döntetlen budapesten az íjászat mestere sport szeac-mtk...

1
SPORT A mai műsor Labdarúgás. VB IT: SZVSE— Gyulai MEDOSZ, Vasutas-sta Döntetlen Budapesten SZEAC-MTK 1:1 (0:0) Az íjászat mestere A papírforma szerint a a rárohanó Nógrádi felvág- Dobónak, a második félidó- szegediek csak megnehezít- ta. Kivitték a pályáról. ben Kővárinak, Dezsőíinek, hazaiak sikerét Miután a szegedi jobb- s a csatársorból Vassnak ko budapesti lapok, s szélső visszatért a pályára, szönhető. Nagy Pál az MTK-szurkolók, ismét támadásba lendült a dión, fél s (Kagó). Előtte SZVSE A SZEAC valóban nem in- SZEAC, de nem sok ered- uzsrs^sgFtfrtSS: du ' 1 v f; mes . ™íf nyekkei yei > puszta és kő). NB III: Sz. Kossudi-Szen- budapesti mérkőzésére, hetik a írták a jósolták s Kozma is kissé félénken ját- Szegeden tegnap idénynyi- tó NB III-as mérkőzés volt: SZEGEDI SPARTACUS- ÍSfiJ? 4 !^ Juta "Cíi ya ' TEI u mégis majdnem meglepetést szőtt, közelharcba nem bo- SZEGEDI DÖZSA 0:0. Hu- Í5&& csapataf fe^TS? ° koZ °" 1 J ótb ~ csátkozott, s így a hazai vé- nyadi tér 800 nteó. Vezette: nr>ki mérkőzést, negyed 1 órától ul " Kövari. Reményik dr., dok könnyen háríthattak. A Horváth G. Sz. Spartacus- Kézilabda, a Magyar Tanács- Dobó — Dezsőfi, Csömör — 34. percben gyors egymás- Borbélv Varcm Véher ^ U Hajös dr Kozma, után Tégy szelletet ért e. a S y l ' ö r d ö g h T GerTdeh,' kőzéset az újszegedi Kisstadion- vass alkotta csapat szegedi csapat A negyedik- Bácskai Rácz, Sándor dr ez" r ^ c ^tTtó* vsú J^,, ' Az MTK együttese így állt nél közel volt a gólszerzés- Janka, Gábor, Sz. Dózsa: TMiimdvrknői: .őri szeac fel : Brüny l ~ Oborzil, Du- hez. Kozma ívelte be a lab- Bdnfi - Szél I., Csörögi, Ko- MVSK nőt, fél ». Sz. Építők— naí, Lutz, Varga — Nagv I„ dát, s a védők közül messze szó Zab Madarász Textilművek fé^ háromnegyed Nógrádi Török, Takács, kiemelkedő Vass a jobb alsó Orovecz, Széli II., Molnár, i" óra. A ttrtSSStoSdtSítö Nagy Lakinger. sarokra fejelte, de a vetődő dr. Hegyes, Csanádi, mérkőzései fél io órától, az eiső a szegedi együttes kezdte kapus az utoiső pillanatban £yut?ra *negyed a ^tékot, s már az első per- szögletre hárított. Bék.sesibnl Kőtőtt—Tanárképző cekben gólhelyzetet dolgo- A második félidő MTK sz t FAC-TertitmTe°k mn nőí Wl --' TcXt kl - Ha í ós Indította atá- rohamokkal kezdődött és Ragyogó tavaszias Időben, jó talajú pályán a Spartacus vezette az első támadásokat A 10. percben Rácz a jobb- i (Metzger felvétele) Nagy János otthonában, a tiszteletdíjakkal és serlegek- kel tömött vitrinje előtt Nagy Jánost személyesen, mert Szegeden az íjászattal gved ll b köt őto-Tanárk A pző madá<ít - Várhelyihez játszott, hosszú percekig a szegedi szélen elfutott, beadása Gá- rőtKkoi* női. n óm. " n jobbhátvéd előretört, s a térfélen pattogott a labda, bor elé került, aki közelről _ rSh™ *' h L ^ i l T * ' tizenhatoson belülre ívelte a A hazaiak sorra vezették mellé lőtt. Utána sokáig vagy csak névről, sokan ls- egyik sportegyesületben sem Sz. Post áe-nt róni labdát. Pusztai a meglepett támadásaikat, de a lelkes kapkodó mezőnyjáték folyt, merik Szegeden. Ismert foglalkoznak. Ennek ellcné- hász nb rr-s férfi, fél ro. szkac MTK-védők között kiugrott, szegedi védők, különösen egyik kapu sem került ko- sportember, aki valami Kor re itt lakik, nem akarja el- háremnégy'éd E 'lf NB s7FAe-Bn s mint elmúlt vasárnap, Dobó és Kővári jó játékának moly veszélybe. A 20. perc- jó képességű labdarúgó, hagyni a várost,' munkahe- PedaeóRiiz nb ri-es nól, 12 óra.' átemelte a labdát a kapu- köszönhető, hogy rendre ben Molnár, Széli II. össz- majd ökölvívó-versenyző lyét, a Fémfeldolgozó Válla- son, de most sem volt sze- visszaverték ezeket a tárna- játék után az utóbbi ügye- volt- Az ötvenes évek köze- latot. EGV SZEGEDI GYŐZTES rencséje. A labda a jobb ka- dásokat. Tóth több alkalom- sen kiugrott- de gyenge lö- pén az FTC-ben öklözött és Az elmúlt hét évben sok A Szegeden megrendezett Pufa alsó sarka mellett csú- mai reflexszel és közbe- vese elkerülte a kaput A egyszer bekerült a váloga- sikert aratott Sokszoros ma- országos jellegű Dózsa Ku- sz °tt el. avatkozással mentette meg 25. percben helyzet ala- tott keretbe is. Emlékei kö- gyar bajnok, rekorder és pa ökölvívó-viadalon a Sze- Az MTK csak a 15 perc- ka P u í át a Sóitól. A nagy kult ki a Dózsa 16-osán be- zött őrzi azt a fényképet, már számos külföldi orszag- gedl Dózsa versenvzói egy ben vezette az első vészé- MTK hajrá után született a lül: Sándor a jobbösszekötó amelyre nagyon büszke; a ban, többek között Mongo- első helyet szereztek: az if- lyes támadását Nagv István mérkőzés első gólja. Dezsőfi helyén előretört, hosszú lab- felvételen ugyanis a három- liában, a Szovjetunióban, jű ságiaknál Kovács Lajos a a támadósor irányítóra aki a 1cbb nIda,on vezette fel a dájával Rácz elfutott, hatal- szoros olimpiai bajnok Papp Lengyelországban és Finn- pehelvsúlyban győzött. A szinte minden támadásban labdát, az ötös sarkára ívelt, mas lövését azonban Bánfi Lászlóval együtt látható. országban is járt. Most a felnőtteknél Batyiit második, részt vett, tört előre. Jobbra f a ..; u! , érkező Vas védhetet- bravúrral hárította. Amikor azután az ökölví- Hollandiában sorra kerülő Bakai harmadik lett a sze- játszott, az előretörő Oborzil 6 " u ' , f *J eUe MTK b *16- A második félidő Dózsa- vásban felette is kezdett el- világbajnokságra készül. Bár gediek közül sülvesoportjá- elé. aki futtában lőtt, s Jába: 1:0. , támadásokkal indult Az 5. múlni az idő, ujabb sport- — mint már említettük - ban. Tóthnak minden tudására Nemsokáig örülhetett a Percben Zab 25 méteres sza- ágba fogott és most szintén sérült de azért nem tétlen- BARATSAGOS szüksége volt, hogy hárítsa lelkes szegedi csapat és szúr- badrugása *}£ flgyb, ! mpe , a a l^j l ?t, 1® X . J J & Z " * " MÉRKŐZÉS az erős és jól helyezett lö- kológárda. Másfél perc múl- fölé. Majd utána Szél II. ki- nyeket ér el. Foldényi-Frank kön technikai újításokat ve- A g7F \c Iabdariíffő csa vést va egyenlített az MTK Bal u K rott . de egész közelről József, a sokoldalú, régi sze- zet be. Erre a nemzetközi pata szerdán a Dunaújvárol A ' 20. percben sa'"*'*^ oldalon gördült 'a támadás. sem . tudta a ka P uba rúgni a gedi sportember, hajdani szabályok szerint lehetőség sl Kohász NB l-es együtte- eset történt. Pusztai, sajnálatos oldalon gördült a támadás, f e ?l tudta a kapuba rúgni a gedi ai aki is- a labda a Il-es ponton az >«bdát A 35^ percben azelö- mar: Í5JS. nrizotwn haevott Tattor*. rehuzódott Szel I. Zab be- tette maratoni versenyző ismer- van, a legjobbak ls Ilyen sével látszik barátságos mét többször maga mögött őrizetlenül hagyott Takács- renuzoaou özei i. z,aD De- tette meg az íjászattal. 1960 módon igyekeznek az eddigi- mérkőzést Szeleden a Tisza- S t a a Ta^atak ^édTmét, hoz került* Tóth ugyan meg- ívelését alig lőtte mellé. A óta íjász... A Tisza-parton éknél jobb eredményeket el- parti stadionban órai kezdettel. délután 3 tört előre átlátszotta az őt próbálta a lehetetlent elébe 43 - Percben a mérkőzés Ieg- levő edzőpályán gyakran érnt délután tört etöra átjátszotta az öt ^ de róla a labda a nagyobb helyzete maradt ki : i áth ató. bár most kézsérülé- Az íjászat szegedi mestere szereim igyekező vargat, ae há]óba jutoU . 1;1 Az utoW Rácz a jobbszélen befelé hu- se akadá]y022a a fe ikészQ- Wgodt, megfontolt A I' I ' ' . • percekben nagy küzdelem z6dva hatalmas lövést kul- . ícénvszernihenőt tart " Az olimpiai lang litja lyt A hazaiak dŐ " m - nWi kényszerpihenőt tart első S=0=R=0=K=B=A=N szerettek volna , . . ,, ,, . . . ... mérkőzésükön győzelmet A S M évt mexikói nyán ahonnan azután vál ófutók aratnj de ez nem sikerült. S olimpiai játékok szervező veszik át és haladnak vele e i s ő sorban a v4dd Tóth- bizottsága kijelentette, hogy a játékokat megelőző ünnep- nak, az' egész mérkőzésen a nagy világversenyek előtt ség színhelyére. lelkesen és keményen játszó — a hagyományokhoz híven — most is elviszik az olim- piai lángot a küzdelmek színhelyére. A franciák kérésére Fran- ciaországon is áthalad majd az ünnepélyes váltó. Görög- országból hajón az olaszor- szági Genovába jutnak el először, majd a kikötőváros- ból Párizsba futnak a láng- gal. A staféta eljut az új- kori olimpiai játékok meg- alapítójának, Pierre de Cou- bertin-nak születési helyére, * * a Mirville kastélyba ts. Dr. Sir József, a harmin- Szegeden idén is megren- A fáklya Franciaországból cas évek kiváló rövidtávfu- dezik az alapfokú nagypá- Palos spanyol kikötőbe ke- tója lett a Motreálban lyás és az alapfokú kispá kapujára, aki hazái csak szögletre tudott hári- Már hosszabb ideje a Bp. tani. Solti Mihály Spartacusban versenyez, sport- ember. Szeretne az idei ver- senyeken is sikerrel szere- pelni. M. K. Május rendezik A tekézők is rajtolnak A legeredményesebb szege- az együttes. Számítanak a kező edzők készttették M a di sportág már évek óta a Szegedi Kender régebben csapatokat: az NB l-es Épí- tekézés. A teke NB I-ben megszűnt csapatából Feny- tőknél Csányi Antal, aa NB idén három szegedi csapat vesi Rózsára, a saját neve- l-es SZVSE-nél mint társa- vesz részt, az NB II-ben pe- lésű fiatalok közül Farkas dalml edző Petrás Pál, az dig két együttesünk szere- Ilona, Báló Mária és Hódi NB Il-es Postásnál Puszta- pel. Valéria is játszhat. Nemrégi- szeri János, az NB H-es A bajnokságra való felké- b en jelentkezett edzésekre SZAK-nál Török Tivadar _ szülést Szegeden most is a Tompáné Berta Anna, aki működik az 1967. évben. A is bekapcsoló- senyeznek, délután 6 órai téli kupa versenysorozat je- régebben kézilabdázott, de jó SZAK-nőknél szintén Török _ 4 _ J ' : . „t ' I *« trn.lnM in ,-n ntinl n, 1 nJnA 1 végén Rómában A szegedi asztalitenlszczők meg az ökölvívó tízek bajnokságát hétfőn és Európa-bajnokságot. A ma- kedden rendezik meg. A íér- gyar versenyzők előkészüle- fiak a Dugonics utcai isko- teinek irányításába Papp Iában, a nők pedig a Ko- László háromszoros olimpiai lozsvári téri iskolában vér- baj nokunk dott kezdettel. lentette. A SZAK által fel- eredményei alapján szintén Tivadar társadalmi edző irá- ajánlott vándorserlegért hamarosan bekerülhet a csa- nyitja a tréningeket nemcsak az NB-s férficsapa- patba Újítás lesz idén a teke- tok mérkőztek résztvett a A férficsapatoknál nincs mérkőzéseken az új pooto- . , J „„ , nagyobb változás. Régebben zási számítás. Amelyik csa- rül"; ahonnan több száz éve Kanadában - megrendezés- lyás labdarúgó-bajnokságot ^ együttesünk a baplok fl° k T g r t? t ^ T n T „ T T l t T G ^ Columbus Kristóf Amerika re kerülő Európa-Amerika Nevezni a városi TS-ben le- ü al ^ ely tavaly nagy küz- szagedl Játékos eserélt egye- tót üt, az továbbra ta két felfedezésére elindult. Alán- kontinensek közötti atlétikai het delem u ^ án a Lbláfat má- ^f/^ak Ty alTt Deák Te^étó ere^ménrekrieg- pot spanyol hajó viszi majd viadalon szereplő európai * sodik helyén végzett — idén ff 6 ? csak fL Li v * C T . San Salvador szigetére, ahol férfiválogatott kapitánya A A SZAK serdülő labdarú- * v A U J o t t összeállításban István a Vasutasból a SZAK- tói hatig felsorolják. AM a Columbus kikötött, mielőtt nőknél a többszörös olim- g^csapatába felvétel lesz a o^sreallitasban b távozott, m.g a SZAK- le^öbbet ütötte, az ta» Amerikába ért volna. A szi- piai bajnoknő, a holland kedden délután fél 3 órától f p a palyara ' v ® rg ° n ® ból Tombácz József került első, majd tovább értékelik gettől mexikói hajó viszi to- Blankers-Koen látja el a ka- az egyesület újszegedi pá- Anna visszavonult és kiválú- az SZVSE-be. a sorrendet a hato- vább a fáklyát Vera Cruzig, pltányl tisztet lyáján. sával némileg meggyengült A bajnoki rajtra a követ- dtó ^ b b d egyéni pontozás. Ha példá- ul az egyik csapatból négy játékos került a legjobb hat közé. az négy pontot kap, az ellenfél pedig kettőt Így a számszerű eredmény nem változik továbbra sem, lehet 4:4, 6:2, vagy akár 8:0 ls az eredmény, bár ez az utóbbi az új rendszer következtében nagyon ritkán fordul majd elő. RÁDIÓMŰSOR Bartófr-nepdalfelűo*OTásolc. 1S.I3 táncok. 10.30 Bolond história. Román televiriú Milva énekel. 16.Oo H a r s a n a Rádiójáték. 11.Oo Könnyű dallar T.30 H á z i a s s z o n y o k m ű s o r a . B.15 kürtszó. 16.40 Edas anyanyel- mok. 11.45 150 millió éves lál>- Iskolások műsora. 9.30 Falumü- vünk. 16.45 A debreceni H. nyomok. Előadás. 12.00 Opera- sor. 17.00 T v - m a g a z l n . 16.30 T v - Nemzetközl kórosfesztlvál fel- részletek. 13.02 Gazdaszemmel híradó. 18.45 Szórakoztató zenés vételeiből. XVI. rész. 16.57 Hall- hazánk mezőgazdaságáról. 13.17 műsor. 21.30 T e l e s p o r t . 21.50 T v - gatóink figyelmébe! 17.00 H í r e k . Kovács István táncdalalból. 13.27 híradó. 17.15 Prokofjev: Péter és a far- Robin Hall és Jimmy Me Gregor kas. 17.40 Választ az országi 18.00 angol ftépdalenekes énekel. 13.47 A Húszas túdló vendége az If- vízállásfelentés. 14.00 Kettőtől 15 Nagy idők Magazin. 19.00 Esti kró- hatig . . . 18.00 Hírek. 18.10 Szé- Edes anyanyelvünk. 8.40 Tizen- fTnagy 'emberek.' Az Osz utcai a 1 * 8 - 19 25 Sporthíradó. 19.35 kely Mihály énekel. 18.32 A _ -i ::„tAK.,n I TttArő-upr- . , XÍ . •, _« .« . ., •ASARNAP Kossuth Rádiá 6.00 Hírek. 6.10 Kellemes •arnapotl Kézben vs- S.ír—0.35 Hlr- detóöszíóp. 6.55—7.15 Műsorismer- tetés. 7.30 Falusi életképek. 8.00 Hirek. 8.10 virágénekek. 8.35 pererd percre. Ostorlámpák 16.31 Népdalok. 10.52 Klasszikus költök. 11.05 Vasárnapi koktél. 13.02 A pere- puttyl kisinas. Mesejáték. 13.47 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.03 Wagner: Istenek alkonya — zárójelenet. 14.25 Mérkőzések IIETFO Magyar televízió Nincs adás. ketten a döntőben senyjaték. I. rész. Úttörő-ver- ház Rádiójáték. 16.10 Alkotó- Közvetltéa m ű h e l y b e n . 16.30 T á s k a r á d i ó . 17.30 Pécsről. 9.30 Vasárnap délelőtt. Mlt haliunk a jövő héten?' 1*00 11.05 Közvetítés a Zenenkadéml áréi. a Magyar Rádió és Tele- Emléktábla a Quartier Latin- b e n . 16.10 K é t szerenád. 19.00 A vízió szimfonikus zenekarának Rádiószínpad Múzeumából. Á vi Liszt-matinéja. Közben: 12.05 Hí- rek. 12.15—12.25 „Hírhedett ze- nésze a világnak . . Versek. 13.05 Közdolgokról. 13.15 Doma- hldi László énekel. 13.40 Rádió- lexikon. 14.10 Tánczenekarok pa- radéja. 14.40 Pillantás a nagy- Svéd Sándor magyar nótákat gesztenyefa alatt. Vietnami tör- énekel. 19.55 Erkölcsös történe- ténet. 19.00 Tavaszi zsongás... tek. 21.06 Hírek. 21.05 Slágertol - M estét, gyerekek! 19.35 Slágerre... 21.30 Leorüe Rysa- Közvetítés a Zeneakadémiáról, nek-hangverseny. 22.00 Hírek. A Magya , r Állami Hangverseny- zenekar hangversenye. Közben: lágltótorony. 19.40 Bemutatjuk az MRT énekkarának új felvéte- leit. 19 49 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Hírek. 20.10 Verbunkosok. 20.55 Magaslesen. 21.15 Guillotine térzenével. Zenés Játék. 22.71) Osváth Júlia Mozart-dalokat 22.20 Könnyúzene. 22.45 A kor embere. 23.00 Kamarazene. 24.00 Hírek. 0.10—0.25 Virágénekek. Jugoszláv televízió 9.40 Iskola-tv. 14.50 Iskola-tv. 17.20 Hírek. 17.25 Kis világom. 17.40 Rajzfilm. 17.55 Műsoris- mertetés. 18.00 Tv-újdonságok. 18.15 Népi muzsika. 18.45 Az ál- lam és a munka között. 19.15 Petőfi Rádió világba. 15.00 Hírek. 15.08 Olasz énekel. 22.56 Galoppversenv-ered- dalok. 15.20 Mérkőzések perctol mények. 23.00—23.10 Hírek. 20.25—20.45 E s t i krónika II. 21.25 Heti sportszemle. 19.40 Hlrdeté- Fél évszazad távlatából. A feb- selc 1 9 5 4 éjszakát, gyerekek! '"r rad ? 1( i m , 4°, 8 20.00 Tv-hlradó. 20.30 A. Popo- 4.SÓ-7.38 Azonos a Kossuth chla - 2145 Népdalcsokor. 22.25 A vlc: Eszembe Ju t a boldogság. Rádié műsorával. Közlten: 6.20— hét előadóművésze: Székely Tv-játék. 21.30 Zenei műsor. 6.36 Torna. 10.00 Szimfonikus Mihály. 23.00—23.15 H i r e k . 21.45 K ö n y v , színház, film. 22.05 Tv-hiradó. Román televízió percre . . . 16.30 Kamarazene remekeiből. 16.57 Hallgatóink fi- gyelmébe 1 17.00 Hirek. 17.05 Kán-kán. Zenés játék. Bemuta- tó. 18.15 Választ az ország! Do- bi Istvánnak, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa el- nökének választási beszéde. 18.30 Nótacsokor. 19.00 Hírek. 19.10 Leo Siezák operaáriákat énekel. 15.15 Szórakoztató muzsika. 20.01 Családi k ö r b e n . 11 02 OJ lemeze- inkből. 52 00 Hirek. 22.10 A va- sárnap sportja. 22.20 Tánczene. 23.04 Orff: Antigoné — Jelenet. 24.00 H í r e k . 6.10—0.25 A Double- 84x együttes műsorából. Petőfi Rádió 7..30 A református egyház fél- órája 8 00 A Cortot—Thtbaud— C? ; ials-trló Játszik. 8.40 Oazíla- szemmel a nagyvilág mezőgaz- daságáról. 9.01 Operakalauz. 10.01 TELEVÍZIÓMŰSOR hetfo Kossuth RAdld 4 36 Hírek. 4.31 Hajnaltól reg- gelig. 4.45 Falurádió. 5.00 Hírek. 5.30 Reggeli krónika 6.00 Hírek. r>J0 Hírek. 7.00 Reggeli krónika H. 7.15 Körzeti időjárás. 7.3o Oj _ _ könyvek. 9.00 Hírek. 8.03 Műsor- Rajzfilm gyerekeknek. Ismertetés. 8.19 Dallátékokból. miben tudós? Fizikai VASÁRNAP Magyar televízió 8.55 Iskola-tv. Fizika (középlak, n. o.). 9.25 Angol nyelv (közép- tsk. III—rv. o.). 9.40 Sakktanfo- lyam gyermekeknek. 10.00 rös Október nyomában. Az In- tervízló műsora Berlinből. 10.45 11.00 Kl elődöntö. 19.50 E s t i mese. 20.00 Tv-hlradó. 20.20 Dobi István, az Elnöki Ta- nács elnöke beszéde. 20.40 stú- dió Uno. Az olasz tv nyil- vános könnyűzenei m ű s o r a . 21.35 'JT'víC Sporthírek. 21.45 Leopold Sto- kowski Budapesten. Portréfilm. 22.20 Tv-hlradó, 2. kiadás. Jugoszláv televízió 9.25 Hírek. 9.30 Népi muzsika. 10.OO F a l u m ü s o r . to.45 Ezer mi- ért. 11.30 K a l a n d o k a déli ten- geren. Sorozatfilm. 12.00 Vasár- NSqss adás. Figyelem I Cipőre 9.10 A tanárt szobában. 9.25 A 14.23 A fotomode'l. Popeye-soro- hét előadóművésze: Székely Ml- zat. 14.30 C s i p o g ó 001. Rádlóépl- hály. 10.90 Hírek. 10.10 övodá- tök ábécéje. 15.00 Vizek, halak, sok műsora. 10.30 Népi muzsika, emberek. Horgászok műsora. , , , ,.„„.., 11.00 Iskolarádió. 11.36 Chopin: 15.30 n . F e d e t t p á l y á s európai at- napi konferenrta 13A0 Hol van. Három polonév. 11.57 H a l l g a t ó i n k léttkal játékok közvetítése Prá- ml 'ehet? 14.15 Vadászat, halá- Bgyeimébe! 12.00 Hírek. 12.15 g á b ó l . 17.0(1 A Magyar Hirdető *zat. 17.00 Hírek. Leleplezett vá- Táezenet koktél. 13.00 A buda- műsora 17.10 Kukkantó 17.50 res. 18.08 Dokumentum és Idő. pesti színházak műsora. 13.03 Pollv Magyarul beszélő francia '8.30 Óvárosi filigránok. 19.00 Hirdető oszlop. 13.18 Szimfonikus filmsorozat V. rész. 18.20 Napló. Arnyak. Tv-játék. 19.54 éj- zene. 14.05 Válaszolunk hallga- tttven éve történt . . . 18.25 A tv szakát, gyerekek! 20.00 Tv-hfr- tóinknak. 14.20 B o r d a l o k eperet- köny\esbolttában . . . 10 25 Ivan- adó. 20.45 Hirdetések 20.50 Mija tékből. 14 40 A r a n y .Tánne költé- hoe. Magyarul beszélő angol Aleksic nűsora. 21.50 Tv-hiradó. szete. vn. 15 00 Hírek. 15.15 filmsorozat. (X rész.) Az áruló. 22.05 Síverseny. Filmriport tűsarok minden fajtában és méret- ben, korlátlan mennyiség- ben kapható FMSZ Bőrszaküzlet, Somo- gyi a. II. s 27 723 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás- párt Csongrád megtel és Szeged városi bizottsága éa a tanács lapja. Megjelenik hétfő UvéteMvta mindennap Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. LőkBt Zoltán. Szerkesztőségi Szeged Maevar Tanácskörtársa, ság útja 10. Telefon: 13-935, 13-009 Éjszakai telefon: 13-506 Kiadln a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovára László Kiadóhivatalt Szeged, Magvar Tan lesköztársa- ság útja 10. Telefon: 11-500. M-lli (Beküldött kéziratokat nem ör» zünk mes ée nem adunk vissza.) A lapot nyomja Szegedi Nyomda Szeged. Balcsy-Zstllnszky u 28. sz. INDEX 28 033 Terjesztik a Csongrád megvel Postahivatalok Előfizetést d<i egy hónapra 12 Ft Előfizethető bármely postahivatalnál é» ké*- besitóRóL 11 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap. lötiL március 12.

Upload: others

Post on 25-Oct-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Döntetlen Budapesten Az íjászat mestere SPORT SZEAC-MTK …digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01967/00061/dm_1967_061_012.pdfPos áe-nt Vt róni ká labdát£ Puszta. a meglepeti

S P O R T A mai műsor Labdarúgás. VB IT: SZVSE—

Gyula i MEDOSZ, Vasutas -s ta

Döntetlen Budapesten

SZEAC-MTK 1:1 (0:0) Az íjászat mestere

A papírforma szerint a a rárohanó Nógrádi felvág- Dobónak, a második félidó-szegediek csak megnehezít- ta. Kivitték a pályáról. ben Kővárinak, Dezsőíinek,

hazaiak sikerét — Miután a szegedi jobb- s a csatársorból Vassnak k o budapesti lapok, s szélső visszatért a pályára, szönhető. Nagy Pál az MTK-szurkolók, ismét támadásba lendült a

dión, fél s (Kagó). Előt te SZVSE A SZEAC valóban nem in- SZEAC, de nem sok ered-uzsrs^sgFtfrtSS:du'1 v f ; m e s . ™ í f n y e k k e i m é ™ y e i > p u s z t a é s

kő). NB III: Sz. Kossudi-Szen- budapesti mérkőzésére,

hetik a írták a jósolták

s Kozma is kissé félénken ját-

Szegeden tegnap idénynyi-tó NB III-as mérkőzés volt:

SZEGEDI SPARTACUS-Í S f i J ? 4 ! ^ J u t a"Cíiy a ' TEI u mégis majdnem meglepetést szőtt, közelharcba nem bo- SZEGEDI DÖZSA 0:0. Hu-Í 5 & & csapataf fe^TS? ° k o Z ° " 1 J ó t b ~ csátkozott, s így a hazai vé- nyadi tér 800 nteó. Vezette: nr>ki mérkőzést, negyed 1 órától u l " Kövari. Reményik dr., dok könnyen háríthattak. A Horváth G. Sz. Spartacus-

Kézilabda, a Magyar Tanács- Dobó — Dezsőfi, Csömör — 34. percben gyors egymás- Borbélv Varcm Véher ^ U Hajös dr Kozma, után T é g y sze l letet ért e. a S y l ' ö r d ö g h T GerTdeh, '

kőzéset az újszegedi Kisstadion- v a s s alkotta csapat szegedi csapat A negyedik- Bácskai Rácz, Sándor dr ez" r ^ c ^ t T t ó * vsúJ^, , ' A z M T K együttese így állt nél közel volt a gólszerzés- Janka, Gábor, Sz. Dózsa:

T M i i m d v r k n ő i : . ő r i s z e a c f e l : B r ü n y l ~ Oborzil, Du- hez. Kozma ívelte be a lab- Bdnfi - Szél I., Csörögi, Ko-—MVSK nőt, fél ». Sz. Építők— naí, Lutz, Varga — Nagv I„ dát, s a védők közül messze szó Zab Madarász — Textilművek f é ^ háromnegyed Nógrádi — Török, Takács, kiemelkedő Vass a jobb alsó Orovecz, Széli II., Molnár, i" óra. A ttrtSSStoSdtSítö N a g y Lakinger. sarokra fejelte, de a vetődő dr. Hegyes, Csanádi, mérkőzései fél io órától, az eiső a szegedi együttes kezdte kapus az utoiső pillanatban £yut?ra *negyed a ^ t é k o t , s már az első per- szögletre hárított. Bék.sesibnl Kőtőtt—Tanárképző cekben gólhelyzetet dolgo- A második félidő MTK sztFAC-TertitmTe°kmnnőíWl - - ' T c X t k l - H a í ó s Indította a t á - rohamokkal kezdődött és

Ragyogó tavaszias Időben, jó talajú pályán a Spartacus vezette az első támadásokat A 10. percben Rácz a jobb-

i (Metzger fe lvéte le)

Nagy János otthonában, a tiszteletdíjakkal és serlegek-kel tömött vitrinje előtt

Nagy Jánost személyesen, mert Szegeden az íjászattal gved ll b kötőto-TanárkApző m a d á < í t - Várhelyihez játszott, hosszú percekig a szegedi szélen elfutott, beadása Gá-rőtKkoi* női. n óm. " n jobbhátvéd előretört, s a térfélen pattogott a labda, bor elé került, aki közelről _ r S h ™ *' h L ^ i l T * ' tizenhatoson belülre ívelte a A hazaiak sorra vezették mellé lőtt. Utána sokáig vagy csak névről, sokan ls- egyik sportegyesületben sem Sz. Post áe-nt Vá r ó n i k £ labdát. Pusztai a meglepett támadásaikat, de a lelkes kapkodó mezőnyjáték folyt, merik Szegeden. Ismert foglalkoznak. Ennek ellcné-hász n b rr-s férfi, fél ro. s z k a c MTK-védők között kiugrott, szegedi védők, különösen egyik kapu sem került ko- sportember, aki valami Kor re itt lakik, nem akarja el-háremnégy'édE'lf N B s 7 F A e - B n s m i n t e l m ú l t vasárnap, Dobó és Kővári jó játékának moly veszélybe. A 20. perc- jó képességű labdarúgó, hagyni a várost,' munkahe-PedaeóRiiz n b ri-es nól, 12 óra.' átemelte a labdát a kapu- köszönhető, hogy rendre ben Molnár, Széli II. össz- majd ökölvívó-versenyző lyét, a Fémfeldolgozó Válla-

son, de most sem volt sze- visszaverték ezeket a tárna- játék után az utóbbi ügye- volt- Az ötvenes évek köze- latot. EGV SZEGEDI GYŐZTES rencséje. A labda a jobb ka- dásokat. Tóth több alkalom- sen kiugrott- de gyenge lö- pén az FTC-ben öklözött és Az elmúlt hét évben sok

A Szegeden megrendezett Pufa alsó sarka mellett csú- mai jó reflexszel és közbe- vese elkerülte a kaput A egyszer bekerült a váloga- sikert aratott Sokszoros ma-országos jellegű Dózsa Ku- s z ° t t el. avatkozással mentette meg 25. percben jó helyzet ala- tott keretbe is. Emlékei kö- gyar bajnok, rekorder és pa ökölvívó-viadalon a Sze- Az MTK csak a 15 perc- k a P u í á t a Sóitól. A nagy kult ki a Dózsa 16-osán be- zött őrzi azt a fényképet, már számos külföldi orszag-gedl Dózsa versenvzói egy ben vezette az első vészé- M T K hajrá után született a lül: Sándor a jobbösszekötó amelyre nagyon büszke; a ban, többek között Mongo-első helyet szereztek: az i f - lyes támadását Nagv István mérkőzés első gólja. Dezsőfi helyén előretört, hosszú lab- felvételen ugyanis a három- liában, a Szovjetunióban, jű ságiaknál Kovács Lajos a a támadósor irányítóra aki a 1 c b b n I d a , o n vezette fel a dájával Rácz elfutott, hatal- szoros olimpiai bajnok Papp Lengyelországban és Finn-pehelvsúlyban győzött. A szinte minden támadásban labdát, az ötös sarkára ívelt, mas lövését azonban Bánfi Lászlóval együtt látható. országban is járt. Most a felnőtteknél Batyiit második, részt vett, tört előre. Jobbra f a . . ; u ! , érkező Vas védhetet- bravúrral hárította. Amikor azután az ökölví- Hollandiában sorra kerülő Bakai harmadik lett a sze- játszott, az előretörő Oborzil 6 " u ' , f * J e U e M T K b*16- A második fél idő Dózsa- vásban felette is kezdett el- világbajnokságra készül. Bár gediek közül sülvesoportjá- elé. aki futtában lőtt, s Jába: 1:0. , támadásokkal indul t Az 5. múlni az idő, ujabb sport- — mint már említettük -ban. Tóthnak minden tudására Nemsokáig örülhetett a Percben Zab 25 méteres sza- ágba fogott és most szintén sérü l t de azért nem tétlen-

BARATSAGOS szüksége volt, hogy hárítsa lelkes szegedi csapat és szúr- b a d r u g á s a * } £ „ f l g y b , ! m p e , a a l ^ j l3 á?t, 1® X . J J & Z " * " MÉRKŐZÉS az erős és jól helyezett lö- kológárda. Másfél perc múl- fölé. Majd utána Szél II. ki- nyeket ér el. Foldényi-Frank kön technikai újításokat ve-

A g 7 F \c Iabdariíffő csa vést va egyenlített az MTK Bal u K r o t t . de egész közelről József, a sokoldalú, régi sze- zet be. Erre a nemzetközi pata szerdán a Dunaújvárol A ' 20. percben s a ' " * ' * ^ oldalon gördült 'a támadás. s e m . t u d t a a k a P u b a rúgni a gedi sportember, hajdani szabályok szerint lehetőség sl Kohász NB l-es együtte- eset történt. Pusztai,

sajnálatos oldalon gördült a támadás, f e ? l tudta a kapuba rúgni a gedi ai aki is- a labda a I l -es ponton az >«bdát A 35^ percben aze lö - mar:

Í 5 J S . n r i z o t w n haevott Tattor*. rehuzódott Szel I. Zab be- tette maratoni versenyző ismer- van, a legjobbak ls Ilyen

sével látszik barátságos mét többször maga mögött őrizetlenül hagyott Takács- renuzoaou özei i. z,aD De- tette meg az íjászattal. 1960 módon igyekeznek az eddigi-mérkőzést Sze leden a Tisza- S t a a Ta^atak ^ é d T m é t , hoz került* Tóth ugyan meg- ívelését alig lőtte mellé. A óta í j á s z . . . A Tisza-parton éknél jobb eredményeket el-parti stadionban órai kezdettel.

délután 3 tört előre átlátszotta az őt próbálta a lehetet lent elébe 4 3- Percben a mérkőzés Ieg- levő edzőpályán gyakran é r n t délután tört etöra átjátszotta az öt ^ d e r ó l a a l a b d a a nagyobb helyzete maradt k i : i á t h a t ó . bár most kézsérülé- Az íjászat szegedi mestere

szereim igyekező vargat, ae h á ] ó b a j u t o U . 1 ; 1 A z u t o W Rácz a jobbszélen befelé hu- s e a k a d á ] y 0 2 2 a a f e ikészQ- W g o d t , megfontolt A I ' • I ' ' . • percekben nagy küzdelem z 6 d v a hatalmas lövést kul- . ícénvszernihenőt tart "

Az olimpiai lang litja *°lyt • A hazaiak dŐ" m -

nWi kényszerpihenőt tart első

S = 0 = R = 0 = K = B = A = N

szerettek volna „ , . . ,, , , . . . . . . m é r k ő z é s ü k ö n győzelmet

A S M évt mexikói nyán ahonnan azután vál ófutók a r a t n j d e e z nem sikerült. S olimpiai játékok szervező veszik át és haladnak vele e i s ő s o r b a n a v 4 d d Tóth-bizottsága kijelentette, hogy a játékokat megelőző ünnep- nak, az' egész mérkőzésen a nagy világversenyek előtt s é g színhelyére. lelkesen és keményen játszó — a hagyományokhoz híven — most is elviszik az olim-piai lángot a küzdelmek színhelyére.

A franciák kérésére Fran-ciaországon is áthalad majd az ünnepélyes váltó. Görög-országból hajón az olaszor-szági Genovába jutnak el először, majd a kikötőváros-ból Párizsba futnak a láng-gal. A staféta eljut az új-kori olimpiai játékok meg-alapítójának, Pierre de Cou-bertin-nak születési helyére, * * a Mirville kastélyba ts. Dr. Sir József, a harmin- Szegeden idén is megren-

A fáklya Franciaországból cas évek kiváló rövidtávfu- dezik az alapfokú nagypá-Palos spanyol kikötőbe ke- tója lett a Motreálban — lyás és az alapfokú kispá

kapujára, aki hazái c s a k szögletre tudott hári- Már hosszabb ideje a Bp.

tani. Solti Mihály Spartacusban versenyez,

sport-ember. Szeretne az idei ver-senyeken is sikerrel szere-pelni.

M. K.

Május rendezik

A tekézők is rajtolnak A legeredményesebb szege- az együttes. Számítanak a kező edzők készttették M a

di sportág már évek óta a Szegedi Kender régebben csapatokat: az NB l -es Épí-tekézés. A teke NB I-ben megszűnt csapatából Feny- tőknél Csányi Antal, aa NB idén három szegedi csapat vesi Rózsára, a saját neve- l - e s SZVSE-nél mint társa-vesz részt, az NB II-ben pe- lésű fiatalok közül Farkas dalml edző Petrás Pál, az dig két együttesünk szere- Ilona, Báló Mária és Hódi NB I l -es Postásnál Puszta-pel. Valéria is játszhat. Nemrégi- szeri János, az NB H-es

A bajnokságra való felké- b e n jelentkezett edzésekre SZAK-nál Török Tivadar _ szülést Szegeden most is a Tompáné Berta Anna, aki működik az 1967. évben. A

is bekapcsoló- senyeznek, délután 6 órai téli kupa versenysorozat je- régebben kézilabdázott, de jó SZAK-nőknél szintén Török _ 4 _ J ' : . „t ' I *« trn.lnM in ,-n ntinl n , 1 n J n A 1

végén Rómában A szegedi asztalitenlszczők meg az ökölvívó tízek bajnokságát hétfőn és

Európa-bajnokságot. A ma- kedden rendezik meg. A íér-gyar versenyzők előkészüle- fiak a Dugonics utcai isko-teinek irányításába Papp Iában, a nők pedig a Ko-László háromszoros olimpiai lozsvári téri iskolában vér-baj nokunk d o t t kezdettel. lentette. A SZAK által fel- eredményei alapján szintén Tivadar társadalmi edző irá-

ajánlott vándorserlegért hamarosan bekerülhet a csa- nyitja a tréningeket nemcsak az NB-s férficsapa- patba Újítás lesz idén a teke-tok mérkőztek résztvett a A férficsapatoknál nincs mérkőzéseken az új pooto-. , „ J „ „ , nagyobb változás. Régebben zási számítás. Amelyik csa-

rül"; ahonnan több száz éve Kanadában - megrendezés- lyás labdarúgó-bajnokságot ^ együttesünk a b a p l o k f l ° k T gr t ? t ^ T n T „ T T l t T G ^

Columbus Kristóf Amerika re kerülő E u r ó p a - A m e r i k a Nevezni a városi TS-ben le- ü a l ^ e l y tavaly nagy küz- s z a g e d l Játékos eserélt egye- tót üt, az továbbra ta két felfedezésére elindult. A l á n - kontinensek közötti atlétikai h e t d e l e m u ^ á n a L b l á f a t má- ^ f / ^ a k T y a l T t Deák T e ^ é t ó e r e ^ m é n r e k r i e g -pot spanyol hajó viszi majd viadalon szereplő európai * s o d i k helyén végzett — idén f f 6 ? c s a k f L Li v * C T . San Salvador szigetére, ahol férfiválogatott kapitánya A A SZAK serdülő labdarú- * v A U J o t t összeállításban István a Vasutasból a SZAK- tói hatig felsorolják. AM a Columbus kikötött, mielőtt nőknél a többszörös ol im- g^csapatába felvétel lesz a o^sreallitasban b távozott, m.g a SZAK- l e ^ ö b b e t ütötte, az ta» : « Amerikába ért volna. A szi- piai bajnoknő, a holland kedden délután fél 3 órától f p a p a l y a r a ' v ® r g ° n ® ból Tombácz József került első, majd tovább értékelik gettől mexikói hajó viszi to- Blankers-Koen látja el a ka- az egyesület újszegedi pá- Anna visszavonult és kiválú- az SZVSE-be. a sorrendet a hato-vább a fáklyát Vera Cruzig, pltányl t isztet lyáján. sával némileg meggyengült A bajnoki rajtra a követ- dtó ^ b b

d

egyéni pontozás. Ha példá-ul az egyik csapatból négy játékos került a legjobb hat közé. az négy pontot kap, az el lenfél pedig ke t tő t Így a számszerű eredmény nem változik továbbra sem, lehet 4:4, 6:2, vagy akár 8:0 ls az eredmény, bár ez az utóbbi az új rendszer következtében nagyon ritkán fordul majd elő.

R Á D I Ó M Ű S O R Bartófr-nepdalfelűo*OTásolc. 1S.I3 táncok. 10.30 Bolond história. Román televiriú Milva éneke l . 16.Oo H a r s a n a R á d i ó j á t é k . 11.Oo K ö n n y ű dal lar T.30 Ház iasszonyok m ű s o r a . B.15 k ü r t s z ó . 16.40 Edas a n y a n y e l - m o k . 11.45 150 millió éves lál>- Iskolások m ű s o r a . 9.30 F a l u m ü -v ü n k . 16.45 A deb recen i H. n y o m o k . Előadás . 12.00 Ope ra - sor . 17.00 T v - m a g a z l n . 16.30 Tv-Nemze tköz l kó ros fe sz t l vá l fe l - rész le tek . 13.02 G a z d a s z e m m e l h í r adó . 18.45 Szó rakoz t a tó zenés vételeiből . XVI. rész. 16.57 Hall- h a z á n k mezőgazdaságá ró l . 13.17 m ű s o r . 21.30 Te le spor t . 21.50 Tv-ga tó ink f i gye lmébe ! 17.00 Hírek . Kovács I s tván táncda la lbó l . 13.27 h í r adó . 17.15 P r o k o f j e v : P é t e r és a f a r - Robin Hall és J i m m y Me Grego r kas . 17.40 Választ az o rszág i 18.00 ango l ftépdalenekes énekel . 13.47 A Húszas t ú d l ó v e n d é g e az I f - v í zá l l á s f e l en t é s . 14.00 Ket tő tő l

1 5 Nagy idők Magazin . 19.00 Est i k r ó - ha t ig . . . 18.00 Hí rek . 18.10 Szé-Edes a n y a n y e l v ü n k . 8.40 Tizen- f T n a g y ' e m b e r e k . ' Az Osz u tca i a 1 * 8 - 1 9 2 5 S p o r t h í r a d ó . 19.35 ke ly Mihá ly éneke l . 18.32 A • _ -i ::„tAK.,n I TttArő-upr- . , XÍ . •, _« .« . .,

• A S A R N A P Kossu th Rádiá

6.00 H í rek . 6.10 Ke l l emes • a r n a p o t l Kézben

v s -S.ír— 0.35 Hlr-

de tóösz íóp . 6.55—7.15 M ű s o r i s m e r -te tés . 7.30 Fa lus i é l e tképek . 8.00 Hi rek . 8.10 v i r á g é n e k e k . 8.35 p e r e r d pe rc re .

O s t o r l á m p á k 16.31 N é p d a l o k . 10.52 Klassz ikus kö l tök . 11.05 V a s á r n a p i kok té l . 13.02 A pe re -pu t ty l k is inas . Mese j á t ék . 13.47 I d ő j á r á s - és v ízá l lás je len tés . 14.03 W a g n e r : I s t enek a l k o n y a — zá ró j e l ene t . 14.25 Mérkőzések

I IETFO M a g y a r televízió

Nincs adás .

ke t t en a d ö n t ő b e n s e n y j a t é k . I. rész .

Ú t t ö r ő - v e r - h á z Rád ió j á t ék . 16.10 Alko tó-Közvet l téa m ű h e l y b e n . 16.30 T á s k a r á d i ó . 17.30

Pécsről . 9.30 V a s á r n a p délelőt t . M l t h a l i u n k a jövő h é t e n ? ' 1*00 11.05 Közvet í tés a Z e n e n k a d é m l áré i . a M a g y a r Rád ió és Tele-

E m l é k t á b l a a Qua r t i e r La t in -ben . 16.10 Két s ze renád . 19.00 A

vízió s z i m f o n i k u s z e n e k a r á n a k Rád iósz ínpad M ú z e u m á b ó l . Á vi L i s z t -ma t iné j a . K ö z b e n : 12.05 Hí-r ek . 12.15—12.25 „ H í r h e d e t t ze-nésze a v i l ágnak . . Versek . 13.05 Közdolgokró l . 13.15 D o m a -hldi László éneke l . 13.40 Rádió-l ex ikon . 14.10 T á n c z e n e k a r o k pa -r a d é j a . 14.40 P i l l an t á s a n a g y -

Svéd S á n d o r m a g y a r n ó t á k a t gesz tenyefa a la t t . V ie tnami t ö r -énekel . 19.55 Erkö lcsös t ö r t éne - t éne t . 19.00 Tavasz i z s o n g á s . . . tek . 21.06 Hírek . 21.05 S láger to l - M j ó estét , g y e r e k e k ! 19.35 S l á g e r r e . . . 21.30 Leorüe Rysa - Közvet í tés a Zeneakadémiá ró l , n e k - h a n g v e r s e n y . 22.00 Hírek . A M a g y a , r Ál lami H a n g v e r s e n y -

zeneka r h a n g v e r s e n y e . K ö z b e n : l ág l tó to rony . 19.40 B e m u t a t j u k az MRT é n e k k a r á n a k ú j f e lvé te -leit. 19 49 J ó é j szaká t , g y e r e k e k ! 20.00 Hí rek . 20.10 V e r b u n k o s o k . 20.55 Magas lesen . 21.15 Gui l lo t ine té rzenéve l . Zenés Já ték . 22.71) Osvá th Jú l i a Moza r t -da loka t

22.20 K ö n n y ú z e n e . 22.45 A k o r embere . 23.00 K a m a r a z e n e . 24.00 Hírek . 0.10—0.25 V i r ágénekek .

Jugosz láv televízió 9.40 I sko la - tv . 14.50 I sko la - tv .

17.20 Hí rek . 17.25 Kis v i l ágom. 17.40 Ra jz f i lm . 17.55 Műsor i s -mer t e t é s . 18.00 T v - ú j d o n s á g o k . 18.15 Népi m u z s i k a . 18.45 Az á l -lam és a m u n k a közöt t . 19.15

Pe tő f i Rádió

v i lágba . 15.00 Hírek . 15.08 Olasz éneke l . 22.56 G a l o p p v e r s e n v - e r e d -da lok . 15.20 Mérkőzések pe rc to l m é n y e k . 23.00—23.10 Hí rek .

20.25—20.45 Esti k r ó n i k a II . 21.25 Heti spor t szemle . 19.40 Hl rde t é -Fél évszazad táv la tábó l . A feb- s e l c 1 9 5 4 T ó é j s zaká t , g y e r e k e k !

' " r r a d ? 1 ( i m , 4°, 8 20.00 Tv-h l r adó . 20.30 A. Popo -4.SÓ-7.38 Azonos a Kossu th c h l a - 2 1 4 5 Népda lc sokor . 22.25 A v l c : E s z e m b e J u t a bo ldogság .

Rád ié műso ráva l . Közl ten: 6.20— hét e lőadóművésze : Székely T v - j á t é k . 21.30 Zenei m ű s o r . 6.36 T o r n a . 10.00 S z i m f o n i k u s Mihály . 23.00—23.15 Hi rek . 21.45 K ö n y v , sz ínház , f i lm . 22.05

T v - h i r a d ó . R o m á n televízió

— p e r c r e . . . 16.30 K a m a r a z e n e r e m e k e i b ő l . 16.57 Hal lga tó ink f i -g y e l m é b e 1 17.00 Hirek . 17.05 K á n - k á n . Zenés j á t é k . B e m u t a -tó. 18.15 Választ az o r szág! Do-bi I s t vánnak , a M a g y a r N é p -köz tá r sa ság Elnöki T a n á c s a el-n ö k é n e k választás i beszéde. 18.30 Nó tacsokor . 19.00 Hí rek . 19.10 Leo Siezák o p e r a á r i á k a t éneke l . 15.15 Szórakoz ta tó muzs ika . 20.01 Családi k ö r b e n . 11 02 OJ l emeze-inkből . 52 00 Hirek . 22.10 A va-s á r n a p s p o r t j a . 22.20 Tánczene . 23.04 O r f f : Ant igoné — Jelenet . 24.00 Hírek . 6.10—0.25 A Double-84x e g y ü t t e s m ű s o r á b ó l .

Pe tőf i Rádió 7..30 A r e f o r m á t u s egyház fél-

ó r á j a 8 00 A Cortot—Thtbaud— C? ; ials-trló Játszik. 8.40 Oazíla-szemmel a nagyvi lág mezőgaz-daságá ró l . 9.01 O p e r a k a l a u z . 10.01

T E L E V Í Z I Ó M Ű S O R h e t f o

Kossu th RAdld 4 36 Hírek . 4.31 Ha jna l tó l reg-

gelig. 4.45 Fa lu rád ió . 5.00 Hírek. 5.30 Reggeli k r ó n i k a 6.00 Hí rek . r>J0 Hírek. 7.00 Reggeli k r ó n i k a H. 7.15 Körzet i i dő j á r á s . 7.3o O j _ _ k ö n y v e k . 9.00 Hírek. 8.03 Műsor- Ra jz f i lm g y e r e k e k n e k . I smer te tés . 8.19 Da l l á t ékokbó l . miben tudós? Fiz ikai

V A S Á R N A P M a g y a r televízió

8.55 Iskola- tv . Fiz ika (középlak, n . o.). 9.25 Angol nye lv (közép-tsk. III—rv. o.). 9.40 S a k k t a n f o -l y a m g y e r m e k e k n e k . 10.00 rös Ok tóbe r n y o m á b a n . Az In-tervízló m ű s o r a Ber l inből . 10.45

11.00 Kl e lődöntö .

19.50 Est i mese . 20.00 T v - h l r a d ó . 20.20 Dobi I s tván , az E lnök i T a -nács e lnöke beszéde . 20.40 s t ú -dió Uno. Az olasz tv nyi l -vános k ö n n y ű z e n e i m ű s o r a . 21.35

'JT'víC Spo r th í r ek . 21.45 Leopold Sto-k o w s k i Budapes t en . P o r t r é f i l m . 22.20 Tv-h l radó , 2. k i adás .

Jugosz láv te levízió 9.25 Hí rek . 9.30 Népi m u z s i k a .

10.OO F a l u m ü s o r . to.45 Ezer mi -ér t . 11.30 K a l a n d o k a déli t en -geren . Soroza t f i lm. 12.00 V a s á r -

NSqss adás .

F igye lem I Cipőre

9.10 A t a n á r t szobában . 9.25 A 14.23 A fo tomode ' l . Popeye - so ro -hét e l ő a d ó m ű v é s z e : Széke ly Ml- zat. 14.30 Csipogó 001. Rád lóép l -há ly . 10.90 Hí rek . 10.10 ö v o d á - tök ábécé je . 15.00 Vizek, h a l a k , sok m ű s o r a . 10.30 Népi muzs ika , e m b e r e k . Horgászok m ű s o r a . , , , , . „ „ . . , 11.00 I sko la rád ió . 11.36 Chop in : 15.30 n . F e d e t t p á l y á s eu rópa i a t - nap i k o n f e r e n r t a 13A0 Hol v a n . H á r o m polonév. 11.57 Hal lga tó ink lé t tka l j á t é k o k közve t í tése P r á - m l ' e h e t ? 14.15 Vadásza t , ha l á -Bgye imébe ! 12.00 Hírek . 12.15 gából . 17.0(1 A Magyar Hi rde tő *zat. 17.00 Hírek . Lelepleze t t vá -Táezenet kok té l . 13.00 A b u d a - műso ra 17.10 K u k k a n t ó 17.50 res. 18.08 D o k u m e n t u m és Idő. pesti s z í n h á z a k m ű s o r a . 13.03 Pollv Magyaru l beszélő f r a n c i a '8.30 Óváros i f i l ig ránok . 19.00

Hi rde tő oszlop. 13.18 S z i m f o n i k u s filmsorozat V. rész. 18.20 Napló. A r n y a k . T v - j á t é k . 19.54 J ó é j -zene. 14.05 Válaszo lunk ha l lga - tttven éve t ö r t én t . . . 18.25 A tv szaká t , g y e r e k e k ! 20.00 Tv-h f r -t ó inknak . 14.20 B o r d a l o k epe re t - k ö n y \ e s b o l t t á b a n . . . 10 25 Ivan- adó. 20.45 Hi rde tések 20.50 Mija tékből . 14 40 Arany .Tánne köl té- hoe. Magyaru l beszélő angol Aleksic n ű s o r a . 21.50 Tv-h i r adó . szete. v n . 15 00 Hí rek . 15.15 filmsorozat. (X rész.) Az á ru ló . 22.05 S í v e r s e n y . F i lmr ipo r t

tűsarok minden f a j t á b a n és m é r e t -ben , ko r l á t l an m e n n y i s é g -ben

kapható FMSZ Bőrszaküz le t , Somo-gyi a . I I . s 27 723

DÉL-MAGYARORSZÁG A M a g y a r Szocialista Munkás-párt Csongrád m e g t e l és Szeged

városi b izot t sága éa a tanács lapja.

Megje len ik h é t f ő UvéteMvta m i n d e n n a p

Szerkeszt i a sze rkesz tő bizot tság Fősze rkesz tő : dr . LőkBt Zol tán .

Sze rkesz tőség i Szeged M a e v a r T a n á c s k ö r t á r s a ,

ság ú t j a 10. T e l e f o n : 13-935, 13-009

É j szaka i t e l e f o n : 13-506 Kiadln a Csongrád Megyei

L a p k i a d ó Vál la la t Fele lős k i a d ó : Kovára László

Kiadóh iva t a l t Szeged, M a g v a r Tan l e sköz tá r sa -

ság ú t j a 10. T e l e f o n : 11-500. M - l l i

(Beküldöt t kéz i ra toka t n e m ör» zünk m e s ée n e m a d u n k vissza.)

A lapot n y o m j a • Szegedi Nyomda Szeged. Balcsy-Zs t l lnszky u 28. sz.

INDEX 28 033 Ter jesz t ik a Csongrád megvel Pos tah iva ta lok Előfizetést d<i egy hónap ra 12 Ft Előf ize thető bá rmely pos tah iva ta lná l é» ké*-

besitóRóL

11 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap. lötiL március 12.