em tudjuk mi van a cuccban került sor december 2-án a ... · dr. gárdos lászló fõorvostól a...

8
– pánczélPetra – Ezt a pletykalapokra jellemzõ mondatot is csak azért írtam le, mert Zacher bevezetésképpen beszélt a nyilvánosság szerepé- rõl, saját népszerûségérõl, illetve arról, hogy mára már megtanulta irányítani a médiát. Úgy beszél, hogy az jöjjön át, amit a szakma érez fontosnak, és nem az, amit a fõszerkesztõk gondolnak annak. A hasát meg csak azért láttuk vé- letlenül egy pillanatra, mert levette az ingét, hogy megmutassa az alatta rejlõ Walking Dead ihlette pólót. Zacher Gábornak ugyanis éppúgy megvannak a maga füg- gõségei, mint más földi halandó- nak: sorozatfüggõ, csokifüggõ, koffeinista, nikotinista, ezenkívül munkaalkoholista és még edzés- mániás is (nehezen bírja ki futás nélkül). Miközben ezekrõl a társada- lomban zajló „függõ játszmákról” beszélgetett Nagy Réka klinikai szakpszichológussal, az est házi- asszonyával, azt is megtudtuk, hogy a fõvárosi Honvéd Kórház Sürgõsségi Osztályának fõorvosa nagyjából végigjárta a szakmai szamárlétrát (talán ezért van az, hogy a mai napig nem derogál számára, hogy mondjuk ágytálat cseréljen). Volt mûtõsfiú, mentõ- tiszt, mentõorvos, majd baleseti sebészeten dolgozott. A sebészet mindig vonzotta, de kiderült, hogy gumiallergiája van, keze állandóan kisebesedett, így fel kellett hagy- nia az orvoslás ezen részével. Vé- gül a toxikológiánál kötött ki; 2014- tõl pedig a Honvéd Kórház Sür- gõsségi Osztályát vezeti. A Pszicho Est most ugyan kicsit talk-show jellegûbb lett a megszo- kottnál, persze a közönség nem bánta a személyes sztorikat. Ettõl függetlenül fontos szakmai kérdé- sek és társadalmi problémák is szóba kerültek. Például, hogy Ma- gyarországon a becslések szerint 800 ezer alkoholista él, ebbõl ne- gyedmillió nõ. Míg a férfiak köré- ben az alkoholizálás többnyire „csapatsportág”, addig a nõk in- kább magányosan ûzik ezt a tevé- kenységet. A fiatalokra pedig egy- re inkább jellemzõ az úgynevezett rohamivás; nem iszogatnak, hogy felszabadultabbak, lazábbak le- gyenek, hanem fél óra alatt akkora mennyiségû alkoholt juttatnak a szervezetükbe, hogy teljesen ki- ütik magukat. (Folytatás az 5. oldalon.) XXIV. évfolyam, 40. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2016. december 13. A helyi érték A Kosztolányi téri tagóvodások karácsonyi mûsora vezette fel a programot. Majd Balaicz Zoltánné a szervezõ civil szervezetek (Zala- egerszegi Nõi Szalon, Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület, Szent Márton Légió) nevében mon- dott köszöntõt. Elhangzott, hogy a szeretet ünnepéhez közeledve a szeretet jegyében álmodták meg az adventi kézfogást, mellyel a közvetlen környezetben élõk életét szeretnék szebbé tenni. Olyan diá- kokat kívánnak megajándékozni, ezzel elismerni és támogatni, akik példaképei lehetnek társaiknak. Elsõ alkalommal Gyõri Anna és Gál-Kozári Hanna részesült ebben a jutalomban. Gyõri Anna a gellénházi Dr. Papp Simon Általános Iskola hato- dikos diákja, aki tavaly iskolaelsõ- ként zárta a tanévet. Jó tanulmányi eredménye mellett zenei tehetsé- gével is kiemelkedik. Elsõ osztá- lyos korától jár zeneiskolába, isko- lai és regionális fellépéseket tudhat magáénak, saját hangszere azon- ban eddig nem volt, a zeneiskolától kölcsönözte azt. Ezért számára egy fuvolát ajándékoztak a szervezõk. Gál-Kozári Hanna a Báthory- szakgimnázium cukrásztanulója. Szakmai munkája mellett kiemel- kedõ közösségi ember, az irodalmi színpad tagja, karitatív tevékeny- séget is végez. Szakmai tudását fejlesztendõ egy karamellkészítõ tanfolyamon való részvételi lehe- tõséget kapott ajándékba. ADVENTI KÉZFOGÁS ÚJ JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓ ZALAEGERSZEGEN Adventi kézfogás címmel új jótékony akciót szeretnének meg- honosítani Zalaegerszegen. A program lényege, hogy három civil szervezet kezdeményezésére és koordinálásával helyi cégek, vál- lalkozások támogatásának köszönhetõen advent minden hétvé- géjén tehetséges diákokat ajándékoznak meg. Ennek nyitányára került sor december 2-án a Mindszenty téren. NEM TUDJUK, MI VAN A CUCCBAN SZERHASZNÁLATRÓL ÉS FÜGGÕSÉGEKRÕL DR. ZACHER GÁBORRAL Ha most bulvársajtóban lennék érdekelt, akkor azt írnám, hogy dr. Zacher Gábor kockahasat villantott. Szerencsére azonban en- nél sokkal fontosabb dolgok kerültek fókuszba a legutóbbi Pszi- cho Esten, melynek vendége a közkedvelt toxikológus volt. A tavalyi évhez hasonlóan advent utolsó két hetében ismét fényfestéssel egészülnek ki a belvárosi karácsonyi fények. Mint azt Tompa Gábor, a Kvártélyház Kft. ügyvezetõje érdeklõdésünkre elmondta: a Tudomány és Technika Házán, illetve a Kossuth utcai Szalagház oldalán láthatók esténként színes, grafikus minták, egy fõvárosi cég jóvoltából. Az elõbbi helyszínen egy piros alapú karácsonyi mintában, az utóbbi épületen pedig figurálisabb, rajzfilmszerûbb képben gyönyörködhetnek a járókelõk. A zalaegerszegi fényfestést ugyanaz a csapat készítette, amelyik a fõvárosi „sétáló oroszlánt”, mely a Margit híd és a Szabadság híd közötti falakon vonul végig. Tompa Gábor hozzátette: már a tavalyi adventi idõszakban is, és az Egerszeg Fesztiválon is nagy sikere volt az efféle házfalakra vetített grafikai megoldásoknak a városban, így a nagyobb rendezvényeken a jövõben is lesznek hasonló megoldások.

Upload: others

Post on 12-Jan-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: EM TUDJUK MI VAN A CUCCBAN került sor december 2-án a ... · dr. Gárdos László fõorvostól a gyermekek létszámáról, így negy-ven mikuláscsomagot hoztam, hogy egy kis mosolyt

– pánczélPetra –

Ezt a pletykalapokra jellemzõmondatot is csak azért írtam le,mert Zacher bevezetésképpenbeszélt a nyilvánosság szerepé-rõl, saját népszerûségérõl, illetvearról, hogy mára már megtanultairányítani a médiát. Úgy beszél,hogy az jöjjön át, amit a szakmaérez fontosnak, és nem az, amit afõszerkesztõk gondolnak annak.A hasát meg csak azért láttuk vé-letlenül egy pillanatra, mert levetteaz ingét, hogy megmutassa azalatta rejlõ Walking Dead ihlettepólót. Zacher Gábornak ugyaniséppúgy megvannak a maga füg-gõségei, mint más földi halandó-nak: sorozatfüggõ, csokifüggõ,koffeinista, nikotinista, ezenkívülmunkaalkoholista és még edzés-mániás is (nehezen bírja ki futásnélkül).

Miközben ezekrõl a társada-lomban zajló „függõ játszmákról”beszélgetett Nagy Réka klinikaiszakpszichológussal, az est házi-asszonyával, azt is megtudtuk,hogy a fõvárosi Honvéd KórházSürgõsségi Osztályának fõorvosanagyjából végigjárta a szakmaiszamárlétrát (talán ezért van az,hogy a mai napig nem derogálszámára, hogy mondjuk ágytálatcseréljen). Volt mûtõsfiú, mentõ-tiszt, mentõorvos, majd balesetisebészeten dolgozott. A sebészetmindig vonzotta, de kiderült, hogygumiallergiája van, keze állandóankisebesedett, így fel kellett hagy-nia az orvoslás ezen részével. Vé-gül a toxikológiánál kötött ki; 2014-tõl pedig a Honvéd Kórház Sür-gõsségi Osztályát vezeti.

A Pszicho Est most ugyan kicsit

talk-show jellegûbb lett a megszo-kottnál, persze a közönség nembánta a személyes sztorikat. Ettõlfüggetlenül fontos szakmai kérdé-sek és társadalmi problémák isszóba kerültek. Például, hogy Ma-gyarországon a becslések szerint800 ezer alkoholista él, ebbõl ne-

gyedmillió nõ. Míg a férfiak köré-ben az alkoholizálás többnyire„csapatsportág”, addig a nõk in-kább magányosan ûzik ezt a tevé-kenységet. A fiatalokra pedig egy-re inkább jellemzõ az úgynevezettrohamivás; nem iszogatnak, hogyfelszabadultabbak, lazábbak le-gyenek, hanem fél óra alatt akkoramennyiségû alkoholt juttatnak aszervezetükbe, hogy teljesen ki-ütik magukat.

(Folytatás az 5. oldalon.)

XXIV. évfolyam, 40. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2016. december 13.

A helyi érték

A Kosztolányi téri tagóvodásokkarácsonyi mûsora vezette fel aprogramot. Majd Balaicz Zoltánnéa szervezõ civil szervezetek (Zala-egerszegi Nõi Szalon, Zalai CivilÉletért Közhasznú Egyesület,Szent Márton Légió) nevében mon-dott köszöntõt. Elhangzott, hogy aszeretet ünnepéhez közeledve aszeretet jegyében álmodták megaz adventi kézfogást, mellyel a

közvetlen környezetben élõk életétszeretnék szebbé tenni. Olyan diá-kokat kívánnak megajándékozni,ezzel elismerni és támogatni, akikpéldaképei lehetnek társaiknak.Elsõ alkalommal Gyõri Anna ésGál-Kozári Hanna részesült ebbena jutalomban.

Gyõri Anna a gellénházi Dr.Papp Simon Általános Iskola hato-dikos diákja, aki tavaly iskolaelsõ-

ként zárta a tanévet. Jó tanulmányieredménye mellett zenei tehetsé-gével is kiemelkedik. Elsõ osztá-lyos korától jár zeneiskolába, isko-lai és regionális fellépéseket tudhatmagáénak, saját hangszere azon-ban eddig nem volt, a zeneiskolátólkölcsönözte azt. Ezért számára egyfuvolát ajándékoztak a szervezõk.

Gál-Kozári Hanna a Báthory-szakgimnázium cukrásztanulója.Szakmai munkája mellett kiemel-kedõ közösségi ember, az irodalmiszínpad tagja, karitatív tevékeny-séget is végez. Szakmai tudásátfejlesztendõ egy karamellkészítõtanfolyamon való részvételi lehe-tõséget kapott ajándékba.

ADVENTI KÉZFOGÁSÚJ JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓ ZALAEGERSZEGEN

Adventi kézfogás címmel új jótékony akciót szeretnének meg-honosítani Zalaegerszegen. A program lényege, hogy három civilszervezet kezdeményezésére és koordinálásával helyi cégek, vál-lalkozások támogatásának köszönhetõen advent minden hétvé-géjén tehetséges diákokat ajándékoznak meg. Ennek nyitányárakerült sor december 2-án a Mindszenty téren.NEM TUDJUK, MI VAN A CUCCBAN

SZERHASZNÁLATRÓL ÉS FÜGGÕSÉGEKRÕL DR. ZACHER GÁBORRALHa most bulvársajtóban lennék érdekelt, akkor azt írnám, hogy

dr. Zacher Gábor kockahasat villantott. Szerencsére azonban en-nél sokkal fontosabb dolgok kerültek fókuszba a legutóbbi Pszi-cho Esten, melynek vendége a közkedvelt toxikológus volt.

A tavalyi évhez hasonlóan advent utolsó két hetében ismét fényfestéssel egészülnek ki a belvárosikarácsonyi fények. Mint azt Tompa Gábor, a Kvártélyház Kft. ügyvezetõje érdeklõdésünkre elmondta: aTudomány és Technika Házán, illetve a Kossuth utcai Szalagház oldalán láthatók esténként színes,grafikus minták, egy fõvárosi cég jóvoltából. Az elõbbi helyszínen egy piros alapú karácsonyi mintában,az utóbbi épületen pedig figurálisabb, rajzfilmszerûbb képben gyönyörködhetnek a járókelõk.

A zalaegerszegi fényfestést ugyanaz a csapat készítette, amelyik a fõvárosi „sétáló oroszlánt”, melya Margit híd és a Szabadság híd közötti falakon vonul végig.

Tompa Gábor hozzátette: már a tavalyi adventi idõszakban is, és az Egerszeg Fesztiválon is nagysikere volt az efféle házfalakra vetített grafikai megoldásoknak a városban, így a nagyobbrendezvényeken a jövõben is lesznek hasonló megoldások.

Page 2: EM TUDJUK MI VAN A CUCCBAN került sor december 2-án a ... · dr. Gárdos László fõorvostól a gyermekek létszámáról, így negy-ven mikuláscsomagot hoztam, hogy egy kis mosolyt

Vigh László elmondta: Míg2010-ben 3,7 millió ember dolgo-zott Magyarországon, az idei év-ben már 4,4 millióan dolgoznak. Azinfláció folyamatosan nullszázalékközelében van, a munkanélküliségiráta pedig 4,7 százalékra mérsék-lõdött. Nincs 300 ezer ember, akimunkát keresne hazánkban. Agazdasági növekedés az idei év-ben 2,5 százalék körül alakul, sze-retnék, ha jövõre 4–5 százalékosnövekedésrõl számolhatnának be.Komoly minimálbér-emelésrõl isdöntött a kormány: 2017. január el-sejétõl 15 százalékkal nõ a mini-málbér (127.500 forint), a szak-munkás-minimálbér pedig 25 szá-zalékkal nõ (161.000 forint) jövõre.A kormány tervei szerint 2018-banfolytatódik a béremelés, újabb 8, il-letve 12 százalékkal.

Manninger Jenõ arról beszélt,hogy olyan fejlõdési szakaszba lé-pett az ország, hogy ösztönözni le-het a béremeléseket. Ez azért isfontos, mert különösen vidéken,így Zalában is, a bérek alacso-nyabbak az országos átlagnál.

2016-ban 257 ezer forint (bruttó)volt az országos átlag, míg Zalá-ban csupán 201 ezer. A minimál-bér-emelésnek az is célja volt,

hogy a kevesebbet keresõk felzár-kózzanak. Ugyanakkor a béreme-lés a munkaadóknak terhet jelent,ezért tb-csökkentésre kerül sor.Csökkenni fog a társasági adó is,ami a vállalkozások versenyké-pességét tudja növelni. Duplájáranõ a kisvállalkozási adókedvez-mény is.

2 Közélet

Lokálpatrióta városi hetilap. Megjelenik 26.250 példányban Kiadja: Zala-Lap Kiadói Kft. Felelõs kiadó: Lukácsffy Dénes Felelõs szerkesztõ:Vadas Zsuzsa, telefon: (92) 599-354. Szerkesztõ: Pánczél Petra Szerkesztõség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Békeligeti u. 1. Pf.: 199 Telefon/fax/üzenetrögz.:(92) 599-353 Pr–marketing: Molnár Lászlóné 30/720-5734 • Szeglet Matild 20/336-0450 Nyomtatás: Martin Grafit Kft. Budapest Felelõs vezetõ: LõrinczEndre ügyvezetõ E-mail: [email protected] ISSN 1216-9463 A megjelent hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!

Tel./fax: 92/319-003E-mail: [email protected] Mobil: 30/3571-413

A belvárosi Petõfi, illetve azIzsák-iskola, a Kölcsey-gimnáziumés az andráshidai óvoda csatlako-zott a rendezvényhez. Ez utóbbi-val, bár nem iskolai intézmény, ne-velési tematikájuk összhangbanvan. A Jégcsarnok pedig kiválópartner volt a lehetõségre – fogal-mazott Domján István iskolaigaz-gató.

A rendezvény jeges és szárazhelyszínen zajlott. Ennek kereté-ben ki lehetett próbálni a jégkor-

csolyát szakértõ oktatók közremû-ködésével, az öltözõkben pedigteljes hokiszerelést lehetett ölteni,miközben érdekességek hangzot-tak el a sportággal kapcsolatban,melyet Zalaegerszegen már óvo-dáskortól ûzhetnek a fiatal fiúk éslányok is.

A 100 gyermeket megmozgatódélután célja az volt, hogy a gyere-kek megismerjék, és jó esetbenmajd maguknak válasszák a szá-mukra megfelelõ sportágakat.

– AL –

– December 5-én és 6-án min-den kisgyermek kíváncsian fürké-szi cipõjét, csizmáját, a kórházbanfekvõ kisbetegek azonban ezt nemtehetik meg, sõt az óvodai és isko-lai Mikulás-ünnepségen sem ve-hetnek részt. Immár tizedik éve lá-togatom meg ilyenkor a gyermek-osztályt. Elõzetesen érdeklõdtemdr. Gárdos László fõorvostól agyermekek létszámáról, így negy-ven mikuláscsomagot hoztam,hogy egy kis mosolyt csaljak az ar-cukra. Négy gyerekem és két uno-kám van, így jómagam is átérzema szülõk aggódását, a beteg kis-

gyermekek szomorúságát –mondta Vigh László.

Dr. Gárdos László, a gyermek-osztály vezetõ fõorvosa arról be-szélt, hogy gyerekeknek otthonuk-tól távol, egy idegen környezetbenkell megküzdeniük fájdalmaikkalés félelmeikkel. Ilyen feszült álla-potban mindig jól jön egy kis meg-lepetés, édesség, ami örömetokoz és elvonja figyelmüket prob-lémáikról.

A mikuláscsomagok kiosztásá-ban dr. Hegyi Johanna és dr.Mayer Georgina segédkezett VighLászlónak. A beleznai Szarka Mi-lán Nimród panaszai ellenére örültaz ajándéknak.

BETEGÁGYHOZ JÖTT

AZ AJÁNDÉK

Vigh László országgyûlési képviselõ, miniszteri biztos Mikulás-napi ajándékcsomaggal lepte meg a kisbetegeket a zalaegerszegiSzent Rafael Kórház gyermekosztályán.

ADÓCSÖKKENTÉSRÕL, BÉREKRÕLVIGH LÁSZLÓ ÉS MANNINGER JENÕ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

„Nagyon jó eredménnyel büszkélkedhet a gazdaság, ami a ma-gyar emberek teljesítményének köszönhetõ” – fogalmazott VighLászló, aki Manninger Jenõ országgyûlési képviselõ társávalegyütt tartott sajtótájékoztatót.

TÉLI SPORTÁGVÁLASZTÓ

A jéghoki és a jégkorcsolya volt a fõszereplõje annak a temati-kus napnak, melyet a Nemzeti Tehetségprogram részeként azÖveges Általános Iskola szervezett saját és más érdeklõdõ váro-si oktatási intézmények diákjai számára a Jégcsarnokban.

GYÛJTÉSAZ

AUTISTÁKNAKFiatalok a rászorulókért cím-

mel tartott sajtótájékoztatót aSOCIETAS zalaegerszegi szer-vezete nevében Bogdán Rebe-ka és Horváth Fábián.

Bogdán Rebeka elmondta:adománygyûjtési akciót szervez-nek az Autista Sérültekért ZalábanAlapítvány boncodföldei otthonarészére. Céljuk a segítésnyújtás. Agyûjtõpont az MSZP irodája (Adyu. 29.) és várnak ruhákat, kézmû-ves-kellékeket, játékokat, különö-sen labdákat, mesekönyveket, tar-tós élelmiszereket. December23-án a szervezetük karácsonyimûsort is ad a boncodföldei ott-honban, melyet a fiatalok állítanakössze.

Horváth Fábián a „Vándorma-darak” címû alkotói pályázatrólszólt, amely nagyon népszerû afiatalok körében. A pályázat célja avilágot jelenleg érintõ „Újkori nép-vándorlás” humanitárius szem-szögbõl történõ bemutatása. A be-érkezõ alkotásokat február 17-énállítják ki, az elõnevezésre decem-ber 20-ig lehet jelentkezni. Más-nap egy workshop-ot tartanak aszervezet irodájában (Ady u. 29.).

Elhangzott még, hogy a „Ván-dormadarak” pályázatra több fel-ajánlás is érkezett, cégek és vállal-kozások ajánlottak fel nyeremé-nyeket.

Mi sem bizonyítja ezt jobban,mint a városi közgyûléseken szü-letett döntések egy-egy terjesz-kedni kívánó, beruházást bõvítõvállalkozások segítésérõl. Ezen ahéten újabb három vállalkozás tá-mogatásáról dönt a képviselõ-tes-tület. Az egyik az Edelmann Hun-gary Packaging Zrt., a társaságegyedi kormánydöntésen alapulóregionális beruházási támogatásigénybevételével a Tudományosés Technológiai Parkban 3,2 mil-liárdos bõvítést hajtana végre, ez-zel mintegy 100 munkahelyet te-remtene. A bõvítés oka, hogy az újgyártóbázis és a modern technoló-gia révén a reméltnél is nagyobb

ütemben emelkedett a cég meg-rendelésállománya.

A Timbertech Kft. 2010-benkezdte meg tevékenységét az In-kubátorházban öt fõvel 200 négy-zetméter alapterületen. A vállalko-zás évrõl évre nagy léptékben fej-lõdött, ma már kétezer négyzet-méteres mûhelyt bérelnek. Jelen-leg elõkészítés alatt áll a cég to-vábbi fejlesztése, ami egy 1700négyzetméteres gyártócsarnokmegépítését jelenti a jövõ évben.A beruházás 253 millió forint, ésszintén 100 új munkahelyet jelent.

A Mould Tech Kft.-nél 2012-benkerült átadásra az északi ipariparkban a saját beruházásban el-

készült új gyártócsarnok, 2014-ben újabb bõvítés történt és 600millió forint értékû technológiai fej-lesztést hajtottak végre. Jelenlegelõkészítés alatt áll a cég újabbbõvítése, ami egy további 2400négyzetméteres gyártócsarnokmegépítését jelenti 2017-ben. Aberuházás nettó értéke 450 millióforint és mintegy 150 új munkahelylétrejöttét eredményezi.

BERUHÁZÁSOKAT TÁMOGATNAKFOLYTATÓDIK A MUNKAHELYTEREMTÉS

ADOMÁNYSzámítástechnikai eszközök-

bõl álló adományt küld a Zala-egerszegi Törvényszék és avárosi önkormányzat az erdélyiBaróton mûködõ Gaál MózesÁltalános Iskola részére. Azadományt hivatalosan atörvényszéken adták át BánAnnamária iskolaigazgatónak.

Az adventi idõszakban a Za-laegerszegi Törvényszék kor-szerûsítés miatt lecserélt, demég jól használható számítás-technikai eszközeit ajánlotta fel arászoruló iskolának. Nincs szük-ségünk rá és örülünk, hogy ma-gyar iskolához, magyar gyere-kekhez kerülnek. Az oktatást se-gítendõ 15 komplett számítógé-pet, 80 monitort és 50 billentyû-zetet ajánlott fel – tájékoztatottdr. Sorok Norbert, a Zalaeger-szegi Törvényszék elnöke.

Tolvaj Márta alpolgármesterelmondta: a baróti iskola kerestemeg az önkormányzatot azzal,hogy szükségük lenne informa-tikai eszközökre. Az önkormány-zat és a törvényszék célja egybe-esett, így az adományátadást kö-zösen bonyolítják le. Az alpolgár-mester jelezte, Zalaegerszeg ésBarót kapcsolata évek óta nagyonjó, mindkét város polgármesteretöbbször járt a két településen.Folyamatban van a testvérvárosikapcsolat hivatalos felvétele.Bán Annamária köszönetétfejezte ki az adományért és asegítségért.

ZALAKAROSON, a fürdõtõl öt

percre található összkomfor-

tos apartmanház 2017-tõl

egész évben KIADÓ.

A házban két kétszobás illetve

egy egyszobás lakrész található.

ÉRDEKLÕDNI: 06-30/517-3918-as

telefonszámon, illetve e-mail:

[email protected]

Az elmúlt két évben háromezer új munkahely létesült Zalaeger-szegen. Balaicz Zoltán polgármester többször jelezte: a zalai me-gyeszékhely a jövõben a helyi gazdaság dinamikájának megõrzé-sére törekszik.

Page 3: EM TUDJUK MI VAN A CUCCBAN került sor december 2-án a ... · dr. Gárdos László fõorvostól a gyermekek létszámáról, így negy-ven mikuláscsomagot hoztam, hogy egy kis mosolyt

ZALAEGERSZEG MEGYEI

JOGÚ VÁROS KÖZÉRDEKÛ

INFORMÁCIÓI

2016. december 13.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSZalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános

pályázat útján kívánja értékesíteni a Zalaegerszeg 2985 hely-rajzi számú, kivett beépítetlen terület megnevezésû, 478 m2

nagyságú (természetben Batthyány utca–Kölcsey utca sarkántalálható) ingatlant.

Az ingatlan területét Zalaegerszeg város Építési Szabályzata(ZÉSZ) beépítésre szánt, Lk-4 jelû kertvárosi lakóterület építési öve-zetként szabályozza. Az ingatlanra vonatkozó ZÉSZ-kivonat a pá-lyázati felhívás mellékletét képezi.

Az ingatlan induló nettó ára 23.200.000 Ft, melyet áfafizetési kö-telezettség terhel, a bánatpénz 2.320.000 Ft, mely sikeres pályázatesetén a vételárba beszámításra kerül.

További pályázati feltételek a hirdetmény teljes szövegében talál-hatók.

A pályázatokat „Batthyány–Kölcsey” jeligével, zárt borítékban le-het benyújtani.

PÁLYÁZATI AJÁNLATA pályázati ajánlatnak tartalmaznia kell:– a pályázó nevét, címét– a pályázat fajtájának megjelölését– a pályázat tárgyának meghatározását, azonosító adatait– a pályázati biztosíték (bánatpénz) befizetésének igazolását – a beépítési tervet– a megajánlott ellenszolgáltatást, az ellenszolgáltatás teljesítésé-

nek módját, határidejét, az ellenszolgáltatással kapcsolatos, apályázati kiírásban meghatározott kikötésekre és feltételekre vo-natkozó elfogadó nyilatkozatot

– a vagyontárgy hasznosításának célját– a pályázati kiírás feltételeinek elfogadására és az ellenszolgálta-

tás teljesítésére, valamint az ajánlattevõ szervezet átláthatósá-gára vonatkozó cégszerûen aláírt nyilatkozatokat

– a pályázati kiírásban meghatározott egyéb adatot, okiratot

Pályázat beadásának határideje:2017. január 11. (szerda) 10.00 óra

Helye: ZMJV Polgármesteri Hivatal II. em. 210–211. szoba8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 17–19.

Módja: Személyesen vagy postai úton

A pályázati hirdetmény teljes szövege a www.zalaegerszeg.huinternetes oldal „Hirdetmények, pályázatok” rovatában, az önkor-mányzat hivatalos honlapján megtekinthetõ.

Adventhez és karácsonyhozkapcsolódó munkák készítéséreírt ki a ház pályázatot, melyre min-den szakkör (kosárfonó, bõrmû-ves, fazekas, hímzõ, csipkekészí-tõ, komplex, illetve a Zalai KovácsStúdió és Csipke Stúdió) valamintnyolc egyéni alkotó jelentkezett. Aszakköri alkotásokat a szakmaivezetõség bírálta el, és ez alapjána Zalai Kovács Stúdiósok Betlehe-me bizonyult a legremekebbnek.Ajándékba egynapos ingyenesszakmai továbbképzést kapnak,tájékoztatta lapunkat Prokné

Tirner Gyöngyi, a kézmûvesek há-za vezetõje. Az egyéni pályázók-ból a legjobbat azonban közön-ségszavazással kívánják kiválasz-tani. A szavazás december 5-énindul, és a ház közösségi oldalánlátható fotók alapján lehet véle-ményt nyilvánítani. A díjátadásradecember 18-án kerül sor a Kará-csonyi Nyitott Mûhely GalériákNapján. Ekkor ingyenes kézmû-ves-foglalkozásokra is várják azérdeklõdõket, amikor is többek kö-zött szalma karácsonyfadíszeketés szaloncukrokat is lehet készíte-

ADVENTI–KARÁCSONYI VITRIN – 2016KÉZMÛVES-FOGLALKOZÁSRA VÁRJÁK AZ ÉRDEKLÕDÕKET

A Gébárti Kézmûvesek Háza vitrinkiállítást nyitott a saját és aZala Megyei Népmûvészeti Egyesület szakkörei adventhez és ka-rácsonyhoz kapcsolódó kézmûvesmunkáiból. A legszebb alkotá-sok díjazásban részesülnek, melyhez várják a közönség szavaza-tait is.

Kérdés: Az andráshidai lako-sok több fórumon ígéretet kaptak,hogy az új óvoda építése 2016õszén elkezdõdik. Ennek nem lát-ják a jelét. Mikorra várható az óvo-da átadása?

Válasz (mûszaki osztály): Azúj andráshidai óvoda kivitelezõjé-nek kiválasztásához a közbeszer-zési eljárás megtörtént, azonbanaz elsõ eljárás eredménytelen lett.Emiatt új közbeszerzési eljárás le-folytatására került sor, melynek le-zárása, a vállalkozási szerzõdésmegkötése decemberben várha-tóan megtörténik. A kivitelezésimunkák 2017 januárjában meg-kezdõdnek, az új óvoda használat-bavételére 2017. év végén kerül-het sor.

Kérdés: Gálafejen esõvíz elve-zetése. Szeretnék, ha az önkor-mányzat a 2017. évi csapadékvíz-elvezetés-fejlesztési projektbe be-vonná Gálafej településrészt is. Agálafejiek kérik az esõvíz-problé-mák felülvizsgálatát.

Válasz (mûszaki osztály): Gá-lafej településrész csapadékvíz-el-vezetési koncepciótervét az ön-kormányzat 2017-ben elkészítteti.A tervdokumentáció elkészültétkövetõen, az abban kidolgozásrakerülõ ütemezés szerint a vízelve-zetés rendezését – a költségvetéslehetõségeit figyelembe véve –megkezdik, folyamatosan végeznifogják.

Kérdés: A Gálafej városrész-ben a közvilágítás fejlesztése.Több utcát, útszakaszt, kereszte-zõdést érint. Kerékpárosokat ésgyalogosokat egyaránt.

Válasz (mûszaki osztály): Aközvilágítás fejlesztésének meg-valósításához 2016-ban nem állaz önkormányzat költségveté-sében erre forrás. A tapasztalatokszerint az Önökéhez hasonlóigény évrõl évre nagyobb mérték-ben mutatkozik, mint a rendelke-zésre álló pénzügyi forrás, ezértazok kielégítésére csak részbenvan lehetõség. Közvilágítás létesí-

tésekor hangsúlyosan kell figye-lembe venni például a kijelölt gya-logátkelõhelyek, a belterületek ésa közlekedésbiztonság prioritásait.Az elmúlt öt évben Gálafej térsé-gében 14 helyszínen, összesenmintegy 8 millió forint értékben,került sor közvilágítást érintõ fej-lesztésre.

LAKOSSÁGI ÉSZREVÉTELEKKÉRDÉSEK-VÁLASZOK (2.)

600 db 1,5–2 m-es ezüst- és

Nordmann-fenyõ karácsonyfának

eladó. Akár kiválasztva, házhoz

szállítva. Ár: 3500–4000 Ft/db.

Megtekinthetõ Zalaszentivánon.

Érdeklõdni december 15-tõl tele-

fonon a 92/393-299 vagy a

30/322-9210 számon lehet.

TISZTELT ÜGYFELEINK!A Városi Ügyfélszolgálati Iroda (Zalaegerszeg, Deák tér 3–5/C.)a két ünnep között rövidített nyitvatartással fogadja Ügyfeleit azalábbiak szerint:

ZALAVÍZ Zrt. (víziközmû közszolgáltatás)Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft.

(hulladékgazdálkodási közszolgáltatás)LÉSZ Kft. (önkormányzati ingatlankezelés)

2016. december 27–29.: 9.00–13.002016. december 30. (péntek): ZÁRVA

Városgazdálkodási Kft.(parkolással kapcsolatos ügyintézés)

2016. december 27–28.: 9.00–13.002016. december 29–30. (Cs–P): ZÁRVA

BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÚJ ESZTENDÕT KÍVÁNUNKMINDEN KEDVES ÜGYFELÜNKNEK!

Page 4: EM TUDJUK MI VAN A CUCCBAN került sor december 2-án a ... · dr. Gárdos László fõorvostól a gyermekek létszámáról, így negy-ven mikuláscsomagot hoztam, hogy egy kis mosolyt

4 Városháza

2017. JANUÁR HAVI ÉTKEZÉSIDÍJ-SZEDÉSI IDÕPONTOKA Zalaegerszegi Gazdasági Ellátó Szervezet tájékoztatja a Tisztelt Szülõket, hogy 2016.

DECEMBER hónapban az alábbi napokon, illetve iskolákban lehet étkezési díjat fizetni:

INTÉZMÉNY NEVE SZEDÉS IDEJE SZEDÉS HELYE

Teleki Blanka Kollégium 2016. 12. 12. 13–16 óra Teleki Blanka Kollégium2016. 12. 13. 13–16 óra

Kovács Károly Kollégium 2016. 12. 14. 13–16 óra Kovács Károly Kollégium2016. 12. 15. 13–16 óra

Kaffka Margit Kollégium 2016. 12. 14. 13–16 óra Kovács Károly Kollégium2016. 12. 15. 13–16 óra

Eötvös József Ált. Iskola 2016. 12. 14. 13–17 óra Eötvös-iskola2016. 12. 15. 7–14 óra

Liszt Ferenc Ált. Iskola 2016. 12. 06. 13–17 óra Liszt-iskola2016. 12. 07. 7–14 óra

Ady E. Ált. Iskola 2016. 12. 05. 13–17 óra Ady-iskola2016. 12. 06. 7–14 óra

Báthory SZK 2016. 12. 12. 11.30–13 óra Báthory-iskolaLandorhegyi Ált. Iskola 2016. 12. 13. 12–17 óra Landorhegyi-iskola

2016. 12. 14. 7–13 óraIzsák Imre Ált. Iskola 2016. 12. 20. 7–17 óra Izsák-iskolaPetõfi Sándor Ált. Iskola 2016. 12. 12. 13–17 óra Petõfi-iskola

2016. 12. 13. 7–14 óraDózsa Ált. Iskola 2016. 12. 07. 13–17 óra Dózsa-iskola

2016. 12. 08. 7–14 óraDeák–Széchenyi SZK 2016. 12. 12. 13–16 óra Teleki Blanka Kollégium

2016. 12. 13. 13–16 óraGanz–Munkácsy SZK 2016. 12. 14. 13–16 óra Kovács Károly Kollégium

2016. 12. 15. 13–16 óraKölcsey Ferenc Gimnázium 2016. 12. 07. 10–15 óra Kölcsey-gimnáziumÖveges József Ált. Iskola 2016. 12. 19. 13–17 óra Öveges-iskola

2016. 12. 20. 7–13 óraZrínyi Miklós Gimnázium 2016. 12. 08. 10–15 óra Zrínyi-gimnáziumCsány László SZK 2016. 12. 08. 10–15 óra Zrínyi-gimnázium

PÓTBESZEDÉS: 2016. DECEMBER 21. (SZERDA) 9–17 ÓRAAz étkezést lemondani, módosítani a tárgynapot megelõzõ napon 8.30 óráig lehetséges az

üzenetrögzítõs, 06-80/210-411 ingyenes zöldszámon, illetve a [email protected], a könnyebbbizonyíthatóság miatt. A tanuló hiányzása nem vonja automatikusan maga után az étkezéslemondását.Egyéb ügyintézés: 06-30/451-7045; 30/737-0610, 92/510-945Személyesen: ZeGesz étkezési csoport Zalaegerszeg, Kis u. 8. Ügyfélfogadás: H–P.: 7–11 óráig, szerda: 13–17 óráig.

Az ügyfélfogadási idõpontokat kérjük betartani!

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSE GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

PÁLYÁZATOT HIRDETA ZALAEGERSZEGI TOURINFORM-IRODA

MAGASABB VEZETÕI BEOSZTÁSÁNAK BETÖLTÉSÉRE

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:• büntetlen elõélet• cselekvõképesség• felsõfokú szakirányú végzettség• Tourinform-irodai szakmai tapasztalat• vezetõi gyakorlat• angol/német középfokú nyelvismeret

A PÁLYÁZATHOZ CSATOLNI KELL– 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt,– az iskolai végzettséget és a pályázati feltételek között meghatározott egyéb igazoló okiratok köz-

jegyzõ által hitelesített másolatát,– az elõírt szakmai gyakorlat igazolását,– a pályázó szakmai önéletrajzát,– az intézmény vezetésére vonatkozó programot,– nyilatkozatot arról, hogy a pályázat elbírálásában részt vevõk a pályázat tartalmát megismerhetik,– nyilatkozatot az elõírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalásáról,– nyilatkozatot arról, hogy a pályázó a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati el-

járással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul,– nyilatkozatot arról, hogy a pályázó a pályázat elbírálása során zárt ülés tartását nem kéri.

A munkavégzés helye: Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4–6.

ELLÁTANDÓ FELADATOK:Irodavezetõi feladatok ellátása (az intézmény képviselete, a szakmai munka stratégiai tervezése,szervezése, irányítása és ellenõrzése, a munkarend és ügyrend meghatározása, munkáltatói jog-kör gyakorlása az intézmény alkalmazottjai felett, gazdálkodás a megállapított költségvetési elõ-irányzatokkal). A névhasználati kézikönyvben meghatározott feladatok ellátása.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. december 30.

A pályázatok elbírálásának határideje: 2017. február 15.

A beosztás ellátásának kezdõ idõpontja 2017. február 16., a magasabb vezetõi megbízás határozottidõtartamra, 2021. december 31-ig szól, a közalkalmazotti kinevezésben 3 hónap próbaidõ kikötésével.

Az illetmény megállapítása a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. rendelkezéseialapján történik.

A pályázatokat Zalaegerszeg megyei jogú város polgármesteréhez (Zalaegerszeg, Kossuth L. u.17–19.) kell egy eredeti példányban ÉS elektronikus úton a [email protected] e-mail-címre benyújtani.

A pályázatokról a benyújtásra elõírt határidõt követõen, a betöltendõ munkakör feladatait érintõenszakértelemmel rendelkezõ bizottság személyes meghallgatás után a közgyûlés dönt.

A pályázati kiírással kapcsolatban további felvilágosítás dr. Bartl Andrea személyügyi szakreferens-tõl, a 92/502-121-es telefonszámon kérhetõ.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Adózókat, hogy atársasági adó törvény hatálya alá tartozó,kettõs könyvvitelt vezetõ belföldi illetékességûadózónak és a külföldi vállalkozónak – ameny-nyiben az adóévet megelõzõ adóévben azéves szinten számított árbevétele a 100 millióFt-ot meghaladta – a helyi iparûzésiadó-elõleget az adóévi várható éves fizetendõ adóösszegére az adóév utolsó hónapjának 20.napjáig ki kell egészítenie.

A feltöltésre kötelezett vállalkozóknak a helyi

iparûzésiadó-elõleg kiegészítésének összegérõlaz adóhatóság által rendszeresített nyom-tatványon a tárgyév utolsó hónapjának 20. napjáigbevallást és befizetést kell tenni.

A feltöltési kötelezettség bevallására rendelke-zésre áll a bevallási nyomtatvány, amely awww.zalaegerszeg.hu honlapon elérhetõ. A feltöl-tés összegét az önkormányzat 11749008-15432704-03540000 sz. helyi iparûzésiadó-szám-lájára kell megfizetni.

Zalaegerszeg Megyei Jogú VárosAdóosztálya

HELYI IPARÛZÉSIADÓ-FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉGBEVALLÁSA ÉS FIZETÉSE!

AZ IZSÁK IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA, A TELEPÜLÉSRÉSZI

ÖNKORMÁNYZAT ÉS A CSÁCSBOZSOKI MÛVELÕDÉSI HÁZ

SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT

A 2016 ADVENTI PROGRAMJAIRA.

DECEMBER 16. – PÉNTEK

17.00 – Karácsonyi koncert és a IV. adventi gyertyameggyújtásaHelyszín: az Izsák Imre-iskola aulája

DECEMBER 18. – VASÁRNAP

14.30 – Mindenki karácsonya a Szent István-szobornálfelállított betlehemnél.Az Évgyûrûk Nyugdíjasklub ünnepi mûsora

DECEMBER 19. – HÉTFÕ

14.00 – Karácsonyváró kézmûves-foglalkozásokHelyszín: az Izsák-iskola aulája. Belépõ 400 Ft

DECEMBER 31. – SZOMBAT

10.00 – XIV. Szilveszteri túraVidám hangulatú séta a Csácsi-hegyen – az év-búcsúztatás jegyében.Találkozás az Izsák Imre Általános Iskola elõtt.Érdeklõdni: Herkliné Ebedli Gyöngyi:

30/237-4844

IZSÁK IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA - ZALAEGERSZEG, SZIVÁRVÁNY TÉR 1–3.,TEL.: (92) 511-926 • HTTP://WWW.IZSAKIMREALTALANOSISKOLA.HU

CSÁCSBOZSOKI MÛVELÕDÉSI HÁZ • KOZMÁNÉ GÁL BERNADETT

TEL.: 30/408-9824 • HTTP://WWW.KERESZTURYVMK.HU

HÁZI GYERMEKORVOSI RENDELÉS

MEGVÁLTOZOTT HELYSZÍNENTájékoztatjuk a zalaegerszegi IX. sz. és a XII. sz. házi gyermek-

orvosi körzetek lakóit, hogy az Egészségügyi alapellátás infra-strukturális fejlesztése c. TOP-6.6.1. számú pályázat keretében aZalaegerszeg, Nemzetõr u. 15. szám alatti házi gyermekorvosirendelõ és védõnõi tanácsadó felújítása rövidesen elkezdõdik.

A XII. sz. házi gyermekorvosi körzethez tartozó gyermekeket 2016.december 19-tõl dr. Szabóné dr. Arany Mária házi gyermekorvos aZalaegerszeg, Nemzetõr u. 34. szám alatti rendelõben várja. Az önál-ló védõnõi tanácsadás szintén az új helyszínen érhetõ el. A fenti idõ-ponttól Zalaegerszeg, Nemzetõr u. 15. szám alatt az egészségügyiszolgáltatások a felújítás idõtartamában átmenetileg szünetelnek!

A rendelés ideje és a telefonszámok az alábbiak:XII. SZÁMÚ HÁZI GYERMEKORVOSI KÖRZET:Rendelési idõ: hétfõ, kedd,

csütörtök, péntek: 08.00–11.00 óráigszerda: 14.00–16.00 óráig

Tanácsadás: kedd: 12.00–14.00 óráigHázi gyermekorvos: dr. Szabóné dr. Arany MáriaTelefonszám: 92/511-064, mobil: 30/9563-229

A IX. SZÁMÚ HÁZI GYERMEKORVOSI KÖRZET:Rendelési idõ: hétfõ, szerda,

csütörtök, péntek: 08.00–11.00 óráigkedd: 14.00–16.00 óráig

Tanácsadás: kedd: 12.00–14.00 óráigHázi gyermekorvos: dr. Hóbor MiklósTelefonszám: 92/511-064, mobil: 30/5950-516Az önálló védõnõi tanácsadás ideje a XII. számú védõnõi körzetrészére:

hétfõ: 11.30–12.30 óráigszerda: 08.00–09.00 óráigcsütörtök: 11.30–13.30 óráig

ÁLLÁSHIRDETÉSA ZALAEGERSZEGI CSALÁD- ÉS

GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT

FELVÉTELT HIRDET3 FÕ RÉSZÉRE HATÁROZATLAN IDÕRE,

CSALÁDSEGÍTÕ, ILLETVE ESETMENEDZSER

MUNKAKÖRBE. Pályázati feltételek:

a 15/1998. NM-rendelet 2. számú mellékleteszerint, büntetlen elõélet

A jelentkezéshez csatolandó:szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló okira-

tok másolataBérezés: KJT. alapjánAz állásról bõvebb információ kérhetõ Zsolnai Juditintézményvezetõtõl a 92/316-930 telefonszámonvagy személyesen az intézményben.

Pályázat beadási helye és határideje:Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Köz-

pont(Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5.)E-mail: [email protected]. december 23.

Az állás betölthetõ: 2017. január 1.

Page 5: EM TUDJUK MI VAN A CUCCBAN került sor december 2-án a ... · dr. Gárdos László fõorvostól a gyermekek létszámáról, így negy-ven mikuláscsomagot hoztam, hogy egy kis mosolyt

– pet –

Pál Katja festõmûvész, a stúdióvezetõje arról tájékoztatott, hogyidén tizenegy ország – többek kö-zött Hongkong, Tajvan, Ausztrália,

Peru és több európai ország – hu-szonegy mûvésze járt Zalaeger-szegen. A rezidenciaprogram ke-retében néhány hetet töltöttek el avárosban, közben aktívan alkot-tak; hol csoportosan, hol párban,hol pedig egyedül. A D'Clinic tizen-egy kiállítást szervezett, melyekre– az utolsót kivéve – a Rákóczi úti,egykori mosodából kialakított mû-teremben került sor.

A legutolsó tárlat helyszíne vi-szont az egyik páterdombi alkotó-ház volt, mely évek óta üresen áll.Az ingatlan egykor Fischer Györgyszobrászmûvész és családja lakhe-lye és mûterme volt. Most a belga

alkotó táncmûvészeti perfor-mansza miatt költözött be ideigle-nesen a stúdió a falak közé. Az elõ-adásban Billie Hanne a táncot és aköltészetet vegyítette instant kore-ográfiákba. A mûvész újragondoljaa hagyományokat, és igyekszik tá-gítani a mûvészet kereteit úgy,hogy összekeveri, majd újraalkotjaa mítoszokat és a történeteket; amozgásban lévõ test, valamint a fi-

zikai, materiális valóság rendszere-ivel.

A másik mûvész, Blair John-ston egy rajzokból és festmények-bõl álló installációt készített zala-egerszegi tartózkodása alatt, amia Lemon Berry (Citrom Bogyó) ne-vet kapta. Ez tulajdonképpen egyelképzelt valóság, ami egyszerreédes, savanykás és lédús. A vi-dám munkák révén a nézõ egyszínes, „édes” világba nyerhetettbetekintést, mely kaleidosz-kópszerûen ábrázolta az egyesformákat.

A rezidenciaprogram 2017-benfolytatódik. Az eddigi évek munkái-ból pedig december 8-án, Buda-pesten nyílt retrospektív tárlat aBlaha Lujza téri Müszi-ben.

– b. k. –

Az Apáczai Mûvelõdési Köz-pont évrõl évre felvállalja ennek ajótékony programnak a megvalósí-tását, amely során a településrésziönkormányzattal és a városi ön-kormányzattal összefogva jöhetlétre az ajándékozási lehetõség. Akertvárosi két általános iskola éskét óvoda pedagógusai tesznekjavaslatot az érintett gyerekekre,akiket aztán testvéreikkel együttkis mûsorral és a Mikulással valótalálkozással lepnek meg a szer-vezõk.

Az idén 170 mikuláscsomag ta-lált gazdára a zártkörû rendezvé-nyen, ahol a Mikulásnak mindenkisgyerekhez volt egy-két szemé-lyes szava. Említést érdemel a lát-ványos színpadkép, mely bensõ-séges hangulatot teremtett. A mû-sorban a Családi Intézet mûködöttközre, köszöntõt mondott OroszFerencné településrészi képvi-selõ.

5Kultúra

(Folytatás az 1. oldalról.)Szinte mindenki függ egyéb-

ként valamitõl, ha mástól nem, atelefonjától, a számítógépétõlvagy a közösségioldalaktól. Devannak hashajtófüggõk, „leszaromtabletta”-függõk, sorozatfüggõk isszép számmal (ez utóbbi a nõkrejellemzõ, akik így tudnak kitörni apszichoszociális gettóból, amibenélnek).

A függõség egyébként nemmás, mint egy olyan emléknyom,amit az egyén jónak tart, olyannyi-ra, hogy nem tud tõle megszaba-dulni. Egyre ismétli. Nincs kontroll-mechanizmus. Magát viszont tor-zan látja a folyamatban, hiszen„benne áll”. Éppen ezért csak egykívülálló tud segíteni; s fontos is,hogy az orvos mindig kívülálló ma-radjon, eredményt ugyanis csakígy lehet elérni.

A fõorvos szerint az alkoholiz-musról sokkal kevesebb szó esik,és jobban elbagatellizálják a té-

mát, mint a droghasználatot, vagydrogfüggõséget, pedig az ivásnaksokkal mélyebb társadalmi gyöke-rei vannak. Jelenleg 20 ezer be-csült drogfüggõ él hazánkban.Drogstratégia van, alkoholstraté-gia sosem volt.

A toxikológus szerint nem az abaj, hogy a buliban néhány pohár-ral isznak a fiatalok. Ezért az nemjó szöveg a szülõk részérõl, hogy„ne igyál, gyerek!”. Úgyis fog! Sok-kal jobb, ha arra neveljük õket,hogy ne idd meg a harmadikat. Akulturált alkoholfogyasztást kelle-ne megtanulnia fiataloknak és fel-nõtteknek egyaránt. Mert két sörtõlvagy két pohár bortól még senki-nek nem lesz baja. A prevenciókviszont (legyen szó drogról, cigirõl,vagy szeszrõl) az elrettentésrõlszólnak, ezért nem is mûködnek.A gyerekeket 15–16 éves koruk-ban baromira nem érdekli, hogy milesz az egészségükkel 20–25 évmúlva. A hiúságukra talán jobban

lehet hatni: a svédek például úgykampányolnak a cigaretta ellen,hogy „ha rágyújtasz, büdös le-szel”!

A drogokkal az van manapság,hogy szinte lehetetlen nyomon kö-vetni az összetevõket. A szerhasz-nálat más, mint tizenöt-húsz évevolt. Akkor viszonylag tiszták vol-tak az anyagok, ma nem tudjuk,hogy mi van a cuccban. Az orvosígy a toxikus eseteknél a klinikaitünetet kezeli, nem az ellenszertkeresi.

Hogy miért játszma a függõ-ség? Mert aki benne van, azt hiszi,hogy bármikor abba tudja hagyni,csak ez bármikor valahogy sosemjön el. Az orvos ebben tud segíte-ni. És ez fõleg olyan eseteknélkell, hogy minél gyorsabban meg-történjen, melyek halállal is vég-zõdhetnek. Mert ugye mindenkifügg valamitõl, de azért egy vásár-lásfüggõségbe például még nemhalt bele senki.

NEM TUDJUK, MI VAN A CUCCBANSZERHASZNÁLATRÓL ÉS FÜGGÕSÉGEKRÕL DR. ZACHER GÁBORRAL

SZEMÉLYGÉPKOCSI-VEZETÕI TANFOLYAMOK

ZALAEGERSZEG, OKTÓBER 6. TÉR 19.(ZTE-pályával szemben, Zala Plaza és az autóbusz-pályaudvar közelében)

Minden kedves partnerünknek és

hallgatónknak békés karácsonyt és

sikerekben gazdag, boldog új esztendõt kívánunk!INFORMÁCIÓ: www.ganzautosiskola.hu

TELEFON: 06-30/373-0818; E-MAIL: [email protected] ZALAEGERSZEG, OLA U. 27. OKÉV-SZÁM: 20-0112-05

KERTVÁROSI MIKULÁSCSALÁDIAS HANGULATBAN

A Kertvárosban járt a Mikulás manói kíséretében, hogy meg-ajándékozza a környék hátrányos helyzetû családjaiban nevelke-dõ gyerekeket.

TÁNC ÉS SZÍNEKD'CLINIC: 11 ORSZÁG 21 MÛVÉSZE JÁRT ZALAEGERSZEGEN

Idei utolsó kiállítását rendezte a közelmúltban a D'ClinicStudios, és ezzel véget ért a 2016-os nemzetközi rezidenciaprog-ram. A záróeseményen Blair Johnston (USA) képzõmûvész tárla-tát és Billie Hanne (Belgium) táncmûvész-költõ performanszátnézhette meg a közönség.

– B. K. –

– Minden élethelyzetnek, élet-szakasznak megvan a mesebelipárja, melyek segítenek felnõttek-nek, gyerekeknek egyaránt. Saj-nos a mesébe rejtett kódok megér-tését elfelejtették a felnõttek, hi-szen a mese eredetileg felnõtt mû-faj volt. A sokkal nyitottabb, ösztö-nösebb gyerekeket is fel kell mamár készíteni, hogy be tudják fo-gadni a tanításokat. Mi már a vilá-got kívülrõl szemléljük, a mese pe-dig belülrõl hat – mondja.

– Ezalatt pontosan mit kell ér-teni?

– Kiestünk már abból, hogy avilágot mi alakítsuk, általunk készí-tett dolgokkal vagy akár földmûve-léssel. Elfelejtõdött, hogy a gondo-latnak teremtõ ereje van és ezt tu-datosan lehet használni. De kez-denek újra egyre nyitottabbá válniaz emberek erre a tudásra. El kellnekik mondani, hogyan tud gyó-gyító erõvé válni a mese. A haté-konyságát alátámasztja talán azis, hogy egyetemi akkreditációvallehet egy orvos, pszichológusvagy pedagógus meseterapeuta,Boldizsár Ildikó módszerével. Amesék a kollektív tudatalattibólhozzák a tanításokat, kódolva,mert amikor ezek születtek, ez volta természetes gondolkodási és ki-fejezési mód. Akkor ezt mindenkiértette, minden közösségnek voltmesélõje. A mese az élet rendjéttükrözi, s ha ez felbomlik, helyrelehet állítani. Felnõtteknél én cso-portban dolgozom és érdekes ittlátni, hogy ugyanazt a mesét men-nyire másképp látják a csoporttag-ok.

– Hány éves kortól ajánlott eza terápia?

– Ötéves kortól, bár BoldizsárIldikó dolgozik koraszülöttekkel is.Az is egyre inkább elfogadott,hogy a kismama meséljen méhenbelüli gyermekének. Egyébként azújszülöttek és a haldoklók állnaklegközelebb ahhoz a világhoz,amit a mese közvetít. Haldoklókatis lehet segíteni velük.

– „Csak” otthoni meseolva-sással is segíthetünk magunk-nak?

– Igen, akár úgy is, hogy fel-csapunk egy mesekönyvet és holnyílik ki, mi kerül elénk. De azt isjó tudni, hogy mi a kedvenc me-sénk, aztán gondolkodni rajt, hogymiért. Azt tapasztaltam, hogy agyerekek kedvence az, amit sok-szor meséltetnek, amiben tilos alegkisebbet is változtatni – idézifel a minden családban ismerõsszituációt.

– Ön vezet kifejezetten nõicsoportot is. Nekem úgy tûnik,mintha a nõk útkeresése egyrehangsúlyosabb lenne.

– Valóban egyre nyitottabbak

az önismeret felé. Több okból is.Ha önmagukat megértik, jobbanértik a gyerekeiket is, akik mindignagyítós tükröt tartanak a felnõt-tek elé. De ugyanígy segíti a pár-kapcsolatot, az egészséges mû-ködést és azokat az új szerepeketis, amivel az õsöknek még nemkellett szembenézni. Egyébként afiúk, férfiak önbizalmát nagybansegítik a mesék, hiszen ott több-ségében fiú a fõszereplõ, aki eléricélját, megszerzi a koronát. Fon-tos momentuma a magyar nép-meséknek a cselekvés. A fõhõs-nek célja van, ezért tesz, meglátjaa segítõket és elfogadja a segítsé-get. Ez a cselekvõ energia is tá-mogató lehet.

– És mi van a lányokkal?Legtöbbször csak várják a her-ceget. Elegendõ ez egy mai fel-nõtt nõ számára, tud ezzel azo-nosulni?

– A királynõi szerepnek értékevan. Meg kell érni arra, hogy jöjjöna herceg. Akinek párkapcsolatiproblémái vannak, még nem nõttfel erre a feladatra. De valóban anõi szerepek nehezebben megél-hetõk a mesékben. Sok fájdalom-mal jár esetenként az útjuk, pél-dául A rózsát nevelõ királykis-asszony, a Világszép nádszálkis-asszony esetében, Hamupipõké-rõl nem is beszélve.

– Ha már konkrét mesék, ak-kor van-e kifejezetten az adventiidõszakra ajánlás?

– A vallásos, õsi hithez kapcso-lódó jellegûeket tudnám ajánlani.A magyar népmesék közül a Sze-gény ember hídját, amely Krisztusés Szent Péter találkozásáról szól.Vagy Az élet vize címû mesét,mely a kitartásról, hitrõl, szeretet-rõl ad át tanítást, de jó választáslehet A juhász báránya is (Bene-dek Elek-gyûjteményben keres-géljük). Év végére pedig A Nap fá-ja címû varázslatos történetet. Deazt gondolom, bármelyik magyarnépmese kerül is a fa alá, pozitívgondolkodást, hitet, reményt admindenki számára.

AJÁNDÉK, HA A MESE KÖZTÜNK VANA FIÚ ELÉRI CÉLJÁT, A LÁNY VÁRJA A HERCEGET

A közös mesélés építõ ajándék lehet karácsonykor (is). Mivel amesék az érzelmekre és a gondolatokra egyaránt hatnak, segítika „fejben dõl el” dolgokat, így akár azt is, hogy a karácsony ro-hangálós–bevásárlós kimerítõ idõszak legyen vagy annál sokkalmeghittebb. A mesék személyiségfejlesztõ, gyógyító erejérõl be-szélgettünk és év végi meseajánlatot kértünk Kissné Gaál Zsu-zsanna meseterapeutától.

Kissné Gaál Zsuzsanna

Dr. Zacher Gábor és Nagy Réka.

Page 6: EM TUDJUK MI VAN A CUCCBAN került sor december 2-án a ... · dr. Gárdos László fõorvostól a gyermekek létszámáról, így negy-ven mikuláscsomagot hoztam, hogy egy kis mosolyt

6 Városháza

2016. DECEMBER 14. 18 ÓRA Nyitott Akadémia... a lélek dolgai – dr. Kádár Annamária

elõadása (Art Mozi)

2016. DECEMBER 16. 17 ÓRA Karácsonyi koncert (Csácsbozsoki Mûvelõdési Központ)

2016. DECEMBER 17. 14–18 ÓRA LANDORHEGYI ADVENT – „KISKARÁCSONY” – karácsonyi

mûsor (Keresztury Dezsõ VMK)

2016. DECEMBER 17. 14–17 ÓRA Karácsonyváró játszóház (Apáczai Mûvelõdési Központ)

2016. DECEMBER 17. 20 ÓRA Csík zenekar koncertje (Városi Sportcsarnok)

2016. DECEMBER 17–18. Karácsonyi Kézmûvesvásár (Art Mozi)

2016. DECEMBER 18. 14–18 ÓRA Karácsonyi Nyitott Mûhelygalériák Napja (Kézmûvesek Háza)

2016. DECEMBER 18. 14.30 Mindenki Karácsonya a Betlehemnél a Szent István-szobornál

Csácsbozsokon

2016. DECEMBER 19. 14 ÓRA Karácsonyváró kézmûvesforgatag

(Csácsbozsoki Mûvelõdési Központ)

2016. DECEMBER 20-IG Foltvarró Klub adventi kiállítása (csácsbozsoki Izsák-iskola

Dús László Galériája)

2016. DECEMBER 23. 17 ÓRA Karácsonyi ünnep („Mindenki karácsonyfája”, Andráshida)

2016. DECEMBER 27. Kiscsillag-koncert (Keresztury Dezsõ VMK)

2016. DECEMBER 29. 18 ÓRA A Padlás címû musical (Art Mozi)

2016. DECEMBER 30. Ripoff Raskolnikov&Nagy Szabolcs (PopUp Café)

2016. DECEMBER 31. 10 ÓRA Szilveszteri túra a Csácsi-hegyen

2016. DECEMBER 31. Zalaegerszegi szilveszter (Dísz tér)

2017. JANUÁR 1. Újévi köszöntõ és tûzijáték (Dísz tér)

2017. JANUÁR 7-IG Csiszár-Kalmár Annamária mandalakiállítása

(Apáczai Csere János Mûvelõdési Központ)

2017. JANUÁR 7-IG Szász Endre képzõmûvész kiállítása

(Városi Hangverseny- és Kiállítóterem)

2016. JANUÁR 12-IG Becses tárgyaim – Molnár Ferenc óra- és rádiógyûjteményei-

nek kiállítása (Keresztury VMK Gönczi Galériája)

2017. FEBRUÁR 25-IG Marokba szõtt mesék – Néprajzi kiállítás a Göcseji Múzeumban

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

PÁLYÁZATOT HIRDET

ÚTÉPÍTÉSI/KÖZMÛÉPÍTÉSI SZAKREFERENS MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE

Pályázati feltételek:– magyar állampolgárság,– büntetlen elõélet,– építõmérnök (BsC) végzettség (út- és közmûépítési,

fenntartási ismeretekkel).Elõnyt jelent:– útépítési/közmûépítési szakmérnök szakképzettség,– szakterületnek megfelelõ mûszaki ellenõri vagy fele-

lõs mûszaki vezetõi jogosultság,– közigazgatási alap és szakvizsga,– szakmai gyakorlat. Ellátandó feladatok:

Önkormányzati tulajdonú úthálózat/ közmûhálózat be-ruházási, felújítási, fenntartási feladatainak ellátása.

A pályázatnak tartalmaznia kell:– részletes, fényképpel ellátott szakmai önéletrajzot,– iskolai végzettséget igazoló okiratok közjegyzõ által

hitelesített másolatát,– 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt.A pályázat benyújtásának határideje: 2016. december 23.A pályázat elbírálásának határideje: 2017. január 6.A munkakör 2017. január 16-tól tölthetõ be.

A pályázatokról a benyújtásra elõírt határidõt követõena jegyzõ dönt.

Az illetmény megállapítása a közszolgálati tisztviselõk-rõl szóló 2011. évi CXCIX tv., valamint a vonatkozó önkor-mányzati rendelet alapján történik.

A pályázatot Zalaegerszeg megyei jogú város címzetesfõjegyzõjéhez (8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 17–19.)kell benyújtani.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás dr.Bartl Andrea személyügyi szakreferenstõl kérhetõ(92/502-121).

ZALAEGERSZEGI BELVÁROSI II. SZ ÓVODA

A „KÖZALKALMAZOTTAK JOGÁLLÁSÁRÓL SZÓLÓ”,1992. ÉVI XXXIII. TÖRVÉNY 20/A § ALAPJÁN

PÁLYÁZATOT HIRDETA ZALAEGERSZEGI BELVÁROSI II. SZ. ÓVODA SZÉKHELYÓVODÁBAN

ÓVODAPEDAGÓGUS MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE.

A közalkalmazotti jogviszony idõtartama:határozott idejû, 2017. január 4. naptól 2018. december 31-ig tartó közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidõ.

A munkavégzés helye: Zalaegerszeg, Radnóti Miklós utca 1.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetõi megbízással járó lényeges feladatok:Óvodai nevelés, iskolai életmódra felkészítés egyéni differenciált fejlesztéssel. A gyermekek fejlesz-tése a szabályozó dokumentumok elõírásai szerint, részvétel a nevelõtestület, alkalmazotti közös-ség munkájában, az óvoda hagyományainak ápolása.

Illetmény és juttatások:Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. éviXXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:• felsõfokú képesítés, óvodapedagógus, • alap szintû MS Windows NT/2000/XP, • magyar állampolgárság, büntetlen elõélet, cselekvõképesség igazolása.

Elvárt kompetenciák: Kiváló szintû másságelfogadás, tolerancia, szakmai igényesség, jó kommunikációs és együttmûkö-dõ képesség,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:Iskolai végzettséget igazoló okirat, szakmai önéletrajz, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizo-nyítvány (nem áll foglalkoztatáseltiltás hatálya alatt). Nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagbanfoglalt személyes adatainak kezeléséhez hozzájárul. Nyilatkozat arról, hogy harmadik személy meg-ismerheti a pályázati anyagot. Személyes adatokat tartalmazó hatósági igazolványok másolata.

A munkakör betölthetõségének idõpontja:A munkakör legkorábban 2017. január 4. napjától tölthetõ be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. december 23.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Novákné Borsos Ildikó nyújt a 30/9913-986-ostelefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja: • Elektronikus úton Novákné Borsos Ildikó intézményvezetõ részére a [email protected] e-mail

címen keresztül • Személyesen: Vaspöri Anita óvodatitkár, 8900 Zalaegerszeg, Radnóti Miklós utca 1.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:A pályázati kiírás alapján elõírt követelmények szerint bizottság dönt a személyes elbeszélgetést köve-tõen. Csak felbélyegezett válaszboríték esetében küldjük vissza a pályázati anyagot. Sikertelen pályá-zat esetén külön értesítés nincs, a pályázati anyagok átvétele 2017. január 10. napig biztosított.

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. január 2.

KÖZGYÛLÉSI ELÕZETESDecember 15-én, csütörtökön tartja soron következõ ülését a városi képviselõ-testület. A na-

pirenden több önkormányzati rendelet módisítása is szerepel.

Így többek között a lakások bérletérõl valamint elidegenítésérõl, a helyi iparûzési adóról, a településitámogatásról és a gyermekvédelmi ellátásokról, a köztemetõkrõl és a temetkezés rendjérõl, az állatoktartásáról szóló rendeletek módosítását tárgyalja meg a testület.

Ezenkívül valamennyi városi cég jövõ évi üzleti tervét is elfogadják majd, és megválasztják a Zala-Depo Kft. új ügyvezetõjét. Három gazdasági társaság beruházását és munkahelyteremtését is támogat-ni fogja a közgyûlés. Tájékoztatót kapnak továbbá a képviselõk a város nemzetközi kapcsolatáról és akommunikációs munkáról.

Page 7: EM TUDJUK MI VAN A CUCCBAN került sor december 2-án a ... · dr. Gárdos László fõorvostól a gyermekek létszámáról, így negy-ven mikuláscsomagot hoztam, hogy egy kis mosolyt

7Sport

A bajnokság megkezdése elõttnem sokkal a távozó KostorjákZsolt edzõ helyére Jandovics Jenõszemélyében tapasztalt szakem-ber ugrott be, de csodát nem tu-dott tenni az együttessel. A ZTE a12 csapatos mezõnyben a „félidõ-ben” négy ponttal a 11. helyen áll.

– Meglepett, hogy engem bíz-tak meg a nõi csapat edzõi fel-adatainak ellátásával – ígyJandovics Jenõ. – Bíztam abban,hogy nem véletlenül volt többszöra ZTE a Nyugati csoport bajno-ka, igaz, a rájátszások során ja-varészt a Keleti csoport bajnokajutott fel az elsõ osztályba. Úgyterveztem, hogy a középmezõny-ben azért ott lehetünk. Azzal nemkalkuláltam, hogy nagyon sok já-tékos eligazolt, vagy abbahagytaa játékot. A rutin távozott a csa-patból. Arra jó volt az õsz, hogyelõjöttek a hibáink és látom, mitkell pótolnunk.

– Végig létszámhiánnyal küz-döttek az õsz során.

– A felnõttegyüttes mellett mégkét utánpótláscsapatot is kellett in-dítanunk. Ami szintén nem köny-nyû feladat, mivel az ifista lányoktöbbször a felnõttcsapat segítsé-gére siettek, így is többször áll-tunk ki kevesebben, de egy ifistaegymást követõ napon két mérkõ-zésen végig nem játszhat. Vigyáz-nunk kellett, mert az NB II-es fér-ficsapatot is pontlevonásokkalsújthatják. Az U–18-as lányok ad-

ják a felnõttcsapat gerincét, mely-nek így az átlagéletkora alig lépitúl a 19 évet.

– Kik hiányoznak a csapat-ból, milyen típusú játékosok?

– Rutinos labdarúgók, akikösszefognák a társaságot. Akikbelülrõl is tudják irányítani azegyüttest, és tartást adnak a társa-ságnak.

– Hová tervez igazolni?– Jó lenne kialakítani egy stabil

U–18-as és egy felnõttcsapatot.Ami nem jelentené azt, hogy a fia-tal a formája alapján játszhat afelnõttek között. Ne kelljen több já-tékosnak egymást követõ napokonkétszer játszania. Mindkét csapat-ba kellene 3–4 meghatározó tudá-sú játékos is. A szükséges létszámbiztosítása nagyon fontos, merttöbbszöri kevesebb játékossal valókiállás miatt a felnõtt férficsapattólvonhatnak le pontot. A versenyki-írás hangsúlyozza, hogy NB II-esférficsapatnak legalább egy U–18-as csapatot kötelezõ indítani. Nemkötelezõ a felnõttegyüttes.

– Bízik egy szebb tavaszban? – Nem lennék edzõ, ha nem

hinnék benne.

FELEJTHETÕ ÕSZ UTÁNA RUTIN TÁVOZOTT

Enyhén fogalmazva: nem zárt fényes õszt a ZTE FC nõi lab-darúgócsapata az NB II-ben. Amíg kétcsoportos volt a bajnok-ság, a zalaiak rendre megnyerték a Nyugati csoportot. Az egye-sítéssel koncentrálódtak az erõk. Az egerszegi csapatnál válto-zások történtek, különbözõ okok matt több rutinos játékos tá-vozott.

A HÉTVÉGE EREDMÉNYEIZTK FMVas–KK Zapresic (horvát) 3:5 (3420–3513)

Bajnokok Ligája férfi tekemérkõzés a legjobb nyolc közé jutásért.Második találkozó, Zalaegerszeg.

MAFC–Zalakerámia ZTE KK88-83 (18-16, 24-19, 10-22, 18-13, 18-13)

NB I-es férfi kosárlabda-mérkõzés, Budapest.

PEAC Pécs–ZTE NKK 71-62 (19-18, 20-14, 16-11, 16-19)NB I-es nõi kosárlabda-mérkõzés. Pécs

ZTE FC–Credobus Mosonmagyaróvári TE 0-3 (0-1)NB II-es labdarúgó-mérkõzés, Zalaegerszeg.

Z. Csuti Hydrocomp–Duocor Makó SVSE 5:7NB I-es sakkmérkõzés, Zalaegerszeg.

– A szezonkezdés elõtt jóma-gam is féltettem a csapatot –hangoztatta Dobos Sándor edzõ.– Nem véletlenül, meghatározójátékosok távoztak tõlünk. Eliga-zoltak, vagy abbahagyták a lab-darúgást. A klub élén történt válto-zások is bizonytalanná tették acsapatot. Szerencsére úrrá let-tünk a problémákon. S mint azelmúlt évek során sokszor, most iscsapatként mûködtünk, aminekmeglett az eredménye. Szeré-nyen terveztünk, a bentmaradásttûztük a csapat elé, de nagyonörültem az õszi jó szereplésünk-nek. A nyolcadik helyen zártunk,és jó középcsapat pozícióból vár-hatjuk a tavaszt. A tabellán mö-göttünk álló csapatok városokegyüttesei, így a Veszprém, aSárvár és Hévíz, amelyek na-gyobb költségvetésbõl gazdálkod-hatnak.

Az átigazolási szezon alatt aTarr Andráshidától évek óta meg-

határozó játékosok távoznak, de acsapat mindiig kiheveri a veszte-séget. Rendre jó középcsapatkéntzár a bajnokságban.

– Csapatként mûködünk a pá-lyán és azon kívül is, egységbenrejlik az erõnk – folytatta DobosSándor. – Sokszor teljesítõképes-ségünk felsõ határát feszegetjük.

A csapatot mindig megedzi, hogya több távozó helyére kevesebbérkezõ jön. A fiúk edzésmunkája ispéldás. Az új fiúk, mint az idei nyá-ron Vittman, Marsai és HorváthDani felvették a ritmust, gyorsanbeilleszkedtek közénk. Meghatá-rozó erõ, ha jó egy közösség. Acsapatból külön is említést érde-mel a gólfelelõs Tóth László, aZTE-tõl kölcsön kapott SzegletiGergely és Bíró András, az utóbbinemrég épült fel sérülésébõl. Ter-mészetesen a többiek is teszik adolgukat.

– A téli szünetben általábanminden csapat igyekszik megerõ-síteni játékoskeretét. A lehetõsé-gekhez mérten 1–2 játékost sze-retnénk igazolni, fõleg a védelem-be – hangoztatta Dobos Sándor. –Célunk továbbra sem változott,annak ellenére, hogy a középme-zõnyben zártunk, azaz bent sze-retnénk maradni. A tavasz nagyonkemény lesz, öt csapat esik ki,oda kell figyelni mindenmérkõzésre..

A Tarr Andráshida január 5-énkezdi meg a felkészülést a tava-szi szezonra.

ÉRMEK CSÖMÖRRÕLCsömörön rendezték meg a

Diák II (2005–2006) korcsoport-ban – szabadfogásban – a bir-kózók országos bajnokságát.

A versenyen a ZalaegerszegiBSE sportolói közül Babati Noelvégzett a legjobb helyen, a 69 ki-lósok mezõnyében bronzérmetszerzett. A 26 kilósoknál BaranyaiAdolf az ötödik helyen zárt.

* * *A gyermek korosztály (2007–

2008) részére szintén Csömörönrendezték meg a Kertvárosi Kupabirkózóversenyt. Eredmények: 23kg: 3. Baranyai Richárd, 42 kg: 1.Varga Zoltán. 46 kg: 3. LendvaiMiklós. Felkészítõ edzõk: Geren-csér Zoltán, Gerencsér Roland.

Az Öregfiúk 2. (45+) kategóriacsapatai léptek elõször pályára.Az „új” korosztály mérkõzéseirehét csapat nevezett, a kupát azOstrom Gumiszerviz nyerte. Azalalövõiek 16 ponttal veretlenülvégeztek az élen. A második he-lyezett Öregedõ Körmendiek és aharmadik Golden Gate PénzügyiTanácsadó is 9 pontot szerzett,közöttük a gólkülönbség döntött.

Az Öregfiúk 1. (34+) kategóriamérkõzéseire 20 csapat neve-zett, a gyõzelmet a sárvári

Sibaris Bt. nyerte, megelõzve aTrió Egerszeg és a Karbon együt-tesét.

A felnõtt kategóriában 6 cso-portban küzdöttek meg egymássala csapatok. A döntõben a keszthe-lyi Lap-Land együttese 2-0-ragyõzte le a Lucullus együttesét, aharmadik helyen a Futer Tûzifavégzett.

A ZTE Öregfiúk pénteken 7-1-regyõzött az ETO Öregfiúk, vasár-nap 4-3-ra a Videoton örökifjú lab-darúgói ellen.

AZ ELVÁRÁS FELETT TELJESÍTETTEKJÓ KÖZÉPCSAPAT A TARR ANDRÁSHIDA

A bajnokság elején sokan féltették a Tarr Andráshida SCNB III-as labdarúgócsapatát. Nem csoda, a nyáron alapos válto-zások történtek az együttesnél. A játékoskeret jelentõs változá-sa mellett új vezetés került a klub élére.

A LEGENDA 2016-BANSZÍNVONALAS MÉRKÕZÉSEK A CSARNOK KUPÁN

Nem csalódtak azok, akik a hétvégén kilátogattak a háromna-pos nemzetközi Csarnok Kupa mérkõzéseire, izgalmas, színvona-las összecsapásokat láthattak.Az EuropTec ZÚK versenyzõi

egyhetes edzõtábor után érkezteka versenyre, így Horváth Csaba ve-zetõedzõ lemérhette, hol tartanaktanítványai. Az egerszegi úszók ti-zenöt éremmel tértek haza.

Aranyérmesek. MatyasovszkyDalma (1999) 50 m, 100 m, 200 mhát. Gergye Ákos (2002) 50 m, 100m, 200 m hát. Betlehem Dorka(2001) 200 m gyors, Betlehem Dá-vid (2003), 1500 m gyors.

* * *Szombathelyen tizennegyedik

alkalommal rendezték meg aClaudius Kupa nemzetközi úszó-

versenyt, amelyen az EuropTecZÚK fiataljai 13 arany-, 13 ezüst-,10 bronzérmet szereztek.

Aranyérmesek. Gergye Ákos(2002), 400 m gyors, 4:29,93, 100m hát, 1:03,80. 200 m gyors,2:06,79, 200 m hát, 2:16,02, 100 mgyors, 58,68. Betlehem Dávid(2003), 400 m gyors, 4:24,88, 200m pillangó, 2:22,65, 200 m gyors,2:08,10. 200 m hát, 2:24,05.Matyasovszky Dalma (1999), 200m hát, 2:19,38. Horváth Fanni(2003), 400 m vegyes, 5:52,28, 100m mell, 1:30,96, Szabó Rajmund(1999), 200 m hát, 2:09,73.

ÉREMESÕ MISKOLCONÉS A CLAUDIUS KUPÁN

Miskolcon huszonkettedik alkalommal rendezték meg a Test-vérvárosok Kupája úszóversenyt.

Balaicz Zoltán rövid köszöntõjé-ben hangsúlyozta, hogy 1,6 milliárdforintos ráfordítással hosszú szünetután végre befejezõdik a stadionmegépítése, amely szerves része a2000-es évek elején elkezdett, majdkényszerûen abbamaradt beruhá-zásnak.

Ezt követõen a megjelenteketVégh Gábor, a ZTE FC többségi tu-lajdonosa tájékoztatta a még hátra-lévõ feladatokról, s vezette körbe ateljesen megújult stadionban. Az el-sõ út a kazánházba vezetett, ugyan-is már mûködik az a nagy teljesítmé-nyû kazán, amely a játéktér fûtésétbiztosítja. Ezáltal a vasárnapi ZTEFC–Mosonmagyaróvár NB II-esidényzáró csapatait is fûtött játéktérfogadta.

Végh Gábor megmutatta az újedzõpályákat is, ahol további fej-lesztések várhatók az elkövetkezõidõszakban.

A stadion mögötti részen a terep-

rendezési részben már utómunkála-tok folynak, és a 20 ezer négyzet-méteres, egybefüggõ gyakorlópá-lyák mellett egy olyan speciális erõ-sítõpálya is kialakításra kerül, ame-lyet nemcsak a labdarúgók, hanema városban mûködõ más sportágakképviselõi is használhatnak majd.

A stadion fõépületében pedigminden készen áll a beköltözésre. Ahétvégi találkozót követõen birtokbaveszik a helyiségeket a klub dolgo-zói és a csapat is, sõt a sajtó képvi-selõi is kedvezõbb körülmények kö-zött dolgozhatnak majd. Mindenigényt kielégítõen lett kialakítva azépület, tágas öltözõkkel, orvosi szo-bákkal, erõsítõteremmel és perszeirodákkal. Ezenkívül egy ajándék-bolt, illetve vendéglátóipari egységis helyet kap a létesítményben.

STADION MÁR VANKÉSZEN A BEKÖLTÖZÉSRE

Stadionbejárásra hívták pénteken délelõtt a sajtó képviselõit. Azeseményen jelen volt Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere,Vigh László országgyûlési képviselõ és dr. Sifter Rózsa kormány-megbízott.

Page 8: EM TUDJUK MI VAN A CUCCBAN került sor december 2-án a ... · dr. Gárdos László fõorvostól a gyermekek létszámáról, így negy-ven mikuláscsomagot hoztam, hogy egy kis mosolyt

8 Hirdetés