dr. ilkei csaba emléksorai a "leleplező" c. folyóirat 2012/2 számából

6
A jövô történelme 2 20 0 1 1 2 2/ / 2 2. . o or r s s z z á ág g k kr r ó ó n ni i k k a a k kö ö n ny y v vú új j s s á ág g Leleplezô 163 A hír: Április 8-án , 68 éves ko- rában súlyos betegség után el- hunyt Beck György, az “Utólag” nevű internetes por- tál szerkesztője. Lelki üdvéért május 3-án tartottak gyászmisét Budapesten a Villányi úti római katolikus templomban, másnap a badacsonytomaji temetőben helyezték örök nyugalomra. A “Leleplező” szerkesztő- sége nekrológban búcsúzott el munkatársától, méltatva az in- ternetes portál élén végzett tíz éves munkáját. Elvadult pártküzdelmek ide- jén értjük meg csak igazán, s kezdjük tisztelni azokat a pár- tonkívülieket, akik megszállott önkéntesként csak a nemzetet, csak az országot szolgálják. Egészségüket nem kímélve, családi életüket is alárendelve az ügynek, az anyagi ellehetet- lenüléssel is dacolva. Ezek az önkéntesek a legveszélyeseb- bek az aktuális hatalom számá- ra, mert megvesztegethetetle- nek, befolyásolhatatlanok, hitük megóvja őket a pártok csábítá- sától, hiába próbálkoznak pénz- zel, pozícióval, megfélemlítés- sel. Sok barátja, tisztelője volt Gyurinak, de mindenkiétől el- térő volt kettőnk kapcsolata. Nem tudok szabványos mon- datokat írni róla. Mindenki Teddynek szólította, én Gyurinak. Mindenki nyilvá- nosan levelezett vele, én soha. Csak tanulmányokat írtam a “Cikkek, írások” rovatba, szer- kesztettem az „Ügynöklistát”, s időnként tanácsot adtam: mit tegyen fel a titkos anyagok kö- zé, melyekhez csak azok fértek hozzá, akik ismerték a bejárat technikai kulcsát. Mindenki békésen fejtette ki neki vélemé- nyét, én nem mindig. De vitáin- kat mindenkor baráti alapon bonyolítottuk le, szóban, négy szem közt. Nem akartuk a nyil- vánosság elé vinni őket, annál jobban tiszteltük egymást és azt az ügyet, amit mindketten együtt szolgáltunk. Néha korholt hiányos számí- tástechnikai ismereteim miatt, azért, hogy már megint nem úgy küldöm a képaláírásokat, ahogy elvárta volna. Én pedig azt róttam fel neki, hogy időn- ként merev, konok, türelmetlen szerkesztő, elfogult egy párt és egy vezér mentén, ezért ellent- mondást nem tűrő osztályfő- nökként eltanácsol néhány sza- badlelkű diákot, akit méltatla- nul vesztünk el. (Pedig nem voltak ráérő, irogató nyugdíja- sok, szabadidősen fecsegő-lo- csogó háziasszonyok, minden- hez hozzászóló csalhatatlanok, jól értesülten perlekedők.) Fáradhatatlan napi robo- tos volt a haza oltárán, egy személyes stábként cipelte a felvevő berendezést, jegyzetelt, szerkesztett, technikát működ- tetett, szerény nyugdíjából má- sok anyagait röpítette fel a vi- lághálóra, bevásárolt, orvosért szaladt, ellátta Olga Mamát 103 éves koráig. Néha tájékozatlan volt, mert a napi robot mellett nem volt ideje olvasni, utol ér- ni a legfrissebb híreket. Ilyenkor megköszönte, ha meg- óvtam attól, hogy örömet sze- rezzen ellenségeinknek. Én pe- dig megköszöntem, hogy so- ron kívül feltette írásaimat hon- lapjára, ha este küldtem, biztos lehettem benne, reggel már ott olvashatom a rovatban. Fontosnak tartotta tudomá- nyos kutató munkámat, én be- csültem áldozatos és értékes te- vékenységét, s igyekeztem nép- szerűsíteni. Ám ez utóbbit nem volt könnyű. Mert önzetlen és végtelenül szerény robotos volt, mindenféle hívság nélkül. Televíziós műsoraim végén el- mondtam nézőimnek, hogy új- ból megnézhetik az adást az utolag.com (korábban: uto- Dr. Ilkei Csaba Rendhagyó emléksorok barátomról Beck Gyuriról Beck György Gyuri a felvevőgép mögött 0Leleplezo 2012-2 sz.qxd:Leleplezo 2009-1-4.qxd 6/5/12 6:26 PM Page 163

Upload: hahanh

Post on 05-Feb-2017

220 views

Category:

Documents


6 download

TRANSCRIPT

Page 1: Dr. Ilkei Csaba emléksorai a "Leleplező" c. folyóirat 2012/2 számából

A jövô tör ténelme 22001122//22.. oorrsszzáággkkrróónniikkaa kköönnyyvvúújjssáágg Leleplezô

163

A hír:Április 8-án , 68 éves ko-

rában súlyos betegség után el-hunyt Beck György, az“Utólag” nevű internetes por-tál szerkesztője. Lelki üdvéértmájus 3-án tartottak gyászmisétBudapesten a Villányi úti rómaikatolikus templomban, másnapa badacsonytomaji temetőbenhelyezték örök nyugalomra.

A “Leleplező” szerkesztő-sége nekrológban búcsúzott elmunkatársától, méltatva az in-ternetes portál élén végzett tízéves munkáját.

Elvadult pártküzdelmek ide-jén értjük meg csak igazán, skezdjük tisztelni azokat a pár-tonkívülieket, akik megszállottönkéntesként csak a nemzetet,csak az országot szolgálják.Egészségüket nem kímélve,családi életüket is alárendelveaz ügynek, az anyagi ellehetet-lenüléssel is dacolva. Ezek azönkéntesek a legveszélyeseb-bek az aktuális hatalom számá-ra, mert megvesztegethetetle-nek, befolyásolhatatlanok, hitük

megóvja őket a pártok csábítá-sától, hiába próbálkoznak pénz-zel, pozícióval, megfélemlítés-sel.

Sok barátja, tisztelője voltGyurinak, de mindenkiétől el-térő volt kettőnk kapcsolata.Nem tudok szabványos mon-datokat írni róla. MindenkiTeddynek szólította, énGyurinak. Mindenki nyilvá-nosan levelezett vele, én soha.Csak tanulmányokat írtam a“Cikkek, írások” rovatba, szer-kesztettem az „Ügynöklistát”, sidőnként tanácsot adtam: mittegyen fel a titkos anyagok kö-zé, melyekhez csak azok fértekhozzá, akik ismerték a bejárattechnikai kulcsát. Mindenkibékésen fejtette ki neki vélemé-nyét, én nem mindig. De vitáin-kat mindenkor baráti alaponbonyolítottuk le, szóban, négyszem közt. Nem akartuk a nyil-vánosság elé vinni őket, annáljobban tiszteltük egymást és aztaz ügyet, amit mindkettenegyütt szolgáltunk.

Néha korholt hiányos számí-tástechnikai ismereteim miatt,azért, hogy már megint nem

úgy küldöm a képaláírásokat,ahogy elvárta volna. Én pedigazt róttam fel neki, hogy időn-ként merev, konok, türelmetlenszerkesztő, elfogult egy párt ésegy vezér mentén, ezért ellent-mondást nem tűrő osztályfő-

nökként eltanácsol néhány sza-badlelkű diákot, akit méltatla-nul vesztünk el. (Pedig nemvoltak ráérő, irogató nyugdíja-sok, szabadidősen fecsegő-lo-csogó háziasszonyok, minden-hez hozzászóló csalhatatlanok,jól értesülten perlekedők.)

Fáradhatatlan napi robo-tos volt a haza oltárán, egyszemélyes stábként cipelte afelvevő berendezést, jegyzetelt,szerkesztett, technikát működ-tetett, szerény nyugdíjából má-sok anyagait röpítette fel a vi-lághálóra, bevásárolt, orvosértszaladt, ellátta Olga Mamát 103éves koráig. Néha tájékozatlanvolt, mert a napi robot mellettnem volt ideje olvasni, utol ér-ni a legfrissebb híreket.Ilyenkor megköszönte, ha meg-óvtam attól, hogy örömet sze-rezzen ellenségeinknek. Én pe-dig megköszöntem, hogy so-ron kívül feltette írásaimat hon-lapjára, ha este küldtem, biztoslehettem benne, reggel már ottolvashatom a rovatban.

Fontosnak tartotta tudomá-nyos kutató munkámat, én be-csültem áldozatos és értékes te-

vékenységét, s igyekeztem nép-szerűsíteni. Ám ez utóbbit nemvolt könnyű. Mert önzetlen ésvégtelenül szerény robotos volt,mindenféle hívság nélkül.Televíziós műsoraim végén el-mondtam nézőimnek, hogy új-ból megnézhetik az adást azutolag.com (korábban: uto-

Dr. Ilkei Csaba

Rendhagyó emléksorokbarátomról Beck Gyuriról

Beck György

Gyuri afelvevőgép

mögött

0Leleplezo 2012-2 sz.qxd:Leleplezo 2009-1-4.qxd 6/5/12 6:26 PM Page 163

Page 2: Dr. Ilkei Csaba emléksorai a "Leleplező" c. folyóirat 2012/2 számából

164

Leleplezô oorrsszzáággkkrróónniikkaa kköönnyyvvúújjssáágg A jövô tör ténelme 22001122//22..

lag.tk) oldalán, meg is mutat-tam azt, ám Gyurit csak két évigyőzködés után tudtam rávenni2006-ban, hogy április 12-éneste eljöjjön a stúdióba egyórás élő adásba és beszéljünkéletéről, munkájáról.

Drábik János révén ismer-tem meg, Ő hívta fel figyelme-met Gyurira.

2006 március 28-án, egyszép tavaszi nap koradélután-ján jártam nála először, a XI.kerületben, egy Vak Bottyánutcai többemeletes bérház ötö-dik emeleti lakásában.

Akkor csak annyit tudtamróla: 62 éves, nyugdíjas, s im-máron negyedik esztendeje sa-ját elhatározásából és sajátnyugdíjából egy nemzeti inter-netes portál szerkesztője nem-csak a hazai érdeklődők, ha-nem a világ magyarsága szá-mára is. Példátlan sikerrel.Néha napi húsz ezer látogatójavolt, s állandóan bővülő levele-

ző tábora. És noha nyugdíjábóla lakás rezsijét, a villanyszám-lát is nehezen fizette ki, sőt, el-tartotta és ellátta ágyhoz kötött98 éves nevelőanyját is, vettegy videokamerát a legszüksé-gesebb felszereléssel, hogy jár-hassa az országot, ott legyen anemzeti oldal minden általafontosnak tartott eseményén, sarról a legrövidebb időn belültudósítson.

Időnként igazoltatták, be-kísérték a rendőrségre, elko-bozták a szerverét. De folytatta.Úgy, ahogy csak azok tudják,akiknek hittel vállalt küldeté-sük van.

Elismerést, pénzt, állást, ki-tüntetést nem várt senkitől.Nem azért csinálta. Akkor hátmiért? Szabó Lőrinccel vála-szolt: A semmiért az egészetkapom. Igen, ez a meggyőző-désükért szépet álmodók jutal-ma. Egyszer majd – talán – anemzet megköszöni neki.

Balatonalmádibanszületett egy nappalkarácsony előtt,1944. december 23-án. Apja sváb szár-mazású volt, gépla-katos, malomipariszerelő, aki átvette anagyapa vegyeske-reskedését.Édesanyja szüleinekKiskunfélegyházánvolt vendéglője, ottismerkedett megédesapjával, aki út-közben véletlenül tértbe ebédelni.Malomépítő apja1926-ban

Törökországbanpróbált szerencsét ,de egy év múltánmalária miatt hazakellett térnie.Tejbegyűjtő és fel-dolgozó lett. 1946-ban feljelentették,mondván: a néme-teknek kémkedett.Hat hónapra inter-nálták.

Gyuri hat évesvolt, amikor szüleielváltak. Anyja el-vitte az öccsét, apjasegédmunkáskéntdolgozott hol itt, holott Veszprém megyé-ben, egész héten tá-vol volt, Gyuri egye-dül maradt otthonegy Csibész nevűkuvasszal az 1945 februárjábanmajdnem teljesen szétbombá-zott házban. Az általános isko-lát is sokfelé végezte 1951 és1959 között: Csopak, Zánka,Révfülöp, Badacsonytomaj.(1956-tól édesapjaBadacsonytomajban a KSHüdülő gondnoka volt.)Gimnáziumba is két helyen járt1959-63 között: Tapolcán ésBalatonfüreden.

Közben voltam „hazaáru-ló” is! – mesélte egyszer. -1956

novemberébenBadacsonytomaj határábanálltam Csiri és Fickó nevű ku-tyáimmal, nézegettem, hogy jönhárom szovjet páncélos.Fáradtan megálltak, felültettekvalamelyikre a kutyákkal

együtt, így gördültek be velem afaluba. Másnap az iskolábanazt mondták „hazaáruló” va-gyok. Egyik tanárom majdnemmegbuktatott érte.

A zánkai általános iskolaiéveket tartotta a legszebbek-nek, egy kedves tanítónő ver-seket dramatizált, rá osztotta afőszerepeket, sok tapsot kapotta helyi színpadon.

Az érettségi után elragadtaa számítástechnika, amit válla-lati gyakorlat követett: elektro-műszerész és számítógép mű-szerész a KSH-nál, a 43-asÁllami Építőipari Vállalatnálés a SZÜV-nél Pécsett1969-ig.Közben két évig katona. 1969-ben jelentkezett a MűszakiEgyetemre. 1975-ben végezteel esti tagozaton, gyengeára-mú műszerirányítás-technikaés automatika szakon.

Nappal dolgozott, előbb1971-ig a VegyipariTermelőeszköz KereskedelmiVállalat számítógépközpont-jában, majd a MALÉV-nél. Azutóbbinál töltötte fél életét: 30évet. Programozó, project ma-nager, pénzügyes.

„Kiszolgáltam 17 vezér-igazgatót, 13 informatikai igaz-gatót. Ha valami nem ment, ak-kor automatikusan lecseréltéka vezért. 2000 decemberébenírtam a vállalati újságba egycikket: ’Ha én vezérigazgatólennék…’ Nagy sikerem volt.

Nemzeti rendezvények elmaradhatatlan megörökítője

Harmincadik születésnapján

A MALÉVdolgozója volt

30 évig

BeckGyörgy és

Ilkei Csaba atv-stúdióban

0Leleplezo 2012-2 sz.qxd:Leleplezo 2009-1-4.qxd 6/5/12 6:26 PM Page 164

Page 3: Dr. Ilkei Csaba emléksorai a "Leleplező" c. folyóirat 2012/2 számából

A jövô tör ténelme 22001122//22.. oorrsszzáággkkrróónniikkaa kköönnyyvvúújjssáágg Leleplezô

165

Figyelembe akartak venni a ká-derfejlesztési tervben is. De éninkább nyugdíjba vonultam2001-ben.”

2002 májusában nyitottainternetes portálját ezzel a mot-tóval: ha valamit kihagytunk el-foglaltság miatt, avagy: ami atv-műsorokból kimaradt.Nyugdíja akkor 105 ezer forintvolt, ha kifizette a 79 ezer fo-rintnyi lakás rezsit, alig maradtvalami. Pedig el kellett tartaniaimádott nevelőanyját, OlgaMamát, gondozásához hozzá-tartoztak a gyógyszerek is.Nagy szeretetben, békességben,harmóniában laktak együtt.Gyuri hatéves volt, amikorédesapja újra nősült és elvettediákkori szerelmét: ReichardtOlgát, akinek édesapja a bécsiSchönbrunn főkertésze volt1910 és 1932 között.

„Drága Csaba, mesélhetekmagának gyönyörű, színes vi-rágokról, olyanokról, melyeketsohasem látott életében?” –kérdezte gyakorta, látogatása-imkor, s ifjúságát idézte fel va-rázslatosan, megszépülve, át-szellemülten, amikor aSchönbrunn gyönyörűségeirőlmesélt.

Ketten maradtak a lakásban,miután Gyuri 24 évi házasságután 2002-ben elvált orvos (ra-diológus) feleségétől. Koránkezdődtek egészségének meg-próbáltatásai, 2005 novemberé-ben szívinfarktust kapott, cu-korbeteg volt, hasfali sérve új-ra és újra kiújult. A dohányzás-ról nem tudott leszokni.

Amikor először jártam nála,két gyermeke már kirepült: az1983-ban született leánya,Szandra („Csumpi”)

Külkereskedelmi ésVendéglátóipari Főiskolát vég-zett, 1980-ban született fia,András a Műszaki Egyetemrejárt, de nem fejezte be. Szandratavaly ment férjhez és van egybájos kislánya: Kyra Laura, akimost júniusban egy éves.András ma Angliában egy mul-tinacionális cég megbecsültmunkatársa. 2010 augusztusá-ban nősült Badacsonytomajban,de nemzetközi volt az esküvő,mert felesége, Erika lett születé-sű, -édesapja szülei még len-gyelek voltak, de apja márLettországban született -, édes-anyja viszont kárpátaljai ma-gyar.

Összehoztam Gyurit jelesbarátommal: dr. Dávid Tamásrákkutató professzorral, akivállalta, hogy havonta szponzo-rálja, kifizeti a rezsi nagyobbikhányadát. Gyuri a megspóroltpénzéből vett egy kamerát(Sony DCR-TRV10E-PALDigital Handycam), boldoganfutkosott vele egyik rendez-vényről a másikra, most márnem kellett kölcsön kér-nie rozzant szerkentyűketsenkitől.

2002 április 24-én azelsők között alakított pol-gári kört „MagyarPolgári Szalon” néven,150 taggal, ők lettek a le-velező lista megnyitói.

2003 december else-jén 30 társával együtt el-vitték a rendőrök aGesztenyéskertben ren-dezett tüntetésről. 2005májusában a rendőrségelkobozta szerverét. Az

amerikai magyarok gyűjtésébőlpótolta, s lett két szervere, napi20 ezer látogatója. A nemzetiérzelmű emberek megéreztékaz őszinte hangot, a belső meg-győződéssel és hittel készítettműsorokat. Igaz, éjjelente jöt-tek a fenyegető levelek, az al-pári sms-ek is. De a köldökzsi-nórt már senki sem tudta elvág-ni a Vak Bottyán utcai magá-nyos harcos és a nagyvilág ma-gyarsága között.

Soha semmilyen pártnaknem volt tagja. A nemzetértdolgozott, csak a nemzetért.Politikai nézeteit tekintve fel-tétlen Orbán-hívő volt, Viktorminden tévedését megmagya-rázta és megbocsátotta. Nemúgy annak pártjával kapcsolat-ban. 2009. február 14-én ezt ír-ta a levelező lista tagjainak:

„Nemrég írtam le egy ma-gánlevélben, de megismétlem ittis, hogy ha lenne egy csodavegyszerem, amivel lefújhatnáma Fideszt úgy am blokk, és színszerint megmutatná a lelkületet,akkor a Fidesz vörösben és kék-ben pompázna, alig akadna kö-zöttük narancs színű. A jelenle-gi parlamentben összesen 3 em-berért merném tűzbe tenni a ke-zem.”

2011. február 22-én pedigmindenki olvashatta Sz.Tibornak írt sorait a pártba be-furakodott ügynökökről:

„Ejnye Tibor! Már megintpesszimista vagy. Hogyne fura-kodna be. Ez a feladata. Manem tudsz egy csoportosulástlétrehozni anélkül, hogy a háló-zat be ne fészkelné magát. Elsem hiszed, hogy micsoda erő-

feszítésembe kerül, hogy a lis-tánkat takarítsam. Akkor egyolyan nyitott szervezetbe, mint aFidesz, hogyne lenne mocsok.De azért hidd el nekem, figyel-nek. A Szőcsnek is remélem ezvolt az utolsó előtti dobása.Ami az EP listát illeti, oda haddmenjenek! Az a szemétkosár. Ígykerült oda a Deutsch Tamás is.Nagyot röhögtem, amikor meg-tudtam, hogy mekkora húzásavolt ez Viktornak. Ennél márcsak a Schmitt Palit tette szeb-ben hidegre. Én meg azon néz-tem egy nagyot, amikor felfe-deztem a Qurcsány évértékelő-jén a közönség között JankovichMarcellt. Nyeltem egy jókorát.”

Múlt feltáró állambiztonsá-gi tanulmányaim állításaibansohasem kételkedett. Pedignagy csalódásokat okoztamNeki. Például 2010. májusában,amikor lelepleztem a hazai hun-garista, nemzeti szocialistamozgalom meghatározó alakját:Tudós Takács János teológust,filozófust, lapszerkesztőt, aki„Sándor József” fedőnéven 24éven át (1966-1990) szolgálta apolitikai rendőrséget. Gyuri ta-nítómestereként tisztelte, telje-sen megbízott benne, Ő írta anekrológját. 2010. május 5-i le-velében ez olvasható: „KedvesCsaba! Most nagyon megdöb-bentettél. Ha nem Te mondod,kiröhögöm az illetőt. Íme a hoz-zá írt nekrológom, amit már el-küldtem, mielőtt kinyitottamvolna leveled.” 2011 júliusábanegyik unokatestvérét dr. H.T.-tfedezte fel egy ügynöklistán,B.F.-el együtt, akiről szép fil-met készített barátja, ő pedig afilm vágója volt. Nem ennyire,de azért meglepődött Gyuri,amikor szintén tőlem értesültelőször arról, hogy KiszelyIstván negyven éven át az egy-házi és kulturális elhárításegyik legsikeresebb és egyiklegmegtévesztőbb ügynökevolt, aki még saját családtagjai-ról is jelentett. Gyuri kendőzet-lenül megírta kritikáját a DU-NA TV vezérigazgatójának is:az intézmény tele van volt be-súgókkal.

Amint már említettem ,honlapjának levelező listás tár-

Olga Mamával

András és Szandra

0Leleplezo 2012-2 sz.qxd:Leleplezo 2009-1-4.qxd 6/5/12 6:26 PM Page 165

Page 4: Dr. Ilkei Csaba emléksorai a "Leleplező" c. folyóirat 2012/2 számából

Leleplezô oorrsszzáággkkrróónniikkaa kköönnyyvvúújjssáágg A jövô tör ténelme 22001122//22..

166

saságát szigorú osztályfőnök-ként terelgette. 2010. március28-án egy, a barátját tagfelvétel-re ajánló levelezőnek: T.Sándornak – egyebek között –ezt válaszolta:

„…csak még annyit árulj elneki, hogy a határon kívül re-kedt nemzettestvéreinketmi nem nevezzük kisebb-ségnek, hanem erdélyi-,délvidéki-, felvidéki- éskárpátaljai testvéreink-nek. És ha ő úgy látja,hogy nálunk Győzike-Fekete Pákó királyságvan, akkor ő sajnos csaka TelAviv3-at nézi. Errőlsürgősen szokjon le,mert olyan lesz, mint eza két díszpinty. Akkor in-kább ne nézzen semmit,az is hasznosabb lehetszámára.”

Amikor pedig háromharcos hölgy egymástsértegetve, minősítgetveegymásnak esik, s azegyik már „gyertyatar-tással” is megvádolja a másikat,Gyuri nyomban közbeszól:

„Na gyerekek, itt az idejeabbahagyni ezt a köpködősdit.Lassan átmegy ez a lista aMónika show-ba. Azt meg na-gyon nem szeretném. Hiába, hahárom nő van, akkor előbb-utóbb egymásnak esnek. Hamég egy levél jön ebben a témá-ban, valaki kényszerpihenőremegy. Inkább szorítsatok a va-sárnapért (a választás napja, - aszerk. megj.). Ez javaslat volt amarakodás helyett! (2010. áp-rilis 22.)

Fiának esküvője (2010. au-gusztus 28, Badacsonytomaj)előtt eljön hozzám „vidékre”, -autója sose volt -, hogy elkérjefényképezőgépemet, mert sze-rinte az enyém a legjobb a bará-taié közül. Szívesen adom Neki,hosszan beszélgetünk ottho-nomban bizalmasan, de cseré-ben megfogadtatom vele, hogymost már nincs halasztás, szept-emberben bemegy a kórházbaés összevarratja a hasfalát, mertiszonyúan kitüremkedett a sér-ve. Látszólag beleegyezik.Lezajlik az esküvő, visszahozzaa gépet, dicséri, öröm volt vele

dolgozni, s mutatja, milyennagyszerű képeket csinált.

Ismét megállapodunk, hogyakkor most a kórház követke-zik. Eltelik egy hónap, s szept-ember 29-én a következőket ír-ja e-mailjében:

„Ami a műtétet illeti, nem

olyan egyszerű összehozni, merta sebészek csak akkor vállal-nak, ha a diabetológia előttebeállítja a cukromat. Az egy hét.Utána mehetnék a sebészetre,ami 2 naptól egy hétig tart, attólfüggően, hogy van-e kompliká-ció. És az mindig van, mert pél-dául a múltkori rekonstrukció-nál is 2 nap után belázasodtam,lévén az egyik kanül elzáródottés ki kellett fakasztani. A gyere-keim pedig mindenmásodik hétenAmszterdamban van-nak továbbképzé-sen.” Azt válaszol-tam Neki: „Húzod-vonod ezt az ügyet,pedig a lányok meny-nyivel jobban szere-tik az izmos, kocká-zott hasfalat…”

Cserébe – később– küldött egy viccet:

„Öt sebész vitat-kozik, kik a legjobbpáciensek.

Az első azt mondja: a leg-jobb betegek a könyvelők, ben-nük minden meg van számozva.

A második sebész szerint alegjobb betegek a villanyszere-lők, bennük minden színkódolt.

A harmadik sebész azt mond-ja, hogy a legjobbak a könyvtá-rosok, bennük minden betűrend-ben van.

A negyedik vitatkozik: a leg-jobb betegek a szerelők, megér-tik, ha a végén néhány alkatrészmegmarad, vagy ha a munka to-

vább tart a vártnál.Az ötödik mindet le-

torkollja: a legjobb be-tegek a politikusok,mert zsigertelenek,szívtelenek, töketlenek,gerinctelenek, ezen kí-vül a fejük és a seggükszabadon felcserélhe-tő.”

2007. januárjábanmeglátogat a „vidéki”kórházban. Elrémül arákműtétem utáni álla-pottól. Csövek lógnakki belőlem, az ágy mel-letti vödrök tele véresfolyadékkal.”Inkább neébredjek fel egyszerreggel, de ettől a be-tegségtől óvjon meg az

én Istenem engem.” Mikormegtudja, hogy besugárzást iskapok, felhív telefonon: „Jólmeggondoltad ezt? Sikeres se-bészi beavatkozás után Te kéreda besugárzást? Öngyilkosakarsz lenni?”

2008. november 11-én lel-kesen arról számol be, hogy tudmár mindent a rákról. ElmentDávid Tamás olasz vendégé-

nek: Dr. Tullio Simoncininekaz előadására, amit videon isrögzített. „Ő nagyszerű ered-ményeket ért el egy egyszerűkérdés – nevezetesen, hogy „Mia rák?” – megválaszolásában.

Erre a kérdésre a világon mégsenki sem adott egyértelmű vá-laszt Simoncinin kívül. Ha erremegvan a válasz, akkor abbóladódik a terápia is. Milyen szí-nű a rák? Ha azt mondják, hogyfehér, akkor alátámasztjákSimoncini elméletét.” – írtaGyuri.

2010. november 3-án rámmordul: ne szívassam őt hasfalisérvének megoperálásával, in-kább küldjem úgy kézirataimképaláírásait, ahogy technikai-lag már százszor elmagyarázta,mert azt gondolja: most márszándékosan bosszantom.Nincs és nem is lesz ideje a mű-tétre, mert a süket diabetológu-sok és a sebészek nem tudnakúgy időpontot egyeztetni, hogyazt szinkronba tudja hozni napimunkájával, ami két dologbóláll: utolag + Olga Mama.„…tegnap TF-esték voltak, hol-nap Drábik előadása, újra kelltöltenem az aksikat, be kéne fi-zetni a csekkeket, megetetniAnyukámat, kiváltani a gyógy-szerét…”

2011. január 6. Napok ótanem látható, nem olvasható azutolag.com oldala. Gyuri a te-hetetlenség és a kiszolgáltatott-ság magyarázatát adja:

„Kedves Csaba! Sajnos tehe-tetlen vagyok, mert a polcbérlővitatkozik a szolgáltatóval, aki aszerverparkban egy egész pol-cot bérel. Ezen a polcon van a

mi két szerverünkis, amit viszont azismerősöm bérelettől a polcbérlő-től. Én csak kul-lancs vagyok az is-merősöm hátán, ésígy semmilyen rá-hatásom nincs azeseményekre. Amimég tetézi a bajt,hogy az ismerősömminden teletThaiföldön tölt, ésaz időeltolódás mi-att nehezen tud be-

szélni ezzel a polcbérlővel.Sajnos nem tudok egyebet, mintvárni és remélni, hogy az esemé-nyek jóra fordulnak. Sajnálom,üdvözöllek, ismételten BoldogÚjévet kívánva! Gyuri.”

Menye, Erikaa badacsonyi

esküvőn

Munkaasztal mellett

0Leleplezo 2012-2 sz.qxd:Leleplezo 2009-1-4.qxd 6/5/12 6:26 PM Page 166

Page 5: Dr. Ilkei Csaba emléksorai a "Leleplező" c. folyóirat 2012/2 számából

A jövô tör ténelme 22001122//22.. oorrsszzáággkkrróónniikkaa kköönnyyvvúújjssáágg Leleplezô

167

2011. május 20-án telefononrossz közérzetére panaszkodik,s azt mondja egy percen belülelküldi nekem interneten : mi-ből áll az Élet szimbolikusan?És jön az illusztráció: „Az Életnégy palackból áll! Íme tessékcsak nézni.

2011. december 3. „Van egyrossz hírem. Olga Mami tegnapreggel már nem ébredt fel!”Alig tudok lelket verni Belé.Neki a mostohaanyja többet je-

lentett, mint az édesanyja.2012. február 2. „A szövet-

tani vizsgálat daganatot állapí-tott meg a gyomromban. A CTszerint szóródás látható a kör-nyező nyirokcsomókban. Mostküldöm a leleteimet Dávid pro-fesszornak. Fáradékony va-gyok, negyed intenzitással dol-gozom, fél-háromnegyed órányifent lét után le kell feküdnöm.”Nyomban riadóztatom DávidTamás barátomat.

2012. február 16. Andrásfia értesít. „Ma délelőtt 11 óra-kor megműtötték a Kútvölgyi útiKórházban. A daganat sajnosmajd három ökölnyi méretű..Annyira behálózta a gyomor al-só részét, a környező szerveket,sőt még az egyik fő véreret,hogy nem tudják eltávolítani. Asebész professzor szerint ez adaganat már megvan vagy kétéve, ráadásul az áttétek számais jelentős. Nehezen találtunkorvost, aki hajlandó volt meg-műteni, mert az állapota (cu-korbetegség, vérzékenység, sár-gaság, prosztata nagyobbodás)

miatt több orvos nem volt haj-landó elvégezni a műtétet….Azoperáló sebész szerint az előze-tes leletek és felvételek alapjánúgy gondolták, hogy nem fog-nak tudni még ennyit sem tenniérte, mint amennyit most tettek,s ott marad a műtőasztalon. Aprofesszor úr szerint a követke-ző 9 napban fog kiderülni, hogya gyomorhoz varrt vékonybélkitart-e, mert a rákos szöveteknem erősek és félő, hogy elen-

ged a varrás. Ha kitart azáthidalás, akkor hat hóna-pot adnak neki. Édesapámpedig azt mondja: ez az időmeg pontosan elég a DávidProfesszor kúrájához, agyógyulásához. Holnaputazom le Lébénybe Dávidprofesszor úrhoz, hogymegbeszéljük a személyreszabott kezelését.”

Innentől kezdve tudomaz elkerülhetetlent, de nemakarok beletörődni.Javaslom két kollégámnak,hogy az az újságíró szövet-ség, amelynek tagjai, adjonvalamilyen kitüntetéstGyurinak roppant áldozatos

és értékes életművéért. MertOrbánéknak úgysem jut eszük-be. Ők szeretnek használni, az-tán elfelejteni és eldobni embe-reket.

Szinte naponta váltok leve-let Dávid Tamás professzorral,aki 29 éves rákkutatásának leg-jobb módszereit alkalmazzaGyuri esetére szabva: „ CoDTea és CoD Vital Plus, CoDOrthomolekuláris Rák-Terápiarendszer, évezredes tradicioná-lis terápia tudományosan iga-zolva; méregtelenítés, immun-erősítés, gyulladásgátlás, apop-tózis indukció, stb.” Sűrűn járhozzá a nővér, a professzor uta-sításai szerint – egyebek között– napi mega dózisban kapja a„C”-vitamint: 75.000. milli-grammot intravénásan egy óraalatt. Megkapom a nővér jelen-téseinek másolatát. AztánTamás felkiáltójeles üzeneteit:„Csaba! A Gyuri dohányzik! Ezéletveszélyes az ő állapotában.Rád hallgat, kérlek, beszélj ve-le, mert így esélye sincs a fel-épülésre.”

Március 4-én lakásán átad-ják neki az újságíró elismerésezüst fokozatát. Szerettem vol-na ott lenni, fényképezni, decsak aznap értesítenek, s én avilág végén vagyok. Gyuri kite-szi a kitüntetést a honlapjára, s

fölé írja: „Dr Ilkei Csaba javas-latára…”

Március 20-án keserű leveletkapok Tőle: „… nekem sárosegy kicsit a dolog. A papíronezüst szerepel, a dobozban pe-dig egy bronz medál van, a ké-

pen is jól látható. Azon kívül te-lefonált az elnök asszony, hogyazonnal vegyem le a neved,mert nem vagy és soha nem isvoltál a szövetség tagja. Szóvalnecces a dolog. Szeretettel ésbarátsággal: Gyuri!”Kortörténeti állapotrajz, különkórlap kéne hozzá.

Március 26-án a levelezőkör egyik legaktívabb tagja: J.Z. elküldi a rák ellenszerétGyurinak.

„Az alábbi szöveg egy brazi-liai ismerősöm révén került a

birtokomba. A SantaDomingóban megjelenő ListinDiario a minap arról számoltbe, hogy egy braziliai ferencestestvér, bizonyos Fray Romanofelfedezte a rák ellenszerét.Egyébként az érdemes férfiú a

beléni (Brazilia) szemináriumprofesszora… A gyógyító szerjótékony hatása már az első hé-ten megmutatkozik, s mivel máreddig is nagyon sok emberegészségét visszaadta, receptjétRomano testvér felrakta a vi-lághálóra.

Íme a recept. Hozzávalók:- fél vagy egy kilogramm vi-

rágméz- két nagy, vagy három ki-

sebb levél Aloe Vera- három evőkanál konyak,

whisky vagy pálinka.A készítmény egyetlen mel-

lékhatásaként piros foltok je-lenhetnek meg a bőrön, de ezekteljesen veszélytelenek.”

Gyuri kissé ingerült válaszabetegágyáról ez volt:

„Zolikám!Ezt most kapom meg ötöd-

ször tőled. Gondolod, ha elég-szer elküldöd, akkor meg is ta-nulom?

Üdv.: Teddy”Március 24. H. Éva nővér je-

lenti Dávid professzornak:„Gyenge, erőtlen, rossz ke-

délyű, keveset beszél. Alsó vég-tagjain az ödéma rosszabbo-dott. Infúzió, Konakion, 75.000.mg. C-vit., Panangin.Kardiológus és belgyógyászszakorvossal konzultálva.”

A professzor hasi ultrahan-got kér és nyomatékosan figyel-meztet a dohányzás következ-ményeire.

Ã

ı

Dr. Dávid Tamás professzor

Az utolag.comoldala

,,Az élet négy palackból áll!”

0Leleplezo 2012-2 sz.qxd:Leleplezo 2009-1-4.qxd 6/5/12 6:26 PM Page 167

Page 6: Dr. Ilkei Csaba emléksorai a "Leleplező" c. folyóirat 2012/2 számából

Leleplezô oorrsszzáággkkrróónniikkaa kköönnyyvvúújjssáágg A jövô tör ténelme 22001122//22..

168

Április 6. „Kedves Gyuri!Áldott Húsvéti Ünnepeket kívá-nok javuló egészségben, töret-len hittel! Barátsággal:Csaba.”

„Én is Neked! Gyuri.”Április 8. 10:47

„Teddy az éjjel eltávozott

közülünk. András.Május 3. A Villányi úti római

katolikus templomban Gyurilelki üdvéért tartott gyászmisénmeghatódva és némi nyugtalan-sággal gondolok Rá. Sokat

fényképezem, ugyanazzal agéppel, melyet Ő is kedvelt, selkért fia esküvőjére. Hol vanaz a nyár, mily messzinek tűnik,pedig csak két éve volt.

A templomban 55 év utánösszetalálkozom gyerekkorijátszótársammal N. Margóval.

Kiderült: Gyuri honlapjának ál-landó látogatója. Nem ismerteszemélyesen, de meg akartaadni Neki a tiszteletet.

Május 4. ElküldömAndrásnak és Margónak tegnap

készített képriporto-mat. Még este olvas-hatom Margó vála-szát:

„Kedves Csaba! Köszönöm szépen a

küldött fényképeket.Szomorú szívvel jöt-tem haza a templom-ból tegnap, mert azthittem, hogy nagyonsokan leszünk. Hiszenoly sokan látogattuk Teddy ol-dalát, hogy nem is gondoltamarra, hogy más nem érzi úgy,hogy ide el kell jönnie. Mármegint csalódtam.

Szeretettel üdvözöllek:Margó.”

Fájdalmas. Utólag. Milyenszínű a rák? Dr. TullioSimoncini tudja: fehér. S akkor

tudja a terápiát is. Mint ahogybizonyos Fray Romano feren-ces testvér is tudja a biztos re-ceptet odaát Braziliában. Csak

Gyurinak mélyfekete színű aföld Badacsony bazaltszikláialatt. Mi, akik itt maradtunk,még felnézhetünk a kék égre,

de tudjuk: a Kék Madár márnem felénk száll.

Az életben a legfájdalmasabbszó az, hogy: késő. Valamivisszahozhatatlanul elmúlt, töb-bé már sohasem teheted megazt, amit valaha megtehettélvolna. Bizony, a Kék Madárnem felénk száll, a csodák nemránk várnak. Mégsem akarunk

beletörődni abba, hogy csakennyi volt és kész a leltár. Mégel kéne jutni valahova, még hin-ni kéne, hogy történik velünk

valami, ami különb és feleme-lőbb, mint annyi más megelőző.

Dr. Ilkei Csaba

Drábik János emlékezett meg Teddyről

özülünk. András.Május 3. A Villányi úti római katolikus templomban Gyuri lelki üdvéért tartott gyászmisén meghatódva és némi nyugtalansággal gondolok Rá.

Sokat fényképezem, ugyanazzal a géppel, melyet Ő is kedvelt, s elkért fia esküvőjére. Hol van az a nyár, mily messzinek tűnik, pedig csak két évevolt.

A templomban 55 év után összetalálkozom gyerekkori játszótársammal N. Margóval. Kiderült: Gyuri honlapjának állandó látogatója. Nem is-merte személyesen, de meg akarta adni Neki a tiszteletet.

Május 4. Elküldöm Andrásnak és Margónak tegnap készített képriportomat. Még este olvashatom Margó válaszát:„Kedves Csaba! Köszönöm szépen a küldött fényképeket. Szomorú szívvel jöttem haza a templomból tegnap, mert azt hittem, hogy nagyon sokan leszünk. Hiszen

oly sokan látogattuk Teddy oldalát, hogy nem is gondoltam arra, hogy más nem érzi úgy, hogy ide el kell jönnie. Már megint csalódtam. Szeretettel üdvözöllek:Margó.”

Fájdalmas. Utólag. Milyen színű a rák? Dr. Tullio Simoncini tudja: fehér. S akkor tudja a terápiát is. Mint ahogy bizonyos Fray Romano feren-ces testvér is tudja a biztos receptet odaát Braziliában. Csak Gyurinak mélyfekete színű a föld Badacsony bazaltsziklái alatt. Mi, akik itt marad-tunk, még felnézhetünk a kék égre, de tudjuk: a Kék Madár már nem felénk száll.

Az életben a legfájdalmasabb szó az, hogy: késő. Valami visszahozhatatlanul elmúlt, többé már sohasem teheted meg azt, amit valaha megte-hettél volna. Bizony, a Kék Madár nem felénk száll, a csodák nem ránk várnak. Mégsem akarunk beletörődni abba, hogy csak ennyi volt és késza leltár. Még el kéne jutni valahova, még hinni kéne, hogy történik velünk valami, ami különb és felemelőbb, mint annyi más megelőző.

Dr. Ilkei Csaba

Jónyer István asztalitenisz világbajnok barátjával

Gyászmise a Villányi úti rk. templomban

0Leleplezo 2012-2 sz.qxd:Leleplezo 2009-1-4.qxd 6/5/12 6:26 PM Page 168