erőleves a léleknek 4. porció

98
ER Ő L EVES AL ÉL EK NEK 4. PO R C I Ó 101 ER Ő TA D ÓÉSLÉL EK EMEL ŐR TÉNET Í R TAÉSVÁLO G ATTA:  J A C K C A N F I E L D É S M A R K V I C T O R H A N S E N Bevezetés  Minden ember egy-egy történet. Gyermekkoromban az emberek a konyhaasztal körül ülve mesélték a történeteiket. Mostanság ez már nem divat. Pedig az asztal körüli történetmesélés nem egyszerű időtöltés. Így tered a böl!sesség szár"l szára. #lyenkor $traval"t ka%&nk az életre' hogy érdemes legyen emlékezni. ( magas )ok$ te!hnol"giai )elettség da!ára sokan nem élünk valami "l. *zükségünk van rá' hogy meghallgass&k egymás történeteit. Rachel Naomi Remen Mindenkinek megvan a maga története. Mindegy, mivel foglalkozunk, mennyi pénz van a bankszámlánkon vagy milyen szn! a b"r#nk, történet#nk van. Minden embernek van története, akár közszemlére bocsát$a, akár magába re$ti. %átran elhihet$#k, hogy a m&ltunk, fizikai és érzelmi kör#lményeink, tapasztalataink a mi történet#nk. 'lettörténet#nk mentális képben vetti elénk, mit tartunk igaznak önmagunkr(l és a lehet"ségeinkr"l. )z élet, amelybe belesz#lett#nk nem sz#kségszer!en a sorsunk. Mindannyiunknak megvan a hatalma, hogy átr$uk a történet#nket, átdolgozzuk élet#nk sznm !vét, és másk éppen alaktsuk a f"sze repl" cseleked eteit, a mi cselekedeteinket. )z élet#nk alaku lását els"sorban az eseményekre adott válaszaink határozzák meg. ) h"s vagy az áldozat szerepét vállal$uk*e magunkra élet#nk +drámá$ában - A jó történetek, csakúgy, mint a legjobb tanácsadóink az életben, kapukat nyitnak ki. !lönleges élmények, melyek érzelmi "úrokat pend#tenek meg benn!nk, oda$igyel!nk rájuk és meg%rizz!k %ket az emlékezet!nkben. &zek a történetek szabad#tanak meg múltbéli döntéseink súlyától, és megnyitják el%tt!nk az utat az önismeret és a k#nálkozó alkalmak $elé. Az igazán jó történetek megmutatják választási le"et%ségeinket, és olyan alternat#vákat tárnak elénk, melyekre korábban nem gondoltunk. 'egengedik, "ogy elinduljunk (vagy legalá bb $on tol óra veg y!k , "og y elindulun k) egy új ösv ény en.   kön yv lap$ain olyan emberekkel találkozunk, akik példát adnak feltétel nélk#li $(ságb(l, szeretetb"l, bátorságb(l, el"relátásb(l, egy cinikus világg al szembeszáll( hit b"l , az éle t k nálta lehet"ségekbe vet ett rem ény b"l és a meg talá lás ukh oz sz# ksé ges lelkesedésb"l. Néhány történetre &$ra és &$ra visszautalunk ma$d, mert a benn#k re$l" #zenet megnyugvást és biztatást ad. Másokkal kapcsolatban az az érzés#nk támad, hogy meg kell "ket osztanunk családunkkal, barátainkkal és kollégáinkkal. *ogyan olvassuk ezt a könyvet+ /zerencsénkre olvas(ink a világ minden tá$ár(l k#ldtek nek#nk vissza$elzéseket. gyesek szerint a könyv akkor ny&$t$a a legtöbbet, ha az ele$ét"l a végéig, sorban elolvassák az összes történetet. Mások egy bizonyos fe$ezetre koncentrálnak, arra, amelyik a leginkább érdekli "ket. ) legtöbben azt mond$ák, akkor érik el a leg$obb hatást, ha egyszerre egy vagy két történetet olvasnak el, ma$d feldolgozzák magukban a kiváltott érzelmeket és a tanulságokat. 'i azt tanácsoljuk, "agyjanak maguknak id%t, és engedjék, "ogy minden történet igazán mélyen átjárja a lelk!ket. érdezzék meg önmaguktól, "ogyan alkalmaz"atnák a tanulságot a saját élet!kben. ekintsenek minden történetre úgy, mint"a gyakorlati "aszna volna, mint"a valóban meg tudná változtatni az élet!ket.

Upload: bikiboy

Post on 13-Apr-2018

241 views

Category:

Documents


1 download

TRANSCRIPT

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 1/98

ERŐLEVES A LÉLEKNEK

4. PORCIÓ

101 ERŐT ADÓ ÉS LÉLEKEMELŐ TÖRTÉNET

ÍRTA ÉS VÁLOGATTA:

 JACK CANFIELD ÉS MARK VICTOR HANSEN

Bevezetés

 Minden ember egy-egy történet. Gyermekkoromban az emberek a konyhaasztal körül ülvemesélték a történeteiket. Mostanság ez már nem divat. Pedig az asztal körüli történetmesélésnem egyszerű időtöltés. Így tered a böl!sesség szár"l szára. #lyenkor $traval"t ka%&nk azéletre' hogy érdemes legyen emlékezni. ( magas )ok$ te!hnol"giai )elettség da!ára sokan nemélünk valami "l. *zükségünk van rá' hogy meghallgass&k egymás történeteit.

Rachel Naomi Remen

Mindenkinek megvan a maga története. Mindegy, mivel foglalkozunk, mennyi pénz van a bankszámlánkon vagymilyen szn! a b"r#nk, történet#nk van. Minden embernek van története, akár közszemlére bocsát$a, akár magába re$ti.%átran elhihet$#k, hogy a m&ltunk, fizikai és érzelmi kör#lményeink, tapasztalataink a mi történet#nk. 'lettörténet#nk mentális képben vetti elénk, mit tartunk igaznak önmagunkr(l és a lehet"ségeinkr"l. )z élet, amelybe belesz#lett#nk nem sz#kségszer!en a sorsunk. Mindannyiunknak megvan a hatalma, hogy átr$uk a történet#nket, átdolgozzuk élet#nk sznm!vét, és másképpen alaktsuk a f"szerepl" cselekedeteit, a mi cselekedeteinket. )z élet#nk alakulásátels"sorban az eseményekre adott válaszaink határozzák meg. ) h"s vagy az áldozat szerepét vállal$uk*e magunkraélet#nk +drámá$ában- A jó történetek, csakúgy, mint a legjobb tanácsadóink az életben, kapukat nyitnak ki.!lönleges élmények, melyek érzelmi "úrokat pend#tenek meg benn!nk, oda$igyel!nk rájuk és meg%rizz!k %ket az emlékezet!nkben. &zek a történetek szabad#tanak meg múltbéli döntéseink súlyától, és megnyitják el%tt!nk az utat az önismeret és a k#nálkozó alkalmak $elé. Az igazán jó történetek megmutatják választásile"et%ségeinket, és olyan alternat#vákat tárnak elénk, melyekre korábban nem gondoltunk. 'egengedik, "ogyelinduljunk (vagy legalább $ontolóra vegy!k, "ogy elindulunk) egy új ösvényen.  könyv lap$ain olyanemberekkel találkozunk, akik példát adnak feltétel nélk#li $(ságb(l, szeretetb"l, bátorságb(l, el"relátásb(l, egy cinikusvilággal szembeszáll( hitb"l, az élet knálta lehet"ségekbe vetett reményb"l és a megtalálásukhoz sz#kségeslelkesedésb"l. Néhány történetre &$ra és &$ra visszautalunk ma$d, mert a benn#k re$l" #zenet megnyugvást és biztatástad. Másokkal kapcsolatban az az érzés#nk támad, hogy meg kell "ket osztanunk családunkkal, barátainkkal éskollégáinkkal.

*ogyan olvassuk ezt a könyvet+

/zerencsénkre olvas(ink a világ minden tá$ár(l k#ldtek nek#nk vissza$elzéseket. gyesek szerint a könyv akkor 

ny&$t$a a legtöbbet, ha az ele$ét"l a végéig, sorban elolvassák az összes történetet. Mások egy bizonyos fe$ezetrekoncentrálnak, arra, amelyik a leginkább érdekli "ket. ) legtöbben azt mond$ák, akkor érik el a leg$obb hatást, haegyszerre egy vagy két történetet olvasnak el, ma$d feldolgozzák magukban a kiváltott érzelmeket és a tanulságokat.'i azt tanácsoljuk, "agyjanak maguknak id%t, és engedjék, "ogy minden történet igazán mélyen átjárja alelk!ket. érdezzék meg önmaguktól, "ogyan alkalmaz"atnák a tanulságot a saját élet!kben. ekintsenek minden történetre úgy, mint"a gyakorlati "aszna volna, mint"a valóban meg tudná változtatni az élet!ket.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 2/98

Rengeteg munkába ker#lt, amg összeválogattuk a történeteket, de &gy érezz#k, 010 gyöngyszemet siker#lt találnunk.Remél$#k, hogy önök is ugyan&gy fog$ák szeretni "ket, ahogyan mi. %zunk benne, hogy könnyeket, nevetést,megvilágosodást, gy(gyulást és er"t adnak. Remél$#k, hogy a könyvben szerepl" hétköznapi emberek nem hétköznapicselekedeteinek bemutatásával némi &tbaigaztást adhatunk az életnek nevezett utazáshoz. /zvb"l kván$uk, hogymindannyian lel$enek rá e könyv lap$ain arra a történetre, amely kulcsot ad élet#k kinyitásra vár( a$ta$aihoz.

 +a!k ,an)ield' Mark i!tor ansen' ano!h M!,arty és Meladee M!,arty

&gy korábbi olvasónk levele

2isztelt 3raim4

gy panamai haditámaszpontr(l rok önöknek, hogy megköszön$em ezt a nagyszer! könyvet, és beszámol$ak r(la,milyen hatással volt az életemre és másokéra, akik elolvasták. 5imert" szolgálat után egyed#l voltam a szállodaiszobámban, amikor a +2udakoz( cm! történetet olvastam az /rőleves a léleknek 0. %or!i"áb"l. Nem szégyellem bevallani, hogy hosszan potyogtak a könnyeim, és valahogy gy(gyulást hoztak. kkor rtam azt a verset, melyetmellékelten elk#ldök önöknek. 5és"bb kölcsön adtam a könyvet egy tengerészgyalogosnak, akinek bizalmasinformáci(k "rzése volt a feladata. 6 volt a harmadik a fegyveres biztonsági "rök sorában, gy a legkevésbé

meger"ltet", ugyanakkor leginkább unalmas szolgálatot tel$estette. zért engedte meg neki az elöl$ár($a, hogyolvasson, de persze nem könyvre gondolt. 7ossz&, 08 (rás szolgálatnak nézt#nk elébe, és én odaadtam neki az /rőleves a léleknek 0. %or!i"át' mert éppen nálam volt. 9igyelmeztettem, hogy esetleg +katonához nem ill"érzelemkitörésen kaphat$ák. ) szolgálat végeztével beléptem a terembe, és egy másik tengerészgyalogost találtam azels" mellett. Mindkett"$#knek nedves volt a szeme, és az egyik gy sz(lt a másikhoz:

 ; <alami megfog benne, ugye- ; =gy igaz, Roger ; felelte a másik, ma$d eltávozott.

)mikor engem meglátott, azt mondta: ; 5öszönöm a könyvet, hadnagy, holnap az els" dolgom lesz, hogy megveszem magamnak. ; 'n megmondtam, hogy van benne pár egészen megindt( történet ; mondtam, azután $( é$szakát kvántunk 

egymásnak.5öszönöm ezt a csodálatos könyvet. Mindenkinek a$ánlom. =me, itt a vers.

 Mesél valamit' üres a sz1vem. 2iszáradt szememből )olyon a könny. ( !süggedés már oly rég köt g$zsba. /meld )el lelkem' szárnyalon )önn.

 Mesél valamit' reményem elszállt. itről' szeretetről sz"l nekem.ésd "l eszembe' hogy dolgom e 3öldön4gy élni' mint a mennyekbe5 )enn.

 Mesél valamit' sz1vemet töltse el

részvét és ny1lon ki vak szemem. 6ássa' hogy testvérem minden ember' Így kell hát őket szeretnem.

 (d még egy %or!i"t' hadd vegyek (z erőlevesből a léleknek. 7&zd1ts&k egymást' hogy érezzünk8öbb szeretetet' s mélyebbet.

 Morris Passmore hadnagy' az /gyesült 9llamok haditengerésze

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 3/98

 A SZERETETRŐL

 (z a vegyész' aki sz1véből könyörületet' tiszteletet' vágyakozást' türelmet' sanálkozást' megle%etést és megbo!sátást t&d kivonni' mad ké%es mindezeket egyetlen vegyületté elegy1teni' létre t&da hozni a szeretetnek nevezett atomot.

5ahlil >ibran

&gy barát a vonalban

 7arát nélkül élni annyi' mint tan$ nélkül meghalni.

/panyol közmondás

Még miel"tt elkezdtem tárcsázni, tudtam, hogy valami hibát követek el. ) telefon kicsöngött egyszer, kétszer ; azután valaki felvette a kagyl(t.

 ; Rossz számot hvott4 ; förmedt rám egy rekedtes férfihang, ma$d lecsapta a telefont. ?öbbenten tárcsáztam&$ra.

 ; Mondtam már, hogy rossz számot hvott4 ; hallottam ugyanazt a hangot, ma$d a kapcsolat megszaktását $elz"kattanást.

<a$on honnan tudhat$a, hogy rossz számot hvok- )kkoriban a Ne@ Aork*i városi rend"rségnél dolgoztam. gyzsarunál szakmai ártalom a kváncsiság ; és a gyanakvás. 7armadszor is feltárcsáztam hát ugyanazt a számot.

 ; Ne viccel$en ; mondta a férfihang ;, már megint maga az- ; Bgen, én vagyok ; feleltem. ; Nem értem, honnan tud$a, hogy rossz számot hvtam, hiszen még meg sem

sz(laltam. ; )z ember rá$ön az ilyesmire4 ; mondta, és megint csak letette a telefont.gy darabig #ltem ott, kezemben a kagyl(val, azután visszahvtam a férfit. ; Na, kitalálta már, hogy csinálom- ; kérdezte.

 ; gyetlen egy m(don lehetséges... ha soha senki nem hv$a. ; Nyert4 ; ) vonal negyedszerre is megszakadt.Magamban mosolyogva, &$ra hvtam a számot. ; Most meg mit akar- ; kérdezte a férfi. ; >ondoltam ... csak $( estét kvánok. ; C( estét- Minek- ; Nos, ha soha senki nem hv$a, én talán hvhatnám. ; Rendben. C( estét. 5i maga-<égre nem csapta le a kagyl(t. Most már " volt kváncsi. %emutatkoztam neki, azután megkérdeztem, hogy " ki. ; )dolf Meth*nek hvnak. DD éves vagyok, és 81 éve nem volt ennyi téves hvásom. ; Mindketten nevett#nk.2z percen át beszélgett#nk. )dolfnak nem volt család$a és barátai sem voltak. Mindenki$e kihalt mell"le. )zután

kider#lt, hogy " is a Ne@ Aork*i városi rend"rségnél dolgozott csaknem negyven évig. )mikor elmesélte, hogyan

teltek ott a nap$ai mint liftkezel"nek, kife$ezetten érdekes embernek t!nt, s"t, barátságosnak. Megkérdeztem,felhvhatom*e máskor is.

 ; Minek hvna fel- ; kérdezte meglepetten. ; 2alán telefonon át barátkozhatnánk, tud$a, mint a levelez"partnerek.7abozott. ; Nem bánnám... ha lenne megint egy barátom.) hang$áb(l &gy t!nt, mintha puhatol(zna. Másnap délután is felhvtam )dolfot, és azután még sokszor. 5önny!

volt vele beszélgetni. mlékeket "rzött az els" és a második világhábor&r(l, a 7indenburg katasztr(fár(l és egyébtörténelmi eseményekr"l. Eebilincsel" társaság volt. Megadtam neki az otthoni és az irodai számomat is, hogy bárholhvhasson. 7vott is ; ma$dnem mindennap. Nem azért tartottam vele a kapcsolatot, hogy $(t tegyek egyöregemberrel. )z )dolffal folytatott beszélgetések nekem is sokat $elentettek, mert az én életemben is !r tátongott.Frvaházakban és nevel"otthonokban n"ttem fel, és soha nem volt apám. )dolf lassanként egyfa$ta apaszerepet töltött

 be az életemben. Meséltem neki a munkámr(l és az esti tanfolyamr(l, amelyre $árok. )dolf fokozatosan atanácsad(mmá vált. )mikor nézeteltérésem volt az egyik felettesemmel, gy fakadtam ki &$ barátomnak:

 ; )zt hiszem, kerek perec megmondom neki a véleményemet. ; 7ová ez a sietség- ; intett )dolf. ; <ár$, amg elcsitulnak az indulatok. 7a ma$d olyan öreg leszel, mint én,

rá$össz, hogy az id" sok mindent megold. Ma$d akkor pakol$ ki neki, ha rosszabbra fordul a helyzet.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 4/98

7ossz& ideig hallgattunk. ; 2udod, &gy beszélek veled, mintha a fiam lennél. Mindig is családra, gyerekekre vágytam. 2e még t&l fiatal

vagy hozzá, hogy megértsd.gyáltalán nem voltam t&l fiatal hozzá. 'n is mindig családra vágytam ; és egy apára. ?e nem mondtam meg

neki, mert att(l féltem, magával ragadna az oly rég(ta bennem sa$g( fá$dalom. gyik este )dolf ele$tette, hogyközeleg a DG. sz#letésnap$a. <ásároltam egy farostlemezt, és megterveztem rá egy sz#letésnapi #dvözl"kártyát, ma$dvettem egy tortát DG gyertyával. ) táblát a rend"rség összes dolgoz($ával alárattam, még a rend"rf"nökkel is.Ma$dnem száz alárást gy!$töttem össze. 2udtam, hogy ezzel nagy örömet szerzek )dolfnak. Bmmár négy h(nap$a beszélt#nk rendszeresen telefonon, és &gy gondoltam, a sz#letésnap $( alkalom lesz, hogy személyesen is

megismerked$#nk. zért &gy döntöttem, hogy magam kézbestem az #dvözletét. Nem sz(ltam )dolfnak a $övetelemr"l. Hdaha$tottam a lakásához, és néhány házzal távolabb leparkoltam. gy postás éppen a leveleketrakosgatta a postaládákba, amikor beléptem a lépcs"házba. 9elém b(lintott, miközben )dolf nevét kerestem a postaládákon. Megtaláltam. )z 07 $elzés! lakás volt az övé, alig néhány méterre att(l a helyt"l, ahol álltam. ) szvemizgatottan vert. <a$on ugyanolyan $(l megért$#k ma$d egymást személyesen is, mint telefonon- 7irtelen kétségeimtámadtak. Eehet, hogy ugyan&gy elutast, mint az apám, amikor kilépett az életemb"l. %ekopogtam )dolf a$ta$án.Miután nem $ött válasz, &$ra pr(bálkoztam. ) postás felnézett a levelekb"l és odasz(lt:

 ; /enki sincs odabenn. ; Na persze ; mondtam kicsit feszengve ;, ha olyan temp(ban nyit a$t(t, ahogy felveszi a telefont, akkor akár 

egy napig is eltarthat, mire ideér. ; Maga rokona- ; Nem, csak egy barát$a vagyok.

 ; Bgazán sa$nálom ; mondta halkan ;, de Mr. Meth tegnapel"tt meghalt. ; Meghalt- )dolf-gy pillanatra elakadt a lélegzetem. Eeforrázva és értetlen#l álltam ott. )zután összeszedtem magam, köszönetet

mondtam a postásnak és kiléptem a délel"tti napfényre. Iárás szemmel sétáltam vissza a kocsihoz. Megker#ltem aháztömbötJ a t&loldalon egy templomot pillantottam meg, és err"l eszembe ötlött az (szövetség egyik sora: :7arátid mindörökké szeretnek. 5#lönösen a halálban ; gondoltam hirtelen. gyszerre megvilágosodott az elmém. >yakranegy*egy váratlan és szomor& esemény ébreszti rá az embert valamilyen k#lönleges szépségre az életében. Mostéreztem át el"ször igazán, milyen közel ker#lt#nk egymáshoz, )dolf és én. 5önnyen ment, és tudtam, hogy alegközelebbi $( barátommal is ugyanilyen könny! lesz összemelegedni. Eassanként forr(ság öntött el. 7allottam )dolf recseg" hang$át, amint azt kiabál$a, +Rossz számot hvott4 )ztán azt is hallottam, hogy megkérdi, miért akarom &$rahvni.

 ; Mert fontos voltál nekem, )dolf ; mondtam hangosan magam elé. ; Mert a barátod voltam.) kibontatlan sz#letésnapi #dvözl"lapot a háts( #lésre dobtam, és beszálltam a kocsiba. Miel"tt beindtottam amotort, hátranéztem a vállam fölött. +)dolf ; suttogtam ;, egyáltalán nem volt téves az a kapcsolás. 7ozzádkapcsolt.

 +ennings Mi!hael 7&r!h

&gyszer- $aládák 

 (z embert a sz1ve teszi gazdaggá. (tt"l gazdag' aki' nem att"l' amie van.

7enry Kard %eecher 

%izonyára mindenki visszaemlékszik egy kedvenc gyerekkori karácsonyra, ami más volt, mint a többi. )z énlegszebb karácsonyom abban az évben volt, amikor a scottsbor(i %urlington gyár bezárt. Még nagyon kicsi voltam. Nem emlékszem a pontos évszámraJ nem is lényeges, de annak a karácsonynak az emlékét mindörökre "rzöm aszvemben. )pám, aki a %urlington gyárban dolgozott, soha egyetlen sz(val sem emltette, hogy anyagi nehézségekkelk#zdenénk. <ég#l is a gyerekek naiv világában a pénz és a munka csupán értelmetlen halandzsának t!nnek, és akarácsony izgalmát nálunk semmi sem homályosthatta el. Mindössze annyit vett#nk észre, hogy apánk, aki általábansokáig dolgozott és fáradtan $ött meg, most rengeteget volt otthonJ mintha mindennap #nnepnap lett volna. )nyánk,aki addig háztartásbeli volt, munka után nézett a helyi ruhagyárban, de állást találni nem volt könny! dolog.Mindegyre azt mondták neki, hogy karácsony el"tt nem vesznek fel munkaer"t, és az egyik ilyen lehangol( inter$&b(l

haza$övet összetörte a család egyetlen kocsi$át. )pánk csekélyke munkanélk#li segélye volt a család össz$övedelme. )sz#leim hatalmas aggodalommal, fá$dalmas s(ha$okkal, könnyekkel és töménytelen imádsággal néztek a karácsonyelé.

Lsak elképzeléseim vannak r(la, mi $átsz(dhatott le kette$#k között a döntés pillanataiban. Eehet, hogy eltartott egyideig, amg a gondolatok formát öltöttek. Eehet, hogy közös ötlet volt. Nem tudom pontosan, miként történt, devalahogy megval(sult az elképzelés. lhatározták, hogy összekuporgatnak egy*egy %arbie*baba megvásárlásához

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 5/98

elegend" pénzt mindegyik#nk számára. ) többi a$ándékunkat illet"en a fantáziá$ukra hagyatkoztak, hogy az otthonfeltalálhat( maradékokb(l összeeszkábál$anak valamit. )pám sötét, kérges kezével f!részelt, kalapált és festett,miközben anyám törékeny u$$ai egymás után ontották a babaruhákat a varr(gép t!$e al(l. %arbie*méret! menyasszonyiruhák, estélyi ruhák megannyi, minden elképzelhet" alkalomnak megfelel", miniat!r ruhadarab ker#lt ki a hangosankattog(, öreg varr(gép al(l. 9ogalmam sincs, hogy mi hol voltunk ezalatt. ?e a sz#leim valahogy találtak rá id"t, hogyelkésztsék az a$ándékainkat, és a karácsony el"tti izgalom megint csak eltöltötte az egész családot. 5arácsony esteépphogy elt!nt a Nap a távoli lát(határon, amikor váratlanul motorz&gás #tötte meg a f#lemet. )mikor kinéztem, alighittem a szememnek. %uck bácsi és Lharlene néni, anya testvére és a fér$e >eorgiáb(l ideutaztak, hogy meglep$enek minket. ) kocsiban heringek m(d$ára összezs&folva #lt a három unokatestvérem, ?ean +néni, aki nem szerette, ha

+néninek sz(lt$ák és a nagysz#leim. 5énytelen voltam észrevenni a takarosan becsomagolt, csodálatos szalagokkalátkötött temérdek a$ándékot is. 2udták, hogy nehéz karácsonyunk lesz, és el$öttek, hogy kisegtsenek.

Másnap reggel annyi a$ándékra ébredt#nk, ami legmerészebb képzeletemet is fel#lm&lta. %ár nem emlékszem rá$uk egyenként, de tudom, hogy hegyekben álltak a $átékok. Lsupa*csupa $áték4 's akkor, a hatalmas örömu$$ongásközepette apám &gy döntött, hogy nem ad$a át nek#nk az " a$ándékait. ) sok*sok $áték mellett, amit kaptunk, már nemlátta értelmét, hogy odaad$a a maga késztette babaházakat. <ég#l is csupán megmunkálatlan, egyszer!, piros ládák voltak. Nem olyan elegánsak, mint a boltban vásárolt a$ándékok, amiket anya család$a hozott. <idám kacagás mora$atöltötte be az egész délel"ttöt, és egyik#nk sem se$tette, hogy valahol, elre$tve még mindannyiunkra vár egy*egya$ándék. )mikor anyám megkérdezte "t az a$ándékair(l, csak motyogott valamit, de anyám ragaszkodott hozzá, hogyvegye el" "ket. =gy esett, hogy kés" délután, amikor már az összes vendég elment, apa vonakodva becipelte szeretettel barkácsolt a$ándékait a nappali szobába. 9aládák voltak. Iirosra festett faládák, zsanérozott, felnyithat( fedéllel, hogyházaknak lehessen használni "ket. )z egyik fel#kön volt egy leválasztott f#lke, épp akkora, hogy egy %arbie*baba

 belefér$en, és a láda egész hosszában egy r&d h&z(dott, hogy legyen hol tárolni a babaruhát. 5v#l egy foganty&dszelgett ra$tuk, és mágnessel zár(dott a tet". )mikor be voltak csukva, fel lehetett emelni "ket, mint egy b"röndöt.)z összes többi a$ándékra nem emlékszem, nem tudom, mi mindent kaptamJ de a ládák kitörölhetetlen#l megragadtak az emlékezetemben. mlékszem a fa szerkezetére, a piros szn pontos árnyalatára, a kezemben érzem, hogyan h&zta bea mágnes a fedelét, amikor becsuktam, az id"vel megfeketedett foganty&ra és a zsanérokra... mlékszem, milyen szépsor$ában l(gtak a babaruhák odabent az akaszt(kon, és, hogy mindig vigyáznom kellett, nehogy odacsp$em %arbie ba$át, amikor bezártam a fedelet. Mindenre emlékszem, amire csak emlékezni lehet, mert hossz& ideig megvoltak azok a ládák és nagyon vigyáztunk rá$uk, még azután is, hogy már régen kin"tt#nk a %arbie*korszakb(l.

8G karácsonyt éltem meg szeretetben, és mindegyiknek megvolt a maga, sa$átosan izgalmas légköre, az &$donságvarázsa mindet áthatotta. Minden alkalommal kaptam örömöt okoz(, rég(ta vágyott a$ándékokat. Mégis alig akadközt#k olyan, mint azok az egyszer! faládák. Nem csoda hát, hogy könnybe lábad a szemem, ha apámra gondolok,

amint ott állt azon a hideg karácsonyi reggelen, és azon t!n"dött, va$on elég $(*e az a$ándéka.) szeretet, apa, mindig elég $(.

 Martha Pendergrass 8em%leton

reddie családja

mlékszem, milyen volt els" találkozásom 9reddie*vel. Flldogált a $ár(ká$ában a gyám#gyi hivatalban, aholdolgoztam. /zélesen rám mosolygott. Milyen szép baba, gondoltam. Nevel"any$a felvette "t.

 ; 3gye talál családot 9reddie*nek-kkor vettem észre: 9reddie*nek mindkét kar$a hiányzott.

 ; Hlyan okos. Még csak 01 h(napos, és már $ár, s"t, beszél is.) n" megcs(kolta. ; Mondd %lair néninek, hogy +baba49reddie rám mosolygott a nevel"any$a válla fölött. ; Ne légy rossz kisfi&, 9reddie ; mondta az asszony. ; Nagyon barátságos ; tette hozzá. ; Bgazán $( kisfi&.szembe $utott a sa$át fiam, amikor annyi id"s volt, mint 9reddieJ ugyanilyen sötét f#rt$ei voltak és ugyanilyen

 barna szeme. ; 3gye nem fele$ti el "t, Mrs. %lair- ; Nem fogom elfele$teni.9elmentem a lépcs"n, és el"vettem a nehezen elhelyezhet" gyerekek adatait tartalmaz(, legfrissebb listát.

 3reddie ;< h"na%os' )ehér' %rotestáns )i$. (ngol' illetve )ran!ia szülőktől származik. *zeme barna'haa sötétbarna' bőre )ehér. 2arok nélkül született' de ettől eltekintve telesen egészséges. =evelőanya

 szerint kimagasl"an intelligens' t&d árni' és néhány sz"t beszél is. Melegsz1vű' kedves gyerek. ér  szerinti anya lemondott r"la' és örökbe adná.

zzel készen volnánk ; gondoltam. ; ?e va$on ki az, aki kész "t örökbe fogadni-

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 6/98

?élel"tt 01 (ra volt, bes#tött a Nap. )z irodában minden#tt párok #ltek ; inter$&kon vettek részt, gyerekekkeltalálkoztak, családok sz#lettek meg. )z itt meg$elen" párok szinte egyt"l*egyig ugyanarra vágynak: olyan gyereketszeretnének, aki lehet"leg minél $obban hasonlt rá$uk, minél kisebb és ; ami a legfontosabb ; nincs vele probléma.

 ; 7a azután lesz gond, hogy már nálunk van, ugyan&gy vállal$uk a kockázatot, mint bármelyik más sz#l". ?ehogy olyan gyereket vigy#nk haza, akivel eleve probléma van, azt már nem.

 No persze, ki vethet rá$uk követ- Nem csak én egyed#l kerestem sz#l"ket 9reddie számára. Minden alkalmazottunk abban reménykedett, hogy ma$d csak megtetszik valamelyik örökbe fogad( házaspárnak. ?e a nyár "szbe fordult, és9reddie nálunk #nnepelte els" sz#letésnap$át.

 ; 9reddie naaadon nad ; mondta nevetve. ; Naadon nad.

)zután egyszer csak megtaláltam "ket. ) szokásos m(don kezd"dött ; személytelen be$egyzések a napl(mba, egy&$abb eset, &$abb családlátogatások, egy házaspár, aki gyereket akar: 9rances és d@in Iearson. )z asszony 0 évesvolt, a férfi O. 9rances háztartásbeli, d@in teheraut(sof"r. Meglátogattam "ket. gy apr(, fehérre meszelt, favázasházik(ban laktak, mely egy hatalmas napos, öreg fákkal szegélyezett udvar közepén állt. Mindketten elém $öttek akapuhoz, tele igyekezettel és rettegéssel. Mrs. Iearson g"zölg" kávéval és s#t"ben melegtett s#teménnyelkedveskedett. /zemben #ltek velem a kanapén, szorosan egymás mellett, és fogták egymás kezét. Rövid hallgatás utánMrs. Iearson beszélni kezdett.

 ; Ma van a házassági évfordul(nk. ) tizennyolcadik. ; /zép évek voltak ; mondta Mr. Iearson a feleségére pillantva ; leszámtva... ; Bgen ; vette vissza a beszélgetés fonalát az asszony. ; Eeszámtva. Mindig az a +leszámtva.5örbenézett a szobában. ; 2&l nagy rend van ; mondta. ; 'rti-

szembe $utott a sa$át nappalim és benne három tinédzser kor& gyerekem. ; Bgen ; mondtam ;, értem. ; Eehet, hogy t&l öregek vagyunk-lmosolyodtam. ; Maguk nem &gy gondol$ák, és mi sem. ; Mindig azt hissz#k, hogy ma$d most, azután, hogy ma$d a $öv" h(napban ; panaszkodik Mr. Iearson. ; Blyen

meg amolyan vizsgálatok, mindig &$ra meg &$ra. Mégse történik semmi. )z ember egyre csak reménykedik, az id"meg szalad.

 ; Már pr(bálkoztunk örökbefogadással ; mond$a azután. ; )z egyik #gynökség azt mondta, t&l kicsi alakásunk. zért költözt#nk ebbe a házba. )ztán egy másik #gynökség azzal érvelt, hogy nem keresek eleget. rre &gydöntött#nk, hogy felad$uk, de egy barátunk a$ánlotta önöket, és &gy gondoltuk, tesz#nk még egy utols( ksérletet.

 ; Nagyon ör#lök ; mondtam.Mrs. Iearson b#szkén nézett a fér$ére. ; 7a választhatunk, akkor egy fi&t szeretnénk a fér$emnek. ; Megpr(bál$uk ; feleltem. ; Milyen fi&ra gondoltak-Mrs. Iearson elnevette magát. ; Miért, milyen fi&k vannak- gyszer!en egy fi&t. ) fér$em nagyon sportos. >imnazista korában futballozottJ

azután kosárlabdázott és futni is $árt. C(l ellenne egy fi&val.Mr. Iearson rám nézett. ; 2udom, hogy nehéz pontos dátumot mondania, de legalább valami támpontot tudna adni, hogy mégis nagy$áb(l

mikor- ; kérdezte. ; Hlyan rég(ta várunk már4lgondolkoztam. zt a kérdést mindig felteszik. ; 2alán a $öv" nyáron magunkkal vihetnénk a tengerpartra ; $egyezte meg Mrs. Iearson.

 ; Hlyan sokáig kell várnunk- ; kérdezte a fér$e.; Nincs esetleg most valaki- %iztos akad egy kisfi&4 Némi sz#net után hozzátette: ; Iersze nem tudunk neki annyit ny&$tani, mint mások. Nincs sok megtakartott pénz#nk. ; ?e van egy csom( szeretet#nk ; mondta Mrs. Iearson. ; )bb(l nagyon is sokat félretett#nk. ; Nos ; mondtam (vatosan ;, volna éppen egy kisfi&. 0P h(napos. ; Q ; lelkendezett Mrs. Iearson ;, hiszen az a legszebb kor4 ; <an r(la egy képem ; mondtam, miközben az irattárcám után ny&ltam. Hdaadtam nekik 9reddie fényképét. ; 

Lsodálatos kisfi&, de kar nélk#l sz#letett.Lsendben tanulmányozták a fényképet, ma$d a férfi a feleségére nézett. ; Mi a véleményed, 9ran- ; 9ocizhatnál vele ; mondta Mrs. Iearson. ; Megtanthatnád focizni. ; ) sport nem olyan lényeges ; vélte Mr. Iearson. ; Megtanulhat$a használni a fe$ét. 5ar nélk#l lehet élni, fe$

nélk#l soha. Mehet egyetemre. Ma$d összegy!$t$#k az árát. ; gy fi& az mégiscsak fi& ; tiltakozott Mrs. Iearson. ; 5ell neki a $áték. Megtanthatod "t. ; C(, $(, megtantom. ) karok nem olyan fontosak. 2alán m!karokat is szerezhet#nk neki.Megfeledkeztek r(lam. 2alán Mrs. Iearsonnak igaza van, gondoltam, 2alán kés"bb kaphat 9reddie m!karokat,

hiszen megvannak a csonkok, amikhez hozzá lehet "ket illeszteni. ; )kkor meglátogat$ák-

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 7/98

Rám néztek. ; Mikor hozhat$uk el- ; gy gondol$ák, tetszeni fog-Mrs. Iearson a szemembe nézett. ; 2etszeni- ; kérdezte. ; 7ogy tetszeni fog*e- ; l akar$uk "t hozni4 ; mondta a fér$e.Mrs. Iearson &$ra a képbe mélyedt. ; 2e ránk vársz, nem igaz- ; 9reddie*nek hv$ák ; mondtam ;, de adhatnak neki másik nevet is.

 ; Nem ; mondta Mr. Iearson. ; 9rederick Iearson, ez $(l hangzik.nnyi volt. Iersze el kellett még intézni a hivatalos formaságokat, és mire kit!zt#k a nagy napot, már karácsonyi

fények világtottak az utcákon, és az a$t(kra kiker#ltek az adventi koszor&k. ) vár(szobában fogadtam Iearsonékat.Mindkett"$#k kabát$án h(pihék csillogtak.

 ; ) fiuk már vár$a magukat ; mondtam. Men$#nk fel, ma$d odaviszem "t. ; 'n &gy izgulok ; aggodalmaskodott Mrs. Iearson. ; Mi lesz, ha nem talál minket rokonszenvesnek-) kar$ára tettem a kezemet. ; Mind$árt hozom ; mondtam.9reddie*t a nevel"any$a &$, zöld magyalágakkal mintázott fehér ruhácskába öltöztette, a gallér$án piros hmzés

dszelgett. 9ényes, fekete f#rt$ei csillogtak. ; 7azamegy#nk ; mondta 9reddie mosolyogva, amikor a nevel"any$a a kezembe adta. ; )zt mondtam neki ; magyarázta az asszony ;, hogy az &$ otthonába megy.

Megcs(kolta, és könnybe lábadt a szeme. ; /zervusz, kicsim. Eégy $( kisfi&. ; C( kisfi& ; mondta 9reddie vidáman. ; Megy haza.9elvittem "t a kis szobába, ahol Iearsonék várakoztak. Miel"tt kinyitottam az a$t(t, letettem, hogy a sa$át lábára

áll$on. ; %oldog karácsonyt4 ; mondtam.9reddie bizonytalanul, kissé imbolyogva álldogált, és nagy szemeket meresztett az el"tte áll( két emberre. )zok 

szinte itták magukba a látványt.Mr. Iearson letérdelt. ; >yere ide, 9reddie4 >yere ide a papához49reddie hátranézett rám, ma$d megfordult, és lassan felé$#k lépdelt. 5itárták a kar$ukat és magukhoz ölelték.

 (bbie 7lair 

/z!letésnapi dal

 árom dolog igazán )ontos az ember életében> (z első a "ság. ( második a "ság. (harmadik %edig a "ság.

7enry Cames

Cohn vans egy reggelen becsoszogott az életembe. lhanyagolt k#lse$e volt, másokt(l levetett, t&l b" ruhákban ésviseltes, a varrásoknál szakadt cip"ben $ött. 9ekete, vándorl( munkássz#l"kt"l származott, akik nemrégiben telepedtek le a kis észak*carolinai városban az almasz#ret ide$ére. zek a munkások a legszegényebb réteghez tartoztak, aligtudták fenntartani a család$aikat. )mint megpillantottam Cohn vanst, miközben $elentést tettem a második osztályheteseként, igencsak nyomor&ságos látványt ny&$tott. Eépésr"l tépésre ment ki Mrs. Iarmele, a tanárn"nk elé, és bertaa nevét az osztálykönyvbe. Nem tudtuk hova tenni magunkban a rongyos k#lse$! $övevényt, de egyre*másra rosszall(suttogásokat lehetett hallani a sorok köz#l.

 ; z meg kicsoda- ; motyogta a mögöttem #l" fi&. ; <alaki nyissa ki az ablakot ; kuncogott egy lány.Mrs. Iarmele ránk emelte a tekintetét olvas(szem#vege mög#l, mire a mora$ el#lt, és " visszatemetkezett az

osztálynapl(ba. ; >yerekek, " Cohn vans ; $elentette be Mrs. Iarmele, és megpr(bált lelkesnek látszani.

Cohn kör#lnézett, és elmosolyodott azt remélve, hogy valaki ma$d visszamosolyog rá. /enki sem mosolygott vissza,de az " arcár(l gy sem fagyott le a mosoly. Eélegzetvisszafo$tva #ltem, nehogy Mrs. Iarmele észrevegye a mellettemlév" #res helyet. /a$nos észrevette, és u$$ával arrafelé bökött. vans rám nézett, és becsusszant mellém a padba. 'nmélyen les#töttem a szememet, nehogy azt hihesse, hogy bennem &$ barátra lelhet. )z els" hét végére Cohn szilárdanmegvetette a lábát az iskola társadalmi létrá$ának legals( fokán.

 ; )z " ba$a ; mondtam anyámnak egy este a vacsoránál. ; Még számolni is alig tud.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 8/98

)nyám esti beszámol(im alap$án egészen $(l megismerte Cohnt. Mindig figyelmesen végighallhatott, de általábannem sz(lt hozzá, csak elmélázva h#mmögött.

 ; Ee#lhetek melléd- ; kérdezte Cohn az ebédl"ben vigyorogva, tálcával a kezében.5ör#lnéztem, hogy ki lát$a, ma$d félénken azt feleltem: ; Hké. Néztem, ahogy eszik, hallgattam, ahogy fecseg, és egyszerre átvillant az agyamon, hogy nincs is ra$ta semmi

nevetséges. 5ife$ezetten kellemes volt a társasága, és rendkv#l élénk beszélget"partner volt. béd után egyes#lter"vel bevett#k a $átsz(teret. Bde*oda kalandoztunk a mász(kák, a hinták és a homokoz( között. )mikor felsorakoztunk Mrs. Iarmele mögött, hogy visszatér$#nk az osztályterembe, elhatároztam, hogy nem hagyom Cohnt

 barát nélk#l. ; Mit gondolsz, miért bánnak olyan cs&nyán a fi&k Cohnnal- ; teltem fel a kérdést egyik este anyámnak lefekvés

el"tt. ; Nem tudom ; felelte szomor&an. ; Eehet, hogy csak gy tudnak viselkedni. ; Mama, holnap lesz a sz#letésnap$a, és nem fog kapni semmit. /e tortát, se a$ándékot, semmit. /enki se tör"dik 

vele.) mamám és én mindketten tudtuk, hogy amikor valakinek sz#letésnap$a van, akkor az anyuká$a az egész

osztálynak hoz pudingot és s#teményt. )z én anyám is minden évben teli szatyrokkal vonult be az iskolába az én és an"vérem sz#letésnap$án. Cohn any$a azonban egész nap dolgozott a gy#mölcsösben, a fia sz#letésnap$a sem voltkivétel.

 ; Ne agg(d$ ; mondta anyám, és $( é$t puszit nyomott az arcomra. ; %iztos vagyok benne, hogy minden $(rafordul.

'letemben el"ször ébredt fel bennem a gyan&, hogy téved. Másnap a reggelinél be$elentettem, hogy rosszul érzemmagam, és otthon szeretnék maradni.

 ; <an ennek valami köze Cohn sz#letésnap$ához- ; kérdezte anyám.)rcom hirtelen vörös pr$a elég egyértelm! válasz volt. ; 2e mit sz(lnál hozzá, ha az egyetlen barátod nem $elenne meg a sz#letésnapodon- ; kérdezte gyengéd hangon.gy pillanatig elgondolkodtam, azután b&cs&cs(kot nyomtam az arcára és elindultam otthonr(l. 2alán nem is lesz

olyan rémes ez a nap, reménykedtem. ?élutánra már csaknem elhitettem magammal, hogy a sz#letésnap nem is olyannagy dolog. )mikor azután Mrs. Iarmele matematikai egyenleteket rt a táblára, egyszer csak ismer"s hangothallottam a lépcs"k fel"l. ) hang a sz#letésnapi köszönt" dalt énekelte. Néhány pillanattal kés"bb betoppant anya,kezében egy tálca s#teménnyel és ég" gyertyákkal. ) h(na alatt szépen becsomagolt a$ándékot szorongatott, tete$én piros masnival Mrs. Iarmele magas hang$a csatlakozott anyáméhoz, miközben az osztály döbbenten és értetlen#l

 bámult rám. )nya odament Cohnhoz, aki &gy nézett ki, mint egy hirtelen reflektorfénybe ker#lt, !zött vad. Eetette elé as#teményeket meg az a$ándékot a padra. ; %oldog sz#letésnapot, Cohn.) barátom nagylelk!en mindenkivel megosztotta a s#teménytJ t#relmesen körbehordozta a tálcát az egész

osztályon. 'szrevettem, hogy anyám engem figyel. Mosolygott, és integetett, amikor beleharaptam a csillog(csokoládé*bevonatba. Ma már nem nagyon emlékszem a gyerekek nevére, akik részt vettek azon a sz#letésnapi#nnepségen. Cohn vans nem sokkal kés"bb elköltözött, és az(ta sem hallottam fel"le. ?e akármikor meghallom asz#letésnapi dalt, mindig eszembe $ut az a nap, amikor a legszebben csengett. 7allom anyám énekét, látom a csillogástannak a fi&nak a szemében, és érzem a számban a legeslegédesebb sz#letésnapi s#temény zét.

 ?obert 8ate Miller 

evin kosarat dob

 (kkor kezdesz éretté válni' amikor obban törődsz másokkal' mint önmagaddal.

Cohn MacNoughton

7a egyetlen sz(val akarnánk $ellemezni 5evint, azt mondhatnánk rá, +lass&. )z ábécét is lassabban tanulta meg,mint a többi gyerek. )z iskolai fut(versenyeken sem ért soha célba els"nek. 3gyanakkor 5evin remek#l megtalálta ahangot az emberekkel. ) mosolya ragyog(bb volt a $&niusi napfénynél, a szve pedig hatalmasabb egy égig ér"hegycs&csnál. 7ihetetlen életszeretete másokra is átragadt. )mikor megtudta, hogy Randy, templomuk lelkipásztora

kosárlabdacsapatot toboroz, az édesany$a nem tagadhatta meg t"le, hogy csatlakozzék a fi&khoz. ) kosárlabda 5evinéletének középpont$ává vált. )z edzéseken olyan keményen dolgozott, hogy az ember azt hihette, a nemzetiválogatottba kész#l. 5#lönösen szeretett a b#ntet"vonalr(l dobni. 2#relmesen ácsorgott ott, és egymás után ha$igáltakosárra a labdákat, amg egyszer csak betalált.

 ; Nézzen ide, 3ram4 ; kiáltotta ilyenkor Randynek vidáman ugrálva, és az arca az izgalom mámorában fénylett.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 9/98

)z els" meccs el"tti napon Randy edz" minden $átékosnak egy piros mezt adott. 5evin csillog( szemmel vette átaz övét, a 08*es szám&t. 2#stént beleb&$t, és többet szinte le sem vette magár(l. gy vasárnap reggel az istentiszteletet5evin izgatott hang$a szaktotta félbe.

 ; Nézzen ide, 3ram4 ; kur$antotta, és felemelte kötött pul(verét, hogy megmutassa alatta a piros mezt Bstennek és minden $elenlév"nek.

5evin és az egész csapat imádta a kosárlabdát. ) $áték szeretete azonban kevés a gy"zelemhez. 2öbb labda pottyanta kosár mellé, mint ahány beletalált, és a fi&k a szezon összes mérk"zését elvesztették, egy kivétellel... amikor azé$szakai havazás miatt a másik csapat nem tudott el$önni a meccsre. ) szezon végén a fi&k részt vettek azegyházmegyei ba$nokságon. Mint az utols( helyen áll( csapat abba a kellemetlen helyzetbe ker#ltek, hogy a csupa

magas $átékosb(l áll(, veretlen els" helyezett ellen kellett kiállniuk. ) meccs nagy$áb(l a vártnak megfelel"en alakultJa negyedik negyed közepe felé 5evin csapata ma$dnem P1 pontos hátrányban volt. kkor 5evin egyik csapattársa id"tkért. Randy el sem tudta képzelni, mi késztette "t erre, amikor az id"t kér" fi& kiment hozzá a pálya szélére.

 ; 3ram ; mondta a fi& ;, ez az utols( meccs#nk, és tudom, hogy 5evin mindegyikben $átszott, de sosem dobottkosarat. )zt hiszem, esélyt kellene adnunk neki.

Mivel a meccs megnyerése fényévnyi távolságban volt, az ötlet célszer!nek látszott, ezért kialaktották a megfelel"stratégiát. )hányszor csak 5evin csapatához ker#lt a labda, 5evinnek oda kellett futnia a b#ntet"vonalhoz, éslepasszolták neki. 5evin (riási szökkenéssel ment vissza a pályára. )z els" lövése a kosár szélére pattant, de azutánmellé esett. )z ellenfél 0S*es szám& $átékosa szerezte meg a labdát, elvitte a pálya másik végébe, és két pontot dobott.)mint visszaker#lt a labda, ismét 5evin kapta meg, aki engedelmesen "rizte poszt$át a b#ntet"vonalnál. $ra elhibáztaa kosarat. Még néhányszor megismétl"dött a $elenet, mire az ellenfél 0S*ese megértette, mir"l van sz(, és már nemfutott el a lepattan( labdával, hanem visszadobta 5evinnek, aki megint hibázott. Eassanként az összes $átékos 5evin

köré gy!lt, mindenki neki adta a labdát, és tapsolva biztatták. 5isvártatva a közönség is rá$ött, mire megy ki a $áték.)z emberek a néz"téren egymás után álltak fel, és "k is tapsolni kezdtek. )z egész tornaterem tapst(l, ha$rázást(l ésszurkolást(l visszhangzott. ; 5evin4 5evin4 ; kiabálták k(rusban, 5evin pedig egyre csak dobott.

Randy edz" észrevette, hogy a meccsnek vége. Ránézett az (rára. Eátta, hogy a mutat( T másodperc maradék id"t $elez, és mozdulatlanul áll. ) $átékvezet"k a pontoz(tábláknál álltak, és egy#tt kiabáltak és tapsoltak a közönséggel. )zegész világ megállt, mindenki 5evinre várt és érte szurkolt. <ég#l, számtalan ksérlet után egyszer csak megtörtént acsoda, és a labda bepottyant a kosárba. 5evin kar$ai az égbe lend#ltek, és azt kiabáltaJ +Nyertem4 Nyertem4 )z (ra amérk"zés végét $elezte, és az els" helyen áll( csapat veretlen maradt. ?e aznap este mindenki gy"ztesként tért haza ameccsr"l.

 +ani!e M. Gibson

*teve Goodier tiszteletes elmesélése nyomán

A 'ason01i2on vonal

?ondre >reen félénken $ártatta kör#l tekintetét a clevelandi szálloda báltermét megtölt" városi vezet"kön éssportszemélyiségeken. ) nemzet k#lönböz" tá$air(l $öttek, hogy részt vegyenek a Nemzeti 5isebbségi 9"iskolai>olfösztönd$ )laptvány $(tékonysági rendezvényén. 'n voltam az estély hivatalos sz(rakoztat($a. ?ondre, a 0D éves,végz"s középiskolai diák a Eouisiana állambeli Monroeb(l érkezett, mint dszvendég.

 ; Bzgulsz- ; kérdeztem a $(kép! fiatalembert, aki keménytett, fehér inget és szmokingot viselt. ; gy kicsit ; válaszolta mosolyogva.gy h(nappal korábban ?ondre csupán egy volt a f"ként fehérek által látogatott déli iskolák diák$ai köz#l. ?ondre

fa$i hovatartozása sohasem volt téma az iskolában, noha legtöbb osztálytársa fehér volt. )zután, 0GG0 április 0S*énfekete b"rszne olyan esemény kivált( oka lett, melynek hre be$árta az országot.

 ; 7ölgyeim és 3raim4 ; $elentette be a konferanszié. ; =me dszvendég#nk, ?ondre >reen.) közönség felállva tapsolt, ?ondre pedig a mikrofonhoz lépett, és belekezdett történetébe. ; Nagyon szeretem a golfot ; mondta halkan. ; 5ét éve vagyok tag$a a /t. 9rederick >imnázium

golfcsapatának. %ár én vagyok az egyetlen fekete b"r! a csapatban, mindig otthon éreztem magam a többnyirefehérekb"l áll( vidéki klubokban Eouisiana*szerte.

) közönség el"rébb ha$oltJ még a pincérek és londinerek is abbahagyták a munkát, hogy figyel$enek rá. )mint?ondre szavait hallgattam, egy gyermekkori emlék tört föl a szvem mélyér"l.

 ; Lsapatunk Monroe*b(l érkezett ide ; folytatta ?ondre. ; )mikor a columbiai cald@elli egyházközségklub$ához ért#nk, kiment#nk a golfpályára.

?ondre és csapattársai figyelmét elker#lte az a beszélgetés, melyet egy ember folytatott Cames Murphyvel,gimnáziumi sportvezet"$#kkel. Murphy félrevonult vele a klubép#letbe, ma$d ki$ött, és visszatért a csapatához.

 ; %eszélni szeretnék a végz"sökkel ; mondta ;, most azonnal4)rcán fesz#ltség t#kröz"dött, amikor maga köré gy!$tötte a négy hallgat(t, közt#k ?ondre*t. ; Nem is tudom, hogyan mond$am el nektek ; kezdte ;, de a cald@elli egyházközség klub$ában csak fehérek 

 $átszhatnak. ; Murphy sz#netet tartott, és ?ondre*re pillantott. ) csapattársak hitetlenkedve fordultak egymás felé.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 10/98

 ; )zt akarom, hogy ti, végz"sök döntsétek el, mit tegy#nk. 7a maradunk, ?ondre nem $átszhat.Miközben a történetet hallgattam, P8 évvel korábbi emlékeim mer#ltek fel a feledés homályáb(l.0GOG*ben 0P éves voltam, ágr(lszakadt, fekete srác. )nyámmal és a mostohaapámmal laktunk a Eenig Bsland*i kis,

néger gett(ban, Ne@ Aork államban. )nyám é$szakai m!szakban dolgozott egy k(rházban, apám pedig szenetszálltott teheraut(val. Mondanom sem kell, hogy az életsznvonalunk igencsak alatta maradt az amerikai álomnak.nnek ellenére eszembe sem $utott otthon maradni, amikor nyolcadik osztályos tanárom be$elentette, hogy tanulmányikirándulást szervez Kashingtonba. ) programban a nemzet f"városának megismerésén kv#l szerepelt egy látogatás amarylandi >len cho vidámparkba is. ) >len cho olyan, mint ?isneyland plusz )merika legnagyszer!bbvidámpark$ai egy#ttvéve. <adul vert a szvem, és rohantam haza, táskámban a t&ra program$át tartalmaz(

sokszorostott levéllel. )mikor anyám meglátta, mennyibe ker#l az utazás, megrázta a fe$ét. Nem engedhet$#k megmagunknak. 01 másodpercre magamba roskadtam, ma$d elhatároztam, hogy ma$d én el"teremtem a sz#kséges pénzt.Ut héten át csokoládéval házaltam, &$ságot hordtam ki és f#vet nyrtam pénzért. )z indulás el"tt három nappalnagy$áb(l összegy!lt a pénz. Mehettem4 )z utazás nap$án az izgalomt(l remegve szálltam fel a vonatra. 'n voltam azegyetlen sznes b"r! a csoportban.

) szállodánk a 9ehér 7áz közelében volt. 9rank Miller, egy #zletember fia szeg"dött szobatársamul. Miután egy#ttl(gtunk a vonatablakban, vzzel telt ne$lonzacsk(kat dobálva a turistákra, hamar összemelegedt#nk. Minden reggelcsaknem százan töltött#k meg lármázva a buszt, mely &$ kalandok felé vitt minket. 2öbb tucatszor énekelt#k el aziskolai indul(t, mire az )rlington Nemzeti temet"be ért#nk, vagy délutáni ha$(kázáson vett#nk részt a Iotomacfoly(n. 5étszer látogattunk el a Eincoln emlékm!höz, egyszer nappal, egyszer alkonyatkor. 7irtelen mindelnémultunk, amint a Eincoln által meg"rizni kvánt államszövetség államait $elképez" PT márványoszlop árnyékábaért#nk. 9rank mellett álltam a T m magas szobor talapzatánál. ) georgiai márvány fényesen csillogott a

reflektorfényben. gy#tt olvastuk el Eincoln hres szavait, a gettysburgi beszédb"l vett idézetet, mely az államok közötti legvéresebb hábor& emlékére r(dott. +.*zent meggyőződéssel vall&k' hogy ezek a halottak nem hiábaontották vérüket @ hogy ez a nemzet #sten nevében $ra megteremti a szabadságát...A  Miközben 9rank beálltott afényképezéshez, még egy utols( pillantást vetettem Eincoln arcára. Hlyan volt, mintha élne, és rettenetesszomor&ságot sugárzott. Másnap reggelre valamivel $obban értettem, miért nem mosolyog.

 ; Llifton ; sz(lt oda az egyik ksér" ;, beszélhetnék veled egy percre-)z asztalomnál #l" többiek, de k#lönösen 9rank elsápadtak. 'ppen az el"z" esti csnytevés#nkön nevetgélt#nk,

hogy ugyanis egy pudlit vezet" kövér n"t telibe találtunk egy vzzel teli ne$lonzacsk(val. %uta, veszélyes tréfa volt, deszerencsére senki sem sér#lt meg. %oldogan #nnepelt#k, hogy megmenek#lt#nk a b#ntetést"l, amikor a ksér"nk magához rendelt.

 ; Llifton ; kérdezte ;, tudod, mi az a Mason*?iVon vonal-

 ; Nem ; feleltem, miközben azon töprengtem, mi köze ennek a kövér asszonyság eláztatásához. ; ) polgárhábor& el"tt a Mason*?iVon vonal volt a határ Maryland és Iennsylvania között, a rabszolgaállamok ésa szabad államok között ; magyarázta.

Miután megmenek#ltem az egyik katasztr(fát(l, &$abb ba$t szimatoltam. 'szrevettem, hogy a ksér"nk szemenedves, és hogy remeg a keze.

 ; Ma a Mason*?iVon vonal egyfa$ta láthatatlan határt képez 'szak és ?él között ; folytatta. ; 7a átléped ezt aláthatatlan vonalat, elhagyod Kashingtont és átlépsz Marylendbe, a dolgok megváltoznak.

) beszélgetés vész$(sl( sznezetet öltött, de én nem tudtam követni. <a$on miért t!nik a ksér"nk olyan idegesnek- ; ) >len cho vidámpark Marylandben van, és a vezet"ség nem enged be négereket ; mondta vég#l. Némán

 bámult rám.Még mindig vigyorogtam és b(logattam, amikor végre leesett a tantusz. ; zzel azt akar$a mondani, hogy nem mehetek el a vidámparkba, mert néger vagyok- ; dadogtam.

Eassan b(lintott. ; /a$nálom, Llifton ; mondta, és megfogta a kezemet. ; Ma este a szállodában kell maradnod. Mi lenne, ha elmennénk egy#tt moziba, vagy tévét néznénk-'rtetlen#l, hitetlenkedve, d#hösen és nagyon szomor&an ballagtam a lifthez. ; Mi történt, Llifton- ; kérdezte 9rank, amikor visszamentem a szobánkba. ; ) kövér néni beárult minket-gy sz(t sem sz(ltam, lefek#dtem és srva fakadtam. 9rank a megdöbbenést"l sz(lni sem tudott. ) gimnáziumban

nem volt szokás, hogy sr$anak a fi&k, legalábbis nem egymás el"tt. Nemcsak az bántott, hogy lemaradok a közöskalandr(l. 'letemben el"ször hastott belém, milyen érzés +niggernek lenni. 2ermészetesen 'szakon is volt fa$imegk#lönböztetés, de a b"röm szne miatt még sohasem zártak ki hivatalosan egyetlen kávéházb(l, templomb(l ; vagy akár vidámparkb(l.

 ; Llifton4 ; suttogta 9rank. ; Mi a ba$- ; Nem mehetek este a vidámparkba ; szipogtam.

 ; ) ne$lonzacsk( miatt- ; kérdezte. ; Nem ; feleltem. ; )zért, mert néger vagyok. ; 7át ez aztán nem nagy #gy4 ; mondta 9rank nevetve, hatalmas megkönnyebb#léssel, amiért meg&sztuk a

 b#ntetést a csnytevés#nkért. ; )zt hittem, valami komoly ba$ van.)z ingu$$ammal megtörölgettem a szememet és rámeredtem.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 11/98

 ; Bgenis komoly. Négereket nem engednek be a vidámparkba. Nem mehetek el veled4 ; kiabáltam. ; Nekem ezigenis rohadtul komoly ba$.

Már ott tartottam, hogy egy $(kora #téssel fagyasztom le a buta vigyort 9rank arcár(l, amikor gy sz(lt: ; )kkor én sem megyek.gy pillanatra mindketten megdermedt#nk. )zután 9rank megint elmosolyodott. /osem fogom elfele$teni azt a

 pillanatot. 9rank még gyerek volt. 3gyanannyira szeretett volna elmenni a vidámparkba, mint én, de volt valami, amifontosabb volt az osztály közös esti sz(rakozásánál. Mégsem beszélt r(la, nem f!zött hozzá kommentárt. gyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a szoba tele van az osztálytársaimmal, akik 9ranket hallgat$ák.

 ; Négereket nem engednek be a vidámparkba, ezért én Lliftonnal maradok.

 ; 'n is ; mondta egy másik fi&. ; )zok a diszn(k ; mormogta egy harmadik. ; 'n is veled maradok, Llifton.) szvem egyre gyorsabban vert. 7irtelen nem voltam egyed#l. )pr(cska forradalom tört ki. ) +ne$lonzacsk(s

 brigád, 00 Eong Bsland*i fehér fi& döntött: +Nem megy#nk. )mint ott #ltem között#k, hálát éreztem irántuk, no megmindenek el"tt b#szkeséget.

?ondre >reen története eszembe $uttatta ezt a gyermekkori emléket. ) golfoz( sporttársainak ugyanolyan fontosdöntést kellett hozniuk, mint az én osztálytársaimnak annak ide$én. 7a kiállnak a csapattársuk mellett, drágán kellfizetni#k érte. Mégsem habozott egyik#k sem, amikor el$ött a döntés ide$e.

 ; 2!n$#nk el innen ; suttogta valamelyik. ; 7átat fordtottak, és elindultak a kisbusz felé ; mondta ?ondre. ; Nem vitáztak. ) fiatal $átékosok is utánunk 

 $öttek, vissza sem néztek.?ondre*t meglepte barátai ; és Eonisiana ; viselkedése. )z egész állam azon igyekezett, hogy helyrehozzák a

dolgot. ) louisianai parlament als(háza megszavazta a ?ondre >reen napot, és rendeletet hozott, melynek alap$ánkártértési per indthat( minden magánkézben lév" intézmény ellen, ha az meghv egy csapatot, azután fa$i el"téletek miatt kizár valamilyen $átékostJ a per összes költségét az intézménynek kell viselnie. )mikor ?ondre a történet végéreért, könny csillogott a szemében.

 ; /zeretem az edz"met és a csapattársaimat, mert kiálltak mellettem ; mondta. ; bb"l látszik, hogy mindigakadnak $( emberek, akiket nem fert"z meg az el"téletes gondolkodás. ) bel"l#k sugárz( szeretet mindig le fog$agy"zni a gy!löletet.

)z én barátomb(l is ilyen szeretet sugárzott. ) szállodában #lt#nk, amikor az egyik ksér" egy bortékot lobogtatvaközeledett felénk.

 ; Bde s#ssetek, fi&k4 ; kiabálta. ; <ettem 0P $egyet a /enators*2igers meccsre. 5i akar $önni-)z egész társaságon kitör" lelkesedés lett &rrá. Még egyik#nk sem volt soha profi baseball*meccsen egy igazi

 baseball parkban. )mikor a stadionba menet a buszunk elhaladt a Eincoln emlékm! mellett, elcsendesedt#nk. gyhossz& pillantást vetettem a márványoszlopok között a meleg, sárga fényben f#rd" Mr. Eincolnra. /zomor&, fáradtszemeib"l még mindig hiányzott a mosoly és a remény csillogása.... *zent meggyőződéssel vall&k...' hogy ez a nemzet 

 #sten nevében $ra megteremti a szabadságát...AEincoln szavaival és életével példázta, hogy a szabadság nem adatik ingyen. Mindannyiszor, amikor egy embert a

 b"re szne miatt nem engednek be egy vidámparkba vagy egy golfklubba, &$ra kezdetét veszi a szabadságharc. )csatákat néha ököllel és fegyverekkel vv$ák, de a szeretet és a bátorság egyszer! megnyilvánulásai sokszor célravezet"bb eszközök. )mikor meghallom Eincoln gettysburgi beszédének idézetét, mindig eszembe $ut 00 fehér  barátom, és &$ra éled bennem a remény. /zeretném azt hinni, hogy akkor este, amikor megálltunk a szobor tövében,Mr. Eincoln végre elmosolyodott.

,li)ton Bavis

A bels% szépség

 ( szeretet !sodálatos dolog. *osem kell elvennünk valakitől' hogy másnak is ad&nk> Mindig  &t belőle bőven mindenkinek.

Iamela C. deRoy

5étéves lányommal, Eisával sétáltunk hazafelé az utcán egy napos délel"ttön, amikor két id"s hölgy megálltel"tt#nk. Rámosolyogtak Eisára, és azt mondták:

 ; 2udod, hogy nagyon szép kislány vagy-Eisa csp"re tette a kezét, és unott hangon válaszolt egy s(ha$ kséretében: ; Bgen, tudom.Eányom látványos beképzeltségét"l kissé zavartan kértem bocsánatot a két hölgyt"l, ma$d folytattuk utunkat

hazafelé. tközben mindegyre azon gondolkoztam, va$on hogyan beszél$em meg a helyzetet Eisával.7azaérve le#ltem, és magam elé álltottam Eisát. >yengéden gy sz(ltam hozzá:

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 12/98

 ; Eisa, amikor az a két néni megsz(ltott, megdicsérték a k#llemedet. /zépnek teremtett az Bsten. ?e az embernek  bel#lr"l is szépnek kell ám lennie.

'rtetlen#l nézett rám, gy hát folytattam. ; 2udod, mit"l szép valaki bel#lr"l-Eisa komolyan megrázta a fe$ét. ; Nos, a bels% szépség a te választásod, drágám, "ogy jó gyereke vagy a sz!leidnek, jó testvére vagy a

n%vérednek és a bátyádnak és jó barátja vagy a játszótársaidnak. ör%dnöd kell a többi emberrel, drágám.'eg kell osztanod a pajtásaiddal a játékaidat. 3ondoskodással és szeretettel kell bánni mindenkivel, aki bajbanvan, vagy $áj valamije, és barátra van sz!ksége. *a #gy viselkedsz, bel!lr%l is szép vagy. 'rted, mir"l beszélek-

 ; Bgen, mami. /a$nálom, de ezt nem tudtam ; felelte.Megöleltem, megmondtam neki, hogy szeretem, és hogy ör#lnék, ha nem fele$tené el, amit mondtam neki. 2öbbet

nem beszélt#nk a témár(l. Lsaknem két évvel kés"bb vidékre költözt#nk, és Eisát iskolai el"készt" tanfolyamrarattuk be. gy osztályba $ártak egy Ceanna nev! kislánnyal, akinek az édesany$a meghalt. ) gyerek ap$a nemrégibenfeleség#l vett egy rendkv#l életvidám, melegszv!, közvetlen teremtést. ls" látásra nyilvánval( volt, hogy " ésCeanna remek#l megértik egymást. gy nap Eisa megkért, hogy hadd $ö$$ön át hozzánk Ceanna egy délutánra $átszani.) kislány mostohaany$ával &gy beszéltem meg, hogy másnap, a délel"tti foglalkozás után hazaviszem magammalCeannát. )mikor kiha$tottunk a parkol(b(l, Ceanna megkérdezte:

 ; Meglátogathatnánk a mamámat-2udtam, hogy a mostohaany$a munkában van, gy vidáman csak annyit mondtam: ; 7át persze. 2udod az utat-Ceanna igennel felelt, és &tmutatásai alap$án csakhamar a temet"be vezet", kavicsos &ton találtam magam. l"ször 

kissé megi$edtem, mert elképzeltem, milyen kellemetlen#l érinti ma$d Ceanna sz#leit, ha elmondom nekik, mi történt.3gyanakkor nyilvánval( volt számomra, hogy a kislánynak nagyon fontos, hogy meglátogassa az any$a sr$át,sz#ksége van ráJ és bzik bennem, hogy odaviszem. 7a nemet mondok, abb(l esetleg azt sz!rhetné le, hogy rosszdolog, amit akar. Bgyekeztem nyugodtnak látszani, mintha ele$ét"l fogva tudtam volna, hová megy#nk. MegkérdeztemCeannát:

 ; 2udod, hol van édesanyád sr$a- ; Nagy$áb(l tudom ; válaszolta.Eeparkoltam, ahol mondta, ma$d kiszálltunk, és körbe$ártuk a környéket, amg rá nem találtunk a srra, melyen a

mamá$a neve állt. ) két kislány a srk" egyik felére #lt, én a másikra, és Ceanna elkezdett mesélni r(la, milyen volt azélet#k odahaza az any$a halálát megel"z" h(napokban. lmondta, mi történt azon a napon, amikor az any$a meghalt.lég hosszan beszélt. 5özben Eisa szeméb"l patakzott a könny, mindvégig átölelve tartotta Ceannát, és gyengéden

simogatta a hátát. ; Ca$, Ceanna, annyira sa$nálom. )nnyira sa$nálom, hogy anyukád meghalt. <ég#l Ceanna rámnézett, és azt mondta: ; 2udod, én még mindig szeretem az anyukámat, de az &$ anyukámat is szeretem.) szvem mélyén tudtam, hogy ezért akart ide$önni. Rámosolyogtam, és megpr(báltam megnyugtatni. ; 2udod, Ceanna, ez a csodálatos a szeretetben. /osem kell elvenn!nk valakit%l, "ogy másnak is ad"assunk4

'indig jut bel%le b%ven mindenkinek. 5lyan, mint egy nagyon "osszú gumiszalag, ami megnyúlik, és kör!lölelimindazokat, akik $ontosak nek!nk.  Nagyon szép és $( dolog, hogy mindkét anyukádat szereted. %iztos vagyok  benne, hogy a sa$át anyukád nagyon ör#l neki, hogy van egy &$ anyukád, aki szeret és gondoskodik r(lad meg atestvéreidr"l.

<isszamosolygott rám, és &gy t!nt, elégedett a válaszommal. Néhány pillanatig csendben #lt#nk, azutánfelkerekedt#nk. ) lányok vgan $átszottak ebéd után, amg Ceanna mostohaany$a meg nem érkezett. Rövidenelmeséltem neki, mi történt délután, és miért döntöttem &gy, ahogy, de a részletekre nem tértem ki. 7atalmas

megkönnyebb#léssel állaptottam meg, hogy Ceanna mostohaany$a nagyon megért", és helyesli a döntésemet. Miutánelmentek, fel#ltettem Eisát a konyhaszékre, megcs(koltam az arcát, magamhoz öleltem és a következ"ket mondtamneki:

 ; Nagyon b#szke vagyok rád, Eisa. Nagyszer! barátn"$e voltál Ceannának ma délután. %iztosan sokat $elentettneki, hogy olyan megért"en viselkedtél, odafigyeltél rá, és átérezted a szomor&ságát.

) lányom kedves, barna szemével komolyan nézett rám, és azt kérdezte: ;  'ondd, mama, most szép voltam bel!lr%l+

 Pamela +. de?oy

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 13/98

'int"a az enyém lenne

 (mit megtart&nk mag&nknak' elvesz1tük' amit odaad&nk' örökre a miénk marad.

)Vel Munthe

5ét héttel karácsony el"tt igazán egy porcikám sem kvánta, hogy egy k(rházban lábadozzak. z volt a család els"karácsonya Minnesotában, és emlékezetessé akartam tenni, de nem gy. 7etekig nem tör"dtem a bal oldalamban sa$g(

fá$dalommal, de amikor er"södött, mégiscsak elmentem orvoshoz. ; pek" ; mondta, miközben a röntgen*felvételt szemlélte. ; )kár egy nyaklánchoz is elég lenne. )zonnal megkell m!ten#nk.

7iába tiltakoztam, hogy ez igazán a lehet" legrosszabb id"szak a k(rházi tart(zkodásra, vég#l a gyötr" fá$dalommeggy"zött az ellenkez"$ér"l. %uster, a fér$em megnyugtatott, hogy el tud$a látni a háztartási teend"ket, és felhvtamnéhány barátomat, hogy segtsenek neki. zer egyéb tennival(t ; a karácsony el"tti s#tés*f"zést, bevásárlást,lakásdsztést ; el kellett halasztanom. ) m!tét utáni második napon még mindig alig tudtam kinyitni a szememet,noha az ut(bbi két nap $(részét alvással töltöttem. )lighogy $obban magamhoz tértem, felfedeztem, hogy az ágyamkör#l annyi a virág, mintha egy virágboltot nyitottak volna. )z ablakpárkányon piros Mikulásvirág ékeskedett számoshatalmas csokor között. gy halom #dvözl"lap várta, hogy elolvassam. )z é$$eliszekrényen apr( karácsonyfa állt, ra$taa gyerekeim által késztett dszek l(gtak. ) mosd( fölötti polcon pedig egy tucat vörös r(zsa piroslott, amit a sz#leimk#ldtek Bndianáb(l, mellette a szomszéd$aink a$ándéka, egy hatalmas karácsonyi gyertya. gészen meghat(dtam ennyi

szeretet és figyelmesség láttán. Nem is olyan rossz karácsonykor k(rházban lenni, gondoltam. ) fér$em azt mondta, a barátaink f"ztek a családra, és fela$ánlották, hogy vigyáznak négy gyerek#nkre. Hdakinn a s!r! h(esés csodálatos télividékké varázsolta a kisvárosunkat. ) gyerekek biztosan nagyon ör#lnek, gondoltam, miközben lelki szemeim eléképzeltem "ket, amint soverálban h(embert éptenek a háts( udvarban vagy korcsolyáznak az iskola $égpályá$án.<a$on beveszik*e a $átékaikba sér#lt kisfi&nkat, )damet, t!n"dtem. Utéves m&lt, és még csak most tanult meg egyed#l $árni. Nagyon agg(dtam érte, hogy a törékeny kis lábaival valami ba$ történik a $égen vagy a h(ban. lviszi*e valaki aziskoláb(l szánk(zni-

 ; $abb virágok4 ; ) n"vér hang$a rázott fel gondolataimb(lJ egy csodálatos asztaldsszel lépett be a szobába.Hdany&$totta a kártyát, miközben a Mikulásvirágok között helyet csinált neki az ablakpárkányon.

 ; )zt hiszem, haza kell k#lden#nk magát ; tréfálkozott. ; Nincs több hely#nk4 ; 'n benne vagyok ; egyeztem bele. ; Ca$, ma$dnem elfele$tettem4

Még néhány #dvözl"kártyát h&zott el" a zsebéb"l, és a tálcára tette "ket. Miel"tt kiment, félreh&zta a két ágyatelválaszt( zöld f#ggönyt. Miközben a $obbulást kván( #dvözleteket olvastam, egyszer csak valaki azt mondta:

 ; Cu$, de szépek ezek a virágok.9elnéztem a szomszéd ágyon fekv" n"re, aki arrébb tolta a f#ggönyt, hogy $obban lásson. ; Cu$, de szépek azok a virágok ; mondta még egyszer./zobatársam egy negyvenes, kistermet! ?o@n*k(ros n" volt rövid, göndör, "sz#l" ha$$al és barna szemekkel. )

k(rházi köntös kiold(dott ra$ta, és ahogy el"reha$olt, meztelen volt az egész háta. Meg akartam kötni a szalagot, demég mindig inf&zi(n voltam. >yermeki csodálattal bámulta a virágaimat.

 ; %onnie vagyok ; mutatkoztam be. ; 2éged hogy hvnak- ; >inger ; mondta szemét a mennyezetre emelve, ma$d szorosan összeharapta a$kait. ; ) doki rendbe teszi a

lábamat. 7olnap operálnak.gészen a vacsoráig beszélgettem >ingerrel. Mesélt az intézeti csoport$ár(l, és hogy mennyire szeretné vel#k 

tölteni a karácsonyt. ) család$ár(l egy sz(t sem e$tett, én meg nem kérdeztem. Néhány perces id"közönként &$ra és&$ra el"hozakodott a másnapi m!tétével. +) doki rendbe teszi a lábamat ; mondogatta. )znap este sok látogat(mvolt, közt#k fiam, )dam is be$ött. >inger vidáman csacsogott vel#k, és mindegyik#k figyelmét felhvta a szépvirágaimra. )damre k#lönösen kváncsi volt. 5és"bb, amikor mindenki elment, >inger többször elismételte ugyan&gy,ahogy a virágaimmal kapcsolatban: +Cu$ de tetszik ez az )dam4 Másnap reggel >ingert bevitték a m!t"be, engem pedig a n"vér kitámogatott egy rövid sétára a folyos(ra. C( érzés volt &$ra a sa$át lábamon állni. Nemsokáravisszatértem a szobába. )hogy beléptem, hirtelen szemet sz&rt a felt!n" k#lönbség a szoba két fele között. >inger ágya gondosan bevetve, #resen tátongott. Nem volt egyetlen #dvözl"lap$a, egyetlen virága, egyetlen látogat($a sem.)z én ágyam kör#l ezzel szemben minden#tt virágok illatoztak, és a halomba rakott #dvözl"kártyák emlékeztettek rá,milyen sokan szeretnek. >ingernek nem k#ldött senki virágot vagy #dvözletet. Eátogat(ba sem $ött hozzá senki, mégtelefonon sem keresték. <a$on egykor ma$d )damnek is ezt kell megélnie, t!n"dtem, ma$d gyorsan elhessegettem a

gondolatot. 2udom már, mit teszek, gondoltam aztán. lhatároztam, hogy adok neki az én a$ándékaimb(l.)z ablakhoz mentem és kézbe vettem a feny"ágakkal dsztett piros karácsonyi gyertyát. ?e olyan $(l mutatna akarácsonyi vacsoraasztalon, ötlött fel bennem, és visszatettem. Mi lenne, ha a Mikulásvirágot adnám neki- )zutáneszembe $utott, milyen szépen ékestené szecesszi(s házunk be$áratát ez a mélyvörös növény. 2ermészetesen nemválhatok meg anya és apa r(zsáit(l sem, hiszen &gysem lesznek vel#nk karácsony este. Mindenre találtam kifogást:ezek a virágok am&gy is kezdenek már hervadni, a barátom, aki k#ldte, megsért"dneJ ez igazán olyan $(l festene

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 14/98

otthon. /emmit"l sem tudtam megválni. <isszamásztam az ágyamba, és azzal nyugtattam meg háborg(lelkiismeretemet, hogy reggel ma$d felhvom a k(rházi a$ándékboltot, amint kinyit, és rendelek >ingernek virágokat.Mire >inger visszatért az intenzv osztályr(l, egy kis, zöld adventi koszor&t hoztak neki, és felakasztották az ágya fölé.)znap több látogat(m volt, és bár >inger még lábadozott a m!tét után, mindegyik#ket #dvözölte, és b#szkénmutogatta nekik a koszor&$át. Másnap a reggeli után a n"vér közölte >ingerrel, hogy hazamehet.

 ; )z otthonb(l már elindult magáért a furgon ; mondta.2udtam, ez azt $elenti, hogy >inger ott lehet a karácsonyi partin. <ele ör#ltem, de közben b!ntudatot éreztem, mert

tudtam, hogy a k(rházi a$ándékbolt nem nyit ki még vagy két (ráig. Még egyszer kör#l$ártattam tekintetemet avirágaimon. Hda tudnám adni valamelyiket- ) n"vér odah&zta a tol(széket >inger ágya mellé. >inger összeszedte

kevéske moty($át, ma$d kivette a kabát$át a szekrényb"l. ; Bgazán ör#lök, hogy megismerhettelek, >inger ; mondtam neki. /zavaim "szinték voltak, de nagyon rosszul

éreztem magam, amiért minden $( szándékom ellenére is meghi&sult a tervem.) n"vér kisegtette "t az ágyb(l, és betámogatta a tol(székbe. Eeakasztotta a kis adventi koszor&t a falr(l, és

>inger kezébe adta. Már az a$t( felé indultak, amikor >inger gy sz(lt: ; <ár$on49elállt a tol(székb"l, és lassan odabicegett az ágyamhoz. Cobb kezét felém ny&$totta, és gyengéden az ágyamra tette

a koszor&t. ; %oldog karácsonyt. 2e nagyon kedves vagy ; mondta és forr(n megölelt. ; 5öszönöm ; suttogtam.2öbb hang nem $ött ki a torkomon, amg visszabicegett, le#lt a tol(székbe és a n"vér kitolta az a$t(n. ) szemem

könnybe lábadt, és ráborultam a kezemben tartott kis koszor&ra. >inger egyetlen a$ándéka, gondoltam, és nekem adta.

)z ágya felé pillantottam. 5ör#lötte megint csupasz volt a fal és minden kietlen#l festett. )mikor azonbanmeghallottam a lifta$t( kattanását, ahogy összezárult >inger mögött, már tudtam, hogy neki sokkal, sokkal többmindene van, mint nekem.

 7onnie *he%herd 

*ajmereszt% történet

 ( bátorság&nkat mindig akkor teszik %r"bára' amikor kisebbségben vagy&nk.

Ralph K. /ackman

Meleg családi szeretetben n"ttem fel sz#leim egyetlen gyermekeként, abban a hitben, hogy élni $(. z az érzésk#lönösen feler"södött bennem, amikor anyám hossz&, fekete ha$amat mosta. zt nagyon szerettem, mert mindigolyan kellemesen kaparászta a fe$b"römet. gy alkalommal azonban vastag ha$tincs maradt anyám kezében, és ett"lrettenetesen megrém#lt. )zt hitte, valami nagy hibát követett el. )kkor még nem se$tett#k, hogy kilenc évig tart(Hd#sszeiánk vette kezdetét. ) következ" hat évben csom(kban hullott a ha$am, én pedig buzg(n re$tegettem kopaszfolt$aimat a világ el"l. gyetlen orvos sem $ött rá, mi az oka a ha$hullásnak. 5#lönféle elméletekkel álltak el": allergia,vitaminhiány, stressz, hormonzavar, stb. Még a gyerekk(rházba is befektettek kivizsgálásra, ahol 811 medikus $elenlétében tartottak konzliumot fölöttem. ) sokféle elmélet hatására számos k#lönböz" gy(gym(dot pr(báltunk ki:5ortizon*in$ekci(k a fe$b"rbe, napi fe$b"rmasszázs, hatalmas adag vitaminok, ola$ok és krémek, de a ha$am egyre csak hullott. 0P éves koromra tel$esen megkopaszodtam. /erd#l" lányként ezt rettenetesen nehéz volt elviselni. ) $átsz(társaim azt hitték, fert"z"betegségben szenvedek, vagy meg fogok halni. )z sem volt felemel" élmény, hogy+5o$ak lányának cs&foltak, és rendszeresen els#tötték a +9orr( vizet a kopaszra4 tréfát. 7ol nem foglalkoztam ag&nyol(d(kkal, hol meg egy#tt nevettem vel#k, amg haza nem értem, ahol azután kisrtam a szememet.

)z volt a legrosszabb, hogy a par(kák akkoriban még mások voltakJ egyértelm!en látszott ra$tuk, hogy vendégha$,ezért az emberek álland(an +azt bámulták, ahelyett hogy a szemembe néztek volna, amikor beszéltek velem./zerencsémre anyám és apám megtantották, hogy $ár$ak emelt f"vel, és gondol$ak arra, hogy más gyerekek nálamsokkal rosszabb helyzetben vannak. Mégis, mivel 0P éves lány voltam, rendkv#l sportos és szerettem vadulni atöbbiekkel, igen knos élményekben volt részem. ) legkellemetlenebb eset ?avid Eane nevéhez f!z"dik. 9#ligszerelmes voltam egyik templomi $átsz(társam 0O éves, sötét ha$&, $(kép! báty$ába. <asárnap esténként az egészhittanos csoport egy#tt ment görkorcsolyázni a helyi pályára. Mindig nagyon vártuk ezt az eseményt, mert ilyenkor asz#leink három (rára magunkra hagytak minket. zen a bizonyos vasárnapon az els" fél (ra után $elentették be, hogy

kezd"dik a +@hoopie. z egy olyan $áték, melyben a korcsolyáz(k hármasával összekapaszkodnak, és amikor meghall$ák a +@hoopie kiáltást, mindenki gyorsan irányt változtat. lérkezett a nagy pillanat4 5immie, ?avid Eane ésén ker#lt#nk egymás mellé. z azt $elentette, hogy megfoghatom ?avid kezét4 Már a puszta gondolatra is ma$dkiugrott a szvem a helyér"l. ) harmadik +@hoopie*nál tartottunk, amikor egy figyelmetlen korcsolyáz( hirtelen elémker#lt, nekem $ött, és a par(kám lerep#lt a fe$emr"l, vagy h&sz méterre t"lem. 2el$esen megszégyen#ltem álltam ?avidmellett, aki tar koponyámat nézte. ) pályán mindenki megdermedt, amg vég#l az egyik barátom felvette a par(kát és

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 15/98

a fe$emre rakta. Nagy igyekezetében fordtva tette fel, &gy, hogy a hossz&, göndör f#rtök az orromat verdesték, a fufru pedig a nyakamba l(gott. Micsoda rémes látvány4 ) barátaim azonnal körém gy!ltek, és betámogattak a n"i öltöz"be,hogy rendbe hozhassam magamat. )mint beértem az öltöz"be, többé hat l(val sem lehetett volna kivontatni onnan. Nem akartam magamon érezni a többiek tekintetét, hallani a kérdéseiket, és f"leg nem akartam látni ?avid Eaneutálkoz( arcát. )z öltöz"ben volt telefon, gy azonnal felhvtam apámat, és kétségbeesett zokogás közepette kértem,hogy $ö$$ön értem. )pám máig azt állt$a, élete egyik legnehezebb válasza volt akkor kimondani, hogy nem, +Mostszépen megmosod az arcodat, rendbe hozod a fe$edet, és visszamész a többiekhez korcsolyázni ; mondta.%orzalmasan éreztem magam. )z apámat mindig h"snek tekintettem. <a$on most miért nem $ön, hogy megmentsen-)z elkövetkezend" fél (rában még háromszor telefonáltam neki, de hiába kérleltem. +Nem. <isszamész a többiekhez,

és korcsolyázol tovább. )hogy ott #ltem magamba roskadva a mosd( kövén, egyszer csak meg$elent ?avid Eane.9esztelen#l bekorcsolyázott a n"i öltöz"be, kézen fogott, és hvott, hogy men$ek vele vissza korcsolyázni.Megtöröltem a szememet, kih&ztam magam, és az este hátralev" részét a szerelmemmel korcsolyáztam végig.

 Néhány h(nap m&lva egy fiatal orvos kidertette, hogy a ha$hullásomat allergia okozza, melyet a sa$átha$hagymáim termelte vegyi anyag vált ki. )zt mondta, amint elkezdek menstruálni, a testem által kiválasztott vegyianyagok összetétele megváltozik, és minden bizonnyal &$ra kin" a ha$am. <égre valaki adott egy diagn(zist és logikusmagyarázattal szolgált4 )z orvosnak igaza lett4 0T éves koromban elkezdtem menstruálni, és a ha$am n"ni kezdett4 7ath(nap m&lva nem keltett többé par(kát viselnem. Ma derékig ér", fekete ha$am van, mert igyekszem bep(tolni azt asok elveszett évet. )mikor megkérdeztem a fér$emet, mi ragadta meg bennem el"ször, "szintén azt felelte:

 ; )z a szép, hossz&, fekete ha$ad4?avid Eane*t több mint 0O éve nem láttam, de ha olvassa ezt a történetet, azt #zenem neki is és az apámnak is:

+5öszönöm. Megmentettetek egy 0P éves, kopasz kislányt, és egy knos élményt kedves emlékké varázsoltatok,

melyre szeretettel gondolok vissza.

 Bebbie ?oss-Preston

A saját pénzem

 ; /egthetek- ; kérdeztem.)z egyik munkahelyemen történt. 5ett" is volt. ) f"iskolai tanulmányaimat ugyanis csak gy tudtam fizetni.

gyrészt telefonon #gynököltem. 9elhvtam embereket az otthonaikban, és k#lönféle magazinokat a$ánlottam nekik el"fizetésre. Mivel délután O és este 01 között kellett telefonálgatnom, mindenki &gy érezte, tönkreteszem az esti

 program$át vagy a családi életét, esetleg mindkett"t. ) KolfeWs áruházban egészen másféle munkát végeztemJ inkábbsz(rakozásnak fogtam fel, mint munkának. Lsodaszép ruhákat kellett elrendeznem a fogasokon. Mind a legfinomabbkelméb"l kész#ltek, m!vészien megmunkált szövetek voltak. zeket árultam ápolt kez!, frissen fodrászolthölgyeknek, akik megengedhették maguknak, hogy ilyesmit vásárol$anak, vagy legalábbis szerették volna.

 ; Remélem, siker#l ; felelte vágyakozva egy csinos, PO év kör#li n". /árga nyári ruhát és szandált viselt.7ossz&, vörösesbarna ha$a a vállára göndörödött.

 ; 7at hét m&lva lesz a fér$em érettségi találkoz($a, és nagyon szép akarok lenni, hogy igazán tetsszem neki ; mondta. ; 7at hete itt $ártam önöknél, és láttam egy gyönyör! barackvirág szn! selyemruhát. Miután felpr(báltam ésmegnéztem az árát, egészen megkönnyebb#lten állaptottam meg, mennyire kidombort$a ez a fazon a terhesség utánra$tam maradt felesleges kil(kat. zzel egy#tt annyira megtetszett a ruha, hogy rávettem magam miatta a fogy(k&rára.Most, hogy visszafogytam, és már mind$árt itt a találkoz( nap$a, &gy döntöttem, ide$e megfelel" öltözék után nézni.Reménykedtem benne, hogy megtalálom azt a ruhát, bár nem hiszem, hogy egy ilyen finom darab ennyi ideig

meglenne, de gondoltam, azért megnézem. <agy talán találok valami hasonl(t. ; Nézz#nk kör#l, hogy megvan*e ; mondtam.<égig$ártuk a négy sor katonás rendben egymás mellé akasztott ruhát, de sehol nem találtuk, amit keresett. Eáttam

ra$ta, hogy nagyon csal(dott. Mélyeket s(ha$tozott. ; Ca$, Bstenem4 ; mondta bánatosan. ; ) m&lt héten kaptunk &$ szálltmányt selyemruhákb(l ; biztattam, miközben igyekeztem felvidtani, enyhteni

csal(dottságát, és egyben segt"késznek mutatkozni. ; Btt vannak. Eenne szves átfáradni ide- 2alán találunk valamihasonl(t, esetleg olyat, ami még $obban tetszik önnek.

Hdavezettem az &$onnan érkezett ruhákhoz. 7osszasan nézegette "ket, hossz&, törékeny u$$aival (vatosan tapogattaa finom szöveteket.

 ; Bstenem, ha azt a ruhát látta volna ; siránkozott, miután végzett az elegáns kollekci( átböngészésével, és aszá$a mosolyra h&z(dott. 2ovább nézegetett, miközben még mindig azzal a k#lönleges, néhány héttel korábban látottruhával volt elfoglalva, és részletesen lerta, milyen volt. 7irtelen eszembe ötlött, hogy esetleg maradt még néhányraktáron. /ok ruhát átvitt#nk egy másik részlegbe, hogy helyet csinál$unk az &$ szálltmánynak.

 ; Milyen méretet hord- ; kérdeztem. ; T*ost ; felelte. ; 7a vár egy kicsit, megnézem a másik részleg#nkön ; mondtam.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 16/98

2#relmesen #lt egy széken, amikor visszatértem. 2udtam, hogy megvár, mert az a selyembevonat& gombokkaldsztett, barackvirág szn! selyemruha a szve vágya. )mikor megpillantotta kezemben a kiválasztott ruhát, döbbentarccal állt fel, és mindkét kezét a szá$a elé kapta.

 ; Bstenem, ez az ; mondta izgatottan. ; z az a ruha4 ; T*os méret4 ; mondtam vidáman, és elé tartottam a ruhát. ; Ráadásul le van értékelve 1 X*kal4)lig hitte el, hogy ekkora szerencsé$e van. lvette t"lem a ruhát, és villámgyorsan elt!nt a pr(baf#lkében. Néhány

 pillanattal kés"bb el"$ött, hogy szem#gyre vegye magát a tel$es alakos t#körben. Eassan forgott, minden oldalr(lalaposan végigmustrálta az alak$át. Bgaza volt. ) ruha tényleg csodálatosan szép volt, és ragyog(an állt ra$ta. ?e nem pusztán arr(l volt sz(, hogy a fogasr(l leakasztott ruha tökéletesen illett az alak$ára. %oldognak és elegánsnak érezte

magát benne, és az arcár(l sugárzott az öröm. Mosolyogva rám nézett. /zavak nélk#l is értett#k egymást. Mintha rászabták volna.

 ; 5öszönöm, igazán nagyon köszönöm... %ettie ; mondta, miközben fut( pillantást vetett a köpenyemen lév"névtáblára. ; Mellesleg engem Mollynak hvnak.

Molly készpénzzel fizetett. >ondosan számolta le az összeget a pultra egy köteg kis cmlet! bank$egyb"l.%ecsomagoltam neki szép, &$ ruhá$át, és egy elegáns paprtáskába tettem. )mikor felé ny&$tottam, Molly megérintettea kezemet, és gyengéd, "szinte hangon gy sz(lt:

 ; Még egyszer nagyon köszönöm a segtségét, %ettie. Hlyan boldog vagyok, hogy megtalálta nekem ezt a ruhát.)lig várom, hogy felvehessem.

kkor minden eddiginél biztosabban tudtam, hogy ha fér$hez megyek, én is mindent elkövetek ma$d, hogy a fér$emkedvében $ár$ak, mint ". 5özben az is világossá vált, hogy sokkal $obb azzal pénzt keresni, hogy az ember segtmásokon, mint azzal, hogy magazinokat tukmál embertársaira, és tönkreteszi az esti program$ukat vagy a családi

élet#ket. Magasztos elképzeléseim hamar bele#tköztek a val(ság kemény falába. Néhány nappal kés"bb, egyik esteegy nagyon $(kép! férfi $ött oda hozzám az #zletben. Fruházi emblémával ellátott paprzacsk(t dobott elém a pultra,és rám rivallt:

 ; <issza akarom váltani. 5észpénzre ; sziszegte a fogai között.5inyitottam a zacsk(t, és egy gyönyör!, T*os méret!, barackvirág szn! selyemruhát pillantottam meg.

Megfordtottam az árcédulátJ a sa$át kézrásommal állt ra$ta a raktári k(dszám, az eladás dátuma és a személyesk(dom.

 ; Minden cmke ra$ta van ; sz(lalt meg a háttérb"l egy lágy, n"i hang. 9elnéztem, és néhány méterrel a férfi hátamögött megláttam Mollyt. Nagyon alázatosnak és zavartnak t!nt. Nem értettem a helyzetet.

 ; <alami ba$ van a ruhával- ; kérdeztem meglepetten. ; 7a igen, átalakt( részleg#nkben ki$avt$ák a hibát. ; Nem, semmi ba$ nincs vele ; csattant fel a férfi. ; 'pesz! ember nem fizet ennyit egy ruháért.

gyéb, megfélemltésnek szánt dolgokat is mondott. <isszavettem a ruhát, és visszaadtam Molly összekuporgatott pénzét. ) férfi elvette, ami +neki $ár, begyömöszölte a bank$egyeket a zsebébe és ráparancsolt az asszonyra: ; >yere, men$#nk innen4 ; 5ivezette a n"t az #zletb"l.) történet &gy festett, mint egy mozifilmben egy oda nem ill" $elenet, amely nem szerepelt a forgat(könyvben.

<alahogy zavar( volt, mint egy mozaik az utols( kocka nélk#l, mint egy zápor egy forr(, nyári napon, mint egykarácsonyfa egyetlen #vegcs&ccsal, fények és dszek nélk#l, vagy mint egy f#rd"nadrágos vendég egy elegánsvacsoraasztalnál. Nem állt össze a kép. Rövid ismeretség#nk alatt csupán Molly szépségét és kedves modorátfedeztem fel, továbbá szvb"l $öv" vágyát, hogy örömet szerezzen a fér$ének. Mivel mást nemigen tudtam r(la,feltételeztem, hogy a férfi, aki ennyi szeretetet kap, megérdemli ezt a bánásm(dot ; s"t, maga is hasonl(képpen bánik a feleségével. Napokig nem ment ki a fe$emb"l az eset. Hlyan váratlan volt, olyan igazságtalan. leinte az $árt azeszemben, va$on én hogyan érezném magam Molly helyében. )rra a meggy"z"désre $utottam, hogy nemcsak, hogyeltartom magam, de egyed#l fogok dönteni a sa$át #gyeimben.

Mivel képtelen voltam napirendre térni a dolog fölött, azon töprengtem, va$on a fér$ tud$a*e, mennyi energiátfektetett a felesége abba a vásárlásba. 7a tudná, mennyire igyekezett a kedvében $árni az asszony, talán engedte volna,hogy megtartsa a ruhát, vagy másképpen intézte volna az #gyet ; de legalábbis nem bánna gy a feleségével. Ierszeaz is lehet, hogy tévedek. ) következ" hetekben a ruhát még $obban leértékelték. )hányszor rápillantottam, elfogott anyugtalanság. )mikor $( néhány nap m&lva a visszaváltott árucikkek számláit rakosgattam ábécé*sorrendbe akönyvelési osztály számára, egyszer csak a kezembe ker#lt a pár számlá$a. Mint valami figyelemfelkelt" $elzés ragadtameg tekintetemet a férfi telefonszáma. gy döntöttem, nem vállalok t&l nagy kockázatot, ha felhvom a munkahelyén.

 ; Remélem, uram, nem zavarom ; mondtam. ; )z áruházi elad(n" vagyok, aki visszavette önökt"l azt a ruhát,amelyet a felesége vásárolt.

 ; Bgen, emlékszem ; hangzott a mogorva válasz. ; Mit akar- ; Eehet, hogy nem kellene beleavatkoznom ; kezdtem ;, de a felesége olyan mély benyomást tett rám, és &gy

gondoltam, $(, ha tud$a Ya vonal t&ls( végén néma csend volt, gy hát folytattamZ, milyen csodálatos n", és nem csak 

k#ls"legJ az ön és a kisfi&k iránti odaad( szeretete is csodálatra mélt(. Eáttam, hogy ön nem ör#lt neki, hogy oly sok  pénzt költött, de annyira fontos volt számára, hogy tetsszen önnek, és ön b#szke lehessen rá az érettségi találkoz(n. 's&gy ör#lt, hogy $elent"sen leértékelt áron vehette meg azt a ruhát.

Mély lélegzetet vettem, és folytattam: ; 6szintén önre gondolt, amikor megvette, és most még további árkedvezménnyel árul$uk a ruhát. Nem engedné

meg neki, hogy megvegye- ; kérleltem.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 17/98

/zámomra olyan logikusnak és egyszer!nek t!nt az egész. <égs" elkeseredésemben, hogy megértessem magam,hozzátettem:

 ; 2ud$a, az apám mindig azt mondta +$(, ha értékel$#k a pénzért megvásárolhat( dolgokat, de az is $(, ha id"nkéntellen"rizz#k, nem veszett*e el valami az élet#nkb"l, amit nem lehet pénzért megvenni.

Már éppen kezdett bennem éledni a remény, mert a vonal t&ls( végén továbbra is csend volt, amit én azelgondolkodás $elének véltem. )zután meg$ött a válasz, és minden reményem összeomlott:

 ; Bgaza van, tényleg nem kellene beleavatkoznia. )zt hiszem, világosan beszéltem az áruházban. Mindenesetreköszönöm a gondoskodását.

zzel letette a kagyl(t. Nem köszönt el, csak a kattanást lehetett hallani, és a beszélgetés#nknek durván vége

szakadt. ) merev elutastás miatt &gy éreztem magam, mint akit kutyába se vesznek, mint egy áruházban kiszolgál(neveletlen diáklány. z az érzés nem tartott sokáig. 2udtam, hogy mivel $ár, ha telefonálokJ elmondtam, mit érzek. )ztakartam, hogy tud$a, mit gondolok. 6 volt érzelmileg sivár, nem én. Megérte telefonálni, még ha nem is &gy s#lt el adolog, ahogyan szerettem volna. )mikor néhány nap m&lva bementem dolgozni, egy csokor margaréta várt rám és egy#zenet: +5öszönöm a figyelmességét. )lárás nem volt.

 ; z mikor érkezett- ; kérdeztem 7elent, a kollégan"met. ; 2egnap ; felelte. ; Nem tudod, ki k#ldte- ; >ondoltuk, egy titkos h(dol(d4lgondolkodva fogtam neki a munkának. 'ppen egy sor ruhát rendeztem át a fogason, amikor izgatott, ismer"snek 

t!n" hangot hallottam: ; Reméltem, hogy itt találom ; mondta.

 ; Ur#lök, hogy &$ra látom, Molly ; mondtam meglepetten.Miért is nem állt hamarabb össze a kép- ) margarétát természetesen " k#ldte, hogy $(vá tegye a fér$e

gorombaságát. ; Megvette nekem4 ; mondta boldogan. 9el se mer#lt benne, hogy esetleg nem emlékszem, mir"l beszél, és

sugárzott az örömt"l./zavai kellemesen megleptek, és ugyanolyan önfeledten mosolyogtam, mint ". ; )nnyira ör#lök4 )zt a ruhát magára tervezték4 ; 's ez még nem minden ; folytatta, miközben kinyitotta a pénztárcá$át, hogy kivegyen bel"le valamit. ; 

Blletve nem is ez a legnagyszer!bb az egészben. Nézze, mit rt mellé42udattalanul a szvéhez érintette a levelet, mintha végtelen#l értékes lenne számára, azután elém tartotta a fér$e

rását, alig várva, hogy megoszthassa örömét. Qvatosan szétha$togattam a paprt. )rcomon még mindig ott volt az "

 boldogságának sz(l( mosoly. Hlvasni kezdtem a nyomtatott bet!s kézrást: 2edvesem' =e harag&d' hogy a m&nkám és a %énzkeresés )elelőssége miatt rám nehezedő nyomás el)eledtette

velem' miért is dolgozom. (zt is őszintén sanálom' hogy ilyen sokáig tartott' am1g ráöttem' milyennagyon megérdemled ezt a r&hát. 8$l sokáig nem vettem észre sok mindent. @ Példá&l' hogy milyen szé%leszel ebben a r&hában. 3őként %edig' hogy milyen szeren!sés vagyok' hogy a )eleségem vagy' és szeretszengem. 2öszönöm' hogy ennyire szeretsz.

Crökké a tiéd  DEDEDE

Magamon éreztem a tekintetét, miközben a levelet olvastam, és mire végeztem, a szeme megtelt könnyel. %iztos,hogy magában velem olvasta a sorokat, és minden egyes sz( örökre beleégett a szvébe. >yengéd érzelmeimeghatottak, csak&gy, mint a fér$e leveléb"l árad( alázat és szeretet.

 ; z csodálatos, Molly ; mondtam, és komolyan is gondoltam. ; /zerintem is ; felelte. ; Meg kellett mutatnom magának. Ca$, de szép virágok4 ; mondta aztán, amikor 

rápillantott a pénztárgép mellett virt( margarétákra. ; ) barát$át(l vannak- Nem várt választ, csak folytatta: ; 2ud$a, a fér$em tegnap k#ldött nekem egy csokor r(zsát. Bmádom ezt az embert. Nem sz(ltam egy sz(t sem. gy gondoltam, bölcsebb, ha hallgatok r(la, hogy felhvtam a fér$ét, és hogy cserébe

fehér margarétákat k#ldött nekem ; amiért emlékeztettem rá, mennyit $elent neki a felesége. 6gy m-ködik a szeretet.Meglep", igaz-

 7ettie 7. Fo&ngs ?észlet a Gi)ts o) the eart !. 1rásb"l 

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 18/98

A tigris bajszaYkoreai népmeseZ

gy napon egy fiatalasszony fordult a hegyi remetéhez segtségért. Can Hknak hvták. ) remete bölcs ember hrében állott, aki értett a k#lönféle varázsf"zetek és bá$italok elkésztéséhez. )mikor Can Hk belépett a házába, aremete a t!zhely mellett #lt, és a lángokba meredve kérdezte t"le:

 ; Mi $áratban vagy-Can Hk azt felelte:

 ; Q, 7res %ölcs, nagy ba$ban vagyok4 5észts nekem bá$italt4 ; No persze, bá$italt4 Mindenkinek bá$ital kell4 Meggy(gythatunk*e egy egész beteg világot bá$itallal- ; Mester4 ; könyörgött Can Hk. ; 7a nem segtesz ra$tam, elvesztem4 ; Nos, mesél$, mi a ba$- ; kérdezte a remete, végre rászánva magát, hogy meghallgassa az asszonyt. ; ) fér$em miatt $öttem ; kezdte Can Hk. ; 6 nagyon kedves nekem. )z ut(bbi három évben a hábor&ban

harcolt. )mi(ta hazatért, alig sz(l hozzám vagy bárki máshoz. 7a én sz(lok, mintha meg sem hallaná. 7a egyáltalánmond valamit, csak durvaságok $önnek ki a szá$án. 7iába f"zök a szá$a ze szerint, csak félretol$a az ételt és d#hösenkiront a szobáb(l. Néha, amikor a rizsföldeken dolgozunk, látom, hogy lustán #csörög a dombtet"n és a tengert bámul$a.

 ; )z ilyesmi el"fordul, miután az if$ak megtérnek a hábor&b(l ; mondta a remete. ; 9olytasd4 ; Nincs tovább mit mondanom, Nagytudás& Remete. %á$italra van sz#kségem, amit"l a fér$em megint

szeretettel$es és kedves lesz, mint régen.

 ; /z(val ilyen egyszer!- ; kérdezte a remete. ; %á$ital4 Rendben, gyere vissza három nap m&lva, akkor megmondom neked, mi kell egy ilyen bá$italba.7árom nappal kés"bb Can Hk ismét felkereste a hegyi bölcs házát. ; 3tánanéztem a dolognak ; mondta a remete. ; ) bá$italt ki lehet keverni. ?e a leglényegesebb, alkot(része

egy él" tigris ba$sza. 7ozz nekem egy szál tigrisba$uszt, és megadom neked, amit kvánsz. ; gy él" tigris ba$sza- ; töprengett Can Hk. ; )hhoz meg hogyan $utok hozzá- ; 7a igazán fontos a bá$ital, megszerzed ; felelte a remete, ma$d elfordtotta a fe$ét, $elezve, hogy nem kván

többet mondani.Can Hk hazament. Rengeteget törte a fe$ét, hogyan szerezhetné meg egy él" tigris ba$uszszálát. )zután egy é$$el,

amikor a fér$e már aludt, kisurrant a házb(l egy tál h&slébe áztatott rizzsel. )ddig ment, amg el nem érte ahegyoldalnak azt a részét, ahol a tigris lakozott. 2isztes távolságban állt meg a tigris barlang$át(l, kiny&$tott kezébentartva a rizzsel teli tálat. /z(longatta a tigrist, hogy $ö$$ön ki és egyék. ) tigris nem $ött el". Másnap é$$el Can Hk &$ra

kiment a hegyoldalra, de ez&ttal egy kicsit közelebb merészkedett a tigris barlang$ához. Bsmét fela$ánlotta az ételt. CanHk minden é$szaka megtette ezt az utat, és minden alkalommal néhány lépéssel közelebb állt meg a tigris lakhelyét"l.)z állat lassanként hozzászokott a $elenlétéhez. gy é$szaka Can Hk már mindössze egy k"ha$tásnyira várakozott a barlangt(l. ) tigris elindult felé, tett néhány lépést, azután megállt. 9arkasszemet néztek egymással a holdfényben.Másnap ugyanez ismétl"dött, és már olyan közel voltak egymáshoz, hogy Can Hk néhány szeld sz(val bátorthatta atigrist. ) következ" é$en a tigris figyelmesen belenézett Can Hk szemébe, ma$d elfogadta a kezéb"l a tál ételt. tt"lkezdve az állat é$szakánként várt rá az ösvény végén. Miután evett, hagyta, hogy Can Hk gyengéden megcir(gassa afe$ét. Lsaknem hat h(nap telt el az(ta, hogy az asszony elkezdett ki$árni a hegyoldalra. )z egyik é$$el Can Hk gy sz(lt,miután meg simogatta a tigris fe$ét:

 ; Q tigris, nagylelk! állat, sz#kségem van egy szál ba$szodra. 5érlek, ne haragud$ rám4zzel lenyisszantott egy szálat az állat ba$száb(l. )z állat nem gurult d#hbe, fölöslegesen agg(dott az asszony. Can

Hk futva ment hazáig az ösvényen, markában szorongatva a tigrisba$uszt. Másnap reggel, amint a napkorongmeg$elent a tenger felsznén, felkereste a remetét.

 ; Q, bölcs remete ; kiáltotta ;, megszereztem4 Megvan a tigris ba$sza4 Most már elkésztheted nekem a bá$italt,amit gértél, hogy a fér$em megint szeretettel$es és kedves legyen4

) remete elvette t"le a tigrisba$uszt, és gondosan megvizsgálta. légedetten állaptotta meg, hogy val(ban tigrist"lszármazik, ma$d el"reha$olt, és belevetette a kandall(ban pattog( t!zbe.

 ; Ca$, uram4 ; kiáltotta rém#lten az asszony. ; Mit tettél- ; Mondd el, hogyan szerezted4 ; parancsolt rá a remete. ; 'inden éjjel kimentem a "egyoldalba egy tál étellel. &l%ször messze álltam meg a tigris barlangjától,

majd minden éjszaka egy kicsit közelebb merészkedtem, a"ogy az állat egyre jobban megb#zott bennem. 7ágy"angon, bék#t%leg beszéltem "ozzá, "ogy megértse, nem akarok neki rosszat. !relmes voltam. 'inden éjjelvittem neki ételt, bár tudtam, "ogy nem $ogadja el. 8em adtam $el. 9jra és újra elmentem "ozzá. /osem

beszéltem vele gorombán. /osem szidalmaztam. Aztán egy éjjel tett $elém né"ány lépést. 'ajd eljutottunk odáig, "ogy már várt rám az ösvény végén, és kinyújtott kezemb%l megette az ételt, amit vittem neki.'egsimogattam a $ejét, mire jóles%en morgott. :sak ezután nyisszantottam le a bajszát.

 ; %izony, bizony ; mondta a remete. ; Megszeldtetted a tigrist, elnyerted a bizalmát és a szeretetét. ; ?e te a t!zbe dobtad a ba$uszszálat4 ; kiabálta Can Hk. ; Minden igyekezetem hiábaval( volt4

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 19/98

 ; Nem hiszem, hogy hiábaval( volt az igyekezeted ; mondta a remete. ; Már nincs sz#kség a tigrisba$uszra.Mondd csak, Can Hk, gonoszabb0e egy ember egy tigrisnél+ evésbé "at0e rá a kedvesség és a megértés+ *anyájassággal és t!relemmel meg tudtad szerezni egy vérszomjas ragadozó szeretetét és bizalmát, biztosan megtudod szerezni ugyan#gy a $érjedét is.

Can Hk sz(tlanul állt egy pillanatig, ma$d elindult hazafelé, és &tközben meghányta*vetette magában az igazságot,amit a hegyi remete házában megtudott.

 arold ,o&rlander /lküldte> ,arter ,ase

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 20/98

 A JÓSÁGRÓL

Essz szeretetet' bárhová mész> 6eg)őké%%en a saát házadban... ügyel rá' hogymindenki obb érzésekkel és boldogabban távozzék tőled' mint ahogyan ött. 6égy

 #sten "ságának élő ki)eeződése "ság ragyogon a szemeidben' a mosolyodban'meleg' üdvözlő szavaidban.

2ereza anya

/zia, :ornelius;

 ( "ság gyakorlása értékes része az élet dolgainak.

/amuel Cohnson

Lsaknem 81 éve vezettem egy rovatot egy &$ságban. Munkám részeként találkoztam az emberi természet

legsötétebb és legszerencsétlenebb oldalaivalJ meg is rtam "ket. gyre inkább a hatásuk alá ker#ltem. l"fordult,hogy esténként, miután hazamentem a munkáb(l, elgondolkodtam az emberi természeten, és azon, hogy miért az asz#ntelen kegyetlenség, amit oly gyakran megfigyeltem és megrtam.

Részint egy konkrét eset e$tett gondolkod(ba, mellyel éppen foglalkoztam. ) lehet" legbrutálisabb b!nténnyel voltdolgom. gy Eattie Mc>ee nev!, szép, csillog( szem!, négyéves fi&t egy hossz& nyáron át szabályszer!en halálraknoztak Lhicag(ban. <égeláthatatlan é$szakákon át #tötték, éheztették és fe$$el lefelé felakasztva tartották egy lezárt,sötét f#lkében. gész nyáron a halállal k#zdve tengette életét odabent, és senki nem tudott r(laJ senki sem hallotta megelhal( kiáltásait. ) halála után, amikor a rend"rség felfedezte, mi történt, egymás után rtam a cikkeket a gyilkosair(l.) $ogrend &tveszt"iben rengeteg elfeledett környékr"l val(, sanyargatott gyermek esete elvész. )zt akartam, hogyEattie Mc>ee*nek igazságot szolgáltassanak, vagy legalább valami hasonl(t.

) cikkeim $(voltáb(l Eattie #gye meglehet"sen nagy nyilvánosságot kapott, de a báty$a története, Lornelius)brahamé kevésbé vált ismertté. Lorneliusszal ugyanazt tették, mint Eattie*vel. 6 valahogyan t&lélte a knzásokat.

<égignézte, amint az öccsét lassan megölik, és nem tudta megfékezni a gyilkosokat. )z " bátor tan&vallomásának köszönhet", hogy azok elnyerték mélt( b#ntetés#ket. ) tárgyalás végére Lornelius éppen kilencéves lett. Nyurga,rendkv#l csendes fi&cska volt. Mivel az öccse és az any$a meghaltak, az any$a élettársa pedig börtönben #lt, arokonainál nevelkedett. 'lete két nagy szenvedélye az olvasás és a kosárlabda voltak. )z egyik cikkemben, melyetEattie*r"l rtam, megemltettem Lornelius ra$ongását a kosárlabda iránt. /teve /chan@ald, a Lhicago %ulls alelnökeolvasta a cikkemet, és #zenetet hagyott az irodámban.

)nnak ellenére, hogy a Lhicago %ulls meccsei egyt"l*egyig telt néz"tér el"tt za$lottak, meggérte, hogy Lorneliusszámára mindig lesz $egy, ha kedve tart$a elmenni. Cim %igoness, a Look Lounty*i helyettes állam#gyész, akinagyszer!en el"késztette Lornelius vallomását a perre, és $(magam ksért#k el a fi&t. ) kosárlabdát kedvel" chicag(ifiatalok számára a stadion szent helynek számtott. 7a belegondolunk, hol knl(dott Lornelius bezárva... most pedig astadionban élete els" %ulls meccsére kész#l"dött. Eépcs"n ment#nk le egy csarnokba. Lorneliust közrefogtuk. gyszer csak kinylt az a$t(, és be$ött ra$ta egy férfi. )mint Lornelius felnézett, a szemében a csodálkozás, az áhtat és a tel$es

hitetlenség t#kröz"dött egyszerre. Megpr(bált mondani valamit, a szá$a mozgott, de nem $ött ki hang a torkán. ) férfikisegtette, " sz(lalt meg el"ször.

 ; /zia, Lornelius4 ; mondta. ; Michael Cordan vagyok.Cordán letérdelt, és halkan beszélt Lorneliushoz. 2réfálkozott, és kosárlabdás történeteket meséltJ nem sietett. Meg

kell érteni#k, Lornelius $( ide$e már csak olyan feln"ttekkel találkozott, akik bántották és meg akarták alázni. MichaelCordan pedig azt kérdezte t"le:

 ; /zurkolsz ma$d nek#nk- /z#kség#nk lesz rá.Cordan visszament az öltöz"be, hogy felkész#l$ön a meccsre. %igonessel közösen visszaksért#k Lorneliust a

lelát(ra. Még egy meglepetés várt rá. 5apott egy piros p(l(t, olyat, amilyet a labdaszed" fi&k viselnek. ) bemelegtéside$e alatt " szedte a labdát mindkét csapat számára. )mikor elkezd"dött a meccs, Cordan helyére vezett#k "t, a %ullskispad$ához. ) meccs alatt, amikor Cordan éppen nem $átszott vagy pihent, Lornelius vele lehetettJ amg a pályán volt,Lornelius tarthatta fenn a helyét. ) meccs vége felé, amikor Cordán elkapott egy passzt, és beha$totta a kosárba,Lornelius )brakain alig néhány méternyire t"le hangosan u$$ongott. Meg akartam köszönni Cordannek, hogy ilyenkedves volt Lorneliushoz. Megtudtam, hogy kette$#k találkozása az " ötlete volt, mert tudott a Eattie Mc>ee #gyr"l.)mikor meghallotta, hogy Lornelius $egyet kapott a meccsre, önként a$ánlkozott, hogy beszélget vele. ) meccs után,amikor már az utols( sport&$ságr( is hazament, Cordan összeszedte a holmi$át az öltöz"ben és elindult hazafelé. )zöltöz"b"l ki$övet meglátott, megállt, én odamentem hozzá, és megsz(ltottam:

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 21/98

 ; Lsak el akartam mondani, hogy Lorneliusnak nagyon nagy örömet szerzett.gy másodpercre az a furcsa, de minden kétséget kizár( benyomásom támadt, hogy talán ennek az embernek ritkán

mondanak köszönetet ; vagy legalábbis annyian állnak sorba a kegyeiért, hogy hozzászokott az el"tte elvonul( sok*sok archoz, akik mind autogramot vagy szvességet kérnek t"le, egy percet akarnak az ide$éb"lJ arcokhoz, akik álland(an cserél"dnek és &$abb kérésekkel állnak el". gy állt ott várakozva, mint aki ahhoz szokott, hogy sz#ntelen#lkérésekkel ostromol$ák, és arra gondol, hogy Lornelius nevében tett köszönetnyilvántásom egészen biztosan egy&$abb kérés bevezetése. )mikor nem mondtam semmi többet, megkérdezte:

 ; zért $ött vissza ide- ; Nézze, el sem tud$a képzelni, milyen sokat $elentett ez a mai nap Lornelius számára ; mondtam.

 ; ?e, csak azon vagyok meglepve, hogy vissza$ött ezt elmondani. ; )nyám kinyuvasztana, ha nem tenném ; mondtam mosolyogva. ; Megpr(bált rendes embert faragni bel"lem.<isszamosolygott. ; )z enyém is ; mondta.5ezet ráztunk, és amikor már elindultam, utánam sz(lt: ; >yakran ki$ár a meccsekre- ; z volt az els" ; válaszoltam. ; Cö$$ön máskor is ; mondta.

 7ob Greene

<talakult életek 

0G80*ben Ee@is Ea@es vette át a /ing /ing börtön igazgat(i tiszt$ét. Bgazgat(ságának ide$e alatt a /ing /ing volt alegkeményebb börtön. 7&sz év m&lva, mire Ea@es nyugd$ba vonult, sokkal emberségesebbek voltak a kör#lmények.) rendszer ismer"i szerint Ea@esé az érdem. 6 maga azonban a következ"t nyilatkozta, amikor a változások okair(lkérdezték:

 ; Mindent csakis nagyszer! feleségemnek, Latherine*nek köszönhetek, aki odakinn van eltemetve, a börtönfalakon t&l.

Latherine Ea@es három gyermek fiatal édesany$a volt, amikor fér$ét kinevezték a börtön élére. Mindenki kezdett"lfogva (vta t"le, hogy betegye a lábát a börtönfalon bel#lre, de Latherine*t nem lehetett visszatartani. )z els" börtönbeli kosárlabdameccsen már $elen volt. 7árom gyönyör! gyerekét kézen fogva vezette be a tornaterembe, és a

rabok között #lt le vel#k a közönség soraiban. ) hozzáállása valami ilyesmit sugárzott: :( )érem és én gondát viselük ezeknek az embereknek' és én hiszek benne' hogy ők is vigyázni )ognak rám. =in!s miért agg"dnomHARagaszkodott hozzá, hogy megismerked$en vel#k és az el"élet#kkel. Megtudta, hogy van a rabok között egy vak gyilkos. Meglátogatta, megfogta a kezét, és megkérdezte:

 ; Bsmeri a %raille*rást- ; Mi az a %raille- ; kérdezett vissza a rab.Latherine megtantotta neki. 'vekkel kés"bb az a vak ember srt érte. 5és"bb Latherine egy s#ketnéma rabot vett

 pártfogásába. %eiratkozott egy tanfolyamra, hogy megtanul$a a $elbeszédet. /okan azt álltották, Latherine Cézusmegtestes#lése volt 0G80 és 0GPS között a /ing /ingben. )zután Latherine meghalt egy aut(balesetben. Ee@is Ea@esmásnap nem ment be dolgozni, ezért a helyettese vette át a poszt$át. /zinte azonnal látszott, hogy a börtönbeliek megérezték, valami nincs rendben. ) rá következ" nap reggelén Latherine teste otthonában fek#dt a ravatalon, nemegész egy mérföldre a börtönt"l. ) helyettes börtönigazgat( kora reggeli ellen"rz" kör&t$án döbbenten látta, hogy a

legsötétebb m&lt&, legbrutálisabb k#lse$! b!nöz"k, mintegy csordába ver"dve gy#lekeztek a f"be$áratnál. )mintközelebb ment hozzá$uk, mély szomor&ságot látott az arcokon, és a gyász könnyeit fedezte fel a szem#kben. 2udta,mennyire szerették Latherine*t. lé$#k állt.

 ; C(l van, emberek, mehetnek. ?e estére mindenki le$elentkezik4zzel kinyitotta az a$t(t, és a b!nöz"k hada egyetlen "r ksérete nélk#l elment, hogy sorban ler($a a kegyeletét

Latherine Ea@es ravatala el"tt. stére mindegyik#k $elentkezett a börtönben. /enki sem hiányzott4

8im 2immel 

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 22/98

udakozó

 iába a %énzkereset' életünk egyetlen na%át sem mondhat&k tökéletesnek mindaddig' am1g nem tettünk valamit valakiért' aki sosem lesz ké%es viszonozni "ság&nkat.

Ruth /meltzer 

%ár a n"vérem biztos volt benne, hogy apa meggy(gyul, én mégis aggodalommal telten hvtam fel a k(rházat. )

fér$em éppen vidéken volt egy rádi(s reklámkongresszuson. ; 7a sz#kséged van rám, hvd fel a rádi(t. ) titkárn" ma$d megad$a a szálloda nevét és telefonszámát ; mondta,miel"tt elment.

9él délel"ttöt vártam, csak azután hvtam fel az észak*indianai k(rházat, ahol apám fek#dt. )mint meghallottamCane hang$át, azonnal tudtam, hogy apával ba$ van.

 ; gyre több vz van a szervezetében. )z itteni orvosok nem tudnak mit csinálni. 7vtak ment"t, és átviszik a /t.CohnWs k(rházba. Htt $obb a m!szeres felszereltség. >yorsan megebédel#nk anyával, azután mi is átmegy#nk vele a /t.CohnWs*ba. Btt már nem tudunk mit tenni ; mondta Cane.

 ; Cö$$ek- ; kérdeztem. ; Még ne. Nincs annyira rossz állapotban. <ár$ még4) délel"tt hátralev" része csigalass&sággal telt. Megpr(báltam dolgozni. 7irdetéseket gy!$töttem ki, felrogattam

"ket és beha$tottam a szél#ket. ?él kör#l felhvtam a /t. CohnWs k(rházat. ) kardiol(gián a n"vér ellen"rizte a

 betegfelvételi kartonokat. )zt mondta, a ment" elindult, de azután visszament a Memorialba, és a beteg nem érkezettmeg hozzá$uk. nnél többet nem tudott mondani. Lsupán egy oka lehetett, hogy a ment" visszafordult: apa meghalt&tközben. )gyamban össze*vissza cikáztak a gondolatok, miközben a Memorial számát tárcsáztam. Bndul$ak elazonnal Bndianába- ) családom öt(rányi utazásra volt t"lem. 7v$am fel a fér$emet, és vár$am meg, amg hazaér- 7aapa meghalt, &gyis mindegy ; vagy mégse- ) n"vér, aki felvette a telefont, a h&gom barátn"$e volt. Cane aMem(rialban dolgozott, mint légzésterapeuta, gy sokan ismerték "t, és ezért tudtak apár(l is.

 ; Mi történt- ; kérdeztem.Ussze*vissza dadogott. ) k(rházi rendszabály tilt$a, hogy tá$ékoztasson, de azt tanácsolta, hv$am fel a h&gomat,

amilyen hamar csak lehet. ; Nem tudom felhvni ; panaszoltam. ; Bllinoisban vagyok. Meg kell mondania az igazat. 5egyetlenség, hogy

nem beszél velem "szintén. Mindössze arra vagyok kváncsi mond$a... meghalt-Iersze, hogy meghalt. 5ét háztömbnyire a Memorialt(l a ment"ben, &tban a /t. CohnWs felé meghalt. zek után

mély szomor&ságomban döntenem kellett az utazásr(l. 9elhvtam a rádi(t. ; Meg tudná mondani, kérem, Cim szállodá$ának a számát-)zt mondták, vár$ak. Nem találták a számot. /a$nálták. Remeg" kézzel #töttem fel a telefonkönyvet. 5ansas Lity

körzetszáma G0P. 9elhvtam az informáci(t. ) szabályok értelmében a telefonközpontosok minden egyes hváskor három számot adhattak meg. Eefirkantottam az els" három eszembe ötl" szállodalánc telefonszámát. 9elhvtam azels"t. /em a rádi(s kongresszus sem a fér$em nem volt ott. 9elhvtam a másodikat. 3gyanezt az informáci(t kaptam.2árcsáztam a harmadikat. zt is kipipálhattam. zek után &$ra hvtam a tudakoz(t. Már mindössze egy &$abbszállodalánc $utott eszembe, a 7yatt. 9elrtam ennek a számát is, és mind$árt tárcsáztam is. %énultságom lassankéntfelengedett és szipogni kezdtem.

 ; Nem, nálunk nincs rádi(s kongresszus, és a fér$e neve nem szerepel a vendégeink listá$án ; mondta atelefonközpontos. ; /a$nálom, én csak a központ vagyok...

Miel"tt letehette volna a kagyl(t, hirtelen kitört bel"lem a zokogás. 7ossz& sz#net után &$ra megragadtam atelefonkagyl(t, és a ruhau$$ammal megtöröltem az orromat.

 ; Mi a ba$- ; kérdezte halkan. ; )pám néhány perce halt meg. )... holtteste... Bndiánéban van. Ut (ra az &t odáig, és nem találom a fér$emet.

 Nem tudom, elindul$ak*e kocsival vagy megvár$am ; böktem ki. ; gy#tt akarok lenni a h&gommal és azanyámmal, de fogalmam sincs, mit tegyek4

$abb hossz& sz#net következett, ma$d lassan és halkan beszélni kezdett. ; )d$a meg a nevét és a telefonszámát, és vár$on, amg visszahvom.7álásan tel$estettem, amit mondott. 5ét perc sem telt el, máris csengett a telefon. ; Coanna, megtaláltam. )z )damWs Mark hotelben van. 'rtestettem az igazgat(t, és amint vége az #lésnek,

sz(lnak neki. z kör#lbel#l 81 perc m&lva várhat(. gészen biztos, hogy elérik, mert el"tt#k fog elmenni./rva mondtam köszönetet neki.

 ; 7add mond$ak még valamit ; folytatta. ; 7a &gy dönt, hogy elindul, kérem, vigye magával egy barát$át.Eegyen (vatos. %orzaszt(an megráz( élményen ment kereszt#l és... és... vigyázzon magára, rendben- Részvétem,hogy meghalt az édesap$a.

gy baráti hang megnyugtatott egy másik államb(l. )kárki volt is az a n", sokkal több volt, mint telefonközpontos.gy csodálatosan $( ember, aki nem egyszer!en a munkaköri kötelességét tel$estette.

 +oanna *lan

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 23/98

arácsonyi történet

 ( :szeretniA ige &tán ... a :seg1teniA ige a világon a legszebb sz".

%ertha von /uttner 

) Roosevelt rezsim után nehéz id"k $ártak. )z elnök fellend#lést gért, de %easley*ék ebb"l mit sem érzékeltek abban a 2eVas állambeli kisvárosban, ahol laktak. )mikor %ill %easley meghallotta a hrt, hogy fia 5aliforniában

megbetegedett és a halálán van, f"hetett a fe$e, hogyan kapar$a össze az utazáshoz sz#kséges pénzt a maga és afelesége számára. %ill egész életében teheraut(sof"rként dolgozott, de sosem volt megtakartott pénze. %#szkeségétfélretéve felhvott néhány közeli rokont segtségért, de azok sem álltak $obban anyagilag, mint ". =gy tehát zavarbanvolt és kedvetlen#l gyalogolt el a házukt(l egy mérföldnyire lév" benzink&thoz.

 ; ) fiam nagyon beteg, és nincs pénzem ; mondta a tula$donosnak. ; 2elefonálhatnék hitelben 5aliforniába- ; %eszél$en csak nyugodtan, ameddig $(lesik ; hangzott a válasz.)mint tárcsázni kezdett, egy hangot hallott a háta mög#l. ; Maga nem %ill %easley-gy idegen férfi voltJ éppen akkor szállt le egy államközi rendszámtáblát visel" kamion vezet"#lésér"l. %easley*

nek nem volt ismer"s a fiatalember, ezért értetlen#l bámult rá, miközben válaszolt. ; ?e igen, az vagyok. ; ) fia az egyik leg$obb cimborám volt. gy#tt n"tt#nk fel. )mi(ta f"iskolás lettem, nem tudok r(la semmit.

gy pillanatra sz#netet tartott, ma$d folytatta: ; C(l hallottam, hogy beteg- ; Méghozzá állt(lag nagyon s&lyos beteg. 9elhvom és megpr(bálom elintézni, hogy a feleségem vagy én

elmen$#nk meglátogatni.)zután udvariasságb(l még hozzátette: ; %oldog karácsonyt4 5ár, hogy apád már nem #nnepelhet vel#nk.)z öreg %easley bement a tölt"állomás irodá$ába és felhvta az unokatestvérét a nyugati parton, hogy közöl$e vele:

vagy ", vagy a felesége remélhet"leg hamarosan oda utazik. ) szomor&ság csak &gy s#tött az id"s ember arcár(l,amikor biztostotta a benzink&t tula$donosát, hogy igyekszik minél el"bb megadni a tartozását.

 ; Már kifizették a hvást. )z a kamionos, a fia gyerekkori $átsz(társa itt hagyott 81 dollárt, és azt mondta, amaradékot ad$am oda magának, ha meg$ön a telefonszámla. Meg hagyott magának egy bortékot is, tessék.

 ; )z öregember nehézkesen nyitotta ki a bortékot és két paprlapot h&zott ki bel"le. )z egyiken ez állt: +Maga

volt az els" kamionos, akivel egy#tt utaztam. )z els", akire apám rá mert bzni, amikor még alig m&ltam O éves.mlékszem, vett nekem egy /nickers szeletet. ) második, sokkal kisebb lap egy alárt csekk volt, és mellette egy#zenet: +2öltse ki az összeget, annyir(l, amennyi az utazáshoz kell magának és a feleségének. 's vegyen a fiának, régicimborámnak egy szelet /nickerst. %oldog karácsonyt4

 #smeretlen szerző 

*ideg kezek 

 =em élhetünk !sak önmag&nkért. /zer szál köt össze embertársainkkalH

7erman Melville

7atéves kislányom télikabát$ának zsebeit #rtettem ki, amikor két pár u$$atlan keszty! akadt a kezembe. gy*egy pár volt mindkét zsebében. )zt hittem, talán egy pár kevés, hogy melegen tartsa a kezét, megkérdeztem hát, miért hordmagánál két pár keszty!t- )zt felelte:

 ; Már rég(ta gy csinálom, anyu. udod, vannak gyerekek, akik keszty- nélk!l jönnek iskolába, és "a nálamvan még egy pár, az egyiket nekik ad"atom, és akkor az % kez!k sem $ázik.

 +oy!e (ndresen

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 24/98

A csodatév% erdei manó

 (z ember !sak addig gazdag' am1g ad. (ki sokat ad' sokat ka% vissza.

lbert 7ubbard

) fogaim sa$ogtak. 2ovább már nem halogathattam a dolgot. Nagynehezen legy!rtem a fogorvost(l val(félelmemet, és elhatároztam, hogy megcsináltatom "ket. Bgen ám, de mib"l- Másodéves egyetemista voltam, és

épphogy fenn tudtam tartani magamat részmukaid"s állásaimb(l. 2alán a legrosszabb fogam kikezelésére még fut$a a pénzemb"l. 9ellapoztam az )rany Hldalakat, és felhvtam az els" gyalog megközelthet" fogorvost. )z asszisztensn"azt mondta, azonnal mehetek. )hogy átvágtam az egyetemi ép#letek között, megfeledkeztem a fá$dalomr(l, mert az $árt az eszemben, hogyan fogom kifizetni a számlát. Néhány perc m&lva már a fogorvosi székben #ltem, és a fogorvosgondterhelten vizsgálgatta a számban lév" romhalmazt.

 ; 7m4 ; mondta. ; ) maga fogai bizony elég rossz állapotban vannak. ; 2udom ; vetettem oda könnyedén, hogy elre$tsem a félelmemet. ; Ne agg(d$on, rendbe hozom valamennyit. ; Nem. )zt nem tudom kifizetni ; mondtam, és már szálltam is ki a székb"l. ; Mit csinál- ; Mondtam, nincs pénzem. ; Maga az egyetem diák$a, ugye-

3gyan, mit számt az, gondoltam. ; Bgen... ; Nos, akkor néhány év m&lva diploma lesz a kezében, igaz- ; Remélem. ; 's azután állásba fog menni. ; z a tervem. ; No, ma$d akkor kifizeti. )ddig csak koncentrál$on a tanulmányaira, a fogait pedig bzza rám.Rámeredtem. 5omolyan gondolta, amit mondott. Nyugodtan felvette a m!szereit, és nekiállt betömni a lyukakat.tt"l a napt(l kezdve hetente $ártam hozzá, amg az összes fogamat rendbe nem hozta. Rendben is tartotta "ket,

rendszeresen berendelt fel#lvizsgálatokra. Miután megszereztem a diplomámat, állást vállaltam, és néhány h(napleforgása alatt rendeztem a számlát. )z ezt követ" negyven évben csodatév" erdei man(nak hvtam "t. zek olyanidegenek, akik váratlanul ker#lnek el" a semmib"l ; az erd"b"l ;, amikor sz#kség van rá$uk. )dnak pénzt kölcsön

vagy örökbe, nyersanyagot vagy felszerelést, ha az kellJ megtantanak dolgokra, és segtenek megszervezni azéletemetJ esetleg veszélyekt"l mentenek meg, vagy megakadályozzák, hogy nagy hibákat kövessek el. 5edvesfogorvosom, bárhol is vagy, áld$on meg az Bsten, és még egyszer köszönök mindent4

arda Ene

A tizenegyedik doboz

 =agyobb boldogság adni' mint ka%ni.

)postolok cselekedetei 81:PO

Melyik a legemlékezetesebb 7álaadás*napod- )z enyém 7álaadásnap el"esté$e volt. )z egyházközség tzcsaládnak késztett össze élelmiszercsomagot. )z egyik helyi hentes k#ldött sonkát, a többi élelmet pedig azélelmiszerbankban vette az egyház. Miközben a közösségi házban dobozokba csomagoltuk az ennival(t, a családok izgatottan várakoztak. /okan h(napok (ta nem ettek ennyi finomságot. )mikor átadtuk a csomagokat, még egy családérkezett. ) papa, a mama és három gyerek ker#ltek el" a rozoga furgon belse$éb"l. z a család &$ volt, nem szerepelt alistánkon. )zért $öttek, mert meghallották, hogy a templomnál ennival(t osztanak.

lmagyaráztam nekik, hogy nincs több élelm#nk, több családnak már nem $ut, ma$d megnyugtattam "ket, hogyazért megnézem, mit tehetek. 5özben meglep" dolog történt. )nélk#l, hogy bárki sz(lt volna neki, az egyik asszonyletette a dobozt, amit kapott, gyorsan kertett mellé egy #res dobozt, és a sa$át$áb(l az élelem egy részét átrakta az#resbe. 7amarosan mások is követték a példá$át. zek a szegény emberek összeadtak egy tizenegyedik dobozra val(

élelmet az &$ család számára.

 7ill *im%son lelkész /lküldte> M5*hel 7oIen

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 25/98

A szendvicsember

 ( gondoskodás ké%essége ada az élet legmélyebb értelmét és elentőségét.

Iablo Lasals

Mit tegy#nk, ha változtatni akarunk a világon- Celet hagy$unk, vagy vásárol$unk $egyet a mennyországba->ondolkod$unk nagyban, és vigy#nk véghez látványos, nagyszabás& tetteket- <agy k#szköd$#nk a hétköznapokkal és

felel$#nk meg a mindennapok személyes kihvásainak-Michael Lhristiano, a Ne@ Aork*i br(sági tisztvisel" minden reggel (rakor kel. 7a esik, ha f&$, ha hétköznapvan, ha #nnep, mindennap elsétál a szendvicsbolt$ába. Nem, nem egy #zlet tula$donosa, val($ában a sa$át konyhá$ábamegy. Htt készti el hres szendvicseit, melyek csak a rászorul(k körében váltak slágerré. 7a$nali O (ra O1 perckor végig$ár$a a Ne@ Aork*i városháza közelében lév" Lentre /treet és a Eafayette /treet ha$léktalan*szállásait. 7amar szétoszt 811 szendvicset a ha$léktalanok között, miel"tt megkezdi munká$át a br(ságon.

) történet 81 éve kezd"dött egy csésze kávéval és egy kiflivel, melyet egy Cohn nev! ha$léktalannak adott. Michaelnaponta vitt Cohnnak szendvicset, teát, ruhát, és ha nagyon hideg volt, még a kocsi$át is fela$ánlotta neki, hogymegmeleged$ék benne, amg " dolgozik. leinte Michael csupán egy $( cselekedetre vágyott. gy nap aztán egy bels"hang arra késztette, hogy többet tegyen. zen a hideg, téli reggelen megkérdezte Cohnt, nem akar*e megmosakodni. )za$ánlatot csupán #res udvariaskodásnak szánta, mert biztos volt benne, hogy Cohn nemet mond. Meglepetéséreazonban Cohn visszakérdezett:

 ; Megmosdat-Michael hallotta, amint egy bels" hang azt tanácsol$a: +Bnkább ad$ pénzt, ne gérgess4 <égignézett a szegényemberen, rongyos, b#dös ruházatán, torzonborz ha$án, sz"rös arcán, elvadult k#lse$én. 9élt t"le. )zt is tudta azonban,hogy elkötelezettsége pr(bakövéhez érkezett. =gy aztán feltámogatta Cohnt a br(sági ép#let öltöz"$ébe, és munkáhozlátott. Cohn teste telis*tele volt sér#lésekkel, a sokéves nélk#lözés és elhanyagoltság $eleivel. ) $obb kezét amputálták,és Michaelnek le kellett gy!rnie iszonyatát és undorát. /egtett Cohnnak megmosakodni, levágta a ha$át,megborotválta, ma$d megosztotta vele a reggeli$ét.

 ; z volt az a pillanat ; emlékszik vissza Michael ;, amikor tudtam, hogy elhivatott vagyok. 7ittem, hogyigenis képes vagyok tenni valamit.

Megsz#letett a szendvicsek gondolata, és Michael megkezdte k#ldetése tel$estését. Nem kap semmilyenintézményi támogatást, azt mond$a:

 ; Nem $(tékonykodni akarok, nem akarok beker#lni a fel$egyzésekbe, és nincs sz#kségem a média támogatására.

Lsak $(t akarok cselekedni, naponta, a magam csekély lehet"ségei szerint. <an, hogy a sa$át zsebem elég hozzá, van,hogy segtséget kapok. z azonban olyasmi, amit én magam meg tudok tenni, egy ember egy nap, egyszer... )mikor havazik, nehéz kikászál(dni a meleg ágyb(l, otthagyni a családot, és elindulni a belvárosba a szendvicsekkel ; mond$a. ; ?e azután meghallom azt a bels" hangot, amely arra buzdt, hogy indul$ak.

's elindul. Michael naponta 811 szendvicset csinál, immár 81 éve. ; Amikor szétosztom a szendvicseket = mondja =, nem egyszer-en kirakom %ket egy asztalra, "ogy

vegyen, ki mennyit b#r. 'indenkinek a szemébe nézek, kezet $ogok vel!k, és kellemes napot k#vánok nekik.8ekem minden ember $ontos. 8em úgy tekintek rájuk mint >a "ajléktalanokra?, "anem mint emberekre,akiknek élelemre, bátor#tó mosolyra és er%t adó, emberi kapcsolatra van sz!kség!k.

 ; gyszer 5och polgármester is el$ött velem a körutamra. Nem értestette a médiát, csak mi ketten voltunk ; mond$a Michael. mlékeiben mégsem a polgármesterrel közös ételoszt( akci( kapta a legnagyobb szerepet.

gyszer egy ember elt!nt a szendvicsre vár(k soraib(l, és Michael sokszor gondolt rá. Reménykedett benne, hogyaz illet" kellemesebb kör#lmények közé ker#lt. gy napon aztán találkozott vele. Megváltozott. 2iszta, melegruhákban köszöntötte Michaelt, meg volt borotválva, és a sa$át szendvicseivel $árt*kelt. Michael napi szendvicsadag$ai,meleg kézszortásai, bátort( pillantásai, $(kvánságai megadták neki az oly nagyon hiányz( reményt és biztatást.Megváltozott az élete att(l, hogy mindennap embernek nézték, és nem egyszer!en társadalmi kateg(riának kezelték. ) pillanat önmagáért beszélt. ) két férfi csendben dolgozott egymás mellettJ osztogatták a szendvicseket. Mindösszeannyi történt, hogy &$abb nap köszöntött Ne@ Aorkra, de egy kicsit reménytelibb nap.

 Meladee M!,arty

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 26/98

8e állj $élre;

 Jletünk különböző szakaszaiban a szeretet megnyilván&lásai változnak> bizalom' vonz"dás'megelégedettség' aggodalom' hűség' bánat' de mind a sz1vből ered. (z emberi lények egyedüláll" ké%essége' hogy ka%!sol"dni t&dnak egymáshoz' minden ba ellenében.

Michael ?orris

Ees#tött szemmel és leha$tott fe$$elCött velem szembe, s sz(lt az az ember.2este rongyos ruhákba b&$t,/ szemében a fény rég kihunyt.+'hezem, asszonyom, ennék ; gy sz(lt/ mondhatom nagyon udvarias volt.

+Lsak $egyeim vannak, pénz nincsen nálam,?e élelmet vehet#nk ; feleltem lágyan.) ha$léktalannal elindultunk csendben,/ " mondta: +7a lesz pénzem, megadom menten.

/zeméb"l s#tött a reménytelenség.+Nem számt ; mondtam ; nem kell a fizetség.)hogy végig$ártuk az #zlet pocait,>yerekként választott, s kért még valamit.%oldogan biztattam, vegyen csak bátran,Mert életemben sok rosszat csináltam.

lment az &ton, sosem feledem,Mert olyat adott, ami nem volt nekem.sélyt, hogy ad$am, mit adhatok,/zeretetet, kinek nem $utott,'lelmet, kinek más nem adott,

/ hogy $( lehessek, ahogy tudok.

5öszönöm, (, rongyos idegen,)z étel közt megtaláltam a szvem,7ogy lehettem én, kinek több $utott,5i a kopogásra a$t(t nyitott.

Eásd, nem vagyok angyal, bár szerettem volna,Eényem sok emberhez volt már goromba,'s ez az idegen férfi, ki nem állt félre,loldta az angyalt, hogy száll$on végre.

 +&de ?evoli

/z#vb%l jöv% licit

 3öldi létünk !sodálatosan kár%"tol' ha őszintén igyekszünk másokon seg1teni ezt &gyanis!sak $gy tehetük' hogy közben "hatatlan&l önmag&nkon is seg1tünk.

Lharles ?udley Karner 

Cayne 9isher aggodalommal figyelte, mint vonszol$a be maga után 0S éves lánya, 5atie az " neveletlen bárányká$áta Madison Lounty*i s#ld"állat*vásár aréná$ába. Remélhet"leg most nem á$ul el a kislány, mint el"z" nap, egy másik hasonl( vásáron. 5atie rákkal k#szködött. z volt az els" alkalom, hogy kint lehetett a szabadban, sz(rakozhatott,megszabadult a k(rházt(l és a kemoterápiás kezelésekt"l. Nagyon bzott benne, hogy szép summára tehet szert. gyideig habozott, hogy megvál$on*e a $(szágát(l, de mivel a bárányh&sért átlagosan négy dollárt fizettek kil(nként,

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 27/98

igazán szép pénz gérkezett bel"le. 5iálltotta hát az állatot megtekintésre, és kezdetét vette a licitálás. Roger Kilsonnak, az árverés vezet"$ének hirtelen támadt egy ötlete, amely meglep" eredményeket hozott.

 ; 2udat$uk az egybegy!ltekkel, hogy 5atie igen nehéz helyzetben van.=gy fogalmazott. )zt remélte, ez a bevezetés ma$d valamivel fel$ebb sr(fol$a az árakat. Nos, a bárány 00 dollár O1 centért kelt el, de ezzel még nem ért véget az árverés. ) vev" &gy döntött, visszaad$a az

állatot 5atie*nek, hogy &$ra eladhassa. Eáncreakci( indult be. ) családok egymás után vették meg a bárányt, és mindvisszaadták a kislánynak. )mikor a helyi cégek is beszálltak az akci(ba, 5atie egyre nagyobb összegeket kapott.'desany$a csak az els" eladási árra emlékszik. )zután ugyanis keservesen srt, miközben a tömeg egyre azt kiabálta:+)dd el &$ra4 add el &$ra4

5atie bárányká$a harminchatszor cserélt gazdát, mg az utols( vev" végleg visszaadta neki. 5atie több mint 0T 111dollárt keresett egy alaptvány számlá$ára, mely fedezte az orvosi kezelése költségeit ; és a hres bárányt ismegtarthatta.

 ?ita Pri!e

érd a "oldat, és szerezd meg

 (mikor önmagadb"l adsz' többet ka%sz' mint amennyit adsz.

)ntoine de /aint*Vupéry

9eln"ttem és #zletember lettem, de ha olyan gyerekekr"l hallok, akiknek nincs bicikli$#k, mindig elfacsarodik aszvem. 7uszonéves koromban a szomszédunkban lakott egy kedves kisfi&. Mit tesz isten, a sz#lei olyan szegények voltak, hogy nem tudtak neki biciklit venni. gy szombati napon elzarándokoltam a helyi vasáru*kereskedésbe és ahavi fizetésem felét, 8O 11 dollárt otthagytam egy meglepetésért. Eátniuk kellett volna a gyereket, amint ugráltörömében. ; tt"l a napt(l kezdve örök barátommá szeg"dött. Btt azonban még nincs vége a történetnek. )z évek során sok pénzt félretettem, és vagyonos lettem. 0GSS*ig rengeteg biciklit a$ándékoztam el ; összesen mintegy százdarabot.

)zután, 0GSS*ben eszembe $utott, hogy felvidtom a minneapolisi szegény sors& gyerekek életét. 5arácsonyi#nnepséget rendeztem nekik. )z össze$övetelen több mint 0111 k#lönféle fa$i hovatartozás&, alacsony sorb(l val(gyerek vett részt, akiknek sosem volt bicikli$#k. [dt"t szolgáltam fel nekik egy nagy dszteremben, elmondtam nekik,

hogy "k is vihetik még valamire, ahogyan nekem is siker#lt. z#st egydollárosokat adtam nekik a$ándékba, a fényes $öv" szimb(lumaként, no meg bicikliket ; csillog(, vadonat&$ biciklit minden gyereknek.

) segt"társammal a hatalmas f#ggöny mögé re$tett#k a kerékpárokat. )mikor az #nneplés a tet"fokára hágott,egyszer csak felgörd#lt a f#ggöny. Bstenem, micsoda álmélkodás, kiabálás, u$$ongás, vidám siktozás tört kiegyszeriben, amikor a gyerekek megpillantották az 01O1 darab vadonat&$, csillog( kerékpárt takaros sorba rendezve.Hdafurakodtak a biciklikhez, tapogatták, fel#ltek rá$uk, ma$d boldogan bicikliztek körbe*körbe. Nekem is van egyálmom, mint if$abb Martin Euther 5ingnek. Miel"tt meghalok, szeretnék még egy bicikli*partit rendezni a 5özép*5eleten. Bzraelb"l, gyiptomb(l, Bránb(l, /zriáb(l, Eibanonb(l és e szemet szemért harcot vv( térség más egyébországaib(l hvnék meg rá gyerekeketJ olyan helyekr"l, ahol a bizalmatlanság és a terrorizmus irányt$ák az életet.Minden gyerek kapna a$ándékokat, $átékokat és biciklitJ de a legnagyobb a$ándék a fiatal korosztály testvériségének demonstráci($a lenne. ) zsid( és az arab gyerekek egymáshoz val( kapcsolata meghatározza ma$d a felnövekv"nemzedék 5özép*5eletét.

gy ilyen parti (vatos tárgyalásokat igényelne, és rendkv#l nehéz lenne megval(stani kellemetlen incidensek nélk#l. /okat kell ma$d er"szakoskodnom és kilincselnem, ha össze akarom hozni, de én kész vagyok rá. /"t, szent#lelhatároztam, hogy összehozom. 7ogy miért- Mert tudom, milyen feln"ni egy olyan világban, melyet a szegénység, a bizalmatlanság, az el"téletek és a fá$dalom uralnak. gykor cip"pucol(i állást akartam vállalni és elutastottak.5ilencéves voltam, amikor az elegáns Misco@aubik klub cip"pucol( fi&t keresett páronként egy cent fizetségért.)nyám a leg$obb ruhámat adta rám. mlékszem, még apám is ki öltözött, miel"tt elindultunk. Qcskaságokat szállt(lovaskocsi$án vitt el. Ma is érzem, milyen ideges voltam, amint mellette #ltem a magas bakon. Nem sokat beszélgett#nk, és az(ta is sokat t!n"dtem ra$ta, va$on azért volt*e olyan sz(tlan aznap, mert gyantotta, mi fog történni,amikor bekopogok a klub a$ta$án.

) klubtagok a városi el"kel"séghez tartoztak, a Lalumet és 7ecia gyestett Rézbánya <állalat hatalmasságaivoltak. Már a cég neve is félelemmel vegyes tiszteletet ébresztett bennem. )mint a lovak lépteinek #temére

rázk(dtunk apámmal a kocsi bak$án, egyszer csak felt!nt a lát(határon a klubép#let. Eeny!göz", ugyanakkor rendkv#l elegáns látványt ny&$tott. )pám kint várt, én pedig elindultam a nagy kapu feléJ máig emlékszem arézkilincsre. /zvdobogva, nagy reményekkel kopogtattam. ) kapu kinylt, egy $(l öltözött &r, val(szn!leg az igazgat(magasodott el"ttem, és lenézett rám. Nem hvott be. Lsak megkérdezte, mit akarok. lmondtam.

 ; ) nevem Iercy Ross, és azt hallottam, cip"pucol(t keresnek.7!vösen válaszolt:

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 28/98

 ; Nem olyan fi&kra van sz#kség#nk, amilyen te vagy.) szavai &gy hatottak rám, mintha fe$be csaptak volna. /zéd#lten támolyogtam vissza a lovaskocsihoz. )pám

hallgatott, egy sz(t sem sz(lt. )kkoriban nem tudtam mire vélni az egészet. <a$on miért utastottak el- 2alán, mertzsid( vagyok- 2alán, mert egy másik világhoz tartoztam- )pám kocsi$án a ponyván nagy bet!kkel ez állt: KM. RH// ; Q/\R/.

) hazafelé vezet" &ton a lovak patadobogása olyan volt, mintha kalapács#tések záporoznának a lelkemre.Megkérdeztem apámt(l ; Miért nem engedtek be- Milyen fi& vagyok én-

)pám nem válaszolt. mlékszem, egész &ton srtam.'letem során sok csal(dásban, elutastásban és sérelemben volt részem, de az akkor kapott seb még ma is fá$.

nnek hatására fogant meg bennem a közép*keleti bicikli*parti gondolata. Meg fogom rendezni azt a partit, mert hahalványan is, de él a remény, hogy lesz egyszer egy gy!lölet, rettegés, elnyomás és lemondás nélk#li világ. )zthiszem, van értelme megcsinálni.

 Per!y ?oss

artsd meg az aprót;

 (zt hiszem' az emberi természet része' hogy az ember hőssé válik' ha megadatik neki az esély.

Cames ). )utry

) patikus visszaadta a receptemet, elnézést kért, amiért megvárakoztatott, és elmagyarázta, hogy már lezárta a pénztárgépet. Megkért, hogy men$ek a másik pénztárhoz. Ftsétáltam hát az #zlet másik felébe és beálltam az egyetlenvásárl(, egy kislány mögé. Nem lehetett több hétévesnél. l"tte, a pulton egy #veg gyerekeknek val( toroköblöget"állt. 5is, zöld*fehér cskos, patk( alak& pénztárcá$át er"sen magához szortotta. ) pénztárca eszembe $uttatta agyerekkoromat, amikor feln"ttesdit $átszottam, és a nagymama ruháiba öltöztem. Qriási méret! ruhákban, ékszerekkeld&san felcicomázva, feln"tt kalapokban és sálakban masroztam fel alá a házban, és mindenkivel feln"ttesen beszélgettem, aki ha$land( volt sz(ba állni velem. mlékszem, micsoda izgalom fogott el, amikor egyszer egy $átékdollárt adtam valakinek, és " igazi érméket adott vissza, hogy eltehessem a sa$át kis pénztárcámba. +2artsd csak meg az apr(t4 ; mondta, miközben kacsintott.

) patikus be#tötte a pénztárgépbe a kislány gy(gyszerét, aki közben remeg" kézzel vett el" a pénztárcá$áb(l egy

gy(gyszerutalványt, egy egydolláros bank$egyet és némi apr(pénzt. Eáttam, amint elpirul, miközben megszámol$a a pénzt, és mind$árt észrevettem, hogy legalább egy dollárral kevesebb pénz van nála. >yorsan intettem a pénztárosnak,odacs&sztattam egy dollárt a pultra és $eleztem a gy(gyszerésznek, hogy számlázhat$a az árut. ) gyerek számolatlanul besöpörte a vissza$ár( apr(pénzt a kis pénztárcába, magához vette a csomagot és kiszaladt az #zletb"l. ) kocsim felémenet éreztem, hogy valaki rángat$a az ingemet. ) kislány volt. Nagy, barna "zike szemekkel nézett fel rám.lmosolyodott, két kar$ával egy hossz& pillanatra átkulcsolta a lábamat, azután felém ny&$totta kis kezét, ésmegmutatta benne az érméket.

 ; 5öszönöm ; s&gta. ; Nincs mit ; feleltem.<isszamosolyogtam rá, kacsintottam és csak annyit mondtam: +2artsd meg az apr(t4

 =an!y Mit!hell 

8agy láb = még nagyobb sz#v

 (mikor a tettek beszélnek' szavakra nin!s szükség.

)frikai közmondás

)z évszakhoz képest szokatlanul nagy volt a forr(ság. Mindenki fel#d#lést keresett, gy sokan betértek afagylaltoshoz. gy kislány is belépett, görcsösen szortva magához a pénzét. Miel"tt egyetlen sz(t sz(lhatott volna, azelad( élesen ráförmedt, hogy azonnal men$en ki, olvassa el a kirást az a$t(n, és vissza ne $ö$$ön, amg nincs a lábán

cip". ) gyerek gyorsan kisietett. Mögötte egy nagydarab férfi lépdelt kifelé. Eátta, amint a kislány elolvassa a táblátodakint: Meztláb tilos be$önni. 5önnycseppek görd#ltek végig az arcán, ma$d sarkon fordult és elindult az utcán. )nagydarab férfi utána sz(lt. Ee#lt a $árda szélére, levette negyvennégyes cip"it, ma$d letette "ket a kislány elé.

 ; 2essék. Cárni nem nagyon fogsz tudni benn#k, de csoszogva be$utsz a pultig, és megkaphatod a fagylaltodat.zzel felemelte a gyereket és beleillesztette a lábait a hatalmas cip"kbe.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 29/98

 ; Nem kell sietned ; mondta. ; 'n már &gyis belefáradtam a cipelés#kbe egész nap. C( lesz itt el#csörögni egydarabig, amg megeszem a fagyimat. ) kislány örömt"l csillog( szemekkel csoszogott be a pulthoz és kérte ki afagylalt$át.

%izony, nagydarab volt az a férfi. Nagy volt a hasa, nagy volt a cip"$e, de leginkább a szve volt nagy.

 #smeretlen szerző  7rian ,avana&gh> 8he *oIer5s *eeds !. gyűteményéből 

3y%zelem iszem' hogy minden embernek van sz1ve' és ha rátalál&nk' t&d&nk változtatni.

3li ?erickson

) történetet 5enneth any$a mesélte el másnap. 5enneth a gimnázium els" osztályába $árt, és nagyon izgatott volt,hogy részt vehet az iskolai olimpián. /z#lei várakozással telten figyelték a versenyt a lelát(r(l, miközben " megnyerteaz els" futamot. Nagyon b#szke volt a gy"zelemért $ár( szalag$ára és a közönség neki sz(l( tapsára. ) második futamban is indult. ) cél el"tt nem sokkal, amikor &$ra nyerhetett volna, megállt és kifutott a pályár(l. ) sz#leigyengéden megkérdezték:

 ; Miért csináltad ezt 5enneth- 7a végigfutod a versenyt, nyerhettél volna.5enneth ártatlanul felelt: ; ?e mama, nekem már van egy szalagom, %illynek meg még nincsen.

,li))ord és +erie 3&rness

A jóság dacol a sorssal

 Még mindig esik... 6ehet' hogy ez nem olyan zá%or' ami egyik %er!ről a másikra eláll' mint ahogy én ké%zeltem. 8alán egyik sem olyan. égül is az élet esős na%ok sorozata. Be elő)ord&l'

hogy nem mindegyikünknél van esernyő. #lyenkor szükségünk van másokra' akik haland"k megosztani ernyőüket egy ázott idegennel egy esős na%on. (zt hiszem' )ogom az esernyőmet' éselmegyek sétálni.

/un*Aoung Iark 

tban a postaládát(l a be$árati a$t( felé kinyitotta a levelet. )mint az els" fe$ezet végére ért az olvasásában,megállt, mert a szemében feltolul( könnyekt"l elmos(dott el"tte az rás. Néhány másodperc m&lva a felh"tlen égreemelte tekintetét, és egy hossz& pillanatig hallani vélte fia hang$át, amint a kedvenc dalát énekli. Miután belépett aházba, letette a levelet, és felhvta a fér$ét a munkahelyén, az áruházban, hogy elmond$a neki, mi történt. ) férfi eleintemeg sem tudott sz(lalniJ zavartan igyekezett &rrá lenni kavarg( érzésein.

 ; Hlvasd fel ; mondta azután.

)z asszony lágy hangon, lassan olvasott, zlelgetve minden sz(t. )mikor befe$ezte, hossz& ideig mindkettensz(tlanul tartották kez#kben a kagyl(t, ma$d a férfi törte meg a csendet: ; ényleg van @sten. 

2izennyolc h(nap$a a bostoni gyermekk(rházban laktak. 5ilencéves kisfi&knál rákot állaptott meg az orvos.Mintha a sorsnak mindez kevés lett volna, az apát éppen ekkor bocsátotta el egy m!szaki cikkekkel foglalkoz( cég,mely csak +létszámcsökkentés árán tudott talpon maradni. ; z az 0GG1*es évek bevett kife$ezése a munkanélk#liségnövelésére. Mint sok más ember esetében is, az igazgat(ság a döntéssel a halálos téletet mondta ki a családiháztartásra. )z asszony könyvtáros volt. ) fiukon kv#l még három gyereket kellett eltartaniuk, egy hét, egy öt és egyhároméves kislányt.

) rák a leggonoszabb betegségJ válogatás nélk#l fal$a fel áldozata se$t$eit. Nem tör"dik a korral sem, ugyan&gymegtámad$a az ártatlan gyerekeket, mint az id"seket, akik legalább már nagyobb szeletét ismerték meg az életnek. )sz#l"k naponta váltották egymást beteg fiuk mellett a k(rházban. )z orvosok és ápol(n"k tiszteletremélt( h"siességgeligyekeztek mosolyt és optimizmust el"csalogatni azokb(l, akiket megsebzett a betegség keser! val(sága. ) kisfi&összebarátkozott egy másik fi&cskával az emeletr"l. ) gyerek 01 éves volt, és ; csak&gy mint " ; ra$ongott a baseballért. Flmodozásra csábt( nyáré$szakákon, amikor a városi csapat odahaza $átszott, egy#tt #csörögtek a legfels"emeleti k(rterem ablakánál, hallgatták a rádi(n a sportközvettéseket és nézték a baseball*park távoli fényeit, melyek csillog( te$&tként vet#ltek a $&liusi égboltra. ) két gyerek elválaszthatatlanná vált. ) Red /oV csapat iránti ra$ongásuk és a rák összeforrasztotta "ket. 2ermészetesen a sz#l"k is $(ban lettek egymással.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 30/98

) másik fi& connecticuti volt. ) sz#lei rendkv#l $(m(d&ak voltak, de a gazdagságuk sem tudta ki!zni szv#kb"l aszomor&ságot, mely minden sér#lt gyermek sz#leinek társául szeg"dik. ) fi&cska any$át és ap$át tehát mélyenmeghatotta, amikor a kilencéves gyerek sz#lei mindkét gyereknek hoztak a$ándékba egy*egy Red /oV felirat& dzsekités két Mo <aughn által alárt baseball*labdát.

)merika a baseball, a csodák és a fe$l"dés országa, de a rák szinte megállthatatlan el"rehaladását egyik sem képes befolyásolni. =gy történt, hogy a kilencéves fi& egy napos, csp"sen hideg "szi napon meghalt. 5edvenc $átékosai egysztrá$k miatt már rég(ta nem $átszottak. ) k(rházi költségek és a munkanélk#liség csaknem az anyagi cs"d szélére $uttatták a családot, de tovább kellett k#zdeni#k a felsznen maradásért három él" gyermek#k érdekében. Mindennap&gy érezték, mintha nehéz terhet kellene felcipelni#k egy meredek hegyoldalon a végtelenbe vesz" cs&csra. )z apa

egy áruházban talált munkát, az anya pedig képtelen volt visszamenni dolgozni. )znap reggel, amikor megállt aházhoz vezet" kerti &ton kezében a levéllel, az otthonukat a magas összeg! $elzálog miatt már csaknem elárverezték.lolvasta az els" bekezdést.

*osem )og&k el)eleteni' mennyi "t tettetek a )i&nkkal a k"rházban. (z #sten $tai ki)ürkészhetetlenek. =ekünk nagy szeren!sénk van. ( )i&nk "l van. (z egyik á%ol"nő beszélt nekünk nehéz helyzetetekről' és szeretnénk' ha el)ogadnátok' amit küldünk. ( )iatok nagyon sokat adott a mi )i&nknak. Mindenna%eszünkbe &t. (mikor a ?ed *oK me!!seit nézzük' szinte hall&k' amint báos énekhangán kedven! dalát énekelte' a :( !sillagokkal ékes1tett lobog"A-t. *okat ka%t&nk tőletek. Most itt az idee' hogy mi is ad&nk valamit. #sten áldon benneteket.

01 111 dollárt k#ldtek. gy megsebzett házaspár a$ándéka volt ez egy másik megsebzett házaspárnakJ a szv#k 

mélyén lappang( fá$dalom mindörökre összekovácsolta "ket.

 Mike 7arni!le

A palackba zárt reménysugár

 (zt mondák' a )öldi boldogsághoz a következők kellenek> legyen kit szeretnünk' legyen mit !sináln&nk és legyen miben reménykednünk.

2om %odett

6szintén hiszek benne, hogy egyszer mindenki megtapasztal életében legalább egy apr( csodát. z a csodaemlékezet#nkbe idézi azt a sz(t, amit könnyen elfele$t#nk ; a reményt.

0GG8*ben, egy szeles napon sétáltam a tengerparton. 5i*kicsaptak a vihar utáni, zabolátlan hullámok, és szeméttelmeg tengeri hnárral árasztották el a partot. Nem tudom, miért akadt meg a szemem a b!zös hordalék között hány(d(@hiskys #vegen. 'szrevettem, hogy egy paprdarab re$lik benne ; nedves fecni, amely rást tartalmaz. ) h(nom alákaptam az #veget és kihalásztam bel"le a paprt. z állt ra$ta: :a visszaküldi /. 6. ,annonnak a 3lorida állambeli

 ollyIoodba és rá1ra a !1mét' L< dollár üti a markát.A=rtam az illet"nek, és megtudtam, hogy " és a felesége egy ha$(r(l k#ldték a palackpostát, mintegy 011

mérföldnyire Eos )ngeles*t"l, miután átha$(ztak a Ianama csatornán. Cim, a fér$em és $(magam csakhamar élénk levelezésbe kezdt#nk ddel és Maryvel, akikr"l kider#lt, hogy elb!völ", nyugd$as világutaz(k, és az a sz(rakozásuk,hogy körbeha$(zzák a 9öldet. Máig el"ttem van, mint táncolnak a fedélzeten, noha már nyolcvanévesek is elm&ltak.Rövid leveleket rogattunk egymásnak. 5özben a kezembe akadt egy &$ságcikk %elize államr(l, és érdekelni kezdett avidék. Magam elé képzeltem vad, tr(pusi "serdeit, a $aguárokat, a pálmafákkal szegélyezett több száz korallzátonyt, avilág második legnagyobb korallszirt$ének szétsz(rt szigetecskéit. Megragadott, hogy az ország lak(i többség#kben brit és sk(t kal(zok leszármazottai, akik egykor a zöldesen csillog( 5arib*tenger korallzátonyai közt tanyáztak.Fbránd$aimat megosztottam Cimmel, és elhatároztuk, hogy $öv"re oda utazunk. >y!$tött#k az informáci(t és a pénzt.2réfás hang& levelet rtam Lannonéknak, és megkérdeztem, ott lesznek*e.

Megérkezett a válasz egy hatalmas bortékban, tele fényképekkel, melyek Maryt és det ábrázolták, amint /anIedr(ban állnak a m(l(n, )mbergris Lay*en, a legnagyobb szigeten. Mary b#szkén fesztett a helyi halász, Euzmellett, aki, egy hatalmas barracuda*halat tartott a kezében. Lannonék immár két évtizede évente háromszor isellátogattak /an Iedr(ba. z annyira viccesnek t!nt, hogy mindketten &gy döntött#nk, %elize a legmegfelel"bb hely atalálkozásra. 9ebruárra tervezt#k az utat, és abban a hotelben beszélt#k meg a találkát, ahol Lannonék mindig is

megszálltak, mert a tula$donosn"t, Lelit a lányuknak tekintették. Bgazán izgalmasnak t!nt egy ilyen találkozásvadidegen emberekkel, de ez csupán a kezdet volt. Március vége tá$án, munkáb(l hazafelé menet egyszerreelhomályosult a $obb szemem. ) látásom mintegy 8O százalékkal gyeng#lt. ) hétvégére tel$esen megvakultam a $obbszememre. Néhány nap m&lva &$ra visszanyertem a látásomat, de $&nius közepére az orvosok néhány vizsgálat utánki$elentették, hogy szkler(zis multipleVem van. z az idegrendszeri betegség mindenkire másképpen hat, az enyhe

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 31/98

zsibbadást(l, a vakságon át a tel$es bénaságig bármi elképzelhet". Nincs két ember, aki egyformán élné át ezt a k(rt,amely rövidzárlatot okoz az agyban.

) lelki állapotom álland(an hullámzott ; hol d#hös voltam, hol depresszi(s és t&lérzékeny. Mindennap tel$esenkimer#ltem. )lig tudtam elvonszolni magam a munkahelyemre, és besz#ntettem a Lannonékkal val( levelezést. gydöntöttem, nem megyek %elizé*be. )m&gy sem gy!lt össze elég pénz#nk. Négy h(nap m&ltán végre megválaszoltamLannonék néhány levelét. Megrtam nekik, hogy szkler(zisom van és, hogy mégsem találkozunk vel#k. )ztán beköszöntött az a feledhetetlen novemberi este. )hogy beléptem a lakásba, megéreztem a fokhagyma és a zöldségismer"s illatátJ Cim f"zött. lég nyomorultul éreztem magam, amikor észrevettem az asztalon egy sárga bortékot. Cimfelnézett a t!zhely mell"l és széles mosollyal odasz(lt:

 ; Hlvasd el4

 2edves Biana és +imH 3loridáb"l val" távozás&nk na%án ka%t&k meg leveleteket' és nagy szomor$sággal olvast&k' hogy

beteg vagy' Biana... /gy &nokah$g&nknak történetesen &tazási irodáa van ,levelandben' ésle)oglaltatt&nk nektek két egyet 6os (ngelesből *an Pedr"ba oda-vissza. =em kell )izetnetek értük' ésé%%en a meg)elelő orvosságot biztos1ták> körülbelül egy hetet *an Pedr"ban' 7elizében.

Grat&lál&nkH =yertetek a *an Pedr"-i lott"nH

Ránéztem a fér$emre, +Men$#nk4 ; kiáltotta vidáman. <alahogy nem tudtam elfogadni ezt a gesztust. )rraneveltek, hogy ad$ak másoknak, nem arra, hogy elfogad$ak. Megállapodtunk, hogy beszélek apámmal, akivel igenközeli viszonyban voltam, és tanácsot kérek t"le. Mégis mindketten megrettent#nk, hogy beszélnem kell vele. )z

utazás halálra volt télve. )pám olyan ember volt, aki szeret adni, de tudtam, a b#szkesége nem engedné meg, hogyelfogad$on egy ilyen a$ánlatot. )pám ezzel szemben azt mondta:

 ; Lannonék gy látták $(nak, k#lönben nem a$ánlották volna fel. Men$etek el, és tekintsétek ezt az utazást alegnagyobb a$ándéknak, amit valaha is kaptatok valakit"l.

Megdöbbentem. Nagy igazságot mondott. )$ándékot kaptunk ; a remény a$ándékát. Hlyan a$ándék volt, melyreegész életemben emlékezni fogok. lutazásunk el"tt két h(nappal és karácsony el"tt két nappal apám meghalt. 5étnappal a halála el"tt találkoztam vele, és ismét mély depresszi(ba estem. )z egyetlen dolog, ami megmaradtszámomra, amiben hittem, az a$ándék volt. )mikor megérkezt#nk /an Iedr(ba, a +%oldog /aroknak nevezettszállodai teraszon találkoztunk Lannonékkal. ddie*vel hallgattuk a zátonynak csap(d(, d#hödt hullámok za$át.Meséltem neki apámr(l, " meg az övér"l. ) legalkalmasabb helyen voltam a gy(gyuláshoz: egy smaragdszn! tenger  part$án, melynek vizében életemben el"ször b&várkodhattam, és megláthattam az (ceán vz alatti kincseit, az ást(

 barlangokat, a csillog(, sznes halakat, csik(halakat és ra$okban &szkál( tintahalak sokaságát. ddie elmondta nekeméletelvét: ; Mindig legyen valami, amire vársz.)z(ta eszerint élek. 0GGO*ben visszatért#nk a szigetre, hogy &$ra találkozzunk Lannonékkal. 2öbb turistának 

elmesélt#k a palack*posta*történetet a %oldog /arok teraszon, és pohárköszönt"t mondtunk a Lannon házaspárra.Miután hazautaztunk, minden &$ ismer"s#nk rt. Mindenki meg$egyezte a palackpostár(l sz(l( történetet.5imondhatatlan hálát érzek Lannonék iránt. Ialackba zárt #zenet#k visszaadta a reményemet, amely az(ta is él bennem.

 Biana 6. ,ha%man

9ti illemszabályok  9ldottak azok' akik nem emlékeznek rá' hogy adtak és nem )eletik el' hogy ka%tak.

lizabeth %ibesco

gy kamionsof"r és egy titkárn" lányaként n"ttem fel, gy érthet", hogy anyámat sokkal $obban ismertem, mintapámat. 5islány koromban +a papa pici lánya voltam, de amikor serd#lni kezdtem, megsz!nt minden kapcsolatomapámmal. 6 ide$e legnagyobb részét az utakon töltötteJ ha$nali négy (ra el"tt indult otthonr(l és akkor ért haza, amikor én már az igazak álmát aludtam. Mire elértem azt a kort, hogy fennmaradhattam este G után, már nem voltam többé +a papa pici lánya, tinédzserré értem. Bdegenek voltunk egymásnak. ; 'n nem ismertem "t, " pedig nem ismerhetett

engem. Hlyan volt az egész, mintha egy nap elment volna a kamionnal munkába, és mire haza$ött, én már 0P éveslettem. 'vekig tartott, mire megértettem, hogy egyszer!en nem tudott mit kezdeni velem. /e$telme sem volt r(la,hogyan kell bánni egy serd#l" lánnyal, akinek megbicsaklott a hormonm!ködése és hatalmas szá$a van. ) papá$áncs#ng" kislányb(l idegekre men" kamasz lett, akinek az volt a legfontosabb, hogy minden vitában az övé lehessen azutols( sz(. =gy kezd"dött az a lecke, amit sosem fele$tek el...

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 32/98

Eázad( tinédzserlány voltam nagyra tör" álmokkal és nyitott elmével. ) legnehezebb id"szakokban, azt hiszem,anyámnak kellett elviselnie. Iersze, amint megpr(bált iránytani, azonnal szembefordultam vele. /osem adta fel. )végs"kig kitartott, és vég#l siker#lt kin"nöm a tombol( hormonok és a lázadások id"szakát. kkor kaptam apámt(legy nagyon fontos leckét. gy leckét, mely er"r"l, szeretetr"l, tisztességr"l és $(ságr(l sz(lt.

gyik este történt, amikor haza$ött a munkáb(l. <al(szn!leg %rooklynba, %ronVba, 7arlembe vagy Ihiladelphiábaszálltott árut aznap. lmondta, hogy délután az &ton meglátott egy n"t, amint éppen a p(tkereket vette el" ateheraut($áb(l. )pám megállt, bemutatkozott, és fela$ánlotta, hogy ma$d " elvégzi a kerékcserét. Miközben azemel"vel dolgozott a kocsi alatt, a n" hálálkodott neki a kedvességéért. )zt mondta, az emberek annyira félnek a b!nöz"kt"l a városok környékén, hogy többnyire nem mernek segtséget ny&$tani egymásnak. )mikor apám végzett a

kerékcserével és a szerszámokat visszatette a kocsi csomagtart($ába, a n" egy 81 dollárost akart adni neki. )pámrámosolygott és azt mondta:

 ; 7agy$a csak. Htthon van egy feleségem és egy lányom, aki éppen mostanában kezdett el vezetni. Lsak abban bzom, hogy, ha egyszer lerobban a kocsi$a az &t szélén, valaki lesz olyan kedves és tisztességes, hogy megáll ésmegteszi érte ugyanezt.

zután elb&cs&zott a n"t"l és visszatért hatalmas $árm!véhez, melyet $ár( motorral hagyott ott az &tpadkán. )pámatnem nagyon ismertem err"l az oldalár(l. /okkal inkább megszoktam az én félig brooklyni félig olasz származás&édesapámt(l, hogy közönyös hangon oktatott a köz&ti közlekedés és az élet szabályaira, harsány, vicces történeteketmesélve, melyeken kamionos kollégáival és a családtag$ainkkal vigadozott. ) lármás nevetgélésb"l id"nkéntkisz#remlettek olyan informáci(k, mint hogy hol lehet biztonságosan aludni az ország&t mentén, hol lehet $(kat enni,volt sz( a tiszteletadásr(l, a becs#letességr"l, a kemény munkár(l és a +mel(sok t&lélési lehet"ségeir"l. 8 éveselm&ltam, mire rá$öttem, mennyi mindent tanultam apámt(l.

0GG8*ben elköltöztem Ne@ Cersey*i otthonunkb(l 5ansas keleti részére. gy polgár$ogi szervezetben dolgoztammint önkéntes. zalatt a három és fél év alatt szinte álland(an &ton voltam. gyszer egy barátom 08 éves kislányafelvetette, hogy men$#nk el Nyugat*5ansasba és vegy#nk részt a +/éta )merikán át az )nyaföldért cm!felvonuláson. Eelkes hve voltam a hulladék &$rahasznostásának és a környezetvédelemnek, gy hát beleegyeztem.Másnap kölcsön kértem a szobatársn"m kocsi$át a négy (rás &tra. Lsaknem fél&ton $ártunk, amikor a bal háts( gumikidurrant. 3ra maradtam a kocsinak, és leh&z(dtam az &tpadkára. léggé felzaklatott a dolog, mély lélegzetet vettemés kiszálltam a kocsib(l. lindultam a csomagtart(hoz a p(tkerékért. )mint kibányásztam az emel"t, egy hatalmaskamion h&zott el mellettem szélsebesen. 'ppen a kocsi alá illesztettem az emel"t, amikor éles fékcsikorgást hallottam.9elnéztem, és megpillantottam egy kamionsof"rt, amint az &ttest t&loldalár(l szalad felénk, hogy segtsen.lmagyarázta, hogy az el"z" kamion vezet"$e rádi(n értestette "t, hogy ba$ban vagyunk. %emutatkozott,megkérdezte, merre tartunk, és kivette az emel"t a kezemb"l. 7&sz perc sem telt bele, mire az &$ kerék a helyén volt,

az emel" pedig visszaker#lt a csomagtart(ba. ) sof"r azt tanácsolta, az els" pihen"helyen áll$ak meg egy másik  p(tkerékért. )zt mondta, ez az (cskaság nincs olyan állapotban, hogy kibr$a az utat oda*vissza. lb&cs&ztunk egymást(l, és én fela$ánlottam neki 81 dollárt a szolgálataiért. Rám mosolygott, és közép*nyugati dialektusában gysz(lt:

 ; <an egy lányom, kör#lbel#l annyi id"s, mint maga. Lsak annyit szeretnék, hogy reménykedhessem benne, havalaha lerobban a kocsi$a az &ton, valaki lesz olyan kedves és becs#letes, hogy megáll segteni neki.

<isszacsengett apám brooklyni tá$sz(lása, amint csaknem sz( szerint ugyanezeket a szavakat mond$a. Meséltem asof"rnek apámr(l és az " Ne@ Cersey*i kaland$ár(l. 6 nevetett, átment az &ton, és a t&loldalr(l visszasz(lt:

 ; )z ap$a $( ember ismeri az +&ti illemszabályokat.) legközelebbi pihen"helyen megálltam, hogy &$ gumit vegyek, ma$d a telefonf#lkéb"l felhvtam a sz#leim számát,

noha tudtam, hogy bizonyára mindenki dolgozik. 7agytam apámnak egy #zenetetJ beszámoltam neki akamionsof"rr"l, aki segtett, és megköszöntem neki, hogy ismeri az &ti illemszabályokat. gy kamionos kislánya

ez&ton mond köszönetet minden sof"rnek, aki ismeri és érti az utak illemszabályait... k#lönös tekintettel a két kansasi&rra, akik segtettek nekem4

 Mi!hele . ignola

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 33/98

SZÜLŐKRŐL ÉS SZÜLŐI ÉRZÉSEKRŐL

 /ldönteni' hogy gyermeket akar&nk' egy %illanat műve !s&%án. ( döntés' hogy sz1vünk a testünkön k1vül ölt testet' örökre sz"l.

lizabeth /tone

&l$eledett és megbocsátott s!temény

)mint ott kuksoltam az iskolánk téglaép#letének második emeleti ablakában azon a délutánon, minden alantelhalad( kocsi megdobogtatta a szvemet. 7etek (ta erre a napra vártam: Miss Iace negyedikeseinek évzár( buli$ára.Miss Iace egész héten a táblán $elezte a napok m&lását, és mi, kilencéves gyerk"cök már alig brtunk magunkkal, mirevégre elérkezett a várva*várt +parti*péntek. Urömmel a$ánlkoztam anyám nevében, amikor Miss Iace megkérdezte,kinek a sz#lei vállal$ák, hogy s#teményt s#tnek a rendezvényre. )nyu csokis s#teményének a környékbeliek csodá$ára $ártak, és tudtam, hogy nagy siker lesz az osztályban. Lsakhogy már elm&lt két (ra, és anyámnak se hre, se hamvanem volt. ) többi anyuka már szinte mind elment, otthagyva a turmiVot, a s(s s#teményt, a kekszet, a pudingot, acsokoládét, ki*ki amit fela$ánlott. Lsak az én anyám nem volt sehol.

 ; Ne agg(d$, Robbie, biztosan mind$árt meg$ön ; nyugtatgatott Miss Iace, mert látta, hogy egyretanácstalanabbal bámulok lefelé az utcára. 'ppen akkor pillantottam a fali(rára, amikor a nagymutat( a hatos számraért.

5ör#löttem tombolt a partihangulat, de én egy percre sem mozdultam "rhelyemr"l, az ablakb(l. Miss Iace mindentmegpr(bált, hogy eltántortson, de én nem tágtottam, és egyre reménykedtem, hogy ma$d csak meglátom a $(l ismertcsaládi aut(t befordulni az utcasarkon, kiszáll bel"le anyám, $ogosan zavarban lesz, és egy fémdobozban, a h(na aláre$tve meghozza végre a hres s#teményeit. ) három (rát $elz" cseng" rázott fel elmélkedésemb"l. 5edvetlen#lcsaptam a h(nom alá az iskolatáskát, és kicsoszogtam az osztályb(l. 7azafelé, a négy háztömbnyi &ton bossz&tervetkovácsoltam magamban. lhatároztam, hogy becsapom az a$t(t, amikor belépek, nem viszonzom anyám ölelését, ésmegfogadom, hogy soha többé nem állok vele sz(ba. )mikor megérkeztem, a ház #res volt. 5erestem az #zenetet ah!t"szekrény a$ta$án, hogy magyarázatot kap$ak anyám távollétére, de nem találtam. Fllam remegni kezdettJ bánat ésd#h kavargott bennem. )nyám életemben el"ször cserben hagyott. 7asaltam a szobámban odafenn, amikor meghallottam a lépteit a be$árati a$t(nál.

 ; Robbie, ; kiabálta kissé izgatottan ; hol vagy-)zután hallottam, amint kétségbeesetten $árkál egyik szobáb(l a másikba, engem keresve. Lsendben maradtam.

gy pillanattal kés"bb fel$ött a lépcs"n ; lépései egyre gyorsultak, ahogy közeledett. )mikor belépett a szobámba ésle#lt mellém az ágy szélére, nem mozdultam, csak a párnámba f&rtam a fe$emet, és nem voltam ha$land( tudomástvenni a $elenlétér"l.

 ; /a$nálom, drágám ; mondta. ; gyszer!en elfele$tettem. /ok dolgom volt, és elfele$tettem. nnyi az egész.Még mindig nem mozdultam. +Ne bocsáss meg neki ; mondtam magamban. ; Megalázott. Megfeledkezett

r(lad. %#ntesd meg érte4 kkor anyám valami tel$esen váratlan dolgot tett. Nevetni kezdett. 'reztem, amint anevetését"l rázk(dik az ágy. 7alkan kezdte, azután egyre hangosabban és hevesebben kacagott. Nem akartam hinni af#lemnek. 7ogyan képes ilyenkor nevetni- 7anyatt fordultam, és a szemébe néztem, hogy láthassa az arcomon a

haragot és a csal(dottságot. kkor láttam, hogy anyám nem nevet, hanem sr. ; /a$nálom ; h#ppögte lágyan. ; Lserben hagytalak. Lserben hagytam az én kisfiamat.Ráborult az ágyra, és zokogott, mint egy kislány. Mozdulni sem brtam. Még sosem láttam anyámat srni. gy

tudtam, az anyáknak nem illik srni. )z $utott eszembe, va$on " is ilyennek lát*e engem, amikor srok. 5étségbeesettenkutattam agyamban a t"le tanult csitt( szavak utánJ miket is mondott, amikor lehorzsoltam a térdemet vagy be#töttema lábu$$amat- Mindig olyan pontosan tudta, hogy mit kell mondania. gyetlen vigasztal( sz( sem $utott azonbaneszembe ebben a könnyáradatban, mintha mind a tudatom mélyére bu$dostak volna.

 ; C(l van már, mama4 ; dadogtam, és kiny&$tott kezemmel megsimogattam a ha$át. ; Nem is volt sz#kség arra as#tire. Rengeteg ennival( volt. Ne sr$4 Nincs semmi ba$, tényleg.

/zámomra meglehet"sen esetlennek t!ntek a sa$át szavaim, de anyám egyszer csak fel#lt. Megtörölte a szemét, éskönnyáztatta arcán mosoly áradt szét. \avartan mosolyogtam vissza rá, " pedig magához ölelt. gyik#nk sem sz(laltmeg. Lsak szortottuk egymást egy hossz&, néma öleléssel. lérkezett az a pont, amikor általában el szoktam h&z(dni,

de &gy döntöttem, hogy ez egyszer egy kicsit tovább kivárok.

 ?obert 8ate Miller 

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 34/98

'it jelent egy név+

 (ki gyermeket nevel' neveztessék a gyermek a%ának' nem %edig nemzőének.

Midrash, Vodus Rabbah, T:O

00 éves voltam, amikor anyám &$ra fér$hez ment. Négy vagy ötéves koromban vált el apámt(l. Eakályos, földszintiotthonunkb(l egy biztonságosabb, középosztálybeli családok lakta, negyedik emeleti, kisebb és sötétebb lakásba

költözt#nk, Ne@ Aork Lity egy szegényesebb negyedébe. ) fivérem és én sokszor magányosnak érezt#k magunkat ésfélt#nk, amikor a rend"rség vagy a ment"k sziréná$a belehastott az é$szakába. mlékszem, az ott töltött hat év alattmindig irigyeltem azokat a barátaimat, akiknek volt ap$uk. )z volt az álmom, hogy szerzek magamnak egy apát. )sa$át apám tel$esen kilépett az életemb"l, azt sem tudtam, merre $ár. gy gondoltam, ha lenne apám, er"s védelmez"mlenne, és nagyszer!en meg(vna az utcán rám leselked" veszélyekt"l. >yermekkori ábránd$aimban valahogy &gyképzeltem, hogy apámnak nem kellene dolgoznia. Lsak értem élne, és mindig velem lenne, amikor csak sz#kségemvan rá. 7a a többi fi& megfenyegetne, a szuperapu ott teremne, és elkergetné "ket. <ágyálom volt csupán, de egy i$edtkisfi& nagyon is er"s kvánsága.

7irtelen belépett az élet#nkbe 9rank McLarty. Bzgalmas, érdekes ember volt, mivel a Ne@ Aork Lity*i rend"rségnéldolgozott, mint nyomoz( rend"rkapitány. )rany rend"r$elvényt viselt, és az övén pisztolytáska l(gott a kabát$a alatt. Nem emlékszem az els" találkozásunkra, de emlékszem az izgalomra és a drámára. ) rend"rök a mozivászon alak$aivoltak, nem olyan emberek, akiket ismert#nk. )z összes barátomnak meséltem r(la. 2ágra nylt szemekkel hallgatták 

elbeszéléseimet a pisztolyár(l, és a t"le hallott történeteket néhány rossz ember elfogásár(l. Nem szvesen meséltezekr"l a dolgokr(l, de anyám azt akarta, hogy a fiai elfogad$ák "t ; és tudta, mire vev"k a gyerekek. )nyámunszolta, hogy mond$a el a történeteit, " pedig beadta a derekát és mesélt nek#nk. )hogy egyre $obban belemelegedett,elkapta a hév, és a történetek misztikus sznezetet öltöttek. gy napon anyám megkérdezte, mit sz(lnék hozzá, hafeleség#l menne 9rankhez. ddigre 9rank már tel$esen levett a lábamr(l. lvitt magával baseball*meccsre. lvittLoney Bslandre. %eszélgetett velem. 2anácsokat adott, hogyan vág$ak vissza, ha er"szakoskodnak velem az utcán.Iisztolya sötéten villant el" a kabát$a al(l. Eenne végre apám, védelmez"m, valaki, aki elvisz a meccsekre.

 ; 7!4 7át ez csodálatos lenne4 ; mondtam.lérkezett az esk#v" nap$a. gy vidéki szállodába ment#nk, ahol a tula$donos anyám barát$a volt. )nyám egy

másik barát$a, egy br( elnökölt a szertartáson. Eett végre apám. Minden $(ra fordult. 2izenegy éves gyermekként nemtudtam, mennyire meg fog$a változtatni az életemet az a pillanat. $ apám, aki addig agglegény volt, kevéstapasztalattal rendelkezett a gyereknevelés terén. Nem volt rá lehet"sége, hogy természetes m(don, lépésr"l lépésre

tanul$on bele a sz#l"i feladatba, mint általában az apák. /osem volt sa$át gyereke, nem lehetett része abban azörömben, melyet egy kisbaba els" lépései okoznak, vagy hogy megetetheti, öltöztetheti, bepelenkázhat$a éselvégezheti kör#lötte a számtalan sz#l"i feladatot.

7irtelen belecsöppent az apaszerepbe, és kénytelen volt az ismereteire hagyatkozni. ) gyerekekhez mindösszeannyi kapcsolat f!zte, hogy letart(ztatott már néhányat. ) sz#l"i szereppel kapcsolatos emlékei az ap$a századfordul(sm(dszereire támaszkodtak. )zt hitte, csak #lhet az asztalf"n és parancsokat osztogathat, melyeket az engedelmesgyerekek azonnal tel$estenek. /zerencsétlenségére anyánk sokkal nagyobb önáll(ságra nevelt minket, hogy $(valnagyobb mértékben részt vegy#nk a vacsoraasztalnál za$l( beszélgetésekben. )rra biztatott, hogy legyen sa$átvélemény#nk. Megtantotta, hogy beszél$#nk, de meg is hallgassuk egymást. Nem udvariatlanságra vagygorombaságra nevelt, de ezért vitatkoztunk. Még inkább neheztette a helyzetet, hogy a pubertás k#szöbén álltam.9rank McLarty apa lett, ezzel egy#tt sz#ksége volt rá, hogy iránythasson, mindent tud( legyen és vezethessen,miközben én beléptem a tinédzserkorba, és a serd#l"kre $ellemz" f#ggetlenséget és önáll(ságot kerestem. )nnyirarokonszenvesnek találtam, hogy szinte els" látásra megszerettem. 3gyanakkor ma$d mindig haragudtam rá. )z utambaállt. Nem volt könny! manipulálni. )z öcsém és én mesterien manipuláltuk az anyánkat. 9rank McLartyra nemhatottak a tr#kk$eink. =gy aztán nyolc éven át pokol volt az életem &$ apám mellett, és neki is mellettem. /zabályokatálltott fel, én pedig igyekeztem ki$átszani azokat. Bd"nként bek#ldött a szobámba, amiért goromba voltam vagyrosszul viselkedtem. 5eservesen panaszkodtam anyámnak diktat(rikus el$árása miatt. 6 megpr(bált békességetteremteni, de nem $árt sok sikerrel.

%e kell vallanom, hogy 0P és 81 éves korom között sokszor er"t vett ra$tam a d#h és az elkeseredettség, mert &gyéreztem, apám semmibe vesz. %ármily viharosan telt is ez az id"szak, tarktották azért nagy pillanatok. Minden hétenelment#nk egy#tt virágot vásárolni, hogy +meglep$#k anyámat, ahogyan " mondta. Cártunk meccsekre. 7ossz&estéken át aut(b(l figyelt#nk egy*egy házat. lvitt magával "rködni, amikor magánnyomoz( lett Ne@ Aork Lityben,ha biztostási csalásr(l vagy valami hasonl(, er"szakmentes #gyr"l volt sz(. [lt#nk az elsötéttett aut(ban, kávét

sz#rcsölt#nk, és " mesélt a +szakmár(l, ahogy a rend"rségi pályafutását nevezte. Blyenkor kit#ntetve, szeretve és beavatva éreztem magam. 'ppen err"l ábrándoztam mindig. gy apár(l, aki szeret és egy#tt csinál velem dolgokat.mlékszem, hányszor #ltem el"tte a dványon, és " tévénézés közben a hátamat masszrozta. /okszor er"sen magáhozölelt. Nem félt kimondani, hogy +szeretlek. 5#lönlegesnek éreztem ennek az érdes modor& embernek agyengédségét. )z ilyen bens"séges pillanatokb(l azonban hirtelen át tudott váltani d#hös ordtozásba, "r$öng"d#hkitörésekbe, ha valami olyat tettem vagy mondtam, amit " gorombaságnak télt. lemi indulatai viharosak voltak,

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 35/98

mint egy tornád(. 9élelmetes volt nézni, amikor elszabadultak, de még félelmetesebb volt a céltáblá$uknak lenni.>imnazista koromban a d#hös pillanatok gyakoribbakká váltak, és eltávolodtunk egymást(l. Mire f"iskolára ker#ltem,szinte tel$esen elidegenedtem t"le. /zámthattam a barátaim egy#ttérzésére, ha a beszélgetések során rossz sznbent#ntettem fel "t el"tt#k. 2örténeteket adtam el" a legut(bbi +kegyetlenségeir"l, és a hozzám hasonl( kor& kamaszok megért"én visszhangozták, hogy bizony, milyen sok mindent kell elt!rn#nk a sz#leinkt"l. 3tols( éves voltam af"iskolán. Nem tudom, volt*e bármilyen konkrét kivált( esemény, ha nem az, hogy egy évvel id"sebb lettem, és ezzelegy#tt valamennyit komolyodtam is, de egyszer csak elkezdtem átértékelni kett"nk kapcsolatát. )rra gondoltam, ittvan egy fick(, aki beleszeretett az anyámba, és a nyakába szakadt két kamasz fi&, csak azért, mert megházasodott. )két gyerekbe nem szeretett bele, csak az anyámba. ?e mi benne voltunk a pakliban.

 No és mit csinál- ; Megtehetné, hogy csak az anyánkkal tör"dik, és minket kutyába se vesz. zzel szemben "mindent elkövet, hogy $( apám legyen. zért folyton*folyvást kockára teszi a kapcsolatunkat. Megpr(bál megtantaninekem egy csom( értéket. Rákényszert, hogy megcsinál$am a házi feladatot. '$$eli kett"kor képes elvinni az orvosi#gyeletre. \oksz( nélk#l fizeti a tand$aimat. Megmutat$a, hogyan kell megkötni egy nyakkend"t. Mindent megtesz,ami egy apát(l elvárhat(, és nem vár érte hálát. z aztán valami4 )zt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, hogyrészt vesz az életemben. 2udtam, hogy apám &$*angliai r családb(l származik. /osem voltak hresek, nemrendelkeztek hatalommal vagy sok pénzzel, de nagyon*nagyon rég(ta itt voltak. /zomor&sággal töltötte el, hogy " azutols(, aki +továbbviszi a nevet. +<elem kihal a családfa ; szokta mondogatni. ) báty$a gyermektelen#l halt meg, an"vérei pedig fér$hez mentek, és felvették a fér$eik nevét, gy az " águkon nem örökl"dik tovább a család neve. )zöcsém és én a vér szerinti apánk nevét viselt#kJ azét az emberét, aki nemzett, de semmi többet nem tett ért#nk. %ántotta gondolat, hogy annak a férfinek, aki igazán az apám volt, aki megfelelt az általam elképzelt apaképnek, nem adatottmeg, hogy legyen egy fia és továbbvigye a nevét. gy*egy ötlet befészkeli magát az agyunkba, és lassanként átitat(dik 

vele a viselkedés#nk. ) gondolat fokozatosan er"södött bennem. gyre többet foglalkoztam vele. <ég#l cselekednemkellett. lmentem egy #gyvédhez ma$d pedig a br(ságra. 2itokban megváltoztattam a családi nevemet McLartyra./enkinek sem beszéltem r(la. 7árom h(napig vártam, amg elérkezett apám sz#letésnap$a okt(berben.

Eassan nyitotta ki a sz#letésnapi #dvözl"kártyá$át. ) sz#letésnapi kártyához általában a$ándék is $árt. z&ttalazonban elmaradt az a$ándékos doboz, csupán egy bortékot adtam át neki. 5ivette bel"le a kártyát, és vele egy#tt a br(sági végzést. ) lapra a következ"ket rtam: :/gyetlen ár&ház sem ár&l igazi aándékokat a%a és )ia számára. 8e gyökeret adtál nekem' én %edig ágakat adok neked.A z volt az egyike annak a két vagy három alkalomnak, amikor apámat srni láttam. Nem tudta visszafo$tani a könnyeit. Mosolygott, megrázta a fe$ét és s(ha$tott. )zután felkelt, ésmagához szortott azzal a hres, medveszem ölelésével.

 ; 5öszönöm, fiam, köszönöm4 Nem is tudom, mit mond$ak. 5öszönöm4)nyám is meglep"dött, és mindkett"nknek nagyon ör#lt. ) hábor& véget ért. gy sz#letésnapi #dvözl"kártyába

csomagolva hoztam a fegyverletételr"l sz(l( nyilatkozatot. ano!h M!,arty

Az egyetlen maradandó emlék 

*ohasem t&dhat&k' mikor gyárt&nk emléket.

Rickie Eee Cones

/ok emlékem van apámr(l, közös élet#nkr"l, miközben feln"ttem mellette a magasvas&t melletti lakásunkban.7&sz éven át hallgattuk a vonatok zakatolását a hál(szobaablakunkb(l. 5és" esténként egyed#l álldogált a snek mellettJ várta a vonatot, mely a gyárba vitte, ahol é$szakai m!szakban dolgozott. )zon a bizonyos estén vele vártam asötétben, hogy elb&cs&zzam t"le. )rcán mogorvaság t#kröz"dött. ) legkisebb fiát behvták. Másnap reggel hatrakellett bevonulnom, amikor " a paprvág( gépen dolgozik a gyárban. )pám elmondta, milyen mérges. Nem akarta,hogy azok elvegyék t"le a gyerekét, aki még csak 0G éves, sosem ivott alkoholt és nem szvott el egyetlen cigarettátsem, csak azért, hogy ur(pába k#ld$ék hábor&zni. 5eskeny vállaimra tette a kezét.

 ; <igyázz magadra, /rulic, és ha bármire sz#kséged van, r$ál, és én gondoskodom r(la, hogy megkapd.kkor hirtelen meghallottuk a közeled" vonat zakatolását. /zorosan magához ölelt és gyengéd cs(kot nyomott az

arcomra. 5önnyes szemmel motyogta +/zeretlek fiam. )zután megérkezett a vonat, bezárult mögötte az a$t(, és " beleveszett az é$szakába. gy h(nappal kés"bb, T éves korában, apám meghalt. 'n most ST éves vagyok, amint itt#lök, és ezeket a sorokat rovom. Ieter 7amillt(l, a Ne@ Aork*i tud(st(t(l hallottam egyszer, hogy az emlékek az

ember legértékesebb öröksége. Bgaza volt. Négy bombatámadást éltem át a második világhábor&ban. seményekbengazdag, tel$es életet éltem. Mégis az egyetlen maradand( emlékem ahhoz az é$szakához f!z"dik, amikor apám aztmondtaJ >/zeretlek, $iam.?

8ed 2r&ger 

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 36/98

Búcsú rbanában

 ( gyermekeink mindig kisbabák maradnak' akkor is' ha már őszül a halánték&k.

Canet Eeigh

2izenöt perc m&lva megérkezik a busz az állomásra, és visszavisz engem haza, a Montana*beli %ozemanbe.2izenöt perc m&lva az életem gyökeresen megváltozik, és átalakul a legkisebb fiamhoz, 5eith*hez f!z"d"

kapcsolatom. 5arácsony után egy#tt ment#nk el 3rbanába kocsival, hogy beköltöztess#k "t a lakásába és &$ életébe.)z illinoisi egyetemre fog $árni, mert ösztönd$at kapott a tol(székesek kosárlabdacsapatába. 5eith ugyanis derékt(llefelé béna.

 ; Na, mama, mostant(l vége a +dalos lábiny&$tinak.5eith a családi nyelvet használ$a. z nálunk azt $elenti: +Nem lesz, aki reggelente kiny&$t(ztassa a lábaimat. bbe

természetesen beleért"dik, hogy sok más dolgot is egyed#l kell ma$d elvégeznie, mint például a mosogatást és amosást. zzel is az apr(, közös dolgainkra akart utalni, csak&gy, mint a családi nyelvvel.

 ; Nincs több +techi*ciki ; felelem.z azt $elenti: +Nem tudsz többé kinevetni, amiért olyan #gyetlen#l közeltem meg a fizikai val(ságot. Y) +techia

családi szlengben olyan személyt $elöl, aki allergiás korunk techno*zenei "r#letére, mint például én.Z )z én+techiségem bosszant$a "t, de ugyanakkor tetszik is neki, hiszen sz#ntelen#l tréfálkozik vele az én káromra. )z "szemében én egy +dinoszaurusz vagyok, egy kihalásra télt él"lény. Bgaz, ami igaz, kissé el$árt felettem az id", és

igencsak elavultnak érzem magam. /zeretettel$es elidegenedést $átsz( viselkedés#nk korán kezd"dött. Már gyerekkorában, amikor egy#tt ment#nk vásárolni, &gy tett, mintha nem ismernénk egymást, és 81 lépéssel el"ttemvagy mögöttem ballagott, miközben a szeme sarkáb(l mindig figyelt, nehogy elvesztsen. Bd"nként azután $(katnevett#nk, amikor összenézt#nk. Mindketten tud$uk, hogy kölcsönös, gyengéd kapcsolatunkban változás áll be./zerencsére a +gondoskod( és az ápolt helyzetéb"l ad(d(, kényszersz#lte bens"ségesség hatására megtanultamkönnyedén év"dni a fiammal. /ok anya k#lönösnek találhat$a viszonyunk könnyedségét, de val(szn!leg ör#lhetek, haezután évente három vagy négy sz!kszav& telefonhvást kapok 5eith*t"l ; az élet már csak ilyen.

gyik#nk sem néz a másikra, s"t mindketten vidáman bámészkodunk másfelé. 9igyel#nk az állomáson ácsorg(többiekre. Megállaptom magamban, hogy a velem szemben áll( utas csak &gy tesz, mintha elmélyedne aranybortás& ponyvaregényébe. =gy pr(bál udvariasan távol maradni a nyilvánval(an magán$elleg! és meghat( $elenett"l.3gyanakkor nem tartom val(szn!nek, hogy a többi utas ; közt#k egy fe$hallgat(s alak és egy csemegekara$tma$szol( másik ; bármit is észrevennének maguk kör#l 01 cm*es körzeten t&l. Mégis, mintegy kötelez" közönséget

alkotnak. /zeretném, ha már t&llennénk a b&cs&$eleneten, ezért siettetem. ; Nincs értelme itt várnod, 5eith. Még fél (ra, mire beszállunk. Men$ csak45eith megkönnyebb#léssel fogad$a a $avaslatomat. ; Rendben.Bgazság szerint reménykedtem benne, hogy udvariasan tiltakozni fog, hogy azután én némileg mártrt $átszva &$ra

visszautasthassam: +?ehogy, men$ csak nyugodtan4 =me, elérkezett az elker#lhetetlen b&cs&. Eeha$olok, hogymegölel$em a fiamat, hossz& id"re val(szn!leg utol$ára. /a$nos megfeledkezem r(la, hogy egy tol(székben #l"embert csak &gy lehet kecses mozdulattal átölelni, ha letérdel#nk mellé, ezért aztán eléggé #gyetlen#l ölelkez#nk össze. ) családban szokásos három hátba veregetéssel b&cs&zunk, ami nálunk annyit $elent, +vége vagy +men$ Bstenhrével vagy a mi eset#nkben: +mehetsz.

gy pillanatra találkozik a tekintet#nk. <örösek a szemei, de nem sr. Bnkább idegesen nevet. 'letében el"ször hivatalosan +magára marad. 5eith egészen biztosan már 0D évesen tel$esen önáll(vá vált volna, ha nem lett volna az alegut(bbi szörfös t&ra a leg$obb barát$ával, Richarddal.

0GDG $&liusában kora reggel indultak &tnak a Lsendes*(ceán part$a mentén h&z(d( aut(pályán. Richard #lt a Nissanfurgonom volán$a mögéJ mindössze néhány h(nap$a vezetetett. 5és" este 5eith elszundikált mellette. Richard t&lgyorsan és t&l szélesen vette be az egyik kanyart. ) furgon kisodr(dott a s(deros padkára és többször átfordult.gyik#k sem vesztette el az eszméletét, de 5eith beszorult az összenyom(dott roncsba. Miután rá$öttek, hogymindketten élnek, Richard tréfásan odasz(lt 5eithnek:

 ; 7é, öreg, megvagy- ; 9élig. ) másik felemr"l nem tudok semmi biztosat ; hangzott 5eith végzetes válasza.gy (rán bel#l megérkeztek a ment"k, és kiszabadtották 5eithet a roncsb(l. 7elikopterrel szálltották a világ egyik 

leg$obban felszerelt traumatol(giá$ára. Richard kisebb sér#lésekkel meg&szta a dolgot. 5eith másnap a northridge*ik(rházban töltötte be a tizenhetedik életévét.

) ponyvaregényt olvas( ember felpillant. <a$on lát$a, hogy egy asszony éppen b&cs&t vesz a legkisebb fiát(lJ lát$a,hogy egy fiatalember a hagyományokhoz hven épp elmegy, hogy szerencsét pr(bál$on- Nem tudom, mit lát. 5eithelkerekezik verseny*tol(székén, #gyesen, öntudatosan, határozott mozdulatokkal ha$t$a a kocsit. )z ablakb(l figyelem.)mikor a kocsihoz ér, könnyedén belendti magát a vezet"#lésre és gyakorlott kézzel szétszereli a széket. 5eith nem+techi, egyetlen felesleges mozdulatot sem tesz. 'rzi, hogy nézem, ezért fölnéz. Bntegetek nekiJ visszainteget.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 37/98

z a $eladás, hogy patakzani kezd$enek szememb"l a könnyek. )zon gondolkodom, va$on 5eith is sr*e. )rra amegállaptásra $utok, hogy az ilyesmi nem $ellemz" rá, de azért nem lehetetlen. 2udom, $( dolog, hogy a gyerekeimbenmisztikus mélységek lakoznak, melyeket nem kell felfednem. 7irtelen kváncsi tekinteteket érzek rám szegez"dni. )regény, a fe$hallgat( és a kara$ elvesztették a varázsukat. ) figyelem rám irányul. /zánakozva néznek. 5eith az els"a$t( mellett ha$t el, és &$ra $elez. z&ttal nem integet, hanem tiszteleg.

 Boris . Bavis

A saját tapasztalatom (z önáll"ság nem tá%lálkozik semmilyen külső előnyből. ( lét ereének... belülről kell 

 )akadnia.

R. K. Llark 

Eegel"ször a kezére lettem figyelmes. Nem emlékszem, mennyi id"s lehettem akkor, de egész létezésem a kezeihezkapcsol(dott. ; )nyám kezeihez, aki vak volt. mlékszem, amikor a konyhaasztalnál egy ra$zot szneztem ki.

 ; Nézd meg a képemet, mama. 5észen van. ; Nagyon szép ; felelte, és tovább csinálta a dolgát.

 ; Nézd meg a képemet az u$$aiddal ; er"sködtem.kkor oda$ött hozzám, én pedig lassan végig$ártattam a kezét a képen. Mindig nagyon tetszett izgatott válasza,amikor megállaptotta, hogy a kép nagyon $(. /osem tartottam furcsának, hogy a kezével tapint$a ki a dolgokat, hogymegérintette az arcomat és a tárgyakat, amiket megmutattam neki. 9elt!nt, hogy apám rám néz és szem#gyre veszi a bemutatott dolgokat, ugyangy a nagyi is és bárki más, aki látogat(ba $ött hozzánk. Mégsem tartottam k#lönösnek,hogy a mama nem használ$a a szemét. Ma is emlékszem rá, hogyan fés#lte hossz& ha$amat. ) bal keze h#velyku$$át akét szemöldököm közé helyezte, pontosan az orrom fölé, a mutat(u$$át pedig a fe$em tete$ére. %izonyára ki$elöltemagának ezt a két pontot, azután a fés!t a mutat(u$$át(l a h#velyku$$ához h&zta. )zt remélte, gy eltalálta a fe$emközépvonalát. /osem kételkedtem benne, hogy $(l csinál$a. Mindannyiszor, ha $áték közben elestem, srva szaladtam amamához, hogy megmond$am neki, vérzik a térdem. Iuha kezeivel finoman kimosta a sebet és #gyesen bekötözte.gy napon sa$nos rá$öttem, hogy a mama nem mindent ha$land( megérinteni. 2aláltam egy apr(, halott madarat aházunk el"tt a $árdán, és bevittem a házba, hogy megmutassam a mamának.

 ; Nézd, mit találtam ; mondtam és megfogtam a kezét, ma$d a madárra helyeztem. ; Mi ez- ; kérdezte.5önnyedén megérintette a kiny&$tott tenyeremen pihen" tetemet. 7ang$áb(l kihallottam a rém#letet, amikor &$ra

feltette a kérdést: ; Mi ez- ; gy halott kismadár ; feleltem.9elsikoltott, azonnal visszarántotta a kezét, ma$d megparancsolta, hogy vigyem ki a madarat, és figyelmeztetett,

hogy soha többé ne érintessek meg vele ilyesmit. /osem tudtam igazán eligazodni a szaglásának, a hallásának és atapintásának használatán. gyszer megláttam, hogy a mama egy tál s#teményt tesz az asztalra. Ravaszul elvettemegyet, és vártam, mit fog sz(lni. Iersze egy sz(t sem sz(lt, és azt hittem, amg a kezeivel ki nem tapint$a a hiányt, nemis fog$a észrevenni a turpisságot. Nem $öttem rá, hogy hall$a, amint rágok. )hogy a s#teményemet ma$szolvaelmentem a széke mellett, megragadta a karomat.

 ; Eegközelebb, 5arrey, légy szves sz(l$, ha s#teményt kérsz, ne vedd el csak &gy ; mondta. ; Mindetmegeheted, ha akarod, de legközelebb sz(l$4

<an egy bátyám, egy n"vérem és egy öcsém. gyik#nk sem tudta kiderteni, honnan tud$a anyánk, hogy melyik#nk csinált valamit. gyik nap a bátyám egy k(bor kutyát csempészett be a házba, felsurrant vele a szobá$ába. 5isvártatvaanyám felviharzott a lépcs"n, kinyitotta a bátyám szobá$ának a$ta$át, és ráparancsolt, hogy vigye ki a kutyát.lképedt#nk, honnan tudta, hogy egy kutya van a házban. )mikor id"sebb lettem, rá$öttem, hogy a mama pszichol(giai alapon nevel minket. 'les hallásával és szaglásával pedig összerak$a magában a dolgokat, és rendszerintkikövetkezteti a helyes választ. 7allotta a kutya körmeinek csattogását a hál(szoba parkettá$án. Micsoda orra volt4Mindent kiszagolt4 gyszer a barátn"mmel babáztunk a szobámban. %eosontam a mama szobá$ába, és a parf#m$ével bef&$tam a babákat. )zután elkövettem azt a hibát, hogy leszaladtam anyuhoz, mert kérdezni akartam t"le valamit.)zonnal megmondta, tud$a, hogy a szobá$ában voltam és használtam a parf#m$ét. Micsoda f#le volt4 Mindent

meghallott4 gy este egyed#l #ltem a nappaliban. ) házi feladatomat rtam, és közben halkan sz(lt a televzi(. ) mama belépett a nappaliba és megkérdezte: ; 5arrey, a leckédet csinálod vagy tévét nézel-5icsit meglep"dtem, de válaszoltam neki, ma$d visszatemetkeztem a házi feladatomba. 5és"bb elgondolkodtam a

dolgon, és nem értettem, va$on honnan tudta, hogy én vagyok a nappaliban, nem valamelyik testvérem. Meg iskérdeztem t"le.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 38/98

 ; Ne haragud$, drágám ; mondta megsimogatva a fe$emet ;, de hiába vették ki az orrpolipodat, továbbra is aszádon kereszt#l lélegzel. 7allottam.

) mama térben is remek#l tá$ékoz(dott. <olt egy tandembicikli$e, és mi felváltva vitt#k biciklizni ra$ta. 'n #ltem azels" #lésen, kormányoztam és pedáloztam, " pedig mögöttem. gy t!nt, mindig tud$a, merre $árunk, hangosan ésegyértelm!en kiabálta be az irányokat. Mindig tudta, mikor ér#nk keresztez"déshez vagy mikor $ön felénk gyors aut( $obbr(l. <a$on honnan tudta, hogy nem mosakodtam meg, amikor kilencéves koromban egyik este #ltem af#rd"kádban- 2el$esen lekötöttek a $átékaim, és remek#l sz(rakoztam a kádban.

 ; 5arrey, nem mostad meg sem az arcodat, sem a f#ledet, sem semmidet, igaz-2ényleg nem mosakodtam, de honnan tudta- 2ermészetesen tisztában volt vele, hogy egy kislány, aki a $átékaival

 $átszik a f#rd"kádban, nem hagy$a abba a $átékot a mosdás kedvéért. Rá$öttem, hogy a lelki szemeit is használta anevelés#nkben. )z egyetlen dolog, ami aggasztott minket, az volt, hogy anyánk nem tudta igazán, hogyan néz#nk ki.gyszer, 0S éves koromban, amikor a f#rd"szobat#kör el"tt fés#lködtem, megkérdeztem t"le:

 ; 2e tényleg nem tudod, hogy néz#nk ki, ugye, Mama-Megtapogatta a ha$amat, hogy érezze, milyen hossz&. ; ?ehogynem tudom ; felelte. ; 2udom, milyen voltál, amikor az apr( kis testedet el"ször a karomba fektették. Minden porcikádat éreztem, a

lágy pihét is a fe$eden. 2udtam, hogy sz"ke vagy, mert apád megmondta. 2udtam, hogy kék a szemed, mert azt ismegmondták. 2udom, hogy nagyon csinos vagy, mert az emberek mond$ák. ?e igazán azt tudom... azt tudom, hogymilyen vagy bel#lr"l.

) szemem fátyolossá vált. ; 2udom, hogy ruganyos vagy és er"s, mert szeretsz teniszezni. 2udom, hogy $( természeted van, mert hallom,

hogyan beszélsz a macskához és a kisgyerekekhez. 2udom, hogy $(szv! vagy. 2udom, hogy érzékeny vagy, merttapasztaltam, hogy megbánt(dsz mások meg$egyzésein. 2udom, hogy er"s $ellem vagy, mert van bátorságod kiállni azelveidért. 2udom, hogy tiszteled az embereket, abb(l, ahogyan velem bánsz. 2udom, hogy okos vagy, mert a korodhozképest nagyon okosan viselkedsz. )zt is tudom, hogy van sa$át akaratod, mert tapasztaltam az indulatosságodat, ésebb"l arra következtettem, hogy senki sem tud eltérteni a helyes &tr(l. 2udom, hogy van benned családszeretet, merthallottam, amint megvédted a testvéreidet. 2udom, hogy rengeteg szeretet él a szvedben, mert sokszor kimutattadnekem is és apádnak is. /oha semmilyen m(don nem utaltál arra, hogy hátrányos helyzetben lennél, amiért vak azédesanyád. /z(val, drágám ; mondta, és közelebb vont magához ;, látlak téged, pontosan tudom, hogy nézel ki, ésszámomra szép vagy.

z tz évvel ezel"tt történt. Nemrégiben én is anya lettem. )mikor a karomba fektették az én drága kisfiámat, én is,mint anyám, láthattam a gyermekemet és tudtam, milyen gyönyör!. Mindössze annyi a k#lönbség, hogy én a

szememmel láttam. Néha szeretném leoltani a villanyt, fogni "t és megérinteni, hogy kider#l$ön, képes vagyok*emindazt érezni, amit anyám érzett-

 2arrey +anvrin 6indenberg 

A szeretet gesztusa

 /zer sz" sem hagy az emberben olyan mély nyomot' mint egyetlen tett.

7enrik Bbsen

>yerekkoromban apám mindig félbehagyta, amit éppen csinált és rám figyelt, amg lélegzetvétel nélk#lelhadartam, mi történt velem aznap. Nem létezett számára mellékes téma. )mikor langaléta, suta 0P éves lány voltam,apa mutatta meg, hogyan kell &gy állni és mozogni, mintegy el"kel" hölgynek. 0S éves koromban, amikor f#ligszerelmes lettem, t"le kértem tanácsot, hogyan csavar$am el az iskolánk &$ diák$ának a fe$ét. +%eszélgess velesemleges dolgokr(l, és kérdezgesd a kocsi$ár(l ; $avasolta. Megfogadtam a tanácsait, és mindennap beszámoltamneki a fe$leményekr"l. +2erry elksért az öltöz"ig4 +5épzeld, mi történt4 2erry megfogta a kezemet4 +)pa, képzeldrandev&ra hvott4 2öbb mint egy évig $ártam egy#tt 2erryvel, és apa hamarosan gy viccel"dött: +'n meg tudommondani neked, hogy kell megh(dtani egy férfitJ megszabadulni t"le azonban sokkal nehezebb feladat. )mikor megkaptam a diplomámat, el$ött az ide$e, hogy elhagy$am a családi fészket. >y(gypedag(gusi állást kaptam5aliforniában, egy coachellai iskolában. Loacbella sivatagi város volt, mintegy 0S1 mérföldre az otthonomt(l. )ziskolával szemben lév", olcs(n bérelhet" lak(házak igazi paradicsomot $elentettek a drogosok számára. /ötétedés után

utcagyerekekb"l áll( bandák ténferegtek az iskola kör#l. 'rzelmileg sér#lt, 01*0 éves diák$aim köz#l sokakat #zletitolva$láson, kocsifeltörésen vagy gy&$togatáson kaptak.+<igyázz magadra ; intett apa gyakori hétvégi hazalátogatásaim egyikén. )gg(dott miattam, miért egyed#l élek,

de 8P éves voltam, lelkes, naiv és sz#kségem volt az egyed#llétre. zen kv#l nehéz volt tanári álláshoz $utni 0GS* ben, és ör#ltem neki, hogy siker#lt.

+Ne agg(d$ ; biztattam, miközben bepakoltam az aut(ba, hogy visszaindul$ak a sivatagba és a munkahelyemre.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 39/98

C( néhány nappal kés"bb sokáig benn maradtam az iskolában, hogy átrendezzem az osztálytermemet. Miutánvégeztem, leoltottam a villanyt és bezártam az a$t(t. lindultam a kapu felé. \árva volt4 5ör#lnéztem. Mindenkielment ; a tanárok, a gondnokok, a titkárok. Nem vették észre, hogy még ott vagyok, és bezártak az ép#letbe.Ránéztem az (rámra. Ma$dnem hat (ra volt. )nnyira belefeledkeztem a munkába, hogy megfeledkeztem az id"m&lásár(l. Miután az összes ki$áratot ellen"riztem, találtam egy háts( kaput, mely alatt éppen akkora rés volt, hogykifér$ek. ) retik#lömet toltam el"re, azután hanyatt fek#dtem és lassanként kiaraszoltam a kapu alatt. Magamhozvettem a táskámat és elindultam a kocsim felé, amely az iskolaép#let mögötti parkol(ban állt. %al$(s árnyak vet"dtek az iskolaudvarra. 7irtelen hangokat hallottam. 5ör#lnéztem, és megláttam, hogy legalább nyolc gimnazistakor& fi&követ. 5ör#lbel#l egy fél háztömbnyire maradtak le t"lem. ) sötétség ellenére felfedeztem, hogy az egyik banda

 $elvényét viselik. ; 7é4 ; kiáltotta az egyik. ; 2anár vagy- ; ?ehogy, ahhoz t&l fiatal4 %iztosan gyakornok4 ; mondta egy másik.Meggyorstottam a lépteimet, mire tovább g&nyol(dtak. ; 7é4 Nézz oda, milyen kis aranyos4Még $obban siettem, és beny&ltam a válltáskámba, hogy kivegyem a kulcscsom(mat. 7a a kezemben van a kulcs,

gondoltam, kinyitom a kocsia$t(t és beszállok, még miel"tt... ) szvem zakatolt. 5étségbeesetten tapogat(ztam atáskám belse$ében, de nem találtam a kulcsot4

 ; 7é4 5ap$uk el a kisasszonyt4 ; kiabálta az egyik fi&.'des Bstenem, segts meg, imádkoztam magamban. gyszer csak az u$$am hirtelen beleakadt egy egyed#láll(

kulcsba, mely a pénztárcámban volt. 9ogalmam sem volt r(la, hogy a kocsim kulcsa*e, de kivettem és er"senmegmarkoltam. ) f#vön át a kocsihoz futottam, és belepr(báltam a kulcsot a zárba. Megfordult benne4 5inyitottam az

a$t(t, becsusszantam az #lésre, ma$d magamra zártam. ) kamaszok éppen eddigre értek oda, kör#lállták az aut(t,rugdosni kezdték az oldalát és p#fölték a tete$ét. Remeg" kézzel beindtottam a motort és elha$tottam. 5és"bb néhánytanárral egy#tt visszament#nk az iskolához. Reflektorokkal világtottunk, és megtaláltuk a kulcscsom(mat a földön, akapu mellett, ahol kiesett, amikor kik&sztam. )lighogy visszaértem a lakásomba, megsz(lalt a telefon. )pa volt. Nem beszéltem neki a megpr(báltatásomr(lJ nem akartam, hogy agg(d$on értem.

 ; Ca$, elfele$tettem mondani4 Lsináltattam neked egy p(t*kocsikulcsot, és betettem a tárcádba. 7átha valahasz#kséged lesz rá.

)zt a kulcsot ma az öltöz"szekrényem fi(k$ában "rzöm, mint egy kincset. )kármikor a kezembe veszem, eszembe $utnak mindazok a csodálatos dolgok, melyeket apám értem tett az évek hossz& során át. szembe $ut, hogy, bár apamár TD éves, én pedig 1 vagyok, még mindig hozzá fordulok tanácsért, segtségért, meger"stésért. 5#lönösen azonszoktam elálmélkodni, hogy gondoskod( gesztusa, a p(tkocsikulcs csináltatása, talán az életemet mentette meg. z

érttette meg velem, hogy egyetlen szeretetb"l $öv" gesztussal nagyszer! dolgokat lehet véghez vinni.*haron hitley

&ngedély s#rásra

 7e!süld mindenek)ölött a szeretetet' amit ka%szH *okáig megmarad az&tán is' amikor aranyad és egészséged odavan.

Hg Mandino

gyed#l #ltem az ebédl"asztal fölötti lámpa fényénél egy tel$esen sötét házban, és könnyeztem. <égre siker#ltmindkét gyereket lefektetnem. <iszonylag &$ volt még számomra a gyermekét egyed#l nevel" sz#l" szerepeJ egyszerrekellett anyának és apának lennem két kisgyerekem számára. Mindkett"t megmosdattam vidám kur$ongatások,fog(cska és dobál(zás közepette. Nagy$áb(l megnyugodtak, fek#dtek az ágyukban, és mindketten megkapták aszokásos öt perces hátmasszázst. zután fogtam a gitáromat és belekezdtem a rituális, esti népdalokba. ) m!sort az+Usszes kicsi lovacskám zárta, mindkét gyerek kedvence. )ddig énekeltem &$ra és &$ra egyre lassabban és halkabban,amg &gy láttam, hogy mindketten elaludtak. gy frissen elvált férfi, aki odaad(an igyekszik gondoskodni agyerekeir"l, megpr(bál$a a lehet" legnormálisabb és legbiztonságosabb otthont megteremteni számukra. <idám arcotvágtam a kedv#kért. Megpr(báltam a lehet"ségek szerint ugyanazt csinálni vel#k, amihez szokva voltak. z az estiszertartás régi hagyomány volt, csupán az any$uk hiányzott bel"le. Nos, ismét siker#lt zökken"mentesen levezényelniegy estét.

Eassan, (vatosan álltam fel, vigyázva, hogy a legkisebb za$t se keltsem, nehogy felébred$enek, és &$abb dalokatmeg meséket követel$enek. Eábu$$hegyen mentem ki a szobá$ukb(l, beha$tottam az a$t(t és lementem. )z ebédl"asztalmelletti székbe roskadtam, és eszembe $utott, hogy ami(ta haza$öttem a munkáb(l, most #lök le el"ször. 9"ztem,vacsorát adtam, buzdtottam a két kicsit, hogy egyenek. lmosogattam, miközben megpr(báltam kielégteni összeskváncsiságukat. /egtettem a nagyobbiknak megrni a második osztályos házi feladatát, megdicsértem a kicsi ra$zaités elálmélkodtam, milyen #gyes leg(tornyot éptett. 9#rdés, mese, hátmasszázs, ének, és most végre egy rövid ideig

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 40/98

magammal foglalkozhattam. ) csend egy pillanatig fel#d#lést $elentett. )zután egyszeriben rám szakadt minden: afáradság, a felel"sség s&lya, a számlák miatti aggodalom, melyeket nem biztos, hogy ki tudok fizetni. ) háztartásiteend"k végtelen#l sok, apr( részlete mázsás s&llyal nehezedett rám. Nem is olyan régen még házas ember voltam, ésa feleségemmel megosztottuk a házimunkát, a számlák költségeit, az összes agg(dnival(t. No meg rám tört a magányis. gy éreztem, mintha az egyed#llét hatalmas tengerének mélyén rostokolnék. Minden egyszerre zuhant rám, éshirtelen$ében elveszettnek, meggyötörtnek éreztem magam. <áratlanul kitört bel"lem a zokogás. [ltem és csendbenzokogtam. kkor, egyszer csak két kar fogta át a derekamat, és egy pici arcocska nézett fel rám. Utéves fiamegy#ttérz" szemébe pillantottam. \avarba $öttem t"le, hogy a fiam srni lát.

 ; /a$nálom, than, nem tudtam, hogy még ébren vagy.

 Nem tudom miért, de sok ember menteget"zik, ha sráson kap$ák, én sem vagyok kivétel. ; Bgazán nem akartam srni. /a$nálom. Lsak egy kicsit szomor& vagyok ma este. ; Nincs semmi ba$, apu. ) srás nem szégyen, te is ember vagy./zavakkal nem tudom kife$ezni, milyen boldoggá tett ez a kisfi&, aki az ártatlansága bölcsességével engedélyt adott

nekem a srásra. gy hangzott, mintha azt mondaná, nem kell mindig er"snek lennem, id"nként megengedhetemmagamnak, hogy gyenge legyek, és kife$ezhetem az érzelmeimet. )z ölembe mászott. gy darabig összeölelkezve beszélgett#nk, ma$d visszavittem az ágyába és betakartam. <alahogy ezen az é$szakán is el tudtam aludni. 5öszönöm,fiam.

 ano!h M!,arty

A tökéletes ölelés

 2érlek' tekints $gy a gyermekeidre' mint értékes kin!sekre. 8iszteld őket és önmagadatH

%ernie /iegel

) terem megtelt tanárokkal és #gyintéz"kkel. 7ossz&, halvány szn!re festett helyiség volt csupasz falakkal, olyan,amir"l többnyire az iskolák, par(kiák vagy egyéb alulfinanszrozott intézmények $utnak esz#nkbe. )z egyhang&ságotmindössze az el#ls" falra kif#ggesztett zászl( és egy repedezett palatábla törte meg. ) tágas terem egyszerre szolgált arégi, kis f"iskolának osztályteremként, tárgyal(teremként és zsibong(ként. ngem azért hvtak meg, hogy el"adásttartsak a helyi tanárok népes csoport$ának az &$szer! oktatási m(dszerekr"l. )kkoriban egyed#l neveltem két kis

gyerekemet. /hayna, a lányom kör#lbel#l hétéves volt, than, a fiam csupán öt. Mivel az el"adás iskolasz#neti napraesett, bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé a konferencia ide$ére. /a$nos azonban a bébiszitter a kérdéses reggelentelefonált, hogy nem tud $önni, gy kénytelen voltam mindkét gyereket magammal vinni. 2öbbször részt vettek már azel"adásaimon, ezért aztán ismerték a +szabályokat. 2udták, hogy egyhelyben kell #lni#k és csöndben $átszhatnak.

/hayna könyveket és ra$zszereket hozott magával, de elhozta a babáit is, közt#k egy %arbie*babát a hozzá tartoz(számtalan kellékkel. than egy doboz épt"kockával, az (lomkatonáival és azok felszerelésével érkezett. ) gyerekeketa terem végébe #ltettem le egy asztalhoz, háttal az el"adás sznterének, és mindketten belemer#ltek a $átékba. )tanárok élénkek és érdekl"d"ek voltak. Minden általam $avasolt tevékenységben lelkesen vettek részt. /zinte mindenkiott volt, amikor oktatási m(dszereket mutattam be és kis munkacsoportokra osztottam a közönséget, hogy megvitassák a látottakat. gyszer csak az egyik tanár sz(lásra $elentkezett, és azt kérdezte:

 ; Mi a véleménye az ölelésr"l- ; 9e$tse ki b"vebben a kérdését ; feleltem. ; Nos, én az általános iskola als( tagozatában tantok, negyedikeseket és ötödikeseket, és id"nként &gy szeretném

megölelni egyik*másik diákomat, k#lönösen azokat, akik ba$ban vannak. Mit gondol, helyes dolog ez- ; Nagyon furcsa világban él#nk ; feleltem. ; )z ölelés a szeretet természetes, spontán megnyilvánulása.

>yakran a legesleg$obb, amit tehet#nk, amikor egy gyereknek valami fá$, szomor&, sr vagy meg van i$edve.3gyanakkor megtanultuk, hogy fél$#nk az ölelést"l. /a$nálatos m(don éppen elég olyan esetre hv$a fel a figyelm#nketa média, amikor feln"ttek nem megfelel"képpen érintenek meg gyerekeket. zért fontos, hogy alkalmas &tmutatássalrendelkezz#nk, milyen keretek között, hogyan, mikor és hol érints#k meg a gyerekeket. 'n egyébként azt gondolom,hogy az ölelés nagyon $( dolog.

) következ" szavakkal fe$eztem be a válaszadást: ; 2ud$ák, amikor a feln"ttek megölelik egymást, mindig egy kicsit tudatosan teszik. 'rzelmileg csak részben

vagyunk benne az ölelésben, a tudatos rész#nk közben arra gondol: +<a$on érti*e ez az ember, miért ölelem meg-

vagy +<a$on " miért ölel meg- vagy +<a$on lát$a*e valaki ezt az ölelést, és ha igen, va$on mit gondol- vagy Yezt már csak a humor kedvéért tettem hozzáZ +%efizetted a hitelkártyád számlaösszegét-) csoport harsány nevetésben tört ki. ; Mi, feln"ttek annyi mindent tapasztaltunk már, hogy az egész élettörténet#nket belevissz#k egy*egy ölelésbe,

mindazokat az aggodalmakat, melyeket az id"k során kiéptett#nk magunkban. 2ovábbá annyi minden aggaszt, annyi

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 41/98

minden $ár a fe$#nkben, annyi terv#nk van, annyi dolog foglalkoztat, hogy t&lságosan nehéz egész val(nkat önfeledten beleadni egy ölelésbe. )zért gondolom gy, mert látom a gyerekeimet a terem végében.

rre az egész csoport egy pillanatra hátrafordult, a gyerekek felé, akik még mindig csöndben, $átékaikba mer#lve#ltek nekik háttal.

 ; Mindennap, amikor fáradtan hazamegyek a munkáb(l, szinte a leg$obban a gyerekeim ölelésére vágyom. 6k még olyan fiatalok, hogy nincs annyi minden a hátuk mögött, kevesebb bonyolult aggodalom terheli "ket, ésnincsenek kifizetend" számláik sem. )mikor belépek az a$t(n, mindketten szinte rep#lnek a nyakamba, hogymegölel$enek és megcs(kol$anak. 5#lönösen a fiam szokása, hogy szinte belém b&$ik, az arcát a nyakamba f&r$a, ésmagához szort. 'n hiszem, hogy ilyenkor tel$es odaadással ölel, semmi sem von$a el a figyelmét és nincs benne

tart(zkodás. zek életem leggyengédebb pillanatai4) csoport helyesl"en mosolygott, és többen magánbeszélgetésekbe kezdtek, &gy hogy néhány percig eltartott, mire

folytathattam az el"adást.7at vagy hét héttel kés"bb egy hossz& és fáraszt( munkanap után tértem haza az egyetemr"l, ahol neveléslélektant

tantottam. %eálltam a kocsival a garázsba, kivettem az aktatáskámat és a konyhaa$t(n léptem be a házba. ; )pu4 )pu4 )pu4 ; kiabálta /hayna és a kar$aimba szökkent. ; gy hiányoztál. 2udod mit csináltam-Iersze, hogy tudni akartam, mit csinált, a legapr(bb részleteket is. ) dada mosolyogva állt a háttérben, amg

/hayna mesélt. Miután befe$ezte a mond(ká$át, visszaszaladt a szobába félbehagyott foglalatosságához.than már alig brta t#rt"ztetni magát, " is a nyakamba borult és tel$es odaadással átölelt. )z arcát a nyakamba

f&rta, a lélegzése lelassult. ) teste ellazult, ahogy eggyé olvadt az enyémmel. )zután egy kicsit kiemelte a fe$ét anyakamb(l, és a f#lembe s&gta:

 ; %efizetted a hitelkártyád számlaösszegét-

 ano!h M!,arty

3y%ztesek és gy%ztesek 

 ( böl!sesség könyvében a tisztesség az első )eezet.

2homas Cefferson

)mikor gimnáziumi kosárlabdaedz" voltam, mindent megtettem a diák$aim sikeréért. 3gyan &gy ha$tottam a

gy"zelemért, mint "k. gy drámai esemény, mely egy olyan mérk"zés után történt, ahol br(ként m!ködtem közre,tel$esen megváltoztatta addigi elképzeléseimet a gy"zelemr"l és a vereségr"l. ) Ne@ Aork állambeli Ne@ Rochelle* ben ba$noki ligamérk"zést vezettem. ) Ne@ Rochelle csapata a Aonkers 7igh gimnázium csapata ellen $átszott. ) Ne@Rochelle edz"$e ?an HW%rien volt, a Aonkersé pedig Ees %eck.

) tornaterem zs&folásig megtelt, és akkora volt a za$, hogy semmit sem lehetett hallani. ) Aonkers egy ponttalvezetett, amikor az (rára néztem, és megállaptottam, hogy már csak P1 másodperc van hátra a $átékid"b"l. ) labda aAonkers csapatánál volt, egy passz után kosárra dobtak, de elhibázták. ) Ne@ Rochelle megszerezte a labdát és $öttfölfelé. 5iadták a labdát a szélre, ma$d dobtak. ) labda pattogott néhányat a kosár karimá$án, ma$d kipattant. )szurkol(k "r$öngtek. Bsmét a Ne@ Rochelle szerezte meg a lepattan( labdát, és ez&ttal bedobták. gy t!nt, ez volt amérk"zéslabda. )z "r$öngés f#lsikett"vé vált. Ránéztem az (rára, és láttam, hogy le$árt a $átékid". ) nagy za$ban nemhallottam a mérk"zés végét $elz" cseng"t. Megkérdeztem a másik br(t, de " sem tudott segteni. ) hatalmas zsiva$közepette más segtség után néztem. )z id"mér"höz fordultam, aki egy 0S év kör#li fi& volt.

 ; Mr. Lovino, a cseng" az utols( labdaérintés el"tt sz(lalt meg ; mondta.)bba a kellemetlen helyzetbe ker#ltem, hogy közölnöm kellett HW%rien edz"vel a szomor& hrt. ; ?an, a $átékid" le$árt az utols( labdaérintés el"tt ; mondtam. ; ) Aonkers nyerte a mérk"zést.)z arca elkomorodott. ) fiatal id"mér" fi& oda$ött hozzánk, és gy sz(lt: ; /a$nálom, apu. )z utols( kosár el"tt le$árt a $átékid". 7irtelen, mint a felh" mög#l el"bukkan( nap, &gy

ragyogott fel HW%rien edz" arca. ; C(l van, Coe. )zt tetted, amit tenned kellett. %#szke vagyok rád ; mondta.zután hozzám fordult, és gy sz(lt: ; )l, hadd mutassam be a fiamat, Coe*t.) két férfi egy#tt vonult le a pályár(lJ az edz" kar$a fia vállán nyugodott.

 (l ,ovino /lküldte> ?ob =elson

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 42/98

Amikor azt "itted, nem $igyelek 

)mikor azt hitted, nem figyelek, láttam, hogy a h!t"szekrény a$ta$ára t!zted ki az els" képemet, és még egyetakartam festeni.

)mikor azt hitted, nem figyelek, láttam, hogy megetetsz egy k(bor macskát, és arra gondoltam $(nak kell lenn#nk az állatokhoz.

)mikor azt hitted, nem figyelek, láttam, hogy csak az én kedvemért s#töd meg a kedvenc s#teményemet, éstudtam, hogy az apr(ságok sokat számtanak.

)mikor azt hitted, nem figyelek, hallottalak imádkozni, és hittem, hogy van Bsten, akihez mindig sz(lhatok.)mikor azt hitted, nem figyelek, éreztem, hogy megcs(kolsz álmomban, és éreztem, hogy szeretsz.)mikor azt hitted, nem figyelek, láttam, hogy könnyezel, és megtanultam, hogy néha fá$dalom ér, de srni szabad.)mikor azt hitted, nem figyelek, láttam, hogy fontos vagyok neked, és a legtöbbet akartam kihozni magamb(l.)mikor azt hitted, nem figyelek, figyeltem... és meg akartam köszönni mindazt, amit láttam, amikor azt hitted, nem

figyelek.

 #smeretlen szerző 

Baseballoktatás

 Mindig két választási lehetőségünk van. 2ét $t áll előttünk. (z egyik könnyű' és ez az egyetlenelőnye.

Bsmeretlen forrás

2izenegy éves koromban ra$ongtam a baseball ért. 7allgattam a meccseket a rádi(ban és néztem "ket atelevzi(ban. Usszes könyvem a baseballr(l sz(lt. %aseball*$átékosokat ábrázol( képeket hordtam magammal atemplomba abban a reményben, hogy csereberélhetek más ra$ong(kkal. )z ábránd$aiban is csak a baseball szerepelt.)mikor és ahol csak lehetett, $átszottam. Cátszottam egyes#letben és sz(rakozásb(l. Cátszottam a bátyámmal, azapámmal és a barátaimmal. 7a senki nem állt kötélnek, egy gumilabdát pattogtattam a tornác lépcs"$én, és közbenképzel"dtem mindenfélér"l, hogy mi minden történik a csapatommal. 0GOT*ban ezzel a lelkesedéssel kész#ltem a

ligamérk"zésekre. %eáll(st $átszottam. Nem voltam sem t&l $(, sem t&l rossz, viszont nagyon lelkes. >ordon nem volt lelkes. C( sem volt. )bban az évbenköltözött a szomszédságunkba, és $elentkezett a csapatba. >ordon baseball*tehetségét finoman &gy $ellemezhetnénk,hogy nem volt neki. Nem tudta elkapni a labdát. Nem tudta meg#tni. Nem tudott dobni. Nem tudott futni. >ordonval($ában félt a labdát(l. Megkönnyebb#ltem, amikor a végs" válogatásnál >ordont egy másik csapatba rakták.Minden $átékosnak legalább a mérk"zések felében $átszania kellett, és &gy gondoltam, hogy >ordon igazán nemnövelné a csapatom nyerési esélyeit. ) másik csapatnak nem volt szerencsé$e. 5ét hét edzés után >ordon kiesett. )csapatában $átsz( barátaim nevetve mesélték, hogy az edz"$#k a csapat két leg$obb $átékosát k#ldte vele egy rövid beszélgetésre az erd"be. )z #zenet az volt, hogy +kop$on le, és ezt egyértelm!en a tudtára adták.

>ordon lekopott.00 éves igazságérzetemet sértette ez az elintézési m(d, ezért megtettem, amit bármelyik felzaklatott beáll(s

megtenne. Eocsogtam. lmondtam az edz"mnek az egész történetet. Minden részletre kitértem. )zt reméltem, az

edz"m ma$d panaszt tesz a liga elnökségénél, és >ordont visszaveszi a csapata. =gy gy"zedelmeskedne az igazság, és acsapatom nyerési esélyei is növekednének.2évedtem. )z edz"mnek az volt a véleménye, hogy >ordonnak olyan csapatban kell $átszania, amelyik elfogad$a

 ; tiszteli és minden $átékosnak megad$a az esélyt, hogy képességei szerint hozzá$árul$on a csapat sikeréhez. >ordon ami csapatunkba ker#lt. %árcsak azt mondhatnám, hogy a dönt" $átszmában cs&csformá$át hozta, de nem gy volt. )zthiszem, az egész idény alatt egyetlen vacak labdát sem talált el. 7a a labda felé szállt Ya $obb oldalraZ, vagy fölötte,vagy mellette, vagy ra$ta kereszt#l ment el.

 Nem mintha >ordon nem kapott volna segtséget. )z edz" k#lön gyakorolt vele, de minden hiábaval( volt. Nemhiszem, hogy >ordon bármit is tanult az edz"mt"l az alatt az egy év alatt. 'n viszont tanultam t"le. Megtanultam &gy buntolni, hogy az ellenfél ne vegye észre, mire kész#lök. Megtanultam, hogyan ér$em el a magas labdákat, hakevesebb, mint két kie$tés volt. Megtanultam finoman fordulni a második bázisnál kett"s kie$tésnél. /okat tanultam azedz"mt"l azon a nyáron, de a legfontosabb leckék nem a baseballr(l sz(ltak, hanem a $ellemr"l és a tisztességr"l.

Megtanultam, hogy mindenki értékes ember, att(l f#ggetlen#l, hogy .P11*at vagy csak .1P1*at #t*e. Mindannyianértékesek vagyunk, mindegy, hogy megállt$uk*e a labdát, vagy fordulnunk kell és #ldözn#nk. Megtanultam, hogyhelyesen, tisztességesen és becs#letesen cselekedni fontosabb, mint nyerni vagy veszteni. C(l éreztem magam abban acsapatban. 7álás vagyok az edz"mnek. %#szke vagyok, hogy a beáll(sa és a fia lehettem.

,hi!k Moorman

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 43/98

A legnagyobb $ogás

 ( leginkább mélyenszánt" erköl!si tan&lságok nem könyvekből származnak' hanemta%asztalatb"l.

Mark 2@ain

2izenegy éves volt, és minden alkalmat megragadott, hogy pecázhasson a sz#lei kunyh($a melletti stégr"l egy Ne@

7ampshire*i t( közepén lév" szigeten. ) pisztrángs#gér*szezon kezdete el"tt egy nappal kora este az ap$ávalhorgásztak kettesbenJ naphalakat és s#géreket fogtak kukaccal. )zután egy apr( ez#stcsalit rakott a horogra és a bedobást gyakorolta. ) csali becsobbant a vzbe, és a vz sznesen fodroz(dott kör#lötte a lebuk( Nap és a fel$öv"7old fényénél. )mikor a bot$a vben megha$lott, tudta, hogy valami nagy hal akadt horogra. )z ap$a csodálattal nézte,amint a fi& #gyesen fáraszt$a a halat a part menti vzben. <ég#l nagyon (vatosan kiemelte a vzb"l a kimer#lt állatot.Még soha életében nem látott ekkora halat, de pisztrángs#gér volt. )pa és fia egy darabig nézegették a $(l megtermett,l#ktet" kopolty&$& halat a holdfényben. )z apa gyufát gy&$tott és az (rá$ára nézett. 01 (ra volt ; az idény két (ram&lva kezd"dött. Ránézett a halra, ma$d a fiára.

 ; <issza kell dobnod, fiam ; mondta. ; ?e apa4 ; kiáltotta a fi&. ; 9ogsz ma$d másikat ; csittotta az ap$a. ; ?e nem ekkorát ; méltatlankodott a fi&.

5ör#lnézett. Ra$tuk kv#l egyetlen horgász vagy cs(nak sem látszott a holdfényben. $ra az ap$ára nézett. %ár senki sem látta "ket, és soha senki sem tudná meg, mikor fogták a halat, a fi& látta az ap$a szeméb"l és hallotta ahang$áb(l, hogy a döntése megfellebbezhetetlen. Eassan kiszedte a horgot a hatalmas pisztrángs#gér szá$áb(l, ésvisszaengedte a halat a sötét vzbe. )z állat egyet rántott er"s testén, ma$d elt!nt. ) fi& se$tette, hogy soha többé nemfog ekkora halat látni. Mindez P éve történt. ) fi& ma sikeres éptész Ne@ Aork Lityben. )z ap$a kunyh($a ma is ottáll a szigeten, a t( közepén. ) fi& most már a sa$át fiával és lányaival $ár pecázni ugyanarra a stégre. Bgaza volt. /ohatöbbé nem fogott olyan (riási halat, mint akkor este. ?e id"r"l*id"re &$ra lát$a azt a halat ; minden alkalommal,amikor erkölcsi kérdés mer#l föl az életében.

)hogyan az ap$át(l tanulta, az erkölcs egészen egyszer!en a helyes és a helytelen dolgok k#lönválasztása. Lsupána gyakorlása nehéz. 7elyesen cseleksz#nk*e, amikor senki sem lát- 7a$land(k vagyunk*e nem elnagyolni egy tervetakkor is, ha ezért nem tud$uk id"re leadni- Eemondunk*e r(la, hogy részvényekkel #zletel$#nk, ha a nyereséggelkecsegtet" informáci(t illegális &ton szerezt#k- ) válasz igen, ha gyermekkorunkban arra tantottak, hogy a halat

visszadob$uk a vzbe. 3gyanis akkor az igazságot tanultuk meg. ) helyes cselekedet melletti döntés frissen és élénkenmegmarad az emlékezet#nkben. z egy olyan történet, melyet b#szkén mesél#nk ma$d a barátainknak és azunokáinknak. Nem arr(l sz(l, hogy alkalmunk nylt ki$átszani a rendszert és mi megragadtuk az alkalmat, hanem hogyazt tett#k, ami helyes, és ez örökre er"t adott.

 +ames P. 6en)estey 7eküldte> Biana on oldt 

7evelek &ileennek 

 /gy gyereknek akkor van a legnagyobb szüksége a szeretetünkre' amikor a legkevésbé érdemlimeg.

Bsmeretlen szerz"

7árom gyerekem van. Iaul, a legid"sebb és az egyetlen fi& az ap$a nevét viseli. 2heresa, a legkisebb, az ap$a barnaszemét és göndör ha$át örökölte. ileen a középs" gyerek#nk, " az én nevemet kapta és az anyámét, akit ileen )nn*nek hvtak. )mikor én sz#lettem, anyám megfordtotta a sorrendet, gy lettem )nn ileen. 3gyanezt tettem én is azels" lányom sz#letésekor, és ileen )nn*nek neveztem. Mindhárom gyerekemmel könny! volt ki$önni. /zorgalmasak voltak, volt humorérzék#k, és amibe belefogtak, azt $(l csinálták.

nnek ellenére nálunk is megesett, mint minden családban, hogy az ap$uk meg én bizonyos viselkedési formákatelmarasztaltunk, és $avtani akartunk ra$tuk. Iaul és 2heresa reakci(i a csendes beleegyezést"l a hangos ellenkezésigter$edtek, de vég#l mindig elsimult a konfliktus. ileennel nem lehetett vitatkozni. )zonnal kétségbe vonta avéleményalkotási $ogunkat, duzzogva felcsattogott a lépcs"n, becsapta maga után a szobá$a a$ta$át, bekapcsolt valamihangos zenét, és közölte, hogy nem ha$land( tárgyalni4 leinte számtalanszor pr(báltam logikusan érvelni, de ezcsupán ola$ volt a t!zre.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 44/98

gy alkalommal, amikor mindenáron el akartam érni, hogy ileen meghallgassa a vélemény#nket, rtam neki egylevelet. Megfogalmaztam benne az ap$ával közös álláspontunkat, és hogy min szeretnénk, ha változtatna. Megvártam,amg elindul az iskolába másnap, és az ágyára tettem a levelet. /osem beszélt r(la, nem is találtam meg kés"bb. )viselkedése azonban megváltozott4 )hogy m&ltak az évek, további leveleket hagytam neki, mialatt iskolában,munkában vagy randev&n volt. ; Mintegy két*három levelet rtam neki évente 0 éven kereszt#l. /ohasem e$tett sz(tr(luk vagy a tartalmukr(l, de a viselkedése minden esetben megváltozott. Bd"nként &gy ment fel a szobá$ába, hogyhátrasz(lt: +'s nehogy leveleket rogassál nekem4 2ermészetesen rtam egy levelet.

ileen ap$a 0GG1*ben meghalt. 7árom évre rá ileen menyasszony lett, és elhatároztam, hogy nem $átszom t&l amenyasszony any$ának szerepét, és nem kényszertem rá az akaratomat. Minden $(l ment egészen egy h(nappal az

esk#v" el"ttig. )kkor összek#lönbözt#nk. melt hangon emlékeztetett rá, hogy 8 éves és diplomás gy(gypedag(gus,aki a házassága el"tt áll. )rra is figyelmeztetett, hogy ne r$ak neki levelet4 =rtam neki. 7árom nappal az esk#v"$e el"ttileen összecsomagolta a holmi$ait, hogy elköltözzék az &$ lakásába. )zt mondta, van a szekrényében egy doboz, ésmegkért, hogy ne dob$am ki. +)bban van az összes levél, amit rtál. Néha &$ra olvasom "ket, és egy napon ma$dfelolvasom "ket a lányomnak. 5öszönöm, anyu.

5öszönöm, ileen.

 (nn /. eeks

&gyszer majd

gyszer ma$d, ha feln"nek a gyerekek, minden más lesz. ) garázs nem lesz tele biciklikkel, furnérlemezre szereltvas&tsnekkel, k#lönféle vicik*vacakokkal a f!részbak kör#l, &gy mint szögek, kalapács, f!rész, félbehagyott +ksérletimunkadarabok és egy ny&lketrec. Mind a két kocsit takarosan a helyére tudom ma$d álltani, és soha többé nem botlom ma$d el gördeszkákban, Yaz iskolai kirándulásra félretettZ paprkötegekben vagy ny&leledeles zsákokban ; melyek felborulnak és persze kiömlenek.

gyszer, ha ma$d feln"nek a gyerekek, a konyhában (riási rend lesz. ) mosogat(b(l hiányozni fognak a ragacsosedények, a szemetes nem lesz csordultig tele gumiszalagokkal vagy paprpoharakkal, a h!t"szekrényt nem tölti megroskadásig a kilenc doboz te$, és nem vész ma$d el a lekváros #vegek, a ketchupos #vegek, a mogyor(va$as, amargarinos vagy a mustáros edények tete$e. ) vizes palackot senki sem teszi vissza a helyére #resen, a $égkockatart(nem marad kinn az asztalon é$szakára, a turmiVgépbe nem szárad bele másnapra a kés" esti maradék, a méz pedig amézes#vegben marad.

gyszer, ha ma$d feln"nek a gyerekek, kedves feleségemnek végre lesz ide$e nyugodtan felöltözni. Ráér ma$dhossz&, forr( f#rd"ket venni Ypánikszer! megszaktások nélk#lZ, nyugodtan kifestheti a körmeit Ya lábkörmeit is, ha&gy tart$a kedve4Z, és nem kell közben egy tucat kérdést megválaszolnia vagy helyesrást ellen"riznieJ &gy mehetfodrászhoz, hogy nem kell el"tte vagy utána "r#lt sietségben egy beteg kutyát az állatorvoshoz szálltania, sem egygyereket fogszabályozásra vinnie, aki éppen rossz kedvében van, mert elvesztette a fe$hallgat($át.

gyszer, ha ma$d feln"nek a gyerekek, a telefonnak nevezett kész#lék minden további nélk#l használhat( lesz. )kagyl( nem köv#l ma$d oda egy tinédzser f#lére. Lsak &gy l(g ma$d a zsin(ron... némán, és megdöbbent"enhozzáférhet" lesz4 Nem ragad ma$d rá szá$r&zs, emberi nyál, ma$onéz, reggeli kenyérmorzsa, és a kis lyukacskákbasenki sem tömköd fogpiszkál(kat.

gyszer, ha ma$d feln"nek a gyerekek, ki fogok látni a kocsiablakon. 9elt!n"en hiányozni fognak r(la azu$$lenyomatok, a nyelvnyomok, az emberi és kutyalábnyomok Ymelyekr"l senki sem tud$a, hogyan ker#ltek odaZ. )háts( #lés nem lesz többé katasztr(fa s&$totta ter#let, nem kell ma$d labdákra és zsrkrétákra #ln#nk, a benzintank nem

lesz álland(an a csontszáraz határán, és YBstennek hála4Z nem kell többé kutyahányást takartanom.gyszer, ha ma$d feln"nek a gyerekek, &$ra normálisan fogunk beszélgetni. gyszer!, hétköznapi amerikai nyelven.

) +tök bar( nem lesz benne minden mondatban. Nem hangzik el többet, hogy +$a persze4. Nem kiáltozza senki af#rd"szobaa$t(n dörömbölve, hogy +Bgyekezz már, mert mennem kell4. Nem kell dönt"br(, hogy eldöntse, kikövetkezik. Megszaktás nélk#l olvasunk ma$d végig egy*egy &$ságcikket, azután a papa és a mama hosszasan beszélgetnek r(la, és nem kell elb&$niuk a padláson, hogy be tud$ák fe$ezni a beszélgetést.

gyszer, ha ma$d feln"nek a gyerekek, nem fog elfogyni a vécé*papr. ) feleségem nem hagy$a ma$d el a kulcsait. Nem fele$t$#k el becsukni a fridzsider a$ta$át. Nem kell ma$d álland(an &$abb agyaf&rt m(dszereket kieszelnem, hogyelterel$em a gyerekek figyelmét a rág(gumi*automatákr(l... Nem kell ma$d olyan kérdésekre válaszolnom, hogy +)pa, b!n az, ha S*tel mész egy P1 mérföld](rás övezetben- ,.. Nem kell meggérnem, hogy $(é$szakát puszit adok any&lnak... Nem kell ha$nalig fönn lennem és várnom, hogy haza$ö$$enek a randev&r(l... Nem kell sorszámot h&znom,hogy elmondhassam a mondanival(mat a vacsoraasztalnál... Nem kell elviselnem egy bizonyos 5eith >reen áhtatosdobsz(l($át, mely dobhártyahasogat( hanger"vel sz(l.

Bgen, egyszer, ha ma$d feln"nek a gyerekek, minden másképpen lesz. gymás után kirep#lnek ma$d a családifészekb"l, és az otthonunk elkezd egy rendes lakáshoz hasonltani, s"t talán még némileg elegáns is lesz. Bd"nkénthallani lehet ma$d a porcelán és az ez#stétkészlet csilingel"sét. ) kandall(ban lobog( t!z pattogása kihallatszik ma$daz el"szobába. ) telefon furcsán néma marad. ) ház csendes lesz... és nyugodt... és mindig tiszta... és #res... és mi nem

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 45/98

arr(l fogunk ábrándozni, hogy mi lesz egyszer ma$d, hanem, hogy mi volt egyszer régen. 's arra gondolunk ma$d,hogy >@gazán el"oz"atnánk az unokákat egy kis id%re, "ogy megint élet költözzön a "ázba a változatosságkedvéért;?

,harles ?. *Iindoll 

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 46/98

 A TANÍTÁSRÓL ÉS A TANULÁSRÓL

 (z oktatás nem arr"l sz"l' hogy megtöltünk egy !söbröt' hanem hogymeggy$t&nk egy tüzet.

Killiam %utler Aeats

%nevek és "atározószók 

 ( remény a hit szülőanya.

Lyrus )ugustus %artol

/ok évvel ezel"tt egy általános iskolai tanárt arra szerz"dtettek, hogy látogassa a gyerekeket egy hatalmas városk(rházaiban. )z volt a feladata, hogy korrepetál$a a beteg diákokat, nehogy t&lságosan lemarad$anak a tananyaggal,mire visszatérnek az iskolába. gyszer ez a tanár kapott egy hvást, hogy men$en be egy bizonyos gyerekhez ak(rházba. 9elrta a kisfi& nevét, a k(rház cmét és a szobaszámot. ) gyerek tanára a következ"ket mondta neki a

telefonban: ; 'ppen a f"neveket és a határoz(sz(kat tanul$uk. 7álás lennék, ha segtene neki megcsinálni a házi feladatokat,

nehogy t&lságosan lemarad$on.) látogat( tanár csupán a fi& szobá$a el"tt döbbent rá, hogy a k(rház égési osztályán van. /enki sem késztette fel

az a$t( t&loldalán elé$e tárul( látványra. Miel"tt beengedték, steril k(rházi köpenyt és fe$reval(t adtak rá a fert"zések elker#lése végett. Meghagyták neki, hogy ne ér$en hozzá sem a fi&hoz sem az ágyához. 5özel mehet hozzá, de csak aszá$a elé kötött maszkon kereszt#l beszélhet. Miután végzett a kötelez" mosdással és felvette az el"rt ruhadarabokat,mély lélegzetet vett és belépett a szobába. ) fi& rettenetesen összeégett, és nyilvánval(an er"s fá$dalmai voltak. ) tanár kellemetlen#l érezte magát, és nem tudta, mit mond$on, de ha már ott volt, nem futamodhatott meg. <ég#l nagynehezen kibökte:

 ; 'n k(rházi látogat( tanár vagyok, és a te tanárod k#ldött, hogy segtsek neked megtanulni a f"neveket és ahatároz(sz(kat.

Miután végzett, &gy érezte, nem siker#lt t&l $(l a foglalkozás. Másnap reggel, amikor ismét bement a k(rházba, azegyik n"vér a következ" kérdéssel fogadta:

 ; Mit csinált ezzel a fi&val-Miel"tt a tanár szabadkozhatott volna, a n"vér félbeszaktotta: ; 9élreértett. )gg(dtunk a gyerekért, de ami(ta maga itt volt tegnap, tel$esen megváltozott a magatartása. 5#zd az

életben maradásért, $(l reagál a kezelésekre... olyan, mintha megint élni akarna.) fi& maga kés"bb elmondta, hogy mindaddig, amg meg nem látogatta "t a tanár, tel$esen feladta a reményt és &gy

érezte, meg fog halni. gy egyszer! felismerést"l hirtelen minden megváltozott. )z életét feladni kész#l", s&lyos égésisér#léseket szenvedett fi& örömkönnyekkel a szemében mondta:

 ; Minek k#ldenének valakihez korrepetál( tanárt, hogy gyakorol$a vele a f"neveket és a határoz(sz(kat, ha azillet" haldoklik, nem igaz-

 ?észlet a Moments )or Mothers !. könyvből 

8em "iányoz"atok az iskolából, "iszen tanár vagyok;

 =em tan1that&nk semmit az embereknek. ,sak seg1thetünk nekik' hogy )el)edezzék a dolgokat önmag&kban.

>alilei

)z 0GT1*as évek ele$én Ne@ Aork Lityben nyolcadik és kilencedik osztályos diákokat tantottam, akik olvasásb(lmásodik*harmadikos szinten voltak. Nehéz volt nem elkeserednem, hiszen olyan tanul(kat igyekeztem felzárk(ztatni,akik gyakorlatilag feladták az iskolát. ) $elenlét enyhén sz(lva is sz(rványos volt. )zt hiszem, sokuk csak azért $ött el,hogy a barátaival találkozzék, nem pedig azért, mert &gy gondolta, esetleg tanulhat valamit.

) magatartásuk katasztrofális volt. ?#hkitörések, cinizmus, g&nyol(dás $ellemezte "ket, mindenmegnyilvánulásukban benne volt a kudarct(l, a nevetségessé válást(l és a lenézést"l val( félelem. Ir(báltam "ket kis

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 47/98

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 48/98

elejt"etetlen karácsonyi ajándék 

 /gy gyermek élete olyan' mint egy %a%1rla%' melyen minden arra ár" nyomot hagy.

5nai közmondás

7&sz éve lépett be az életembe. ) 818*es szám& szoba kilincsének támaszkodottJ ez volt az ötödikeseim

osztályterme. Iapucsot viselt, legalább három számmal nagyobbat, mint a lába, és a térdénél buggyos, pepita nadrágot.?aniel ilyen egyszer!en lépett be annak az (don hangulat&, t(parti falunak az iskolá$ába, melyben el"kel", pénzes,fehér telepesek laktak rézpostaládákkal dsztett, elegáns otthonaikban. lmondta, hogy korábban a szomszédosmegyébe $árt iskolába. +>y#mölcsöt szedt#nk ; mondta magát(l értet"d" hangs&llyal. >yantottam, hogy ez azemigráns családb(l származ(, barátságos, k(cos, mosolyg(s fi&cska nem is se$ti, micsoda oroszlánbarlangba csöppentJezek az ötödikesek élet#kben még soha senkin nem láttak szakadt nadrágot. 7a hallotta, hogy kuncognak a hátamögött, rá se hedertett. ) viselkedése a legcsekélyebb mértékben sem volt kihv(. Mind a huszonöt gyerek gyanakodva méregette ?anielt egészen a délutáni focimeccsig. Htt remekelt, és ez némileg megnövelte anépszer!ségét a 818*es terem kritikusainak szemében. Lharles volt soron. Lharles a legkevésbé sem volt atléta*alkat, "volt a legkövérebb gyerek az osztályban. ) második #tése után, az osztály nevetgélése és pisszegése közepette ?anielmögé ker#lt, és nyugodt hangon átsz(lt a fi& cs#ggedt válla fölött.

 ; Ne tör"d$ vel#k4 Meg tudod csinálni.

Lharles bemelegtett, mosolygott, kih&zta magát, ma$d ki#tötte a labdát. Mégis, abban a pillanatban ?anielszembeszállt annak a vadonnak a társadalmi rend$ével, amelybe belépett. 9okozatosan elkezdte átalaktani a rendet, ésminket mindnyá$unkat. 6sz végére mind megkedvelt#k. Mindannyian tanultunk t"le valamit. 7ogyan kell magunkhozédesgetni egy vad pulykakakast- 7onnan lehet megállaptani a gy#mölcsr"l, hogy érett*e anélk#l, hogymegk(stolnánk- 7ogyan bán$unk másokkal, beleértve Lharlest is- 9"leg Lharlesszal. /osem sz(ltott a nev#nkön,engem mindig +5isasszonynak hvott, az osztálytársait pedig +fi&knak. ) téli sz#net el"tti utols( tantási napon azvolt a szokás, hogy a diákok a$ándékokat hoznak a tanáraiknak. /zertartásosan kellett kibontani az áruházi dobozokat,megnézni a kapott drága parf#möt, sálat vagy b"rtárcát, ma$d megköszönni a gyereknek. )znap délután ?aniel oda$öttaz asztalomhoz, és közel ha$olt a f#lemhez.

 ; 2egnap összecsomagoltuk a holmi$ainkat. 7olnap elmegy#nk ; mondta érzelemmentes hangon.)mint meghallottam a hrt, könnybe lábadt a szemem. 7ogy megtör$e a knos csendet, beszámolt a költözés#k 

részleteir"l. )mikor visszanyertem az önuralmamat, egy sz#rke követ h&zott el" a zsebéb"l. /zándékosan és elegáns

mozdulattal, finoman elém gurtotta az asztalon. Megse$tettem, hogy valami k#lönleges a$ándékr(l van sz(, de a parf#mök és selyemholmik terén szerzett tapasztalataim alap$án nem tudtam talpraesetten megoldani ezt a helyzetet.

 ; Magának hoztam ; sz(lt, miközben farkasszemet nézett velem. ; ?irekt kifényeztem./osem fele$tem el azt a pillanatot. 'vek teltek el az(ta. ) lányom minden karácsonykor megkér, hogy mesél$em el

neki a történetet. Mindig &gy kezdi, hogy elveszi azt az apr(, kifényestett követ az r(asztalomr(l. )zutánelhelyezkedik az ölemben, és én mesélni kezdek. ) történet els" szavai sohasem változnak.

 ; ?anielt akkor láttam utol$ára, amikor a$ándékba adta nekem ezt a követ, és beszélt nekem a dobozair(l. nnek már sok éve, te még meg sem sz#lettél... Ma már feln"tt ; fe$ezem be a mesélést.

gy#tt t!n"d#nk ra$ta, va$on hol lehet és mi lett bel"le. ; %iztosan $( ember lett ; mond$a a lányom. ; Mondd el a történet végét42udom, mit akar hallani ; azt a leckét, amelyet egy tanár kapott szeretetb"l és gondoskodásb(l egy olyan fi&t(l,

akinek nem volt semmi$e, mégis mindent tudott adni. gy olyan fi&t(l, aki dobozokb(l élt. Megérintem a követ, ésemlékezem.

 ; 7é, fi&4 ; mondom halkan. ; Btt a 5isasszony. Remélem, már nem kell dobozokba pakolnod. 's boldogkarácsonyt, akárhol is vagy.

 6inda BeMers &mmel 

Becs!letbeli !gy

8isztelettel gondol&nk vissza nagyszerű tanárainkra' de hálát azok iránt érzünk' akik megérintették a lelkünket. ( tanterv nagyon )ontos' $ ismeretanyag' de a melegség élet)eltétel a

 sarad" növény és a gyermeki lélek számára.

Larl Cung

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 49/98

) kaliforniai ?aly Lityben lév" )braham Eincoln és 2homas dison általános iskola dolgoz(i (vodás korom (tafigyelemmel ksérték anyám alkoholista kilengéseinek eredményét. leinte a tanáraim (vatosan kérdez"sködtek  paprvékony, szakadt ruháimr(l, áthat( testszagomr(l, a karomon láthat( számtalan z&z(dásr(l és égési sér#lésr"l,valamint arr(l, hogy miért kutatok a szemeteskukákban élelem után. gy napon második osztályos osztályf"nököm,Ms. Moss meghallgatást kért az iskolaigazgat(t(l, hogy megbeszél$e vele, hogyan segthetnének ra$tam. )z igazgat(vonakodva gérte meg, hogy megpr(bál tenni valamit. Másnap reggel behvta az anyámat. Ms. Mosst soha többé nemláttam. tt"l kezdve még rosszabbá vált a helyzetem. ) földszinti garázsban kellett laknom és aludnom,rabszolgamunkának beill" feladatokat kellett ellátnom és nem kaptam enni, ha nem lettem kész az anyám általszigor&an megszabott id"re. )nyám még a nevemet is megváltoztatta +?avid*r"l +)z*ra, és megfenyegette a

testvéreimet, hogy ne mer$enek nekem titokban ennival(t csempészni, a nevemen sz(ltani vagy akár csak rám nézni.)z egyetlen biztonságot a tanáraim $elentették az életemben. gy t!nt, "k mindent elkövetnek, hogy normális

gyereknek érezzem magam. )mikor megdicsértek, minden szavuk gy(gyr volt a lelkemre. 7a pedig valamelyik tanárom a közelembe ker#lt, mert fölém ha$olt, hogy ellen"rizze a házi feladatomat, mélyen magamba szvtam a parf#m$e vagy kölni$e illatát. 7étvégeken, amikor a kezem fe$én #lve vacogtam a garázsban, a titkos fegyveremetalkalmaztam. %ehunytam a szememet, mély lélegzetet vettem és megpr(báltam magam elé képzelni a tanárom arcát.Lsak akkor kezdtem bel#lr"l felmelegedni, amikor lelki szemeim el"tt meg$elent a mosolya. Néhány évvel kés"bb,egy péntek délutánon azonban elvesztettem az önuralmamat, és kirontottam az ötödikes osztálytermemb"l. ) mosd(baszaladtam, apr(, r(zsaszn öklömmel csapkodtam a csempét és keserves zokogásban törtem ki. )zért éreztem magamannyira rettenetesen, mert h(napok (ta nem láttam álmaimban a megment"imet. 5étségbeesetten kapaszkodtam abbaa hitbe, hogy az " életere$#k tart életben. Most, hogy nem támaszkodhattam többé erre a bels" er"re, #resnek ésmagányosnak éreztem magam. 3gyanaznap délután, kés"bb, amikor az osztálytársaim már mind elhagyták az

osztálytermet és viharos sebességgel kil"ttek hazafelé vagy a $átsz(térre, összeszedtem minden bátorságomat, ésfarkasszemet néztem Mr. \ieglerrel, az osztályf"nökömmel. ) pillanat egy tört részéig tel$es biztonsággal tudtam,hogy átérzi hatalmas fá$dalmamat. <alamivel kés"bb elfordtottam a tekintetemet, tisztelettel$esen leha$tottam afe$emet, és bztam a csodában.

 Néhány h(nappal ezután imám meghallgattatott. 0GSP. március O*én ismeretlen oknál fogva négy tanár, az iskolaigondoz( n"vér és az igazgat( egy#ttesen &gy határoztak, hogy értestik a hat(ságokat. )z állapotom indokolta, hogyazonnal gondnokság alá helyezzenek. Miel"tt elmentem, az iskola tel$es személyzete egyenként letérdelt hozzám ésmegölelt. Mindegyik#k arcán láttam, hogy félnek. 7irtelen eszembe $utott Ms. Moss. Eegszvesebben elfutottam volnaés elb&$tam volna valahová. Hlyan gyerekként, akit +)z*nak hvnak, nem tartottam érdemesnek magamat agondoskodásukra. Megvált(im most is, mint mindig, megérezték aggodalmamat, szorosan magukhoz öleltek, minthavalamilyen páncélt vonnának körém, mely minden ba$t(l meg(v. Minden egyes meleg test érintésekor lehunytam a

szemem, és meg akartam örökteni magamban a pillanatot. /zorosan lezárt szemhé$am mög#l hallottam, amint azegyik tanár azt suttog$a: +Nem számt, mi lesz a vége, nem számt, mi történik vel#nk, ezt meg kellett tenn#nk. Minttanárok ... ha van hatásunk egy gyerek életére... z a szakmánk igazi értelme.

Miután mindenkit"l elb&cs&ztam, dermedten álltam. /oha életemben nem éreztem még ennyi nekem sz(l(érzelmet. 5önnyek patakzottak az arcomon, miközben meggértem a 2homas dison Fltalános Bskola tanárainak,hogy soha nem fogom elfele$teni "ket, és meg fogom találni a m(d$át, hogy egyszer még b#szkék lehessenek rám.Megmenek#lésem (ta egyetlen nap sem telt el anélk#l, hogy ne gondoltam volna megment"imre. Lsaknem h&sz évvelkés"bb tértem vissza a 2homas dison Fltalános Bskolába, hogy mega$ándékozzam a tanáraimat els" könyvem legels" példányaival. ) könyv cme: +) gyerek, akit +)z*nak hvtak volt, és nekik a$ánlottam. Megmenek#lésem 81.évfordul($ára $elent meg, 0GGP. március O* én. )znap este a tanáraim a zs&folásig megtelt néz"tér els" soraiban #ltek,és én betel$esthettem életem álmát: b#szkévé tehettem a tanáraimat. Rá$uk néztem, és ez&ttal az " szem#k lábadtkönnybe, amikor azt mondtam:

+>yermekként megtanultam, hogy a tanárokat egyetlen cél vezérli: hatással lenni egy gyermek életére. )z énesetemben négy tanár, egy iskolai gondoz(n" és az igazgat( voltak azok, akik harcoltak és kockára tették akarrier$#ket, hogy megmentsék egy gyerek életét, akit +)z*nak hvtak. Nem tudom, és soha nem is akaromelfele$teni, amit értem tettek. 7&sz évvel korábban géretet tettem a tanáraimnak. Ma megismétlem a fogadalmamat./zámomra ez nem csupán annyit $elent, hogy nem szegem meg a szavamat azokkal szemben, akik hatással voltak azéletemre. /zámomra ez becs#letbeli #gy.

 Bave Pelzer 

Az óravázlat

 (z élet művészete abban áll' hogy álland"an alkalmazkod&nk a környezetünkhöz.

Hkakura 5ukuzo

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 50/98

gyszer! hétköznap volt. ) gyerekek busszal érkeztek az iskolába. ) megszokott izgatott lármázással #dvözölték egymást. %elepillantottam az (ravázlataimba, és &gy éreztem, remek#l felkész#ltem a mai napra. 2udtam, $( nap lesz,és sok mindent el tudok ma$d végezni. lfoglaltuk a hely#nket az asztalnál, és belefogtunk egy kellemes olvasás(rába.)z els" napirendi pontom az volt, hogy ellen"rz"m a munkaf#zeteket, megnézem, mindenki megcsinálta*e a feladottházi feladatot. )mikor 2royhoz értem, láttam, hogy leha$t$a a fe$étJ el akarta takarni el"lem félig #res f#zetét.Megpr(bált elb&$ni el"lem, a $obb oldalamra #lt. 2ermészetesen megnéztem hiányos munká$át, és közöltem vele:

 ; 2roy, ez nincs befe$ezve.'letemben nem láttam még gyereket ilyen könyörg" tekintettel nézni, amikor azt mondta: ; Nem tudtam befe$ezni tegnap este, mert édesanyám haldoklik.

)z ezután következ" sr(görcs az egész osztályt megdöbbentette. Most már nagyon boldog voltam, hogy mellettem#lt. Megöleltem, és a fe$ét a szvemre szortottam. /emmi kétség nem fért hozzá, hogy 2roy rettenetesen bánk(dott,annyira bánk(dott, hogy att(l féltem, kis szve megszakad. \okogása visszhangzott az osztályteremben, és patakzottak a könnyei. ) gyerekek könnybe lábadt szemekkel, néma csendben #ltek. Lsupán 2roy zokogása törte meg az (radermedt csend$ét. )z egyik gyerek zsebkend"ért futott, miközben én még szorosabban a szvemhez öleltem apr( testét.'reztem, hogy drága könnyei eláztat$ák a bl&zomat. )z én kétségbeesett könnyeim a fe$ére záporoztak. 9elmer#lt bennem a kérdés: Mit tehetek egy gyerekért, aki elveszti az any$át- Lsak egyetlen válasz $utott eszembe: /zeretni kell%t éreztetni vele, "ogy $ontos... vele kell s#rni. gy t!nt, mintha fiatal élete összes mélysége felsznre tört volna, ésén aligha tudtam ra$ta segteni. <isszanyelve könnyeimet az osztályhoz fordultam.

 ; Mond$unk egy imát 2royért és az édesany$áért.nnél buzg(bb ima soha sem szállt az ég felé. 5is id" m&ltán 2roy felnézett rám, és azt mondta: ; )zt hiszem, most már minden rendben lesz.

/zvér"l legörd#lt a teher. 5és"bb, aznap délután 2roy any$a meghalt. ) temetésen, a ravataloz(ban 2roy elémszaladt, hogy #dvözöl$ön. gy t!nt, mintha várt volna rám, mintha tudta volna, hogy $övök. ) kar$aimba omlott, ésegy darabig ott maradt. Mintha er"t és bátorságot mertett volna, miel"tt odaksért a kopors(hoz. 5épes volt az any$aszemébe nézni, szembes#lni a halállal, bár talán sohasem fog$a megérteni annak misztériumát. )znap este, amikor lefek#dtem, hálát adtam Bstennek, amiért rávezetett, hogy félretegyem az (ravázlatomat és a szvembe zár$am egygyerek megtört szvét.

,arleen 7rennan nővér 

A tanárok dicsérete

 (z oktatás a léleknek az' ami a márványtömbnek a szobor.

Coseph )ddison

0GS8*ben visszamentem a Miami %eachen lév" középiskolámba, hogy találkozzam az irodalom*osztályommal.3tána megkérdeztem a tanárt, hogy van*e még valaki ott az irodalomtanáraim köz#l. )zt mondta, Brene Roberts éppen(rán van egy emelettel le$$ebb. Nem voltam kimagasl( egyénisége Miss Roberts osztályának ; csupán egy a sok köz#l, akik megfelel" tel$estményt ny&$tottak. Nem emlékszem semmilyen nagy bölcsességre, amit t"le hallottamvolna. Mégsem tudom elfeledni a nyelv, az ötletek és a diákok iránti tiszteletét. Most, sok évvel kés"bb döbbentem rá,hogy " a mintaszer! tanár.

 ; /zeretnék valamit mondani neki, de nem akarom elvonni az osztályát(l ; menteget"zöm. ; z butaság, ör#lni fog magának ; nyugtat meg a tanár.)z irodalomtanár lekséri Miss Robertset a folyos(ra. Htt állok én, P8 éves férfi, akit utol$ára 0D évesen látott. ; Mark Medoff vagyok ; mutatkozom be. ; Maga tantott a 08. osztályban irodalomra 0GOD*ban.9élreha$t$a a fe$ét, mintha ebb"l a szögb"l $obban emlékezne rám. kkor, bár alaposan felkész#ltem rá, mit is

szeretnék mondani, semmi okosabb nem $utott az eszembe, mint hogy: +/zeretném, ha tudná, fontos volt nekem. Htt,a folyos(n ez a törékeny, kedves, korát tekintve nyugd$ el"tt áll( n" és az a tanár, aki nem emlékszik rám, elsrtamagát. )z asszony magához vont. )mikor ez a pillanat eszembe $ut, felrémlik el"ttem, hogy mindaz, amit valaha istudni fogok, mindaz, amit valaha átadok a tantványaimnak, a gyerekeimnek, elszakthatatlan része egy közösenlétrehozott csoda örökségének és a m&lhatatlan reménynek, hogy képesek vagyunk rá, és kell, hogy $obbá tegy#k önmagunkat. Brene Roberts magához ölelt és könnyei fátyolán át az arcomba suttogta:

 ; 5öszönöm.

)zután csupán egyetlen pillantást vetett elfeledett arcomra, ma$d elt!nt az osztályteremben, visszatért ahhoz atevékenységhez, amit több ezer napon át végzett távollétem hossz& évei alatt.<isszatekintve lehet, hogy vég#l is azt mondtam Brene Roberts* nek, amit mondanom kellett. 2alán éppen ezeket a

szavakat szeretném elmondani mindazoknak a tanáraimnak, akik egy életen át bennem vannak, és talán ezeket aszavakat szeretném visszahallani évek m&ltán visszatér" diák$aimt(l: +/zeretném, ha tudná, hogy fontos volt nekem.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 51/98

 Mark Medo)) 

Cletem legnagyszer-bb tanára

 ( szülők rengeteget tan&lnak a gyermekeiktől arr"l' hogyan állák meg a helyüket az életben.

Muriel /park 

Már 0O éve tantottam, amikor találkoztam életem legnagyszer!bb tanárával. Nem az iskolában történt, hanem ak(rházban. ) lányom, 5elsey volt az. 5elsey agyszélh!déssel sz#letett, és ötéves korában a rákkal vvott gy"ztescsatát. /zámos, mozgalmas (rát adott nekem bátorságb(l és elszántságb(l, és az " t#relmének köszönhetem, hogymindörökre $obb emberré váltam. Négyéves korában meg akarta tanulni egyed#l bekötni a cip"$ét, ahogyan a leg$obb barátn"$ét"l látta. gy éreztem, sarokba vagyok szortva. )z agyszélh!dés miatt 5elsey alig tudta mozgatni bal kezeu$$ait. 7a én magam nem tudom bekötni a cip"met egy kézzel, hogyan tanthatnám meg neki-

7árom és fél év kitart( pr(bálkozása után 5elseynek siker#lt. mlékszem, a nyári sz#nid" els" nap$án történtJhétéves volt akkoriban. Néztem, hogyan csinál$a, és biztattam. )mikor elvette a kezét és megpillantottam a kétgondosan megkötött masnit, f#lig ér" szá$$al mosolygott, én pedig srtam örömömben. 's ugyebár soha senki nemkérdezi meg 5elseyt"l, hány éves volt, amikor megtanulta önáll(an bekötni a cip"$ét. Rengeteg elszántságot tanultama tel$estményeit látva ; és annál sokkal többet is. ) temp( nem számtott 5elsey életében. /zámára az volt a

lényeges, hogy a sa$át maga szabta id"rendben megval(stsa a cél$ait. )mg rákkal kezelték, kreatv $átékokkal lett&rrá a helyzetén. ) k(rházban mindig +vendégl"st $átszottunk. 5elsey volt a pincérn" és mi mindannyian a vendégek szerepét kaptuk. 7ossz& (rákra belemer#lt a szn$átékba, mintha nem is k(rházban lennénk, hanem kinn a k#lvilágban,messze az orvosokt(l és a vizsgálatokt(l ; egy olyan világban, melyr"l 5elsey tudta, hogy valaha részese lesz.

Htthon, ahol nagyobb érzelmi biztonságban érezte magát, +k(rházasdit $átszottunk. bben a $átékban 5elseyalaktotta az #gyeletes orvos szerepét. Hlyan szakkife$ezéseket használt, melyeket mi feln"ttek egyáltalán nemértett#nk. ?e azért rend#letlen#l $átszottunk, mert tudtuk, hogy 5elsey megtalálta a gy"zelemhez vezet" utat. 7atéveskorában balettre akart $árni. 5nos, de be kell vallanom, rettenetesen féltem a dologt(l. ) kemoterápiát(l legyeng#lt azizomzata, rossz volt az egyens&lyérzéke, és csaknem S1 kil(ra hzott. Nemcsak a testi, a lelki sér#lésekt"l is féltettem.6 egyáltalán nem félt. )z egyik szemén kötést viselt, gy att(l is tartottam, hogy a társai kig&nyol$ák. Nem tudtam,hogyan mond$am meg mindezt 5elseynek, " pedig nem tágtott, gy aztán vég#l is engedtem neki, és berattam egy balettiskolába. 5elsey önfeledten táncolt4 7ogy elesett*e- Iersze. [gyetlen volt*e- Nagyon is. ?e sosem volt annyira

öntudatos, sem annyira gátlásos, hogy ne mérte volna fel, mi az, amit nem tud megcsinálni. ) tánc puszta örömekielégtette. Mindenki, aki látta táncolni, valami csodálatos élményt kapott t"le. Négy évig táncolt. )mikor abbahagyta, csak azért tette, mert kitalálta, hogy lovagolni akar. z&ttal már nem haboztam beratni.

Utödik osztályos korában 5elsey izgatottan hozott haza az iskoláb(l egy házi kosárlabdacsapat szervezésér"l sz(l(nyomtatványt. z igazi kihvás volt számára. /zaladni csak lassan tudott, ráadásul alacsony is volt, és még mindigcsak az egyik kezét tudta használni. )z agyamban ismét megsz(lalt a vészcseng", de eddigre már megtanultam, hogyne hallgassak rá. ) szemében csillog( izgalom egyértelm!en háttérbe szortott mindenféle ellenérvet, és berattuk. )zels" edzés után az edz" azt mondta, nem meri "t $átszani engedni. lmagyarázta, milyen sér#léseknek van kitéve alányom. Eáttam ra$ta, hogy lelki szemei el"tt egy ellene folytatott br(sági per képe $elenik meg. Minden gyerek kockázatot vállal, aki sportol, érveltem, és lehet ugyan, hogy az " esetében nagyobb a kockázat, de az a vágy iser"sebb benne, hogy tartozzék valahová. Némi vita és bátortás után vég#l beleegyezett, hogy engedi 5elseyt $átszani.5elsey két éven át lelkesebben $átszott, mint a csapattársai köz#l bárki. Bgaz, hogy soha egyetlen meccsen sem dobottkosarat, de más, sokkal értékesebb a$ándékokat adott a csapattársainak. ) két év alatt mindvégig mindenki nagyonnagyra becs#lte. 7ossz& hetekig pr(bálkozott, mire végre egy edzésen bedobta az els" kosarát, és az egész tornaterem ; mindkét csapat tag$ai ; megálltak és megtapsolták.

)zokon a napokon, amikor meccs volt, mindig azonnal ledobta magár(l a kabát$át az élelmiszerboltban, ahová bement#nk vásárolni, és a bevásárl(kosárba rakta. /okáig nem $öttem rá, miért. )nnyira b#szke volt a mezére, hogyazt akarta, mindenki lássa. tt"l kezdve 5elsey már nem csak személyes gy"zelmeket aratott, hanem tag$a volt egycsapatnak is. 5elsey ma boldog, egészséges hetedik osztályos tanul(, még mindig nagykanállal eszi az életet, egyre&$abb kihvásoknak pr(bál megfelelni, és továbbra is számos leckét ad a barátainak és a sz#leinek kitartásb(l, a hitere$éb"l és egy#ttérzésb"l. 5elsey, sosem volt nálad nagyszer!bb tanárom4

 Ba&na /asley

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 52/98

A gondolatkártya

 Mindent el lehet venni az embertől' kivéve egyet> a végső emberi szabadságot @ a választás ogát.

<iktor 9rankl%e kell vallanom, hogy a f"iskola els" éveiben még mérges kamasz voltam. ) d#höm többfelé irányult ; szinte

semmi sem tetszett a világban. 3gyanakkor mégiscsak egy irányba összpontosult: ) sz#leimmel sehogyan sem tudtamki$önni. /zenvedtem az apám iránytását(l és att(l, hogy mindig ki$avt. Mivel anyagi lehet"ségeim korlátozottak voltak, egy helyi f"iskolára iratkoztam be, ahová mindennap busszal $ártam be hazulr(l. gyik nap nagyonösszevesztem az apámmal. gy éreztem, dirigálni akar nekem, én pedig lázadtam. 6 engedetlenséggel vádolt ésmegpr(bálta érvényesteni a tekintélyét. Mindketten kiabáltunk. 'n elrohantam otthonr(l, és lekéstem az iskolábamen" buszt. 2udtam, ha a következ" busszal megyek, elkésem a pedag(gia(rár(l. tt"l még idegesebb lettem. gész&ton f#stölögtem magamban és s(ha$toztam. )z agyamban haragos gondolatok kerget"ztek apámmal kapcsolatban.Mint sok más tinédzsert, engem is fogva tartott az énközpont&ságom. ; %iztos, hogy soha senkinek nem volt mégilyen borzalmas ap$a, és senkinek nem kellett ekkora igazságtalanságot elt!rnie. <ég#l is az apám még a gimnáziumot

sem végezte el, én meg nagy ember vagyok: f"iskolás4 Nagyon is fels"bbrend!nek éreztem magam. 7ogy merészel beleavatkozni a tetteimbe és az elképzeléseimbe- )mint rohanvást végigszáguldottam a hosszan elny&l( egyetemiép#letek között az osztálytermemig, egyszer csak eszembe ötlött, hogy nem csináltam meg a házi feladatot: nincsennálam gondolatkártya. ?r. /idney %. /imon volt az osztályf"nök#nk, az iskola legk#lönösebb egyéniség! tanára.gyedi elvek és megfontolások szerint tantottJ forradalmian &$ osztályozási rendszert vezetett be és szokatlan oktatásim(dszereket alkalmazott. ?r. /imonnak hre volt. )z els" (ránkon azt mondta:

 ; Minden keddre hozzatok magatokkal egy 01 cm V 08 cm*es kártyát. ) tete$ére r$átok fel a neveteket és azaznapi dátumot. ) többi a ti dolgotok. %ármit rhattok ráJ egy gondolatot, egy problémát, egy érzést, egy kérdést, vagy bármi egyebet, ami éppen foglalkoztat titeket. zen a m(don közvetlen#l beszélgethet#nk egymással. ) kártyákattökéletesen bizalmasan fogom kezelni. Minden szerdán visszakap$átok "ket némi kommentár kséretében. 7a kérdéstrtatok, leg$obb tudásom szerint megpr(bálom megválaszolni. 7a problémát osztottatok meg velem, megteszek minden t"lem telhet"t, hogy segtsek megoldani. ?e ne feled$étek, minden keddi (rára ez a kártya lesz a belép". )z

els" kedden kötelességtud(an magammal vittem a kártyát, gondosan rártam a nevemet és a dátumot. )zután akövetkez"t rtam: +Nem mind arany, ami fénylik. Másnap ?r. /imon kiosztotta a kártyákat. )z enyémen egy ceruzásmeg$egyzés állt: +Mit $elent számodra ez a mondás- Celent"sége van- 5ellemetlen#l éreztem magam. ?r. /imonérezhet"en komolyan vette ezeket a kártyákat. Nekem pedig eszem ágában sem volt megnylni el"tte.

2eltek*m&ltak a napok. Mindennap volt egy (ránk dr. /imonnal, aki csodálatos volt. gy tantott, hogy kérdésekettett fel, olyan témákat vetett fel, amilyeneket soha egyetlen más tanár sem. >ondolkodásra késztetett minket,méghozzá mély gondolkodásra. 2ársadalmi, politikai, személyes kérdések ; mind, mind felmer#ltek az (ráin. )z (ratémá$a eredetileg a társadalomismereti tantárgyak oktatásának m(dszertana volt, de mindenre kiter$edt. ) gimnáziumitanáraim szárazon tantották a társadalomismereti tárgyakat ; történelmet, földra$zot, gazdasági ismereteket stb.tényeket, neveket és adatokat magoltattak vel#nk, ma$d dolgozatok formá$ában visszakérdezték "ket. )lig fordult el",hogy valaki gondolkodásra késztessen.

leinte azt hittem, dr. /imon azért tant gy, mert propagandát akar csinálni valami mellett vagy ellen, de tévedtem.gyszer!en csak rá akart venni, hogy gondolkozzunk, $ár$unk a dolgok végére, vizsgál$uk meg "ket és azutánalaktsuk ki a sa$át vélemény#nket, "szintén sz(lva igazán knosan érintett. <olt a tantási m(dszerében valamiszvdert" frissesség, valami ösztönzés, de, mivel nem volt gyakorlatom benne, nem tudtam, hogyan birk(zhatnék megvele, hogyan kezel$em a stlusát. 2udtam, hogyan kell viselkedni az iskolában: gyenesen kell #lni, dicsérni kell atanárok (ráit, $(l áttekinthet", a kvánt séma szerint kész#lt, takaros rással megrt dolgozatokat kell beadni, ésmagolni, magolni, magolni. z az (ra egészen más volt. Megszokott, kipr(bált m(dszereim használhatatlannak  bizonyultak. lérkezett a második kedd. zt rtam a kártyámra: +7amar munka nem csinál nyarat. ; Mivel továbbrasem bztam meg benne, ismét a viccel"dés mögé b&$tam. Mindig is gy védekeztem a számomra kellemetlen közeledésellen. Másnap a következ" szöveggel kaptam vissza a kártyát: +gy t!nik, van humorod. 9ontos része ez azéletednek- <a$on mit akar t"lem- Mi folyik itt- Fltalános iskolás korom (ta nem emlékeztem egyetlen tanárra sem,aki személyesen foglalkozott volna velem. Mit akarhat ez az ember-

z&ttal 01 perc késéssel robogtam végig a folyos(n. )z a$t( elé érve el"vettem egy kártyát a f#zetemb"l, és rártama nevemet meg a dátumot. 5étségbeesetten kutattam a gondolataimban, vég#l semmi más nem $utott eszembe, csak azaznap reggeli veszekedésem apámmal. +gy idi(ta gyereke vagyok4 ; firkantottam fel sietve, és berohantam azosztályba. ?r. /imon egy vitát vezetett éppen, és az a$t( mellett állt. Rám nézett, elvette a kártyámat, én pedig le#ltema helyemre. )bban a pillanatban egyszerre elfogott a rettegés. risten, mit tettem-4 Hdaadtam neki azt a kártyát4 znem lehet igaz4 Nem akartam "t beavatni. Most aztán tudni fog a haragomr(l, az apámr(l, az életemr"l4 )z egész

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 53/98

(ráb(l semmire sem emlékszem. Lsak a kártya kör#l forogtak a gondolataim. ) megfoghatatlan félelemt"l elaludni isalig tudtam aznap este. <a$on mire is val(k ezek a kártyák- Miért árultam el neki ezt a dolgot az apámr(l- Mi lesz, haértesti az apámat- gyáltalán mi köze neki ehhez-

/zerdán reggel vonakodva mentem iskolába. 5orán értem be. 7átra akartam #lni, hogy minél $obban elre$t"zzek.Megkezd"dött az (ra, és dr. /imon kiosztotta a kártyákat. )z rott felével lefelé tette elém az enyémet az asztalra,ahogyan szokta. 9elvettem, de szinte alig voltam képes megfordtani. )zután megnéztem, mit rt rá: +Mit kezd Wazidi(ta fiaW az élete hátralev" részével- gy érzetem, mintha valaki gyomorszá$on vágott volna. Rengeteg id"ttöltöttem a fi&kkal a diákszövetség kávéz($ában, és sokat beszéltem nekik a +sz#leim okozta problémákr(l, "k ishasonl( dolgokat mondtak nekem. /enkinek sem $utott eszébe azt $avasolni a többieknek, hogy vállal$unk felel"sséget

önmagunkért. helyett mindannyian megkönnyebb#lten $átszottuk a sz#l"ket hibáztat( $átékot. Minden a sz#leink  b!ne volt. 7a rosszul siker#lt egy zárthelyi, biztosan anyánk volt az oka. 7a nem siker#lt megszerezn#nk egydiákmunkát, apánk tehetett r(la. gyfolytában panaszkodtam a sz#leimre, és a fi&k lelkesen b(logattak. ) sz#l"k, akik kifizették ért#nk a tand$at, csak amolyan minden lében kanál bolondok, nem igaz- /idney /imon ártatlannak t!n"kérdése éppen a probléma lényegébe vágott. 9e$én találta a szöget: 5inek van ba$a- 5ié a felel"sség-

)znap nem mentem be a diákszövetségbe, hanem egyenesen hazasiettem, furcsán levert, lelkileg megtisztultállapotban. gész este az #gyön rág(dtam és azon, amit anyám szokott mondani: :( milliomos azt monda' a maga

 szeren!séének ková!sa' de ha le!s&kák' tisztességtelen szüleit hibáztata.A C( lenne azt mondani, hogy egy csapásramegvilágosodtam, de ez nem igaz. 3gyanakkor dr. /imon kérdése nem hagyott nyugodni. $b(l és &$b(l eszembe $utott az elkövetkezend" hetekben. Mindannyiszor gondolnom kellett rá, amikor ezért vagy azért az apámat okoltam.gy halk, bels" hang azt mondta: :+"l van' tételezzük )el' hogy az a%ád tényleg olyan rossz' mint amilyennek mondod.

 Be meddig okolhatod őt a saát életedértNA  ) gondolkodásom lassan, de biztosan kezdett megváltozni. /okat

hibáztattam apámat. gy id" után azonban rá$öttem, hogy olyan életet élek, amelyben nem én vagyok a központiszerepl"4 ) történések tárgya voltam, nem az alanya. z kellemetlenebb érzéssel töltött el, mint dr. /imon (rái. Nemakartam báb lenni. Lselekv" akartam lenni, nem vissza$elz". ) feln"tté válás folyamata nem volt sem könny! semgyors. 2öbb mint egy év telt bele, mire az emberek kezdték észrevenni, hogy felel"sséget vállalok a sa$át tetteimért,döntéseimért és érzéseimért. Meglepetten tapasztaltam, mennyit $avultak a tanulmányi eredményeim az összestantárgyban. Megdöbbentett, mennyivel több és mélyebb barátságra tettem szert. 3gyanilyen váratlanul érintett az is,mennyivel értelmesebbnek láttam az apámat.

)mg a folyamat za$lott, rendszeresen késztettem gondolatkártyákat. 5és"bb beiratkoztam ennek a nagyegyéniség! tanárnak egy másik szemináriumára is. /okkal szorgalmasabban tanultam, mint bármelyik más (rámra.Minden egyes gondolatkártya &$abb nyugtalant( kérdéseket vetett fel bennem. /ok évvel kés"bb meglepett a sa$átfe$l"désem. %ukdácsol(, $elentéktelen diákb(l sikeres f"iskolai hallgat( lettem, ma$d sikeres gimnáziumi tanár. )z

álland( harag és a munkaáthártás alapállását feladva energikus, érdekl"d", céltudatos, s"t örömteli emberré váltam.)pámhoz f!z"d" kapcsolatom is nagymértékben megváltozott. Most már nem azt láttam benne, hogy dirigál, hanem,hogy agg(dik értem és tör"dik velem. Rá$öttem, hogy nem tud +gyengéd sz#l" lenni, de azért még a szeretet vezérli.) viták elcsitultak, és vég#l tel$esen megsz!ntek közt#nk. lkezdtem apámat értelmes, bölcs és szeret" emberkéntlátni. Mindez egy kérdéssel kezd"dött, egy ártatlannak t!n" kérdéssel.

 ano!h M!,arty

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 54/98

 A HALÁLRÓL ÉS AZ ELMÚLÁSRÓL

 (z élet örök a szeretet halhatatlan a halál !s&%án egy szint> a láthatár'ameddig a szemünk ellát.

Bsmeretlen szerz"

'aradandó érték 

 ( világ nem választhata szét azokat' akiket nem evilági szeretet köt össze. ( halál nem ölhetimeg azt' mi nem m$land".

Killiam Ienn

) 1*es &t a végtelenbe futott el"ttem. )z els" %ob nélk#li családi össze$övetelr"l tartottam hazafelé 0GGO $&niusában. )gyamban feltolultak rövid, G éves házasságunk emlékei. Mindketten a társadalombiztostásbandolgoztunk, és három évvel korábban elvállaltunk egy*egy állást, mely átmenetileg Hklahoma Lityhez kötött minket.

rre a kés"bbi el"meneteli lehet"ségeink miatt volt sz#kség. 0GGO február$ában el"léptetésem érdekében 01 hetesszakmai képzésen vettem részt a teVasi ?allasban. ) tanfolyamnak egy robbantásr(l érkezett hr vetett véget. ) bombamerénylet az Hklahoma Lity*beli )lfred I. Murrah ép#letben történt.

)z én %obom abban az ép#letben dolgozott.)mikor %ob és én megismerkedt#nk, %ob összeálltott egy kazettát szerelmes dalokb(l +/zerelmem 81 éve

cmmel. ) számokat k#lönféle, barátokt(l kölcsön kért nagy* és kislemezekr"l válogatta összeJ a lemezek tula$donosaiköz#l sokan mit sem tudtak kett"nk kapcsolatár(l. 9ela$ánlottam a lemezgy!$teményemet, és megkértem, hogy vegyefel a válogatásba a kedvenc dalomat, /tevie Konder +Lsak azért hvtalak, hogy megmond$am, szeretlek cm!szerzeményét. Mire %ob elkész#lt a kazettával, már hetek (ta randev&ztunk. gy szombat este felhvott, és azt mondta,van egy meglepetése számomra. Miután be#ltem a kocsi$ába és elindultunk az aut(pálya felé, el"vette a kész kazettátés becs&sztatta az aut(magn(ba. ) hangsz(r(b(l a sa$át hangomat hallottam, egy telefon#zenet részletét, melyet az#zenetrögzt"$én hagytam: +Lsak azért hvtalak... )zután megsz(lalt /tevie Konder száma. +zt k#lön nekedcsináltam ; mondta %ob.

)z emlék könnyeket csalt a szemembe. 5özel az oklahomai államhatárhoz véletlen#l az &t mentén elhelyezetttáblára esett a tekintetem: +Hklahomai %evásárl(központ ; O1 mérföld ; 8DS*es ki$árat. szembe $utott, hogy%obbal mindig meg akartunk ott állni &tban hazafelé a floridai családi össze$övetelekr"l, de valahogy mindannyiszor elmaradt. Már másutt bevásároltunk, vagy t&l fáradtak voltunk, vagy csak minél el"bb haza akartunk érni. +Most bemegyek ; határoztam el magamban. <ezetés közben elkalandoztak a gondolataimJ hogyan leszek képes %obnélk#l élni ; az én nagy, er"s fér$em nélk#l, aki mindig a kar$aiba vett és megvigasztalt, ha srtam, aki a humorávalmindig eloszlatta a haragomat, s akinek a kalandvágya mindkett"nk életét bearanyozta. 5önnyek patakzottak végig azarcomon, de továbbvezettem. gyszer csak elérkeztem a 8DS*es ki$árathoz. ) fenébe4 2&lmentem a %evásárl(5özponton. Na mindegy, ma$d talán legközelebb. 3gyanolyan hirtelen, mint ahogyan eldöntöttem, hogytovábbmegyek, egyszerre azt gondoltam, visszafordulok4 )z utols( pillanatban vettem be a kanyart, és felha$tottam a

rámpára. Miután ráha$tottam a f"&tra, belém hastott a felismerés, hogy innen hossz& mérföldeken át nem tudok ma$dletérni. Megvártam, mg nem $ön aut(, és átfordultam a felez"vonalon kereszt#l. 7anyatt*homlok ha$tottam visszafeléa %evásárl(központ irányábaJ nem tör"dtem vele, látott*e rend"r.

)hogy azt se$teni lehetett, a %evásárl(központ ugyanolyan volt, mint a többi, melyeket %ob és én meglátogattunk &t$aink során: délnyugati stlus& áruk és emléktárgyak. )hogy végig$ártam az #zletet, láttam kovácsoltvasb(l és fáb(lkész#lt ágykeretet indiai takar(kkal, t#skés kaktuszokat, hossz&, piros és zöld paprikaf#zéreket. )z ágy mellett egykisasztalon azték vázák álltak csodaszép, sivatagi virágokkal és egy #völt" prérifarkast ábrázol( szobrocska, nyakábanegy élénk szn! sállal. dsztárgyak között szerényen megh&z(dott egy kicsi, régies fa*telefonkész#lék, melynek faragott kagyl($a és körbe forgathat( tárcsá$a volt. <ékony, fekete zsin(r csatlakozott hozzá. )z els" gondolatom azvolt: +Milyen k#lönös4 Btt minden olyan dél*nyugatiJ ez a telefon egyáltalán nem illik ide. ) kezembe vettem ésfelemeltem a kagyl(t. 7alk zene sz(lalt meg a kész#lék belse$éb"l. 5önnyek szöktek a szemembe, és végigpatakzottak az arcomon. 7irtelen $(les" melegség töltött el a lelkemet, amint ott álltam, zokogva, kezemben a telefonnal, és #gyet

sem vetettem a kör#löttem $árkál( vásárl(kra. ) dallam, amit hallottam a +Lsak azért hvtalak, hogy megmond$am,szeretlek volt. $onnan lelt kincsemmel a pénztár felé indultam, és többé nem volt bennem kétség, hogy képes leszek egyed#l élni. 7iszen nem is vagyok egyed#lJ az én %obom éppen az imént hvott fel, hogy megmond$a, szeret.

 +&dy alker 

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 55/98

öbbé nem "ozol nekem virágot

 ( )ádalom és a szenvedés elkerülhetetlen dolgok' de hogy nyomor&lt&l érezzük-e mag&nkat'az a mi döntésünkön m$lik.

)rt Llanin

gy csöndes, eldugott temet" id"söd" gondnoka minden h(napban kapott egy csekket egy asszonyt(l, akit a közeliváros k(rházában ápoltak rokkantként. )zért k#ldte a csekket, hogy virágot vetessen a fia sr$ára, aki néhány évvelkorábban aut(baleset áldozata lett. gy napon egy aut( ha$tott be a temet"be, és megállt a borostyánnal befuttatottgondnoki ép#let el"tt. ) kocsit egy férfi vezette. ) háts( #lésen id"s hölgy #lt félig csukott szemhé$akkal,holtsápadtan.

 ; ) hölgy t&l beteg ahhoz, hogy gyalogol$on ; mondta a sof"r a gondnoknak. ; Eenne olyan kedves el$önnivel#nk a fia sr$ához- 3gyanis egy szvességet szeretne kérni önt"l. 2ud$a, haldoklik, és engem kért meg mint a családrégi barát$át, hogy hozzam ki ide, mert utol$ára látni szeretné a fia sr$át.

 ; Mrs. Kilson az- ; kérdezte a gondnok.) férfi b(lintott. ; 2udom már, kir"l van sz(. 6 k#ldözgette nekem havonta a csekkeket, hogy virágot tegyek a fia sr$ára.zzel a gondnok követte a férfit a kocsihoz, ma$d be#lt az id"s hölgy mellé a háts( #lésre. >yengének látszott, mint

aki nyilvánval(an a halálán van. <olt azonban valami más is az arcában, ami a gondnoknak felt!nt: sötét, komor tekintete volt, szemeiben mély, rég(ta tart( bánat bu$kált.

 ; Mrs. Kilson vagyok ; suttogta. ; )z ut(bbi két évben minden h(napban... ; Bgen, tudom. Minden &gy történt, ahogyan kérte. ; )zért $öttem ide, mert az orvosaim szerint már csak néhány hetem van hátra. Nem is bánom. Nincs már miért

élnem. ?e miel"tt meghalok, még el akartam $önni ide egy utols( látogatásra, meg hogy megbeszél$em magával,továbbra is tegyen mindig friss virágokat a fiam sr$ára.

5imer#ltnek t!nt. ) beszéd felemésztette az ere$ét. ) kocsi a keskeny, kavicsos ösvényen közeledett a srhoz.)mikor odaért, az asszony szemmel láthat(an nagy er"fesztéssel felemelkedett kissé az #lésen, és kinézett az ablakona fia sr$ára. Néhány pillanatig egyetlen pisszenés sem hallatszott, csupán a madarak csiripeltek a srok közötti magas,öreg fák ágain. ) gondnok sz(lalt meg els"nek:

 ; 2ud$a, asszonyom, mindig &gy bántott, hogy pénzt k#ld a virágokra.)z asszony eleinte mintha meg sem hallotta volna. )zután lassan a gondnok felé fordult. ; %ántotta- ; suttogta. ; 2ud$a, mit beszél, fiam- ; 7ogyne tudnám ; felelte az gyengéden. ; 2ud$a, egy olyan gy#lekezetbe $árok, melynek tag$ai hetente

k(rházakba, menhelyekre, börtönökbe látogatnak el. Htt minden#tt él" emberek vannak, sz#kség#k lenne rá, hogyfelvidtsuk "ket, és a legtöbb$#k szereti a virágokat. Eát$ák "ket és érzik az illatukat. )bban a srban senki sem él, akiláthatná a szépség#ket és érezhetné az illatukat...

lfordult, és a hang$a elhalkult. )z asszony nem válaszolt, egyre csak a fia sr$át bámulta. Mintha (rák teltek volnael, mire felemelte a kezét, s a sof"r visszavitte "ket a gondnoki ép#lethez. +Megbántottam ; gondolta magában agondnok. ; Nem kellett volna ezt mondanom neki.

 Néhány h(nappal kés"bb meglepetésére az asszony &$ra meglátogatta. z&ttal nem volt vele sof"r. Maga vezette azaut($át. ) gondnok alig hitt a szemének.

 ; Bgaza volt a virágokkal kapcsolatban ; mondta az asszony. ; zért nem k#ldtem több csekket. Miutánvisszamentem a k(rházba, nem ment ki a fe$emb"l, amit mondott. zért aztán elkezdtem virágokat vásárolni azoknak a betegtársaimnak, akiknek nem hozott senki. %orzaszt(an nagy örömöt okozott látni, mennyire ör#lnek, k#lönösen,hogy egy idegent"l kap$ák. %oldoggá tette "ket, mi több, engem is boldoggá tett.

 ; )z orvosok nem tud$ák, mit"l lettem egyszerre olyan $(l, ; folytatta ; de én tudom4

 7its and Pie!es

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 56/98

A gondozatlan s#r

%allagva mentem egy szép napon,lábamnál kövek gurultak,

Mikor egy szánalmas, kis keresztfigyelmem magára vonta.

)pám sr$ához vittem virágot,tudtam, mennem kell tova,Mégis a látvány mellbe vágott,

a kereszt, mely nem illett oda.

) dátumot látván már tudtam,igaz, mit am&gy is se$tettem én:

) szörny!, fak(*kék kereszt alattegy gyermek pihen, szegény.

Mily önz" sz#l"k temethetik gygyermek#ket egyed#lJ

/e virág, se gyertya, mely világot ad,még srk" sem állt ott $el#l.

5özelebb mentem a cs&nya kereszthez,mely málladozott legott,

lolvastam, ra$ta a feliratot,s az életem megváltozott.

+ kereszt nem dszes, de kezem munká$a,hogy tudd, fiam, gondolok rád.

) kék szn emlékeztet rád és a knra,mért te fekszel itt s nem apád-

2e vagy, ki elment s én élek tovább,röpke id"d le$ártJ

'n magamra maradtam hontalanulegy srral, mit gondozni fá$.

/zememben könnyel néztem kör#le r&t kereszt mögött megszégyen#lt srokon,

's belém hastott a fá$dalom,mit e sz#l"k érezhetnek hiányukon.

) sok sremlék, pompás s magas,kisebbnek t!nt hirtelen,Mint e szvb"l faragott kis kereszt

s a virág, mit én #ltettem.

,heryl 6. ,ostello-3orshey

Az éjszakának vége

 a ő a tél' messze-e még a tavaszN

Iercy %ysshe /helley

08 éves fiam, /hane sbalesetben halt meg. ) temetés után olyan megtörten tértem haza a Minnesota állambeli/till@aterbe, amilyen korábban még sosem voltam. 7eteken, h(napokon át csak vegetáltam. Cöttem*mentem,lélegeztem, de mintha ott sem lettem volna. ) szvem és a lelkem nem voltak $elen. )z emberek dicsérték a

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 57/98

 bátorságomat, de én tudtam, hogy nem err"l van sz(. Nem néztem szembe a veszteséggelJ csupán elviseltem.Eassanként meg&$ult /cottyhoz f!z"d" kapcsolatom, olyanná vált, mint egy gyerekszerelem. gyik este /cotty lomhánváltogatta a távkapcsol(val a televzi( csatornáit, és egyszer csak megállapodott egy madarakr(l sz(l( ismeretter$eszt"m!sornál. ) bemutatott vézna kismadárnak alig voltak tollai, de t#ndéri, intelligens személyisége megragadott./cottyhoz fordultam.

 ; gy madarat akarok.Másnap elment#nk egy dszállat*kereskedésbe, és papagá$okat nézegett#nk. ; 7a papagá$t akarsz ; mondta /cotty ;, vegyél afrikai sz#rkét. 7osszasan dicsérte ezt a papagá$fa$tát. 2öbb

száz sz(t képes megtanulni, és ragaszkodik a gazdá$ához.

 ; Bdes#ss4 ; mondta, és rámutatott egy madármagazin egyik &$ságcikkére.) cikk arr(l sz(lt, hogy a gazdá$a állatorvoshoz vitte afrikai sz#rke papagá$át, és amikor otthagyta, a madár felé$e

fordult és azt mondta: +5érlek, ne hagy$ itt. bben a pillanatban már tudtam, hogy ilyen madár kell nekem. Nem voltkönny! afrikai sz#rkepapagá$t találni, de egy kaliforniai barátom k#ldött egyet a sz#letésnapomra. ) rep#l"térre kellettkimennem érte. MaVnek hvták. %ekukucskáltam a kalitkába. ) madár sz#rke volt, nagy$áb(l galambméret! és pirosfarktollai voltak. Rám nézett.

 ; Nos- ; kérdezte. Nem sokkal azután, hogy megérkezett Minnesotába, MaV megbetegedett. Megrém#ltem, hogy elpusztul. Máris t&l

sok örömöt adott nekem. 5ezdett"l fogva megnevettetett, meg is lep"dtem ra$ta, hogy mennyit tudok nevetni. )zállatorvos megnyugtatott, hogy MaV meg fog gy(gyulni. Megkérdezte, hogyan gondozom a madarat.

 ; Qvatosan ; feleltem.Mindig edényfog( keszty!ben ny&ltam hozzá. Qrákig tartott, amg vissza tudtam rakni a kalitká$ába.

 ; Nem a madár miatt agg(dom, hanem maga miatt ; mondta a doktor. ; z a madár uralkodik magán. 2ud$a,hogy maga fél t"le. <egye kézbe az iránytást4

Mélyet s(ha$tottam, ; Nem vagyok madárszakért" ; feleltem ;, de &gy tudom, hogy a cs"rében 0O1 kil(nyi er" van.)z állatorvos b(lintott. ; 2ehát egyetlen cspéssel le tudná csippenteni az u$$amat.)z állatorvos b(lintott. ; 's maga azt akar$a, hogy legyek vele erélyes-)z állatorvos b(lintott. 7azavittem MaVet, felh&ztam az edényfog( keszty!met és visszaraktam a kalitkába. zután

a hál(szobában megnéztem két videofilmet, melyeket sokszor láttam az ut(bbi két évben. )z els" arr(l akosárlabdameccsr"l kész#lt, melyen /hane*nel egy#tt vett#nk részt a baleset délel"tt$én. )z egyik anyuka filmre vette

a fiát, és elk#ldte nekem a felvételt. ) második film /hane temetésén kész#lt. 2udtam, hogy az érzelmi megrend#lést"lnem nagyon leszek képes tudomást venni a kör#löttem történtekr"l, ezért megkértem valakit, hogy vegye fel vide(ra.Megnéztem a kosárlabdameccset.

/hane olyan elevennek látszott, ma$d kicsattant az élett"l. )zután betettem a temetésen kész#lt felvételt. )szertartás végén több száz léggömb röppent föl az égre. /hane mindig odavolt a léggömbökértJ ha elvesztett egyet,azzal vigasztaltam, hogy Bsten összegy!$ti az összes elszállt lufit, és ha ma$d egyszer az égbe ker#l, azonnal megkap$a"ket egy csokorba kötve. Nem csoda, hogy ennyire megrázott a dolog, gondoltam. gy kosárlabdameccsr"l atemetésre ment#nk alig néhány nap k#lönbséggel. )hogy ott #ltem, egyszerre azt éreztem, hogy Bsten néz engem./hane két évvel ezel"tti halála (ta el"ször éreztem, hogy szeretettel rám tekint. )zután azon töprengtem, hogy az életolyan, mint a madár. Nagyon $(l tudhat$uk, mit tehet vel#nk. Néha mégis össze kell szedn#nk a bátorságunkat, éserélyesen szembe kell nézn#nk vele. Ftmentem a másik szobába MaVhez, kinyitottam a kalitka a$ta$át és bedugtam akezemet. Rámászott és felnézett rám.

 ; 7ell( ; mondta.

 Melody 7eattie

A donor

 ( lélek !söndesen elez' &gyanolyan !söndesen' ahogyan a na% beköszönt egy sötét világba.

2ibeti mondás

9eln"tt lányommal, /araval nagyon $( barátságban voltunk. gy közeli városban lakott a család$ával, gy gyakranmeglátogathattuk egymást. ) látogatások közti id"szakokban telefonon vagy levélben érintkezt#nk. )mikor felhvott,mindig azt mondta: +/zia, anyu, én vagyok az. rre én azt feleltem: +/zia, én, hogy vagy- >yakran a leveleket isegyszer!en &gy rta alá +'n. Bd"nként tréfáb(l +'nnek sz(ltottam. )zután az én szegény /aram egy naponváratlanul meghalt agyvérzésben. Mondanom sem kell, tel$esen magamba roskadtam. Nincs nagyobb fá$dalom egysz#l" számára, mint szeretett gyermeke elvesztése. 2el$esen elvesztettem az életbe vetett hitemet.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 58/98

gy döntött#nk, a szerveit fela$ánl$uk, hogy legalább ennyi haszon származzék a tragédiáb(l. ) szerveket begy!$t"intézet annak rend$e és m(d$a szerint értestett r(la, kik kapták meg a lányom szerveit. 2ermészetesen neveket nememltettek. 5ör#lbel#l egy év m&lva csodálatos levelet kaptam egy fiatalembert"l, akibe az " hasnyálmirigyét ésvesé$ét #ltették be. Eerta, hogy mennyit köszönhet a lányomnak. 7álát adott Bstennek, ma$d, mivel nem rhatta alá asa$át nevét, mit gondolnak, mit rt a levél végére- +'n4

) szvem t&lcsordult.

 Mary M. +elinek 

'eggykocsonya "ajnal"asadáskor

 ( !salád azt elenti' megoszt&k egymással a hibáinkat' a tökéletlenségeinket és azérzéseinket' miközben nem szűnünk meg szeretni egymást. Be még ha szeretet árad belőlünk'akkor sem vagy&nk mindig szeretetre mélt"k. a %edig nem vagy&nk tökéletesek' lényeges' hogymeg t&d&nk bo!sátani önmag&nknak és másoknak. (z&tán másna% reggel elölről kezdünk mindent. Elyan )olyamat ez' mint a bimb" ny1lása. irágzás' vir&lás' virágba bor&lás.

%ernie /iegel

00 éves fiam, )ndre@ arra kért, hadd tartson a t(nál megemlékez" +szertartást ap$a halálának második évfordul($aalkalmáb(l. Nem tudtam, mit gondol$ak. Nemcsak azt akarta, hogy csöndben #l$#nk a Michigan*t( part$án nézve anapfelkeltét, hanem ragaszkodott hozzá, hogy a homokban #lve meggykocsonyát egy#nk banánnal.

 ; Meggy kocsonyát- 7a$nali hatkor- ; kérdeztem hitetlenkedve. ; Mama, a meggykocsonya banánnal apa kedvence volt. Mindig egy#tt csináltuk meg, amikor hétvégeken nála

voltam.Még mindig bántott, hogy 7arold beadta a vál(keresetet két h(nappal azután, hogy megegyezt#nk, egy évre k#lön

költöz#nk, és még csak meg sem pr(bálta igénybe venni a házassági tanácsad( segtségét. 5#lönösen fá$t, hogy a válásnap$án &$ra n"s#lt. )mikor két évvel kés"bb meghalt, segtettem )ndre@*nak átvészelni a gyászid"szakot ésigyekeztem félretenni a sa$át érzéseimet. Miért kellett most &$ra el"hozni az egészet-

 ; )ndre@, val(szn!leg nagyon hideg lesz holnap. Nem tudnál inkább otthon emlékezni apura- ; 5érlek, anyu, hidd el, $( lesz4 Lsak azt szeretném, hogy #l$#nk le a homokba, egy#k meg a meggykocsonyát és

gondol$unk apura. Ma$d melegen felöltöz#nk és visz#nk magunkkal plédet.)zt hittem, sikeresen átsegtettem )ndre@*t az ap$a halálán az elm&lt két év alatt, és megpr(báltam a lehet" leg$obb

+gyermekét egyed#l nevel" sz#l" lenni. z a ha$nali t(parti cerem(nia elbizonytalantott. Hlyan könyörg" szemekkelnézett rám, miközben a válaszomat várta, hogy láttam, nagyon sokat $elent neki a dolog.

 ; Rendben van, )ndre@ ; egyeztem bele kelletlen#l. ; Negyed hatkor kell keln#nk, ha még sötétben akarszodaérni.

 ; Nem ba$, anyu4 Ma$d beálltom az ébreszt"(rát. Mit gondolsz, Kayne is el$ön, ha elhvom-l sem tudtam képzelni, mit sz(l ma$d )ndre@ ötletéhez Kayne, akivel néhány h(nap$a ismerkedtem meg. Kayne

felesége mindössze két h(nappal 7arold után halt meg, és tudtam, hogy Kayne még mindig sokat gondol rá. Nemvoltam biztos benne, hogy $( ötlet "t magunkkal cipelni )ndre@ k#lönös t(parti szertartására. )znap délután Kaynemeglátogatott, amikor a meggykocsonyát késztettem. )ndre@ beavatta "t a tervébe.

 ; Nos, Kayne, el$össz- ) napfelkelte (riási lesz4 ; 7át persze, )ndre@. Ur#lök, hogy sz(ltál.5érd" tekintettel Kayne*re néztemJ meg akartam gy"z"dni r(la, komolyan gondol$a*e. 7ozzátettem: ; 2udod, hogy csak 0O fok lesz holnap reggel- ) t(nál f&$( szél miatt pedig bizonyára O fok kör#linek érezz#k 

ma$d a h"mérsékletet.Kayne elmosolyodott. ; Nagyszer! kaland lesz.Másnap ha$nalban )ndre@ és én téli öltözékben köszöntött#k Kayne*t, amikor kocsi$ával bekanyarodott a ház elé.

2élikabátunk alatt mindketten melegt"t viselt#nkJ kalapban és egyu$$as keszty!ben voltunk, én még egy f#lmelegt"tis vettem a kalap alá. %edobtam Kayne kocsi$ába egy pokr(cot, ma$d kivettem a h!t"b"l a meggykocsonyát. Néhány perc m&lva, a koromsötétben megérkezt#nk a t(partra, ahol ra$tunk kv#l egy lélek sem volt. 2ermészetesen épesz!embernek nem $ut eszébe, hogy ilyen ha$nali (rán és ilyen hidegben ide$ö$$ön, gondoltam. Kayne és )ndre@

letertették a pokr(cot a homokba mintegy 01 méterre a szurokfekete vzt"l. ) pokr(c szélére #lve összeb&$tunk, és aszabadon maradt részét magunkra h&ztuk szélfog(nak. )ndre@ +csendrendelete néhány percig kellemetlen érzésseltöltött el, de azután ránéztem a fiamra, ma$d Kayne*re, és tudtam, hogy mindketten emlékeznek és hiányol$ák azt alényt, aki oly sokat $elentett nekik. 2udtam, hogy Kayne arra gondol, milyen csodálatos kapcsolata volt P0 évesfeleségével, Canettel. )ndre@*nak pedig kétségtelen#l 7aroldon $árt az esze. <isszagondolt a közös t(parti sétákraJ aszndarabokra és koncertekre, melyekre 7arold elvitteJ floridai &t$ukra, mely csupán két h(nappal el"zte meg 7arold

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 59/98

halálát. Néztem "ket, figyeltem szvet melenget", csodálatos emlékeiket, és egyszerre ellágyultam. Eehet, hogy)ndre@*nak valami cél$a van ezzel a cerem(niával- ; t!n"dtem magamban.

/zorosabban magamra h&ztam a zöld takar(t, és felidéztem magamban szent Iál filippiekhez rt levelének :D sz.versét: :/gyébként' testvéreim' arra irány&lanak gondolataitok' ami igaz' tisztességes' igazságos' ami ártatlan'kedves' di!séretre mélt"' ami erényes és magasztos.A szembe $utottak házasságunk korai, boldog nap$ai 7arolddal. ) biciklit&rák, hogyan tantottam "t korcsolyázni, két csodálatos arizonai utazásunk, amikor meglátogattuk a n"vérét, a báty$át és az " család$ukat. <isszaemlékeztem )ndre@ sz#letéséreJ 7arold O0 éves volt akkor, és nagyon b#szke&$sz#lött fiára. Még a szivarozást is abbahagyta, amint kider#lt, hogy terhes vagyok4 szembe $utott, mennyire féltem,amikor esk#v"nk után néhány évvel 7aroldnak epem!téte volt. 9elidéztem magamban, milyen $(z!en nevettem,

amikor egy bolondos, piros kockás sportzak(ban és narancssárga kockás, bokáig ér" pantall(ban ment be a f"iskolára,ahol igazgat( volt, +bolondok nap$át #nnepelni. 7ázasságunk boldogtalan id"szakai egyszerre elhalványultak, ésamint a láthatáron lassanként fel$ebb k&sz(, r(zsaszn! vonalat meg az acélkék felh"ket figyeltem, &gy éreztem,mintha átszakadt volna egy gát.

9eltolultak bennem mindazok a szép emlékek, melyeket 7arold elköltözésekor eltemettem magamban. Mégszorosabbra h&ztam magamon a takar(t, közelebb b&$tam )ndre@*hoz, aki mellkasomon nyugtatta a fe$ét, hogyfelfog$a el"lem a hideget. Minél többet gondoltam 7aroldra, annál $obban éreztem a hiányát. %ár a napfelkeltére még81 percet várni kellett, a horizont alattr(l áttör" napsugarak titokzatos +ma$dnem nappali hangulatot árasztottak at(parton. 'n magam pedig titokzatos +ma$dnem lelki békét éreztem magamban. )ndre@ közölte, hogy ide$e megennia meggykocsonyát. Eevettem a doboz tete$ét. )mikor odaadtam a kanalat Kayne*nek, megszortottam a kezét a vastagkeszty!n kereszt#l. lmosolyodott, s én tudtam, hogy érti, mi $átsz(dik le )ndre@ és az én agyamban. =gy esett, hogyhármasban meggykocsonyát ett#nk ha$nalban a Michigan*t( part$án, ahol a szél miatt O fok kör#li h"mérséklet

uralkodott. <alahogy mégsem fáztam, és a meggykocsonya $(l esett. )mint a Nap csodálatos sznpompával felbukkanta láthatáron, Kayne és )ndre@ felálltak.

 ; Most már beszélgethet#nk ; mondta )[email protected] vastag kar$ával átkarolta )ndre@*t és magához ölelte. ; 2udom, mi za$lik benned, fiam. 'n is nagyon szerettem a feleségemet, ahogyan te az apukádat. Nagyszer! dolog

elid"zni az emlékek között.)kkor álltam fel, amikor a narancsszn! napkorong tel$es pompá$ában, még halványan ugyan, de lélegzetelállt(

szépségében ragyogott a horizonton. ; )ndre@, sétál$unk egy kicsit a parton ; $avasoltam. ; C( ötlet ; mondta Kayne mosolyogva. ; )ddig én megyek, és bemelegtem az aut(t.5éz a kézben sétáltunk )ndre@*val a vz mellett, és az ap$ár(l beszélgett#nk. )ndre@ kavicsokat szedett és

 bedobálta "ket a vzbe, amilyen messzire csak tudta. ; /zeretlek, apu4 ; kiáltotta bele a szélbe.Bde$e volt indulni. )mikor hazaért#nk, )ndre@ be$elentette, hogy elkészti specialitását, a +francia pirt(st

mindannyiunknak.5és"bb narancslével koccintottunk és megemlékezt#nk 7arold Eorenzr"l. 2udtam, hogy ez a 00 éves, érzékeny

lelk! gyerek nemcsak a csend és a szertartás k#lönleges világába vezetett be akkor, hanem megadta azt a lehet"ségetis, hogy életemben el"ször nyltan gyászol$ak, és hogy +arra irányul$anak gondolataim, ami erényes és magasztos ; többek között egy k#lönleges fi&cskára, akit )ndre@*nak hvnak.

 Patri!ia 6orenz

Amikor köszönetet mondtunk  ( kedves szavak nem kerülnek sokba... Mégis sokat érnek.

%laise Iascal

)pa novemberi sz#letésnap$át mindig 7álaadás nap$án #nnepelt#k, még azután is, hogy szanat(riumba vonult.)hogy m&ltak az évek, ezek a sz#letésnapok kett"s értelmet nyertek számomra. ; gyrészt apa hagyományossz#letésnapi parti$ai voltak, másrészt köszönetnyilvántások mindazért, amit életem során kaptam t"le. )mikor tudtuk,hogy talán az utols( sz#letésnap$a közeleg, az egész család átszervezte a 7álaadás napi program$át, és mindösszegy!lt#nk meg#nnepelni /imon nagyap( sz#letésnap$át a szanat(riumban. Nagyszabás& parti volt, rengeteg

emberrel, nagy lármával és temérdek étellel. )pa elemében volt. 5ivál( történetmesél" tehetségét most végre hatalmasközönség el"tt kamatoztathatta. 6 volt a társaság központ$a. gy csendes pillanatot kihasználva be$elentettem, hogymost apán a sor, hogy meghallgassa a többiek történeteit. )zt akartam, hogy mindenki mond$a el /imon nagyap(nak,mit szeret benne. ) teremben csend lett, még apa is csöndben maradt, miközben a család$a köré$e gy!lt, mintalattval(k egy királyi tr(n köré.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 60/98

) $elenlév"k egymás után mesélték el szvb"l $öv" történeteiket, apa meg nedves, csillog(, kék szemmel hallgatta"ket. Mindenféle, elfeledett emlékek ker#ltek el" ; történetek a gyerekkorukb(l, apa fiatalkoráb(l, közös családiemlékkincsek. <alaki elmondta anya és a váza esetét... )nya alacsony, köpcös asszony volt, és mindig az asztal fölégörnyedve olvasta az &$ságot. Fllát feltámasztott könyökére tette, gy a teste tel$esen mer"leges volt a tala$ra. gyik este apa egy értékes, aranyozott vázát, egy családi örökséget rakott a csp"$ére, éppen a mélyedésbe. )nya meg semmert mozdulni, reszketett a nevetést"l, segtségért kiabált, miközben a könnyei potyogtak, a váza pedig veszélyesend#löngélt. Mindannyian gurultunk a kacagást(l, mg apa vég#l megmentette a vázát. gyre &$abb történetek ker#ltek el". Mindegyikr"l másik kett" $utott az emberek eszébe. Még a legkisebb unokák is alig várták, hogy elmondhassák anagypapának, miért szeretik. <égre #nnepelhett#k azt az embert, aki egész életében több száz embernek adott a

 $(ságáb(l. Néhány h(nappal kés"bb, apa temetési szertartásán értett#k csak meg igazán, milyen sokat adtunk apának azon az

estén. )z efféle történetek általában a temetéseken szoktak elhangozni, amikor a szeretett személy már nincs ott, hogymeghallgassa "ket. )kkor mesélik el "ket, könnyek között, reménykedve, hogy az elhunyt valahogyan meghall$a aszeretetkitöréseket. Mi ezzel szemben még életében osztottuk meg szeretettel$es emlékeinket apával, nevetgélvemesélt#k "ket, ölelések és öröm közepette. 5apaszkodhatott belé$#k, és visszaidézhette "ket magában élete utols(h(nap$aiban és nap$aiban. A szavak sokat szám#tanak és elegek. :sak ki kell ejten!nk %ket, nyilvánosan kellelmondanunk %ket a szeretteinknek, "ogy mások is "allják. 6gy ad"atjuk vissza a szeretetet, és #gy!nnepel"et!nk meg egy él% embert.

*idney 7. *imon

&gy anya vár

 #sten nem lehet ott mindenütt' ezért teremtette az anyákatH

\sid( közmondás

Cohn 2odd a vermonti Rutledge*ben sz#letett egy sokgyermekes családba. 5és"bb, az 0DD1*as évek ele$énmindannyian egy 5illing*@orth nev! faluba költöztek. Htt Cohn mindkét sz#l"$e meghalt, amikor " még nagyon kicsivolt. gy $(ságos és melegszv! nagynéni fela$ánlotta, hogy magához veszi a kis Cohnt. gy lovat k#ldött érte és azegyik szolgál($át, Leasart, hogy a hatéves Cohnt elvigye hozzá. tközben a néni háza felé a következ" kedves

 párbeszéd za$lott le között#k.CH7N: Htt lesz-L)/)R: Iersze, várni fog rád.CH7N: C( lesz nála lakni-L)/)R: C( kezekbe ker#lsz, fiam.CH7N: /zeretni fog engem-L)/)R: Nagyon $( szve van.CH7N: Eesz sa$át szobám- Eehet ma$d kiskutyám-L)/)R: Mindent elrendezett, fiam. )zt hiszem, meglepetéseket is tartogat a számodra.CH7N: 'bren lesz még, mire odaér#nk-L)/)R: 7ogyne. 'bren vár rád. Ma$d meglátod, ha kiér#nk az erd"b"l. Eátni fogod a gyertyát az ablakában.)hogy közeledtek a házhoz, Cohn val(ban megpillantotta a gyertyát az ablakban, és a nén$e a kapuban állt. Cohn

félénken ment elé a tornáchoz. )z asszony leha$olt hozzá, megcs(kolta és azt mondta: ; Bsten hozott idehaza4Cohn 2odd a nagynén$e házában n"tt fel, és hres miniszter lett bel"le. ) nén$e any$a helyett any$a lett. Cohn

második otthonra lelt nála. 'vekkel kés"bb a nén$e levelet k#ldött Cohnnak. Megrta neki, hogy betegeskedik, és már nincs sok ide$e hátra. Nem tudta, mi lesz vele. Cohn 2odd a következ" választ rta neki:

 Brága nénikémH Jvekkel ezelőtt elöttem a halál házáb"l. =em t&dtam' hová megyek' hogy törődik-e velem mad 

valaki' vagy végem van. ossz$ volt az $t' de a szolga biztatott. égül a te ölelő karaidba értem' és $otthonra találtam. ártál rám biztonságban éreztem magamat. Mindent megtettél értem. Most ratad a

 sor' hogy elmen. 8&dnod kell' hogy valaki vár rád' a szobádat már berendezték' )elgy$tották a )ényeket'

nyitva az at" és várnakH 8&dom' hogy 1gy van. /gyszer láttam #stent a ka%&dban állni... réges-régH ?észlet a Pillanatok anyáknak !. műből 

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 61/98

3ondoltam, tudni szeretné

 =em !sak azt kell odaadn&nk' amink van' hanem önmag&nkat is.

?esiré*Coseph Mercier 

?iane Keinmant elviselhetetlen veszteség érte, amikor 0S éves lánya, 5atie aut(balesetben meghalt. Eegmélyebbgyászában levelet kapott a seriff helyettesét"l, aki ott volt a baleset helysznén. ) levél valamivel elviselhet"bbé tette aszenvedést az " és a fér$e számára.

 2edves Mr. és Mrs. einmanH /gyütt érzek önökkel )ádalm&kban. (zért 1rom ezt a levelet' mert nekem is három tinédzser kor$

 gyerekem van' egy )iam és két lányom. a bármelyikük meghalna' t&dni szeretném azokat a dolgokat'melyeket önöknek meg1rok. +eges $ton értem a baleset helysz1nére. 2atie a vezetőülésen ült. =agy ütést ka%ott a bal halántékára' amitől elá&lt. 3elemeltem a )eét' hogy könny1tsem a légzését. Mindvégig 

 gyengéden tartottam a karomban' am1g a mentők odaértek. =éhány %er! m$lva egyértelmű volt' hogy 2atie nem éli t$l a balesetet' de továbbra is lélegeztettük' am1g egy elektronik&s műszert rá nem

ka%!soltak és bizonyossá nem vált' hogy meghalt. (zt akarom' hogy t&dák' 2atie nem volt magánál' nem )élt és nem szenvedett. @ 8öbbé nem tért magához. (rr"l is táékoztatni szerettem volna önöket' hogy nemegyedül halt meg. /gy a%a tartotta a karaiban' aki szereti a saát tinédzser lányait' és t&da' milyendrágák nekünk a gyermekeink. *análom' ami a kislány&kkal történt. 2érem' h1vanak )el' ha beszélgetni

 szeretnének arr"l a na%r"l.

 #máiban gondol önökre ?obert Gross 6ane megye helyettes seri))e

 Nem meglep", hogy Keinmanék nem akartak találkozni >rossal. z 5atie temetésén volt. ; )zután, néhány hét m&lva beugrott egy rövid látogatásra, két (rát maradt és minden kérdésemet megválaszolta

 ; mondta ?iane Keinman kés"bb. ; Nagyon sokat segtett, mert apa, és megértette a fá$dalmamat. 5özvetlen ésegyenes volt. Nagyon er"s hite van. /okat köszönhetek neki. ) legfá$dalmasabb id"szakomban elmondta, amit tudniakartam.

 2aren =ordling M!,oIan

'att története

 Mindent' amit megértek' !sak azért értem' mert szeretek.

Eev 2olszto$

%ánk(dtam. %ánk(dtam, mert az orvosom nemrégiben megmondta, hogy szkler(zis multipleVem van. z egykiszámthatatlan betegség, mely a központi idegrendszert támad$a meg. ?e nemcsak magamért bánk(dtam: $( barátom, Matt a közelm&ltban halt meg. /zombaton reggel hét (rakor megsz(lalt a telefon. Matt ap$a, Cesse halkansz(lalt meg:

 ; )z é$szaka elvesztett#k Mattet.Matt mindörökre a példaképem lesz, mindig is az volt. Rettenthetetlen#l bátor volt. 0P éves korában ismertem meg,

amikor felkértek rá, hogy r$am meg a történetét a Eos )ngeles*i &$ságban, amelynek dolgoztam. Mattnek gy(gythatatlan rák$a voltJ a gyomorban kezd"dött, ma$d lassan az egész testében szétter$edt. )z &$ság általában nemfoglalkozik ilyen esetekkel, de Matt azért volt k#lönleges, mert nem hagyta abba a baseballt. 2ovábbra is $átszott,fá$dalmai ellenére nem adta fel a k#zdelmet, és megtartotta a humorérzékét is. Nagydarab fi& volt. ) sa$át any$a

ökörnek sz(ltotta, és amikor el"ször találkoztam vele, vidáman meglengette a baseball*sapká$át, b#szkén mutogatva akemoterápia utáni kopaszságát.

redeti $elenség volt a mi Matt#nk. $ságr(ként találkoztam vele, de önkéntelen#l közel ker#ltem a család$ához. Nem tudtam tárgyilagos lenni. Mattet és az any$át, %illie*t olyan szeretettel$es kapcsolat f!zte egymáshoz, hogy csak &gy sugárzott felém a melegség, amint beléptem a házba ; vagy bárhol másutt találkoztam vel#k. )z any$a otthagyta

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 62/98

az állását, és minden percben gondoskodott Mattr(l, olyankor is, amikor Matt egy*egy &$ gy(gyszerrel ksérletezett, ésneki hallgatnia kellett, hogy a fia ordt a fá$dalomt(l a másik szobában.

 ; Még van remény ; mondogatta Matt.2örténete a bátorság története, mert sohasem adta fel. 2izenháromt(l tizenhat éves koráig ismertem Mattet. Htt

voltam a kisérettségi$én és rtam is r(la. Meglátogattam otthon és a k(rházban. )mikor kider#lt, hogy én is betegvagyok, Mattre számthattam. %e akart $önni hozzám a k(rházba, hogy fog$a a kezemet a vizsgálatok alatt. <alahogygy magyarázta:

 ; 'n voltam ott. Megértem. Ftestem ra$ta.gyik este, halála el"tt nem sokkal a fér$em és én meglátogattuk "t a k(rházban. 'ppen a kedvenc csapatának 

mérk"zését nézte, és abban is a kedvenc $átékosát, Mark Mc>@ire*t. YMc>@ire szaktott rá id"t, hogy találkozzék Mattel, és Matt család$a ezért örökké hálás neki.Z 9ura helyzet volt, mert Matt nem nagyon látta a televzi(t. ) rákt(lfokozatosan megvakult, de ezt nem lehetett észrevenni. Minden labdamenethez volt hozzáf!znival($a, és elmondta,mennyire b#szke Mc>@ire miatt. 'letem egyik legnagyszer!bb pillanatát éltem át ekkor. Matt hátrafordult, rámnézett, mintha látna, és a zs&folt szobában azt mondta:

 ; ?iana, szeretlek.Meglep"dtem ra$ta, hogy egy 0T éves fi& ilyet mond, és egyszeriben rádöbbentem, hogy fi&b(l feln"tt férfivé érett.

/zerettem Mattet. 9ele$ts#k el az &$ságrást4 9ele$ts#k el, hogy az &$ságr(knak tárgyilagosnak kell maradniuk4 7a azember olyasvalakivel találkozik, mint Matt, mindez nem számt. Lsak a szeretet számt4 %&cs&z(ul megöleltem, ésmondtam, hogy még lát$uk egymást. Miel"tt erre sor ker#lhetett volna, $ött a telefonhvás. ) fér$em kar$ai közt srtam.)znap elment#nk a virágoshoz, hogy virágot k#ld$#nk a családnak. )z #zletben remegni kezdtem, és &gy éreztem,mind$árt összeesem. Megadtam a virágosnak a cmet és " a telefonszám után érdekl"dött.

 ; Nincs nálam ; mondtam. ; Nem k#ldhetem ki, ha nincs meg a szám ; felelte udvariasan. ; 2udnunk kell, hogy otthon vannak és

átveszik.Iánikba estem. ; 7v$a fel a tudakoz(t ; mondtam, de a lelkem mélyén valami azt s&gta, hogy %ennették nincsenek benne a

telefonkönyvben.) virágos tárcsázott. 9esz#ltség vibrált a leveg"ben. 5ezdtem igazán rosszul érezni magam. )hogy ott álltunk a

fér$emmel és " telefonált, furcsa arckife$ezést öltött. gészen k#lönös tekintettel nézett, miközben a tudakoz(val beszélt. Miután letette a kagyl(t, döbbenten fordult hozzánk:

 ; Nincsenek benne a telefonkönyvben, de a tudakoz( alkalmazott$a a szomszéd$uk. Meggérte, gondoskodik r(la,hogy megkap$ák a virágot.

 Néma csend volt. Mind egymásra meredt#nk. gyszeriben megnyugodtam, mert valami azt s&gta, hogy Matt velemvan és igyekszik megnyugtatni. )z(ta három év telt el, de még mindig velem van ; legalábbis a szvemben. )fényképét a hál(szobámban "rzöm. )mikor rosszul vagyok és nyomorultul érzem maga, arra gondotok: <a$on Matthogy viselkedne a helyemben-

 Biana 6. ,ha%man

'inden sz!l%nek 

gy gyermekemet nektek adom némi id"re ; mondta./zeressétek s gyászol$átok, ha a halál visszavonta.

Eehet ez rövid öt, hat év, vagy akár huszonhárom,Mg vissza nem hvom, visel$étek gond$át, ezt várom.

Urömöt ad ma$d, boldoggá tesz, s ha élte rövidre lesz szabva,<eletek marad ma$d drága emléke, enyh#lést hozva a ba$ra. Nem gérem, hogy hosszan marad, hisz a földr"l vissza kell térni,?e van néhány dolog odalenn, mit meg kell tanulni néki.

5ör#lnéztem a nagyvilágban, igaz tanárt kerestem,/ a nagy sokaságban kutakodva vég#l rátok leltem.

/zeressétek "t, s ne fél$etek, munkátok nem veszik kárbaJ

 Ne gy!löl$etek, ha sz(ltom vissza, e másik világba.

Urömmel hallottam, +'n uram, legyen, mint te akarod4) gyermekt"l kapott örömért vállal$uk a kockázatot.>ond$át visel$#k és (v$uk "t, mindaddig, amg lehet,/ a megismert boldogságért örökre hálával tartozunk neked.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 63/98

7a érte $önnek az angyalok, korábban, mint remélt#k,%átran visel$#k a bánatot és valahogy ma$d megért$#k.

 /dgar G&est 

Az asszony várt

 ( türelem keserű növény' de édes a gyümöl!se.

 Német közmondás

Már akkor szerettelek, amikor még csak egy gondolat voltál, az el$övend" anyaság álma. /zerettem tervezgetni,elt!n"dni ra$ta, milyen is leszel. Nehéz volt elképzelni, hogy apr( testedet kezemben tarthatom, hogy egy pici embertteremtek. Mégis tudtam, hogy egyszer ma$d val(sággá válik, hogy egyszer betel$es#l az álmom, és anya leszek. )zon anapon azt hittem, álmodom. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg létezel. Megdörzsöltem a hasamat és beszéltem hozzád.)zon gondolkoztam, mikor $össz, mikor nézhetlek meg végre és mikor ölelhetlek magamhoz, hogy végre meglássam,milyen vagy, én kicsi gyermekem. Mindent, amit tettem, érted tettem. Mindent, amit ettem, minden étkezésem r(ladsz(lt, arr(l az apr( életr"l, melyet tápláltam. )pád és én megtervezt#k a szobádat, nevet választottunk neked, pénztgy!$tött#nk a $öv"dre. )lig vártuk, hogy cérnavékony u$$acskáiddal megszortsd a kez#nket. <ártuk, hogymosdathassuk puha testedet, hogy hall$uk, amint ért#nk kiáltasz.

<ártuk az els" lépteidet, els" szavaidat, els" napodat az iskolában. Ma$d elepedt#nk a vágyt(l, hogy segthess#nk megrni a házi feladataidat és, hogy elmehess#nk az els" baseball*meccsedre. Nehezen tudtam elképzelni, hogy egy

gyerek +apának sz(lt$a ma$d a férfit, akit szeretek. Blyesmiket képzelt#nk a $öv"r"l azokban a h(napokban, amg bennem növekedtél. /zerett#nk téged4 Flmaink egyetlen pillanat alatt szertefoszlottak. gy ködös reggelen rutinszer!ultrahangvizsgálatra mentem és kider#lt, hogy már hetek (ta nem n"sz. <al($ában &gy hagytál el minket, hogy nem istudtunk r(la. Minden veled kapcsolatos gondolatunk és álmunk hiábaval( volt. ?e még akkor is szerett#nk4 7ossz&id"be telt, mg t&l$utottunk a megrázk(dtatáson. )z orvos azt mondta, néhány h(nap m&lva ismét teherbe eshetek. ?emi téged akartunk4 <ég#l rá$ött#nk, hogy Bsten még nem szánt nek#nk gyereket, hogy $obban felkész#l#nk ma$d, ha ittlesz az ide$e. z megnyugtatott, bár hiányoztál nek#nk. Bzgatottan vártuk az érkezésedet, de &gy döntött#nk, várunk,ha kell. )zt is tudtuk, hogy ha meg$össz, otthon leszek veled, és $obb életed lesz, mert apád addigra befe$ezi az iskolát.=gy aztán vég#l beletör"dt#nk a veszteségbe. Négy év telt el az(ta a szörny!ség (ta. Ma reggel a kertif#rd"medencében #ltem hároméves kislányommal. Néztem, mint mertgeti kisvödrét a vzbe, és csodáltam nagyszer!ártatlanságát. Bgazi csoda, hogy részesei lehett#nk egy ilyen teremtési folyamatnak. 7irtelen nagyon határozottan rámemelte tekintetét, kacsintott és azt mondta:

 ; Mama, te ugye nem kész#ltél fel rám igazán, amikor el"ször $öttem-Megöleltem az én fantasztikus kislányomat, és könnyek között feleltem: ; Nem, de nagyon hiányoztál, amg nem voltál vel#nk.Most már nem kell bánk(dnunk az elveszett kisbabánkért, mert már tudom, hogy visszatért hozzánk. z ugyanaz a

gyerek, akibe oly sok évvel ezel"tt beleszerett#nk.

*ara Parker 

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 64/98

NÉZŐPONT KÉRDÉSE

 2ét ember &gyanazokon a rá!sokon át néz ki)elé az egyik sarat lát' a másik !sillagokat.

9rederick Eangbridge

Angyal a "átsó udvarban

annak )ér)iak és nők' akik obbá teszik a világot egyszerűen' mert olyanok' amilyenek. Megvan bennük a "ság vagy a bátorság vagy a hűség vagy a tisztesség. =agyáb"l mindegy'hogy egy tehera&t" volána mögött ülnek' üzletet vezetnek vagy gyereket nevelnek. (z igazságot tan1ták' mert azt élik.

Cames ). >arfield

) házunk melletti kozmetikában dolgoztam, melyet vezetek, amikor be$ött a fér$em, ?en. )ggodalmasarckife$ezéssel lépett be.

 ; Nézd csak, mit találtam a lányok faházában ; mondta.gy farmernadrágot és egy p(l(t tartott a kezében. ; gy t!nik, valaki lakik a háts( udvarunkban, ; %iztosan azok a kölykök ; mondtam rém#lten. ; ?en, te &gyis a megyei önkormányzaton dolgozol. <alamit

tenn#nk kell4)z ut(bbi id"ben több garázdaság történt, melyek megrázták a kisvárosunkat, és nem ideval(si kamasz fi&kat láttak 

k(szálni az utcákon. 0GG0 "szén $ártunk, és a b!nözés kezdett egyre riaszt(bb méreteket ölteni a közeli Eancasterben.) mi városunk azon igyekezett, hogy megálltsa a hullámot, és ne enged$e tovább ter$edni Manheimbe.

 ; 9el$elentést teszek a rend"rségen ; mondta ?en. Néhány nappal kés"bb az ablakb(l láttam, amint egy csapat kamasz fi& l"dörög a házunk és a szomszéd háza

között. )z utca felé igyekeztek. 5irohantam az a$t(ba, két u$$amat a számba vettem és éles hangon rittyentettem. )fi&k hátrafordultak. Négyen voltak, viszonylag tiszta farmert és p(l(t viseltek. Nem &gy néztek ki, mint bandatagok. ; /ziasztok ; köszöntöttem "ket. ; Mit kerestetek a háts( udvarunkban- ; Lsak kereszt#lvágtunk ra$ta ; felelte az egyik. ; Miért nem vagytok iskolában- ; kérdeztem. ; Nem kell az a sok szemét ; mondta egy másik.kkor egy magas fiatalember lépett el". ) többiekkel ellentétben " egyenesen a szemembe nézett. ; 'n szvesen lennék iskolában ; mondta ;, de nem arrafelé, ahonnan származom./panyolos akcentussal beszélt, karcs&, ny&lánk, borotvált arc& fi& volt "zbarna szemekkel. Mindannyian

továbbmentek, én pedig visszamentem a kozmetikába. Eegalább nem &gy néztek ki, mint a fiatalkor& bandák tag$aivagy a nehéz fa$s&ly& b!nöz"k. 's volt valami elb!völ" abban a gyerekben, aki iskolába szeretne $árni. <alahogy nemlepett meg, hogy egy*két nap m&lva &$ra meg$elent a háts( udvarban. 'ppen gereblyéztem.

 ; /zia ; #dvözölt. ; /egthetek- Néhány pillanatig tanulmányoztam az arcát, megpr(báltam kiderteni, mi $ár a fe$ében, ma$d a kezébe nyomtam a

gereblyét. ; 7ogy hvnak- 7ová val(si vagy- ; kérdeztem. ; )ngel Melendez a nevem és lancasteri vagyok, de arrafelé eldurvult a helyzet mostanában ; mondta. ; )kkor most hol élsz- ; gy barátommal, de néha összezörd#l#nk. Iár ruhadarabot elre$tettem a faházukban. /a$nálom, nem akartam

gondot okozni. ; <isszaad$am- ; kérdeztem. %(lintott.%ementem, és )ngelt kint hagytam, hadd buzg(lkod$ék. Usszeszedtem a ruháit, ma$d egy darabig figyeltem "t az

emeleti ablakb(l. Hlyan sovány volt. gy éreztem, egy ebéd megfelel" fizetség cserébe, amiért összegereblyézett egynagy halom levelet. ) gyep szép lett. )ngel a konyhaasztalnál #lt és farkaséhséggel tömte magába a szendvicseket,

mintha még fél tucatot meg tudna enni. ) következ" napokban gyakorta beugrott beszélgetni. Néha mesélt az álmár(l,hogy tengerész szeretne lenni a haditengerészetnél. gy id" után esténként is el$árt hozzánk, amikor tévét nézt#nk ?ennel és két serd#l" kor& lányunkkal, 7alleyvel és )mandával. )kárhányszor kiraktam az asztalra valamirágcsálnival(t, mindig moh(n habzsolta. )mikor vidáman $( é$szakát kvánt, mindannyian tudtuk, hogy az utcárak#ld$#k "t. ?en egyik este gy sz(lt hozzá:

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 65/98

 ; )ngel, ha nincs hová menned, aludhatsz odakint a m!helyemben. ; 5ösz ; mondta )ngel mosolyogva. )z a$t(ban megállt, felénk fordult, idegesen harapdálta a szá$át. ; Mr. és Mrs. %rumbach, ; kezdte ; nagyon szeretnék leérettségizni. 2alán tudnának nekem segteni.Eefekvés el"tt mindketten ugyanazzal a kérdéssel fordultunk egymáshoz ?ennel. Mi legyen )ngellel- 5edves

gyereknek t!nt, de $(*e, ha belekevered#nk a dologba- ; Miel"tt bármire elszánnánk magunkat, ellen"riztetem a rend"rségen, hogy tényleg az*e, akinek mond$a magát

 ; mondta ?en.Bd"közben )ngel elmesélte, mi a terve: %e akar iratkozni a mi városunk gimnáziumába, de ehhez álland( lakcmre

és sz#l"re vagy hivatalos gyámra van sz#ksége, olyanra, aki helyi lakos. )znap este ?en összehvta a családi

kupaktanácsot, a két lányt és engem. Ee#lt#nk a konyhaasztalhoz. ; %eszéltem a manheimi rend"rséggel ; kezdte. ; ?avid Larpenter "rmester felhvta Eancastert és beszélt

Kilson "rmesterrel.) gyerek állt(lag nyolcéves kora (ta egyed#l él. Most 0S éves. Kilson "rmestert meglepte, hogy még sosem ker#lt

 ba$ba a rend"rséggel, ami szokatlan olyan gyerekeknél, akiknek magukat kell eltartaniuk. ; gyetlen vágya, hogy iskolába $árhasson ; suttogta 7alley. ; Muszá$ segten#nk ra$ta.5ider#lt, hogy )ngel Larpentert is meghatotta. Larpenter néhány nappal kés"bb egyik este telefonált. ; 2udom, hogy a rend"röknek nem volna szabad személyes #gyet csinálniuk a munká$ukb(l, de néha

elker#lhetetlen ; mondta. ; Nincs annyi helyem, hogy )ngelt el tud$am szállásolni, de elvállalom a gyámságát.) város többi lak($át nem volt ilyen könny! meggy"zni. 2öbb telefonhvást kaptunk ; közt#k névteleneket ;,

melyekben tudtunkra adták, hogy nem lát$ák szvesen )ngelt a városban. )z iskola sem akarta befogadni. 2eltek ahetek, a h(napok, és egyre csak elutastották a $elentkezését. 5özben )ngel munkát vállalt a helyi Mc?onaldWs*ban.<el#nk reggelizett és vacsorázott, esténként pedig segédkezett a ház kör#l vagy tévét nézett vel#nk. )z id" egyreh!vösebbre fordultJ ?en m!helyében, ahol )ngel aludt, nem volt f!tés. $ra összehvtuk a családi kupaktanácsot.%ármennyire a szv#nkhöz n"tt )ngel, azért mégis nagy lépés lenne beköltöztetn#nk a házba. 2alán t&lságosan is nagy.

 ; Mi mást tehet#nk- ; kérdezte 7alley. ; 5ezd nagyon hideg lenni ; tette hozzá )manda.%átor dolog volt t"l#k. 2udom, hogy az iskolában a gyerekek faggatták "ket, és nem értették meg a helyzetet. Lsak 

azt látták, hogy )ngel spanyol származás& és +nagyvárosi fi&. ; 7a beker#l a családba, családtagként kell kezeln#nk ; mondtam. ; Részt kell vennie a családi

munkamegosztásban és id"ben itthon kell lennie. ) családi rendtartás onnant(l kezdve rá is vonatkozik.

Mindannyian megszavaztuk )ngel beköltözését. Magánkv#l volt a gyönyör!ségt"l, amikor behvtuk, hogy alud$ona nappaliban a hever"n. ; 01 (rakor kapuzárás van ; figyelmeztettem. ; )ddigra bent kell lenned. ; Bgen, mama ; felelte.Már tényleg a magaménak éreztem ezt a gyereket. ; )ngel ; mondtam neki ;, tudom, hogy nehéz id"kön mentél kereszt#l. 7ogy csináltad- ; Bsten megtartott ; felelte. ; 7étéves koromban elkezdtem $árni itt egy if$&sági szervezetbe, ahol Cézusr(l

 beszéltek. 5özben feln"ttem, de tudom, hogy most is velem van. 6 vigyázott rám, és olyan emberekhez vezetett, akik tör"dnek velem, olyanokhoz, mint ... te.

7at h(nappal azután, hogy elkezdt#nk )ngel $öv"$ével foglalkozni, végre lett hivatalos gyám$a és álland( lakcme./oha életemben nem láttam senkit olyan izgatottnak, mint )ngelt azon a napon, amikor Larpenter és ?en elvitték aziskolai beiratkozásra. ) leg$obb ruháit vette fel, és &gy fogta a kezében az ellen"rz"$ét, mintha nyertes lott(szelvény

lenne. Lsodálatos diadal volt, de nagy árat kellett fizetn#nk érte. ?en és $(magam társadalmi élete mindinkább elapadt,már csak néhány közeli barátunk tartott ki mellett#nk. ) kozmetikám forgalma csökkent. mberek, akik korábban barátságosan #dvözöltek az utcán, most kereszt#lnéztek ra$tunk. ) felgy!lt kudarcélmények miatt id"nként egymásnak támadtunk ?ennel. Rosszul aludtam. '$szakákon át $árkáltam fel*alá, srtam és imádkoztam. Megérte mindez- Nemkellene megkérnem )ngelt, hogy men$en el- gyik é$$el, rosszkedv!en és zavarodottan, magamba roskadva #ltem akonyhában a földön. /ötét volt, és patakzottak a könnyeim.

 ; Mi a válaszod, uram- ; kérdeztem. ; )z egész családnak sokkal könnyebb lenne, ha megkérném )ngelt, hogytávozzon. ?e " a te gyermeked... és igazán nagyon igyekszik. Mit tegyek-

)mint a$kamon feltört a segélykiáltás, észrevetettem a konyha t&ls( végében egy bizonytalan körvonal&, de mégiscsillog( fényt. gyre er"södött és mind$obban vaktott a világosságJ megéreztem, hogy valami szeretettel$es melegségvan $elen a konyhában. <alahonnan tudtam, hogy egy angyal az. Dzenetet "ozott, csöndesen de egyértelm-en4 1eni,"add maradjon; 'inden rendbe jön. ) földönt&li sugárzásnál még meglep"bb volt azonban, hogy egyszeriben &gy

éreztem, békesség száll$a meg a lelkemet, rám borul, mint valami takar(. Nem számt, milyen nehézségek állnak el"tt#nk, tudtam, hogy Bsten h! marad hozzánk, ha mi is h!ek maradunk hozzá. )mikor ismét felnéztem, a konyhasötét volt, és egyed#l #ltem a f!t"testnek támaszkodva. Mindez három éve történt. )z iskolában a gyerekek megismerték )ngelt. ) tanárok szorgalmas diákra, az edz"k els" osztály& atlétára, a diákok $( barátra leltek benne. )zén aggodalmam és kudarcélményem helyébe pedig szeretet és megértés lépett azok iránt, akik kezdetben rosszulfogadták ezt a gyereket, mert más, mint "k. )mikor kész voltam megbocsátani és &$ra kiny&$tani a kezemet azok felé,

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 66/98

akik eltávolodtak t"l#nk, sokuk nagyon is készségesen meg&$totta a barátságunkat. )z )ngelt korábban bizalmatlanulkezel" emberek kezdtek segteni neki, pénzt, edényeket, ruhát, cip"t a$ánlottak fel. Még egy félállást is gértek neki ahelyi fatelepen. )ngel nagyon keményen tanult, hogy behozza a lemaradását, gy csupa $( $egyet kapott. 0D éveskoráig $átszott az iskolai baseballcsapatban, az(ta pedig a menedzselésében segédkezik. )mi(ta kider#lt, hogy gyengelátása miatt nem mehet tengerésznek, a f"iskolára koncentrálJ azt mond$a, egyszer tengerbiol(gus lesz.

) %iblia szerint néhányan :angyalokat lát&nk vendégül' anélkül hogy t&dnánk r"la.A Nek#nk szerencsénk van,mert tudunk r(la. 7álát adok Bstennek, amiért )ngel otthagyta a ruháit a faházunkban, és amiért elk#ldte azt az angyalta konyhába, aki azt mondta, marad$on.

 Benise 7r&mba!h /lküldte> Mary *!hellenger 

7eszállás a magas lóról és egy emlékezetes tanulság

 a valaki megelégedéssel ké%es visszatekinteni elm$lt életére' az olyan' mintha kétszer élne.

Martialis

) ha$vágás a katonaélet része. )z ut(bbi tz évben legalább 8O1*szer huppantam bele a fodrászszékbe. )z ember 

azt hinné, hogy a ha$vágás hétköznapi, megszokott eseménnyé válik, és hogy egyik borbély olyan, mint a másik. zazonban nem igaz, volt ugyanis egy k#lönleges ha$vágásom tz évvel ezel"tt. 0GDO $&niusában az RH2L*n alhadnagyikinevezést kaptam a bostoni Northeastern gyetemen. ) szertartás egy szombati napon volt, ma$d másnap, vasárnapindultam az 'szak*Larolina*i 9ort %raggbe, ahol hétf" reggel kellett $elentkeznem. Iénteken mentem el a borbélyhozJszándékosan az utols( pillanatra halasztottam a dolgot, hogy ne csak a +nagy napon mutassak $(l, hanem még hétf"nis. 2el$esen kétségbeestem, amikor megtudtam, hogy a borbély, akihez 0O éve rendszeresen $árok, éppen szabadságonvan. 2udtam, hol van a legközelebbi borbély#zlet, de ott még sosem $ártam. %e#ltem az aut(ba és odaha$tottam. 'nvoltam az egyed#li vendég. ) borbély a sa$át székében #lt, &$ságot olvasott, de azonnal felpattant és széles mosollyal#dvözölt, amikor beléptem. 9#rge kis emberke volt, kreol b"r!, és a fe$e tete$én er"sen kopaszodott. 9els" a$ka fölöttvékony, "szbe ha$l( ba$usz h&z(dott.

 ; Un következik4 ; $elentette be nagy hangon, mintha legalábbis magamt(l nem $öttem volna rá.r"sen rácsapott a ropog(s b"r#lésre, mely még meleg volt. %izonyára $( ideig olvasgatott ott zavartalanul, amit

rossz el"$elnek értékeltem. ) fodrászkend"t egy gyors, határozott mozdulattal kirázta, ma$d a vállamra bortotta. ; Mit parancsol, barátom- ; Lsinos rövid, felstuccolt frizurát szeretnék. 7átul és oldalt $( rövidre kérem, fent egy kicsit többet hagyhat, de

azért ne annyit, hogy kettévál$ék, rendben-9inoman sz(lva szomor& voltam. )z +igazi borbélyomnak mindezt nem kellett volna elmagyaráznom, és nem

kellett volna agg(dnom sem. 'letem legfontosabb ha$vágására kész#ltem egy olyan szolgálatba lépés el"tt, ahol S8(rán bel#l kell $elentkeznem, és akkor magyarázkodnom kell egy fick(nak, aki val(szn!leg még életében nem vágottrövid ha$at 0GT1 (ta.

 ; Minden &gy lesz, ahogy (ha$t$a ; mondta, miközben pengét cserélt a vág(gépben. ; /emmi probléma. Maga biztosan a hadseregben szolgál vagy a haditengerészetnél, igaz-

 ; ) hadseregnél ; válaszoltam kurtán.2udtam, hogy többet &gysem látom ezt az embert, ezért aztán nem nagyon izgattam magam, hogy barátságot

kössek vele. 6t azonban nem lehetett lel"ni. gy viselkedett, mintha tele lenne kérdésekkel. ; /zabadságolásr(l tér vissza- Nem hagyott id"t a válaszra. ; 9ort ?evensben állomásozik-'reztem a fe$emen a vág(gép pengé$ét, és ebb"l arra következtettem, hogy legalább $( rövidre vág$a a ha$amat.

9elelhettem volna neki többféleképpen, vagy akár válasz nélk#l hagyhattam volna a kérdéseit, de ha az ember nemakar valakivel beszélgetni, az nem $elenti mind$árt azt, hogy goromba akar lenni.

 ; Celenleg nem állomásozom sehol, de vasárnap $elentkezem szolgálatra 9ort %raggben, 'szak*Larolinában ; mondtam. ; 7olnap kapom meg a kinevezést a 9aneuil 7allban.

 ; Q, tényleg- ; kiáltott fel, mire azonnal megbántam, hogy megsz(laltam. ; Ca$, mit tud maga, fiatalhadnagyocska- 'n mesélhetnék magának, fiam. 'n mindig olyasmit csináltam, amit nem kellett volna. Magam is

szolgáltam pár évig a seregben, a második világhábor& alatt. 2öbb hadnagy alatt szolgáltam, &gy, hogy én aztánismerem a maguk fa$tát. Nincs rémesebb, mint egy vadonat&$, frissen kinevezett hadnagyocska, már meg ne sért"d$ön4l akartam menek#lni, azonnal, nem számtott már, milyen lesz a frizurám. )lig tudtam elhinni, mibe keveredtemJ

csapdába e$tett valami alkalmatlan katona$elölt, aki a tisztek fe$ére pályázik. 2udtam, hogy legalább tz hossz& percenát hallgatnom kell a k#lönféle történeteket, melyekben soha nem " volt a hibás, de a hadnagyai sohasem hallgatták meg, mindig ráh&zták a vizes leped"t, és mindig minden rosszul s#lt el. Ir(báltam felkész#lni az elker#lhetetlenre.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 67/98

 ; /z(val magát holnap nevezik kiJ &gy bizony. )z már valami. 5i varr$a fel a $elvényére a csillagot, a család$a,mi-

%(lintottam abban a reményben, hogy gy gyorsabban szabadulok. ; >ondolom, $ön valami tábornok, vagy mit tudom én kicsoda, hogy beszél$en magukkal.z már kihozott a béket!résb"l, és nem csupán fe$b(lintással válaszoltam. rre az egyszer! kérdésre adott

válaszom következményei mindörökre megváltoztatták az idegenekhez val( hozzáállásomat. Hlyan mély benyomásttett rám a $elenet, hogy még most is el"ttem van, noha tz évvel ezel"tt történt. )zt feleltem:

 ; 2uck tábornok $ön 9ort ?evensb"l, hogy #nnepi beszédet tartson és átad$a a kinevezéseket. ; ?e hiszen ismerem "t ; kiáltott fel a borbély, abbahagyva a munkát. ; 7ogyne ismerném4 2uck tábornok,

egycsillagos, ugye- Néhány hete találkoztam vele. ; Maga találkozott vele-) hangs&ly az els" sz(n volt, gy a kérdésem gorombábbnak hangzott, mint amilyennek szántam, de egyszer!en

nem tudtam elképzelni, miért találkozna ez a fick( egy tábornokkal. ; Iersze, igen. l kellett mennem 9ort ?evensbe. 2essék, megmutatom, mit kaptam ott.9élretette a vág(gépet és kih&zott egy fi(kot a t#kör alatt. 5ivett bel"le egy kis kék dobozt, melyet akkor még,

tapasztalatlanságomnál fogva nem ismerhettem fel. ) kezembe adta. ; 2essék, nézze meg.%ronz érdemrend, ez állt a dobozon arany bet!kkel. 5inyitottam, és megpillantottam a bronzcsillagot. 'lesen a

 borbély szemébe néztem, és " odaadta az oklevelet is. >yorsan átfutottam, miközben egyre kisebbnek éreztem magam.0GO február$ában egy amerikai lövészosztag nem tudott elfoglalni egy hossz& nev!, német kisvárost. )

katonáknak szinte már semmi munci($uk nem volt, és közeledett az é$. 2udták, ha nem kapnak er"stést, kénytelenek 

visszavonulni, feladva visszafoglaland( állásaikat. ?ominic Lerutti tizedes önként $elentkezett, hogy visszamegymunci(ért. 5ét ember kséretében k&szva vonult vissza egy olyan ter#leten, melyet bármikor t!z alá vehettek azellenséges hader"k. %eosont az ellenség f"hadiszállására. ) sötétség leple alatt tért vissza ellenséges ter#leten át aszakaszához. )z é$szakára elegend" munci(t hozott magával. )z akci( közben az ellenség rá$uk l"tt, de egyik#k semsér#lt meg. Lerutti tizedest bátorságáért bronz érdemrenddel t#ntették ki. Lerutti tizedes ott állt el"ttem, 1 évvelid"sebben... )z(ta Lerutti borbélynak hvták, és én csak annyit tudtam kibökni, hogy +Q4 5ézbe vette azérdemrend$ét és szemmel láthat( b#szkeséggel nézett rá, de ugyanakkor bánatot fedeztem fel a tekintetében.

 ; 's ezt csak most kapta meg- ; kérdeztem halkan. ; Bgen. )zt mondták, megkapom, miel"tt haza$öv#nk, de akkor senki nem talált meg semmilyen parancsot, meg

semmit. Nem akartam ott várakozni, ezért haza$öttem az érdemrend nélk#l. Btthon persze senki nem tudott semmit azegészr"l. Nem volt id"m ezen idegeskedni, mert, tud$a, itt volt a feleségem meg a gyerekem, akikr"l gondoskodnom

kellett. Munkát kellett találnom. )zon kv#l akkoriban val(szn!leg nem is t&lzottan érdekelt a dolog. gyszer!enör#ltem neki, hogy vége az egésznek. Negyven évvel kés"bb a ve$e vette magának a fáradságot, kapcsolatba lépett a hadsereggel és elintézte, hogy

Lerrutti megkap$a az érdemrendet. ?ominic Lerrutti nem sokat tör"dött a dologgal. 6 megtette a magáét, azutánhaza$ött, és csak ez számtott, nem a $utalom vagy az elismerés. Mind$árt ott helyben megállaptottam, hogy ez $( leckevolt, melyet meg$egyzek magamnak. <olt azonban egy másik tanulság is, és sa$nos, ezt is be kellett látnom. A"adseregben sokan el"amarkodottan #télkez!nk az emberekr%l a jelvényeik vagy a kit!ntetéseik alapjánEcsakúgy, mint a polgári életben, a"ol egy idegen jellemét "ajlamosak vagyunk a ru"ázata, az autója vagy a$izetése alapján meg#télni. &l$elejtj!k, "ogy mindenkinek megvannak a maga képességei és érdemei, melyeket amúltból "ozott magával és nem $eltétlen!l látszanak a jelenben. Az emberek valójában olyanok, mint a

 jég"egyek4 mindig sok minden rejt%zik a $elsz#n alatt. )znap megfeledkeztem err"l a fontos szabályr(l, de az(ta azeszembe véstem. %eléptem egy névtelen, arctalan borbély #zletébe, és egy igazi h"ssel találtam szemben magam.

 (ndy /ntIistle

A $orradás

gy kisfi& elhvta az any$át az els" általános iskolai sz#l"i értekezletre. B$edten vette tudomásul, hogy az any$a aztmondta, ott lesz. z volt az els" alkalom, hogy az osztálytársak és a tanárok találkoznak az any$ával, ezért a gyerek agg(dott, hogy mit fognak sz(lni. )z any$a szép n" volt, de egy cs&nya forradás éktelenkedett az arcán, mely csaknema fél arcát bebortotta. ) fi& sosem kérdez"sködött r(la, hogy miért vagy hogyan ker#lt oda az a sebhely. )z értekezletrésztvev"ire a sebhely ellenére nagy hatással volt az any$a kedvessége és természetes szépsége, a fi& mégis agg(dott,és elre$t"zött mindenki el"l. <életlen#l f#ltan&$a volt azonban egy beszélgetésnek any$a és a tanára között:

 ; 7ogy szerezte azt a forradást az arcán- ; kérdezte a tanár. ; )mikor a fiam még kicsi volt, kigyulladt a szobá$a. Mindenki félt bemenni, mert a lángok elharap(ztak, ezért én

mentem be. )mikor a bölcs"$e felé rohantam, megláttam egy lefelé zuhan( t!zcs(vát. ) gyerek fölé ha$oltam, hogy atestemmel véd$em. lá$ultam, de szerencsére egy t!zolt( a segtség#nkre sietett és mindkett"nket megmentett.

Megérintette az égés nyomát az arcán, ma$d folytatta:

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 68/98

 ; z a sebhely örökre megmarad, de nem bántam meg, amit tettem.kkor a kisfi& el"b&$t re$tekhelyér"l, és könnyes szemmel futott oda az any$ához. Megölelte, és egyszeriben

átérezte, mekkora áldozatot hozott érte az any$a. )z est hátralev" részében nem engedte el a kezét.

 6ih F&h 2&o

"elma

 ( h&mor az emberiség legnagyobb áldása.

Mark 2@ain

2helma még SO éves korában is tele volt életkedvvel és életer"vel. Miután a fér$e meghalt, a gyerekei azt $avasolták, költözzön az id"sek otthonába. 5özösségi, társaságkedvel" ember lévén igent mondott. )lighogy beköltözött, 2helma iránytani kezdte a közösség életét, mindenféle programokat szervezett az otthon lak(i számára, éscsakhamar nagy népszer!ségre tett szert, sok barátot szerzett. $ barátai meglepetéspartival kedveskedtek 2helmának nyolcvanadik sz#letésnap$a alkalmáb(l. )mikor megérkezett az ebédl"be a vacsorához, mindenki állva #dvözölte, és a parti egyik szervez"$e odavezette "t a f"helyre. )z este vidámsággal, sz(rakozással telt, de 2helma nem tudta levennia tekintetét egy &rr(l, aki az asztal másik végében #lt. )mikor az #nneplés befe$ez"dött, 2helma felállt és odament az

illet"höz. ; Ne haragud$on, ha kellemetlenséget okoztam vele, hogy egész este önt bámultam ; mondta. ; gyszer!ennem tudtam levenni önr"l a szememet. /zakasztott &gy néz ki, mint az ötödik fér$em.

 ; )z ötödik fér$e4- ; csattant fel az idegen. ; Már megbocsásson, hányszor ment fér$hez-2helma elmosolyodott, és gy felelt: ; Négyszer. Nem sokkal ezután összeházasodtak.

*hari *mith

3yerekszemmel) karácsonyi sz#net után a tanár megkérdezte kisdiák$ait(l, hogyan töltötték a sz#nid"t. )z egyik kisfi& gy

válaszolt:Mindig a nagypapánál és a nagymamánál tölt$#k a karácsonyt. Régen egy nagy téglaép#letben laktak, de a

nagypapa szenilis lett, és elköltöztek 9loridába. gy nagy parkban élnek egy csom( más szellemi fogyatékossal egy#tt.%ádogkunyh(kban laknak és háromkerek! biciklin $árnak, ami nekem t&l magas. gy nagy ép#letbe szoktak $árniJ+rozoga b(dénak hv$ák, de már tatarozták. Htt mind egy nagy dáma$átékkal $átszanak, és hossz& botokkal lökdösik a bábákat a padl(n. <an uszoda is, de azt hiszem, senki sem tant$a meg "ket &szni, ezért csak álldogálnak a vzben,kalapban. Régen a nagymamám s#tött nekem s#teményt, de ott senki sem f"z. Mindenki olcs( gyorséttermekbe $ár. ) parkban van egy babaház, és benne #l egy ember. 6 egész nap figyel, ezért senki sem tud kimenni a tudta nélk#l. )zthiszem, mindenki elfele$ti, hogy ki kicsoda, mert az emberek $elvényeket viselnek a ruhá$ukon, és rá van rva a nev#k.

) nagymama azt mond$a, a nagypapa egész életében keményen dolgozott, hogy megkeresse a rokkantnyugd$át.C( lenne, ha hazaköltöznének, de azt hiszem, a babaházban #l" ember nem engedné ki "ket.

 #smeretlen szerző 

Cletmentés

 +" érzés t&dni' hogy nem vagy&nk tehetetlenek. Mindig van valami' amit tehetünk.

Larla >orrell

) második világhábor&t követ", z!rös id"szakban, az 0G1*es évek második felében egy Ne@ Aork*i bevándorl(család megpr(bálta felvenni a kapcsolatot magyarországi rokonaikkal. ) kommunikáci( nehezen m!ködött,a posta megbzhatatlan volt, a nyilvántartások megsemmis#ltek vagy pontatlanok voltak, esetleg elvesztek. 7etekbevagy akár h(napokba telt, mire egy*egy levél el$utott ur(pába a cmzetthez, ma$d ugyanennyi id"t vett igénybe, amga válasz megérkezett. Nehéz, s"t szinte tel$esen lehetetlen volt megbzhat( informáci(hoz $utni. ) bevándorl( család

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 69/98

nem lehetett biztos benne, hogy rokonaik va$on élnek*e még. Mind t&lélték*e a hábor&t- 7ol laknak- Mindezt nemtudhatták. )zután egyszer csak érkezett egy levél Magyarországr(l, Eászl( bácsit(l, egy %udapesthez közelikisvárosb(l. Eám, a család egy része t&lélte a hábor&t. ) levél gyötr"en kevés hrrel szolgált, de annyi világos volt bel"le, hogy a magyarországi rokonok éheznek és rossz lelki állapotban vannak. )lig tudnak élelemhez és egyéblétsz#kségleti cikkekhez $utni. ) feketepiac virágzik, a valuta inflál(dott és szinte tel$esen elértéktelenedett. Napontaminden energiá$ukat és lelki ere$#ket latba kellett vetni#k a t&léléshez.

) Ne@ Aork*iakat megrázta az nség és a nélk#lözés képe, amely összeállt számukra az akkoriban használatos,leheletvékony, gy!rött légipostai levélpapr mondatainak többszöri elolvasása után. )z id"sebb családtagok hálásak voltak érte, hogy ismét magyarul olvashatnak, és boldogan fordtották le a levelet amerikai sz#letés! gyermekeiknek.

gy*egy kife$ezés fordtásán még össze is vitatkoztak. Mindenesetre egyértelm! volt, hogy távoli családtag$aik asegtség#kre szorulnak. lhatározták, hogy t&lél" csomagokat k#ldenek unokatestvéreiknek, nagynén$eiknek ésnagybáty$aiknak. Megpr(bálták kitalálni, mire lehet sz#kség#k a magyarországiaknak, minek ör#lnének, de mivelmaguk nem élték át közvetlen#l a hábor&t, elég nehéz volt összeálltaniuk a listát. /zerepeltek ra$ta h&skonzervek,zöldségek és csokoládé, de létsz#kségleti cikkek is, &gy mint vécépapr és kötszerek. <ég#l a k#ldemények többhatalmas dobozt dugig megtöltöttek. )z #resen maradt hézagokba mindenféle apr(ságot gyömöszöltek: cukorkát, paprzsebkend"t, levélpaprt és ceruzákat. <ég#l lezárták a csomagokat, gondosan csomagol(paprba göngyölték,ma$d zsinegekkel $( er"sen összekötözték "ket, hogy kibr$ák a hossz& és nem éppen biztonságos utat a tengeren t&lra.) postán feladott dobozok zökken"mentesen indultak &tnak. 7ossz& h(napokon át ez volt minden, amit a Ne@ Aork*ifamlia tudott r(luk. Lsak találgatták, va$on hol kötöttek ki a k#ldemények, eltévedtek*e vagy ellopták "ket &tközben- Netán valami szörny!ség történt a családdal a hábor& utáni eur(pai z!rzavarban- ) sors szörny! ir(niá$a lenne, hogy acsalád t&lélte a hábor&t, de belehalt vagy belerokkant a következményeibe- )gg(dtak. Minden vacsoránál, minden

családi össze$övetelen az eur(pai családtagoknak k#ldött csomagokra terel"dött a sz(. )z egyik nagybácsi a 7álaadásnapi vacsoránál felvetette:

 ; Iénzt is kellett volna k#ldenetek nekik bélyegre4 setleg nincs annyi pénz#k, hogy levelet k#ld$enek nek#nk4) többiek cs&nyán néztek rá. ; Nem érdekel, mit gondoltok, én k#ldök nekik pénzt bélyegre. ; 5#ld$ nekik inkább &tiköltséget, hogy ide tud$anak $önni4 ; vágott vissza valaki. ; C(pofa vagy4 ; válaszolta a nagybácsi. ; 5önny! neked elkölteni az én nemlétez" pénzemet4 ) bevándorl(k 

számát korlátozzák. Nagyon nehéz felker#lni a listára, hogy megkap$ák az engedélyt, akár van pénz#k, akár nincs. ; Eehet, hogy nem olyasmit k#ld#nk nekik, amire sz#kség#k van ; tette hozzá valaki más.) társalgás folyt tovább. Eényegtelen dolgokr(l volt sz(, de mindannyian agg(dtak, és nem tudták, mitév"k 

legyenek. 7ogyan segthetnének- 2ávol lév" családtag$aik hallgatása nyomaszt(an hatott, k#lönösen a moziban látott

hradások fényében. Y) televzi( akkoriban még egyáltalán nem ter$edt el.Z Eátták, hogy ur(pa s(derrel felsz(rtutcáin a $ár(*kel"k cs#ggedten ballagnak, bombakrátereket ker#lgetnek, vagy kötszerért állnak kgy(z( sorokban. )z&$sághrek tovább növelték aggodalmaikat: olvastak a Marshall*tervr"l és a hábor& s&$totta országok nagy nségér"l,az &$$áéptéshez sz#kséges segtségr"l. 2örténetek keringtek éhhalált halt emberekr"l. )mikor értes#ltek r(la, hogyur(pában szokatlanul kemény tél tombol, az élelmiszer és az #zemanyag pedig kevés, még inkább elfogta "ket azaggodalom. 5orántsem voltak gazdagok, de szinte minden héten &$abb csomagokat k#ldtek a semmibe, noha nemtudhatták, el$utnak*e azok valaha szeretteikhez. <álasz továbbra sem érkezett. 6r$t" volt ez a bizonytalanság. <égreaztán &$abb levelet kaptak Eászl( bácsit(l. >y!rött volt és a szélei elszakadtak, de azért el lehetett olvasni.

:Brága &nokatestvéremHA

) megsz(ltás Eászl( bácsi stlusának megfelel"en hivatalos volt.

:árom !somagot ka%t&nk tőletek.Crökké hálásak leszünk nektek azért a sok nagyszerű dologért' amit küldtetek. =em is setitek' milyen

 "kor öttek a küldeményeitek. #tt nál&nk nagyon kevés az élelem' és (nna egy)olytában lázas beteg volt. (z ennival" rengeteget elentett szám&nkra. 8öredelmesen bevallom' egy részét eladtam a )ekete%ia!on'hogy legyen %énzem ki)izetni a lakbért.A

Eászl( bácsi ezek után részletesen lert szinte minden egyes árucikket, ami a csomagokban volt, és beszámolt r(la,hogyan használták fel. gyszer csak valami re$télyes dolgot emltett.

:=em is t&d&k' hogyan köszönük meg nektek a gy"gyszert. =ál&nk nagyon nehéz gy"gyszerhez &tni'és ami van' az is többnyire rossz minőségű és nem használ. Géza &nka)ivéremet már évek "ta )ádalmak 

 gyötrik' és a tőletek ka%ott gy"gyszer !sodát tett vele. (zelőtt !sak bottal t&dott árni' mert $gy meg voltak dagadva a térdei. ( gy"gyszertől szinte telesen lement a térdeiről a d&zzanat. (z én derék)áásomat ismintha el)$ták volna' ami"ta szedem' és /rzsike sem %anaszkodik már az álland" )e)áásokra. (merikanagyszerű és az ottani t&domány is az. 2érlek titeket' küldétek még abb"l a gy"gyszerből' mert már !saknem el)ogyott.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 70/98

 Még egyszer köszönünk mindent. Mindannyi"tokat nagyon szeretünk' és imádkoz&nk' hogy $raláthass&nk titeket.A

) család &$ra és &$ra elolvasta Eászl( bácsi levelét. Milyen orvosságot k#ldtek- 7iába törték a fe$#ket,szégyenszemre be kellett ismerni#k, hogy a gy(gyszer kimaradt a listáb(l, arr(l tel$esen megfeledkeztek. Mir"l beszélhát Eászl( bácsi- <életlen#l mégiscsak beker#lt a csomagba valamilyen orvosság- 7a igen, mi lehetett az- 5i kellettderteni#k, hiszen ugyanolyat kért t"l#k. Nem tudták megoldani a re$télyt. Eevelet rtak Eászl( bácsinak, hogy r$a mega gy(gyszer nevét. ) postán megkérdezték az alkalmazottat, mit $avasol, hogy minél el"bb odaér$en a levél. )bban azid"ben a hagyományos postai kézbestés volt a leggyorsabb, eVpressz*k#ldemények akkoriban még nem léteztek. )z

alkalmazott azt tanácsolta, k#ld$enek válaszlapot, mely tartalmazza a válasz bélyegköltségét.) család tehát &$ra várt. Megkönnyebb#ltek ugyan, hogy a csomag$aik segtséget ny&$tottak, de értetlen#l álltak +az

ismeretlen gy(gyszer re$télye el"tt. 5ét h(nap telt el, mire megérkezett a válasz.

:Brága OnokatestvéreimHA ; kezdte Eászl( bácsi. :álásak vagy&nk' hogy $ra hallott&nk )előletek. (z első három !somagot két $abb követte' és

az&tán érkezett meg a leveletek. #smét küldtetek abb"l a !sodálatos orvosságb"l. asználati &tas1tás&gyan nin!s hozzá' de kita%asztal&k' hogy mennyit kell belőle bevenni. =agyon nehezen t&d&k le)ord1tani az angol szöveget magyarra' mert !sak a kis *ándor tan&l angol&l az iskolában. *zeren!sére ő le t&dta )ord1tani a gy"gyszer nevét> :JletmentőkA. 2érlek titeket' küldétek belőle még. *zeretettel>

 6ászl".A

) dobozokban a hézagokat a hres, Eife /avers nev! amerikai cukorkával töltötték ki. ) sz( szerinti fordtás azamerikaiak kedvenc édességét a remény forrásává varázsolta.

 ano!h M!,arty

A bébijárat

)zel"tt még sosem tartottam az ölemben testi sér#lt csecsem"t. /"t, nem is láttam még soha életemben testi sér#ltcsecsem"t. z&ttal három apr( árvát vittem leend" örökbefogad( sz#leikhez karácsony este. )ngolt tantottam5oreában. )z egyetemen, ahol dolgoztam, diáklázadás tört ki, ezért az intézményt bezárták. legem volt és haza

vágytam. gy barátomt(l tudtam meg, hogy vannak +bébi$áratok. ; z egy olyan program, melynek keretébennevetségesen olcs(n lehetett 5oreáb(l az gyes#lt Fllamokba rep#lni. ) bökken" csupán annyi volt, hogy cserébe azutasnak magával kellett vinnie három árvát. <álaszthattam, hogy elvállalom, vagy tel$es ár& rep#l"$egyet veszek.7árom csecsem"vel szálltam fel a gép fedélzetére, az egyik P, a másik S, a harmadik 0D h(napos volt. 9olyt az orruk,nedves volt a pelenká$uk és meg voltak fázva. )hogy felszálltunk, a gyerekek azonnal #völteni kezdtek. )zután a géper"sen rázk(dni kezdett, és ez lecsendestette "ket. Néhány másodperc m&lva a rázk(dás abbamaradt, és a kicsik &$b(lrázendtettek. )z utasokb(l kitört a nevetés.

gyvalami nagyon zavart )z egyik csecsem" torz test! törpe volt. Nagy fe$e, aránytalanul kicsi kar$ai és u$$acskáisokkol( látványt ny&$tottak. lt!n"dtem, va$on &$ sz#lei tud$ák*e, mi vár rá$uk. Nem sok id"m maradt azonbangondolkozni, mert az ölemben tartott csöppség bepisilt, és kevés volt a te$ is. Nagyon gyorsan megtanultam, hogyankell megtiszttani egy baba nedves popsi$át, kicseréltem a pelenká$át és cumit adtam a szá$ába. 5ét amerikai katonaelkért egy*egy babát az &tra. Mindkett"nek a kezébe nyomtam egyet*egyet. Rám maradt a nagyon nagyfe$! baba.

Lsodaszép, hossz& szempilláival pislogott és mosolygott. 5#lönös, mennyire megváltoztat$a az embert az ilyesmi.tt"l a pillanatt(l kezdve szépséget sugárzott, és többé le sem tettem az ölemb"l. Miel"tt 2oki(ban leszálltunk volna, akét katona visszaadta a két gyereket. 'n továbbra sem váltam meg az enyémt"l, miközben a két másikon egyenkéntkicseréltem a pelenkát. )hogy levetk"ztettem "ket, a ruhá$ukb(l egydolláros bank$egyek hulltak ki. ) távoz( katonák után néztem.

 ; ) kis vakarcsoknak minden pénzre sz#kség#k lesz. %oldog karácsonyt4 ; mormolták.ddigre már nagyon összeszoktam az én bébimmel. Még nevet is adtam neki: 2ina. Minél többet gondoltam rá,

hogy oda kell "t adnom valakinek, annál inkább agg(dtam, milyen sz#l"ket fog kapni. ) tranzitvár(ban egy csinos,fiatal ázsiai n" $árkált kör#löttem fel*alá. Ránézett a kicsikre, azután rám, ma$d elsétált. <ég#l mégis visszafordult éselém állt.

 ; Frvák- ; kérdezte. ; Bgen ; feleltem. ; 'n is az voltam 8 éve. Megfoghatom az egyiket-z a kedves n" a leghangosabbat vette fel. 6 vitte fel magával a gépre, és az utazás következ" szakaszában végig

magánál is tartotta. Bd"nként oda$ött hozzám, és segtett a másik kett" etetésében meg pelenkázásában is. 5ét továbbiátszállás és összesen 8S (ra utazás után végre megérkezt#nk. 5ét &$ sz#l" azonnal befutott a gyerekekért és el is sietettvel#k. 2inát még mindig a karomban tartottam, és &gy t!nt, senki nem $ön érte. )gg(dva szálltam le a gépr"l. 9éltem,

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 71/98

hogy 2ina nem kell senkinek. kkor egy törpe pár apr( kezei ny&ltak a magasba. Hdaadtam nekik 2inát, aki aztmondta, +Hma. z koreaiul mamát $elent. Ee#ltem és srva fakadtam. Eáttam, amint a boldog, apr( család elindul az&$ életbe, és arra gondoltam, +milyen nagyszer!. ) következ" évben ezzel egy#tt tel$es ár& rep#l"$egyet vettem. ) bébi$árat t&l drága volt.

 Pa&l 2arrer 

*ogyan mondjuk el, "ogy gazdagok vagyunk+

 (zzá vál&nk' aminek tart"san' t&datosan és rendszeresen gondol&k mag&nkat.

)nn Eanders

>yerekkoromban nálunk, Minnesotában, a görögdinnye nyencségnek számtott. )pám egyik cimborá$a, %ernie $(m(d& zöldség*gy#mölcs nagykeresked" volt, és egy raktárházat #zemeltetett /t. Iaulban. Minden nyáron telefonált,amint megérkeztek a piacra az els" dinnyék. )pám és én elment#nk hozzá a raktárba és elfoglaltuk szokásoshely#nket. Ee#lt#nk a rakpartra, l(báltuk a lábunkat és el"re ha$oltunk, hogy minél kevesebb lét csurgassunk magunkra. %ernie el"vette a macsétá$át, felvágta az els" dinnyénket, mindkett"nknek odany&$tott egy*egy $(koraszeletet és mellénk telepedett. )zután beletemetkezt#nk a dinnyébe. Lsak a szvét ett#k meg, ; a legpirosabb,

legléd&sabb, legropog(sabb, leginkább mag nélk#li részt ; a többit pedig eldobtuk. )pám számára %ernie volt agazdag ember megtestes#lése. Mindig azt hittem, azért van ez gy, mert %ernie $( #zletember. 'vekkel kés"bbdöbbentem rá, hogy apám sokkal inkább azt csodálta %ernie $(m(d$ában, ahogyan él vele, mintsem azt, ami$e van.%ernie tudta, hogyan kell abbahagyni a munkát, elcsevegni a barátokkal és kienni a görögdinnye szvét.

2"le tanultam meg, hogy gazdagnak lenni egy lelkiállapot. /ok ember van, akiknek bármennyi is a pénz#k,mégsem engedik meg maguknak soha, hogy csak a szvét egyék meg a görögdinnyének. Mások ellenben gazdagok,noha épphogy ki tud$ák fizetni a havi rezsit. 7a nem szaktunk id"t rá, hogy a rakparton l(gázzuk a lábunkat és belemer#l$#nk az élet apr( élvezeteibe, a munkánk val(szn!leg elhatalmasodik az élet#nkön. 7ossz& évekremegfeledkeztem a leckér"l, amit a rakparton tanultam. 2&lságosan lefoglalt a pénzkeresés. Mostanra megtanultam.Remélem, van még id"m, hogy élvezzem a mások által létrehozott $avakat és a mindennapok örömeit. z agörögdinnye szve. Bsmét képes vagyok eldobni a többit.

<égre gazdag vagyok.

 arvey Ma!kay

:"uck 

 ( )öld telis-tele van mennyországgal.

lizabeth %arrett %ro@ning

>y!lölök élelmiszert vásárolni. Hlyan, mintha maratoni futáson indulnék az áruház polcai között, és b#szke vagyok 

rá, hogy az #nnepek el"tt mindig ugyanazokat a harcedzett pénztárosokat választom, gy gyorstom a sorbaállás"r#letét. Ne értsenek félre4 Bmádom a karácsonyt, csupán a karácsony el"tti bevásárlást utálom. 5épzel$ék csak el,milyen szörny! trauma volt számomra, amikor +rossz sorba álltam, méghozzá 01 szn#ltig megpakolt bevásárl(kocsival. gyre idegesebb lettem, amint láttam, hogy az összes többi sor lassacskán halad el"re, csak a miénk áll. ) hátam mögött +Mi a probléma- és +Miért t!r$#k ezt- kiáltások harsantak fel. Miután $obban szem#gyre vettema helyzetet, rá$öttem, hogy az áldatlan állapotért Lhuck a felel"s, aki az árut zacsk(kba pakol$a. Minden egyesárucikkel gyengéden elbeszélgetett, amikor a zacsk(kba helyezte "ket: +Q, kedves /#t"por 3ram, magáb(l lesz ám akarácsonyi s#ti valaki fontos ember asztalán. 7ell(, \abpehely &r, magának köszönhetik ma$d a fi&k és a lányok, hogyszép nagyra n"nek és egészségesek lesznek ; stb. )mikor végre az összes áru a zsákban volt, Lhuck ránézett avev"re, és azt mondta:

 ; 2udom, hogy a család$a nagyon szereti magát, mert olyan $(l gond$ukat viseli. %oldog karácsonyt4'n persze befogtam a számat és vártam a soromra4 Lhuck segtett kivinni az árut a kocsimhoz, és 8 dollár 

 borraval(t adtam neki. ) szeme felragyogott, felugrott a leveg"be és torkaszakadtáb(l gy kiáltott: ; Nézzenek ide,nézzenek ide4 <alaki &gy gondol$a, hogy két egész dollárt érek4 ; zzel tánclépésben visszaszökdécselt az #zletbe.

)mikor legközelebb vásárolni mentem, az egyik alkalmazott sz(lt, hogy látta a $elenetet. ; 5öszönöm, hogy borraval(t adott Lhucknak. Mi tud$uk, hogy értékes ember, de ennél sokkal fontosabb, hogy "

is tud$a.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 72/98

 ; Nem ; válaszoltam ;, nekem kell köszönetet mondanom, hogy emlékeztetett a karácsony igazi szellemére és,hogy megtantotta nekem ezt a pénzért meg nem vásárolhat( leckét.

 Petey Parker 

7átogatás egy Becky nev- lánynál

 ; /egthetek- ; kérdezte a kerámiaboltban a pult mögött áll( férfi. )lig hallottam, mit mond. 2ekintetemetmegragadta a mellette #l" csinos kamaszlány. >öndör, barna ha$a, kerekded, r(zsás arcocská$a és csillog(, zöld szemeihalványan ismer"snek t!ntek. gyszer, nagyon régen egy kisdiák szvét éppen ilyen szemek e$tették rabul.

%ecky 0GSP nyarán állt munkába pincérn"ként családunk (don vendégfogad($ában az észak*carolinai hegyekben.gy $&niusi reggelen robbant be a konyhai leng"a$t(n. 'n éppen a reggelihez kész#l"dtem. ls" látásra beleszerettem.%ecky 0T éves, csinos, élénk természet! lány volt és imádott társaságba $árni. 'n félénk voltam, kicsit duci, és ennélfogva sokkal szvesebben foglalkoztam békafogással vagy fáramászással, mint a gyengébb nemmel. %eckyben mégisvalami megfogott. )z a sa$átos mozdulat, ahogyan hátradobta a fe$ét, mindannyiszor egy rakoncátlankod( ha$f#rt aszeme elé hullott. )z a szokása, hogy a kisu$$a körmét rágicsálta, amikor a gondolataiba mer#lt. )z a kecsesség,ahogyan a ceruzát a f#le mögé cs&sztatta egy*egy rendelés felvétele után. %ecky nem mindennapi lány volt.

 ; z meg mi- ; kérdezte ártatlanul az ádámcsutkám alatti képzeletbeli foltra mutatva.

Mindig beugrottam neki, " pedig élvezettel bökte meg u$$ával az államat, amikor lenéztem. ; Megint megfogtalak ; mondta nevetve.WSP nyarán %ecky azt adta nekem, ami egy fi&nak a legfontosabb: figyelmet. Mindig szaktott rá id"t, hogy

elmond$on egy titkot vagy egy viccet, máskor meg $átékosan felém suhintott egy nedves konyharuhával. Lserébeletakartottam az asztalokat, hoztam neki #dt"ket, el*elcsentem neki egy kis k#lön édességet és áldottam a lépteinyomát.

 ; Hlyan aranyos ; suttogta %ecky egyik délután elég hangosan ahhoz, hogy meghall$am. ; 5#lönösen, amikor elpirul.

 ; /zeretlek, %ecky ; vágtam a sa$át szemembe merészen egyik reggel a f#rd"szobámkor el"tt állva. ; 'letemvégéig szeretni foglak.

/a$nos id"nk egyre fogyott, mint ahogy a hanglemezen halad el"re a t!, és semmit nem tehettem, hogy lelasstsam. ; Robbie, beszélhetek veled egy percre- ; kérdezte egy viharos augusztusi délutánon.

) szvem hevesen vert. <a$on mit akar- 2alán végre bevall$a, hogy " is szeret- ; Nemsokára visszamegyek az iskolába ; $elentette be. ; Már csak rövid ideig leszek itt. Nagyot nyeltem. ; Nagyszer! barát voltál ; mondta halkan. ; Nagyon fogsz hiányozni.>yötr"dve kerestem a szavakat. )nnyira igyekeztem, hogy feln"ttnek lásson, és nem akartam egyszeriben mindent

elrontani. ?e amikor láttam, hogy elfátyolosodik a szeme, éreztem, hogy reszket az állam, és nem tudom visszafognimagam.

 ; /zeretlek ; tört ki bel"lem hirtelen, azután srva fakadtam. Néhány percig csak nézett rámJ egy kissé meglepte hirtelen könnyes vallomásom. )zután megfogta a kezemet. ; Robbie4 ; kezdte lágyan. ; Bgazán sokat $elentesz nekem, és nagyon szeretlek mint barátot. ?e én nem

vagyok hozzád val(, és azt hiszem, valahol mélyen ezt te is tudod.Eassanként, ahogyan egy g"zmozdony bepöfög az állomásra, alábbhagyott a zokogásom. %ecky addig mosolygott

rám, amg vissza nem mosolyogtam rá. ; gyszer találsz ma$d egy lányt, aki csodálatos lesz, és azonnal tudni fogod, hogy " az igazi ; mondta bizalmas

hangs&llyal. ; l fogsz engem fele$teni. Meggérem.

 ; /egthetek- ; ismételte meg a kérdést a kerámiabolt elad($a, ez&ttal egy kicsit hangosabban. ; %ecky itt van- ; motyogtam. ; Maga a barát$a- ; kérdezett vissza gyanakodva. ; Hlyasmi ; dadogtam. ; 5ör#lbel#l 81 éve a családom fogad($ában volt felszolgál( egy nyáron át. 2egnap este

nosztalgiáztunk egy kicsit apámmal, és esz#nkbe $utott. )pám azt mondta, itt esetleg megtalálom.) férfi leeresztette felh&zott szemöldökét és felém ny&$totta a kezét. ; ) fér$e vagyok. 6 meg a lányunk.) lány leemelte a fali kész#lékr"l a telefonkagyl(t és tárcsázni kezdett. ; %ecky ma otthon van. Nem érezte $(l magát ; magyarázta a férfi. ; Mama, van itt valaki, aki téged keres.) lány az ismer"s hegyvidéki tá$sz(lásban beszélt. ; )zt mond$a, a családi fogad($ukban dolgoztál.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 73/98

gy percig hallgatott, ma$d némán a kezembe nyomta a kagyl(t. 7irtelen$ében &gy bámultam rá, mintha mégsosem láttam volna telefont. ) lány kedvesen elmosolyodott, mintha csak biztatni akarna, hogy +Ra$ta4

 ; /zia, %ecky ; nyögtem ki némileg er"ltetett határozottsággal.) vonal másik végén néma csönd volt. ltelt öt másodperc, tz. ; Robbie, te vagy az- ; kérdezte aztán egy ismer"s hang.Mélyebben, feln"ttesebben csengett ; de feledhetetlen#l. ; 'n vagyok ; válaszoltam. ; 7ogy vagy- ; kérdezte, és hang$áb(l kiérz"d"tt a mosoly. ; C(l vagyok, %ecky. 7át te-

mlékeket idézt#nk fel. )pr(, $elentéktelen dolgokr(l beszélgett#nk, ahogy az két barát között szokásos, akik 81 évután egy öt perces telefonbeszélgetés ere$éig találkoznak.

 ; Hlyan boldog emlékeim vannak arr(l a nyárr(l ; mondta vég#l %ecky. ; Nagyon meghat, hogy mégemlékszel rám. %árcsak ott lehetnék és láthatnálak4

 ; ?e %ecky ; mondtam rámosolyogva a pultnál #l" lányra ;, én éppen téged nézlek. ; Na, nehogy beleszeress itt nekem a lányomba4 ; év"dött.)rcomat elöntötte a pr. Megint 00 éves voltam.

 ?obert 8ate Miller 

Az ártatlanság "ód#t ( sors szereti a bátrakat.

Cames Russell Eo@ell

) feleségem a reggelit késztette, én pedig az ebédl" ablakáb(l figyeltem, amint az odakint sorakoz( pálmafák mögött a kora reggeli napfény sugaraival megpr(bál utat törni magának a teVasi köd foszlányain át. 7ároméveslányunk, %ecky a háts( udvarban volt. 9igyelmét tel$esen lekötötte két egymással pörleked" sza$k(. 7irtelenészrevettem valamit. gy i$eszt", cs&nya, orm(tlan lény b(klászott a kerti ösvényen. ) kora reggeli párában olyannak t!nt, mint valami "skori szörnyeteg. 7atalmas állat volt, orránál két nagy, görbe agyarral. Magas, velt hátánkidudorodott a gerince, melyet durva sörte bortott. 7irtelen rá$öttem, mi az: a dél*nyugati prériken honos félelmetes

vadkan. Nem volt id"m azon gondolkodni, va$on honnan ker#lt ide, és hogyan $utott el erre a s!r!n lakott telep#lésre,mert az állat lassan, röfögve, szimatolva közeledett, és hossz& orrával döfködte a földet minden lépésnél. 5iabáltam%eckynek, hogy fusson be a házba, de már t&l kés" volt. 6 és az állat egyszerre pillantották meg egymást. ) röfögésmély, fenyeget" morgásba ment át. )z állat hossz& orra alig egy centire volt a földt"l, fényl" gomb szemei a lányomraszegez"dtek, rövid, vaskos lábait ugrásra készen megfesztette.

9elviharzottam a fels" szintre a puskámért, de tudtam, hogy nem tudom elég gyorsan magamhoz venni. /zintekábultan meredtem a szemem el"tt alig néhány méternyire kibontakoz( drámára. %ecky kitárt karokkal közelebb menta vadkanhoz, és közben gyermeki, g#gyög" hangokat hallatott. )z állat lesben állt és még félelmetesebben morgott.Ránéztem i$eszt" agyaraira és hegyes, kiáll( fogaira. gyetlen döféssel felöklelhetne egy embert. ) feleségemértakartam kiáltani, de valami elnémtott. 7a kinézne az ablakon és siktana, esetleg beindulna egy láncreakci(, amelyvégezetes tragédiába torkollhatna. %ecky csupán néhány lépésnyire volt a vadkant(l, amikor észrevették egymást, denyugodt elszántsággal közelebb ment hozzá. Még mindig kiny&$tott kezével az állat oldala felé ny&lt. )pr( kezévelvégigsimtotta a vadkan testét egészen a kemény, sz"rös f#lig. ) mélyr"l $öv" dörmögés fokozatosan nyugodt, szintedorombol( hangra váltott. 5#lönös m(don egy #res$áratban $ár(, er"s motor za$ára emlékeztetett. ) kerek, nedves orr hegye gyengéden %ecky boká$ához törleszkedett. 7ihetetlen volt, de az állat szemmel láthat(lag élvezte a tör"dést. ) pulzusom lassanként visszaállt a normális ritmusba. z a r&t teremtmény valahogyan ösztönösen megérezhette, hogynincs félnival($a ett"l az apr( gyerekt"l. ) találkozás ugyanolyan hirtelen ért véget, ahogyan kezd"dött. %ecky hirtelensarkon fordult és elindult a ház felé. ) vadkan feltehet"en megértette, hogy vége a rövid szeretgetésnek, és lassanvisszavonult.

%ecky elhaladt mellettem, ahogy átment a szobán. ; )ranyos, kutyus, papa ; mondta közönyösen.

 enry =. 3erg&son

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 74/98

'adárdal

gy ember talált egyszer egy sas to$ást, és betette a baromfiudvarba, a ty&k alá. ) sas a csirkékkel egy#tt kelt ki ésvel#k nevelkedett. gész életében azt tette, amit a baromfiudvar $(szágai, mivel csirkének hitte magát. 5apirgált,férgeket és rovarokat keresgélt. 5otkodácsolt, kotyogott. Bd"nként kiter$esztette a szárnyait és néhány méterrefelemelkedett a leveg"be. 2eltek*m&ltak az évek, és a sas megöregedett. gy napon fenséges madarat látott rep#lnifenn, a felh"tlen égen. 5ecses eleganciával siklott az er"tel$es széláramlatok közt, alig lebegtette meg a szárnyait. )zöreg sas félve nézett fel rá.

 ; 5i ez- ; kérdezte. ; z a sas, a madarak királya ; felelte a szomszéd$a. ; 6 az ég madara. Nek#nk a föld az otthonunk. Mi csirkék 

vagyunk.=gy aztán a sas csirkeként élte le az életét, mert annak hitte magát.

 (nthony BeMello

öntr%l nézve

Hdafönt minden másfél (rában megtesz#nk egy kört. Bd"r"l id"re, &$ra és &$ra, hol a 5özel*5elet, hol meg 'szak*)frika fölött ébred#nk. Reggelizés közben kinéz#nk az ablakon, és ott az egész 9öldközi*tenger, >örögország, R(ma,a /inai és Bzrael. )zután rádöbben#nk, hogy amit látunk, az az emberiség több évszázados történelmeJ a civilizáci(

 bölcs"$e. Ftrep#l#nk az )tlanti*(ceán fölött, ma$d vissza, 'szak*)frikán át. $ra és &$ra. )zonosulunk 7oustonnal,azután azonosulunk Eos )ngelesszel, IhoeniVszel és Ne@ Hrleansszal. gyszerre azon kap$uk magunkat, hogy 'szak*)frikával azonosulunk. )lig vár$uk. 5ész#l#nk rá. )z egész egy folyamat, folyamatosan változik, hogy mikor mivelazonosulunk. 7a minden másfél (rában megtesz#nk egy kört, lassanként világossá válik, hogy az egésszelazonosulunk. z pedig hatalmas átalakulást idéz el" benn#nk...

9öntr"l nézve el sem tud$uk képzelni, hány határt lép#nk át ; &$ra és &$ra. Még csak nem is lát$uk "ket. Mégistud$uk, hogy az el"z" +ébredéskor, a 5özel*5eleten emberek ezrei harcolnak egymás ellen egy képzeletbeli vonalért,amit mi nem is látunk. )zt kván$uk, bárcsak kézen foghatnánk minden embert és azt mondhatnánk nekik: +Nézd meg4 Nézd meg4 Mi olyan fontos- 5és"bb a melletted #l" sétát tesz a 7oldon. Nem &gy lát$a a 9öldet, mint valami nagyégitestet, tele mindenféle csodálatos részletekkel. gy lát$a, mint egy távoli, kis tárgyat. kkor egyszeribenészrevessz#k a k#lönbséget a karácsonyfa kis kék*fehér dszei, és a fekete égbolt között... Megért$#k, hogy azok a kiskék és fehér pöttyök $elentik számunkra a mindenséget ; a történelmet, a zenét, a hábor&t, a halált, a sz#letést, aszerelmet, a könnyeket, a boldogságot. ; Minden azon a kis kék*fehér folton van, melyet a h#velyku$$unkkal letudunk fedni.

Hlyan világosan lát$uk mindezt, hogy mi vagyunk az emberiség érzékelése. Eenéz#nk, és lát$uk annak a keszty!nek a felsznét, melyen mindezidáig élt#nk, és hirtelen tudatosul benn#nk, hogy azok az emberek odalenn mind mivagyunk. <alamiképpen képvisel$#k "ket és felel"sséggel tartozunk ért#k. Mi állunk az el"térben, és valahogyan átkell adnunk a tapasztalatot. z k#lönleges feladat, és megtudhat$uk bel"le, milyen kapcsolatban állunk a világnak nevezett dologgal. Mindvégig a +mi névmást használtam, mert nem csak nekem, Rusty /ch@eickartnak... vagy akárkimásnak $utott osztályrész#l ez az élmény. Nem csak az én problémám ; az én kihvásom ; az én örömöm, hogy amindennapi élet részévé tegyem. Mindenki másé is.

 ?&sty *!hIei!kart 

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 75/98

HOGYAN KÜZDJÜK LE AZ AKADÁLYOKAT?

 =em )élek a vihart"l' mert megtan&lom kormányozni a ha"mat.

Eouisa May )lcott

'argaret és Fut" története

 Mindannyian egyszárny$ angyalok vagy&nk. ,sak $gy t&d&nk re%ülni' hogy átölelük egymást.

Euciano ?e Lreschenzo

Margaret Iatrick 0GDP tavaszán érkezett meg a ?él*Nyugati Bd"sek Htthona Unáll( 'letért 5özpont$ába, hogymegkezd$e a fizikoterápiát. Millie Mc7ugh, az intézmény régi alkalmazott$a emlékszik rá, hogy, amikor bemutattaMargaretet az ott lak(knak, felt!nt neki, milyen bánatosan tekintget Margaret a zongora felé.

 ; <alami ba$ van- ; kérdezte Millie. ; Nem, semmi ; felelte Margaret halkan. ; Lsak annyi, hogy ha zongorát látok, mindig feltolulnak a régi

emlékeim. )z agyvérzésem el"tt a zene volt a mindenem.Millie Margaret használhatatlanná vált $obb kezét nézte, miközben a fekete b"r! asszony zenei pályafutása

legszebb élményeir"l számolt be. Millie*nek egyszer csak eszébe $utott valami. ; <ár$on itt. gy perc m&lva vissza$övök ; mondta.<al(ban csakhamar visszatértJ mögötte egy alacsony, "sz ha$&, vastag szem#veget visel" asszony lépdelt.

Mank(val $árt. ; Margaret Iatrick, bemutatom Ruth isenberget ; mondta Millie mosolyogva. ; 6 is zongorázott, és szintén

agyvérzésen esett át, mint maga. )z(ta " sem tud $átszani. Mrs. isenberg $obb keze egészséges, magának meg a balkeze. gy érzem, egy#tt csodákra lennének képesek.

 ; Bsmered Lhopin ?esz*dur kering"$ét- ; kérdezte Ruth.Margaret b(lintott. Ee#ltek egymás mellé a zongorapadra. 5ét egészséges kéz ; az egyik hossz&, kecses, fekete

u$$akkal, a másik rövid, tömpe, fehér u$$akkal ; ritmusosan mozogtak fel*alá a fekete*fehér billenty!kön. )z(ta több

százszor #ltek gy egymás mellett ; Margaret béna $obb kezét Ruth hátán nyugtatta, Ruth béna bal keze pedigMargaret térdén nyugodott. 5özben Ruth $obb keze $átszotta a dallamot és Margaret egészséges bal keze a kséretet.\ené$#k elgyönyörködtette a televzi( néz"it, templomok, iskolák szanat(riumok és szeretetotthonok közönségét. )zongorapadon nemcsak a zenét osztották meg egymással. Htt $öttek rá ugyanis, hogy több közös van benn#k, mintvalaha is álmodni merték volna. Lhopin, %ach és %eethoven csupán a kezdet volt. Mindketten dédmamák voltak ésözvegyek. YMargaret fér$e 0GDO*ben halt meg.Z Mindketten elvesztették egyik fiukat, mindketten sokat szerettek volnaadni az embereknek, és a másik nélk#l egyik#k sem volt képes rá. )kkor is egy#tt #ltek a zongoraszéken, amikor Margaret azt mondta:

 ; lvették t"lem a zenémet, de Bsten megadta nekem Ruthot.Margaret hite nyilvánval(an Ruthra is átragadt, aki most azt állt$a: ; Bsteni csoda hozott minket össze.z Margaret és Ruth története, akik most bonynak és Bvorynak hv$ák egymást, mint a fekete*fehér billenty!ket a

zongorán.

 Margaret Patri!k 

Angyal az #rógépnél

 álás vagyok #stennek a )ogyatékosságaimért' mert rat&k keresztül találtam meg önmagamat' a m&nkámat és #stent.

7elen 5eller 

gy szokatlanul szép géprással cmzett bortékon akadt meg a szemem, amikor az r(asztalomon felhalmozott napi postát válogattam szé$$el. <olt ra$ta valami, ami magára vonta a figyelmemet, ezért ezt a bortékot nyitottam kilegel"ször. ) drága levélpapron ugyanaz a halvány, világosbarna géprás tárult elém, precz, áttekinthet"

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 76/98

szerkesztésben. )z egész levél maga volt a személyes levelezés tökéletes mintapéldánya. /zinte vonzotta az ember szemét:

 2edves dr. ,&rtisH 6enyűgözőnek találtam a vasárna%i istentiszteleteken elmondott beszédeit' melyeket a 3oK ilshire

 sz1nházban az /lme 8&dománya /gyház gyülekezetének tartott. ?engeteget adtak nekem. (z előadásait  %&blikálni kellene' hogy mindenki ihletet mer1thessen belőlük' ahogyan én tettem. /gy avaslattal  szeretnék előállni. a ön lenne kedves minden héten elküldeni nekem a vasárna%i beszéde hang)elvételeit'én le1rnám' mad visszaküldeném a kazettát a kézirattal egyetemben. #mádkozni )ogok érte' hogy

megengede nekem ezt a szolgálatot. *zeretnék seg1teni másoknak' hogy ők is részesülhessenek abban anagy "ban' melyet én ka%tam öntől. ,sak hagya meg a titkárnőének' hogy h1von )el tele)onon' és valakimad minden hét)őn reggel elmegy a kazettáért.

 #sten álda Cnt és !sodálatos m&nkáát.szinte h1ve>

 Mary 6o&ise Qollars

)z alárást ugyanazzal a szokatlan géprással gépelték, nem kézzel rták. Miután elolvastam a levelet, hatalmábakertett az az átszellem#lt érzés, melyet a meghallgatott imádságok váltanak ki. 7(napok (ta kerestem valakit, akilerná a vasárnapi beszédeimet, de nem találtam senkit, aki ha$land( lett volna az istentiszteleteken használt, rozogamagn(m felvételét átrni. ) modern diktafonkész#léket még nem találták fel, és gépelés közben kézzel ki* bekapcsolgatni a magn(t t&l fáraszt( munka lett volna. 5özben a hangfelvételek egyre gy!ltek az asztalomon, és ez

nyomasztott. Nem voltak kéziratok, melyeket könyvformába önthettem volna. =me, egyszerre csak a semmib"lel"ker#lt ez a Mary Eouise \ollars. )zonnal felhvtam a levélben megadott számot és "t kértem a telefonhoz.

 ; /zvesen átadok neki #zenetet ; mondta egy kedves n"i hang. ; %eszélhetnék vele személyesen- ; kérdeztem. ; Celenleg nem tud a telefonhoz $önni ; felelte a n"i hang. ; 5érem, hagy$on neki #zenetet. ; 5öszönöm. Eenne szves megmondani neki, hogy ?onald Lurtis kereste, mert megkapta a csodálatos levelét- ; Nagyon fog ör#lni a hvásának ; hangzott a válasz. ; Meg tudná mondani, mikorra k#ldhetnénk valakit a

vasárnapi beszéd hangfelvételéért- ; Urömmel elvinném személyesen ; feleltem, mert alig vártam, hogy személyes kapcsolatba ker#lhessek az

angyallal, akit az ég a segtségemre k#ldött. ; Nem sz#kséges. 5érem, késztse ki a kazettát holnap délre, és érte k#ld#nk. Ca, igen. Miss \ollarsnek van sa$át

magn($a, amir"l le tud$a rni a szöveget. ) kazettát és a kéziratot a hétvége el"tt visszak#ld$#k. ; Nagyon köszönöm ; mondtam. ; )kkor holnap az irodámban átvehetik a kazettát. Nem értettem, miért ez a k#lönös titkol(zás, de boldogan elfogadtam, mert &gy éreztem, hatalmas szerencse ért.

5ét nappal kés"bb megérkezett irodámba az els" kazetta a kész kézirattal. Megint ugyanazzal a szokatlan géprássalrták, világosbarna bet!kkel, és minden oldal tökéletes volt. ) kihagyások következetesek voltak, a marg(k egyformák,sehol egy gépelési hiba. Mámort( érzés volt olvasni. 'ppen ilyenre volt sz#kségem a könyvem megrásához. Rögtönfelhvtam Miss \ollarset, hogy köszönetet mond$ak neki. Bsmét ugyanaz a barátságos n"i hang sz(lt bele a kagyl(ba,mint korábban.

 ; C( napot4 ?onald Lurtis vagyok. %eszélhetnék Miss \ollarsszel- Meg szeretném köszönni neki a remek kéziratot.

 ; Q, C( napot, dr. Lurtis. Ftfogom adni Miss \ollarsnek az #zenetét. Ur#lni fog a hvásának. Ne fele$tse el hétf"reggel az irodá$ában hagyni a vasárnapi beszéde felvételét. 'rte k#ld#nk, ugyan&gy, mint a m&ltkor.

=gy ment ez csaknem egy évig. Minden héten megkaptam a tökéletesen legépelt kéziratokat, és elég sok $( anyagotössze tudtam gy!$teni bel"l#k els" könyvem megrásához. Még mindig nem volt azonban személyes kapcsolatom azén gépr( angyalommal. Nem siker#lt vele telefonon beszélnem, de mindig meleg hangvétel! rásos válaszokat k#ldöttköszön"leveleimre megszokott, tökéletes és egyedi stlusában. gyik délután valaki telefonon keresett. )z ismer"s n"ihang #dvözölt:

 ; ?r. Lurtis, Miss \ollars nevében hvom. /zeretné meghvni önt teára ma délután ötre. l tud $önni-Bgennel válaszoltam, és pontban öt (rakor meg$elentem a megadott cmen. gy kellemes meg$elenés!, id"s hölgy

fogadott, és én mind$árt felismertem a hang$át. ; [dvözlöm, dr. Lurtis. Nagyon $(, hogy el$ött. Miss \ollars a nappaliban vár$a önt.%etessékelt egy meleg, barátságos helyiségbe, ahol egy fiatal n" #lt tol(székben. ) fe$e egy grimasz kséretében

oldalra bicsaklott, a teste megvonaglott, miközben kezeit er"sen a térdei közé szortotta. )z arca felder#lt, ahogymosolyogni és beszélni pr(bált. 9á$dalmas látványt ny&$tott, de lénye örömet és vidámságot sugárzott. ) tol(széke

el"tt, egy állványon hatalmas magnetofon és mellette egy (divat& mechanikus r(gép állt. Miután #dvözölt#k egymást,Mary Eouise egyik lábával lenyomta a magn( indt(gomb$át, egy pillanatig hallgatta, ma$d lábu$$aival gépelni kezdett,azután ismét a magn(hoz ny&lt, és gy tovább. %#szkén fordult felém, miután befe$ezte a mutatványt a lábaivalJ kezeitközben továbbra is er"sen a térdei közé szortotta, nehogy a kar$ai elszabadul$anak.

Mary Eouise sz#letése (ta mozgássér#lt volt, de legy"zhetetlen humorérzékével és #gyes lábgyakorlatokkal &rrálett betegségén. ) barátságos hölgy, akit a telefonbeszélgetések során megismertem, társa, barát$a és gondoz($a volt.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 77/98

6k ketten elválaszthatatlanok voltak és egy#tt dolgoztak. 'let#k tel$es volt és értelemmel teli. Mary Eouise még sok évig gépelte a beszédeimet, és sosem kért érte $utalmat, mindössze annyit, amit " a munká$a örömének nevezett. )több ezer oldalon, amit Mary Eouise a lábu$$aival gépelt, soha egyetlen hibát sem találtam. z a nagyszer! teremtéshossz& évek (ta az egyik legközelebbi barátom, és a legcsodálatosabb lélek, akit valaha is ismertem. Most is tel$eséletet él, odaad( szolgálattal dolgozik, és &gy t!nik, egyáltalán nem okoz neki gondot, hogy minden cselekedetét alábával ha$t$a végreJ t&lárad( humora er"t ad neki.

&z az angyal, aki azért él, "ogy másokon seg#tsen, gazdag#totta és bearanyozta az életemet.

 Bonald ,&rtis

3ondolj erre

*osem vesz1tesz' am1g nem adod )el.

Mike ?itka)z amerikai futball*válogatott csapat edz"$e

3ondolj erre4

^ ) legtöbb embernek fogalma sincs r(la, mennyi gyakorlást, fegyelmet és er"fesztést igényel, hogy igazi sztárráválhasson. Bill Bradley,  az gyes#lt Fllamok volt szenátora és a Aork 5nicks kosárlabdacsillaga példáulfáradhatatlanul gyakorolt. Ut olyan pont volt a kosárlabdapályán, ahonnan 8O*ször dobott. 7a nem talált be akosárba legalább 88*szer, elölr"l kezdte. )ddig maradt a pályán, amg szinte minden dobása a kosárba talált.

^ :arson 'c:ullers, a regényr( három agyvérzésen esett át huszonkilenc éves kora el"tt. Nyomorékon, részleges bénulással és álland( fá$dalmakkal k#szködve még azt a sokkot is el kellett viselnie, hogy fér$e öngyilkos lett.Mások feladták volna ennyi csapás után, " ezzel szemben elhatározta, hogy mindennap legalább egy oldalt r.lszánt szorgalmának köszönhet"en több értékes regény sz#letett meg a tolláb(l, közt#k a   Members o) theedding' a 8he 7allad o) the *ad ,a)é és a 8he eart is a 6onely &nter.

^ *ersc"el Galker, a válogatott amerikai futballcsapat $átékosa már gimnazista korában futballista akart lenni, de az

edz"$e azt mondta, t&l alacsony, és eltanácsolta a csapatb(l. ) biztatás és a támogatás hiánya nem tántortotta elJnem fogadta meg az edz" tanácsát, és intenzv edz"programba kezdett, hogy meger"söd$ék. )lig néhány év m&lva7erschel megnyerte a 7eisman ba$nokságot.

^ Akkor se add $el, "a gondot okoz a tanulás. 3ondolj ezekre az emberekre, akik ne"ezen tanultak, mégismegvalós#tották álmaikat4

Cohn Eennon, énekes, zenész és dalszerz".>eorge Iatton tábornok, az amerikai hadsereg tábornoka és harckocsiparancsnok.%ill Kilson, a Névtelen )lkoholisták szervezetének megalapt($a.Koodro@ Kilson, az gyes#lt Fllamok 8S. elnöke.7arry %elafonte, énekes, sznész, producer és polgár$ogi harcos.>eorge %urns, sznész, humorista.Lher, sznészn", énekesn".)gatha Lhristie, brit regényr"n".Kinston Lhurchill, Nagy*%ritannia miniszterelnöke.2om Lruise, sznész.Eeonardo da <inci, képz"m!vész és tud(s.)lbert instein, tud(s.Khoopi >oldberg, sznészn", humorista.

^ A testi $ogyatékosságok se torpantsanak meg; 3ondolj ezekre az emberekre, akik meg$eleltek aki"#vásoknak és "atalmas sikereket értek el4

Cohn Milton, a hres költ" és r( vak volt.Btzhak Ierlman, a világszerte ismert heged!m!vész derékt(l lefelé béna.Cames 2hurber, képregény ra$zol( és humorista ; csökkent látás&.7eather Khitestone, az 0GG*es Miss )merica siket.Cim isenrich, profi baseball*$átékos 2ourette*szindr(mában szenved.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 78/98

Rafer Cohnson, tzpr(ba*ba$nok dongalábbal sz#letett./tephen 7a@king, elméleti fizikus, a Lambridge*i gyetem tanára és bestseller*szerz",  (z idő rövid története r($a

 ; Eou >ehrig*féle betegségben szenved.Cames arl Cones, világhr! sznész T*t(l 0 éves koráig dadogott.

^ om 1empsey  $obb lábán hiányoztak a lábu$$ak, amikor megsz#letett. zt a testi hibát sokan s&lyosfogyatékosságnak tekintik, " azonban olyan családban n"tt fel, ahol a családtagok tel$es érték!nek és ép test!nek kezelték. Mivel a korlátai helyett inkább arra összpontostott, hogy mire képes, válogatott amerikai foci csatár lett bel"le. )mikor a Ne@ Hrleans /aints csapatában $átszott, az amerikai válogatott történelmének egyik 

legmesszebbr"l r&gott g(l$át k#ldte a kapuba ; TP méterr"l. Mindezt &gy, hogy a lába fele akkora, mint másoké.

 a megtennénk mindazokat a dolgokat' melyeket ké%esek vagy&nk megtenni' szabályszerűen ám&latbaetenénk önmag&nkat.

2homas dison

^ Hoan Benoit, a maratoni fut( 0S nappal az olimpiai csapatba val( beker#lést eldönt" amerikai ba$nokság el"tttérdm!téten esett át. lszántsága nemcsak ahhoz segtette hozzá, hogy beker#l$ön a csapatba, hanem ahhoz is, hogymegnyer$e a sportág els" amerikai olimpiai aranyérmét.

^ ing :amp 3illette egy abszurd találmányr(l álmodozott, mely a fémipari mérnököket és egyéb szakembereket is

kaca$ra fakasztotta. Mindannyian azt hitték, lehetetlen létrehozni egy olyan borotvapengét, mely elég éles ahhoz,hogy rendesen borotvál$on, ugyanakkor elég olcs( is, hogy használat után el lehessen dobni. >illette négy éven átdolgozott az els" egyszerhasználatos borotvapenge kife$lesztésén és &$abb hat évébe telt, mire elérte, hogy a termék felker#l$ön az áruházak polcaira. )z els" évben mindössze O0 darabot adtak el bel"le, de a másodikban már G1 Dkelt el, és >illette kockázatvállal( &$tása forradalmastotta a borotvaipart.

^ 'ic"elangelo hét gyötrelmes éven át egy padon hanyatt fekve festette meg a /iVtus*kápolna mennyezeti fresk(it.

^ &ric 'o"n  számos d$at gy!$tött be helyi, országos és nemzetközi m!vészeti vetélked"kön akvarell$eiért. CohnKarner, <irginia szenátora és Robert %yrd, Nyugat*<irginia szenátora nemrégiben vásároltak t"le festményeket.9igyelemre mélt(, hogy Mohn egyik végtag$át sem tud$a mozgatni, és a szá$ában tart$a az ecsetet, amikor fest. zen

kv#l emltést érdemel, hogy Mohn egészen 0GSS*ig egyáltalán nem foglalkozott festészettel, még hobbiszintensem. 0P évvel azután kezdett el festeni, hogy egy aut(baleset következtében a mellkasát(l lefelé megbénult.

 (z emberi szellemet nem lehet megbén1tani. (m1g lélegzünk' addig álmod&nk is.

Mike %ro@n

^ 1ennis Galters  géretes if$& golftehetség volt, amikor egy sportbaleset következtében mindkét lába megbénult.sze ágában sem volt a pálya szélér"l figyelni a $átékot. Megtanulta, hogyan lehet #l" helyzetben meg#tni a labdát,tervezett magának egy speciális forg(széket, és 8O1 yard távolságb(l, #lve #tötte be a labdát a lyukba. Kalters akés"bbiekben golftanár lett és népszer! golfbemutat(kat szervezett.

^ Beet"oven tel$esen s#keten komponálta mesterm!vét, a B_. szimf(niát.

^ om /ullivan sz#letésekor vesztette el a látását orvosi m!hiba miatt. 5és"bb #gy döntött, hogy bármilyen sportottud !zni, leszámtva a baseballt, a kosárlabdát és a teniszt. Ma golfozik, &szik, fut, sel, lovagol és élvezi az életet.

^ 1avid G. *artman nyolcéves korában vakult meg. Hrvosi pályafutásár(l sz"tt ábránd$ai meghi&sulni látszottak,amikor a 2emple*i Hrvostudományi gyetemen közölték vele, hogy még senki sem szerzett vakon orvosi diplomát.Merészen elfogadta a kihvást: 8O orvosi tankönyvet +olvasott el &gy, hogy hangkazettára vették fel neki, 8S éveskorában ?avid 7artman lett az els" vak diák, aki megszerezte az orvosi diplomát.

^ ) PM*nél szinte senki sem hitte el, hogy a Iost*Bt $egyzettömbre nagy $öv" vár, Art ry azonban addig ostromoltavele az embereket, amg adtak a terméknek egy esélyt. )z els" marketingksérlet kudarcba fulladt, )rt mégsem adta

fel. 5itartott, amg a termék világrenget" siker lett.

 Minden nehézségben ott relik a lehetőség.

)lbert instein

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 79/98

^ /anders ezredes &ttör" pr(bálkozása #zletileg lehetetlenné tette "t 0GTS*ben. 2öbb mint 0111 helyen kilincselt,hogy elad$a csirkerecept$ét, mire végre talált vev"t 00 f!szerrel zestett csirkeh&sára. 7ét évvel kés"bb, SO éveskorában /anders ezredes megnyalhatta mind a tz u$$át, mert 0O milli( dollárért adta el rántott csirkét készt" cégét.

^ gy fiatal n" mindenáron a médiánál szeretett volna karriert csinálni, de folyton visszautastásban volt része.gyetlen amerikai rádi(állomás sem adott neki állást, mert azt mondták, +egy n" nem tud hatni a közönségre.lment hát Iuerto Ric(ba, ma$d a sa$át költségén továbbutazott a ?ominikai köztársaságba, hogy az ottanilázadásokr(l tud(stson. <isszatérve az gyes#lt Fllamokba továbbra is rettenthetetlen#l h(dolt szenvedélyének, dea tizennyolcadik elbocsátás után mégiscsak elgondolkozott ra$ta, hogy lesz*e bel"le valaha médiasztár. 'rtett ugyan

a mikrofonhoz, de a politikához kevésbé. 5ellemes társalgási stlusában elmondta, mit $elent számára a $&lius *i#nnep, és felkérte a hallgat(kat, hogy tegyék ugyanezt. ) m!sor hatalmas sikert aratott. ) hallgat(k imádták, és atévébe is beker#lt. Ma /ally Hesse Fap"ael  kétszeres mmy*d$as televzi(s talk*sho@*m!sorvezet"J napontanyolcmilli( néz"$e van az gyes#lt Fllamok, 5anada és )nglia ter#letén.

^ at"arine *epburn  sznészn"t, akit négy )cademy*d$$al t#ntettek ki, több korai szerepéb"l eltanácsolták.%rálták, amiért t&l gyorsan beszél, nehezen kezelhet"nek bélyegezték, akivel nehéz egy#tt dolgozni, ezen kv#l t&lsoványnak, csontosnak és férfiasnak tartották a sznpadra. 2ántorthatatlan elszántsága vezette "t egy tanárhoz,akit"l beszédtechnikát tanult, és aki hosszan támogatta pályafutása során. <ég#l egyik el"adása nagyszer!kritikákat kapott és végre filmszerz"déshez is $uttatta.

 +a!k ,an)leld' Mark i!tor ansen'

 anno!h M!,arty és Meladee M!,arty

*agyjatok meg"alni;

 =yiss&k ki a szemünket és keressünk valakit vagy valamit tegyünk valamit az emberekért'amihez kell egy kis idő' egy kis barátság' egy kis együttérzés' egy kis közösségi érzés' egy kisemberi )áradozás... Minden z&gban és minden szegletben szükség van rá. /zért hát keressünk és

 )igyelünk' hogy hol vethetük be emberségünket.

)lbert /ch@eitzer 

Ra$on %egin a kaliforniai /an Cose k#lvárosában aut(zott az )uto Mail Iark@ay felett átvel" fel#l$ár(n. )lig hitt aszemének. gy izmos, sortnadrágos és teniszcip"s fiatalember átmászott a fel#l$ár(t határol(, két és fél méter magas biztonsági lánckertésen és lassan araszolt el"re a keskeny, k#ls" peremen. +z "r#ltség ; mondta magában %egin. ; Mi a fenét csinál- Lsak nem valami h"sköd"- gy rossz mozdulat, és lezuhan. %egin a teheraut($a visszapillant(t#krében figyelte az eseményeket egy darabig, de aztán az &t le$teni kezdett, és szem el"l vesztette a férfit. gy*két pillanattal kés"bb felkanyarodott a TD1*as &t felvezet" szakaszára. 7azafelé tartott. Meleg, szeptemberi délután volt0GG*ben. %egin meggérte hároméves lányának, Monetnek, hogy elmegy vele a parkba. ) cs&csforgalmat szemlélvemár el"re látta, hogy el fog késni. )mint ráha$tott a TD1*as &tra, még egyszer belenézett a visszapillant(ba, és látta,hogy a férfi még mindig ott áll a fel#l$ár(n. ) testhelyzete ; leeresztett vállak, el"re ha$tott fe$ ; valami i$eszt"felismerést sugallt %eginnek. +3ram Bsten4 z le fog ugrani4 ; Mondta ki hangosan.

%egin pontosan tudta, min mehet kereszt#l az az ember. 5isfi& korában az ap$a alig volt otthon, any$a pedigkénytelen volt este kés"ig dolgozni titkárn"i állásában, hogy eltartsa "t és a n"vérét. )ny$a második fér$ével nagyonrossz viszonyban volt %egin. 0O éves korában elszökött otthonr(l, hogy keressen magának egy akármilyen másik családot, akik befogad$ák. 2öbbször fontolgatott öngyilkosságot. Még a legsötétebb id"szakaiban is eszébe $utottazonban, milyen keményen k#zdött az any$a a megpr(báltatásokkal szemben, és mindet t&lélte. 7a az any$a nem adtafel, " sem teheti. Most, 8S évesen %eginnek mindene megvolt, amir"l valaha is álmodott. ; <olt csodálatos család$a,remek állása egy nyomdaipari cég #zletköt"déként, és kényelmes otthona. +<issza kell mennem4, gondolta hirtelen.Rádöbbent, hogy nincs más választása. 9elel"sséget vállalt azért, amit tudott ; hogy az élet $obbra fordul, ha adunk ráesélyt. 2artozott másoknak azzal a $(sággal, amit " kapott néhány embert"l korábbi, nehéz id"szakaiban. ) következ"ki$áratnál lekanyarodott az aut(pályár(l, és szinte azonnal megrekedt a forgalmi dug(ban. +Nem ácsoroghatok itt4 ; mondta ki hangosan, azzal felha$tott a padkára, végigszáguldott egy #res $árdán és egy bevásárl(központ parkol($án. Néhány perc m&lva visszaért az )uto Mail Iark@ayre. ) fel#l$ár(nál rátaposott a fékre, és a széles betonválaszfal

mellett megállt. ) férfi még mindig ott volt. ; 7é4 ; kiáltotta %egin, és az aut(k között kereszt#lrohant az &ton. ; Ne tedd ezt4 >yere, igyunk egy sört és beszél$#k meg4

)z öngyilkos$elölt és megment"$e tekintete egy pillanatra találkozott. )zután az öngyilkos$elölt elfordtotta a fe$étés lefelé bámult az 81 méter mélyen fut( vonatsnekre.

 ; <ár$4 Hdamegyek4 ; kiabálta %egin.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 80/98

 ; Marad$ ott. /enki sem tör"dik vele, mit csinálok ; figyelmeztette az öngyilkos$elölt. ; 'n tör"döm vele. Ma$dnem meghaltam, &gy száguldottam ide csak azért, hogy beszél$ek veled ; mondta %egin

felbátorodva, hogy választ kapott.%egin fesz#lt izgalomban, lassan araszolva haladt az ember felé. Eátta, hogy " a kisebb. ) másik férfit mintegy 0D1

cm magasnak és G1 kil( kör#linek becs#lte. )rccal a dr(tkertés felé fordulva állt és mindkét kezével a kertésbekapaszkodott. ) válla fölött, hátrafelé nézett le a vas&ti snekre. )mint %egin közelebb ért hozzá, észrevette, hogy aférfi er"sen reszket.

+Lsak ér$ek oda id"ben4 ; gondolta, miközben lépésr"l lépésre közeledett. 5özben kigondolt egy tervet. 2udta,hogy ha bármilyen apr( hiba cs&szik a számtásába, vagy ha a nagydarab férfi meg#ti, " is lezuhanhat a mélybe.

Mégsem habozott. %al kezével szorosan megragadta a kertést, $obb lábát pedig er"tel$es mozdulattal átlendtette anagydarab férfi t&loldalára, ma$d rátámaszkodott vele a kertésre. =gy a teste kifesz#lt az öngyilkos$elölt mögött,mintegy nekiszegezte a kertésnek. ) férfi nem ugorhatott anélk#l, hogy %egint magával ne sodorná.

 ; ) fenébe is, hagy$on békén4 nged$en el4 Meg akarok halni ; könyörgött a férfi. ; C(l van, minden oké. Minden rendbe $ön ; csittotta %egin.gy pillanatra &gy t!nt, mintha a nagydarab férfi hátával nekid"lne %eginnek.+Nyertem némi id"t, de ha nem kapok gyorsan segtséget, mindketten meghalunk ; gondolta %egin.%rian >undy 0 éves volt, egy gépipari #zem termelési igazgat($aként dolgozott, és általában sokáig volt benn a

munkahelyén. )znap délután azonban korábban $ött el, mert nyugtalan volt és nem tudott koncentrálni. gy hirtelen $ött késztetésnek engedelmeskedve ráha$tott az )uto Mail Iark@ayre, noha már két éve nem $árt ezen az &tvonalon.lgondolkozott, amikor elérte a fel#l$ár(t, és észrevette, hogy valaki a kertés k#ls" felén kapaszkodik. /enki más nemállt meg, de >undy tudta, hogy cselekednie kell. Nem hiába volt hv" keresztény és cége balesetelhártási csoport$ának 

tag$a. ls" gondolata az volt, hogy értesti a rend"rséget, de nem talált a közelben telefont. Eeállt az &t mellett ésodarohant a kertéshez. )mint felmérte a helyzetet, csodálattal ad(zott magában annak az embernek, aki nyilvánval(anaz életét kockáztatta, hogy megmentsen egy öngyilkos$elöltet. Nagyon bátor cselekedet volt, gondolta.

 ; 7ogy hvnak- ; kérdezte >undy lágy hangon a nagydarab embert, amint odaért a kertéshez. Más nem $utotteszébe hirtelen, s azt remélte, siker#l elterelnie a férfi figyelmét és megnyugtatni "t. Meglepetésére az válaszolt neki.

 ; Lharles. Lharles Lra@ford. ; Lharles, én %rian vagyok. Mi a ba$- %eszélhetnénk r(la-Lra@ford srt, és alig érthet"en nyögte ki: ; Ee akarok ugrani4 5ezdte eltolni magát a kertést"l.>undy hangosan imádkozott, mert látta, hogy a mentésre érkezett férfi már alig tud$a tartani magát: +Bstenem,

tartsd "ket életben. )dd meg Lharlesnak az er"t, hogy élni akar$on.

5özben Lhris yre, negyvenhét éves pénz#gyi igazgat( kocsi$ával a forgalmi dug(ban araszolt nyugat felé, ésmeglátta a fel#l$ár( kertésébe kapaszkod( embereket. Mormon lelkipásztor lévén gyakran találkozott zavartelmeállapot& emberekkel. Mobiltelefon$án felhvta a rend"rséget, leh&z(dott az &tpadkára, leparkolt és a helysznrerohant. yre vagy egy fe$$el magasabb volt >undynál, gy fel tudott ny&lni a kertésen, hogy u$$ait Lra@ford keze köréfon$a. 2udta, hogy ezzel nem akadályozhat$a meg a férfit, ha az ugrani akar. Mindössze a tör"dés gesztusának szánta,hogy megpr(bál$a lecsillaptani a férfit, amg a rend"rség megérkezik. 7eves k#zdelem bontakozott ki a meghalnivágy( férfi és a három másik között, akik rá akarták "t venni, hogy ne vessen véget életének.

%egin már csaknem fél (rá$a kapaszkodott kétségbeesetten a kertésbe, mellkasával Lra@ford hátának d"lve./zorosan hozzásimult, hogy er"sebben tud$a fogni a kertést, és egyben azt akarta, hogy Lra@ford érezze egy emberilény közelségét.

 ; <an család$a- ; kérdezte >undy. ; 7árom féltestvérem van ; felelte Lra@ford alig hallhat(an. ; 5ét nap$a volt a sz#letésnapom. gyik#k sem

hvott fel. )z anyám se telefonált.Mindhárom megment" gyengéd kérdésekkel igyekezett elterelni Lra@ford figyelmét a ba$ár(l. )z szaggatott, rövidválaszokban elárulta nekik a korát és, hogy a közelben lakik a nagysz#leinél. Nem sokat mondott, de legalább beszélt.%egin egyre nehezebben brta tartani magát. Lra@ford hátrafordult és a válla fölött ránézett %eginre.

 ; Men$ az utamb(l4 ; követelte. ; Nem akarlak bántani. Lsak meg akarok halni.%egin nem tudta, meddig br$a még. 9elnézett, és látta, hogy négy rend"raut( valamint egy t!zolt(kocsi érkezik. )z

egyik tiszt lassan közeledett. ; Ne tör"d$ön az egyenruhámmal ; mondta Lra@fordnak. ; Mi is csak emberek vagyunk. /egteni akarunk.

Ee$ön a párkányr(l-Lra@ford nemet intett a fe$ével.yre abban reménykedett, hogy a rend"rségi válságkezel" tárgyal( szakért" veszi át a sz(t. ) rend"rség azonban

&gy vélte, hogy a három ember már összetartozik, ha mégoly törékeny is között#k a kapocs, de "k többet érhetnek el

Lra@fordnál, mint egy vadidegen. yre*nek felt!nt Lra@ford er"s testalkata, és egy se$tése támadt. ; 9utballozott a középiskolában- ; kérdezte.Lra@ford b(lintott. ; Bgen. 5özéppályás voltam az Brvington gimnáziumban.yre agyában egymást kergették a gondolatok. ric Kidmar, egyháza egyik fiatal hve ugyanabban az iskolában

focizott. Megkérdezte Lra@fordot, hogy ismeri*e.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 81/98

 ; 7át persze4 gy#tt $átszottunk ; mondta Lra@ford, szemmel láthat(lag felder#lve.+<égre, közös nevez"re $utottunk4 ; gondolta magában yre.Lra@ford ezután végtelen hossz&nak t!n" ideig beszélt a futballr(l, a /an 9ranncisc(*i G*esekr"l, a horgászatr(l.

yre lassanként &gy érezte, mind a négyen megmagyarázhatatlanul, er"sen összekovácsol(dtak. 7amarosan fényder#lt a fá$dalmas történetre is, mely Lharles Lra@fordot arra ösztökélte, hogy véget vessen az életének.

?öbbenetesen hasonltott %eginére. Lra@fordot is a mostohaap$ához f!z"d" rossz viszonya !zte el any$aotthonáb(l kora gyermekkorában. /okat knl(dott az iskolában, rendszeresen verekedésekbe keveredett, mg vég#l a $avt(intézetben kötött ki. Még itt is bzott az &$rakezdés lehet"ségében ; egészen addig a szeptemberi napig, amikor a menyasszonya szaktott vele. kkor hallotta meg a bels" hangot, mely arra késztette, hogy ugor$on le. +z a leg$obb

dolog, amit tehetsz, hiszen senkinek sem kellesz ; s#rgette a bels" hang. ; Lharles, ha át$össz ide hozzánk, a kertés t&loldalára, mi nem fogunk elfele$teni ; mondta vég#l >undy. ; )z

egyik barátomnak van egy ha$($a. lmehet#nk egy#tt a tengerre halászni. ; Men$etek az utamb(l és hagy$atok meghalni4 ; kiabálta Lra@ford. ; gyse érdekelek senkit. ; Nézz a hátad mögé4 ; felelte >undy. Htt áll egy pasas, aki az életét kockáztat$a, hogy megmentse a tiédet.

5érlek, ne tedd ezt4Lra@ford hátrafordult és rábámult %eginre. \okogva kérlelte: ; nged$ el4 ; Eehetetlen ; felelte %egin halálsápadtan, de elszánt arccal. ; 7a te ugrasz, én is ugrom4 Nem mozdulok innen.Lra@ford el"ször %eginre meredt, ma$d a másik két férfire. %ehunyta a szemét és már nem tolta hátra magát. <ég#l

halkan annyit mondott: ; Nem akarok tovább idekinn lenni.

Miután a két holtfáradt férfit biztonságba helyezték, Lra@fordot ment"aut(ba #ltették. %egin elmesélte a történeteta rend"rségnek, ma$d gondolataiba mélyedve, lassan hazavezetett. Remeg" kézzel nyitotta ki a be$árati a$t(t, és Monetszaladt elé a nappalib(l.

 ; Iapa4 7ol voltál- Megy#nk a parkba- ; kiabálta.%egin letérdelt hozzá, megölelte és megcs(kolta. ; 7olnap megy#nk ; gérte. ; Ma segtenem kellett egy barátomnak.)z eset utáni hetekben mindhárom férfi tartotta a kapcsolatot Lharles Lra@forddal. >undy állta a szavát, és

megszervezte a mélytengeri halászt&rát.Lra@ford kibék#lt a menyasszonyával és megpr(bál$a feldolgozni fá$dalmas m&lt$át. gy érzi, kapott az élett"l egy

második esélyt.>&r%t mer#tettem abból, amit ez a "árom ember tan#tott, "ogy az emberek tör%dnek egymással  ; mond$a.  ; 

Az egyik!k az életét kockáztatta, "ogy megmentse az enyémet. &zt sosem $ogom el$elejteni.? Mi!hael 7oIker 

%l!nk $!gg

gy dal teremthet világot,gy virág álmot bonthat.gy fáb(l lehet erd",gy madár tavaszt hozhat.gy mosoly barátságot kezdhet,

gy kézfogás lélekre r,gy csillag ha$(t vezethet,gy sz( már céllal br.gy szavazat nemzetet menthetgy fénysugár világot ád,gy gyertya el!z sötétet,gy kaca$ legy"zi, mi fá$gy lépéssel indulunk &tnak,gy sz(val kezd#nk imát.gy reménysugár felemelhet,gy érintés érzést ad át,gy hang is bölcsen sz(lhat,gy szv igazat #t,gy élet változást hozhat,z mind csak t"l#nk f#gg4

 #smeretlen szerző 

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 82/98

Iáratlan $ordulat

 ( szolgálat &gyan$gy része volt az életemnek' mint a reggelizés vagy az iskolába árás. =em a szabadidő kitöltésére kellett. ilágosan láttam' hogy ez az élet értelme. a 1gy nézzük a világot'nem szükséges nyerni. Pr"bálkozni kell' mindenna% meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt.

Marian Kright delman

)z 0GS1*es években én voltam az els" n"i rend"r$ár"r az )nchorage*i rend"rségen. )z els" években több százotthonokban elkövetett er"szakos b!ncselekményhez k#ldtek ki. gy alkalommal /penard*be kellett mennem. z egyhrhedt negyed, ahol k#lönösen sok a fegyveres b!ntény. '$fél elm&lt. 7álaadásnap utáni szombat volt. ) havazás már elállt, de az utcákra a szél ráfagyasztotta a nedvességet. Mindössze öt rend"r és egy "rmester volt szolgálatban.

ste 00 kör#l az "rmesterem tréfásan azt mondta, +eresszem ki a g"zt, és laztsak egy kicsit. )rr(l voltam hres,hogy, ha otthonokban elkövetett b!ncselekményhez hvtak, mindig tovább maradtam a helysznen, mint a legtöbbkollégám. Részt vettem egy egyhetes tanfolyamon a /an Cosé*i egyetemen <álságmegold( M(dszerek cmmel. )f"nök#nk azt mondta, az ott tanult m(dszer, mely válságok kezelésére helyszni beszélgetéseket, segt" tanácsadást $avasol, nem elég költségkmél" a mi rend"r"rs#nk számára. z azonban nem akadályozott meg abban, hogymegpr(bál$ak tanácsokat adni a hadakoz( házaspároknak, ha ha$land(k voltak figyelni rám. ) cél az volt, hogy nekell$en ugyanabban a m!szakban kétszer visszamenni ugyanoda. Nem tudtam, mit fogok találni, amikor megközeltettem a sötétbe burkol(zott házat. 7allgat(ztam, de nem hallottam veszekedést. /emmilyen hang nem

sz!r"dött ki. Lsak lépéseim za$a árulta el $öttömet a ropog(s havon. Qvatosan nyitottam be a lakásba, ahol egy n"tláttam a konyhakövön #lni. Cobb kezénél revolver hevert. 7alkan srt. 5önny nem $ött a szeméb"l, csak s(ha$ok hagyták el a$kát. Rám förmedt:

 ; Mit akar- Meghalni sem hagynak békében- ; >yorsan felemeltem a földr"l a fegyvert, kivettem bel"le atöltényeket és a villanykapcsol(t kerestem. gy fél méterre a n"t"l egy nagy konyhakést pillantottam meg akonyhapulton. ) n"t megmotoztam, hogy megbizonyosod$am r(la, nincs több fegyvere. zután otthagytam akonyhakövön, és átkutattam a lakás többi részét. ) revolvert és a konyhakést magammal vittem. gyed#l voltunk.<isszamentem a konyhába, és megpr(báltam felsegteni a n"t a k"r"l. $ra rám förmedt:

 ; Nincs $oga hozzá, hogy megakadályozzon. Meg akarok halni47ét*nyolc h(napos terhes lehetett. ; 's mi lesz a babával- ; kérdeztem.$ra srva fakadt és kitálalta a problémáit. Nincs munká$a, nincs $övedelme, a f!tést hétf"n ki akar$ák kapcsolni és

a barát$a megint megverte. ) bal szeme fel volt dagadva, a mellén a kismamaruha el volt szakadva, a keze fe$ét és akar$át a védekezés közben szerzett sebek bortották. ) h!t"höz mentem, hogy $eget hozzak a szemére. nnival( nemvolt benne. 2ör#lköz"be csavartam a $eget. 5itépte a kezemb"l a tör#lköz"t és a szemére tette. Bsmét rám kiabált:

 ; Nincs sz#kségem segtségre4%eszéltem neki a gyerekér"l. Megkérdeztem, hol vannak a rokonai. ) barát$ár(l mesélt, aki bántalmazta.

Megkérdeztem, akar*e fel$elentést tenni ellene. ) válasza $ellemz" volt az akkori id"kre: ; )ztán ma$d ki$ön a börtönb"l, és megint megver. ; <onakodva adott informáci(t a gyan&stottr(l. Nem volt ha$land( k(rházba vagyorvoshoz menni. 2izenöt perc telt el. ) központ telefonon ellen"rzött, azt kérdezték, mennyi id" m&lva tudok kimennia következ" esethez. ) hvások egymást érték. Megkérdeztem a n"t, kit k#ld$ek hozzá. Nem akartam egyed#l hagyni,mert tudtam, hogy bármikor találhat másik fegyvert. 9elhvtam egy barátn"$ét és egy lelkészt, akit ismertem.

)mg vártunk rá$uk, paprt és tollat adtam a kezébe, hogy r$a fel a telefonszámokat, melyeket megadok neki. Mirea barátn"$e megérkezett, egész listát álltottunk össze otthoni er"szak #gyében hvhat( tanácsad(kr(l és szociálisintézményekr"l, melyekt"l anyagi segtséget lehet kérni a baba számára. %eszélgett#nk néhány ismer"sömr"l, akik alkalmaznának terhes asszonyt. ) baba sz#letése csak karácsony környékén volt esedékes, ezért azt $avasoltam neki,szerezzen ideiglenes állást. Eeginkább az )nchorage*i M!vészeti 2anácsnál a$ánlott munkalehet"ség érdekelte, aholsznpadi dszleteket kellene készteni. <égre a $öv"$ére gondolt, nem arra, hogy megöl$e magát. )mikor a lelkészmeg$ött, a lány barátn"$e kávét késztett. Megkértem "ket, hogy vigyék k(rházba, a biztonság kedvéért magamhozvettem a revolvert és a kést, ma$d távoztam. Utven percet töltöttem a lakásban. ) m!szak végén az "rmester megkérdezte, mi tartott ennyi ideig a spenardi esetnél. ) többi rend"r hallgatott, azt hitték, megint megrovásbanrészes#lök. 7etykén azt feleltem:

 ; 2öbb száz dollárt és egy csom( t&l(rát megsp(roltam a rend"rségnek. Nem kellett kihvni a gyilkosságicsoportot és nem kellett visszamenn#nk a helysznre.

z egyszer elfogadom ; közölte szárazon, ma$d rám kacsintott.

z a bizonyos eset hamar elfele$t"dött, a sok &$abb hvás beárnyékoltaJ egyik olyan volt, mint a másik. 7amarosanelérkezett a /z"rmefesztivál ide$e. )nchorage minden februárban 00 napra forgalmas turistavárossá alakul át.Mindenfel"l t(dulnak az emberek, hogy megnézzék a kutyaszánversenyeket, összemér$ék ha$t(tehetség#ket és sokatigyanak. zt $elenti a téli alaszkai mulatság a nagyközönség számára. ) rend"rök számára ellenben rengeteg t&l(rával $ár, akár tetszik nekik, akár nem. /ok rend"r csak szolgálat közben vesz részt a /z"rmefesztivál(n. ) nagyobbgyerekeim el akartak menni az egyik sznházi rendezvényre. ) vasárnap esti el"adásra vett#nk $egyet. ) sz#netben

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 83/98

/heilával, a lányommal bement#nk a toalettbe. Miközben a sorunkra vártunk, az egyik f#lkéb"l fiatal n" lépett ki, ésahogy meglátott, felkiáltott:

 ; )nne4Hda$ött hozzám és megölelt. Nagyon meglep"dtem, mert nem tudtam hova tenni az arcát. Megmondta a nevét és,

hogy " az el"adás világost($a. kkor megismertem, és megkérdeztem, lakott*e valaha a /penard Roadon.lmosolyodott és igent b(lintott a fe$ével. gy beszélgett#nk, ahogyan régi barátokhoz illik. ) gyerek lány lett. 6maga azt mondta, nem látta a bántalmaz($át az(ta az é$szaka (ta. Flland( állása van. Mesélt a terveir"l. %emutattam "t/heilának, aki 00 éves volt.

 ; 7onnan ismeri a mamámat- ; kérdezte /heila.

 ; ) mamád mentette meg az életemet ; felelte.rre a helyiségben lév" összes n" ránk figyelt, " pedig folytatta: ; 7a nem $ött volna el hozzám, most nem élnék.gészen addig beszélgett#nk, amg vissza nem kellett mennie a világost( f#lkébe.)mikor visszatért#nk a hely#nkre, /heila beszámolt a báty$ainak a n"r"l, akivel a toalettben találkoztunk. )lighogy

a darab elkezd"dött, /heila felém fordult, hogy mond$on nekem valamit. ?öbbenten látta meg a könnyeket aszememben.

 ; Mi a ba$, mama- ; kérdezte. ; ddig még soha senki nem mondta, hogy +köszönöm ; válaszoltam halkan.

 (nne =eIell nyomoz"

&mlék$oszlányok 

 innünk kell benne' hogy van értelmük az eseményeknek' melyek megtörténnek velünk. =emáll1tom' hogy örülök a )ádalmaknak' de bizonyos tekintetben szükség van rá&k' hogy bátrakkávál&nk és igazán t&d&nk örülni.

Larol %urnett

Iatakzanak a könnyeim most, két és fél évtized m&ltán. 9á$ minden, amit elvesztett#nk <ietnamban ; a ba$társaink, a rokonaink, az ártatlanságunk. Nem vagyok h"s. )zért léptem be a hadsereg ápol(n"i alakulatába, hogy

ur(pába mehessekJ legalábbis ezt gérték a toborzásnál. 80 éves voltam, amikor <ietnamba k#ldtek. PT napottöltöttem ott. >ondoskodtam a betegekr"l, a sebes#ltekr"l és a haldokl(kr(l. Megtettem minden t"lem telhet"t. Lsak most kezdem ezt belátni. Lsaknem 81 évig sosem beszéltem azokr(l az id"kr"l, arr(l a helyr"l. ltemettem magambanaz emlékeimet, a haragomat és +énem $elent"s részétJ csak fele$teni akartam, lelki békét akartam. gyed#l /ue*val beszélgett#nk r(la, mert " is ott volt. 'vekkel kés"bb a tartalékosoknál, &$ra gyakorl(ruhában és katonai csizmábanvett#nk részt egy#tt egy terepgyakorlaton. Bd"nként sz(ba ker#lt az az élmény, de sohasem kapcsoltuk össze a fizikaikör#lményekkel. Mulatságos katonatörténetekkel sz(rakoztattuk egymást és nevett#nk ra$tuk. )zutánvalamelyik#nknek eszébe $utott egy s más, megosztottuk egymással, ma$d srva fakadtunk. 7(napok, talán egy év iseltelt, mire &$ra sz(ba hoztuk az emlékeinket.

0GD8*ben avatták fel a f"városban a <ietnami <eteránok mlékm!vét, a 9alat. ) tévében és magazinokban láttamképeket r(la meg a veteránokr(l. Hlyan érzelmek szakadtak fel bennem, melyek mélyebbek voltak annál, mintsemhogy srni lehessen t"l#k. 'n is, mint sok más veterán, tudtam, hogy még nem ért véget a történet. 2udtuk, hogy odakell menn#nk. Nem tudtuk miért, de biztosak voltunk benne, hogy ott a hely#nk. ) 9al hazahvott. Ut évbe telt, mireengedtem a késztetésnek, /ue*val egy#tt ment#nk. l"ször messzebb táboroztunk le, a fák között. +9a*veteránoknakhvtuk magunkat. )zután pikniket tartottunk a f!ben a 9al mögött. Bnnen már láthattuk a látogat(k fe$ét, amint besétáltak a <*alak&, fekete gránitemlékm!be. )z els" nylt man"ver#nkre az é$ leple alatt ker#lt sor. 5art karba öltve,egymást támogatva, visszavonulásra készen végigolvastuk a neveket, miközben könnyeinket elfedte az é$ $(tékonysötét$e. Még ott és akkor, egymás között is alig beszélt#nk a hábor&r(l. gyszer sem viselt#nk semmiféle olyanruhadarabot és nem mondtunk semmi olyasmit, ami elárulhatta volna, hogy vietnami veteránok vagyunk.

0GG8*ben lett 01 éves a <ietnami <eteránok mlékm!ve. /ue nem tudott el$önni az #nnepségre, és én két olyandolgot tettem, amit soha azel"tt: egyed#l mentem el és egyenruhában. ) $elenlegi egyenruhámat viseltem alezredesirang$elzéssel. Ra$tam volt a váll*lap, az érmek, a kit#ntetések és minden olyan $elzés, ami sokat mond az ért"szemeknek. Flmomban sem számthattam arra, ami történt velem. )znap este levelet rtam /ue*nak:

 6élekben velem voltál' amikor elmentem a 3alhoz. olt erőm' hogy megállák előtte' de nem éreztem'hogy ogom van hozzá. Meg%r"báltam bátran viselkedni. =in!s szükségem elnyűtt maradványokra'ki)ak&lt gyakorl"r&hákra vagy na%sz1tta katonasa%kákra. 7üszkén kih$ztam magam. ( mellkasomon lévő 

 szalagok világosan és hangosan beszéltek> :Jn is veterán vagyok. Jn voltam az á%ol"nőtök. 8iszteletek. =y$latok értem. 2érlek titeket' seg1tsetek' hogy meggy"gy&lak. +öttek is. Jrted voltak ott' *&e. 7ár!sak 

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 84/98

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 85/98

elégtette ki. /haron már korábban megszervezte, hogy /chmitték Hmahába rep#lhessenek, ha el$ön az ide$e. ) kérdéscsupán az volt, hogyan $uthatnak el a házukt(l a rep#l"gépig, de /haron legalább annyira elszánt volt, mint %arbara.

 ; 5ezd$etek csomagolni4 Még nem tudom, hogyan, de egészen biztosan siker#lni fog ; mondta.zek után /haron a helyi rádi(n kereszt#l pr(bált segtséget szerezni. ) K7)/ adásai folyamatosan közvettenek 

#zeneteket, felkérve a hallgat(kat, hogy telefonál$anak be, ha ötletekkel vagy $avaslatokkal tudnak szolgálni. 2eresa)mshoff hallotta a történetet, és betelefonált. )zt mondta, a házuk szomszédságában találhat( a templom parkol($a,mely kivál(an megfelel leszáll(pályának egy helikopter számára, és ez mindössze egy mérföldre van /chmitték házát(l. Miközben az értékes percek ketyegtek, )mshoffék körbe$árták a szomszédokat, és mindenkit megkértek, hogysegtsenek eltakartani a havat az &tr(l. ) szomszédok lelkesen lapátolni kezdtek, bár már $(cskán kifáradtak a sa$át

házuk el"tti &tszakasz megtiszttásában. gy (ra sem telt bele, és O1 önkéntes dolgozott a fagyos szélben. <alakifelhvta a 5im Ihelpset, aki egy légi taViszolgálatnál dolgozott. 6 fela$ánlotta, hogy k#ld egy helikoptert Michelle*ért,mely elviszi a rep#l"térre. ) templom parkol($áb(l közben az önkéntesek eltakartották a havat, és 5im megszervezte,hogy az orvosi segélyszolgálat elindulhasson a helysznre.

%arbara ezalatt beszélt Cason /mithszel, a rep#l"gép pil(tá$ával, hogy megtudakol$a, el tud*e $utni a pil(ta arep#l"térre. /mith és a segédpil(tá$a, mint mindenki más is, a h(ban vesztegeltek, de /mith meggérte, hogyodamennek. ) szomszéd$a, egy rend"r ide$ében elvitte "ket kocsival. <ég#l, az alkony beálltakor a K7)/ elindtottegy négykerek! $árm!vet, mely Michelle*t és a család$át a templomhoz fuvarozta. Mire az apr(lékos gonddalmegtiszttott parkol(hoz értek, 0O1 ember gy!lt ott össze. Mindannyian lapát$aikra támaszkodtakJ kör#lött#k hatalmash(buckák magasodtak. Megérkeztek a t!zolt(aut(k is, hogy világtsák a terepet a leszáll( helikopter számára. ddigrea tömeg P11 f"re duzzadtJ az emberek tapsoltak és integettek, amikor /chmitték a helikopteren felemelkedtek a havasé$szakába. Michelle má$át#ltetése remek#l siker#lt. ) siker nemcsak az #gyes orvosi gárdának, egy er"s életösztönnel

megáldott gyermeknek és elszántan k#zd" család$ának köszönhet", hanem egy egész falunak, akik $obb elfoglaltságottaláltak azon a $anuár 0S*én, mint hogy a meleg szobáb(l nézzék a h(esést.

*&san G. 3ey

/usie $utása

 a hiszed' hogy t&dod @ akkor t&dodH

MaV@ell Maltz

7a az embernek gyerekei vannak, ugyanannyit tanul t"l#k, mint azok t"le. mlékeztetnek minket arra az id"re,amikor még tele voltunk ötletekkel és reménnyel, amikor még nem tanultunk meg kételkedni önmagunkban, vagy nemláttuk az el"tt#nk tornyosul( akadályokat. Eányunk, /usie ötödik osztályos volt, amikor megtanulta az els" leckét azéletr"l, a halálr(l és a részvétr"l. Hsztálytársánál, Ceffnél leukémiát állaptottak meg az orvosok. Ceff rengetegethiányzott az iskoláb(l, de emellett fizikailag is legyeng#lt és kihullott a ha$a. Néhány gyerek elutastással vagyg&nnyal vette tudomásul a történteket, nem &gy /usie. 6 tör"dni kezdett vele, és k#lönlegesen $( barátok lettek.)mikor a betegség t#netei enyh#ltek, /usie és Ceff minden ide$#ket egy#tt töltötték, $átszottak, tanultak, beszélgettek.Még néhány fut(versenyre is elmentek egy#tt, és elválaszthatatlanokká váltak. =gy aztán /usie rettenetes csapáskéntélte meg, hogy barát$án elhatalmasodott a leukémia, a t#netek ki&$ultak és " elvesztette Ceffet. Nagyszer! lányunk ekkor mutatta meg nek#nk kreativitása és ere$e leg$avát ; és emlékezet#nkbe idézte a hit ere$ét.

/usie valami olyasmit akart tenni, ami megtart$a Ceffet az emberek emlékezetében. Mivel Ceff nagyon szeretettfutni, amg egészséges volt, /usie elhatározta, hogy megszervez egy Ceff Lastro emlékversenyt, és a befolyt összeget aEeukémiái 2ársaság $avára a$ánl$a fel. )mikor elmondta nek#nk, mit tervez, b#szkék voltunk, meg voltunk hatva, de(vatosságra intett#k. 2udtuk, hogy /usie*nak fogalma sincs r(la, mekkora fába vág$a a fe$szé$ét, és a megfelel"tapasztalattal illetve tudással sem rendelkezik. 2ermészetesen mi sem tudtuk, hogyan kell $(tékonysági fut(versenytszervezni, gy aztán meghallgattuk, ma$d nem foglalkoztunk többet a dologgal. Nem se$tett#k, hogy /usie nem fog$afeladni, és addig talpal ma$d, amg meg nem kap$a a sz#kséges segtséget. 2udtunk nélk#l /usie megkereste a tanárait.Megdicsérték az ötletért, de "k is elmagyarázták, hogy miért lehetetlen a terve. ltekintve a rengeteg id"t"l ésenergiát(l, amit egy ilyen vállalkozás felemésztene, figyelmeztették arra is, hogy megfelel" kapcsolatokra és hatalmasösszegeket rendelkezésre bocsát( szponzorokra is sz#ksége lenne. gy kisebb szabás&, házi atlétikai versenyt $avasoltak helyette. /usie meghallgatta "ket, egy sz(t sem sz(lt, ma$d ment tovább a sa$át fe$e után.

l lehet képzelni a megdöbbenés#nket, amikor néhány héttel kés"bb otthonunkban /usie*nak sz(l(

telefonhvásokat kaptunk a Loca*Lolát(l, a Loorst(l és más egyéb cégekt"l. /usie megkereste "ket a fut(versenyszponzorálása #gyében, és további részletekre voltak kváncsiak. kkor már tudtuk, hogy a lányunk nekilátott álmamegval(stásának, és nem akartunk az &t$ába állni. 2udtuk, hogy lesz fut(verseny, és kivett#k a rész#nket a segtésben.2öbb h(napos tervez"munka és pénzgy!$tés után végre megrendezésre ker#lt a Ceff Lastro 9ut(verseny aleukémiásokért. 's tud$ák, mekkora siker lett- ; Qriási4 2öbb mint 81 111 dollár gy!lt össze, ennek a fele fedezte a

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 86/98

verseny költségeit, és 01 111 dollárt b#szkén átadtunk a Eeukémiái 2ársaságnak. Mindez azért siker#lhetett, mert egykislány nagyon szeretett egy kisfi&t, és volt egy álma, amit senki nem tudott kiverni a fe$éb"l.

8homas ?. Everton

A jó gondolatok szárnyakat adnak 

 ( siker @ lelkiálla%ot.Coyce %rothers

)mikor elkezdtem kerékpározni néhány évvel ezel"tt, nem hittem, hogy valaha a hobbiszintnél komolyabbanfogok foglalkozni a sporttal. )mint azonban er"södtem, a barátaim arra biztattak, eddzek szorgalmasabban és pr(bálkozzak hosszabb távokkal is. )z els" ilyen alkalom egy 0O1 mérföldes t&ra volt, melyet $(tékonysági céllalévente megrendeztek a szkler(zis multipleVben szenved" betegek $avára. )mikor beneveztem, nagyszer!nek találtamaz ötletet: egy $( cél érdekében tekerhetem a pedált egy hossz& &ton. Eelkesen kész#ltem. )hogy azonban közeledett at&ra nap$a, kétségeim támadtak az áll(képességemet illet"en. Még mindig szándékomban állt pénzzel segteni, de nemakartam végigbiciklizni két áll( napot. ) t&ra egy csodálatos vasárnap reggel indult a békés georgiai vidéken, és azels" néhány (rában kivál(an éreztem magam. 'ppen ilyen élményre vágytam. Nagyszer! lelkiállapotban voltam. )

nap végére azonban elfáradtam és inger#ltté váltam.'kes bizonytékát szolgáltattam annak a ténynek, hogy a test és az elme állapota összef#gg. Minden egyes kifogás,melyet az agyam kiötölt, közvett"dött a lábaimnak. +Nem brom tovább ; gondoltam, és a gondolat azonnalgörccsé vált a lábamban, +Mindenki $obb nálam ; ötlött eszembe, és azonnal elfogyott a leveg"m. %iztosra vettem,hogy ki kell szállnom a versenyb"l. )mikor felértem egy dombra, a gyönyör! naplemente még néhány percighaladásra brt. kkor a messzeségben megpillantottam egy nagyon lassan ha$t(, magányos biciklista körvonalait afényes, vörösl" Nap sugaraiban. 'szrevettem, hogy valahogy másként teker, mint a többiek, de nem értettem, miért.zért közelebb kerekeztem hozzá. gy n" volt. Eassan, de kitart(an nyomta a pedált, arcán halvány, de elszánt mosoly $átszadozott ; és csak egy lába volt. )bban a szempillantásban másképpen láttam az egészet. gész nap kételkedtema testemben. Most egyszeriben tudtam, nem a testemet, hanem az akaratomat kell ösztönöznöm, hogy célba ér$ek. )második napon végig esett az es". 2öbbé nem láttam a félláb& biciklistát, de panasz nélk#l ha$tottam továbbJ tudtam,hogy valahol " is ott nyom$a a pedált. ) nap végére pedig, még mindig nagyon er"snek érezve magam, lebicikliztem a

0O1*edik mérföldet.

 2athy iggins

'ese a kutyabátorságról

) $égcsapok t"rökként meredeztek a hál(szobám ablaka alatti ereszr"l azon a télen, 0GTD*ban, amikor el"ször  pillantottam meg 9ritzyt. gy reggel mindannyian bezs&fol(dtunk a családi aut(ba, hogy a fagyott szánt(földek és patakok között elindul$unk a vidéki kennelbe. 5utyáért ment#nk.

)z orromat a kocsi ablakához nyomtam, ráleheltem a hideg #veglapra, és azon töprengtem, milyen is lesz a

kutyám. )d*e ma$d pacsit, hempereg*e ma$d, fog$a*e #ldözni a prérikutyákat- Minden elhagyott villanyp(zna közelebbvitt rég(ta dédelgetett álmomhoz ; a sa$át kutyámhoz. )mint belépt#nk a tenyészet a$ta$án, pokoli ricsa$ fogadott. lsem tudtuk képzelni, hogyan válasszunk a rengeteg kutya köz#l. gyszer csak, a z!rzavar kell"s közepén, a tekintetemegy csendes $(szágon állapodott meg. Nyugodtan #lt egy ketrecben a sarokban, és szemmel láthat( beletör"désselvette tudomásul a kör#lötte tombol( zsiva$t. )mikor odamentem hozzá, egyik felemelt mancsát kidugta a ketrec rácsaiközött, és én megfogtam. ) ketrece fölött egy kézzel rott felirat tudatta: +Lollie]$uhászkutya. )z orrát az a$t(hoznyomta. Megsimogattam a fe$ét. 2z perc m&lva a kocsink háts( #lésén #lt.

 ; 9ritzy lesz a neve apád els" kutyá$a után ; $elentette be nagyanyám, miközben figyelt#k, hogyan tömi magábaa kutyus az els" vacsorá$át. =gy is lett.

9ritzy hamar beilleszkedett kis fogad(nk életébe 'szak*Larolina hegyei között. Minden vendéget ill" fogadtatásbanrészestett. 7a a vendégek délutáni sétára indultak, mindig vidáman ksérte "ket. 9ritzy ksérete annyira népszer!szolgáltatássá vált, hogy apámnak ki kellett f#ggesztenie egy $elentkezési lapot, melyre a vendégek feliratkozhattak,

hogy 9ritzy kegyeiben részestse "ket. )mikor öt évvel kés"bb eladtuk a fogad(t és a városba költözt#nk, 9ritzynyugalomba vonult. Nap$ai fénypont$a az a pillanat volt, amikor meg$öttem az iskoláb(l. Ls&szkálva igyekezett elém acsempézett el"szobában, azután olyan kitör" örömmel rep#lt a kar$aimba, mintha éppen ötös találata lenne akutyalott(n. gy pénteki nap délután$án apám be$elentette, hogy egy napra elutazunk. Minden évben egyszer ellátogattunk sz#l"városunkba, 5noVville*be, 5entuckyba egynapos bevásárl( és városnéz" t&rára. Miközben

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 87/98

 pakoltunk a kocsiba, apám közölte, hogy a motelba, ahol megszállunk, tilos kutyát bevinni, ezért 9ritzy nem $öhetvel#nk.

 ; Nem lesz semmi ba$a. 5ikésztettem neki az ennival(t estére ; bizonygatta apám. ; 'szre se fog$a venni,hogy elment#nk.

) szvem akkorát dobbant, mintha követ e$tettek volna rá. Még sosem hagytuk egyed#l 9ritzyt é$szakára. Mi leszvele- Mit gondol ma$d- )mikor a kocsival kifordultunk a ház el"l, 9ritzy az udvar szélér"l figyeltJ hegyezte a f#leit éskétkedéssel cs(válta a farkát, mintha azt mondaná: +z valami vicc. gész é$szaka nem tudtam aludni. Lsak egymagányos, i$edt kutya $árt az eszemben, aki azon gondolkodik, va$on miért hagytuk el. Másnap este valamivel hat (raután kanyarodtunk be a ház elé. /ehol semmi lelkes #dvözlés. /emmi örömmámoros ny#szögés. 9ritzy elt!nt. Eeszállt

az é$, és 9ritzynek nyoma sem volt. <égig$ártuk a szomszédokat, házr(l házra. Minden nemleges fe$rázás közelebb vitta kétségbeeséséhez.

 ; 5érlek, Bstenem, hozd haza 9ritzyt épségben4 ; imádkoztam térden állva az ágyamban lefekvés el"tt.ltelt egy hét, és 9ritzy nem ker#lt el". )z iskolában hiába pr(báltam figyelni, minduntalan elveszett kutyám kör#l

forogtak a gondolataim, aki magányosan k(borol valahol az utcák között. Minden délután szinte kil"ttem magam, ésfutva tettem meg az utat hazáig. 9eltéptem az a$t(t, &gy robbantam be a lakásba, de csupán némaság és anyámszomor& mosolya fogadott.

 ; Mi tart ennyi ideig Bstennek- ; kérdeztem anyámt(l egyik este, amikor elalvás el"tt betakart. ; Ne add fel a reményt4 ; mondta nyugodtan. ; Nem hiszem, hogy van még bennem remény ; suttogtam. ; )mg minden délután futva $össz fel a lépcs"n és lend#lettel tárod ki az a$t(t, addig van benned remény ; 

válaszolta, és lekapcsolta a szobámban a villanyt.

z volt az a perc, amikor &gy döntöttem, hogy bizony a reményem némi támogatásra szorul. lhatároztam, hogy bármilyen elkeseredettséget érzek is, mindennap reménnyel telten tárom ki az a$t(t. ltelt egy &$abb hét, és egyrenehezebbé vált életben tartani a reményt. ?e kitartottam, elszántan bizakodtam tovább. )zután egy délután arra $öttemhaza, hogy apám teheraut($a a ház el"tt áll. Lsodálkoztam, hogy ilyen korán haza$ött. Megálltam a kapu el"tt ésösszeszedtem magamban a reményt, miel"tt beléptem. )mikor biztos voltam benne, hogy eltölt a reménység,kinyitottam a kaput és beléptem. )z el"szoba #res volt, de hallottam a sz#leim halk beszélgetését a konyhaa$t( mög#l.gyszer csak anyám résnyire kinyitotta az a$t(t és meglátott.

 ; /zervusz, kislányom. Meglepetésem van számodra ; mondta mosolyogva.zzel szélesre tárta az a$t(t, s 9ritzy &gy száguldott el mellette, mint egy vadkan. lcs&szott a csempén és

neki#tközött a falnak, felkelt, &$ra elcs&szott, ma$d végre visszanyerte az egyens&lyát és a kar$aimba rep#lt.7átratántorodtam, miközben végignyalta az arcomat. )znap este a vacsoraasztalnál apám elmesélte, hogyan találta

meg az utat a mi bátor kutyusunk egy sok mérföldre lak(, barátságos állatorvoshoz, akinél egyszer, évekkel azel"tt $ártunk vele. )z állatorvos két héten át etette, kefélgette a sz"rét, megf#rdette, miközben 9ritzy t#relmesen várta, hogyérte $ö$$#nk. )z állatorvos aznap reggel meghallotta a rádi(ban az elveszett kutyár(l sz(l( közleményt, és tudta, hogynála van a tettes. ste, amikor apám betakart, megkérdezte, féltem*e, hogy sosem látom viszont 9ritzyt.

 ; Nem ; feleltem. ; 2udtam, hogy ha mindennap kinyitom az a$t(t, egy nap ott fog állni mögötte.

 ?obert 8ate Miller 

8e add $el;

7a elromlik minden, mint megesik néha,

7a utad csak hegyre föl vezet a célba,7a kevés, mit kapsz, de sokkal tartozol, Nevetnél bár, de s(ha$tozol,7a &gy érzed, a sok gond leterhel,Iihen$, ha kell ; de soha ne add fel.

)z élet furcsa dolgokra képes,Blyesmit párszor mindenki érez,/zámos hiba épp azért történik,Mert feladtuk, s nem tartottunk ki végig. Ne add fel hát, ha lassan is haladsz,) siker talán már csupán egy arasz.

) cél sokszor nem oly távoli,Mint tétova ember balgán képzeli,/okszor a k#zd" nem vár$a meg,7ogy megnyer$e a serleget,

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 88/98

's t&l kés", mire belenyilall,7ogy mily közel volt a diadal.

) siker a kudarcnak fordtott$a ;5étség fellegének ez#st árnyalat$a ; 's nem tud$uk, mily közel a siker,2án orrunk el"tt van, de nem hissz#k elJ5#zd$ hát tovább, ha ér sok csapás ;7a h&z még az ág is, harcol$ tovább4

 #smeretlen szerző 

A t!relem rózsát terem

Coan Molinsky, mint annyi fiatal lány, sznpadi karrierr"l álmodozott, arr(l, hogy a tömegeket sz(rakoztathat$a.Minden vágya az volt, hogy megnevettesse az embereket, ezért komikus sznészn" akart lenni. /z#lei kétségekkelszemlélték pályaválasztását, noha lányuk néhány helyi rev#ben és tehetségkutat( versenyen szép sikereket ért el. ?r.Molinsky annyira kváncsi volt, mit tud a lánya, hogy megszervezett neki egy fellépést a családi tengerparti klubban, Ne@ Rochelle*ben, Ne@ Aork államban. ) nyári idény utols( klubest$e volt és Coan els" esti fellépése. Molinsky

kisasszony egy vidám dallal kezdte m!sorát, de a közönség figyelmét mindössze annyi id"re siker#lt magára vonnia,amg a desszertet felszolgálták. )lig néhány perc m&lva a P11 embert sokkal $obban lekötötte az egymással folytatott beszélgetés, mint a huszonegy néhány éves, csinos &$onc a sznpadon.

Coan összetörten és mell"zötten igyekezett a leg$obb alaktást ny&$tani minden egyes számában. <ég#l, az utols(dal után egy elhal( +köszönömöt rebegett, ma$d könnyes szemmel, zavarodottan vetette be magát a közeli konyhába.) sz#lei is zavarban voltakJ nem annyira a lányuk, mint inkább sa$át maguk miatt. Eányuk kudarca még inkábbmeger"stette benn#k azt a tudatot, hogy Coannak nincs $öv"$e a sz(rakoztat(iparban. )znap este dr. Molinskymegmondta Coannak, hogy fel kell adnia álmát és realisztikusabb pályaválasztási terveket kell kovácsolnia. Coan ki$ötta béket!résb"l.

 ; Nem érdekel a véleményed4 2e nem tudsz semmit ; kiabálta. ; Bgenis van tehetségem. )z én életemmel énrendelkezem.

) vita odáig fa$ult, hogy Coan elköltözött a sz#lei házáb(l, és visszatért Ne@ Aork Litybe. 7elyi szociális

támogatásb(l élt és ideiglenes állást vállalt. 5özben k#lönféle szntársulatokkal pr(bált szerencsét k#lönböz"el"adásokon. lkötelezettsége vég#l is egy megbzást eredményezett számára a $( nev! /econd Lity szn$átsz(*csoportban és egy r(i munkát 5aliforniában, továbbá " lehetett a +csali a 5andi 5amera m!sorában. %ár egyrenagyobb szerepeket kapott, a m!sora házigazdá$a, )llen 9unt minduntalan elfele$tette a keresztnevét, hol Cerinek, holCeannie*nek, hol meg Cackie*nek sz(ltotta. Miközben a 5andi 5amerának dolgozott, kapott egy meghvást a 2he2onight /ho@ adásába. )ddigra már egy éve rogatott a stábnak leveleket, hogy enged$ék fellépni egy bemutatkozásere$éig. Cohnny Larsonnal kellett fellépnie. %etelefonált a 5andi 5amerához és beteget $elentett, ma$d kész#l"dnikezdett élete nagy lehet"ségére. ) sznpadon Coan és Larson azonnal a lovak közé csaptak. Hlyan nyelvi poénokkalsz(rakoztatták a közönséget, melyeket nehéz lenne életh!en visszaadni. ) m!sor végére Larson a könnyeit törölgette anevetést"l, és azt mondta a több milli(s néz"sereg el"tt:

 ; risten, te aztán vicces vagy4 %el"led sztár lesz.Másnap több tucat fellépési a$ánlattal árasztották el Coant az ország k#lönböz" részeib"l, és az els" vonalba ker#lt

mint komikus. Még aznap felmondta a szerz"dését a 5andi 5amerával, a d#hös 9unt bossz&ságára, aki maga is látta+beteg alkalmazott$át szerepelni Larson el"z" esti sho@*$ában. Eeharapta egy sárgarépa cs&csát, gondterheltenrágcsált egy darabig, ma$d azt mondta:

 ; )zt hiszem, nagy hibát követsz el, Cill.tt"l a pillanatt(l kezdve senki nem tévesztette össze mással és senki nem becs#lte alul Coan Rivers m!vészetét.

,&rtis M!(llister ,hristine 7elleris és ?andee Goldsmith közvet1tésével 

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 89/98

/arokba szor#tva

 ( hősöket és a gyávákat nem a nagy alkalmak szülik azok !sak lele%lezik őket mások előtt.,sendben és észrevétlenül' ahogyan alsz&nk és ébredünk' megerősödünk vagy elgyengülünk'am1g egy válság )el nem tára' mivé lettünk.

%rooke 9oss Kestcott

) Eos )ngeles Eakers csapata magas fölényben volt a %oston Leltics csapatával szemben az 0GD*es Nemzeti5osárlabda*ba$nokság dönt"$ében. )z els" $átékban porrá vert#k a Leltics*et hazai pályán. ) harmadik $átékban PP pont el"ny#nk volt. Még a negyedik $átékban is 01 ponttal vezett#nk. )zután megfordult a helyzet. 5ét nappal azután,hogy elvesztett#k a dönt", hetedik $átékot, otthon, Eos )ngelesben vártuk a csapattalálkoz(t. <égignéztem a fiatalarcokon és azt mondtam:

 ; <esztett#nk ugyan, de nem vehetik el a b#szkeség#nket és a mélt(ságunkatJ az a miénk. Nem vagyunk gyengék vagy vesztesek. %a$nokok vagyunk, akik elvesztettek egy ba$nokságot.

)z 0GD*DO*ös szezonban rengeteg brálatot kaptunk. gész évben azzal vádoltak, hogy csupán +ad$uk a bankot ésösszeomlunk, amint nagy a nyomás. ) Leltics és szurkol(i &gy emlegettek, mint a Eos )ngeles*i mutatványosok. )g&ny és a cs&fol(dás céltáblá$ává váltunk. 3gyanakkor nagyszer!en $átszottunk az egész szezonban. Má$us 8S*énismét szembeker#lt#nk knz(inkkal, a Leltics*szel, ez&ttal %oston >ardenben. ) másnapi &$ságok az 0GDO*ös dönt"t+emlékezetes vérontásnak nevezték. ) 0D*00*es megaláz( vereséggel végz"d" $áték a Eakers történetének 

legknosabb mérk"zése volt. Iontosan azzá váltunk, amivel cs&foltak: kirakati bábukká, akik eladták a gy"zelmet.)zon t!n"dtem, va$on miért van, hogy ahányszor a Leltics ellen $átszunk, mindig elhatalmasodik ra$tunk a félelem.Miel"tt kiálltunk a második $átékra, összegy!lt#nk a %oston >arden #tött*kopott öltöz"$ében. ) $átékosok mind ott#ltek, készen arra, hogy meghallgassanak, és hogy higgyenek nekem. Bd"nként el"fordul, hogy az embert sarokbaszort$ák. Blyenkor &gy t!nik, senkire sem számthat, csak magára. =gy érzett mindenki a Eakers csapatában. 7aveszt#nk, a +kirakati báb& hrnév örökké ksérni fog, semmi nem fog$a többé megváltoztatni. 7a nyer#nk, bebizonythat$uk, hogy képesek vagyunk a sorozatos gy"zelemre. Nyer$, vagy meghalsz tpus& választás el"tt álltunk.

5areem )bdul*Cabbar, a sztárcenter#nk szemébe néztem és azt mondtam:+)mikor ma reggel megláttalak téged és az apádat a buszon, egyszerre megértettem, mir"l sz(l ez a mai meccs. Ma

sok id"t töltöttél %ig )llel. 2alán sz#kséged volt rá, hogy halld a hang$át. Eehet, hogy ebben a szobában mamindenkinek arra van sz#ksége, hogy meghall$a az " hang$át ; apád hang$át, az itt és most hang$át, azét az emberét,aki mindig hallatta a szavát, amikor azt hitt#k, lehetetlen nyerni. /okan most bizonyára ti is azt hiszitek, hogy nem

tudtok ma nyerni, hogy nem tud$átok legy"zni a Leltics*et. Most mindnyá$an huny$átok be a szemeteket és figyel$etek.)mikor kilencéves voltam, apám azt mondta a bátyáimnak, Eee*nek és Eennynek, hogy vigyenek el magukkalkosárlabdázni ; kezdtem. ; %edobtak a mélyvzbe, $átszanom kellett, miközben mindenki lökdösött és félretolt.Minden áldott nap srva mentem haza, és elb&$tam a garázsban. Nem akartam, hogy bármi közöm legyen akosárlabdához. z gy ment két*három héten át. gy este nem $elentem meg a vacsoraasztalnál. )pám utánam $ött agarázsba. gy sarokban kuporogtam. 9elálltott, átkarolta a vállamat és beksért a konyhába. Eee, a bátyám haragudottrá: +Miért kényszertesz rá, hogy magunkkal vigy#k- Nem akar $átszani. 2&l fiatal még.

)pám felállt, és Eee szemébe nézve azt mondta: +Magatokkal kell vinnetek, mert azt akarom, hogy megtanul$a,nem kell félni. 9élelemre nincs ok. 2antsátok meg neki, hogy a versengés a leg$obbat és a legrosszabbat hozza ki bel"l#nk. gyel"re a legrosszabbat hozza ki, de ha kitart, ma$d megtapasztal$a, hogy a leg$obbat is kihozza. )zutánkönnyes szem!, kilencéves fiához fordult, és gy sz(lt: +Iat, vissza kell menned.

zután azt mondtam a $átékosaimnak: +)zt hittem, soha nem leszek képes t&ltenni magamat a sértettségen és afélelmen, de vég#l mégis siker#lt. Miközben beszéltem, lassan fel*alá $árkáltam, a mennyezetet bámultam, ésfelmer#lt el"ttem apám arca. )mikor a $átékosokra néztem, észrevettem, hogy Michael Looper, az egyik leg$obb acsapatban, sr. Ra$ta kv#l még néhány fi& arcán látszott, hogy a könnyeivel k#szködik.

+Nem tudom, milyen áron tudunk ma este nyerni ; mondtam. ; ?e hiszem, hogy harcosokként megy#nk vissza a pályára, és az apáink b#szkék lehetnek ránk.

Megnyert#k a $átszmát. gy percig sem kételkedtem benne, hogy megnyer$#k. ) következ" négy $átszmáb(l ishármat megnyert#nk. )z 0GDO*ös ba$nokság a mi gy"zelm#nkkel végz"dött. ) Eakers történetében hétszer fordult el",hogy átadtuk a gy"zelmet ugyanannak az ellenfélnek. Mára a Leltics mtosza halott, és vele egy#tt a +kirakati báb&vád is az. ) versenyszezon után Michael Looper elmondta, hogy a mérk"zés el"tti #zenet annyira szven találta, hogyszámára már a pályára lépés el"tt O*1 volt az eredmény. Loopernek gyerekkorában volt egy s&lyos sér#lése. Ls&nyánelvágta a lábát, és a vágás izmot is ért. )z orvosok nem hitték, hogy képes lesz valaha is $árni, hogy sportolhasson, az

 pedig sz(ba sem ker#lt. Lsodálatos édesany$a és odaad( nagybáty$ai tartották benne a lelket. =gy a legbels" hangokathallotta magában feléledni. 'indannyiunkban ott szunnyad legalább egy bels% "ang. Az embert a környezeteteremti. A szerencsések olyan környezetbe sz!letnek, a"ol csupa pozit#v !zenettel bombázzák. 'ások $élelemr%lés kudarcról "allanak, és ki kell törölni!k ezeket az !zeneteket elméj!kb%l, "ogy meg"allják a pozit#v bels%"angot. A pozit#v !zenet mindnyájunkban $el!lkerekedik vala"ol, valamikor. igyelj!nk oda rá, és siker!l azáttörés.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 90/98

'inden áttörésr%l szóló !zenet ellenáll a $élelem megnyomor#tó erejének. A kudarctól való rettegéskétségbeesésbe, rossz döntésekbe és tökéletlen teljes#tményekbe "ajszol. &z egyike a végs% akadályoknak,melyet egy személynek, egy csapatnak vagy a nagyszer-ségnek le kell gy%znie. *a "allgatunk a bátorságot éser%t sugalmazó "angra, a legjobbat tudjuk ki"ozni magunkból.

 Pat ?iley

Bármit megteszek;

 2evés m&nkával ár&lok hozzá a világ obb1tásához' de értékessé teszi az a tény' hogymégis!sak m&nka.

7elen 5eller 

Cacknek agyszélh!dése volt. Mind a négy végtag$a megbénult, és némileg mozgathat( fél kezét arra használta,hogy lenyom$a az elektromos tol(székét m!ködtet" foganty&t. Nem az én diákom volt, de sokszor részt vett azel"adásaimon és a szemináriumaimon. leinte nehezen értettem a beszédét, és a csoporttársai tolmácsolták, mit mond.Megosztotta velem személyes aggodalmait és kudarcait. Mélyen megérintett. 2&l bátor volt ahhoz, hogy ilyensebezhet" legyen4 )z egyik (ra után Cack oda$ött hozzám, és azt mondta, munkát akar vállalni. )kkoriban több s&lyos

testi sér#lt feln"ttet késztettem fel ideiglenes munkára a fresn(i f"iskolán, ezért megkérdeztem t"le, hol szeretnedolgozni. ; Magával a kávéházban ; mondta.gy pillanatra meglep"dtem, mert végiggondoltam, mi kell ahhoz, hogy valaki kiszolgál$on az asztaloknál,

telepakol$a a mosogat(gépeket, söpör$ön, felmosson, elrak$a az edényt, stb. 7ogyan tudna valaki részt venni ebben amunkában, ha mind a négy végtag$a béna- Nem találtam választ. )z agyam ki#r#lt.

 ; Mit szeretnél csinálni, Cack- ; kérdeztem, reménykedve benne, hogy van valami ötlete.) válasza határozott volt: ; %ármit4 ; mondta mosolyogva.Bstenem, mennyire szerettem a lelkesedését, az elszántságát és az elkötelezettségét4 Megbeszélt#k, hogy másnap

reggel 01:11*kor találkozunk a kávéz(ban. 5váncsi voltam, pontos lesz*e. Bsmeri*e egyáltalán az (rát- Másnap reggel0O perccel a megbeszélt id"pont el"tt hallottam meg a tol(szék nyikorgását. tmutatásért és tisztán látásért

fohászkodtam magamban. 01:11*kor találkoztunk. 01:10*kor Cack munkára készen állt. Eelkesedése miatt beszédétmég nehezebb volt megérteni. Miközben azon igyekeztem, hogy Cacket értelmesen bevon$am a szakmai képzési programba, egyre &$abb akadályokba #tköztem. ) tol(székkel nem tudott elég közel menni az asztalokhoz. ) kezétcsak fogásra tudta használni, semmi másra. Megpr(bálkoztam néhány átalaktással, de sikertelen#l.5udarcélményeimet látva az egyik ép#letgondnok fela$ánlotta a segtségét. 9él (rán bel#l el"állt a megoldással.Eevágott egy darabot az egyik felmos(fa nyeléb"l, gy Cack kényelmesen a h(na alá foghatta, és egy kézzel tudtakezelni. ) mos(fe$$el elérhette az asztalok tete$ét. ) szabad kezével ha$tani tudta a tol(széket, és közben letörölhette azasztalokat.

Cackkel madarat lehetett fogatni örömében4 Rettenetesen b#szke volt rá, hogy aktvan részt vehet a munkában, ésnincs többé a megfigyel" szerepére kárhoztatva. )hogy néztem "t, észrevettem, hogy a tol(székével el tud$a tolni az&t$ába es" székeket. $ feladatot találtam hát ki neki: el kellett tolnia a székeket azokt(l az asztalokt(l, melyek tol(székesek számára voltak fenntartva, ma$d sorba kellett álltani a székeket a fal mellett. Cack élvezettel és b#szkénha$totta végre feladatát. )z önbecs#lése szárnyakat kapott4 <égre alkalmasnak és hasznosnak érezte magát4

gy napon Cack könnyek között keresett meg. 5érdésemre, hogy mi ba$a, elmondta, hogy a többiek nem hagy$ák dolgozni. l"ször nem értettem, mir"l beszél. )zután megfigyeltem, amint a székeket pr(bál$a tologatni. Hlyan nagyer"fesztésébe ker#lt, hogy a $( szándék& hallgat(k azt hitték, sikertelen#l igyekszik eltolni az &t$ában lev" székeket,ezért udvariasan elvitték azokat el"le. Megpr(bált magyarázkodni, de senki sem hallgatta végig. ) problémamegold(dott, miután kártyákat késztettem Cacknek, melyeket a tálcá$án hordozott. ) következ" szöveg állt ra$tuk:

*ziaH (z én nevem +a!k. ( kávéz"ban dolgozom. (z a m&nkám' hogy letörölem az asztalt' Js bizonyos székeket a )alhoz áll1tsak.

 a seg1teni szeretnél nekem' 2J?6/2' mosolyog rám és di!sérd meg a m&nkámat.

Cack b#szkén mutogatta és osztogatta a kártyáit. ) diákok elkezdték komolyan venni Cacket és a munká$át. )bban afélévben megtapasztalta az önértékelést, mely akkor válik az ember sa$át$ává, amikor elismerésben és támogatásbanvan része. lszántsága mindörökre ihletet ad nekem, miközben &$ m(dszereket keresek és találok a diák$aim s

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 91/98

önmagam számára, hogy megpr(bál$am legy"zni az élet álltotta akadályokat, és megtalál$am a lehet"séget, hogyistenadta tehetség#nk kihasználásával azokká legy#nk, akikké lenni tudunk.

 Bolly 8ro&t 

*enri 1unant

 (kinek van miért élni' szinte mindent elvisel.9riedrich Nietzsche

7enri ?unant P1 éves korában tehet"s, svá$ci bankár és pénzember volt. 'lete val(szn!leg megmaradt volna ebbena kerékvágásban, ha nem lett volna az a végzetes nap, 0DOG $&nius 8., amely mindent megváltoztatott. ?unant*t akormánya követségbe k#ldte BBB. Nap(leonhoz. gy /vá$c és 9ranciaország számára egyaránt el"nyös #zletimegállapodást kellett volna kötnie a császárral. Nap(leon azonban nem volt IárizsbanJ a solferin(i csatamez"n harcoltaz osztrákok ellen. 7enri ?unant megpr(bált a helysznre érni a csata megkezdése el"tt, de elkésett. ) kocsi$a elakadtegy dombtet"n a csatamez" fölött. gyszerre csak megsz(laltak a trombiták, muskéták ropogtak, ágy&k dörögtek. )két lovasság elindult egymás felé, és a csata megkezd"dött. 7enri ?unant &gy #lt a kocsiban, mintha egy sznházi páholyban #lne, és dermedten nézte az el"adást. Eátta a felszáll( port, hallotta a sebes#ltek sikolyait, a haldokl(k 

hörgését. /zinte transzba esett az alatta za$l( rémségek láttán. )z igazi borzalom azonban akkor tárult elé, amikor kés"bb, a csata után belépett a kisvárosba. Minden ház, minden ép#let zs&folásig megtelt összekaszabolt emberekkel,sebes#ltekkel és halottakkal. ) szenvedés látványa szánalmat ébresztett ?unant*ban, ezért három napig ott maradt avárosban és segtett, ahol tudott. /oha többé nem lett ugyanaz, aki azel"tt volt. Eátta, milyen barbár dolog a hábor&, ésarra gondolt, hogy a világnak meg kellene sz#ntetnie.

 Nem ez a m(d$a, hogy a nemzetek rendezzék a nézeteltéréseiket. Mindenekel"tt pedig létre kellene hozni egyvilágméret! szervezetet az emberek megsegtésére a szenvedés és a z!rzavar id"szakaiban. 7enri ?unant visszatért/vá$cba, és a következ" években megszállottan hirdette a békét és a könyör#letességet. 5örbeutazta ur(pát, hogymindenkihez el$uttassa #zenetét. <ég#l az #zleti vállalkozása snylette meg igyekezetét, és csakhamar tönkrement. ?etovábbra sem adta fel. )z els" >enfi 5onferencián egyszemélyes k#zdelmet folytatott a hábor& ellen. nnek eredményeképpen a 5onferencián megsz#letett az els" nemzetközi hábor&ellenes törvény ; egy olyan mozgalom $öttlétre, mely a Népszövetség és az N/\ el"futára lett. 0G10*ben ?unant*t az els" %éke Nobel*d$$al t#ntették ki. %ár 

semmi$e sem volt és a szegényházban élt, a d$$al $ár( tel$es összeget az általa létrehozott nemzetközi mozgalomnak a$ánlotta fel. 7enri ?unant 0G01*ben halt meg, és a világ csaknem tel$esen elfele$tette. ?e nincs is sz#ksége azembereket emlékeztet" sremlékre. )z általa alaptott mozgalom szimb(lumául a svá$ci zászl(t választotta, vörösalapon fehér keresztet, de megfordtotta: vörös kereszt lett fehér háttérrel. A szervezet, a Iöröskereszt 1unant örök emlékm-ve marad.

 7its and Pie!es

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 92/98

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 93/98

Az öreg "alász

 ( legszörnyűbb börtön egy bezárt sz1v.

BB. Cános Iál pápa

) házunk éppen szemben volt a baltimore*i Cohns 7opkins k(rház ép#letével. )z als( szinten laktunk, a fels"

szintet pedig bérbe adtuk a klinika $ár(betegeinek. gy nyári estén éppen a vacsorát késztettem, amikor kopogásthallottam az a$t(n. 5inyitottam, és egy ritka cs&nya öregembert pillantottam meg. )lig magasabb nyolcéves fiamnál,gondoltam, miközben végigmértem görnyedt, összeaszott testét. ) legvisszataszt(bb az arca volt, mely az egyik oldalon feldagadt, és vörös vadh&s bortotta. ) hang$a meglep"en kedvesen csengett:

 ; C( estét. )zt szeretném megtudni, volna*e kiad( szobá$uk egy é$szakára. Ma reggel érkeztem kezelésre a keleti partr(l, de csak holnap reggel megy busz visszafelé.

lmondta, hogy dél (ta igyekszik szobát szerezni sikertelen#l. ; >ondolom, az arcom miatt van. 2udom, hogy rémesen néz ki, de a doktor azt mond$a, még néhány kezelés és...gy pillanatig tétováztam, de amit ezután mondott, az meggy"zött: ; lalszom a hintaszékben is a verandán. ) buszom kora reggel indul.%iztostottam r(la, hogy találunk neki ágyat, de addig is lepihenhet a verandán. %ementem a házba és befe$eztem a

vacsorakésztést. )mikor elkész#ltem, megkérdeztem az öreget, hogy csatlakozik*e hozzánk.

 ; 5öszönöm, nem. <an elég ennival(m ; mondta, és felmutatott egy barna paprzacsk(t.Miután befe$eztem a mosogatást, kimentem hozzá beszélgetni a verandára. 7amar észrevettem, hogy ennek a pici

embernek a testében hatalmas szv dobog. &lmondta, "ogy "alászatból él és seg#ti a lányát, akinek öt gyermekevan és a $érje egy súlyos gerincsér!lés következtében nyomorék. 'indezt nem panaszkodva mondta. 'indenmásodik mondatában "álát adott @stennek az áldásaiért. *álás volt azért, mert a betegsége, mely valósz#n-legvalamilyen b%rrák, nem jár $ájdalommal. Megköszönte Bstennek, hogy er"t ad neki a munkához. Eefekvés el"tt beálltottunk neki egy tábori ágyat a gyerekszobába. )mikor reggel felkeltem, az ágynem! takarosan összeha$togatvafek#dt az ágyon, és a kis öreg kint volt a verandán. <isszautastotta a reggelit, de miel"tt elindult a buszhoz, akadozva,mintha valami nagy szvességet kérne, azt mondta:

 ; Eehetséges lenne, hogy legközelebb is itt száll$ak meg, amikor kezelésre $övök- Nem okozok felfordulást,elalszom egy székben is.

Rövid sz#netet tartott, ma$d gy folytatta: ; ) gyerekeinek hála nagyon otthonosan éreztem magam. ) feln"ttek általában megriadnak az arcomt(l, de, &gyt!nik, a gyerekeket nem zavar$a.

5özöltem vele, hogy szvesen lát$uk &$ra. ) következ" alkalommal valamivel reggel hét után érkezett. gy nagyhalat és egy kil( gyönyör! osztrigát hozott a$ándékba, még sosem láttam ekkorákat. )zt mondta, aznap ha$nalbanfogta "ket indulás el"tt, gy biztosan finomak és frissek lesznek. 2udtam, hogy a busza ha$nali négykor indult, éselgondoltam, hánykor kellett felkelnie, hogy halászhasson el"tte. )z elkövetkezend" évek során többször megszálltnálunk egy*egy é$szakára, és sosem $ött #res kézzel. Mindig hozott nek#nk halakat vagy osztrigát vagy zöldséget akert$éb"l. Máskor csomagokat k#ldött, mindig eVpressz k#ldeményt, halat és osztrigát vagy friss para$t, kelkáposztát,melynek el"z"leg minden levelét gondosan megmosta. Mivel tudtam, hogy három mérföldet kell gyalogolnia a postáigés nagyon kevés a pénze, kétszeresen értékesnek éreztem ezeket a k#ldeményeket.

Miközben id"r"l id"re átvettem figyelmessége apr( bizonytékait, gyakran eszembe $utott a szomszédom

meg$egyzése, melyet akkor tett, amikor a halász el"ször hagyta el a házunkat: +Maguknál aludt az a borzalmas k#lse$!öregember a m&lt é$$el- 'n kiutastottam. lvesztheti a vendégeit, ha ilyeneket szállásol el. Eehet, hogy igaza volt,id"nként néhányan miatta álltak tovább. ?e ha ismerték volna "t, talán könnyebben viselték volna a betegségeiket.2udom, hogy a mi családunk mindörökre hálás lesz neki, amiért ismerhett#k. 'egtanultuk t%le, "ogy a rosszdolgokat panasz nélk!l kell el$ogadni, a jó dolgokért pedig "álát kell adnunk @stennek.  Nemrégibenmeglátogattam egy barátomat, akinek melegháza van. Megmutatta a virágait. ) legeslegszebb egy éppen nyl(,aranyszn! krizantém volt. Eegnagyobb meglepetésemre egy horpadt, rozsdás vödörben állt. )zt gondoltammagamban, ha az enyém lenne ez a virág, a legszebb cserepembe tenném. ) barátom szavai azonban $obb belátásratértettek:

 ; lfogytak a cserepeim, és mivel tudtam, hogy ez milyen szép lesz, &gy döntöttem, $( lesz neki ez a régi vödör is ; magyarázta. ; Nem kell sokáig benne maradnia, &gyis nemsokára ki#ltetem a kertbe.

%iztosan elcsodálkozott ra$ta, amiért olyan $(t nevettem szavain, de éppen ilyen $elenetet képzeltem el a mennyben:

>@tt ez a k!lönlegesen szép lélek. 8em bánja, "a ebben a kicsi, rút testben kell élnie.? 1e ez már régi történet.@sten kertjében régóta biztosan b!szkén magasodik ez a drága lélek;

 #smeretlen szerző 

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 94/98

'ajd meg"altam

l"ször ma$d meghaltam, hogy befe$ezzem a gimnáziumot és elkezdhessek egyetemre $árni.)zután ma$d meghaltam, hogy befe$ezzem az egyetemet és elkezdhessek dolgozni.)zután ma$d meghaltam, hogy fér$hez men$ek és gyerekeket sz#l$ek.)zután ma$d meghaltam, hogy a gyerekeim elér$ék az iskolás kort, és én visszamehessek dolgozni.)zután ma$d meghaltam, hogy nyugd$ba mehessek.

Most pedig meghalok... és hirtelen rádöbbentem, hogy elfele$tettem élni.

*zerzőe ismeretlen 7eküldte> =i!ole Qablo!ki

Biztatás

?ante >abriel Rossettit, a hres, _B_. századi költ"t és képz"m!vészt egyszer felkereste egy id"söd" ember. )zértment el hozzá, mert volt néhány vázlata és ra$za, és Rossetti véleményére volt kváncsi vel#k kapcsolatban. Megszeretette volna tudni, van*e némi m!vészi tehetsége. Rossetti figyelmesen végignézte a munkákat. Miután az els"

néhányat látta, tudta, hogy értéktelenek, és a legcsekélyebb m!vészi tehetségr"l sem árulkodnak. Rossetti azonbankedves ember volt, és a lehet" legfinomabban adta az id"s ember tudtára, hogy a képei nem $(k, és va$mi kevésm!vészi tehetségr"l tan&skodnak. /a$nálta a férfit, de nem hazudhatott neki. ) látogat( csal(dott, de, &gy t!nt,elfogad$a Rossetti téletét. lnézést kért, amiért rabol$a az ide$ét, de megkérte, hogy nézzen meg néhány más ra$zot is.zeket egy fiatal képz"m!vészeti f"iskolás késztette. Rossetti nekilátott az &$abb ra$zköteg áttanulmányozásának, ésazonnal fellelkes#lt. 'rezte, hogy egy if$& tehetséget fedez fel.

 ; zek, ezek $(k ; mondta. ; z a fiatalember nagy tehetség. Minden segtséget és bátortást meg kell nekiadni, hogy m!vészi pályára léphessen. Nagy $öv" áll el"tte, ha keményen dolgozik és kitart.

Rossetti látta, hogy az öregember mélyen meghat(dott. ; 5i ez a fiatal m!vész- ; kérdezte. ; ) fia- ; Nem ; felelte az öreg. ; 'n vagyok, 1 évvel ezel"tt. %árcsak akkor hallottam volna a dicsér" szavait4

Mostanra, tud$a, elbizonytalanodtam és feladtam... t&l korán.

*zerzőe ismeretlen 2ivonat 7rian ,avanna&gh 8he *oIer5s *eeds !1mű művéből 

@smernetek kellett volna 3ladyst;

 Jn nem a m$ltban élek' hanem a övőben.

Eauren %acall

) v"legényem bemutatott a nagymamá$ának, >ladys )tt@oodnak GO. sz#letésnap$a alkalmáb(l. )z öreg nénicsillog( szemekkel nézett rám, amikor közelebb h&ztam hozzá a székemet. 5özben három lánya egyike el"késztette avideokazettát, amit meg akartunk nézni. 7elen elmagyarázta, hogy egy összeálltást fogunk látni a háromtévéreklámb(l, melyekben >ladys egy évvel korábban szerepelt és egy helyi aut(mos(t reklámozott. Earry ?ahl, aKell Lar Kash aut(mos( cég tula$donosa felhvta az id"sek otthonát, ahol >ladys lakott, hogy van*e ott egykarizmatikus, +mokány öreg hölgy, aki el tudná $átszani, amit kigondolt. Marge /iegfried, a Royal Haks id"sek otthona egyik igazgat($a azonnal tudta, ki a megfelel" ember a szerepre.

 ; %zd csak rám, fiacskám4 ; mondta >ladys, amikor meg$elent a forgatáson. 5ipattant a kocsib(l éskörbeszáguldotta a bot$ával Ya filmet felgyorstottákZ, beler&gott egyet*egyet a kerekekbe, ma$d vállon veregette amos(fi&kat, miközben azok csutakolták, törölgették, fényezték az aut(t. <ég#l pedig felkiáltott:

 ; Most aztán megdolgoztattam a fi&kat4

Mosolygott, és kacsintott egyetJ ez a kacsintás az egész Hregon állambeli Medford elismerését kivvta. >ladysnagyot nevetett, amikor a kazetta véget ért. Miután a családtagok nagy része elszéledt és a b(kok áradata alábbhagyott, fesz#lten figyeltem >ladysre. Mivel t&lélt egy eml"rákot, aktvan részt vett az )merikai Rákellenes 2ársasághelyi csoport$ának munká$ában.

 ; 2udod, a fiatal rákos betegeknek $(t tesz, ha lát$ák, hogy valaki GO évig is elélhet, pedig rák$a volt ; mondta.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 95/98

/okáig beszélgett#nk, és " megosztotta velem gondolatait a politikával és a világ eseményeivel kapcsolatban.Megdöbbentett ennek az egykori f"iskolai kosárlabda*ba$nokn"nek és tanárn"nek az éles esze. 2udásával és összetettgondolatmeneteivel szégyenbe hozott. Rövid id"n bel#l megillet"dötten hallgattam. Részben azért, hogy mentsemmagam, részben, mert annyira elkápráztatott, megkérdeztem:

 ; Mond$a, nagymama, hogyan siker#lt ilyen magas kort megérnie és mégis ilyen fiatalosnak maradnia->ladys közelebb tolta hozzám meleg, ráncos arcát, sz#rke szeme felcsillant a fémkeretes szem#veg mögött: ; Megmondom, ?iane. gyszer régen egy n"vérke azt mondta, aki sokat nevet, tovább él. &zért... sokat

nevetek... meg aztán a négy barátom tart$a bennem a lelket. ; Négy barát-4-4 ; kiáltottam fel.

 ; Még nem mondtam neked- Nos... minden reggel Kill Io@errel ébredek. )zután elmegyek sétálni )rthur Btisszel. Lharlie 7orse*szal $övök haza. <ég#l a kedvencemmel, %en >ay*$el fekszem ágyba.

 Biane 7r&!ato 8homas

@"let

%ámul ki az ablakon a gyerekekre, lenn, akik oly vidáman $átszadoznak, nevetgélnek.[l a homályban, a szobában, a második emeleten, a teste gyenge, de szelleme ép.Mindennap ott van.

Ritkán mozdul ki székéb"l.2&l nagy er"fesztés a botot használnia.) nevetés ; mily zene f#leinek.<olt valaha " is ilyen fiatal-Cátszott " is az utcán-<olt, amikor nem nyomasztották gondok-6ket nem nyomaszt$a semmi ; ez egészen nyilvánval(.gy nap egy kisfi& felfigyel rá, mikor $átékukat nézi.) fi& fogatlanul rámosolyog, s " viszonozza a mosolyt.)rcának oly furcsa, hogy a rég elfeledett m(don h&z(dik ráncba.%arát$a meglátogat$a ; korhol$a, s tanácsot ád.+Lsak vár, ugye, vár- <ár a halálra.

)z öreg csak áll, nem tágt az ablakt(l, bámul$a lenn a gyerekeket.) barát$a elmegy. Nem veszi észre, mikor, és nem emlékszik szavaira, csak egyetlen gondolatra ; 2ényleg várna-<árná a halált-/osem gondolkozik mélyen./osem gondol szinte semmire, mi(ta, mi(ta kikapcsolta az agyát, mi(ta a felesége meghalt.)zok lökdös"dnek, $átszanak, vg nevetés#k visszhangzik.9eláll a székb"l és kiha$ol, az ablakpárkánynak d"l.Fll, nézi a gyerekeket.) fogatlan fi& f#rkészve felnéz.Eát$a "t, izgatottan int.

6 visszaint neki.%ot$ával körbe$ár a szobában.<a$h mi ihlette meg- Nem tud$a. ; C( napot4 ; mond$a egy hang mögötte. Nehézkesen fordul hátra.) fogatlan fi& nevet, kis kar$ai hadonásznak.)z öreg homloka izzadni kezd.Eassan megtörli arcát szabad kezével, s&lyosan támaszkodik bot$ára. ; 7ogy van, uram- " b(lint. ; Cönne vel#nk $átszani- ; Cátszani- ; kérdez vissza halkan. ; Bgen4 Ma meccs van. ; Nem, én nem tudok $átszani. ; ?e mért, 3ram- ; ) fi& zavart. ; 2&l öreg vagyok, hogy $átsszak.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 96/98

 ; Nem ba$, ha lassabb, mint mi vagyunk, ezt mind beszámtottuk. Cobb $átszani, mint mindig csak nézni, nemgondol$a-

 ; ?e igen, azt hiszem, gy van.) fi& gyorsan mellé$e áll és kivezeti az a$t(hoz.6 megy vele.) fi& lesegti a lépcs"n, s kinyit$a a kaput.)z öreg arcát cspi a hideg,/zemét vakt$a reggeli fény.5issé megremeg, s a fi& er"sen fog$a kezét.

%ot$a kics&szik markáb(l, s a fi& biztosan tart$a kezét.5ett"t köhécsel, teste megremeg.) fi& agg(dva néz rá. ; C(l van-6 b(lint, s tekintete találkozik, a fi& if$&, csillog(, élénk szemével. ; /zevasztok4 z itt, hogy hv$ák, uram- ; ?onald. ; z itt ?onald, és vel#nk $átszik.

 6ea Gambina

7elkiállapot7a azt hiszed, megvertek, &gy leszJha azt hiszed, nem mersz, lever.7a szeretsz nyerni, de azt hiszed, nem tudsz, Nem lesz tiéd a siker.

7a azt hiszed, vesztettél, &gy leszJ bizonytást kapott,a siker akarat dolga,s ez egy lelki állapot.

7a azt hiszed, legy"ztek, &gy leszJgondol$ nagyot, hogy nyer$,légy biztos önmagadban,s br(kra azután kel$.

)z életben gy"zni nem mindig az fog,ki er"s vagy gyorsabb másoknál,de el"bb*ut(bb az lesz a nyertes,ki azt hiszi, tud$a, amit csinál.

 #smeretlen szerző 7eküldte> rae B&n!an

JKJ ajándék egész évre

0. Mosolyog$.8. Eehessen támaszkodni rád.P. <eregess vállon valakit.. Mondd, hogy +köszönöm.O. )d$ váratlanul cs(kot...T. ...vagy egy forr( ölelést.S. Mondd, hogy +Nagyszer!en nézel ki4, és gondold is &gy4

D. Masszrozz meg egy megfáradt hátat.G. 9#ty#l$, ha rosszul érzed magad.01. 5#ld$ köszön" #dvözl"lapot egy régi tanárodnak.00. Mondd, hogy +C( reggelt4, még akkor is, ha neked nem az.08. 5#ld$ váratlanul tör"d" levelet egy régi barátodnak.0P. 7v$ fel valakit meglepetésképpen.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 97/98

0. Mosogass el, amikor nem ra$tad a sor.0O. <idd le a szemetet, amikor nem te vagy a soros.0T. Ne reagál$ egy goromba meg$egyzésére.0S. 5#ld$ +egyperces szeretet#zenetet.0D. Bndts valakit &t$ára egy tréfával vagy egy vicces történettel.0G. 5észts kávét a munkahelyeden mond$uk a titkárn"dnek.81. 7agyd meg az álláshirdetéseket egy álláskeres"nek.80. =r$ bátort( levelet a szerkeszt"nek.88. 7vd meg a nagymamádat vagy a nagypapádat ebédelni.

8P. 5#ld$ egy +gondolok rád lapot.8. Bntegess és mosolyog$ egy parkol("rre.8O. 9izesd be a csekkeidet id"ben.8T. )dd oda használt ruháidat egy rászorul(nak.8S. )d$ tovább egy $( hrt. Ne add tovább a pletykát.8D. Mond$ valakinek valami kedveset.8G. )dd kölcsön a kedvenc könyvedet. Ne siránkozz, hogy vissza szeretnéd kapni.P1. )dd vissza egy barátod kedvenc könyvét.P0. Cátssz egy kisgyerekkel.P8. /egts valakinek megoldást találni, de ne ad$ tanácsot.PP. <igyél magaddal egy doboz házi s#tés! s#teményt a munkahelyedre.P. Eátogass meg egy id"s, egyed#l él" embert.

PO. Nevess egy (cska viccen.PT. Mondd a párodnak, hogy szép.PS. <igyél ágyba reggelit, és mosogass el utána.PD. 2akarts ki apád és anyád helyett.PG. Hssz meg másokkal egy álmot.1. /étál$ rendszeresen a pároddal.0. 2arts meg egy titkot.8. Ir(bál$ meg megérteni egy tinédzsert. Ir(bálkozz &$ra és &$ra. Eégy sikeres.P. nged$ magad elé valakit a sorban.. 5ap$ ra$ta valakit, amint $( munkát végez, és mondd meg neki.O. Mondd, hogy +kérem.

T. Mond$ igent, amikor szved szerint nemet mondanál.S. Magyarázz t#relmesen.D. Mond$ igazat kedvesen és tapintatosan. 5érdezd meg magadt(l: +2ényleg hallania kell ezt a másiknak-G. %átorts egy szomor& embert.O1. )d$ egy kis örömöt.O0. 2égy $(t névtelen#l.O8. Hszd meg az eserny"det mással.OP. 7agy$ egy vidám #zenetet egy kocsi szélvéd"$én.O. Ragassz szerelmes #zenetet a h!t" a$ta$ára.OO. )d$ valakinek virágot a kertedb"l.OT. 2ölts egy#tt egy naplementét valakivel, akit szeretsz.OS. Mondd, hogy +/zeretlek. Mondd gyakran.

OD. Mond$ el egy vidám történetet valakinek, aki maga alatt van.OG. Ne légy irigy és rosszindulat&.T1. %iztass egy fiatalt arra, hogy a leg$obbat hozza ki magáb(l.T0. Hszd meg egy élményedet és ad$ reményt.T8. Bd"zts $(l. Bgenis, képes vagy rá. $ választásokra van sz#kség.TP. >ondold át a dolgokat.T. 9igyel$ oda.TO. <izsgáld meg, milyen követelményeket támasztasz másokkal szemben.TT. <idul$ fel. 2aláld meg a helyzetek vidám oldalát.TS. 2égy nyugodt sétát, amikor &gy érzed, t&lcsordult a pohár.TD. Eégy barát.TG. Eégy optimista.

S1. 9e$ezd ki háládat.S0. Hlvass fel valakinek valami lélekemel"t.S8. 2edd azt, amit nagyra értékelsz, és értékeld nagyra, amit teszel.SP. 7a szemetet látsz a $árdán, vedd fel, ne men$ el mellette.S. Eégy "szinte.SO. Cár egyenesen.

7/21/2019 Erőleves a léleknek 4. porció

http://slidepdf.com/reader/full/eroleves-a-leleknek-4-porcio 98/98

ST. /ose mulaszd el, hogy kimutasd szeretetedet a szeretteidnek.SS. 7v$ el magaddal valakit, akit szeretsz, a nyári é$szakábaJ fek#d$etek a f!be, öleld át, és nézzétek egy#tt a

csillagokat.SD. 5eress valami szépet egy ember hétköznap$aiban.SG. <igyél el valakit meglepetésszer!en kirándulni.D1. 5ér$ egy barátodt(l segtséget, akkor is, ha nincs sz#kséged rá.D0. Eégy csendben egy könyvtárban.D8. /egts valakinek kereket cserélni.DP. Mond$ esti mesét egy kisgyereknek, vagy kérd meg, hogy " mond$on neked esti mesét.

D. Hszd meg másokkal a L*vitaminodat.DO. )d$ takar(t egy ha$léktalannak.DT. 5#ld$ valakinek postán verset.DS. 7agy$ apr( a$ándékot a postásnak.DD. Mutasd meg a természet szépségét és csodáit a szeretteidnek.DG. Nézz el valakinek egy hibát.G1. Nézz el magadnak sok hibát.G0. <igyél el valakit cirkuszba.G8. Lsak egy parkol(helyre áll$.GP. <egyél figyelembe egy más álláspontot.G. 7agyd, hogy a partnered megver$en golfban.GO. %ocsáss meg egy régi haragosodnak.

GT. %eszélgess egy magányos gyerekkel.GS. Nevess egy régi viccen.GD. <idd el a gyerekeket a $átsz(térre.GG. Eégy +csupa f#l, amikor a barátaid beszélnek hozzád.011. <egyél olyan bort, amit a párod szeret.010. 9ogd vissza magad, és ne kritizál$.

 ano!h és Meladee M!,arty 2ivonata :+"!selekedetekA-ből