dunai szigetek: Új-orsova -...

8
Dunai szigetek: Új-Orsova  Új-Orsova lett Ada-Kaleh új neve, miután 1913-ban Krassó-Szörény vármegyéhez csatolták az addig török fennhatóság alatt álló szigetet. A "régi" Orsova, a Monarchia utolsó dunai kikötője néhány kilométerrel feljebb állt a Cserna-folyó torkolata fölött. Ma már hiába keresnénk ezt a két települést, a török reliktumot és a rohamosan fejlődő soknemzetiségű dunai kikötővárost. Mindkettőt elnyelte a progresszió, a technika és a társadalmi szükségletek és a Vaskapu I. erőmű által felduzzasztott Duna. A két település legutolsó pillanatairól előkerült fényképeket - ha jól tudom - Magyarországon eddig még sehol sem publikálták.   Ada-Kaleh látképe az orsovai út mellől  A felvételeket Ionica Popovici tette közzé egy Ada Kaleh-ről elszármazottak által működtetett oldalon. A fényképek dátuma 1967, kivéve az utolsót, az feltehetően 1971-es. Sosem hittem volna, hogy van olyan ember, aki még ne hallott volna erről a szigetről, de felvilágosítottak róla, hogy az emberek döntő többsége számára tökéletesen ismeretlen vidék az egykori magyar Al-Duna. Nekik mondanám el, hogy Ada Kaleh egy török lakosságú és hangulatú sziget volt, mígnem a román állam úgy nem döntött, hogy ezt a többszáz éves etnográfiai zárványt elpusztítja a Vaskapu I. erőmű kedvéért. A lakók addig a turisták mellett saját cigarettát gyártottak, valamint itt készült a rózsasziromlekvár, mely tényleg lekvár volt és tényleg rózsaszirmokból készült. A Dunai Szigetek blogon már sok térkép, leírás, képeslap jelent meg a legkülönlegesebb dunai szigetről. Érdemes átnézni, annak is aki esetleg nem most hall erről a helyről először. A  Cserna  torkolata  és  a  közúti  híd,  háttérben  "Új" Orsova épületei A Vaskapu I. erőmű 33 méterrel emelte meg a Duna vízszintjét, ami azt jelentette, hogy Báziásig, azaz végig az Al-Duna mentén minden település víz alá fog kerülni. A munkálatok megkezdése előtt történészekből és építészekből álló csoport kutatta végig a megmentésre érdemes értékeket és e kiadvány nyomtatott formában is megjelent.    

Upload: truongkhuong

Post on 07-Feb-2018

219 views

Category:

Documents


2 download

TRANSCRIPT

Dunai szigetek: Új­Orsova Új­Orsova lett Ada­Kaleh új neve, miután 1913­ban Krassó­Szörény vármegyéhez csatolták az

addig török fennhatóság alatt álló szigetet. A "régi" Orsova, a Monarchia utolsó dunai kikötőjenéhány kilométerrel feljebb állt a Cserna­folyó torkolata fölött.

Ma már hiába keresnénk ezt  a két   települést,  a török reliktumot és a rohamosan fejlődősoknemzetiségű   dunai   kikötővárost.   Mindkettőt   elnyelte   a   progresszió,   a   technika   és   atársadalmi   szükségletek   és   a   Vaskapu   I.   erőmű   által   felduzzasztott   Duna.   A   két   településlegutolsó pillanatairól előkerült fényképeket ­ ha jól tudom ­ Magyarországon eddig még seholsem publikálták.

 

 Ada­Kaleh látképe az orsovai út mellől

 A felvételeket Ionica Popovici tette közzé  egy Ada Kaleh­ről elszármazottak által  működtetett

oldalon. A fényképek dátuma 1967, kivéve az utolsót, az feltehetően 1971­es. Sosem hittem volna, hogy van olyan ember,  aki még ne hallott volna erről  a szigetről,  de

felvilágosítottak róla, hogy az emberek döntő többsége számára tökéletesen ismeretlen vidék azegykori magyar Al­Duna. Nekik mondanám el, hogy Ada Kaleh egy török lakosságú és hangulatúsziget   volt,   mígnem   a   román   állam   úgy   nem   döntött,   hogy   ezt   a többszáz éves   etnográfiaizárványt elpusztítja a Vaskapu I. erőmű kedvéért.

A   lakók   addig   a   turisták   mellett   saját   cigarettát   gyártottak,   valamint   itt   készült   arózsasziromlekvár,   mely   tényleg   lekvár   volt   és   tényleg   rózsaszirmokból   készült.   A   DunaiSzigetek blogon már sok térkép, leírás, képeslap jelent meg a legkülönlegesebb dunai szigetről.Érdemes átnézni, annak is aki esetleg nem most hall erről a helyről először.

A   Cserna   torkolata   és   a   közúti   híd,   háttérben   "Új" Orsova épületei  A Vaskapu I. erőmű 33 méterrel emelte meg a Duna vízszintjét, ami azt jelentette, hogy Báziásig,azaz végig az Al­Duna mentén minden település víz alá fog kerülni. A munkálatok megkezdéseelőtt történészekből és építészekből álló csoport kutatta végig a megmentésre érdemes értékeketés e kiadvány nyomtatott formában is megjelent.

   

 A Cserna torkolata és a közúti híd, háttérben "Új" Orsova épületei

 

 Nagyzsuppány (Jupalnic) falu helyén épült fel Új­Orsova, a távolban Ada Kaleh szigete

   

  

 Építési terület, háttérben a magasított út új hídja

 

 A Cserna­folyó lapálya helyén ma a tározó vize hullámzik.

 

Ada Kaleh szigetével kiemelten foglalkoztak, nagy szerencsémre az egyik román tudós unokájaezt el is jutatta nekem és részleteket a Dunai Szigetek blog is közölt. 

Kilátás az Új­Orosva feletti hegyről északkeleti irányba

A halálraítélt Nagyzsuppány felett már ott magasodnak Orsova új épületei. 

  

 Épül a hegyoldalba vágott új út a Duna fölött

 

 Az elárasztás megkezdődött

 

Voltak olyan települések, amelyeket egyszerűen "feljebb toltak" a völgyekbe, elsősorban ott,ahol 33 méternél kevesebbet emelkedett a vízszint.

Orsova környékén, amely a leginkább ki volt téve az elárasztásnak minden falut kitelepítettek,és egy új várost terveztek a Cserna­folyó lapályán keletkező hatalmas öböl mellé. Itt már állt egykisebb falu, Nagyzsuppány, melyet ugyancsak eltüntettek a föld színéről az új szocialista városkedvéért.   Itt,   a   hegyek   tövébe   szorítva   épült   fel   végül   a   legújabb Orsova,   ahová   arégi Orsova, Tuffier, Nagyzsuppány és Kormanik lakosságát telepítették.

A   semmiből   épült   fel   a   biztonságos   magasságba   emelt   város.   Épületei   semmiben   sememlékeztettek a régi településre. Modern panelházak nőttek ki gomba módjára egy akkor mégnem létező öböl íve mentén.

Nem csupán a   lakosokat  kellett  arrébb  költöztetni,  a   román állam nem volt  közömbös akulturális   értékek   megmentése   iránt.   A   fenti   képen   éppen   a   Traianus   táblát   emelika tározási szint fölé.

 

 A Traianus­tábla megemelése

  

 A   munkálatok   során   kivágták   a   sziklafalból   majd   betonoszlopokkal   megtámasztották   a

timpanonját   és   beillesztették   vasalással   jelenlegi   helyére.   Valamiért   Abu Szimbel kőbevésettalakjai jutottak az eszembe róla, akiket az Asszuáni­gát miatt telepítettek odébb. De talán aztmég nem graffitizték össze.

Orsova helyén ma egy víztározó hullámzik, az új települést Nagyzsuppány fölött hozták létremely  egészen  a  Cserna  mai   torkolatáig  nyúlik  északon.  3 milió köbméter  beton  épült   be  azerőműbe, mely örökre eltüntette a vizákat a felsőbb Duna­szakaszokról.

Orsova lakói  szerencsésebbek voltak Ada­Kaleh törökjeinél,   jelenleg is Orsovában lakhatnak,igaz kissé odébb. A törökök lakhelyéül a román hatalom az erőmű alatti Simian­szigetet jelölteki,   ahová   át   is   költöztették   a   számozott   téglákra   bontott   erődöt.   A   törökök   azonban   nemmaradtak ott sokáig, szétszóródtak a szélrózsa minden irányába. Az idő műlásával lassan kihalez   a   kis   közösség   is,   éppen   ezért   nagyon   fontos   lenne,   hogy   az   emlékeiket,   fényképeiket,anekdotáikat valaki összegyűjtse és az utókor számára megmentse.

Egy   történelmi   pillanat: az   utolsó   ismert   fénykép   Ada Kaleh szigetéről.   A   felvétel   a   szerbpartról   készült,   szemben   az Új­OrsovaI Turnu­Severinbe vezető   út   hídja   látható   a   feltöltésreváró Bahna­öböl felett.

Ada Kaleh szigetén   már   nem   állnak   épületek,   a   házakat,   erődítményt   szétbontották,   alakosokat kitelepítették. Csupán az erőd szögletes falait  látjuk, maga sziget már hullámsírbamerült.

A képről bebizonyosodik, hogy nem igaz az a legenda, miszerint a minaret tornya még sokáigkiállt a tározóból és csak évek múltán omlott bele. Egy tökéletesen lecsupaszított, halott szigetvárta az emelkedő vízszintet, mely örökre elborította.

 

 Ada­Kaleh végnapjai

 

1966­1974 között teljesen átalakult a táj. 

Az eredeti   cikk   itt   található:   Forrás: Szávoszt­Vass Dániel ­ http://dunaiszigetek.blogspot.hu/ ­ Pdf formátum:  Orendt  Mihály Bihar­kutató,   író,publicista ­ Debrecen, 2016­08­31­én;