DANIELLE STEEL

CSODÁLATOS KEGYELEM

Első fejezet S a r a h Sloane belépet t a San Franciscó-i Ritz-Carl ton bá l te rmébe , és ámulva néze t t körül . A k rémsz ínű da-masztabrosszal leterített aszta lokon csillogva szórták a f é n y t az e z ü s t gye r tya t a r tók , e v ő e s z k ö z ö k é s kristá-lyok. Egy külső cég a d o m á n y k é n t sokkal k e d v e z ő b b feltételekkel ad ta bé rbe őket e r re az estére, min t a szál-loda. A t ányé rok p e r e m é n aranyszegé ly fu to t t körbe . M i n d e n ter í ték mellé ezüs tpap í rba csomagolt a j á n d é -kot he lyez tek el. Apró ezüs tkere tbe illesztették az ele-fántcsontszínű nyerspapír t , melyre kalligrafikus betűk-kel ír ták rá az é t rende t . A pici a r anysz ínű angyalokkal díszítet t névká r tyák is ot t voltak, ahová Sarah nagy g o n d d a l e lkészí te t t ü l te tés i r e n d j e m e g k í v á n t a . Az a r a n y s z p o n z o r o k asztalai h á r o m sorban foglalták el a t e rem első részét , s u t á n u k köve tkez tek az ezüs tök és a b r o n z o k asztalai. M i n d e n székre egy csodálatosan szép t ánc rende t , va lamint egy árverési ka ta lógus t és egy s z á m m a l ellátott táblácskát tet tek.

Sarah ugyanazza l a m i n d e n részletre k i te r jedő gon-dossággal és pontossággal szervez te m e g ezt az ese-m é n y t is, m in t m i n d e n mást , és p o n t o s a n ugyanúgy , a h o g y N e w Yorkban szokta lebonyolí tani az ilyen jóté-kony célú rendezvényeke t . M i n d e n apró részleten raj ta hagy ta a keze nyomá t , s a h o g y mos t végignézet t az asztalok arany- és ezüstszalagokkal díszített k rémsz ínű rózsáin, a l á tvány sokkal i nkább egy esküvői , m i n t s e m e g y jó t ékonyság i vacsora b e n y o m á s á t kel te t te . A ró-zsákat a város legjobb vi rágkereskedőjétől szerezte be a r e n d e s ár h a r m a d á é r t . Saks d i v a t b e m u t a t ó v a l j ön , Tiffany model leket kü ld , akik az ékszereit viselve vo-n u l n a k m a j d át a vendégekke l tele t e rmen .

M é r e g d r á g a té te leket b o c s á t a n a k aukc ióra : éksze-

reket, egzotikus utakat, sportfelszereléseket, híressé-gekkel való találkozásokat, valamint a szálloda előtt parkoló fekete, a tetején óriási arany szalagcsokorral díszített Rangé Rovert. Valaki nagyon boldog lesz, ha az est végén beülhet a kormány mögé, és ezzel mehet haza. És még boldogabb lesz a kórház újszülöttosztá-lya, amelynek a javára rendezik a jótékonysági estet. Sarah második alkalommal szervezte m e g javukra a Legkisebb Angyalok Bálját. Az első után a belépőkből, az aukcióból és az adományokból több mint kétmillió dollárt kaptak tisztán. Sarah azt remélte, hogy a mai estéből összejön a hárommillió.

A cél elérését magas színvonalú szórakoztató mű-sorral is igyekeztek elősegíteni. Tánczenekart szerződ-tettek, amely egész éjszaka élőzenét fog szolgáltatni. A bizottság egyik tagja egy hollywoodi zenei főfejes lánya volt. A papa megnyer te e lőadónak Melanie Free-t, ami lehetővé tette, hogy drágán adják el a jegye-ket, különösen a szponzorok asztalainál. Melanie há-rom hónappal ezelőtt nyert Grammyt , és a maihoz hasonló egyszemélyes fellépéseiért általában másfél milliót szokott kapni. Ezt a mai fellépését ajándékba adja, csak a zenekar meg a technikusok utazásának, szállásának, étkezésének és egyebeknek a költségeit kell megtéríteni. Ez is nagyjából háromszázezer dol-lárjukba fog kerülni, ami természetesen nagyon olcsó ár, tekintve a fellépő személyét és fantasztikus sikerű előadásait.

Mindenki el volt ragadtatva, amikor megkapta a meghívót , és meglátta, ki fog műsort adni . Jelenleg Melanie Free volt a legtrendibb énekesnő az egész or-szágban, nem beszélve káprázatos külsejéről. Soroza-tos sikerei révén a ma is mindössze tizenkilenc éves Melanie pályája az elmúlt két évben üstökösként ívelt fel. A mostani Grammy már csak hab volt a tortán, és Sarah őszinte hálát érzett azért, hogy mindezek elle-nére hajlandó ingyen fellépni a jótékonysági estélyen. Leginkább attól félt, hogy az utolsó pillanatban le fogja

mondani. Sok sztár és énekes tette meg, hogy a jóté-kony célú rendezvényeken való közreműködést a kezdés elótt pár órával visszamondta. Melanie ügy-nöke azonban megesküdött , hogy ő ott lesz. Izgalmas estének ígérkezett hát ez a mai, a sajtó is nagy erőkkel vonult ki rá. A bizottság még azt is elérte, hogy néhány sztár átrepüljön Los Angelesből, és a helyi előkelő tár-saság valamennyi illusztris alakja is vásárolt jegyet. Az elmúlt két év legjelentősebb és legtöbb hasznot hozó jótékony célú rendezvénye volt ez a mai itt, San Fran-ciscóban - és a közvélemény egybehangzó állítása sze-rint a legszórakoztatóbb is.

Sarah annak következtében kezdte támogatni az új-szülöttosztályt, amit ő maga élt át három évvel ezelőtt, a lánya születésekor. Molly, az első gyermeke, három hónappal korábban jött a világra. A terhessége alatt minden a legnagyobb rendben volt, Sarah remekül nézett ki, és úgy is érezte magát. Harminckét évesen nem is feltételezte, hogy bármi baj lehet, egészen addig, amíg egy esős éjszakán vajúdni nem kezdett. Másnap megszületett Molly. Két hónapot a kórház koraszülött-osztályán, inkubátorban töltött, s ezalatt Sarah és a férje, Seth jóformán el sem mozdultak mellőle. A kismama beköltözött a kórházba, és végül sikerült is minden ká-rosodás és születési rendel lenesség nélkül, épen és egészségesen kihoznia lányát a kórházból. A ma már hároméves, vidám, cserfes Molly ősszel óvodába megy.

Második gyermeke, Olivér - Ollie - tavaly nyáron született, szerencsére problémamentesen . Aranyos, pufók, folyton nevető kilenc hónapos fiúcska. Sarah és a férje életében a gyerekeik jelentették a legfőbb örö-met és boldogságot. Sarah jelenleg főállású anya volt, ezenkívül az egyetlen komoly munká t az évenként egyszer megrendezet t jótékony célú est jelentette szá-mára.

Sarah és Seth hat évvel ezelőtt ismerték meg egy-mást a Stanford Business Schoolban, ahová mindket-ten New Yorkból érkeztek. A diploma megszerzése

után összeházasodtak, és San Franciscóban telepedtek le. Seth a Szilikon völgy ben kapott állást, és amikor Molly megszületett, elindította saját, néhány nagybe-fektetőnek szánt árfolyam-fedezeti alapját. Sarah úgy döntött, nem vállal munkát . Rögtön a nászéjszakáju-kon terhes lett Mollyval, és otthon akart maradni a gyerek mellett. Öt évig dolgozott elemzőként a New York-i Wall Streeten, mielőtt megkezdte volna tanul-mányait a s tanfordi üzleti főiskolán. Most néhány évre ki akart szállni, hogy kiélvezhesse az anyaságot. Sethnek minden képzeletet felülmúlóan bejött a szá-mítása a vállalkozásával, így neki semmi oka nem volt arra, hogy munkába álljon.

Seth harminchét évesen már tekintélyes vagyont szerzett, és fényes csillagként ragyogott mind a San Franciscó-i, mind a New York-i pénzügyi körök egén. Pacific Heightsban vásároltak egy öbölre néző gyö-nyörű, vörös téglás házat, melyet teleraktak a kortárs képzőművészet nagyjainak - Calder, Ellsworth Kelly, de Kooning, Jackson Pbllock és néhány ígéretes isme-retlen - műveivel . Sarah és Seth élvezték San Fran-ciscó-i életüket. Az ideköltözésük nem ütközött sem-miféle akadályba, mivel Seth pár éve elveszítette mind-két szülőjét, Sarah szülei pedig Bermudára költöztek, így rokoni szálak már alig kötötték őket New Yorkhoz. Mindkét parton mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy Sarah és Seth végleg San Franciscóban akar-nak letelepedni, emelve ezzel a város üzleti és társasági életének fényét. Az egyik rivális üzleti vállalkozás még állást is kínált Sarahnak, ám ő minden idejét Oliverrel és Mollyval kívánta tölteni - és persze Sethszel, ha ép-pen ő is szabad volt. A férje épp most vett egy repü-lőgépet, egy G5-öst, és gyakran repült vele Los Ange-lesbe, Chicagóba, Bostonba és New Yorkba. Nagyszerű életük volt, mely évről évre szépült és gazdagodott . Noha mindket ten kényelmes körülmények között nőttek fel, korántsem éltek olyan pazar életet, mint most. Sarah időnként aggódott is, hogy talán túl sokat

költenek. Ott volt például a mesés házuk Tahoe-ban, és most még a saját repülőgép is... De Seth állította, hogy jól van ez így, azért keresi azt a rengeteg pénzt, hogy élvezzék az életet. És ő csakugyan élvezte is.

Ferrarival járt, Sarah pedig egy Mercedesszel, amely kiválóan megfelelt neki és a gyerekeknek. De azért megnézte a ma éjjel árverésre kerülő Rangé Rovert. Említette is Sethnek, hogy milyen klassz. Nem beszélve arról, hogy a pénz jó helyre kerülne, ami mindkettő-jük szívügye volt. Elvégre az újszülöttosztály mentette meg Molly életét. Ha akkor egy kevésbé korszerűen felszerelt kórházba mennek, ma nem lenne egy há-roméves, imádnivaló lányuk. Sarah hálából kezdte el megrendezni ezeket a jótékonysági célú vacsorákat. A kiadások elszámolása után is óriási hasznot köny-velhettek el. Seth egymaga kétszázezer dollárt fizetett be kettőjük nevében. Sarah nagyon büszke volt rá. Mindig is büszke volt a férjére, és ez a mai napig nem változott. Ó volt életének vezérlő csillaga, s még négy-évi házasság és két gyerek után is szerelmesek voltak egymásba. Már megfordult a fejükben, hogy megpró-bálkoznak egy harmadik gyerekkel. Sarah az elmúlt három hónap alatt minden szabad percében a jóté-konysági est szervezésével volt elfoglalva, de augusz-tusra már kibéreltek egy jachtot Görögországban, és úgy gondolta, az tökéletes idő lenne arra, hogy újból teherbe essen.

Lassan körbejárta az asztalokat a bálteremben, és a saját listája alapján ellenőrizte a helykártyákon sze-replő neveket. A Legkisebb Angyalok Bálja sikerét részben a páratlanul elegáns szervezés magyarázta. Mindent összevéve első osztályú társasági esemény volt. Az ezüst-, majd az aranyasztalok felé haladva két hibát talált, s nyomban ki is cserélte a névkártyákat. Épp végzett az utolsó asztalok ellenőrzésével, s indult, hogy megnézze az est végén átadásra kerülő ajándék-csomagokat, melyeket a bizottság hat tagja készített össze, amikor meglátta, hogy a terem túloldaláról a bi-

zottság alelnöke tart feléje izgatott arccal. A magas ter-metű, szép szőke nő egy nagyvállalat vezérigazgatójá-nak volt a felesége. Amolyan státusszimbólum. A hu-szonkilenc éves egykori New York-i modellnek nem voltak gyerekei, és nem is akart gyerekeket. Ambicio-nálta, hogy benne legyen a bizottságban, mivel ez egy nagyszabású jótékonysági akció volt, mellesleg na-gyon jó mulatság. Időközben kiderült, hogy remekül kijönnek egymással, és így a két nő összebarátkozott. Egy barna, egy szőke. Sarahnak hosszú, egyenes szálú, sötétbarna haja, tejfehér bőre és hatalmas zöld szeme volt. Még így, haját lófarokba kötve, festetlen arccal, pólóban, farmerban és vietnami papucsban is gyönyö-rű fiatal nő volt. Nem sokkal múlt déli egy óra; hat óra múlva egyik nőre sem lehet majd ráismerni, de most még keményen dolgoztak mindketten.

- Itt van! - súgta széles mosollyal Angéla. - Ki? - kérdezte Sarah, felírótábláját a csípőjén meg-

támasztva. - Tudod! Melanie! Most érkeztek. Felkísértem a szo-

bájába. Sarah megkönnyebbült a hírtől, hogy megérkeztek

időben, azon a magángépen, amelyet a bizottság bé-relt, hogy iderepítse Melanie-t és szűkebb környezetét lx>s Angelesből. A zenekar és a technikusok kereske-delmi géppel jöttek, és már két órája elfoglalták a szo-báikat a szállodában. Melanie, a legjobb barátnője, a me-nedzsere, az asszisztense, a fodrásza, a fiúja és az anyja a magángéppel érkeztek.

Es meg van elégedve? - kérdezte aggódva Sarah. Kaptak egy előzetes listát, amelyen szerepelt Melanie minden kívánsága, beleértve a Calistoga ásványvizet, az alacsony zsírtartalmú joghurtot, tucatnyi különböző természetes élelmiszert és egy karton Cristal pezsgőt. A huszonhat oldalas lista tartalmazta Melanie vala-mennyi személyes szükségletét, az anyja számára ké-szítendő ételeket, de még a fiúja kedvenc sörmárkáját is. És további negyven oldal szólt a zenekarról, vala-

mint az összes elektronikus és hangfelszerelésről, amire csak szükségük lesz a színpadon. Éjfélkor állították be azt a zongorát, amelyet Melanie a fellépéséhez kért. Úgy tervezték, hogy kettőkor kezdenek próbálni. Ad-digra mindenkinek el kell tűnnie a bálteremből, ezért fejezte be Sarah egy órára az ellenőrző körútját.

- Igen. A fiúja kicsit fura, a mamája meg halálra ré-mített. De a barátnője aranyos. És Melanie tényleg gyönyörű, és nagyon kedves.

Sarahnak is ez volt a benyomása, amikor telefonon beszélt vele. Ez csak egyszer fordult elő, a többi alka-lommal a menedzserrel beszélt, de egyszer mindenkép-pen személyesen akart köszönetet mondani Melanie-nak, amiért elvállalta ezt a fellépést. És végre elérkezett a nagy nap. Melanie nem mondta le egy másik fellé-pés miatt, a gép nem zuhant le, mindenki időben megérkezett. Még az idő is melegebb volt a szokottnál. Valójában május derekán San Franciscóban ritkaság volt ez a N e w York-i nyári napokat idéző párás for-róság. Sarah tudta, hogy nem fog sokáig tartani, de a meleg éjszakák mindig afféle fesztiválhangulatot te-remtettek a városban. Egyedül az érintette kellemetle-nül, amikor valaki megjegyezte, hogy az ilyen napo-kat tartják San Franciscóban „földrengéses időnek". Az illető viccnek szánta, ám ő nem találta mulatsá-gosnak a megjegyzést. Egyedül a földrengések aggasz-tották, amióta a városba költöztek, de mindenki meg-nyugtatta, hogy csak nagy ritkán fordulnak elő, és azok is csak kisebbfajta földmozgások. A hat év alatt, amióta az Öbölben laknak, még egyszer sem tapasz-talt földrengést. így aztán nem foglalkozott tovább a „földrengéses időjárással", anélkül is volt épp elég gondja. Mint például most a sztárénekesnő és övéinek megérkezése.

- Szerinted fölmenjek hozzá? - kérdezte Angélától. Nem szeretett volna sem tolakodónak, sem udvariat-lanul közömbösnek látszani. - Úgy gondoltam, hogy itt fogadom, amikor lejön a kétórai próbára.

- Elég, ha bedugod a fejed az ajtón, és beköszönsz neki.

Melanie és a barátai két nagy lakosztályt foglaltak el, továbbá öt szobát a klubszinten. A zenekar és a technikai személyzet egy alsóbb szinten lett elhe-lyezve.

Sarah bólintott, a felírótáblát betette a táskájába, és egy perc múlva már a liftben volt, útban a szálloda klub-szintje felé. Nekik is ott volt egy szobájuk Sethszel, úgyhogy a saját kulcsával nyitotta ki a liftet. Más úton-módon nem lehetett feljutni arra a szintre. Úgy gon-doltál Sethszel, hogy egyszerűbb lesz a szállodában átöltözniük, mint hazarohanni , majd vissza. Megálla-pod tak a bébiszitterrel, hogy ot tmarad éjszakára a gyerekek mellett, s így ők egy kellemes szabad este elé nézhettek. Sarah már alig várta a másnapot, amikor majd az ágyba rendelhetik a reggelit a szobaszerviz-től, és nyugodtan megbeszélhetik, mi minden történt az éjszaka. De most még csak reménykedett , hogy minden rendben megy majd.

A klubszint hatalmas halljában szállt ki a liftből. Már ki voltak rakva a sütemények, szendvicsek, gyümöl-csök, palackozott borok, és felállítottak egy kis bárt is. Kényelmes karosszékekben ülve lehetett telefonálni, mindenféle újságot lapozgatni, a hatalmas képernyőjű televíziót nézni, s egy asztal mögött csak azért ült két nő, hogy a vendégek rendelkezésére álljanak, ha azok asztalt akarnak foglaltatni valahol, vagy a városról szeretnének megtudni valamit, esetleg útbaigazítást, manikűrt, masszázst vagy egyebet óhajtanak rendelni. Sarah őket kérdezte meg, merre van Melanie szobája, majd továbbment a hallban. Melanie, hogy elkerülje a biztonságiak és a rajongók zaklatását, az anyja lány-kori nevén, Hast ings néven regisztráltatta magát, így tettek minden szállodában, akárcsak több más sztár is, akik ritkán jelentkeztek be valahová a saját nevükön.

Sarah óvatosan bekopogtatott a lakosztály ajtaján,

ahová a hallban ülő nők eligazították. Hallotta, hogy odabent szól a zene, és kisvártatva egy nyakpántos felsőt és farmert viselő alacsony, zömök nő kinyitotta az ajtót. Sárga jegyzettömb volt a kezében, egy toll a hajába tűzve, s a karján egy estélyi ruha lógott. Sarah sejtette, hogy Melanie asszisztense lehet, akivel szin-tén beszélt már telefonon.

- Fam? - kérdezte, mire a nő elmosolyodott, és bó-lintort. - Én Sarah Sloane vagyok. Csak be akar tam köszönni.

- Gyere be - felelte nyájasan a nő, és bevezette Saraht a nappaliba, ahol teljes volt a felfordulás. Vagy fél tucat nyitott bőrönd hevert a padlón, tartalmuk szanaszét szórva a szobában. Az egyik telis-tele szo-rosan testhez simuló holmikkal, a többiből cipők, csiz-mák, farmernadrágok, táskák, topok, blúzok, egy kas-mírstóla és egy játék mackó zúdult kifelé. Olyan volt az egész, mintha egy egész női kórus ömlesztette volna ki a padlóra a cuccait. És a holmik mellett egy tündér-forma kis szőke lány csücsült. Fölpillantott Sarahra, azután tovább turkált az egyik csomagban, láthatóan egy bizonyos dolog után kutatva. Nem tűnt könnyű feladatnak megtalálni valamit a ruhakupacokban.

Sarah elbizonytalanodva nézett körül a szobában, s ekkcr végre meglátta a heverőn edzóruhában elnyúló, fejét a barát ja vállára hajtva p ihenő Melanie Free-t. A fiú, egyik kezében egy pohár pezsgővel, szorgosan nyomkodta a tévé távirányítóját. Csinos fiú volt, Jake-nek hívták. Sarah azt is tudta róla, hogy színész, aki a közelmúltban drogproblémája miatt hagyta ott az egyik sikeres tévéshow-t. Halványan rémlett neki, hogy most jött ki az elvonóról, és valóban józannak tűnt , ahogy most rámosolygott. De a pezsgősüveg ott volt a lába mellett, a padlón. Melanie felállt, és odament Sarahhoz, hogy köszöntse. így, smink nélkül, még fia-talabbnak látszott, mint amennyi volt. Simán elment volna egy hosszú aranyszőke hajú üzen hat évesnek. A barátja koromfekete tüskés frizurát viselt, és mielőtt

Sarah egy szót is szólhatott volna bármelyikükhöz, ott termett a semmiből Melanie anyja, és olyan erővel rázta meg Sarah kezét, hogy szinte fájt.

- Helló, Janet vagyok. Melanie mamija. Tetszik ne-künk ez a hely. Köszönjük, hogy mindent beszereztél, amit fel ír tunk a listára. Az én kicsikém szereti, ha családias környezet veszi körül, tudod, hogy van - ha-darta széles, barátságos mosollyal. Csinos, jó negyvenes nő volt, arca még nyomokban őrizte a régi szépségét, de csípőben már alaposan megszélesedett. „Kicsikéje" mindeddig egy szót sem szólt. De nem is jutott volna szóhoz csacsogó mamijától. Janet Hastings élénkpi-rosra festett haja szinte bántotta a szemet, és különös ellentétben állt lánya hamvasszőke hajával s már-már gyerekes arcával.

- Szia - köszönt Melanie halkan. Egyáltalán nem tűnt sztárnak, sokkal inkább keltette egy hétköznapi, he-lyes tizenéves lány benyomását. Sarah mindkettőjük-kel kezet fogott, s miközben a mama tovább csiripelt, két másik nő sétált át a szobán. A fiú ekkor felállt, és odaszólt, hogy lemegy a konditerembe.

- Nem szeretnék zavarni, hadd helyezkedjetek el nyugodtan - szólt Sarah Melanie-hoz és az anyjához, majd egyenesen a lánynak szegezte a kérdést: - To-vábbra is kettőkor akartok próbálni?

Melanie bólintott, majd az asszisztensére nézett. - A fiúk azt mondják, ők negyed háromra tudnak

felállni - közölte a menedzser az ajtóból. - Elég, ha Melanie háromra megy le. Összesen egy órára lesz szükségünk, hogy lássa, milyen a terem akusztikája.

- Jó lesz így - mondta Sarah. Egy szobalány érke-zett, hogy elvigye Melanie csupa tüll és flitter fel-lépőruháját kivasalni. - A bálteremben foglak várni benneteket, hogy lássam, minden megvan-e, amire szükségetek lesz - tette még hozzá. Neki négyre kel-lett a fodrászhoz érnie, hogy megcsinálják a haját és a körmeit, majd hatra vissza a szállodába, hogy hétkor már felöltözve jelenhessen meg a bálteremben, s egy

utolsó, gyors ellenőrzés után fogadhassa a vendége-ket. - Tegnap este meghozták a zongorát. És ma reggel fel is hangolták.

Melanie elmosolyodott, újból bólintott, majd ledobta magát egy székre. A bőröndök mellett a földón üldö-gélő barátnő diadalmasan rikkantott egyet. Sarah hal-lotta, hogy valaki Ashleynek szólította; ugyanolyan kislányos külseje volt, mint Melanie-nak.

- M e g v a n ! Fölvehetem ma este? - Egy testhezálló, leopárdmintás ruhát mutatott fel ragyogó arccal. Mela-nie biccentett, Ashley pedig újabb elégedett kuncogást hallatott, amikor megtalálta a ruhához illó vastag talpú, húszcentis sarkú cipőt. El is futott , hogy felpróbálja a cuccokat, Melanie pedig szégyenlős mosollyal nézett Sarahra.

- A s h l e y és én ötéves korunk óta együtt jártunk óvodába és iskolába - magyarázta. - Ő a legjobb barát-nőm. Mindenhová eljön velem. - Sarah akaratlanul is arra gondolt, milyen furcsa dolog így élni. Mint egy vándorcirkusz, hotelszobákban és a színfalak mögött. A Ritz elegáns lakosztályában percek alatt fel tudták idézni a kollégiumi diákszobák hangulatát. És attól kezdve, hogy Jaké elvonult a konditerembe, már csak nők maradtak a szobában. A fodrász egy sűrű vendég-hajat próbált hozzá Melanie szőke hajához. Tökélete-sen passzolt az igazihoz.

- Köszönöm, hogy elvállaltad - nézett Sarah moso-lyogva Melanie szemébe. - Láttalak a Grammy díját-adón, fantasztikus voltál. Most is el fogod énekelni a „Ma este ne hagyj egyedül"-t?

- Igen, el fogja - válaszolta az anyja, miközben lá-nya kezébe nyomott egy üveg Calistoga vizet. Úgy állt be Melanie és Sarah közé, és úgy beszélt helyette, mintha a szép szőke szupersztár nem is létezne. Ő nem is szólt többet, hanem leült a kanapéra, fölkapta a távirányítót, ivott egy nagy kortyot a vízből, és bekap-csolta a t é v é t - Szeretjük azt a dalt - mondta Janet széles mosollyal.

- Én is - felelte Sarah, kicsit megütközve a nő erő-szakosságán. Úgy tűnt, ó irányítja a lánya életét, és mintha önmagára is úgy tekintene, mint aki éppúgy része lánya sztárságának, mint maga Melanie. A lá-nyának láthatóan nem volt ellenére a dolog, nyilván már hozzászokott. Pár perc múlva újra bebillegett a szobába leopárdmintás cipője sarkain, immár a köl-csönruhában a barátnő. Kicsit nagy volt rá. Rögtön letelepedett gyerekkori barátnője mellé a kanapéra, és most már együtt bámulták a tévét.

Lehetetlenség volt rájönni, ki ez a Melanie. Mintha nem is lett volna saját személyisége, se hangja, kivéve, ha énekelt.

- l udod , annak idején showgirl voltam Las Vegas-ban árulta el Janet Sarahnak, ő pedig megpróbált olyan arcot vágni, mint akinek nagyon imponál a do-log. Könnyen el is tudta hinni, tekintve hogy Janet épp az a típus volt, eltekintve a farmernadrágba pré-selt dús idomoktól és a tekintélyes méretű keblektől, amelyekről sejtette, hogy nem az eredetiek - és igaza volt. Melanie is fel tűnő jelenség, de még elég fiatal, hogy ne szoruljon másra, mint saját karcsú, feszes, szexi alakjára. Janet már túlvolt a fénykorán. Bőven. Robusztus alakjához nagy hang és ehhez illő szemé-lyiség társult. Sarah nem győzött mentségeket keresni, hogy sürgősen elhagyhassa a szobát, miközben Melanie és barátnője megbabonázva meredtek a képernyőre.

- Odalent találkozunk, és megnézzük, mindent rend-ben előkészítettek-e a próbához - szólt Janethez, belát-va, hogy Melanie civil életében ő mindennek a tudója és intézője. Gyorsan kiszámolta, hogy ha húsz percet töltött velük, még időben el tud jutni a fodrászhoz. Addigra minden egyéb készen lesz itt, és valójában már készen is volt.

- Akkor ott találkozunk - felelte sugárzó mosollyal Janet, Sarah pedig kisietett a lakosztályból, s elindult a saját szobája felé.

Beérve pár percre leült, hogy megnézze a mobiltele-

fonjára érkezett üzeneteket. Melanie lakosztályában kétszer is érezte a rezgőre állított mobil vibrálását, de nem akarta felvenni. Az egyik üzenet a virágüzletből érkezett, s arról szólt, hogy négy órára megtöltik a bál termen kívül felállított négy hatalmas padlóvázát. A másikat a tánczenekar küldte, s ebben megerősítet-ték, hogy este nyolckor kezdenek. Azután hazatele-fonált, hogy minden rendben van-e a gyerekekkel, mire a bébiszitter igenlően válaszolt. Parmani aranyos nepáli nő volt, Molly születése óta dolgozott náluk. Sarah nem akart bentlakó segítséget, mert élvezte, hogy maga gondozhat ja a gyerekeit, így Parmani csak nap-palra jött, hogy segítsen neki, s ha Sarah és Seth elment valahová, olyankor este is ottmaradt a gyerekekkel. Ritkán kellett az éjszakát is náluk töltenie, de az ilyen alkalmakkor, mint ez a mai is, boldogan kisegítette Saraht. Tudta, milyen fontos neki a mai este, és hogy hónapok óta keményen dolgozott azért, hogy sikerül-jön. Sok szerencsét kívánt neki, mielőtt letették volna a telefont. Sarah szeretett volna Mollynak is köszönni, de a kicsi még nem ébredt föl a délutáni alvásból.

Mire befejezte a telefonálást, megnézett néhány jegyzetet a felírótábláján és átkefélte rémes állapotban lévő haját, már mehetett is vissza a bálterembe, hogy találkozzon Melanie-val és a próbára érkező stábjával. Közölték vele, hogy Melanie a próba megkezdése után már nem akar senkit sem látni a teremben. Most, hogy találkozott velük, óhatatlanul is megfordult a fejében, valójában nem a mama adta-e ki a parancsot- Melanie nem olyan lánynak tűnt, mint akit érdekel, hogy ki van körülötte. Ügy látszott, mintha teljesen mindegy lenne neki, hogy mi történik, ki jön be, ki megy ki, és ki mit csinál. Tálán éneklés közben másmilyen lesz, gondolta Sarah. Mert most egy engedelmes gyerek közönyössége és passzivitása jellemezte - túl azon, hogy elképesztő hangja volt. Sarah is, mint mindenki, aki jegyet vett, alig várta, hogy hallja őt énekelni ma éjszaka.

Amikor belépett a bálterembe, a zenekar már ott vo l t Körben állva beszélgettek, nevetgéltek, miköz-ben a technikusok kirakodták és felállítgatták a felsze-relést. Már nem sok kellett hozzá, hogy elkészüljenek. Végignézve a zenekar nyolc tagján Sarah emlékeztette magát, hogy az a csinos szőke lány, aki odafönt az emeleti lakosztályban a tévét nézte, pillanatnyilag a világ egyik legnagyobb énekes sztárja. Ennek ellenére egyáltalán nem voltak sztárallűrjei, és csöppet sem vi-selkedett fölényesen. Egyedül a népes udvartartása volt árulkodó. Nem voltak a legtöbb sztárra jellemző rossz szokásai, és nem viselkedett bántóan. A tavalyi Legkisebb Angyalok Bálján fellépő énekes óriási patá-liát rendezett valami hangosításprobléma miatt, hoz-závágott egy vizespalackot a menedzseréhez, és azzal fenyegetőzött hogy itthagyja őket. A problémát meg-oldották, de Sarah halálra rémült, hogy a nő az utolsó pillanatban képes lesz lemondani a fellépést. Melanie jó természete hihetetlen megkönnyebbülést jelentett számára, akármit követelt is a nevében az anyja.

Még várt tíz percet, s ezalatt a technikusok végeztek a munkával. Kíváncsi volt, vajon el fog-e késni Melanie, de megkérdezni nem merte. Diszkréten megérdek-lődte, hogy a zenekar megkapott-e mindent, amire szükségük volt, és amikor megtudta, hogy igen, leült egy távolabbi asztalhoz, hogy ne legyen útban, és várta Melanie megjelenését. Négy előtt tíz perccel lépett be a terembe, és Sarah tudta, hogy el fog késni a fodrász-tól. Aztán meg majd rohanni fog, mint egy eszelős, hogy időre elkészüljön. Ám első a kötelesség.

Melanie vietnami papucsban, szűk pólóban és levá-gott szárú farmerban ballagott be, a haja hatalmas mű-anyag csattal feltűzve egy csomóba a feje tetején, \fele jött a barátnője, mögötte az anyja, az asszisztense, a menedzsere , s legvégül két marcona testőr. Jaké, a barátja, nem jött velük. Ialán még a konditeremben volt. Melanie tűnt a csapat legjelentéktelenebb tag-jának, szinte észre sem lehetett venni őt. A dobos a

kezébe kapott egy dobozos kólát, fölpattintotta, meg-húzta, majd fölugrott a színpadra, és hunyorogva végignézett a termen. Azokhoz a helyekhez képest, ahol koncertezni szokott, cz igencsak kicsinek tűnt. Sarah gondoskodott róla, hogy a bálterem barátságos, meghitt hangulatot árasszon, és még szebb lesz, ha majd e lhomályosulnak a fények, és csak a gyertyák világítanak. Most még teljes fényerővel égtek a lám-pák, és miután Melanie körülnézett, hátrakiáltott az egyik technikusnak.

- Kapcsold le a lámpákat! Láthatóan kezdeti feléledni. Sarah tanúja volt annak,

ahogy magához tért, és óvatosan közelebb ment, hogy szót váltson vele. Melanie mosolyogva pillantott le rá.

- Minden rendben? - kérdezte Sarah, és közben megint olyan érzése volt, mintha egy gyerekhez be-szélne. Azután emlékeztette magát, hogy Melanie csak-ugyan tinédzser, még akkor is, ha sztár.

- Király. Minden szuper - felelte Melanie olyan ara-nyosan, hogy Sarah egészen meghatódott .

- Köszönöm. A fiúk is meg vannak elégedve min-dennel?

Melanie magabiztosan pillantott hátra a válla fölött. Látszott rajta, hogy a színpadon elemében van. Itt Ő volt a legjobb. Ezt a világot ismerte, még ha sokkal szebb volt is, mint azok a helyek, ahol általában fellé-pett. létszett neki a lakosztály, és így volt vele Jaké is. - Mindent megkaptatok, fiúk, amit kértetek? - szólt hátra a zenekarnak. A fiúk bólogattak, mondták is, hogy igen, mindent megkaptak, és már hangolták is a hangszereiket. Melanie eközben megfeledkezett Sarahról, és már a zenekarral egyeztetett az első szám-ról, és hogy milyen sorrendben következzen a többi, beleértve a legújabb, listavezető számát is.

Sarah rájött, hogy itt már nincs rá szükség, s végre elindult. Négy óra elmúlt öt perccel, tehát fél órát fog késni a fodrásztól. Kérdés, hogy lesz-e ideje manikű-röztetni is. N e m biztos.

Épp kilépett a bálterem ajtaján, amikor megállította az egyik bizottsági tag azzal, hogy van egy kis gond az előétellel. Nem érkeztek meg a kért osztrigák, s ami van, az nem elég friss, valami mást kell kitalálni helyette. Végre valami apróság; Sarah nagyobb prob-lémára számított. Megkérte a nőt, döntse el ó, mi le-gyen az osztriga helyett, csak ne kaviár vagy olyasmi, ami felboríthatja a költségvetésüket, s azzal már ro-hant is egyenesen be a liftbe, aztán át a szállódé elő-csarnokán, hogy megkérdezze a portástól, hová tette le a kocsiját. A reggeli busás borravaló megtet te a ma-gáét, a kocsi egészen közel volt. Kihúzott a California Streetre, és balra fordulva elindult felfelé a Nob Hillre. Negyed óra múlva beesett a fodrászához, s n e m győ-zött mentegetőzni, amiért így elkésett. Ekkor már négy óra harmincöt volt, és legkésőbb hatkor indul-nia kellett. Eddig abban bízott, hogy háromnegyedre készen lesz, de erre már nem volt semmi esélye. Gyorsan hoztak neki egy pohár ásványvizet, majd egy csésze teát. Mihelyt megmosták a haját, a mani-kűrös is munkához látott.

- És milyen Melanie Free élőben? - kérdezte valami zaftos pletykában reménykedve a fodrász. - Jaké is vele van?

- Igen - válaszolta diszkréten Sarah. - És nagyon helyes kislánynak látszik. Biztosan kitesz magáért ma este.

Becsukta a szemét, és minden erejével azon volt, hogy el tudjon lazulni. Hosszú és remélhetőleg sikeres éjszakának néz elébe. Alig várta, hogy elkezdődjön.

Miközben Sarah hajából csillag formájú strasszokkal teletűzdelt elegáns csavart kontyot fésültek, a szállo-dába megérkezett Everett Carson. A montanai szár-mazású, százkilencven centi magas, szikár férfi külsőre ma is ugyanaz a cowboy volt, aki hajdan, fiatalkorá-ban. Fésületlen haja a kelleténél kicsit hosszabb, far-mernadrágjához fehér pólót és cowboycsizmát viselt,

melyről azt állította, hogy szerencsét hoz neki. A fekete gyíkbőr csizma régi volt, viseltes és nagyon kényel-mes. Nagy becsben tartotta, ezt akarta viselni a szmo-kinghoz is, amelyet a magazin bérelt neki ma éjsza-kára. A recepciónál megmuta t ta az újságíró igazol-ványát, mire mosolyogva közölték vele, hogy már várták. A Ritz-Carlton jóval fényűzőbb hely volt, mint azok a szállodák, ahol Everett rendszerint megszállt. Ez a fajta munka, és a hollywoodi pletykalap, a Scoop, új volt számára. Évekig az Associated Press haditudó-sítójaként dolgozott, és miután otthagyta őket, egy évre teljesen leállt. Végül valami munkát kellett szereznie, így került ehhez a laphoz. Ennek épp három hete. Ed-dig három rockkoncertről, egy hollywoodi esküvőről és egy jótékonysági rendezvényről tudósított. A mai este lesz a második. Nem éppen az ó világa. Ezekben a szmokingokban kezdte úgy érezni magát, mint valami pincér. Kimondottan hiányoztak neki azok a nyomo-rúságos körülmények, amelyekhez az AP tudósítója-ként huszonkilenc év alatt hozzászokott és jól érezte magát. Nemrég töltötte be a negyvennyolcat, és tudta, hogy értékelnie kellene a szépen berendezett kis szo-bát, amelybe bevezették, és ahol ledobhatta ütött-ko-pott útitáskáját, amely bejárta vele az egész világot. Talán ha becsukja a szemét, azt képzelheti, hogy újra Saigonban van, vagy Pakisztánban, Új-Delhiben. . . Afganisztánban.. . Libanonban. . . a háború dúlta Bosz-niában. Váltig kérdezgette magát, hogy egy magafajta fickó hogy juthatott odáig, hogy jótékonysági rendez-vényekre és hírességek esküvőjére járkáljon. Kegyet-len és szokatlan büntetés volt ez számára.

- Köszönöm - mond ta az alkalmazottnak, aki a szo-bájához kísérte. Az íróasztalon heverő brosúrára, mely az újszülöttosztályt mutatta be, valamint a Legkisebb Angyalok Báljának a sajtó számára összekészített pro-móciós anyagára ügyet sem vetett. Ót azért küldték ide, hogy képeket készítsen a hírességekről és Melanie fellépéséről. A munkáját el fogja végezni. A szerkesztő

azt mondta, a lap számára ez nagy üzlet, tehát itt van, és tenni fogja a dolgát.

Kivett egy üveg limonádét a minibár hűtőjéből, ki-nyitotta és meghúzta. A tökéletes ízléssel és hihetetlen eleganciával berendezett szobából a szemközti épület-re lehetett látni. Sóvárogva gondolt azokra a koszos, zajos és büdös patkányfészkekre, amelyekben harminc éven át az éjszakákat töltötte, Új-Delhi sikátorainak szegénységszagára, és mindazokra az egzotikus he-lyekre, ahová pályájának három évtizede alatt elve-tődött.

- Nyugalom, Ev - intette magát fennhangon. Bekap-csolta a CNN-t, és az ágy végébe telepedve előhúzott a zsebéből egy összehajtogatott papírlapot. Az inter-netről nyomtatta ki indulás előtt, a Los Angeles-i szer-kesztőségben. Szerencsés napja van, gondolta. Egy sarokkal arrébb, a California Streeten lévő templom-ban, az Old St. Marvben lesz egy összejövetel. Hatkor kezdődik, eltart egy órát, hétre, amikor a jótékonysági est elkezdődik, vissza is ér a szállodába. Ez azt jelenti, hogy ha nem akar elkésni, szmokingban kell mennie az összejövetelre. Nem szerette volna, ha valaki be-mószerolja a szerkesztőknél. Még túl korai lenne le-vágni a kanyarokat. Mindig is ezt csinálta, és rendsze-rint megúszta a dolgot. De akkoriban még ivott. Azóta új életet kezdett, és még nem akarta feszegetni a hatá-rait. Jó fiú volt, lelkiismeretes és becsületes. Olyan ér-zése volt, mintha újra óvodába járna. Azok után, hogy lövészárkokban haldokló katonákat fényképezet t , miközben bombák potyogtak körülötte, meglehetősen unalmasnak tűnt egy San Franciscó-i jótékonysági ren-dezvényről tudósítani, még ha mások élveznék is a dol-got. Ő sajnos nem tartozott közéjük. Neki ez a munka inkább megpróbáltatást jelent.

Sóhajtott , kiitta a maradék l imonádét , az üveget behajította a papírkosárba, ledobálta a ruháit, és beállt a zuhany alá.

Jólesett a testén végigfolyó víz. Los Angelesben for-

róság volt, itt fülledt meleg. A zuhanyozóból a légkon-dicionált szobába lépve mindjár t jobban érezte magát; rá is szólt magára, hogy fölösleges nyafognia. Felöltö-zött , és ha már ilyen elit helyre került, megette az éjje-liszekrényére odakészített csokit, sót még a minibár-ban lévő süteményekből is bekapott egyet. A tükör elé állva megtűzte a csokornyakkendőjét, és felvette a kölcsönzőből kivett szmokingkabátját.

- Ú r i s t e n , úgy nézel ki, mint egy zenész.. . vagy mint egy gentleman vigyorgott a tükörképére. -N e m is... mint egy pincér.. . Na jó, ebből elég.

Átkozottul jó fotós volt, egyszer még Pulitzert is ka-pott . Több képe is felkerült a Time magazin címlapjára. Neve volt a szakmában, de az ivással egy időre min-d e n t tönkretett . De legalább ezen változtatni tudott . Hat hónapot töltött rehabon, majd még ötöt egy asram meditációs központban, hogy rájöjjön, mit kezdjen az életével. Mostanra úgy gondolta, hogy rájött. Az ivás-sal egyszer s mindenkorra felhagyott. Egyszerűen n e m tehetett mást. Amikor elérte a gödör fenekét, kis híján elpatkolt egy bangkoki turistaszállón. Az a nő, akit felszedett, mentette meg és tartotta életben, amíg a mentősök megérkeztek. Azután egy újságíró kollé-gája tette föl a repülőre vissza, az Államokba. Az AP azon nyomban kirúgta, mivel már három hete nem dolgozott, s abban az évben vagy századszorra lépte túl az összes lehetséges határidót. Ez végképp betette nála a kaput, úgyhogy jobb meggyőződése ellenére egy harmincnapos elvonöra ítélte magát. Csak ott, a helyszínen döbbent rá, milyen rosszul áll a szénája. Vagy a teljes absztinencia, vagy a halál. így aztán hat hónapig maradt bent, és inkább az absztinenciát vá-lasztotta, mintsem hogy a legközelebbi tivornyázásba belehaljon.

Azóta felszedett pár kilót, majd kicsattant az egész-ségtől, és naponta járt AA-összejövetelekre, olykor egy n a p háromra is. Ezek a találkozók ma már nem azt jelentették számára, mint kezdetben, de arra gondolt,

hogy ha rajta nem is segítenek mindig, az ottléte talán segít valaki másnak. Vfolt egy pártfogója, de ő maga is az volt, és immár valamivel több mint egy éve színjó-zanul élt. A zsebében ott lapult az egyéves biléta, lábán a szerencsecsizma, fésülködni meg elfelejtett. Felkapta a szobakulcsot, és vállán a fotós felszerelésével, arcán mosollyal, hat óra után három perccel elindult. Máris jobban érezte magát, mint fél órával ezelőtt. Nem min-den nap érezte könnyűnek az életet, de összehason-líthatatlanul könnyebb volt, mint egy évvel ezelőtt. Ahogy egyszer az AA összejövetelen mondta neki valaki: „Még mindig vannak rossz napjaim, de régen rossz éveim voltak." Most, miközben kiballagott a szállodából, jobbra ráfordult a California Streetre, és lefelé baktatott a dombon az egysaroknyira lévő Old St. Mary templom felé, az élet egész élhetőnek tűnt számára. Jó érzésekkel nézett a találkozó elébe. Mint oly sokszor, most is megérintette a zsebében lévő érmét, hogy emlékeztesse magát, milyen messzire jutott el az elmúlt egy év alatt.

- Rajta... - suttogta, és belépett a plébániára, hogy megkeresse a csoportot. Ekkor pontosan nyolc perccel múlt hat óra. És mint mindig, most is tudta, hogy el fogja mondani a történetét a többieknek.

Épp amikor Everett belépett az Old St. Marybe, Sarah kiugrott a kocsijából, és berontott a szállodába. Negy-venöt perce maradt arra, hogy felöltözzön, és öt, hogy a szobájából leérjen a földszintre. Frissen lakkozott körmei közül kettőt elmázolt, amikor túl hamar nyúlt be a táskájába, hogy kivegye a borravalóra szánt pénzt. De így is nagyon klasszul néztek ki, és a hajával is meg volt elégedve. Ahogy átszaladt a földszinti halion, papucsa csattogó hangot adott ki.

- Sok szerencsét ma estére! - szólt utána mosolyogva a portás.

- Köszönöm - intett vissza neki, majd a kulcsával kinyitotta a liftet. Három perc múlva már a klubszin-

len lévő szobájában volt. Berohant a zuhanyozóba, és kivette a ruháját a cipzáras nejlonhuzatból. Ezüstösen csillámló fehér ruha volt, amely tökéletesen ki fogja emelni az alakját. A kifejezetten erre az alkalomra vá-sárolt ezüst Manolo Blahnik tűsarkú szandálban gyöt-relem lesz járni, de fantasztikusan illett a ruhához.

Öt perc alatt lezuhanyozott, azután leült, hogy ki-sminkelje magát. Épp a gyémánt fülbevalójával fogla-latoskodott, amikor hét előtt húsz perccel belépett Seth. Csütörtök volt, és a férje könyörgött, hogy hét végén rendezzék ezt az alkalmat, ne kelljen másnap hajnalban fölkelnie. De a szállodának is és Melanie-nak is ez volt az egyetlen alkalmas időpont, így bele kellett nyugodniuk a csütörtökbe.

Seth most is éppoly feszültnek látszott, mint az iro-dából hazajövet mindig. Keményen dolgozott, és egy-szerre mindig több vasat tartott a tűzben. Azt a fajta sikert, amit ő elért, nem adják ingyen. De Sarah azt is észrevette rajta, hogy ma este különösen zaklatott állapotban van. Seth leült a kád szélére, kezével bele-túrt a hajába, majd odahajolt, hogy megcsókolja a fele-ségét.

-Kimerül tnek látszol - szólt Sarah együttérzőn. Remek párost alkottak ketten. Amióta csak megismer-kedtek, nagyszerűen megértették egymást. A házas-ságuk boldog volt, élvezték a közös életüket, és rajon-gásig szerették a gyerekeiket. Seth az elmúlt években fényűző életet biztosított Sarahnak. Ő pedig szerette ezt az életet, de mindenekelőtt és elsősorban a férjét szerette.

- Kimerült vagyok - ismerte el Seth. - Hogy állnak a dolgok a mai estére? - Szívesen meghallgatta, miket csinál a felesége. Ő volt Sarah leghűségesebb, legmeg-bízhatóbb támogatója és legfőbb híve. Néha megfor-dult a fejében, azzal, hogy Sarah otthon maradt, parla-gon heverteti az üzleti tehetségét és az MBA fokozatát, de közben hálás volt azért, hogy olyan odaadóan törő-dik a gyerekeikkel és vele.

- Fantasztikusan! - húzódott széles mosolyra Sarah szája, miközben belebújt egy jóformán láthatatlanul parányi, leheletfinom csipkés tangabugyiba, amely nem fog átlátszódni a ruhá ján . Bátran fölvehette, hiszen megvolt hozzá az alakja, és Sethnek elég volt látnia, hogy máris megkívánja. A keze magától nyúlt ki, hogy végigsimítson az asszony combján. - El se kezdd, szí-vem, különben elkésem - nevetett Sarah. - De neked nem kell sietned. Ha akarod, elég, ha csak a vacsorá-hoz jössz le. Fél nyolcra.

A férfi az órájára pillantott, és bólintott. Tíz perc múlva hét óra. Sarahnak öt perce maradt arra, hogy felöltözzön.

- Fél óra múlva én is lent leszek. Előbb még el kell intéznem pár telefont.

Ez így ment mindig, a mai este sem volt kivétel. Sarah megértette. Az árfolyam-fedezeti alap működ-tetése jóformán éjjel-nappal igénybe vette Seth idejét. Saraht ez a régi, Wall Street-i időkre emlékeztette, ami-kor tőzsdei bevezetéssel egybekötött részvénykibo-csátással foglalkoztak. Seth életében mostanság állan-dósult ez az állapot. Ez boldoggá és sikeressé tette, és nem mellékesen biztosította a jelenlegi életszínvona-lukat. Úgy éltek, mint a náluk kétszerte idősebb, dús-gazdag emberek. Sarah hálás volt ezért Sethnek, és egyáltalán nem tartotta magától értetődőnek.

Megfordult, hogy a férfi felhúzhassa a hátán a cip-zárat. A ruha csodálatosan állt rajta, Seth nem is állta meg szó nélkül.

- Hűha! Klasszul nézel ki, bébi! - Köszönöm - mosolygott Sarah, majd megcsókol-

ták egymást. Sarah még berakott egyet-mást az ap-rócska ezüst kézitáskájába, belebújt a szexi ezüstszan-dálba, majd intett, és kiment a szobából. Seth ekkor már a New Yorkban lévő legjobb barátjával beszélt a mobilján, hogy megadja neki a másnapra szóló utasí-tásait. Sarah nem akarta zavarni. Otthagyott neki egy kis üveg skót whiskyt és egy pohárban jeget, s miköz-

ben becsukódott mögötte a lakosztály ajtaja, Seth hálá-san töltött ki egy kevés italt magának.

Sarah beszállt a liftbe, és egyenesen a három szinttel az előtér alatt lévő bálterembe ment, ahol mindent a legnagyobb rendben talált. A vázákban hamvasfehér rózsák pompáztak. A hosszú asztalok mögött estélyi ruhába öltözött csinos fiatal nők ültek, várva az érke-zőket, hogy átadhassák nekik a belépőkártyáikat. Föl-dig érő fekete ruhát és meseszép Tiffany-ékszereket viselő modellek jöttek-mentek a teremben, ahol még csak néhány vendég volt. Sarah körbejárt, hogy lássa, minden rendben van-e. Ekkor egy magas férfi balla-gott be, vállán fotós felszereléssel. Őszbe vegyülő szőke haja régen látott fésűt. Rámosolygott Sarahra, megcso-dálta az alakját, és közölte, hogy a Scoop magazintól jött. Sarah megörült . Minél több sajtós tudósít az esté-ről, annál többen jönnek el jövőre, annál vonzóbbak lesznek az előadóművészek körében, akik jótékony céllal lépnek majd fel, és így egyre több bevételük lesz. A sajtó jelenléte nagyon fontos volt.

- Everett Carson vagyok - mutatkozott be a fotós, és mindjárt rá is csíptette sajtós azonosítóját szmoking-kabátja felső zsebére. Egész viselkedése laza volt és fesztelen.

- Én pedig Sarah Sloane, az alapítvány elnöke. Iszik valamit? - ajánlotta, mire a férfi vigyorogva nemet intett. Ma már minden alkalommal meglepődött azon, hogy ez az első kérdés, amit az emberek a bemu-tatkozást követően feltesznek. „Iszik valamit?"

- Köszönöm, nem, jól vagyok nélküle. Van valami, amin különösen is szeretné, ha ma éjjel rajta tartanám a szemem? Helyi hírességek, a város kedvencei meg ilyesmi?

Sarah elmondta, hogy itt lesznek Gettyék, Sean és Robin Wright Penn, valamint Robin Williams, és még jó néhány helyi név, akiket Everett n e m ismert, de Sarah megígérte, hogy megmutatja Őket, mihelyt meg-érkeznek.

Ezután visszament a hosszú asztalokhoz, hogy fo-gadja az érkezőket, Everett Carson pedig a modelleket kezdte fotózni. Ketten csakugyan szenzációsan festet-tek magasra polcolt szilikonmellükkel és gyémántos nyaklánccal feldobott dekoltázsukkal. A többieket túl véznának találta. Azután visszajött, és Sarahról is ké-szített egy képet, még mielőtt túlságosan is lefoglalta volna a vendégsereg. Megállapította róla, hogy gyö-nyörű fiatal nő, s remekül áll neki a felfelé fésült haj, benne a csillogó kis csillagocskákkal, és hatalmas zöld szeme mintha mindig mosolyogna.

- Köszönöm - szólt Sarah udvariasan, és szívélye-sen rámosolygott. Arra gondolt, vajon csak elfelejtett fésülködni, vagy ez hozzátartozott a megjelenéséhez. Felfigyelt a viseltes fekete gyíkbőr cowboycsizmára is. Egészében véve jellegzetes figurának látszott, és Sarah biztos volt benne, hogy érdekes élete lehetett, még ha neki nem volt is szerencséje ismerni. Beérte hát annyi-val, hogy a Sooop magazin egyik alkalmazottja, aki er-re az estére átjött ide Los Angelesből.

- Sok szerencsét kívánok a rendezvényhez - mond-ta a fotós, és megint elballagott valamerre. Ebben a pil-lanatban a liftekből egyszerre vagy harminc ember tódult ki, és Sarah számára kezdetét vette a Legkisebb Angyalok Báljának éjszakája.

Második fejezet A program csúszott, mert több időbe telt, míg a ven-dégek bejutottak a terembe és elfoglalták a helyüket az asztaloknál, mint gondolta. Az estet levezénylő konferanszié, egy hollywoodi sztár, évekig vezetett egy késő esti talk show-t a tévében, és a közelmúltban vonult vissza. Sürgette a vendégeket, hogy foglalják el a helyeiket, s közben bemutatta a Los Angelesből érke-zett kiválóságokat, és persze a polgármestert és a helyi

hírességeket. Az est az előzetes terveknek megfelelően zajlott.

Sarah megígérte, hogy csak minimális mennyiségű beszéd és köszönetnyilvánítás fog elhangozni. Az új-szülöttosztályt képviselő orvos rövid beszéde u tán levetítettek egy rövid filmet azokról a csodás gyógyí-tásokról, melyeket az osztályon végeztek. Ezután Sarah beszámolt a Mollyval kapcsolatos saját tapasztalatáról, majd következett az aukció. A terem hangulata kez-dett felforrósodni. Egy gyémánt Tiffany-nyaklánc száz-ezer dollárért kelt el. A hírességek jelenléte meglepő módon felsrófolta az árakat. Tízezer dollárt adtak egy yorkshire terrier kölyköt ábrázoló bájos kis miniatű-rért. A Rangé Rover pedig száztízezerért ment el. Seth volt a másik licitáló, de végül kénytelen volt vissza-kozni. Sarah odasúgta neki, hogy minden rendben, nagyon is meg van elégedve a mostani kocsijával. Seth mosolyogva nyugtázta, de zavartnak tűnt. Sarah újból megállapította, hogy re t tentően feszült, bizonyára nagyon fárasztó napja volt az irodában.

Az este folyamán egyszer-kétszer villanásnyi időre megpillantotta Everett Carsont. Megadta neki a fontos társasági emberek asztalszámát. Elküldte tudósítóját a W, a Toion and Country, az Entertamment Weekly és az Entcrtainment Tonight is. A tévékamerák Melanie érke-zését várták. Az est még a vártnál is nagyobb siker volt. Az aukcióból, hála a rámenős kikiáltónak, több mint négyszázezer dollár folyt be. Alaposan besegített az egyik helyi galéria két méregdrága festménye, és árverésre bocsátottak jelentős tengeri és szárazföldi utakat is. A belépők mellett eddig ezek jelentették a legnagyobb bevételt, és a rendezvényt követő napok-ban mindig érkeztek további adományokról szóló csekkek is.

Sarah körbejárt az asztalok között, megköszönte a vendégeknek, hogy eljöttek, és üdvözölte a barátokat. A terem hátuljában lévő asztaloknál ültek a jótékony-sági szervezetek, a helyi Vöröskereszt, egy öngyil-

kosság-megelőzésre elkötelezett alapítvány képviselői, és a katolikus szeretetszolgálatok is fizettek egy aszta-lért, amelynél olyan papok és apácák ültek, akik az újszülöttosztálynak helyet adó kórházban végeztek szolgálatot. Sarah megfigyelte a papok jellegzetes fehér körgallérját és a velük egy asztalnál ülő nők egyszerű, sima kék vagy fekete kosztümjét. Mindössze egy apáca, egy apró termetű, vörös hajával és világító kék szemé-vei koboldra emlékeztető nő viselt habitust. Sarah rög-tön felismerte Mary Magdalen Kent nővért , a város Teréz anyáját. Közismert volt a hajléktalanok között végzett munkájáról és sokak által vitatott véleményé-ről, mely szerint a város önkormányzata keveset tesz ezekért az emberekért. Sarah szeretett volna ma este vele is beszélgetni, de minden figyelmét lekötötte az az ezernyi részlet, amelyen az est sikere érdekében rajta kellett tartania a szemét. Az asztaluk mellett elsu-hanva, mosolyogva odabólintott a papoknak és az apácáknak, akik szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat. Látva, milyen vidáman csevegnek és boroz-nak, Sarah elégedetten nyugtázta, hogy ők is élvezik az estét.

- Nem is hittem volna, hogy magával is találkozom itt ma este, Maggie - nézett a nővérre széles mosollyal a város ingyenkonyháját működtető pap. Mary Mag-dalen nővér a város utcáin nőstényoroszlánként állt ki védencei mellett, társaságban azonban szürke kisegérré változott. Az atya nem emlékezett, látta-e őt valaha is jótékonysági rendezvényen. Egy másik nővér, aki rövidre nyírt hajat és takaros kék kosztümkabátja haj-tókáján aranykeresztet viselt, a USF ápolónőképző tanszékének volt a vezetője. A többi apáca már-már világiasan divatos öltözékben ült az asztalnál, s élve-zettel fogyasztotta az elegáns ételeket, italokat. Mary Magdalen nővér, akit a barátai csak Maggie-nek hív-tak, az est nagy részében meglehetősen feszélyezett-nek tűnt. Láthatóan zavarban volt, ráadásul a főkötője is folyton félrecsúszott rövid, világítóan vörös haján.

Leginkább apácának öltözött mókás kis t ündé rnek látszott.

- Ez is csak véletlen - felelte halkan O'Casey atyá-nak. - Ne kérdezze, miért, de valaki adott nekem egy belépőt. Az egyik szociális munkás, akivel együtt dol-gozom. Neki ma este a rózsafüzér társaságba kellett mennie. Kértem, hogy adja másnak a belépőt, de há-látlannak sem akartam mutatkozni. - Mentegetőzött, amiért itt van, és nem a város utcáit járja. Az ilyen ren-dezvények csakugyan idegenek voltak az ó életstílu-sától.

- Kapcsoljon ki ma estére, Maggie. Maga keményeb-ben dclgozik, mint bárki, akit ismerek unszolta sze-líden O'Casey atya. Évek óta ismerték egymást, és az atya csodálta Maggie nővért végtelen jóindulatáért és fáradhatatlanul végzett terepmunkájáért . - Mindazon-által meglep, hogy habitusban látom - kuncogott, mi-közben bort töltött a nővér poharába, amelyhez Maggie hozzá sem nyúlt. Soha nem ivott és nem dohányzott , még annak előtte sem, hogy huszonegy évesen belépett a rendbe.

Maggie az öltözékére tett megjegyzést hallva elne-vette magát.

- Ez az egyetlen ruhám. Farmerban és melegítőfel-sőben szoktam dolgozni. Ehhez a m u n k á h o z nincs szükségem szép ruhákra . - Az asztalnál ülő másik három apácára pillantott, akik sokkal inkább háziasz-szonyokra vagy egyetemi tanárokra hasonlítottak, mint apácákra - leszámítva a haj tókájukra tűzött arany-keresztet.

- Jót tesz magának ez a kis változatosság. Azu:án az egyházpolitika került szóba, az érsek pap-

szentelésre vonatkozó közelmúltbeli, vitatható állás-foglalása és Róma legutóbbi nyilatkozata. Maggie-t különösképpen érdekelte egy, a felügyelőbizottság által kiértékelt törvényjavaslat, mely közelről érintette azokat az embereket, akikkel az utcán dolgozott. Véle-ménye szerint a törvény korlátozott hatályú, igazság-

talán és védencci érdekeit sértő volt. Olyan okosan érvelt, hogy pár perc múlva két másik pap és az egyik apáca is bekapcsolódott a vitába. Érdekelte őket, hogy mit mond Maggie, aki e témában tájékozottabb volt náluk.

- Túl szigorú vagy, Maggie - mondta Dominica nő-vér, az ápolónőképző vezetője. - Nem tudjuk egy füst alatt megoldani mindenki problémáját.

- Én egyenként próbálok megbirkózni velük - felelte Mary Magdalen nővér alázatosan. A két nőben volt valami közös, miután Maggie nővér ápolónőként dip-lomázott, mielőtt belépett volna a rendbe. Úgy tapasz-talta, hogy jó hasznát veszi a szakképzettségének azok között, akiken megpróbált segíteni. Miközben heve-sen vitáztak egymással, a terem elsötétült. Az aukció véget ért, már felszolgálták a desszertet, hamarosan következett Melanie fellépése. A konferanszié bejelen-tését követően a teremben lassan elcsitult a zsongás, s a helyébe várakozásteljes csend támadt. - Ő kicsoda? -suttogta Mary Magdalen nővé t mire az asztalt körbe-ülő többiek elmosolyodtak.

- A legfelkapottabb fiatal énekesnő a világon. Most lett Grammy-díjas - súgta vissza Joe atya, mire Maggie nővér bólintott. Hát ez csakugyan messze esett az ő világától. Fáradt volt, nem bánta volna, ha már vége lenne ennek az estének. A zenekar rázendített Melanie szignáljára, majd hirtelen felerősödött a zene, kigyul-ladtak a fények, a színek, és megjelent a színpadon egy törékeny szépségű kislány, Melanie, és énekelni kezdett.

Mary Magdalen nővér elbűvölten bámulta, mint min-denki más a teremben. Mindenkit magával ragadott a lány szépsége és hangjának meglepő zengése. Az övén kívül minden más hang elnémult a teremben.

- Ez igen! - suttogta az első sorban ülő Seth, és meg-veregette felesége kezét. Sarah tényleg fantasztikus munkát végzett. A mindeddig csak félig odafigyelő és aggodalommal teli férfi végre szerelmesen nézett a

feleségére. - A minderűt! Óriási ez a lány - tette hozzá elismerően. Sarah eközben észrevette, hogy Everett Carson a színpad széle alatt kuporogva fényképezi az éneklő Melanie-t. A lány lélegzetelállítóan szép volt ebben a szinte láthatatlan fellépőruhában, amely olyan volt, mintha egyenesen a testére festették volna fel v a -lami csillogó festékkel. Sarah a műsor megkezdése előtt bemen t hozzá a színfalak mögé. Természetesen ott találta az anyját és Jake-et, aki tisztán itta a gint, és sikerült félig már kiütnie magát.

Melanie valósággal megbabonázta dalaival a közön-séget. Az utolsó számot a színpad szélére leülve éne-kelte, miközben szívettépóen kitárta feléjük a kezét. A teremben ülő férfiak addigra már mind szerelmesek voltak belé, a nők pedig a legszívesebben belebújtak volna a bőrébe. Melanie ezerszer szebb volt, mint ami-lyennek Sarah a lakosztályban látta. Színpadi jelen-ségként felvillanyozta a közönséget, s aki egyszer hal-lotta őt énekelni, többé nem felejtette el. Sarah arcán a teljes megelégedettség mosolyával dőlt hátra a széké-ben. Az este minden szempontból tökéletesen alakult, ami azzal kecsegtetett, hogy jövőre még drágábban adhat ják majd el a belépőket. Megállapíthatta, hogy jó munkát végzett. Seth odasúgta neki, hogy nagyon büszke rá, s ettől, ha lehet, még elégedettebb volt saját magával.

Látta, hogy Everett Carson még közelebb nyomul Melanie-hoz, hogy további közeliket készítsen róla. Olyan izgalom fogta el, hogy szinte beleszédült, s ugyanebben a pillanatban érezte, hogy a terem picikét megbillen. De talán csak megszédült. Ösztönösen fel-pillantott, s látta, hogy a csillárok himbálóznak. A meg-magyarázhatatlan látvánnyal egy időben halk moraj ütötte meg a fülét, az egész termet betöltő ijesztő sóhaj. Egy másodpercre mintha megállt volna minden, ami-kor a fények vibrálni kezdtek, és a terem kilengett.

- Földrengés! - kiáltott fel valaki nem messze tőle, és felpattant. A zene elhallgatott, s miközben hangos

csörömpöléssel asztalok borultak f e l kialudtak a fé-nyek, és az emberek sikoltozni kezdtek. A teremre tel-jes sötétség borult, a nyöszörgő morajlás mindjobban fölerősödött, akárcsak az azt kísérő kiáltozás és sikol-tozás, és a terem hullámzó mozgása rémítő, faltól falig támadó rázkódásba ment át. Sarah és Seth akkor már a földön voltak, és mielőtt az felborult volna, a férfi behúzta feleségét az asztal alá.

- Jaj, istenem! - Sarah teljes erejéből belekapaszko-dott a férjébe, aki szorosan átölelve tartotta őt. Egyre csak a kicsik jártak az eszében, akik most otthon vol-tak Parmanival. Rémületében, hogy mi lehet most velük, és kétségbeesésében, hogy nem mehet vissza hozzájuk, sírni kezdett. És a terem egyre csak hullám-zott, a recsegés-ropogásnak nem akart vége szakadni. Percekig tartott, s amikor végre megállt a mozgás, újabb robajlások és csattanások hallatszottak, majd kiáltozás és lökdösődés és tülekedés kezdődött a kijáratoknál, ahol kis időre kigyulladtak, majd újra elsötétültek az exit feliratok.

- Pár percig ne mozdulj el innen - mondta Seth. Sarah érezte öt, de látni nem látta a vaksötétben. -Még összetaposnának a tömegben.

- Mi lesz, ha ránk omlik az egész épület? - kérdezte sírva, egész testében remegve Sarah.

- A k k o r pechünk lesz - felelte nyersen a férje. Ők is, mint a teremben mindenki más, tisztában

voltak azzal, hogy három emelettel a földfelszín alatt vannak. Fogalmuk sem volt, hogyan, milyen úton-módon juthatnának ki innen. Az egymásnak kiáltozó emberek fülsiketítő zajában egyszer csak megjelentek a kijáratoknál nagy teljesítményű elem lámpáikkal a szálloda alkalmazottai. Valaki egy kézi hangszórón át felszólította az embereket, hogy őrizzék meg a nyu-galmukat, és megfontoltan, pánikkeltés nélkül köze-lítsék meg a kijáratokat. A kinti hallból halvány fény szűrődött be, miközben a bálteremben továbbra is tel-jes sötétség uralkodott. Sarah soha életében nem élt át

ennél félelmetesebb élményt. Seth megragadta, és a karjánál fogva felhúzta, miközben ötszázhatvan em-ber lódult m e g a kijáratok felé. Voltak, akik sírtak, mások fájdalmasan nyöszörögtek, néhányan segítsé-gért kiáltoztak, mert valaki a közelükben megsérült.

Maggie nővér már talpon volt, de a kijárat helyett arrafelé igyekezett, amerre a leginkább összetorlódott a tömeg.

- Mit csinál? - kiáltott utána Joe atya; ekkor már va-lamelyest látni lehetett a hallból beszűrődő világosság keltette félhomályban. A rózsákkal teli óriási padlóvá-zák feldőlve hevertek a földön, s a bálteremben teljes volt a káosz és a felfordulás. Joe atya azt hitte, Maggie összezavarodott, azért tart a terem belseje felé.

- Odakint találkozunk! - kiáltott vissza az apáca, mielőtt elhint volna a tömegben. A következő pilla-natban már egy férfi mellett térdelt, aki attól félt, hogy szívrohama van, de volt nitroglicerin a zsebében. Maggie minden teketória nélkül belenyúlt a zsebébe, kivette a gyógyszert, egy tablettát bedugott a férfi szá-jába, és meghagyta neki, hogy ne mozdul jon. Biztos volt benne, hamarosan megérkezik a segítség, hogy el-lássák a sérülteket.

Rémült feleségére hagyva a férfit haladt tovább, ma-gában visszasírva kényelmes magasszárúját a mostani lapos sarkú papucscipő helyett. A bálterem valóságos akadálypályává vált az oldalára vagy lapjára borult asztaloktól. A padlót mindenü t t ételekkel teli tálak, törött porcelán- és üvegcserepek borították, s a törme-lékek között itt-ott emberek feküdtek. Maggie nővér épp ezeket az embereket kereste, akárcsak néhányan mások, akik orvosnak mondták magukat. Sok orvos váltott belépőt, de csak néhányan maradtak itt, hogy segítsenek a sebesülteken. Egy vérző karú nő sírva mondta, hogy úgy érzi, hamarosan vajúdni fog. Maggie nővér azt felelte, ne is gondoljon ilyesmire, amíg ki nem jut a szállodából, mire a várandós nő rámosoly-gott. Maggie akkor felsegítette, s a nő férje karjába ka-

paszkodva megindult kifelé a bálteremből. Mindenki egy utórengéstől rettegett, amely akár nagyobb is lehet, mint az első rengés. Senki előtt nem volt kétséges, hogy nagyobb lehetett a Richter-skálán mért hetes vagy akár nyolcas erősségűnél, és amikor a földmozgás, ta-lán csak átmenetileg, de lecsillapodott, a teremben hangos nyögések hallatszottak.

Amikor a rengés kezdődött, Everett Carson a terem első részében, Melanie közvetlen közelében tartózko-dott. A bálterem megbillenésekor Melanie lecsúszott a színpadról, egyenesen a férfi karjai közé, amitől mind-ketten a földre zuhantak. A rengés megszűnésekor a fotós felsegítette a lányt.

- Minden rendben? - kérdezte. - Nem esett baja? Egyébként fantasztikus volt - tette hozzá könnye-dén. Amikor kinyitották a bálterem ajtajait, és a hall-ból ide is eljutott némi fény, észrevette, hogy a lány fellépőruhája elszakadt, és kilátszott alóla az egyik melle. Gyorsan kibújt a szmokingkabátjából, és ráadta Melanie-ra.

- Köszönöm - mondta a lány félig kábultan. - Mi történt?

- Egy hetes vagy nyolcas erősségű földrengés, azt hiszem - válaszolta Everett.

- Kurva jó. És most mit fogunk csinálni? - Melanie rémültnek látszott, de nem esett pánikba.

Azt, amit mondanak . Megpróbálunk valahogy kikeveredni innen, úgy, hogy közben ne tiporjanak agyon.

Everett a délkelet-ázsiai évek alatt átélt már földren-géseket, cunamikat és egyéb katasztrófákat, de abban is biztos volt, hogy ez nagy erejű rengés lehetett. Épp száz év telt el az 1906-os San Franciscó-i nagy földren-gés óta.

- Meg kellene keresnem anyut - nézett körül Mela-nie. Sem ő, sem Jaké nem mutatkozott, és a teremben nem volt könnyű felismerni az egyes embereket. Ah-hoz túl sötét volt, és a szüntelen kiáltozástól akkora

volt a ricsaj, hogy csak azok szavát lehetett hallani és érteni, akik közvetlenül az ember mellett álltak.

- Jobb lesz, ha odakint kezdi keresni - intette a lányt Everett, látva, hogy vissza akar menni oda, ahol az imént még a színpad állt. Azóta a zenekar teljes fel-szerelése lecsúszott róla, de még a nagy zongora is félig feldőlve állt. Még szerencse, hogy nem esett rá senkire.

- Maga jól van? - nézett a férfira zavartan Melanie. - Igen.. . jól vagyok. - Everett elindult a kijárat felé,

s még visszaszólt, hogy kicsit körülnéz a teremben. Látni akarta, nincs-e valakinek szüksége a segítségére.

Pár perc múlva egy nőbe botlott, aki egy szívroha-mot kapott férfin próbált segíteni. A nő elment, hogy valaki másnak segítsen, Everett pedig egy másik férfi-val együtt, aki azt mondta magáról, hogy orvos, egy székre ültette és felemelte a beteget. Miután kivitték, még három emeletet kellett felvinniük őt. Odakint már ott voltak a mentősök és a tűzoltók, hogy ellássák az apróbb sérülésekkel kimenekülóket, és hogy meg-tudják, vannak-e odabent is sérültek. Egy tűzoltó zász-lóalj már megrohamozta a szállodát Tűznek ugyan nem látták jelét, de a leszakadt villanyvezetékek körül szikrák pattogtak, s ezért a tűzoltók kézi hangszóró-kon keresztül utasították az embereket, hogy tartsák tőlük távol magukat, és emeljenek barikádokat. Everett rögtön észrevette, hogy a városban körös-körül min-denütt sötét van. Ösztönösen nyúlt a nyakában lógó fényképezőgép után, és fényképezni kezdett, ügyelve arra, hogy ne legyen tapintatlan a súlyos sérültekkel. Körülötte mindenki félig kábult állapotban jött-ment. A szívrohamon átesett férfit berakták az egyik mentő-autóba, és egy törött lábú társával együtt már útban volt a kórházba. Az utcán sebesülten fekvők közül a legtöbben a szállodából kerültek ki, de voltak köztük mások is. A forgalmi lámpák nem működtek, a forga-lom leállt. A sarkon kisiklott egy villamos, a legalább negyven sebesülthöz mentőket és tűzoltókat vezé-

nyeltek. Egy asszony meghalt, őt vízhatlan ponyvával takarták le. Ijesztő látvány volt. Everett csak idekint vette észre, hogy véres az inge, s hogy ő is megsebe-sült az arcán. Sejtelnie sem volt, hogyan történt. Csak a felületet súroló vágásnak tűnt, nem aggódott miatta. Átvette a törülközőt, amit a hotel egyik alkalmazottja nyújtott oda neki, és megtörölgette az arcát. Alkalma-zottak tucatjai hordták a törülközőket, takarókat és vizespalackokat a sokkos állapotban lévő embereknek. Senki sem tudta, mit kezdjen magával. Csak álltak ott, bámultak egymásra, és a történtekről beszéltek. Most, hogy a szállodát kiürítették, ezerszám gyűltek össze az utcán. Fél óra elmúltával a tűzoltók bejelentették, hogy a bálteremben nem maradt senki. Everett ekkor vette észre a férjével együtt mellette álló Sarah Sloane-t. A nő ruhája elszakadt, csupa folt és pecsét volt, mert amikor az asztaluk felborult, ráömlött a bor és a mara-dék desszert.

- Nem esett baja? - kérdezte a nőt. Újra és újra ezt kérdezték egymástól az emberek. Sarah sírt, és a férje is elkeseredettnek látszott. Akárcsak mindenki más. Körülöttük sírtak az emberek az átélt megrázkódtatás-tól, a félelemtől és a megkönnyebbüléstől, valamint az otthon maradottak iránti aggodalmukban. Sarah ko-rábban eszelősen nyomkodta a telefonját, de az nem működött. Seth is próbálkozott a sajátjával, de komor arca mutatta az eredményt.

- Nagyon aggódom a gyerekeimért - felelte Sarah. -Ot thon vannak a bébiszitterrel. Azt sem tudom, ho-gyan fogunk hazajutni. Tartok tőle, hogy gyalog.

Valaki azt mondta, hogy a garázs, ahol mindannyiuk autója parkolt, beomlott, és emberek is lent rekedtek. Az autókhoz lehetetlen volt hozzáférni, s így mindenki, akit a dolog érintett, kiszolgáltatott helyzetbe került. Taxi nem létezett. San Francisco percek alatt kísértet-várossá változott. Éjfél elmúlt, és a rengés egy órával ezelőtt történt. A Ritz-Carlton alkalmazottai csodála-tosan viselkedtek: a tömegben elvegyülve kérdezget-

ték az embereket, miben tudnának segítem. Sok teendő e z e k b e n a pillanatokban nem volt, leszámítva a men-tősöket és a tűzoltókat, akik mindent megtettek, hogy ellássák a sérülteket.

Pár perccel ezután a tűzoltók közölték az emberek-kel, hogy két utcával arrébb van egy földrengésbiztos óvóhely. Ellátták őket utasításokkal, és mindenkit fel-szólítottak, hogy hagyják el az utcát, és vonuljanak le az óvóhelyre. Tönkrementek az elektromos vezetékek, és az utcákon heverő villanykábelek bárkit agyoncsap-hatnak. Nagy ívben kerüljék ki ezeket, és ne próbálja-nak hazamenni, igyekezzenek inkább az óvóhelyre bejutni. Mindenki rettegett az esetleges utórengések-től. Amikora tűzoltók megmondták a sokaságnak, mit tegyenek, Everett is folytatta a fényképezést. Ezt a faj-ta munkát szerette. Nem tekintette zsákmánynak az emberek szenvedését, inkább józan körültekintésről tett tanúságot, amikor időben megörökítette ezt a rendkívüli pillanatot, amit már akkor történelmi jelen-tőségűnek ismert fel.

Végre megmozdult a tömeg, és az emberek remegő lábbal megindultak lefelé a dombon a földrengésbiztos óvóhely felé. Egyre csak arról beszélgettek, hogy mi történt, mire gondoltak az első pillanatokban, és hol voltak éppen. Egy férfi épp a szállodai fürdőszobájá-ban, a zuhany alatt állt, és először azt hitte, hogy va-lami különlegességgel szerelték fel a zuhanyozót, az okozza a vibrálást Semmi más, csak egy frottír fürdő-köpeny volt rajta, s a lába is csupasz volt. Az egyiket el is vágta egy üvegcserép, amely az utcán hevert. Egy asszony azt mesélte, hogy amikor lecsúszott a földre, azt hitte, leszakadt alatta az ágy, de aztán látta, hogy az egész szoba táncot jár. Csak éppen a dolog egyálta-lán nem volt mulatságos. A város történelme második legnagyobb katasztrófáját élte át.

Everett elvett egy palack vizet az egyik éjjeli portás-tól, aki a vizeket osztogatta. Kinyitotta, s csak amikor jót húzott belőle, jött rá, mennyire kiszáradt a szája.

A szálloda épületéből nagy porfelhők szálltak fel, je-lezve, hogy belül sorra törnek el és omlanak össze a belső építmények. Egyetlen holttestet sem hoztak ki. A tűzoltók az előcsarnokban fektették és takarták le őket ponyvával. Eddig mintegy húsz halott volt, de a szóbeszéd szerint többen is bent rekedtek. E hírre ki-tört a pánik, sokan, akik eddig nem találták a barátaikat vagy a rokonaikat, akikkel együtt laktak a szállodában, vagy együtt jöttek el a jótékony célú estre, sírva fakad-tak. Ez utóbbiakat könnyű volt felismerni szakadt, be-szennyeződött estélyi öltözékükről. Úgy festettek, mint a Titanic katasztrófájának túlélői. Ez volt az a pillanat, amikor Everett meglátta Melanie-t és hisztérikusan zokogó anyját. Melanie ébernek és nyugodtnak lát-szott, és még mindig rajta volt Everett kölcsönzőből való szmokingkabátja.

- Jól van? - tette föl az ismerős kérdést, mire a lány mosolyogva bólintott.

- Jól. De a mamám rendesen kiakadt. Szerinte per-ceken belül lesz még egy, még nagyobb rengés. Adjam vissza a kabátját? - Félig pucér lenne, ha visszaadná, gondolta a férfi, és megrázta a fejét. - Magamra terít-hetek egy takarót.

- Tartsa csak meg. Jól áll magának. Mindenki meg-van a stábjából? - Tudta, milyen nagy sleppel érkezett Melanie, és most csak az anyját látta mellette.

- Ashleynek, a barátnőmnek megsérült a bokája, a mentősök kezelésbe vették. A barátom úgy kiütötte magát, hogy a zenekarbeli f iúknak kellett kivinniük. Valahol ott rókázik éppen - tett egy bizonytalan moz-dulatot a kezével. - Mindenki más jól van. - Most, hogy elhagyta a színpadot, megint úgy nézett ki, mint egy tinédzser, de a fotós emlékezett a műsorára, és hogy milyen fantasztikus volt. Ahogy a ma éjjel u tán mindenki más is emlékezni fog rá.

- Menjenek az óvóhelyre. Ott biztonságosabb - ta-nácsolta mindket tő jüknek, és Janet Hast ings máris húzni kezdte a lányát arrafelé. Igazat adott Everettnek,

és nagyon nem szeretett volna az utcán lenni, amikor bekövetkezik a következő rengés.

- Én még itt maradnék egy ideig - szólt csendesen Melanie, és megkérte az anyját, menjen tovább nélküle, mire ő még keservesebb sírásra zendített. Melanie kö-zölte vele, hogy itt akar maradni, hogy segíthessen, amit Everett elismeréssel nyugtázott magában. És eb-ben a pillanatban eszébe jutott, vajon nem esne-e jól egy pohár ital, és örömmel állapította meg, hogy nem. Ez először fordult elő vele. Még egy nagy erejű földrengés ürügyén sem vágyott arra, hogy leigya magát. Amikor ezt végiggondolta, széles vigyor ült ki az arcára. Köz-ben Janet elindult az óvóhely felé, Melanie pedig elve-gyült az emberek között.

- Nem esik baja - nyugtat ta Everett Janetet. - Ha újra összefutok vele, elküldöm maga után az óvóhelyre. Menjen csak a többiekkel együtt.

Janeten látszott, hogy bizonytalan, de az óvóhely felé vonuló sokaság látványa, valamint saját vágya, hogy ő is ott lehessen, magával sodorta. Everett úgy gondolta, akár megtalálja őt, akár nem, Melanie-val m i n d e n rendben lesz. A lány fiatal, fel fogja találni magát, és a banda tagjai is ott lesznek mellette. És az, hogy segíteni akar a sebesülteknek, a férfi szemében nem tűnt olyan rossz ötletnek. Sok emberre csak-ugyan ráfért valamiféle segítség, és a mentősök látha-tóan nem győzték a munkát .

Újra kattogtatni kezdte a gépét, és eközben ismét meglátta azt a kis vörös hajú nőt, akit a szívrohamos férfi körül látott segédkezni, majd továbbmenni. Most egy gyereket kísért az egyik tűzoltóhoz, hogy segítsen neki megkeresni az anyját . Everett több felvételt is készített róla, majd amikor a nő elvált a kisgyerektől, újra leengedte a fényképezőgépét.

- Maga orvos? - lépett a nő mellé. Megfigyelte, mi-lyen szakszerűen látta el a szívrohamos férfit.

- Nem, ápolónő vagyok - felelte az. Ragyogó kék szeme egy másodpercre találkozott a férfi tekintetével,

majd elmosolyodott. Everett még soha nem látott ilyen hipnotikus erejű szempárt.

- Arra nagy szükség van ma éjjel. - Sokan szenved-tek sérülést, ha nem is mindenki súlyosat. De akadt épp elég vágás, zúzódás, és ott voltak a sokkos állapot-ba kerültek. Emlékezett rá, hogy látta ezt a nót az esté-lyen, de sima fekete ruhája és lapos sarkú cipője sehogy sem illett az alkalomhoz. Főkötője eltűnt a rengés utáni kavarodásban, és a férfinak eszébe sem jutott, hogy más is lehet, nem csak ápolónő. Kortalan, időtlen arcá-ból nehéz lett volna következtetni az életkorára. A fotós úgy vélte, negyven felé közeledhet, vagy talán már van is annyi. Válójában negyvenkettő volt. Miközben Everett a nyomában lépkedett, a nő megállt, hogy szót váltson valakivel, majd hogy elvegyen egy palack vizet. Mindnyájan megszenvedték a szállodából to-vábbra is felhőkben kiáramló por hatását.

- Elmegy az óvóhelyre? - kérdezte a fotós. - Lehet, hogy ott is szükség lenne a segítségére. - Ekkorra már eldobta a csokornyakkendőjét, s az arcát ért vágástól véres volt az inge.

- Oda majd akkor megyek, ha itt már mindent elvé-geztem, amit lehetett - rázta fejét a nő. - Úgy sejtem, azon a környéken is elkelne a segítség, ahol lakom.

Hol lakik? - kérdezte kíváncsian a férfi, noha nem nagyon ismerte a várost. De volt valami ebben a nő-ben, ami izgatta a fantáziáját. És az ember sohasem tudhatja, még valami sztori is kikerekedhet a dolog-ból. Elég volt ránéznie erre a nőre, máris feléledt az újságírói ösztöne.

- Nem messze innen, a Tenderloinban - mosolyo-dot t el a nő. De azt a helyet világok választották el mindattól, ami itt volt. Azon a környéken néhány háztömbnyi távolság óriási különbséget jelentett.

- Az eléggé rossz hírű környék, nem? - Everett kí-váncsisága nőttön-nőtt. Már hallott a Tenderloinról, amely tele volt drogosokkal, prostituáltakkal és min-denféle züllött alakokkal.

- Igen, az - válaszolta őszintén a nő. Ő azonban bol-dog volt ott.

- Mégis ott lakik? - ámult el a férfi. - Igen - mosolygott a nő. Vörös haja és arca csupa

piszok volt, de világító kék szeme huncutul nevetett rá. - Szeretek ott lakni.

A férfi hatodik érzéke azt súgta, hogy itt egy sztori rejtőzik, és ösztönösen tudta, hogy ez a nő lesz az éj-szaka egyik főszereplője. Ha majd visszatér a Tender-loinba, ő is vele akar menni. Biztos, hogy ebből még kikerekedik egy sztori.

- A nevem Everett. Magával tarthatok? - kérdezte minden kertelés nélkül. A nő picit habozott, majd bó-lintott.

- Akár veszélyes is lehet eljutni oda az utcákon heve-rő villanykábelek miatt. És arrafelé nem törik magukat az emberek, hogy segítsenek egymáson. A katasztró-faelhárítás embereit mind ide, vagy a város más negye-deibe vezényelték. Egyébként szólítson Maggie-nek.

Majd csak egy óra múlva hagyták el a Ritz előtti terü-letet. Akkor már kevés híján hajnali három óra volt. A legtöbben vagy elvonultak az óvóhelyre, vagy úgy döntöttek, inkább hazamennek. Everett többé nem látta Melanie-t, de nem aggódott miatta. A mentőautók elvitték a súlyos sebesülteket, és a tűzoltók a jelek sze-rint kézben tudták tartani a dolgokat. A távolból időn-ként szirénázást lehetett hallani, és Everett arra gon-dolt, hogy ott, ahol tűz lobbant fel, az eltört vízcsövek miatt elég nehéz lesz megbirkózni a lángokkal. Kitar-tóan baktatott a hazafelé tartó kis nő mellett. Végig-gyalogoltak a California Streeten, aztán délnek tartva le a Nob Hillról. Átvágtak a Union Square-en, majd jobbra fordultak, és nyugat felé indultak az O'Farrellen. Megdöbbenve látták, hogy a Union Square-en szinte minden üzlet kirakata kitört, s az utcát üvegcserepek borítják. És a St. Francis Hotel előtt is hasonló kép fo-gadta őket, mint amit az imént hagytak maguk mögött a Ritznél. A szállodákat kiürítették, az embereket az

óvóhelyekre irányították. Fél órába telt, mire eljutot-tak oda, ahol a nő lakott.

Az utcán csoportokba verődtek az emberek. Egé-szen másként néztek ki, mint akikkel eddig együtt vol-tak. Kopott, viseltes ruha volt rajtuk, néhányukon lát-szott, hogy be vannak lőve, mások rémülten nézték a pusztítást. A kirakatok itt is be voltak törve, részegek feküdtek a járdán, és néhány utcalány kis csoportba verődve álldogált. Everettnek feltűnt, hogy szinte min-denki ismeri Maggie-t A nő meg-megállt, hogy szóljon hozzájuk, megkérdezze, hogyan vészelték át, megse-besült-e valaki, kaptak-e segítséget, hogyan boldogul-nak a környék lakói. Az emberek élénk taglejtések kíséretében mesélték el viszontagságaikat, majd végül mindketten letelepedtek az egyik kapubejárat kőpillé-rére. Hajnali öt óra felé járt az idő, de Maggie-n nyoma sem látszott a fáradtságnak.

- Kicsoda maga? - kérdezte a férfi, akit elbűvölt ez a nő. - Olyan érzésem van, mintha egy különös filmben lennék egy földre szállt angyallal együtt, akit csak én látok, senki más.

A nő nagyot nevetett Everett személyleírásán, majd emlékeztette rá, hogy senki másnak nem okozott gon-dot, hogy őt lássa. Továbbá hogy az utca minden tol-vaja és kurvája egyetértene azzal, hogy ő valódi, töké-letesen látható, hús-vér ember.

- Talán a kicsoda helyett az lenne a válasz a kérdé-sére, hogy micsoda vagyok - felelte jóindulatúan, mi-közben azt kívánta, bárcsak levethetné csúnya, fekete egyenruháját , és visszavehetné a farmernadrágját . In-nen úgy látta, hogy a házukat megrázta a földrengés, de nem esett komolyabb baja, így minden további nél-kül bemehet.

- N4it jelent ez? - kérdezte Everett zavartan. Maggie-vel ellentétben ő nagyon is elfáradt. Hosszú volt az éjszaka mindket tőjük számára, de a nő olyan friss és üde volt, mint egy rózsaszál, és sokkal elevenebbnek tűnt, mint korábban, a bálteremben.

- A p á c a vagyok - felelte természetes egyszerűség-gel a nő. - Ezek között az emberek között dolgozom, rájuk viselek gondot. A m u n k á m jórészét az utcán végzem. Illetve minden munkámat . Majdnem tíz éve, hogy itt lakom.

- Maga apácai - nézett rá elképedve a férfi. - Miért nem mondta meg nekem?

- Nem tudom - vont vállat a nő. Teljesen fesztelenül beszélt a férfival, különösen itt, az utcán üldögélve. Ezt a világot ismerte a legjobban, sokkal jobban, mint akár-milyen báltermet. - Nem jutott eszembe. Számít ez?

- De még mennyire. . . vagyis nem - javította ki ma-gát, majd tovább gondolkodott a dolgon. - Úgy értem, igen... persze, hogy számít. Ezt tényleg fontos tudni magáról. Maga nagyon érdekes ember, különösen, hogy itt él. Zárdában lakik?

- N e m , a zárdám évekkel ezelőtt megszűnt. Az én rendemből nem volt itt elég apáca ahhoz, hogy meg-érje fenntartani a zárdát. Iskolát csináltak belőle. Az egy-házkerület engedélyezte, hogy lakásokba költözzünk. A nővértársaim általában kettesévei-hármasával élnek egy lakásban, de senki sem akart itt élni velem. - Szé-les mosollyal nézett a férfira. - Jobb környékre akartak menni . Engem a m u n k á m ideköt. Ez a missziós terü-letem.

- Mi az igazi neve? - kérdezte olthatatlan kíváncsi-sággal a férfi. - Úgy értem, a szerzetben viselt neve.

- Mary Magdalen nővér - válaszolta szelíd hangon Maggie.

- Nem térek magamhoz - vallotta be a férfi, és elő-húzott egy szál cigarettát a zsebéből. Az éjszaka folya-mán most először gyújtott rá, és a nőn nem látszott, hogy rosszallaná. Annak ellenére, hogy apáca volt, tö-kéletes otthonossággal mozgott a világban. Évek óta ő volt az első apáca, akivel Everett szót váltott, és eggyel sem beszélt ilyen szabadon. Azok után, amit együtt át-éltek, úgy érezte, harcostársak lettek, és bizonyos érte-lemben ez így is volt. - Jól érzi magát apácaként?

A nő egy percig gondolkodott, azután bólintott, majd feléje fordulva mondta:

- Szeretek apáca lenni. Életem legjobb döntése volt, amikor beléptem a rendbe. Már gyerekként, és utána is mindig tudtam, hogy ezt akarom csinálni. Ahogy a gyerekek eldöntik, hogy orvosok, ügyvédek vagy ba-lett-táncosok akarnak lenni. Ezt nevezik korai elhiva-tásnak. Ez a hivatás készen várt rám.

- Volt olyan pillanat, amikor megbánta , hogy így döntött?

- Nem - nézett boldog mosollyal a férfira Maggie. -Soha. Nekem ez jelentette a tökéletes életet. Rögtön beléptem, mihelyt végeztem az ápolónőképzőn. Chi-cagóban nőttem fel, hét gyerek között a legidősebb-ként. Mindig is tudtam, hogy nekem ez az élet való.

- J á r t valaha fiúval? - Everett kíváncsian várta a választ.

- Egyszer - vallotta be a legkisebb zavar nélkül a nő. Már évek óta nem gondolt a fiúra. - Amikor még az ápolónőképzőre jártam.

- Mi történt? - A férfi biztos volt benne, hogy valami romantikus tragédia kényszerítette be Maggie-t a rendbe. Más okot el sem tudott képzelni. Ez az egész téma tökéletesen idegen volt neki. Lutheránusként ne-velkedett, és amíg el nem költözött hazulról, még csak nem is látott apácát. Nem sok értelmét látta a szerze-tességnek. De most itt volt ez a boldogságtól és elége-dettségtől sugárzó kis nő, aki a legnagyobb komoly-sággal, örömmel és lelki békességgel beszél a hajlékta-lanok és drogosok között zajló életéről. Ez bámulatba, egyszersmind zavarba ejtette.

- Másodéves voltam, amikor autóbalesetben meg-halt. De ha életben marad, az sem változtatott volna semmin. A kezdet kezdetén megmondtam neki, hogy apáca akarok lenni. Azt persze nem tudom, hogy el-hitte-e. Utána már nem jártam senkivel, mert addigra teljesen biztos voltam a dolgomban. Lehet, hogy már vele sem jártam volna tovább. De mindketten fiatalok

voltunk, és az egész kapcsolat nagyon ártatlan és tiszta volt. Mai szemmel nézve feltétlenül.

Everett ebből megértette, hogy a nő szűzen vonult be a zárdába, és mind a mai napig megőrizte a szüzes-ségét. Az egész dolog teljesen hihetetlen volt számára. Egy ilyen csinos nő! Bedig csupa elevenség, csupa vib-rálás!'

- Hihetetlen. - Valójában nem. Mások is megteszik ugyanezt a

lépést. - A nő láthatóan normálisnak tartotta azt, ami az ó számára minden volt, csak nem normális. - És magával mi a helyzet? Házas? Elvált? Gyerekek? -Maggie is érezte, hogy a férfinak van valami története, és hogy szívesen megosztaná vele. Előtte könnyű volt megnyílni, és Everett egyébként is élvezte a társasá-gát. Most végre az is világossá vált számára, hogy a sima fekete ruha valójában a szerzetesi öltözéke. Éz meg-magyarázta, miért nem viselt estélyi ruhát , mint min-denki más a jótékonysági estélyen.

- Tizennyolc éves koromban teherbe ejtettem egy lányt, és el kellett vennem feleségül, mert az apja azt mondta, megöl, ha nem veszem el. Aztán egy év múlva elváltunk. A házasság nem nekem való, legalábbis ak-kor nem volt az. Végül ő adta be a válókeresetet, és azt hiszem, később újra férjhez ment. A válás után csak egyszer láttam a fiamat, akkor hároméves volt. Egy-szerűen nem voltam kész arra, hogy apa legyek. Na-gyon rossz érzésekkel hagytam ott őket, de még magam is kölyök voltam, és a dolog meghaladta az erőmet, így aztán elmentem. Nem tudtam, mi egyebet tehet-nék. A fiam egész életét és a sajátom nagy részét azzal töltöttem, hogy keresztül-kasul rohangáltam a világ-ban, hogy a hadszínterekről és a katasztrófák színhe-lyeiről tudósítsam az AP-t. Őrült élet volt, de nekem való. Szerettem. Azóta felnőttem, és felnőtt a fiam is. Már nincs szüksége rám, az anyja pedig olyan dühös volt rám, hogy utólag érvényteleníttette a házasságun-kat az egyházzal, hogy újra férjhez mehessen. így aztán

hivatalosan nem is léteztem soha - fejezte be Everett, miközben Maggie feszült figyelemmel hallgatta.

- A szüléinkre mindig szükségünk van - mondta halkan. Egy percig mindketten hallgattak, miközben a férfi elgondolkodott a nő szavain. - Az AP boldog lesz azokkal a képekkel, amelyeket ma éjjel készített -mondta végül bátorítóan Maggie. A férfi nem említette neki a Pulitzer-díját. Soha nem beszélt róla.

- Már nem dolgozom nekik - válaszolta. - Menet közben rossz szokásokat vettem fel. Nagyjából egy éve, amikor kis híján elpatkoltam alkoholmérgezésben Bangkokban, és egy kurva mentette meg az életemet, végképp elegük lett belőlem. A nő kórházba vitetett, ahonnan végül visszajöttem, és azóta nem iszom. Mi-után az AP kirúgott, elmentem rehabra, ahol rendbe hoztak. Már egy éve józan vagyok. Nagyon jó érzés. Most kezdtem dolgozni egy magazinnál, ők küldtek ki erre a jótékonysági rendezvényre. Nem az én esetem. Pletykák a hírességek magánéletéről. Jobban fekszik nekem, ha valami civilizálatlan világból kell tudósíta-nom, és nem mint ma éjjel, egy bálteremből, szmo-kingban.

- Én is így vagyok vele - nevetett Maggie. - Ez a világ tőlem is idegen. - Elmagyarázta, hogy kikkel ült egy asztalnál, és hogy egy barátnőjétől kapta a belé-pőt, s bár nem akart e lmenni , nem hagyhatta kárba veszni. - Jobban szeretek ezekkel az emberekkel dol-gozni kint az utcán, mint bármi mást. De mi van a fiá-val? Érdeklődött egyáltalán utána, akart vele talál-kozni? Hány éves most?

Maggie is kíváncsi volt Everettre, ezért hozta szóba újból a fiát. Nagyon hitt abban, hogy az emberek éle-tében rendkívül fontos szerepe van a családnak. És rit-kán adódott alkalma, hogy olyasvalakivel beszélgessen, mint ez a férfi. Akinek még furcsább volt, hogy egy apácával beszélget.

- Néhány hét múlva betölti a harmincat. Néha gon-dolok rá, de ezzel kicsit már elkéstem. Vagy nagyon. Az

ember nem léphet vissza egy harmincéves ember éle-tébe, hogy megkérdezze, hogy van. Valószínűleg gyű-löl, amiért annak idején leléptem.

- Maga gyűlöli ezért magát? - kérdezte a nő. - Néha. Nem túl gyakran. A rehabon sokat gondol-

koztam ezen. De nem lehet csak úgy beállítani valaki-hez, aki időközben már felnőtt.

- Talán lehet - szólt csendesen Maggie. - Talán szí-vesen venné, ha hallhatna magáról. Tudja, hogy hol él?

- Régen tudtam. Megpróbálhatnám kideríteni. Csak nem tudom, meg kell-e tennem. Mit mondhatnék neki?

- Lehet, hogy varinak dolgok, amiket meg akar kér-dezni magától. Rendes dolog lenne, ha ezt lehetővé tenné számára. Ha megértetné vele, hogy neki semmi szerepe nem volt abban, hogy maga elment.

Okos nő, gondolta Everett, és bólintott. N e m sokkal ezután rövid sétát tettek a környéken,

és meglepően jó állapotban találtak mindent . Voltak, akik lementek az óvóhelyekre. Azt a kevés sebesültet már kórházba szállították, a többiek, akiknek nem esett baja, egyre csak a földrengés erejét taglalták egymás között. Nagy volt, ebben mindnyájan egyetértettek.

Fél hétkor Maggie közölte, hogy most megpróbál aludni e g y e t és pár óra múlva újra kijön az utcára, hogy lássa, mi van a védenceivel. Everett azt felelte, ő meg keres valami buszt, vonatot vagy repülőt, hogy mihelyt lehet, visszamehessen Los Angelesbe. Vagy ha talál, inkább kocsit bérelne. Rengeteg felvételt készített. Most úgy tervezte, mielőtt elutazik, még egy kicsit körbejár a városban, hátha lát valamit, amit még lefény-képezhet. Nem akart elmulasztani semmi fontosat, de így is hatalmas anyaggal fog visszamenni. Erős kísér-tést érzett, hogy maradjon még pár napig, de nem tudta, mit szólna hozzá a kiadója. Ráadásul San Francis-cóban és a környékén pillanatnyilag megszűnt a te-lefon-összeköttetés a külvilággal, úgyhogy még meg-kérdezni sem tudta.

- Készítettem néhány szép képet magáról az éjjel -

mondta, mielőtt a kapuban elváltak volna. Maggie egy öreg házban lakott, amely éppoly siralmas állapotú-nak nézett ki, mint amilyen vénnek, de a jelek szerint ez ót egyáltalán nem zavarta. Mint mondta, évek óta itt lakott, így régi bútordarabnak számított a környé-ken. Everett felírta a dinét , azzal, hogy majd elküldi neki a képek másolatát. Elkérte Maggie telefonszámát is, ha netán egyszer megint a városban járna. - Akkor elviszem vacsorázni - ígérte. - Jó volt beszélgetni ma-gával.

- Nekem is magával - mosolygott fel rá a nő. - Sokáig fog tartani, mire kitakarítjuk a várost. Remélem, nem túl sokan haltak meg az éjjel. - Látszott rajta, hogy ag-gódik. Ide nem jutottak el a hírek. Elektromosság és mobiltelefonok híján el voltak vágva a világtól. Furcsa érzés volt.

Épp kelőben volt a nap, amikor Everett elbúcsúzott Maggie-tól, miközben arra gondolt, vajon találkoz-nak-e még az életben. Valószínűtlennek tűnt. Mind-annyiuk számára különös, felejthetetlen éjszaka volt.

- Isten vele, Maggie - mondta, miközben a nő kinyi-totta a kaput. Az előtér kőpadlóját vakolatdarabok bo-rították, de mint a nő mosolyogva megjegyezte, a hely-zet nem volt sokkal rosszabb, mint máskor - Vigyázzon magára!

- Maga is - intett vissza Maggie, és becsukta a kaput. A férfi orrát megcsapta a lépcsőházból kiáramló bűz, és nem értette, hogyan képes valaki itt élni. Csak-ugyan szent asszony lehet, gondolta, miközben elin-dult. Egyszer csak halkan fölnevetett A San Franciscó-i földrengés éjszakáját egy apácával töltötte. Aki sze-rinte hős volt. Alig várta, hogy láthassa a róla készült képeket. Ahogy Maggie házától távolodva visszafelé tartott a Tenderloinon át, egyszer csak azon kapta ma-gát, hogy a fia jár az eszében. Megjelent előtte a három-éves Chad képe, és huszonhét év óta, amióta utoljára látta, most először hiányzott neki a fiú. Talán majd föl-keresi, ha még egyszer az életben Montanában jár, és

ha Chad még mindig ott lakik. Még meggondol ja . Maggie szavai bogarat ültettek a fülébe, s most meg-próbálta az egészet kiverni a fejéből. Nem akart bűn-tudatot érezni a fia miatt. Ehhez már túl késő volt, egyébként sem használna egyikőjüknek sem. Sze-rencsét hozó csizmájában elbaktatott a járdán fekvő részegek és hajléktalan csavargók mellett. Mire vissza-ért a belvárosba, hogy körülnézzen, milyen nyomokat hagyott a földrengés a város szívében, a felkelő n a p fénye már elárasztotta az utcákat. Rengeteg téma várt megörökítésre. Ki tudja, egy napon még kinézhet be-lőle egy újabb Pulitzer. Az elmúlt éjszaka megrázó ese-ményei ellenére sokkal jobban érezte magát, mint az elmúlt években bármikor. Újra nyeregben érezte magát, hiszen tudósítóként vett részt az eseményekben, visz-szatért az önbizalma, s úgy érezte, sokkal inkább ura az életének, mint eddig bármikor

Harmadik fejezet S e t h és Sarah gyalog indultak haza a Ritz-Carltonból. Tűsarkú szandáljában Sarah alig tudott lépkedni, de az üvegcserepek úgy ellepték az utcákat, hogy nem merte levenni és mezítláb menni tovább. Minden lé-pésnél érezte a vízhólyagokat. A leszakadt villanyve-zetékek csupasz végei szikrákat szórtak, ezeket gon-dosan kikerülték. Az utolsó tíz-tizenkét tömbnyi távol-ságot már kocsival tették meg, ugyanis egy orvos, aki hazafelé tartott a St. Mary Kórházból, fölvette őket. Hajnali három óra volt. Az orvos azért ment be a kór-házba, hogy megnézze, milyen állapotban vannak a betegei a földrengés után. Elmondta nekik, hogy a kór-házban nagyjából rendben mennek a dolgok. Működ-nek a vészhelyzeti generátorok, és csak a földszinti radiológiai laboratórium egy nagyon kis része ment tönkre. Minden más sértetlenül megúszta a földren-

gést, ennek ellenére az események megviselték mind a betegeket, mind a személyzetet.

A kórházban sem működtek a telefonok, de elemes rádiókon és tévéken figyelemmel kísérték a híreket, s innen értesültek arról, hogy a város mely pontjai szen-vedték a legnagyobb károkat.

Azt is az orvostól tudták meg, hogy a Marinát ismét súlyos csapás érte, akárcsak a 89-es kisebb földrengés idején. Ez a kerület egy feltöltött földsávon épült, és itt sok helyütt gyulladtak ki elolthatatlan tüzek. Foszto-gatásokról is lehetett hallani a híradásokban. Mind a Russian, mind a Nob Hill viszonylag jól vészelte át a 7,9-es erősségű földrengést, amit a Ritz-Carlton ven-dégei és személyzete is tanúsíthatott. A város nyugati részén akadtak komoly károkat szenvedett területek, mint például a Noe Valley, a Castro és a Mission. És a Pacific Fleights egyes részei is megszenvedték a ren-gést. Itt tűzoltók próbálták kimenteni az épületekben és liftekben rekedt embereket, és jelenleg is sokan bir-kóztak a város sok részén fellobbanó tüzekkel, ami a szinte mindenütt eltört vízcsövek miatt komoly gon-dokat okozott.

Miközben jótevőjük hazafelé fuvarozta őket, a távol-ból szirénázásokat lehetett hallani. A város mindkét nagy lúdját, a Bay Bridge-et és a Golden Gate-et is per-cekkel a földrengés után lezárták. A Golden Gate vadul kilengett, és többen is súlyos sérüléseket szenvedtek rajta. A Bay Bridge felső pályájának két szelvénye rázuhant az alatta lévő pályán haladó autókra és a bennük ülőkre. A segélyszolgálatnak még nem sikerült megszervezni a mentést, és a beszámolók szerint az autókban bent rekedtek halálsikolyait még hallani is szörnyű volt. Mindeddig meg sem lehetett becsülni a halálos áldozatok számát, de biztos, hogy sokan meg-haltak, s a sebesültek száma is több ezerre volt tehető. Mialatt a kocsi óvatosan haladt az utcákon, mindhár-man feszült figyelemmel hallgatták az autórádiót.

Sarah megmondta az orvosnak a címüket, s attól

kezdve csak magában imádkozott a gyerekeiért. Arra nem volt lehetőségük, hogy hazatelefonáljanak és beszéljenek a bébiszitterrel. A telefonvezetékek elsza-kadtak, a mobiltelefonok pedig nem működtek. Úgy tűnt, a város kapcsolata megszűnt a külvilággal. Sarah semmi mást nem akart tudni, csak hogy Olivér és Molly jól vannak-e. Seth félig kábán bámult ki az autó ablakán, és időnként megkísérelte működésre bírni a mobilját. Végre megérkeztek a dombtetőre, a Divisa-dero és a Broadway sarkán álló és az öbölre néző nagy, vörös téglás ház elé. A ház sértetlennek tűnt. Megkö-szönték a doktornak, hogy hazahozta őket, s minden jót kívánva neki, kiszálltak a kocsiból. Sarah futva tette meg az utat a bejáratig, Seth pedig elcsigázva igyeke-zett lépést tartani vele.

Mire utolérte, Sarah már kinyitotta az ajtót. Gyorsan lerúgta a hasznavehetetlen szandált, és végigrohant a halion. Mivel nem volt villany, s az utcai lámpák sem égtek, szokatlan sötétség uralkodott a házban. Sarah elrohant a nappali mellett, hogy egyenesen fölszalad-jon az emeletre, de akkor meglátta őket. A bébiszitter a kanapén aludt, karjában a szunyókáló kisfiúval, s ott szuszogott mellette Molly is. Az asztalon égő gyertya állt. A nő Sarah közeledtére megmoccant.

- Ó. . . micsoda nagy földrengés volt... - tért magá-hoz, de suttogott, hogy ne ébressze föl a gyerekeket. De amikor Seth is belépett a szobába, és a három fel-nőtt beszélgetni kezdett egymással, a kicsik is moco-rogni kezdtek. Sarah körülnézett, s látta, hogy a képek ferdén lógnak a falon, két szobor eldőlt, és a kis kár-tyaasztal meg néhány szék felborult. A padlón minde-nütt könyvek és kisebb-nagyobb tárgyak hevertek, ami-től szokatlanul rendet lennek tűn t a szoba. De a gye-rekek jól voltak, és csak ez számított . Mindanny ian sértetlenül vészelték át a katasztrófát, s csak amikor Sarah szeme megszokta a félhomályt, vette észre a Par-mani homlokán éktelenkedő jókora púpot . A bébiszit-ter elmondta, hogy Olivér könyvespolca rádőlt, amikor

a rengés kezdetén odafutott , hogy kikapja a kisfiút a kiságyból. Sarah nem győzött hálát adni, hogy a nő nem veszítette el az eszméletét, és sem a polc, sem a könyvek és egyéb tárgyaik nem vágták agyon a fiát. Az 1989-es földrengéskor így halt meg egy kisbaba innen nem messze: egy polcról lecsúszott egy súlyos tárgy, és eltalálta a kicsit a bölcsőjében. Sarah boldog volt, hogy az ő fiával nem ismétlődött meg ez a sze-rencsétlenség.

A bébiszitter mellén fekvő Olivér megmozdul t , fölemelte a fejecskéjét, és meglátta az anyját . Sarah fölkapta, és magához ölelte. Molly összegömbölyöd-ve aludt tovább a nő mellett. Olyan volt, mint egy já-ték baba, s a szülei boldog mosollyal gyönyörködtek benne.

- Szia, picim, jót aludtál? - köszönt Sarah a kisfiú-nak. A kicsi meglepődött azon, hogy ott látja őket, majd kisvártatva legörbült a szája, és sírva fakadt. Sarah fülének muzsika volt ez a hang, akárcsak azon az éjszakán, amikor Olivér megszületett. Egész éjjel a gyerekeiért rettegett, és semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy hazafuthasson és magához ölelhesse őket. Lehajolt, és mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy ő is életben van, gyengéden megérintette Molly lábát. - Milyen rémítő lehetett magának - szólt együttérzőn Parmanihoz.

Seth közben átment a dolgozószobába, és fölemelte a telefonkagylót. Süket volt. Az egész városban nem működtek a telefonok. Seth hazafelé jövet ezerszer is ellenőrizte a mobilját.

- Nevetséges - horkant fel, és visszajött a nappaliba. -Legalább a mobilok működhetnének. Most mihez kezdjünk? Egész héten el leszünk vágva a világtól? Legalább holnapra megjavíthatnák a rendszert.

Sarah éppúgy tudta, mint ó, hogy erre vajmi kevés az esély. Villanyuk sem volt, és Parmani bölcsen elzárta a gázt, így aztán az egész házban hideg volt. Szeren-csére meleg éjszaka volt, mert ha ez a mostani is a San

Franciscóban megszokott szeles éjszaka lett volna, vacoghatnak mindnyájan.

- Egy időre a szabad ég alatt kellene táboroznunk -jegyezte meg nyugodtan Sarah. Most, hogy a kisfiát a karjában tarthatta, a lányát pedig itt látta a kanapén, boldogságát semmi sem kezdhette ki.

- Lehet, hogy holnap kocsival elmegyek Stanfordba vagy San Jóséba - mondta Seth tétován. - N é h á n y telefont el kell intéznem.

- A doktor azt mondta, a kórházban hallotta, hogy lezárták az utakat. Azt hiszem, teljesen el vagyunk vágva a külvilágtól.

- Az lehetetlen! - kiáltotta Seth rémülten, majd ráné-zett órája világító számlapjára. - Talán legjobb lenne most azonnal elindulnom. New Yorkban nemsokára reggel hét óra lesz. Mire odaérek, a keleti parton az emberek már az irodákban lesznek. Ma le kell bonyo-lítanom egy tranzakciót.

- Nem vehetnél ki egy nap szabadságot? - kérdezte Sarah, de Seth válasz nélkül felrohant az emeletre. Öt perc múlva farmerban, pulóverben és futócipőben jött le. Feszült volt az arca, hozta az aktatáskáját is.

Mindkét autójuk a szálloda garázsában rekedt, talán örökre. Semmi remény nem volt, hogy bármelyiket is ki t udnák hozni onnan , hiszen a garázs nagy része beomlott. De Seth reménykedő arccal Parmanihoz fordult. Anyja ismerős melegét és hangját érzékelve Ollie újra elaludt Sarah karjában.

- Kölcsönadná a kocsiját pár órára, Parmani? - mo-solygott a nőre Seth. - Meg szeretném nézni, szabad-e az út dél felé, és elintéznék pár telefont. Még az is lehet, hogy odalent a mobilom is működik.

- Persze - válaszolta meglepett arccal a bébiszitter. Furcsállotta a kérést, és Sarah még inkább így volt vele. Miért akar valaki most San Jóséba menni? Az sem tűnt számára helyénvalónak, hogy Seth e pillanatban olyan fontosnak ítéli az üzletet, hogy miatta képes magukra hagyni őket a városban.

- Nem k a p c s o l h a t n á l ki? Ma senki sem vár San F r a n c i s c ó b ó l híreket senkiről. Ez esztelenség, Seth És ha iön ecv újabb rengés? Vagy egy utórengés? Akkor i t t m a r a d u n k e g y e d ü l , és lehet, hogy vissza sem tudsz iönni Vagy ami még rosszabb, leszakadhat egy felül-á r ó , é s m a g a alá temetheti. Nem akarta, hogy a férje

e l m e n j e n , ám ó elszántan elindult az ajtó felé. Parmani u t á n a s z ó l t , hogy a slusszkulcs bent van a kocsiban, a garázsban. Egy ütött-kopott Honda Accord volt, de mindenhová elment, ahova kellett. Sarah nem en-gedte volna, hogy a gyerekeket ezzel vigye ide-oda, és azért sem lelkesedett, hogy Seth a Hondával keljen úmak. A kocsiban már százötvenezer kilométernél is több volt, nem volt benne biztonsági felszerelés, s leg-alább tizenöt éves lehetett.

- Nem kell izgulni, hölgyeim - nézett rájuk moso-lyogva a férfi. - Visszajövök. - Azzal már kint is volt az ajtón. Saraht az is idegesítette, hogy az utcákon nem égtek a lámpák, nem működtek a közlekedési lámpák, és az utakon kisebb-nagyobb torlaszok is képződhet-tek. De tudta, hogy a férjét úgysem lehetne semmivel megállítani. És már amúgy is elment. Parmani elindult elemlámpát keresni, Sarah pedig leült, s a gyertya im-bolygó fényénél Sethen gondolkodott. Lehet valaki munkamániás , de akkor sem kellene órákkal egy ha-talmas erejű földrengés után, feleséget és gyerekeket magukra hagyva végigvágtatni a félszigeten. Ez az egész ügy cseppet sem tette boldoggá. Irracionális, rög-eszmés viselkedésnek tűnt számára.

Majdnem napkeltéig ültek csendesen beszélgetve Parmanival a nappal iban. Sarah gondolkozot t rajta, hogy fölmenjen-e az emeleti hálószobába, és maga mellé fektesse-e a gyerekeket is, de biztonságosabbnak érezte a földszintet, ahonnan hamarabb kijuthattak az utcára, ha ú jabb rengés következne be. Parmani el-mondta, hogy a kertben kidőlt egy fa, és odafönt tele van a padló mindenféle tárgyakkal, többek között egy hatalmas tükör is leesett a falról és összetört, továbbá a

kertre néző ablakok közül is több kitört, s az üveg-cserepek szétszóródtak lent a betonon. A konyhában minden tele van a porcelánok és üvegek törmelékével, és a polcokról lerepült és a földön kiborult az összes fűszer. Gyümölcsleves dobozok és borosüvegek törtek szét, és Sarah lélekben kezdett fölkészülni a nagytaka-rításra. Parmani mentegetőzött, amiért még nem kez-dett hozzá, de mint mondta, nagyon aggódott a gyere-kekért, és nem akarta olyan sok időre magukra hagyni őket. Sarah megnyugtatta, hogy majd ő feltakarítja a sok törmeléket, és miután visszafektette a mélyen alvó Olivért a kanapéra, kiment a konyhába, hogy körül-nézzen. Elszörnyedve szemlélte a pusztítást. A kony-haszekrények ajtajai kinyíltak, és minden kizúdult belőlük a földre. Úgy érezte, napok kellenek, mire újra rend lesz a konyhában.

Amikor felkelt a nap, Parmani kiment, hogy kávét főzzön, de mindjárt eszébe is jutott, hogy nincs se vil-lany, se gáz. A törmelékkupacokat és üvegcserepeket kerülgetve egy csészébe meleg vizet engedett a csap-ból, majd beíelógatott egy teafiltert. Éppen csak lan-gyos volt, de azért bevitte Sarahnak; ez is több volt a semminél. Parmani egy banánnal vigasztalódott. Sarah kijelentette, hogy enni egyáltalán nem akar, ahhoz még túlságosan zaklatott és ideges.

Épp megitta a teáját, amikor a férje lépett be komor arccal az ajtón.

- Ez gyors volt - jegyezte meg Sarah, - Lezárták az utakat. Az összeset - fakadt ki Seth. -

Nem lehet ráhajtani a 101-esre, leomlott az egész fel-hajtósáv. - Az alatta lévő szörnyű látványról n e m tett említést. A rengeteg mentő- és rendőrautóról sem. Az autópályán cirkáló járőrök szigorúan visszafordí-tották, s közölték vele, hogy menjen haza és maradjon ot thon. Megpróbálkozott azzal, hogy Palo Altóban lakik, mire azt felelték, hogy kénytelen lesz a városban maradni, amíg újra meg nem nyitják az utakat. Ami-kor Seth megkérdezte, mikor lesz az, a parancsnok azt

felelte, napok múlva, de tekintve a kár nagyságát, be-letelhet akár egy hétbe is. - Próbálkoztam a Tizenki-lencedik Sugárúton kijutni a 280-asra, de ott is ugyan-az a helyzet. A parton végig földcsuszamlások keletkez-tek. Mindent lezártak. A hidakat már meg se néztem, mert a rádión hallottuk, hogy azokat is lezárták. A francba, Sarah, csapdába estünk! - tört ki dühösen.

Egy kis időre. Nem tudom, miért nem vagy képes megnyugodni. Különben is épp elég takarítanivalónk van it thon. Senki sem várja el N e w Yorkban, hogy telefonálj. Ők többet tudnak arról, hogy itt mi történt, mint mi magunk. Hidd el nekem, Seth, senkinek sem fog hiányozni a te hívásod.

- Te ezt nem érted - morogta sötéten a férfi, azzal fölrohant az emeletre, és bevágta maga után a hálószo-bájuk ajtaját. Sarah a jelenetet mindvégig érdeklődve figyelő Parmanira hagyta a gyerekeket, és fölment a férje után. A férfi úgy járkált körbe-körbe a hálószobá-ban, mint egy ketrecbe zárt oroszlán. Méghozzá egy nagyon dühös oroszlán, aki fel akar falni valakit, és más áldozat nem lévén, mindjárt ráveti magát Sarahra.

Ne haragudj , szívem - kezdte szelíden Sarah. -Tudom, hogy egy üzlet kellős közepén vagy. De a ter-mészeti katasztrófákat nem tudod kézben tartani. Itt most nincs mit tenni, pár napra fel kell függesztened az üzletet.

- Szó sem lehet róla - vetette oda dühösen a férfi. -Vannak üzletkötések, amikkel nem lehet várni, és ez most pont olyan. Csak egy nyavalyás telefon kellene, semmi több. - Sarah boldogan előteremtett volna neki egyet, de nem lehetett. Neki csak az volt a fontos, és már ezért is hálás volt, hogy a gyerekeit biztonságban tudhatta. Több mint különösnek érezte, hogy a férje ilyen körülmények között is ennyire odavan azért, hogy folytathassa a munkáját . Ugyanakkor rá kellett esz-mélnie, hogy éppen ezért volt ilyen hihetetlenül sike-res az üzleti életben. Seth sohasem állt le. Éjjel-nappal a fülén volt a mobilja, és megállás nélkül üzleti ügyek-

kel foglalkozott. A telefon nélkül végképp és tökélete-sen tehetetlennek érezte magát, mint akinek elvágták a hangszalagjait és összekötözték a kezét. Ide volt sze-gezve egy halott városban, amelynek megszűnt minden összeköttetése a külvilággal. Sarah látta rajta, mekkora katasztrófaként éli meg a helyzetet, és nagyon szerette volna rábírni, hogy nyugodjon bele.

- Mit tehetek érted, Seth? - kérdezte, miközben letelepedett az ágy szélére, és megveregette maga mellett a helyet. Egy masszírozásra, egy fürdőre , va-lami nyugtatóra, esetleg egy ölelésre vagy összebújásra gondolt.

- Hogy mit tehetsz értem? Te viccelsz? Ez valami tréfa? - A férfi szinte kiabált. A nap már fent járt az égen, és fényével életre keltette a hálószoba gondosan kiválasztott halványsárga és égszínkék kelméit. De Seth ebből nem látott semmit, amikor villámló szem-mel meredt Sarahra.

- Komolyan gondoltam - felelte az asszony nyu-godtan. - Mindent megteszek, amit csak tudok.

Seth ügy bámult rá, mintha Sarah megőrült volna. - Sarah, neked fogalmad sincs arról, hogy mi van.

Halványlila gőzöd sincs róla. - Azért csak tegyél egy próbát. Együtt jártunk egye-

temre. N e m vagyok idióta, ha nem tudnád. - Nem, én vagyok az. - Seth leült az ágy szélére, és

egyik kezével beletúrt a hajába. Képtelen volt ránézni Sarahra. - Ma délig hatvanmillió dollárt kell átutal-nom a folyószámlánkról - mondta kongó hangon.

- Ilyen nagy befektetésen dolgozol? - lepődött meg Sarah. - Mit veszel? Árucikkeket? Ilyen mennyiségben kockázatos lehet. - Az is igaz, hogy ha beüt, akkor vi-szont óriási haszonnal kecsegtet. Tudta, hogy Seth zse-niálisan ért ahhoz, hogy mikor mibe kell befekteüii.

- Nem veszek semmit, Sarah - nézett rá Seth, de mindjár t el is kapta a tekintetét. - Csak próbálom fe-dezni a kiadásaimat. Mindössze ennyit csinálok, és ha nem sikerül, akkor kész vagyok.. . vagyunk. . . akkor

mindenünk elúszik... akár még le is csukhatnak. - Mi-alatt beszélt, a padlót nézte a lába alatt.

- Miről beszélsz? - rémült meg Sarah. Biztosan csak ugratja. De az arcán látszott, hogy nem.

- A héten könyvvizsgálók jártak nálunk, hogy meg-nézzék az új kockázati alapunkat. A befektetők küld-ték őket ránk, hogy meggyőződjenek róla, csakugyan van annyi az alapban, amennyit mondtunk . A végén természetesen meglesz, ez nem is kérdés. Már máskor is megléptem ugyanezt, akkor Sully Markham tartotta a hátát, ha jöttek a revizorok. Végül amikor a pén-zünkhöz jutunk, rátesszük a számlára. De néha, az elején, amikor még nincs a számlán a pénz, Sully ki szokta egy kicsit vattázni olyankor, amikor a befekte-tőknek eszébe jut számlaellenőrzést tartani.

- Egy kicsit? - bámult rá döbbenten Sarah. - Te kicsi-nek nevezel hatvanmillió dollárt? Jézusom, Seth, mit gondoltál? Rajta is kaphattak volna, vagy megeshetett volna, hogy nem tudod összehozni a pénzt. - Csak amikor már kimondta , döbbent rá, hogy pontosan erről van most szó. Hogy ebben van most benne Seth.

- Meg kell szereznem a pénzt, különben Sully le fog bukni New Yorkban. Ma vissza kell tennie a pénzt a számlájára. A bankok zárva vannak. Nincs egy nyava-lyás használható mobilom, még csak fel sem tudom hívni Sullyt, hogy fedezze valamivel a hiányt.

- Erre magától is rá kell jönnie. Most, hogy az egész város a padlón van, nyilván tudja, nem vagy abban a helyzetben, hogy lépjél.

Sarah halottsápadt volt. Soha még csak meg sem fordult a fejében, hogy Seth nem becsületes. Es hat-vanmillió nem afféle kis kisiklás. Az komoly sikkasz-tás. Csalás, amit a törvény a legsúlyosabb büntetéssel torol meg. Egy percig sem hitte volna, hogy a pénzsó-várság ilyesmire csábíthatja a férjét. Ez a dolog meg-kérdőjelezett közöttük mindent, az egész életüket, és ami a legfőbb, azt, hogy ki is valójában a társa.

Tegnap kellett volna meglépnem - közölte mogor-

ván Seth. - Megígértem Sullynak, hogy zárásra meg-csinálom. De a könyvvizsgálók majdnem hat óráig ott ültek a nyakamon. Ezért értem olyan későn oda a Ritz-be. Azt hit tem, ma reggel még el intézhetem ezt a dolgot. Idegesített, de nem estem pánikba. Most vi-szont pánikban vagyok. Óriási bajba kerültünk. Hét-főn nála kezdődik számlaellenőrzés. Ezt minden-képpen el kell halasztatnia. Az itteni bankok addigra még nem fognak kinyitni. És még csak fel sem tudom hívni, hogy figyelmeztessem. - Félő volt, hogy Seth mindjárt sírva fakad, és Sarah döbbent hitetlenkedés-sel bámult rá.

- Azóta már biztosan ellenőrizte, és láthatta, hogy nem utaltad át a pénzt - mondta enyhén szédülő fej-jel. Kicsit olyan érzése volt, mintha hullámvasúton ülne, biztonsági öv nélkül, és kapaszkodni se nagyon tud. És azt, hogy Seth mit érezhet, el sem tudta képzelni. A börtönt kockáztatja. És ha tényleg lecsukják, velük mi lesz?

- Igen. Már tudja , hogy nem haj tot tam végre az átutalást. És mi következik ebből? Az átkozott földren-gés miatt lezárták az egész várost, és már nem tudom visszautalni neki a pénzt. Hatvanmilliós hiánya lesz, amikor hétfőn reggel megjelennek nála a revizorok, és r e m tehetek semmit.

Ő és Sully Markham államhatárokon átívelő csalá-sokat és lopásokat követtek el. Sarah tudta, mint ahogy Seth is tudta, amikor elkövette, hogy a lehető legsúlyosabb szövetségi bűncselekményt követi el. Ez egy percig sem volt kétséges. Megfordult vele a szoba, amikor ránézett a férjére.

- Mit fogsz most tenni, Seth? - suttogta alig hallha-tóan. Tökéletesen tisztában volt férje tettének hordere-jével. Csak azt nem értette, hogy miért tette, és hogy mikor vált bűnözővé. Hogy történhetett ez meg velük?

- Nem tudom - felelte őszintén, egyenesen felesége szemébe nézve a férfi. Rémültnek látszott, és az asz-szony is az volt. - Ebbe belebukhatom, Sarah. Azelőtt

is csináltam ilyesmiket. És én is kisegítettem Sullyt. Régi barátok vagyunk. Eddig még egyszer sem kaptak el, és a magam oldalát eddig mindig egyenesbe tud-tam hozni. De most kuty aszorítóba kerültem.

- Úristen - nyögte Sarah. - Mi lesz, ha vádat emelnek ellened?

- Nem tudom. Ezt most nehéz lesz megúszni. Nem hiszem, hogy Sully későbbre tudná tolni az auditálást. Az időzítés a befektetői tetszésére van bízva, és ők nem szoktak időt hagyni a könyvek cizellálására és meghamisítására. Márpedig mi éppen ezt csináltuk. De még mennyire hogy meghamisítottuk' Nem tudom, megpróbálta-e elhalasztatni az ellenőrzést, amikor látta, hogy földrengés volt nálunk, és nem utaltam vissza neki a fedezetet. Hatvanmilliót elég nehéz elmismá-solni. Ekkora hiányt azért már észre szoktak venni. És ami még rosszabb, a nyomok egyenesen hozzám ve-zetnek. Ha Sullynak nem sikerül hétfőig csodát ten-nie, akkor nekünk annyi.

- Ha a könyvvizsgálók kiszúrják a hiányt, ót percen belül rám küldik az Értékpapír-felügyeletet - folytatta. -És itt, ebben a lezárt városban a lehető legkönnyebb célpont vagyok, hiszen még csak el sem szökhetek. Történjen, aminek történnie kell. Szereznünk kell egy fantasztikusan jó ügyvédet, és majd meglátjuk, meg tudunk-e állapodni a szövetségi államügyésszel. Más-különben el kellene szöknöm Brazíliába, amit nem tennék meg veled. Úgyhogy azt hiszem, szép csendben meghúzzuk magunkat itt, s ha majd elült a földrengés porfelhője, beüt a következő mennykő. Nemrégen néztem meg újra a mobiltelefonom, de egy szikra élet sincs benne. Úgyhogy kénytelenek vagyunk várni, és majd meglátjuk, mi történik.. . Bocsáss meg, Sarah -tette hozzá. Nem tudta, mit is mondhatna még, s ami-kor az asszony ránézett, könnyek csillogtak a szemében. Soha nem gondolta volna, hogy a férje tisztességtelen eszközökhöz nyúl, és a hír megsemmisítő erejú csa-pásként érte.

- H o g y tehettél ilyet? - kérdezte, miközben köny-nyei végigperegtek az arcán. Csak ült mozdulatlanul, mereven nézett a férjére, és n e m akart hinni a fülé-nek. Ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy igazat mond. Az egesz (>|ete e „ y p e r c i e f o r g á s a alatt horrorfi lmmé változott. K *

- A z t h i t t e m / sohasem fogunk lebukni - vont vállat Seth. Az ő S z á m á r a is hihetetlen tűnt a dolog, de más okokból, H\jn{ a m i ,'gy felzaklatta Saraht. Ő ezt észre sem vet te . F 0g a lma sem volt, hogy a felesége az ő val-l ó m b a h a l | a t á n ú g y érezte, elárulták.

- Még n e m buktat tak is le benneteket , hogy kö-V e l í . ' ilyen becstelenséget? Megszegtél min-á e " e , * é P * e l h e t ő törvényt azzal, hogy félrevezetted a b e f e k t e t ő j e Mi van, ha elveszíted az összes pén-züket?

- Ugy kalkuláltam, hogy képes leszek gondoskodni a fedezetről Mindig is így csináltam. És mi bajod van e z z € ' . ^d, milyen gyorsan felépítettem az iizlete-v ^ + L T - honnan van mindez? - mutatott

f wn SZél<?S m o z d u l a t t a I a hálószobában, és Sarahnak rá kellett döbbennie, hogy nem ismeri a férjét. Azt hitte, i s m e ^ d e nem. Olyan érzése volt, mintha az a Seth, akit ő ism* r t f e g y S z e r i b e n eltűnt volna, és egy bűnöző foglalta v o l n a e l a h e I y é t

hs mi mindezzel, ha téged börtönbe csuknak? boha n e ^ gondolta volna, hogy Seth ilyen sikeres

üzletember lesz, de ma már el lehetett mondani , hogy nagy lábo n é U e k B e l v á r o s i h á Z / e g > r m á s i l c iahoe-ban, saját repülőgép, autók, értékes ingóságok, ékszerek. Seth egy egész kártyavárat épített fel, amely össze-omlani k é S z ü l t / é s S a r a h akaratlanul i s kíváncsi lett, milyen s u l y o s a ba= S e t h t e h á t o k k a , v o l t u f e s z ü , t

és zavart.

elúszik - felelte a férfi egyszerűen. -t 8 i s ' h a n c m c s u k n a k Ie- Pénzbüntetésre ítél-

nek, es k a t y j a t o s t u ] v i s s z a kell fizetnem, amit kölcsön-vettem.

- Nem kölcsönvetted, hanem elvetted. És még csak nem is Sullytól, hanem az ő befektetőitől. Úgy állapod-tál meg a haveroddal, hogy hazudhass az embereknek. Az egész, úgy ahogy van, egy nagy disznóság, Seth. -Nem akarta, hogy elkapják, miatta és a család miatt is, de tudta, hogy igazság szerint el kellene kapniuk.

- Kösz az erkölcsi prédikációt - vágott vissza kese-rűen a férje. - Mindenesetre azt tudom válaszolni a kérdésedre, hogy mindez valószínűleg elúszik, még-hozzá elég gyorsan. Ráteszik a kezüket mindenünkre , vagy jó részükre, a házra, a repülőgépre és a többire. Amit nem vesznek el, azt eladhatjuk. - Már-már úgy beszélt, mintha ez magától értetődő lenne. Az éjszakai földrengés kitörésének pillanatában tudta, hogy neki befellegzett.

- És miből fogunk élni? - G o n d o l o m , baráti kölcsönökből. Nem tudom,

Sarah. Majd akkor kitaláljuk. Most, ma még rendben vagyunk. Egy földrengés másnap ján senki sem fog elfogatóparanccsal jönni értem. Meg kell várnunk, mi történik a jövő héten.

De Sarah éppoly jól tudta, mint ó, hogy az egész éle-tük összeomlóban van, és nincs rá mód , hogy elke-rüljék a katasztrófát. Seth a lehető legvakmerőbb mó-don kockára tette a család életét.

- Szerinted elvehetik a házunkat is? - nézett körül rémülten Sarah. Ez volt az otthona. Nem volt ugyan szüksége ilyen fényűző házra, de itt éltek, és ide szü-lettek a gyerekeik is. A gondolatra, hogy mindent el-veszíthetnek, páni félelem fogta el. Ha Sethet letartóz-tatják és elitélik, egyik pillanatról a másikra nyomorba juthatnak. Érezte, hogy kezd úrrá lenni rajta a kétség-beesés. Munkát kell keresnie, és egy helyet, ahol ellak-hatnak. És hol lesz Seth? Börtönben? Alig pár órával ezelőtt még egyedül csak az foglalkoztatta, hogy a föld-rengés után életben vannak-e, biztonságban vannak-e a gyerekei, vajon nem omlott-e rájuk a ház. És most, miután Seth elmondta ezt neki, mindenük odaveszni

látszik, egyedül csak a gyerekeik megléte a biztos. Azok után, amiket elmondott, már azt sem tudta, ki-csoda Seth. Négy évvel ezelőtt feleségül ment egy ide-genhez, aki azóta az apja lett a gyerekeinek. Amikor hozzáment , bízott benne és szerette őt.

Mindezeket végiggondolva hangos zokogásban tört ki, mire Seth közelebb húzódott hozzá, hogy átölelje, de Sarah eltolta magától. Nem tudta, a férje a szövet-ségese vagy az ellensége-e. Anélkül, hogy gondolt volna rá és a gyerekekre, mindnyájukat veszélybe so-dorta. Dühös volt rá, és mélyen lesújtotta az, amit tett.

- SzereÜek, bébi - mondta Seth halkan, mire Sarah elképedve nézett rá.

- Hogy mondhatod ezt? Én is szeretlek, de nézd meg, mit tettél velünk, az egész családdal! Nemcsak velünk, kettőnkkel, hanem a gyerekekkel is. Akár ut-cára is kerülhetünk. Téged pedig börtönbe csukhat-nak. - És ma jdnem biztos, hogy le is csukják.

- N e m biztos, hogy ilyen súlyos a helyzet - próbálta megnyugtatni a férfi, de Sarah nem hitt neki. Ilyen semmitmondó, üres szólammal már nem téveszthette meg, hiszen jól ismerte a szigorú üzleti szabályozáso-kat. Sethet az a veszély fenyegette, hogy letartóztatják és bör tönbe kerül. És akkor ennek a mostani életük-nek egyszer s mindenkorra vége lesz.

- Mit tegyünk? - kérdezte boldogtalanul, és kifújta az orrát egy papír zsebkendőbe. E pillanatban egyálta-lán n e m hasonlított arra a ragyogó, fiatal társaságbeli nőre, aki még tegnap éjjel is volt. Már csak egy halálra rémült asszony volt, semmi más. Estélyi ruhájára puló-vert húzot t , és mezítláb, sírva ült az ágy szélén. Mint egy tinédzser, aki úgy érzi, vége van a világnak. És most csakugyan vége lett, köszönhetően a férjének.

Lebontotta tarkóján csavart kontyba feltűzött haját, s ahogy ott ült, vállára hulló sötét hajával, dühös sze-meket meresztve a férjére, egészen úgy nézett ki, mint egy diáklány, és olyan becsapottnak érezte magát, mint m é g soha. Nem a pénz- és életstílusbeli veszteség

miatt, habár az is számított. Eddig minden olyan biz-tosnak tűnt, és ez nagyon is fontos volt számára, a gye-rekeik miatt. Ráadásul Seth elrabolta tőlük azt a bol-dog életet, amelyet ő teremtett meg nekik, s azt a biz-tonságérzetet, amelyre Sarah mindeddig számíthatott. Kockára tette mindannyiuk életét, amikor átutalta azt a pénzt , amelyet Sully Markham kölcsönzött neki. A sajátjával együtt az ó életét is kilőtte egy ágyúból.

- Azt hiszem, nem tehetünk mást, mint vá runk - fe-lelte Seth csendesen, s a szobán átvágva az ablakhoz ment. Alattuk tüzek égtek, s a reggeli nap fényénél látta, hogy a szomszédos házak is kárt szenvedtek. Fák dőltek ki, erkélyek lógtak furcsa szögben, kémények omlottak le. Emberek járkáltak az utcán félig kábultan, de egyikőjük sem volt olyan rossz állapotban, mint Sarah, aki egyre csak sírt. Már csak idő kérdése volt, hogy ennek a mostani életüknek, s vele együtt talán a házasságuknak is, vége legyen.

Negyedik fejezet M e l a n i e azon az éjszakán sokáig maradt a Ritz-Carl-ton előtt az utcán, hogy segítsen és mentőorvost pró-báljon hívni a sebesültekhez. Két eltévedt kislányt sikerült visszavezetnie az anyjukhoz, de túl sok min-dent nem tudott tenni. Neki nem volt ápolónői képzett-sége, mint Mary Magdalen nővérnek, mindazonáltal némi vigaszt és biztonságérzetet tudott nyújtani má-soknak. A zenekar egyik tagja egy darabig kitartott mellette, de aztán ő is csatlakozott a többiekhez, akik elmentek az óvóhelyTe. Úgy döntött, Melanie már nagylány, tud magára vigyázni. A csapatból senki sem maradt mellette. Azóta is a színpadi jelmezét és cipőjét viselte, no meg Everett Carson kölcsönzőből való szmo-kingkabátját, amely már csupa kosz volt. De Melanie jól érezte magát odakint az utcán, és noha a levegő

tele volt a lehulló vakolat porával, ó hosszú idő óta először érezte, hogy szabadon tud lélegezni.

A tűzoltóautó hátuljában ülve fánkot evett és kávét ivott, és közben a tűzoltókkal beszélgetett az éjszaka történtekről. Ők persze nem tudtak hová lenni a cso-dálkozástól és az örömtől, hogy együtt kávéznak Mela-nie Free-veL

- És milyen Melanie Free-nek lenni? - kérdezte az egyik fiatalabb tűzoltó. San Franciscóban született, s a Missionban nőtt fel. Apja zsaru volt, akárcsak két bátyja, a másik kettő meg tűzoltó lett, mint ő. A nővérei vala-mennyien a középiskolából mentek férjhez. Melanie Free olyan távol volt az ő életétől, amilyen távol csak lehetett, noha ahogy így ette a fánkot és itta a kávéját, egészen olyannak tűnt számára, mint akárki más.

- Néha szórakoztató, néha meg szívás - ismerte be Melanie. - Rengeteg munka, óriási nyomás, különö-sen a koncerteken. De a legrosszabb a média. - Ezen a tűzoltók jót vigyorogtak, Melanie pedig kivett egy újabb fánkot. Az, aki a kérdést feltette, huszonkét éves volt, és már három gyerek apja. Úgy gondolta, Mela-nie élete sokkal érdekesebb, mint az övé, habár szeret-te a feleségét és a gyerekeit. - És te? - kérdezte vissza Melanie. - Szereted, amit csinálsz?

- Igen. Legtöbbször. Különösen az ilyen éjszakákon, mint ez a mostani. Ilyenkor úgy érzed, hogy múlik raj-tad valami, hogy jót teszel. Nem úgy, mint amikor megdobálnak sörösüvegekkel, vagy lesből rád lőnek, ha kimész a Bay View-ra, hogy eloltsd a tüzet, amit Ők maguk, készakarva gyújtottak. De nem mindig van így. Legtöbbször élvezem, hogy tűzoltó vagyok.

-A tűzoltók aranyosak - jegyezte meg Melanie, és kuncogott . Nem emlékezett rá, hogy mikor evett meg utoljára egymás után két fánkot. Az anyja meg is ölte volna. Melanie az anyjával ellentétben, de az ő paran-csára, örökös diétára volt fogva. Ez még a kisebb áldo-zatok közé tartozott, amiket a hírnévért meg kellett hoznia.

- Maga is aranyos - mondta az egyik idősebb tűz-oltó, amikor elment mellette. Az imént töltött el négy órát azzal, hogy kihozza egy liftből a bent rekedt em-bereket. Egy nő elájult, de a többiek jól bírták. Hosszú volt az éjszaka mindenkinek. Melanie integetett a két kislánynak, akiket ő talált meg, és akik útban az óvó-hely felé a közelben mentek el édesanyjukkal. Az anya meglepett arcára rá volt írva, hogy csak most jött rá, kicsoda valójában Melanie. így, összekócolódott hosz-szú szőke hajjal és piszkos arccal is könnyű volt felis-merni a sztárt.

- Nem unja, hogy az emberek lépten-nyomon felis-merik? - kérdezte egy másik tűzoltó.

- De, nagyon. A barátom ki nem állhatja. Egyszer leütött egy fotóst, fogdába is kerüli miatta. Őt nagyon idegesíti ez.

- Elhiszem - mondta a tűzoltó, s azzal ment is vissza, hogy tegye a dolgát. A többiek küldték Melanie-t is az óvóhelyre, ahol nagyobb biztonságban lenne. A lány egész éjjel a szálloda vendégei vagy akár idegen járó-kelők körül segédkezett, de a hivatalos szervek jónak látták, ha az emberek óvóhelyekre vonulnak vissza. A lehulló törmelékek, vakolatdarabok, kitört ablaküve-gek és hasonlók miatt csakugyan nem volt tanácsos az utcán maradnia. Nem beszélve az állandó veszélyfor-rást jelentő, áram alatt lévő villanyvezetékekről.

A legfiatalabb tűzoltó felajánlotta, hogy elkíséri a két sarokkal távolabb lévő óvóhelyig, amit Melanie kelletlenül elfogadott. Reggel hét óra volt, és tudta, hogy az anyja már halálra izgulta magát, hogy hol l ehe t Útban a templom felé, melynek tágas hajójába küldték az embereket, Melanie fesztelenül elbeszélge-tett a fiatal tűzoltóval. Mint kiderült, a templom zsúfo-lásig megtelt emberekkel, akiknek a Vöröskereszt ön-kéntesei és az egyház tagjai osztottak reggelit. Amikor Melanie meglátta a sokaságot, el sem tudta képzelni, hogyan fogja megtalálni közöttük az anyját. A kapu-ban megköszönte a f iatalembernek, hogy elkísérte

idáig, majd bevette magát a tömegbe, hátha meglát egy ismerőst. Az emberek hangosan beszélgettek, sír-tak, nevettek, idegeskedtek, és százával ültek a földön.

Végül megtalálta az anyját, aki Ashleyvel és Melanie asszisztensével, Pammeí ült együtt , és már órák óta azon tanakodtak, hogy mi lehet vele. Janet felsikoltott, amikor megpillantotta, és nyomban magához ölelte. Előbb majd összeroppantotta, azután meg mindenki füle hallatára veszekedni kezdett vele, amiért egész éjszakára nyoma veszett.

- A z isten szerelmére, Mel, azt hittem, meghaltál, agyonütött az áram, fejen talált egy háztetőről lezu-hant cserép vagy kő!

- Nem, csak segítettem az embereknek - válaszolta Melanie halkan. Rendszerint alig lehetett hallani a hangját, amikor az anyja a közelben volt. És észrevette, hogy Ashley olyan f e h é t mint a fal. Szegény lány halálos rémületben élte át a földrengést, és azóta sem téit magához. Egész éjjel Jaké mellett kuporgott, aki ügyet sem vetett rá, és előzőleg annyit ivott és füstölt, hogy átaludta az egész földrengést.

janet rikácsolására kinyitotta a szemét, és végigné-zett Melanie-n. Amint kihívóan végigmérte a lányt, lát-szott rajta, hogy igencsak másnapos. Nem emlékezett a fellépésére, sőt arra sem, hogy ott volt-e egyáltalán, de abban biztos volt, hogy a földrengésre emlékszik.

- Klassz a zakód - nézet t hunyorogva a mocskos szmokingkabátra . - Hol voltál egész éjjel? - Inkább érdeklődőnek tűnt, mint aggódónak.

- Dolgom volt - válaszolta Melanie, de nem hajolt oda, hogy megcsókolja a fiút. Nagyon visszataszító-nak találta. Az éjjel a földön aludt, feje alatt összegön-gyölt zakójával, s körülötte ott hevertek a slepp és a zenekar még most is rendületlenül alvó tagjai.

- Nem féltél odakint az utcán? - kérdezte elször-nyedve Ashley, mire Melanie megrázta a fejét.

- Nem. Sok embernek kellett segíteni. Gyerekeknek, akik eltévedtek, sebesülteknek orvost hívni. Sokan

megsérültek a lehulló üvegdaraboktól. Csináltam, amit tudtam.

- Nem vagy te ápolónő, az istenért! - rivallt rá az anyja. - Te egy Grammy-díjas énekes vagy. Grammy-díjasok nem rohangálnak ide-oda az emberek között, hogy megtörölgessék az orrukat! - nézett rá villámló szemmel. Ő nem ezt a szerepet szánta a lányának.

- Miért nem, mami? Mi rossz van abban, ha segítek másokon? Rengeteg halálra rémült ember volt oda-kint, örültek, hogy van valaki, aki megteszi értük azt, amit tud.

- Bízd az ilyesmit másokra - közölte az anyja , és lefeküdt Jaké mellé. - Krisztusom, vajon meddig kell még itt dekkolnunk? Azt mondják, a repülőtér zárva van, mert megsérült az. irányítótorony. Nagyon remé-lem, hogy a magángéppel így is hazavisznek ben-nünket. - Ezek a dolgok roppant sokat számítottak nála. Nagyon értett hozzá, hogyan használja ki a felkí-nált előnyöket. Minden ilyesmivel sokkal inkább törő-dött , mint Melanie. Ő boldogan utazott volna akár távolsági buszon is.

- Kit érdekel ez, mami? Bérelünk egy autót, és haza-gurulunk. Lényeg, hogy végül hazaérjünk. Legköze-lebb csak a jövő héten van fellépésem.

- Hát én a jövő hétig nem fogok itt heverészni egy templom kövén. Már most is iszonyúan fáj a hátam. Keríteniük kell valami rendes helyet, ahová elmehe-tünk.

- Minden szálloda zárva van, mami. Nem működ-nek az áramfejlesztőik, a hűtőszekrényeik, és veszé-lyessé váltak. - Melanie a tűzoltóktól hallotta mindezt. -Itt legalább biztonságban vagyunk.

- Vissza akarok menni Los Angelesbe - nyűgöskö-dött az anyja. Meghagyta Pamnek, hogy folyamatosan érdeklődjön a repülőtérnél, mikor nyitnak ki újra, és Pam meg is ígérte neki. Csodálta Melanie-t, amiért egész éjjel másokért dolgozott. Ő azzal töltötte az éjszakát, hogy takarót, cigarettát és kávét szerzett Janetnek. A ká-

vét a kantinban főzték gázpalackkal működő tűzhe-lyeken. Ashley úgy rettegett, hogy kétszer is hányt. Jaké eszméletlenre itta magát. Szörnyű éjszaka volt, de leg-alább mindnyájan éltek.

Melanie fodrásza és menedzsere a templomhajó elülső részében szendvicset, sü teményt és palackos vizet osztogatott. A meleg étel gyorsan elfogyott a plé-bánia hatalmas konyhájában, ahol rendszerint a hajlék-talanokat látták el, u tána pulyka-, sonka- és marha-húskonzerveket adtak az embereknek. Azután az is elfogyott. Melanie nem bánta, nem volt éhes.

Délben közölték velük, hogy elviszik őket a Presidió-ba, egy óvóhelyre. Buszokat küldenek majd értük, amelyek több részletben elszállítják őket a templom-ból. Kaptak takarókat, hálózsákokat, sőt még fogkefét és foglaémet is, s ezeket a személyes holmijaikkal együtt magukkal kell vinniük, mivel ide, a templomba már nem jönnek vissza.

Melanie és csapata csak délután három órakor tudott felszállni egy buszra. Pár órát neki is sikerült aludnia, és kifejezetten jól érezte magát, amikor segített anyjá-nak fölgöngyöííteni a takaróit és fölrázni Jake-et.

- Gyerünk, Jaké, indulunk - mondta , miközben azon tűnődött, vajon miket szedhetett be a fiú az éjjel. Egész nap kiütve feküdt a földön, s még most sem volt teljesen magánál. Nagyon jóképű fiú volt, de ahogy most fölállt és körülnézett, kimondottan visszataszító látványt nyújtott .

- Jézusom, de utálom ezt a mozit! Egészen olyan, mintha valami katasztrófafilm díszlete lenne, én meg valami statiszta benne. Mindjárt jön valaki, hogy vért fessen az arcomra és pólyakötést rakjon a fejemre.

- Te még véresen és bekötött fejjel is istenien néznél ki - nyugtatta meg Melanie, miközben egyetlen copfba fonta a saját haját.

A buszhoz menet anyja végig azon siránkozott, hogy milyen felháborítóan bánnak velük, mintha senki sem tudná, kikkel van do lguk Melanie biztosította, hogy

ez itt egyáltalán nem számit, ezzel itt nem törődik senki. Ők is ugyanolyan emberek, mint a többiek, akik túlél-ték a földrengést, és semmiben nem különböznek má-soktól.

- Te csak fogd be a szád, lányom! Egy sztár nem beszélhet így - szidta az anyja.

- Én itt nem vagyok sztár, mami. A kutyát sem ér-dekli, tudok-e énekelni. Az emberek fáradtak, éhesek, félnek, és haza akarnak jutni, akárcsak mi. Ugyan-olyanok vagyunk, mint ők.

- Nekik mondd ezt, Mellie - szólt oda neki a banda egyik tagja, amikor a buszra szállva két tizenéves lány felismerte, és vad visítozásba kezdett. Melanie mind-kettőjüknek adott autogramot, de valahogy nevetsé-gesnek érezte a dolgot. így félig felöltözve, koszosan, egy férfi jobb napokat látott szmokingkabátjában, sza-kadt fiitteres színpadi kosztümjében mindennek érezte magát, csak sztárnak nem.

- Énekelj nekünk valamit - r imánkodtak a lányok. Melanie nevetve válaszolta, hogy szó sem lehet róla. A tizennégy év körüli lányok a templom közelében laktak, és egy buszon utaztak velük. Elmondták, hogy a házuk félig leomlott, a rendőrség menekítette ki őket, de senki sem sérült meg, csak a legfelső emeleten lakó öreg néni, akinek eltört a lába. A lányok végigcsa-csogták a húszperces utat.

Amikor megérkeztek a Presidióba, bevezették őket a régi katonai hangárok egyikébe, ahol a Vöröskereszt ágyakat állított fel, és berendezett egy kantint. Egy másik hangárban tábori kórház működött , önkéntes orvosokkal, ápolókkal, mentősökkel, valamint a helyi templomi közösségek és a Vöröskereszt önkénteseivel.

- Talán innen ki tudnak vinni bennünket helikop-terrel - kockáztatta meg Janet, miközben leült a priccs szélére, és elszörnyedve körülnézett a szálláson. Jaké és Ashley elmentek valami ennivalót szerezni, Pam pedig felajánlotta, hogy hoz egy- kis harapnivalót Janet-nek, aki közölte, hogy mozdulni sem tud a fáradtság-

tói és az átélt borzalmaktól. A kora miatt még nem kel-lett volna ilyen gyámoltalannak lennie, de nem óhajtott órákig sorba állni valami gusztustalan ételért. A zene-kar tagjai és a technikusok odakint cigiztek, és miután mindenki elment, Melanie fogta magát, és a sokasá-gon átvágva egyenesen a terem elején lévő asztalhoz ment. Halkan mondot t valamit a Nemzetőrség tartalé-kos őrmesterének, aki nő volt, és gyakorlóruhában, katonai csizmában ült az asztalnál. A nő meglepetten nézett rá. Rögtön felismerte.

- Maga mit keres itt? - kérdezte kedves mosollyal. Nem mondta ki Melanie nevét. Nem volt rá szükség.

- E g y jótékonysági rendezvényen szerepeltem itt tegnap éjjel - felelte Melanie halkan, és visszamosoly-gott a katonai gyakorlóruhát viselő nőre. - Ittragadtam, ahogy a többiek mind.

- Mit tehetek magáért? - Láthatóan izgalomba jött attól, hogy személyesen találkozott Melanie-val.

- S z e r e t n é m megkérdezni , hogy miben segíthe-tek. - Melanie úgy gondolta, ez csak jobb lehet, mint üldögélni a priccsén, és hallgatni az anyja sirámait. Van szükség önkéntesekre?

- Úgy tudom, van egy csapat a kantinban. Ott főzik és osztják az ételt. A tábori kórház az utca végében van, n e m tudom, nekik mire van szükségük. Ha akarja, beoszthatom ide, adminisztrátori munkára. De ha az emberek felismerik, könnyen lehet, hogy megroha-mozzák.

Melanie bólintott. Erre maga is gondolt már. - Először megpróbálnám a kórházat. - Jónak hangzik. Jöjjön vissza hozzám, ha ott nem

talált semmi munkát . Itt hamarosan tömegjelenetek lesznek, ahogy mind több busz fut be. Ma éjjel újabb ötvenezer emberre számítunk itt a Presidióban. Az egész városból ide hozzák buszokkal az embereket.

- Kösz - mondta Melanie, és visszaindult, hogy meg-keresse az anyját. Janet az ágyán feküdt, és egy gyü-mölcsös jégkrémet nyalogatott, amelyet Pam hozott

neki a másik kezében lévő zacskó aprósüteménnyel együtt.

- Hol voltál? - pillantott fel a lányára. -Körü lnéz tem - felelte Melanie bizonytalanul. -

Mindjárt visszajövök - tette hozzá, és már indult is vissza. Pam utánament. Melanie akkor megmondta az asszisztensének, hogy önkéntesnek akar jelentkezni a tábori kórházba.

- Biztos vagy benne? - kérdezte aggodalmas arccal Pam.

- Igen, biztos vagyok. Nem akarom tétlenül ücsö-rögve hallgatni a mami nyafogását. Ezzel az erővel hasznossá is tehetem magam.

- Úgy hallottam, jött elég önkéntes a Nemzeti Gár-dától és a Vöröskereszttől.

- Lehet. De az is, hogy a kórházban még elkél a se-gítség. Itt legföljebb vizet és ételt lehet osztani. Nem-sokára visszajövök, vagy ha nem, akkor ott megtalálsz. A tábori kórház az utca végében van.

Pam bólintott, és visszament Janethez, aki fejfájásra panaszkodott, és aszpirint meg vizet kért. Ezekért a kantinba kellett menni. Sokan kaptak fejfájást a portól, a stressztől és az átélt traumától. Pam maga is közéjük tartozott, de őt nemcsak az éjszaka készítette ki, hanem janet örökös követelőzése is.

Melanie csendben, észrevétlenül, leszegett fejjel, kezét szmokingkabátja zsebébe süllyesztve hagyta el az épületet. Meglepetésére egy érmét tapintott ki az egyik zsebeben. Eddig észre sem vette. Menet közben kivette, és megnézte. Az egyik oldalán egy római szám-mal írt egyes, / állt rajta, mellette egymás mellett két A betű, a másik oldalán pedig a lelki béke imája. Mela-nie feltételezte, hogy az érme Everett Carsoné, a fotósé lehet, aki kölcsönadta neki a zakót. Visszatette a zse-bébe, és sóhajtva gondolt arra, bárcsak másik cipő lenne rajta. Kínszenvedés volt a színpadon viselt papucsci-pőben végigmennie a kavicsokkal teli betonon.

Öt perc sem kellett, hogy elérjen a tábori kórházig,

ahol nagy volt a nyüzsgés. Generátor segítségével világítottak, és meglepően sok berendezést halmoztak itt fel, vagy küldtek át frissiben a közeli kórházakból. Csupa fehér köpenyes, katonai egyenruhás és vörös-keresztes karszalagot viselő embert látott, amitől egy pillanatra elbizonytalanodott, és ostobának érezte ma-gát, amiért önkéntesnek akar jelentkezni.

A bejáratnál felállítottak egy asztal t hogy ellenőriz-ni tudják a bejövöket, és a hangárba belépve Melanie mindjárt meg is kérdezte az asztalnál ülő katonát, hogy van-e szükségük segítségre.

- Mi az hogy! - húzódott fülig érő vigyorra a katona szája. Feltűnően délies kiejtése volt, mosolygó szájában pedig úgy sorakoztak a széles fogak, mint a zongora billentyűi. Melanie megkönnyebbülten állapította meg, hogy nem ismerte őt fel. A katona elment, hogy meg-kérdezze valakitől, van-e szükség önkéntesekre.

- Mit gondol, tudna dolgozni hajléktalanokkal? -jött vissza egy perc múlva. - Egész nap buszokkal hordták ide őket. - Eddig a legtöbb sebesültjük az utcán élők közül került ki.

- Rendben - mosolygott vissza rá Melanie. - Sokan a kapualjakban aludtak, úgy sérültek meg.

Órák óta próbáljuk összefoltozni ő k e t Mint minden-ki mást.

A hajléktalan sebesültekkel volt a legtöbb baj, mert már a földrengés előtt is rossz fizikai állapotban vol-tak, és sokukkal zavart elmeállapotuk miatt is nehéz volt boldogulni. De Melanie-t nem ijesztették el a ka-tona szavai. A tábori kórházban többnyire a könnyebb sérülteket látták el, igaz, az ilyenekből ezrével fordul-tak meg itt.

Két vöröskeresztes önkéntesnél kellett a sérültek-nek bejelentkezniük. Voltak ezenkívül szociális mun-kások is, akik azt vizsgálták, van-e valakinek szüksége más jellegű segítségre is. Például felajánlották, hogy elirányítják az illetőt a város hajléktalanok számára szer-vezett programjaira , vagy ál landó szállást keresnek

neki, ha jogosult rá, és egyáltalán haj landó igénybe veirni. Ezek az emberek is azért voltak inost a Presi-dióban, mert a többiekhez hasonlóan nem tudtak hová meririi. És itt mindenkinek jutott fekhely és étel. Egy egész csarnokot rendeztek be zuhanyozónak.

- Adhatunk neked valami más ruhát? - kérdezte Melanie-tól az egyik önkéntes . - Ez nem éppen ide való öltözék. A végén még infarktust kap valaki, ha szétnyílik rajtad a zakó.

Vidám mosolyát látva Melanie elnevette magát, és lepillantott mély dekoltázsára. Teljesen megfeledke-zett róla.

- Egy másik ruha tényleg jó lenne. És ha van, egy másik cipőnek is Örülnék. Ez borzasztó kényelmetlen, és nagyon nehéz benne járni.

- Elhiszem - nézte Melanie balerinacipójét a nő. -Tonnaszám vannak vietnami papucsaink hátul a han-gárban. Valaki hozta, hogy legyen mit felhúzniuk azoknak, akik mezítláb futottak ki a házukból. Egész nap üvegszilánkokat szedegetünk ki az emberek tal-pából. - Az emberek több mint felét úgy hozták ide, hogy nem volt rajta cipő. Melanie előre örült a papucs-nak, és valaki a kezébe nyomott egy gyakorlónadrágot és egy hozzá való pólót. A pólóra a „Harvey ' s Bail Bonds" feliratot nyomták, a nadrág meg túl nagy volt. Melanie talált egy darab zsineget, amit a derekára kötött, hogy megtartsa vele a nadrágot . Belebújt a papucsba, a régi cipőjét, a fellépődresszet és a szmo-kingkabátot meg eldobta. Nem gondolta, hogy az élet-ben még egyszer találkozik Everett-tel, és bár sajnálta a szmokingkabátot, de olyan koszos volt, hogy már nem volt érdemes megtartani. Az utolsó pillanatban eszébe jutott az Anonim Alkoholisták érméje, és becsúsztatta új katonanadrágja zsebébe. Afféle szerencsepénznek tekintette, és ha mégis összefutna egyszer a fotóssal, legalább ezt visszaadhatja neki a zakó helyett.

Öt perc múlva, kezében egy kapcsos felírótáblával, regisztrálta az érkezőket, s beszélgetett az évek óta az

utcán élő, szesztől bűzlő férfiakkal, fogatlan, heroinista nőkkel, sebesült gyerekekkel, akik a szüleikkel jöttek a Marinából és a Pacific Heightsról. Fiatal párokkal, öre-gekkel, olyanokkal, akiknek szemmel láthatóan volt mit a tejbe aprítani, és olyanokkal, akik nyilvánvalóan nélkülöztek. Mindenféle-fajta korú és állapotú ember megfordult itt. Egyesek még sokkos állapotban jöttek-mentek, s elmondták, hogy összedőlt a házuk, mások törött vagy kificamodott bokával, lábbal bicegtek. Melanie sok törött vállú és karú embert is látott. Órák teltek el, és egy percre sem állt le, se enni, se leülni nem tudott. Soha életében nem volt még ilyen boldog és nem dolgozott ilyen keményen. Majdnem éjfél volt, mire kicsit lassítani kezdett, s addigra már nyolc órája dolgozott szünet nélkül. De egy csöppet sem bánta.

- Hé, szöszi! - kiáltott oda neki egy öregember, mire megállt, hogy odaadja neki a botját, és rámosolyogjon. -Mit keres itt egy olyan csinos kislány, mint maga? Csak nem katona?

- Dehogy. Kölcsönkaptam a nadrágot. Mit tehetek magáért, uram?

- Kéne egy kis segítség a mosdóban. Kerítene nekem egy fiút?

- Persze. - Elment a Nemzeti Gárda egy tartalékosá-hoz, aki aztán elsegítette a bottal járó öregembert hátra, ahova a hordozha tó vécéket állították be. Ezek után végre leülhetett , és nagy örömmel vette át a vizes-paíackot, melyet egy vöröskeresztes önkéntes vitt oda neki.

- Koszi - mosolygott fel a nőre hálásan. Már majd ' meghalt a szomjúságtól, de órák óta nem jutott hozzá, hegy igyon. Dél óta nem evett egy falatot sem, még-sem érzett éhséget. Túl fáradt volt. Élvezettel kortyolta a vizet, mielőtt újra folytatta volna a munkát , amikor egy apró termetű, vörös hajú nő száguldott el mellet-te farmernadrágban, melegítőfelsőben és rózsaszínű, magas szárú Converse cipőben. Meleg volt a tábori kór-házban, és az élénkrózsaszínű melegítőfelsőn ez állt:

„Jézus jön. Sok dolga van." A nő csillogó kék szeme megállapodott Melanie-n, majd arcára széles mosoly terült.

- Tetszett a műsorod az éjjel - súgta oda. - Komolyan? Ott voltál? - Nyilván, ha ezt mondja .

Melanie meghatódot t . Mintha millió év telt volna el a fellépés óta, és a földrengés óta, ami miatt abba kel-lett hagynia az éneklést. - Köszönöm. Nem minden-napi éjszaka volt, igaz? Minden baj nélkül kijutottál? - A vörös hajú nő sértetlennek látszott, egy tálcát vitt a kezében, iajta kötszerek, ragtapasz és egy sebészolló. -A Vöröskereszttől vagy itt?

- Nem. Ápolónő vagyok. - Rózsaszínű felsőjében és magas szárú tornacipőjében inkább táborozó gyerek-nek látszott. A nyakában keresztet viselt, és Melanie-nak mosolyognia kellett a melegítője felirata láttán. Kék sze-me szinte világított az arcából, és láthatóan sok dolga volt. - Te vöröskeresztes vagy? - kérdezte. Elkelt volna nála egy kis segítség. Órák óta öltögette össze az apróbb vágásokat, majd küldte vissza az embereket a szállá-sukra aludni. Igyekeztek minél gyorsabban ellátni és kibocsátani a kórházhangárba beözönlő sebesülteket. A legsúlyosabb eseteket rohamkocsival vitték valame-lyik kórházba, a többiek ide kerültek, hogy ne terheljék le a városi kórházak sürgősségi osztályait. Ez a rend-szer mindeddig bevált.

- Nem, csak itt voltam, és gondoltam, talán tudok segíteni - magyarázta Melanie.

- Rendes lány vagy. Akarsz nekem segíteni? Nem ájulsz el a vér látványától?

- Eddig még nem fordult velem elő - válaszolta Melanie. Tegnap éjszaka óta elég sok vért látott, de ed-dig még n e m lett tőle rosszul, mint a barátnője, Ashley, vagy Jaké és az anyja.

- Helyes. Akkor gyere velem, és segíts nekem! Elvezette Melanie-t a hangár hátuljába, ahol beren-

dezett magának egy kis sarkot a hevenyészett vizsgá-lóasztallal és a steril felszerelésével. Az emberek sor-

ban állva várták, hogy sorra kerüljenek és ellássák a sebeiket. A kis nő megmutatta Melanie-nak, hogyan mossa meg a kezét a fertőtlenítőoldattal, és adogassa neki az eszközöket, miközben ő gondosan összeöltö-geti a sebeket. A sérülések néhány kivételtől eltekintve többnyire könnyűek voltak, s a vörös hajú kis nő egy percre sem állt le. Délután két óra körül volt egy kis pihenő. Akkor mindketten leültek egy-egy palack víz-zel, és váltottak néhány mondatot .

- Én tudom, hogy hívnak téged - mosolygott hun-cutul a pöttöm vörös hajú tündér -, de magam elfelej-tettem bemutatkozni. Maggie vagyok. És apáca - tette hozzá.

- Te? Apáca? - lepődött meg Melanie. Egyáltalán nem gondolta volna, hogy ez a kis rózsaszínbe öltö-zött, lángvörös hajú tünemény apáca lehet. Semmi jel nem utalt rá, talán csak a nyakában lógó kereszt, de hát üyet mindenki viselhet. - Egyáltalán nem látszol annak - nevetett. Gyerekkorában katolikus iskolába járt, és ott is voltak belevaló nővérek, főleg a fiatalab-bak között. Az általános vélemény szerint az idősebbek meglehetősen sótlan teremtések voltak, de ezt nem említette Maggie-nek. Ó bezzeg csupa napfényes mo-soly, csupa jókedv volt, és nagyon keményen tudott dolgozni. Melanie azt is megfigyelte, hogy milyen ked-ves az emberekhez.

- Nagyon is látszik raj tam, hogy apáca vagyok -erősködött Maggie. - Manapság így néznek ki a szer-zetesnővérek.

- Iskoláskoromban nem így néztek ki - ellenkezett Melanie. - Tetszik a felsőd.

- Ismerős gyerekektől kaptam. Nem hiszem, hogy a püspöknek tetszene, de az emberek nevetnek, ha lát-|ák rajtam. Gondoltam, ma ezt veszem fel. Ráfér az emberekre egy kis mosolygás. Azt mondják, a város megszenvedte a földrengést, állítólag sok ház kiégett. Te hol laksz, Melanie? - kérdezte kíváncsian, de köz-ben már föl is álltak.

- Los Angelesben. Anyámmal. - Ez kedves tőled. Amilyen sikeres vagy, lakhatnál

önállóan is, vagy élhetnél botrányos életet. Van ba-rátod?

- Van - bólintott mosolyogva Melanie. - Ó is itt van. Valószínűleg alszik azon a szálláson, ahová minket beosztottak. Egy bará tnőmet is elhoztam a fellépé-semre, és anyám is itt van. És persze a technikusaim és a zenekarom tagjai.

- Egész népes csapat lehet. A barátod rendes hoz-zád? - nézett rá fürkészve a ragyogó kék szempár, és Melanie nem válaszolt rögtön.

Mary Magdalen nővér érdeklődve figyelte ezt a helyes és értelmes lányt, akinek a viselkedése egyál-talán nem árulta el, hogy híres popsztár. Szerény volt és az alázatosságig menően igénytelen. Ez nagyon tet-szett neki.

- Néha nagyon rendes hozzám - felelte némi této-vázás után Melanie. - Vannak dolgai, amik időnként közbejönnek. - Maggie megértette a ki nem mondott szavakat, és kitalálta, hogy a fiú valószínűleg túl so-kat iszik vagy drogos. Ennél jobban meglepte, hogy Melanie úgy nézett ki, mint aki nem él egyikkel sem, és hogy saját jószántából jött dolgozni a kórházba. Őszintén segíteni akart, és csakugyan hasznát lehetett venni. Magában megállapította, hogy ez a lány két lábbal a földön jár

- Nagy kár - jegyezte meg, Jake-re utalva, majd kö-zölte Melanie-val, hogy mára eleget dolgozott. Ekkor már csaknem tizenegy órája talpon volt, úgy, hogy az éjszaka jóformán semmit sem aludt. Maggie kérte, hogy menjen vissza a szálláshelyére, és pihenjen, különben másnap teljesen használhatatlan lesz. Maggie a kór-ház egy elkülönített részén, az önkéntesek és a kórházi dolgozók számára felállított priccsek egyikén akart aludni. Eredetileg úgy tervezték, hogy az ó számukra egy teljesen különálló szállást r endeznek be, de ez eddig még nem történt meg.

-Visszajöj jek holnap? - kérdezte reménykedve Melanie. Jól érezte itt magát, ahol láthatóan hasznos murká t végezhetett, s ettől érdekesebbé vált és gyor-sabban is telt az az idő, amit a hazautazásukig kényte-lenek itt eltölteni.

- Gyere csak, mihelyt fölébredtél. A kantinban meg-reggelizhetsz. Én itt leszek, jöhetsz bármikor - felelte a nővér kedvesen.

- K ö s z ö n ö m - mondta Melanie udvariasan. Még mos: is alig akarta elhinni, hogy Maggie szerzetesnő-vér. - Viszontlátásra holnap, nővér.

- Jó éjszakát, Melanie - mosolygott hálásan Maggie. -Köszönöm a segítséget.

Melanie visszaintett elmenőben, és Maggie nézte, amint elmegy. Milyen csinos lány, gondolta, ugyanak-kor maga sem tudta, miért, de volt egy olyan érzése, mintha Melanie keresne valamit, mintha hiányozna valami fontos dolog az életéből. Nehéz volt elhinni ezt egy ilyen külsővel és hanggal megáldott lányról, aki ekkora sikereket tudhatott a magáénak. De akármi volt is, amit keresett, Maggie remélte, hogy hamarosan meg fogjí találni.

Ezután maga is elment aludni, Melanie pedig moso-lyogva ballagott vissza oda, ahol a többieket hagyta. Élvezte a munkát Maggie-vel, s azóta sem tudott napi-rendre térni afölött, hogy egy ilyen energikus, jó kedé-lyű .iő apáca lehet. Akaratlanul is arra gondolt , bár ilyen melegszívű, bölcs, mások iránt részvétteli anyja lett volna, s nem olyan, aki mindig hajtotta, és aki kisa-játította az életét. Nagyon jól tudta, hogy anyja maga is sztár akart lenni, és úgy gondolta, hogy mivel a lányá-nak sikerült sztárrá válnia, hát ő is az. Olykor súlyos tehernek érezte, hogy anyja álmát kell valóra váltania a sajátja helyett. De még azt sem tudta igazán, hogy mi lenne az ő álma. Csak annyit tudott biztosan, hogy a San Franciscó-i földrengést követő éjszakán pár órára sokkal közelebb érezte álma megvalósulását, mint a színoadon valaha is.

Ötödik fejezet M á s n a p reggel kilenc órakor újra megjelent a tábori kórházban. Korábban is odaért volna, de útközben megállt, hogy meghallgassa a hangszórón át közvetí-tett bejelentést. Emberek százai verődtek össze, hogy hallják, milyen állapotok uralkodnak a városban. Ad-digra az ezret is meghaladta a halottak száma, és azt mondták, legalább egy hét, mire helyreáll az áram-szolgáltatás. Felsorolták, a város mely részei szenved-ték a legsúlyosabb károkat, és közölték, semmi esély nincs rá, hogy a mobiltelefonok tíz napon belül újra üzemelhetnek. Elmondták, hogy az ország minden részéből érkeznek segélyszállítmányok, és előző napon megérkezett az elnök is, hogy megnézze, milyen károk keletkeztek a városban. Mielőtt visszarepült volna Washingtonba, ígéretet tett szövetségi segítségre, to-vábbá elismerését fejezte ki a város lakóinak bátorsá-gukért és egymás iránt tanúsított szolidaritásukért. Ismertették a Presidio ideiglenes lakóival, hogy az ál-latvédők külön telephelyet rendeztek be az elkóborolt állatok számára, ahol reményeik szerint a tulajdono-sok rátalálhatnak kedvenceikre. Bejelentették azt is, hogy szereztek mandarin és spanyol nyelvű tolmácso-kat, majd a közleményt felolvasó személy mindenkinek köszönetet mondot t az együttműködésért és a tábor szabályainak betartásáért. Elhangzott , hogy immár több mint nyolcvanezer ember zsúfolódott Össze a Presidióban, és aznap két újabb kantint nyitottak meg. ígéretet tettek, hogy a jövőben mindenkit tájékoztat-nak a további fejleményekről, s végül mindenkinek kellemes napot kívántak.

Amikor Melanie megérkezett a kórházba, Maggie épp azt panaszolta valakinek, hogy az elnök helikop-terrel tett néhány kört a Presidio felett, de nem járt a kórházban. A polgármester az előző napon tett egy rö-vid látogatást, délutánra pedig a kormányzót várják a

Presidióba. Természetesen a sajtó is szép számban képviseltette magát. Amolyan városmodellé váltak a nagyobbik városon belül, amely két nappa l ezelőtt súlyos földrengést élt át. Ahhoz képest, hogy milyen súlyos csapás érte őket, a helyi hatóságokra mély be-nyomást gyakorolt a szervezettségük és a San Fran-ciscó-iak sportszerű viselkedése. Az egész táborban a jó-indulat és az együttérzés légköre uralkodott, az a fajta bajtársiasság, melyet a háborús övezetekben lehet ta-pasztalni a katonák között.

- Friss vagy - mondta elismerően Maggie. Melanie szép volt, fiatal és tiszta, noha ugyanazt a ruhát viselte, amit tegnap. Más ruhája ugyanis nem volt, de reggel hétkor fölkelt, hogy beálljon a zuhanyozásra várók so-rába. Csodálatos érzés volt hajat mosni és jó meleg vízzel lezuhanyozni. Utána zabpelyhet és üres pirítóst reggelizett a kantinban.

Szerencsére a generátorok hidegen tartották az élel-miszereket. Ellenkező esetben ugyanis tartani kellett volna az ételmérgezésektől és a járványos hasmenés-től. De eddig a legnagyobb gondokat a sérülések jelen-tették, és nem a betegségek, habár előbb-utóbb ez is problémákat okozhatott.

- A l u d t á l az éjjel? - tudakolta Maggie. A trauma egyik legfőbb tünete a kialvatlanság volt; sokan keres-ték fel őket azzal, hogy két napja egy szemhunyást sem aludtak. Egy elküiönített helyen önkéntes pszi-chiáterek foglalkoztak ezekkel az emberekkel. Maggie sok beteget irányított el hozzájuk; különösen az öre-gek és a gyerekek sínylették meg a nagy ijedtséget és megrázkódtatást.

Melanie-t most arra kérte, írja fel az érkező betegek panaszait, tüneteit és személyes adatait. Ehhez persze nem voltak űrlapok, sem számlázási rendszer, és min-d e n adminisztrációt, papírmunkát önkéntesek végez-tek. Melanie boldog volt, hogy ott lehet. A földrengés éjszakája szörnyű volt, de életében először érezte azt, hogy fontos munkát végez, ahelyett, hogy színfalak

mögött , hangs túdiókban töltené az időt, és persze énekelne. Itt legalább valami jót tesz az emberekkel. És Maggie nagyon meg volt elégedve a munkájával.

Más szerzetesrendből való nővérek és helyi papok is tevékenykedtek a Presidióban. Lelkészek vegyültek el az emberek között, hogy beszélgessenek velük, és külön irodákat rendeztek be, ahol tanácsadásra lehe-tett jelentkezni. Minden felekezetből való egyházi sze-mélyek látogatták a sebesülteket és a betegeket. Közü-lük csak nagyon keveset lehetett felismerni a római katolikus papok inggallérjáról vagy reverendájáról, vagy bármilyen más felekezet kellékeiről. Egyszerűen megmondták, hogy kik ők, és készséggel szóba ele-gyedtek bárkivel. Még olyanok is voltak közöttük, akik felszolgáltak a kantinban. Maggie sok papot és nővért ismert. Valójában úgy tűnt, hogy mindegyiket ismeri. Melanie szóvá is tette ezt a délelőtti pihenő alatt, mire Maggie nevetve válaszolta:

- Jó ideje itt élek már - Szereted azt, hogy apáca vagy? - kérdezte Maggie

kíváncsian. Élete közel húsz esztendeje alatt még nem találkozott ilyen kedves, bölcs, mély érzésű, együtt-érző emberrel. N e m beszélt róla, hanem önmagát állít-va példaként élte a hitét. Olyan kedvesség, olyan lelki béke sugárzott belőle, ami mindenki t megérintet t . A kórház egy másik önkéntese úgy fejezte ezt ki, hogy Maggie-ból csodálatos kegyelem árad. A kifejezés mo-solyra késztette Melanie-t. Szerette és maga is gyakran énekelte a Csodálatos kegyelem című Istent dicsőítő éne-ket. Tudta, hogy mostantól mindig Maggie fog az eszébe jutni róla. Rajta volt a legelső cédéjén; ezen az éneken mutathatta meg először, mit tud a hangjával.

- Szeretek apáca lenni - felelte Maggie. - Mindig is szerettem. Soha egy percre sem bántam meg. Nekem tökéletesen megfelel. Boldog vagyok, hogy Krisztus menyasszonya lehetek.

Szavai és boldogságtól sugárzó arca mély benyo-mást gyakoroltak ifjú barátnőjére. Amikor rápillantott

a Maggie kezén lévő vékony fehérarany jegygyűrűre, a nővér elmondta, hogy tíz éve kapta, amikor letette az örök fogadalmat. Sokáig várt erre a gyűrűre, amely ai általa mindennél jobban szeretett életet és munkát jelképezte, és amelyre nagyon büszke volt.

- Nehéz lehet apácának lenni - mondta megille-tődve Melanie.

- Nehéz bárminek lenni ebben az életben - felelte Maggie bölcsen. - Az sem könnyű, amit te csinálsz.

- Dehogynem - ellenkezett Melanie. - Legalábbis nekem az. Énekelni könnyű. Szeretem, azért csinálom. A turnék néha nehezek, mert sok utazással járnak, és minden nap színpadra kell lépni. Régebben egy nagy busszal szoktunk menni. Végigutaztuk a napot , mi-helyt megérkeztünk valahová, rögtön próbáltunk, este meg koncert volt. Amióta repülünk, sokkal könnyebb. -A hatalmas sikerekkel végre jobb idők köszöntöttek rá.

- Az édesanyád minden turnédra elkísér? - kérdez-te kíváncsian Maggie. Tudta, hogy az énekesek népes csapattal szoktak turnézni, de úgy vélte, hogy az anya jelenléte meglehetősen szokatlan egy csaknem húsz-esztendős popsztár koncertjén.

- I g e n . O szervezi az életemet - felelte sóhajtva Melanie. - Az anyukám fiatalkorában nagyon szere-tett volna énekesnő lenni. Revügörl volt Vegasban, és borzasztóan boldog, hogy az én életem ilyen sikeresen alakult. Néha kicsit túlzásba is viszi - tette hozzá mo-solyogva. - Kezdettől fogva kemény munkára fogott.

- Az nem rossz, amíg nem erőlteti túl a dolgot - vé-lekedett Maggie nővén - Te mit gondolsz erről?

- Néha túl soknak érzem - vallotta be Melanie. -Bizonyos döntéseket szeretnék magam meghozni . Mami úgy gondolja, ő mindent jobban tud.

- És jól gondolja? - Nem tudom. Azt hiszem, mindenben úgy dönt,

mintha saját magáról lenne szó. Nem mindig vagyok biztos abban, hogy én is úgy döntenék. Majd elájult, amikor megnyertem a Grammyt - mondta nevetve.

- Az nagy pillanat lehetett - nézett rá csillogó szem-mel Maggie. - Az addigi kemény munka gyümölcse. Komoly kitüntetés! - Alig ismerte a lányt, de máris büszke volt rá.

- Anyámnak adtam - jegyezte meg halkan Melanie. -Úgy éreztem, ő nyerte meg nekem. Nélküle nem jutot-tam volna el idáig.

Volt valami abban, ahogy ezt mondta , amitől a ta-pasztalt nővérben felmerült a gondolat, hogy Melanie talán nem is vágyott erre a sztárságra, inkább csak az anyjának akart örömet szerezni vele.

- Sok bölcsesség és bátorság kell ahhoz, hogy tud-juk, melyik az az út , amelyen járni akarunk, és melyik az, amelyiket azért választjuk, hogy másoknak örömet szerezzünk. Az, ahogy Maggie e mondatot mondta , gondolkodóba ejtette Melanie-t.

- A családod akarta, hogy apáca legyél? Vagy hara-gudtak érte?

- Nagyon örültek neki. Az én családomban ez nagy dolognak számított. A szüleim szívesebben vették, ha a gyerekeikből inkább pap lesz vagy apáca, mintsem hogy megházasodjanak Manapság ez kicsit őrültség-nek hangzik Húsz évvel ezelőtt a katolikus családokban a szülők egyenesen elhencegtek vele. Az egyik fivérem pap volt.

- \folt? - kérdezte Melanie, mire Maggie nővér el-mosolyodott.

- Tíz év után otthagyta a hivatását, és megházaso-dott . Azt hittem, anyám bele fog halni. Az apám akkor már nem élt, különben ő biztosan belepusztult volna. Az én családomban ha valaki egyszer fogadalmat tett, többé nem hagyta el a papi rendet. Hogy őszinte legyek magam is csalódtam benne kissé. Amúgy nagyszerű fickó, és nem hiszem, hogy megbánta, amit tett. Hat gyerekük született, és nagyon bo ldogok Úgyhogy arra gondolok, mégiscsak ez volt az ő igazi hivatása, és nem az egyház.

- Te nem szeretnéd, ha lettek volna gyerekeid? - kér-

dezte Melanie. Maggie élete szomorúnak tűnt számá-ra, hiszen távol volt a családjától, soha nem ment férj-hez, az utcán, idegenek között dolgozott, és egész élete szegénységben telt. De ez az élet minden jel szerint tökéletesen megfelel neki. Látni lehetett a tekintetén. Boldog, kiegyensúlyozott nőnek tűnt, mint aki szem-mel lá thatóan elégedett az életével.

- Mindenki, akivel találkozom, a gyerekem. Azok, akiket az utcán ismerek meg, és évről évre látogatom őket, azok, akiknek segítek, hogy ne kelljen az utcán élniük. Azután vannak különleges emberek, mint pél-dául te, Melanie, akik csak úgy felbukkannak az éle-temben, és megérintik a szívemet. Boldog vagyok, hogy találkoztam veled. - Azzal megölelte Melanie-t, amit a lány lelkesen viszonzott.

- Én is örülök, hogy megismertelek. Felnőttkorom-ban olyan szeretnék lenni, mint te - nevetett.

- Apáca? Ó, nem hinném, hogy a mamád örülne neki. Tudod, a rendben nincsenek sztárok. A szerzetes élete csupa alázatból és örömteli lemondásból áll.

- Nem, én arra gondoltam, hogy én is segíteni sze-retnék az embereknek. Bárcsak én is tehetnék valami olyat, mint te!

- Ha akarsz, tehetsz. Ahhoz nem kell egy szerzetes-rend tagjának lenned. Elég, ha felgyűröd az inged ujját, és munkához látsz. Mindenütt, még a gazdagok között is élnek olyanok, akik szükséget szenvednek. A péruz és a siker nem mindig teszik boldoggá az em-bereket.

Melanie felismerte, hogy ez üzenet a számára, és ami m é g fontosabb, az anyja számára.

- Soha sincs időm önkéntes munkát végezni - pa-naszolta. - És anyám nem akarja, hogy betegekkel érintkezzem. Azt mondja, ha megbetegszem, el kell halasztanom koncerteket vagy turnékat.

-Ta lán majd egyszer mindkettőre lesz időd. Talán ha idősebb leszel. - És majd amikor az anyja lazábbra engedi a gyeplőt, ha lesz ilyen egyáltalán. Melanie

szavaiból Maggie azt olvasta ki, hogy az anyja a lá-nyán keresztül a saját álmait valósítja meg. Szerencsé-jére Melanie sztár lett. A kék szemű szerzetesnővérnek különleges érzéke volt az emberekhez, s most is meg-érezte, hogy Melanie-t az anyja túszul ejtette, s hogy a lány a lelke mélyén, anélkül, hogy tudatában volna, a szabadulásáért küzd.

Ezt követően Maggie betegeivel voltak elfoglalva. Egész álló nap megállás nélkül jöttek az ellátásra szo-rulók; legtöbbjük sérülését egy nővér is elláthatta, nem kellett hozzá orvos. A többieket eleve máshová irá-nyították, ahogy az már eddig is bevált. Melanie-ból ügyes kis asszisztens lett, gyakran kapott dicséretet Maggie növértóL

Délután tartottak egy rövid ebédszünetet . Miköz-ben ették a meglepően jóízű pulykás szendvicset, ki-ültek a napra. Néhány derék szakács önként vállalta az ellátásukat, s így távolabbról, nemri tkán más álla-mokból, más városok költségén, légi úton hozták nekik az ennivalót. Az orvosi felszereléseket, gyógyszere-ket, ruha- és ágyneműt hozó helikopterek sokszor a Presidio területén szálltak le. Több ezer ember élt itt úgy, mint valami háborús övezetben, ahol éjjel-nap-pal, jóformán szünet nélkül dübörögtek a magasban a helikopterek. Sok idős ember panaszkodott , hogy nem tud tőlük aludni. A fiatalabbak hamar megszok-ták, és nem törődtek a zajjal. A helikopterek valami-képpen az átélt megrázó élményeket jelképezték a táborlakók számára.

Épp végeztek a szendvicsükkel, amikor Melanie meg-látta a közelükben elhaladó Everettet. Mint sokan má-sok, rajta is ugyanaz a fekete szmokingnadrág és fehér frakking volt, amit a földrengés éjszakáján viselt. Nya-kában a fényképezőgépével, a válláról lelógó tokkal ment el mellettük, de nem vette észre őket. Melanie utánakiáltott, mire megfordult, és tekintete meglepet-ten állt meg rajtuk. Gyorsan odament , és letelepedett melléjük a gerendára, amelyen ültek.

- Maguk mit csinálnak itt? Méghozzá együtt? Hogy jöttek össze?

Itt dolgozom a tábori kórházban - világosította fel Maggie nővén

- Én meg az asszisztense vagyok. Önként jelentkez-tem, amikor a templomból ide hoztak bennünket . Ápolónő leszek - büszkélkedett Melanie.

- De még milyen kiváló! - tette hozzá Maggie. - És maga mit csinál itt, Everett? Fényképez, vagy maga is itt van elszállásolva?

N e m látta a férfit a földrengést követő reggel óta, azután, hogy Everett elment megnézni, mi történik a városban. O maga n e m járt azóta ot thon, ha netán a férfi megpróbálta volna megkeresni, amiben erősen ké-telkedett.

- M o s t a n t ó l akár itt is lehetek. Eddig a városban voltam egy óvóhelyen, de azt nemrég be kellett zárni, mert a szomszédos ház megroggyant. Ott mondták, hogy jöjjünk ide. Azt hittem, mostanára már nem le-szek a városban, de nincs semmiféle közlekedés San Franciscóból kifelé, úgyhogy mindnyájan ittragad-tunk. Ennél rosszabbat is el tudok képzelni - mondta mosolyogva. - Amúgy készítettem néhány klassz ké-pet. - Azzal célba vette gépével a két nőt, s lekapta őket, amint a napsütésben mosolyognak. A körülmé-nyek ellenére mindketten boldognak és kipihentnek tűntek. Nem csoda, hiszen hasznos munkát végeztek, és látszott az arcukon, a tekintetükön, hogy élvezik. -Senki sem fogja elhinni, hogy a képen Melanie Free, a világhírű szupersztár látható katonai gyakorlóruhá-ban, gumipapucsban, amint egy gerendán üldögélve piheni ki fáradalmait, mivel a földrengést követően ki-segítő személyzetként dolgozik egy ideiglenesen felál-lított tábori kórházban. Történelmi jelentőségű felvé-tel lesz.

És Maggie-ről is készített pár képet még az első éjsza-kán. Alig várta, hogy Los Angelesbe visszatérve lát-hassa őket. Abban is biztos volt, hogy az újságnál el

lesznek ragadtatva a földrengéstől sújtott városban ké-szített fotóitól. Amelyeket nem jelentetnek meg, azo-kat el fogja tudni adni máshol. Könnyen lehet, hogy újabb díjat is nyer velük. Ösztönösen érezte, hogy ez a mostani anyag nagyon jól sikerült. Nem beszélve arról, hogy történelmi jelentőségű képek lesznek. Száz év óta nem történt ilyesmi ezen a vidéken, és könnyen lehet, hogy újabb száz évig nem is fog. Reménykedett benne. De az óriási erejű rengés ellenére mind a város, mind a lakói meglepően jól állták a sarat.

- Mit fognak most csinálni? - kérdezte. - Vissza-mennek dolgozni, vagy tartanak egy kis szünetet?

Visszamegyünk - válaszolta mindkettőjük nevé-ben Maggie. - És maga?

- Arra gondoltam, bejelentkezem, és kérek egy fek-helyet. Utána esetleg visszajövök, és megkeresem ma-gukat. Készítenék pár felvételt magukról munka köz-ben, ha a betegeik megengedik.

- Meg kell kérdeznünk tőlük - vágta rá nyomban Maggie, aki mindig megadta a tiszteletet a betegek-nek, bárkik voltak is.

Melanie-nak ebben a pillanatban eszébe jutott a szmokingkabát.

- Ó, ne haragudjon! Rettenetesen koszos volt, ezért eldobtam a zakóját. Nem gondoltam, hogy az életben még egyszer találkozni fogok magával.

- Ne aggódjon - nevetett a férfi, látva a lány bűnbánó arcát. - Kölcsönzői zakó volt. Majd azt m o n d o m nekik, hogy a földrengéskor leszakadt rólam. Nem valószínű, hogy meg akarják majd fizettetni velem. És biztosan nem vennék vissza, amilyen állapotban volt. Higgye el, Melanie, nem nagy veszteség, kár lenne idegesked-nie miatta.

A lánynak ekkor eszébe jutott az érme; benyúlt a nad-rágzsebébe, előhúzta, és odaadta a férfinak. Everett szeme felcsillant, amikor meglátta egyéves józanságá-nak jutalmát.

- Látja, ez tényleg fontos nekem. Ez a szerencse-

pénzem! - Úgy simogatta meg, mintha varázserejű pénz volna, és az ő szemében az is volt. Az elmúlt két napban nem ment el összejövetelre, és most, hogy visszakapta az érmét, úgy érezte, ismét összekapcso-lódott azzal, ami egy évvel ezelőtt megmentet te az életét. Megcsókolta, és becsúsztatta a nadrágja zse-bébe. A kölcsönzői szmokingnadrág szintén olyan állapotban volt, hogy már nem adhatta vissza, ki kell dobnia, ha majd hazaér. - Köszönöm, hogy megőrizte nekem - mondta hálásan. Nagyon hiányoztak az AA összejövetelek, melyek segíthettek volna a stressz le-küzdésében, de inni továbbra sem akart. Csak kime-rült a mögöttük lévő hosszú, embert próbáló és egyesek számára tragédiát hozó két napban.

Maggie és Melanie visszamentek a kórházba, Everett ped ig elindult, hogy bejelentkezzen a mai éjszakára. A Presidio egykori, évekkel ezelőtt bezárt katonai tá-maszpont ján annyi épület volt, hogy nem kellett attól tartani, valakinek nem jut hely. George Lucas itt, a bá-zis egykori kórházában építette föl legendás stúdióját.

- Majd még megkeresem magukat. Később vissza-jövök - ígérte a két nőnek.

Aznap délután, épp egy rövid pihenő idején jelent meg Sarah Sloane két kisgyermekével és a nepáli da-dussal. A kisebbik gyereknek láza volt, köhögött és a füléhez kapkodott. Sarah a lányát is elhozta, mert mint mondta , nem akarta otthon hagyni. A csütörtök éjsza-kai események után már egy percre sem akart elsza-kadni tőlük. Ő is, mint mindenki más, tartott egy ú jabb rengéstől, és együtt akart lenni a gyerekeivel. Seth, aki azóta is ugyanolyan zaklatott idegállapot-ban volt, mint csütörtök éjjel, otthon maradt egyedül. A helyzet annyiban rosszabbodott is, hogy tudta, semmi reménye arra, hogy a bankok kinyissanak, vagy hogy a közeljövőben kapcsolatot tudjon teremteni a külvi-lággal, s eltussolhassa azt, amit művelt. Elbúcsúzhat a karrierjétől, s talán az évek során kialakított életmód-jától is. És Sarahtól. O közben a gyerekeik miatt aggó-

dott, az időpont tehát nem volt alkalmas arra, hogy ő is beteg legyen. Sarah elment a gyerekekkel a legkö-zelebbi kórházi ügyeletre, de ott jelenleg csak a súlyos sérülteket fogadták. Őket a Presidio területén műkö-dő tábori kórházba küldték tovább, így aztán mind-nyájan beültek Parmani kocsijába. Melanie felismerte, és megmondta Maggie-nek, kicsoda ez a nő. Együtt mentek oda Sarahhoz, és Maggie percek alatt felvidí-totta és megnevettet te a kisfiút, aki pedig még akkor is oda-odakapott a füléhez. Az anyja elmondta, miért jöttek.

- Mindjárt keresek egy orvost - ígérte Maggie, és el-ment. Pár perc múlva újra megjelent, és intett Sarah-nak, aki épp Melanie-val beszélgetett. Akkor az egész csapat felkerekedett, és elindultak Maggie után az or-voshoz. Sarah attól félt, hogy a baba fertőző fülgyulla-dást kapott. A langyos májusi levegőn valamelyest csök-kent a láza, és a doktor megállapította, hogy piros a torka. Adott Sarahnak abból az antibiotikumból, ame-lyet Olivér már korábban is kapott, Mollynak pedig adott egy nyalókát, és megsimogatta a haját. Az orvos nagyon kedves volt a gyerekekhez, pedig a földrengés óta jóformán szünet nélkül dolgozott. Mindenki em-berfeletti erőfeszítéssel állt helyt, kiváltképpen Maggie, de Melanie sem sokban maradt el tőle.

Éppen elhagyták a fülkét, ahol az orvos rendelt, ami-kor Sarah megpillantotta a belépő Everettet. A férfi úgy nézett körül, mint aki keres valakit. Melanie és Maggie egyszerre kezdtek integetni neki, mire Everett odament hozzájuk. Sarah látta, hogy becses cowboy-csizmája szerencsésen túlélte a földrengést.

- Mi történik itt? Jótékonysági összejövetelt tarta-nak? - ugratta a fotós Saraht. - Nagyszerű estet szer-vezett. A vége nem egészen úgy sült el, ahogy számí-tottunk rá, de addig minden nagyon klassz volt.

Sarah megköszönte az elismerést, de Maggie látta rajta, hogy nagyon zaklatott állapotban van. Már az ér-kezésükkor is észrevette, de azt hitte, Olivér lázas fülfá-

jása miatt szorong. De azóta az orvos megnyugtatta, s így Maggie arra gondolt, talán valami más is van.

Megkérte a dadust , vegye át a kicsit, és tartsa maga mellett Mollyt is, hadd váltson az anyjával pár szót. Melanie és Everett épp élénk társalgásba merültek. Maggie arrébb vonul t Sarahval, ahol a többiek már nem hallhatták őket.

- Minden rendben? - kérdezte. - Zaklatottnak lát-szik- Tudok valamiben segíteni? - Látta, hogy Sarah szemében könnyek gyülekeznek. Tehát nem tévedett, amikor kérdezgetni kezdte.

- N e m . . . én tényleg... jól vagyok.. . illetve igen.. . van egy problémám, de abban nem tud segíteni. -Mái-már megnyílt Maggie előtt, de tudta, hogy nem teheti. Túl veszélyes lenne Seth számára. Még mindig azért imádkozott, pedig tudta, semmi értelme, hogy senki se tudja meg, mit tett a férje. Hatvanmillió dollárt nem lehet észrevétlenül és büntetlenül olyan címre utalni, hogy végül törvénytelenül a saját kezében kös-sön ki. Valahányszor erre gondolt, rosszullét környé-kezte, és ez látszott is rajta. - A férjemről van szó... de nem részletezhetem. - Megtörölte a szemét, és hálásan nézett a nővérre. - Köszönöm, hogy megkérdezte.

-Mindenese t r e tudja, hol talál meg, legalábbis most. - Maggie fogott egy tollat és egy papirt, és leírta a mobiltelefonja számát. - Mihelyt helyreáll a mobil-szolgáltatás, ezen a számon fe lhívhat Addig meg itt leszek. Néha segít, ha az ember beszélhet valakivel, csak mint egy baráttal. Nem szeretnék tolakodni, ezért hívjon, ha úgy gondolja, hogy segíthetek valamiben.

- Köszönöm - felelte Sarah hálásan. Emlékezett rá, hogy a jótékonysági partin Maggie volt az egyik szer-zetesnővér. És ő is, akárcsak Melanie és Everett, arra gondolt, hogy Maggie-ben igazán nincs semmi apácás, főleg ebben a farmernadrágban és rózsaszínű Converse magasszárújában. Nagyon helyesnek és meglepően fiatalnak látszott. De a tekintete sokat tapasztalt, érett nőre vallott. A szeme egyáltalán nem volt fiatal. - Föl

fogom hívni - ígérte, és nem sokkal ezután vissza-mentek a többiekhez. Útközben Sarah megint megtö-rölte a szemét. Everett is észrevett valamit, de nem szólt. Inkább újfent elismerését fejezte ki az esttel és az össze-gyűlt pénzzel kapcsolatban. Dicséretre méltó akció-nak nevezte, és külön gratulált Melanie részvételéhez. Everett mindenkinek mondott valami kedveset.

- Bár segíthetnék itt is! - mutatott körbe Sarah. - Magának otthon kell lennie a gyerekei mellett -

felelte Maggie. - Szükségük van magára. - És azt is érezte, hogy most Sarahnak is szüksége van a gyere-keire. Akármi gond lehet is a férjével, láthatóan na-gyon megviseli őt.

- Többé nem válok el tőlük - jelentette ki Sarah, és megborzongott . - Csütörtök éjjel majd' megőrültem, amíg haza nem értünk, de szerencsére nem esett sem-mi bajuk. - És Parmani homlokán is lelohadt a dudor. Most is velük jött, hiszen nem volt rá mód, hogy haza-mehessen. Az egész környékük romhalmazzá vált, senkit sem engedtek be a kordon mögé. Elautóztak arra, hogy megnézzék. A rendőrök nem engedték be Parmanit a házba, ahol lakott, mert a tető egy része beomlott.

A város kereskedelme és szolgáltatása szünetelt . Az üzleti negyed zárva volt, oda be sem lehetett lépni. Nem volt áramszolgáltatás, zárva voltak az üzletek, a benzinkutak, nem működtek a telefonok, így aztán senki sem tudott dolgozni.

Néhány perc múlva Sarah a dadussal és a gyerekei-vel együtt elment. Beszálltak Parmani öreg autójába, s miután Sarah még egyszer köszönetet mondott a se-gítségért, elhajtottak. Ő is megadta Maggie-nek a tele-fonszámát, a címét és a mobilszámát, s közben arra gondolt, vajon meddig lesz ott, s hogy épen találje-e majd a házukat. Remélte, hogy még egy ideig ott lesz-nek, és hogy Seth végül meg tud állapodni a tulajdo-nosokkal. Mielőtt elmentek, elköszönt Melanie-tól és Everett-től is. Nem tartotta valószínűnek, hogy még

egyszer az életben összefut velük, lévén hogy mind-ketten Los Angelesből jöttek. Rokonszenvesnek találta Melanie-t, és nagyon tetszett neki a műsora, akárcsak Everettnek. A szörnyű véget leszámítva mindenki t elbűvölt a lány fellépése.

Miután Sarah elment, Maggie elküldte Melanie-t újabb sebészeti anyagokért, maga pedig beszélgetni kezdett a fotóssal. Tudta, hogy a készletraktár elég mesz-sze van, úgyhogy Melanie nem fog egyhamar vissza-érni. Valójában cselből csinálta az egészet, mindenből, de különösen sebészeti cérnából volt elég a készletük-ben. Akárhány orvossal dolgozott, mind megdicsérte, hogy milyen szépek az öltései. Nem csoda, hiszen éveken át á l landóan hímeztek a zárdában. Amikor fiatalabb volt, esténként, vacsora után összegyűltek beszélgetni. Amióta egyedül lakott a lakásában, csak ritkán, vagy inkább sohasem kézimunkázott. De az öl-tései máig szépek maradtak.

- Rendes nőnek látszik - jegyezte meg Everett, Sarahra utalva. - Csakugyan rémítő éjszaka volt.

Elismerően beszélt Sarahról, noha már elment. És bár sokkal hagyományosabb felfogású nő volt, mint az ő alkalmi nőismerősei, rokonszenvesnek találta. Volt benne valami finomság és megközelíthetetlenség, ami átragyogott a konzervatív külső burkán.

- Vicces, hogy emberek útjai olykor többször is ke-resztezik egymást - mondta Everett. - A sors csodákra képes. Összefutottam magával a Ritz előtt, azután egész éjjel követtem mindenhová, ahová ment , még az utcákon is. És most itt, egy menedékszálláson is összefutok magával. Melanie-val is találkoztam azon az éjszakán, és nekiadtam a zakómat. Azután ő és maga összeismerkedtek itt, én meg újra belebotlottam ma-gukba. Akkor megjelent itt, a tábori kórházban a fül-fájós gyerekével a jótékonysági est szervezője, aki mindannyiunka t összehozott, és tessék, megint itt vagyunk. Egy ekkora városban kész csoda, hogy két ember másodszorra is egymásba botoljon, mi meg

napok óta mást sem teszünk. De legalább ismerős arco-kat látunk, és az olyan megnyugtató. Ezt nagyon sze-retem. - És rámosolygott Maggie-re.

- Én is - mosolygott vissza rá a nő. Annyi idegennel találkozott már életében, hogy kimondottan élvezte, ha barátokat láthat.

Addig beszélgettek, amíg végül Melanie visszaérke-zett. Elégedett arcán látszott, hogy sikerült meghoznia azokat a dolgokat, amiket Maggie kért, pedig a lista elég hosszú volt.

- Néha arra gondolok, hogy maga inkább ápolónő, mint szerzetes. Amilyen sokat segít a sebesülteknek -jegyezte meg Everett. Maggie bólintott, de nem adott teljesen igazat neki.

- Igyekszem testi-lelki segítséget nyújtani a sebesül-teknek - felelte nyugodtan. - És csak azért gondolja, hogy inkább ápolónő vagyok, mint apáca, mert ezt va-lószínűleg normálisabb dolognak tartja. Valójában sok-kal inkább apáca vagyok, mint bármi más. Ne hagyja magát megtéveszteni a rózsaszín tornacipótól. Ezt jókedvemből csinálom. De szerzetesnek menni komoly dolog, s az én életemben a legfontosabb. „A vitézség legfőbb kelléke az óvatosság."* Mindig tetszett nekem ez az idézet, bár fogalmam sincs, ki mondta, de szerin-tem igaza van. Az emberek kényelmetlenül érzik ma-gukat, ha közlóm velük, hogy apáca vagyok.

- Vajon miért? - csodálkozott Everett. - Azt hiszem, félnek az apácáktól - jelentette ki gya-

korlatiasan Maggie. - Ezért olyan jó, hogy már nem muszáj habitusban járnunk. Az mindig visszariasztot-ta az embereket.

- Nekem nagyon tetszettek. Fiatalabb koromban lenyűgöztek az apácák. Olyan gyönyörűek voltak, legalábbis némelyik. Manapság már nem látni olyan fiatal apácákat, mint régen. Lehet, hogy ez jó is.

*Falstaff mondja; Shakespeare: IV Henrik - a ford.

100

- Talán igaza van. Ma már nem lépnek be a rendbe oLyan fiatalon. Hozzánk két negyvenes nő és egy öt-venéves özveg>r állt be tavaly. Változnak az idők, de ők legalább már tudják, mire vállalkoznak, amikor szerzetesnek állnak. Az én időmben sok olyan lány is zárdába vonult, akinek nem kellett volna. Ez nem könnyű élet -- vallotta be őszintén. - És nagyon nagy váltást jelent, akármilyen életet élt is annak előtte va-laki. A közösségi élet mindig kihívás elé állítja az embert. Bevallom, nekem a mai napig hiányzik. De csak olyan-kor tartózkodom a lakásomban, amikor alszom.

Everett emlékezett a házra abban a szörnyű negyed-ben, de csak kívülről látta.

Újabb betegek jöttek kisebb-nagyobb sérülésekkel, és a két nőnek újra munkához kellett látnia. Everett még megbeszélte velük, hogy este a kantinban talál-koznak, ha el tudnak szabadulni. Előző este egyikük sem ért rá vacsorázni. És mint kiderült, ma is kénytele-nek voltak lemondani róla. Hoztak egy sürgős esetet, és Maggie-nek szüksége volt Melanie segítségére, hogy össze tudja varrni a nő sebét. Melanie sok mindent tanult Maggie-től, volt miről gondolkodnia hát aznap este, amikor visszament a társaságához a szálláshe-lyükre. A többiek a semmittevéstől unatkozva gub-basztottak. Melanie már többször is javasolta Jake-nek és Ashleynek, hogy ők is jelentkezzenek önkéntes mun-kára, mert a ma reggeli jelentések szerűit lehet, hogy legalább még egy hétre i t t ragadnak. A repülőtér irá-nyítótornya összedőlt, a hazautazásra nem volt lehe-tőség. A repülőteret bezárták, az utakat lezárták.

- Miért töltesz ennyi időt a kórházban? - méltatlan-kodott Janet. - Még a végén elkapsz valakitől valami nyavalyát.

Melanie megrázta a fejét, és egyenesen anyja sze-mébe nézett:

- Mami, azt hiszem, ápolónő szeretnék lenni - mond-ta mosolyogva, félig ugratni, félig bosszantani akarva az anyját. De közben boldog volt, hogy kisegíthet a

kórházban. Szeretett Maggie mellett dolgozni, és ren-geteg új dolgot tanult tőle.

- Megőrültél? - nézett rá felháborodva az anyja. -Ápolónő? Mindazok után, amiket a karriered érdeké-ben tettem? Hogy mersz ilyet mondani nekem? Azt hiszed, azért dolgoztam halálra magam, hogy belőled sztárt csináljak, hogy a végén ágytálakat ürítgess?

Janet legalább annyira rémült volt, mint amennyire sértődött a puszta gondolattól , hogy Melanie világ-hírű sztár létére más pályát is választhat.

- Még egyetlen ágytálat sem ürítettem ki - szögezte le Melanie.

- Fogsz, nekem elhiheted. Többé szóba se hozd ne-kem ezt a dolgot!

Melanie nem válaszolt. Inkább a többiekkel beszélge-tett; egy darabig vicceket meséltek egymásnak Ashley-vel és Jake-kel, azután, úgy, ahogy volt, pólóban és ka-tonai gyakorlónadrágban végigfeküdt a priccsén, és már aludt is. Teljesen kimerült. Es amikor már mélyen aludt, azt álmodta, hogy elszökött, és belépett a had-seregbe. De rögtön kiderült, hogy az őt éjjel-nappal egzecíroztató szigorú őrmester nem más, mint az any-ja. Reggel visszaemlékezett az álmára, és eltűnődött, hogy vajon rémálom volt-e, vagy a valóságos élete.

Hatodik fejezet Vasárnap reggel arról tájékoztatták a Presidióba me-nekítetteket, hogy az egész városban sok embert men-tettek ki szorult helyzetéből - liftekből, házak romjai vagy leomlott épí tmények alól. Az 1989-es földrengés óta szigorítottak az építési szabályokon, így kevesebb volt a kár, mint gondolták, de ez a mostani földrengés olyan hatalmas volt, hogy rettenetes pusztítást oko-zott, s az ismert halálos áldozatok száma meghaladta a négyezret. És sok helyet még föl sem tártak. A katasztró-

faelhárítás emberei szünet nélkül kutattak a romok között és a leszakadt felüljárók alatt túlélők után. Még csak ha tvan óra telt el a csütörtök éjszakai földrengés óta, így reménykedtek, hogy sok ember életét meg-menthetik.

A hírek egyszerre voltak ijesztőek és bátorítóak, s az emberek komor arccal vonultak el arról a füves térség-ről ahol ezeket a naponta bejelentett híreket meghall-gatták. Legtöbbjük innen a kantinba ment reggelizni. Már azt is közölték velük, hogy valószínűleg hetekbe fog telni, mire hazatérhetnek otthonaikba. Továbbra is zárva voltak a hidak, az autópályák, a repülőterek és a belváros több negyede. És azt sem lehetett tudni, mikor áll helyre az áramszolgáltatás, nem beszélve arról, hogy az élet mikor folyhat tovább a régi mederben.

Melanie ma reggel együtt reggelizett az anyjával, az asszisztensével, Ashleyvel, Jake-kel és a banda több tagjával. Mindnyájan egyre türelmetlenebbül várták, mikor térhetnek vissza végre Los Angelesbe, de erre egyelőre semmi esély nem volt. így hát csak ültek tét-lenül egy kupacban, és várták, hogy mi lesz. Addigra híre ment a táborban, hogy Melanie Free is itt van. Lát-ták is őt a kantinban a barátaival, s az anyja is eldicse-kedett vele fűnek-fának. A kórházban viszont senki sem figyelt rá különösebben. Ha felismerték, csak rámo-solyogtak, és mentek tovább. Látható volt, hogy önkén-tes, és mint ilyen, keményen dolgozik. Már Pam is jelentkezett munkára a tábor bejáratánál felállított „recepción", mert egyre többen jöttek a városból, ahol kifogyott az élelem, és az emberek a Presidióban keres-tek menedéket .

Amikor Melanie reggeli után megérkezett a kór-házba, ott találta Everettet halk beszélgetésbe merülve Maggie nővérrel.

- Szia, kislány - köszöntötte a férfi minden ceremó-riát mellőzve, Melanie pedig jókedvűen visszamo-solygott rá. Az egyik ruhaosztó asztalnál kapott egy új pólót és egy hatalmas, itt-ott lyukas férfipulóvert, ami-

ben úgy nézett ki, mint egy árva gyerek. A katonai gyakorlónadrágja és a vietnami papucsa megmaradt. Maggie nővér is átöltözött. Amikor önkéntes munkára jelentkezett, hozott magával néhány holmit. Ma egy olyan póló volt rajta, amelyre ezt írták: „Jézus a have-rom". Everett harsány nevetésben tört ki, amikor meg-látta.

- Ez valami új szerzetesi öltözék? Maggie ehhez ma egy piros magas szárú edzőcipőt

viselt, amitől megint úgy nézett ki, mint egy nyári tábor sportfelelőse. Aprócska termete miatt pedig a ko-ránál sokkal fiatalabbnak látszott. Elment volna har-mincévesnek is, holott épp egy tucatnyi évvel volt idősebb, s a jóval öregebbnek látszó Everettnél mind-össze hat évvel fiatalabb. Everett külsőre akár az apja is lehetett volna. Csak amikor szóba elegyedett Mag-gie-vel, jött rá, hogy milyen érett, sőt bölcs nővel van dolga.

Everett elment, hogy fényképeket készítsen a Presi-dio aznapi életéről, és elmondta, hogy át akar menni a Marinába és a Pacific Heightsra, hogy lássa, mi törté-nik arrafelé. Nyomatékosan felkérték az embereket, tartsák távol magukat az üzleti negyedtől és a belvá-rostól, ahol magasabbak, ennélfogva veszélyesebbek voltak az épületek, s a károk is kiterjedtebbek voltak. A rendőrség továbbra is attól félt, hogy az épületekről súlyos darabok potyoghatnak le. Könnyebb volt bejut-ni a lakónegyedekbe, habár ezek közül is sokat lezárt a rendőrség és a katasztrófavédelem. Helikopterek jár-őröztek szünet nélkül a város felett, rendszerint olyan alacsonyan, hogy még a pilóták arcát is látni lehetett. Időnként leszálltak a Presidióban, a Crissy Fielden, és a pilóták eltársalogtak azokkal, akik odagyűltek, hogy megtudják , mi a helyzet a városban és környékén. A presidiói menedékszállás lakói közül sokan East Bay-ben, a félszigeten és Marinban laktak, és mivel a hida-kat és az autópályákat lezárták, egyelőre nem mehet-tek haza. Kevés megbízható hír jutott el hozzájuk, így

lábra kaptak az ellenőrizhetetlen híresztelések a város más helyein történt rombolásokról és vérontásokról. Megnyugtató volt hát olyan emberek szájából hallani a híreket, akik ismerték a valódi helyzetet, és a heli-kopterpilóták a legmegbízhatóbb hírforrásnak számí-tottak.

Melanie az elmúlt két naphoz hasonlóan ezt a napot is végigdolgozta Maggie mellett. Továbbra is érkeztek, ha n e m is folyamatosan, sebesültek, mert a környék-beli kórházak ügyeletei a tábori kórházba továbbították őket. Délután egy nagyobb légi szállítmánnyal újabb gyógyszerek és élelmiszerek érkeztele A kantinokban bőségesen volt ennivaló, és meglepően jóravaló, ötlet-gazdag szakácsok dolgoztak a konyhán. Az egyik leg-jobb belvárosi étterem tulajdonosa és főszakácsa az egyik hangárban húzta meg magát családostul, s min-denki nagy megelégedésére ő lett a főnök a legna-gyobb kantinban. A koszt kifejezetten jó volt, de Mela-rűe-nak és Maggie-nek nem nagyon jutott ideje az evésre. Ebédidőben például a tábor orvosaival együtt ók is kimentek, hogy fogadják és behordják a szállít-mányt .

Melanie épp egy hatalmas dobozzal vesződött, s mi-előtt az egészet elejtette volna, odaugrott egy szakadt farmeros, rongyos pulóveres fiú, és elkapta a dobozt. Mivel rajta volt a jelzés, hogy „törékeny", Melanie há-lásan megköszönte a fiúnak, hogy segített elkerülni a katasztrófát. Inzulinampullák és fecskendők voltak a dobozban, mert a táborban nagyon sok volt a cukor-beteg. Őket már az érkezésükkor nyilvántartásba vet-ték, s egy Washington állambeli kórház minden szük-séges dolgot elküldött számukra.

- Kösz - szusszantott egyet Melanie. - Majdnem el-ejtettem.

- Nagyobb a doboz, mint te - vigyorgott a gáláns lovag. - Láttalak már a táborban - folytatta kedvesen, miközben a dobozt cipelve lépkedett Melanie mellett a kórház felé. - Olyan ismerős vagy nekem. Találkoz-

tunk már valahol? Én Berkeleyben vagyok utolsóéves mérnökhallgató, a mellékszakom meg a harmadik világbeli országok. Te is a Berkeleyre jársz?

Melanie csak mosolygott. - Nem, én Los Angelesből érkeztem. - A fiú magas

volt, kék szemű, és ugyanolyan szőke, mint ő maga. Egészséges, normális fiúnak látszott. - Úgy volt, hogy csak egy estére jövök - tette hozzá magyarázólag. A srác még így, fésületlenül, festetlen arccal, kétes tisztaságú ruhában is olyan szépnek találta, hogy hirtelen a tor-kára forrt a szó, és csak mosolyogni tudott. Mindnyá-jan úgy néztek ki, mint a hajótöröttek. Őrajta is más-valakinek az edzőcipője volt, miután az éjszakát egy városbeli barátjánál töltötte, és egy szál bokszeralsóban, mezítláb futott ki az utcára, percekkel azelőtt, hogy a ház összeomlott volna. Szerencsére a lakók közül min-denki életben maradt.

- Én pasadenai vagyok - mondta, amikor összeszed-te magát. - A UCLA-ra jártam, de tavaly átköltöztem ide. Itt jól érzem magam. Vagy legalábbis mostanáig jól éreztem magam. - Elvigyorodott. - De Los Ange-lesben is vannak földrengések. - Bevitte a dobozt, és Maggie megmondta, hová tegye le. Addigra a fiú eldön-tötte, még marad, hogy tovább beszélgethessen Mela-nie-val. A lány eddig még semmit sem mondot t magá-ról, pedig ő kíváncsi volt, melyik egyetemre jár - Engem lomnak hívnak. Tom Jenkinsnek.

- Én Melanie vagyok - felelte a lány halkan, de a vezetéknevét nem árulta el. Maggie mosolyogva hagyta magukra őket. Látható volt, hogy a f iúnak fogalma sincs, kicsoda Melanie, és Maggie úgy gondolta, ez csak jó lehet a lány számára. Végre van valaki, aki normális emberi lényként beszél vele, és nem azért, mert sztár.

- É n a kantinban dolgozom - folytatta Tom. - Látom, itt nálatok eléggé nagy lehet a hajtás.

- Az - felelte könnyedén Melanie, miközben társa segítségével felnyitotta a dobozt.

- Az a gyanúm, hogy még egy darabig itt leszel. Meg

mi is, mindannyian. Úgy hallottam, a repülőtér irányí-tótornya összedőlt, min tegy kártyavár.

- Igen, én is azt hiszem, hogy egyhamar nem me-gyünk el innen.

- Már csak két hetünk volt hátra. Nem hiszem, hogy vissza h idunk menni. És azt sem, hogy meglesz a dip-lomaosztás. Biztosan postán küldik majd el a diplomá-kat. Úgy volt, hogy itt töltöm a nyarat. A város adott volna munkát , de az az érzésem, hogy ebből most már nem lesz semmi. Ámbár még az is lehet, hogy szüksé-gük lesz mérnökökre. Azért mihelyt lehet, visszame-gyek Los Angelesbe.

- Én is - felelte Melanie. Közben hozzáláttak, hogy kirakják a doboz tartalmát. Tom nem sietett visszamenni a kant inba. Élvezte, hogy beszélgethet a lánnyal, aki szelídnek és tar tózkodónak tűnt , és igazán nagyon helyes volt.

- Van gyakorlatod az egészségügyben? - kérdezte kíváncsian.

- Mostanáig nem volt. Itt szereztem az első tapasz-talatokat.

- És elsőrangú orvosasszisztens lett belőle - mondta elismerően Maggie, aki most jött vissza, hogy megnéz-ze., mi volt a dobozban. Látva, hogy minden megjött, amit ígértek, nagyon megkönnyebbült . Az az inzulin, amit induláskor a helyi kórházaktól és a hadseregtől kaptak, hamar elfogyott. - És ápolónőnek is nagysze-rű - tette hozzá mosolyogva, miközben elvitte a doboz tartalmát oda, ahol a készleteket tárolták.

- A z öcsém orvostanhallgató Syracusában - árulta el Tom. Már csak az időt húzta, és Melanie mosolygó tekintete hosszan elidőzött rajta.

- Én is szívesen beiratkoznék ápolónőképzőbe -vallotta be. - De anyám megölne miatta. Neki más ter-vei vannak.

- Micsoda? - A fiú mindmostanáig nem tudta hová tenni az ismerős arcot. Bizonyos szempontból Melanie olyan volt, mint akit úgy szoktak emlegetni, mint „a

lány a szomszédból", csak szebb. Mellesleg az ő szom-szédjukban egyáltalán nem lakott olyan lány, aki ha-sonlított volna Melanie-ra.

- Bonyolult. Sok álma van, amit nekem kellene meg-valósítanom számára. A szokásos hülye anya-lánya játék. Egy szem gyerek vagyok, úgyhogy minden vá-gyát nekem kellene teljesítenem. - Jólesett panaszkod-nia a fiúnak, még ha nem is ismerte őt. Rokonszenves srác volt, és tényleg odafigyelt rá. Ez egyszer azt érez-hette, valakinek fontos az, hogy ő mit gondol.

- Az apám odáig volt azért, hogy belőlem ügyvéd legyen. Rengeteget győzködött miatta. Szerinte mér-nöknek lenni unalmas dolog, és rendszeresen közli velem, hogy sohasem fogok rendesen keresni, ha va-lami szegény országba megyek dolgozni. Van igazság abban, amit mond, de egy mérnöki diplomával később még mindig átválthatok egy másik szakterületre. A jogi egyetemet utáltam volna. Apám azt akarta, hogy legyen egy orvos és egy ügyvéd a családban. A nővéremnek fizikából van PhD-fokozata, ő a MIT-en tanít, Camb-ridge-ben. A szüleimnek a tanulás a mániájuk. Pedig attól, hogy valakinek diplomája van, még n e m biztos, hogy rendes ember. Én több szeretnék lenni, mint pusztán tanult ember. A szüleim számára az iskolá-zottság még a pénznél is fontosabb.

Nyilvánvalóan az egész család tanult emberekből állt, és Melanie nem mondhatta el neki, hogy az ő anyja viszont sztárt akart csinálni belőle, semmi mást. Ő még mindig á lmodozot t arról, hogy egyszer majd egyetemre megy, de a lemezfelvételekés a koncerttur-nék minden idejét lefoglalták, és ha így megy tovább, akkor a jövőben sem lesz ilyesmire ideje. Kárpótlásul sokat olvasott, és így legalább a világ dolgaiban eléggé tájékozott volt. Az az élet, amit a showbiznisz nyújtott, eddig sem elégítette ki.

- Most jobb, ha visszamegyek a kantinba - mondta végül a fiú. - Segítenem kell a levesfőzésnél. Elég gyenge szakács vagyok, de eddig senki sem vette észre

- tette hozzá nevetve, majd megjegyezte, reméli, hogy látja még Melanie-t a táborban. A lány erre azt felelte, jöjjön vissza, ha megsebesül, habár reméli, nem fog, és intett a távozó Tom után.

- Helyes fiú - mondta csillogó szemmel, mosolyog-va az é p p arra bóklászó Maggie nóvér, mire Melanie cseppet sem világhírű sztárhoz illően, csak úgy tiné-dzser módjára, aíd valójában volt, kuncogni kezdett.

- Aha, az. És rendes. Most fog végezni a Berkeleyn. Mérnök lesz. Pasadenából való.

Egész más volt, mint Jaké, a ravasz oldalpillantásai-val, a színészi ambícióival meg a gyakori látogatásaival az elvonón. Igaz, hogy egy ideig szerelmes volt belé, de é p p a napokban panaszolta Ashleynek, hogy Jaké milyen hihetetlenül önző. És még arról sem volt telje-sen meggyőződve, hogy hú hozzá. Tom abszolút becsü-letes, normális, rendes fiúnak látszott. És majd elme-séli Ashleynek, hogy milyen jó fej. Tetszik neki. Jól néz ki. És még esze is van. És a mosolya...!

- Hátha egyszer összefuttok Los Angelesben - mond-ta Maggie reménykedve. Szerette, amikor két helyes fiatal egymásba szeretett. Melanie mostani barátjától egyáltalán nem volt elragadtatva. Mindössze egyszer dugta ide az orrát, hogy megnézze Melanie-t, közölte, hogy rettenetesen büdös van, és visszament a hangár-ba tovább heverészni. Egyetlen munkára sem jelent-kezett, amit mások ajánlottak neki, és nevetségesnek tartotta, hogy egy olyan formátumú valaki, mint Mela-nie, ápolónőt játsszék. Ugyanolyan nézeteket hangoz-tatott, mint Melanie anyja, akit komolyan idegesített, amit a lánya csinált, és ezt minden este szóvá is tette neki, amikor visszament és hol tfáradtan végigdőlt az ágyán.

Maggie és Melanie ezek után serényen munkához láttak, Tom pedig csatlakozott a kant inban ahhoz a barát jához, akinél a földrengés éjszakáján megszállt, és aki a San Franciscó-i Egyetem végzős hallgatója volt.

- Láttam, kivel beszélgettél - mondta a barátja ra-vaszkás mosollyal. - Ügyes fickó vagy, hogy így meg tudtad csípni.

- Aha - vörösödött fülig Tom. Helyes lány. És ked-ves. Los Angeles-i.

- Na ne mondd! - nevetett a barátja, miközben ha-talmas fazekakban feltették a répalevest főni a Nem-zeti Gárdától kapott, butángázzal működő óriási tűz-helyre. - Mégis mit gondoltál, hol lakik? A Marson?

- Hogy érted ezt? Lakhatna éppen itt is. - Hé, te nem olvasod a hollywoodi pletykákat?

Naná, hogy egy ilyen sztár csakis Los Angelesben lak-hat. Te nem tudod, öregem, hogy a csaj most nyert egy Grammyt?

- Komolyan? - nézett rá megrökönyödve Tom. -Melanie-nak hívják.. . - És ebben a pillanatban elször-nyedve jött rá, mit csinált, és hogy ki ez a lány. - Ó, a francba, most biztosan szerencsétlen idiótának gon-dol.. . Nem ismertem fel. Úristen... Én csak egy helyes kis szőke csajt láttam, aki mindjárt elejti azt a nagy do-bozt. De tényleg helyes volt - nézett vigyorogva a ba-rátjára. De ami még ennél is jobb, hogy rendes lány-nak látszott, abszolút szerénynek, olyannak, aki egy-általán nincs elszállva magától. Abból, amit az anyja vele kapcsolatos ambícióiról mondot t , rájöhetett vol-na. - Azt mondta , szívesen beiratkozna egy ápolónő-képzőbe, de az anyja nem engedné.

- Azt elhiszem! Amikor ennyi lóvét össze tud énekel-ni. Ha én lennék a mamája, én se engedném semmiféle ápolónőképzőbe. Milliókat kaszálhat a lemezeivel.

- Na és? - húzta fel magát erre Tom. - Nem minden a pénz.

- Dehogynem. Legalábbis az ó szakmájában - szö-gezte le tárgyilagosan a USF végzős diákja. - Később, ha már egy csomó pénzt összeszedett, csinálhat, amit csak akar De azért ápolónóként nem tudom elképzelni.

- Látszik rajta, hogy szereti, amit csinál, és az ön-kéntes, aki mellett dolgozik, azt mondja , hogy jól csi-

nálja. Jó érzés lehet neki, hogy senki nem ismeri fel. - Hirtelen megint zavarba jött. - Vagy én vagyok az egyetlen ember a világon, aki nem tudta, hogy ki ő?

- Szerintem igen. Én is hallottam, hogy itt van a tá-borban, de ma reggel láttam először, amikor beszélget-tél vele. N e m is vitás, nagyon vonzó lány. Szerencsés fickó vagy, öregem. Jó ízlésed van.

- Na igen. Most biztosan azt gondolja rólam, hogy én vagyok a legnagyobb idióta az egész táborban. Jó esély-lyel az egyetlen, akinek nem esett le, hogy kicsoda ő.

- Lehet, hogy nagyon élvezte a helyzetet - igyeke-zett megvigasztalni a barátja.

- Mondtam neki, hogy nagyon ismerős, és megkér-deztem, n e m találkoztunk-e már valahol - kesergett Tom. - Arra gondoltam, talán ő is a Berkeleyre jár

- Nem - vigyorgott fülig érő szájjal a barátja. - Sok-kal jobb helyekre jár. Visszamész még hozzá? - Remél-te, hogy igen. Ő maga is szeretett volna találkozni Melanie-val. Csak egyszer, hogy utána elmondhassa, személyesen ismeri őt.

- L e h e t . Ha túl tudom tenni magam azon, hogy ilyen hülye voltam.

- Felejtsd el! Ezért a lányért érdemes. Különben is, még egy ilyen esélyed nem lesz az életben, hogy ösz-szejöjj egy vüágsztárral.

- Egyáltalán nem úgy viselkedik. Teljesen normális lány - jegyezte meg Tom. Éppen ez volt az egyik, ami miatt úgy megtetszett neki Melanie. És persze az is jó volt benne, hogy olyan értelmes és kedves. És hogy olyan szorgalmasan és keményen dolgozott.

- Akkor meg ne rinyálj azon, hogy müyen hülyén viselkedtél. Menj, és látogasd meg újra!

- Jó. Talán - felelte nem túl nagy meggyőződéssel Ibm, aztán elhallgatott, és némán kavargatta a levest. Az járt a fejében, hogy Melanie vajon átjön-e ebédelni a kantinba.

*

Everett késő délután tért vissza a Pacific Heightson tett sétájából. Lefotózta, ahogy egy asszonyt kiásnak egy összedőlt ház alól. Az asszony elvesztette az egyik lá-bát, de élt. Az a pillanat, amikor kihúzták a romok alól, olyan megrendítő volt, hogy még Everett is megköny-nvezte. A háborús övezetekben szerzett tapasztalatai ellenére sok olyasmit látott a táborban, amitől össze-szorult a szíve. Ezt el is mondta Maggic-nek, amikor a nővér végre tartott egy kis pihenőt, az elsőt a nap fo-lyamán, és kiültek kicsit a szabadba. Ezalatt odabent Melanie osztotta az inzulint és az injekciós fecskendő-ket azoknak, akik eljöttek érte, miután a hangosbeszé-lőn hallották a tájékoztatást.

- Tudja, sajnálni fogom, ha majd vissza kell mennem Los Angelesbe - nézett mosolyogva a fotós Maggie-re. - Nagyon jól érzem magam itt.

- Én mindig is szerettem itt lakni - felelte Maggie. -Amikor megérkeztem Chicagóból, rögtön beleszeret-tem a városba. Azért jöttem, hogy belépjek a karmeli-tákhoz, de végül egy másik rendben kötöttem ki. Min-dig is szerettem a hajléktalanok között dolgozni.

- A mi kis Teréz anyánk - csúfolódott a férfi, mit sem sejtve arról, hogy Maggie-t milyen sokszor hason-lítják a szentnek tartott szerzetesnőhöz. Ugyanaz az alázat, energikusság és végtelen részvét munkált őben-ne is, mely egyedül a hitéből és a jó természetéből táp-lálkozott. Valami belső fény sugárzott a lényéből.

- A z az érzésem, a karmeliták élete túl egyhangú lett volna nekem. Sok-sok imádkozás, és kevés kétkezi munka. Az én rendem inkább megfelel az én termé-szetemnek - mondta csendes, békés hangon Maggie. Meleg volt, az évszakhoz képest nagyon is meleg, ezért mindketten sűrűn kortyoltak a vizespalackjuk-ból. San Franciscóban eddig sohasem tapasztalt forró-ság uralkodott , de ez a késő délutáni nap jólesőn me-lengette az arcukat.

- Volt, hogy elege lett belőle, vagy hogy megkérdő-jelezte a hivatását? - tudakolta kíváncsian a férfi. Már

barátoknak tekintették magukat, és ó el volt bűvölve Maggie-től.

- Miért kérdőjeleztem volna meg? - lepődött meg a nővér.

- Mert legtöbben bizonyos pillanatokban feltesszük magunknak a kérdést, hogy mit csinálunk az életünk-kel, vagy hogy jó irányba tartunk-e. Én sokszor meg-kérdeztem ezt magamtól - vallotta be, és a nővér bó-lintott.

- Maga nehezebb választások előtt állt - mondta szelíden. - Tizennyolc évesen megházasodott , elvált, elhagyta a fiát, ot thagyta Montanát , olyan szakmát választott, amely nem annyira munka, mint inkább hivatás. Annyiban hasonlít a miénkhez, hogy fel kell áldozni érte a magánéletet. Aztán abbahagyta a mun-kát, és abbahagyta az ivást. Ezek mind-mind komoly döntések voltak, nehéz lehetett meghozni őket. Nekem mindig sokkal könnyebb dolgom volt. Oda megyek, ahová küldenek, és azt teszem, amit mondanak. Enge-delmesség. Nagyon egyszerűvé teszi az életet - magya-rázta derűs, magabiztos hangon.

- Tényleg ilyen egyszerű lenne? Soha nem ellenke-zik a feljebbvalóival? Soha nem akar valamit a maga módján csinálni?

- A z én feljebbvalóm Isten - felelte egyszerűen a nővér - Végső soron Neki dolgozom. És igen - folytatta, szavait gondosan megválogatva - , van, hogy butaság, vagy rövidlátásra, esetleg túl idejétmúlt felfogásra vall az, amit a főnökasszony akar, vagy amit a püspök mond. A legtöbben kifejezetten radikálisnak tartanak, de azért engedik, hogy azt tegyem, amit akarok. Tud-ják, hogy nem fogom kínos helyzetbe hozni őket, és nem nyilatkozom túlságosan szókimondóan a helyi politikával kapcsolatban. Attól mindenki kiborul, kü-lönösen ha még igazam is van - fejezte be széles mo-sollyal.

- Nem bánja, hogy nincs saját élete? - Everett szá-mára ez teljesen felfoghatatlan volt. Ő túlságosan füg-

getlen volt, nem tudott volna úgy élni, hogy mindig engedelmeskedjen valakinek, különösen egy egyház-nak, vagy az azt képviselő embereknek. A nő életének viszont éppen ez volt a lényege.

- Ez az én saját életem. És szeretem. Nem számít, hogy itt, a Presidióban teszem a dolgomat, vagy a Tenderlóinban, prostituáltakkal vagy drogosokkal. Itt vagyok, hogy segítsek, miközben Istent szolgálom. Olyasmi ez, mint a katonai szolgálat. Teljesítem a pa-rancsokat. Nincs szükség arra, hogy én állítsam fel a szabályokat.

Everettnek mindig gondja volt a szabályok és a tekin-tély elfogadásával, ezért is ivott életének egy szaka-szában. Ezzel játszotta ki a szabályokat, és szökött meg a rá nehezedő nyomás elől, amit olyankor érzett, amikor mások akarták megmondani neki, hogy mit csináljon. Maggie ilyen szempontból sokkal alkalmaz-kodóbb volt nála, még most is, amikor pedig már nem is ivott. A tekintélytisztelet ma sem volt az erőssége, habár sokkal jobban elviselte, mint régen. A korral éret-tebb lett, és a józan élet is sokat segített.

- A maga szájából hallva végtelenül egyszerűnek tű-nik - sóhajtotta, majd maradék vizét felhajtva alapo-sabban megnézte magának Maggie-t. Gyönyörű nőnek találta, de olyannak, aki mindig a háttérbe húzódik, és kerüli, hogy nőként teremtsen személyes kapcsolatot másokkal. Jó volt ránézni, de a férfinak az volt az ér-zése, mintha Maggie egy láthatatlan falat emelt volna kettőjük közé, s ez erósebb gátat jelentett, mint a habi-tus, melyet nem viselt. Akár látták rajta mások, akár nem, Maggie mindig tökéletesen tudatában volt annak, hogy ő apáca, és ezen nem is akart változtatni.

- Egyszerű is, Everett - mondta kedvesen a nővér -Én az Atyától kapom az útbaigazítást, és annak meg-felelően járok el, ami ott és akkor helyesnek tűnik. Szolgálni jöttem ide, nem pedig azért, hogy megmond-jam, mit kell csinálni, vagy másnak hogy kellene élni. Ez nem az én dolgom.

- A z enyém sem, a legtöbb dologról mégis határo-zott véleményem van - válaszolta elgondolkodva a férfi. - Nem vágyik arra, hogy legyen egy saját ott-hona , családja, férje, gyerekei?

Maggie megrázta a fejét. - Igazából erről még sohasem gondolkodtam. Soha-

sem tartottam ezt az én utamnak. Ha férjnél lennék, és gyerekeim lennének, csak velük törődnék. így viszont sokkal több emberrel törődhetek - jelentette ki látható elégedettséggel.

- É s mi a helyzet magával? Nem szeretne ennél töb-bet? Saját maga számára?

- N e m - nézett rá gyermeki mosollyal Maggie. -Nem szeretnék. Az életem így tökéletes, ilyennek sze-retem. Ezt nevezik hivatásnak. Hivatást kaptam arra, hogy ezt csináljam, és én ezt akarom csinálni. Olyasmi ez, mint amikor valakit egy különleges célra kiválasz-tanak. Megtiszteltetés, l üdom, hogy maga áldozatnak tartja, de én nem érzem annak. Semmit sem adtam fel miatta, de sokkal többet kaptam, mint valaha is álmod-tam róla, vagy amit kapni szerettem volna. Nem is kérhetnék többet.

- Szerencsés ember - mondta egy pillanatra elszo-morodva a férfi. Nyilvánvaló volt számára, hogy Mag-gie nem akar semmit önmaga számára, nincsenek olyan igényei, amelyeket akár csak gondolatban is melen-getne magában, nem akarja az előtérbe tolni magát, és nem akar semmit sem elérni. Tökéletesen boldog és elégedett azzal, hogy életét Istennek szenteli. - Én mindig szeretnék valamit, amim még sohasem volt, mert izgat, hogy vajon milyen lehet. Megosztani az életemet valakivel, családot, gyerekeket, hogy lássam, amint felnőnek, ahelyett, akit sohasem ismertem. Vbla-kit, akivel együtt örülhetek az életnek. Bizonyos ko-ron túl nem jó mindent egyedül csinálni. Önzőnek és üresnek érzem magam tőle. Mi értelme van az élet-nek, ha nem oszthatom meg valakivel, akit szeretek? És mi lesz, ha végül majd egyedül kell meghalnom?

Valahogy sohasem jutott idom arra, hogy éljek. Örö-kösen a hadszíntereket jártam. De az is lehet, hogy mi-után gyerekfejjel belekényszerítenek egy házasságba, féltem az ilyesfajta elköteleződéstől. Számomra sokkal kevésbé tűnt ijesztőnek, hogy lelőnek, mint házasnak maradni.

- Meg kellene próbálnia megkeresni a fiát - szólt halkan Maggie, és szelíden megérintette a férfi karját. - Lehet, hogy szüksége van magára, Everett. Nagy ajándék lehetne számára, ha maga előkerülne. És ő is betölthetne egy űrt a maga életében.

Maggie látta, milyen magányos ez az ember, s úgy gondolta, ahelyett, hogy a még rá váró üres jövőbe tekintene, jobb lenne visszafordulnia, legalábbis egy kis időre, amíg megtalálja a fiát.

- Elképzelhető - felelte némi gondolkodás után a férfi, majd témát váltott. Kicsit megrémítette a gondo-lat, hogy keresse meg a fiát. Olyan régen volt ez az egész, és Chad talán meg is gyűlölte, amiért annak idején elhagyta és nem is tartotta vele a kapcsolatot. Akkor Everett is mindössze huszonegy éves volt, nem sokat jelentett neki az a szó, hogy felelősség. Lelépett, és aztán végigvedelte a következő huszonhat évet. Pénzt ugyan küldött a fiú támogatására, míg be nem töltötte a tizennyolcadik évét, de ennek is már tizen-két éve. - Hiányoznak az összejövetelek - kezdte. -Mindig szarul érzem magam, ha nem jutok el az AA-ra. Igyekszem naponta kétszer elmenni. Néha többször is. - És már három napja egyetlenegyen sem volt. A romba dőlt városban egy összejövetelt sem tartottak, és ő sem tett semmit azért, hogy a táborban létrejöjjön egy AA-gyűlés.

- Kezdeményezzen egyet itt - biztatta Maggie. -Lehet, hogy még egy hétig, vagy tovább is itt leszünk. Ez túl hosszú idő összejövetel nélkül, és lehetnek itt mások is, akik ugyanebben a cipóben járnak. Oly sok ember él itt egy tömegben, hogy fogadni mernék, meglepő választ kapna a kezdeményezésére.

- Lehet, hogy megpróbálom - mosolygott rá a férfi. Mindig jobban érezte magát, ha beszélgethetett Mag-gie-vel. Minden szempontból rendkívüli nő volt. - Azt hiszem, szeretem magát, Maggie. Úgy értem, megen-gedhető módon - sietett hozzátenni. - Soha életem-ben n e m ismertem magához hasonló embert . Olyan nekem, mintha a sosem volt húgom lenne. Bár lett volna. . .

- Köszönöm - mosolygott vissza rá a nővér, és fel-állt. - Maga továbbra is az egyik fivéremre emlékeztet engem. Arra, aki pap volt. Komolyan azt gondolom, hogy papnak kellene mennie - ugratta a férfit. - Sok tapasztalatát oszthatná meg a hívekkel. És micsoda gyón ásókat hallhatna!

- Még csak az kéne! - forgatta a szemét Everett. Mi-után elvált Maggie-től, megkereste azt a vöröskeresz-tes önkéntest, aki a tábor vezetésével volt megbízva. Azután visszament a szállására, hogy készítsen egy „Bili W barátai" feliratú táblát. Az AA tagjai tudni fog-ják, hogy mit jelent. Az alapító nevével szokták jelezni, ha az Anonim Alkoholisták összejövetelt tartottak valahol.

Ebben a melegben akár a szabadban, a forgalmasabb helyektói kissé távolabb is megtarthatják. Látott is egy csendes kis ligetet, amikor körülsétálta a tábort. Az pél-dául tökéletes hely lenne az összejövetelre. A tábor-veze tő megígérte, hogy másnap reggel bemondja a hangosbeszélőn. A földrengés ezrével terelte össze őket itt, ahová mindenki magával hozta a problémáit, az életét. Immár valóságos kis várost alkotnak a városon belül.

Maggie-nek megint igaza volt. Most, hogy elhatároz-ta, megszervez egy AA összejövetelt a táborban, máris jobban érezte magát. Újra eszébe jutott a nővér, és hogy milyen jó hatással van rá. Az ő szemében Maggie nemcsak nő volt, mégcsak nem is apáca, hanem egye-nesen varázsló.

Hetedik fejezet Tom zavartan, szégyenkezve kereste meg másnap Melanie-t a kórházban. A lány épp hátra igyekezett egy barakkba, ahol gázpalackkal működtetett mosó-gépben mosták a ruhákat. Mindkét karja tele volt, s kis híján megbotlott, amikor meglátta a fiút. Tom segített berakodni a holmit a mosógépbe, s közben bocsánatot kért, amiért olyan ostobán viselkedett.

- Ne haragudj, Melanie! Általában nem vagyok ilyen idióta. Egyszerűen nem ugrott be. Valószínűleg nem számítottam rá, hogy itt látlak.

Melanie mosolygó tekintetén látszott, egyáltalán nem zavarja, hogy a fiú eddig nem ismerte fel. Sót, tet-szett neki.

- Jótékonysági koncertet adtam itt csütörtök éjjel -felelte.

- Szeretem a számaidat, és a hangodat is. Tudtam, hogy ismerlek valahonnan - nevetett végre felszaba-dultan a fiú. - Csak azt hittem, az egyetemről.

- Bár úgy lenne! - mosolygott szélesen Melanie, mi-közben kiléptek a barakkból. - De nekem tetszett, hogy nem tudtad, ki vagyok. Néha nagyon rossz, hogy mindenki tudja, ki vagyok, és hízelegnek a szemembe.

Visszamentek a hangárok közötti térségre, s miután egy kézikocsiból kivettek egy-egy palack vizet, letele-pedtek az egyik gerendára. Innen látni lehetett a tá-voli Golden Gate Hidat és az öböl napfényben csillogó vizét.

- Szereted azt, amit csinálsz, ugye? - kérdezte Tom. - Igen. De néha nagyon nehéz. A mami állandóan

hajt. Hálásnak kéne lennem neki. Ő csinált belőlem sztárt, neki köszönhetem a sikereimet. Meg is kapom tőle mindig. De az az igazság, hogy neki jobban kell ez az egész, mint nekem. Én csak szeretek énekelni, sze-retem a zenét. Jó bejárni a világot a csapattal a turné-kon. De néha ez is túl sok. És nem te választod meg, mit, hol és hogyan. Vagy csinálod az egészet, elejétől a

végéig, vagy nem csinálod egyáltalán. Olyan nincs, hogy csak félig csinálod.

- Tartottál valaha pihenőt? Szünetet? - Ugyan - rázta nevelve a fejét Melanie. - A mami

nem engedi. Azt mondja , az egyet jelentene a szakmai öngyilkossággal. Szerinte az én koromban még n e m kell szünetet tartani. Szerettem volna egyetemre menni, de amellett, amit én csinálok, nem lehet. A középisko-la utolsó évében kezdődtek az igazi nagy sikereim, úgyhogy abbahagytam a sulit, magántanuló lettem, és leérettségiztem. Nem vicceltem, tényleg szeretnék ápo-lónőképzőbe járni, de anyám sohase engedné meg.

Még az ő fülének is úgy hangzott ez az egész, min t „A szegény kis gazdag lány" története. De Tómban együttérző barátra lelt, aki megértette, milyen nyomás nehezedhete t t rá. Bármit gondolhat tak mások, ő egyáltalán nem tartotta szórakoztatónak ezt a fajta életet. Melanie olyan szomorúan beszélt az életéről, mintha elvesztett volna valamit az ifjúságából, és ez így is volt. Tom megérezte ezt, és nagyon sajnálta érte.

- Egyszer majd szeretnélek megnézni a színpadon is - mondta elgondolkodva. - Úgy értem, most, hogy már ismerlek.

- J ú n i u s b a n lesz egy koncertem Los Angelesben. Utána indulunk turnézni. Vegasban kezdjük, és kör-beutazzuk az egész országot. Július, augusztus, és részben szeptember. Júniusban talán el tudsz jönni. -Tetszett neki a gondolat, akárcsak Tómnak, noha még csak most ismerték meg egymást.

Lassan visszaballagtak a kórházba, s az ajtóban elbú-csúzva Tom megígérte, hogy később még megkeresi. Meg sem kérdezte, jár-e valakivel, Melanie pedig elfe-lejtette megemlíteni neki Jake-et. A fiú kifejezetten undokul viselkedett, amióta itt voltak, és örökké pa-naszkodott valami miatt. Haza akart menni. Ugyanígy volt vele nyolcvanezer másik ember is, de a többség igyekezett megbékélni a helyzettel. Mindnyájan meg-szenvedték a kényelmetlenségeket, melyeket nem az

ó bosszantásukra találtak ki. Melanie előző este meg is jegyezte Ashleynek, hogy Jaké gyerekesen viselkedik. Unta, hogy külön foglalkoznia kell vele. Éretlennek és önzőnek tartotta. És amikor visszament Maggie-hez dolgozni, tökéletesen megfeledkezett róla, de még Tömről is.

Everett aznap esti AA összejövetele a táborban óriási siker volt. Nagy meglepetésére ma jdnem száz ember jött el, akiket fellelkesített a hír, hogy itt is lesz összejö-vetel. A „Bili W barátai" tábla a jólértesülteket és be-avatottakat vonzotta, és a reggeli, hangosbemondón át történő tájékoztatásból mindenki megtudhatta, hol tart-ják a gyűlést. Két órán keresztül voltak együtt. Everett újjászületett embernek érezte magát , amikor fél ki-lenckor belépett a kórházba, hogy beszámoljon Maggie-nek. Látta a nővéren a nagy-nagy fáradtságot.

- Igaza lett! Fantasztikus volt! - kiáltotta csillogó szemmel, majd beszámolt a találkozó sikeréről. Maggie örömmel hallgatta. A férfi még egy órát elidőzött a kórházban, s Maggie időközben hazaküldte Melanie-t a szállására. Amikor minden elcsendesedett, ő és Everett leültek, és sokáig beszélgettek.

Végül együtt mentek el, amikor Maggie szolgálata letelt, és a férfi elkísérte arra a szállásra, ahol az egy-házak önkéntesei laktak. Voltak a táborban apácák, papok, lelkészek, szerzetesek, néhány rabbi és két narancssárga lepelbe öltözött buddhista pap. Jöttek-mentek körülöttük, mialatt ők a bejárati lépcsőn ülve beszélgettek. Maggie élvezte az Everett-tel folytatott beszélgetéseket, aki viszont nem győzött hálálkodni neki az összejövetel gondolatáért.

- Köszönöm, Maggie. Maga igazi jó barát - köszönte meg újra, amikor végül felállt, hogy elbúcsúzzon.

Maga is, Everett - mosolygott rá a nővér. - Örülök, hogy sikerült. - Volt egy pillanat, amikor megijedt, hogy mi lesz, ha senki nem megy el. De a csoport úgy döntött, ezentúl minden nap összejönnek ugyaneb-

ben az időben, és Maggie-nek volt egy olyan érzése, hogv a létszám még növekedni is fog. Az emberek nagyon nehéz napokat éltek át, s ezt Ő is megérezte . A szálláshelyükön a papok minden reggel miséztek, ami éppoly jót tett neki, mint Everettnek a maga ösz-szejövetele. És Maggie minden éjjel, mielőtt elaludt volna, legalább egy órát, vagy ameddig ébren bírta, imádkozott.

- Holnap találkozunk - ígérte a férfi, és elment. Mag-gie beballagott a szállásra. Az előtérben akkumulátor-ról működő lámpák égtek. Fölment a lépcsőn, majd belépett a szobába, melyet hat másik apácával osztott meg, akiket szintén itteni önkéntes munkára válogat-tak ki. Évek óta először érzett távolságot önmaga és a többi szerzetesnővér között. Egyikük már két napja azon siránkozott, hogy nem viselheti a habitusát. Ott-maradt a házban, amely kigyulladt egy szivárgó gáz-vezetéktől, és mindenkinek azonnal ki kellett mene-külnie. Ő emiatt papucsban és fürdőköpenyben érke-zett a Presidióba, és mint mond ta , a rendi ruhá ja nélkül meztelennek érzi magát. Maggie évek óta nem viselte már a magáét, csak a jótékonysági estre vette föl, oda is csak azért, mert nem volt saját ruhája azon-kívül, amit az utcai munkájához viselt.

Életében először magányosnak érezte magát a többi apáca között. Nem értette, miért, de valahogy kicsi-nyes gondolkodásúnak látta őket, és akaratlanul is eszébe jutott az, amikor arról beszélgettek Everett-tel, hogy mennyire szeret apáca lenni. Valóban szeretett, de néha az idegeire ment egyik-másik nővértársa, vagy akár pap. Erről olykor megfeledkezett. Neki Istennel és azokkal az elveszett lelkekkel volt kapcsolata, akik között dolgozott. Az egyházi embereket néha idegesí-tőnek találta, különösen ha önelégültséget vagy szűk-látókörűséget tapasztalt náluk.

Most azonban aggodalommal töltötték el a saját érzései. Everett megkérdezte, megkérdőjelezte-e vala-ha is a hivatását. Nem, soha. Most sem. De hirtelen

hiányozni kezdett a vele való beszélgetés, a filozófiai eszmefuttatásaik, Everett mulatságos kiszólásai. Aggo-dalommal töltötte el, hogy mennyit gondol a férfira. Egyetlen emberhez sem akart túlságosan kötödni. Eszébe jutott, vajon nincs-e igaza nóvértársának. Le-het, hogy az apácáknak azért van szükségük a rendi ruhára, hogy az emlékeztesse a többi embert, kivel van dolguk, és távolságtartásra késztesse őket. Ő és Everett nem tartották be a három lépés távolságot. E szokatlan körülmények hatására a tábor lakói között erős barátságok szövődtek, eltéphetetlen kötelékek létesültek, sőt bimbózó szerelmek is kibontakoztak. Maggie nagyon is akarta Everett barátságát, de persze semmi többet. Ezt le is szögezte magában, mialatt hi-deg vízzel megmosta az arcát, majd lefeküdt az ágyára, és imádkozni kezdett, mint mindig. Nem engedte, hogy Everett betolakodjon az imáiba, de hiába, valahogy minduntalan rajtakapta magát, hogy őt látja, és olyan-kor tudatos erőfeszítéssel kellett kizárnia a gondolatai-ból. Ez a tény évek óta először emlékeztette arra, hogy ő Krisztus menyasszonya, senki másé. Hogy senki máshoz nem tartozik, csakis Őhozzá. így volt, így van, és mindig is így lesz. És miközben buzgón imádkozott, lassanként sikerült kiszorítania Everett képét a gondo-lataiból, s a helyét egyedül Krisztuséval betöltenie. Amikor befejezte az imát, hosszan, mélyen felsóhaj-tott, lehunyta a szemét, és békésen elaludt.

Melanie aznap este elcsigázottan ment vissza a szállás-helyükre. Harmadik napja dolgozott már a tábori kór-házban, és noha szerette ezt a kemény munkát , egy pillanatra be kellett vallania magának, hogy bizony nagyon jólesne egy forró fü rdő után elfészkelnie magát a saját, kényelmes ágyában, és a tévét nézve el-aludnia. Ehelyett több száz emberrel kell együtt aludnia egy óriási, mindig zajos, zsúfolt, büdös teremben, egy kemény fekhelyen. És tudta, hogy ez még napokig így lesz. A belváros továbbra is le volt zárva, és el sem lehe-

tett menni innen. Meg kell próbálniuk mindennek megkeresni a jó oldalát. Jake-nek is mindig ezt magya-rázta, amikor a fiú panaszkodott neki. Csalódással kel-lett megtapasztalnia, mennyi t siránkozik, és persze többnyire rajta töltötte ki a bosszúságát. És Ashley sem volt jobb nála. Ő folyton sírt; azt állította, hogy poszttraumás stressz szindrómában szenved, és haza akart menni. Janet sem szeretett itt lenni, de ő legalább barátkozott másokkal, akiknek folyton a lányáról be-szélt, hogy tudassa mindenkivel , milyen fontos és különleges ember ó. Melanie nem bánta. Már meg-szokta. Bárhová mentek, az anyja mindenüt t ezt csi-nálta. És a zenekar tagjai meg a többiek egy csomó emberrel összebarátkoztak. Ki-kilógtak a táborból, és sokat pókereztek. Csak ó és Pam vállaltak munkát , így Melanie újabban aÜg találkozott a többiekkel.

Befelé menet elvett egy szénsavas meggylét. Az akku-mulátorról működó lámpák éjszaka csak a terem szé-lein adtak valami világosságot, s ha az ember nem fi-gyelt, könnyen belebotolhatott vagy keresztüleshetett azokon, akik hálózsákban feküdtek az ágyak közötti átjárókban. Az egész éjjel hallatszó gyereksírások miatt is olyan volt ez a szállás, mint egy óceánjáró harmadik osztálya, vagy egy menekülttábor - és voltaképpen az is volt. Melanie egyenesen odament , ahol az ő cso-portja aludt. Több mint tucatnyi ágy állt itt szorosan egymás mellett, ezenkívül néhány rajongója hálózsák-ban a ludt a földön. Jaké priccse közvetlenül az övé mellett volt.

Leült a fiú ágya szélére, és megpaskolta a hálózsák-ból kilátszó meztelen vállát. Jaké háttal feléje feküdt.

- Szia, bébi - suttogta Melanie a félsötétben. A terem már elcsendesedett. Itt korán nyugovóra tértek az em-berek, mert az átélt izgalmak és félelmek meg\ riselték őket, és éjszaka amúgy sem lehetett mit csinálni. Jaké nem m o z d u l t Melanie arra gondolt, biztosan alszik, és már készült, hogy átüljön a saját ágyára. Anyja n e m volt a helyén, nyilván elment valamerre. Ahogy

Melanie nyúlt a saját hálózsákjáért, hirtelen mocorgás támadt Jaké hálózsákjában, ahonnan egyszerre két fej bukkant elő ijedten és szégyenkezve. A rábámuló két arc közül az egyik Ashleyé volt, a másik a barátjáé.

- Mi a fene van? - mordult rá mérgesen és megle-pődve Jake.

- J ö t t e m lefeküdni - felelte Melanie, aki az első pil-lanatban fel sem fogta, amit látott, de a következőben már nagyon is megértette. - Hát ez szép - szólt Ash-leyhez, aki nagyon régóta a legjobb barátnője volt. -Gyönyörű. Szemétség, amit műveltek, ugye tudjátok? - Halkan beszélt, hogy a többiek ne hallják meg. Ash-ley és Jake addigra már felültek. Melanie látta, hogy egyikőjükön sincs ruha. Ashley néhány apró torna-gyakorlat elvégzése után pólóban és tangabugyiban evickélt ki a hálózsákból, Melanie ráismert a saját bu-gyijára. - Szemét alak vagy-szól t oda Jake-nek, és elfor-dult, hogy elmegy onnan. A fiú elkapta a karját, és ki-mászott a hálózsákból. Csak egy alsónadrág volt rajta.

- Az ég szerelmére, bébi! Csak hülyéskedtünk. Nem nagy ügy.

Lassan mások is kezdtek felfigyelni r á j u k S ami még rosszabb, tudták, hogy kicsoda Melanie. Az anyja gondoskodott róla.

- Nekem nagy ügynek tűnik - felelte Melanie, és megfordulva előbb Ashleyhez intézte a szavait. - Azt még nem bánom, hogy ellopod a bugyimat, Ash, de az már kicsit sok, hogy lenyúlod a barátomat is, nem gondolod?

- Ne haragudj, Mel - hajtotta le a fejét Ashley, és kö-vér könnycseppek gördültek le az arcán. - Én sem értem.. . olyan félelmetes itt... Kiborultam. Pánikroha-mom volt ma. . . Jake csak megpróbált felvidítani... Én... ez nem volt... - Már zokogott, Melanie pedig már a látásától is rosszul érezte magát.

- Kímélj meg! Én nem tettem volna ilyet veled. És talán ha nem meresztettétek volna itt a seggeteket, hanem megpróbáltátok volna hasznosítani magato-

kat, akkor nem kellett volna azzal szórakoznotok, hogy a távollétemben lefeküsztök egymással. Hányingerem van tőletek - hadarta egy szuszra, remegő hangon Melanie.

- Ne legyél már ilyen kurvára önelégült! - vágta oda megvetően Jake, aki úgy döntött , legjobb védeke-zés a támadás. De nem jött be a számítása.

- Menj a francba! - rivallt a fiúra, épp amikor az any-ja megérkezett. Látta, hogy veszekednek, de fogalma sem volt, hogy miért. Kártyázni volt az új barátnőivel és két jóképű pasival.

- Te menj a francba, és nehogy azt hidd, hogy olyan bombajó csaj vagy, mint képzeled! - ütött vissza Jake, mire Melanie elindult kifelé.

- Mi történt? - futott utána gondterhelt arccal az anyja.

- N e m akarok beszélni róla - felelte Melanie, és ment. hogy egy kis friss levegőt szívjon odakint.

- Melanie! Hová mész? - kiáltott utána az anyja. Többen felébredtek, és értetlenül bámultak rá.

- Ki. Ne izgulj. Nem megyek vissza Los Angelesbe. -Kirobogott az ajtón, Janet pedig visszament a helyükre, ahol ott találta a zokogó Ashleyt és a hisztériás düh -rohamában mindenféle tárgyakkal dobálózó Jake-et. A szomszédos ágyakon fekvők rászóltak, hogy álljon le, különben szétrúgják a zrityóját. Nem örvendet t túl nagy népszerűségnek a szállásnak ebben a körletében. Mindenkihez meglehetősen goromba volt, és hiába tudták róla, hogy tévésztár, cseppet sem találták elbű-völőnek. Janeten látszott, hogy nagyon aggódik, és meg is kérte a zenekar egyik tagját, hogy beszéljen vele és állítsa le.

- Gyűlölöm ezt a helyet! - kiáltotta magából kikelve Jake, és kiment. Ashley utánaszaladt. Ostobaság volt, amit tettek, ő is nagyon jól tudta. Ismerte Melanie-t, tudta, hogy a hűség és a tisztesség mindennél fonto-sabb számára. Félt, hogy sohasem fog megbocsátani neki, és ezt meg is mondta Jake-nek, amikor leültek

kint, mezítláb, takaróba csavarva. Ashley körülnézett, de sehol sem látta Melanie-t.

- Ó, hát kit érdekel? - fakadt ki Jake. - Mikor fognak végre kiengedni erről a kurva helyről? - Egyszer már megkérte az egyik helikopterpilótát, hogy vigye visz-sza őket Los Angelesbe. A pilóta úgy nézett rá, mintha Jake megőrült volna. A kormány szolgálatában álltak, nem lehetett csak úgy bérbe venni őket.

- Soha nem fog megbocsátani nekem - sírdogált Ashley.

- Na és? Mit törődsz vele? - Jake mélyet szívott a hűs éjszakai levegőből. Unalmukban épp csak elszóra-koztak egy kicsit Ashleyvel, Melanie meg játssza itt a tüsténkedő Florence Nightingale-t. Ő megmondta magának is és Ashleynek is, hogy ha Melanie itt lenne, erre sohasem került volna sor. Melanie tehet az egész-ről, nem ők. - lé kétszer olyan jó nő vagy, mint ő -mondta Ashleynek, aki persze bedőlt neki, és odabúj t hozzá.

- Komolyan mondod? - kérdezte reménykedve és jóval kevesebb bűntudattal , mint még néhány perccel ezelőtt is.

- Hát persze, bébi, persze - felelte a fiú, és pár perc múlva visszamentek a hangárba. Ashley Jake háló-zsákjában töltötte az éjszakát, hiszen Melanie amúgy sem volt ott. Janet úgy tett, mintha semmit sem látna, de tökéletesen értette, hogy mi történik. Egyébként sem szerette Jake-et soha. Nem tartotta elég nagy sztár-nak a lányához, és a drogos múltja miatt sem látott benne nagy fantáziát.

Melanie visszament a tábori kórházba, és az új bete-gek részére beállított üres priccsek egyikén aludt. Meg-ígérte a szolgálatos nővérnek, hogy ha egy betegnek szüksége lesz rá, átengedi neki.

- Emiatt ne fájjon a fejed - nyugtatta meg kedvesen a nővér. - Aludj csak! Látom rajtad, elég rendesen ki vagy borulva.

- Igaz - sóhajtotta Melanie, aztán csak feküdt órá-

kon át ébren, s egyre csak Ashley és Jake hálózsákból előbukkanó arcát látta maga előtt. Attól, hogy Jake ezt tette, nem volt teljesen meglepve, ámbár dühös volt rá, és aljasságnak tartotta, hogy épp a legjobb barátnő-jével csalta meg. De a legjobban Ashley árulása fájt ne-ki. Mindketten gyenge jellemű, önző alakok, akik szé-gyentelenül kihasználták öt. Tudta, hogy ezt a helyzet hozza magával, és nem ez volt az első árulás, amit meg kellett tapasztalnia. De nagyon megviselte az a sok csalódás, ami a sztársága miatt érte. Mi lett a szerelem-mel, a tisztességgel, a becsülettel, a hűséggel, az igaz barátsággal?

Amikor másnap reggel Maggie megérkezett, mély álomba merülve találta Melanie-t a kórházi ágyon. Óva-tosan betakarta. Nem tudta, mi történt, de akármi volt is, annyit ösztönösen megérzett, hogy nem lehetett jó az, ami Melanie-t idehozta. Hagyta, hadd aludjon, ameddig csak tud, és hozzákezdett a napi munkához. Volt belőle bőven.

Nyolcadik fejezet Se th és Sarah Divisaderón lévő házában hétfő reggel nyomasztóan tapinthatóvá vált a feszültség. Mint a földrengés óta folyamatosan, Seth sorra próbálta a ház összes telefonját, a mobiljaikat, az autótelefonokat, de mindhiába. San Francisco továbbra is teljesen el volt vágva a külvilágtól. A fejük fölött szünet nélkül dübö-rögtek az alacsonyan cirkáló helikopterek, keresték-kutatták az embereket, és küldték a jelentéseiket a ka-tasztrófavédelemnek. Még mindig lehetett szirénázá-sokat hallani a város legkülönbözőbb pontjairól. Aki tehette, ot thon maradt. Az utcák olyanok voltak, mint egy kísértetváros utcái. A házaspár otthonában érezni lehetett a küszöbönálló katasztrófa fenyegetését Sarah távol tartotta magát Sethtől, s inkább a gyerekekkel

foglalkozott. A napok látszólag a megszokott rendben teltek, csak éppen alig szóltak egymáshoz. A férfi val-lomása olyan megrázkódtatást jelentett az asszonynak, hogy valósággal megnémult.

Megreggeliztette a gyerekeket, azután kivitte őket a kertbe játszani, hintázni. Molly nevetett, amikor meg-látta, hogy a fa kidőlt. Olivér köhögése és fülfájása so-kat javult a kapott antibiotikumoktól. Mindkét gyerek jókedvű volt; a szülőkről ugyanezt már nem leheteti elmondani. Sarah és Parmani mogyoróvajas és dzse-mes szendvicset, hozzá felkarikázott banánt készítettek nekik ebédre, azután lefektették őket aludni. A ház elcsendesedett, s akkor Sarah végre bement Sethhez a dolgozószobába. A férfi feldúlt arccal, üres tekintettel bámulta a szemközti falat.

- Jól vagy? - kérdezte Sarah, de Seth nem is vála-szolt, csak feléje fordította a fejét, és ránézett. Megtört tekintete, sápadt arca kétségbeesésről árulkodott. Min-den, amit fölépített számukra, összeomlással fenyege-tett. - Akarsz ebédelni? - A kérdésre Seth csak meg-rázta a fejét, s egy sóhajjal Sarahra nézett.

- Érted, ugye, hogy mi fog történni? - Nem igazán - válaszolta halkan az asszony, és

leült. - Tudom, elmondtad, hogy ellenőrizni fogják Sully könyvelését, és rá fognak jönni, hogy eltűnt a befektetők pénze, és amikor elkezdik keresni, hogy hová lett, a te számláidon fogják megtalálni.

- Ezt úgy hívják, hogy lopás és biztosítási csalás. Szövetségi büntetést von maga után. Nem beszélve azokról a perekről, amiket Sully befektetői, de még az enyéim is indítani fognak. Óriási botrány lesz, Sarah. És lehet, hogy nagyon sokáig el fog húzódni . - Semmi másra nem tudott gondolni csütörtök éjjel óta, mint ahogy péntek reggel óta Sarah sem.

- Mit jelent ez? Mit értesz azon, hogy botrány? - kér-dezte szomorúan, mert arra gondolt, nem is árt, ha tudja, mi következik. Hiszen őt is érinteni fogja.

- Valószínűleg vád alá helyeznek. Esküdtbírósági

vádindítványt nyújtanak be. Lesz bírósági tárgyalás. Minden valószínűség szerint el fognak ítélni, és bör-tönbe fognak csukni. - Az. órájára pillantott. New Yorkban négy óra volt, pontosan négy órával később, mint amikor a könyvvizsgálat szempontjából még időben visszaküldhette volna a pénzt Sullynak. Pech, hogy kinek-kinek a maga számlaellenőrzése időben ilyen közel volt egymáshoz, és még nagyobb pech, hogy a San Franciscó-i földrengés miatt megszűnt min-den kommunikációs kapcsolat, és zárva maradtak a bankok a városban. Itt kell vesztegelnie tétlenül, és nincs rá mód, hogy eltüntethesse a nyomokat. Azóta Sully már lebukott, valamikor a héten a szövetségiek is vizsgálni kezdik a könyvelését, és mihelyt a város-ban újra megindul az élet, az enyémet is. Egy csónak-ban ü lünk Sullyval. A részvényesek polgári pert fog-nak indítani a befektetett tőkéjük hűtlen kezelése, sik-kasztás és csalás címén. - Majd, mintha ez meg nem lenne elég, hozzátette: - Nagy valószínűséggel el fog-juk veszíteni a házunkat, és mindent, amink csak van.

- És mi lesz aztán? - suttogta rekedten Sarah. Attól kevésbé volt elszörnyedve, hogy elveszítik mindenü-ket, mint attól, hogy Sethről kiderült, hogy becstelen ember. Csaló és szélhámos. Hat éve ismerte és szerette, és most kellett megtudnia, hogy mégsem ismerte. Akkor sem döbbent volna meg jobban, ha itt a szeme előtt változott volna farkasemberré. - Mi lesz velem és a gyerekekkel?

- N e m tudom, Sarah - felelte őszintén a férfi. - Le-het, hogy állásba kell menned.

Az asszony bólintott. Ennél rosszabb sorsra is jutot-tak már emberek. Persze hogy dolgozni fog, ha ezzel segíthet magukon. De mi lesz az életükkel, a házassá-gukkal, ha Sethet elítélik? Mi lesz, ha börtönbe csuk-ják? És vajon mennyi időre? Szavakat sem talált arra, hogy ezt megkérdezze, így csak ült szótlanul, a fejét rázva, és könnyei lassan végiggördültek az arcán. Rémülten figyelte, hogy a férje ebben az egész törté-

netben csak magára gondol, és rájuk nem. Mi lesz vele és a gyerekekkel, ha neki börtönbe kell vonulnia?

- Gondolod, hogy mihelyt újra beindul az üzleti élet, meg fog jelenni nálad a rendőrség? - Sarah elképzelni sem tudta, mi fog történni. Rosszabb volt ez, mint egy rémálom.

- Nem tudom. Gyanítom, hogy a szövetségiek nyo-mozást fognak kezdeményezni. De nagyon rövid idő alatt súlyossá válhat a dolog. Mihelyt kinyitnak a ban-kok, ott lesz a pénz, és nekem annyi.

Sarah bólintott; igyekezett felfogni és megjegyezni férje szavait.

- Azt mondtad , már máskor is megcsináltátok ezt Sullvval. Sokszor? - Tekintete űzött volt, hangja rekedt suttogássá halkult. Seth nemcsak egyszer kezelte hűt-lenül a befektetők pénzét, hanem talán évek óta ezt csinálta.

- Párszor - válaszolta feszülten a férje. - Mégis hányszor? - Számít az? - Sarah látta, hogy férje állán megfe-

szül egy izom. - Háromszor. . . talán négyszer. Sully segített lebonyolítani. Először rögtön az indulás után csináltam, hogy kapjunk egy kis lökést, és felkeltsük a befektetők érdeklődését. Kis szemfényvesztés, önfé-nyezés, hogy jó benyomást keltsünk. Bejött... úgyhogy megint megcsináltam. És behozta a nagy befektetőket, akik azt hitték, ennyi bankfedezet áll mögöttünk. -Szóval becsapta, megcsalta őket, szemérmet lenül hazudott nekik. Sarah számára ez az egész felfogha-tatlan dolog, ugyanakkor érthetővé tette férje gyors és bámulatos üzleti sikereit. Hogy csodálta, hogy tapsolt neki mindenki, közben csak hazug, csaló, közönséges szélhámos volt. És ami a legszörnyűbb, ez az ember a férje. Őt is becsapta. Pedig ó sohasem vágyott arra a fényűző életre, amit Seth megteremtett számukra. Nem volt rá szüksége. Eleinte még nyugtalanította is, de Seth váltig állította, hogy ha már az üzlet ilyen ren-geteg pénzt hoz, akkor igenis megérdemli, hogy gond-

talanul és fényűzően éljen. És meg is volt mindenük: házak, ékszerek, csodás autók, repülőgép. És lám, csa-lárdul szerzett vagyonra építette föl az egészet. És most lebukott, hamarosan elkapják, és minden, amiért dolgozott, semmivé válik, eltűnik az ó életéből is.

- B a j b a kerülünk az adóhivatalnál is? - kérdezte rémülten Sarah. Ha igen, az öt is érinteni fogja, mivel közös jövedelembevallást töltöttek ki. Mi lesz a gyere-keikkel, ha őt is börtönbe zárják? A puszta gondolat halálra rémítette.

- Nem - nyugtatta meg a férje. - Az adóbevallásunk patyolattiszta. Ilyet nem tennék veled.

- Miért nem? kérdezte Sarah, s újból kibuggyanó könnyei végigfolytak az arcán. Össze volt törve. A vá-rost elérő földrengés semmiség volt ahhoz, ami velük fog :örténni. - Minden mást elkövettél. Veszélybe so-dortad magad, és ezzel együtt minket is. - El sem tudta képzelni, mit fog mondani a szüleinek. Micsoda ka-tasztrófa és szégyen lesz nekik, ha ez a hír megjelenik a sajtóban. Mert az ilyesmit nem lehet eltussolni. Szinte biztos volt benne, hogy az újságok vezető helyen fog-ják lehozni a sztorit, főleg, ha Sethet elítélik és börtönbe csukják. Nagy nap lesz ez a lapok számára. Mert minél magasabbra kapaszkodik valaki, annál nagyobbat puffan, amikor leesik. így lesz, ez már most előre lát-ható, gondolta, miközben felállt, és körbejárta a szo-bát . - Ügyvédre lesz szükségünk, Seth, méghozzá na-gyon jó ügyvédre.

- Gondom lesz rá - felelte a férfi, és nézte a felesé-gét, aki megállt az ablaknál, és kinézett rajta. A szom-széd virágládái lezuhantak az ablakból, és a járdán még mindig ott hevert a kizúdult föld és a virágok. A szom-szédok beköltöztek a presidiói menedékhelyre, ami-kor a kéményük átszakította a tetőt, s így nem volt senki, aki feltakarította volna a piszkot. Sok takaríta-nivaló lesz a városban. De mi lesz az ahhoz képest, amivel neki kell megbirkóznia. - Nagyon sajnálom, Sarah - suttogta.

- Én is - felelte az asszony, és visszafordult felé. -Nem tudom, jelent-e ez neked bármit is, de szeretlek. Az első pillanattól kezdve, amióta csak megismertelek, szerettelek. És még most is, még ezek után is. Csak azt nem tudom, hová fogunk menni innen. Vagy hogy megyünk-e egyáltalán. - Ezt már nem mondta el neki, de nem tudta, képes lesz-e valaha is megbocsátani, hogy ilyen becstelen volt, és hogy ennyire nem tudott jellemes lenni. Szörnyű volt erre a felismerésre jutni arról a férfiról, akit szeretett. Ha csakugyan ennyire más volt, mint akinek hitte, akkor valójában ki az, akit szeretett? E pillanatban Seth idegennek tűnt a számára, és voltaképpen az is volt.

- Én is szeretlek - felelte összetörten a férfi. - Any-nyira sajnálom. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle. Nem hittem, hogy rajtacsíphetnek bennünket . - Úgy mondta, mintha egy almát csent volna el a ládá-ból, vagy mintha elmulasztott volna visszavinni egy könyvet a könyvtárba. Sarah kezdett kételkedni ben-ne, hogy teljes mértékben felfogja tette súlyát.

- Nem ez a lényeg. Nem csak arról van szó, hogy rajtacsípnek-e, vagy sem. Itt arról van szó, hogy ki vol-tál és mit gondoltál, amikor ezeket csináltad. A kocká-zatról, amit vállaltál. A hazugságról, amellyel együtt éltél. Az emberekről, akiket megsértettél , akiknek hazudtál. Nemcsak a befektetőidről beszélek, hanem magamról és a gyerekekről. Ez őket is tönkre fogja tenni. Ha te börtönbe mész, ez a tudat és hogy mit tet-tél, egész életükben elkíséri őket. Hogy nézzenek föl rád, ha majd felnőnek? Mit mond majd nekik ez a tör-ténet rólad?

- Azt, hogy ember vagyok, és elkövettem egy nagy hibát - felelte szomorúan a férfi. - Ha szeretnek, meg-bocsátják nekem, és te is meg fogsz bocsátani.

- Nem biztos, hogy ez Uyen egyszerű. Nem tudom, hogy fogsz, hogy fogunk visszajönni egy ilyen hely-zetből. Hogyan lehet elfelejteni, hogy valakiről, aki-ben tökéletesen megbíztál, kiderül, hogy hazug, csaló,

szélhámos, tolvaj... Hogyan bízzak, meg benned ezek után?

A férfi nem szólt, csak ült, és némán nézett rá. Há-rom napja nem közeledett a feleségéhez. Nem lehetett. Sarah tíz méter magas falat emelt kettőjük közé. Még éjjel, az ágyukban is, mindketten hátat fordítottak a másiknak, jókora helyet hagyva középen üresen. A férfi hozzá sem ért az asszonyhoz, ő pedig nem tudta rávenni magát, hogy kinyújtsa felé a kezét. Seth sze-rette volna, ha Sarah megbocsát neki, ha megérti és támogatja őt, de az asszony nem tudta, képes lesz-e, hajlandó lesz-e rá valaha is. Túl nagy volt a seb, túl fáj-dalmas a csalódás, az illúzióvesztés.

Majdhogynem hálás volt, amiért a város üzleti ne-gyede le volt zárva. Időre volt szüksége, hogy meg-eméssze a történteket, mielőtt rájuk szakad a tető. Es belegondolt, hogy ha a város nem esik a földrengés áldozatául, mindez nem történik meg. Seth visszautalta volna a pénzt Sullynak, hogy ő is rendbe tehesse a könyvelését. És később, egy napon megint eljátszották volna ugyanezt, és talán akkor buktak volna le. Előbb vagy utóbb, de megtörtént volna. Senki sem olyan dörzsölt, hogy m i n d e n alkalommal megússzon egy ilyen nagyságrendű csalást. Szánalmasan egyszerű kép-iét volt, és akkora erkölcstelenség, hogy bele kellett bolondulni.

- El akarsz hagyni, Sarah? - Ez végképp betette vol-na neki a kaput. Seth azt szerette volna, ha a felesége kiáll mellette, de most nem úgy nézett ki, mintha ez lenne a szándéka. Sarah nagyon szigorú elveket val-lott a becsületességről és a feddhetetlenségről. Rend-kívül magasra tette a mércét mind önmaga, mind min-denki más elé. És ő minden szabályt megszegett. Még a családjukat is veszélybe sodorta. Gyanította, hogy ezzel végképp betelt a pohár. Sarah számára a család szent volt. Ő azok szerint az elvek szerint élt, ame-lyekben hitt. Kényesen ügyelt a becsületére, és ugyan-ezt elvárta tőle, hitte róla is.

- Nem tudom - felelte őszintén Sarah. - Fogalmam sincs, mit tegyek. Egyelőre még el sem akarom hinni. Amit tettél, olyan szörnyű, olyan hihetet len, hogy talán fel sem tudtam még fogni. - Semmi, ami a föld-rengés idején történt, nem rázta meg ennyire. Mintha az egész világ omlott volna rá és a gyerekeire.

- Remélem, nem hagysz el - mondta Seth szomorú-an és gyámoltalanul. - Szeretném, ha maradnál. -Szüksége volt rá. Nem hitte, hogy egymaga szembe tud nézni azzal, ami rá vár. De megértette, hogy ez bekövetkezhet, és bizonyos fokig elismerte, hogy mind-erről ó tehet.

- Maradni akarok - felelte Sarah, és újból sírva fa-kadt. Soha nem volt még ennyire kétségbe esve, kivé-ve amikor azt hitték, hogy a kisbabájuk meg fog halni. Mollvt hál' istennek megmentették, de azt el sem tudta képzelni, hogy mi menthetné meg Sethet. Még ha si-kerülne is valami nagyszerű ügyvédet találniuk, akkor sem valószínű, hogy felmentik, amikor a bank kezében van a bizonyíték. - De nem tudom, maradhatok-e. Vár-juk meg, mi történik, ha helyreáll a kapcsolatunk a vi-lággal. Szerintem pillanatok alatt híre megy a dolognak.

A férfi bólintott. Mindketten tudták, hogy a világtól való elzártságuknak köszönhetően kaptak egy kis ha-ladékot. Se cselekedni, se reagálni nem állt módjukban. Nem tehettek mást, mint ültek és vártak. Ez tovább fo-kozta a földrengést követő napok feszültségét, Sarah mégis hálás volt, amiért időt kapott arra, hogy gondol-kozzon. Sethnek már nem jött ennyire jól a haladék; ketrecbe zárt oroszlánként jött-ment a házban, s egyre azon emésztette magát, hogy mi fog történni vele. Bor-zasztóan szeretett volna már Sullyval beszélni, hogy megtudja, hogyan alakultak a dolgok New Yorkban. Újra meg újra kipróbálta a mobilját, életre kelt-e m á t De a készülék éppoly halott volt, mint minden egyéb, beleértve talán még a házasságukat is.

Éjjel, akárcsak a három megelőző éjszakán, egymás-tól jó távol feküdtek a hitvesi ágyban. Seth szívesen

szeretkezett volna, csak hogy megvigasztalódjék, és megbizonyosodjék arról, hogy Sarah továbbra is sze-reti, de nem mert közeledni hozzá, és nem is hibáztatta Őt azért, mert így érez. Sokáig feküdt ébren az oldalára fordulva azután is, hogy Sarah már elaludt.

Az éjszaka közepén Olivér felébredt, és megint sírva kapkodott a füléhez. Jött a foga, és Sarah nem tudta el-dönteni, a foga vagy a füle fáj-e. Sokáig ringatta a kar-jában a dolgozószobában lévő nagy, kényelmes hinta-székben, míg végül Olivér újra elaludt. Nem is tette vissza a kiságyába, csak ült tovább a hintaszékben, kar-jában az alvó kicsivel, nézte a holdat , és hallgatta az éjszakai város felett cirkáló helikopterek zúgását. Mint-ha valami háborús övezetben lenne, gondolta, és a következő pillanatban rádöbbent, hogy valóban ott van. Tudta, hogy rettenetes időszak előtt állnak. Nincs rá mód, hogy elkerüljék, hogy megváltoztassák, sem hogy visszaforgassák az idő kerekét, meg nem történt-té téve, ami megtörtént. Ahogy a várost alapjaiban rázta meg a földrengés, éppúgy az ő életük is össze-omlással fenyegetett.

Reggelig ült a hintaszékben, karjában Ollie-val. Nem tudta rászánni magát, hogy visszafeküdjön az ágyba, Seth mellé. Lehet, hogy soha többé nem tud egy ágy-ban feküdni vele. Másnap kiköltözött a hálószobájuk-ból a vendégszobába.

Kilencedik fejezet Pénteken, a földrengést követő nyolcadik napon kö-zölték a presidiói menekült tábor lakóival, hogy más-nap megnyit ják az autópályákat és a repülőteret, ahol felállítottak egy ideiglenes irányítótornyot. A régi újjá-építése ugyanis hónapokba is beletelik. A 280-as és a 101-es autópálya megnyitása azt jelentette, hogy déli irányba szabaddá vált az út, de mivel a Golden Gate

híd megnyitására pár napot még várni kell, közvetle-nül észak felé továbbra sem lehetett elindulni. Közöl-ték velük azt is, hogy az Öbölhíd még hónapokig le lesz zárva, amíg teljesen helyre nem állítják. Ez azt jelentette, hogy az East Bay ingázóinak a Richmondon és a Golden Gate-en keresztül át kell utazniuk a váro-son, vagy ha dél felé akarnak menni, akkor a Dumbar-ton vagy a San Mateo hídon kellett átmenniük. Az in-gázás így rémálommá vált, mert a forgalom várhatóan nagyon le fog lassulni. És egyelőre csak a félszigeten lakók mehetnek haza szombaton.

A környező negyedek közül többet újra megnyitot-tak, és egyes emberek elmehettek, hogy megnézzék, milyen állapotban van a házuk. Másokriak rendőrök és sárga szalagok állták útjukat, ha a lakóhelyük túlon-túl veszélyes övezetbe esett. A belváros üzleti negyede továbbra is tiltott terület maradt mindenki számára, és ez azzal járt, hogy számos üzleti vállalkozás nem tudott újraindulni . És a hétvégén a városnak csak egy kis részén állt helyre az áramszolgáltatás. Elterjedt a híre, hogy talán majd csak két hónap múlva, vagy ha sze-rencséjük van, egy hónap múlva áll helyre teljes mér-tékben. A város tehát térdre kényszerült, de legalább már megmozdult . Az elmúlt nyolc nap teljes mozdu-latlansága után végre megjelentek rajta az első életje-lek, de hónapokba is beletelhet, mire San Francisco újra a lábára áll. Sokan arról beszéltek a táborban, hogy elköltöznek a városból. Évek óta éltek már itt a föld-rengés fenyegetésével a fejük felett, s most, hogy való-ban bekövetkezett, túlságosan nagy megrázkódtatás-ként érte őket. De sokan még ezek után sem akartak elmenni innen. Az öregek úgy gondolták, már úgy-sem élnek addig, amíg egy újabb katasztrófa bekövet-kezik, úgyhogy nekik mindegy. A fiatalok alig várták, hogy rendbehozzák az o t thonuka t és ú j rakezdjék az életet. De sok középkorú azt mondta , neki elege volt a városból. A veszteségük is, az ijedtségük is túl nagy volt. Most mindenki a várható jövőről beszélt a háló-

termekben, a kantinban, útban az egyik helyről a má-sikra, de még a Crissy Fielddel határos tengerparton sétálgatva is. Nappal, amikor sütött a nap, az emberek könnyebben elfelejtették, hogy mi történt velük. De éjszaka mindenki t hatalmába kerített a félelem. A vá-ros óriási megrázkódtatást élt át, és még nem értek a végére.

Melanie és Tom is hallották, hogy másnap meg-nyitják a repülőteret. A tengerparton ültek, ahonnan kiláttak az öbölre, és beszélgettek. Minden nap kijöt-tek ide. Melanie elmesélte a fiúnak, mit csinált Jake és Ashley, és hogy azóta a körházban tölti az éjszakáit. Már nagyon szeretett volna hazamenni, hogy meg-szabaduljon tőlük, ugyanakkor örült, hogy egyre job-ban megismerheti Tomot.

- Mit fogsz most csinálni? - kérdezte a fiútól. Na-gyon jó volt itt ülni csendben, és nyugodtan, fesztele-nül beszélgetni vele. Jó volt együtt lenni valakivel, aki kívül volt azon a világon, amelyben ó mozgott, akinek nem volt semmi köze a showbizniszhez. Már nagyon elege volt a színészekből, énekesekből, zenészekből, az összes őrültből, akikkel n a p mint nap találkozott. Jó néhányukkal együtt járt már, de minden kapcsolata úgy végződött, mint most Jake-kel, vagy még rosszab-bul. Csupa önimádó, drogos, szeszélyes, vagy egysze-rűen csak modortalan fickó volt, akik mind ki akarták használni őt. Olyannak ismerte meg őket, akiknek sem-mit sem jelent a lelkiismeret, az erkölcs, akik mindig azt teszik, ami abban a pillanatban jólesik nekik. Ő en-nél valami jobbat szeretett volna az élettől. Noha csak tizenkilenc éves volt, sokkal kiegyensúlyozottabb éle-tet élt, mint ők. Sem most, sem a múltban n e m hasz-nált drogokat, nem csalt meg senkit, nem hazudott , nem volt odáig önmagától, s minden erejével igyeke-zett normális, rendes, tisztességes ember maradni. Ezt várta a másiktól is. Az elmúlt napokban sokat beszél-gettek Tómmal az ő karrierjéről, és arról, hogy mit sze-relne még elérni. Nem akart kiszállni, csak a maga

kezébe szerette volna venni a karrierje irányítását. A legkevésbé sem volt valószínű, hogy az anyja bele-megy ebbe. Elmondta Tómnak, mennyire belefáradt, hogy mások hajszolják, irányítsák és használják. A fiút meglepte, milyen logikusan, értelmesen és bölcsen fogja fel a helyzetét.

- Vissza kell mennem Berkeleybe, és ki kell költöz-nöm a lakásomból - felelte Tom. - De úgy látszik, erre még egy kicsit várnom kell. Legalább a Golden Gate-et és a Richmond hidat meg kell nyitniuk, hogy vissza-juthassak az East Baybe. Utána meg majd visszame-gyek Rasadenába. A nyarat ott töltöm. Ősszel itt vár egy állás, ámbár most minden megváltozhat, attól füg-gően, hogy milyen hamar indul be újra az üzleti élet. Még az is lehet, hogy valami más után kell néznem itt. - Melanie-hoz hasonlóan ő is gyakorlatiasan és józa-nul gondolkodott, mint aki tisztában van a céljaival. Huszonkét éves volt, néhány évet dolgozni akart, hogy utána elkezdjen gazdaságtant tanulni, talán a Kaliforniai Egyetemen, Los Angelesben. - És veled mi van? Hogy néznek ki az elkövetkező heteid?

Erról a témáról eddig nem beszélgettek Töm tudta, hogy Melanie júliusban, a Las \fegas-i koncertet köve-tően turnéra indul. Melanie elmondta, mennyire utálja azt a helyet, de tudja, hogy számára nagyon is fontos. A nagyszabású turné után, szeptemberben vissza akar jönni Los Angelesbe. Mindeddig Tom számára nem de-rült ki, mit tervez a lány júniusra. Még csak május volt.

- Jövő héten lemezfelvételem lesz. Egy új cédét készítünk, és a turné anyagából is válogatunk rá szá-mokat. Jó kis bemelegítő lesz. Ettől eltekintve a június végi Los Angeles-i koncertig szabad vagyok. Visszajössz addigra Pasadenából? Meghívnálak erre a koncertemre. Amikor dolgozom, kész őrültekháza van körülöttem, de neked biztosan szórakoztató lenne. Ha akarod, el-hozhatod néhány barátodat is.

- A húgom odáig lenne örömében - mosolygott rá Tom. - És júniusban már ó is ot thon lesz.

- Hozd el ót is - lelkesedett Melanie, majd hangját lehalkítva hozzátette: - Remélem, felhívsz, ha vissza-jöttél.

- Fölhívhatlak? - kérdezte aggodalmas arccal Tom. A Presidio határain kívül, ha majd visszatérnek a való életbe, Melanie újra popsztárrá változik. Mit akarhat akkor majd tóle, aki csupán egy kezdő mérnök? Mela-nie vüágában ő rajta sincs a radarernyőn. De úgy lát-szik, mindket ten élvezik egymás társaságát.

- Há t persze! Remélem is, hogy felhívsz. - Melanie leírta Tómnak a mobilszámát. San Francisco térségében továbbra sem működtek a mobiltelefonok, és ugyanez volt a helyzet a számítógépekkel és az egyéb telefon-szolgáltatókkal is. Úgy hírlett, még egy hétbe is belete-lik, mire újraindítják ezeket a szolgáltatásokat.

- Ha most turnézni indulsz, egy darabig még nem fogsz jelentkezni ápolónőképzőbe - ugratta a fiú, mi-közben elindultak vissza a kórházba.

- Igaz. Soha az életben - sóhajtotta Melanie. Tegnap bemutat ta Tomot az anyjának, aki nem volt elragad-tatva. Janet felfogása szerint Tom még kölyök volt, a mérnöki diplomája pedig semmit sem jelentett neki. Ő azt akarta, hogy Melanie producerekkel, igazgatók-kal, sztárénekesekkel és ismert színészekkel járjon, bárkivel, akit a média kitüntet a figyelmével, és aki valami módon segíti Melanie-t a pályáján. Minden gyarlósága ellenére Jake brancsbeli volt, a sajtó nagyon is odafigyelt rá. Tom sohasem fogja magára vonni a média figyelmét. Az unalmas, egészséges, művelt pasa-denai családja meg egyáltalán nem érdekelte Janetet. De n e m aggódott miatta, úgy gondolta, mihelyt el-u taznak San Franci scóból, és többé n e m találkoznak, Melanie el fogja felejteni a fiút. Nem sejtette, hogy ők ketten már eltervezték, hogy Los Angelesben újra talál-kozni fognak.

Melanie egész nap , sőt az estébe nyúlóan dolgozott a kórházban Maggie mellett. Azt a pizzát ették ketten, amelyet Tom hozott át nekik este a kantinból. A koszt,

a helikopterrel folyamatosan érkező friss hús- és zöld-ségszállítmánynak, valamint a fantáziadús és gyakor-lott szakácsoknak köszönhetően, továbbra is megle-pően jó volt.

Az utolsó AA összejövetel után Everett is csatlako-zott hozzájuk. Elmondta, hogy átadta a titkári meg-bízatást egy nőnek, akinek a marinai háza teljesen elpusztult, és ezért valószínűleg még hónapokig a Presi-dióban kell maradnia. Az elmúlt pár nap alatt jócskán megnőtt a csoport létszáma, és ez nagyon komoly tá-maszt jelentett Everettnek. Újra megköszönte Maggie-nek, hogy bátorította az összejövetel megszervezésére. A nővér kedvesen megnyugtatta, hogy előbb-utóbb magától is megszervezte volna. Azután ők tovább beszélgettek, a fiatalok pedig elmentek, hogy utolsó közös estéjükön sétáljanak még egyet. Mindnyájan tudták, hogy sokáig emlékezni fognak életüknek erre az időszakára.

- Rossz, hogy holnap vissza kell mennem Los Ange-lesbe - vallotta be Everett, miután Tom és Melanie el-mentek. Bár megígérték, hogy még visszajönnek elbú-csúzni, de mivel a Los Angeles-i kontingens másnap kora reggel készült elhagyiű a tábort, Melanie már nem jöhetett vissza dolgozni. - Magának jó lesz itt? -kérdezte aggodalmasan. A nővér ugyan csupa tűz és energia volt, de Everett észrevette a sebezhetőségét is, és ezt nagyon szerette benne.

- Ftersze hogy jó lesz. Ne butáskodjon! Ennél sokkal rosszabb helyeken is megfordultam már. Például Ott, ahol lakom.

- Én is - mondta mosolyogva a férfi. - De itt jó volt nekem magával, Maggie.

- Magának Maggie nővér vagyok - emlékeztette a nő, majd elnevette magát. Volt valami köztük, ami néha nyugtalanította. A férfi kezdte úgy kezelni, mint nőt, és nem mint apácát. Védelmezőként viselkedett vele szemben, és Maggie-nek emlékeztetnie kellett arra, hogy az apácák nem olyanok, mint a többi nő, ók

Isién védelme alatt állnak. - Az én férjem a Teremtőm - idézte neki a Bibliát. - Ő gondot visel rám. Nem lesz semmi bajom itt. És biztos lehet benne, hogy magának sem esik semmi baja Los Angelesben. - Továbbra is bí-zett benne, hogy Everett a napokban el fog menni Montanába, hogy megkeresse a fiát, jóllehet tudta, hogy lélekben még nem készült fel rá. De egyszer-két-szer már beszéltek róla, és ő váltig bátorította, hogy gondolkozzon a dologról.

- El leszek foglalva az itt készített fotók megjelente-tésével. A kiadóm örömtáncot fog lejteni. Majd kül-dök másolatokat azokból a képekből, amelyeket ma-gáról készítettem.

- Örülnék neki - mosolygott a nővér Különleges idő-szak volt ez mindannyiuk életében - egyesek számára tragikus, másoknál jó irányban sorsfordító. Ezt el-mondta Melanie-nak is aznap délután. Remélte, hogy a lány fog még önkéntes munkát végezni, hiszen olyan jól csinálta, és kedvességével, jóindulatával oly sok embert tudott megvigasztalni. - Nagyon jó ápoló-nő lenne Melanie-ból - mondta Everettnek.

- Ne reménykedjen! - nevetett a fotós. - Ezt a lányt nem fogja beszervezni. Meg is ölné az anyja. - Csak egyszer találkozott Janettel, de nagyon ellenszenves-nek - hangosnak, erőszakosnak nyomulósnak, sznob-nak és tapintatlannak - találta. Úgy kezelte Melanie-t, mint egy ötéves gyereket, s közben szemérmetlenül kihasználta, hogy a lánya ilyen sikeres.

- Javaso l t am neki, hogy keressen Los Angelesben valami katolikus szervezetet. Nagyszerű munkát tudna végezni hajléktalanok között. Elmondta nekem, hogy egyszer abba szeremé hagyni azt, amit most csinál, és fél évre elmenni külföldre, ahol szegények között dol-gozna. Ennél furcsább dolgok is megestek már az élet-ben. Lehet, hogy nagyon is a javára válna, ü rü l t világ az, amiben most dolgozik. Lehet, hogy egy napon ügy fogja érezni, kicsit ki szeretne szállni belőle.

- Lehet, de én nem hiszem, hogy erre sor kerül. Egy

ilyen anya mellett, és amíg pia ti na lemezeket csinál meg Grammyket nyer. Az még odébb lesz, mire ilyes-mit megengedhet magának. Ha egyáltalán sor kerül-het rá.

- Ki tudja? - felelte Maggie. Megadta Melanie-nak egy Los Angeles-i pap nevét, aki törődött a hajléktala-nokkal, és évente több hónapot töltött Mexikóban, hogy ott is segítse a szegényeket.

- És magával mi van? - tudakolta Everett. - Mit fog ezután csinálni? Mihelyt lehet, visszamegy a Tender-loinba? - Ki n e m állhatta azt a környéket, ahol Maggie lakott. Borzasztóan veszélyes volt, akár tudomást vett róla a nővér, akár nem.

- Azt hiszem, egy ideig még itt maradok. A többi nővér is maradni akar, és páran a papok közül is. A tá-borban sok embernek nincs hová mennie, így legalább hat hónapig tovább fogják működtetni a tábort. To-vábbra is a kórházban fogok dolgozni, de időnként majd hazamegyek, hogy ott is körülnézzek. De az az érzésem, hogy a közeljövőben itt több lesz a tenniva-lóm. És az ápolónői képzettségemnek is hasznát ve-szem.

- Mikor láthatom újra, Maggie? - Everettet jó érzés-sel töltötte el, hogy nap mint nap találkozhat vele, és most félt, hogy a nővér örökre eltűnik az életéből.

- Nem tudom - vallotta be egy pillanatra elszomo-rodva Maggie, de aztán újra elmosolyodott, mert eszébe jutott, amit már napok óta el akart mondani a férfinak. - Tudja, Everett, maga emlékeztet engem egy filmre, amit még gyerekkoromban láttam. Már akkor is régi film volt, Róbert Mitchum és Deborah Kerr ját-szott benne. Egy apáca és egy tengerész elvetődik egy lakatlan szigetre. Majdnem egymásba szeretnek, de aztán mégse. Vagy legalábbis van annyi józan eszük, hogy ne engedjék, hogy a dolog megtörténjen, és vé-gül barátok lesznek. A férfi eleinte nagyon rosszul visel-kedik, ami megdöbbenti a nőt. Rengeteget iszik, és úgy rémlik, hogy a nő eldugja az italt. Valahogy sikerül

megváltoztatnia a férfit, aki azután szépen gondjá t viseli. És persze a nó is gondoskodik a férfiról. Amíg a szigeten vannak, bujkálnak a japánok elől. A történet a második világháború alatt játszódik. A végén meg-ment ik őket. A férfi visszamegy a flottához, a nő pedig a kolostorba. Megható film volt, nagyon tetszett nekem. Deborah Kerr csodálatosan alakította benne az apácát.

- Ahogy maga is - jegyezte meg a férfi szomorúan. -Nagyon fog hiányozni nekem, Maggie. Olyan jó volt minden nap beszélgetni magával.

- Felhívhat, ha majd újra működnek a mobiltelefo-nok, habár nem hiszem, hogy ez mostanában lesz. Imádkozni fogok magáért, Everett - mondta egyene-sen a férfi szemébe nézve.

- Lehet, hogy én is fogok imádkozni magáért - fe-lelte Everett. - Mi van azzal a résszel a filmben, amikor ma jdnem egymásba szeretnek, de végül barátok lesz-nek? Ez történt velünk is?

Maggie arcán látszott, hogy elgondolkodik a kérdé-sen, majd hosszú hallgatás után megszólalt:

- Azt hiszem, mindketten okosabbak és realistábbak vagyunk ennél. A szerzetesnók nem lesznek szerel-mesek.

- Mi van, ha mégis? - erősködött a férfi, aki jobb vá-laszra számított.

- Nem lesznek. Nem lehetnek szerelmesek. Már el-jegyezték magukat Istennel.

- Ne akarja ezt beadni nekem. Vannak kiugrott apá-cák. Még olyanok is, akik férjhez mennek. A maga bátyja is levette a reverendát. Maggie.. .

- Everett, ne - vágott a szavába a nő, mielőtt olyasmit mondhato t t volna, amit mindketten bánnának. Nem lehet a barátja, ha a férfi nem tartja tiszteletben és átlépi az általa húzott világos határvonalat . - A barátja va-gyok, és úgy gondolom, maga a barátom. Legyünk hálásak ezért.

- És ha én többet akarok? - Ne akar jon többet - mosolygott a férfira á tható

kék szemével a nő. - Olyasmit akar, amit nem kaphat meg. Vagy csak képzeli, hogy akarja. A világ tele van emberekkel, akiket még nem ismer.

- Egyik sem olyan, mint maga. Soha nem találkoz-tam ilyen remek emberrel.

- Ez akár nagyon jó is lehet - nevetett Maggie. -Egy napon még hálás lehet érte.

- Hálás vagyok, hogy megismerhettem - válaszolta komolyan a fotós.

- Én is. Maga nagyszerű ember; és büszke vagyok rá, hogy ismerhetem. Fogadok, hogy az itteni képeiért nyer egy újabb Pulitzert. - Everett az egyik hosszú beszélgetésükkor, amikor az életéről és a munkájáról mesélt, kicsit szégyenkezve megemlítette Maggie-nek a díját. - Vagy egy másikat! Alig várom, hogy az újsá-gokban lássam a képeit. - így terelgette biztonságosabb vizekre a férfit, aki nagyon is észrevette Maggie szán-dékát. Megértette, hogy kár próbálkoznia, a nővér nem nyit meg előtte egy másik ajtót.

Tíz óra volt, mire Melanie és Tom visszajöttek, hogy elbúcsúzzanak. Everett, látva bimbózó szerelmük új-donságának varázsától megmámorosodott tekintetü-ket, irigyelte őket. Számukra még csak most kezdődik az élet, mely, legalábbis a legjobb része, most zárul be előtte örökre. Még akkor is, ha az alkoholból való ki-gyógyulása megváltoztatta és sokkal gazdagabbá tette az életét. De megunta a munkáját , és visszavágyott az egykori háborús övezetekbe. A San Franciscó-i föld-rengés fellobbantotta a remény egy kis szikráját, és bízott benne, hogy a képek nagyon jól sikerültek. De azt is tudta, hogy ebben a mostani állásában kevés kihí-vással fog találkozni, hogy itt nincs szükség az ó tudá-sára és tapasztalatára. Az ivás juttatta ide, még mielőtt sikerült volna úrrá lennie rajta.

Melanie búcsúzóul még egy jóéjszakát-puszit adott Maggie-nek, majd Tómmal együtt elmentek. Everett is Melanie-val és a sleppjével szándékozott elutazni más-nap. Az elsők között voltak, akik elhagyják San Fran-

ciscót azzal a busszal, amelyik reggel nyolcra jön majd értük. Ezt a Vöröskereszt intézte el. A nap folyamán mások is készültek elutazni különböző úti célok felé. Őket már figyelmeztették, hogy valószínűleg mellék-utcákon és kerülőutakon tudnak csak eljutni a repülő-térre, mert az autópályán annyi az elterelés, hogy az út két órába is beletelhet, ha nem többe.

Ezek után Everett is elbúcsúzott Maggie-től. Nagy búsan átölelte, és közben belecsúsztatott valamit a nővér tenyerébe. Maggie csak akkor nézte meg, ami-kor a férfi már elment: az egyéves AA-érme volt, amit Everett a talizmánjának nevezett. Maggie mosolyogva nézte, s miközben könnyek szöktek a szemébe, a zse-bébe csúsztatta a „szerencsepénzt".

Tom visszakísérte Melanie-t a hangárhoz. A lány az utolsó éjszakát a régi ágyában akarta tölteni. Most elő-ször ment vissza a Jake-kel és Ashleyvel történt inci-dens óta. Az udvaron találkozott velük, de amúgy kerül te őket. Ashley többször is elment a kórházba, hogy beszéljen vele, de Melanie úgy tett, mint akinek rengeteg dolga van, vagy egyszerűen kiszökött a hátsó ajlón, és megkérte Maggie-t, hogy foglalkozzon vele. N e m akarta végighallgatni a hazugságokat, mentege-tőzéseket vagy m e s é k e t Az volt a véleménye, hogy megérdemlik egymást. Ő sokkal boldogabb volt, ami-óta Tómmal töltötte az időt. A fiú komolysága és ked-vessége nagyon is illett az ő lelki alkatához.

- Mihelyt lehet, felhívlak, Melanie - ígérte Tom. Ma-darat lehetett volna fogatni vele a tudattól, hogy Mela-nie szívesen veszi a telefonját. Úgy érezte magát, mint-ha megnyerte volna a lottó főnyereményt, s még min-dig nem hitte el, hogy ekkora szerencséje van. Nem érdekelte, ki ez a lány a világ számára, neld a legara-nyosabb lány volt, akit valaha ismert. És Melanie ugyanígy érzett őiránta.

- Hiányozni fogsz - felelte. - Te is nekem. Sok szerencsét a lemezfelvételhez! - Könnyű munka , és néha nagyon szórakoztató -

vont vállat a lány. Persze csak akkor, ha jól megy. Ha visszamentünk, rengeteget kell majd próbálnunk. Már a gondolattól is berekedek.

- A z t nehéz elképzelnem. Én a helyedben nem ag-gódnék miatta.

- Majd rád gondolok - ígérte Melanie, de rögtön el is nevette magát. - Sohasem hittem volna, hogy egy-szer honvágyam lesz egy San Franciscó-i menekülttá-bor után.

Tom együtt nevetett vele, aztán egyszer csak magá-hoz húzta, és megcsókolta. Melanie-t váratlanul érte a csók, de jólesett neki. Eddigi közös sétáik, együttléteik alatt Tom egyszer sem csókolta meg. Mindeddig bará-tok voltak, és remélhetőleg ezután is azok maradnak, csak mostantól több is lesz közöttük puszta barát-ságnál.

Vigyázz magadra, Melanie - mondta halkan a fiú. -És aludj jól. Reggel találkozunk.

A kantinban élelmiszercsomagot készítettek azok-nak, akik reggel elutaznak. Nem lehetett tudni, med-dig kell várniuk majd a reptéren, sem azt, hogy lehet-e ott ennivalót kapni. Nem látszott valószínűnek, ezért a tábor konyhája úgy számolt, hogy a csomaggal átvé-szeljék a nehéz időszakot.

Melanie, arcán üdvözült mosollyal belibbent a han-gárba, ahol a szokott helyen megtalálta az övéit. Észre-vette, hogy Ashley az éjszaka külön ágyon aludt egy-maga, de már nem érdekelte. Anyja mélyen aludt. Iétőtól talpig fel volt öltözve, és horkolt. Az utolsó éj-szakájuk lesz ez a táborban. Másnap, ha visszatérnek Los Angeles-i kényelmes életükhöz, az egész olyan-nak fog tűnni, mintha álmodták volna. De Melanie tudta, hogy élete végéig emlékezni fog erre a hétre.

Látta, hogy Ashley ébren van, de nem törődött vele. Jake hátat fordítva feküdt, és jöttére sem mozdult, ami megkönnyebbülést jelentett Melarűe-nak. Nem vágyott a látására, s az sem tette boldoggá, hogy másnap együtt fognak utazni. De nem volt más választásuk. Egy gé-

pen kellett utazniuk a tábor másik ötven lakójával e g y ü t t .

Bebújt a takaró alá. - Mel... Mel... bocsáss meg - hallotta Ashley sutto-

gását. - O k é , Ash.. . ne izgasd maga miatta - felelte, és

Tómra gondolt. Hátat fordított árulóvá vált gyerekkori barátnőjének, és öt perc múlva már az igazak álmát aludta. Ashley egész éjjel ébren forgolódott; tudta, hogy örökre elvesztette a legjobb barátnőjét. És már azt is tudta, hogy Jake nem ért ennyit.

Tizedik fejezet Tom és Maggie másnap elkísérte az elutazókat. Két iskolabusz jött értük. Mindenki tudta, hogy hosszú út vár rájuk, amíg kiérnek a repülőtérre. Tom és még jó néhányan reggel hat órára végeztek az élelmiszercso-magok összeállításával. De végül minden és mindenki készen állt az indulásra.

Nagy meglepetésre sokan könnyes szemmel búcsúz-tak a tábortól. Mindenki azt várta, hogy a távozókat felvillanyozza a hazatérés gondolata, ehelyett láthatóan megviselte őket, hogy el kell válniuk új barátaiktól, ígéretek hangzottak el, hogy majd írnak, telefonálnak, sőt e lmennek látogatóba. A Presidióban összezsúfoló-dott emberek sok közös gyászt, félelmet és traumát él-tek át, s ez egy életre egymáshoz kapcsolta őket.

Tom halkan beszélt Melanie-hoz, miközben Jake, Ashley és a többiek sorra fölszálltak a buszra. Janet odaszólt neki, hogy siessen; ó még annyi fáradságot sem vett, hogy elköszönjön a fiútól, mindössze a két nőnek integetett, akik kikísérték. Mások is szerettek volna hazamenni, ámbár sokan elveszítették az ottho-nukat, s így nem volt hová menniük. A Los Angeles-i kontingens szerencsés volt, hogy elhagyhatta a térséget,

és visszatérhetett a normális életbe. Ahhoz még sok időnek kell eltelnie, mire San Franciscóban is vissza-zökken minden a régi kerékvágásba.

- Vigyázz magadra, Melanie - suttogta Tom, és gyön-géden magához ölelve újra megcsókolta. A lány nem tudta, vajon Jake figyeli-e őket, de azok után, amit tett, már nem is érdekelte. Az ő kapcsolatuknak vége volt, és ami azt illeti, már régen véget kellett volna vetnie. Biztos volt benne, hogy mihelyt visszamen-nek Los Angelesbe, Jake újra hozzá fog nyúlni a szer-hez. A táborban legalább kénytelen volt tartózkodni tőle. Vagy az is lehet, hogy szerzett valahonnan. De már ez sem érdekelte. - Felhívlak, mihelyt Pasadená-ban leszek.

- T e is vigyázz magadra - súgta vissza Melanie, s egy könnyű csókot lehelt Tom szájára. Aztán felugrott a buszra a többiek után. Jake vasvillaszemeket meresz-tett rá, amikor elment mellette.

A felszállásra várakozók sorában Everett állt Mela-nie mögött. Amikor búcsút vett Maggie-től, a nővér mutatta neki, hogy az é rme most is a zsebében lapul.

- Taxisa meg, Maggie - mondta Everett. - Szeren-csét fog hozni magának.

- Nekem mindig szerencsém van - mosolygott az apáca. - Akkor is szerencsém volt, amikor magát meg-ismertem.

- Én voltam a szerencsésebb. Kívánom, hogy ma-radjon meg épségben, és legyen óvatos. Keresni fogom - ígérte, majd csókot nyomott a nővér arcára, utoljára még egyszer belenézett a kék szempár feneketlen ta-vába, azután ő is felszállt a buszra. A helyéhez érve lehúzta az ablakot, és miközben a busz elindult, inte-getett Maggie-nek.

A nővér és Tom még sokáig álltak ott és néztek a busz után, s végül visszamentek ki-ki a maga munká-ját végezni. Maggie szomorúan, hallgatagon lépett be a kórházba. Azon töprengett , vajon látja-e még az élet-ben Everettet; tudta, ha nem, akkor az Isten akarata

lesz. Érezte, hogy nincs joga e pillanatban többet kérni. Lehet, hogy többé nem találkoznak, de volt egy fon-tos, különleges hét az életükben, amelyet együtt éltek át. Egy pülanatra megérintet te a zsebében lapuló AA-érmet, azután teljes lendülettel folytatta a mun-káját, hogy ne gondoljon tovább a férfira. Tudta, hogy ezt nem engedheti meg magának. Everett visszatér a saját életéhez, s ő is a magáéhoz.

A repülőtérig tartó utazás még annál is hosszabbra si-keredett, mint azt bárki előre láthatta volna. Az út tele volt akadályokkal, torlaszokkal, felüljárók omlottak le, épületek dőltek össze, és így a két sofőr kénytelen volt hosszú kerülőket tenni. Majdnem dél volt, mire oda-értek, és láthatták, milyen súlyos károkat szenvedtek a terminálok is. A kilenc nappal ezelőtt még épségben álló irányítótorony mára teljesen eltűnt. Mindössze maroknyi utas lézengett a reptéren, ahová csak néhány gép szállt le, de az övék ott várakozott. A menetrend szerint egy órakor kellett felszállnia. Mint valami sze-dett-vedett csürhe álltak oda a pulthoz, hogy bejelent-kezzenek. A hitelkártyáik elvesztek, s csak alig pár em-bernél volt készpénz. Azoknak, akiknek szükséges volt, a Vöröskereszt fizette az utat. Pamnél megvoltak Melanie hitelkártyái, ő fizette ki valamennyiük jegyét. Ő is sok barátot hagyott a Presidióban, miután kemé-nyen végigdolgozta az egész hetet. És amikor fizetésre került sor, Janet kikötötte, hogy ő és a lánya az első osztályon utazzanak.

- Ne csináljuk ezt, mami - kérte csendesen Mela-nie. - Szívesebben ülnék ott, ahol a többiek.

- Azok után, amiken keresztülmentünk? Igazság szerint nekünk kellene adniuk a gépet.

Janet a jelek szerint elfelejtette, hogy a többiek ugyan-azokon a megpróbáltatásokon mentek keresztül. Eve-rett, aki szintén ki tudta fizetni a jegye árát a magazin hitelkártyájával, amelyet megőrzött, ott állt mellettük, és rápillantott Melanie-ra. A lány mosolyogva forgatta

a szemét. E pillanatban Ashley ment el mellettük Jake-kel. Látszott, hogy halálosan szégyelli magát.

- Krisztusom, alig várom, hogy újra Los Angelesben legyünk - morogta mélységes undorral az arcán Jake.

- Mi meg mit meg nem tennénk azért, hogy ittma-radhassunk! - csipkelődött vele Everett. Melanie han-gosan felnevetett , jóllehet ez kettőjük esetében igaz volt. Mindketten otthagylak valakit a táborban, aki ked-ves volt a szívüknek.

A repülőgép személyzete, pontosan tudva, mit éltek át, nemcsak Melanie-t, de mindannyiukat úgy kezelte mint különlegesen fontos személyiségeket. A zenekar és a technikusok is velük együtt repültek haza. Elvben ezt az utat is a jótékony célú rendezvény állta, de azok a jegyek odavesztek a szállodában. Pam majd utólag el-rendezi velük. Egyelőre mindenki csak azzal törődött, hogy mielőbb hazajussanak. A földrengés óta még a csa-ládjukat is csak a rendkívül segítőkész Vöröskereszt révén tudták megnyugtatni, hogy jól vannak.

Ki-ki elfoglalta helyét a gépen, és felszálláskor a pi-lóta köszöntötte őket. Amikor hangot adot t a remé-nyének, hogy az elmúlt kilenc nap nem viselte meg őket túlságosan, többen elsírták magukat. Everett még utoljára készített pár képet Melanie-ról és a csapatáról. Hát nem egészen úgy néztek ki, mint amikor megér-keztek. Melanie-n egy újabb katonai gyakorlónadrág volt, derekán kötéllel megkötve, s egy olyan pólóval, amely egy nála legalább tízszer nagyobb fiúé lehetett, lanet azt a ruháját viselte, legalábbis részben, amit a jótékonysági esten, a színfalak mögött. A műszálas nad-rágja jó szolgálatot tett, de idővel ő is, mint mindenki más, rákényszerült azokra a pulóverekre, amelyek jótékony szervezetektől érkeztek a táborba. Az övé több számmal kisebb volt a méreténél, így erősen feszült rajta. Nem mondhatni , hogy különösebben csinos volt a műszálas nadrághoz viselt tűsarkú cipőjében, de nem volt ha j landó a többiek példáját követve vietnami papucsra váltani. Pam tetőtől talpig a Nemzeti Gárdá-

tói kapott egyenruhába volt öltözve. A technikusok és a zenekar tagjai úgy festettek egyforma kezeslába-sukban, mint a fegyencek. Egyszóval, ahogy Everett megjegyezte, gyönyörű csoportképet lehetett volna készíteni róluk. Olyat, amit a Scoop> biztosan kitenne a címlapjára, mintegy ellenpárjaként azoknak a fotók-nak, amelyeket az estélyen készített ugyanezekről az emberekről, estélyi öltözékben. Melanie közölte, hogy olyan a lába, mint egy parasztlányé. Tény, hogy mi-közben gumipapucsában ide-oda futkosott a tábor poros, kavicsos útjain, az elegáns Los Angeles-i pedi-kűrszalon munkájának nyoma sem maradt a lábujjain. Everett lábán viszont most is az elmaradhatatlan fekete cowboycsizma pompázott .

A repülőn pezsgőt, sós mogyorót és sós aprósüte-ményt szolgáltak fel, s nem egészen egy óra múlva hangos csatakiáltások, sikolyok, füttyögés és könnyek között leszálltak a LAX-on. Embert próbáló kilenc nap volt a há tuk mögött. Egyeseknek jobb körülmények jutottak, mint másoknak, de még nekik is nagy meg-próbáltatást jelentett az elmúlt időszak. Tele voltak jó és rossz élményekkel, se vége, se hossza nem volt a megmenekülésről, a túlélésről, a sebesülésekről és az átélt félelemről szóló történeteknek. Melanie több olyan embert is felfedezett a gépen, akiknek a sebét Maggie öltötte össze. Voltak olyan napok, amikor úgy érezte, a fél tábort nekik kell összevarrniuk. Elég volt Maggie-re gondolnia, máris hiányzott neki. El is határozta, hogy mihelyt lehet, felhívja a mobiltelefonján.

A gép egészen a terminálig gurult, ahol már várták őket az újságírók. Ők voltak a San Franciscó-i földren-gés első túlélői, akik megérkeztek Los Angelesbe. Mi-helyt Melanie kilépett a kapun, a tévékamerák nyom-ban rászegeződtek. Anyja még a gépen mondta , hogy a biztonság kedvéért fésülködjön meg, ám ő rá se he-derített. Egyszerűen nem érdekelte. Boldog volt, hogy hazaérkezett, noha a táborban nem sokat gondolt az otthonára. Talán mert túlságosan elfoglalt volt.

A fotósok Jake-et is kiszúrták, s róla is készítettek pár képet. Ő azonban szó nélkül elment Melanie mel-lett, egyenesen az utca felé tartva. Az egyik közelben állónak odaszólt, hogy ha soha többé nem látja Mela-nie-t, azzal is elkésett volna. Szerencsére a lányt fény-képező fotósok egyike sem hallotta meg a megjegyzést.

-Melan ie ! . . . Melanie!... Ide.. . itt vagyok!... Milyen volt?... Féltél?... Megsebesültél?... Na, mosolyogj már. . . Remekül nézel ki!

Everett akaratlanul is arra gondolt, ugyan ki ne néz-ne ki remekül tizenkilenc évesen. Ashleyt még csak meg se látták a tömegben. Janettel és Pammel együtt ő is hátramaradt, mint már ezerszer a múltban. A tehni-kusok és a zenekar tagjai elbúcsúztak Melanie-tól és az anyjától, s ment ki-ki a maga útjára. A fiúk még odaszóltak Melanie-nak, hogy várják a jövő heti pró-bán, mire Pam közölte velük, hogy majd telefonon megbeszélik. Melanie következő lemezfelvételéig már egy hét sem volt hátra.

Fél órába telt, mire Everett ha thatós segítségével átevickéltek a fotósok és riporterek gyűrűjén. A fotós ezután elkísérte őket a járda mellett várakozó taxik-hoz. Évek óta először fordult elő, hogy nem várta őket l imuzin. De Melanie most csak arra vágyott , hogy végre megszabadulhasson az őt szabályosan üldöző sajtósoktól. Everett becsapta mögötte a taxi ajtaját, intett, s nézte, amint elrobognak. Nehéz volt elhinnie, hogy itt a rendes kerékvágásban megy az élet. Felfog-hatatlan volt, hogy míg San Franciscóban kis híján vége lett a világnak, itt minden a szokott rendben ment tovább.

Ezek után ő is taxiba szállt, és megadta a sofőrnek kedvenc AA gyűlése helyszínének címét. Előbb oda akart elmenni, s csak utána haza, a lakására. És a talál-kozó fantasztikusan jól sikerült. Amikor rákerült a sor, mesélt a többieknek a földrengésről, arról az összejö-vetelről, melyet ő szervezett a Presidióban, s legvégül nem állta meg, hogy ki ne kottyantsa, beleszeretett

egy apácába. Mivel a közbeszólás ezeken a tizenkét lépésből álló programokon n e m volt megengedve, a többiek nem tettek megjegyzést. Csak utána, amikor már felállt, és mások is odamentek hozzá, hogy a föld-rengésről kérdezgessék, kérdezte meg az egyik férfi:

- Hogy lesz az a dolog az apácával, öreg? - Sehogy - felelte Everett nyugodtan. - Ott fogja hagyni a zárdát miattad? - Nem, n e m fogja. Szeret apáca lenni. - És veled mi lesz? Everett egy kicsit gondolkozott, aztán azt válaszolta: - Élem tovább az életemet. Eljárok a gyűlésekre. És

amíg élek, szeremi fogom őt. - Fog ez menni neked? - faggatta tovább aggodal-

mas arccal a csoporttársa. - Muszáj, hogy menjen - felelte Everett, majd nyu-

godtan kiballagott a teremből, leintett egy taxit, és ha-zament.

Tizenegyed ik fejezet M e l a n i e azt tervezte, hogy a hétvégét kivételesen Hollywood Hills-i háza kerti medencéje mellett, pihe-néssel tölti. Ez tökéletes gyógyír lesz a kilencnapos stresszre és traumára. Azt is tudta, hogy őt ez a kilenc nap jóval kevésbé viselte meg, mint sokakat, akik megsebesültek, elveszítették valamelyik szerettüket, az ot thonukat . Hozzájuk képest neki nagyon jó dolga volt, és még hasznosnak is érezhet te magát azáltal, hogy a tábor kórházában dolgozott. És megismerke-dett Tómmal.

Mint az megjósolható volt, nagy megkönnyebbülé-sére Jake egyszer sem hívta fel, amióta hazaérkeztek. Ashley többször is próbálkozott, s az anyjával beszélt is, de Melanie nem fogadta a hívásait. Meg is mondta az anyjának, hogy végzett Ashleyvel.

- Nem gondolod, hogy túl szigorú vagy hozzá? -

kérdezte anyja szombat délután, miközben Melanie a medence partján manikűröztetett. Csodálatos idő volt. Pam aznap késő délutánra foglalt neki időpontot masz-szírozásra. Melanie bűntudatot érzett ennyi kényezte-tés miatt, visszavágyott Maggie-hez, a tábor kórházába, és nagyon szerette volna látni Tomot is. Remélte, hogy hamarosan találkozhatnak. Legalább volt valami, amire örömmel várakozhatott most, hogy visszatért ismerős Los Angeles-i világába. Mind a ketten nagyon hiányoz-tak neki.

- L e f e k ü d t a barátommal, mami - emlékeztette anyját .

- Nem gondolod, hogy erről inkább te tehettél, és nem ő? - Janet szerette Ashleyt, és megígérte neki, hogy ha hazaérnek, beszél a lányával, és minden rend-be fog jönni. Melanie részéről azonban korántsem volt rendben minden.

- Jake nem erőszakolta meg őt. Ashley beleegyezé-sével történt. Ha kicsit is törődött volna velem vagy a barátságunkkal, nem tette volna meg. De nem törő-dött. És most én sem törődöm vele.

- Ne gyerekeskedj! Hároméves korod óta barátnők vagytok.

- Megmondtam, mami - szólt Melanie hűvösen. -Szerintem a barátságunk megért volna ennyi hűséget. De úgy látszik, ő nem így gondolta. Övé lehet Jake. Én kiszállok. Végeztem vele egyszer s mindenkorra. Sze-métség volt, amit csinált. Nyilván neki nem jelentett annyit a barátságunk, mint nekem. Jó ezt tudni.

- Megígértem neki, hogy beszélek veled, és minden rendben lesz. Ugye nem akarod, hogy hülyét csináljak magamból? Vagy hazugot?

Anyja mesterkedése és beavatkozása csak még eltö-kéltebbé tette Melanie-t. A feddhetetlenség és a hűség nagyon sokat jelentett neki. Különösen mivel őt, ha csak lehetett, mindenki ki akarta használni. Ez együtt járt a sikerrel és a sztársággal. Számított is rá a kívülál-lók, de akár még Jake részéről is, akiről kiderült, hogy

milyen szemét alak. De a legjobb barátnőjétől nem várta és nem is fogadta el. Dühös volt az anyjára, amiért győzködni próbálta.

- Megmondtam, mami, végeztem vele. Nem változ-tatom meg a döntésemet . Ha találkozunk, udvarias leszek vele, de ennél többre ne számítson.

- Nagyon kemény büntetés ez neki - mondta janet együttérzőn, de hiába igyekezett. Melanie-nak egyálta-lán nem tetszett, hogy anyja védelmébe veszi Ashleyt.

- Azelőtt kellett volna meggondolnia a dolgot, mi-előtt bemászott Jake hálózsákjába. És, gondolom, ezt csinálta egész héten.

Janet egy percig megjegyzés nélkül hagyta az el-hangzottakat, azután újra próbálkozott.

- Azt hiszem, még gondolkodnod kéne a dolgon. - Gondolkodtam. Beszéljünk másról. Janet rosszkedvűen hagyta magára a lányát. Meg-

ígérte Ashleynek, hogy felhívja, és most nem tudta , mit is mondjon . Rossz volt rágondolnia, hogy meg-mondja neki, Melanie többé nem akar szóba állni vele, de lényegében erről volt szó. Melanie részéről ez a barátság véget ért. Tizenhat évi barátság szakadt meg ezzel végérvényesen. És anyja tudta, ha Melanie úgy érzi, elárulták, s ezért véget vet annak a kapcsolatnak, akkor a döntése végleges. Átélt már ilyet más vonatko-zásokban. Jake előtt is volt már egy fiú, aki megcsalta, és volt egy menedzsere, akiben megbízott, s az illető meglopta. Melanie-t csak egy határig lehetett átverni, és a határvonalat ő húzta meg.

Janet aznap délután felhívta Ashleyt, és azt taná-csolta neki, ad jon még egy kis időt Melanie-nak, hadd higgadjon le, mert egyelőre még nagyon meg van sér-tődve. Ashley azt felelte, megérti, és zokogásban tört ki. Janet megígérte, hogy hamarosan újra telefonálni fog. Szinte második lányának érezte Ashleyt, aki azon-ban nem viselkedett testvérhez illően, amikor lefeküdt Jake-kel. És ismerhette már annyira a barátnőjét, hogy tudja, ezt nem fogja megbocsátani neki.

Amikor a manikűrös végzett a körmeivel, Melanie beugrott a medencébe. Egy darabig ide-oda úszott benne, azután hat órára megérkezett az edzője. Ezt is Pam intézte el, azután hazament . Miután az edző el-ment, Janet telefonon rendelt valami kínait, Melanie pedig két lágy tojást evett. Azt mondta , nem éhes, kü-lönben is fogynia kell kicsit. A táborban túlságosan jó és túl hizlaló volt a koszt. Ideje volt komolyan vennie a dolgokat, hiszen pár hét múlva újabb fellépése lesz. Amikor arra gondolt, hogy Tom is eljön a húgával, el-mosolyodott. Még nem szólt róluk az anyjának. Úgy gondolta, ráés elég, ha akkor szól, amikor Tom már itt lesz. Egy ideig még San Franciscóban marad, s nem le-hetett tudni, mikor jöhet át Los Angelesbe.

Anyja, mintha olvasott volna a gondolataiban, rákér-dezett, mialatt Melanie a lágy tojását ette. Janet nagy híve volt a kínai konyhának, anü elmondása szerint nagyon hiányzott neki az elmúlt kilenc napban. Ez nyil-vánvalóan nem volt igaz. Valahányszor Melanie látta őt, mindig vagy fánkot, vagy pálcikás gyümölcsjégkré-met, vagy valami csipszet evett. Látszott is rajta, hogy az elmúlt héten felszedett pár kilót.

- Ugye nem akarsz mindent felborítani amiatt a fiú miatt, akivel a táborban megismerkedtél? Aki Berke-leyben végez a mérnökin?

Melanie-t meglepte, hogy anyja így emlékszik Tómra. Annak idején olyan kevésre becsülte őt, hogy alig akarta elhinni, még arra is emlékszik, hol és mit tanul. De lám, nagyon is megjegyezte, kicsoda Tom.

- Emiatt ne izgasd magad, mami! - felelte színlelt könnyedséggel, s magában arra gondolt, az egész ügy nem tartozik az anyjára. Két hét múlva betölti a husza-dik évét, elég nagy már, hogy maga döntse el, kivel jár. Sokat tanult azokból a hibáiból, amiket azzal követett el, hogy együtt volt Jake-kel. Tom egészen más, az ő élete sokkal normálisabb, sokkal egészségesebb és tel-jesebb, mint amit Jake él.

- Mit jelent ez? - kérdezte anyja nyugtalanul.

- A z t jelenti, hogy ő helyes, rendes fiú, én meg nagylány vagyok, és hogy igen, valószínűleg találkozni fogok még vele. Remélem. Ha felhív.

- Fel fog hívni. Látszott, hogy beléd van esve. És végtére is te Melanie Free vagy.

- Mit számít az? - nézett rá zavartan Melanie. - Nagyon is sokat. Legalábbis rajtad kívül a világon

mindenkinek - emlékeztette Janet. - Nem gondolod, hogy kicsit túlzásba viszed az alázatosságot? Hidd el, egyetlen férfi sem tud elvonatkoztatni attól, hogy sztár vagy. Hiányzik a génjeikből ez a képesség. Biztos vagyok benne, hogy ez a fiú is éppúgy el van ájulva tőled, mint mindenki más. Ki akar egy névtelen senki-vel járni, ha egy sztárral is járhat? Dicsekedhetne veled fűnek-fának.

- Nem hinném, hogy erre hajtana. Komoly dolgok érdeklik, és jó srác.

- Rém unalmas lehet - fintorgott az anyja. - Nem unalmas. Okos - bizonygatta Melanie. - És

én szeretem az okos srácokat. - Ez nem mentegetőzés volt, hanem tényközlés.

- Akkor jó, hogy dobtad Jake-et. Az elmúlt kilenc nap alatt az idegeimre ment. Egyfolytában nyafogott.

- Azt hittem, kedveled ót - lepődött meg Melanie. - Én is azt hittem, de mire eljöttünk, halálosan meg-

untam - vallotta be Janet. - Vannak, akikkel krízishely-zetekben nagyon rossz együtt lenni. Ő is ilyen. Mindig csak magáról tudott beszélni.

- Ezek szerint Ashley is azok közé tartozik, akikkel nem jó ilyenkor együtt lenni. Különösen, hogy lefek-szik az ember barátjával. Most megkaphatja . Úgyis e.egem volt ebből az önimádó pasiból.

- Lehet, hogy igazad van. De azért kár lenne vele együtt Ashleyvel is szakítanod.

Melanie nem válaszolt. Már elmondta, amit el akart mondani.

Korán fölment a szobájába. Anyja tervezte meg a csupa rózsaszín és fehér selyembe öltöztetett szobát,

a rózsaszín és fehér prémes takaróval az ágyon. Olyan volt, mintha egy Las Vegas-i revügirl hálószobája vol-na - és voltaképpen Janet a szíve mélyén az is maradt mindmáig. A legapróbb részletekig közölte a lakberen-dezővel, mit hogyan szeretne megvalósítani Melanie szobájában, és teljesen figyelmen kívül hagyta azokat az egyszeríí megoldásokat, amelyeket a lánya javasolt. A szobának ilyennek kellett lennie, és kész. De legalább kényelmes, ismerte el magában Melanie, miközben vé-gigfeküdt az ágyon. Mennyei érzés volt, hogy újra élvezheti a kényeztetést, még ha volt is miatta kis bűn-tudata , ha a San Franciscó-i menekül t tábor lakóira gondolt . Közülük sokan talán hónapokra a táborban rekednek, miközben ő élvezheti fényűző otthona min-den kényelmét. Még ha mindaz, ami körülveszi, nem is az ő, hanem az anyja ízlését tükrözi. Ez napról napra egyre világosabb lett számára.

Késő éjszakáig nézte a tévét az ágyán fekve. Megné-zett egy régi filmet, azután meg a híreket. Hiába a sok új és érdekes élmény, mégiscsak nagyszerű érzés volt otthon lenni.

Vasárnap délután, mialatt Melanie és a többiek útra kel-tek Los Angeles felé, Seth Sloane a nappalijában ült, és üres tekintettel bámult maga elé a levegőbe. Kilenc nap telt el a földrengés óta, és ók még mindig el voltak vágva a világtól. Seth már abban sem volt biztos, hogy ez áldás-e, vagy átok. N e m jutottak el hozzá New Yorkból a hírek. Egy árva szó sem. Semmi.

Ennélfogva gyötrelmesen feszült légkörben telt a hét-végéje. Kétségbeesésében végül megpróbált egyálta-lán nem foglalkozni a gondjaival, ehelyett inkább a gyerekeivel játszott. Sarah napok óta nem szólt hozzá. Alig látta ót, esténként pedig, mihelyt lefektette a gye-rekeket, bevonul t a vendégszobába. Seth nem tette szóvá a dolgot. Nem merte.

Hétfő reggel, tizenegy nappal a földrengés után, Seth a konyhában itta a kávéját, amikor a maga mellé, az

asztalra kitett mobilja váratlanul életre kelt. Most elő-ször végre alkalma nyílt, hogy kapcsolatot teremtsen a külvilággal, és ő megragadta az alkalmat. Azonnal kül-dött egy sms-t Sullynak, amelyben megkérdezte , mi történt. Két perc múlva megérkezett a válasz.

„A szövetségiek rám szálltak. Te leszel a következő. Tudják. Minden adatot megkaptak a banktól. Sok sze-rencsét."

A francba, morogta Seth, és újabb sms-t küldött Sullynak.

„Őrizetbe vettek?" „Még nem. Jövő héten vádesküdtszék. Megcsíptek,

öreg. Szarban vagyunk." Fbntosan ettől félt több mint egy hete. Az üzenet

olvastán mégis összeszorult a gyomra. A „szarban vagyunk" még nem is mondott eleget, különösen ha megkapták az adatokat Sully bankjától. Seth bankja még zárva volt, de már nem sokáig.

Másnap kinyitott, de az ügyvédje azt tanácsolta, ne tegyen semmit. Seth elgyalogolt az ügyvéd lakásáig, hogy beszélhessen vele, mert telefonon képtelen volt elérni ót. Mostantól bármit tesz, felhozható lesz ellene, különösen mivel Sully ellen már megindították a nyo-mozást. Seth ügyvédjének a háza félig leomlott a föld-rengésben, így csak péntekre tudott időpontot adni neki. Az FBI azonban a dolgok elébe vágott. Péntek reg-gel, két héttel a földrengés után, az FBI két különleges ügynöke jelent meg a házuknál. Sarah engedte be őket. Sethet keresték. Sarah bevezette a két férfit a nappaliba, majd elment a férjéért. Az emeleti dolgozószobájában talált rá, ahol két hete gubbasztott már rémülten. Elkez-dődött hát, és csak az Isten tudja, hol ér véget.

Az FBI különleges ügynökei két órán át kérdezgették Sethet Sullyról. Seth egyetlen saját magára vonatkozó kérdésre sem volt hajlandó válaszolni az ügyvédje tá-vollétében, és Sullyról is a lehető legkevesebbet mond-ta el. Az ügynökök megfenyegették, hogy ott helyben letartóztatják az igazságszolgáltatás akadályozásáért,

ha nem hajlandó válaszolni a barátjára vonatkozó kér-désekre. Seth arca hamuszürke volt, amikor elmentek. De legalább nem tartóztatták le. Meg volt győződve ró-la, hogy hamarosan erre is sor kerül.

- Mit mondtak? - kérdezte Sarah idegesen, amikor elmentek.

- Sullyról faggattak. Nem sokat mondtam, vagyis a lehető legkevesebbet.

- R ó l a d mit mondtak? - tudakolta nyugtalanul Sarah.

- Megmondtam nekik, hogy csak az ügyvédem je-lenlétében vagyok hajlandó beszélni, s erre azt felel-ték, hogy még visszajönnek. Mérget vehetsz rá, hogy tényleg vissza fognak jönni.

- És most mit csinálunk? - Seth megkönnyebbült , hallva, hogy Sarah többes szám első személyt használ. De nem tudta, vajon nem csak megszokásból használ-ja-e. Megkérdezni persze nem merte. Sarah egész héten nem szólt hozzá, és nem akart egy újabb hetet meg-kockáztatni.

- Henry Jacobs ide jön ma délután. Végre két hét némaság után ismét működtek a tele-

fonjaik. De Seth rettegett attól, hogy bárkivel is beszél-nie kelljen. Amaz egyetlen, Sullyval folytatott szűk-szavú üzenetváltás óta senkivel nem beszélt. Ha az FBI nyomoz utána, akkor valószínűleg lehallgatják a telefonjait is, és nem akart tovább rontani a már amúgy is eléggé szorult helyzetükön.

Az ügyvéd megérkezett, és majdnem négy órát töl-tött el Sethszel a dolgozószobában. Seth beszámolt mindenről, és amikor az ügyvéd már minden részletet ismert, kijelentette, hogy nem sok jóval biztathatja. Azt mondta, ha megkapják az adatait a banktól, lehet, hogy esküdtbíróság elé állítják, s vádat emelnek ellene. És hamarosan letartóztatják. Majdnem teljesen biztos volt benne, hogy Sethnek bíróság elé kell állnia. Azt nem tudta, mi történhet még, de az FBI ügynökök elő-zetes látogatása nem sok jót jelentett.

Seth és Sarah számára olyan volt ez a hétvége, mint egy rémálom. Az üzleti negyed, ahol még mindig nem volt se víz, se villany, továbbra is zárva volt, így Seth nem juthatott el a belvárosba. Csak ült o t thon, s várta, mikor üt be a mennykő. Ez a pillanat hétfő reg-gel következett be. A helyi FBI iroda főnöke a mo-bilján hívta fel. Elmondta, hogy az irodáik még zárva tartanak, és arra kérte, másnap délután az ügyvédjé-vel együt t fogadja őket a saját lakásán. Emlékeztette, hogy n e m hagyhat ja el a város területét, és közölte, hogy miután a részvényesek szövetségi tanácsa érte-sítette az FBI-t, megindí tot ták ellene a nyomozást . Elmondta még, hogy a hét folyamán Sully megjelent a New York-i esküdtbíróság előtt, de erről Seth már tudott .

Saraht a konyhában találta, épp Ollie-t etette. A baba arca csupa maszat volt az almapürétől. Sarah neki és Moilynak mesélt valamit, miközben a háttérben a Sze-zám utca ment a tévében. A hét végén újra lett áramuk, nem úgy, mint a város sok más részében. De náluk is hol elment, hol meg visszajött. Ők így is a szerencsés kevesek közé tartoztak, talán a környék miatt. Néhány sarokra tőlük lakott a polgármester, ami biztosan nem volt hátrány. Az áramszolgáltatás körzetenként állt helyre, és ők szerencséjükre az első körzetbe tartoztak. Néhány üzlet is kinyitott, elsősorban a szupermarke-tek, az élelmiszerláncok üzletei és a bankok.

Sarah arcán rémület jelent meg, amikor Seth elmond-ta neki, hogy másnap el fognak jönni hozzájuk az FBI emberei. Számára az jelentette az egyetlen jó hírt, hogy mint feleség visszautasíthatta, hogy tanúskod-jék Seth ellen. De egyébként sem tudott semmit az ügyről. Seth sohasem beszélt neki az illegális tranzak-cióiról. Mint derült égből a villámcsapás érte ót ez a dolog.

- Mit fogsz csinálni? - kérdezte elfúló hangon. - Holnap Henry jelenlétében találkozom velük.

Nincs más választásom. Ha elutasítom őket, csak rontok

a helyzetemen, és akár bírósági végzéssel is kénysze-ríthetnek. Henry átjön ma délután, hogy felkészítsen. -Abban a pillanatban, amikor az FBI hívása után letette a kagylót, máris telefonált az ügyvédjének, hogy azon-nal jöjjön el hozzá.

Henry Jacobs komor arccal állított be. Sarah nyitott neki ajtót, és felvezette az emeleti dolgozószobába, ahol már várta őt Seth. Idegesen firkálgatott az aszta-lánál, és időről időre zavaros tekintettel kibámult az ablakon. Egész nap gondolataiba mélyedve ült a szo-bájában, és a feleségével folytatott rövid beszélgetést leszámítva, magára csukta az ajtót. Sarah halkan beko-pogtatott, és beengedte H e n r y t

Seth felállva üdvözölte, majd intett, hogy üljön le. - Köszönöm, hogy eljöttél, Henry - mondta nagy

sóhajjal. - Remélem, varázspálcát is hoztál az aktatás-kádban, mert ebből a slamasztikából csak egy varázsló húzhat ki engem. - Fél kézzel beleszántott a hajába, miközben a komor tekintetű ügyvéd helyet foglalt vele szemben.

- Az könnyen lehet - jegyezte meg Henry diploma-tikusan. Ötvenegynéhány éves volt, és korábban is fog-lalkozott már hasonló ügyekkel. Seth többször konzul-tált vele, persze ellenkező előjellel, amikor részletes információkat kért tőle arról, hogy még mielőtt végre-hajtaná őket, hogyan biztosíthatná kétes ügyleteit. Az ügyvédben föl sem merült a gyanú, hogy meg is akarja valósítani a dolgot. Azt hitte, mindez csak elmé-letben érdekli, illetve azért, hogy még véletlenül se kövessen el valami törvénytelenséget. Csodálta, amiért ilyen gondos és körültekintő, és csak most döbbent rá, mire is ment ki az egész. Egyetlen rosszalló szót sem mondott , de egy percig sem volt számára kérdéses, hogy Seth komoly bajban van, aminek akár katasztro-fális következményei is lehetnek.

-Fel té te lezem, hogy korábban is megtetted már ugyanezt - jegyezte meg, miután még egyszer végig-beszélték a történteket. Seth eljárásmódja első próbál-

kozásnak túl gyakorlottnak, túl tökéletesnek és túl ala-posnak tűnt.

Seth bólintott. - Hányszor? - kérdezte I lenry, aki okos volt, és ér-

tett ahhoz, amit csinált. - Négyszer. - Más is részt vett benne? - Nem. Csak az a New York-i barátom. Középiskolás

korunk óta barátok vagyunk. Tökéletesen megbízom benne. De azt hiszem, most nem ez a lényeg - tette hozzá elkeseredett mosollyal, és dühödten elhajította a kezében lévő ceruzát. - Ha nincs ez a kurva földren-gés, ebből sem lett volna semmi baj. Ki gondolhatott ilyesmire? Pechünkre mindkettőnknél gyors egymás-utánban tartottak befektetői könyvvizsgálatot. Simán kijöttünk volna belőle, ha a földrengés miatt nem zár be minden. - A pénz ott dekkolt befagyasztva a ban-kokban, ami lehetővé tette, hogy rájöjjenek a mester-kedésükre.

Seth keze teljes két hétig meg volt kötve, miközben Sully befektetőinek a pénze az ő számláin szerepelt. Mindkét befektetői csoportnak hazudtak: azt az illú-ziót keltették, hogy hatalmas tőke halmozódott fel a számláikon, és most lelepleződtek. Henryt a dolog nem rendítette meg - az volt a dolga, hogy védje a Seth-féléket -, de nem is tanúsított megértést a földrengés okozta probléma iránt. Seth a szeméből kiolvasta ezt.

- Mire számíthatunk? - kérdezte őszintén, minden kertelés nélkül. Arcáról lerítt a rémület. Tudta, hogy nem fog tetszeni neki a válasz, de tudni akarta. Már nem bírta elviselni az állandó félelmet. Az esküdtbíró-ság azon a héten ült össze New Yorkban, hogy a szö-vetségi államügyész külön kérésére vádat emeljenek Sully ellen. Abból, amit az FBI elmondott neki, Seth tudta, hogy hamarosan rá is sor kerül.

- Reálisan szemlélve a helyzetet, a bizonyítékok egyértelműen ellened szólnak, Seth - válaszolta hig-gadtan Henry. Semmi értelme nem volt, hogy ostyába

csomagolva adja be neki. - Megcáfolhatatlan bizonyí-tékaik vannak ellened: a bankszámláid. - Henry már akkor megmondta neki, amikor felhívta telefonon, hogy ne nyúljon a pénzhez. Amúgy sem tette volna, hiszen sehová sem mehetett volna vele. Sully számláit New Yorkban már befagyasztották. És egyébként sem vehetett volna ki csak úgy hatvanmillió dollárt kész-pénzben, hogy egy bőröndben az ágya alatt rejtegesse. Az a pénz egyelőre a bankban dekkolt. - Az FBI nyo-mozói minőségben jár el itt az Értékpapír-felügyelet érdekében. Miután kihallgattak téged, és elküldték az erről szóló jelentésüket, feltételezhetően esküdtbíró-sági tárgyalást fognak tartani itt is. Ha kellően megala-pozott bizonyítékok lesznek a kezükben ellened, lehet, hogy téged nem is kérnek fel, hogy jelenj meg a tár-gyaláson. Amennyiben az esküdtbíróság vádemelési javaslatot tesz, egykettőre vád alá helyeznek, akár le is tartóztathatnak, és indítványozzák a bűnvádi eljárás lefolytatását. Ami ezután következik, az már tőlem függ. De mindössze ennyi az, amit tehetünk. Lehet, hogy annak sincs értelme, hogy a bíróságig vigyük a dolgot. Ha kőkemény bizonyítékok vannak ellened, talán jobb, ha megegyezel velük, és beismerő vallo-mást teszel. Ha bűnösnek vallod magad, talán tudunk nekik annyi információval szolgálni, hogy az ügyet egyedül a New York-i barátod ellen folytassák le. Ha ez megfelel a SEC-nek, és szükségük van ránk, lehet, hogy rövidebb börtönnel megúszod. De nem szeret-nélek félrevezetni. Ha mindaz, amit elmondtál, igaz, és rád is tudják bizonyítani, azt hiszem, börtönbe kell menned , Seth. Kemény menet lesz, vagy még annál is keményebb, hogy megpróbáljalak kihozni ebből. Fényesen kivilágított nyomot hagytál magad után. És itt nem valami csip-csup aprópénzről van szó. Egy hat-vanmilliós csalás nem kis dolog a kormány szemében. Ezt nem fogják annyiban hagyni. - Hirtelen valami más jutott az eszébe. - Az adóbevallásod rendben van? -Ez megint egy borzasztóan kényes terület volt, nem

véletlen, hogy Sarah is feltette ugyanezt a kérdést a férjének. Ha adócsalást is elkövetett, akkor nagyon, de nagyon hosszú időre kivonják a forgalomból.

-Tel jesen - felelte sértődött képpel Seth. - Soha nem csaltam az adóbevallásnál.

Csak a befektetőidet csaptad be. Zsiványbecsület, gondolta Henry.

- Ez jó hír - jegyezte meg szárazon. - M i r e számíthatok, Henry? - vágott a szavába

Seth. - Ha minden rosszul sül el, hány évet kaphatok? - Legrosszabb esetben? - Henry gondolatban szám-

ba vett minden szempontot és tényezőt, legalábbis amit így hirtelenjében össze tudott szedni. - Nehéz ezt igv megmondani . A törvény és a SEC nem jó szem-mel nézi a befektetők megkárosítását... Nem tudom. Beismerő vallomás vagy a büntetés mérséklése nélkül huszonöt vagy akár harminc év is lehet. De erre n e m fog sor kerülni, Seth - igyekezett megnyugtatni ügyfe-lét. - Bizonyos dolgokat be tudunk tenni a mérleg másik serpenyőjébe is. A legrosszabb esetben öt-tíz évet kap-hatsz. Ha szerencsénk van, kettő és öt között. Sze-rintem ebben az esetben ez a legjobb, amire számítha-tunk. Remélem, valami ilyesmit el tudunk érni.

- Valamelyik szövetségi börtönben? Nem gondolod, hogy beérik elektronikus házi őrizettel? Azt sokkal könnyebben el tudnám viselni, mintha börtönbe kéne vonulnom mondta Seth megrettenve. - Feleségem és gyerekeim vannak.

Henry nem mondta ki, hogy előbb kellett volna gon-dolnia erre, de megfordult a fejében. Seth harminchét éves volt, s most pusztán mohóságtól és tisztességte-lenségtől vezérelve tönkretette az ő életüket is a saját-jával együtt. Nem lesz sima ügy, és nem akarta azt a hamis benyomást kelteni Sethben, hogy meg tudja menteni attól, hogy megfizessen azért, amit a társaság ellen elkövetett. A szövetségiek nem tréfáltak az ilyes-mivel. Gyűlölték a Seth-féle alakokat, akiket csak a pénzsóvárság és az önimádat mozgatott , és azt hitték,

rájuk nem vonatkozik a törvény. A banktörvények és a hozzájuk hasonló intézmények épp arra születtek, hogy megvédjék tőlük a befektetőket. Az árfolyam-fe-dezeti alapokra vonatkozó törvényekben akadtak per-sze kibúvók, de n e m egy ilyen kaliberű bűncselek-ményre. Henrynek azonban az volt a dolga, hogy jó-ban-rosszban védelmezze Sethet. Ebben az esetben valószínűleg a rosszban. Kár lett volna tagadni, hogy nehéz ügy lesz. Legjobb esetben is.

- Nem liiszek a házi őrizet realitásában - felelte őszin-tén. Nem akart hazudni Sethnek. Túlzottan megijesz-teni sem szerette volna, de meg kellett neki mondania, hogy szerinte mire számíthat. - Talán azt el tudom érni, hogy mihamarabb feltételesen szabadlábra helyezze-nek. De nem az elején. Seth, azt hiszem, szembe kell nézned azzal, hogy egy időre börtönbe kerülsz. Re-mélhetőleg nem túl hosszú időre. De akkora pénztö-meget passzolgattatok Sullyval, hogy azért már ko-moly büntetést kaphattok, hacsak nem tudunk előállni valami olyasmivel, ami végül megállapodásra készteti őket. De még ebben az esetben sem úszhatod meg büntetés nélkül.

Nagyjából ezt mondta Seth is Sarahnak a földrengést követő reggelen. Abban a pillanatban, amikor ez be-következett, és a telefonjaik használhatatlanná váltak, már tudta, hogy kutyaszorítóban van. Sarah is tudta. Henry ezt most csak még világosabbá tette számára. Újra végigmentek műiden apró részleten, és Seth sem-mit sem titkolt el Henry elől. Nem tehette. Szüksége volt a segítségére, és Henry megígérte, hogy ő is jelen lesz másnap délután az FBI-jal való tárgyaláson. Fbntosan ugyanebben az időben ül majd össze New Yorkban a Sully ügyét tárgyaló esküdtbíróság is. Hat óra volt, mire Henry elment, és Seth kimerülten kiléphetett a dolgo-zószobája ajtaján.

Lement a konyhába, ahol Sarah épp a gyerekeket etette. Parmani mosott. Sarah aggódó arccal nézett a belépő férjére.

- Mit mondot t? - Akárcsak Seth, ő is a csodában reménykedett. Mindketten tudták, hogy itt csak a cso-ca segíthet. A férfi nehézkesen leült egy konyhaszékre, elkeseredetten nézett a gyerekeire, majd visszafordult Sarahhoz. Molly mutatni akart neki valamit, de ő nem figyelt rá. Túlságosan tele volt a feje.

- Nagyjából azt, amire én is gondoltam. - Úgy dön-tött, először a legrosszabbat mondja el a feleségének. -Azt mondta , akár harminc év börtönt is kaphatok. 1 la szerencsém lesz, és egyezséget akarnak kötni velem, talán kettő-öt év lehet belőle. Az egészet Sully nyakába kellene varrnom, amihez nem nagyon fűlik a fogam. -Sóhajtott, és olyat mondot t , amivel megint elárult valanút magáról Sarahnak. - De lehet, hogy ezt is meg kell lépnem. A nyakamon a kés.

- Ahogy az övén is. - Sarah sohasem kedvelte Sullyt. Jellemtelennek tartotta, ráadásul a férfi mindig leeresz-k e d j e n bánt vele. És lám, igaza volt. Sully sötét alak. De Seth is az. És most képes lenne elárulni a barátját , ami csak még rosszabb fényt vet rá. - Mi van, ha ő mó-szerol be téged előbb? - Seth erre nem is gondolt . Sully már előbbre tartott ebben az ügyben, mint ó. Na-gyon is elképzelhető, hogy épp most, ebben a pilla-natban köp a SEC-nek és az FBI-nak. Kitelik tőle. És S?th maga is kész lenne rá. Már el is döntötte, azok után, amiket az ügyvédje mondott . Nem óhajt har-minc évet lehúzni a börtönben, ezért mindent , amit csak lehet, megtesz, hogy megússza. Ha kell, a barat-ját is feláldozza. Sarah látta az arcán, s felkavarodott a gyomra. Nem az, hogy Seth képes lenne elárulni Sullyt, aki vé leménye szerint meg is érdemelné, hanem hogy semmi sem szent előtte, sem a befektetői, sem a bűn-társa, de még a felesége és a gyerekei sem. Ez ráéb-resztette a saját helyzetére és arra, hogy kicsoda való-jában a férje.

- És te? Mi a véleményed erről az egészről? - kér-dezte aggodalmas arccal Seth, miután Parmani fölvitte a gyerekeket az emeletre fürdetni. A kínos beszélgetés

mindvégig Molly feje fölött zajlott, Olly pedig még kisbaba volt.

- N e m tudom - válaszolta Sarah elgondolkodva. Henry megmondta Sethnek, hogy fontos lenne, ha a felesége jelen lenne a kihallgatásokon és a tárgyaláson. Most minden lehetőséget meg kell ragadniuk, hogy Seth tiszteletre méltó személy benyomását keltse.

-A bírósági tárgyalás alatt végig szükségem lesz rád. És utána még inkább - mondta őszintén a férfi. -Lehet, hogy sokáig távol leszek. - Az asszony szeme megtelt könnyel. Felállt, hogy kisfia tányérját és kana-lát berakja a mosogatóba. Nem akarta, hogy a gyerekei vagy akár a férje meglássák, hogy sír. De Seth utána-ment. - Ne hagyj el, Sarrie! Szeretlek. A feleségem vagy. Most nem hagyhatsz el. - Már könyörgött.

- Miért nem előbb gondoltál erre? - suttogta az asz-szony, és könnyei legördültek az arcán. Ott állt a gyö-nyörű konyhában, de nem az bántotta, hogyan fogják megtartani a házat, amelyet annyira szeretett, s az élet-színvonalukat, hanem hogy egy olyan emberhez ment feleségül, aki tisztességtelenségében és becstelenségé-ben tönkretette az életüket és a jövőjüket, s azt mondja, hogy most szüksége van rá. Mi van azzal, amire őneki lenne szüksége tőle? És a gyerekeiknek? Mi lesz, ha harminc évre börtönbe csukják? Velük akkor mi lesz? Milyen élete lesz neki és a gyerekeinek?

Valamit felépítettem magunknak - magyarázta Seth csüggedten. - Frted tettem, Sarah. Értük - intett této-ván az emelet felé, a gyerekeik után. - Azt hiszem, túl gyorsan akartam csinálni, és most az egész a fejemre szakadt. - Lehorgasztotta a fejét, mint aki szégyenke-zik. De Sarah látta, hogy ezzel ót akarja manipulálni, és ahogy kész volt elárulni a barátját, úgy most is, ez-zel is csak magára gondol. A többiek meg kínlódjanak.

-Tisztességtelen eszközökhöz nyúltál. így azért más - emlékeztette Sarah. - Ez nem arról szólt, hogy felépíts nekünk valamit. Ez az egész rólad szólt. Jó fej vagy, nyerő vagy, kerül, amibe kerül, még ha mások-

nak, m é g ha a gyerekeknek kel1 is megfizetni az árát. Ha harminc évre lecsuknak, nem is fognak ismerni. Néha majd láthatnak, ha bemennek hozzád láthatásra. Az ég szerelmére, ezzel az erővel halott is lehetnél! -kiáltotta végül dühösen, túllépve minden szívfájdal-mán és félelmén.

- Kösz szépen - mondta Seth, és valami gonosz fény gyúlt ki a szemében. - Ne számíts rá! Az utolsó fillérig minden pénzemet a legjobb ügyvédekre fogom költe-ni, akiket csak megszerezhetek, és ha kell, a végsőkig fellebbezni fogok. - De mindket ten tudták, hogy előbb-utóbb mindenért fizetniük kell, amit Seth elkö-vetett. Ez az utolsó eset elvezet minden korábbihoz. Együtt buknak Sullyval, méghozzá nagyot, és Sarah nem akarta, hogy Seth magával rántsa őt és a gyereke-iket. - És mi lesz a „jóban-rosszban" fogadalommal?

- N e m hiszem, hogy az az értékpapírcsalásokra és harmincévi börtönbüntetésre is vonatkozna - felelte remegő hangon Sarah.

- A fogadalom arról szólt, hogy akkor is kitartasz a férjed mellett, ha az nyakig ül a szarban. Jó életet akar-tam teremteni a magunk számára, Sarah. Nagyon jó életet. Fényűző életet. Nem hallottam, hogy panasz-kodtál, amikor megvettem ezt a házat, és lehetővé tet-tem, hogy megtöltsd művészi tárgyakkal és régiségek-kel. N e m tiltakoztál a halom ékszer ellen, amit vettem neked, sem a drága ruhák, a tahoe-i ház vagy a repülő-gép ellen. N e m hallottam, hogy azt mondtad volna, ez már túl sok

Sarah nem akart hinni a fülének. Csak hallgatta a férjét, és egyre rosszabbul érezte magát.

- Mond tam neked, hogy túl drágának tartom, és ag-gódtam is - emlékeztette őt. - Olyan gyorsan csináltál mindent . - De most már azt is tudták, hogyan. Becste-lenül szerzett nyereségből, azt a tévhitet keltve a be-fektetőkben, hogy a valóságosnál több pénze van, azért , hogy még többet fizessenek neki kockázatos befektetésekre. Es amennyire ő tudta, a legelónyöseb-

beket magának fölözte le. Most már biztos volt benne. Mindenáron a csúcsra akart érni, s a bukás most annál végzetesebb lesz. És miután tönkretette a közös életü-ket, lehet, hogy ő sem fog tudni többé talpra állni.

- Nem láttam, hogy bármit is visszaadtál volna be-lőle, vagy megpróbáltál volna leállítani - vágott vissza szemrehányóan a férfi, mire Sarah egyenesen a sze-mébe nézve felelte:

- Le tudtalak volna állítani? Nem hiszem, Seth. Sze-rintem a saját mohóságod és nagyravágyásod vitt rá arra, hogy a következményekkel nem törődve tedd, amit tettél. Műiden határt áthágtál, és most mindany-nyian fizethetjük az árát.

- Én ülök majd a börtönben, nem te, Sarah. - Mire számítottál, amikor ilyen aljas dolgot művel-

tél? Te nem hős vagy, Seth, hanem szélhámos! Az vagy! Megint elsírta magát, a férje pedig kiviharzott a kony-

hából, és becsapta maga után az ajtót. Nem ezt akarta hallani tőle, hanem hogy történjék bármi, ki fog tartani mellette. Sokat kért, de úgy érezte, megérdemü.

Hosszú, gyötrelmes éjszaka következett mindkettő-jük számára. Seth hajnali négyig a dolgozószobájában maradt bezárkózva, Sarah pedig a vendégszobában töltötte az éjszakát. Seth végül öt órakor lefeküdt az ágyukba, és déüg aludt. Amikor fölkelt, épp csak any-nyi ideje volt, hogy felöltözzön az ügyvedjével és az FBl-jal megbeszélt találkozóra. Sarah már kivitte a gyerekeket a parkba. Azóta sem volt kocsija, amióta a földrengés óta elvesztették mindkét autójukat, de Par-maninak megvolt az öreg Hondája, s most ezt hasz-nálták a napi bevásárlásra. Sarah még ahhoz is túl zak-latott volt, hogy kocsit béreljen, Seth pedig n e m járt sehová, így ő sem bérelt. Bezárkózott a házba, s a jövő-től való félelmében ki sem dugta az orrát.

Épp visszafelé tartottak a parkból, amikor Sarahnak támadt egy ötlete, és megkérdezte Parmanitól, nem adná-e kölcsön a kocsiját, hogy elintézzen valamit. Meg-kérte, vigye haza a gyerekeket, és fektesse le őket a

délutáni alváshoz. Az áldott jó természetű nepáli nő természetesen beleegyezett. Tudta, hogy valami baj van , és félt, hogy valami rossz dolog történt velük, de fogalma sem volt, mi lehet az, megkérdezni meg nem merte. Arra gondolt, talán Sethnek viszonya van vala-kivel, vagy gond van a házasságukkal. Elképzelhetet-len lett volna számára, hogy Seth ellen nemsokára vá-dat emelnek, és talán börtönbe is csukják, vagy akár m é g a házukat is elveszíthetik. Az ő szemében fiatal, gazdag és megbízható házaspár voltak, aminek Sarah is hitte magukat két és fél héttel ezelőttig. Ő most már tudta , hogy erről szó sincs. Fiatalnak fiatal, de a gaz-dagságot és a megbízhatóságot maga alá temette az életüket feldúló földrengés. Sarah megértette, hogy Sethet előbb-utóbb mindenképpen rajtakapták volna. Az, amit tett, megengedhetet len, és egyszer minden-képpen kiderült volna. Elkerülhetetlen volt, csak ép-p e n ő nem tudott róla.

Parmani Hondájával legurult a dombról észak felé a Divisaderón. A Marina Boulevard-on balra fordult, majd aCrissy Field mellett elhaladva behajtott a Presi-dióba. Próbálta hívni Maggie-t a mobilján, de ki volt kapcsciva. Azt sem tudta, a tábori kórházban van-e még, de valakivel feltétlenül beszélnie kellett, és senki másra nem tudott gondolni. Az szóba sem jött, hogy a szüleinek beszéljen a Seth okozta katasztrófáról. Anyja hisztérikus dührohamot kapott volna, apja őrjöngött volna Seth miatt. És ha a helyzet olyan rosszra fordul, ahogy tart tőle, egyébként is hamarosan olvashatnak róla a lapokban. Sarah tudta, hogy még azelőtt beszél-nie kell velük, hogy a sajtó megszimatolja a dolgot, de m é g halogatta. Most egy józan, értelmes emberrel kell beszélnie, akinek kiöntheti a szívét, akivel megoszt-hatja a bánatát. Ösztönösen érezte, hogy Maggie a meg-felelő ember.

A tábori kórház előtt kiszállt az ütött-kopott kis Hon-dából, és bement. Éppen kérdezősködni akart, hogy Mary Magdalen szerzetesnővér itt dolgozik-e még,

amikor meglátta őt, amint egy óriási halom sebészeti kendőt és törülközőt cipelve, sietős léptekkel tart a he-lyiség hátulsó része felé. Elindult utána. Amikor Mag-gie meglátta, csodálkozva nézett föl rá.

- De jó, hogy látom, Sarah! Mi járatban nálunk? Csak nem beteg?

A város valamennyi kórházában újra teljes kapaci-tással üzemeltek a sürgősségi osztályok, de ezzel együtt a Presidio kórháza tovább működött . Igaz, már korántsem volt annyi munkájuk, mint akár csak na-pokkal ezelőtt is.

- N e m . . . jól vagyok.. . Én.. . bocsásson meg. . . van ideje egy kis beszélgetésre?

Maggie látta az asszony tekintetét, és nyomban le-tette a tiszta ruhákat az egyik üres ágyra.

- Menjünk. Mi lenne, ha pár percre leülnénk a par-ton? Jót tenne mindkettőnknek. Reggel hat óra óta itt vagyok.

- Köszönöm - mondta Sarah halkan, és követte Maggie-t ki a kórházból. Elmentek az úton a parti sé-tányig, s közben semleges dolgokról folyt köztük a szó. Maggie megkérdezte, hogy van Ollie füle, mire Sarah megnyugtatta, hogy jól. Végül leértek a partra, és leültek a homokba. Farmernadrágban voltak mind-ketten. Az öböl vize tükörsimán csillámlott a napfény-ben. Gyönyörű idő volt. Sarah nem is emlékezett ilyen szép májusra, noha az ő számára elsötétült a világ. Legalábbis az ő és a férje világa.

- Mi történt? - kérdezte Maggie szelíden, a nála fia-talabb nő arcát fürkészve. Feldúltnak látta, s a tekintete mélységesen mély fájdalomról tanúskodott. Maggie arra gondolt, talán a házasságával van valami baj. Sarah célzott is valamire, amikor elhozta hozzá a fülfájós kis-fiút. Akármi volt is, a nő zaklatott lelkiállapotából arra következtetett, hogy a baj komolyra fordult.

- Nem is tudom, hol kezdjem. - Maggie várta, hogy Sarah megtalálja a szavakat. Miközben kereste, köny-nyei kicsordultak a szeméből, és végigperegtek az

arcán. Egy mozdulatot sem tett azért, hogy letörölje őket, s ezalatt az apáca némán imádkozott, hogy meg tudjon szabadulni a szívére nehezedő súlyos tehertől. -Se th rő l van szó.. . - kezdett hozzá végül Sarah, és Maggie egyáltalán nem lepődött meg. - Szörnyű do-log történt.. . nem.. . ő követett el egy rettenetes dol-got... nagyon rossz dolgot.. . és kitudódott. Maggie meg sem próbálta elképzelni, mi lehetett az. Talán viszonya volt valakivel, és a felesége most tudta meg? Vagy még csak most fogott gyanút?

- Ő maga mondta el? - kérdezte óvatosan. - Igen. A földrengés éjszakáján, amikor hazaértünk.

És másnap reggel. Maggie szemét kutatta, mielőtt belekezdett volna az egész ügy elmesélésébe, de enél-kúl is tudta, hogy megbízhat benne. A nővér megőrizte mindenki titkát, és csak Istennel osztotta meg őket, amikor imádkozott. - Törvénytelenséget követett el... olyan pénzeket utalt át a saját kockázati alapjába, amelyeket nem lett volna szabad.. . Ki akarta helyezni, de közbejött a földrengés, a bankok bezártak, és így a pénz ottragadt a bankban. lüdta, hogy rá fognak jönni, mielőtt a bank újra kinyitna.

Maggie nem szólt, de meg volt döbbenve. Ez sokkal nagyobb probléma volt, mint amire számított.

- És rájöttek? - Igen - bólintott kétségbeesett arccal Sarah. - Rá-

jöttek. New Yorkban. A földrengést követő hétfőn. Jelentették az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek, Ők meg értesítették az itteni FBI-t. Vizsgálatot indítanak, és nagy valószínűséggel esküdtbírósági vádemelés és tárgyalás lesz - mondta egy szuszra. - Ha elítélik, akár harmincévi börtönt is kaphat. A legrosszabb esetben. Talán kevesebb lesz. És most arról beszél, hogy elárulja a barátját, aki ebben a segítségére volt. Ellene már fo-lyik a vizsgálat New Yorkban. - Keserves sírásra fakadt, és a nővér keze után tapogatózott. - Maggie... én nem is tudom, ki ez az ember. Nem az, akinek hittem. Csaló és szélhámos. Hogy tehette ezt velünk?

- Sejtett valamit a dologból? - Maggie-n látszott, hogy aggódik érte. Ez csakugyan rémes dolog volt.

- Soha. Semmit. Tisztességes, becsületes embernek hittem, aki nagyon ügyes és sikeres. Úgy gondoltam, túl sok pénzt költünk, de 6 mindig azt mondogatta, azért van, hogy költsük. Most pedig még azt sem tu-dom, hogy valójában a mi pénzünk volt-e, vagy sem. Csak az Isten tudja, mit művelt még. És hogy most mi fog történni. Lehet, hogy elveszítjük a házunkat . . . de ami még rosszabb, őt már elveszítettem. Ő már egy megbélyegzett ember. Ebből soha többé nem fog tudni kijönni. És azt akarja, hogy álljak ki mellette és marad-jak vele. Azt mondja , esküt tettem rá, hogy „jóban -rosszban"... De mi lesz velem és a kicsikkel, ha őt bör-tönbe zárják?

Maggie tudta, hogy Sarah fiatal, és bármi történjék is, újrakezdhet i az életét. Ám az egy percig sem volt vitás, hogy szörnyű lenne így befejezni a kapcsolatát Sethszel, ha erre kerülne a sor. Még neki is rettenetes-nek tűnt, pedig ó nem tudhatott mindent .

- Ki akar tartani mellette, Sarah? - Nem tudom. Nem tudom, mit akarok, sem azt,

hogy mit gondoljak. Szeretem ót, de most még azt sem tudom igazán, hogy ki az, akit szeretek, hogy kihez mentem feleségül négy éve, ki az, akit két évvel ko-rábban megismertem. Kiderült, hogy valójában csaló. És mi van, ha nem leszek képes megbocsátani neki, amit tett?

- Az megint más lapra tartozik - mondta Maggie bölcsen. - Megbocsáthat neki, s mégis úgy dönthet , hogy nem marad vele. Joga van eldönteni, kit, mit és mennyi nehézséget vállal az életében. A megbocsátás teljesen más dolog, biztos vagyok benne, hogy idővel képes lesz rá. Ma még talán túl korai lenne döntő elha-tározást tennie. Várjon még, hadd tisztázza magában az érzéseit. Lehet, hogy végül úgy dönt, vele marad és kitart mellette, de az is lehet, hogy nem. Nem kell most rögtön elhatároznia magát.

- Ő azt mondja , ki kell tartanom mellette - folytatta Sarah zavarodottan.

- Ezt nem neki kell megmondania. Ez egyedül ma-gán múlik. Azok után, amit tett, borzasztóan sokat kíván magától. Megkeresték már a hatóságok?

- Épp most vannak nála az FBI emberei. Nem tudom, mi fog most történni.

- Meg kell várnia a fejleményeket. - Nem tudom, mivel tartozom neki, hogy mi a köte-

lességem a gyerekeimmel és magammal szemben. Nem akarok vele együtt eltűnni a süllyesztőben, sem olyan férfi felesége lenni, aki húsz-harminc évig, vagy akár csak öt évig is börtönben üL Nem tudom, képes len-nék-e rá. Lehet, hogy végül meggyűlölném érte.

- Remélem, nem, akárhogyan dönt is. Semmi szük-ség rá, hogy meggyűlölje, azzal csak önmagát mér-gezné. Joga van hozzá, hogy részvétet és megbocsátást várjon magától, de ahhoz nincs joga, hogy tönkrete-gye a maga vagy a gyerekei életét.

- Tartozom neki ezzel, mert a felesége vagyok? Annyi fájdalom, zavar és bűntudat volt a tekinteté-

ben, hogy Maggie borzasztóan megsajnálta. Ami azt illeti, mindkettőjüket. Nagyon nagy bajban voltak, és bármit követett is el a férfi, gyanította, hogy ő sem lehet jobb állapotban a feleségénél és igaza volt.

- Megértéssel, szánalommal és részvéttel tartozik neki, de az életével nem, Sarah. Bármit csinál is, azt nem adhat ja oda neki. De akármit m o n d is a férje, csak magán múlik, hogy kitart-e mellette, vagy sem. Ha úgy jobb magának és a gyerekeinek, joga van el-hagyni őt. Most csak azzal tartozik neki, hogy meg-bocsátja, amit tett. A többi magától függ. És a megbo-csátással együtt jár a csodálatos kegyelem állapota. Ez maga meghozza az áldást végül mindkettőjüknek. Maggie gyakorlatias tanácsot igyekezett adni neki, de amelyben benne volt a maga könyörületességre, meg-bocsátásra és szeretetre épülő erős hite. A feltámadt Krisztus lelke.

- Még sohasem voltam ilyen helyzetben - vallotta be őszintén. - Nem szeretnék rossz tanácsot adni ma-gának. Csak azt mondom el, amit gondolok. Az már a maga döntésén múlik, hogy mit tesz. Azt hiszem, még túl korai lenne döntenie. Ha szereti őt, az már nagy dolog. De hogy ez a szeretet végül hogyan nyilvánul meg, hogyan tudja a tudomására hozni, azt maga választja meg. Lehet, hogy jobb lesz magának és a gye-rekeknek, ha végül hagyja őt elmenni. A férjének fizet-nie kell mindazért , amit elkövetett, és az elmondot-takból ítélve súlyos hibákat követett el. Magának nem kell fizetnie. De bizonyos fokig mindenképpen fizetni fog maga is. Nem lesz könnyű egyikőjüknek sem, akár-milyen lépésre szánja is el magát.

- Már most sem az. Seth azt mondja, lehet, hogy rá-megy a házunk is. Lefoglalhatják, vagy az is lehet, hogv el kell adnia, hogy kifizethesse az ügyvédeit.

- Hová menne akkor? - kérdezte aggodalmas arccal Maggie. Nyilvánvaló volt, hogy Sarah elveszettnek érzi magát, ezért is jött el hozzá. - Vannak itt rokonai?

Sarah megrázta a fejét. - A szüleim elköltöztek Bermudára. Hozzájuk nem

mehetek, túl messze vannak. Nem akarom elszakítani a gyerekeket Sethtől. És egyelőre még semmit sem akarok elmondani a szüleimnek. Gondolom, ha elve-szítjük a házunkat, kivennék egy kis lakást, és keresnék magamnak valami állást. Amióta összeházasodtunk, nem dolgoztam, mert ot thon akartam maradni a gye-rekek mellett, és ez tényleg nagyon jó volt. De azt hi-szem, nem lenne más választásom. Ha kell, találok ma-gamnak valami állást. Van MBA diplomám. A Stan-ford Business Schoolban ismerkedtem meg Sethszel.

Maggie rámosolygott, s közben arra gondolt, hogy Sarah férje visszaélt az ott megszerzett tudásával. De lám, ezek szerint Sarahnak is megvolt a képzettsége ahhoz, hogy egy jó állást kapjon, és ha kell, eltartsa ma-gát és a gyerekeit. Nem is ez volt itt a lényeg. A nagy kérdőjel a házasságuk és Seth jövője volt, amennyiben

vádat emelnek ellene, ami szinte biztosnak látszott. Mint ahogy az is, hogy el fogják ítélni, ha igaz, amit Sarah elmondott. És nagyon úgy hangzott.

- Szerintem adjon ennek a dolognak egy kis időt, és várja meg, mit hoz a jövő. Nem vitás, hogy Seth óriási hibát követett el. Azt csak maga tudhat ja , megbocsát-e neki, és továbbra is vele akar-e maradni. Imádkozzon, Sarah - javasolta Maggie. - Az események előrehalad-tával a válaszokat is meg fogja kapni. Világosan fog látni mindent , talán hamarabb is, mint gondolná. -Vagy hamarabb, mint szeremé. Maggie visszaemléke-zett, milyen gyakran fordult elő, hogy amikor tisztán-látásért imádkozott egy adott helyzetben, a válasz sok-kal nyersebb és kézenfekvőbb volt, mint amire várt, különösen ha az a válasz cseppet sem volt ínyére. De erről nem beszélt Sarahnak.

- Azt mondja , szüksége van rá, hogy én is ott legyek a tárgyaláson - mondta elkeseredetten Sarah. - A ked-véért elmegyek. Úgy érzem, ennyivel tartozom neki. De olyan rettenetes lesz. Az újságok úgy beszélnek majd róla, mint egy bűnözőről. - Es az is volt, mind-ketten jól tudták. - Ez az egész annyira megalázó.

- Ne engedje, hogy a büszkeség diktálja a lépéseit, Sarah - óvta Maggie. - Amikor dönt, a szeretet vezé-relje. Ha így tesz, az áldást fog jelenteni mindenkinek. Hiszen ez a célja. A helyes választ, a jó döntést, a tisz-tességes jövőt akarja saját maga és a gyerekei számára, Sethszel vagy nélküle. Akárhogy végződik számára ez az ügy, a gyerekei mindig is a gyerekei maradnak, hi-szen az apjuk. A kérdés az, hogy magát meg tudja-e tartani. És legfőképpen hogy maga meg akar-e maradni mellette.

- Nem tudom. Azt sem tudom, valójában kicsoda ő. Úgy érzem, az elmúlt hat évben egy elképzelt személyt szerettem. És most kiderült, hogy nem ismerem. Soha nem hittem volna róla, hogy képes elkövetni egy ilyen csalást.

- Az emberek különös dolgokra képesek - felelte

Maggie, és tűnődve bámulta az öböl vizét. - Még azok is, akikről azt hisszük, ismerjük és szeretjük őket. Imád-kozni fogok magáért - bátorította Saraht. - És maga is imádkozzon, ha tud. Helyezze az egészet Isten kezé-be. Engedje, hogy ő segítsen kitalálnia, mit tegyen.

Sarah bólintott. - Köszönöm - mondta bátortalan mosollyal. - Tud-

tam, hogy ha önnel beszélhetek, az segíteni fog. Még nem tudom, mit fogok tenni, de máris jobban érzem magam. Teljesen kiborulva jöttem el önhöz.

- Jö j jön bármikor, vagy hívjon fel telefonon! Még egy ideig itt leszek. - Bőven volt mit tennie mindazo-kért az emberekért, akiket a földrengés megfosztott az otthonuktól, és még hónapokig kénytelenek lesznek a Presidióban lakni. Szerzetesi hivatásához méltó módon szeretetet, békességet és vigaszt nyúj to t t azoknak, akikkel kapcsolatba került. - Legyen könyörületes -tanácsolta végezetül Sarahnak. - A megbocsátásnak nagyon fontos szerepe van az életünkben. Ez nem azt jelenti, hogy mindenképpen vele kell maradnia, vagy hogy fel kell adnia érte a saját életét. De miután vagy így, vagy úgy, de döntött , meg kell bocsátania, és jóin-dulattal kell viszonyulnia hozzá és saját magához. A szeretet nem abban nyilvánul meg, hogy mellette ma-rad, hanem abban, hogy részvéttel van iránta. Itt, ezen a ponton lép be a kegyelem. Ha majd átéli, ön is tudni fogja.

- Köszönöm - mondta Sarah, és átölelte a nővért. Már ott álltak a tábori kórház előtt. - Tartani fogom ön-nel a kapcsolatot.

- Imádkozni fogok magáért - ígérte Maggie, és mo-solyogva integetett Sarahnak, aki beszállt a Hondába, és elhajtott. Ugy érezte, most épp erre a Maggie-vel eltöltött kis időre volt szüksége.

Végighajtott a Marina Boulevard-on, majd dél felé, a Divisaderón, föl a dombra. Épp akkor ért a ház elé, amikor a két FBI ügynök kilépett a kapun. Megvárta, míg elhajtanak, csak akkor ment be. Henry épp össze-

foglalta Sethnek a helyzetet. Sarah megvárta, míg Ő is elmegy, azután belépett a dolgozószobába.

- Hol voltál? - kérdezte a férje. Látszott rajta, hogy halálosan kimerült.

- Friss levegőre volt szükségem. Milyen volt? - Rémes - felelte Seth tömören. - Ezek nem lacafa-

cáznak. Jövő hétre kérik a vádindítvány beterjeszté-sét. Ez nagyon durva lesz, Sarah. Jó lett volna, ha te is itt vagy ma - nézett rá szemrehányóan. Sarah még so-hasem látta ilyen nyomorult állapotban. Eszébe jutot-tak Maggie szavai, és megpróbálta felkelteni magában a részvétet. Akármit követett is el közvetve ellene, most nagyon nagy bajban volt, és sokkal jobban saj-nálta emiatt, mint mielőtt elment Maggie-hez.

- Az FBI emberei velem is akartak volna találkoz-ni? - kérdezte ijedten.

- Nem. Neked ebben az ügyben nincs semmi tenni-valód. Megmondtam nekik, hogy semmiről sem tud-tál. Nem nekem dolgozol. És amúgy sem kényszerít-hetnek arra, hogy ellenem vallj, mert a feleségem vagy. - Sarah láthatóan megnyugodott . - Csak szeret-tem volna, ha itt vagy velem.

- Itt vagyok, Seth. - Legalábbis most. Ez volt a leg-több, amire képes volt.

- Köszönöm - mondta halkan a férje. Sarah kiment a szobából, föl az emeletre, a gyere-

kekhez. Seth nem is mondot t neki semmit, s amikor egyedül maradt, a tenyerébe temette az arcát, és elsírta magát .

Tizenkettedik fejezet A következő tíz nap során Seth életében további fejle-mények történtek. A szövetségi ügyész benyújtotta vádemelési javaslatát az esküdtbíróságnak, amely hozzájárult a vádemeléshez. Két nappal ezután meg-jelentek a szövetségi ügynökök, és letartóztatták Sethet.

Miután ismertettek vele a jogait, magukkal vitték a szövetségi bíróságra, lefényképezték, hivatalosan is vád alá helyezték, és bent tartották. Az éjszakát a fog-dában töltötte, majd másnap reggel egy bíró megálla-pította az óvadék összegét.

Azokat a pénzeket, melyeket csalárd módon letétbe helyezett a bankban, bírói végzéssel visszautalták New Yorkba, hogy fedezzék Sully befektetőinek vesz-teségét. Sully befektetői tehát ki lettek elégítve, de Seth befektetőinek olyan üzleti könyveket mutattak, amelyek a valóságosnál hatvanmillió dollárral többről szóltak. És ők ennek alapján invesztáltak az ő kocká-zati alapjába. Seth bűncselekményének természete és súlyossága arra indította a bírót, hogy az óvadék ösz-szegét tízmillió dollárban szabja meg. És egymilliót kellett fizetnie a kezesnek azért, hogy az óvadék elle-nében szabadon bocsássák. Ez elvitte az összes kész-pénzüket. Úgy ítélték meg, hogy esetében nem áll fenn a szökés veszélye, és mivel az ügynek nem volt halálos áldozata, fizikai erőszak veszélye sem forgott fenn, óvadék ellenében szabadon bocsátható. Itt egy sokkal rafináltabb bűnüggyel álltak szemben.

Nem volt más választásuk, a házukat kellett biztosí-tékul felajánlaniuk. A ház körülbelül tizenötmillió dol-lárt ért, és aznap éjszaka, amikor kiengedték, Seth közölte Sarahval, hogy el kell adniuk. A kezes meg-tarthatna belőle tízmilliót biztosítékul, a maradék ötből pedig kifizethetné az ügyvédeket. Henry már meg is mondta , hogy az ó honorár iumuk a végén nagyjából hárommillióra fog rúgni- Ez ugyanis bonyolult ügy lesz. Seth közölte Sarahval azt is, hogy a tahoe-i házal is el kell adniuk. És minden egyebet, amit csak lehet. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Divisaderón álló házuk teher- és adósságmentes. A tahoe-i házon jelzálog volt, amit majd le kell vonniuk a vételárból, de a különbséget felhasználhatják az ügyvédi és egyéb költségek fedezésére.

- Eladom az ékszereimet is - mondta kifejezéstelen

arccal Sarah. Az ékszereket nem bánta, de az o t thonuk elvesztése mélyen lesújtotta.

- Bérelhetünk egy lakást. - Seth már lemondott a repülőgépéről. Még nem is volt teljesen kifizetve, és kénytelen volt veszteséggel túladni rajta. A kockázati alapját zárolták. Bevétele nem lesz, de rengeteg pénzt kell költeni a védelmére. Az a hatvanmillió dolláros csíny minden bizonnyal elviszi mindenüket. Ameny-nyiben elítélik, a várható börtönbüntetésen felül ha -talmas pénzbírságot rónak ki rá. És a befektetői által indított perek végképp két vállra fogják fektetni. Egyik napról a másikra koldusbotra jutottak.

- Nekem saját lakásom lesz - felelte nyugod tan Sarah. Előző éjszaka, mialatt Seth a fogdában volt, eldöntötte ezt a dolgot. És Maggie-nek igaza volt. Még nem tudta, mit fog lenni a jövőben, de az teljesen vilá-gossá vált számára, hogy most nem akar együtt élni Sethszel. Lehet, hogy később megint együtt lesznek, de most külön lakásba akart költözni a gyerekekkel, és állást akart szerezni magának.

- Elköltözöl? - rökönyödött meg Seth. - Mit fog gondolni az FBI? - Most csak ez volt számára a fontos.

- Ami azt illeti, mindketten elköltözünk. És azt fog-ják gondolni, hogy te egy szörnyű nagy hibát követtél el, engem nagyon megrázott a dolog, és egy időre szü-netet tartunk. - Ami szóról szóra igaz volt. Sarah n e m adta be a válókeresetet, csak távol akart lenni ettől az egésztől. Nem tudta volna elviselni, ha részt kell ven-nie abban, ami most következik az életükben, mivel Seth annak idején úgy döntött, becsületes ember he-lyett inkább szélhámos lesz. Rengeteget imádkozott azóta, hogy Maggie-nél járt, és úgy érezte, helyesen döntött. Szomorú volt, de nyugodt, ahogy Maggie előre megmondta . Ennyi most elég.

Másnap felhívta az ingatlanügynökséget, és közölte velük, hogy eladó a házuk. Azután telefonált a kezes-nek, és beszámolt neki arról, amit már eddig tettek, hogy ne higgye azt, valami rosszban sántikálnak. A ház-

ról szóló okirat amúgy is a kezében volt. A férfi elma-gyarázta neki, hogy joga van jóváhagyni a ház eladását, ragaszkodni a férje tízmillió dollárjához, és bármihez azon túl és azon felül, amijük van. Megköszönte, hogy Sarah felhívta, és bár nem mondta, érezni lehetett, hogy sajnálja őt. Jellemtelen fickónak tartotta a férjét. Seth még akkor is nagyképűen, önmagával eltelve viselkedett vele, amikor a fogdában felkereste. A kezes nem először találkozott ilyen alakokkal. Ezek mindig a maguk feje u tán mentek, s végül a családjuk és a fele-ségük itta meg a levét. Sok szerencsét kívánt neki a ház eladásában.

Sarah a következő napokat azzal töltötte, hogy állást keresve sorra felhívta a banknegyedben és a Szilikon-völgyben dolgozó ismerőseit. Szakmai önéletrajzot írt, amelyben részletesen írt stanfordi MBA programjáról és az egyik Wall Street-i befektetési banknál végzett munkájáról. Bármit elvállalt volna - tőzsdét, pénzügyi elemzést, bármit. Haj landó volt tőzsdeügynöki jogo-sítványt szerezni, vagy bankban dolgozni. Megszerezte az ezekhez szükséges képesítést, esze is volt, már csak munkát kellett találnia. És eközben mind puszta kíván-csiságból, mind valódi vásárlási szándékkal jöttek-mentek a házban a potenciális vevők.

Seth a Broadwayn szerzett magának az Összetört Szívek Szállodája néven ismert modern lakóházban egy tetőlakást. A ház kisméretű luxuslakásaiban első-sorban olyan férfiak laktak, akik a közelmúltban men-tek külön a feleségüktől. Sarah a Clay Streeten talált egy kényelmes kis lakást egy viktoriánus stílusú ház-ban. A két hálószoba egyike az övé, a másik a gyerekeké lesz. Csak egy kocsi számára volt parkolóhely, s a lakás-hoz egy parányi kert is tartozott. A földrengés óta drá-maian csökkent a bérlakások kereslete, így nagyon jó áron kapta meg a lakást, amelybe június elsejével be-költözhetett.

Elment a Presidióba, hogy beszámoljon Maggie-nek. Maggie minden sajnálata ellenére elismerően nyug-

tázta, hogy óvatos és bölcs döntéseivel már eddig is milyen sokat haladt előre. Seth fogta magát és vett egy új Porschét az elveszített Ferrari helyébe, ami feldühí-tette az ügyvédjét. Meg is mondta Sethnek, hogy fel-tűnósködés helyett most jobban vissza kéne fognia magát. Az üzletelésével sok ember érdekeit megsértette, és hivalkodásával nem fog túl jó benyomást kelteni a bíróban. Sarah egy használt Volvo kombit vett a régi Mercedes helyett, az ékszereit pedig elküldte Los An-gelesbe eladásra. A szüleinek még nem szólt, akik egyébként nem tudták volna segíteni, csak erkölcsi támogatásukkal állhattak volna mellé. Valami csoda folytán a média még nem szerzett tudomást arról, hogy vádat emeltek Seth és Sully ellen, de Sarah tud-ta, hogy ez az állapot nem fog sokáig tartani. És eljött a pillanat, amikor kitört a botrány, és nem is akármilyen.

Everett a földrengést követő napokat fotózással töltötte. A legjobban sikerült képeket átadta a Scoop magazin-nak, amely egy egész sorozatot közölt a San Franciscó-i földrengésről. És ahogy előre sejthető volt, a címol-dalra Melanie képét tették, amelyen katonai gyakorló-nadrágban volt látható. Maggie-ről csak egy képet kö-zöltek, s a képaláírás annyit közölt róla, hogy apáca, aki a földrengés óta önkéntesként dolgozik egy San Franciscó-i tábori kórházban.

Everett eladott még képeket a USA Today-nek, az AP-nek, egyet a The New York Times-nak, és jó néhányat a Tmn-nak és a Newsiüeefr-nek. A Scoop hozzájárul t e felvételek eladásához, mivel ők is annyit kaptak, hogy n e m is tudták mindet leközölni, de nem is akartak olyan részletesen tudósítani a földrengésről. Jobban szerették a hírességek képeit, ennélfogva hat teljes ol-dalt szenteltek Melanie-nak, és mindössze hármat a többinek. Everett a cikket is maga írta, s ebben nagy el-ismeréssel szólt a városról és lakóiról. A magazin egy példányát el akarta küldeni Maggie-nek. De ezenkívül több tucatnyi csodálatos képe volt róla, olyanok, ame-

lyek a kórházban, a sebesültek között ábrázolták. Volt egy, amelyiken síró kisgyermeket tart a karjában, mi-közben egy bekötött fejű öregembert vigasztal. Több olyan felvételt is készített róla, amelyen csak beszél-getnek, s eközben világító kék szeme vidáman ráne-vet. . . és egy olyat, amit akkor csinált, amikor a buszuk már elindult, és Maggie olyan szomorúan néz utánuk, hogy a képet nézve kis híján ó is elsírta magát. A laká-sában mindenüt t kirakta Maggie képeit, s így most a nővér nézte, amint reggelenként megreggelizik, késő este az íróasztalánál ül, vagy órákon át csak fekszik a díványán, és őt bámulja. Végül úgy döntött, másolato-kat készít neki a képekről. Meg is csinálta, csak nem tudta biztosan, hová küldje a képeket. Többször is hívta Maggie-t a mobiltelefonján, de sohasem vette fel. Utá-na ugyan kétszer is visszahívta, de akkor meg ő nem találta Everettet. így fogócskáztak egy darabig, de mi-vel mindketten nagyon elfoglaltak voltak, végül az el-válásuk óta egyszer sem sikerült beszélniük. A férfi-nak rettenetesen hiányzott a nővér, és azt is szerette volna, ha Maggie látja, milyen gyönyörű képeket ké-szített róla, és persze szívesen mutatot t volna neki néhány másikat is.

Egy szombat este, otthoni magányában végre elha-tározta, hogy fölruccan San Franciscóba, és megláto-gatja Maggie-t. Pár napig nem volt semmi dolga, úgy-hogy vasárnap hajnalban felkelt, kitaxizott a LAX-re, és fölszállt egy San Franciscóba induló gépre. Nem szólt előre Maggie-nek, s csak remélte, hogy ha semmi nem változott az elutazása óta eltelt hetek alatt, ott találja őt a Presidióban.

A gép délelőtt tíz órakor szállt le San Franciscóban. Everett beült a járda mellett sorakozó taxik egyikébe, és megadta a címet a sofőrnek. A fotókkal teli dobozt a hóna alatt szorongatta. Majdnem tizenegy óra volt, mire megérkezett; látta, hogy a helikopterek most is ott járőröznek a Presidio felett. Csak állt, és nézte a tábori kórházat. Remélte, hogy Maggie odabent van.

Hidatában volt, hogy kicsit őrültség, amit most csinál. De látnia kellett Maggie-t. Nagyon hiányzott, amióta csak elment.

A recepcióban ülő önkéntestől megtudta, hogy Mag-gie aznap szabadnapos. Vasárnap volt, és a nő, aki jól ismerte a nővért, azt is közölte, hogy minden bizony-nyal templomba ment. Everett megköszönte, és úgy döntött , elmegy abba az épületbe, amelyben az ön-kén:es munkát végző szerzetesek és papok laktak. Két apáca és egy pap álldogált a bejárati lépcsőn, és kérdé-sére az egyik apáca felajánlotta, hogy bemegy, és kö-rülnéz. Everett szíve elszorult. Úgy érezte, egy örök-kévalóságig tart, míg várakoznia kell. Aztán egyszer csak ott állt előtte Maggie frottír fürdőköpenyben, kék szeme ragyogott, vörös haja csurom víz volt. Mondta is, hogy épp zuhanyozott . Mihelyt meglátta a férfit, arca mosolyra derült, Everett pedig majdnem sírva fa-kadt a megkönnyebbüléstől. Félt, hogy nem fogja meg-találni, de lám, itt van. Boldogan ölelte magához, és heves mozdulatától ma jdnem elejtette a fényképekkel teli dobozt. Aztán sugárzó arccal hátralépett, hogy szemügyre vegye Maggie-t.

- Mit keres itt? - kérdezte a nővér Eközben a többi apáca és a p a p elment. A földrengést követő napok-ban mindannyiuk között mély barátságok szövődtek, így semmi szokatlant nem találtak a fotós látogatásában, sem abban, hogy ilyen kitörő örömmel köszöntik egy-mást. Az egyik szerzetesnővér emlékezett is Everettre. Maggie u tánuk szólt, hogy később majd csatlakozik hozzájuk. Aznap már voltak templomban, s most a kantin felé tartottak. Az egész hely kezdett olyan benyo-mást kelteni, mint egy örökös nyári tábor felnőttek számára. Everett idefelé jövet látta, hogy alig pár hét alatt is sokat javult a helyzet a városban. De a Presidió-ban létesített menekülttábor még teljes üzemmel mű-ködött.

- Azért jött, mert cikket akar írni rólunk? - kérdezte Maggie, aztán afeletti izgalmukban, hogy újra talál-

koztak, egymás szavába vágva kezdtek beszélni. - Ne haragudjon, amiért soha n e m fogadtam a hívását. Ha dolgozom, mindig kikapcsolom a telefonomat.

- T u d o m . . . bocsásson meg. . . Úgy örülök, hogy lá-tom - tört ki a férfiból, és újra megölelte Maggie-t. -Csak azért jöttem, hogy lássam. Sok képet szerettem volna megmutatni magának, de nem tudtam, hová küldjem, így inkább magam hoztam el őket. Minden-ből, amit készítettem, hoztam egy teljes sorozatot.

- Hadd kapjak fel magamra valamit - felelte a növés és széles mosollyal beletúrt rövidre nyírt vizes hajába.

Öt perc múlva már újra ott volt, farmerban, piros Converse cipőjében, Barnum & Bailey Circus feliratú pólóban, hátán egy tigris képével. Everett jót mulatott az apácához egyáltalán nem illő pólón, amelyet Maggie az adományként beérkezett holmik közül ka-pott ki. Elsétáltak egy padhoz, és leültek, hogy meg-nézzék a képeket. A férfi remegő kézzel nyitotta ki a dobozt , és miközben a nő sorra megnézte őket, hol a megindultság, hol a nevetés csalt könnyeket a szemébe. Mindketten jól emlékeztek azokra a pillanatokra, azok-ra az arcokra, azokra a szívbe markoló időkre. Everett lefényképezte azt az asszonyt, akit úgy ástak ki a háza romjai alól, de előbb le kellett vágni az egyik lábát, hogy ki tudják szabadítani. És persze ott voltak a gye-rekekről és a Melanie-ról készített fotók, de a legtöbb kép Maggie-ről született. Az összes fotónak mintegy a fele őt ábrázolta.

- Ó , erre emlékszem!... Istenem, ez a szegény ki-csi... Emlékszik erre az aranyos öreg hölgyre? - kiál-tott fel újra meg újra Maggie a képek láttán. Everett lefényképezett romba dőlt házakat is, ahogy a jóté-konysági rendezvény éjszakáján, a földrengés utáni első órákban látta. A képek mindkettőjük életének egy félelmetes, de megindító időszakáról készült krónikává álltak össze. - Ó, Everett, olyan gyönyörűek - nézett a fotósra Maggie világító kék szemével. - Köszönöm, hogy elhozta megmuta tn i őket. Sokszor gondol tam

magára, és reméltem, hogy jól mennek a dolgai. -A férfitól jött üzenetek biztatóak voltak, de a beszélge-téseik neki is ugyanúgy hiányoztak, mint Everettnek.

- Hiányzott, Maggie - vallotta be őszintén Everett, miután minden képet megnéztek. - Ha maga nincs a közelemben, tulajdonképpen nincs kivel beszélget-nem. - Amíg nem ismerte a nővért, majd nem kellett elválnia tőle, nem is tudta, milyen üres az élete.

- Maga is hiányzott nekem - ismerte be a nő. - Jár a gyűlésekre? Az a társaság, amelyet maga hozott össze itt, azóta is rendszeresen összejön.

- Én naponta kettőre jártam el. Van kedve a város-ban ebédelni velem? - A Lombard Street gyorsétter-meiből egyik-másik már kinyitott. Everett javasolta, hogy vigyenek magukkal valami ennivalót, és ebben a gyönyörű időben sétáljanak el a Marina Greenre. On-nan kilátnak az öbölre, és figyelhetik a vizén ha ladó csónakokat. Ezt éppen megtehették volna a Presidio partjáról is, de Everett úgy vélte, jót fog tenni Maggie-nek, ha kicsit kimozdul a táborból, sétál, jó levegőt szív, és a változatosság kedvéért elhagyja a Presidio területét.

- De még mennyire, hogy van kedvem! Kocsi nélkül nem juthattak messzire, de a Lombard

gyalog is kényelmesen elérhető volt. Maggie vissza-ment egy pulóverért. Bevitte a szobájába az ajándékba kapott képeket, s pár perc múlva elindultak.

Egy darabig jóleső csendben ballagtak, azután arról beszélgettek, hogy ki mit csinált az elmúlt időben. Maggie a város újjáépítése közben zajlott eseményekről és a kórházi munkájáról mesélt, Everett pedig beszá-molt az azóta kapott megbízásairól. Hozott Maggie-nek egy példányt a Scoop földrengéses számából is, benne a Melanie-ról készült képekkel, és ennek kapcsán megbeszélték, milyen helyes lány volt. Az első gyors-büfében vettek néhány szendvicset, majd elindultak az öböl felé. Amikor odaértek, letelepedtek a Marina Green mellett elterülő széles, füves területre. Maggie

egy szóval sem beszélt Everettnek Sarah gondjairól, hiszen ezeket a dolgokat bizalmasan kellett kezelnie. Azóta a nő többször is jelentkezett nála, és Maggie tudta, hogy a helyzet nem valami biztató. Sarah el-mondta neki, hogy Sethet letartóztatták, majd óvadék fejében szabadon bocsátották. És hogy árulják a házu-kat. Szörnyű időszak volt ez Sarahnak, aki semmivel sem szolgált rá, hogy mindez megtörténjen vele.

- Mit fog csinálni, ha kiköltözik a Presidióból? - kér-dezte Everett. Miután megették a szendvicseket, leha-saltak a fűbe egymással szemben, min t két nyaraló gyerek. Maggie-ről most végképp nem mondta volna meg senki, hogy apáca. Néha a fotós is megfeledke-zett róla.

- Nem hinném, hogy erre egyhamar sor kerülne. Lehet, hogy még hónapokig a táborban leszek. Sok időbe fog telni, mire újra mindenkinek lesz hol laknia. - Rengeteg épület romba dőlt a belvárosban. Egy évbe is beletelik, míg mindet újjáépítik. - Utána, gondolom, visszamegyek a Tenderloinba, és folytatom azt, amit régen csináltam. - Amikor kimondta, hirtelen rádöb-bent, milyen egyhangú az élete. Évek óta az utcán, a hajléktalanok között dolgozott. De ez mindig is rend-jén valónak tűnt a számára. Most valahogy úgy érezte, többre vágyik, és újra élvezte a kórházi munkát.

- Nem akar ennél többet, Maggie? Nem akarja egy napon a saját életét élni?

- Ez az életem - felelte a nő szelíden, és rámosoly-gott a férfira. - Ez a dolgom.

- H i d o m . Én is így vagyok vele. Magazinoknak és újságoknak fotózom azért, hogy megéljek. De amióta visszamentem Los Angelesbe, furcsán éreztem magam. Valami felrázott, amikor itt voltam. És most mintha hiányozna valami az életemből. - Ahogy ott feküdtek a fűben, ránézett a nővérre, és halkan hozzátette: - Ta-lán maga.

Maggie nem tudta, mit mondjon erre. Csak nézett a férfira hosszan, szótlanul, aztán lesütötte a szemét.

- Legyen óvatos, Everett - suttogta. Azt hiszem, nem szabad elmennünk idáig. - Már ó is többször gon-dolt erre.

- Miért nem? - ütötte a vasat a férfi. - Mi van akkor, ha egy napon meggondolja magát, és többé nem akar apáca lenni?

- Mi van akkor, ha nem? Szeretek apáca lenni. Ami-óta elvégeztem az ápolónőképzőt, apáca vagyok. Már gyerekkoromban is ez akartam lenni. Ez volt az ál-mom, Everett. Hogy adha tnám fel?

- És ha most váltani akar? Akkor is végezhetné ugyanezt a munkát , ha kilép a rendből. Lehetne szociá-lis munkás, vagy hajléktalanokkal foglalkozó gyakorló ápolónő. - Everett már minden szempontból végig-gondolta a dolgot.

- Mindezek beletartoznak a munkámba, amit szer-zetesnővérként végzek. Nagyon jól tudja , hogyan viszonyulok a hivatásomhoz.

Maggie-t megijesztették a férfi szavai, és szerette volna leállítani, mielőtt túl messzire mennek, s végül kénytelen lenne megmondani neki, hogy többé nem találkozhatnak. Nem szerette volna, ha ez bekövet-keznék, márpedig könnyen ez lehet a vége, ha a fotós nem hagyja abba. Neki tartania kell magát a fogadalmá-hoz. Szerzetes volt, akár tetszik Kverettnek, akár nem.

- Akkor időnként kénytelen leszek eljönni és meg-látogatni. Ez így megfelel magának? - próbált vissza-vonulót fújni a férfi.

- Örülnék neki, egészen addig, amíg nem csinálunk semmi butaságot - felelte megkönnyebbülve Maggie.

- Mégis mire gondol? Mit ért butaság alatt? - A nő kissé erőszakosnak érezte a kérdést, de már nagylány volt, tudott vigyázni magára.

- Butaság lenne, ha maga vagy én megfeledkez-nénk arról, hogy szerzetesnővér vagyok. De erre nem fog sor kerülni - jelentette ki határozottan. - Nem így van, Mr. Allison? - kérdezte a régi Deborah Kerr-Robert Mitchum filmre utalva.

- De, de, persze - emelte az égre tekintetét Everett. -A végén visszamegyek a Tengerészeihez, maga meg apáca marad, ahogy a filmben. Nem tud olyan filmet, amelyikben az apáca kilép a rendből?

- Nem nézek olyan filmeket - közölte affektálva Maggie. - Csak olyanokat nézek meg, ahol az apácák hűségesen megtartják a fogadalmukat.

- Ki nem állhatom az olyan filmeket - ugratta Eve-rett. - Rém unalmasak.

- Nem, egyáltalán nem azok. Inkább nemeslelkű-ségre vallóak.

- Bár ne lenne ilyen nemeslelkű, Maggie, és ne tar-taná magát ennyire a fogadalmához - sóhajtotta a férfi. Többet nem mert mondan i , és Maggie sem szólt rá semmit.

Késő délutánig heverésztek a napsütötte gyepen. Amikor a levegő kezdett kicsit lehűlni, visszasétáltak a Presidióba, és Maggie meghívta a férfit a kantinba, hogy egyen valamit, mielőtt visszaindulna. Közben azt is elmondta, hogy Tom visszament Berkeleybe, hogy lezárja a lakását. De Everett még most is sok ismerős arcot látott a táborban.

Mindketten levest ettek, azután Everett visszakísérte a nővért a házhoz, ahol lakott.

- Megint el fogok jönni - ígérte, miután Maggie megköszönte neki a látogatást. Most is készített róla pár képet, ahogy ott fekszik a fűben, és hozzá beszél. A szeme ugyanolyan kék volt, mint felettük az ég.

- Vigyázzon magára - mondta a nő, akárcsak annak idején. - Imádkozni fogok magáért.

Everett bólintott, és arcon csókolta Maggie-t. Puha volt a bőre, mint a bársony.

Maggie nézte, amint a távolodó férfi kilép a tábor főkapuján. Már ismerős volt a járása, akárcsak fekete gyíkbőrből készült cowboycsizmája. A kapuból még visszaintett, majd a Lombard felé fordult, ahol majd taxiba száll, és kiviteti magát a reptérre. Maggie föl-ment a szobájába, hogy újra végignézze a fotókat. Gyö-

nyörűek voltak. Érződött rajtuk készítőjük különleges tehetsége. De ezen túl is volt valami ennek az ember-nek a lelkében, ami vonzotta őt. Nem akarta, mégis rettenetesen vonzódott hozzá, nemcsak mint barát-hoz, hanem mint férfihoz. Ez még sohasem fordult elő vele, amióta belépett a rendbe. A fotós megérintett benne valamit, amiről nem is tudta, hogy létezik, és ami talán nem is létezett, amíg meg nem ismerte őt. És ez a lelke mélyéig felkavarta.

Becsukta a fényképekkel teü dobozt, és letette maga mellé az ágyra. Azután lefeküdt, és lehunyta a szemét. Nem akarta, hogy ez megtörténjen vele. Nem enged-heti meg magának, hogy beleszeressen. Ez lehetetlen. Nem történhet meg.

Sokáig feküdt ott imádkozva, mielőtt nővértársai megérkeztek volna közös szobájukba. Soha még ilyen buzgón nem imádkozott. Kérlek, Istenem, ne engedd, hogy beleszeressek, ismételte magában újra meg újra. Csak reménykedni tudott, hogy Isten meghallgatja. Nem szabad, hogy ez bekövetkezzék, hiszen ő Isten-hez tartozik.

Tizenharmadik fejezet Tom egy héttel azután, hogy Melanie elhagyta San Franciscót, hazautazott Pasadenába. Mihelyt megér-kezett, rögtön felhívta Melanie-t. Két nap alatt össze-csomagolt, minden holmiját betette a furgonjába, amely valami csoda folytán sértetlen maradt , és ú tnak indult dél felé. Alig várta, hogy viszontláthassa a lányt.

Az első estéjét ot thon töltötte a szüleivel és a húgá-val, akik betegre izgulták magukat miatta a földrengés alatt. Mindent hallani akartak, Tom pedig részletesen beszámolt nekik. Nagyon kellemesen telt az estéjük, l ö m elújságolta a húgának, hogy hamarosan elviszi ót egy koncertre, és másnap, rögtön reggeli után Holly-

woodnak vette az irányt. Induláskor szólt, hogy való-színűleg csak éjszakára ér vissza. Legalábbis remény-kedett benne. Melanie meghívta, töltse vele a napot, és Tom azt tervezte, hogy utána elviszi őt vacsorázni. Azok után, hogy a Presidióban minden további nélkül tudott vele találkozgatni, rettenetesen hiányzott neki. A legszívesebben minden percét Melanie-val töltötte volna, főleg mivel tudta, hogy júliusban országos kon-certturnéra indul. Ami ót magát illette, már kiderült, hogy San Franciscóban nem kap állást A földrengés következtében meglehetősen lelassult az élet a város-ban, s ezért úgy döntött , hogy Los Angelesben néz munka után.

Amikor megérkezett, Melanie már várta. Látta, amint ráfordul a kocsifelhajtóra, és a távirányítóval kinyitot-ta neki a kaput. Tom beállt a furgonnal , a lány ped ig boldog mosollyal futott ki elébe. Pam is észrevette, amikor kinézett, és elmosolyodott, látva, hogy csóko-lóznak. Azután bementek a házba, ahol Melanie kör-bevezette a fiút. Megmutat ta a földszinti torna- és já-téktermet, b e n n e a biliárdasztallal, a tévészobát és a hatalmas medencét. Előre szólt, hogy Tom hozzon ma-gával fürdőnadrágot . De a fiút egyedül az érdekelte, hogy végre láthatja őt.

- Annyira hiányoztál - vallotta be. - Nagyon rossz volt a táborban, miután elmentél. Folyton a kórházban tébláboltam Maggie körül. Ő is mondta , hogy meny-nyire hiányzol neki.

- Fel kell hívnom őt - mondta Melanie. - Nekem is hiányzik... És nélküled is rossz volt - súgta, de rögtön utána elnevették magukat, mert a takarító személyzet épp akkor csörtetett le a lépcsőn. Azután fölmentek az emeletre, és Melanie megmutatta Tómnak a szobáját. A sok fehér és rózsaszín holmitól, amivel az anyja berendezte, inkább gyerekszobára emlékeztette Tomot. A falakon függő, jórészt ismert képek színészek, szí-nésznők és énekesek társaságában mutatták a lányt. Az egyik épp abban a pillanatban készült, amikor átveszi

a Grammy-díjat. De voltak itt képek Melanie kedvenc rappereiról és sztárjairól. Ezután a hátsó lépcsőn le-mentek a konyhába, s egy-egy dobozos üdítővel kivo-nultak a medence mellé.

- H o g y megy a lemezfelvétel? - érdeklődött Tom. Elbűvölte az, amivel Melanie foglalkozott, ugyanak-kor nem hatott rá túlságosan a lány sztár volta. A tábor-ban normális embernek ismerte és szerette meg ót. Megkönnyebbülten nyugtázta, hogy azóta sem válto-zott semmit, ugyanaz az édes lány volt, akibe San Franciscóban beleszeretett. Ha lehet, most még jobban szerették egymást.

Melanie-n most sort és ujjatlan top volt, lábán viet-nami papucs helyett szandált viselt, de egyébként ugyanúgy nézett ki, mint a táborban. Nem volt kifestve, és nem viselkedett sztárként, egyszóval olyan volt, mint amikor először meglátta őt. Ott ült mellette az úszómedence szélén, és önfeledten harangozott a lá-bával. Tom még most sem akarta elhinni, hogy ó az a világhírű popsztár, pedig az eszével tudta, hogy igen, ő az. De ez semmit sem jelentett számára. És Melanie érezte ezt, ahogy megérezte San Franciscóban is. Tudta, hogy Tom őszintén szereti, és eszébe sem jut, hogy mi-lyen híres.

Épp a lemezfelvételéről mesélt, amikor anyja ráka-nyarodott a kocsifelhajtóra, majd a medencénél meg-állt, hogy lássa, mit csinál a lánya és kivel. A legkevésbé sem látszott boldognak, amikor meglátta lomot. És a köszöntése sem sikerült valami szívélyesre.

- Hát ti mit csináltok itt? - kérdezte nyersen. Mela-nie zavarba jött, löm pedig felállt, hogy kezet fogjon a lány anyjával. Janetet nem hatotta meg a gesztus.

- C s a k tegnap érkeztem vissza Pasadenából, gon-doltam, beköszönök - magyarázta Tom.

Janet biccentett, és egy villámgyors tekintetet vetett Melanie-ra. Remélte, hogy a fiú nem marad sokáig. Ahhoz, hogy a lánya partnere lehessen, semmi vonzót nem talált benne. Az ő számára nem volt lényeges,

hogy Tom tanult fiú, hogy jó családi háttérrel rendel-kezik, hogy vélhetőleg jó állást fog találni magának, ha Los Angelesbe költözik, hogy kedves, jószívű fiú, és szereti a lányát. Nem érdekelték holmi rendes pasa-denai fiúk, és bár nem mondta ki, de egyértelműen éreztette, nem helyesli, hogy eljött meglátogatni Mela-nie-t. Két perccel azután, hogy megérkezett, bevonult a házba, és bevágta maga után az ajtót.

- Azt hiszem, nem örül, hogy itt lát engem - jegyez-te meg Tom zavartan, mire Melanie, mint már oly sok-szor, mentegetni kezdte az anyját.

- Jobban örülne, ha valami kezdő, botrányos életű filmsztár lennél, feltéve, hogy a képed hetente leg-alább kétszer megjelenik a bulvárlapokban, és lehető-leg nem fenyeget a veszély, hogy lecsuknak. Kivéve, ha ettől még többször szerepelnél a médiában. - Mindezt nevetve mondta, de Tom sejtette, hogy a jellemzés fáj-dalmasan ülik az anyjára.

- Én még sohasem ültem börtönben, és a bulvárla-pok sem írtak rólam - mondta bocsánatkérően. - Biz-tosan falusi tahónak tart.

- Én viszont nem - húzódott közelebb hozzá Mela-nie. Ő mindent szeretett ebben a fiúban, de különösen azt, hogy semmi köze ehhez a lehetetlen hollywoodi vüághoz. Irtózott azoktól a problémáktól, amelyek Jake mellett hozzátartoztak a mindennapjaihoz. Hogy ivott, hogy elvonóra küldték, hogy közös képek jelen-tek meg róluk a bulvárlapokban, és egy ízben leütött valakit egy bárban. Akkor egy pillanat alatt ott termet-tek a paparazzók, és egyfolytában villogtatták az arcába a vakuikat, miközben a rendőrök elvitték Jake-et. De még ennél is jobban utálta, amit Ashleyvel művelt. Szóba sem állt vele, amióta visszajöttek, és a jövőben sem tervezte. Tom ezzel szemben tisztességes, rendes, jóravaló, i l lemtudó srác volt, aki törődött vele. -Akarsz úszni? - kérdezte, mire a fiú lelkesen bólintott. Neki édes mindegy volt, mit csinál, a fő, hogy Melanie-val lehessen. Huszonkét éves egészséges fiú volt, aki

hétköznapisága mellett sokkal helyesebb, okosabb és jóképűbb volt, mint kortársai többsége. Melanie azt is látta rajta, hogy van jövője. Nem az a fajta jövő, amit az anyja szánt neki, hanem amit ő szeretett volna a maga számára. Tom ugyanolyan reális, két lábbal a föl-dön járó ember volt, mint ó. Nem volt benne semmi hamisság, semmi tettetés. Olyan messze volt Holly-wood világától, amilyen messze csak lehet valaki.

Melanie elkísérte Tomot a medence túlsó végében lévő p ihenőházhoz, és megmutat ta a szobát, ahol le-vetkőzhet . A fiú egy perc múlva megjelent haivaii stí-lusú fürdőnadrágjában . Húsvétkor ugyanis Kauaiban szörfözöt t a barátaival. Ekkor Melanie is bement a szobába, ahonnan rózsaszínű bikiniben jött elő. Töké-letes alakja volt, nemhiába dolgozott rajta minden ál-dott n a p a személyi edzőjével. Ez is hozzátartozott a szigorú napirendjéhez. A júniusi koncertre készülve nemcsak próbákra járt, de naponta két órát töltött el a to rna te remben. A Hollywood Bowlban megrende-zésre kerülő koncertre elővételben elkelt minden jegy. Mindenképpen így lett volna, de miután a Scoop-ban megjelent a cikk róla és a San Franciscó-i földrengés-ről, m é g gyorsabban elkapkodták a jegyeket. Ma már csak jegyüzérektől lehetett szerezni, darabját ötezer dollárért . Melanie két olyan belépőt tett félre Tómnak és a húgának, amellyel a színfalak mögé is be léphetnek.

Egy ideig úszkáltak, közben csókolóztak is a me-dencében, aztán kifeküdtek egy nagyméretű gumi-matracra, és csak lebegtek a víz felszínén, és süttették magukat a nappal. Melanie vastagon bekente magát napvédő tejjel. Nem volt szabad lesülnie - a színpadi fényekben túl sötétnek tűnt volna a bőre. Anyjának jobban tetszett fehéren. De nagyon jó volt Tom mellett heverészni a gumimatracon, szótlanul, egymás kezét fogva. Volt ebben valami ártatlan barátság. Melanie tel-jesen felszabadultnak érezte magát Tom mellett, ugyan-úgy, mint korábban, a táborban.

- Meglátod, szuper lesz - mondta, amikor a közelgő koncert került szóba köztük. Mesélt a különleges szín-padi effektusokról, és a dalokról is, amiket majd elő fog adni. lom ismerte mindet, és megint elmondta, mennyire odáig lesz a boldogságtól a húga. Még nem árulta el neki, kinek a koncertjére viszi el.

Amikor megunták a napozást, bementek a házba, és összedobtak valami ebédet. Janet is a konyhában volt; cigarettázva telefonált éppen, s közben bele-belepil-lantott egy pletykalapba. Csalódott volt, amiért nem látta benne lánya képét. Hogy ne zavarják, Melanie és Tom kivonultak a szendvicsükkel a medence közelé-ben felállított egyik asztalhoz, mely fölé napernyőt feszítettek Később befeküdtek együtt egy függőágyba, és Melanie suttogva elmesélte Tómnak, hogy egy ideje már foglalkoztatja a gondolat, hogyan végezhetne a jö-vőben is olyasféle önkéntes munkát , mint a Presidió-ban. Szeretne többet kezdeni az életével annál, mint pusztán próbákra járni és énekelni.

- Van valami elképzelésed? - kérdezte szintén sut-togva Tom.

- A mami semmit sem engedne. Maggie nővér be-szélt nekem egy katolikus missziót vezető papról. Minden évben pár hónapra elmegy Mexikóba. Szeret-ném felhívni, de nem hiszem, hogy valaha is dolgoz-hatnék vele. Hamarosan el kell kezdenem a turnét, és az ügynököm az év végéig teleírta az előjegyzési nap-táramat. Nemsokára elkezdjük a jövő évi programok egyeztetését. - Erezhető volt hangján á csalódottság. Belefáradt a sok utazásba, és szeretett volna több időt tölteni Tómmal.

- Gyakran leszel távol? - kérdezte aggódva a fiú. Csak most találtak egymásra, és arra vágyott, hogy mi-nél többet lehessenek együtt. Még rosszabb lesz, ha talál magának munkát; attól kezdve mindketten nagyon el lesznek foglalva.

- Évente körülbelül négy hónapot turnézok. Van, hogy ötöt Egyébként repülővel jövök-megyek, ahogy

arra a San Franciscó-i jótékonysági estre mentem. És néha adódnak ilyen alkalmi fellépések, mint ez a vegasi.

- Mi lenne, ha repülőre ülnék, és megnéznélek Vegasban? És talán el tudnék jutni a turnéd egy-két iz-galmasabb állomására is. Hová mész most?

löm semmiképpen sem akart szeptemberig várni , amikor majd Melanie visszatér a turnéról. Törte a fe-jét, hol és hogyan találkozhatnának addig is. Olyan közel kerültek egymáshoz a San Franciscó-i földren-gést követő hetekben, hogy érzelmeik is sokkal na-gyobb sebességgel bontakoztak ki, mint talán m á s körülmények között. Melanie tízhetes turnéja semmi-vel sem volt hosszabb a szokottnál, most mégis egy egész örökkévalóságnak tűnt mindkettejük számára. És az ügynöke már egy japán turnét szervezett a jövő évre. j apánban a külseje is, a hangja is nagyon nép-szerű volt, pillanatok alatt elkapkodták a cédéit.

Melanie elnevette magát, és kezdte felsorolni a t u rné állomásait. Tom számára kiderült, hogy gyakorlatilag be fogja utazni az Államokat. Még szerencse, hogy bérelt repülővel mennek. Régebben buszoztak, az nagyon kimerítő volt. Sokszor egész éjszaka utaztak. Sőt, legtöbbször így volt. Ma már sokkal civilizáltabbá vált az élete, és persze a turnék is. Az időpontokat hallva Tom reménykedve jegyezte meg, hogy egyszer-kétszer talán el tud jutni hozzá a turné alatt. Attól függ, milyen hamar talál munkát .

Azután megint bevetették magukat a vízbe, és addig úsztak, amíg bírták szusszal. Tom remek formában volt, és nagyon jól tudott úszni. Blmesélte, hogy tagja volt az egyetem úszócsapatának, és egy darabig futballozott is, csak aztán megsérült a térde. Meg is mutatta Melanie-nak az operációból visszamaradt apró kis heget. Mesélt a kollégiumi éveiről, az azt megelőző gyerekkoráról és a terveiről. El akart végezni még egy egyetemi tovább-képzőt, de előbb néhány évig dolgozni szeretett volna. Előre eltervezett mindent; tudta, mit akar elérni az élet-ben, sokkal inkább, mint a legtöbb vele egyidős fiú.

Rájöttek, hogy mindket ten szeretnek síelni, teni-szezni, szeretik a vízisportokat, az atlétika némely ágát, csupa olyasmit, amire Melanie-nak gyakorlatilag nem volt ideje. Elmagyarázta Tómnak, hogy meg kell ugyan őriznie az alakját, de a valódi sportolás nem fér bele a napirendjébe. Túl sok az elfoglaltsága, és az anyja azt sem akarja, hogy lesérüljön, és ne tudjon turnézni. A turnékon Melanie egy vagyont keresett, ezt azonban nem árulta el Tómnak. Nem volt rá szük-ség. Ma már hihetetlenül gazdag volt, s erről Tómnak is lehetett némi sejtése. De Melanie tapintatból nem beszélt róla, csak Janet célozgatott rá előszeretettel, hogy mennyi pénzt keres a lánya. Melanie-t mindmáig zavarba hozta ez a téma, és már az ügynöke is figyel-meztette Janetet, hogy kezelje ezt a témát diszkréten, nehogy veszélybe sodorja a lányát. így is elég fejfájást okozott a biztonság megszervezése, hiszen bizonyos fokig a rajongóktól is védeni kellett Melanie-t. Ma már kivétel nélkül minden nagy hollywoodi sztárnak gon-dolnia kellett erre. Ha a lányával beszélt, Janet mindig elbagatellizálta a veszélyt, nehogy túlságosan ráijesz-szen, de maga is gyakran vett igénybe testőrt. Mintha bizony a rajongók rá lettek volna kíváncsiak, nem Me-lanie-ra.

- Előfordul, hogy fenyegető levelet kapsz? - kér-dezte Tom, már a medence szélén szárítkozva. Még soha nem gondolt bele, hogy egy sztárt védelmezni is kell. A Presidióban sokkal egyszerűbb volt az élet Melanie számára, csak az n e m tartott sokáig. Arról pedig Tómnak fogalma sem volt, hogy a sztár csapatá-ban testőrök is voltak, akik minden útjára elkísérték.

- Néha - felelte határozatlanul a lány. - De csak bo-londok írnak ilyen leveleket. Nem hiszem, hogy meg is tennék, amivel fenyegetnek. Van, aki évek óta irkál nekem.

- Fenyegető leveleket? - szörnyedt el a fiú. - Igen - nevetett a lány. Már megszokta. Néha bör-

tönből is kapott ijesztően szenvedélyes rajongói leve-

leket. Soha nem válaszolt rájuk. Az ilyenekből kerültek ki azok, akik kiszabadulásuk után titokban, lopva kö-vették a sztárokat. Nagyon odafigyelt arra is, hogy ne járkáljon egyedül nyilvános helyeken, csak testőri kí-sérettel. Ha csak lehetett, Los Angelesben nem vette igény be őket, és mint mondta, vezetni is maga szeretett.

- Ezek soha nem vették el a bátorságodat? - kérdezte Tom egyre növekvő aggodalommal. Szerette volna megvédeni Melanie-t, de nem tudta, hogyan.

- Rendes körülmények között nem. Néha, attól füg-gően, hogy a rendőrség mit mond az üyen hiénákról. Engem is követtek már, de nem vagyok fenyegetettebb, mint itt bárki más. Fiatalabb koromban nagyon megré-mültem az ilyenektől, de már nem félek Ma már csak a média hiénáitól félek. Ők képesek elevenen felfalni az embert. Majd meglátod - figyelmeztette a fiút, aki nem értette, hogyan érintheti ez őt valaha is. Még nem tud-ta, milyen és mivel jár az az élet, amit egy popsztár él. Úgy vélte, lehetnek bizonyos árnyoldalai, de így, a na-pon heverészve és beszélgetve minden egyszerűnek tűnt, és Melanie is egy lány volt, olyan, mint a többi.

Késő délután elmentek autózni. Fagylaltot ettek, és Melanie megmutatta, hová járt iskolába, míg ki nem maradt . Elmondta, még nem tett le arról, hogy főisko-lára menjen , de egyelőre ez csak álom marad, nincs semmi realitása. Túl sokat van távol, de ezalatt min-dé r t elolvas, ami a keze ügyébe kerül. Egy könyves-boltnál is megálltak, és megállapították, hogy hasonló az ízlésük, több olyan könyv van, ami mindkettőjük kedvencei közé tartozik.

Ezután visszaautóztak, este pedig Tom elvitte Mela-nie-t vacsorázni egy kis mexikói étterembe. Vacsora után ismét hazamentek, és megnéztek egy filmet a föld-szinti játékteremben lévő hatalmas képernyőjű plaz-matévén. Majdnem olyan volt, mintha moziban ülné-nek Amikor Janet hazaért, meglepve látta, hogy Tom még o t t van. Nem is titkolta bosszúságát, és ez ké-nyelmetlen érzésekkel töltötte el a fiút. Tizenegy óra

volt, amikor elment. Melanie kikísérte a kocsifelhajtón álló autójához, és még az ablakon keresztül is csóko-lóztak. Csodálatos nap volt mindkettőjük számára - az illendőség határait tiszteletben tartó és élvezetes első randi. Tom azzal búcsúzott, hogy másnap telefonál, de alighogy kikanyarodott a kocsifelhajtóról, máris fel-hívta. Melanie épp csak belépett a házba, amikor a zsebében megszólalt a mobiltelefonja.

- Máris hiányzol - szólalt meg benne Tom. - Te is nekem - kuncogott Melanie. - Nagyon jól

éreztem magam ma. Remélem, te sem unatkoztál , amiért csak itt voltunk.

Néha nehezen szánta rá magát, hogy kimozduljon. Akárhova ment, mindenüt t felismerték. A fagylalto-zásnál még rendben volt, de a könyvesboltban már megbámulták, és miközben fizettek, hárman is kértek tőle autogramot. Ezt mindig is utálta, ha épp randin volt. Erőszakosságnak tartotta, és a partnerét is feszé-lyezte. Tom ezzel szemben csak mulatott rajta.

- Szuper nap volt - jelentette ki mély meggyőző-déssel. - Holnap újra felhívlak. Csinálhatnánk valamit a hétvégén.

- É n nagyon szeretem Disneylandet - vallotta be Melanie. Ott újra gyerek lehetek. De ebben az év-szakban mindig nagyon sokan vannak. Jobb télen oda-menni.

- Gyerek vagy, méghozzá egy aranyos kislány - ne-vetett a fiú. - Jó éjszakát, Melanie.

- Jó éjt, Tom - válaszolta Melanie, és boldog mosoly-lyal kilépett a vonalból. Anvja épp ekkor jött ki a szo-bájából.

Mi volt ez ma? - szólt oda neki mogorván. - Egész nap itt lógott. Ne kezdj vele semmit, Mel! Ő nem a te világodból való. Csak azért kellesz neki, mert az vagy, aki: sztár

- Ez nem igaz, mami - háborodott fel Melanie. Tom egyáltalán nem ilyen fiú volt. - Ő nagyon rendes, nor-mális ember. Nem érdekli, hogy ki vagyok.

- Csak hiszed - jegyezte meg Janet cinikusan. - És ha vele jársz, sohasem fognak írni rólad az újságok, és az nem tesz jót a karrierednek.

- Elegem van abból, hogy mindig a karrieremről kell hallanom, mami - mondta Melanie szomorúan. Anyja csak erről tudott beszélni. - Más dolgok is van-nak az életben.

- Nem, ha nagy sztár akarsz lenni. - N a g y sztár vagyok, mami. Ezzel együtt arra is

szükségem van, hogy éljek. És Tom tényleg nagyon rendes fiú. Sokkal rendesebb, mint azok a hollywoodi fickók, akikkel eddig jártam.

- Mert még nem találkoztál a megfelelővel - közölte az anyja, akit egyáltalán nem hatottak meg a lánya Tom iránti érzelmei.

- Van olyan? - vágott vissza Melanie. - Nekem egyik sem tűnt annak.

- És ő annak tűnik? - kérdezte észrevehető aggoda-lommal Janet. - Nem is ismered. Csak egy srác volt a többi között abban az istenverte menekülttáborban.

Janet még mostanában is álmodott a táborról, és ezek az álmok cseppet sem voltak kellemesek. Vala-mennyire mindenkit megviselt az ottani élet, ő azon-ban talán soha nem volt olyan boldog, mint amikor végre újra a saját ágyában alhatott.

Melanie nem árulta el neki, hogy ő nem érezte olyan szörnyűnek a tábori életet. Egyedül az volt való-ban szörnyű, amikor megtudta , hogy az állítólagos barátja lefekszik az állítólagos legjobb barátnőjével. Most viszont mindkettőtől megszabadult , anyja leg-nagyobb bánatára. Ő azóta is napjában legalább egy-szer beszélt Ashleyvel, amiről Melanie-nak sejtelme sem volt. Neki egyáltalán nem állt szándékában visszafo-gadni Ashleyt. Sem Jake-et. Tom belépett az életébe, és ez bőségesen kárpótolta őt az elvesztésükért.

Jó éjszakát kívánt anyjának, és a halion átvágva las-san ballagott a szobája felé. Tom járt a fejében, ts hogy milyen tökéletes volt az első randijük.

Tizennegyedik fejezet Tom többször is elment Melanie-hoz, ilyenkor Janet nem titkolt rosszallásától kísérve vacsorázni vagy mo-ziba mentek, illetve a medencénél időztek. Janet alig-alig szólt lomhoz, pedig a fiú rendkívül udvarias volt vele. Egyszer elhozta magával a húgát is, s akkor hár-masban sütöttek mindenféle finomságot a kerti me-dence mellett, a szabadban, és remekül érezték magu-kat. Tom húgára mély benyomást gyakorolt Melanie egyszerűsége, nyitottsága, kedves közvetlensége, és hogy egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy sztár. Az meg különösen nagy izgalommal töltötte el, ami-kor Melanie meghívta őket a júniusi koncertjére, a Hollywood Bowlba.

Egyszer sem feküdtek le egymással. Megbeszélték, hogy nem sietik el a dolgot, megvárják, mi történik, és közben igyekeznek minél jobban megismerni egy-mást. Melanie még nem tette túl magát teljesen Jake-en, és lom nem sürgette. Sőt, inkább még ó mondogatta, hogy ráérnek, van idejük bőven. Mindig jól érezték magukat egymással. A fiú elhozta a kedvenc filmjeit és cédéit, és nem sokkal azután, hogy Melanie megis-merte Nancyt, a húgát, Tom elvitte őt Pasadenába, a családjához. Melanie úgy találta, hogy Tom szülei na-gyon kedves, nyílt és barátságos emberek. Művelt, in-telligens emberek lévén, jól lehetett velük beszélgetni. Látszott rajtuk, hogy szeretik egymást. Nagy tisztelet-tel bántak vele, de nem csaptak hűhót körülötte, inkább úgy fogadták, mint a gyerekeik egyik barátját.

Janet ezzel szemben továbbra is úgy kezelte Tomot, mint valami betolakodót. Mindent elkövetett, hogy ki-utálja a fiút, de ő azt mondta Melanie-nak, hogy nem bánja. Megértette, hogv Janet fenyegetésnek érzi a jelenlétét. Ügy gondolja, a lányának nem üyen fiúval kellene járnia, különösen ha azt akarja, hogy írjanak róla a nagy példányszámú bulvárlapok. Melanie újra meg újra mentegetőzni kényszerült az anyja miatt, s

ha éppen nem kellett próbára mennie, egyre több időt töltött Pasadenában.

Tom kétszer is elkísérte a próbára, és lenyűgözte Melanie profizmusa. Nem véletlenül és nem is a sors kegye folytán jutott el idáig. Tökéletes technikával, nagyon tudatosan énekelt, és hihetetlenül keményen tudott dolgozni. Néhány dalát maga szerezte. Mind-két próbának, melyeket a Hollywood Bowl-i fellépésre készülve tartottak, hajnali két órakor lett vége, mert Melanie csak akkor érezte úgy, hogy rendben van. Tom a technikusoktól megtudta, hogy ez mindig így szokott lenni. \bl t , hogy hajnali négyig-ötig is dolgoz-tak, azután reggel kilenckor folytatták. Melanie kemé-nyen kézben tartotta a csapatát, de önmagához még szigorúbb volt. És a hangja olyan, mint egy angyalé, gondolta Tom.

Melanie azt javasolta neki, hogy a koncert napján jöjjenek korábban, és a kezdésig Nancyvel együtt le-gyenek vele az öltözőben. Tom szaván fogta a lányt, és amikor megérkeztek, ott találták az öltözőben Janetet, aki szüntelenül a lánya körül keringett, és közben uta-sításokat és tanácsokat osztogatott, majd kezében pezs-gőspohárral hozzálátott a saját sminkje elkészítéséhez. A fotósok néha őt is megkérték, hogy pózoljon nekik. Janet a lehető legtovább igyekezett tudomást sem venni Tómról és Nancyről, azután egyszer csak kivi-harzott, azzal a felkiáltással, hogy megkeresi Melanie fodrászát. A lány az ajtó előtt cigizett a banda néhány tagja társaságában. Már mindnyájan ismerték, és jó fejnek tartották Tomot.

Fél órával a kezdés előtt Tom és Nancy magára hagy-ták Melanie-t, akinek még nem volt teljesen készen a sminkje, és még föl kellett öltöznie. Tom meglepően nyugodtnak találta, ahhoz képest, hogy hamarosan nyolcvanezer ember előtt kell fellépnie. De Melanie é p p ebben volt a legjobb. Négy új számot készült elő-adni; afféle közönség előtti próba volt ez a turné meg-kezdése előtt. Tom megígérte, hogy amikor csak teheti,

ő is ott les/, noha júliusban már dolgozni fog. Izgatót-tan várta, milyen lesz az új állás a Bechtelnél. A cégnél azt az ígéretet kapta, hogy lesznek külföldi útjai is. Úgy gondolta, legalább bőven lesz dolga Melanie távol-létében, és ez az állás sokkal jobb volt, mint az, amire San Franciscóban pályázott még a földrengés előtt. Voltaképpen az ölébe pot tyant az apja kapcsolatai révén, nem beszélve arról, hogy a jövőjére nézve is tar-togatott lehetőségeket. És ha meg lesznek elégedve a munkájával, esetleg a továbbtanulását is finanszírozzák.

- Sok szerencsét, Mel! Fantasztikus leszel - súgta oda búcsúzóul, mielőtt kimentek az öltözőből. Az első sorba szólt a jegyük.

- Az egyik új dalt neked fogom énekelni - suttogta Melanie, miközben Tom megcsókolta. - Rá fogsz jön-ni, melyik az. Most írtam. Remélem, tetszeni fog.

- Szeretlek - mondta a fiú, mire Melanie elkerekedő szemmel nézett rá. Tom először mondta ki ezt a szót.

- Én is szeretlek - válaszolta, s a következő pillanat-ban Tom már kint volt az ajtón.

Ekkor Janet viharzott be az öltözőbe, azzal a felkiál-tással, hogy már húsz perc sincs hátra a kezdésig, elég az envelgésből, tessék készülni. A nyomában négy fo-tós nyomult az ajtóig, várva, hogy felvételeket készít-hessenek a popsztárról.

Melanie bebújt testhezálló vörös szaténselyem ruhá-jába, még egyszer ellenőrizte a sminkjét és a haját, majd felvette tűsarkú ezüstszínű szandálját. Az este folya-mán hatszor fog átöltözni, és mindössze egy szünetet fognak tartani. Kemény munka lesz.

Anyja segített felhúzni a ruha cipzárját, s ezután Pám beengedte a fotósokat. Két felvételen Janet együtt pózolt a lányával. Jóval nagyobb volt Melanie-nál, aki valósággal eltörpült mellette. De akárhol jelent is meg, egyéniségével az anyja egyébként is uralta a teret.

Eljött a perc, hogy Melanie-nak mennie kellett. Futva indult a színfalak mögé, s míg kábeleken és felszere-lési tárgyakon ugrált át, egy gyors hellót kiáltott oda a

bandának. Aztán egy takarásban megállt, lehunyta a s z e m é t , és vett három lassú, mély lélegzetet. Amikor f e l c s e n d ü l t a zenei szignál, a színpadot beborító füs-tön át lassan beúszott a színpadra. Amikor a füs t ki-tisztult, már o t t á l l t , és olyan szexi mosollyal, amilyet Tom még sohasem látott az arcán, egy hellót suttogott a közönségnek. Ez nem az a lány volt, akit a próbákon látott, akit hazavitt bemutatni a szüleinek, Pasadenába. Ez a Melanie, aki az egész csarnokot betöltő hangjával levette a lábáról a közönségét, ízig-vérig sztár volt. A ref-lektorok vakító fényében nem láthatta lomot és a húgát , de a szívével érezte a fiú jelenlétét, és azon az estén neki énekelt.

- Hú! - kapaszkodott Nancy a bátyja karjába. - Cso-dálatos!

- Az - felelte büszkén Tom. A szünetig le sem tudta venni a tekintetét Melanie-ról, akkor pedig rohant hát-ra, az öltözőbe, hogy lássa és megmondja neki, milyen fantasztikus volt. Teljesen fel volt dobva, amiér t ott lehet és hallhatja, láthatja őt a színpadon. N e m győ-zött elég szépet és jót mondani róla és neki. Melanie rájött, milyen más olyasvalakivel járni, aki nem a show-bizniszben utazik. Tom sohasem volt fé l tékeny rá. Gyorsan megcsókolták egymást, és a fiú visszament a helyére. Melanie-nak újból át kellett öltöznie, és ehhez szüksége volt Pam és Janet segítségére. Ez a színpadi kosztüm még testhez simulóbb volt, mint az előző, és fantasztikusan nézett ki benne, amikor a szünet után először jelent meg a színpadon.

Aznap este hét ráadást kellett adnia. Ezt mindig tel-jesítette, hogy örömet szerezzen a rajongóinak. És a közönségnek tetszett az új dal is, amelyet Tonuiak írt. Az „Amikor rád találtam" az első együtt töltött San Franciscó-i napjaikról szólt. Szó volt benne a hídról, a tengerpartról és a szívében bekövetkezett földrengés-ről. Tom elragadtatással, Nancy pedig könnyes szem-mel hallgatta a dalt.

- Rólad szól? - kérdezte súgva. Tom bólintott, mire

Nancy ámulva ingatta a fejét. Akárhogy alakul is a jö-vőben a kapcsolatuk, az indulás olyan volt, mint ami-kor a rakétát fellövik az űrbe. És semmi jel nem muta-tott arra, hogy le akarna lassulni.

Amikor a koncertnek vége lett, ők is bementek Mela-nie öltözőjébe. Ott már rengetegen nyüzsögtek: fo-tósok, Melanie asszisztense, édesanyja , a barátai és mindazok, akik valami módon be tudtak jutni, hogy gratuláljanak. Amikor nagy sokára mindenki elment, hármasban elindultak a Spagóba vacsorázni. Addigra már nagyon késő volt, de maga Wolfgang Puck készí-tette el a vacsorájukat.

Tom és Nancy még aznap éjjel vissza akartak menni Pasadenába. Mielőtt elváltak volna, Tom megcsókolta Melanie-t, és megígérte, hogy másnap délelőtt vissza-jön. A sztárt egy hófehér limuzin várta az étterem előtt. Itt aztán szó sem volt diszkrécióról, Melanie-nak ezt a nyilvánosság számára fenntartott énjét Tom eddig még sohasem látta. Ő a civil Melanie-t szerette, de be kellett vallania magának, hogy ez is tetszett neki.

Melanie épp hazaért, amikor Tom már kereste a mo-bilján, hogy még egyszer elmondja, milyen csodálatos volt a koncertje. Egyetlen este alatt fanatikus rajongó-jává vált, különösen attól a daltól, amit a lány neki írt. Tom magában újabb Grammyt jósolt ennek a dalnak.

- Reggel indulok vissza - ígérte. Igyekeztek minél több időt együtt tölteni, mivel Melanie egy hét múlva indul Vegasba.

- Ha ideérsz, elolvassuk együtt a kritikákat. Ezt a részét nagyon utálom. A kritikusok mindig találnak valamit, ami nem tetszett nekik.

- El sem tudom képzelni, most mit találhatnának. - Fognak. Már csak irigységből is. - Ezt már a profi

mondatta a lánnyal. A rossz kritika mögött gyakran ez állt, és nem a rossz előadás, de akkor is fájt. Es akkor is, ha már hozzászokott. Anyja vagy Pam néha eldugta előle a leggorombábbakat, mert olykor-olykor ilyenek is akadtak.

Amikor másnap Tom megérkezett, a konyhaasztalt beborították a szétnyitott újságok.

- Eddig jók - súgta oda a f iúnak Melanie. Anyja elé-gedett arccal, egyenként adogatta neki a cikkeket.

- Tetszettek az új dalok - közölte Janet, és egy fa-gyos mosolyt küldött Tom felé. Még ő is kénytelen volt elismerni, hogy a neki szóló szám csakugyan jó.

Mindent összevéve csupa jó kritikát kapott. A kon-cert óriási siker volt, ami jó előjelnek számított a turné, de még a vegasi fellépés szempontjából is, amire már szintén elkeltek a jegyek, mint korábban a Hollywood Bowl-i koncertre.

- Na és mit csináltok ma? - nézett rájuk Janet olyan elégedetten, mintha ő lépett volna fel tegnap este. Most először volt haj landó Tomot is beleérteni a mondandó-jába. Melanie nem tudta, miért, de átestek egy krízisen. Lehet, hogy anyja mindössze jó hangulatban volt, vagy végre rájött, hogy Tom nem akar Melanie karrier-jének útjába állni. Látta, milyen boldogan figyeli az ese-ményeket, és hogy mindenben támogatja a lányát.

- Én csak pihenni szeretnék - válaszolta Melanie. Másnap újból stúdióba kellett vonulnia, s a rákövet-kező napon megkezdődnek a vegasi fellépés próbái. -Te mit tervezel, mami?

- Vásárohü megyek a Rodeóra - felelte elégedett-ségtől sugárzó arccal Janet. Akkor volt a legboldogabb, ha a lánya nagyszabású, sikeres koncertjét követő na-pon elismerő kritikákat olvashatott a lapokban.

Ezúttal, Tom nagy meglepetésére, sötét pillantások és ajtócsapkodás nélkül hagyta magukra őket.

- Úgy látom, végre felvételt nyertél - jegyezte meg egy sóhaj kíséretében Melanie. - Egyelőre legalábbis. Valószínűleg úgy döntött, hogy nem jelentesz fenye-getést.

- Tényleg nem, Mel. Szeretem, amit csinálsz. Hihe-tetlen élmény volt látni téged a színpadon. El sem akartam hinni, hogy ott ülök, és amikor azt a számot énekelted, teljesen kész voltam.

- Ö r ü l ö k , hogy tetszett. - Melanie odahajolt, és megcsókolta. Fáradtnak látszott, de boldognak, Tom ta-lán még sohasem látta ilyen szépnek. - Néha nagyon szívesen kiszállnék ebből az egészből egy időre. Ez az életmód roppant fárasztó - vallotta be. Már korábban is mondot t ilyet Tómnak. Kellemes változatosságot jelentett például az az időszak, amikor a földrengést követően a tábori kórházban dolgozott.

- Talán nemsokára - próbálta biztatni a fiú, de Mela-nie csak a fejét csóválta.

- A mami és az ügynököm sohasem engedné meg. Ahhoz túl f inomnak találják a siker illatát. Kiélvezik, amíg csak élek. - Szomorú arcát látva, Tom átölelte és megcsókolta. A tekintete éppúgy a szívéig hatolt, mint tegnap a dal, amely neki szólt. Micsoda lány, gondolta, és milyen szerencsés fickó is ő. A sors hihetetlen mó-don nyúlt bele az életébe. A San Franciscó-i földrengés kellett ahhoz, hogy ók ketten találkozzanak. És ez a nap lett élete legszebb napja.

Miközben Janet Hollywoodban Melanie koncertjének kritikáit olvasta a lapokban, Sarah és Seth Sloane is az újságot bújták. A hír végre eljutott a San Franciscó-i lapokhoz, és egyikőjük sem értette, mi tartott ilyen so-káig. Hetek teltek el azóta, hogy Sethet letartóztatták, és valahogy senki sem harapott rá a dologra. De végül mégiscsak robbant, mint a július negyedikei tűzijáték petárdái. Ráadásul az AP jelentette a hírt. Sarahnak az volt az érzése, hogy a Sully korábbi letartóztatásáról és közelgő bírósági tárgyalásáról tudósító újságírók meg-sejttették a San Franciscó-i sajtó munkatársaival, hogy ideát nyugaton volt egy bűntársa. Seth sztorija egészen addig csak itt-ott bukkant fel, de most címlapsztori lett. A Chronicle minden zaftos részletet leközölt, és mellékelt egy képet is, melyen Seth és Sarah volt lát-ható egy minapi jótékonysági rendezvényen. A cikk meglehetősen kíméletlen volt. Közölték a vádindít-vány szövegét, beszámoltak minden részletről, ami-

hez csak hozzá lehetett jutni, megírták az árfolyam-fedezeti alap nevét és azokat a körülményeket, ame-lyek Seth letartóztatásához vezettek. Megírták, hogy eladó a házuk, és írtak a tahoe-i házról meg a repülő-gépről is. És minderről úgy, mintha mindenét ebül szerzett pénzből vette volna. A cikkben Seth úgy je-lent meg, mint a város legelvetemültebb szélhámosa és bűnözője . Az ő számára mélységesen megalázó, Sarahnak pedig még gyötrelmes is volt. Nem voltak kétségei afelől, hogy a szülei is olvashatnak a dolog-ról, hiszen az AP tudósításai Bermudára is eljutnak. Tudta, hogy fel kell hívnia őket. Kis szerencsével ő lesz az, aki elmagyarázza nekik a helyzetet. Annál in-kább meg lesznek döbbenve, mert kezdettől fogva nagyon szerették Sethet.

- Nem valami szép történet, igaz? - pillantott rá a férje. Mindketten lefogytak, Seth kimondottan sovány volt, Sarah inkább kimerültnek látszott.

- Nem sok mindennel tudtak volna szépíteni rajta -felelte Sarah őszintén.

Ezek voltak együttélésük utolsó közös napjai. Meg-egyeztek, hogy a gyerekek kedvéért a Divisaderón lévő házban maradnak, amíg el nem kel, s csak azután köl-töznek szét. Azon a héten több ajánlatot is kaptak. Látnivaló volt, hogy már nem tart sokáig ez az állapot. Sarah tudta, hogy szomorú lesz, ha elkel a ház, de sok-kal inkább feldúlta a házassága és a férje sorsa, mint a házé, amely alig pár éve volt az övék. Már árulták a tahoe-i házat is minden berendezésével együtt, bele-értve a konyhaedényeket, a tévét és az ágyneműt is. Könnyebb volt így eladni olyasvalakinek, aki síeléshez keres házat, és nem akar festéssel, tapétázással, beren-dezéssel vesződni. A városi házukat üresen akarták el-adni. A régiségeiket és a modern festményeiket árve-résre bocsátották a Christie's-nél. Az asszony ékszereit má r kezdték eladogatni Los Angelesben.

Sarah továbbra is állást keresett, de még nem sike-rült találnia. Megtartotta Parmanit a gyerekek mellett,

mert tudta, hogy mihelyt sikerül elhelyezkednie, szük-sége lesz valakire, aki vigyáz rájuk. Riasztónak találta a gondolatot, hogy óvodába adja őket, noha tudta, hogy mások is megtették már. Igazából arra vágyott, hogy továbbra is azt tehesse, amit eddig, hogy otthon maradhasson velük, ahogy az elmúlt három évben. De ennek vége volt. Most, hogy Seth minden pénzü-ket a védelmét ellátó ügyvédekre és valószínűleg bír-ságra fogja költeni, neki is dolgoznia kell, és nemcsak azért, hogy hozzájáruljon a költségeikhez, de egy pon-ton túl azért, hogy eltartsa a gyerekeit és önmagát, mert a férjétől nem fog segítséget kapni. Ha a bíróság min-denüket elárverezteti, ha minden pénzük rámegy a pereskedésre és a védőügyvédekre, és végül a férjét börtönbe csukják, ki fog segíteni rajtuk? Csak magára támaszkodhat.

Seth megdöbbentő és ijesztő árulása után már csak magában bízhatott, senki másban. Többé nem számít-hat a férjére. És tudta, hogy soha többé nem fog bízni benne. Ezt ő is kiolvashatta a szeméből, valahányszor találkozott a pillantásuk. Sethnek fogalma sem volt, hogyan tehetné jóvá, amit elkövetett, s hogy jóváte-heti-e egyáltalán valaha is. Mindazok ismeretében, ami-ket Sarah mondott, kételkedett benne. Az asszony nem bocsátott meg neki, és félő volt, hogy soha nem is fog megbocsátani. És nem is tudta, hibáztassa-e emiatt. Mélységes bűntudatot érzett, amiért ilyen helyzetbe hozta. Mindkettőjük élete romokban hevert.

A cikk olvastán megdöbbent. Az írás ízekre szedte őt és Sullyt, és úgy állította be őket mint közönséges bűnözőket. A legcsekélyebb rokonszenvet vagy rész-vétet sem tanúsította irántuk. Két gonosztevő, akik csalárd ügyleteikkel félrevezették pénzügyi támoga-tóikat, és pénzt csaltak ki jóhiszemű emberektől. Mi mást írhattak volna? Ez volt az úgynevezett perbeli tényállítás, és ahogy maga Seth is beismerte a felesé-gének és az ügyvédjének, az ellenük felhozott vádak egytől egyig igazak voltak.

Az egész hétvége alatt megint alig szóltak egymás-hoz. Sarah nem mondott sértő vagy szidalmazó szava-kat. Semmi értelme nem lett volna. Inkább hallgatott. Túl mély volt a seb, amit kapott. Seth kiirtotta mindazt a hitet és bizalmat, amit valaha táplált iránta, és azzal, hogy méltatlannak bizonyult rá, minden hozzá fűzött reményét kihajította az ablakon. Kockára tette a gyere-keik jövőjét, és alaposan megnehezítette az övét. Töb-bé-kevésbé valóra váltotta azt, ami eddig Sarah legfé-lelmetesebb rémálmaiban jött csak elő.

- Ne nézz így rám, Sarah - szólt rá végül Seth az új-ság fölött. A The New York Times vasárnapi számában egy ennél is terjedelmesebb és rosszindulatúbb cikk jelent meg, s abban is szó volt Sethről. Amilyen fontos szerepet töltöttek be eddig a saját közösségükben, olyan nagy volt most a szégyenük. S jóllehet Sarah nem kö-vetett el semmit, és a földrengés éjszakájáig mit sem tudott férje illegális tevékenységéről, ő is ugyanolyan piszkosnak érezte magát. Napok óta szüntelenül csen-gett a telefonjuk, amelyet Sarah az üzenetrögzítőre kapcsolt. Sem mondani , sem hallani nem akart sem-mit. Az együttérző szavak tőrdöfésként járták volna át a szívét, s az irigyek alig leplezett diadalmas kuncogá-sát pedig végképp nem akarta hallani. Biztos volt benne , hogy rengeteg ilyet hallana. Aznap csak a szü-leivel beszélt, senki mással. A hír megdöbbentette és kétségbe ejtette őket, és éppúgy nem értették, mi tör-tént Sethszel, ahogy ő. Végső soron mindennek a jel-lemtelenség és a mérhetetlen kapzsiság volt az oka.

- Nem próbálnál meg legalább együttérző lenni? -kérdezte Seth szemrehányóan. - Értesz hozzá, hogy m é g jobban megnehezítsd a dolgokat.

- Szerintem erről te magad gondoskodtál, Seth. Miután leszedte az asztalt, a férje utánament , és a

mosogatónál találta sírva. - Sarah, ne . . . - Vad rémület és gyilkos d ü h volt a

tekintetében. - Mit vársz tőlem? - fordult hozzá kétségbeesetten

Sarah. - Annyira félek, Seth. . . mi lesz velünk? Szeret-lek. Nem akarom, hogy börtönbe csukjanak. Nem akarom, hogy ilyesmik történjenek velünk.. . Azt aka-rom, hogy menj vissza, és tedd meg nem történtté ezt a dolgot.. . tudom, nem teheted. . . Engem a pénz nem érdekel. Nem akarlak elveszíteni... szeretlek... és te az egész életünket kihajítottad az ablakon. Most akkor mit kellene csinálnom?

A férfi nem bírta elviselni a kínt, melyet felesége szemében látott, és ahelyett, hogy átölelte volna, amire az asszony mindennél jobban vágyott, sarkon fordult és elment. Ő maga is gyötrődött és rettegett, annyira, hogy nem maradt semmije, amit a másiknak adhatott volna. Ő is szerette a feleségét, de most úgy elhatal-masodott rajta a saját sorsa feletti félelem, hogy nem tudott segíteni rajta és a gyerekeken. Úgy érezte, mint-ha magára hagyatva fuldokolna a tengerben.

Sarah el sem tudta képzelni, hogy ennél nagyobb szerencséüenség bekövetkezhetne az életükben, leszá-mítva azt, amikor a koraszülött kislányuk majdnem meghalt. Az ő életét megmentet ték a koraszülöttosz-tályon, de Sethet nem lehetett megmenteni . A bűn, amelyet elkövetett, túl nagy volt és túl botrányos. Még az FBI ügynökei sem tudták teljesen elleplezni a meg-vetésüket, kivált amikor meglátták a gyerekeket. Sarah még senkijét sem vesztette el szerencsétlenség követ-keztében. Mindkét nagyszülőjét a kor vitte el, és nem valami súlyos betegség, még mielőtt ő megszületett volna. Azok az emberek, akiket szeretett, egész életé-ben hűségesen kitartottak mellette. Gyermekkora za-vartalan boldogságban telt, szülei megbízható, komoly polgárok voltak. A fiúk, akikkel járt, egytől egyig ren-desek voltak. Seth pedig mindig is csodálatosan bánt vele. A gyerekei gyönyörűek és egészségesek. Soha egyetlen barátját sem veszítette el autóbalesetben vagy rák miatt. Élete eddigi harmincöt évét sértetlenül élte végig, és most váratlanul atombomba-találat érte. És a bombát az az ember ejtette rá, akit szeretett: a férje.

Akkora megrázkódtatás érte, hogy egyszerűen nem tudta, mit mondjon, és főleg hogy mit mondjon neki. Keni tudta, hol, mit javíthatna a helyzetükön. És Seth éppúgy nem tudta, mint ő. Valójában nem tehettek semmit. Az ügyvédeknek minden tudásukat latba kell vetniük, és a végén Sethnek mindenképpen le kell nyelnie a keserű pirulát. És neki is, holott ő semmivel sem szolgált rá. De megfogadta, hogy „jóban-rossz-ban", ezért együtt kell bűnhődnie a férjével.

Vasárnap este felhívta Maggie-t a mobilján. Ő is ol-vasta az újságcikkeket a tábor társalgójában, és nagyon sajnálta Saraht, de még Sethet is. Nagy árat kell fizet-niük a bűnökért, amiket elkövetett. Es sajnálta a gye-rekeket is. Imádkozzon, tanácsolta Sarahnak, és ő is imádkozni fog értük.

- Talán elnézőek lesznek vele - mondta remény-kedve.

- Seth ügyvédje szerint két évtől öt évig terjedő bör-tönt fog kapni. A legsúlyosabb ítélet ebben a kategóriá-ban harminc év. - De ezt már korábban is mondta neki.

- Ne szaladjon ennyire előre! Csak higgyen, és végez-ze tovább a dolgát. Néha ez a legtöbb, amit tehetünk.

Sarah elköszönt Maggie-től, letette a telefont, majd férje dolgozószobája mellett elhaladva fölment az eme-letre, hogy megfürdesse a kicsiket. Seth játszott velük éppen, és az anya átvette tőle a gyerekeket. Újabban mindent felváltva csináltak, és ritkán tartózkodtak egy-szerre mindketten egy helyen. Még egymás közelsége is fájdalmassá vált. Sarah akaratlanul is eltöprengett azon, hogy vajon jobb vagy rosszabb lesz-e, ha külön-költöznek. Valószínűleg mindkettő.

Everett is felhívta azon az estén Maggie-t, hogy meg-beszélje vele, amit Sethről olvasott a Los Angeles-i újságokban. A történet addigra már bejárta az egész országot. Everettet megdöbbentette a dolog, különö-sen mivel az ő szemében Seth és Sarah a tökéletes fiatal házaspárt testesítette meg. Az eset újra eszébe juttatta,

amit már évek óta tudott: sohasem tudhatjuk, miféle gonoszság rejtőzik mások szívében. Ő is, mint min-denki más, aki olvasott róla, sajnálta Saraht és a gyere-keiket, s a legkevésbé sem sajnálta Sethet. Ha a vádak igazak, márpedig nagyon úgy fest a dolog, hogy iga-zak, meg fogja kapni, amit megérdemel.

- Micsoda szörnyű helyzetbe került! Láttam őt a jó-tékonysági esten, kellemes nőnek tűnt. De persze a férje is rokonszenves vo l t Ki gondolta volna? - A fotós a tábori kórházban is találkozott egy rövid időre Sarahval, de nem sokat beszélgettek. Az asszony zak-latottnak látszott, és most már azt is tudta, miért. - Ha találkozik vele valahol, mondja meg neki, hogy nagyon sajnálom őt - mondta őszintén.

Maggie erre nem mondot t se igent, se nemet. Kitar-tott Sarah és a kettőjük kapcsolata mellett, és megőrizte a titkait. Még arról sem beszélt, hogy találkoztak egy-mással.

Everett még elmondta, hogy jól van, és Maggie is erről számolt be neki. A nővér nagyon örült, hogy hal-lott felőle, de mint mindig, most is zavarban volt, ami-kor letette a telefont. Elég volt hallania a hangját, hogy belesajduljon a szíve. A beszélgetés után imádkozott, és alkonyatkor hosszú sétát tett a tengerparton. Azon tűnődött, mi lenne, ha a jövőben nem fogadná a férfi hívásait, illetve nem hívná ót vissza. De végül meg-győzte magát, hogy meg tud birkózni a helyzettel. Vég-tére is Everett csak egy férfi. Ő pedig Isten menyasz-szonya. Ki az a férfi, aki Vele versenyre tud kelni?

Tizenötödik fejezet iVíelanie Las Vegas-i koncertje hatalmas sikert aratott. Tom is odarepült, és Melanie újra elénekelte neki a dalt. A vegasi show több speciális effektussal és min-dent összevéve nagyobb felhajtással lett sz ínpadra

állítva, noha a közönség és maga a helyszín is jóval ki-sebb volt, mint a Los Angeles-i. A közönség tombolva ünnepelte Melanie-t. A ráadásokat már a színpad szé-lén ölve énekelte, úgyhogy Töm az első sorból kinyúl-va el is érte őt. A rajongók úgy megrohanták, hogy a biztonságiak alig győzték visszaszorítani őket. A fény-játékkal kísért finálé, melyet Melanie egy mind följebb és feljebb emelkedő emelvényen állva énekelt az egész teret betöltő, zengő hangon, felejthetetlen volt. Töm le-nyűgözve nézte, de közben ijedten látta, hogy az emel-vényről leugró Melanie megrándította a bokáját. Ó is tudta, hogy másnap a lánynak két újabb fellépése lesz.

A show természetesen másnap sem maradhatott el, még ha duplájára dagadt is Melanie bokája. A máso-dik fellépés után Tom elvitte ót az ügyeletre, ahol be-adtak neki egy kortizoninjekciót, hogy másnap megint színpadra tudjon állni. A három utolsó vegasi nap már kisebb fellépésekkel telt el. A nyitókoncert volt a leg-nagyobb szabású, és a hét végén, amikor Tom elment, Melanie már mankóval járt.

- Vigyázz magadra, Mel! Túlhajtod magad - mond-ta a fiú aggódva, jó volt együtt tölteni a hétvégét, még akkcr is, ha Melanie-t lefoglalták a próbák és a fellépé-sek. Az első éjszakán azért sikerült eljutniuk az egyik kaszinóba. Melanie lakosztálya különlegesen szép volt, ahol a másik hálószobában Tómnak is jutott hely. Az első két éjszakán még megtartóztatták magukat, de az utolsón már engedtek a természet ellenállhatatlan sürgetésének és az egymás iránti heves vágyuknak. Elég sokáig vártak egymásra, és ez így is volt rendjén. Mos:, hogy Tom készült elmenni, Melanie még köze-lebb érezte őt magához. - Ha nem lassítasz le, a végén tönkreteszed a bokádat.

- Holnap megint kapok egy kortizoninjekciót. -Melanie hozzászokott már a színpadi sérülésekhez, nem először fordult elő vele hasonló. De akármi tör-tént is, mindig folytatta a műsort. Soha nem mondot t le fellépést. Profi volt.

- Kérlek, Mellie, vigyázz magadra! Nem adathatod be magadnak nyakra-főre a kortizonokat. Nem vagy te futballista. - Tom látta, hogy Melanie fájlalja a boká-ját, és a tegnapi injekció ellenére sem lohadt le róla a dagadás. Csak arra volt jó, hogy Melanie visszaéljen az egészségével, és újra színpadra lépjen a tűsarkú szandáljában. - Ma este légy szíves és pihenj! - A fiú tudta, hogy Melanie reggel továbbindul Phoenixbe, ahol szintén fel fog lépni.

- Köszi - mosolygott fel rá a lány. - Soha senki nem aggódik értem úgy, mint te. Elvárják, hogy akár félhol-tan is álljak színpadra és énekeljek. Éreztem, amikor fölléptem rá, hogy az az emelvény elég rozoga. Ami-kor leléptem, a kötél elszakadt. Ezért történt ez a dolog a bokámmal. - Mindketten tudták, hogy ha a kötél ko-rábban szakad el, Melanie lezuhanhatott volna, és talán meg is hal. - Legalább most látod a szórakoztatóipar árnyoldalait is.

Egymás mellett állva várták Tom gépét. Melanie a hófehér limuzinnal vitte ki őt a reptérre, amelyet a szál-loda bocsátott rendelkezésére, amíg ott lakott náluk. Az efféle mellékjuttatásokban Las Vegas utolérhetet-len volt. Az országos turnén már nem lesz ilyen jó dol-ga. Tíz hétig lesz úton, és csak szeptember elején jön vissza Los Angelesbe. Töm megígérte, hogy lesznek hétvégék, amikor repülőre száll, és csatlakozik hozzá. Mindketten előre örültek ezeknek a hétvégéknek.

- Feltétlenül mutasd meg még egyszer az orvosnak, mielőtt elindultok - kötötte a lelkére Tom. Ebben a pil-lanatban közölték, hogy megérkezett a gépe. Indulnia kellett. Magához ölelte és megcsókolta Melanie-t, de óvatosan, mert a lány most is mankókra támaszkodva állt. - Szeretlek, Mellie súgta halkan. - Ne felejtsd el, amíg úton leszel.

- Nem fogom elfelejteni. Én is szeretlek. - Már több mint egy hónapja jártak együtt. Ez nem volt hosszú idő, de oly sok mindenen mentek keresztül együtt San Franciscóban, hogy szerelmük gyors iramban bonta-

kozott ki. Melanie még nem találkozott olyan helyes, rendes fiúval, mint Tom. - Viszlát nemsokára!

- Úgy legyen! - Még egyszer, utoljára megcsókolták egymást, azután utolsóként Tom is beszállt a gépbe. Melanie visszabicegett a terminálon át a járdaszél mel-lett parkoló limuzinhoz. Őrülten fájt a bokája, de nem akarta bevallani Tómnak.

Amikor visszaért a Paris Hotelban lévő lakosztályába, jeges borogatást rakott rá, ami nem sokat segített rajta, és bevett egy Motrint, hogy lelohadjon a dagadás. Éjiéikor a nappali heverőjén fekve talált rá az anyja, s akkor bevallotta neki, hogy szörnyen fáj a bokája.

- Holnap folytatnod kell Phoenixben - figyelmez-tette Janet. - Ott is elkelt minden jegy. Elintézzük, hogy reggel megint kapj egy injekciót. Nem mondha-tod le a fellépést, Mel.

- T a l á n megcsinálhatnám ülve - kockáztatta meg Melanie, és hozzáért a bokájához, de fel is szisszent mindjárt .

- Hogy fog kinézni a ruhád, ha végig ülsz? - mondta erre Janet. Melanie még soha n e m mondta le egyetlen fellépését sem, és anyja nem szerette volna, ha most elkezdi. Az ilyesminek futótűzként terjed el a híre, és könnyen tönkreteheti egy sztár jó hírét. De most lát-nia kellett, hogy a lányának csakugyan erős fájdalmai vannak. Eddig mindig jól tűrte a sérüléseit, soha nem panaszkodott , de ez most komolyabbnak látszott.

Tom felhívta, mielőtt Melanie aludni ment volna, és hogy ne aggódjon annyira, a lány azt hazudta neki, hogy javult a bokája. Amikor lefeküdt, kitette a fiú ké-pét az ágya mellé.

Reggelre még jobban megdagadt a bokája, Pam ezért elvitte a kórházba. A sürgősségi osztály főorvosa rögtön megismerte, és mivel nem tetszett neki, amit látott, azt mondta , szeretné megröntgenezni. Az első orvos, aki látta, azt mondta , csak megrándította, de a főorvos n e m volt meggyőződve erről. És neki volt igaza. Megnézte a röntgenfelvételt, és Melanie-nak is

megmutat ta rajta a kis hajszálrepedést. Közölte vele, hogy négy hétig gipszben kell járnia, és amennyire lehet, kímélnie kell a lábát.

- Hát ez jó - nevette el magát Melanie, de nyomban fel is nyögött. Minden mozdulat fájt. Kínszenvedés lesz az esti koncert, ha fel tud lépni egyáltalán. - Nyolc órakor teltházas koncertem lesz Phoenixben - magya-rázta. - És még el is kell jutnom oda. Nem azért fizet-tek, hogy azt nézzék, amint begipszelt lábbal bicegek a színpadon. - Már ma jdnem sírt.

- Mi lenne, ha gyógycsizmát húzna? - javasolta az orvos. Nem Melanie volt az első előadóművész, akit kezelt, s akadt köztük olyan is, aki leesett a színpadról. - Eszébe ne jusson tűsarkú t húzni a lábára! - Jól Ismerte ezt az embert ípust , és nem kerülte el a figyelmét a Melanie arcán megjelenő bűntudat.

- De hogy fogok kinézni fellépőruhában és gyógy-csizmában?

- Tolószékben sokkal rosszabbul nézne ki. És a szín-p a d o n kívül használja a mankót is.

Melanie belátta, hogy nincs más választása. R>ko-lian fájt a bokája, arról szó sem lehetett, hogy ránehe-zedjen.

- Rendben van, megpróbálcm a csizmát - adta be a derekát.

A fényesfekete műanyagból készült csizma a térdéig ért, és tépőzárral kellett rögzíteni benne a lábát. Ami-kor ráállt, nagy megkönnyebbülésére sokkal kevésbé fájt a lába. Két mankójával a hóna alatt, a csizmában kisántikált a rendelőből, Pam pedig kifizette a számlát.

- Csinos vagy benne - mondta Janet vidáman, mi-közben besegítette a lányát a limuzinba. Épp csak annyi idejük maradt, hogy összecsomagoljanak, találkozza-nak a többiekkel, és már indultak is a reptérre, hogy e l repül jenek Phoenixbe. Melanie tudta , hogy innen-től kezdve nincs megállás, a turné elkezdődött, és tíz héten át az Államok városait fcgja járni.

A gépen ülve föltette a lábát egy párnára. A fiúk pó-

kereztek kockával meg kártyával, és Janet is beállt kö-zéjük. Egyszer-kétszer ránézett a lányára, és igyekezett valamivel kényelmesebbé tenni számára a körülmé-nyeket. Melanie végül bevett két fájdalomcsillapítót, és elaludt. Amikor megérkeztek Phoenixbe, Pam föl-ébresztette, az egyik fiú ped ig lecipelte a lépcsőn. Al-mosnaklátszott , és egy kicsit sápadtnak.

- Nem vagy jól? - kérdezte Janet, miközben beszáll-tak egy másik, szintén hófehér limuzinba. Minden vá-rosban, ahová csak mentek, szállodai lakosztályokban szálltak meg, és limuzin várta őket.

- Jól vagyok, mami - nyugtatta meg Melanie. Ami-kor megérkeztek a szállodába, Pam ebédet rendelt mindannyiójuknak, Melanie pedig felhívta Tomot.

- Megérkeztünk - mondta, jóval élénkebben, mint ahogy valójában érezte magát. A fájdalomcsillapítók-tól m é g kicsit kóválygott a feje, de a csizma érezhetően megkönnyítette számára a járást. A mankók nélkül vi-szont mozdulni sem tudott volna.

- Hogy van a bokád? - kérdezte aggodalmas han-gon a fiú.

- Még fáj. Kaptam egy levehető gyógycsizmát Vegas-ban, mislőtt eljöttünk. Úgy nézek ki benne, mint egy Darth Vaderbe oltott Frankenstein. De tényleg sokkal jobb benne járni. A színpadon persze le fogom venni.

- Bölcs dolog lesz az? - igyekezett Tom hangot adni kételyének.

- Fogom bírni. Nem volt más választása. Megfogadta a doktor ta-

nácsát, és a z n a p este lapos sarkú cipőben lépett fel. A magasba emelkedő dobogót kivették a show-ból, mert Melanie félt, hogy le talál esni róla, és újból meg-sérül . Mindig is mond ta , hogy úgy érzi magát rajta, min tha a Flying Wallendas légtornászcsoport tagja lenne, és igazság szerint hálót kellene feszíteni alá. Már kétszer leesett róla, de most először sérült meg. Fájt, de rosszabbul is járhatott volna.

Este mankóval bicegett be a színpadra, de aztán

letette. Beállítottak neki egy magas széket, és ö vicce-sen előadta, hogy szexelés közben sérült le, amin a kö-zönség persze jót derült. És mihelyt énekelni kezdett, mindenki elfeledkezett e szokatlan megjelenésről. Az-nap este jóformán végig ülve énekelt, de ezt a jelek szerint senki sem bánta. Forrónadrágban, neccharis-nyában és piros flitterekkel kivarrt melltartóban lépett fel. És még lapos sarkú cipóben is őrjítőén szexi volt. A ráadásokat mindenesetre rövidre fogta. Minden vágya az volt, hogy mielőbb visszatérhessen a szobá-jába, és bevehessen egy fájdalomcsillapítót. Amikor ez megtörtént, rögtön lefeküdt aludni, még mielőtt fel-hívta volna lomot, hogy elmesélje, hogy sikerült a fellé-pés. Tudta, a fiú Los Angelesbe vitte a húgát vacsorázni, és ő sem telefonált neki. De amúgy rendszeresen hív-ták egymást a mobiljukon.

Két napot töltöttek Phoenixben, majd Dallasba és Fort Worthbe repültek tovább. Mindkét városban két koncertet adtak, egyet Austinban és egy másikat a houstoni Astrodomban. A színpadon kívül Melanie hűségesen viselte a csizmát, és a lába határozot tan javult. Ezután két szabadnapot töltöttek Oklahoma Cityben, ami maga volt a mennyország. Beutazták az egész országot, és Melanie keményen helytállt. A sé-rülése csak egy dolog volt a sok közül, amikkel meg kellett birkóznia koncertezés közben. Az egyik techni-kusa eltörte a karját, a hangosítójuk elejtette az egyik súlyos berendezési tárgyat - de bármi történt is, mind-nyájan tudták, hogy a show-nak menni kell tovább. A turnékon nem volt könnyű az élet. Kimerítették őket a feszített tempójú fellépések, melyek után barát-ságtalan hotelszobák várták őket. Amikor csak lehe-tett, lakosztályokban szálltak meg. Minden reptéren hatalmas limuzin várta őket, de a koncert helyszínét és a szállodát leszámítva, nem volt hová menniük vele. Sokszor stadionokban léptek fel. Egy idő után már minden hely egyformának tűnt, és el is felejtették, hol járnak éppen.

- Istenem, de jó lenne egy kicsit kiszállni ebból! -mondta az anyjának egy különösen forró estén Kansas Cityben. A koncert nagyon jól sikerült, de amikor lebi-cegett a színpadról, kifordult a fájós bokája, és most jobban fájt, mint valaha. - Fáradt vagyok, mami - val-lotta be, mire anyja idegesen rápillantott.

- Ha platinalemezt akarsz, folytatnod kell a t u m é -zást - jelentette ki gyakorlatiasan. Sok mindent tudott az üzletről, és Melanie belátta, hogy igaza van.

- Tudom, mami. Nem vitatkozott az anyjával, de a fáradtságtól elgyö-

törten ért vissza a szállodába. Alig várta, hogy egy for-ró fü rdő után végre ágyba kerüljön. Amit anyjának mondott, komolyan gondolta. Borzasztóan vágyott egy kis szabadságra. Azt tervezték, hogy Chicagóban az egész csapat kap egy szabad hétvégét. Tom úgy ter-vezte, ó is odarepül. Melanie már alig várta, hogy talál-kozzanak.

- Fáradtnak látszik - jegyezte meg Pam Janetnek. -Nem lehet nagy öröm ezzel a bokával fellépni.

Minden városban széket tettek föl neki a színpadra, de nyilvánvaló volt, hogy a bokája nem gyógyul, és nagy fájdalmai vannak. Színpadon kívül állandóan mankózott, és rajta volt a fekete csizma is. Ebben kicsit könnyebben érezte magát, de nem eléggé. És a bokája továbbra is dagadt volt. Ha nem lett volna saját repü-lőgépük, még sokkal rosszabb lett volna a helyzete. így legalább minden repülőúton lefekhetett. A rengeteg felszereléssel amúgy is szinte lehetetlen lett volna ke-reskedelmi gépen utazniuk, és a csomagok órákig tartó ellenőrzése, berakodása mindenkit az őrületbe kerge-tett volna. így viszont csak bepakoltak, és már indul-hattak is.

Amikor Tom megérkezett Chicagóba, megdöbbenve látta, milyen kimerült és sápadt Melanie. A szállodá-ban várt rá, mert a társaság később szállt le a reptéren, s amikor meglátta, felkapta, és úgy, ahogy volt, csiz-mástól körbeforgatta. Azután gyengéden letette egy

karosszékbe a fülig érő szájjal mosolygó lányt. Tom fél órája jelentkezett be a lakosztályukba, amely az átlagosnál hatalmasabb volt. Melanie azonban már ha-lálosan unta a szobaszolgálatokat, az autogramok osz-togatását, és azt, hogy fájdalmai ellenére estéről estére föl kell lépnie. Tom elképedt, amikor megpillantotta fájó, duzzadt bokáját.

A következő koncertjüket kedden adták. És aznap még csak szombat este volt. Tómnak hétfő reggel kel-lett visszautaznia Los Angelesbe dolgozni. Jól érezte magát az új állásában, és a beígért utazás teljesen fel-dobta. Egy várostervező mérnökkel fog utazni, és bár a legtöbb megbízással pénz t akartak keresni, több projektjük volt folyamatban fejlődő országokban, me-lyeket ingyen ajánlottak fel az ottani kormányoknak. Tomot éppen ez a dolog érdekelte. Melanie boldog volt, hogy rátalált erre az állásra, és büszkeséggel töl-tötte el a fiú humanitárius felfogása. Tom aggódott, hogy majd nem talál állást, ha visszamegy Pasadenába. Még azt sem bánta, hogy ingáznia kell Los Angelesbe. A San Franciscó-i földrengés után boldog volt, hogy visszajöhet. És ez az állás a tökéletes lehetőséget jelen-tette számára.

Aznap este elmentek vacsorázni. Melanie megevett egy óriási hamburgert sült hagyma karikákkal. Vacsora után visszamentek a szállodába, és sokáig beszélgettek. Melanie mesélt a városokról, amelyekben jártak, és az útközben történt kalandokról.

Ezek a turnék kicsit hasonlítottak a gyerekek nyári táboraira, vagy amikor az újonc katonák kihajóznak. Az ő életük is az ideiglenesség érzetét keltette attól, hogy minduntalan tábort kellett bontaniuk, és tovább kellett állniuk. Néha szórakoztató volt ez a változatos-ság, de mindenképpen fárasztó. A technikusok és a zenekar tagjai időnként, ha épp szabadok voltak, ala-posan kirúgtak a hámból: legfőképpen a topless- és sztriptízbárokat látogatták, vagy valahol jól leitták magukat. Tom élvezte a társaságukat, és jó fejeknek

tartotta őket, de leginkább Melanie-val akart együtt lenni. A lány egyre jobban hiányzott neki, amikor tá-vol voltak egymástól. Melanie pedig bizalmasan beval-lotta Pamnek, hogy fülig bele van esve Tómba, akinél helyesebb sráccal még nem találkozott, és szerencsés-nek érzi magát, amiért vele járhat. Pam emlékeztette rá, hogy pillanatnyilag ő a világ egyik leghíresebb pop-sztárja., és Tom is szerencsésnek tarthatja magát. Kü-lönben is, Melanie nagyon aranyos lány. Pam tizenhat éves kora óta ismerte őt, és az egyik legkedvesebb em-bernek tartotta azok közül, akiket valaha ismert - nem úgy, min t az anyját, aki néha nagyon goromba tudott lenni. Pam úgy gondolta, Tom és Melanie jól összeille-nek Hasonló volt a természetük: mindketten kedvesek, barátságosak és intelligensek voltak, és Töm nem adta jelét, hogy féltékeny lenne Melanie sztárságára vagy foglalkozására, ami hihetet len ritkaságnak számított ezekben a körökben. Pam szerint nem sok hozzájuk hasonló ember élt a földgolyón, és hála Melanie-nak, nagyon élvezte a munkáját .

Tom és Melanie fantasztikusan jól érezték magukat Chicagóban. Moziba, múzeumba, étterembe, vásárolni jártak, és sok időt töltöttek az ágyban. Házon kívül Melanie mindig mankóval, fájós lábán az ormótlan fekete csizmával járt. löm így akarta. Csodás hétvégé-jük volt, és attól, hogy ezután is láthatja őt, és rengeteg közös élménnyel fognak gazdagodni, Melanie elvisel-hetőbbnek érezte a turnét. A terv szerint ezután a ke-leti part következik föl egészen Vermontig és Maine-ig. Providence-ben és Martha's Vineyardban adnak újabb koncertet . Tom megígérte, hogy a miami és a New York-i fellépésre megint megpróbál eljönni.

A hétvége gyorsan elrepült, és Tómnak vissza kellett utaznia. Melanie kikísérte a szálloda elé, ahol Töm le-intett egy taxit. Jó volt ez a kis pihenő, a gyógycsizma is jót tett, így mire Tom elutazott, Melanie fájdalma is csillapodott.

*

San Franciscóban Seth és Sarah elfogadták a házukra tett első, meglepően előnyös ajánlatot. A vevők New Yorkból költöztek a városba, és sürgette őket az idő. Valamivel többet fizettek az irányárnál, és ragaszkod-tak a gyors szerződéskötéshez. Sarahban rossz érzé-seket keltett, hogy a ház ilyen gyorsan elkelt, ugyan-akkor mindketten meg is könnyebbültek. Mindjárt meg is kötötték az előszerződést, és Sarah elszállíttatta az eladásra szánt dolgokat Christie's-hez. A hálószoba-berendezést, néhány dolgot a nappaliból, a gyerekek ruháit és a szobáikból néhány bútordarabot elküldött a Clay Streeten lévő új lakásába. Mostantól a két kicsi egy szobában fog lakni, így nem lesz szükségük annyi bútorra. Seth dolgozószobájától minden iratot átszál-lítottak a Broadwayre, az Összetört Szívek Szállodájá-ba. A konyha felszerelést elfelezték. Sarah egy kanapét és két klubfotelt elvitetett Sethnek, a többi bútor egy raktárba került. A képeket New Yorkba küldték, ahol majd árverésre kerülnek. Sarah szomorúan nézte, mi-lyen gyors iramban esik darabjaira az ot thonuk. Akár-csak az életük. A ház napok alatt kiürült, kifosztottá, elhagyatottá vált. Képe emlékeztette őt a házasságuk sorsára. Meglepően kevés dolog kellett ahhoz, hogy tönkremenjen. Az utolsó napjukon nyomott hangu-latban járta végig még egyszer, utoljára a házat. Sethet a dolgozószobájában találta; ó is hasonlóan rosszked-vűnek látszott. Sarah a gyerekek szobáiból jött le, hogy megnézze, mindent felpakoltak-e az autóra. Parmani már elvitte a kicsiket éjszakára magához, hogy Sarah mindent el tudjon rendezni a Clay Streeten.

- Rossz elmenni - mondta Sarah, és a férjére nézett. Ő bólintott, majd fájdalmas pillantással egyenesen a szemébe nézve mondta:

- Nagyon sajnálom, Sarah.. . Sohasem hittem volna, hogy ez megtörténhet velünk.

Sarah felfigyelt rá, hogy most először nem magáról, hanem kettőjükről beszélt.

- Talán még rendbe jön minden. - Nem tudta, mi

egyebet mondhatna , és nem tudta a férfi sem. Sarah odalépett hozzá, és átölelte. Seth egy hosszú percig csak állt mozdulatlanul, lecsüngő karral, aztán ő is át-ölelte a nőt. - Gyere bármikor, ha látni akarod a gyere-keket - mondta az asszony nagylelkűen. Nem járt vá-lóperes ügyvédnél. Erre még ráértek, és egyébként is ott kellett lennie vele a tárgyaláson. Henry Jacobs azt mondta , a jelenléte ki nem mondot t , de döntő fontos-ságú tényezőként fog szerepelni a férje védelmében. Rajta kívül még két védőügyvédet kellett fogadniuk. Ők teamként fognak együtt dolgozni Henryvel. Sethnek minden létező segítséget meg kellett ragad-nia. Nem állt valami jól a szénája.

- Bírni fogod? - kérdezte gondterhelten Seth. Hosz-szú idő óta először adta jelét, hogy önmagán kívül más-sal is törődik. Sarahval való kapcsolatában ez volt az első alkalom, és az asszonynak ez nagyon sokat jelen-tett. Eletük nagyon nehéz korszakát élték át.

- Bírni fogom - válaszolta Sarah. - Hívj föl, ha bármikor bármiben szükséged lesz

rám - mond ta gyászos hangon Seth. Ezek után ki-mentek a házból. Közös életük ezennel véget ért, az otthonuk megszűnt. Seth véget vetett annak az életnek, amelyet eddig a sajátjuknak hittek. Sarah még egyszer visszanézett a vörös téglás házra, melyet annyira sze-retett, és sírva fakadt. Nem a házat siratta, hanem a házasságukat, a füstbe ment terveiket. Seth csak nézte, és majd megszakadt a szíve érte. - Holnap beugrom hozzátok, és elviszem a gyerekeket sétálni - tette hozzá rekedten.

Sarah elfordulva bólintott, majd beült a kocsijába, és elindult a Clay felé. Mostantól elkezdődik az új élete. A visszapillantó tükörben látta, hogy Seth beszáll vadonatú j ezüstszínű Porschéjába, amely még ki sem volt fizetve, és elhajt. Összeszoruló szívvel nézett utána. Olyan érzése volt, mintha a férfi, akit szeretett, aki a férje volt, akitől a két gyermeke született, most halt volna meg.

Tizenhatodik fejezet Sarah új lakása a Clay Streeten, egy nemrégiben fel-újított, frissen festett kis viktoriánus házban volt. A két-szintes lakás sem elegánsnak, sem szépnek nem volt mondható, de Sarah tudta, ha már minden a helyére került benne, jobban fog neki tetszeni. A gyerekek szobájában kezdte a berendezkedést. Azt akarta, hogy másnap, amikor megérkeznek, mindjárt otthon érez-zék magukat. Ráérősen, sok szeretettel rakosgatta ki kedvenc tárgyaikat, melyek közül szerencsére semmi sem tört össze a dobozokban. Eddig minden simán ment. Órákig tartott, amíg kicsomagolta a könyveket, és két óra hosszáig, míg elrendezte az ágyakat és az ágyneműt. Olyan sok mindentől megszabadultak, hogy a helyzetük egyszeriben nagyon szűkösnek tűnt. Még mindig nehéz volt elhinni, hogy Seth elképesztő csa-lárdsága miatt az életük minden szempontból teljesen megváltozott. A helyi és az országos sajtóban továbbra is rendre megjelenő cikkek minden képzeletet felül-múlóan megalázók voltak. De akár megalázók voltak, akár nem, legfőképpen arra volt szüksége, hogy mun-kát találjon. Már fel is hívta néhány ismerősét, de az elkövetkező napokban teljes erőbedobással kell küz-denie a cél eléréséért.

És akkor, miközben a jótékonysági rendezvény papírjait lapozgatta, támadt egy ötlete. A munkához távolról sem kellett az ő képzettsége, de e pillanatban bármilyen állást szívesen elfogadott volna. Szerda dél-után, miközben a két gyerek aludt , felhívta az újszü-löttosztály vezetőjét. Amennyire lehetett, lerövidítette Parmani munkaidejét , s úgy tervezte, hogy ha sikerül állást vállalnia, majd megint hosszabb időre veszi igény-be. A kedves nepáli asszony nagyon megértő volt vele. Fájt a szíve Sarahért és a gyerekekért, és minden tőle telhetőt megtett volna, hogy segítsen rajtuk. Azóta már ő is olvasta az újságokban megjelent cikkeket.

Az újszülöttosztály intenzív részlegének vezetője

megadta Sarahnak a kért nevet, és megígérte, hogy szólni fog az érdekében. Sarah várt másnap reggelig, amikor is üzenetet kapott a férfitól, hogy elintézte a telefont. A nőt Karén Johnsonnak hívták. Ő volt a kór-ház fejlesztési osztályának vezetője, fő feladata a pénz-szerzés és a kórház mindennemű beruházásának fel-ügyelete volt. Nem éppen a Wall Street, de Sarah úgy gondolta, érdekes munka lehelne, ha találnának neki valami helyet az osztályon. Felhívta hát, és Karén pén-tek délutánra adott időpontot. Nagyon kedvesen és barátságosan megköszönte azt a hatalmas támogatást, amellyel Sarah jótékonysági rendezvénye segítette a kórház újszülöttosztályát. Több mint kétmillió dollár folyt be az estből, ami ugyan kevesebb volt, mint re-mélte, de így is sokat fog javítani az előző évi helyze-tükön.

Péntek délután Parmani eljött, és kivitte a gyereke-ket a parkba, hogy Sarah elmehessen a megbeszélésre. Tíz év óta először kellett állásinterjúra mennie, s ezért meglehetősen ideges volt. Utoljára a Wall Streeten volt ilyenben része, mielőtt megkezdte volna tanulmányait a kereskedelmi iskolában, ahol aztán megismerkedett Sethszel. Átírta az önéletrajzát, amelybe beleírta a kór-ház javára szervezett jótékonysági akcióit is. De tudta, hogy nehéz lesz állást kapnia, mivel az iskola befeje-zése óta nem dolgozott. Azóta, hogy feleségül ment Sethhez és nevelte a gyerekeit. így persze kiesett az üzleti élet forgatagából.

Karén Johnson magas, szikár, kellemes megjelenésű, jellegzetes louisianai kiejtéssel beszélő nő volt. Az in-terjú alatt mindvégig érdeklődve hallgatta Saraht, aki őszintén beszámolt az ót ért csapásokról, a Seth elleni vádról, arról, hogy jelenleg külön élnek, és hogy neki érthető okokból állást kell vállalnia. De ami a legfonto-sabb, megvolt a képzettsége ehhez a munkához.

Minden nehézség nélkül képes volt kezelni a kórház értékpapír-állományát, ám ekkor hirtelen páni félelem fogta el, hátha róla is azt feltételezik, hogy ugyanolyan

becstelen, mint a férje. Ijedt és szégyenkező tekintetét látva Karén kitalálta, mi járhat a fejében, és hogy meg-nyugtassa, együttérzéséről biztosította mindazok miatt, amiket át kellett élniük.

- Nagyon nehéz volt - ismerte be Sarah. - Rettene-tes megrázkódtatást jelentett nekem.. . A földrengés utáni napig sejtelmem sem volt az egészről.

Nem akart itt és most belemenni a részletekbe, de hát az újságok már úgyis megírtak mindent . Senki előtt n e m volt titok, hogy Sethet bíróság elé fogják állí-tani csalásért, és hogy jelenleg óvadék ellenében sza-badlábon van. Mindenki, aki olvasta a lapokat vagy hallgatta a híreket, tudta, mit követett el.

Karén elmondta, hogy az egyik munkatársa nemré-giben Los Angelesbe költözött, s így most van egy üre-sedés a fejlesztési osztályon. De azt is hozzátette gyor-san, hogy a kórházak nem arról híresek, hogy túlzottan jól fizetnék a dolgozóikat. Az összeg, amit megneve-zett, Saraht boldogsággal töltötte el. Elég szerény ösz-szeg volt, de biztos jövedelem. A munkaidő pedig ki-lenctől háromig tartott. Ez azt jelentette, hogy mire a gyerekek fölébrednek a délutáni alvásból, ő már ott-hon lehet, és még mindig övék a délutánok és az esték. És persze a hétvégék. Karén kérésére Sarah otthagyott három példányt az önéletrajzából, Karén pedig meg-ígérte, hogy egy hét múlva keresni fogja.

Sarah izgatottan lépett ki az épület kapuján. Tétszett neki a vezető, és tetszett a munkakör is. A kórház amúgy is szívügye volt, és az a fajta értékpapír-port-fólió, amelyet Karén ismertetett vele, kedvére valónak látszott. A pénzszerzés lehetősége is fellelkesítette. Már csak reménykednie kell, hogy megkapja az állást. Még a hely is tökéletes lenne, mivel a kórház gyalog is kényelmesen elérhető az új lakásától. A munkaidő pe-dig lehetőséget adna arra, hogy sok időt tölthessen a gyerekeivel. Csak a fizetés volt elég gyenge, de üsse kő. Hazafelé menet támadt egy öüete.

Elautózott a Presidióba, és megkereste Maggie nővért

a tábori kórházban. Elmesélte neki, hogy most jön a kórházból egy állásinterjúról.

- Ez fantasztikus, Sarah! - csapta össze a kezét Maggie. Csodálta őt a bátorságáért, amellyel vállalni tudta mindazt, amin keresztülment. Csak pár napja tudta meg tőle, hogy eladták a házukat, különmentek a férjével, és ő a gyerekeivel egy Clay Street-i lakásba költözött. Úgy látszik, meglódultak az események.

- Még csak reménykedem, hogy megkapom az ál-lást. Nagyon ránk férne az a pénz. - Két hónappa l ezelőttig ilyen szavak sohasem hagyták el a száját. El-képzelhetetlen lett volna akár az ő, akár Seth számá-ra. Lám, milyen gyorsan megváltozott minden az éle-tükben. - Szeretem azt a kórházat. Ók mente t ték meg Molly életét. Ezért szerveztem a jótékonysági akció-kat is nekik.

Maggie emlékezett Sarah beszédére és Melanie mű-sorára közvetlenül a földrengés kitörése előtt.

- És milyen a viszonyuk Sethszel? - kérdezte, mi-közben elindultak a kantinba, hogy megigyanadc egy csésze teát. Ezekben a napokban már valamelyest lelas-sult az élet a Presidióban. Sokan haza tudtak menni , mert a város egyre több részében helyreállt a víz- és áramszolgáltatás.

- Nem túl jó - vallotta be nyíltan Sarah. - Mielőtt e ladtuk a házat, alig szóltunk egymáshoz. Ő most a Broadwayn lakik, és amióta csak beköltöztünk az új lakásba, Molly egyre azt kérdezgeti, hol van apa.

- És mit mond neki? - kérdezte csöndesen Maggie, miközben a teájukkal letelepedtek egy asztalhoz. Szí-vesen beszélgetett Sarahval. Jólelkű nőnek tartotta, és noha csak nemrégen ismerték egymást, jólesett neki a barátsága. Sarah az első pillanattól a bizalmába fogadta, és tökéletesen megbízott Maggie-ben.

- Amennyire tudtam, e lmondtam neki az igazságot. Hogy apa most n e m lakik együtt velünk. Úgy láttam, ezzel megelégedett. A hét végén Seth eljön, és elviszi őket. Molly éjszakára is nála marad. Olivér m é g túl

kicsi. - Felsóhajtott. - Megígértem Sethnek, hogy elme-gyek vele a tárgyalásra.

- Mikor lesz? - Márciusban. - Addig még kilenc hónapnak kell el-

telnie. Azalatt kihordhatná a harmadik babát, akiben reménykedett , de aki már nem fog megfoganni. Nem tudta elképzelni, hogy valaha rendbe jöhet még a há-zasságuk. Egyelőre semmiképp.

- Ez erősen nyomaszthatja mindkettőjüket - nézett rá részvevőn Maggie. - Amúgy könnyen vagy nehezen tud megbocsátani? Tudom, nem könnyű, különösen egy ilyen nagy horderejű dologban.

- Ez igaz - felelte Sarah. - Hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy nálam olyan könnyen menne a megbo-csátás. Néha nagyon dühös vagyok rá, és borzasztóan sértőnek találom a helyzetet. Hogy tehette? Hiszen olyan gyönyörűen éltünk. Szeretem ót, de nem tudom megérteni, hogy tehetett ilyet, hogy tudott ennyire becstelen lenni. Ez jellemtelenségre vall.

- Valami csúnyán félresiklott nála. Cserbenhagyta a józan ítélőképessége. És úgy tűnik, nagyon nagy árat kell fizetnie érte. Talán ez elég súlyos büntetés lesz neki. A döntő csapást nyilván az ön és a gyerekek elvesz-tése jelenti.

Sarah bólintott. Csak az volt a baj, hogy az árát neki is fizetnie kell. Elveszítette a férjét, a gyerekei pedig az apjukat. De ami még ennél is rosszabb, minden tiszte-letét elveszítette iránta, és abban is kételkedett, hogy tud-e még valaha bízni benne. Seth jól tudta ezt, s ezért az utóbbi napokban alig-alig mert a szemébe nézni. Sarah arca mindent elárult neki.

- Nem akarok kegyetlen lenni hozzá. Csak olyan szörnyű ez az egész. Feldúlta az egész életünket.

Maggie elgondolkodva nézett rá. Valóban nehéz volt megérteni, miért tette. Valószínűleg mohóságból. És hogy még többnek mutassa magát, mint aki való-jában volt. Olvan ez, mintha valami csúf jellemhibája a felszínre emelkedve hatalmas hullámként magával

sodort volna mindenkit. Ezzel együtt Saraht jobb álla-potban látta, mint gondolta volna. Kis híja volt, hogy nem kezdett el beszélni neki a saját problémájáról. De amúgy sem tudta volna, hol kezdjen hozzá. Amikor Sarah tekintete találkozott a nagy kék szempár pillan-tásával, olyan gondterheltnek látta, hogy meg kellett kérdeznie:

- Jól van? - Többé-kevésbé - bólintott Maggie. - Néha nekem

is fel van adva a lecke. - Elmosolyodott. - Még az apá-cáknak is vannak dilis gondolataik, és ók is csinálnak hülyeségeket. Néha megfeledkezem arról, hogy ugyan-olyan esendóek vagyunk, mint a többi ember. Csak amikor azt képzelem, velem nem történhet semmi kiszámíthatatlan, és azt gondolom, hogy közvetlen kapcsolatom van Istenhez, ó leveszi a hangot, én meg ilyenkor nem tudom, mit tegyek, de még azt sem, hogy hol vagyok. Ez emlékeztet a gyarlóságomra, és meg-alázkodom előtte. - E rejtélyes szavak után elnevette magát. - Bocsásson meg! Nem is tudom, miről beszé-lek. - Újabban rémesen zavarodott és zaklatott volt, de nem akarta a saját problémáival terhelni Saraht. Épp elég neki a maga baja. És egyébként sem lehetett mit kezdeni azzal, ami őt nyugtalanította. Tisztában volt vele. Egyszerűen el kellett hessegetnie a gondola-taiból. Megígérte Istennek és önmagának, hogy nem gondol rá.

Visszaballagtak a tábori kórházba, majd Sarah az-zal az ígérettel búcsúzott el, hogy nemsokára megint eljön.

- S z ó l j o n , ha megkapta az állást! - kiáltotta még utána Maggie. Sarah is kíváncsi volt, csakugyan meg-kapja-e. A képesítése megvolt, de a szerencsével mosta-nában hadilábon állt. Talán majd most. Szüksége volt erre az állásra. Még senkitől sem jött válasz azokra az önéletrajzokra, amelyeket szétküldött arra az esetre, ha a kórházi állás nem jönne össze. De nagyon remény-kedett benne.

Visszaautózott a Clay Streetre, és amikor belépett a lakásba, örömmel látta, hogy Parmani már hazaérke-zett a gyerekekkel a parkból. Molly örömében visongva futott hozzá, Olivér pedig arcán széles mosollyal má-szott felé a padlón. Fölkapta és feldobta a levegőbe, majd ölében a kisfiúval letelepedett a kanapéra. Molly odakuporodott mellé, és Sarah megint arra gondolt, hogy bármi történt is, ók jelentik a legnagyobb áldást az életében. És amikor hozzáfogott a vacsora készí-téséhez, akkor meg az járt a fejében, hogy miiven jól tette, hogy délután meglátogatta Maggie-t. Egy pilla-natra átfutott az agyán, hogy vajon mi lehet az a prob-léma, amire célzott. Akármi is, remélte, hogy nem komoly. Hiszen Maggie olyan kedves és olyan n e m mindennapi nő volt, hogy el sem tudta képzelni, létez-het-e olyan probléma, amit ne tudna megoldani. Az ő gondjai megoldásában is tudott segíteni. Néha elég, ha az ember megértő fülekre és egy jó szívre talál, de Maggie nővér ennél sokkal többet nyújtott neki. Böl-csességet, szeretetet és humort .

Melanie bokája még akkor sem volt teljesen rendben, amikor szeptember elején visszaérkezett Los Angelesbe. A turné két hónapja alatt mindvégig erős fájdalmai voltak. New Orleansban orvoshoz is elment, azután egy másikhoz New Yorkban, mialatt Tom is ott volt. Mindkét ortopéd orvos azt mondta , idő kell a gyógyu-láshoz. Az ő korában a sebek gyorsan g y ó g y u l n a k , de ez a két hónapos utazgatás, le-föl rohangálás a színpa-don nem könnyítette meg a csont összeforrását. Los Angelesben azután felkereste a saját orvosát, aki kö-zölte vele, hogy nem gyógyul olyan szépen, mint kel-lene. Túl sokat dolgozik, közölte vele, de ezzel semmi újat nem mondott . Melanie elmesélte neki, hogyan zajlott a turné, és mi mindentt kellett csinálnia. Az or-vos elszörnyedt. Melanie még mindig viselte a fekete csizmát, amely valamelyest megkönnyítette a járást, és némi védelmet is nyújtott a további sérülések ellen.

A színpadon továbbra is minden lépés kínszenvedést jelentett.

Hazafelé menet Tom felhívta. - Mit mondott az orvos? - kérdezte aggódva. - Hogy menjek el nyaralni, vagy vonuljak vissza -

ugratta Melanie. Szerette, hogy Tom ilyen figyelmes. Jake bezzeg rá se rántott, ha valami baja volt. - Igazá-ból azt mondta , hogy az a hajszálrepedés most is ott van, és ha nem vigyázok, könnyen a sebészeten köt-hetek ki, ahol megszögelik a lábamat. Azt hiszem, in-kább vigyázni fogok, most úgy sincs sok dolgom.

- Mióta nincs neked sok dolgod? - nevetett Tom. Amióta ismerte, Melanie mindig tele volt tennivalóval.

Anyja is ugyanezt kérdezte tőle a bokájáról, amikor hazaért. Melanie azt felelte, a doktor szerint nincs nagy baj, csak ne menjen újabb turnéra, mert akkor lesz.

- Kezd nagyon úgy festeni, hogy elég nagy a baj -jegyezte meg erre az anyja. - Valahányszor megné-zem, mindig dagadt a bokád. Ezt megmondtad az or-vosnak? Tűsarkú cipőt föl sem tudsz venni.

- Elfelejtettem - nézett rá bűntudatosan Melanie. - Az ember azt hinné, hogy egy húszéves lány már

felnőtt - sóhajtotta Janet. Melanie-nak nem kellett tel-jesen felnőnie; bizonyos értelemben még gyerek volt. Ez hozzátartozott személyisége varázsához. És egy sereg ember nyüzsgött körülötte, akiknek az volt a dol-guk, hogy törődjenek vele. Más szempontból viszont a sokéves kemény munka és fegyelmezett karrierépí-tés miatt sokkal idősebb és érettebb volt a koránáL Egyszerre volt nagyvilági nő és elbűvölő kislány. Anyja mindenáron arról szerette volna meggyőzni, hogy még kisgyerek. Ettől minden hatalom az ő kezébe ke-rült volna, de lúába volt minden erőfeszítése, Melanie lassanként felnőtt és maga is nővé vált.

Megpróbált vigyázni a bokájára: eljárt fizikoterápiára, szorgalmasan elvégezte az előírt gyakorlatokat, és es-ténként áztatta a lábát. Valamit javult is, de magas sarkú cipót továbbra sem mert fölvenni, és ha a próbán sokat

kellett állnia, akkor megint megfájdul t . Olyan volt, mintha a lába szüntelenül figyelmeztetni akarná, hogy müven árat kell fizetnie azért a munkáért , amit csinál, és hogy ez a munka korántsem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. A pénz, a hírnév, a csillogás nem jön magától. Végig kellett dolgoznia a nyarat ezzel a csúnya sérüléssel, s míg es ténként a sz ínpadon éne-kelt, úgy kellett tennie, mintha minden mesébe illően szép, de legalábbis rendben lévő lenne, noha nem volt az. Egyik éjszaka, amikor ébren feküdt az ágyában, ezen gondolkodott , és reggel felhívott egy telefonszá-mot. A név és a szám azóta a tárcájában lapult, amióta májusban elhagyta a Presidiót. Másnap délutánra ta-lálkozót beszélt meg, amire egyedül ment el, úgy, hogy nem szólt róla senkinek.

A férfi, akihez ment , kicsi volt, gömbölyded és ko-pasz, s annyi kedvesség sugárzott a tekintetéből, mint Maggie-én kívül talán még senkiéből. Hosszan beszél-gettek, és amikor Melanie hazafelé vezetett, potyog-tak a könnyei: a szeretet, az öröm és a megkönnyeb-bülés könnyei. Választ kellett kapnia bizonyos kérdé-sekre, és a férfi nagyon jó tanácsokat adott neki. Azok a kérdések pedig, amelyeket ő tett fel Melanie életével kapcsolatban, még mélyebb gondolatokat ébresztet-tek benne. Aznap mindössze egyetlen döntést hozott meg. Nem tudta, megteheti-e, de megígérte a férfinak és önmagának, hogy megpróbálja.

- Valami baj van, Mel? - kérdezte Tom este, amikor érte ment . Egy mindket tőjük által nagyon kedvelt szusiétterembe mentek vacsorázni. A megszokott ja-pán derűt árasztó csendes kis hely volt, és a konyhája kitűnő.

- Nem, azt hiszem, inkább jó - felelte mosolyogva Melanie. Elmesélte aznapi, Callaghan atyánál tett láto-gatását. Elmondta, hogy annak idején Maggie adta meg neki az atya nevet, amikor szóba hozta, hogy sze-retne önkéntes munkát végezni. Az atya két árvahá-zat működtetet t Los Angelesben, és egy missziót veze-

tett Mexikóban, így idejének csak egy részét töltötte L. A.-ben. Melanie-nak szerencséje volt, mert Callaghan atya másnapra tervezte az elutazását.

Elmondta Tómnak, hogy az atya legfőképpen elha-gyott gyerekekkel, bordélyházakból kimentett fiatal lányokkal, hét-nyolc éves koruk óta drogterjesztésbe bevont fiúkkal foglalkozik. Otthont , ennivalót és sze-retetet ad nekik, és más irányba tereli az életüket. Bán-talmazott nőknek nyújt menedéket, és közreműködik egy AIDS-es kórház megépítésében is. Több mint har-minc éve dolgozik ezeken a területeken itt, Los Ange-lesben is, de elsősorban Mexikóban.

Melanie megkérdezte tőle, miben tudna ő segíteni. Los Angelesben szeretett volna dolgozni önkéntesként, és arra gondolt, az atya talán megkéri, töltsön ki egy csekket a mexikói misszió javára is. Ő ehelyett rámo-solygott, és meghívta, látogasson el oda, és még azt is hozzátette, hogy szerinte Melanie sok jót fog kapni ettől a látogatástól. Választ kaphat a saját életével kap-csolatban felmerülő sok kérdésére. Melanie ugyanis beszélt az atyának arról, hogy mindent megkapott , amiért hálás lehet: sikert, hírnevet, pénzt, barátokat, ra-jongókat, anyját, aki mindent megtesz érte, akár akarja, akár nem, és azt a fiút, aki csodálatosan bánik vele, aki nagyon jó ember, és akit szeret.

- Miért vagyok mégis ilyen boldogtalan? - kérdezte a papot , de akkor már patakzott a szeméből a könny. -Néha gyűlölöm, amit csinálok. Úgy érzem, mintha mindenki rendelkezne velem, csak én nem, és a kedvü-kért mindent meg kell tennem, amit elvárnak tőlem... és ettől a hülye bokámtól már három hónapja szenve-dek. Végigdolgoztam vele a nyarat, és most sem javul. Anyám dühös rám, mert nem tudok tűsarkút viselni a színpadon, és szerinte így ronda vagyok. - Szinte ma-guktól szakadtak ki belőle a mondatok, miközben a könnyeivel küszködött. A pap néhány papír zsebken-dőt nyújtot t neki, és Melanie kifújta az orrát.

- Maga mit szeretne, Melanie? - kérdezte szelíden

Callaghan atya. - Most ne gondoljon azzal, hogy mit akarnak a többiek. Az édesanyja, az ügynöke, a barátja. Mit akar Melanie?

- Kiskoromban ápolónő szerettem volna lenni - jöt-tek maguktól a szavak Melanie ajkára.

- Én tűzoltó akartam lenni, s a végén pap lettem. Van, hogy más utakra térünk, mint eredetileg gondol-t u k - Elmesélte, hogy mielőtt papi pályára lépett volna, építésznek tanult, aminek nagy hasznát vette később, amikor a mexikói falvakban házakat építettek. Azt nem árulta el, hogy klinikai pszichológiából PhD-fokozatot szerzett, és ennek még több hasznát vette, például a vele folytatott beszélgetésben is. Ferences szerzetes volt, de újabban erősen foglalkoztatta, hogy átlép a jezsui-tákhoz. Tetszett neki a jezsuita testvérek intellektuális beállítottsága, és nagyon élvezte, ha alkalmanként he-ves vitákat folytathatott velük. - Magának csodálatos hivatása van, Melanie. Maga óriási tehetséggel van megáldva, és az az érzésem, hogy élvezi is, amit csinál, legalábbis ha nem törött bokával kell állnia a színpa-don, és ha senki sem akarja kihasználni. - A maga módján ő sem volt más, mint azok a lányok, akiket mexikói nyilvánosházakból hozott ki. Őt is túl sok em-ber használta. Csak jobban fizették érte, és a fellépő-ruhái is jóval drágábbak. A pap megérezte, hogy min-denki, még az anyja is, az utolsó cseppig ki akarják használni a tehetségét. A legutóbbi koncert turnén már nagyon meg kellett erőltetnie magát, s most csak arra vágyott, hogy elszökhessen valahová, ahol elbújhat előlük. Segíteni szeretett volna másokon, megint átélni azt, amit a földrengés után, a Presidióban tapasztalt. A felismerés és az átalakulás időszaka volt az a számá-ra, és aztán megint vissza kellett térnie a való életbe.

- Mi lenne, ha megpróbálná mindkettőt csinálni? A munkájának azt a részét, amit szeret, ha az nem túl-ságosan megterhelő. Lehet, hogy nem ártana kissé függetlenítenie magát a többiektől. Szánjon rá időt, és gondolkodjon el ezen. És szánjon időt az életéből arra.

hogy segítsen másokon, olyanokon, akiknek szüksé-gük van a segítségére, mint amikor a földrengés után Maggie nővérrel együtt segített másokon. Akkor talán helyrebillen az egyensúly az életében. Maga sokat tud adni az embereknek, Melanie. És meg fog lepődni, ha megtapasztalja, hogy milyen sokat kap tőlük cserébe.

- Arra gondol, hogy dolgozzak maga mellett itt, Los Angelesben, vagy a mexikói missziójában?

Melanie elképzelhetetlennek tartotta, hogy ilyesmire időt tudjon szakítani. Anyjának állandóan volt valami programja a számára: interjú, próba, lemezfelvétel, koncert, adománygyűj tő rendezvény, rendkívüli fellé-pés. Nem ó rendelkezett az életével és az idejével.

- Lehet szó róla. Ha ezt akarja. Ne azért tegye, hogy nekem örömet szerezzen. így is sok embert tesz bol-doggá a zenéjével. Szeretném, ha elgondolkozna azon, hogy mi teszi boldoggá. Most magán a sor, Melanie. Csak annyit kell tennie, hogy beáll a sorba, és a pénz-tárnál megveszi a jegyét. Csak magára vár. Senki nem veheti el magától. Nem kell felszállnia arra a kocsira, ahová mások akarják feltuszkolni. Vegye meg a jegyét maga, válassza ki, hová akar menni , és érezze kicsit jól magát a változatosság kedvéért. Az élet sokkal több örömet tartogat, mint amennyit megenged magának. És ezt a jegyet senkinek sem szabad elvemii magá tól. Most nem ők következnek, Melanie, hanem maga -mondta mosolyogva, és Melanie megértette.

- El szeretnék menni magával Mexikóba - mondta alig hallhatóan. Tudta, hogy a következő három hétben nincsenek fontos programjai . Néhány interjú, egy fotózás valamelyik divatlap számára. Szeptemberben és októberben lemezfelvétel, és valamikor utána egy jótékonysági hangverseny. De egyik sem olyan, ami-nek az időpontját ne lehetne megváltoztatni, vagy amit ne lehetne lemondani. Hirtelen ráébredt, hogy el akar szökni, és még a bokájának is használna, ha most egy időre leállna a munkával, ahelyett, hogy tűsarkúban bukdácsolna csak azért, hogy anyját boldoggá tegye.

Most, egyik percről a másikra úgy érezte, túl sok volt ez az egész. És az atya most felio'nált neki egy mene-külési lehetőséget. Soha életében nem azt csinálta, amit akart, hanem amit az anyja mondott , és amit minden-ki elvárt tőle. Mindig szófogadó, jó kislány volt, de eb-ből mára elege lett. Húszévesen végre valami olyasmit szeretett volna csinálni, ami sokat jelentett számára. Úgy érezte, ez az. - Eltölthetek valamennyi időt az egyik missziójában? - kérdezte reménykedve.

A pap bólintott. - Éllakhat a tizenéves lányok számára alapított ott-

honunkban . Többségük prostituált és kábítószerfüggő volt. Ránézésre nem mondaná meg róluk, most úgy néznek ki, mint az angyalok. De lehet, hogy az ottlété-vel nagyon jót tenne velük. És magának is.

Ha már ott lesz, hogyan tudok kapcsolatba lépni önnel? - kérdezte kicsit félve Melanie. Ha meg meri tenni, anyja megöli. Ámbár ki hídja, lehet, hogy fan-tasztikus médialehetőséget lát majd benne. Janet min-dig megragadta az ilyen alkalmakat.

- A mobilomon mindig elérhető vagyok, és meg-adok magának néhány más számot is - felelte az atya, és leírta a telefonszámokat. - Ha mégsem sikerülne most eljönnie, talán pár hónap múlva, mondjuk jövő tavasszal könnyebben elszabadul. Az ön életstflusa valószínűleg nem enged meg ilyen gyors változtatáso-kat. Én karácsony utánig ott leszek, úgyhogy jöhet, amikor csak akar, és addig maradhat , amíg jólesik. Akármikor jön is, egy fekhelyünk mindig lesz a maga számára, Melanie.

- Jövök - felelte elszánt arccal a lány, mint aki tudja, hogy ideje változtatni a dolgokon. Örökké nem boldo-gíthatja az anyját. Neki is meg kell hoznia a saját dön-téseit. Elege volt abból, hogy anyja álmait váltsa valóra, vagy hogy ő legyen anyja álma. Nem akart lemondani a saját álmairól. És ez jó kezdetnek tűnt.

Callaghan atya búcsúzóul megölelte, majd hüvelyk-ujjával a kereszt jelét rajzolta a homlokára.

- Vigyázzon magára, Melanie! Remélem, találkozunk Mexikóban. Ma nem, akkor megkeresem, majd ha visz-szajöttem. Addig is tartsuk a kapcsolatot!

Melanie hazafelé menet végig kettejük beszélgeté-sén töprengett. Tudta, mit akar csinálni, csak azt nem tudta, hogyan valósítsa meg, akár csak pár napra is. Ráadásul hosszabb időre akart elmenni. Akár néhány hónapra .

Minderről beszámolt Tómnak a szusivacsora felett. A fiú meglepődött, de imponált is neki a dolog. Majd hirtelen elkomorodott.

- De ugye nem akarsz belépni egy apácarendbe? -kérdezte riadtan, mire a lány nevetve rázta meg a fejét.

- Dehogy. Ehhez nem vagyok eléggé jó ember. Kü-lönben is, nagyon hiányoznál. - Átnyúlt az asztal fe-lett, és megfogta a fiú kezét. - Csak egy ideig szeretném ezt csinálni, egyrészt hogy segítsek másokon, másrészt hogy kitisztuljon a fejem, és hogy megszabaduljak a kötelezettségeim okozta nyomástól. Nem tudom, lehe-tővé teszik-e a dolgot számomra, de anyám biztosan idegrohamot fog kapni. Érzem, hogy el kell most men-nem, hogy rájöjjek, az éneklésen és rajtad kívül mi a fontos nekem. Callaghan atya azt mondja, nem kell ah-hoz feladnom a karrieremet, hogy segítsek másokon, azt mondja , a zenémmel reményt és örömet nyújtok az embereknek. De én most egy ideig valami kézzel-foghatóbbat szeretnék csinálni, úgy, mint a Presidióban.

- Én nagyszerű ötletnek tartom - állt mellé Tom. Amióta Melanie visszatért a koncertturnéról, kime-rül tnek látszott, és azt is tudta róla, hogy még mindig sokat fáj a bokája. Nem is csoda azok után, hogy három hónapon keresztül jött-ment, táncolt a színpadon, és éjszakánként fájdalomcsillapítókat szedett és kortizon-injekciókat kapott, mint a futballisták, akik így csapják be a testüket, ha lesérültek, hogy tud janak játszani. Tom már tudta, micsoda nyomás alatt él, és milyen kemény munkával kell kiérdemelnie a hírnevet. Ügy gondolta, most nagyon jót tenne Melanie testének-

lelkének, ha elutazna Mexikóba. Más kérdés, hogy az anyja mit fog szólni hozzá. Már elég jól ismerte Janetet, és jól látta, mennyire az ellenőrzése alatt tartja Mela-nie-t. Őt egyelőre eltűrte, időnként még kedvelte is, de a lányát továbbra is nagyon rövid pórázon tartotta. Azt szerette volna, ha mint egy marionettbábut, ó mozgathatná kedve szerint. És ha ebben valami meg-akadályozta, attól kíméletlenül megszabadult . Tom vigyázott rá, hogy ne szálljon szembe vele, és ne is kér-dőjelezze meg, hogy joga van-e ilyen fokon beavat-kozni Melanie életébe. De azt is tudta, hogy ha Mela-nie most ellenszegülne neki, Janet őrjöngeni kezdene. A maga jószántából senkinek sem volt hajlandó átadni a hatalmát, a legkevésbé magának Melanie-nak. És ez-zel a lánya is tisztában volt.

- Azt hiszem, előbb mindent megszervezek, és csak utána szólok neki. így nem fog tudni megakadályozni benne. A háta mögött kell megbeszélnem a dolgot az ügynökömmel és a menedzseremmel. A mami azt sze-remé, ha mindig olyasmit csinálnék, ami miatt folya-matosan szerepelnék a lapokban és a bulvárlapok cím-oldalai hoznák a képemet. Jót akar, csak azt nem érti meg, hogy néha túl sok nekem. Nem szabad panasz-kodnom rá, tényleg az ő érdeme, hogy karriert csinál-tam. Már akkor a fejébe vette, amikor még kisgyerek voltam. Csak az a baj, hogy én az egészet nem akarom annyira, amennyire ő. Szeretném megválogatni, hogy mit vállalok, hogy ne borítson el a fejem búbjáig a sok hülyeség, amit velem csináltat. Ha tudnád, mi min-dent kell csinálnom!

Tom tudta, hogy Melanie igazat mond. Elég közelről látta május óta. Bár ő csak figyelte, de már attól kifá-radt. És neki nem kellett törött bokával fellépnie Las Vegasban. Melanie valóban kimerül tnek látszott, de most, hogy beszélt azzal a szerzetespappal, valósággal újjászületett.

- Ha elmennék, meglátogatnál Mexikóban? - kér-dezte Melanie, és Tom mosolyogva bólintott.

- Hát persze. Nagyon büszke vagyok rád, Mellie. Szerintem, ha sikerül megszervezned, nagyon fogod szeretni azt a munkát.

Mindketten tudták, hogy Janet félelmetes ellenfél, aki fenyegetésnek éli meg azokat a jeleket, melyek a lánya önállóságra törekvésére utalnak. Melanie-nak n e m lesz könnyű dolga. Ez lesz az első önálló döntése egy nagy horderejű kérdésben. Ráadásul olyan kér-désben, aminek semmi köze az énekesi karrierjéhez. Ez még jobban meg fogja rémíteni Janetet, aki nem akarta, hogy Melanie-t bármi is eltérítse a céljától, vagy még inkább az ő céljától. Nem számolt azzal a lehető-séggel, hogy a lányának is lehetnek álmai. Most majd kiderül, hogy vannak. Ettől alaposan meg fog ijedni. De épp ideje.

Hazafelé menet is erről beszélgettek. Janetet nem találták otthon, így diszkréten bevonultak Melanie szobájába, és magukra zárták az ajtót. Szeretkezés után összebújva feküdtek az ágyban, és egy filmet néztek a tévében. Janet nem bánta, ha Tom időnként náluk töl-tötte az éjszakát, csak azt nem akarta, hogy bárki is odaköltözzön akár hozzá, akár a lányához. Amíg egy fiú nem szemtelenedett el túlságosan, vagy nem gya-korolt túl erős befolyást Melanie-ra, Janet haj landó volt elviselni a jelenlétét. Tom elég okos volt, hogy ügyeljen a diszkrécióra, és sohase kezdjen ki vele.

Végül hajnali kettő körül úgy döntött, hazamegy, hogy másnap korán munkába tudjon indulni. Melanie a ludt , amikor elment, de amikor indulás előtt Tom megcsókolta, álmában elmosolyodott. Másnap reggel ő is korán felkelt, és több telefonhívást lebonyolított. Titoktartást fogadtatott az ügynökével és a menedzse-rével, akik megígérték, hogy utánanéznek, mit tehet-nek a már megbeszélt programok törlése érdekében. Mindketten figyelmeztették, hogy anyja nemsokára így is, úgy is megtudja, mire készül. Melanie megnyug-tatta őket, hogy beszélni fog vele, de csak ha már le-mondta a programjait, hogy Janet ne tehessen semmit.

A menedzsere felhívta a figyelmét, hogy mexikói tar-tózkodása a média szempontjából nagy lehetőséget rejt számára, ha hajlandó kicsit is kihasználni ezt az utat.

- Nem! - közölte Melanie határozottan. - Épp erről van szó. El akarok szakadni egy időre mindentől, ami itt van. Időre van szükségem, hogy rájöjjek, ki vagyok és mit akarok csinálni.

- Jézusom, csak ezt ne! Ugye nem akarsz visszavo-nulni? - kiáltotta ijedten az ügynöke. Ha ez megtörté-nik, Janet megöli mindnyájukat . A szíve mélyén ren-des nő, csak éppen azt akarja, hogy Jézus születése óta a lánya karrierje legyen a legnagyobb durranás. Szereti Melanie-t, csak éppen benne, az ő életén keresztül éli ki magát. Az ügynök arra gondolt, Melanie jól teszi, hogy megpróbálja elvágni a köldökzsinórt. Az ilyes-minek előbb-utóbb be kell következnie, ha valaki egész-séges akar maradni. Ő már látta ennek jeleit a lánynál. A baj az volt, hogy Janet nem látta. Ó erre a kötelékre tette fel az egész életét. Más ebbe nem avatkozhatott bele. Ehhez egyedül csak Melanie-nak volt joga. És mennyi időt gondolsz?

- M o n d j u k karácsonyig. Tudom, szilveszterkor a Madison Square Gardenban lépünk fel. Azt nem aka-rom lemondani.

- Hála istennek - sóhajtotta megkönnyebbülten a férfi. - Akkor akár fölvághattam volna az ereimet is. Addig csak apróságok vannak. Igyekszem elintézni -ígérte.

Két nap múlva mind az ügynöke, mind a menedzsere jelentette, hogy elintézték, amire kérte őket. Melanie tehát szabad volt a hálaadást követő második hétig. Egyes programjait át kellett ütemezni, másokat min-den további nélkül le lehetett mondani , vagy eltolni valami távoli időpontra. Nem is volt olyan nehéz, lé-vén meglehetős holt szezon a szakmában. Legföljebb egyes partikról és jótékonysági eseményekről fog hiá-nyozni a sajtónak, de ezeket úgysem lehetett előre látni. Janet azt szerette, ha Melanie minden ilyen eseményen

megjelenik, és ő eleget is tett anyja kívánságának. Mostanáig.

Ahogy az várható volt, két nappal azután, hogy minden programját törölték, Janet megjelent Melanie szobájában. Eddig még senki sem szólt neki, és Melanie előre megmondta Tómnak, hogy aznap este fogja el-mondani az anyjának. A következő hétfőre tervezte az elutazását, és már a repülőjegyet is lefoglalta. Az utolsó hétvégét Tómmal akarta eltölteni, aki minden-ben támogatta, és úgy tervezte, hogy amikor csak tudja, meglátogatja. Izgalommal töltötte el Melanie vállalko-zása, és ő is vágyott rá, hogy egyszer majd önkéntes munkát végezhessen. Őszintén hitt a humanitárius hagyományok folytatásában, és a hivatása mellett ezen a területen is szerette volna elkötelezni magát.

Három hónapi távollét nem nagy idő, de Tom beval-lotta, hogy nagyon fog neki hiányozni Melanie. Kapcso-latuk szilárd alapokon nyugodott , várható volt hát, hogy ki fogja bírni a kötelezettségeikből eredő elszaka-dást. Néha maguk is hihetetlen szerencsének gondol-ták, hogy rátaláltak egymásra. Sok tekintetben nagyon hasonlítottak, és érezhetően jó hatással voltak egymás-ra. Tom már azon gondolkodott, hogy ha a munkahelye megengedné, ő is kivenne egy-két hét szabadságot, és beállna az önkéntesek közé abba a mexikói misszióba, ahová Melanie megy. Gyerekként arról álmodozott, hogy felnőttkorában a Békehadtest tagja lesz, de később mégis más pályát választott. Most azonban nagy kedvet érzett ahhoz a munkához, amit majd Melanie végez, és vágyott rá, hogy ő is eltölthessen három hónapot, pél-dául gyerekek között, egy mexikói árvaházban.

- Ez fura - motyogta félig magának Janet a kezében lévő papírokra pillantva. - Most kaptam egy faxot, hogy törölték az interjúdat a Teen Vogue-gal. Hogyhogy? -Bosszúsan rázta a fejét, majd a lányára nézve folytatta: - Reggel megjöt t egy e-mail a vastagbélrák alapítvány-tól, amelyben az áll, hogy remélik, jövőre majd a ren-delkezésükre tudsz állni. Az a fellépés két hét múlva

lett volna. Úgy látszik, valaki mást kértek föl helyet-ted. Azt mondták, Sharon Osbourne fogja megcsinálni. Talán úgy gondolták, te túl fiatal vagy. Mindenesetre nem ártana, ha elmennél hozzájuk, és megmutatnád magad. Tudod, mit jelent mindez? Azt jelenti, hogy kezdenek elfelejteni, pedig alig több mint két hónapig voltál úton. Ideje, hogy egy-két kép megjelenjen rólad a lapokban. - És rámosolygott a lányára, aki az ágyán fekve tévét nézett.

Melanie épp azon gondolkodott, mit vigyen magá-val Mexikóba. Nem sokat. Az ágyán tornyosuló fél tucat Mexikóról szóló könyv valami csoda folytán elke-rülte anyja figyelmét. Fölpillantott Janetre; vajon ez az a pillanat, amikor elmondhatja neki? Tudta, hogy akár most mondja el, akár máskon nem lesz könnyű. Ami azt illeti, botrány lesz.

- Izé... mami - szólalt meg, amikor az anyja ki akart lépni az ajtón. - Én mondtam le azt a két dolgot... és másokat is... Kicsit elfáradtam... Gondoltam, eluta-zom pár hétre. - Még nem döntötte el, előre közölje-e anyjával, hogy mennyi időre megy el, vagy hagyja, hogy az idő múlásával maga jöjjön rá. Mindenesetre valamit mondania kellett, mielőtt elmegy.

Janet megtorpant, és szemöldökét összehúzva né-zett vissza az ágyon fekvő Melanie-ra.

- Mi akar ez lenni, Mel? Hogy érted azt, hogy eluta-zol pár hétre? - És úgy nézett rá, mintha a lánya azt közölte volna vele, hogy szarvakat vagy szárnyakat növesztett.

- H á t , tudod. . . a bokám... tényleg nagyon rossz volt... Csak arra gondoltam.. . tudod. . . talán jó lenne kicsit elmenni.

- Lemondtál programokat anélkül, hogy engem megkérdeztél volna? - Melanie veszélyt szimatolt. A botrány már a levegőben lógott.

- Szólni akartam róla, mami, de nem akartalak há-borgatni vele. Az orvos azt mondta, kímélnem kell a lábamat.

- Ez az egész Tom ötlete? - nézett rá anyja villámló szemmel. Látnivaló volt, hogy azt kutatja, miféle ör-dögi befolyás vette rá Melanie-t, hogy lemondja két megbeszélt programját anélkül, hogy vele megtanács-kozta volna. Súlyos, jogosulatlan beavatkozás szagát érezte a levegőben.

- Nem, mami, szó sincs róla. Én akarom. Kimerített a turné. Nem akartam megcsinálni ezt a jótékonysági fellépést, a Teen Vogiie interjút meg bármikor megcsi-nálhatom. Folyamatosan felkérnek rá bennünket .

- Nem erről van szó, Melanie - felelte anyja, és düh-től szikrázó szemmel közeledett az ágy felé. - Té nem mondhatod le a programjaidat. Nekem kell szólnod, és majd én lépek. És nem tűnhetsz el csak úgy a föld színéről, mert fáradt vagy. Neked akkor is a nyilvános-ság előtt kell maradnod.

- Ott van az arcom millió cédéborítón, mami. Senki sem fog elfelejteni, ha pár hétre elmegyek, vagy ha nem lépek fel a vastagbélrák alapítvány rendezvényén. Szükségem van rá, hogy egy kicsit magamban legyek.

- Mi az ördög ez az egész? Ez csakis Tom műve lehet. Láttam én, hogy töri valamiben a fejét. Lehet, hogy teljesen ki akar sajátítani magának. Féltékeny rád. Nem fogja fel, és úgy látszik, te sem, mi kell ahhoz, hogy valaki szupersztár legyen, és ahhoz, hogy meg is maradjon a csúcson. Nem heverészhetsz itt tévét nézve vagy egy halom könyvet bújva. Nyüzsögnöd kell, Mel! És nem tudom, hol gondoltad eltölteni azt a pár hetet, de jobb ha most rögtön leteszcl róla. Majd én szólok, ha úgy látom, hogy szükséged van pihenésre. Most jól vagy. És most kapd össze magad, eleget nyafogtál a bokád miatt. Csak egy kis repedés, az ég szerelmére! És annak is már négy hónapja. Kelj föl és készülj, Mel! Telefonálok a Teen Vogue-nak, és megcsináljuk azt az interjút. A fellépést hagyom a csudába, nem akarom összerúgni a port Sharonnal. De soha többé ne m o n d d le semmilyen programodat, megértetted? - kiáltotta a dühtől remegve.

A lánya ugyanakkor a félelemtől remegett. A rosz-szullét környékezte, mialatt anyját hallgatta. Hát igen, pontosan erről volt szó. Janet úgy gondolta, ő rendelkezik vele. Mindegy, hogy jó vagy rossz szán-dék vezette, Melanie tudta, hogy ha továbbra is aláveti neki magát, anyja állandó kontrollja tönkre fogja tenni az életét.

- Értem, mami - mondta csendesen és sajnálom, hogy így gondolod. De ezt most mindenképpen meg kell tennem magamért. - Erőt vett magán, és nagy me-részen kimondta: - Mexikóba utazom, és csak hála-adás után jövök vissza. Hétfőn indulok. - Sikerült vé-gigmondania. Ez a pillanat volt a legnehezebb, noha előfordultak már közöt tük komoly összecsapások, valahányszor önállóan próbált dönteni, vagy függet-leníteni akarta magát az anyjától.

- Tessék?! Megőrültél? Millió dolog szerepel addig az előjegyzési naptáradban! Nem mész sehová, Mela-nie, hacsak én nem mondom neked. Ne merd nekem megmondani , hogy mit csinálj! Ne felejtsd el, ki jutta-tott téged idáig!

A hangja - az anyja segítségével -, de ezt kegyet-lenség lett volna kimondani . Ez volt az első alkalom, hogy ilyen nyíltan szembe mert szállni az anyjával. És nem volt jó érzés. A legszívesebben bebújt volna sírni a takarója alá, de nem tette. Nem engedett. Tudta, hogy nem hátrálhat meg. És azt is tudta, hogy nem csinál rosszat. Nem engedte, hogy anyja bűntudatot keltsen benne , amiért egy kis időre szabaddá akarja tenni magát.

- A többi előjegyzésemet is töröltem, mami - val-lotta be nyíltan.

- Ki tette? - Én. - Nem akarta bajba sodorni az ügynökét és a

menedzserét , inkább magára vállalta a felelősséget. Különben is az ő kérésére tették. - Szükségem van rá, hogy egy ideig távol legyek, mami. Sajnálom, ha ez rosszulesik neked, de nekem nagyon fontos.

- Ki megy veled? - Janet egyre a bűnöst kereste, azt, aki megfosztotta ót a hatalmától. R?dig egyedül az időt vádolhatta. Melanie felnőtt, és részt kért a saját élete irányításából. Már régóta benne volt ez a levegőben. Tom szerelme valószínűleg segítette a folyamat kibon-takozását.

- S e n k i . Egyedül megyek, mami. Egy gyerekeket gondozó katolikus misszióban fogok dolgozni. Ez is olyasmi, amit én szeretnék csinálni. ígérem, ha haza-jövök, teljes gőzzel folytatom a munkát. Csak engedd, hogy ezt megcsináljam, és ne Őrülj bele!

- É n nem fogok beleőrülni. Te vagy az őrült! - kiál-tott rá Janet. Melanie, anyja iránti tiszteletből, egyszer sem emelte föl a hangját. - Ha csak pár napig akarnád csinálni, még sajtóreklámnak se lenne rossz - folytatta reménykedve. - De az isten szerelmére, Melanie, hogy képzeled, hogy három hónapra eltűnsz Mexikóban? -Ekkor megint eszébe jutott valami. - Az a kis San Fran-ciscó-i apáca áll emögött? Alattomos kis jószágnak látszott. Vigyázz az ilyenekkel, Melanie! Legközelebb majd arra akar rávenni, hogy vonulj te is zárdába. De megmondhatod neki, ha ezt forgatja a fejében, belép-hetsz, de csak a holttestemen át!

Maggie elmosolyodott azon, hogy anyja milyennek látja Maggie-t.

- Nem, egy itteni pappal beszéltem. - Azt már nem árulta el, hogy Maggie irányította a paphoz. - Ő en-nek a mexikói missziónak a vezetője. Csak el akarok menni oda, megnyugszom, pihenek, azután visszajö-vök, és dolgozom tovább, olyan iramban, ahogy aka-rod. ígérem.

- Úgy beszélsz, mintha én halálra hajszolnálak -mondta a könnyeivel küszködve az anyja. Leült az ágyra, és Melanie átölelte.

- Szeretlek, mami. Tudom, mennyi mindent tettél a karrierem érdekében. Csak ma már ennél többet sze-retnék kezdeni az életemmel.

- A földrengés miatt van - zokogta Janet. - Poszt-

t raumás sokkot kaptál. Istenem, micsoda s/tori lenne ebből a People magazinban!

Melanie hangos nevetésben tört ki. Anyja csak-ugyan önmaga karikatúrája volt. Még ha a szíve a he-lyén volt is, a gondolatai egyre a lánya karrierje körül forogtak, és hogy mi módon tudná őt még magasabbra juttatni - ami azért elég nehéz lett volna. Melanie min-dent elért, amit célként kitűzött elé, anyja mégsem engedte el. Saját élete nem lévén, ő is Melanie-ét akarta élni, itt volt a baj gyökere.

- Neked is el kellene menned valahová, mami. Va-lami fürdőhelyre, vagy ilyesmi. Egy barátnőddel Lon-donba vagy Párizsba. Nem foglalkozhatsz örökké csak velem. Nem egészséges. Egyikünknek sem.

- SzereÜek - jajdult fel Janet. - Te nem tudod, miről mond tam le érted. . . Én is csinálhattam volna karriert, de feláldoztam miattad.. . Mindig mindent azért tettem, mert úgy gondoltam, hogy neked az lesz a legjobb.

Melanie már nagyon sokszor hallotta ezt a rendsze-rint kétórás monológot, és most megpróbálta már az elején megakasztani.

- Tudom, mami. Én is szeretlek. Csak most engedd meg ezt nekem. Utána jó leszek, megígérem. De meg kell engedned, hogy magam jöjjek rá dolgokra, és ma-gam dönthessek. Már nem vagyok gyerek. Húszéves vagyok.

- Te még kicsi vagy - vágott vissza Janet dühösen; lánya szavaiban halálos fenyegetést érzett.

- Felnőtt vagyok - jelentette ki Melanie határozottan. Janet a következő öt napban felváltva sírt, panasz-

kodott és vádaskodott. Hol búskomor volt, hol meg dühöngöt t . Érezte, hogy közeleg az idő, amikor kicsú-szik a hatalom a kezéből, és ez megrémítette. Még Tóm-nál is megpróbálta elérni, hogy beszélje le Melanie-t a tervéről, ő azonban diplomatikusan elhárította, mond-ván, szerinte ez az út jót fog tenni Melanie-nak, és nemes gondolkodásra vall. Tom válasza még jobban feldühítette Janetet. Olyan paprikássá vált a hangulat

a házukban, hogy Melanie alig várta a hétfőt, az indu-lás napját. Az utolsó éjszakát Tom lakásában töltötte, hogy távol legyen anyjától, és csak hajnali háromkor men t haza, hogy még aludjon pár órát, mielőtt reggel tíz órakor elindul a reptérre. Tom aznapra szabadságot vet t ki, hogy kivihesse. Melanie n e m akart feltűnést kelteni a hófehér limuzinnal, amihez anyja, ha rajta mú-lik, feltétlenül ragaszkodott volna. Talán még a médiát is értesítette volna. De még az is lehet, hogy megtette.

Az indulásnál lejátszódó jelenet beillett volna egy silány szappanoperába is: anyja sírva kapaszkodott belé, és azzal próbálta visszatartani, hogy mire vissza-jön, ő talán már meg is hal, mert amióta megmondta neki, hogy elmegy, mellkasi fájdalmak kínozzák. Mela-nie megnyugtatta, hogy nem lesz semmi baja, meg-ígérte. hogy gyakran felhívja telefonon, meghagyta neki az összes ottani telefonszámot, majd, hátán a há-tizsákjával, kezében útitáskájával kirohant a kocsihoz, melyben löm várt rá. Úgy ült be a fiú mellé, mintha börtönből szabadult volna.

- Indíts! - kiáltott rá. - Indíts! Gyorsan! Mielőtt kiro-han , c's ráveti magát a motorháztetőre!

Töm rálépett a gázra, és amikor elérték az első lámpát, mindketten hangos nevetésben törtek ki. Úgy érezték, mintha megmenekültek volna, és Melanie-t szülte má-moros öröm fogta el a gondolatra, hogy hamarosan el-utazik, és Mexikóban valami egészen más munka várja.

Tom a reptéren csókkal búcsúzott tőle, és Melanie megígérte, hogy mihelyt megérkezik, félhívja. A fiú úgy tervezte, hogy két vagy három hét múlva csatlakozik hozzá. Melanie tudta, hogy addig még sok új kaland-ban lesz része. Az orvos pontosan ezt a három hónapos szabadságot javasolta neki.

Már a gépen ült, de még nem csukták be az ajtókat, amikor úgy döntött , felhívja az anyját. Elérte, amit akart ,és tudta, mennyire megviseli Janetet ez az egész. Tudta, úgy éli meg, mintha valami óriási veszteség érte volna, és nagyon sajnálta érte.

Az otthoni telefonon hívta, és amikor Janet bele-szólt, a hangján végtelen szomorúság érződött. De rögtön felderült, amikor meghallotta a lánya hangját.

- Meggondoltad magad? - kérdezte reménykedve. - Nem - válaszolta mosolyogva Melanie. - A gépen

ülök. Csak puszit akartam küldeni neked. Mihelyt tudlak, felhívlak Mexikóból.

Ebben a pillanatban felszólították az utasokat, hogy kapcsolják ki a mobiltelefonjukat, és Melanie is közölte anyjával, hogy abba kell hagynia a telefonálást.

- Még most sem értem, miért teszed ezt - mondta Janet sírós hangon.

- Egyszerűen szükségem van rá, mami. Hamarosan visszajövök. Vigyázz magadra! Szeretlek. De most be kell fejeznem.

- Én is szeretlek, Mel - felelte sietősen Janet, és még egy csókot küldött a telefonon keresztül.

Melanie kikapcsolta a mobüját. Örült, hogy felhívta anyját. Nem az volt a célja ezzel az úttal, hogy őt bánt-sa. Magának tartozott vele. Rá kellett jönnie, kicsoda ő, és hogy képes-e önálló életre.

Tizenhetedik fejezet M i u t á n megérkezett Mexikóba, Melanie jelentkezett Maggie-nél. Elmondta neki, hogy tetszik a hely, gyö-nyörűnek találja, a lányok aranyosak, Callaghan atya pedig egyszerűen fantasztikus. Elújságolta, hogy ta-lán még sohasem volt üyen boldog, és megköszönte a nővérnek, hogy elirányította őt az atyához.

Sarah is beszámolt Maggie-nek arról, hogy megkap-ta az állást a kórházban. Sok a dolga, de boldog. Még jócskán van mivel megbirkóznia az új életében, de már kezdi megszokni, és ebben a sok elfoglaltság is segít. Maggie tudta, mint ahogy Sarah is, hogy lesznek még nagyon nehéz időszakai, különösen ha majd Sethet

bíróság elé állítják. És azután meg kell hoznia pár nagy horderejű döntést. Megígérte a férjének és az ügyvé-deinek, hogy a tárgyaláson mellette fog állni. De idő-közben tisztáznia kell magában, hogy el akar-e válni, vagy sem. A kérdést az fogja eldönteni, hogy meg tud-e bocsátani Sethnek, vagy sem. Még nem tudot t eTre választ adni. Maggie azt tanácsolta, hogy imádkozzon sokat, és meg fogja kapni a választ. Eddig még n e m kapott, és másra sem tudott gondolni, csak hogy milyen szörnyű dolgot követett el Seth azzal, hogy elárult és becsapott mindenkit , beleértve saját magát is. Férje bűne megbocsáthatatlannak tűnt számára.

Maggie még mmdig a Presidio tábori kórházában volt. Négy hónapi működés után a katasztrófavéde-lem azt fontolgatta, hogy egy hónap múlva, októberben bezárja a tábort. Még laktak ugyan emberek a lakó-épületekben, hangárokban és a régi téglabarakkokban, de korántsam annyian, mint korábban. A legtöbben már hazaköltöztek, vagy más megoldást találtak. Maggi e is azt tervezte, hogy a hónap vége felé visszatér a Ten-derloinban lévő lakásába. Tudta, hogy hiányozni fog-nak azok az emberek, akikkel együtt élt a táborban. Furcsa módon jól érezte magát itt. És innen nézve az aprócska lakás a Tenderloinban nagyon magányos hely-nek látszott. Mondogatta ugyan magának, hogy ott legalább több ideje lesz imádkozni, de tudta , h o g y hiányozni fog a tábor. Nagyszerű új barátokra lelt itt.

Szeptember végén, a hazaköltözése előtt pár nappa l Everett hívta fel telefonon. Elújságolta neki, San Fran-ciscóba jön, hogy interjút készítsen Sean Penn-nel, és azt mondta , el szeremé vinni Maggie-t vacsorázni. A nővér habozott, és már mondta volna, hogy sajnos nem lehet, de hiába kutatott valami kifogás u tán , semmi hihető nem jutott eszébe. így elfogadta a meg-hívást, de utólag nagyon kínosan érezte magát . Az-n a p este azért imádkozott, hogy ne támadjon benne zavar; csak hálát érezzen a férfi barátságáért, és sem-miképpen se akarjon többet.

De amikor megpillantotta, nagyot dobbant a szíve. Ahogy látta feléje közeledni a kórház előtti sétányon, nyurga lábán a jellegzetes csizmájával, még inkább, mint valaha, úgy nézett ki, mint egy cowboy. Maggie láttán felragyogott arcán a mosoly, és ettől a nővér maga is önkéntelenül elmosolyodott. Mindkettőjüket boldoggá tette a másik látása. Everett átnyalábolta Maggie-t, majd hátralépett, hogy egyetlen pillantással befogadja a nő képét.

- Csodásan néz ki, Maggie - mondta örömtől ra-gyogva. Egyenesen a repülőtérről érkezett, az interjút csak másnap akarta elkészíteni. A mai este csak az övék volt.

Everett a Union Streeten lévő egyik kis francia étte-rembe vitte Maggie-t. A város élete már visszatért a rendes kerékvágásba. A törmelékeket eltakarították, és mindenüt t építkezések zajlottak. Közel öt hónappal a földrengés után újra lakható volt minden negyed, kivéve azokat a helyeket, amelyek a legsúlyosabb ká-rokat szenvedték. Ezeket nem lehetett megmenteni , inkább lebontották őket.

- Jövő héten visszaköltözöm a lakásomba - mondta Maggie szomorúan. - Nagyon rossz lesz, hogy nem lakhatom tovább együtt a nővértársaimmal. Lehet, hogy egy zárdában mégiscsak boldogabb lennék, mint egyedül.

Halat rendelt, míg Everett egy hatalmas marhasze-lettel kelt birokra. Vacsora közben változatlan lendület-tel folyt köztük a szó millió dologról, mígnem egy-szere Everett megemlítette Seth Sloane közelgő tárgya-lását. Maggie-nek elég volt, ha csak hallott vagy olvasott róla, mindjárt elszomorodott. Különösen Saraht saj-nálta. Müyen kár ezért az emberért és a családjáért! Olyan bolond volt, és annyi embernek okozott fájdal-mat! - Gondolja, hogy majd tudósíthat a tárgyalás-ról? - kérdezte kíváncsian.

- Szeretnék. N e m tudom, mennyire fogja érdekel-ni a sztori a Scoop-ot. Ámbár nem mindennapos sztori-

ról van szó. Találkozott mostanában Sarahval? Mi van szegénnyel?

- Jó l van - válaszolta Maggie. - Néha beszélünk egymással. Most a kórházban dolgozik, a fejlesztési osz-tályon. Neki se lesz könnyű. A férje sok embert magá-val rántott.

- Az ilyenek, mint ő, mindig ezt csinálják - jegyezte meg minden együttérzés nélkül Everett. Ö egyedül Saraht sajnálta, és persze Seth gyerekeit, akik sohasem fogják igazán megismerni az apjukat, ha az a követ-kező húsz-harminc évet börtönben tölti el. Erről újból eszébe jutott a saját fia. Valami okból ha Maggie-vel volt, mindig eszébe jutott Chad, mintha ezt a két em-bert valami láthatatlan szál kötné egymáshoz. - Sarah el akar válni tőle?

- Nem tudom - felelte Maggie határozatlanul. Ezt még Sarah sem tudta, de Maggie nem gondolta, hogy ezt Everett-tel kellene megvitatnia. A beszélgetés tehát más témák felé kanyarodott .

Sokáig ültek a francia étterem asztalánál. A hely ké-nyelmes és barátságos volt, és a pincér magukra hagyta őket, hadd beszélgessenek.

- Azt hallottam, hogy Melanie Mexikóban van - je-gyezte meg Everett, mire Maggie elmosolyodott. - Ma-gának van ehhez valami köze? - A férfi a nővér kezét szimatolta a dologban, ő pedig elnevette magát.

- Csak közvetve. Van egy nagyszerű pap, aki egy missziót vezet ott. Gondoltam, jól meg fogják érteni egymást. Azt hiszem, majdnem karácsonyig ott marad, ámbár hivatalosan n e m közölte senkivel, hogy hová ment. Pár hónapig normális civilként szeretne élni. Nagyon aranyos lány.

- Fogadni mernék, hogy az anyja kiborult ettől. Nyil-ván nem úgy képzeli a lánya karrierjét, hogy fogja ma-gát, és elmegy dolgozni egy mexikói misszióba. Ugye nem akarja azt mondani , hogy ő is vele ment?

- Nem, dehogy! - rázta a fejét nevetve Maggie. -Azt hiszem, épp arról van szó, hogy Melanie kicsit füg-

getleníteni szeretné magát az édesanyjától. Szerintem nagyon jót fog tenni neki. Sőt, az édesanyjának is. Néha nagyon nehéz elvágni ezeket a kötelékeket, \fen-nak, akiknek több gondot okoz, mint másoknak.

- Másrészt vannak olyan pasik, mint én, akiknél ez a kötelék teljesen hiányzik - mondta a férfi búsan.

- Tett már lépéseket, hogy felkutassa a fiát? - nézett rá figyelmesen a nővén Soha, így most sem akart túlsá-gosan erőszakos lenni, Everettet is inkább gyengéden noszogatta.

- Nem, de a napokban lépni fogok az ügyben. Azt hiszem, épp ideje. De fel kell készülnöm rá.

Fizetett, azu tán gyalog mentek tovább a Union Streeten. Itt már nem utalt semmi a földrengésre. A vá-ros tiszta volt és gyönyörű. Az idei szeptember sok napsütéses, meleg napot hozott, de már érezni lehetett a levegőben az ősz hűvös leheletét. Maggie séta közben fesztelenül belekarolt a férfiba, és így folytatták a be-szélgetést. Nem határozták el előre, hogy gyalog men-nek vissza a Presidióba, de végül így alakult. Valamivel több időt tölthettek így együtt, és vízszintes terepen haladhattak, ami ritkaság volt San Franciscóban.

Everett elkísérte Maggie-t egészen addig az épüle-tig, amelyben lakott. Tizenegy óra volt, ilyen későn már senki sem járt odakint. Eltelt az idő a vacsorával, és mint mindig, most is az volt az érzésük, mintha gon-dolkozásukat és felfogásukat tekintve úgy illenének egymáshoz, mint egy kerek egészt kitevő két fél.

- Köszönöm ezt a szép estét - mondta Maggie, és most úgy érezte, butaság volt, hogy kerülni akarta a férfit. A legutóbbi találkozásuk után kicsit összezava-rodott. Akkor nagyon erős vonzódást érzett a férfi iránt, míg most csak a meleg barátság és valami mélysé-ges gyengédség maradt benne. Számára mindez így volt tökéletes.

- Jó volt látnom magát, Maggie - nézett le rá Everett, és tekintetéből kiolvasható volt az iránta érzett szere-tet és csodálat. - Köszönöm, hogy eljött velem vacso-

ázni. Holnap, mielőtt elutazom, felhívom. Ha tehe-:em, még beugrom, de attól tartok, hogy az interjú el fog lúzódni , és majd rohannom kell, hogy elérjem az jtolsó gépet. Ha nem, akkor benézek egy csésze kávéra.

Maggie bólintott, majd fölnézett a fotósra. Minden Dlyan tökéletesnek látszott rajta és benne. Az arca. A »zeme, amelynek mélyén ott volt az egész lelke, a régi szenvedések, de az újjászületés és a gyógyulás fénye s. Everett megjárta a poklot, és visszatért belőle, és ez :ette őt azzá, aki volt. Nézte ezt a másik arcot, amely assan közelített az ő arcához. Azt várta, hogy kap egy gyengéd puszit az arcára, de a következő pillanatban ÍZ a jkán érezte a férfi száját. És csókolóztak Az ápoló-nőképzőben csókolózott utoljára, de még akkor is csak ritkán. És most hirtelen a szíve, a lelke, egész valója Hlenállhatatlan erővel húzta a másik felé, mígnem lényük egy magasabb szinten egymásba olvadt. Egyet-len csók elég volt, hogy a két ember egy pillanatra eggyé váljon. Amikor vége lett, Maggie-t szédülés fog-ta el. Nem úgy volt, hogy a férfi megcsókolta, hanem úgy, hogy ó meg viszonozta. És most rémülten bámult rá. Megtörtént az, ami elképzelhetetlen volt. Pedig mennyit imádkozott azért, hogy ne történjen meg.

- Ó, Istenem.. . Everett!... ne! - Riadtan hátrált egy lépést, mire a férfi megragadta a karját, és szelíden visszahúzta magához. Fejét lecsüggesztve tartotta a nőt a karjában.

- Maggie, ne . . . nem akartam.. . N e m tudom, mi tör-tént. . . Olyan volt, mintha egy ellenállhatatlan erő von-zott volna egymáshoz bennünket . Tudom, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie, és szeretném, ha tudná, nem terveztem el előre... De őszintének kell len-nem magához. Én így érzek, méghozzá azóta, amióta megismertem. Szeretem, Maggie. . . n e m tudom, je-lent-e ez magának valamit, vagy sem.. . de én. . . bár-mit megteszek, amit csak kíván. Nem akarom meg-bántani. Ahhoz túlságosan szeretem.

Maggie fölnézett a férfi szemébe, és tiszta, kendó-

zetlen, őszinte szerelmet látott benne. Everett tekin-tete visszatükrözte mindazt , ami az ő szemében volt.

- Többé nem találkozhatunk - mondta , és látszott rajta, hogy vérzik a szíve. - Nem tudom, mi történt. -És ekkor ugyanazzal az őszinteséggel, amivel a férfi az imént megajándékozta ót, hozzátette: - Én is szeretem magát. De nem tehetem.. . Everett, többet ne telefo-náljon.

A férfi bólintott. Mindkét kezét, lábát odaadta volna, ha Maggie azt kéri tőle. A szívét már úgyis nekiadta.

- Bocsásson meg! - Maga is nekem - felelte Maggie szomorúan, majd

elfordult, és szó nélkül bement a házba. A férfi nézte, amint becsukódik a kapu, s úgy érezte,

a szíve is ott van a kapu mögött. Két kezét zsebre dug-va megfordult, és visszaballagott a szállodájába, a Nob Hillre.

Maggie feküdt az ágyában, a sötétben. A világnak, amelyet a magáénak tudott, vége lett. A felismerés fel-dúlta, valósággal elkábította, annyira, hogy még imád-kozni sem tudott . Csak feküdt , és az a perc járt az eszében, amikor csókolóztak.

Tizen nyolcadik fejezet .Melanie mexikói útja minden várakozását beteljesí-tette. Szerette a gyerekeket, akikkel dolgozott, ők is szerették, és a legapróbb törődésért is hálásak voltak. Tizenegy-tizenöt éves lányok voltak a gondjaira bízva, akik korábban mind prostituáltként működtek, sokan drogokkal éltek, és Melanie tudta, hogy hárman közü-lük AIDS-esek.

A felnőtté válás és a megkomolyodás időszaka volt ez számára. löm kétszer is meglátogatta egy-egy hosszú hétvégére, és meglepődött, látva, hogy mit csinál. Mela-nie elmondta, hogy bár hiányzik neki az éneklés és a

színpad, de hazatérése után dolgozni és bizonyos dol-gokon változtatni szeretne. S legfőképpen maga szeret-ne dönteni a saját ügyeiben. Egyetértettek abban, hogy ennek eljött az ideje, de Melanie tudta, hogy anyja ebbe nehezen fog belenyugodni. Elmesélte Tómnak, hogy Janet az ő távollétében is elfoglalja magát. Meglátogatta a New York-i, sőt a londoni barátnőit is, a hálaadási ün-nepet pedig Los Angelesben töltötte a barátaival. Mela-nie hálaadásra is Mexikóban maradt, és szándékában állt a következő évben is visszajönni ugyanide. Az út tehát minden szempontból sikeresnek bizonyult.

A tervezettnél egy héttel tovább maradt, és csak a karácsonyt megelőző héten érkezett meg a LAX-re. A repülőteret szépen feldíszítették, és Melanie tudta, hogy már a Rodeo Drive is teljes karácsonyi díszben ragyog. Tom men t ki érte. Melanie napbarní to t tan , örömtől ragyogva szállt ki a gépből: három hónap alatt kislányból nővé változott. Anyja nem jött ki elé, de otthon meglepetéspartival várta, melyen megjelent mindenki, aki fontos volt Melanie-nak. Egymás nya-kába borultak, és mindketten sírtak a viszontlátás örö-métől. Melanie megértette, anyja megbocsátotta neki, hogy elszökött, és sikerült többé-kevésbé feldolgoznia és elfogadnia a történteket. Mindezzel együtt a parti során beszámolt Melanie-nak azokról a programokról, amelyeket előjegyzett a számára. Melanie már tiltako-zott volna, de akkor észbe kaptak, és mindketten elne-vették magukat. Hiába, a régi beidegződésektől nehéz megszabadulni.

- O k é , mami. Most az egyszer még beleegyezem. De legközelebb engem is kérdezz meg.

- Megígérem - felelte enyhe bűntudattal Janet. Ez komoly változást fog hozni mindkettőjük életében. Melanie-nak mostantól felelősséget kell vállabiia a saját életéért, anyjának pedig le kell mondania a felelősség-ről a lánya javára. Nem kis mutatvány egyikójüktől sem, de az egymástól távol töltött idő segített abban, hogy megtehessék ezt a lépést.

Tom velük töltötte a karácsony első napját, és eljegy-zési gyűrűvel lepte meg Melanie-t. A húga segített ki-választani a gyémántokkal kirakott vékony aranykari-kát. Melanie-nak nagyon tetszett, fel is húzta nyomban a jobb keze gyűrűsujjára.

- Szeretlek, Mel - súgta Tom, s mintegy vezényszóra megjelent Janet piros-zöld flitterekkel kivarrt karácso-nyi kötényben, egy tálca tojáslikórrel. Néhány barátjuk is eljött az eseményre, és Janet, aki elfoglaltabbnak tűnt, mint valaha, nagyon jó hangulatban volt.

A visszatérése óta eltelt hetet Melanie az újévi, Ma-dison Square Garden-i koncertjére készülve, a próba-teremben töltötte. Nagy felhajtás volt a visszatérése körül, és a kezdet cseppet sem ígérkezett visszafogott-nak. Úgy tervezték, hogy a koncert előtt két nappal Tom is elkíséri New Yorkba. Melanie bokája tökéletesen meggyógyult; három hónapig csak szandált hordott.

- En is szeretlek - suttogta Mel Tómnak, aki a tőle kapott Cartier órát viselte a csuklóján.

Csodálatos évet hagytak maguk mögött a San Fran-ciscó-i földrengéstől egészen karácsonyig.

Sarah karácsony első napján letette a gyerekeket Seth-nél. A férje ugyan felajánlotta, hogy eljön, de ő nem akarta. Kényeímeüenül érezte magát, ha Seth eljött hozzá, a lakására. Még mindig nem tudta, hányadán áll vele. Többször is beszélt a dologról Maggie-vei, aki emlékeztette, hogy a megbocsátás kegyelmi állapot, de akármit csinált is, Sarah nem jutott el ebbe az álla-potba. Mindmáig hitt a „jóban-rosszban" érvényessé-gében, de már nem tudta, mit érez Seth iránt. Nem sikerült feldolgoznia a történteket. Valami fásultság lett úrrá rajta.

Tegnap, karácsony estéjén, együtt ünnepel t a gyere-kekkel, és ma reggel lázasan kutatták át a zoknijaikat, s nyitogatták az ajándékaikat . Olivér élvezettel tép-te-szaggatta a csomagolópapírt, Molly pedig minden ajándékának egyformán örült. Megnézték és látták,

hogy a Mikulás majdnem az összes tejet megitta, az összes süteményt megette, Rudolf pedig, a piros or rú rénszarvas megrágta az összes répát, kettőt pedig tel-jesen eltüntetett.

Sarahnak fajt, hogy egyedül kell továbbadnia a gye-rekeknek a családi hagyományokat, de Seth azt mon d-ta, megérti. Pszichiáterhez járt, és gyógyszert szedett , mert újabban pánikrohamai voltak. Sarah emiatt is ré-mesen érezte magát. Arra gondolt, ott kellene lennie a férje mellett, hogy megnyugtassa. De Seth idegen volt most a számára, még ha valaha szerette is, és még ma is szerette. Furcsa, fájdalmas érzés volt.

Seth elmosolyodott, amikor meglátta őket az ajtaja előtt. Saraht is hívta, hogy menjen be, de ő azt felelte, nem tud, várják a barátai. Valójában mindössze Maggie-vel beszélte meg, hogy megisznak egy teát a St. Fran-cisban. Ö hívta oda Maggie-t, mivel nem volt messze a nővér lakásától, jóllehet szellemiségében egy egész világ választotta el a két helyet egymástól.

- Hogy vagy? - kérdezte Seth, miközben Olivér be-totyogott az ajtón. Már járt. Molly is berontott, ho-gy megnézze, mi van a fa alatt. Egy rózsaszín háromkere-kű biciklit kapott az apjától, meg egy akkora babát , mint ő maga, és még egy halom más ajándékot. Seth anyagi helyzete ugyanolyan volt, mint a feleségéé, de ő mindig is többet költött, mint Sarah, aki most külö-nösen odafigyelt, hogy mire adja ki a fizetését és azt a pénzt , amit a férjétől kapott a gyerekek után. Saraht a szülei is segítették, sőt a szünidőkre is meghívták őket Bermudára, de nem akart menni. Itt akart maradni, hogy a gyerekek közel legyenek az apjukhoz. Ameny-nyire tudni lehetett, minden bizonnyal hosszú időre ez lesz Seth utolsó szabadlábon töltött karácsonya, és nem akarta megfosztani őt a gyerekeitől, se a gyereke-ket tőle.

- Jól vagyok - felelte a karácsony kedvéért moso-lyogva, de mindketten tudták, hogy túl sok rom és tör-melék rakódott le kettőjük között. A tekintetük csaló-

dottságról és bánatról árulkodott , és a férfi árulása olyan pusztítást végzett Sarah lelkében, mintha bom-batalálat érte volna. Mind a mai napig nem fogta fel teljesen, hogy mi történt velük és miért. Megint rá kel-lett jönnie, hogy férje személyiségének van egy olyan része, amelyet nem ismert, amely inkább a Sully-félék-kel tartott rokonságot, s tőle teljesen idegen volt. Ez volt az egészben a legijesztőbb. Mindvégig egy idegen emberrel élt egy fedél alatt. És ez az idegen tönkretette az életét. Most majd csendben, nyugodtan felépíti újra, egyedül. Az utóbbi időben ketten is randevúra hívták, de mindkettőjüket visszautasította. Úgy gondolta, még férjnél van, s mindaddig így is marad, amíg másképp nem döntenek. A döntést a maga részéről elhalasztotta a tárgyalás utánra, hacsak egy hirtelen megvilágoso-dás hatására nem jut dűlőre addig. Továbbra is viselte a jegygyűrűjét, mint ahogy Seth is. Egyelőre még férj és feleség voltak, csak külön éltek.

Mielőtt elment, Seth átnyújtott neki egy karácsonyi ajándékot, és persze Sarah is hozott neki. Egy kasmir-zakót és néhány pulóvert vett Sethnek, ő pedig egy csodaszép kis vidraszőr kabátkát kapott tőle. Sötét-barna színűt, pontosan olyat, ami a legjobban tetszett neki. Rögtön föl is vette, és megcsókolta a férfit.

- Köszönöm, Seth. Nem kellett volna. - De igen - felelte a férfi szomorúan. - Ennél sokkal

többet érdemelsz. - Azelőtt valami nagyon értékes ékszert kapott volna Tiffanytól vagy Cartier-től, idén azonban erről szó sem lehetett, és a jövőben sem. Min-den ékszerétől meg kellett válnia. Egy hónapja keltek el aukción, és az értük befolyt összeget befagyasztot-ták a többi behajthatatlan követeléssel együtt, mint-hogy a perköltségek csillagászati összegre fognak rúgni. Seth számára borzasztó volt ez a tudat.

Sarah éjszakára is otthagyta a gyerekeket. Seth vett egy hordozható kiságyat Ollie-nak, Molly pedig vele fog aludni, mivel a kis lakásban mindössze egy háló-szoba volt.

Sarah csókkal búcsúzott a férjétói, és nehéz szívvel fiit vissza az autójába. A terhek, melyeken most osz-tozniuk kellett, már-már elviselhetetlenül nehezek voltak. De vinniük kellett tovább.

Karácsony délelőttjén Everett egy AA-gyülésre ment. Vállalta, hogy vendégként ő fog beszélni, elmondja a történetét a többieknek. Szerette ezeket a népes össze-jöveteleket, ahol sok fiatal volt, köztük néhány elég riasztó külsejű is, továbbá maroknyi jómódú holly-woodi és egy-két hajléktalan, akik csak úgy betévedtek. Élvezte ezt a valóságot híven tükröző vegyes társasá-got. Hollywoodban és Beverly Hülsben részt vett már olyan gyűléseken, amelyeken az ő ízlésének kicsit túl válogatott, túl finom társaság gyűlt össze. Jobban érezte magát az ilven vegyes összetételű, kevéssé előkelő cso-portokban. Itt mindig ilyen társaság gyűlt össze.

A szabályoknak megfelelően bemutatkozott, és el-mondta, hogy alkoholista volt, mire a teremben ötven ember kiáltotta egyszerre, hogy „Szevasz, Everett!". Ettől még most, majdnem két év elmúltával is meleg-séget érzett a szíve tájékán, és az otthoniasság érzése töltötte el. Sohasem mondot t begyakorolt vagy előre elpróbált beszédet . Azt mondta , ami épp akkor az eszébe jutott, vagv ami már egy ideje nyugtalanította. Ezúttal Maggje-ről beszélt, arról, hogy szerelmes belé, és hogy Maggie apáca. Elmondta, hogy a nővér is sze-reti őt, de hű marad a fogadalmához, és arra kérte, ne hívja fel őt többé, és ő szót fogad neki. Az elmúlt há-rom hónapban nagyon megviselte, hogy nem beszél-hetett vele, de tiszteletben kell tartania Maggie kíván-ságát.

Amikor az összejövetel után beült a kocsijába, el-gondolkodott azon, amit elmondott . Hogy szereti ezt a nőt, ahogy soha senki mást nem szeretett még, se apácát, se más nőt. Ez azért már jelentett valamit. Hir-telen elbizonytalanodott: jól tette-e, amit tett, vagy inkább harcolnia kellett volna érte. Ez így még sohasem

vetődött fel benne. Már hazafelé tartott, de ekkor egy éles kanyarral egyenesen a repülőtér felé vette az útját. Karácsony napja, délelőtt tizenegy óra volt, gyér for-galomban autózott . Tudta, még eléri az egyórás San Franciscó-i járatot, és háromra a városban lesz. Ekkor már semmi sem állíthatta volna meg.

Megvette a jegyét, felszállt a gépre, aztán csak bá-multa az ablakon át a felhőket, az alatta elterülő tájat és a tájban futó utakat. Nem volt senki más, akivel eltölt-hette volna a karácsonyt, így akkor sem veszít sokat, ha Maggie nem lesz ha j landó találkozni vele. Csak némi időt és az oda-vissza repülőjegy árát. Egy próbát meg-ért. Az elmúlt három hónapban elviselhetetlenül hiány-zott neki Maggie. A bölcs megjegyzései, a megfonto-lásra érdemes tanácsai, a hangja, kéken csillogó szeme. Alig várta, hogy újra láthassa. Számára ó volt a leg-szebb, az egyetlen karácsonyi ajándék. És ő sem adha-tott Maggie-nek semmit, csak a szerelmét.

A gép tíz perccel korábban, épp két óra előtt ért föl-det, és a taxi húsz perccel három óra előtt ért be vele a városközpontba. Everett olyan izgatott volt, mint egy randevúra igyekvő diák, és csak a Tenderloinba érve kezdett el félni, hogy mi lesz, ha Maggie nem engedi be. Ha meglátja, hogy ő áll a kapuban, és azt mondja , hogy menjen el? Mégis meg kellett próbálnia. Nem hagyhatta, hogy csak úgy eltűnjön az életéből. A sze-relem ritka Idncs, és túl fontos, semhogy az ember csak úgy eldobja magától. És ő még soha senkit nem szere-tett úgy, mint Maggie-t. Szentnek tartotta őt. És mások is így beszéltek róla.

A ház elé érve kifizette a taxist, és idegesen elindult a kapuhoz vezető lépcső felé. Az ütött-kopott, kicsor-bult lépcsőn két részeg ült egy közös üveg pia társasá-gában. Az utcán öt-hat lány sétált föl-alá, várva, hogy valaki leszólítsa őket. Karácsony ide vagy oda, itt ugyan-úgy zajlott az élet, mint máskor.

Everett megnyomta a csengőt, de válasz nem jött. Arra gondolt, hogy felhívja a mobüján, de meggon-

dolta magát: nem akarta előre figyelmeztetni. Inkább leült a legfelső lépcsőre. Farmernadrág és vastag pu-lóver volt rajta. Hideg volt, de sütött a nap, és egészé-ben szép idő volt. Akármilyen sokáig tart, megvárja. Tudta, előbb-utóbb jönni fog. Talán karácsonyi ebédet vagy vacsorát oszt a szegényeknek valamelyik ingyen-konyhán.

Az alatta lévő lépcsőfokon ülő két részeg egymás-nak adogatta az üveget, majd az egyik fölpillantott rá, és odakínálta neki is. A legolcsóbb pálinka volt, amit meg tudtak venni, a legkisebb kiszerelésben. Mind-ketten koszosak voltak, büdösek, és fogatlan szájukkal felmosolyogtak rá.

- Iszol? - kérdezte egyikük nehezen forgó nyelvvel. A másik részegebb volt, és félig már aludni látszott.

- Még sohasem jutott eszetekbe, hogy elmenjetek az Anonim Alkoholistákhoz? - kérdezett vissza nyája-san Everett, elhárítva az üveget, mire az, aki odakínálta, undorral végigmérte, és elfordult. Megbökte a társát, fölmutatott Everettre, majd szó nélkül mindketten föl-tápászkodtak, és elbaktattak egy másik lépcsőre. Ott leültek, és folytatták az ivást. - En is csak Isten kegyel-méből járok hozzájuk - suttogta maga elé Everett, és tovább várakozott Maggie-re. Úgy gondolta, annál jobban, mint hogy várja a szerelmét, nem is tölthetné a karácsony napját.

Maggie és Sarah a St. Francis Hotelban teáztak. Itt igazi angol módra, gyümölcsös és egyéb süteményekkel és apró szendvicsekkel együtt szolgálták fel a teát. Mi-közben az Earl Grayt kortyolgatták, kellemesen elbe-szélgettek. Maggie szomorúnak látta Saraht, de nem faggatta. Ő maga is elég nyomott hangulatban volt. Rossz volt, hogy nem beszélhetett, nem nevethetett jókat Everett-tel, de azok után, ami legutóbb történt köztük, tudta, hogy többé nem találkozhat, nem be-szélhet vele. Ha látná, nem tudna ellenállni neki. Már meggyónta, és azóta még jobban eltökélte magát. Ettől

azonban még hiányzott neki a férfi. Kincset érő bará-tot veszített el benne.

Sarah arról beszélt, hogy mennyire hiányzik neki Seth, és mesélt az egykori közös életük szép napjairól. Soha n e m hitte volna, hogy egyszer mindennek vége lesz. Soha még csak meg sem fordult a fejében.

Elmondta, hogy tetszik neki a munkája, és sok rokon-szenves emberrel találkozik. De mindmostanáig elzár-kózott mindenféle társasági élettől. Még túlságosan feszélyezte, hogy házon kívül mutatkozzon, vagy találkozzon a régi barátaival. Tudta, hogy a város még tele van a róluk szóló pletykákkal, és ez csak rosszabb lesz, ha majd márciusban megkezdődik a bírósági tár-gyalás. Hosszú viták folytak arról, hogy időhúzással próbálják-e késleltetni az eljárást, vagy mielőbbi tár-gyalást szorgalmazzanak. Seth úgy döntött, mielőbb szeretne túlesni rajta. És azóta minden nap egyre ide-gesebb lett. Sarah nagyon aggódott emiatt is.

A beszélgetés hol erre, hol arra kanyarodott - a vá-rosban történt eseményekről a Diótörő-re, amelyre Sarah nemrég vitte el Mollyt, az előző napi ökumenikus éjféli misére a Grace-katedrálisban, ahol Maggie mi-nistrált. Két barátnő csevegett itt meghitten egy-egy csésze tea mellett. Mindkettőjük számára a jándék volt ez a barátság, amit váratlan áldásként kaptak a májusi földrengés következményeképpen.

Öt órakor mentek el a St. Francisból. Sarah az utcája sarkán kitette Maggie-t, és továbbindult kifelé a város-ból. Arra gondolt, talán elmegy moziba. Maggie-t is hívta, de ő azt mondta, fáradt, inkább hazamenne. A fil-met is, melyet Sarah meg akart nézni, túl nyomasz-tónakgondolta, így most intett az elrobogó Sarah után, és lassan elindult a házuk felé. Rámosolygott két utca-lányra, akikkel egy házban lakott. Az egyik egy csinos mexikói lány volt, a másik egy kansasi transzvesztita, aki mindig nagyon kedves volt hozzá, és rendkívül tisztelte, amiért apáca.

Épp megindult volna felfelé a lépcsőn, amikor felte-

kintett, és meglátta a férfit. Megtorpant, Everett pedig lemosolygott rá. Már két órája ücsörgött ott, és kezdett átfázni. De azt sem bánta volna, ha halálra kell fagy-nia, úgysem mozdult volna el, amíg Maggie haza nem jön. És lám, egyszer csak ott volt.

Ot t állt, nézett föl rá, mint aki nem hisz a szemének, és a férfi lassan lelépdelt hozzá a lépcső aljába.

- Boldog karácsonyt, Maggie - mondta szelíden. - Hogy kerül ide? - meresztett rá nagy szemeket a nő. - Egy gyűlésen voltam ma reggel... magáról beszél-

tem a többieknek... aztán iderepültem, hogy szemé-lyesen is boldog karácsonyt kívánjak magának.

Maggie bólintott. Ez hihető volt. Nagyon is el tudta képzelni, hogy Everett szóról szóra így tett mindent . Ilyet érte még soha senki nem csinált. A legszíveseb-ben kinyújtotta volna a kezét, hogy megtapogassa, va-lóságos-e, de nem merte.

- Köszönöm - felelte szívdobogva, halkan. - Akarja, hogy megigyunk valahol egy kávét? A lakásom kész szemétdomb. - És abban sem volt biztos, hogy illő do-log lenne-e, ha fel vinné. Az egyszobás garzonban a leg-hangsúlyosabb bútordarab az ágya volt. Ami be sem volt vetve.

- Az jó lenne - nevetett a férfi. - Három óra óta fa-gyasztom a hátsómat a lépcsőjén, de szó szerint. - Le-porolta a fenekén a farmerját, majd átballagtak az utca túloldalán lévő kávézóba. Lepukkant hely volt, de ég-tek benne a lámpák, és az ételek is tűrhetően néztek ki. Maggie néha beugrott ide hazafelé menet valami va-csorát venni. A húsos szendvicsük és a rántottájuk egészen ehető volt. És mindig kedvesen bántak vele, csak mert apáca.

Egyikőjük sem szólt, amíg le nem ültek egy asztal-hoz, és meg nem rendelték a kávét. Everett kért hozzá egy pulykás szendvicset is, de Maggie dugig ette ma-gát a St Francisban.

- És hogy van? - kérdezte elsőként Everett. - Jól. - Maggie életében először nem találta a szava-

kat, de aztán sikerült kicsit megnyugodnia, és többé-kevésbé magára találnia. - Nahát, ez tényleg nagyon kedves volt magától, Everett. Iderepült csak azért, hogy boldog karácsonyt kívánjon nekem. Köszönöm -mond ta ünnepélyes komolysággal.

- Hiányzott. Nagyon. Ezért vagyok ma itt. Hirtelen hülyeségnek éreztem, hogy többé ne beszélgethes-sünk egymással. Azt hiszem, bocsánatot kell kérnem azért, ami legutóbb történt, de azt is meg kell monda-nom, hogy nem bántam meg. Ennél jobb dolog soha életemben nem történt velem.

Meg kell hagyni, Everett mindig őszinte volt hozzá. - Velem sem - vágta rá gondolkodás nélkül Maggie,

de aztán bűntudatosan hozzátette: - Azóta sem tudom, hogy történhetett meg.

- Nem tudja? Én tudom. Azt hiszem, szeretjük egy-mást. Legalábbis én szeretem magát. És az az érzésem, hogy maga is szeret engem. Vagy legalább remélem. -Everett nem akarta, hogy Maggie szenvedjen, amiért így érez iránta, de lehetetlen volt n e m reménykednie abban, hogy mindketten szerelmesek egymásba, s nem csak ő szereti Maggie-t. - Nem tudom, mit tehet-nénk ellene, vagy hogy tehetnénk-e bármit is. De ez már egy másik történet. Azt akartam, hogy tudja, ho-gyan érzek maga iránt.

- Én is szeretem - felelte a nővér szomorúan. Az egyeden súlyos bűn volt ez, amit valaha elkövetett az egyház ellen, a legnagyobb kihívás a szerzetesi foga-dalma ellen, de e2 volt az igazság. Úgy érezte, Everett-nek joga van tudni.

- Hát ez jó hír - mondta a férfi, és beleharapott a szendvicsébe. Miután megrágta és lenyelte, a hallot-taktól megkönnyebbülve rámosolygott Maggie-re.

- Nem, egyáltalán nem az - ellenkezett a nő. - Én nem szeghetem meg a fogadalmamat. Ez az életem. -De most bizonyos értelemben már Everett is hozzátar-tozott az életéhez. - Nem tudom, mit tegyek.

- Mi lenne, ha most csak jól éreznénk magunkat , és

gondolkoznánk ezen a dolgon? Biztosan van valami megengedett módja annak, hogy egy másfajta életet válasszon. Például ha becsületesen feloldozást kér a fogadalma alól.

Maggie elmosolyodott ezen. - Nem adnak feloldozást annak, aki kdlép a rendból.

Tudom, hogy vannak, akik kilépnek, a bátyám is meg-tette, de én ilyet sohasem tudtam elképzelni magamról.

- Akkor lehet, hogy nem fog kilépni - mondta erre a férfi. - Akkor így maradunk. De legalább tudjuk, hogy szeretjük egymást. Nem azért jöttem ide, hogy meg-kérjem, szökjön el velem, habár szeretném, ha megten-né. Miért nem gondolja végig anélkül, hogy kínozná magát? Adjon nénú időt magának, hogy rájöjjön, mit érez valójában.

Maggie-nek tetszett a férfi józan érvelése. - Félek - vallotta be becsületesen. - Én is - mondta erre Everett, és megfogta a nővér

kezét. - Ez nagyon ijesztő helyzet. Nem is tudom, vol-tam-e már szerelmes életemben. Nagyjából harminc éven keresztül túl részeg voltam ahhoz, hogy kicsit is törődjek bárkivel, magamat is beleértve. Most föléb-redtem, és itt van maga.

Én sohasem voltam szerelmes - felelte Maggie, akinek jólestek a férfi szavai. - Maga az első. Sohasem hittem volna, hogy ez megtörténhet velem.

- Lehet, hogy Isten úgy gondolta, itt az ideje. Vagy felülvizsgálja a hivatásomat. Árvának fogom

erezni magam, ha elhagyom az egyházat. - Akkor majd én örökbe fogadom. Ez is egy lehető-

ség. Apácákat örökbe lehet fogadni? - A nő nagyot ne-vetett. - Úgy örülök, hogy látom, Maggie!

Maggie végre kezdett feloldódni, és már úgy beszél-gettek, mint régen. A nővér a mostani munkájáról me-sélt, Everett az eseményekről, amelyekről tudósított, és megbeszélték Seth közelgő bírósági tárgyalását. Eve-rett elmondta, hogy részletesen megtárgyalták az ügyet a szerkesztőjével, és lehet, hogy ő fogja tudósítani róla

a Scoop-ot. Ha igen, akkor márciustól kezdve hetekig San Franciscóban fog lakni. Maggie-t örömmel töltötte el a férfi közelségének gondolata, és az is, hogy Everett nem sürgeti. Már úgy léptek ki a kávézóból, mint ré-gen, jó barátokként. Everett megfogta a kezét, amikor átvágtak az úttesten. Este nyolc óra volt, ideje indul-nia, hogy elérje az utolsó gépet vissza, Los Angelesbe.

Maggie nem hívta fel a lakására, csak álltak egy hosszú percig a ház előtt.

- Ez volt életem legszebb karácsonyi ajándéka - mo-solygott a nővér a férfira.

- Nekem is. - Everett gyöngéden homlokon csókolta. Nem akarta megijeszteni, és a környéken tudták, hogy Maggie apáca. Tudta, milyen rosszat tenne a hírének, ha úgy csókolná m e g mint nőt. És Maggie amúgy sem állt még készen rá. Még gondolkodnia kellett. - Majd felhívom, és meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. -Ekkor észbe kapott, és elakadó lélegzettel kérdezte: -Csakugyan, Maggie, haj landó gondolkozni a dolgon? Tudom, milyen nagy jelentőségű döntés ez a maga életében. Nincs is nagyobb ennél. De szeretem magát, és itt leszek magának, és ha kellőképpen elveszti a józan eszét, akkor megtiszteltetésnek veszem, ha felesegül jön hozzám. Csak hogy tudja, a szándékaim tisztessé-gesek.

- Ennél kevesebbet nem is vártam magától, Eve-rett - válaszolta kimérten Maggie, azután boldogságtól sugárzó arccal mondta: - Ha jól meggondolom, nekem még soha senki nem kérte meg a kezemet. - Azzal lábujjhegyre állt, és egy gyors csókot nyomott a férfi arcára.

- Élhet együtt boldogan egy gyógyult alkoholista és egy apáca? - kérdezte nevetve, és hirtelen, maga sem tudta, honnan jött a gondolat, de az jutott eszébe, hogy Maggie még elég fiatal, hogy gyereke lehessen, talán nem is egy, ha elég hamar hozzáfognak. A gondolat még jobban felvidította, de nem szólt róla a nővérnek. Enélkül is van min töprengenie.

- Köszönöm, Everett. Majd gondolkozom rajta. Meg-ígérem.

Maggie a kulcsával kinyitotta a kaput, a férfi pedig füttyentett egy elhaladó taxinak.

- Ameddig csak akar - mondta még. - Én nem sie-tek. A világért sem szeretném sürgetni.

- Meglátjuk, mit szól mindehhez Isten - mosolygott Maggie.

- Oké. Kérdezze meg tőle. Addig én elkezdem meg-gyújtani a gyertyákat. - Gyerekként is mindig nagyon szerette ezt.

Maggie intett, majd eltűnt a házban. Everett leszaladt a lépcsőn a várakozó taxihoz. Amikor elindultak, és még egyszer fölnézett a házra, arra gondolt, hogy nagy való-színűséggel ez volt élete legszebb napja, \tolt szerelme, és volt reménysége. És ami a fő, övé volt Maggie. . . majdnem. Az viszont holtbiztos, hogy ő Maggie-é.

Tizenkilenced ik fejezet A karácsonyt követő napon Everett, aki Maggie látá-sától új erőre kapott, leült a számítógépe elé, fölment az internetre, és munkához látott. Tudta, hogy vannak különleges keresőoldalak. Beírt bizonyos információt, mire megjelent a monitorán egy kérdőív. Gondosan megválaszolta az összes kérdést, jóllehet nem sok adat állt a rendelkezésére. Név, születési idő és hely, szülők neve, utolsó ismert lakcím. Ennyiből kellett kiindulnia. Sem a jelenlegi lakcímet, sem a társadalombiztosítási számot, sem más jellegű adatot nem ismert. Mindezt az információt Montana államra vetítve adta meg. Ha ott nem talál semmit, akkor sorra veszi a többi államot. Most hát ült a számítógép előtt, és várta a választ. Pil-lanatokon belül egy név és egy lakcím jelent meg a monitoron. Ilyen egyszerűen és ilyen gyorsan. Huszon-hét év után csak úgy ott volt. Charles Lewis Carson.

Chad. És egy cím a montanai Butte-ban. Huszonhét évébe telt, hogy megkeresse, de most megtalálta. Ott volt egy telefonszám és egy e-mail cím is.

Gondolkozott rajta, hogy e-mailt küldjön-e neki, de úgy döntött, nem. Egy papírra kimásolt minden adatot, majd töprengve járkált egy darabig föl-alá a lakásban, s végül vett egy nagy lélegzetet, fölhívta a légiforgalmi társaságot, és foglaltatott egy repülőjegyet. Aznap dél-után négy órakor indult egy járat. Úgy döntött , elre-pül vele. Akkor is felhívhatja, ha már ott lesz, vagy csak elhajt a ház előtt, és megnézi, milyen. Chad harminc-éves, és még egy fényképet sem látott róla az eltelt évek alatt. A volt feleségével teljesen megszakadt a kapcso-lata, amióta Chad betöltötte a tizennyolcat, és többet nem küldött neki pénzt. Addig is mindössze ezek a havonta elküldött csekkek jelentették az egyetlen kap-csolatot közöttük, melyeknek hátoldalán az asszony az aláírásával igazolta az átvételt. Chad négyéves ko-rában hagyták abba a levelezést, és ő azóta egyetlen fényképet sem kapott róla, igaz, nem is kért.

Everett semmit sem tudott a fiáról: megnősült-e vagy egyedül él, végzett-e főiskolát vagy egyetemet, mivel foglalkozik. Akkor támadt egy újabb gondolata, és ugyanezeket a kérdéseket föltette Susanra vonatkozóan is, őt azonban nem találta meg. Talán másik államba költözött, vagy újra férjhez ment. Sok oka lehetett an-nak, hogy miért nem jelent meg a monitoron. De iga-zából csak Chadet szerette volna látni. Még abban sem volt biztos, akar-e találkozni vele. Egy pillantást akart vetni rá, és a többit eldönti, ha már ott lesz. Nehéz döntés volt ez számára, és tudta, hogy Maggie-nek is és a saját gyógyulásának is nagy szerepe volt benne. Korábban nem lett volna bátorsága megtenni ezt a lé-pést. Szembe kellett néznie azzal, hogy milyen kudar-cok érték ebben a dologban: hogy képtelen volt kap-csolatot teremteni vagy elkötelezni magát, de még arra is, hogy megpróbáljon apává válni. Tizennyolc éves volt, amikor fia született, maga is gyerek még. Ma már

Chad is jóval idősebb, mint ő, amikor a fia megszüle-tett. Huszonegy éves volt, amikor utoljára látta őt, azután elment, hogy mint valami szerencselovag, fotós-ként körbecsavarogja a világot. De akárhogy' szépítette vagy próbálta romantikus köntösbe öltöztetni, tulaj-donképpen, és Chad szempontjából, elhagyta őt, és eltűnt az életéből. Everett szégyellte, hogy ezt tette vele, és nagyon is lehetségesnek tartotta, hogy Chad gyűlöli. Minden joga megvan hozzá. De most végre, ennyi év után mégis szembe akart nézni vele. Maggie adta meg hozzá a szükséges lökést.

Némán, magába mélyedve ült az autóban a repülő-térre menet, a Starbucksban vett egy kávét, amit ma-gával vitt a gépre, s miközben iszogatta, kibámult az ablakon. Ez másfajta utazás volt, mint előző nap, amikor San Franciscóba ment, hogy találkozzon Maggie-vel. Még amikor Maggie haragudott is, vagy kerülte őt, volt köztük valami kapcsolat, és szinte minden közös emlékük szép volt. De Chadnak és neki nem volt min osztozniuk, kivéve Everett teljes alkalmatlanságát az apaságra. Nem volt miből meríteni, mire építeni. Hu-szonhét esztendő óta nem volt köztük semmiféle kap-csolat, nem vezetett híd kettőjük között. A génjeiket leszámítva tökéletesen idegenek voltak.

A gép leszállt Butte-ban, és Everett megkért egy taxist, haj tson el az internetről levett dm előtt. Olcsó anya-gokból épült takaros kis ház volt a város egyik családi házas negyedében. Nem valami előkelő környék, de nem is szegénynegyed. A szokásos kispolgári, de kel-lemes környezet. A ház előtt kicsi, de szépen gondo-zott gyep terült el.

Miután látta, Everett megkérte a sofőrt, vigye el a legközelebbi motelba. A Ramada Inn egyik motelja volt. A legkisebb, legolcsóbb szobát kérte, azután vett egy üdítőt az automatából, és visszavonult vele a szo-bájába. Sokáig ült ott a telefonra szegezett tekintettel; szerette volna feltárcsázni a számot, de félt is tőle. Végül összeszedte a bátorságát. Úgy érezte, most el kellene

mennie egy összejövetelre. Tudta, hogy végül megte-heti ezt is, de előbb Chadot akarta felhívni. Később bár-mikor beszámolhat erről a többieknek, és valószínűleg meg is teszi.

A második csengetésre fölvették a telefont. A női hang hallatán Everett egy pillanatig azt hitte, rossz számot hívott. Márpedig akkor nem lesz könnyű dolga. Charles Carson nem valami szokatlan név, sok lehet belőle a telefonkönyvben.

- Mr. Carson otthon van? - kérdezte udvarias nyá-jassággal. Érezte, hogy remeg a hangja, de a nő nem ismerte, így nem vette észre.

- Nem, nincs itthon. Fél óra múlva kell megérkez-nie - közölte készségesen a nő. - Adjak át neki egy üzenetet?

- É n . . . nem. . . khm. . . majd visszahívom - felelte Everett gyorsan, és letette a kagylót, mielőtt a nő bár-mit is kérdezhetett volna. Vajon & lehetett, töprengett. Feleség? Húg? Barátnő?

Végigfeküdt az ágyon, bekapcsolta a tévét, és el-szundított. Nyolc óra volt, amikor felriadt, és megint rámeredt a telefonra. Átgördült az ágyon, és tárcsázta a számot. Ezúttal egy erős, tiszta férfihang szólt bele.

- Charles Carsonnal beszélek? - kérdezte Everett a vonal túlsó végén lévő férfitól, majd lélegzet-vissza-fojtva várt. Az volt az érzése, hogy igen, és ettől kicsit megszédült. Ez sokkal nehezebb volt, mint gondolta. És ha már megmondta a nevét, akkor mi lesz? Lehet, högy Chad nem akar találkozni vele. Miért is akarna?

- Chad Carson vagyok - javította ki a hang. - Kivel beszélek? - Kis gyanakvást lehetett érezni a hangján. Abból, hogy az illető a hivatalos nevét használta, arra következtetett, hogy idegen.

- É n . . . nos. . . mmm. . . tudom, hogy hülyén hang-zik, de nem is tudom, hol kezdjem. - Aztán egyszer csak kiszaladt a száján: - A nevem Everett Carson. Az apád vagyok. - Süket csend lett a vonal túlsó végén. Everett könnyen el tudta képzelni, miféle dolgokat mondhat

majd neki a fia, s ezek közül még a „felejts el" volt a legfinomabb. - Nem tudom, mit mondhatnék neked, Chad. Azt hiszem, a bocsánatkérés a legelső, még ha n e m teszi is jóvá az eltelt huszonhét évet. Azt hiszem, azért már semmi sem kárpótol téged. És azt is megér-tem, ha nem akarsz beszélni velem.

Továbbra is csend volt, és Everett arra gondolt, talán n e m is kéne beszélni többet, jobb lenne tapintatosan letenni a kagylót. Úgy döntött, vár még pár pillanatig, az tán végleg feladja. Huszonhét évébe telt, hogy ki-nyújtsa a kezét a fia után és kibékülést kezdeményez-zen . Chadnak ezzel szemben fogalma sem volt arról, hogy mi történik, és a döbbenettől megnémult .

- Hol vagy? - Mindössze ennyit kérdezett, és Everett n e m tudta, vajon mire gondol. Rémítő helyzet volt.

- Butte-ban. - Ma is úgy mondta ezt, mint egy ide-valósi, holott sok más helyen élt már. Kicsit még érezni lehetett a beszédén a montanai kiejtést.

- Komolyan? - lepődött meg Chad. - Mi dolgod v a n itt?

- Él itt egy fiam - válaszolta minden köntörfalazás nélkül Everett. - Hosszú ideje nem láttam. Nem tudom, akarsz-e találkozni velem, Chad. Nem hibáztatlak, ha n e m akarsz. Régóta fontolgattam már ezt a lépésemet. De azt teszem, amit te akarsz. Azért jöttem, hogy talál-kozzam veled, de te döntőd el, hogy akarsz-e látni. Ha nem, azt is megértem. Nem tartozol nekem semmivel. Én tartozom neked bocsánatkéréssel az elmúlt hu-szonhét évért. - Csend fogadta a szavait, miközben a fiú, akit nem ismert, emésztette a hallottakat. - Azért jöttem, hogy jóvátegyem, amit lehet.

- Jársz AA-összejövetelekre? - kérdezte Chad óva-tosan. Ismerősek voltak a szavak.

- Igen, járok. Húsz hónapja. A legjobb dolog, amit valaha csináltam. Ezért vagyok itt.

- Én is járok - mondta Chad kis habozás után. Hir-telen támadt egy ötlete. - Akarsz eljönni egy gyűlésre?

- Igen, akarok. - Everett vett egv mély lélegzetet.

- Kilenc órakor kezdődik egy - mondta Chad. - Hol vagy most?

- A Ramada Inn motelban. - Érted megyek. Egy fekete Ford furgonnal leszek.

Kettőt dudálok. Tíz perc, és ott vagyok. - Mindennek ellenére ő éppúgy látni akarta az apját, ahogy az őt.

Everett kis hideg vizet lötykölt az arcára, megfésül-ködött, és megnézte magát a tükörben. Egy negyven-nyolc éves férfit látott benne, aki annak idején sok göröngyös utat bejárt, és huszonegy éves korában el-hagyta a hároméves kisfiát. Nem volt rá büszke. Sok minden kísértette a múltból, s ez is közéjük tartozott. Nem sok embert bántott meg élete során, de a fiát igen, ráadásul őt a legjobban. Már nem tehette jóvá, nem adhatta vissza neki az éveket, amelyeket apa nélkül élt át, de legalább most eljött.

Farmerban és vastag dzsekiben állt a motel előtt, amikor Chad megérkezett. Everett nézte a magas, iz-mos, jóképű, szőke, kék szemű fiút, ahogy kiszáll a kis-teherautóból, és jellegzetes montanai járással megindul felé. Amikor odaért, megállt előtte, hosszan, keményen farkasszemet nézett vele, aztán kinyújtotta a kezét, hogy megrázza az apjáét . Szótlanul néztek egymás szemébe, és Everettnek vissza kellett fojtania a köny-nyeit. Nem akarta zavarba hozni ezt a férfit, aki töké-letesen ismeretlen volt számára, de jó embernek lát-szott, olyannak, akire minden apa büszke lenne. Kezet fogtak, és Chad bólintott köszönésképpen. Kevés szavú fiú volt.

- Köszönöm, hogy eljöttél értem - mondta Everett, miközben beszállt a furgonba. - A gyerekeid? - nézett meglepetten a két kislányról és egy kisfiúról készült fotókra. Meg sem fordult a fejében, hogy Chadnak is lehetnek gyerekei.

- És már útban van a következő - bólintott moso-lyogva Chad. - Helyes kölykök.

- Mennyi idősek? - Jimmy hét-, Billy öt-, Amanda hároméves. Azt hit-

tem, ezzel vége, de hat hónapja jött az újabb megle-petés. Egy újabb kislány.

- Szép család - mosolygott Everett, aztán elnevette magát. - Szent Kleofás, öt perce kaptam vissza a fia-mat, és máris négyszeres nagypapa vagyok! De meg is érdemlem. Korán kezdted.

Erre már Chad is elmosolyodott. - Akárcsak te. - Kicsit korábban is, mint terveztem. - Egy pilla-

natra elbizonytalanodott, meg merje-e kérdezni, de aztán elszánta magát: - Hogy van a mamád?

- Jól. Újra férjhez ment, de nem lett több gyereke. Most is itt él.

Everett bólintott. Sejtette, hogy vele is fog találkozni. Kurta kamaszházasságuk keserű ízt hagyott a szájában, és úgy gondolta, talán az övében is. Keserves három évet töltöttek együtt, mely végül messzire űzte őt. Any-nyira nem illettek egymáshoz, hogy a házasságu k kez-dettől fogva egy rémálom volt. A felesége egyszer megfenyegette, hogy lepuffantja az apja puskájával. Everett rá egy hónapra faképnél hagyta. Úgy gondolta, ha nem lép le, megöli őt vagy magát. Három évig egy-folytában veszekedtek. Akkor kezdett keményen inni, és ivott huszonhat éven keresztül.

- Mit dolgozol? - kérdezte kíváncsian. Fel tűnően jóképű fiú volt, sokkal vonzóbb, mint ő volt Chad ko-rában. Markáns arcú, erős fickónak látszott, termetre még nála is magasabb és jóval izmosabb, mint aki kint dolgozik a szabadban.

- Csoportvezető-helyettes vagyok a TBar7Ranchon. Kint van, a várostól harminc kilométerre. Lovak és te-henek. - Valóban tökéletes cowboynak látszott.

- Jártál főiskolára? - A kétéves előkészítőre. Estin. Mama azt akarta,

hogy járjak jogra. - Elmosolyodott. - Nem az én ese-tem. A főiskola oké volt, de egy ló hátán százszor jobban érzem magam, mint egy íróasztal mellett. Igaz, hogy ma már csomó papírmunkát is végzek. De nem mond-

hatnám, hogy szeretem. Debbie, a feleségem, iskolában tanít. Negyedikeseket. Istenien lovagol. Minden nyá-ron részt vesz a rodeón. - Lám, a tökéletes cowboy és a felesége, gondolta Everett. Nem tudta, miért, de úgy érezte, jó a házasságuk. Chad olyasfajta fickónak lát-szott, akinek való a házasság. - És te? - nézett rá kí-váncsian a fia. - Megnősültél?

- Nem. Meggyógyultam. - Mindketten nevettek. -Ezek alatt az évek alatt bejártam a világot, míg végül húsz hónappal ezelőtt bevonultam rehabra, és végre-valahára leszoktam a piáról. Addig túl elfoglalt és rend-szerint túl részeg voltam ahhoz, hogy egy rendes nő kezdeni akarjon velem bármit is. Újságíró fotós va-gyok - tette hozzá magyarázólag.

- Tudom - vigyorgott Chad. - Mama néha megmu-tatja a képeidet. Mindig is mutogat ta . Van néhány nagyon klassz munkád, főleg háborúsak. Sok érdekes helyen járhattál.

- Igen - hagyta rá Everett. Csak most jött rá, hogy amióta a fiával beszélget, maga is átváltott a montanai beszédstílusra. Rövid mondatok, elharapott szóvégek, mindenből a lehető legkevesebb. Errefelé mindennel spóroltak, akárcsak a zord, szaggatott földterülettel. Hihetetlenül gyönyörű vidék volt, és Everett elmeren-gett azon, hogy a fia nem ment el innen, mint az apja, aki a lehető legmesszebb távolodott el a gyökereitől, így itt már nem éltek rokonai, az a kevés ember, aki volt, már meghalt. Nem is jött vissza többé, csak most, a fia miatt.

Odaértek a kis templomhoz, ahol az összejövetelt tartották, és miközben Everett leballagott Chad mögött a lépcsőn az alagsorba, rádöbbent, mekkora szeren-cséje van, hogy megtalálta ót, és hogy a fia egyáltalán haj landó volt találkozni vele. Amikor belépett a terem-be, magában köszönetet mondot t Maggie-nek. Egye-dül az ó szelíd, de kitartó meggyőzésének köszönhe-tő, hogy eljött. Már a legelső találkozásukkor rákérde-zett a fiára.

Meglepve látta, hogy harmincan vannak a teremben, többségük férfi, és néhány nő. Ő és Chad egymás mellé telepedtek le egy-egy összecsukható székre. A gyűlés é p p most kezdődöt t , és a szokásos menet rendet kö-vette. Everett is megszólalt, amikor megkérték az újon-nan jötteket vagy látogatókat, hogy mutatkozzanak be. Elmondta, hogy Everettnek hívják, alkoholista volt, és má r húsz hónapja nem iszik. A többiek fennhangon üdvözölték a csoportban, és a foglalkozás folytatódott.

Aznap este elmondta a történetét, és Chad is elmond-ta a magáét. Elsőként Everett mesélt alkoholizmusának kezdeti időszakáról, szerencsétlen kényszerházasságá-ról, arról, hogyan hagyta el Montanát és a kisfiát. El-mondta , hogy ezt bánja legjobban az életében, és most azért jött, hogy ha lehet, jóvátegye, eltakarítsa a múlt-beli rombolás törmelékeit, és nagyon hálás, hogy most itt lehet. Míg apja beszélt, Chad végig a csizmája orrát nézte . Viseltes cowboycsizma volt, olyasmi, mint az apjáé - kicsit sáros, sötétbarna, meglehetősen elnyűtt. Everetten természetesen a kedvenc fekete gyíkbőr csiz-ma volt A teremben egyébként minden férfi cowboy-csizmát viselt, de még egy-két nő is. És a férfiak ölében széles karimájú nemezkalap hevert.

Chad elmondta, hogy nyolc éve hagyta abba az ivást, amióta megházasodott . Ez érdekes információ volt Everett számára. Beszámolt róla, hogy aznap megint összetűzött a csoportvezetővel, és nagyon sze-re tné ot thagyni az állását, de nem teheti, ráadásul a tavasszal megszülető baba miatt még nagyobb nyomás alatt van. Bevallotta, néha megijed attól, hogy milyen nagy felelősség van a vállán. De azt is elmondta, hogy nagyon szereti a gyerekeit és a feleségét, és reméli, majdcsak kialakulnak a dolgok. EÜsmerte azonban, hogy a születendő gyerek még inkább odaláncolja a munkahelyéhez, és emiatt időnként haragot érez. Az-tán apjára pillantva megjegyezte, milyen furcsa volt találkozni egy apával, akit nem ismert, de most őrül, hogy visszajött, ha nem siette is el túlságosan.

Később, miután az egész csoport felemelt kézzel elmondta a lelki béke imáját, mindketten elvegyültek a többiek között. Most, hogy túlvoltak az összejövetel formális részén, az emberek sorra odamentek és üd-vözölték Everettet, és szót váltottak Chaddal. Itt min-denki ismerte egymást. Everetten kívül nem voltak idegenek közöttük. A nők, akik közül az egyik a gyű-lés titkára volt, kávét és süteményt hoztak. Everettnek tetszettek a felszólalások, és elmondta, hogy szerinte ez nagyon jól sikerült összejövetel. Chad bemutatta őt a párfogójának, egy medvcszerű, szakállas, nevető szemű öreg cowboynak, és két, nagyjából vele egy-korú pártfogolnának. Elmondta, hogy már majdnem hét éve tevékenykedik pártfogóként az Anonim Alko-holistáknál.

- Már jó ideje tiszta vagy - jegyezte meg Everett, amikor elköszöntek a többiektől. - Köszönöm, hogy ma este eljöhettem veled. Már szükségem volt rá.

- M i l y e n gyakran jársz? - kérdezte Chad. Tetszett neki az apja részvétele a beszélgetésben. Nyíltnak, becsületesnek és őszintének tűnt.

- Ha Los Angelesben vagyok, naponta kétszer. Ha úton vagyok, akkor egyszer. És te?

- Háromszor egy héten. - Ez komoly elfoglaltság négy gyerek mellett. - Na-

gyon tisztelte a fiát. Valahogy abban a tudatban élt, hogy Chad életében megállt az idő, s ő megmaradt gyerek-nek, ehelyett itt volt egy felnőtt férfi, feleséggel, csa-láddal. Bizonyos értelemben többet hozott ki az életé-ből, mint az apja, gondolta Everett. - Mi van azzal a főnökkel?

- Egy hülye - morogta Chad, és hirtelen sértődött kölyökké változott. - Folyton cseszeget. Begyepesedett alak. Ugyanúgy vezeü a ranchot, mint negyven éve. De jövőre nyugdíjba megy.

- És mit gondolsz, te kerülsz a helyére? - kérdezte Everett aggodalmasan, mire Chad nevetve kanyaro-dott a szálló elé.

- Egy órája jöttél vissza, és máris a munkahelyem miatt aggódsz? Kösz, apa. Igen, ajánlom, hogy én ke-rüljek a helyére, különben begorombulok. Tíz éve dol-gozom már itt, és nagyon jó kis melóhely. - Everett arca felderült, amikor Chad kimondta azt a szót, hogy „apa". Jó érzés volt, és olyan tisztesség, amelyre nem szolgált rá. - Meddig leszel itt?

- Ez csak tőled függ - válaszolta Everett őszintén. -Szerinted?

- Mi lenne, ha holnap eljönnél hozzánk vacsorára? Ne számíts semmi különlegesre. Én szoktam főzni. Debbie sokszor érzi rosszul magát. Mindig így van, amikor babát vár, egészen az utolsó napig.

- Rendes tőle, hogy ilyen gyakran vállalkozik rá. És te is az vagy. Nem lehet könnyű ennyi gyerekkel.

- De megéri. Majd meglátod, ha megismered őket. Ami azt illeti - nézett rá Chad összehúzott szemmel -, Billy hasonlít rád. - Ő nem rá, inkább az anyjára és az ő bátyjaira hasonlított. A család két nemzedékkel ko-rábban költözött föl a Középnyugatról Montanába, annak előtte meg Svédországból települtek át. - Hol-nap, munkából jövet, fél hatkor érted jövök. Amíg fő-zök, megismerkedhetsz a gyerekekkel. Debbie-vel meg legyél elnéző. Nagyon szarul érzi magát.

Everett bólintott, és megköszönte a meghívást. Chad hihete t lenül jól fogadta, sokkal kedvesebben, mint ahogy Everett szerint megérdemelte volna. De rend-kívül hálás volt, hogy ennyi év után is ilyen készsége-sen beengedi Őt az életébe. Apja túl hosszú ideig ha-gyott űr t maga után.

Intettek egymásnak, majd Chad elrobogott, Everett pedig sietve bement a szobájába. Hideg volt, a tócsák befagy tak a földön. Mosolyogva letelepedett az ágyára, és fölhívta Maggie-t.

- Köszönöm, hogy tegnap eljött - mondta Maggie, aki már az első csengetésre felvette a telefont. - Nagyon szép este volt.

- Igen, az volt. Valamit el kell mondanom. Lehet,

hogy meglepődik rajta. - A nőt idegesség fogta el a férfi szavaitól. Csak nem akar még nagyobb nyomást gyakorolni rá, mint a/, előző este? - Nagypapa vagyok.

- 'lessék? - nevetett a nővér. Viccel ez az ember? -Tegnap óta? Ez gyorsan ment.

- A jelek szerint azért nem olyan gyorsan. Hét-, öt-és háromévesek. Két fiú, egy lány. És útban van egy újabb. - Ragyogott az arca, míg mindezt elmondta. Jó érzés volt arra gondolnia, hogy van családja, még ha az unokák lététől öregapónak érezte is magát. Na és?

- Várjon csak egy percet! Nem tudtam követni. Ki-maradtam volna valamiből? Egyáltalán hol van most?

- Butte-ban - vágta ki büszkén Everett. Hála Maggie-nek. Ezt is neki köszönheti, sok más egyéb között.

- Montanában? - Igenis, asszonyom. Ma érkeztem repülővel. Remek

fickó a fiú. Nem is fiú, férfi. Egy itteni ranchon dolgo-zik, a főnök helyettese, van három gyereke, és most jön a negyedik. Velük még nem találkoztam, de holnap meg vagyok híva hozzájuk vacsorára. Még főzni is tud.

- Ó, Everett, olyan boldog vagyok! - kiáltotta izga-tottan Maggie. - Hogy sikerült a találkozás Chaddal? Megbékélt azokkal a dolgokkal... magával...?

- Nemes lelkű fiú. Nem tudom, milyen volt a gye-rekkora, sem azt, hogy mit gondol róla. De úgy láttam, örül nekem. Talán már mindketten megér tünk rá. Ő is tagja az AA-nak, már nyolc éve. Ma este e lmentünk egy összejövetelre. Nagyon megbízható, komoly fiú. Sokkal felnőttebb, mint én voltam az ő korában, vagy akár még ma is.

- Mindent nagyon jól csinál. Úgy örülök, hogy meg-tette ezt! Mindig is bíztam benne, hogy így lesz.

- Maga nélkül sohasem tettem volna meg. Köszö-nöm, Maggie.

- De igen, megtette volna. És örülök, hogy felhívott és elmondta. Meddig marad?

- Pár napig. Nem maradhatok túl sokáig. Szilvesz-terkor New Yorkban kell lennem, hogy tudósítsak

Melanie koncertjéről. De nagyon jól érzem itt magam. Bárcsak maga is el tudna jönni velem New Yorkba! Tudom, hogy élvezné a koncertet. Melanie hihetetlen dolgokra képes a színpadon.

- Lehet, hogy el tudok menni . Szeretnék. - Májusban Los Angelesben is fellép. Oda minden-

képpen meghívom. - És ha csak egy kis szerencséje lesz, addigra talán rászánja magát, hogy kilép a rend-ből. Ez volt Everett leghőbb kívánsága, de erről nem beszélt. Óriási horderejű döntés lenne ez, és tudta, Maggie-nek idő kell, hogy végiggondolja a dolgot. Meg-ígérte, hogy nem sürgeti. Most is csak azért hívta fel, hogy beszámoljon Chadról és a gyerekekről, és meg-köszönje, hogy a maga szelíd módján elérte, hogy el-jöjjön ide.

- Érezze magát jól holnap a gyerekekkel, Everett. Hívjon fel, és mesélje el, hogy sikerült!

- Megígérem. Jó éjszakát, Maggie... és köszönöm.. . - Ne nekem köszönje, Everett - mosolygott a nő-

vér. - Köszönje Istennek. És mielőtt a férfi elaludt volna, megköszönte neki.

Másnap Erevett elment, hogy vegyen néhány játékot, amit majd elvihet az unokáinak. Vett egy üveg par-fümöt Debbie-nek, és egy jókora csokoládétortát desz-szertnek a vacsora után. Bevásárlószatyrokkal megra-kodva ment ki Chad furgonjához, és együtt bepakolták a hátuljába. A fia elmondta, hogy sült csirkeszárny és sajtos makaróni lesz vacsorára. Mostanában ő és a gyerekek tervezik meg a menüt .

Jókedvűen érkeztek meg a takaros kis házhoz, ame-lyet Everett a kezdet kezdetén megnézett magának. Meleg, barátságos ot thon fogadta odabent, habár a nappaliban szanaszét hevertek a játékok, mindenüt t gyerekek nyüzsögtek, szólt a tévé, és egy csinos szőke nő feküdt sápadtan a kanapén.

- Biztosan te vagy Debbie - szólalt meg elsőnek Eve-rett, mire a fiatalasszony felállt, és kezet fogott vele.

- Én vagyok. Chad nagyon boldog volt tegnap, hogy találkoztatok. Az évek során sokat beszélgettünk ró-lad. - Debbie úgy mondta ezt, mintha csupa jó dolgot mondtak volna róla, de Everett józan ésszel elképzel-hetetlennek tartotta ezt. Chad legalábbis nyilván dü-hösen vagy szomorúan emlegette őt.

Everett ekkor a gyerekek felé fordult. Meglepetten látta, milyen szépek és békések. A kislány olyan volt, mint egy kis angyal, a fiúk pedig mint két keménykö-tésű kis cowboy. Készíthettek volna egy plakátot róluk „Montanai család" felirattal. És miközben Chad a va-csorát készítette, Debbie pedig, akin már látszott a ter-hesség, visszafeküdt a kanapéra, Everett a gyerekekkel játszott. Örül tek az a jándékba hozott játékoknak, s később kártyatrükköket mutatott a fiúknak, Amandát pedig az ölébe ültette. Amikor elkészült a vacsora, se-gített megteríteni és kitálalni az ételt a gyerekeknek. Debbie oda sem tudott ülni az asztalhoz, úgy zavarta az étel látványa és szaga, de a kanapéról ő is bekapcso-lódott a beszélgetésbe.

Everett nagyon jól érezte magát, sajnálta, amikor eljött az idő, hogy Chad visszavigye a motelba. Túl-áradó hálával köszönte meg a szép es té t

Amikor a motel előtt megálltak, a fia odafordul t hozzá.

- N e m tudom, hogy vagy vele... akarsz találkozni anyával? Nem baj, ha nem. Csak gondoltam, megkér-dezem.

- Tudja, hogy itt vagyok? - kérdezte Everett idegesen. - Ma reggel megmondtam neki. - És 6 akar velem találkozni? - El sem tudta képzel-

ni, hogy ennyi év után akarhat. Neki sem lehetnek sokkal jobb emlékei, de lehet, hogy még rosszabbak...

- Bizonytalan volt. Szerintem kíváncsi. Lehet, hogy mindkettőtöknek jót tenne. Valamiféle lezárás lehetne. Azt mondta , mindig is hitt benne, hogy egyszer még találkoztok, és hogy vissza fogsz jönni. Szerintem so-káig haragudott , amiért soha nem jöttél. De már régen

túltette magát rajta. Nem sokat beszélt rólad. Azt mondta, holnap reggel, amikor bejön a városba a fog-orvoshoz, találkozhattok. Ötven kilométerre lakik a várostól, túl a ranchon.

- Talán nem is rossz ötlet - mondta elgondolkodva Everett. - Segíthet mindkettőnknek fátylat borítani a múltbeli dolgokra. - Ő sem gondolt sokat egykori fele-ségére, de most, hogy találkozott Chaddal, már nem tűnt olyan kínosnak, hogy őt is lássa, ha csak néhány percre, vagy amennyit el tudnak viselni egymás társa-ságában. - Mi lenne, ha megkérdeznéd, mi a vélemé-nye? Egész nap a motelban leszek. Nincs semmi külö-nösebb tennivalóm. - Másnapra meghívta a fiát és a családját vacsorázni. Chad azt mondta , mindannyian szeretik a kínait, és van is egy jó kínai étterem a város-ban. És a következő napon meg már vissza akart re-pülni Los Angelesbe, hogy másnap New Yorkba repül-jön Melanie koncertjére.

- Megmondom neki, hogy ha akar, jöjjön el ő is. - Ahogy neki jó - felelte Everett, és bár igyekezett

könnyed hangot megütni, érzett némi feszültséget a gondolattól, hogy újra látni fogja Susant. Chad azt fe-lelte, átadja neki az üzenetet, és másnap este megint eljön érte.

Everett beszámolt az eseményekről Maggie-nek, s hogy milyen jól érezte magát, milyen gyönyörűek a gyerekek, és milyen jól viselkedtek. De valami oknál fogva nem említette, hogy másnap valószínűleg talál-kozni fog a volt feleségével is. Még maga sem emész-tette meg teljesen, és volt benne némi kis nyugtalanság a dologgal kapcsolatban. Maggie-t a hírek még jobban felvillanyozták, mint előző nap.

Susan másnap délelőtt tíz órakor megjelent a motel-ban. Everett épp végzett a reggeli lekváros fánkjával és kávéjával, amikor bekopogott az ajtaján. Kinyitotta, aztán egy hosszú percig csak álltak, és bámultak egy-másra szótlanul. Két szék volt a szobában, úgyhogy Everett behívta Susant, aki egyszerre látszott másnak

és ugyanannak, aki volt. Egykor magas, karcsú alakja elnehezedett , de az arca ugyanaz maradt. Fürkésző szeme figyelmesen nézett végig rajta. Everett úgy érez-te, a múltja egy darabja elevenedik meg, egy hely, egy ember, akit ismert, akire emlékezett, de aki iránt már nem érez semmit. Arra sem emlékezett, hogy valaha szerette, és feltámadt benne a kíváncsiság, hogy csak-ugyan szerette-e. Mindketten túl fiatalok voltak, s a helyzet, amelybe kerültek, csak összezavarta és feldü-hítette őket. Most itt ültek a motelszobában, ki-ki a maga székén, nézték egymást, és keresgélték a szava-kat. Everett ugyanazt érezte, mint akkor, hogy a vilá-gon semmi közös nincs bennük, csak éppen akkoü fia-talon, amikor a vágy és lelkesedés dolgozott benne, ezt nem vette észre. Elkezdtek randizni, és Susan te-herbe esett. Emlékezett rá, hogy amikor az apja közölte, márpedig el kell vennie a lányát, milyen kétségbeesett-nek, sarokba szorítottnak érezte magát , és milyen si-várnak tűnt számára a jövő. Az elkövetkező évek vég-telen, magányos útként jelentek meg lelki szemei előtt, és ha csak rájuk gondolt, reménytelenség lett úrrá rajta. Még most, visszagondolva is újra elakadt a lélegzete tőle, és nagyon jól emlékezett az akkori lelkiállapotára, ami miatt szökésre, és még azt megelőzően mértékte-len ivásra adta a fejét. Az, hogy egy örökkévalóságig vele kell élnie, kész öngyilkosságnak tűnt számára. Biztos volt benne, hogy Susan jóravaló lány volt, csak éppen nem hozzávaló. Most úgy kellett visszakény-szcrítenie magát a jelenbe, és a másodperc egy töredék kére megkívánt egy pohár italt. Persze nyomban eszé-be jutott, hol van, és hogy már megszabadult. Susan többé nem ejtheti csapdába, de egyébként is, sokkal inkább a körülmények ejtették csapdába, mint ő. Mind-ketten saját sorsuk áldozataivá váltak, és Everett annak idején nem akart közösséget vállalni Susannal. Soha, még a fiuk kedvéért sem tudott hozzászokni a gondo-lathoz, hogy örökre együtt maradjon vele.

- Chad nagyon klassz srác - mond ta elismerően,

mire az asszony fagyos kis mosollyal bólintott. Nem tűnt boldog embernek, de szerencsétlennek sem. Na-gyon megszelídült. - És a gyerekei is. Igazán büszke lehetsz rá. Klasszul fölnevelted, Susan. Nem udvarias-ságból mondom. Sajnálom, hogy így telt el ez a sok-sok év. - Most elégtételt adhat neki, akármilyen rosz-szul éltek is, amikor még együtt voltak. Most még éle-sebben látta, milyen rossz férj, rossz apa volt akkor. De hát ő maga is gyerek volt még.

Minden rendben - szólalt meg tétován Susan, és Everett arra gondolt, hogy idősebbnek látszik a korá-nál. Nem lehetett könnyű élete itt, Montanában. Igaz, az övé sem az a sok utazással. De érdekesebb volt, mint Susané. Annyira más volt, mint Maggie, akiben csak úgy pezsgett az életerő. Susantól még ma is vala-hogy mintha elzsibbadt volna a lelke. Nehezére esett felidéznie, amikor még csinos volt és fiatal. - Mindig is jó gyerek volt. Szerettem volna, ha továbbtanul, de ó mindennél jobban szeretett a szabadban, a lovak kö-zött lenni. - Vállat vont. - Azt hiszem, boldog ott, ahol van. - Everett látta, hogy e szavaknál meleg fény gyul-lad ki az asszony szemében. Szereti a fiát, gondolta. Hálás volt érte.

- Igen, annak látszik. Szülőkként beszélgettek egymással, ami furcsa volt

kettőjüktől. Meglehet, ez volt az első és utolsó ilyen témájú beszélgetésük. Everett remélte, hogy az asszony boldog, még akkor is, ha n e m tűnt valami vidám, extrovertált típusnak. Susan komoly arcán nem lát-szottak érzelmek. De hát ez a találkozás neki sem volt könnyű . Most, ahogy ránézett , e légedet tnek tűnt , mintha ez a találkozás az ő számára is valamiféle meg-nyugvást hozott volna. Annyira mások voltak, hogy ha együtt maradnak, biztosan szerencsétlenné tették volna egymást. És a látogatás végére mindketten tud-ták, hogy ami történt, annak úgy kellett történnie.

Az asszony csak rövid ideig maradt , és mielőtt el-indult volna a fogorvosához, Everett még egyszer

bocsánatot kért tőle. Azután sétált egyet, majd elment az AA gyűlésre. Elmesélte, hogy találkozott Susannal, és hogy a találkozás felidézte benne, milyen kétségbe-esettnek, boldogtalannak és kelepcébe esettnek érezte magát, amikor elvette feleségül. Most úgy érezte, mint-ha végre rácsukta volna az ajtót a múltjára, és mintha még a kulcsot is kétszer ráfordította volna. Az ő látása felidézte benne mindazt, amiért elment innen. Ha vele marad, azóta már nem élne, de most hálás, hogy meg-találta a fiát és az unokáit . így végül mégiscsak van valami jó, amin osztozhat Susannal. Nem véletlenül történt mindez, és most már azt is látja, hogy miért. Akkor nem tudhatta, hogy harminc év múlva minden értelmet nyer; és hogy Chad meg a gyerekei lesznek az egyetlen családja. Susan tehát jót hozott az életébe, és ezért hálával tartozik neki.

A vacsora a kínai étteremben fergeteges jókedv kö-zepette zajlott. Everett és Chad megállás nélkül beszél-tek, a gyerekek viháncoltak, és összevissza maszatoltak mindent az étellel, Debbie pedig, aki szintén velük tar-tott, hősiesen igyekezett elviselni a szagokat, és csak egyszer ment ki a friss levegőre. És amikor a fia visz-szavitte és kitette a motel előtt, nagy medveöleléssel búcsúzott el tőle. Debbie és a gyerekek is sorra meg-ölelgették, majd Chad még annyit mondott :

- Kösz, hogy találkoztál anyával. Azt hiszem, ez so-kat jelent neki. Igazán sohasem érezte úgy, hogy elbú-csúzott volna tőled. Mindig reménykedett , hogy visz-sza fogsz jönni.

Everett már tudta, miért nem jött vissza soha, de ezt nem árulta el a fiának. Végtére is Susan az édesanyja volt, s az egyetlen, aki megmaradt , hogy a gondjá t viselje és szeresse ót. Lehet, hogy neki unalmas volt, de a fiukat szépen fölnevelte, és ezért Everett csak tisztelni tudta.

- Azt hiszem, mindkettőnknek jót tett, hogy talál-k o z t u n k - válaszolta őszintén.

- Azt mondta , kellemes találkozás volt.

Everettnek ugyan nem ez volt a véleménye, de a célját mindenesetre elérte, és azt is láthatta, hogy Chad-nak fontos volt ez a találkozás, és már csak emiatt is megérte.

Megígérte, hogy újra el fog jönni, és hogy kapcso-latban marad velük. Meghagyta a mobiltelefonja szá-mát, és elmondta, hogy ha megbízzák valami munká-val, olyankor sokat utazik.

Amikor elmentek, mindenki integetett. A látogatás tehát nagyon jól sikerült, és erről beszámolt Maggie-nek is, amikor késő este felhívta.

Másnap reggel szomorúan utazott el Butte-ból. Kül-detését teljesítette. Megtalálta a fiát, akire büszke le-het, megismerte bájos feleségét és az egész népes csa-ládot. És még a volt feleségéről is kiderült, hogy n e m valami szörnyeteg, csak n e m az a nő, akit el t udo t t volna képzelni maga mellett, és akivel együtt tudott volna élni. A montana i út sok-sok a jándékot hozot t Everettnek. És mindezt Maggie tette lehetővé számá-ra Milyen sok jó dolog származott tőle az életében!

A felszálló gép ablakából lenézett az alattuk lassan elmozduló Montanára.

Mielőtt nyugat felé vették volna az irányt, köröztek néhányat , és eközben elhúztak a hely fölött, ahol a ranchot tudta. Nyugodt mosollyal szemlélte, annak biztos tudatában, hogy fia és unokái vannak, és többé nem fogja elveszíteni őket. Most, hogy farkasszemet nézett a démonaival és a kudarcaival, újra meg újra visszamehet, hogy meglátogassa Chadöt és a családját. Talán Maggie-t is elhozza magával. Tavasszal szeremé megnézni az új kisbabát.

Ez a látogatás, amelytől annyira rettegett, volt lényé-nek az a darabja, amelynek évek óta, talán egész éle-tében érezte a hiányát. Most megtalálta. A két legna-gyobb ajándék, amelyet az élettől kapott, Maggie és Chad volt.

Huszadik fejezet Everettet küldték a laptól, hogy tudósítson Melanie szilveszteri New York-i koncertjéről. A Madison Square Garden zsúfolásig megtelt a rajongóival, és mondhatni , hogy Melanie nagy formában volt. A bokája meggyó-gyult, a lelke békében volt, és Everett látta rajta, hogy boldog és magabiztos. Pár percre megállt a színpad mö-gött Tómmal, és csinált róluk egy közös képet Melanie-val. Janet is ott volt, mint rendesen, parancsokat osz-togatott mindenkinek, de kicsit visszafogottabban és kevésbé ellenszenvesen, mint régebben. Látszott, hogyr

minden rendben van náluk. Everett Maggie ideje szerint éjfélkor felhívta ót. Ott-

hon találta, éppen tévézett. New Yorkban véget ért a koncert, és a férfi csak azért maradt ébren, hogy tele-fonáljon neki. Maggie zavartan mondta, hogy éppen rá gondolt.

- Jól van? - kérdezte Everett aggódva. Mindig félt, hogy a nő, ha úgy ítéli meg, hogy ez a helyes lépés, egyszer csak becsukja előtte az ajtót. Tudta, milyen hűséges a fogadalmához, és hogy ő óriási kísértést, mi több, fenyegetést jelent rá és mindarra, amiben hisz.

- Sok minden jár a fejemben - vallotta be Maggie. Döntéseket kellett meghoznia, s ehhez értékelnie kel-lett az egész életét, a jövőjét és a férfi jövőjét is. - Napok óta imádkozom.

- Ne vigye túlzásba az imádkozást! Lehet, hogy egy kicsit hagynia kellene, történjenek a dolgok a maguk természete szerint, és a válaszok majd megjönnek ma-guktól.

- Remélem - sóhajtotta a nővér. - Boldog új évet, Everett! Remélem, nagyszerű éve lesz.

Szeretem, Maggie - mondta erre a férfi, és hirtelen nagyon magányosnak érezte magát. Szerette volna, ha együtt lehetne Maggie-vel, és nem tudta, hogyan ala-kulnak majd a dolgaik. Türelemre kellett intenie magát, és ezt tanácsolta Maggie-nek is.

- É n is szeretem, Everett. Köszönöm, hogy felhí-vott. Üdvözölje Melanie-t is a nevemben, ha újra talál-kozna vele. Mondja meg neki, hogy nagyon hiányzik.

- M e g m o n d o m . Jó éjszakát, Maggie! Boldog új évet. . . Remélem, mindket tőnknek jó lesz... ha ez egyáltalán lehetséges.

- Ahogy Isten akarja. - A nővér rábízta magát Is-tenre. Ez volt minden, amit tehetett, és aztán figyelni, milyen választ kap az imádságára.

Everett lekapcsolta a villanyt szállodai szobájában. Minden gondolatát, egész szívét Maggie személye töl-tötte be. Megígérte neki, hogy semmiféle nyomást nem fog gyakorolni rá, de néha nagyon félt. Aznap éjjel, mielőtt aludni tért volna, elmondta a lelki béke imáját.

„Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változ-tatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget."

Most már csak annyit tehet, hogy vár és reményke-dik, hogy minden jól fog alakulni mindkettőjük szá-mára. Úgy aludt el, hogy Maggie-re gondolt, és arra, hogy vajon mit hoz számukra a jövő.

Ezután két és fél hónapig nem találkoztak, jóllehet gyakran beszélgettek egymással. Maggie azt mondta , időre van szüksége, hogy gondolkozzon, és távol akar lenni. De március közepén Everettet a Scoop San Fran-ciscóba küldte, hogy tudósítson Seth tárgyalásáról. Maggie tudott az érkezéséről, és arról is, hogy nagyon el lesz foglalva. A tárgyalás kezdetét megelőző este együtt vacsoráztak. Majdnem három hónapja nem találkoztak. Everett elmondta, hogy Debbie, Chad fe-lesége, az éjszaka megszülte a kislányát, akinek a Jade nevet adták. Maggie kitörő örömmel fogadta a hírt.

Könnyű vacsorát ettek, utána Everett hazavitte a nővért . A lépcsőn állva Sarahról és Sethről beszélget-tek. Maggie aggódott Sarahért. Tudni lehetett, hogy mindkettőjükre nehéz időszak vác Remélték, hogy Seth az utolsó pillanatban elismeri bűnösségét a szö-

vetségi államügyész előtt, ezáltal elkerülheti a bírósági tárgyalást, de a jelek szerint ez nem történt meg. így kénytelen lesz esküdtbíróság elé állni. Nehéz volt elkép-zelni, hogy ebből jól jöhet ki a végén. A nővér sokat imádkozott érte.

Egyikük sem hozta szóba a saját helyzetüket, sem azt, hogy Maggie milyen döntés felé hajlik. Everett úgy gondolta, ha majd itt lesz az ideje, úgyis meg fogja mondani. Úgy látszik, még nem jött el az ideje. így leginkább a tárgyalásról beszélgettek.

Sarah aznap este otthon volt, a Clay Street-i lakásban, s mielőtt lefeküdt volna, felhívta Sethet.

- Csak szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek, és azt is, ha ez a dolog jól sülne el a számodra. N e m akarom, hogy azt hidd, dühös vagyok rád. Nem vagyok az. Csak nagyon félek, mindkettőnk miatt.

- Én is - vallotta be a férje. Az orvosa nyugtatókat adott neki a tárgyalás idejére. Nem tudta, hogyan fog-ja átvészelni, csak annyit tudott, hogy túl kell élnie, és hálás volt, amiért a felesége felhívta. - Köszönöm, Sarah.

- Reggel találkozunk. Jó éjszakát, Seth. - Szeretlek, Sarah - felelte a férfi szomorúan. - Tudom. Sarah letette a telefont. Még nem jutott el abba a

kegyelmi állapotba, amelyről Maggie-vel beszélget-tek. Még csak együttérzéséről tudta biztosítani a férjét. Többet kívánni tőle egyelőre túl sok lett volna.

Amikor másnap Everett felkelt, első dolga volt, hogy berakja a fényképezőgépét a válltáskájába. A tárgyaló-teremben nem vehette elő, de mindazt, ami a termen kívül zajlik, illetve az érkezőket és távozókat lefényké-pezhette. Készített egy felvételt Sarahról, amint a férje oldalán komoly arccal belép a terembe. Sötétszürke kosztümjében még sápadtabbnak tűnt az arca. Seth na-gyon rosszul nézett ki, amin aligha lehetett meglepődni.

Sarah nem látta Everettet. De később a fotós látta, hogy Maggie is megérkezik, és hátul keres egy széket, ahon-nan diszkréten végignézheti a tárgyalást. Sarah ked-véért ott akart lenni, ha ez jelentett neki egyáltalán bármi segítséget.

Később kiment, és pár percet csevegett Everett-tel. A fotósnak sok dolga volt, Maggie-nek pedig egy szo-ciális munkással kellett találkoznia, hogy egy hajlékta-lan ismerősét bevigyék a szállóba. Mindketten pörgős életet éltek, és szerették a munkájukat . Este, miután Everett végzett a tárgyaláson, megint együtt vacsoráz-tak. Most épp az esküdtszék kiválasztásán dolgoztak, s mindketten úgy vélekedtek, hogy a tárgyalás sokáig el fog húzódni. A bíró figyelmeztette az esküdteket, hogy eltarthat egy hónapig is, mivel részletesen át keLl tanulmányozni az üzleti papírokat és az üggyel kap-csolatos rengeteg írásos anyagot. Everett e lmondta Maggie-nek, hogy Seth egész délután rendkívül komoT volt, alig szóltak egymáshoz Sarahval, de legalább a r.eje ott volt, és rendíthetetlenül kitartott mellette.

Két hétig tartott a tizenkét esküdt és a két pót tag kiválasztása. Nyolc nő és hat férfi. Az egész procedúra gyötrelmesen lassúnak tűnt Seth és Sarah számára, de végül az a nap is elérkezett, amikor megkezdődhetet t a tárgyalás. A vád és a védelem képviselője megtartotta nyitóbeszédét. Amikor a vád képviselője Seth erkölcs-telen és törvénytelen magatartását emlegette, Sarah összerándult. Seth rezzenéstelen, kővé vált arccal hall-gatta, miközben az esküdtek árgus szemmel figyelték. Sethnél hatottak a nyugtatók. Sarah nem vett be sem-mit. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy a védők felül tudnak kerekedni ezen az érvelésen. A vád képvise-lője minden nap újabb bizonyítékokkal, újabb tanúk-kal és szakértőkkel állt elő, s mind a vádlott bűnösségét támasztotta alá.

A harmadik héten Seth már teljesen kimerültnek lát-szott, Sarah pedig úgy ment haza esténként a gyere-keihez, mintha jártányi ereje is alig maradt volna. Sza-

badságot kellett kivennie, hogy ott lehessen a férje mel-lett, de Karén Johnson megnyugtatta, hogy emiatt ne aggódjon. Nagyon sajnálta a nőt, akárcsak Maggie. Ó minden este felhívta, hogy tudja, milyen lelkiállapot-ban van. Sarah a hihetetlen nyomás ellenére kitartott.

A tárgyalás kínos hetei alatt Everett gyakran vacso-rázott Maggje-vel. Áprilisban aztán egyszer szóba hozta kettejük dolgát. Maggie azt felelte, nem akar beszélni róla, még mindig imádkozik, beszéljenek inkább a tár-gyalásról. Általában erről folyt köztük a szó, ha együtt voltak. Az ügyész naponta eltemette Sethet, Everett szerint felért egy öngyilkossággal, hogy Seth vállalta a bírósági tárgyalást. A védelem mindent elkövetett, de a szövetségi államügyész álláspontja olyannyira el-ítélő volt, hogy a Seth ellen felhozott bizonyítékárada-tot kevéssé tudták ellensúlyozni. Ahogy teltek-múltak a hetek, Maggie valahányszor eljött, hogy jelenlétével bátorítsa Saraht, látnia kellett, hogy egyre soványabb és sápadtabb. De nem volt mit tenni, végig kellett csi-nálni, ám az is igaz, hogy valódi tűzpróbát jelentett mind az ő, mind a házasságuk számára. Seth hitele és jó hírneve romokban hevert. Mindenkinek, aki szerette őket, különösen Sarah személye miatt, nyomasztó volt látni, hová vezet ez az egész. Mindenki számára vilá-gossá vált, hogy Sethnek egy kisebb nagyságrendű vád, illetve büntetés érdekében vállalnia kellett volna a bűnösségét, ahelyett, hogy bíróság elé állt volna. Le-hetetlennek látszott, hogy az ellene felhozott vádak és az azokat alátámasztó tanúk és bizonyítékok ellenére felmentsék. Sarah mindebben ártatlan volt, ó éppúgy be lett csapva, mint a befektetők, de végül neki is épp-oly nagy árat, vagy talán még nagyobbat kellett fizet-nie mindenért . Maggie borzasztóan sajnálta.

Sarah szülei ideutaztak a tárgyalás első hetére, de amikor látták, hogy hosszú hetekig el fog húzódni, apja rossz szíve miatt anyja még a vádemelés szakaszában úgy döntött, hogy hazautaznak.

A védelem óriási energiát fektetett Seth védésébe.

-ienry Jacobs tökéletes modorú és komoly tehetség hí-ében álló ügyvéd volt. A problémát az okozta, hogy >eth nem sok konkrétumot tudott adni nekik, aminek üapján dolgozhattak volna, s ez meglátszott a véde-em munkáján .

Egyik este Everett és Maggie a nő lakásával szem-közti kávézóban vacsorázott. Gyakran találkoztak itt, lia végeztek a napi munkájukkal. Everett naponta tu-dósította a Scoop-ot a tárgyalás eseményeiről, Maggie pedig végezte a megszokott teendőit, s közben, ha csak tehette, beült a tárgyalóterem közönsége közé. így lépést tudott tartani az eseményekkel, s a szünetekben alkalma nyílt pár szót váltani Everett-tel, és amikor lehetett, egy-egy öleléssel biztatni, vagy csak valame-lyest felderíteni Saraht.

- M i lesz vele, ha Sethet becsukják? - kérdezte Everett, aki szintén aggódott Sarahért, látva, hogy min-den áldott nap, ha soványan és összetörten is, de ott van a férje mellett. Másokkal szemben megőrizte a kedvességét és a nyugalmát, és megpróbált olyan bizal-mat és hitet sugározni a férje felé, amiről csak Maggie tudta, hogy nem belülről jön. Néha, késő éjszaka fel-hívta őt telefonon. Ilyenkor Sarah sokszor csak hall-gatta őt és zokogott , úgy megviselte a szüntelenül ránehezedő lelki teher. - Nem hiszem, hogy egy fikarc-nyi reménye is van arra, hogy felmentik. - És azok után, amiket az elmúlt hetek alatt a tárgyalóteremben hallott, Everett nem tudta elképzelni azt sem, hogy az esküdtek másképp gondo lnák

- Nem tudom. Valahogy majdcsak boldogul - vála-szolta Maggie. - Nincs más választása. Ott vannak a szülei. Habár távol élnek, segíthetnek valamennyire. De persze jórészt magára lesz utalva. Nem hiszem, hogy sok jó barát juk lenne. A legtöbben cserbenhagy-ták őket ebben a kínos helyzetben. Azt hiszem, Sarah túl büszke és túlságosan szégyelli magát ahhoz, hogy bárkitől is segítséget kéljen. O nagyon erős, de ha Sethet lecsukják, teljesen magára marad. Nem tudom, túléli-e

ezt a házasságuk. Ezt a döntést Sarahnak kell majd meghoznia.

- Minden elismerésem neki a kitartásáért. Én bizto-san kitettem volna a szűrét aznap, amikor vádat emel-tek ellene. Megérdemelte volna. Magával rántotta őt is. Senkinek sincs joga merő kapzsiságból és becstelen-ségből ezt művelni egy másik emberrel. Szerintem a fickó aljas gazember.

- Sarah szereti ót, és igyekszik korrektül viselkedni vele - mondta csendesen Maggie.

- Ez több mint korrektség. Á pasi tönkretette az éle-tét, a saját érdekében feláldozta az ő és a gyerekei jö-vőjét, ő mégis ott ül mellette hűségesen. Ez sokkal több, mint amit a fickó megérdemel. Gondolja, hogy megmarad a férje mellett akkor is, ha elítélik? - Everett tudta, ő nem lenne képes erre. Csodálta és mélysége-sen sajnálta Saraht. Meg volt győződve róla, hogy ugyanígy érez mindenki a tárgyalóteremben.

- Nem tudom - válaszolta őszintén Maggie. - Szerin-tem még Sarah sem tudja. Azt akarja tenni, ami a he-lyes. De harminchat éves. Joga van egy ennél jobb élet-re, amennyiben Sethet börtönbe zárják. Ha elválnak, újrakezdheti az életét. Ha nem, akkor hosszú éveket fog eltölteni azzal, hogy látogatja férjét a börtönben, és míg várja, hogy kiszabaduljon, közben elmúlik az élete. Nem akarok és nem is tudok tanácsot adni neki. Magam is vegyes érzelmekkel gondolok erre a hely-zetre. Ezt meg is mondtam neki. Bármi történjék is, meg kell bocsátania, de ez nem azt jelenti, hogy vég-képp fel kell áldoznia a férjéért az életét, mert ő elkö-vetett valamit.

- Sokat kell megbocsátania - jegyezte meg Everett komoran, és Maggie rábólintott.

- Igen. Én nem is tudom, képes lennék-e rá. Még az is lehet, hogy nem - vallotta be őszintén. - Szeretném azt gondolni, hogy nagylelkűbb vagyok ennél, ám egyáltalán nem biztos. De egyedül csak Sarah döntheti el, hogy mit akar. És nem vagyok benne biztos, hogy

tudja, mit akar. Nincs sok választási lehetősége. Még az is lehetséges, hogy vele marad, de sohasem bocsát meg neki, vagy hogy megbocsát, és mégis elhagyja őt. A kegyelem néha különös módokon nyilvánul meg. Csak remélhetem, hogy megtalálja a neki megfelelő választ

- Azt tudom, hogy mi lenne az én válaszom - jelen-tette ki mogorván Everett. - Megölném azt a gazembert. De a feleségén valószínűleg ez sem segítene. Nem irigylem, amiért nap mint nap ott kell ülnie, és végig kell hallgatnia, micsoda becstelen gazember a férje. És ennek ellenére minden nap együtt lép ki vele a bí-róság épületének a kapuján, és csókkal búcsúzik el tőle, mielőtt hazamenne a gyerekeikhez.

Miközben a desszertre várakoztak, a férfi úgy dön-tött, ideje kellemesebb témára váltania. Karácsony más-napján Maggie ígéretet tett, hogy gondolkozik a kettő-jük dolgán. Ennek már csaknem négy hónapja, és ó sem döntött még, akárcsak Sarah, sőt a témát is kerülte. Everett már nagyon szenvedett ettől a bizonytalan-ságtól. Tudta, hogy Maggie szereti őt, de nem akar ki-lépni a rendből. Hogy ez számára éppoly fájdalmas döntéshelyzet, mint Sarahnak a sajátja. És ugyanúgy keresi a válaszokat, várja a kegyelem eljövetelét ahhoz, hogy végül fel tudja ismerni, mi a helyes lépés. Sarah esetében minden válasz súlyos következményekkel jár, és bizonyos értelemben Maggie-nél is ez a helyzet. Vagy ki kell lépnie a rendből, hogy együtt élhessen Everett-tel, vagy le kell mondania erről, és élete végéig hűsé-gesnek kell maradnia a fogadalmához. Mindkét eset-ben elveszít valamit, amit szeretett és amire vágyott, és cserében megnyer valamit. De az egyiket fel kell áldoz-nia a másikért, nem tarthatja meg mindket tő t

Everett szelíden kutatta a nő tekintetét, vajon fel-vetheti-e újra a témát. Megígérte, hogy nem fogja sür-getni, annyi időt ad neki, amennyire szüksége van, de voltak pillanatok, amikor szerette volna magához ölelni és könyörögni neki, hogy szökjön el vele. De tudta,

hogy Maggie nem tenné meg. Ha úgy döntene, hogy őt választja, az nem valami hebehurgyán elkapkodott, hanem jól á tgondol t és legfőképpen tiszta lelkiisme-rettel, becsületesen meghozott döntés e redménye lenne.

- Na és mostanában mit gondol kettőnkről? - tuda-kolta óvatosan.

Maggie ügy tett, mintha a kávéscsészéjét fürkészné, de aztán fölnézett, s amikor tekintetük találkozott, meg-rémült, látva a férfi szemében a szenvedés nyomait.

- Nem tudom, Everett - válaszolta egy sóhajjal. -Szeretem magát, csak ennyit tudok. De azt már nem, hogy most merrefelé kellene lépnem. Biztos akarok lenni abban, hogy a jó utat választom. Azt, ami mind-kettőnknek jó lesz. - Négy hónapja egyfolytában ezen töprengett, sót, már az első csókjuk óta.

- Tudja, hogy én melyikre szavazok - rándult ide-ges kis mosolyra a férfi szája. - Gondolom, bármit tesz, Isten szeretni fogja, ahogy én is. De annyit mondha-tok, hogy nagyon szeretném, ha magával élhetnék, Maggie. - És ha gyerekeink születnének, tette hozzá gondolatban. De egyszerre elég egy életre szóló dön-tés. Ha úgy alakul, sok más dolgot is megbeszélhetnek később. É pillanatban egy roppant súlyos kérdésben kell dűlőre jutnia magával. - Talán beszélnie kellene a bátyjával. Ő átélte ezt a helyzetet. Milyen érzései voltak?

- Neki sohasem volt ilyen erős elhívása. És mihelyt megismerte a feleségét, már kint is volt az ajtón. Nem hiszem, hogy ót ennyire meggyötörte volna ez a do-log. Azt mondta , ha Isten ezt a nő t az útjába hozta, akkor célja volt vele. Bár én is ilyen biztos lennék a dolgomban! Lehet, hogy ez valami különösen nagy kísértés a számomra, de az is lehet, hogy a sors kopog-tat az ajtómon.

Everett látta, mennyire megviseli Maggie-t ez az álla-pot, és akaratlanul is arra gondolt, vajon elhatározásra jut-e valaha is, vagy végül egyszerűen csak feladja.

- Továbbra is ugyanúgy dolgozhat az utcán, a sze-gények között. Gyakorolhatja az ápolónői hivatását, lehet szociális munkás, vagy akár mindkettő. Azt csi-nálhatja, amit csak akar, Maggie. Nem kell feladnia azt, amivel most foglalkozik.

Ezt már korábban is elmondta. Nem is annyira a munkája , mint inkább a fogadalma jelentett gondot Maggie-nek, ezt mindketten pontosan tudták. Everett csak azt nem tudta, hogy Maggie már három hónap-pal ezelőtt beszélt a rendtartományfónökkel, a főnök-asszonyával, a gyóntatójával és azzal a pszichológus-sal, akinek a szerzetesi közösségekben előforduló prob-lémák a szakterülete. Mindent elkövetett hát, hogy ne egyedül kelljen megbirkóznia a helyzettel, hanem böl-csen tudjon dönteni. Everett biztatónak tartotta volna, ha tud mindezekről, de Maggie nem akart hamis remé-nyeket ébresztem benne, ha végül mégsem mellette döntene.

- Kaphatnék még egy kis időt? - kérdezte búsan. Ő júniusig adott határidőt magának, de a fenti okok miatt ezt sem árulta el Everettnek.

-Természetesen - vágta rá a férfi, majd átkísérte Maggie-t az utca túloldalára, ahol lakott. Már járt fönn a nővér lakásán, és e lszörnyedve látta, milyen kicsi, üres, nyomasztó. Maggie váltig állította, hogy őt ez nem zavarja, és hogy mennyivel szebb cs tágasabb, mint bármelyik zárdabeli ceíla. Éppoly komolyan vette a szegénységi fogadalmát is, mint a többit. Everett nem mondta , de ő egyetlen napig sem tudott volna élni ab-ban a lakásban. És a lakás egyetlen dísze a falon függő egyszerű feszület volt. Ezenkívül az összes berende-zés egy ágyból, egy fiókos szekrényből és egy, az utcán talált törött székből állt.

Miután Maggie-től elvált, Everett egy összejövetelre ment, majd onnan vissza a szállodába, ahol megírta az aznapi tudósítását a tárgyalásról. A Scoop-uak tetszettek, amiket küldött nekik. Jó volt a stílusa, nem is beszélve a képekről, amelyeket a tárgyalótermen kívül készített.

A védelemnek majdnem egy teljes napra volt szük-sége ahhoz, hogy kifejtse az álláspontját. Seth homlokát ráncolva, látható idegességgel ülte végig, míg Sarah többször is lehunyta a szemét, miközben minden ideg-szálával összpontosítva hallgatta a beszédeket. Maggie a terem hátuljában ült és imádkozott. Henry Jacobs és a többi ügyvéd legjobb tudásuk szerint védték Sethet. Az adott körülmények között derekas munkát végez-tek. De a körülmények nem voltak kedvezőek.

Másnap a bíró tájékoztatta az esküdteket, megkö-szönte a tanúknak a tanúskodást, a jogi képviselőknek a vádlott és a kormány érdekében végzett ki tűnő mun-kájukat, majd az esküdtek visszavonultak, hogy eleget tegyenek a feladatuknak. Ezek után a tárgyalást fel-függesztették, amíg az esküdtek döntésre nem jutnak. Sarah és Seth ügyvédeiktől körülvéve várakoztak. Mindannyian tudták, hogy ez a helyzet akár napokig is eltarthat. Everett kikísérte Maggie-t a teremből, aki egy pillanatra megállt Sarah mellett, hogy pár szót váltson vele. Sarah állította, hogy jól van, de nem úgy nézett ki. Maggie ezek után kiment az utcára Everett-tel, majd csakhamar elköszönt tőle azzal, hogy találko-zója van valakivel. Nem mondta el neki, hogy a tarto-mányfőnökkel van újabb megbeszélése. A férfi vissza-ment a terembe, hogy együtt várakozzon a többiekkel, amíg az esküdtszék tanácskozik.

Sarah és Seth a tárgyalóterem hátuljában ültek egy-más mellett. Néhány percig kint voltak, hogy szívjanak egy kis friss levegőt, de igazából semmi sem segített. A nó úgy érezte magát, mintha azt várná, mikor rob-ban egy újabb bomba, hogy eltalálja őket. Mindketten tudták, hogy közeledik a pillanat. Csak az volt a kér-dés, hogy mekkorát fog robbanni és mekkora pusztí-tást fog végezni.

- Bocsáss meg, Sarah - szólt Seth csendesen. - Na-gyon sajnálom, hogy mindezt végig kell szenvedned miat tam. Soha n e m gondol tam volna, hogy ez lesz belőle. - Pedig jó lett volna, ha előbb gondol rá, s nem

most, utólag, gondolta Sarah, de nem mondta. - Gyű-lölsz miatta?

Férje fürkésző pillantására megrázta a fejét, és újból elsírta magát. Már a teljes érzelmi tartalékát mozgósí-totta, hogy ki tudjon állni a férje mellett, s úgy érezte, fölemésztette minden vele kapcsolatos érzelmét.

- Nem, nem gyűlöllek. Szeretlek Csak azt szeret-ném, ha ez az egész nem történt volna meg.

- Én is. Bárcsak beismerő vallomást tettem volna, hogy ne kelljen neked is végigszenvedned ezt! De azt hittem, van esély rá, hogy megnyerjük.

Sarah attól tartott, Seth ezzel is ugyanúgy áltatta magát, mint amikor Sullyval együtt elkövette a csalást. Végül mindketten kénytelenek voltak a vizsgálat során föladni a másikat, és azzal, hogy kölcsönösen informá-ciókat szolgáltattak egymásról, nemhogy fölmentették volna magukat tettük következményei alól, vagy mér-sékelték volna a büntetésüket , inkább bizonyítékot szolgáltattak saját bűnösségükre. Sem a kaliforniai, sem a New York-i államügyész nem kötött vádalkut egyikőjükkel sem. Lehetőséget adtak Sethnek, hogy a kezdet kezdetén beismerő vallomást tegyen, majd később visszavonták ezt. Henry figyelmeztette Sethet, hogy ha bírósági tárgyalásig viszik az ügyet, valószí-nűleg nem ússza meg súlyosabb büntetés nélkül, de ügyfele, aki a szíve mélyén nagyobb szerencsejátékos volt, mint azt bárki sejtette róla, vállalta a kockázatot, s így most félhetett az eredménytől. Ha az esküdlek meghozzák a döntésüket, egy hónapra rá a bíró kihir-deti az ítéletet.

- Várjuk meg, hogyan döntenek - válaszolta Sarah halkan. A sorsuk az esküdtek kezében volt.

- És te? - kérdezte Seth nyugtalanul. Nem akarta, hogy Sarah most hagyja el. Nagyon nagy szüksége volt rá, akármibe kerül is ez a feleségének. - Te már döntöt-tél kettőnkről?

Az asszony megrázta a fejét, és nem válaszolt. Már így is túl sok mindennel kellett megküzdeniük, egy

válási procedúra végképp nem hiányzott a kupac tete-jére. Mindenképpen meg akarta várni, mit határoznak az esküdtek, és Seth nem sürgette. Túlságosan félt, hogy mi történne, ha nagyon erősködne. Látta, hogy Sarah már egy ideje a tűréshatáron van. A tárgyaláson való részvétel nagy áldozatot követelt tőle, de hűsége-sen kitartott, ahogy ígérte. Szavatartó ember volt, amit óróla nem lehetett elmondani. Everett szemét alaknak tartotta, és mások még rosszabbakat mondtak róla, ha nem is Sarah szemébe. Ennek a történetnek ő volt a hőse és egyben az áldozata - Everett pedig egyenesen szentnek látta.

Hat napig tartott, míg az esküdtek meghozták az ítéletüket. A bizonyítás bonyolult volt, Sarah és Seth megszenvedték a várakozást. Estéről estére külön-kü-lön tértek haza saját otthonukba. Seth megkérdezte, nem menne-e vele Sarah egyik este, nagyon fél egye-dül, de Molly épp beteg volt, és Sarah az igazat meg-vallva, nem is akarta az éjszakát Sethszel tölteni. Túl nagy megpróbáltatást jelentett volna neki. Igyekezett valamelyest védeni magát, habár elszomorította, hogy nemet mondott Sethnek Tudta, milyen mély sebet oko-zott vele, de hát ő maga is meg volt sebezve. A férje egyedül ment haza, és jól leitta magát. Hajnali kettő-kor aztán felhívta, és összefüggéstelenül eldadogta, mennyire szereti. Másnap látványosan másnapos álla-potban jelent meg a tárgyaláson. Aznap késő délután végre ismét megjelentek a teremben az esküdtek A hír-re mindenki betódult a terembe.

A bíró ünnepélyes komolysággal megkérdezte az esküdteket, hoztak-e ítéletet az Egyesült Államok kontra Seth Sloane ügyben, mire az esküdtszék elnöke hason-lóan ünnepélyes komolysággal felállt. A férfinak pizzé-riája volt, járt egy évig egyetemre, és hatgyermekes katolikus volt. Rendkívül komolyan vette a kötelessé-gét, minden nap öltönyben és nyakkendőben jelent meg a bíróságon.

- Igen, bíró úr - válaszolta a bíró kérdésére. Öt vád-

pon tban találták bűnösnek Sethet, a bíró elsorolta valamennyit , és az esküdtszék elnöke válaszolt arra a kérdésre, hogy az esküdtek milyennek találták az adott vádpontban Sethet. A teremben ülők lélegzetvissza-fojtva hallgatták a válaszait. Mind az öt vádpontban b ű n ö s n e k találták őt.

Egy pillanatra néma csönd lett a teremben, mialatt a közönség felfogta az e lhangzot tak értelmét, majd óriási hangzavar támadt, annyira, hogy a bírónak eré-lyesen kopogtatnia kellett a kalapácsával. Miután rend-re intette a termet, megköszönte az esküdtszék mun-káját, és elbocsátotta az esküdteket A tárgyalás öt hétig tartott, amit az esküdtszék tanácskozása egy újabb hét-tel meghosszabbított. Mihelyt Sarah megértette, hogy mi történt, Seth felé fordult. Az magába roskadva ült a székében, és sírt. A következő pillanatban kétségbe-esetten Sarahra nézett. Henry Jacobs szerint csak ak-kor lehetett reményük a fellebezésre, ha új bizonyíték kerül elő, vagy a tárgyalás lefolytatása során valami szabálytalanságra derül fény. Meg is mondta véden-cének, hogy hacsak nem jön közbe előre nem látható későbbi fejlemény, a fellebbezésnek nincs semmi jog-alapja. A dolog eldőlt. Bűnösnek találták. A bíróság egy hónapon belül kimondja rá az ítéletet. Börtönbe fogják csukni. Sarah éppoly megrendül tnek látszott, mint a férje. Tudta, hogy ez fog történni, igyekezett jó előre felkészülni rá, s nem érte meglepetésként a do-log. Csak éppen rettenetesen fájt a szíve Sethért, ön-magáért és a gyerekeikért, akik úgy fognak felnőni, hogy az apjuk, akit jóformán nem is ismernek, bör-tönben van.

- Sajnálom - súgta oda neki, majd az ügyvédeik kikísérték őket a teremből.

Everett ekkor akcióba lendült, hogy elkészítse a képe-ket, melyeket majd el kell küldenie a Scoop-nak. Nagyon n e m szívesen zaklatta e pillanatban Saraht, de nem tehetett mást, mihelyt kiléptek a tárgyalóterem ajtaján, a többi fotóst és a tévéhíradók kameráit megelőzve

meg kellett rohamoznia őket. Ez volt a munkája . Seth fogcsikorgatva vágott utat magának a tömegben, Sarah pedig úgy követte a kocsijukhoz, mintha bármelyik percben elájulhatna. Egy bérelt autó várt rájuk sofőr-rel a bíróság épülete előtt, s perceken belül kimenekí-tette őket a tömegből.

Everett ekkor megpillantotta a lépcsőn lefelé lépke-dő Maggie-t, aki nem jutott Sarah közelébe, hogy egy szót tudjon váltani vele. A férfi intett neki, s Maggie a lépcső alján megvárta, míg odaér hozzá. Az aggoda-lomtól komor volt az arca, jóllehet az ítélet számára sem volt meglepetés. És lehetett volna rosszabb is. Azt még nem lehetett tudni, mennyi időt akaszt Seth nyakába a bíró, de nagy valószínűséggel elég sokat. Különösen mivel nem ismerte el a bűnösségét, hanem az adófize-tők pénzét herdálva esküdtbíróság elé vitte az ügyet, abban a reményben, hogy a drágán fizetett ügyvédei majd kihúzzák a pácból. Ez nem jött be, és ráadásul maga ellen hangolta a bírákat. Mindent megpróbált, amit csak lehetett, és várható volt, hogy a bíró vissza fog vágni. Maggie a legrosszabbtól tartott mind Seth, mind a felesége számára.

- Annyira sajnálom Saraht - mondta Everettnek, miközben a fotós bérelt kocsijához igyekeztek a ga-rázsba. A Scoop fizette a férfi minden költségét. Ezen-nel véget ért a munkája San Franciscóban. Az ítélethir-detés napjára megint ide fog repülni, és készít néhány felvételt, amikor Sethet bekísérik az egyik szövetségi börtönbe. Még harminc nap, és Seth számára minden-nek vége lesz. Addig óvadék fejében szabadlábon le-het. És mihelyt a kezes visszafizeti a pénzt, az egyene-sen a védelmét szolgáló alapítványba kerül, ahhoz a polgári perhez, amelyet a becsapott befektetők indí-tottak ellene. A mostani elítélése volt a legjobb bizo-nyíték arra, hogy jogos a követelésük. A pert meg fog-ják nyerni, és akkor a nejének és a gyerekeiknek sem-mijük sem marad. Sarah tökéletesen tisztában volt ezzel, akárcsak Everett és Maggie. Ő éppúgy be lett

csapva, mint a befektetők. Seth volt az, akit perbe fog-hattak, megbüntethettek, ő pedig nem tehetett egye-bet, mint hogy összeszedte saját és a gyerekei darabjaira hullott életének a cserepeit. Maggie ezt végtelenül igazságtalannak érezte, de az életben akadtak igazság-talanságok. Rossz volt látnia, amikor jó emberekkel történtek ilyen dolgok, és most nagyon nyomott han-gulatban szállt be Everett autójába.

- Tudom, Maggie - szólt szelíden a férfi. - Nekem sem tetszik ez az egész. De nem úszhatta meg. - Csúf történet volt, amely szomorú véget ért. Sarah nem ezt várta a Sethszel való házasságától, és senki, aki ismerte, nem kívánta volna ezt neki.

- Sarah miatt utálom, ami történt. - Én is - mondta Everett, és elindította a kocsit. In-

nen nem volt messze a Tenderloin, pár perc múlva már meg is álltak Maggie háza előtt.

- Ma este már vissza is repül? - kérdezte a nővér szomorúan.

- Azt hiszem, igen. Holnap reggel várni fognak a szerkesztőségben. Még meg kell néznem a képeket, és össze kell hoznom őket a szöveggel. Együnk valamit, mielőtt elmegyek?

Nem szívesen vált meg tőle, de már több mint egy hónapja itt-tartózkodott San Franciscóban, és a Scoop-nál már várták vissza.

- Nem hiszem, hogy tudnék enni - vallotta be őszin-tén Maggie. Aztán szomorkás mosollyal hozzátette: -Hiányozni fog, Everett. - Már annyira megszokta, hogy nap mint nap találkozik vele a bíróságon, és utána is. Jóformán minden este együtt vacsoráztak, s ha el-megy, rettenetes űrt fog maga után hagyni. Azt is megértette, hogy ez alkalmat nyúj that ahhoz, hogy rájöjjön, hogyan érez iránta. Fontos döntéseket kellett meghoznia, akárcsak Sarahnak. Neki nem volt mire várakoznia, hacsak arra nem, hogy valamikor egyszer majd kiengedik Sethet a börtönből. Holott még el sem kezdte a büntetése letöltését, sőt még meg sem szabták

azt. De Sarah büntetése éppoly hosszú lesz, mint a fér-jéé, s Maggie ezt kegyetlenségnek tartotta. A saját ese-tében akárhogy dönt is, áldások és veszteségek is kísérik majd a döntését. Lehetetlen volt különválasztani, hogy mit fog nyerni és mit veszít majd, s épp ez volt az, amely úgy megnehezítette, hogy dűlőre jusson.

- Maga is hiányozni fog nekem - mosolygott vissza rá a férfi. - Találkozunk, ha újra eljövök az ítélethirde-tésre, vagy ha akarja, valamikor eltölthetek cg)' napot a városban. Magától függ. Csak fel kell hívnia.

- Köszönöm - mondta erre halkan Maggie, és ami-kor Everettre nézett, a férfi odahajolt és megcsókolta. Maggie egy percre szorosan hozzábújt, és azt kérdez-te magától, hogyan tudna erről valaha is lemondani. De közben tudta, lehet, hogy a végén le kell mondania róla. Úgy szállt ki a kocsiból, hogy egy szót sem szólt Everetthez. A férfi tudta, hogy Maggie szereti, ahogy a nővér is tudta róla ugyanezt. Egyelőre ennél többet úgysem mondhat tak volna egymásnak.

Huszonegyedik fejezet Sarah elkísérte Sethet a Broadwayn lévő lakására, hogy lássa, minden rendben van-e vele. Hol félig ká-bult, hol dühös, hol meg olyan volt, mint aki mindjárt megint elsírja magát. Nem akart Sarah lakására menni, nem akart találkozni a gyerekekkel. Tudta, megéreznék rajta a kétségbeesést és reménytelenséget. Noha sem-mit sem tudtak a tárgyalásról, nyilvánvaló volt, hogy valami rettenetes dolog történt a szüleikkel. Valójában a rettenetes dolog évekkel ezelőtt történt, akkor, ami-kor Seth először károsította meg a befektetőit, abban a hitben, hogy sohasem fogják rajtacsípni. Tudta, hogy Sully nemsokára bevonul a börtönbe New Yorkban. Es most rá is ugyanez a sors vár.

Mihelyt hazaért, bevett két nyugtatót, és töltött ma-

gának egy fél pohár skót whiskyt. Nagyot kortyolt belőle, és Sarahra nézett . Elviselhetetlennek érezte felesége fájdalmas tekintetét.

- Sajnálom, kicsim - mondta két korty között. Nem ölelte át, nem vigasztalta a feleségét. Magával volt el-foglalva. Mint mindig.

- Én is, Seth. Minden rendben lesz veled ma éjjel? Akarod, hogy maradjak? - Ő maga nem akart, de meg-tette volna érte, különösen mert látta, hogy gyógyszert szed és ráiszik. A végén képes véletlenül megölni ma-gát. \a lakinek mellette kellene lennie az ítélet okozta megrázkódtatás miatt, és ha kell, ó hajlandó vállalni ezt a feladatot. Elvégre Seth a férje, a gyerekei apja, még ha nem is nagyon látszott rajta, hogy megérti, mit tett vele. Nyüván úgy fogta fel, hogy ő megy börtönbe, nem a felesége. De Sarah már most is börtönben volt, köszönhetően Sethnek, méghozzá azóta, hogy tizen-egy hónappal ezelőtt, májusban, a földrengés éjszaká-ján az életük is összeomlott.

- Jól leszek. Leiszom magam a sárga földig. Lehet, hogy mostantól egy hónapig ki se fogok józanodni. Egészen addig, amíg az a seggfej ki nem von a forga-lomból száz évre. - A bíró a hibás, nem ő, állapította meg magában Sarah. - Menj haza nyugodtan, Sarah. Nem lesz semmi bajom. - Nem hangzott túl meggyő-zően, a nő tehát aggódott. Annyiban viszont igaza volt Sethnek, hogy neki kell börtönbe vonulnia, a feleségé-nek nem. Joggal volt hát feldúlt, még akkor is, ha ó jut-tatta ide magát. Sarah még most is elmehetett volna, otthagyva csapot-papot. O ezt nem tehette meg. És egy hónap múlva egy egészen másfajta élet fog elkez-dődni számára. Sarah számára már elkezdődött. Seth ezen az éjszakán nem hozta szóba a válást. Nem bírta volna elviselni, hogy az asszony szájából hallja a választ, és ő sem tudta volna kiejteni előtte azokat a szavakat. És Sarah még nem döntött , s a szavak sem álltak ké-szen az agyában.

A téma végül egy héttel később került szóba, amikor

egy láthatás után Seth hazavitte a gyerekeket. Mind-össze pár órára vitte el őket, ennél többre jelenleg nem volt képes. Rettenetesen feszült volt, és nagyon ápo-latlannak látszott. Sarah is ijesztően lefogyott. Lógott rajta minden ruha, vonásai kiélesedtek. A kórházban Karén Johnson váltig kérlelte, hogy vizsgáltassa ki ma-gát. De Sarah tudta, hogy nincs abban semmi rejtély, ami vele történik. Az életük felbomlott, darabjaira hul-lott, s a férje hosszú időre börtönbe kerül. Mindenüket elvesztették, s hamarosan azt is elveszítik, ami még megmaradt. Önmagán kívül nem maradt más, akire támaszkodhatott. Ilyen egyszerű volt.

Amikor Seth hazavitte a gyerekeket, ránézett, és azt kérdezte:

- Beszélgethetnénk arról, hogy mit kezdjünk a há-zasságunkkal? Szeretném tudni, mielőtt bevonulok a börtönbe. És ha együtt maradunk, talán ebben az utolsó pár hétben együtt kellene élnünk. Lehet, hogy hosszú ideig nem lesz rá alkalmunk.

Seth tudta, hogy Sarah szeretne még egy kisbabát, ő azonban jelenleg gondolni sem tudott erre. Lemon-dott róla, mihelyt kiderült, hogy Seth bűncselekményt követett el. Még csak az hiányzott volna, hogy most teherbe essen! \k ló igaz, szeretett volna még egy gye-reket, de nem tőle és nem most. Ebből maga is sok mindent megértett. Seth javaslata, hogy az utolsó há-rom hétre költözzenek össze, felzaklatta. Nem tudta elképzelni, hogy újra együtt éljen vele, szeretkezzen vele, s még jobban megerősítse a már amúgy is erős köteléket kettőjük között, és azután engedje el, hogy bevonulhasson a börtönbe. Nem tudná megtenni. Szembe kellett néznie ezzel, és annyiban igaza van Sethnek, hogy inkább most, mint később.

- Nem tudom megtenni, Seth - felelte elgyötörten, miután Parmani fölvitte a gyerekeket az emeletre füröd-ni. Nem akarta, hogy hallják, amit az apjuknak mond. Nem akarta, hogy emlékezzenek erre a napra. Ha majd elég idősek lesznek, meg kell tudniuk, mi történt, de

most még nem, és később sem valami visszataszító mó-don. - Egyszeríien nem tehetem... Nem tudom vissza-csinálni. Pedig nagyon szereméin. Bárcsak visszamehet-nénk a múltba, de nem lehet. Most is szeretlek, lehet, hogy mindig is szeretni foglak, de nem hiszem, hogy az életben még egyszer meg tudok bízni benned.

Fájdalmas, kínos, de kíméletlenül őszinte szavak voltak. Seth csak állt földbe gyökerezett lábbal, nézett ri szótlanul. Másra számított. Szüksége volt Sarahra, és még inkább szüksége lesz rá, ha majd mennie kell.

- Értem - bólintott nagy sokára. Aztán eszébe jutott valami. - Más lenne, ha felmentettek volna?

Sarah némán megrázta a fejét. Nem, nem tudná újrakezdeni vele. Hónapok óta sejtette, s végül a tárgya-lás utolsó napjaiban, még az ítélet kihirdetése előtt, szembe kellett néznie vele. Csak nem volt szíve meg-mondan i Sethnek, sőt ahhoz sem, hogy önmagának bevallja. Most azonban nem volt más választása, meg kellett mondania, hogy tudják, hányadán állnak.

- Azt hiszem, ilyen körülmények között rendes volt tőled, hogy a tárgyaláson végig ott voltál mellettem. -Seth ügyvédei megkérték rá, már csak a látszat ked-véért is, de enélkül is megtette volna, szeretetből. - Ak-kor beadom a válókeresetet - folytatta a férfi csüg-

fedten, az asszony pedig könnyes szemmel bólintott.

lete egyik legnehezebb pillanatát élte át, amihez fog-hatót csak akkor tapasztalt, amikor koraszülött kisba-bája élete forgott veszélyben, és a földrengést követő reggelen, amikor a férje bevallotta neki, hogy mit kö-vetett el. Életük kártyavára azóta egyfolytában ingott és düledezett , s most végképp összedőlt.

- Sajnálom, Seth. A férfi bólintott, majd szó nélkül megfordult, és el-

ment. Vége volt. Sarah pár nap múlva felhívta Maggie-t, és mindent

elmondott neki. - Nehéz döntés lehetett - felelte részvétteli hangon

a nóvér. - Megbocsátott neki, Sarah?

Hosszú hallgatás következett. Sarah a szíve mélyéig leásott, hogy megtalálja a választ.

- Nem, még nem bocsátottam meg - vallotta be vé-gül őszintén.

- Remélem, egy napon meg fog bocsátani. Ez nem jelenti azt, hogy vissza is kell fogadnia.

- Tudom. - De szabaddá válnának mindketten. Ugye nem

akarja örökké cipelni ezt a terhet, mintha egy kő nyom-ná a szívét?

- Mindenképpen cipelni fogom - válaszolta Sarah szomorúan.

Seth felmondta a lakását, és a Ritz-Carltonban töltötte az utolsó éjszakákat. Elmagyarázta a gyerekeknek, hogy mi történt, és hogy most egy időre elmegy tőlük. Molly sírt, de Seth megígérte neki, hogy meglátogat-hatja, amitől láthatóan megnyugodot t valamennyire. Még csak négyéves volt, nem igazán értette a dolgot. Hogyan is érthette volna, hiszen még az ügyben érin-tett felnőttek is nehezen fogták fel.

Seth megegyezett a kezesével, hogy a pénzt vissza-fizeti a banknak, ahol letétbe helyezik a majdani pe-rekre, amelyeket a befektetők fognak indítani ellene, és egy kis részét Sarahnak utalják, hogy támogassák őt és a gyerekeket. De ez nem fog sokáig tartani, végül a felesége csak a saját munkájára vagy esetleg még a szü-leire támaszkodhat , akik n e m sokat tehettek ér tük, mivel a nyugdíjukból éltek.

Seth nagyon sajnálta Saraht, de nem tehetett érte többet. Eladta az új Porschéját, és egy nagylelkű gesz-tussal odaadta neki az érte kapott pénzt. De minden, még a legkisebb összeg is jól jött, ezért Seth minden holmiját elhelyezte egy raktárban, azzal, hogy később majd kitalálja, mi legyen vele. Sarah megígérte neki, hogy megtesz bármit, amit az ügyvédei nem tudnak megtenni érte.

Az ítélet kihirdetésének hetében Seth beadta a váló-

keresetet. Fél év kell hozzá, hogy kimondják a válást Sarah sírt, amikor megkapta az értesítést, de már nem tudta elképzelni, hogy továbbra is Seth felesége ma-rad. Már eldöntötte.

Miután megvizsgálta Seth pénzügyi helyzetét a bíró kétmillió dolláros bírságot rótt ki rá, amely végképp megfosztotta ót mindenétől, amije még maradt. Ezenkí-vül tizenöt évi börtönt kapott, hármat-hármat mind az öt vádpontért, amelyet rábizonyítottak. Kemény volt, de mégsem harminc év. Míg hallgatta az ítélet felolvasá-sát, Seth állán megfeszült egy izom, de ezúttal felkészült a rossz hírre. Legutóbb, amikor az esküdtszék döntését hallgatta, még reménykedet t hogy csoda történik, és el fogják engedni. Most, az ítélet kihirdetésénél már nem várt csodára. És rájött, Sarahnak igaza volt, hogy válni akart. Ha le kell töltenie a teljes büntetését, ötvenhárom évesen fog szabadulni, Sarah pedig ötvenegy lesz. Ő most harmincnyolc, Sarah pedig harminchat éves vol t Ez nagyon hosszú idő. Ha szerencséje lesz, tizenkét év múlva szabadulhat. De még ez is nagyon sok. Sarah ad-digra negyvennyolc éves lesz, és mindvégig férj nélkül kellene boldogulnia. Molly tizenkilenc, Olivér tizen-hét lesz, mire kiszabadul a börtönből. Tökéletesen érthe-tő, hogy a felesége válni akar Igaza van.

Bilincsben vezették ki a tárgyalóteremből, miköz-ben Sarah zokogott. A napokban majd átszállítják va-lamelyik szövetségi börtönbe. Az ügyvédek kérték, hogy ne valami szigorú börtönben kelljen letöltenie a büntetését, amit megfontolás tárgyává tesznek. Sarah megígérte, hogy a válás ellenére, amint lehet, megláto-gatja. N e m akarta teljes mértékben kizárni az életéből, mindössze a felesége nem tudott lenni többé.

Miközben elvezették, Seth még egyszer visszafor-dult, hogy ránézzen, és mielőtt rátették volna a bilin-cset, odadobta neki a jegygyűrűjét. Reggel elfelejtette ugyanis levenni és berakni az aranyórája mellé az ak-tatáskájába, azzal a kéréssel, hogy Sarah vigye haza. Arra kérte őt, hogy adja el a ruháit, az órát pedig tegye

el Ollie-nak. Kísérteties volt az egész, ahogy Sarah ott állt zokogva, kezében Seth jegygyűrűjével. Everett és Maggie kivezették a tárgyalóteremből, hazavitték, és lefektették az ágyába.

Huszonkettedik fejezet M a g g i e a háborús hősök emléknapjának hétvégéjén, már Seth ítélethirdetése után repült el Los Angelesbe, hogy ott legyen Melanie következő koncertjén. Pró-bálta rávenni Saraht, hogy tartson vele, de nem sike-rült. El akarta vinni a gyerekeket, hogy meglátogassák Sethet új helyén a bör tönben. Először fogják látni, amióta elment, és tudta, milyen megrázkódtatást fog okozni ez az új helyzet mindannyiuknak.

Everett többször faggatta Maggie-t, szerinte hogy boldogul Sarah, és a nővér azt felelte, technikailag jól. Eljár dolgozni, gondot visel a gyerekeire, de érthetően nagyon nyomott hangulatban van. Időbe fog telni, lehet, hogy hosszú időbe, amíg kiheveri a történteket. Bombatalálat érte az életét, a házasságát. A válóper köz-ben a tervek szerint zajlott.

Everett kiment Maggie-ért a repülőtérre, és elvitte egy kis szállodába, ahol kivett neki egy szobát. Maggie-nek aznap délután találkozója volt Callaghan atyával, akit időtlen idők óta nem látott már. A koncert csak másnapra volt meghirdetve. Everett kitette a szálloda előtt, és ment, hogy megírja a cikket, amivel adós volt a lapjának. A tárgyalásról küldött tudósításai olyan jól sikerültek, hogy állásajánlatot kapott a Time-tói, és az AP is vissza akarta venni. Két éve múlt, hogy kijött a rehabról, és azóta keményen állta a sarat. Odaadta Maggie-nek a kétéves józanságát igazoló érméjét, hogy őrizze meg az elsővel együtt, és hozzon neki szeren-csét. Maggie mindkettőnek nagyon örült, és szüntele-nül magával hordta őket.

Aznap este együtt vacsoráztak Melanie-val, Tómmal és Janettel. A fiatalok elújságolták, hogy most ünne-pelték az egyéves évfordulójukat, és Janet sokkal ol-dottabb volt, mint Maggie várta. Megismerkedett egy férfival, és nagyon jól érezte magát vele. Az illető a ze-nei bizniszben tevékenykedett, sok közös vonásuk vol t És úgy tűnt , hogy amit Everett sohasem tartott lehetségesnek, Janet alkalmazkodott ahhoz, hogy Mela-nie maga dönt a dolgaiban. A lánv időközben betöltötte a huszonegyedik évét, és nagykorúvá vált.

Azon a nyáron egy rövid, kilenc-tíz hét helyett négy-hetes koncertturnéra indult, és csak a nagyvárosokban lépett fel. Tom kivett két hét szabadságot, hogy vele tarthasson. És Melanie megállapodott Callaghan atyá-val, hogy szeptemberben visszatér Mexikóba, igaz, ez-úttal összesen egy hónapra. Nem akart túl sokáig távol lenni Tómtól. A két fiatal sugárzott a boldogságtól, és Everett sorra készttette a fotókat, köztük egyet, ahol Melanie az anyjával, egy másikat, amelyen Maggie-vel együtt volt látható. A lány a nővérnek tulajdonította, hogy megváltozott az élete, hogy segített felnőnie és azzá válnia, aki lenni szeretett volna. Ezt meg is mond-ta neki, persze úgy, hogy Janet ne hallja. Eljött és el is múlt a San Franciscó-i földrengés évfordulója. Olyan esemény volt ez, amelyre mindnyájan félelemmel és szeretettel gondoltak vissza. Jó dolgok származtak belőle, de az átélt t raumát sem felejtették el. Maggie elmondta, hogy idén is megrendezték a Legkisebb An-gyalok Bálját, de nem Sarah szervezte, nem is jelent meg rajta. Túlságosan lefoglalták Seth bírósági ügyei, de Maggie reménykedett abban, hogy jövőre megint ő szervezi majd. Mindnyájan egyetértettek, hogy a múlt-kori gyönyörűen sikerült, egészen addig, amíg a föld-rengés tönkre nem tette.

Everett és Maggie tovább maradtak, mint szoktak a Melanie-ék házában rendezett vacsorán. Jó hangulatú este volt, vacsora után Everett és Tom biliárdoztak. Tom közben elárulta a férfinak, Melanie-val azon gon-

dolkoznak, hogy összeköltöznek. Kicsit ugyanis ké-nyelmetlen volt, hogy Melanie még az anyjával lakik együtt, és noha Janet enyhül t valamelyest az irányá-ban, azért nem változott angyallá. Sokat ivott az este folyamán, és annak ellenére, hogy most már neki is volt barátja, Everett érezte, hogy kikezdene vele, ha Maggie nem volna ott. Világos volt előtte, miért akar Tom és Melanie különköltözni. Ideje volt, hogy végre Janet is felnőttként viselkedjen, és ahelyett, hogy el-bújik Melanie szoknyája és hírneve mögé, kialakítsa a maga világát. Egyszóval eljött az ideje, hogy mind-nyájan felnőjenek.

A szállodába visszafelé menet kellemesen eltársa-logtak. Szóba került az ifjú pár, és hogy mennyire örül-nek, amiért így egymásra találtak. Mire odaértek, Maggie már hatalmasakat ásított. Everett gyengéden megcsókolta, és elkísérte a szobája ajtajáig.

- Egyébként milyen volt a megbeszélése Callaghan atyával? - El is felejtette megkérdezni, pedig szeretett naprakész lenni mindenben, amivel Maggie foglalko-zott. - Remélem, n e m akar maga is Mexikóba menni -tette hozzá tréfásan, mire a nővér egy újabb ásítással megrázta a fejét.

- Nem. Itt fogok dolgozni neki - felelte álmosan, és lábujjhegyre ágaskodva odabújt a férfihoz, mielőtt be-ment volna a szobájába.

- Itt? Los Angelesben? - jött zavarba Everett. - Vagy San Franciscóra gondol?

- Nem, úgy értem, hogy itt. Szüksége van valakire, aki elvezeti a missziót, amíg 6 Mexikóban lesz. Évente négy-hat hónapról van szó. Azt majd még kitalálom, hogy mit csinálok a fennmaradó időben. De lehet, hogy közben is megtart, ha jó munkát végzek.

- Várjon csak egy pillanatra! - nézett rá elképedve Everett. - Magyarázza ezt meg nekem! Elvállal egy munkát Los Angelesben négy-hat hónapra? Mit szól ehhez az egyházmegye? Egyáltalán megmondta már nekik? - Annyit Ő is tudott , hogy eléggé liberálisak

voltak, olyan értelemben, hogy engedték, hadd végez-zen terepmunkát ott, ahol akar.

- Aha . . . megmondtam - dünnyögte Maggie, és át-ölelte a férfi derekát.

- És engedik, hogy idejöjjön és itt dolgozzon? -Everett még nem tért magához a zavarából, de már szélesen vigyorgott. Tetszett neki a dolog, és látta, hogy Maggie-nek is tetszik. - Hát ez meglepő. Nem is gon-doltam, hogy ilyen jó fejek, és csak úgy elengedik egy másik városba.

- Többé nincs beleszólásuk - mondta Maggie halkan. - Miről beszél, Maggie? - nézett fürkészve a szemébe

Everett. A nő vett egy mély lélegzetet, és szorosan átölelte

a férfit. Élete legnehezebb döntését hozta meg. Még senkinek sem beszélt róla az egyházon kívül. Nem akarta, hogy bárki, legkevésbé Everett, befolyásolja a választását. - Két nappal ezelőtt feloldottak a fogadal-mam alól. N e m akartam semmit sem mondani , amíg itt vagyok.

-Maggie ! . . . Maggie?... Maga már nem apáca? -meredt rá hitetlenkedve a férfi, mire a nő szomorúan megrázta a fejét.

- N e m vagyok az - felelte a könnyeit nyeldesve. -Már magam sem tudom, mi vagyok. Önazonossági válságba jutottam. Megkérdeztem Callaghan atyát a manka felől, úgyhogy eljöhetek ide, és dolgozhatom itt ha kellek magának. Ha nem, akkor nem tudom, mit tegyek. - A könnyein át elnevette magát. - Én vagyok a bolygó legöregebb szűzlánya.

- Ó, Maggie.. . ó, istenem, hiszen maga szabad! A nő bólintott, mire Everett megcsókolta. Már nem

éreztek bűntudatot miatta. Mostantól szabad lesz fel-fedezniük mindazt, amit egymás iránt éreznek. Ösz-szeházasodhatnak és gyerekeik is lehetnek. Ha akar-ják, Maggie feleségül megy Everetthez, vagy ha úgy gondolják, akkor nem. Mindenben úgy tesznek, ahogy ők akarják.

- Köszönöm, Maggie - mondta boldogan a férfi. -Teljes szívemből köszönöm. Nem hittem volna, hogy meg tudja tenni, és nem akartam befolyásolni, de hó-napok óta halálra izgultam magam miatta.

- Én is. De előbb tisztázni akartam a dolgot. Nagyon nehéz volt.

- Tudom - mondta Everett, és újra megcsókolta Mag-gie-t. Még most sem akarta lerohanni. Tudta, milyen rettenetesen nehéz lesz megszoknia, hogy már nem apáca. Huszonegy éve, csaknem fél életén keresztül egy szerzetesrend tagja volt. De nem tudta megállni, hogy ne gondoljon a jövőre. És a jövőjük legszebb ré-sze a jelen volt. - Mikor tud ideköltözni?

Amikor csak akarja. Havonta fizetem a lakbért. - Akkor holnap - kiáltotta izgatottan Everett, de az-

tán észbe kapott. - Ha akarja, jövő héten segítek a köl-tözködésben.

- Azt hiszem, két bőröndbe befér mindenem - ne-vetett Maggie. - Különben pedig hol fogok lakni? -Még körül sem nézett, annyira friss volt a dolog. Két napja lépett ki a rendből, és csak aznap délután lett állása. Még nem volt ideje új lakáson gondolkodni.

- H a j l a n d ó lenne nálam lakni? - kérdezte a férfi óvatosan.

Maggie megrázta a fejét. Volt néhány dolog, ami szóba sem jöhetett nála.

- Nem, hacsak össze n e m házasodunk - válaszolta csendesen. Nem akart nyomást gyakorolni a férfira, de semmiképpen sem költözött volna össze vele házasság nélkül. Ez ellenkezett volna mindennel, amiben hitt, és az ízlésének sem felelt meg. Hivatalosan csak most lé-pett ki a világba, és akármilyen boldog volt is, semmi nem vehette volna rá, hogy bűnben éljen egy férfival.

- Lehet róla szó - szaladt fülig Everett szája. - Csak arra vártam, hogy szabad legyen. Hűha! Maggie, hoz-zám jön feleségül? - Elegánsabbra tervezte a lánykérést, de nem tudott várni tovább. Már olyan régóta várt arra, hogy a nővér elhatározza magát, és szabad legyen.

Maggie arca felragyogott, bólintott, és kimondta azt a >zót, amit a férfi már régóta szeretett volna hallani tőle.

- Igen. Everett felkapta, körbeforgatta, megcsókolta, majd

/isszatette a földre. Még beszélgettek pár percig, aztán Víaggie mosolyogva bevonult a szobájába, Everett pe-i ig azzal az ígérettel ment el, hogy reggel első dolga lesz telefonálni. Vagy, gondolta magában, mihelyt ha-zaér. Kettőjük számára csak most kezdődik az élet. Sohasem gondolta volna, hogy Maggie képes lesz erre 3 lépésre. És még hihetetlenebb volt, ha belegondolt, hogy egy földrengés hozta össze őket. Milyen bátran viselkedett ez a kis nő! Örökre hálás lesz azért, hogy megkaphatta őt.

A másnapi koncert fantasztikus volt. Melanie hihetet-len dolgot művelt. Maggie még sohasem látta őt ilyen nagyszabású koncerten, hiszen a jótékonysági fellépés sokkal kisebb helyen vol t Everett mesélt neki a lány koncertjeiről, és a cédéi is mind megvoltak, mert Mela-nie időközben elküldte őket neki, de még így sem volt felkészülve arra az élményre, hogy a színpadon lát-hatja, és ilyen hatalmas helyen hallhatja énekelni. Lenyűgözte az előadás, amely egyébként nagyszerűen sikerült. Az első sorban ült Tómmal, mialatt Everett a Scoop megbízásából a munkáját végezte. Már eldön-tötte, hogy átmegy a T/we-hoz, de előbb még fel kellett mondania a Scoop-nál. Hirtelen minden változásnak indult az életében, és e változások csupa jót hoztak.

A koncert után együtt vacsoráztak Tómmal és Mela-nie-val, és Everett egyre noszogatta Maggie-t, hogy mesélje el nekik a nagy újságot. Maggie eleinte húzó-dozott, de aztán elárulta, hogy össze fognak házasodni. Az időpontot még nem tűzték ki, de az egész délutánt tervezgetéssel töltötték. Maggie nem tudta elképzelni magát egy nagy esküvőn, de még kicsin sem, inkább azt javasolta, hogy mihelyt átköltözik Los Angelesbe, menjenek el Callaghan atyához, és kérjék meg, hogy

szép csendben adja össze őket. Vőlt apácaként nem érezte illendőnek, hogy nagy felhajtást rendezzen a házasságkötése körül. Közölte, hogy a fehér menyasz-szonyi ruhához már túl öreg, és úgy érzi, a fogadalma letételekor megkötötte az első házasságát. Az a fontos, hogy össze akarnak házasodni, a hogyant és a mikort sokkal kevésbé tartotta lényegesnek. A házasságot az Everetthez való tartozása legfőbb jelképének, szent szö-vetségnek tekintette, amelynek megkötéséhez csak a férjére, az általa egész eletében szolgált Istenre és egy papra volt szüksége.

Tom és Melanie üdvrivalgással fogadták a hírt, jólle-het Melanie nagyon meglepődött.

- Már nem vagy apáca? - nézett rá elkerekedett szemmel, s egy pillanatra még az is átvillant a fején, hogy hátha csak viccelnek. De nyomban rájött, hogy nem. - Hűha! Mi történt? - Soha még csak nem is sej-tette, hogy e két ember között van valami, de most lát-hatta. És látta a boldogságukat is, a büszkeséget Everett arcán, s a békességet Maggie-én. Új fejezet nyílt az éle-tében, s a régi lassan lezárult. Ránézett Everettre, s mi-közben Tom pezsgőt töltött a poharaikba, a férfi vissza-nézett rá, és a mosolyától mintha új nap kelt volna fel Maggie világának egén.

- A San Franciscó-i földrengésre! - emelte a boldog pár felé Tom a poharát. A földrengés hozta el neki Melanie-t, és a jelek szerint másokkal is megtette ezt. Voltak nyertesei és voltak vesztesei. Voltak, akik az éle-tüket vesztették el. Mások elköltöztek. Az ő életük fel-pezsdült, boldogság költözött belé, és örökre megvál-tozott.

Huszonharmadik fejezet Két hétbe telt, mire Maggie felszámolta a San Fran-ciscó-i életét. Addigra Everett is fe lmondot t a Scoop-nál, és megállapodott a Time Los Angeles-i kiadójával.

hogy június végén megkezdi náluk a munkát . Úgy tervezte, hogy a közbeeső két hetet Maggie-vel tölti. Callaghan atya beleegyezett, hogy a Maggie odaköltö-zését követő napon összeadja őket, és most már fel-hívhatta a családját, hogy elmondja nekik. Bátyja, az egykori pap különösen örült a hírnek, és sok boldog-ságot kívánt neki.

Egy egyszerű fehér selyemkosztümöt vásárolt az alkalomra, s hozzá elefántcsontszínű tűsarkú cipőt. Mérföldekre volt ez a régi rendi ruhájától, és jól érzé-keltette azt az új életet, ami várt rájuk.

Everett úgy tervezte, hogy La Jollába viszi őt nász-útra, ahol ismert egy kis szállodát, és ahol nagy sétákat lehetett tenni a tengerparton. Úgy beszélték meg, hogy Maggie jüüusban kezdi a munkát Callaghan atya missziójában, és hat hétig együtt fognak dolgozni, mi-előtt az atya augusztus közepén elutazik Mexikóba. Idén a szokottnál korábban fog elmenni, mivel tudni fogja, hogy a Los Angeles-i misszió jó kezekben marad. Maggie már alig várta, hogy elkezdhesse a munkát . Egyik izgalom a másik u tán fog bekövetkezni az éle-tében: esküvő, költözés, új munka, vadonatúj élet. Komoly megrázkódtatást jelentett viszont, amikor rájött, hogy most már a saját nevét kell használnia. A Mary Magdalen nevet akkor kapta, amikor belépett a rendbe. Korábbi, civil életében Mary Margaretnek hívták. Everett megnyugtatta, hogy ő ezután is min-dig Maggie-nek fogja hívni. így gondolt rá, így ismerte meg, az ő számára mindig Maggie lesz. Egyetértettek abban, hogy illik rá ez a név, így elhatározta, hogy meg-tartja. Az új neve Carson lesz. Mrs. Everett Carson. Újra meg újra kimondta, miközben becsomagolta minden holmiját, és még egyszer, utoljára körbenézett a kis garzonlakásban. Nagyon is megfelelt neki a Tenderlom-ban töltött évei során. Ennek a korszaknak most vége. Már a feszületet is elrakta az egyetlen bőröndjébe. A többi holmiját elajándékozta.

Leadta kulcsait a háztula jdonosnak, minden jót

kívánt neki, és elköszönt a folyosókon jövő-menő isme-rősöktől.

A transzvesztita, akit az idők során nagyon meg-kedvelt, integetett, amikor beszállt a kocsiba. Két isme-rős utcalány is meglátta a bőröndjével, s ők is integettek, amikor elhajtott. Senkinek sem árulta el, hogy végképp elmegy, azt sem, hogy miért, de mintha az emberek tudták volna, hogy nem fog visszajönni. Elmenőben mondott értük egy imát.

Los Angelesben Everett várta a repülőtéren. A férfit egy pillanatra elfogta a rémület: Mi van, ha Maggie meggondolta magát? De akkor meglátta az égővörös hajú, farmernadrágos kis nőt, amint rózsaszín magas szárú tornacipőjében, „Szeretem Jézust" feliratú fehér pólójában, arcán ellenállhatatlan mosollyal közeledik feléje. Igen, erre a nőre várt egy életen keresztül. És óriási szerencséje volt, hogy rátalált. S abból ítélve, ahogy befúrta magát a karjai közé, ő is ugyanolyan szerencsésnek tarthatta magát. Everett elvette tőle a bőröndöt, és elindultak. Mindketten arra gondoltak, hogy holnap lesz az esküvőjük.

A börtön, ahová Sethet vitték, egy nem túl szigorú észak-kaliforniai intézmény volt, amelyben jó körül-mények uralkodtak. A börtönnek volt egy erdészeti részlege is, ahol a fogvatartottak erdőkerülőként ügyel-tek a terület biztonságára, és ha kellett, oltották az erdő-tüzeket. Seth abban reménykedett , hogy hamarosan átkerülhet ehhez a részleghez.

Egyelőre, ügyvédei közreműködésének köszönhe-tően, egyszemélyes cellába került. Kényelmes helye volt, és nem fenyegette semmiféle nagy veszély. A bör-tön többi lakója is fehérgalléros bűnöző volt. Legtöbb-jük az övéhez hasonló bűncselekményeket követett el, csak sokkal kisebb kaliberűeket. Voltaképpen hősnek tekintették. A házas embereket meglátogathatta a fele-ségük, kaphattak csomagot, és a legtöbb fogoly olvasta a Wall Street Journai-t A szövetségi börtönök között

afféle vidéki klubnak tartották ezt a helyet, de ezzel együtt mégiscsak börtön volt. Sethnek nélkülöznie kel-lett a szabadságot, a feleségét, a gyerekeit. Azt nem saj-nálta, amit elkövetett, de azt nagyon, hogy elkapták.

Sarah már az első helyen, az Oaklandtől délkeletre fekvő Dublinban meglátogatta a gyerekekkel, amikor még zajlott a per Az nagyon kényelmetlen, ijesztő hely volt, mindnyájukat megviselte. Ez a mostani inkább arra hasonlított, mintha kórházba vagy egy olcsó erdei szállodába járnának látogatóba. Egy kisváros is tarto-zott a börtönhöz, ahol Sarah és a gyerekek megszáll-ha t tak A nő házastársi látogatásra is jogosult lett volna, mivel még nem mondták ki a válást, de ő úgy fogta fel, hogy a házasságuknak már vége, amit Seth éppúgy sajnált, mint azt, hogy milyen nagy bánatot okozott neki. Legutóbb, amikor két hónapja eljött hozzá a gye-rekekkel, tisztán látta ezt a szomorúságot a tekinteté-ben. A nyár folyamán ez volt az első alkalom, hogy lát-hatja őket. Nem volt könnyű idejutni, és nem is voltak itthon. Június óta az egész család Bermudán nyaralt Sarah szüleinél.

Ezen a forró augusztusi reggelen ideges türelmet-lenséggel várta őket. Kivasalta khakiszínű nadrágját és ingét, és kifényesítette kincstári barna bőrcipőjét. Sok minden más között a rendelésre készült angol cipói is nagyon hiányoztak neki.

A látogatási idő kezdetekor lesétált a tábor előtti fü-ves területre. A rabok gyerekei játszottak itt, miközben a szülők beszélgettek, csókolóztak, s fogták egymás kezét. Feszülten figyelte az utat, s egyszer csak meglátta a közeledő autót. Sarah leparkolt, és kivett hátulról egy piknikkosarat. A látogatók hozhattak ennivalót. Olivér lépkedett mellette vigyázva, a szoknyáját fogva, Molly pedig, hóna alatt egy babával, ott ugrándozott mellettük. Seth érezte, hogy a szemét égetik a könnyek. Sarah ebben a pillanatban meglátta, és intett neki. Az ellenőrző pontnál átkutatták a kosarát, azután mind-hármukat beengedték- Ahogy közeledtek hozzá, Sarah

rámosolygott. Seth látta, hogy valamicskét sikerült magára szednie, kevésbé tűnt soványnak, mint tavasz-szal, a tárgyalás után. Molly a nyakába ugrott, Olivér azonban tétován toporgott, s csak kis gondolkodás után indult el óvatosan felé. Sarah könnyedén arcon csókolta, majd letette a kosarat. A gyerekek futkosni kezdtek körülöttük.

- Jól nézel ki, Sarah. - Te is, Seth - felelte az asszony kicsit félszegen. Ré-

gen találkoztak, és annyi minden megváltozott azóta. Időnként Seth küldött neki egy e-mailt, amire válaszul beszámolt a gyerekekről. A férfi szeretett volna többet is mondani, de már nem mert. Sarah meghúzta a határ-vonalat, amit tiszteletben kellett tartania. Nem mondta el neki, mennyire hiányzik, pedig hiányzott. És Sarah sem mondta el, milyen nehéz nélküle. A kapcsolatuk-ban ezeknek a mondatoknak már nem volt helye. A ha-rag elmúlt, és nem maradt utána más, csak szomorúság és egyfajta békesség, amivel tovább folytathatta az éle-tet. Nem maradt semmi, amiért neheztelt volna a fér-jére, sem amiért sajnálta volna őt. Megtörtént. Túlvol-tak rajta. Életük végéig itt lesznek a közös gyerekeik, akiknek a dolgaiban közösen kell dönteniük, és közös emlékeket fognak őrizni egy valamikori időből.

Az egyik asztalra kirakta a kosár tartalmát, Seth pe-dig székeket hozott. A két gyerek felváltva telepedett az ölébe. Sarah f inom szendvicseket, gyümölcsöt és sajtos kekszet vásárolt a helyi üzletben, azt a fajtát, ami-ről tudta, hogy Seth szereti, sőt még arra is gondolt, hogy a kedvenc csokoládéjával és egy szivarral ked-veskedjen neki.

- Köszönöm, Sarah. Nagyon finom volt az ebéd. -Seth kényelmesen hátradőlve rágyújtott a szivarra, a gyerekek pedig elfutottak valamerre. Sarah látta, hogy jó állapotban van, alkalmazkodott a helyhez, ahová a sorsa vetette. Úgy látszott, elfogadja, különösen miután Henry Jacobs megerősítette, hogy a fellebbezésnek nincs semmi jogalapja. A tárgyalás korrektül zajlott, az

eljárás hibátlan volt. Seth nem tűnt elkeseredettnek, mint ahogy Sarah sem. - Köszönöm, hogy elhoztad a gyerekeket.

- Molly két hét múlva kezdi az iskolát. És nekem vissza kell mennem dolgozni.

Seth erre nem tudott mit mondani. Szerette volna elmondani, mennyire sajnálja, hogy el kellett adni a házat, hogy Sarahnak meg kellett válnia az ékszerei-től, hogy mindent, amit közösen megteremtettek, elve-szítettek, de n e m találta a szavakat. így hát csak ültek, és nézték a gyerekeiket. A kényelmetlenné váló csen-det Sarah törte meg azzal, hogy elmesélte, mi újság a családjában, Seth pedig beszámolt neki a börtönélet-ről. A beszélgetésük nem is annyira személytelen, in-kább más volt. Voltak dolgok, amiket már nem mond-hattak ki, sem most, sem soha többé. Seth tudta, hogy Sarah szereti, elárulta a kosár tartalma és a szeretet, amellyel elkészítette, és az is, hogy elhozta magával a gyerekeiket. És Sarah is tudta, hogy Seth a mai napig szereti őt. Egy napon ez is megváltozhat, de most még maradt valamennyi a kettejüket egymás mellett tartó ragasztóanyagból, amely idővel szét fog mállani. Ad-dig, amíg valami vagy valaki nem jön közbe, amíg az idő múlásával az emlékek nem halványulnak el, bizo-nyosan kitart. Ö a gyerekei apja, a férfi, akinek a fele-sége lett, akit szeretett. Ez nem fog megváltozni.

Egészen a látogatási idő végéig maradtak. Füttyszó figyelmeztette óket, hogy hamarosan búcsúzni kell, ideje összeszedni a holmijaikat, megszabadulni a ma-radékoktól. Sarah elrakosgatta, ami az ebédből meg-maradt, s a piros kockás szalvétákat is visszatette a ko-sárba. Otthonról hozta ezeket a holmikat, hogy vidám, ünnepies hangulatot adjon az ebédjüknek.

Összeszedte a gyerekeket, s amikor mondta , hogy búcsúzzanak el a papától, Olivér bánatos képet vágott, Molly pedig karját Seth dereka köré fonta.

- Nem akarok elmenni - mondta panaszosan. - Itt akarok maradni a papával! - Seth tudta, hogy ez is az

ő műve, de azt is tudta, hogy idővel ez is változni fog. A gy erekek végül megszokják, hogy itt találkozhatnak vele, sehol másutt.

- Hamarosan megint eljövünk - mondta Sarah, és türelmesen megvárta, míg Molly elengedte az apját. Seth elkísérte őket addig, amíg szabad volt mennie, s így tett a többi elítélt is.

- Még egyszer köszönöm, Sarah. Vigyázz magad-ra! - Ezt úgy, azon az ismerős hangon mondta, amely mögött ott volt az egész együtt eltöltött hét évük.

- Vigyázok. Te is. - Még akart mondani valamit, de elbizonytalanodott, aztán mégis kimondta, miközben a gyerekek kissé eltávolodtak tőlük. - Szeretlek, Seth. Remélem, tudod. Már nem haragszom rád. Csak szo-morú vagyok miattad és miatmnk. De jól vagyok.

Azt akarta, hogy Seth tudje, s azt is, hogy nem kell aggódnia érte, se bűntudatot éreznie miatta. Sajnálhat sok mindent, de ő maga a r.yáron rájött, hogy vele minden rendben lesz. így alakult a sorsa, ezt vállalnia kell, anélkül, hogy hátratekintgetne, vagy gyűlölné Sethet. De még arra sem szabad gondolnia, hogy bár-csak másképp alakultak volna a dolgok. Nem alakul-hattak volna másképp. Ha nem értette is, ami történt, akkor is megtörtént. Előbb-u:óbb mindenképpen ki-derült volna. Ezt ma már tökáetesen megértette. Seth sohasem volt az az ember, akinek hitte.

- Köszönöm, Sarah... hogy nem gyűlölsz azért, amit tettem. - Nem próbált magyarázkodni. Régebben meg-próbálta, és tudta, hogy Sarah sohasem értené meg. Mindaz, ami akkoriban megfordult a fejében, tökéle-tesen idegen volt Sarahtól.

- Minden rendben, Seth. Megtörtént. Szerencsések vagyunk, hogy itt vannak a gyerekeink.

Még mindig fájlalta, hogy nem lett harmadik gyere-ke, de talán egyszer még lehet. A sorsa más kezekben van, nem az övében. Ezt Maggie mondta , amikor fel-hívta, hogy elújságolja, hogy férjhez ment. Sarah rá gondolt, és mosolyogva fordult Seth felé. Eddig nem

jött rá, hogy nem is kellett erőlködnie, mégis megbo-csátott neki. Hatalmas súly esett le a szívéről és a vál-láról. Anélkül, hogy akarta volna, megszabadult tőle.

Seth nézte, amint kimennek a kapun, vissza a par-kolóba. A gyerekek integettek, Sarah pedig hátrafor-dult, és hosszan, mosolyogva nézett rá. Még intett utá-nuk, miközben elhajtottak, aztán lassan visszaballagott a cellájába. Rájuk gondolt, a családjára, amelyet felál-dozott és végül eldobott magától.

Ahogy Sarah kocsija alatt elkanyarodott az út, és mögöttük elmaradt a börtön épülete, ránézett a gyere-keire, elmosolyodott magában, és tudta, hogy megtör-tént. Azt nem tudta, hogyan, mikor, de valahogy eljutott ide. Ez volt az, amiről oly gyakran beszélt neki Maggie, csak ő sehogy sem találta. De most megtalálta, vagy az találta meg őt, s ettől oly könnyűnek érezte magát, mintha repülni tudna. Megbocsátott Sethnek, és elju-tott abba a kegyelmi állapotba, amit eddig elképzelni sem tudott. A végtelen idő egy kimerevített pillanatá-ban megvalósuló teljesség... a csodálatos kegyelem!