dohÁnyÁru nagykereskedÉs tt v - behir€¦ · a mezzoforte londoni koncertje 26. szerda 19 óra...
TRANSCRIPT
— INGYENES VÁROSI LAP • BÉKÉSCSABA
I Felszállás az első ajtón!
Olvasóink már értesülhettek arról, hogy a Volán május 1 -jétől változtat a közlekedést érintő „utasszokásokon" Eszerint a helyi és helyközi járatokon csak az első ajtókon szabad felszállni, a menetjegyet és a bérletet kérés nélkül kell felmutatni. Az egyajtós beszállítási móddal nem a tisztességes, fizető utasok idegesító-se, hanem a potyázok jegy-, illetve bérletvásárlásra kényszerítése a cél.
Ha a bliccelések „pénzzé válnak", a bevételtöbbletet a Körös Volán az autóbuszok műszaki állapotának javítására, új buszok vásárlására fordítja. Ezzel az utasokat szolgálják, mert igényesebb, korszerűbb utazást biztosíthatnak.
A fel- és leszállásra vonatkozólag útbaigazítást az ajtókra felragasztott matricák adnak. Május elsejétől új buszjegy kerül forgalomba, s a gépkocsivezetőknél vásárolható meg. Nemcsak árban (30 Ft), hanem külsejében is különbözik az eddig megszokott 25 forintos menetjegytől. A 30 forintos jegyek napi érvényes-ségúek, csak a megváltás helyén jogosítanak fel az utazásra. (Tehát másik járaton nem érvényesek!) A pilóták csúcsidőn kívül (18 óra után, ha „lazább" az utasforgalom; vasárnap és ünnepnap bármikor) árusítanak jegyeket. Az ellenértéket az utasok kerek összegben készítsék elő, mert pénzváltásra, visszaadásra nincs módja a menetidő betartása érdekében. Az elővételben - a kijelölt elővételi helyeken - megvásárolt jegyek ára ezután is 25 forint marad.
A bérletes utazás, utaztatás nem változik. ZSIÁK ÉVA
MOST VÁLTSON A MINŐSÉGRE! 7000 forintot takarít meg,
HA RÉSZT VESZ 7
R E N D K Í V Ü L I Eredeti ár: 40 900 Ft T V - A K C I Ó N K B A N
Akciós ár: 33 900 Ft
Alkalmi ajánlatunk egy sokat tudó WALTHAM 821/A típusú, 55 cm-es szupersarkított készülék
Kamatmentes hitelre történő vásárlás esetén 16 950 Ft ELŐLEG + 4 HAVI RÉSZLET.
if i E L E K T R O H Á Z Békéscsaba. Baioss út 10. • Teleion: (66) 325-588
• KÖZGYŰLÉS. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése soron következő ülését április 29-én, csütörtökön 13 órai kezdettel tartja a városháza dísztermében. Várható napirend:
1. A hulladékkezelő mű megvalósítása (I. forduló).
2. Beszámoló az 1992. évi költségvetés végrehajtásáról, a pénzmaradvány megállapítása. Beszámoló az 1993. évi költségvetés I. negyedéves teljesítéséről.
3. Békéscsaba pénzügyi stratégiájának alakulása.
4. Beszámoló az Intézményi ellenőrzések 1992. évi végrehajtásáról. Az 1993. évi ellenőrzések ütemének jóváhagyása.
5. Tájékoztató a Réthy Pál Kórtiáz-Rendelőintézet gazdálkodásáról.
6. Az óvodák helyzete. 7. Önkormányzati vagyont
érintő ügyek. 8. Szociális ügyek. 9. Beszámoló a lakásgazdál
kodási koncepció érvényesüléséről. A koncepció felülvizsgálata, különös tekintettel az ön-
Mérleg-
kormányzati tulajdonú lakások értékesítésére és a lakbérrendezésre.
10. Bejelentések. Az ülés nyilvános, mindenkit
szeretettel várunk! • FOGADÓNAP. Április 30-
án, pénteken dr. Simon Mihály jegyző tart fogadónapot a városházán 8 és 12 óra között.
• FOGADÓÓRA. Dr. Futaki Géza országgyűlési képviselő (SZDSZ) április 30-án, pénteken 13-15 óráig tart fogadóórát az SZDSZ Kiss Ernő u. 8. alatti székházában.
• KÖZLEMÉNY. A városüzemeltetési iroda tájékoztatja a lakosságot, hogy a Felső-Körös sor a Degré utcától az Ábra-hámffy utcáig egyirányúsításra kerül. Az új forgalmi rend május 3-tól lép életbe.
DOHÁNYÁRU NAGYKERESKEDÉS
S O P I A N A E 46,20 • S Y M P H O N I A 42.20
L E R A K A T : BÉKÉSCSABA, Orosházi út 103.
DISZKONT — — _ — Békéscsaba I Z S S S S Orosházi in 103 " . T n r . T T T Tataion 66/323-011
NYITVA: H-P: 8-17-ig, Szo: 8-11-lg Dohányáruk a piaci áraknál is olcsóbban Több mint 20-léle üdítőital Sörök, borok, tömény szeszek Só, cukor, liszt, rizs, ecet, étolaj, kávé, margarin 80-téle édesipari termék Papír zsebkendő, WC-papfr, állateledelek
BÉKÉSCSABAI MOZIK MŰSORA
1993. április 29. - május 6.
P H A E D R A MOZI N A G Y T E R E M
IV. 29. 16, 18 és 20 óra: ÖBÖL-AKCIÓ (sz., mb., am. háborús kalandfilm)
IV. 30.-V. 4. 16 óra: SZERELMES SZÍVEK (Szandi) Családi mozidélután (sz., zenés, magyar film)
IV. 30.-V. 6. 18, 20, IV. 30. és V. 1. 22 órakor is! ÚSZÓ ERŐD (UNDER SIEGE) (sz., am. akciófilm, ragyogó poénokkal)
V. 5-6. 16 és 18 óra: BUMM! BUMM! (sz., mb., sp.-fr. film)
P H A E D R A MOZI K A M A R A T E R E M
IV. 29. 20.30 óra: TRESPASS - Fosztogatók (sz., am. krimi)
IV. 30. és V. 1. 16.30 és 20.30, V. 3-4. 20.30 óra: BUMM! BUMM! (sz., mb., sp.-fr. film)
IV. 30. és V. 3. 18.30 óra: BERLIN FÖLÖTT AZ ÉG ART MOZI Wim Wenders világhírű filmje
V. 4-6. 18.30, V. 5-6. 20.30-kor is! BAGDAD CAFÉ (sivatagi komédia) ART MOZI Percy Adlon nagy sikerű színes, német filmje
E R Z S É B E T MOZI ( J a m i n a )
IV. 29. 16 óra
18 óra
V. 5-6. 16 óra
18 óra
SULI-BULI (sz., magyar bohózat)
TRESPASS (sz., am. krimi)
SZERELMES SZÍVEK (sz., zenés, magyar film)
ÚSZÓ ERŐD (Steven Seagal sz., am. akciófilmje)
HETI FILMAJÁNLAT
ÚSZÓ EROD (Under Siege)
Ölve vagy halva, sülve-lóve halálra jelölve STEVEN SEAGAL ízletes mozicsemegét főz, ugyanis most épp szakács egy atomfegyverektől roskadozó csatahajón, melyet megszáll egy terrorista kommandó. Hogy milyen veszélyes tud lenni akár a fakanál is egy lehetséges kukta kezében, nos, ennek szemtanúi lehetünk az ÚSZÓ ERŐD c. látványos akciófilmben. SEAGAL, aki köztudottan igen tökös fickó, nem hagyja magát egykönnyen a kondérba aprítani, így hát jelszava:
„Drágán add az ételed..."
ÚSZÓ ERŐD
A szakács, a tenorista, a playboy-nyuszi, és a szeretője avagy
izgalmas tengeri akciomoka holtbiztos atomtöltetekkel.
Főszereplő: STEVEN SEAGAL
MATRIKULA SZÜLETÉS
Sztojcsev Szvetoszláv és Juhász Orsolya leánya Zsófia, Dr. Pre-kop Ottó és Tóri Veronika fia Ottó Lóránt, Sajben János és Andor Szilvia leánya Szilvia, Piroska János és Prekopa Gyöngyi fia Balázs Márk, Csanádi Sándor és Molnár Erika leánya Sára Erika, Szilágyi János és Andó Bernadett leánya Evelin, Zana János és Bakos Erzsébet Sára fia Armand Richárd, Tógye Péter és Enyedi Erzsébet fia János
HÁZASSÁG I Laurinyecz György János és Csjáki Éva Dorottya, Illyés Miklós és Nagy Ildikó
Ingyenes városi lap, Békéscsaba Főszerkesztő:
Sztojcsev Szvetoszláv Szerkesztő: Mikóczy Erika
Tipográfia: Gécs Béla Kiadja Békéscsaba Megyei Jogú
Város Közgyűlése Felelős kiadó: Pap János,
Békéscsaba polgármestere Szerkesztőség: Békéscsaba,
Szent István tér 9. 5601, Pf. 112 Telefon: (66) 445-676, 452-252, telefax: 441-236, telex: 83-229
Szedés: A & M Stúdió Nyomás: Mozi Nyomda Bt.,
Békéscsaba Felelős vezető:
Garai György cégvezető Megjelenik minden csütörtökön
25 OOO példányban
• KÓRHÁZ
Naprakész rendszer A Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet ügyes-bajos dolgaival több
ször foglalkoztunk az utóbbi hetekben. Ez alkalommal egy kevésbé látványos, ám rendkívül fontos fejleményre szeretnénk fényt vetni. Beszélgetőpartnerünk Duray Miklós, a kórház dokumentációs és informatikai osztályának vezetője, akit az általa kidolgozott új informatikai rendszerről kérdeztem.
- Mi tette szükségessé a rendszer kiépítését? - Egy ilyen nagy intézmény működtetéséhez feltétlenül szüksé
ges a naprakész információk megléte, elemzése, és olyan döntéselőkészítő műveleteknek a végrehajtása, amelyek alapján a kórház gazdasági és szakmai irányítása biztonsággal megoldható. Ezeket az információkat csak egy számítástechnikai-informatikai rendszer életbeléptetésével lehet előállítani. A kórház vezetése engem bízott meg az új rendszer megtervezésével, ami meg is történt tavaly nyárig, majd ősszel megkezdődött a hálózat kiépítése. A legfontosabb területen - a gazdálkodás területén - ez be is fejeződött. A komplex rendszer teljes egészében várhatóan 1993. július 1-jétől lesz működőképes. Még bizonyos programváltoztatásokra van szükség, ugyanis a rendszert a helyi viszonyokhoz kell igazítani.
- Mi ennek az új informatikai rendszemek a lényege? - Ez egy olyan komplex informatikai rendszer, mely egybefüggő
en megoldja a gazdálkodás és az egészségügyi szakma területén megjelenő információigényeket. Az egészségügyi rész azzal indul, hogy a beteg felvételre kerül, és amíg a kórházban tartózkodik, a rendszer minden vele kapcsolatos tevékenységet, adatot rögzít Ezek az információk aztán személyre bontottan, vagy egy osztályra való vonatkozásban stb. megkereshetőek, elemezhetők. így megállapítható, hogy milyen költségek merültek fel egy beteg ápolásával kapcsolatban, ami nagyon fontos adat a kórház gazdálkodása szempontjából. A pénzügyi rész az a szokásos, a gazdaság más területein is működő pénzügyi-számviteli rendszerekhez hasonlítható: anyagos készletnyilvántartás, bérszámfejtés, mérlegkészítés stb. A rendszer egy adatbázis-kezelő részt is tartalmaz, amelynek a segítségével - különböző szempontok alapján - különböző statisztikákat, elemzéseket lehet végezni, és egyértelműen meg lehet határozni egy szervezeti egység, osztály szakmai és gazdálkodási színvonalát Ezeken túlmenően természetesen megkönnyíti, leegyszerűsíti az orvos, az ápolószemélyzet szakmai és adminisztratív teendőit.
- Milyen változásokat hozhat az új rendszer a kórház életében? - Bátran lehet mondani, hogy az eddigi „kézi irányításos" rend
szert tudományos alapokra helyezzük. Az új rendszer nagy segítségetjelenthet a jelenleg a kórházban tevékenykedő, közgazdászokból álló csoport - a Citi Fund Befektetési Kft. szakemberei - számára, akik az önkormányzat megbízásából a komáz gazdálkodását vizsgálják. A rendszer remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy eredményesebb gazdálkodás, valamint magasabb színvonalú betegellátás jöhessen létre a kórházban.
- Köszönöm a beszélgetést! S z . I V
Mennyibe kerül egy óvodás ellátása Békéscsabán?
Óvodai normatív támogatás: 27 500 Ft/fő/óv 1 főre jutó működési költség: 45 932 Ft/év Ebből önkormányzati támogatás: 18 432 Ft/év
1 535 Ft/hó Az óvodák 1993. évi támogatása: 111 294 000 Ft Ebből normatív támogatás: 66 632 000 Ft Különbözet: 44 662 000 R Egyéb költség: 14 872 000 Ft Óvodai gyermeklétszám: 2 520 fő Óvónői létszám: 204 fő Összes óvodai alkalmazott: 163 fő Óvodák száma: 23
'CSABAI* mwíot A HETI MÉRLEG ES AZ IFJÚSÁGI HAZ HAVI PROGRAMFÜZETE
Szerkeszti: Zsótér Mária Felelős kiadó: Szenté Béla igazgató
IFJÚSÁGI HAZ • PROGRAMAJÁNLAT MÁJUS 3. HÉTFŐ 16 óra Casino
C U R E ZENEI KLUB LOVE LIKE BLOOD-est,
THE MISSION. THE S ISTERS OF MERCY
3. HÉTFŐ 19 óra RBBjAjajB: Betépi SOR
MŰVÉSZ MOZI RWF különös filmjei:
AMIKOR 13 ÚJHOLD VAN EGY ÉVBEN
4. KEDO 19 óra
Betépi M Ft
MŰVÉSZ MOZI Cserhalmi György filmszerepeiből
JANCSÓ MIKLÓS: JÉZUS KRISZTUS HOROSZKÓPJA
4. KEDO 20 óra :as<nc Belépd' 50 Ft
LOKOMOTÍV MUSIC MIX VAN HALÉN: RIGHT HERE, RIGTH NOW '92 - turnéfilm
Régi és új zenék válogatása CD-n
5. SZERDA 19 ón
Betépi: SO Ft (felnőtt) Ml noyensel
GARABONCIÁS MOZI
PERCY ADLON: CUKORBÉBI
7. PÉNTEK 22 óra Casno 5«epó: 100 Ft (felnőtt)
60 Ft (diák)
JAZZ KLUB
FÚZIÓ QUARTETT-koncert
S. SZOMBAT 16 óra Casno Belépő: 40 Fl
GÖRÖG TÁNCHÁZ Délszláv, bolgár, makedón táncok + TAVERNA
t SZOMBAT 22 ón
Betépi 100 Fl
NIHIL KLUB SEXEPIL-koncert
10. HÉTFŐ 16 óra Casno
CURE ZENEI KLUB GOTHIK-est
Goethes Érben. Girts under glass, Pnnted At Bismarcks Death
10. HÉTFŐ 19 óra 'ij.'ere-Betépő: SOR
MŰVÉSZ MOZI Vidám percek
SZOMJAS GYÖRGY: MR. UNIVERSE
11. KEDD 19 óra SSJfetBJM Betépő: 50 Fl
MŰVÉSZ MOZI Dokumemansta sorozat
TARR BÉLA: CSALÁDI TŰZFÉSZEK
11. KEDO 20 óra :as.no Belépő: 50 R
LOKOMOTÍV MUSIC MIX PHIL COLLINS BERLINI KONCERTJE - filmvetítés
Régi és új zenék válogatása CD-n
12. SZERDA 19 óra BMJBjSVBl Belépő: 50 Ft (fetnőR)
ólak: Ingyenes1
GARABONCIÁS MOZI
MARCO FERRERI : A HÚS
14. PÉNTEK 22 óra Casno Belépő: 100 Ft (felnőtt)
70 Ft (diák)
BLUES MŰHELY
FAKTOR BLUES BAND-koncert
15. SZOMBAT 22 óra Casno Belépő: 100 Ft (felnőtt)
70 Ft (diák)
NAGYSZABÁSÚ JAM SESSION a VÉNEK TANÁCSA, az AQUARELL és barátaik
közreműködésével
17. HÉTFŐ 19 óra nagyterem Belépő: 50 Ft
MŰVÉSZ MOZI RWF különös filmjei:
A HARMADIK GENERÁCIÓ
MŰVÉSZ MOZI Cserhalmi György filmszerepeiből
MAKK KÁROLY: MAGYAR REKVIEM
18. KEDO 19 öra nagyterem Belépő: 50 Ft
MŰVÉSZ MOZI Cserhalmi György filmszerepeiből
MAKK KÁROLY: MAGYAR REKVIEM
11. KEDO 20 óra Casino
LOKOMOTÍV MUSIC MIX JAZZ MOZI:
Belepő: 50 Ft CHICK COREA ELECTRIC BAND madridi koncertje
19. SZERDA 19 óra Casino Ingyenes!
B-KÖZÉP MOST-est
Vendégek: a műsor szerkesztői és műsorvezetői
20. CSÜTÖRTÖK 20 óra Casino Belépő: 50 Ft
JAZZ KLUB PATAJ JAZZ TRIÓ-koncert
21. PÉNTEK 22 óra Casno Belépő: 100 Ft (leinőtt)
70 Ft (dák)
BLUES MŰHELY
DR. VALTER - akusztikus blueskoncert
22. SZOMBAT 22 óra Casno Belépő: 100 Ft (leinőtt)
70 Ft (diák)
BRAZIL JAZZ CORCOVADO QUARTETT-koncert
(brazil jazz)
24. HÉTFŐ 18 óra Casno •ngyenes'
CURE ZENEI KLUB UNDERGROUND ZENÉK
24. HÉTFŐ 19 óra nagyterem Belépő: 50 Ft
MŰVÉSZ MOZI Vidám percek
TÍMÁR PÉTER: EGÉSZSÉGES EROTIKA
25. KEDO 20 óra Casino Belépő 50 Ft
LOKOMOTÍV MUSIC MIX JAZZ MOZI
A MEZZOFORTE londoni koncertje
26. SZERDA 19 óra nagyterem Belépő: 50 Ft (felnőtt)
diák: Ingyenes!
GARABONCIÁS MOZI
XANTUS JÁNOS: ESZKIMÓ ASSZONY FÁZIK
27. CSÜTÖRTÖK 20 óra Casino Belepő: 50 Fl
JAZZ KLUB AQUARELL-koncéit
28. PÉNTEK 22 óra nagyterem Belépő: I X Ft
ÉVADZÁRÓ HAPPENING TAKÁCS TAMÁS DIRTY BLUES BAND - szuperkoncert
MÁJUS 2S-2»en PÉNTEK - SZOMBAT
NAGYSZABÁSÚ TANÉVZÁRÓ BULI a NARANCS KLUB. az IFIHÁZ és a B-KÖZÉP rendezésében
BENNE: Koncertek, szabadtéri akciók, képzőművészeti performance-ok
és a PHIASCO - BALASKÓ - QUADARCKÓ |átékos vetélkedősorozat döntőié
Részletes program az iskolákban, a NARANCS KLUB ban és az IFIHÁZBAN
A MUSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK! Diákjegy váltásához oíákjgazorvány felmutatása szükséges! 5600
Ifjúsági Ház és Általános Társaskör Békéscsaba. Derkovils sor 2. • Tel: 325-211. lax 327-231
MOZIMŰSOR A Békés Megyei
JÓKAI SZÍNHÁZ május havi játszási rendje
6. csütörtök My fair lady Szakmai bemutató 10 óra
7. péntek My fair lady Jókai bérlet 19 óra
9. vasárnap My fair lady Csortos bérlet 19 óra
12. szerda My fair lady József A. bérlet 19 óra
15. szombat My fair lady Somlay bérlet 19 óra
19. szerda My fair lady My fair lady
Csokonai bérlet Szentpótery bérlet
15 óra 19 óra
20. csütörtök My fair lady Vörösmarty bérlet 19 óra
21. péntek My fair lady Mikszáth bérlet 19 óra My fair lady 19 óra
22. szombat My fair lady Petőfi bérlet 19 öra
26. szerda My fair lady Móricz bérlet 19 óra
27. csütörtök My fair lady Mv fair ladv
Blaha bérlet Madách bérlet
15 óra 19 óra
28. péntek My fair lady My fair lady
Egressy bérlet Bérletszünet
15 óra 19 óra
29. szombat My fair lady Sarkadi bérlet 19 óra
MEGYEI KÖNYVTÁR májusi programok
4-én A korszerű japán technikát, valamint Japánt fotókon bemutató kiállítás megnyitása 15 órai kezdettel Megnyitó beszédet mond: dr. Hidasi Judit.
4- én Dr. D a n i s György előadása a japán egészségügyről 16 órai kezdettel
5- én Ongami- és sárkánykészítés Erdősi Géza vezetésével 15 órai kezdettel
5-én Székács Anna előadása a japán oktatásügyről 15 órai kezdettel
5-én Magyarországon tanuló japán főiskolások hangversenye 17 órai kezdettel. Fellépnek: Yamamoto Maki (zongora), Yamamoto Nao (brácsa), Yamamoto Koichiro (posan).
7-én Az üzleti szellem és gondolkodásmód Japánban... címmel Eplényi Gábor előadása vállalkozók részére 17 órai kezdettel
13-án Az Országos Verseghy Ferenc Nyelvművelő Verseny megyei döntője 5. és 6. osztályosok részére 9 órai kezdettel
18- ón A Barátunk a könyv, a könyvtár... című vetélkedő városi döntője alsó tagozatosok részére 15 órai kezdettel
19- én Kerekasztal-beszélgetés az ép értelmű, tanulási és magatartási problémákkal küzdő gyermekekről 14 órai kezdettel. Vendég: Huba Judit gyógypedagógus A rendezvénnyel kapcsolatban bővebb felvilágosítás, ill. a részvételi szándék bejelentése a 449-221-es telefonszámon hétköznap 17 óra után kérhető, ill. megtehető.
20- án Óz, a nagy varázsló... - a 11. Sz. Általános Iskola 8. osztályos színjátszó szakkörének előadása 10.30 órai kezdettel óvodások részére
27-én A könyv- ós könyvtárhasználati vetélkedő városi döntője felső tagozatosok részére 15 órai kezdettel.
29-én A megyei rajzverseny legszebb rajzaiból rendezett kiállítás megnyitója 15 órai kezdettel.
MÁJUS PHAEDRA MOZI (nagyterem) Irányi u. 10. Tel.: 326-421 1-4. 16 Órakor: SZERELMES SZÍVEK (SZANDI) (zenés magyar film)
5-6. 16 és 18 órakor BUMM! BUMM! (Iranda-spanyol vígjáték) 1-6. 1-4-én 18 és 20, 5-6-án csak 20 órakor: ÚSZÓ ERÓD
Főszereplő Sieven Seaga! (amerikai akciófilm) 7-11. 16 órakor. Családi mozidélután: TOM & JERRY (mb amenkai 7-13. 7-11-én 18, 12-13-án 16 órakor KÜLVÁROSI KOMMANDÓ
(magyarul beszélő amerikai akdóbohózat) 7-8. 22 órakor A SZERETŐ (francia erotikus film) 7-13. 7-11-én 20, 12-13-án 18 és 20 órakor. MONDVACSINÁLT HÓS
Főszereplő: Duslin Hoflman (amerikai lüm) 14-20. 14-18-án 16 és 18, 19-20-án 18 órakor KÓBUNKÓ
(a Watt Disney Stúdió új vígjátéka) 14-15. 22 órakor: DERMESZTŐ SZENVEDÉLYEK (amerikai krimi) 14-20. 20 órakor, 19-20-án 16 és 20 órakor Brian De Pálma
ÉBREDEZŐ KÁIN (amerikai pszichothnller) 21-27. 16 órakor, 26-27-én 18 órakor Robin Williams JÁTÉKSZEREK
(magyarul beszélő amerikai vígjáték) 21-22 22 órakor ORWELL: 1984 (angol film)
Főszereplők: John Hunt és Richárd Burton 21-27. 18 órakor, 26-27-én 16 és 20 órakor Willem Dafoe & Mickey Rourte
FEHÉR SIVATAG (amerikai krimi) 21-24. 20 órakor: KAMPÓKÉZ (magyarul beszélő amerikai horror) 28-1. 16 órakor: Családi mozidélután: HUGÓ, A VÍZILÓ
(magyar-amerikai rajzfilm) 28-3. 28-31-én 18 és 20 órakor, 2-3-án 16 órakor Christopher Lambert
FENEGYEREKEK (magyarul beszélő amerikai kalandfilm) 28-29. 22 órakor. 1-3-án 18 és 20 órakor HARAPÓS NŐ
(amerikai horrorvigjátek)
PHAEDRA KAMARA - ART MOZI (az e lőadások 19.00-kor kezdődnek! ) BERLIN FÖLÖTT AZ ÉG (német Hm) - Wím Wenders világhírű filmje 5-6-án 21 órakor is! BAGDAD CAFÉ (német film) Rendező: Percy Adton
DERMEDJ MEG HALJ MEG... TÁMADJ F a . . . (orosz film) Rendező: Vitalij Kanyevszkij GYERMEKGYILKOS SÁGOK (Szabó Ildikó filmje) Főszereplók: Andorai Péter, Csákányi Eszter FELUNI: CASANOVA I., II. (olasz-francia lüm) 19-20-án 21 órakor is! EGEREK ÉS EMBEREK (amerikai dráma) Rendező: Gary Sinise, főszereplő: John Malkovich Új magyar film alternatív hangulatban: BLUE BOX Rendező: KákJor Elemér A MÁSODIK KÖR (orosz film) SZOBA KILÁTÁSSAL (Oscar-djas angol film) - Rendező: James fvoty 19 és 21 órakor is! MO' BETTER BLUES (zenés amenkai film) Rendező: Spike Lee
31-1. A NAVIGÁTOR (új-zélandi-angol film) - Rendező: Vincent Ward 2-3. ATLANTIS (francia film) - Rendező: Luc Besson
PHAEDRA KAMARA - PREMIER MOZI
3.
4-6.
7.'éa 10.
11-13.
14-15. és 17.
18- 20.
19- 20.
21. ét 24. 25-27. 28-29.
1. 17 és 21 órakor BUMM! BUMM! (tranaa-spanyol vígjáték) 3-4. 21 órakor BUMM! BUMM! (Iranaa-spanyol vígjáték) 7. 17 órakor: MONDVACSINÁLT HŐS (amenkai Nm) 6. 17 és 19 órakor: MONDVACSINÁLT HŐS (amerikai lüm) 7-8. ét 10-13. 21 órakor: KÜLVÁROSI KOMMANDÓ (amerikai akcióbohozal) 14-15. 17 órakor: ÉBREDEZŐ KÁIN (amerikai pszichothnller) 14-15. és 17-18. 21 órakor: KÓBUNKÓ (amerikai vígjáték; 21. 17 órakor: KAMPÓKÉZ (amerikai horror) 22. 17 és 19 órakor: KAMPÓKÉZ (amerikai horror) 21-22 és 24. 21 órakor: FEHÉR SIVATAG (amenkai krimi) 25-27. 21 órakor: JÁTÉKSZEREK (amerikai vígjáték) 31. 21 órakor: HARAPÓS NŐ (amerikai horrorvigjátek) 28-29. 17 órakor FENEGYEREKEK (amerikai kalandfilm) 1-3. 21 órakor: FENEGYEREKEK (amenkai kalandfilm)
ERZSÉBET MOZI (Jamina) Orosházi út 93. Tel.: 322-616 12-13. 16 órakor: TOM & JERRY A MOZIBAN (amenkai rajztilm)
18 órakor: KÜLVÁROSI KOMMANDÓ (amenkai akcióbohózat) 19-20. 16 órakor: KŐBUNKÓ (amenkai vígjáték)
18 órakor: ÉBREDEZŐ KÁIN (amerikai pszichothriler) 26-27. 16 órakor: JÁTÉKSZEREK (amenkai vígjáték)
18 órakor: FEHÉR SIVATAG (amerikai krimi) 2-3. 16 órakor: HUGÓ. A VÍZILÓ (magyar-amenkai rajzfilm)
18 órakor: FENEGYEREKEK (amenkai kalandfilm)
KBÉKÉSI ÚTJ T T ö z ö s s é g i J L A á z a k
MÁJUSI PROGRAMOK 15 órától játszósarok - bábok filcből
Népművészek Találkozója
15 órától játszósarok - bőrözés
15-én: A Szlovák kultúra napja
Gyermekfesztivál
15 órától játszósarok - ötletek lisztgyurmából
15 órától játszósarok - ORIGAMI
4-én
7-én
11-én
18-én:
25-én:
H A R E K R I S H N A program a Kossuth téren május 1-jén. Egész nap tradicionális indiai zene, betekintés a z indiai kultúra más területeibe is. Ingyenes ételkostoló keleti izekkel! Krishna-tudat - vallás vagy szekta: tájékoztatás (főként) szülőknek. Mindenkit szeretettel várunk!
(MKHK)
D I A K T A N Y A Állandó programok
Tanácsadások: Kamasz -panasz : beszélgetés dr. Marsai Györggyel - .Nem értem ezt a gyereket..." (szülők részére is), minden szerdán 15.30-tól. Jogi tanácsadás: V. 13-án és V. 27-ón 17 órától.
Gyermekfoglalkozások: szövősuli - minden pénteken 17 órától
Egyéb programok
V. 20-ig „Képek ós versek" - Boldog Gusztáv és Herczeg Tamás közös kiállítása
V. 7-8-9. Quzsa lyas napok - kézműves hétvége
V. 23.17 óra Székelyudvarhelyi képzőművészek kiállítása
V. 26.9.30 és 11 óra Gyermeknapi ajándékműsor óvodások ós kisiskolások részére
A csoportok jelentkezését május 20-ig kérjük!
Békéscsabai Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület
Az együttes 1990 szeptemberében alakult a korábban m á r a városban működő görög táncházat látogató fiatalokból. Jelenleg 20 fővel működik. Fő célunk a Balkán-félsziget, illetve a hazánkban élő balkáni népek (görögök, bolgárok, délszlávok) tánckultűrájának gyűjtése, feldolgozása és színpadi adaptációja, illetve a hasonló jellegű külföldi együttesekkel való kapcsolattartás.
Ezek a táncok azért érdekesek, mert az egyetemes tánckultúrának jóval archaikusabb rétegét képezik, mint a Kárpát-medence táncai általában. Sajnos, ez egyben hátrány is, hiszen igy jóval nehezebb támogatókat találni a munkánkhoz... Az együttes rövid fennállása óta már számos sikeres fellépésen és turnén vett részt, és tavaly a görögországi Serres Néptáncfesztiválon első díjat nyert. Idén nyáron pedig a franciaországi BÉDARIEUX-ban vendégszerepel Ónálló műsorunkat szívesen ajánljuk rendezvényekhez, konferenciákhoz, találkozókhoz. Az Ifjúsági Házban működő görög táncházunkba pedig nagy szeretetlel várjuk azokat, akik szeretnének közelebbről megismerkedni ezekkel a táncokkal, vetélkedőkkel, mulatságokkal kísérve. Akik pedig ennél is komolyabban érdeklődnek, azokat szívesen látjuk együttesünkben. Művészeti vezető: B O R N G E R G E L Y koreográfus Az egyesület elnöke: B A R T U S T A M Á S
LENCSÉSI I < t i \\l< I I Á / (Féja G é z a tér 1., telefon: 3 3 9 - 4 2 5 )
J Á T S Z Ó H Á Z
Máj. 22-én, szombaton 9-12 óráig - gyurmázás, videovetítés A foglalkozást Braunné Selmeczi Ágnes vezeti, melyre szeretettel várnak minden gyermeket és érdeklődő szülőt.
K O N D I T O R N A
Minden héten kedden és csütörtökön 16-19 óráig, vezetik: Szpisják Erika és Gurmai Anikó.
V I D E Ó K L U B M O Z I
(szerdai napokon 20 órától) Máj. 5-én Elemi ösztön (amerikai film) Máj. 12-én A bárányok hallgatnak (amerikai film) Máj. 19-én Végzetes vonzerő (amerikai film) Máj. 26-án Egyenesen át (amerikai film)
Belépődíj: alkalmanként 10 Ft. Töltsön egy kellemes estét a közösségi házban!
D Í J M E N T E S T A N Á C S A D Á S O K
Jogi tanácsadás
Május 3-án és 17-én 16-18 óráig, tanácsadó: dr. Pethö Attila
Nevelési tanácsadás
Május 5-én és 19-én 16-18-ig. tanácsadó: lllésné Urbán Dorottya
I S T E N T I S Z T E L E T E K Minden hónap első.és harmadik vasárnapján EVANGÉLIKUS, második vasárnapján REFORMÁTUS istentiszteletre kerül sor 16 órától a közösségi házban.
A K Ö Z Ö S S É G I H Á Z B A N MÜKÖDÖ C S O P O R T O K P R O G R A M J A I B Ó L
Álláskeresők Baráti Köre: fogadóórák csütörtöki napokon 14-18 óráig
Máj. 20-án 15 órától a kör egyesületté válásának alakuló ülése
Lencsési Ifjúsági Klub: összejövetelek pénteki napokon 18-22 óráig
Máj. 7-én 19 órától a klub vendége Hajdú István László független videós. Az alkotások bemutatásával egybekötött beszélgetés a videó műfajáról.
Lencsési kismamaklub: összejövetelek szerdánként 15.30-tól 17 óráig
Máj. 7-én (kivételesen pénteken) 15.30-tól dr. Fodor Irén pszichiáter tart előadást .A kismamák és a babák lelki problémái és változásai" címmel.
Lencsési Nyugdfjas Klub: foglalkozások hétfői napokon 14-18 óráig
Máj. 17-én 16 órától évadzáró szalonnasütés a közösségi ház melletti téren
Az évforduló jegyében Békéscsaba újratelepí tésének 2 7 5 . évfordulóját ünnepségsorozattal szeretné a város e m l é k e z e t e s s é tenni. A kiemelt rendezvénysorozat a u g u s z t u s 20-tól október 24- ig tart, d e már májustól l e s z n e k programok a z évforduló j egyében .
M á j u s 7 -én Nemzetköz i Vöröskeresztes T a n á c s k o z á s
15- é n Sz lovákkutató intézetek találkozója Sz impóz ium, a n n a k kere tében m e g e m l é k e z é s a város történetéről
16- á n Sz lovák gyermekfeszt ivál 10-14 é v e s g y e r m e k e k n e k
J ú n i u s 15-1 O-ig C s a b a E x p o '93 Nemzetköz i Kiállítás és V á s á r A hónap végén Országos Pávaköri Találkozó
<
A VÁROSI SPORTCSARNOK
MÁJUS HAVI PROGRAMJAI
1. s z o m b a t S Z A B A D T É R I P R O G R A M O K
10.00 Nyulambulam 10.50 Május 1-jl köszöntő 11.00 S Z U L Á K A N D R E A 11.45 Telekgerendási pávakör 12.15 Aerobic 12.30 V A R G A M I K L Ó S 13.20 Jazzbalett 13.40 Fórum a társadalombiztosítási választásokról 14.00 P I E R O T T együttes 14.30 Vasutas Fúvós Zenekar 15.00 Rózsatűz 16.00 M A N H A T T A N
A S P O R T C S A R N O K B A N
8.00-16.00 TOYOTA-autókiál l í tás 18.00-19.30 RAJZF ILMSLÁGEREK ÉLŐ K O N C E R T J E
(Kalán néni, Mézga Géza , Nagy ho-ho-horgász stb.)
8. s z o m b a t
15.00-19.00 Országos A osztályú Magyar Társastáncbajnokság
16. vasárnap 10.30-12.00 B A C - Karcag NB II. férfi kosárlabda-mérkőzés
21. péntek Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola 15.00-18.00 (ballagás)
22. s z o m b a t 15.00-16.15 Újkígyós - Demed-Medicor NB I. férfi kézilabda-mérkőzés
V A S U T A S MŰVELŐDÉSI HÁZ M á j u s 8-9. Kártya- és tenyórjóslás-tanfolyam 16 órában
Vezeti: Ursinyi Julianna hivatásos boszorkány Részvételi díj: 3000 Ft
M á j u s 1 3 - á n Kedvezményes függönyvásár
M á j u s 1 4 - é n A szolnoki Bolt Bt. használtruha-vására
M á j u s 15-16 . Oklevelet adó gyermek reikitanfolyam
M á j u s 29 -30 . Oklevelet adó reikitanfolyam (II.) Vezeti: Tokár Ferencné
Jelentkezés a művelődési házban, Andrássy út 79/81. • Tel.: 322-240
FILHARMÓNIA Bérleti hangverseny a Jókai Színházban
az OTP Rt. Békés Megyei Igazgatósága támogatásával
1 9 9 3 . m á j u s 8 - á n , 19 .30 ó r a k o r
MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR
V e z é n y e l : KOBAYASHI KEN-ICHIRO
M ű s o r : BEETHOVEN VIII. szimfónia, F-dúr, op. 93. VII. szimfónia, A-dúr, op. 92.
Jegyek 250 Ft -os áron válthatók a Filharmónia kirendeltségén (Andrássy út 24-28., tel: 442-120)
AZ IFJÚSÁGI HAZ NYÁRI PROGRAMAJÁNLATA
TERMÉSZETVÉDŐ VÁNDORTÁBOR A ZEMPLÉNYI-HEGYSÉGBEN Főbb á l lomások: Mogyoróska, Telkibánya, Gönc
Időpont: július 30. - augusztus 8.
Vezet i : Lovas József (a Magyar Természetbarátok Szövetségének
bronzjelvényes túravezetője)
A tábor önköltséges. Korhatár: 15-től 40 éves korig
Jelentkezési határ idő: május 24.
INDIÁNTÁBOR Helyszín: Körösladányi Vadászház
Időpont: július 1-11.
P rogram : ismerkedés a szellemi és tárgyi indián kultúrával, beszélgetések, előadások, filmvetítések - kézműves tevékenységek során (többek között ismerkedés az északamerikai síksági indiánok életével, játékaival, szertartásaival, használati tárgyaik, ékszereik elkészítési módjával)
A tábor részvételi díjas. Korhatár: 12-től 16 éves korig
Je lentkezési határ idő: május 14.
Felvilágosítás kérhető az Ifjúsági Ház információjánál, a szervezőirodában személyesen, vagya 325-211-es telefonszámon
SZÍNHÁZBUSZ - Az Ifjúsági Ház május 23-án (vasárnap) buszt indít a Katona József Szín
ház Ödön von Horváth: Hit, remény, szeretet című darabjára.
- Továbbá jegyek válthatók a margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 20-án műsorra kerülő ATT ILA - I S T E N K A R D J A című rockopera ősbemutatójára. Augusztus 20-án a z Ifjúsági Ház buszt indít Budapestre.
Érdeklődni és jelentkezni lehet személyesen és telefonon (325-211) Zsótér Mária szervezőnél az Ifjúsági Házban,
munkanapokon 10.30-13.00 óra kőzött.
BEKES MEGYEI CIVIL SZERVEZETEK I. SZAKMAI TANÁCSKOZÁSA
7 9 9 3 . május 8-9., Békéscsaba, Ifjúsági Ház és Általános Társaskör
M á j u s 8. 10 .00 A civil társadalom helyzete a rendszerváltás utáni Magyarországon (Fodor István, az Országgyűlés független képviselői csoportjának vezetője)
10 .45 A helyi nyilvánosság szerepe, lehetőségei (Kirschner Péter, Magyar Rádió)
11 .30 Rövid áttekintés a civil szervezetek megyei és városi helyzetéről
14 .00 Fórum az országos pályázatok meghirdetőivel szakmai folyóiratok képviselőivel
15 .30 Bemutatkoznak a civil szerveződéseket segítő országos egyesületek
M á j u s 9. 10 .00 A civil szervezetek jogi, pénzügyi helyzete, lehetőségei (Harsány László, Nonprofit Kutatócsoport)
11 .00 Találkozás Békéscsaba város és a megye vezetőivel, a művelődési bizottságok tagjaival
12 .00 A tanácskozáson elhangzottak összefoglalása
• A SZLOVÁK KLUB MÁJUSI PROGRAMJA » (a foglalkozások 16 órakor kezdődnek)
3. h é t f ő Látogatás a gyulai Román Iskolában
6. c s ü t ö r t ö k Találkozó szlovákiai, romániai és kárpátukrajnai szlovákokkal
13 . c s ü t ö r t ö k Békéscsaba régi történelmi emlékei
15. s z o m b a t Nemzetiségi Gyermektalálkozó
előadás
HETI MÉRLEG HIRDETÉS HIRDETÉS HIRDETÉS HETI MÉRLEG
HA SZERDA, A K K O R
KERESSE A Z O L D ÚJSÁGOT!
444-777 ( J k e f W l á l 444-777
A
u
T ó s I S
K
O
L
A
Gyorsított SZEMÉLYGÉPKOCSI-vezető tanfolyam
indul 1993. május 3-án, hétfőn.
Helye: Lázár u. 2. (iskola a DOMUS mögött)
Teljes egészségügyi (tanfolyam + vizsga)
ügyintézési
THERMÁL TAXI
444-777
INGYENES TANKÖNYVELLÁTÁS
• GYAKORLATIOKTATÓ-és TÍPUSVÁLASZTÁS
• RÉSZLETFIZETÉS
Érdeklődni, jelentkezni a helyszínen,
vagy irodánkban (Alkotmány u. 27.)
és minden Thermál TAXI-ban
leheti
SZÁMOLJON! NINCS OLCSÓBB!
REUMATOLÓGIA Dr. PerjésiZsuzsanna, a "szökökutas" térnél . I Békéscsaba, Lepény Pál u. 1. sz.
Rendel: hétfő és szerda 16-17 óráig.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzati tulajdonú (volt tanácsi, IKV-) bérlakások azon visszaadóinak, akik elhelyezési igény nélkül a lakásukat 30 napon belül kiürítve, rendeltetésszerű állapotban leadják, a lakás-használatbavételi dij ötszörösének megfelelő térítési díjat fizethet. A leadással kapcsolatban jelentkezni a Polgármesteri Hivatal közigazgatási irodájánál (fszt. 9. szoba), 1993. április 30-ig lehet.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének szociális bizottsága értesíti a lakosságot, hogy az első lakáshoz jutók támogatásának névjegyzék-tervezetét a városháza hirdetőtáblájára kifüggesztette. A tervezetre bárki észrevételt tehet.
A Széchenyi
Sörkert kedves vendégei szolgálatára áll. 2 sávos automata tekepálya, Gösser hordós sörök, bajor grillcsü-lök, bajor grillcsirke, igényes zene, különterem, figyelmes kiszolgálás biztosítja az Ön és barátai nívós szórakozását!
VendCent-Tax Kft.
HIRDETMÉNY Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a május 21-én tartandó választásokra való tekintettel hirdetőtáblákat helyez el a sétálóutcán és a vasútállomás környékén. Felhívjuk a választásban érdekeltek figyelmét, hogy hirdetményeiket itt helyezzék el, és kíméljék meg plakátjaiktól a fákat, a kandelábereket és a házak falait! A hirdetőtáblák április 30-tól a választásokig lesznek kinn.
VÁROSÜZEMELTETÉSI IRODA
• A P R Ó H I R D E T É S • 1 1 szobás: összkomfortos II. eme
leti lakás eladó Békéscsabán, a Jókai utcában. Tel.: 322-698.
1 2 különálló, gázfűtéses házrész eladó. Érd.: Lorántffy u. 6.
1 1,5 szobás, mellékhelyiséges, gázos fél ház eladó, vagy 1 szobás panelre is cserélhető II emeletig. Érd.: Egressy u. 15.
1 Lencsési mögött kert eladó. Tel.: 321-664.
1 Ülőgarnitúra és 2 kerekű gyermekkerékpár eladó. Tel.: 452-607.
1 600 négyszögöl telek, 5 éves ház eladó, vagy elcserélhető újkígyó-sira vagy telekgerendásira is. Érd.: Haladás u. 6., vagy 328-245, munkaidőben.
• 2 szintes ház eladó. Érd.: Gerle u. 3.
• 68 nr^-es társasházi lakás kis kerttel, garázzsal eladó. A vételárba kocsit, garázst, telket beszámítunk. Érd.: Szabolcs u. 22., Szabóné.
1 Kenderföldeken szomszédos zártkertek eladók, vagy bérbe adók. T e l : 455-411.
• Miskolci Avas-déli lakótelepi 73 rr^-es önkormányzati bérlakásomat elcserélném békéscsabai hasonlóra. Te l : 443-131.
• Fejőskecske 2 db gidával eladó. Érd.: Schweidel u. 1.
• 2-2,5 szobás belvárosi lakást vásárolnék. Tel.: 455-468, 18 óra után.
• 3 szobás, második emeleti, jó állagú, tehermentes lakás eladó. Tel.: 326-136.
• 3 szoba-étkezős, III. emeleti telefonos lakás Békéscsabán, a Ha-án Lajos téren eladó. Irányán 1 500 000 Ft. Megtekinthető: május 1-11. között, 10-19óráig. Tel.: 455-321.
• 10 sebességes férfi versenykerékpár kitűnő állapotban eladó. Érd.: Ady Endre u. 35
• Békéscsabán kertes fél házrész szabóműhellyel, garázzsal reális áron eladó. Érd.: 18 óra után a 327-238 telefonszámon.
• 2 szobás téglablokkos lakásomat eladnám vagy kisebbre cserélném. Érd.: Lencsési 1. I/5., tel.: 324-932.
• COMMODORE 64 floppyval, joystickkai eladó. Tel.: 339-277.
• Szarvason a Mangol-zugban tetőtér-beépítéses nyaraló (lakásnak is alkalmas) eladó. Érd.: Ancsin György, Bé-^ késcsaba, Kállai Éva u. 7.
• KÉPVISELŐI FÓRUM
S z í n é s z s z e m m e l
Gálfi László önkormányzati képviselő az MDF tagja, színművész. Nős, két gyermeke van, fia 18, lánya 16 éves, mindketten a Rózsa Ferenc Gimnáziumba járnak.
- Hogy tetszik Önnek a képviselőiszerep?
- Amikor valami jót tudunk csinálni, akkor nagyon tetszik, amikor pedig megakadunk, nem tudunk továbblépni, akkor sokszor álmatlan éjszakákat okoz a megoldáson való töprengés. Nagy felelősséggel kell döntenünk, hiszen a legtöbb kérdés ezreket érint. A képviselők persze zseniális emberek... de viccen kívül, senki sem érthet mindenhez, ezért komoly megfontolás tárgyát képezik az egyes döntések. Akik közelebbről látják azt a gigászi küzdelmet, amit a város vezetése és a képviselőtestület folytat a város működőképességének fenntartásáért, azok bizonyára érzik munkánk jelentőségét, de természetesen egy képviselő mindig nagyon jó alany a szidásra is. Kritizálni könnyű és kell is, de tenni valamit már annál nehezebb.
- Képviselő úr az MDF-ben tevékenykedik. Ön szerint az MDF sokat hangoztatott nyugalma és ereje megmaradt, vagy kicsit meg-tépázódott az elmúlt három évben?
- A nyugodt erő szerintem a problémák ellenére is érvényesül. A rendszerváltás folyamatában nem mindenki abba a pártba lépett be, ahol ott kellene legyen, ebből átfedések adódtak. Az ország helyzetét azonban biztatónak látom. Volt szerencsém körülnézni közvetlen szomszédainknál, az ő körülményeiket látva mindig elégedettséggel tölt el, ha hazajövök, és örülök, hogy Magyarországon élhetek. Persze élhetnénk jobb körülmények között is, de a javuláshoz nem elég várni, hogy majd valaki cselekszik, dönt helyettünk, hanem nekünk kell döntéseket hoznunk. Ennek egy módja, hogy jövőre menjünk el szavazni - döntsünk a szavazatunkkal - s ha a végén kiderül, hogy tévedtünk, vizsgáljuk felül saját döntéseinket is, és ne csak a vezetőket tegyük felelőssé!
- Tegyük fel, hogy a választás egy nagy előadás. Ha Ön lenne a rendező, bevenne új szereplőket (pártokat) is a szereposztásba?
- Minden valószínűség szerint feltűnnek majd új pártok, új szövetségek jönnek létre. Ha a politikából egy időre kivonult emberek újra erőre kapnak, lehetnek egészen váratlan helyzetek, színek is a politikai palettán.
- A színház átélt egy vihart a közelmúltban. Nyugodtabban folyik a munka a váltás óta?
- A színház éli hétköznapjait, de természetesen nem múlt el nyomtalanul a „vihar". A színházi „botrány" nem békéscsabai sajátosság, országosan végigsöpört a változtatni akarás. Az a színházi felépítés, amelyben évtizedekig dolgoztunk, egy másik társadalmi rendszerre épült, viszont a politika változott, de a színház maradt a régiben. Jelenleg a színház szekere zötyög, előbb-utóbb mindenhol újításokra, változtatásokra lesz szükség. Ezt a malőrt, ami volt, azért remélem, hamarosan kiheverjük. Nem volt hasznunkra, hogy egy belső ügyből külső ügy lett, de úgy érzem, Békéscsaba közönsége a színházat szereti, nagyon hűséges nézőink vannak. A színház nem volt soha egy túl széles körű kulturális intézmény, így persze van, aki be sem néz hozzánk.
- Az anyagi körülmények romlása nem vonta maga után a nézőszám csökkenését?
- Ez egy elég furcsa dolog, ugyanis nem azok járnak színházba, akik akár kétezer forintot is adhatnának egy jegyért, hanem inkább azok igénylik, akik éppenhogy meg tudják fizetni a bérletet, vagy a
jegyet. Eljönnek, egyszerűen azért, mert a léleknek szüksége van a színházra. - Köszönöm a beszélgetést! M | K Ó C Z Y E R | K A
rjléklegl
GONDOLKODÓ
Lombikélet
C s e n d , nyugalom és béke honol odabenn. Éltetőén felhőtlen az ég - itt a Nap, a szerelem, a s z e retet. A kies táj nem ismer mást, csak derűs sugallatokat. Virágok világa ez, Mária-arcú mosolyok, mélységek, örvények kiteljesedé-s e , örökkévalóság. Itt egy nyelven • • • ^ ^ ^ ^ ^ • • • ^ ^ • ^ ^ ^ • i beszélnek ós hallgatnak, ós soha nem mondják azt, hogy „ón".
Kint a pokol. Arc nélküli bábukat kínoznak arcnélküli ördögök. A marionetté süllyesztett világot a láthatatlan gonosz-bölcsek tanácsa irányítja. Senki s e m érti embertársa szavát ott, a babiloni torony romjai közt
Egy leheletfinom fal választja el egymástól a két világot. Könnyek és kiáltások telepedének a sima felületre, mely olykor-olykor összeomlik -egy rá tapadó gyermekkéz érintésétől, egy szótlanul könyörgő gyermeks z e m parazsától.
S Z T O J C S E V SZVETOSZLÁV
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a
R é t h y P á l K ó r h á z - R e n d e l ő i n t é z e t
gazdasági igazgatói munkakörére.
A gazdasági igazgató főbb feladatai: az intézmény gazdálkodásának hatékony, rentábilis irányítása, szervezése: a pénzügyi források körének bővítése: a működési, fenntartási feltételek javítás a , mely feladatok ellátásában a kórház gazdasági menedzselésében már funkcionáló külső gazdasági szakértőtársaság segítségére támaszkodhat.
Alkalmazási feltétel: Közgazdaságtudományi Egyetem, vagy Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szerzett közgazdász, illetőleg üzemgazdász végzettség: büntetlen előélet. Előnyt jelent, ha a pályázó az egészségügyben szakmai gyakorlatot szerzett A munkakör a pályázat elbírálását követően, kiemelt illetménnyel azonnal betölthető.
A vezetői megbízás határozatlan időre szól.
A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó legfontosabb személyi adatait, végzettségét igazoló oklevelének másolatát, büntetlen előéletének igazolását, részletes szakmai önéletrajzát és a munkakörre vonatkozó vezetői elgondolásait. A pályázat benyújtásának határideje: a Népjóléti Közlönyben történő megjelenéstől számított 30. nap.
Cim: PAP JÁNOS polgármester Békéscsaba, Szent István tér 7. 5601, Pf. 112
Az elbírálás határideje: a benyújtási határidőt követő 30. nap, illetőleg legkésőbb az ezt követő közgyűlés napja.
- / A Csaba TV május 2-án, vasárnap a belvárosban és a Kazinczy lakótelepen jelentkezik műsorával. Mit láthatunk? 12.00-től: TV-plusz
17.30-tól: Sportdélután
19.00-tól: Tallózó: Exkluzív interjú Bródy Jánossal. Botrány a piac körül. Május 1 -jétől egyajtós utasfelszállás a Volán buszjáratain.
20.00-tól: Éjszakai randevú - a Budapest TV műsora
Ismétlés: május 3-án, hétfőn 19 órától a belvárosban, a Kazinczy és a Lencsési lakótelepen.
M Ű S O R
ÁLLANDÓ P R O G R A M O K : Képújság Szórakoztató műsorok Szombaton 14 órától: Telerulett TOVÁBBI P R O G R A M O K 19-23 ÓRÁIG: Csütörtök: a TV 4 1. műsora Péntek: ATV fiataloknak!
ATV-vIkend ATV fiataloknak a TV 4 2. műsora a Szív TV 1. műsora a Szív TV 2. műsora
Szombat:
Kedd: Szerda:
8-12 óráig 12-16óráig 19-23 óráig