eltelt egy negyedszázad a nádudvari kézműves …nadudvar.hu/ujsag/2017/05.pdfeltelt egy...

10
2017. május 25. alkalommal rendezte meg a „Varázsceruza” megyei helyesíróversenyt az általános iskola április 28-án. A megye számos iskolájából érkező 148 versenyző 3-6. évfolyamon mérhette össze tudását. A különleges évforduló alkalmából nem csak a nyertes gyerekeket, de a 25 év alatt legaktívabb tanítókat, támogatókat és a legsikeresebben szereplő iskolát, a DE Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolát is jutalomban részesítették a verseny szervezői. A két és fél évtizedet a legilletéke- sebb, dr. Takácsné Baranyai Etelka, az iskolát kezdetektől vezető igazga- tó mutatja be. 25 évvel ezelőtt, május 19-én hatá- rozott Nádudvar Város Önkormányza- ta arról, hogy középfokú nevelési- oktatási intézményt – szakiskolát – alapít. Az iskola 1992 szeptemberé- ben az első tanévét kezdhette el, és ma már a 25. vége felé közeledik. A Nádudvari Hírek hasábjain rendre megemlékeztünk a kerek évfordulók- ról, olvasói nyomon követhették az iskola kiemelkedő szakmai sikereit, hagyományait, ünnepeit, oktatói és diákjai egyéni sikereit. A mögöttünk álló negyedszázadból talán az elmúlt öt év volt a legmozgalmasabb. A város új középfokú iskolája a mű- velődési központ fás-, fazekas-, szövő szakköri műhelyeit, és a szomszédos Kossuth úti iskola régi épületét vette birtokba alapításakor. Az udvarán 2008-ban megépült a Szín-tér, 2007- ben elkészült az új, modern kollégium 50 férőhellyel. 1992-től az Ady Endre Általános Művelődési Központ intézményegysé- geként, a városi könyvtárral, a közmű- velődési intézményegységgel és az alapfokú művészeti iskolával 20 évig működött közös igazgatás alatt. Ezt követően jogszabályi változások miatt 2013-ban az iskola állami fenntartás- ba került. Két és fél évig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debre- ceni Tankerületéhez tartozott, majd 2015. július 1-től a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum tagiskolájaként a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába került, az ország összes szakképző iskolájával együtt. A Nádudvari Népi Kézműves Szak- középiskola stratégiailag fontos intéz- Örömteli tavaszköszöntő VÁROSI KÖZÉLETI LAP XXII. évfolyam 5. szám A Hagyományőrző Majális a szerve- zők szemszögéből. Vidáman lobogtak a színes szalagok a kapukra, kerítésekre tűzött faága- kon. Vidáman lengette a szél május elsején, az Emőd tó partján felállított májusfán is, jelezve: itt van végre a várva-várt jó idő, amit együtt köszönt- hetünk a város közös majálisán. Szerencsénk volt, mellénk álltak az égiek végre, így gond nélkül lebonyo- líthattuk a programot, amiért két hónapig dolgoztunk sokan együtt. Mi, a művelődési központ dolgozói, akik összefogtuk a szervező munkát, kö- szönettel tartozunk mindazoknak, akik mellénk álltak, önzetlenül segítettek, és azoknak is, akik úgy, mint mi mun- kaköri feladatként kapták az ukázt. mény. A hagyo- mányos mes- terségek okta- tásában évti- zedek óta kie- melkedő sze- repet játszik az ország keleti felében – fo- galmazott néhány évvel ezelőtt az új fenntartó. Az évek során több minisztériumi elismerésben részesült az iskola a kézművesség oktatásában végzett kimagasló munkájáért. Tanulói közül eddig huszonöten nyerték el a Nép- művészet Ifjú Mestere címet, közel ugyanannyian népi iparművészek, és heten Príma Junior díjasok lettek. Veretes oktatói gárda A kimagasló szakmai munka köszön- hető az itt oktató kézműveseknek, akik országosan is elismert alkotó szakem- berek. A népi kézműves mesterséget oktató kollégák között Árvai Anikó gyapjúszövő-, nemezkészítő, Vetró Mihály népi játék-, nemezkészítő, Benő Tamás bőrműves, Győri Balázs fafaragó és Hákli Tímea fazekas a Népművészet Ifjú Mesterei. Galánfiné Schmidt Teréz szövő szakoktatónk és Fazekas Ferenc fazekas szakoktató a Népművészet Mesterei. Galánfi And- rás fafaragó, a Népművészet Mestere, iskolánk egyik alapítója, nyugalmazott művészeti vezetője több érdeme mellett, a magyar népi tárgykultúra kincseinek iskolarendszerű továbbörö- kítését elhivatottan szolgáló munkája elismeréseként idén Kossuth-díj állami kitüntetésben részesült. Főként a helyi gazdálkodó szervek- nek köszönhetően az iskola működése Folytatás a 3. oldalon Ára: 99 Ft Eltelt egy negyedszázad a nádudvari kézműves iskola fölött Igazi összefogás volt, melyben együtt dolgozott velünk az általános iskola, a polgármesteri hivatal, a TVG Kft., a NÁDÉP Kft., a polgárőrség, a rendőr- ség, mindenki zökkenők nélkül végez- ve a feladatot, amit vállalt. Külön köszönet azoknak a civilek- nek, pásztoroknak, akik nem nyugod- tak bele abba, hogy idén nincs Pász- tornap, így közreműködésükkel mé- giscsak visszacsempésztük azt a han- gulatot, azt a szívmelengető érzést, amit az előző hagyományőrző tavaszi rendezvényeken átélhettünk. Egy lelkes kis csapat előzőleg rendbe hozta, felújította a kunyhókat, és köszönhetően Szabó Józsefnek, Ván- csa Józsefnek és Szőnyi Sándornak, voltak kinn állatok és láthattunk bir- kanyírást is. Kitettek magukért a fellépők is. A helyi amatőr szereplők igazán színes, színvonalas produkcióit jól egészítet- ték ki a profi művészek szórakoztató műsorai. A kézilabdapályán lelkesen rúgták a bőrt a focisták, hat csapat is versenyzett a kupáért a jó időben. Sokan voltunk, finom ételek illata szállt egész nap és nagy sikere volt, az iskolai konyhán készült strucc ételek- nek, amelyek olyan gyorsan fogytak el, hogy többen kétségbe vonták, való- ban volt-e, vagy csak ígérgettük. Hihe- tetlenül jó érzés volt a nap végén együtt táncolni és énekelni a pásztor- tűz mellett! Köszönjük mindenkinek, aki ott volt velünk. A Hagyományőrző Majális képes tudósítása lapunk 5., színes oldalán látható. Beke Imre polgármester Pajna Zoltán megyei közgyűlési elnök nevében is köszöntötte a szép számú közönséget Príma pils viseli városunk nevét A városimázst öregbítő termék címkéje Eddig, ha az ország másik szegleté- ben meghallották Nádudvar nevét a fekete kerámia mellett a prémium minőségű túró és tejföl jutott eszük- be az embereknek. Most már sörünk is van! A nádudvari emberek minőségi ki- szolgálása érdekében vette fel a ter- mékpalettájára a kézműves söröket Molnár István a Baksay utcai Molnár Italdiszkont vezetője. A BigFoot sör- főzdével kialakított kiváló partneri viszony odáig vezetett, hogy felaján- lották számára a saját sörmárka beve- zetését. Ő, jó lokálpatriótaként nem magát, hanem a várost kívánta elő- térbe helyezni. A részletekről ő beszél lapunk 2. oldalán Az iskola logója Pavluskáné Sulyok Júlia

Upload: others

Post on 22-Jan-2020

17 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

2017. május

25. alkalommal rendezte meg a „Varázsceruza” megyei helyesíróversenyt az általános iskola április 28-án. A megye számos iskolájából érkező 148 versenyző

3-6. évfolyamon mérhette össze tudását. A különleges évforduló alkalmából nem csak a nyertes gyerekeket, de a 25 év alatt legaktívabb tanítókat, támogatókat és a legsikeresebben szereplő iskolát, a DE Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolát

is jutalomban részesítették a verseny szervezői.

A két és fél évtizedet a legilletéke-sebb, dr. Takácsné Baranyai Etelka, az iskolát kezdetektől vezető igazga-tó mutatja be.

25 évvel ezelőtt, május 19-én hatá-

rozott Nádudvar Város Önkormányza-ta arról, hogy középfokú nevelési-oktatási intézményt – szakiskolát – alapít. Az iskola 1992 szeptemberé-ben az első tanévét kezdhette el, és ma már a 25. vége felé közeledik. A Nádudvari Hírek hasábjain rendre megemlékeztünk a kerek évfordulók-ról, olvasói nyomon követhették az iskola kiemelkedő szakmai sikereit, hagyományait, ünnepeit, oktatói és diákjai egyéni sikereit. A mögöttünk álló negyedszázadból talán az elmúlt öt év volt a legmozgalmasabb.

A város új középfokú iskolája a mű-velődési központ fás-, fazekas-, szövő szakköri műhelyeit, és a szomszédos Kossuth úti iskola régi épületét vette birtokba alapításakor. Az udvarán 2008-ban megépült a Szín-tér, 2007-ben elkészült az új, modern kollégium 50 férőhellyel.

1992-től az Ady Endre Általános Művelődési Központ intézményegysé-geként, a városi könyvtárral, a közmű-velődési intézményegységgel és az alapfokú művészeti iskolával 20 évig működött közös igazgatás alatt. Ezt követően jogszabályi változások miatt 2013-ban az iskola állami fenntartás-ba került. Két és fél évig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debre-ceni Tankerületéhez tartozott, majd 2015. július 1-től a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum tagiskolájaként a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába került, az ország összes szakképző iskolájával együtt.

A Nádudvari Népi Kézműves Szak-középiskola stratégiailag fontos intéz-

Örömteli tavaszköszöntő

VÁROSI KÖZÉLETI LAP

XXII. évfolyam 5. szám

A Hagyományőrző Majális a szerve-zők szemszögéből.

Vidáman lobogtak a színes szalagok

a kapukra, kerítésekre tűzött faága-kon. Vidáman lengette a szél május elsején, az Emőd tó partján felállított májusfán is, jelezve: itt van végre a várva-várt jó idő, amit együtt köszönt-hetünk a város közös majálisán.

Szerencsénk volt, mellénk álltak az égiek végre, így gond nélkül lebonyo-líthattuk a programot, amiért két hónapig dolgoztunk sokan együtt. Mi, a művelődési központ dolgozói, akik összefogtuk a szervező munkát, kö-szönettel tartozunk mindazoknak, akik mellénk álltak, önzetlenül segítettek, és azoknak is, akik úgy, mint mi mun-kaköri feladatként kapták az ukázt.

mény. A hagyo- mányos mes- terségek okta- tásában évti- zedek óta kie- melkedő sze- repet játszik az ország keleti felében – fo- galmazott néhány évvel ezelőtt az új fenntartó.

Az évek során több minisztériumi elismerésben részesült az iskola a kézművesség oktatásában végzett kimagasló munkájáért. Tanulói közül eddig huszonöten nyerték el a Nép-művészet Ifjú Mestere címet, közel ugyanannyian népi iparművészek, és heten Príma Junior díjasok lettek.

Veretes oktatói gárda

A kimagasló szakmai munka köszön-hető az itt oktató kézműveseknek, akik országosan is elismert alkotó szakem-berek. A népi kézműves mesterséget oktató kollégák között Árvai Anikó gyapjúszövő-, nemezkészítő, Vetró Mihály népi játék-, nemezkészítő, Benő Tamás bőrműves, Győri Balázs fafaragó és Hákli Tímea fazekas a Népművészet Ifjú Mesterei. Galánfiné Schmidt Teréz szövő szakoktatónk és Fazekas Ferenc fazekas szakoktató a Népművészet Mesterei. Galánfi And-rás fafaragó, a Népművészet Mestere, iskolánk egyik alapítója, nyugalmazott művészeti vezetője több érdeme mellett, a magyar népi tárgykultúra kincseinek iskolarendszerű továbbörö-kítését elhivatottan szolgáló munkája elismeréseként idén Kossuth-díj állami kitüntetésben részesült.

Főként a helyi gazdálkodó szervek-nek köszönhetően az iskola működése

Folytatás a 3. oldalon

Ára: 99 Ft

Eltelt egy negyedszázad a nádudvari kézműves iskola fölött

Igazi összefogás volt, melyben együtt dolgozott velünk az általános iskola, a polgármesteri hivatal, a TVG Kft., a NÁDÉP Kft., a polgárőrség, a rendőr-ség, mindenki zökkenők nélkül végez-ve a feladatot, amit vállalt.

Külön köszönet azoknak a civilek-nek, pásztoroknak, akik nem nyugod-tak bele abba, hogy idén nincs Pász-tornap, így közreműködésükkel mé-giscsak visszacsempésztük azt a han-gulatot, azt a szívmelengető érzést, amit az előző hagyományőrző tavaszi rendezvényeken átélhettünk.

Egy lelkes kis csapat előzőleg rendbe hozta, felújította a kunyhókat, és köszönhetően Szabó Józsefnek, Ván-csa Józsefnek és Szőnyi Sándornak, voltak kinn állatok és láthattunk bir-kanyírást is.

Kitettek magukért a fellépők is. A helyi amatőr szereplők igazán színes, színvonalas produkcióit jól egészítet-ték ki a profi művészek szórakoztató műsorai. A kézilabdapályán lelkesen rúgták a bőrt a focisták, hat csapat is versenyzett a kupáért a jó időben. Sokan voltunk, finom ételek illata szállt egész nap és nagy sikere volt, az iskolai konyhán készült strucc ételek-nek, amelyek olyan gyorsan fogytak el, hogy többen kétségbe vonták, való-ban volt-e, vagy csak ígérgettük. Hihe-tetlenül jó érzés volt a nap végén együtt táncolni és énekelni a pásztor-tűz mellett! Köszönjük mindenkinek, aki ott volt velünk.

A Hagyományőrző Majális képes tudósítása lapunk 5., színes oldalán látható.

Beke Imre polgármester Pajna Zoltán megyei közgyűlési elnök nevében is köszöntötte a szép

számú közönséget

Príma pils viseli városunk nevét

A városimázst öregbítő termék címkéje

Eddig, ha az ország másik szegleté-ben meghallották Nádudvar nevét a fekete kerámia mellett a prémium minőségű túró és tejföl jutott eszük-be az embereknek. Most már sörünk is van!

A nádudvari emberek minőségi ki-

szolgálása érdekében vette fel a ter-mékpalettájára a kézműves söröket Molnár István a Baksay utcai Molnár Italdiszkont vezetője. A BigFoot sör-főzdével kialakított kiváló partneri viszony odáig vezetett, hogy felaján-lották számára a saját sörmárka beve-zetését. Ő, jó lokálpatriótaként nem magát, hanem a várost kívánta elő-térbe helyezni. A részletekről ő beszél lapunk 2. oldalán

Az iskola logója

Pavluskáné Sulyok Júlia

Nádudvari Hírek

2 2017. május

Nádudvar Város Önkormányzatá-nak Képviselő-testülete április 27-én tartotta ülését.

Első napirendi pontként a Hajdú-

Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdú-szoboszlói Járási Hivatal Foglalkoztatá-si Osztályának a járás és Nádudvar 2016. évi munkaerő piaci helyzetéről és az idei évben várható állami intéz-kedésekről szóló tájékoztatóját vitat-ták meg a képviselők. Nádudvar ha-gyományosan erős mezőgazdasági háttérrel rendelkezik a növényter-mesztést, állattenyésztést, valamint e termékek egy részének feldolgozását tekintve. A Hajdúszoboszlói Járási Hi-vatal illetékességi területének gazda-sági bázisát 9686 regisztrált vállalkozás képezi, melyből 1348 társas vállalko-zás.

A Foglalkoztatási Osztály szerint kö-zel 2.000 vállalkozás van Nádudvaron. Ezek közül 7 db az, amely több száz munkavállalót foglalkoztat. A települé-sen 2015. évben átlagosan 422 fő re-gisztrált álláskereső szerepelt a nyil-vántartásban, míg 2016. évben 349 fő. A nádudvari álláskeresők 2015-ben a járási szinten nyilvántartottak 18,9%-át tették ki, 2016-ban pedig 19,5%-át. Nádudvaron - a 2015. évhez viszonyít-va - mintegy 17%-os csökkenést ta-pasztalunk a nyilvántartottak számá-nak vizsgálatakor, melynek oka a gaz-dasági élénkülésen túl a nagy volume-nű közfoglalkoztatási programok szer-vezésében kereshető.

A városban 2015-ben az alapfokú végzettséggel rendelkezők száma 218 fő volt, a középfokú végzettségűek száma 192 fő, míg a felsőfokú végzett-ségűek 12 fővel szerepeltek nyilvántar-tásunkban. 2016. évben az alapfokú végzettséggel rendelkezők száma 182 főre, a középfokú végzettségűek szá-ma 122 főre csökkent, míg a felsőfokú végzettségűek száma 2 fővel 14 főre növekedett. Nádudvar vonatkozásá-ban 2015. évben havi átlagban 186 fő szakképzetlen álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, amely létszám a nádudvari álláskeresőkön belüli 44,2%-

TESTÜLETI ÜLÉS

os arányt képvisel. Ezzel szemben 2016. évben 146 fő szakképzetlen ál-láskereső szerepelt a nyilvántartásban, mely a nádudvari regisztráltakhoz vi-szonyítva 41,7%-os arányt jelent. Nád-udvaron 2015. évben 142 fő, míg 2016. évben 172 fő részesült pénzbeli ellátásban. Ez 2015-ben a járási ellá-tottak 17,3%-át, míg tavaly az 18,2%-át tették ki. Nádudvaron a munkanél-küliségi ráta az év elejei 7,76 %-ról 5,25 %-ra csökkent az év végére. A vá-rosban 2015. évben havi átlagban 93 fő tartós álláskeresőt tartottak nyilván a járási hivatalban, mely létszám a nádudvari álláskeresőkön belüli 21,9%-os arányt képvisel. Ezzel szemben 2016. évben 80 fő tartós álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, mely a nádudvari regisztráltakhoz viszonyítva 22,9%-os arányt jelent. A képviselő-testület a tájékoztatót elfogadta.

Második napirendi pontként a gré-mium a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum kérelmét vitatta meg. A cent-rum egy pályázat keretében napele-meket kíván elhelyezni a szakközépis-kola Kossuth utcai épületén, amely az önkormányzat tulajdona. A képviselő-testület, mint tulajdonos hozzájárult ahhoz, hogy nyertes pályázat esetén a napelemek felszerelésre kerüljenek.

Európa-bajnoki részvétel támogatása Harmadik napirendi pontként a kép-

viselők az Edit Fitnesz Egyesület ké-relmét támogatták. A 600 ezer forintos önkormányzati támogatásnak is kö-szönhetően az egyesület az idei Euró-pa bajnokságon részt tud venni.

Különfélék között a képviselő-testület arról hozott döntést, hogy a Belügyminisztérium által kiírt pályáza-ton járdafelújításra ad be pályázatot. A felújítandó járdaszakasz a Nádudvari Polgármesteri Hivatal és a Kiss János altábornagy utcák közötti szakaszt érinti. A beadandó pályázatban 8,8 millió Ft összeget kíván állami forrás-ból e célra fordítani az önkormányzat. Az önerő mértéke 50 %.

Dr. Sós Csaba

A nádudvari csalikorsó legendája

Nádudvar régi város Hajdú-Bihar megyében, Éltek már itt fazekasok a török idejében.

A fazekasság az bizony az ördög mestersége, Formázzák az agyagot, majd beteszik a tűzbe.

Tetszett a töröknek is a fekete kerámia, De még jobban tetszett a nádudvari szép lányka.

Kereste is mindenhol, amerre csak tudta, Szejdi Ahmed a várost ezért többször is feldúlta.

Akkoriban fogták el a főbíró szép lányát, Hogy Isztambulba vigyék, és szeresse a szultánt.

De a titokzatos hárembe csak az mehetett, Akit Váradról a török pasa továbbengedett.

A nádudvari főbíró Váradra igyekezett, A lánya szabadságáért félve esedezett.

A pasa váltságdíjként, olyan kerámiát kért, Amibe ha vizet töltenek, az borrá változzék.

A szerető apa egy percet sem késlekedett, A fazekasokkal egy csalikorsót készíttetett.

Az elkészült agyagedénynek volt két feneke, Az egyikbe a bort, a másikba a vizet öntötte.

Örült a pasa a varázslatos kerámiának, Szabadulást engedett a csodaszép leánynak.

A nádudvari fazekasmesterek ravaszsága Mindörökre fennmarad eme legendába.

nálatát, így a domonyi BigFoot Sörfőz-de kisüzemében készülő prémium mi-nőségű, pils típusú, kézműves láger sör címkéjén azt szerepeltethesse. Az en-gedélyt a városvezetéstől megkapta, hiszen az városmarketing szempontból is településünk érdekeit szolgálja.

- Minden várakozást felülmúlt az ér-deklődés a vadonatúj nádudvari por-téka iránt. Nagycsütörtök délutánján kerültek az első üvegek üzletünk pol-caira, s kevesebb, mint 24 óra leforgá-sa alatt elfogyott az első szállítmány – ecsetelte a kezdetet a vállalkozó.

Azóta azonban folyamatosan kapha-tó a „települési nedű”, amely már az első napokban több száz kilométerre vitte Nádudvar hírnevét. A prémium seritalt kedvelők és címkegyűjtők töb-bek között már Szombathelyről, Sze-gedről, Miskolcról és Budapestről is vásároltak a kuriózumból, volt, aki idá-ig autózott érte, mások csomagban kérték a szállítást.

További érdekesség: Nádudvar söre fa díszdobozban is kapható, ami ele-gáns ajándék minden alkalomra, s sa-ját gyűjteményben is megállja helyét.

Folytatás az 1. oldalról Molnár István elmondta, hogy név-

használati kérelemmel fordult a tele-pülés önkormányzatához, hogy enge-délyezzék neki a Nádudvar név hasz-

Príma pils viseli városunk nevét

Lakossági fórum lesz május 17-én 16 órakor a művelődési központban: te-lepülésképünket érintő ötleteket várnak városunk lakóitól a szerda délutáni gyűlésen.

Nádudvar város közigazgatási területére készülő Településképi arculati ké-zikönyv és a hozzá tartozó rendelet megalkotásához szükséges lakossági ész-revételek rögzítése, átfogó új településrendezési terv, helyi építési szabály-hoz szükséges előzetes lakossági észrevételek rögzítése valamint település-képi koncepció készítéséhez szükséges előzetes lakossági észrevételek rögzí-tése a célja a fórumnak.

zat megalkotásá-

Nádudvar söre fa díszdobozban

A költészet napja al-kalmából tette közkinccsé a jobbra olvasható hat versszakos művét Majo-ros György.

Nagyon ritka, hogy kis városunk történelméből merítsen ihletett egy helyi műkedvelő rímfaragó (akit egyébként inkább műszaki beállítottságáról ismerhe-tünk).

A nádudvari csalikorsó legendája című költemény úgy született, hogy egy pályázatra készülvén Ditta lányával ellátogattak if-jabb Fazekas Istvánhoz, aki többek között ezt a történetet is megosztotta velük – prózában. Ezt ön-tötte versformába a szer-ző, akinek célja, hogy más helyi legendákat is rímek-be szedjen. Mi pedig örömmel közöljük!

VERSSAROK

Kőművest keresnek! A Nádudvari Nonprofit Kft állást hirdet teljes munkaidő-ben, építőipari kivitelezésben és szerkezetépítésben jártas, szakképzett kőműves munkakör betöltésére. A jelentkezéseket és fényképes önéletrajzokat személye-sen a Nádudvari Nonprofit Kft irodájában (4181 Nádudvar, Petőfi S. u. 13.) vagy az [email protected] címre várják.

Nádudvari Hírek

2017. május

3

A második körben már figyelmeseb-bek voltak a pályázók, így a korábbi négyhez újabb 13 győztes projekt társul.

A Nádudvar Város Művelődéséért és

Sportjáért Alapítvány Kuratóriuma által 2017. évben kiírt két pályázati forduló-ban az alábbi pályázók (szervezetek, egyesületek, alapítványok, amatőr együttesek) nyertek támogatást össze-sen 1.990.700 Ft értékben. A város kulturális, sport életének, a nádudvari kultúra jó hírének fejlesztése, terjesz-tése, a városi szabadidős programok színesítése érdekében.

- A kuratórium köszöni minden pá-lyázónak a munkát, amelyet városunk érdekében végez, egyúttal sok szeren-csét, jó időt kíván a támogatott célok megvalósításához! – tette hozzá Juhász Sándor elnök.

Tételes támogatások Most pedig nézzük, hogy pontosan

ki, mekkora összeget és milyen közér-dekű célra fordíthat.

„Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője” Alapítvány: 150.000 Ft a nádudvari szűrrátétes szövetkezet történetének bemutatása című könyv megjelentetésére.

Vadvíz 2009 Sporthorgász Egyesület Nádudvar: 130.000 Ft a 2017. évi Egye-sületi nap és horgászverseny megren-dezésére.

Nádudvari Sport Egyesület: 150.000 Ft a labdarúgó csapatok felkészítésére, versenyeztetésére.

Galamb és Kisállattenyésztők Egyesü-lete Nádudvar: 115.000 Ft a 2017. évi kiállítás megrendezésére.

Nádudvari Edit Fitness és Aerobik Egyesület: 130.000 Ft diákolimpia döntőn, ritmus csapatok versenyén való részvételre.

„Jövő Nemzedékéért” Alapítvány: 70.700 Ft a Kövy olimpia- a Kövy-hét jegyében programjukra.

Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár: 120.000 Ft Idősek Világnapjára, 130.000 Ft Hagyomány-őrző Majálisra, 150.000 Ft Gyermek-napra.

Nádudvari Polgárőr Közhasznú Egye-sület: 140.000 Ft a IV. Polgárőr Bálra.

Nádudvar Asztalitenisz Sport Egyesü-let: 100.000 Ft versenyek nevezési díjára, utazási költségre.

Nádudvari Ficánka Kiemelkedően Közhasznú Egyesület: 120.000 Ft nyári táborra.

Kyokushin Karate Klub: 120.000 Ft versenyeztetés, egyéni képzés költsé-geire.

Rácz Kickboxing Team Kaba Sport-egyesület: 120.000 Ft az egyesület működésének támogatására, verse-nyeztetésre.

Sporthorgász Egyesület Nádudvar 1960: 130.000 Ft Családi nap, Szt. István kupa megrendezésére.

Nádudvari Liszt Ferenc Kórus Egyesü-let: 25.000 Ft a 2017. évi karácsonyi hangverseny színesítésére.

Szociális Szolgáltató Központ Nép-dalköre: 90.000 Ft a „Keressük az ország nótafáit” programsorozaton való részvételre.

Folytatás az 1. oldalról

során több mint 120 millió forinttal gyarapodott, a szakképzés fejlesztésé-re közvetlenül biztosított szakképzési hozzájárulások útján. Ezzel a támoga-tással az iskola műhelyfeltételei folya-matosan bővültek, cserélődtek az oktatott szakmák gyarapodásával együtt. Különböző pályázatokon közel 75 millió forintot nyertünk a tárgyi feltételek javítására és szakmai-tanulmányi munkára az évek során. Így jutott el az iskola Finnországba, Törö-kországba, és Romániába, vagy fogadta onnan a partner iskolák képviselőit. Számos kiállítás, bemutató részesei lehettünk 25 év alatt melyek között kiemelkedő volt a debreceni Kossuth Egyetemen megrendezett kiállítás 2006-ban, vagy az idei bemutatkozás a Pesti Vigadóban.

Az iskola és kollégium épületei ma is az önkormányzat tulajdonában vannak, az együtt átélt színvonalas ünnepeink, mint pl. a 2006-os iskola-felújítás, a 2007-es kollégium átadás, az itt kiala-kult szellemi műhelyek, alkotótáborok mind egybeforrtak Nádudvarral. „Ti mindig a mi iskolánk maradtok” –

szokta mondani Beke Imre polgármes-ter egy-egy komolyabb változás előtt. Ezt nem lehet elvitatni.

Az érettségizett vagy 10 osztállyal rendelkezők két tanév alatt szerezhet-nek szakmát. Ma már nappali munka-rendben, iskolarendszerű oktatásban 25 éves korig államilag támogatott az első szakképesítés, míg iskolatrendsze-rű felnőtt oktatásban – esti tagozaton - korhatár nélkül az első és második szakképesítés is megszerezhető ingye-nesen. Ennek köszönhetően igen ma-gas a felnőtt tanulók létszáma isko-lánkban, kik között sokan jönnek az ország legtávolabbi pontjától Budapes-ten át határon túlról is.

A jubileum alkalmából a szakiskola Szín-terében sikeres volt a tanítványok alkotásaiból, míg a folyosó galérián a 25 tanév fontosabb eseményeit, a szakmai műhelyek fejlődését, egy-egy vizsgakiállítást, hagyományos iskolai rendezvényt bemutató fotókból rende-zett kiállítás, mely egész évben megte-kinthető.

Ízelítő az itt készült több ezer míves kézműves alkotásból

17 nyertes pályázat az idei évre!

Eltelt egy negyedszázad a nádudvari kézműves iskola fölött

Tíz éve a kollégiumavatón. Dr. Takács-né Baranyai Etelka iskolaigazgató és

Beke Imre polgármester

Szakmák Éjszakája Nádudvaron is

vezető üdvözölte a vendégeket és átadta a 25. jubileumi tanév kiállítását.

A huszonöt év alatt huszonöt volt tanulójuk szerzett népi iparművész, Népművészet Ifjú Mestere címet, vagy Junior Prima Primissima díjat, akik közül néhányan már itt tanítanak az iskolában; és most eddigi munkáikat tették közszemlére. A szakoktatók több előadást is tartottak, így Vetró Mihály a honfoglalók életéről, mester-ségeiről, a közép-ázsiai nemezhagyo-mányokról, Benő Tamás a pásztorok bőrmunkáiról, Fazekas Ferenc a hon-foglalás kori agyagművességről, Do-mán Csaba közgazdász a magyar népi kézművesek értékesítési szokásairól.

Megismételték a „Hely” című – Kos-suth rádióban elhangzott – műsort az informatikai szakmacsoport illusztráci-óival. Közben a népi kézműves bemu-tatók mellett kézműves foglalkozáso-kon ismerkedhettek a mesterségekkel, népi sportjátékokkal, íjászattal szóra-kozhattak a résztvevők. A hagyomá-nyos kenyérlángoson kívül a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékeit kóstolhatták, hogy néptánc tanulással, táncházzal fejezzék be az estet a vendégek.

Az ország 44 szakképzési centrumá-nak tagintézményeiben több mint 4600 eseményt szerveztek.

Az április 21-ei Szakmák Éjszakája

rendezvény célja, hogy a továbbtanu-lókat, érdeklődőket megismertessék az oktatott szakmák szépségével, segítsé-get nyújtsanak a pályaválasztásban.

A BSZC Nádudvari Kézműves Szakkö-zépiskolája és Kollégiuma szintén gaz-dag programmal csatlakozott az orszá-gos rendezvényhez. Természetesen nem maradhatott ki a Nádudvari fél-fordulós a megnyitón, majd dr. Ta-kácsné Baranyai Etelka tagintézmény-

A Nádudvari félfordulós adta az alaphangot

Étel-kérdőíven mérték fel, min le-hetne még javítani. Az eredményről Balázs Andrea intézményvezető szólt.

- A szociális étkeztetés területén min-den étkező részére eljuttattunk egy kérdőívet, melyből 154 darab érkezett vissza. Ebben a felmérésben a megkér-dezettek által adott válaszok alapján vizsgáltuk, hogy az ellátottak mennyire elégedettek az étel minőségével, mennyiségével, hogyan minősítik az étrend változatosságát, az étel kiszol-gálását, az ebéd időbeni házhoz szállí-tását. Kitértünk arra is, hogy a térítési díj megfizetése mennyire okoz meg-terhelést az étkezőknek. Ezeket a kérdéseket az ellátottak 1 és 5 pont közötti skálán értékelték. Kértük javaslataikat arra vonatkozóan, hogy mit szeretnének, min kellene változ-tatni, mit hiányolnak még az étel előál-lításával és kiszolgálásával kapcsolat-ban – kezdte értékelését az SZSZK-vezető.

Elégedettségi vizsgálat az SZSZK-ban

A válaszadók 79%-a jónak, 10%-a közepesnek értékelte az étrendet. 3% közepesen, 95% teljes mértékben elégedett az étel mennyiségével. Az étel minőségét 8%-a közepesnek, 80%-a pedig jónak ítélte meg. Mindegyik válaszadó időben (11 és 13 óra között) megkapja az ebédet. A kiszolgálást a válaszadók 90%-a rendkívül udvarias-nak, jelesnek értékelte. A térítési díj összege azonban 42%-uknak megter-helést jelent.

A beérkezett kérdőívek alapján a megkérdezettek 51%-a szeretne több gyümölcsöt és savanyúságot, 70%-a pedig gyakrabban igényelne süte-ményt. Voltak olyanok is, akik sokallták a sárgarépát és a zöldségeket a leve-sekben, vagy szeretnék, hogy ne főz-zenek például belszerv pörköltöt.

- Mások megköszönték a szakácsok és a dolgozók munkáját, a gondosko-dást, amely jó érzéssel tölt el bennün-ket! – örült a pozitív visszajelzésnek az intézményvezető.

Összességében a felmé-rési eredmények szerint az intézmény konyhája az el-látottak túlnyomó többsé-gének igényeit rendkívül jó módon kielégíti.

- Szükséges a közepes ér-tékelést adók véleményé-nek alaposabb vizsgálata és az ellátottak fokozot-tabb bevonása az étrend összeállításába, továbbá a kérdőívbe leírt javaslatok alaposabb figyelembevéte-le – vonta le a konzekven-ciát Balázs Andrea.

154 kérdőív érke-zett vissza. Az egyik „visszapos-tázása” meg is örökíttetett

Nádudvari Hírek

4 2017. május

Nádudvaron áprilisban egy bűncse-lekmény jutott a rendőrség tudomá-sára, valamint egy olyan járműveze-tővel szemben is intézkedtek, aki ittas állapotban közlekedett.

Betörésről érkezett bejelentés tele-

fonon a nádudvari rendőrőrsre április 25-én 16 óra körüli időben. A bejelen-tő elmondta, hogy a Nádudvar, Sza-badság utcában található ingatlanjába ismeretlen személyek betörtek. A be-jelentést követően azonnal a helyszín-re érkeztek a rendőrök, akiknek a beje-lentő elmondta, hogy az utcafronton lévő ablakot betörték, majd a házból fagyasztott élelmiszert és háztartási elektromos berendezéseket akart eltu-lajdonítani a gyanúsított, aki éppen akkor mászott ki az ablakon, amikor a bejelentő felesége a házhoz érkezett. A nő a megszerzett értékeket eldobál-ta, majd elszaladt. A járőrök egy órán belül a város főterén elfogták, majd a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra előállították a helyi lakost. A nyomo-zók lopás bűntett elkövetésének meg-alapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 37 éves nő táskájából a betöréshez használt szerszámok kerültek elő, me-lyet a nyomozók lefoglaltak.

A rendőrök április 9-én 3 óra körül a

KÉK HÍREK

Bem József utcán intézkedtek egy ott közlekedő elektromos meghajtású ke-rékpárossal szemben. Az intézkedés során a sofőrrel szemben az egyenru-hások alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért a jármű vezetőjét előállították további mintavétel céljából a nádudvari rend-őrőrsre. Ellene ittas járművezetés el-követésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Kérjük a lakosságot, hogy segítsék a rendőrség munkáját, amennyiben jog-sértő cselekményt észlelnek, értesítsék a rendőrséget vagy a város körzeti megbízottjait, avagy polgárőreit az alábbi telefonszámokon. A bejelenté-seket a rendőrség bizalmasan – a beje-lentő adatait zártan – kezeli.

Mészáros László r. ftőrm., körzeti megbízott 30/382-6578, Szabó László r. ftőrm., körzeti megbízott 70/492-0651. Nádudvar Rendőrőrs 54/480-225, vagy Hajdúszoboszlói Rendőrkapi-tányság 52/558-510, vagy HBM-i Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ a 112 segélyhívó vonalon. Segítségüket köszönjük!

A körzeti megbízottak minden szer-dán 16 és 18 óra közötti időben a rendőrőrsön fogadóórát tartanak.

Karácsony Béla r. százados megbízott sajtóreferens

Korábbi háziorvosi kollégáját mu-tatja be orvostörténeti sorozatunk-ban, dr. Sutus Lenke.

Dr. Király Zoltán (képünkön) Debre-

cenben 1942. október 30-án született. Általános iskolai tanulmányait Berety-tyóújfaluban, a középiskolait – a család továbbköltözésével – már a püspökla-dányi Karacs Ferenc Gimnáziumban végezte 1956-1960 között.

Egy évig a Biogal gyógyszergyárban dolgozott segédmunkásként, majd 1961-ben nyert felvételt az orvosi egyetemre, Debrecenbe.

A végzés után Tiszaszentmártonba került, ahol a falu első orvosaként 2600 fős, frissen kialakított vegyes körzet várta rendelővel, új lakással. Itt nagyon jól érezte magát, mégis egy barátja javaslatára 1969-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújszántóra ment dolgozni. Mindig vágyott azon-ban vissza az Alföldre, így Nádudvaron dolgozó bátyja hívta fel figyelmét a településen megüresedő körzetre. 1971. június 1-től dolgozott Nádudva-ron egészen 2014. július 1-ig, nyugdíja-zásáig. Már az egyetemen is körzeti orvosnak készült, pályafutása alatt volt

.

járási, tanácsi, önkormányzati alkalma-zásban, majd a vállalkozói létet is ki-próbálhatta. A kor elvárásainak megfe-lelően ellátott vöröskeresztes és pol-gári védelmi feladatokat, 1990 és 2002 között önkormányzati képviselőként tevékenykedett. Legkedvesebb elfog-laltságként az idősekkel való foglalko-zást, törődést tartotta, húsz éven ke-resztül az idősek otthonában tevé-kenykedett.

Felesége Prokesch Edit, két leányuk (1969, 1971) és egy fiuk (1976) szüle-tett.

Orvosok Nádudvaron – másfél évszázad 9.

Dr. Kocsis Erzsébet fogorvos az idő-sebb korosztálynak szolgál most hasznos információkkal.

Felhívnánk a 62 év feletti betegeink

figyelmét arra a fontos tényre, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkeze-lő (volt OEP) által támogatásban része-sülhetnek, amennyiben hiányzó fogai-kat szeretnék pótoltatni. A támogatás a kivehető pótlásra és a koronákra is egyaránt igénybe vehető. Természete-sen ez nem ingyenes pótlást jelent, hanem jóval alacsonyabb árakról be-szélhetünk a támogatás igénybevéte-lekor, erről rendelőnkben kaphatnak pontos felvilágosítást betegeink.

Érdemes elgondolkodni azokon a következményeken, amelyeket a fogak hiánya okozhat.

Legszembetűnőbb elváltozás a meg-jelenésben mutatkozik meg. Fogak nélkül az ajkak beesettebbek lesznek,

emiatt az orr nagyobbnak tűnhet, az ajkak körüli ráncok mélyebbek lesznek és ezek összessége egy öregesebb ar-cot mutat.

A megjelenés mellett nagyon fontos dolog az étkezés, hiszen fogak nélkül egészséges rágás nem valósul meg. A foghiányos állapot, illetve a teljes fo-gatlanság következtében emésztő-rendszeri panaszok léphetnek fel, úgymint székrekedés, gyomor-, bél-gyulladások, túl sok gyomorsav terme-lés. Ezek a tünetek mind visszavezet-hetők arra, hogy a táplálék nincs ren-desen megrágva, emiatt a szervezet-nek több időbe és energiába telik az emésztési folyamatokat elvégezni és ezért egy idő után túlterhelődik.

A fentieket összegezve látható, hogy mennyire fontos a fogak pótlása.

A következő lapszámunkban a kive-hető fogsor (protézis) viseléséről tud-hatnak meg fontos dolgokat olvasóink.

EGÉSZSÉGKALAUZ

Húsz éve segítenek intézményesített formában a helyieken.

A gyermekek védelméről és a gyám-

ügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény hatálybalépését követően Nád-udvaron 1997. december 1-től kezdte el működését három család-segítővel a Kossuth utca 8. szám alatti óvodában ideiglenes jelleggel a gyermekjóléti szol-gálat. Két évvel később 1999. december 1-től szintén a Kossuth utcai óvodában kapott helyet a család-segítő szolgálat. 2001. március 1-től e két szolgálat beintegrálást nyert az időközben állami támogatással megépült Fő út 48. szám alatti szociális szolgáltató központba.

2006. január 1-től a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási felada-tok hatékonyabb működtetése és a szol-gáltatások központi támogatásának optimalizálása végett Nádudvar, Tetét-len és Bihardancsháza önkormányzatai összefogásával mindhárom településre kiterjedően végezték el a munkát egészen 2015. december 31-ig. Ugyanis 2016. január 1-től jogszabályi változás folytán összevonásra került e két szolgálat és a továbbiakban önálló szervezeti egységként, új elnevezéssel létrejött, de most már csak Nádudvar területére kiterjedően a Család és Gyermekjóléti Szolgálat.

Járási szinten pedig megalakultak a Család és Gyermekjóléti Központok; Nádudvar a Hajdúszoboszlói Járási Központhoz tartozik.

Nézzük, a Család és Gyermekjóléti Szolgálat miben tud segítséget nyújtani:

- anyagi nehézségek terén: alacsony jövedelem, munkanélküliség, pénz-kezelési problémák, lakhatást érintő problémák, rezsi költség,

- életviteli problémák esetén: alkohol-problémák, felelőtlen, veszélyeztető magatartás a szülő részéről, lakó-környezet elhanyagolása, személyes higiénia elhanyagolása,

- ügyintézés: kérelmek, nyomtatvá-nyok kitöltése, támogatásokhoz, ellá-tásokhoz történő hozzájutás segítése, okmányok pótlásához szükséges igény-

lések kitöltése, orvosi, szakrendelési időpontok kérése,

- gyermeknevelési problémák: maga-tartási, nevelési, kamaszkori problé-mák, nehézségek kezelésében történő segítségnyújtás.

A Család és Gyermekjóléti Szolgálat hatékony működéséhez – krízishelyzet és veszélyeztetettség elhárítása – elengedhetetlen a jelzőrendszer kié-pítése és működtetése. Az eredményes munka érdekében folyamatos szemé-lyes kapcsolatra van szükség a jelző-rendszer tagjaival és a lakossággal. Fontos, hogy a különböző szakemberek a segítő tevékenység során a maguk területén a feladataikat ellátva, egy-mással konzultálva, egymás munkáját megismerve, azt kiegészítve dolgoz-zanak a közös cél érdekében.

Szolgálatunk a jól működő jelző-rendszer kiépítésére folyamatosan tö-rekszik. Célunk, hogy a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat látóterébe ke-rüljön a városban élő minden veszélyez-tetett gyermek, krízishelyzetbe került család és egyén. A családgondozással, a veszélyeztetettség minimálisra szorítá-sával a szakosított ellátási formák igény-bevétele csökkenjen. Ennek érdekében prevenciós programokat szervezünk: egészségmegőrzés, adománygyűjtés és osztás, ruha-börze, nyári táborok, mikulás és karácsonyi ünnepség,

Egyéb szolgáltatásaink: kapcsolattar-tásra, pszichológiai tanácsadásra, párt-fogó felügyelőnek, gyermekjogi ellátott jogi képviselőnek helyet biztosít.

Tapasztalataink szerint a legrászo-rultabbak elsősorban azok a fiatal családok, ahol sok az eltartott gyermek, és azok az emberek, akik egyedülállóak és magatehetetlenek.

- A szegénység nagyon gyakran a háztartási gazdálkodási tudás hiányával életvezetési problémákkal is együtt jár, emiatt csak komplex segítségnyújtás esetén számíthatunk eredményre – adott rövid betekintést munkájukba Kovácsné Molnár Ildikó a Család és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője.

N. E.

EGYKOR ÉS MOST

Fürdőgyógyászati kezelések igény-bevétele helyben, Nádudvaron

Forduljon bizalommal betegirányí-tónkhoz, Nagyné Kiss Évához! Telefon-szám 54/527-096. Egy kezelés ára bruttó 150 Ft.

A gyógykezelések igénybevételével - többek között - csökkenthető a gyó-gyulásra vagy az állapotjavulásra for-dítható idő, javítható az életminőség, csökkennek a fájdalmak, a mozgáskor-látozottság mértéke, javul a fizikai erőnlét, a terhelhetőség, tudatos, he-lyes életvitel irányába mozdítja a be-tegeket, szakszerű tanácsadással segíti a táplálkozás, a rendszeres mozgás, a stressz-oldás igényének kialakítását.

A fürdőgyógyászati szakemberek a jelenlegi betegek mellett szívesen lát-ják azokat is, akik javítani szeretnének életminőségükön!

Akkor is kérhetjük Nádudvarra gyógykezelésünket, ha nem itthon megyünk szakorvoshoz. Így itthon és kényelmesebben gyógyulhatunk.

Nádudvaron, jelenleg hétfőnként

van reumatológiai szakrendelés. Ezért azoknak a vendégeknek is – akik táp-pénz vagy egyéb okok miatt sürgős reumatológiai ellátásra szorulnak más városban – lehetőségük van a kiírt gyógyászati kezeléseket Nádudvaron igénybe venni.

Ezt a páciens jelezheti a szakorvos-nak, így kényelmesebben és időben hamarabb megkezdheti a gyógykeze-léseit, ingázás nélkül, akár saját mun-kaidején kívül is. Így nem kell feltétle-nül szabadságot kivenni e miatt.

Nádudvari Hírek

2017. május

5

Hagyományőrző Majális pásztorokkal, struccpörkölttel – szöveg nélkül

Nádudvari Hírek

6 2017. május

Köszi, Kick-box szponzor! Mazsoretteseink a Rubin cipők verseny eredményhirdetésén

A nádudvari aerobikosaink értékes érmeket halmoztak a diákolimpiai döntőben Szarvason, edzőjük Örvendiné Edit vezetésével

Szurkolói bün-tetőpárbaj a Nádudvari SE – Földes „megye-kettes” labdarú-gó mérkőzés szünetében.

Kólával a kezé-ben a gyermek verseny győztese. A felnőttek közt is többen próbál-koztak, de a pezs-gőt Szkupi Tibor vitte haza.

Húsvétolás a Ficánkában

„Ha itt van a 10 perc!” – mozgalmas jelenet a Légy jó

mindhalálig! musical nádudvari előadásából

A Bódi – Berecki pergetőpáros A győztes sporthorgászok a húsvétvasárnapi szezonnyitón, jobbra a két bottal fogott hal

Nádudvari Hírek

2017. május

7

Most itthon is küzdőtérre léptek kick-boxereink.

Előbb azonban április 2-án a 4fight

kupa országos kick-box verseny első fordulójában vitézkedtek Budapesten, ahonnan három arany- és ugyanennyi ezüstéremmel gazdagodva térhettek haza. A részletes eredmények: Gábor Rea Fruzsina Light contact II. hely, Kick-light II. hely; Darányi Csenge Light contact I. hely; Tamás Ádám Light contact I. hely, Kick-light I. hely, Tarcsi Lóránt light contact II. hely.

A II. Kövy 4fight Kupa április 29-én viszont már Nádudvar hírnevét öregbí-tette, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan a Rácz Kickboxing Team Sportegyesület idén is megrendezte országos kick-box versenyét. A közel 200 versenyző egészen éjfélig harcolt egymás ellen

három tatamin a minél előkelőbb helyezések megszerezésért.

Az ország 23 csapata látogatott el hozzánk erre a versenyre. A mieink éppen tucatnyian képviselték városun-kat és az egyesületet – nem tucat-eredménnyel.

Aranyéremnek örülhetett Tarcsi Ló-ránt, Nagy Tamás, Erdei Benjámin és Darányi Csenge.

Az ezüstérmesek sorát gazdagította Tarcsi Gergő, Nagy Tamás, Kocsok Nikolett, Hegedüs Kincső Zsófia és Darányi Csenge.

Bronzérmesek lettek: Tamás Ádám, Erdei Benjámin, illetve Korcsok Niko-lett.

Hárman: Győrfi Veronika, Nagy Má-té, valamint Deilinger Ádám pedig gyakorló mérkőzéseket vívtak point fighting és light contact kategóriában.

A Légy jó mindhalálig a nyíregyházi Mandala Dalszínház előadásában is magával ragadó.

Móricz Zsigmond idestova évszáza-

dos társadalmi regényének musical-változatát megyénken belül immár harmadik társulat előadásában láthat-tam. Annak mondanivalója tinédzser-ként, majd fiatal felnőttként, s most már így negyvenen túl is megérintette lelkem. Leginkább mondanivalójával. „Az én édesanyám, azt mondta nekem, Bárhol, bármi vár, csak a jót tegyem! Hisz jóra születtünk, hisz mind azért vagyunk, Hogy a világ jobb legyen, egy kicsit általunk!”

Vajon hány édesanya, édesapa adja ezt útravalóul manapság gyermeké-nek? Pedig adhat-e többet?

Az én tizenkét éves, a kamaszkor kü-szöbén kopogtató fiam azt mondta nekem az előadás után: „Apa, én sok-szor magamra ismertem Nyilas Misi-ben!” – kell-e ennél több egy érző szívű szülőnek, aki igyekszik az olyan örök értékek felé terelgetni gyermekét, mint a hit, az igazság, és a becsület. Mindezt persze kénytelen úgy tenni, hogy a gyermeki jó lélek ne legyen védtelen a világ gonoszságaival szemben. Külön-ben ő is a Móricz-főhőshöz hasonlóan értetlenkedne:

„A felnőtt tudja tán, Mit, miért csinál, De rossz és kegyetlen, Tudom már! A látszatnak hisz úgy ítél, De ölni tudna néhány krajcárért!

A nádudvari Picur csoport április 8-án, a Tiszavasváriban megrendezett országos minősítő versenyen bronz, a Csillagfény csoport ezüst, arany a Jégvirág csoport ezüst és arany minősí-tésben részesült a szigorú szakmai zsűri előtt.

Irigység fojtja, mérgezi lelkét! A gyűlölség megöl minden szép érzést! És nem marad más cél, Még több pénz, Még több fény! És még több hidegség!”

Hiszem, hogy egyre többen belátják - még ha a mai világ nem is erre tendál mostanság -, hogy igaza van Nyilas Misinek, aki legszívesebben mindenki-nek, aki szembejön vele az élet ország-útján, azt mindjárt tanítani kezdené arra: „légy jó,… légy jó mindhalálig”!

Bál a Savoyban

A második tavaszi hónapban (akár-

csak februárban) két színháztermi előadás is volt a művelődési házban. A Bál a Savoyban egy ízléses operett köntösbe bújtatott szerelmi történet, ahol e nemes érzelmet nem tudja véglegesen derékba törni a váratlanul felbukkanó múlt. A bulvár előadások-hoz hasonló a történetvezetés: szere-lem, szenvedély, félreértések, testiség, de mindez most elegánsabb kivitelben volt látható, hallható (bár a női éneke-sek szövegét, csak nagyon fülhegyezve lehetett érteni, de ez a műfaj sajátos-sága). Sajnálhatja, aki nem nézte meg! Voltak ilyenek szép számmal, hiszen határozottan kevesebben foglaltak helyet a nézőtéren, mint egy Beleznay Endrével „felturbózott” bulvár darab-ban… Ám nekik sem kell soká’ várni: május 20-án a népszerű színész fősze-replésével érkezik Nádudvarra a Pasik a pácban című zenés vígjáték.

M. L.

Sikeres országos verseny Nádudvaron!

S Z Í NHÁ Z

A Nádudvaron megrendezett Rubin cipők megyei minősítő versenyen április 25-én a Picur csoport ezüst, a Csillagfény és a Jégvirág csoport pedig arany minősítésben részesült. Mazso-rett oktatójuk Tőzsér Jánosné. Fotójuk a szemközti oldalon látható!

Nemzetközi második helyet „pergettek”

szabályrendszere rákényszeríttette a pergető horgászt arra, hogy minden halfajtából az eredményesség érdeké-ben legalább kettőt fogjon. Ezzel mi-nimálisra próbálták csökkenteni a szerencse faktort a versenysorozatban. Tehát, csak olyan horgász tud érvénye-sülni, aki minden ragadozó halfajtát meg tud fogni versenykörülmények között.

Szuperdöntőre készülhetnek

A versenyre felkészülni, edzeni a ta-

von csak november 1-től április 1-ig lehetett, viszont a verseny előtti napon csak 14 óráig lehetett horgászni. A horgásztilalmat szigorúan be kellett tartani mindenkinek. Csak horgászfel-szerelések nélkül tovább lehetett tartózkodni a tavon radarozás és a versenytaktika felépítése céljából - számolt be röviden a Bódi - Berecki pergető páros a versenysorozatról, akik nagy várakozással készülnek a Masters-Elite szuperdöntőre.

N. E.

Bódi Zoltán és Berecki Kitti párosa „kifogta” az ezüstérmet az Inter-nactional Predator Classic Challenge (IPCC) Masters páros csónakos perge-tő verseny döntőjén indulók között.

A Ponton 21 Team Hungary színei-

ben versenyző nádudvari páros (fotó-juk az előző oldalon) április 2-án mér-kőzött meg a díjakért a Mátra-völgyben található, szücsi Völgy-tavon. Az igen szigorú szabályozású többfor-dulós pergető versenyt a Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete rendezte a „Catch and Release”(Fogd meg és engedd el!) elvrendszer alapján.

A verseny szellemisége és szabályai értelmében csak fedetlen múltú hor-gász jelentkezhetett, akinél nem me-rült fel semmiféle hallal kapcsolatos etikai vétség, szabálysértés vagy bűn-cselekmény.

Az első tíz helyezett duó a Masters ligán belül megkapta az „ELIT” besoro-lást és az indulási jogot a 2017. évi Masters-Elite döntőbe jutáshoz.

A verseny szigorú és egyben egyedi

A lányok csoki nyuszikkal, tojások-kal, kínálták kosarukból az őket locso-lóversekkel köszöntő kis legényeket, akik illatos kölnivel illatozták be a lányok ruháit.

Így zajlott húsvéti muri a húsvéti népi

hagyományoknak megfelelően a Baksay utcai Ficánka-házban. Ezután húsvéti dekorációkat készítettek, s a nyuszi és báránysimogatás sem ma-radhatott el. Végül a kedvencük, a „nyuszitojás” keresésbe is nagy öröm-mel vetették bele magukat a gyerekek!

A tavasz kezdetét családias légkör-ben ünnepelték a vendégek fogadását követően, ajándékot osztottak a több éve egyesületi tagok és gyermekeik ré-

Tavaszköszöntés és húsvétozás Ficánkásan

szére. Ezt követően Gidai Dorinától tavaszköszöntő dalokat hallhattak, míg Kiss Virág a Szépség és a szörnyeteg musicalből énekelt, majd a gyerekek és a felnőttek is együtt énekelhettek Czináné Nyíri Enikő gitárkíséretével.

A közönségkedvenc Szentirmai Péter bűvész–bohóc is szórakoztatta a ven-dégeket: minden kisgyermeknek elké-szítette az óhajtott lufi különlegessé-geket! A hangulat a tombolasorsolás-sal tetőzött!

– Ezúton is köszönettel tartozunk mindenkinek, akik a tombolanyere-ményekhez hozzájárultak! – zárta gondolatait Bekéné Lovász Andrea és Elek Emília a családi bölcsőde két munkatársa.

célba; ez jó néhány horgász palántá-nak hasznos és új ismereteket adott a helyes dobástechnika részleteiről. Így harmadik helyezést ért el Apagyi Ákos, őt követte Nagy Mónika Vilma, az ötödik pedig Székely Attila lett.

Régi sporttárstól búcsúztak

Az eredményhirdetést megelőző be-szédében Juhász Sándor, az egyesület elnöke szomorú kötelességének tett eleget, s megemlékezett a nemrégiben elhunyt horgásztársról, Danka János-ról, aki az egyesület egyik alapító tagja volt. Valamennyi jelenlévő egy perces, néma főhajtással emlékezett reá. Továbbá az elnök úr köszönetét fejezte ki, minden horgásznak és kedves hoz-zátartozójának, aki önkéntes munkájá-val hozzájárult a sikeres verseny meg-szervezéséhez és lebonyolításához. Az eredményhirdetést követően, vala-mennyi horgász és vendége nagy megelégedéssel fogyasztotta el az ízletes ebédet.

Tar Mónika A laikus megfigyelő számára a nap

legérdekesebb eseménye volt, mikor az egyik fiatal versenyhorgász őrizetle-nül hagyott botját vitte magával a csalira kapó hal. Egy másik bottal végül kimentették a becses szerszámot, sőt azután még a horgon ragadt zsák-mányt is sikerült megkaparintani. Igaz, azt már csak versenyen kívül.

M. L.

A pecabotot is kifogták

Katartikus élmény többedjére is

Fél tonna pontyra „vadásztak” a he-lyi sporthorgászok a húsvétvasárnapi szezonnyitón.

A Sporthorgász Egyesület Nádudvar

1960 szezont nyitó horgászversenyét 500 kg ponty telepítése előzte meg. Kimondottan hideg és szeles reggelen kezdte meg a horgászatot 33 felnőtt horgász a 2. sz. tavon, az 1. sz. tavon pedig 14 ifjúsági és gyermek horgász. Velük egy időben Esztári Lajos és segí-tői is hozzáfogtak a marhalábszár pörkölt főzésének.

Pontyot tettek a verseny végére

Az erős szél sok felnőtt horgász szá-

mára átok volt ezen a napon, de az első helyezett Kovács Gergelynek áldás. Kiválóan használta ki szerencsés rajtszám húzásának lehetőségeit. Match bottal, illetve rakós bottal 20,49-kg pontyot fogott meg, ami biztosította számára az első helyet. Őt követte Tőzsér Sándor 13,33 kg hallal, harmadik helyezett Virág Miklós lett 10,31 kg kifogott ponttyal. Negyedik helyen Nádházi Sándor végzett. Az ötödik helyre elegendő halat fogott Kiss Lajos.

A gyermek és ifi horgászoknál csupán két halat sikerült megszákolni, ennek fényében első lett Kiss Tamás, őt kö-vette a képzeletbeli dobogón Mónus Roland. A többi helyezést innovatív módon, ügyességi versenyen eldöntve osztották ki: Feeder bottal dobtak

Rubin cipőn és országos minősítőn

Nádudvari Hírek

8 2017. május

Nem csak a fák rügyei, a gyerek-tehetségek is bontakoznak kifelé.

Debrecenben a Petőfi Sándor Általá-

nos Iskolában egyéni matematika ver-senyen Őri Nóra 2. a osztályos tanuló IV. helyezést ért el. Felkészítője Gál Ilona. Hajdúszoboszlón a Gönczy Pál Általános Iskola tankerületi egyéni ma-tematikaversenyén Kiss Attila 2. a osz-tályos tanuló IV. helyezést, Varga Fló-ra 3. c osztályos tanuló II. helyezést, Gál Tamás 4. b osztályos tanuló IV. helyezést értek el. A felkészítő tanítók: Gál Ilona, Rásóné Újlaki Edit, és Pin-térné Baranyai Ildikó. Ugyanitt a felső tagozatosok is megmérették magukat. Széles Patrícia 5. d, Szendrei Regina 7. d és Varga Zsófia 8. c osztályos tanuló egyaránt első helyen végzett. Felkészí-tőik: Törösné Turányi Borbála és Varga Ildikó.

Nagyrábén a megyei vers és próza-mondó versenyen III. helyezést ért el Mészáros Lilla 2. a osztályos tanuló, különdíjas lett Czirbusz Nóra 2. a osz-tályos tanuló. Felkészítő tanító nénijük Gál Ilona.

A Mozaik országos német versenyen Czina Eszter 8. c osztályos tanuló VI. helyezést ért el. A Karácsony Sándor Általános Iskola német nyelvi akadály-versenyén Burkovics Balázs 7. d, Czina Eszter 8. c és Mészáros Bálint 8. b osz-tályos tanulók csapata I. helyezést, Burkovics Dorina 6. c, Tamás Ádám 6. d és Marján Márk 5. a osztályos tanu-lók csapata IV. helyezést ért el. Felké-szítőik Cziberéné Nagy Katalin és Bu-gán Annamária. Szintén ezen a verse-nyen az angol nyelvi akadályversenyen Fejes Aliz 7. c, Bárczi Roland 8. d és Kiss Balázs 8. b osztályos tanulók csa-pata I. helyezést ért el. Felkészítőik Fejesné Csűrös Kinga és Szabó Imre. A „DE jó énekelni!”angol nyelvi éneklő versenyen Majoros Sára 7. c, Nagy Zsuzsa 7. c és Oláh Fanni Boglárka 7. d osztályos tanulók Arany fokozatban részesültek. Ugyanitt szóló kategóriá-ban, Lapos Imola 7. c osztályos tanuló szintén Arany fokozatban, Rapp Anasz-tázia Krisztina pedig különdíjban része-sült. Székely Boglárka és Rapp Anasz-tázia Krisztina 5. a duója szintén Arany fokozatban részesült. Felkészítőjük Fejesné Csűrös Kinga.

Újabb nyolcadikosok tettek sikeres alapfokú nyelvvizsgát. Németből komplex C típusút: Czina Eszter 8. c, Szatmári Panna, Mészáros Bálint, Nagy Nelli, Sümegi Ákos 8. b osztályos tanu-lók. Német B típusút Mónus Roland 8. b osztályos tanuló. Felkészítőjük Czibe-réné Nagy Katalin. Angol nyelvből komplex C típusú nyelvvizsgát tett Varga Anasztázia 8. c és Deák Patrik Zsolt 8. b osztályos tanuló. Felkészítő-jük Szabó Imre.

A „Mesél a Sárrét” megyei népme-semondó versenyen Kis Laura 5. d osz-tályos tanuló III. helyezést ért el.

Tavaszi sikerek az iskolában Felkészítette Varga Szilvia. A Debrece-

ni Karácsony Sándor Általános Iskola „A nyelv egy szépen szóló muzsika” helyesírási versenyén Fejes Aliz 7. c osztályos tanuló V. helyezést ért el. Felkészítette Szabó Imre.

A Hajdúvidéki Református Egyház-megye zsoltáréneklő versenyén Majo-ros Sára 7. c II. helyezést, Őz Éva Gréta 6. a III. helyezést és Kovács Gyöngyvér 4. c osztályos tanuló is szintén III. he-lyezést ért el. Ugyanitt a bibliaismereti csapatversenyen Czina Eszter, Kindák Viktória és Tóth Noémi 8. c osztályos tanulók csapata III. helyezést ért el. Felkészítőik Czináné Nyiri Enikő és Be-kéné Tóth Piroska.

A Kós Károly Művészeti Szakgimná-zium megyei képzőművészeti pályáza-tán Rásó Norbert 5. c osztályos tanuló különdíjas lett. Segítője Nagy Krisztina.

Diáksportban is ”hasítunk”

Mezőkövesden a suli kézilabda fesz-

tiválon I. helyezést értek el: Szőnyi Jázmin Anna, Csontos Flóra, Kovács Nina, és Nagy Fanni 3. c osztályos ta-nulók, Nagy Sára 3. a osztályos tanuló, Jenei Nikolett, Kiss Petra 3. d osztályos tanuló, Karacs Rella, Madarász Regina 4. c osztályos tanulók, Szabó Letícia, Váradi Viktória 4. a osztályos tanulók, Szathmári Nóra, Apagyi Lorina, Balla Ágota 4. b osztályos tanulók. A Diák-olimpia megyei döntőjében, a IV. kor-csoportban III. helyezést ért el a nád-udvariak csapata: Czina Eszter, Danka Edina, Egri Luca, Karsa Zsófia, Kovács Kinga, Majoros Alexandra, Nagy Nelli, Szendrei Regina és Varga Zsófia. Edző-jük Kiss Dóra.

Tarcsi Gergő a megyei diákbajnoksá-gon LC és KK C1 kategóriában is I. he-lyezést ért el Békéscsabán. Szintén Békéscsabán Light-contact kategóriá-ban, és Kick-light kategóriában is I. helyezést ért el. Ugyanitt Tarcsi Lóránt 5. b osztályos tanuló LC és KL C1 kate-góriában is II. helyezészt ért el.

Az V. Abigél Országos Minősítő Tánc-fesztiválon keringő, és swing tánc ka-tegóriában is bronz fokozatot értek el a következő tanulók: Apagyi Lorina, Bánfai Dorina, Gál Tamás, Horváth Gabriella, Molnár Zsolt, Pinczés Brigit-ta, Sós Imre, Szathmári Nóra, Szőllősi Benedek, Szrapkó Lujza Fruzsina, Tóth Antal, Varga Angelika Mária, Zoványi Gergely 4. b osztályos tanulók, és Beke Bálint 3. b osztályos tanuló. Ugyane-zen a versenyen country formációban bronz fokozatot értek el a 2. c osztá-lyos tanulók. Név szerint: Bodnár Tibor Attila, Böszörményi Gergő, Cseke Erik, Fekete Milán, Kanalas Jázmin Tifani, Karászi Szilárd, Kiss Hanna, Kiss Sándor Dániel, Ludman Roland, Majoros Flóra, Nagy Boglárka, Nagy Enikő, Szathmári Gábor, Szilágyi Anna Edina, Tóth Ale-xandra. Tanáruk Gyöngyösi Sándor.

V. I.

Olvasni jó, az írott szó varázsát nem pótolhatja semmi - ezekkel a gondo-latokkal nyitották meg április 20-án a XXIV. Nemzetközi Könyvfesztivált a budapesti Millenáris parkban.

Idén 28 ország 150 kiállítója mutatko-zott be, díszvendégként a visegrádi országok és Orhan Pamuk Nobel-díjas török író. Különösen kedves számunk-ra a Corvina Kiadó gondozásában meg-jelent Magyar népi kézművesség című, Bede Béla tollából megjelent könyv. A kötetet annak szerzője, szaklektora és a kiadó igazgatója mutatta be nagy-számú érdeklődő előtt április 22-én. A népi kézműves – ellentétben a korlát-lan művészi szabadsággal rendelkező iparművésszel – tiszteletben tartja a hagyományokat. Termékeinek formája és díszítése is alapvetően hagyomány-őrző, bár az újítás sem idegen tőle – szerepel a kötet ismertetőjében. 112 magyarországi kézművessel ismerked-het meg az olvasó, 16 fejezetben.

A fejezetek elején röviden ismerteti a szerző a kézmű- ves mesterségeket, majd a kiemelt mű- helyek bemutatása után, felsorol még több mestert cím- mel, elérhetőséggel.

A címlapon egy korongon kancsót formáló kéz látható. Nagy megtiszteltetés ez a fazekasok-nak. A kiadványban szerepel – rend-hagyó módon – két nádudvari fazekas: Fazekas Ferenc és Fazekas Lajos a Népművészet Mesterei, Katonáné Kalmár Terézia népi iparművész mé-zeskalácsaival, valamint a kézműves szakközépiskola művészeti vezetője, a Népművészet Ifjú Mestere: Vetró Mi-hály nemezeivel. Hiányt pótló ez a tematikus útikönyv, értékét növeli, hogy angol nyelven is megjelent.

S. L.

Az írott szó varázsa

16 tagja (fiúk és lányok) méltóságtelje-sen elfoglalták a helyüket és a karmes-ter Adrovicz tanár úr intésére megszó-laltak az első akkordok, a nézőtéren egy pisszenés sem hallatszott. Senki-nek nem kellett mondani: maradj most csendben! Mindenki érezte, itt most csak a gitárokból elővarázsolt hangok tölthetik be a hangversenyterem csendjét. És ez így történt 60 percen keresztül. Közben Tanár Úr mesélt a zenéről, az elhangzó művekről, zene-szerzőkről és a gitárzenekart segítő kollegáiról.

Az egy óra úgy elröppent, hogy észre sem lehetett venni.

A koncert végén felcsattanó vastaps jelezte, a hangvarázslat ma estére vé-get ért, de mindenki érezte, ezek a hangok még sokáig fognak szólni fü-lünkben, lelkünkben, szívünkben.

A zeneiskolások versenyéről és ki-rándulásáról tanáruk, Szilvási Zsolt tudósított.

A Kövy Sándor Általános és Alapfokú

Művészeti Iskola hangszereken játszó tanulói nemrégiben egy házi hangsze-res tanulmányi versenyen mérték ösz-sze tudásukat. Szép számmal születtek arany, ezüst és bronz minősítések.

A versenyen az iskola gitárzenekará-nak tagjai is eredményesen szerepel-tek. Az ő jutalmuk volt, hogy tanáruk, Dr. Adrovicz István invitálására elláto-gathattak a „Zene Birodalmába”. E bi-rodalomnak szerte a világban nagyon sok fellegvára van. Az egyik ilyen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara, ahol április 21-én, a kar egyetemi hallgatóiból álló gitáregyüttes adta évi szokásos hangversenyét. Két lelkes szülő segítségével (akik vállalták a gyerekek be- utaztatását) érkeztek a tanulók az Egyetem téri épülethez és belépve a Liszt Ferenc Hangverseny- terembe, máris ámulatba ejtő látvány tárult elébük. Szemben egy hatalmas orgona sípjai, a tágas hang- versenytér, s a lépcsőzete- sen emelkedő párnázott széksorok rögtön éreztet- ték, hogy itt valami csoda fog történni. És meg is tör- tént! Ahogy a gitárzenekar

Kirándulás a „Zene Birodalmába”

Aerobik diákolimpiai érmek Szarvason az aerobik diákolimpia

országos döntőjén is remekeltek a nádudvariak.

Challenge kategóriában UP2 korcso-

portban, a II. helyen végzett csapat tagjai: Burkovics Kata Virág, Deák Mir-jam, Mónus Ditta, Rapp Krisztina, Rácz Janka, Székely Boglárka, Vizsnyai Zsu-zsa, Varga Julianna és Majoros Laura.

Step kategóriában a Burkovics Kata Virág, Deák Mirjam, Mónus Ditta, Szé-kely Boglárka, Vizsnyai Zsuzsa és Varga Julianna alkotta csapat I. helyezést ért el. Deák Mirjam, Boldizsár Adrián, Rácz Janka és Rapp Krisztina kvartettje az V. helyen végzett. Basic kategóriá-ban Boldizsár Adrián I. helyezett lett.

Edzőjük Örvendi Sándorné. Csapatfotó a 6., színes oldalon!

Hangulatunktól, érzéseinktől függő- en sokféleképpen becézzük Őt: anya, mama, anyám, anyuka, anyucikám, mamuska, a-nyácska, de minden megszólítás mö-gött ugyanaz az a személy áll: az édesanya.

Egy zsidó közmondás úgy tartja, hogy „Mivel Isten nem lehetett ott mindenütt, megteremtette az Anyát.” A legszebb feladat a világon, amit a nő kapott az élettől, az anyaszerep.

Az anya által létezünk, méhében fo-gantunk, szívének dobbanása, légzé-sének folyamatossága, hangjának mu-zsikája, ritmusa az élettel való első kapcsolatunk. Ő az, aki felnevelt, taní-tott, aki aggódott értünk, aki betegsé-günkben

günkben ápolt és sok- sok könnyet hullatott értünk, akinek mi, a

gyermekei vagyunk a legfontosabbak. Az igazi anya az életénél is jobban

szereti magzatát, a világon a legna-gyobb kincse. Lehet bármilyen nagy a bánatod, cselekedhetsz, jót vagy rosz-szat, az anya a szeretetével ott áll mögötted. De csak akkor csináljuk e szerepet jól, ha az érzelmeink mögött nemcsak a szeretetünk áll, hanem tu-datosság, elszántság és akarás.

Köszönet mindenért, a sok-sok fára-dozásért és azért, hogy soha nem lan-kadsz el szeretni, Te drága, Te egyet-len és pótolhatatlan Édesanya!

Édesanya! Szeretettel köszöntünk! N. E.

A „Zene Birodalmá-ban”. Háttérben fent a grandiózus orgona

Édesanya

Nádudvari Hírek

2017. május

9

A középmezőny alján tanyáznak futballistáink.

Négy forduló zajlott előző lapzártánk

óta a Hajdú-Bihar Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Déli csoportjá-ban. Az itt játszó Nádudvari Sportegye-sület gárdája egy „szovjet-magyaros” győzelem mellett két hasonló hordere-jű és egy szoros vereségbe szaladtak bele. A két nagy zakó a pokoli hangula-tú pocsaji pályán és a tavasszal szár-nyaló cívisvárosi egyetemi csapat ellen „sikerült”.

Az U19-es, ifjúsági csapat idei öt meccséből négyet megnyert; lapzár-tánkkor a dobogó harmadik fokán tanyázott. Ha a Szkupi-legények a hátralévő öt fordulóban hozzák a papírformát, a dobogó reális célkitűzés lehet.

Eredményeink 14. forduló: Pocsaj – Nádudvar 7-1

(3-1). Gólszerzőnk: Hirzics Lajos. Ifi: 2-1. Gólszerzőnk: Ludman Sándor.

15. forduló: Nádudvar – Földes 2-3 (0-1). Gólszerzőink: Kenéz Norbert, Hirzics Lajos. Ifi: 4-2. Gólszerzőink: Szatmári Sándor, Ludman Sándor, Sallai Péter 2.

16. forduló: Biharkeresztes – Nádud-var 0-6 (0-3). Gólszerzőink: Kiss Attila 2, Kenéz Norbert, Szegi Zsolt, Erdős Máté, Hirzics Lajos. Ifi: 1-7. Gólszerző-ink: Ludman Sándor 3, Darányi Tamás, Szatmári Sándor, Lovas Imre és egy hazai öngól.

17. forduló: Nádudvar – Debreceni EAC 0-6 (0-3). Ifi: az egyetemi gárdának nincs U19-es csapata, ezért nem volt mérkőzés.

A férfi csapat több meccset már nem játszik, de a bajnokság még tart.

Március óta nem közöltünk eredmé-

nyeket a nádudvari kézisektől, így érthetően felhalmozódtak ebbéli res-tanciáink. Az NB II. Észak-keleti cso-portjában szereplő férfiak (felnőttek és juniorok) már lejátszották az összes meccsüket, de mivel más gárdák még május közepén is pályára lépnek, a végső summázás jövő hónapra marad.

A nők idén öt találkozót játszottak május elsejei lapzártánkig, s a maradék kettőt azután, így mire e sorok megje-lennek már ők is maguk mögött tudják a szezont. Annak értékelését szintén júniusban olvashatják lapunkban.

A férfiak eredményei

14. forduló: Balmazújvárosi KK U23 -

Nádudvari Akarat Sportkör 26-26 (15-12). Góllövőink: Csébi Zoltán 5, Rásó Tibor 5, Bangó Tamás 3, Horváth Imre 3, Molnár Tamás 3, Szabó Dániel 3, Balogh Szabolcs 2, Bojté Gergő 1, Czakó Tibor 1. Junior: Hajdúnánás - NASK 40-16 (20-7). Góllövőink: Dudics Tibor 6, Kiss Martin 5, Csáti Dávid Sándor 3, Rácz Martin 1, Rásó Gábor Xavér 1.

15. forduló: Nádudvari ASK - Kazinc-barcikai KSE 30-26 (14-15). Góllövőink: Csébi Zoltán 8, Horváth Imre 8, Bangó Tamás 4, Bangó Ádám 3, Molnár Ta-más 2, Rásó Tibor 2, Balogh Szabolcs 1, ifj. Rásó Tibor 1, Szabó Dániel 1. Junior: 15-36 (6-18). Góllövőink: Dudics Tibor 5, Kiss Martin 4, Erdős Csaba 2, Rácz Martin 2, Baráth Tamás 1, Kovács Kornél 1.

16. forduló: Berettyó MSE - Nádud-vari ASK 28-28 (15-11). Góllövőink: Horváth Imre 8, ifj. Rásó Tibor 5, Csébi Zoltán 5, Bangó Ádám 4, Bangó Tamás 4, Balogh Szabolcs 2. Junior: 40-20 (17-10). Góllövőink: Kiss Martin 11, Dudics Tibor 4, Csáti Dávid Sándor 2, Baráth Tamás 1, Rásó Gábor Xavér 1, Szabó Kolos Dániel 1.

17. forduló: Nádudvari ASK - Kisvár-dai KC 29-26 (15-14). Góllövőink: Hor-váth Imre 7, ifj. Rásó Tibor 7, Csébi Zoltán 5, Bangó Tamás 4, Balogh Sza-bolcs 3, Molnár Tamás 2, Szabó Dániel 1. Junior: 22-37 (8-19). Góllövőink: Dudics Tibor 7, Erdős Csaba 4, Kiss Martin 4, Rácz Martin 3, Csáti Dávid Sándor 2, Baráth Tamás 1, Végh Erik Viktor 1.

18. forduló: Juhász `99 Füzesabonyi SC - Nádudvari ASK 25-21 (14-10). Junior: 34-20 (18-10).

19. forduló: Fehérgyarmati VSE -

Nádudvari ASK 33-22 (15-9). Góllövő-ink: Horváth Imre 9, Bangó Tamás 5, Kiss Martin 2, Molnár Tamás 2, Balogh Szabolcs 1, Bojté Gergő 1, Király György Richárd 1, Dudics Tibor 1. Junior: 36-20 (20-7). Góllövőink: Dudics Tibor 8, Kiss Martin 7, Csáti Dávid Sándor 2, Rácz Martin 2, Váradi Roland Lajos 1.

20. forduló: Hajdúböszörményi TE - Nádudvari ASK 31-31 (17-15). Góllövő-ink: Horváth Imre 9, Bangó Ádám 8, Bangó Tamás 5, Csébi Zoltán 3, ifj. Rásó Tibor 3, Balogh Szabolcs 2, Mol-nár Tamás 1. Junior: 35-21 (16-11). Góllövőink: Kiss Martin 10, Dudics Tibor 6, Csáti Dávid Sándor 3, Kovács Kornél 1, Rásó Gábor Xavér 1.

21. forduló: Nádudvari ASK - Mező-kövesdi KC U23 27-28. Góllövőink: Horváth Imre 9, Csébi Zoltán 6, Bangó Tamás 5, Balogh Szabolcs 3, ifj. Rásó Tibor 2, Molnár Tamás 1, Szabó Dániel 1.

22. forduló: B. Braun Gyöngyös U23 - Nádudvari ASK 35-33 (16-16). Góllövő-ink: Horváth Imre 10, Csébi Zoltán 7, ifj. Rásó Tibor 6, Balogh Szabolcs 5, Bangó Tamás 2, Molnár Tamás 2, Király György Richárd 1. Junior: Nádudvari Akarat Sportkör - Hajdúszoboszlói KSKE 22-22. Góllövőink: Dudics Tibor 9, Végh Erik Viktor 4, Kovács Kornél 3, Rácz Martin 3, Baráth Tamás 1, Erdős Csaba 1, Kiss Martin 1.

A nők eredményei

Nádudvari ASK - Létavértes SC 20-34

(10-15). Góllövőink: Csontos Barbara 5, Kiss Ágnes 3, Gidai Zoltánné 2, Nagy Viktória 2, Sallai Réka 2, Szilágyi Ildikó 2, Horváth Nikolett 1, Kiss Judit 1, Nagy Sándorné 1, Szilágyi Edit 1.

DELKE SE - Nádudvari ASK 27-17 (14-8). Góllövőink: Szilágyi Ildikó 5, Cson-tos Barbara 3, Kiss Ágnes 3, Kiss Judit 2, Gidai Zoltánné 1, Horváth Nikolett 1, Sallai Réka 1, Zoványi Tünde 1.

Berettyó MSE - Nádudvari ASK 30 -24 (12-12). Góllövőink: Csontos Barbara 7, Gidai Zoltánné 4, Kiss Ágnes 4, Kiss Judit 2, Nemes Nikolett 2, Sallai Réka 2, Szilágyi Ildikó 2, Szilágyi Edit 1.

Nádudvari ASK - Téglás VSE 24 - 19 (10-11). Góllövőink: Szilágyi Ildikó 9, Nagy Viktória 6, Csontos Barbara 4, Gidai Zoltánné 1, Kiss Ágnes 1, Sallai Réka 1, Szilágyi Edit 1, Tőzsér Tiborné Dobi Judit 1.

Nádudvari ASK - Püspökladányi KE 27-24 (14-11).

Az eredménytengerben lévő néhány hiányosság a hivatalos online jegyző-könyvek hiányából fakad.

Az ifik odaérhetnek a dobogóra

Az utódok dolga visszakerülni az NB II-be. Véget ért a megyei bajnokság is.

A 11. fordulóval és egy viszonylag

tisztes vereséggel köszönt el a Tóth László csoporttól és ezzel együtt a nemzeti bajnokságtól a Nádudvari Sakk Sportegyesület: a Meritum Tisza-parti Sakkiskola itthon 7,5-4,5 arányban nyert a mieink ellen. Pontjaink a győ-zedelmeskedő Nagy Tibor és Pinczés Gyula mellett fél pontokat elérő Egri László, Lovas Péter, Keserű Tibor, Vass László és Molnár Tibor révén tevődtek össze.

A megyei I. osztály hatcsapatos B csoportjában tavasszal két forduló várt

Sakk: búcsú a nemzeti bajnokságtól

a második csapatunkra. A 4. forduló-ban az ebesiek otthonában győztek egy ponttal 5,5-4,5 arányban. Győzött: Pinczés Gyula, Kiss Péter, Baranyai Antal és Fejes Lőrinc. Fél ponttal járult hozzá a sikerhez Deákné Baranyai Anikó, Bárczi Roland, Gál Tamás.

Az 5. játéknapon a Hajdúböször-mény második számú alakulata látoga-tott Nádudvarra. Itt éppen fordított volt a vége, mint az előző körben: 5,5-4,5 – oda. Pontszerzőink voltak: Bara-nyai Antal és Ludman Viktor 1-1, Mol-nár Tibor, Pinczés Gyula, Deákné Bara-nyai Anikó, Kiss Péter és Bárczi Roland.

A mieink itt az 5. helyen fejezték be a szezont.

Több mint tíz kilót „dobott le” Niki

Adatdömping a kézilabda háza tájáról

Fogyókúrás versenyt hirdetett év elejével a Jókai4 Sportcentrum. A győztes nevező egy tizessel lett köny-nyebb. Előtte-utána képe itt látható.

A négyhónapos megmérettetés leg-

eredményesebb résztvevője Kissné Suba Nikolett lett. Ő 74 kg-mal mérle-gelt a kezdéskor, s a harmadév alatt 10,3 kg-tól sikerült megszabadulnia! Ezzel együtt gyarapodott is, méghozzá értékes nyereményekkel.

Két kitartó hölgy végzett mögötte a képzeletbeli dobogón: Csontos Ferenc-né 7,3 kg, míg Nagyné Szarvas Eszter 2 kg feleslegtől szabadult meg.

Totális siker után kis megtorpanás

lemmel végződött. Itt Tornyai István 3, Budaházi Attila 2, Pergéné Nagy Szilvia 1 győzelmet szerzett, s nyert a Tornyai – Budaházi páros is.

A 21. fordulóban is pályaválasztók voltunk, de ez most nem segített: Nádudvar – Püspökladány II. 6-12. A szomszédváros vendégjátékán a mie-ink közül négy összecsapás végén örülhetett Budaházi Attila, mivel há-rom egyénije mellett Tornyai Istvánnal párban is győzött. Gál Imre két alka-lommal bizonyult jobbnak az ellenfél-nél.

Az utolsó, 22. fordulót május 13-án, lapzártánk után játszották pingpongo-saink. Annak eredményét és a 2016/2017. évi szezon értékelését jövő hónapban közöljük olvasóinkkal.

Előbb nullára nyertek, majd kétszer kikaptak pingpongozóink.

A megyei másodosztályban szereplő

Nádudvar Asztalitenisz Sportegyesület csapata a bajnoki hajrához érkezett. A közelmúlt eredményeit közöljük most.

A 19. fordulóban: Nádudvar – Nagy-rábé II. 18-0. Mivel mindenki négy egyéni és egy-egy páros mérkőzést játszik, így e napon négy találkozót nyert Pergéné Nagy Szilvia, Kiss Attila, Tornyai István és Budaházi Attila. A duók Tornyai István – Budaházi Attila és Pergéné Nagy Szilvia - Kiss Attila összeállításban bizonyultak jobbnak ellenfelüknél.

A 20. játéknapon a Nádudvar – Tisza-csege találkozó 11-7-es vendéggyőze-

Csapatkép a nádudvari kézilabdázók egy péntek esti, közös edzéséről

A nádudvari Kis Éva Bajnok Ligája győztes lett a Győri Audi ETO

KC női kézilabdacsapatával! Részletek a júniusi lapunkban.

Nádudvari Hírek

10 2017. május

Gyermeknapra szeretettel egyaránt ajánlom felnőtt és gyermek olvasó-nak Michael Ende német író könyvét, ezt az örökérvényű meseregényt, Bux Barnabás Boldizsár történetét.

1979-es megjelenése óta világszerte

több millió felnőtt és gyermek ismer-hette meg, mivel több, mint harminc-öt nyelvre fordították le és egy csodá-latos filmet is forgattak belőle.

Michael Ende: Végtelen történet Bux Barnabás Boldizsárnak nincs

barátja és még az édesanyját is elve-szítette. Az édesapja sem fordít már rá kellő figyelmet, de még a szeretetétől is megfosztotta. Az iskolában is min-denki kicsúfolja és kigúnyolja ezt a kövér, esetlen kisfiút. Ezért egy lopott, rejtélyes könyv történetébe menekül, ahol szabadon szárnyalhat a fantáziá-ja, ahol boldog. Fantázia birodalma ez, ahol nincs előtte lehetetlen, ebben segíti a nála levő Aurin, a mindenható medálion is. Ő lesz Fantázia birodal-mának legfontosabb lakója, megmen-tője, akinek meséi nyomán új lények és tájak keletkeznek. Képzeletével megmenti Fantázia Kislány Királynőjét is a rejtélyes betegségtől, mivel egye-dül ő képes új nevet találni neki.

Barátja lesz Fantázia legbátrabb vi-téze Atráskó és a fehér szerencsesár-kánya, Fuhur. Együtt összefognak, hogy megmentsék az emberiségnek Fantázia birodalmát, mivel az emberek félik és gyűlölik a fantáziát, félnek az életükbe belevinni.

Fantáziánk egyenlő a hazugsággal, tartják. Ha ez a hazugságáradat elbo-rítja az emberiséget, akkor káprázatot, elvakultságot visz az emberek világá-ba, ezért meg kell semmisíteni, el kell pusztítani.

De mi lesz az emberekkel képzelőerő nélkül, milyen élet vár rájuk?

Az élet szürke, közömbös, sivár lesz valójában, ahol nem lesznek titkok, csodák, melyek színesítik az életet?

Hiszen Fantázia birodalom, a költé-szet birodalma, kitalált lényeivel és lakóival, álomkép, egy végtelen törté-netben.

Barnabás küzdelmei során sokat ta-nul és sok kalandban lesz része, hogy megtudja, hogyan lesz a fantázia hőséből a mindennapok hőse, s ho-gyan válhat története valóban végte-lenné.

N. E.

NÁDUDVARI HÍREK Városi közéleti lap

Lapalapító: Nádudvar Város Önkormányzata

Felelős kiadó: Tóthné Budaházi Judit,

az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatója

A szerkesztőség tagjai Felelős szerkesztő: Marján László.

Főmunkatárs: dr. Sutus Lenke. Munkatársak:

Aranyosné Nagy Erzsébet, dr. Sós Csaba, Varga Ildikó.

A szerkesztőség e-mail címe: [email protected]

ISSN: 1416-23-26

Nyomda: Fábián Nyomdaipari Bt.

Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt.

Előfizetésben megrendelhető: az ország bármely postáján, a hírlapot

kézbesítőknél, www.posta.hu. Belföldi előfizetési díj:99 Ft/hó.

MŰVELŐDÉSI HÁZ

KÖNYVAJÁNLÓ

KINCSESHÁZ

Mese a virágról címmel Mohai Gá-bor előadóművész műsora volt látha-tó, hallható Nádudvaron.

„Az emberség, az igazemberré válás

szép, szomorú képét próbálom meg körbejárni estemmel. Valami boldog-ság féle tölti el a lelkemet, ha mond-hatom és meghallgatják ezeket a verseket” - ez Mohai Gábor, a bárso-nyos hangú előadóművész gondolata. Hosszú éveken át volt a Magyar Tele-vízió bemondója, műsorvezetője, je-lenleg a Magyar Rádióban hallhatjuk.

Irodalmi esteket szerkeszt és mutat be országszerte, külhoni magyaroknak is. Olyan magyar költők verseiből válogat, „akik úgy írnak, mint ahogy én is fogalmaznék, ha a Jóistentől kaptam volna tehetséget az íráshoz. Én azonban csak közvetíteni tudom (ha sikerül) a költők gondolatait. És ezért is nagyon hálás vagyok.”

A „Szülőföldünk, Nádudvar Öröksé-ge és Jövője” Alapítvány és az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár meghívásának tett eleget április 13-án Mohai Gábor. Az elő-adóművész a költészet napja alkalmá-ból magyar költők verseiből adott elő, többek között Nagy László, Szécsi Margit, József Attila, Petőfi Sándor, Kondor Béla műveket, a művelődési központ tanácstermében összegyűlt szerény létszámú közönségnek.

A szép, tiszta magyar beszéddel elő-adott versekben minden szónak érez-hettem az ízét és azok csengését hallottam lelkemben, ezek hatására feltört bennem egy érzés, hogy milyen szép is ez a magyar nyelv! A bennem kavargó érzéseket csak fokozta az előadóművész pátosszal teli előadása.

És valóban igaz, ahogy Mohai Gábor vallja magáról: „Nekem a beszéd a kenyerem, hogy a szó nemcsak üres fecsegés, vagy szónoklás, hanem képes arra, hogy a lélek melegségét, szeretetét hordozza.”

Május 27-én, szombaton Gyermek-nap.

10 órától az „Én mesehősöm” című rajzpályázat eredményhirdetése.

10: 30 órától Solymász bemutató. 11 órától Micimackó című zenés me-

sejáték a Mandala Dalszínház előadá-sában.

13 órától póni lovaglás és kézműves foglalkozások, palacsintasütés.

10-től 14 óráig lézerharc: csapatok-ban, szabadtéren.

Május 19-én, pénteken 9-12 óráig a színházteremben Nyugdíjas KI MIT TUD? döntője.

13 órától Anyák napi ünnepség Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Hajdú-Bihar Megyei Szerve-zete szervezésében.

Május 19-én, pénteken 10 órától Baba elsősegély tanfolyam 3. rész. Téma: vegyszer, marószer mérgezé-sek, láz, lázmérés, lázcsillapítás, láz-görcs, epilepszia.

Tömény volt április második hete: költészetnapi és húsvéti programok sorjáztak a Kincsesházban.

Irodalmi kávéház nyílt egy napra áp-

rilis 11-én a Kossuth tér 5. szám alatt. Verskedvelő felnőttek és gyerekek adták egymásnak a kilincset, s szaval-ták a szebbnél szebb költeményeket annak hivatalos ünnepén. Elhangzottak itt Petőfi Sándor, Juhász Gyula és több magyar költőgéniusz által szerzett versek is. A prímet persze József Attila vitte, ami érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy az ő születésnapját választották a költészet napjává.

A szavalatokat a házigazdák kávéval, teával jutalmazták, amihez még nád-udvari mézeskalács is dukált.

Tojáshímzés, kalácssütés

A húsvéti tojások hagyományos díszí-

tését mutatta meg nagypénteken az érdeklődő gyerekeknek Katonáné Kalmár Terézia Pro Urbe-díjas népi iparművész. Az egyik díszítési technika

a viasszal írt díszítés (írókázás, vagy tojásírás), a másik a levélrátétes díszí-tés (berzselés). Egy harmadik díszítési formát is megtanulhattunk: ennél a technikánál a felvitt viaszt nem kapar-ják le a tojásról, hanem aranyporban meghempergetik, ami ráragad a viasz-ra. Csodás "aranytojások" születtek!

Ludmanné Kalmár Piroska a mézes-kalács cukormázzal történő díszítését mutatta meg az érdeklődőknek.

Magyar költőktől

N. E.

Május 20-án, szomba-ton 19 órától, a Gergely Theater bemutatja John-nie Mortimer és Brian Cooke darabját: Pasik a pácban, ami egy zenés vígjáték két részben.

Főszerepben Beleznay Endre.

Fordította: Csukás Bar-nabás és Csukás Márton.

Rendező: Gergely Ró-bert.

A darab zenéjét a Bon-bon együttesből is is-mert Szolnoki Péter írta.

Jegyár: 2.500 Ft.

Verselő napközisek április 11-én

Húsvéti előkészületek nagypénteken

Május 18-án, csütörtökön 15 órától Bébi úr magyarul beszélő amerikai családi animációs film. 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

18 órától Arthur király– A kard le- gendája magyarul beszélő, amerikai- ausztrál kalandfilm. 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

3D teljes árú jegy ára 1.500 Ft, a 12 éves korig váltható 3D gyerekjegy 1.300 Ft-ba kerül.

3D MOZI

Költészet hangolt húsvétra