújság.

Csütörtök06.00 Adásismétlés. 08.30 Képújság. 17.00A Hálózat mûsora. 18.00 Miskolc Ma (élõ).18.30 Kilátó – várospolitikai magazin (élõ).Benne: exkluzív interjú Gyurcsány Ferencminiszterelnökkel. 19.00 Miskolc Ma. 19.30Várószoba – egészségügyi magazin. Ben-ne: alvászavarok. 20.00 Miskolc Ma. 20.30Hírháló (h). 21.00 A bunyós lány. Ame-rikai film (h). 23.00 Képújság.

Péntek06.00 Adásismétlés. 08.30 Képújság. 17.00A Hálózat mûsora. 18.00 Miskolc Ma(élõ). 18.30 Múzsa – kulturális magazin.Benne: összefoglaló az idei Téli Fesztiváleseményeirõl. 19.00 Miskolc Ma. 19.30Mozivarázs – heti filmújdonságok, werk-filmek és sztárinterjúk. 20.00 Miskolc Ma.20.30 Hírháló (h). 21.00 Csapda a hóalatt. Amerikai film (h). 23.00 Képújság.

A Miskolc TVheti mûsora

2005. február 19–2005. február 25.

8 II. évfolyam 7. szám

A BOSZORKÁNYSÁG (VARÁZSLÓ ASZ-SZONY, IGÉZÕ ÉS JÖVENDÕMONDÓ) ELÕ-TÖRTÉNETE AZ ÓTESTAMENTUMBA NYÚ-LIK VISSZA. A BOSZORKÁNYSÁGNAK AZ

ERETNEKSÉGGEL TÖRTÉNÕ AZONOSÍTÁSA

A XIV–XV. SZÁZADTÓL A PÁPAI BUL-LÁK SOKASÁGÁT SZÜLTE (ALAPJA A

900 KÖRÜL MEGJELENT CANON EPISCOPI

VOLT). A XV. SZÁZADBAN A BOSZOR-KÁNYÜLDÖZÉS OLYAN MEGERÕSÍTÉST

NYERT, AMELYNEK ELVEIT KÉZIKÖNYVEK

RÖGZÍTETTÉK. AZ ELLENVÉLEMÉNYT MEG-FOGALMAZÓKAT AZZAL LEHETETT EL-HALLGATTATNI, HOGY MEGFOGALMAZTÁK

„AKI KÉTELKEDIK A BOSZORKÁNYSÁG ÉS

AZ ERETNEKSÉG AZONOSSÁGÁBAN, A BO-SZORKÁNYSÁG REÁLIS LÉTÉBEN, MAGA IS

ERETNEK”. MIVEL A BOSZORKÁNYSÁGOT

ERETNEKSÉGNEK TEKINTETTÉK, A KE-RESZTÉNY HITEN BELÜL, KLASSZIKUS ÉR-TELEMBEN VETT BOSZORKÁNYÜLDÖZÉ-SEKET NEM FOLYTATTAK ZSIDÓK, CIGÁ-NYOK VAGY MOHAMEDÁNOK ELLEN.

A „klasszikus” boszorkányperekben aváros bírája lépett fel magánvádlóként, sa bíróságnak a vádlottat eleve bûnösnekkellett tekinteni. A vádlott kötelessége volt,hogy ártatlanságát bizonyítsa. A perekarra épültek, hogy ha a vádlott beis-merte bûnösségét, ítéletet lehetett felet-te mondani. A beismerés kikényszeríté-sének meg kialakult egy különleges kín-vallató eszköztára. Ha a vádlott beismertetársait is, a perek sorozattá váltak, hi-szen egymást gerjesztették. A XVIII. szá-zadtól a felvilágosult egyháziak és a be-folyásos világiak elõbb korlátozták, majdfelfüggesztették a boszorkányüldözéseket,

pereket. Mária Terézia 1752–1766 közöttkiadott utasításai a birodalom területénugyan érvényesültek, de a gyakorlatbanszórványosan még a XIX. század máso-dik felében is elõfordultak perek és íté-letek. A XIX. század végén, XX. századelején a bíróságok a boszorkányság vád-ját már rágalmazásnak minõsítették, s en-nek megfelelõen ítélkeztek.

TÜZESVAS- ÉS VÍZPRÓBÁK

A Magyarországon feltárt és publikáltboszorkányperek száma több ezres nagy-ságrendû. A Váradi Regesztrumban, ame-lyet 1208–1235 között vezettek, a tü-zesvas-próbák között említik a boszor-kány gonoszságát fedõ malefícia fogal-

mát is. A tüzesvas-próbák mellett az asz-szonyokat vízpróba alá is vetették (Kas-sa, 1517). A magyar boszorkányperek el-sõ szakasza a XVII. század végéig tar-tott, ekkor megyénként 5–10 „repre-zentatív” perre került sor. A török hó-doltsági területeken viszonylag kevés volta perek száma. A legfõbb vád a ron-tó varázslat volt. A második korszak aXVII–XVIII. század fordulóját jellemezte,amikor a perbe fogott asszonyokat meg-magyarázhatatlan betegségek okozásával,vagy a segélykérés elhárításával vádol-ták. Egy-egy perben akár az emberek(tanúk) százait is kihallgathatták. Bünte-tés a megye területérõl való kivesszõzés– mint legenyhébb büntetés – volt, s

ezt mind gyakrabban váltották fel azégetést elõíró ítéletek. Ezt az öngerjesztésifolyamatot igyekezett meggátolni rende-leteivel Mária Terézia, amelynek hatása,eredményessége megyénként változott.S bár a XIX., fõleg a XX. századi pe-

rekben folyvást hivatkozás történik Köny-ves (I.) Kálmán király (1095–1116) közis-mertté vált dekrétumára, mely szerintboszorkányok márpedig nincsenek, a mis-kolci járásbíróság 1930-ban tárgyalt bo-szorkánypert utoljára. A büntetés a pe-relõk rágalmazás miatti elítélése, pénz-büntetés volt, amelynek behajtását 3 év-re felfüggesztették. A per alapja a ma-gyar hiedelemvilágban is meggyökerese-dett boszorkányhatalommal való élés, amegrontás volt.

LOVON REPÜLT A VÁR MELLETT

A magyar nyelv történeti-etimológiaiszótára magyar szövegkörnyezetben elõ-ször 1552-bõl említi a fogalom ismere-tét, elõfordulását. Ha a Borsod megyeiés miskolci ténylegesen lefolytatott pe-rek idõbeliségét nézzük, az elsõ perre1582-ben Miskolcon került sor, s – ezvolt a ritkább –, két férfi, bizonyos Ba-kos Balázs és Bakos Kálmán ellen foly-tatták le. Aztán 1648-ban, 1666-ban, 1677-ben, 1700-ban, 1706-ban, 1709-ben, 1712-ben, 1716-ban, 1723-ban, 1741-ben és vé-gül 1769-ben olvasunk sok tanúkihallga-tásos boszorkányperekrõl.A boszorkányperek könyvtárnyi szak-

irodalmában kiemelik az 1676-ban Diós-gyõrben lefolytatott pert, ahol egy bi-zonyos Szabó Györgynét vádoltak bo-szorkánysággal. 1714-ben gyilkosság vád-jával illették a boszorkánynak tartott Bo-da Dorkát, s Balogh Éva ellen 1722-benhoztak ítéletet. Egy késõi miskolci per isországos hírû lett, ezt Budai Mátyásnémenye, Nani Zsuzsanna ellen folytattákle. Kubinyi Ferenc és Vahot Imre négy-kötetes munkájában, Magyarország ésErdély leírásában 1857-ben még illuszt-rálta is a diósgyõri vár mellett, lovonelrepülõ, s rontó szándékkal felvértezvea boszorkányünnepre induló miskolci bo-szorkány-asszonyt.

(Vége)Dobrossy István

Áldozatát lovon elrabló boszorkány a diósgyõri vár mellett, XIX. szá-zadi metszet.

TTeerrmméésszzeettii ttüünneemméénnyyeekk,, kkaattaasszzttrróóffáákk ééss ssoorrssccssaappáássookk ((1111..))

„A BÍRÓSÁG ÍTÉLETBEN MONDOTTA, HOGY BOSZORKÁNYOK PEDIG NINCSENEK”

Tisztelt olvasó! Ismeri Ön a miskolci díszpolgárokat? Hamaro-san kiderül! Február 12-i számunkban öt héten keresztül tartókeresztrejtvény-pályázatot indítottunk. Az öt keresztrejtvénybenöt miskolci díszpolgár nevét rejtettük el. Az öt megfejtést egy

levelezõlapon, legkésõbb március 18-ig juttassák el a MiskolciKommunikációs Kht. címére: 3525 Miskolc, Dózsa György u. 30.A helyes megfejtéseket beküldõk között az Arany Könyvesbolt(Miskolc, ITC-székház) által felajánlott könyvet sorsoljuk ki.

ISMERI ÖN A MISKOLCI DÍSZPOLGÁROKAT?

SZABADIDÔ

MiNap

A Diósgyõr Rádió állandó mû-sorai:6.00–10.00: Jó reggelt Diósgyõr!

Zenés, információs szórakoztató mû-sor10.00–18.00: Zeneszõnyeg18.00–22.00: Jó estét Diósgyõr!

A nap eseményeinek összefoglaló-ja, a reggeli mûsor ismétlése.22.00–06.00: Zeneszõnyeg

A Jó reggelt Diósgyõr! mûso-rában február 21-én Gaál Noé-mi, Miskolc város arca, 22-énBartha György önkormányzatiképviselõ, 23-án pedig Orosz La-jos alpolgármester lesz a ven-dég. Február 24-én Közélet-po-litika: képviselõket jelölt az MSZPcímmel hallhatnak összeállítást.Február 25-én Elindult a tavasziülésszak a parlamentben – dr.Tompa Sándor országgyûlésiképviselõvel beszélget a mûsor-vezetõ. Február 26-án és 27-énmagazinmûsort sugároz a rádió.