tÖprengÉsek a magyarok eredete És tÖrtÉnete kapcsÁn

120
EGY LAIKUS TÖRTÉNÉSZ TÖPRENGÉSEI A MAGYAROK EREDETE ÉS TÖRTÉNETE KAPCSÁN A történelemtudomány nagy kérdései, hogy, milyen események, hol, mikor és hogyan történtek. Ezeknél is nagyobb jelentőségű kérdések azonban, hogy miért pont ott, miért pont akkor, és miért pont azok az események, és miért pont úgy történtek. Én természetesen nem tudom ezeket a kérdéseket megválaszolni, de legalább megpróbálom feltenni. A jelen kis munkám természetesen nem kíván tudományos igényű lenni, és bár megpróbál a kronológia fonalán haladni, de azért csapongó és szerteágazó, ahogy egy – egy gondolat eszembe jutott, nem röstelltem kitérőt tenni, de így talán kevésbé is „száraz” és inkább szubjektív, amit nem is próbálok titkolni. Ahány ember, annyi módon megélt történelem, és bár a tények makacsok, de a történelem mégsem egészen egzakt tudomány, és amit nem tudunk, nem ismerünk belőle, azt megpróbáljuk kikövetkeztetni. Az eurázsiai ember legősibb öntözéses kultúrái a nagy folyók, a Nílus, a Tigris és Eufrátesz, az Indus, a Gangesz, a Sárga folyó és a Jangce 1

Upload: independent

Post on 30-Nov-2023

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

EGY LAIKUS TÖRTÉNÉSZ TÖPRENGÉSEI A MAGYAROK EREDETE ÉS TÖRTÉNETE KAPCSÁN

A történelemtudomány nagy kérdései, hogy, milyen események, hol, mikor és hogyan történtek. Ezeknél is nagyobb jelentőségű kérdések azonban, hogy miért pont ott, miért pont akkor, és miért pont azok az események, és miért pont úgy történtek. Én természetesen nem tudom ezeket a kérdéseket megválaszolni, de legalább megpróbálom feltenni.

A jelen kis munkám természetesen nem kíván tudományos igényű lenni, és bár megpróbál a kronológia fonalán haladni, de azért csapongó és szerteágazó, ahogy egy – egy gondolat eszembe jutott, nem röstelltem kitérőt tenni, de így talán kevésbé is „száraz” és inkább szubjektív, amit nem is próbálok titkolni. Ahány ember, annyi módon megélt történelem, és bár a tények makacsok, de a történelem mégsem egészen egzakt tudomány, és amit nem tudunk, nem ismerünk belőle, azt megpróbáljuk kikövetkeztetni.

Az eurázsiai ember legősibb öntözéses kultúrái a nagy folyók, a Nílus, a Tigris és Eufrátesz, az Indus, a Gangesz, a Sárga folyó és a Jangce

1

mentén alakultak ki: az egyiptomi, a mezopotámiai, az indiai és kínai kultúrák. Szinte valamennyit északról, Közép Ázsiából, az Altáj vidékéről, a Turáni alföldről, Irán és Kaukázus hegyeiből érték „barbár” népek támadásai. Itt a barbár kifejezést viszonylagosan kell használni, hiszen ezek a népek is fejlett kultúrával rendelkeztek, amit már az is bizonyít, hogy igen sokszor meghódították a náluk jóval fejlettebb álam gépezettel rendelkező országokat. Amiért ezeket az északi, ázsiai népeket alacsonyabb rendűnek tekintjük kulturálisan, az lényegében abból adódik, hogy nem rendelkeztek írásbeliséggel, és így a kultúrájuk jóval kisebb mértékben hagyományozódott az utókorra.

Nyilvánvaló, hogy ezek a támadások nem voltak mások, mint a mostohább természeti viszonyok között, terméketlenebb tájakon élő, és ezért kisebb vagyonnal, gazdagsággal rendelkező népek harcai a termékenyebb területekért, és az ott felhalmozott vagyonért, gazdagságért. Ebben a harcban jelentős előrelépést jelentett, amikor az ókori Urartu birodalomban el kezdték a lovat, mint harci állatot használni, és ez a „felfedezés” elterjedt a Kaukázustól északira, valamint Turán, és az Altáj vidékén.

2

Ezeken a területeken különböző fajú, etnikumú és nyelvű népek éltek, indoeurópaiak, irániak, türkök, és altájiak. A Fekete tengertől északra az iráni szkíták, később szarmaták, majd alánok, a Turán és az Altáj vidékén a türkök és az altájiak.

Ezeknek a népeknek az eurázsiai kontinens belsejéből nyugatra és délre irányuló, hódító jellegű mozgásuk, vándorlásuk különböző hullámokban az időszámítás előtti III. évezredtől az időszámítás utáni XVI. évszázadig tartott, amennyiben a kisázsiai törökök európai hódításait még ide számíthatjuk. De tény, hogy még a XVIII. században is voltak krími tatár betörések Erdélybe.

Minket, magyarokat e népek közül elsősorban a türk és iráni népek érdekelnek, hiszen velük kerültünk kapcsolatba hosszú vándorlásunk során. A jelenlegi általánosnak mondható tudományos feltevés azt vallja, hogy a magyar nép, legalábbis nyelvét tekintve az uráli, azon belül is finnugor népek közül származik, azok közül szakadt ki, azoknak is az ugor ágából. A feltételezett uráli őshaza valahol a Volga és az Ural között lehetett, talán már időszámítás előtt 4000 körül. Ekkor tájt

3

válhattak ketté a finnugorok és az északabbra élő nyenyecek. Valamikor az időszámítás előtt 3000 és 2000 között válhattak a finnugorok ketté, az észak felé vándorló finnekké, és a dél, délkelet felé vándorló ugorokká. Az általánosan elfogadott nézetek szerint ezek a népek gyűjtögető, halászó, vadászó népek voltak, hogy mennyire ismerték az állattenyésztést és a földművelést, valamint a fémek használatát arról nincs biztos tudomásunk. Leginkább új kőkori műveltségnek tekinthetjük kultúrájukat. Csak időszámításunk előtt 2000 körül tér át az ugor népesség az állattartó földművelő gazdálkodásra, és ismeri meg a fémművességet, feltehetően a tőlük délebbre élő irániak hatására. Időszámítás előtt 1500 körül terjed el a ló használata, a lovaglás az ugoroknál. Valamikor időszámítás előtt 1000. körül alakul ki az ugor népességnél a nomádizmus, és ugyanez idő tájt válik ketté az ugorság és az ősmagyarság. Valamikor időszámítás előtt 400 körül vándorolnak az ősmagyarok az Ural délkeleti lejtőiről a délnyugati lejtőkre, tehát a Volga – Káma vidékére, amit később Magna Hungáriának, vagy Baskíriának neveztek. Egy másik nézet szerint csak jóval később a hunok által kiváltott nagy népvándorlás következtében, az időszámítás után 300 körül következett be eleinknek ez a

4

vándorlása. Sajnos egyelőre sem régészeti, sem antropológiai, sem nyelvészeti vagy egyéb eszközökkel nem lehet ezeket a feltevéseket és időpontokat teljes bizonyossággal alátámasztani.

Nem tudjuk bizonyosan, csak feltételezzük, hogy törzsi – nemzetségi szervezetben éltek ekkor őseink, de fogalmunk sincs a törzsek és nemzetségek számáról, sőt a lakosság teljes létszámáról sem, és pontosan azt sem tudjuk, hogy milyen vadászati és harci eszközöket használtak, nem ismerjük vallási hiedelmüket, csak feltételezhetjük, hogy az animizmushoz állhatott közel. Nem tudjuk, hogy meddig lehetett nyelvi megértés az uráliak, később a finnugorok, majd az ugorok között, és azt sem hogy egyáltalán volt e egy uráli ősnyelv. Nem tudjuk, hogy területileg meddig maradt fenn az érintkezés a különböző uráli népek között, és hogy hogyan kerültünk érintkezésbe az iráni és altáji népekkel.

A mai dél Ukrajna területén, a fekete tenger partvidékén időszámításunk előtt az I. évezredben már az iráni Szkíták éltek, akik lovas nomád nép voltak. Őket a Szarmaták, egy másik iráni lovas nomád nép hódította meg és olvasztotta magába időszámításunk kezdete körül. A szarmatákat

5

időszámításunk után a IV. században előbb a Gótok támadták meg, majd az Ázsiából betörő Hunok olvasztották magukba, keletebbre a Volga és Ural között élő törzseiket pedig a nyugati türkök, vagyis Kazárok olvasztották magukba 570 körül.

Az ázsiai Hunok (Hsziungnuk) egy része valószínűleg kínai támadás hatására időszámításunk után 91 körül vándorol a mai Mongólia területéről a Turáni alföldre, majd 350 körül vándorolnak tovább – valószínűleg az ázsiai avarok (Zsuanzsuanok) támadása miatt a dél európai sztyeppéken keresztül, legyőzve az alánokat, a szarmaták maradékát és gótokat, a Kárpát medencébe, előidézve ezzel a népvándorlást, mely jórészt a germán népek észak Európából közép és dél Európába özönlését és végül is a nyugat római birodalom bukását eredményezi. Meg kell azonban jegyezni, hogy az északi germán népek észak Európából dél, dél- kelet felé történő vándorlása már a hunok megérkezése előtt, időszámításunk után megkezdődött. A népvándorlás során vándorol az iráni eredetű alánok egy része a mai észak Spanyolország területére. A mongóliai hunok területét a IV. század elején elfoglalják az ázsiai

6

avarok, (Zsuanzsuanok) majd a tovább vándorolnak a Turáni alföldre, és ott megtámadják a Hunokat, akik emiatt a dél ukrajnai sztyeppéken keresztül a Kárpát medencéig vándorolnak. A hun birodalom szétesése után az V. században a hunok és szövetségeseik maradékai valószínűleg visszavándorolnak a Kárpát medencéből a dél ukrajnai sztyeppére. 540 körül az Aldunához vándorolnak az onogurok, majd 558-ban valószínűleg a hunok maradékát magukba olvasztva az avarok a Turáni Alföldről a Kárpát medencébe vonulnak a Tinglingek vagy ogurok támadása következtében. 552 ben létrejön a Turáni alföldön a Keleti türk birodalom. (A szóhasználattal vigyázni kell, mert a nyugati türköket később Kazároknak nevezték, és így a keleti türkök nyugati felét nyugati türköknek, a keleti részüket pedig „valódi” keleti türköknek nevezik. 567-ben jön létre a nyugati türk, vagy másképpen Kazár birodalom a Donyec, a Volga a Fekete tenger és Káspi tenger között, magukba olvasztva a Szarmaták maradékát. Fővárosa a Volga torkolatánál Itil, másik nagyobb városa a Donnál Sarkel. Hogy eleink pontosan mikor, és milyen viszonyba kerültek a Kazárokkal, arról csak feltevéseink vannak. Ezek az ázsiai türk birodalmak az esetek többségében csak laza

7

államszerkezetet jelentettek, melyben nem vagy nem csak etnikai alapon szövetkeztek hosszabb – rövidebb ideig különböző törzsek, melyek aztán időnként fellázadtak, és kiváltak a birodalomból, vagy átvették a vezetést. Ugyanígy egy másik, külső törzsszövetség is megdönthette a birodalmat, és magába olvaszthatta. Hogy mi a Kazár birodalom mely részén élhettünk, arra nézve is csak feltételezéseink vannak, valószínűleg a kapcsolat létrejöttekor annak északi részén, és onnan vándoroltunk lassan délnyugati irányba. Az viszont bizonyos, hogy őseink egy része Magna Hungáriában maradt, akiknek leszármazottait 1236-ban és 1237-ben magyarországi domonkos szerzetesek, Julianus barát és társai megtalálták, sőt még meg is értették egymás nyelvét. Ezt a maradék magyarságot aztán elsodorta a mongol szélvész. A Kazár birodalom kapcsolatban állt az onogur – bolgár birodalommal, - mely előbb szövetségese volt, később pedig 650-ben leigázták őket, - a keleti türk birodalommal, és a Kaukázus előterében lévő türk Szavirokkal, vagy Szabirokkal, később az iráni alánokkal, akik 736-ban az arab támadás elől északra, a Kazár birodalom területére vándorolnak. Az onogur bolgárok a kazár támadás miatt kettészakadtak, és egy részük megalakította a volgai onogur bolgár

8

államot, más részük pedig 680 körül az alduna vidékére költözik, ahol megalapítják a mai Bulgária elődjét. Más források szerint ez már 540 -ben bekövetkezik. Nem tudjuk mi történt a szkítákkal, szarmatákkal, és az őket legyőző hunokkal, de valószínűleg nem haltak ki teljesen, hanem beolvadtak az utánuk nyugat felé özönlő türkökbe, alánokba, és avarokba.

Ami viszont nagy valószínűséggel megállapítható, az hogy onogur – bolgár és alán jövevényszavaink nyelvünkbe kerülése a 7. században történt, tehát ekkor már a valamilyen viszony alapján a Kazár birodalomban éltünk. Ez a viszony számunkra feltehetőleg alávetett viszonyt jelenthetett. Az Alánok északra vándorlása és a velük való kapcsolatunk nem csak nyelvi hatással járt, hanem áttételesen a mezopotámiai kultúra bizonyos eredményeit is megismerhettük. Esetlegesen a magyar rovásírás is innen eredetezhető, de ez persze csak hipotézis. Török jövevényszavaink nagy száma arra utal, hogy nemcsak török környezetben éltünk, hanem nagyszámú török etnikumú népesség csatlakozhatott a magyar törzsszövetséghez. Az bizonyos, hogy embertanilag a mai magyarság közelebb áll a törökséghez, mint finnugor nyelv rokonaihoz. A

9

másik jelentős tényező, hogy a magyar népzene pentaton alapjai jóval közelebb állnak az altáji népek zenéjéhez, mint a finn-ugor népzenéhez.

820 körül belháború tör ki a Kazár birodalomban, aminek következtében a fellázadt Kabarok a Magyarokhoz csatlakoznak, akikkel együtt 830-ban őseink kiválnak a Kazár Birodalomból, és nyugatabbra vándorolnak a Levédiának vagy Etelköznek is nevezett Alduna és Don közötti területre. Persze az sem kizárható, hogy itt is valami laza kazár fennhatóság vagy szövetség égisze alatt éltünk. Nem ismerjük a Kabarok származását, és faji jellegét, de feltehetőleg türk – altáji jellegű néptöredékről lehet szó. A hagyomány szerint három törzsük csatlakozott a magyarok hét törzséhez. Egyes történészek nyelvi alapon a magyar törzsek között különbséget tesznek finnugor és türk eredetű törzsek között, így a Nyék, Megyer, és Keszi törzsek lennének a finnugor eredetűek, és a Tarján, Jenő, Kürt-Gyarmat és Kér törzsek türk eredetűek. A Kürt – Gyarmat törzs nagy valószínűség szerint két törzs egyesüléséből jött létre. Persze az sem kizárt, hogy a hét törzsbe már bele kell érteni a három kabar törzset, de vannak olyan nézetek is melyek szerint a Kabarok vagy a palócok, vagy a székelyek ősei.

10

Van olyan feltevés is, hogy a későbbi magyar király Aba Sámuel Kabar eredetű. Lehetséges, hogy az alánok egy része ekkor csatlakozott hozzánk, és ők a jászok ősei, de valószínűbb, hogy a jászok jóval később, a kunokkal együtt költöztek be a Kárpát medencébe, akik azonban minden bizonnyal iráni eredetűek. (Az már csak érdekesség, hogy az ezer évvel azelőtt a helyükön élt szarmata Jazig nép is iráni származású volt, sőt még korábban az iráni eredetű Szkíták is betörtek a Kárpát medencébe! Ez olyan képzetet kelt az emberben, mintha a népek emlékezete évszázadokon, sőt évezredeken keresztül őrizné a szájhagyományt, és ősi jogon tartana újból és újból igényt egy - egy területre. Egy kicsit ehhez hasonló a hun – avar – magyar honfoglalás párhuzamba helyezése.)

854-ben türk támadás éri a magyarokat új hazájukban, melynek során egy magyar néptöredék a „Szavárd magyarok” a Kaukázus déli lejtőire, a perzsa birodalom területére költöznek. (A név nyilvánvalóan a Kaukázus vidékén élő szavirokra vagy szabirokra utal) A Kazár birodalom még 700 környékén arab támadás hatására felveszi a zsidó vallást, mint államvallást. A magyarok vallási hiedelmeiről ebből az időből is csak feltevéseink

11

vannak, az biztos azonban, hogy az animizmus mellé ekkor jelentős sámánisztikus hatások is járulnak türk hatásra, de az is lehet, hogy a sámánizmus már az ugor együttélés alatt hatással volt a magyar hiedelem világra, hiszen a sámánizmust a nyugat szibériai népeknél is fel lehet lelni.

Ekkortájt már arab és bizánci feljegyzések születnek a magyarokról, melyekből megtudjuk, hogy a magyarok sátrakban laktak, és állataikkal nomadizáltak, vándoroltak. Sok volt a szántóföldjük, és a teleket a folyók partján töltötték. Fejedelmüket Kendének, vagy Kündünek, hadvezérüket, a másik fejedelmet pedig Gyulának hívták. 860 körül Konstantin Cirill szerzetes a Krím félszigeten magyarokkal találkozik. 862-ben a Frank birodalom keleti határvidékének, Ostmark kormányzójának a hívására támadást intéznek a magyarok annak apja Német Lajos keleti Frank uralkodó ellen a Kárpát medencében, illetve a mai Ausztria területén. 881-ben a magyarok, most Szvatopluk morva fejedelem hívására ismét a Keleti Frank birodalom ellen harcolnak. 882-ben egy magyar fejedelem a Duna tájékán magához hívja Metód szerzetest. 886 és 889 között VII. (Bíborban született) Konstantin

12

beszámol arról, hogy a magyarok Levedi fejedelem fővezérsége alatt együtt élnek a Kazárokkal a Don és az Azovi tenger környékén. Lehet persze, hogy itt a kazárokon a kabarokat kell érteni, hiszen a népelnevezésekkel igen sok keveredés és átfedés van.

893-ban az arabok a Turáni alföldön megtámadják az Úzokat, akik emiatt nyugatabbra menekülnek és a kazárokkal szövetségben megtámadják a besenyőket, akiknek állatállományát elrabolják. Emiatt a besenyők 893 és 895 között elmenekülnek a Káspi tenger környékéről nyugat felé, és 894 körül megtámadják a magyarokat, akiktől elrabolják állataik nagy részét, mert a magyarok hadra fogható népe Árpád fia: Levente vezetésével a Bizánciakkal szövetségben az Al- Dunánál Simon Bolgár cár csapatai ellen harcol. A katasztrofális méretű és következményű Besenyő támadás miatt a Magyarok nagy része 895 körül átkel a Vereckei hágón, és a többi Kárpát hegységi hágón, és elfoglalja az erdélyi medencét és a Kárpát medence keleti felét a Dunáig. Az Etelközben maradt Magyarokat megtámadják a szövetségre lépett Bolgárok és Besenyők 895-ben, és így azok is átkelnek a Kárpát medencébe. A hagyomány szerint a honfoglaló vezérek nevei:

13

Álmos, Előd, Ond Kund, Tas, Huba és Töhötöm, akik közül Álmos volt a fővezér. Ez persze néhány problémát is felvet. Ha kettős volt a vezérség, akkor ki volt a második fővezér? Álmos kende volt e vagy gyula? Álmos a hagyomány szerint az új haza elfoglalása után átadta a vezérséget fiának Árpádnak. Ez a motívum emlékeztet más népek legendáinak azon részére, mely szerint egy új haza elfoglalásakor a „régi” vezér nem léphetett be az új hazába szakrális okokból, mint ahogy Mózes sem léphetett be az Ígéret Földjére, csak elvezethette oda népét. A nemzeti hagyomány azonban Árpádot tartja honszerzőnek. Ugyanakkor már egy évvel korábban Árpád fia Levente hadjáratot vezetett a Bolgárok ellen. Ha ez igaz, akkor a honfoglalás idején nagyapja Álmos legalább 50- 60 éves kellett legyen, az viszont nagyon idős kornak számított abban a korban. Árpádról tudjuk, hogy 900 körül ő volt a gyula és Kurszán volt a kende. De akkor hol volt Kurszán a honfoglalás idején? És mi van Levédivel, aki 889-ben még a magyarok fővezére, és akiről Etelközt is elnevezték Levédiának ? Sok - sok megválaszolatlan kérdés, amire valószínűleg sohasem kapjuk meg a választ. A legenda szerint a magyar törzsek vezérei az új hazában vérszerződést kötöttek, de hogy „alkotmányjogilag” miből állt a kende illetve a

14

gyula hatalma a többi törzsfő fölött, illetve hogy viszonyult hatalmuk egymáshoz, azt nem tudjuk. Szintén a hagyomány tartotta fenn azt a legendát, mely szerint a magyar törzsfőnökök a mai Pusztaszer területén „szert” ültek, és ezzel az ünnepélyes aktussal birtokba vették az új hazát, és talán fel is osztották egymás között.

Nagy kérdés, hogy milyen népeket találtak a magyarok a Kárpát medencében ? Azt tudjuk, hogy Erdély nagy része a sóbányák birtoklása miatt a Dunai Bolgár birodalom függősége alatt állott, a Dunántúlon pannon szláv (szlavón?) fejedelemségek (Pribina és Kocel) álltak hűbéri viszonyban a Keleti Frank birodalommal és a Felvidék nyugati része Szvatopluk Nagy Morva birodalmához tartozott. Egyedül tehát a Felvidék keleti része, a mai Kárpátalja, és Erdély északi része nem tartozott állami szervezethez. A Kárpát medence lakossága valószínűleg igen gyér volt, és a magasabb hegyvidékek, valamint az Alföld egész évben mocsaras nagy kiterjedésű területei lakatlanok voltak. Egészen bizonyos hogy őseink találtak itt valamennyi avar népességet, és nem kizárt, hogy ezek között voltak még a hunok maradékaiból is. A szláv népesség jelenléte bizonyított, a romanizált dákok maradványainak

15

jelenléte Erdélyben kétséges. Egyetlen írásos emlék utal erre, a mintegy 300 évvel később élt Anonymus gestájában a „Blak” népre való utalás. A blak szó azonban pásztort jelent, és nem bizonyítja a nép etnogenezisét.

Az én nézetem szerint nincs igazán nagy jelentősége annak, hogy kik érkeztek előbb Erdélybe, a magyarok, vagy a románok ősei. De ha már mégis felvetődik a kérdés, szerintem igen jelentős az a körülmény, hogy a románok ortodox hitűek. Ez pedig azt jelenti, hogy olyan területről kellett érkezniük, ahol az ortodoxia volt domináns, - ez pedig a Balkán. És ez a kérdés az időpontot is eldönti, hiszen a végleges egyházszakadás 1054-ben következett be, tehát ezt követően kellett Erdélybe érkezzenek a románok ősei. Hiszen ha más korábban is itt éltek volna, akkor a Szt. Istváni latin rítusú egyházszervezés következtében ők is római katolikusok lennének, mint a horvátok, szlovének, szlovákok, tehát azon népek, kik már a honfoglaláskor a Kárpát medencében éltek. (Mindezen okfejtés természetesen vonatkozik a ruszinokra is, akik álláspontom szerint ugyanezen oknál fogva csak a XI. századot követően kezdtek Halicsból a Kárpátokon keresztül Kárpátalja területére vándorolni.) Némileg ellentmondani

16

látszik a románság latin eredetű nyelve és ortodox vallása, hiszen a római birodalom idején a balkán területén húzódott a latin – görög nyelvhatár, de nem vitásan a nyugat balkán területén a latin nyelv dominált, és így az ott élt illírek egy része romanizálódott, és valószínűleg ők kezdek elindulni egy hosszú vándorútra, a mai Dalmácia és Albánia vidékéről Görögország, Macedónia Bulgária, és Kumánia, a későbbi Havasalföld érintésével, és megszállásával a mai Erdély és Moldva területére. Álláspontom szerint Havasalföldet a tatárjárást követően érték el, és ott az Aranyhorda laza függőségében élő kun népcsoportokat magukba asszimilálták. Ez korábban be sem következhetett, hiszen a mai Havasalföld és Moldva területe a korábbiakban részletesen leírtak szerint időszámításunk után kb. 300-tól kb. 1250-ig számtalan nép országútja volt, folytonos háborúskodással sújtva, tehát egy romanizált dák népcsoport nagy számban nem maradhatott fenn. Ugyanez vonatkozik Erdélyre, és egyébként is abszurdum lenne azt állítani, hogy Erdély volt a románság bölcsője, és onnan rajzottak ki a későbbi regátba. Ezzel szemben tény, hogy Macedóniában és észak Görögországban ma is élnek a románok legközelebbi rokonai az Aromunok, másképp Cincárok.

17

A Kárpát medence lakosságát egyébként a római kortól kezdve ismerjük, és tudjuk, hogy a Dunántúlon és Szlavóniában, tehát az egykori Pannóniában illírek és később betelepült kelta törzsek (Azálok, Eraviscusok, Bójok, Scordiscusok, stb.) laktak, a Duna Tisza közén szarmata Jazigok, és Erdélyben Thrák Dákok, a felvidék keleti részén kelta Ózok és Cotinok, és a felvidék nyugati részén germán Quadok. A pannóniai és az erdélyi lakosság a római impérium alatt romanizálódott. A római légiókkal a birodalom szinte minden nációja érkezett Pannóniába, Brigetioba például Szírek, de az egyiptomi Isis szentélyek, és a perzsa Mithras szentélyek egyiptomi és perzsa eredetű lakosságra is utalnak. 400 körül a hunok foglalták el a Kárpát medencét, és velük jöttek a szövetséges alánok és germán gótok, szkírek, gepidák és vandálok. A romanizált lakosság nagy része elmenekült, a jazigokkal nem tudjuk mi történt. A fentiekben kifejtettek szerint a magyar és román történészek több évszázados vitája, hogy Erdélyből elmenekült e a romanizált lakosság, vagy pedig létezik egy dáko – román kontinuitás ? A hunok feltételezett székhelye valahol a Maros és a Tisza találkozásánál lehetett. 455-ben a hunok nagy része

18

visszavonult a dél ukrajnai sztyeppékre, és a Kárpát medence nyugati felét a keleti gótok uralták, a nyugatit a gepidák, az alföldön megjelentek a szarmaták, a dél Alföldön maradtak a Szkírek, a felvidéken a germán Szvévek és Herulok. Érdekes egyébként, hogy a Szkírek fejedelmi szálláshelye a mai Dunapataj környékén volt, és az utolsó Szkír fejedelem fia, Odoaker a Nyugat Római Birodalom germán segéd csapatainak a vezére lett, és mint ilyen 476-ban megfosztotta a tróntól az utolsó nyugat római császárt, Romulus Augustust, és ezzel véget vetett a nyugat római birodalomnak, és az ókornak. 567-ben megjelentek az Avarok, és elűztek mindenkit, és az egész Kárpát medencét az uralmuk alatt tartották. Az avarok telepítették be a szlávokat a Kárpát medencébe, mintegy katonai őrző – segéd népekként. Az Avarok 626-ban még Bizáncot is megtámadták. Az Avar kagánok székhelye eleinte a Csepel sziget alatt, majd a korábbi Gorsium környékén volt. Az Avar birodalom 805-ig állt fenn, és ekkor a Frankok támadása miatt omlott össze. Az avar birodalom bukása utáni népességi viszonyokat már fentebb vázoltuk, a lényeg az, hogy javarészt gyér szláv lakosság volt itt található, és a terület igazából egyetlen jelentős államalakulat szerves részét sem alkotta, csak

19

frank, morva és bolgár „végeknek” volt tekinthető a Kárpát medence. Ez megkönnyítette a honfoglalást, hiszen, ha úgy tetszik Európa egyik utolsó uratlan területe volt ez a „legnyugatibb sztyeppe”, ami szintén nem volt elhanyagolható tényező nomadizáló őseink szemében.

Beszélni kell a kettős honfoglalás elméletéről, melyet először László Gyula vetett fel az 1940-es években, és amelynek a lényege az, hogy az avarok és a magyarok nyelvileg és fajilag olyan közel álltak egymáshoz, hogy az avar és magyar honfoglalást szinte egy és ugyanazon nép kettős honfoglalásának kell tekinteni. (Griffes – indás motívumok a tarsoly lemezeken, mint megkülönböztető jegyek.) Kétségtelen tény, hogy a régészeti leletek az avar és magyar honfoglalás kori sírokban nagyon sok hasonlóságot mutatnak, és az is igaz, hogy az avar birodalom bukása és a magyar honfoglalás között alig telt el 90 esztendő, és 895-ben a magyarok még viszonylag jelentős avar lakosságot találtak a Kárpát medencében, de hát ebben a korban nemzeti azonosság tudatról igen óvatosan lehet csak beszélni. Nem szólva arról, hogy az avar „honfoglalás” idején a magyar törzsek még több ezer kilométerrel keletre, az éppen akkor létrejövő Kazár Kaganátustól északra

20

élnek. Ekkor még bizonyíthatóan nincsenek meg török jövevényszavaink, és feltehetően még inkább ugor jellegünk volt meghatározó, mint a későbbi türk hatás. Az azonban biztos, hogy a türk népek kultúrája és nyelve abban az időben még olyan közel állott egymáshoz, hogy a honfoglaláskor itt talált avar néptöredékek nem lehettek számunkra teljesen idegenek, sőt sok közös vonást fedezhettünk fel egymásban. A temetők tanúsága szerint az avar és a honfoglaló magyar lakosság egymás területeit kiegészítve telepedett le, bár ez jórészt elmondható a szláv – magyar viszonyokról is, azzal a különbséggel, hogy a szlávok inkább a hegyvidékeken, míg a magyarok inkább az alföldi részeken telepedtek meg, de az is lehet, hogy a szlávok visszahúzódtak a magyarok elől a hegyvidékekre. Azt is szokták mondani, hogy a nyelvhatár a magyarok és a szlávok között a lombos erdők és fenyőerdők határával esik egybe, egyetlen kivétel ez alól a székelyek település területe.

A magyarok 899-ben Arnulf római császár biztatására észak Olaszországba törnek, és ott legyőzik I. Berengár itáliai király seregét. 900-ban a magyarok megütköznek a morvákkal és elfoglalják a Dunántúlt, valamint a felvidék

21

nyugati részét, ezzel a teljes Kárpát medencét uralmuk alá hajtják. A legenda szerint ez volt a Bánhidai csata, ennek emlékére áll a turul emlékmű tatabánya mellett, Bánhida fölött. Ettől kezdve a magyarok szinte minden évben rabló hadjáratokat vezetnek eleinte nyugat Európába, majd Bizánc ellen. („kalandozások”) Közben a Besenyők elfoglalják Etelközt egészen a Kárpátokig. Majd a normann Varégok által 860-ban alapított Kijevi Rusz állam 966-ban megdönti a Kazár Kaganátust. Ezáltal az Úzok 1050 körül, majd a kunok 1070 körül akadálytalanul nyomulhatnak előre a Fekete tenger fölötti részeken Etelközig, a Kárpátok előterében lévő Besenyők hazájáig, feltehetőleg magukba olvasztva a kazárok maradékait. Mikor az Úzok meghódítják a Besenyők földjét, akkor azok egy része a Kárpát medencébe, a magyarokhoz menekül, ahol a magyarok széttelepítik őket az ország legkülönbözőbb területeire, de leginkább a nyugati határszélre, védelmi feladattal. Ezt bizonyítja számtalan Besenyő nevű, valamint nyögér nevű település és személynév. (A nyögér törökül segéd harcost jelent.) Az Úzokat 1070-ben meghódítják a Kunok, akiknek állama az 1241-es tatárjárásig fennáll, és ekkor (1238-as vereségüket követően) ők kérnek, és nyernek bebocsátást

22

Magyarországra, feltehetőleg az Úzok maradékaival, és az az iráni (oszét) eredetű jászokkal. A Kunok letelepítése a Jászokkal egyezően tömbszerűen történt a Duna Tisza közének és a Tisza vidékének nagyrészt lakatlan, mocsaras területeire. Meg kell jegyezni, hogy ezek a török népek igen közel álltak egymáshoz nyelvükben és kultúrájukban, így viszonylag könnyen sikerülhetett az együttélés, bár tudjuk, hogy a Kun – Magyar együttélés nem volt probléma mentes, de ennek az volt a legfőbb oka, hogy a magyarság több mint 200 évvel az államalapítás és a kereszténység felvétele után már kultúrát változtatott. Ennek keretében 1241-ben a magyarok meggyilkolják Kötöny Kun fejedelmet, mert a mongolokkal való összejátszással gyanúsítják őket, így a kunok dél felé elhagyják az országot, és pont akkor nincsenek itt, és nem segítenek, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk: a tatárjáráskor, hiszen ők jól ismerik és használják az ázsiai harcmodort. Csak 1245 környékén hívjuk őket vissza, akkor telepítjük le őket a Kis és Nagy Kunságban, valamint a Jászokat a Jászságban.

Visszatérve a kalandozásokra, fel kell tenni a kérdést, mi volt azoknak a kiváltó oka, és miért

23

nyugat és dél felé irányultak. Nyilvánvaló, hogy a Kárpát medence jóval szűkebb haza volt, mint akár Etelköz, akár a Kazár birodalom, akár Magna Hungária, másrészt a Besenyők elrabolták az állatállományt, így rendszeresen rabló hadjáratokkal kellett biztosítani az anyagi javakat. Ezeket pedig nyilván a nálunk jóval fejlettebb keresztény európai országokból lehetett beszerezni, másrészt ők még nem ismerték ki a sajátos magyar (ázsiai) harcmodort, amit viszont a Besenyők nyilván jól ismertek, és a tőlünk északra élő lengyelek pedig nem kecsegtettek olyan hadizsákmánnyal, mint a nyugati területek. (Bár volt egy rabló hadjárat a lengyelországi fehér horvátok területére.) A Kijevi Nagyfejedelemség pedig vagy katonailag volt erős, vagy nem nyújtott olyan vagyonszerzési lehetőségeket, mint a nyugati államok. A 933-as merseburgi, és a 955-ös katasztrofális augsburgi vereség után már csak Bizánc és a Balkán felé történtek kalandozások, de Géza fejedelem 970 környékén végleg megszüntette ezeket is.

Feltétlenül össze kell hasonlítani a magyar kalandozásokat a nagyjából ugyanebben az időben zajló viking – normann – varég európai hadjáratokkal, valamint az arab hódításokkal

24

Európában. Tényként le kell szögezni, hogy míg az előbbiek maradandó nyomot hagytak Európa politikai és kulturális térképén, addig a magyar kalandozások csak pusztítást és rablást jelentettek a keresztény Európa számára. A normannok egész sor államot alapítottak (Normandia, Nápoly, Novgorod, Kijev, Britanniai befolyás) az arabok létrehozták Hispániában a Kordovai Kalifátust, és az ókori kelet kultúráját közvetítették a középkori Európába. A magyarok kalandozásai csak egyetlen kézzel fogható előnyt jelentettek Európának, az addig széttagolt egymással is harcban álló államocskák egyesültek, és létrejött a Német Római Császárság, mely már képes volt legyőzni a magyarokat. Mindenesetre katonai értelemben lenyűgöző az a teljesítmény, amit a magyarok nyújtottak: közel egy évszázadon át rettegésben tartották Európa csaknem valamennyi államát, a kordovai kalifátustól, a Német Római és Bizánci Császárságig, valamint Itáliáig. (Ments meg uram minket a magyarok nyilaitól) Előttünk és utánunk is számos ázsiai nomád nép jutott el Európába, de ilyen hosszan és ekkora területen egyik sem tudott domináns szerepet játszani, még Attila félelmetes hun serege sem. Egyedül talán a kisázsiai oszmán törökök tudtak nagyobb kárt okozni Európának, de az egy más korban és más körülmények között

25

történt. Legendáink legérdekesebb részei a St. Galleni kaland, Lehel kürtje, a hét gyászmagyar, és Botond párbaja Bizánc kapuja előtt.

Nem elhanyagolható körülmény, hogy 908-ban Regino lotaringiai apát Világkrónikájában a magyarokat a Szkítákkal azonosítja. Ennek persze nincs semmi tudományos alapja, de életmódunk, harcmodorunk nyilván nagyon sok mindenben egyezett a nálunk mintegy 2000 - 1000 évvel korábban itt élt egyébként valószínűleg iráni eredetű szkítákkal. Innen ered a későbbi romantikus magyar felfogás a „Szittyák” és magyarok azonosságáról, vagy legalábbis rokonságáról. Nem kerülhetjük meg a magyar és a hun nép rokonság tudatának a tényét sem, melyet nem csak mi magyarok, hanem az európai népek is feltételeztek valamilyen szinten, hiszen európai elnevezésünk („hungarus”) is erre utal, bár más nézetek szerint ez az onogur névnépből származik. Mindenesetre Körösi Csoma Sándor kisgyermekként az akkori magyar történelmi tankönyvből azt tanulta, hogy „a magyarok háromszor, és háromféleképpen jöttek be Magyarországra: először, mint hunnusok, másodszor, mint avarusok, és harmadszor, mint magyarok.” Meg kell itt említeni azt a legendát,

26

miszerint a székelyek a hunok leszármazottai. (Lásd a Csaba királyfi mondát, mely szerint a székelyek Attila fiának, Csabának a népe, aki az Attila halála után kitört testvérháború során ment vissza Szkítiába, de vissza fog térni a hadak útján a Kárpát medencében, a Csigle mezőn maradt seregéhez, a székelyek őseihez)

Nem igazán tudományos módszer legendákból és mondákból, szájhagyományokból megpróbálni rekonstruálni egy nép történetét, de sajnos korabeli írásos dokumentumok nélkül legalábbis hipotézisekként alkalmazhatók lehetnek ezek a szóbeli hagyományok is.

Az tény, hogy a székelyek pontos eredetét a mai napig senki sem tudta cáfolhatatlanul kikutatni. A székelyek ugyanazt a magyar nyelvet beszélik, mint a többi magyar népcsoport, azonban két lényeges dologban elütnek a többiektől: az egyik tömbszerű elhelyezkedésük az erdélyi medence délkeleti részén, és a másik, ami még ennél is fontosabb, hogy részben – egészben, a XIX. századig, de legalábbis a középkor végéig megőrizték sajátos nemzetségi, katonai szervezetüket, és nem alakult ki náluk a hagyományos feudális nemesi – jobbágyi

27

tagozódás, bár megkülönböztethettünk lovon harcoló lófőket és gyalogos közszékelyeket. A székelyek a XIX. század végéig nem megyei szervezetben éltek, hanem úgynevezett „székek”-ben szerveződtek. A székelyek igen nagy erővel védték szabadságukat, bármikor történt kísérlet a feudális társadalomba való kényszerítésükre, lásd Báthory András bíboros meggyilkolását, vagy a siculicidiumot, mikor Mária Terézia kényszeríttette a székelyeket határőrvidékekbe, és besorozta őket katonának. Ekkor menekült ki a székelyek egy része Bukovinába. Meg kell említeni, hogy a XI. században a nyugati határvidéken is éltek székelyek, feltehetően a határvédelemmel megbízva, és az erdélyi székelyek sem csak a mai székelyföldön éltek. Mindenesetre a rovásírás legtovább a székelyeknél maradt fenn. Ennél a témakörnél feltétlenül szólni kell a csángókról, akik Moldvában élő magyarok, sajátos archaikus nyelvjárással és kultúrával, ők feltehetően a honfoglalás után Etelközben maradt néptöredékeink leszármazottai, illetve az is elképzelhető, hogy a későbbi évszázadok folyamán rajzottak ki Erdélyből Moldvába.

A honfoglalás után a két vezér egymáshoz igen közel telepedett le, ha hihetünk a krónikáknak,

28

hiszen „Kurszán vára” az egykori aquincumi amfiteátrum volt, és Árpád pedig a Csepel szigeten telepedett le. Valószínű azonban, hogy Kurszán még Árpád halála előtt meghalt (talán 904-ben) és így Árpád egyesítette a két főhatalmat egy személyben, hiszen az őt a fejedelmi széken követő leszármazottai mindig is egy személyben irányították az országot. Erre utal az is, hogy Árpád feltételezett sírhelye nem messze volt az óbudai amfiteátrumtól, valószínűleg a mai Bécsi út és Vörösvári út sarkánál, egy forrás mellett, ahova a XI. században egy kolostort is építettek Fehéregyháza néven. Egyébként feltételezhetően lehetett egyfajta megkülönböztetés „fehér” és „fekete” magyarok között, erre utal az ország első fővárosának, Székesfehérvárnak a neve. Több ázsiai török nép osztja fel magát fekete (kara) és fehér (kizil) részre.

Természetesen egy laza államszervezetet kell elképzelni, mely inkább törzsi, nemzetségi alapokon szerveződött, mint területi alapon. Sajnos nem tudjuk az egyes törzsek és nemzetségek topográfiai elhelyezkedését, sőt még az sem biztos, hogy az egyes törzsek egymástól elkülönült területeket szálltak meg, hiszen a törzsi és vezéri személynevek látszólag minden logika nélkül

29

fordulnak elő az egész Kárpát medencében. Persze ennek az is lehet az oka, hogy Szt. István királyunk tudatos széttelepítési politikájának a következménye ez a név kavalkád. Mindenesetre zavaró az erdélyi Gyula és Gyulafehérvár léte Szt. István korában, de lehet, hogy itt a Gyula név nem méltóság név, hanem személynév. További zavaró tényező, hogy VII. (Bíborban született) Konstantin Bizánci Császár 948-ban keletkezett leírása szerint a magyarok fő fejedelme mindig Árpád családjából kerül ki, és ezen kívül van még két fejedelmük a gyula és a horka (?), valamint mind a hét törzsnek és a kabarok törzsének, vagy törzseinek is van külön fejedelme.

A keleti frankok 907-ben megpróbálják visszafoglalni a magyaroktól a Dunántúlt, azonban hadjáratuk sikertelen, sőt a magyarok kiterjesztik fennhatóságukat az Enns folyóig, és elfoglalják a Mura völgyét is. Ez a terület egészen az augsburgi 955-ös vereségig a fennhatóságunk alatt marad, de egy vékony sáv a Lajta folyón túl még István uralkodásáig is. Az előttünk a Kárpát medencében letelepedett ázsiai nomád népek mind eltűntek a történelem süllyesztőjében, csak mi tudtunk fennmaradni. Ennek nyilvánvaló és egyetlen oka az, hogy eleink

30

felismerték a kalandozások elbukása után a környezethez való alkalmazkodás szükségességét, ami elsősorban a kereszténység felvételét, és az európai kulturális, gazdasági és politikai szisztéma átvételét jelentette. Gyula fejedelem már 948-ban Bizáncba ment, hogy megkeresztelkedjen, és bizánci püspököt hozott magával téríteni. Géza fejedelem 973-ban veszi fel a békés kapcsolatokat a német római császársággal és 500 előkelő magyarral megkeresztelkedik a latin rítus szerint. Mivel ekkor már folyamatban volt a keleti és a nyugati egyház kettészakadása, megindult a harc Magyarországért, hiszen Bizánc és a Német Római császárság, valamint a Pápai Állam is befolyást próbált szerezni. 995-ben Géza fejedelem fia Vajk (keresztelése után István) feleségül veszi II. (Civakodó) Henrik bajor király leányát, Gizellát. 997-ben meghal Géza és a fejedelmi trónon fia, István követi, akinek azonban még abban az évben meg kell küzdenie az Árpád ház legidősebb tagjával, Tar Zerind fiával, Koppánnyal, aki a nomád hagyomány (levirátus) alapján magának követeli Géza özvegyét Saroltát, és a fejedelmi trónt. István a felesége kíséretében Magyarországra jött német lovagok segítségével legyőzi Koppányt. Ez az első eset, hogy egy magyar sereg nem az ázsiai könnyű lovas, színlelt megfutást, majd gyors

31

ellentámadást, és nyílzáport alkalmazó haditechnikát alkalmazza, hanem a nyugati lovagi seregek taktikáját.

Istvánt 1000 karácsonyán, vagy 1001 január 1.-én II. Szilveszter pápa által küldött koronával királlyá koronázzák. 1002-ben Ajtony fejedelem, a Maros vidék ura a bulgáriai Vidinben megkeresztelkedik görög rítus szerint, tehát még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy Magyarország a keleti vagy a nyugati egyház befolyása alá kerül–e? 1003.-ban István leveri az Erdélyben uralkodó Gyula fejedelmet. 1003. körül Bonifác Magyarországon a fekete magyarok között térít. 1008-ban István leveri Ajtonyt, ezzel végleg eldől István egyeduralma, másrészt a nyugati egyház hegemóniája.

Szt. István államszervezési munkája is rengeteg kérdést vet fel. Köztudomású, hogy mintegy 50 vármegyét szervezett, és ezzel a társadalom vérségi alapon történt törzsi – nemzetségi szervezetét végleg átszervezte területi szervezetté. Kérdés persze, hogy volt e valami kontinuitás a nemzetségek és a megyék kialakulása, szervezése között, tehát István az egykori nemzetségi központokat alakította át a saját helyi hatalmi

32

szerveivé, vagy a kettő teljesen független volt egymástól. Tulajdonképpen nem lehetetlen, hogy a néhány évtizede még mindig létező hét (esetleg a kabarokkal 8) törzs egyenként 6 -7 nemzetségre oszlott, és így ez kiadná az 50-es számot. Az biztos, hogy az István által alapított királyi vármegyei központok szinte kivétel nélkül földvárak voltak, és javarészt nem ő alapította őket, hanem már korábban is fennálltak. Esztergom, Fejér, esetleg Pest és Visegrád, valamint Veszprém és Somogy mindenképpen a királyi család birtokaihoz kapcsolható. Elképzelhető, hogy bizonyos megyei központok korábbi nemzetségi vagy törzsi központok voltak, mások meg nem. Mindenesetre a megyék száma a következő két században tovább nőtt, és a mohácsi vészig, sőt Trianonig, ugyan állandóan változó létszámmal, de a horvát országi megyékkel együtt 72 körül mozgott a számuk.

Az egyházi szervezet kiépítése is felvet néhány kérdést. István 10 püspökséget alapított. Kicsit vulgárisnak tűnik a megközelítés, de talán a 10 püspökségben az egykori 7 magyar és 3 kabar törzs folytatását lehet tekinteni? Ellentmond ennek, azonban a püspökségek területének kijelölése. Az Esztergomi érsekség, mely első volt rangban a

33

többi püspökség között, és egyben biztosította az ország egyházi függetlenségét, nem terjedt ki Esztergom megyére, viszont magába foglalta az egész felvidéket. Egyedül az erdélyi püspökség tekinthető egy törzs egykori szállásterületének. A Csanádi püspökség talán Ajtony egykori birtokain alakult, az Egri püspökség esetleg az Abák révén, a kabarok szállásterületével eshetett egybe, a királyi, és egyben árpádházi törzs szállásterület azonban osztozott a Veszprémi és a Váci Püspökségek területe között, a Pécsi, Bihari és Győri egyházmegyéket is nehéz egy - egy törzshöz kötni, a Kalocsa – Bácsi püspökség pedig sajátos szerepet játszott egyrészt azáltal, hogy két székhelye is volt, másrészt azzal, hogy a Bácsi püspökség eredetileg görög rítusú volt, harmadrészt azzal, hogy Esztergom mellett ez a püspökség is elnyerte az érseki rangot, bár alá volt vetve az Esztergomi érsekségnek. Érdekes a püspökségek székhelyének kiválasztása egyébként is, hiszen azoknak csak egy része volt egyben vármegye székhelye is, Vác, Eger, Pécs, és Kalocsa nem voltak vármegyei székhelyek. Másrészt a területi eloszlásuk sem volt egyenletes, hiszen Esztergom, Vác, Győr, Veszprém Kalocsa és Eger viszonylag közel voltak egymáshoz, míg Pécs, Bács, Csanád, Bihar és Gyulafehérvár távolabb. Az egyházmegyék

34

területének nagysága is aránytalanságokat mutatott, a kis győri egyházmegyének legalább a négyszerese volt az erdélyi egyházmegye. Igen figyelemre méltó, hogy István Székesfehérváron nem alapított püspökséget, holott a város Géza fejedelem idején és bizonyos értelemben István idején is az ország fővárosa volt (Esztergom mellett) és a városnak központi szakrális jellege volt, azáltal, hogy az István által alapított székesegyházban koronázták 1526-ig a magyar királyokat, királyaink ebben a templomban házasodtak, és királyaink jelentős részét ebben templomban temették el. Székesfehérváron tartották a középkorban a törvénynapokat is. Ugyanígy az egykori fejedelmi székhely, Csepel – Óbuda jelentőségének átmeneti elvesztését mutatja, hogy Óbudán sem alapított István püspökséget, hanem a Duna túlpartján, az addig történelmünkben jelentéktelen szerepet játszó Vácott. 1091- ben Szt. László megalapítja a Zágrábi püspökséget, ami Szlavónia bizonyos mértékű autonómiájára utal. István államszervezési munkája a frank államszervezetet vette alapul, szláv közvetítéssel. Erre utal igen nagy számú szláv jövevényszavunk a közigazgatás területén (király, nádor, ispán stb.)

35

Magyarország ügyesen lavírozott az akkori Európa három legfőbb hatalma: a Német Római Császárság, Bizánc, és a Pápai Állam között, és így jobban meg tudta őrizni függetlenségét, mint az ugyanekkor alakult Cseh és Lengyel állam, melyek egyértelműen a Német császárság vazallusai lettek. Magyarország súlyát és jelentőségét az is mutatja, hogy a Pápa, István és László királyainkat, valamint Imre herceget, és Gellért püspököt szentté, István feleségét Gizellát pedig boldoggá avatta a XII. században. (Később is jelentős számú magyart avattak szentté: a Zobor hegyi remetéket, Árpád házi Szt. Erzsébetet, Árpád házi Szt. Margitot, Kapisztrán Jánost, és a legújabb korban avatták boldoggá Batthyány Strattmann Lászlót, a vértanú Márton Áron erdélyi püspököt, a vértanú Apor Vilmos győri püspököt IV. Károly királyt, és Salkház Klárát.)

Sajnos Magyarországot is sújtotta az állandó trónutódlási probléma, ez állandó belharccal járt. Már István királynak sem volt fiú utóda, Imre herceg szerencsétlen vadászbalesete folytán (Vadkansebesülés kétszer okozott tragédiát hazánknak, másodszor Zrínyi Miklós jutott erre a sorsra) Alighogy megerősödött az épp hogy megalapított magyar állam 1038-ban Szt. István

36

halála után az utódlási viszály miatt polgárháború sújtotta az országot. A későbbiek során a legtöbbször az volt a vita tárgya, hogy a seniorátus vagy a primogenítura elve érvényesüljön, tehát a trónt a királyi család legidősebb tagja, vagy a király elsőszülött gyermeke örökölje. Sajnos a magyar alkotmányjog a középkor folyamán nem dolgozott ki erre alkotmányos szabályt. (Bezzeg a Habsburgok a legapróbb részletekig kidolgozták a trónöröklés családi rendjét, sőt a legtöbbször a trónörököst még a király életében megkoronázták) Mindezek ellenére Magyarország megerősödött, és 1102.-ben Könyves Kálmánt a tengerparti Belgrádban horvát királlyá koronázzák. Ettől kezdve Horvátország és Magyarország történelme 1918.-ig összeforr. Horvátország autonóm része lett Magyarországnak.

Itt merül fel Erdély bizonyos mértékű autonómiájának a kérdése, hiszen ez az egyetlen területe Magyarországnak, - leszámítva a hódolt Szlavóniát, és Horvátországot, valamint Dalmáciát - melynek külön vajdája van, és külön autonómiával rendelkezik. (A mohácsi csatába is három magyar sereg indult, a magyar királyi, a horvátországi és a Szapolyai vezette erdélyi, nem beszélve a cseh seregről, hiszen II. Jagelló Lajos

37

egyben cseh király is volt) Erdély földrajzilag a legelkülönültebb része a Kárpát medencének, de ez nem elég magyarázat. Érdekes a Székesfehérvár – Gyulafehérvár párhuzam is, és az erdélyi Gyula nagy hatalma. Hogy mi a pontos oka az erdélyi autonómia kialakulásának, arra nem tudunk pontos magyarázatot adni. A mohácsi csata utáni kettős királyválasztás, és a török hódoltság már létjogosultságot ad Erdély különállásának, de az azt megelőző öt évszázadra ez nem lehet magyarázat. Európában Németország, Lengyelország, Itália, Franciaország, Itália, és Britannia is tartományokra oszlik, azonban a szűkebben vett Magyarországon csak Erdély rendelkezett autonóm tartományi státusszal. Erdély különleges helyzete abból is adódott, hogy a három kiváltságos nemzet: a magyarok, a székelyek, és a szászok uniója alkotta a vezető réteget, tehát egy kis túlzással mintegy kelet európai Svájc adott mintát a régióban nyelvi és később vallási toleranciából. Tekintve, hogy Erdélyben megmaradt bizonyos területeken, főleg a székelység legtávolibb székeiben, főleg Csíkban a katolicizmus, de elterjedt szinte valamennyi protestáns felekezet, Erdély volt a XVI. században a vallási türelem mintaképe, Erdélyben a párizsi Szt. Bertalan éjszakája idején Európa

38

legtoleránsabb vallási türelmi törvénye volt hatályban.

Az ország fővárosának kérdése. Mint már említettük az első központ a mai Óbuda területén volt, majd Géza fejedelem idején Székesfehérvár lett a székhely, ezt követően Esztergom, egy időben Dömös, majd IV. Béla építi fel Buda várát, mint új királyi székhelyet, de később, az Anjouk korában Visegrád lett a királyi székhely. A XV. század elejére, Zsigmond, Mátyás, és a Jagellók idején végleges lett, hogy Buda a királyi székhely, Visegrád amolyan nyári rezidencia, Székesfehérvár a koronázások, és a Szt. István napi törvénykezési napok helye, valamint királyi esküvői és temetkezési hely, (bár sok királyunk épített magának máshol temetkezési monostort) (Tihany, Szekszárd, Abasár, Nagyvárad, stb.) és Esztergom az ország egyházi központja. Óbuda sem merült teljesen feledésbe, hiszen a középkorban a magyar királyok hagyományosan itt ülték meg a húsvéti nagyböjtöt, és később, Nagy Lajos idejében ez lett a királynéi város. A XV. századtól egyre többször tartották az országgyűléseket Pest mellett a Rákos mezején. Csak a török hódoltság következtében bomlott fel ez a szerkezet, és lett Pozsony a

39

koronázó város, és főváros, Bécshez való közelsége miatt.

Az ország zászlósurai. A nyugat európai országokhoz hasonlóan alakultak ki a főméltóságok. A király után a második méltóság a nádor volt. Őt követte az esztergomi érsek, később hercegprímás, akinek a királyi koronázás is a jogköre volt. A további egyházi főméltóságok: a Bács – kalocsai érsek, majd a püspökök, és az apátok. A világi főméltóságok: az Országbíró, az Erdélyi vajda, a Horvát – Szlavón – Dalmát Bán, a Tárnokmester, a Fő Ajtónálló Mester, az Étekfogó Mester, a Főpohárnok, a Temesi Ispán, a vármegyei ispánok, stb. Később a Sói, Macsói, Ozorai, Kucsói és Bosnyák valamint Szörényi és Bodonyi Bánok, az Orosz Vajda. Az Erdélyi Vajda volt egyben a székelyek és szászok ispánja, a Nádor, pedig Pest Vármegye mindenkori Ispánja és a Kunok és Jászok Bírája. A Veszprémi Püspök joga volt a királyné megkoronázása. Később szokássá vált bizonyos vármegyék főispáni tisztét örökjogon valamelyik püspöknek, vagy főúri családnak adományozni. (Esztergom, Győr, Veszprém, Baranya, Heves, Bihar, Fehér)

40

Míg Szt. István bírta uralmának utolsó évtizedében az ország területének és várainak a legnagyobb részét, és a főnemesek csak jóval kisebb részt, a későbbi árpád házi királyok gazdasági hatalma egyre kisebbedett. Ez tulajdonképpen egy ördögi kör következménye volt, hiszen a mindenkori királyok, ahhoz hogy szövetségeseket szerezzenek, híveiknek birtokokat és várakat adományoztak. Ez a folyamat már Szt. István alatt elindul, hiszen a legyőzött törzsfők és vezérek birtokainak egy részét elajándékozta az országba beköltözött lovagoknak (Ják és Hont Pázmány nemzetség), főleg azonban II. András idején gyorsul fel 1208 után. Ez viszont a királyi hatalom gyengüléséhez vezetett, hiszen korábbi szövetségeseik, miután hatalmas vagyont szereztek nemegyszer a királyi hatalommal szembe fordultak. A nagy hatalmú oligarchák igyekeztek a környezetükben élő kis nemeseket familiárisaikká, azaz alárendeltjeikké tenni, sőt a királyi szabad katonákat a servienseket is. A magyar társadalom feudális tagozódása ekkor kezdett kiépülni. Míg a honfoglaló magyarság társadalmi rétegződése csak nagy hatalmú vagyonos törzs és nemzetségfőkre, valamint szabad közemberekre oszlott, addig a XI. században megindult a szabad katonáskodó réteg kettészakadása, és egy részük vagy királyi

41

serviens, vagy feudális főúr familiárisa lett, de lényegében mindkét réteg megőrizte szabadságát, - más részük, pedig lesüllyedt jobbágyi sorba. A jobbágyság számát gyarapította feltehetően az itt talált szlávság nagy része is. A magyar feudális jogrendben két nézet ütközött össze: az egyik szerint a nemesség egy és oszthatatlan, míg a másik szerint a főnemesség és a köznemesség két külön osztályt alkot és az utóbbi alá van vetve az előbbinek. A király és a nemesség közti harc jelentős állomása II. András Arany Bullájának a kiadása 1222-ben, amit az ország első írott alkotmányának tekinthetünk. Ez egy folyamat jelentős állomása. Míg Szt. István olyan központosított hatalmat épített ki a korábbi laza törzsfői hatalomból, hogy gyakorlatilag egyedül kormányozta az országot, addig későbbi királyaink ország irányításába már egyre nagyobb beleszólást követeltek a zászlósurak, így alakult ki a királyi tanács, és később a kisnemesség is beleszólást követelt az államügyekbe, ami a XV. századra elvezetett az országgyűlések kialakulásához. Az Aranybulla egyrészt stabilizálta a kisnemesség helyzetét, másrészt megerősíti a főurakat a hatalom gyakorlásában, illetve az abban való részvételben, és engedélyezi számukra az ellenállás jogát a királlyal szemben, amennyiben a király a

42

törvényeket megsérti. Ez egyedül álló volt Európában. Az Arany Bulla forradalmi jelentőségű az európai alkotmánytörténetben, hiszen csak hét évvel követi az angol Magna Chartát, (1215) és több, mint 100 évvel megelőzi a német aranybullát (1356) Magyarországon végül is az egy és oszthatatlan nemesség elve győzedelmeskedik, amit később Werbőczy bele is foglal a Hármas könyvbe. (Ami Magyarország szokásjogi gyűjteménye, és bár az 1514. évi országgyűlés elfogadta, azonban királyi szentesítést sohasem nyert, így törvényerőre nem is emelkedett, ennek ellenére 1848-ig, sőt bizonyos értelemben 1945-ig alkalmazták a bíráskodásban és közigazgatásban.) Ez az egy és oszthatatlan nemesség fogalma persze csak fikció, hiszen a valóságban a vagyontalan kisnemesek mindig is ki voltak szolgáltatva a főuraknak, így vagy elszegődtek királyi serviensnek, vagy beálltak valamely főúr familiárisának. A magyar alkotmányosságról el kell mondani, hogy bár az Aranybulla Európa egyik legkorábbi alkotmány jellegű törvénye, hazánk - Angliához hasonlóan – nem rendelkezett az újkorban írott modern polgári alkotmánnyal, hanem alkotmányunk úgynevezett „íratlan” alkotmány volt, ami azt jelenti, hogy több különböző törvényben voltak leírva alkotmányos

43

alaprendelkezéseink. Nagy Britannia a föld egyetlen országa, amelynek a mai napig nincs modern, polgári írott alkotmánya. Nálunk az 1949. évi XX. törvény vezette be az első „írott” alkotmányt, azonban ez az 1936-os szovjet alkotmány szolgai másolata volt, és ennek életbelépésével szűnt meg a magyar alkotmányosság. (Jellemző a kommunisták rafinériájára, hogy ezt a megcsúfolt alkotmányt augusztus 20.-án, Szt. István ünnepén léptették hatályba, az egykori törvénykezési napon.

A Szent Korona tan. Magyarországon minden más királyságnál erősebb volt a korona és a koronázási jelvényekbe vetett szakrális hit. Egy király megkoronázása az egyéb alkotmányos feltételek mellett (a trón megöröklése, majd az Árpád ház kihalása után az országnagyok, később az országgyűlés által történt királlyá választás) csak akkor volt törvényes 1526-ig, ha a koronázásra a Székesfehérvári koronázási templomban, Szt. István koronájával, jogarával, országalmájával és királyi palástjával, az esztergomi érsek közreműködésével került sor. Több királyunkat is többször meg kellett emiatt koronázni, mert valamelyik feltétel korábban nem teljesült (Károly Róbert, Hunyadi Mátyás)

44

Interregnum idején a korona testesítette meg a királyságot. A két világháború között a bíróságok az ítéleteiket a Szent Korona nevében hozták. A korona egyébként összetett korona, egyik része bizánci eredetű, a másik része valószínűleg itáliai munka, de nem bizonyított, hogy ezzel koronázták volna meg Szt. Istvánt, sőt a bizánci rész bizonyosan későbbi. Egyébként Szt. István kultusza igen erős volt az országban, amikor szentté avatása kapcsán testét exhumálták, a jobb keze fejét mumifikálódva találták, és azóta a „Szent Jobb” az ország legértékesebb ereklyéje, melynek őrzésére Szt. László királyunk külön monostort alapított Bihar megyében, és amely ereklyét a mai napig körmenetben viszik körül ünnepélyes keretek között minden év augusztus 20.-án Szt. István ünnepén, legrégibb nemzeti ünnepünkön.

A magyar címer története. A hagyomány szerint a vezéri család, az árpád ház címere (totem állata) a turul volt, és zászlójuk vörös. Az árpád korban a XIII. században jelennek meg az első címerábrázolások, méghozzá párhuzamosan kettő: az egyik egy vágásos vörös – ezüst színű pajzs, a másik szintén egy pajzs, melyen egy ezüst kettős kereszt látható vörös háttérben. Később egyre

45

gyakrabban sor kerül ezek egyesítésére valamelyik királyi ház címerével, de a XV. századra végleg kialakul az egyesített magyar címer a vágásokkal és a kettős kereszttel. A vágásos címer lesz alapja később az úgynevezett árpád sávos zászlónak, mely még a XVIII. Században is a magyar zászlónak számított (lásd Rákóczi zászlait) A kettős kereszt állítólag arra utal, hogy a magyar királyok úgynevezett apostoli királyok, és ellentétben más európai országokkal, ahol a püspökök kinevezési joga a Pápát illette, a magyar királyok főkegyúri jogot gyakoroltak, ami azt jelentette, hogy ők voltak jogosultak kinevezni a főpapokat. (Erre a jogra egyébként 1949 után még a kommunista államvezetés is hivatkozott a Vatikánnal szemben.) Csak a XVI. Században jelenik meg a hármas halom a kettős kereszt alatt, ami a XVII. Század körül kap zöld színt, és végül is a XVIII. Században terjed el a piros – fehér – zöld hármas szín, mint magyar nemzeti jelkép, amit az 1848-as forradalom törvényesít. (A királyok főkegyúri joga mellett meg kell jegyezni a legfőbb hadúri jogot, ami talán a kende – gyula méltóságok honfoglalás kori egyesülésének az emléke.) Az általánostól eltérő közigazgatási egységek. Már beszéltünk arról, hogy Magyarország

46

közigazgatásilag vármegyékre oszlott, melyeket Szt. István szervezte meg, és melyeknek száma a kezdeti mintegy 50 –ről később 72 körül állapodott meg, főleg a Felvidék északi részének a megyei szervezetbe vonásával (Árva, Túróc, Liptó, Szepes, Torna, Sáros, Ugocsa, Máramaros) valamint Szlavóniában a megyei szervezet kiépítésével (Kőrös, Varasd, Zágráb, Verőce)

Nem volt vármegyei szervezet a szűken vett Horvátországban, hanem ott zsupánságokra volt osztva a terület, a székelyek és szászok Erdélyben székekbe szerveződtek, a Szepességi németek sem tartoztak a vármegyei szervezetbe, a XIII. században betelepült Kunok és Jászok is székekbe szerveződtek, ezenkívül hosszú ideig Fogaras és Máramaros különleges jogállással bírt, különleges jogállása volt a Temesi bánnak, valamint a hűbéres területeknek ( Boszniai, Sói, Ozorai, Kucsói, Macsói Szörényi, Vidini Bánságok, Havasalföldi és Moldvai valamint Halicsi Vajdák) A XVII. Században Bocskai által Szabolcs megye déli részén letelepített hajdúk az 1876-os közigazgatási reformig a külön Hajdú Kerületben éltek.

A vármegyei szervezet eleinte kizárólag királyi igazgatási egységeket jelentett, később azonban a

47

vármegyei serviensek önszerveződése folytán lassan kezdtek átalakulni nemesi vármegyékké is, tehát egyfajta kettősség jelentkezett bennük: egyszerre voltak a központi hatalom helyi szervei, és helyi önkormányzati szervek. Ez később úgy jelentkezett, hogy a királyi hatalmat képviselte a főispán és a helyi nemesi érdekeket az alispán.

Természetesen Magyarország betagozódása a keresztény, feudális európai államok közösségébe nem ment egy csapásra azzal, hogy Géza és István az ország előkelőivel együtt megkeresztelkedtek, és hogy István kiépítette a vármegyei és egyházi szervezetet az országban. Magyarország még hosszú ideig egészen más képet mutatott, mint a nyugat európai országok, alig voltak városok, kővárak, a lakosság java része apró falvakban, sátrakban és földbe vájt kunyhókban lakott, és a keresztény hit sem itatta át az egész társadalmat, még évszázadokig fennmaradtak az ősi magyar hitvilág elemei a falusi lakosság körében. De a folyamat lassan ugyan de megállíthatatlanul zajlott, részben az országba folyamatosan érkező nyugati telepesek hatására, részben az első városok kiépülésének a hatására, valamint az apátságok, monostorok, kolostorok, és falusi templomok, az egyházi rend kiépülése következtében. A tatárjárás

48

után, részben annak következményeként meggyorsult a fallal körülvett városok és várak építése. IV. Béla királyt szokás a második honalapítónak nevezni, és nem alaptalanul, olyan mértékű volt a rövid, de annál „alaposabb" tatár - mongol pusztítás. Az volt a szerencsénk, hogy Ögödej nagykán halála miatt egy év után kivonultak a mongol seregek Magyarországról. Az 1241. április 11.-i muhi csata volt az első mohácsunk. Ez volt az első nagy népirtás, mely főleg a magyar nyelvű lakosságot sújtotta, és kevésbé a hegyek között élő szlávokat, ahova a mongol hordák nem jutottak el, de nem is akartak eljutni, mert inkább a városokat és várakat, földesúri udvarházakat akarták kirabolni. Érdekes módon ekkor a már általunk elfelejtett, de egykor a sajátunkként Európát rettegésben tartó ázsiai lovas harcmodorral küzdő mongolok verték meg a magyarok most már nyugat európai harcmodorral küzdő seregét. (Szekérvár, nehéz páncélzat) A mongoloknak csak a megerősített kővárak tudtak ellenállni, ezért is határozta el IV. Béla a mongolok kivonulása után, hogy kővárakat épít és építtet az egész országban.

Egyre szélesebb körben terjedt el az írásbeliség, és természetesen, mint nyugat és közép Európa

49

minden más államában a latin lett a műveltség és az írásbeliség nyelve. Sajnos csak igen kevés írott magyar nyelvemlékünk maradt a XVI. század előtti időből. (Tihanyi Apátság alapító levele, Ómagyar Mária Siralom, Halotti Beszéd, stb.)

Az ország - a rövid, egy éves tatárjárást kivéve – meg tudta őrizni a függetlenségét a Német-Római és a Bizánci császársággal szemben, vissza tudta verni a Lengyel, Úz és Kun betöréseket, sőt még hódításokat is ért el déli és keleti irányban. (Szlavónia, Horvátország, Dalmácia, Bosznia, Kumánia, Halics)

Az ország egyik sarkalatos alkotmányos alap tétele volt az Árpád Ház örökletes királysága. A trónutódlás kérdése a királyi ház belügye volt. 1301-ben azonban III. Andrással kihalt az Árpád Ház, és így új helyzet állt elő. Az országnagyok joga lett a királyválasztás. Ez persze súlyos bonyodalmakat és ellentéteket okozott, rögtön az első alkalommal „sikerült” három király választani: a bajor Wittelsbach Ottót, a cseh Przemisl Vencelt, és a nápolyi Anjou Károly Róbertet. Szerencsére 1308.-ra Károly Róbert ki tudta építeni egyeduralmát, azonban ekkorra annyira megerősödtek az országnagyok, hogy

50

valóságos kiskirályságokat építettek ki az országon belül. Ez a folyamat már a XIII. században elkezdődött a királyi birtokok folyamatos eladományozása következtében. Míg Szt. István rendelkezett az ország területének túlnyomó többségével, mint királyi magánvagyonnal (mely persze egyben az állam vagyonát is jelentette) addig Károly Róbert korában a bárók, vagy ország nagyok már az ország területének, falvainak, és várainak többségével rendelkeztek, és különböző érdekcsoportokba, ligákba szövetkeztek, és legfőbb céljuk a királyi hatalom gyengítése volt. Ez rendkívül veszélyes volt az országra nézve, hiszen aláásta a központi hatalmat, és egy esetleges külső támadás esetén az országnak nem lett volna ereje a védekezésre. A bárók igyekeztek a városokat is ellenőrzésük alá vonni, hogy a városok gazdasági ereje is őket szolgálja. Kassa városa a királlyal szövetkezett és 1312-ben a rozgonyi csatában közös erővel megtörték a bárók hatalmát. A leghatalmasabb báró, Csák Máté 1321-ben bekövetkezett halálával átmenetileg leáldoz a bárók uralma, de a korai Árpádkor központosított hatalma már többé nem tér vissza, csak a Habsburg abszolutizmus idején, egy egészen más korban és más körülmények között. Károly Róbert 1323-ban Temesvárról Visegrádra helyezi az állandó királyi

51

székhelyet, és 1325-ben elkezdi a firenzei mintára vert arany forint bevezetését. 1335-ben Károly magyar, III. Kázmér lengyel és János cseh királyok találkozója Visegrádon jelzi a magyar állam megerősödését.

Károly Róbert fia, Nagy Lajos végleg Budára helyezte az ország székhelyét, majd később Veszprém helyett Óbudát tette meg királynéi várossá. Nagy Lajos 1351-ben kiadott törvénykönyve kimondja az ősiség elvét, ami a szabad elidegenítési intézkedés helyett bevezeti a nemesek birtokaira a nemzetség örökösödési jogát. Ez lényegében megerősíti a nemesség birtokviszonyait, hiszen ettől kezdve a király csak kivételes, esetekben vehette el a nemesek birtokait. Ez a törvényünk 1848-ig maradt hatályban. Amikor is már gátolta a polgári fejlődést, a nemesség tőkeszerzési lehetőségét. 1370-ben Nagy Lajost Lengyel királlyá koronázzák, ami mutatja Magyarország tekintélyét.

Az Anjou ház férfiágon történt kihalása után Anjou Mária királynő rövid ideig tartó uralkodása után Luxemburgi Zsigmondot választotta az országnagyok tanácsa királlyá. Zsigmondot később Német Római császárrá választják, ami ismét

52

Magyarország tekintélyét mutatja. Zsigmond korában is a királyi udvar Budán található. Ő a még IV. Béla idején elkezdett építkezéseket a Budai várban folytatja. („Friss palota”) Sajnos a luxemburgi dinasztia is kihal férfiágon, így ez újabb trónutódlási problémákhoz, sőt interregnumhoz vezet 1444-ben I. Jagelló Ulászló halálával. 1446.-ban a kiskorú V. László király kiskorúságának az idejére a rákos mezei országgyűlés kormányzóvá választja Hunyadi János Erdélyi Vajdát. Ez a jogintézmény még kétszer lép életbe a király nélküli királyság idején, Kossuth Lajost 1949-ben és Horthy Miklóst 1920-ban választják kormányzóvá.

A középkori magyar állam utolsó fénykorát Hunyadi Mátyás királysága alatt éli, aki erős központosító politikával, és kemény adószedéssel még egyszer, utoljára helyre állítja a magyar állam erejét és tekintélyét. Nagy szüksége volt erre az országnak, hiszen a déli határainknál, illetve a Nagy Lajos által elfoglalt Bosznia határainál már az 1370-es években megjelenik az Oszmán Török Birodalom félelmetes hadserege. Zsigmond, és Hunyadi János ideje alatt még fel tudjuk tartóztatni a török előrenyomulást. Sőt Hunyadi Nándorfehérvári diadala visszaveti a török

53

támadásokat több évtizedre, de Bizánc 1452-ben történt elestével elhárul az utolsó akadály a török előrenyomulása elől. Sajnos Nagy Lajos, Zsigmond, és Hunyadi Mátyás is az ország igen sok energiáját fecsérelték el a török elleni támadás és védekezés helyett a nyugati, illetve északi hódító törekvéseik miatt (Nápoly, Lengyelország, Halics, Német – Római Császárság, Cseh – Morva ország, Szilézia, Ausztria ) Hunyadi Mátyás halála után a Jagelló ház uralma alatt rohamosan gyengült az ország ereje, és erősödött a feudális anarchia, ami végül is a mohácsi tragédiához, a kettős királyválasztáshoz, a török hódoltsághoz, a Habsburg uralomhoz, és az ország három részre szakadásához vezetett. Mindezt tetézte a Dózsa féle parasztháború kirobbanása, Amelynek következtében végleg megszűnt a nemesség és a jobbágyság közötti utolsó kapocs is. Ennek egyébként az előzménye a magyar „nagyság” egyik utolsó szalmalángjának a fellobbanása. Bakócz Tamás Esztergomi érsek és bíboros 1512-ben Rómába utazik a lateráni zsinatra. A pápa halála miatt pápaválasztásra kerül sor, és Bakócz, az egykori jobbágy gyermek, csak egy hajszál híján marad el a későbbi X. Leó Pápa mögött, aki cserébe Bakóczot Konstantinápolyi Pátriárkának

54

nevezi ki, valamint pápai legátussá, és feljogosítja keresztes háború meghirdetésére a török ellen. Bakócz 1514-ben hirdeti ki Budán a pápai bullát, és mivel minden hadba szállónak bűnbocsánatot ígérnek, a parasztok tízezrei szállnak táborba. Ettől Bakócz és a király megriad, és visszavonják a Bullát, de ekkor már késő, a Dózsa vezette had megindul dél felé, és mivel zsoldot nem kapnak, fosztogatni kezdenek, ezért a nemesi hadak szétverik a paraszt sereget, akik magukat kurucnak nevezik. Nem lehet elhallgatni a parasztháború kirobbanásának azon okát miszerint a jobbágyság a kegyetlen földesúri elnyomás miatti elkeseredésében is fogott fegyvert, tehát a parasztháborút egy létező társadalmi elégedetlenség robbantotta ki, amihez a szikra Bakócz bullája volt. A legnagyobb hiba a Magyar Állam hadi és adózási szervezetében volt. Ennek megfelelően a magyar nemesség nem adózott, mert arra hivatkozott, hogy köteles az ország katonai védelmére, ugyanakkor nem volt köteles az ország területén kívül harcolni. A Dózsa – féle keresztes háború, melyből parasztháború lett, megakadályozta, hogy a nemesség hadrendbe merje állítani a parasztságot. Ezzel szemben a Török Birodalom katonailag igen szervezett volt, a

55

szpáhik nem kapták örök birtokba a szultántól a földbirtokot, csak addig, amíg megfelelően harcoltak. A török császár kíméletlenül leszámolt mindenkivel, aki nem teljesítette a parancsait. Nálunk nem volt különösebb következménye, ha a király hívó szavára nem állította ki bandériumát valamely főnemes, és azzal nem szállt a királyi táborba. 1526-ban már áprilisban elindult a török hadsereg Magyarország ellen. II. Lajos király igaz ugyan hogy már áprilisban hadba hívta a nemességet, de a gyülekezés igen lassan folyt Budán, és csak Július 20.-án indult meg dél felé a magyar haderő, ezzel lehetővé téve, hogy a török átlépje a Szávát és a Drávát is, ezt a két jól védhető természetes határt. A sereg Budáról egy nap alatt ért Érdre. A csatához a lehető legrosszabb helyet választottuk ki, a török a Mohács alatti dombokon, míg a magyar sereg alatta, a mocsaras mezőn. A négy részből álló magyar seregből (magyar, horvát, erdélyi, és cseh) csak a magyar sereg érkezett meg a csata színhelyére, Batthyány horvát serege Szlavóniában, Szapolyai erdélyi serege augusztus 15.-én indul Tordáról a tolnai táborba, és a csata idején Szeged magasságában táborozik, és a Cseh csapatok Győrnél álltak a csata napján. De a tisztesség kedvéért el kell mondani, hogy akik ott voltak életüket és vérüket adták a hazáért. Oda

56

veszett a magyar államvezetés színe – java. 25.000. –es magyar sereg próbált győzni egy 75.000. főnyi szervezett török sereg ellen. Nem sikerült. Odaveszett a középkori magyar állam. Ez egyben kódolta Trianont is, hiszen a 150 éves török megszállás alatt elsősorban a magyar népesség pusztult, és ennek következtében települt be Magyarországra nagy létszámú idegen lakosság (szerbek, ruszinok, románok, németek) És itt álljunk meg egy pillanatra, mielőtt a magyar történelem kevésbé dicső szakaszának tárgyalására térnénk, és nézzük meg a magyar királyok címeit. A feudális Európában szokás volt, hogy egyes országok uralkodói azon országok királyi címét is használták, melyek fölött ténylegesen nem uralkodtak, csak valamelyik elődjük hódolta azt. Az 1848. évi áprilisi törvények szentesítésekor V. Ferdinánd magyar király a többi között az alábbi címeket használta: Magyar, Cseh, Dalmát, Tót, Halics, Ladomér, Ráma, Szerb, Kun, és Bolgárország apostoli királya, Jeruzsálem királya. Ezek közül a Jeruzsálem királya címet a magyar királyok II. András szentföldi hadjárata óta viselték. A cseh királyi címet a Jagelló dinasztia örökén viselték, de ne felejtsük el, hogy a Jagelló királyok többsége Budán tartotta székhelyét, és csak „másodsorban” voltak cseh királyok.

57

Az ország három részre szakadásával a Magyar királyság uralkodói négy évszázadra a Habsburg királyok lettek, azonban a szabad királyválasztás (elvben) 1688.-ig fennmaradt, amikor is a pozsonyi magyar országgyűlés hálából az ország török alóli felszabadítása miatt megszavazta a Habsburg ház fiú örökösödési jogát. (Itt kell megjegyeznünk zárójelben, hogy az Árpád ház kihalása után Szapolyai Jánost és Hunyadi Mátyást leszámítva csak olyan királyt választott az ország, akinek legalább nőági felmenői között voltak Árpád házi királyok, és ennek a feltételnek a Habsburg ház is megfelelt.) Ugyanezen országgyűlés törölte el az Aranybullában kimondott főúri ellenállás jogát!

A Habsburg ház férfiágon történt kihalásakor a Magyar országgyűlés 1722-ben elfogadta, és törvénybe iktatta a Habsburg ház leányágon történő örökösödését is, ami Mária Terézia királynő, illetve leszármazottai, a Habsburg – Lotharingiai ház uralmát biztosította egészen 1918.-ig. Ez a magyar lojalitás mentette meg a Habsburg házat országainak megtartásában. (1741: Vitam et sanguinem!)

58

Az erdélyi országgyűlés 1743-ban fogadja el a Pragmatica Sanctiót, és ekkor mond le a fejedelemválasztás szabadságáról.

A Habsburg ház az abszolutizmust csak lassan és fokozatosan vezette be. Először I. Ferdinánd magyar királlyá választása csak egy szokványos királyválasztás volt, hiszen Európa számos országában, számtalanszor választottak idegen házból királyokat. Magyarország nem volt jogilag sohasem része a Német Római Birodalomnak, így ez is biztosította részleges függetlenségét. A Habsburg királyoknak néhány kivételtől eltekintve a koronázáskor esküt kellett tenniük, hogy megtartják Magyarország törvényeit. A Habsburg ház uralma alatt végig fennmaradtak a magyar kormányszervek. A legfőbb ok azonban az volt, hogy létezett a Magyar Királyság mellett az adófizetés fejében a Török Portától jórészt független Erdély, mely államalakulat a magyar függetlenség záloga lett. Innen indultak el függetlenségi harcaink a Habsburg uralom ellen: Bethlen Gábor, Bocskai István, Thököly Imre, és II. Rákóczi Ferenc mind erdélyi fejedelmek is voltak, és Erdéllyel a hátukban tudtak eredményeket elérni a Habsburg házzal szemben. Erdély de facto önálló volt, azonban minden

59

felelős erdélyi államférfi tudta, elismerte, hogy Erdély de iure a Magyar Királyság része. (Erdély függetlenségének elismerését jelzi, hogy Báthory Gábor Erdélyi fejedelmet lengyel királlyá választották)

Ugyanakkor az ország középső részét 1541-ben elfoglalta a török, és a magyar uralkodó osztály ezt a területet is a 150 éves török hódoltság alatt a Magyar Királyság részének tekintette, tehát a földesurak adót szedtek be a hódoltsági jobbágyoktól, a katolikus egyház megpróbálta beszedni a tizedet, és a török által elfoglalt vármegyék nemessége a hódoltság alatt végig megtartotta megyei gyűléseit a Királyság területén. Valóságos államjogi skizofrénia volt. De meg kell jegyezni, hogy a Habsburgok ellen harcoló kurucok vezérei, tehát sem Bethlen sem Bocskai nem fogadták el a török által felajánlott magyar koronát. Megmaradtak Erdély és Magyarország választott fejedelmének, ahogy Thököly és II. Rákóczi Ferenc is így cselekedett. A magyar függetlenségi harcoknak külön erősítést adott a reformáció. Míg Magyarországon igen hamar elterjedt és szinte kizárólagossá lett a reformáció lutheri, kálvini, és unitárius ága, addig a Habsburg örökös tartományok jószerint megmaradtak

60

katolikusnak. Így a függetlenségi harc egyben vallásháború is volt. (Ezért járta a protestáns mondás, hogy „két pogány közt egy hazában”, ami a mohamedán törökökre és a katolikus labancokra utalt.

Muszáj azonban bizonyos tekintetben a „labanc” főúri réteget is megvédelmezni. Nem vitás, hogy igen sok, a Magyar Királyság területén élt főúr tett és harcolt sokat a magyar függetlenségért. Az Esterházyak, Nádasdyak, és Pálffyak között is akadtak jó magyar hazafiak. Nem is beszélve Zrínyi Miklósról, és a Nádasdy – Frangepán – Zrínyi féle tragikus végű összeesküvésről.

A török hódoltság másfél évszázada Magyarország történetének legsötétebb lapjai közé tartozik, de vannak felemelő pillanatai is. Amikor a hatalmas török sereg Szigetvár alól Zrínyi hős kirohanása után visszafordul, és feladja Bécs ostromának a tervét a Szultán halála miatt, Amikor Jurisich Miklós néhány száz katonája Kőszeg várában szintén visszafordulásra kényszeríti a hatalmas török sereget, és ezzel Bécs másodszor menekül meg az ostrom elől, Eger várának hős védelme, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós török ellenes hadjáratai, a híres „Fekete Bég” Nádasdy Ferenc

61

török ellenes hadjáratai, a Szentgotthárdi csata, Szondy és két apródja hősies helytállása Drégely Palánknál, és a végvári vitézek portyázásai, rajtaütései a törökön. Végül is a török sohasem tudta Magyarország egész területét elfoglalni, ha úgy tetszik Magyarországba „tört bele a bicskája” Nem véletlenül tartották Magyarországot a kortársak Európa védőbástyájának. Sajnos Magyarország önerőből nem volt képes kiverni a törököt, és a Habsburgok, bár ezért választották őket Magyar királyokká, nem voltak képesek a Német Római Birodalom erejét a török elleni háborúra koncentrálni. Arról nem is beszélve, hogy a Pápák által oly sokszor sürgetett európai összefogás sohasem jött létre kellő erővel a török ellen. Így csak állandósult a hadszíntér Magyarországon. Végül is a török kiverésére csak akkor jött el a kedvező pillanat, amikor a török állam létrejötte után mintegy 400 évvel már nem bizonyult fejlettebbnek az európai államoknál a hadsereg szervezést tekintve, és utolsó nagy kísérlete Bécs elfoglalására 1683-ban lett a veszte, a sikertelen ostrom felszabadító háborúvá alakult és 1686-ban már felszabadult Buda, és az 1697.-es Zentai győzelemmel és az 1699-es Karlócai békével gyakorlatilag felszabadult az egész ország területe.

62

A Habsburg abszolutizmus legdurvább formájában a török kiűzése után a XVII. század végén, I. Lipót alatt jelentkezett, amikor a fegyver jogán a Habsburgok nyíltan be akarták olvasztani a birodalomba Magyarországot, mint azt korábban Csehországgal tették. Mellőzték a magyar kormányszerveket, nem neveztek ki főméltóságokat hosszú évekig, megszüntették a vallásszabadságot, és erőszakos rekatolizációba kezdtek. (Caraffa féle eperjesi vésztörvényszék, a 42 protestáns prédikátor gályarabsága, a Neoaquisita Comissio felállítása, mely hivatal szerepe volt, hogy a töröktől visszafoglalt területen lehetőleg ne a régi magyar földesurak leszármazottai kapják meg a birtokokat, hanem idegen, főleg katolikus német betelepülő nemesek. Ennek lett aztán a következménye a Rákóczi szabadságharc. A Rákóczi szabadságharc a legjelentősebb a Habsburgok elleni függetlenségi harcok közül. Az 1705. évi ónodi országgyűlés kimondta a Habsburg ház trónfosztását, és II. Rákóczi Ferencet (aki ekkor már Erdély fejedelme volt) megválasztotta Magyarország vezérlő Fejedelmének. Sajnos a külpolitikai helyzet nem kedvezett a felkelésnek, a Franciák békét kötöttek a Habsburgokkal, és sem a Lengyelekre, sem az

63

Orosz cárra, sem a Törökre nem lehetett komolyan számítani. A szabadságharc 8 év után 1711-ben elbukott, de a szatmári békét sikerült úgy megkötni, hogy Magyarország függetlensége nagyrészt helyreállt. Ebben nem kis szerepe volt a „labanc” Pálffy Jánosnak és a „kuruc” Károlyi Sándornak. Szerencsére „uralkodó váltás” volt a Habsburg házban I. József halála miatt, és III. Károly Barcelonából nem látta világosan a hadi helyzetet, örült a békekötésnek.

Mielőtt tovább lépnénk érdemes néhány gondolatot felvetni a magyar reformáció kapcsán. Álláspontom szerint a magyarországi reformáció egyrészt káros hatással volt az országra, mert megbontotta az egységet, és a török, valamint a Habsburgok elleni harc mellé még megnyílt egy harmadik „front” is a vallási békétlenség, sőt vallásháború frontja. Szemben velünk Lengyelország megmaradt egységes katolikus országnak, és ez sokáig segítette a fennmaradásában, igaz, hogy a XVII.- XVIII. században még is felosztották három részre.

A magyar protestantizmus hallatlan nagy érdeme az egységes modern magyar nemzet megteremtésében rejlik. Ugyanis a Biblia magyar

64

nyelvre fordításával, a magyar nyelven folytatott hitvitákkal, és a magyar nyelven kiadott egyházi könyvekkel, és egyáltalán a magyar nyelv elterjesztésével megóvták a nemzetet az „elnémetesedéstől” nyelvének Elvesztésétől, hiszen az arisztokráciánál már megindult ez a folyamat, és a közigazgatás nyelve még mindig a magyar volt, sőt sokáig az irodalom nyelve is, Balassi Bálint az első kiemelkedően jeles költő, aki magyarul ír, de ehhez az kellett, hogy előtte már krónikások, regösök, hitvitázók százai magyar nyelven publikáljanak. Ezt a meginduló magyar könyvkiadás és nyomdászat is jelentősen elősegítette. Itt kell megemlékeznünk arról, hogy éppen a reformáció mozgalma volt az, amely rákényszeríttette az ellenreformációt is a magyar nyelv használatára, és így annak vezér alakja Pázmány Péter is magyarul írta munkáit, és ő is jelentősen hozzájárult a magyar irodalom és nyelv fejlődéséhez.

A XVIII. század a 150 éves török megszállás és háborúzás után egy viszonylag békés időszak volt, és a szatmári béke után megindulhatott az ország (harmadik) újjáépítése. Ekkor kapta az ország barokk jellegét. Erdély ugyan egyesült asz anyaországgal, de a Habsburgok jól megfontolt

65

taktikai érzékkel fenntartották Erdélynek még a középkorinál is nagyobb autonómiáját, sőt Erdélyt nagyfejedelmi rangra emelték, (természetesen a mindenkori Habsburg magyar király volt Erdély nagyfejedelme) és a török hódoltság elején, a politikai helyzet miatt a Magyar királyságtól Erdélyhez csatolt „részeket” (Partium) is Erdély igazgatása alatt hagyták. Külön erdélyi országgyűlés működött és külön erdélyi kormányszervek. Ez persze nem jelentette Erdély függetlenségét, hiszen Erdély ugyanúgy függött a Habsburg Birodalomtól, mint a Magyar Királyság. A Habsburgok Horvát – Szlavón Ország ügyeit is a magyar kormányszervek megkerülésével kezdték el intézni, sőt a korábban Magyarországhoz tartozott területeket a Dráva és a Száva közötti keleti részen Horvátországhoz csatolták. De azt is megállapíthatjuk, hogy a magyarországi ügyeket is megpróbálták a Magyar Kormányszervek megkerülésével intézni. A déli, majd később az erdélyi határőrvidéken létrehozták a Katonai Határőrvidéket, mely közvetlenül a Habsburg központi katonai szervek alá volt rendelve. Bevezették azt a szokást, hogy a nádor a Habsburg család valamelyik tagja volt. Lehetőleg igyekeztek az országgyűlést minél ritkábban összehívni, annak ellenére, hogy az íratlan magyar alkotmány szerint

66

azt minden évben össze kellett volna hívni. De a Lipóti abszolutizmushoz nem tértek vissza. Magyarország 1772-ben visszanyerte az 1413-ban Zsigmond által Lengyelországnak elzálogosított 13 szepességi várost, Lengyelország felosztása következtében. Ausztriának Galícia jut, és ezt a szerzeményt alkotmányjogi alapon a magyar királyok Halicsi királyi címére vezetik vissza.

Ugyanakkor az ország, ha nem is megfelelő tempóban, de épült, modernizálódott. Fejlődött a közigazgatás, az anyakönyvezés, a telekkönyvezés, az adózás, az oktatás (Ratio Educationis) enyhült a vallásüldözés (Carolina Resolutio, 1731), szabályozták a jobbágyok úrbéri terheit (1767.), újra épültek a városok, falvak, újra művelés alá kerültek az elhagyott, elvadult területek, iskolák, kórházak épültek, gimnáziumok alakultak. Itt kell megemlíteni, hogy Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek még 1635-ben pápai engedéllyel megalapítja az első állandó egyetemet Nagyszombaton. (Egyetemet már alapított Nagy Lajos Pécsett, 1367-ben, Zsigmond Óbudán, Mátyás király és Vitéz János Pozsonyban, de ezek néhány év után megszűntek)

67

Az ország mai nemzetiségi összetétele ekkor alakul ki, hiszen az elnéptelenedett területekre szlovák, ruszin, román, szerb és német telepesek érkeznek, és a török által leginkább pusztított magyarság kisebbségbe kerül a saját hazájában.

A felvilágosodás szellemi hatása elérte Magyarországot is, és a magyar nyelv és irodalom valamint művészeti és tudományos élet erős fejlődésnek indult. Az egyetemet, majd később néhány kormányszervet áthelyeztek Budára, és elkezdik a budai vár újjáépítését, de az ország fővárosának és az országgyűlések helyének, valamint koronázó városnak kényelmi szempontból továbbra is az ausztriai határ mellett fekvő Pozsonyt tartották meg egészen az 1848-as forradalomig.

Az élet persze nem folyt mindig békés mederben 1718-ban kitört az újabb török háború (ekkor foglaltuk vissza az ország utolsó török megszállás alatt maradt területét, a Temesközt, de a Habsburgok ezt a területet sem csatolták vissza Magyarországhoz, hanem megszervezték a Temesi Bánságot, és a határőrvidéket.

68

1740-ben meghal III. Károly Magyar Király és Német Római Császár. (A Habsburg magyar királyok I. Ferdinándot követően, egyben mindig Német Római császárok is voltak, annak megszűntéig. (Kivétel Mária Terézia, akinek férje: Lotharingiai Ferenc volt a császár) Mivel Károlynak nem volt fiú utódja, kitör a Habsburg örökösödési háború, mely 1748-ig tart, és Mária Terézia főleg a magyar nemesi seregeknek köszönhette trónja megtartását, és így csak Sziléziát és Pármát veszíti el.

1756-ban kitör a hétéves háború, melynek során Hadik András csapataival megsarcolja Berlint. A háború nem hoz lényeges területi változást.

1792-ben megkezdődik a Francia - Osztrák (napóleoni) háború, és eltart 1815-ig. Ez Magyarország számára kedvező gabona és marha valamint bor export lehetőséget jelent.

Ezeket, és a Rákóczi szabadságharc éveit leszámítva tehát békében telik a XVIII. század Magyarországon, mindenesetre a Szatmári békét követően nincs Magyarország területén jelentős hadművelet. Az évszázadból 69 év békeév.

69

A felvilágosodás több téren is elérte Magyarországot. Először is Mária Terézia, de még inkább fia, II. József felvilágosult uralkodók voltak, és mint ilyenek, igyekeztek modernizálni országaikat. Ez a modernizáció azonban egyrészt a nemesség féltve őrzött kiváltságait fenyegette (adózás) másrészt az ország elnémetesítését célozta meg. Tény és való, hogy a latin, mint hivatalos nyelv ekkor már anakronizmus volt Európában. Magyarországnak azonban nem igen volt más választása, mert egyrészt el akarta kerülni az elnémetesítést, másrészt az ország lakóinak több, mint a fele nem magyar anyanyelvű volt, így a magyar nyelv hivatalossá tétele –amennyiben ebbe Habsburg dinasztia bele egyezett volna – az ő ellenállásukat váltotta volna ki, harmadrészt a magyar nyelv nyelvújításra szorult ahhoz, hogy alkalmas legyen a közigazgatás nyelvének. A Habsburg ház célja egy központosított birodalom kiépítése volt, és ez közös pénzügyeket, közös hadügyet és közös nyelvet jelentett. Ezt azonban nem volt képes keresztül vinni a magyar nemesi ellenállás akarata ellenére.

A felvilágosodás másik hatása a magyar társadalomban jelentkezett, úgy az irodalom, mint

70

a tudományos élet területén. Ennek egyik hatására Kazinczy és köre véghezvitte a nyelvújítást, ami forradalmi tett volt, másrészt pedig kibontakozott a Martinovics féle mozgalom, ami azonban árulás és besúgás következtében elbukott és vezetői kivégezték, illetve hosszú börtönbüntetésre ítélték. A Martinovics féle mozgalom Magyarország polgári átalakulását tűzte ki célul a Nagy Francia Forradalom hatására, de feladatát nem tudta teljesíteni.

Az igazi felvilágosult abszolutista uralkodó II. József volt, aki nem is koronáztatta meg magát magyar királlyá, hogy ne kelljen a koronázási esküt letennie a magyar alkotmányra. (Ezért aztán kalapos királynak csúfolták) Rövid tíz éves uralkodása alatt mellőzte a magyar alkotmányt. Nem hívott össze országgyűlést, rendeletekkel kormányzott, megszüntette a nemesi vármegyék jogkörét, teljesen új közigazgatási beosztást vezetett be, a megyék helyett 10 kerületre osztja Magyarországot. Korlátozza, és részben feloszlatja a szerzetes rendeket, rendezi a zsidók jogállását, türelmi rendeletével biztosítja a vallásszabadságot, a német nyelvet teszi hivatalossá Magyarországon, megszünteti a székely és szász önkormányzati szerveket, népszámlálást rendel el, egységes

71

birodalmi vámterületet épít ki, elrendeli a földek kataszteri felmérését. Halála előtt azonban három kivétellel visszavonja rendeleteit: A jobbágyok szabad költözését biztosító rendeletet, a türelmi rendeletet, és a katolikus alsópapság anyagi helyzetét rendező rendeleteket nem vonja vissza. II. József halála után 1890.-ben öccse II. Lipót lép a magyar trónra. Az új király rögtön bejelenti, hogy tiszteletben tartja Magyarország alkotmányát. Hazahozatja Budára a II. József által Bécsbe szállítatott Szt. Koronát, és mintegy 250 év óta először Budára hívja össze az országgyűlést, igaz, hogy az később Pozsonyba helyezi át az üléseit. A követek között forradalmi a hangulat, - nem kis részben a francia forradalom hatására. Lényegében a Mária Terézia ideje alatti állapotok visszaállítását követelik, de ezen kívül fölmerül a magyar nyelv hivatalos használata, a Habsburg ház örökösödési jogának a megszűnte azáltal, hogy II. József nem koronáztatta meg magát, követelik, hogy a magyar ezredek élére magyar tisztek kerüljenek, és magyar legyen a vezényleti nyelv. A megyék önhatalmúlag eltörlik II. József intézkedéseit, és megsemmisítik a földmérések iratait. A király visszaállítja a közigazgatásban a latint, mint hivatalos nyelvet. Végül is II. Lipót a Mária Terézia királynő féle hitlevél alapján teszi le a koronázási esküt, és

72

1792. november15.-én Pozsonyban megkoronázzák. A király rendeletileg újra kettéválasztja a II. József által rendeletileg egyesített magyarországi és erdélyi kancelláriát, és felállítja az Illír Udvari Kancelláriát, mely Horvátország, Szlavónia és a határőrvidék ügyeit hivatott intézni. Az országgyűlés egyebek mellett becikkelyezi Mária Terézia urbárium rendeletét. II. József 1792-ben meghal, és a trónon I. Ferenc király követi. I. Fer4enc is Budára hirdet országgyűlést, sőt őt közel 250 év után nem Pozsonyban, hanem a budai helyőrségi templomban koronázzák meg. Ez mindenképpen Magyarország államjogi függetlenségének növekedése irányába mutat. Persze ne felejtsük el, javában folynak a napóleoni háborúk, és a Habsburg háznak igen nagy szüksége van a magyar haderőre és a magyar mezőgazdaság termékeire. I. Ferenc az utolsó Habsburg uralkodó, akit 1792.-ben Frankfurtban a birodalmi gyűlésen német római császárrá választanak, és Aachenben, Nagy Károly városában császárrá koronáznak. 1804-ben, napóleon császárrá koronázásának hírére fölveszi az Ausztria örökös császára címet, és a806.-ben a Napóleon által megalapított Rajnai Szövetség létrejötte miatt lemond az immár teljesen formális német – római császári címről.

73

Ezzel 1006 év után megszűnik a Német – Római Császárság. 1794 májusában megkezdődik a Martinovics féle jakobinus mozgalom szervezése, azonban a bécsi rendőrség már májusban letartóztatja vezetőit, akiket 1795. május 20.-án a Vérmezőn kivégeznek.

1797-ben Ferenc fegyverbe hívja a magyar nemesi felkelést, mivel napóleon seregei Leobenig nyomulnak. Az október 17.-i Campo Formiói csatában azonban az osztrák – magyar seregek veszítenek és a király kénytelen békét kötni. Lemond Belgiumról, de megkapja Salzburgot. 1805-ben Magyarország területi veszteséget szenved, Napóleon Francia Országhoz csatolja Illíria néven Horvátországot Dalmáciával és Isztriával. 1806-ban lesz az osztrák császárság színe hivatalosan a fekete – sárga és Magyar Országé a piros – fehér – zöld. 1809-ben napóleon bevonul Schönbrunnba, és a király Magyarországra menekül. Megalakulnak a felkelő nemesi magyar ezredek. A Francia csapatok Pozsonynál átlépik a határt, és napóleon kiáltvánnyal fordul a magyar nemzethez, hogy szakadjon el a Habsburg háztól, és válasszon független nemzeti királyt. A kiáltvány gyakorlatilag visszhang nélkül marad. És itt meg kell állnunk egy pillanatra. 1740 óta másodszor jött

74

el a történelmi pillanat, hogy Magyarország elszakadjon a Habsburg háztól, akkor a porosz, most a francia támadás hatására, és gyakorlatilag nem akadt a magyar nemesség soraiból senki, aki ezzel élni akart volna. Sőt most is katonailag is a Habsburg ház mellé álltunk, és Győr mellett a nemesi felkelés az osztrák csapatokkal együtt harcolt Napóleon ellen. A csatát elveszítettük. (Petőfi gúnyos hangú versben meg is énekelte) Ez volt az utolsó nemesi felkelés. (insurrectio) A nemességnek az a kötelessége, amely miatt nem kellett adót fizetnie közel 900 évig. Ha ennek katonai gyengesége, és elmaradottsága nem mutatkozott meg kellőképpen Muhinál, Mohácsnál, és a török elleni harcokban, akkor most végképp ítéletet mondott a történelem, többé nem került sor egybehívására. Csak Hunyadi János és Hunyadi Mátyás reguláris seregei (a „fekete sereg”) tudtak eredményt elérni. A vereség Magyarország számára átmeneti területi veszteséggel is járt, a Schönbrunni békében Napoleon az általa újonnan létrehozott Illíria nevű tartományhoz csatolta Horvátország déli, tengerparti részét, mely így Franciaországhoz tartozott. 1813-ban az orosz hadjárat bukása után Napóleon vereséget szenved Lipcse mellett a „népek csatájában” is, Napóleont 1814-ben a

75

szenátus megfosztja trónjától, és Párizsi békében Franciaország elveszíti az 1792 óta szerzett területeket. Bécsben összeül az európai államok kongresszusa, hogy megtárgyalja Európa területi újrafelosztását. Napóleon 1815-ös 100 napos visszatérése és a Waterloo-i csata már csak epizód. Európa ege felől elmúlt a forradalmi veszély, és az eddig rettegésben élő európai birodalmak uralkodói visszatérhetnek a régi rendhez (anciene regime) az abszolutizmushoz. 1815-ben az Osztrák császár, a Porosz király és az orosz cár megkötik a „Szent Szövetséget” Visszatérnek Európa Napóleon előtti területi berendezkedéséhez, Lengyelországot újra felosztják, de már5 a Német -–Római birodalom visszaállítására nem kerül sor, helyette létrehozzák a még lazább szerkezetű Német Szövetséget, melyen belül megkezdődik Poroszország és Ausztria harca a hegemóniáért. Belgium Hollandiáé lesz, Finnország Oroszországé, Ausztria visszakapja Velencét, Isztriát, és Dalmáciát, Magyarország Horvátország elveszett déli részét. A háború során Magyarország háborús vesztesége mintegy 350.000. ember. 1825.-ben Ferenc király 1812. után először országgyűlést hív össze Pozsonyba. Ezzel kezdetét veszi a magyar reformkor, mely előkészíti az 1848.-49 évi forradalmat és szabadságharcot.

76

Kölcsey már 1823-ban megírta a Himnuszt, Széchenyi, a „legnagyobb magyar” pedig felajánlja birtokainak egy évi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. 1830-ban megjelenik Széchenyi Hitel című gazdasági munkája. Az 1830-as országgyűlésen lényegében bevezetik a magyar hivatalos nyelvet a közigazgatásban. Megindul az alduna szabályozása a vaskapunál, Pest és Bécs között megindul ma rendszeres gőzhajóforgalom. 1831-ben megjelenik Széchenyi Világ című könyve. Az 1832-ben összehívott országgyűlés elhatározza, hogy üléseinek nyelve a magyar. 1833-ban megjelenik Széchenyi Stádium című könyve. 1835-ban meghal I. Ferenc király, és trónra lép fia, a már korábban magyar királlyá koronázott V. Ferdinánd. 1836-ban a törvények elfogadása és szentesítése után az országgyűlés bezárja üléseit. A legfontosabb törvények: A magyar nyelv, mint hivatalos nyelv további térhódítása, a feudális előjogok első óvatos áttörése: nem nemes is lehet felperes, és az építendő Lánchídon a nemeseknek is hídvámot kell fizetniük. (A nemesi adómentesség második áttörése. Már korábban adózásra kötelezték a jobbágytelken gazdálkodó nemeseket. Közben gőzerővel folyik az ország fejlődése, a művészetek, az irodalom, a tudomány, az építészet, az ipar

77

kereskedelem és közlekedés területén. Ugyanakkor a bécsi kamarilla 1836-tól kezdve hűtlenségi pereket kezd Wesselényi, Lovassy, Kossuth és mások ellen. A perbefogottakat elítélik, de 1840-ben szabadulnak. Az 1839 – 40 évi országgyűlés főbb törvényei: tovább erősödik a magyar, mint hivatalos nyelv, tovább folytatódik a feudális kötöttségek megszüntetése: engedélyezik a jobbágyterhek örökös megváltását, és törvényeket alkot a kapitalizmus fejlődése érdekében: váltótörvény, szabad gyáralapítás, csődeljárásai törvény, valamint lépéseket tesz a zsidó emancipáció felé (szabad lakhatás és üzlet nyitás a városokban) 1841-ben megjelenik Széchenyi István Kelet Népe című könyve. 1842-ben megkezdődik a Lánchíd építése. A Pesti nemzeti színház bemutatja Vörösmarty – Egressy: Szózat című költeményét. Az 1843.-44 évi országgyűlés főbb törvényei: Általánossá teszi a magyart, mint hivatalos nyelvet, és a nem nemesek számára engedélyezi nemesi javak birtoklását, valamint bármilyen közhivatal betöltését. 1845-ben megjelenik Petőfi Sándor: János Vitéz című elbeszélő költeménye. 1845-ben Zágrábban megnyílik a horvát országgyűlés. A pesti Nemzeti Színház bemutatja katona József: Bánk Bán című drámáját. Megjelenik pesten báró Eötvös József:

78

„A falu jegyzője” című regénye. 1846-ban a pesti Nemzeti Színház bemutatja: Hector Berlioz: Rákóczi induló című művét, vezényel a szerző. Ugyanebben az évben Liszt Ferenc hangversenye Pesten. Júliusban megnyílik az ország első vasútvonala pest és Vác között. Augusztusban megkezdődik a Tisza szabályozása. Októberben megnyílik Marastoni József pesti Festő Akadémiája. Novemberben megnyílik a Pesti Ipartanoda. 1847. szeptember 1.-én megnyílik a Pest és Vác közötti vasútvonal. November 11.-én István főherceg, királyi helytartó megnyitja az utolsó rendi magyar országgyűlést. December 27.-én megnyílik Bécs és Pozsony között az ország első távíróvonala. Az év folyamán felépül a Nemzeti Múzeum Pesten. 1848. januárjában kitör a palermói és nápolyi február 24.-én a párizsi, március 13.-án a bécsi, és március 15.-én a pesti forradalom, ezzel véget ér a reformkor, és megkezdődnek a forradalom és szabadságharc dicsőséges napjai.

A reformkor hazánk egyik legellentmondásosabb kora. Egyrészt a francia forradalom hatására Magyarországon is megindul az erjedés két irányba: a függetlenség és a polgári átalakulás felé. Másrészt a soknemzetiségű Magyarország

79

nemzetiségei igen rossz néven veszik a magyar nemzeti érzés és intézmények erősödését, és ők maguk is megpróbálnak a saját nemzeti függetlenségi törekvéseiknek érvényt szerezni. Ezek az érdekellentétek éket vernek a magyarság és nemzetiségek közé, és csírájukban magukban hordozzák a szerencsétlen 1848-49-es testvérháborút, valamint a dualizmus kori ellentéteket és végső soron trianoni tragédiát. Persze könnyű okosnak lenni, 150 év távlatából, a későbbi történelmi eseményeket ismerve, de talán sokkal bölcsebb lett volna a nemzetiségeknek minél szélesebb kulturális, gazdasági, politikai és területi autonómiát adni. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy, ezeket az engedményeket az udvar engedte volna, hiszen féltette volna a Lajtán túli országrész egységét, és nem alaptalanul attól tartott volna, hogy Ausztriában is hasonló jogokat követeltek volna az olaszok, szlovének, csehek, lengyelek, ukránok, és románok. És ezeknek a jogoknak a megadása sem jelentett volna semmi garanciát arra nézve, hogy a vesztes világháború után a nemzetiségek nem szakadtak volna el az anyaországtól. Esetleg annyi előnyt jelentettek volna, hogy a határokat a nyelvhatáron húzták volna meg, és így jóval kevesebb magyar

80

nemzetiségű lakos került volna az ország határon kívülre.

A pesti forradalmat a márciusi ifjak robbantják ki, Petőfi és Vasvári vezetésével. A lánglelkű ifjak kinyomtatják Petőfi e napra írt költeményét, a „Talpra magyart!” és követeléseiket a 12. pontot, mely később az áprilisi törvények alapját képezte. megalakítják a nemzetőrséget, és kiszabadítják börtönéből Táncsicsot. A forradalom vér nélkül győz. A bécsi és a pesti forradalmak hatására a király április 7.-én kinevezi az első független, felelős magyar kormányt. Ezzel megszűnik a helytartótanács Budán. Április 11.én a király berekeszti az utolsó rendi magyar országgyűlést, és szentesíti annak törvényeit: A felelős, független minisztériumról, a négy évenként tartandó országgyűlésről, a népképviseletről, Magyarország és Erdély egyesítéséről, a közteherviselésről, a jobbágy szolgáltatások és a papi tized megszűntetéséről, hitelintézet felállításáról, az ősiség megszüntetéséről (szabad rendelkezési jog a birtokok felett a tulajdonosok részéről) a szabad sajtóról, a nemzetőrségről, a városok választott önkormányzatáról.

81

Ez egy valóságos polgári alkotmány, amely egészen új alapokra helyezte Magyarország jogi helyzetét, megszüntette a feudalizmust, megteremtette a polgári Magyarországot, a jogegyenlőséget, a kapitalista fejlődés feltételeit, és végül de ne utolsó sorban a nemzeti függetlenséget. Négyszáz éves szakadatlan harc és küzdelem után szinte hihetetlen eredmény egy csapásra. Még akkor is, ha másfél év múlva elbukott a forradalom és a szabadságharc, hiszen az önkényuralom 18 éves korszaka után véglegesen győztek a Nagy Francia Forradalom eszméi: a szabadság, testvériség egyenlőség. Ez a forradalom, és ezek a törvények teremtették meg a modern polgári Magyarországot.

A forradalom és a szabadságharc részletes taglalása nem fér bele ebbe a kis munkába. Csak néhány gondolatot szeretnék kiemelni. Az első az, hogy a bécsi udvar egy percig sem gondolta komolyan az engedményeket, hiszen egyrészt már nyáron Jellasicsot támogatta a forradalommal szemben, másrészt decemberben alkotmányellenesen leváltották a törvényesen megkoronázott és a Pragmatica Sanctio, tehát saját házi törvényük és a magyar alkotmány alapján

82

törvényesen uralkodó V. Ferdinánd királyt, és többszörösen is teljesen alkotmányellenesen nevezték ki uralkodónak I. Ferenc Józsefet. Ezt követte az oktrojált Olmützi alkotmány, mely szintén alkotmányellenes volt, majd a nyílt katonai fellépés a törvényes magyar kormány ellen, valamint a nemzetiségek felheccelése, és számukra olyan ígéretek adása, amit aztán nem tartottak be. Minderre logikus lépés volt az István nádor által július 5.-re összehívott első magyar népképviseleti magyar országgyűlés részéről a Habsburg ház trónfosztása, (történelmünk során immár másodszor) és Kossuth Lajos kormányzóvá választása. A szabadságharc a dicsőséges Pákozdi és Ozorai csatákkal kezdődik, de közben kitör a délvidéken a szerb felkelés, Horvátország gyakorlatilag elszakad, és a románok és a szlovákok is elkezdenek mozgolódni. A szászok végig a szabadságharc ellen voltak, és a hazai németség nagy része is inkább az udvarral szimpatizált, dicséret a kivételnek. A Jellasicsot Bécs felé üldöző magyar hadsereg az osztrák határnál az uralkodó iránti lojalitásból megáll, és bár Bécsben kitör a második forradalom, csak jelentős időveszteség után szánják rá magukat a határ átlépésére, de addigra a Bécsi forradalmat leverő osztrák haderő Windischgrätz - el az élen

83

Schwechatnál megveri a magyar hadsereget. Közben az osztrák haderő győz az olasz fronton is, és megkezdi a magyar haderő üldözését Buda felé. A kormány és az országgyűlés Debrecenbe menekül, A magyar hadsereg kitér a harc elől, Erdélyben is megkezdődnek a harcok, Görgei átveszi a feldunai hadtest fővezérségét, megkezdi a tervszerű visszavonulását a bányavárosokon és a felvidéken át, amivel átmenti a jobb időkre a szabadságharc egyik legnagyobb seregét, és leköti a császári erők nagy részét. Görgey karrierje akkor kezdődött, amikor kemény kézzel kivégeztette az áruló gróf Zichy Ödönt. Váci kiáltványában azonban már megmutatkozott önfejűsége, és nehezen kezelhetősége. A számunkra vesztes kimenetelű Kápolnai csata után megkezdődik a dicsőséges tavaszi hadjárat, mely Komárom és Buda felszabadításával végződik, és az udvar számára kiderül, hogy a jóval gyengébben felszerelt és kisebb létszámú magyar hadsereget nem tudják önerőből legyőzni, kénytelenek az orosz cár segítségét kérni. A szabadságharc tisztikarának, és politikai vezetésének a legnagyobb dilemmája volt az uralkodó iránti lojalitás, esetleg eskü, vagy a haza szabadságának a szolgálata közötti választás. Igen

84

sokan megálltak félúton, és nem mentek el Debrecenbe, nem mentek el a trónfosztásig. Maga Batthyány miniszterelnök is Budán várta be az osztrákokat, Széchenyi elméje elborult, és a döblingi idegszanatóriumba került, István Nádor még szeptemberben elhagyta az országot, és lemondott, de hát maga V. Ferdinánd magyar király is cserbenhagyta népét és országát, amikor hagyta, hogy lemondassák, hiszen a forradalom elején még fellépett a horvát és szerb túlzó követelésekkel szemben, és Jellasicsot is lemondatta.

Igen sok idegen származású harcolt a mi szabadságunkért, olaszok, osztrákok, németek, lengyelek, de igen sok szerb, szlovák és román állt a szabadságharc mellé. Meg kell említenünk a magyar zsidóság kiállását a szabadságharc ügye mellett. Szimbolikus ereje van annak, hogy a 13 aradi vértanú közül 6 nem volt magyar származású: Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Láhner György, gróf. Leiningen – Westerburg Károly, Pöltenberg Ernő, és Schweidel József. ( A tisztesség kedvéért írjuk ide a többi aradi vértanú nevét is: Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Nagy–Sándor József, Török Ignác és gróf Vécsey Károly, valamint a Pesten

85

kivégzett gróf Batthyány Lajos, és az Aradon később kivégzett Kazinczy Lajos

Meg kell emlékeznünk arról, hogy a magyar országgyűlés törvénybe iktatta a nemzetiségek és a szidók egyenjogúságát.

Végül is a szabadságharc az ellenfél túlereje miatt elbukott. Ne feledjük, hogy Európa két legnagyobb hatalma az Osztrák császárság és az Orosz Birodalom ellen küzdött a maroknyi magyar nép, úgy hogy közben az ország lakosságának majdnem a fele szintén ellenség volt, vagy legalábbis nem szimpatizált a forradalommal.

Szót kell ejtenünk azokról a magyar arisztokratákról és főpapokról, akik az uralkodó és a Habsburg ház iránti lojalitásból elárulták a forradalom és szabadságharc ügyét. Egy részük mentségére fel kell hozni mentségül, hogy ezt nem a haza iránti hűtlenségük okozta, hanem adott esetben féltésük, mert eleve elbukottnak ítélték ma szabadságharc ügyét, vagy nem hittek abban, hogy egy Magyarország meg tudja állni a helyét Európában. Mindenesetre az ország magyar ajkú lakosainak a döntő többsége a forradalom ügye mellett állt.

86

Kossuth toborzó körútja félelmetes hatású volt, mint egy új keresztes háborúba az új kurucok úgy indult meg a parasztság a forradalom zászlaja alá, a népfelkelés általános méreteket öltött. A parasztság, ha nem másért, de már a jobbágyfelszabadítás okán is tudta, hogy hol a helye, és ezzel megvalósult Rákóczi szabadságharca után ismét a nemzet egysége: arisztokraták, nemesek, kisnemesek, jobbágyok, papok, munkások egyként álltak a nemzetiszínű lobogó alá.

Felmerül a kérdés az emberben, történelmünk során ennyi vesztes csatának és háborúnak, ennyi hiába elfolyt drága vérnek mi volt az értelme? Azt hiszem a válasz egyértelmű, és magától értetődő: ezek a vesztes csaták, ezek vesztett háborúk tartották egybe és kovácsolták össze a nemzetet. Az újból és újból talpra állás képessége, a hamu alatt szunnyadó parázs tették lehetővé, hogy Európa közepén, egyedül és idegenül a szláv – germán - román tengerben a mai napig fenn tudtunk maradni.

Sajnos a szabadságharc története során szót kell ejtenünk az árulás elméletről, ami mindig előjön,

87

ha valami nem sikerül. Nem mindenki hajlandó a tényekkel szembenézni, és elismerni, hogy a túlerő győzött, vagy, hogy esetleg nem mindent csináltunk a legjobban, vagy, hogy elpártolt mellőlünk a szerencse. Nem, vannak akik szerint kivételes nép vagyunk, és ha vesztettünk, akkor csakis árulás történhetett. Ez az alapja annak, hogy egyesek Görgeyt árulónak tekintették és tekintik, annak ellenére, hogy a világosi fegyverletételig ő volt talán a legtehetségesebb tábornoka a szabadságharcnak. A felvidéki hadjárat és a tavaszi hadjárat sikere jórészt az ő érdeme. Világosnál nem volt más hátra, csak a fegyverletétel. Ettől kezdve minden perc értelmetlen vérontás lett volna. De hát ekkor már Kossuth és a kormány és az országgyűlés tagjainak A többsége is elmenekült az országból. Görgey azonban ott hibázott, hogy feltétel nélkül tette le a fegyvert. Mindenképpen tárgyalnia kellett volna a fegyverletétel előtt, és ha politikai eredményeket nem is érhetett volna el, de a forradalomban és szabadságharcban résztvevők számára amnesztiát minden bizonnyal kiharcolhatott volna. Az ő személyes tragédiája, hogy neki személyesen megkegyelmeztek, és a főtisztjeinek, tisztjeinek, katonáinak nem, és ő ráadásul még több. Mint ötven évet élt ezzel a tudattal királyi kegydíjon.

88

A nemzet másik nagy traumája volt, hogy legnagyobb költője Petőfi Sándor is a harcmezőn, a segesvári csatában pusztult el. Nagyon sokan nem is hitték el, a mai napig nem hiszik el, hogy a lánglelkű költő óriás a harcban esett el, pedig ő maga megénekelte halálát, azonban, mivel a mai napig nem találták meg a holttestét, így a legenda, hogy Petőfi él, még évtizedekig tartotta magát.

Az új uralkodó már 1849. március 4.-én a számukra győztes kápolnai csata hírére kiadja Olmützben az oktrojált összbirodalmi „alkotmányt”, mely hatályon kívül helyezi az 1848.-évi áprilisi törvényeket, sőt még az 1847-es állapotokhoz képest is visszatérést jelent Magyarországon alkotmányjogilag. (Eleve nonszensz egy alkotmányt rendeleti úton bevezetni, és azzal törvényeket hatályon kívül helyezni.) Az alkotmány leválasztja Magyarország területéről Horvátországot Szlavóniával, a határőrvidéket, a Bácskából és Temesközből szervezett Szerb Vajdaságot, és Erdélyt a Részekkel. A megmaradt Magyarországot öt kerületre osztják közigazgatásilag. (Kísérteties a hasonlóság a II. József által bevezetett abszolutista közigazgatáshoz, amikor szintén a nemzeti

89

ellenállás bástyái, a megyék jogait igyekeztek csorbítani!) A megmaradt Magyarország és a róla leválasztott tartományok a többi ausztriai tartománnyal az egy és Oszthatatlan Ausztriai Császárság része. A világosi fegyverletétel után kezdetét veszi a terror. Haynau vérengzése, több száz halálos ítélet, több ezer súlyos börtönbüntetés, és több tízezer kényszer besorozás az osztrák hadseregbe, bujdosók, menekültek, emigránsok ezrei, és egy gyászoló, megvert nemzet. Akadtak persze kiszolgálói, akik hivatalt vállaltak a terror államgépezetében saját honfitársaik ellen, de ezeket közmegvetés övezte, és őket „Bach huszárok”-nak gúnyolták a belügyminiszter neve után. Pest városa már 1849. december 31.-én díszpolgárává választotta Haynau táborszernagyot. A nemzet nagyjai, Vörösmarty és Arany azonban megírják a Bujdosó, a Hol vagy Isten, a Vén cigány és a Letészem a lantot és a Walesi bárdok című gyönyörű és fájdalmas költeményeket. Az elnyomatás korszaka viszonylag rövid idő alatt eltelt, hála a külpolitikai eseményeknek. Meg kell azonban jegyezni, hogy bár a nemzeti függetlenségünket elveszítettük, a polgári állam kiépítése az elnyomatás korában is tovább folyt. 1851-ben azonban egy császári nyílt parancs még

90

az olmützi alkotmányt is hatályon kívül helyezi, és meghirdeti a császár egyeduralmát, tehát a bécsi udvar nyíltan áttér a korlátlan abszolutizmusra. Az uralkodó természetesen mellőzi az időközben feloszlatott országgyűlést, és úgynevezett császári nyílt parancsok útján hozza meg a jogszabályokat. A letartóztatások és Habsburg ellenes szervezkedések ellenére az uralkodó már 1852.-ben körutazást tesz Magyarországon. Az uralkodó 1854.-ben feleségül veszi Wittelsbach Erzsébet bajor hercegnőt, és ez alkalomból részleges amnesztia lép életbe, valamint megszűnik a kivételes állapot az ország területén. 1854-ben kitör a krími háború Oroszország ellen, és a Habsburg uralkodó, ahelyett hogy most háláját leróná az 1849.-es segítségért, az Angol - Francia – Szárd, Török szövetséges csapatokat támogatja. Az Osztrák Birodalom már 1859.-ben Magentánál és Solferinónál csatát veszt az Olasz és Francia seregekkel szemben, és így kénytelen lemondani Lombardiáról a Szárd királyság javára. Még ebben az évben Széchenyi megírja Ein Blick auf den anonymen Rückblick című munkáját, melynek következtében zaklatások élik, és 1860-ban öngyilkosságot követ el a döblingi szanatóriumban. 1860. október 20.-án az uralkodó kibocsátja az úgynevezett Októberi Diplomát, mely

91

újraszabályozza a birodalom közjogi viszonyait. Elrendeli az országgyűlés helyreállítását Magyarországon, és a törvényhozás visszaállítását. Elrendeli a magyar és Erdélyi Kancellária valamint a magyar Helytartótanács visszaállítását. Decemberben az uralkodó elrendeli a Szerb Vajdaság visszacsatolását Magyarországhoz. 1861. február 26.-án az uralkodó kiadja a februári pátenst. Ezzel létrehozza a 343 képviselőből álló birodalmi tanácsot (országgyűlést) melybe Magyarország és kapcsolt részei 120 képviselőt delegálhatnak. Az uralkodó korlátlan joga marad a hadügy és külügy irányítása. Uralkodó rendelkezés az országgyűlési képviselőválasztást az 1791. évi törvény alapján rendeli el, annak lényegbevágó módosításával. Április 6.án Budán megnyílik a magyar országgyűlés. Párhuzamosan megnyílnak az Osztrák birodalmi, a horvát, és az erdélyi országgyűlések. Az országgyűlés uralkodói feliratában lényegében az 1848.-as törvényekhez ragaszkodik. Az uralkodó augusztus 22.-én feloszlatja az országgyűlést. Az uralkodó november 5.-i leiratában bevezeti a „Provizóriumot.” Ezzel felfüggeszti a Helytartótanács hatáskörét, feloszlatja a törvényhatóságokat, és katonai bíráskodást léptet életbe. Tehát az átmeneti enyhülés után ismét

92

szigorítások lépnek életbe, mivel az uralkodó korlátozott enyhítési kísérlete nem talált visszhangra. 1865.-ben ismét összehívja az uralkodó a magyar országgyűlést. 1866. június 14.én kitör az osztrák – porosz háború, , és július 4.-én az osztrákok döntő vereséget szenvednek Königgrätz-nél a Poroszoktól. A Nikolsburgi előzetes béke értelmében Ausztria kiválik a Német Szövetségből. Október 3.-án az olasz - osztrák béke értelmében Ausztria lemond Velencéről Olaszország javára. Ausztria tehát lényegében elvesztette korábbi nagyhatalmi státusát. Október 30.-án az uralkodó ismét egybehívja a magyar országgyűlést. 1867. február 17.-én az uralkodó kinevezi gr. Andrássy Gyulát magyar miniszterelnöké, és február 20.-án kinevezi a kormány tagjait. Június 8.-án I. Ferenc Józsefet magyar királlyá és feleségét Erzsébetet királynévé koronázzák Budán a Nagy-boldogasszony (Mátyás) templomban. Július 28.-án a király szentesíti az 1867. évi XII. törvénycikket, a kiegyezés 69 §-ból álló törvényét. Ez lényegében az új magyar alkotmánynak tekinthető, és alapvetően az 1848.-as törvényekhez tér vissza, azzal a különbséggel, hogy a Pragmatica Sanctió alapján áll, és közös birodalmi ügynek nyilvánítja a külügyeket és a hadügyeket, valamint az ezek

93

fedezetét jelentő pénzügyeket. A közös miniszterek az osztrák és a magyar parlament tagjaiból választott delegációknak felelősek.

A kiegyezéssel Magyarországon egy újabb prosperáló időszak következett. Visszalépés volt a kiegyezés 48-hoz képest, de mégis elfogadható kompromisszum volt, és ami még lényegesebb, nem kellett fegyverrel megvédeni, mert az uralkodó és a Habsburg ház, és Ausztria is elfogadta, és békés körülmények között, tárgyalásos úton jött létre. A magyar társadalmat ugyan megosztotta, mert a 48-asok és a kiegyezés pártiak folytonos vitáival telt el a dualizmus korszaka, de elhárult a békés fejlődés útjából minden lényeges akadály. A kiegyezés legnagyobbrészt Deák érdeme volt, de ő, a „haza bölcse” nem vett részt a kiegyezés után az aktív politikai életben. A kiegyezés azonban Ausztriához, és ezen keresztül Németországhoz kötötte hazánk sorsát, és így magában rejtette az I. Világháború, Trianon, a revízió, és a II. világháború, valamint a Párizsi békeszerződés bekövetkeztét.

Lehet, hogy erőltetett ez a gondolat menet, és tudjuk, hogy a történelem tudományban nem lehet

94

fölvetni a „mi lett volna, ha…” kérdését, de mégis… Ha Magyarország Ausztria meghódított, és alávetett tartományaként vesz részt az első világháborúban, akkor talán a béke tárgyalásokon a másik oldalon ül…

Az kétségtelen tény, hogy a kiegyezés nem oldotta meg a nemzetiségi problémát. Az ország felét kitevő nemzetiségek közül egyedül a horvátokkal kötöttünk kiegyezést, de a horvátok korántsem voltak ezzel teljes mértékben megelégedve. Elfogadtunk ugyan egy nemzetiségi törvényt, ami papíron a kor szelleméhez viszonyítva liberálisnak volt tekinthető, a valóságban azonban erőszakos magyarosítás folyt. Le kell persze azt is szögezni, hogy ez az erőszakos magyarosítás sokkal enyhébb volt, mint később az utódállamokban az erőszakos szlovákosítás, románosítás és még ki tudja hányféle erőszakos asszimilációs törekvés.

De közben kiépült az ország út és vasúthálózata, felépültek a gyárak, a nagyvárosok eklektikus palotái, a közintézmények: Országház, Kúria, bíróságok, városházák, a modern polgári jogrendszer, az oktatás, a kultúra, az egészségügy intézményei, a közigazgatás, a rendőrség, az igazságügy, és minden, ami egy modern polgári

95

állam kellékeihez hozzá tartozik. Budapest egyesülésével milliós világváros lett az ország fővárosa. Írónk, festőink, szobrászaink, zeneszerzőink, tudósaink nevét megismerte a nagyvilág. Megtörtént az állam és egyház szétválasztása, a teljes vallási egyenjogúság, a zsidóság emancipációja.

Sajnos azonban mindez csak 47 évig tartott. 1914.-ben kitört az I. világháború. És ezzel véget ért Magyarország utolsó, ha nem is idilli, de legalábbis kiegyensúlyozott állapota, ahogy később hívták: a boldog békeidők. Magyarország 1896-ban az ezredévi kiállításon meg mutatta meg utoljára a világnak, hogy milyen értékekkel rendelkezik. Természetesen a millenium csillogása nem feledtethette a nagy társadalmi különbségeket, a hatalmas méretet öltő szegénységet, a kor pestisének a tbc-nek a borzalmas pusztítását, és a szegénység elől Amerikába történő kivándorlás iszonyú méreteit.Hozzá kell tenni, mindezekkel a problémákkal abban a korban nem Magyarországnak kellett egyedül szembenéznie. Nagy adóssága a kornak a földreform elmaradása, mint ahogy az azonban a későbbi rezsimek idején is elmaradt, illetve csak átmenetileg valósult meg.

96

A világháború kitörésekor általában optimista volt a hangulat, senki sem sejtette előre, hogy négy évig tartó világégés, gazdasági összeomlás, éhezés, forradalmak, és az ország területi szétdarabolása lesz a vége. Pedig ha ránézünk a térképre, és megnézzük a „központi hatalmak” (Németország, osztrák Magyar Monarchia, Bulgária és Törökország) területét, és összehasonlítjuk az „Antant hatalmak” területével (Nagy Britannia, Franciaország, Orosz Birodalom, Olaszország, Románia, Görögország) területével, és ez utóbbiakhoz hozzászámítjuk gyarmataikat szerte a világon, akkor kódolni lehetett volna a vereségünket. Igaz, hogy a háború elején Olaszország és Románia még nem lépett be az Antant oldalán, és az is igaz, hogy az USA csak a háború végén lépett be ellenünk, és bár az Orosz birodalom a forradalmak hatására kiesett a hadviselő felek közül, de sem nyersanyaggal sem emberi erővel nem, bírtuk, nem bírhattuk a versenyt. Több tíz millió halott lett egy értelmetlen világháború egyetlen „eredménye” Mert egy négy évig tartó és ilyen súlyos következményekkel járó háború eredményének nem tekinthetjük annak a néhány német gyarmatnak az elvesztését, Németország területének a csökkentését, és az

97

osztrák-magyar monarchia, valamint a török birodalom feldarabolását.

A háború legsúlyosabb következménye az volt, hogy a vesztesekre olyan megalázó békefeltételeket kényszeríttettek, melyek magukban hordták a következő világháború csíráját.

Nem minden állam fogadta el a rákényszerített, megalázó békefeltételeket. Törökországnak volt egy Kemál Atatürkje, aki felrázta Törökországot, és fegyveres harccal állt ellen a békeparancsnak, és így jóval kedvezőbb feltételeket ért el. (Zárójelben azonban meg kell emlékeznünk a törökök által ekkor elkövetett örmény népirtásról, ami az emberiség történetének legsötétebb lapjai közé tartozik)

Magyarországon azonban Károlyi Mihály és defetista kormánya volt hatalmon az őszirózsás polgári forradalom következtében, és a hadügyminiszterünk olyan kijelentést tett, hogy nem akar több katonát látni. Azt kell mondani, hogy a Kun Béla vezette tanácsköztársaság még hazafiasabb felfogást vallott és hazafiasabb fellépést gyakorolt e téren, mint a Károlyi

98

kormány. A tanácsköztársaság meg próbálta katonailag megállítani a román áradatot, és megpróbálta visszafoglalni a csehszlovák légióktól a Felvidéket. Az már más lapra tartozik, hogy internacionalista szólamokkal, államosításokkal, és vörös terrorral, a parasztság földéhségének mellőzésével nem tudták a nemzetet eggyé kovácsolni a haza megtartása ügyében, és végül is a vörös katonák augusztusban le kellett tegyék a fegyvert, nem kis részben az Antant félrevezető, hamis ígéretei miatt is.

Az őszirózsás forradalom egy felemás helyzetet teremtett. Egyrészt létrejött a most már teljesen független Magyarország, másrészt azonban egy háborúban vesztes, gazdaságilag tönkretett, és katonailag félig megszállt ország nyerte el a függetlenséget. A forradalom nem volt igazi népfelkelés, a Monarchia egy szélfuvallattól, szinte magától is szétesett, nem kellett ahhoz forradalom, A csehek, a horvátok, a szerbek, a lengyelek a románok az olaszok a szlovákok mind – mind kezükbe vették a sorsuk irányítását a francia megszálló csapatok segítségével. IV. Károly az utolsó magyar király, akit I. Ferenc József halála után, 1916. decemberében koronáztak meg a budavári Mátyás templomban, magától mondott le

99

a trónról, látva a helyzetet, nem kellett erőszakkal eltávolítani. A Károlyi kormány tehetetlensége, és a felelősség nem vállalása vezetett oda, hogy átadták a hatalmat a szociáldemokratáknak, akiknek első dolga volt a kommunisták kihozatala a gyűjtőfogházból, és ezzel 1919. március 21.-én létrejött a tanácsköztársaság, egy abszurd állam, amely a háború utószele és a fojtogató ellenséges környezet szorítása alatt akarta megvalósítani Marx és Engels utópisztikus államát néhány hónap alatt. Gyakorlatilag nem volt olyan társadalmi réteg, mely elégedett lett volna ezzel a rendszerrel. A birtokos nemességtől elvették a földet, a gyáriparosoktól a gyárakat, még a kisüzemeket és házakat is államosították, azonban sem a munkásságnak sem a parasztságnak nem lett jobb a sorsa. A gyárakat komisszárok irányították, és a munkáság továbbra is éhbérért dolgozott, a parasztság meg nem kapta meg a nagybirtokosoktól elvett földet. Az ország gazdasági csődjét nem, hogy nem tudták megoldani, hanem ezekkel az intézkedésekkel még tovább növelték. A papíron hozott látszat szociális intézkedések végrehajtására pedig nem volt meg a kellő gazdasági háttér. És mindezt tetőzte, hogy az

100

egész világ ellenünk fordult, most már nem csak azért, mert a németek szövetségesei voltunk, és nem csak a nemzetiségeink, és nem csak az Antant hatalmak, hanem mindenki, mert féltek a „vörös veszélytől”. Trianonban emiatt is büntettek minket, pedig csak egy maroknyi ember kiáltotta ki a Tanácsköztársaságot egy nemzet akarata ellenére. Ráadásul vörös terrort alkalmaztak, és emberek ezreit végezték ki, akik szót mertek emelni ellenük.

És, mint a történelemben annyiszor, most is terrorra terror volt a válasz. A különböző Bécsben és Szegeden szervezkedő ellenforradalmár csoportok közül Horthy Miklós „fővezér” és fegyveres ereje bizonyult a legerősebbnek, és Szegedről Siófokra, majd onnan a románok kivonulása után 1919 novemberében Budapestre, a „bűnös városba” vonulva, 1920. március 1.-re ő lett a hatalom letéteményese.

Az ország gazdasági csődben, több százezer halott, több tízezer hadifogoly, a Csehszlovákok egész Miskolc vonaláig megszállták az országot, a románok Győrig, Budapesten is gyakorlatilag ők az urak, a Szerbek Pécsig nyomultak előre, és az országot gyakorlatilag az Antant katonai missziója irányítja. Egyedül a dél Dunántúl egy szelete nincs

101

idegen megszállás alatt. Horthy különítményesei (Prónay, Ostenburg, Héjjas) vonulásuk során mérhetetlen gaztetteket követtek el, és törvénytelenül, önhatalmúlag fehérterrort vezettek be, ami semmivel sem volt jobb a vörös terrornál. Bírósági tárgyalások és ítéletek nélkül gyilkoltak, elég volt, ha valakire a haragosa ráfogta, hogy a vörösökkel tartott. Közben Budapesten egymást váltották a gyengébbnél gyengébb, önjelölt kormányok, melyek egyikét sem ismerte el az Antant. Horthy egyetlen érdeme ebben a korai időszakban, hogy rendet teremtett a káoszban, is viszonylag rövid idő alatt alkotmányjogilag is elfogadtatott egy rendszert. A rendszer felemás volt, egy király nélküli királyság, de az adott időpontban ennél jobb megoldást nem lehetett kitalálni. Az Antant nem engedte, hogy Habsburg uralkodója legyen Magyarországnak, a szabad királyválasztás ebben a kaotikus helyzetben csak újabb széthúzást eredményezett volna, hiszen nem tudtak volna a király személyében megállapodni. Tulajdonképpen történelmi hagyományai voltak a kormányzó választásnak király nem lévén (lásd Hunyadi János és Kossuth Lajos) Horthy, pedig azért volt elfogadható a különböző politikai pártok részére, mert mindannyian azt gondolták, hogy ez a „semmiből” jött „kálvinista dzsentri” nem lesz

102

számottevő hatalmi tényező. Nem így történt. Horthy ugyan nem volt lángész, de voltak vezetési tapasztalatai, egyrészt, mint Ferenc József szárnysegédje, másrészt, mint a Monarchia tengernagya. Szerencsés választás volt részéről gróf Bethlen Miklós, mint második miniszterelnöke, akinek segítségével viszonylag rövid idő alatt végre tudta hajtani a „bethleni” konszolidációt.

Először is egy fájdalmas lépéssel kezdődött a Horthy korszak, alá kellett írni a trianoni békediktátumot. Elvesztettük az ország háromnegyed részét, és a magyar ajkú lakosság egyharmada idegen impérium alá került. Magyarország egy pillanat alatt közép hatalomból kicsike, csonka országgá vált. Az egységes Kárpát medence egy egységes gazdasági terület is volt, ahol a különböző területek kiegészítették egymást: nyersanyag lelőhelyek, erdők, szántók, hegyvidékek, alföld. Most maradt egy aránytalanul nagy fővárossal és parlamenttel rendelkező, nyersanyagban és energiahordozókban szegény ország, szétszabdalt vasút és közút hálózattal, szétszabdalt, korábban gazdaságilag egymásra utalt területekkel. Súlyos háborús kárpótlást írtak elő számunkra a győztesek, és lényegében nem

103

engedték ütőképes hadsereg fenntartását. A szomszéd államok megalakították ellenünk irányuló éllel a „kisantantot” lényegében nem volt egyetlen szövetségesünk sem. Az utódállamok területéről özönlöttek a menekültek a csonka országba. Lassan indultak haza a hadifogoly szállítmányok is. Rengeteg éhes ember, csődbe ment gazdaság és gyorsan inflálódó pénz. Ráadásul még volt szövetségesünkkel, Ausztriával is „összeveszített” az antant, hiszen az ország nyugati sávját, a mai Burgenlandot Ausztriának ítélték. Kétszeresen volt ez a döntés képmutató és csalárd, egyrészt mert a történelem folyamán még sohasem fordult elő, hogy a győztesek az egyik vesztes országot területe egy részének átadására kötelezték volna a vele szövetséges másik vesztes ország részére, másrészt pedig, ha valóban a nemzetiségi elvet alkalmazták volna, és a nyelvhatáron húzták volna meg az új határokat, akkor minket illetett volna Csallóköz, a felvidék és Kárpátalja déli sávja, a Partium nyugati sávja, Kalotaszeg, Székelyföld, a Bácska északi sávja, dél Baranya, a muraköz, az őrség, De itt nem a nemzetiségi szempont volt a döntő, hanem hogy az utódállamok kapják meg a Pozsony, nagyszombat, Érsekújvár, Párkány, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Ungvár, Munkács, Nagyszöllős,

104

Máramaros, Szatmárnémeti, Nagykároly, nagyvárad, Arad, Temesvár, Szabadka „körvasutat”, hogy egy esetleges újabb háború esetén legyen megfelelő utánpótlási, felvonulási vonaluk, hiszen ezek szinte kivétel nélkül vagy színmagyar, vagy magyar többségű városok voltak, az egy Pozsony kivételével, de ott a németek voltak többségben és nem a szlovákok. Emellett kellett a csallóközi és bácskai búza, a kalotaszegi és székelyföldi fa, a bányavárosok kincse, és egyáltalán minden, hiszen a fő kérdéssé megint az nőtte ki magát, hogy ki volt itt előbb: Szvatopluk morva birodalma, és a dákorománok, vagy az „ázsiai barbár” magyarok. A csehszlovák és Jugoszláv állam még Burgenlandot is megszerette volna szerezni, mint egy korridort, ami elválaszt minket Ausztriától, nehogy életre keljen a Monarchia. Trianonban már minden előre el volt döntve, hiába mondta el Gróf Apponyi Albert híres beszédét három nyelven, a franciák jobban hittek olyan hazugságoknak, hogy pld. az Ipoly hajózható folyó, stb. Az egyetlen kitörési pont az volt, amikor elértük, hogy Sopron környékén legyen népszavazás a területi hovatartozásról, és a derék soproni többségükben német származású és nyelvű polgárok Magyarországot választották. Ma is büszkén viselik a „Leghűségesebb Magyar Város”

105

kitüntető címet. (Más kérdés, hogy utódaik az ötvenes években esetleg bánták apáik döntését.) Képzeljük el, ha minden vitatott területen népszavazást tartottak volna! Ahol színmagyar lakosság élt. Sajnos nem valósult meg a Wilson amerikai elnök által meghirdetett önrendelkezési elv a béke tárgyalásokon, mert az amerikaiak és a britek elegánsan távol tartották magukat a tárgyalásoktól, és a franciák akarata döntött, bennük pedig alapvetően a német ellenesség volt a fő motiváció, és ezért nemcsak Németországot akarták tönkretenni és megalázni az 1870-es vereségért és Elzász -Lotaringia elvesztéséért, hanem a németek szövetségeseit is, így Magyarországot, amiről egyébként nagyon hiányos ismereteik voltak. Így aztán egy soknemzetiségű országból kreáltak három soknemzetiségű országot: Csehszlovákiát, Nagy Romániát, és és a Szerb – Horvát – Szlovén Királyságot. Azóta a történelem ítéletet is mondott „alkotásuk fölött: Csehszlovákia három részre hullott, Jugoszlávia pedig 6 részre, és most fog kiválni a hetedik rész: Koszovó. Egyedül Románia maradt nagyjából érintetlen, „csak” Moldáviát vesztette el. Az utódállamok közül kettőben, Csehszlovákiában és Jugoszláviában kisebbségben volt az államalkotó nemzet: a cseh és a szerb. És az odakerült

106

szlovákok, és horvátok hamar rá kellett jöjjenek, hogy cseberből vederbe estek. A horvát usztasák már a húszas években szervezkedtek az elnyomó szerb hatalom ellen, és Marseille-ben megölték Sándor Jugoszláv királyt, Tiso Szlovákiája, pedig örömmel ugrott ki a csehszlovák kényszerházasságból 1938-ban.

Bethlen a konszolidációt nagyon ügyesen azzal kezdte, hogy megegyezett a szociáldemokrata vezetéssel („Bethlen –Peyer paktum”) Ezzel legalább a belpolitikában nyugalmi helyzetet teremtett. A fehérterror szerencsére még 1919 elején véget ért, és helyreállt a törvényes rend. A külpolitikában még borzolta a kedélyeket a szerencsétlen magyar frankhamísítási botrány, melyben a kormány is jócskán benne volt, de néhány év múlva sikerült a teljes elszigeteltségből kitörnünk. Nos hát nem a legszalonképesebb rendszer barátságát, hanem, Mussolini Olaszországát sikerült megnyernünk. Az olaszok, bár győztesek voltak, de kevesellték Dél Tirolt, Isztriát, és Dalmáciát, mint háborús nyereséget, pedig hát ők eredetileg a „hármas szövetséghez” tartoztak, és csak akkor léptek be a világháborúba – az ellenkező oldalon – amikor már úgy látták, hogy az Antant az esélyesebb a győzelemre.

107

Mindegy – nekünk fontos volt a kitörés az elszigeteltségből. Aztán Nagy Britanniában akadt egy befolyásos barátunk, Lord Lothermere, aki minden eszközt megragadott a magyar ügy propagálásának. („Igazságot Magyarországnak!”) Majd a Dolfuss kormányozta Ausztriával rendeződött a viszonyunk. (A Burgenlandért Prónay és különítményesei által kirobbantott magyar harci cselekmények („Lajta Bánság”) árnyékolták be egy ideig kapcsolatainkat) Az egész országot Trianon érte a legnagyobb traumaként, minden iskolában naponta legalább egyszer elszavaltatták a tanulókkal: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában! Csonka Magyarország nem ország, Nagy Magyarország mennyország! Sajnos a hivatalos propaganda borgőzös álmokat szőtt arról, hogy az egykori történelmi Magyarország teljes területét vissza fogjuk szerezni, és nem vett arról tudomást, hogy a horvátok, szlovákok, ruszinok, románok és szerbek az általuk lakott területen maguk is a saját hazájukban szeretnének élni, csakúgy, mint mi. A fő cél volt Magyarország területi épségének a helyreállítása, és ezért az ördöggel is szövetkeztünk volna. És szövetkeztünk is: aki nem tudná, úgy hívták Adolf Hitler. Németországot ugyanúgy megalázták,

108

Németország is revánsot akart, ezért juthatott Hitler uralomra, és nekünk kellett Németország, mint Európa „erős embere” a revizionista politikánk végrehajtásához.

Visszatérve még a fehérterrorra és a konszolidációra, beszélnünk kell a zsidó kérdésről. Magyarországon 1919 előtt nem beszélhettünk politikai „csak” vallási antiszemitizmusról, de hát ebben nem különböztünk a többi európai keresztény államtól. A magyar zsidóság azonban sajnálatos módon meghatározó részt vállalt a Károlyi kormányban is de főleg a Tanácsköztársaságban. Ugyanakkor igen sok zsidó származású nagytőkés üldözöttje volt a tanácsköztársaságnak. A közvélemény azonban inkább a tanácsköztársaságban vállalt vezető szerepüket kárhoztatta, és ezért 1919 után kialakult a magyar társadalom egy részében egy fajta politikai antiszemitizmus. Ez még a törvényhozásban is megnyilvánult, amikor például az egyetemi felvételiknél bevezették a numerus clausust. Ez látszólag nem a zsidók ellen irányult, hiszen azt mondta ki, hogy minden felekezetből a számarányának megfelelő hallgatót lehet csak felvenni. Valójában azonban a zsidó származású

109

fiatalok jelentkeztek számarányuknál jóval magasabb mértékben az egyetemekre.

A konszolidáció végül is kezdett komoly eredményeket elérni, már maga az a tény komoly eredmény volt, hogy a csonka ország ebben az ellenséges környezetben talpra tudott állni, és működött.

Közben persze még volt egy - két intermezzo, mint a két királypuccs, de Horthy mind a kétszer a helyzet ura maradt, és IV. Károly nem tudott visszatérni. A problémát az Antant hatalmak oldották meg végleg, akik IV: Károlyt száműzték Madeira szigetére, és ott néhány év múlva meghalt az utolsó magyar király.

A tanácsköztársaság bukása, és a Forradalmi Kormányzótanács 1919. augusztus 1.-i lemondása után a szociáldemokraták alkotnak kormányt Peidl Gyula vezetésével. Államformaként visszaállítják a Károlyi kormány idején kikiáltott népköztársaságot. Augusztus 7.-én Habsburg József főherceg bejelenti, hogy kormányzóként átveszi az államfői hatalmat, és Friedrich István vezetésével ideiglenes kormányt nevez ki. Augusztus 15.-én Horthy Miklós „fővezér” hivatali

110

esküt tesz József főherceg, kormányzó kezébe. Augusztus 23.-án Habsburg József főherceg lemond kormányzói tisztségéről. November 14.-én a román katonai csapatok kivonulnak Budapestről és a Duna Tisza közéről. November 16.-án Horthy hadserege bevonul Budapestre. November 17.-én közzéteszik a kormány rendeletét a választójogról. (általános, egyenlő és titkos választójog) Minden 24. életévét betöltött és legalább fél éve lakással rendelkező magyar állampolgárnak megadja a választójogot, a nőknél azzal a megszorítással, ha tudnak írni, olvasni. 1920. január 25– 26–án tartják a nemzetgyűlési választásokat, melyen a Kisgazda Párt győz77 mandátummal, második a Keresztény nemzeti Egyesülés Pártja 76 mandátummal, ezenkívül, kisebb pártok 10 mandátumot szereznek. Február 16.-án összeül az első nemzetgyűlés. Február 24.-én a románok megkezdik a Tiszántúl kiürítését, és március 30.-ra be is fejezik. Iszonyú pusztítást, és rablásokat valamint kivégzéseket végeztek az országban, a Nemzeti Múzeumból Bandholtz amerikai tábornok, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság tagja korbáccsal kergette ki a műkincseket elrabolni szándékozó román alakulatot.

111

Február 27.-én a nemzetgyűlés megszavazza az 1920. évi I. törvénycikket, mely Magyarország új alaptörvénye. Ennek értelmében Magyarország államformája királyság, az államfői hatalom végleges rendezéséig a nemzetgyűlés titkos szavazással kormányzót választ. A kormányzó személye sérthetetlen, és ugyanolyan büntetőjogi védelemben részesül, mint a király. A törvényhozó hatalmat a nemzetgyűlés gyakorolja, a törvények szentesítés alá nem esnek, a végrehajtó hatalmat a kormányzó a nemzetgyűlésnek felelős minisztériumon keresztül gyakorolja. Március 10-én a Huszár kormány lemond, és március 15.-án leteszi a hivatali esküt a kormányzó által dezignált Simonyi – Semadam kormány. Április 1.-én Horthy kormányzó beköltözik a királyi várba. (1541 óta először tartózkodik állandóan a magyar államfő a budai királyi várban) Június 4.-én az Antant hatalmak aláírják a békeszerződést a versailles-i Kis Trianon palotában. Az aláírás percében az országban megkondulnak a harangok, a közlekedés leáll 10 percre, bezárják az üzleteket, iskolákat, egyetemeket. Augusztus 19.-én az országgyűlés elfogadja az 1920. évi XVII. törvénycikket, mely jogot ad a kormányzónak az országgyűlés elnapolására, korlátozás nélküli felosztására,

112

közvetlen veszély esetén a hadseregnek az ország határain kívüli alkalmazásának elrendelésére, kegyelem adására. Szeptemberben kormányzói döntés létrehozza a vitézi rendet. Erre azért volt szükség, mert a kormányzónak nem volt nemesség adományozási jogköre, és a vitézi rend ezt hivatott pótolni. A vitézzé avatások minden év augusztus 20.-án történtek Székesfehérváron ünnepélyes keretek között Horthy által személyesen a lovaggá ütés szabályai szerint. A vitézi címet és a hozzátartozó vitézi telket a legidősebb fiú örökölte. Szeptember 26.-án az országgyűlés elfogadja az 1920. évi XXV. törvényt a numerus claususról.November 13.án a nemzetgyűlés törvényt fogad el a földreformról. November 15.-én a nemzetgyűlés elfogadja a békeszerződést. (Ünnepélyes tiltakozó nyilatkozat után.) 1921. januárjában megkezdik a csendőrség szervezését. Március 23.-án IV. Károly király első sikertelen királypuccsa. Április 14-én megalakul a Bethlen kormány. Augusztus 20.- 22. között a magyar csapatok bevonulnak Újszegedre és Pécsre. Augusztus végén Prónay Pál és Héjjas István különítményei bevonulnak a békeszerződésben Ausztriának ítélt területekre, és kikiáltják a „Lajta Bánságot”. Október 20-án a második sikertelen királypuccs. November 6.-án a

113

nemzetgyűlés becikkelyezi a Habsburg ház trónfosztásáról szóló törvényt.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Tulajdonképpen az 1918. október 30-i őszirózsás forradalom kitörése óta rendezetlen volt az államfő személyének a kérdése Magyarországon. IV. Károly király az eckartsau-i nyilatkozatban ugyanis nem mondott le, csak az államfői teendők ellátásától vonult vissza, tejhát, ha úgy tetszik, továbbra is ő volt Magyarország törvényesen megkoronázott királya. Az október 31.-én József főherceg által kinevezett Károlyi Mihály miniszterelnök kormánya is a királyra esküszik fel. (Egyébként ezen a napon ölik meg gróf Tisza Istvánt ismeretlen fegyveres katonák.) November 1.-én a király felmenti a Károlyi kormányt a neki tett esküje alól, saját kérésükre. Ezután a Károlyi kormány felesküszik Magyarországra és a magyar népre, a még október 23.-án Károlyi Mihály, Jászi Oszkár és a szociáldemokraták által megalakított Nemzeti Tanács elnökévé választott Hock János előtt. Hock János tehát quasi államfőként fogadja az esküt, de ennek alkotmányos alapja nincs. November 16-án kihirdetik a Magyar Nemzeti Tanács néphatározatát: Magyarország független és önálló népköztársaság. Az alkotmányozó nemzetgyűlés

114

összehívásáig az állami főhatalmat a Károlyi Mihály miniszterelnök alatti népkormány gyakorolja a Magyar Nemzeti Tanács intéző bizottságának támogatásával. Az utolsó választott országgyűlés nem működik, és a kormány úgynevezett „néptörvényeket” alkot, amik valójában rendeletek, tehát korábbi törvényeket nem módosíthatnának, és nem helyezhetnének hatályon kívül, és törvényhozáshoz tartozó ügyekben nem lennének megalkothatók. 1919 január 11-én Károlyi Mihály lemond, mint miniszterelnök, és a Nemzeti Tanács Károlyi Mihályt köztársasági elnöki minőségben ideiglenes államfői hatáskörrel ruházza fel. Nem kell hangsúlyozni, hogy ennek a kinevezésnek sem volt semmilyen törvényes alapja. A Vix jegyzék következtében március 20-án lemond a Berinkey kormány, de Károlyi Mihály mköztársasági elnök nem mond formálisan le. Március 21-én a gyűjtőfogházból kiszabadult kommunisták vezetői és szociáldemokrata párt vezetői egyesítik a két pártot. A Budapesti Munkástanács határozatot hoz a hatalom átvételéről. Kikiáltják a Magyarországi Tanácsköztársaságot. Megalakul a Forradalmi Kormányzótanács, Garbai Sándor elnökletével. Ha úgy tetszik Garbai egyszerre államfő és kormányfő. Adva van tehát IV. Károly, Károlyi

115

Mihály és Garbai Sándor (aki a forradalmi kormányzótanáccsal együtt 1919. augusztus 1.-én lemondott). Mindehhez jön 1920-ban Horthy kormányzóvá választása, teljes tehát az alkotmányjogi káosz, az államfő kérdésében. Ezt a helyzetet szünteti meg a Habsburg ház trónfosztása, amellyel az utolsó törvényesen megkoronázott királyt törvényesen, parlamentáris eszközökkel megfosztották uralkodói jogkörétől. (Kérdés persze, hogy melyik volt az a hatályos törvény, amelyik a parlamentet feljogosította a trónfosztásra ?)

Novemberben az osztrák csapatok bevonulnak Burgenlandba. December 14. – 16.-án népszavazás Sopronban, a lakosság meggyőző többséggel Magyarország mellett dönt. December 22–én létrejön a megállapodás s kormány és a Szociáldemokrata Párt között („Bethlen – Peyer paktum) December 23. – 24.: Kormányrendelet a közkegyelemről, és a gyorsított bűnvádi eljárások megszüntetéséről. 1922. február 16-án a kormányzó berekeszti a nemzetgyűlést, és május 28-ra kiírja a választásokat. Február 22-én létrejön az „Egységes Párt”. Március 2-án közzéteszik a kormányrendeletet a választójog szabályozásáról. Jelentősen korlátozzák a választójogosultságot, és

116

a városok kivételével visszaállítják a nyílt szavazást. Április elsején meghal IV. Károly, volt magyar király, Madeira szigetén. Május – június: nemzetgyűlési választások. Az egységes párt 45 % -al megnyeri a választásokat. Augusztus 8-án a kormány bevezeti a kötött devizagazdálkodást. Szeptember 18-án A Népszövetség egyhangúan felveszi tagjai közé Magyarországot. 1923. március 2-án üzembe helyezik Csepelen az első rádióadót, és az év folyamán megindul a polgári légi forgalom. 1924 februárjában jelentősen bővítik a nemzetiségek jogait. Május 24.-én megalakul a Nemzeti Bank. Június 30.-án megszűnik az élelmiszerjegy rendszer. November 30.-án a belügyminiszter megvonja a Népszava utcai árusítási jogát. (Csak 1928. február 28.-án kapja vissza.) A Nemzetgyűlés december 11.-én bevezeti a házszabályok szigorítását. 1925. január elsején életbe lép az új vámtarifa, általában magas, 30%-os védővámokkal. Május 21.-én fővárosi törvényhatósági választásokat tartanak. A kormánypárt kerül többségbe. Július 7.-én a nemzetgyűlés elfogadja az 1925. évi XXVI. Törvénycikket, az országgyűlési képviselők választásáról. A választói jogosultság feltételei lényegében azonosak a 2200/1922 számú kormányrendeletben foglaltakkal. A törvény

117

visszaállítja a kétkamarás országgyűlést, képviselőházzal és felsőházzal. December 1.-én megindul a rendszeres rádióadás. December 19,-én kirobban a frankhamísítási botrány. November 11.-én a nemzetgyűlés elfogadja az 1926. évi XXVI. törvényt a felsőházról. (Jogköre azonos a volt főrendiházzal) December 14.- 15.-én országgyűlési képviselőválasztások, az egységes párt nyeri a mandátumok 60 %át. December 23.-án Budapesten felállítják az első közlekedési villanylámpát. December 27.-én megjelenik az új pénz, a pengő. 1927. január 28.-án összeül a képviselőház, és a felsőház. Március 31-én megszűnik a Népszövetség katonai bizottságának működése Magyarországon. Július 15.-én megindul a magyarországi repülőgépgyártás. November 25.-én a felsőház törvényt fogad el március 15.-e nemzeti ünneppé nyilvánításáról. Március 1.-én módosítják a numerus clausus törvényt, eltörlik a népfajok és nemzetiségek szerinti korlátozást, előírják azonban a különféle foglalkozási ágakhoz tartozók gyermekei megfelelő arányban jussanak a főiskolákra. Április 29.-én a lakihegyi új nagy rádióadó megkezdi működését. (Felavatásakor aEurópa legmagasabb építménye)Szeptember 9.-én Budapesten levegőbe emelkedik a világ első helikoptere, Asbóth Oszkár találmánya. Október

118

25.-én felavatják a Főherceg Sándor utcában a Magyar Rádió és a Távirati iroda székházát. Októberben átadják a forgalomnak a csepeli nemzetközi szabad kikötőt. December 13.-án a fővárosban megkezdik az utcai távbeszélő hálózat felszerelését. Az év folyamán megalakul a fasiszta magyar Munkások Pártja, és a szintén szélsőjobboldali Nemzeti Szocialista Párt. 19929. március 8.-án Berlinben a világon először mozgó televíziós közvetítést adnak a magyar Mihály Dénes szabadalma alapján.

A különböző, rövid ideig tartó átmeneti kormányok (Peidl, Friedrich, Huszár, Simonyi – Semadam, az első Teleki kormány) után gróf Bethlen István 1921.-től 1931. –ig állt a kormány élén, úgy, hogy ezt az időszakot nyugodtan nevezhetjük Bethlen korszaknak, hiszen a politikai életet elsősorban nem Horthy, hanem Bethlen határozta meg.

119

120