emberi er ıforrás tanácsadó (ma) szakeznembla-bla.uw.hu/tananyagok/eet/1felev/mikro.pdf · adam...

Emberi erıforrás tanácsadó (MA) szak

M IKROÖKONÓMIA ESSZÉKÉRDÉSEK – I. évfolyam, 1. félév –

A félévi vizsgán a számonkérés során a két utolsó kérdés 1-1 esszékérdés lesz a feladatlapon. A 22 esszékérdést alapul véve a könyv fejezeteinek kidolgozását tartalmazza ez a dokumentum.

Felhasznált irodalom: Paul A. Samuelson és William D. Nordhaus: Közgazdaságtan címő könyve - 1-333. oldal (KJK-KERSZÖV Kiadó, Budapest, 2000)

A könnyebb megjegyezhetıség érdekében van ahol nem a könyv adatait használtam!!

Betőjelek jelentése: Ár (Price) P Mennyiség (Quantum) Q Kereslet (Demand) D Kínálat (Supply) S Kereslet árrugalmassága ED

Kínálat árrugalmassága ES Össz (teljes) haszon (Utility) U (órán: TU) Határ M Határhaszon MU Jövedelem (Income) I Jövedelemrugalmasság EI Költségvetési egyenes NM Össztermék (Total Product) TP Munka (Labor) L Határtermék MP Munka határterméke MPL

Tıke (Capital) K Tıke határterméke MPK Föld (lAnd) A Föld határterméke MPA Költség (Charge) C Állandó (fix) költség FC Változó költség VC Össz (teljes) költség TC Határköltség MC Átlagköltség AC Átlagos állandó (fix) költség AFC Átlagos változó költség AVC Bevétel (Receipts) R Össz (teljes) bevétel TR Határbevétel MR Profit (összprofit) π vagy TP Határtermék-bevétel MRP

M i k r o ö k o n ó m i a e s s z é k é r d é s e k - I . é v f o l y a m , 1 . f é l év ( 2 0 0 9 ) 1/62

E m b e r i e rı f o r r á s t a n á c s a d ó ( M A ) s z a k – K é s z í t e t t e : S á n d o r J u di t

1. A közgazdaságtan tárgya (könyv 3-8. o.)

A közgazdaságtan elméleti alaptudomány, mely: � tanulmányozza a munka, a tıke és a föld árának meghatározódását a gazdaságban, s hogy ezek

az árak hogyan hatnak az erıforrások eloszlására. � feltárja a pénzügyi piacok viselkedését és hogy ezek a piacok hogyan osztják el a tıkét a

gazdaság különbözı részterületei között � vizsgálja a jövedelemelosztást, eljárásokat javasol a szegények megsegítésére anélkül, hogy az

gyengítené a gazdaság teljesítményét � áttekinti a kormányzati kiadásoknak, adóknak és a költségvetési hiánynak a gazdasági

növekedésre gyakorolt hatásait � tanulmányozza a munkanélküliség és a termelés kilengéseit és kormányzati programokat dolgoz

ki a gazdasági növekedés élénkítésére � vizsgálja a külkereskedelem áruösszetételének törvényszerőségeit és elemzi a kereskedelmi

korlátozások hatásait � kutatja a fejlıdı országok növekedésének kérdéseit, javaslatokat fogalmaz meg erıforrásaik

hatékonyabb felhasználása érdekében � stb.

A közgazdaságtan azt tanulmányozza, hogy a társadalmak miként használják a szőkös erıforrása-ikat termékek elıállítására, és hogyan osztják el ezeket a népesség csoportjai között.

A közgazdaságtan két kulcsfontosságú alaptétele (axiómája): � a termékek szőkösen állnak rendelkezésre � a társadalomnak hatékonyan kell felhasználnia erıforrásait

Gazdasági javak szőkösen vagy korlátozottan hozzáférhetı javak, nem szabad javak.

A világban a gazdasági javak szőkösen állnak rendelkezésre, ugyanis az emberek többet akarnak, mint amennyit a gazdaság nyújtani képes. A termékek korlátozottak, a szükségletek ezzel szemben határtalannak tőnnek. A nemzetek termelése nem képes mindenki szükségletét kielégíteni, nincs elég termék és szolgáltatás az összes fogyasztói szükséglet fedezésére. (A világban több százmillió ember éhezik és él anyagi nélkülözésben. A nemzeti kibocsátásnak többszörösére kellene emelkednie ahhoz, hogy egy átlagpolgár az átlagos orvos vagy ügyvéd szintjén élhessen.) Mivel az igényeink korlátlanok, így nagyon fontos, hogy a gazdaság a legjobban hasznosítsa korlátozott erıforrásait. A társadalomnak hatékonyan kell felhasználnia a forrásait az emberi igények és szükségletek kielégítésére.

A gazdaság akkor termel hatékonyan, ha nem lehet senki jólétét anélkül fokozni, hogy valaki más ne kerülne kedvezıtlenebb helyzetbe.

A közgazdaságtan lényege, hogy számot vetünk a szőkösség tényével, majd megadjuk miként szervezhetı a társadalom úgy, hogy a termelés az erıforrásokat a leghatékonyabban használja fel.

A közgazdaságtan területei: � Mikroökonómia: a gazdaság egyes szereplıivel, (az egyes gazdasági egységek viselkedésével)

foglalkozik: egyedi piacokkal, vállalatokkal, háztartásokkal. A mikroökonómia megalapítója Adam Smith, kiemelkedı fontosságú könyve A nemzetek gazdagsága címen jelent meg.

� Makroökonómia: a gazdaság átfogó mőködésével foglalkozik, a gazdaság egészét tekinti át. A makroökonómia mai modern formájában 1935-tıl létezik, amikor is John Maynard Keynes megjelentette fontos könyvét: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete címen.

� A mikro- és a makroökonómia egymáshoz illeszkedve alkotja a modern közgazdaságtant, melynek megalapítója Adam Smith (1723–1790).



A közgazdaságtan logikája: A gazdasági élet nagyon összetett és mozgalmas színtér, a közgazdaságtan alapvetı törekvése, hogy megértsük ezt az igen bonyolult vállalkozást. A közgazdászok tudományos módszereket alkalmaznak a gazdasági élet megértéséhez. Megfigyelik a gazdasági jelenségeket, felhasználják a statisztikai kimutatásokat és a rendelkezésre álló múltbeli adatokat, illetve elvont elemzésekre és elméletekre is támaszkodnak. Mindebbıl átfogó általánosításokhoz jutnak. A közgazdászok kifejlesztettek egy ökonometria néven ismert elemzési eszköztárat, ami lényegében a statisztikai eljárások alkalmazása a gazdasági élet jelenségeire. Ennek segítségével a közgazdászok rengeteg sok adatból egyszerő összefüggéseket tudnak leszőrni. A közgazdászoknak ügyelniük kell rá, hogy okfejtéseikben elkerüljék az elemi logikai hibákat.

Közgazdasági elemzésekben elıforduló logikai hibák: � Post hoc tévképzet: az oksági kapcsolat téves feltételezése. Ha egy idıben késıbbi eseményt

egy idıben korábbi következményének tulajdonítunk pusztán bekövetkezésük sorrendje miatt. � Egyéb tényezık rögzítésének elmulasztása: egy dologról gondolkodva a többi tényezıt nem

tartjuk változatlanul. Fontos, hogy amikor egy változó hatásait vizsgáljuk a gazdasági rendszer egészére, akkor minden további tényezıt változatlanul kell tartani!

� Összetétel csapdája: ha felteszi az elemzı, hogy ami igaz a részekre, az igaz az egészre is.

Érzı szív kontra józan ész: A közgazdászok szerte a világon az adatok összegyőjtésén fáradoznak és azon, hogy jobban megértsük a gazdasági fejlıdésvonalakat. A közgazdaságtan végsı célja az, hogy az emberek hétköznapi életfeltételeit javítsa. Az érzı szív önmagában véve alkalmatlan az éhezık táplálására, a betegek gyógyítására stb. Józan észre van szükség a gazdasági fejlıdés legjobb pályájának a kijelöléséhez. Objektív módon kell mérlegelni a különféle cselekvési lehetıségek költségeit és hasznait. Elıfordulhat, hogy olyan döntést kell hozni a gazdasági fejlıdés érdekében, ami rosszul érint embereket, például be kell zárni egy gyárat. Elmondható, hogy olykor a dolgok elıször rosszra fordulnak, és csak késıbb hoznak javulást.

A társadalomnak helyes egyensúlyt kell találnia a piac fegyelme és a jóléti állam nagyvonalúsága között. Ha józan eszünket érzı szívünk szolgálatába állítjuk, akkor a közgazdaságtudomány részt vállalhat a jólétben élı és igazságos társadalom megteremtésében.



2. A gazdaságszervezés három problémája (könyv 8-9. o.)

Minden emberi társadalomban három megoldandó gazdasági alapkérdés van: el kell dönteni, hogy milyen termékeket állítsanak elı (Mit? ), hogyan termeljék azokat meg (Hogyan?) és kinek a számára hozzák létre a termékeket (Kinek?).

Mit? - Mit termeljen, állítson elı és milyen mennyiségben? � A társadalomnak meg kell határoznia, hogy mennyit is hozzon létre a sokféle lehetséges

termékbıl és szolgáltatásból és mikor termelje azokat. (Pizzát süssünk vagy inget varrjunk?) Kérdés, hogy mire fordítsuk a szőkös erıforrásainkat? (Sok fogyasztási cikket termeljünk, mint pl. a pizza? Vagy kevesebb fogyasztási cikket termeljünk és több beruházási jószágot, mint pl. a pizzasütı gép, ami késıbb hozzájárul a termelés és a fogyasztás bıvüléséhez?)

Hogyan? - Hogyan termelje meg a javakat? Hogy használja a forrásokat a termékek elıállítására? � A társadalomnak el kell döntenie, hogy ki végezze a termelést, milyen erıforrásokkal és melyik

termelési technológiát alkalmazva. (pl. Ki végezzen mezıgazdasági munkát, és ki tanítson?)

Kinek? - Ki számára termeljék az árucikkeket? Kinek jussanak a termékekbıl? � Ki fogyasztja el a gazdasági tevékenység gyümölcsét? Miként osszák meg a nemzeti terméket a

háztartások között? (Legyen sok ember szegény, és kevesen gazdagok? Ki jusson nagy jövedelemhez: a sportolók, a politikusok, a dolgozók vagy a földbirtokosok? Biztosítsa a társadalom a szegények minimális fogyasztását, vagy dolgozzanak meg az elemi megélhetésért az emberek?)

Pozitív- és normatív közgazdaságtan: A gazdasági kérdésekrıl gondolkodva különbséget kell tenni a tények és méltányossági megfontolások között. A pozitív közgazdaságtan a gazdaságok tényeit mutatja be, a normatív közgazdaságtan pedig már értékítéleteket is megfogalmaz. � A pozitív közgazdaságtan olyan kérdésekkel foglalkozik, hogy miért keresnek többet az

orvosok a tanároknál? Növeli-e vagy csökkenti a szabadkereskedelem az emberek bérét? Mi az adók növelésének gazdasági hatása? Mindezek megválaszolhatók a tapasztalati tények és a gondos elemzés segítségével.

� A normatív közgazdaságtanban szerepet kapnak az etikai elvek és a méltányosság normái is. Elvárható-e a szegényektıl, hogy dolgozzanak a kormányzati támogatás fejében? Szabad-e növelni a munkanélküliséget az árinfláció féken tartása érdekében? Nincsenek helyes vagy helytelen válaszok e kérdésekre, hiszen mérlegelésük inkább az etikai elvekre, értékekre támaszkodik, mintsem a tényekre. Csak politikai viták és döntések révén oldhatók meg, önmagában közgazdasági elemzéssel nem.

Gazdasági rendszerek: � Piacgazdaság: a döntések a piacon születnek meg, ahol egyének és vállalkozások önként

cserélik ki termékeiket, szolgáltatásaikat, rendszerint a pénz közvetítésével. A piacgazdaságban a piac oldja meg a gazdasági kérdések zömét. A termelést és fogyasztást érintı legfontosabb döntéseket egyének és magáncégek hozzák meg. Az árak, a piacok, a nyereségek és veszteségek, az ösztönzés és anyagi jutalom rendszere határozza meg, hogy mit? hogyan? és kinek? termelnek. A vállalatok a legtöbb nyereséget hozó terméket részesítik elınyben (mit? kérdése), a legköltségkímélıbb termelési technikát alkalmazzák (hogyan? kérdése). A fogyasztásról pedig az egyének döntenek, ık határozzák meg, hogy mire költik jövedelmüket (kinek? kérdése). A piacgazdaság szélsı pólusa a laissez-faire gazdaság, itt a kormányzat teljesen távol tartja magát a gazdasági döntésektıl, ez a forma soha sehol nem létezett még tisztán eddig.

� Utasításos gazdaság: a kormányzat hozza meg a termelést és fogyasztást érintı összes fontos döntést. Az államvezetés gazdasági utasításokat ad az alsóbb intézményi lépcsıfokokon tevékenykedıknek. (pl. Szovjetunió). A kormányzat tulajdonában van a legtöbb termelési eszköz (föld, tıke), a legtöbb vállalatnak ı a tulajdonosa, és a dolgozók munkaadója. A kormányzat dönti el, hogy milyen termékekbıl és szolgáltatásokból álljon a társadalom kibocsátása.

� Vegyes gazdaság: napjainkban minden társadalomban vegyesgazdaság létezik piaci és utasításos elemekkel. A legtöbb döntést a piac hozza meg, de a kormányzat ellenırzi a piacot és törvénye-ket hoznak a gazdasági élet szabályozására.



3. Egy társadalom technológiai lehetıségei (könyv 9-15. o.)

Minden gazdaság rendelkezik korlátozott erıforrások bizonyos készletével: munkaerıvel, technikai felkészültséggel, üzemekkel és termelıeszközökkel, földdel és energiával. A mit és hogyan termelni kérdései a valóságban úgy dılnek el, hogy a gazdaság szereplıi elosztják az erıforrásaikat a sok ezer termék és szolgáltatás között. Mivel a termékek szőkösen állnak rendelkezésre az igényekhez mérten, a gazdaság szereplıinek el kell dönteniük, hogyan kezeljék a korlátozott erıforrásokat. Választani kell termékek sokféle lehetséges kosara között (mit?), dönteni kell különféle termelési technikák közül (hogyan?) és meg kell határozni, hogy ki fogja elfogyasztani a termékeket (kinek?). E három kérdés megválaszolásához a társdalomnak meg kell határoznia a ráfordítások kombinációit és a kibocsátás összetételét.

Ráfordítások és kibocsátás: � A ráfordítások olyan termékek és szolgáltatások, amelyeket termékek és szolgáltatások

elıállításához használnak. A gazdaságban a létezı technológiáknak megfelelıen kapcsolják össze a ráfordításokat a kibocsátás elıállítására.

� Kibocsátáson azokat a hasznos javakat és szolgáltatásokat értjük, amelyek a termelési folyamat eredményei, és bekerülnek a fogyasztásba vagy a termelésben tovább alkalmazzák ıket.

� Példa: pizza elıállítása Ráfordítások: alapanyagok, sütési hı, pizzasütı gép, szakács szaktudása Kibocsátás: elkészült pizza. Példa: oktatás Ráfordítások: oktatók ideje, tantermek, tankönyvek stb. Kibocsátás: felkészült és tájékozott állampolgárok

A ráfordításokat más kifejezéssel termelési tényezıknek mondjuk, ezek a föld, a munka és a tıke.

Termelési tényezık: � föld (általánosabban természeti erıforrások): a természet adományát képviselik a termelésben.

Mezıgazdaságban a megmővelt területek tartoznak ide, emellett a házak, gyárak és utak területei, továbbá az energiaforrások (pl. kıolaj), a bányakincsek (pl. ércek, homok), illetve a környezeti források (tiszta levegı, iható víz).

� munka: a termelésre fordított emberi idı (szántani a földet, sütni a pizzát, oktatni az iskolában stb.). A munka a fejlett ipari gazdaságok leghétköznapibb és legfontosabb ráfordítása.

� tıke: a gazdaság tartós javaiból áll, ezeket azért hozzák létre, hogy más termékek elıállítását szolgálják (tıkejavak a gépek, utak, számítógépek, szerszámok, autók, kohók, épületek stb.)

A három gazdasági alapkérdés újrafogalmazható a ráfordítás és a kibocsátás segítségével: a társadalomnak el kell döntenie, hogy kibocsátásként mit termeljen és milyen mennyiségben; hogyan termelje meg a javakat, milyen technikai megoldásokkal kapcsolja össze a termelési tényezıket a kívánt kibocsátás elıállítása érdekében; és kinek jusson a kibocsátás, milyen legyen az elosztása?

Termelési lehetıségek határa: � A társadalmak nem juthatnak mindenhez hozzá, amihez szeretnének. Korlátokat szabnak nekik a

rendelkezésre álló erıforrások, technológiai lehetıségek. Ha például a védelmi kiadásokat nézzük: a társadalmaknak mindenkor el kell dönteniük, hogy korlátozott erıforrásaikból mennyit fordítanak katonai kiadásokra és mennyit más célokra. Minél többet költ egy ország védelmi célokra, annál kevesebb jut fogyasztásra és beruházásokra.

� Példa: vegyünk egy gazdaságot, mely csak két gazdasági terméket gyárt: ágyút és vajat. (Az ágyú a katonai kiadásokat képviseli, a vaj pedig a polgári felhasználást.) Az évente elıállítható vaj mennyiségének van egy felsı határa, mely a gazdaság erıforrásainak mennyiségétıl és minıségétıl függ, illetve attól, hogy ezeket milyen hatékonysággal hasznosítják. Tegyük fel, hogy évente a maximális elıállítható vajmennyiség 5 ezer tonna. Ha a gazdaság minden energiájával a vajat termeli, akkor 5 ezer tonna vajat termel évente 0 darab ágyú mellett. Az évente elıállítható ágyúk számának is van egy maximum értéke az adott gazdaságban, ez legyen a példában 15 ezer darab. Ha minden erıforrást az ágyúgyártásra összpontosítanak, akkor évente 15 ezer darab ágyút állítanak elı úgy, hogy nincs vajtermelés. Ez a két szélsı lehetıség, közöttük sok más lehetıség is van. Ha a maximum elıállítható vajtermelésbıl feladnak valamennyi vajat, ahelyett, annak értékében elıállíthatnak ágyút. Minél több vajtermelésrıl mondanak le, annál több ágyút tudnak elıállítani. (Ez fordítva is igaz!) A gazdasági erıforrásokat átirányítják az egyik felhasználási területrıl (pl. vajtermelés) a másikra (pl. ágyú elıállítás).



Alternatív termelési lehetıségek

Lehetıségek Vaj

(ezer tonna) Ágyú

(ezer darab)

A 0 15 B 1 14 C 2 12 D 3 9 E 4 5 F 5 0

A példában felvázolt gazdaság termelési lehetıségeit adja meg a bal oldali táblázat, ahol a vaj és az ágyú kibocsátási kombinációi vannak megadva számokkal. A termelési lehetıségeket ábrázolhat-juk grafikonon is (balra lent), ehhez a táblázat adatait vesszük alapul. A vízszintes tengelyen ábrázoljuk a vaj termelési lehetısége-it, a függıleges tengelyen pedig az ágyúét. Ha feltüntetjük az elıállítható vaj és ágyú összes kombinációját, majd a pontokat összekötjük, akkor folytonos görbét kapunk, ami a termelési lehetıségek határa, azaz a PPF görbe (jobbra lent). Ez azt mutatja, hogy a vaj termelését hogy lehet átváltani az ágyú elıállítására.

Termelési lehetıségek grafikonja Termelési lehetıségek határa (PPF görbe)

Ágyú

(eze

r dar

ab)

Ágyú

(eze

r dar

ab)

Vaj (ezer tonna) Vaj (ezer tonna)

A termelési lehetıségek határa (PPF), azokat a maximális termelési mennyiségeket tünteti fel, amelyekre a gazdaság szert tehet, technológiai ismeretei és a rendelkezésre álló termelési tényezık révén. A PPF a társadalom által elérhetı termék és szolgáltatáskombinációkat képviseli.

Az ábrázolt határgörbe a társadalom választási lehetıségeit mutatja, azt, hogyan helyettesítheti egymással az ágyút és a vajat. A görbe feltételezi a technológia adott állapotát és a ráfordítások adott mennyiségét. A határon kívüli pontok (I) megvalósíthatatlanok, elérhetetlenek. A görbén belüli tetszıleges pontok (pl. U) esetén a gazdaság nem érte el a termelési hatékonyságot, például nagyarányú munkanélküliség alakult ki egy erıteljesebb ciklikus visszaesés során.

A fenti példában a termelési lehetıségek határa vajjal és ágyúkkal van ábrázolva, de ez az elemzés egyéb más termékek esetében is alkalmazható. (Pl. minél többet költ egy kormány utak építésére, annál kevesebb marad lakások építésére, vagy minél többet szánnak jelenbeli fogyasztásra, annál kevesebb jut tıkejavak elıállítására a fogyasztási cikkek jövıbeli megtermelése érdekében stb.)

További PPF görbék: � Milyen hatása van egy ország gazdasági növekedésének a termelési lehetıségekre? (1. ábra)

A termelési tényezık bıvülésével, vagy a fejlıdı technológia hatására minden termékbıl és szolgáltatásból többet tudnak elıállítani, a PPF görbe kifelé tolódik. Az ábra mutatja azt is, hogy a szegény országoknak forrásaik legnagyobb részét élelmiszerek termelésére kell fordítaniuk, de a gazdag országok már több luxuscikket is megengedhetnek maguknak a termelési potenciáljuk növekedésével.

� Gazdaságok választása közjavak (adóból finanszírozott) és magánjavak között. (2. ábra) A szegény országok kevés olyan közjószágot engedhetnek meg maguknak, mint pl. az egészségügyi szolgáltatás, tudományos kutatás. A gazdasági növekedéssel viszont a közjavak termelése és a természeti környezet minıségének javítása már a kibocsátás egyre nagyobb arányban van jelen.

� Választás jelenbeli fogyasztási cikkek, illetve beruházási vagy tıkejavak között. (3. ábra) A jelenbeli fogyasztás egy részét feladva és nagyobb mennyiségő tıkejószágot gyártva a gazdaság gyorsabban növekedhet. Ez lehetıvé teszi, hogy a jövıben mindkét jószágtípusból többet állítsanak elı.



A gazdasági növekedéssel a PPF-görbe kifelé tolódik: (1. ábra) Az a) ábra azt a helyzetet ábrázolja, amikor még szegény az ország, szinte minden erıforrásukat élelmiszerre fordítják, kevés luxuscikkhez lehet hozzájutni. A b) ábra azt mutatja, hogy a fejlıdést következtében a PPF- görbe kifelé tolódik. A gazdasági növekedésnek köszönhetıen az ország A pontból a B pontba jut. Mindkét termékcsoportból növelheti fogyasztását.

A gazdaságoknak választaniuk kell közjavak és magánjavak között: (2. ábra) Egy szegény telepes társadalom a napi szükségletkiegyenlítés szintjén él. Nem jut forrás utakra, egészségügyi ellátásra. Egy városias társadalomban, ahol jobb anyagi körülmények jellemzık, a magasabb jövedelembıl már többet tudnak közjavakra és kormányzati szolgáltatásokra fordítani (pl. oktatás, utak stb.)



A jövıbeni fogyasztást szolgáló beruházáshoz fel kell áldozni jelenbeli fogyasztást: (3. ábra) Egy ország folyó fogyasztást szolgáló javakat és szolgáltatásokat állít elı (pl. pizzát), vagy beruházási javakat (pl. pizzasütı). A példában az a) ábrán három ország azonos helyzetbıl indul, egyforma a PPF-görbéjük, de beruházási rátáik eltérıek (A1, A2, A3). Az elsı ország nem valósít meg jövıt szolgáló tıkeberuházást (A1). A második ország kis mértékben lemond a folyó fogyasztásról és megvalósít valamennyi tökeberuházást (A2). A harmadik ország nagy mennyiségő fogyasztásról mond le és nagyarányú beruházási tevékenységet folytat (A3). A b) ábra azt mutatja, hogy a következı évek során azok az országok, melyek feladtak a folyó fogyasztásukból a beruházásra, azok jelentısen elırejutnak. A harmadik ország messze kitolta PPF-görbéjét, a másodiknál is látható elırejutás, az elsı ország viszont nem mozdult el. Tehát elmondhatjuk: a be-ruházásokra sokat áldozó országok magasabb beruházási és fogyasztási szintet érnek el a jövıben.

Gazdasági költség: Az élet tele van választással. Mivel a források korlátozottak, mindig meg kell gondolnunk, hogyan használjuk fel jövedelmünket vagy idınket. Amikor valami mellett döntünk, mindig meg kell gondolni, hogy az elmulasztott lehetıségekkel mérve „mennyibe is kerül” a döntésünk.

A választással kizárt alternatíva a döntés gazdasági költsége.

Az ágyú és vaj PPF-görbéje a két termék közötti átváltási viszonyt mutatja. Ha az ország úgy dönt, hogy évi 9 ezer ágyú helyett 12 ezret gyárt, akkor ennek a döntésnek a gazdasági költsége az a vajmennyiség, amelyet fel kell áldoznia a nagyobb mennyiségő ágyú elıállítása érdekében. Azaz a példában a 3 ezer darab ágyú gazdasági költsége ezer tonna meg nem termelt vaj.

A szőkösség világában egy dolgot választva valami mást fel kell adnunk. A döntés gazdasági költsége az elmaradó termék vagy szolgáltatás értéke.



Hatékonyság: (a gazdaság úgy termel, hogy rajta van a PPF-görbén) Az eddigi magyarázatok feltételezték, hogy a gazdaság hatékonyan termel, vagyis rajta van a termelési lehetıségek határán, nem pedig alatta valahol. A hatékonyság azt jelenti, hogy a gazdaság forrásait a lehetı leghatásosabban használják fel az emberi szükségletek és vágyak kielégítésére. Az általános gazdasági hatékonyság fontos vonatkozása a termelési hatékonyság. A termelés akkor hatékony, ha a gazdaság nem tud anélkül többet termelni egy termékbıl, hogy egy másik termékbıl kevesebbet ne termelne. Ekkor a gazdaság a termelési lehetıségek határán van.

Vegyük ismét az ágyú és vaj PPF-görbéjét. A D pontban 3 ezer tonna vajat és 9 ezer ágyút termelnek évente. Ha a piac további ezer tonna vajat igényel, és figyelmen kívül hagynánk a PPF görbe által megjelenített korlátot, akkor azt gondolhatnánk, hogy elıállítható több vaj az ágyútermelés csökkentése nélkül is (az I pontba jutva). Az I pont viszont elérhetetlen, mivel a határgörbén kívülre esik. A D pontból indulva nem juthatunk több vajhoz anélkül, hogy ne adnánk fel valamennyi ágyút. A D pontban a termelés hatékony.

Termelési hatékonyság akkor érvényesül, ha a társadalom nem tudja anélkül növelni valamely jószág termelésének mennyiségét, hogy egy másik termék kibocsátását ne csökkentené. A hatékony termelés tehát azt jelenti, hogy a gazdaság a termelési lehetıségek határán van.

Összefüggés: a PPF-görbén lévı kiindulópont esetén egy jószág termelésének növelésekor elkerülhetetlenül fel kell áldoznunk más javakat. Ha több ágyút termelünk, akkor ágyúval helyettesítjük a vajat. A helyettesítés az élet törvénye teljes foglalkoztatás mellett a gazdaságban és a termelési lehetıségek határa a társadalom számára rendelkezésre álló választási lehetıségeket mutatja.

Kihasználatlan erıforrások és hatékonysághiány: (a gazdaság a PPF-görbén belülre kerül) Minden társadalomnak vannak kihasználatlan erıforrásai, munkanélküliek, nem termelı gyárak, megmőveletlen területek stb. Ha vannak kihasználatlan erıforrások, akkor a gazdaság nincs a termelési lehetıségek határán, valahol azon belül van.

Az ágyú és a vaj PPF-görbéjén ilyen például az U pont, ugyanis az a görbén belül található. Az U pontban csak 2 ezer tonna vajat és 6 ezer darab ágyút termelnek évente. Egyes erıforrások kihasználatlanok, ha ezeket mőködésbe hoznák, akkor a termékek kibocsátása növelhetı lenne. A gazdaság elmozdulhat az U pontból a D pontba, itt már egyidejőleg több vajat és több ágyút termelnek, ez fokozza a gazdaság hatékonyságát és meg is valósítható, hisz a D pont a PPF görbén van - a gazdaság hatékonyan mőködik.

A hatékonysághiány okai: � a konjunktúraciklusok miatti visszaesések (konjunktúraciklus a teljes nemzeti kibocsátás,

jövedelem és foglalkoztatás ingadozása, melynek 2-10 év idıtartamú egy-egy szakasza) � sztrájkok, politikai változások, forradalmak



4. Mi a piac? A piaci mechanizmus; a láthatatlan kéz és a tökéletes verseny (könyv 25-34. o.)

Mi a piac? � Az országok nagy részében a legtöbb gazdasági döntés a piacokon születik meg. � A piacok lehetıvé teszik a vásárlók és az eladók találkozását, a cserét és ezen keresztül

meghatározzák a termékek árait és mennyiségét. A piac döntı jellegzetessége, hogy összehozza egymással a vásárlókat és az eladókat az árak és a mennyiségek meghatározása érdekében.

� Egy piac az a mechanizmus, amely révén a vásárlók és eladók kölcsönhatásra lépnek egymással egy termék vagy szolgáltatás árának és kicserélt mennyiségének meghatározása érdekében.

� A piaci rendszer kényszer nélkül és központi irányítás nélkül mőködik. Nap mint nap több millió vállalkozás és fogyasztó köt önkéntes csereügyleteket. A piacok nem tökéletesek, de mégis hatékonyan megoldják a mit? hogyan? és kinek? alapkérdéseit.

A piaci mechanizmus: � A piaci mechanizmus a mit? és hogyan? kérdést így válaszolja meg: az emberek pénze

befolyásolja a termékek árát, ezek az árak megmutatják a vállalatoknak, hogy egy-egy termékbıl mennyit érdemes termelni. Ha az emberek egy termékbıl többet keresnek, a vállalatok nyereségre tehetnek szert a termelés bıvítésével. Tökéletes verseny feltételei mellett a vállalatoknak meg kell találniuk a legolcsóbb termelési eljárást, hatékonyan kell használniuk a munkát, a földet és egyéb tényezıket. Ha nem így tesznek, akkor veszteségeik keletkeznek és kiesnek a piaci szereplık körébıl.

� A kinek? kérdésének megválaszolása: a jövedelemelosztást a termelési tényezık (föld, munka, tıke) tulajdona határozza meg és a tényezık árai.

� Senki sem tervezte meg a piacot, ennek ellenére is figyelemre méltóan jól mőködik. Egy piacgazdaságban nincs egy olyan egyén vagy szervezet aki/amely felelıs volna a termelésért, fogyasztásért, elosztásért és árképzésért.

� Egy piaci rendszerben mindennek ára van. Az ár a termék értéke pénzben kifejezve. (Pl. ha veszek egy használt Fordot 400 ezer forintért egy autókereskedésben, akkor ez azt jelenti, hogy nekem az autó többet ér, mint 400 ezer forint, illetve ez a pénz az utókereskedınek többet ér, mint az autó. A Ford árát a használt autók piaca határozza meg és önkéntes csereügylet révén az autó ahhoz a vevıhöz kerül, akinek az a legnagyobb értéket képviseli.)

� Az árak továbbá jelzéseket adnak a termelıknek és fogyasztóknak. Ha a fogyasztók többet igényelnek bármely termékbıl, az ára emelkedik, s ez jelzés a termelıknek, hogy nagyobb kínálatra van szükség (Például minden nyáron, ahogy a családok nyaralni mennek, megugrik az igény az üzemanyag iránt, ezért felmegy az ára. A magasabb ár az olajipari vállalatokat az üzemagyag-termelés növelésére ösztönzi, az útrakelıket pedig eltántorítja a hosszabb útvonalaktól.) Ha egy termékbıl (pl. autó) túl nagy készletek halmozódtak fel, akkor (a kereskedık és az autógyárak) leszállítják az árakat a készletek csökkentése érdekében. Alacsonyabb árak mellett több fogyasztó dönt autóvásárlás mellett, az autógyárak pedig kevesebb autót visznek a piacra. Ennek következtében visszaáll a vásárlók és eladók közötti egyensúly.

� Ami igaz a fogyasztási cikkek piacára, az igaz a termelési tényezık, például a föld és a munka piacain is. (Pl. ha inkább programozókra van szükség inkább, mint textilipari munkásokra, akkor a számítógépes területen kedvezıbbek lesznek a munkavállalási feltételek. A programozók fizetése emelkedni fog, a textilmunkások bére pedig csökkeni. A bérarányok megváltozása a munkavállalókat inkább a bıvülı foglalkoztatási területre vonzza.)

Tehát az árak a piacon összehangolják a termelıi és fogyasztói döntéseket. A magasabb ár hatására a fogyasztók rendszerint kevesebbet vásárolnak, a termelık pedig többet termelnek. Az alacsonyabb ár bátorítóan hat a fogyasztásra és kedvét veszi a termelıknek. Az árak alkotják tehát a piac szabályozó eszközét.

� A piacon egyesek állandóan vásárolnak, mások pedig eladnak. A piacok folyamatosan választ adnak a mit? hogyan? és kinek? kérdéseire. Mivel minden, a gazdaságban munkáló erıt kiegyensúlyoznak, a piacok kialakítják a kínálat és a kereslet piaci egyensúlyát.



� A piaci egyensúly az összes különbözı vásárló és eladó közötti egyensúlyt jelenti. A háztartások és vállalatok az ár függvényében különbözı mennyiségeket akarnak vásárolni, illetve eladni. A piacon alakul ki az egyensúlyi ár, mely megfelel a vásárlóknak és az eladóknak is. (Ha az ár túl magas, akkor nagy árukészlet halmozódik fel, mert az emberek kevesebbet vásárolnak belıle, ha túl alacsony az ár, akkor pedig áruhiány alakul ki, mert többet vásárolnának mint ami rendelkezésre áll.)

� Azok az árak eredményezik a kínálat és kereslet egyensúlyát, amelyek mellett a vásárlók pontosan annyit vennének, mint amennyit az eladók értékesíteni szeretnének.

A piaci rendszer: � Az elızıekben kiderült, hogyan hozzák az árak egyensúlyba a fogyasztást (keresletet) és a

termelést (kínálatot) az egyes piacokon. A különbözı piacok, az üzemanyag, az autók, a föld, a munka, a tıke piaca és az összes többi piac viszont összekapcsolva mőködik. E piacok egyidejőleg kölcsönhatásban mőködnek és kialakítják az árak és a termelés általános egyensúlyát.

� A piacgazdaság összhangba hozza az eladók és a vásárlók szándékait - azaz a kínálatot és a keresletet - minden egyes piacon és ezáltal párhuzamosan megoldja a mit? hogyan? és kinek? kérdéseit is.

A piaci egyensúly a következıképpen körvonalazható: � A fogyasztók pénze, vásárlása határozza meg, hogy mit , azaz milyen termékeket és

szolgáltatásokat állítsanak elı. A vállalatokat az mozgatja, hogy minél nagyobb nyereséget érjenek el. A profit a nettó bevétel, amit úgy kapunk meg, ha a teljes árbevételbıl kivonjuk a teljes költséget. A vállalkozások kilépnek azokról a területekrıl, ahol profitot veszítenek, de termelésre csábítja ıket a keresett termékekkel szerezhetı magas profit.

� A hogyan kérdése a különbözı termelık versenyében dıl el. A termelık úgy állhatják meg helyüket az árversenyben, úgy maximalizálhatják profitjukat, hogy költségeiket minimalizálják a leghatékonyabb technológiai megoldások alkalmazásával.

� A kinek termelni kérdése - hogy ki és mennyit fogyaszthat - jelentıs mértékben a termelési tényezık piacán érvényesülı kínálati és keresleti feltételektıl függ. A tényezıpiacok, tehát a termelési tényezık piacai határozzák meg a bérek színvonalát, a földek bérleti díjait, a kamatlábak és a profitok nagyságát. Ezeket az árakat tényezıáraknak nevezzük.

Ki uralja a piacgazdaságokat? – A fogyasztók és a technológia. � A fogyasztók ízlésükkel irányítanak, pénzükkel pedig meghatározzák, hogy a társadalom forrásai

milyen végsı felhasználási célokhoz áramoljanak. Ezzel kijelölnek egy bizonyos helyzetet a termelési lehetıségek határán (PPF). A fogyasztók maguk persze nem írhatják elı, hogy mit termeljenek. A rendelkezésre álló erıforrások és technológiai lehetıségek behatárolják a választásaikat. Egyetlen gazdaság sem léphet túl saját PPF korlátján. (Az ember elrepülhet Hongkongba, de marsbéli utazásra nincs esélye.)

� Egy gazdaság forrásai a tudományos és technológiai adottságokkal együtt korlátozzák, hogy egy fogyasztó mire is adhatja ki a pénzét. A fogyasztói keresletnek szükségképp illeszkednie kell az árucikkek üzleti kínálatához.

� Tehát a vállalati költségek és kínálati döntések a fogyasztói kereslettel együtt határozzák meg, mit termeljen egy társadalom.

� Nem válik be minden termék és technológia (pl. füstnélküli cigaretta). Ezek fokozatosan eltőnnek a piacról, mert nem vásárolják az emberek (nincs rá kereslet). Ezáltal a profit elmarad, emiatt pedig a kibocsátó vállalkozás leáll a termékkel (vagy a szolgáltatással). A profit és ennek elmaradása a vállalkozások jutalma vagy büntetése, ez irányítja a piaci mechanizmust.

A piaci rendszer nyereséggel és veszteséggel készteti az üzleti vállalkozásokat a fogyasztók által igényelt termékek hatékony elıállítására.



A gazdasági élet körforgási modellje: (könyv 30. o.)

A láthatatlan kéz és a tökéletes verseny: � A piaci rendszer szabályszerőségeire elıször Adam Smith figyelt fel, ı fogalmazta meg a

„láthatatlan kéz” elvét. Eszerint minden egyén önösen saját céljait követi - de mintha csak egy láthatatlan kéz vezetné - cselekvései a közjót szolgálják.

� Smith-nek az volt a véleménye, hogy ebben az ideális világban a piaci versenybe való kormányzati beavatkozás szinte bizonyosan káros hatásokkal jár.

� „Minden ember igyekszik úgy felhasználni tıkéjét, hogy az eredmény a lehetı legértékesebb legyen. Rendszerint nem a közérdek elımozdítására törekszik, s azzal sincs tisztában, hogy egyébként mennyire szolgálja azt. Mindössze saját biztonságára, saját nyereségére van tekintettel. Abban egy láthatatlan kéz vezérli, hogy egy, a szándékai közt nem szereplı célt is megvalósuláshoz segítsen. Saját érdekét követve gyakran hatékonyabban szolgálja a társadalom érdekét, mintha ténylegesen azt akarná elımozdítani.”

A láthatatlan kéz elméletének hibái: � Kétszáz éves tapasztalat és vizsgálódás után felismerhetı az elv korlátozottsága és érvényességi

köre. Tudjuk, hogy vannak piaci kudarcok, és hogy a piacok nem mindig vezetnek a leghatéko-nyabb eredményekhez. A piaci kudarcok egyik típusa a monopóliumok és a nem tökéletes verseny egyéb formáinak kialakulása.

� A láthatatlan kéz második hibája amikor a piacon kívül túlcsordulási hatások érvényesülnek. (pozitív külsı gazdasági hatások: pl. tudományos felfedezések, negatív hatások: pl. környezetszennyezés)

� Fenntartást kelt az emberekben az is, ha a piaci jövedelemelosztás politikailag vagy etikailag elfogadhatatlan.

Ha a fenti tényezık bármelyike elıfordul, akkor a láthatatlan kéz elmélet törést szenved és a kormányzat célszerőnek tekintheti a láthatatlan kéz tökéletlenségeinek helyesbítését.

Összefoglalva: Adam Smith felfigyelt a kompetitív piacgazdaság fontos tulajdonságára. A tökéletes verseny feltételei mellett, piaci kudarcok hiányában a piacok a lehetı legtöbb hasznos terméket és szolgáltatást préselik ki a rendelkezésre álló forrásokból. Ahol azonban elterjednek a monopóliu-mok, meghatározóvá válik a környezetszennyezés vagy piaci kudarcok más hasonló fajtája, ott elenyésznek a láthatatlan kéz figyelemreméltó hatékonysági tulajdonságai.

Ez az ábra áttekintést ad arról, hogy a fogyasztók és a termelık kölcsönhatásai miként határozzák meg az árakat és mennyiségeket az input és output piacokon. Kétféle piac szerepel a körforgási modellben: felül a termékpiacok, vagy kibocsátás áram-lása (pl. pizza, cipı), alul a ráfordítások, azaz a termelési tényezık piacai (pl. föld, munka). Látható az ábrából, hogy a piaci szereplık (háztartások és vállalatok) hogyan hozzák meg döntéseiket. A háztartások termékeket vásárolnak és termelé-si tényezıket adnak el. A vállalkozások termelési tényezıket vesznek és termékeket adnak el. A háztartások a munkaerı és egyéb tényezık eladásából befolyó jövedelmüket fordítják a vállalkozások által elıállított termékek megvá-sárlására. A vállalatok a termékáraikat a munkaerı és egyéb tényezık költsége alapján állapítják meg. A termékpiaci árak alakítják ki a fogyasztói kereslet és a vállalati kínálat egyensúlyát. A ténye-zıpiaci árak hozzák létre a háztartások kínála-tának és a vállalatok keresletének egyensúlyát.



Kereskedelem, pénz és tıke: A piacgazdaságok roppant fejlıdésen mentek keresztül az elmúlt kétszáz évben. A fejlett tıkés gazdaságok (pl. USA, Nyugat-Európa stb.) három megkülönböztetı sajátossággal rendelkeznek: � Kereskedelem és szakosodás: a fejlett gazdaságokat magas szinten kiépített kereskedelmi

hálózat jellemzi, egyének és országok között egyaránt, amely nagymértékő szakosodáson és bonyolult munkamegosztáson alapul.

� Pénz: a mai gazdaságok átfogóan alkalmazzák a pénzt, vagy más néven a fizetési eszközöket. A pénz szolgáltatja a mértékét a dolgok gazdasági értékének meghatározásához, a pénz finanszírozza a kereskedelmet.

� Tıke: a modern ipari technológiák óriási mennyiségő tıke felhasználásán alapulnak (gépek, üzemek, készletek). A tıkejavak révén az emberi munkaerı hatása megsokszorozódik, a korábbi korok lehetıségeihez mérten jóval termelékenyebb tényezıvé válik.

A szakosodás, kereskedelem, pénz és tıke a fejlett gazdaságok termelékenységének kulcstényezıi. E tényezık szorosan összefüggenek egymással. A szakosodás óriási hatékonyságjavulást eredményez, a bıvülı termelés pedig lehetıvé teszi a kereskedelmet. A pénz használatával a kereskedelem gyors és hatékony módon zajlik. Ha a pénz nem szolgálna eszközéül a kereskedelemnek és cserének, nem jöhetne létre mélyen tagolt munkamegosztás. A pénz és a tıke összefügg egymással, mert a tıkejavak vásárlására fordítandó forrásokat a pénzügyi piacok közvetítik, ahol egyesek megtakarításai mások tıkéjévé válnak.

Kereskedelem, specializáció és munkamegosztás, pénz és tıke bıvebb kifejtése:

Kereskedelem, specializáció és munkamegosztás: � A mai gazdaságok az egyének és vállalatok szakosodásán alapulnak, átfogó kereskedelmi

hálózat kapcsolja össze ıket. A nyugati országok gyors gazdasági növekedést éltek meg, mert a specializálódás révén igen magas munkatermelékenység alakult ki egyes foglalkozási ágazatokban és az így elért kibocsátást mindenki a szükséges árucikkekre cserélheti.

� Szakosodás akkor alakul ki, ha az emberek vagy országok erıfeszítéseiket kölönálló részfeladatokra összpontosítják. Ez lehetıvé teszi minden embernek és országnak, hogy sajátos képességeit és erıforrásait a legelınyösebb módon használja fel.

� A gazdasági élet egyik alapténye, hogy elınyösebb a munkamegosztás, amely a termelést kis, specializált lépésekre tagolja, mintha mindenki mindent középszerő módon csinálna.

� A szakosodás hatékonyságának köszönhetı az egyes emberek és országok között kiépült óriási kereskedelmi hálózat. A szakosodott munka ellenértékeként kapunk annyi jövedelmet, amellyel vásárolhatunk a világ minden tájáról érkezı termékekbıl.

� Az egyes népek és országok szőkebb területekre szakosodnak, majd önkéntesen elcserélik termékeiket arra, amire szükségük van (import - export). Az önellátást választó országok a fogyasztásuk legnagyobb részét maguk akarták megteremteni, de hamarosan ráébredtek, hogy ez stagnálást eredményez.

� A kereskedelem minden nemzetet gazdagabbá tehet, mindenki életszínvonalát javíthatja.

A fejlett gazdaságokat szakosodás és munkamegosztás jellemzi, ezáltal fokozódik az erıforrások termelékenysége. Az egyes emberek és országok önként cserélik el saját részterületük kibocsátását mások termékeire, nagyban fokozva ezzel a fogyasztás mennyiségét, választékát és minıségét. Ebben a folyamatban lehetıség van mindenki életszínvonalának emelésére.



A pénz: � Az emberek a pénz segítségével a szakosodott termékeiket mások által elıállított sok más

termékre és szolgáltatásra cserélhetik el. � A pénz fizetési eszköz vagy csereeszköz, vagyis az a készpénz vagy csekk, amit vásárláskor

használunk. Ha mindenki bizalommal van a pénz iránt, elfogadja az árucikkekért cserébe és az adóságok törlesztésére, akkor a kereskedelem olajozottabban mőködhet.

� Igen bonyolult lenne a gazdasági élet, ha közvetlen termékcsere révén kellene lebonyolítani a vásárlást. De mivel mindenki elfogadja csereeszközként a pénzt, ezért a kínálat és a kereslet egyeztetése leegyszerősödik.

� A kormányzatok a pénzkínálatot a központi bank segítségével tartják kézben. De a pénz is elvesztheti elınyös tulajdonságát. Kikerülhet az ellenırzés alól, hiperinfláció alakulhat ki, amikor az árak gyorsan emelkednek. Ekkor az emberek arra törekednek, hogy minél hamarabb elköltsék a pénzüket, mielıtt még elértéktelenedne.

A tıke: � A fejlett ipari országok rengeteg sok épületet, berendezést, készüléket stb. használnak. Ezt a

termelési tényezıt tıkének nevezzük. Tartós, megtermelt tıkejavak tartoznak ide, olyanok, melyek maguk is a gazdaság kibocsátásának alkotóelemei.

� A tıke a három fı termelési tényezı egyike. A másik két tényezıt, a földet és a munkát a termelés elsıdleges tényezıinek is nevezik. Ezeknek a kínálatát legnagyobb részt nem gazdasági tényezık határozzák meg. A tıkét ezzel szemben elıször meg kell termelni, csak azután használható fel.

� A tıkefelhalmozás a termelés idıigényes, kerülıutas módszerei közé tartozik. A közvetett, kerülıutas termelési technikák gyakran jóval hatékonyabbak a közvetlen termelési módszereknél. (Pl. ha puszta kézzel megyünk be a folyóba, kisebb az esélyünk halat fogni, mint akkor, ha horgászbottal - ez már tıkeeszköz - próbálkozunk. Még nagyobb az esélyünk további tıkeeszközök felhasználásával, ha csónakot és hálót is használunk.)

� Ha az emberekben van megtakarítási hajlandóság, vagyis tartózkodnak a jelenbeli fogyasztástól a jövıbeni fogyasztás érdekében, akkor a társadalom forrásokat fordíthat új tıkejavakra. Nagyobb tıkeállomány révén a gazdaság gyorsabban növekedhet, a PPF görbe eltolódhat kifelé.

� Piacgazdaságban a tıke rendszerint magántulajdonban van és a tıkébıl származó jövedelem magánszemélyekhez kerül. A tulajdonjoguk alapján a tulajdonosoknak joguk van hozzá, hogy mőködtessék, elcseréljék, kifessék stb. tıkejavaikat. A tıkeeszközök piaci értékkel rendelkeznek, e javak adhatók és vehetık a mindenkori piaci áron.

� A kapitalizmus onnan kapta a nevét, hogy az egyének tıketulajdonosok lehetnek és nyereséget érhetnek el tıkéjük révén.

� A társadalmunk magántulajdonon alapul, de a tulajdonjogok korlátozottak. A társadalom határozza meg, hogy az ember tulajdonából mennyi juthat örököseinek, illetve mennyi adót kell vagyona után fizetnie a kormányzatnak.



5. A kormányzat gazdasági szerepvállalása (könyv 34-41. o.)

A piaci mechanizmus csodálatra méltó módja az árucikkek termelésének és elosztásának, de piaci kudarcok olykor lerontják a gazdasági eredményeket. Minden piacgazdaságban léteznek tökéletlenségek, és ezek problémákhoz vezethetnek (pl. környezetszennyezés, munkanélküliség, szegénység és gazdagság végletes formái stb.). A kormányzatok közbeléphetnek, hogy a piaci kudarcokat orvosolják.

A modern gazdaságokban a kormányok számos feladatot vállalnak magukra a piaci mechanizmus zavarai láttán (pl. katonaság, rendırség, meteorológiai szolgálat, közútépítés stb.). A társadalmilag hasznos vállalkozások, mint pl. az őrkutatás vagy a tudományos kutatás, szintén kapnak kormányzati forrásokat. A kormányok szabályozzák a banki szolgáltatásokat, a hulladékgyőjtést és támogatják az oktatást és az egészségügyet is. (Az állam adókat szed be az állampolgároktól és az adóbevételeket fordítják különbözı területekre.)

A kormányzat szerepe a modern gazdaságokban: � Hatékonyság növelése: a kormányzatok azáltal fokozzák a hatékonyságot, hogy elısegítsék a

versenyt, korlátozzák a külsı gazdasági hatásokat (környezetszennyezés), közjavakat szolgáltatnak � Méltányosság elımozdítása: a kormányok adózással és támogatási programok révén mozdítják

elı a méltányosságot; a jövedelmek újraelosztásánál elınyben részesítenek egyes csoportokat � Makrogazdasági stabilitás fenntartása: a kormányzatok a költségvetési és a monetáris politika

eszközeivel fenntartják a makrogazdasági stabilitást; csökkentik a munkanélküliséget és az inflációt, és élénkítik a gazdasági növekedést.

Összefoglaló táblázat a kormányzatok gazdasági szerepérıl Piacgazdaság kudarca Kormányzati beavatkozás Beavatkozási példák

Monopólium Bátorítja a versenyt Trösztellenes törvények

Külsı gazdasági hatások Beavatkozik a piacokon Környezetvédelmi törvény

Hat

éko

nys

ág-

hiá

ny

Közjavak Elısegíti a hasznos tevékenységeket Tudományos kutatások támogatása

Eg

yen

lıt-

len

ség

A jövedelmek és a vagyon elfogadhatatlan egyenlıtlenségei

Jövedelmek újraelosztása Jövedelmek progresszív adóztatása, segélyek, jövedelemtámogatások

Magas infláció és munkanélküliség Makrogazdasági politika révén stabilizál

Pénzkínálat szabályozása, Kamatlábak módosítása, Adók

Mak

rog

azd

aság

i

pro

blé

mák

Lassú gazdasági növekedés Ösztönzi a növekedést Beruházás az oktatásba, Nemzeti megtakarítások növelése, költségvetési hiány csökkentése

Hatékonyság, méltányosság és makrogazdasági stabilitás bıvebb kifejtése:

Hatékonyság: � Adam Smith szerint a piaci mechanizmus erényei csak akkor érvényesülnek teljes mértékben, ha

a tökéletes versenybıl fakadó kiegyenlítı erık, ellensúlyok érvényesülnek. A tökéletes verseny azt jelenti, hogy minden terméknek és szolgáltatásnak ára van és a piacon cserélik ıket. Továbbá egy vállalat vagy fogyasztó sem elég nagy ahhoz, hogy befolyásolja a piaci árat.

� Az ilyen piacok hatékonyan osztják el erıforrásaikat, a gazdaság tehát a termelési lehetıségek határára kerül. Minden ágazatban érvényesülnek a tökéletes verseny kiegyenlítı erıi és ellensúlyai, emiatt a piacok a kibocsátás hatékony kombinációját hozzák létre, a leghatékonyabb technikai eljárásokat és a ráfordítások lehetı legkisebb mennyiségét alkalmazva.

� A piacok viszont sokféle formában megsérthetik a tökéletes verseny feltételeit. A három legfontosabb eset: a tökéletlen verseny létrejötte (monopóliumok); a külsı gazdasági hatások fellépése (környezetszennyezés); a közjavak léte (védelmi szektor, közutak). A piaci kudarc mindhárom esetben hatékonysághiányhoz vezet a termelésben vagy fogyasztásban, a kormányzatnak fontos szerepe lehet ezek orvoslásában.



A tökéletes verseny feltételeinek megsértése: - Tökéletlen verseny: egy vevı vagy egy eladó hatást gyakorolhat adott termék árára.

Tökéletlen verseny esetén a társadalom a PPF-görbén belülre kerül. Elıfordul, hogy egy kizárólagos eladó nagyon drágán adja a termékét, hogy extraprofithoz jusson. A termék kibocsátása ilyenkor a hatékony szint alá süllyed, nem fog hatékonyan mőködni a gazdaság. A tökéletlen versenyben egy vállalat árszabályozó lesz az adott piacon. A költségeket meghaladó árak jellemzıek, a fogyasztók vásárlásai pedig nem érik el a hatékony szintet. A valóságban szinte minden ágazatban megtalálható a tökéletlen verseny valamilyen változata, a szélsıséges esetet a monopólium képviseli, mely egyedül nyújtja egy adott termék vagy szolgáltatás kínálatát, önmaga határozhatja meg az árat. A kormányzatok olykor szabályozzák a monopóliumok árait és nyereségét; tiltják az árrögzítést, vagy a piacok felosztását célzó megállapodásokat. Ez mind hatásos lehet, de a tökéletlen verseny visszaszorításának legfontosabb módja a piacok megnyitása a versenyzık elıtt.

- Külsı gazdasági hatások: ezek akkor jönnek létre, ha bizonyos tevékenységeknek piaci ellenszolgáltatás nélküli költségei vagy hasznai vannak. Azaz, ha valamilyen tevékenység elınyösen vagy hátrányosan érinti a tranzakción kívüli szereplıket, gazdasági tranzakcióra kerül sor gazdasági fizetség nélkül. Külsı gazdasági (túlcsordulási) hatások akkor jelentkeznek, ha vállalatok vagy egyének költségeket okoznak vagy elınyöket nyújtanak a piacon kívüli szereplıknek. Az országok benépesedésével, energia, kemikáliák és más anyagok elıállításának fokozódásával, a negatív külsı gazdasági hatások súlyos fenyegetést jelentenek napjainkban. A kormányzatok itt jutnak szerephez, szabályokat dolgoznak ki a káros hatások csökkentésére (pl. lég- és vízszennyezés, külszíni bányamővelés, veszélyes hulladékok, radioaktív anyagok, kockázatos gyógyszerek és élelmiszerek stb. kezelésére).

- Közjavak: olyan termékek amelyek esetében a szolgáltatás kiterjesztése egy további személyre nem jár költséggel, továbbá az embereket nem lehet kizárni fogyasztásukból. (Pl. világítótorony - egy hajót ugyanannyiba kerül figyelmeztetni a sziklákra és a zátonyokra, mint százat) A közjavak legjobb példája a nemzetvédelem (megvédenek, ha akarom, ha nem). A közjavak magánszolgálta-tása általában nem kielégítı, ezért a kormányzatnak kell ösztönöznie a közjavak termelését. A kormányzatnak hozzá kell jutnia ahhoz a jövedelemhez, amibıl megvásárolja a közjavakat A kormányzat bevételei a különbözı adókból származnak. Az adó végül is a közjavakért fizetendı ár, viszont az adók különböznek az ártól abban, hogy, nem önkéntesek. Az adótörvények mindenkire vonatkoznak, mindannyiunk kötelessége kifizetni a közjavak költségébıl ránk esı részt.

Méltányosság: � A piacok nem hoznak létre szükségképp méltányos jövedelemelosztást. Egy piacgazdaságban a

jövedelmek és a fogyasztás egyenlıtlenségének elfogadhatatlanul magas szintjei alakulhatnak ki. � Sok tényezı hat a jövedelmekre, például iskolázottság, örökölt vagyon, szerencse stb. A

végeredményként kialakuló jövedelemmegoszlás nem feltétlenül méltányos. A piacon a javak a pénzzel rendelkezıkhöz kerülnek, nem feltétlen oda, ahol szükség lenne rá. (Pl. a gazdag ember macskája ihatja meg azt a tejet, melyre egy szegény gyereknek lenne szüksége az egészségéhez.) Ez nem piaci kudarcként értelmezendı, ugyanis a piac megteszi a magáét: annak adja a javakat, aki fizet érte. Ez a megfelelı jövedelemelosztás hiánya. A kormányzat lépéseket tehet a jövedelem-megoszlás megváltoztatására, átalakítására. A kormányzat lehetıségei: progresszív adóztatás (nagy jövedelmekre magasabb adókulcs), adó kivetése a nagy vagyonokra, pénzsegélyek (transzfereket) folyósítása a rászorulóknak (idıseknek, fogyatékkal élıknek nyújtott segélyek, családok támogatása, munkanélküli segélyek stb.) vagy élelmiszerjegyeket adhat nekik, illetve ingyenes lakhatási lehetıséget és orvosi ellátást biztosíthat. (Adókból fedezik ezeket is.)

Makrogazdasági növekedés és stabilitás: � Az 1930-as évektıl kezdve a makroökonómia fejlıdésével a kormányzatok felvállalják a gazda-

sági növekedés ösztönzését, a termelékenység emelését, és enyhítik az infláció és a munkanélkü-liség kilengéseit is. A makrogazdasági politika magában foglalja a költségvetési politikát (adóztatást és közkiadásokat) és a monetáris politikát (hitelfeltételek, kamatlábak szabályozását).



6. A kínálat és kereslet alapvetı összetevıi, a kínálat és a kereslet egyensúlya (könyv 43-57. o.)

A piac az idıjárásra emlékeztet: állandóan változik, dinamikus, elıre jelezhetetlen, gyakorta vannak viharok, sok a szélcsendes idıszak. Összetett és bámulatos világ ez. Az idıjáráshoz hasonlóan a piacok vizsgálata is érzékelhetıvé tesz törvényszerőségeket és munkáló erıket. Az egyes piacokon az árak és kibocsátás mozgását megérthetjük a kereslet és a kínálat elemzésével. A kereslet és a kínálat elméletével megmagyarázható, hogy a fogyasztói preferenciák miként határozzák meg az árucikkek iránti fogyasztói keresletet, a vállalkozások költségei pedig a termékek kínálatát. A kínálat és a kereslet változásai a kibocsátás és az árak módosulásait idézik elı. Az árak mozgása egyensúlyba hozza a keresletet és a kínálatot.

Keresleti görbe: � Az emberek által megvásárolt termékmennyiség az ártól függ. Minél magasabb egy cikk ára

(minden egyéb tényezı változatlansága mellett), annál kevesebbet vesznek belıle a fogyasztók. Minél alacsonyabb a termék ára, annál többet vásárolnak belıle.

� Határozott összefüggés érvényesül egy termék piaci ára és a termék mennyisége között, egyéb tényezık változatlansága mellett. Az ár és a vásárolt mennyiség közötti viszonyt a keresleti számtáblázat vagy keresleti görbe mutatja.

� A keresleti számtáblázat grafikus megjelenítése a keresleti görbe. A vízszintes tengelyen a termék mennyiségét ábrázoljuk, a függıleges tengelyen pedig a termék árát. A mennyiség és az ár között fordított arányosság van: ha a mennyiség emelkedik, akkor az ár csökken és fordítva. A görbe lefelé hajlik, jobbra lefelé lejt, a keresleti görbe tehát negatív meredekségő.

� A keresleti görbe negatív meredekségő. Ha egy termék ára emelkedik (más tényezık változatlansága mellett) a fogyasztók általában kevesebbet vásárolnak belıle. És ha az ár csökken, más tényezık változatlansága mellett a keresett mennyiség nı.

� Ahogy megállapítottuk, ha a keresett mennyiség csökken, akkor az ár emelkedik. Ennek két oka: - helyettesítési hatás: ha egy termék ára emelkedik, akkor más hasonló termékkel helyettesítjük. - jövedelmi hatás: ha egy ár emelkedik, akkor valamivel romlik a jövedelmi helyzetem a

korábbihoz képest, ezért visszafogom a vásárlást.

Keresleti számtáblázat (csokoládé) (a keresett mennyiség és az árat kapcsolja össze)

Keresleti görbe (csokoládé) (a keresett mennyiséget és az árat kapcsolja össze)

Ár

(száz Ft/darab) Keresett mennyiség

(millió darab/év)

A 5 9 B 4 10 C 3 12 D 2 15 E 1 20

Cso

kolá

dé á

ra (s

záz

Ft/d

arab

)

P D

A táblázat a csokoládé keresleti számtáblázatát mutatja feltételezett adatokkal. Minden árnál meghatározható, hogy a vásárlók mennyit vesznek belıle. Ha 500 Ft-ba kerül az adott csoki, akkor évente 9 milliót vesznek belı-le. Ha alacsonyabb az ár, akkor több fogy: 400 Ft-nál 10 milliót vesznek évente, 300Ft-os árnál 12 milliót, és így tovább. Megállapítható, hogy a termék árának csökkené-sével a keresett csokimennyiség emelkedik. A keresleti számtáblázat grafikonos megjelenítése a keresleti görbe. A vízszintes tengelyen a csoki keresett mennyisége (Q) látható, a függıleges tengelyen pedig a csoki ára (P). A görbe lefelé hajlik, negatív meredekségő. A táblázat adatpárjait jeleníti meg a görbe (A-E), a pontok összekötésével kapjuk meg a keresleti görbét (DD). Csokoládé mennyisége (millió darab/év)

D

Q



Piaci kereslet: � A kereslet alapvetı meghatározója az egyéni ízlés és a szükségletek. Ez határozza meg egy

egyén saját keresleti görbéjét. Az egyének keresleti görbéjének összege adja a piaci keresletet. � A piaci keresleti görbe úgy határozható meg, hogy az egyes árak mellett az egyéni keresletek

mennyiségét összeadjuk. � A piaci keresleti görbe is negatív meredekségő. Ha az árak csökkennek, akkor a korábbi vásárlók

többet vesznek a jövedelmi és helyettesítési hatás miatt, illetve megjelennek újabb vásárlók is a helyettesítési hatás miatt. Az árnövekedés miatt pedig, néhányan kevesebbet vásárolnak.

A keresleti görbét befolyásoló tényezık (adott ár mellett mekkora lesz a keresett mennyiség): � Fogyasztók átlagjövedelme: ez a kereslet kulcstényezıje. Ahogy az emberek jövedelme nı,

szinte mindenbıl többet vesznek az árak változatlansága mellett is. � Népesség (piac) nagysága: ahol nagyobb a népesség, ott többet vásárolnak az adott termékbıl. � Adott termékkel összefüggı kereslető termék ára és elérhetısége: igen fontos az összefüggés

a helyettesítı termékek között. Pl. toll - ceruza, kukoricapehely - zabpehely, kisautó - nagyautó. A helyettesítı termékek közel azonos célt szolgálnak. Az A termék iránti kereslet lanyha lesz, ha a B helyettesítı termék ára alacsony. (pl. növekszik a kereslet a csirkehús iránt, ha drágul a sertéshús)

� Ízlés (egyéni és közösségi): kulturális és történelmi hatások, hagyomány, vallás � Sajátos hatások: pl. az esernyık kereslete nagyobb az esıs Angliában, mint az afrikai

kánikulában. A jövıbeli gazdasági feltételekre vonatkozó várakozások, fıleg a várt áremelés fontos hatást gyakorolhat a keresletre.

A kereslet változása - a keresleti görbe eltolódása: � A kereslet állandóan változik. Az árváltozáson kívüli hatások miatt a keresleti görbe eltolódik. � Ha jobbra tolódik a görbe, az azt jelenti, hogy minden árszint mellett több terméket vásárolnak.

(pl. az autóvásárlásra pozitívan hat a jövedelememelkedés vagy az alternatív közlekedési lehetıségek színvonalának romlása; ha nı a jogászok bére a munkaerıpiacon, akkor többen tanulnak jogi egyetemen)

� Ha balra tolódik a görbe, az azt jelenti, hogy minden árszint mellett kevesebb terméket vásárolnak. (pl. enyhe tél során kevesebb főtıolajat vesznek; a számítógépek árának csökkenése az írógépek keresletére csökkenıen hat; )

� A mögöttes tényezık módosulásának hatását keresletnövekedésnek nevezzük.

A keresleti görbe mentén való elmozdulás és a keresleti görbe eltolódása: � A kereslet változása a keresleti görbe eltolódását jelenti. Keresletváltozás akkor fordul elı,

amikor a keresleti görbét befolyásoló mögöttes tényezık valamelyike megváltozik. (Pl. pizza, a jövedelmek emelkedésével az emberek több pizzát igényelnek akkor is, ha a pizzaárak nem is változnak, tehát magasabb jövedelmek mellett emelkedik a pizza iránti kereslet – a keresleti görbe jobbra tolódik)

� A keresett mennyiség változásakor az árváltozást követıen ugyanazon a keresleti görbén haladunk egy másik pontba. (Pl. az emberek több pizzát vesznek a pizzaárak csökkenése után, minden egyéb tényezı változatlansága mellett – elmozdulás a keresleti görbén)

Kínálati görbe: � A piac kínálati oldalához azok a feltételek tartoznak, melyek között a vállalatok termékeiket

elıállítják és értékesítik. � A kínálati görbe a termék kínált mennyiségét hozza összefüggésbe a termék piaci árával, egyéb

tényezık változatlansága mellett. � A kínálat elemzése során állandó tényezı a termelési költségek, a rokon termékek árszintje és a

kormányzat gazdaságpolitikája. � A kínálati függvény vagy kínálati görbe összefüggést teremt egy termék piaci ára és a termelık

által elıállított és értékesített mennyisége között, minden más tényezı változatlansága mellett. � A kínálati számtáblázat grafikus megjelenítése a kínálati görbe. A vízszintes tengelyen a

termékbıl kínált mennyiséget ábrázoljuk, a függıleges tengelyen pedig a termék árát. Az ár és a felkínált mennyiség között egyenes arányosság van: ha az ár emelkedik, akkor a kínált termék mennyisége is emelkedik. A kínálati görbe emelkedı, pozitív meredekségő.



Kínálati számtáblázat (csokoládé) (a kínált mennyiséget és az árat kapcsolja össze)

Kínálati görbe (csokoládé) (a kínált mennyiséget és az árat kapcsolja össze)

Ár

(száz Ft/darab) Kínált mennyiség (millió darab/év)

A 5 18 B 4 16 C 3 12 D 2 7 E 1 0

Cso

kolá

dé á

ra (s

záz

Ft/d

arab

)

P S

A táblázat a csokoládé kínálati számtáblázatát mutatja feltételezett adatokkal. Látható, hogy 100 Ft-os darabár esetén nem termelik az adott csokit. Ilyen alacsony ár mellett a gyártók inkább más édességet gyártanak, melyek az adott csokihoz mérten több nyereséget hoznak. A csokiár emelkedésével viszont egyre több csokit gyártanak. A magasabb csokiárak a gyártóknak jövedelmezıbbek, így bıvítik a kibocsátást. A kínálati számtáblázat grafikonos megjelenítése a kínálati görbe. A vízszintes tengelyen a csoki kínált mennyisége (Q) látható, a függıleges tengelyen pedig a csoki ára (P). A kínálati görbe emelkedı, pozitív meredekségő. A táblázat adatpárjait jeleníti meg a görbe (A-E), a pontok összekötésével kapjuk meg a kínálati görbét (SS). Csokoládé mennyisége (millió darab/év)

A termelık az árucikkeket nyereségért állítják elı, és nem kedvtelésbıl vagy jótékonyságból. (Pl. ha a termelı által gyártott csoki ára a termelési költségek alá süllyed, akkor átváltanak más termékre)

A kínálati görbét befolyásoló tényezık: � Termelési költség: amikor egy termék termelési költségei alacsonyak a piaci árhoz képest,

akkor a termelık számára nyereséges nagy mennyiséget értékesíteni. Amikor pedig a termelési költségek magasak az árhoz képest, akkor a cégek keveset állítanak elı, más termékekre váltanak vagy kilépnek a piacról. A termelési költségeket elsıdlegesen meghatározzák: - ráfordítások árai: munka, energia, gépek, berendezések árai - technológiai fejlıdés: ennek köszönhetıen ugyanazt a kibocsátást kevesebb ráfordítással

tudják elıállítani � Rokon termékek árai: fıleg a helyettesítı termékek árai. Ha egy termék ára emelkedik, akkor a

kibocsátásban azt helyettesítı termék kínálata csökken. (Pl. az autógyárak több modellt gyártanak, ha nı az egyik típus iránt a kereslet és emelkedik az ára, akkor az adott modellbıl többet gyártanak, a többi típus kínálata pedig csökken)

� Kormányzati politika: adók és a minimálbér elıírások jelentısen megemelhetik a ráfordítások árát, emellett a környezetvédelmi elıírások is. Jelentıs hatása van annak is, ha pl. a kormány szabadkereskedelmi egyezményt köt egy külföldi országgal.

� Sajátos hatások: idıjárás, újítások, felfedezések, piaci szerkezet, a jövıbeli árakra vonatkozó várakozások stb.

A kínálat változásai: � A kínálat akkor változik, ha a termék saját árát leszámítva bármely más tényezı megváltozik. A

kínálat akkor nı / csökken, amikor minden piaci ár mellett nı / csökken a kínált mennyiség. � Amikor egy termék ára változik, akkor a termelık módosítják a termelést és a kínált mennyiséget,

ekkor a kínálati görbén mozognak, de a görbe nem tolódik el. Amikor a kínálatot befolyásoló egyéb tényezık változnak, akkor a kínálati görbe eltolódik. (Pl. a kínálat növekszik, ha csökken a termék elıállításának költsége, ha leviszik a béreket, ha fokozódik a konkurencia, ha csökkentik az ágazat adóját. Bármelyik változás esetén a termék kínálata növekszik minden lehetséges ár mellett, a kínálati görbe jobbra tolódik.)

Q

S



A kínálat és kereslet egyensúlya: � A piac két oldala a kereslet és a kínálat, ezek összeillesztésével kapjuk meg a piaci egyensúlyt,

mely annál az árnál és mennyiségnél jön létre, ahol a kínálat és kereslet erıi egyensúlyban vannak. � Piaci egyensúly azon az áron alakul ki, amely mellett a keresett mennyiség megegyezik a kínált

mennyiséggel. Egyensúlyi helyzetben nem érvényesül áremelı vagy árcsökkentı hatás. Az egyensúlyi árat piactisztító árnak is nevezik, ez arra utal, hogy minden kínálati és keresleti igényt kielégítettek; a vásárlók és eladók elégedettek.

� Az egyensúlyi ár és mennyiség azon a szinten alakul ki, ahol a szándék szerinti kínált mennyiség egyenlı a szándék szerinti keresett mennyiséggel. Kompetitív piacon ez az egyensúlyi helyzet a kínálati és keresleti görbe metszéspontjában van. Egyensúlyi ár mellett nincsenek áruhiányok vagy árutöbbletek.

A csokoládé kereslete és kínálata

Lehetséges ár

(száz Ft/doboz) Keresett menny. (millió darab/év)

Kínált menny. (millió darab/év)

Piaci helyzet Nyomás az árra

A 5 9 18 többlet lefelé B 4 10 16 többlet lefelé C 3 12 12 egyensúly semleges D 2 15 7 hiány felfelé E 1 20 0 hiány felfelé

Piaci egyensúly (Marshall-kereszt)

Ár (s

záz

Ft/d

arab

)

A táblázat a csokoládé keresett és kínált mennyiségét mutatja eltérı árak mellett. A piaci ár és mennyiség meghatározásához azt az árat kell megkeresnünk, ahol a megvásá-rolni és eladni kívánt mennyiség éppen megfelel egymásnak. 500 Ft-os ár esetén a termelık 18 millió csokit szeretnének elad-ni, a vevık viszont csak 9 millióra tartanak igényt. A kínált mennyiség meghaladja a keresett mennyiséget, csoki készletek hal-mozódnak fel a boltokban (többlet). Mivel túl kevés vevı jut túl sok csokira, ezért esni kezd a csoki ára. Nézzük a 200 Ft-os árat, itt a fogyasztás meghaladja a kínálatot, a csoki elfogy az üzletekbıl (hiány). Az emberek csoki kereslete ekkor felveri a csoki árát. Látható, hogy az egyensúlyi ár 300 Ft, mert a fogyasztók szándékolt kereslete itt meg-egyezik a termelık szándékolt kínálatával. A piaci egyensúly szemléltethetı diagram segítségével is, ekkor együtt ábrázoljuk a keresleti és a kínálati görbét (Marshall kereszt). Annál a pontnál jön létre a piaci egyensúly, ahol a keresett mennyiség meg-egyezik a kínált mennyiséggel, azaz ahol metszi egymást a keresleti és a kínálati gör-be. Ez az egyensúlyi pont. Efelett a kínált mennyiség meghaladja a keresett mennyisé-get (többlet), az ár lefelé tolódik (nyíl jelzi). Alatta pedig a keresett mennyiség megha-ladja a kínált mennyiséget (hiány), az ár felfelé tolódik (nyíl jelzi).

Mennyiség (millió darab/év)

A kínálat vagy a kereslet eltolódásainak hatása: � Ha a kereslet vagy a kínálat mögöttes tényezıi módosulnak, ez a kereslet vagy a kínálat

eltolódásához vezet és megváltozik a piaci egyensúlyi ár és mennyiség. (példák: könyv 52-53. o.) - Ha a kereslet nı, akkor a keresleti görbe jobbra tolódik, ez az árat és a mennyiséget növeli. - Ha a kereslet csökken, akkor a keresleti görbe balra tolódik, ez az árat és a mennyiséget csökkenti. - Ha a kínálat nı, akkor a kínálati görbe jobbra tolódik, ez az árat csökkenti, a mennyiséget meg növeli. - Ha a kínálat csökken, akkor a kínálati görbe balra tolódik, ez az árat növeli, a mennyiséget meg csökkenti.



7. A kínálat és kereslet rugalmassága (könyv 61-76. o.)

Megkezdjük a termékpiacok tanulmányozását. E piacokon jelennek meg a vállalatok által elıállított termékek és nyújtott szolgáltatások. Az elızıekben láttuk, hogy a kereslet és a kínálat összekapcsolásával meghatározható a piaci egyensúly. Tudnunk kell még, hogy a kereslet és a kínálat milyen mértékben reagál az árváltozásokra. Vannak árérzékenyebb termékek (pl. utazás, luxuscikkek) és olyanok, amelyek kevésbé érzékenyek az árakra (pl. élelmiszer, áram, az alapvetı szükségleti cikkek). A kevésbé árérzékeny termékeknél a kereslet kis mértékben változik csak az áremelkedés vagy csökkenés hatására. E jelenségek elemezhetık a rugalmasság alapfogalma segítségével, ez mennyiségi jellemzése annak, hogy a keresett és a kínált mennyiség milyen mértékben reagál az árak változására.

A kereslet árrugalmassága: � A kereslet árrugalmassága (árrugalmasság) azt méri, hogy egy termék vásárolni szándékozott

mennyisége milyen mértékben változik árának megváltozásakor. Az árrugalmasság pontos meghatározása: a keresett mennyiség százalékos megváltozása osztva az ár százalékos változásával. (Kereslet árrugalmassága = ED)

keresett mennyiség százalékos változása ED=

ár százalékos változása � Ha egy termék árrugalmassága nagy, akkor a termék kereslete rugalmas. Ez azt jelenti, hogy a

keresett mennyiség jelentıs mértékben reagál az ár változásaira. � Ha egy termék árrugalmassága kicsi, akkor a termék kereslete rugalmatlan, azaz a keresett

mennyiség kis mértékben reagál az ár módosulására. � A termékek árrugalmassága vagy árérzékenysége igen nagy eltéréseket mutat. Az alapvetı

szükségletek (pl. élelmiszer, gyógyszer) kereslete rendszerint rugalmatlan. Az ilyen cikkek nélkülözhetetlenek az életben, így nemigen lehet elhagyni fogyasztásukat emelkedı ár esetén sem. A luxustermékek (pl. utazás, drága ékserek, ruhák) helyettesíthetık áremelkedés esetén. A könnyen helyettesíthetı termékek kereslete általában rugalmasabb, mint a nehezen helyettesít-hetıké. (Pl. ha egy nap felmenne 20%-al az élelmiszerek ára, az emberek attól nem hagynának fel az evéssel, tehát az élelmiszer kereslete árrugalmatlan)

� Az árváltozásokhoz való alkalmazkodás idıigényének jelentısége van. (Pl. ha épp úton vagyunk valahol az országúton és közben hirtelen felmegy a benzin ára, nem adjuk el a kocsinkat, hanem mivel haza akarunk jutni mégis tankolunk. A benzin kereslete tehát rövid távon igen rugalmatlan. Hosszú távon viszont az emberek alkalmazkodhatnak a magasabb benzinárakhoz. Kisebb, takarékosabb kicsit vesznek, kerékpárral vagy vonattal utaznak inkább stb. hosszú távon már rugalmasnak tekinthetı a benzin kereslete.)

� A kereslet árrugalmasságának három alapesete: - árrugalmas kereslet: ha a keresett mennyiség százalékos változása meghaladja az ár százalékos változását� ED>1 - egységnyi árrugalmasságú kereslet: ha a keresett mennyiség százalékos változása pontosan egyenlı az ár

százalékos változásával� ED=1 (1%-os áremelkedés nyomán a keresett mennyiség 1%-al csökken) - árrugalmatlan kereslet: ha a keresett menny. százalékos változása kisebb az ár százalékos változásánál� ED<1

� Ha megfigyelhetı, mennyit változik a keresett mennyiség az árak változásával, akkor kiszámolható az árrugalmasság. Az árrugalmasság kiszámítása:

��Q ��P ED=

(Q1 + Q2) / 2 ÷÷÷÷

(P1 + P2) / 2

ED= keresett mennyiség százalékos változása ÷÷÷÷

az ár százalékos változása

Minden számértéket pozitív számnak tekintünk, az eredményül kapott arány a kereslet árrugalmasságának számszerő értéke.

Q1 = eredeti mennyiség Q2 = új mennyiség (Q1 + Q2) / 2 = átlagmennyiség P1 = eredeti ár P2 = új ár (P1 + P2) / 2 = átlagár

��Q = mennyiségváltozás = új mennyiség – eredeti mennyiség = Q2 – Q1 ��P = árváltozás = új ár – eredeti ár = P2 – P1



Az áremelkedéshez való alkalmazkodás (rugalmas kereslet esetén az árváltozás jelentıs mennyiségi változást idéz elı)

Ár

Az ábrán a kiinduló helyzetben az ár 90 egy-ség, a keresett mennyiség pedig 240 egység, a piaci egyensúly az A pontban van. Ezután 20%-os áremelkedés nyomán 110 egységre emelkedik az ár. Ennek hatására 40%-kal csökkentik a keresett mennyiség: a fogyasztók 160 egységre csökkentik vásárlásaikat. A piaci egyensúly a B pontba kerül. Az árrugalmasság kiszámítása: Az árrugalmasság a mennyiség és az ár százalékos változásának hányadosa. A eset: ár = P1=90 és mennyiség = Q1=240 B eset: ár = P2=110 és mennyiség = Q2=160 ��P = árváltozás = új ár–eredeti ár =110-90=20 (P1 + P2)/2 = (90+110)/2 = 100 = átlagár ��Q = mennyiségváltozás = új mennyiség–eredeti mennyiség = 160-240 = –80 (Q1+Q2)/2 =(240+160)/2=200 = átlagmenny. Ár százalékos változása:

= 20 / 100 = 20%

Mennyiség százalékos változása:

= -80 / 200 = –40% Mennyiség

Árrugalmasság:

ED = ÷ = 40 / 20 = 2

A számolásnál elhagyjuk a negatív elıjelet, a rugalmasságok tehát pozitívak. Az árrugalmasság nagyobb mint 1, tehát az adott termék kereslete árrugalmas az A és B közötti tartományban.

Árrugalmasság diagrammokon: � Az árrugalmasságok meghatározhatók diagrammokon is. Az árrugalmasság három alapesetét a

lenti ábra mutatja. Mindhárom esetben megfelezzük az árat, a keresett mennyiség az A értékrıl a B értékre csökken. Az a) ábrán az ár megfelezésével a keresett mennyiség háromszorosára nı, a kereslet árrugalmas - ED>1. A b) ábrán az ár felezésével a mennyiség megduplázódik, a kereslet egységnyi rugalmasságú - ED=1. A c) ábrán az árfelezés hatására a keresett mennyiség 50%-kal nı, itt a kereslet árrugalmatlan - ED<1.

� Két szélsı eset van: amikor a kereslet teljesen rugalmas vagy teljesen rugalmatlan. - a teljesen rugalmatlan, vagy zérus rugalmasságú keresletnél az igényelt mennyiség semmilyen

árváltozás esetén nem változik, ekkor a keresleti görbe függıleges - ED = 0 - a teljesen rugalmas, vagy végtelenül rugalmas keresletnél az ár kis megváltozása is a keresett

mennyiség nagy változásához vezet, ekkor a keresleti görbe vízszintes - ED = ∞



� A keresleti görbéket gyakran egyenesként ábrázoljuk, mert egyszerőbben megrajzolhatók. Lineáris (egyenes) keresleti görbe mentén az árrugalmasság zérus és végtelen között változik. A lineáris keresleti görbék magas árrugalmassággal indulnak, mert kezdetben az ár magas és a mennyiség alacsony, és alacsony árrugalmassággal végzıdnek, mert ott az ár alacsony és a mennyiség magas.

� Általánosan szólva, bármely egyenes keresleti függvény esetén a középpont fölött a kereslet rugalmas ED>1. A középpontban a kereslet egységnyi rugalmasságú ED=1. A középpont alatt pedig rugalmatlan a kereslet ED<1.

Árrugalmasság és összbevétel: � Az árrugalmasság egyik fontos alkalmazása az, hogy segítségével eldönthetı, hogy nı vagy

csökken a bevétel árnövekedés esetén. Ez szinte minden vállalat kulcskérdése. � Az összbevétel egyenlı az ár és a mennyiség szorzatával (P*Q). Ha ismerjük a kereslet

árrugalmasságát, akkor azt is tudjuk, hogy árváltozás esetén hogy módosul az összbevétel. - A kereslet árrugalmatlan, ha az árcsökkentés nyomán csökken az összbevétel. - A kereslet árrugalmas, ha az ár csökkentés nyomán nı az összbevétel. - Az egységnyi árrugalmasságú kereslet esetében árcsökkentéskor nem változik az összbevétel.

A rekordtermés paradoxona: � Minden jól alakul, kiváló az idı, rengeteg a termés, de a termelı árbevétele mégis kevesebb. � A bıséges termésnek köszönhetıen nagy lesz a kínálat, ami rendszerint az ár csökkenéséhez

vezet. Az alacsonyabb ár nyomán a fogyasztás viszont nemigen bıvül, mert az élelmiszer (pl. búza) kereslete kis mértékben változik csak az árváltozás hatására (alacsony árrugalmasságú). Az élelmiszer alacsony árrugalmassága miatt a nagy termés (magas Q) rendszerint alacsony bevétellel (P*Q) jár együtt.

� Az elızı oldal alján lévı ábra jól szemlélteti ezeket az összefüggéseket. Az összbevétel ugye az ár és a mennyiség szorzata (P*Q). Egy keresleti görbe bármely pontján a teljes árbevétel meghatározható úgy, hogy a ponthoz tartozó P és Q értékét összeszorozzuk. Az általuk körülhatárolt téglalap területe adja az összbevételt. Ennek segítségével ellenırizhetjük az árrugalmasság és az összbevétel összefüggését. Az ábra b) részén az árnyékolt árbevételi területen (P*Q) az A és B pontokhoz egyaránt 1000 millió dollár tartozik, az összbevételt képviselı árnyékolt területek egyenlıek. Ekkor az árcsökkenés nem hoz változást a bevételben. Az a) ábrán a bevételi téglalap 1000 millióról 1500 millióra nı, az ár megfelezésének hatására tehát nı az összbevétel. A c) ábrán a bevételi téglalap 40 millióról 30 millióra csökken, az ár megfelezése itt az összbevétel csökkenését eredményezi. (Ez az ábra felel meg annak az esetnek, amikor a termelık csúcstermés mellett alacsonyabb összbevételt érnek el.)



A kínálat árrugalmassága: � A kínálat árrugalmassága a termék kínált mennyiségének érzékenysége a piaci árváltozásra.

A kínálat árrugalmasságának pontos meghatározása: a kínált mennyiség százalékos változása osztva az ár százalékos változásával. (Kínálat árrugalmassága = ES)

kínált mennyiség százalékos változása ES=

ár százalékos változása

A kínálat rugalmasságának fontos esetei: � teljesen rugalmatlan (zérus rugalmasságú) kínálat - függıleges kínálati görbe (pl. romlandó hal

piacra vitele függetlenül az elérhetı ártól) � teljesen rugalmas (végtelenül rugalmas) kínálat - vízszintes kínálati görbe (az ár kis csökkenésével

a kínált mennyiség nullára esik, míg az ár kis növekedése nagyon nagy kínálatot szabadít fel) � E két véglet között a kínálatot rugalmasnak vagy rugalmatlannak nevezzük, attól függıen, hogy

a mennyiség százalékos változása nagyobb vagy kisebb az ár százalékos változásánál. Az egységnyi rugalmasságú határesetben, ahol a kínálat árrugalmassága egyenlı eggyel, ott a kínált mennyiség százalékos megváltozása egyenlı az ár százalékos megváltozásával.

A kínálat rugalmasságát befolyásoló tényezık: � A kínálat rugalmasságát leginkább befolyásoló tényezı, hogy milyen egyszerően lehet növelni a

termelést az adott iparágban. � További fontos tényezı, hogy milyen hosszú az alkalmazkodáshoz rendelkezésre álló idı.

Az árrugalmasság alkalmazása gyakorlati problémákra: (részletesen könyv 69-75. o.) � Agrárgazdaságtan � Az adó hatása az árakra és a mennyiségre � Minimálárak és maximált árak (Vita a minimálbérrıl, Az energiaárak szabályozása)

A kínálat rugalmassága az árváltozásra adott termelıi választól függ. Rögzített kínálat mellett a kí-nálat rugalmassága zérus az a) görbe esetében (teljesen rugalmatlan kínálat).

A c) görbe az árváltozásokra adott nagy mennyiségi válto-zást képviseli (teljesen rugal-mas kínálat).

A b) görbe esetén a mennyi-ség és az ár százalékos válto-zása egyenlı (egységnyi ru-galmasság határesete).



8. Kereslet és fogyasztói magatartás, a csökkenı határhaszon törvénye, az elınykiegyenlítıdés elve (könyv 77-91. o.)

Nap mint nap számtalan esetben döntünk szőkös pénzforrásaink és idınk felhasználásáról, választásainkkal az életünket formáljuk. A közgazdaságtan azt veszi alapul, hogy az emberek az általuk legtöbbre értékelt termékeket és szolgáltatásokat választják. A közgazdászok a hasznosság fogalmát használják erre, a hasznosság elégedettségedet jelent. A fogyasztók aszerint rangsorolják a különféle termékeket és szolgáltatásokat, hogy nekik melyik a hasznosabb, melyikkel elégedettek. Ha az A kosarat elınyben részesítjük (preferáljuk) a B-vel szemben, akkor az A kosár hasznossága nagyobb. A kereslet szempontjából azt mondjuk, hogy az emberek maximalizálják hasznosságukat, ami azt jelenti, hogy azt a fogyasztói kosarat választják, amelyet legjobban kedvelnek.

Határhasznosság és a csökkenı határhaszon törvénye: � Példa: Tegyük fel, hogy egy gömb fagyi elfogyasztásával bizonyos elégedettséget, vagy hasznosságot

nyerünk. A második gömb fagyi megevésével az összhasznunk növekszik, hisz további hasznosságra tettünk szert az újabb gombóc elfogyasztásával. Ha a harmadik, negyedik gömb fagyit is megesszük, akkor tovább nı az összhasznunk, de ha még tovább fagyizunk, egy idı után megfájdul a gyomrunk, ahelyett hogy növekedne a hasznosságunk.

� Ez a jelenség vezet el a határhaszon fogalmához. Amikor megeszünk egy újabb gombóc fagyit, azzal hasznossághoz jutunk. A hasznosságban bekövetkezı növekedés a határhaszon.

� A határ fogalmának kulcsszerepe van a közgazdaságtanban, mindig valamilyen többletre utal. A határhaszon például arra, hogy milyen pótlólagos hasznosságot nyújt egy termék további egységének elfogyasztása.

� Egy termék fogyasztásának növekedésével a termék többlethaszna (határhaszna) egyre csökken, ez a csökkenı határhaszon elve.

� A hasznosság növekszik, ahogy egy termékbıl többet fogyasztunk, de a csökkenı határhaszon elvének megfelelıen, az összhaszon egyre kisebb és kisebb ütemben növekszik, ahogy egyre többet fogyasztunk egy termékbıl.

� Az összhaszon növekedése azért lassul, mert telítıdik az egyén az adott termékkel, ahogy minél többet fogyaszt belıle. (A termék egyre kisebb élvezetet nyújt, ahogy egyre többet fogyasztunk belıle.) Az a többlet, ami egy újabb termék elfogyasztása után keletkezik, az a határhaszon. A határhaszon a termék növekvı fogyasztásával csökken.

� Határhaszon kiszámítása:

összhaszon változása ��U MU=

mennyiség változása =

��Q

MU= határhaszon ��U= összhaszon változása ��Q= mennyiség változása � Táblázat, Ábra, Magyarázat a következı oldalon!!!

A hasznossági elmélet történetérıl: � A hasznosság fogalmát Jeremy Bentham utilitarista angol gondolkodó fogalmazta meg elıször

(18. század második fele) és ı vezette be a társadalomtudományok területére. � A neoklasszikus közgazdaságtan képviselıi, pl. William Stanley Jevons, kiterjesztették Bentham

hasznosságfogalmát a fogyasztói viselkedés magyarázatára.

Ordinális hasznosság: � A közgazdászok manapság elvetik a kardinális, mérhetı hasznosság fogalmát, ha hétköznapi

termékek fogyasztásáról van szó (Pl. a cipı vagy a tészta). � A keresleti görbék ugyanakkor könnyen levezethetık a mérhetı hasznosság fogalmának említése

nélkül is. A modern keresletelmélet az ordinális hasznosság elvét tekinti mérvadónak. E szemlélet szerint csak a jószágkosarak preferenciarendezésére van szükség.

� Az ordinális hasznosság elfogadásával úgy hangzik a kérdés: elınyben részesítjük-e A kosarat B-vel szemben?

� Ordinálisnak vagy dimenzió nélkülinek nevezzük azt a megállapítást, hogy „az A kosarat részesítjük elınyben a B kosárral szemben”.



Csökkenı határhaszon elve Elfogyasztott

termék-mennyiség Q

Összhaszon U

Határhaszon MU

MU=�U/�Q

0 1 2 3 4 5

0 4 7 9 10 10

4 3 2 1 0

A táblázat adatai mutatják: ahogy egy termékbıl vagy szolgáltatásból egyre nagyobb mennyiséget fogyasztunk (Q), az összhaszon (U) növekszik, a növekedés egyre kisebb mértékő. A hasznosság növekménye az egyik egységtıl a következıig a határhaszon (MU ), tehát az a többlethaszon, amely az utolsó elfogyasztott egységgel nyerhetı. MU=��U/��Q A csökkenı határhaszon elvé-nek megfelelıen a határhaszon a fogyasztás növekedésé-vel egyre csökken. Az ábra a táblázat összhaszon és határhaszon értékeit ábrázolja a fogyasztott mennyiség függvényében. Az a) ábrán az árnyékolt téglalapok jelölik az összhaszon nagyságát a fogyasztás különbözı szintjein berajzolva. Az össhaszon növekszik a fogyasztással, csökkenı ütem-ben a csökkenı határhaszon elve miatt. A berajzolt foly-tonos görbe megmutatja az összhasznot a fogyasztás minden tört egységére. A görbe jelzi, hogy a hasznosság növekszik, de egyre csökkenı mértékben. Az összhaszon görbéje konkáv, olyan mint egy kupola. A b) ábra a határhaszon alakulását mutatja. A csökkenı növekedési ütem miatt egyre kisebbek a határhasznot jelképezı téglalapok. A b) ábrán a határhasznot képviselı szürke téglalapok megegyeznek az a) ábrán az összhaszon megfelelı téglalapjaival. A b) ábra folytonos egyenes vo-nala a határhaszon „kisimított” görbéje. A határhaszon görbéje negatív meredekségő. Az összhaszon és a határhaszon összefüggése: Egy bizonyos mennyiség elfogyasztásának összhaszna egyenlı az addig elfogyasztott egységek határhasznának összegével. Másképpen fogalmazva: az összhaszon az adott fogyasztási szintig keletkezı határhasznok összegével egyenlı.

Az elınykiegyenlítıdés elve: � A fogyasztó maximalizálni akarja hasznosságát, ami azt jelenti, hogy a fogyasztó a rendelkezésre

álló lehetıségekbıl az általa leginkább preferált kosarat választja ki. � „Ha az A termék kétszer annyiba kerül, mint B termék, úgy csak akkor vedd meg az A terméket,

ha határhaszna legalább kétszerese B határhasznának!” Az elınykiegyenlítıdés elve szerint a haszon maximalizálására törekedve úgy kell kialakítanom fogyasztásomat, hogy termékek esetében az utolsó pénzegységre vetített határhaszon megegyezzen. Ha ez megvalósul, akkor maximális elégedettséghez vagy hasznossághoz jutok vásárlásaim révén.

� A maximális elégedettség vagy hasznosság alapvetı feltétele az elınykiegyenlítıdés elve, mely kimondja, hogy adott jövedelemmel rendelkezı és a termékek rögzített piaci áraival szembesülı fogyasztó akkor ér el maximális megelégedettséget, illetve hasznosságot, ha az egyes termékekre költött utolsó pénzegységgel annyi határhaszonhoz jut, mint bármely más termékre kiadott utolsó pénzegységgel. Jelmagyarázat: különbözı termékek határhasznai - MU és árai - P

MUáru1 MUáru2 MUáru3 egy pénzegységnyi jövedelem határhaszna

= P1

= P2

= P3

…



A határhaszon fogalma segített abban, hogy megmagyarázzuk a keresleti görbe negatív meredekségét. A közgazdászok kidolgozták viszont a kereslet elemzésének alternatív módját is, melyben nem szerepel a határhaszon. Ez az elemzési mód a közömbösségi görbékre támaszkodik. (Vilfredo Pareto fejlesztette ki a közömbösségi görbét.)

A helyettesítési hatás: � A negatív meredekségő keresleti görbék magyarázatának elsı tényezıje a helyettesítési hatás,

mely kimondja, hogy ha egy termék ára emelkedik, akkor a fogyasztók keresik a lehetıséget, hogy a drágább árucikket más termékkel helyettesítsenek, mert ezáltal olcsóbban tudják kielégíteni szükségletüket. (Pl. Ha a kávé ára felmegy, miközben egyéb árak változatlanok, akkor a kávé relatíve drágább lesz, ez azzal jár, hogy kevesebb kávé fog fogyni és több tea vagy kóla fogy.)

� A fogyasztók ugyanúgy viselkednek, mint a vállalatok egy tényezı megdrágulása esetén, azaz a drágább nyersanyagot olcsóbbal helyettesítik, ezzel csökkentik összköltségüket.

A jövedelmi hatás: � Ha pénzjövedelmünk állandó, akkor egy áremelkedés után a reáljövedelmünk csökken. Ennek

hatására szinte minden termékbıl kevesebbet veszünk (a megdrágult termékbıl is). Ez eredményezi a jövedelmi hatást, ami az árváltozásnak a keresett mennyiségre gyakorolt hatása.

� Mivel az alacsonyabb reáljövedelem általában kisebb fogyasztáshoz vezet ezért a jövedelmi hatás erısíti a helyettesítési hatást és fokozza a keresleti görbe negatív meredekségét.

� A jövedelmi hatás méréséhez meg kell vizsgálni egy jószág jövedelemrugalmasságát, melyet úgy kapunk meg, ha a keresett mennyiség százalékos változását elosztjuk a jövedelem százalékos változásával egyéb tényezık változatlansága mellett. Jövedelemrugalmasság = EI

keresett mennyiség százalékos változása EI=

jövedelem százalékos változása � A magas jövedelemrugalmasságok (luxuscikkek) arra utalnak, hogy e termékek keresett

mennyisége gyorsan nı a jövedelem növekedésekor. Az alacsony jövedelemrugalmasságok (alapvetı élelmiszerek) azt jelzik, hogy a keresett mennyiség kis mértékben változik csak a jövedelemnövekedés következtében.

� A jövedelmi és a helyettesítési hatás együttesen határozzák meg a termékek keresletének fontosabb tulajdonságait.

Teljes piaci kereslet levezetése az egyéni keresletbıl: � Egy termék keresleti görbéje a teljes piacon úgy kapható meg, ha összegezzük az összes

fogyasztó által keresett mennyiséget. A piaci keresleti görbe az egyes árak mellett egyénileg keresett mennyiségek összege.

� Minden fogyasztónak megvan a saját keresleti görbéje, mely az általa keresett mennyiség és az árak összekapcsolásával rajzolható meg és általában negatív meredekségő. Az emberek nem egyformák, mások az igényeik és életkörülményeik, ezekbıl következıen pedig a döntéseik is. (Van aki szereti a kávét, van aki inkább teázik.)

� Adott terméknél az emberek keresleti göbéjérıl összegezzük az egyes árak mellett az egyének által keresett mennyiségeket, ezzel megkapjuk a piaci keresleti görbét. (ábra: könyv 84. o.) Segítségként készíthetünk a számadatokból táblázatot is, melyben könnyedén összegezhetjük a megadott piaci árak mellett az egyes emberek által keresett mennyiséget.

Helyettesítı és kiegészítı termékek: � Tudjuk, hogy egy termék árának növekedésével csökken a belıle vásárolt mennyiség. Azt is

tudjuk, hogy ez a termék-árnövekedés hat már termékek keresletére is. (A marhahús árának emelkedé-se miatt nı a kereslet a csirkehús iránt, mivel a helyettesítı terméke, illetve emellett csökkenhet a hamburgerzsemle és a ketchup iránti kereslet is, mert ezek a marhahús kiegészítı termékei. A marhahús árának a növekedése nincs viszont hatással például a könyvek, autók, ruhák stb. keresletére, mivel ezek tıle független termékek..)

� Az A és a B árucikk egymást helyettesítı termékek, ha A termék áremelkedésekor a B helyette-sítı termék iránt emelkedik a kereslet. Az A és B termék kiegészítı termékek, ha az A termék árának emelkedésével csökken a B kiegészítı termék iránti kereslet. Vannak független termékek, melyek esetén az egyik termék árváltozása nem befolyásolja a másik termék keresletét.



Fontos fogalmak: (az elızıekben kifejtett dolgok összefoglalása) � Helyettesítési hatás akkor érvényesül, ha a termék árának növekedése miatt másokkal

helyettesítik a dráguló terméket. � A jövedelmi hatás egy termék keresett mennyiségének megváltozása, ami abból ered, hogy a

termék árváltozása következtében módosul a fogyasztók reáljövedelme. � A jövedelemrugalmasság egy termék keresett mennyiségének százalékos változása osztva a

jövedelem százalékos változásával. � Termékek akkor helyettesítıi egymásnak, ha az egyik árának növekedésével nı a másik iránt a

kereslet. Termékek akkor kiegészítıi egymásnak, ha az egyik árának növekedése csökkenti a másik iránti keresletet. Független termékek esetén az egyik termék árának változása nem befolyásolja a másik termék keresletét.

Fogyasztói többlet: � Az utolsó liter tejért ugyanazt az árat fizetjük, mint az elsı literért. A csökkenı határhaszon

törvénye miatt viszont, a korábbi egységek határhasznai nagyobbak az utolsó egység határhasznánál. Ez azt jelenti, hogy a korábbi egységekért valójában többet is hajlandók lettünk volna fizetni a piaci árnál. Az összértékbıl ha kivonjuk a piaci értéket, akkor megkapjuk a fogyasztói többletet, mely a nyereségünket fejezi ki..

� Számos közösségi döntés alátámasztására alkalmas a fogyasztói többlet vizsgálata. Segíthet eldönteni, hogy egy közösségnek érdemes-e áldoznia például költséges út- vagy hídépítésre.

� Példa: az elsı ábra egy vizet vásárló fogyasztót szemléltet. Egy gallon víz ára 1 dollár (P=1), ezt az ábrán a vízszintes vonal jelöli 1 dollár magasságában. Az elsı gallon víz igen értékes a fogyasztónak, ugyanis kínzó szomjúságát csillapíthatja vele, az illetı akár 9 dollárt is fizetne érte. Viszont az elsı gallon víz ára is csak 1 dollár, vagyis a fogyasztó nyert 8 dollár többletet. A második gallon víz 8 dollárt ér a személynek, de ez is csak 1 dollárjába kerül, tehát nyeresége itt 7 dollár. És így tovább. A kilencedik gallon víz már csak 50 centet ér az egyénnek, ezért azt már nem veszi meg, mert az is 1 dollárba kerülne, tehát vesztesége lenne. Összesen 8 gallon vizet vesz meg az egyén 8 dollárért. A víz összértéke ezzel szemben az egyén számára 44 dollár, amit a határhaszon oszlopok összegezésével kapunk meg (9+8+7+6+5+4+3+2=44). A fogyasztó tehát 36 dollár többletre tesz szert (összérték - fizetet ár: 44-8=36). Az ábrán a víz negatív meredekségő keresleti görbéje a víz csökkenı határhasznát mutatja. Az árnyékolt többletek összegzésével (8+7+6+5+4+3+2+1=36) megkapjuk a vízvásárlás teljes fogyasztói többletét, ami 36 dollár. A keresleti görbe és az áregyenes közötti terület a teljes fogyasztói többlet. A második ábrán a piaci keresleti görbe látható, mely az egyéni keresleti görbék vízszintes összegzése. A piaci keresleti görbe (D) alatti területnek az áregyenes (NE) feletti része a teljes fogyasztói többlet (NER).



9. A fogyasztói egyensúly geometriai elemzése. Közömbösségi görbe, költségvetési egyenes, a fogyasztó optimális választása (könyv 93-98. o.)

Közömbösségi görbe: � Vilfredo Pareto fedezte fel a 20. század elején, hogy a keresleti elmélet minden fontos része

elemezhetı a hasznosság fogalma nélkül is. İ fejlesztette ki a közömbösségi görbét. � Tegyük fel, hogy megvehetem két jószág (pl. élelmiszer és ruha) különféle kombinációit, adott

árak mellett. Az egyes kombinációkat elınyben részesíthetem egymással szemben, vagy közömbösnek (azonosnak) is tekinthetem ıket. Például A kombináció 1 egység élelmiszert és 6 egység ruhát tartalmaz, B kombináció 2 egység élelmiszert és 3 egység ruhát. Ha választanom kell az A vagy a B kombináció között, akkor: elınyben részesíthetem (preferálhatom) A-t a B-vel szemben, vagy preferálhatom B-t az A-val szemben, illetve közömbösnek, azaz azonosnak tekinthetem a két kombináci-ót. Tegyük fel, hogy az A és a B kombináció egyformán jó nekem, vagyis közömbös számomra, hogy melyiket kapom meg, mindkettı ugyanannyit ér nekem. Hasonlóan közömbös számomra a C kombináció (3 élelmiszer, 2 ruha) és a D kombináció (4 élelmiszer, 1,5 ruha) is. Ezeket a kombinációkat vagy termékkosarakat szemlélteti a lenti táblázat és a diagram.

A fogyasztó közömbösségi görbéje Közömbös jószágkombinációk

Élelmiszer (É) Ruha (R) A B C D

1 2 3 4

6 3 2

1,5

A táblázat négy közömbös jószágkombi-nációt tartalmaz az élelmiszer és a ruha esetében. Az ábrán a függıleges tengelyen a ruha, a vízszintes tengelyen az élelmiszer egységei vannak. A táblázatban szereplı jószág-kombinációk az ábrán egy-egy pontban jelennek meg (A, B, C, D). A négy pont összekötésével kapott görbe egy közömbösségi görbe. A görbe pontjai olyan termékkosarakat jelentenek, melye-ket a fogyasztó közömbösnek értékel, azaz mind egyformán kívánatos számára. A közömbösségi görbe a helyettesítési szabálynak megfelelıen alulról konvex, ami azt jelenti, hogy ha többet kapok egy termékbıl, akkor a közömbösségi görbe meredeksége csökken.

Helyettesítési szabály: � A közömbösségi görbék kehely formájúak, az origóra nézve konvexek. Tehát ha jobbra lefelé

haladunk a görbén (növeljük az élelmiszer mennyiségét és csökkentjük a ruháét), akkor a görbe laposabbá válik.

� Minél szőkösebben áll rendelkezésre egy jószág, annál nagyobb a viszonylagos helyettesítési értéke, azaz határhaszna nı annak a jószágnak a határhasznához viszonyítva, amelyik mind bıségesebbé válik.

� A fenti példánál A-ból B pontba menve a 6 egység ruhából 3 egységet adok egy pótlólagos egység élelmiszerért cserébe. A B-bıl a C-be viszont már csak 1 egység ruhát áldoznék fel 1 plusz egység élelmiszerért. Egy újabb egység élelmiszerért pedig már csak ½ egység ruháról mondanék le a D pontban. Ha a diagrammon összekötjük egy egyenessel A és B pontot, akkor látható, hogy az egyenes meredeksége 3. A B és C pont meredeksége 1, a C és D pont meredeksége pedig ½ . Ezek a számok (3,1,½) a két termék helyettesítési rátái.



Közömbösségi térkép: � A fenti diagramhoz kapcsolt táblázat csak egy

lehetséges változat a sok hasonló táblázat közül. Alkalmazhatunk nagyobb (vagy kisebb) egységeket is az egyes termékekbıl, olyan újabb kombinációkat, amik a fogyasztó elégedettségét mutatják. Minden ilyen táblázat ábrázolható grafikusan is, mindegyik egy újabb közömbösségi görbét ad. A jobb oldali ábra négy közömbösségi görbét mutat. Az elızı példából ismert az U3-as görbe. Az a fogyasztó, aki egy adott közömbössé-gi görbén mozdul el egyik helyzetbıl a másikba, az, elégedettségben nem nyer, de nem is veszít. Az ábrán lévı görbék közül az U4-es a legmaga-sabb megelégedettségi szintő.

Költségvetési egyenes (költségvetési korlát): � Adjunk a fogyasztónak egy meghatározott jövedelmet, ami legyen 6 dollár és rögzítsük a

termékek árát, egy egység élelmiszer legyen 1,50 dollár és egy egység ruha pedig 1 dollár. Sokféle alternatíva van a pénzünk elköltésére, attól függıen, hogy az élelmiszer és a ruha milyen kombinációját vesszük meg. Az egyik véglet, hogy 4 egység élelmiszert veszünk (4*1,50=6$) és ruhát egyet sem, a másik pedig, hogy 6 egység ruhát veszünk (6*1=6$) és semmi élelmiszert.

� Az alábbi táblázat mutatja a 6 dollár néhány elköltési lehetıségét, az ábrán pedig jelölve van az öt lehetıség, melyek egy egyenesen (NM) fekszenek. Minden más elérhetı lehetıség ezen az egyenesen található, melyet költségvetési egyenesnek vagy költségvetési korlátnak nevezünk. Az NM költségvetési egyenes a két jószág összes lehetséges kombinációját tartalmazza, melynek megvásárlása éppen kimeríti a fogyasztó költségvetését, azaz itt a rendelkezésre álló 6 dollárt. Az NM meredeksége 3/2 (élelmiszer ár és ruha ár hányadosa), ami azt jelenti, hogy az adott árak mellett a fogyasztó 3 egység ruha feladásával mindig 2 egység élelmiszert nyerhet.

Fogyasztási lehetıségek

Élelmiszer (É) Ruha (R) M

N

4 3 2 1 0

0 1,50

3 4,50

6

A táblázat különbözı fogyasztási lehetısé-geket mutat a 6 dollár elköltésére. Az ábrán a függıleges tengelyen a ruha, a vízszintes tengelyen az élelmiszer egységei vannak. A táblázatban szereplı értékek az ábrán egy-egy pontban jelennek meg. A pontok összekötésével kapott egyenes (NM) a fogyasztó költségvetési egyenese.

Költségvetési egyenes egyenlete: Jövedelem=áru1*áru 1 ára + áru2*áru 2 ára

I = 1,50É + 1R = 6$ Jövedelem, összkiadás = I = 6$ Áru 1 = Élelmiszer (É) É ára = 1,50$ Áru 2 = Ruha (R) R ára = 1$

Az NM meredeksége 3/2, ami az élelmiszer és a ruha árának hányadosa.

NM meredekségének képlete: élelmiszer ára / ruha ára = 1,50$ / 1$



A fogyasztó optimális választása: � Összekapcsoljuk az elızı két ábrát, a

fogyasztó közömbösségi térképébe berajzoljuk a költségvetési egyenesét.

� A fogyasztó szabadon mozoghat az NM egyenesen. Az egyenestıl jobbra felfelé esı pontok nem érhetık el számára (nincs rá pénze), az egyenestıl balra lefelé esı pontoknál választhat termékkombinációkat igénye szerint, és mellette még marad pénze.

� Nyilván abban a pontban állapodik meg a fogyasztó, amelyik a legmagasabb megelége-dettséget nyújtja a számára, azaz az elérhetı legmagasabb közömbösségi görbén van, az ábrán ez a B pont. Itt a költségvetési egyenes éppen érinti, de nem metszi az U3 közömbössé-gi görbét, ez a fogyasztó számára elérhetı legmagasabb hasznossági szintvonal. Akkor kerül a fogyasztó egyensúlyi helyzetbe, ha a költségvetési egyenes meredeksége pontosan megfelel a legmagasabb közömbösségi görbe meredekségének.

� A B pontban a költségvetési egyenes éppen érinti, de nem metszi az U3 közömbösségi görbét. Ebben az érintési pontban található a fogyasztó számára még elérhetı legmagasabb hasznossági színvonal. Ebben a pontban a fogyasztó helyettesítési rátája éppen megfelel a költségvetési egyenes meredekségének.

Közömbösségi görbék fontos alkalmazási területei: (ábrák a könyvben 97-98. o.) � elemezni lehet velük a pénzjövedelem változásának hatását: ha a jövedelem csökken és a két

ár változatlan marad, akkor az új költségvetési egyenes a régi költségvetési egyenessel párhuzamosan befelé (balra, a nulla felé) tolódik (mindkét termékbıl kevesebbet tudunk venni). Jövedelememelkedés esetén az eredetivel párhuzamosan kifelé, azaz jobbra tolódik el a költségvetési egyenes (mindkét termékbıl többet tudunk venni). A görbe eltolódása után a fogyasztó ezen az új költségvetési egyenesen mozoghat és az ezt érintı legmagasabb közömbösségi görbét keresi meg az egyensúlyi helyzet elérésének érdekében.

� elemezni lehet velük az egyik vagy mindkét termék árváltozásának hatásait: ha a jövedelem marad az eredeti, de az egyik termék ára növekszik, akkor elfordul az új költségvetési egyenes (megváltozik a meredeksége). Annak a terméknek a tengelyén eltolódik balra vagy lefelé az egyenes végpontja, amelyik terméknek az ára emelkedett (kevesebbet tudunk venni a termékbıl adott jövedelem mellett), a másik termék tengelyén marad az egyenes végpontja az eredeti pozícióban. Ha állandó jövedelem mellett árcsökkenés következik be az egyik terméknél, akkor szintén elfordul az új költségvetési egyenes (megváltozik a meredeksége). Az adott termék tengelyén jobbra vagy felfelé tolódik el az új költségvetési egyenes végpontja (többet tudunk venni a termékbıl ugyanolyan jövedelem mellett), a másik termék tengelyén marad az egyenes végpontja az eredeti pozícióban. Amikor megvan az új költségvetési egyenes, akkor azon mozoghat a fogyasztó és az ezt érintı legmagasabb közömbösségi görbét keresi meg az egyensúlyi helyzet elérésének érdekében. Az árváltozás esetén megkapott régi és új egyensúlyi pontok összevetésével megrajzolható egy szokásos, negatív meredekségő keresleti görbe.



10. A termelés és a határtermék elmélete (könyv 99-106. o.)

Egy ország termelıképességét a munkaerı létszáma és minısége, a tıkeállomány mennyisége és minısége, az ország technikai felkészültsége és a tudás felhasználásának képessége, illetve a közösségi és magánintézmények jellege határozza meg.

A termelıtevékenységek nagyon sokszínőek, több összetevı szükséges a termeléshez. (Pl. egy gazdálkodó magvak, mőtrágya, földterület és munkaerı révén állít elı búzát vagy egy gyár energia, nyersanyagok, gépek és munkaerı alkalmazásával hoz létre tévéket stb.) A termelık hatékonyságra törekszenek, a legalacsonyabb költségek mellett igyekeznek mőködni, termékeket elıállítni, illetve szolgáltatásokat nyújtani. Azaz adott ráfordítások mellett mindig a kibocsátás maximális szintje a cél és kerülni igyekeznek a pazarlást és a veszteségeket. A cégek célkitőzése általában a gazdasági profitjuk maximalizálása.

A termelési függvény: � Például a ráfordítás legyen a föld vagy a munka, a kibocsátás pedig a búza vagy a tévé. Hogy

adott ráfordítással mekkora kibocsátás érhetı el, az függ a technológiától és a mérnöki tudományok színvonalától. A szükséges ráfordítások mennyisége és az elıállítható kibocsátás mennyisége közötti összefüggés a termelési függvény.

� A termelési függvény azt a maximális kibocsátást mutatja, amely ráfordítások adott mennyiségével elıállítható. A termelési függvény a mérnöki és technikai tudás adott szintjét fejezi ki.

� Példa: árokásás, Amerikában egy nagy árok kiásásánál egy ember kezel egy nagy és drága munkagépet és egy másik ember kívülrıl figyel, ketten két óra alatt kiássák az árkot. Kínában egy ugyanekkora árok kiásását 50 kétkezi munkás végzi ásóval és csákánnyal, akik egy nap alatt végeznek az árok kiásásával. Ez a két technika az árokásás termelési függvényét képviseli. (Az elsı igen tıkeigényes, a második pedig nagyon munkaigényes eljárás.)

� Rengeteg sok eltérı termelési függvény létezik minden egyes termékre és szolgáltatásra. A gazdaság számos területén, ahol igen gyors a technológiai változás (pl. hírközlés), ott a termelési függvények alkalmazásuk után hamar elavulnak. Illetve speciális helyeken (pl. orvosi labor) csak az adott hely sajátosságainak felelnek meg az ottani termelési függvények, máshol használhatat-lanok. Ennek ellenére a közgazdászok úgy találták, hogy a termelési függvények hasznos eszközt kínálnak egy vállalat termelési képességeinek ábrázolásához.

Össztermék, átlagtermék és határtermék: � Egy vállalat termelési függvényének ismeretében kiszámolható három fontos termelési fogalom:

az össztermék, az átlagtermék és a határtermék. - Az össztermék a teljes fizikai termékmennyiség, az elıállított kibocsátás teljes mennyisége. - Az átlagtermék egyenlı az össztermék osztva az összes ráfordításegységgel. - Az össztermékbıl könnyen levezethetı a határtermék. A határ fogalmát „többlet” vagy

„pótlólagos” értelemben használjuk a közgazdaságtanban. Az egymás után következı össztermék értékek különbözete (össztermék változása) osztva a ráfordítás változásával adja a határtermék értékét, tehát az a további kibocsátás, vagy többlet, melyet egy további ráfordítás alkalmazásával nyerünk. Egy ráfordítás határterméke az a pótlólagos termék vagy kibocsátás, amely valamely inputtényezı pótlólagos egységének felhasználásával keletkezik, miközben az egyéb ráfordítási tényezık változatlanok.

� Példa: hogy változik az össztermék az alkalmazott munka mennyiségének függvényében? Az alábbi táblázat mutatja az egyes munkaegységekkel (L) elért össztermék (TP) mennyiségét, a határtermék (MP) értékét és az átlagterméket. Egy munkaegység egy munkásnak felel meg és feltételezzük, hogy minden munkás ugyanannyit dolgozik. Az össztermék ismeretében kiszámolható a munka határterméke.

össztermék változása Munka határterméke =

munkaegység változása

��TP MPL = ��L

MPL= munka határterméke ��TP= össztermék változása ��L= munkaegység változása



Össztermék, határtermék, átlagtermék A határtermék levezetése az össztermékbıl Munka-

egység (L) Összter-mék (TP)

Határter-mék (MP)

Átlag-termék

0 1 2 3 4 5

0 2000 3000 3500 3800 3900

2000 1000 500 300 100

2000 1500 1167 950 780

A táblázat mutatja az egyes munkaegységekkel (L) elérhetı össztermék (TP) mennyiségét, a határtermék (MP) értékét és az átlagterméket. Feltételezzük, hogy a munkán kívüli egyéb ráfordítások (tıke, föld stb.) és a technikai ismeretek állapota változatlan. Az össztermék nullától indul nulla munka esetén és azután növekszik a munka növekedésével, öt egység munkánál éri el az össztermék a maximumot 3900-as értékben. Egy munkás esetén 2000 a kibocsátott össztermék (ennyit termel egy munkás), a határtermék értéke itt megegyezik az össztermék mennyiségével (�TP=2000-0=2000 �L=1-0=1 MPL=�TP/�L=2000/1=2000). Két munkás esetén az össztermék 3000, a határtermék 1000 (�TP=3000-2000=1000 �L=2-1=1 MPL=�TP/�L=1000/1=1000). Három munkás esetén 3500 az össztermék, a határtermék 500 (�TP=3500-3000=500 �L=3-2=1 MPL=�TP/�L=500/1=500). Négy munkás esetén az össztermék 3800, a határtermék 300 (�TP=3800-3500=300 �L=4-3=1 MPL=�TP/�L=300/1=300). Öt munkás esetén 3900 az össztermék, a határtermék 100. (�TP=3900-3800=100 �L=5-4=1 MPL=�TP/�L=100/1=100). A munka határtermékének értéke folyamatosan csökken, azaz minél több a dolgozó, egy újabb dolgozó már kevesebb plusz terméket eredményez (kevesebb többletet nyújt). Az átlagtermék értékét úgy kapjuk meg, ha az össztermék értékét elosztjuk a ráfordított munkaegységgel. Egy munkás esetén 2000/1=2000, két munkás esetén 3000/2=1500, három munkás esetén 3500/3=1167, négy munkás esetén 3800/4=950, öt munkás esetén 3900/5=780. Az ábra a) része a táblázatból megjeleníti a munkaegysé-gekhez tatozó összterméket, és sötéten kiemelve jelöli a határtermék értékét. A b) rész az egyes munkaegységekhez tartozó határtermék értékét mutatja.

Csökkenı hozadékok elve (csökkenı határhaszon elve): � A csökkenı hozadék elve szerint egyre kevesebb és kevesebb pótlólagos kibocsátásra tehetünk

szert, ha az egyik inputtényezı (pl. munka) felhasznált mennyiségét fokozatosan növeljük, miköz-ben a többi ráfordítás (pl. tıke stb.) változatlan. Másként: egy ráfordítás mennyiségének növelésé-vel minden újabb egységének határterméke csökken, a többi ráfordítás változatlansága mellett.

� Példa: változatlan földterület, gépállomány és egyéb inputtényezı (ráfordítás) mellett alkalmazunk egyre több munkát. A táblázat adatait alapul véve, ha nem dolgozunk (L=0), akkor, nincs kibocsátott termény (TP=0). Ha egy ember dolgozik (L=1), akkor a kibocsátott kukorica mennyisége 2000 (TP=2000). Ha két ember dolgozik változatlan feltételek mellett, akkor 3000 a megtermelt kukorica mennyisége (TP=3000). Látható, hogy a második ember munkája csak 1000-el növelte meg a termelt mennyiséget, ez kevesebb az elsı munkás eredményénél. A harmadik munkásra jutó kibocsátás eredménye még kisebb, mint a második munkásé volt, a negyedik munkásé kisebb a harmadikétól is és így tovább. A csökkenı hozadék elvét szemléltet a fenti táblázat. Az ábra a munka csökkenı hozadékát ábrázolja egyéb inputtényezık változatlansága mellett. A határtermék görbe lefelé lejt a munkaráfordítás növekedésével, ez a csökkenı hozadék pontos jelentése. A csökkenı hozadékok miatt az össztermék görbe konkáv (kupola alakú).

MPL

TPL



� A csökkenı hozadék elve tapasztalati szabályszerőség, számos megfigyelésen alapszik, ennek el-lenére nem feltétlenül érvényes a termelés minden szintjén, de a legtöbb helyzetben érvényesül.

� Ami igaz a munkára, az teljesül a földre és bármilyen más inputtényezıre is. Kiszámolhatjuk tehát minden egyes ráfordítás határtermékét a fenti példában leírtakat alapul véve. A tıke határterméke például:

össztermék változása Tıke határterméke =

tıkeegység változása

��TP MPK = ��K

MPK= tıke határterméke ��TP= össztermék változása ��K= tıkeegység változása

Mérethozadékok: (Innentıl szerintem nem kell, bıvebben: könyv 102-106. o.) � Eddig egy ráfordítás mennyiségi növekedésének hatását vizsgáltuk, az összes többi input

változatlansága mellett. Olykor viszont kíváncsiak vagyunk rá, hogy milyen hatása van annak, ha minden ráfordítást egyidejőleg megnövelünk. Ez a kérdés a mérethozadékra utal, azaz hogy a ráfordítások arányos növelése hogy hat a megtermelt mennyiségre. A mérethozadék az össztermék változását tükrözi, ha az összes ráfordítást ugyanolyan arányban növelnek meg.

� Három esetet különböztetünk meg: - Állandó mérethozadék: a ráfordítások összegének változása a kibocsátás arányos változásához vezet. - Növekvı mérethozadék: az összes ráfordítás növelésével a kibocsátás az arányosnál nagyobb mértékben nı - Csökkenı mérethozadék: az összes ráfordítás növelésével a kibocsátás az arányosnál kisebb mértékben nı

� A termelésben állandó, növekvı vagy csökkenı mérethozadék érvényesül, ha az összes ráfordí-tás kiegyensúlyozott növelésével a kibocsátás arányosan, annál nagyobb vagy kisebb mértékben nı.

Termelékenység: � A termelékenység a ráfordításegységre jutó kibocsátás összmennyiségét méri.

Rövid és hosszú táv: � A termeléshez nemcsak munkára és földre van szükség, hanem idıre is. Különbséget teszünk

rövid távú idı és hosszú távú idı tekintetében. � A hatékony termeléshez idıre is szükség van az olyan hagyományos ráfordításokon kívül, mint a

munka. Ezért a termelés- és a költségelemzésben megkülönböztetünk két idıhorizontot. A rövid táv az az idıszak, melynek során csak néhány inputtényezı, a változó ráfordítások mennyisége módosítható. Rövid távon az állandó tényezık, mint az üzemek vagy berendezések, nem változtathatók meg, illetve nem korrigálhatók teljes mértékben. A hosszú táv az az idıszak, amelynek során a vállalat által alkalmazott valamennyi tényezı módosítható (a tıketényezı is).

Technológiai változások: � A kibocsátás növekedésének okai a ráfordítások, a munka, a gépek és berendezések növekvı

mennyisége, illetve a technológiai változások eredménye. � A technológiai változás a termékek és szolgáltatások elıállításának fejlıdését jelenti; a régi

termékek feljavítását, illetve új termékek bevezetését. � Termelési folyamat innovációja: a mérnöki felkészültség már létezı termékek termelési techni-

káját javítja. A termelési folyamat innovációja révén a vállalat több terméket állíthat elı ugyan-annyi ráfordítással, vagy ugyanazt a kibocsátásmennyiséget kevesebb ráfordítással tudja létre-hozni. A technológiai változás a termelési eljárás innovációjaként eltolja az össztermékgörbét.

� Termékinnováció: új vagy továbbfejlesztett terméket vezetnek be a piacra. A termékinnovációt nehéz mennyiségileg megragadni, de hosszú távon igen fontos.

� A technológiai visszafejlıdés nem fordulhat elı jól mőködı piacgazdaságban, ez a piacgazdaság egyik fı elınye az utasításos gazdaságokkal szemben. Piacgazdaságban lemondanak az elavult technológiákról és bevezetik a fejlettebb technológiákat, mert ezek termelékenyebbek és nı a profitja az új technológiát alkalmazó vállalatoknak.

� Olykor a piacgazdaságban is megjelenhet a technológiai visszafejlıdés. (egy vállalat bevezet egy olcsóbb termelési eljárást, ami viszont technikailag elavult, pl. környezetszennyezést okoz)



11. Üzleti szervezetek (könyv 106-110. o.)

A vállalat természete: � A valóságban csaknem minden termelési tevékenység specializált szervezetekben folyik,

kisvállalkozásokban, közepes cégeknél és nagyvállalatokban, amelyek uralják a modern gazdaságok színtereit.

� A cégek vagy üzleti vállalkozások számos ok miatt léteznek, de a legfontosabbak, hogy kihasználhassák a tömegtermelés gazdaságosságát, hogy forrásokat győjtsenek és hogy megszervezzék a termelési folyamatot. - A hatékony termeléshez speciális gépekre és gyárakra van szükség és arra, hogy a munkafo-

lyamatokat kisebb mőveletekre bontsák. A termelési folyamat koordinálásához vállalatokra van szükség, melyek megveszik vagy bérlik a földet, a tıkejavak, a munkásokat és az anyagokat. A cégek ehhez kapcsolódó teendıje, hogy forrásokat győjtsenek a nagyszériás termeléshez.

- A 19. században az üzleti vállalkozásokat gyakran gazdag, kockázatvállaló emberek finanszí-rozták. Napjaink magánvállalkozói gazdaságában a források legnagyobb része a vállalati profitokból vagy pénzügyi piacokon felvett hitelekbıl származik. A hatékony termelés érdekében a cégeknek évrıl-évre pénzt kell elıteremteniük új projektek finanszírozására.

- A cégek létezésének harmadik oka a termelési folyamat irányítása. A menedzser szervezi a termelést, új ötleteket, termékeket és eljárásokat vezet be, meghozza az üzleti döntéseket. A termelés nem képes önmagát szervezni, valakinek felügyelnie kell az új gyár felépítését, tárgyalnia kell az ügyfelekkel, meg kell rendelnie a nyersanyagokat, stb.

� A termelést azért szervezik vállalati keretekben, mert a hatékonyságot rendszerint a nagybani termelés teszi lehetıvé, maga a termelés jelentıs pénzügyi eszközök összpontosítását igényli, gondos cégvezetést feltételez, és szükségessé teszi a folyó tevékenység ellenırzését.

Piacgazdaságban a termelés az üzleti szervezetek sokféle típusában folyik, többféle cégforma van: egyéni vállalkozások, illetve különféle társulások. Létszámban a kisvállalkozások vannak túlsúlyban, de az üzleti forgalmat, a tıkeértéket, a politikai és gazdasági erıt, a kifizetett bérek összegét és a foglalkoztatottak számát tekintve a nagy részvénytársaságok uralják a gazdaságot.

Egyéni vállalkozások: � Egy személy tulajdonában lévı kisebb egység. Azok a klasszikus kis cégek ezek, melyek családi

szinten mőködnek, például kisboltok. Nagyon sok ilyen cég van, az összforgalmuk azonban alacsony. A legtöbb kisvállalkozásban igen sokat dolgoznak a tulajdonosok, alig mennek szabadságra, de ennek ellenére sokszor alig keresik meg a minimálbér összegét. A kisvállalkozá-sok átlagos élettartama 1 év, de persze van akinek „bejön” és meggazdagszik. A kisvállalkozások rugalmasak, könnyen vihetnek új terméket a piacra, de igen gyorsan becsıdölhetnek. Fı hátrányuk, hogy nem tudnak jelentısebb tıkét bevonni széles befektetıi körbıl.

Társulások: � Egy üzleti vállalkozáshoz gyakran tehetségek összefogására van szükség, két vagy több ember

összeállhat és társulást hozhat létre. A tagok megosztják egymás között a teendıket. Meghatározott tıkével szállnak be a vállalkozásba a tagok, a bevitt tıke arányában részesülnek a cég nyereségébıl, vagy veszteségébıl, illetve az esetleges adóságok terhébıl.

� Napjainkban a társulások a teljes gazdasági teljesítménynek csak csekély hányadát adják. Ennek az az oka, hogy a társulások hátrányokkal is járnak. Egyik hátrány a korlátlan felelısség. Az általános tagok vagy beltagok korlátozás nélkül felelısek a társulás által felvett hitelekért.

� A társulások számos helyzetben túl kockázatosak, ezzel magyarázható a viszonylag kis számuk.



Részvénytársaság: � Fejlett gazdaságokban a gazdasági tevékenység legnagyobb részét magán részvénytársaságok

végzik. A részvénytársaság be van jegyezve a cégjegyzékbe, és a részvényesek tulajdonát képezi. � A részvénytársaság „jogi személynek” számít, azaz saját nevében köthet adásvételi ügyleteket,

vehet fel hitelt, termelhet termékeket, nyújthat szolgáltatásokat stb. � A részvénytársaság rendelkezik a korlátozott felelısség jogával, ennek megfelelıen minden

tulajdonos befektetése a társaságban szigorúan bizonyos összeghatárig terjed.

A részvénytársaság alaptulajdonságai: � A vállalat tulajdonosai birtokolják a vállalati törzsrészvényeket. A nyílt tulajdonú

részvénytársaságok részvényeinek adásvétele a tızsdén folyik. � Elvileg a részvényesek ellenırzik a tulajdonukban lévı részvénytársaságot. Osztalékjövedelemre

tesznek szert a tulajdonukban lévı részvények hányadának megfelelıen. İk választják meg a cég igazgatóját és számos fontos kérdésben ık döntenek szavazással. A gyakorlatban az óriásvállalatok irányításába szinte semmi beleszólása sincs a kisrészvényeseknek.

� A részvénytársaság vezetıi és igazgatói jogosultak meghozni a cég mőködését meghatározó döntéseket. Elhatározzák, hogy mit és hogyan termeljenek, mennyi munkást foglalkoztassanak, mindenféle céges dologban ık döntenek.

� A részvényesek a cég tulajdonosai, de a cégvezetık irányítják a részvénytársaságot.

A részvénytársaságok elınyei és hátrányai: � Az üzleti vállalkozás igen hatékony formája, ezért van meghatározó szerepük a piacgzdaságban. � A részvénytársaság jogi személy, amely vállalkozhat. � A részvénytársaság folyamatosan létezhet, függetlenül attól, hogy a részvényei hányszor

cserélnek gazdát. � A cégvezetı gyors, gyakran könyörtelen döntéseket hoz. � A vállalati részvényesek felellısége korlátozott, a vállalat adósságaiért, veszteségeiért csak az

eredeti tulajdonosi hozzájárulásuk erejéig felelısek a tulajdonosok. (Megosztják a kockázatokat.) � A részvénytársasági profitot egy különadó terheli, a társasági jövedelem duplán adózik: vállalati

nyereségként és egyéni osztalékjövedelemként is.



12. A költségek gazdasági elemzése, gazdasági költség (könyv 111-125. o.)

Ahol termelés van, ott költségek is vannak. A vállalatoknak fizetniük kell a termeléshez felhasznált ráfordításokért (nyersanyagok, munkaerı stb.), minden költség csökkenti a nyereségüket. A vállaltok figyelembe veszik ezt a termelési stratégiájuk kialakításakor. Nem jó sem a túltermelés, sem pedig az alultermelés, meg kell találniuk az egyensúlyt, azaz hatékony termelési módszerre van szükségük, olyanra, amely a legalacsonyabb költségek mellett éri el az elvárt kibocsátást.

A KÖLTSÉGEK GAZDASÁGI ELEMZÉSE (összköltség, határköltség, átlagköltség):

Összköltség (teljes költség) = állandó (fix) költség + változó költség (TC=FC+VC) � Az összköltség (TC) két tényezıre bomlik: állandó költségre (FC) és változó költségre (VC). Az

összköltség az egyes q kibocsátási szinteknél szükséges legalacsonyabb pénzben kifejezett összkiadást jelenti. Az összkiadás (TC) emelkedik a kibocsátott mennyiség (q) növekedésével.

� Az állandó költség (FC) közé tartoznak a vállalati épületek (pl. üzem, iroda) bérleti díjai, gépek és berendezések használatának szerzıdéses díjai, fizetendı hitelkamatok, állandó alkalmazottak bére stb. Ezeket a díjakat akkor is ki kell fizetni, ha a vállalat semmit nem termel. Az állandó költségek (FC) nem változnak bármennyi terméket állítanak is elı (minden q szinten azonos).

� A változó költség (VC) nagysága a kibocsátással együtt változik, ide tartoznak a kibocsátáshoz szükséges nyersanyagok, az energiaköltségek, termelımunkások bére stb. Ide tartozik minden nem állandó költségtényezı. Ha nincs termelés, akkor nincs változó költség, sem, azaz ha a kibocsátás (q) nulla, akkor a változó költség (VC) is nulla. A változó költség növekszik a kibocsátással. (Az összköltséget, állandó- és változó költséget szemléltetı ábra a füzetben és két oldallal elırébb!)

� Példa: vegyünk egy vállalatot, mely elıállít bizonyos kibocsátást (q), tıke és munka alkalmazásával, illetve alapanyagok felhasználásával (ráfordítások). A vállalat profitorientált, a minimális költségekre törekszik. A vállalati könyvelık feladata, hogy kiszámolják minden kibocsátásértékre (q) az összköltséget (TC), ezen adatok tehát rendelkezésünkre állnak a könyvelık jóvoltából, az alábbi költségtáblázat kék rácsos hátterő oszlopainak adatait ismerjük (q és TC értékeit). Látható, hogy a TC emelkedik a q növekedésével (nagyobb mennyiség elıállításához több ráfordítás szükséges). Az összköltség két összetevıje az állandó költség (FC) és a változó költség (VC). Itt a példában 55 Ft-ban van megállapítva az állandó költség. A változó költség emelkedik a kibocsátás növekedésével.

Költség táblázat

Mennyiség (kibocsátás)

q

Állandó (fix) költség FC (Ft)

Változó költség VC (Ft)

Összköltség (teljes) TC (Ft)

Határ-költség MC (Ft)

Átlag-költség AC (Ft)

Átlagos fix költség

AFC (Ft)

Átlagos vál-tozó költség AVC (Ft)

0 55 0 55 végtelen végtelen -

1 55 30 85 85 55 30

2 55 55 110 55 27,5 27,5

3 55 75 130

33 30 27 25 22 20 21 30 43 1/3 18 1/3 25

4 55 105 160 40 40 13 26

5 55 155 210 42 11 31

6 55 225 280 46 2/3 9 1/6 37 3/6

7 55 315 370 52 6/7 7 6/7 45

8 55 425 480

50 60 70 80 90 100 110 120 60 6 7/8 53 1/8

Képletek: TC=FC+VC MC=��TC AC=TC/q AFC=FC/q AVC=VC/q

A Határköltség (MC) értékét úgy kapjuk meg, ha kiszámoljuk az egymás utáni kibocsátási szintek összköltségének (TC) különbségét (�TC). Pl. az elsı kibocsátott termékegység határköltsége 30 (MC=�TC=85-55=30), a második egység határköltsége 25 (MC=�TC=110-85=25). A határköltség (MC) értékét kiszámolhatjuk a változó költség (VC) értékeibıl is: MC=�VC.



Határköltség (MC): � A közgazdaságtan egyik kulcs fogalma a határköltség (MC), mely egy további termékegység

elıállításának pótlólagos költségét jelenti. Olykor egy további termékegység elıállításának határköltsége egészen alacsony lehet (pl. egy üres helyekkel repülı repülıjáraton egy további utas költsége kicsi, csak az utas által elfogyasztott étel és ital ára, hisz nem szükséges más pótlólagos tıke vagy munka - másik repülıgép, vagy újabb pilóta, illetve plusz utaskísérı). Van viszont amikor igen magas egy további termékegység elıállításának határköltsége (pl. egy áramszolgáltató cégnek a nagy melegben be kell kapcsolnia a régebbi, költségesebb áramfejlesztı berendezését, hogy pótlólagos áramot tudjon biztosítani a légkondicionáló gépek üzemeltetéséhez).

� A termelés határköltsége (MC ) az a pótlólagos költség, melyre egy további termékegység elıállításához van szükség. Határköltség kiszámítási módja: MC=��TC vagy MC=��VC. Mivel a változó költség mindig annyival növekszik, mint az összköltség, ezért mindkét számításnál ugyanazt az értéket kapjuk a határköltségnek.

� Az alábbi ábra az elızı oldalon lévı költségtáblázat adatait szemlélteti, az összköltségeket és a határköltségeket ábrázolja. Látható, hogy az összköltség ugyanúgy viszonyul a határköltséghez, mint az össztermék a határtermékhez (10-es esszékérdés) vagy az összhaszon a határhaszonhoz (8-as esszékérdés).

� A határköltség görbék általában U alakúak, ahol egy csökkenı kezdeti szakasz után eléri a minimumát, majd emelkedni kezd.

Átlagköltség = Átlagos állandó (fix) költség + Átlagos változó költség (AC=AFC+AVC): � Az átlagköltség fontos költségfogalom, az átlagköltség és az átlagbevétel összehasonlításával

meghatározhatják a vállalatok, hogy mőködésük nyereséges-e vagy veszteséges. Az átlagköltség értékét megkapjuk, ha elosztjuk az összköltséget az elıállított termékmennyiséggel.

összköltség TC Átlagköltség =

kibocsátás AC =

q AC = AFC+AVC

Az átlagköltség elıször kisebb és kisebb lesz, majd elér egy minimum szintet, utána pedig ismét emelkedni kezd. Az átlagköltség görbék általában U alakúak.

� Az összköltséghez hasonlóan az átlagköltség is szétválasztható állandó és változó összetevıkre. Az átlagos állandó (fix) költség (AFC) értékét megkapjuk, ha az állandó költséget (FC) elosztjuk a kibocsátással (q). A következı lapon lévı ábrán az AFC folyamatosan csökkenı görbét ad. (Ahogy a cég egyre több terméket állít elı, állandó költségei egyre több terméken oszlanak meg.)

állandóköltség FC Átlagos állandó költség =

kibocsátás AFC =

q AFC = AC-AVC



� Az átlagos változó költség (AVC) értékét megkapjuk, ha a változó költséget (VC) elosztjuk a kibocsátással (q). A lenti ábrán az AVC görbe kiindulópontja az 55 Ft-os állandó költség, a görbe elıször csökken, majd növekedni kezd.

változóköltség VC Átlagos változó költség =

kibocsátás AVC =

q AVC = AC-AFC

Az ábra a költségtáblázat adatait szemlélteti, az a) rész a kibocsátás (q) eltérı szintjei mellett az összköltséget (TC), az állandó költséget (FC) és a változó költséget (VC) jeleníti meg. A b) rész pedig az átlagköltség görbéket (AC, AFC, AVC) és a határköltség (MC) görbét ábrázolja.

Minimális átlagköltség: � Fontos kapcsolat van az átlagköltség és a határköltség között. Ha egy pótlólagos kibocsátás-

egység (q) határköltség értéke kisebb, mint az átlagköltség (MC<AC) értéke, akkor az átlagköltség görbe csökkenı. Amikor a határköltség értéke nagyobb az átlagköltség (MC>AC) értékétıl, akkor az átlagköltség növekvı. Ahol a határköltség és az átlagköltség (MC=AC) értéke egyenlı, ott az átlagköltség görbe vízszintes egyenes. Tipikus U alakú átlagköltség görbe esetén az a pont ahol a MC=AC egyben az a pont is, ahol a minimális átlagköltség van.

� Ez fontos összefüggés. A termelés legalacsonyabb átlagköltségét keresı vállalatoknak azt a kibocsátási szintet kell megtalálniuk, ahol a határköltség megfelel az átlagköltségnek.

� A fenti példában az elsı három egység esetén a határköltség az átlagköltség (MC<AC) alatt van, az AC ezért csökken. Négy egység esetén AC=MC. Négy egység felett pedig az MC>AC és a határköltség folyamatosan húzza felfelé az átlagköltséget.

A termelés és a költségek közötti összefüggés: � Egy vállalat költséggörbéjét a ráfordítások (pl. munka, föld stb.) árai határozzák meg. A vállalat

költségfüggvénye szorosan kapcsolódik termelési függvényéhez is. Ha ismerjük a tényezıárakat és a termelési függvényt, akkor le tudjuk vezetni a költséggörbéket.

� Tegyük fel, hogy a vállalt meghatározta a kibocsátás elérendı szintjét. A termelési függvénybıl és a tényezıárakból kiderül, hogy mi a ráfordításoknak az a legkisebb költségő kombinációja, amellyel az adott kibocsátás még megtermelhetı. Számoljuk ki a legkisebb költségő ráfordításkosár összköltségét. Ha megtesszük ezt minden kibocsátási szintre, akkor megkapjuk az összköltséget. Így vezethetjük le a termelési adatokból az összköltséget. (példa: könyv 117. o.)

Két idıtartam a költségek esetében: � A rövid táv az az idıszak, mely elég hosszú a változó ráfordítások (nyersanyagok, munkások)

módosításához, de túl rövid ahhoz, hogy az összes ráfordítást megváltoztassuk (pl. az üzemek, berendezések nem változtathatók rövid távon). Rövid távon a munka és anyagköltségek számítanak leginkább változó költségnek, a tıkeköltségek állandó költségek.

� Hosszú távon minden termelési tényezı módosítható, a munka, az anyagok és a tıke is. Hosszú távon tehát minden költség változó, egy állandó költségtényezı sincs.



Határtermék és a költségminimalizálás szabálya: (bıvebben: könyv 118-120. o.) � Minden cégnek el kell döntenie, hogy termeli meg kibocsátását. Feltételezzük, hogy a vállalatok

minimalizálni akarják a termelési költségeiket. A vállalatnak törekednie kell tehát a kibocsátás lehetı legalacsonyabb költséggel való elıállítására, mert így a bevétel lehetı legnagyobb hányada marad meg profitként.

� A vállalatoknak különbözı inputkombinációk közül kell kiválasztaniuk a legjobbat, amelyiknek a legkevesebb az összköltsége. Ez úgy a legegyszerőbb, hogy kiszámolják az egyes ráfordítások határtermékét, majd elosztják az egyes inputtényezık határtermékét a tényezı árával. Ez megadja a tényezık pénzegységre jutó határtermékét. Az inputok költségminimalizáló kombinációja ott alakul ki, ahol az egy ráfordított pénzegységre jutó határtermék azonossá válik minden termelési tényezı esetén. Ki kell tehát egyenlítıdnie az egy pénzegységért megvásárolható munka, föld stb. határtermékének.

� A vállalat akkor minimalizálja tehát a termelésének összköltségét, ha minden termelési tényezınél azonossá válik az egységnyi pénzbe kerülı tényezımennyiség határterméke. Ez a költségminimalizálási szabály.

Munka határterméke / Munka ára = Föld határterméke / Föld ára = Tıke határterméke / Tıke ára

MPL/PL = MPA/PA = MPK/PK

� A költségminimalizálási szabály következménye a helyettesítési szabály: ha egyik tényezı ára csökken, miközben minden más tényezı ára azonos marad, akkor a vállalatok növelhetik profitjukat azáltal, hogy az olcsóbbá vált tényezıvel (részben) helyettesítik a többi tényezıt.

� Példa: vegyük a munka (L) példáját. A bérek csökkenésével az MPL/PL arány megnı és meghaladja a többi tényezı MP/P arányát. Az alkalmazottak számának növelése csökkenti az MPL-t a csökkenı hozadékok elve alapján, ezáltal csökkenti az MPL/PL arányt is. Ha tehát a munka ára mellett ennek határterméke is csökken, akkor az egy pénzegységbe kerülı munka határterméke ismét megfelelhet a többi tényezı ugyanezen arányának.

TERMELÉSI KÖLTSÉGEK ÉS AZ ÜZLETI SZÁMVITEL : (bıvebben: könyv 120-123. o.) � Az üzleti vállalkozások kidolgozott számviteli rendszereket alkalmaznak költségeik nyilvántar-

tására. Az üzleti számvitel sok költségkategóriája hasonló a közgazdasági költségekhez. Van viszont pár fontos különbség aközött, hogy ahogy a vállalatok mérik a költségeket és ahogy a közgazdászok teszik.

� Hogy egy cég nyereséges-e megállapíthatjuk az eredménykimutatás megvizsgálásával. Az eredménykimutatásban szerepel az adott cég éves árbevétele, az éves költségei és a nettó jövedelme. (A nettó jövedelem a költségek levonása után megmaradó profit).

Nettó jövedelem (profit) = összbevétel – összkiadás Ez a meghatározás adja meg a mérleg szerinti eredményt, melyet a cégek maximalizálni akarnak.

� Az üzleti kimutatások között szerepel a vagyonmérleg is, mely a vállalat pénzügyi helyzetérıl ad képet adott idıpontban. A mérleg egyik oldalán vannak az eszközök (a cég tárgyi eszközei vagy vagyoni értéket képviselı jogai). A másik oldalon szerepelnek a források, azaz a kötelezettségek (pénztartozások, egyéb kötelezettségek) és a nettó vagyon.

Eszközállomány = Kötelezettségek + Nettó vagyon Nettó vagyon = Eszközállomány – Kötelezettségek

A vagyonmérleg eszköz- és forrásoldala mindig szükségképp egyensúlyban van, megegyezik. � Az eredménykimutatás folyamatjellegő, a vagyonmérleg pedig állományjellegő kimutatás. Az

állomány egy változó szintjét méri (itt az üzleti vállalkozás pénzértékét méri), a folyamat pedig idıegységre jutó változást mutat (itt a bevételek és kiadások áramlását mutatja). A jövedelemkimutatás tehát a vállalatba belépı és onnan kifelé irányuló áramlásokat méri, a vagyonmérleg pedig az eszközök és források állományát mutatja a számviteli év végén.



GAZDASÁGI KÖLTSÉG : � A közgazdaságtan egyik legfontosabb tanítása az, hogy az erıforrások szőkösen állnak

rendelkezésre. Ha kiválasztjuk egy módját az erıforrások felhasználásának, ezzel lemondunk a lehetıségrıl, hogy e forrást másként használjuk fel.

� Minden döntésnek megfizetjük az árát, ugyanis lemondunk egy másik lehetıségrıl. Az elmaradó alternatívában rejlı jövedelmet (hasznot) gazdasági költségnek hívjuk, ami tehát a feláldozott termék vagy szolgáltatás értéke.

� A gazdasági költségnek tartalmaznia kell a döntés összes költségét akár pénzügyi következmények ezek, akár másmilyenek. Amikor egy döntés gazdasági költségét akarjuk megtudni, akkor meg kell adni a döntés árát, hogy pénzben mennyibe került, és a döntés miatt esetleg elmaradó események árát, pl. munkabért és egyéb költségeket is.

� Az üzleti kimutatásokban általában csak olyan tranzakciók szerepelnek, melyek pénzmozgással jártak. A közgazdászok ezzel szemben arra törekednek, hogy egy tevékenység valódi erıforrás-felhasználását mérjék. A közgazdászok tehát minden költséget figyelembe vesznek.

� A gazdasági költség sok fontos eleme hiányzik az eredménykimutatásból. Számos kisvállalkozásban például a családtagok által ráfordított, meg nem fizetett munkaidı nem jelenik meg a számviteli költségek között. Közgazdasági szempontból ez is költségnek számít.

� Jól mőködı piacokon az ár megfelel a gazdasági költségeknek. A piacokon kívül is alkalmazható a gazdasági költség.(pl. diák idejének beosztása: a diákok többet tévéznek vizsga utáni héten, mint a vizsga elıtti héten. A tévézésnek vizsga elıtt igen magas a gazdasági költsége, az idı alternatív használatának, azaz a tanulásnak ugyanis jelentıs szerepe van az érdemjegy értékében. A vizsga után a tévézésre szánt idınek már kisebb a gazdasági költsége.)

� A gazdasági költségek a konkrét pénzráfordításokon túl, elmaradt alternatív jövedelmeket is tartalmaznak, melyek abból erednek, hogy a szőkös források más módon is felhasználhatók lettek volna.



13. Tökéletesen versenyzı piacok viselkedése. A tiszta verseny vállalatának kínálati magatartása. A kompetitív iparágak kínálati magatartása. (könyv 133-147. o.)

A tiszta verseny vállalatának kínálati magatartása: � A kompetitív piacok jelentik az ideális piacformát napjaink gazdaságában, de igen ritkán

találunk ilyen tökéletes versenyő piacot. � A kompetitív piacon minden vállalat túl kicsi ahhoz, hogy befolyásolni tudja a piaci árat. Ez azt

jelenti, hogy a vállalat kibocsátásának mennyiségétıl függetlenül teljes termelését el tudja adni az érvényes piaci áron. A tökéletes versenyzınek ezért nincs oka arra, hogy a piaci ár alatt értékesítsen. Az árat nem viszi feljebb a piaci árnál, mert akkor nem tudná eladni a termékét, mert a vevık az olcsóbban árusító versenytársaktól vásárolnának.

A kompetitív vállalat magatartása: � Feltesszük azt, hogy a kompetitív cég profitmaximalizálásra törekszik, azaz az összbevétel és az

összköltség különbségét igyekszik minél inkább növelni. A profit függ a költségektıl és a bevételektıl. Összprofit = Összbevétel – Összköltség ππππ=TR-TC

� A vállalat optimális termelési mennyiségének meghatározására a határköltség görbe használható. A vállalat a profitmaximalizáláshoz azt a kibocsátást (q) választja, ahol az ár egyenlı a termék határköltségével, vagyis ahol P=MC. Ott alakul ki a vállalat egyensúlya, ahol az emelkedı MC görbe metszi a cég vízszintes keresleti görbéjét. A cég annyi termékét adhatja el a termék piaci árán, amennyit csak akar.

� A tökéletes verseny feltételei mellett számtalan kis cég van, mindegyik azonos terméket állít elı. A cégek kicsik ahhoz, hogy befolyásolhassák a piaci árat, kénytelenek elfogadni az általuk termelt termék piaci árát. A tökéletes verseny vállalatának vízszintes a keresleti görbéje.

� Tökéletes verseny esetén a vállalat kínálati szabálya: a vállalat azon a termelési szinten ér el maximális profitot, ahol határköltsége egyenlı az árral. Határköltség = ár MC=P. (Pl. 134. o.)

� Egy kompetitív vállalat addig növelheti a profitját, amíg az ár meghaladja az utolsó egység határköltségét (P>MC). Az összprofit akkor a legmagasabb, ha már nem lehet a profitot növelni az értékesítés fokozásával. A maximális profit pontjában az utolsó megtermelt egység pont akkora többletjövedelmet hoz, mint amekkora a költségnövekményt idéz elı (MR=MC). A többletjövedelem az egységárral egyenlı (MR=P). Annál a mennyiségnél van a maximális profitot hozó kibocsátás, ahol az ár egyenlı a határköltséggel (P=MC).

� Addig érdemes tehát növelni a termelést, ameddig a határköltség egyenlı a határbevétellel (MC=MR), utána már nem célszerő növelni a termelést, mert nem lesz több a profit.

��TC ��TR MC =

��q =

��q = MR

P>MC (P=MR) - érdemes még többet termelni, lehet több a profit P=MC MC=MR - termelés maximális profit mellett MC>P MC>MR - nem érdemes többet termelni, nem lesz több a profit

Összköltség és üzembezárási feltétel: � Egy vállalat általában akkor szándékozik rövid távon beszőntetni a termelést, ha már nem tudja

fedezni a változó költségeit sem. Elıfordul, hogy a profitmaximalizáló cégek rövid távon akkor is folytathatják a termelést, ha pénzt veszítenek, ugyanis így minimalizálhatják a veszteségüket. Ha tovább termelnek, azzal minimalizálják a veszteségüket, mert az üzembezárással a veszteségük az állandó költség értéke lenne, ha viszont termelnek tovább, akkor ez a veszteség csökkenthetı a befolyó bevétel összegével. Ez addig járható út, amíg a veszteségük kisebb az állandó költségüknél, mert ekkor meg tudják fizetni legalább az állandó költségeik egy részét. Ha veszteségük meghaladja az állandó költségüket, akkor kénytelen a cég beszőntetni a termelést.

� Üzembezárási pont az, ahol a bevétel épp fedezi a változó költséget (TR=VC), vagyis amikor a veszteség egyenlı az állandó költséggel. Egy bizonyos ár még éppen elég bevételt nyújt a változó költség fedezésére, ha az ár ez alá süllyed, akkor a vállalat a termelés beszüntetésével minimalizálhatja a veszteséget.



A kompetitív iparágak kínálati magatartása: � Az elızı részben egyes vállalatokkal foglalkoztunk, a kompetitív piacon viszont sok vállalat van

és azok együttes viselkedése érdekel bennünket. Az összes piacon lévı cég kínálati görbéjének vízszintes összegzésével megkapjuk a piaci kínálati görbét.

� Minden vállalat emelkedı MC görbéje egyúttal kínálati görbéje is. Minden vállalat termel egy adott ár mellett valamennyi terméket, a vállalat által kínált termék mennyisége a saját határköltségétıl függ.

� A piacra vitt össztermékmennyiség egyenlı a cégek által azonos árszint mellett kínált mennyiségek összegével. (Adott árszinten összegezzük a cégek kínált termékmennyiségét, így megkapjuk az adott termék piaci kínálatát.) Az iparág kínálati görbéje így a teljes versenyzıi iparág határköltség görbéjét képviseli.

� A vállaltok kiigazíthatják a termelés mennyiségét (kínálatukat) a keresleti feltételekhez igazodva. A kiigazítás során megkülönböztetünk rövid távú vagy hosszú távú idıhorizontot. Rövid távú egyensúly esetén csak a cég változó tényezıi módosíthatók (pl. növelik vagy csökkentik a termelést), de nem változtathatók az állandó tényezık (pl. tıke), hosszú távú egyensúly esetén minden tényezı változtatható (a cégek feladhatják régi üzemeiket és újakat létesíthetnek, belép-hetnek egy iparágba, vagy kiléphetnek onnan stb.).

� Hosszú távon a verseny eltőnteti az iparágban mőködı vállalatok minden extraprofitját. Ennek feltétele, hogy szabad legyen a be- és kilépés az iparágban és a vállalatok ne rendelkezzenek különleges elınyökkel.

Hosszú távú zérus gazdasági profit feltétele: P = MC = minimális hosszú távú AC = fedezeti ár (zérus profit ár)

� A hosszú távú egyensúlyi feltétel, hogy az ár egyenlı a határköltséggel és ez tovább egyenlı a minimális hosszú távú átlagköltséggel.

� Az egyes cégek akkor fejezik be mőködésüket, ha nem képesek fedezni változó költségeiket sem (üzembezárási pont). Hosszú távon a vállalatok csak akkor termelnek, ha legalább a zérus profit feltétele teljesül, vagyis az ár eléri az átlagköltséget vagy afölött van (P≥≥≥≥AC). A hosszú távú árnak fedeznie kell a pénzben felmerülı költségeket (munkabérek, anyagköltségek stb.) és a gazdasági költségeket is (pl. a tulajdonos befektetett tıkéjének versenyképes hozamát).

� Ha a hosszú távú ár alacsonyabb, mint a hosszú távú átlagköltség (P<AC), akkor a nyereség nélkül maradt vállalatok elkezdenek kilépni az iparágból, a piaci kínálati görbe balra tolódik és az ár emelkedni kezd. Az ár addig fog emelkedni, míg meg nem szőnik az iparág vesztesége.

� Ha a hosszú távú ár magasabb, mint a hosszú távú átlagköltség (P>AC), akkor a vállalatok pozitív gazdasági profitot érnek el, illetve új szereplık lépnek be a piacra a jövıbeni profit reményében, ezáltal a kínálati görbe jobbra tolódik, és az ár csökkenni kezd, lesüllyed a zérus profit szintre, így további vállalatoknak már nem érdemes belépni az iparágba.

� Elmondható tehát, hogy az ár egy iparágban hosszú távon ahhoz a kritikus ponthoz tart, ahol az egyforma cégek árbevétele éppen fedezi a teljes gazdasági költségüket.

Egy iparág hosszú távú kínálati görbéje: � Ha egy iparág úgy képes a termelés növelésére, hogy nem emelkednek eközben a termelési

tényezık árai, akkor, akkor az iparág hosszú távú kínálati görbéje vízszintes lesz, az egyes cégek minimális átlagköltsége, illetve zérus profit ár mellett.

� Ha egy ágazat különleges termelési tényezıket használ (pl. korlátozottan állnak rendelkezésre tengerparti ingatlanok az utazási irodák részére, vagy termékeny szılıültetvények a borászok számára), akkor az ágazat hosszú távú kínálati görbéje felfelé hajlik, azaz emelkedı.

A kompetitív termelés hosszú távú jövedelmezısége: Elmondhatjuk a fentiek alapján: � A verseny erıi a vállalatokat és iparágakat egy zérus profittal járó hosszú távú egyensúlyi állapot

felé terelik. A jövedelmezı iparágak vonzzák az új belépıket, ez leszorítja az árat, a profitot pedig a zérus érték felé közelíti. Ezzel szemben a veszteséges iparágakból elmennek a cégek, hogy átlépjenek jövedelmezıbb iparágakba. Ekkor az árak emelkedésnek indulnak, a veszteségek pedig csökkenek. A kompetitív ágazat hosszú távú egyensúlyában ezért a gazdasági profit zérus.



A kompetitív kínálat és kereslet általános szabálya: � Egy termék keresletének megnövekedése (a kínálati görbe változatlansága mellett) általában

növeli a termék árát és a keresett mennyiségét is. A kereslet csökkenésének ellenkezı irányú hatása van.

� Egy termék kínálatának növekedése (a keresleti görbe állandósága mellett) általában csökkenti az árat és növeli az eladott mennyiséget. A kínálat csökkenésének ellenkezı irányú hatása van.

Hatékonyság kompetitív piacokon: � Egy gazdaság akkor hatékony, ha adott erıforrásai és technológiája mellett a lehetı legtöbb

terméket és szolgáltatást nyújtja a fogyasztók számára. � Másként: egy gazdaság akkor hatékony, ha egyetlen egyén helyzete sem javítható anélkül, hogy

valakinek a helyzete ne romlana. � Ideális feltételek mellett a kompetitív gazdaságban megvalósul a hatékonyság, ami annak

köszönhetı, hogy amikor a fogyasztók maximalizálják a hasznosságot, akkor a határhaszon egyenlıvé válik az árral (MU=P) és amikor kompetitív vállalatok kínálják a termékeiket, akkor ık úgy választják meg a kibocsátást, hogy a határköltség egyenlı legyen az árral (MC=P). Mivel MU=P és MC=P, ezért következésképp MU=MC . Egy termék elıállításának társadalmi határ-költsége tökéletes verseny mellett tehát éppen egyenlı a társadalmi határhaszon értékével.

A kompetitív piac olyan eszköz, mely összhangot teremt két oldal között: � Az egyik oldalon a pénzszavazatokkal rendelkezı fogyasztók állnak, akik a keresleti görbének

megfelelıen hajlandók a javakért fizetni, � a másik oldalon ugyanezen javak elıállításának határköltsége áll, melyet a vállalatok kínálati

görbéje mutat. � Bizonyos feltétek mellett a verseny hatékonyságot teremt, ennek megfelelıen egyetlen fogyasztó

hasznossága sem fokozható anélkül, hogy más fogyasztó hasznossága ne csökkenne. Ez teljesül akkor is, ha sok termelési tényezı és termék létezik.

A határköltség alapú árazás központi szerepe: � A termelési hatékonyság eléréséhez szükség van a határköltség alkalmazására minden olyan

társadalom és szervezetes etében, mely erıforrásainak leghatékonyabb felhasználására törekszik. � A határköltség központi szerepe a piacgazdaságban az, hogy a gazdaság csak akkor hozhatja ki a

föld, a munka és a tıke szőkös erıforrásaiból a maximális kibocsátást, ha megvalósul az árak és a határköltségek egyenlısége.

� Csak akkor termelheti meg az iparág minimális összköltséggel teljes kibocsátását, ha minden vállalat saját határköltsége megegyezik az összes többi határköltségével. Errıl gondoskodik az a feltétel, hogy a határköltségeknek meg kell egyezniük a közös árral. A társadalom akkor termel a termelési lehetıségek határán (PPF), ha az ár minden vállalatnál egyenlı a határköltséggel (P=MC).

---------------------------------------------- a tisztánlátás kedvéért… ☺ ---------------------------------------

Piaci szerkezetek: � Tökéletes versenyrıl akkor beszélünk, ha sok vállalat azonos terméket állít elı és olyan sok a

vállalat, hogy egyikük sem képes a piaci ár befolyásolására. Ez a piaci szerkezet fıleg a mezıgazdaságban figyelhetı meg, illetve pénzügyi piacokon (pl. kötvények kereskedelmében).

� Tökéletlen verseny vállalatai: - Monopolisztikus verseny akkor alakul ki egy ágazatban, ha nagyszámú cég némileg eltérı

termékeket állít elı (differenciált termékeket állítanak elı, melyek helyettesíthetı egymással). Valamelyest tudják befolyásolni a cégek a piaci árat. Jellemzı a kiskereskedelemben (pl. sör).

- Oligopólium a tökéletlen verseny köztes formája, amikor egy iparágban néhány cég a meghatározó, bizonyos szinten képesek befolyásolni a piaci árat. Ez jellemzı az autóiparban.

- Monopólium, egymaga állítja elı a piacág teljes kibocsátását, a terméknek nincs közeli helyettesítıje. Jelentısen tudja befolyásolni a piaci árat, de általában szabályozással korlátozzák ezt. Monopóliumok például a helyi vízszolgáltató cégek.



14. Tökéletlen verseny és szélsıséges esete, a monopólium. (könyv 149-164. o.) A tökéletlen verseny típusai

Az ideális piacforma ma a tökéletesen versenyzı piac, de erre kevés a példa. Napjainkban a legtöbb piac szerkezete a tökéletes piac és tiszta monopólium között helyezkedik el. A gazdaság legtöbb piacát néhány nagy cég uralja. Tökéletlen verseny feltételei mellett egy vállalat bizonyos mértékig képes befolyásolni az árakat. Adott technológia mellett a tökéletlen verseny magasabb árakhoz és alacsonyabb kibocsátáshoz vezet, mint a tökéletes verseny. E kedvezıtlen tulajdonság mellett a tökéletlen versenyzı vállalatok rendelkeznek erényekkel is: pl. náluk születnek meg az innovációk jelentıs részei, melyek késıbb elıre viszik a gazdasági növekedést. A tökéletlen verseny ma szinte minden iparágra, illetve termékre igaz, a piacot általában néhány nagyvállalat uralja, akik befolyásolhatják az iparág piaci árait.

A tökéletlen verseny meghatározása: � Ha egy cég érzékelhetıen befolyásolhatja az általa kibocsátott termék vagy szolgáltatás piaci

árát, akkor tökéletlen versenyzınek nevezzük. � Másként: tökéletlen verseny folyik egy iparágban, ha az egyéni eladók bizonyos mértékig

ellenırizni tudják kibocsátásuk árát. � A tökéletlen verseny nem zárja ki az erıteljes piaci rivalizálást, a tökéletlen versenyzık gyakran

éles küzdelmet folytatnak piaci részesedésük növeléséért. (pl. Coca - Pepsi) � A tökéletes verseny esetében a vállalat vízszintes keresleti görbével szembesül, vagyis mindent el

tud adni, amit akar az érvényes piaci áron. A tökéletlen versenyzı ezzel szemben negatív meredekségő keresleti görbét érzékel, azaz, ha a cég növeli eladásait, akkor lefelé nyomja termékének piaci árát.

� A tökéletes és tökéletlen verseny eltérései megfogalmazhatók az árrugalmasság segítségével is: tökéletesen versenyzı vállalat kereslete teljesen rugalmas, tökéletlen verseny esetén a vállalat kereslete teljesen rugalmatlan.

� A tökéletlen verseny elméletét Joan Robinson és Edward Chamberlin fejlesztették ki az 1930-as években.

A tökéletlen verseny típusai: � Monopólium: a tökéletlen verseny legszélsıbb esete, ekkor egy eladó teljes mértékben uralja az

adott ágazatot, a termékének vagy szolgáltatásnak nincs közeli helyettesítıje. (Pl. egy város vízellátását egy cég biztosítja, nincs másik cég, akitıl vízhez juthatnánk) Az igazi monopóliumok ma-napság ritkák (pl. egy gyógyszergyár új „csodaszerére” szabadalmat kap, ez monopolhelyzetet biztosít neki a termék forgalmazására), fıleg kormányzati védelem teszi lehetıvé létezésüket. Hosszú távon egy monopólium sincs bebiztosítva a versenytársak támadásaival szemben.

� Oligopólium: ekkor egy adott ágazatban néhány (2-15) termelı van, az ágazat termelıjének mindegyike képes a piaci ár befolyásolására. Ha valamelyik cég árat csökkent, akkor az árháborút eredményez, ami leszorítja a versenytársak árait is. Oligopólium jellemzi például a hazai mobilszolgáltatók piacát (Pannon, T-mobil, Vodafone).

� Monopolisztikus verseny: ez akkor érvényesül, ha nagyszámú eladó van, akik differenciált termékeket állítanak elı. Itt az egyes vállalatok által értékesített termékek nem azonosak, a termékek eltérnek egymástól valamilyen fontos tulajdonságban, de helyettesíthetık egymással. (Pl. üdítık piaca)

A tökéletlen verseny okai: � Az egyes iparágakban kevesebb az eladó, ha jelentısek a méretgazdaságossági elınyök, melyek

csökkenı költségeket eredményeznek. Ilyen feltételek mellett a nagy cégek egyszerően gazdaságosabban termelhetnek és alacsonyabb áraikkal kiszorítják a piacról a kisebb vállalatokat.

� A piacok akkor tartanak a tökéletlen verseny felé, ha belépési korlátok léteznek, melyek nehézzé teszik új versenyzık bekerülését az iparágba. Olykor a korlátok adódhatnak törvényekbıl vagy kormányi szabályozásból, ezzel limitálják a versenyzık számát (pl. szabadalmak).



Határbevétel: � A tökéletlen verseny legszélsı esete a monopólium. Tételezzük fel, hogy egy vállalat teljes

monopolhelyzetre tesz szert egy iparágban (pl. kizárólagos áramszolgáltató vállalat). Kérdés, hogy milyen árat kell alkalmaznia és milyen kibocsátási szinten kell termelnie, ha maximalizálni akarja a profitját. E kérdések megválaszolásához szükség van a határbevétel (MR) fogalmára.

� A vállalat keresleti görbéjébıl ismerjük az ár (P) és az eladott mennyiség (Q) összefüggését. Ezek segítségével ki tudjuk számítani az összbevételt, ami az ár (P) és a mennyiség (Q) szorzata. (TR=P*Q)

� Az összbevételi görbe levezethetı a keresleti görbébıl. Az összbevételi görbe nulla értékbıl indul nulla kibocsátott mennyiség esetén, innen emelkedik a kibocsátással, majd amikor eléri a keresleti görbe középpontját (dd), akkor az összbevétel eléri a maximumát és ezt követıen csökken az árcsökkenéssel egészen nulláig, ahol az ár is nulla. A görbe parabola alakú.

� Az összbevétel és a kibocsátott mennyiség segítségével kiszámolgató az átlagbevétel (AR=TR/Q) Ebbıl következıen az egységárat átlagbevételnek is nevezhetjük, ugyanis P=AR.

TR TR TR = P*Q P=

Q AR=

Q P=AR

TR= összbevétel (teljes bevétel) P= ár Q= kibocsátás AR= átlagbevétel

� A határbevétel (MR) a bevételváltozás, melyet egy pótlólagos egység értékesítése vált ki. Az MR értéke lehet pozitív vagy negatív. A határbevétel pozitív, ha a kereslet rugalmas, zérus az egységnyi rugalmasságú kereslet esetén és negatív rugalmatlan kereslet mellett.

� Tökéletlen versenyzı esetén a határbevétel kisebb az árnál, mert a termelı árcsökkentésre kényszerül egy további termékegység eladásának a kedvéért és ezzel a kibocsátás minden korábbi egységén bevételt veszít.

��TR MR=

��Q ��TR=TR (q)-TR(q+1)

MR= határbevétel ��TR= összbevétel változása ��Q= kibocsátás változása

TR(q)= összbevétel q termékmennyiségnél

Profitmaximalizálás: � Az összprofit egyenlı az összbevétel és az összköltség különbségével.

TP=TR–TC TR=P*Q TP=(P*Q)–TC

TP= összprofit TR= összbevétel TC= összköltség P= ár Q= kibocsátás

� A profit maximalizálása érdekében a vállalatnak meg kell határoznia azt az egyensúlyi árat és mennyiséget, amely a legnagyobb profitot eredményezi, azaz ahol a legnagyobb az összbevétel és az összköltség különbsége. Annál a kibocsátásnál éri el a vállalat a profitmaximum át, ahol a határbevétele egyenlı a határköltségével (MR=MC ). Amikor MR>MC, akkor a vállat profitja még növelhetı a kibocsátás növelésével. Amikor MR<MC, akkor a kibocsátás növelésével a profit csökken, ekkor a vállalat visszafogja kibocsátását, azaz kevesebb terméket „dob piacra”.

� A következı oldalon lévı ábra a monopólium egyensúlyát mutatja. Az a) részben a cég költség- és bevételi görbéi láthatók. A profitmaximum pontja annál a kibocsátásnál van, ahol MC=MR, ez az E metszéspont. A maximális profit 4 kibocsátásnál érhetı el. A profitmaximalizáló ár meghatározásához függılegesen haladunk az E ponttól a dd görbéhez, a G pontig, ahol P=120$. A G pontban az átlagbevétel az átlagköltség (F pont) fölött helyezkedik el, ez pozitív profitot garantál. A profit tényleges mennyiségét az árnyékolt téglalap területe adja meg. A b) részben az összköltség, az összbevétel és az összprofit görbék láthatók. Az összbevétel kupola alakú függvény. Az összköltség folyamatosan növekszik. A közöttük lévı függıleges különbség az összprofit. Az összprofit eléri a maximumát 4 kibocsátásnál.

� A határköltség és a határbevétel egyenlıvé tétele a vállalat profitmaximalizálásának szabálya.



Határkiegyenlítıdés elve: � A közgazdaságtan fontos tanulsága, hogy minden döntésnél annak határköltségére és

határhasznára kell koncentrálni, az alapján kell dönteni, figyelmen kívül kell hagyni a múltbeli nyereséget és veszteségeket. Ez a határkiegyenlítıdés elve.



15. Oligopólium és monopolisztikus verseny. (könyv 165-180. o.) A tökéletlen verseny vállalatának magatartása

A tökéletes verseny és a teljes monopólium a két szélsıséges piaci szerkezet, melyek igen ritkán fordulnak elı. Sokkal gyakoribbak a tökéletlen verseny egyéb változatai, melyek a két szélsıség között helyezkednek el (oligopólium és a monopolisztikus verseny), a legtöbb ágazatban ugyanis csak néhány cég mőködik és azok versenyeznek egymással. (Piaci szerkezetek: 43. oldal a jegyzetben!)

A tökéletlen verseny tényezıi: � Költségek: ha egy iparágban a minimális hatékony vállalati méret olyan nagy, hogy az iparági

kibocsátás nagy részét lefedi, akkor csak néhány vállalat lehet jövedelmezı, valószínő az oligopólium létrejötte.

� Versenykorlátok: ha jelentıs méretgazdaságossági hatások vannak, vagy a kormányzat akadályozza a belépést, akkor korlátozott a versenyzık száma az iparágban.

� Stratégiai interakció: ha egy piacon csak néhány vállalat mőködik, akkor hamarosan felmérik, hogy kölcsönösen függnek egymástól. Stratégiai integráció akkor alakul ki, ha minden cég üzleti terve függ a versenytársak magatartásától.

A tökéletlen versenyben mőködı iparágak magatartása olykor káros a közérdekre nézve. A tökéletlen verseny miatt határköltségek feletti árak alakulhatnak ki, ez pedig az erıforrások nem hatékony kihasználását eredményezi.

A magas árak miatt az oligopolisztikus iparágak gyakran a szokásosnál magasabb profithoz jutnak. Sok támadás érte már az erısen koncentrált gyógyszeripart és dohányipart a jövedelmezıségi szintjük miatt. A vizsgálatok viszont azt mutatják, hogy nem sokkal nagyobb a profitrátájuk, mint a nem koncentrált ágazatok esetében.

A magas fokon koncentrált iparágakban a vállalatok igen sokat költenek kutatásokra és fejlesztésekre, szeretnének ugyanis versenytársaik elé kerülni technológiai újításuk által. Ez jó pont szemben a tökéletlen verseny negatív tulajdonságaival.

A tökéletlen verseny három legfontosabb esete: � Összejátszásos oligopólium: amikor kooperálnak egymással a vállalatok, minimalizálják

egymás között a versenyt. Ha az oligopolista cégek együttmőködnek egymással, akkor összejátszásról beszélünk. Ekkor két vagy több cég együttesen határozza meg az árakat és a kibocsátást, felosztják maguk között a piacot, vagy közösen hoznak meg üzleti döntéseket. (A 19. században ezt célozták a trösztök vagy kartellek Amerikában, de késıbb trösztellenes törvényt hoztak ennek megakadályozására.) Ma törvényekkel tiltják a vállalatok közötti összejátszást, ennek ellenére a vállalatok sokszor hallgatólagosan összejátszanak egymással, nyílt egyezmény nélkül is tartózkodnak a versenytıl. Gyakran szabnak azonos magas árakat, illetve visszafogják a kibocsátásukat, hogy ezáltal feltornázzák a nyereségüket és csökkentsék az üzleti kockázatot. A sikeres összejátszás hozadéka jelentıs lehet. A való életben sokféle akadálya van viszont az összejátszásnak: törvénytelen, a cégek „csalhatnak” egymás rovására stb. Nehéz ma sikeres, hosszabb élető nyílt kartellt szervezni.

� Monopolisztikus verseny: három dologban emlékeztet a tökéletes versenyre: sok vásárló és eladó van, könnyő a belépés és a kilépés és a vállalatok adottságnak tekintik a többi cég árait. A különbség viszont az, hogy a tökéletes verseny feltételei mellett a termékek azonosak, monopolisztikus verseny esetén pedig differenciáltak. A monopolisztikus verseny a gyakorlatban igen általános (pl. az újságosstand több száz magazinja monopolisztikus versenyzı stb.). A termékdifferenciálás ad némi szabadságot az összes termelınek az árak emelésére vagy csökkentésére.

� Kisszámú oligopolista együttélés: ekkor az adott iparág piacon lévı néhány vállalata stratégiai interakcióban van egymással. A cégek megpróbálják kitalálni az ellenfeleik következı lépését, hogy miképp reagálnak majd a versenytársak a saját üzleti döntésükre (pl. mit csinál az LG, ha a Samsung behoz egy új típusú LCD tévét).



16. Jövedelem és vagyon (könyv 203-206. o.)

A jövedelemelosztás kérdései a legvitatottabbak közé tartoznak a közgazdaságtanban. Egyesek azt mondják, hogy a nagyon magas jövedelem korábbi öröklés vagy valamilyen szerencse eredménye, a szegénység pedig a diszkrimináció és az esélytelenségre vezethetı vissza. Mások úgy vélik, hogy az emberek azt kapják, amit megérdemelnek és hogy a piaci jövedelemelosztás megzavarása rontaná a gazdasági hatékonyságot és így mindenki rosszabb helyzetbe kerülne. E két szélsıségtıl eltérıen a legtöbben azt vallják, hogy a kormányzatnak „biztonsági hálót” kell kifeszítenie és ezzel segíteni azokon, akik egy bizonyos minimális életszínvonal alá süllyednének.

Egy személy vagy egy ország gazdasági helyzetének jellemzésére leggyakrabban a jövedelmét és a vagyonát használjuk.

Jövedelem: � A jövedelem az összes bevétel vagy pénz, amit a személy vagy háztartás adott idıszakban

(rendszerint egy év alatt) megkeres. Az összes jövedelem összesített értéke a nemzeti jövedelem, melynek legnagyobb része a munkavállalókhoz került munkajövedelem (bér, fizetés, kiegészítı juttatás, egyéb munkajövedelem). A fennmaradó rész pedig a tulajdonból származó jövedelem, (földjáradék, nettó kamat, vállalati profit, tulajdonosi jövedelem).

� Piacgazdaságban a jövedelmet a termelési tényezık tulajdonosai között osztják el: bér, profit, földjáradék és kamat formájában.

� Sokak számára a kormányzatok jelentik a legfontosabb jövedelmi forrást. Viszonylag nagy számú munkaerıt alkalmaznak, emellett kamatokat fizetnek az államkötvényekre, illetve bérelnek bizonyos területeket vagy épületeket is stb. Az állam elvonja a nemzeti jövedelem jelentıs részét adók és más közterhek formájában. Amit elvesz, azt el is költi, abból fizet például különbözı transzfereket: különféle segélyeket és juttatásokat, társadalombiztosítási ellátást stb.

� A személyi jövedelem egyenlı a piaci jövedelem és a transzferek összegével.

Vagyon: � A vagyon egy gazdasági szereplı tulajdonában lévı vagyonelemek nettó pénzértéke adott

idıpontban. (A vagyon állomány, a jövedelem idıegység alatti áramlás.) � Egy háztartás vagyona tartalmazza a materiális eszközöket (ingatlanok, ingóságok, üzleti

befektetések), és a pénzügyi eszközöket (készpénz, betétek, kötvények, részvények, biztosítások). � Minden értéket képviselı tételt vagyonelemnek nevezünk, a tartozásainkat pedig

kötelezettségeknek hívjuk. A vagyonelemek és a kötelezettségek különbsége a nettó vagyon. � Amerikában az ország pénzügyi vagyonának jelentıs hányada a népesség egy kis töredékének a kezében

összpontosul, a leggazdagabbak 1%-a birtokolja a nemzeti vagyon majdnem egyharmadát.



17. A tényezıárak határterméken alapuló meghatározása (könyv 206-217. o.)

Az emberek jövedelme igen különbözı. A jövedelemelosztás elmélete az árak elméletének sajátos alkalmazása. Amikor a bérekkel foglalkozunk, akkor tulajdonképpen a munka árával foglalkozunk (pl. a földjáradék a földhasználat ára stb.). A termelési tényezık árát a különféle tényezık kínálatának és keresletének kölcsönhatása határozza meg, ugyanúgy, ahogy a termékek árát is saját kínálatuk és keresletük határozza meg.

A termelési tényezık iránti keresletet meghatározza a határtermékük által elérhetı bevétel. Ez az alapvetı felismerés a tényezıkínálattal kölcsönhatásban magyarázatot ad a tényezık áraira és megvásárolt mennyiségére, ezáltal pedig a piaci jövedelemre.

A tényezıkereslet természete: � A tényezık iránti kereslet a fogyasztási cikkek keresletétıl két fontos dologban tér el:

- a termelési tényezık kereslete származékos kereslet: a fogyasztók kereslete más mint a vállalatok inputkereslete. A fogyasztók végtermékeket keresnek, olyan fogyasztási cikkeket, melyek élvezetet jelentenek számukra (pl. pizza). A vállalatok viszont azért vásárolnak inputtényezıket, hogy alkalmazásukkal kibocsátást hozzanak létre és bevételre tegyenek szert. A fogyasztói kereslet határozza meg valamennyi termelési tényezı keresletét. Mivel a vállalat termelési tényezık iránti kereslete közvetett módon a fogyasztói keresletbıl vezethetı le, ezért a termelési tényezık kereslete származékos jellegő. A közgazdászok a termelési tényezık iránti keresletet származékos keresletnek nevezik. (pl. a gabonaföld, mint termelési tényezı kereslete a gabona fogyasztói keresletébıl vezethetı le)

- a különbözı tényezık kereslete összefügg egymással: a termelés soktényezıs mővelet, egy tényezı megléte önmagában nem elég a termeléshez, ezért általában nem lehet megmondani, hogy önmagában egy tényezınek mennyi kibocsátás köszönhetı (pl. árokásáshoz szükséges a föld, a munkás és az ásó, de nem mondható meg, hogy milyen arányban játszott szerepet például a munkás az árok kiásásában. – „A munka a termék apja, a föld pedig az anyja.” Nem mondható meg viszont, hogy a gyermek nemzésekor melyik fél a fontosabb, illetve az sem, hogy milyen mennyiségő kibocsátás köszönhetı az egyik vagy a másik félnek.) A föld, a munka és a tıkejavak termelékenységének kölcsönhatása teszi a jövedelemelosztást olyan összetett témává.

A termelési elmélet áttekintése: � A különbözı termelési tényezık kereslete abból a bevételbıl vezethetı le, amelyet az egyes

tényezık határterméke eredményez. � Ennek megértéséhez adja meg az alapot a termelési elmélet (részletesen 10-es esszékérdésben!). A

termelési elmélet alapvetı fogalma a termelési függvény, mely a kibocsátásnak azt a maximális mennyiségét adja meg, amely a technikai felkészültség adott állapota mellett elıállítható a tényezı-ráfordítások különféle kombinációival. A termelési függvénybıl levezethetı a határtermék: egy ráfordítás határterméke az a pótlólagos kibocsátás, mely a ráfordítás egy pótlólagos egységével érhetı el a többi ráfordítás változatlansága mellett (pl. munka határterméke= MPL=�TP/�L). A csökkenı hozadék elve miatt a vizsgált tényezı vagy ráfordítás (a példában a munka) minden további egységénél a határtermék értéke csökken. Bármelyik tényezı határtermékét meghatározhatjuk a fent leírt módon. (pl. a munkát felcserélhetjük például a földdel, ekkor a föld mennyiségét változtatjuk, a munkát pedig állandónak. vesszük a többi ráfordítással együtt – föld határterméke= MPA=�TP/�A) Általában azt figyelhetjük meg, hogy a csökkenı hozadék elve a föld és a munka esetében egyaránt érvényesül.



Határtermék-bevétel (MRP): (példa: könyv 209. o.) � A határtermék-bevétel a pótlólagos ráfordításegységek pótlólagos pénzbevételét adja meg. Az A tényezı határtermék-bevétele az a pótlólagos bevétel, mely az A ráfordítás pótlólagos egysége révén érhetı el, ha az egyéb tényezık állandók. Ez érvényes a munkára (L), a földre (A) és a többi tényezıre is. A határtermék-bevétel értékét pénzben mérjük, és úgy kapjuk meg hogy adott tényezı határtermékét megszorozzuk a határbevétellel.

MRPL = MPL*MR MRPA = MPA*MR

MRPL= munka határtermék-bevétele MPL= munka határterméke MR= határbevétel

MRPA= föld határtermék-bevétele MPA= föld határterméke

Tökéletes verseny feltételei mellett a P=MR egyenlıség következtében azt kapjuk, hogy a határtermék-bevétel minden egyes tényezı esetén MRPi=MPi*P

Példa: a munka határtermék-bevétele (MRPL) az a pótlólagos pénzbevétel, mely egy plusz munkaráfordítás (L) révén, azaz egy újabb dolgozó alkalmazásával elérhetı. Ezt akkor tudjuk kiszámolni, ha tudjuk az egyes munkaegységekre (L) esı össztermék (TP) mennyiségét (azaz, hogy 1, 2, 3, stb. dolgozó mennyit termel) és ha ismerjük a kibocsátott termék árát (P). Tökéletes verseny esetén a termék piaci ára minden darabnál ugyanannyi, az ár egyenlı a határbevétellel (P=MR). A munkaegység (L) és az össztermék (TP) ismeretében ki tudjuk számolni a munka határtermékét (MPL=�TP/�L). Ha ez megvan, akkor a kapott eredményeket (MPL) megszorozzuk a termék határbevételével (MR) és így megkapjuk a munka határtermék-bevételét (MRPL=MPL*MR ), mely azt fejezi ki, hogy a vállalat mekkora pótlólagos bevételhez jut, ha egy munkaegységgel többet alkalmaz (tehát ha felvesz 1 új dolgozót mennyi lesz a plusz bevétele). Tökéletes verseny esetén minden munkás annyit ér a vállalat számára, mint a határtermékének pénzbeli értéke. (Minden hektár föld (A) értéke annyi, mint a föld határtermékének (MPA) és a kibocsátás eladási árának (P) a szorzata, és így tovább minden más tényezıre nézve.)

A termelési tényezık kereslete:

Példa: adott egy profitmaximalizáló gazda, aki gabonatermeléssel foglalkozik. A munkások mindegyikének fejenként évente 20 ezer dollárt fizet. Kimutatásaiból tudja, hogy 1 dolgozó esetén a határtermék-bevétele (MRP) 60 ezer dollár, 2 dolgozónál 30 ezer dollár, 3 dolgozó esetén pedig 15 ezer dollár. A kérdés az: hány dolgozót alkalmazzon a maximális profit elérése érdekében? Egy dolgozó esetén MRP=60.000, a kifizetendı munkabér 20.000, a profit tehát egy dolgozó alkalmazásakor 40.000 dollár (60.000-20.000=40.000). A második munkás esetén MRP=30.000, a fizetendı munkabér 20.000, tehát a profit 10.000 dollár (30.000-20.000=10.000). Három dolgozó esetén MRP=15.000, a fizetendı bér 20.000, a profit tehát -5.000(!) (15.000-20.000=-5.000). A harmadik munkás már csak 15 ezer dollárt termelne pluszba, ezzel szemben ki kell fizetni neki a 20 ezer dolláros fizetést, ez azt jelenti, hogy nem éri meg alkalmazni a harmadik munkást, ugyanis ezzel 5 ezer dollár profitveszteséget generálnánk. A maximális profit ez esetben két dolgozó alkalmazásával érhetı el.

� A vállalat addig növelheti profitját egy adott termelési tényezı újabb és újabb egységének beállításával, amíg a tényezı MRP értéke meghaladja alkalmazásának többletköltségét.

� Ennek az okfejtésnek a felhasználásával levezethetı a ráfordítások optimális kombinációjának szabálya. A profit maximalizálásához addig célszerő további tényezıket alkalmazni, amíg a tényezı határtermék-bevétele meghaladja a tényezı határköltségét, illetve az árát. Tökéletesen versenyzı piacok esetében még egyszerőbb a szabály, ott ugyanis a határtermék-bevétel egyenlı az ár és a határtermék szorzatával. (MRP=P*MP), tehát a vállalat profitmaximalizáló inputkombinációja az, amelynél minden termelési tényezıre fenn áll, hogy a határtermék és a kibocsátási ár szorzata egyenlı a termelési tényezı árával.

MPL*P = PL = munkabér MPA*P = PA = járadék

MPL= munka határterméke P= kibocsátási ár PL= munka ára

MPA= föld határterméke PA= föld ára



� A költségminimalizálás szabálya: akkor minimálisak a költségek, ha az egy pénzegységbe kerülı inputok határterméke egyenlıvé válik minden inputtényezıre nézve. Ez a szabály érvényes a tökéletes és a tökéletlen termékpiaci versenyben részt vevı vállalatokra.

munka határterméke / munka ára = föld határterméke / föld ára = 1 / határbevétel

MPL / PL = MPA / PA = 1 / MR

� A költségminimalizálás szabályból következik a helyettesítési szabály: ha az egyik tényezı ára emelkedik, miközben a többi tényezı ára változatlan, akkor a vállalat nyer azzal, ha a drágább tényezı egy részét kiváltja az egyéb tényezık nagyobb mennyiségével. (Pl. a munka árának emelkedése a többi tényezı változatlansága mellett csökkenti a MPL/PL hányadost. A vállalatok úgy reagálnak erre, hogy elbocsátanak dolgozókat, fokozzák a földek felhasználását, amíg helyre nem áll a pénzegységre jutó határtermékek egyenlısége. A földárak emelkedése egyéb tényezık állandósága mellett, azt eredményezi, hogy a termelık munkájával helyettesítik a drágább földet.)

� A határtermék-bevétel táblázatának segítségével közvetlenül meghatározható az egyes inputtényezık ára és mennyisége közötti összefüggés. A z egyes inputtényezık MRP táblázata a vállalat keresleti táblázata is egyben az adott inputtényezıre nézve. Ebbıl a táblázatból megrajzolható a keresleti görbe (vízszintes tengely - inputtényezı, függıleges tengely - inputtényezı határtermék-bevétele).

A termelési tényezık kínálata: � A kínálat általános elvei eltérıek a különbözı tényezık esetében. Egy piacgazdaságban a legtöbb

termelési tényezı magánkézben van. A munka döntı emberi tıke, napjainkban csak bérbe adható a munka, nem képezheti adásvétel tárgyát. A tıke és a föld általában háztartások és vállalatok kezében van.

� A munka (L) kínálatával kapcsolatos döntéseket számos gazdasági és gazdaságon kívüli tényezı határozza meg. A munkakínálat lényeges meghatározói a munka ára (egységnyi munkáért járó munkabér), a demográfiai tényezık (életkor, nem, képzettség).

� A földnek (A) és egyéb természeti tényezınek a mennyisége geológiailag meghatározott, számottevıen nem változtatható meg. A föld minıségét befolyásolja a termıképessége és a településszerkezet.

� A tıke (K) kínálata attól függ, hogy a vállalatok, a háztartások és a kormányzatok milyen beruházásokat valósítottak meg a múltban. Rövid távon a tıkeállomány állandó nagyságú, hosszú távon viszont érzékenyen reagál az olyan gazdasági körülményekre, mint a kockázatok és a megtérülési ráták alakulására.

� A tényezık kínálati görbéje gyakran pozitív meredekségő, de lehet függıleges vagy akár negatív meredekségő is. A legtöbb tényezı esetében arra számíthatunk, hogy a tényezı kínálata pozitív módon reagál a tényezı árára hosszabb távon, ebben az esetben a kínálati görbe felfejé és jobbra hajlik. A föld kínálatára nem hat az ár, kínálati görbéje függıleges.

A tényezıárak meghatározása a kereslet és a kínálat segítségével: � A jövedelemelosztás elemzése során össze kell kapcsolni a termelési tényezık keresletét és

kínálatát. Az inputtényezık piaci keresletét úgy kapjuk meg, ha összegezzük az egyes vállalatok keresletét (vízszintesen összeadjuk az egyes vállalatok adott tényezı iránti keresleti görbéit). Tökéletesen versenyzı piacon egy adott tényezı egyensúlyi ára azon a szinten van, ahol a keresett és a kínált mennyiség egyenlı (ahol a keresleti és a kínálati görbe metszi egymást).



18. A munkapiac. A bérmeghatározás elméleti alapjai (könyv 219-239. o.)

A gazdaság a társadalomszervezés egyik formája, célja hogy az embereket kiszolgálja fogyatóként és munkavállalókét egyaránt.

Általános bérszínvonal: � A közgazdászok a kereseteket általában az átlagos reálbér alapján vizsgálják. A reálbér egy órai

munkáért kapott bér vásárlóerejét jelenti. Ezzel a mércével mérve a dolgozók nagy része ma sokkal jobb anyagi körülmények között él, mint 100 évvel ezelıtt. A 19. századtól folyamatos javulás jellemzı, eleinte erıteljes emelkedés, az utolsó 30-40 évben viszont már lefékezıdött a reálbérek gyors növekedése.

� Egy termelési tényezı kereslete a saját határtermelékenységét tükrözi. A munka határtermelé-kenysége emelkedik, ha a munkások több, illetve jobb tıkeeszközt mőködtetnek. (Pl. az árokásás sokkal gyorsabban halad munkagéppel, mint ásóval). A másik tényezı az „emberi tıke”: a jobban felkészült és képzettebb dolgozók határtermelékenysége magasabb, mint a kevesebb emberi tıkével rendelkezıké. Ezek az okok megmagyarázzák, hogy miért emelkedett olyan jelentısen a bér és az életszínvonal a 20. században.

� Egyes fejlett országokban azért magasabbak a bérek (pl. USA), mert a nemzetek hatalmas tıkeállományt halmoztak fel (sőrő út- és vasúthálózat, fejlett távközlési rendszer stb.). Még fontosabb, hogy roppant nagy technológiai fejlıdés ment végbe a korábbi korokhoz képest (pl. ló helyett repülı, olajlámpás helyett villanyégı stb.).

� A munkatényezı minısége szintén meghatározza a bérszínvonalat. Egy mérnök például hosszú éveket tanul, míg képes megrajzolni egy bonyolultabb tervrajzot, sikeres agymőtét elvégzéséhez több éves tapasztalat szükséges és rengeteg szaktudás stb. Az egyetemet végzett felnıtek aránya lényegesen emelkedett az elmúlt 50 évben.

� Igen nagy különbségek vannak az emberek bérének tekintetében az egyes országokban. A reálbérek eltéréseit az egyes országok között a munkakínálat és a munkakereslet tényezıi határozzák meg. Abban az országban, ahol kevesebb tıkeeszköz áll rendelkezésre és alacsony a technológiai fejlettség (rosszak az utak, vagy nincs is, kevés a számítógép, az eszközök elavultak stb.), vagy az általános képzettségi szint alacsony (sok az analfabéta, illetve az aluliskolázott ember), ott alacsonyabbak a bérek.

Munkakínálat: � A munkakínálat az az idıtartam, amennyit a népesség dolgozni kíván vállalati keretek között. � A munka kínálatának három fontos összetevıje:

- egy munkás által ledolgozott munkaidı: a legtöbb munkavállaló 35-40 órát dolgozik egy héten és nincs lehetısége munkaidejének csökkentésére vagy növelésére. A legtöbb ember viszont befolyásolni tudja, hogy életútja során mennyi idıt tölt munkával. Másodállással vagy túlórázással növelhetı az életpálya-munkaidı, illetve például korkedvezményes nyugdíjjal csökkenthetı.

- gazdasági aktivitás: az elmúlt évek legfeltőnıbb jelensége, hogy a nık igen nagy számban kértek helyet maguknak a munkaerıpiacon

- bevándorlás: az USA-ban mindig fontos jelentısége volt a bevándorlásnak a munkakínált alakulásában. A legális bevándorlást kidolgozott kvótarendszer szabályozza. Igen változó a bevándorlók képzettségi szintje.

A munka kínálati görbéje � A munka kínálati görbéje általában hagyományos, pozitív meredekségő, de, van amikor kis

mértékben visszafelé hajlik (könyv 223. o.). A növekvı bérek elıször növelik, majd csökkentik a kínált munka mennyiségét.

� Ha egy dolgozónak magasabb órabért adnak és felajánlják neki, hogy kedve szerint növelheti vagy csökkentheti a munkaidejét, akkor két erı hat rá: helyettesítési hatás (ez arra csábítja, hogy többet dolgozzon, hisz akkor többet keres) és a jövedelmi hatás (a magasabb bér növeli az ember jövedelmét, melybıl több terméket és szolgáltatást akarunk venni és több szabadidıt szeretnénk, elmennénk télen is egy hétre üdülni). Kérdés, hogy melyik hatás az erısebb, ez az egyéntıl függ.



Bérkülönbségek: � A bérek óriási eltéréseket mutatnak. Az átlagbér igen nehezen meghatározható. A bértételek

jelentısen szóródnak a gazdasági szektorok között is. � Kompetitív munkapiac a valóságban kevés létezik, jellemzıje, hogy számtalan munkás és

munkaadó tevékenykedik és közülük senki sem képes számottevıen befolyásolni a bérszínvonalat. Ha minden munkakör és minden ember egyforma lenne egy tökéletesen versenyzı munkapiacon, akkor a verseny eltőntetné az órabérek eltérését. Tehát a meglévı bérkülönbségek magyarázata a munkakörök eltérése, az emberek sokfélesége és a munkapiacokon tapasztalható tökéletlen verseny.

� A nagy bérkülönbségek egyik oka, hogy jelentısen eltérnek egymástól a munkafeltételek és az állások minısége. A munkakörök vonzereje eltérı, magasabb bérek olykor azt szolgálják, hogy felkeltsék az érdeklıdést a kevésbé vonzó munkakörök iránt is. Azokat a béreltéréseket, melyek a munkakörök elınytelenségét vagy nem pénzbeli eltéréseit hivatottak ellensúlyozni, kompenzációs bérkülönbségnek nevezzük.

� A béreltérések oka az is, hogy az emberek, mint munkavállalók között igen nagy minıségi eltérések vannak. Az emberi tıke azon hasznos és értékes képességek, ismeretek összessége, melyet az emberek az oktatásban és a munkahelyi gyakorlatban szereznek. Az emberi tıke felhalmozása általában jó beruházásnak bizonyul, a képzettség és a szakmai tapasztalat nagyban befolyásolja a béreket.

� Vannak olyan emberek, akik valamiben igen tehetségesek (pl. sportolók), ık olyan különleges képességekkel rendelkeznek, melyet magasra értékelnek napjaink gazdaságában. Saját szőkebb mőködési területükön kívül ezek az emberek hatalmas jövedelmüknek csak egy töredékét érhetnék el, ha mást dolgoznának, más munkáért kapnák a jövedelmüket.

� Jelentıs bérkülönbségek érvényesülnek egy olyan kompetitív világban is, ahol az emberek könnyen átmehetnek egyik foglalkozási ágból a másikba.

� A bérekben tapasztalható aránytalanság fı oka viszont az, hogy a munkapiacok nem versenyzı csoportokra tagozódnak. A munka valójában nem egy termelési tényezı, hanem számos különbözı, bár egymáshoz közvetlenül kapcsolódó termelési tényezı együttese. Amint az ember konkrét foglalkozásra szakosodik, egy elhatárolt munkavállalói részpiacnak szereplıjévé válik. A szóban forgó szakma keresleti és kínálati tényezıinek lesz kiszolgáltatva, és azt tapasztalja, hogy munkajövedelme aszerint emelkedik, vagy csökken, hogy a foglalkozási csoportjában vagy iparágában milyen események történnek. Emiatt az egyik foglalkozási ág jövedelmei jelentısen eltérhetnek a más területeken elérhetı jövedelmektıl.

� A bérek tekintetében erısen jellemzı a diszkrimináció negatív hatása. A faji és a nemi diszkrimináció jelentısen megjelenik a bérek nagyságában. A legnagyobb bérjövedelme a fehér férfiaknak van, mindenki másé alacsonyabb, legyen az színes bırő, latin amerikai, ázsiai vagy nı. A kormányzatok hoznak rendelkezéseket a diszkrimináció visszaszorítására, több-kevesebb sikerrel.



19. A kormányzat szerepe a gazdaságban (könyv 273-294. o.)

Az emberek egyik csoportja azt várja a kormányzattól, hogy enyhítsenek a szegények és hátrányos helyzetőek szociális problémáin. A másik csoport ezzel szemben azt követeli, hogy a kormány hagyja békén a piacokat, mert a piac szabályozza önmagát.

A kormányzatok a 19. században kezdtek beleavatkozni a gazdaságba, azzal a céllal, hogy kiigazítsák a piaci kudarcokat és visszaállítsák a gazdasági hatalom egyensúlyát. A fokozódó kormányzati szerepvállalás miatt igencsak megnövekedett az állam gazdasági befolyása. A nemzeti jövedelem egyre nagyobb részét fordították jövedelemtámogatási kiadásokra és transzferekre, illetve megerısödött a gazdasági tevékenység ellenırzése. Az 1980-as években több országban visszaszorították a kormányzati szerepvállalást, az országok jelenleg is az állam és a piac közötti arany középút megtalálásán fáradoznak. A modern ipari országokban a gazdaság összes szférája függ valamilyen szinten a kormányzattól.

A kormányzat politikai eszközei a gazdaság befolyásolására: � Adók: a jövedelmekre, a termékekre és a szolgáltatásokra adókat vetnek ki, ezzel teremtenek

forrásokat a közkiadásokra (iskolák, honvédelem stb.). � Közkiadások: az állam megvásárol bizonyos termékeket és szolgáltatásokat (pl. rendfenntartás),

illetve transzfereket fizet (pl. társadalombiztosítási juttatások, egészségügyi ellátás). � Szabályozás: azt próbálja elérni a kormányzat, hogy bizonyos dolgokat megtegyenek az

emberek, más dolgokat pedig kerüljenek. Elıírnak a vállaltoknak pl. környezetszennyezési határértékeket, elosztják a rádiófrekvenciákat, terméktesztelésre kötelezik a gyártókat stb.

A gazdagabb országok általában a GDP nagyobb hányadát vonják el adók formájában és költik állami kiadásokra, mint a szegényebb országok. A közkiadások legnagyobb részét az oktatás és az egészségügy finanszírozása teszi ki.

Állami ellenırzés: � A kormányzatok számos törvényt és szabályozást alkottak a gazdaság mőködésére. � Bizonyos iparágakban a kormányzat meghatározza az árakat, a ki- és belépés feltételeit és a

biztonsági elıírásokat. Szabályozott iparágak pl. légiforgalom, közúti szállítás, áram-, gáz-, telefon szolgáltatás, olaj- és gázipar, pénzügyi közvetítések stb.

� Törvényeket alkottak az élelmiszerek tisztaságának és a gyógyszerek biztonságának biztosításá-ról. Szabályozzák a lég- és vízszennyezést, az atomenergia felhasználást, a bányászatot, a veszélyes hulladék kezelést, a munkavállalók biztonsági elıírásait stb.

� A kormányzati szabályozás számos eleme akadályozza a versenyt, felviszi az árakat. Azt hangsúlyozzák a közgazdászok, hogy a rendelkezések hasznának mindig túlsúlyban kell lennie a költségeikkel szemben.

A kormányzat gazdasági feladatai: � A gazdasági hatékonyság fokozása: az egyes országokban alkalmazott mikrogazdasági

politikák különböznek egymástól. Vannak akik hagyják a piacot mőködni, esetleg kismértékben alakítanak a dolgokon, mások pedig erıteljes kormányzati szabályozást alkalmaznak. A legfontosabb piaci kudarcok és azok kezelése: - nem érvényesül a tökéletes verseny: monopóliumok jönnek létre, vállalatok összejátszanak

egymással a verseny kiküszöbölése érdekében, más cégeket ki akarnak szorítani a piacról, ezeket ellensúlyozandó trösztellenes törvényeket hoz és szabályozást vezet be a kormány

- külsı gazdasági hatások és közjavak: a nem szabályozott piac óriási környezetszennyezést okoz, nem fordítanak elég pénzt oktatásra, kutatásra és fejlesztésekre, a kormányzat adókat vezethet be azon tevékenységekre, melyek negatív hatást fejtenek ki, illetve támogathatja a társadalmilag hasznos tevékenységeket, ezzel ösztönözve, hogy foglalkozzanak a területtel.

- tökéletlen információ: a fogyasztók érdekében a kormányzat kötelezi a termelıket rá, hogy kellı részletességgel tájékoztassák a fogyasztókat termékeikrıl és szolgáltatásaikról. (kötelezı a részletes használati utasítások a termékekhez, illetve pontos tájékoztató a gyógyszerekhez stb.)



� A jövedelemelosztás javítása: a piacgazdaságban igen egyenlıtlen az emberek közötti jövedelemeloszlás. Ahogy gyarapodnak a társadalmak egyre több pénzt tudnak fordítani a szegények támogatására. Az állam költségvetési bevételeinek nagy hányadát a szegények jobb életkörülményeinek elısegítésére fordítják: segélyeket és különbözı támogatásokat adnak, biztosítják nekik az ingyenes orvosi ellátást és a közoktatásban való részvételt stb.

� A gazdaság stabilizálása makrogazdasági eszközökkel: a kormányzat próbálja megelızni a gazdasági válságokat és fenntartani az ország gazdasági stabilitását, ehhez szigorúan szabályozza a pénzügyi rendszert, munkahelyteremtı programokat szorgalmaz, célja a munkanélküliség és az infláció visszaszorítása.

� Nemzetközi gazdaságpolitika kialakítása és érvényesítése: az egyes országok tárgyalásokat folytatnak egymással és kölcsönösen elınyös szerzıdéseket kötnek számos kérdésben. A gazdaságpolitika nemzetközi teendıi: - kereskedelmi korlátozások enyhítése - segélyprogramok szervezése - makrogazdasági politika koordinálása - természeti környezet védelme

Látható az eddigiek alapján, hogy a kormányzatnak számos dolgot meg kell oldania, hogy fokozza a lakosság jólétét. A piaci kudarcokhoz hasonlóan a kormányzatok is hibázhatnak, hozhatnak rossz döntéseket. Egyik hiba a gazdaságpolitikába, hogy a megválasztott képviselık rövid távra terveznek (pl. egy ciklusra).

Kormányzati kiadások: � közalkalmazottak bérének kifizetése � javak vásárlása (védelmi kiadások, kutatás-fejlesztés, útépítés stb.) � közszolgáltatások nyújtása (közoktatás, egészségügy, rendfenntartás, büntetés-végrehajtás stb.) � társadalombiztosítási kiadások (nyugdíjak, járadékok) � egyéb transzferek (segélyek, támogatások, közmunka) � kormányzati adóságok kamatterhe

Kormányzati bevételek (mibıl fedezik a közcélokat): � adóbevételek:

- közvetlen adók: személyekre vagy vállalatokra hárulnak, ilyenek a személyi jövedelemadó, béreket érintı adók, társasági adó, társadalombiztosítási járadékok, örökösödési adó, ajándékozási adó stb.

- közvetett adók: termékekre és szolgáltatásokra vetik ki, ilyenek az ÁFA, jövedéki adó, behozatali vám, vagyonadó, egyéb adók

Bőntetıadók - Zöldadók: � A közgazdászok nagy része azt javasolja, hogy a kormányzatoknak azt a módszert lenne célszerő

alkalmazni, hogy a káros javakat erıteljesebben megadóztatják, szemben a hasznos javakkal. Ma az adók leginkább a hasznos javakat terhelik (munka, tıkeberuházás, megtakarítás stb.) Ezt fel lehetne váltani a káros javak adóztatásával, erre példa a cigaretta és az alkohol megadóztatása – bőntetıadók. Ez a módszer valószínősíthetıen hatékonyabb lenne, mint a jelenlegi.

� Az adóztatás új irányzata a környezetszennyezés és más káros külsı gazdasági hatások megadóztatása, ez a zöldadó, mely a költségvetési bevétel megszerzése mellett a környezet-védelmet is szolgálja.



20. A piaci hatalom féken tartása. Az üzleti szféra szabályozása (könyv 297-314. o.)

A kormányzatok a 19. században kezdtek beleavatkozni a gazdaságba, azzal a céllal, hogy kiigazítsák a piaci kudarcokat és visszaállítsák a gazdasági hatalom egyensúlyát. Fokozódó kormányzati szerepvállalás jellemzı, különbözı szabályozásokat vezettek be a köz érdekében. Elıfordul, hogy a gazdasági szabályozás több problémát okoz, mint amennyit megold.

A kormányzatok igyekeznek elımozdítani a versenyt és megelızni a piaci hatalommal való visszaéléseket, ezt a fellépést trösztellenes politikának nevezzük.

Az üzleti szféra szabályozása: � A kormányzatok különbözı bizottságokat vagy szervezeteket hoznak létre, melyek ellenırzik a

piac résztvevıit, hogy betartják-e a törvényeket és a szabályokat. Központi szabályozást alkalmaznak a bankokra és egyéb pénzpiaci szektorokra, illetve a szállításra és a légi közlekedésre is. A közüzemi szolgáltatásokra (áram-, vízszolgáltatók) és a hírközlésre (pl. ORTT) is speciális szabályozást alkalmaznak.

� A kormányzatok a gazdasági tevékenységek ellenırzését megvalósíthatják utasításokkal vagy piaci ösztönzıkkel is. Elıírják a kormányzatok a bérekre és munkaidıre vonatkozó szabályokat, illetve elírják például a veszélyes anyagok (pl. vegyszerek) kezelésének módját.

� Napjainkra a közgazdászok meggyızték a kormányzatokat, hogy új szabályozási formaként próbálják ki a piaci ösztönzıket, melyre jó példa a környezetvédelmi törvény, mely biztosítja bizonyos mennyiségő káros anyag kibocsátásának lehetıségét azoknak, akik megvásárolják a jogosítványt erre a jogra. Ezzel bevételhez jut a kormányzat és a vállalat jobban odafigyel a határértékekre, amivel védi a környezetet, tehát duplán hasznos dolog.

� A szabályozás a vállaltok árainak, értékesítésének és termelésének a befolyásolására irányul kormányzati utasítások, vagy piaci ösztönzık segítségével. A szabályozásnak két típusa van: - gazdasági szabályozás: ez az árakra, a belépési és kilépési feltételekre és az egyes iparágakban

a szolgáltatás szabványaira irányul. Ez a szabályozás tipikus esetben a közüzemi vállalatokra (víz, gáz, villany, telefon) vonatkozik, illetve néhány további ágazatra (szállítás, rádió, tv). Szigorú szabályozás írja elı a bankoknak, biztosítóknak, brókereknek, hogy mit tehetnek és mit nem.

- társadalmi szabályozás: ez a környezetvédelmet célozza, illetve a munkavállalók és fogyasztók egészségének és biztonságának megırzését szolgálja.

� A szabályozás behatárolja a vállaltok cselekvési lehetıségeit. Azért célszerő szabályozni a vállalatok viselkedését: - hogy ne alakuljanak ki a piacon monopóliumok, illetve oligopóliumok – piaci hatalom korlátozása - hogy a negatív külsı gazdasági hatások csökkenjenek (pl. környezetszennyezés, övezeti szabályozás) - a fogyasztók megfelelıen legyenek informálva (pl. tájékoztatók, biztonsági elıírások stb.)

A szabályozás hatásai és költségei: � A megfigyelések azt mutatják, hogy a szabályozás magasan tartja az árakat, hisz korlátozza a

belépést a piacra és a verseny kialakulását a vállaltok között. � A tanulmányok azt mutatják, hogy a gazdasági szabályozás hatékonyságvesztést okoz, illetve

egy összegő jövedelmet csoportosít át a gazdasági szereplık között. A társadalmi szabályozás teljesítménye vegyes: egyes esetekben jelentıs haszon származik belıle, máskor viszont a szabályozásra költött nagy költségek csekély hasznot hoznak.

� Sok közgazdász szerint az elmúl 2-3 évtizedben a gazdasági szabályozás inkább monopóliumo-kat teremtett, mintsem korlátozta volna a meglévıket. Vannak rá példák, hogy a kormányzatok egyes ágazatokat felszabadítanak a korábban bevezetett szabályozás alól (pl. légitársaságok, olajipar stb.). Ez fellendülést indított el az adott piacokon, hatékonyabban mőködnek, több munkást foglalkoztatnak, nagyobb a kibocsátásuk és csökkentek az áraik, szoros verseny jellemzı az ágazatban. E tapasztalatok ismeretében a kormányzatok egyéb szektorokat is feloldottak a szabályozás alól.



Trösztellenes politika: � A trösztellenes politika tiltja a versenyellenes cselekményeket a piacon, elısegíti az erıteljes

versenyt és a piaci rivalizálást, ezzel elejét veszi a monopolisztikus piaci szerkezetek kialakulá-sának.

� A trösztellenes politika keretében a kormányzatok tiltanak bizonyos üzleti eljárásokat (pl. árrögzítést), és korlátoznak egyes piaci szerkezeteket (pl. monopóliumot). Különbözı törvényeket hoznak a kormányzatok, melyben megadják a korlátozásokat.

� Tiltják a kormányzatok az összejátszást a piac vállalatai között, az árrögzítést, megállapodásokat a kibocsátás csökkentésérıl, illetve a piacok felosztását.

� Korlátozzák a ragadozó árképzést is, amikor a vállalatok a termelési költségnél alacsonyabban adják el a termékeiket. A nagyvállalatok olykor áraik leszállításával próbálják kiszorítani a kisebb versenytársaikat az ágazatból, majd ezt követıen felviszik az áraikat.

� Korlátozzák az árukapcsolásos szerzıdéseket, amikor a vállalat csak akkor adja el A termékét, ha a vásárló a B termékét is megveszi.

� Korlátozzák az árdiszkriminációt is, ami azt jelenti, hogy a vállalat eltérı áron adja ugyanazt a terméket különbözı ügyfeleinek.



21. A környezet gazdasági problémái. Népesség és erıforráskorlátok. (könyv 315-323. o.) A természeti erıforrások

Az egyik tábor szerint az emberiségnek tiszteletben kell tartania a természeti erıforrásokat, figyelembe kell vennie azok korlátait, mert ellenkezı esetben helyrehozhatatlan következményekkel kell számolni. A másik tábor szerint viszont a természeti erıforrások kimerülésétıl még messze állunk, korlátlan gazdasági növekedésre és emelkedı életszínvonalra számíthatunk, az emberi találékonyság minden környezeti problémán úrrá tud lenni.

Az emberiség már réges-rég beavatkozott a természet rendjébe és folyamatosan azt teszi (pl. erdıket írtunk ki, hogy termıföldeket nyerjünk). A közgazdászok szerint az egyensúly megtalálásához szükség van a piaci erık és a kormányzati beavatkozások megfontolt együttes alkalmazására, ez biztosíthatja ugyanis a környezeti túlélést és a folyamatosan növekvı életszínvonalat.

Népesség és erıforráskorlátok: � Nagy veszélyt rejt magában a napjainkra óriási méreteket öltı túlnépesedés. � T. R. Malthus gazdasági elemzése (1798) szerint a népesség minden nemzedékében (70 évente)

megkétszerezıdik, mértani sornak megfelelıen növekszik (1,2,4,8,16….), ezáltal a népesség nagyon hatalmasra duzzad. Vannak gátjai ennek az óriási mértékő növekedésnek, melyek idırıl-idıre visszafogják a népességszám emelkedését, ezek: járványok, éhínség, háborúk. Illetve vannak morális korlátok is, melyek lassíthatják a népesség növekedését, ezek: a nemi élettıl való tartózkodás és a kései házasság. Malthus elmondta még, hogy a mővelésbe fogható termıföld-területek korlátozottak, a munkaráfordítás pedig nı, ezért a megtermelt élelmiszer mennyisége számtani sorozatnak megfelelıen növekszik csak (1,2,3,4,5, ...) és egy idı után arra a szintre ér, hogy az élelmiszer-ellátás már nem éri el az élethez szükséges mennyiséget. Malthus nézetei túl leegyszerősítıek voltak.

� Az tény, hogy a növekedı népesség elınytelenül hat a növényekre és az állatokra, hisz ezek visszaszorulnak a települések terjeszkedése miatt.

� A megfigyelések azt igazolják, hogy a nagyobb népsőrőségő területek életszínvonala átlagban magasabb. Az egészség nagyban függ az egy fıre esı jövedelem nagyságától, illetve a környezet leromlása (pl. higiénia alacsony színvonala, egészségtelen ivóvíz) a legszegényebb országokra jellemzı.

A természeti erıforrások gazdaságtana: � A legfontosabb természeti erıforrások a föld, a víz és az atmoszféra. E három tényezınek sok

hasznos terméket és szolgáltatást köszönhetünk (földek megmővelésével élelemhez jutunk, illetve számos ásványi anyagot biztosít számunkra a föld, a vizeink halat adnak, biztosítják a vízi szállítást, a légkör pedig biztosítja a légzést, illetve ott repülhetnek a légitársaságok gépei stb.).

� A természeti erıforrások és a környezet a termelési tényezık egy csoportját alkotják, hasonlóan a munkához és a tıkéhez. Az embert szolgálják, mert a természeti erıforrásokat felhasználva termékekhez jutunk.

� A közgazdászok felosztása szerint vannak elsajátítható természeti erıforrások, ezek a föld, az ásványkincsek, a fák, a napenergia, ezekhez tartozik realizálható gazdasági érték. Vannak az elsajátíthatatlan természeti erıforrások, ezek hajlamosak gazdasági problémákat okozni. Azok az erıforrások tartoznak ide, melyet a gazdasági szereplık ingyen használhatnak, de a gazdaságnak ezzel költségeket okoznak (pl. halak, levegı, természeti szépségek, radioaktív hulladék stb.). Az elsajátíthatatlan erıforrások használata externáliákkal jár. Ha egy vállalat például mérgezı vegyületeket enged a folyóba, akkor kárt okoz azoknak, akik lejjebb horgász-nak vagy fürdenek. A cég felhasználja a folyó vizét, mint szőkös erıforrást, de nem fizet azoknak, akiket a szennyezıdéssel terhel, azaz externális gazdasági kárt idéz elı.

� Az erıforrások másik felosztása szerint vannak nem megújítható erıforrások, ezek a különbö-zı ásványkincsek (réz, ezüst, arany, kı, homok stb.), és például az éghajlat. Vannak a megújítható erıforrások, melyek folyamatosan újjászületnek és megfelelı használati mód mellett vég nélkül rendelkezésre állnak, ide tartozik a napenergia, a termıföld, a vizek, az erdık és a halállományok.



� A természeti erıforrások bázisán mőködı fontosabb iparágak: mezıgazdaság, erdıgazdálkodás, halászat, vízi erımővek, olaj- és gázipar, szénbányászat, egyéb ásványi anyag kitermelés.

� Egy napon elıfordulhat, hogy valamelyik alapvetı természeti erıforrásunkat kimerítjük, mondjuk kiapadnak az olajkutak, ekkor nagy erıfeszítéseket kell tennünk helyettesítı energiaforrás feltárásra. Elınyös lenne elıre gondolkodnunk és korlátoznunk kéne a felhasználásukat, annak érdekében, hogy az utánunk következı generációknak is jusson belıle.

� Sok környezetvédı érvel úgy, hogy az energia és más természeti erıforrások, mint például a háborítatlan ıserdık, igen sajátos tıkefajtának számítanak, melyeket meg kell ırizni a „fenntartható” gazdasági növekedés érdekében. A közgazdászok ezzel nem értenek egyet, ık besorolják a természeti erıforrásokat a többi tıkeelem közé. Abban viszont egyetértenek a környezetvédık és a közgazdászok, hogy ennek a nemzedéknek megfelelı tıkeállományt kell örökül hagynia a következı nemzedékek számára.

� A természeti tıke és az egyéb tıkefajták helyettesíthetıségét a termelési közömbösségi görbe szemlélteti (könyv 321. o.).

� A korlátozottan rendelkezésre álló természeti erıforrások egyre fogynak, ez azt a következtetést engedné meg, hogy elıállítási költségük egyre nı és emiatt az áruk is növekedik. Ezzel szemben a természeti erıforrások ára hosszú távon inkább esik (kivétel a fa). Ez a tendencia a technológia változások árcsökkentı hatásával magyarázható, illetve az új felfedezések ellensúlyozzák az erıforrások kimerülésének áremelı hatását.



22. A környezet gazdasági problémái. Externáliák (könyv 323-333. o.)

Tudatosítani kell az emberekben a korlátozás nélküli gazdasági növekedés lehetséges katasztrofális következményeit, mint például az Antarktisz felett megjelent ózonlyuk vagy a jövıben várható globális felmelegedés.

Externáliák: � Az elsajátíthatatlan természeti erıforrások az éghajlat, a levegıminıség, a természeti szépségek,

a halállományok stb. Ezekkel kapcsolatban külsı gazdasági hatások léphetnek fel. Külsı gazdasági hatás akkor keletkezik, amikor a termelés vagy a fogyasztás szándéktalanul károkat okoz vagy hasznot hajt kívülálló szereplıknek. Pontosabban az externália az a hatás, melyet az egyik gazdasági szereplı tevékenysége gyakorol egy másik szereplı jólétére (ha ezt a hatást nem piaci tranzakciók közvetítik).

� A külsı gazdasági hatások sokféle alakban jelentkezhetnek. Vannak pozitív externáliák (külsı gazdaságosságok) és vannak negatív externáliák (külsı gazdaságtalanságok). Amikor valaki szennyezı anyagot enged a folyóba, akkor halakat és növényeket pusztít el. Mivel senki nem fizet a kárért, ezért külsı gazdaságtalanság lép fel. Ha valakinek sikerül kidolgoznia egy eljárást, amivel megtisztítható a vizek olajszennyezése, az sok ember hasznára válik, olyanoknak is, akik nem fizettek érte, tehát külsı gazdaságosságról van szó.

� A közjavak olyan termékek, melyek oszthatatlanul szolgálják az egész közösség javát, függetlenül attól, hogy egyénileg meg kívánják-e vásárolni ezeket vagy sem (pl. honvédelem, ha akarom, ha nem megvéd engem is, mint az állam polgárát). A magánjavak viszont szétoszthatók, mindenkinek külön-külön rendelkezésére bocsátható és nem idéznek elı külsı költséget vagy hasznot mások számára. A közjavakkal való ellátás hatékony megszervezéséhez sokszor szükség van a kormányzat közremőködésére, a magánjavak elosztását viszont hatékonyan végzik a piacok. A közjavak mellett vannak közösségi károk is, ezek olyan hatások, melyek a közösség minden tagját terhelik, ezek a fogyasztás vagy a termelés nem szándékolt járulékos következményei.

� Globális éghajlatváltozással fenyegetnek a vegyipari termeléssel vagy az autózással együtt járó víz- és légszennyezés, az erımővek kénkibocsátása által okozott savas esı, a csernobilihez hasonló nukleáris balesetek következtében keletkezı rádioaktív szennyezıdés vagy az ózonréteg leépülése a levegıbe engedett freonok miatt. E külsı gazdasági hatások elıidézıi személy szerint senkinek nem akarnak ártani. A fent említett externáliák szándékolatlan, ám káros mellékhatásai a szóban forgó gazdasági tevékenységeknek.

� A kormányzatnak fel kell lépni a környezetszennyezés ellen, ugyanis a piac nem nyújt megfelelı védelmet a környezetszennyezıkkel szemben. A vállalatok maguktól nem csökkentik az általuk kibocsátott mérgezı anyagot.

� A szabályozatlan piacgazdaság olyan mértékő környezetszennyezést (vagy más externáliát) okoz, amely kiegyenlíti a visszafogás egyéni határhasznát a visszafogás egyéni határköltségével. A hatékony környezetvédelem azt igényli, hogy a szennyezés visszafogásának társadalmi határ-haszna legyen egyenlı a visszafogás társadalmi határköltségével. A szabályozatlan gazdaságban túl kevés szennyezı anyagot szőrnének ki és túl sokat bocsátanának ki a környezetbe.

� A közgazdászok többféle módszert kidolgoztak azoknak a károknak a becslésére, melyek nem mérhetık közvetlenül piaci árak segítségével. Alkalmazzák például a feltételes értékelésnek nevezett módszert, ekkor megkérdezik az embereket, hogy mennyit fizetnének egy feltételezett helyzetben, a természeti adottságok sértetlen állapotának fennmaradásáért. Ez a módszer heves vitát kavart, a kritikusok szerint a válaszok hasznavehetetlenek, mert az embereket olyan dologról kérdezik, amihez nem értenek, amirıl nincs tapasztalatuk.



Az externáliák visszaszorításának módszerei: � A környezetszennyezés ellen nyílt kormányzati fellépés szükséges: szabályozni kell a vállalati

tevékenységeket vagy pénzügyi ösztönzıket kell alkalmazni, melyek arra késztetik a cégeket, hogy korrigálják az externális hatásokat.

� A kormányzat a közvetlen szabályozást úgy foganatosíthatja, hogy utasítja a vállalatot a környezetszennyezés mérséklésére. Pontosan elıírja a vállalatnak, hogy mennyi lehet a maximális szennyezıanyag-kibocsátása, illetve hogy milyen technológiát és hogyan alkalmazza-nak a kibocsátás visszaszorítására.

� Ettıl célszerőbb módszer, ha a környezetvédelmi politikáját a kormányzat gazdasági ösztönzık-kel juttatja érvényre. Az egyik lehetıség erre a környezetszennyezési bírság kivetése. Ez gyakorlatilag a vállalatok megadóztatását jelenti a környezetszennyezés után, a külsı kár mértékének megfelelıen. A vállalat így szembesül tevékenységének negatív társadalmi hatásai-val, illetve költségeivel is. Ha helyesen számolják ki a környezetszennyezési bírságok értékét, akkor a vállalatok a nagy bírság elkerülése végett inkább áldoznak a károsanyag-kibocsátásuk visszaszorítására.

� Megoldás lehet még a kormányzat részérıl az eladható és megvehetı környezetszennyezési engedélyek bevezetése. Ekkor a vállalatok megvehetnék ezeket az engedélyeket, melynek az ára adott károsanyag-kibocsátás mellett a bírság értékével azonos.

� Van amikor nincs szükség közvetlen kormányzati beavatkozásra, ilyen a magánszereplık önkéntes megegyezése (magánalku) és a kártérítési fellelıség jogi érvényesítése (pl. a gondatlan autós perelhetı az általa okozott kárért, vagy agyártó perelhetı, ha valaki megsérül az általa gyártott hibás termék miatt).

emberi er ıforrás tanácsadó (ma) szakeznembla-bla.uw.hu/tananyagok/eet/1felev/mikro.pdf · adam...

Documents