danielle steel az eskuvo

1

Danielle Steel Az esküvő

Bár Simon és Blaire Hollywoodban élnek, mégsem hat rájuk művészkörnyezetük bo- hém világképe. Házasságukat a hosszú évtizedek sem kezdték ki. Három gyermekük közül a legidősebb, Allegra, a csinos és tehetséges ügyvédnő az esküvőjére készül. Az esemény mérföldkő a család életében. Többé semmi sem lesz olyan, mint addig volt. Valami örökre elmúlt, s ki tudja, a jövő pótolhatja-e az elmúlt idők melegségét? Legújabb, meglepetésekkel teli, sodró, megren- dítő regényében Danielle Steel arról mesél, hogy mit jelent az esküvő a két szövetségre lépő famí- liának, mit a házasodók nemzedékének és szü- leiknek. ISBN 963 203 02~3 0 789632 030234

2

Danielle Steel Az esküvő

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Danielle Steel: The Wedding Published by Delacorte Press Random House, Inc., New York Copyright ^ 2000 by Danielle Steel Jacket design: Phil Rose and Andrew M. Newman Jacket art: Phil Rose Lettering: David Gatti Author's photo ^ Harry Langdon Fordította Sóvágó Katalin A fedél magyar változata Szakálos Mihály munkája Beatie-nek, az én első és imádott jegyesemnek. Légy boldog, amíg csak élsz! Szívem minden szeretetével: d.s. Hungarian edition ^ by Maecenas Könyvkiadó, 2000 Hungarian translation ^ by Sóvágó Katalin, 2000

1. A Santa Monica gyorsforgalmin araszolt a kocsisor Allegra Steinberg hátrahajtotta a fejét a sötétkék Merce- des 300 üléstámlájára. Ebben a tempóban sosem fog ha- zaérni. Nem volt különösebb dolga, de borzasztó idő-

3

pazarlásnak érezte, hogy itt kell ücsörögnie a forgalmi dugóban. Megnyújtóztatta hosszú lábát, sóhajtott, bekapcsolta a rádiót. Éppen Bram Morrison legújabb kislemeze ment. Allegra elmosolyodott. Bram is az ügyfele volt, több mint egy éve képviselte, más hírességekkel együtt. Allegra négy éve végzett a Yale jogi karán, most huszonkilenc évesen a Fisch, Herzog és Freemannek, Los Angeles egyik legpatinásabb ügyvédi irodájának dolgozott, és mindig is a szórakoztatóipari jog volt a szen- vedélye. Réges-rég elhatározta, hogy jogász lesz; csak egészen rövid ideig, az egyetem második és harmadik évét kö- vető nyáron gondolt arra, hogy színésznő is lehetne. A család sem csodálkozott volna, még ha nem is ujjongtak volna túlzottan. Anyja, Blaire Scott kilenc éve volt írója és producere az egyik legsikeresebb tévéműsor- nak, egy vígjátéksorozatnak, amelyet kellően megfű- szerezett komoly pillanatokkal, és alkalmilag életszagú drámát is adagolt hozzá. A műsor ebből a kilenc évből teljes hét éven át tartotta a legmagasabb nézettségi in- dexet, és hét Emmy-díjat szerzett Allegra anyjának. Ap- ja, Simon Steinberg, híres producer volt, Hollywood legnagyobb filmjei fűződtek a nevéhez. Három Oscar- díjat nyert, filmsikerei legendásak voltak. Szinte kü- löncnek számított Hollywoodban jóságával, tisztessé- gével, kifogástalan eleganciájával. Feleségével a legszo- katlanabb és a legnagyobb tiszteletben álló párok közé számítottak a filmiparban. Bár keményen dolgoztak,

4

igazi családjuk volt, ez volt számukra a legnagyobb ér- ték. Allegra tizenhét éves húga, Sam, vagyis Samantha, végzős gimnazista és fotómodell volt, a nővérétől elté- rően színésznő akart lenni. Csak Scott fivérükön nem fogott a szórakoztatóipar Harmadéves medikus volt a Stanfordon, semmi más nem akart lenni, egyedül és ki- zárólag orvos. Scott Steinberget nem igézte meg Hollywood állító- lagos varázsa. Életének húsz éve alatt bőségesen volt alkalma bepillantani a szórakoztatóiparba, és bolond- nak tartotta Allegrát, amiért a jognak éppen ezt a terü- letét választotta. Ő ugyan nem óhajtott élete végéig a bevételen, a bruttó nyereségen, a nézettségi indexen izgulni. Sportorvos akart lenni, méghozzá ortopéd se- bész. Az jó, értelmes, kézzelfogható. Ha törik a csont, helyretesszük. Volt szerencséje láthatni, mennyit bajló- dott a család elkényeztetett, különcködő sztárokkal, megbízhatatlan színészekkel, hat hónap múlva kereket oldó, tisztességtelen tévésekkel, hóbortos befektetők- kel. Persze ennek a munkának is megvannak a boldog pillanatai és előnyei, és a többiek láthatólag szerették, amit csináltak. Anyának mérhetetlen öröme telt a mű- sorában, apa letett az asztalra néhány nagy filmet, Allegra szívesen ügyvédkedett a sztárok mellett, Sam pedig színésznő akart lenni. Szívük joga, gondolta Scott. Allegra csendesen mosolygott, miközben Bram slá- gerének utolsó taktusait hallgatta, és az öccsére gondolt. Még Scott is elámult, mikor elmondta neki, hogy

5

Bram az egyik ügyfele. Bram, a hős. Allegra soha, senkinek nem beszélt az ügyfeleiről, Bram hozta szóba őt, amikor interjút adott Barbara Waltersnek. De ő képvi- selte Carmen Connorst is, az évtized új szőke bombá- zóját, aki hajszálra olyan volt, mint Marilyn Monroe. A huszonhárom éves, mélyen vallásos Carmen egy ore- goni kisvárosból származott. Énekesnőként kezdte, majd nemrég két filmet forgatott gyors egymásutánban, és kiderült róla, hogy döbbenetes tehetség. A Kaliforniai Színészek Ügynöksége ajánlotta az irodának, ahol az egyik idősebb kolléga ismertette össze Allegrával. Kez- dettől jól kijöttek egymással, Allegra nem bánta, hogy időnként a szó szoros értelmében úgy kell pátyolgatnia Carment, mint egy kisgyereket. A negyvenes évei felé ballagó Brammel ellentétben, aki húsz éve forgott a zene világában, Carmen még mindig újoncnak számított Hollywoodban, és valóság- gal vonzotta magához a problémákat. Örökösen meg- gyűlt a baja a szerelmes férfiakkal, akiket állítása szerint alig ismert, a rajongókkal, az újságírókkal, a fodrászok- kal, a szennylapokkal, a lesifotósokkal, az önjelölt ügy- nökökkel. Sose tudta, hogyan bánjon velük. Allegra már megszokta, hogy Carmen éjjel-nappal hívogatja, rendszerint hajnali két órával kezdődően. Az ifjú szépség sokszor félt éjszakánként; leginkább attól ijedezett, hogy valaki betör a házába, és bántani fogja. Allegrának sike- rült enyhítenie valamicskét ezen egy őrző-védő céggel, amely sötétedéstől hajnalig strázsálta a sztár házát, egy

6

hipermodern riasztóberendezéssel és két rettenetes ki- nézetű rottweilerrel, amelyektől Carmen iszonyúan félt, de szerencsére ugyanilyen rémisztően hatottak a lehetséges támadókra és rajongókra is. Ennek ellenére továbbra is telefonálgatott éjnek évadján, csak hogy el- mondhassa, milyen gondjai voltak forgatás közben, vagy csak mert egyszerűen megnyugtatásra volt szük- sége. Allegrát nem zavarta, de a barátai megjegyzéseket tettek, hogy legalább annyira kell szárazdajkának lennie, mint ügyvédnek. Ám ő tisztában volt vele, hogy ha valaki híres emberek mellett ügyvédkedik, akkor ez is hozzátartozik a munkájához. Nem lepődött meg semmin, látta, miken mentek át a szülei a sztárjaikkal. Mindennek ellenére szerette a munkáját, és roppantul élvezte a szórakoztatóipari jogot. Miközben ült és várta, mikor mozdul már meg a du- gó, lenyomott egy másik gombot a rádión, és gondolatai áttévelyegtek Brandonra. Ekkor végre megmoccant a kocsisor Néha egy órájába is beletelt, hogy végigver- gődjön tíz mérföldet hazafelé egy megbeszélésről, de ezt is megszokta. Szeretett Los Angelesben lakni, és többnyire nem idegesítette a forgalom. Leengedte az autó tetejét, hosszú szőke haja csillogott a melegjanuári délután alkonyodó fényében. Tökéletes kaliforniai nap volt, pont az a klíma, amely olyan fájón hiányzott hét hosszú télen át New Havenben, amikor egyetemista, majd joghallgató volt a Yale-en. A legtöbb barátja a Kali- fornia Egyetemre ment, miután elvégezték a Beverly Hills gimnáziumot. Apja azt szerette volna, ha Allegra a

7

Harvardon tanul, de ő inkább a Yale-t választotta. Ennek ellenére diplomázás után egy pillanatra sem hozta kí- sértésbe a keleti part. Minden Kaliforniához kötötte. Miközben gyorsított, megfordult a fejében, hogy fel- hívja Brandont az irodában, de aztán úgy döntött, vár vele, amíg hazaér. Hazafelé menet, a kocsiból intézte üz- leti hívásainak egy részét, de most inkább lazít otthon néhány percig, mielőtt telefonálna Brandonnak. A férfi- nak ugyanolyan zsúfolt munkanapjai voltak, mint neki, időnként még jobban be volt fogva, mert sokszor az utolsó percekben találkozott az ügyfeleivel, akiket más- nap a tárgyaláson képviselt, illetve konzultált más ügy- védekkel és bírókkal. Védőügyvéd volt, szövetségi szin- tű intellektuális bűnözésre szakosodott, leginkább bank- bűntettekkel, zsarolással, sikkasztásokkal foglalkozott, vagyis "igazi jogesetekkel", jegyezte meg, nem olyas- mikkel, mint Allegra, tette hozzá hanyagul. A lány kész- séggel elismerte, hogy Brandon szakterülete szöges el- lentéte az övének. De az egyéniségük is ugyanilyen kü- lönböző, Brandon sokkal kimértebb, józanabb egyéni- ség volt, jóval komolyabb életfelfogású. Kapcsolatuk két évében a Steinberg család többször kifogásolta, hogy Brandon Edwardsnak egy csepp humora sincsen. Ez pedig Steinbergéknél komoly hiányosságnak számított, mert Allegra családjának legtöbb tagja hajlamos volt a szertelenségre. Sok dolog volt Brandonban, amit Allegra kedvelt: kö- zös szenvedélyük a jog iránt, a férfi megbízhatósága, ko- molysága. Még az is tetszett neki, hogy Brandonnak csa-

8

ládja van. Tíz éve nősült meg, amikor a Berkeleyn volt joghallgató, mert Joanie állapotos lett, s Brandon kény- telen volt feleségül venni. Azóta se bírta megemészteni, hogy rákényszerült a házasságra. Noha a tíz év és a két gyerek bizonyos értelemben közel hozta őket egymás- hoz, még mindig fölemlegette, mennyire utálta az egész esküvőt, úgy érezte, mintha bilincsbe vernék, és haragudott, hogy ilyen sebbel-lobbal kell oltár elé állnia egy ter- hesség miatt. Két lányuk született, Brandon pedig, mi- után megszerezte jogi diplomáját, beállt dolgozni San Francisco legkonzervatívabb ügyvédi irodájához. Merő véletlen volt, hogy áthelyezték az iroda Los Angeles-i kirendeltségéhez, miután Joanie-val megegyeztek a kü- lönélésben. Los Angeles-i tartózkodása harmadik heté- ben, egy közös barátjuk révén ismerte meg Allegrát. Ennek már két éve. A lány szerette a férfit és szerette a kislányokat. Mivel Joanie nem szívesen engedte el őket Los Angelesbe, általában Brandon látogatott át San Franciscóba. Allegra is elkísérte, amikor tehette. Az volt az egyetlen bökkenő, hogy Joanie két év alatt sem talált munkát; állitólag a kislányoknak túl nagy megrázkódta- tás lenne, ha nem maradna otthon mellettük. Így to- vábbra is lógott a férje nyakán, továbbra is veszekedtek a házon és a tahoe-i nyaralón. Alig rendeztek el valamit a két év alatt, még mindig nem adták be a válókeresetet, anyagi kérdésekben képtelenek voltak dűlőre jutni. Allegra időnként ugratta Brandont, hogy ügyvéd létére nem tud aláíratni a feleségével egy szerződést. De nem akart erőszakos lenni. Beérte azzal, hogy kellemes kap-

9

csolatuk egyelőre a levegőben lebeg, és ott is marad, amíg Brandonnak nem sikerül megegyeznie Joanie-val. Lekanyarodott Beverly Hills felé, és közben azon tű- nődött, mit szólna Brandon egy vacsorához. Tudta, hogy a férfi tárgyalásra készül, tehát ma este valószínű- leg sokáig bent kell maradnia az irodában. Ez azonban nem jogcím a panaszkodásra. Allegra is épp eleget éj- szakázott a munkája miatt, bár igaz, tárgyalásokra nem kellett készülnie. Irók, producerek, rendezők, színé- szek, színésznők voltak az ügyfelei, az égvilágon mindent megcsinált nekik, szerződéstől végrendeleteken és üzleti tárgyalásokon át válási vagyonmegosztásokig, méghozzá teljes odaadással. Tudta, hogy a szórakozta- tóiparban egy jogász nem maradhat meg a szerződé- seknél, részt kell vennie az ügyfelek zűrös magánéleté- ben is. Brandon időnként úgy viselkedett, mintha nem érte- né. Számára talány volt a szórakoztatóipar, bár Allegra többször is megpróbálta elmagyarázni. Brandon azt mondta, ő inkább marad a "normális eseteknél és az olyan körülményeknél, amelyek érthetők, mint például egy szövetségi bírósági tárgyalóterem. Az volt a terve, hogy szövetségi bíró lesz, ami harminchat éves korban elég ésszerü törekvés. Éppen kanyarodott, amikor megszólalt a kocsitele- fon. Egy pillanatig abban reménykedett, hogy Brandon az, de nem ő, hanem a titkárnője, Alice hívta. Tizenöt éve dolgozott az irodánál, valóságos mentőkötelet jelentett Allegrának. Józan, fürge eszű teremtés volt, aki

10

anyáskodó, csitító megértéssel kezelte a legkiállhatatla- nabb ügyfeleiket is. - Szia, Alice, mi van? - kérdezte Allegra, továbbra is az utat figyelve, miközben egy pöccintéssel bekapcsolta a telefont. - Most telefonált Carmen Connors. Úgy gondoltam, tudni akarod. Nagyon fel van dúlva. Lehozták a Fecsej címlapján. - A Fecsej az egyik legundorítóbb szennylap volt, ameddig a szem ellát, és hónapok óta elevenen nyúzta meg Carment, akárhányszor figyelmeztette és fenyegette is meg őket Allegra. Fecsejéknél tudták, meddig mehetnek, és mesterien értettek hozzá, hogy sohase engedjék beperelni magukat rágalmazásért. - Most éppen mi van? - kérdezte Allegra homlokrán- colva, miközben gyorsan robogott a kis ház felé, amelyet a szülei - azóta visszafizetett - kölcsönéből vásárolt, miután elvégezte a jogot. Nagyon szerette a Doheny közelében megbújó házikót. - Valami olyat írtak róla, hogy orgián vett részt az egyik orvosával, a plasztikai sebészével, ha jól emlék- szem. - Szegény Carmen, volt olyan csacsi, hogy egyszer randevúzott a sebésszel. Chasennél vacsoráztak, és a lány esküdözött Allegrának, hogy még csak szexről sem volt szó, pláne orgiáról! - A szentségit! - dünnyögte Allegra bosszúsan, mi- közben bekanyarodott a felhajtóra. - Van belőle egy pél- dányod? - Majd veszek hazafelé. Bedobjam hozzád? - Az jó lesz. Holnap belenézek. Most értem haza, rög-

11

tön telefonálok Carmennak. Kösz. Még valami? - Anyád hívott. Azt kérdezi, átmész-e pénteken va- csorára, és feltétlenül tudni akarja, ott leszel-e szombaton az Arany Glóbuszon. Nagyon örülne, ha elmen- nél. - Hát persze - mosolygott Allegra, és lefékezte az autót. - Mama is tudja. - Dehogy mulasztaná el az alkalmat, amikor az idén mindkét szülőjét díjra jelölték. Brandont is meghívta, több mint egy hónapja, még ka- rácsony előtt. - Hát csak ebben akart biztos lenni. - Majd telefonálok neki is. Ennyi? - Ennyi. - Negyed hét volt. Allegra fél hatkor jött el az irodából, ami nála korainak számított. Hazahozta a munkát, és ha nem találkozik Brandonnal, akkor lesz is ideje végezni. - Viszontlátásra holnap, Alice. Jó éjszakát. - Kikap- csolta a gyújtást. Fölkapta aktatáskáját, bezárta az autót, és besietett a sötét, üres házba. A pamlagra dobta az ak- tatáskát, villanyt gyújtott, és átment a konyhába. Gyönyörű kilátás nyílt a városra. Már besötétedett, a fények úgy ragyogtak, mint a drágakövek. Allegra fel- bontott egy ásványvizet, és átnézte a postáját. Néhány számla, egy levél Jessica Farnsworth-től, régi iskolai ba- rátnőjétől, egy halom katalógus, egy csomó szemét, egy képeslap egy másik barátnőtől, Nancy Towerstől, aki St. Moritzban síel. A zömét kidobta. Kortyolta az ásványvi- zet és elmosolyodott, amint Brandon tornacipőjére esett a pillantása. Valahogy mindig élettelibb lett a ház, ha a

12

férfi itthagyta a holmijait. Fenntartotta a lakását, de sok időt töltött Allegrával. Szívesen volt a lánnyal, de kere- ken megmondta, hogy egyelőre nem akarja elkötelezni magát. Túlságosan megviselte a rabságnak érzett házas- ság. Attól is félt, hogy újabb hibát követ el, nyilván azért halogatta a válást. Allegrának ennek ellenére megvolt mindene, amit akart, legalábbis ezt mondta a pszichiá- terének és a szüleinek. Különben is még csak huszonkilenc éves, hová siessen? Nem kell elkapkodni a házas- ságot. Félretette a postát, hátradobta hosszú szőke haját, és bekapcsolta az üzenetrögzítőt, majd egy bárszékre tele- pedett a konyhapulthoz. A konyha patyolattiszta volt, csupa fehér márvány és fekete gránit. Allegra szórako- zottan bámulta a fekete-fehér kockás padlót, miközben az üzeneteket hallgatta. Az első természetesen Carme- né volt, és úgy hallatszott, mintha a lány sírna. Össze- függéstelenül hebegett az újságcikkről, hogy milyen tisztességtelen, és mennyire feldúlta az ő nagymamáját, aki délután direkt ezért telefonált Portlandból. Carmen nem tudta, hogy Allegra ezúttal akar e pert indítani, ré- széről úgy gondolja, hogy beszélniük kellene róla, úgy- hogy Allegra hívja föl, ha hazaér vagy lesz egy szabad perce. Egyetlenegyszer sem fordult meg a fejében, hogy Allegrának is van magánélete, igényt tartott az ügyvéd- je minden percére, vele akarta intéztetni összes dolgát. Ezzel együtt rendes lány volt. Ismét telefonált az anyja, hívta, hogy péntek este jöj- jön át vacsorázni, és emlékeztette, hogy hét végén oszt-

13

ják az Arany Glóbuszt. Allegra mosolyogva hallgatta. A mama nagyon izgatottnak tűnt. Talán azért, mert a papát is jelölték a díjra. Blaire mindenesetre közölte, hogy még Scott is lejön a Stanfordról, mert meg akarják nézni Sammel a tévében, tehát nagyon reméli, hogy Allegra is elkíséri a szüleit a gálára. Következőnek egy profi teniszező üzent, aki elől Allegra hetek óta bujkált. Többször belekezdett a tenisz- be, de egyszerűen nem volt ideje az órákra. Lefirkantot- ta a tréner nevét, és elhatározta, hogy telefonál neki, legalább azért, hogy megmagyarázza, miért nem játsz- hat. Aztán egy férfi következett, akivel a vakáció alatt is- merkedett meg. Az egyik nagy stúdiónál dolgozott, vonzó, de simlis alak volt. Brandon is ott volt a találko- zásuknál. Allegra mosolyogva hallgatta a fátyolos hangot, amely abban reménykedett, hogy a lány visszahív- ja. Szó sem lehet róla. Neki csak Brandon kell. A harmadik legnagyobb szerelme. Az előző majdnem négy évig tartott, jogi tanulmányainak utolsó két évén, illetve Los Angeles-i ügyvédkedésének első két évén át. Az illető rendező volt, ugyancsak a Yale-en tanult, de még négy év után sem volt hajlandó dönteni, és végül átköltözött Londonba. Allegrát is hívta, de a lány akkor már nyakig ült a munkában a Fisch, Herzog és Freemannél, semmi- képpen sem tudott volna átmenni Londonba. Allegra legalábbis ezt állította, bár azt még ő is belátta, hogy nincs értelme feladni egy remek munkát, és követni a világ másik végére egy olyan férfit, aki nemhogy nem

14

ígér semmit, se még csak beszélni sem hajlandó a jövő- ről. Roger a mának, a pillanatnak élt. Sokat emlegette a karmát, a csit és a szabadságot. Allegra pedig, miután két évig járt pszichiáterhez, végre összeszedett magá- nak annyi józan észt, hogy ne kövesse szerelmét Lon- donba. Maradt Los Angelesben, és két hónap múlva megismerte Brandont. Még Roger előtt volt egy nős tanára a Yale-en, akit szi- gorlat előtt ismert meg, és buja, izgalmas, szenvedélyes viszony lett belőle. Még sohasem találkozott ilyen férfi- val, és csak úgy tudtak véget vetni a dolognak, hogy Tom tanulmányi szabadságot kapott, és Nepálba utazott egy évre. Vitte magával a feleségét meg a csecsemő fiát. Mire hazajöttek, a felesége ismét állapotos volt, Allegra már Rogerral járt, ennek ellenére szikrázott kö- röttük a levegő, valahányszor összefutottak. Megköny- nyebbülés volt, amikor a férfi átment tanítani a North- westernre. Bolondult a lányért, de a lobogó szenvedély nem mutatott semmiféle távlati elképzelést. Roger, ha a jövőre gondolt, nem látott mást, mint a feleségét, Mithrát és a fiukat, Euclidet. Tom ma már csak emlék, Allegra pszichiátere is ritkán hozza szóba, kivéve akkor ha azt akarja szemléltetni, hogy a lánynak sohasem volt olyan kapcsolata, amely valamiféle ígérettel kecsegtette volna a jövőt illetőleg. - Nem hinném, hogy huszonkilenc éves fejjel ezen kellene búsulnom - mondta többször is Allegra. - Igazá- ból még sohasem akartam férjhez menni. Amire Green doktornő mindig azt felelte:

15

- Itt nem erről van szó, Allegra. - A pszichiáter New Yorkból jött, és fürkésző tekintete néha rendelési időn túl is üldözte Allegrát. Négy éve ismerték egymást. Allegra kibékült volna az életével, csak hát akkora nyo- más nehezedik rá, nagyon sokat várnak el tőle a család- ban és az ügyvédi irodában, és rengeteg a dolga. - Akar- ta már valaki feleségül venni magát valaha? - A pszichiá- ter többször is visszatért ehhez az Allegra szerint tökéle- tesen értelmetlen kérdéshez. - Mit számít, ha egyszer úgyse akarok férjhez menni? - Miért nem? Miért nem akar egy férfit, aki feleségül akarná venni, Allegra? Miért van ez? - nyaggatta fárad- hatatlanul Green doktornő. - Ez egész egyszerűen butaság. Roger elvett volna, ha utána megyek Londonba. Én nem akartam. Túlságosan le voltam kötve itt. - Miből gondolja, hogy feleségül vette volna magát? - Green doktornő igazi fürkész volt; bebújt minden lyuk- ba, megszimatolt minden nyomot, szemügyre vett minden ártalmatlan külsejü porszemet, bekukkantott minden kavics alá. - Mondta valaha? - Sose beszéltünk róla. - És ez nem ütött szöget a fejébe, Allegra? - Miért ütött volna? Két éve történt - felelte bosszú- san a lány. Utálta, amikor Green doktornő ennyit lova- golt egy témán. - Badarság az egész! - Különben is, túl fiatal a házassághoz, és túlságosan lefoglalja a karrierje ahhoz, hogy férjhezmenésre gondoljon. - És mi van Brandonnal? - vette elő egyik kedvenc té-

16

máját Green doktornő. Allegra időnként kimondottan gyűlölte, hogy kívülállóval kelljen beszélnie a férfiról. A pszichiáter egyszerűen nem érti Brandon indokait, fel sem tudja fogni, mennyire megviselte a férfit az a tény, hogy kényszerűségből kellett feleségül vennie a terhes Joanie-t. - Mikor adja be a válópert? - Mihelyt tisztázták a tulajdoni és vagyoni kérdése- ket - magyarázta precízen Allegra, mint egy igazi ügy- véd. - Miért nem lépnek át az anyagi kérdéseken, és tér- nek rá egyenesen a válásra? Azután vitatkozhatnak a vagyonjogi kérdéseken, amíg jólesik. - Miért lépnék át? Nekünk nem kell összeházasod- nunk. - Azt nem, de akar-e nősülni Brandon? És maga, Allegra? Szoktak beszélgetni erről? - Nem szükséges beszélgetnünk róla. Tökéletesen megértjük egymást. Elfoglalt emberek vagyunk, fontos munkát végzünk. Csak két éve járunk együtt. - Vannak emberek, akik jóval előbb házasodnak ösz- sze. Vagy jóval később. A lényeg az... - belefúrta barna szemének szúrós pillantását Allegra zöld szemébe -, ... hogy netán újra olyan férfival akadt össze, aki képtelen elkötelezni magát? - Szó sincs róla! - vágta rá Allegra, és igyekezett kitér- ni az éles pillantás elől, de nemigen sikerült. - Csak még nincs itt az ideje. - Amire Green döktornő bólintott, és hallani akarta, hogy mi mondanivalója van Allegrának ezek után.

17

Majdnem mindig ugyanaz. Két éve járt Brandonnal, de már nem huszonhét vagy huszonnyolc éves, hanem huszonkilenc, és Brandon még csak két éve élt külön a feleségétől. Lányai, Nicole és Stephanie, betöltötték a ti- zenegyet és a kilencet, Joanie-nak pedig továbbra sem sikerült állást találnia, mindenért Brandonnál kuncso- rog. Brandon és Allegra ezt azzal magyarázták, hogy Joanie-nak nincs szakmája. Félbehagyta a főiskolát, mert jött Nicky. Következőnek Nicole szólalt meg az üzenetrögzítőn. Azt mondta, reméli, hogy Allegra is átjön apuval San Franciscóba a hétvégén. Hiányolja Allegrát, remélhető- leg minden oké, és reméli, hogy lesz majd idejük kor- csolyázni. - Ja, és erről jut eszembe... tetszik a dzseki, amit karácsonyra kaptam tőled... Írni is akartam neked egy levelet, de elfelejtettem, és anyu azt mondta... - Félszeg csend támadt, a tizenegy éves kislány a gondolatait próbálta összeszedni. -Majd hétvégén odaadom a levelet. Szia, puszi. . . Ja, igen, itt Nicky beszél. Szia. - Az- zal letette. Allegra még akkor is mosolygott, amikor meghallgatta Brandon üzenetét, aki közölte, hogy so- káig dolgozik, most az irodájából telefonál. Az ő üzene- te volt az utolsó. Kikapcsolta az üzenetrögzítőt, kiitta a maradék ás- ványvizet, a szemétbe dobta a palackot, azután tárcsáz- ta Brandon irodáját. Hosszú lábát beakasztotta a bárszék lábai közé, mi- közben telefonált. Magas, vékony teremtés volt, igazi szépség, akinek fogalma sem volt róla, mennyire vonzó.

18

Túl régóta élt szenzációs külsejű emberek között, és a munkájának sokkal több köze volt az észhez, mint a test és az arc szépségéhez. Nem is gondolt ilyen dolgokra, ami még varázslatosabbá tette. Még a külseje sem érde- kelte, annyira csak a körülötte levő emberekkel törődött. Brandon második kicsengésre fölvette a privát vona- lon. Szórakozottnak tűnt, nyilvánvalóan dolgozott. - Itt Brandon Edwards - mondta. Allegra mosolygott. Nagyon szerette a férfi hangját, olyan mélyen, izgatóan csengett. Brandon magas, szőke, rendkívül nett férfi volt, öltözködésében talán kissé túlságosan is konzerva- tív, de a lány nem bánta. Volt a férfiban valami nagyon egészséges és becsületes. - Szia, megkaptam az üzenetedet-mondta kissé talá- nyosan. Brandon persze rögtön tudta, ki telefonál. - Mi- lyen volt a nap? - Végnélküli - felelte ugyanolyan szórakozottan a fér- fi. Allegra nem mondta, hogy neki milyen napja volt. Brandont vajmi kevésbé érdekelték az ő ügyfelei, és mindig úgy viselkedett, mintha a lány szakmája nem lenne elég komoly. - Jövő héten tárgyalás. Pokoli nehéz dolgom lesz a kutatással. Jó, ha éjfélre el tudok szabadulni - fejezte be fáradtan. - Ne vigyek valamit enni? - ajánlkozott Allegra csendes félmosollyal. - Például egy pizzát. - Inkább várnék még. Van nálam egy szendvics, és nem akarom félbeszakítani a munkát. Majd odamenet vételezek valamit, ha nem lesz túl késő, és még mindig kérsz belőlem.

19

- Én mindig kérek belőled. Jöhetsz bármilyen későn. Én is hoztam haza munkát. - Barm Morrison legköze- lebbi koncertjének anyagai voltak az aktatáskájában. - Bőven van dolgom, nem fogok unatkozni. - Helyes, akkor később találkozunk. Allegra ekkor kapott észbe. - Igaz is, Brandon, ma felhívott Nicky. Összezavar- hatta a dátumokat, mert azt hitte, hogy átmegyünk San Franciscóba. Az a következő héten lesz, ugye? - E hét végén Brandon az Arany Glóbusz-gálára kíséri, aztán a jövő héten utaznak San Franciscóba a gyerekekhez. - Az a helyzet, hogy... én mondhattam neki valami hasonlót ... Ugy gondoltam, jó, ha átmennék hozzájuk, mielőtt elkezdődik a tárgyalás. Utána elég sokáig nem bírok elszabadulni - magyarázkodott félszegen. Allegra elkomorodva bámult ki a konyhája ablakán. - De hát ezen a héten nem mehetünk. Mamát és pa- pát egyaránt jelölték a díjra, és rajtuk kívül még három ügyfelemet is. - Köztük Carmen Connorst. - Elfelejtet- ted? - Egyszerűen nem tudta elhinni. Már karácsony előtt megbeszélte a férfival. - Nem, csak azt gondoltam.. . Allie, ezt most nincs időm megbeszélni, különben egész este ittragadok a te- lefonnál. Miért nem beszéljük meg később? - Válasza nem nyugtatta meg Allegrát, aki még akkor is össze volt zavarodva egy kicsit, amikor visszahívta az anyját. Blaire egész héten forgatott, és estére mindig kime- rült, de rögtön felvidult, mikor meghallotta idősebb lá- nya hangját. Találkozásaik kissé megritkultak, amióta

20

Allegra megismerkedett Brandonnal. Blaire megismételte a meghívást a pénteki vacsorára, és elújságolta, hogy jön Scott is. A fiú hazajövetele fontos családi esemény volt, mert Blaire semmit sem szeretett jobban, mint mikor minden gyereke ott volt mellette. - Ő is jön a díjkiosztásra? - kérdezte Allegra, aki előre örült az öccsének. - Itthon marad Sammel. Azt mondja, a díjkiosztás ér- dekesebb a tévében. Úgy legalább láthat mindenkit, akit akar, anélkül, hogy letaposná a tömeg, miközben ő azt se tudja, ki után rohannak az újságírók. - Talán igaza van - nevetett Allegra. Sam bizonyosan lázas örömmel menne el a díjkiosztásra, de a szülei igyekeztek a lehető legkevesebbszer mutogatni a nyilvános- ság előtt, főleg olyan alkalmakkor, mint az Oscar vagy az Arany Glóbusz, ahol ott van Hollywood minden kez- dő filmcsillaga és minden újságírója. Kizárólag azért egyeztek bele a fotózásba, mert ott senki se tudta, hogy Sam kicsoda. Samantha Scottként modellkedett, anyja lánykori nevét használva, és noha Blaire elég ismert volt, a Scott mégis kevésbé feltűnő név, mint a Stein- berg. Hollywoodban mindenki tudta, kicsoda Simon Steinberg, és mindent megadtak volna, ha lefényképez- hetik a lányát. - Okvetlenül ott leszek - nyugtatta meg Allegra az anyját. Abban már nem volt ennyire biztos, hogy Brandon ott lesz-e, de ezt nem emlitette. Blaire kérdezett rá. A családban nem volt titok, hogy Brandon nem tartozik Blaire és Simon kedvencei közé. Aggasz- totta őket, hogy a férfi már két éve jár a lányukkal, de

21

még mindig nem vált el a feleségétől. - Brandon herceg is velünk tart? - kérdezte félreért- hetetlen éllel a hangjában. Allegra hosszú percig tétová- zott. Nem akart veszekedni az anyjával, de nem tetszett neki Blaire gúnyos megjegyzése. - Még nem tudom biztosan - felelte halkan, és ez mindent elárult az anyjának. Blaire-nek nem tetszett, hogy Allegra folyton védi Brandont, holott semmi oka rá. - Egy tárgyalásra készül, és lehet, hogy dolgoznia kell a hétvégén. - Úgy gondolta, az már nem tartozik az anyjára, hogy Brandon a hétvégén San Franciscóba megy a lányaihoz. - Szerinted nem tarthatna szünetet egyetlen estére? - kérdezte Blaire, és hangja úgy hatott Allegra idegeire, mintha körömmel karcolásznának egy iskolai táblán. -Miért foglalkozol ezzel, mama? Brandon meg fogja tenni, ami tőle telik, és csatlakozik hozzánk, ha teheti. - Talán valaki mást kellene megkérned. Semmi értel- me, hogy egyedül gyere, úgy egyáltalán nem szórakoz- tató. - Mérhetetlenül ingerelte, hogy Brandon követke- zetesen benne hagyja Allegrát a pácban, ha éppen mást talált ki magának, vagy túl sok a dolga, vagy nincs han- gulata. Mindig azt teszi, ami neki tetszik, Allegra pedig szótlanul tűri, amire Blaire szerint az égvilágon semmi oka. - Én mindenképpen nagyon jól fogom érezni magamat - csitította Allegra. - Elsősorban azért akarok ott lenni, hogy lássam, amikor átveszitek papával a díjat! - tette hozzá büszkén.

22

- Ne mondd ezt! - riadt meg babonásan Blaire. - Elki- abálod! - Holott Blaire Scottot és Simon Steinberget nagyon nehéz lett volna elkiabálni. Többször nyertek már Arany Glóbuszt, ami, azon kívül, hogy nagyon izgalmas és jelentős esemény, az utóbbi években többször is előre jelezte, mire lehet számítani áprilisban az Oscar kiosztá- sánál. Ez az este nagyon fontos Hollywoodban, Stein- bergék ennek megfelelő izgalommal várták. - Meg fogjátok nyerni, mama. Tudom, hogy megnye- ritek. Mindig is sikerült. - Az Arany Glóbusz különle- gessége, hogy egyformán jutalmaznak vele filmes és té- vés produkciókat, tehát olyan díj, amelyet a Steinberg házaspár mindkét tagja megnyerhetett és meg is nyert. Allegra nagyon büszke volt a szüleire. - Csak semmi hízelgés! - mosolygott Blaire. Ő is büszke volt Allegrára, hiszen olyan remek gyerek, azon- kívül egészen különlegesen szoros kapcsolatban állt az anyjával. - Mi lesz péntek este? Át tudsz jönni vacso- rára? - Majd holnap odaszólok, hogy rendben van-e. - Előbb beszélni akart Brandonnal, hogy a férfinak mik a tervei San Franciscóra. Ha nem utazik, Allegra szerette volna elvinni a szüleihez vacsorára, de úgy gondolta, könnyebb lesz, ha egyszerre tisztáznak mindent. Még néhány percig beszélgettek, Simonról, Scottról, Samről. Blaire elmesélte, hogy új szereplőt írt a műsorba, és a hálózat nagyon kedvezően fogadta az ötletet. Az ötven- négy éves Blaire még mindig gyönyörű asszony volt, tele izgalmas, új ötletekkel. Szerette a munkáját: mostani

23

sorozata előtt csinált már egyet ugyanennél a hálózat- nál. Új műsora, a Haverok, hatalmas sikerrel ment kilenc év óta. Bár az idén kissé visszaesett a nézettségi index, úgyhogy éppen jól jönne az Arany Glóbusz. Blaire most nagyon akart nyerni. Blaire Scott ugyanolyan hibátlan alakú, magas, vé- kony teremtés volt, mint a lánya; természetes vörös haja ugyan évek óta meleg vörösszőkére világosodott, de még mindig nagyon kevés mesterséges színezéket igé- nyelt. Egyetlenegyszer varratta föl a szemét, és a nyakát is besvejfoltatta pár éve, de sohasem kellett fölvarratnia az arcát. Minden barátnője őt irigyelte, és Allegra, ha el- nézte azt a bájt, amellyel az anyja viselte a korát, sokkal bizakodóbban tekintett a jövőbe. - Az a titka, hogy sohasem szabad túlzásba esni! - magyarázta Blaire a lá- nyainak a plasztikázást, mire Allegra mindannyiszor megesküdött, hogy ő ugyan sohasem fekszik a kés alá. Időpocsékolás, és különben is, ki győzheti le a természe- tet? - Csak várj, pár év múlva neked is más lesz a véle- ményed! - intette bölcsen Blaire. Ő is ugyanezt mondta, de végül negyvenhárom éves korában, nem annyira maga, mint a nyilvánosság kedvéért, meg kellett csinál- tatnia a szemét, ötvenéves korában pedig a nyakát, aminek következtében alig látszott többnek negyvenötnél. - Mindent elront, ha az emberek tudják, hány éves vagy! - ugratta néhányszor Allegrát, noha nem a korát akarta titkolni, csak azt szerette volna, hogy Simon to- vábbra is szépnek találja. Simon még hatvanévesen is olyan jóképű volt, mint valaha, sőt, Blaire szerint még

24

annál is vonzóbb, mint mikor összeházasodtak. - Füllentesz! - tiltakozott Simon, valahányszor a fele- sége ezt mondta, és győzedelmesen vigyorgott. Allegra imádta őket, olyan okos, kedves, derüs emberek voltak, és mindenki mindig jól érezte magát a közelükben. - Olyan férfit akarok, mint apa! - mondta egyszer Green doktornőnek, és rögtön meg is rémült, hogy a pszichiáter most fejest fog ugrani Freudba, de meglepe- tésére nem ez történt. - Csak helyeselni tudom a döntését annak alapján, amit a szülei házasságáról mesélt. Úgy gondolja, képes lenne fölkelteni egy olyan férfi érdeklődését, mint az apja? - kérdezte kertelés nélkül Green doktornő. - Persze! - vágta rá Allegra hanyagul, de mindketten tudták, hogy nem gondolja komolyan. Megígérte az anyjának, hogy telefonál, mihelyt bizto- sat tud a péntek estéről. Megfordult a fejében, hogy fel- hívja Nicole-t, de elvetette az ötletet. Nem tetszene Joanie-nak. Kivett a hűtőszekrényből egy félig elfo- gyasztott joghurtot, azt kanalazgatta, miközben felhívta Carment, aki teljesen hisztérikus állapotban volt, mint mindig, valahányszor új sztorit tálaltak róla a botrányla- pok. Pedig azt még neki is el kellett ismernie, hogy ez a mostani tökéletes hülyeség. Fecsejék azt állitották, hogy Carmen orgián vett részt LasUegasban a plasztikai sebé- szével, aki ezért vadonatúj arcot, orrot, állat varázsolt neki, felszilikonozta a mellét, és leszívta róla a zsírt. - Hogy csináltathattam volna meg ennyi mindent? - jajongott Carmen. Még mindig elképesztően naiv volt,

25

és teljesen összeroppant, valahányszor azt kellett látnia, mi mindent képesek összehazudozni róla az emberek. Azt állították, hogy vele jártak iskolába, vele utazgattak, a legjobb barátainak mondták magukat, és persze se szeri, se száma nem volt a férfiaknak, akik azzal dicse- kedtek, hogy lefeküdtek vele. Nemrég még két nő is magának követelte ezt a dicsőséget, Carmen pedig sírt, olyan elképesztően tisztességtelen dolognak találta, hogy ilyeneket agyaljanak ki róla. - Ez a siker ára - emlékeztette gyöngéden Allegra, aki nehezen tudta elhinni, hogy csak hat éwel idősebb Carmennál. A fiatal sztár sok szempontból rendkívül ár- tatlan volt, annyira megdöbbentette az aljasság, a min- denütt ólálkodó gonoszság. Még mindig azt szerette volna hinni, hogy mindenki a barátja, és senki sem akarja bántani. Kivéve a hajnali két órát, amikor kész- séggel elhitte, hogy fél Los Angeles a hátsó ajtajánál to- porog, mindjárt rátörnek.és megerőszakolják. Allegra végül felfogadott neki egy bentlakó házvezetőnőt, és azt tanácsolta, szereltessenek villanyt a hálószoba ablaka elé. Carmen félt a sötétben, és halálosan rettegett, hogy nem láthatja, mi történik a hálószobája előtt. - Ide figyelj, nem is vagy olyan öreg, hogy ennyi mindent megcsináltathass! - csitította Allegra, a Fecsej cikké- re célozva. - És szerinted ezt más is belátja? Annyit csináltattam, hogy leoperáltattam egy szemölcsöt a homlokomról! - panaszkodott kétségbeesetten Carmen, és ismételten kifújta az orrát, mert eszébe jutott, miket vágott a fejé-

26

hez a nagyanyja, amikor felhívta Portlandból. A nagyi azt mondta, hogy Carmen szégyent hozott az egész csa- ládra, és Isten ezt sohasem fogja megbocsátani neki. - Persze, hogy belátják. Olvastad a következő oldalt? - Nem, miért? - kérdezte Carmen, és kinyújtóztatta tökéletes alakját a díványon. - A következő oldalon azt írják, hogy egy nő ötösikre- ket szült a Marson. Két oldallal arrébb pedig azt, hogy egy nő majmot szült egy ufóban. Ha elhiszik ezt a hü- lyeséget, ugyan kit érdekel, ha rólad azt mondják, hogy huszonhárom évesen fölvarrattad az arcodat? Vigye el őket az ördög, Carmen. Meg kell keményedned egy kicsit, különben az őrületbe hajszolnak. - Már megtörtént - nyöszörögte a lány. Még egy óráig beszélgettek, mire Allegra letehette a kagylót. Le- zuhanyozott, és éppen akkor jött ki a haját szárítgatva a fürdőszobából, amikor Brandon bekanyarodott a felhaj- tóra. Allegra frottírköpenyben nyitott ajtót, haja nyirkosan lógott a hátára, arcáról lemosta a sminket. Most még vonzóbbnak látszott, mint mikor kifestette magát. Brandon szerette, amikor ilyen természetes, tiszta és szexi. - Hű! - mondta, és puszit adott a lánynak. Allegra be- zárta maguk után az ajtót. Tíz óra volt, Brandon kime- rülten dobta le aktatáskáját az előszobában, és magához ölelte a lányt. - Ezért megérte sokáig dolgozni - mondta Allegrát csókolgatva, és becsúsztatva kezét a frottírkö- peny alá. Semmi sem volt alatta.

27

- Éhes vagy? - kérdezte Allegra két csók között. - Halálosan - mondta Brandon, de a lányra célzott, nem a vacsorára. - Mit szeretnél? - nevetett Allegra. Összefonta a lábát a férfiéval, és levette Brandonról a zakót. - Gondolom, mellét. .. vagy talán combját... - mondta rekedten Brandon, és ismét megcsókolta a lányt. A következő percben már Allegra ágyán ültek, Bran- don kigombolta az ingét, és vágytól égő szemmel né- zett a lányra. Fáradtnak látszott a hosszú nap után, de a harci kedve nem lankadt. Beszélni sem akart, csak hab- zsolni. Allegra segített levenni róla az inget, Brandon ledobta a nadrágját, néhány perc múlva meztelenül feküdtek az ágyon, és szeretkeztek az égve hagyott lámpa szűrt fé- nyében. Brandon megrészegült a lánytól. Egy óra múl- va, mikor Allegra éppen elszunnyadt volna a kielégülés jóllakottságában, érezte, hogy Brandon fölkel. Ettől ő is felriadt. - Hová mész? - kérdezte. Megfordult, kinyitotta a fél szemét és ránézett Brandonra, ahogy ott áll magas, kar- csú, szőke ragyogásában. Remekül összeillettek, még külsőre is annyira hasonlitottak, hogy néha testvérek- nek nézték őket. - Későre jár - mentegetőzött Brandon, miközben lassan összeszedegette ruháit a padlóról. - Hazamész? - hökkent meg Allegra. Felült, és ráme- redt a férfira. Brandont mintha zavarba hozta volna a kérdés. Még csak nem is beszéltek egymással, csak sze-

28

retkeztek és aludtak. Nem akarta, hogy a férfi így menjen el. - Arra gondoltam. . . Holnap tényleg nagyon korán kell kelnem, és nem akartalak felverni - feszengett Brandon, de ugyancsak látszott rajta a mehetnék. Mint oly sokszor. - Kit zavar, hogy korán kell kelned? Én is korán ke- lek - mondta megbántottan Allegra. - Van itt tiszta in- ged. Olyan jó, mikor együtt alszunk. - Jó bizony, és Allegra tudta, hogy a férfi is szereti, de azt is tudta, hogy ugyanígy szeret hazamenni a saját lakásába, a saját hol- mijaihoz, ahol ő az úr. Épp elégszer közölte Allegrával két év alatt, hogy szeret a saját ágyában ébredni, és mégis, szinte sohasem szeretkeztek Brandon lakásán. A férfi inkább eljárt hozzá, bár az esetek felében rögtön ment is haza. Allegrának pedig valamilyen furcsa okból úgy rémlett, hogy használják, aztán elhajítják, és nagyon magányos volt, miután Brandon elment és egye- dül hagyta. Valamiért elhagyottnak érezte magát, mint a pszichiáterének mondta. Nem szerette, ha olyan hely- zetbe került, hogy könyörögnie kelljen. Dehogy akart erőszakoskodni Brandonnal, ha egyszer menni akar, de azért nagyon csalódott volt. - Szeretném, ha maradnál, Brandon - mondta csendesen, és ennél nem is szólt töb- bet. A férfi lezuhanyozott, majd visszajött az ágyhoz. Úgy tűnt, kényelmesebb maradnia, mint vitatkoznia. Allegra rámosolygott, ahogy feküdtek egymás mellett. Lehet, hogy vannak még függőben maradt dolgok a kapcsolatukban, például a válás és az, hogy Brandon

29

szívesebben alszik egyedül, de azért egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy szereti ezt a férfit. - Köszönöm, hogy maradtál - súgta, belesimulva a férfi karjaiba. Brandon gyengéden megsimogatta az ar- cát, megcsókolta, majd egy idő után hortyogni kezdett. 2. Brandon negyed hétre állította a vekkert, de még meg sem szólalt, amikor Allegra már fent volt. A férfi fogat mosott, megborotválkozott, a lány meztelenül kisietett a konyhába, és kávét főzött. Háromnegyed hétkor Brandon tetőtől talpig felöltöz- ve ült az asztalhoz. Allegra áfonyás kosárkákat és egy gőzölgő csésze kávét tett elé. - Remek kiszolgálás van ebben az étteremben - jegyezte meg elismerően Brandon. - Hát még a pincér- nők egyenruhája! - csodálta meg Allegrát, aki még mindig meztelenül ült vele szemközt. - Te is jól nézel ki - viszonozta Allegra a dicséretet. Brandon ezt a sötétszürke öltönyét is a Brooks Brothers- nál vásárolta, mint minden holmiját. A lány megpróbál- ta átcsábítani Armanihoz a Rodeo Drive-ra, hogy egy kicsit feldobja a ruhatárát. Ám Armani nem Brandon stí- lusa volt. Ő tiszta Wall Street-i st~lusban öltözködött. - Mondhatni, klasszul nézel ki ahhoz képest, amilyen ko- rán van. - Megeresztett egy ásítással keveredő széles mosolyt, és kávét töltött magának. Neki csak fél tízre kellett bent lennie az irodában. - Mellesleg - érdeklő- dött - mit csinálunk ma este? - Meghívták egy premier-

30

re, de nemigen volt kedve hozzá, főleg így, hogy a tár- gyalás előkészületei miatt valószínüleg Brandon sem lehet ott. - Dolgoznom kell. Nincs több játszadozás. Meg- mondtam a hapsiknak, hogy ma haza se megyek éjfél előtt - felelte Brandon. Kissé mintha pánikba esett volna a rá váró munkától. De mindig ilyen volt, ha tárgyalásra készült. Allegra örült, hogy az ő irodájuknak külön csa- pata van a tárgyalásokra, és neki nem kell bíróságra jár- nia, csak az együttmüködést és a tájékoztatást várják el tőle. Az ő szakterülete több szempontból sokkal egysze- rűbb. Ez is alkotó tevékenység a maga módján, de nem támaszt olyan szigorú követelményeket, mint egy szö- vetségi védőügyvéd munkája. - Átjössz, ha végeztél? - kérdezte, és nagyon igyekezett, hogy ne legyen könyörgő a hangja. Szerette, ha Brandon hozzá jött haza, de a férfinak nem mindig volt kedve ehhez. Allegra pedig nem akarta, hogy Brandon szorongatva érezze magát. - Szeretnék- mondta sajnálkozva a férfi -, de tényleg nem tudok. Hulla leszek, mire végzek. Valamikor otthon is kell már lennem. - A szüleim vacsorára hívtak bennünket pénteken - mondta Allegra, kiterjesztve a meghívást Brandonra is. Tudta, hogy az anyja végső soron úgyis meghívná Brandont, bármennyire nem rokonszenvezik vele, csak hogy kedvére tegyen a lányának. - Péntek este a lányokhoz megyek - közölte szárazon Brandon, és bekapta az egyik kosárkát. - Már mond-

31

tam. - Nem gondoltam, hogy komolyan beszélsz - döb- bent meg Allegra. - Mi lesz az Arany Glóbusszal? - kér- dezte várakozó pillantással. - Az fontos. Neki, de nem Brandonnak. - Stephanie és Nicky is fontos. Látnom kell őket még a tárgyalás előtt - felelte a férfi határozottan. - Brandon, már hónapokkal ezelőtt szóltam neked az Arany Glóbuszról! Ez nagyon fontos nekem és a szü- leimnek. Azonkívül Carment is jelölik. Nem hagyhatok itt mindent, hogy átmenjek San Franciscóba! - mondta, és igyekezett higgadtabban beszélni, mint amilyennek érezte magát, hiszen még csak reggel hét óra volt. - Én megértem, hogy nem jöhetsz. Nem is várom el tőled - felelte Brandon tökéletesen higgadtan. - De én elvárom, hogy elkísérj - mondta Allegra, és akárhogy igyekezett, metsző él volt a hangjában. - Azt akarom, hogy ott légy. - Nem ésszerű elvárás, Allegra. Már közöltem, hogy nem tudok menni. Azt is megmondtam, miért. Nem lá- tom értelmét, hogy tovább vitatkozzunk ezen. Miért tennénk? - Mert ez nagyon sokat jelent nekem. - Mély léleg- zetet vett, hogy ne kezdjen el dühöngeni. Kell lennie valamilyen megoldásnak, amelyet mindenki elfogad. - Nézd, nem maradhatnál itt velem a gálára? Vasárnap át- repülhetnénk San Franciscóba. Mit szólnál ehhez a kompromisszumhoz? - kérdezte diadalmasan, egészen felvillanyozva, hogy létezik ésszerű megoldás. Ám

32

Brandon csak a fejét rázta, mielőtt felhajtotta volna az utolsó korty kávét. - Nem fog menni, Allie, nagyon sajnálom. Egy nap nem elég a lányokra. Ezt nem tehetem. - Miért? - Allegra érezte, hogy mindjárt nyavalyogni kezd, és ráparancsolt magára, hogy hagyja abba. - Mert a gyerekeknek több időre van szükségük, és őszintén szólva, nekem is több időre van szükségem, hogy megbeszéljem Joanie-val a nyaraló dolgát. Azon gondolkozik, hogy eladja. - Ez nevetséges! - fogyott ki Allegra a béketürésből. - Telefonon is elintézhetitek! Az istenit, Brandon, ebben a két nyomorult évben mást se csináltál, csak értekeztél a feleségeddel a nyaralóról, a házról, a szőnyegről, az au- tóról és a kutyáról! Ez a díjkiosztás nagyon fontos ne- künk! - Brandont nem rendítette meg a Steinberg csa- lád emlegetése. Előbbre való volt a sajátja: a volt feleség és a két kislány - Úgyse adlak oda Joanie-nak - mondta Allegra tompán. - Persze, hogy nem adsz. - Brandon mosolyogva fel- állt, mintegy mutatva, hogy cseppet sem ingatták meg a lány szavai. - Hanem mi lesz Stephanie-val és Nicky- vel? - Megértenék, ha elmagyaráznád nekik. - Kétlem. Különben is, ez nem választás. - Állt, nézte Allegrát, aki mereven bámult rá. Képtelen volt felfogni, hogy Brandon így cserben hagyja és elutazzon San Franciscóba. -Mikor jössz vissza? - kérdezte. Fájt a szíve, pedig

33

nem akarta, hogy fájjon. Ismét elhagyottnak érezte ma- gát, és valahol mélyen a rettegés sikoltozott benne. Hol- ott nem lenne szabad. Brandon a srácai miatt utazik San Franciscóba, nem szándékosan okoz neki csalódást. Vé- letlenül alakult így. Akkor miért keseríti el ennyire a fér- fi döntése? Nem tudta, mint ahogy azt sem volt képes tisztázni magával, hogy dühöngenie kellene-e vagy csak búsul- nia, amiért Brandon nem kíséri el az Arany Glóbuszra. Tényleg akkora esemény? Van-e joga ilyesmiket köve- telni a férfitól? De miért reagál Brandon mindig olyan zavarbaejtően, ha az ő kívánságairól van szó? Talán Green doktornőnek van igaza, aki szerint az egésznek az az oka, hogy Allegra nem akar szembenézni azzal, amit a férfi művel? Elutasítja-e őt Brandon, vagy csak azt teszi, amit tennie kell? És miért van az, hogy Allegrá- nak soha sincs elég lelkiereje válaszolni ezekre a kérdé- sekre? - Akkor jövök vissza, amikor szoktam, az utolsó gép- pel vasárnap este. Negyed tizenegyre itt vagyok. Tizen- egyre idejöhetnék hozzád - mondta Brandon, hogy megbékítse. Allegrának összeszorult a szíve, mert most jutott eszébe, hogy ő addigra nem lesz itt. - El is felejtettem. Vasárnap délután indulok New Yorkba, és egészen jövő péntekig ott leszek. - Akkor úgyse jöhetnél semmiképpen San Franciscó- ba - állapította meg Brandon tárgyilagosan. - Ha akarnád, onnan is indulhatnék. Ha vasárnap utaznánk.

34

- Nevetséges! - legyintett Brandon, és az aktatáská- jáért nyúlt. - Neked is megvan a munkád, Allie, nekem is megvan a magamé. Néha kénytelenek vagyunk fel- nőttek módjára viselkedni. - Majdnem bánatosan mosolygott a lányra. Csak most tudatosodott bennük, hogy tíz napig, a következő hétvégéig nem találkozhat- nak. - Nem akarsz itt aludni ma éjszaka, ha már ilyen so- káig nem látlak? - Ó, mennyire szerette volna, hogy Brandon igent mondjon! De ő szokása szerint ragaszkodott eredeti elképzeléséhez. A változtatgatás nem az ő műfaja volt. - Tényleg nem tehetem. Mire vége a napnak, azt se tudom, fiú vagyok-e vagy lány Nem sok örömed telne bennem, azért meg tényleg nincs értelme idejönni, hogy itt hortyogjak, nem igaz? Hát éppen ez köztük a különbség. - Dehogy nincs. Nem kell engem szórakoztatni - mondta Allegra. Lábujjhegyre ágaskodott, átölelte a fér- fi nyakát, és megcsókolta. - Akkor viszontlátásra a jövő héten, kislány - mondta szórakozottan Brandon, miután viszonozta a csókot. - Ma este felhívlak, és holnap is telefonálok, mielőtt el- utaznék San Franciscóba. - Nem akarsz mamáéknál vacsorázni pénteken, mi- előtt elmennél? - kérdezte Allegra, és gyűlölte magát, amiért könyörög. Tudta, hogy pontosan ezt nem lenne szabad, de nem bírt uralkodni magán. Úgy szeretett volna Brandonnal lenni.

35

- Valószínűleg lekésném a gépet, mint legutoljára, és csak kiborítanám a srácokat. - A srácokat? - vonta föl a szemöldökét Allegra, hiába utasította magát némán, hogy hagyja abba, mielőtt el- rontaná. - Vagy Joanie-t? - Ugyan, Allie, légy már jó kislány. Tudod, hogy nem tehetek róla. Nekem tárgyalásom lesz, neked New Yorkba kell utaznod, két srácom van San Franciscóban. Mindkettőnknek megvannak a kötelességei. Miért nem teljesíthetjük, amit meg kell tennünk? Aztán majd ösz- szejövünk megint, és örülünk egymásnak. - Mindez olyan ésszerűen hangzott, a lányban mégis maradt egy tüske - amely mindig előhozta a csalódását, ha Brandon nem kísérte el valahová, például az Arany Glóbuszra, vagy amikor szeretkezés után hazament aludni. De legalább ezt az éjszakát együtt töltötték. Allegra figyelmeztette magát, hogy ezért is inkább há- lásnak kellene lennie, ahelyett, hogy a hétvége miatt nyaggatja a férfit. - Szeretlek - súgta Brandonnak az ajtóban, amikor a férfi búcsúcsókot adott neki, és kissé beljebb húzódott, nehogy valaki meglássa meztelenül. - Én is - mosolygott Brandon. - Jó szórakozást New Yorkban. Ne felejts el jégert vinni. A Times azt írja, hogy havazik. - Pazar - borongott Allegra. Integetett Brandonnak, amikor a férfi beült a kocsijába, aztán bezárta az ajtót, a hálószobájába sietett, és onnan nézett Brandon után, ahogy kitolat a kocsijával a felhajtón. A gyomra is ösz-

36

szeszorult, mikor Brandon elhajtott. Valami nem stim- melt, de Allegra nem tudta, mi az. Talán hogy Brandon nem hajlandó változtatni a tervein, vagy hogy megint találkozik Joanie-val és a lányokkal. Vagy egyszerűen az, hogy egyedül mehet az Arany Glóbuszra, és magya- rázkodhat a szüleinek. Vagy talán az a baj, hogy tíz napig nem látja Brandont. Egyszóval nyomorultul érezte magát, amikor bement a fürdőszobába, és megnyitotta a zuhanyt. Sokáig állt az arcába zubogó víz alatt, és Brandonon töprengett. Megváltozik-e valaha? Vagy mindig egye- dül akar majd aludni, mert túlságosan nyűgös eljönni Allegrához, megmarad inkább Joanie férjének? Persze bolondság ilyesmin kiborulni, de mert nem találta a kérdésekre a válaszokat, a könnyei összefolytak a forró vízzel. Félórával később fáradtan zárta el a zuhanyt. Bran- don mostanra bizonyosan beért az irodába. Valahogy olyan furcsa arra gondolni, hogy ő is itt van, ugyaneb- ben a városban, itt lesz még két napig, Allegra mégsem láthatja. De valahányszor megpróbálta elmondani az érzéseit, a férfi úgy viselkedett, mintha nem értené. - Miért gondolja, hogy így van? - firtatta örökösen Green doktornő. Amire Allegra rendszerint felfortyant. - Honnan tudjam? Green doktornőt nem lehetett leszerelni. - Mit gondol, attól lehet, hogy Brandon nem akarja elkötelezni magát? Esetleg maga nem olyan fontos ne-

37

ki, mint ő magának? Vagy talán egyszerűen nem képes arra a fajta elkötelezettségre, amit elvár tőle - mondta baljósan. Ismerős területre értek, amely mindig fölide- gesítette a lányt. Miért célozgat Green doktornő arra, hogy Allegra eddigi életében nagyon keveset kapott a férfiaktól? Miért tér vissza örökösen ez a téma, miért köti a pszichiáter az ebet a karóhoz, hogy ez minta? Igazán bosszantó! Kidobta a megmaradt áfonyás kosárkákat. Brandon úgyis megette majdnem az összeset, ő pedig nem volt éhes. Friss kávét főzött magának, aztán felöltözött. Fél kilencre indulásra készen állt, még maradt is egy kis ideje, mielőtt fölvette volna a harcot a gyorsforgalmi úttal. Az órájára pillantott. Az anyja hajnali négykor ment el a stúdióba, ennek ellenére üzenetet hagyott neki, megígérte, hogy ott lesz a pénteki vacsorán, és egye- dül jön. A család biztosan megjegyzéseket fog tenni, fő- leg, ha azt is megtudják, hol van Brandon. De Allegrá- nak legalább addig nem kell hallania. Aztán emlékezetből tárcsázott egy Beverly Hills-i számot, amelyért minden második amerikai nő a jobb karját levágatta volna. Haverok voltak tizennégy éves koruk óta, második gimiben együtt jártak hat hónapig, és azóta is a legjobb barátok. Most is fölkapta a második kicsengésre, mint mindig, ha csak nem volt "elfoglalt" vagy házon kívül. Allegra elmosolyodott az ismerős hangra, amelyet rajta kívül mindenki őrjítően szexinek talált. - Szia, Alan, csak én vagyok. Nehogy túlságos izga-

38

lomba jöjj. - Mindig mosolyognia kellett, ha vele be- szélt, mert Alan már csak ilyen. - Ilyenkor? - szörnyűlködött Alan, aki egyébként koránkelő volt. Most három hétig itthon volt, miután befejezte a forgatást Bangkokban. Allegra azt is tudta Alan ügynökétől, hogy Fiona Harvey angol filmsztárral is véget ért a románca. - Mit műveltél az éjszaka? Letar- tóztattak? Azért telefonálsz, hogy váltsalak ki? - Pontosan. Húsz percen belül legyél itt értem a Be- verly Hills-i rendőrségen. - Az ki van zárva. Minden ügyvédnek dutyiban a helye. Felőlem ott is maradhatsz. - Egyik legjobb barát- ja volt a harmincéves Alan, aki olyan arccal és alakkal dicsekedhetett, akár egy görög isten, ráadásul okos és tisztességes ember is volt. A lánynak senki más nem jutott eszébe, akivel elkísértethette volna magát az Arany Glóbuszra. Ez azért mókás volt, hogy Alan Carrt dobja be végső megoldásként, mert nincs partnere. A legtöbb amerikai nő bármit megtenne csak azért, hogy egyszer találkozhasson Alannel. - Mi a programod szombatra? - tért a tárgyra. Gyere- kesen lóbálta a lábát, igyekezett nem gondolni Bran- donra, és nem idegeskedni. - Semmi közöd hozzá - színlelt felháborodást Alan. - Randid van? - Miért? Megint össze akarsz hozni valamelyik borzalmas partnereddel? A legutóbbi épp elég szörnyű volt, te boszorka! - Menj a fenébe, hülye! Az nem volt randi. Te akartál

39

szakértőt, aki ért a perui joghoz, tehát kímélj meg a süket dumádtól. Történetesen tudom, hogy háromezer dollár értékű jogi tanácsot kaptál ingyen, szóval ne rinyálj! - Ki rinyál itt? - kérdezte sértetten Alan, és úgy tett, mintha megbotránkozna Allegra nyelvezetén. - Te. Azonkívül nem válaszoltál a kérdésemre. - Randim van egy tizennégy éves lánnyal, aki való- színűleg sittre fog juttatni. Miért? - Egy szívességet kérnék. - Alannel köntörfalazás és feszengés nélkül beszélhetett. Úgy szerette, mint a test- vérét. - Ja. Más újság? Te mindig szívességet kérsz. Most kinek van szüksége az autogramomra? - Senkinek. Egy léleknek sem. A testedre van szüksé- gem. - Nocsak, milyen izgalmas ajánlat! - A románcuk óta eltelt tizennégy év alatt Alannek többször megfordult a fejében az újbóli közeledés, de annyira a húgának érez- te Allegrát, hogy sohasem bírta rászánni magát. Pedig gyönyörű, intelligens lány, és Alan egyetlen más nőt sem csípett annyira, mint őt. Talán épp ez a baj. - Mit tervezel ennek a viharvert, lestrapált vén testnek? - Esküszöm, semmi kellemeset - kacagott Allegra. - Azért nem lesz olyan rossz, sőt, akár vicces is lehet. Szükségem van egy partnerra az Arany Glóbuszra. Pa- pán és mamán kívül Carmen Connors, az egyik ügyfe- lem is a jelöltek között van. Ja, és még ketten. Ott kell lennem, de nem szeretnék egyedül menni - mondta szokott őszinteségével, amelyet Alan annyira szeretett.

40

- És mi van azzal a hogyhíjjákkal? - Pontosan tudta, hogy hívják a hogyhíjjákot, és ismételten közölte Alleg- rával, hogy nem kedveli az illetőt. Hidegnek és öntelt- nek tartotta Brandont. Amikor először mondta a lány- nak, Allegra hetekig nem állt szóba vele. Azóta megszokta, mert Alan egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy az orra alá dörgölje; ám ezúttal megkímélte. - San Franciscóba kell mennie. - Milyen kedves tőle, Al! Ezt az időzítést! Klassz pali. Megy a feleségéhez? - Nem, te idióta, a gyerekeihez! Azonkívül hétfőn kezdődik egy tárgyalása. - Nem egészen értem, mi köze a kettőnek egymás- hoz - szólt Alan hűvösen. - Hetekig nem fog tudni találkozni a srácokkal, azért látogatja meg őket. - Netán megszűnt San Franciscóból Los Angelesbe a légiközlekedés? A kis cukorfalatok miért nem tudnak átjönni apucihoz? - Mert anyuci nem engedi őket. - Te viszont nyakig ülsz a szaharádéban. - Ja, nyakig, azért telefonálok. Számíthatok rád? - re- ménykedett Allegra. Olyan klassz lenne vele menni. Alannel lenni mindig mulatságos volt. Mintha gyerekek lettek volna megint. Vicceket meséltek, idétlenked- tek, nagyokat nevettek. - Súlyos áldozat, de azt hiszem, szükség esetén át tudnám ütemezni a programomat ... - sóhajtott Alan. A lány kacagott.

41

- Ne hülyíts, kérlek! Fogadni mernék, hogy semmi dolgod. - De van. Tekézni akartam menni! - Te? - Allegra hahotázott. - Öt perc alatt legázolna a tömeg. Te ugyan nem mehetsz tekézni. - Majd egyszer elviszlek, és bebizonyítom. - Megegyeztünk! Nagyon örülnék neki! - ragyogott Allegra. Lám, Alan, ahogy szokta, most is kihúzta a pác- ból. Nem kell egyedül mennie a gálára. Alan Carr olyan barát, akire mindig számíthat. - Mikor menjek érted, Hamupipőke? - kérdezte Alan derűsen. Mindig szívesen volt a lánnyal. - Elég korán kezdődik. Hatkor? - Ott leszek. - Kösz, Alan - mondta Allegra komolyan. - Nagyon hálás vagyok neked. - A szentségit, nehogy hálálkodj már! Jobbat érde- melsz te nálam - megérdemelnéd, hogy az a féleszű vi- gyen el a gálára, ha már azt akarod. Ugyhogy ne kö- szönd. Gondolj csak bele, milyen szerencsés vagyok. Mindig erre gondolj. Szükséged lenne egy kis tartásra. Hogy az ördögbe lettél te ilyen alázatos? Ahhoz túl sok eszed van. De megtanítanám egyre-másra azt a pasit! Nem tudja ez, milyen szerencsés. Még hogy San Fran- cisco, hova szarjak... - dünnyögte Alan. Allegra nevetett. Ezerszer jobban érezte magát. - Mennem kell dolgozni. Akkor viszontlátásra szombaton. És tedd meg nekem azt a szívességet, hogy pró- bálj józan maradni, oké?

42

- Ne nyaggass! Nem is csoda, ha nem tudsz össze- szedni egy pasit. - Mindig így ugratták egymást. Alan valóban nem vetette meg az italt, de ritkán rúgott be, és sohasem viselkedett ízléstelenül. Allegra ismét embernek érezte magát, miközben elindult dolgozni. Alan- nek sikerült fölvidítania. Egész nap sokkal rózsásabbnak látta a világot, mint reggel. Találkozott Bram turnéjának néhány szponzo- rával, intézkedett Carmen biztonságáról, megbeszélést tartott egy másik ügyfelével, aki vagyont akart átru- házni a gyerekeire, és nagy meglepetésére csak este jutott eszébe Brandon. Még mindig bosszantotta, hogy a férfi nem kíséri el az Arany Glóbuszra, de legalább már nem omlott össze miatta. Most, ahogy belegondolt, be- látta, milyen ostobán viselkedett. Brandonnak végül is joga van látni a gyerekeit. Lehet, hogy neki van igaza. Talán mindkettejüknek a karrierjükkel kellene törőd- niük, téve a kötelességüket, s ha még marad idejük, azt eltölthetik együtt. Nem valami romantikus életszemlé- let, de pillanatnyilag ez telik tőlük. Végső soron talán nem is olyan rossz; lehet, csak arról van szó, mint erre Brandon többször is célozgatott, hogy Allegra túlságo- san igényes. - Maga is így gondolja? - csapott le rá Green doktor- nő délután, a hetenkénti szokásos kezelésen. - Nem tudom, mit gondolok - vallotta be Allegra. - Azt hiszem, tudom, mit akarok, aztán mikor beszélek Brandonnal, úgy érzem, ésszerűtlenül viselkedem, és túl sokat követelek. Nem tudom, melyik az igazság;

43

vagy csak az van, hogy megijesztem Brandont? - Érdekes lehetőség - jegyezte meg hűvösen Green doktornő. - Miből gondolja, hogy megijeszti? - Mert nem kész arra, hogy annyit akarjon egy kap- csolattól vagy annyit adjon bele, mint én. - Úgy véli, maga többre kész? Miért? - érdeklődött Green doktornő. - Én igazán szívesen élnék vele, de szerintem ő halá- losan fél ettől. - Miért mondja ezt? - A pszichiáter úgy vélte, hogy ez már nagy előrelépés Allegrától. - Azért gondolom, hogy fél, mert éjszaka haza akar menni a saját lakásába. Ha csak teheti, nem akarja ná- lam tölteni az éjszakát. - Azt akarja, hogy maga menjen át hozzá? - Nem. - Allegra lassan csóválta a fejét. - Azt mondja, a saját terére van szüksége. Egyszer emlitette, hogy házasembernek érzi magát attól, ha reggel egymás mellett ébredünk. Mivel pedig a házasságról nagyon rossz tapasztalatai vannak, nem akarja megis- mételni. - Fel kell dolgoznia, különben egyedül marad. Vá- lasztania kell. Viszont az ő választásai a maga életét is befolyásolják, Allegra. - Tudom, de akkor sem akarom siettetni. - Két év után ez nem siettetés - jelentette ki Green doktornő. - Ideje lenne, hogy Brandon változtasson. Hacsak magát nem teszi boldoggá az adott helyzet - fűzte hozzá, mindig megadva Allegrának a választás

44

jogát. - Mert ha ezt akarja, akkor semmi ok panaszra. Így van? - Nem tudom! Nem hinném - mondta idegesen Allegra. - Én többet szeretnék. Nem tetszik, amikor Brandon visszahúzódik a saját világába. Vagy mikor nélkülem utazik San Franciscóba. - Maj d bevallott valamit, amitől ostobának érezte magát. - Néha nyugtalan- kodom, nehogy a volt felesége visszaszerezze. Még mindig nagyon kötődik Brandonhoz. Azt hiszem, ő részben ezért fél elkötelezni magát. - Hát pedig előbb-utóbb lépnie kell valamerre, nem gondolja, Allegra? - Azt hiszem - felelte a lány óvatosan. - De nem gondolom, hogy méltányos lenne ultimátumokat adni neki. - Miért nem? - kérdezte Green doktornő. - Nem tetszene Brandonnak. - És? - erőszakoskodott a pszichiáter, mert azt akarta, hogy Allegra is legyen határozottabb Brandonnal. - Szakíthatna velem, ha túlságosan szorongatnám. - És akkor mi lenne? - kérdezte Green doktornő. - Nem tudom! - felelte riadtan Allegra. Erős egyéni- ség volt, Brandonnal mégsem bírt erős lenni, mint ahogy az előző két szerelmével sem. Félt erőt mutatni, ezért járt immár csaknem negyedik éve Green doktor- nőhöz. - Ha a kapcsolatuknak vége szakadna, maga esetleg találkozhatna valakivel, aki hajlandó elkötelezni ma- gát. Olyan borzasztó lenne az?

45

- Az nem - mosolygott Allegra kínosan -, viszont elég ijesztő. - Az hát, de kibírná valahogy. Ez, hogy örökké csak ül és várja, mikor méltóztatik megnyitni Brandon az aranykaput, többet árthat magának, mint egy kis ijede- zés valakitől, aki talán nyitottabb a szeretetre. Ezen ér- demes gondolkozni, nem? - Élesen nézett a lányra, majd a szokott barátságos mosolyával elbocsátotta. Bizonyos értelemben ez is olyan volt, mint jósnőhöz járni. A távozó Allegra megpróbálta rendezni az agyá- ban a hallottakat. Voltak dolgok, amelyekre emlékezett, és voltak, amelyeket elfelejtett, hiába erőlködött kétség- beesetten, hogy felidézze őket. De a kezelések általá- ban jót tettek neki. Az évek során sokat elemezgették kettesben az ő hajlamát arra, hogy olyan férfiakat fog ki, akik képtelenek szeretni őt, vagy nem is akarják. Ré- gi problémája volt ez Allegra életének, olyasmi, amiről nem szeretett beszélni, még csak gondolni sem akart rá. Azért ennyi idő után ő is fejlődik, remélhetőleg. Visszament az irodába, hogy befejezzen néhány füg- gőben maradt ügyet. Malachi O'Donovan volt az utol- só, akivel aznap találkoznia kellett. A fényes pályát befutott O'Donovan Bram Morrisonnak, Allegra világhí- rű rocksztár ügyfelének volt a barátja. Liverpoolból jött, de már rég amerikai állampolgár, amerikai nőt is vett feleségül. A feleségét Rainbow-nak hívták, a gyerekeiket Swallow-nak és Birdnek. * Allegra nem csodálko- zott ezen. Nagyon kevés dolog volt a rock világában, amin még meglepődhetett volna.

46

O'Donovannek viharos előélete volt: letartóztatások, kábítószerezések, két testi sértés és néhány botrányos per Valamennyi időt rács mögött is töltött, elhasznált számos ügyvédet, és nagyon érdekesnek találta Alleg- rát. Először mint nőhöz közeledett hozzá, de mikor a lány nem vett róla tudomást, és tüntetően ragaszkodott a formalitásokhoz, Malachi lehiggadt. Nagyon jól elbe- szélgettek, Allegra úgy vélte, segíthet az énekes prob- lémáiban, amelyek leginkább abból fakadtak, hogy O'Donovan világ körüli turnét akart szervezni, de minduntalan elcsúszott a bürokráciában és a jogszabá- lyokban. - Megnézem, mit tehetünk, Mal. Jelentkezni fogok, csak először szeretnék megkapni néhány aktát az ügy- védjétől. - Ne bajlódjon a volt ügyvédemmel - vonogatta a vállát a távozó O'Donovan. - Az egy ökör. - Akkor is szükség lesz az aktákra - mosolygott derű- sen Allegra. - Rögtön telefonálok, mihelyt megtudok valamit. O'Donovannek nagyon imponált az ügyvédnő. Morrison igazat mondott. Okos lány ez, egyenesen a tárgyra tér, nem beszél mellé. - Telefonáljon csak, amikor jólesik, szivi! - súgta oda. Allegra úgy tett, mint aki nem hallott semmit, és visz- szatért, hogy bezárja az irodáját. * Rainbow: szivárvány, swallow: fecske, bird: madár (ang.). Későn került haza. Elolvasott néhány aktát, és még

47

egyszer átnézte Bram szerződéseit. Carmen is épp kapott egy rendkívüli ajánlatot egy filmre, amely nagyon fontos lehet a pályafutása szempontjából. Allegra szerette ezt a sok leleményt követelő, válto- zatos munkát. Derűsen ért haza, és csak akkor döbbent rá, hogy egész nap hírét sem hallotta Brandonnak. Csak nem haragudott meg, amiért annyit nyaggatta ma reggel az Arany Glóbusz-gálával? Kilenc óra körül telefonált az irodájába. A férfi mintha örült volna, hogy hallja a hangját. Mondta, hogy ti- zenhárom órája megszakítás nélkül dolgozik, egyéb- ként épp most akarta hívni Allegrát. - Ettél valamit? - aggodalmaskodott a lány, és máris bánta, amiért haragudott a férfira. Majd eszébe jutott, amit Green doktornő mondott, hogy neki joga van töb- bet elvárni, mint amennyit Brandon adni képes vagy akar. - Pár óránként hoznak szendvicset, de többnyire el is felejtjük megenni. - Haza kellene menned, és ki kellene aludnod magadat - figyelmeztette Allegra. Bárcsak eljönne hozzá Brandon! De nem kérte, és a férfi sem célzott rá, csak azt mondta, hogy most már ideje visszamenni a kollé- gáihoz. - Holnap még telefonálok, mielőtt elutaznék San Franciscóba. - A szüleimnél leszek. Az irodából egyenesen hozzá- juk megyek. - Akkor talán mégse telefonálok - mondta egyszerű-

48

en Brandon. Allegra sikítani szeretett volna. Miért ria- dozik Brandon mindentől, ami neki fontos? Főleg a családjától? Minden csak azért van, mert betegesen retteg az elkötelezettségtől. - Majd Friscóból hívlak. Ha már otthon leszel. - Ahogy akarod - felelte csendesen Allegra, és örült, hogy még egyszer átrághatja a kérdést Jane Greennel. Attól sokkal egyszerűbbnek, tisztábbnak, kevésbé tragi- kusnak tűnt az egész. Mint ahogy egyszerű is. Brandon képtelen kitárulkozni, és felszabadultan, őszintén szeretni őt. De hát örökké így fog viselkedni? Allegra fele- ségül akart menni hozzá, ha a férfi majd egyszer rá- szánja magát a válásra, és fölenged annyira, hogy mer- je igazán szeretni őt. Meg volt győződve róla, hogy Brandon szereti is, a maga módján, csak gátlásossá te- szik a Joanie-hoz fűződő, nyomasztó emlékek. - Sikerült elrendezned a dolgot az Arany Glóbusszal kapcsolatban? - kérdezte hirtelen a férfi. Allegra meg- hökkent. Hogy épp Brandon hozza szóba ezt a kényes témát! - Igen, minden rendben - mondta hanyagul, nem akarta bevallani, hogy még mindig benne van a tüs- ke. - Alan elkísér. - Carr? - hökkent meg Brandon. Azt hitte, a lány egyedül megy, a szüleivel. - Én arra számítottam, hogy az öcséddel és a szüleiddel leszel. Allegra megmosolyogta ezt a naivitást. Az Arany Glóbusz-gála az év egyik legelegánsabb eseménye, nem az a hely, ahová a húszéves öccsével akarna felvo-

49

nulni. - Ahhoz már öreg vagyok egy kicsit. Alan épp megfelel. Majd elszórakoztat egész este, mindenféle gorombaságokat fog mondani a nagy sztárokról, akik ezt tudják is róla, de azért szeretik. - Nem vártam, hogy ilyen gyorsan találsz egy he- lyettest - mondta Brandon egyszerre zsémbesen és fél- tékenyen. Allegra nevetett. Ugy kell neki! - Szívesebben vagyok veled, mint Alannel - mondta őszintén. - Ezt ne felejtsd el - mosolygott Brandon. - Bár ez nagy bók, Allie. Sohasem számítottam magamat Alan Carr kategóriájába. - Azért ne szálljon a fejedbe - ugratta Allegra. Beszél- gettek még néhány percig, de Brandon egyszer sem célzott rá, hogy nála szeretné tölteni az éjszakát, és a lány megint mélyen ellceseredett, amikor erre gondolt, immár az ágyban fekve. Huszonkilenc éves, van egy barátja, aki jobban szeret egyedül hálni a saját ágyában, és aki épp most hagyta cserben egy ilyen fontos ügy- ben, a volt felesége és a lányai kedvéért. Akárhogy forgatta, akárhonnan nézte, ez még mindig fájt. Magá- nyosnak érezte magát tőle. Brandon furcsán magának való volt, és mindig azt tette, ami neki tetszett, rá se he- derítve, hogy Allegra mit szeretne. - Maga jobbat érdemel - hallotta félálomban Green doktornő hangját. Nem emlékezett, mondott-e ilyet a pszichiáter, vagy csak ez volt a lényege a mondanivaló- jának. De ahogy süllyedt bele az álomba, látta maga előtt a komoly barna szempárt, amely átható erővel

50

nyomatékosította az üzenetet. Jobbat érdemelek, suttogta magában. Jobbat érdemelek... De mit? És akkor hirtelen Alant látta, ahogy nevet... de kin nevet? Alleg- rán vagy Brandonon? 3. Steinbergék háza a legelegánsabbak közé számított Bel Airben. Tágas és kényelmes volt, de egyáltalán nem olyan, mint egy palota. Blaire maga rendezte be évekkel ezelőtt, amikor ideköltöztek Scott születése után. Na- gyon értett a lakberendezéshez, az átalakításhoz, hogy mindig üde és divatos legyen minden. A gyerekek ug- ratták is, hogy a házban soha sincs vége a munkának. Ám Blaire szerette, ha a lakás újnak látszik. Kedvelte az élénk, vidám színeket. A lakás könnyed eleganciát és melegséget árasztott; olyan hely volt, ahová szívesen jöttek az emberek. Pazar kilátás nyílt a teraszról és a nappaliból. Blaire hónapok óta emlegetett legújabb terve az volt, hogy üvegfalat csináltat a konyhának, de aztán annyira lefoglalta a sorozat, hogy nem maradt ideje rá. Allegra az irodából egyenesen a szüleihez hajtott. Ahogy belépett a házba, rögtön körülölelte az a kedves- ség és melegség, amelyben felnőtt. A szobája ugyanolyan volt, mint tizenegy éve, amikor elutazott az egyetemre. Miközben ő jogot tanult, itthon mindössze egyszer cserélték ki a kárpitot, a függönyöket és az ágy- takarót, pasztell barackrózsaszín moaréra. Hébe-hóba eltöltött itt egy-egy éjszakát vagy hétvégét. Mindig

51

öröm volt hazajönni. Szobája ugyanazon a szinten volt, mint a szülei lakosztálya, amely egy hálószobából, két csinos öltözőszobából és két dolgozószobából állt. Elég gyakran dolgoztak otthon mindketten. Ugyan- ezen a szinten volt még két vendégszoba. Az emeleten Samnek és Scottnak is megvolt a maga lakosztálya, tá- gas nappalival elválasztva. A nappaliban helyezték el a közösen használt, hatalmas tévét, a kis vetítővásznat, a biliárdasztalt és egy fantasztikus hifi-tornyot, amelyet az apjuktól kaptak karácsonyra, minden tizenéves ál- mát. Samnek mindig legalább fél tucat barátnője lebzselt itt, az iskoláról, a főiskolai terveikről és a fiúikról dumálva. Allegra a konyhában találta Samet. Feltünően meg- szépült tavaly óta. Tizenhét és fél éves korára döbbene- tes jelenség lett belőle. Apja üzlettársai azt mondták, hogy minden adottsága megvan a sztársághoz, Blaire pedig folyton morgott, ha ilyeneket hallott. Sam legelő- ször is tanuljon. Blaire-nek nem volt kifogása egy kis fotózás ellen, de nem lelkesedett a gondolatért, hogy legkisebb gyerekéből színésznő legyen. Kemény pálya az. Azok után, amivel Blaire naponta szembesült, jobban szerette volna, ha Samanthának semmi köze az üz- lethez. De a lányt nem lehetett lebeszélni. Születése óta ebben élt, és a színészi pálya volt a leghőbb vágya. Egy- szerre adta be a jelentkezését az UCLA, a Northwes- tern, a Yale és a New York-i egyetem dráma szakára. Bármelyik helyen kaptak volna rajta, mert kitűnő tanu- ló volt, ám ő Allegrával ellentétben nem akart keletre

52

menni, nem akarta itthagyni Los Angelest, sőt még a szülői házat sem. Az UCLA mellett döntött, ahol már si- keresen át is jutott az előfelvételin. Amikor péntek este Allegra belépett a konyhába, Sam éppen almát evett. Hosszú szőke haja aranypalást- ként omlott a hátára. Óriási nagy zöld szeme volt, akár a nővérének. - Szervusz, kölyök, hogy vagy? - érdeklődött Allegra örömmel. Puszit adott Samnek, és átkarolta a vállát. - Jól. Volt egy kis fotózásom a héten. Egy angol fotós- nak. Klassz volt. Bírom a külföldieket, mert rendesek. Novemberben egy franciának ültem. Éppen ment To- kióba. Ezt a L. A. Timesnak csinálta. És láttam papa új filmjének a muszterjét. - Kamasz módjára ide-oda ug- rált a témák között, de Allegra tudta követni. - Milyen volt? - kérdezte, miközben vett magának a sárgarépából, és megölelgette Ellie-t, aki húsz éve főzött rájuk. Ellie kihessegette a nővéreket a konyhából. - Oké. Bár ezt így nehéz megmondani. Egyes jelene- tek még mindig rossz helyen vannak. De azért egész klassz. - Akárcsak Sam. Allegra csendes mosollyal néz- te a húgát, ahogy felszáguld az emeletre. Csupa kéz, láb és haj. ,Gyönyörű, szilaj kis csikó. Olyan fiatalnak tűnt, hirtelen mégis annyira érettnek. Hihetetlen, hogy repül az idő; Sam szinte kész nő. Csak hatéves volt, amikor Allegra tizenegy éve elutazott a Yale-re. Ezért volt, hogy még mindig úgy gondolt a húgára mint kis- babára. - Te vagy az? - kiáltotta anyja. Ahogy áthajolt a kor-

53

láton, alig látszott idősebbnek a lányainál. Két beletű- zött toll és egy ceruza kandikált lazán fölfésült, puha vörös hajából. Farmert, fekete garbót és fekete, magas szárú Converse tornacipőt viselt, amelyet Samnek vett, de Sam nem hordta. Blaire olyan volt, akár egy kamasz- fiú, amíg alaposabban meg nem nézte az ember; akkor látni lehetett, mennyire bájos, mennyire megkímélte az idő. Ugyanolyan nyurga alakja volt, mint a lányainak. - Hogy vagy, drágám? - Megcsókolta Allegrát, aztán le- rohant a földszintre, mert csengett a telefon. Simon volt az, jelezte, hogy később jön. Valami gondja akadt az irodában, de azért nem fog elkésni a vacsoráról. Az évek során bensőséges kapcsolatuk és nagyszerű házasságuk mentette meg őket a hollywoodi stressztől. Blaire nem szívesen emlegette, hogy az élete romokban hevert, és nem látott semmi kiutat, amikor megismerkedett a férjével. De minden jóra fordult, amikor össze- házasodtak. Blaire karriert csinált, könnyen, gyors egy- másutánban jöttek a gyerekek, akiket örömmel vártak. Szerették az otthonukat, a gyerekeiket, a hivatásukat és egymást. Semmi mást nem kívánhattak az élettől, leg- följebb még több gyereket. Sam születésekor Blaire har- minchét éves volt, amit akkor nagyon soknak érzett. Most már sajnálta, hogy nem szült legalább még egyet, bár a három gyerek is rengeteg örömet szerzett neki, még akkor is, ha időnként veszekedni kellett Saman- thával, akit kissé elkényeztettek. De ő is jó gyerek volt: jól tanult, nem csinált komolyabb butaságokat, és ha fe- leselt is, az a generációjának tudható be.

54

Blaire letette a kagylót, és visszatért az emeletre. Allegra a hálószobájában volt, és az ablakon bámult ki- felé. Anyja bement hozzá. - Tudod, ugye, hogy ide bármikor hazajöhetsz? kérdezte halkan. Legidősebb gyermeke szokatlanul bá- natosnak látszott. Blaire szerette volna megkérdezni, mi baj, de nem merte. Mindig aggasztotta, hogy Allegra nem kap elég érzelmi támogatást Brandontól. Az az ember rettentően önző, és mintha egyáltalán nem ven- ne tudomást Allegra érzelmeiről. Blaire igazán igyekezett megkedvelni Brandont, de ez két év alatt sem sike- rült. - Kösz, mama - mosolygott Allegra, aztán kezét-lá- bát szétvetve elterült a nagy ágyon. Néha olyan isteni volt egyszerűen csak itt lenni, még akkor is, ha csak pár órára jött, néha pedig nehezményezte, hogy a család- nak még mindig ekkora hatalma van fölötte. Időnként szinte megriasztotta, mennyire szorosan kötődik hoz- zájuk még mindig. Nagyon szerette őket, máig nem tépte el a szálakat, amelyektől az ő korában a nők ré- ges-rég megszabadultak. De miért is kellene eltépnie őket? Brandon szerint Allegra túlságosan csüng a csa- ládján. Azt állította, hogy ez egészségtelen, nem is nor- mális. Csak hát Allegra olyan jól kijött a családjával, és ők annyit segítettek neki. Mit csináljon? Fordítson hátat nekik csak azért, mert közelit a harminchoz? . - Hol van Brandon? - kérdezte az anyja mímelt ha- nyagsággal. Megkapta Allegra üzenetét, hogy egyedül jön a vacsorára, titokban örült is neki, noha ezt nem

55

mondta. - Sokáig dolgozik? - San Franciscóba kell utaznia a lányokhoz - vetette oda Allegra ugyanolyan hanyagul. De mindketten tud- ták, hogy csak színlelik a derűs fölényt. - De, gondolom, holnapra visszajön - mosolygott Blaire, és közben Allegra helyett is dühös volt Brandon- ra, aki sohasem áll a gyermeke mellé. Nagy megdöbbe- nésére Allegra azt válaszolta: - Az a helyzet, hogy nem. Az egész hétvégét a lá- nyokkal kell töltenie. Hétfőn kezdődik egy tárgyalása, maga sem tudja, mikor találkozhat ismét a gyerekeivel. - Nem jön a gálára? - hüledezett Blaire. Mi akar ez lenni? Netán a közelgő szakítás előjele? Nagyon igyekezett, hogy ne látsszék rajta a reménykedés, csak a csodálkozás. - Nem, de nem is érdekes - hazudta Allegra. Nem akarta bevallani az anyjának, mennyire feldúlta a dolog. Mindig olyan sebezhetőnek érezte magát, ha azt kellett mondania Blaire-nek, hogy problémái vannak Brandonnal. Mintha értéktelenebb lenne ettől. Az any- jának sohasem voltak ilyen gondjai az apjával. A szülei kapcsolata mindig tökéletes volt. - Alannel megyek. - Milyen kedves tőle! - mondta Blaire, és összeszorí- tott szájjal letelepedett egy kényelmes fotelba az ágy mellé. Allegra gyanakodva figyelte. Tudta, hogy ezzel nincs vége, most jönnek az elkerülhetetlen kérdések. Miért nem válik el Brandon? Miért járkál folyton San Franciscóba a volt feleségéhez? Nem érzi Allegra, hogy ez a viszony kilátástalan? Tisztában van vele, hogy a

56

következő születésnapján betölti a harmincat? - Téged nem zavar, hogy elmarad olyan eseményekről, amelyek számodra fontosak? - Anyja tiszta, kék pillantása a szívéig hatolt. Allegra erőtlenül próbált kitérni előle. - Időnként igen, de azt mondja, hogy mindketten felnőttek vagyunk, felelős állásban, sok kötelezettség- gel. Néha egyszerüen úgy alakul, hogy nem lehetünk egymás mellett, és ezt meg kell értenünk. Nincs értel- me felhajtást csinálni belőle, mama. Brandonnak két gyereke van egy másik városban, és szüksége van rá, hogy lássa őket. - Akkor is nagyon rossznak találom az időzítését. Te nem? - Allegra sikítani szeretett volna. A legutolsó, amihez ma este kedve van, hogy Brandont védelmez- ze. Anélkül is elég zaklatott, nem kezdi most még ma- gyarázgatni is az anyjának a férfi viselkedését. Ekkor egy magas, sötét hajú fiú jelent meg a küszöbön. - Kit fasíroztok már megint? Gondolom, Brandont. Vagy van valaki új a láthatáron? - Scott volt, Allegra öccse, épp most érkezett a repülőtérről. A lány boldog mosollyal ült föl az ágyon. Scott két hosszú lépéssel az ágynál termett, leült a nővére mellé, és magához ölelte. - Jaj, istenem, te már megint nőttél! - nyöszörgött Al- legra. Anyjuk szerető mosollyal figyelte őket. Scott sza- kasztott .olyan volt, mint az apja. Százkilencven centi- méternél tartott, de szerencsére úgy tűnt, nem nyúlik tovább. Kosarazott a Stanfordon. - Most mekkora a lábad? - ugratta Allegra. Az övé kicsi volt a magassá- gához képest, de Samnek harminckilences cipő kel-

57

lett, Scottnak pedig negyvenhatos, amikor utoljára kér- dezte. - Köszönöm érdeklődésedet, még mindig negyven- hat! - Odament az anyjukhoz, őt is megölelgette, majd a földre csüccsent a két nő között. - Papa hol van? - Remélem, már hazafelé tart. Kevéssel ezelőtt telefo- nált. Sam odafent van. Tíz perc múlva vacsora. - Éhen halok! - Blaire elragadtatottan nézte. Mind nagyon büszkék voltak Scottra. Micsoda orvos lesz be- lőle! - Mit mond a belső közvélemény-kutatás? - kér- dezte a fiú. - Nyerni fogsz, szokásod szerint, vagy most az egyszer szégyent hozol a fejünkre? - Egészen bizonyosan szégyent hozok! - nevetett Blaire, és igyekezett nem gondolni az Arany Glóbuszra. Még mindig, ennyi év, ilyen hosszú pályafutás után is ideges lett a díjkiosztó ünnepségektől. - Azt gondolom, ebben az évben csak a papára lehetünk büszkék - jegyezte meg talányosan, de nem akart többet mondani. Simon öt perc múlva befordult a felhajtóra. A család le- rohant a földszintre, és Blaire fellciabált Samnek, hogy szálljon le a telefonról, és jöjjön vacsorázni. Hangos vacsora volt, a két férfi hiába próbált komoly beszélgetést folytatni az asszonyi karattyolás, pletykál- kodás, a díjakkal kapcsolatos jósolgatások közepette. Sam kérdésekkel bombázta Allegrát: milyen Carmen, hogy öltözködik, kivel jár Blaire hátradőlt a székén, és csöndes félmosollyal nézte az ő három gyerekét és a férjét, akit ennyi év után is szeretett. Akárcsak Scott, Si- mon is magas volt, fekete és jóképű. Száznyolcvanhat

58

centiméter magasan, deresedő halántékkal, apró szarka- lábakkal a szeme sarkában - még vonzóbbá tették az idő apró bélyegei. Szenzációsan nézett ki, Blaire-nek még mindig forrt a vére, ha csak ránézett. Ám időnként enyhe sajgás keveredett az izgalomba, ha engedte tu- datosodni magában változásának tényét. Simon mintha egyáltalán nem változna, ő csak szépül a korral. Ám Blaire másként érezte magát: többet szorongott Simon, a gyerekek, a karrierje miatt. Nyugtalankodott, hogy kimegy a divatból, nyugtalanította, hogy Samantha egyetemre megy Mi lesz, ha végül mégis elutazik a keleti partra, vagy az UCLA esetében úgy dönt, hogy kol- légiumba költözik? Mitévő lesz, ha kiröppen az összes gyereke? Mi történik, ha már nem lesz szükségük az anyjukra... vagy ha kiesik a műsorból? Mi lesz vele, ha mindennek vége? És ha Simonnal is megváltozik a dolog? Bár ez butaság. Időnként megpróbálta szóba hozni aggályait Simon- nak. Hirtelen annyi félelem rohanta meg, féltette ma- gát, az életét, a testét. Csak az utóbbi egy-két évben volt így. Tudta, hogy más lett a külseje, akármennyit mon- dogatták az emberek, hogy ez nem igaz. Öregedett, és néha fájt bevallani, hogy jobban megváltozott, mint Si- mon. Egyszerűen elképesztő, hogy ilyen sebesen ro- hanjon az idő. Milyen gyorsan lett ötvennégy éves. És hamarosan ötvenöt lesz... aztán hatvan... Kiabálni szeretett volna: "Istenem, állítsd meg az órát! Várj! Még szükségem van időre!" Olyan különös, hogy Simon nem érti ezt. Talán mert a férfiaknak több idejük van, az,

59

ő hormonjaik nem kezdenek hirtelen megváltozni öt- venéves korukra, átalakulásaik is fokozatosabbak, bár- mikor vehetnek maguknak feleannyi idős feleséget, és lehet még akár egy tucat gyerekük. Akkor is megvan rá a lehetőségük, ha nem is akarnak. Simon is folyton ezt felelte, amikor Blaire emlékeztette, hogy neki lehetnek még gyerekei, de a feleségének nem; férje ilyenkor mindig azt mondta, hogy nem is érdeklik a gyerekek; de ha akarná, érdekelhetnék. Ez volt a különbség kö- zöttük. De ha Blaire megpróbálta szóba hozni, a férje azt felelte, hogy bolondságokat beszél, nyilván agyon- dolgozta magát. - Az ég áldjon meg, Blaire, dehogy kell nekem több gyerek. Szeretem azokat, akik vannak, de ha Sam nem nő fel hamarosan, és nem szerez magának önálló lakást, hogy ott törje át a hanghatárt, akkor meg- bolondulok. - Simon csak beszélt, de ugyanúgy otthon akarta tartani a "kisbabát, mint Blaire. De hogy miért könnyebb neki minden, miért nem zaklatják föl annyira a dolgok, miért nem izgul annyit Scott osztályzatain, vagy azon, hogy Allegra még két év után is együtt van Brandonnal, egy másik asszony férjével... Ám ebből semmi sem került terítékre a vacsoraasztal- nál. Más dolgokról volt szó. Simon és Scott kosárlabdá- ról, a Stanfordról és egy tervezett kínai utazásról disku- rált. Aztán mindenki az Arany Glóbuszról kezdett be- szélni, Scott Samet ugratta a legutóbbi fiúja miatt, hogy az micsoda egy genyó, Samantha pedig indulatosan védte, bár ugyanakkor erősködött, hogy nem is csípi igazán. Blaire bejelentette, hogy a nézettségi indexük

60

megint emelkedett, a múlt hónapi, rövid ideig tartó visszaesés után, továbbá, hogy nyáron át akarja alakíta- ni a kertet és a konyhát. - Ez neked újság? - ugratta Simon. Meleg szeretettel néztek egymásra. - Mást se csinálsz, mint leszaggatsz dolgokat, és mást pakolsz a helyükre. Különben is, nekem úgy tetszik a kert, ahogy van. Miért kell megvál- toztatni? - Találtam egy isteni angol kertészt, aki azt ígéri, hogy két hónap alatt be tudja fejezni az egészet. A konyha más káposzta - mosolygott szélesen Blaire. - Remélem, mindenki szereti Jack kifőzdéjét, mert má- justól szeptemberig ott fogunk enni! - Általános felhör- dülés következett. Simon célzatos pillantást vetett egyetlen fiára. - Úgy gondolom, ez éppen összevág kínai utazásunk idejével. - Nem mentek sehová! - mondta szigorúan Blaire. - Egész nyáron forgatunk, nem tűröm, hogy egyedül hagyjatok megint! - A férfiak minden nyáron elutaztak, rendszerint olyan helyekre, hogy Blaire akkor se érhesse utol őket, ha akarná, például Samoára vagy Botswanába. - Menjetek hétvégére Acapulcóba! - Scott kacagott. Így tréfálkoztak, vitáztak, pöröltek kilenc órá- ig, amikor Allegra fölállt, és azt mondta, most már haza kell mennie. Még mindig volt egy kis munkája. - Túl sokat dolgozol - pirongatta az anyja. Allegra mosolygott. - Te talán nem? - Nem ismert senkit, aki az anyjánál

61

keményebben robotolt volna. Mérhetetlenül tisztelte érte. - Viszontlátásra holnap, a gálán - búcsúzott tőlük, miközben a többiek is fölkeltek az asztaltól. - Akarsz velünk jönni? - kérdezte Blaire. Allegra a fe- jét rázta. - Alan mindig késve érkezik, és tízmillió barátja van mindenütt, ahová megyünk. Utána valószínűleg be akar még ugrani valahová. Jobb, ha csak a gálán találkozunk, különben az őrületbe hajszolunk benneteket. - Alannel jössz? Nem Brandonnal? - hüledezett Samantha. Nővére bólintott. - Hogyhogy? - Át kell mennie a srácaihoz San Franciscóba - mondta Allegra szárazon. Úgy érezte, négyezredszer magyarázza el, és kezdte nagyon fárasztani a dolog. - Biztos vagy benne, hogy nem fekszik le a volt fele- ségével? - kérdezte Sam kertelés nélkül. Allegrának egy pillanatra még a lélegzete is elakadt, aztán iszonyú dühbe gurult. - Ez rendkívül undok kérdés, azonkívül tökéletesen szükségtelen. Vigyázz a nyelvedre, Sam! - mondta indulatosan. - Na, hát magad alá ne piszkíts már! - fújt Sam, mint egy macska. - Csak nehogy nekem legyen igazam! Biz- tos azért is pöccentél be annyira. - Pofa alapállás! - szólt rá Scott a húgára, látván Allegra felindulását. - Brandon nemi élete nem a mi ügyünk.

62

- Kösz! - súgta Allegra később, amikor búcsúpuszit adott az öccsének. Maga sem értette, miért zaklatta föl ennyire Sam megjegyzése. Valóban ettől tart? Ettől fél? Természetesen nem. Joanie tapadós, nyafogós és elhí- zott. Brandon folyton azt hajtogatja, mennyire megcsú- nyult a felesége. Nem is ez a helyzet. Épp csak annyira fáj, hogy neki kell védenie a férfit. Az egész családnak az a véleménye, hogy Brandonnak mellette kellene lennie. És ő is így gondolja, ezért haragszik Brandonra, amiért itthagyja. Hazafelé egyfolytában ezen rágódott, és mire haza- ért, már megint dühöngött. Egy darabig fortyogott még, miközben mímelte, hogy az aktáit olvassa, majd végül úgy döntött, felhívja a férfit. Kívülről tudta a szálloda telefonszámát, amelyben Brandon megszállt. Reszkető ujjakkal tárcsázott. Talán mégis rá tudná be- szélni, hogy jöjjön vissza. Bár akkor meg Alannek kellene magyarázkodnia, hogy miért nem viheti el a gálára, az pedig kínos lenne, akármilyen jó barátok. Kapcsolták a hívást Brandon szobájába, és elkezdő- dött a végeérhetetlen várakozás. Tíz óra is elmúlt, és Brandon nem vette föl. Allegra megkérte a központost, próbálkozzék még egyszer, hátha félrekapcsoltak, de nyílvánvaló volt, hogy Brandon nincs a szállodában. Biztos a lakásán van, és a válásról tárgyal Joanie-val. Mesélte, hogy gyakran órákig vitatkoznak, miután a lá- nyok lefeküdtek. Ekkor hirtelen bekattantak Sam szavai, hogy Brandon lefekszik a volt feleségével, Allegra ismét dühöngött, amiért a férfi San Franciscóban van,

63

és amiért a húga ilyeneket beszél. Azzal fog eltelni az egész élete, hogy Brandon miatt idegeskedik, vagy azon rágódik, amit egy kamaszlány mondott. Van elég baja enélkül a marhaság nélkül is. Alighogy letette a kagylót, megcsörrent a készülék. Allegra elmosolyodott. Lám, értelmetlenül hisztizett! Biztosan Brandon, nyilván most érkezett vissza a szállodába. De nem ő volt, hanem Carmen, sírva. - Mi baj? - Épp most kaptam egy életveszélyes fenyegetést - zokogta Carmen, és azt mondta, hogy vissza akar menni Oregonba. Csakhogy már nem fordíthatott hátat a karrierjének, ha úgy tartotta kedve. Filmszerződései voltak, mindenki ki akart kanyarítani magának egy da- rabot Carmen Connorsból. Allegra a homlokát ráncolva hallgatta. - Hogy kaptad? Próbálj lehiggadni, és mondd el. - A postában jött. Ma elfelejtettem felbontani a pos- támat, de mivel épp most jöttem haza vacsoráról, mégis kibontottam, és itt volt. Azt írja... - ismét szipogott -, ... azt írja, hogy kurva vagyok, és azt sem érdemlem meg, hogy egyetlen órával tovább éljek. Azt írja az illető, hogy tudja, hogy megcsalom, hogy ringyó vagyok, és hogy ki fog nyírni! Jaj, istenem, gondolta Allegra. Ők azok, akiktől félni kell. Ezek, akik jogokat vagy viszonyt képzelegnek maguknak, és azt hiszik, hogy megsértették őket. Ők jelentik az igazi veszedelmet. De nem akarta még jobban megrémíteni Carment.

64

- Nem emlékeztet a stílusa valamelyik ismerősödé- re? Akivel jártál, és aki esetleg haragszik, mert szakítot- tál vele? - Mindenképpen érdemes megkérdezni, bár tudta, mennyire visszahúzódó Carmen. Úgy élt, mint egy zárdaszűz, akármit nyálaztak rá a szennylapok. - Nyolc hónapja nem randevúztam senkivel! - felelte kétségbeesetten. - És az a kettő is, akikkel legutóbb jártam, házasember volt. - Én is erre gondoltam. Oké, nyugodj meg szépen: Kapcsold be a riasztót - mondta higgadtan, mintha egy gyerekhez beszélne. - Már bekapcsoltam. - Helyes. Hívd oda a biztonsági őrt a kapuhoz, és számolj be neki a levélről. Én felhívom a rendőrséget meg az FBI-t, és holnap találkozunk velük. Ma este már nem nagyon tudnak csinálni semmit, de azért tájékoz- tatom őket. A rendőrség félóránként odaküldhet a há- zadhoz egy járőrkocsit. Miért nem viszed be magadhoz az egyik kutyát ma éjszakára, csak hogy jobban érezd magadat? - Nem... bírom... Úgy félek tőlük... - rémüldözött Carmen. Allegra nevetett, ami enyhített egy kicsit a fe- szültségen. - Azért is vannak. Mindenkit megijesztenek. De leg- alább engedjétek el őket a láncról. Nézd, szerintem hü- lyeség az egész, de az óvatosság nem árthat. - Miért csinálnak ilyeneket az emberek? - jajgatta Carmen. Korábban is megfenyegették, kellően meg is rémítették, de eddig még senki sem próbált meg kárt

65

tenni benne, csak a szájukat jártatták. Allegra összes hí- res ismerőse kapott előbb-utóbb fenyegetéseket. Ez a hivatás egyik hátránya. A szülei se menekültek meg tő- le. Amikor Sam tizenegy éves volt, valaki azzal fenye- getőzött, hogy elrabolja. Blaire testőrt fogadott a kis- lány mellé, aki mindenkit a tébolyba kergetett hat hó- napon át, mert éjjel-nappal tévézett, és összelocsolta kávéval a szőnyegeket. Ha kell, Allegra is fogad egyet Carmennak. Az Arany Glóbuszra úgyis mindenképpen akart bérelni. Volt kettő - az egyikük nő -, akiket külö- nösen kedvelt, és gyakran foglalkoztatott. - Ezek csak ostoba emberek, Carmen. Azt akarják, hogy figyeljenek rájuk, és azt képzelik, hogy ha közel férkőznek hozzád, rájuk is esik egy kis rivaldafény. Elég beteges dolog, de ne engedd, hogy túlságosan ki- borítson. Holnap estére megpróbálok fogadni melléd két testőrt, egy nőt és egy férfit. Olyan lesz, mintha csak egy baráti párral mennél - csitította Allegra. Sokszor in- tézkedett már hasonló esetekben, más ügyfelek megbí- zásából. - Lehet, hogy el se megyek - riadozott Carmen. - És akkor mi van, ha lelő valaki a gálán? - Megint sírni kezdett, és azt nyöszörögte, hogy vissza akar menni Port- landbe. - Senki se akar lelőni a gálán. Ugyan már, hiszen jö- hettek velünk is. Ki a partnered? - Valami Michael Guiness nevü illető. A stúdió páro- sította össze velem. Még sose láttam - mondta utálkoz- va. Allegra gyorsan megnyugtatta.

66

- Ismerem. Rendes pasas. - Guiness meleg volt, egyébként roppant dekoratív, feljövőben levő fiatal szí- nész; a stúdióban nyilván úgy gondolkoztak hogy jót tesz a karrierjének, ha Carmen Connorsszal mutatko- zik. A másságát gondosan titkolták. - Majd én elintézek mindent. Te pedig lazíts, és próbálj aludni egy kicsit. - Tudta, hogy Carmen néha álmatlanul virraszt egész éj- szakákon át, és régi filmeket néz a tévében, mert éppen szorong, vagy magányos. - Te kivel jössz? - kérdezte Carmen oda se figyelve. Nyilván Brandonnal. Egyszer-kétszer találkoztak, Car- men rendesnek, de unalmasnak találta. - Egy régi iskolai haverommal, Alan Carr-ral - vetette oda Allegra, miközben följegyezte magának, hogy reggel föl kell hívnia a rendőrséget és az FBI-t. - Uramisten! - hápogta Carmen. - Azzal az Alan Carr-ral? Viccelsz? Te együtt jártál iskolába vele? - Pontosan vele - felelte Allegra, akit mulattatott Car- men reagálása. Gyakran megtörtént vele az ilyesmi. - Az összes filmjét láttam! - Én is, és hidd el, hogy vannak köztük pocsékak. - Meg óriásiak. - Mindig mondom, hogy szüksége van egy új ügynökre, de Alan borzasztó makacs. - Ó, istenem, olyan csodálatos! - Ráadásul rendes pasas. Tetszeni fog neked. - Hát vajon Alannek fog-e tetszeni Carmen? Hátha összejön- nek a gálán. Micsoda mulatság lenne! - Utána beug- runk valahová egy italra. Ha akarod, elfuvarozunk benneteket Michaellal a gálára.

67

- Jaj, de jó lenne! - Carmennak sokkal boldogabban csengett a hangja, mire befejezték a beszélgetést. Alleg- ra egy darabig bámult ki az ablakon, és azon mélázott, milyen furcsa az élet. Amerika első számú szexbálványa nyolc hónapja nem randevúzott, és életveszélyes fenye- getéseket kap eszelősöktől, akik azt képzelik, hogy bir- tokolják. Itt valami nagyon nagy baj van, hogy enyhén fogalmazzunk. És még Carmen ájuldozik, mert Allegra ismeri Alan Carrt. Nem állt itt egy kicsit fejtetőre a világ? Miután Allegra letette a kagylót, az órájára pillantott. Több mint egy óráig beszéltek. Éjfélre járt, szinte félt felhívni Brandont még egyszer, de úgy döntött, mégis megpróbálja. Brandon valószínűleg hívta őt, mialatt Carmennal beszélt. Ismét tárcsázta a szállodát, de Bran- don még mindig nem érkezett meg. Újabb üzenetet hagyott neki, ezúttal arra kérve a férfit, hogy hívja vissza. Hajnali egykor anélkül feküdt le, hogy beszélt volna Brandonnal, de nem akart még egyszer próbálkozni. Kezdte ostobának érezni magát, és bármit megadott volna, ha kiverheti a fejéből Sam szavait. Nem tudta, mit csinál Brandon: az biztos, hogy nem Joarue-val hál. De akkor mit művelhet? San Francisco álmos kisváros, ahol a tyúkokkal fekszenek. Brandon biztos nem egy bárban mulat. Nyilván a feleségével veszekszik a ház vagy a tahoe-i nyaraló miatt. Samnek nincs joga ilyeneket mondani Brandonról. Allegra még mindig méregbe gurult, ha csak rágondolt. Miért ilyen utálatos mindenki Brandonhoz? És miért kell neki örökösen védelmez- nie és mentegetnie?

68

A telefon konokul hallgatott. Allegrának csak hajnali kettő felé sikerült elszenderednie. Négykor azonban csörgött a készülék. Lüktető szívvel vágta magát vi- gyázzülésbe az ágyban, mert azt hitte, Brandon hívja. De Carmen volt az. Valami zajt hallott, susogta a telefonba, és halálra rémült tőle. Alig bírt összefüggően be- szélni a félelemtől. Majdnem egy óráig tartott, mire Allegrának sikerült megnyugtatnia. Már azon gondolkozott, nem lenne-e egyszerűbb, ha átmenne a sztár- hoz. De Carmen akkorra már - hajnali ötre - össze- szedte magát, esküdözött, hogy semmi baja, és mente- getőzött, amiért telefonált. Allegra megnyugtatta, hogy semmi baj. - Aludj egy kicsit, különben iszonyatosan fogsz ki- nézni a gálán. Mivel pedig valószínűleg nyerni fogsz, szépnek kell lenned. Most pedig bújjál ágyba - mondta nővéri hangon. - Oké! - kacarászott Carmen, mint egy kisgyerek. Allegra eloltotta a villanyt, és öt perc múlva aludt. Na- gyon kimerült. Meg se moccant nyolcig, amikor Bran- don hívása ébresztette. - Fent voltál már? - érdeklődött Brandon. Allegra megpróbált olyan hangot megütni, mintha régóta éb- ren lenne, de aztán ráesett a pillantása az órára, és fel- nyögött. Még öt órát sem aludt, és érezte is. - Őszintén szólva többször is - felelte, lassanként szedve össze magát. - Carmennak volt egy kis baja. - Ó, a szentségit, fel nem foghatom, minek csinálod ezt a hülyeséget! Hogy miért nem használsz üzenet-

69

rögzítőt! Vagy egyszerűen húzd ki a telefont! Allegrát azonban nem ilyen fából faragták. Azonkí- vül az ő szakmájában ez elképzelhetetlen. De Brandon sohasem értette ezt. - Nincsen semmi bajom. Megszoktam már. Carment életveszélyesen megfenyegették. - Ismét az órára pillantott. Öt perc múlva nyolc. Erről eszébe jutott, hogy fel kell hívnia a rendőrséget és az FBI-t. Zsúfolt dél- előttje lesz. - Hol voltál tegnap este? - Igyekezett, hogy ne legyen vádaskodó a hangja, és nem akart arra gondolni, amit Sam mondott. - Elmentem néhány barátommal. Mi volt az a fontos, amiért kétszer hívtál? - Semmi különös! - védekezett Allegra. - Csak kö- szönni akartam. Azt hittem, a gyerekekhez mentél. - Ha nem, akkor miért kellett pénteken elutaznia San Franciscóba? - Hozzájuk is, de a járat késett, és Joanie azt mondta, hosszú napjuk volt, ezért aztán felhívtam néhány pa- sast, akikkel dolgoztam már. Sorra jártuk a bárokat, és beszélgettünk. - Allegra néha el is felejtette, hogy Bran- don San Franciscóban élt valamikor - Már azt hittem, valami baj van, amikor hazajöttem és láttam, hogy tele- fonáltál, de úgy számítottam, hogy már alhatsz. Nyil- ván azt kellett volna tennem, mint az ügyfeleid, és az időtől függetlenül fel kellett volna hívnom. - Erősen helytelenítette, hogy Allegrát éjszakánként zaklatják a kliensei, holott a többség kizárólag akkor nyúlt a telefonhoz, ha úgy érezte, nincs más választása.

70

- Úgy hallom, jól mulattál - mondta Allegra, igyekezve, hogy se dühöt, se csalódást ne lehessen érezni a hangján. - Tűrhetően. Néha szórakoztató visszajönni ide. A tegnapi este nagyon jól sikerült a haverokkal. Egy örökkévalóság óta nem jártam bárban. - Allegra semmi vonzót nem talált ebben, de Brandon nyilván örül, ha összejöhet a régi barátokkal. Keményen dolgozik, rit- kán ér rá ilyesmire. - Kilenckor megyek a lányokért. Megígértem, hogy elviszem őket Sausalitóba, meg esetleg Stinsonba. Kár, hogy nem lehetsz itt - mondta valamivel barátságosabban. - Ma délelőtt megbeszélésem lesz a rendőrséggel Carmen miatt, és valószínűleg az FBI-jal is, mert a levelet postán küldték. Este pedig a gálára megyek. - Akkor nem fogsz unatkozni - vetette oda a férfi olyan hanyagul, mintha sohasem szerepelt volna a tervei között az Arany Glóbusz. - Milyen volt a vacsora tegnap este? - Klassz. Mint szokott. Steinbergék a legjobb és legrosszabb formájukban. Scott is hazajött, úgyhogy kellemes volt. Sam kezd egy kicsit elpimaszodni. Nyilván a korától van, de nem mondhatom, hogy őrjöngenék a boldogságtól miatta. - Azért van, mert anyád mindent ráhagy. Vélemé- nyem szerint ez a legbiztosabb módja, hogy az ember undok taknyost csináljon a gyerekéből, és anyád kissé már koros ehhez. Csodálom, hogy apád nem áll a sar- kára. - Allegra úgy érezte, Brandon kissé nyersen fogal-

71

maz. Noha egyben-másban egyetértett vele, meglepte, hogy a férfi milyen könnyen bírálja a testvéreit. Ő mindig nagyon vigyázott, nehogy bármilyen kritikával il- lesse Brandon lányait. - Apám imádja Samet. A húgom mostanában mo- dellkedik, nyilván az szállt a fejébe, és most azt képzeli, hogy mindent kimondhat, amit akar. - Még mindig Sam tegnap esti megjegyzésein rágódott, és most két- szeresen dühös volt a húgára. Furcsa, hogy Sam egyál- talán sebet ejthetett rajta. De csak azért van, mert olyan boldogtalanná teszi, hogy Brandon elutazott hétvégére San Franciscóba. - Egy nap majd jól rá fog fázni a modellkedésre. Va- lamelyik fotós lerohanja, vagy megkóstoltatják vele a drogot. Szerintem nagyon veszélyes Samnek az a kör- nyezet. Meg vagyok lepve, hogy a szüleid engedik. - Brandonnak a szórakoztatóipar, minden formájában és változatában maga volt a gonosz. Zsigerből viszolygott tőle. Ő ugyan, mondogatta, sohasem engedné, hogy a lányai fotózzanak, filmezzenek, egyáltalán semmit, amitől reflektorfénybe kerülnének. Nyomatékosan ér- tésére adta Allegrának, hogy olcsónak és nívótlannak tartja a foglalkozásukat, annak ellenére, hogy a Stein- berg házaspár ragyogó sikereket könyvelhetett el, a lány pedig nagy örömét lelte a szakmájában. - Bizonyosan igazad van - felelte Allegra diplomatikusan, és közben azon töprengett, ennyire különböz- nek-e, vagy csak attól van az egész, mert a férfi elutazott. Már megint cserbenhagyottnak érezte magát. Né-

72

ha még két év után is nehezen tudta eldönteni, jól vá- lasztott-e. Többnyire úgy tűnt, hogy Brandon a társ, aki hozzá való, de időnként, most is, idegennek tűnt. - Hát jobb is, ha most megyek a lányokért - mondta Brandon, majd odavetett egy megnyugtató "majd este hívlak"-ot. - Az Arany Glóbuszon leszek - emlékeztette Allegra szeliden. - Persze, el is felejtettem - mondta a férfi, de olyan hangon, hogy Allegra szívesen megütötte volna. - Ak- kor holnap reggel telefonálok. - Kösz. - Majd hozzátette, bár utálta magát érte: - Sajnálom, hogy nem leszel itt. - Ettől még remekül fogsz mulatni. Azt hiszem, Alan Carr jobb partner az ilyesféléhez, mint én. Ő legalább tudja, kivel beszél. Én nem. Csak vigyázz, Allie, hogy il- lendően viselkedjen, és közöld vele, hogy az én csajom vagy. Semmi bolondozás! - intette. Allegra elmosolyodott, és ismét kezdett engesztelődni. Brandon jót akar, szereti őt, épp csak nem tudja, hogy Allegrának az ilyen díjkiosztó gálák magát az életet jelentik. Nagyon fontosak a családjának és neki is. - Hiányozni fogsz. És csak hogy tudd, szívesebben mennék veled, mint Alannel. - Jövőre igyekszem ott lenni, bébi. Megígérem. - Úgy is mondta, mintha komolyan gondolná. - Jó - sóhajtotta Allegra, és hirtelen szerette volna, ha Brandon itt lenne mellette az ágyban. Ez legalább olyan terület, ahol sohasem érezte a különbségeiket, csakis a

73

hasonlóságaikat. Szexuálisan hihetetlenül jól kijöttek egymással. A többi meg majd elrendeződik. A válás sohasem könnyű dolog. - Jó szórakozást a lányokkal, édes. Üzenem nekik, hogy hiányoznak. - Átadom. Akkor holnap beszélünk. Ma este meg- nézlek a híradóban. Allegra erre csak nevetett. Ő lesz az utolsó, akit Bran- don látni fog. Ő nem jelölt, nem is fölvezető, csak egy arc a tömegben. Legföljebb akkor méltatják egy villa- násra a híradó kamerái, ha Simon vagy Blaire, esetleg Carmen a nyertesek között lesz. Meg mondjuk, ha valaki érdekesnek találja Alan Carr partnerét. Egyébként nemigen láthatja Brandon. Komolyan jobban érezte magát a beszélgetéstől. Igaz, hogy Brandon időnként egyáltalán nem érti az ő világát, és elég lassú, ha a saját életét kell rendbe tennie, de azért remek ember. Hogy miért kell mindig, mindenkinek megindokolnia szerelmét a férfi iránt! Milyen kár, hogy nem látják olyan tisztán Brandon jó tulajdon- ságait, mint ő! Felkelt, feltette a kávét, azután telefonált a rendőr- ségnek, az FBI-nak és az őrző-védő cégnek, amely Car- ment vigyázta. Késöbb személyesen is találkozott velük Carmen házában. Nagy megelégedésére sikerült meg- tenniük mindent a sztár biztonságáért. Megkereste kedvenc testőreit, Bill Franket és Gayle Watelset, akik valaha a Los Angeles-i rendőrség különleges egységé- nél dolgoztak. Szerencsére mindkettő szabad volt, és vállalták, hogy egy időre Carmennak fognak dolgozni.

74

Carmen nagy megkönnyebbüléssel hallotta, hogy már az esti gálára is ők kísérik el. Allegra elküldte Gayle-t Fred Haymanhez, hogy vásároljon magának estélyi ru- hát, ami nem is volt olyan egyszerű feladat, mert a ru- hának el kellett takarnia a hevedert és a pisztolyokat. Ám Fred Haymannél az elárusítónök már hozzászok- tak a különleges megbízásokhoz. Carment már munkába vette a fodrász és a sminkes, mire Allegrának negyed ötkor sikerült elszabadulnia. Éppen annyi ideje maradt, hogy zuhanyozzon, megfé- sülködjön, és belebújjon a testhez álló fekete estélyibe, amelyet épp ilyen alkalmakra vásárolt. Finom és diszk- rét ruha volt, de kitűnő szabású. Ferre tervezte, és cso- daszép fehér organdi köpeny járt hozzá. Allegra feltette a gyémántos-gyöngyös fülbevalót, amelyet az apjá- tól kapott a huszonötödik születésnapjára, lazán gyű- rűző, hosszú, selymes szőke haját feltornyozta a feje búbjára. Szexi volt és izgató. Alan Carr lélegzetelállító új Armani-szmokingban ál- litott be, amelyhez keskeny gallérú, fehér selyeminget viselt, nyakkendő nélkül, és még pompásabban festett; mint az utóbbi fél tucat filmjében. - Hú! - mondta Allegrát megelőzve. A lány felhasí- tott szoknyája alól elővillant a fekete csipkeharisnya; amelyhez magas sarkú fekete szaténszandált húzott. - Hogy viselkedjek illedelmesen, ha így nézel ki? - kér- dezte megjátszott hitetlenkedéssel. Allegra nevetett, és puszit adott neki. Alan beszívta a lány hajának és nya- kának illatát, és megint csak azt kérdezte magától, hogy

75

miért nem próbálta újra felszítani a régi parazsat. Le- het, hogy ismét eljött az ő idejük? Brandon Edwards menjen a fenébe! - Köszönöm, uram! Ön is nagyon mutatós! - dicsérte őszinte szeretettel Allegra. - Tényleg klassz vagy. Azért nem kell így álmélkodni - kuncogott Alan. - Nem udvarias. - Csak elfelejtettem, milyen csinos tudsz lenni időn- ként. Valahogy úgy gondolok rád, mint Scottra - tudod, mint egy nagyra nőtt kölyökre, szakadt farmerban és koszos tornacipőben. - Összetöröd a szívemet, úgyhogy fogd be. De szép vagy! - mondta hirtelen ellágyulva, és a szeme olyan lett, amilyennek Allegra nem látta tizennégy éves koruk óta. Ugy tett, mintha nem venné észre. - Akkor me- gyünk? - kérdezte Alan. A lány magához vette apró fekete estélyi táskáját, amelynek csatját strassz és gyön- gyök díszítették. Maga volt a tökély. Szédületesek voltak együtt. Allegra tudta, hogy a sajtó nem fog leszállni róluk, ha meglátják őt Alan oldalán. Tudni akarják majd, kicsoda Carr partnere, érdemes-e elindítaniuk a letykaáradatot a sztár magánéletéről. - Megígértem Carmennak, hogy fölszedjük - ma- gyarázta, miközben a limuzinhoz mentek. Hosszú kocsi volt, kényelmesen beleférnek. Alan egy évre bérelte, sofőrrel együtt. Ez is a szerződéséhez tartozott. - Nincs kifogásod ellene? - Nincs. Nem jelöltek díjra, úgyhogy nem sietős oda- érnem. Ne csináljuk azt, hogy inkább lelépünk és elme-

76

gyünk máshová? Túl jól nézel ki ahhoz, hogy elpaza- roljalak a pletykalapok hülyéire és bunkóira. - Na, na, tessék jó fiúnak lenni! - pirongatta Allegra. Alan játékos puszit lehelt a lány nyakára. - Csak hogy lásd, milyen jól viselkedem: sose teszem tönkre a csajok frizuráját. Szakértőknél tanultam. - Be- segítette Allegrát a kocsiba, és melléült. - Tudod, ugye, hogy minden második amerikai nő odaadná a jobb karját, sőt a balt is, ha így ülhetne melletted? Milyen szerencsés lány vagyok! - mondta Alleg- ra széles mosollyal. Alan nevetett, és mintha még zavarba is jött volna. - Ne hülyülj, Al. Én vagyok szerencsés. Szédületes vagy ma este. - Csak várj, amíg meglátod Carment. Ő az abszolút csúcs. - Ugyan, hol van ő hozzád, barátnőm - mondta a gá- láns Alan, de mindkettejüknek tátva maradt a szájuk, amikor megérkeztek Carmen házához, és a sztár kilé- pett a felhajtóra. A testőrök fogták közre, akiket Allegra fogadott fel a védelmére. Bill akkora volt szmokingban, mint a liftajtó, Gayle pedig félrevezetően disztingvált- nak tűnt a rézvörös haját érvényre juttató bronzflitte- rekkel kivarrott, roppant csinos estélyi ruhájában és a hozzáillő blézerben, amely tökéletesen elrejtette két pisztolyát, a PPK .380-as Waltert és a Derringer .38 Spe- cialt. Ámde igazából Carmen volt az, akitől Alannek el- állt a szava. Magas nyakú, hosszú ujjú, piros selyemru- hát viselt, amely szorosan tapadt hibátlan testére. Az

77

Allegráéhoz hasonlóan felhasított szoknya megmutatta a legendás lábakat, és amikor Carmen megfordult, ki- derült, hogy a ruhának nincs is háta: a formás fenékig látni engedte az elefántcsont színű bőrt. Az ezüstszőke hajat szorosan hátrafésülték elegáns kontyba. Carmen nemcsak bomba volt, de előkelő jelenség is. Úgy nézett ki, mint a fiatal Grace Kelly, nagyon szexi változatban. - Hű! - mondta mindkettejük helyett Allegra. - Me- sébe illő vagy! - Tetszik? - kérdezte Carmen, és úgy mosolygott, mint egy kisgyerek. Majd elsüllyedt és lángvörösre pi- rult, amikor Allegra összeismertette Alannel. O, annyira örülök - hebegte a kezét szorongató Alannek, aki bizto- sította róla, hogy őt is boldoggá teszi a találkozás. Azt is mondta, hogy Allegra mindig nagyon kedves dolgokat mesélt róla. Carmen hálás örömmel mosolygott az ügy- védjére. - Akkor nyilván füllentett. Időnként nagyon nyűgös vagyok-mosolyogta, mire mindenki nevetett. - Hozzátartozik a szakmához - biztosította Alan könnyedén. A testőrök velük szembe, a tévé és a bár- szekrény két oldalára ültek. Allegra bekapcsolta a tévét, hogy lássák, ki érkezik éppen a gálára. A szüleit is mu- tatták. Anyja nagyon szép volt sötétzöld bársonyruhá- jában. A riporter éppen magyarázta a nézőknek, ki ez a mosolygó házaspár, amikor a limuzin megállt Michael Guiness lakása előtt. A várakozó Michael az autóhoz futott, üdvözölte őket, és beugrott az anyósülésre a so- főr mellé. Már filmezett egyszer Alannel. Allegra bemutatta Carmennak és a testőröknek, aztán elindultak a

78

Hilton irányába. - Még sose jártam az Arany Glóbusz-gálán! - izgult Michael. Majdnem egyidös volt Carmennal, de sokkal kevésbé kifinomult jelenség, és még nem olyan híres. Tulajdonképpen, gondolta Allegra, Alanhez Carmen il- lene. Ez lenne csak a sztori, a pletykalapok meg is vesz- nének érte. A Hiltonnál beálltak a limuzinok hosszú sorába, amelyek arra vártak, hogy kionthassák magukból csil- logó utasaikat, mint egy-egy adag sziporkázó csalit a vízben köröző cápáknak. Riporterek százai taposták egymást, kamerákat szorongatva, mikrofonokat, mag- netofonokat nyújtogatva, hogy csak egy percet, egy pillantást, egy szót kicsikarhassanak valamelyik híres- ségtől. Még ennél is rosszabb volt bent, ahol helyeket jelöltek ki a riportereknek és az operatőröknek, hogy meginterjúvolhassák a jelölteket vagy bármely, reklám- ra éhes színészt vagy színésznőt, aki hajlandó volt rá- juk szánni néhány percet. Mögöttük a falakig feltorló- dó, tömött sorokban nyomakodtak a rajongók, végig a hatalmas előcsarnokon, úgyhogy az érkezők csak egy keskeny csapáson vergődhettek el a pompás báltere- mig, ahol már gyülekezett a fényes társaság, a tévé és a mozi összes sztárja, nagyok és kicsik, mindenki, akiről csak olvasni vagy hallani lehet. Még a kint szorongó ra- jongókra is átterjedt a lázas várakozás. Amint megállt egy újabb limuzin és feltűnt egy új arc, éljenző rajon- gók visították a nevét, és tucatnyi riporter vetődött elő- re, száz vaku villogásában.

79

Carmen Connors már a látványtól is megrémült. Ta- valy is járt az Arany Glóbuszon, de mivel az idein a je- löltek között szerepelt, tudta, hogy a sajtó szét fogja majd tépni. Mivel csak tegnap fenyegették meg halálo- san, még jobban megriasztotta a tömeg és a kamerák. - Jól vagy? - kérdezte Allegra anyai pillantással. - Jól - motyogta alig hallhatóan Carmen. - Bill és én indulunk elsőnek - mondta Gayle -, utá- nunk jössz te Michaellal. Mi fogunk elválasztani a ka- meráktól-magyarázta megnyugtató magabiztossággal. - Mi leszünk a hátvéd - folytatta Allegra. Alan is óriá- si feltűnést fog kelteni, talán eltereli egy kicsit a figyelmet Carmenról, viszont annál több riporter fog rájuk szállni. Itt nem lehet kitérni a sajtó elől. Százak, sőt ta- lán ezrek várták őket. - Itt vagyunk, Carmen. Most már csak be kell jutnod a hallba, és nem lesz semmi baj. - Majd gyengéden emlékeztette a lányt, hogy más sztá- rok is vannak itt, akik elvonják a figyelmet. - Majd megszokod, kicsi -, mondta Alan, szelíden megérintve Carmen karját. Olyanfajta kedves üdeség és vonzó érzékenység volt ebben a lányban, amivel Alan évek óta nem találkozott. Legtöbb színésznő isme- rősét ugyancsak megkeményítette az élet. - Sose fogom megszokni! - súgta Carmen, és úgy né- zett föl a férfira nagy, szelid kék szemével, hogy Alan legszívesebben magához ölelte volna, de tudta, hogy Carment megbotránkoztatná vele. - Nem lesz semmi baj - mondta higgadtan. - Semmi sem fog történni veled. Én folyamatosan kapok hason-

80

ló fenyegetéseket. Gyagyások ezek, csak a szájuk jár Az FBI nem egészen ezt mondta délután, a legtöbb fe- nyegetést, amelyet be is váltanak, általában olyasfajta bevezető magyarázat előzi meg, amilyet Carmen kapott a postájában. Egyetértettek Alannel abban, hogy a fe- nyegetések többsége csupán zavaros fejű, gyönge emberek lagymatag kísérlete arra, hogy fölhívják magukra a figyelmet, de nagyritkán akadnak közöttük, akik beváltják, amivel fenyegetőznek, és tragédiát okoznak. Azt javasolták, hogy Carmen egy darabig legyen óva- tos, próbáljon távolmaradni a közszerepléstől. Ez a mai este pontosan az volt, amitől őrizkednie kellett volna, viszont az Arany Glóbusz-gála a szakmai kötelességek- hez tartozott. Megpróbálta vitézül elviselni, de Allegra látta rajta, hogy iszonyúan retteg. Gépiesen megragadta Alan kezét, és megszorította, holott alig ismerte a férfit. - Itt vagyok! - mondta ő halkan. Karonfogta Carment és kisegítette a járdára, ahol Bill, Gayle és Michael várta. Alan és Allegra egy pillanatra sem vette le a szemét Carmenról, akit szinte azonnal megrohant legalább száz riporter és a tömeg torkaszakadtából sikította a ne- vét. Allegra még sohasem látott ehhez hasonlót. Mintha szökőár csapott volna le rájuk. Allegra és Alan egyaránt arra gondolt, hogy mikor volt utoljára Hollywoodnak Carmenhoz foghatóan bűvös kisugárzású sztárja? - Szegény gyerek! - szánakozott Alan. Ő tudta, milyen ez, de sohasem volt ilyen elveszett és gyámoltalan. Valamivel idősebben ugrott ki, és egy férfival sohasem viselkednek ilyen agresszívan. - Gyere! - ragadta ka-

81

ron Allegrát, nem véve le a szemét Carmenról, akit kö- rülfogott a rajongók, riporterek és kamerák ostromgyű- rűje. Most már több százan voltak. A limuzinok sem tudtak közlekedni a tömegtől. Senki sem mozdulha- tott, amíg Carment ki nem szabadítják. - Segítsünk neki - mondta Alan, és odatolakodott, ahol a testőrök viaskodtak a tömeggel. Már a rendőrség is beavatko- zásra készült, Michael Guiness viszont tökéletesen elveszett az embertengerben. Ám Alannek és a beléje ka- paszkodó Allegrának pillanatok alatt sikerült utat tör- niük Carmenig. Alan határozottan átkarolta Carmen vállát. - Üdv, srácok! - A tömeg üvölteni kezdett, amikor felismerték. - Hát persze... hát persze, hogy itt vagyok... Ma este győzni fogunk... Pontosan... Nagyon köszönöm... Örülök, hogy itt lehetek... Ma este Miss Connors is a győztesek között lesz... - Folyamatosan tréfálkozva ösvényt hasított széles vállával a sokaság- ban. Gayle és Bill, látva, mit csinál, gyorsan beálltak elé- bük. Gayle, angyalian ártatlan arccal, jó pár rúgást el- helyezett tűsarkaival, Bill pedig derekasan könyökölve nyitott utat Carmennak a hotelba. Alan lassan, de tör- hetetlen lendülettel vitte előre Allegrát és Carment, és egyszer csak bent voltak az előcsarnokban. A rajongók friss erővel visítottak, a sajtó újabb támadást intézett el- lenük, kamerákat dugva az arcukba. Carmen egy pillanatra visszahőkölt, de Alan nem engedte, tolta előre, és egyfolytában beszélt hozzá, hogy megnyugtassa. - Nem lesz semmi baj... - hajtogatta. - A legnagyobb rendben lesz minden. Tessék mosolyogni szépen a ka-

82

meráknak. Ma este az egész világ téged néz. - Carmen olyan arcot vágott, mint aki mindjárt elsírja magát, Alan továbbra is erősen fogta a karját, majd egy utolsó nekilendüléssel végre lerázták magukról kullancsaikat, és berobbantak a bálterembe. Allegra köpenyének egyik fodra kissé elszakadt, Carmen szoknyáján észre- vehetően hosszabb lett a hasíték. Egyik rajongója megragadta a vállát, egy másik ki akarta tépni a fülbevaló- ját, mintha szabad préda lenne. Csupa könny volt a szeme, mire beértek a bálterembe. - Ne merészeld! súgta Alan. - Ha elárulod, mennyire félsz tőlük, minden alkalommal komiszabbak lesznek. Úgy kell viselkedned, mintha egyáltalán nem zavarna. Tégy úgy,r mintha élveznéd! - Gyülölöm! - mondta Carmen. Két parányi könny- csepp futott végig az arcán. Alan a kezébe nyomta a zsebkendőjét. - Komolyan beszélek. Nagyon erősnek kell lenned, amikor szembenézel velük. Én öt éve tanultam meg. Ha nem, akkor leszaggatják a ruhádat, aztán kitépik a ~; szívedet. Allegra bólogatott. Örült, hogy Alan van itt mellet- tük. Talán épp így a jó. Brandon bizonyosan nem segí- tett volna, legfeljebb dühöng a sajtón, Michael pedig még be sem jutott a bálterembe. - Igaza van. Úgy kell viselkedned, mintha fél kézzel el tudnád intézni őket. - De mi van, ha nem? - kérdezte feldúltan Carmen, és hálásan sandított Alanre. Még mindig restellt a sze- mébe nézni. Alan olyan jóképű volt, olyan híres. Igaz-

83

ság szerint Carmen is volt olyan híres, mint a férfi, csak nem volt tudatában. Ez is hozzátartozott a varázsához. - Ha nem vagy képes rá - szólt Alan csendesen -, akkor nem tartozol ide. - Talán csakugyan nem - mondta Carmen szomo- rúan, és visszaadta a zsebkendőt, amelyen alig volt egy parányi festék, mert éppen csak megérintette vele a szemét. - Amerika azt mondja, hogy idetartozol. Netán azt állítod, hogy hazudik? - kérdezte élesen Alan. Abban a pillanatban rájuk zúdult egy egész ember- raj: mind Alan ismerősei. Alan bemutatta őket társai- nak. Allegra ismerte legtöbbjüket. Bill és Gayle méter- nyire távolodott tőlük, tudva, hogy a kockázat jelentő- sen csökkent. Alan és Carmen most a saját fajtájuk kö- rében voltak: sztárok, producerek, rendezők között. Néhány perccel később Allegra szülei is csatlakoztak hozzájuk. Blaire puszit adott Alannek, elmondta, mennyire örül a viszontlátásnak, dicsérte a legutóbbi filmjét. Simon csak csóválta a fejét, és magában - mint mindig - azt kívánta, bárcsak szeretne bele Allegra ebbe a fiúba. Alanből pont az a vő lett volna, akiről minden lányos szülő álmodik. Jóképű volt, jó természetű, jó sportoló, azonkívül értelmes. Sokszor golfozott és teniszezett Si- monnal. Amikor gimnazista volt, úgyszólván ki se mozdult Allegráék konyhájából. Ám az utóbbi években túl elfoglalt volt, most pedig nem is nagyon lehetett megállapítani, Allegrát vagy Carmen Connorst kísér-

84

te-e el a gálára. Egyforma udvarias figyelmet tanúsított mindkét lány iránt. Ebben a pillanatban belépett Michael, de összefutott néhány barátjával, és néhány méterrel arrébb leállt beszélgetni velük. - Rég nem láttunk - zsörtölődött Simon kedélye- sen. - Ne viselkedj már úgy, mint egy vadidegen. - Tavaly hat hónapot töltöttem Ausztráliában, azelőtt meg nyolc hónapig forgattam Kenyában. Most éppen Thaiföldről jövök. Ebben az elmebeteg szakmában jó- formán megállás nélkül utazni kell. Jövő hónapban indulok Svájcba. Néha szórakoztató, hiszen te is tudod - mondta cinkos pillantással. Sohasem dolgozott Simon- nak, de egész Hollywoodhoz hasonlóan ő is nagyon kedvelte. Simon okos volt és becsületes, igazi úriember, szavatartó, rendületlenül tisztességes. Sok szempont- ból nagyon emlékeztetett Allegrára. Alan ugyanezeket a tulajdonságokat kedvelte a lányban. Meg azt, hogy isteni lába volt, és olyan alakja, amitől a férfi nem is egyszer szeretett volna másképp gondolni rá, mint egy nő- vérre. Bár most rettentő kínos volt ránéznie Allegrára. Amikor elkezdődött az este, már éppen feltámadóban voltak romantikus ábrándjai a lány iránt, de abban a pillanatban, amikor meglátta Carment, úgy érezte, vil- lám csapott belé. Nem tudta, fiú-e vagy lány, nem tudta, mi ez, amit Carmen iránt érez, annyit tudott, hogy szeretné ölbe kapni, rohanva elvinni a tömegből egy biztos helyre, ahol kettesben lehetnek, nagyon-nagyon sokáig. Tizenöt éven át ábrándozott Allegráról, de ő sohasem keltett benne ilyen érzelmeket. Amióta Carmen

85

Connors beült a limuzinba, Alan nem tudta levenni a szemét róla. Allegra is észrevette, és elmosolyodott. Alant ugyancsak szíven találták. Nem kárhoztatta érte. - Megmondtam, hogy tetszeni fog! - évődött a férfi- val. Elindultak megkeresni az asztalukat, és közben fél tucat fotós kapta le őket. Carmen és Michael a sarkuk- ban jöttek, Bill és Gayle volt a hátvéd, így Carment mindkét oldalról védték. A sajtó figyelme is megoszlott a többi sztár között, bár azok között egy se volt olyan lé- legzetelállítóan szép, mint Carmen. - Nem is tudom, miért emlékeztetsz Samre, amikor ilyeneket beszélsz - mondta enyhe bosszúsággal Alan. .. Nem akarta bevallani, mennyire lenyűgözte Carmen. - Azt akarod mondani, hogy komisz kölyök vagyok vagy azt, hogy úgy beszélek, mint egy tizenhét éves? - ingerkedett Allegra. Megint lefényképezték őket, ezút- tal a L'eris Match fotósa. - Azt akarom mondani, hogy idegesítő vagy, de én így is szeretlek - vigyorgott Alan, és azzal a pillantásá- val nézett a lányra, amelyért egymillió nő az életét adta volna. - Nagyon aranyos vagy! - mondta Allegra, és legszí- vesebben oldalba bökte volna, de nem merte. - Meg- jegyzem, szerintem Carmennak is ugyanez a véle- ménye! - tette hozzá a mindentudó idősebb nővér hangján. - Jobb lenne, ha te kimaradnál ebből! - figyelmeztette Alan. Hirtelen bolond kedve támadt, hogy ismét meg-

86

puszilja Allegra nyakát. Teljesen tudathasadásosnak érezte magát. Ez nevetséges, tizenöt éve ismeri és szereti Allegrát, bár leginkább egy fivér szeretetével, és akkor most hirtelen ismét gerjedezni kezd iránta, de ugyanakkor bolondul vonzódik a lány hihetetlenül gyönyörű, szőke bombázó ügyfeléhez. Ennek nem lenne szabad így lennie. Elfordult, és kért egy jeges whiskyt egy arra siető pincértől. Szeszre volt szüksége, hogy kitisztítsa az agyát, vagy talán hogy elbódítsa. - Nehogy szólj neki! - figyelmeztette Allegrát. Addigra megtalálták tízszemé- lyes asztalukat, amelynél kettejükön, Carmenon és Michaelon kívül ott ült még Allegra apjának egyik producer barátja a feleségével, a negyvenes évek híres szí- nésznőjével, egy vadidegen pár akikről Allegra még sohasem hallott, bár ilyesmi ritkán fordult elő vele, azon- kívül Warren Beatty és Annette Benning. - Komolyan beszélek, Allegra! - ismételte. - Nem akarom, hogy be- leavatkozz, és elkezdj mindenféléket umbuldálni! - Ki mondta, hogy bele akarok avatkozni? - nézett Allegra egy angyal ártatlanságával. Carmen utolérte őket. Valamivel fölszabadultabbnak látszott, és boldogan mosolyogva nézett hatalmas kék szemével a mellette helyet foglaló Manre. Néhány percig beszélgettek, majd Allegra elvonult, hogy találkozzon néhány barát- jával. Ott volt a gálán az ügyvédi iroda több vezetője, és számos fontos ügyfelük. Szülei asztalánál a legközeleb- bi barátaik ültek, zömmel producerek, rendezők, és ott volt Simon Steinberg legutóbbi filmjének sztárja. Alleg- ra tökéletes fesztelenséggel suhant a sokaságban, kö-

87

szöngetett jó ismerőseinek, elnevetgélt egy-egy régi ba- ráttal, többnyire sztárokkal, írókkal, producerekkel vagy rendezőkkel. A stúdiók és az országos hálózatok is nagy számban képviseltették magukat a fényes esté- lyen. - Klasszul nézel ki! - vetette oda arramenőben Jack Nicholson. Allegra megköszönte a bókot. Nicholson az apja legrégibb barátai közé tartozott. Aztán Barbra Streisanddal köszöntek oda egymásnak. Allegra szerint Streisand nemigen tudhatta, kinek köszön, de annál jobban ismerhette anyját, Blaire Scottot. Különös élve- zettel diskurált Sherry Lansinggel. Az is növelte az ön- bizalmát, hogy sok férfi leplezetlen csodálattal nézett rá. Brandon annyira tartózkodó volt, tőle ritkán számít- hatott erre a megnyugtató érzésre. Pedig Allegra még a sztárok között is megállta a helyét, bár ő mindig csodál- kozott ezen. - Mit csinálsz? - kérdezte Alan, amikor a lány vissza- tért az asztalhoz. - Cirkálsz? Amikor én vagyok a partnered? Nagyon elkanászodtál amellett a hapsi mellett, akivel jársz. - Játszotta, hogy haragszik. - Jaj, fogd már be, és viselkedj tisztességesen - vigyorgott Allegra, és leült. Néhány perccel később fel- szolgálták a vacsorát. Miután a kávét is kihozták, a fé- nyek kialudtak, felzendült a zene, és elkezdődött teljes pompájában az Arany Glóbusz díjkiosztó gálaestje. Minden szív hevesebben kezdett dobogni. A kisebb ki- tüntetésekkel indítottak, ide-oda ugrálva a tévé és a mozi között. Allegra sok ismerőse kapott díjat.

88

A hirdetések alatt a vendégek gyorsan bepúderezték az orrukat, és igazítottak a szájrúzsukon. A díjak kiosz- tásánál a kamerák ráközelitettek a jelöltekre, amitől azok még idegesebbek lettek. Végül sor került Allegra anyjára. Oly sok éven át nyerte el a legjobb vígjátékso- rozat díját, hogy Allegra egyetlen pillanatig sem kétel- kedett a győzelmében. Magabiztosan összenéztek Alannel, Allegra csak azt sajnálta, amiért nem ül köze- lebb a szülei asztalához, és nem szoríthatja meg az anyja kezét. Nehéz volt elhinni, hogy Blaire ennyi év után is képes izgulni, de amikor Allegra meglátta anyja arcát a monitoron, rájött, hogy Blaire ugyanúgy meg van ré- mülve, mint a többi jelölt. Egyenként olvasták a neveket. Zene, majd végeérhetetlen csönd, aztán a várako- zás... végül a név. És az idén, hét győzedelmes év után nem Blaire nevét mondták, hanem valaki másét. Alleg- ra elhűlt: egészen bizonyosra vette, hogy az anyja ne- vét fogja hallani. Nem hitt a fülének. Alanre pillantott, és a szeme teleszaladt könnyekkel. Milyen fájdalmas csalódás ez Blaire-nek! Megint az anyja arcát mutatták a morutorok, rögtön azután, hogy az új győztes elindult a pódiumhoz. Blaire bájosan mosolygott, de Alleg- ra tudta róla, hogy kétségbe van esve. Tulajdonképpen ugyanaz történt, amit a közönség is kifejezésre juttatott a nézettségi indexszel. - Nem bírom elhinni! - súgta lesújtottan Alannek. Bárcsak megvigasztalhatná most az anyját! De a teremben nem lehetett mozdulni a kamerák miatt. - Én se! - súgta vissza a férfi. - Még mindig egyike a

89

legjobb műsoroknak. Mindig megnézem, ha itthon vagyok - mondta valóban őszintén. Csakhogy kilenc év nagy idő, most már máson a sor Blaire Scott éppen ettől félt. Mázsás szikla ereszkedett a szívére. Simonra pillantott; férje bólintott, és megvere- gette az asszony kezét. Blaire ezzel együtt kételkedett benne, hogy Simon tudná, mit érez ő most. Férje renge- tegszer nyert, de mindannyiszor önálló teljesítmény- nyel. Nem volt folyamatos műsora, amelyben napról napra, hétről hétre, idényről idényre meg kellett harcolnia a tökéletességért. Blaire bizonyos értelemben sokkal keményebb munkára kényszerült. Majd eszébe jutott, hogy Simon is a jelöltek között van, és arra intette magát, hogy ne legyen olyan önző. Nem volt köny- nyű. Több téren is vesztesnek érezte magát, bár ezt senki sem érthette rajta kívül. - Remélem, nincs semmi baja a mamának! - aggodalmaskodott Allegra. Folytatódott a gála, még nagyon sok díj volt hátra, de Allegra nem bánta volna, ha már vége lenne. Egyszer csak Carmenra került a sor Felol- vasták a legjobb színésznői alakítás díjának jelöltjeit, a kamerák sorra rájuk közelitettek. Carmen megragadta Alan kezét az asztal alatt, és görcsösen megszorította; a férfi viszonozta a szorítást, miközben szívből kívánta neki a győzelmet. Majd elhangzott Carmen neve, vil- logni kezdtek a kamerák, kitört a taps; Carmen fölállt, lenézett a férfira, és Alan olyan ragyogó mosollyal né- zett vissza rá, mintha ezért az egyetlen pillanatért élt volna. Allegra tudta, hogy ezen az estén elkezdődött

90

valami, amit egyelőre sem Carmen, sem Alan nem ért és nem érzékel. Még nem tudni, meddig fog tartani, de a varázs már összeköti őket. Alan fölállt, úgy várta Carment, aki sírva-nevetve, a díját szorongatva tért vissza hozzájuk; átkarolta a lányt és megcsókolta, abban a pillanatban, amikor az egyik fotós lekapta öket. Allegra megráncigálta a férfi szmo- kingjának ujját, mire Alan gyorsan leült. - Óvatos légy! - figyelmeztette Allegra. Alan tudta; hogy a lány igazat mond, de egy pillanatig egyszerűen nem bírt uralkodni magán. Carmen olyan izgatott volt, hogy egyfolytában izgett-mozgott. Allegra annyira örült, és olyan büszke volt rá, hogy az majdnem enyhí- tette a keserű csalódást, amelyet az anyja miatt érzett. Carmen bizonyos értelemben olyan volt neki, mint a kishúga. Ajnározta, vigyázott rá, egyengette az útját az utóbbi három évben, csaknem azóta, hogy belépett az irodához, és íme, Carmen Arany Glóbuszt kapott. Meg is érdemli. Még egy óráig tartott a gála. Addigra többé-kevésbé mindenki szeretett volna már hazamenni, mert úgy érezték, egy hete ülnek itt. Kiosztották a legjobb színé- szi alakítás díját; Allegra irodájának egy másik ügyfele kapta. Legjobb film, legjobb rendező, végül a legjobb producer, akinek díját az idén Allegra apjának ítélték. Ez volt a harmadik Arany Glóbusza. Simon Steinberg a boldogságtól ragyogva ment föl a pódiumra a kitünte- tésért, és köszönetet mondott mindenkinek, akik segí- tették, elsősorban a feleségének, Blaire-nek, aki, mint

91

mondta, mindig a legdrágább lesz számára. Blaire könnyesen csillogó szemmel mosolygott, amikor az asztalhoz visszatérő Simon megcsókolta. Legeslegvégül osztották ki a humanitárius díjat; erre nem került sor minden évben, csupán akkor, ha való- ban megérdemelte a szórakoztatóipar valamelyik ki- emelkedő egyénisége. Részleteket mutattak be külön- böző filmekből, negyven év sikereit sorolták; addigra már mindenki kitalálta, ki lesz a díjazott, kivéve az ér- dekeltet, aki egészen elhűlt és meghökkent, amikor meghallotta a nevét: Simon Steinberg volt, Allegra apja. Blaire elsírta magát. Fölállt, megcsókolta a férjét. - Édes istenem... én... én nem is tudom, mit mondjak - szólt mély megindultsággal Simon a pódiumon. - Most az egyszer nincsenek szavaim. Mert ha elnyertem ezt a díjat, amelyre egyáltalán nem vagyok érdemes, akkor ezt nektek köszönhetem, akik annyi kedvességet tanúsítottatok irántam az évek során, akik becsületes, kemény munkával járultatok hozzá céljaink megvaló- sításához, és felejthetetlen pillanatokkal ajándékozta- tok meg. Köszönöm mindenkinek! - mondta fátyolos szemmel. Allegrának megeredtek a könnyei, Alan át- ölelte a vállát. - Köszönöm valamennyiőtöknek azt, amit jelentettetek és adtatok nekem, amit tettetek ér- tem! Ti vagytok itt az igaz emberek, értem ez alatt fele- ségemet, Blaire-t, Allegra lányomat, és otthon maradt két gyerekemet, Scottot és Samet is, én pedig csak a ti alázatos szolgátok lehetek. - A Hilton szálló báltermé- nek egész közönsége felállt, úgy tapsolta meg Simon

92

Steinberget, amikor lejött a pódiumról. Csakugyan az a nagy ember volt, akinek mondták. Allegra sírt a bol- dogságtól és a büszkeségtől. Csodálatos este volt. Miközben összeszedték holmijaikat, Allegra szólt Alannek, hogy szeretne odamenni az anyjához. Alan megígérte, hogy Carmennal meg- várják az asztalnál. A lány kollégák és barátok gyűrüjé- ben találta Blaire-t. - Jól vagy? - súgta. Anyja bólintott. Szemében még csillogtak a könnyek, amelyeket Simonért sírt. Örült a férje sikerének, és olyan büszke volt rá, hogy megfeledkezett a saját csalódásáról. - Jövőre majd jobban igyekszünk! - mondta rettent- hetetlenül, ám Allegra látott valamit a szemében, ami egyáltalán nem tetszett neki, és azt is észrevette, hogy Blaire idegesen pillant a férje felé. Simon éppen egyik munkatársával, Elizabeth Coleson rendezőnővel be- szélgetett. Elizabeth angol volt, és nem mindennapi je- lenség, aki óriási tehetségével nagyon fiatalon nyerte el hazájában a "Dame" címet. Elmerülten diskuráltak, Si- mon nevetett, és volt abban valami nehezen meghatá- rozható meghittség, ahogy álltak egymás mellett. Al- legra nem adhatott nevet annak a sejtelemnek, ami fel- támadt benne, mikor figyelte az apját és a rendezőnőt. De mielőtt folytathatta volna a gondolatot, az apja el- fordította a fejét, és meglátta őt. Intett a lányának és bemutatta Elizabethnek, mint családja egyetlen tagját, aki tisztességes foglalkozással rendelkezik, Elizabeth pedig nevetett mély, fátyolos hangján. Kezet fogott Allegrá-

93

val, és azt mondta, nagyon örül az ismeretségnek. Mindössze öt éwel volt idősebb Allegránál, és áradt be- lőle az a fajta szexualitás, amely bizonyos angol nőkre jellemző: mágneses vonzerő, ingerlő tartózkodással öt- vözve. Az ilyen asszonyoknak nem kell erőlködniük, hogy szexik legyenek, mert a vonzás be van építve a sejtjeikbe. Allegrát, ha csak ránézett, megcsapta a va- rázs és a tehetség hulláma. A rendezőnő egészen egy- szerű, majdhogynem ómódi, sötétkék estélyit viselt, de az embernek olyan sejtelme támadt, hogy talán semmi sincs a ruha alatt. Azt pedig még Allegra is látta, hogy az apja nagyon kedveli az angol nőt. Beszélgettek néhány percig, a lány megmondta Si- monnak, hogy nagyon büszke rá. Apja átölelte és meg- puszilta, majd Allegra visszatért az asztalukhoz. Vala- hogy furcsán kínos érzéseket keltett benne Elizabeth Coleson. Amikor legközelebb odanézett Simonékra, látta, hogy Blaire is csatlakozott hozzájuk. Allegra bizonyosra vette, hogy Blaire-nek nagyon nehéz elviselnie az estét, bár ezt még idősebb lányának sem vallaná be. Különben is kétségbeesetten aggódott a műsora miatt. Kilenc év után épp elég nehéz megtartani valamit érde- kesnek és gördülékenynek. A nézettségi index esése miatt nemrég veszítettek néhány fontos hirdetőt. Most, hogy nem nyert, az index tovább eshet. Ám Allegra másfajta szorongást is látott az anyja sze- mében ma este. Vajon van köze Elizabeth Colesonhoz? Vagy csak képzelődik, és Blaire csüggedésének mind- össze az a magyarázata, hogy nem kapott díjat? Nála

94

nehéz megállapítani. Blaire Scott profi és abszolút sportember Amikor kifelé tartott, legalább tucatnyi új- ságíró kérdezte meg, hogyan érzi magát most, amikor nem nyert. Blaire a szokott kedvességével kifejtette, hogy minden elismerése a nyertesé, és nagyon örült a győzelmének. Elmondta azt is, mennyire örül férje, e valóban rendkívüli ember kitüntetésének, és azzal fejezte be, hogy most már itt az ideje teret adni a tehetsé- gek fiatalabb nemzedékének. Ahogy mentek kifelé, Carment ismét megrohanták a riporterek, rajongói pedig őrjöngeni kezdtek a láttán. Virágokat hintettek rá, feléje kapkodtak, egy visító nő majdnem fejen találta egy plüssmackóval, de szeren- csére Alan még idejében elkapta. - Mint a futballban! - vigyorgott Allegrára. Roppan- tul élvezte az estét, és azt javasolta, menjenek el egy hamburgerre egy étterembe, amelynek hamisítatlan öt- venes évekbeli stílusa van, és vigyék magukkal Car- ment meg Michaelt is. Félóráig tartott, mire visszaülhettek a limuzinba, de addigra úgy érezték, mintha tízezer kéz és húszezer riporter tépte-cibálta volna őket. - Azt hiszem, ha megnövök, mégis inkább kukázni fogok a Safewaynél - közölte általános derültségre Michael, amikor kimerült nyögéssel összeomlott a limuzin anyósülésén. Alan őt is meghívta egy hamburgerre. Michael azt felelte, ki van facsarva, különben is filmez, holnap korán kezd a stúdióban, ha nem harag- szanak, inkább hazamenne. Carmen azt felelte, jó. Ő

95

csak örült, ha Alannel és Allegrával lehet. Először hazavitték Michaelt, aztán elmentek Ed De- bevichez a La Cienegán. Carmen csak azon sajnálko- zott, hogy nem öltözhet át farmerba és pólóba. - Én is sajnálom - jegyezte meg Alan vásottan. A lá- nyok nevettek. - Fogadni mernék, hogy fantasztikusan nézel ki farmerban. Nem jönnél ki holnap velem Malibuba, hogy eldönthessem, miben tetszel jobban: piros estélyiben vagy farmerban? Tudod, mint a szépség- királynő-választáson... a mindenit, játszva megnyer- néd a Miss Bűbáj-díjat... vagy a fürdőruhaversenyt... Carmen kacagott, Allegra mosolygott. Lefoglalták az egyik bokszot, Carmen testőrei is beültek a sajátjukba. Néhányan megfordultak utánuk. Éppen elmúlt éjfél. Alan dupla sajtburgert és csokoládés-malátás tejturmixot rendelt, amiről Allegrának nyomban eszébe jutott a fiatalságuk. Ő egy csésze kávét kért és sült hagy- makarikákat. A pincérnő az ötvenes évek háziasszo- nyainak stilusában öltözködött. Olyan volt, mint a Sze- retem Lucyt Ethelje. - Hát az Év Legjobb Színésznője mit szeretne? - kér- dezte Alan. Carmen kuncogott. Alan kedvességében az idősebb fiútestvér viselkedése elegyedett a hősszerel- mesével, és Allegrának be kellett vallania, ha ránézett a barátjára, hogy Alan pont az a zsáner, amelyet a legtöbb nő akar. Ő túl rég ismerte ahhoz, hogy komolyan vegye, vagy izgalomba jöjjön tőle. Különben is, őt most senki sem érdekelte Brandonon kívül. - Almás pitét kérek és epres tejturmixot - felelte Car-

96

men, és borzasztóan züllöttnek érezte magát. - Most, hogy mind megnyertük a díjainkat, vigye el az ördög a kalóriát. Adjatok zsíros kaját, mielőtt meghalok! - követelte Alan, majd magához ölelte Carment, és elismerő pillantást vetett rá. - Mellesleg klassz voltál ma este. Sokkal jobban viselted, mint én a te korodban. Elég rémes dolog a sztárság. - Ezt nem érthette más, csak olyan ember, aki ugyanazt a nyomást és kínokat volt kénytelen elviselni. Meg legföljebb Allegra, aki olyan közel élt ehhez a világhoz. - Valahányszor megrohannak a fotósok vagy a rajon- gók, szeretnék visszaszaladni Oregonba - sóhajtott Carmen. - Még csak az kéne! - forgatta a szemét Allegra, majd elkomolyodott. - Alannek igaza van, szenzációs voltál. Nagyon büszke voltam rád. - Én is - mondta Alan halkan. - Befelé menet egy percig attól féltem, hogy legázolnak. Kissé elszabadult a tömegtájékoztatás, nem? - De a testőrök jó munkát végeztek, gondolta elégedetten Allegra, miközben át- pillantott az asztalukhoz. - Halálosan félek a sajtótól! - vallotta be Carmen. Senki sem lepődött meg ezen. Majd Alan kérdezte meg Allegrától, hogy van az anyja. - Szerintem nagyon zaklatott, bár ezt sohasem valla- ná be. Túl büszke, hogy elárulja a fájdalmát. Valószínű- leg vegyes érzelmei vannak. Azt tudom, hogy nagyon örült a papa sikerének. De nagyon aggódik a műsorá- ért, és ez nem tesz jót neki. Amikor odamentem hozzá-

97

juk, éppen gratulált apámnak, akit egészen lázba hozott a humanitárius kitüntetés. Azt hiszem, még a film- jeinek sem örült ennyire. - Megérdemli - mondta Alan. Carmen vágyakozva pillantott Allegrára. - De szeretnék szerepelni valamelyik filmjében! - Majd szólok neki - ígérte a lány. Valószínűleg Si- mon Steinberget is érdekelné Carmen. A moziszakmá- nak Simon az óriása, de Carmen a fölivelő csillaga. Elizabeth Colesont egyszer sem hozta szóba. Először látta, hogy az apja a feleségén kívül más nővel is tud így viselkedni. Bár valószínűleg csak szakmai elisme- rés. Az anyja pedig valószínűleg azért nézett úgy, mert meggyötörte az este érzelmi hullámvasútja csalódás és büszkeség között. Hajnali kettőkor távoztak Ed Debenvictől, ahol jó- ízűen eldiskuráltak középiskolás éveikről a Beverly Hills gimnáziumban, és Carmen portlandi gyerekkorá- ról, ami jóval normálisabb volt, mint az övék. Így persze még nehezebb alkalmazkodnia ehhez a szennylapokkal, lesifotósokkal, díjakkal és életveszélyes fenye- getésekkel tarkított, mostani eszelős léthez. - Mi is ilyen egyszerű életet élünk - viccelt Alan, és amikor visszaültek a límuzinba, az ölébe húzta Car- ment, aki nem tiltakozott. - Akarjátok, hogy átüljek egy taxiba? - ugratta őket Allegra. Az utóbbi két órában még nyilvánvalóbb lett, hogy Alan és Carmen rendkívül vonzódnak egymáshoz. - Mit szólnál a csomagtartóhoz? - érdeklődött Alan.

98

Allegra oldalba könyökölte, Carmen nevetett. Irigyelte régi barátságukat. Neki nem voltak ilyen barátai Holly- woodban, senkije sem volt, kivéve Allegrát. Azok voltak az egyedüli ismerősei, akikkel dolgozott, és mihelyt be- fejeződött a forgatás, őket sem látta többé. Ki-ki ment a maga útján. Carmen mérhetetlenül magányos volt Los Angelesben, és mérhetetlenül utálta a magányt. Estén- ként nagyon ritkán járt el hazulról, kivéve a maihoz ha- sonló hivatalos eseményeket, olyan partnerekkel, akiket a stúdió osztott be mellé, és akikkel, mesélte hazafe- lé menet, kölcsönösen unták egymást. Alan elhűlt. - Tudod, hogy minden második amerikai hapsi az életét adná érte, hogy veled randevúzhasson? Senki se hinné el, hogy esténként otthon ülsz, és a tévét bámu- lod! - Ő elhitte. A saját érzelmi élete jóval kevésbé volt izgalmas annál, amit legtöbben hittek róla, és alkalmi rövid viszonyait minden esetben a pletykalapok csám- csogták körül. - Nohát ez ellen tennünk kell valamit - közölte határozottan. Carmen beleegyezett, hogy más- nap kimegy hozzá Malibuba, és Alan nagyban tervez- gette, hogy elviszi tekézni. Allegra megkérte őket, hogy tegyék ki a lakásánál. Búcsúpuszit adott nekik, még egyszer gratulált Car- mennak. Csak akkor érezte, mennyire fáradt, amikor belül volt az ajtón, és kilépett a tűsarkú szandálból. Ki- merítő este volt. Alan és Carmen között láthatólag viharos tempóban bontakozik a románc. Allegra örült helyettük is. Erről megint eszébe jutott Brandon. Kiment a konyhába, és

99

bekapcsolta az üzenetrögzítőjét. Nem várt üzenetet a férfitól, ennek ellenére mindig fönnáll a lehetősége, hogy Brandon telefonált, ha másért nem, hát azért, hogy megmondja, mennyire szereti. Három barátja és egy kollégája hagyott üzenetet. Egyik sem volt sürgős vagy fontos. Azután következett egy üzenet Brandontól. Csak annyit mondott, hogy istenien érzi magát a lányokkal, és vasárnap telefonálni fog. Egy szóval sem említette a gálát, nem nézte meg a tévében, semmit sem mondott Carmenról vagy Simon- ról. Allegra hirtelen magányosnak érezte magát megint, ahogy hallgatta a hangját. Olyan volt, mintha Brandon sohasem tartozott volna az életéhez, csak olyan alkalmakkor, amikor ő is úgy akarta, és még akkor is csak olyan mértékben, amennyit megkockáztatott. Sohasem ment túl messze vagy mélyre, mindig megmaradt turis- tának. Bármit érzett is Allegra, bármily régen ismerték egymást, Brandon aggályosan tartotta a távolságot. Kikapcsolta a készüléket, és visszaballagott a háló- szobába. Kihúzogatta a csatokat a frizurájából, haja le- omlott a hátára. Maga se tudta, mitől szöktek könnyek a szemébe, amikor kicipzárazta a ruháját, és egy szék támlájára ejtette. Huszonkilenc éves, és még azt sem tudja, volt-e férfi az életében, aki igazán szerette. Külö- nös magány rohanta meg, miközben állt meztelenül öl- tözőszobája tükrei előtt, és azon töprengett, szereti-e őt Brandon, képes-e átlépni a maga állitotta korlátokon, akar-e úgy állni mellette, ahogyan Alan akar - mert ezt rögtön érezni lehet rajta - Carmen mellett. Tulajdon-

100

képpen ilyen egyszerű ez: Alan és Carmen csak ma este találkoztak, a férfi mégis félelem és habozás nélkül nyújtja a kezét a lány felé. Brandon két éve ismeri őt, és úgy tétovázik, mintha trambulinon állna: nem mer ugrani, visszalépni se mer, de a kezét sem nyújtja ki segít- séget kérőn Allegra felé. Egyedül van. Egyike volt azoknak az ijesztő fölismeréseknek, amelyektől éjszaka re- megni kezd és sikoltani szeretne az ember. Teljesen egyedül van. Olyan egyedül, akárcsak Brandon. 4. V asárnap reggel Brandon telefonált elsőnek. Teniszez- ni készült a lányokkal, és előtte beszélni szeretett volna Allegrával, mert tudta, hogy délután indul New Yorkba. - Hogy szerepeltek a csibéid? - érdeklődött. Allegra furcsállotta, hogy a férfi még a híradót se nézte meg. Legalább ennyit megtehetett volna, ha nem Carmen, akkor Simon és Blaire miatt. Ennek ellenére egy szóval sem tett szemrehányást, annyira örült a hívásának. - Carmen elnyerte a legjobb színésznői alakítás díját. Apám megkapta a legjobb producer kitüntetését, és ami még fontosabb, a humanitárius díjat. Szenzációs volt. Sajnos, a mama... - sóhajtott, amikor eszébe jutott anyja sebzett, megvert tekintete - ...nem nyert semmit, és attól félek, ez nagyon összetörte. - Hát, ha mást nem is, sportszerűséget lehet tanulni abban a szakmában - mondta Brandon hanyagul. Al- legra hirtelen megharagudott rá. Az is elég baj, hogy nem volt ott a gálán, de hogy ilyen érzéketlenül beszél-

101

jen az anyjáról, az már utálatosság. - Ennél azért egy kicsit többről van szó. A műsor megmaradása a tét, nem a díj. Mamának tavaly is nagyon meg kellett küzdenie érte, és most fontos támoga- tókat veszíthet. - Az bizony nagy baj - mondta Brandon különösebb együttérzés nélkül. - Add át papádnak gratulációimat. - Átadom - ígérte Allegra, Brandon pedig mesélni kezdte, milyen volt a napja a lányokkal. Allegrát vala- miért bosszantotta a témaváltás. Attól, ahogyan Alan viselkedett tegnap este Carmennal, sőt vele is, eszébe jutott, hogy egyes férfiak tudnak fogékonyak, figyel- mesek, előzékenyek lenni. Nem minden férfi olyan rideg vagy konokul független, mint Brandon, aki tökéle- tesen beéri magával, és Allegrától is ugyanezt várja. Nem tűri, hogy a lány bármilyen igényt támasszon vele szemben. Olyanok, mint két hajó, amelyek párhuza- mosan, de egymástól távol úsznak az óceánon. Ahogy hallgatta a férfit, ismét megrohanta az éjszaka érzett magányosság. Az utóbbi időben egyre jobban aggasztotta a viszonyuk. Mindig olyan kapcsolatot szeretett volna, mint a szüleié, de most már kezdett kételkedni abban, hogy egyáltalán alkalmas-e rá, vagy, mint Green , doktornő pedzegette, következetesen olyan férfiakat választ, akik nem hajlandók elkötelezni magukat. - Mikor indulsz New Yorkba? - érdeklődött Bran- don. Allegrának többek között egy felkapott, híres író- val is kellett találkoznia. Az író ügynöke kérte meg, hogy képviselje ügyfelét egy filmszerződésnél. Na-

102

gyon zsúfolt hét és fontos tárgyalások álltak előtte. - Négykor indul a gépem - felelte szomorúan. Bran- don nem látszott észrevenni a szomorúságát. Még csomagolnia is kell, azután, ha lesz ideje, beugrik az anyjához, vagy legalább telefonál és megkérdezi Blaire-t, hogy érzi magát a tegnapi este után. Talán Car- mennak is utána kellene néznie. - A Regencyben szál- lok meg. - Majd felhívlak. - Sok sikert a tárgyaláshoz. - Bárcsak egyezségre tudnám bírni az ügyfelemet. Nagyban javítaná az esélyeit az ügyésszel szemben. Csak hát rettentően konok. - Talán majd az utolsó percben tér észre - vélte Al- legra. - Kétlem. Különben már végeztem is az alapozás- sal. - Szokása szerint ki sem látott a saját munkájából, a saját életéből. Allegra úgy érezte, meg kell küzdenie azért, hogy fölkelthesse Brandon figyelmét. - Akkor viszontlátásra a következő hétvégén - mondta a férfi, hirtelen sajnálkozóra változott hangon. - Hiányozni fogsz - közölte mintegy meglepetten. Allegra mosolygott. Ezek voltak a reménynek azok az apró horgai, amelyek hozzáerősítették Brandonhoz. Tudja őt szeret- i Brandon, csak nincs elég ideje, és annyira tönkretet- te a volt felesége. Mindig ez volt az indok. Joanie mint trauma. Allegra legalább ezerszer elmagyarázta már másoknak. Igenis voltak pillanatok, amikor neki is úgy tűnt, hogy Brandon szereti.

103

- Hiányzol - mondta sebzetten. Hosszú csend lett. - Nem tehettem mást, Allie. Át kellett jönnöm a hét- végére. - Tudom, de akkor is hiányoztál tegnap este. Nagyon fontos lett volna nekem. - Már megígértem, hogy jövőre ott leszek. - Úgy mondta, mintha komolyan gondolná. Allegra végre elmosolyodott. - Szavadon foglak. - De hol lesznek ők jövőre? Elvál- lik-e addigra Brandon? És összeházasodnak-e? Legyő- zi-e a férfi a félelmét az elkötelezettségtől? Ezekre a kérdésekre még mindig nincs válasz. - Holnap este felhívlak - ígérte ismételten Brandon, majd mielőtt letették volna, mégis megsimogatta valamivel a lány szívét: - Szeretlek, Al szólt lágyan. - Én is szeretlek - mondta Allegra, és szorosan behunyta a szemét. Brandon igenis mellette áll, csak neki is megvannak a maga félelmei és kötelezettségei. De Allegra megérti ezt. - Vigyázz magadra a héten. - Te is - mondta Brandon, olyan hangon, mintha komolyan hiányozna neki a lány. Allegra vágyakozó mosollyal tette le a kagylót. Nem könnyű megszerezni- ük, amit akarnak, de el fogják érni, akármit gondolja- nak az emberek. Csak türelmesnek kell lennie. Bran- don megéri. Felhívta a szüleit, ismét gratulált az apjának, és átad- ta Brandon jókívánságait, majd kérte, hadd beszélhes- sen az anyjával. Blaire hangjában még mindig érezni lehetett a szomorúságot.

104

- Jól vagy? - tudakolta Allegra aggodalmasan. Blaire elmosolyodott. Meghatotta a lánya figyelmessége. - Dehogy vagyok. Ma délután felvágom az ereimet, vagy bedugom a fejemet a sütőbe. - Akkor jó lesz sietni - vigyorodott el Allegra -, mi- előtt szétvernék a konyhát. Igazán, mama, idén is te ér- demelted volna a díjat. - Talán nem, drágám. Talán ideje félreállni, hogy más is sorra kerülhessen. Borzasztó sok bajunk volt a mű- sorral tavaly ősszel. - Az egyik sztár kilépett, mert meg- unta kilenc év után, a többiek közül számosan hatalmas emeléseket követeltek, amikor megújították a szerző- désüket. Kilépett több más író is, és a változások terhét szokás szerint most is Blaire-nek kellett viselnie. - Talán csak egyszerűen túljutottam a csúcson. - Tréfásnak szánt hangon mondta, Allegra mégis megriadt. Ezt az ijesztő dolgot látta az anyja szemében tegnap este. Si- mon tudja vajon? És ha igen, aggódik-e miatta? - Ne légy nevetséges, mama. Még harminc-negyven évi siker áll előtted - mondta derűlátón. - Ó, isten ments! - Blaire felnyögött a gondolattól. Majd fölnevetett, és mintha önmaga lett volna ismét. - Úgy tervezem, hogy csinálom még húsz évig, aztán ab- bahagyom. - Annyival én is beérem - mondta Allegra. Hirtelen sokkal kevésbé aggódott az anyja és Brandon miatt. Sokkal jobb kedvében volt, mint tegnap. Bárcsak ne kellene úgy elutaznia New Yorkba, hogy előtte nem is látja a férfit. Szeretett volna még egy éjszakát tölteni

105

vele. Mesélt az anyjának New York-i útjáról, és elmondta, hogy egy hétig marad. Mindig beszámolt a szüleinek róla, hogy hová megy. - Akkor majd találkozunk, ha megjössz - mondta Blaire, és még egyszer megköszönte lánya hívását. Al- legra ezután Carmennak telefonált. Carmen egyelőre nem hisztériázott, de rendesen közel járt a pánikhoz. A sajtó megszállta a kapuját, Carmen azt mondta, ren- getegen vannak. Ki se merte tenni a lábát, mert félt, hogy széttépik. Divatos téma lett a tegnapi díj után. Ott voltak ugyan a testőrök, akiket Allegra fogadott fel, de Carmen attól rémüldözött, hogy az újságírók megost- romolnák, ha kinyitná a kaput. Fogoly volt a tulajdon házában, egész délelőtt nem mehetett sehová. - Nincs hátsó ajtó? - kérdezte Allegra. Mire Carmen azt felelte, hogy van, de ott is újságírók várakoznak, és több tévéhálózat odaküldte a stábját. - Alan elmegy hozzád? - folytatta Allegra, miközben azon töprengett, hogyan lehetne elrendezni a dolgot anélkül, hogy össze kelljen csapniuk a médiával. - Tegnap este megbeszéltük, hogy kiruccanunk Ma- libuba, de nem telefonált, és nem akartam zavarru - felelte tétován Carmen. Allegrának támadt egy ötlete: Alan bizonyosan szívesen kisegíti Carment. - Van olyan parókád, amelyik megváltoztatja a kül- sődet? - Van egy vicces fekete, amelyet tavaly mindenszen- tekkor viseltem.

106

- Helyes. Keresd elő, szükséged lehet rá. Hívom Alant. Alan és Allegra közösen kidolgozták a haditervet. Alan odahajt a főbejárathoz az ócska furgonjával, amelyet ritkán használ, tehát senki se fogja felismerni, hacsak utána nem néznek a rendszámnak, addigra pedig, már messze jár Carmennal. Allegra azt tanácsolta, tegyen ő is parókát, úgyis rengeteg van neki. Menjen in- kább a hátsó bejárathoz, és tegyen úgy, mintha a szoba- lányért jött volna, aztán söprés. Remélhetőleg senki sem jön rá, kicsoda, vagy hogy Carment viszi magával. - Néhány napra átengedhetem a malibui házat Car- mennak, ha ő is akarja, addig, amíg le nem csitulnak a kedélyek - ajánlotta fel a férfi. Allegra úgy vélte, hogy Carmennak is tetszeni fog az ötlet. Alan azt mondta, hogy egy órára megy Carmenért. Allegra felhívta Carment, aki szörnyű zavarba jött az ajánlattól. Azt mondta, nem akar visszaélni Alan ked- vességével. - Ugyan már, használd csak ki - csipkelödött Alleg- ra. - Imádni fogja. Alan, mint később beszámoltak róla Allegrának, pontosan érkezett, szőke parókában, amitől úgy nézett ki, mint egy hippi, és a Chevy kisteherrel, amely olyan ócska és ütött-kopott volt, hogy rá se hederített senki, amikor a furgonba beült a kombinépántos pólót és tra- péz farmert viselő kis mexikói szobalány, a rövidre vá- gott fekete hajával, két bevásárló papírzacskót cipelve. Szó sem volt fényképezésről, még csak utánuk se néz-

107

tek, amikor elhúztak a kaputól. Maga volt a tökéletes szökés. Tíz perccel késő b felhívták Allegrát egy ben- zinkúttól. - Jól csináltátok! - gratulált a lány - Jó szórakozást, és nehogy balhéba keveredjetek, amíg nem vagyok itt! - Emlékeztette Carment, hogy a Regencyben fog megszáll- ni, és egy hét múlva tér vissza New Yorkból, majd meg- köszönte Alannek, amiért a gondjaiba veszi Carment. - Nem túl nagy áldozat - vallotta meg a becsületes Alan a régi barátnak. - Hazudnék, ha ezt állitanám. - Megdöbbentö gyöngédséget ébresztett benne Carmen. Nem tudta, hová vezet ez kettejük között, de tetszett neki a gondolat, hogy ő vigyázhat a sztárra Allegra tá- vollétében. Még Carmen testőreit sem hozzák. Csak ők ketten lesznek a tengerparti házban. - Ugye, eszednél leszel? Mármint amíg nem vagyok itt. Olyan kedves lány... azonkívül mélyen vallásos, és nagyon jó gyerek... Nem olyan, mint a többi ismerő- sünk - kapkodott Allegra a megfelelő szavak után. Hir- telen félteni kezdte Carment. Hátha Alan csak a kalandot keresi, és utána ejti a lányt. - Tudom, Al. Nem kell a számba rágnod. Tudom. Megértettem. Esküszöm, rendesen fogok viselkedni... legalábbis többé-kevésbé. - Vágyakozva sandított Car- menra, aki farmerban és kombinévállpántos trikóban ácsorgott a telefonfülke előtt. - Nézd, Allie... tudom, hogy ö más... még sohasem ismertem ilyen lányt... ki- véve talán téged, és az régen volt. Olyan jó, mint mi voltunk fiatal, becsületes, őszinte, romlatlan korunk-

108

ban, mikor még nem kúrtak el bennünket az emberek, akik nem ütötték meg elvárásainkat. Nem fogom bán- tani, Al, ígérem neked. Azt hiszem... na, nem érdekes. Csak menj New Yorkba, és törődj a magad dolgával. És ha visszajöttél, valamelyik nap majd elbeszélgetünk az életünkről, mint a régi napokban. - Rendben van. Vigyázz Carmenra. - Mintha a kis- húgát bízta volna rá. De tudta, hogy Alan jó ember, és volt valami a férfi hangjában, ami elárulta, hogy való- ban fontosnak tartja Carment. - Úgy szeretlek, Allie! Bárcsak te is hamarosan talál- nál valakit, aki jó hozzád, ahelyett a hülye helyett, az állandóra szóló exfeleségével és a holtig tartó válásával! Nem sül ki ebből semmi, Al, te is tudod! - Kösd fel magad - javasolta a lány barátságosan. Alan nevetett. - Oké, megteszem! Menjél New Yorkba, és legalább kefélj félre. Hasznodra lehet. - Undorító vagy! - nevetett Allegra, aztán elbúcsúz- tak. Alan és Carmen levették a parókájukat, és elhúztak Malibuba, a csendes, napfényes, békés házba. Carmen a legbűbájosabb háznak találta, amelyet valaha látott, Alan boldog volt, hogy itt lehet vele, és hirtelen azt kí- vánta, bárcsak sose kellene elmenniük. Allegra addigra útban volt a repülőtérre. Felszállás előtt telefonált Bram Morrisonnak, és meghagyta nála a New York-i szállodája címét. Morrison mindig szerette tudni, hol tartózkodik az ügyvédje. Egyike volt a bogarainak. A többi ügyfél, ha szükség lesz rá, az irodán át

109

érheti utol. Valamivel három óra után szállt be a gép első osztá- lyára. Az egyik konkurens iroda ügyvédje mellé került. Néha úgy tűnik, az egész világ tele van jogászokkal. Kü- lönös gondolat, hogy ebben a pillanatban, amikor kelet felé repül, Brandon visszafelé tart Los Angelesbe. Útjuk, legalábbis pillanatnyilag, különböző irányba vezet. Átolvasta a másnapi filmszerződéssel kapcsolatos iratokat, feljegyzéseket készített, még némi újságolva- sásra is volt ideje. Éjfél múlt, mire megérkeztek New Yorkba. Fogta a csomagját, és kiment taxit keresni a fog- vacogtató hidegbe. Hajnali egyre a szobájában volt. Nem bírt aludni, és nem bánta volna, ha felhívhatna valakit. Los Angelesben még csak tíz óra, de Brandon tizenegyig úgyse ér haza. Lezuhanyozott, hálóinget vett, bekapcsolta a tévét, és bebújt a ropogós, patyolattiszta ágyba. Valahogy mulatságos és nagyon felnőttes dolog volt itt lenni egy New York-i luxushotelban, üzle- ti ügyben. Bárcsak lenne valakije, akit felhívhatna, vagy barátai, akikkel találkozhatna! Egy héten át annyiból áll a programja, hogy holnap találkozik az íróval, valamint rajta kívül még számos ügyvéddel és ügynökkel. Zsúfolt hete lesz, esténként viszont ülhet a szállodában, tévét nézhet, vagy olvashatja az aktáit. Úgy érezte,magát a hatalmas ágyban, mint egy kölyök, miközben vásottan vigyorogva falta az éjjeliszekrényére készített csokolá- dét. - Te meg mit nevetsz? - kérdezte a tükörben látott

110

arctól, amikor kiment fogat mosni. - Honnan veszed, hogy vagy annyira felnőtt, hogy megszállhass egy ilyen helyen, és találkozhass a világ egyik leghíresebb írójával? És ha rájönnek, hogy valójában nem vagy egyéb egy buta gyereknél? - Hirtelen mókásnak találta, hogy ilyen sokra jutott, és ilyen komoly feladatai vannak. Ismét fölnevetett. Befejezte a fogmosást, visszatért a hatalmas, pompás ágyhoz, és megette a maradék pra- linét. 5. Fél nyolckor megszólalt a vekker. A januári reggel sötét volt New Yorkban; Kaliforniában ilyenkor még csak hajnali öt óra van. Allegra nyöszörögve megfordult az ágyon. Egy-két percig azt sem tudta, hol van, azután eszébe jutott az író, akivel találkoznia kell ma délelőtt. Idős ember volt, aki meglehetősen lenézte a mozit, ám az ügynöke úgy vélte, hogy a film lendületet hozna az életműbe. Allegra az ügynök kérésére utazott New Yorkba, hogy segítsen meggyőzni a húzódozót. Az ügynök ugyanolyan neves volt a szakmában, mint az ügyfelei. Nagy megbecsülés volt, hogy éppen Allegrát kérette New Yorkba, egy lépés azon az úton, amelynek végén teljes jogú tagja lesz az irodának. De most, mikor az ágyban forgolódott, nagyon kevéssé vonzotta a ta- lálkozás, bármilyen fontos emberekkel kelljen is tár- gyalnia. Hideg volt, havazott, és a lány a legszíveseb- ben átaludta volna a délelőttöt. Miközben az ágyban heverve győzködte magát,

111

hogy keljen már fel, behozták a reggelijét, és mellé a New York Timest meg a Wall Street Journalt. Mire megitta a kávét, megette a zabpelyhet meg a lekváros rongyos- kiflit, és átnézte az újságokat, egészen csábítónak tűnt a New York-i nap. Az ügynökség, ahová mennie kellett, a Madison sugárúton volt, az ügyvédi iroda, ahová más- nap délutánra várták megbeszélésre, a Wall Streeten. És valahol a kettő között ezer üzlet, legalább annyi ga- léria, és teméntelen érdekes ember! New Yorkban lenni egymagában mámorító élmény. Itt annyi ember foglalkozik annyiféle izgalmas dologgal, van egymillió kultu- rális esemény, opera, hangverseny, különböző kiállitá- sok, színház. Még Los Angeles is vidékiesnek tűnt mellette. Fekete kosztümöt, vastag télikabátot, csizmát vett a délelőtt tízre kitűzött találkozóhoz, és beült egy taxiba. Mire megérkezett, egyik kezében aktatáskájával, má- sikban retiküljével, már sajnálta, hogy nem vett sapkát. Arca égett, füle elzsibbadt a hidegtől. A lift a legfelső emeleten állt meg, amelyet az ügy- nökség teljes egészében kibérelt. A falakon imponáló műgyűjtemény lógott: Chagallok, Dufyk, Picassók, né- hány pasztell, egy kis olajfestmény, több rajz. Az ügy- nökségnek láthatólag jól ment. A helyiség közepén ap- ró Rodin-szobrocska állt. Allegrát bevezették az ügynökség vezetőjéhez, egy gömbölyded emberkéhez, aki alig észrevehető néme- tes kiejtéssel beszélt, és Andreas Weissmannek hívták. - Miss Steinberg? - nyújtotta a kezét Weissman. Ér-

112

deklődve mérte végig a lányt, akinek finom, szőke, an- golszász arca azonnal fölkeltette a kíváncsiságát. Na- gyon szépnek és érdekesnek találta Allegrát. Egy órával később megérkezett az író is, aki megvolt már vagy nyolcvan, de úgy vágott az agya, hogy az egy feleannyi idős embernek is becsületére vált volna. Jason Haver- ton értelmes, szellemes, éles nyelvű ember volt, Allegra gyanította, hogy fiatalon nagyon jóképű lehetett, és máig sokat megőrzött a vonzerejéből. Miután majdnem egy órán át beszélgettek általában a filmiparról, Jason Haverton nagyon nyugodtan megkérdezte; nem rokona-e véletlenül Simon Steinbergnek. Mikor pedig Allegra azt felelte, hogy igen, Haverton is elmondta, mennyire csodálja Simon filmjeit. A férfiak meghívták ebédelni a La Grenouille-ba, és csupán a főfogás mellett tértek rá az üzletre. Jason Ha- verton bevallotta, miszerint minden lehetőt elkövetett, hogy ne kerüljön sor erre a szerződésre, mert egyálta- lán nem érdekli, megfilmesítik-e valamelyik könyvét. Az ő korában, mondta, ez már prostitúció, viszont való- ban ritkábban ír, mint régen, az olvasói se fiatalodnak. Az ügynökének az a véleménye, hogy egy megfilinesí- tett regény bővíti az olvasók körét, és fölkelti a fiatalabb korosztály érdeklődését. - Kénytelen vagyok egyetérteni - mondta Allegra, és rámosolygott Havertonra, majd Weissmanre. - Nem kell okvetlenül lehangoló élménynek lennie. - Majd, hogy vonzóbbá tegye a szerződést, felvázolt különböző lehetőségeket, amelyekkel minimálisra csökkenthető a

113

stressz. Az írónak tetszett, amit mondott. Mély hatást gyakorolt rá Allegra. Okos lánynak és jó ügyvédnek ta- lálta. Mire kihozták a csokoládéfelfújtat, már össze is barátkoztak. Haverton fennhangon bánkódott, hogy miért nem ötven éve találkoztak. Négy felesége volt, de mint kijelentette, már nem maradt energiája egy ötö- dikhez. - Túl sok munka van az asszonyokkal - mondta csil- logó szemmel. Allegra nevetett. Könnyen belátta, miért aratott Jason Haverton olyan számos sikert női körök- ben. Okos volt, mulatságos, hihetetlenül vonzó. Még ilyen előrehaladott korban sem halt ki belőle a varázs. Fiatalkorában Párizsban élt, az első felesége francia volt, a második és a harmadik angol, az utolsó amerikai, ugyancsak híres író. Egy évtizede halt meg, és bár Havertonnak számos barátnője volt azóta, egy sem tudta oltárhoz csábítani. - Annyi energiába kerülnek, drágám. Olyanok, mint a telivér versenylovak: nagyon kényesek, és ha roppant szép látványt nyújtanak is, hi- hetetlenül sokba kerülnek. Mindazonáltal rengeteg örömet lelhetni bennük - mosolygott. Allegra majd elolvadt ettől a mosolytól. Legszívesebben megölelgette volna, de tudta, ha ezt tenné, Haverton nyomban le- csapna rá, mint macska a kisegérre, amely alaptalan bi- zakodással közeledett a ragadozóhoz. Bár jason Haver- ton nem cicuska, hanem oroszlán, még nyolcvanéves fejjel is. Ráadásul nagyon vonzó. Weissmant roppantul mulattatta, hogyan udvarol Haverton az ügyvédnő- nek. Mélységesen megértette régi barátja hódolatát a

114

pompás teremtés iránt. Egyáltalán nem csodálkozott volna, ha azt hallja, hogy Jason legalábbis megpróbálja elcsavarni Miss Steinberg fejét. Bár Allegra túl eszesnek tűnt az ilyesmihez, és noha nem viselt gyűrűt a bal ke- zén, néhány elhullatott célzásából arra lehetett követ- keztetni, hogy foglalt. - Maga mindig is Los Angelesben élt? - érdeklődött Jason a kávé és a desszert mellett. Meglepődött volna, ha a lány igent mond; kifinomultsága inkább Európára, vagy legalábbis a keleti partra vallott. - Világéletemben, kivéve amikor a Yale-en tanultam. - Akkor kiváló szülei lehetnek! - bókolt Haverton. Allegra mosolygott. Haverton ismerte az apját, és az volt a véleménye, hogy, legalábbis lélekben, az alma nem esett messze a fájától. Apa és lánya egyaránt okos, őszinte, nyílt ember volt, akik takarékoskodtak a szavakkal, de nem az érzelmekkel. - Anyám is író - magyarázta Allegra. - Fiatalkorában novellákat írt, de most már évek óta a televíziónak dolgozik, egy nagyon sikeres műsorban. Szerintem titokban máig sajnálja, amiért nem írt regényt. - Rendkívül tehetséges emberek lehetnek! - mondta Haverton, bár a szép fiatal nő sokkal jobban érdekelte, mint a szülei. - Valóban tehetségesek - mosolygott Allegra. - Akár- csak ön - terelte vissza ügyesen a beszélgetést Haver- tonra, ami nagyon tetszett az írónak. Weissman élve- zettel és elragadtatva figyelte, milyen okosan és finoman bánik Miss Steinberg Jasonnal. Aztán megjötta so-

115

főr, és hazavitte az öreg írót. Haverton nyájasan integetett Allegrának, mintha régi barátok lennének, és majdnem minden pontját elfogadta a szerződésnek, amit a lány ajánlott. Weissman és Allegra visszament Andreas limuzinjával az ügynökségre, hogy megvitassák a szer- ződés kényesebb kitételeit. - Remekül bánt vele! - dicsérte Weissman a lányt. - Ilyen fiatal, mégis milyen okos, ráadásul ösztönös em- berismerő. - Ebből élek - mondta egyszerűen Allegra -, hogy ilyen emberekkel foglalkozom, mint ő. A színészek többnyire olyanok, akár a gyerekek. - Akárcsak az írók - mosolygott Andreas. A következő két órában a szerződésen dolgoztak. Miután összeállították, Allegra azt mondta, beszél a stúdióval, és majd beszámol a reagálásukról. Remélhe- tőleg még ezen a héten nyélbe üthetik a szerződést, le- hetőleg a pénteki elutazása előtt. Addig számos megbe- szélést kell lebonyolitania más témákban, de ha hírt kap Kaliforniából Jason filmjéről, azonnal felhívja Andreast. - Meddig marad? - kérdezte az ügynök. - Péntekig, hacsak nem sikerül hamarabb végeznem. Úgy gondolom, hasznos lenne, ha addig maradnék, amíg be nem fejezzük ezt. Bizonyosra veszem, hogy legkésőbb szerdáig választ kapunk a szerződéssel kapcsolatos kérdéseinkre. Weissman bólogatott, majd lefirkantott egy címet Hermés jegyzetblokkjába. Csak a legfinomabb holini-

116

kat használta. Olyan ember volt, aki a legjobbat szerette mindenben, beleértve az ügyfeleket is. - A feleségemmel egy kis összejövetelt rendezünk ma este. Egyik ügyfelemnek most jelent meg egy új könyve, amely szerintünk irodalmi díjra esélyes. Mindenesetre jó ürügy némi vigadozásra. Azt nem hin- ném, hogy Jason eljön, de több fontos ügyfelünk ott lesz. Esetleg magát is mulattatná. - Átadta Allegrának a cédulát. Otödik sugárúti cím volt rajta és az otthoni te- lefonszám. Bármikor szívesen látják Allegrát, ma este hat és kilenc óra között. - Nagyon köszönöm - mondta Allegra. Élvezte a dél- utánt, amelyet Weissmannel töltött, és tetszett neki az ügynök munkastílusa. Precíz volt és lényegre törő; az európai sármos jómodor briliáns üzletembert rejtett, aki pontosan tudta, mit csinál, és nem voltabarátja a mellébeszélésnek. Allegrának tetszett ez. Sok dicsérő szót hallott már Weissmanről az ügyfeleitől. - Jöjjön el, ha tud. Belekóstolhat a New York-i irodalmi életbe. Talán tetszeni fog magának. Allegra köszönetet mondott, majd néhány perc múl- va távozott az irodából. Meglepően kellemesre sikeredett a délután. Amikor kilépett az utcára, a hó már la- tyakká olvadt. A járda szélére óvakodott, leintett egy taxit, és visszavitette magát a szállodába, hogy elintéz- ze a kaliforniai telefonokat. Öt óra volt, mire hotelszobájából lebonyolitotta az összes beszélgetést, amelyeket Haverton filmszerződé- se tett szükségessé. Egy óra alatt végzett, lejegyzett ezt-

117

azt, és azon tűnődött, a szobájába hozassa-e a vacsorát, vagy elmenjen Weissmanékhoz. Fagyott, és ő semmit sem hozott magával, csak néhány kosztümöt és két kö- tött ruhát. Egyáltalán nem vonzotta az ötlet, hogy visz- szamenjen a hidegbe. Másrészt viszont talán megérné, ha találkozhatna a helyi irodalmi élet néhány képvise- lőjével. Még egy félóráig töprengett, miközben a hír- adót nézte, majd fölpattant, és a szekrényhez sietett. Úgy döntött, elmegy Weissmanék partijára. Felvette egyetlen fekete kötött ruháját. Magas nyaka, hosszú uj- ja volt, és nagyon hízelgően ölelte körül az alakját. Tű- sarkút húzott, megkefélte a haját, és szemügyre vette a tükörképét. Attól félt, hogy a New York-i rafinált nők mellett úgy fog festeni, mint egy falusi virágszál. Mind- össze az anyjától kapott arany karkötőt hozta magával; és egy pár sima arany fülkarikát. Szoros kontyba csa- varta a haját, halványan kifestette a száját, és visszavet- te a vastag télikabátot. Régi darab volt, egyetemisfa ko- rában viselte, ha színházba ment, de legalább meleg volt, ha nem is túl szép. Lement az előcsarnokba, és taxit rendelt a portásnál. Fél nyolcra megérkezett a Nyolcvankettedik utca és az Ötödik sugárút sarkára, pontosan szemközt a Metro- politan Múzeummal. Patinás, régi ház volt, portással és két liftkezelővel; az előcsarnokban sötétvörös bársony- nyal bevont, nagy pamlagok álltak, a márványpadlón perzsaszőnyeg tompította Allégra tűsarkainak kopogá- sát. A portás elmagyarázta, hogy Weissmanék a tizen- harmadik emeleten laknak. Fél tucat ember rajzott ki a

118

liftből, amikor Allegra be akart lépni a felvonóba. Úgy festettek, mintha valamennyien Weissmanék partijáról jönnének. Allegra aggódni kezdett, hogy hátha elké- sett. De Andreas azt mondta, hogy kilencig jöhet. Ki- szállt a liftből, és arra ment, amerről a zajt hallotta. Még mindig hangosan zsivajogtak, tehát tart a mulatság. Inas nyitott ajtót. Első pillantásra úgy százra lehetett saccolni a vendégek számát, és valahol zongoráztak. Allegra belépett, levetette a kabátját, és körülnézett az elegáns kétszintes lakás előcsarnokában. Elsősorban a vendégek vonzották magához a tekintetét. Nagyon jellegzetes New York-iak voltak: koktélruhák, sötét- szürke öltönyök, néhány tweed; ragyogó szemek, felaj- zott élénkség, mintha mindenkinek ezernyi sztorija lenne az egymillió helyről, ahol megfordult. Ez valóban nem az elmaradott Kalifornia. Allegra nem ismerte az itteni híres arcokat. Azt tudta, hogy ezek az emberek valószínüleg ugyanolyan híresek, mint a hollywoodiak, de másképp. Izgalmasnak találta őket, épp az isme- retlenségük miatt. Bizonyára hallotta is már a nevüket. Ahogy jobban körülnézett, felismerte Tom Wolfe-ot, Norman Mailert, Barbara Walterst, Dan Rathert, Joan Lundent, és még sok más hírességet, elszórtan a ki- adók, szerkesztők, egyetemi tanárok és írók között. Volt egy kis csoport, akikre azt mondták, hogy a Metropoli- tan Múzeum kurátorai. Eljött a Christié s vezetője, és több neves művész. Los Angelesben sohasem verődik össze ilyen társaság. Ott mindenki az "iparban' dolgozik, ahogy mondták, mintha gépkocsikat gyártanának

119

filmek helyett. De New Yorkban meg lehetett találni mindenkit a színházi díszlettervezőktől a Broadwayn kívüli avantgárd színházak művészeüg; nagyáruházak vezetői, híres ékszerészek csevegtek kiadókkal, írókkal, dramaturgokkal. Elbűvölő egyveleg volt. Allegra le- emelt egy pohár pezsgőt egy tálcáról, és figyelte őket. Nagy megkönnyebbülésére megtalálta Andreas Weiss- mant a Central parkra néző könyvtárban, amint éppen legfőbb konkurensével, Morton Janklow-val beszélge- tett egy közös barátjukról, Weissman egyik ügyfeléről, aki nemrég halt meg. Egyetértettek abban, hogy súlyos veszteség érte az irodalmi világot. Ebben a pillanatban, Andreas észrevette Allegrát, és odajött hozzá, hogy üd- vözölje. Fekete ruhájában, fölfésült hajával a lány ko- molyabbnak tetszett, mint délután. Rendkívül fiatal és szép volt, ahogy közeledett lassú, kecses lépteivel, ke- zében a pezsgős pohárral. Elegáns mozgása Andreast Degas balerináira emlékeztette. Igaza volt Jason Haver- tonnak, állapította meg magában, és titokban elmosolyodott. Az író késő délután felhívta, csak azért, hogy közölje: Miss Steinberg nemcsak jó ügyvéd, de bűbájos lány is. Élvezet volt vele ebédelni, folytatta; csak pár év- vel lenne fiatalabb, egész másképp alakulnának a dolgok. Az ügynöknek még most is mosolyoghatnékja volt, amikor eszébe jutott Haverton epekedése. Kezet nyújtott Allegrának, aki, úgy látszik, még a legnagyobb télben is lángot tud gyújtani a férfiszívekben. - Nagyon örülök, hogy eljött, Allegra! - Átkarolta a lány vállát, és odakormányozta egy másik csoporthoz:

120

Allegra itt újabb arcokat ismert föl: egy fontos galéria- tulajdonost, akiről olvasott, egy híres fotómodellt és egy fiatal művészt. Rendkívül vegyes összetételű társa- ság volt; Allegrának épp ez tetszett benne. Pont ezért nem akarnak innen átjönni nyugatra, mert New York túlságosan izgalmas. Andreas sorra bemutatta a vendé- geknek mint Los Angeles-i szórakoztatóipari jogászt, ők pedig nagy örömmel fogadták. Andreas ezután otthagyta Allegrát új ismerőseivel. Egy idősebb nő megjegyezte, hogy úgy mozog, mint egy balerina. Allegra bevallotta, hogy gyerekkorában nyolc éven át balettozott. Valaki más azt kérdezte, nem színésznő-e. Két nagyon jóképű fiatalember elmesélte, hogy a Lehman fivéreknél dolgoznak a Wall Streeten. Többen annál az ügyvédi irodánál vannak, amelyik vizsgáztatta a joghallgató Allegrát. Már szédült, amikor fölment a felső szintre, hogy elgyönyörködjön a park látványában és megismerkedjen újabb vendégekkel. Kilenckor visszatért az alsó szintre. Az élénkség cseppet sem lanyhult, akkor érkezett egy üzletember kiné- zetű csoport, elegáns nők társaságában. Néhányan szőrmekucsmát viseltek, a frizurájuk maga volt a tö- kély. Itt más volt a stílus, mint a fiatalosra felvarratott arcú, szőke Los Angelesben: sötétebb, érdekesebb, természetesebb, kendőzetlenebb. Drága ruhák, kevés ékszer, komoly, határozott arcok. Előfordult néhány felvarratott arc és csontsovány alak, de többnyire al- kotó emberek voltak, akik befolyásolták a létezésükkel a világot. Allegrát lenyűgözte a lényük és a beszé-

121

dük. Érdekes dolgokat mondtak, és érdekes emberek voltak. - Nem semmi, ugye? - kérdezte mögötte egy hang. Allegra sarkon fordult. Egy férfi figyelte, ugyanazzal a pillantással, amellyel ő fürkészte a vendégeket. Magas, vékony, sötét hajú ember volt, olyan arisztokratikus külsejű, mint egy telivér New York-i. A megfelelő divat szerint öltözködött - fehér ing, sötét öltöny, konzerva- tív Hermés nyakkendő a sötétkék két árnyalatában -, de volt benne valami, ami nem illett a külsejéhez. Allegra maga se tudta, a napbarnított bőr teszi-e, a csillogó szem vagy a széles mosoly Bizonyos értelemben in- kább látszott kaliforniainak, mint New York-inak; valahol a kettő között állt. Allegra nem tudta megfejteni. A férfi ugyanilyen rejtélyesnek találta őt. A lány beil- leszkedett a társaságba, valami mégis azt sugallta, hogy nem tartozik ide. Ezért jó járni Weissmanékhoz, mert mindig a legérdekesebb embereket fogadják: balett- táncosokat, irodalmi ügynököket, vállalkozókat, kar- mestereket. Már az is mulatságos, ha elvegyülhetünk közéjük, és megpróbáljuk kitalálni, kik ők, és hogyan kerültek ide. Ám ez a lány nem hagyta megfejteru ma- gát. Ugyanúgy lehet belsőépítész, mint orvos. Allegra a maga részéről tőzsdei alkuszra vagy bankárra tippelt. És ahogy méregette a férfit, az egyszer csak szélesen elmosolyodott. - Éppen azt próbáltam kitalálni, kicsoda, mivel foglalkozik és honnan jött. Szeretem ezt a játékot, és mindig sikerül mellétrafálnom. Maga valószínűleg táncos;

122

a mozgásából és a tartásából ítélve, bár én újságíróra gondoltam Doyle Dane-nél. Mekkorát tévedtem? - Óriási nagyot! - kacagott föl Allegra, akit mulattatott a játék. A tömeg kissé közelebb sodorta hozzá a fér- fit. Olyan embernek tűnt, akinek van humorérzéke. Le- zseren fixírozta a lányt. - Bár ha azt vesszük, nincs is olyan messze a céltól. Valóban üzlettel foglalkozom, és sokat írok. Ügyvéd vagyok. - A férfi meghökkent. - Milyen cégnél? - folytatta a játékot. New Yorkban az emberek és a foglalkozások hatalmas skálájával lehet találkozni. Itt nem léteznek egyszerű válaszok a kérdésekre. - Valami olyan komolyra gondolok, min a vállalati vagy a trösztellenes törvény. Igazam van? Szokatlan lett volna ilyen szép és nőies nőnél. Tetszett neki az érdekes kombináció: a szépség és a komoly szakma. Allegra fölkacagott, a férfi gyönyörködve nézte. A lánynak meseszép mosolya, tüneményes haja volt, és rögtön érezni lehetett rajta, hogy melegszívű egyéni- ség, kedveli az embereket. Főleg a tekintete volt nagyon érdekes. Sokat elárult a tulajdonosa egyéniségé- ről és gondolatairól. Sugárzott belőle, hogy határozott meggyőződésű nő, erős egyéniség, akinek elvei vannak, de ugyanakkor humorérzéke is. Sokat nevetett, nagyon finoman, nőiesen gesztikulált, a szája maga volt a csáb. - Miből gondolja, hogy komoly jogász vagyok? - Is- mét elnevette magát. Még csak egymás nevét sem tud- ták, de nem is látszott fontosnak, anélkül is élvezetes a

123

társalgás és a kitalálósdi. - Annyira célratörőnek lát- szom? - kérdezte kíváncsian. A férfi félrehajtotta a fe- jét, és végigmustrálta. A lány pedig nem tudta nem ész- revenni, milyen kedves a mosolya, és egyáltalán, milyen jóképű. - Tévedtem - helyesbített eltűnődve a férfi. - Maga komoly egyéniség, de a jognak nem egy komoly ágaza- tát képviseli. Mit szólna ehhez a sajátos kombináció- hoz? Mit szólna a hivatásos ökölvívók vagy a síelők képviseletéhez? Igazam van? - csipkelődött. Allegra nevetett. - Miért döntött úgy, hogy nem vállalati vagy trösztel- lenes joggal foglalkozom? - Maga nem unalmas. Komoly és lelkiismeretes, de sok nevetés bujkál a szemében. A trösztellenes pacákok sohasem nevetnek. Na, igazam volt? Sportjog?... Ó, Jé- zusom, csak azt ne mondja, hogy nyilvános rágalmazás vagy hűtlen kezelés. Borzasztó lenne, ha ilyesmivel foglalkozna. - Összerázkódott, és letette a poharát. Al- legra rámosolygott. - Szórakoztatóipari joggal foglalkozom, Los Angeles- ben. Ide azért jöttem, hogy tárgyaljak Mr Weissmannel az egyik ügyfeléről, továbbá, hogy más szerződéseket intézzek. Általában írókat, producereket, rendezőket, színészeket képviselek. - Érdekes, nagyon érdekes! - mondta a férfi, és úgy nézte a lányt, mintha a legújabb információt illesztené bele az összképbe. - És Los Angeles-i? - Úgy kérdezte, mintha meglepné a tény.

124

- Ott laktam egész életemben, kivéve a hét évet; amelyet a Yale-en töltöttem. - Én a rivális iskolába jártam - közölte a férfi. Allegra fölemelte a kezét. - Várjon, most én jövök. Ez könnyű kérdés. A Har- vardra járt. Keleti születésű, valószínűleg New York-i vagy... - hunyorogva nézte - ... talán connecticuti; esetleg bostoni. És bentlakásos iskolában tanult... na; lássam csak, az Exeterben vagy a Szent Pálban. - A fér- fi hahotázott, amikor Allegra leírta neki az ultra- konzervatív, teljesen kiszámítható, pöffeszkedően elő- kelő New York-it. A sötét öltöny teheti, vagy a Her- més nyakkendő esetleg az hogy nemrég vágatott hajat. - Közel jár hozzá. New York-i vagyok, Andoverben tanultam, utána pedig a Harvardon. Egy évig tanítot- tam a Stanfordon, és most... - Allegra ismét fölemelte a kezét, és félbeszakította. A férfi nem látszott tanárnak, hacsak nem üzleti iskolában tanít, de ahhoz túl fiatal és jóképű. Los Angelesben azt mondaná rá, hogy színész, de ez az ember túl intelligens, és hiányzik belőle a szi- nészek önimádata. - Megint én jövök - figyelmeztette. - Máris túl sokat mondott. Valószínűleg irodalmat tanít a Columbián. Bár őszintén bevallom, első látásra bankárnak néztem: - Olyan szolidan festett, mint aki a Wall Streetről jött, bár ahhoz túl vásottan csillogott a szeme. - Az öltöny! - Most egy kicsit úgy mosolygott, mint Scott. Majdnem olyan magas is volt. De ugyanakkor

125

furcsa módon Simonra is emlékeztette Allegrát. Volt valami ismerős a mosolyában. - Anyám kedvéért vásárol- tam az öltönyt. Azt mondta, valamilyen tekintélyt pa- rancsoló ruhára lesz szükségem, ha vissza akarok jönni New Yorkba. - Másutt élt? - érdeklődött Allegra. A férfi még mindig nem árulta el, hogy bankár-e vagy professzor, pedig már ritkulni kezdett a tömeg. Majdnem kétszáz ember zsúfolódott be Weissmanék elegáns lakásába, amely szinte üresnek látszott, mihelyt a vendégsereg nagyjá- ból felére apadt. - Hat hónapig dolgoztam valahol - adott egy tám- pontot a férfi. - De nem akarom megmondani, hogy hol. Allegra erősen törte a fejét. - Európában tanított? - Fejrázás. - Másutt? - kérdez- te zavartan. Talán az öltöny tévesztette meg. Ha a férfi- ra nézett, láthatta a szemén, hogy van fantáziája és szeret kirakósdit játszani. - Rég nem tanítok. Ezzel együtt meleg. Megmond- jam? - Mondja. Feladom. Különben is az egész az édesany- ja hibája. Alighanem az öltöny zavart össze - mondta vidáman. Összenevettek. - Megértem. Engem is összezavar Amikor ma este belenéztem a tükörbe, azt se tudtam, ki vagyok. Melles- leg író vagyok - tudja, szakadt tornacipő, házipapucs, ócska fürdőköpeny, kifakult farmer, harvardi tréning- felső, tele lyukakkal.

126

- Rögtön láttam, hogy az a típus! - Bár abból ítélve, hogy milyen nagyszerűen fest öltönyben, más is lehet a ruhatárában lyukas tréningfelsőkön kívül. Szédületes pasas volt. Allegra harmincötnek saccolta. Igazából harmincnégy éves volt, és tavaly adta el az első könyvét a filmiparnak. Nemrég jelent meg a máso- dik kötete; magasztaló kritikákat kapott és gyorsan fogyott, amin a szerző ugyancsak meglepődött, mert nagyon veretes mű volt, de ő akkor is úgy érezte, hogy ezt így kell megírnia. Andreas Weisman régóta győzködte, hogy írjon valami bestsellert, ahhoz van tehetsége. Most, a harmadik könyv előtt azt fontolgatta, hogy ebbe az irányba tágítja a horizontját. - Tehát hol volt hat hónapig? Netán írt valamelyik bahamai parton? - Allegra roppant romantikusnak ta- lálta az ötletet, de a férfi csak nevetett. - A part stimmel, a Bahamák nem. Los Angelesben laktam hat hónapig, Malibuban, ott dolgoztam át filin- re az első könyvemet. Voltam olyan bolond beleegyez- ni, hogy megírom a forgatókönyvet, és én leszek a társ- producer, amit valószínűleg nem tennék meg még egyszer, bár kétlem, hogy valaha is felkérnének rá. Egy harvardi barátom a producer és a rendező. - Most költözött vissza? - Olyan különösnek tűnt, hogy itt fussanak össze, holott ez az ember fél évig élt Los Angelesben. Az is különös, hogy a ma esti vendég- seregből épp ők találkozzanak össze. Mindketten frissen érkeztek Kaliforniából, és mintha mágneses erő vonzotta volna őket egymáshoz.

127

- Egy hétre jöttem - magyarázta a férfi -, hogy talál- kozzam az ügynökömmel. Volna egy ötletem egy harmadik könyvhöz, és ha valaha is végzek ezzel a nyomorult forgatókönywel, egy évre bezárkózom, és meg- írom. Már a második művemre is kaptam ajánlatot, hogy dolgozzam át filmre, de magam se tudom, van-e kedvem hozzá. Nem hinném, hogy Hollywoodra vagy a filmiparra születtem volna. Elég régen rágódom azon, hogy nem kellene-e végleg visszatérnem New Yorkba, kizárólag az írásnak élni, és elfelejteni a filmeket. Egyelőre nem döntöttem. Kissé tudathasadásos az életem. - Miért ne tehetné mindkettőt? Még csak a forgató- könyveket sem kell megírnia, ha nincs kedve. Adja el a könyveit, bízza a forgatókönyvet másra, akkor több ideje marad a regényére - magyarázta komolyan Alleg- ra, mintha valamelyik ügyfelének adna tanácsot. A férfi mosolygott. - És ha széttrancsírozzák a könyvemet? - Allegra megmosolyogta az aggodalmaskodását. - Pont úgy beszél, mint egy író. Idegenek kezére adni a gyermekemet! Azt nem mondhatom, hogy nem jár problémákkal, de még mindig nem olyan idegtépő, mint önállóan írni a forgatókönyvet, pláne társprodu- cernek lenni. - El tudom képzelni. Még üvegcserépen járni is meg- nyugtatóbb. Agyamra mennek az ottani emberek. Fü- tyülnek az írásra. Őket csak a szereposztás és talán még a rendező érdekli. A forgatókönyvre rá se hederítenek.

128

Nekik az csak szó. Csalnak, hazudnak, mindent megtesznek, amit tehetnek, csakhogy úgy legyen minden, ahogy ők akarják. Isten segedelmével már kezdek hoz- zászokni, de az elején megőrültem tőlük. - Szerintem magának egy jó ügyvédre vagy talán egy jó ügynökre lenne szüksége Los Angelesben. Meg- kérhetné Andreast, hogy javasoljon valakit a kaliforniai kamarától - vélte gyakorlatiasan Allegra. A férfi elmosolyodott, és a kezét nyújtotta. - Talán magához kellene folyamodnom. - Nagyon vonzónak találta az ötletet. - De még be sem mutatkoz- tam, elnézést kérek. Jeff Hamilton vagyok. - Allegra a szemébe nézett és mosolygott. Egymáshoz nagyon kö- zel álltak Weismanék fogyatkozó vendégei között. Rög- tön ismerős volt a név. - Olvastam az első könyvét, és nagyon tetszett. - Ko- moly alkotás volt, ugyanakkor helyenként nagyon mu- latságos. Már az maga jelent valamit, hogy a mű ilyen felejthetetlen benyomást tett rá. - Allegra Steinberg vagyok - tette hozzá. -Nyilván nem rokona a producernek - jegyezte meg hanyagul Jeff, aki még mindig a kitalálósdin mulatott, és azon, hogy ugyanabban a városban laktak. Allegra gyorsan felvilágosította. Büszke volt a család- jára, bár sohasem használta ki a maga előnyére a babér- jaikat. - Simon Steinberg az apám - mondta nyugodtan. - Nagyon rokonszenvesnek találtam, bár az első könyvemet visszadobta. Egy egész délután vesézte az

129

irodájában, hogy hol vannak a dramaturgiai hibák. Az a vicces, hogy rögtön beláttam az igazát. Egy idő után végre is hajtottam a változtatásokat, amelyeket javasolt. Mindig szerettem volna felhívni és köszönetet mondani neki, de valahogy sohasem volt alkalmam. - Apa nagyon sokoldalú - mosolygott Allegra. - Ne- kem is sok jó tanácsot adott az évek során. - El tudom képzelni. - Igen, sok mindent el tudott képzelni, leginkább azt, hogy ezzel a lánnyal még ta- lálkozni akar a jövőben. Allegra körülnézett, és látta, hogy míg beszélgettek, újabb tucat vendég távozott. Azt hiszem, mennem kellene - mondta sajnálkozva. Rég elmúlt kilenc, amikor véget kellett volna érnie a partinak. - Hol lakik? - érdeklődött Jeff, akit megriasztott, hogy ez a lány eltűnhet az életéből. Egészen rendkívüli teremtés. Alig bírta megállni, hogy meg ne érintse. - A Regencyben. És maga? - El vagyok kényeztetve. Az anyám lakásában lakom. Ő csak februárban tér vissza egy hajóútról. Nagyon ké- nyelmes hely. Alig néhány saroknyira van innen. - Fél tucat vendéggel együtt ők is kimentek az előszobába: Allegra kérte a vastag télikabátját, Jeff is levette a fogas- ról a magáét, és hozzá a hosszú gyapjúsálat. - Elvihe- tem valahová? - reménykedett a férfi, miután köszöne- tet mondtak Mrs.Weismannek a partiért. Andreas a fel- ső szinten volt, elmerült beszélgetésben két fiatal szer- zővel, úgyhogy nem is zavarták. - Csak vissza a szállodába - magyarázta Allegra, mi-

130

közben beszálltak a liftbe, és elindultak lefelé. - Majd fogok egy taxit. - Együtt vágtak át az előcsarnokon. Jól érezték magukat egymás társaságában. Jeff kinyitotta az ajtót a lány előtt, az utcán gyengéden karon fogta. Megint havazott, a járda nagyon csúszott. - Nincs kedve inni valamit? Vagy mit szólna egy hamburgerhez? Korán van, és szeretnék még beszél- getni magával. Utálom, amikor így kell találkoznom emberekkel: fölkeltik a kíváncsiságomat, aztán eltűn- nek. Olyan hiábavaló lesz tőle az élet. Mintha elpocsé- kolnánk az energiát. - Reménykedve sandított Allegrá- ra, és hirtelen nagyon fiatalnak látszott. Allegra rejté- lyes erővel vonzotta. De a lány is vonzónak találta őt. Mindketten Los Angelesben laktak, rokonszakmában dolgoztak, érdeklődési területük sokban hasonlított. Jeff nem akart még elválni a lánytól, Allegrának sem volt kedve visszatérni a szállodába. Nagyon magányos- nak érezte volna magát. Nézték a havat, Allegra kapaszkodott a férfi karjába. - Van néhány irat, amelyeket még el kellene olvas- nom - felelte minden lelkesedés nélkül. Délután egész köteget faxoltak át Malachi O'Donovan legközelebbi turnéjával kapcsolatban. De az várhat. Ez most itt sokkal fontosabb. Mintha még mindig lennének dolgok, amelyeket meg kell tudniuk, történetek, amelyeket el kell mondaniuk. Lenne egy küldetés, amelyet tel- jesíteniük kell. - Tulajdonképpen szívesen ennék valamit. A hamburger, amit említett, egész jól hangzik. Jeff elégedetten leintett egy taxit; és megadta a sofőr-

131

nek az Elainé s címét. Gyakran járt oda, amikor New Yorkban lakott, és az első könyvét írta. Ha visszajött, akkor is szeretett betérni, a régi idők emlékére. - Attól féltem, nem akar majd eljönni - vallotta be. Fiúsan jóképű volt ragyogó szemével, a haján ülő hó- pelyhekkel. Nagyon sokat jelentett neki, hogy Allegra elfogadta a meghívását. Többet akart tudni róla, a mun- kájáról, az életéről, az apjáról. Mintha azért kellett volna ebbe a városba jönniük, hogy találkozzanak. Jeff nagyon örült, hogy ez történt, és útjaik, mint két bolygó pályája, végre keresztezték egymást. - Nem járok el valami gyakran - felelte a lány. - Foly- ton dolgozom. Az ügyfeleim nagyon igényesek. - Túl- ságosan is, Brandon szerint, aki utálta, hogy Allegra így gondoskodik a kuncsaftjairól. Nem tehetett róla, ilyen volt a természete, és nem is bánta. - Én sehová sem járok - mondta tűnődve a férfi, mi- közben kelet felé vitte őket a taxi. - Többnyire éjszaka írok. Szeretek Malibuban lakni. Néha kimegyek késő éj- szaka, és sétálok a parton. Kitisztítja a fejet. Maga hol lakik? - kérdezte kíváncsian, reménykedve, hogy talál- kozhatnak még, mielőtt elhagynák New Yorkot. - Beverly Hillsen. Van egy mókás kis házam, akkor vettem, amikor elvégeztem a Yale-t. Kicsi, de nekem tö- kéletesen megfelel. Remek kilátás nyílik belőle, és van egy japán kertje, többnyire sziklákból áll, úgyhogy semmit sem ölhetek meg. Ha kell, csak bezárom az aj- tót, és már ott sem vagyok. - Elmosolyodott. - Mint pél- dául most.

132

- Sokat utazik? - kérdezte a férfi. Allegra megrázta a fejét. - Igyekszem minél többet lenni az ügyfeleim közelé- ben. Csak velük szoktam utazni. Két állandó ügyfelem zenész. Időnként eltöltök egy-két napot valamelyik turnéjukon. De többnyire Los Angelesben vagyok. - Bram Morrisonnak már megígérte, hogy megpróbál utána repülni a turnéjára. De megteszi Mal O'Dono- vannek is, ha igényt tart rá. Hosszú, fárasztó utak lesznek, a fél világot körbe kell majd utaznia, hogy Bang- koktól a Fülöp-szigeteken át Párizsig szorongassa a ze- nészek kezét. - Kellene ismernem valamelyiket? - kérdezte kíván- csian Jeff. Allegra úgy beszélt az ügyfeleiről, mint meg- szentelt lényekről, akiknek védelmére felesküdött. Bi- zonyos értelemben így is volt. - Egynéhányat. - Szabad elmondania, hogy kik? - kérdezte Jeff, mi- közben kifizette a taxist. Besétáltak az Elainé sbe, ahol tömeg volt és lárma, ám a főpincér rögtön felismerte Jeffet, és néhány perc alatt szerzett nekik asztalt. - Te- hát kik ezek az ügyfelek, akiknek szenteli magát? - Allegra valamiért arra gondolt, hogy ez a férfi érti, mit érez az ügyfelei iránt, és nem csodálkozik rajta. Ez bizony nagyon messze esett Brandontól, aki fel- hánytorgat minden pillanatot, amelyet az ügyfeleire fordít. - Zömüket valószínűleg ismeri. Néhányan egyálta- lán nem csinálnak titkot belőle, ki az ügyvédjük. Ezek-

133

ről beszélhetek. Bram Morrison, Malachi O'Donovan, Carmen Connors. Alan Carr, alkalmanként. Hogy csak néhányat mondjak - sorolta büszkén. Jeff megint meg- értett belőle valamit, és még jobban csodálta ezért az ol- talmazó hűségért. - A cége képviseli őket, vagy személyesen maga? - Ilyen fiatal teremtéshez képest, aki legfeljebb huszon- ötnek látszik, túl nagy neveknek tűntek. A lány nevetett, és Jeff rájött, hogy szereti a nevetését. - Nem, ők az én ügyfeleim - magyarázta. - Persze, vannak mások is, de nem áll módomban elárulni a ne- vüket. Azt hiszem, Bram fűnek-fának kitálalja még azt is, ki az orvosa, és Mal ugyancsak nem tesz lakatot a szájára. Carmen meg folyton az ügyvédjével fenyegeti az újságokat. - Uramisten, hát ez jó kis társaság, Allegra. Nagyon büszke lehet magára - mondta Jeff csodálattal. - Mióta dolgozik az irodánál? - Talán jóval idősebb, mint amennyinek látszik. A lány fölnevetett, mintha belelát- na a gondolataiba. - Négy éve. Huszonkilenc éves vagyok. Illetve hamarosan harminc, túlságosan is hamar - panaszkodott. Jeff elmosolyodott. - Én harmincnégy vagyok, és maga mellett úgy ér- zem, mintha átaludtam volna az utolsó tíz évet. Ugyan- csak kell zsonglőrködnie. Nem lehetnek a legkönnyebb ügyfelek. - Vannak olyanok is - felelte Allegra, aki mindig ag- gályosan korrekt akart lenni. - Egyébként ne beszéljen

134

badarságokat. Két könyvet írt, most kezdi a harmadi- kat, forgatókönyvet ír, és társproducerje egy filmnek. Én mit tettem? Semmit, azonkívül, hogy képviselek magához hasonlóan tehetséges embereket. Megírom a szerződéseiket, tárgyalok helyettük, megfogalmazom a végrendeletüket. Védem őket, amikor tehetem. Gondo- lom, ez is egyfajta alkotás, de őszintén szólva nem olyan, mint a magáé. Úgyhogy csak ne sajnálja magát - pirongatta Jeffet. - Talán nekem is szükségem lesz a segítségére - mondta tűnődve Jeff, és a beszélgetésre gondolt, amelyet reggel folytatott Andreas Weissmannel. - Ha újabb könyvet adok el Hollywoodnak, kell majd egy szóra- koztatóipari jogász, aki átnézi legalább a szerződéseket. - Utoljára hogy csinálták? - kérdezte kíváncsian Allegra. - Andreas innen intézett mindent. Nagyon lényegre törő szerződés volt, egyáltalán nem állíthatom, hogy átvágtak. Abban egyeztünk meg, hogy fix összegért megírom a forgatókönyvet, és ha sikere lesz a filmnek, százalékot kapok a bruttó nyereségből. Mivel egy bará- tommal közösen vagyok producer, nem akartam túlsá- gosan agresszív lenni. Inkább az élményért tettem, mint a pénzért. Úgy tűnik, sokszor elkövetem ezt a té- vedést. - Vigyorgott, bár nem úgy festett drága öltö- nyében, mint aki éhezik. - Ha még egyszer ilyet csiná- lok - folytatta -, takarékosabb akarok lenni, sokkal ke- vesebbet tékozolva el az életemből. - Bármikor szívesen átnézem a szerződéseit - mosoly-

135

gott Allegra. Jeffnek tetszett - nagyon tetszett - az ötlet. - Roppantul örülnék neki. - Nem értette, hogy And- reas miért nem emlitette soha ezt a lányt, vagy miért nem ajánlotta fel, hogy összeismerteti őket. Weisman- nek persze sejtelme sem lehetett róla, hogy pártfogolt- ja, ifjú sztár írója tüzet fog a Los Angeles-i gyönyörű szőke ügyvédnőtől. Az egyik hátsó asztalnál ülve órákig diskuráltak a Harvardról és a Yale-ről, és a két évről, amelyet Jeff Ox- fordban töltött. Először ki nem állhatta, de aztán meg- szerette. Apja az ő oxfordi tartózkodása alatt halt meg; ezután kezdett komolyan írni. Elmesélte, mekkora csa- lódást okozott az anyjának, mikor nem ügyvéd lett, mint az apja, nem is orvos, mint az anyai nagyapja. Elmesélte, hogy az anyja nagyon kemény, nagyon puritán asszony, igazi jenki. Sziklaszilárd elvei vannak a munkáról és a kötelességről. Máig az a véleménye, hogy az írás nem komoly foglalkozás egy férfinak. - Anyám is író - kanyarodott vissza Allegra a szülei- hez. Megdöbbentő, hogy hirtelen mennyi mindent akart elmesélni Jeffnek. Annyi megbeszélnivalójuk volt. Mintha egész életében arra várt volna, hogy ez a férfi a barátja legyen. Jeff tökéletesen ráhangolódott az érzéseire és gondolataira. Annyira megértette. Arra ocsúdtak fel, hogy egy órával elmúlt éjfél. - Szeretem, ahogy a jog működik - mesélte éppen Allegra. - Szere- tem a tiszta logikát és a problémamegoldás örömét. Né- ha ugyan az őrületbe kerget... - rámosolygott a férfira az asztal túloldalán, észre sem véve, hogy fogják egy-

136

más kezét -, ... de épp ezt szeretem a legjobban. - Ra- gyogott a szeme, amikor ezt mondta. Jeff gyönyörköd- ve nézte. Nem emlékezett rá, hogy életében valaha is lett volna ehhez fogható első randevúja: - Mit szeret még, Allegra? - kérdezte gyöngéden. - Kutyákat? Gyerekeket? A szokásost? - Mindet. A családomat. Ők a mindenem. - Jeff egyke volt, és irigykedve hallgatta, ahogy Allegra mesélt Samről, Scottról és a szüleiről. Sok mindenért irigyelte a lányt. Náluk a családi élet megszűnt az apja halála után, és az anyja egyáltalán nem volt olyan melegszí- vű, mint Blaire Steinberg. - Meg kellene ismernie őket! - invitálta szívélyesen Allegra. - Meg Alant is, a legré- gibb barátomat! Alan Carrt. - Mindenkinek szerette volna megmutogatni Jeffet, mint egy kisgyerek a leg- újabb játékát. - Csak nem? - hűlt el Jeff a névre. - Ő a maga legré- gibb barátja? Ezt nem hiszem el! - ugratta Allegrát. - Ő volt a nagy ő másodikos gimnazista koromban. Azóta pedig a legjobb barátok vagyunk. - Érdekes, milyen simán ment ez Jeffnél: élvezte, ha megtudhat valamit Allegra munkájáról, családjáról, barátairól. Meny- nyire nem emlékeztetett ez a diskurzus a Brandonnal folytatott párbeszédekre! Bár ez nem tisztességes, hogy egy ismeretlennel hasonlitja össze Brandont. Nem is- merheti Jeff bogarait, mániáit és hiányosságait. Mégis milyen jól érzi magát mellette. Nagyon különös ez. Jeffnek pedig tetszett, hogy Allegra őszinte, és hiányzik belőle mindennemű beképzeltség. Ez volt az a nőtípus,

137

amelyet mindig csodált, de már nagyon régen nem ta- lálkozott ilyennel. Estéjük a végéhez közeledett, Jeff nézte a lányt, és ráeszmélt, hogy van még egy fontos kérdés, amelyet nem tett föl. Először azt mondta magá- nak, hogy nem is akarja tudni, de aztán belátta, hogy mégis meg kell kérdeznie. - Van valakije, Allegra? Úgy értem, komoly társ. Nem olyan, mint Alan Carr - Mosolyogva mondta, de remegve várta a választ. A lány sokáig habozott. Maga se tudta, mit feleljen. Mert Jeffnek joga van tudni. Csakugyan joga van? Orá- kig beszélgettek, nyilvánvalóan erősen vonzódnak egymáshoz, de ez semmit sem von le Brandon fontos- ságából. Szólnia kell róla. - Van - mondta szomorkásan, a férfi szemébe nézve. - Ettől féltem. Nem igazán vagyok meglepve, csak sajnálom. - Nem úgy nézett ki, mint aki mindjárt kiro- han az éjszakába. - Boldog vele? - Ez fontos kérdés. Ha Allegra boldog, ő már itt sincs. Jeff Hamilton hajlandó volt küzdeni azért, amit akart, de nem volt se őrült, se ostoba, és nem kívánt fölösleges sebeket. - Néha igen - felelte becsületesen a lány. - És amikor nem boldog, annak mi az oka? - kérdez- te Jeff nagyon gyöngéden, puhatolva, hátha mégis van esélye. Ha nincs, akkor sem pocsékolta az időt. Haláláig örülni fog ennek a találkozásnak. - Ő most nagyon nehéz időkön megy át - magyaráz- ta Allegra, mivel mindig mentséget keresett Brandon- nak. Megdöbbentő gyakorisággal kényszerült rá. - Ép-

138

pen válik. Illetve... - Jeff azonnal észrevette, hogy itt nem stimmel valami. - Illetve tulajdonképpen külön él a feleségétől. Még nem kérelmezte a házasság felbontá- sát. - Maga se tudta, miért meséli el, de ez is része volt a történetének. - Mióta tart? - Úgy mondta, mintha tudná, hogy ez a rejtély kulcsa; Allegra odadobta neki a kulcsot, ő pedig fölvette, és gondosan megvizsgálta. - Két éve - felelte halkan a lány - Magát zavarja? - Néha. Bár nem annyira, mint amennyire másokat látszik zavarni. Két éve nem tudnak megegyezni a fele- ségével a vagyoni kérdésekben. Engem az zavar, hogy még mindig vannak tisztázatlan elemek a kapcsola- tunkban. - Például? - Máig szükségét érzi, hogy tartsa a távolságot - mondta őszintén Allegra. - Fél elkötelezni magát, való- színűleg azért nem indította még el a válást. Ha az ember óvatosan, finoman a közelébe férkőzik, nyomban hátrahőköl. Azt mondja, nagyon megviselte, hogy kényszerből kellett házasodnia, és ezt meg is értem, de azt már nem, hogy ennyi idő után miért nekem kell fizetni érte, ha egyszer nem az én hibám. - Én is éltem egyszer együtt egy ilyen nővel - mondta csöndesen Jeff, és egy vermonti írónőre gondolt, aki reménytelenül boldogtalanná tette. - Soha életemben nem voltam még olyan magányos. - Tudom - felelte halkan a lány Nem akarta elárulni

139

Brandont. Szerette őt. Feleségül akar menni hozzá. Ez nem korrekt, hogy kibeszéli másnak. Mégis meg kellett tennie. El kellett mondania Jeffnek, milyen a kapcsolata Brandonnal. Úgy érezte, tartozik ennyivel a férfinak, akkor is, ha csak ma este ismerte meg. - Gyerekei vannak? - Kettő. Két lány Nagyon ragaszkodik hozzájuk. Aranyosak. Az egyik kilenc, a másik tizenegy. Rengeteg időt tölt velük San Franciscóban. - Maga is vele megy? - Amikor tehetem. Sokszor dolgozom hétvégeken, attól függ, mi jön be az ügyfeleimnek: életveszélyes fe- nyegetés, forgatás, új szerzödés, turné. - Mindez két- ségtelenül sok munkát ad, ám Jeff bizonyos volt benne, hogy Brandon gyakori távollétei is fokozzák a lány ma- gányát. - Nem bánja, ha egyedül utazik? - Attól, hogy én nem mehetek, neki még joga van lát- ni a gyerekeit - mentegetőzött a lány. Jeffet kíváncsivá tette, amit hallott. Gyanította, hogy Allegra nem boldog, bár ezt még magának sem vallaná be. - Nem aggasztja, hogy ilyen sokat ül a felesége szok- nyáján? - kérdezte köntörfalazás nélkül. Allegra össze- vonta a szemöldökét. - Pont úgy beszél, mint a húgom! - Mi a véleménye a családjának? - Nincsenek odáig érte - sóhajtott Allegra, Jeff pedig egyre jobban örült annak, amit hallott. Lehet, hogy a lány szerette valamikor ezt az embert, de ez akkor sem

140

lejátszott meccs. Egy ilyen teremtés sokkal jobbat érde- mel. Az is látszik, hogy nagyon ad a családja vélemé- nyére. - Nem nagyon értenek meg - panaszkodott Al- legra. - Azok után, amiken átment, Brandonnak gondjai vannak az elkötelezettséggel. Ez nem azt jelenti, hogy nem képes érzelmekre, csak azt, hogy nem tudja úgy adni magát, ahogy mások elvárják tőle. - És maga? Maga mit vár el? - kérdezte Jeff gyöngé- den. - Olyan kapcsolatot, mint a szüleimé - vágta rá gon- dolkodás nélkül Allegra. - Azt a szeretetet egymás és a gyerekeik iránt. - Úgy gondolja; hogy ő megadhatja ezt magának? - kérdezte Jeff. Ismét megfogta a lány kezét, és Allegra nem húzta el. Ez a férfi több emberre is emlékeztette, akiket szeretett: az apjára, Scottra, sőt még Alanre is. De Brandonra nem. Brandon hűvös volt, tartózkodó, és félt, ha adnia kellett. Jeffről látszott, hogy bőkezűen osztogatja magát. Nem félt a lánytól, nem félt Allegra esetleges érzelmeitől, sőt a sajátjaitól sem, nem húzó- dozott volna attól, hogy társ legyen, vállalta volna a meghitt közelséget. Allegra agyában hirtelen fölcsen- dültek Green doktornő szavai, és minden ok nélkül rá- mosolygott Jeffre. A férfi megismételte a számára oly fontos kérdést: - Mit gondol, Allegra, Brandon megadja magának azt, amit szeretne? - Nem tudom - felelte őszintén a lány. - Azt hiszem, megpróbálná.

141

- Valóban? Eddig mennyit próbálkozott? Mennyi időt akar még adni neki? - Allegra meghökkent a kér- déstől. Green doktornő is ugyanezt kérdezte, és ő sohasem tudott válaszolni. De most azt akarta, hogy Jeff tudja, mit érez. Nem akarta félrevezetni. - Szeretem Brandont, Jeff. Lehet, hogy nem tökéle- tes, de olyannak fogadom el, amilyen. Két éve várok rá, tudok tovább is várni, ha kell. - Lehet, hogy elég sokáig kell majd várnia - jegyezte meg tűnődve a férfi, miközben elhagyták az éttermet. Ez a viszony kétségtelenül zűrzavaros, viszont Allegra egyelőre nem áll készen a szakításra. Jeff türelmes embernek tartotta magát. Vajon véletlen, hogy útjaik ke- resztezték egymást? Taxira lesve álltak a hóesésben. A férfi átkarolta Allegra vállát, és magához húzta. - Hát maga? - kérdezte a lány, miközben toporogtak a hideg hóban. - A maga életében ki van? - A takarítónőm, Guadaloupe, a Santa Monica-i fog- orvosnőm és a gépírónőm, Rosie - felelte Jeff. Allegra elmosolyodott. - Rokonszenves társaságnak tűnik! - Fölpillantott a férfira. - Ennyi? Semmi dögös ifjú filmcsillag, aki csügg minden szaván, lesi, hogyan gépel a gyertyavilágnál, és várja, mikor végez már a munkával? - Az utóbbi időben nem - felelte mosolyogva Jeff. Voltak komoly kapcsolatai, kettővel együtt is élt, de már hosszabb ideje magányos volt. Itt Brandon az egyetlen akadály Csak még azt nem tudta, hogyan győz- ze le.

142

Arra jött egy taxi. Megkönnyebbülve ültek be a me- legbe. Jeff megadta a sofőrnek a Regency címét, és mikor elindultak, magához húzta Allegrát. Ettől fogva egyikük sem szólt: némán nézték a hópelyhek örvény- lő táncát. Sajnálatosan rövid idő alatt megérkeztek a szállodá- hoz. Addigra olyan késő volt, hogy a bár is bezárt. El- múlt hajnali kettő. Allegra, nehogy téves benyomást keltsen, nem akarta meginvitálni Jeffet a szobájába. Az előcsarnokban vettek búcsút egymástól. - Remekül éreztem magam, Jeff - mondta a lány szo- morkásan. - Köszönöm ezt a nagyszerű estét. - Én is. Életemben először érzem úgy, hogy adósa vagyok Andreas Weissmannek. - Ezen elnevetgéltek, amíg Jeff odakísérte a lányt a lifthez. - Milyen a hét hát- ralevő része? - tudakolta a férfi. Allegra csüggedten csóválta a fejét. - Zsúfolt. - A következő négy napban munkaebéde- ken és megbeszéléseken kell részt vennie. Foglalkoznia kell Bram turnéjával, és lesz még egy találkozója Jason Havertonnal. Kizárólag este marad szabad ideje, akkor viszont dolgozni akar. - Mit szólna a holnapi estéhez? - kérdezte remény- kedve Jef. Allegra tétovázott. Tényleg nem kellene ezt tennie. - Ötig megbeszéléseim lesznek egy ügyvédi irodá- ban a Wall Streeten, utána elmegyek egy jogásszal egy pohár italra. Azt hiszem, csak hét után leszek szabad - sajnálkozott. Szeretett volna újra találkozni Jeff Hamil-

143

tonnal, de úgy érezte, ezt már Brandon miatt sem teheti. Másrészt viszont, mondta magának, miért ne lehet- nének barátok? - Mi lenne, ha felhívnám, és megkérdezném, meny- nyire fáradt? Esetleg ehetnénk valamit, vagy elmen- nénk sétálni. Úgy szeretném látni magát! - mondta, és Allegra a lelke legmélyén érezte a szavak simogatását. -Nem gondolja, Jeff, hogy ez csak összezavarná a dolgokat? - kérdezte halkan. Senkivel sem akart inkor- rekt lenni: se Jeff Hamiltonnal, se Brandonnal, se ön- magával. - Nem kell így lennie, amíg tudjuk, hol állunk - felelte őszintén a férfi. - Nem fogok erőszakoskodni, de akkor is szeretnék találkozni magával. - Én is - bólintott Allegra. Ekkor megérkezett a lift, és elbúcsúztak egymástól. - Akkor holnap este hétkor felhívom - intett Jef. Az ajtó becsukódott, a lift fölrepítette Allegrát a magasba. Semmi másra nem bírt gondolni, mint a férfira. Nem tudta, nem követett-e el hűtlenséget, amikor vele töl- tötte az időt, ilyen dolgokról beszélgetve. Nem örülne neki, ha Brandon így vacsorázna együtt egy másik nő- vel, ennek ellenére úgy tűnt, hogy ez az este eleve el- rendeltetett. Mintha neki találkoznia kellett volna Jeff Hamiltonnal, mert szüksége van rá, és barátokká kell lenniük. Olyan sokat megért abból, amit ő mond. Min- dent megért. De Allegra is úgyszólván előre kitalálta a gondolatait. Még akkor is enyhe bűntudata volt, amikor belépett

144

a szobájába. Brandon üzenete várta, az ajtó alá csúsz- tatva, mint emlékeztető a valóságra. Eszébe jutott, hogy nem kellene-e felhívnia, nincs-e túl késő, de aztán arra gondolt, hogy San Franciscóban még csak negyed tizenkettő. Levetette a kabátját, leült, és tárcsázta Brandon számát. A férfi a második kicsengésre fölvette. Még most is a másnapi tárgyalásra készült, és megle- pődött, hogy Allegra ilyen későn hívja, de azért hallha- tóan örült. - Hol voltál ma este? - kérdezte inkább kíváncsian, mint haragosan. - Haverton ügynökénél, partin. Nagyon későn lett vége. New Yorkban az irodalmárok éjszaka sem alszanak. - Ez ugyan hazugság volt, de nem akarta közölni, hogy az Elainé sben járt, és azt sem akarta elmagyaráz- ni, kicsoda Jeff. Ő becsületesen megmondta az írónak, hogy komoly kapcsolata van. Ennyi a fontos, ennyivel tartozik Brandonnal. Semmi sem történt. Nem kell be- számolnia Jeffről. - Jól érzed magad? - érdeklődött Brandon ásítva. Órák óta dolgozott egyfolytában. - Hogy haladsz a tárgyalással? - Nagyon lassan. Még csak most kezdjük összevá- logatni az esküdtbíróságot. Örülnék, ha a pasas minden további nélkül bevallaná a bűnösségét, és elmehet- nénk haza. - Brandon az első pillanattól utálta ezt az esetet. - És ha nem teszi, akkor meddig fog elhúzódni? - Maximum két hétig. Az is épp elég hosszú. - Ren-

145

geteg anyagot kellett feldolgozniuk, Brandon három asszisztenst foglalkoztatott. Igazi intellektuális bűncse- lekmény volt, a legkörmönfontabb formájában. - Legalább otthon leszek, mielőtt végeznél. - Valószínűleg dolgoznom kell a hétvégén - közölte szárazon Brandon. Allegra számított erre. Különben neki is be kell mennie szombaton az irodába, hogy utol- érje magát. Talán egy kis vasárnapi lazításra rá tudná beszélni a férfit. - Emiatt ne izgulj. Péntek este érek haza. - A hatórás járatra foglaltatott helyet; este tízkor száll le Kaliforniá- ban. Mi lenne, ha meglepné Brandont azzal, hogy elmegy a lakására? - Majd megkereslek valamikor a hétvégén - mondta hűvösen a férfi, amitől Allegrának arra a beszélgetésre kellett gondolnia, amelyet az Elainé sből eljövet folytatott Jeff Hamiltonnal. Utálta, amikor Brandon ilyen tüntetően távol tartotta magától. - Holnap este felhív- lak - folytatta gépiesen a férfi. - Elérhető leszel? - Üzleti vacsorám lesz - hazudott másodszor Alleg- ra. - Ne inkább én hívjalak fel, ha megjövök? Nem hin- ném, hogy annyira későn lenne. - Nem éjszakázhat minden nap kettőig, különben annyira elfárad, hogy nem fog tudni dolgozni. Jeff bizonyosan megérti. A mai este egyedi eset volt, egyike a lelkek ama ritka találko- zásainak, amikor két ember rájön, hogy millió közös ér- zésük és gondolatuk van. Ám ez nem folytatható így minden este. - Azért ne dolgozd agyon magad - intette Brandon,

146

majd közölte, hogy folytatnia kell a munkáját, és letette. Semmi "szeretlek", semmi "hiányzol"... Nem ígérte, hogy várni fogja a repülőtéren vagy otthon. Allegrának megint arra kellett gondolnia, mennyire bizonytalan a helyzetük. Ennek ellenére kitartott, mert szerette Bran- dont. De hát mire vár? Miféle változásban reményke- dik? Jeff is megmondta, hogy talán soká, nagyon soká kell majd várnia. Lehet, hogy örökké. Lassan bement a hálószobába, miközben Brandonon tűnődött, és a szép perceikre emlékezett. Sok szép per- cük volt két év alatt. Azt nem engedte meg magának, hogy a csalódásokra gondoljon. Abból is rengeteg volt. Számtalan perc, amikor Brandon testben vagy lélekben cserben hagyta őt. Pillanatok, amikor nem mondta ki a szavakat, amelyeket Allegrának hallania kellett volna, vagy mikor távol maradt az eseményekről, amelyeket olyan fontosnak érzett, például az Arany Glóbuszról. Vajon azért gondol most erre, mert haragszik Brandon- ra, vagy mert megismerkedett Jeff Hamiltonnal, és azt szeretné, ha Jeff lenne a jó, és Brandon a rossz? Csak- ugyan azt akarja, hogy Jeff legyen minden, ami Bran- don nem lehet? Vagy Jeff ábránd csupán, és csak képze- li, hogy hasonlítanak egymásra? Bámult ki az ablakon, a két férfira gondolt, és nem találta a válaszokat. 6. Kedden, amikor reggel nyolckor felébredt a vekker csörgésére, azt látta, hogy hópaplan borul New Yorkra. A Park sugárutat mintha vastagon bekenték volna tej-

147

színhabbal. Az iskolába menő gyerekek csúszkáltak, ug- ráltak, hógolyóztak. Allegra derűsen nézegette őket a magasból, és legszívesebben leszaladt volna közéjük. Egész nap tárgyalt, és csupán a biztonság kedvéért hívta föl Carmen Connorst. A házvezetőnő nem volt otthon, az üzenetrögzítőt bekapcsolták. Allegra feltételezte, hogy Carmen vásá- rol, vagy nem tartózkodik a városban. Üzenetet hagyott neki, hogy reméli, minden rendben, aztán Alice- nek telefonált, és megkérdezte, nem kereste-e Car- men. Nincsenek újabb fenyegetések vagy más problé- mák? - Az égvilágon semmi, amióta elmentél. - Az ügyfe- lek csendben vannak. Mal O'Donovan üzeni, hogy megint nem iszik, Alan kéri, hogy Allegra hívja fel, ha majd hazatér, de nem előbb. Ezenkívül minden rendben. - Milyen New York? - kérdezte Alice. - Nagyon fehér - felelte Allegra. - Már nem sokáig. - Még egy nap, és fekete latyak lesz belőle, de addig jó ránézni. Allegra a Világkereskedelmi Központban löncsölt egy ügyvéddel, akivel egy éve levelezett, a délután hát- ralevő részében Bram szponzoraival és két másik jo- gásszal tárgyalt. Ezután visszasietett a szállodába, ahol egy harmadik ügyvéddel volt találkozója. Arról volt szó, hogy valaki elő akart állítani valamilyen parfümöt, és fel akarta használni hozzá Carmen nevét. Allegra nem lelkesedett az ötletért. Nem volt minőségi termék, és Carmen se hajlott rá, hogy nagyáruházakban üldö-

148

géljen, parfümöt árusítva. Minél többet hallott Allegra az elképzelésről, annál kevésbé tetszett neki. Fél hétkor kimerülten nyitott be a szobájába. Megint havazott, a közlekedés egész nap olyan volt, akár egy rossz álom. Egy órába telt, amíg a Wall Streetről visszajutott a szál- lodai megbeszélésre. Még a gondolattól is elborzadt, hogy ismét kitegye a lábát. Taxik tülköltek, gépkocsik faroltak, a gyalogosok latyakban gázoltak, és megint havazott. Legföljebb a Central Park lehetett volna szép, de New York utcái olyanok voltak, mint egy lidércnyo- más. Átnézte az üzeneteit, és feljegyzéseket készített. Car- men nem hívta vissza, de Alice egyeztetett a rendőrség- gel, az FBI-jal és a testőrökkel: a fenyegetések abbama- radtak. Minden a legnagyobb rendben. Üzent Bram, érdeklődött, mi a véleménye ügyvédjének a szponzo- rokról, akikkel találkozott. Allegra rendesnek találta őket. Több fax jött az irodától, de egyik se fontos. Ahogy az üzeneteit rakosgatta, megcsörrent a telefon. Gépiesen fölemelte a kagylót. - Itt Steinberg - mondta oda se figyelve. - Itt Hamilton. Milyen napja volt? Úgy hallom, zsú- folt. - Meglehetősen. Többnyire a forgalommal hadakoz- tam. - Még mindig dolgozik? - Jeff nem akarta zavarni, de hallani akarta a hangját, ha ezerszer elfoglalt is. Egész nap erre várt. Allegra elmosolyodott. A férfinak mély, hízelgő, hihetetlenül szexi hangja volt.

149

- Tulajdonképpen nem. Csak az üzeneteimet és a fa- xaimat néztem át. Türhető rendben van minden. Ma- gának milyen napja volt? - Nagyon jó. Weissman kitett magáért az új szerző- déssel. - A filmet vagy a könyveket illetőleg? Maga annyi mindenfélével foglalkozik, hogy bele kell zavarodni. - Bagoly mondja verébnek? - nevetett Jeff. - A harmadik könyvet illetőleg. Magára bízom, hogy megtár- gyalja a filmet. Szóba hoztam Weissmannek, kiváló öt- letnek tartja. Azt mondta, azért nem javasolta koráb- ban, mert az volt a véleménye, hogy úgyse maradok meg a filmnél. Azt hitte, hogy utálom az egészet, amiben nem is tévedett. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy te- szek még egy próbát, legalább egyszer Azt mondta, hogy maga remek ügyvéd, de csak akkor zavarjam, ha komoly szándékkal teszem. Arra is figyelmeztetett, hogy maga roppantul elfoglalt, és igen fontos ügyfelei vannak. - Nagyot nevettek a Weissman-féle használati utasításon. - Le vagyok nyűgözve - derült Allegra. - Én is, Miss Steinberg. Mit szólna egy vacsorához? Van még ereje enni az egész napi fontos üzletek után? - Tudatom magával, hogy egyetlen üzletet sem ütöt- tem nyélbe. Egész délután ügyvédekkel és szponzorokkal tárgyaltam, este pedig meghiúsítottam, hogy Car- menról nevezzenek el egy parfümöt. - Ebben legalább van valami vicc. Milyenek a szponzorok? Simlisek?

150

- Az lehet, de mindenesetre van eszük. Nekem tetszettek. Valami döbbenetes turnét terveltek ki Bram- nek. Szerintem meg kellene csinálnia, ha bírná fizikai- lag. - Jeff örömmel hallgatta a beszámolót. Élvezte a lány hangját, elképzeléseit, érdeklődési körét. Egész nap Allegrára gondolt. Mindenestül tetszett neki. Ez őrület, alig ismeri, mégis körülötte forognak a gondolatai. Bár Allegrának is be kellett ismernie, hogy a délutá- ni megbeszélések folyamán mindegyre eszébe jutott Jeff, amitől állandóan elveszítette a fonalat, de mosolyognia is kellett. - Maga rosszat tesz a munkámnak, Mr Hamilton. Ezek a New York-iak azt fogják gondolni, hogy narkós vagyok a nyugati partról. Folyton elfelejtettem, mit mondtak, mert arra gondoltam, amit magától hallottam tegnap este. Így nem lehet üzletet kötni. - Való igaz, de azért jó érzés, ugye? - kérdezte naivan Jeff, mire mindketten elmosolyodtak. A férfi szerette volna megkérdezni Allegrától, hallott-e Brandonról, az- tán mégse tette. Ehelyett az iránt érdeklődött, hozott-e magával meleg ruhát, sapkát és kötött kesztyüt. - Miért? - Allegra el nem tudta képzelni, miért érde- kes ez. Csak nem az egészségéért aggódik Jeff? De neki egészen más járt a fejében. Egész délután erről szövö- getett terveket, csak azt nem tudta, van-e hozzá ruhája a lánynak. - Hoztam melegítőt és egy kötött sapkát, de az nagyon ronda. - Kötött kesztyűt nem? - érdeklődött a gondos Jeff. - Húsz éve viseltem utoljára. - Még a bőrkesztyűt is

151

elfelejtette, és a keze minden alkalommal elgémbere- dett, ha ki kellett lépnie az utcára. - Majd viszek magának egy párat anyámtól. Van kedve valami formabontóhoz, vagy inkább megmarad , az elegáns shlusnál? - Abból a feltételezésből indult ki, hogy Allegra hajlandó lesz vele vacsorázni. Amiben nem is tévedett. A lány egész nap számított erre, és úgy döntött, nyugodtan megteheti, senkinek sem árt vele. - Csak semmi elegancia - mondta nyugodtan. Volt része épp elég eleganciában, amikor ki kellett vonulnia az ügyfeleivel, vagy gálákra és hollywoodi díszva- csorákra kellett járnia. Szerette az egyszerű estéket. - Mire gondolt? - kérdezte egyszerre lelkesen és gyanakodva. -Majd meglátja. Öltözzön melegen, húzzon csiz- mát, vegye föl a ronda sapkáját. Félóra múlva találko- zunk az előcsarnokban. - Valami nemszeretem dolog? Félnem kell tőle? Ne- tán megszöktet Connceticutba vagy Vermontba? Eset- leg másfajta botrányt tervez? - Úgy érezte magát, mint végzős gimnazista korában, vagy mint az egyetemen, haverok között. - Nem, bár valóban szeretném megszöktetni. Erre a lehetőségre nem is gondoltam! - Kuncogott, mulattatta a feltételezés. - Nincs itt semmiféle lehetőség. Holnap dolgoznom kell. - Sejtettem. Ne aggódjon, szó sincs nemszeretem do- logról. Csak egy kis mulatságról, New York-i stílusban.

152

Viszontlátásra félóra múlva. - Allegra befejezte az üze- netek átnézését, fontolgatta, hogy felhívja Brandont, csak hogy túlessen rajta, de kételkedett benne, hogy otthon vagy akár az irodájában találná a férfit. Kalifor- niában még csak fél öt. Megkeseredett a szája, amiért úgy gondol erre a hívásra, mint amin "túl kell esni akár egy orvosságon. Furcsa, hogy egyszerre ilyeneket érez. És enyhe bűntudata is volt Jeff miatt, holott semmi olyat nem tettek - és bizonyosan nem is fognak -, ami miatt lelkifurdalásának kellene lennie. Időre lement az előcsarnokba, meleg kabátban-nad- rágban, régi piros sísapkájában. A forgóajtón túl még mindig havazott. Az előcsarnokba bejövő emberek to- porogva tisztogatták a cipőjüket, összenevetve rázták hajukról-kalapjukról a havat, szempilláikon megültek a hópelyhek. Érdekes volt nézegetni őket. Amikor Al- legra kitekintett, éppen megállt az ajtó előtt egy köny- nyű egyfogatú, zárt kocsi, olyan régimódi stílusú, mint egy angol hintó. Ablaka és teteje volt, fantasztikusan kényelmesnek látszott, és a kocsisa kürtőkalapot viselt. A kocsis lekászálódott a bakról, megfogta a lovak kötő- fékjét, amiben a portás is segített neki. Valaki kiszállt a kocsiból, és ahogy átsietett a forgóajtón, Allegra látta, hogy Jeff az, az övéhez nagyon hasonló sísapkában és vastag anorákban. - A hintó előállt! - mondta a férfi sugárzó mosoly- lyal. Szeme csillogott, arcát pirosra csípte a hideg. Kar- jába fűzte Allegra kezét, és átadott neki egy fehér an- gora egyujjas kesztyüt. - Húzza föl, farkasordító hi-

153

deg van. - Hát maga elképesztő! - hüledezett Allegra, és ámulva nézett rá. Jeff őérte jött a fogattal! Fölsegítette a kocsiba, becsukta az ajtót, vastag prémtakaróba bugyo- lálta a lányt. A kocsis már tudta, mit kell tennie. - Úgyse hiszem el! - mondta a lány ragyogó arccal, mély megin- dulással. Úgy érezte magát, mint egy kölyöklány az el- ső randevún, ahogy ült a meleg szőrme oltalmában. Jeff átkarolta a vállát. - Fontolóra vettem a javaslatát: Vermontba me- gyünk. Jövö keddre kell ott lennünk; remélem, ez nem fogja elszúrni a megbeszéléseit - közölte vidáman. - Szó sincs róla! - Jeff mellett ülve hirtelen olyan ér- zése támadt, hogy megtenne mindent, amit a férfi akar. Lassan kocsikáztak a park irányába. Allegra felhúzta a kényelmes, meleg, fehér angorakesztyűt. Jeff anyjá- nak körülbelül akkora keze volt, mint neki. Felnézett a férfira, tekintetük összekapcsolódott. Micsoda kedves ember! Igazán elkényezteti őt. - Ez csodálatos, Jeff. Köszönöm. - Ne bolondozzon már - feszengett a férfi. - Csak arra gondoltam, csinálnunk kellene valami különlegeset, ha már egyszer havazik. Még nagyobb fennakadást okoztak az egyébként is összetorlódott forgalomban. A Central Park Southnál észak felé fordultak, és mentek még néhány saroknyit, amíg el nem érték a Wollman korcsolyapályát. A fogat megállt, Allegra kikukkantott a sötétségbe. - Hol vagyunk? - kérdezte némileg szorongva. Bár

154

ilyen hidegben még az utcai útonállók se merészked- nek ki. A kocsis kinyitotta az ajtót, és kisegítette őket. Jeff vidáman nézett a lányra. - Tud korcsolyázni? - Többé-kevésbé. A Yale óta nem korcsolyáztam, és nem vagyok egy Peggy Fleming. - Nem akarja megpróbálni? - Allegra elnevette ma- gát, de a gondolat olyan mulatságosnak tűnt, hogy nem bírt ellenállni neki. Bólintott. - Szívesen. Karonfogva siettek a korcsolyapálya felé, otthagyva a várakozó fogatot. Jeff éjfélig kifizette a kocsist. Kor- csolyát bérelt kettejüknek, segített Allegrának felkötni a korcsolyát, majd kitámogatta a jégre. Allegra kezdetben bizonytalankodva csúszkált, de gyorsan rájött, hogyan egyensúlyozzon. Jeff gyönyörűen korcsolyázott. A Harvardon tagja volt a hokicsapatnak. Bemelegítés gyanánt gyorsan körbekorcsolyázta a pályát, majd visszatért a lányhoz. Allegra hamarosan egészen ügye- sen korcsolyázott. Még mindig havazott, rajtuk kívül szinte senki sem tartózkodott a jégen. Hot dogot ettek, hogy legyen energiájuk, és háromszor vételeztek forró csokoládét. Allegra istenien érezte magát. A vége felé már úgy kacarásztak és csipkelődtek, mint régi barátok. Olyan volt, mintha Alannel lenne, csak még annál is jobb egy kicsit. - Nem is emlékszem, mikor mulattam utoljára ilyen jól! - lelkesedett Allegra, amikór leültek, hogy pihen- tesse lábait.

155

- Néha eljárok korcsolyázni Los Angelesben is, bár az ottani jégpályák elég vacakak. Tavaly Tahoe-ban kor- csolyáztam, de az a pálya ráadásul még szűk is. A kor- csolya határozottan nem nyugati sport. Kár Én még mindig élvezem. - Én is - felelte a lány boldogan. Jeff pontosan az a tí- pus volt, ahogy ott állt, magasan, férfiasan, kisportol- tan, nevető szemével, amire Sam azt mondta volna, hogy "szép darab". - Már el is felejtettem, milyen szóra- koztató - hálálkodott. Aztán Jeff perecet és egy csésze forró kávét vásárolt neki. Nem volt igazán hideg, a szél elült, de még mindig sűrűn havazott. - Ha ez kitart, holnapra megbénul a város. Talán az összes megbeszélését el kell halasztania - reményke- dett Jeff. Allegra elnevette magát a gondolatra, és elme- sélte, hogy ismét Jason Havertonnal lesz találkozója. - Nagyon bírom. Félelmetes lehetett fiatalkorában. Roppant kedves, érdekes, művelt ember, az esze pedig, akár a borotva. Őszintén csodálom. Kész élvezet volt vele tárgyalni. Mulatságos, hogy itt mennyivel palléro- zottabbnak tűnnek az emberek, mint Kaliforniában. Igazi irodalmi világ, tele urakkal, hölgyekkel, kiművelt koponyákkal, akik jólnevelten viselkednek, és betartják a szabályokat. Nálunk kicsit még mindig érdes a nép. Időnként meg is feledkezem róla, de rögtön eszembe jut, mihelyt idejövök. Egy ilyen ember, mint Jason Ha- verton, nem élhetne meg Kaliforniában; bedarálnák az újságok, a szennylapok arra célozgatnának, hogy viszonya van egy geriátriai ápolónővel, és életveszélyes

156

fenyegetéseket kapna. - Tudja, Allegra, egy ilyen öreg szivarnak ez talán még valami izgalmat is lopna az életébe. Lehet, hogy Haverton direkt élvezné. - Komolyan beszélek! - erősködött a lány. Korcso- lyáztak, Jeff átölelte a derekát, azzal az ürüggyel, hogy nem szeretné, ha Allegra elesne. A lány nem tiltakozott. Örült. - Az egy egészen más világ, Jeff. - Tudom - felelte kissé elkomolyodva a férfi. - Ke- mény dolguk lehet az ügyfeleinek, hogy ennyire ki- szolgáltatva kell élniük, örökös fenyegetettségben, mi- közben a családjukat folyamatosan zaklatják. - Bármikor megtörténhet bárkivel, aki keres egy kis pénzt, és hírnévre tesz szert. Úgyszólván automatizmus, hogy ezek után meg akarják ölni az embert. Beteg dolog ez. Mint a Vadnyugaton. Bumm, véged. De a bulvárla- pok sem tartoznak a szórakoztató kategóriába. Kiagyal- nak az égvilágon minden hazugságot, csak hogy fogy- jon az újság, és fütyülnek rá, kinek okoznak fájdalmat. - Ha valakinek ilyen ügyfelei vannak, mint magá- nak, annak folyamatosan van része a hasonló baromsá- gokban. Mit tud tenni a kliensei védelmére? - Siralmasan keveset. A szüleimtől évekkel ezelőtt megtanultam, hogy nem szabad feltűnést kelteni, tiszta életet kell élni, és meg kell tanulni nem venni tudomást a szennyről. Az ember még ezzel együtt sem lehet biz- tonságban. Amikor gyerekek voltunk, bennünket is megpróbáltak lefényképezni, de apám úgy védelme- zett bennünket, akár az oroszlán. Sohasem engedte

157

meg nekik. Ha kellett, kiverekedte a hivatalos tilalmat is. Ma már sokkal lazábban fogják fel a dolgot. Az ember azután folyamodhat védelemért, ha kétszer kísérel- tek meg ellene merényletet. Az elutazásom előtt éppen Carmenért kellett aggódnunk. Ma beszéltem a rendőr- séggel és az FBI-jal; úgy tűnik, lehiggadtak a kedélyek. De szegény Carmen halálra ijed. Képes felhívni, csak mert hajnali négykor zajt hallott és megrémült tőle. - Akkor nem alhat valami sokat - csipkelődött Jef. Allegra nevetett, és nem emlitette Brandont, aki utálta a kliensei tolakodását és folyton panaszkodott miattuk. Nem érezte korrektnek, hogy Jeffnél panaszkodjon Brandonra, ráadásul azt a tévhitet ültetve el a férfiban, hogy ő boldogtalan Brandonnal. Még mindig nagyon sok időt töltenek együtt. Jövő héttől Jeff visszatér Los Angelesbe, és akkor úgysem lehetnek ilyen közös es- téik. Egyszer talán majd együtt ebédelhetnek. Már sokat töprengett ezen. Összeismertethetné Jeffet Alannel vagy akár a szüleivel. Blaire biztosan kedvelné, Simon pedig már találkozott vele. Nagyon különös volt így gondolkozni Jeffről, mint olyasvalakiről, akit be lehet mutatni a szüleinek. - Most mire gondol? - kérdezte Jeff, kíváncsian kém- lelve a lány arcát. A kifejező szempár elborult. Allegra nem válaszolt azonnal. - Az jutott eszembe, hogy bemutatom a családom- nak. Valamiért különösnek tűnt. Éppen magamat pró- báltam igazolni. - Kell igazolnia magát, Allegra? - kérdezte szeliden a

158

férfi. - Nem tudom. Kell? - Jeff nem válaszolt. A korcso- lyapálya végénél támasztották a korlátot. Jeff néhány percig nézte őt, majd közelebb húzódott, és megcsókol- ta. A lány annyira meghökkent, hogy még csak el sem húzódott, csak belecsimpaszkodott Jeffbe, hogy el ne essék, majd viszonozta a csókot. Levegőért kapkodva váltak le egymás szájáról. - Ó, Jeff... - rebegte halk hitetlenkedéssel. Ismét gyereknek érezte magát, de ugyanakkor valahogy nagyon nőnek is. - Allegra! - súgta vissza a férfi. Ismét magához vonta, Allegra pedig nem tiltakozott. Majd megint korcso- lyáztak, és percekig nem szóltak egy szót sem. - Nem tudom, kell-e bocsánatot kérnem - szólalt meg végül Jeff -, de nem igazán van kedvem hózzá. - Nem kell - válaszolta a lány halkan. - Én is megcsó- koltam magát. jeff a szeme közé nézett. - Bűntudata van Brandon miatt? -Tudni akarta, mit érez Allegra. Tudta, hogy beleszeretett ebbe a lányba, aki elbűvölte erős jellemével, elveivel, álmaival, a szép- ségéről nem is szólva: Vele akart lenni, ölelni, csókolni, szeretni akarta, Brandon meg menjen a fenébe. - Nem tudom - felelte Allegra a lehető legnagyobb őszinteséggel. - Nem tudom, mit érzek. Annyit tudok, hogy lelkifurdalásomnak kellene lennie. Feleségül akarok menni hozzá. Már két éve azt akarom. De ő olyan merev, Jeff. Annyit ad, amennyit akar, egy szemernyi-

159

vel sem többet. Minden cselekedetében kimért, feszes, távolságtartó. - Az isten szerelmére, miért akar feleségül menni egy ilyen alakhoz? - kiáltott föl Jeff. Ismét pihenőt tartottak. Közeledett a záróra, a közönség még jobban megrit- kult. - Magam se tudom! - fakadt ki panaszosan Allegra. Már belefáradt, hogy örökösen magyaráznia és indo- kolnia kell mindenkinek, még magának is. - Talán mert olyan régen tart közöttünk, vagy mert úgy vélem, hogy szüksége van rám. Úgy gondolom, jó társa lennék. Meg kellene tanulnia adni, ellazulni. Hogy ne féljen a szere- lemtől, ne rettegjen elkötelezni magát... - Könnybe lá- badt szemmel nézett a férfira. Jeff önzetlen nagyvona- lúságának fényében hirtelen olyan ostobán hangzott az egész. - És ha nem tanulja meg, akkor mi marad magának? Miféle házasság lesz ebből? Talán ugyanolyan silány, mint amelyik a régi feleségéhez fűzte. Talán örökre ne- heztelni fog magára, amiért a természetétől idegen do- logra akarja kényszeríteni. Én úgy veszem észre, az el- ső asszonynál is épp ez zavarta, mégsem vált el tőle. Meddig tart még ez? Újabb két évig? Öt évig? Tízig? Miért csinálja ezt? Olyan, mintha önmagát büntetné. Hát nem látja, hogy maga sokkal különbet érdemel? - Blaire ugyanezt mondta, de Jeff hangja sokkal éleseb- ben csengett. - És ha maga ugyanolyannak bizonyul, mint ő? - bökte ki legnagyobb félelmét Allegra. Végül mind olya-

160

nok voltak, mint Brandon. De hát eleve így válogatta őket. - Rá emlékeztetem? - kérdezte Jeff. A lány elnevette magát a könnyein át. - Nem, az apámra. - Ezt bóknak vettem - mondta őszintén a férfi. - Annak is szántam. Bár emlékeztet egy kicsit az öcsémre és Alanre is - mondta Allegra bánatos mosoly- lyal, amikor azokra a férfiakra gondolt, akik jók voltak hozzá, nem azokra, akik belefagytak az önzésükbe, mint Brandon és az elődei. - Beszélt már valakivel erről? - kérdezte a férfi. A lány nevetett. - Ó, igen, a pszichoterápia nagy nyugati találmánya! Ugyan hány évig lehet csinálni? Én négy éve játszom. Minden csütörtökön találkozom a pszichiáteremmel - közölte egykedvűen. - És mit mond? Vagy erről inkább nem beszél? - kér- dezte tétován a férfi. Megdöbbentette, hogy Allegra így kapaszkodik valakibe, aki oly keveset ad neki. A lány is látja ezt, noha nagyon védi a férfit. Nyilván nem elő- ször, másoktól is hallhatta már a kifogásokat. - Nem, hozzászoktam már - felelte őszintén Allegra, miközben siklottak körbe-körbe a pályán. - A pszichiá- terem szerint régi keletű probléma, és igaza is van. Olyan férfiakat választok, akik alkatilag képtelenek szeretni. Nem szeretnek se engem, se senkit. De azt hiszem, Brandon különb, mint az elődei. Legalábbis igyekszik.

161

- Hogyan mondhatja ezt? - kérdezte Jeff csaknem kíméletlenül. - Mit tesz magáért? - Szeret engem - válaszolta konokul a lány. - Lehet, hogy merev és gátlásos, ennek ellenére mellettem áll- na, ha valóban szükségem lenne rá. - Mindig ezzel biztatta magát, de Brandonnak eddig még egyszer sem kellett bizonyítani. - Biztos ebben, Allegra? - kérdezte Jeff élesen. - Jól gondolja meg. Mikor fordult elő utoljára, hogy ott állt maga mellett? Alig ismerem magát, ennek ellenére ki merem jelenteni, hogy ez az ember csúnyán cserben fogja hagyni. Még a feleségétől sem volt képes elválni. Mire vár? - Allegra olyan kétségbeesett arcot vágott, hogy Jeff inkább ejtette a témát. - Ne haragudjon - mentegetőzött. - Valószínűleg csak féltékeny vagyok. Nincs jogom ilyeneket mondani. De akkor is olyan igaz- ságtalanságnak tűnik. Annyira nehéz olyasvalakivel ta- lálkozni, aki valóban fontos, és akkor hirtelen feltűnik maga, de vonszolja maga után Brandont, mint macska a farkára kötött konzerves dobozokat. Szeretnék szabadulni tőle, hogy egyszerübb legyen a helyzet. - Allegra nevetett. - Értem - felelte, de nem árulta el Jeffnek, mennyire mély húrokat pendített meg. Két éve ismeri Brandont, nem fog szakítani csak azért, mert a barátja nem kísér- te el az Arany Glóbuszra, mert nem vall szerelmet a telefonban, mert szeretkezés után jobban szeret hazamenni, vagy csak mert találkozott New Yorkban egy jóképű íróval. Az ember nem rúgja fel az egész

162

életét, csak mert valaki elvitte korcsolyázni. Ugyanak- kor nem tagadhatta, mennyire lenyűgözte Jeff. Egy- szerűen levette a lábáról. Ám ennek semmi köze Bran- donhoz. Egymásba karolva korcsolyáztak zárásig, aztán visz- szaadták a korcsolyájukat, és beültek a fogatba. Jeff egyfolytában hallgatott. Sajnálta, hogy elragadtatta magát. Meghívta Allegrát az anyja lakásába egy pohár italra, de a lány inkább vissza akart menni a szállodába. Későre járt, másnap korán kell kelnie. - Ígérem, rendesen fogok viselkedni! Nem kellett volna ezt mondanom a barátjáról, Allegra. Sajnálom. - Maga hízeleg - mosolygott a lány. - Szeretném, ha ez a meghívás egy pohár italra érvényben maradna. Holnap reggel korán kell kelnem. - Hátradőlt az ülé- sen, belesimult a férfi karjaiba. Jeff úgy érezte, reggelig elülne így, de nem mondta. Hallgatták a patkók kopo- gását, és gyönyörködtek a hóesésben. - Szép, ugye? - kérdezte Jeff halkan. Allegra bólin- tott, mosolygott. - Jó volt korcsolyázni. Köszönöm, Jeff. - Mennyivel szórakoztatóbb volt egy elegáns franciás vacsoránál. Külön élvezett minden közös percet, még akkor sem bántódott meg, amikor a férfi Brandon miatt nyaggatta. Bosszankodott, de tökéletesen megértette Jeffet. Brandonon valóban van mit bírálni. De most nem őrá gondolt, hanem Jeffre, ahogy kocsikáztak a parkon át a Plaza irányába. - Kitűnően korcsolyázik - dicsérte Jeff. A lány fölne-

163

vetett. - De csókolózásban is kitűnő. - Allegra kuncogott. - Maga is. Azonkívül remek sportoló. - Ismét csevegni kezdtek, és mire elhagyták a parkot, már a régi fesz- telenséggel diskuráltak és nevetgéltek egymással. Meg- érkeztek a szállodához, a kocsis átvette Jefftől a fizetsé- get meg a csinos borravalót, majd elhajtott. - Úgy ér- zem magam, mint Hamupipőke! - mondta Allegra, nézve, hogyan tűnik el a fogat a havazásban. Visszaad- ta Jeffnek az angorakesztyűt. A férfi kuncogott. - Akkor most mi lesz? Mindketten átváltozunk sütő- tökké? - Régóta nem volt ilyen vidám, mint most, ezzel a szédületes lánnyal. - Olyan remekül éreztem magamat. - Maga volt a tö- kély, korcsolyázni a hóesésben. Fölnézett a férfira, a csókolózásra gondolt, és egy pillanatra összeszorult a szíve a vágyakozástól. Jeff bekísérte, vele együtt várt a liftre, és a lány meglepetésére belépett utána a fel- vonóba. Még meghökkentőbb volt, hogy ő nem is tiltakozott. Némán álltak egymás mellett, míg a lift fölre- pítette őket a tizenharmadikra. Jeff követte a szobájáig. A lány elővette a zsebéből a kulcsot. Nem invitálta be a férfit, csak nézett rá szomorúan. Úgy szerette volna, ha másképp állnának közöttük a dolgok, ha Brandon nem lépett volna be két éve az életébe, de belépett, és most már nincs értelme változtatni a dolgon, csak mert egy romantikus estét töltött a hóesésben egy idegennel. - Akkor most itt hagyom magát - mondta a férfi ugyanazzal a mély elfogódottsággal, amelyet a lány ér-

164

zett. Jeff nem szándékozott beleverni a fejét a téglafal- ba. De valahogy nem bírta elengedni Allegrát. És azt sem hitte, hogy a lány őszintén akarná azt, amit Bran- dontól kaphat. Éppen jó éjszakát akart mondani, mert semmi esetre sem akart erőszakoskodni, amikor a lány egyetlen lé- pést tett feléje, és Jeff nem bírt uralkodni magán többé. Magához szorította a lányt és csókolta, olyan szorosan ölelte, hogy Allegra alig kapott levegőt, de nem bánta. Biztonságban volt, kívánatosnak érezte magát, és azt is tudta, hogy ha most együtt töltenék az éjszakát, Jeff nem akarna elmenni hajnal előtt. Újra és újra csókolta a férfit, olyan mohón kívánta, mint az őt, majd elhúzódott tőle, és szomorúan meg- rázta a fejét. - Nem tehetem, Jeff - mondta könnyes szemmel. A férfi bólintott. - Tudom. Nem is akarom, hogy megtegye, mert csak meggyűlölne érte. Miért ne maradjon egy darabig így? Aféle ómódi románc, egy kis ölelkezés-csókolózás, vagy egyszerűen csak barátság, ha ezt akarja. Azt teszem, amit kíván - mondta lágyan. - Ne érezze úgy, hogy sür- getem. - Nem tudom, mit érzek - felelte őszintén Allegra. - Úgy össze vagyok zavarodva. - Őszinte riadalommal nézett a férfira. - Akarom magát... és akarom őt... Azt akarom, hogy olyan legyen, amilyen sohasem tudott lenni, de véleményem szerint lehet... És hogy miért fontos? Miért teszem ezt?... Nem értem, mit művelek

165

itt. Úgy érzem, mintha beleszeretnék magába. Igaz ez? Vagy csak New York-i flört? Nem tudom, mi az ördög folyik itt! - dadogta kétségbeesetten. Jeff szerelmesen mosolygott rá, majd ismét megcsókolta, és Allegra ez- úttal sem tiltakozott. Szerette csókolni a férfit, szeretett hozzábújni, szeretett mellette ülni a kocsiban, szeretett vele korcsolyázni. - Mi lesz, ha majd visszatértünk? - kérdezte. A falnak támaszkodtak a szobája előtt, nem merte behívni Jeffet, mert öt percen belül az ágyban kö- töttek volna ki. Az pedig - habár fölöttébb vonzó dolog - árulás lenne mindenkivel szemben. De bírná-e Jeff az ő életét? - Mert ez így nagyon romantikus. De mi törté- nik, ha majd vásárolnom kell a Safewayn, ha Carmen hajnali négykor telefonál, mert a kutya felborította a kukát, vagy ha Mal O'Donovant letartóztatják Renó- ban ittas garázdaságért, nekem pedig oda kell rohan- nom, hogy letegyem érte az óvadékot? - Mennék magával, és kész. Nem tekinteném se bot- ránynak, se kihasználásnak. Épp hogy viccesnek talá- lom. Remek ötleteket kapnék a könyveimhez. - Ne bolondozzon. Ez olyan, mintha fél tucat zabo- látlan kamasz gyereke lenne az embernek. - Szerintem túlélném. Olyan sebezhetőnek lát? Min- dig rugalmas voltam. Jó előképzés lenne ahhoz, ha majd nekünk is lesznek srácaink, akik mindezt végig- csinálják, ha nem nevelik őket megfelelően. - Miket beszél maga? - hüledezett Allegra. Teljesen összezavarodottnak és boldogtalannak látszott. Ám édes boldogtalanság volt ez.

166

- Hogy magával akarok lenni, és a többit majd dönt- se el az idő. Ugyanaz történik velem, mint magával. Ép- pen beleszeretek magába, és nem tudom miért, de nem akarom elveszíteni, mint ahogy visszaadni se akarom egy pasasnak, aki nem méltányolja, és nem is érdemli meg magát. - Gyöngéden félresimított a lány homloká- ból egy selymes hajfürtöt, és belenézett a szempárba, amelyet két napja látott először, de amely máris annyi bizalmat sugárzott feléje. - Egy dolgot nem akarok: meggyötörni vagy boldogtalanná tenni magát. Egyelő- re ne csináljon semmit. Ez majd kiforrja magát. Majd meglátjuk, mi történik, ha visszatértünk Los Angelesbe - érvelt józanul. Allegra bólogatott, és egyszer csak riadtan nézett rá. - De mi lesz, ha úgy döntök, hogy nem találkozha- tunk többé? - Az nem megy, hogy Los Angelesben is csüggjenek egymás ajkán. Brandonnak bizonyosan nem tetszene. - Remélem, nem dönt majd úgy - felelte Jeff nyugodtan. - Nem tudom, mit csináljak! - panaszkodott gyere- kesen Allegra. A férfi elmosolyodott. Kivette a lány uj- jai közül a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. - Volnának ötleteim, de az adott helyzetben egyik sem tűnik megfelelőnek. - Megcsókolta a lányt, gyen- géden meglökte, és a markába nyomta a kulcsot. - Hol- napra mi a program? - Ismét találkozom Havertonnal és a szponzorokkal, azonkívül egyéb megbeszéléseim is vannak. - Eszébe ju-

167

tott, hogy munkavacsorája is lesz egy ügyvéddel, aki máskor nem szakíthat rá időt. Hosszú nap vár rá, nem sok ideje marad, hogy találkozhasson a férfival. - Azt hiszem, csak kilencre végzek, bár az is lehet, hogy később. - Akkor majd felhívom. - Odahajolt Allegrához, és megcsókolta. Aztán a lány bement a szobájába, a férfi visszatért az előcsarnokba. Allegrának eszébe jutott, hogy fel kellene hívnia Brandont, ám ezúttal képtelen volt rá. Túlságosan tisz- tességtelen lett volna eljátszani, hogy ő csak ül a szobá- jában, és Brandonról álmodozik. Nem lenne szabad ta- lálkoznia Jeffel, vagy legalább a csókolózást kellene ab- bahagyniuk, de ennek még a gondolata is fáj. Talán úgy kellene tekintenie, mint egy ártatlan flörtöt, néhány csókkal; aztán, ha majd visszatérnek Kaliforniába, minden visszazökkenne a régi kerékvágásba. Még akkor is ezt mondogatta magának, amikor Jeff felhívta egy óra múlva. Allegra ugrott egyet, amikor megcsörrent a ké- szülék, és először nem is akarta fölvenni. Bizonyosra vette, hogy Brandon az. Ma még nem telefonált, nem is üzent. Bűntudattal nyúlt a kagylóért. - Halló? - Úgy érezte magát, mint egy bűnöző. Jeff kacagott a vonal túlsó végén. - Jaj, istenem, soha ne próbáljon meg pókert játszani. Rémes a hangja. - Úgy is érzem magam, Jeff. Borzasztó bűntudatom van. - Gondoltam. Nézze, nem csinált semmit. Ami tör- tént, helyrehozható. Nem élt vissza Brandon bizalmá-

168

val, de ha ez megnyugtatja, tarthatunk egy lélegzetvé- telnyi szünetet. - Neki nagyon nagy áldozatot jelentett ez a javaslat, mert látni akarta a lányt minden alkalommal, amelyet Allegrától kaphatott. - Igen, azt kellene tartanunk, mármint egy lélegzet- vételnyi szünetet - helyeselt Allegra boldogtalanul. - Én nem bírom ezt. - Mert tisztességes nő, ami épp elég nagy baj - évő- dött Jeff. Nem akarta bántani a lányt, de majd belehalt a gondolatba, hogy nem láthatja. - Holnap este nem találkozhatok magával - szólt Allegra hirtelen határozottsággal. Jeff úgy érezte, mintha satuba fognák a szívét. - Megértem. Majd telefonáljon, ha meggondolta ma- gát. - Allegra ismerte minden számát. - Ugye, nem lesz semmi baja? - Alig ismerte a lányt, mégis aggódott érte. - Semmi bajom, csak vissza kell nyernem az egyen- súlyomat. Kész őrület volt a két utóbbi nap. - És nagyon szép - egészítette ki Jeff. Ismét vágyódni kezdett a lány ajka után, és félt, hogy soha többé nem csókolhatja. Azért telefonált, hogy jó éjszakát kívánjon, ehelyett lehetőséget adott Allegrának a menekülésre. Pedig nem ezt akarta. - Csakugyan csodálatos napok voltak - mondta Al- legra. A korcsolyázásra gondolt, a fogatra, a csókolózás- ra a havazásban. jeff teljesen elszédítette. Most azonban az igazi életre kell összpontosítania, és vissza kell térnie Brandonhoz. - Majd telefonálok - ígérte, és majdnem megfulladt a szavaktól, mert ismét Jeffre

169

gondolt, nem Brandonra. - Jó éjszakát, Jeff. - Jó éjszakát. - Sohasem árulta el Allegrának, miért hívta fel. Csak azért, mert meg akarta mondani, hogy szereti. A llegrának úgy rémlett, hogy a szerda sohasem fog véget érni. Volt több találkozója, egy kései ebédje, majd egy kései vacsorája egy adóügyi jogásszal, aki az egyik ügyfelének dolgozott. Hosszú nap volt, és ahogy sietett az étteremből jövet a Madison sugárúton, reggel óta ezredszer gondolt Jeffre. Keményen tartotta magát, és nem hívta föl, noha majd belehalt. Mégsem teheti, mert ahhoz az érzéseik túlságosan hevesek és erősek. Tűzzel játszani veszélyes. 7. Ahogy ment, véletlenül benézett egy könyvesbolt ki- rakatába, és ott volt Jeff. A könyve hátsó borítójáról bá- mult Allegrára. A lány megállt, belenézett a beszédes szempárba, majd akarata ellenére bement a boltba, és, megvette a könyvet. Letette az asztalra, sokáig nézte a borítón levő arcot, majd belecsúsztatta a könyvet az aktatáskájába. Üzenet nem jött se Jefftől, se mástól. Befutott egy köteg fax, reggel hosszas telefonbeszélgetést folytatott Bram Mor- risonnal és Malachi O'Donovannel. Carmen hagyott Alice-nél egy rejtélyes üzenetet, hogy kutyabaja. Ugy tűnt, mindenki simán megvan nélküle. Egyedül Bram- nél voltak gondok - valaki megfenyegette az egyik gyerekét. A mexikói házvezetőnő alig értette, amit az il-

170

lető mondott a telefonban, de nem hangzott jól. Bram személyesen értesítette a rendőrséget, és külön testőrt állított mindkét gyerek mellé. Pontosan ezt magyarázta Allegra Jeffnek, hogy náluk soha sincs vége a problé- máknak. Fenyegetések, döntések, turnék, engedélyek, a kizsákmányolás legkülönbözőbb válfajai, és szerző- dések vég nélkül. Ma este azonban nem talált vigaszt a munkájában. Kizárólag Jeffre bírt gondolni. Tízkor végre megcsör- rent a telefon. - Milyen volt a napja? - Jeff próbált tárgyilagos hangot megütni, de olyan ideges volt, hogy nyirkosra iz- zadta a tenyerét. Már attól a tudattól boldogtalan lett, hogy hallhatja Allegrát, de nem láthatja. - Jó. - A lány beszámolt Bramről, a turnéról és a fe- nyegetésről. Jeff visszataszítónak találta, hogy gyerekeket fenyegessenek. - Ezek az alakok betegek. El kellene zárni őket egy szálig. És a nap többi része hogyan telt? - érdeklődött. Allegra gyászos pillantást vetett az aktatáskájára. - Megvettem a könyvét. - Igen? - örvendezett a férfi. Felvidult, hogy Allegra mégis gondol rá. - Miért vette meg? - Meg akartam szerezni a képét - felelte Allegra, mint egy kislány. Jeff fölnevetett, és nagyon sajnálta, hogy nem ölelheti magához. - Odamehetek és megmutathatom a valódit - ajánl- kozott reménykedve. Ezúttal Allegra kacagott. - Nem szabad.

171

- Hogy van Brandon? - érdeklődött rövid szünet után a férfi. Mostanra már a nevét is utálta kimondani, de szerette volna tudni, hogy telefonált-e Allegrának. - Kevéssel ezelőtt hívtam. Még nem volt otthon. Bi- zonyosan nyakig ül az ügyében. - Mi lesz velünk, Allegra? - kérdezte a férfi halkan. Egész nap képtelen volt összpontosítani, és nem jött egy épkézláb gondolata sem. - Pórázon leszünk, amíg nem tanuljuk meg fegyel- mezni magunkat - válaszolta a lány. Jeff kuncogott. - Veszek magának egy kis kábítópisztolyt. Azzal ki- üthet, valahányszor a közelébe merészkedek. De gyakran kell majd használnia. - Ugyanolyan hibás vagyok, mint maga - mondta még mindig bűntudatosan a lány. - Ne legyen már olyan kíméletlen magához, az ég szerelmére. Maga is csak ember Azonkívül mindent helyesen csinált. Leállitott engem. Elküldött. Meg- mondta, hogy nem akar viszontlátni - sorolta Jeff a lány erényeit, és külön-külön gyűlölte őket, bár ugyanakkor tisztelte is Allegra bátorságát, erkölcsét és hű- ségét. - Igen, mindezt megtettem, miután többször megcsó- koltam magát - helyesbített a lány. - Nézze, jogtanácsos kisasszony, csókolózni nem bűn ebben az országban. Fogja föl lezseren. Nem a viktoriá- nus Angliában élünk. Nagyon korrektül viselkedett. In- kább elégedettnek kellene lennie magával - intette Jeff, bár jobb szerette volna, ha a lány nem olyan hűséges

172

Brandonhoz. - Nem vagyok elégedett. Nyomorult vagyok és hiá- nyolom magát - vallotta be Allegra. Ezen nevetniük kellett. - Örömmel hallom! - ragyogott föl a férfi. - Milyen- nek ígérkezik a holnap? Vagy számít ez? - Zsúfoltnak, és nem, nem számít. - Ezt vártam - mondta Jeff lehangoltan. - Mikor utazik vissza? - Pénteken. - Én is. Repülhetünk legalább együtt? Megígérem, hogy semmiféle disznóságot nem csinálok a gépen. - Allegra először nevetett az ötleten, de aztán nem találta túl okosnak. Minek kínoznák magukat? Mert azt nem tudnák megállni, hogy ne essenek egymásnak. - Nem hinném, Jeff. Talán majd egyszer ebédelhe- tünk együtt Los Angelesben. - Menjen már - panaszkodott Jeff. - Hiszen ez sza- márság. Ennél azért többet érdemelünk. Nem lehet- nénk legalább barátok? Ennek így semmi értelme. Maga nem apáca, hanem nő. Még csak nem is a felesége annak a pasinak! - És sohasem lesz az. De mire Allegra be- látja, és szabad lesz, addig ki tudja, hol jár már és mit művel Jeff Hamilton. Az életben fontos az időzítés. Nem akkor akarja viszontlátni Allegrát, amikor a lány már lemondott Brandonról, mert ebben a tempóban évekig is eltarthat. - Allegra, csak egyszer találkozzon velem, mi- előtt hazamenne. Kérem, látnom kell magát. - Nem látnia kell, hanem látni akar - helyesbített a

173

lány. - Botrányt csapok, ha nem egyezik bele! Elmegyek a szállodába, és lefekszem az előcsarnok padlójára! Visszahozom a fogatot, és behajtok a lóval a forgóaj- tón! - Mindig sikerült megnevettetnie és boldoggá tennie Allegrát. - Mit művel velünk, buta lány? Mi ez az egész? - Állom a szavamat. Azt teszem, amit vállaltam. - Az a pofa azt sem tudja, hogy ez mit jelent. Nem ér- demel ő ennyit. Mint ahogy én sem. Legalább azt en- gedje meg, hogy kivigyem a repülőtérre. - Majd felhívom Los Angelesben - mondta Allegra határozottan. - És mit fog mondani? Hogy nem találkozhat velem Brandon miatt? - Azt ígérte, hogy nem fog erőszakoskodni - emlé- keztette fáradtan Allegra. - Hazudtam - felelte flegmán a férfi. - Lehetetlen alak. -Menjen, olvassa a könyvemet, vagy nézze a képet. Holnap este felhívom. - Nem leszek itt - próbálta elcsüggeszteni. - Akkor később telefonálok. - Miért csinálja ezt? - Mert szeretem magát. - Allegra sokáig hallgatott; Jeff behunyta a szemét, és várt. Tudta, hogy ezt nem lett volna szabad mondania. - Jól van na, nem szeretem! Hülye voltam. Nagyon kedvelem magát, és meg akarom ismerni. - Apró, ezüstös kuncogás a vonal má-

174

sik végén. - Tudja-e, Allegra Steinberg, hogy megőrjít engem? És hogy akar képviselni, ha nem akar látni? - Nincs is ügye - emlékeztette Allegra. A férfi felhá- borodott. Akkor szerezzen nekem egyet. Miféle ügyvéd maga? - Bolond, hála a legújabb ügyfelemnek. - Menjen csak, menjen vissza hozzá! - cukkolta Jeff. - Úgyse akarom látni. Különben is vacakul korcsolyázik. - Igen, vacakul - hagyta rá nevetve Allegra. Mindket- tejüknek nagyon drága volt annak az esti korcsolyázás- nak az emléke. Hihetetlen, hogy alig egy napja látták egymást. Valóságos örökkévalóságnak tűnt. Hogy fogja kibírni Los Angelesben, ha nem láthatja a férfit? - Nagyon szépen korcsolyázik - mondta Jeff melegen. - Maga a csodák két lábra állt tárháza. És feltétele- zem, ezen erények egyike a hűség. Csak reménykedhe- tek, hogy egy napon leszek olyan szerencsés, és kapok valaki olyat, mint maga. Eddigi szerelmeim mindig leg- alább fél tucat emberre vagy egy kisváros nagykorú fér- fi lakosságának zömére kiterjedő nagyvonalúsággal ér- telmezték a hűséget. No szóval, holnap este fel fogom hívni, Miss Steinberg - mondta udvarias rendíthetet- lenséggel. - Jó éjszakát, Mr Hamilton - felelte a lány kimér- ten. - Kívánom, hogy legyen minél kellemesebb a napja. Este majd beszélünk. - Azt nem bírta hozzátenni, hogy Jeff ne hívja fel; ahhoz túlságosan szeretett be- szélgetni vele, és így legalább van mire várniuk. Még ez

175

volt a szerencse, mert a következő nap rémesnek bizonyult. Zuhogott az eső, képtelenség volt taxit találni, a föld- alatti lerobbant, a megbeszélései vagy túlságosan elhú- zódtak, vagy elmaradtak. Ázott ürgének érezte magát, mire este hatra visszavergődött a szállodába, hogy átöl- tözzön a fél nyolcas vacsorához. Délelőtt hívták meg Weissmanék, ő pedig elfogadta, csak hogy ne kelljen a szállodában kuksolva Jeffre gondolnia. A férfi délelőtt hosszú szálú piros rózsákat küldött neki. A virágok mosolyt csaltak Allegra ajkára, de nem változtatták meg az elhatározását. Két év után ennél többel tartozik Bran- donnak, aki hűséges hozzá. Sok hibája van, de a csapo- dárság nem tartozik közéjük. Pénteken szándékozott visszautazni Los Angelesbe, de hétfő óta nem beszélt Brandonnal. Többször telefo- nált neki, üzeneteket is hagyott, de Brandon mindig házon kívül volt: vagy a bíróságra ment, vagy tárgyalt. Idegesítő, hogy nem tud beszélni vele, de ez a büntetés a hűtlenségéért. Csúnyán viselkedett, többször is meg- csókolta Jeffet, és ha megint találkoznának, nem bírna ellenállni a férfinak. Szomorú, ugyanakkor megnyugta- tó tudat volt, hogy nem lesz itt, amikor Jeff telefonál. Felvette piros kötött ruháját, a haját kibontotta, felöl- tötte téliesített esőkabátját. Indulás előtt még egyszer megpróbált beszélni Brandonnal; ismét azt a választ kapta, hogy megbeszélésen van, mire Allegra üzenetet hagyott, aztán lesietett a földszintre, és megkérte a por- tást, hogy hívjon neki egy taxit.

176

Félórába telt, mire sikerült, Allegra el is késett, ám a vendégek többsége ugyanezen okból szintén késve ér- kezett. Weissmanék tizennégy főt hívtak vacsorára, köztük, mint Andreas emlitette, Jason Havertont és még két-három íróját. A belépő Allegrát rögtön összeismertették egy nagyon szép fiatal nővel. Sok vitát kavart feminista írónő volt, Andreas egyik ügyfele. Eljött egy közismert riporter, a New York Times egyik tudósítója, a CNN igazgatója feleségestül és a Broadway egyik színésznője, Blaire jó ismerőse. Allegra addig nem ült le az asztalhoz, amíg nem üdvözölte. A híres asszony úgy vonult be a szobá- ba, mint egy királynő, rögtön magára vonva mindenki figyelmét. Tökéletes New York-i összejövetel volt, esős estékre. Már csak egyetlen vacsoravendég hiányzott. Azután utoljára szólalt meg a csengő. Allegra fölpillantott a be- lépőre. Tudhatta volna! Annyira nyilvánvaló volt! Pe- dig egyikük sem számított rá. Jeff még nála is jobban meghökkent. - A végzet! -jegyezte meg kaján félmosollyal. A lány megkönnyebbülten kacagott. Jobban örült, mint szeretett volna, de már nem küzdhetett ellene. Kezét nyúj- totta a férfinak, mintha most találkoznának először. - Nem, nem a végzet - Allegra. - Tudta? - kérdezte fojtottan, miközben leült a lány mellé. Roppant vonzó volt esőtől nyirkos hajával. - Természetesen nem! - felelte Allegra, és a szeme ragyogott az érzésektől, amelyeket el szeretett volna foj-

177

tani. Jeff alig bírta megállni, hogy össze ne csókolja, ott, Weissmanék előtt. - Vallja be az igazat! - csipkelődött. - Maga szervezte így? Nekem szégyenkezés nélkül bevallhatja. - A lány csúnyán nézett rá. Jeff nevetett, hozzáhajolt, puszit nyomott Allegra arcára, aztán elment, hogy kerítsen magának egy pohár szódás whiskyt, de egykettőre visszatért Allegra mellé. Csendesen beszélgettek né- hány percig, amíg nem csatlakozott hozzájuk Jason Haverton. Örült a szerződésnek, és ha aggódott is a könyve megfilmesítése miatt, Allegra úgyszólván minden aggályát eloszlatta. - Ez ám a nő! - mondta az öregúr Jeffnek, amikor Allegra elment, hogy megbeszéljen valamit Andreas- szal. - Érti, amit csinál, ráadásul gyönyörű! - rajongott gines tonikot szürcsölve. - Most fogadtam fel - erősítette meg Jeff, akit mulattatott a diskurzus. - Jól fog jönni magának - biztosította Haverton. - Remélem is! - mondta Jeff, még mielőtt Allegra visszatért volna. Érdekes este volt mindenkinek, tökéletes megkoro- názása Allegra New York-i tartózkodásának. Jeff a lány- nyal együtt távozott, Allegra már nem hadakozott ez ellen. Olyan magától értetődő volt, hogy együtt vannak, és Jeff olyan boldognak, büszkének tűnt. - Nem akarna meginni valahol egy pohárral? Már- mint ha megbízik bennem - mondta gyöngéd, szerető szemmel.

178

- Magával sose volt baj - mosolygott Allegra, miköz- ben kiléptek a felvonóból. - Csak velem. - Szerintem mindkettőnkkel. Nem jönne fel egy kicsit az anyám lakásába? Három sarokra van innen. Igé- rem, jó leszek. Ha elszemtelenednék, nyugodtan tá- vozhat, amikor kedve tartja. - Ez a hangnem szörnyű veszélyeket sejtet - kacagott Allegra. - Meg kell találnunk a módját, hogy le- győzzük őket, nem gondolja? - Mindazonáltal egyikük sem volt biztos magában, amikor közös esernyő alatt lesétáltak három sarkot az Ötödik sugárúton, Jeff any- jának lakásáig. Veszettül fújt a szél, valósággal odacsapta Allegrát a férfihoz, amikor beléptek a házba, amely nagyon emlé- keztetett Weissmanékéra. Minden emeleten egyetlen lakás, minden lakáshoz külön előtér, amelybe ki lehetett lépni a liftből. Nagyon szép ház volt, ha nem is nagy, a lakások sem túl tágasak, de kitűnő alaprajzúak, felséges kilátással. Jeffék emeletén fekete és fehér márvánnyal volt bur- kolva az előtér, és egy antik asztal meg egy szék állt benne, amelyet Mrs. Hamilton a Christie's árverésén vásárolt. A lakást antik angol bútorokkal rendezték be, és halványsárga brokáttal, szürke selyemmel, pasztell- szín kretonnal kárpitozták. Szép, de valahogy rideg la- kás volt. Csupán egy apró dolgozószoba bőrdíványa kí- nált kényelmes helyet ülésre és csevegésre. Jeff is csak ezt az egy szobát szerette. Allegra fölemelt egy fényké- pet, amely Jeff anyját örökítette meg, és kíváncsian ta-

179

nulmányozta. Magas, vékony asszony volt, sokban ha- sonlított a fiára, ám a szeme szomorú volt, és kemény szájáról nehezen lehetett elképzelni, hogy mosolyogni is tud. Nem tűnt szórakoztató egyéniségnek, nem úgy, mint Jeff, akinek az egész arca a kacagásra termett. - Nagyon komolynak látszik az édesanyja - jegyezte meg udvariasan. Milyen más az ő családja, ahol folyton nevet, kacag, kiabál és karattyol mindenki, és az anyja is mennyivel szebb! - Komoly is. Nem hiszem, hogy lett volna egyetlen derűs pillanata, amióta elveszítettük apámat - mondta a férfi. - Szomorú. - Bár Allegrának úgy tűnt, hogy ez az asszony sohasem tudott örülni. - Nálunk apának jutott a humorérzék. - Abból az én apámnak is kijutott. Allegra, kezében a pohár borral, letelepedett a pamlagra, és kinyújtóztatta a lábát. Jeff begyújtott a kandal- lóba. Fárasztóan hosszú volt a hét, de azért tartogatott szép pillanatokat: a kocsikázást, a korcsolyázást, a ma esti Vacsorát. Milyen mulatságos volt Jeff mellett ülni az asztalnál! Jobbról Jeff, balról Jason Haverton gondoskodott az élvezetes társalgásról. - Jól éreztem magam ma este - mondta, miközben figyelte, hogyan rakja Jeff a tüzet, és élvezte, hogy együtt lehetnek. - Hát maga? Jeff megfordult, ránézett és lassan elmosolyodott. - Pazar este volt. Mondjak valami furcsát? Megpró- báltam kitalálni, ott lesz-e, de nem mertem rákérdezni,

180

mert attól féltem, nem megy el Weissmanékhoz, ha tudja, hogy én is ott leszek. Elment volna? A lány vállat vont, aztán bólintott. - Meglehet. Még azt sem engedtem meg magamnak, hogy reménykedjek a maga eljövetelében. Itt már ki- csúszott a kezünkből az irányítás, nem? - Olyan várat- lan öröm volt meglátni Jeffet Weissmanéknál, hogy Al- legra szíve majd kiugrott a bordái közül. Mondhatta magának, hogy ez esztelenség; már nem tudta fegyel- mezni az érzéseit. Holott Brandon még mindig ott lappangott körülöttük, valahol az árnyékban. - Most mi lesz? - kérdezte Jeff, miközben letelepedett a pamlagra egy pohár borral, és átkarolta a lány vállát. Hihetetlenül jól érezték magukat egymás társa- ságában, az első pillanattól ismeretlen volt közöttük a feszélyezettség. Ez is olyan tökéletes volt, hogy itt ül- hetnek egymás mellett, Jeff anyjának lakásán. - Gondolom, az, hogy hazamegyünk, és majd meg- látjuk - felelte őszintén. - Azt hiszem, szólnom kellene Brandonnak is. - Ezt most már nem lehet megkerülni. Úgy érezte, tartozik ennyivel Brandonnak, hogy közöl- je, mi történt. Amióta viszontlátta Jeffet, tudta, hogy nem hallgathat el mindent Brandon elől. - De csak nem akar beszámolni rólunk? - hűlt el Jeff. - Talán - még nem gondolta át teljesen. - Talán csak annyit kellene mondanom, hogy aggasztóan vonzónak találok valaki mást. Ez eléggé kifejezné, hogy belőle hi- ányzik valami. - Őszintén szólva ezt inkább meg kellene tartania

181

magának. Ki kellene elemeznie, mit érez, mit akar, mit nem kap meg, és le kellene vonnia a következtetéseket. - Eléggé riasztó feladatnak tűnt, meg már bele is fárad- tak, így másra is terelték a szót: Jeff új könyvére és film- szerződésére. A férfi alig várta, hogy elkezdhesse az új könyvet, de a forgatókönyv befejezése már kevésbé lel- kesítette. Azt tervezte, hogy akkor veti bele magát a munkába, amikor visszatér Malibuba. Úgy sincs más programja. - És maga? - kérdezte kíváncsian. A tűz álmosítóan pattogott, meleg és kényelmes volt a kis szoba. Jeff boldogan mosolygott a lányra. Milyen jó, hogy itt van. Mi- lyen barátságos lett az anyja rideg lakása attól, hogy Allegra itt kuporog mellette a pamlagon. - Nagyon be vagyok táblázva a jövő héten. - Tár- gyalnia kell Carmen új filmjéről, Alannel is meg kell beszélnie egy üzletet. Kisebb-nagyobb feladatok soka- ságát kell megoldania. El sem tudta képzelni, mi minden kerülhetett az asztalára a távollétében. - Azt hiszem, szombaton dolgozom, este talán átmegyek a szü- leimhez vacsorázni, és vasárnap találkozom Brandon- nal. - Igen? - csodálkozott Jeff. - Hát ő nem vacsorázik a szüleinél szombat este? - Egészen elhűlt, amikor Alleg- ra megrázta a fejét. - Kimegy maga elé a reptérre? - Nem tud. Tárgyalása van. Azt mondja, minimum vasárnapig kell dolgoznia. Nem akarja, hogy elvonjam a figyelmét. Jeff felhúzta a szemöldökét, és kortyolt a borából.

182

- Én örülnék, ha elterelné a figyelmemet, Allegra - mosolyogta. - Hívjon csak fel, ha magányosnak érzi magát. - Ezek után egyikük sem említette Brandont. Sokáig ültek a pamlagon, és rendkívül illedelmesen viselkedtek, amíg Jeff ki nem ment jégért a konyhába. Allegra követte. A konyha ragyogott, Mrs. Hamilton nagyon adott a rendre, a házvezetőnő naponta takarí- tott Jeff után. Ám amikor a férfi letette a jeget a pultra, és ránézett a lányra, nem bírt parancsolni magának; egyetlen lépéssel a lánynál termett, magához szorította a remegő Allegrát. Testük összeolvadt. - Istenem, Allegra... Nem tudom, hogy csinálja ezt velem... - Számtalan nőt ismert, de egy se volt rá ilyen hatással. Talán az a tudat teszi, hogy nem kaphatja meg, most még nem, vagy talán soha - volt valami el- lenállhatatlan keserédesség kölcsönös vágyakozásuk- ban. Szájuk megtalálta egymást, és Allegra nem tiltakozott, amikor Jeff a falhoz préselte. Kívánta a férfit. Csak- hogy tiltott gyümölcs. Nem lehet az övé. - Abba kellene hagynunk - mondta rekedten. Arca és nyaka égett. Testük egy ütemre mozgott, Allegra melle éppen elfért Jeff tenyerében, miközben csóko- lóztak. - Én ezt nem bírom... - nyögött fel a férfi. Csak lassan, keservesen tudott uralkodni magán. Nem ment könnyen, de megtette a lányért. Ám a szájuk továbbra sem engedte el egymást, és Allegra keze édes kínokat keltve vándorolt lefelé a férfi lábszárán. - Sajnálom - mondta rekedten.

183

- Én is - mondta Jeff, aki ott, az anyai lakás csendjé- ben szerette volna a magáévá tenni: a konyha padlóján, az asztalon, akárhol. - Nem tudom, hányszor leszek még képes erre. - Talán nem is lesz rá szükség - mondta a lány szo- morúan. - Los Angelesben Spagónál fogunk ebédelni. Ott csak csevegni szabad. - Elég baj, mert nekem nagyon tetszik ez - évődött Jeff. Idegeket borzoló könnyedséggel megcirógatta Allegra mellét, aztán megcsókolta a lányt. - Csak kínozzuk egymást - búsult Allegra. Olyan bu- taságnak tűnt. Akaratlanul is arra kellett gondolnia, hogy Brandon mennyire tartaná meg a hűséget hason- ló helyzetben. - Ez is mulatságos a maga perverz módján - vigyorgott Jeff, aki a legjobbat próbálta kihozni mindenből. - Ennek ellenére nem szeretnék sokszor csinálni ilyet. - Sokatmondóan nézett a lányra, aki nem tudta, hogy ezt most figyelmeztetésnek tekintse-e. Jeff megmutatta a szobáját: józan, férfias szoba volt, zöld csíkos függönyök, sötét angol stílbútorok. Valami- lyen csoda folytán sikerült távol maradniuk az ágytól. Ezen jót nevettek, miközben a férfi végigkalauzolta Al- legrát a lakáson. Valamivel éjfél után kerültek vissza a szállodába. Jeff fölkísérte a lányt a liften, és ezúttal nem maradt kint a folyosón. Az apartmanhoz tartozott egy kis nappali: a pamlagon telepedtek le. Allegra megmutatta neki a könyvet. - Tudja-e, hogy mindketten bolondok vagyunk? Én

184

úgy futok maga után, mint egy kölyök, maga pedig a képemet nézegeti. - Különös hét volt ez mindkettejük- nek; furcsán emlékeztetett egy óceánjáró körutazásra. Mindketten távol kerültek hétköznapi életüktől, mindennapi kötelezettségeiktől. Csak azt nem sejtették, mi lesz, ha visszazökkennek. Egyelőre nehezen bírták el- képzelni. Jeff maradt még egy kicsit. Tulajdonképpen már megitták, amit megihattak, elmondtak mindent, amit elmondhattak. Annyit tehetnek, hogy elbúcsúzzanak egymástól, legalábbis egy időre. Nagyon hamar eljutot- tak erre a pontra, sokkal gyorsabban, mint legtöbben. Eljött az igazság pillanata: vagy kapnak rajta, vagy engedik kisiklani az ujjaik közül. De bármelyik utat vá- lasszák, mindegyiken fájdalmas lesz a járás. Jeffnek minden erejére szüksége volt, hogy fel tudjon állni. Sokáig állt, nézte a lányt, majd magához ölel- te. Mellette akart maradni, vigyázni akart rá, vele akart lenni. De tudta, hogy nem lehet. - Ígérje meg, hogy telefonál, ha szüksége lesz valamire. Semmit sem kell tennie értem, nem kell szakíta- nia Brandonnal, ha nem akar, csak hívjon fel; ha szük- sége lesz rám. - Felhívom. Maga is tegye ezt - mondta szomorúan a lány Ez olyan volt, mint egy istenhozzád. Egyikük sem tudta még, mi lesz belőle. Talán csak egy emlék: né- hány hólepte nap New Yorkban és éjféli kocsikázás. - Felhívom, amint megkapom az első életveszélyes fenyegetést - vigyorgott Jeff. - Vigyázzon magára -

185

kérte. Allegra az ajtóhoz kísérte. Ott a férfi ismét magá- hoz ölelte, és behunyt szemmel szívta a lány parfümjé- nek illatát. - Istenem, de fog hiányozni! - Maga is nekem. - Allegra jóformán azt se tudta, mit csinál. Minden elveszítette az értelmét. Megpróbálta a helyes dolgot cselekedni, és micsoda ostobaság sült ki belőle! - Telefonálok, csak hogy tudjam, hogy él. - Adni akart néhány napot a lánynak a visszazökkenésre, csu- pán azután akarta felhívni az irodájában. Majd hirtelen elfogytak a szavak. Kapaszkodtak egy- másba és csókolóztak. Jeff nagy nehezen elment, Allegra leült az ágyra és sírt, mert máris annyira hiány- zott neki a férfi. Röviddel ezután megcsörrent a telefon, de nem vette föl. Félt, hogy Brandon az. 8. A következő nap eszeveszett rohanásban telt. Alleg- rának még le kellett zavarnia két utolsó megbeszélését, mielőtt felszállhatott volna a hatórás gépre. Vagyis a pénteki csúcsforgalom miatt négykor el kell hagynia a várost, de ha rossz az idő, még korábban kell indulnia. Telefonált Andreas Weissmannek, elbúcsúzott, köszö- netet mondott a segítségéért és a két kedves meghívá- sért. Weissman azt felelte, hogy részéről a szerencse, megígérte, hogy okvetlenül felhívja Allegrát, ha netán Los Angelesben jár, és végül megköszönte a munkát, amelyet a lány Jasonnak végzett. Későn ebédelt, háromkor rohamtempóban csoma-

186

golt, majd egy lelkifurdalással vegyes pánikrohamban elhatározta, hogy telefonál Brandonnak. Már kezdte feszélyezni, hogy napok óta nem beszéltek. De leg- alább Brandon sohasem féltékenykedett, és nem izgult, mit művel a barátnője New Yorkban. Tudta, hogy Al- legra dolgozik. Mint ahogy azt is tette. Csak hát ott van Jeff. A lány még mindig kételkedett benne, visszazök- kenhet-e az élete a régi kerékvágásba. Reggel, alighogy fölkelt, telefonált Jeff, és neki már a hangjától is köny- nyek szöktek a szemébe. A férfi csak annyit akart mondani, hogy most is Allegára gondol, aztán mégse mondta. De a lány kitalálta, hogy Jeff az ágyból telefonál, és ez a kép egész délelőtt nem ment ki a fejéből. Brandon irodájában csöngött a telefon. Allegra le- nyomta a megfelelő gombot, amellyel a titkárnőt kellett hívni, majd megkérdezte, a bíróságon van-e Brandon, és meglepődve hallotta, hogy nem. - Tárgyal? - Csak nincs baj? - Ma reggel ítéletet hirdettek. - Hát ez nagyszerű. Örült neki Brandon? - Roppantul - felelte szárazon a titkárnő, akit Allegra nem szeretett. - Mondja meg neki, hogy ma este találkozunk. Ha netán várni akar, kilenc tizenötkor érkezem, az United 412-en. Tíz óra körül leszek otthon, ha esetleg nem tudna kijutni a repülőtérre. - Nem tud. A négyórás géppel utazik San Francis- cóba. - Miért?

187

- Feltételezem azért, hogy megnézze a családját - mondta undokul a titkárnő. Allegra egy pillanatig töp- rengett. Brandon a múlt héten is járt San Franciscóban, és tudja, hogy ő ma este érkezik. Viszont két napja nem beszéltek. Lehet, hogy az egyik lánynak lett közben valamilyen baja. - Akkor csak annyit mondjon neki, hogy kerestem - vetette oda kurtán. - Tízre otthon vagyok. Ott felhív- hat. - Igenis, asszonyom - felelte a titkárnő leplezetlen gúnnyal. Allegra bepanaszolta egyszer Brandonnál, de a férfi azt mondta, hogy kitűnő titkárnő, és ő nagyon kedveli. Letette a kagylót, és egy percig gondolkozott. Bran- don végzett a perrel, szabad a hétvégéje. San Franciscó- ba utazik. Eleve közölte, hogy vasárnapig nem talál- kozhatnak; nyilván azt képzeli, hogy Allegra más prog- ramot csinált. Esetleg arra fogja kérni, hogy amint ha- zaér, repüljön utána San Franciscóba. Valószínűleg már szombaton megkéri. De minek? Nagyon fárasztó lenne. És ahogy töprengett, egyszer csak fényes ötlete tá- madt. Felhívta a légitársaságokat, és megkérdezte, kap- hatna-e egy jegyet San Franciscóba. Tudja, hol száll meg Brandon, ott találkozhatnak. Nagyszerű gondolat! Meg fogja lepni a férfit! Öt ötvenháromkor indult egy járat, pontosan hét perccel az előtt a gép előtt, amellyel Los Angelesbe kellett volna utaznia. Tudta, hogy sikerülni fog! Már csak egyetlen szabad hely volt az első osztályon, de Allegra

188

kapott rajta. Megéri, csak hogy láthassa Brandont. Most valóban találkoznia kell vele, azután az őrjítő négy nap után, amelyet Jeffel közösen éltek meg. Talán csak romantikus önámítás volt. Brandon viszont a sta- bil megbízhatóság, az idő, a múlt. Két éve ismerik egy- mást. Allegra végigkísérte a különválása útján. Szerette a lányait, és azok is őt. Közös életük van Brandonnal. Ami Jeff és őközötte volt, az csak egy felvillanás. Erre nem szabad felépíteni ,egy életet, akkor se, ha előfor- dult már ilyen, gondolta elszántan Allegra, miközben leszólt a portára, hogy vigyék le a csomagjait. Jeffet nem hívta föl, hogy elbúcsúzzon. Tudta, hogy a férfi egy korábbi járattal elrepült. Épp eleget mondtak már egymásnak. Nem fogja kockáztatni a Brandonnal közös jövőjét. Örült, hogy Jeffel ennyiben maradt a dolog. Hiba lett volna, ha nem. Már így is épp eléggé fur- dalta a lelkiismeret. Úgy döntött, nem szól Brandon- nak. Csak bántaná vele. Elmosolyodott, amikor elkép- zelte, mennyire fog örülni a férfi, ha meglátja. Fontol- gatta, hogy üzenetet hagy az irodájában, megmondja, hogy megváltoztatta a terveit, aztán úgy döntött, mu- latságosabb lesz, ha meglepi. Kijelentkezett a szállodából, és beült a várakozó limuzinba. A legkomiszabb New York-i csúcsforgalomba kerültek, Allegra épp hogy kiért a repülőtérre. Még ki kellett cserélnie a jegyét, át kellett esnie a poggyászel- lenőrzésen; az utolsó pillanatban szállt fel, rögtön őutá- na zárták a gép ajtaját. Minden ülés foglalt volt, és a legtöbb légikísérő emberevő kedvében volt. Hétvége

189

volt, mindenki elfáradt. Félórával később szálltak föl a rossz idő miatt. Áporodott forróság volt a gépen, és a film elszakadt, amitől mindenki mérges lett. Allegra elővette Jeff könyvét, és többször megfordí- totta, hogy lássa a férfit. Olyan kísértő volt a szeme, olyan ismerős a szája, úgy nézett, mintha mindjárt mondana valamit, vagy megmozdulna. Egy téglafalú épületnek támaszkodott. Kitűnő fénykép volt. Eltette a könyvet az aktatáskájába. Végre leszálltak San Franciscóban, de háromnegyed óráig kellett várakozniuk a kifutópályán, amíg beállhat- tak egy kapuhoz. Tizenegy óra volt helyi idő szerint, két órát késtek, az utasokat mintha kifacsarták és leda- rálták volna. Tipikus modern légi út volt: rossz étel, ké- nyelmetlen gép, végeérhetetlen csúszások. Mindenki savanyú ábrázattal szállt ki a gépből. Isten hozott az utazás új korszakában! Allegra a csomagszállító szalaghoz sietett. Akármi- lyen keserves útja volt, valamiért felvidította a váratlan érkezés. Mintha őt is beavatták volna egy titokba. Nem kell hazamennie a rendetlen házba, a felbontatlan pos- tához. Nem kell kicsomagolnia, nem kell elvinnie a ru- háit a tisztítóba. Szombaton nem mehet be az irodába. Olyan volt, mint egy plusz ajándék. Egy hétvége Bran- donnal San Franciscóban. Pont erre van szükségük, Brandon nem is tudja, mennyire. Nem is kell tudnia. Allegra egészen felpezsdült tőle. Amikor leemelte a csomagját a szalagról, eszébe villant Jeff. Most már ő is kint lehet a malibui házában.

190

Akaratlanul arra gondolt, mit érezhet most a férfi. Azt mondta, néhány nap múlva telefonálni fog. Bár Allegra most már nem is tudta, van-e kedve fogadni a hívást. Túl kell jutniuk ezen az őrületen, ami a hatalmába kerí- tette őket. Ha találkoznának, az csak megnehezítené a dolgukat. Amióta elhagyta New Yorkot, acélos elszánt- sággal próbált elfelejteni mindent, ami történt. A repülőtér előtt leintett egy taxit, és megadta a Fair- mont címét. Fényűző, régi hotel volt, Brandon mindig szívesen szállt meg benne. A lányoknak külön kalandot jelentett a Fairmontban lakni, és a szálloda közel volt mindenhez, amire szükségük lehetett. Allegra megpróbálta rábeszélni szerényebb szállodára a Pacific Heightsen, de a megcsontosodott szokásokkal nehéz szakítani. Brandon kijelentette, hogy a lányai imádják a Fairmontot. Ilyen késő este húsz percig tartott, amíg beértek a vá- rosba. Allegra úgy érezte, a víz alatt mozognak. A hor- dár bevitte a bőröndjét. - Bejelentkezik, asszonyom? - kérdezte barátságo- san. Allegra a szájára erőltetett egy riadt mosolyt, és azt mondta, hogy a férjével van találkozója. Brandon valószínűleg alszik már, Allegra tehát úgy tervelte ki, hogy elkéri a kulcsot, besurran a szobába, le- vetkőzik, és mellébújik az ágyba. Szeretett volna zuha- nyozni, de tapintatlanság lenne zavarni az alvót. A zu- hanyozást holnapra halasztja. Fél tizenkettő volt, amikor megállt a pultnál. Embe- rek jöttek-mentek az előcsarnokban. A szálloda étter-

191

mei az egész városból vonzották a vendégeket: a Tonga terem a keleti és polinéz fogásokkal, a velencei terem híres zenekarokkal és közismert előadókkal, a Masori s a meghittebb hangulattal. Allegrának nem kellett egyéb, csak a kulcs, amely Brandon szobáját nyitja. - Edwardsét kérem - mondta félszegen, és félresi- mította haját a homlokából. Szörnyű slamposnak érez- te magát, ahogy ott állt esőkabátjában, karján vastag New York-i télikabátjával, egyik kezében bevásárlósza- tyorral, a másikban aktatáskával, maga mellett a bő- rönddel. - Keresztneve? - kérdezte kifejezéstelen arccal a re- cepciós. - Brandon. - Bejelentkezett már? - Ő bizonyosan. Ma este érkezett, valamivel koráb- ban. New Yorkból jöttem utána. - Ön pedig? - Üres tekintettel meredt Allegrára. - Mrs. Edwards. - Nem zavarta a hazugság. Mindig Mrs. Edwards néven szállt meg a Fairmontban. Így egyszerűbb. - Köszönöm, Mrs. Edwards. Öt-tizennégy. - A recep- ciós átnyújtotta a kulcsot, és intett a hordárnak. Az föl- kapta a bőröndöt, és a lifthez kísérte Allegrát. Felaján- lotta, hogy viszi a kisebb csomagokat is, a lány pedig boldogan adta át neki, mert attól félt, összeesik. Keleti idő szerint hajnali fél három volt, és ő fél nyolckor kelt. Erősen érzelmesre sikeredett a keleti utazás. Erre most nem akart gondolni. Alig bírta megállni, hogy ne moso-

192

lyogjon, amikor maga elé képzelte, hogy meglepődik Brandon, amikor meglátja. Talán csak reggel fedezi fel őt maga mellett. Vajon itt vannak már a kislányok, vagy csak reggel jönnek el az apjukhoz? Valószínűleg itt lehetnek, Brandon csak azért mehetett föl ilyen korán. A hordár kinyitotta az ajtót. Allegra arra kérte, tegye le a csomagokat az ajtó mögött és hagyja ott. Gavalléros borravalót adott, és ajkához emelte ujját, jelezve, hogy ne zavarják az alvót. Brandonnak nehéz hete volt a tár- gyalással, bizonyosan kimerült. Felkapcsolta a lakosz- tály nappalijának apró lámpáját, és bezárta az ajtót. Brandon annyira törzsvendégnek számított, hogy két- szobás lakosztályt kapott két egyágyas szoba áráért. Allegra beosont a félhomályos lakosztályba, vigyázva, nehogy felébresszen valakit. A szobákban néma csönd volt. Brandon bizonyosan alszik. Aktatáskája az asztal mellett állt, zakója az egyik szék támlájáról lógott, könyvek és újságok - a Wall Street Journal, a New York Times, a jogi közlöny - hevertek szerteszét, a szék alatt a papucscipő, amelyet gyakran viselt munkában. Otthon roppant pedáns volt, szállodákban kevésbé. Allegra letette a csomagjait, és lábujjhegyen beosont a sötét hálószobába. Épp csak egy pillanatra akarta látni Brandont. Aztán levetkőzik, és mellébújik. Sötét volt a szobában, de ahogy a szeme alkalmazkodott, felfedez- te, hogy senki sem fekszik az ágyban. A takarót félre- hajtották, csokoládé hevert a párnán. Brandon nem volt itt. Netán a lányokkal van, esetleg Joanie-val ve- szekszenek vagyoni kérdésekről, vagy moziba ment?

193

Szeretett moziba járni, hogy ellazulhasson, főleg ilyen nehéz hetek után, amilyet a tárgyalás jelentett. Allegra enyhe csalódást érzett, ám így lesz ideje lezuhanyozni, hajat mosni; ki is pihenheti magát, mielőtt Brandon ha- zatérne, legfeljebb együtt fekszenek ágyba, és sokkal izgalmasabb lehet a folytatás. Ismét erővel kellett kiűz- nie a gondolatai közül Jeffet. Nevetséges, de úgy rém- lett, mintha most Jeffet akarná megcsalni. Tisztára tu- dathasadásos helyzet. Nem engedi meg magának, hogy Jeffre gondoljon! Felkapcsolta a villanyt. Levette a kosztümkabátját, hogy beakassza a szek- rénybe. És ahogy kinyitotta a szekrényt, megértette, miért nem látja az ágyban Brandont. Rossz szoba kul- csát adták neki. Itt valaki másnak a ruhái lógnak, fél tucat női ruha, kettő egészen sikkes, egy farmer, néhány cipő. Hátrahőkölt, és rohant vissza a nappaliba a holmi- jáért, még mielőtt a szoba lakói betoppannának és há- borogni kezdenének a betolakodásán. Ám a nappaliban ismét meglátta Brandon zakóját és az ismerős ci- pőt. Megnézte őket: nem tévedés. Ezek Brandonéi. És az aktatáska is az övé. Eleve tudnia kellett volna, hiszen Brandon monogramja van rajta. Ez Brandon szobája... de női holmik vannak a szekrényben. Visszament, megnézte még egyszer. Az is eszébe jutott, hátha az ő holmijai, Brandon vásárolta arra az esetre, ha ő utána jönne. Nevetséges, ez a nő legalább egy arasszal alacso- nyabb. Úgy babrálta a ruhákat, mintha azt próbálná megérteni, hogy kerülnek ide. Fáradt agya nem volt hajlandó tudomásul venni, amit látott.

194

Ezután bement a fürdőszobába, ahol kozmetikumo- kat, fehér tollakkal díszített arany papucsot és egy át- tetsző, fehér csipkés hálóinget talált. Mereven bámulta, és akkor végre kezdte felfogni, mit lát. Brandon egy másik nővel jött San Franciscóba. Most villant belé, hogy nem is a szokott kétszobás lakosztályt bérelte, hogy a lányai is elférjenek. A ruhák pedig túl kicsik ahhoz, hogy Joanie fölvehesse őket. Valaki más a tulajdo- nosuk. De ki? Erre nem tudta a választ. És ahogy körül- nézett, egyszerre mindenütt fölfedezte a női ruhákat: a harisnyanadrágot az ágyon, a melltartót egy szék tám- láján, a bugyit a kézmosókagyló mellett. Sikítani szeretett volna. Mit művelt Brandon? És mióta? Hány alkalommal csinált bolondot belőle? Hányszor jött mással San Franciscóba, miközben neki azt mondta, hogy egyedül akar lenni a gyerekeivel? Allegra egy másod- percig sem gyanakodott. Mindig megbízott benne. Brandon pedig becsapta és megcsalta. Amire egyéb- ként Los Angelesben is bőven volt alkalma. Ahogy erre gondolt, fölmerült előtte Jeff arca. Neki lelkifurdalása volt néhány csókért, és otthagyott egy férfit, aki komolyan érdeklődött iránta, mert úgy érezte, Brandonhoz tartozik. Egy ilyen hazug csalóhoz. Könnyek csípték a szemét, ahogy nézte a szobát, bár ott már nem volt több látnivaló. Nem akarta megvárni, amíg azok ketten visz- szatérnek a vacsorától. Lángolt az arca, amikor arra gondolt, hányszor tartotta távol magát tőle Brandon, hányszor volt szüksége "térreř, "magányra". Sohasem volt képes elkötelezni

195

magát. Hát nem is csoda. A rohadék! Ügyetlenül összekapkodta a csomagjait, és kirohant a lifthez. Imádkozott, hogy ne épp akkor lépjenek ki a felvonóból, amikor ő távozik. De a lift üres volt. Le- ment a Kalifornia utcai bejárathoz, és kisietett taxit keresni, bár tudta, hogy nem egyhamar kap. San Francis- cóban nem olyan könnyü taxit fogni, mint New York- ban, azonkívül ami van, az mind a főbejáratnál vára- kozik. Ám pillanatnyilag a főbejárat az utolsó hely, ahol mutatkozni szeretne. Nem akar beleszaladni Bran- donékba, amikor visszatérnek a szállodába. Állt a cso- magjaival a Kalifornia utcán, és a harag könnyein át bá- multa az utasokkal megrakottan csörömpölő villamo- sokat. Nem bírta elhinni, hogy Brandon ezt művelte vele. Isten tudja, mióta csalja már! Az el nem kötelezettség mestere felülmúlta önmagát. Végre meglátott egy taxit. Letette a bőröndjét a járdá- ra, és integetett. A sofőr kiszállt, hogy segítsen bepakol- ni a csomagjait. - Nagyon köszönöm - mondta gépiesen Allegra, és beült. - Hová? - A reptérre - felelte a lány Elcsuklott a hangja, és a tenyerébe temette az arcát. - Jól van, kisasszony? - A sofőr - kedves öreg szivar - megsajnálta a lányt. Olyan volt, mint egy kisgyerek, aki világgá megy. - Semmi bajom! - erősködött Allegra könnyekben

196

ázó arccal. Ugyanazon az úton mentek, amelyen egy órája jött, csak az ellenkező irányban, és amikor lené- zett, látta, hogy még mindig a szobakulcsot szorongat- ja. Maga mellé ejtette az ülésre, kibámult az ablakon, és azon rágódott, mióta élhet hazugságban. Gondolatban megpróbálta összeszámolni mindazokat az alkalmakat, amikor Brandon arra hivatkozott, hogy meg kell láto- gatnia a gyerekeket, vagy azt hangoztatta, hogy egye- düllétre és térre van szüksége. Az is eszébe jutott, hogy hátha már az első perctől kezdve csalta. Hátha ez régi játéka Brandonnak, ami az életstílusához tartozik? Húsz perc alatt érték el a repülőteret. A sofőr kisegí- tette Allegrát a taxiból. - Hová utazik ilyen későn? - érdeklődött kedvesen a harcsabajszú, pocakos öregember. Szeretett volna segí- teni a szép lánynak, aki végigsírta az egész utat. - Vissza Los Angelesbe - felelte Allegra, miközben reménytelenül próbálta összeszedni magát. Előhalá- szott egy papír zsebkendőt, és kifújta az orrát. - Ne haragudjék... tényleg nincs semmi bajom... - mente- getőzött. -Nem úgy néz ki, aranyom. De menjen csak szépen haza, rendbe fogjönni minden. Akármit csinált is az az illető, reggelre meg fogja bánni - jósolta az öregember, feltételezve, hogy valami férfi szomoríthatta így meg a lányt. De Brandon sohasem érezheti azt a megbánást, amely Allegrát kínozta ezen az éjszakán. Köszönetet mondott a sofőrnek, besietett a repülő- térre, ahol megtudta, hogy lekéste az utolsó járatot. Ki-

197

lenc órakor ment el Los Angelesbe. Éjfél elmúlt, nem tehetett mást, mint letelepedett a repülőtéren, hogy ki- várja az első járatot. Annyira nem volt már személyzet, hogy még csak a poggyászát sem tudta feladni. Biztat- ták, hogy menjen át a repülőtéri szállodába, de ő még arra is képtelen volt. Sehová sem akart menni. Csak ül- ni akart. Sok mindenen kellett gondolkoznia. Belévil- lant, hogy telefonál Jeffnek. De most vinnyogjon neki, azok után, ahogy bánt vele New Yorkban? Megkínozta , minden csókért, miközben Brandon valószínűleg egy héten át félrekefélt. Ugyan ki lehetett a lány a Fair- montban? Annyira kiborult, hogy egyetlen név sem jutott eszébe. Micsoda meghitt látvány, a szétszórt fehér- nemű és az átlátszó hálóing. Még mindig nem hitt a szemének, még mindig betolakodónak érezte magát. Csak annak örült, hogy nem nyitották rá az ajtót. Az az utolsó csepp lett volna a pohárban. De még ennél is rosszabb, ha ő kapja rajta őket az ágyban. Már a gondo- lattól is összeborzongott. Betette a csomagjait egy rekeszbe hogy ihasson egy kávét, anélkül, hogy hurcolnia kelljen a poggyászát. Egy kicsit megnyugodott, aztán egy kicsit dühöngött, de többnyire csak búsult. Eszébe jutott, hogy felhívja Blaire-t, és beszámol neki, de az anyja annyira utálja Brandont, inkább nem szerzi meg neki ezt az elégtételt. Nem mondja el, hogy Brandon kezdettől fogva csalta. Csakugyan csalta? Most már nem tudhatja meg. Kétsé- ges, hogy egyáltalán őszintén beszélne-e vele. Egyelőre azt sem tudja, hogy rajtakapták.

198

Öt nagy csésze kávét ivott, egy szemhunyást sem aludt egész éjszaka. Képeslapokat olvasott, Brandonon töprengett, fel-alá csellengett a reptéren. Eszébe jutott, hogy levelet ír Brandonnak, és kitálal mindent, ami a szívét nyomja, de ezt nem érezte elég erősnek. Nem tudta, mit tegyen. Visszatérhetett volna a Fairmontba, felhívhatta volna Brandont. Vajon mit szólna? Sok mindent csinálhatott volna, de leginkább otthon szeretett volna lenni, hogy gondolkozhasson. Ült és nézte, hogyan hajnalodik; akkor megint elsírta magát, mert eszébe jutott Brandon. Teljesen eszelősnek érezte magát, amikor felszállt hatkor az első járatra. Szombat lévén, alig lézengtek a gépen: rajta kívül csak néhány üzletember és két család utazott. Az utaskísérő újabb csésze kávét töltött neki, és adott mellé egy zsemlét, amelyhez Allegra hozzá sem nyúlt. Össze volt morzsolva. Csaknem huszadik órája utazott, és ennek a húsz órának minden perce látszott is rajta, amikor levergődött a gépről, hét óra után tíz perccel. Is- mét taxiba ült. Ez volt a harmadik repülőtér, amelyen nem egészen két nap alatt megfordult. Az ülés támlájá- ra hajtotta a fejét, miközben hazafelé repítette a taxi, és nyolc órakor lépte át a háza küszöbét. Majdnem hét napig volt távol: ez alatt az idő alatt beleszeretett innen háromezer mérföldre egy férfiba, és rájött, hogy a férfi, akit két éve hűséges rajongással övez, megcsalja. Ne- héz hét volt, de a legnehezebb a tegnapi éjszaka San Franciscóban. Letette az aktatáskáját, és körülnézett. A takarítónő

199

kötegnyi postát készített az asztalára, az üzenetrögzítő csaknem teljesen megtelt. Voltak szabványos üzenetek: a vegytisztító közölte, hogy egy blézerén nem tudnak segíteni, a mosodás az elkallódott párnacihákról be- szélt, egy fitnessklub be akarta szervezni, és üzentek a garázsból, ahol a gumiabroncsot szerezte be a kocsijá- hoz. Előző este telefonált az anyja, hogy nem akar-e ná- luk vacsorázni vasárnap; Carmen megüzente, hogy egyelőre egy barátjánál lakik. Adott egy számot, amelyet Allegra mintha nem most hallott volna először, de nem egészen emlékezett rá, és különben is, Carmen túl gyorsan elhadarta. Utolsónak telefonált Brandon: San Franciscóba utazik a lányokhoz, mert a vártnál koráb- ban született ítélet, a lányok pedig igazán annyira sze- retnék, hogy átmenjen. Bizonyosra vette, hogy Allegrát nagyon kifárasztotta a New York-i hét, különben is, még be kell hoznia az itthoni lemaradását. Úgyhogy majd megkeresi, ha vasárnap este visszatér. Vajon veszi e egyáltalán a fáradságot a telefonáláshoz, tűnődött a lány És megfordul-e a fejében, hogy Allegra is fölhív- hatja? Pillanatnyilag esze ágában sem volt telefonálni Brandonnak, mint ahogy másnak sem. Egyedül akart lenni, hogy nyalogathassa a sebeit, és eldöntse, mitévő legyen. Még nem tudta, miként mondja meg Brandon- nak. De a helyzet teljesen egyértelmű, és ezt ő nem folytatja tovább így. Kicsomagolt, elrakta a ruháit. Pirított egy kis kenyeret, főzött egy teát. Lezuhanyozott, hajat mosott, pró-

200

bálta fenntartani a normálisság valaminemű látszatát, s mindeközben egyfolytában fájt a szíve. Mintha valahol mélyen sebezték volna meg; mintha eltört volna benne valami, amikor meglátta Brandon barátnőjének mell- tartóját és áttetsző hálóingét. Délelőtt tízkor telefonált a szüleinek. Megkönnyeb- bülésére nem voltak otthon. Sam azt mondta, teniszezni mentek a klubba. Allegra elmondta a húgának, hogy jól van, reggel érkezett New Yorkból, de annyi a dolga, hogy képtelen átjönni vacsorára vasárnap este. - Szólj mamának a nevemben, Sam. - Ja - mondta Sam, de annyira félvállról, amitől Al- legra rögtön aggódni kezdett, hogy az anyjuk nem kapja meg az üzenetet. Samantha szokott ilyeneket csi- nálni, ha fontosabb dolgok jártak a fejében, úgymint buli, vagy fiú, vagy bevásárlás valamelyik barátnővel. - Ne felejtsd el, jó? Nem szeretném, ha mama azt hin- né, hogy még csak nem is telefonálok neki. - Nézzék már a Fontos Kisasszonyt! Figyelj, Allie, az nem olyan nagy szám, amiket te üzensz. - Mamának talán az. - Nyugi, átadom. Mellesleg milyen volt New York- ban? Vettél valamit? - Igen, egy férfi könyvét, akivel korcsolyázni mentem... - Nem volt időm vásárlásra: - Ciki. Mi ebben a frankó? - Nem a frankóságért utaztam, hanem dolgozni. Ma- ma hogy van? - Frankón. Miért? - Samet meglepte, hogy Allegra

201

ilyeneket kérdez, de meg sem fordult a fejében, hogy baj lehet. Tizenhét éves világát teljesen betöltötte ön- maga, és a szülei meglehetősen hátul kullogtak a fon- tossági listáján. - Annak ellenére, hogy nem kapta meg a kitünte- tést? - Naná. - Sam vállat vont. - Egy szót se szólt. Szerin- tem nem is érdekli. - Allegrának ez csak azt bizonyítot- ta, milyen kevéssé ismeri Sam az anyjukat. Blaire a tö- kéletesség megszállottja volt, aki presztízskérdést csi- nált a legapróbb részletből. Allegra bizonyosra vette, hogy Blaire keservesen megszenvedte a vereséget, de büszkeségből nem szól róla, a tizenhét éves Samnek meg persze fogalma sincs az anyja érzéseiről. Utolsó éves gimnazistaként másra se tud gondolni, mint a modellkedésre, a vásárlásokra, meg hogy milyen izgalmas lesz egyetemre járni. - Mondd meg nekik, hogy telefonálok, mihelyt lesz időm. Csókolom őket. - Üzensz még valamit, hogy felírhassam? - Állítsd le magad! - De pocsék kedvedben vagy! - A repülőtéren ültem egész éjszaka. - És Brandonról akkor még nem is beszélt. Semmi kedve hallgatni egy tizenhét éves kamasz nyegléskedését. - Bocsi... - Szervusz, Sam. - Allegránál betelt a pohár Letette a kagylót, és némi töprengés után elhatározta, hogy tele- fonál Alannek. De barátja nem volt otthon, és az üze-

202

netrögzítőt is kikapcsolta. Pedig szerette volna megbeszélni vele, ami történt. Alan nem túlzottan kedvelte Brandont, de mindig tisz- tességesen viselkedett. Jeffről is szeretett volna beszél- ni, hogy megtudja, mi a véleménye Alannek. Nem tartja-e elmebetegnek, amiért ilyeneket érez egy majdnem idegen ember iránt? Délre annyira kimerült, hogy már gondolkozni sem bírt. Feladta az erőlködést, és leheveredett az ágyra. Senki sem telefonált, az ajtócsengő hallgatott. Brandon még azt sem érdeklődte meg, ép bőrrel hazakerült-e New Yorkból. Hat órával később ébredt. Ismét besötétedett, Allegra öttonnás súlyt érzett a mellén, és kugligolyót a gyomrá- ban. Sokáig feküdt az ágyán, nézte a mennyezetet, Brandonra gondolt. És mikor eszébe jutott, mi történt, megeredt a szeméből a könny, és lassan folyt az arcán. Förtelmes éjszakája volt, és még mindig nem tudta el- dönteni, hogyan tovább. Nem akarta folytatni, nem akarta elölről kezdeni, senkiben sem akart bízni többé. Valószínűleg Jeff is csak olyan, mint a többi. Ő kizárólag ilyeneket tud kifogni, férfiakat, akik húzódoztak tőle, bántották, nem tudtak adni, és előbb-utóbb leléptek. Si- mon Steinberg volt az egyetlen, aki sohasem bántotta, és nem hagyta cserben: az egyetlen férfi, akiben Allegra megbízhatott, akit szeretni mert, aki sohasem fogja el- árulni. Most pedig szembe kell néznie Brandonnal. Ez olyan megpróbáltatásnak ígérkezett, hogy még csak gondol-

203

ni sem akart rá: Nem akarta látni sem az arcát, sem a szemét, ha majd hazudni fog neki. Bizonyosan meg- gyűlölné érte. Nem is vacsorázott, csak feküdt az ágyán, felváltva aludt és sírt. . Sokat sírt, sokat aludt, és csak vasárnap reggel tápászkodott föl. Fájt minden porcikája, mintha összeverték volna. Förtelmesen érezte magát. Senkivel sem akart beszélni, és mikor Carmen telefonált, Allegra meg sem érintette a kagylót. Carmen különben is úgy vihogott, hogy nem lehet baja. Egyetlenegy hívást sem fogadott. Aztán vasárnap délután négykor telefonált Brandon. A kagyló után kapott. Csak legyenek túl rajta minél hamarabb. Brandon közölte, hogy este visszajön San Franciscóból, és esetleg benéz hozzá. - Szervusz, Brandon - mondta higgadtan. A keze iszonyúan reszketett, de a hangja nem árult el semmit. - Szia, bébi, hogy vagy? Milyen utad volt New York- ból? - Kösz, jó - felelte hűvösen, de minden ellenségeske- dés néllcül. Brandon úgy vélte, a munkától ilyen szórako- zott. Volt vele így ő is. Neki ez volt a természetes állapot. - Hívtalak pénteken este, de nyilván nem kaptad meg az üzenetet - mondta hanyagul. - Megkaptam. Hol vagy? - Az idegei egyre jobban feszültek. - Még mindig San Franciscóban - magyarázta Bran- don lezseren. - Isteni hétvégém volt a lányokkal. Má- zsás szikla esett le a szívemről, amióta túl vagyunk az

204

ügyön. Fantasztikus! - Nyilván a hétvége is az volt. - Örömmel hallom. Mikor jössz vissza Los Ange- lesbe? - Úgy gondoltam, a hatórással. Nyolcra odamehet- nék hozzád. - Az jó lenne - felelte Allegra, mint egy robot. Ezt már Brandon is észrevette. - Valami baj van? - Nem tűnt aggodalmasnak, csak csodálkozónak. Allegra többnyire olyan vidám. - Még mindig fáradt vagy az utazástól? - Igen, az vagyok. - Soha életében nem volt még ilyen fáradt. - Akkor viszlát nyolckor - Klassz. - Brandon tétovázott egy pillanatig, mintha érezte volna, hogy a szokásosnál többre van szükség. És hajlandó is volt adni. Mesterien értett hozzá, hogyan álcázza a nyomait. - Úgy hiányoztál, Allegra. - Te is - mondta a lány, és a szeme ismét megtelt könnyekkel. - Te is. Akkor viszontlátásra. - Nem akarsz eljönni valahová vacsorázni? - Ez azért meglepő, hogy még a Nájlonpendely kisasszony- nyal töltött hétvége után is legyen benne energia az ilyesmire. Bár az is lehet, hogy régi rongy, kevesebb rá- fordítást igényel, mint Allegra hitte első látásra. - Szívesebben maradnék itthon. - Amit mondania kell, azt nem bírja elmondani egy étteremben vagy más nyilvános helyen. Olomlábakon vánszorgott a következő négy óra. Meg kell tennie minél előbb. Saját érdekében. Nagyot sétált, aztán felhívta a szüleit. Azt mondta az

205

anyjának, hogy be kell mennie az irodába, ahonnan csak későn jön el. - Vasárnap? Ez nevetséges! - aggodalmaskodott Blaire. A lánya túl keményen dolgozott, és most is olyan kimerült volt a hangja. - Egy hétig nem voltam itthon, mama. Majd átme- gyek valamikor a héten. - Vigyázz magadra - mondta Blaire, és most az egyszer nem kérdezett Brandonról. Allegra hálás volt érte. Megevett vacsorára egy joghurtot, megpróbálta néz- ni a tévéhíradót, de rádöbbent, hogy nem látja, mit néz. Leheveredett a díványra, és csak várt. Negyed kilenckor meghallotta Brandon kocsiját a felhajtón, azután fordult a kulcs a zárban. Allegra felült. Ezt a kulcsot ő adta egy éve Brandonnak. A férfi rózsás kedvvel, mosolyogva sietett feléje, és át akarta ölelni, de Allegra elhúzódott, felállt a köszönés- hez, majd egy lépést hátrált, és végigmérte a férfit. Ke- resett valamit Brandon szemében, de ott nem volt vá- lasz a kérdéseire. Brandon meghökkent. Allegra általában gyengéden és barátságosan viselkedett, most meg húzódozik. A lány sokáig nem szólt; némán méregették egymást. - Valami baj van? - kérdezte végül a férfi. - Úgy gondolom. Te nem, Brandon? - Ennyit mondott csak, de Brandon nyakán nyomban megfeszült egy izom. Gyanakodott. - Mit jelentsen ez? - Talán neked kellene megmondanod. Hirtelen

206

olyan érzésem támadt, hogy mindenféle dolgok történ- nek, amelyekről én nem tudtam. Olyan dolgok, amelyeket emlitened kellett volna. - Mint például? - Most már dühösen nézett a lányra, de Allegra tudta, hogy ez csak védekezés. Most elkap- ták, és ezt Brandon is érzi. - Nem tudom, miről be- szélsz! - Visszament a szoba másik végébe. Allegra néz- te, és megint leült. - Dehogynem tudod. Tökéletesen tisztában vagy vele, mire célzok, csak azt nem sejted, mennyit tudok. Mint ahogy én sem. Pontosan ezt akarom kideríteni. Milyen gyakran és mióta? Hány nőt dugtál meg? Két év óta csalsz, vagy csak nemrég? Mikor kezdödött, Brandon? Hirtelen eszembe jutott, amikor San Francis- cóba mentél, amikor azt mondtad, egyedül akarsz lenni a lányokkal, vagy beszélned kell Joanie-val. És akkor még nem számítottam a chicagói utazásodat, és detroiti állítólagos tárgyalásaidat. Tehát mi volt? - Fagyosan né- zett a férfira. A fájdalom, amelyet két napja érzett, hirtelen jéggé dermesztette. - Hol kezdjük? - Fogalmam sincs, miről beszélsz! - Arra törekedett, hogy Allegra összezavarodjon és ostobának érezze ma- gát, ámde sápadt volt, amikor leült, és a lány azt is látta, hogy reszket a keze, mialatt rágyújtott. - Látom, nagyon ideges vagy. Én is az lennék a te he- lyedben - mondta, miközben egy pillanatra sem vette le a szemét Brandonról. - Épp csak azt nem látom, mi értelme. Minek fáradozol ezzel? Nem is vagyunk háza- sok, minek csalsz meg? Miért nem léptél le, még mielőtt

207

idáig fajult a dolog? - Meddig? - kérdezte Brandon, és megpróbált értet- len arcot vágni. Legszívesebben azt mondta volna, hogy Allegra megőrült, de ezt mégse merte, mert látta, hogy a lány tajtékzik. - Addig, ahol ezen a hétvégén voltál. A Fairmontig. Gondolom, nem kell betűznöm. - Maga sem tudta, mennyire szép most, vállára omló szőke hajával, farmerban és az ócska sötétkék pulóverban. - Mit akar ez jelenteni? - Brandon az utolsó percig sem volt hajlandó felhagyni a színészkedéssel. Allegra mérhetetlen megvetéssel nézte. - No jó, ha még tisztábban akarsz látni - bár a te he- lyedben én nem tenném. Pénteken telefonáltam az iro- dádba, mire a titkárnőd azt mondta, a tárgyalásnak vé- ge, átmész San Franciscóba a lányokhoz. Én pedig a bolond fejemmel meg akartalak lepni, és átcseréltettem a jegyet New Yorkban. - Brandon egyre jobban elfehére- dett, ám továbbra is flegma arcot vágott, és hunyorogva szívta a cigarettáját. - Elrepültem San Franciscóba - folytatta Allegra. - A járatot késve indították, de ettől a részétől megkímél- lek. Pénteken este fél tizenkettő tájban érkeztem a Fair- montba. Úgy terveztem, hogy megleplek, és bebújok melléd az ágyba. Odaadták a kulcsot, amikor azt mondtam, hogy én vagyok Mrs. Edwards. Brandon bosszúsan elnyomta a cigarettáját. - Ezt nem lett volna szabad megtenniük. - Valóban nem - hagyta rá a lány szomorúan. Csú-

208

nya történet volt, és ettől, hogy elmondta, ismét vissza- jött az egész. - Ezzel együtt bejutottam a szobába. Min- dent összevéve szerencsésnek tarthatom magamat, mert nem voltatok ott a barátnőddel. Először azt hittem, rossz szoba kulcsát adták oda, de megismertem az aktatáskádat és a zakódat. A többi ruhadarab volt az, amit nem ismertem. Nem az enyém volt, nem Nickyé vagy Stephanie-é, nem is Joanie-é. Tehát kié volt, Bran- don? Egyáltalán érdemes megkérdeznem, vagy felejt- sük el az egészet? Mereven bámult a férfira, aki némán viszonozta a pillantását, miközben kereste a választ, de sokáig nem találta. - Semmi keresnivalód nem volt ott, Allegra - mondta végül. A lány elhűlt. Nem hitt a fülének. - Miért nem? - Mert senki sem hívott oda. Ezt figyelembe véve ta- lán épp azt kaptad, amit érdemeltél. Én nem szoktam csak úgy beállítani, ha neked vannak hivatalos ügyeid. Nem tartozunk egymáshoz, nem vagyunk házasok. Jo- gunk van a saját életünkhöz. - Valóban? - Allegra elképedten meredt rá. - Úgy véltem, többé-kevésbé - hogy is mondják ezt? - élettár- sak vagyunk. Vagy ez már ósdi? Nem lakunk egy fedél alatt, tehát mik is volnánk? Azt hittem, mindketten monogámak vagyunk, de úgy látom, tévedtem. - Nem tartozom neked magyarázatokkal. Nem vagyok a férjed - szólt Brandon, és felállt. - Valóban nem - felelte Allegra. - Másnak vagy a

209

férje. - Ez zavar, ugye? A tény, hogy ragaszkodtam a füg- getlenségemhez. Nem vagyok sem a tiéd, sem másé. Nem vagy a tulajdonosom, Allegra. Sosem leszel, sem te, sem a családod, se más. Szabad vagyok. A lány sohasem látott bele ennek a haragnak a mély- ségeibe; fogalma sem volt róla, mit érez valójában Brandon. - Sohase akartalak birtokolni. Én csak szeretni akartalak, és egyszer valamikor feleségül menni hozzád. - Nem érdekel. Ha érdekelt volna, rég elválok. De sohasem tettem. Ennyire se jöttél rá? - Allegra most már nemcsak sebzettnek, ostobának is érezte magát. Az üzenet az arcába ordított, pontosan úgy, ahogy Green doktornő mondta, ő mégse vett tudomást róla. Nem akarta hallani, se akkor, se most. De az indulat hulláma feldobta, és végül el kellett hangzania. Nagyon fájt. - Kihasználtál! - vádolta Brandont, aki a szoba túlsó végében ült. - Hazudtál nekem, megcsaltál! Erre nem volt jogod! Ez nem volt tisztességes! - A tisztesség egy nagy rakás baromság. Miféle tisz- tességről beszélhetsz még ebben a világban? Hagyj már békén ezzel a hülyeséggel! Inkább vigyáznál magadra, Allegra! - Mással kefélsz, miközben azt állitod, hogy a gyere- keidhez mész! Miféle aljasság ez? - Az én életem, az én dolgom, az én kölykeim! Te sose akartál mást, mint mindenbe beleütni az orrodat. Én viszont sose kértem ebből. Te is tudod!

210

- Nem, nem tudtam! - mondta panaszosan a lány - Ezt én sohasem értettem. Megmagyarázhattad volna, mielőtt idáig fajultak a dolgok, hogy ne kelljen elpaza- rolni két évet az életünkből! - Én nem pazaroltam el semmit - felelte Brandon ön- telten. - Pontosan azt tettem, amit akartam. Allegra ránézett. - Kifelé a házamból, te hitvány, hazug csaló! Két éve cipellek, te érzelmi hulla! Nem adsz te senkinek semmit, se nekem, se a barátaidnak, még azoknak se, akiknek annyira játszod a gondoskodót. Még a gyerekeid- nek se! Félsz közel engedni magadhoz bárkit, nehogy érezned kelljen valamit, vagy netán elkötelezd magadat. Szánalmas emberpótlék vagy Most pedig kotródj! Brandon mindössze addig az egyetlen pillanatig té- továzott, amíg a hálószoba felé sandított. Allegra fölállt, az ajtóhoz sétált, kitárta. - Hallottad. Ki innen! Komolyan mondom. - Azt hiszem, néhány ruhám még bent van a háló- szobádban, Allegra. - Elküldöm postán. Szervusz. - Állt az ajtóban és várt. Brandon feldúlt képpel elcsörtetett mellette, azt se mondta, isten hozzád. Se csók, se bocsánatkérés. Egy- szer se nézett hátra. Ennek az embernek nem volt szí- ve, viszont azzal, amit mondott, tévedhetetlenül szíven találta Allegrát. Hogy sohasem volt hűséges, és hogy mindig azt tette, ami neki tetszett. Önző volt és hideg; a világ összes melegsége és türelme sem lágyíthat- ta volna meg. De az volt a legszörnyűbb, amit nem

211

mondott ki: az, hogy sohasem szerette őt. Minden szava ezt támasztotta alá. Igaza volt Green doktornő- nek. Allegra csak állt, és nem értette, hogy lehetett ilyen ostoba. Brandon távozása után leült, sokáig töprengett, majd sírva fakadt. Brandon csakugyan olyan hitvány és önző volt, amilyennek mondta, ő két éven át mégis áltatta magát a viszonzott szerelemmel. Iszonyúan fájt, hogy ekkorát tévedett. Most még Green doktornőnek sem mert telefonálni segítségért. Nem akarta, hogy a pszi- chiáter ismét ráolvassa ugyanazt a hibát. És az anyjától se akarta hallani, mekkora áldás, hogy Brandon elment. Már belátta, hogy jobb neki a férfi nélkül, de így is rettenetes volt a tudat, hogy Brandon félrevezette és kihasználta. Fütyült ő rá, még csak nem is titkolta, amikor itt cigarettázott a díványán, összezúzva, ami még maradt a lány érzéseiből. Szerette volna megmondani valakinek, hogy úgyse hiszi, hogy ez gyalázat, hogy Brandon csirkefogó, de nem volt ott senki, akinek elmondhatta volna. Egyes-egyedül volt. Mint akkor, amikor megismerkedett Brandonnal. Akkor, amikor ejtette az előző szeretője. Ő azt hitte, tanult belőle, de úgy lát- szik, nem. Ez a legszörnyűbb, hogy most már nem búj- hat el az igazság elől. Sokáig feküdt az ágyán, miután Brandon elment, a férfira gondolt, győzködte magát, hogy jobb így, emlé- kezett, milyen volt körülnézni a Fairmont szobájában. Mégis mérhetetlenül kifosztottnak érezte magát, mikor rápillantott a közös fényképükre, ami tavaly készült ró-

212

luk Santa Barbarában, mikor még úgy látszott, rendben van minden, és ő azt hitte, szerelmes Brandonba. Vajon felhívja még valaha? Mondja-e vajon, hogy sajnálja, és hogy tisztességtelenül viselkedett? De már kétszer járt így, és még egyik sem tette meg. Csak lelép- tek, miután összetörték a szívét, mentek tovább, hogy valaki mással csinálják meg ugyanezt. Élete két éve tá- vozott az ajtón Brandon Edwardsszal. Minden erejére szüksége volt, hogy felálljon és elolt- sa a villanyt. Nézte a kilátást, és Brandonra gondolt. Tudta, hogy fel kellene hívnia Jeffet, és be kellene jelen- tenie, hogy szabad, de nem akarta megtenni. Időre volt szüksége, hogy meggyászolja Brandont. Akármilyen gyarló volt a férfi, akármennyire nem szívelte a Stein- berg család, Allegra még mindig szerette. 9. Amikor a New York-i utazás után először ment be dolgozni hétfőn, úgy festett, mint akit kifacsartak. Sá- padt volt és nyúzott, Alice meg is jegyezte, hogy fogyott, és fáradtnak látszik. - Mi történt veled? - kérdezte tapintatosan. Allegra vállat vont. Még mindig nagyon fájt. Egyfolytában a maga ostobaságán rágódott, és azon, mióta csalhatja Brandon. Teljesen hülyének érezte magát, de ahogy múltak az órák, kezdett rájönni, hogy a büszkesége kapott sebet. Már nem volt biztos benne, mennyire ron- csolta ez össze, sőt még abban sem, hogy mennyire szerette Brandont. Ez volt benne a furcsa. Szomorú volt,

213

de egyáltalán nem bánta, hogy vége. Bizonyos értelem- ben még meg is könnyebbült. New Yorkban komoly ké- telyek merültek föl benne a kapcsolatukat illetőleg, és kezdte ő is látni, amit mások váltig emlegettek: Bran- don távolságtartását, közönyét, ridegségét, azt, hogy sohasem állt mellette, amikor kellett volna, ami nem is csoda, ha még tíz barátnőt tart rajta kívül, de tartson csak egyet. Most már sohasem tudhatja meg, hányan voltak, és mennyire komolyak. De ahelyett, hogy haragudott volna, ostobának érezte magát. Délre annyira belemerült az asztalán felhalmozódott iratokba, hogy nem is gondolt Brandonra. Bramnek tetszett a turné, amelyet Allegra szervezett neki a szponzorokkal közösen. Malachi jelentkezett az elvonókúrá- ról, azt mondta, pénzre van szüksége, amit Allegra az énekes feleségének kérésére megtagadott. - Sajnálom, Mal. Majd harminc nappal azután kérj, ha detoxikáltak. Akkor beszélhetünk róla. - Ki a fenének dolgozol te? - dühöngött Malachi. Al- legra mosolygott, miközben feljegyzéseket firkált a kö- vetkező megbeszéléséhez. - Neked. Meg kell csinálnod ezt. - Neki is beszámolt a turnéról, és egy darabig sikerült lekötnie a sztár fi- gyelmét, addig, amíg Malachinak el kellett mennie masszázsra és bio-visszacsatolásra. - Bár nekem lenne időm ilyen dolgokra! -jegyezte meg Alice-nek, miköz- ben egy kávéval öblítette le a sebtében bekanalazott joghurtot, és átnézte Carmen legújabb szerződését, amely csak az imént jött. Mesés ajánlat volt, Carmen

214

meg fog őrülni érte. Ez a szerep már igazi világsztárnak szól. Tárcsázta Carment, de csak az üzenetrögzítő vála- szolt. - Hol a fenébe van ez a lány? - dünnyögte Alleg- ra. Végigpróbálta az összes számot, egy sem válaszolt. Igyekezett emlékezni a többi számra, amelyeket Car- mentól kapott: barátokéra, a portlandi nagymarxiáéra. Carmennak nem szokása eltünedezni, inkább naponta tucatjában hívja az ügyvédjét mindenféle csipcsup dolog miatt. Ez roppant szokatlan volt tőle. Carmen Con- norsnak egyszerűen nyoma veszett. A Fecsej mindössze egy sztorit hozott róla az Arany Glóbusz után: a kép Allegrát ábrázolta, amint Alanbe karolva kiszáll a kocsiból, és közvetlenül mögöttük jön Car- men. A sztori arra célozgatott, hogy Allegra csak elefánt volt, mert Alan Carr és Carmen Connors között dúl a szerelem. Az a vicces, hogy ezúttal elébe vágtak a dolognak. Olvasás közben eszébe jutott az otthoni rögzítője, és azon egy üzenet, amelyet New York-i tartózkodása ide- jén kapott; abban volt egy ismerősnek tűnő telefon- szám. Átkutatta az aktatáskáját a határidőnaplója után. Ide dugta a papírt, amelyre több más számmal együtt azt is felirta. Néhány percnyi lapozgatás után megtalál- ta, és ahogy ránézett, rögtön felismerte a számot. Alané volt, Malibuban. Carmen tehát ott van. Persze, Alan föl- kínálta neki a vendégszeretetét. Magában mosolyogva tárcsázott. Alan vette föl. A hétvégén már kereste a Beverly Hills-i házban, de nem találta. Az eszébe se jutott, hogy Malibuba telefo- náljon, mert Alan ritkán járt oda. De buta is volt, meg se

215

fordult a fejében, hogy barátja valószínűleg még mindig odakint van, Carmen társaságában. - Szia mindenkinek - köszönt ártatlanul, mintha minden ok nélkül telefonálna. - Nekem ne játszd meg magad - nevetett Alan. Túl jól ismerte a lányt. - A válasz az, hogy semmi közöd hozzá. - És mi a kérdés? - nevetett Allegra. Bolondos bol- dogság csengett Alan hangjában. A háttérben vihogott valaki. Nyilván Carmen. - Hogy hol voltam egész héten. A válasz: "Semmi kö- zöd hozzá." - Na, hadd találgassak. Malibuban, az idei Arany Glóbusz egy bizonyos nyertesével. Meleg? - Forr. Egyébként felhívott téged, és megadta a szá- momat, úgyhogy nem vagy az a jaj de nagy detektív Volt támpontod. - Ja, de annak ellenére olyan bárgyú voltam, hogy nem esett le a tantusz. Ismerős volt a szám, de csak most kattant be, hogy honnan. Milyen az élet a parton? - Jó volt ismét hallani Alan hangját. Szívesen beszámolt volna neki Brandonról, de nem most, és főleg nem Car- men előtt. Nem szerette megosztani magánéleti prob- lémáit az ügyfeleivel. Alan, az más. Puszipajtások gye- rekkoruk óta. - Az élet gyönyörű! - tündökölt Alan. - Cefet módon gyönyörü! - Ezt mondván, odahajolt Carmenhoz és megcsókolta. - Nem kellene neked most dolgoznod?

216

- Egy-két hónapig nem. Még várom a végszót. - Nohát, olyan klasszat szereztem Carmennak, hogy alighanem meg fog előzni. - Bár ha Carmen alá is írja a szerződést, akkor is csak júniusban kezdődnek a pró- bák. - Hol forgatják? - Megpróbált egykedvű hangot megütni, de Allegra elől nem titkolhatta a kíváncsiságát. - Itt, Los Angelesben, nem úgy, mint a tiedet. - Alan leginkább a világ másig végén forgatott. A következő filmjét Svájcban veszik föl. Nemrég ajánlottak neki egyet, amelyhez Mexikóba, Chilébe és Alaszkába kellett volna utaznia. Izgalmas kalandfilmnek ígérkezett, de sok és nagyon nehéz munkával járt. Alan legutolsó filmje két kaszkadőr életét követelte Thaiföldön. Carmen talán rá tudná beszélni, hogy a jövőben ő is használjon kaszkadőrt. - Carmen tudja, hová mész legközelebb? - Már közöltem. Azt mondta, elkísér - Svájc legalább civilizált ország, nem olyan, mint a többi, ahol Alan forgatni szokott. - Ha időben végzel, még megnézheted Carmen for- gatását. - Valóban nagy filmnek ígérkezett, egészen láz- ba hozta Allegrát. - Beszélhetnék vele? - Csak így? Tizenöt évi barátság, egy randevú az Arany Glóbuszon, és most eldobsz, mint egy használt papír zsebkendőt? - Nem egészen - nevetett Allegra, és olyan jól érezte magát, mint aznap még egyszer sem. Még mindig bú- sult Brandon miatt, de mintha megnőtt volna az önbi- zalma attól, hogy lezárta a kérdést, és szembeszállt

217

Brandonnal. Nagy volt a kísértés, hogy szóljon Alan- nek, de még nem készült föl lelkileg. Időbe fog telni, amíg be tudja vallani a világnak, hogy Brandon bolondot csinált belőle. De legalább végzett vele. Ez is valami. - Milyen volt New Yorkban? Nyélbe ütöttél valami nagy üzletet? - Néhányat. Mulatságos volt. Sok hóval. - És korcso- lyázással. Es csókolózással. - New Yorkban nem valami mulatságos a hó. - Ért- hetetlen, mit örvendezik ezen Allegra. - Tulajdonképpen korcsolyáztam is. - Igen? Áhá, itt van valami! Csak nem kezdtél ki azzal az öreg íróval, akivel találkoztál? Hogy is hívják? Tolsztoj? Dosztojevszkij? - Jason Haverton. Egyébként fényes alak, bár nem volt vele viszonyom, te tiszteletlen ökör, bár nagyon bírtam, és ő valószínűleg kapható lett volna. - Öreg hapsik bármit megtesznek a szexért, Al. Ezt már megtanulhattad volna. - Mostanában netán direkt kutatásokat végzel? Erről van szó? - Undok béka. Nem szép dolog így gorombáskodni gimnáziumi szíved csücskével. - Nem vagy te senkinek a szíve csücske, kivéve talán Carment. - Valamint egymillió nőt világszerte. De régi barátok között könnyű megfeledkezni az ilyesmiről. - Engeded végre, hogy beszéljek vele, vagy ezt a süke- telést kell hallgatnom egész délután? - kérdezte nevet-

218

ve. Alan lehetetlen alak, de ő szereti. - Megkérdezem tőle, hogy akar-e beszélni veled. Mellesleg mikor láthatunk? - érdeklődött olyan hangon, mint egy családfő. - Talán a hétvégén, ha nem lesz más programom. - Előre tudta, hogy nem lesz. - A "láthatunk"-at egyes számban értettem. - Ne gorombáskodj Brandonnal - mondta Allegra, inkább megszokásból, mint szívből. Részéről nagyon is szeretett volna goromba lenni, de ezt egyelőre nem mondhatja el Alannek. - Nem szokásom gorombáskodni. Próbáld lerázni, mielőtt elmennénk vacsorázni. Bár itt is maradhatunk. Adom a főnökasszonyt. - Egy csók kíséretében átnyúj- totta Carmennak a kagylót. Nagyon hosszú csend lett. - Szia! - szólt bele végül Carmen ujjongó vidámság- gal. Istenien érezte magát ebben a kilenc napban, ösz- szezárva Alannel. A nyaralóhelyen többen is felismer- ték, amikor a parton sétált, de senki sem zaklatta. Jártak ide nála híresebb emberek is. A malibuiak megszokták, hogy hírességeket látnak a parton. Úgyszólván naponta találkozhattak Nicholsonnal, Streisanddal, Cherrel, Tom Cruise-zal, Nicole Kidmannel. Carmen Connors a maga fajtája körében volt Malibuban, és ez rendkívül megnyugtatóan hatott rá. - Hiányoztál. - Te is hiányoztál. New York maga volt a bolondok- háza, de azért tetszett. Találd ki, mit hoztam neked? - ugratta Carment. Maga is olyan izgatott volt, mint egy kisgyerek.

219

- Nem tudom. A parfümöt? Tárgyaltál velük New Yorkban? - Tárgyaltam. Rémes dolog, nagyon utálnád. Hóna- pokon át kellene árulnod mindenféle nagyáruházban. Felejtsd el. Neeeem... - nyújtotta el ingerkedve a szót. - Mit szólnál egy szép nagy új filmhez, olyan szerep- pel, hogy megeszem az aktatáskámat, ha nem nyered el vele az Oscart? - Hú! Ki szerepel benne? - Te. - Majd felsorolt öt másik sztárt, akiktől elakadt Carmen lélegzete. - És mit szólnál hozzá, ha hárommil- lió dollárt fizetnének a főszerepért az idei Arany Gló- busz nyertesének? Hogy hangzik? - Meg is halok! - visított Carmen. Elrohant beszá- molni Alannek, majd visszarohant Allegrához. - Nem hiszek a fülemnek! - Megérdemled - biztosította Allegra, és közben arra gondolt, mitől hiszi ő azt, hogy minden ismerőse, úgy a magán-, mint a szakmai életében, valami csodálatosat érdemel, és magával kapcsolatban miért nem érzett így soha? Érdekes kérdés. - Szeretném, ha eljönnél, és megbeszélnénk a producerekkel - mondta kedvesen. - Persze. Mikor? - Mondd meg, mikor jó neked, és megszervezem. - A naptárjára pillantott. - Mit szólnál csütörtökhöz? - Hú! Alan is jöhet? - Ha akar. Alan bólintott a vonal másik végén. - Azt mondja, akar... ja igaz, Allie... - folytatta rövid

220

tétovázás után -, majd szeretnénk csinálni Alannel egy közös filmet. - Jaj, istenem, gondolta Allegra, az lesz csak a vállalkozás. Amerika - és a földkerekség - női nem lesznek odáig a boldogságtól, ha azt kell látniuk, hogy kedvenc szexbálványuk nősül, ráadásul ilyen lány lesz a felesége, mint Carmen. - Majd megbeszéljük. Ezek a dolgok nem egészen egyszerűek, de meg lehet csinálni őket. Idővel. Ha mindketten komolyan gondoljátok. - Mert az nem lenne jó, ha kialkudna nekik egy csinos kis hét-nyolc mil- lió dolláros gázsit, vagy akár tízet, lévén, hogy Alanről van szó, aztán meg szakítanának, és nem lennének haj- landók megcsinálni a filmet, vagy ami még nagyobb baj, elszúrnák. Nincs neki szüksége ilyesmire. - Egyelő- re várjunk egy kicsit. - Tudom, azt hiszed, hogy szakítani fogunk - mondta Carmen. - Nem fogunk. Ez egészen biztos. Alan a legdöbbenetesebb férfi, akivel életemben találkoztam! - közölte egy összeesküvő fojtott hangján. - Nem tudok élni nélküle! - Vannak fenyegetések mostanában? Vagy minden csendes? - Teljes csend. - Ennek ellenére még mindig nem járt sehová, bár amióta elnyerte az Arany Glóbuszt, megle- pő módon még a bulvárlapok is békén hagyták. - Olyan biztonságban érzem magamat itt! - lelkendezett. Allegra elmosolyodott. Ki ne érezné biztonságban ma- gát Alan mellett? Igaza van Samnek. Alan szép darab, ráadásul jó ember.

221

- Örülök, hogy így vagytok - mondta szívből. - Kösz, Allie. Neked köszönhetjük. Kijössz hozzánk a hétvégén, hogy megünnepeljük egy vacsorával? - Szívesen. - Gyere szombaton. Vasárnap. Alan szeret tekézni. - Akkor kimegyek vasárnap. Szeretném megverni. - Ha akarod, szombaton is elmehetünk tekézni. De akkor vacsorára gyere. - Ki főz? - ingerkedett Allegra. Carmen kuncogott. - Mindketten. Most tanít főzni. Allie... - Izgatottan nevetett megint. Carmennak még csak most kezdődött az élet. - Köszönöm a filmet. - A producereknek köszönd. Ők hívtak fel. Szerin- tem tetszeni fog neked. - Imádom. - Akkor viszontlátásra szombaton, ha csak nem talál- kozunk előbb a producereknél. Addig is, ha szükséged lenne bármire, csak hívj fel. - Bár mostanában nyilván- valóan Alan gondoskodott Carmen szükségleteiről. Egyetlenegyszer telefonált, és akkor is valami semmit- mondó üzenetet hagyott. Kezdtek elülni a hullámok, ami Allegrának éppen megfelelt. Kellett neki egy kis idő, hogy nyalogathassa a sebeit, és kielemezhesse, mi történt tulajdonképpen. Végigdolgozta a hetet, megbeszéléseket tartott ügy- feleivel. Csütörtökön eljött Carmen és Alan. A szerző- dés jó volt, Carmen aláírta. Délután Allegra Green dok- tornőhöz volt hivatalos. Előre készült a ledorongolásra, ámde kellemes meglepetésére a pszichiáternek nagyon

222

tetszett, ahogy elintézte a dolgot. Kizárólag azért tett szemrehányást, mert nem telefonált neki. - Miért nem hívott fel a hétvégén? Megbeszélhettük volna. Nehéz perceket élhetett át, hogy San Francisco után még Brandonnal is találkoznia kellett vasárnap. - Így igaz, de nemigen tudtam volna mit mondani azon kívül, hogy rettenetesen érzem magamat, mert Brandon valószínűleg egész idő alatt ezt csinálta, én pedig olyan ostoba voltam, hogy egyszer sem jöttem rá. Mindig azt gondoltam, hogy időre, térre és szerelemre van szüksége, holott igazság szerint fütyült rám. - Valószínűleg fontosnak tekintette magát - helyes- bített Green doktornő, mert Allegra olyan dühös volt a megcsalatástól és az árulástól, hogy most már átesett a másik végletbe. - Törődött ő magával, amennyire kor- látozott képességei engedték. Ez nem sok, Allegra, de ez is valami. - De miért voltam ilyen ostoba? Hogy lehettem ilyen hülye két éven át? - Mert az akart lenni. Társra és védelemre volt szük- sége. Csak az a baj, hogy Brandon nagyon önző volt társnak, és maga védelmezte őt, ami nagyon kétséges elrendezése a dolgoknak. De mi lesz ezután? Milyen- nek érzi magát? - Dühösnek, butának, sértődöttnek, függetlennek, teljesnek, szabadnak, bánom, egyáltalán nem bánom, és félek, hogy a következő se lesz más. Talán mind egy- formák, vagy legalábbis azok, akiket én kifogok. Szerin- tem leginkább attól a gondolattól rettegek, hogy meg-

223

történhet megint, és megint és megint és megint... hogy örökösen befürdök velük. - Pedig nem szükséges. Úgy gondolom, ezúttal tanult valamit - mondta a pszichiáter több önbizalom- mal, mint amennyi a páciensében volt. Allegra csodál- kozott. - Miből gondolja? - Mert amint rájött, mi történik, nem bújt el, szembe- nézett vele és leszámolt. Felelősségre vonta Brandont, ő pedig gyáván eliszkolt. Nem áltatta magát, hogy Brandon még mindig maga mellett áll. Ez nagy lépés, Allegra. - Talán - mondta kétkedve a lány. - De most mi lesz? - Maga mondja meg. Mit akar? Bármi legyen is az, magában megvan az erő, hogy megszerezze. Minden magán múlik. Ha nagyon akarja, találhat magának egy csodálatos valakit. - Azt hiszem, a csodálatos valakivel már találkoztam New Yorkban - mondta Allegra óvatosan -, de nem vagyok biztos benne. - Amióta hazatért, már Jeffre is gyanakodott. Mindenkire gyanakodott. Emlékei talán nem is olyan nagyszerűek, mint neki tűnik. Jeffnek is olyannak kell lennie, mint a többieknek, ha egyszer ő kisze- melte. - A távolsági kapcsolat egy másik módja a meghitt- ség elhárításának - figyelmeztette Green doktornő. Allerga elmosolyodott. Ő is üzleti ügyben járt ott, bár New York-i születé- sű. De pillanatnyilag itt lakik. - Green doktornő felvon-

224

ta a szemöldökét, és bólintott. - Ez már érdekes. Meséljen róla. - Allegra kitálalt mindent, amit tudott, és amit látott. A korcsolyázás és a kocsikázás valahogy rögtön irreális lett, amint fennszó- val kimondta. Ugyanakkor attól, hogy beszélt róla, hiá- nyozni kezdett Jeff. A lány megfogadta, hogy egy darabig nem telefonál, és nem is tette. Időt akart, amíg le- ülepszik a por Brandon után. - Miért? Így azt gondolhatja, hogy nem érdekli ma- gát - bátorította Green doktornő. - Nagyon kellemes, rendes embernek tűnik. Miért nem hívja fel? - Még nem vagyok kész! - Annyira riadozott a gon- dolattól, hogy semmi, amit a pszichiáter aznap délután mondott, nem győzhette meg az ellenkezőjéről. - Időre van szükségem Brandon után. - Dehogy van. - Green doktornő arra akarta kény- szeríteni, hogy kiterítse a kártyáit. - Két éven át mente- gette mindenki előtt, majd New Yorkban megragadott minden lehetséges alkalmat, hogy csokolozzon egy fér- fival. Még csak azt sem hiszem el, hogy túlságosan bú- sul Brandon után. Allegra mosolygott. Ez talált. - Talán csak bujkálni akarok egy darabig. - Miért? - Azt hiszem, beijedtem - vallotta be a lány - Jeff olyan csodálatosnak tűnik, nem akarok csalódni. És ha nem is az? Bele is halnék. - Ugyan már És mi van akkor, ha Jeff ember? Az mi lenne? Túl nagy csalódás? Mit akar, mi legyen: ábránd-

225

kép vagy Brandon ellenpontja? - Magam sem tudom, mit érzek iránta. Annyit tudok, hogy mikor vele voltam, követtem volna a világ végére. Feltétlenül megbíztam benne. És most itthon megijedek ettől. - Ez érthető. De legalább találkozhatna vele. - Nem telefonált. Talán van valakije. - Vagy elfoglalt, vagy ír, vagy fél zavarni, miután maga akkora ügyet csinált a Brandonhoz fűződő nexusá- ból. Legalább annyit közölhetne vele, hogy a kapcsolat- nak vége. Az is valami. - Ám Allegra a kivárásra ját- szott. Ki akarta böjtölni, hogy telefonál-e Jeff. Telefonált, méghozzá pénteken. Késő délután hívta, és bizonytalan hangon kérte Allegrát, mintha maga sem tudná, való-e betelefonálni az irodába. Alice megmondta Allegrának, ki keresi; a lány mély lélegzetet vett, és reszkető kézzel nyúlt a kagylóért. Ugy érezte, hogy ebben a pillanatban kezdődik életének hátralevő fejezete. - Allegra? - Üdv, Jeff. Hogy van? - Már jobban. Tudom, azt ígértem, hogy egy darabig nem telefonálok, de maga bekergetett a zsákutcába. Azt találtam ki, hogy telefonálok, aztán megint békén hagyom egy darabig. Annyira hiányzik. - Ezek voltak azok a szavak, amelyekért két évig küszködött Bran- donnal. Jeffnél olyan csodálatos könnyedséggel jöttek. Rögtön lelkifurdalása lett, amiért nem telefonált neki, úgy, ahogy Green doktornő tanácsolta. - Maga is hiányzik nekem - szólt halkan.

226

- Hogy vannak a csemetéi azóta, amióta visszatért hozzájuk? Rendesen viselkednek? Vagy életveszélyes fenyegetésekkel, bolondokkal és lesifotósokkal kell vi- askodnia hajnali négykor? - Nyugalmas hetünk volt. - Kivéve a magánéletben. Ezt nem tette hozzá. - És maga? Hogy áll a forgató- könyv? - Siralmasan. Amióta visszatértem, nincs hangula- tom a munkához. Azt hiszem, maga alaposan megza- vart. - Egy pillanatra elnémult, majd föltette a kérdést, amely azóta fúrta az oldalát, hogy elutazott New York- ból. - Hogy alakult a hétvégéje? - Érdekesen - felelte hűvösen a lány - Majd egyszer megbeszéljük. - Csak nem az irodában. - Ez úgy hangzik, mint egy randevú a nagyon távoli jövőben - búslakodott Jeff. Egész héten arra várt, hogy telefonálhasson, és most olyan jó volt hallani Allegra hangját. Úgy érezte, belehal, ha nem láthatja. - Szerintem nem - felelte Allegra halkan. Megpró- bált bátorságot erőltetni magára, és fölidézte Green doktornő szavait. - Mi a programja a hétvégére? - Visz- szafojtott lélegzettel várakozott. Ó, istenem, ne engedd, hogy ő is olyan legyen, mint a többi... - Ez meghívás? - hökkent meg Jeff. Mi történt Bran- donnal? Ám félt megkérdezni, nehogy elrontsa a pillanatot. - Lehet. Holnap este a barátaimnál vacsorázok Mali- buban. Akar eljönni? Abszolút lezseren, farmerban, ócska pulóverban. Lehet, hogy tekézni is megyünk.

227

- Az nagyon jó lenne! - Jeff ujjongott. Nem hitt a fü- lének. - Megkérdezhetem, kik ők? Puszta kíváncsiság- ból, hogy ne bőgjek le odakint?- Mert már volt némi fogalma arról, kik képezik Allegra társaságát. - Alan Carr és Carmen Connors, de el ne árulja valakinek, hogy együtt látta őket! Kint bujkálnak Malibu- ban a szennylapok elől. - Tudok titkot tartani - nevetett Jeff. Meg tőle úgyse kérdezné senki. - Akkor fényes esténk lesz. - Nem lesz - torkolta le Allegra derűsen. - Förtelme- sen főznek, de jó emberek. Ha van egy kis szerencsénk, vendéglőből hozatnak makarónit. Javasolni is fogom. Carmen még nem tanult meg főzni, Alan most tanítja. Iszonyú eredményre számíthatunk. - Nevetett, annyira boldoggá tette, hogy így beszélgethetnek. Még egy darabig diskuráltak, kölcsönösen elmesélték, milyen volt a hét egymás nélkül. - Mindent rendben talált itthon? - köntörfalazott Jeff. Allegra azt felelte, igen; persze tudta, mire céloz a férfi. Brandonról szeretne hallani. De olyan kínos lett volna telefonon beszélni ilyesmiről. Könnyebb lesz beszámolni majd akkor, mielőtt elindulnának Alanék- hez. Még néhány percig csevegtek, aztán letették. Allegra egész este nem bírt másra gondolni, csak Jeffre. Ugy gondolta, hogy a szüleinél vacsorázik, de ők elmentek valahová, ezért hazament, és rántottát készített ma- gának. A két férfin tűnődött. Nem akarta még egyszer elkö-

228

vetni ugyanazt a hibát. Nem akart belelátni valakibe olyan tulajdonságokat, amelyek nem léteznek. Eljött a szombat és megjött Jeff. Tökéletes volt gyű- rött, fakított farmerjában, ropogós fehér ingben, blézer- rel, még mindig a keleti part elragadó hangulatát árasztva. Olyan volt, akár egy Ralph Lauren-hirdetés. Allegra fehér farmert és fehér blúzt viselt, piros szvet- tert vetett a vállára. Kezdetben nagyon félszegen viselkedett. Olyan volt, mint elölről kezdeni mindent. Egé- szen addig feszengett, amíg Jeff magához nem ölelte és meg nem csókolta. - Most már jobb - szólt halkan. - Nagyon rég várok erre - súgta. - Kilenc napja - súgta vissza Allegra. A férfi megráz- ta a fejét. - Harmincnégy éve. Nagyon sokáig vártam magára, Allegra Steinberg kisasszony. - Mi tartott ilyen sokáig? - kérdezte a lány, miközben leültek a pamlagra, hogy onnan csodálják a kilátást. Is- mét olyan felszabadultan érezte magát, mintha sohasem vált volna el a férfitól. - Nem akarok tapintatlan lenni - felelt nagy sokára Jef. Allegra közben kiment a konyhába, hogy előve- gyen neki egy diétás kólát. Jeff követte, és elismeréssel nézett körül a konyhában. Brandonnak semmi nyoma. - De hol van? - Ki? - pillantott rá Allegra értetlenül, miközben ki- töltötte a kólát. - Brandon. A vetélytársam. - Tudni akarta, mi történt,

229

miért van az, hogy Allegra ráér szombat este. A lány nem magyarázott meg semmit, amikor telefonon beszéltek. Brandon talán San Franciscóba ment. - Elutazott? - Állandóra. - Csibészesen mosolygott, mint egy vá- sott gyerek, aki olyasmit csinált, amit nem kellene. - El- ment. Azt hiszem, el is felejtettem közölni. - Jeff csak bámulta, majd lassan letette poharát a gránitpultra. - Várjunk csak. Elment... kiszállt a buliból... adios... és te nem is mondod? Hát ezt nem hiszem! Te kis csir- kefogó! - Magához rántotta a lányt. - Hogy mersz ilyet csinálni velem! Tegnap óta ezen töröm a fejemet, ami- óta meghívtál vacsorázni! Miért nem telefonáltál? Azt hiszem, abban egyeztünk meg, hogy felhívsz, ha törté- nik valami! - Nagyon sok minden történt, amióta hazajöttem, de el kellett rendeznem magamban, mielőtt felhívtalak volna. - Jeff megértette, de ez nem változtatott azon, hogy végigszenvedte a hetet. Mennyire örült volna a hírnek, hogy Allegra szakított Brandonnal! Millió kér- dést szeretett volna föltenni a lánynak. - Minő gazemberségért kell köszönetet mondanom neki, ha valaha is találkozom vele? - Jó sokért, amelyekről nem tudtam. De a csúcs az volt, amikor múlt pénteken elrepültem San Franciscó- ba, és beállítottam a Fairmontba. Hát az jó volt. Egy nő- vel lakott egy szobában. Akkor döbbentem rá, hogy nem először csinálhatott ilyet. Nem is tagadta. - Aranyos ember Micsoda elvek. Szeretem, ha egy férfi ilyen. Ezt nevezem erkölcsnek - csúfolódott Jeff,

230

de magában tombolt, ha arra gondolt, min mehetett át a lány Milyen megalázó, milyen kegyetlen dolog ez. Ugyanakkor örült, hogy ez történt, méghozzá ilyen hamar. A sors akarta így. - Az a baj - felelte Allegra -, hogy ezeket én is szeretem, az elveket, az erkölcsöt, a hűséget, szóval ezeket a ma már divatjamúltnak számító, unalmas dolgokat. És azzal áltatom magam, hogy ugyanezek a tulajdonsá- gok megvannak azokban is, akikkel összehoz a sors. Sajnos tévedni szoktam. Legtöbbször félretárcsázok. A rossz választások sportágában az utóbbi időben én voltam a csúcstartó. - Akkor épp ideje, hogy ez megváltozzon - mondta Jeff, és hátulról átölelte Allegra nádszál derekát. - Talán már javult a szemmértéked. - Csakugyan? - sandított rá gyanakodva a lány. Fele- leteket akart és megnyugtatást. - Hogy gondolod? - Téged kérdezlek. Nem hinném, hogy még egyszer végig bírnám csinálni. Ez a harmadik ilyen eset. Ki- ütöttek. - Nem, Allegra - mondta a férfi, és megfordította a lányt, hogy egymás szemébe nézhessenek. - Még csak most kezded. Most vagy kisbaba. Ez eddig bemelegítés volt, ezután jön az igazi meccs. És ezúttal nyerni fogsz, mert megérdemled. - A lány könnybe lábadó szemmel nézett rá, és amikor Jeff megcsókolta, ő is viszonozta a csókot, teljes szíwvel és azzal a hittel, amelyet korábban oly balgán eltékozolt. Jeffnek igaza van, ez az igazi. Jeff

231

az igazi, aki nem fogja bolondítani. Egész lényét kitöltő bizonyossággal érezte, hogy így van. Elüldögéltek még egy darabig, majd Allegra megmutatta a férfinak a lakást. Volt egy olyan érzése, hogy Jeff ezután nagyon sok időt fog tölteni nála, tehát megis- mertette új otthonával. Fura érzés volt. - Szép! - dicsérte Jeff őszinte elismeréssel a lakást. Allegra büszke volt az otthonára, és örült, hogy a férfi- nak is tetszik. Később elindultak Malibuba. Negyvenöt perc alatt kiértek Alan házához. Allegra egész úton Alanről me- sélt Jeffnek, előadta az összes csínyt, amelyeket közö- sen követtek el, ám Jeffnek így is elakadt a szava, amikor meglátta a szerelmespárt. Carmen gyönyörű volt még pólóban és farmerban is. Megvolt benne ugyanaz a pihegő érzékiség, mint Marilyn Monroe-ban, de sokkal szebb volt nála, olyan szépség, amelyre Jeff egyálta- lán nem készült fel. Alan meg olyan volt, mintha egyenesen a mozivászonról lépett volna le - tökéletes fog- sor, hihetetlenül kék szempár, finom vonások -, csak élt és kacagott. Jeffet nagyon emlékeztette Clark Gable-re. Micsoda pár voltak, és micsoda pecsenyét sütne belő- lük a sajtó, a bulvárlapokról nem is szólva! Betessékelték vendégeiket, Alan húsos lepénnyel kí- nálta őket, és tequilát töltött Jeffnek. Ám minden ven- dégszeretete ellenére értetlenül nézegette Allegra part- nerét, és azon nyomban megrohanta magyarázatért, mihelyt négyszemközt maradhatott a vásottan nevet- gélő lánnyal.

232

- Mi folyik itt, kis titkolózó? Ki ez? Hol a hernyó? - Sohasem volt Brandonról egy barátságos vagy akár udvarias szava, mert ki nem állhatta. Ám Allegra ezúttal nem tartott védőbeszédet, csak vigyorgott. - Ezt csí- pem. Hát a másikkal mit csináltál? Megölted? - Majdnem. Körülbelül két éve járatta velem a bo- londját. - Dióhéjban összefoglalta az esetet. - Múlt hé- ten rajtakaptam a Fairmontban az egyik babájával. Il- letve nem voltak a szobában, de a nő otthagyta a mell- tartóját, a bugyiját és az átlátszó hálóingét. - És erről miért nem szóltál nekem, te pancser? - sér- tődött meg Alan. - Időre volt szükségem, hogy megszokjam. - Egy pillanatra elkomolyodott. - Egyszer felhívtalak, de nem voltál otthon. Azonkívül akkora ökörnek éreztem magam, hogy nem akartam beszélni Brandonról senkinek. Egész héten a sebeimet nyalogattam. - Örülhetsz - mondta Alan komolyan, és üdítőt töl- tött a lánynak, mert Allegra nem kért tequilát. - Az a pofa egész életedre boldogtalanná tett volna. Hidd el nekem. Tudom. Most már Allegra is belátta Alan igazát. Ekkor visz- szajött Jeff és Carmen. - Hát ti mit műveltek itt édes kettesben? - kérdezte Jeff, és átkarolta a szemérmesen mosolygó Allegrát. - Er- refelé mi a szokás? Rábízhatlak erre a hapsira? Most mondd meg az igazat, hogy tudjam, mi vár rám. Attól tartok, mellette nem rúghatok labdába. Félnem kell tőle? Alan nevetve nyugtatgatta.

233

- Az utóbbi tizenöt évben már nem, sajnos. Olyan volt tizennégy évesnek, mint egy angyal, de sose kaptam tőle többet egy csomó lucskos puszinál. Remélem, legalább ebben tanultál azóta - mondta gorombán. Allegra oldalba könyökölte. - Nagyon köszönöm! Te meg összehorzsoltad a bo- rostáddal a képemet, és blamáltál anyám előtt! - Máig ezt csinálja - árulkodott Carmen. Allegra nevetett. Nagyszerű volt így négyesben. Alan marhahúst sütött vacsorára és kenyeret pirított hozzá; Carmen spanyol rizst főzött, és készített egy hatalmas tál salátát. Desszertnek fagylalt volt forró kara- mellöntettel, majd pillecukrot pirítottak a tűzhelyen, mint a gyerekek. Utána sétálni indultak a parton, nevettek, beszélgettek, fogócskáztak, ki-be futkostak a homokon megtörő hullámokban, a fényes holdvilágnál. Elragadó este volt. Mikor visszatértek a házba, Carmen ráemelte Alanre hatalmas kék szemét, és súgva megkérdezte, hogy el- mondhatja-e. Alan tétovázott, ránézett régi barátnőjé- re, majd Jeffre, mintha azt latolgatná, mennyire bízhat bennük, és számíthat-e a megértésükre. És mire eldön- tötte, hogy nem adnak okot az aggodalomra, Carmen majd szétrobbant az izgalomtól. - Szent Bálint napján össze fogunk házasodni Vegas- ban! - jelentette be. Allegra úgy tett, mintha mindjárt elalélna. - Ámor álma, és egy jogász rossz álma! - Alanre pillantott, mintha azt kémlelné, hogy barátja is ezt akar-

234

ja-e. Úgy tűnt, hogy igen; Alan biztos volt Carmenban és magában. Allegra még sohasem látta ilyen boldognak. Egyébként harmincéves létére már tudhatja, ki va- ló hozzá és ki nem. - Az újságok meg fognak gyilkolni benneteket. Nagyon remélem, hogy álnéven fogtok utazni. Vegyetek parókát, fessétek ki magatokat, köves- setek el mindent. Ez lesz az évszázad szenzációja. Dia- na hercegnő és Károly herceg ehhez képest semmi, srá- cok. Az isten szerelmére, legyetek óvatosak! - Azok leszünk! - nyugtatta meg Alan, és ekkor tá- madt egy ötlete. - Lennél a koszorúslányunk vagy ta- núnk, vagy akármicsodánk? - Majd Jeffre pillantott. - Te is jöhetsz, ha kibírod vele addig. Nagyon örülnénk neked. - Jeff megilletődött a híváson. Remekül érezte magát ezeknek a kedves, melegszívű embereknek a társaságában. Az este ugyan nem érte el a New York-i úgynevezett szalonok intellektuális vagy nagyképű magaslatait, de Jeffnek éppen ez tetszett, hiszen ez vonzotta vissza Kaliforniába. Vendéglátóikat egészen különlegesnek találta. Nagyon tetszettek neki, akkor is, ha egész este jóformán másra sem nézett Allegrán kí- vül. De jó, hogy ilyen gyorsan szakított Brandonnal! Jeff még mindig nem hitte el, hogy ekkora szerencséje lehet. A következő órában kizárólag az esküvőről beszél- gettek, amelytől már csak két hét választotta el őket. Alan Új-Zélandra akarta vinni a feleségét, hogy hor- gászattal töltsék a mézesheteket. Rendkívül megsze- rette Új-Zélandot, ahol egyik filmjét forgatta. Carmen

235

viszont Párizsba akart menni, mert ott még sohasem járt. - Akkor téged viszlek Új-Zélandra, Jeff - mondta nagyvonalúan Alan, aztán szivarra gyújtott. - A lányok meg maradjanak itthon, és menjenek vásárolni. De Allegra a legnagyobb viccelődés közepette is azon könyörgött, hogy legyenek óvatosak. A sajtó, ha kiszi- matol valamit, szerencsétlenné teszi őket. Életfontos- ságú, hogy a legtovább titokban tartsák a dolgot. - Hogy akartok eljutni Vegasba? - Autóra gondoltam - felelte Alan gyakorlatiasan. - Ne béreljek egy buszt? Bramnek is van egy isteni autóbusza. Meg tudnám szervezni. Ez lenne az én nászajándékom. - Körülbelül ötezer dollárjába kerülne, hogy Carmenék így mehessenek Vegasba, de az ilyen busz bőven megéri, mert mesébe illő. Olyan érzés benne utazni, mint egy jachton vagy egy magánrepülőgé- pen. Ha a saját nevére bérelné, senki sem tudna meg semmit. - Klasszul hangzik! - örült Carmen. Alan helyeselt, és megköszönte Allegrának a szívességet. Segítettek házigazdáiknak a rendcsinálásban, betet- ték az edényeket a mosogatógépbe, hogy a szobalány- nak már csak be kelljen kapcsolnia reggel, majd tizenegy órakor eljöttek. A hold még mindig fényesen ragyogott. Jeff megkérdezte a lányt, hogy nem akarja-e megnézni a házát. Alig néhány sarokra van. Allegra té- továzott, de aztán bólintott. Még nagyon új volt a dolog; bizonyos értelemben jobban elfogódott Jeff társa-

236

ságától, mint New Yorkban. Ott mintha rohant volna velük az élet. El kellett venni, ami kínálkozott, addig, amíg lehetett. Kissé emlékeztetett egy tengeri kirándu- láson szövődött románcra. Ez azonban már a való élet volt, Allegra nagyon jól tudta, mit akarnak, és kissé megszeppent tőle. Még mindig nem bírta elhinni, hogy Alan és Carmen összeházasodnak. - Én ismertettem össze őket két hete! - mondta hüle- dezve Jeffnek, mikor megálltak a gondosan karban tartott, kis parti ház előtt. - Ez Hollywood - nevetett a férfi. Bár igaz, Alan és Carmen mintha egyébként is egymásnak született volna. Kockázatos dolog harmincnapi ismeretség után összeházasodni, Jeff és Allegra mégis úgy érezték, hogy jó házasság lesz. - Remek ember mind a kettő. Én csak azt szeretném, ha lassítanának egy kicsit. - Carmenon nem is csodál- kozott. Alanen annál inkább. Általában olyan körülte- kintő. De talán ő is megérezte, hogy ez az a társ, aki neki kell. - Csakugyan eljössz az esküvőre? - kérdezte. Jeff kinyitotta az ajtót, majd megfordult, ránézett Alleg- rára és azon tűnődött, nem kellene-e átemelnie a lányt a küszöbön. Szerette volna, de attól tartott, Allegrát megriasztaná a komoly gesztus, főleg azok után, hogy Alan és Carmen esküvőt terveznek, holott csak két hete ismerik egymást. - Eljövök, ha úgy akarod. Még sohasem jártam Las Vegasban.

237

- Akkor meg kell nézned! - nevetett a lány - Vegas- hoz képest még Los Angeles is olyan, mint Boston. - Alig várom - mosolygott Jeff. És hány dolog volt még, amelyeket alig várt; számtalan dolog, amelyeket meg akart mutatni, meg akart tenni Allegrával. Ez még csak a kezdet. Körbevezette a lányt a házban. Kicsi volt, takaros és nagyon rendes, ahhoz képest, hogy író lakott benne. Szizálkender szőnyegek takarták a padlót, a kényelmes heverőket zsávollyal húzták be. Jeff csak bérelte a la- kást, az mégis olyan keleti zsáner volt, mint ő. Allegrá- nak Cape Codra, új-angliai nyaralókra kellett gondolnia. Tökéletesen megfelelt Jeffnek, olyan hely volt, ahol remekül lehet írni, vagy el lehet bújni egy könywel egy unalmas napon. Volt benne kandalló és sok nagy, kényelmes bőrfotel. A hálószoba vadnyugatias hangu- latú, nagy mennyezetes ágyát rönkfából készítették. Volt még egy hatalmas fürdőszoba, benne márvány- kád és örvényfürdő, egy tágas, rusztikus konyha, tizen- két személyes asztallal, dolgozószoba és apró vendég- szoba. Maga a tökély. - Hogy szerezted ezt? - kérdezte elismerően? Házat találni Malibuban olyan, mint aranyat találni a reggeli rozspehelyben. - Tulajdonképpen egy barátomé, aki tavaly nyáron visszatért keletre. Nagyon szívesen bérbe adta, én pedig kaptam az alkalmon. A barátom visszaköltözött Bostonba; azt hiszem, előbb-utóbb el akarja majd adni a házat. Gondolkozom rajta, hogy megvegyem. Egye-

238

lőre csak bérelem. - Allegra mosolyogva körülnézett. Tetszett neki a ház, amely nagyon illett Jeffhez. Egészen más volt, mint Alané, amelynek délnyugatias jellege sokkal inkább hordozta Los Angeles hangulatát. Elmentek sétálni a partra, de a szél hamarosan visz- szakergette őket. Ledőltek a heverőre - csókolóztak meg beszélgettek. Egy óra volt, mikor Allegra felesz- mélt, hogy vissza kellene mennie a városba. Nagyon nem fűlt hozzá a foga, hogy ilyen fáradságot kell okoznia Jeffnek, de a férfi autójával mentek Alanékhoz; az az egyetlen eszköz, amellyel visszajuthat Beverly Hillsbe. - Buta voltam - mentegetőzött. - Itt kellett volna ta- lálkoznunk. Borzasztó kínos, hogy most vissza kell vi- tetnem magamat. - Nem bánom. Ez Kalifornia lényege: az autózás. - Mennyire különbözött jókedvű lezserségében Bran- dontól, aki mindig mérgelődött valamiért. Olyan jó volt vele lenni. Mintha évek óta ismernék egymást. Ugyanaz a felszabadult fesztelenség kötötte össze őket, mint Carment és Alant. Megint csókolóztak, ám ezúttal tüzesebb héwel. Allegra átadta magát a csókoknak. Annyira jó volt, hogy nem sürget az idő, sehová sem kell menniük, senkire sem kell gondolniuk, csak egymásra. Igazi fény- űzés volt az együttlét. - Ha nem állok fel rögtön, ittragadok - mondta halkan. Jeff ismét megcsókolta. - Ebben reménykedem - súgta.

239

- Én is - nevetett a lány. - De akkor is mennem kellene. - Miért? - kérdezte Jeff. Hevertek egymás mellett, és Allegra nem tudott mit válaszolni. Egy darabig nézték a lángokat a kandallóban, amelyben Jeff akkor gyújtott be, mikor visszajöttek a partról. Barátságos hely volt: az óceán hullámai nyaldosták a homokot, és fent fényesen sütött a hold. Ám Allegra semmi másra nem tudott gondolni, csak Jeffre, aki átölelte őt. - Őrültnek tarta- nál, ha azt mondanám, hogy szeretlek? - kérdezte a férfi. Olyan magától értetödően feküdtek egymás mellett, mintha egész életükben ezt tették volna. Allegra ezt érezte meg az első pillanatban, amikor meglátta Jeffet Weissmanéknál. - Nem, nem tartanálak. Különösnek találod? Úgy ér- zem, olyan rég ismerlek, mint Alant. - Bárcsak láthattalak volna akkor Biztosan édes le- hettél tizennégy évesen - mondta Jeff; elképzelve a lányt szeplőkkel, copfosan, fogszabályozóval. - Egen, én, a lucskos csókjaimmal. Akkor olyan egy- szerűnek tűnt minden. De jókat mulattunk! - Most is egyszerű - mondta nyugodtan Jef. - Csak az a komplikált, ami helytelen, ez pedig nem az. Ez helyes. Te is tudod. - Az? - kérdezte Allegra. A férfi megfordult, hogy még közelebb legyen hozzá; és még szenvedélyeseb- ben csókolta. - Néha úgy félek - súgta a lány a félho- mályban. - Mitől?

240

- Hogy a helytelen dolgot cselekszem, vagy nem azzal vagyok, akivel kellene. Nem akarom elszúrni az éle- temet, mint... mint azok, akik nem a megfelelő férfihoz mennek feleségül, aztán életük végéig bánják, vagy csaknem belehalnak, ha változtatni próbálnak rajta. So- hasem akarok ilyet tenni. - Akkor nem is fogsz - közölte Jeff határozottan. - Eddig sem tetted, miért kezdenéd éppen most? - Mindig annyira rettegtem, hogy nem tudok kü- lönbséget tenni a jó és a rossz között. - Ám Jeff tudta, mi a jó, mire van szükségük mindkettejüknek. Eljött az ideje, semmi értelme tovább kínozni magukat. Nagyon gyengéden fölemelte a fehér farmeros-piros szvetteres lányt, és bevitte a hálószobába. Óvatosan letette a rönk- fából ácsolt, zsávolyfüggönyös ágyra. Jó hely volt ez, Allegra tudta, hogy itt biztonságban van, nem is akart elmenni, csak feküdt, és nézett Jeffre nagy zöld szemé- vel. A férfi lehámozta róla a ruháit, aztán végigcsókolta minden porcikáját. Kölcsönösen élvezték egymást, nyelvvel, kézzel, szemmel. Órákig szeretkeztek, és Al- legra úgy aludt utána, mint a tej. Amikor feljött a nap, Jeff reggelit készített, tálcára tette, és ágyba vitte Allegrának. Végigcsókolta a lány há- tát, úgy ébresztette. Allegra mosolygott, és lusta, kéjes mosollyal nézett a férfira. Míg él, nem felejti el ezt az éj- szakát. Igazat mondott Jeff: eljött az ő idejük. Együtt reggeliztek, és jóízűen beszélgettek. Sokáig dagonyáztak az örvényfürdőben, utána sétára indultak a parton. Messziről látták Alant és Carment, de mielőtt

241

azok észrevehették volna őket, visszatértek a házba szeretkezni. Egymás karjában lustálkodták át a vasár- nap délutánt. - Tudom, hogy Allegrát és Jeffet láttam ma reggel! - bizonygatta Carmen konokul Alan házában. - Ugyan, tegnap este visszamentek - mondta Alan, máris olyan hangon, mint egy férj. - Allie nem tenne ilyet. Még nem. Ő nem szokott kapkodni. Egyébként is azt hiszem, hogy még mindig majrézik Brandon miatt. - Márpedig én azt mondom, hogy láttam őket! Amikor Jeff késő délután visszavitte Allegrát a város- ba, Alan és Carmen éppen kint voltak a kertben. Alan- nek leesett az álla. - Látod! - mondta Carmen, amikor az autó az intege- tő párral elhúzott mellettük, vissza a városba. - Azt a mindenit! - nézett utánuk Alan. A legjobbakat kívánta nekik. Jeff jó embernek tűnt, Allegra pedig, Alan véleménye szerint, a legjobbat érdemelte az élet- től. Úgy szerette, mint a húgát. - Talán kettős esküvőt tartunk Vegasban! - mondta Carmen nevetve, amikor visszamentek a házba. Alan nem vette ennyire biztosra. 10. Február eleje rengeteg munkát hozott Allegrának. Le kellett zárnia Bram turnéját, Carmen új szerződését; számos más szerződést kellett megtárgyalnia a külön- böző ügyfelek megbízásából, és apróbb ügyeket is el kellett látnia. Ennek ellenére örökösen mosolygott,

242

Alice még sohasem látta ilyen vidámnak. Jeff benézett hozzá, valahányszor szünetet tartott a munkájában, vagy a közelben találkozott valakivel, és ha csak lehetett, elvitte ebédelni. Sőt, néha bevették magukat ebédidőben Allegra Beverly Hills-i házába, és mire a lány visszakerült az irodába, úgy kellett komoly- ságot erőltetnie a vonásaira, és alig bírt a munkára össz- pontosítani. Semmire sem bírt gondolni Jeffen kívül. Soha életében nem volt még ilyen boldog. Tökéletesen illettek egymáshoz, ugyanazokat a könyveket olvasták, hasonló dolgok iránt érdeklődtek, hasonló elveket val- lottak. Jeff mindig kedvesen, előzékenyen viselkedett, és pompás humorérzéke volt. Az első mennyei hét után, amelynek nagy részét a malibui házban töltötték, Allegra szóba hozta, hogy Jeff jöjjön el a szüleihez vacsorázni. Otthon még mindig nem emlitette, hogy szakított Brandonnal. - Tényleg ezt akarod? - kételkedett Jef. Imádta a lányt, de nem akarta siettetni a dolgot. Tudta, mennyire összetart a Steinberg család, és attól tartott, tolakodás- nak tekintenék a megjelenését. - Ne szamárkodj már, mama szereti, ha barátokat vi- szünk haza. - Mindhármójuk barátai otthon érezhették magukat a szülői házban. - De olyan borzasztóan elfoglalt emberek - húzódo- zott a férfi. Némileg aggódott, hogy elnyerné-e vajon Steinbergék rokonszenvét. Sohasem tartozott kedvenc időtöltései közé a tisztelgő látogatás a lányos szülőknél. Kissé kínos az ő korában.

243

- Mondom, hogy örülni fognak neked. - Végül sike- rült rábeszélnie, hogy pénteken vacsorázzon náluk. Jeff, amikor eljött érte, nagyon hasonlitott arra a tí- pusra, akit Allegra megismert New Yorkban: konzerva- tív volt, tiszteletre méltó, és nagyon mutatós. A lány titokban mosolygott, miközben Bel Air felé robogtak. Jeffen látszott, hogy komolyan izgul. - Az apám miatt? - ugratta. - Vagy csak azért, mert a szüleim? - Remekül mulatott, tizenhat évesnek érezte magát megint. Tudta, hogy a család szeretni fogja Jeffet, még annál is jobban, mint amennyire Brandont utálta. Simont hidegen hagyta, de Blaire ki nem állhat- ta, mert átlátott rajta. - Folyton azon jár az eszem, hogy éreztem magamat, amikor elküldtem hozzá az első könyvemet - mosolygott a férfi. - Mi lesz, ha azt gondolja, hogy ezért jelent- kezem? - Olyan képet vágott, mint egy gyerek. Allegra kikacagta. - Szerintem apa magától is rájön, mi az ábra. Vagy ha nem, anya majd megmagyarázza neki. Az én anyám nagyon bölcs. - Ennél tökéletesebben nem is írhatta volna le. Amikor megérkeztek, Blaire éppen az új konyha terveit tanulmányozta. Az egész nappalit beterítették a rajzok, Blaire fölöttük térdelt, hajában egy ceruzával, úgy magyarázott Simonnak. Fölnézett, és boldogan mosolygott idősebb lányára. Meglepte Allegra kísérője, de nem kérdezett semmit. - Szervusz, drágám. Épp azt mutatom a papának,

244

milyen lesz az új konyha. - Felállt, hogy Allegra bemu- tathassa Jeffet. A lány előre szólt, hogy hoz valakit va- csorára, Blaire azt hitte, Brandon lesz az. Gondosan titkolta meglepetését, de roppant kíváncsi volt az ismeretlen férfira. Simon is felállt, és megcsókolta a lányát. - Épp azt mutatja a mama, mekkora lyuk lesz hat hó- napig a hátsó udvaron. Valamint az űrt a ház hátuljá- ban, ahol valamikor régen reggelizni szoktunk. - Majd bemutatkozott Jeffnek, akinek meleg mosolyát és ke- mény kézszorítását rokonszenvesnek találta. - Mi már találkoztunk egy éve - mondta Jeff. - Volt olyan kedves fogadni engem egy forgatókönyv kap- csán, amelyet a saját könyvemből írtam. Nyári madarak. De nyilván annyi ilyet lát, hogy nem is emlékezhet rá - mondta szerényen és barátságosan. - Pedig emlékszem - bólogatott Simon töprengve, és elmosolyodott. - Az ötletei nagyon jók voltak, de amennyire emlékszem, a kidolgozás csiszolást igényelt. De hát ez minden könywel így van. - Azóta is dolgozom rajta - mondta Jeff, majd udvariasan kezet szorított Allegra anyjával. Nagyon jó neve- lést kapott, és ez meg is látszott rajta. Ezután lejött Sam, és még beszélgettek egy keveset vacsora előtt Jeff pályafutásáról, az új konyháról, és hogy hol a jobb, New Yorkban vagy Hollywoodban. Jeff bevallotta, hogy hiányzik a New York-i élet, viszont rengeteg vonzó dolog van Kaliforniában is, legelsősor- ban Allegra. Eredetileg úgy tervezte, egy évig marad,

245

majd visszatér New Yorkba, megírni az új könyvét. Még az is megfordult a fejében, hogy Új-Angliába vagy Cape Codra költözik. Ám előbb végeznie kell a filmmel; a forgatás májusban kezdődik, és valószínűleg csak szeptemberben fejeződik be. Allegra enyhe aggodalommal hallgatta ezeket a terveket. Eddig nem is gondolt rá, hogy Jeff egyszer még visszatérhet keletre. - Ez nem jó hír - súgta az asztal felé menet. Felzaklat- ta a gondolat, hogy Jeff elmegy, méghozzá ennyire hamar, ilyen szép kezdet után. - Le lehet ám beszélni róla - súgta a férfi, és ajka megnyugtatóan súrolta Allegra nyakát. - Remélem is - felelte a lány. Allegra egész vacsora alatt azon mulatott, ahogy az anyja figyelte őket. Blaire tudni szerette volna, hol van Brandon, ki ez a férfi, és mit jelent Allegrának. Csak hát Jeff jelenlétében nem kezdhetett el faggatózni. Remek hangulatban vacsoráztak, Allegra azt is észrevette, hogy Sam alaposan megnézi magának Jeffet. Asztalbontás után Blaire-nek végre alkalma volt megrohanni a lányát. - Úgy látom, megváltozott valami az életedben, Al- legra! - mondta mosolyogva. Simon és Jeff kiment járni egyet, hogy megbeszéljék a filmipart, a szakszervezete- ket, a gyártás értékeit és problémáit. Blaire ezt az alkalmat használta ki, hogy mindent kiderítsen a történet- ről, amelynek több fejezetéről lemaradt. - Hogy érted ezt, mama? - játszotta az ártatlant Al- legra, mire mindkettejükből kitört a nevetés. Sam a sze-

246

mét forgatta. - Sose gondoltam volna, hogy egyszer még meglát- juk Brandon hátát - folytatta Blaire. - San Franciscóba ment a hétvégére, vagy ez azt jelenti, amire én gondolok? - Nem mert túlságosan reménykedni. - Talán - felelte Allerga egy szőke Mona Lisa talá- nyosságával. Nem árul el semmit. Egyelőre csak azt akarta, hogy Jeff megismerje a családot. - Igazán szólhattál volna! - korholta Blaire. Sam fá- radtan végigdőlt a heverőn. Unalmasnak találta a nő- vére szerelmi életét, bár Jeffet messze jobban bírta, mint Brandont. - Sokkal aranyosabb Brandonnál - közölte udvarias érdeklődéssel. - Na szóval, mi történt Allie? Dobott Brandon? - Ilyet nem szokás kérdezni! - vonta össze a szemöl- dökét Blaire, majd visszafordult Allegrához. - Mi tör- tént, drágám? - Remélhetőleg semmi kellemetlen. Ő mindenesetre örül, hogy Brandon elment. Vagy leg- alábbis így látszik. Az az ember sohasem szerette Alleg- rát. Mindig olyan közönyösen, hidegen, sőt ellensége- sen viselkedett. Hogy pedig nem volt hajlandó elválni, az már igazán botrány. - Azt hiszem, eljött az idő - közölte Allegra talányo- san. - Mióta? - kíváncsiskodott Sam. Érezte, hogy több van itt, mint amennyit a nővére hajlandó elmondani. - Pár hete. New Yorkban ismerkedtünk meg. - Az anyja földerült. Simonhoz hasonlóan ő is rokonszen-

247

vesnek találta Jeffet. - Nagyon jóképű - állapította meg Blaire vidáman. Néhány perc múlva visszajöttek a férfiak, még mindig elmélyülten beszélgetve Jeff filmjéről. - Majd szeretném valamikor megnézni az új köny- vét - mondta Simon. - Meg is fogom venni. Most jött ki, ugye? -Már piacon van egy ideje. Épp most fejeztem be egy rövid reklámkörutat. Nem is értem, hogy ennyi munka mellett hogy van ideje még olvasni is. - Kiszorítom. - A feleségére pillantott, és Allegra ész- revette, hogy furcsán néznek egymásra. Nem volt ebben ellenségeskedés, bizonyosan nem volt harag, épp csak mintha alig észrevehető, hideg fuvallat csapta volna meg a lányt. Még sohasem tapasztalt ilyet. Lehet, hogy előzőleg bosszantotta fel őket valami? Talán a konyha. Simon utálta a rendetlenséget, Blaire viszont imádta az átalakításokat, és ez időnként koccanások- hoz vezetett közöttük. Allegra nem szólt semmit, de mikor kiment a kony- hába az anyja után, alaposan megnézte magának Blaire-t. Nem tapasztalt semmi aggasztót, kivéve, hogy anyja fáradtabbnak tűnt. Nyugtalankodott a műsora miatt, és világéletében rengeteget dolgozott. - Papa jól van? - kérdezte hanyagul. Nem akart szag- lászni. Minden házasságban előfordul nézeteltérés. Blaire és Simon talán összeszólalkozott valamin. - Persze, drágám, miért? - Nem is tudom... csak mert egy kicsit olyan hű-

248

vösnek tűnt ma este. Bár lehet, hogy csak képzelő- döm. - Valószínű - mondta Blaire egykedvűen. - Dühöng a kert miatt. Úgy szereti, ahogy van, és képtelen felfogni, hogy én csak még szebbé akarom tenni. - Régi kele- tű vita volt ez közöttük. Allegra elmosolyodott. Ennél komolyabb veszekedés nem is fordult elő ebben a nagyszerű házasságban. - Mellesleg tetszik a barátod. Nagyon intelligens, kellemes, jó természetű ember Rá- adásul szemrevaló. - Mosolyogva töltött magának egy pohár vizet. - Borzasztóan örülök! - Allegra fölneve- tett, mert tudta, mire céloz az anyja: boldog, hogy nem kell látnia többé Brandont. - Gondoltam - felelte. Azért kissé elszomorította, hogy általános örömujjongás fogadja az ő szakítását. Különös. Mindenki látott volna valamit, csak ő nem? - Ez az utóbbi néhány hét olyan volt, mint a forgószél. New Yorkban ismerkedtünk meg egy ügynöknél, akivel tárgyalnom kellett, és azóta úgyszólván minden időt együtt töltünk. - Olyan szégyellősen nézett Blaire- re, hogy anyja egészen meghatódott. - Annyira jó ember... Senkivel sem találkoztam, aki hozzá lenne fogha- tó ... kivéve papát. - Ó, jaj! - kerekedett el Blaire szeme. - Hát ez komoly. A nők csak azokat a férfiakat hasonlitják az apjukhoz, akikhez feleségül mennek. - Aligha, mama - mondta Allegra, és elvörösödött zavarában. - Három hete ismerjük egymást. - Meglepődnél, ha tudnád, mennyire felgyorsulnak

249

a dolgok, ha betoppan a megfelelő férfi. - Allegrának eszébe jutott Alan és Carmen; szeretett volna mesélni róluk az anyjának, de tudta, hogy nem szabad. Visszatértek a nappaliba a férfiakhoz. Később Sam elvonult telefonálni. Jeff és Allegra tizenegyig maradtak: beszélgettek, nevettek, nagyon kellemesen töltötték az időt. Alighogy kihúzták a lábukat, Blaire boldogan rá- mosolygott a férjére. - Ejnye már, Blaire... ne csinálj ebből ügyet, nehogy már beleéld magad. Allegra alig ismeri - kuncogott Si- mon, mert látta, hogy feleségét egészen lázba hozta lá- nyuk új románca. - Ő is ezt mondta. Csakhogy ti épp azt nem veszitek észre, ami a legfontosabb. A fickó teljesen meg van őrülve Allegráért. - Ebben én is bizonyos vagyok, de azért adj neki egy kis időt, mielőtt meglasszózod. - Tréfálkozva mondta, de alighogy kicsúszott a száján, rögtön tudta, hogy nem lett volna szabad. - Nem komolyan értettem - próbálta menteni a menthetőt, de már késő volt. Blaire vállat vont, és elfordult. Tökéletesen megértette, mire célzott a férje. Simon eddig nem tett ilyen megjegyzé- seket. Ő sem. Ám az utóbbi időben azt kellett észreven- nie, hogy mindketten így piszkálják egymást. Simon el- bagatellizálta a dolgot, de Blaire-t nem téveszthette meg. Egyelőre még nem feslettek föl aggasztóan a szá- lak, de házasságuk varrataiban hirtelen kopás volt ta- pasztalható. Blaire úgy vélte, tudja, miért, de nem volt biztos benne. Fölnézett a férjére, és váratlanul valami

250

hidegség csapta meg a szívét. Nem volt ez olyasmi, amit meg lehet határozni, de ott lappangott a szobák- ban, mint egy gonosz szellem, amely dermesztő ujjakkal kopogtatta Blaire gerincét. - Feljössz? - kérdezte csendesen, hóna alatt a konyha összegöngyölt terveinek rollnijával. - Később - felelte Simon, de ahogy ránézett Blaire ar- cára, rögtön helyesbített: - Egy perc. Az asszony bólintott, és fölballagott a lépcsőn. Na- gyon szomorú volt. Nem keletkezett különösebb törés, félelmetes földcsuszamlás, ennek ellenére az utóbbi idő- ben ez a feszengő hidegség terpeszkedett el közöttük. Néha eltöprengett rajta, hogy apró bukkanót jelent-e csak az úton, amelyen közösen fognak átjutni, vagy arra utal, hogy komoly baj van. Maga sem tudta. - Na, mit szólsz a szüleimhez? - kérdezte nem titkolt kíváncsisággal Allegra hazafelé. Ma nála akartak aludni, mert a lány háza közelebb volt. - Klasszak! - mondta Jeff nem is leplezett csodálattal. Minden perc élvezet volt a szerény, kedves, okos házas- pár társaságában. Elmesélte, miről beszélgettek Simon- nal az udvaron. - Apád el akarja olvasni a könyvemet, bár szerintem csak udvariasságból mondta. De azért kedves tőle. - Papa szereti az ilyesmit. A barátaimnak is mindig ő ad bátorítást az új filmjeikhez, a színdarabjaikhoz, új vállalkozásaikhoz. Az a véleménye, hogy az ilyen izgal- mak tartják fiatalon. - A hatvanéves Simon nyugodtan letagadhatott volna tíz évet. Ám Allegra ezután az any-

251

jára gondolt, és kissé elborult az arca. - Mama miatt viszont aggódom. - Miért? - csodálkozott Jeff. Miért kellene aggódni egy ilyen gyönyörű, fiatalos, tehetséges, sikeres és lát- hatólag pompás egészségnek örvendő asszony miatt? - Anyád nagyszerűen néz ki. - Azt tudom, de kétlem, hogy érezni is nagyszerűen érzi magát. Szerintem nagy csapás volt, hogy az idén nem nyerte el az Arany Glóbuszt. Újabban sok baja van a műsorral is. Nem tudom, mi ez - kereste této- ván a szavakat -, de így érzem. Folyton szomorúnak látszik, úgy értem, a mosolygása, a sportszerű visel- kedése alatt mindig ott lappang a bánat. Nyomasztja valami. - Rákérdeztél? - vetette föl Jeff a legésszerűbb meg- oldást. A lány a fejét rázta. - Komolyan az a véleményem, hogy nem mondaná el. Kérdeztem, nincs-e valami baj a papával, mert olyan komolynak látszott ma este, de mama azt felelte, csak a kert miatt haragszik. - Valószínűleg csak erről van szó - nyugtatta meg Jeff. - A szüleid nyilván pokoli keményen dolgoznak, amit nem lehet büntetlenül csinálni. Döbbenetes emberek. - Hollywood legnagyobb producere, az egyik legsikeresebb tévéjáték írója: ezt a szintet tartani kell. Nem csoda, hogy egyik gyerekük sem óhajt szakmai vetélke- désbe bocsátkozni. - Mellesleg bírtam Samet. Olyan szép és annyira fiatal, felüdíti az embert. - Időnként én is így vagyok vele - mosolygott Al-

252

legra. - Bár újabban szörnyen elszemtelenedett. Nem jó ez így, hogy most ő az egyke. Jobb volt neki, amikor még mi is otthon laktunk Scottal, de az régen volt. Papa egyszerűen képtelen ellenállni Samnek, amivel a hú- gom persze tökéletesen tisztában van. Mama próbálná tartani a kemény irányvonalat, de Sam elegánsan el- ereszti a füle mellett, és azt teszi, amit akar. Én sohasem mertem volna így viselkedni. - Szerintem mindig így szokott lenni a legkisebb gyerekkel. Odadobják nekik a gyeplőt, amit az idősebbek- nél ugyancsak szorosan fogtak. Bár én nem látom, hogy a húgod túlságosan el lenne kapatva. Igazán nagyon udvariasan viselkedett. - Kizárólag azért, mert az a véleménye rólad, hogy aranyos vagy - vigyorgott Allegra. - És ha nem ez lenne a véleménye? - Akkor levegőnek nézne. - Meg vagyok tisztelve! Addigra megérkeztek Allegra házához, és meg sem álltak az ágyig. Fáradtak voltak mindketten, ennek elle- nére szerettek összeölelkezve feküdni egymás mellett. A szűziesnek induló becézgetéseket hamarosan átfű- tötte a szenvedély. Boldog percek voltak ezek. Allegra szeretett a férfi mellett ébredni. Ha Jeff hamarabb kelt, megfőzte a lánynak a friss kávét. Nem is akartak ennél tökéletesebb életet. Szombaton reggel telefonált Alan, és meghívta őket vacsorára. - Ezt nevezem életnek! - jegyezte meg Jeff, amikor

253

az egy szál csipkés fehér kötényt viselő Allegra feltálal- ta a konyhai pultra a friss zsemlét és a teavajat. - Most egy fotót a pletykalapoknak! - Allegra beállt buja póz- ba, Jeff úgy tett, mintha lefényképezné, majd az ölébe vonta a lányt. Ez azonnali következményekkel járt, és visszaparancsolta őket a hálószobába. Dél volt, mire másodjára fölkeltek. Allegra azon törte a fejét, mit készítsen ebédre, Jeff pedig megállapította, hogy már mást se tesznek, mint esznek és szeretkeznek. - Panaszkodunk? - érdeklődött Allegra, és belehara- pott egy almába. - Uramisten, dehogy! Imádom! - Én is. - Ekkor eszébe jutott Alan meghívása. - Mi legyen a mai vacsorával? Van kedved hozzá? - Nem akarta mindenáron érvényesíteni az akaratát. Jeffnek bizonyosan megvannak a saját barátai, bár Allegra nagy örömére az első perctől nagyszerűen kijött Alan- nel és Carmennal is. - Van - felelte a férfi. Megosztoztak a nagy, nedvdús almán. Jeff harapott, lenyelte, majd megcsókolta a lány. A szájuk almaízű volt, és a csókok szinte azonnal vitték is vissza őket a hálószobába. - Sohasem végzünk semmit, ha ez így megy tovább - panaszkodott a lány a nyakát csókolgató Jeffnek. - Na, felhívom Alant. Megbeszélték, hogy kimennek a malibui házba, utá- na pedig esetleg beiktatnak egy tekézést. Amikor hét- kor megérkeztek, Carmen éppen spagettit főzött, Alan a mártást kavarta, miközben olasz operákból áriázott.

254

Volt nagy nevetés, aztán Jeff föltett valami zenét. Gyönyörű, balzsamos este volt, majdnem elcsábul- tak, hogy a szabadban egyenek, aztán mégsem tették. Körülülték a konyhaasztalt, és panaszkodtak, hogy túl- ságosan belakmároztak. Alan nyálcsordító mártást ké- szített a főtt tésztához. - Hamarosan úgyis koplalnom kell - sóhajtozta. - Március végén kezdődnek a próbák, április közepén a forgatás. Svájcba megyünk, a hegyeken szökellünk, mint a kecskegidák. - Valóságos vagyont fizettek neki az újabb nyaktörő kalandfilm főszerepéért. - Nem lesz az túl veszélyes? - aggodalmaskodott Carmen. - Hacsak meg nem csúszok - ugratta Alan, de Car- men nem derült jobb kedvre, és azt mondta, el akarja kísérni Alant. Ez így nem lesz jó, gondolta Allegra, ha Carmen ragaszkodik hozzá, hogy minden forgatáson ott akar lenni a férje mellett; az asszonyok általában roppant nyűgösek tudnak lenni, Alan túlságosan önál- ló, hogy ezt elviselje, és többnyire olyan környezetben forgat, amelyeket Carmen túlságosan darabosnak ta- lálna. - Júniusban úgyis forgatsz - szúrta közbe, hogy más- ra terelje Carmen figyelmét. - Nem lesz időd Alannel tartani. - Hat hétre igen. Csak azután kezdődnek a próbák. - Én örülnék neki - mondta Alan. Allegra úgyszól- ván bizonyosra vette, hogy ezt még meg fogja bánni. Majd áttértek más témákra, és desszert után - ezúttal

255

banánhajó volt, tökéletesen alkalmas mindennemű fo- gyókúra megtorpedózására. - Alan felvetette, hogy menjenek be a városba tekézni. Szeretett lebzselni a bá- rokban, pingpongozni, biliárdozni, elvegyülni a nép közé. A tekézés az egyik kedvenc időtöltése volt. Végül valamennyiüket sikerült rábeszélnie. Nagy nevetések közepette robogtak Santa Monica felé Alan tűzpiros Lamborghinijében. Páncélozott autó volt, olyan erős, mint egy tank. Alig tucatnyit gyártottak ebből a típus- ból. Alan San Franciscóban tett szert a magáéra. A bel- seje csiszolt fából készült, kesztyűbőrrel bélelve. Úgy lehetett kormányozni, mint egy Ferrarit, és állítólag kétszázzal ment a homokon. Egyike volt Alan kedvenc játékszereinek, sokkal feltűnőbb, mint az ócska Chevy kisteher, de sokkal kényelmesebb is. Rafinált sztereo- berendezéssel látták el. Aki csak ránézett, rögtön meg- szólaltatta a dudát az elragadtatástól. - Hol szerezted ezt a verdát? - kérdezte Jeff. Még sohasem látott ehhez fogható autót. - Északon. Egy kuwaiti hercegnek gyártották, de nem vette át. Abszolút golyóbiztos, páncélozott karosz- szériával. - Csodálatos jármű volt, amelyben Alan nem annyira a biztonságot, mint a gyorsaságot és a feltűnést élvezte. Leparkoltak a Hangtown Bowl előtt, majd bementek cipőt bérelni és pályát foglalni. Hihetetlen zsúfoltság fogadta őket, várniuk kellett, de sportszerűen viselték, és addig is rendeltek egy sört. Húsz perccel később felszabadult egy pálya, és amúgy istenigazában nekiláttak

256

a játéknak. Alan igen jól játszott, Carmen pocsékul, ennek elle- nére nagyszerűen szórakozott, Allegra tűrhetően, Jeff semmiben sem maradt el Alan mögött. Jó csapatot alkottak, bár egyikük sem vette annyira komolyan a játé- kot, mint Alan. Szeretett győzni, és egyfolytában nyaggatta Carment, hogy figyeljen. - Figyelek, bébi, figyelek - hajtogatta Carmen. Allegra ekkor vette észre, hogy bámészkodók kisebb tö- mege gyülekezett köréjük, akik nyilvánvalóan nemcsak Alant ismerték föl, de Carment is. - Szia! - mondta az egyiknek Carmen, aki egyáltalán nem volt tudatában annak, hogy testhez tapadó fehér farmerja és szűk fehér pólója túl sokat megmutat az alakjából. Csúnya türkizkék-barna pólócipője ellenére is olyan volt, mint egy szépségkirálynő. A férfiak közül többen is úgy festettek, mint akik túlságosan sok sört nyakaltak, és most szívesen megmarkolásznák a sztárt. Ezt Alan is észrevette, és úgy manőverezett, hogy ő és Jeff közrevegyék Carment. Csakhogy rá is fölfigyel- tek. A szeme sarkából látta, hogy egy lenyalt hajú va- gány beszédbe elegyedik Allegrával. A Lamborghiniről kérdezett; Allegra fapofával vála- szolta, hogy ma estére bérelték. Los Angelesben voltak különleges ügynökségek, ahonnan felturbózott jármű- veket, Rolls-Royce-okat vagy régi Bentleyket lehetett kölcsönözni. Teljesen hihetően hangzott, hogy a Lam- borghinit is bérelték. - Nagyon menőnek képzeli magát, mi? - kérdezte

257

egy másik pasas, aki majd felfalta Carment a szemével. Carmen úgy tett, mintha nem törődne vele, és igyekezett a játékra összpontosítani. - Tudjuk ám, ki ez a csaj. Szóval hepajozunk ma este? Na, ne kábítson! - Allegra kurtán elütötte valamivel, és arrébb húzódott. Nem szerette volna, ha ezek itt még jobban felhergelik magukat. Mindketten részegek voltak, és most már mások is fölfigyeltek rájuk a tekepályán. Majd egy nő hirtelen autogramot kért, majd újabbak követték, és egyszer csak egész tucat nyomta oda Carment egy asztalhoz. Mielőtt Alan megfordulhatott volna, egy pasas elkapta, és behúzott neki egyet, de annyira részeg volt, hogy mellétalált, Alan pedig földhöz teremtette egy csinos karatemozdulattal, amelyet a legutóbbi forgatáson tanult az egyik kaszkadőrtől. Ám Allegra tudta, mi lesz a folytatása ennek a "filmnek". Elég dörzsölt volt, hogy felismerje a bajt. Egyetlen lépéssel egy nyilvános telefonnál termett, és észrevétle- nül tárcsázta a rendőrséget. Bemutatkozott az ügyeletes- nek, megmondta, kicsoda, kik a társai, és mi történt. - Itt tömegverekedés várható - tájékoztatta nyugodtan a rendőrt -, amelyben Miss Connorsnak baja eshet. Legalább százfős tömegtől kell tartania. - Rögtön jövünk - felelte a rendőr miközben rádión sietős parancsokat osztogatott valakinek. - Maradjon vonalban, Miss Steinberg. Mr Carr hogy van? - Egyelőre épségben. - Fél szemmel fölmérte a társa- ságot. Az első ütés óta senki sem próbált meg verekedni, ám egyre közeledett a tömeg, amely tépni, szaggatni,

258

nyúlkálni akart; velük akartak lenni, a bőrükbe akartak bújni. Látta jeffen, hogy szeretne odajönni hozzá, de fél otthagyni Carment, akit túl sokan szorongattak, fog- dostak, és valaki megpróbálta letépni a pólója ujját. Ekkor három rendőr sietett be céltudatos léptekkel a bárból a tekepályára. Gumibotokat lengettek, és nem olyannak tűntek, mint akik türik a kukoricázást. Az egyik meg sem állt Carmerig, a másik Alannel váltott szót. Percek alatt visszanyomták a tömeget, ám az ennek ellenére tovább kapkodott Carrnen haja és ruhája után. Magukhoz próbálták rántani, Carmen valósággal kettészakadt a garázdák és a rendőrség között. Két rendőr tudta csak kiszabadítani az emberi futóhomok- ból. Ekkor egy nő - fiatal, részeg és kövér - felvisított, és csókért könyörögve vetette magát Alan karjaiba. Ez volt élete álma, hogy ilyen közel legyen Alan Carrhoz, mint ahogy a bárban tartózkodó férfiak mindegyike Carmenról szerette volna letépni a ruhát. Mindhárom rendőrre szükség lett, hogy Carment, Alant és Jeffet ki- menekítsék a bárból. Allegra megpróbált utánuk menni, de az egyik gumibot visszalökte, és a tömeg ismét el- választotta őket egymástól. Jeff kétségbeesetten hado- nászott, és hiába próbálta odakönyökölni magát a lány- hoz, mert a rajongók kéjtől és izgalomtól megvadult so- kaságától nem számíthatott segítségre. - Allegra! - ordította. - A lány látta, de nem hallotta. - Ő velünk van! - üvöltötte Jeff. Az egyik rendőr tár- saságában utat tört a lányig, átkarolták, úgy tolták az aj- tó felé, Carmen és Alan nyomában. A negyedik rendőr

259

kint várta őket. Alan reszkető kézzel nyitotta a kocsiját, beszálltak a négy rendőr védőgyűrűjében, magukra zárták az ajtókat, a rendőrök pedig hessegették őket, hogy menjenek minél gyorsabban! Még arra is alig maradt idejük, hogy megköszönjék a segítséget. Alan, amikor elhúzott, még láthatta a visszapillantó tükörben, hogyan tombol a tömeg, amelyet megfosz- tottak imádata tárgyaitól. - Úristen, ez mindig így van? - kérdezte Jeff, az ingét és a zakóját igazgatva. Ugy néztek ki, mint a hajótöröt- tek, ruhájuk elszakadt, hajuk összekócolódott, Alantől elragadták a kalapját és a napszemüvegét. Jeff elhagyta az egyik mokaszinját. - Hogy bírjátok? Carmen sírdogált, Allegra vigasztalta. Ilyen volt a természete ennek a félig bálványozó, félig gyűlölködő fenevadnak, amely birtokolta, habzsolta, és ha nem vi- gyáztak, el is pusztította őket. - Rémes dolog ez! - mondta Allegra halkan. Mindig felidegesítette az ilyesmi. Carmen viszont gyűlölte, mert rettegett tőle. - Mint az állatok! Láttad azokat a pofákat? - kérdezte Alantől. Arcán patakzottak a könnyek. - Képesek lettek volna megerőszakolni. Az egyik folyton a mellemet mar- kolászta, és esküszöm, egy másik mindegyre megpró- bált belenyúlni a nadrágomba. Undorítóak! - panaszkodott ártatlan rémüldözéssel. Az váltotta ki a tömeg éhes dühét, hogy nem birtokolhatta őket teljes mértékben, holott haza akarta hurcolni őket, eggyé akart válni ve- lük, össze akarta fogdosni a testüket és az életüket. - So-

260

ha többé nem megyek tekézni! - fogadkozott Carmen, mint egy gyerek. - Gyűlölöm ezt a szennyet! - Én is - csatlakozott Alan. - Ki ne gyűlölné? - Ezért volt az, hogy sok sztár tekepályát, sportpályát, korcso- lyapályát és mozit építtetett a házában, mert nem jár- hattak sehová, nem mehettek el hazulról a gyerekeik- kel, nem tehettek meg semmi olyat, ami a hétköznapi emberek számára magától értetődő. - Azt látnátok, mit kell elviselni Bram Morrisonnak a koncertjein - vigasztalta őket Allegra. Jeff nem győzte csodálni, amiért volt annyi lélekjelenléte, és rögtön hív- ta a rendőrséget. Csak hát a lány sok ilyet látott már, ezért rögtön tudta, mi a teendő. Ösztönösen megérezte a bajt. Carment előre figyelmeztette, kioktatta, önvé- delmi oktatót fogadott mellé, de ettől a fenyegetés még ugyanolyan ijesztő maradt. - Kösz, Al, hogy kihívtad a zsarukat - szólt letörten Alan. Az ilyen megrohanás mindig megalázó, akkor is, ha a legjobb szándékkal kezdődik. Allegra, amikor mentek hazafelé, látta Jeffen, hogy a férfit mélyen meg- rázta az eset. A hangulat mélypontra zuhant. Néhány perc múlva Alan kitette őket Jeff házánál, és mentege- tőzött, amiért az este ilyen pocsékul sikerült. Allegra és Jeff azt felelték, hogy megértik, ők is sajnálják, egyéb- ként köszönik a vacsorát. - Én nem tudom, hogy bírnak élni ezek a szerencsét- lenek. Mennek egyáltalán emberek - mármint normá- lis emberek - közé? - kérdezte Jeff, miután Alan elhú- zott Carmennal.

261

- Eljárnak a premierekre, de még ott is vigyázniuk kell. Az ilyen agyonreklámozott, nagy eseményeken ijesztően megnő az esély a komoly támadásokra, amelyek nem mindig úszhatók meg élve. Máskor pedig; ha az ember túlságosan hétköznapian próbál viselkedni, ilyesmi történhet vele, hacsak nem a Spagóba megy - mondta Allegra. A Spago a kedvenc étterme volt, ahol rengeteg sztár fordult meg. Ott senki sem mert volna így tolakodni; csak távolról csodálták őket. Csakhogy egy tekepályán nincsenek korlátok, és né- ha csúnyán elfajulnak a dolgok. Ám Allegra fölényes könnyedséggel megbirkózott vele. A szülei sohasem dicsekedhettek ezzel a fajta hírnévvel, mert ők a kame- ra másik oldalán álltak, de ismerőseik, sztárjaik, Allegra ügyfelei mindig ki voltak téve annak, amit Jeff látott ma este. - Iszonyúan megrémültem, amikor elszakított tőlem a tömeg - mondta, miközben bementek a hálószobába és levetették összepiszkolt, megtépett ruhájukat. Jeff ránézett zoknis lábára, és elnevette magát. - Szegény idióták, nyilván azt hitték a cipőmről, hogy Alané! - Majd visszavásárolhatod egy árverésen - ugratta Allegra. De ő is megrendült. Az ilyen tömeg mindig félelmetes, mert sohasem lehet kiszámítani a viselke- dését. - Ezt egyszerüen nem hiszem el. Igazi sztárnak ér- zem magam. De komolyan, All, te is megkaphatod be- lőle a magadét - mondta Jeff, és elterült az ágyon. - Én nem - tiltakozott Allegra. - Azért vagyok ügy-

262

véd és nem színész. Én ugyan nem kérek ebből a mar- haságból. Egy percig se bírnám ki. - Pedig istenien lerendezted - dicsérte a férfi. - Te voltál az egyetlen, akinek eszébe jutott, hogy telefonál- jon a rendőrségre. Én csak tátottam a szám, és azon filóztam, hogy szabadulhatnánk innen anélkül, hogy meggyilkoljanak. - A titka az, hogy gyorsan kell telefonálni. Ahogy kö- rülnéztem, máris tudtam, hogy baj van. Bebújt Jeff mellé az ágyba, összeölelkeztek, kapaszkodtak egymásba, még mindig megrendülten a tekepá- lyai eseményektől. Jeffet nem hagyta nyugodni az es- küvő gondolata. - Ha a mai este tekinthető előrejelzésnek, akkor egy lakatlan szigeten kellene esküdniük. - Az esküvők még rosszabbak. A rajongók olyankor hozzák a legkomiszabb formájukat. Őrjöngenek. A hí- rességek esküvője kész lidércnyomás, majdnem olyan iszonyú, mint egy koncert. - Nevetett, de mindketten tudták, hogy ez egy cseppet sem vicces. - De ezt hiába mondanád Carmennak. Nem hajlandó hinni nekem, Alan pedig mindent ráhagy a menyasszonyára. Amióta közölték velünk házassági szándékukat, egyfolytában erről tárgyalok a biztonsági szakértőkkel. - Mit mondanak? - Majd meglátod - mosolygott Allegra egy Mata Hari rejtelmességével. - De azt megígérhetem, hogy meredek lesz. Olyan meredek, amilyen csak Vegasban lehet. - Miért van az - kérdezte Jeff, és még közelebb húzta

263

a lányt a takaró alatt -, hogy kezdek félni tőle? - Mert neked van eszed. Ha nekik is lenne... akkor megszöknének valahová, ahol még csak nem is gyanít- ja senki... valami porfészekbe Dél-Dakota kellős köze- pén. Persze abban nincs semmi szórakoztató. De nem is lincselnek meg. - Legközelebb fűzős cipőt veszek - fogadkozott Jeff, aki tanult a tapasztalatból. Ám még ez sem készítette föl Alan Carr és Carmen Connors esküvőjére. 11. A busz, amelyet Allegra bérelt, Jeff malibui házánál szedte föl Alant és Carment. Mindketten parókát, farmert és ócska pulóvert viseltek. Carmen kendővel lekö- tött parókája barna volt, Alané fekete. Napszemüveget tettek, rágóztak, déli kiejtéssel beszéltek. Jeff és Allegra, akik velük tartottak, ugyancsak parókát és műanyag szabadidőruhát viseltek, de jóval csicsásabbak voltak Carmenéknál; Allegra összes kiegészítője szikrázott a strassztól. - Nem tudtam, hogy kötelezö az estélyi - tréfálko- zott Jeff, miközben belebújt álruhájába. Az bizonyos, hogy ebben a szerelésben senki sem ismeri föl Alant és Carment. Beültek a faburkolatú, tágas szobába a busz hátuljá- ban, csevegtek, fagylaltoztak és pukkadoztak, vala- hányszor meglátták magukat a tükörben. Időnként ki- vándoroltak a konyhába sajtért, gyümölcsért, szendvi- csért, a nők időnként eltűntek a rózsaszín márvány für-

264

dőszobában. Az a fajta jármű volt, amelyet gyakran használnak a film és a rock sztárjai. Ezt a magántulaj- donban levő buszt Allegra többször igénybe vette ügy- felei számára, hol öltözőszoba gyanánt, hol utazáshoz. Kiválóan karban tartott, fényűző darab volt, bár persze nem lehetett összehasonlitani Eddie Murphy stílbúto- rokkal és drágaságokkal megtömött, emeletes autóbu- szával. Mindazonáltal minden lehetséges komforttal ked- veskedett a négyesnek, akik, mint ezt többször el- mondták Las Vegasba menet, úgy érezték magukat benne, mint disznó a rozsban. Las Vegasban egyenesen a MGM Grand Hotelba mentek, amelynek előcsarnokában hat testőr várta ér- kezésüket. Amint a testőrök - két nő, négy férfi - meg- látták őket, nyomban beleolvadtak az arctalan tömeg- be. Az érkezők csak akkor figyeltek föl rájuk, amikor közrefogták Alant és Carment. Jeff és Allegra keresztülvágtak az előcsarnokon. A lány fél szemmel a lesifotósokat figyelte, de egyet- lenegyet sem látott. A lapok pletykáltak egy darabig Alan és Carmen viszonyáról, de azóta eltelt egy hó- nap, és senki sem gyanította, hogy a két sztár összehá- zasodik. A szállodában parókát cseréltek: mindenki vörös lett, kivéve Alant, akinek egy rettenetes, hidrogénezett sző- ke jutott. - Uramisten! - vigyorgott Allegra. - Irtózatosan fes- tesz!

265

Alan majd megpukkadt a nevetéstől. - Imádom! - kacsintott a lányra. Majd visszacserélte a szőke parókát a feketére, és Elvist kezdte utánozni. - Még szerencse, hogy már megcsináltad a karrieredet! - fintorgott Allegra. - Mert nem hiszem, hogy így tudnék neked állást szerezni. - Az ember azt sose nem tudhassa, fiam. Sose nem tudhassa. Carmen eltűnt a hátsó szobában egy hosszú plasztik- tasakkal. Félórával később került elő, mélyen kivágott, rövid fehér szaténruhában, laza kontyba tűzött haján rövid fátyollal, makulátlan sminkkel. Hosszú, karcsú lá- bát gyönyörűen érvényre juttatta a rövid szoknya. Ha- talmas átalakulás volt ez a műszálas ruhához és a paró- kához képest. Fehér szatén tűsarkú cipőt viselt, és lé- legzetelállítóan gyönyörű volt. Alan, aki még mindig a műszálas nadrágot és a parókát viselte, fölvett egy len- vászon zakót, és igaziř cipőt húzott. Ám ahhoz ragaszkodott, hogy a szőke parókában esküdjön. Azt mondta, így szőke gyerekeik születnek. - Bolond vagy - mondta Carmen, és megcsókolta. Félórával később megérkezett a békebíró, akit Alleg- ra kéretett ide. Tudta, hogy ha a szállodára bízná a szer- vezést, a hír okvetlenül bekerül a szennylapokba. Bár így is bekerülhet, ha a békebíró felismeri őket, amihez csak rá kell néznie Carmenra. Különben is, a neveket mindenképpen fel kell tüntetni a házasságlevélen. Allegra ugyancsak ragaszkodott vicces cuccaihoz: a plüssszoknyához, a vörös parókához és a szandálhoz.

266

Nagydíjas szerelés volt. - Alig várom, hogy lássam az esküvői képeket - mondta Jeff, aki Alan tanúja volt. Allegra nagyon meg- hatódott barátja figyelmességétől. - Te se vagy valami menő, csak hogy tudd - forrázta le Alan Jeffet, aki ingpulóvert vett Ralph Lauren-bléze- re alá. A békebíró nem tudta, kik hívatták, de arról meg volt győződve, hogy sültbolond az egész társaság. Nem egészen három perc alatt lezavarta a szertartást, háza- soknak nyilvánította Alant és Carment, majd aláfirkan- totta a házasságlevelet, rá se nézve a nevekre. Carment kétszer nevezte "Carlá"-nak a szertartás alatt, Alant Adam-nek szólongatta. Amint vége volt, Allegra pezsgőt töltött és kaviárt rendelt. Alan és Carmen hivatalosan házasok voltak. - Carmen Carr! - Allegra volt az első, aki kimondta, és a második - Alan után -, aki megcsókolta az új asz- szonyt. - Nekem tetszik. - Nekem is - mondta Carmen könnyes szemmel. Még mindig szeretett volna templomi esküvőt Oregon- ban, de tudta, hogy rettenetes cirkusz lenne belőle, lesi- fotósokkal, helikopterekkel, visító rajongókkal, rendőr- sorfallal. Ezt egyszerűen nem vállalhatják. - Sok szerencsét - szólt vissza a békebíró az ajtóból. Átadta Alannek a házasságlevelet, aztán rohant tovább, hogy összeeskessen további tizenkét párt. Fogalma sem volt róla, kiket egyesített a házasság szentségében. Ne- ki csak Adam és Carla voltak. Egy óra múlva lementek, hogy játsszanak egy kicsit a

267

pénznyelő gépekkel. Allegra diszkréten megkopogtat- ta a testőrök ajtaját, hogy kövessék őket. A legnagyobb rendben volt minden majdnem éjfélig, amikor valaki fölismerte Carment, és autogramot kért tőle, amit Car- men sohasem tagadott meg senkitől. A fátyolát addigra letette, de még mindig a rövid esküvői ruhát viselte. Néhány perccel később már le is fényképezték. Allegra tudta, hogy készülődik a támadás. - Ideje menni, Hamupipőke - mondta halkan. - Vár a hintód. - A buszt két újabb testőr vigyázta, senki sem szállhatott föl rá, kivéve a sofőrt, aki nem tudott semmit. - Még olyan korán van! - panaszkodott Carmen. Ám az egyáltalán nem volt kellemes gondolat, hogy ez a rengeteg ember, aki a zsúfolásig megtelt kaszinóban szorong, letapossa őket. Odanézzenek! Ott van Carmen Connors, aki most ment férjhez . . . És Alan Carr.. . csett. .. si- koly ... visítás... nyúlkálás... Nem, ezt felejtsük el. - Mozgás, Mrs. Carr! Vonszolja már a habtestét! Ma van a nászéjszakám, nem bingózni akarok! - Alan meg- csókolta a feleségét, ráhúzott a fenekére, majd az egész csoport elindult a várakozó buszhoz. Amikor Carmen fellépett a lépcsőre, visszanézett Allegrára és Jeffre, mire Allegra a kezébe nyomta a fehér művirágcsokrot, amelyet a sofőrrel hozatott; Carmen kecses mozdulat- tal hátradobta a csokrot a busz lépcsőjéről, Allegra pedig elkapta. Az új asszony olyan bájos volt, hogy mindenkinek mosolyognia kellett, aki ránézett. A busz ve- zetőjét kissé emlékeztette Carmen Connorsra. Ha nem

268

lenne délies kiejtése meg egy kicsit magasabbra nőtt volna, egészen olyan lenne, mint a sztár, bizonygatta a sofőr Allegrának. - Hát, meglehet - mondta a lány kétkedve. Aztán be- zárták az ajtókat, a busz elindult, az új pár integetett. Jeff és Allegra ottmaradt a testőrökkel. Vége. Megcsi- nálták. Alan és Carmen biztonságban van. Nem volt se gikszer, se bulvárlap. Allegra elképesztő munkát végzett, és Jeff jobban le volt nyűgözve tőle, mint valaha. - Zseni vagy! - bókolt a lánynak, miközben nézték, hogyan tűnik el a busz a messzeségben. Hajnali négy- kor érnek Alan házához, ahol annyi lesz a dolguk, hogy átöltöznek, fogják a csomagjaikat, és fölszállnak a gép- re, amely kilenc órakor indul Tahitira. Kész. - Kedves volt, nem? - mosolygott Allegra. Örült, hogy ilyen simán ment minden. Nem akarta, hogy a szennylapok tönkretegyék az alkalmat, vagy elvete- mült lesifotósok cserkésszenek utánuk. - Semmiképpen sem lehetett volna igazi esküvőjük, ugye? - töprengett Jef. Valóban, hogy is úszhatták volna meg jelmez, paróka, zárt lakosztály, testőrök és különbusz nélkül? Így azonban maga volt a tökély. - Lehetett volna - felelte Allegra, aki maga beszélte le erről Alant, ő meg Carment -, de olyan lett volna, akár egy rossz álom. Mindenütt helikopterek, fotósok, a mé- dia lefizette volna az összes szállítót. Carmen belerop- pant volna. - Jeff bólintott, mindenben egyetértve a lánnyal. A tekepálya óta sokkal többet tudott erről az

269

abnormális életről, amelyet mindenki irigyel. - Egyéb- ként is, szerintem így sokkal mulatságosabb volt! - vél- te Allegra. És milyen bájos volt Carmen a rövid fátyolá- ban, meg mikor odadobta neki a művirágcsokrot. - Ezt elteszem emlékbe! - lobogtatta meg a csokrát, amikor visszatértek a szállodába. A testőrökre már nem volt szükség: diszkréten felszívódtak. A számlát majd benyújtják az irodának. Jeff és Allegra egyedül maradt az előcsarnokba, ahol több ezer ember nyüzsgött. Visszatértek a lakosztályba. Itt töltik az éjszakát, és másnap reggel limuzinnal indulnak vissza Los Ange- lesbe. Addigra Alan és Carmen útban lesznek Tahiti fe- lé. Allegra és Alan már eldöntötték, hogyan kerüljön sor az esemény bejelentésére. Addig egy szót se szól- nak, amíg a házaspár vissza nem tér a nászútról, nehogy az egész világ külsős újságírói őket zaklassák. Le- het, hogy a szállodából kiszivárog valami, de Bora Bora elég messze van, ott viszonylag biztonságban lehetnek. Otthon majd tartanak egy ötperces sajtókonferenciát, ahol lehet fényképezni, és nyilvánosságra hozzák a há- zasságukat. Ezt Allegra tanácsolta: vessenek oda a cá- páknak egy kis húst, legyenek vele boldogak. Éjszaka boldogan ölelték egymást. Allegra Alanre gondolt meg Carmenra. Alan egyike a legrégibb bará- tainak: de vicces elképzelni házasembernek! - Boldog Bálint-napot - súgta Jeff. - Neked is - mondta a lány, azzal befészkelte magát a férfi karjaiba, és reggelig meg sem mozdult. Arról ál- modott, hogy elkapja a csokrot, és folyton nevetett,

270

mert a virágok műanyagból voltak. És mikor elkapta, Jeff elhajtott egy busszal, neki pedig egész éjszaka fut- nia kellett utána. Álmában, akárcsak életében, mindig menekültek előle az emberek. De most már nem, emlé- keztette magát ébredés után, most már nem... Jeff nem... Ő marad. 12. Carmen és Alan március közepén érkezett vissza Bo- ra Boráról. Ezúttal nem térhettek ki a bulvárlapok elől. Távollétükben nyilvánosságra hozták, kiket jelöltek Os- car díjra; mindketten szerepeltek a listán. A sajtó hatalmas számban vonult ki eléjük. A légitársaságnál dob- hatta fel őket valaki, de az új házasok felkészültek a tá- madásra. Istenien festettek, ahogy a vakuk villogásá- ban, sötétbarnára sülten, lassan vonultak a kisebb tö- megen át, amely a repülőtéren várta őket. Allegra kocsit küldetett eléjük; Carmen és Alan elviselt néhány fotót, majd gyorsan beült a limuzinba. Két testőr hozta a poggyászukat. Allegra egy üveg pezsgőt is berakatott a kocsiba. Beverly Hillsen Alan háza virágözönben úszva várta őket. Ám a tömegtájékoztatás néhány napon belül elvi- selhetetlenné tette az életüket. Fotósok zajongtak a ka- punál, helikopterek lebegtek a magasban, hátha meg- láthatják a házaspárt a kertben vagy az úszómedencé- nél, a szennylapok ellopatták a kukáik tartalmát. Kibír- hatatlan volt, gyorsan továbbköltöztek Malibuba, de ott még rosszabb lett. Végül Allegránál bújtak el né-

271

hány napra, aki viszont Jeffhez költözött. A négy barát parókásan járt különböző jelentéktelen kis éttermekbe a völgyben. - Ez egyszerűen hihetetlen! - fakadt ki Jeff, aki egé- szen elszörnyedt a tolakodáson, amit a sztároknak el kell viselniük. Jeff még mindig a forgatókönyvét csi- szolgatta. Volt egy kellemes, csendes hónapjuk Allegrá- val, amit csupán az zavart meg, hogy Bram Morrison ismét kapott egy életveszélyes fenyegetést. Morrison családja megint elutazott Palm Springsbe, az énekes ismeretlen helyre költözött, egy barátja házába. Most már csakis testőrökkel mutatkozott. Helyzetét még to- vább rontották az újságok, amelyek megírták, hogy százmillió dollárt fog keresni a turnéjádal. Ebből a sum- mából mindenki ki akart hasítani magának egy darab- kát, akár emberrablással vagy zsarolással. Április elsején múlt két hete Alan és Carmen hazaté- résének. Délután Allegra két órán át tárgyalta Carmen- nal az új szerződés részleteit. Carmen már aláírta a szerződést, mielőtt elutazott volna a nászútra, de maradt néhány kényes pont, amelyet Allegra még egyszer szeretett volna átvenni, hogy pontosan meghatároz- hassák Carmen igényeit. Meg kellett beszélruük az öl- tözőt, a munkaidőt, jó előre tisztázniuk kellett az apró részleteket, hogy elejét vegyék a vitáknak. Már majdnem túl voltak rajta, amikor Carmen egyszer csak fölnézett, és olyan vásottan mosolygott, ami- ről Allegrának eszébe jutott, hogy április elseje van. Ők Alannel a legválogatottabb csínyeket követték el gye-

272

rekkorukban, szörnyű hülye tréfákat űzve egymással. Scott öccse is különös élvezettel ugratta a családot ápri- lis elsején. Allegra csodálkozott is, hogy az öccse nem telefonált az idén. Egyébként minden évben gondoskodott arról, hogy a nővérére ráhozza az idegbajt: vagy azzal, hogy Mexikóban ül a fogdában, vagy hogy fele- ségül vett egy prostituáltat, vagy San Franciscóban nő- vé operáltatta magát. - Valamit el akarok mondani neked - szólt Carmen fülig érő szájjal. Allegra már előre nevetett. - Hadd találgassak. Elváltok. Hahaha, április elseje! Carmen kacagott. Alan már kétszer beugratta aznap. Először azt állította, hogy Carment keresi egy régi fiúja, másodszor, hogy az anyja hozzájuk költözik hat hó- napra. Carmennak mindkét bejelentéstől heveny szív- dobogása lett. - Nem, semmi ilyen - mondta hirtelen elpirulva, az- tán felragyogott. - Gyerekünk lesz. - Ilyen hamar? - Allegra tudta, hogy családot szeret- nének, de azt hitte, még várnak legalább egy kicsit. Carmen filmjének júniusban kezdődik a forgatása. Igaz, hogy csak három hónapig tart, de ez a körülmény nagyon meg fogja nehezíteni. - Hányadik hónapban vagy? - kérdezte, és visszafojtotta a lélegzetét, mert at- tól rettegett, hogy el fogják veszíteni a szerződést. - Még csak az elsőben - felelte Carmen szemérme- sen. - Alan azt mondta, korai még közhírré tenni, de én mindenképpen szólni akartam neked. Arra gondoltam, a stúdiónak se lenne mindegy. Csak három hónapos

273

terhes leszek, amikor elkezdem, de hat hónapos, mire befejezem. Lehet, hogy felbontják a szerződést? - Ezt nem tudom biztosan - felelte Allegra őszintén. - Talán meg tudják oldani, hogy a vége felé ne mutassa- nak közeliben. Hála istennek, nem tart sokáig a forga- tás. - Mert voltak filmek, amelyek nyolc-kilenc hónapig elhúzódtak; az maga lenne a katasztrófa. Csakhogy Carmen főszereplő lesz. - Majd megoldják valahogy. Tudom, hogy mindenképpen veled akarnak dolgoztat- ni. Fel is hívom őket. - Elmosolyodott. - Különben gra- tulálok. Alan biztosan megőrül a boldogságtól. - Alan szerette a gyerekeket. Mindig is ezt akart: otthont, fele- séget, kisbabát. - Ez már valami. De remélem, nem áp- rilis elseje! Carmen fölnevetett. - Dehogy. Legalábbis az orvos nem ezt mondta. Teg- nap jártam nála. Már láttuk is ultrahangon. Még az is látszik, ahogy ver a kis szíve. Olyan, mint egy babszem- nyi zselé. Öthetes terhes vagyok! - dicsekedett. - Nehéz elhinni - mondta Allegra, és hirtelen nagyon öregnek érezte magát. Carmen még csak huszonhárom éves, máris karriert futott be mint filmsztár, most pedig asszony és várandós. Ő majdnem harminc, és nincs egyebe, mint a hivatása, amelyet ugyan szeret, meg egy férfi, akit két hónapnál valamivel régebben ismer, és ugyancsak szeret. De ki tudja, mi lesz belőle? Kapcsola- tuk még mindig nagyon friss, és az élet bizonytalan. Szomorúan és kissé féltékenyen üldögélt az asztalá- nál, miután Carmen elment. Pedig ez butaság. Alannek

274

és Carmennak joga van a boldogsághoz, neki pedig rendbe kell tennie az életét. De legalább most már nem arra vár, hogy Brandonnak mikor lesz elég kurázsija el- válni Joanie-tól. Egyszer telefonált azóta, hogy elment. Azt akarta tudni, hol a teniszütője és Nicky biciklije. Mindkettőt Allegránál hagyta. A következő hétvégén eljött értük. Jeff is ott volt; Brandon kíváncsian mustrál- ta, de nemigen szólt. Láthatólag még mindig dühös volt Allegrára. Hidegen köszönetet mondott, és sietve távozott. Ennyi volt az egész, ez maradt két évből: egy gyerekbicaj, egy teniszütő egy melltartó. De most már itt van neki Jeff, és egy sokkal ígéretesebb kapcsolat. Mindig is ezt várta egy férfitól: megértést, barátságot, érzelmi támaszt. Jeffet érdekelte az ő mun- kája, kedvelte a barátait, nem félt a meghittségtől, a sze- retettől. Rövid két hónap alatt olyan kötelék szövődött közöttük, amelyet a lány senkitől - legfőképp Bran- dontól - nem kapott meg. Telefonált Alannek és gratulált. Barátja hallhatólag örült, de kissé zavartnak tűnt. - Megkértem, hogy egyelőre ne szóljon senkinek. Szerintem a tegnapi ultrahang hozta lázba. Amikor meglátta, rögtön el akart rohanni, hogy vásároljon egy bölcsőt. - Akkor is jobb, hogy tudom. Tájékoztatnom kell a stúdiót. Jobb, ha számításba veszik - mondta határo- zottan Allegra. Megpróbálta elűzni azt az ürességet és irigységet, amely akkor fogta el, mikor meghallotta Carmentól a hírt. Nem tudta, mi baja. Általában nem

275

szokták így felzaklatni a kisbabák. Valószínűleg azért történt, mert Alan gyermekéről van szó. - Szerinted baj lesz belőle? - aggodalmaskodott Alan. Nem akarta elrontani a felesége filmszerződését, de most már késő. Decemberre várták a kicsit. - Remélem, nem. Ahogy beszéltem velük, rögtön tá- jékoztatlak benneteket. Azt hiszem, el tudják intézni. Ha három hónapon át fürdőruhában akarnák filmezni Carment, akkor nagy baj lenne. De a jelmezek között sok a kabát és a bő ruha. - A film New Yorkban játszó- dott, télen, többnyire belső helyszíneken, de Carmen- nak még ezekhez a részekhez sem terveztek svejfolt kosztümöt. - Carmen nagyon lelkes, Al - mondta a férfi boldogan, mintha ők lennének az egyetlen házaspár, aki valaha gyereket várt. - Tudom, nagyon aranyos volt. Az igazat bevallva, egész öregnek éreztem magamat tőle. - És egy kissé el- hagyatottnak, hiszen ő jóval előbb ismerte Alant, mint Carmen. - Egy napon is veled is megtörténik - biztosította Alan. - Remélem, nem! - nevetett Allegra. - Ha lehet, én inkább kivárom az esküvőt. - Szerintem el kellene kapnod Jeffet, mielőtt vissza- utazik keletre. Jó fej. - Kösz, papuci. - Jeff tényleg jó fej, de hogy Allegra mit tegyen vele, azt nem Alan fogja eldönteni. - Ja igaz, jut eszembe, találkoztam ma Sammel. Hát

276

az a fuksz, amit visel, az már valami. - Miféle fuksz? - értetlenkedett Allegra. - A gyűrű. A jegygyűrűje! Miért nem mondtad? Lát- hatólag borzasztó büszke rá. - Sam? - szörnyedt el a lány - Nekem nem mondott semmit! Menyasszony? Mióta? - Ő azt mondta, tegnap óta. Allegra ekkor kapott észbe. - Te szemét! Április elseje, mi? Utállak! - Akkor is beugrottál! De kár, hogy nem húzhatlak tovább. Isteni vagy! - Alan hahotázott. - Hülye barom! Remélem, négyes ikreitek lesznek! - mondta vadul. Alan minden évben ugratta, és ő minden évben be is ugrott. Azután felhívta a stúdiót, és tájékoztatta őket. Nem ujjongtak a boldogságtól, de hálásak voltak a korai fi- gyelmeztetésért. Közölték, hogy ez nem változtat a szerződésen, de minél előbb össze kell ülni a rendező- vel, és meg kell beszélni, hogyan "lőjék körül" a "prob- lémát". - Nagyon leköteleznének vele bennünket - mondta Allegra. - Köszönjük, hogy szóltak - felelte a producernő, egy rokonszenves teremtés, akivel Allegra már ko- rábban is dolgozott, bár akkor nem Carment képvi- selte. - Akkor megnyugtatom Carment, hogy minden rendben. Örülni fog neki, mert nagyon izgult. - Az embernek időnként alkalmazkodnia kell Termé-

277

szet anyánkhoz. Múlt hónapban Allyson Jarvisszel dolgoztam, aki elfelejtette közölni, hogy szoptat. Eskü- szöm, legalább százhúsz volt a mellbősége, azt hittem, bele sem fér a képbe. - Ezen elnevetgéltek egy darabig, aztán Allegra felhívta Carment és megnyugtatta, hogy nem veszítette el a filmet. Maga se tudta, mitől olyan csüggedt, amikor este ha- zafelé tartott Jeffhez. Igazán nem volt rossz nap, Car- mennak is a legjobban alakultak a dolgok, ő ennek elle- nére le volt törve. Csak nem a baba teszi? Valószínüleg féltékeny, morfondírozott vezetés közben. Micsoda bu- taság. Csak arról van szó, hogy Alan és Carmen élete teljes, az övé meg másból sem áll, mint örökös munká- ból. Még mostanában is járt Green doktornőhöz, aki igen elégedett volt vele, és tetszett neki az új kapcsolat. Valóban, még sohasem volt ilyen boldog viszonya, gondolta a lány, miközben benyitott a malibui házba. Még soha, senkit nem szeretett ennyire. Jeffben igazán megvan minden, amit akart. - Van itthon valaki? - rikoltotta a dolgozószoba irá- nyába, amely a ház hátsó részében volt. Fél perccel ké- sőbb előkerült Jeff, füle mögött ceruzával, arcán széles mosollyal. Borzasztóan hiányzott neki a lány, és már alig várta, hogy láthassa a kemény munkában telt nap után. Magához ölelte Allegrát egy szenvedélyes és hosszas csókra. A lányból nyomban elpárolgott minden tompa zúgolódás. - Hú! Ezt mire fel kaptam? Vagy nagyon jó napod

278

volt az írógépnél, vagy nagyon rossz. - Egy kicsit ilyen is, egy kicsit olyan is, ahogy ez szokás. Egyszerűen csak hiányoztál. Neked hogy telt a nap? - Nagyon jól. - Kivett magának egy eviani vizet a hűtőszekrényből, Jeffnek átnyújtott egy kólát, majd be- számolt Alan és Carmen kisbabájáról. - Ilyen hamar? Ezt gyorsan megcsinálták. Ugyan- csak jól mulathattak Bora Borán. Talán nekünk is oda kellene szerveznünk a nászutat. - Majd ha férjhez mentem - mosolygott Allegra, aki persze tudta, hogy csak vicc az egész nászút, de azért sokkal jobban érezte magát tőle. - Addigra olyan vén leszek, hogy tolókocsira lesz szükségem, nem babako- csira. - Ezt miért mondod? - érdeklődött Jeff. Letelepedtek a konyhai pult mellé. - Majdnem harmincéves vagyok, rengeteg időt töl- töttem a karrierem építésével, de még mindig nem ér- tem el a célomat. Máig nem minősítettek teljes jogú tag- gá az irodában, és rengeteg dolgom van. Réges-rég nem gondolok már a házasságra - mondta teljesen őszintén. Csak élte egyik napot a másik után, és elfogadta, ami jött. Jobb ez, mint ülni és várni a királyfira meg a fehér fátylas esküvőre. - Csalódottan hallom - mondta Jeff meglepetten, kissé csibészes mosollyal. Allegra felkészült az újabb ugratásra. - Miért? Csak nem ma akartad megkérni a keze-

279

met? - vigyorgott. - Haha! Úgyse ugrottam be! - Hát pedig igen. Azt gondoltam, április elseje épp a tökéletes nap az eljegyzésre. Senki sem tudja majd, hogy komolyan beszélünk-e vagy hülyéskedünk. Ne- kem épp ezért tetszik. - Nagyon vicces! Csakhogy Alan lekörözött - mondta Allegra, és kortyolt az ásványvízböl. Jeffhez hazajön- ni külön élvezet, akkorákat mulatnak együtt. - Megkérte a kezedet? Ez igen rossz ízlésre vall most, hogy a felesége állapotos. - Nem, te ló - nevetett a lány - Azt mondta, hogy Samet eljegyezték tegnap. És el is hittem neki, holott ennyi év után több eszem lehetett volna. Minden év- ben megcsinálja velem, és én mindig elhiszem. Jeff rámosolygott az alkonyfényben. - Nekem is hinnél, ha megkérném ma a kezedet? - Olyan közel hajolt a lányhoz, hogy a szájuk majdnem összeért. Allegra lágyan nevetett. - Nem, nem hinnék- ingerkedett a férfival. Jeff meg- csókolta. - Akkor, azt hiszem, holnap meg kell ismételnem a lánykérést - mondta fejcsóválva, és játszotta, hogy ösz- sze van törve. Allegra ismét nevetett, ismét csókot nyomott a férfi szájára, ám ekkor észrevett Jeff szemében valami különöset. - Ugye, nem komoly? - kérdezte félrehajtott fejjel. - Ugye csak viccelsz? - Hozzám jönni feleségül valóban egyfajta vicc lenne... de komolyan értettem. Mi a véleményed? Túlsá-

280

gosan bizarr, vagy szeretnéd megpróbálni a következő ötven-hatvan évre? Nekem van időm, ha kedved szóttyanna rá. - Annyi szerelemmel nézett a lányra, hogy Allegrának elakadt a lélegzete. - O, istenem... ó, istenem! - kapott a fejéhez csaknem sikítva. - Komolyan gondolod? - Persze, hogy komolyan. Még soha életemben senkinek sem kértem meg a kezét. Arra gondoltam, ez ép- pen a megfelelő nap. Erre legalább mindig emlékezni fogsz. - Őrült vagy! - mondta Allegra, és átkarolta a férfi nyakát. Ez hihetetlen! Alig több mint két hónapja ismeri, mégis úgy érzi, hogy mindkettejüknek ez lesz a tö- kéletes megoldás. Éveken át voltak kapcsolatai más fér- fiakkal, de azok csak köntörfalaztak, ötöltek-hatoltak, és önzőn elzárkóztak az elefántcsonttoronyba. Jeff úgy szereti őt, mintha mi sem lenne természetesebb. Csodá- latos! - Annyira szeretlek! - mondta. Még szorosabban ölelte Jeff nyakát, és megcsókolta. Még sohasem volt ilyen boldog. Carmen kisbabája is elveszítette a fontos- ságát. Ez sokkal jobb. Jeff vele akar élni örökre. Ő se kí- vánt mást soha. Az álma vált valóra, méghozzá milyen könnyen! Jeff bezzeg nem mondta, hogy ezt még "el kell rendezni, "meg kell próbálni, "egy kicsit át kell gondolni". Allegrának nem volt szüksége pszichiáter- re, hogy tudja, kell-e neki ez a férfi, Jeffnek nem volt szüksége évekre, hogy eldöntse, szereti-e ezt a lányt. Szeretik egymást, és ez így van jól. Össze fognak háza- sodni.

281

- Még nem válaszoltál! - figyelmeztette Jef. Allegra fölvisított a gyönyörűségtől, és körülszökdécselte a konyhát, mint egy gyerek. Jeff nevetve nézte. - Most fogok! A válasz igen! Igen, igen, igen, igen! - A férfihoz rohant és megcsókolta. - Április elseje, beugrottál! - mondta Jeff. A lány kacagott, és azért sem hitt neki. - Ezzel ne is próbálkozz! - Javában beszélgettek, amikor megcsörrent a telefon: Allegra öccse volt az. - Szia, Scott- szólt a lány hanyagul. - Mi újság?... Semmi különös... tényleg semmi... Jeff épp most kérte meg a kezemet... komolyan beszélek... Nem április elseje. Komoly - Olyan flegmán beszélt, hogy a fiú egy szavát sem hitte. - Te szörnyeteg! - mondta szemrehányóan. - De komolyan! Csak ültünk itt, és elhatároztuk, hogy összeházasodunk... - Erre Scott közölte, hogy ő is most jegyezkedett el. - Na persze! De tényleg, a miénk nem áprilisi tréfa. - Ám továbbra is úgy kacagott, mintha viccelne. - Aztán hívjatok meg a lakodalomra - mondta csípő- sen Scott. Allegra tökéletesen elszúrta az ő tréfáját azzal, hogy eljátszotta a menyasszonyt. - Fogadok, egy szavadat se hitte! - jegyezte meg Jeff és kacagott. - Egy hangot se. Hápogni fog, ha majd látja, hogy az igazat mondtam. Vagy már meggondoltad magadat? - kérdezte mímelt aggodalommal. Jeff megcsókolta. - Adj egy-két napot. Még sose voltam vőlegény Sze-

282

retném kiélvezni az érzést. - Ja - helyeselt Allegra -, én is. - Csókolózni kezdtek, tökéletesen elfelejtették jegyességüket, már csak egy- másra gondoltak. Jeff kihámozta Allegrát a pantallóból és a selyemblúzból, Allegra lehántotta Jeffről a sortot és a pólót. A férfi hosszú lába barnára sült, mert néha nap- közben feküdt ki a partra, ha ki akart kapcsolódni a for- gatókönyvből, hogy gondolkozzon. Allegra nagyon fe- hérnek látszott mellette kecses törékenységében. Besö- tétedett, mire felocsúdtak a szeretkezésből a nappali szoba szőnyegén. Allegra nevetve körülnézett. - Csinálhatjuk ezt azután is, ha összeházasodtunk? - Számítok rá - búgta Jeff kéjesen. Feltápászkodtak a ronggyá gyűrt ruhák közül, és bementek a hálószobá- ba. Nagyon későre járt, mire eszükbe jutott a vacsora, házban vagy házon kívül, és az eljegyzés. - Szeretek menyasszony lenni! -jelentette ki Allegra, miközben odahozott az ágyba egy zacskó kekszet. Jeff pezsgőt bontott eljegyzésük örömére. - Nem kellene telefonálnunk valakinek? - érdeklő- dött. - Megkérjem apádtól a kezedet? - kérdezte ünne- pélyesen, és összekoccintotta poharát a lányéval. - Idővel. Először élvezzük ki, mielőtt mindenki meg- bolondul tőle. - Allegra áttért a szervezési kérdésekre. - Mikorra tervezed az esküvőt? - Ez olyan vicces. Még sohasem volt menyasszony. - Nem az a hagyomány, hogy júniusban kell tartani? Szeretem a hagyományokat. Akkor még forgatjuk a filmet, de valószínűleg be tudnánk iktatni a frigyet. Már-

283

mint ha nem haragszol, hogy szeptemberig kell várni a nászutazásra. Nagyon borzasztó lenne? Én inkább nem halogatnám az esküvőt. - Jeffnek még két hónap is túl- ságosan soknak tűnt. Allegra egyáltalán nem riadt meg attól, hogy két hónap múlva férjes asszony lesz. Örült neki. Különben is, úgyszólván együtt élnek. Minek vár- janak tovább? Épp eleget várakozott azoknál a férfiak- nál, akik sose voltak az övéi. Jeffnél nincs szükség ilyesmire. Itt, ebben a percben feleségül menne hozzá, ha kéri. - Utazhatnánk Bora Borára - tréfálkozott a férfi. - Ta- lán nekünk is lehet olyan szerencsénk, mint Alannek és Carmennak - tette hozzá mosolyogva. - Ilyen hamar akarsz gyerekeket? - csodálkozott Al- legra, nem mintha kifogása lett volna ellene. - Ha te is akarod. Harmincnégy éves vagyok, te huszonkilenc. Nem szeretném túlságosan sokáig halogat- ni. Bármikor, amikor te hajlandó vagy rá. Addig lenne jó, ha megszületnének, amíg viszonylag fiatalok vagyunk. Szerintem szédületes lenne, ha harmincöt éves koromra lenne meg az első gyerekem. - Akkor jobb, ha máris nekikezdünk. Hat hónap múl- va lesz a születésnapod, úgyhogy beletelhet némi idő- be - csipkelődött Allegra, de örült, hogy Jeff ezt mondja. - Jut eszembe, holnap este a szüleimhez vagyunk hi- vatalosak vacsorára. Ne szóljunk nekik? Vagy még vár- ni akarsz? - Minek? Nincs szükségem gondolkodási időre, dok- tornő. Részemről lezárt ügy, ha magának is megfelel.

284

- Talán helyén való lenne még egy próbálkozás - csip- kelődött a lány -, hogy lássuk, rendben van-e minden. Mint mikor a gépkocsikat tesztelik. - A férfi fölé hajolt és megcsókolta, az egész ágyat teleszórva kekszmor- zsával, de Jeff nem haragudott érte. - Sok tesztfutamot tervezek az elkövetkező évekre - ígérte, letéve pezsgős poharát az éjjeliszekrényre, és a következő percben megint szeretkeztek, hogy éjfél- re boldog kimerültséggel nyúljanak el egymás mellett. - Attól félek, így el fogsz nyűni az esküvő előtt - la- mentált Jeff. - Nem kellene meggondolnunk magunkat? - Ne merészeld! - fenyegette Allegra. - Most már nem táncolhatsz vissza! Egy perccel múlt éjfél. Már nem április elseje van! A nyakán maradtam, Mr Hamil- ton! - Halleluja! - örvendezett a férfi, és megcsókolta. - Szerény esküvőt akarsz vagy nagyot? - érdeklődött a lány mosolyogva. - Ha csak két hónapunk van, akkor, azt hiszem, nem lesz idő valami nagyszabásúra, nem gondolod? - Egyetértek. Negyven-ötven fő a mama kertjében: maga a tökély Ennyit akarok. Talán még ennél is kiseb- bet. - Hirtelen elrestellte magát, amiért Jeff véleményét nem is kérdezte. - Hacsak nem akarod meghívni a ba- rátaidat. Igazán nem akarom rád erőltetni az akarato- mat. - Helyes - mosolygott Jeff. - Én csak egyvalakihez ragaszkodom: az anyámhoz. Itt van néhány barátom,

285

nem sok, de a többiek szét vannak szórva keleten és Európában. Igazán túlzás lenne azt várni tőlük, hogy elbumlizzanak Kaliforniáig. Szerintem is nagyon jó lesz negyven fő. Majd fel kell hívnom anyámat. Minden jú- niusban Európába utazik, és szereti, ha jó előre figyel- meztetik. - Fog örülni az anyád? - kérdezte Allegra komolyan, némileg feszengve. Megriasztotta az a fénykép a New York-i lakásban. Az az asszony olyan zordnak és hidegnek látszott. Egyáltalán nem olyan volt, mint Jeff vagy a megboldogult apja. - Hogyne örülne. Négy éve már nem is faggat, hogy mikor nősülök. Szerintem akkor mondott le rólam, amikor betöltöttem a harmincat. - Az anyja az összes barát- nőjét utálta az utóbbi húsz évben. No de Allegrát bizonyosan meg fogja szeretni. Ki ne szeretné Allegrát? - Alig várom, hogy elmondhassam a mamának! - ragyogott a lány - Olyan boldog lesz! Őszintén kedvel- nek téged. - Remélem is. - Komolyan pillantott a lányra, és rendkívül gyöngéden megcsókolta. - Nagyon, de nagyon fogok vigyázni rád, amíg csak élek. Ezt meg- ígérem. - Én is ígérem, Jeff. .. Melletted leszek mindig. Ahogy feküdtek egymás mellett kézen fogva, ter- veikről beszélgetve, Jeff egyszer csak pukkadozni kezdett. - Miért nem megyünk el mi is Vegasba azon a buszon? Viselhetnénk megint parókát, és te dobhatnád a

286

fehér műorchidea csokrodat. - Az anyja el is ájulna. Pe- dig milyen mulatságos volt Carmen és Alan esküvője! - Megfontolandó ötlet - mondta Allegra. - Ha a ma- mának alkalma lesz feltupírozni valamivel ezt az eskü- vőt, akkor meg is teszi. Arra számíthatsz. Még az is lehet, hogy Vegasba kell mennünk. Nevetve bújtak egymáshoz az ágyban, mint két gyerek, akik holini nagy kalandot tervezgetnek. Allegra olyan izgatott volt másnap, hogy még a ko- csija kulcsait is a házban felejtette. Szégyenkezve kullo- gott vissza értük. Kapott még egy csókot Jefftől, akinek úgy kellett kitolnia menyasszonyát az ajtón, hogy ne késse le az első megbeszélését. - Menj már! Menj! - kiáltott utána. - Ásd ki a start- gödröt! Tűnés! - hessegette a lányt. Allegra még akkor is nevetett, amikor a rövid bekötőútról kikanyarodott az aszfaltra. Még sohasem volt ilyen boldog. Végigmosolyogta az egész délelőttöt, mint az a bizonyos macska, amelyik nyakig esett a tejfölbe. Ám nem akart szólni senkinek; a szülei tudják meg elsőnek a va- csoránál. Különösen nehéz volt Alice szeme közé néz- ni, és elhallgatni a telefonáló Carmen előtt. Carmen még mindig a mennyekben járt a babája miatt, ám Al- legra már sokkal izgalmasabbnak találta a saját hírét. Megpróbálta rávenni Jeffet, hogy jöjjön be a városba, és ebédeljen vele, de a férfi azt mondta, nem teheti. Túl- ságosan sok munkája volt a forgatókönyvön. - De hát nem ebédelhetek mással! - panaszkodott. - Nem bírnám ki, hogy el ne dicsekedjek! Be kell jön-

287

nöd! - Nem, ha azt akarja, hogy este vacsorázni menjek, Mrs. Hamilton. - Szerették ezt a nevet, boldogan ját- szottak vele. A lány az egész noteszát telefirkálta, mikor gyakorolta az Allegra Hamilton aláírást. Gimnazista ko- rában csinált utoljára ilyet, amikor Alannel dúlt a szerelem. Végül úgy döntött, hogy lesétál a Rodeo Drive-on, hátha lát valami szép fehér ruhát vagy kosztümöt, amely megfelel a Blaire kertjében tartandó esküvőre. Sorra járta Ferrét, Diort, Valentinót, Fred Haymant és Chanelt, csak hogy felmérje, mi a kínálat fehérből, de nem talált semmit. Valentinónál látott egy gyönyörű, fehér lenvászon kosztümöt, de az nem volt elég ünne- pélyes, Ferrénél egy tündéri organdi blúzt, de nem volt mihez fölvenni. Ezzel együtt kitűnően szórakozott. Nem is hitte, hogy ő csinálja ezt: esküvői ruhát akar venni, alig két hónappal azután, hogy megismerte Jeffet. Szinte kedve lett volna felhívni Andreas Weiss- mant New Yorkban, hogy köszönetet mondjon neki. Tulajdonképpen ki akarta hagyni az ebédet, aztán mégis beugrott a Grillbe egy szendvicsre és egy csésze kávéra. Itt általában mindig előfordultak ismerősök és barátok: a cége jogászai, az ICM, a CAA, a William Mor- ris ügynökei, hébe-hóba egy-egy színész. A konyha jó volt, a kiszolgálás gyors, a hely tökéletes. Amint belépett az étterembe, azonnal észrevette az apját az egyik hátsó bokszban. Éppen nevetett. Nem látta, ki van vele. Borzasztó nagy volt a kísértés, hogy

288

odamenjen és bejelentse a jegyességét, de tudta, hogy az anyja sohasem bocsátaná meg, ha Simon tudná meg hamarabb. Ki kell várnia az estét, amikor átmennek hozzájuk vacsorázni. De akkor is, legalább köszön. Kék blézerét egy szék támlájára akasztotta, és elindult Si- mon boksza felé. Rövid bézs szoknyát viselt halvány- kék pulóverrel, hozzá Chanel papucscipőt és hozzáillő hátizsákot. Nagyon elegáns és divatos volt, és mint mindig, sokkal inkább látszott fotómodellnak, mint jo- gásznak. Simon fölnézett, és a szeme azonnal felragyogott az örömtől. Akkor már Allegra is látta, kivel ebédel. Rög- tön ismerősnek tűnt: az angol rendezőnő volt, akivel apja az Arany Glóbusz-gálán beszélgetett, a nagyon magas, nagyon szép Dame Elizabeth Coleson. Alig valamivel lehetett idősebb Allegránál, és gyönyörű, mély, érzéki nevetése volt. - Kit látok! - örvendezett Simon. - Ez ám a meglepe- tés! - Felállt, csókot adott a lányának, majd összeismer- tette Dame Elizabethszel, aki nagyon természetesen, minden nagyképűség nélkül viselkedett, és láthatólag kitűnően érezte magát a producer társaságában. - Alleg- ra lányom! - Aztán azzal folytatta: - Hónapok óta próbá- lom rábeszélni Elizabetht, hogy dolgozzon nekem, de eddig még nem sikerült - mondta panaszosan, és visz- szaült. Allegra figyelte őket. Meghitt fesztelenséggel viselkedtek, mint a régi barátok, akik sok időt töltenek együtt. Az apja megkérdezte, nem csatlakozik-e, de Al- legra nem szerette volna zavarni a megbeszélést.

289

- Nem lehet, papa. Pár percen belül úgyis az irodá- ban kell lennem, csak egy szendvicsért ugrottam be. - Mit kerestél errefelé? - érdeklődött Simon. A lány szélesen elmosolyodott. Borzasztóan szerette volna el- árulni, de nem tehette. - Majd este elmondom! - Megegyeztünk - mondta Simon. Allegra kezet rá- zott a rendezőnővel, azzal otthagyta őket, visszament a saját asztalához, megrendelte a cézár-salátát meg a te- jeskávét, és tizenöt perc múlva már visszafelé tartott az irodába. Vezetés közben az apja és Elizabeth Coleson járt a fejében. Maga sem tudta, miért motoszkál benne ugyanaz a sejtés, mint mikor utoljára látta őket: hogy ezek ketten feltűnően jól érzik magukat egymás társa- ságában. Vajon az anyja is ilyen jó barátságban van Elizabethszel? Majd megkérdezi. Ezután visszatértek a gondolatai az esküvőjéhez. Alig bírt magával, délután háromszor is felhívta Jeffet, hogy vihogva sugdolózza- nak titkukról. Mire behájtottak este a szülői ház kapu- ján, Allegra már majd szétrobbant, annyira nem fért benne a mondanivaló. - Nyugi, nyugi! - mondta Jeff higgadtan, de ő is ideges volt. És ha a szülők kifogásokkal hozakodnak elő, túl korainak találják az esküvőt, vagy nem rokonszen- veznek vele? Aggályait szóvá is tette menyasszonyá- nak, mielőtt elindultak volna Malibuból. Allegra lehur- rogta, mondván, hogy nevetséges, ám Jeff ennek elle- nére is szorongott. A bejáratnál az apjuk fogadta őket, mert, mint közöl-

290

te, Blaire éppen telefonál a konyhában. Az építésszel tárgyalt, és abból ítélve, amit Allegra hallott, nem lehetett kellemes beszélgetés. Az építész épp most tudatta Blaire-rel, hogy az általa választott konyhaszekrények és csempék miatt legalább hét hónapig fog tartani az át- alakítás. Blaire nem visított ugyan, de nagyon közel állt hozzá. - Be kellene költöznünk a Bel Airbe hat hónapra - mondta Simon nem is olyan viccesen, majd megkér- dezte Jefftől, mit iszik. Jeff whiskyt kért szódával. Néhány percig kedélyesen csevegtek, amíg be nem robbant Blaire, ziláltan és ingerülten. - Fel tudod fogni ezt az őrültséget!? - háborgott a fér- jének, visszautasítva az italt. - Hét hónap! Ez meghib- bant! Ne haragudj, drágám! - fordult Allegrához. Pu- szit adott a lányának, és közben megpróbálta vissza- nyerni az önuralmát. - Egyszerűen nem hiszek a fü- lemnek! - Miért nem maradhat a konyha olyan, amilyen volt? - vetette föl Simon óvatosan, amire Blaire rávágta, hogy szó sem lehet róla, ez a konyha már elavult. - Én elköltözöm - mondta Simon fojtottan. Felesége figyel- meztető pillantást lövellt rá, azután más témákra tere- lődött a beszélgetés. Jeff egyszer csak letette a poharát, és ránézett a Steinberg szülőkre. - Valamit mondanunk kell Allegrával... illetve in- kább kérni szeretnénk... Tudom, hogy nem ismerjük egymást túl rég, de... - Soha életében nem feszengett még ennyire. Úgy érezte magát, mintha gyerek lenne

291

újra. Blaire hitetlenül meredt rá, Simon együttérzően mosolygott. - Azt akarja kérdezni, amire én gondolok? - mondta segítőkészen. Jeff hálás pillantást vetett rá. - Igen, azt. Össze szeretnénk. . . össze fogunk. . . - igyekezett, hogy úgy beszéljen, mint egy felnőtt, nem mint egy ötéves - ... össze fogunk házasodni. - Ó, drágám! - Blaire odafutott a lányához, könnybe lábadt szemmel ölelkeztek össze. Allegra az apjára né- zett. Simonnak is fátyolos volt a szeme. - Papa? - nógatta, de így is látta, hogy már megkapta az atyai engedélyt. - Szívem mélyéből egyetértek! - Simon keményen megrázta Jeff kezét, és mindketten olyan elégedettnek látszottak, mintha valami fontos üzletet ütöttek volna nyélbe, mint ahogy az is volt, Jeff és Allegra haláláig szóló hatállyal. - Gratulálok! - Köszönöm - válaszolta Jeff, mérhetetlen megköny- nyebbüléssel. Sokkal nehezebb volt, mint gondolta, noha Allegra szülei igyekeztek megkönnyíteni a dolgát. Ám ez akkor is azok közé a borzongató pillanatok közé tartozik, amelyek örökre belevésődnek az emberbe. Ettől kezdve egyszerre beszéltek mindannyian, és szinte észre sem vették, hogy tálalva van. Vacsora köz- ben - amelyen Samantha nem volt jelen, mert a barátai- val lógott - másról sem volt szó, mint az esküvőről. - Jó, jó! - mondta Blaire az első fogás után. - Most térjünk át a részletekre. Hányan, mikor, hol, milyen ru- hában, rövid fátyollal-e vagy hosszúval... ó, istenem! -

292

törülgette a szemét az asztalkendőjével. Az egyik leg- boldogabb este volt ez a Steinberg család életében. Allegra lelkiismeretesen válaszolgatott az anyai kérdé- sekre. - Körülbelül negyven-ötven főre tervezzük, itt, a ház- nál, kint a kertben - felelte boldogan. - Semmi rongyrá- zósat, csak meghittet. Júniusban. - Ragyogó arccal né- zett Jeffre, majd vissza az anyjára. - Ugye viccelsz, drágám? - mosolygott Blaire. Alleg- ra ártatlanul nézett rá. - Nem, tegnap este már megbeszéltük. Ezt akarjuk. - Szó sem lehet róla - közölte Blaire, nem az anya, hanem a producer hangján. - Ezt felejtsd el. Nincs szerződés. - Mama, ez nem a te műsorod, hanem az én eskü- vőm - figyelmeztette Allegra szelíden. - Mit értesz az alatt, hogy felejtsem el? - Azt értem, hogy a kertet teljesen feltúrják a követ- kező két hétben. Hátul semmi más nem lesz őszig, mint a sár meg az úszómedence, úgyhogy a kert kiesett. Azt meg nyilván nem mondhattad komolyan, hogy negyven-ötven embert akarsz hívni. Van fogalmad róla, hány embert ismerünk? Allegra, ez badarság. Gondolj az ügyfeleidre, az iskolai barátaidra, a család barátairól nem is szólva! És természetesen Jeff és a szülei is akarnak majd hívni vendégeket! Nem hinném, hogy négy- vagy ötszázzal megúszhatnánk. Valószínűbb, hogy hatszázan lesznek. Vagyis nem tarthatjuk itt. És nyil- ván nem júniusban. Ilyen esküvőt nem lehet két hónap alatt összecsapni. Igazán, drágám, beszéljünk komo-

293

lyan. Hol és mikor csináljuk? - Anya, én komolyan beszélek! - mondta kezdődő in- gerültséggel Allegra. - Ez a mi esküvőnk, nem a tietek, és mi nem akarunk többet ötven vendégnél. Ha tömeg- jelenetet akarsz rendezni, akkor mindenkit meg kell hívnunk. Negyven-ötven személy esetében csak a leg- közelebbi barátaink lesznek itt, és nekünk sokkal ked- vesebb is így. Ötvenfős lakodalmat nem kell két hóna- pig szervezni. - Idegeimre mész! - Blaire olyan ingerült volt, amilyennek Simon még sohasem látta. Túlreagált mindent: előbb az építészt, most a lánya esküvőjét. - Anya, kérlek! - mondta Allegra, aki maga is csaknem elsírta magát. - Miért nem engeded, hogy meg- szervezzük magunknak? Miért kell ezt csinálnod? - Ez nevetséges! És hol tartod az esküvőt? Az irodád- ban? - Talán. Csinálhatjuk Jeff házában is, Malibuban. Az tökéletes lenne. - Nem hippi vagy! Ügyvéd vagy, sok fontos ügyfél- lel, és nekünk nagyon drágák a barátaink, mint ahogy neked is! - Jeffhez fordult, mintegy hozzá apellálva. - Ezt még át kell gondolnotok! - A férfi bólintott. - Nem beszélhetnénk meg ma este, hogy mit csinál- hatnánk másként? - kérdezte higgadtan Allegrától. - Én semmit sem akarok másképp csinálni! Már megbeszéltük! Kis esküvöt akarunk júniusban, a kertben! - csattant föl a lány. - Nincs kert! - förmedt rá az anyja. - Azonkívül jú-

294

niusban forgatok! Az isten áldjon meg, Allegra, miért kell neked így megnehezíteni a dolgot? - Ne is törődj vele, anya. - Az asztalra dobta a szalvé- táját, felugrott, és könnyben úszó szemmel nézett Jeff- re. - Las Vegasba fogunk menni. Nekem erre nincs szükségem. Én csak egy kis esküvőt akarok. Harminc évet vártam rá, és olyat szeretnék, ami nekünk jó, és nem olyat, amilyet te akarsz, mama. Mi fogunk össze- házasodni. Blaire-t teljesen kiborította a lánya felindultsága. Si- mon egyszerre próbálta nyugtatni kettejüket. - Ne beszéljük meg inkább vacsora után? Semmi szükség ilyen felzúdulásra - szólt higgadtan, rögtön le- csendesítve a nőket. Allegra visszaült, de máris látni lehetett, hogy az esküvő nem lesz túl egyszerű. A vacsora kissé feszült hangulatban ért véget, a nők alig szóltak. Mire felszolgálták a kávét a nappaliban, is- mét előkerült a csatabárd, mert Allegra negyven vendé- get akart, Blaire öt-hatszázat. Azt javasolta, hogy a klubjukban, a Bel Air szállodában rendezzék, Allegra azt mondta, az egész esküvő snassz lenne, ha ott tarta- nák. Ragaszkodott a házhoz. Blaire kijelentette, hogy ő nem bír egyszerre csinálni műsort és esküvőt, és kész nevetség, hogy júniusra akarják! Legalább két órán át tűnt úgy, hogy szó sem lehet kompromisszumról. Vé- gül, miután kölcsönösen elhasználták egymás idegeit, Allegra vonakodva fölment százötvenig, bár az anyja kétszáz mellett kardoskodott, valamint közölte, hogy ha várnának szeptemberig, amikor éppen szünete van

295

a műsorában, és a hátsó udvar is elkészülne, akkor meg tudná rendezni itthon az esküvőt. Allegra sokáig této- vázott, majd fojtott hangon értekezett Jeffel. Nagyon nem akaródzott öt hónapot várni a házasságukkal, ám a férfi rámutatott, hogy körülbelül akkorra befejezi a filmjét, tehát rögtön utána elutazhatnának nászútra, ahelyett, hogy még három hónapot téblábolnának. En- nek is volt egyfajta előnye, és Allegra, ugyan nem szí- vesen, de végül is engedett Jeff sürgetésének. - Ennyi, mama! Többet ne is követelj tőlem! Százöt- ven fő a kertben, szeptemberben. Pont! Egy szál ven- déggel se többet! És ezt is kizárólag a te kedvedért! - Tisztára úgy hangzott, mintha monopolyt játszanának. Simon reménykedve sandított a feleségére. - Ez azt jelenti, hogy én is megtarthatom a konyhá- mat? Mert azok után, amit ma este mondtak, képtelen- ség, hogy be tudják fejezni szeptemberre. - Jaj, fogd már be! - gurult ismét dühbe Blaire. - Tö- rődj a magad dolgával! - Ám aztán restelkedve elmosolyodott, és néhány perccel később mindenki mintha fölengedett volna egy kicsit. Kimerítő este volt. - Sose hittem, hogy az esküvő ilyen sokat kivesz az emberből - mondta Jeff, és elfogadott még egy whiskyt. Simon konyakot töltött magának. - Én se - mondta. - Mi ugyancsak szűk körűt tartot- tunk. De tudom, hogy Blaire mindig is a csillagot akarta lehozru az égről a lányainak. - Samnek lehozhatja - mondta Allegra, aki még mindig nem tért magához az anyjával folytatott veszeke-

296

désből. Keményfejűek voltak mindketten, a kompromisszum nem született meg könnyen. Leginkább azt utálta, hogy öt hónapot kell várnia az esküvőre. - Ki fogjuk bírni! - vigasztalta Jeff, és megcsókolta menyasszonyát. Allegra kiment az anyja után a kony- hába. Blaire éppen az orrát fújta, nyilvánvalóan sírt. - Ne haragudj, mama - kérte Allegra. - Tényleg tudom, mit akarok, de nem akartalak felzaklatni. - Én azt akarom, hogy a te esküvőd gyönyörű legyen és különleges! - Az lesz! - Amíg Jeff ott van, neki nem is számít senki más. Most olyan ostobaságnak tűnt az egész. Hogy miért is nem szöknek meg, mint Carmen! Mennyivel egyszerűbb lenne! Allegrának volt egy olyan sejtelme, hogy ez már csak rosszabb lehet. - Milyen lesz a ruha? - tért át más témára az anyja. - Remélem, azt azért megengeded, hogy segítsek válasz- tani. - Ma, ebédidőben, már el is kezdtem keresni - mosolygott Allegra, és elmesélte, merre járt, mit látott, mit akar. Blaire jó ötletnek tartotta a rövidet, de azt mondta, tegyék elegánssá egy széles karimájú kalappal vagy egy kis fátyollal. - Láttam a papát is vásárlás közben. Majd lenyeltem a nyelvemet, hogy ne áruljam el neki, de akkor akartam közölni, amikor te és Jeff is itt vagytok. - Csak nem vásárolni ment a papa a Rodeo Drive- ra? - csodálkozott Blaire. Simon utált vásárolni, mindent a felesége szerzett be neki.

297

- Nem. A Grillben ebédelt Elizabeth Colesonnal. Va- lami filmről beszélgettek. Úgy veszem észre, papa sze- retné megszerezni valamelyik filmjéhez - csacsogta Al- legra, aztán áttértek arra a kérdésre, hogy legyenek-e koszorúslányok vagy sem. Egyelőre nem döntötte el. Valami különöset látott az anyja szemében, és mikor visz- szatértek a nappaliba, látta, hogy Blaire lopott pillantást vet Simonra. Tizenegy óráig beszélgettek az esküvőről, akkor a fiatalok eltávoztak, de előtte Jeff még hallotta, hogy Blaire valami nagyon turcsát mond a lányának. -Majd apádat is föl kell hívnod - szólt fojtottan, ahogy álltak az ajtóban. Allegra kínosan nézett rá, az- tán bólintott. Néhány perccel később már Malibu felé robogtak. Kimerítette őket az első adag az esküvői elő- készületekből. Jó kis este volt. - Hogy értette ezt anyád? - kérdezte hanyagul a férfi a sztráda felé menet. Allerga hátrahajtotta a fejét az ülés támlájára, és behunyta a szemét. - El kellett volna mennünk Vegasba, és utólag kellett volna közölni velük - szólt elcsigázottan. - Mit értett anyád az alatt, hogy "az apádat" is fel kell hívnod? Mit jelent ez? - Allegra nem felelt, ült behunyt szemmel, úgy tett, mintha aludna. Jeff ránézett, és megérezte a hallgatásában a feszültséget. Nem értette. Gyöngéden megérintette menyasszonya arcát. - Hé, ne nézz már levegőnek! Mire célzott az anyád? - Ösz- tönösen sejtette, hogy fájó sebre tapintott. Allegra kinyitotta a szemét. - Most nem akarok beszélni róla. Enélkül is épp elég

298

rossz volt a mai este. Egy darabig hallgattak, ám Jeff nem hagyta ennyiben. Meghökkentette a lány visszautasító elzárkózása. - Allegra, neked nem Simon az apád? Hosszú-hosszú csend lett, miközben a lány azt kereste, hogyan térhetne ki a válasz elől. Gyűlölt erröl beszélni. Túlságosan fájt. Megrázta a fejét, de nem né- zett Jeffre, csak bámult ki az ablakon. - Mama akkor ment feleségül Simonhoz, amikor hét- éves voltam - kényszerítette ki magából a rettenetes, gyűlölt szavakat. - Erről fogalmam se volt - mondta a férfi óvatosan, nehogy régi sebeket tépjen föl. Ám feleségül akarta venni Allegrát, és segíteni szeretett volna rajta, ha ez csakugyan annyira fájó, amilyennek a lány titkolózásá- ból tűnik. - Az "igazi" apám egy bostoni orvos. Gyűlölöm, és ő is gyűlöl engem. - Végre ránézett Jeffre, aki úgy dön- tött, egyelőre nem feszegeti a témát. Éppen csak gyön- géden megérintette Allegra arcát, majd a következő piros lámpánál hozzáhajolt és megcsókolta. - Akármi történt, tudnod kell, hogy én melletted állok, és szeretlek. Senki sem fog bántani többé, Alleg- ra. - A lány könnyes szemmel viszonozta a csókot és köszönetet suttogott. Az út hátralevő részét néma csöndben tették meg Malibuig. Addigra Steinbergék is elvonultak a hálószobájukba. Blaire Simont figyelte, ahogyan leoldja a nyakkendőjét. - Hallom, ma Elizabethszel ebédeltél - szólt hűvö-

299

sen, mímelve, hogy egy magazinban lapozgat, majd is- mét fölnézett a férjére. - Azt hittem, már vége. - El sem kezdődött - felelte halkan Simon az ingét gombolgatva, és bevonult a fürdőszobájába. Érezte, hogy az asszony utánajön. Megfordult, szembenézett vele. - Már mondtam, hogy szigorúan munkakapcso- lat - felelte nagyon higgadtan. Blaire válla megroskadt. Annyira öregnek érezte magát Simon mellett. Olyan nőkkel ebédel, akik a lányai lehetnének, és még mindig jóképű. Ő pedig megkopott, szinte már nem is asz- szony. Lejárt lemez, még szakmailag is. Most pedig ő az örömanya. Ezerévesnek érezte magát. - Min dolgoztatok Palm Springsben? - kérdezte csendesen. - Ne csináld ezt - kérte Simon, és elfordult. Nem volt hajlandó még egyszer belemenni ebbe a játékba. Épp elégszer végigjátszották. - Csak beszélgettünk. Ennyi volt. Barátok vagyunk. Lépj már át rajta, Blaire, mind- kettőnk érdekében. Legalább ennyivel tartozol nekem. - Nem tartozom neked semmivel - felelte az asz- szony, és könnyes szemmel kilépett a fürdőszobából, majd a küszöbön visszafordult. - Filmet ajándékozol neki? Ezt mondta Allegra? - Ezt mondtam neki. Csak beszélgettünk. Elizabeth visszatér Angliába. - És te? - kérdezte az asszony szomorúan. - Ott for- gatod a legújabb filmedet? - A következőt Új-Mexikóban forgatjuk - felelte Si- mon. Lassú léptekkel kijött a fürdőszobából, és átkarol-

300

ta a feleségét. - Szeretlek, Blaire. Ezt tudnod kell... Kér- lek, ne feszegesd ezt a témát többé... Csak fájdalmat okozol vele mindkettőnknek. - Blaire pontosan ezt is akarta, hogy Simonnak is úgy fájjon, mint neki, amikor hat hónapja tudomást szerzett róla, hogy férjének viszonya van Elizabeth Colesonnal. Simon tökéletesen diszkrét volt, nem is tudta meg senki, csaK Blaire. Vélet- lenül szerzett tudomást róla, mert valaki meglátta a fér- jét Elizabethszel Palm Springsben, és mit sem sejtve el- fecsegte az asszonynak. Blaire-nek a hideg futkosott a gerincén, amikor meghallotta. Simon persze letagadta, de mikor Blaire meglátta őket, hogyan beszélgetnek né- hány percig egy partin, megszerezte a csalhatatlan bi- zonyítékot. Férje és Elizabeth úgy néztek egymásra, ahogy azok szoktak, akik egy ágyban osztják meg tit- kaikat késő éjszaka. Az ilyen összeesküvés kizárólag hálószobában szokott történni. És amikor ismét tetem- re hívta a férjét, ő nem mondott semmit. Blaire tudta, hogy megalapozott a gyanúja. Allegra nem tudott róla. Senki sem tudott. Blaire sohasem mondta el senkinek. Magába zárta, és a titok csendesen emésztette a lelkét, úgy, mint ma este, amikor a lánya elmesélte, hogy látta Simont a rendező- nővel. - Miért kell étterembe járnod vele? Miért nem fogad- hatod az irodádban? - Mert ha azt tenném, te azt hinnéd, hogy lefekszem vele. Úgy gondoltam, okosabb a nyilvánosság előtt ta- lálkoznunk.

301

- Az lenne a legokosabb, ha egyáltalán nem találkoz- nál vele - mondta Blaire, és roskadtan leereszkedett az ágyra. - Bár lehet, hogy már nem is számít. - Átment a saját öltözőszobájába. Simon nem követte. Nagyon keserves lett az életük. Hónapok óta nem háltak egymás- sal. Nem is beszéltek róla, csak abbahagyták, amióta Si- monnak egy másik nővel volt dolga. Blaire úgy érezte, vénül, a férje nem szereti és nem kívánja többé. Simon olvasott, amikor a hálóingre vetkőzött Blaire visszatért a hálószobába. A férfi gyengéden tekintett a feleségére. Tudta, mennyire szenvedhet. Borzasztóan megbánta, de hát az ilyen dolgok csak úgy meg szoktak történni. És most már nem csinálhatja vissza. Nagy bá- natára azt is tudta, hogy Blaire sohasem engedi, hogy megfeledkezzen róla. Talán meg is érdemli. Elfogadta a sorsát, csak azt sajnálta, hogy nem adhatja tudomására a feleségének, hogy még mindig őt szereti. Blaire úgyse hinné el. Most már nem érdekli semmi a műsorán és Elizabeth Colesonon kívül. Vajon változtat ezen az es- küvő? Felvidítja-e a feleségét? Remélhetőleg. - Olyan boldog vagyok - mondta halkan. - Jeff rendes fickó. Azt hiszem, jó férje lesz Allegrának. - Blaire vállat vont. Neki is jó férje volt Simon, több mint húsz éven át, és most minden megváltozott. Olyan boldogok voltak, olyan közel álltak egymáshoz. A különlegesek, a szerencsések közé sorolták magukat, akiket nem ér- het el a végzet keze. Végül csak elérte őket. Minden megváltozott, és már soha, semmi sem lesz ugyanaz. Simon tudta ezt. Az sem segíthet, hogy ő szakított Palm

302

Springs után. Túl késő. Blaire befeküdt az ágyba, és felütött egy könyvet. Jeff új könyve volt. Csak az előző héten vásárolta, és most az író lesz a veje. De most alig bírt Jeffre gondolni, csak arra, hogy Simon ismét Elizabeth Colesonnal ebédelt. Nem tudta kiverni a fejéből, hogy ugyan mi mást csi- nálhatnak még. Hátha csak arcátlan, körmönfont álcá- zás az ebéd a nyilvánosság előtt? Megfordult, ránézett a férjére. Simon úgy aludt el, hogy kezében még mindig ott volt a könyv, orrán a szemüveg. Az asszony figyelte, és már csak fájdalmat érzett ott, ahol a szerelem volt valaha. Hónapok óta tartott így. Összecsukta Si- mon könyvét, levette az orráról a szemüveget. Vajon akkor is elalszik, ha Elizabeth Colesonnal van? Letette a saját könyvét is, és leoltotta a villanyt. Meg fogja szokni a fájdalmat és a magányt. Megtanul majd velük élni. Csak hát túl jól emlékezett, milyen volt az- előtt, amikor még nem romlottak meg közöttük a dolgok. Ráparancsolt magára, hogy ne a múltra gondoljon, hanem Allegra esküvőjére. Talán a fiatalok szeren- csésebbek lesznek. Talán rájuk sohasem sújt le a sors. Teljes szívéből kívánta nekik, miközben némán imád- kozott a lányáért. 13. Az eljegyzésüket követő egész héten Allegra úgy érezte, forgószél dúl az irodában. Összes ügyfelének akadt valamilyen problémája: új szerződés vagy szaba- dalmi engedély, amelynek utána kellett nézni. Mintha

303

valahol valaki meghúzott volna egy oldózsinórt, azzal a szándékkal, hogy megfullassza. Jeff felhívta az anyját, és bejelentette eljegyzését. Et- től csak még zűrzavarosabb lett minden. Az anyjának az volt az egyetlen közölnivalója, hogy meglehetősen elsietettnek tartja a kézfogót egy olyan nővel, akiről Jeff még soha nem szólt egyetlen szót sem; mindazonáltal bízzunk benne, hogy nem fogja megbánni. Mrs. Ha- milton néhány percig társalgott Allegrával is, majd kö- zölte a fiával, hogy reméli, átjönnek New Yorkba, leg- alább néhány napra, amikor is megismerheti leendő menyét. - Igazán át kellene ugranunk, mielőtt elkezdődne májusban a forgatás! - vélte Jeff, miután letették a kagylót. Allegra azonban nem látta, hova tudnák be- szorítani az utazást. Még mindig rengeteg dolga volt az irodában. Ennek ellenére megígérte, hogy néhány hé- ten belül hajlandó utazni, ha cigánygyerekek potyog- nak is az égből. Ahhoz az egyetlenegyhez nem volt kedve - ezért is volt jó a sok elfoglaltság, amelyre hivatkozni lehetett -, hogy fölhívja az apját. Jeff óvakodott sürgetni; a lány magától árulta el, hogy mire a szülei elváltak, már iszonyúan megromlott a házasságuk. Ő csak néhány- szor találkozott az apjával az utóbbi húsz évben, és egyik találkozás sem volt szívderítő. Az apja mintha a lányát tette volna felelőssé a volt felesége cselekede- teiért. - Egyre azt hajtogatta, hogy pont olyan vagyok, mint

304

az anyám, egészen el vagyunk rontva. És hogy ő meny- nyire utálja a "hollywoodi életstílusunkat". Mintha nem jogász lennék, hanem go-go görl. - Talán nem tudja, mi a különbség a kettő között! - humorizált Jeff, de Allegra nem volt vevő a szelle- mességére. Egyébként Jeff anyja sem rajongott Holly- woodért és azért, amit szerinte ez a szó képviselt. Mér- hetetlenül gyanakodott fia hollywoodi tevékenységé- re. Ám Allegra apjának esete jóval súlyosabbnak tűnt. Jeff okosan úgy döntött, hogy ezt majd csak akkor akarja megtudni, ha menyasszonya hajlandó lesz közölni. Bár akaratlanul megfordult a fejében, hogy nem ez az apa okozta-e, hogy Allegra mindig olyan balszerencsé- sen beleválasztott a férfiakba. Nem lehet, hogy direkt olyanokat keresett, akik lerázták magukról, csak mert az apja is lerázta őt? Ha így van, akkor súlyosan fog csa- lódni Jeffben, ő ugyanis nem szándékszik lerázni ma- gáról. Épp ellenkezőleg. Imádta csendes napjaikat, ágyban töltött délutánjaikat, a nagyon ritka, lusta délelőttöket. Azon a hétvégén, amikor bejelentették eljegyzésüket Allegra szüleinek, végre lophattak maguknak egy nyu- godt estét otthon, szombaton pedig még moziba is elju- tottak! Hazaérve nyomban bebújtak az ágyba - sose bírtak ellenállni, ha szeretkezni lehetett -, és éppen el- alvóban voltak egymás ölelésében, amikor megcsör- rent a telefon. Jeff nem akart tudomást venni róla, de Allegrát nem ilyen fából faragták. Mindig attól tartott, hogy valame-

305

lyik ügyfele ülhet nyakig a pácban, amelyből neki kell kirántania a delikvenst. Néha valóban erről volt szó, néha félrekapcsolt a telefon. - Halló? - szólt bele álmosan. Egy pillanatig senki sem válaszolt, Allegra már majdnem letette, amikor hirtelen belehüppögtek a telefonba. - Halló! - ismételte a lány, összevonva a szemöldökét. - Ki az? - Még egy hüppögés, aztán egy elfúló hang: - Carmen. - Jól vagy? - Baleset történt volna? Valami komoly baj? Csak nem Carmennal? Alan otthagyta talán? Mi történhetett? - Carmen, beszélj már hozzám - kérte, igyekezve, hogy ne legyen türelmetlen a hangja. Jeff felnyögött az ágy másik oldalán. Valahányszor a háza- sok összekaptak, Carmen megeresztett egy hisztérikus telefont, amit Jeff egyáltalán nem talált mulatságosnak. Egyébként nagyon bírta őket, de az volt a véleménye, hogy nem Allegra dolga elsimítani Carrék csipcsup há- zi perpatvarait. Ilyesmi minden családban előfordul, az emberiség többsége mégsem rohangászik azonnal az ügyvédjéhez. Carmennak végül sikerült kikényszerítenie magából annyit, hogy elmegy, aztán újult erővel folytatta a zo- kogást. Allegra hallotta, hogy valaki ordít a háttérben. - Mi az? - kérdezte, és megpróbált nyugalmat sugá- rozni telefonon át, már amennyire ezt lehet. - Elhagy? - Igen, elhagy! - nyeldekelt Carmen. Aztán Alan szólt bele, dühösen és fáradtan. - Hagyom a fenét! Svájcba megyek filmet forgatni, se

306

nőzni, se öngyilkosságot elkövetni nem akarok - ismé- telte tízezredszer az éjszaka folyamán. - Dolgozni fogok! Ha pedig befejeztem, hazajövök. Ezzel keresem a kenyerem. - Azzal visszaadta a kagylót hisztérikus fele- ségének, aki még szívszaggatóbban zokogott. - De én terhes vagyok! Allegra sóhajtott. Most már összeállt a kép. Carmen nem akarja, hogy a férje elutazzon filmezni. Csakhogy Alannek szerződése van, méghozzá nagyon csinos ösz- szegre. Mennie kell. - Ugyan, Carmen, légy már méltányos. Alannek kö- telességei vannak. Átugorhatsz hozzá látogatóba, mie- lőtt júniusban forgatni kezdenél. Vagy menjél most, az ég szerelmére. Ellehetsz odaát egy hónapig a próbák előtt. - A szipogás hirtelen elhallgatott. - Megtehetem, ugye, megtehetem? jaj istenem, kö- szönöm, Allegra! Úgy szeretlek! - Allegra abban már nem volt biztos, hogy Alan is így fog úszni a boldogság- ban. Carmen, ha akart, borzasztóan nyűgös tudott lenni. - Majd holnap felhívlak! - tette hozzá hadarva, és jóformán szó közben tette le. Allegra megcsóválta a fe- jét, eloltotta a villanyt, és visszabújt Jeff mellé. - Közölnöd kellene ezzel a népséggel, hogy ne hívo- gassanak már ötpercenként, mint egy tízcentes diligyó- gyászt - dünnyögte a férfi. - Kész őrület. Nem is értem, hogy bírod. - Allegra tudta, hogy Jeff most komolyan bosszankodik, bár egyébként rendkívül sportszerűen tűrte Allegra ügyfeleinek viselkedését. Carmen és Bram Morrison felesége rendszeresen előadták a mű-

307

sort, sőt maga Bram is, ha elengedhetetlennek érezte; valamint erre lehetett számítani Malachitól is, ha tökré- szegen világrengető ötletei támadtak, vagy valami disznóságot művelt. Még Alan sem volt kivétel. És a többiekről is el lehetett mondani ugyanezt. Ez hozzá- tartozott a Los Angeles-i ügyvédek feladatköréhez. Ha a klienseik éppen nem őket hívták, akkor az ügynökei- ket nyaggatták. - Ez a hivatás kockázata, Jef. Nehéz lenne rábeszélni őket, hogy mondjanak le az elvárásaikról. - Ez idegbaj. Egyáltalán mi történt? Megint össze- vesztek? Ebből nem lesz tartós házasság, ha mindany- nyiszor felhívnak éjnek évadján, amikor összekapnak azon, hogy ki vigye le a szemetet. - Igazság szerint Alanék háztartási szemetét le kellett darálni, és a kukát kombinációs lakattal kellett zárni, nehogy ellopják. - Ha te nem szólsz Carmennak, majd szólok én. -Nem akarja, hogy Alan Svájcba utazzon a jövő héten. Azt akarja, hogy maradjon otthon vele és a ba- bával. - Hol van itt baba? - morgott Jeff, aki még Alannél is mérgesebb lett Carmenra. - Ez már igazán bárgyúság. Tíz perce állapotos, és elvárja, hogy a férje otthon üljön mellette kilenc teljes hónapon át? - Csak hét hónapig és három hétig. Már öt hete terhes. - Jeff ismét felnyögött, Allegra nevetett. Ez tényleg szamárság, de pontosan Carmenra vall. - Nem kellene átnyergelned a trösztellenes jogra? - vetette fel a vőlegény, majd úgy döntött, hogy ha már

308

mindketten felébredtek, nem hagyja veszendőbe menni az alkalmat. Ettől legalább visszajött a jókedve. És mikor elaludtak, már senki sem zavarta az álmukat többé. A következő héten mindenkit az Oscar-díjak kiosztása foglalkoztatott. Carmen buzgón tervezte az utazásu- kat. Két nappal a gála után akartak távozni. Őt és Alant is jelölték, de egyikük sem számított nyerésre. Ennek ellenére hatalmas szakmai előrelépésnek számított már az is, hogy a jelöltek között vannak. Carment azonban mintha egyáltalán nem érdekelte volna a karrierje, csak a baba és persze Alan. A jegyespár a gálán ismét összetalálkozott a Stein- berg szülőkkel. Allegra mérhetetlen örömére Simon filmje öt Oscart nyert, köztük a legjobb operatőri munka díját. Úgy tűnt, az anyja is nagyon örül, de Allegra most már minden találkozáson valami furcsa feszültsé- get érzett benne. Nem tudta, a műsornak tulajdonítsa-e vagy mulan- dó kedélyállapotnak. S ha csak képzeli? Inkább megha- tározhatatlan sejtelem volt, mint bizonyosság. Amikor megemlítette Jeffnek, vőlegénye esküdözött, hogy ő semmit sem észlelt. - De olyan zaklatottnak vagy zavartnak vagy szomo- rúnak vagy nem is tudom, minek látszik - erősködött Allegra. - Talán nem érzi jól magát. Lehet, hogy beteg - ma- gyarázta józanul Jeff, amitől Allegra még idegesebb lett. - Remélem, nem.

309

Alan és Carmen, ahogy számítottak rá, nem nyertek, de egyikük sem bánta túlságosan. Formájához híven Blaire megkérdezte a gála után, hogy Allegra megtelefonálta-e már az apjának az eskü- vő hírét. - Nem, mama, nem telefonáltam! - mondta elbigy- gyesztett szájjal a lány. Szédületesen festett testhez ta- padó ezüst színű ruhájában. Jelenleg ez volt az utolsó, amiről hallani szeretett volna: az apja és az értesítés. - Tudnom kell, a meghívók miatt - akadékoskodott Blaire. Allegra égnek emelte a pillantását. - Oké, oké, felhívom! - Hirtelen jobb ötlete támadt. Miért nem hívod fel te, és miért nem kérdezed meg tő- le, hogy óhajt-e szerepelni a meghívón? Mert én nem akarom. Az én apám Simon. Nincs szükségem erre az alakra, nem érdekel a nyomora. Egyáltalán minek fel- hívni? Miért nem jelentitek be ti? Ugyse használom a nevét, akkor meg mit számít? - A világ Allegra Steinbergként ismerte, bár Simon sohasem tudta hivatalosan örökbe fogadni. Blaire egyszerűen nem volt hajlandó megvitatni a témát Allegra igazi apjával, Charles Stantonnal. Allegra Stanton. Ugye, szép név? Már akinek. - És csak hogy tudd, én oda nem megyek vele az oltárhoz! Papa fog oda vezetni! - Mielőtt Blaire válaszolhatott volna, elszakította őket egymástól a gra- tulálók és újságírók sokasága. Később, amikor a tömeg ritkulni kezdett, Allegra lát- ta, hogy Dame Elizabeth Coleson odajön gratulálni az apjához. Derűsen csevegtek az őket körülvevő ember-

310

gyűrűben. Blaire kissé arrébb húzódott; hogy barátai- val beszélgessen. Ám Allegra látta, amint feszült arccal hátranéz Simonra. A lánynak komolyan szöget ütött a fejébe, hogy hátha Jeffnek van igaza, és az anyja csakugyan nem egészséges. Utána valamennyien elmentek bulizni. Allegra és Jeff Sherry Lansing partijára ment a Bistróba, aztán egy másikba a Spagóba, de egyik se volt olyan jó, mint ami- lyeneket Irving Lazar adott a régi szép időkben. Két nappal később Alan és Carmen elutaztak Svájcba. Bő- röndök, hajókofferek, akasztós ruhatasakok özönét vit- ték magukkal, erősen emlékeztettek egy vándorcir- kuszra. Ám Carmen ujjongott, mert végül is elkísérhet- te a férjét. - Csak aztán el ne felejts idejében visszajönni - figyelmeztette Allegra, aki kikísérte a házaspárt a repülő- térre. Alant teljesen porba sújtotta a rengeteg cucc, amit a felesége hurcolt magával. Persze a sajtó is megjelent, mert fülest kapott, és még idegtépőbbé tette a külön- ben is hisztérikus indulást. Allegra a légitársaság ügynökeinek segítségével vég- re felültette őket a gépre. Utoljára még aláíratott Alannel néhány papírt, amelyeket az aktatáskájában hozott, majd megkönnyebbülve visszavitette magát a városba a limuzinnal. Még arra is maradt ideje, hogy telefonáljon Jeffnek. Isteni volt. - Milyen volt? - érdeklődött a férfi. - Észbontó, mint rendesen. - Felvették a műszálas ruhát és a parókát? Azt kellett

311

volna. - Igazad van, azt kellett volna - nevetett a lány - Alan valamiféle macit hurcolt, amelyet Carmen min- denhová magával visz. Carmen cobolyprémes anorá- kot viselt és olyan sztrecskosztümöt, ami alatt bokatö- rést szoktak kapni a bolhák. Bár mi is úgy esküdnénk meg Vegasban, ahogy ők! - Egyetértek. Ha már itt tartunk - folytatta, elővigyá- zatosan megválogatva a szavakat -, ma beszéltem anyámmal. Azt akarja, hogy menjünk át hozzá keletre. Azelőtt szeretném lebonyolitani, mielőtt belevágnék a forgatásba. - Vagyis két héten belül. Allegra elképzel- hetetlennek tartotta. Most végezte az utolsó simításo- kat Bram Morrison turnéján. Elképzelhetetlen munka volt már maguknak a biztonsági intézkedéseknek és a testőrök szerződéseinek az újbóli ellenőrzése is. A kö- zelmúltban megismerkedett Jeff harvardi barátjával és társproducerével, Tony Jacobsonnal. Tudta, hogy Tony- nak és Jeffnek temérdek tennivalója lesz a forgatás megkezdése előtt. Fogalma sem volt, mikor szakíthat- nának időt egy keleti utazásra, pláne arra, hogy meglá- togassák Jeff anyját. - Nem is tudom, Jeff... de majd megpróbálom. Ígé- rem. - Azt mondtam anyámnak, hogy április utolsó hét- végéjén megyünk. - Visszafojtott lélegzettel, némán imádkozott, hogy menyasszonyának ne legyenek kifo- gásai. Az anyját már az is épp eléggé fölzaklatta, hogy egy olyan lánynak kérte meg a kezét, akit az anyósjelölt

312

még sohasem látott. - Meg tudod tenni? - Megteszem, megteszem! - A New York-i vizit után két nappal lesz Bram nyitókoncertje, még az a szerencse, hogy helyben, bár úgy is borzasztó megeről- tetés. - Csak a hétvégét töltjük ott. Vagy egyetlen éjszakát, ha neked úgy jobb. - Mindenben hajlandó volt alkalmazkodni menyasszonyához, ám ezt a látogatást elengedhetetlennek tartotta. Allegra nem is akarta megta- gadni tőle. Ismeretségük első percétől nem kapott Jefftől mást, mint támaszt és megértést. Tartozik neki ennyivel. - Ha akarod, visszafelé jövet megállhatunk Bostonban, és meglátogathatjuk apádat - javasolta a férfi. Halálos csend lett a vonalban. - Charles Stanton nem az apám. - Ennél többet nem árult el, pedig Jeffet majd elemésztette a kíváncsiság. De a megjegyzés lehetőséget adott, hogy este ismét szóba hozza a témát, amikor közösen készítették a va- csorát. Most már tudománnyá fejlesztették a főzést. Jeff a húst vállalta, Allegra a körítést. Nagyon értett a zöld- ségekhez, salátákhoz és a látványos kis ínyencségek- hez. A vőlegény viszont sztéket, bordát, csirkét szeretett sütni. A kérdésre most is néma csönd volt a felelet. - Ne firtassam többé? - Allegra teljes két hete kerül- gette, hogy válaszolnia kelljen. - Pedig szeretném tudni, miért rázott meg ennyire. Nem kellene beszélget- nünk róla? Mi a véleménye a pszichiáterednek? Nem kérdezted?

313

Allegra bólintott. - Azt mondta, hogy meséljem el neked. - Újabb hosszú csend következett. A lány rizst és brokkolit sze- dett a férfi tányérjára, Jeff hozzátett egy szelet roston sült halat. Ínycsiklandó vacsora ígérkezett. Allegra ké- szített még fokhagymás pirítóst is és némi salátát. - Voilá! - mondta Jeff, és cikornyás kézmozdulatot tett. Allegra fagyosan mosolygott, mert Charles Stan- tonra gondolt. Jeff mintha belelátott volna a fejébe. - Miért gyűlölöd annyira, Allie? - kérdezte halkan. - Mit művelt veled vagy a mamáddal? - Gyanította, hogy szörnyűség lehetett. A lány vállat vont, és csipe- getni kezdte a vacsoráját. - Tulajdonképpen semmit... akkor... Itt inkább az a baj, amit nem csinált... Volt egy bátyám, úgy hívták, hogy Patrick... Paddy. - Elmosolyodott, ahogy fölné- zett Jeffre. - Imádtam. Öt éwel volt idősebb nálam. Bármit megtett értem... Én voltam az ő kis hercegnője. A legtöbb báty meg szokta rakni a húgát... Paddy soha. Megjavította a babáimat, ha eltörtek, segített felhúzni az egyujjas kesztyűmet, megkötötte a cipőfűzömet, egészen addig, amíg... - Könnyek szöktek a szemébe, mint mindig, ha Paddyről beszélt. Máig őrzött róla egy képet, egy bezárt fiókban, az irodájában. Borzasztóan fájt még most is, majdnem huszonöt év után. - Meg- halt, mikor ötéves voltam - folytatta elfúló hangon. - Fehérvérűség, valamilyen ritka változat, amelyet akkor még nem tudtak gyógyítani. Most se mindig boldogul- nak vele. Paddy tudta, hogy meg fog halni. Mindig

314

mondogatta nekem, hogy föl fog menni az égbe, és ott vár rám. - Ismét teleszaladt a szeme könnyekkel. Jeff abbahagyta az evést, és a lány kezéért nyúlt. - Sajnálom - mondta, gombóccal a torkában. A lány bólintott, de most már nem hagyta abba, ha egyszer elkezdte. Talán Green doktornőnek volt igaza. Jobb, ha elmondja Jeffnek, és túlesik rajta. - Könyörögtem, hogy ne hagyjon itt. De ő azt mondta, muszáj. A vége felé már olyan beteg volt. - Máig em- lékszem. Az ember állítólag nem emlékszik azokra a dolgokra, amelyek ötéves korában történnek meg vele. De én mindenre emlékszem Paddyről. Emlékszem a napra, amelyen meghalt. - Elcsuklott a hangja, de csak azért is folytatta. Jeff odanyújtott neki egy papír zseb- kendőt, és Allegra rámosolygott a könnyein át. Bárcsak ismerhette volna Paddy Jeffet. Bárcsak élne még Paddy. Hányszor kívánta ezt. - Szerintem apám beleőrült Paddy halálába. A vége felé maga próbálta kezelni, de hiába. Ezt nem tudtam, mama mesélte később. Persze hiába. Senki sem tehetett semmit. De apámnak ez volt a specialitása, épp ezért hatott rá tébolyítóan, hogy nem segíthet a bátyámon. Velem sose törődött valami sokat, talán mert kicsi voltam, vagy lány voltam, vagy... nem tudom... Nem nagyon emlékszem rá, csak Paddyre. Sohasem volt otthon, örökké dolgozott. Aztán a testvérem meghalt, apám összeroppant, és anyámon töltötte ki a dühét. Megállás nélkül ordított vele, őt kárhoztatta minde- nért. Én pedig, mint minden gyerek, valamiért azt kép-

315

zeltem, hogy az én hibám. Azt hittem, én tettem valami iszonyatosat, amitől Paddy meghalt, apám pedig meg- gyűlölt bennünket. Az egészből arra emlékezem, ahogyan apám üvölt. - Így tartott ez körülbelül egy évig. Azt hiszem, apa rengeteget ivott is. Örökösen veszekedtek, a házassá- guk teljesen tönkrement. Éjszakánként bebújtam sírni a faliszekrénybe, hogy ne kelljen hallanom a kiabálá- sukat. - Iszonyúan hangzik - mondta Jeff. - Iszonyú volt. Egy idő után verni kezdte anyát. Min- dig attól rettegtem, hogy tulajdonképpen engem akar megverni, és mindig lelkifurdalásom volt, amiért nem akadályozom meg, de semmit sem tehettem ellene. Egyfolytában azon rágódtam, hogy ha Paddy nem hal meg, ez sem következett volna be. Vagy ki tudja. Ráka- pott, hogy mamát hibáztassa mindenért, a szemébe is vágta, hogy ő a bűnös Paddy halálában, mire a mama megmondta, hogy ott fogja hagyni. Erre ő azt felelte, hogy ha anya meg meri tenni ezt, akkor ő nem ismer bennünket többé, és nélküle éhen fordulunk föl az ut- cán. Mamának nem voltak rokonai, és gyanítom, hogy spórolt pénze sem. Sokkal később mesélte csak el, mit tervelt ki: elkezdett novellákat küldözgetni a magazi- noknak. Félretett pár ezer dollárt. Aztán egy este, mi- után kapott egy jó kiadós verést, kézen fogott és eljöt- tünk. Emlékszem, egy szállodába mentünk, ahol bor- zasztóan hideg volt. Emlékszem, nagyon éhes voltam, és anya fánkot hozott nekem. Valószínűleg nem mert

316

többet költeni. - Úgy rémlik, ott bujkáltunk egy darabig. Apám nem talált ránk. Aztán anya mégis bement a munkahelyére, hogy beszéljen vele, és engem is magával vitt. Apámat minden munkatársa úgy bálványozta, mintha isten lenne, vagy mit tudom én. Ő volt a nagyágyú a Harvard orvosi fakultásán. Azt bezzeg senki se tudta, hogy veri anyát, viszont borzasztóan sajnálták Paddy miatt. - Mama megmondta, hogy el akar menni. Ő azt felelte, hogy ha mama meg meri tenni, akkor egyikünket sem ismer többé, az se fogja érdekelni, ha meghalok. Azt mondta, ha elmegyünk, nem vagyok többé a lánya. - A szeme ismét telefutott könnyekkel. Jeff szorította a kezét, de nem szólt. - Ezt mondta: nem leszek többé a lánya. Mama azt felelte, hogy akkor is elmegyünk. És mikor kiléptünk az irodájából, még utánunk kiáltott, hogy számára mindketten meghaltunk. Nem mondta, hogy isten velünk, nem csókolt meg. Semmit. Úgy viselkedett, mint aki gyűlöl bennünket. Azt hiszem, gyű- lölte a mamát, és az ő szemében én elválaszthatatlanul összefonódtam az anyámmal. Mama azt mondta, hogy apám észre fog térni, és én mindig az ő kislánya leszek; csak azért viselkedik úgy, mint egy őrült, mert nagyon szomorú Paddy miatt. Azt is mondta, hogy el fogunk utazni Kaliforniába. Busszal jöttünk. Mama időnként megpróbált telefonálni Bostonba, de az apám sohasem állt szóba vele, és lecsapta a kagylót. - Amikor megérkeztünk Los Angelesbe, anya rögtön elkezdett írni a televíziónak. Szerencséje volt, mert tet-

317

szettek az írásai. Egyszer, amikor én is ott voltam, mama elmesélte a történetét valami embernek a hálózat- nál, és az az ember elsírta magát. Nagyon sok munkát adott mamának. Aztán körülbelül hat hónap múlva mama megismerkedett Simonnal. Én akkor hat és fél éves voltam. Rögtön a hatodik születésnapom után hagytuk el Bostont. Ott töltöttük a születésnapomat abban a jéghideg szállodában, nem volt se torta, se aján- dék. Az apám nem kívánt boldog születésnapot, és nem hívott fel. De azok után, ami előző évben történt, úgy éreztem, nem is érdemlek ilyet. Mintha én lettem volna a hibás mindenért, de sohase magyarázták meg, miért. Csak tudtam, hogy hibás vagyok. - Éveken át írtam a leveleket az apámnak, rimánkod- tam, hogy bocsásson meg nekünk, de ő sohasem vála- szolt. Végül aztán írt. Megírta, hogy anyám aljas, meg- bocsáthatatlan dolgot művelt, mert sohasem lett volna szabad elhagynia a férjét. De ő elhagyta, hogy Kalifor- niában szajhálkodjon, valamint hogy én is parázna, feslett életet élek, tehát nem ismer többé. Eltéptem a levelet, hogy ne is lássam, és hetekig sírtam, pedig akkor már Simon volt az apám. Aztán egy idő után lemondtam Charles Stantonról, és soha többé nem neveztem apámnak. Tizenöt körül jártam, amikor meglátogatott; véletlenül Kaliforniába vetődött, valamilyen okból tele- fonált, én pedig találkozni szerettem volna vele. Bele- egyezett. Nagyon kíváncsi voltam rá, szerettem volna tudni, milyen most. De ugyanaz történt. A Bel Airben teáztunk. Mama vitt oda a szállodába, ahol mást se hal-

318

lottam, mint hogy anya milyen szörnyeteg. Egyszer se kérdezte, hogy vagyok, egyszer se mondta, hogy saj- nálja; amiért tíz évig rám se nézett, nem is írt. Egyre azt hajtogatta, mennyire fáj látnia, hogy pont olyan vagyok, mint az anyám. Azt mondta, hogy ocsmányul el- bántunk vele, és ezért még megfizetünk egy napon. Iszonyú délután volt, egyfolytában futottam hazáig, meg se vártam, hogy mama értem jöjjön az autóval. Csak minél messzebb akartam lenni ettől az embertől. Soha többé nem hallottam felőle. Aztán, én tökfej, hét éwel ezelőtt meghívtam a diplomaosztásomra. Ő el is jött a Yale-re, és megint nekem esett. Na,akkor lett ele- gem az egészből. Közöltem vele, hogy soha többé nem akarom látni azok után, hogy sértegette anyámat a dip- lomaosztásomon. - Egyszer küldött lapot karácsonyra, az ég tudja, milyen megfontolásból; akkor írtam neki és közöltem, hogy beiratkoztam a jogi fakultásra. Attól kezdve ismét nem hallottam felőle. Hátat fordított nekem és eldo- bott. Lehet, hogy anya faképnél hagyta Bostonban, de én akkor is a lánya maradtam. Engem nem kellett volna kizárnia az életéből. Mégis megtette. Valóságos rögesz- mém volt éveken át, hogy látni akartam, hallani akartam róla, hozzá akartam futni. Ma már túl vagyok rajta és fütyülök rá. Vége. Elment, nem az apám. Erre anyám rá akarja nyomatni a nevét az esküvői meghívónkra. Nem hiszek a fülemnek! Hanem annyit mondhatok, hogy az én nevem nem fog azon a lapon szerepelni, mint az övé! Nem az apám! De nem is akar az lenni. Az

319

lett volna az egyetlen tisztességes dolog, amit tehetett volna értem, ha végképp lemond rólam, és hagyja, hogy Simon örökbe fogadjon. De mikor ezt kértem tőle azon a napon a Bel Airben, a tizenötödik születésnapo- mon, azt felelte, hogy durva és megalázó dolgokat mondok, és sohasem egyezik bele. Ilyen önző roha- dék. Engem nem érdekel, milyen tiszteletre méltó, meny- nyire jó orvos, embernek akkor is rongy. Nem az apám többé. - Majdnem huszonöt éven át fizetett azért, hogy az apja érzelmileg elhagyta. Amíg él, nem bocsát meg neki. - Most már értem, mit érzel iránta, Allie. Miért is hív- nád meg az esküvőre? Nem vagy köteles. - Mérhetetle- nül sajnálta a menyasszonyát, annak ellenére is, hogy a későbbiekben sokkal boldogabb gyerekkora lett Simon Steinberg házában. Nagyon mély sebeket ütött rajta, hogy kiskorában elveszítette a testvérét, majd a vér szerinti apja tagadta meg. Ezért keresett hát ugyanilyen el- utasító férfiakat: hogy ne szakadjon meg a lánc. Ám vé- gül, hála Green doktornő évekig tartó segítségének, si- került kitörnie a mintából. - Anyám azt akarja, hogy hívjuk meg. El tudod ezt képzelni? Szerintem mama megbolondult. Az én nya- kamba akarja varrni az évek óta gyűlő, régi bűntudatát, vagy mit tudom én, micsodáját, és elvárja tőlem, hogy én cipeljem tovább. Hát én nem teszem. Az se érdekel, ha a küszöbömön fordul fel az a gazember. Nem hívom meg az esküvőmre. - Akkor ne tedd - mondta Jeff egyszerűen.

320

- Mondd ezt a mamának. Az őrületbe kerget. Egy- folytában azt kérdezgeti, telefonáltam-e már Pedig megmondtam, hogy nem fogok. - Mit mond Simon? - Nem kérdeztem, de neki meg a feltétlen tisztesség a mániája. Azért is hívtam meg apámat a diplomázá- somra. Simon egyre azt fújta, hogy nem lenne tisztessé- ges, ha nem hívnám meg, ha megfosztanám a lehető- ségtől, hogy büszke lehessen rám. Nohát, apám adott egyet a büszkeségnek. Odajött, gorombáskodott mindenkivel, még a tízéves kis Sammel is. Scott az első perctől utálta. Fogalma sem volt róla, ki ez. Nem engedtem, hogy mama vagy Simon elárulják. Annyit mondtak csak, hogy régi ismerős. Ma már tudják, de nem az én számból. Én sose mondtam ki, hogy nem Si- mon az apám. Attól féltem, másodrangú lennék tőle, és nem szeretnének többé. Pedig Simon mindig úgy bánt velem, mint a vér szerinti gyerekeivel. Sőt, ha lehet, még jobban. - Elmosolyodott, sóhajtott, belevillázott a sült halba. - Tulajdonképpen nagyon szerencsés vagyok, leszámítva a korai éveket. - Azok azonban olyan sebet ütöttek rajta, hogy évekig tartott a gyógyulás. - Tehát szerinted mit kellene tennem? - Amit akarsz. Ez a mi esküvőnk. Azt tedd, amit te akarsz, ne azt, amit anyád szerint tenned kellene. - Szerintem anyát még mindig elfogja időnként a bűntudat, amiért otthagyta a férjét. Most dobni akar neki egy engesztelő csontot. De én nem vagyok az adó- sa, Jeff. Soha, de soha nem volt emberséges hozzám.

321

-Valóban nem tartozol neki semmivel. Majd én be- szélek anyáddal, hogy ne tegyék rá apád nevét a meg- hívókra - szólt Jeff határozottan. - Egyetértek - mondta a lány Nagy megkönnyebbü- léssel, hogy legalább Jeff megérti. - Engem nem érdekel, hogy úgy tisztességes, ha feltüntetik a nevét. Ő meny- nyire volt tisztességes hozzám az utóbbi huszonnégy évben? - Nem nősült meg többé? - érdeklődött Jeff. Bár ennek a családi tragédiának valószínűleg minden tagját annyira tönkretehette Allegra fivérének halála, hogy azóta sem épülhettek föl belőle. - Soha - erősítette meg a lány - Kinek kellene ez? - Mostanra talán már magához térhetett, és nem olyan beteg. - Szóval ilyen volt az én gyerekkorom. - Sóhajtva hátradőlt a székén. Azért megkönnyebbülés, hogy ki- adta magából. - Most már tudod szörnyű titkaimat. Az igazi nevem Allegra Charlotte Stanton, de ha egyszer is így szólítasz, megöllek. Nekem tökéletesen megfelel a Steinberg. - Nekem is - mondta Jeff. Felállt, megkerülte az asztalt, hogy megcsókolhassa a lányt. Aznap este egyikük se ette végig a vacsorát. Sétálni mentek a partra, hogy beszélgessenek Allegra apjáról. A lány úgy érezte, féltonnás súly esett le a szívéről. Örült, hogy Jeff tudomást szerzett a gyerekkoráról. És most valahogyan már egyáltalán nem volt fontos neki az apja, akármennyire dühöngött is miatta. Neki itt van

322

Jeff és a maga élete. Gyógyulóban volt. Sokáig üldögéltek Jeff házának verandáján a gyö- nyörű éjszakában. Allegra a férfihoz simult. Ittak egy kevés bort, pihentek. Éjfél után megcsörrent a telefon. - Ne vedd föl! - rimánkodott Jef. - Valamelyiknek aranyere van, vagy lesittelték, és most tőled várja, hogy oldd meg. - Nem tehetem. Ez a foglalkozásom, és talán csakugyan szükségük van rám. De nem ügyfél volt, hanem Sam. Megkérdezte, hogy Allegrának másnap nincs-e számára némi ideje. Allegrát csak kissé lepte meg a hívás. Sam időnként nála keresett segítséget, főleg, ha a szüleiket kellett rá- beszélni valamire. - Összevesztél mamával? - kérdezte, és akaratlanul elmosolyodott. - Nem, de ő feszt csak a kertről és a konyháról sikol- tozik. Csoda, hogy nem kap szívrohamot - mondta Sam egy szemernyi derű nélkül. Az anyjuk nagyon ne- héz természetű lett az utóbbi időben. - Az esküvőről nem is szólva - tette hozzá Allegra. - Ja, tudom - mondta a kislány még komorabban. - Hol találkozunk? - Miről van szó? - érdeklődött Allegra. - Netán szer- ződés fotózásra? - Ja... - felelt Sam rejtélyesen. - Olyasmi. - Tizenkettőkor ott leszek érted. Jeff úgyis Tony Ja- cobsszal, a társproducerével ebédel. Majd elmegyünk

323

valami vicces helyre, mondjuk, az Ivybe. - Üljünk be valahová dumálni - szólt halkan Sam. Allegra elmosolyodott. - Oké, ez komolyan hangzik. Szerelem van a dologban? - Az - felelte Sam búsan. - No, most már értem a dolgot. Megteszem, amit tudok. - Kösz, Al - mondta a húga. Allegra megismételte, hogy másnap, vasárnap délben elmegy érte. - Hát hozzánk már senki sem telefonál normális idő- ben? - panaszkodott Jeff, amikor Allegra beszámolt neki, miről van szó. - Elég zaklatott volt a hangja. Nyilván új fiúja van. - No, legalább Sam családtag - engedte meg Jef. En- nek azért sokkal több értelme van, mint mikor Malachi O'Donovan csörög ide valamelyik őrszobáról, a része- geknek fenntartott kóterból. - Nem haragszol, amiért vele ebédelek holnap? - kér- dezte a lány néhány perccel később, amikor lefeküdtek. Jeff azt szerette volna, ha velük tart. Allegra is fölöttébb kedvelte Tonyt, aki nagyon keleti volt és nagyon értel- mes. New Yorkból jött, az apja jól menő beruházási bankár volt a Wall Streeten. Segített támogatókat szerezni a filmjükhöz, és kitűnő tanácsokat adott nekik. Egészen más ember volt, mint Jeff, ennek ellenére Al- legra kedvelte. - Egyáltalán nem. Majd utána találkozunk. Esetleg elmehetnénk együtt teniszezni. Megértelek, és Tony is

324

meg fogja érteni. Tetszeni fog neki Sam - ingerkedett. Menyasszonya helytelenítő pillantást vetett rá. - A papámnak is fog tetszeni! - mondta vészjóslóan, aztán pukkadozni kezdett. Olyan istenien megy minden, akár a karikacsapás. Azonkívül Jeffnek igaza van: nem kell meghívnia Charles Stantont az esküvőre. Most már csak az anyjával kell közölnie. Azt pedig megteheti holnap, a Samanthával elköltött ebéd után. Elmosolyo- dott, amikor Sam hívására gondolt. Ugyan miféle taná- csot adhat egy új fiúhoz ő, aki annyira nem szakértő? Azért hízelgő, hogy Sam őhozzá fordult. Fontosak voltak egymásnak, bár Sam időnként borzasztó pimasz tudott lenni. De Allegra még olyankor is szerette. 14. Ahogy ígérte, vasárnap pontosan érkezett a húgáért. Úgy tervezte, hogy az Ivyben ebédelnek. Utána végig- járhatnák a használtruha-boltokat a North Robertso- non, lazíthatnának, és egy kicsit kirúgnának a hámból. Sam mostanában kimondottan undokul viselkedett, ezért Allegra fontosnak tartotta, hogy minél kelleme- sebben töltsék el együtt az időt. Ám húga ma egyáltalán nem volt undok. Úgyszól- ván meg sem szólalt attól kezdve, hogy Allegra kikanyarodott a felhajtóútról. Nővére nem értette, mi lelte. Sam ebéd közben is szótlan volt. - Hát mi a baj? - kérdezte végül Allegra, aki nem ér- tette, miért kellett őt idecitálni. - Netán egy új palitól vannak fejfájásaid? - Sam összevissza járt mindenkivel

325

az utóbbi két évben, de sohasem volt tartós fiúja, ellen- tétben Allegrával, aki ennyi idős korában permanensen halálosan szerelmes volt valakibe. - Úgy valahogy - Megrántotta a vállát, majd könny- be lábadt a szeme. - Nem igazán. - Akkor mi van? - noszogatta egy kicsit Allegra. A pincér kihozta a tejeskávéjukat. Az ebéd ízletes volt, mint mindig, bár Sam alig nyúlt hozzá. - Na, Sam... kö- högd ki szépen... Akármi legyen is, rögtön nem lesz olyan rossz, mihelyt megosztod. - De úgy látszik, nagyon is rossz lehetett, mert Sam a tenyerébe temette az arcát, és halkan sírni kezdett. - Jaj, Sam... - karolta át a vállát Allegra. - Na, bébi, mondd el szépen... - A lány ránézett. Mérhetetlen kétségbeesés volt a tekinteté- ben. - Sam, kérlek.. . - Terhes vagyok - fuldokolta Sam. - Gyerekem lesz... - Hangtalanul sírt. Allegra mereven bámulta egy pillanatig, aztán magához ölelte. - Jaj, kicsim... ó, istenem... Hogy történt... ? Ki tette? - Samtől soha, senki sem hallott egyetlen fiúnevet sem, és állandó barátja se volt. - Én tettem - felelte csüggedten, vállalva a teljes fele- lősséget, és hátradobta fénylő platinaszőke haját. - Nem egymagad tetted - mondta Allegra. - Ki az apa? - Micsoda szavak egy tizenhét éves gyerekhez: apa... anya... Ahelyett, hogy azt kérdezné: "Ki a fiú?" Ez tudatosította igazán, hogy Sam gyereket hordoz magában, egy élő lényt. - Nem számít - felelte tompán a kislány.

326

- Dehogynem számít - erősködött Allegra. - Valaki az iskolából? - Ismeretlenül is szerette volna megölni, de nyugalmat színlelt, Sam érdekében, holott a szíve majd kiugrott. De a húga csak rázta a fejét. - Mondd már meg, Sam, hogy ki az! - De ne csinálj akkor se semmit, ha megmondom. - Megerőszakoltak? - suttogta Allegra rekedten. Sam ismét megrázta a fejét. - Nem, nem erőszakoltak. Az egész az én hibám. Ön- ként csináltam. Annyira odáig voltam érte... azt gondoltam... nem is tudom... - mondta, és megint elöntöt- ték szemét a könnyek. - Azt hiszem, hízelgőnek talál- tam. Olyan nagyvilági volt. Harmincéves. - Egy har- mincéves férfi és egy tizenhét éves lány! Hát egyáltalán nem volt esze? Mert tisztesség, az nyilvánvalóan nem volt benne, ha még csak nem is védekezett. - Még szűz voltál? - kérdezte fájó aggodalomrnal. Sam megrázta a fejét, de nem szolgált további részle- tekkel. Allegra tudta, hogy a húga nem fekszik le fűvel- fával, de hát rövidesen betölti a tizennyolcat, miért ne találkozhatott volna valakivel, aki fontos volt neki. De Allegrát most nem érdekelte más, csak a jelen. - Hogyan találkoztál vele? - Egyszer csinált rólam egy sorozatot - felelte Sam siralmasan. - Francia. Olyan menőnek hittem, mert pári- zsi. Úgy bánt velem, mint egy nagyvilági nővel, és ténylegjóképű volt. - Neki szóltál már? - Egyszer kerüljön a kezébe a hapsi! Tartsa szerencséjének, ha nem utasíttatják ki!

327

Sittre fogják vágatni kiskorú megerőszakolásáért. Si- mon képes rá. Ám Sam csak rázta a fejét gyászos kép- pel. - Nem is igazán akarom. De azért felhívtam az ügy- nökséget, és azt mondták, hogy elment Japánba vagy valahova. Itt csak átutazott, nem is ismerték igazán. A demo anyagához kellettek a képeim, mielőtt tovább- ment Tokióba. Senki se tudja, hogy találhatnák meg. Bár már nem is számít, soha többé nem akarom látni. Oké volt, de a vége felé már elég görény. Utána megkí- nált valami droggal, és mikor mondtam, hogy nem kell, azt mondta, kisbaba vagyok. - És most neki lesz kisba- bája. - Jean-Lucnek hívták. De hogy mi a családneve, azt nem tudja senki. - Uramjézus! - Allegra fújt dühében. - Hát hogy vezetik azt az ügynökséget? Őket is börtönbe kellene zár- ni, ha így bánnak a kiskorúakkal! - Majdnem tizennyolc éves vagyok, Al. Tudok modellt állni anélkül is, hogy állandóan fognák a kezemet. - Nekem nem úgy tűnik - mondta Allegra keserűen, aztán észbe kapott. Nem szabad kíméletlennek lennie Samhez, anélkül is van éppen elég baja. Segíteni akar neki. Csak erre szabad gondolnia. A húgában legalább volt annyi kurázsi, hogy eljöjjön hozzá a problémájá- val. - Gondolom, mamának még nem szóltál. - Nem is akarok! - mondta Sam. Allegra bólintott. Ő sem akarna, ha ennyi idős lenne, bár az anyjuk hihetet- lenül megértő. Sok barátnőjük volt, akik előbb fordultak Blaire-hez a gondjaikkal, mint a saját anyjukhoz.

328

Ám Blaire idegeit az utóbbi időben annyira pattanásig feszítette a műsora és az esküvő, hogy Sam egyszerűen nem bírta rászánni magát a vallomásra. - Akkor hogy akarsz kimászni ebből a pácból? - kér- dezte Allegra összeszoruló szíwel. Szerinte egy ilyen Sam korú lány számára egyetlen megoldás létezett. Nem viselné el, ha a húga tönkretenné az életét azzal, hogy a nyakába vesz egy csecsemőt. - Holnap elviszlek a nőgyógyászomhoz. Talán meg sem kell mondanunk mamának. Csak hadd gondolkozzak, mielőtt dönte- nénk. - Nem tehetem - felelte a húga konokul. Allegra ér- tetlenül nézett rá. - Mit nem tehetsz? - Nem mehetek el veled az orvoshoz... mert már úgysem lehet megszabadulni tőle. - Miért nem? - rémült meg Allegra. - Csak nem akarod megtartani? Ugye, nem? Sam, még azt se tudod, ki a pasas! Nem vállalhatod egymagad ezt a gyereket. Ez ostobaság. - Mit érzeleg ez a lány? Hirtelen Carmen jutott eszébe, aki úgy viselkedik, mintha máris megszült volna, csak mert látta az embriót. Sammel is ez történt volna? - Nem szabadulhatok meg tőle, Al, legalábbis nem abortusszal. - Miért? - A Steinberg család szilárd erkölcsi elveket vallott, de ésszerűen gondolkoztak, és nem voltak kato- likusok. Allegra nem értette. - Ötödik hónapban vagyok.

329

- Mi? - Majdnem leesett a székről. - Mi az ördögnek nem szóltál hamarabb? Mit műveltél te az elmúlt öt hó- napban? Aludtál? - Nem tudtam! - mondta Sam teljes őszinteséggel. A könnyek végigszánkáztak az arcán, és lehullottak az asztalra. - Esküszöm! Olyan összevissza szokott jönni a menzeszem, azt hittem, attól van, hogy túlzásba vittem a tornát, vagy a fogyózást, vagy hogy mert annyit izgu- lok a vizsgák és a főiskola miatt... nem tudom! Sose gondoltam, hogy terhes lehetek! - Hogyhogy még csak nem is gyanítottad? Nem mozgott? Látszik már? - A húgára pillantott, de nem lá- tott semmit. Sam nádszálvékony volt, és buggyos ruhá- kat viselt. - Azt hittem, csak hízom, és folyton éhes voltam. - Még kétségbeesettebb lett az arca. - Múlt hétig nem is mozgott. Aztán egyszer csak megéreztem. Arra gondoltam, talán rákom van, az robbant szét bennem, vagy micsoda. - Szegény kölyök. Itt élnek a civilizált világ- ban, az ország egyik legrafináltabb városában, és sze- rencsétlen Sam azt képzelte, hogy daganata van. Alleg- ra rettenetesen sajnálta. A dolog egyre zűrösebb. Ezt komolyan át kell gondolnia. - Úgy gondolom, örökbe kellene adnod. - Sam csak bámult zsibbadtan. Nem is tudta elképzelni, mit kellene örökbe adnia. Felajánlották neki, hogy megmutatják ultrahangos vizsgálattal, de ő nem akarta látni. Nem akarta tudni, milyen nemű, semmit sem akart tudni ró- la. Nem akarta, hogy ott legyen.

330

- Most mit csináljak, Al? Világgá kell mennem, ha nem szólok egyhamar a papáéknak! - Ijesztő gondolat volt. Az egész egy katasztrófa. - Ezt nem teheted. - Nem tudom, mi mást tehetnék. Egész múlt héten azon filóztam, hogy megszököm, de előbb veled akartam beszélni. Allegrát már a gondolattól kirázta a hideg. - Meg kell mondanunk mamának. Ha idegrohamot kap, vagy kirúgnak, akkor lakhatsz nálunk, amíg meg nem szülöd. - Fölnézett a kislányra. - Mikorra várod? - Ez olyan iszonyú, hogy nincs is rá szó. Ez nem Carmen, hanem az ő tizenhét éves húga. - Augusztusra. Al... ugye, akkor segítesz? - Allegra bólintott, és a testvérek megfogták egymás kezét. Alleg- ra néhány perc múlva azt vette észre, hogy két, nullás- géppel nyírott fejű nő jóváhagyóan mosolyog rájuk. Azt hiszik, hogy Sam és ő szeretők! Ez volt az egyetlen, ami mosolyt csalt az ajkára. Meg is mondta Samnek, amikor kérte a számlát. Na, jó kis ebéd volt, majd kilyu- kad a gyomra az idegességtől. - Mikor akarod megmondani nekik? - Legszívesebben nem mondanám meg - vallotta be Sam. - De tudom, hogy nemsokára szólnom kell nekik, mielőtt megmutatkozik vagy mi. Mama furcsán nézett rám párszor, mikor túl sokszor repetáztam a reggeli- nél. De annyira lefoglalja a műsor, az udvar, meg te meg minden, ezért nem gondolnám, hogy igazán ész- revette volna. A papának meg fogalma sincs. Még min-

331

dig azt hiszi, ötéves vagyok, és copfba kell fonni a ha- jamat. - Épp ezért szerették Simont. Minden nagyvilági csiszoltsága ellenére maradt benne valami megindító ártatlansága. A legjobbakat feltételezte a családjáról és csaknem minden ismerőséről. Szinte sohase mondott rosszat másokról. Sam tudta, hogy ezzel most ösz- sze fogja törni az apja szívét. Bármit megadott volna érte, csak ne kelljen színt vallania. De tudta, hogy ez lehetetlen. - Holnap átjövök, és beszélünk velük - mondta Al- legra olyan hangon, mintha együtt kellene felhágniuk a vérpadra. És mi lesz aztán? Mihez kezdenek a gyerekkel? Ez a nagy kérdés. - Mit akarsz tenni, Sam? Örökbe akarod adni? Meg akarod tartani? - Meg kellett kérdez- nie. Négy hónap múlva megszületik a gyerek. Ezt Samnek is tudomásul kellett volna vennie, de nem bírta. - Valahányszor rágondolok, mindig rám hozza a frászt. Bárcsak menne el, és lehetne minden úgy, ahogy volt! - Az úgysem fog megtörténni - figyelmeztette Al- legra. Sam teljesen képtelennek látszott bármiféle döntés- re. Amikor kijöttek az étteremből, sétáltak egy darabig, de nem néztek be a boltokba. Nem volt kedvük hozzá. Egy idő után Allegra hazavitte a húgát. Búcsúzáskor magához ölelte, és arra kérte, próbáljon nyugodtan viselkedni másnap délutánig, amikor majd közösen meg- próbálják elrendezni a dolgot. - És hagyd ezt a marhaságot, hogy elszöksz! - szólt

332

rá szigorúan. - Ez elől nem lehet megszökni. Együtt né- zünk szembe vele. - Kösz, Al - felelte Sam hálásan. Roskadtan vánszor- gott be a házba. Legalább semmi sem látszik még rajta. Allegra el se merte képzelni, mit fognak szólni a szülei. Nagyon keserves lesz nekik a holnapi délután. Akármi- lyen megértők, ez iszonyú ütést mér majd rájuk. Rá- adásul nincs jó megoldás. Ha Sam lemond a gyerekről, valószínűleg élete végéig bánni fogja, vagy legalábbis időről időre fájó szíwel gondol rá. Ha megtartja, vég- leg elszúrja az életét. A jövő egy sötét alagút. Sam egyenesen vonzza a bajokat. Furcsa elgondolni, hogy Carmennak öröm és bol- dogság a gyermek - de akár még neki is az lehet. jeff is szeretne minél előbb kisbabát. A másik ember életében meg tragédia, és nem áldás. Zűrzavaros az egész. Mérhetetlenül leverten hajtott haza Malibuba, és még akkor is a parton kuporgott, karjaival átkulcsolva a térdét, amikor két óra múlva megjött Jeff. A vártnál hosszabbra nyúlt az ebéd a társproducerrel. Rengeteg dolgot kellett megbeszélniük a filmmel kapcsolatban. Ahogy kilépett a teraszra és meglátta a menyasszonyát, nyomban tudta, hogy baj történt délután. Allegra olyannak látszott, mintha teljesen begubózna a saját vi- lágába. Csak nem hívta fel az apját? - Szia! - köszönt a lánynak, és letelepedett mellé. Al- legra feléje fordult, de nem felelt. - Összebalhéztatok Sammel? - kérdezte Jeff, és gyöngéden megsimogatta menyasszonya hosszú szőke haját.

333

- Nem - felelte Allegra, és bánatosan elmosolyodott. Milyen jó hozzá Jeff, és a maga módján mennyire ha- sonlít Simonra. Milyen különös, hogy ennyi éven át kellett harcolnia lelkének démonaival. Végre legyőzte őket, és most már nyugodtan szerethet egy ilyen férfit. - Nem látszol valami boldognak. Rossz hír? A lány bólintott, majd kitekintett az óceánra. - Tudok segíteni? - Sam valószínűleg nem akarná, hogy Jeff tudomást szerezzen az állapotáról, de már úgysem lehet sokáig titkolni, húga augusztusban szül. - Nem hinném, hogy bárki tudna. - Ránézett Jeffre. - Sam öt hónapos terhes. - Francba - mondta Jeff tömören. - Ki az apa? - Nem is tudta, hogy Samnek fiúja van. - Egy harminc körüli francia, családi neve ismeretlen, aki öt hónappal ezelőtt, Tokióba menet átutazott a városon. Az ügynökségnek nincs följegyzése róla. Csak úgy beállított Los Angelesbe, csinált a húgomról né- hány képet, és teherbe ejtette. - Pazar - mondta Jef. - Meg lehet még szakíttatni az ötödik hónapban, vagy Sam nem is akarja? - Sem ezt nem akarja, sem azt. Már késő, de nem is akar gyereket. Holnap meg kell mondanunk a szü- leinknek. - Meg fogja tartani? - Nem tudom. Azt hiszem, annyira sokkos állapot- ban van, hogy egyelőre képtelen bármilyen döntésre. Szerintem nem kellene megtartania. Túl fiatal, tönkre- tenné az életét. Csakhogy nekem nincs jogom előírni,

334

mit tegyen. Ez életbe vágó döntés. - Bizony az - mondta Jeff megilletődötten. - Ha bár- miben tudok segíteni... - Reménytelenül elhallgatott. Itt már egyikük sem tehet mást, mint támogatják a kis- lányt a bajban. - Felajánlottam, hogy ha végképp tarthatatlanná vá- lik otthon a helyzet, lakhat nálam. Négy hónapra visz- szaköltözhetek a házamba - mondta csüggedten, mert ez is épp elég elkeserítő, de a legkevesebb, amit megtehet a húgáért. - Ide is jöhet - mondta gyorsan Jeff. - Hamarosan úgyis minden percemet a forgatáson kell majd tölte- nem. Átadom neki a dolgozószobámat, aludjon ott. - Drága vagy! - mondta Allegra, és megcsókolta. Ezután hosszú sétát tettek a parton, és késő éjszakáig beszélgettek. Másnap az irodából Allegra egyenesen a szüleihez ment, ahogy megígérte. Még alig múlt öt óra. Sammel együtt várták, hogy a szülők hazajöjjenek. Ál- talában fél hétre értek haza. A két lány idegesen feszengett a nappaliban. Blaire és Simon öt perc eltéréssel érkeztek. Mindket- ten derűsnek látszottak, és kellemesen meglepődtek Allegra ottlétén. Ám ahogy Blaire jobban megnézte a lányai arcát, tüstént tudta, hogy történt valami. Vadul dobogni kezdett a szíve. Scott. Vele van valami. Egész biztos. Allegrát értesítették miatta. Belefúrta pillantását idősebb lánya tekintetébe. - Mi a baj? Allegra rögtön tudta, mire gondol az anyja.

335

- Semmi, mama! - nyugtatta meg sietve. - Senkinek sem esett baja, mindenki a legpompásabb egészségnek örvend. Mindössze beszélnünk kell veletek. - Úristen! - Blaire lesüllyedt egy székbe, Simon szorongva állt mellette. Még ő is megérezte, hogy valami baj van, pedig egyáltalán nem szoktak olyan balsejtel- mei lenni, mint a feleségének. - Arra gondoltam, hogy Scottnak esett baja - vallotta be Blaire. - Az esküvővel van valami? - Allegrán az a fajta eltökéltség látszott, ami akkor szokott kiülni a vonásaira, ha fontosnak tartott valamit. Talán ismét azt kéri, hogy kurtítsák meg a vendégek számát, Blaire-nek már ahhoz sem volt ereje, hogy vitatkozzon. - Mi az? - Beszélnem kell veled, mama - szólalt meg Sam reszkető hangon. Simon összeszűkült szemmel nézte. Kislánya még sohasem viselkedett így. - Valami baj van? - kérdezte, miközben leültek. - Úgy valahogy - vallotta be Sam, majd hosszasan hallgatott, és végül könnyben úszó szemmel pillantott Allegrára. Egyszerűen nem bírta megtenni. - Akarod, hogy én mondjam meg, Sam? - kérdezte Allegra fojtottan. Húga bólintott. Allegra ekkor ráné- zett a szüleire, és megmondta azt, aminél kegyetlenebb dolgot még sohasem kellett mondania nekik. Minél előbb legyenek túl rajta. - Sam öt hónapos terhes - szólt nagyon nyugodtan. Blaire annyira elsápadt, hogy Allegra attól félt, az anyja mindjárt elájul. Simon sem festett jobban. - Mi? - Ennyit tudott mondani. Fülsiketítő csend

336

ereszkedett a szobára. - Hogy lehet ez? Megerőszakol- tak a randevúdon? Miért nem szóltál? - Simon számára felfoghatatlan volt, hogy a lánya is tevőlegesen részt vett ebben a dologban, pedig bizony ez volt a helyzet. Blaire bezzeg megértette, ahogy bámulta a lányait. Egy- előre sem részvét, sem sajnálat nem látszott rajta. Még csak most próbálta felfogni a csapást. - Nem erőszak volt, papa, csak butaság - mondta Sam, szétmázolva könnyeit az arcán. Iszonyúan festett. - Olyasvalaki, akit szeretsz? - kérdezte Simon, még mindig azt próbálva kifürkészni, mi történhetett. - Nem - felelte Sam ugyanazzal az egyenességgel. - Azt hittem, igen, de inkább csak hízelgő volt. Úgy volt, hogy levett a lábamról, és aztán elment. - Ki az? - kérdezte az apja szikrázó szemmel. - Egy fotós, akivel találkoztam. És nem csukathatod le, papa, mert már elutazott. Még én se találom. - Allegra átvette a szót, elmagyarázta a körülményeket. Blaire ránézett legkisebb gyerekére, és elsírta magát. - Nem tudom elhinni, hogy ilyen szamár légy, Sam! Miért nem szóltál? - Én se tudtam, mama. Csak a múlt héten kezdtem gyanakodni és mentem el orvoshoz. Utána pedig any- nyira megijedtem, hogy nem mertem szólni senkinek. El akartam szökni hazulról, hogy eltűnjek vagy meg- haljak vagy mit tudom én. De elhatároztam, hogy előbb felhívom Allegrát. - Hála istennek! - Anyjuk hálatelt pillantást küldött idősebb lánya felé, majd átült Sam mellé, és átkarolta a

337

vállát. A szoba túlsó végében Simon azon erőlködött, hogy ne sírja el magát. Allegra hozzásietett és átölelte. - Ugy szeretlek, papa! - súgta. Simon mégiscsak sír- va fakadt. Ha le is sújtott rájuk a balsors, legalább ők még megvannak egymásnak. - Most mitévők legyünk? - kérdezte. Kifújta az orrát és megtörülgette a szemét. Ő és Allegra ültek az egyik kanapén, Sam és Blaire velük szemben a másikon. - Nincsen sok választásunk - állapította meg Blaire gyakorlatiasan. Ránézett Samre, és majd megszakadt a szíve. Olyan gyönyörű, olyan fiatal, annyira nem jelöl- te még meg az élet. De már kezdődik. Az első sebhely Az elsö nagy megrázkódtatás. Az első tragédia vagy mély fájdalom. Ő pedig semmit sem tehet, hogy meg- védje a gyermekét. - Villágra kell hoznod a kicsit, Sam - mondta szeliden. -Már késő. - Tudom, mama - felelte Sam, holott fogalma sem volt arról, mit jelent egy szülés a testnek és a léleknek. Eddig olyan könnyen ment minden. Nem émelygett, nem volt semmi baja. Éppen csak farkasétvágya lett. Most pedig félt. De a hátralevő rész még mindig titok volt. Neki kell fölfedeznie az elkövetkező négy hónap- ban. Ezt senki sem veheti el tőle. - Aztán pedig örökbe kell adnod. Nincs más út, hacsak nem akarod tönkretenni az életedet. Semmi szük- ség rá, hogy tizenhét évesen gyereket végy a nyakadba. Ősszel mész az UCLA-ra. Mikorra várod? - kérdezte Blaire, akiben máris felébredt a szervező. - Augusztusra.

338

- Megszülöd, örökbe adod, és szeptemberben beül- hetsz a padba. Viszont attól félek, mégis fel kell áldoz- nod valamit: ennek a tanévnek a végét és az érettségit. Sam egy szót sem szólt. Egészen más dolog járt a fe- jében. - Tizennyolc leszek, mire megszületik, mama. - Jú- liusban volt a születésnapja. - Csomó nőnek van gyereke ilyen korban. - Sőt, a többségüknek férje is van. A te esetedben viszont kész katasztrófa lenne. Még azt se tudod, ki az apja! Miféle gyerek lenne ez? Ki lenne ez? - Félig én lennék, mama - felelte Sam, és könnyek szöktek a szemébe. - Lenne benne egy rész belőled... egy rész papából... egy rész Scottból és Allegrából... Nem adhatjuk oda csak úgy, mintha egy pár használt cipőt vágnánk be az ócskáshoz. - Nem, de odaadhatod olyanoknak, akik kétségbe- esetten szeretnének gyereket, akik házasok, mégis hiá- ba próbálkoznak. Rengeteg ember van, akik épp ilyen gyerekekre várnak. Nekik ez áldás. - És nekünk nem? Nekünk nem lenne az? - Az ősi ösztön szólalt meg Sam szavaiban, még ha a kislány nem is érthette ezt. De Blaire megértette. Négy gyereket hozott a világra. - Csak nem azt akarod mondani, hogy megtartod? - kérdezte iszonyodva. - Azt se tudod, ki az apja, mégis meg akarod tartani, Sam? Még csak nem is szerelem- gyerek, csak egy semmi! - Nem "semmi", hanem kisbaba! - mondta Sam in-

339

dulatosan, majd ismét sírni kezdett. Túlfűtött érzelmek alatt roskadoztak valamennyien, de Blaire nem engedte, hogy a lánya megingassa. - Sam, a babát örökbe kell adnod. Mi tudjuk, mi a legjobb neked. Bízzál bennünk. Életed végéig bánni fogod, ha most lekötöd magad egy gyerekkel. Most nem ennek van itt az ideje - mondta higgadtan, miközben megpróbálta összeszedni magát. Ez tényleg sok a meg- rázkódtatásból, hogy Samnek ennyi idős korára legyen kisbabája. - Ez nem ok arra, hogy lemondjak róla - jegyezte meg Sam. Ekkor megszólalt Allegra. Hűnek kellett lennie önmagához és a testvéréhez. - Így van, Sam - szólt halkan. - Neked kell lemonda- nod a kicsiről. Neked kell elszánnod rá magadat, mert te viseled egész életedben a döntésed következménye- it. Mi nem, legalábbis nem úgy, mint te. - A nővérednek igaza van - szólalt meg az apjuk. - Ám ezzel együtt én anyáddal értek egyet, Sam. Túl fiatal vagy egy kisbabához. Mi pedig túl öregek. Nem lenne tisztességes a gyerek iránt, ha vállalnánk. Se irántad, se a kicsi iránt nem lenne tisztességes. Jobb esélyt adsz neki, ha lemondasz róla, hogy mások örökbe fogadhas- sák. - Blaire hálásan tekintett a férjére. Simon, mint mindig, most is ugyanazt mondta, mint ő, csak szeli- debben. - Honnan tudhatjuk, hogy rendesek lesznek hozzá? És mi van, ha nem? - kérdezte Sam, és zokogott, mint a záporeső.

340

Allegra megint közbelépett. - Vannak ügyvédek, Sam, akik kizárólag örökbefoga- dásokkal foglalkoznak. Nem kell semmiféle állami hi- vatalhoz fordulnod. Gazdag, jó körülmények között élő emberek vagyonokat fizetnek ügyvédeknek, hogy ilyen lányokat találjanak nekik, mint te. És te fogsz vá- lasztani közülük. Azt a házaspárt választhatod, amelyik számodra a legrokonszenvesebb. Kizárólag te dön- tesz. Szerintem ez téged is megnyugtatna. Nem egy örömmámor ilyet tenni, de mint papa mondta, rengeteg olyan ember van, akik nagyon szeretnék a kicsit. Van egy barátnőm, aki csakis ilyen örökbefogadásokat intéz. Ha akarod; holnap telefonálhatok neki. - Igazság szerint már reggel hagyott neki üzenetet. Sam hosszasan hallgatott, aztán bólintott. Mi mást tehetett volna? Megbízott a családjában. Ha azt mond- ják, hogy akkor teszi a legjobbat a kicsivel, ha örökbe adja, akkor hisz nekik. Az a legkeservesebb, hogy nincs senkije, akire támaszkodhatna, akivel beszélgethetne vagy együtt sírhatna. Az iskolai haverjaival nem akarja közölni, pillanatnyilag még fiúja sincs. Senkije sincs, csak a szülei és Allegra, akik azt mondják, hogy adja örökbe a babát. Márpedig tudta, hogy a család csakis a legjobbat akarja neki és a kicsinek. Allegra megígérte, hogy másnap telefonál az ügy- védnek. Sam felment a szobájába és lefeküdt. Beteg- nek, elhasználtnak érezte magát. Ahogy a kislány el- tűnt, Blaire zokogru kezdett. Allegra melléült és vigasz- talgatta. Simon élettelen tekintettel bámult maga elé.

341

Mintha szemfödél ereszkedett volna a házra. Még az esküvőről is megfeledkeztek. - Szegény gyerek - mondta Simon. Kétségbeesetten csóválta a fejét. - De hát hogy lehetett ilyen ostoba? - Meg tudnám ölni azt a kis rohadékot, aki csinálta! - mondta Blaire. - De jó is neki, éppen kefél valaki mást Japánban. Samnek meg az egész élete romokban hever. - Nem okvetlenül kell így lennie - szúrta közbe Al- legra, de az anyja nem hallgatott rá. - Sam ezt sohasem fogja elfelejteni. Sohasem felejtheti el, ahogy hordozta a magzatát, életet adott neki, a kezében tartotta, majd örökre lemondott róla. - Paddy- re gondolt. Huszonöt éve, hogy meghalt, de még mindig hiányzik. És hiányozni is fog, amíg Blaire meg nem hal. Sam sem felejtheti el soha az elsőszülöttjét, akit idegeneknek kellett odaadnia. - De ha nincs más út! - Mama, te ellenzed, hogy megtartsa? - kérdezte Al- legra óvatosan. Titokban kételkedett benne, hogy az örökbeadás lenne a megoldás. Mint Sam rámutatott: szült már más lány is tizennyolc éves fejjel, mégse halt bele. Sőt volt olyan, akiből jó szülő lett. - Igen, ellenzem - felelte Blaire szomorúan. - Az már tényleg az ostobaság netovábbja lenne. A mai világban, ahol olyan gyakori a meddőség, amelyben rendes emberek adnának meg mindent egy örökbe fogadható ki- csiért, Sam hibát követne el, ha tönkretenné az életét, és valaki mást megfosztana a szülőség örömétől. Egyál- talán, hogy akarja gondozni? Magával viszi a kollé- giumba? Vagy lemond a tanulásról? Itthon hagyja ne-

342

kem? Mit kezdjek én egy csecsemővel? Túl öregek vagyunk hozzá, Sam pedig túl fiatal. Allegra csüggedten mosolygott. - Látszik, hogy nem olvasol bulvárlapokat. Hány korodbeli nőnek születik gyereke, donor petesejtből, donor spermiummal, lombikban meg még az ég tudja, hogy. Egyáltalán nem vagy öreg. Blaire összerázkódott. - Csinálja csak a többi asszony, de én nem. Négy gyereket szültem. Szerencsés vagyok. De vén fejjel nem vállalom, hogy még egy csecsemőt felneveljek. Mire kamaszodna, túllennék a hetvenen. Az aztán elég is lenne, hogy megöljön. - Siralmasan mosolyogtak, és egyetértettek abban, hogy itt az a legjobb megoldás, fő- leg Samnek, ha örökbe adják a gyereket. Ősszel tiszta lappal kell kezdenie az egyetemet. Mégis csak szégyen lenne, ha még csak le sem érettségizne! Blaire azt mondta, hogy majd bemegy Sam iskolájába, és diszkréten be- szél az igazgatóval. Nem először történik ilyesmi. Sam jó tanuló, és a tanévnek különben is majdnem vége már. Legalább ebben legyen szerencséje a kislánynak. - Holnap telefonálok Suzanne Pearlmannek. Ő az az ügyvéd, akiről beszéltem. Együtt jártunk jogra, időn- ként még mindig találkozunk. Nagyon érti a dolgát, és roppantul megválogatja a klienseit. Sose gondoltam volna, hogy egyszer még ügyfélként fordulok hozzá. Ma már hagytam neki üzenetet, és holnap megint hí- vom. - Köszönöm, Allie - hálálkodott Simon. - Minél ha-

343

marabb teszünk erről, annál jobb. Talán még jó is, hogy Sam ennyire előrehaladott állapotban van. Négy hó- nap múlva túlesik rajta és elfelejtheti. - Ha ugyan, tette hozzá Allegra gondolatban. Kilenc óra volt, amikor búcsút vett a családtól, és visszahajtott Malibuba Jeffhez. Beszámolt a történtek- ről, amitől Jeff mélyen elszomorodott. - Szegény kis kölök. Most nyilván azt érzi, hogy vége az életének. Micsoda rohadt dolog így kezdeni. Nekem is volt egy barátnőm az egyetemen, aki teherbe esett - idézte föl keserűen a tizenöt éves emlékeket. - Rette- netes volt. Megszakíttatta, de összetörte a dolog. Bosto- ni katolikus volt. A szülei persze nem tudták, de ő ideg- összeroppanást kapott utána. Mindketten pszichiáter- nél kötöttünk ki. Azt fölösleges mondanom; hogy a kapcsolatunk nem élte túl. Még mi is csak éppen hogy. Talán így a jobb, ahogyan ti csináljátok Sammel. Nem hiszem, hogy a barátnőm valaha is megbocsátotta ma- gának az abortuszt. - Nem tudom, mennyivel jobb megoldás ez - sóhaj- tott Allegra. Valahol mélyen egyfolytában ott motosz- kált benne, hogy talán még rosszabb. Mindenesetre mindkét megoldás túl nagy ár egy botlásért. Akárme- lyiket válassza Sam, holtáig lakol érte. - Úgy sajnálom szegényt! - Jeff egyetértett vele. Valamivel később Allegra felhívta a húgát. Samnek rémes volt a hangja. Azt mondta, egész este émelygett, és most az egyszer még vacsorázni sem tudott. Allegra kérlelte, hogy vi- gyázzon magára, és próbáljon megnyugodni. Blaire

344

másnap el akarta vinni a nőgyógyászához, hogy lássa, rendben van-e minden. Most már nem lehet tudomást nem venni róla. Samnek szembe kell néznie a ténnyel, hogy terhes, szülni fog, és lemond az újszülöttről, vagyis azt teszi, amit mindenki a legjobbnak tart szá- mára. Úgy érezte, a lelkét kell odaadnia a családjának, de komiszság lett volna, ha közli is velük. Tudta, hogy kizárólag az ő javát nézik. Egyáltalán, a család fantasztikusan segítőkésznek mutatkozott, de Sam ettől sem érezte jobban magát. Másnap nyolc órakor Allegra felhívta ügyvéd barát- nőjét. Suzanne beleegyezett, hogy kilenckor, első meg- beszélése előtt találkozik vele. - Azt ne mondd, hogy örökbe fogadni akarsz! - ál- mélkodott, amikor Allegra megjelent az irodájában. Nem viselt karikagyűrűt, Suzanne tudta róla, hogy nem ment még férjhez, de mindig adódhatnak furcsa dolgok. - Nem, éppen fordított céllal jöttem. - Szomorúan nézett régi barátnőjére. Suzanne kedves mosolyú, apró, törékeny teremtés volt. Ügyfelei rajongtak érte. Kiváló eredményekkel dicsekedhetett, a kisbabák úgyszólván maguktól találták meg hozzá az utat, orvosok, civilek, ismerős jogászok közvetítésével. Allegra egyenesen a tárgyra tért. - A tizenhét éves húgom állapotos. - Jézusom, hiszen ez rettenetes. Hogy ilyen keserves döntést kelljen hoznia. Már késő a megszakításhoz? - Nagyon késő. Csak a múlt héten bizonyosodott meg róla. Ötödik hónapban van.

345

- Tudod, hogy ez egyáltalán nem szokatlan? - ma- gyarázta Suzanne, miközben letelepedtek az irodai dí- ványra. - Ebben a korban még nem áll be szabályosan a menstruáció, így a lányok akkor kezdenek csak gyanakodni, mikor már késő. Ráadásul olyan karcsúk, hogy semmi sem látszik rajtuk. Láttam én már kölyöklányo- kat, akik még a hetedik hónapban sem tudták, hogy ál- lapotosak. Aztán természetesen mindig tagadták. ,Ve- lem nem eshet meg ilyen. Ez nem szokott megtörténni az első randevúnř, az utolsó randevún, az akárhánya- dik randevún. - Sóhajtott. Szomorúságot és örömet tartogatott ez a foglalkozás; Suzanne titka abban rejlett, hogy tudta, miként elegyítse a kettőt. - Örökbe akarja adni? - kérdezte tapintatosan. - Őszintén szólva, maga se tudja, mit akar De annyival tisztában van, hogy az ő korában ez a legokosabb. - Nem feltétlenül. Láttam már tizenöt éves kölykö- ket, akikből példás anya lett. És láttam korunkbeli nő- ket, akik lemondtak a gyerekükről, merő önzésből, mert nem tudtak, de nem is akartak törődni senki más- sal önmagukon kívül. Mit akar a húgod? Itt ez a lényeg. - Azt hiszem, egyik énje komolyan szeretné megtartani. Nyilván az ösztön szava. De azt is tudja, hogy képtelen lenne gondját viselni, ezért hajlandó örökbe adni. - Akarja is? - Ki akar ilyet? - kérdezte Allegra őszintén. Suzanne bólintott. Nagyon értette a szakmáját. Allegra mindig tisztelte és kedvelte.

346

- Van, aki akarja. Asszonyok, sőt lányok, akikből egy- szerűen hiányzik az anyai ösztön. Másokban megvan, de ők gyakorlati megfontolásból döntenek. Ez benne a nehéz. Magam akarok beszélni a húgoddal, hogy lás- sam, tényleg le akar-e mondani a gyerekről. Nem sze- retnék megtört szíveket. Nem szeretem, mikor felajánl- juk a kicsit egy olyan házaspárnak, akik tíz éve hiába akarnak gyereket, aztán a húgod, vagy akár egy másik lány, az utolsó pillanatban meggondolja magát. Elő szokott fordulni. Azt senki sem jósolhatja meg, mit érez az anya, mikor először pillantja meg az újszülöttjét, de az esetek többségében megállapítható, hogy valaki komolyan le akar-e mondani a gyerekéről. - Meg vagyok győződve róla, hogy Samnek ez a szándéka - bizonygatta Allegra. Ha egyszer nincs más megoldás? - Azért csak hozd be hozzám. Megbeszéltek egy időpontot a hétre. Allegra felhívta az anyját az irodájából. Blaire nem győzött hálálkodni, amiért a lánya magára vállalja a terhet, majd figyelmeztette, hogy most már gondolkoznia kellene az esküvői ruháján és a koszorúslányokon is. - Jaj, mama - sóhajtott Allegra -, hogy tudsz most ilyesmivel foglalkozni? - Muszáj. Hála istennek, ez az egész csecsemőügy már mögöttünk lesz, mire férjhez mész. De a következő hónapok lidércnyomásosak lesznek. - Főképp Samnek. Ebben mindketten egyetértettek. Blaire még csak nem is haragudott rá, csak kétségbeesetten sajnálta. Ezek

347

után Allegra közölte, hogy akár illik, akár nem, ő nem akarja, hogy az apja nevét rányomtassák a meghívóra. Ha akar, jöjjön el az esküvőre, de ne ő jelentse be a hírt. Ez így elég tűrhető kompromisszumnak tűnt. Azt is megígérte, hogy amint elrendezte Sam dolgát az ügy- védnél, elmegy esküvői ruhát vásárolni. Ugyanezen a héten a két nővér meglátogatta Su- zanne-t. Blaire nem jöhetett, megbeszélése volt a televí- zióban. Sam különben is azt mondta, szívesebben menne Allegrával. Rokonszenvesnek találta a fiatal ügyvéd- nőt. Négyszemközt beszélgettek egy darabig, miköz- ben Allegra a várószobából intézte mobilon a saját telefonjait. Egy idő után Suzanne őt is behívta, és közölte, hogy Sam az örökbefogadás mellett döntött. Elmagya- rázta a feltételeket, megmondta, mit várnak el Samtől az örökbe fogadó szülők, de azt is hozzátette, hogy a kislány választhatja ki a neki tetsző házaspárt. Su- zanne-nak jelenleg is voltak príma házaspárjai a váró- listán - egy Floridában, kettő New Yorkban -, akik egé- szen biztosan megfelelnének Steinbergéknek is. Sam semmit sem értett az egészből, Allegrának feltűnt, mennyire kába: Túl sok ez neki érzelmileg, de most már nem tehet mást, akármennyire megszakad a szíve. Lát- hatólag belenyugodott, hogy örökbe adja a gyereket, és nem kérdezte többé, mi lenne, ha mégis megtartaná. Amikor kijöttek az ügyvédi irodából, Sam felcsavarta a hangerőt Allegra kocsirádióján, és hazáig fülsiketítő- en bőgette, mintha semmit sem akarna hallani többé. Pillanatnyilag elege volt az életből. Magántanuló lett

348

úgyhogy nem kellett iskolába járnia. Csak a dolgozatait kell majd beküldenie, és egy iskolai különszobában fogják vizsgáztatni. Ám ennek ellenére úgy érezte, hogy előbb-utóbb úgyis köztudott lesz, miért maradt ki a suliból. Csak a két legjobb barátnőjének árulta el, akiket megesketett a titoktartásra, ám azok már egy hét óta feléje sem néztek, és nem is hívta senki, leszámítva Jimmy Mazzolerit, akivel az általános iskola harmadik osztálya óta ismerték egymást. Régebben lógtak is együtt, de most már csak barátok voltak. Jimmy kétszer telefonált, de Sam nem hívta vissza. Senkivel sem akart beszélni. Ezért mindketten meglepődtek, amikor haza- érve azt látták, hogy Jimmy ácsorog a felhajtón. Azt jött megnézni, otthon van-e Sam, és éppen távozóban volt, amikor Allegra bekanyarodott a házhoz. - Egész héten hívtalak! - panaszkodott. - Nálad van a bioszkönyvem, erre most azt mondják, hogy kima- radsz a suliból! - Óvatosan sandított Samre. Allegra el- nézte őket. Olyan fiatalok és ártatlanok mindketten: Szívszorító elgondolni, miken kell még átmennie Sam- nek. Intett a két gyereknek, és elhúzott. Akkor jutott csak eszébe, mire emlékeztette a kép. Alan és ő, ennyi idős korukban. Jimmyt és Samet is ugyanaz a fajta ba- rátság látszott összefűzni, amely Allegra esetében már tizenhat éve tartott. - Egyébként is vissza akartam küldeni - felelte Sam flegmán, aztán hirtelen zavarba jött. Remélhetőleg Jimmy nem hallotta, miért maradt ki az iskolából. Ren- des fiú volt, Sam bírta is, ennek ellenére nem óhajtotta

349

az orrára kötni, hogy állapotos. - Akkor mi történt? - Még nem vagyok túl rajta - mondta Sam, lassan baktatva a ház felé. - Nem a könyvet értem. Miért maradtál ki a suli- ból? - Sam reménytelenül kapkodott valamilyen válasz után, majd hirtelen megtalálta. - Családi problémák miatt - mondta. Ez az. - A szü- leim válnak, és marhára depressziós vagyok miatta, úgyhogy egy csomó gyógyszert kell szednem... tudod, olyat, mint a Prozac. A mama attól fél, hogy esetleg megölök valakit az iskolában, mert úgy össze vagyok zavarva a szertől, és... - Túl messzire ment. Jimmy csak mosolygott. - Na most már fogd be, jó? - szólt rá. - Nekem nem kell elmondanod, miért. - Úgyis tudta mindenki, vagy legalább kitalálta. Mi másért szoktak kimaradni a suli- ból? Legföljebb még kábszeres elvonó miatt, de Sam sose volt narkós. Ám Jimmy nem árulta el a gyanúját. És Sam egyáltalán nem is látszott olyannak, vagy pedig mindannyian tévedtek. Talán más bajai vannak. Jimmy csak azt kívánta, hogy ne valami olyan rémség legyen, mint a fehérvérüség. Harmadikban ebbe halt bele az egyik haverjuk. Ezért esett pánikba, mikor hallotta, hogy Sam nem jön vissza. Mariánál is így kezdődött. - Tulajdonképpen csak azt akartam megkérdezni, hogy jól vagy? - Egy ideje mászkált valakivel, de mindig Sam volt a gyengéje. A kislány is tudta. - Jól vagyok - felelte, de Jiminy meglátta a szemében

350

a bánatot. - Ettől függetlenül mész ősszel az UCLA-ra? - Mind- ketten a Kalifornia Egyetemre jelentkeztek. Jimmy megkönnyebbülten látta, hogy Sam bólint. - Lehozom a könyvedet. Gyere be. - A fiú követte a házba, és a konyhában várakozott, amíg Sam fölment az emeletre. A konyha egyelőre épségben maradt, Si- mon váltig könyörgött Blaire-nek, hogy ne nyúljon hozzá. Most már talán nem fog. Sam néhány perc múlva hozta a könyvet. Ahogy nyújtotta a fiú felé, Jimmy megfogta a kezét. A lány föl- nézett és elpirult. Olyan érzékeny volt mostanában, maga sem tudta, miért. Meg sem fordult a fejében, hogy azért, mert állapotos. - Hé... ha szükséged lenne valamire, akkor csak tele- fonálj... oké? Elmehetünk autózni... vagy kajálunk valamit. A dolgok néha meg tudnak változni, ha beszélsz róluk - mondta gyengéden. Sam bólintott. Jimmy már majdnem betöltötte a tizennyolcat, és érettebb volt a koránál. Két éve halt meg az apja, azóta ő segített az anyjának, hogy eltarthassa a három húgát. Szokatlanul felelősségteljes, nagyon jószívű fiú volt. - Nincs itt miről beszélni - felelte Sam. Előbb a pad- lót nézte, aztán a fiút, végül vállat vont. Túl nehéz meg- nyílni mások előtt. Jimmy megértette. Egy pillanatra rá- tette a kezét a lány vállára, aztán elment. Sam a konyha ablakából nézte, ahogy lesiet ócska Volvójához. A csa- ládja Beverly Hillsen lakott, elég jó körülmények kö- zött, de nem számítottak vagyonosaknak. Még mindig

351

a biztosítási pénzből és az apai örökségből éltek. Jimmy dolgozott a hétvégeken. Elnyert egy ösztöndíjat az UCLA-ra. Ügyvéd akart lenni, mint az apja. Sam bizonyosra vette, hogy az is lesz. Jimmynek, egyéb tulaj- donságok mellett, kemény akaraterő is jutott. Miután Jimmy elment, Sam leereszkedett egy konyhai székre, és bámult a semmibe. Annyi mindenről kellett gondolkoznia. Oly sok mindent kellett eldöntenie. Suzanne Pearlman részletesen elmagyarázta, hogyan működik az örökbefogadás, most már csak szülőket kellett választania a kisbabájához. Olyan egyszerűnek tűnt. Az is volt mindenkinek, kivéve Samanthát. 15. A dolgok, mondhatni, leülepedtek a következő két hétben, már amennyire ez elképzelhető hasonló körül- mények között. Sam jól viselte a terhességet, Blaire nő- gyógyásza megállapította, hogy a magzat kellő nagysá- gú és egészséges. Sam magántanuló lett, és továbbra is magába zárkózott. Két újabb megbeszélést folytatott Suzanne-nal. Az örökbefogadó párok száma négyre csökkent, ezt még tovább kell majd csökkenteni az el- következő hónapokban, amihez Suzanne bőven ellátta információkkal. Nem akarta sürgetni a kislányt. Fontos, hogy helyesen döntsön. Allegra igyekezett annyit dolgozni, amennyit bírt, hogy a hétvégén el tudjon utazni New Yorkba Jeff any- jához. Nem repesett a gondolattól. Amikor telefonon beszélgettek, Mrs. Hamilton olyan tűhegyesen kérdez-

352

gette, mint a munkaadó egy nemszeretem jelentkezőt. Ezt a lány részben mókásnak találta, de kicsit meg is sértődött, bár nem tette szóvá Jeffnek. Igyekezett mindent megszervezni Bram turnéjára. Legalább a hétfői nyitókoncerten szeretett volna jelen lenni San Francis- cóban. A zenekar ezután zegzugos vonalban járja be az országot több hónapon át, július negyedikén fellép az ingleside-i Great Western Forumon, Los Angeles köze- lében, utána elutaznak Japánba, körberepülik a világot, majd Európában fejezik be a turnét. Allegra megígérte Bramnek, hogy ha teheti, néhány fellépésére ő is utá- namegy. Az énekesnek százmillió dollárt hoz a körút, szép gömbölyű summácskát, Jeff szavaival, amikor Al- legra emlitette az összeget. A lány nem követett el in- diszkréciót, mert a sajtó hónapok óta szellőztette a százmilliót, amit Bram a bolond fejével még meg is erő- sített. Már csak egy nap volt hátra a New York-i utazásig, minden a helyén volt, ki volt dolgozva az útvonal, a szponzorok elrendeztek mindent. És akkor éjfélkor megszólalt a telefon. A dobos öngyilkos lett, vagy vélet- lenül túladagolta magát. Elszabadult a pokol. A sajtó őrjöngött, a halott barátnőjét letartóztatták, az egész turné függőben maradt addig, amíg nem tudnak kerí- teni egy másik dobost. Allegra még hajnali kettőkor is telefonon tárgyalt Brammel. Az énekes akkor jött a hullaházból, neki kellett azonosítania gyerekkori barátját. Teljesen ki volt borulva, a szponzorok nemkülönben. Tíz perccel Mor-

353

rison előtt hívták Allegrát. Hajnali hatig úgyszólván folyamatosan szólt a telefon, Jeff kikészült, mire leültek reggelizni. Szemhunyást sem aludt az örökösen csö- römpölő készülék miatt, holott délelőtt fontos megbe- szélései voltak. - Ne haragudj - kérte Allegra halkan, miközben ká- vét töltött a férfinak. - Nehéz éjszaka volt ez mindenkinek. - Miért nem mentél rendőrnek, mentős sofőrnek vagy ilyesminek? - kérdezte Jeff búsan. - Pont a megfe- lelő alkat vagy. Én viszont nem. Hébe-hóba aludnom is kell két telefon között. - Tudom. Ne haragudj. Nem tehetek róla. Arról van szó, hogy Bram egész turnéja füstbe mehet. Utána kell néznem, mit tehetek érte. - Allegra agya szélsebesen járt egész reggel. Bram több dobost ismer, akiket beta- níthatna, de az időbe kerül, a legtöbbjük egyébként le- kötötte már magát. - Ne felejtsd el - mondta Jeff nyomatékosan -, hogy hatkor indul a gépünk. - Tudom - felelte Allegra, pattanásig feszült idegekkel. Félórával később indult az irodába, ahol egész nap nem volt megállása. Közösen átszervezték Brammel az egész turnét. Délután négykor a karórájára pillantott, és tudta, hogy most fog kitörni a botrány Bramet nem hagyhatja itt, márpedig itt kell hagynia, ha el akarja érni a gépet. Azt ígérte Jeffnek, hogy a repülőtéren találkoznak. Felhívta a házat, de vőlegénye már elment. Az ő ko- csijában nem volt telefon, azt mondta, neki ez túlságo-

354

san kaliforniai. Nem tehetett mást, kénytelen volt a re- pülőtéren kerestetni. Most nagyon kapóra jött a sokat gúnyolt fehér vonal. Jótkor mondatta be, amikor be kellett jelentkezni az utasoknak. Vőlegénye negyed hatkor hívta föl az iro- dában. Allegra valósággal lecsapott a készülékre, amikor Alice szólt, hogy Jeff van vonalban. Hangja egyálta- lán nem csengett nyájasan. - Hol vagy? Bár úgy tűnik, ez fölösleges kérdés, lé- vén, hogy most hívtalak az irodádban. Mi van? - A szponzorok azzal fenyegetőznek, hogy kiszáll- nak, mert megszegtük a szerződést. Még mindig nem tudtunk szerezni másik dobost. Nem is tudom, hogy mondjam, de nem hagyhatom itt Bramet. Hétfőn kez- dődik a turné. - Úgy tervezte, hogy hétfőn átutazik re- pülővel San Franciscóba, hogy láthassa Bramet az Oak- land Coliseumban. De erről most már persze szó sem lehet. Sehová se mehetnek dobos nélkül. - Nem az ügynökének kell kivakarnia a pácból? - De igen, amennyiben teheti, viszont rám is szükség lesz az új szerződések megfogalmazásánál. - Nem faxolhatod át New Yorkból? Allegra szeretett volna igent mondani. Gyűlölte, hogy csalódást kell okoznia a vőlegényének. Viszont ez az ö felelőssége, nem szállhat ki. Közölnie kell az igaz- ságot, akármennyire megharagítja vele Jeffet. - Itt kell lennem. - Oké, megértem - felelte a férfi halkan, de a hangja olyan volt, mint a jég. Hosszú csend támadt.

355

- Akkor most mitévő leszel? - Ijesztö gondolat, hogy Jeffnél esetleg betelik a pohár! Mi lesz, ha elveszíti? - Te továbbra is elmész? - rebegte riadtan. - Téged akarlak bemutatni az anyámnak, Allegra. Őt már ismerem - válaszolta fagyosan. - Ne haragudj! - kérlelte a lány elgyötörten. Borzasz- tó, hogy így cserben kell hagynia, ráadásul mikor már kint van a reptéren! - Megpróbáltalak utolérni otthon, de már elmentél. Nem akarod, hogy telefonáljak anyád- nak, és megmagyarázzam? - Ezt hadd intézzem el én. Anyám úgyse értené meg. Majd kitalálok neki valami extrát, családi halálesetet, ételinérgezést, akármit. Neki fogalma sincs a rockzenei koncertekről. - Ne haragudj, Jeff! - Tudom, nem tehetsz róla. Megyünk vacsorázni? Tudsz időt szakítani rá? Vagy böjtölsz is? - Épp ellenkezőleg! - vágta rá Allegra. Megkönnyeb- bült, hogy vőlegénye legalább etetni hajlandó őt. Ez jó jel. Olyan drága ember ez a Jeff. - Tudom, Allegra, hogy nem a te hibád. De azért kí- nos, hogy valaki másnak a kedvéért kell felrúgnunk a terveinket a legutolsó percben. Ezt a tempót azért mér- sékelhetnéd egy kicsit az esküvőnk után. Most még én is belátom, hogy nem lehet másképp, de legtöbbször azt várják el, hogy te törölgesd az orrukat, vezetgesd őket kézen fogva, és hozz meg helyettük minden dön- tést. - De hát ezért fizetnek!

356

- Azt hittem, a jogászi munkádért. - Ezt mondják az egyetemen, de ez is csak olyan ha- zugság, mint a többi, amit mondanak. Ennyit az orrfú- jásról - nevetett csöndesen. A férfi elmosolyodott. - Szeretlek, te bolond némber Most visszamegyek a repülőtérről az irodához, elviszlek egy pohár italra, és ha Morrison nem ad neked néhány óra szünetet, akkor orrba vágom. Megmondhatod neki, hogy én üzenem. - Megmondom. Szó szerint. - Minden rendben? - nézett föl Bram Morrison, amikor Allegra előkerült a telefonálásból, szemmel látható- an megkönnyebbülve. Attól rettegett, hogy Jeff felbont- ja az eljegyzést, amiért ő nem tud elrepülni New York- ba Mrs. Hamiltonhoz. - Ja - mosolygott a lány. - A hétvégén kellett volna bemutatkoznom a leendő anyósomnak New Yorkban, de elhalasztottuk. Pedig Jeff már ki is ment a repülő- térre. - Tényleg sajnálom - mondta Bram. Halk szavú, csendes ember volt, hihetetlen munkabírású. A legtöbb zenészhez hasonlóan, akikkel Allegra dolgozott, fiatal korában ő is kipróbálta a narkót, de tőlük eltérően évek óta tiszta volt. Szerette a családját, zseniálisan zenélt, és igazán ritkán vette igénybe Allegra idejét, kivéve az olyan eseteket, mint a mostani, amikor nem lehetett mást tenni. Ám egy ekkora sztárnak gyakran akadnak komoly problémái. Hol a gyerekeit fenyegetik meg életveszélyesen, hol a dobosa hal meg. Bram kerek kis drótkeretes szemüveget viselt. Hosz-

357

szú, kócos hajával-szakállával úgy festett, akár egy vad- ember. Átböngészték az új szerződéseket. Valaki emlitette, hogy talán tudnának keríteni új dobost, igazi me- nőt. Kezdett felcsillanni a reménysugár. Hétkor megérkezett Jeff; Allegráék néhány órás pi- henőt tartottak. Bram folytatta a telefonos vadászatot a dobos után, és azf mondta Allegrának, hogy inkább pi- henjen éjszaka. Reggel kilenckor találkoznak. A jegyespár a Pan e Vinóba ment enni. Allegra nyú- zottnak és hajszoltnak látszott, de még Jeff is űzött volt egy kicsit. Az anyja dühöngött a látogatás elhalasztása miatt. Már asztalt foglaltatott szombat estére a Twenty- One-ban, és nem az az ember volt, aki szerette, ha vál- toztatnia kell a tervein, pláne holmi sose látott kaliforniai lány miatt. - Mit mondott? - kérdezte Allegra idegesen. Meg volt győződve róla, hogy Mrs. Hamilton örökre meg- utálta őt. - Azt mondta, hogy töröljem az esküvőt - vágta rá Jeff. Allegra levegő után kapott, a férfi elnevette ma- gát. - Azt mondta, hogy a mi nemzedékünk teljesen megbízhatatlan, hogy már senkire sem lehet számítani, és bármilyen sajnálatos is, hogy a dédnagynénéd meghalt, azért még átjöhettél volna egy napra, csak hogy találkozz vele. Megmagyaráztam, hogy túlságosan ösz- sze vagy törve, és egyébként is vasárnap lesz a temetés. Szerintem egyetlen szavamat sem hitte, de mit mond- hatott volna? Éppen zárás előtt sikerült felhívnom egy New York-i virágkötészetet, ahol megígérték, hogy hol-

358

nap reggelre küldenek a kettőnk nevében egy hatalmas csokrot az anyámnak. - Nem érdemellek én meg téged - mondta Allegra őszintén. - Anyámnak is ez volt a véleménye, de közöltem vele, hogy téved. Mindazonáltal megígértem, hogy a há- borús hősök emléknapján átmegyünk. Anyámnak nagy esemény ez, mert azon a hétvégén nyitja meg a southamptoni házat. Úgyhogy utaznunk kell, ha esik, ha fúj. - És a filmed? - Az ünnep hétvégéjén nem dolgozunk. - Három nap múlva akarta kezdeni a forgatást; azért is kellett volna elutazniuk most. Végül minden jóra fordult. Allegra három teljes napon át dolgozott Bram Morrisonnal; vasárnap estére mindent átszerveztek, a szponzorok megelégedésére. Május 30. (fmd.) A lány, szokása szerint, jó munkát végzett, Bram örült. Küldetés teljesítve. Vasárnap este, vacsora közben Jeff elővarázsolt egy velúrbőrrel bevont, apró dobozt. New Yorkban akarta átadni, de New York csak egy hónap múlva esedékes, és ő nem akart tovább várni. Allegra óvatosan nyitotta ki. Isteni alkonyat lángolt a tenger fölött; ez volt az utolsó szabad estéjük, mielőtt Jeff forgatni kezdene. Remegő ujjakkal csomagolta ki a dobozt. Csak egy dolog lehetett benne. Mégis elakadt a lélegzete a látványtól. Gyönyörű antik gyűrű volt, bri-

359

liánsoktól közrefogott smaragdkővel. - Ó, Jeff, ez meseszép! - rebegte könnyes szemmel. Nem közönséges jegygyűrű volt, ennek egyénisége volt. Észre se vette eddig, hogy nincs gyűrűje. Még csak nem is jött szóba közöttük. - El akartalak hívni vásárolni, de aztán megláttam ezt. Pont olyan, mint amilyen az egyik nagyanyámnak volt. David Webbnél szereztem be, de ha nem tetszik, visszavisszük, és veszünk egy másikat - mondta Jeff mosolyogva. Allegra a nyakába borult. - Imádom! Nem is érdemlem meg. Úgy szeretlek! - Tetszik? - Borzasztóan! - Tökéletes ékszer volt, és úgy simult az ujjára, amikor Jeff felhúzta, mintha ráöntötték volna. Allegra ragyogott a boldogságtól. Nem tudta levenni a szemét a gyűrűjéről. Nagy volt, de régies formája miatt egyáltalán nem kihívó, sőt, nagyon is előkelő. Késő éjszakáig beszélgettek, a családjaikról, az éle- tükről, a terveikről, a közelgő esküvőről. Repült az idő. Május elseje volt, már csak négy hónap választotta el őket a nagy naptól. Allegrának még mindig ezer elin- téznivalója volt, amelyek miatt az anyja örökösen nyaggatta. Azt akarta, fogadjon fel egy esküvői kon- zultánst, aki majd foglalkozik a részletekkel. Allegra nevetségesnek találta az ötletet, bár igazság szerint se neki, se Blaire-nek nem lett volna ideje a szervezésre. Az anyjának sohasem adott még ennyi munkát a mű- sora, Allegra pedig lélegzethez sem jutott az ügyfelei mellett.

360

Este korán lefeküdtek. Jeff hajnali négyre bent akart lenni a stúdióban, mert látni akarta, megérkezett-e mindenki, és rendben van-e minden. Allegra emlékez- tette, hogy nem az övé a teljes felelősség, ott lesz Tony és a rendező is. De akkor is Jeff könyvéről van szó. Ott akart lenni, hátha adódik valamilyen probléma. - Akkor most ki a mániás? - ingerkedett Allegra, a gyűrűjét villogtatva. Örökké azt nézegette, még akkor sem húzta le, amikor ágyba bújtak, szokatlanul korán, mert Jeffnek hajnali fél háromkor kellett kelnie. Tízkor már aludtak. Allegrát a legmélyebb álmából riasztotta fel az éjféli telefon. Beletelt egy időbe, mire felfogta, hogy valaki idegen nyelven beszél hozzá. - Mademoiselle Steinberg, on vous appelle de la Suisse, de la part de Madame Alain Carr! - Fogalma sem volt, mit mondanak, csak Alan nevét értette a legvégén. Arra gondolt, hátha R-beszélgetést kér a barátja. - Elfogadom! - Akkorát rikkantott a telefonba, hogy Jeff azonnal vigyázzülésbe vágta magát. - Halló! Halló! - A vonal megszakadt, majd helyreállt. Hosszas recse- gés következett. Utána váratlan módon nem Alan szólt bele, hanem Carmen. - Carmen! Mi az? Mi baj? - Svájcban délelőtt kilenc óra van, de Carmennak komoly problémája lehet, ha akkor hívja őt, amikor Kaliforniában éjfélre jár az idő. Allegrának végigfutott a hátán a hideg, mert egy pillanatig arra gondolt, talán Man szenvedett balesetet filme- zés közben. Carmen nem szólt, csak sírt. - Mondjad már, a kutyafáját! - kezdett kijönni a béketűrésből Al-

361

legra. Ha egyszer félholtra ijesztették, mert felzavarták álmából, akkor tudni akarja, mi van. Már Jeff is ébren volt: villanyt gyújtott és fülelt. - Carmen, mi történt? Hosszú, vékony hangú jajgatás a vonal másik vé- gén. - Kórházban vagyok... -jaj istenem. Miért? - Elveszítettem a babát! - Ismét könnyekben tört ki, Allegra félóráig nyugtatgatta. Átment a másik szobába, hogy Jeff visszaalhasson, ám a férfi szeméből addigra kiment az álom. Carmen nem esett el, nem történt semmi tragikus, csak úgy magától vetélt el. Éppen kint volt Alan forga- tásán, amikor dőlni kezdett belőle a vér Azt mondta, nem akar hazajönni a férje nélkül. Allegra megriadt. - Figyelj ide, Carmen - mondta, nyugalmat erőltetve magára. - Tudom, hogy ez rettenetes. De lehet még gyermeked. És Alannek be kell fejeznie ezt a filmet. Ha rábeszéled, hogy jöjjön haza veled, soha az életben nem kap több szerződést. Ezt ne feledd el. Mint ahogy azt sem, hogy tizenötödikére itthon kell lenned a próbákra. - Tudom, de olyan szerencsétlen vagyok! És nem akarom itt hagyni! - Így sírt hajnali egyig, és mikor Al- legra végre letehette a kagylót, eltűnődött az élet gú- nyos fintorain. Lám, Carmen milyen mohón szerette volna azt a gyermeket, mégis elveszítette. Samnek meg az élete megy tönkre miatta. Talán oda kellene adnia a babáját Carmennak, gondolta kissé léhán, miközben visszafeküdt az ágyba. Jeff még mindig ébren volt, és

362

nem látszott boldognak. - Carmen elveszítette a babát - mondta mentegetőz- ve Allegra, és bebújt a férfi mellé. - Erre én is rájöttem, de én meg az eszemet fogom el- veszíteni. Képtelenség élni ebben az ugrásra kész lég- körben, ahol minden éjszaka öngyilkosságokról, veté- lésekről, túladagolásokról, válásokról, turnékról telefo- nálnak. Az istenfáját, Allie, hát mi vagy te? Ügyvéd vagy elmeápoló? - Jó kérdés. Nézd, nagyon sajnálom. Carmen valószí- nűleg rosszul számította ki az időeltolódást. - Marhaság. Nem is érdekli. Egyiküket sem. Akkor csöngetnek fel, amikor eszükbe jut. Alvásra van szük- ségem. Filmet kell készítenem. Nekem is van foglalko- zásom, Allegra. Közöld az ügyfeleiddel, hogy hagyják abba a telefonálgatást! - Tudom, tudom... ne haragudj... esküszöm, nem történik meg többé. - Hazudós! - mondta Jeff, és magához húzta, hogy érezze a lány csupasz testét, úgy, ahogy szerette. - Vén- embert csinálsz belőlem, ha nem hagysz föl ezekkel a dolgokkal! - Szólok majd nekik. Megígérem. - Mindketten tud- ták, hogy nem teszi meg. Ilyen volt a természete, magá- ra vette mások minden gondját. Két órával később Jeff elvánszorgott dolgozni, nagyon álmosan és mogorván. Allegra kávét főzött neki, aztán visszafeküdt, és felhívta a Carmentól kapott szá- mot. A mélységesen elkeseredett Alan vette föl, mivel

363

éppen forgatási szünet volt. - Sajnálattal hallom, öregem - kezdte Allegra, mire Alan azt felelte, köszöni, majd bevitte a telefont a für- dőszobába, és onnan folytatta, azzal, hogy Carmen iszonyatos állapotban van. A legmélyebb depresszióba zuhant a vetéléstől. - Vigyázz rá, amikor majd hazamegy - könyörgött. - Esküszöm, hogy vigyázni fogok. Te viszont maradj, ahol vagy, és fejezd be a filmet. - Tudom! - mondta Alan feldúltan. - Én is erről győzködöm, de ő azt akarja, hogy menjek vele. -Megöllek, ha megteszed! Ez tilos! - Tudom. Csak annyit ígérj meg, hogy a gondjaidba veszed. Holnapután érkezik. - Vigyázni fogok rá. Te csak ne aggódj - nyugtatta meg Allegra, és letette a kagylót. Arra gondolt, mennyire komplikált néha az életük. Carmené, Alané, Bramé, Jeffé, az övé. Egyikük sem választott könnyü pályát. Különböző okokból mégis mindannyian szeretik, amit csinálnak. Ez főleg azon az éjszakán tudatosodott benne, amikor az Oakland Coliseumban vacogott a kulisz- szák mögött. Bram a saját repülőgépét küldte érte. Minden egyes ülőhely elkelt a hatalmas arénában. A tö- meg megőrült Bram láttán; nem akarták abbahagyni az éljenzést, amikor bemutatta az új dobost. Elénekeltek egy dalt a halott tiszteletére, és egyperces csenddel em- lékeztek meg róla. A műsor végén húszezer rajongó pattant föl és éltette őket. Allegra még sohasem látott ehhez foghatót. Még Bram régebbi koncertjein sem.

364

A testőrök alig bírták távoltartani a rajongókat a sztár- tól. Hétszer adtak ráadást. Bram verejtékben úszva jött le a színpadról, és magához ölelte Allegrát. - Fantasztikus voltál! - ordította túl a lány a hangza- vart. Bram bólogatott, hálásan vigyorgott, majd a fele- ségét ölelte át és összecsókolta. A tömeg még mindig üvöltve követelt újrázást, és nem volt hajlandó elhagyni az arénát. - Kösz, hogy megmentettél! - ordított vissza Bram. A lány csak mosolygott. Közösen mentették meg a tur- nét. Ezért fizetik. Az énekes partit adott a koncert után, de Allegrának vissza kellett térnie Los Angelesbe. Hajnali háromkor esett be a malibui házba, épp idejében, hogy megfőz- hesse Jeffnek a kávét. Akkor nyújtotta oda neki, amikor megszólalt a vekker. A férfi álmosan fölnézett és elmosolyodott. -Nagydíjas ébresztés. Milyen volt? - Fantasztikus. - Föléje hajolt és megcsókolta. - Bram még sohasem szerepelt ilyen jól. Tényleg beérett ehhez a turnéhoz. Örülök, hogy sikerült megcsinálnia - mondta, és kimerülten ledőlt az ágyra Jeff mellé. - Fogadnék, hogy ő is örült - mosolygott Jeff csodá- lattal. Milyen szép Allegra, még így, fáradtan is. - Milyen volt a tegnapi forgatás? - érdeklődött a lány, elfojtva egy ásítást. - Rémes, de vicces - mondta Jeff. - Hihetetlen él- mény az első filmemet forgatni. Hála istennek, Tony tudja, mit csinál, mert én biztosan nem tudom. - Elvi-

365

gyorodott. Tony tíz éve volt a szakmában, négy díjat nyert rövidfilmekkel, és a két egész estés filmjét is nagyon dicsérték. - Gyere ki és nézz meg bennünket, ha lesz egy-két szabad perced. Bár Isten a megmondható- ja, mikor tudsz te időt szakítani az ilyesmire. - Huszon- négy órája nem látta a menyasszonyát. Allegra éppen csak egy rövidet szundított, és máris rohant Carmenért a repülőtérre. Lehangoló látványban volt része. Carment teljesen depresszióssá tette a vetélés. Bizonyosra vette, hogy soha többé nem eshet teherbe, és öngyilkos hangulatban volt a férje nélkül. Allegrának minden csepp energiájá- ra szüksége volt, hogy hazavihesse és rábeszélhesse a próbákra. A következő héten szakadatlanul Carment pesztrálta. Arra is alig volt ideje, hogy meglátogassa Jeffet a forgatáson. Alig egy-két percet sikerült szakíta- nia a vőlegényére naponta. A film jól haladt. Jobban, mint Carmen próbái. De Bram Morrison legalább már sínen volt a turnéjával, és eddig fényes sikereket aratott új dobosával. Allegra kezdte úgy érezni, hogy vala- mennyiüket ő cipeli a hátán. Jeff robbanásközeli álla- potban volt a forgatás első hetében. A hét végén át kellett írnia a forgatókönyv egyes részeit, mert két színész nem tudta átélni a dialógust. Jeff éjjel-nappal dolgozott Tonyval, Allegra alig látta. Ezúttal Jeffnek kellett lefújnia a New York-i látoga- tást. Annyit tehettek, hogy megígérték: a lehető legha- marabb igyekeznek átmenni keletre. Így tehát Mrs. Ha- milton a második helyre szorult a film mögött, ami egy-

366

általán nem tetszett neki. Mire Carmen elkezdett forgatni június elsején, Alleg- ra annyira kimerült és felőrlődött, hogy attól félt, ideg- összeomlást fog kapni. Carmen ötpercenként hívogat- ta, hol panaszkodott valamire, hol sírt, és esküdözött, hogy soha többé nem fog dolgozni Alan nélkül. Telje- sen eszelősen viselkedett. Allegra két és fél kilót fogyott az első forgatási héten. Bram is küldte az üzeneteit a turnéról; valahányszor a csoport valamilyen problémá- ba ütközött, elvárták Allegrától, hogy ő oldja meg. A lánynak úgy rémlett, már nem is találkoznak a vőle- gényével. Sohasem tartózkodtak egyszerre a házban, vagy ha igen, valamelyikük mindig aludt. Sam a hetedik hónapban volt, de újabban mintha felvidult volna egy kicsit. Gyakran járt Suzanne Pearlman- hez, és ahányszor Allegra meglátogatta, mindannyiszor ott találta nála Jimmy Mazzolerit. A fiú vagy házi felada- tot segített csinálni, vagy egyszerűen csak ott volt. Sam végre rászánta magát, és bevallotta a terhességét, Jimmy pedig meghökkentően segítőkésznek bizonyult. Nem voltak szerelmesek egymásba, de Jimmy gyöngéd odaadással vette körül Samet. A lány kismamaruhákat viselt, amióta a magzat hirtelen elődomborodott belőle. Jimmyt néha elmulattatta, ha rátehette a kezét Sam ha- sára, és érezhette a rúgkapáló lábakat, de többnyire csak elvitte a lányt autózni a tengerpartra vagy enni, esetleg segített megcsinálni a házi feladatát. Nagyon sajnálta, és az volt a véleménye, hogy Sam nem érdemelte meg ezt a pechet. Sam néha mesélt az emberekről, akik örök-

367

be akarják fogadni a kicsit. Erősen hajlott egy Santa Barbara-i házaspár felé. A harmincas éveik vége felé jár- tak, és saját bevallásuk szerint szerették a gyerekeket. A feleség kissé emlékeztette Samet Allegrára. Ő is ügy- véd volt, a férje pedig orvos. Kitűnő minősítéssel ren- delkeztek, és jelentős vagyonuk volt. Sam azt akarta, hogy a gyereke megkapjon mindent, és a legjobb isko- lákba járhasson. Ez a házaspár - név szerint Katherine és John Whitman - azt is mondta, hogy még más gyerekeket is örökbe akarnak fogadni az első mellé. És mindennek a tetejébe Blaire örökösen kitalált a lá- nyának valamilyen tennivalót az esküvővel kapcsolatban. Allegra megrendelte a meghívót Cartiernél, eskü- vői ruhákat próbált Saksnál, I. Magninnél, Neimannál, de egyik sem tetszett. Ám a legnagyobb megrázkódta- tás még hátra volt. Az anyja közölte, hogy felfogadta Delilah Williamset. - Hát az meg ki a csuda? - Rendkívül jó ajánlásokkal rendelkezik. Esküvői konzultáns, aki minden segítséget meg fog adni ne- künk. Szóltam neki, hogy hívjon fel az irodádban. - Ez hihetetlen - közölte aznap este a pukkadozó Allegra a vőlegényével. Ám a nő, aki három nap múlva beállított az irodájába, még annál is hihetetlenebbnek bizonyult. Albumokkal, fényképekkel, listákkal, akták- kal fölszerelkezve érkezett, és szünet nélkül beszélt. Majdnem két méter magas volt, és Allegra csak úgy tudta leírni Jeffnek, hogy olyan, mint egy transzveszti- ta. Levendulalila ruhát viselt, ugyanolyan színű kala-

368

pot, teleaggatta magát ametiszt ékszerekkel, szőkített haja volt, és olyan hosszú karja, hogy úgy festett, akár egy hatalmas madár, amely mindjárt felröppen az irodai díványról. Az ő irodája egyébként lent volt valahol a völgyben. - Nos tehát, drágám! - paskolta meg Allegra kezét. A lány hűdötten bámulta. Egyszerűen nem fért a fejé- be, hogy az anyja felfogadhatta ezt a kreatúrát. Blaire súlyos lelkiállapotban lehet. - Megismétlem: ki kell vá- lasztania a koszorúslányait, döntenie kell a ruhájuk- ról - meg természetesen a sajátjáról is... s a cipő, el ne feledje a cipőt! Meg kell beszélnünk a tortát, a virágo- kat. Az anyjával már közöltem, hogy szükségünk lesz egy sátorra a kertben. Valamint menüre. És zenekarra. Nem feledkezhetünk meg a zenekarról, a fotósokról, a videóról. Továbbá a fátyolról, hogy rövid legyen-e vagy hosszú. - És így tovább. Allegra iszonyattal hallgatta, miközben fülében a Las vegas szavak csörömpöltek. Ó, miért is határoztak úgy, hogy házi esküvőt tartanak! - Akkor mához egy hétre találkozunk! - mondta De- lilah, és fölemelkedett a kanapéról, sajátos szögekbe hajlítgatva zsiráfszerű lábait. Allegra igyekezett, hogy ne bámulja túlságosan kigúvadt szemmel. - Aztán ígér- je ám meg, hogy megcsinálja a házi feladatát! - Okvetlenül - fogadkozott Allegra, majd átvette az albumot, a könyveket és a katalógusokat. Még video is volt, amelyről a tortát kellett kiválasztania. - Hát maga egy tündér, no most akkor menjen szé- pen vásárolni. Még nagyon sok tennivalója lesz. - In-

369

tett, és elvonult, mint egy New York-i színdarabban a komika. Allegra meredt szemmel bámult utána. Két perccel később rávetette magát a telefonjára, és tárcsáz- ta az anyját. Blaire szokása szerint tárgyalt, de Allegra most az egyszer ragaszkodott hozzá, hogy hívják ki. - Mi baj, Allegra? - Ezt komolyan gondolod? - kérdezte a lány, és leroskadt az asztalára. - Mit, szívem? - Ezt a nőt! Nem tudom elhinni, hogy te tetted ezt velem! - Delilah-ra gondolsz? Egybehangzó vélemény szerint mesébe illő. Nagyon örülök, hogy megkaphat- tuk. - Nyilván tréfálsz. Anya, én ezt nem bírom. - De leg- alább már tudott vigyorogni a helyzet képtelenségén. Az esküvő napról napra lett egyre nevetségesebb. Nem kellene inkább az élettársi viszonynál maradniuk? - Drágám, légy türelmes! Delilah csak segíteni akar neked. Meg fogod kedvelni. - Nyilvánvaló, hogy az anyja nadragulyát evett. - Soha életemben nem láttam még ilyen figurát! - Hirtelen nem bírta abbahagyni a nevetést. Úgy hahotá- zott, hogy könnyek folytak az arcán, és akkor egyszer csak Blaire is fölkacagott. - Nem hiszem, hogy te fogad- tad fel mellém! - vihogott Allegra. - Márpedig nagyon hatékony, nem gondolod? - Na csak várj, amíg papa meglátja. Jut eszembe, mama - nyögte ki -, mindössze azért hívtalak, mert közöl-

370

ni akarom, hogy imádlak. - Én is, édes. Az esküvő pedig gyönyörű lesz. - De milyen jelentéktelennek tűnt már az esküvő. Nem az érdekelte most Allegrát, hanem Jeff. Sammel kell most törődni, meg a babájával. Mit számít, milyen lesz a torta, milyen színű ruhába - pláne cipőbe, ahogy Delilah mondta - öltöznek a koszorúslányok. Még akkor is nevetett, amikor megcsörrent a telefon az asztalán. jeff hívta. - Jó hírem van! - mondta legelsőnek. - Rám is fér, amilyen eszelős délelőttöm volt - mosolygott a lány. - Szabad a hétvégém. Tony szólt, hogy nélkülem is tudja tartani a frontot. Épp most beszéltem anyámmal, hogy át tudnánk ugrani hozzá. Leszállunk a Kenne- dyn, és egyenesen megyünk tovább Southamptonba. - Allegra szíve egy töredék másodpercre megállt. Már azt remélte, hogy ezt bizonytalan időre sikerült meg- úsznia. Jeffet láthatólag annyira lekötötte a filmje. - Igazán örült. Olyan régen ígérgetjük neki, hogy szerintem már nem is reménykedett. El tudsz szabadulni, ugye? - Feltűnt neki menyasszonya hallgatása. Allegra próbált barátkozni a gondolattal, hogy találkozni fog Jeff anyjával. Még mindig az az érzése volt, maga se tudta, miért, hogy Mrs. Hamilton nem kedveli őt. - Most az egyszer nincs akadálya - mondta csöppnyi csalódottsággal. Sehol egy krízis. Még Carmennál se. - El ne kiabáld! Pénteken indulunk-jelentette ki Jeff ünnepélyesen. Mindenképpen be akarta mutatni Al-

371

legrát az anyjának. - Ott leszek - ígérte a lány, némán imádkozva, hogy ezúttal ne jöjjön közbe semmi, mert azt Mrs. Hamilton sohasem bocsátja meg neki. Jeff mesélte, hogy az anyja mennyire felbőszült a legutóbbi halasztáson. Allegra tehát imádkozott, és megacélozta magát a találkozás- hoz. Végül is, legföljebb lesz egy közös hétvégéjük, amire mindketten borzasztóan kiéheztek. Csakhogy ő már jóval indulás előtt gyanította, hogy ebben a hétvé- gében nem lesz semmi pihentető. Csak a New York-i la- kásban látott arcra tudott gondolni, amelynek az emlé- ke máig megborzongatta. 16. Azon a héten, mielőtt elutaztak Jeff anyjához, Allegra végig úgy érezte magát, mint aki aknamezőn jár Tudta, hogy Jeff most komolyan megharagudna, ha ezt az uta- zást is le kellene fújni. Csütörtökig nem következett be semmi váratlan: csütörtökön este Allegra nagyot fújt, és csomagolni kezdett. Úgy látszik, alaptalanul félt. Semmiféle krízis nem hiúsította meg terveiket. Külön- ben is, micsoda bolondság, hogy így szorong, csak mert találkoznia kell a vőlegénye anyjával. Jeff is ugyanezt mondta, és azt bizonygatta, hogy az anyja okvetlenül meg fogja szeretni Allegrát. Mindkettejüket kimerítette a nyomás, amely hetek óta nehezedett rájuk. Most rendben mentek a dolgok, Allegra egyetlen kliensével sem történt semmi. Az utóbbi napokban még Carmen állapota is javult egy ki-

372

csit. Elkezdte a forgatást, és ez egy kicsit elterelte a fi- gyelmét önmagáról. Még mindig rettenetesen magá- nyos volt Alan nélkül, akit örökösen hívogatott a pon- gyolája zsebében tárolt mobil telefonon. Hívta éjjel, hívta nappal, minden órában, még sűrűbben, mint Al- legrát. Allegra végül megkérte, hogy ha lehet, próbálja meg legalább éjjel ritkítani a telefonjait. Carmen meg- ígérte, és az ügyvédje helyett mostanában a férjének te- lefonálgatott. - Nem bírom elhinni, hogy tényleg megyünk! - mondta Jeff, amikor este kitette a bőröndjeiket az elő- szobába. Holnap délelőtt még mindkettejüknek át kell esniük néhány megbeszélésen, de rögtön utána indulnak. - Southampton gyönyörű ebben az évadban! - biztatta a lányt. Allegra nem is a rossz időtől tartott, hanem attól, hogy találkoznia kell jeff anyjával. Az idegei még mindig táncoltak a gondolatra. Megmosta a haját és manikűrözött. Úgy határozott, hogy tengerkék Givenchy lenvászon kosztümöt vesz az útra. Tiszteletre méltó külalakban akarta köszönteni Jeff anyját. A haját hátra fogja fésülni. Lefekvés után jeff arról mesélt, mennyire szerette gyerekkorában nyaranta a Hamptonokat, meg Vermontot, ahová a nagyanyjával jártak. Összebújó pusmogás közepette szenderedtek el, mint két gyerek. Allegra távoli ha- rangszóval álmodott. Valaki harangozott. Ki lehet az? Talán Vermontban húzzák a toronyban, révedezett ál- mai ködében, majd hirtelen felocsúdott: a telefon! Szo- kása szerint kivágódott az ágyból, hogy jeffet ne zavar-

373

ja, de a férfi szokása szerint előbb ébredt, mint ő. A lány fölkapta a kagylót, és közben látta, hogy az éjjeliszekré- nyén álló ébresztőóra hajnali fél ötöt mutat. - Ha Carmen az, akkor közöld vele, hogy meg- ölöm! - mondta Jeff, és megfordult az ágyban. - Ebben a házban képtelenség aludni, legalábbis akkor, ha te itt vagy - Nem viccből mondta. Allegra is bizonyosra vette, hogy Carmen hívta. - Halló! Ki beszél? - szólt bele fojtott dühvel. Attól rettegett, hogy olyasmit hall, amitől nem utazhatnak el New Yorkba. - Malachi O'Donovan, galambom! - Böffentés. Ma- lachi tökrészeg volt és népies. - Ne telefonálj ilyenkor, Mal. Hajnali fél öt van. - Nahát akkor pájinkás jaó reggelt, rózsám. Sitin vónék, ha nem tudnád. Aszonták, fel szabad hívni az ügyvédemet. Nahát ehun vónék, te meg legyél mán olyan jaó kisjány és válcsál ki. - Jaj, az istenért! Már megint részegen vezettél? - Mal úgy gyűjtötte az ittas vezetésért járó bírságokat, mint más a bélyeget. Allegra nem győzte figyelmeztetni, hogy egy nap le fogják csukni, és elveszik a jogosítvá- nyát. Ám eddig Malachi igénybe vette minden össze- köttetését, és mindig megúszta. Gyakori elvonókúrái miatt elnézőbben bántak vele, de Allegra bizonyosra vette, hogy ezúttal lőttek a jogosítványnak. - Ezt a mar- haságot! - Tudom, na, ne haraguggyál mán! - mentegetőzött Malachi, mindazonáltal elvárta, hogy Allegra menjen

374

oda és váltsa ki. Ha egyszer az ügyvédje. - Mal, hát nincsen senki más, aki letehetné érted az óvadékot? Malibuban vagyok, és még éjszaka van! - Igaza van jeffnek. Ha nem vette volna fel a kagylót, akkor Malachinak szépen ki kellene várnia a reggelt. De hát fölvette, és Mal most azt követeli, hogy hozza ki a dutyiból. - Jól van - adta meg magát. - Hol vagy? - Beverly Hillsen. Szembe ment a forgalommal lefelé a Beverlyn, úgy kapták el, hogy egy nyitott literes üveg Jack Da- niel'st szorongatott a két térde között, és egy tasak fű volt a kesztyűtartóban. Még szerencséje, hogy nem ta- láltak többet, bár nem is nagyon keresték. A rendőrök tudták, kicsoda. - Félóra múlva ott vagyok. - Letette a kagylót, és ránézett a mozdulatlanul heverő Jeffre. Olyannak látszott, mintha aludna, de Allegra tudta, hogy ébren van. Amikor lábujjhegyen ki akart osonni a szobából, meggyőződhetett róla, hogy jól tippelt. - Ha lemaradsz ma a gépről, Allegra, nincs esküvő - szólt ki higgadtan Jeff a takaró alól. A lány megtorpant, és riadtan rámeredt. - Ne fenyegess, Jef. Megteszek mindent, ami tőlem telik. Fel fogok szállni a géppel. - Hát csak igyekezz! - Nem szólt többet. Allegra farmert rántott, fehér blúzt vett magára. Gyilkos hangulatban robogott a Pacific Coast gyorsforgalmin. Dühös volt valamennyiükre: Malachi O'Donovanre, aki azt képzeli, mindent megtehet, aztán elvárja, hogy az ügy- védje kiváltsa a kóterból, Carmenra, akinek ő az éjjel-

375

nappali lelki szemétládája, Alanre, aki örökösen hívo- gatja, hogy vigyázzon a feleségére, még Jeffre is, aki időnként úgy kötözködik, mintha ő sohasem kelne hajnali háromkor, hogy elsőnek érjen oda a forgatásra, vagy nem virrasztana éjszakákon át a forgatókönyve felett. Ő meg legyen mindenkivel megértő, és azt tegye, amit elvárnak tőle. Kezd megőrülni tőle. Igen, tu- lajdonképpen Jeffre a legdühösebb. Hát persze, hogy ott lesz a gépen... legalábbis reméljük... hacsak Mala- chi nem csinált valami világra szóló disznóságot. És akkor még itt vannak a bulvárlapok is. Uramisten, de be- lefáradt! Ezek mind magától értetődőnek tartják, hogy ő vakarja le a fenekükről a rágógumit, amibe beleültek, mintha direkt erre született volna! Mérgében bevágta az autó ajtaját, amikor megérke- zett a Beverly Hills-i rendőrségre. Bent talált egy isme- rős rendőrt, és elmondta, miért jött. A közeg bólintott, ellenőrzött valamit, távozott, és néhány perc múlva Mallel tért vissza. Allegrának le kellett tennie az óvadé- kot, ami nem okozott gondot, ám ezúttal Malachi jogo- sítványa is a rendőrségen maradt. Adtak neki egy idő- pontot, amikor majd meg kell jelennie a bíróságon, Allegra megkönnyebbülésére csak egy hónappal ké- sőbb. Zord arccal hazafuvarozta a szesztől bűZzlő Mala- chit, aki olyan hálás volt, hogy egyfolytában meg akarta csókolni, amiért Allegra kiszabadította a börtönből, de a lány erélyesen rászólt, hogy viselkedjék. Malachi felesége aludt, mikor megérkeztek. Ugyan miért nem őt hívta fel a sztár? Aztán megértette. Rainbow O'Do-

376

novan, hallván, mi történt, visítani kezdett, mint akit nyúznak, bevonszolta hitvesét a hálószobába, mind- eközben úgy üvöltve, hogy alighanem fölverte az egész szomszédságot. Hétre ért haza. Jeff zuhanyozott, a tűzhelyen gőzöl- gött a friss kávé. A lány töltött magának egy csészével, és leroskadt az ágyra. Rettenetesen elfáradt. Hány ilyen éjszakája volt már... Ezért panaszkodik Jeff, és igaza is van. De mit tehetne? Igazán, a vőlegénye is lehetne megértőbb! Jeff a haját szárítgatva került elő a zuhany alól. Meg- hökkent, mert nem hallotta, amikor a lány bejött. Allegra fáradtan gunnyasztott az ágyon. - Hogy ment? - Istenien. Elvették a jogosítványát. - Nyöszörögve végighanyatlott az ágyon. Jeff odajött, leült mellé. - Elnézést, amiért dühöngtem az éjszaka. Egyszerű- en csak unom már néha, ahogy mindenki a te véredet szívja. Mintha fel akarnának falni. Ez tisztességtelen. - Veled is az. A jövőben kénytelen leszek szigorúb- ban meghúzni a határokat. Amikor hazavittem Mala- chit, akkor jöttem rá, hogy nyugodtan telefonálhatott volna a feleségének. De azt hiszem, félt tőle. - Hát akkor ijessz rájuk te is! - Jeff lehajolt a lányhoz, és megcsókolta. Egy órán belül a stúdióban kellett lennie. A kétórás géppel indulnak. - Nem lesz semmi baj? - kérdezte távozóban. - Semmi - nyugtatta meg Allegra. - Akkor délben megyek érted.

377

- Készen foglak várni - ígérte a lány. Betette poggyászukat a csomagtartóba, úgy hajtott kilencre az irodához. Alice egy köteg üzenettel és aktá- val várta. Allegra mindent elintézett, és éppen tette volna el a dossziéit, amikor ismét bejött Alice, kezében a Fecsej legfrissebb számával. Allegra összeborzadt. - Csak azt ne várd, hogy el is olvassam, ami benne van! - Ha most valamelyik ügyfele kiborul, akkor sohasem utazik el. Alice olyan óvatosan tette le az asztalra az újságot, mintha mérges kígyó lenne. Allegra már látta, miért. Rémes fényképek, hányinger főcím. Carmen őrjöngeni fog. -Francba! - mondta a titkárnőjének. - Jobb lesz, ha felhívom. - Éppen fölvette a kagylót, amikor beszólt a központ, hogy Miss Connors van vonalban, hisztérikus állapotban. Ezt Allegra is rögtön megállapította a hang- jából. - Épp most láttam - mondta higgadtan. - Be akarom perelni őket! - Az oktalanság lenne. - Holott nagyon is megértette Carmen indulatait. Alan is tombolni fog. Az újság azt állította, hogy Carmen Connors, Alan Carr új felesége, Európába utazott terhességmegszakításra. Néhány borzalmas képet is közöltek a kórházból távozó Car- menról, aki úgy festett, mintha alattomban akarna el- osonni, holott csak a fájdalom görnyesztette meg. - Ezek a becsületembe gázolnak. Hogy mondhatnak ilyet? - zokogta Carmen. Allegra nem tudta, mit feleljen. De pletykalappal nem szabad pereskedni, mert az

378

csak ront a helyzeten. Ezek valóban a föld szennye, viszont kitűnő ügyvédeket tartanak, akik mindig kioko- sítják őket, meddig mehetnek el. - Miért kell ezeknek ezt csinálni velem? -jajveszékelt Carmen. Allegra tehe- tetlenül hallgatta. Nem segíthetett rajta. - Hogy eladják a lapot. Tudhatnád. Dobd ki és felejtsd el. - Mit fog szólni a nagymamám? - Meg fog érteni. Ugyan ki hinné el ezt a bárgyú- ságot? - Ő - nevetett Carmen a könnyein át. - Azt is elhiszi, hogy nyolcvanhét éves asszonyok ötös ikreket szülnek. - Akkor mondd meg a nagyinak, hogy ezek hazug disznók. Őszintén sajnálom, Carmen. - El tudta kép- zelni, milyen szenvedés lehet örökké ezekkel a hazug- ságokkal hadakozni. - Az újság azt is megírta, hogy Malachi O'Donovant letartóztatták. Ma ugyancsak sokat szerepelnek Steinberg ügyfelei. - Figyelmeztesd Alant, mielőtt mástól tudná meg, javasolta Allegra. - Ez a vacak Európába is átkerülhet. Alighogy letette, Alan kereste Svájcból. A sajtóügynöke épp az imént olvasta be neki a cikket. - Be akarom perelni a rohadékokat! - tajtékzott. - Sze- gény kölyök majdnem elvérzik a mentőautóban, hat hétig egyfolytában sír, ezek meg azt állítják, hogy ka- partatott! Megölöm őket! Látta már? - Épp most beszéltünk - mondta hullafáradtan Al- legra. Négy órát aludt, és nagyon korán kezdődött a

379

nap. - Ő is perelni akar Ugyanazt mondom neked, mint neki: nem éri meg. Csak még jobban fog fogyni a lap. Dögöljenek rakásra. - Ritkán szokott ilyeneket mondani, de a pletykalapok nem érdemelnek mást. - Felejtsd el őket, ne dobáld a pénzed ügyvédekre. - Azok között is akadnak rendesek - csitította Alan. Allegra olyan érzékeny. Azért is hívta fel. - Mellesleg hogy vagy? - Isten tudja. Itt rendesen áll a bál. Két óra múlva re- pülök New Yorkba, hogy találkozzam Southampton- ban a leendő anyósommal. - Sok szerencsét. Közöld a vén szatyorral, tartsa meg- tiszteltetésnek, hogy te leszel a menye. - Allegra elnevette magát. - Különben mikor leszel itthon? - Augusztusig nem. Bár remekül haladunk. - Megint aggodalmaskodni kezdett. - Hogy van Carmen? A hang- jából ítélve rettenetesen kiborult. Hiába mondogatom, hogy lehet még gyereke, nem hisz nekem. - Tudom. Én is ugyanerről győzködöm, de ő ragaszkodik a rögeszméihez. Szerencsére a forgatás leköti va- lamennyire a figyelmét, bár borzasztóan magányos nélküled. - Minden rábeszélő erejére szükség volt, hogy visszatartsa Carment, aki azonnal rohanni akart Svájcba. Rosszkor jött ez a riport a szennylapban. Allegra már bánta, hogy nem lesz itthon a hétvégén. Hátha észre tudná téríteni egy kicsit Carment. - Ő is hiányzik nekem - szólt Alan búsan. - Hogy halad a forgatás? - érdeklődött a lány.

380

- Klasszul. Meg fogják engedni, hogy mellőzzem a kaszkadőrt. - Ezt el ne mondd a feleségednek, mert rögtön fel- száll a következő gépre! Ezen elnevetgéltek egy kicsit. Alan azt mondta, vi- szontlátásra két hónap múlva, és letette. Alighogy elbú- csúztak, belépett Jef. - Kész? - kérdezte türelmetlenül. Készen volt. Ezúttal semmi sem tarthatja vissza. - Minden rendben. - Felállt. Jeff ekkor pillantotta meg az asztalon a pletykalapot. - Gyönyörű! - csóválta a fejét. Ezek az alakok tény- leg nem ismernek határt a lealjasodásban. Megvásárol- tak két ápolónőt, nyilván nem két fillérért, majd jó alaposan kiforgatták a tőlük kapott adatokat. - Alanék lát- ták már? - Most beszéltem mindkettejükkel. Perelni akarnak, de mondtam nekik, hogy ne. Attól csak az újság fogyna jobban. - Szegények. Rettenetesen utálnék így élni. - Azért nekik is megvan a kárpótlásuk - szólt beava- tottan Allegra. De elég az? Nagyon magas árat kell fizetni a dicsőségért. Autóikat Allegra irodájának garázsában hagyták, és taxival mentek a repülőtérre. Jeff nem tudta elhinni, hogy ezúttal nem jött közbe semmi. Se vészhelyzet, se probléma, se megbeszélés. Nem kellett tovább halogat- niuk az utazást, ki fogják védeni az anyai haragot. Sikerült időre kiérniük a repülőtérre és elfoglalni a

381

helyüket. Elképesztő! Jeff széles mosollyal pillantott menyasszonyára, amikor a sugárhajtású gép hangos robajjal fölemelkedett. - El se hiszem! Hát te? - Úgy egyeztek meg, hogy el- ső osztályon utaznak. Egymás kezét fogva, diadalmasan dőltek hátra az ülésen. Pezsgőt és narancslevet rendeltek. - Megcsináltuk! - ujjongott Jeff, és megcsókolta a lányt. - Úgy fog örülni az anyám! - Allegra is örült, mert a férfival lehet, vele utazhat. Még mindig nem döntötték el, hová menjenek nászútra. Három hétre tervezték, fontolgatták, hogy Európában fogják eltölte- ni. Olaszország, főleg Velence, gyönyörű ősszel. Velen- céből átmehetnének Párizsba, azután talán London, ahol találkozhatnának egy-két baráttal. De Jeff a ten- gerpartot sem bánta volna, például a Bahamákat vagy Bora Borát, ahol Carmen és Alan járt. Allegra azonban nem akart olyan messze menni. Jóízűen beszélgettek majdnem egy órán át. Élvezet volt még a gondolat is. Aztán a nászútról áttértek az esküvőre. Jeff azt szerette volna, hogy Alan legyen a násznagya, és Allegra öccse, Tony Jacobson meg a filmje rendezője a kísérők. Alleg- rának ugyanilyen gondja volt. Samet szemelte ki nyo- szolyólánynak, és Carment koszorúslánynak, csakhogy ez nem elég. Yale-i évei óta azt tervezte, hogy ha egyszer férjhez megy, szobatársa, Nancy Towers lesz a koszorúslánya. Csakhogy öt éve nem látta, és Nancy most Londonban él. - Talán mégis eljönne - vélte Jef. - Legalább kérdezd meg.

382

Volt még egy másik iskolai barátnője, Jessica Farns- worth, aki évek óta elköltözött keletre. Azóta nem talál- koztak, de gyerekkorukban olyan jóban voltak, mint a testvérek. Allegra úgy döntött, mindkét lányt felhívja. Természetesen meginvitálják Weissmanékat is, meg még egy csomó embert, munkatársakat és barátokat. Allegra úgy vélte, Jeffnek is meg kellene hívnia barátait a keleti partról, ám vőlegénye kételkedett benne, hogy eljönnének. Vagy túl szegények, vagy túl sok a dolguk. Ennek ellenére küld nekik is meghívót. Sima útjuk volt. Jeff a forgatókönyvéhez jegyzetelt, Allegra egy köteg aktát csomagolt az aktatáskájába. Be- készített egy új regényt is. (Jeff helyeselte a választását), de még az első oldalt sem olvasta végig, amikor feje a férfi vállára csuklott, és mélyen elaludt. Vőlegénye gyengéden nézte, és betakargatta a pokróccal. - Szeretlek - súgta, és megcsókolta. - Én is - súgta vissza Allegra, majd úgy elaludt, hogy Jeffnek kellett fölébresztenie leszállás előtt. Allegra azt se tudta, hol van. Teljesen kiütötte a fárasztó nap, amelynek hajnalán Malachit kellett kihoznia a fogdá- ból, aztán rohannia kellett az irodába. - Túlságosan keményen dolgozol! - dorgálta Jeff. El- hozták a csomagjaikat, és beszálltak a limuzinba, amelyet Jeff rendelt, hogy elvigye őket a repülőtérről Southamptonba. Minél kellemesebbé szerette volna tenni az utat Allegra számára, mert ez lesz közös életük egyik első emléke. Jégbe hűtött pezsgő várta őket a kocsiban, amely teljesen képtelen jármű volt; nem volt se

383

vége, se hossza. - Nem tudtam, hogy keleten is használják ezeket! - kacagott föl a lány, amikor meglátta a dakszlikocsit. - Azt hittem, az ilyenbe csak a rocksztárok szoktak beülni! - Az egyébként szerény Bram Morrison is az ilyeneket szerette. Minél hosszabb, annál jobb! Egyszer még olyan is volt neki, melybe franciaágyat építettek. Hát az nem volt semmi. - Itt a drogkereskedők közlekednek velük - vigyorgott Jeff, majd fölhívta Allegra figyelmét a tényre, hogy öt hónapja ismerkedtek meg a keleti parton, most pedig ismét itt vannak, immár mint jegyespár. Már csak két és fél hónap, és összeházasodnak. Szinte hihetetlen. Két órába telt, mire a Kennedy repülőtérről eljutot- tak Southamptonba. Fülledt júniusi éjszaka volt, de őket nem zavarta a légkondicionált autóban. Jeff levette a zakóját és a nyakkendőjét, felgyűrte keményített kék ingének ujját. Mindig tökéletesen nettnek, jól- vasaltnak látszott, még egy repülőút után is. Még Malibuban is tökéletesen vasalt farmert húzott a puló- verhez, Allegra ugratta is miatta. Egyike volt csekély számú bogarainak. - Melletted olyan vagyok, mint egy romhalmaz! - panaszkodott a lány. Idegesen hátrafésülte a haját, és megint megkötötte. Ám a sötétkék lenvászon kosztümöt nagyon megviselte az utazás a repülőgépen, főleg az, amikor Jeff vállára borulva aludt. - Legalább a szoknyát le kellett volna vennem - jegyezte meg vigyorogva.

384

- Óriási dobás lett volna! - állapította meg a férfi. Pezsgőt töltött Allegrának, majd megcsókolta. - Ez a jó. Berúgok, mielőtt találkozhatnék anyáddal. Mély hatást fogok gyakorolni rá. - Hagyd már abba az aggodalmaskodást. Anyám meg fog szeretni téged - bizakodott Jeff, és boldogan mosolygott menyasszonyára, amikor az megvillogtatta a szeme előtt a jegygyűrűjét. Hosszan és szenvedélyesen csóko- lóztak. A limuzin lekanyarodott a gyorsforgalmiról. Még egy félórába telt, mire megérkeztek. Éjfélre járt, amikor az utolsó kanyarból kifordulva Allegra meglátta a méltóságteljes udvarházat, körbefutó tornácával. Még a sötétben is kivehette a fonott kerti bútorok apró csoportjait és a magas fákat, amelyek nappal beárnyé- kolják a házat. Fehér léckerítés övezte a telket. A sofőr az ajtóig vitte őket, aztán segített becipelni a csomagjaikat. A kései órára való tekintettel igyekeztek csöndben mozogni. Jeff gyanította, hogy az anyja nem várta éb- ren őket. Ám az időeltérés miatt semmi esetre sem ér- kezhettek korábban, pláne akkor, ha fél napot még dolgoztak is. Jeff tudta, hol keresse a kulcsot. Kifizette a sofőrt, csinos borravalót adott, majd óvatosan belopózott Alleg- rával. Anyja üzenetet hagyott nekik az előszoba szép antik angol asztalán. Üdvözölte őket, a fiával közölte, hogy várja a régi szobája, és remélte, hogy Allegrának kedvére lesz az óceánra néző nagy vendégszoba. Egy- értelmű üzenet volt. Jeff bocsánatkérően mosolygott a menyasszonyára.

385

- Remélem, nem haragszol - súgta. - Anyám nagyon ad az illemre. A csomagjaidat itt hagyjuk, és alhatsz ná- lam. Vagy én alszom nálad, azzal a feltétellel, hogy reggel ki-ki visszamegy a saját szobájába. - Allegrát mulattatta a túlzott ildomosság, de hajlandó volt alkalmazkodni a szabályokhoz. -Mint a főiskolán! - vigyorgott. Jeff játszotta, hogy meg van botránkozva. - Te ilyeneket műveltél a főiskolán? Nem is tudtam! - Fölvitte Allegra poggyászát a lépcsőn, a lány lábujjhe- gyen osont mögötte. Vicces volt, ahogy sugdolózva ke- resték Jeff házában a hálószobájukat, hirtelen kalanddá lényegült át az egész, és Allegra kuncogott. Elóvakod- tak Jeff anyjának hatalmas hálószobája előtt, amelynek kék-fehér kretonkárpitjaiból, vastagon elfüggönyözött mennyezetes ágyából persze semmit sem láthattak, lé- vén, hogy be volt zárva az ajtó. Allegra őszintén szólva kissé meglepődött, hogy Mrs. Hamilton nem várta meg őket, miután ilyen hosszú utat tettek meg a kedvéért. Még csak éjfél van, Blaire okvetlenül ébren lenne. Per- sze, Jeff anyja jóval idősebb, hetvenegy éves, és mindig korán fekvö volt. Jeff bevezette abba a vendégszobába, amelyet az anyja emlitett. Idáig hallatszott a parton megtörő hullá- mok moraja. Az ágy melletti éjjeliszekrényre egy kan- csó jégbe hűtött vizet készítettek és egy tányér aprósü- teményt. Jeff odakínálta a lánynak. A sütemény megle- pően finom volt, valósággal elolvadt a szájban. - Ezt a mamád süti? - érdeklődött elismerően Alleg-

386

ra. A férfi nevetve rázta a fejét. - A szakácsnő. A szobát rózsaszín virágos szövettel kárpitozták, az ablakra fehér csipkefüggönyt akasztottak, a széles vas- ágyat fehérre festették, a padlót horgolt szőnyegek bo- rították. Nagyon új-angliai stílusú volt. - A te szobád hol van? - súgta Allegra, és bekapott még egy süteményt. Hirtelen farkaséhes lett. - A folyosó végén - mutatta vőlegénye, még mindig súgva, hogy az anyja, aki éberen aludt, ne hallja meg őket. Jeffnek fiatalsága nyári éjszakáira kellett gondolnia, amikor barátokat és egy-két üveg sört csempészett be a házba. Az apja sose csinált ügyet belőle, az anyja mindig felelősségre vonta érte másnap reggel. Elvezette Allegrát a folyosón a saját szobájához. Sö- tétzöld függönyök lógtak az ablakon, a szép, antik fej- támlájú ágyon ugyanolyan sötétzöld árnyalatú takaró. Az asztalon és a fiókos szekrényeken többnyire Jeff ap- jának fényképei álltak. A falakon tengeri témájú fest- mények, ugyancsak Jeff apjának gyűjteményéből. Fér- fias szoba volt, óceánparti hangulatában, új-angliai jel- legzetességeivel némileg emlékeztetett a malibui házra, de annál jóval szigorúbb volt. A csinos bútorkárpitok, az antik tárgyak ellenére valami hidegség lappangott benne, mint Mrs. Hamilton fényképén, amelyet Allegra a New York-i lakásban látott. Miután Jeff bevitte a poggyászát a saját szobájába, visszaóvakodott Allegrához, halkan becsukta az ajtót, és az ajkához emelte az ujját. Nem akarta, hogy az any-

387

ja beszédet halljon ebből a szárnyból. Allegra megértet- te. Csakis lábujjhegyen jártak, és fojtottan suttogtak. A lány kinézett az ablakon. Bárcsak kimehetnének a partra! Olyan szép volt a holdfényben. - Szeretek éjszaka úszni - súgta Jeff alig hallhatóan. Talán majd holnap. Nem akarta, hogy az anyja meg- hallja őket, és különben is túl fáradtak voltak. Egymás mellett ültek az ágyon és csókolóztak. Aztán Allegra fogat mosott, megmosta az arcát, és belebújt a hálóingébe. Hozott magával egy fodros hálóinget és egy illedelmes pongyolát, arra az esetre, ha Jeff anyja meglátná. Maga se tudta, mit csomagoljon. Végül fehér nadrágot és tarka selyemblúzt választott szombatra, fekete lenvászon ruhát szombat estére, plusz egy fehéret, ha a feketével történne valami, továbbá fürdőruhát, sortokat, pólókat, és egy roppant választékos krepp nadrágkosztümöt a hazaútra. Ez így elég biztonságos- nak tűnt. Nem tudta, milyen lesz Jeff anyja. Az anyákat mindig olyannak képzelte, mint a sajátját, nem olyannak, mint ez. A fényképek sokat elárultak. Jeffnek ugyan nem emlitette, de Mrs. Hamilton komolyan megrémítette. Bebújtak az ágyba. Az ágynemű kissé nyirkos volt, mint minden tengerparti házban, de a vászon a legjobb minőségű, és apró fehér virágokat hímeztek bele. Ám Jeff örömét ez sem ronthatta. Félt szeretkezni a lány- nyal a csendes házban, mert attól tartott, túl nagy lár- mát csapnának, így csak ölelte magához, amíg el nem aludtak a balzsamos tengerillatban, mint a gyerekek.

388

A férfi a hajnallal akart kelni, de a belső órája kaliforniai időre lehetett állítva, mert fél tízkor ébredt. Allegra nagyokat szuszogva, mélyen aludt mellette. Hogy menjen most vissza a szobájába? Még beleszalad az anyjába. Kikukucskált, majd mind egy csintalan gyerek, vé- gigrohant a folyosón. Úgy rémlett, menekülés közben akkora zajt csapott, hogy fölveri az egész házat. Anyja, mintha csak ezt akarná bizonyítani, néhány perc múl- va meg is jelent a küszöbön. Jeffnek alig volt ideje ma- gára kapni a fürdőköpenyét. Éppen a bőröndjét akarta kicipzárazni. - Jól aludtál, drágám? - kérdezte egy hang. Jeff akko- rát ugrott, mintha belecsíptek volna. Megfordult és meg- látta az anyját, amint kék virágos ruhában, szalmaka- lappal áll a küszöbön. Korához képest még mindig roppant mutatósan festett, valaha kimondottan gyönyörű lehetett. A szeme attól sem lett melegebb, hogy meglát- ta a fiát. Mindig tartotta a két lépés távolságot. - Szervusz, anya! - köszönt Jeff, és odament hozzá, hogy megölelje. Ő az apja barátságos, hanyag feszte- lenségét örökölte. Az anyja volt a családban a jenki. - Ne haragudj, hogy olyan későn érkeztünk tegnap. Az időeltolódás okozta, azonkívül mindkettőnknek dol- gunk volt még délelőtt. - Nem gond. Nem is hallottam, amikor bejöttetek. - El- mosolyodott, majd az ágyra pillantott, amely katoná- san be volt vetve. Jeff elfelejtette megbontani és össze- gyűrni a lepedőket. - Köszönöm, hogy beágyaztál, drá-

389

gám. Milyen rendes vagy. - Köszönöm, anya - felelte Jeff udvariasan. Értette a célzást. - Hogy van a menyasszonyod? - A férfi már majdnem kibökte, hogy egy perce, amikor magára hagyta, még aludt, de idejében visszaszívta. Nem is olyan köny- nyű vállalkozás a hazatérés. Elég rég nem látta az any- ját, már el is felejtette, milyen merev tud lenni. Fiatal- korában sokkal kevésbé tűnt fel. - Nem tudom, ma még nem találkoztam vele - felelte illedelmesen. - Akarod, hogy felébresszem? - Tízre járt, tudta, hogy az anyja nem kedveli az olyan vendé- geket, akik ágyban lustálkodnak egész délelőtt. Bekopogtatott a rózsaszín vendégszobába, Allegra egy perc múlva ajtót nyitott. Pongyolát kapott csipkés hálóingére és mezítláb volt, de a haját megfésülte. Na- gyon fiatalnak látszott, és nagyon szép volt. Mosolyog- va kezet szorított Mrs. Hamiltonnal. - Nagyon örvendek. Allegra Steinberg vagyok. - Jeff anyja egy nagyon hosszú percig nem szólt, aztán bólin- tott. Ráérősen végigmustrálta Allegrát. A lány rendkí- vül kínosan érezte magát, de vitézül mosolygott. - Kedves magától, hogy ezúttal eljött - mondta Mrs. Hamilton hűvösen. Se ölelés, se puszi, se jókívánság. Egy szó se az esküvőről. - Roppant kellemetlen volt, hogy a múltkor el kellett halasztanunk-mondta hanyagul Allegra. Ezt a játékot, ha kell, ő is tudja játszani. - De nem tehettünk róla. - Jeff is ezt mondta. Nos, ma meleg nap ígérkezik -

390

mondta Mrs. Hamilton, kitekintve az óceánra. Fénye- sen sütött a nap, és már délelőtt hőség volt. - Nem akarna teniszezni a klubban, mielőtt még melegebb lesz? De Jeffet nem érdekelte a klub. - Teniszezni Kaliforniában is tudunk. Azért jöttünk ide, hogy veled legyünk. Nincs valami, amit elintézhet- nénk neked ma délelőtt? - Köszönöm, nincs - felelte Mrs. Hamilton hűvö- sen. - Az ebéd tizenkettőkor lesz. Úgy vélem, ilyen ké- sőn már nem nagyon van kedve reggelizni, Miss... Allegra. De ha felöltözött, a tea és a kávé a rendelkezé- sére áll a konyhában. - Más szavakkal: kérem, ne mász- káljon a házamban hálóingre vetkőzve. Ne lustálkod- jon egész délelőtt az ágyban. Ne háljon a fiammal, amíg az én fedelem alatt van. Ne bizalmaskodjon túlsá- gosan. Ne jöjjön közelebb. - Anyám kissé nehezen oldódik - magyarázkodott Jeff, amikor egy órával később lefelé ballagtak a lép- csőn. Allegra rózsaszín sortot, rózsaszín pólót és torna- cipőt viselt. - Nem tudom, félénkségből-e vagy zárkó- zottságból. Beletelik egy időbe, mire fel tud engedni. - Megértem - mosolygott Allegra gyöngéden. - Egyet- len gyereke vagy. Nem lehet könnyű neki a tudat, hogy elveszít"." - Szerintem inkább megkönnyebbül tőle - nevetett a férfi. - Eleget nyaggatott a nősüléssel, de aztán fölha- gyott vele. - Allegra szerette volna megkérdezni, hogy a mama netántán ugyanakkor hagyott-e fel a nevetés-

391

sel és a mosolygással is. Úgy fest, mint aki az inkvizíció idején mosolygott utoljára. Amikor lementek kávézni, a ház úrnője a konyhában osztogatta utasításait az öreg ír szakácsnőnek. Lizzie több mint negyven éve főzött rájuk, pontosan úgy, ahogy Mrs. Hamilton előírta, mint ezt közölte is mindenkivel, aki meghallgatta. Az ebéd volt a téma. A nagyasszony garnélasalátát és aszpikos paradicsomot rendelt. Desszertnek frissen sült rolád és madártej. Allegra roppant keletiesnek ta- lálta az étrendet. - A külső ebédlőben fogunk étkezni - magyarázta Mrs. Hamilton. - Nehogy fáradj, anya - kérte a férfi. - Nem kell miat- tunk olyan nagy felhajtást csapni. Nem vendégek vagyunk, hanem családtagok. - Anyja dermesztő pillan- tást vetett rá, mintha fogalma sem lenne róla, hogy Jeff mire gondol. Kávé és édes kosárka után Allegra és Jeff megnézték a telket, majd sétára indultak a parton. Allegra azt re- mélte, hátha itt kilazulhatnak az idegei. Jeff mintha ész- re sem venné, milyen kényszeredett légkört gerjeszt az anyja. Mintha teljesen természetesnek tartaná ezt a spártai, jeges szigort. Talán azért tűri jobban, mert ebben nőtt fel. Érthetetlen, hogyan lett belőle meleg szí- vű, gyengéd ember egy ilyen jéghegy anya mellett. Amikor visszajöttek, Mrs. Hamilton a tornácon várta őket. Az asztalon két kancsó állt, az egyikben jeges tea, a másikban limonádé. Semmi bor vagy más szesz, nem mintha Allegrának hiányzott volna. Leült az egyik régi,

392

fonott székbe, és a házról beszélgetett leendő anyó- sával. Jeff apjának nagynénjétől örökölték harmincki- lenc éwel ezelőtt, amikor Jeff még meg sem született. Jeff itt töltötte a gyerekkorát, mesélte Mrs. Hamilton, és egy napon majd az övé lesz. Ekkor megkeményedett az arca. - Nyilván el is fogja adni. - Miért mondod ezt? - ütődött meg a férfi. Bántotta, hogy az anyja ilyen érzéketlennek tartja. - Nem hinném, hogy még egyszer visszaköltöznél keletre - felelte Mrs. Hamilton hidegen -, most, mikor Kaliforniába nősülsz. - Vádló volt a hangja, és nem kí- vánt sok szerencsét. - Egyelőre fogalmam sincs, hol fogunk lakni - szólt Jeff diplomatikusan, mert nem akarta megbántani az anyját. Allegra kizártnak tartotta a lehetőséget. Leendő anyósa úgy nézett ki, mint aki páncélba öltözött. Még sohasem találkozott ilyen jelenséggel. Mennyire külön- bözött az ő szüleitől! - Szeptemberre végzek a filmmel, az esküvő előtt, és már tervezem a következőt. Ki tudja, hol fogunk kikötni? - Talányosan mosolygott. Allegra hüledezve nézte. Miről beszél Jeff? Őt Kaliforniához köti a praxisa; a jognak ezt az ágát nem is lehet másutt űzni, mint Hollywoodban. Jeff is tisztában van vele. Mrs. Hamiltonról egyébként is mintha leperegtek volna a fia szavai. Néhány perccel később jelentették, hogy tálalva van. Merev, félszeg ebéd volt. Lizzie tálalt, Jeff és Allegra görcsösen kerestek valamilyen témát a tár- salgáshoz.

393

Ebéd után, amikor ismét lesétáltak a partra, Allegra megkérdezte vőlegényétől, mit értett az alatt, hogy még nem tudja, hol fognak lakni. - Amivel én foglalkozom, az helyhez kötött, mint tudod. Nagyon sajátos szakmám van. - Jeff szavai komoly aggodalmakat okoztak neki, pedig a férfi csak az anyját próbálta felvidítani. - Nem szeretném, ha anyám azt érezné, hogy az egyetlen fia örökre elhagyja. De ezt leszámítva, New Yorkban is praktizálhatnál, ha akarnál. Ott a Broadway, ott a zenei élet, televízió is van. - Persze, a hírműsorok. Ugyan Jeff, szállj már le a földre. Az én szakágazatom csak Los Angelesben léte- zik. Szórakoztatóipari jogász vagyok. - Megértem, de ha akarnál, tágíthatnál a profilo- don - mondta Jeff. Olyan konok volt a hangja, hogy Al- legra megriadt. - Az nem tágítás lenne, hanem szűkítés - válaszolta feszengve. - A klienseim több mint felét elveszíteném. - Továbbá nem hívogatnának hajnali kettőkor. A New York-i emberek nem csinálnak ilyet. Több bennük az üzleti szellem - közölte Jef. Allegra hirtelen arra gondolt, hogy mit művelt az ő vőlegényével Southamp- ton. - Nem egészen értem, mit mondasz, de szeretném, ha tudomásul vennéd, hogy rajongok a munkámért, nem óhajtom feladni és átköltözni New Yorkba. Ez nem szerepelt az egyezségünkben. Hogyhogy hirtelen erről kezdtél beszélni?

394

Hosszú csend támadt. Jeff óvatosan sandított a menyasszonyára. - Tudom, hogy érted és szereted a szakmádat. Én azonban keleti vagyok, és jó lenne tudni, hogy egy napon még visszatérhetünk ide, ha netán úgy akarnánk. - Te ezt akarod? - Ezt még egyszer se mondta. - Azt hittem, megpróbálsz alkalmazkodni Los Angeleshez, és beláttad, hogy miután én leszek a feleséged, ott fogunk élni. Már nem felel meg? Mert ha nem, akkor jobb, ha most beszélünk róla, mielőtt még valami sú- lyos hibát követnénk el. - Valósággal pánikba esett. A hétvége egyre kellemetlenebb. - Én megértem, hogy megrögzött Los Angeles-i vagy, Allegra - kezdte vontatottan Jeff. A lány fölcsattant. - Ne csúfolj, a mindenségit! Nem vagyok gyerek. Ér- tem a célzást, de nem fogok átköltözni New Yorkba. Ha ezt a meglepetést készítetted nekem, akkor talán gondoljuk meg még egyszer, mit teszünk. Akkor inkább csak együtt kellene élnünk egy darabig, amíg el nem döntöd, tetszik-e Kalifornia. - Nagyon tetszik - felelte idegesen a férfi. Neki se volt könnyű ez a hétvége. Tudta, milyen nehéz termé- szetű az anyja, látta, milyen barátságtalanul viselkedett. - Nézd, nem arról van szó, hogy fel kellene adnod a hivatásodat, hanem hogy több választás is van. Nem akartam, hogy anyám azt érezze, abban a percben, ahogy meghal, mi eladjuk a házát. Isten őrizz. A ház nagyon sokat jelent neki, és ki tudja, később mi is át- hozhatnánk ide nyaranként a gyerekeinket. Úgy örül-

395

nék neki - mondta mentegetőzve. Allegra visszahúzta a karmait. - Ennek én is örülnék. Már azt hittem, azt várod el tőlem, hogy átköltözzek keletre az esküvőnk után. - Azt azért nem.Várjunk egy-két hónapot, jó? Esetleg novemberben. - Kuncogott. - Ne haragudj, bébi. Nem akartalak fenyegetni. Tudom, milyen keményen dolgozol, és mennyire jó munkát végzel. Egykettőre teljes jo- gú tag leszel, hacsak nem nyitsz saját irodát. Hát, nem tudom... a keletieket lassan lehet átültetni. Sohasem terveztem, hogy végképp elköltözök. Azt mondogat- tam magamnak, hogy átmegyek, írok egy forgatóköny- vet, majd esetleg egy másodikat... aztán egy könyvet. Egy szép napon pedig arra ébredek, hogy már húsz éve odaát lakom... De csak lassan, fokozatosan. Nem lehet öt perc alatt levetkőzni magunkról a keleti jelleget. - Te nem is fogod - csókolta meg Allegra. Visszafor- dultak a dünék között. Örült a gondolatnak, hogy a ház a gyerekeié lesz egy napon, főleg úgy, hogy nem kapják meg a ház mellé Jeff anyját. - Mindig olyan leszel, mint egy drága magániskola növendéke! - csipke- lődött. - Hogy kellene kinéznem? - Úgy, ahogy mindig szoktál. - Ismét megcsókolta Jeffet, és észrevette, hogy Mrs. Hamilton rosszallóan nézi őket a tornácról. Úgy tetszik, a leendő anyósnak egyetlen kedélyállapota van, és az nem kellemes. A je- lenlétében mindketten mesterkélten viselkedtek, mert Jeff azt képzelte, hogy mindkét nőnek kedvére kell ten-

396

nie, és mert Allegra úgy vélte, hogy el kell nyernie Mrs. Hamilton helyeslését. - Vigyázzon, le ne égjen - figyelmeztette a nagyasz- szony a fehér bőrű Allegrát, amikor letelepedtek a tor- nácra. - Köszönöm - mondta Allegra udvariasan. - Beken- tem magamat napvédő krémmel. Mrs. Hamilton árgus szemmel figyelte fiának aráját. Allegra leült egy kényelmes hintaszékbe, és belekortyolt a hideg limonádéba. - Hallom, hogy magának az egész családja a show- bizniszben dolgozik... Allegra - mondta Mrs. Hamilton olyan hangon, mintha nem hinne a fülének. - Kivéve az öcsémet - mosolygott nyájasan a lány a leendő anyósra. - Jelenleg orvos-előkészítőre jár a Stanfordra. - Először látta őszintén mosolyogni Jeff anyját. - Az én apám is orvos volt, sőt, elmondhatom, hogy egész családom a gyógyítással foglalkozott. Kivéve ter- mészetesen az anyámat. - Scott ortopédsebész akar lenni. Családom többi tagja megragadt a "show-biznisz-ben, ahogy fogal- mazni tetszett. Anyám író, rendező, producer. Hallatla- nul tehetséges. Apám filmproducer, én pedig szórakoz- tatóipari jogász vagyok. - Ez mit jelent egészen pontosan? - Úgy meredt Allegrára, mintha egy idegen bolygóról pottyant volna ide, és csak külsőleg lenne ember. - Azt jelenti, hogy pesztrálnom kell egy csomó em-

397

bert, és telefonbeszélgetéseim többségét hajnali négykor bonyolitom le. - Mrs. Hamilton megbotránkozott. - Mindenki ilyen tapintatlan a show-bizniszben? - Csupán akkor, ha lecsukják őket - felelte tárgyila- gosan Allegra, és élvezte szavainak sokkoló hatását. Ugy kell Mrs. Hamiltonnak. Minimum azt érdemelné, hogy valaki jó alaposan megrázza. Barátságtalan, kellemetlen, rideg perszóna. Sajnálta Jeffet. Láthatólag csak az apjától örökölt géneket, nem az anyjától. - Sok ügyfelét szokták letartóztatni? - szörnyülkö- dött Mrs. Hamilton. Jeff majdnem elnevette magát. Al- legra nem. - Egyeseket. Azért is van szükségük rám. Leteszem értük az óvadékot, ha fogdában vannak, megfogalmazom a végrendeletüket, a szerződéseiket, megszervezem az életüket, segítek megoldani a gondjaikat. Na- gyon érdekes munka, én szeretem. - Allegra ügyfelei között sok világsztár is van, anya. Nem is hinnéd, kik! - De nem árulta el, kik. Hadd legyen még izgalmasabb. - Bizonyos vagyok benne, hogy roppant érdekes munka. Ha jól tudom, van egy húga is? Allegra bólintott. Szegény Sam, a nagy hasával és a babával, akit augusztusban örökbe kell adnia. - Igen, egy tizenhét éves húgom, aki még gimnazista. - Azonkívül alkalmi fotómodell és várandós leányanya. Majdnem elnevette magát kínjában. - Ősszel kezdi az UCLA-n a színházművészeti főszakot. - Úgy tűnik, érdekes családja van. - Rövid csend,

398

majd egy kérdés, de olyan brutális, hogy Allegra majd kiesett a hintaszékből. - Mondja, Allegra, maga zsidó? - Jeff csaknem elájult. Rémülten várta, mit felel a menyasszonya. - Az a helyzet, hogy nem - felelte a lány hűvösen. - Episzkopális vallású vagyok. De az apám az, úgyhogy elég tájékozott vagyok a témában. Azért tetszett kér- dezni, mert bővebbet szeretne tudni a zsidó vallásról? - érdeklődött udvariasan. A banya azonban fütyült rá, hogy jó benyomást tesz-e Allegrára. Jeff borzadva hallgatta őket. - Nem is gondoltam annak - folytatta félvállról. - Nem úgy néz ki. - Ön sem - mondta Allegra higgadtan. - Annak tetszik lenni? -jeff majdnem csuklott, és el kellett fordulnia, hogy ne lehessen látni a vigyorgását. Az anyja most az egyszer megdöbbent. Ezt még senki sem kérdezte tőle. - Dehogy vagyok! A Hamilton néwel? Ne beszéljen őrültségeket! - Miért beszélnék? Ettől még lehet valaki zsidó - mondta Allegra tárgyilagosan. Mrs. Hamilton még mindig nem kapott észbe. Jeff kővé dermedt. - Akkor, gondolom, az anyja nem zsidó - folytatta a potenciális anyós. Az legalább egy kis megkönnyebbü- lés, hogy leendő unokáinak anyja nem egészen izraeli- ta, csak félig az. - Nem, és az apja sem az - szólt közbe Jeff, hogy meg- szabadítsa anyját idegtépő gondjaitól, magukat pedig attól, hogy ezt kelljen hallgatniuk. Úgy érezte, elárulja

399

Allegrát, de a saját érdekében meg kell tennie. - A vér szerinti apja egy bostoni orvos. Charles Stanton. - De az ég szerelmére, akkor miért nem az ő nevét használja? - Helytelenítően meredt Allegrára. - Mert gyűlölöm, azonkívül évek óta nem találkoz- tam vele - felelte a lány higgadtan. Azért használt valamit a négyévi pszichoterápia. Ennél gusztustalanabb társalgásban még sohasem volt része. - Őszintén szól- va, azok után, amiket a saját családomban átéltem, a gyerekeimet feltétlenül zsidónak akarom nevelni. Az öcsém és a húgom is azok, és mondhatom, nagyon jót tett nekik. - Jeff attól félt, hogy fel kell locsolnia az any- ját. Figyelmeztető pillantást küldött Allegra felé. A lány fenyegetően nézett vissza. Jó, jó, üzente a szemével a férfi, tudod, hogy nem úgy értettem. Na, majd ellátom ezért a bajodat, fogadkozott némán Allegra. Nem elég, hogy ez az asszony merev és undok, hogy jeges víz folyik az ereiben, ráadásul még antiszemita is. Hogy a fe- nébe lett Jeffből emberszabású? - Feltételezem, tréfál - szólt Mrs. Hamilton hidegen, és más témára terelte a beszélgetést. A jegyesek nem is bánták. Kevéssel később fölmentek az emeletre, ki-ki a saját szobájába, hogy átöltözzenek a vacsorához. Jeff az első óvatlan pillanatban átosont Allegrához. - Szeretnék bocsánatot kérni, mielőtt fejbe vágnál a székkel. Mindig megfeledkezem róla, milyen szűklátó- körű az ilyen dolgokban az anyám. Egy olyan klubnak a tagja, ahová kétszáz éven át nem vettek föl zsidókat. Neki ez fontos.

400

- Hitlernek is az volt meg a haverjainak. - Ez azért nem ugyanaz! Ez csak kicsinyes, ostoba, "társasági" előítélet. Anyám azt képzeli, attól lesz arisztokratikus, ha utál mindenkit, aki nem olyan, mint ő. Nagyon jól tudod, hogy nekem nem ez a vélemé- nyem. Felőlem nevelheted a srácainkat zsidónak vagy buddhistának. Szeretlek, akármi legyen a neved. Kü- lönben is, rövidesen Hamilton leszel, úgyhogy nem is érdemes beszélni róla. - Allegra látta rajta, hogy bor- zasztóan restelkedik az anyja miatt. Komolyan meg- sajnálta, és feleannyira se volt dühös, mint amennyire kellett volna Simon miatt. Inkább szánalmas volt a dolog. - Hogy bírtad ki, Jeff? Az anyád nem egészen olyan, akit nyíltnak, melegszívűnek vagy jó természetűnek lehetne nevezni. - Pedig ilyen volt valamikor - védte az anyját a férfi. - Akkor gombolkozott be, amikor apám meghalt, és ma- gával vitte a boldogságot. - Allegra nem tudta elképzel- ni, hogy ennek a viperának valaha is volt szíve. - Nem voltál magányos mellette? - Hogy lehetett ezt elviselni? - Időnként. Az ember megszokja. Anyámnak az egész családja ilyen volt. Ma már mind meghaltak. - Mivel teltek a családi összejövetelek? Koktéljeget fagyasztottak? - Anyám nem olyan ijesztő, mint amilyennek látszik - bizonygatta Jeff, és felcipzárazta a lány hátán a fekete len- vászon ruhát. Kopogtattak. Jeff tudta, hogy neki nem

401

szabad itt lennie. Besurrant a fürdőszobába, miután je- lekkel mutatta Allegrának, hogy ne árulja el. A lány ajtót nyitott. Mrs. Hamilton volt az, vacsorázni hívta, és meg- dicsérte, milyen szép, talán hogy tompítsa korábbi meg- jegyzéseinek hatását. Sokkal jobban kedvelte leendő me- nyét, amióta megtudta, hogy a neve nem Steinberg. Allegra követte Mrs. Hamiltont a földszinti ebédlőbe. Jeff is előkerült, mintegy a semmiből. Csodálatos mó- don túlélték a vacsorát, főleg azért, mert megmarad- tak a közömbös témáknál, művészetnél, európai utazá- soknál, operánál. Halálosan unalmas beszélgetés volt, szerencsére Mrs. Hamilton rögtön vacsora után lefe- küdt. A jegyesek kimentek a tengerhez úszni, majd le- heveredtek a homokra. Jeff magához ölelte a lányt. - Nem szórakozol nálunk valami jól, ugye? Allegra a hátára fordult, és belesóhajtott a holdvilág- ba. Csendesen latolgatta, hogy őszinte legyen-e vagy udvarias. Mit szeretne Jeff? - Itt más. - Ez volt a legdiplomatikusabb válasz, ami eszébe jutott. - Nagyon más, mint a te családod - ismerte el Jeff. Most lelkifurdalása volt, amiért idehozta a lányt, de hát, mindenképpen össze kellett ismertetni a menyasszo- nyát az anyjával. - A te családod olyan nyílt, kedves, melegszívű. Örökké karattyolnak, nevetnek, hülyés- kednek. Szeretem őket az első perctől fogva. - Látszott rajta, hogy szégyelli magát. Még neki is be kellett ismernie, hogy az anyja rémesen viselkedett Allegrával. De a lánynak hirtelen már nem is számított az elviselt

402

undokság, amikor látta, hogy Jeff mennyire szenved miatta. - Fölöttébb emlékeztet az apámra. Nem azt akarom mondani, hogy olyan embertelen, de ugyanaz az adni, megnyílni képtelen, előkelő keleti formalizmus jellem- zi. Örökös helytelenítés. Sohasem tudtam az apám kedvére tenni, és mondhatom, majd belehaltam. Most már nem érdekel. Anyád ugyanilyen. Küzdhetnék, kö- nyöröghetnék, csúszhatnék-mászhatnék a helyeslésé- ért, akkor se nyerném el. Ez a fajta abban leli az örömét, ha megtagadhat valamit. Külön művészet ez, és anyád ugyanolyan mesterien érti, mint az apám. - Velem is keményen bánt, de sohasem viselkedett úgy, mint veled ezen a hétvégén. Még sohasem láttam ilyennek - mondta csüggedten a férfi. - Baljós fenyegetés vagyok - figyelmeztette Alleg- ra. - Előbb New Yorktól loptalak el, most tőle. Nemigen maradt semmije. - Ez logikus magyarázat, de ő ettől sem kedveli jobban leendő anyósát. - Talán majd meg- enyhül - mondta, nem azért, mintha el is hitte volna, sokkal inkább azért, hogy jobb kedvre derítse a vőle- gényét. Ismét együtt aludtak a rózsaszín vendégszobában, ám ezúttal Jeff beállította az ébresztőórát fél nyolcra. Visszament a saját szobájába, lezuhanyozott, felöltö- zött, becsomagolt, aztán fölébresztette Allegrát. Ami sok, az sok. Elvégezték, amiért jöttek. Helyet foglaltatott egy korai járaton. Lekísérte reggelihez a krepp nad- rágkosztümöt viselő Allegrát, aztán közölte mindkét

403

nővel, hogy elmennek. Egykor indul a gépük, tehát tíz- kor el kell hagyniuk Southamptont. Felhívta a rende- zőt, problémák vannak a filmmel, minél hamarabb vissza kell térnie Kaliforniába. - Mi baj? - kérdezte Allegra aggódva. Úgy aludt; mint a tej, kipihenten ébredt, felkészülten várta Jeff anyjá- nak további undokságait. Ahogy a nagyasszony kitette a lábát a szobából, Jeff odasúgta, hogy azért mennek, mert elég volt, teljesítették a kötelességüket. Ő sem bír- ja tovább: - Biztos? - súgta vissza a lány a fahéjas kifli mellett. Jeff bólintott. Allegra igazán nem akarta elszakítani az anyjától, de úgy látszik, vőlegényének még sürgősebb a távozás, mint neki. Indulás előtt Jeff még egyszer elismételte anyjának az esküvő dátumát, megmondta, hogy okvetlenül szá- mítanak rá, majd megölelte. Az anyja majdnem szeretettel viszonozta az ölelést, de csak majdnem. Jeff át- adott egy kis ajándékot Lizzie-nek. Aztán előállt a megrendelt kocsi. Allegra majd megpukkadt a nevetéstől. Jeff a világ leghosszabb fehér limuzinját kérette ide. Volt abban bár, tévé, isten tudja, mi még. Mrs. Hamil- tont az ájulás kerülgette, amikor a szörny beállt a háza felhajtójára. Jeff azonban nagyon örült neki. - Kaliforniában mindig ilyet használunk, anya. Meg- próbálunk neked is szerezni egyet az esküvőre - mondta faarccal, miközben utoljára megcsókolta az anyját. Odaadta csomagjaikat a sofőrnek, a jegyesek intettek még egyszer aztán a limuzin elhúzott. Mrs. Hamilton

404

úgy állt a bekötőúton, mint egy tragikus hős. Allegra arra gondolt, hogy Jeff anyja a legmagányosabb asszony a világon. De a legridegebb is. Nem törődött vele. Mrs. Hamiltont összeköti a fiával a családi múlt. Vele sohasem fogja. Ez után a hétvége után Jeff sem erőlteti a barátkozást. Megtették, ami tő- lük telt, lefutották a tiszteletkört. Ez az asszony remény- telen eset. - Arra gondoltam - szólalt meg Jeff halkan, miköz- ben a sztráda felé robogtak-, hogy kapedliben kellene esküdnünk. - Undorító és pimasz vagy! Azonnal hagyd abba! És honnan szerezted ezt a kocsit? - vihogott Allegra. - Hát te semmit sem tisztelsz? - vádaskodott. Jeff összecsó- kolta. Már alig várta, hogy otthon legyenek. Kizárólag a jólneveltsége tartotta vissza, hogy ne a borzalmas fehér limuzinban kezdjen bujálkodni a menyasszonyával. Ám szoros összesimulásukkal szavak nélkül is elis- merték, hogy iszonyú hétvégéjük volt. - Ne haragudj, Allegra. Nem is tudom, miért nem láttam előre, hogy ilyen lesz. Nyilván önmagam előtt is le akartam tagadni. Talán egy időre nekem is el kellene mennem vezekelni Green doktornőhöz. - Nem mindennapi teljesítmény, hogy túlélted vele ezeket az éveket - szólt Allegra csodálattal. Mary Ha- milton a leghidegebb asszony volt, akivel életében ta- lálkozott. Mennyire más a fia. - Sohasem törődtem vele túlságosan. Apám pedig nagyon hasonlított Simonra.

405

- Nyilván az mentett meg - állapította meg Allegra. Mikor leszállt a repülö, és visszatértek Kaliforniába, legszívesebben letérdeltek volna, hogy megcsókolják a földet. Malibuban az volt az első dolguk, hogy letépték egymásról a ruhát. Még az ágyig sem jutottak el, a nappali díványán kötöttek ki. Jeff még sohasem volt ilyen szenvedélyes. A nyomasztó légkör, amelyet két napon át kellett elviselniük, szinte megőrjítette őket. Allegra még sohasem örült ennyire annak, hogy itthon lehet, minél messzebb a keleti parttól és legalábbis egy időre Jeff anyjától. 17. NeV York-i hétvégéjük után Jeff szokása szerint hajnali háromkor elindult a forgatásra, Allegra pedig neki- látott, hogy átnézze aktáit és faxait. Rózsás kedvükben voltak, nagyon örültek, hogy hazakerültek. Ám Allegra egyszer csak elkomolyodott. Carmen producere faxot küldött, amelyben arról panaszkodott, hogy a sztár a depressziója miatt úgyszólván használhatatlan. Pénte- ken pedig eszelősen tombolt attól, amit a pletykalapok összehordtak a terhességmegszakításáról. Hat óra volt, amikor elolvasta a faxot. Carmennak már kint kell lennie a forgatáson. Elhatározta, hogy odamegy. Összeszedte az aktákat, amelyeket el akart olvasni, fél hétkor elindult, hétre megérkezett. Igazat mondott a producer: Carmen összeomlott. Egész hétvégén otthon zokogott a szennylap rágalmain, és még mindig nem

406

heverte ki lelkileg a vetélést. - Pszichiáterhez kell menned - mondta Allegra nyugodtan, amikor Carmen ezredszer fújta ki az orrát. - Min tudnak változtatni azok! Visszahozhatják ta- lán a kisbabámat? Ezek a szörnyetegek meg mindenfé- le hazugságot irkálnak rólam! - Hazugságokat irkálnak mindenkiről. Nem enged- heted, hogy ez tönkretegye az életedet és Alanét. Meg kell mutatnod nekik, hogy nem érdekelnek, meg kell mutatnod Alannek, hogy kibírod. Mit gondolsz, Alan egy bőgőmasinával akarja leélni az életét, aki összecsuk- lik; valahányszor fényképezőgépet lát? - Így beszélt a lelkére órákig, majd megnézte felvétel közben. Azt az egyet meg kellett adni Carmennak, hogy a kamerák előtt a depressziója ellenére is jó munkát végzett. Allegra még tízkor is a forgatáson volt, amikor szól- tak neki, hogy sürgősen keresik az irodájából. Egy hangszigetelt szobába kérette a hívást. Alice volt, azzal a hírrel, hogy Delilah Williams, az esküvői konzultáns haladéktalanul beszélni akar Allegrával. - Itt? - hitetlenkedett a lány. - Nem, tulajdonképpen én kerestelek meg - mente- getőzött Alice. - De azt mondta, a legnagyobb mérték- ben halaszthatatlan dologról van szó. - Elment az esze? - Az bizony nagyon lehet. Kapcsoljam? - Kapcsold. Egyelőre fogadom a hívását, de legköze- lebb ne nyomozz ki neki még egyszer, csak kérd meg, hogy hagyjon üzenetet.

407

- Allegra? - zúgta a lila ruhás óriásdaru baljós hangon. - Egyetlenegyszer sem hívott vissza! - mondta egy dühös szerelmes hangján. - Semmit sem tudok a tortáról, a sátorról, a templomi, illetve a fogadási zené- ről, sem a koszorúslányok színéről! - Roppantul fel volt háborodva, de korántsem annyira, mint Allegra, aki el- szürkült haragjában. - Van fogalma róla, hogy egy forgatás helyszínén hív? Van fogalma róla, mennyire zavaró és alkalmatlan dolgot művel? Vissza pedig azért nem hívtam magát, mert az ügyfeleimmel kell foglalkoznom, mert hol le- csukják őket, hol koncerteznek, hol nyakig ülnek a for- gatásban. Az utolsó, amire szükségem van, hogy holmi koszorúslányok miatt nyaggasson! - Azt tudja legalább, kik lesznek a koszorúslányai? - kérdezte a dühös Delilah a még dühösebb Allegrától. Neki munkája és ügyfelei vannak! Ne zavarják ezzel a bárgyúsággal! - A koszorúslányokat kiválasztottam. - Ez agyrém, hogy ilyesmiről társalogjanak. Ez lenne a halaszthatat- lanul fontos dolog? Vagy a torta? Esetleg a zene? - A tit- kárnőmmel megküldetem a névsorukat - fejezte be sö- téten. - Tudnunk kell a méretüket - mondta ugyanolyan sötéten Delilah Williams. Megszokta a tárgyalást az ilyen ügyfelekkel, mint Allegra - orvosokkal, jogászok- kal, pszichiáterekkel, hírességekkel, színésznőkkel, akik közül senki sem tudna megszervezni egy esküvőt, mert olyan fontosnak és elfoglaltnak tartják magukat.

408

Ő meg tudja csinálni helyettük, de meg is fegyelmezi őket, ha muszáj. - Ismeri? - kérdezte olyan hangon, amelyre Allegra kizárólag a nőimitátorokat tartotta ké- pesnek. - Kérem, vegye föl a kapcsolatot a titkárnőmmel, ő majd utánaérdeklődik. - Természetesen - szólt elégedetten Delilah. - Mel- lesleg nem tudom elhinni, hogy még mindig nem talált magának esküvői ruhát. Igazán lehetne lelkesebb. - Egyelőre visszamegyek dolgozni! - vicsorgott Al- legra. Idegeire megy ez a némber! Igazán nem akart goromba lenni, de úgy látszik, vannak helyzetek, amikor nincs más választás. Ahogy Delilah-t lerázta, nyomban felhívta az anyját a televíziónál. Egész testében reszketett. - Mama, megölöm ezt a nőt, ha nem állítod le! - Miféle nőt? - Blaire egyetlen nőt ismert, aki méltó lenne erre a sorsra, és az Elizabeth Coleson volt. Rá azonban nem célozhatott Allegra. - Hogyhogy,miféle nőt? Azt a dögkeselyűt, akit rám szabadítottál az esküvőm ürügyén! Inkább tartom a lakodalmamat a parkban, és eszünk hot dogot durra- nócukorkával, minthogy tűrjem, hogy ez a nő utánam telefonáljon egy forgatásra, hogy itt nyaggasson a zene, a torta és a "koszorúslányok színe" miatt! Mama, ezt nem csinálhatod velem! - Bízzál már bennem, drágám! Meglátod, Delilah gyönyörű munkát fog végezni, és te olyan boldog leszel! - Allegra égnek emelte a tekintetét erre az irreális

409

feltételezésre. Elbúcsúzott az anyjától, és visszament Carmenhoz. - Minden rendben? - érdeklődött Carmen, akit most az egyszer mintha valami más is érdekelt volna a saját baján kívül. - Ezt úgyse fogod elhinni - dühöngött Allegra. - Azért csak mondd. - Az esküvői koordinátor telefonált, akit anyám fogadott fel. - Mi? - csodálkozott Carmen, aki éppen átsminkel- te magát. - Esküvői koordinátor? Az mit szokott csi- nálni? - Ugyanazt, amit én, mikor megvásároltam a paró- kákat, a műszálas ruhákat és a műanyag virágcsokrot Vegasba. - Ő is ezt csinálja? - Carmen majdnem felvidult. Al- legra nevetett. - Remélem, nem. Bár sohasem lehet tudni. De oko- sak voltatok, hogy Vegasba mentetek! - Te is megteheted - vélte Carmen. Milyen kedves volt az az út, és mennyivel rokon- szenvesebb a vegasi megoldás. Így legalább megúsz- hatnák az esküvőt. - Csakhogy anyámnak megszakadna a szíve, ha csa- lárdul megfosztanám az élménytől. - Bár akkor nem kellene viszontlátnia Mary Hamiltont. Nagy kísértés volt. Végül ebédig marad Carmennál. Akkor visszatért az irodájába, hogy aláírjon néhány aktát. Fél háromkor

410

Suzanne Pearlmannél kellett lennie. Újabb házaspárral találkoznak, akik Chicagóból repültek ide. Allegrának eddig fogalma sem volt róla, mennyi ember röpköd or- szágszerte, kisbabákat keresve, örökbe adó lányokkal tárgyalva. Bár kezdte jobban érteni azóta, amióta látta, hogyan omlott össze Carmen egy embrió miatt, amelyet mindössze nyolc hétig hordozott magában. Az emberek megszállottak, ha gyerekről van szó. Samet a háznál szedte föl, és autóval vitte Bel Airen át Suzanne Pearlmanhez. Megdöbbentette, mennyire elterebélyesedett a húga alig néhány nap alatt. A hetedik hónapban járt, de óriásira nőtt a hasa, és ettől bizarr módon még fiatalabbnak látszott. - Hogy vagy? - érdeklődött. Sam rövid rózsaszín kis- mamaruhát viselt, hatalmas napszemüveget és sarut, lábikráig feltekert szíjakkal. Hosszú szőke haját két var- kocsba fonta. Olyan volt, mint Nabokov Lolitája. - Megvagyok - felelte, és puszit adott a nővérének. Hálás volt Allegrának, amiért eljön. Már több házaspár- ral kellett tárgyalnia, de nagyon utálta az ilyen beszél- getéseket. Olyan kínos volt, és egyiküket sem találta szimpatikusnak. Esetleg még Whitmanék megteszik, bár ők sem nevezhetők tökéletesnek. - Milyen volt New Yorkban? - Érdekes - felelte diplomatikusan Allegra. Sam nevetett. Ismerte a nővérét. - Aha. Hát ez nem hangzik jól. - Nem is volt jó. - Görény volt?

411

- Ja. Száz százalékig. Emberi jéghegy. Azon rémüldö- zött, hátha zsidó vagyok. Hát hinnéd? - Na csak várj, amíg összeeresztjük a papával! Hú, hogy fogja szeretni! - Nem is akarok arra gondolni, hogy ismét találkoz- zak vele, pedig muszáj. Nem tudom, hogy lehetett Jeffből ilyen normális ember ilyen anya mellett. Rej- tély. - Talán őt is örökbe fogadták - mondta a kislány szo- morúan. Az évődő beszélgetés sem feledtethette, hová mennek és miért. Újabb házaspárral fog találkozni, akik örökbe akarják fogadni a kisbabáját. Már a gondo- lattól is elveszítette az életkedvét. Megpróbálta elma- gyarázni Jimmynek, milyen volt a legutóbbi alkalom, mire a fiú felajánlotta, hogy elkíséri. Sam nem akarta. Jimmy jelenléte csak megzavarná a házaspárt, még azt hinnék, ő a gyerek apja. Mindig szívesen elmondta a reménybeli szülőknek azt a keveset, amit Jean-Lucről tudott, bár ez őt tüntette föl úgy, mintha link lenne: magas, szőke, jóképű, fotós, francia, harminc körül. Vagyis külföldi, valószínűleg tehetséges és vonzó. Ezenkívül semmi. Tartózkodási helye ismeretlen. Samnek nem volt mit mesélnie. Tíz perccel később megérkeztek Suzanne irodájá- hoz. Egy szót sem szóltak egymáshoz, amíg fölmentek a liften. A várószobát barátságos, színes nyomatok díszítet- ték, és hegyekben álltak a képeslapok. Két műfajt kép- viseltek: volt World of Interiors, InzrentingMagazine,

412

vogue, Connaissance des Arts, Town F. Country, Architectural Digest az örökbe fogadó szülőknek, Seventeen, Rolling Stone, Elle, Young and Modern, sőt még Mad is az anyák- nak. Ám sem Allegra, sem Sam nem nyúlt a magazi- nokhoz. Csak ültek és vártak. Öt perccel később a re- cepciós felkérte őket, hogy fáradjanak be. A chicagói házaspár már bent van Miss Pearlmannél. Sam első látásra tudta, hogy nem bírja őket. Idegesen repestek körülötte, rengeteget beszéltek az utazásaik- ról (nagyon szerettek utazni), a síeléseikről, a legutóbbi útjukról Európában. A nő utaskísérő volt, a férfi egy nagy középnyugati biztosítónál dolgozott. Gyermekte- lenek voltak: Próbálkoztak a lombikbébi-programmal, de hosszú távon nagyon költségesnek bizonyult, és egyébként is belefáradtak. Sam számtalan ilyen törté- netet hallott már. - Mit fognak csinálni vele, ha majd utaznak? - érdek- lődött. - Rábízzuk egy szitterre - mondta a férj. - Dadát veszünk mellé - mondta a feleség. - Minek akarnak örökbe fogadni? - Sam célratörése nem nélkülözött minden hasonlatosságot a nővéréé- vel. Allegra elmosolyodott, ahogy nézte. - Harmincnyolc éves vagyok, Janet harmincöt. Mind- ketten úgy gondoljuk, hogy most van itt az ideje - mondta a férj olyan hangon, mintha autót akarna vásá- rolni. - Minden barátunknak van már gyereke a kertvá- rosban. - Naperville-ben laktak, ám Sam ezt nem talál-

413

ta elegendő oknak arra, hogy nekik adja a babát. Egyál- talán nem voltak rokonszenvesek. - De csakugyan akarják? - erősködött. Látta, hogy a házaspárt kínosan érinti a faggatózása. - Ha nem akarnánk, nem lennénk itt - felelte Janet, aki szeretett volna barátságosabb lenni a lányhoz, de nem tudott. Nekik sem tetszett Sam. Túl tolakodónak találták a kérdéseit. - Szabadjegyünk van a légitársaságtól. Teljesen ingyen jöhettünk! - dicsekedett Paul. A nővérek össze- néztek. - Van még valami, amit tudni szeretnél? - kérdezte Suzanne. Látta, hogy a beszélgetés balszerencsésen alakul, Samnek nem rokonszenvesek a chicagóiak. - Nem, szerintem ez is elég - felelte a kislány udvariasan. A testvérek átmentek a szomszédos helyiségbe. Néhány perc múlva Suzanne is utánuk jött. - Utálom őket! - közölte Sam nyersen. - Komolyan? - nevetett Suzanne. - Ezt én is kitalál- tam. Miért? - Ő is tudta, de a kislány szájából akarta hallani. - Nem akarnak ezek babát. Miért nem vesznek ku- tyát? Folyton csak utazni akarnak, hiszen ingyenje- gyük van, a babát meg rásózzák a szitterre. Azért kell gyerek, mert minden szomszédjuknak van a kertváros- ban. Akkor költözzenek be a központba, és felejtsék el! - mondta élesen. Nagyon sok ember hiszi azt, hogy gyereket szeretne, holott igazából nem akar. Teljességet akar, a házasságát akarja rendbe hozni, vagy ismét fia-

414

talnak akarja érezni magát. Sok mindent akar, csak nem kisbabát. Az ilyen emberek számára nem a szülés vagy az örökbe fogadás a megoldás. - Ezeknek nem adom a babámat - mondta Sam hatá- rozottan. Allegra összerezzent. A "teherből" "babám" lett. Most már sokkal valóságosabbnak tűnt, és az anyja nagyon ragaszkodott hozzá, még ha az ellenkezőjét mí- melte is. - Megértem - mondta Suzanne higgadtan. - Mit szólsz Whitmanékhez Santa Barbarából? Őket nagyon érdekelné, Sam. - Eddig ők a legszimpatikusabbak - felelte a lány -, de egyelőre még gondolkozom. - Mintha egy tizenhét, sőt egy tizenöt éves vagy még annál is fiatalabb produ- cerrel próbálnának megbeszélni egy filmszerződést. Allegra hirtelen megörült, hogy neki nem ezzel kell foglalkoznia. - Min gondolkozol? - kérdezte az ügyvédnő. - Azt próbálom eldönteni, hogy tényleg rokonszenvesek-e. - Miért tétovázol? - Ez volt Suzanne specialitása, hogy olyan gonddal válogatta össze az örökbe fogadó szülőket és a gyerekeikről lemondó anyákat. - Nem is tudom. Elég öregek - felelte Sam őszintén. Whitmanék a negyvenhez közeledtek, és még sohasem volt gyerekük. - Nagyon balszerencsések - magyarázta Suzanne in- kább Allegrának, mint Samnek, aki már tudott erről. A múltkor az anyjával járt itt, aki kétszer kísérte el ed-

415

dig. Simon egyszer sem jött. Képtelen volt rá. Összetör- te a szívét a tudat, hogy az ő kisbabájának lesz egy kis- babája, akin rögtön túl is fognak adni. Hallani sem akart róla. Samet látni is épp elég fájdalmas volt. Úgy felfújódott, mint egy kis léggömb, valahogy mégis csinos maradt, sőt bizonyos értelemben meg is szépült. Az arca kikerekedett, és újfajta puhaság látszott rajta, ami nagyon kedvessé tette. - Whitmanék nem átlagosak - mondta Suzanne. - A legbalszerencsésebb házaspár akiket ismerek. Kétszer próbálkoztak örökbefogadással, de a vér szerinti szü- lők visszakövetelték a babákat, mielőtt az aktus tör- vényerőre emelkedett volna. Ez több mint tíz éve volt; azóta letettek róla. Kipróbálták a mesterséges meg- termékenyítést. Az asszonynak tizennégy vetélése volt és egy koraszülése. Most megint megkísérlik az örök- befogadást. Nem vonhatom kétségbe szándékuk ko- molyságát. Természetesen nem annyira fiatalok, mint a legtöbb örökbe fogadó szülő. De ez talán nem olyan szörnyű nagy baj. Én magam rokonszenvesnek találom őket. Szerintem rendkívül bátrak. - Whitma- nék olyan emberek voltak, akiknek érzelmeivel Su- zanne különösen nem szeretett volna visszaélni. Őket nem szabad kecsegtetni olyan kisbabával, akit az anyja esetleg visszakövetel. Ezért kérdezte Allegrától rög- tön az elején, hogy a húga bizonyosan hajlandó-e le- mondani az újszülöttjéről. Sam most már döntött. Jimmyvel is megbeszélte. Úgy érezte, nincs más válasz- tása.

416

Jimmy még mindig sok időt töltött náluk. A Stein- berg szülők nem kifogásolták. Samnek szüksége van barátokra, Jimmyt pedig kedves, megbízható fiúnak tartották. Jimmy többször kifejtette, mennyire szomo- rú, hogy örökbe kell adni a kicsit. - Tehát mit szólsz Whitmanékhez? Szeretnél újra ta- lálkozni velük? - Talán - felelte Sam diplomatikusan. A karja és a lába nádszálvékonynak látszott nagy, kerek hasa mellett, és előrehaladott terhességéhez képest is kecsesen mozgott. - Ha Whitmanéket választod, Katherine szeretne jelen lenni a szülésnél. - Miért? - Sam gusztustalannak találta az ötletet. - Mert látni akarja a gyermek születését, hogy azonnal kötődhessen hozzá. Sok házaspár ragaszkodik ehhez. Kifogásolnád, ha John is ott lenne? - Ne legyen ott. A feleségén még gondolkozom. - John állhatna a fejednél, ahonnan nem lát semmit. - Nem! - csattant föl Sam. - Nem akarom, hogy ott legyen! Megmondtam! - Jó, jó, semmi gond. Akkor tehát kiknél maradunk? - Én úgy gondolom, legyenek csak Whitmanék - felelte Sam bánatosan. Utált ide jönni. Olyan lehangoló. De nincs más kiút. Oda kell adnia a babát, már csak a részleteket kellett megbeszélni. - Rendszeresen jársz az orvoshoz? - folytatta Su- zanne a kérdezősködést. Sam ezt a részét is utálta, de belátta, hogy szükség van rá. - Szeded a vitamint? Nem drogozol? Éltél a közelmúltban nemi életet? - Sam gyil-

417

kosan meredt rá, de minden kérdésre válaszolt. Járt az orvoshoz, szedte a vitamint, sohasem drogozott, nem ivott, még csak bort vagy sört sem, és nem feküdt le senkivel, amióta teherbe esett. Ő volt minden örökbe fogadó szülő álma. Suzanne nem mondta, mert nem akarta nyaggatni, de Whitmanék rettenetesen akarták ezt a kisbabát. Az ügyvédnő úgy vélte, meg is van rá az esélyük, ha tapintatosan bánnak Sammel. Nem az a fajta lány, aki jól viseli a sürgetést. Suzanne nem is sürget- te. Hagyta, hogy magától jusson el a következtetésekig, Whitmanéket pedig arra kérte, legyenek türelemmel, várják ki Sam döntését. Azt is fölvetette, hogy talán lép- jenek kapcsolatba más lányokkal is, hogy ne okozzon túl nagy csalódást, ha a lány esetleg más szülőket vá- laszt, mert túl idősnek találja őket. - Szeretnél újra találkozni velük? - Egyelőre nem. - Egyelőre nem akart mást, csak hogy hagyják békén egy kicsit. Allegra elvitte egy tej- turmixra a Johnny Rockerbe. Sam siralmasan festett, a döntés felmorzsolta minden erejét. Az orvosa előírta, hogy járjon szülést könnyítő Lamaze-tréningre. A múlt héten volt először, Blaire kíséretében. Levetítettek nekik egy filmet a gyerekszülésről. Sam majdnem elájult. És mindezt másvalaki miatt kell végigcsinálnia. Aztán oda kell adnia a gyereket. Ez azért túl nagy kérés. Azt meg végképp nem tudta elképzelni, hogy az örökbe fo- gadó szülők jelen legyenek a szülésnél. Nyomorultul szürcsölte ki a tejturmix utolsó cseppjeit. - Bárcsak meghalnék - mondta siralmasan. Allegrá-

418

nak ismét Carmen jutott eszébe, aki azért akar meghal- ni, mert nincs gyereke. Az élet időnként sajátos humor- ról tesz tanúságot. - Az azért kicsit túlzás, nem? - kérdezte, és felhajtotta az üdítőjét. Most feltünően hasonlitottak egymásra. - Nem inkább azt kívánod, hogy légy túl rajta? - ja, asszem. Ekkor Allegrának eszébe jutott, hogy ezen a héten osztották ki az érettségi bizonyítványokat. Mindennek tetejébe Sam még az ünnepségen sem lehetett jelen. - Kibírtam - mondta a kislány - Jimmy elhozta az összes cuccot. - Megkapta a bizonyítványát is. Kitű- nően érettségizett, pedig az utolsó két hónapban ma- gántanuló volt. - Jimmy szerint uncsi volt. - Hogy álltok? - érdeklődött Allegra. Rokonszenves- nek találta a fiút, aki az utóbbi időben állandóan náluk lebzselt. Ahányszor átment a szüleihez, mindannyiszor ott találta, még este is. Az egyetlen volt a régi haverok között, akik kitartottak Sam mellett. A többiek úgy viselkedtek, mintha feszélyezné őket, ami történt. Mind elmaradtak, még a lányok is. - Csak barátok vagyunk - magyarázta Sam. A legjobb barátjának tekintette Jimmyt, akinek elmondhatta minden búját-baját és reményét. - Mi voltunk ilyenek Alannel a te korodban. Őrült nagy gimnazista szerelemmel kezdödött, aztán olyanok lettünk, mint a testvérek. Most is olyanok vagyunk. - Egy örökkévalóság óta nem láttam - mosolyodott

419

el Sam. Mindig csípte Allegra barátját, aki élvezettel ugratta őt. Most meg azt se tudja, hogy a kis Sam állapo- tos. Még azelőtt utazott el, hogy ő kitálalt volna Allegrának. Bár Alannek is megvan most a maga baja Carmennal. - Svájcban forgat - mondta Allegra. - Hogy van Carmen? - Nem valami ragyogóan. Svájcban volt egy vetélése. A férje még mindig Európában dolgozik. Carmennak vissza kellett jönnie, ő is forgat. Nagyon szerencsétlen és borzasztóan hiányzik neki a férje, aki csak augusztusban jön haza. - Carmen nem mehet át hozzá? - Nem, hacsak nem akarja, hogy megfojtsam. Forga- tásról? - Ja. Elég kemény lehet így, hogy nincsenek együtt. - Allegra bólintott. Különösen Carmennak. Visszavitte a húgát a Bel Air i házba. Most már késő, hogy benézzen az irodába. Megígérte Jeffnek, hogy kimegy hozzá a forgatásra. Éppen elhajtott, amikor ész- revette az érkező Jimmyt. Csak nem komoly a dolog? Ugyan már Hogy lehetne komoly, amikor Sam hét hó- napos terhes? A kishúga járt a fejében, miközben Jeffhez sietett. Összeszorult a szíve, ha elgondolta, mit kell átélnie Samnek. Rettenetes lehet abban a tudatban szülni, hogy idegenek ácsorognak mellette, akik csak azt vár- ják, mikor marhatják el az újszülöttet. Hátborzongató. Akkor is erről beszélgettek, amikor este elindultak

420

Malibuba. - Rémes, mit kell elviselnie ennek a kölyöknek - mondta jef. - Az - mondta Allegra. - Bár Suzanne derekasan áll- ja. Én nem lennék képes rá. - Dehogynem. - A férfi hozzáhajolt és megcsókolta. A beszélgetés Carmenra terelődött át. Jeff érdeklődött, lecsillapodott-e már. Allegra azt felelte, hogy pillanatnyilag úgy tűnik. 18. Július elsején Allegra végre boldoggá tette Delilah Wil- liamset. Elmentek Blaire-rel a Diorhoz, és rendeltek egy ruhát, amelyet Mr Ferre hajlandó volt kissé átalakítani Allegra igényei szerint. Fehér csipke volt, fehér pikére dolgozva, elöl rövid, hátul hosszú. Mz Ferre ezt egészí- tette ki egy magas nyakú, hosszú ujjú fehér csipkebole- róval. Hatalmas fehér csipkekalap járt hozzá. Pont az volt, amit Allegra képzelt az esküvőjére: elegáns, fiatalos, izgalmas! Blaire elsírta magát, mikor meglátta benne a lányát, Allegra viszont felragyogott tőle, mint a nap. Megrendelték a fehér csipkecipőt is. Blaire meg- ígérte, hogy kölcsönadja mesés gyöngyös nyakpántját, amelyet Simon ajándékozott neki az ötvenedik szüle- tésnapjára. Roppant kényelmes módon teljesen egyforma méreteik voltak, még ékszerben is. Találtak rövid ujjú, rövid bézs csipkeruhát is, amely tökéletesen megfelelt a koszorúslányoknak. Blaire azt javasolta, hogy legyen bézs csipkekalapjuk, kisebbített

421

változata Allegra malomkerék kalapjának. A Diornál megígérték, hogy több mérföld fehér tüllt dolgoznak rá a kalapra. Észbontó lesz. - Akkor ezzel megvolnánk! - állapította meg Blaire, végigfutva a Delilah Williamstől kapott listán. - Most már közölheted vele, hogy ne hívogasson az irodámban. Nincs nekem időm erre a bárgyúságra. - Ez nem bárgyúság, drágám, hanem az esküvőd. A szertartáson klasszikus nászindulók szólnak; Bee- thoven-zene kíséri a párt, amikor a vendégek között bevonulnak a kertbe. Blaire vállalta a menü összeállitá- sát. Allegra csokrát fehér rózsából, gyöngyvirágból és philanopsis-orchideából kötik. A koszorúslányok csok- ra lehet parányi teaszín cymbidium-orchideából. Torta- ügyben rég megszületett a döntés; a vendégek emlék- süteményt is kapnak, névre szóló apró fehér dobozban, európai divat szerint ezüsttel gravírozott dátummal dí- szítve. Az asztali virágdíszt még meg kellett tervezni, a sátrat hónapokkal ezelőtt megrendelték, a fogadáson Peter Duchin játszik. Már csak a kertet kellett rendbe szedni. A kertészmérnök még mindig ígérte, hogy szeptember elsejére minden kész lesz. Négy napra rá jöhet az esküvő. A Bel Airben lakosztályt foglaltattak Mrs. Hamilton- nak és kisebb szobákat a New Yorkból, illetve London- ból érkező két koszorúslánynak. Blaire fodrászt és kozmetikust is rendelt nekik. Július elsejére minden a legnagyobb rendben látszott lenni. Most már csak azok az apróságok voltak hátra, amelyeket Delilah "szatellit-

422

eseményeknek" nevezett: a legénybúcsú, a leánybúcsú és az esküvőt megelőző díszvacsora. Azt Mrs. Hamil- tonnak kellett volna adnia, de ő, mint New York-i, nem tudná, hol rendezze, ezért Steinbergék vállalták, hogy megrendelik helyette a Bistro emeletén. Egyszerű lesz és nagyszerű. Már le is foglalták a termet. Allegra végre beadta a derekát, és írt az apjának. Kö- zölte, hogy férjhez megy, és noha nem várja el, hogy az apja eljöjjön, ennek ellenére szívesen látják. Rettenetes érzelmi megpróbáltatást jelentett ez a meghívás, hosz- szasan vitatták Green doktornővel, de a levél végül is könnyebbnek bizonyult, mint a telefonálás. Június ele- jén küldte el, és nagy megkönnyebbülésére mostanáig nem kapott választ. Jókedvűen tért vissza irodájába, miután megvásárol- ta a menyasszonyi ruhát. Anyjával arról beszélgettek, hogy idén július negyedikén is megtartják a szokásos családi pikniket. A gyerekek ilyenkor mindig meghív- ták néhány barátjukat, Blaire és Simon pedig egy-két házaspárt. Általában húszan szoktak lenni. Az idén a puszta földre állitják a pecsenyesütőt, de a család egyetértett abban, hogy nem baj. Az együttlét a fontos. Idén Jeff is velük lesz. Ezzel vezetik be a családi hagyo- mányokba, ha már a hálaadásról és a karácsonyról lemaradt. Steinbergéknél szerették az ünnepeket és a ha- gyományokat. - Mesés! - lelkesedett Alice, amikor Allegra leírta neki az esküvői ruhát. Ekkor megszólalt a telefon. Alice vette föl. Elkomorodva hallgatta, majd átnyújtotta a

423

kagylót Allegrának. Hosszú csend következett. Allegra sebtében firkált valamit, helyére tette a kagylót. Szikrá- zott a szeme. Némán turkált a papírjai között, aztán tárcsázott. Alan genfi szállodájának száma volt. Négy kicsengés után Carmen vette föl, pont ahogy Allegra várta. - Mit képzelsz te? - sistergett Allegra. - Te átkozott bolond, a karrieredet dobod oda, hogy vele lehess! Ezt nem fogják megbocsátani neked! - Nem tehetek róla! - nyüszített Carmen. - Annyira hiányzott! - Nem merte megmondani az ügyvédjének, hogy azért utazott Európába, mert most van a tüszőre- pedése, és teherbe akar esni. - Azt mondták, tegnap tűntél el. Ma és holnap tudnak forgatni nélküled. Egy vagyont feccöltek beléd. De holnapután ki vagy rúgva! Más szavakkal told vissza a pofádat holnapra, különben én öllek meg, még mielőtt ők tehetnék! - Nem akarok visszamenni! - vinnyogott Carmen. -Hát akkor jobb, ha nyugdíjba vonulsz, mert hol- naputánig van időd, és utána kiestél az iparból, Car- men Connors. - Okosabbnak vélte, ha nem vitatkozik tovább. Alant kérte. - Rugdosd vissza, megértetted? - Al, esküszöm, hogy nem az én hibám! Fogalmam sem volt róla, hogy átjön. Csak úgy beállított. IQassz volt, bár tudtam, hogy te állati pipa leszel. Holnap reggel felültetem a gépre. Különben én is otthon vagyok egy hónap múlva. De addig is vigyázol rá, ugye? - Tudhatnád, milyen nehéz feladat. - Komolyan

424

kezdte unni Carment. Elkényeztetett, hülye taknyos! És ez az örökös nyivákolása, hogy mennyire hiányolja Alant! - Talán a hitvesednek van igaza abban, hogy nektek csak együtt lenne szabad dolgoznotok. - Ezt majd megbeszéljük, mikor hazamegyek. - De holnap okvetlenül küldd vissza, különben itt el- szabadul a pokol. Ma ötvenezer dollár bírságot számol- nak rá, holnap ugyanannyit. Meg is érdemli. - Alan füttyentett, és korholóan megfenyegette feleségét. - Rögtön küldöm! - De tedd is meg! - Bontotta a vonalat, majd fölhívta Carmen filmjének producereit. Nagy szóbőséggel elné- zést kért, elmagyarázta, hogy Carmen belebetegedett a túlfeszített érzelmekbe, ezért azonnal látnia kellett a férjét. Soha többé nem fog megtörténni, készségesen kifizeti a bírságot, és holnapután munkába áll. A producerek hajlandók voltak fátylat borítani az esetre, amennyiben Carmen csakugyan visszatér és lerója a büntetést. Hát ez jó kezdet volt. Éjszaka alig aludt, másnap rohant a repülőtérre, és azonnal elkezdte szapulni Car- ment, ahogy átjött a vámon. Carmen kérte a bocsána- tot, és egyre azt fújta, hogy neki Alannel kellett lennie. Miatta most forgatni kell a július negyedikei ünnepen is, hogy behozzák a kiesést. Szünnapot sem kap. Alleg- ra olyan dühös volt rá, hogy nem hívta meg magukhoz a július negyedikei piknikre. Másnap ellenőrizte, hogy Carmen ott van-e hajnali négykor a forgatáson, és körülbelül kilencig maradt,

425

hogy lássa, normálisan viselkedik-e. Utána hazatért Malibuba, és bebújt Jeff mellé az ágyba. Délig aludtak, aztán elmentek Steinbergék piknikjére. Ott volt az egész család, még Scott is, aki egy lányt hozott magával. Sam meghívta Jimmy Mazzolerit, aki most már, jegyezte meg Simon, egyébként is házi bú- tor, hiszen jóformán náluk lakik. Átjött két szomszéd, Scott néhány haverja. Sam barátai elmaradtak az idén. Isteni nap volt, a kis csoport remekül érezte magát, holott a kert helyén nem volt más, csak szörnyű rendet- lenség. Azok a vendégek, akik nem találkoztak Sammel mos- tanában, ugyancsak visszahőköltek tőle. Sam nyolc hó- napos terhes volt, és Allegra azt találta a legszomorúbb- nak, hogy erről a tényről egyetlen szó sem esik. A hátsó udvarban látható jelenségek nagyságrendjében Sam terhe rögtön az úszómedence után következett, mégis mindenki hallgatott róla, mintha tabu lenne a téma. Allegra nem tudta, nem épp ezzel nehezítik-e meg a húga helyzetét. Kínosan feszengenek attól, aminek örülni kellene. Blaire még mindig kísérgette kisebbik lányát a La- maze-tréningre. Allegra is elment egyszer-kétszer, többre nem volt ideje. Jimmy még gyakorlatozott is vele néhányszor A fiút lenyűgözte, ha figyelhette a magzat mozgását. Úgy hullámzott ide-oda Sam hasában, mintha egy irdatlan nagy valami, például egy elefánt rejtőzne egy takaró alatt. - Hogy érzed magad? - kérdezte Allegra, és letelepe-

426

dett a húga mellé egy kerti padra. - Megvagyok - vont vállat Sam. Jimmy éppen útban volt feléjük egy adag sült kolbásszal, amelyet Samnek hozott. - Néha nehéz mozognom. - Már nem tart soká - próbálta bátorítani Allegra. Sam szeme váratlanul telefutott könnyekkel. - Whitmanéket választottam Santa Barbarából. Suzanne tegnap mondta meg nekik. Elég furák attól a sok mindentől, amiken keresztülmentek, de szerintem rendesek, és komolyan akarják a babát. Jobban akarják, mint az összes többi. Suzanne azt mondta, hogy tény- leg nagyon boldogok voltak. Csak arra figyelmeztetett, hogy most nagyon fontos, hogy ne gondoljam meg magamat a törvényes várakozási idő alatt. Mert ez már kétszer megtörtént velük, és Suzanne szerint harmad- szor nem bírnák ki. - Ez már nem a te felelősséged - figyelmeztette Al- legra. Sam bólintott. - Igen, de akkor se lenne tisztességes így piszkoskod- ni. Már két lány vette így vissza tőlük a babáját, és éve- kig tartott, mire Katherine kiheverte. - Mélyen beszívta a levegőt, mintha magát próbálná szoktatni a gondolat- hoz. Hirtelen nagyon szeretett volna túl lenni az egé- szen: a szülésen, a formaságokon, a lemondás kínszen- vedésén, azon az iszonyatos percen, amikor örökre át- adja másoknak a gyerekét. Itt megtorpant a fantáziája. Nem tudta elképzelni, miféle élete lehet azután. Csu- pán erre tudott gondolni. - Csak nagyon szívóznak, hogy ott akarnak lenni a szülésnél - mondta kénysze-

427

redetten. - Azt tedd, ami neked jó, Sam - mondta nyomatéko- san Allegra. Ekkor odajött hozzájuk az apjuk. - Hát ti miért vagytok olyan komolyak? - kérdezte, és szeretettel nézett lányaira. Mostanában számos ok volt a komolyságra a családban: mindenekelőtt Sam, aztán az esküvő, ami örömteli esemény, de rengeteg döntéssel és zűrrel jár, és a tény, hogy Blaire nézettségi indexe ismét esik, méghozzá az utóbbi időben nagyon aggasztóan. Anyjuk rettenetesen fel volt dúlva, bár Si- monnak épp csak futólag emlitette. Nem sokat beszél- gettek mostanában, holott Simon mindenképpen szerette volna szóra bírni a feleségét. - Épp arról dumáltunk, hogy az idén még a szokott- nál is jobb a sült kolbász - mosolygott Allegra. Felállt, megcsókolta az apját. És mikor fölállt, Sam majdnem belerepült az úszómedencébe, mert a kerti pad libikóka módjára pattant a levegőbe ott, ahol Allegra felállt róla. A nevető Samet a földre húzta a saját súlya. A követke- ző pillanatban befutott Jimmy, újabb adag sült kolbász- szal. - Tessék ballasztnak - vigyorgott, mert látta, mi tör- tént. - Jobb, ha vigyázol, különben legközelebb a nővé- red átkatapultál a szomszéd kertjébe. - Leült Allegra korábbi helyére. Nevetgéltek, beszélgettek, és később, amikor mindenki elvonult pingpongozni és patkót do- bálni, Sam megsúgta Jimmynek, hogy Whitmanékat választotta örökbefogadóknak. Korábban beszéltek már erről, de Sam csak most döntött. Természetesen még

428

mindig meggondolhatja magát, de Suzanne nem taná- csolta. A szülés után további hat hónap áll a rendelke- zésére, hogy változtasson a döntésén. - Nem kell megtenned, ha nem akarod. Én is ezt mondtam - súgta Jimmy, hogy senki se hallja. Azt is felajánlotta a lánynak, hogy feleségül veszi, de Sam nem akarta. Mire lenne jó? Jimmy tizennyolc múlt, ő két hét múlva lesz annyi. Két gyereknek egy babája? Sam tisztában volt vele, mennyire gyámoltalanok. Ma- gukat is alig bírnák eltartani, hát még egy csecsemőt. És Jimmy nem azt érdemli, hogy ekkora terhet cipeljen, mikor nem is ő az apa. Samantha túlságosan bírta ahhoz, hogy ilyesmit várjon el tőle. Nagyon közel kerültek egy- máshoz azóta, hogy a fiú elkezdett náluk lógni, hordozta Samnek a könyveket, tesztlapokat, segített vizsgára készülni. Mára elválaszthatatlanok lettek, és attól fogva, hogy Jimmy először megcsókolta, könnyű volt elkép- zelni, mi lesz a baba születése után. Erre most nem akart gondolni. De azért sokat csókolóztak, és a legutóbbi alkalommal görcsölni is kezdett tőle, amitől nagyon megijedt. Az egyik fele szeretett volna túllenni rajta, a másik fele azt akarta, hogy sose jöjjön el az a pillanat. Aztán Blaire jött oda, hogy elüldögéljen egy kicsit a lányaival. Samnek feltűnt, mennyire keserűnek látszik az anyjuk azóta, hogy műsorának indexe zuhanásnak indult. Ez nagyon megviselte Blaire-t. Rengeteget jelentett neki a sorozat, nagyon keményen dolgozott érte kilenc éven át. És most ugyanazt kellett éreznie, mintha egy régi barátját figyelné, akit fokozatosan emészt föl

429

a rák. És természetesen egész nap az esküvő volt a legálta- lánosabb téma: hány vendéget hívnak, hol lesz a sátor, ki lesz a szállító, milyen zenére táncolnak. Késő délután Simon kimódolta, hogy négyszemközt beszélhessen Jeffel. Hetek óta szerette volna felhívni, de túlságosan elfoglalt volt. - Beszélni szeretnék veled - rohanta meg leendő ve- jét a fagylalt mellett, amely megkoronázta az egész napi evést. Sam megesküdött Jimmynek, hogy ha még egy morzsát le kell nyelnie, itt helyben megszül. Jeff az utolsó adag fagylalttal birkózott, és rendkívül boldognak látszott. - Remek a piknik! - Mérhetetlenül élvezte, hogy Steinbergékkel ünnepelhet. - Pazar teljesítményt nyúj- tottál pecsenyesütésben. Ezt a titkot nekem is el kell árulnod. Valamikor ki kellene jönnötök Malibuba, bár én korántsem vagyok hozzád fogható mester - mondta szeretettel. Simon mosolygott. Igen megkedvelte Alleg- ra leendő férjét. Okos választás. Mindketten nagyon jól járnak egymással. - Úgy látom, máshoz is értesz a pecsenyesütésen kí- vül. Éppen erről akartam beszélni veled. Elolvastam a második könyvedet. Nagyon tetszett. Komolyan tetszett. - Megtisztelsz - mosolygott Jef. Elkönyvelte szok- vány elismerésnek, és nem is várt ennél többet. - Hogy állsz a forgatókönywel? - Egyelőre sehogy - vallotta be Jeff őszintén. - Be- széltem néhány emberrel, akik esetleg megvásárolnák,

430

de nem mondtak semmi olyat, amire beindultam volna. Ezt nem akarom egymagam szponzorálni. Túlságo- san kizsigereli az embert. Szeretnék visszatérni az írás- hoz. A megfelelő ajánlattevőre várok, akinek eladha- tom a következő filmet, és esetleg megírhatnám a for- gatókönyvet is. - Pontosan erről akarok beszélni - mondta Simon egyszerűen. - Az én ajánlatomról. Ha ráérsz a héten, üljünk össze és beszéljük meg. - Jeff fölragyogott. Nem hitt a fülének. Hollywood egyik legnagyobb producere akarja megcsinálni a következő filmjét! Az emberek va- lószínűleg azt fogják mondani, hogy persze, családi ügylet, ám Jeff most már eléggé ismerte Simont ahhoz, hogy tudja; ha leendő apósának nem tetszene a könyv, akkor nem venné meg, akármennyire rokonok lesznek. - Időtlen idők óta ez a legjobb hír, amit hallottam! - mosolygott boldogan. - Mi az? - kíváncsiskodott Allegra, aki odajött hozzá- juk. - Apádnak tetszik az új könyvem. Esetleg tud kezdeni vele valamit - szerénykedett Jeff, majd széles mosolyt villantott leendő feleségére: - Miért ne intézzük családiasan? Elvállalnád a jogi képviseletet, Allie? - Tessék, micsoda érdekellentét - kacagott Allegra. Ujjongott, annyira örült Jeff sikerének. Ennél jobb kombinációt el sem tudott volna képzelni, mint a vőle- génye és az apja. Tökéletesen illenek egymáshoz. Leszállt az este, Allegra sajnálkozva pillantott a kar- órájára. Menniük kell Bram Morrison július negyedikei

431

koncertjére. Ez lesz a turné csúcspontja, mielőtt a banda továbbutazna Japánba. Jeff nem volt odáig a koncer- tekért, de megígérte menyasszonyának, hogy elkíséri. Óriási tömegre számítottak. A szponzorok nyolc testőrt béreltek, csak azért, hogy Bramtől távol tartsák a rajon- gókat. Eddig is szédületes sikereket aratott; a legjobb úton volt afelé, hogy kultikus alak legyen belőle. - Hát ti hová rohantok? - érdeklődött Sam, mikor lát- ta, hogy Jeff és Allegra összekapkodják holmijaikat. - Bram Morrison koncertjére a Great Western Fo- rumba. - Jaj de jó nektek! - irigykedett Sam. Jimmy is vágya- kozva nézte őket. Ám a gyerekek már korábban eldön- tötték, hogy Samnek ebben az állapotban kerülnie kell a tömeget. - Legközelebb nektek is szerzek jegyet! - ígérte Al- legra. Néhány perccel később távoztak. Allegra Beverly Hills-i házába mentek, hogy átöltözzenek. A házat a lány el akarta adni, mert azt tervezték, hogy Malibuban vesznek egy újat, nagyobbat annál, mint amelyet Jeff jelenleg bérel. Hatra elkészültek. Allegra limuzint bérelt kettejük- nek; a szponzorok felajánlottak egy testőrt is, de a lány úgy vélte, nem lesz szükség rá. Ez jóindulatú közönség volt, Morrisont szerették a rajongói. Néhányan olyan közel férkőztek hozzá, hogy megérinthessék, de sohasem ártottak neki. A színpad hátterébe szólt a jegyük, de mire megér- keztek, akkorára dagadt a tömeg, hogy alig tudtak be-

432

jutni rajta. A színpadon is sűrűbben nyüzsögtek, mint máskor. Alig győzték őket arrébb lökdösni a zenekartól. A rajongók száma elképesztő méreteket öltött. Allegra még sohasem látott ilyen hatalmas koncertet. Az embertenger ide-oda lökte őket; Allegra többször is tettlegességtől tartott, szerencsére alaptalanul. A koncert órákon át tartott. Addigra a tömeg rendesen beszí- vott, számosan be is lőtték magukat. Tizenegyre tűzijá- tékot terveztek; öt perccel a kezdete előtt felugrott a színpadra egy hosszú hajú, bőrmellényes, és elmarta a mikrofont a dobostól. Rikoltozni kezdett, hogy meny- nyire szereti Bram Morrisont, mindig is szerette, már akkor is, amikor együtt voltak Vietnamban, és mindketten meghaltak, de most ismét egyek. Olyan volt, mintha dalszöveget mondana. A biztonsági őrök elindultak a rikoltozó felé, de annyian tátották a szájukat a színpa- don, hogy nem tudtak hozzáférni. - Szeretlek! Szeretlek! - visította torka szakadtából a pasas. Elkezdődött a tűzijáték, már senki sem figyelt a rikácsolóra, a testőrök simán elkapták és lerántották a színpadról, miközben ő egyre visítozott: - Szeretlek! -, de most már sírt is, és egy játékpisztollyal hadoná- szott. A magasban pukkantak és durrogtak a rakéták. A tömeg elbűvölten nézte a látványos tűzijátékot, Al- legra hirtelen a színpadra nézett, s látta, hogy Bram térdre roskadt, a fejéből és a mellkasából ömlik a vér, és végigpatakzik a karján. Az énekes arcra esett. Allegra karon ragadta az egyik testőrt, és ráüvöltött, hogy hoz- zon segítséget.

433

- Megsebesült! - mutatott Bramre. Akkor már mások is észrevették, köztük Bram felesége és gyerekei is. Hir- telen újabb, áttörhetetlen embergyűrű keletkezett az énekes körül. Bram testét egyszer csak karok emelték a levegőbe, zenéje egyre szólt, vére hullott a sokaságra, a felesége szorította a kezét, a gyerekei sírtak. Halott volt már, mikor a mentősök odaértek. Allegra is mellettük térdelt, amikor Morrison felesége a halottat ölelgetve könyörgött, hogy ne hagyja itt őket. De ő már régen elment, lelke fölszállt az égbe a tarka színekben lángoló forgókerekek között, dalainak kíséretével. A tömeg még nem tudta, mi történt, a zene folytatódott. Éjfélkor közölték velük. A sokaság zokogott, és a zene egyre szólt. Ez volt Bram Morrison utolsó koncertje. Gyilkosa akkor látta először Azt mondta, Isten küld- te Bram megmentésére. Meg kellett mentenie Bramet, vissza kellett küldenie Istenhez, nehogy az emberek bántsák. Ő tehát visszaküldte. Teljesítette, amire elhiva- tott, vallotta a rendőrségen, és Bram most már boldog. Magányos őrült ölte meg Bram Morrison, a rock tör- ténetének egyik legfényesebb csillagát. Ötvenezer ra- jongó sikoltozott-zokogott a kétségbeeséstől. Csak más- nap reggelre tudták eltávolítani őket a Stand padsorai- ból. Allegra szemhunyást sem aludt. Még mindig ugyanazt az összevérzett farmert és fehér blúzt viselte. Szorosan fogta Jeanie Morrison kezét, aki neki mondta el, mit akar. Először egyszerű szertartást szeretett volna, de azt nem lehetett a rajongók miatt. Végül megegyeztek abban, hogy legyen zárt körű temetés, aztán

434

százezer fős emlékkoncert a Coliseumban. A szponzorok megszervezték, Allegra intézkedett a többiről: a te- metésről, a gyászbeszédről, a törvényes formaságok- ról, a turnéval kapcsolatos paragrafusrágás leszerelé- séről, és mindeközben fogta Jeanie kezét és vigasztalta a gyerekeket. Mindig szerette Bramet, aki sose volt olyan bohóc, mint Mal O'Donovan, hanem a zene egyik óriása. - Nem bírom elhinni! - mondta, amikor hazakerül- tek a malibui házba. Dél volt már, ennek ellenére le akart menni a partra. - Nem bírom elhinni, hogy elment! - Állt a parton és sírt, amikor a tegnapi éjszakára gondolt. Jeff magához ölelte. - Őrült világban élünk - mondta halkan -, amely tele van őrültekkel. Olyanokkal, akik el akarják rabolni a lelkedet vagy az életedet vagy a pénzedet vagy a jó híredet, mindent, amit érnek. - Ő is könnyezett. Mé- lyen megrendítette az értelmetlen halál, amely elragad- ta Bramet a feleségétől és a gyerekeitől. A gyilkos elpusztíthatta Bram testét, de a lelkét nem. A lelke szabad lesz mindörökké. Allegra ült a parton, és sírva emlékezett Bramre, megismerkedésükre, csön- des, derűs beszélgetéseikre. Olyan szerény, visszahú- zódó ember volt, mégis örökké fenyegették. Túl jó volt, túl egyszerű, túl tiszta. Kihívást jelentett minden esze- lősnek. Még azon a héten eltemették. Amikor Allegra meg- látta az özvegyhez bújó elárvult gyerekeket, hirtelen sohasem ismert érzés rohanta meg. Gyereket akart, kis-

435

babát, egy részt Jeffből, mielőtt lesújtana rájuk a sors, és megfosztaná a férfitól. Még sohasem érezte ezt. De azt is tudta, hogy előbb még meg kell tennie valamit, telje- sítenie kell egy kötelességet. Olyan rövid, olyan drága az élet, oly könnyű ellopni. Pedig nem szabad elvenni, eldobni; védeni és dédelgetni kell. Bramet már nem mentheti meg, de van egy apró élet, amelyet igen. Most már tudta, hogy ez a küldetése: megoltalmazni Sam gyermekét. Éppen hazafelé mentek, amikor ránézett Jeffre, és csöndesen elmondta, mit akar. Jeff először megütődött, aztán már egyáltalán nem csodálkozott. Kizárólag azt találta meglepőnek, hogy korábban nem jutott eszük- be. Egy hónap múlva összeházasodnak. Samnek még korai egy gyermek, de nekik már nem. Pont a megfele- lő korban vannak hozzá. Nem adják oda idegeneknek. - Szerintem remek ötlet - mondta lelkesen. - Komolyan gondolod? - hitetlenkedett Allegra. Mi- csoda nagyszerű ember az ő vőlegénye! - Hát persze, hogy komolyan. Szóljunk Samnek. -Alig bírták elviselni Bram temetését és elveszítését, holott különös módon épp az ő ajándéka volt ez a gondolat. Mintha ő sugalmazta volna nekik, hogy tegyék meg, amit korábban nem mertek, és nyújtsák ki a kezüket e kisgyermek felé. Most már az övék. - Nem is hiszem - nevetett Allegra -, lesz egy kisba- bánk! - Jeff is mosolygott. Remélhetőleg Sam is belátja a lépés ésszerűségét. Itt csak Whitmanék, a kiszemelt örökbe fogadó szülők fognak veszíteni. Ám mint Alleg-

436

ra mondta a húgának, semmivel sem tartoznak nekik, hiszen még világra sem jött a kicsi. Még aznap beszéltek Sammel, aki egyetértett velük, hogy ez a tökéletes megoldás, tökéletesebb szülőket el sem lehet képzelni. Sírva bújt meg testvére és leendő sógora ölelő karjaiban. Így mindig a közelében lesz a kicsi. Áldás volt ez mindannyiuknak. Samantha imái meghallgatásra találtak. 19. Katherine és John Whitmannek nem ez volt a véle- ménye. Egyáltalán nem volt ínyükre a megoldás, nem tartották Jeffet és Allegrát eszményi szülőknek. Épp el- lenkezőleg, roppantul megharagudtak. Sőt, a harag nagyon is enyhe kifejezés volt indulataikra. Túlságosan sok keserüség jutott már osztályrészül nekik, semhogy hallgatni tudtak volna az ész szavára. Hiába próbálta magyarázni Suzanne Pearlinan, hogy még nincs szer- ződés, Sam tehát semmivel sem tartozik nekik. Whit- manék úgy érezték, hogy az élet rászedte őket, és ele- gük volt a sors komisz tréfáiból, a lányanyákból, akik megfosztották őket a gyermektől. Ez iszonyúan bántot- ta őket, és keresték, kit bánthatnának. Nem voltak válogatósak. Bántani akartak mindenkit, Steinbergéket, Allegrát, Jeffet, Samet, a törvény engedte végső határig. Samet tartották a legbűnö- sebbnek. Eladták a sztorijukat százötvenezer dollárért a bul- várlapoknak, újabb hetvenötezer dollárért a Mi Újság

437

magazinnak, huszonötezer dollárért a tévés pletyka- műsoroknak, ami szép kis ár egy család feldúlt lelki bé- kéjéért és egy fiatal lány tönkretett jó híréért. Sam ti- zennyolcadik születésnapján az ő nevét harsogta a saj- tó, és amit mondtak, az egyáltalán nem volt szép. Sej- tették, hogy kurva, lefeküdt fél Hollywooddal, még csak azt se tudja, hogy hívják a gyereke apját. Whitma- nék a szennylapok rendelkezésére bocsátottak minden adatot, amit tudtak, és ezt még megtetézték azzal, amit kitaláltak. Azt állitották, hogy a lány narkózott, ivott, fűvel-fával szexelt, sőt, kétszer ajánlatot tett még John- nak is, amikor a nyolcadik hónapban járt. Pontosan az a sztori volt, amelytől a sztárok rosszakat álmodnak, ám még ennél is tragikusabban hatott egy Sam korabeli lányra. Mivel pedig híres emberek gyereke volt, akiknek az élete a nyilvánosság előtt zajlik, egyáltalán nem folyamodhatott jogorvoslatért. A pletykalapok mindig biztosra mentek, édeskeveset számított nekik, hány életet tesznek tönkre. Ebből éltek. Általános meglepetésre Sam méltósággal és csendes erővel tűrte a gyalázkodást. Azok után, amin átment, még csak nem is bosszankodott. Egy kicsit visszahúzó- dott, nem jött a telefonhoz, és különös módon békés- nek látszott. A család összezárta sorait a legkisebb vé- delmére. Jimmy éjjel-nappal mellette volt; néha elmentek autózni, vagy hosszú sétákra indultak. Elválasztha- tatlanabbak voltak, mint valaha. Sokat beszélgettek ró- la, hogyan érintik Samet a rágalmak, amelyekből a mé- dia a lehető legzaftosabb pecsenyét igyekezett kisütni.

438

Fájt neki, és megalázta, de ő tudta az igazságot magá- ról, az életéről és a kicsiről. Mindenkinél jobban tisztá- ban volt vele, mennyire ostobán viselkedett a francia fotóssal, de sohasem követett el semmi olyat, amivel a pletykalapok meggyanúsították. Whitmanék hazud- hattak, amennyit akartak, nem szereztek vele gyereket maguknak. Elkövettek mindent, amivel megkínozhat- ták és megalázhatták a lányt, bosszúból, amiért nem mondott le a magzatáról; Samnek mégis megmaradt az élete, a lelke, a becsülete és a baba. Sajnálta is őket, de azok után, amit műveltek vele, már nem is bánta, hogy megtagadta az örökbeadást. Ezek megkeseredett, rom- lott, bosszúálló emberek. Augusztus elsején már három hete tartott a rágalomhadjárat. Közeledett a szülés idő- pontja, de Sam még mindig szenzációnak számított a bulvársajtóban. Whitmanék újabb interjút adtak, ám ez sem rendítette meg Sam nyugalmát. Egyetlen megjegy- zést sem tett a sajtóra. Simon is megerősítette, hogy ilyenkor a legbölcsebb - bár legnehezebb - taktika a hallgatás. Alan azon a héten tért vissza Svájcból, és ahogy ha- zaért, rögtön felhívta Allegrát. Meg volt sértve, amiért a lány nem számolt be Samről, és neki Carmentól kellett megtudnia. - Istenem, hát mik történnek nálatok? Egyszer se mondtad, holott mennyit beszéltünk telefonon! - Nem tudtam, mit akar tenni Sam. Nem akartam be- szélni róla. Senkinek se szóltam. De most már úgyis tudja itt mindenki. - Ez még enyhe fogalmazás. A plety-

439

kalapoknak és a tévéműsoroknak többmilliós közönsé- ge van világszerte. - Mihez kezd Sam a babával? - Alan sajnálta a kis- lányt. Olyan kedves gyerek volt, és még oly fiatal az anyasághoz. - Jeff és én fogadjuk örökbe - büszkélkedett Allegra. - Ezt nevezem sietségnek! Hiszen még nem is vagytok házasok. Mikorra várjátok? - Három nap múlva - nevetett a lány Jeff és ő most futkostak pelenkák, bölcső, parányi trikók, flanellepe- dők, mosdókesztyűk, dudlisüvegek és plédek után. Rengeteg mindent össze kellett vásárolni. Sokkal bo- nyolultabb volt, mint egy esküvő, viszont sokkal mulat- ságosabb és izgalmasabb is. Mindeközben Jeff a filmjét próbálta befejezni, Alleg- ra bejárt az irodába, intézte Bram ingatlanának ügyét, gondot viselt a többi ügyfelére. Igyekezett találni egy jó pesztrát, aki segít majd az esküvő és a nászút idején. Az esküvő után ő is szabadságot vesz ki, addig, amíg el- rendeződnek a dolgok. Olyan sok mindent kellett megszervezni. A bölcsőt a hálószobájuk közepére állították. Jeff maga szerelte össze báránykákból és felhőkből a bébimobilt, amelyet a bölcső fölé akasztott. Vásároltak zenélő bárányokat, pa- rányi horgolt cipőket, pulóvereket, egy társzekérre való mindenfélét. Megvolt mindenük. Alan kuncogva hallgatta barátnője beszámolóját. Megsúgta, hogy Carmen ismét állapotos, de nem árulják el senkinek, hátha ezt is elvetéli. A forgatásból is hátra van még egy hónap. Egy-

440

előre rengeteg dolga volt a Carr házaspárnak. Az a nap, amikor Alan hazajött, szokatlanul hosszú volt a jegyesek számára. Későn, kimerülten kerültek ágyba. Hajnali kettőkor megcsörrent a telefon. Jeff megjegyezte, hogy nyilván Carmen az. Megint összeveszett a férjével. - Fel ne vedd! - nyögte. Borzasztóan szeretett volna aludni. Most az egyszer Allegra is hajlott a szóra, de az- tán eszébe jutott a húga. - És ha Sam? - Az nem lehet - mondta Jeff kétségbeesetten. - Túl fáradt vagyok a szüléshez. Végül győzött Allegra lelkiismerete. Fölvette: Az anyja telefonált. Egy órája elment a magzatvíz. Egy darabig nem történt semmi, de most jó erős, szabályos fájásai vannak Samnek. - Biztos, hogy nem fantomfájás? - aggodalmaskodott Allegra. Jeff nagyot nyögött. - Túl fáradt vagyok hozzá! - ismételte. Allegra nevetett, és gyöngéden oldalba lökte. - Dehogy vagy fáradt. Gyerekünk lesz! - Egy éjsza- kán ő ébreszti így Jeffet az elsőszülöttükhöz, de most egyelőre Samről van szó. - Gyertek be - mondta Blaire. - Ezt nyilván ti sem akarjátok kihagyni. - Ők már a kórházi szülőszobában voltak. A méhszáj gyorsan tágult. - Hogy érzi magát Sam? - kérdezte nyugtalanul Al- legra. - Tűrhetően - felelte Blaire. Kezében még mindig ot

441

volt a stopper, amellyel a fájások gyakoriságát mérte. - Most telefonáltunk Jimmynek. - Inkább gyöngéd volt a hangja, mint helytelenítő. - Biztos vagy benne, hogy ott a helye? - hökkent meg Allegra. - Sam azt akarja, hogy legyen itt. - Blaire úgy érezte, hogy azok után, amiken Sam átment, joga van azt ké- retni maga mellé, akit akar. John Whitmant nem akarta látni, ami a történteket figyelembe véve érthető is. Jim- myt annál inkább. Mielőtt elhagyták a malibui házat, a lány megállt egy percre, hogy megnézze a bölcsőt meg a felhőcskéket és a báránykákat. Holnap ilyenkor egy apró emberke fog feküdni ebben a bölcsőben. Olyan jó érzés volt, hogy mosolyognia kellett. Csak most tudatosodott benne, mennyire akarja ezt a babát. Élete legizgalmasabb ese- ménye lesz. - Izgis, mi? - Jeffnek ugyanez járt az eszében. Gyön- géden átkarolta menyasszonyát. - Örülök, hogy így ha- tároztunk. - Sokat jelentett mindkettejüknek, még ha elég sajátos időben tesznek is szert egy kisbabára. - Úgy örülök! - mondta Allegra. Felöltöztek farmerba-pólóba, felrántották ócska tornacipőjüket, és futottak az autóhoz. Allegra ott akart lenni a szülőszobában, az anyja mellett. Ám a kórházba érve azt kellett látniuk, hogy Blaire a folyosón ül Simonnal. - Hol van már? - izgult Allegra. Olyan hangon kér- dezte, mintha egy repülőgép leszállására várna. Blaire elmosolyodott. Idősebb lánya bizonyos értelemben

442

sokkal kevésbé készült föl az eseményre, mint a kicsi. Jeff ásított, és leült Simon mellé. Félig-meddig aludtak mindketten: nekik jutott a kevésbé izgalmas szerep. - Vizsgálják - magyarázta Blaire. - Nagyszerűen halad. Az ápolónő szerint, ha így folytatódik, nem kell so- káig várni. - Nem kellene bemennünk? - aggodalmaskodott Al- legra. Nem akarta magára hagyni Samet, vagy elmu- lasztani a baba születését. - Úgy gondoltam, hagyjuk egyedül egy kicsit Jimmy- vel. Nagyszerűen összeszoktak, a fiú igazán ügyesen segít neki. Attól tartok, hogy Sam, ha sok embert lát maga körül, pánikba fog esni. - Egy darabig vártak, aztán lábujjhegyen beosontak a szobába. Sam a fájdalomtól űzött tekintettel ült az ágyon, előírásosan pihegett, Jimmy beszélt hozzá, tizennyolc éves sráchoz képest megdöbbentő higgadtsággal. Amikor enyhült a fájda- lom, jégforgácsot nyeletett Sammel, aztán visszafektet- te a lányt a párnára, és megtörülgette a homlokát egy hideg vízbe mártott ruhával.

443

- Hogy megy, Sam? - kérdezte Allegra gyöngéden. - Nem tudom! - Riadtan markolta Jimmy kezét. A monitoron látszott, hogy újabb fájása van. Ismét lezajlott ugyanaz a folyamat, amit Allegra ijesztőnek talált, Blaire viszont azt mondta, hogy Sam kiválóan viselkedik. Né- hány perc múlva bejött az orvos, és ő is megdicsérte. - Nem fog sokáig tartani! - mondta vidáman, és megpaskolta Sam lábát. A babát, ha eljön az ideje, itt, a szü- lőágyon segítik a világra. - Félúton tartunk! - Sam fel- nyögött. - Félúton! . . . Én nem bírom tovább! - Könnyben úszó szemmel nézett Jimmyre. - Remekül csinálod, Sam! - suttogta Jimmy, nem úgy, mint egy fiú, hanem mint egy férfi. Állt az ágy mellett, csendesen fogta a lány kezét, vele együtt várta a követ- kező fájást. Blaire és Allegra, akik tökéletesen felesle- gesnek érezték magukat, kihúzódtak a szobából. Jeff

444

egy székben hortyogott, Simon elbóbiskolt az újságja fölött. Lenyűgöző látványt nyújtottak. - Te mit szólsz ehhez, hogy Jimmy ilyen bensőséges viszonyban van Sammel? - kérdezte Allegra az anyjá- tól. A folyosón sétáltak, és megálltak, hogy megbámul- ják a babákat a csecsemöosztály ablakán át. Néhányan aludtak, de a többség sivalkodott. Voltak köztük egy- órás újszülöttek, és voltak idősebbek, akik éhesen óbé- gattak az anyjuk után. Allegra bekukkantott Samhez. Húga az ágy szélén kuporgott, Jimmy mögötte ült, és a hátát masszírozta. Egy ápolónő mutatta nekik, mit tegyenek. Jimmy még támogatta is Samet, hogy sétálhasson a szobában, de a lány sírva fakadt, mert ismét jöttek a fájások. Jimmy gyöngéden felemelte, és visszatette az ágyba. Sam si- koltott a fájdalom csúcspontján. Allegrát mélyen meg- indította a látvány. Húga végigkínlódta az éjszakát. Már hajnalodott, de még mindig nem született meg a baba. Samet mindenki dicsérte, hogy milyen jól csinálja, ő csak jajgatott, hogy nem bírja tovább. Fájdalomcsillapítót akart, segít- séget akart, mindent akart. Görcsösen markolta Jimmy karját, és sikított minden fájásra. És mikor Allegra azt hitte, hogy a húga nem bírja tovább, az orvos rászólt Samre, hogy nyomhat, most kezdődik az igazi munka. De Sam csak nézett és sírt. - Nem bírom! - panaszkodott. Elhasználta az erejét. - Dehogynem bírod - makacskodott Jimmy - Na,

445

Sam... kérlek, muszáj! - Mintha két gyerek buzdítaná egymást. Ám Blaire valami mást is észrevett, ami elke- rülte Allegra figyelmét. Ezek már nem gyerekek. Egyet- len éjszaka alatt felnőttek, férfivá és asszonnyá lettek, Blaire-nek eszébe jutott, mikor ő szülte a gyermekeit: Paddyt, Allegrát, aztán a két kicsit. A gyermek egy szempillantás alatt megváltoztatja az asszony életét, és az apához fűződő kapcsolatát. Jimmy nem volt az apja ennek a gyermeknek, de nyugodtan lehetett volna. Sziklaszilárdan állt Samantha mellett, aki senki másról nem vett tudomást, és nem is akart maga mellé senkit Jimmyn kívül. Sam lábát beleakasztották a kengyelbe. Iszonyúan kínlódott, rimánkodott, hogy szabadítsák meg a szen- vedéstől, kapaszkodott Jimmybe. Nem bírt nyomni, hi- ába biztatták. Jimmy megemelte a lány fejét és vállát. Akkor Sam is összeszedte minden erejét, és a baba nagyon lassan megindult. Blaire nem bírta elviselni a lá- nya gyötrelmeit, mindegyre kiszaladt a szobából. Al- legra követte. Ám Jimmy tapodtat sem mozdult Sam mellől. Kevéssel kilenc előtt Blaire nagy sürgés-forgásra lépett be a szülőszobába. Betoltak egy kerekes meden- cét, két újabb ápolónő érkezett, Jimmy tartotta Samet, hogy ki tudja nyomni a gyereket. Sam felhördült, hát- rahanyatlott, kimerülten, tehetetlenül, majd ismét si- koltozni kezdett a tolófájástól, és hirtelen egy másik hang töltötte be a szobát, az újszülött muzsikája: halk nyekergés, amely gyorsan átcsapott sivalkodásba. Sam és Jimmy egyszerre sírt és nevetett.

446

- Jaj istenem... jaj istenem... de gyönyörű! Egészsé- ges? - pihegte Sam. - Tökéletes! - mondta az orvos. Jimmy szólni se tudott, de a szeme, ahogy Samet nézte, elmondott mindent. Némán megfogta a lány kezét és megcsókolta. - Szeretlek, Sam - súgta. - Fantasztikus voltál. - Nélküled nem tudtam volna megcsinálni. - Hátra- hanyatlott a párnákra, Jimmy melléje dőlt, a babát ket- tejük közé tették. Sam föltekintett, és meglátta a nővé- rét. Összenéztek Jimmyvel. Allegra és az anyja is bent voltak a szülőszobában; Sam erőlködött, hogy mind- kettejüket befoghassa a látóterébe. Megérkezett Simon és Jeff is, álmélkodtak az egészséges kisfiún, aki torka szakadtából bőgött az anyja után. Ettől mindenki nevetni kezdett, ám Sam ránézett a jegyesekre, és egyszerre elborította szemét a szánalom. Nagyon utálta, hogy fájdalmat kell okoznia nekik, de akármennyire szerette őket, nem volt választása. Meg kellett tennie. - Mondani akarunk valamit Jimmyvel. - Mély léleg- zetet vett, és megszorította a fiú kezét. - Múlt héten összeházasodtunk. Tizennyolc évesek vagyunk, és meg akarjuk tartani a babát, akkor is, ha magunknak kell gondoskodnunk róla. Ne haragudj, Allegra .. - Sírva nyúlt a nővére keze után. Olyan sok embernek okozott csalódást: a szüleinek, Whitmanéknek, most pedig Al- legrának és Jeffnek. - Meg akarod tartani? - kérdezte Jeff a leendő sógor- nőjét. Sam némán bólintott, nem bírt szólni. - Akkor jó. Keményen megdolgoztál érte. - Gyöngéden megpas-

447

kolta Sam kezét. Neki is könnyek ültek a szemében. - Magunkhoz akartuk venni, hogy a családban maradjon, de ő hozzád tartozik. - Majd férfiak között szoká- sos mosollyal nézett Jimmyre. - Gratulálok! - Jó ez így neked, Al? - kérdezte Sam a nővérétől. - Hát igen - felelte ő bánatosan. - Bár egy kicsit még mindig ki vagyok akadva. - Sokkal hevesebb érzelmeket kavart benne, mint várta. - Örülök a boldogságodnak. Lelkesedtem, de bizonyos szempontból féltem is. Korai lenne még nekünk. - Bár ők még így is szerették volna. Most majd meg kell szokruuk a gondolatot, hogy lemon- danak róla. Jeffnek van igaza. A kicsinek az anyja mellett a helye. - Majd átvisszük a cuccot mamáékhoz. Szüksé- getek lesz rá. - Könnyes szemmel mosolygott a két fiatal- ra. Egy része akarta a babát, egy része nem. Akárcsak Jeff. Ellentmondásos érzelmeik voltak, de olyan megoldást akartak választani, amely mindenkinek a legjobb. Blaire hüledezve nézte őket; még nem egészen fogta fel, mi történt. - Semmi konyha, esküvő, és most egy új baba - összegezte a helyzetet. Csöndesen mosolygott Jimmy- re. - És egy új vő. Ugyancsak lesz munkánk otthon. - Semmiképpen sem tagadták volna meg sohasem a lá- nyukat, se a kisfiát. Ez a baba mindent megér. - Szerintem is, mama - mosolygott Sam. Ránézett a fiára. Milyen gyönyörű, és ő milyen keményen meg- dolgozott érte! - Lakhattok nálunk - monda Simon a fiatal párnak. Ősszel mindketten ugyanazon a főiskolán kezdenek. Sam azt fontolgatta, hogy beviszi magával a babát, leg-

448

alábbis az első néhány hónapban, hogy szoptatni tudja. Sokat beszéltek róla Jimmyvel. Majd megpróbálnak kö- zös tárgyakat is felvenni. - Ez azt jelenti, hogy visszafekhetek az ágyba? - ásí- tott Jeff, az egész család derültségére, majd az órájára pillantott. - Ugy látom, az alvás kimarad. Gyerünk dolgozni. - Olyan buta vagy - mondta Allegra -, de én szeretlek. - Összecsókolták Samet, Jimmyt és a babát, akinek még nem volt neve. Most gondolkoztak rajta. Sam úgy vélte, hogy a Matthew jól illik a Mazzolerihez. Blaire- ben most tudatosodott, hogy még Jimmy anyjával is közölni kell, mit műveltek a fiatalok. Roppant bátrak és roppant hebehurgyák, de talán sikerül nekik. Történ- tek már furcsább dolgok is. Blaire tulajdon nagyanyja tizenöt évesen ment férjhez, és hetvenkét évig élt há- zasságban ugyanazzal a férfival. Talán Samnek is lesz ennyi szerencséje. Allegra elvitte Jeffet a forgatásra. Menet közben meg- hiúsult szülőségükről beszélgettek. - Nagyon csalódott vagy? - kérdezte Jeff, aki még mindig a benne kavargó káoszban próbált rendet tenni. Viharzó érzelmek dobálták őket egész éjszaka. Ag- gódott Allegráért. - Eléggé - mondta a lány - bár meg is könnyebbül- tem. Tulajdonképpen magam se tudom, mit érzek, de tiszteletben tartom Sam döntését. - Mindketten tudták, hogy ez a helyes döntés. - Én ugyanígy vagyok vele - mondta restelkedve a

449

férfi. - Szerettük volna a kicsit, bár én inkább kez- deném a sajátunkkal, ha lehetséges. Ennek ellenére Samért megtettem volna. Sohasem helyeseltem ezt az örökbeadást. Túl kegyetlennek tűnt mindenki szá- mára. Allegra némán bólintott. Jeff ránézett, és szélesen el- vigyorodott. - Hát most meg kell próbálkoznunk a magunkéval. Az lesz csak a mulatság. - Úgy mosolyogtak, míg haj- tottak át a városon, mintha kedvük szerint alakult volna minden. Az élet ugyancsak furcsa bakugrásokra ké- pes, miközben járja a táncát. Bel Airben Simon és Blaire akkor lépett be a házba. Kiballagtak feldúlt konyhájukba. Félig még működött, az asszony mindkettejüknek főzött kávét. Letelepedtek a csészéjükkel az asztalhoz. Hosszú, fárasztó éjszaka volt. Mámoros öröm töltötte el őket, de ugyanakkor valahogy ki is üresedtek. Blaire-nek fájt látnia Sam szen- vedését, és a születendő gyermekhez is ellentmondá- sos érzések fűzték őket. Ám amikor meglátták az anyjá- val, valahogy olyan helyesnek tűnt minden. Amit most éreztek, még inkább zavarba hozta őket. Most boldogok vagy szomorúak? Tragédia volt, mint kezdetben gondolták, vagy áldás? - Mit gondolsz? - sóhajtotta Simon. - De őszintén, Blaire. Helyeseljük vagy sem? Köztünk marad. - Meg- fogadták, hogy támogatják Samet és Jimmyt minden erőfeszítésükben. - Hát, nem is tudom - felelte Blaire őszintén. Meg-

450

dörzsölte a szemét, majd felnézett a férjére. - Olyan rettentően fiatalok. De azért remélem, hogy sikerül nekik. A baba pedig bűbájos, mindegy, hogyan cseppent az életünkbe. Ő nem tehet semmiről. Jimmyt pedig komolyan kedvelem. Micsoda jó gyerek. Csodálatra mél- tóan bánt Sammel. Nem ezt a sorsot kívántam a lá- nyomnak, de nagyon szépen kiforrja ez magát. - Min- denkinek ez volt a titkos kívánsága. Jimmy pedig ren- dületlenül állt Sam mellett, a kicsi születése előtt és alatt. Akkor sem lehetett volna többet várni tőle, ha ő a vér szerinti apa. Kétszer ennyi idős férfiaknak nincs ennyi lelkiereje. - Micsoda buta gyerekek! Összeházasodnak úgy, hogy nem is szólnak róla! - Simon elkomorodott, mi- közben a kávéját kortyolta. - Hanem azt a javukra kell írni, hogy megpróbálnak rendet tenni ebben az össze- visszaságban. Jimmy kedves gyerek, a baba pedig elra- gadó, ugye? - Ellágyult az arca, mert a saját kicsinyeire gondolt. - Imádnivaló! - Blaire szomorúan elmosolyodott. - Emlékszel, milyen édes volt Scott, amikor megszületett? - No és Sam? - mondta vágyakozva Simon, mert eszébe jutottak a fehérszőke pelyhes tincsek és a hatalmas sötétkék szempár. Gyengéden nézett Blaire-re. Messze kerültek ezektől az emlékektől a tavalyi év- ben. De ez nem Blaire hibája volt. A hajszálrepedést Si- mon tágította tovább, amikor messzebbre merészke- dett. Mindketten tudták, hogy házasságuk szövedéke feslett föl. Simon ostoba fejjel azt képzelte, hogy felesé-

451

ge nem fogja észrevenni kisded csapongását. Hivatalo- san végig Blaire férje volt, de lélekben hónapokra elhagyta. Most már tudta, hogy drágán kellett fizetniük érte. - Ne haragudj, Blaire. Tudom, hogy nehéz volt a tavalyi év. - Az asszony nem válaszolt azonnal. A nem is olyan távoli múltra gondolt, amikor körbejárta a házat, néha fényképeket nézegetett, amelyek a szebb napokra emlékeztették. Már a látásuktól is megfájdult a szíve. Eszébe jutott, amikor Simon még így nézett rá, amikor forró volt az ölelés, és a szemük mindig izgalmat látott egymásban. Most mintha meghalt volna belülről. Soha- sem tudta, sohasem várta, sohasem mérte föl, hogy Si- mon ilyen fájdalmat képes okozni. - Olyan ostoba voltam! - súgta a férfi könnybe lábadt szemmel, és az asz- szony keze után nyúlt. Aljasnak érezte magát, most, mikor ilyen nyilvánvalóan látta, mit művelt a feleségé- vel. Elizabethben az új élet szele csapta meg, és a ren- dezőnő roppant izgalmas volt, de Simon sohasem szerette igazán, nem úgy, mint Blaire-t. Dehogy is akarta ő, hogy a felesége tudomást szerezzen erről a félrelépés- ről. Csak hogy már késő. Láthatta az asszony megroskadt vállában, látta élettelen tekintetén, hogy az, amin egykor osztoztak, eltűnt. Blaire kezdetben keserű volt, haragudott, megijedt, de most már csak fáradt volt és szomorú, s a bánata rosszabb volt minden haragnál. - Előfordul az ilyesmi - mondta sztoikusan. Egyikük sem mondta ki Elizabeth nevét, de mindketten tudták, miről beszélnek. - Épp csak én sose számítottam rá,

452

hogy velünk is megtörténhet. Ez volt a legnehezebb. Először egyszerűen nem hittem el. Később pedig arra a meggyőződésre jutottam, hogy mi is olyanok vagyunk, mint a többi ember: viharvertek, megtörtek, keserűek. Olyan volt, mint elveszíteni a varázserőnket - mondta. Hosszú idő óta először nézett a férje szeme közé. Simon megfogta a felesége kezét. - Te sohasem veszítetted el a varázserődet, Blaire - mondta halkan. - Dehogynem... azzal együtt veszett el, ami közös volt. - Talán nem veszítettük el... talán csak rossz helyre tettük - reménykedett Simon. Az asszony elmosolyodott. Azt nem tudta elképzelni, hogy minden úgy legyen közöttük, mint volt. Ahhoz túl sok minden válto- zott meg. Kívülről nézve annak látszottak, akik mindig voltak: jólnevelt, intelligens, alkotó emberek. Nagy csa- lád, szeretet. Ám Blaire tudta, hogy ez csak a külszín. Az elmúlt évben, élete második felének küszöbén nagyon egyedül hagyták. - Jó lesz egy kisbaba a házban - mondta Simon halkan. Blaire válla ismét megroskadt. - Ezt akarod, Simon? Neked még mindig lehet. Ne- kem már nem. - Neked ez számít? - csodálkozott a férfi. Elizabeth- nél soha még csak nem is gondolt ilyesmire. Szóba sem került se házasság, se gyerek. Csak az izgalom kellett. Blaire bólogatott. - Néha számít. Nekem fontosak voltak a babák. Na- gyon öregnek érzem magam. - Tavaly esett át élete

453

nagy változásán, ugyanabban az évben, amelyben Si- mon megcsalta őt egy nővel, aki alig idősebb Allegrá- nál. Enyhén szólva nem volt valami príma időzítés. De hát semmit sem tehetett ellene. - Nem akarok több gyereket - mondta Simon határo- zottan. - Soha életemben nem akartam más feleséget rajtad kívül. Sose akartalak elhagyni, Blaire. Tudom, hogy rettenetes hibát követtem el, de mindenképpen akartam egy kis szabadságot. Nem is tudom, mi történt velem, annyit tudok, hogy öreg vagyok és ostoba. Ő fiatal volt, hízelgett nekem, közös életünk pedig talán egy pangó ponthoz érkezett. Ám soha, semmit sem bán- tam még meg enynire. - Túlságosan magas árat fizettek a szeszélyeiért. - __Ő sehol sincs hozzád - mondta gyen- géden. Nehéz volt őszintén beszélni, de tudta, hogy most van itt az ideje. - Az egész világon nincsen senki, aki fölérne veled! - Odahajolt Blaire-hez és megcsókol- ta. Az asszony, csak egy villanásra, megérzett valamit a férfiban, amelyet az elmúlt évben hiába keresett. - Ugye tudod, hogy nagymama vagyok? - kérdezte mosolyogva, és tétován viszonozta a csókot. Döbbe- netes volt ilyet mondani. Ám később együtt nevettek rajta. - Mit számít az nekem? Én még öregebbnek érzem magamat. - Elizabeth Coleson kezdetben fölpezsdí- tette, harminc éwel megfiatalitotta. Ám Blaire érzelmi elvesztése egy évezreddel vénítette meg. - Gyere! - mondta. Lassan fölállt, és átkarolta a feleségét. - Vidd föl ezt a vénembert. Hosszú éjszaka volt, ágyba vá-

454

gyom. - Vásottan csillogott a szeme, amikor elindultak a lépcsőn. Mindketten fáradtak voltak, de Simon tervezett valamit, amit hónapok óta nem mert kockáztatni. Egészen a mai reggelig. - Ha még egyszer ilyet csinálsz... - mondta Blaire, és úgy villogott a szeme, amilyennek Simon majdnem egy éve nem látta. Repesett a szíve, ha ránézett a felesé- gére, amint könnyű léptekkel siet mellette, föl az emeletre. A lépcső tetején megfordult, és öldöklő pillantást vetett a férjére. - Másodszor nem fogod megúszni, Si- mon Steinberg. Ebben a házban nincs bocsánat helyte- lenkedő vénemberek számára. - Simonnak nem is kellett szólnia; Blaire a szemében látta a lelkifurdalást és a szerelmet. Hát mégis visszajött hozzá, mindennek elle- nére! Beleremegett, ha elgondolta, hogy csaknem elve- szítette a férjét. - Ezt fölösleges mondanod - szólt Simon. Átölelte a feleségét és megcsokolta. - Soha többé nem fog meg- történni. - De nem ám - mosolygott Blaire a hálószoba ajtajá- ban. Gyönyörű, derűs nap volt. - Legközelebb ugyanis megöllek. - Szelíden mondta, de tudta, hogy ha ilyesmi történne, abba ő halna bele előbb. - Gyere ide - szólt Simon fátyolos, érzéki hangon. Hónapok óta nem szeretkeztek, már alig várta, hogy is- mét ágyban lehessen a feleségével. Úgy estek egymás- nak, mint két kölyök, Blaire kacagott, és a csókoktól egyszerre eszébe jutott mindaz, amit olyan kétségbeeset- ten próbált elfelejteni: hogy mennyire szerette Simont,

455

milyen elragadó a férje, és milyen jókat mulattak együtt. Már azt hitte, sohasem bízhat benne többé, ki- szeretett belőle. Ám ahogy hevertek a napfényben, első unokájuk születésének napján, megkönnyebbülten fe- dezték fel, hogy nem veszett el semmi. Szerelmük még erősebb lett. Az áldást hozta el nekik Sam pici fia. 20. Benne jártak az augusztusban, és úgy tűnt, minden a legjobban alakul. Jeff filmje remekül haladt. Carmen még mindig forgatott, fegyelmezetten viselkedett, a terhessége nem okozott problémát, bár Alan követke- zetesen beállított mindannyiszor, valahányszor szerelmi jelenetet forgattak, amitől a rendező felháborodott, és rátelefonált Allegrára. Allegra segített Jeannie Morri- sonnak, hogy eladhassa a házát, és elköltözhessen a co- loradói tanyájukra. Az özvegy minél messzebb akart kerülni Los Angelestől, és azelőtt akarta lebonyolítani a költözést, hogy a gyerekeknek elkezdődne szeptemberben az iskola. A családot éjjel-nappal testőrök vi- gyázták még mindig, de egyre inkább úgy tűnt, magá- nyos őrült követte el a gaztettet, amely romba döntötte Morrisonék életét. A közönség soraiban megbújó esze- lősök létének újabb bizonyítéka és a törvényesen meg- engedett védekezés elégtelensége nagy felzúdulást okozott a sztárok között. Jeannie nem akart se beszé- deket tartani, se lobbizni. Ő csak szabadulni akart a ref- lektorfénytől, hogy minél előbb eltűnhessen a gyerekeivel.

456

Allegra rettenetesen sajnálta őket. Szeptemberre ter- vezték Bram emlékkoncertjét, közvetlenül az esküvő után. Allegra fontolgatta, hogy el kellene halasztaniuk a nászutat, de aztán belátta, hogy ez már túlzás lenne. Felhívta Jeannie-t, hogy nem lesznekjelen a koncerten. Az özvegy tökéletesen megértette őket. Allegra, aki mindig olyan csodálatosan viselkedett Brammel, már így is nagyon sokat tett értük. Sam kisfia, Matthew Simon Mazzoleri, mindenki szemefénye és büszkesége, napról napra fejlődött. Sam szoptatta, Jimmy ezerszámra készítette róluk a fényké- peket és a videofilmeket, a nap minden órájában, für- detés, alvás közben, az úszómedencénél, a pázsiton. Mindenüvé magukkal vitték a babát. Sam már két hét- tel a szülés után visszanyerte régi karcsúságát. Whitmanék még mindig ellátták a szennylapokat gyűlölködő sztorikkal, és újabb interjút adtak a tévé- ben, amikor az újságok lehozták a hírt, hogy "augusztus negyedikén, a Cedars-Sinai kórházban világra jött Mr és Mrs. James Mazzoleri (szül. Samantha Steinberg) fia, Matthew Simon, négy kiló két deka." A közlemé- nyekben az is szerepelt, hogy Mrs. Mazzoleri Simon Steinbergnek és Blaire Scottnak a lánya. Az egyik Los Angeles-i újság egy aranyos fotót is közölt Samről, Jimmyről meg a babáról. George Christy is megemlítet- te őket a Hollywood Reporter "Nagyvilági Élet" című ro- vatában. Steinbergék hosszú beszélgetést folytattak Mrs. Maz- zolerivel. Az anya kissé megütődött azon, hogy Jimmy

457

csak úgy feleségül vette Samet anélkül, hogy bárkinek szólt volna, de azt mondta, nagyon jellemző a fiára, hogy önállóan oldja meg a problémáit. Jimmy felbe- csülhetetlen segítség volt otthon az apja halála óta. Mazzolerinét kizárólag az nyugtalanította, hogy Stein- bergék milyen elvárásokat támasztanak a fiával szemben. Ő azt szerette volna, ha Jimmy elvégezi az UCLA-t - ám mint kiderült, Steinbergék ugyanezt akarják. Át- engedték a fiataloknak a vendégházat. Ősszel mindketten elkezdik az egyetemet; Simon azt mondta, tá- mogatja őket addig, amíg be nem fejezik tanulmányai- kat. Utána, akárcsak a többi Steinberg gyereknek, önál- lóan kell megállniuk a lábukon. Blaire már megkérte a házvezetőnőjét, hogy ősszel, ha a fiataloknak bent kell lenniük az egyetemen, viseljen gondot a kisbabára. Mrs. Mazzoleri nagyon hálás volt a segítségért. Viszont Jimmy is fantasztikusan viselkedett Sammel, dicsérte a vejét Simon. És miért ne lehetne szerencséjük, a fiatal- ságuk ellenére? Simon és Blaire kapcsolata annyira megjavult, hogy arra nincs is szó. Leginkább egy nászútra emlékezte- tett most, amikor Sam, Jimmy és a kicsi Matt kiköltöz- tek a vendégházba, a szülők pedig egyedül maradtak. Olyan szégyentelenül élvezték a zavartalanságot, hogy maguk is elképedtek rajta. Tökéletesen elfelejtették, mi a magány, és bevezették azt a szabályt, hogy a gyerekeknek telefonálniuk kellett, mielőtt feljöttek a nagy házba. Ha betették a lábu- kat, a házat rögtön a hatalmába kerítette a káosz: min-

458

dent elborítottak Matt holmijai, a babaszékek, kengu- ruk, eldobható pelenkák. Sam minden szobában szop- tatott, Jimmy pedig mint egy nagy, nyakigláb vizslakö- lyök loholt fel-alá a házban. Simon új kosarat szerelte- tett föl a hátsó udvaron; néha kimentek kosárra dobni, csak úgy szórakozásból, hogy kilazuljanak és dumálja- nak. Simon kedvelte Jimmy komolyságát. Mindenkép- pen el akarta végezni az egyetemet, hogy legyen belőle valaki. Feltétlenül jogász akart lenni, mint az apja, és Samet is megpróbálta rábeszélni ugyanerre. Steinbergék el voltak ragadtatva tőle, hogy milyen odaadó férj. Már csak egyetlen dolog maradt, amely felfordulást okozott a házban: a mindenre kiterjedő építkezés. Na- ponta tucatnyi kertész rohamozta meg a hátsó udvart. A konyhában ugyan lehetett még főzni, de a régi csem- pét már leverték, és áthuzalozták a mennyezetet. Hanem hátra volt még a java: mindössze két hét vá- lasztotta el őket az esküvőtől. A kert messze állt a befe- jezéstől, a koszorúslányokra nem igazították rá a ruhát, Allegráé meg sem érkezett. A lány már-már a hisztéria határán volt, és esténként hiába próbálta megbeszélni gondjait a vőlegényével, mert Jeff túlságosan kifáradt a forgatáson. Tíz nap alatt mindenképpen be akarta fejezni a filmjét, ingerült lett, gyakran rámordult a lány- ra, az idegeit elnyűtte a forgatás feszültsége. - Nézd, Allegra, tudom! De nem beszélhetnénk meg máskor? - szűrte összeszorított fogai között. Delilah Williams éjjel-nappal zaklatta őket, ami még a filmnél is jobban kiborította Jeffet. Fél évükbe került, hogy meg-

459

neveljék Alant és Carment, erre most Delilah telefonál- gatott este tizenegykor, hogy megvitassa velük a torta legújabb "továbbfejlesztését", vagy egy tündéri kis ideát" a koszorúslányok virágcsokrával kapcsolatban." Jeff és Allegra legszívesebben megölték volna. Pokoli két hetük volt, az idegeik pattanásig feszültek. Ekkor történt, hogy - szokás szerint késő este - meg- csörrent a telefon. Allegra úgy vélte, Delilah lehet: most nyilván arra panaszkodik, hogy Carmen nem pró- bálta fel a ruháját, Allegra okvetlenül figyelmeztesse a művésznőt, hogy ez legyen az első dolga, amint befeje- ződik a forgatás! Ám egy másik hang szólt bele, amelyet föl sem ismert az első pillanatban. Az apja volt, Charles Stanton. Bostonból telefonált, válaszul arra a meghívó levélre, amelyet a lánya hónapokkal ezelőtt postázott, de ő azóta sem válaszolt. - Aktuális még az esküvő? - kérdezte kényszeredet- ten, miután megérdeklődte, hogy van Allegra. Hét éve találkoztak utoljára. - Hát persze! - Már az apja hangjától is nyilallni kezdtek az idegei. Éppen belépett Jeff, és egészen meg- döbbentette menyasszonya arca. Ki hívhatta? Csak nem Brandon? Pár hete küldött egy cetlit, amelyben közölte, hogy végre elvált Joanie-tól, továbbá kilátásba helyezte, hogy a későbbiekben nőül is veheti Allegrát. Volt képe hozzátenni, hogy ugyan telefonáljon már neki Allegra egy esetleges ebéd reményében. A lány megmutatta Jeffnek az üzenetet, aztán a szemétbe dobta. - Baj van? - kérdezte aggódva. Allegra megrázta a fe-

460

jét, mire a férfi visszament folytatni az írást. - Még mindig akarod, hogy jöjjek? - kérdezte az apja. A lány nem emlékezett, hogy ilyet kért volna. A leve- lében írhatta. Igen, megírta, hogy férjhez megy. - Nem hinném, hogy ez a tény különösebb jelentő- séggel bírna számodra - jegyezte meg. - Nem nagyon tartottuk a kapcsolatot. - Félig szemrehányás volt, félig ténymegállapítás. - Akkor is a lányom vagy, Allegra. Történetesen ép- pen kiveszek egy kis szabadságot. Épp a múltkorában gondoltam rá. Ha szeretnéd, hogy ott legyek, elmegyek az esküvődre. - A lány nem "szerette" volna, nem is lát- ta értelmét. Bárcsak sose küldte volna el azt a levelet három hónappal ezelőtt! Bárcsak sose szólt volna az apjának! Ugyan miért akar most eljönni? Ennyi év után? Az örökös piszkálódás, a folytonos kifogások után miért fontos Charles Stantonnak, hogy ő férjhez megy? - Biztos, hogy nem túl nagy fáradság - kérdezte fél- szegen. Évek szakadéka választotta el őket. Az apja hangsúlyozottan éreztette vele, hogy nem tart igényt rá. - Szó sincs róla. Nem minden nap vezethetem a lá- nyomat az oltárhoz. Végül is te vagy az egyetlen gyer- mekem. - Allegrának leesett az álla. Mit írt ő abban a le- vélben? Hogy lehetett azt így félreértelmezni? Nem óhajt oltárhoz vonulni Charles Stantonnal, aki sohasem viselkedett úgy, ahogy egy apának kell. Soha. Majd Simon vezeti, aki az igazi apja volt és máig az. - Én... én... - Cserben hagyták a szavak. Nem bír-

461

ta rávenni magát, hogy azt mondja az apjának, nem óhajt vele vonulni az oltár elé, de mielőtt kitalálhatott volna valamit, Stanton már folytatta is, hogy valamikor péntek délután indul Bostonból, és a Bel Airben fog megszállni. - Francba! - sziszegte Allegra, miután bontotta a vonalat, és lázasan tárcsázta az anyja számát. Az egész esküvői procedúra egy kínszenvedés, és akkor a tetejébe még ez az abszurdum! Két apja van, akik oda akarják vezetni az oltárhoz, márpedig ő gyűlöli az egyiket! Simon a második kicsengésre fölvette. Furcsán nyu- godt volt a hangja. Allegra ismerte ezt a hangszínt: álta- lában azt jelentette, hogy nagy baj van. De ma este neki is megvoltak a maga gondjai, ezért nem figyelt oda. Kérte, hogy beszélhessen az anyjával. - Anyád most nem tud a telefonhoz jönni - mondta Simon nagyon csendesen. - Nem hívhatna vissza? - Nem! Nekem most kell beszélnem vele! - Nem adhatom, Allie - felelte rendíthetetlenül Si- mon. Hangja csak most ért el Allegra füléig. Riasztó volt. - Valami baj van, papa? Beteg a mama? - Ez kell még, egy súlyos betegség az esküvői lidércnyomás előtt, hogy ez a félbolond Delilah ugrálja körül az anyja helyett. - Hol van? - Itt - mondta Simon, és megpaskolta a felesége kar- ját. - Kicsit zaklatott - tette hozzá gyengéden. Blaire vé- gigsírta az utóbbi órát. Simon felvonta a szemöldökét, mintha azt kérdezné, szabad-e; a felesége bólintott.

462

Könnyebb, ha Simon mondja meg. - Egy órája telefonált Tony Garcia a hálózattól. Anyád műsorát megszünte- tik. Még megcsinálja két héten belül a befejező epizó- dot, aztán nem szerepel többé. - Rettenetes csapás volt ez Blaire-nek majdnem tíz év után. Úgy érezte, mintha egy régi barátját veszítené el. Sírt, amióta megtudta. - Szegény mama - szomorkodott Allegra. - Hogy viseli? - Rosszul - mondta Simon őszintén. - Beszélhetek vele? - kérdezte a lány tétovázva. Si- mon röviden értekezett Blaire-rel, aki azt mondta, in- kább ő hívja vissza a lányát. Allegra tűnődve letette a kagylót. Milyen keményen dolgozott az anyja, mennyi sikert aratott a műsorával! És most vége. Nagyon el tudta képzelni, mit érezhet Blaire. Mérhetetlenül sajnálta. - Valami baj van? - torpant meg az arrafelé csellengő Jeff, mert látta menyasszonya arcán, hogy rossz hírt kapott. - Megszüntették anyám műsorát - mondta a lány sö- téten. Még szinte fel sem fogta, mi történt. A Haverok annyira hozzátartozott Blaire életéhez, hogy el sem tudta képzelni nélküle. Rettenetes, hogy épp az eskü- vőre időzítsék az utolsó epizódot! - Szomorúan hallom - mondta Jeff együttérzőn. - Anyád gondterheltnek tűnt egy ideje. Tudta? - Érdekes - tűnődött Allegra -, az utóbbi hetekben inkább mintha sokkal jobb kedve lett volna. - Nem té- vedett: ez volt az az idő, amikor szülei ismét rátaláltak

463

egymásra. Blaire sokkal boldogabbnak tűnt, nem volt olyan zaklatott. - Talán gyengélkedett. Na mindegy, papa azt mondja, nagyon megviseli a dolog. Mit gondolsz, ne menjek át hozzájuk? - Majd elmesélte, hogy az apja váratlanul telefonált, mert jelen óhajt lenni az esküvőn. Ő azt hitte, sose találkoznak többé. Teljesen elfelejtette a saját levelét. - Ő akar odavezetni az oltár- hoz! Hát hinnéd? Ez azt képzeli, hogy még meg is en- gedem! Ilyen bárgyúnak tart? - Talán azt hiszi, hogy ezt várod tőle. Talán már nem is tudja, hogyan viselkedjen veled. Az is lehet, hogy megváltozott. Adnod kell neki egy esélyt. Legalább be- szélj vele, ha már idejön. - Simonhoz hasonlóan Jeff is mindig méltányos próbált lenni, ám Allegra mérhetet- lenül felbőszült. - Viccelsz? Mit képzelsz, mikor lenne időm ilyen be- szélgetésre, két nappal az esküvőnk előtt? - Nem érné meg, hogy szakíts rá egy kis időt? Végül is döntő szerepet játszott az életedben, Allegra. - És mellesleg az ő esküvőjükben is. Jeff fontosnak tartotta, hogy ezt leszögezzék. - Még csak egy pillantásomat sem érdemli meg, Jeff! Már azt is bánom, hogy egyáltalán írtam neki! - Tajték- zott dühében. Hogy javasolhat a vőlegénye ilyen dolgokat? És hogy lehet az apja ilyen önhitt? - Borzasztó kíméletlen vagy hozzá - mondta Jeff halkan. - Át fog jönni, mert te hívtad. Ez úgy hangzik, mintha próbálkozna. - Mivel próbálkozna? Különben is késő! Harminc-

464

éves vagyok, nincs szükségem apára! - Mégiscsak szükséged lehet, különben nem írtál volna neki. Nem gondolod, hogy tisztáznotok kellene a dolgokat? Szerintem most van itt az ideje, amikor el- kezdődik vagy véget ér valami. - Mit tudsz te erről? - robbant ki Allegra. Dühösen járkált fel-alá a szobában. - Neked fogalmad sincs, milyen volt, mikor a bátyám meghalt, hogyan ivott, hogy ütötte-verte anyát, hogy bánt velünk, miután otthagy- tuk és átjöttünk Kaliforniába! Sohase bocsátott meg anyámnak, és rajtam töltötte ki a bosszúját! Gyűlölt engem! Valószínűleg azt sajnálta, hogy Paddy halt meg, nem én! Paddyből nyilván orvos lett volna, mint belőle! - zokogta. Félelmei, szorongásai, kisebbrendűségi érzé- sei úgy csattogtak fölötte, mint kötélen a vizes lepedő. - Talán épp ezt kellene megbeszélned vele - vélte Jeff gyöngéd szánalommal. - Milyen volt a bátyád halá- la elött? Emlékszel rá? - Oké, mindig hideg volt, és rengeteget dolgozott. Sokban emlékeztet az anyádra. Ugyanaz a kitárulko- zásra, adásra, kapcsolódásra képtelen embertelenség - szaladt ki a száján, majd zavartan elfordította a fejét. Bár mindketten elismerték, hogy borzalmas volt a southamptoni hétvége, eddig még egyszer sem bírálta nyíltan Jeff anyját. - Mit akarsz mondani ezzel? Anyám nagyon zárkó- zott, de tökéletesen emberi, Allegra - mondta a férfi fagyosan. - Az biztos! - Szívesen visszavonta volna, de felbő-

465

szítette, hogy Jeff az apja pártját fogja, és olyan nagyon hajlandó együttérezni Stantonnal. - Kivéve a zsidókkal szemben! - Jeff úgy hőkölt hátra, mintha menyasz- szonya radioaktív lenne. - Aljasság ilyet mondani róla! Szegény anyám hetvenegy éves, és egy másik nemzedék gyermeke! - Azé, amelyik Auschwitzba küldte a zsidókat! Nem egészen úgy éreztem, hogy egy jószívű, kedves ember- hez mentünk látogatóba! Ugyan mit mondott volna, ha nem közlöd vele, hogy az "igaziř nevem nem Stein- berg, hanem Stanton? Hanem tudod, ritka mocsok dolog volt ilyet csinálni! Úgy is mondhatnám, hogy gyá- vaság! - Kihívó pillantást vetett a férfira, aki reszketett dühében. - És az mi, hogy nem vagy hajlandó szóba állni az apáddal? Szegény ember bőven letörleszthette az adós- ságát húsz év alatt! A fiát is elveszítette, nemcsak anyá- dat! Anyádnak lettek még gyerekei, lett új élete, má- sik családja, másik férje. Apádnak mi jutott? A nagy semmi! - Most mit sajnálod ilyen kurvára? És ha épp ezt ér- demli, a nagy semmit? És ha az ő hibája, hogy Paddy meghalt? Ha nem ő kezeli személyesen, vagy nem iszik annyit, Paddy talán ma is élne! - Te tényleg ezt gondolod? - kérdezte iszonyodva Jeff. A démonok, amelyek húsz éve üldözték Alleg- rát, mind egy szálig itt vigyorogtak a szobájukban. - Úgy gondolod, hogy apád ölte meg a tulajdon fiát? - Rettenetes dolog ilyet mondani bárkiről, pláne egy

466

apáról. - Nem tudom, mit gondoljak! - mondta rekedten Al- legra. Ám Jeffet ez nem csillapította le. Ezekből a dol- gokból, amelyek ma este elhangzottak, egy ismeretlen arc nézett rá, egy olyan arc, amely egyáltalán nem tetszett a férfinak. Első komoly veszekedésük volt, ráadá- sul olyan ostobaságon, amely inkább Alanhez és Car- menhoz illett. - Azt hiszem, tartozol nekem egy bocsánatkéréssel amiatt, amit anyámról mondtál. Semmi olyat nem tett, amivel meg akart volna bántani: Mindössze elfogódott volt, amikor találkoztatok. - Elfogódott? - rikácsolta Allegra a szoba túlsó sarká- ból. - Te ezt elfogódottnak nevezed? Én meg azt mondom rá, hogy rosszindulatú! - Sohasem viselkedett veled rosszindulatúan! - Most már jeff is ordított. - Az anyád antiszemita! - Nem jutott eszébe más ri- poszt. - Na és, mit bánt az téged, te nem vagy zsidó! - lőtt vissza Jeff a lehető legbárgyúbb módon. Allegra kirontott a házból, meg sem állt a kocsijáig. Nem tudta, hová megy, annyit tudott, hogy minél messzebb akar kerülni ettől az alaktól. Dugja fel magá- nak az esküvőjét! Akkor sem menne feleségül hozzá, ha ő lenne az utolsó férfi a világon, mindegy, mennyit szervezkedtek az esküvőért, vagy ki vezeti az oltárhoz. Esküdjenek nélküle, bánja is ő! Nyolcvanöt mérföldes sebességgel robogott a Pacific

467

Coast gyorsforgalmin, és negyven perc alatt megérke- zett a szülei házához. Saját kulcsával ment be, elfeled- kezve az új szabályról, hogy először fel kell szólni telefonon, és úgy bevágta az ajtót, hogy majdnem betörte a panorámaablakot. Szüleit a nappaliban találta. Anyja ugrott egyet ültében, amikor meglátta. - Jóságos ég, mi történt veled? - Allegra úgy nézett ki, mint akit megtéptek. Mezítláb volt, sortban-póló- ban, feltüzött hajából egy ceruza meredt elő. - Jól vagy? - Nem, nem vagyok! - felelte Allegra eszelős tekintettel. - Lefújom az esküvőt. - Most? - szörnyedt el az anyja. - Már két hét sincs hátra. Mi történt? - Gyülölöm! Simon elfordult, hogy ne lehessen látni a mosolyát. Blaire tágra meredt szemmel bámult a lányára, és nem hitt a fülének. Ennyi előkészület, semmiért! - Összevesztetek? - Az enyhe kifejezés. Az anyja szörnyeteg, ő pedig úgy véli, hogy ennyi év után adnom kellene egy esélyt Charles Stantonnak. "Szegény embernek annyi problé- mája volt!" Undorító! - sisteregte. - Hogy jön ide Charles? - kérdezte zavartan Blaire. Hét éve nem látta volt férjét, és amióta a lelkére kötötte Allegrának, hogy legalább hívja meg az esküvőre, töké- letesen megfeledkezett róla. - Ma este felhívott. Azt képzeli, ő vezethet az oltár- hoz. Ehhez mit szólsz? El akar jönni az esküvőmre!

468

- Nincs ebben semmi rossz, drágám! - szólt az anyja higgadtan, máris feledve minden bánatát, csalódását, kizárólag a lányával törődve. - Talán Jeffnek van igaza. Talán ideje, hogy megbékülj vele. - Allegra ettől még dühösebb lett. - Hát ti mind megvesztetek! Az az alak huszonöt éve eltaszított magától, erre szerintetek haverkodnom kellene vele? Mindenkinek elment itt az esze? - Nem, de nem éri meg éveken át így gyűlölködni, Allegra - csitította a bölcs Blaire. - Sok dolog volt akkor, amit te nem érthettél meg, hiszen olyan kicsi voltál. Nem tudhattad, mi a gyász, a bánat. Charles egyszerű- en nem bírta túltenni magát Paddy halálán. Egy időre összeroppant. Azt hiszem, egy kicsit bele is őrült, leg- alábbis érzelmileg, amiből szerintem azóta sem épült fel. Mármint a szó klinikai értelmében normális, vagy legalábbis annak képzeli magát. Csak hát sohasem volt képes összerakosgatni, ami eltörött, ezért nem lehetett magánélete. Legalább meg kellene hallgatnod őt! - Ja- vában beszélt, amikor dühös kitartással csörömpölni kezdett a csengő. Simon meglepődve ment ajtót nyitni. Jeff volt az, majdnem olyan kócosan és dühösen, mint Allegra. - Hogy merészelsz faképnél hagyni engem! - ordí- tott rá a menyasszonyára. Simon és Blaire összenéztek, majd halkan felvonultak az emeletre. A jegyesek olyan dühösek voltak, hogy észre sem vették a szülők távozá- sát, csak álltak a nappaliban, és egy teljes órán át üvöl- töztek egymásra olyan hangerővel, hogy Blaire több-

469

ször kiosont hallgatózni, mintegy ellenőrzendő, lesz-e még náluk esküvő. - Mindenesetre úgy hallom, jól összeillenek - mosolygott Simon. Ezek a falak évek óta nem értek meg ennyi izgalmat. Néhány perccel később Samantha tele- fonált. Mivel az ablakokat nyitva hagyták a meleg éj- szakában, Jeff és Allegra marakodása a vendégházig le- hallatszott. - Veszekedtek a mamával? - aggodalmaskodott. Ép- pen most tette vissza Mattet szoptatás után a kiságyba. Még sohasem hallott ekkora patáliát. Jimmy tanácsolta, hogy telefonáljon fel a nagy házba, és kérdezze meg, rendben van-e minden. Simon csak nevetett. - A nővéred veszekszik! - Mamával? - csodálkozott Sam. Allegra sohasem veszekedett így az anyjukkal, egyáltalán senkivel. - Nem, a leendő sógoroddal, ha ugyan aktuális még az esküvő. - Simonból kipukkadt a nevetés. Tisztára szappanopera. - Majd rákérdezünk, hogy mi van. - Mikor jöttek? - kíváncsiskodott Sam. A jegyespár még töretlen hangerővel veszekedett. A zsilipkapuk megnyíltak. Hónapok óta nehezedett rájuk a nyomás, ügyfelek, filmek és forgatókönyvek alakjában. Allegrá- nak életveszélyes fenyegetésekkel, vetélésekkel kellett megbirkóznia, egyik kedvenc ügyfelét agyonlőtték, ehhez jött Sam, aki teherbe esik, majdnem lemond a gye- rekről, visszaveszi, Allegráéknak ígéri, megint visszaveszi, plusz a férjhezmenés stresszállapota, a találkozás a leendő anyóssal, a férjezett állapottal járó összes elvá-

470

rás, remény és terv... Bőven elég, hogy bárki olyan hisztérikus legyen tőle, mint Jeff és Allegra. - Nem olyan rég. Hamarosan el is mennek, ha meg- érik - mondta Simon. Kevéssel ezután lementek Blaire- rel a nappaliba, hogy megnézzék, nem kell-e segédke- zet nyújtani a háború befejezéséhez, mielőtt nem maradna túlélő. Allegra halkan sírdogált, Jeff pedig úgy festett, mint aki ölni szeretne, mást vagy magát, attól függ, ki lesz az első. Ez valóban nem az a pillanat volt, amikor meg lehet kérdezni őket, lesz-e esküvő. Mind- ketten inkább arra álltak készen, hogy kidobják a kari- kagyűrűjüket az ablakon. - Hogy vagyunk idelent? - kérdezte Simon fölöttébb higgadtan. Bort töltött négy pohárba, az elsőt Jeffnek nyújtotta, mert látta rajta, hogy ugyancsak ráfér. Jeff egy bólintással megköszönte az italt, majd leült a szoba túlsó végébe, minél messzebb a lánytól. - Jól - felelte Allegra két hüppögés között. - Tudod mit, inkább nem hiszem el - közölte az apja. Blaire leült a lánya mellé, és elmondta a legokosabb dolgot, amelyet a jegyespárnak hónapok óta alkalma volt hallani: - Szerintem el kellene mennetek valahova a hétvégé- re. Lehet, hogy nem lesz rá több alkalmatok az esküvő előtt. - Jeffre pillantott. - Ha nélkülözni tudnak két napig a forgatáson, akkor meg kellene próbálnod. - Jeff bólintott. Bölcs tanács volt. - Sajnálattal hallom, mi történt a műsorral - mondta Jeff együttérzőn, és szúrósan nézett Allegrára.

471

- Én is sajnálom, mama - mondta a lány, és megint kifújta az orrát. Még soha, senki sem bánt vele ilyen csúnyán, mint Jeff az imént. Azt mondta, hogy ő kímé- letlen az anyjához, és nem ad esélyt az apjának. Úgy érezte, vége a világnak. És hozzá az a rengeteg munka az asztalán! És az utolsó darabig végezni kell vele az es- küvő előtt! Embertelen! - Köszönöm - felelte Blaire halkan. Aznap már ő is kisírta magát, de a fiatalok nézeteltérését valóságosabb- nak érezte a saját bajánál. Tudta, hogy nem komoly, de akkor is, itt két életről van szó, nem egy csomó kitalá- cióról a televízióban. Szerencsére ő különbséget tud tenni a kettő között. - Szerintem igaza van anyádnak - mondta Jeff, mi- után felhajtotta a borát. - Talán el kellene szabadul- nunk a hétvégére. - Allegra legszívesebben azt mondta volna, hogy ő sehová se megy vele, azok után nem, amiket Jeff a fejéhez vágott, de nem merte a szülei előtt. Inkább beleegyezett, hogy ő is elutazik két napra Santa Barbarára. Simon javasolta, hogy San Ysidróban szállja- nak meg. Újabb két órába telt, mire eltávoztak, ki-ki a saját ko- csijában, a saját gondolataival, félelmeivel, megbánása- ival, szorongásaival elfoglalva. Allegra egyfolytában a vőlegényén rágódott, és azon emésztette magát, milyen hidegen bánt vele Jeff anyja. Az apjára is gondolt, a szorongásokra, amelyeket Charles Stanton ültetett el benne az évek során. Aztán az jutott eszébe, mennyire más Simon és Jef. Valahogy már egyáltalán nem tűnt

472

olyan világrengetőnek az elszenvedett sérelem, amikor hazaért Malibuba, és Jeff bocsánatot kért azért, amiket mondott. Tulajdonképpen nem akarta bántani, de any- nyira felingerelték Allegra szavai, és agyonfeszültek az idegei a forgatás végére. Ezernyi dolgot mondtak egy- másnak azon az éjszakán. Feküdtek az ágyban, be- szélgettek, kinevették önmagukat, amiért olyan nevet- ségesen viselkedtek, és kölcsönösen elnézést kértek a gonoszságokért, amelyeket egymás fejéhez vágtak. És mikor elmondtak mindent, elaludtak egymás karjaiban. A Bel Air-i ház hálószobájában is róluk volt szó. - Tulajdonképpen nem is szeretnék fiatal lenni még egyszer - súgta Blaire. Órákig beszélgettek a jegyesek- ről, miután azok elpályáztak. Rettentő volt nézni és hallgatni őket, olyan őrjöngő idegességbe hajszolták magukat. - Borzasztó lehet, ha valaki képes így felhúzni ma- gát, hogy toporzékoljon és visítson. Allegra szabályo- san a plafonon sétált. Te sohasem kiabáltál velem így - Blaire kacagott. - Ez panasz? Mert megtanulhatok. Most már van rá időm. - Még mindig keserű volt a szája. Nagyon hiány- zott a műsora, és nem tudta, mitévő legyen. Nem akart itthon maradni és az unokáját pesztrálni. Ötvenöt éves volt, még mindig tele energiával, de már nincs több munkája az utolsó epizódon kívül. Még mindig nem tudta elhinni. - Ma este támadt egy ötletem. Nem tudom, mit

473

szólsz hozzá - töprengett Simon, amikor immár meg- nyugodva feküdtek egymás mellett a sötétben. Eliza- beth Coleson árnya végre nem kísértette őket többé. A férfi megfordult és felkönyökölt, hogy lássa felesége arcát a holdfényben. - Már jó ideje szeretnék társpro- ducert. Belefáradtam, hogy egyedül csináljak mindent. Enyém a dicsőség, az igaz, de néha az agyamra tud menni. Te annyival jobban értesz a részletekhez. Én a stratégiában vagyok erősebb. Mit szólnál hozzá, ha megpróbálnánk együttműködni a következő filmem- ben? Talán amit Jeff regényéből forgatnánk? Mit szólsz hozzá? - Blaire tűnődött, aztán elmosolyodott. - És mi lenne a címe? Családi vállalkozás? - Azt hitte, Simonból a szánalom beszél, vagy csak humorizál. - Komolyan beszélek. Évek óta szerettem volna valami hasonlót csinálni, de neked sohasem volt időd. Kü- lönben is, túl jó vagy te a televízióhoz. Legalább pró- báld meg! - Kitűnőnek találta az ötletet, hogy együtt dolgozzanak. Több szempontból is jó csapatot alkottak, tehetségük kiegészítette egymást. Az asszony mosolygott. - Megpróbálhatnánk. Úgy sincs más dolgom. Három hét múlva, Allegra esküvője után szabad vagyok. - Tet- szett neki az ötlet, hálás volt a férjének. - Jut eszembe, aktuális még az esküvő? - csipkelő- dött Simon. - Nem mertem kérdezni tőlük, mielőtt tá- voztak. - Remélem - sóhajtott Blaire, és elhelyezkedett az ágyban. Örült neki, hogy Simonnal dolgozhat.

474

- Tehát mi a véleményed? - Föl kell hívnom az ügynökömet - mondfa Blaire ki- mérten. Simon nevetett. - Maguk, hollywoodiak! Mind egyformák. Tessék, hívja az ügynökét! Én meg hívom az ügyvédemet. - Kuncogott, megcsókolta a felesége nyakát. Blaire köze- lebb bújt hozzá. Amilyen rémes volt a nap, igazán nem számított rá, hogy ezzel a fordulattal ér véget. Még mindig szomorkodott a műsora miatt, de nagyon vonzotta a gondolat, hogy Simonnak legyen a partnere. Reggel meg is akarta beszélni Allegrával. Mire visszafordult Simonhoz, férje már mélyen aludt. Nagyon ké- sőre járt, hosszú, izgalmas estéjük volt. Blaire csendes mosollyal nézte. Milyen jó ember. Úgy érezte, ismét rá- talált a tavalyi fájdalmas év után. Ha úgy vesszük, nem is volt értelmetlen a szenvedés. 21. A llegra kitűnő ötletnek tartotta, hogy a szülei közö- sen dolgozzanak, főleg hogy a leendő férje filmjén. - Ez valóban a családban marad - mondta nevetve. - Megkaphatom a főszerepet? - kérdezte ingerkedve az anyjától. Miután hazatértek San Ysidróból, minden lehiggadt és visszazökkent a normális kerékvágásba, már ameny- nyire normális lehet az élet ott, ahol esküvő lesz hat nap múlva: Ahogy Delilah Williams mondta: elkezdő- dött a végső visszaszámlálás. Megjött a ruha, megjöttek a kalapok, elkészült a fá-

475

tyol. A kertész megesküdött, hogy a hét végére kész lesz a kert. Két napon belül várták Allegra két koszorúslányát, az egyiket Londonból; a másikat New Yorkból. Jeff anyja egy nappal utánuk érkezik, és a Bel Airben száll meg. De ami a legrosszabb, pénteken jön az apja. - Mit gondolsz, mama, túléljük? - kérdezte riadtan Blaire-től. Megpróbálta még a héten befejezni minden munkáját; Jeff azon igyekezett, hogy szerdára kész legyen a film. Nagyon feszes volt az ütemezés, és olyan törékeny az egyensúly, akár egy kártyatoronyé. Allegra már a házat is eladta, a számlát két nap múlva kellett ki- egyenlíteni. Akárhová nézett, ezer elintézetlen dolgot látott. Kedden este megérkeztek a koszorúslányai. Szerda reggelre volt kitűzve az utolsó ruhapróba. Nancy és Jessica készségesen megadták a méreteiket; tőlük nem kell tartani, hogy problémát okoznak. - Annyira félek! - súgta Blaire-nek, amikor átjött a szüleihez hétfőn este. Jeff sokáig dolgozott, Allegra Samet és a babát szerette volna látni. - Mitől, angyalom? - próbálta nyugtatni az anyja. - Mindentől. Mi lesz, ha nem jön össze... tudod... mint nálad és Charlesnál... ? - A vér szerinti apjánál. Nem volt hajlandó "papá"-nak nevezni. - Megtörténhet, de azok rendkívüli körülmények voltak, és én sokkal fiatalabb fővel mentem férjhez. Jeff és te sokkal értelmesebbek vagytok, mint mi voltunk. Tudom én, hogy nem lesz semmi baj. - Igen, intelligen-

476

sek, fiatalok, és megfontoltan mennek bele a házasság- ba. Green doktornő fölöttébb nagy elismeréssel nyilat- kozott arról, ahogyan Allegra kezelte régi félelmeit és érzelmeit. Persze, semmire sincsen garancia, elveszít- hetik a munkájukat, az életüket, a testi épségüket, meg- halhatnak a gyerekeik, ahogyan az anyja elsőszülöttje is meghalt, álmaikat bármikor szétzúzhatja egy villám- csapás. - Az életben semmire sincs biztosíték. Tegyétek meg mindig, ami tőletek telik, és minden körülmények között álljatok ki egymás mellett - mondta Blaire, és rá- mosolygott Allegrára. - Ja, és mindig legyen otthon sör meg mirelit pizza - fűzte hozzá Sam a saját házassági jó tanácsát. Jimmyt etetni annyi volt, mintha egy kazánba lapátolná a sze- net, de azért még sohasem volt ilyen boldog. Imádták a babát, aki most az anyja karjában aludt. Matt örökösen szopott, egy hónapos volt és hat kilót nyomott, Sam pedig úgy festett, mint aki erre az életre született. Legszí- vesebben egy pillanatra sem vált volna el Jimmytől, aki nagyszerű segítség volt a gyereknevelésben. A három kishúga állandóan Steinbergék hátsó udvarában ját- szott, mindig náluk lógtak. A ház ismét megtelt gyerek- zsivajjal. Blaire úgy érezte, mintha visszaforgatták volna az órát. Ugyanakkor azonban megmaradt a magán- életük is Simonnal, évek óta először voltak szabadok. Maradt idejük egymásra, már tervezték a közös mun- kát, amint Blaire végzett a műsora utolsó epizódjával. Azt is fontolgatták, hogy Simon következő filmje előtt átutaznak Európába. Évek óta nem foglalkoztak egy-

477

mással ennyit. Simon nagyon élvezte. Mostanában né- ha még ebédelni is hazajött, és több időt töltöttek az ágyban - nekik legalábbis úgy tűnt -, mint fiatalkoruk- ban. - Talán nem is olyan rossz dolog az öregedés - csipke- lődött ma reggel is Blaire, amikor Simon kirángatta a zuhany alól, vissza az ágyba, azon morogva, hogy a fe- lesége túl korán kelt. Ezek után félórás késéssel indult az irodájába, ahol megbeszélése lett volna valakivel. Ám ők már az út végénél jártak, vagy legalábbis kö- zeledtek hozzá. Allegra és Jeff még csak kezdik, akár- csak Jimmy és Sam, mikor még fiatal a szerelem, amikor hegyeket lehet megmászni, mielőtt jönnének a gyerekek, az igazi élet, a győzelmek és vereségek, minden, ami emberré teszi az embert. Blaire bizonyos szem- pontból irigyelte a lányait, bizonyos szempontból nem. Ő már állt a csúcson, de újabban a völgyeket szerette. Kezdte kicsit nyaktörőnek találni az ormokat. - Te csak lazíts, és próbáld átvészelni ezt a hetet. - Ez volt a legjobb tanács, amelyet adhatott Allegrának. Va- lószínűleg ez a legnehezebb része a házasságnak. - Örülök, hogy nekem nem kellett végigcsinálnom ezt a procirkuszt - nevetett Sam. Visszatette a mellére Mattet, és gyengéden megcsiklandozta a kisfiú bárso- nyos pofikáját. Blaire azonban még mindig fájlalta, hogy kisebbik lánya lemaradt az esküvőről. Sam ajtós- tul rontott a házba, amelynek küszöbén szegény Allegra még csak toporgott. Kedden este telefonáltak a koszorúslányai, hogy meg-

478

érkeztek. Mindkettő a Bel Airben szállt meg; Allegra megbízta Alice-t, hogy küldessen a szobájukba virágot, képeslapokat és csokoládét. A faliszekrényben már vár- ta őket a ruhájuk és a bézs csipkecipő, amelynek mére- tét előre megadták Allegrának. A legkifogástalanabb rendben volt minden. Úgy beszélték meg, hogy Allegra szerdán délelőtt ta- lálkozik a hotelban a koszorúslányokkal és a varrónő- vel, aki rájuk igazítja a ruhát. Hatalmas lakosztályt bé- relt erre a célra, és Samet is magával akarta hozni. Car- men is a Bel Airbe jön majd ruhát próbálni. Allegrának előzőleg még az ingatlanközvetítő irodához is be kellett ugornia, hogy aláírja az adásvételi szerződést. Förgete- ges hetük volt, egészen elszédült a rengeteg mindenfé- létől, amit el kellett végeznie. Az egészben az volt a legjobb, hogy Nancy Towerst öt éve látta, amikor Nancy átköltözött New Yorkba, majd onnan Londonba, Jessicával a jogi karon találko- zott utoljára, ami bizony nagy idő, de olyan jó barátnők voltak, hogy Allegra mindenképpen szerette volna, ha mindkettő részt vesz az esküvőjén. Segített cipelni Matt táskáját és egy hintaszéket, amely elszórakoztatja a kisfiút, amíg ők ruhát próbál- nak és ebédelnek. Várták a fodrászt meg a kozmetikust is, azonkívül a fotóst, egy kis nemhivatalos fényképez- kedésre. Blaire úgy határozott, hogy nem jön. Azt mondta, nem akarja zavarni a fiatalokat. Semmiféle érvelésre nem adta be a derekát, bár még Delilah Williams is kö-

479

zölte vele, hogy el "kell" jönnie. Blaire egyszerre akarta látni a lányokat, akik bizonyára istenien festenek majd szép ruhájukban. Milyen jó ötlet volt Allegrától ez a bézs csipke. Amilyen kitűnő alakja van a koszorúslá- nyoknak, csak nem okoz problémát, hogy rájuk igazít- sák a toalettjüket. Ám az istenek alighanem ittak azon a napon. A lak- osztály nem volt kész, mire Sam és Allegra megérke- zett aztán pedig eleredt az eső. Bőrig áztak, mire elro- hantak a hattyúk mellett, Matthew holmijaival és játé- kaival zsonglőrködve. Carmen már várta őket. Kólát ivott, csokoládét majszolt, és az ügynökével beszélt telefonon. Az ismert, legendás pózban vetette keresztbe hosszú lábait, ám ahogy felállt, Allegra rögtön látta, hogy baj lesz. Egy hónap óta nem találkozott Carmen- nal, aki most még csak a tizedik hétben járt, de Allegra bizonyosra vette, hogy ikreket fog szülni. A dereka a kétszeresére vastagodott, a csípője még annál is jobban megnőtt. Legalább XL méretű ruha lehetett rajta. Alleg- ra összerázkódott, amikor eszébe jutott, hányas ruhát rendelt Carmennak. - Mit műveltél magaddal? - kérdezte fojtottan. Elég jó barátnők voltak, hogy ne kelljen udvariaskodnia. - Mennyit szedtél föl? - Tíz kilót - közölte Carmen szemrebbenés nélkül. - Hála istennek, befejeztük a filmet! - Hogy tudtál ennyit hízni ilyen rövid idő alatt? Sam az egész terhessége alatt nem hízott többet tizenkét ki- lónál! - dorgálta Allegra. Az képtelenség, hogy Car-

480

ment be tudják gyömöszölni a ruhájába. Ki fog lógni az egész hátsója, amely vitathatatlanul tekintélyes mére- teket öltött. Na, majd megbánja még ezt Carmen. Egy- előre annyira örült az új terhességnek, hogy mást se csinált, mint otthon aludt és evett. - A húgod tízéves - sziszegte. - Nem csoda, ha csak negyven kilót nyom. - Mert neki van önfegyelme - torkolta le Allegra. Az- tán leültek, és megcsodálták Mattet. Elsőnek Sam próbálta föl a ruháját, aki most még ke- vesebbet nyomott, mint a terhessége előtt: 175 centi magas volt, és mindössze 56 kiló. A cipzár olajozottan csusszant föl a hátán, majd fele úton megakadt. Senki sem vette számításba azt a tényt, hogy Sam szoptat. - Mekkora melltartót viselsz te mostanában? - kér- dezte Allegra rémülten. - L méretűt! - mondta Sam büszkén. - Ó, istenem, hát akkorát is gyártanak? - hápogott Allegra. Carmen égnek emelte a tekintetét. - Én bezzeg alig várom! - szólt vígan. - Az meg se fordult a fejedben, hogy szólnod kellene? - kérdezte Allegra. - S mérettel kezdtél, most L-nél tartasz. Talán azt hitted, nem számít? - Elfelejtettem - mentegetőzött Sam, de a szabóhő megnyugtatta, hogy máshonnan majd be tudják tolda- ni az anyagot, ami szükséges. Carmen más eset volt. Rémülten telefonáltak Valentinónak, ahonnan azt vála- szolták, hogy van még egy ilyen modelljük, XL méret. Vagy az már túl nagy?

481

- Attól félek, nem - sóhajtott Allegra. Meg tudta volna ölni Carment. Kettőt letudott, kettő még hátra van. És ekkor be is futott Nancy Towers, a viszontlátás örö- métől lobogva. Nancy férjhez ment és elvált, fontolgatta, hogy visszaköltözik New Yorkba, be akart indítani egy képeslapot, befestette a haját, visszafesttette az eredeti színére, és viszonya volt egy isteni férfival München- ben. Rendkívül kozmopolita életet élt, Allegra belefá- radt, mire végighallgatta. Mintha Nancy is tekintélye- sebb külsőt öltött volna. Azt állította, hogy S méretű melltartót visel, de megvolt az M is. Kissé nekigömbö- lyödött. Ám a ruhát, amelyet Carmen kihízott, rá lehet igazítani Nancyre. Ezt megúszták. - Ezt nem fogom bírni idegekkel - panaszkodott Allegra Samnek. - Nyugi, nem lesz itt semmi baj - intette felnőtté érett kishúga, ölében a kisfiúval. - Pontosan úgy beszélsz, mint a mama - mosolygott Allegra, és arra gondolt, hogy Sam külsőre is olyan, mint az anyjuk. Odahajolt, és megcsókolta a húgát. - Mondtam már, hogy klassz gyerek vagy? - Matt szüle- tése óta még közelebb érezte magát Samhez. - Az utóbbi időben nem, de azért kitaláltam. Klassz nővér vagy. - Súgva folytatta: - Hanem a barátnőid meghíztak egy kicsit. - Aztán befutott Jessica. Allegra nem készült föl rá, hogy volt szobatársát ennyire meg- változtatta az utóbbi öt-hat év. A haját rövidre vágatta, nem festette magát, és gyönyörű Armani-kosztümöt viselt, amelyet Milánóban vásárolt. A kiadói szakmában

482

dolgozott, de rengeteg barátja volt a divatszakmában is. Az az aszketikus szigor áradt belőle, ami olyan divatos Európában és az Államok keleti partján. De volt még valami más is, amely korábban nem volt jellemző rá. Allegrának feltűnt, milyen érdeklődve gusztálja Carment. És mikor alaposabban megnézte, rájött, mi változott meg utolsó találkozásuk óta. Jessica évekig tartó titkolózás után nyíltan vállalta, hogy leszbikus. Jessica, most "Jess" mesélt ebéd közben a szeretőjé- ről. Mesélt az életéről, elmondta, hogy véleménye szerint nyugaton nagy reményekre ad okot a leszbikus mozgalom térnyerése, ám keletről nem mondható el ugyanez. Carmen csak bámult rá, és megjegyezte, hogy Portlandben nincsenek leszbikusok. - Hát Londonban vannak - nevetett Nancy. Nevetett mindenen és mindenkin, minden körülmények között istenien tudta érezni magát, ha egy kicsit többet ivott a kelleténél. Ő volt a társaság lelke. - Volt valaha homoszexuális élményed? - kérdezte Jess hanyagul Nancytől, aki törni kezdte a fejét. Car- men elpirult, Sam sokatmondó pillantást vetett a nővé- rére, aki próbálta megőrizni a nyugalmát. Most már meg volt győződve róla, hogy nem fogja túlélni az es- küvőt. - Tulajdonképpen - szólalt meg végül Nancy - nem emlékszem, hogy lett volna. - Ó, arra emlékeznél, ha lett volna! - Majd ráállt, hogy felpróbálja a ruhát. Levetette blúzát meg az Ar- mani-kosztümöt. Egyetlen szál selyem férfi alsónadrá-

483

got viselt alatta. Allegra kénytelen volt elismerni, hogy Jessicának isteni teste van, bár őt egyáltalán nem vonzotta; már attól is feszengett kissé, hogy tudomást szerzett a barátnője gusztusáról. Később, miután a pincér betöltötte a pezsgőt, Jessica ugratni kezdte, hogy mek- korát téved, amikor férfihoz megy feleségül, menne in- kább nőhöz. Allegra ekkor vette észre, hogy Jess vé- kony arany karikagyűrűt visel. Elmagyarázta, hogy két éve ugyanazzal a nővel él: egy japán divattervezővel, akivel, ha csak tehetik, utazgatnak Európában és a Tá- vol-Keleten. Jess kétségtelenül érdekes életet élt, ám egy egészen más világban, mint Allegra. De legalább a ruha illett rá. Amikor Delilah befntott, látszólag mindent a legnagyobb rendben talált. A cipők kényelmesek voltak, a kalapok klasszak, a fotós számos felvételt készített. Addigra Nancy egy cseppel többet ivott a kelleténél, Jess pedig úgy döntött, hogy szóra- kozik egy kicsit, és mintha rá akart volna hajtani Car- menra. - Állapotos vagyok, a mindenségedet! - fortyant fel Carmen, amikor Jess tréfásan végighúzta a tarkóján az ujját, amit Carmen cseppet sem talált mulatságosnak. - Nem, baj, nem haragszom érte - nyugtatta meg Jess. Azután Sammel kezdett diskurálni, és tartotta az ölében a kisfiút. Mindent összevéve kellemes teremtés volt. Amióta vállalta önmagát, egyáltalán nem szé- gyenkezett semmin, és időnként roppant provokálóan viselkedett. Allegra bizonyos értelemben még mindig kedvelte ezt a tulajdonságát, de némileg módosítania

484

kellett magában a Jessről alkotott képét. - Miért nem mondtad? - kérdezte később. - Nem is tudom. Már nem ismertelek olyan jól. Az ilyesmit néha nehéz elmagyarázni. Kételkedtem benne, hogy megértenéd. - Valószínűleg így lett volna - mondta Allegra becsü- letesen. Majd arról beszélgettek, milyen hatást gyako- rol az AIDS az amerikai kultúrára, emlegették a baráto- kat, akiket elveszítettek, főleg Hollywoodban, de a lon- doni és párizsi művészvilágban is. Ötkor távoztak a lakosztályból. Nancy és Jess még más barátokkal is akartak találkozni. Majd holnap este jönnek össze megint a leánybúcsún. Azután jön a dísz- vacsora, legvégül az esküvő. - Ha ugyan élek addig - mondta Allegra, amikor kitette Samet és a babát Bel Airben. Kimerítő, de mulatsá- gos délután volt. Tulajdonképpen azt se tudta, kedveli- e még a régi barátnőit, de akkor is hozzátartoznak az életéhez, a múltjához, tehát ott kell lenniük az eskü- vőn. Jessen még mindig hüledezett egy kicsit. Akkor is rajta tűnődött, amikor benézett az irodájába, elhozta az üzeneteit, némi munkát, majd elindult Jeffért. Nagy nap ez Jeffnek. Ma van az utolsó óra, most fejezi be első filmjét. Szótlanul nézte, hogyan veszik fel utoljára a befejező jelenetet, és hallotta a rendező diadalordítását: - Mehet a dobozba, srácok! - Jeff és Tony kezet ráztak, majd ösz- szeölelkeztek. Nagy pillanat volt ez nekik és az egész stábnak. Jeff megfordult, és meglátta menyasszonyát.

485

Ragyogott az arca. Tony is odajött, és megölelgette a lányt. Alacsony, sovány, szőke ember volt, szöges ellen- téte Jeffnek. De egyformán tudták, hogy jó munkát vé- geztek, és büszkék voltak a teljesítményükre. Filmet forgatni kemény, de gyümölcsöző és ihlető munka. Es- te partit rendeztek, amelyen Allegra is ott maradt. Ha- lálosan elfáradt, mire visszakerültek Malibuba. - Milyen volt a napod? - érdeklődött Jeff. Amióta ha- zaértek, már ismét oda tudott figyelni a menyasszo- nyára. A film elkészült, most már csak kisebb tenniva- lók vannak hátra. A sztárok és a stáb hazamegy. A többi a vágók, a rendező, Jeff és Tony dolga. - Sajátos - felelt Allegra vigyorogva. Beszámolt Nancy- ről és Jessről. Az volt a legkülönösebb, hogy már semmi sem kötötte régi barátnőihez. Olyanok voltak, mint az idegenek. - Én ezért nem akartam, hogy a régi iskolai haverja- im idecsődüljenek New Yorkból. Egy idő után elfogy, ami közös volt. Tony az egyetlen, aki még fontos szá- momra. - Neked több eszed volt, mint nekem. Üldögéltek, beszélgettek még egy darabig, majd lefe- küdtek. Jeffnek még mindig maradt munkája másnap- ra, és délben ki kellett mennie az anyjáért a repülőtérre. Allegra is kiment volna, de még egyeztetnie kellett az esküvő utolsó részleteit az anyjával. Blaire vele együtt akarta eldönteni, mi legyen az ülésrend az esküvő előt- ti ünnepi vacsorán. Allegrának folyton arra kellett gondolnia, mennyivel okosabb volt Carmen, aki elutazott

486

Las Vegasba. Samről nem is szólva, aki nem ment seho- vá, bár az ő esete más. Beleegyezett, hogy délután Jeffel és az anyjával teá- zik a Bel Airben, ám erősítést is hozott magával. Meg- kérte Blaire-t, hogy ő is jöjjön, és az anyja, noha nagyon sok munkája volt, megígérte, hogy ott lesz. A sötét kosztümöt, fehér selyemblúzt viselő Mrs. Hamilton merev tartással közeledett a Bel Air kertjé- ben. Allegra látta meg elsőnek. - Jó napot, Mrs. Hamilton. Hogy utazott? - Köszönöm, igen kellemesen, kedves Allegra - felelte leendő anyósa előírásosan, és nem mondta, hogy szólítsa másképp: Marynek, anyukának vagy anyának. Bementek az étterembe, és Blaire a maga tapintatos módján munkába vette Jeff anyját. Hatvan perc alatt egyfajta kölcsönös tisztelet alakult ki a két anya között, és ha barátnőknek nem is lehetett nevezni őket, egé- szen jól megvoltak egymással. Különösen Jeff volt há- lás leendő anyósa erőfeszítéseiért. Blaire tudta, hogyan kezelje Mrs. Hamiltont, akivel, mint a lányának mondta később, lehet bánni. Viszont Mrs. Hamilton, miközben a fia felkísérte a szobájába, hogy lefekhessen, azt mondta a fiának, hogy olyan asszonyhoz képest, aki a show-bizniszben dolgozik, Mrs. Steinberg rendkívül intelligens és meglepően előkelő teremtés. Jeff nyomban jelentette ezt Allegrá- nak, amint visszatért az előcsarnokba. - Anyámnak tetszik a mamád - fordította le hétköz- napi nyelvre.

487

- Ő is tetszik mamának. - Hát te? Bírod még? - A két héttel korábbi förtelmes veszekedésre gondolt, az ijesztő sértésekre, amelyeket egymás fejéhez vagdostak. Kötelességének érezte, hogy megvédelmezze az anyját, ugyanakkor tudta, hogy van némi igazság Allegra szavaiban. Mary Hamil- ton egyáltalán nem volt könnyű természet. Viszont öreg volt, egy korlátolt, előítéletekkel terhelt világ kép- viselője. És Jeff az egyetlen gyermeke. Ez azért mentsé- gére szól. Ám Jeff egyetértett Allegrával is. - Jól vagyok, csak ideges vagyok. - Ki nem az? - vigyorgott a férfi. Este még át kellett esniük a legény-, illetve a leánybúcsún. Allegra úgy érezte, az egész olyan, mint egy túlélési tréning. Nem volt se mulatságos, se megnyugtató. Ki kellett bírni. Még a nászajándékokban sem lelte annyi örömét, mint hitte. Kaptak két metszett üveg Cartier gyertyatartót, aztán kaptak még tíz, pontosan ugyanolyan párt. És mindent, amit kaptak, listába kellett foglalni, osztályoz- ni kellett, be kellett táplálni a számítógépbe, aztán pedig meg kellett köszönni. Csupa munka, semmi mulat- ság. Minden apróság külön fájdította a fejét. Szerette volna megkérni az embereket, hogy várjanak, inkább később küldjék el az ajándékaikat, de persze nem tehette. - Mi lesz a program a leánybúcsún? - érdeklődött Jeff, miközben hazafelé vitte menyasszonyát, hogy át- öltözhessen. Allegra jóformán semmit sem végezhetett aznap az irodában, de nem is számított rá. Alice próbál-

488

ta tartani a frontot helyette. - A Spagóban vacsorázunk - felelte, és ásítva hátra- dőlt az ülésen. - Mi a Troyba megyünk. - Az civilizált hely. Remélhetőleg senki sem fog beál- lítani fél tucat kurvával. - Sohasem találta viccesnek a legénybúcsúknak ezt a részét. Egy házasságot nem lehet így kezdeni. Nagyon dühös lett volna, ha valaki prostituáltakat hoz a legénybúcsúba, és még jobban dühítette volna, ha Jeff igénybe is veszi őket. Ám úgy alakult, hogy a legénybúcsú sokkal szűzie- sebbre sikeredett a leánybúcsúnál, amelyre Carmen meghívta néhány kollégáját. Jefféknél megvolt a köte- lező sztriptíztáncosnő - aki leadta a műsorát és távo- zott, különösebb incidens nélkül -, egy csomó disznó nóta, mondóka és vicc, de csak egyetlen váratlan láto- gató jött, akit Alan Carr vezetett föl pórázon. Egy alaposan lenyugtatózott aligátor volt, akit az idomárja kísért. Az aligátor névkártyát viselt a nyakán, és a kártyára azt írták, hogy ALLEGRA. A hapsik frenetikusnak talájták az ötletet, ám Allegra örült, hogy neki nem kedvesked- tek ilyesmivel. Halálra rémült volna tőle. Az ő kedvéért a Spagóba is rendeltek egy férfi sztrip- tíztáncost, akit Jess nagyon unalmasnak talált. Jó hu- morérzéke volt, rengeteget ugratta a lányokat, és az ő szájából valahogy egyáltalán nem fenyegetőnek, hanem időnként fölöttébb mulatságosnak tűnt az egész homoerotika. A lányok rémséges ajándékokkal lepték meg Allegrát: pornóvideókkal, vibrátorokkal, alul lyu-

489

kas bugyikkal, házassági "tanácsadó csomagokkal . Először tudott nevetni rajta, de aztán már nagyon kezdte fárasztani a dolog. Semmi mást nem akart, mint hazamenni, ágyba bújni, és elfelejteni az egész es- küvőt. - Olyan, mint az olimpián - motyogta Jeffnek elalvó- ban. Helyes, hogy ezt csinálják? Miért van az, hogy mindenki más olyan biztos benne? Carmen... Sam... Miért olyan könnyű nekik, és miért olyan nehéz neki? Az esküvőtől fél vagy Jefftől? Nem emlékezett, hogy megtalálta volna a választ a kérdésekre, mert valóság- gal belezuhant az alvásba, és egész éjszaka rosszakat ál- modott. 22. A péntek volt a legkeményebb. Ez volt az utolsó nap a munkahelyén, ahol sikerült lezárnia minden ügyet. De volt még egy rágós falat, amelyet le kellett nyelnie. Az apja ma délután érkezik, és ő ráállt, hogy találkozik vele a Belage-ben egy kávé mellett. Hetek óta rettegett ettől a találkozástól, és egész éj- szaka lidércnyomásai voltak miatta. Ennek semmi köze sem volt Jeffhez és az esküvőhöz. Csak őhozzá volt kö- ze, az ő életéhez, az emlékeihez és a szabadságához. Huszonkilenc éve várt erre a pillanatra. Ami mostanában zajlott, abban az volt a legutála- tosabb, hogy Jeffet is mintha elveszítette volna a nagy felfordulásban. Folyton csak a kalapok, cipők, fátylak, videók, fényképek, esküvői torták és koszorúslányok!

490

Csak éppen semmi köze Jeffhez és ahhoz, ami összekö- ti őket. Mintha ezen az útvesztőn kellene átvágniuk, hogy ismét egymásra találjanak. Már alig várta a vi- szontlátást. Aznap előbb ment el hazulról délelőtt, mint a vőlegé- nye, akinek isten tudja, hol volt dolga a vőfély kísérői- vel. Szerettek volna már egy közös ebédet, de sose jött össze. És neki most az apjával, Charles Stantonnal kellett találkoznia. Ma este lesz az ünnepi vacsora. Utána el kell válnia Jefftől, mert a hagyományok kedvéért az éjszakát a szülei házában tölti, mert csak az esküvőn láthatja is- mét a vőlegényét, és a saját házába már nem mehet. Nem mintha bánta volna, hogy Bel Airben kell aludnia. Talán Sammel is dumálhat egy nagyot, ha a húga feljön a vendégházból. Ám addig még találkoznia kell az apjával. Már be- szélt erről Simonnal, elárulta, mennyire viszolyog tőle, hogy Charles Stantonnal kelljen végigmennie az oltár- hoz vezető úton. - Úgy beszélsz róla, mint egy emberrablásról! - dor- gálta Simon. - Ebben az esetben erről is van szó - mondta Allegra. A szálloda felé menet végig azon emésztődött, hogyan közölje Charles Stantonnal, hogy ő csak vendég ezen az esküvőn, nem a menyasszony apja. "Az apa szere- pét ma este Simon Steinberg játssza, nem Charles Stan- ton." Még akkor is ezen rágódott, amikor besétált az előcsarnokba, és egyenesen nekiütközött az apjának,

491

de nem ismerte fel. Elnézést kért és a recepciós pulthoz sietett, majd hirtelen megperdült a sarkán. Az az ember ismerősnek rémlett, de annyival öregebb volt. Az is ugyanolyan fi- gyelmesen nézett rá, majd elindult feléje. - Allegra? - kérdezte óvatosan. A lány visszafojtott lélegzettel bólintott. Ő volt. Az apja. - Szia - mondta, de nem bírt szólni többet. Az apja azt javasolta, menjenek a bárba. A lány örömmel látta, hogy kólát rendel. Na, legalább már nem iszik. Ezek voltak a legcsúnyább emlékei, amikor az apja berúgott, és összeverte Blaire-t. Egy ideig semmiségekről beszélgettek, Kaliforniáról, Bostonról, Allegra munkájáról, az időjárásról. Stanton nem kérdezte Blaire-t, Allegra úgy sejtette, hogy még mindig lappanghat benne a gyűlölet a felesége iránt. Sohasem bocsátotta meg Blaire-nek, hogy elhagyta őt. A lány elmesélte, hogy Jeff New York-i, és két nagyapja is orvos volt. - És ő hogy úszta meg? - kérdezte Charles Stanton. Igyekezett barátságosan viselkedni, de nem volt köny- nyű. Fal választotta el őket. A lányt meglepte, milyen öreg és törékeny lett az apja. Blaire szerint most het- venöt éves. Allegra nem is tudta, hogy ekkora korkü- lönbség van a szülei között. - Író - mondta. Szólt a két könyvről és a filmről. - Nagyon tehetséges - tette hozzá, de nem bírt arra össz- pontosítani, amit mondott. Azt akarta csak tudni, miért gyűlölte őt annyira az apja. Miért kerülte, miért nem te-

492

lefonált soha, miért nem szerette? Meg akarta kérdezni, mi történt akkor, amikor Paddy meghalt, de az apja puszta látványa a torkára forrasztotta a szót. Dühe egyetlen ragacsos tócsába gyűlt, mint az olaj, amelyből nincs menekvés, hacsak valaki lángra nem lobbantja egy szál égő gyufával. És az apja végre megtette. Blaire után érdeklődött, de olyan tónusban, amelytől Allegra felbőszült. - Miért ilyen a hangod, amikor róla beszélsz? - Őt magát is megdöbbentette a kérdése. Szívének valamelyik sötét zugából pattant elő, átmenet nélkül. - Hogy érted ezt? - feszengett kényelmetlenül az apja, és belekortyolt a kólájába. Mesterien értett a passzív agresszióhoz. - Bennem nem él rosszindulat az anyád iránt. - A szeme elárulta, hogy hazudik. Blaire-t még Allegránál is jobban gyülölte. Allegrát csak nem szerette, de Blaire-rel régi elszámolnivalója volt. - De igen, te ellensége vagy mamának! - meredt rá Allegra. - Bár ez érthető, hiszen elhagyott. - Mit tudsz te erről? - kérdezte ingerülten az apja. - Régen történt. Te még gyerek voltál akkor. - Akkor is emlékszem rá... Még mindig emlékszem a veszekedésekre... a kiabálásra... a sértésekre, amiket egymás fejéhez vágtatok... - Hogy emlékezhetnél? - Stanton a poharába bá- mult. - Jóformán ki se nőttél a babakorból. - Ötéves voltam. Hat, amikor elköltöztünk. Rettene- tes volt. - Az apja bólintott. Nem volt ereje tagadni. At- tól félt, hogy a lány arra is emlékszik, amikor ő meg-

493

ütötte Blaire-t. Tudta magáról, hogy akkor nem volt ép eszénél. Allegra elhatározta, hogy fejest ugrik a mély vízbe. Másképp nem érhet át a túlsó partra. Most muszáj. Ta- lán soha többé nem látják egymást. Talán ez az utolsó alkalom, amikor megszabadíthatja magát és az apját. - Az volt a legrosszabb, amikor Paddy meghalt. - Stan- ton hátrahőkölt, mint akit megütöttek. - Azon nem lehetett segíteni - mondta nyersen. - Olyan ritka változata volt a leukémiának, amelyet senki sem gyógyíthatott volna meg. Akkoriban nem. Talán még most sem - fejezte be szomorúan. - Hiszek neked - felelte Allegra halkan és őszintén. Évekkel később az anyja is ugyanezt mondta. De Blaire azt is tudta, hogy a férje azt képzelte, megmentheti a fiát, és sohasem bocsátotta meg magának, amiért nem sikerült. Ezért ivott, ezért veszítette el a lányát és a fele- ségét. - De még mindig emlékszem Paddyre... olyan drága volt hozzám... - Jeffre hasonlított: ugyanaz az adakozó, szelid jóság jellemezte. - Annyira szerettem! Az apja behunyta a szemét, és elfordult. - Erről már nincs értelme beszélni. - Ahogy ezt mondta, Allegrának arra kellett gondolnia, hogy az ap- jának nincs több gyermeke, és hirtelen megsajnálta. Fá- radt, magányos, valószínűleg beteg is. És nincsen senkije. Neki ott van Jeff, a szülei, Sam és Scott, sőt Jimmy és Matthew. Mije van Charles Stantonnak? Megbáná- sok és kísértetek. Egy gyermek, akit szeretett és elveszí- tett, és egy másik, akit elhagyott.

494

- Miért nem akartál látni soha? - kérdezte halkan. Azok után miért nem telefonáltál, miért nem válaszol- tál a leveleimre? - Nagyon haragudtam anyádra - mondta keserűen Stanton. Ám Allegrát nem elégítette ki ez a magyarázat. - Az apám voltál! - Anyád cserben hagyott és vele együtt te is, leg- alábbis én így láttam. Egyszerűen túlságosan fájdalmas lett volna ragaszkodni hozzád. Tudtam, hogy sohasem hódíthatlak vissza benneteket. Egyszerűbb volt hagyni, hogy elmenj, és aztán elfelejteni téged. - Hát ezt csinál- ta? Erőszakkal zárta ki az agyából a lányát? Eltemette, mint Paddyt? Lemetszette magáról? Elvágta a kötelé- ket, amely összekapcsolta őket? - De miért? - türelmetlenkedett. - Miért nem vála- szoltál a leveleimre, vagy legalább miért nem álltál szó- ba velem? És amikor én próbáltam beszélni veled, olyan haragos, olyan kegyetlen voltál! - Kimondta vég- re, amit mondania kellett. Ekkor az apja nagyon különös dolgot válaszolt: - Nem akartam, hogy szerepet játssz az életemben, Allegra. Nem akartam, hogy szeress. Talán furcsának találod. De túlságosan szerettelek mindkettőtöket, és amikor elveszítettelek, örökre lemondtam rólad. Olyan volt, mintha Patricket veszítettem volna el még egyszer. Tudtam, hogy nem vehetem föl a küzdelmet a távol- sággal vagy a te itteni új életeddel. Egy éwel a távo- zásotok után lett egy mostohaapád, három éwel ké- sőbb egy új fivéred, és tudtam, hogy még további test-

495

vérek is jönnek. Anyádnak új élete lett, neked is. Ke- gyetlenség lett volna mindkettőnkkel szemben, ha tovább ragaszkodom hozzád. Kíméletesebb volt, ha el- engedlek, hogy az ár átsodorhasson új életedbe. Így semmire sem kellett visszanézned. Nem volt múltad, csak jövőd. - De én magammal hurcoltam mindenüvé a múl- tat! - szólt Allegra panaszosan. - Mindenüvé vittelek magammal téged és Paddyt! Sohasem értettem, miért szűntél meg szeretni engem! - mondta könnyes szemmel. - Tudnom kellett, miért! Mindig azt gondoltam, hogy gyűlöltél! - Mélyen belenézett az apja szemébe, válaszra várva. - Sose gyűlöltelek - mondta ő szomorú mosollyal. Alig merte megérinteni a lánya ujjait. - De én akkor már semmit sem adhattam neked. Megtört ember voltam. Egy darabig gyűlöltem anyádat, de egy idő után még az is elmúlt. Nekem megvoltak a saját démonaim, akikkel viaskodnom kellett - sóhajtotta. - Egy kísérleti gyógymódot próbáltam ki a bátyádon, Allegra. Min- denképpen meghalt volna, de bizonyosra vettem... hogy ezzel segíthetek rajta. Nem segített. Mindig attól féltem, hogy épp ez rövidítette meg az életét, talán nem sokkal, de valamivel. Anyád is azt állította, hogy én öl- tem meg Paddyt - fejezte be csüggedten. - Nekem sohase mondott ilyet, amikor beszéltünk róla. - Akkor talán megbocsátotta már. - Rég megbocsátott - szólt halkan a lány. Nem volt

496

könnyű megtalálni a válaszokat. Nem létezett igazi ma- gyarázat arra, miért mondott le róla Charles Stanton, de Allegra most már legalább tudta, hogy apját a tulajdon démonai, bűntudata, rémülete, gyarlósága kergette a döntésbe. Csakugyan, semmit sem adhatott már a lányá- nak. Green doktornő is mindig ezt mondta, és Allegra sohasem hitt neki, amíg nem hallotta az apja szájából. - Annyira szerettelek - mondta csöndesen az apja. Allegra egész életében ezekre a szavakra várt. - Nem is tudtam, mennyire. És még most is szeretlek, azért utaztam ide. Kezdem belátni, hogy az idő fényűzés; né- ha jobb tékozolnunk. Sokszor elgondolom, miket mon- danék neked, hányszor kellett volna, hogy fölhívjalak, például a születésnapodon. Máig emlékszem, mikor van a születésnapod, Paddy születésnapja, az anyá- dé... de sohasem hívtalak fel. Sokáig vívódtam, amikor írtál nekem. Nem akartam válaszolni. Aztán rádöbben- tem, hogy nem akarok lemaradni az esküvődről. - Könnyek ültek a szemében, amikor ezt mondta. Olyan drága volt ez neki, hogy nem is tudta szavakba foglalni. - Köszönöm - mondta Allegra. Könnyek futottak vé- gig az arcán. Köszönet a szavakért, az őszinteségért, a szabadságért. - Örülök, hogy eljöttél - mondta, és csó- kot lehelt apja kezére. Stanton rámosolygott, nem mert elárulni többet. Visszatartották tulajdon gátlásai, mint mindannyiunkat. - Én is örülök - mondta halkan, még mindig meg- rendülésével küszködve. Ittak még egy kólát, és az esküvőről beszélgettek.

497

Allegra nem hozta szóba, hogy kivel vonul az oltárhoz. Majd Delilah-t kéri fel, hogy közölje ezt az apjával. En- nek ellenére nagyon jó volt hallani, hogy az apja fontosnak tartotta őt, gondolt rá, még a születésnapját is számon tartotta. Tulajdonképpen nem volt valami fal- rengető jelentősége, hiszen az apja ennek ellenére sem hívta föl soha, de Allegrának mégis nagyon becses volt ez a tudat. Felállt és felajánlotta az apjának, hogy elviszi autóval az ünnepi vacsorára. Steinbergéknél még mindig láza- san dolgoztak a kertészek. Másnap öt órára volt kitűzve az esküvő; a kertépítőknek még huszonhárom órájuk maradt, hogy befejezzék művüket. Allegra meghökkenésére az apja az autóban ülve bevallotta, hogy fél találkozni Blaire-rel. A lány ezt nagyon különösnek találta. Az anyja huszonhárom éve ment feleségül Simonhoz; ez az ember nem játszik szerepet az életében többé. Illetve igen. A múltjához tartozik. Tizenegy évig voltak férj és feleség, Blaire két gyereket szült neki. Allegra nehezen tudta elképzelni, ha ránézett erre a szürke, megfáradt öregemberre. Olyan gátlásos, tartózkodó, konzervatív. Mennyire más, mint az ő gyönyörű, színpompás, fiatalos, életerős anyja. Blaire-nek mintha semmi köze sem lenne Charles Stantonhoz. Tulajdonképpen nincs is. Hatra érkeztek a Bistróba, ahová már szállingóztak a vendégek. A lelkész az egyik sarokban értekezett Deli- lah-val. A pincérnők pezsgőt hórdtak körbe. Pontosan hétkor Delilah csatarendbe állította hadait.

498

Itt volt Allegra egész családja, a koszorúslányai, a ba- rátai, a lelkész és mindkét apja. Jeff mellett az anyja állt, szigorú fekete ruhában, kontyba fésült hajjal, és bor- zasztó komolynak látszott, de Allegra azt gondolta, hogy tulajdonképpen mindent összevetve szép asz- szony. Alan a svájci filmjéről mesélt Simonnak, Carmen a babáról beszélgetett Sammel. Sam most az egyszer otthon hagyta Mattet egy pesztrával. Megszoptatta köz- vetlenül azelőtt, hogy eljött, és előre közölte Jimmyvel, hogy nem marad soká. De azért klassz érzés volt elszabadulni egy kicsit, és Jimmy elragadtatottan gyönyör- ködött felesége remek alakjában. Szép társaság voltak, a bulvárlapok mindent megadtak volna a neveikért. A lelkész elmagyarázta, milyen lesz a szertartás, kinek mit kell csinálnia, hová kell mennie. Charles Stanton kissé megzavarodottan nézett maga elé. Simon észrevette. Félrevonta Stantont, bemutatkozott, kezet rázott vele, és valami különöset javasolt. Allegra hallotta az elejét, de aztán a két apa arrébb hú- zódott, így a folytatás elveszett számára. Hirtelen roppant izgalmas lett minden. Helyére ta- lált a kirakós minden darabkája. Itt voltak a legrégibb barátai és a családja. És az apja azt is bevallotta, hogy szereti. Igaz, hogy tévelygőnek, esendőnek, gyarlónak mutatkozott, de ebben nem Allegra volt a hibás. És nem is az apja talán. Allegra mindig is tudta ezt, a kérdés szakértői ugyanezt erősítgették; és végre az apjától is hallhatta.

499

Összeismertette apját néhány érkező barátjával. Ha az ember nagyon alaposan megnézte őket, fölfedezhe- tett némi hasonlóságot Stanton és a lánya között, de Allegra igazából Blaire-re hasonlitott és Simonra, akit apjaként szeretett. Ám ez az ember ennek ellenére is hozzátartozott az életéhez; a múltjához és a jövőjéhez. Ugyanúgy köze van Allegrához, mint ahogy Allegrá- nak is köze van Matthez. Bemutatta az apját Mrs. Hamiltonnak, de miután a lelkész elmondta, amit el kellett mondania, és a vendé- gek ismét csevegni kezdtek, Charles visszaoldalgott Al- legrához és az anyjához, akik a kertről beszélgettek. - Szervusz, Blaire. - Ha fiatalabb, elpirult volna. Így csak mereven bámulta volt feleségét, aki szinte semmit sem változott. Stantonnak úgy tűnt, egy kéz visszafor- gatta az órát. Keserédes emlékek rohanták meg. Az jutott eszébe, amikor Paddy és Allegra még kisgyerekek voltak. - Nagyon jól nézel ki - mondta halkan. - Te is - felelte Blaire, mert nem jutott eszébe más. Egymás szemébe néztek Ugyanazok az emlékek, ugyanaz a fájdalom, ugyanazok a csúffá tett remények kötöt- ték össze őket; és volt valamikor régen egy idő, amikor együtt nevettek és örültek. Ma már alig emlékeztek erre. Csak a tragédiák maradtak: amikor Paddy meghalt, amikor a feleség elment, és magával vitte a kislányt. Stanton azért jött, hogy egy utolsó emlékkel egészítse ki az albumot. - Kedves tőled, hogy eljöttél - mondta Blaire. Allegra elment, hogy üdvözölje Tony Jacobsont és Jeff rende-

500

zőjét. Megállapította, hogy Nancy Towers rászállt az öccsére, és Scottnak nincs kifogása ellene. Nancy máris többet ivott egy kicsit a kelleténél, és a keze mindegyre visszatévedt Scott combjára. A fiú összenézett a nővé- rével; Allegra bólintott. - Annyira hasonlít rád - mondta Charles a régi fele- ségének, miközben Allegrát figyelte, ahogy kacagva ci- kázik fel-alá a teremben, és a haja pontosan úgy lobog, ahogy Blaire-é szokott. Milyen szép, sudár és fiatal. - Először megdöbbentem... azt hittem, téged látlak... jól kibeszélgettük magunkat délután a szállodában. - Mesélte - mondta Blaire. Szerette volna kinyújtani a kezét, hogy megvigasztalja ezt az embert, elmond- hassa neki, mennyire megbánta azokat az éveket. - Jól vagy, Charles? - kérdezte, és megpróbált nem emlékez- ni az ifjúságra, amikor Charlie-nak szólitotta. - Az én életem nagyon csendes - mondta a férfi, de látszott rajta, hogy elfogadja ilyennek az életet. - Szép családod van - mondta, körülhordozva a tekintetét. Könnyű volt felismerni Blaire gyerekeit, mert mind az anyjukra hasonlitottak. Simont is rokonszenvesnek ta- lálta rövid beszélgetésük során. Talán épp ez az élet méltó Blaire-hez, mert azt a szenvedést, amelyet Charles mért rá, semmi esetre sem érdemelte meg. Ak- kor nem tehetett róla. Remélhetőleg az asszony is tudja. Bárcsak elmondhatná neki azt, amit Allegrának mondott délután. - Örülök, hogy itt vagy, Charles - szólt Blaire. Stan- tonnak könnybe lábadt a szeme. Megérintette volt fele-

501

sége kezét, majd elhúzódott tőle. Nem bírt a közelében maradni, túlságosan fájt. Inkább Mary Hamiltonnal elegyedett szóba. Kiderítették, hogy nemcsak több kö- zös barátjuk van Bostonban, de Stanton ismerte Mary Hamilton apját is: professzora volt az orvosi egyetemen. Még akkor is elmerülten beszélgettek, amikor Blaire a vacsorához tessékelte őket. Számos pohárköszöntő hangzott el. Jeffnek és Alleg- rának végre volt alkalma, hogy egymás mellett ülve ne- vetgélhessenek és diskurálhassanak a barátaikkal. Hol- nap este a Bel Air szállodában alszanak, holnapután reggel indulnak Európába. Hihetetlen, hogy ez a pillanat is elérkezett, legalábbis majdnem. Még húsz óra vá- lasztotta el őket az esküvőtől. Simon felköszöntötte a fiatalokat, Jeff poharat emelt a menyasszonyára, Blaire elmondta, milyen büszke a gyerekeire. Allegra többször is elkapta Charles Stanton pillantását. Apja láthatólag nagyon jól érezte magát Mary Hamilton társaságában, és Jeff anyja még sohasem viselkedett ilyen felszabadultan. Charles Stanton és Mrs. Hamilton összebarátkoztak, mire véget ért az este. Amikor Allegra utoljára látta őket, Charles éppen visszakísérte Maryt a Bel Airbe. - Úgy veszem észre, a régi apám rástartolt az anyád- ra - mondta nevetve Jeffnek, mielőtt vőlegénye elindult volna Malibuba. - Hiányozni fogsz ma éjszaka. - Micsoda ósdi, buta hagyomány, hogy a vőlegény és a menyasszony nem találkozhat az esküvőig. Valamikor persze szó sem lehetett róla, hogy a fiatalok együtt él-

502

hessenek az esküvő előtt. Csak a nászúton lehetett el- hálni a házasságot. Az egy más világ volt, de mi értelme a lemondásnak most? - Mellesleg, hogy sikerült a találkozás? - érdeklődött jeff óvatosan. A vacsoránál nem volt alkalma feltenni a kérdést. - Egész jól - felelte Allegra halvány mosollyal. - Megtudtam egyet-mást, amire szükségem volt. Apám tulajdonképpen szomorú ember. Nagyon magányos lehet. - Talán jobb neki így. Nem tudom elképzelni az anyád mellett. Annyira különböznek, mint a nappal az éjszakától. - Ugye, hogy így van? Hála legyen az Istennek Simo- nért. - Eldöntöttétek már, ki vezet az oltárhoz? - kérdez- te mosolyogva Jeff, akinek nagyon nem volt mehet- nékje. - Simon azt mondta, ne aggódjak, majd ő elintéz mindent. Hála istennek! - fújt megkönnyebbülten. Megbékült az apjával, első alkalommal több mint húsz év után, de még mindig Simonnal akart az oltárhoz vonulni. A Bistro előtt ki-ki beült a kocsijába. Sam már egy órája távozott Jimmyvel, hogy megszoptathassa a kis- fiút, mert a melle olyan keményre dagadt, mint a kugli- golyó. Allegra többször elmondta Jeffnek, hová tette a nászútra becsomagolt bőröndöket. Attól félt, hogy vőle- génye megfeledkezik róluk.

503

- Nehogy elfelejtsd a bőröndjeimet! - kiabált ki a ko- csija ablakán. - Majd igyekszem! - kiabált vissza Jeff, miközben be- sorolt Alan és Carmen után, akik ugyancsak Malibuba tartottak. Mostanában ott töltötték a legtöbb időt. Tíz perc alatt visszaért a Bel Air-i házba. Simon és Blaire különböző részletekkel bajlódtak. A vendégház- ban égett a villany. Allegra borzasztóan szerette volna meglátogatni Samékat, de nem akart rájuk törni. Scott- ot is szerette volna látni, de öccse eltűnt vacsora után Nancyvel, és Allegrának volt egy olyan érzése, hogy reggelig nem is kerül elő. - Okosabb lenne, ha aludnál egy kicsit - figyelmeztette Blaire a nyughatatlanul fel-alá ténfergő lányt. - Nem vagyok fáradt - mondta Allegra egy kisgyerek hangján. Anyja elmosolyodott. - Majd az leszel holnap. Végül már tényleg nem maradt tennivalója. Felment a régi szobájába, levetkőzött és lefeküdt. Felhívta Jeffet, az épp akkor ért haza; megbeszélték, milyen kellemes volt az este, milyen mulatságosan viselkedett né- hány régi barát, és hogy mennyire izgulnak az eskü- vőtől. - Annyira szeretlek! - szólt Jeff komolyan. Élete leg- szebb idejét élte. - Én is szeretlek - felelte Allegra. Miután elbúcsúz- tak, még órákig feküdt álmatlanul. Jeffre gondolt, és arra, hogy milyen szerencsés lány ő. Pontosan olyan férfi- ra talált, amilyet akart. Illetve, ami ennél is fontosabb,

504

amilyenre szüksége volt. Ráadásul Simonra emlékez- tet. Pont, ahogy megálmodta. Ezen az éjszakán nyugodtan, álomtalanul aludt. Rendbe jött mindennel. A munkával, az élettel, a múlt- tal, a jövővel és az apjával. 23. Szombaton, szeptember ötödikén tündöklő napsütés- re ébredt Los Angeles. Nem volt köd, nem volt szmog. Enyhe szellő fújdogált, ragyogó kék volt az ég. Még délután öt órakor is fényesen sütött a nap. Allegra a szobájában állt. A ruhát mintha ráöntötték volna, a kalap csodálatos volt, a fátyol felhőként go- molygott mögötte. Olyan volt, mint egy tündérkirály- lány, laza kontyba fésült hajával, elöl térdig érő, hátul hosszúra hagyott csipkeszoknyájában. Anyja átadta neki az illatos virágcsokrot, amelyet David Jones tervezett Allegrának. - Ó, istenem, Allegra... - rebegte Blaire. Könnyek szöktek a szemébe. Még sohasem látott a lányához fog- hatóan gyönyörű menyasszonyt. Egyszerűen király- női volt az esküvői ruhában, amelyet Gianfranco Ferre tervezett a Diornak. Mikor Simon meglátta, ahogy jön lefelé a lépcsőn, az ő szeméből is megeredtek a köny- nyek. - Ó, életem! -mondta. Se Blaire, se az ő számára nem volt kétséges egyetlen pillanatig sem, hogy Allegra az ő lányuk. És ha összenéztek, egymás szemében láthatták, hogy ezt sohasem fogják elfelejteni.

505

Odakint halkan szólt a zene, a vendégek őket várták. Delilah úgy csattogott fel-alá a nappaliban, mint egy csibéit összeterelő strucc. A koszorúslányok már felso- rakoztak. Simon elébe ment Allegrának. - Allie, tegnap beszéltem Charlesszal. Támadt egy öt- letem... Nem, ne gurulj méregbe! - mondta, mert látta, hogy lánya kezd ideges lenni. - Ez csak egyfajta kompromisszum. - Valamit súgott Allegra fülébe; a lány töp- rengett egy pillanatig, majd elmosolyodott és bólintott. Szinte ugyanabban a pillanatban megjelent Charles Stanton, aki nagyon előkelőnek, bár kissé merevnek tetszett zsakettjában és csíkos nadrágjában. Simon viszont ízről ízre olyan volt, akár egy filinsztár. - Tehát, hölgyeim, csak csendben! - mondta Delilah, és úgy tett, mintha tapsolna. Allegra hirtelen fölviho- gott. Mekkora szamárság az egész! Hónapokig izzad- tak ezért a cirkuszért, a nevetséges részleteivel. - Csend- ben és lassan!... csendben és lassan! - suttogta Delilah, és mutatta az ünnepélyes lépést. Nancy vezette a sort, aki feledhetetlen éjszakát töl- tött a Bel Airben Scottal. Őt követte Jess, aki roppant előkelően festett a bézs csipkeruhában, bézs organza- kalappal. Rákacsintott Allegrára, mielőtt kilépett volna a kertbe, és a menyasszony vásottan nevetett. Még tíz perc, és felesége lesz Jeffnek... holtomiglan, holto- diglan. Carmen volt a következő. Szándékosan állitották harmadiknak, nehogy ő legyen a figyelem középpont- ja, de még így is őt bámulta mindenki, hiába vastago-

506

dott meg a dereka. Lélegzetelállítóan festett, álmélkodó suttogás kísérte, ahogy a székek közötti folyosón lebe- gett a felvirágozott oltár felé. Sam volt az utolsó, fiatalon, tisztán, sudár szépségében. Egészen olyan volt, mint az anyja és a nővére. Jimmy a kísérők között várta az oltárnál. Majd hosszabb szünet támadt: mindenki a menyasz- szonyt leste. Végre megjelent, és pontosan olyan gyö- nyörű volt, amilyennek várták. Az apja karján közele- dett kimért léptekkel, fátyla alatt lesütött szemekkel. Érezte, hogy Charles remeg mellette. Pontosan a meg- felelő pillanatban lépett be a lánya életébe, akkor, amikor nem ő fogja otthagyni a gyermekét, hanem Allegra vesz búcsút tőle, hogy mindketten szabadon mehessenek tovább útjukon. Félúton az oltár felé Charles Stanton megállt, és hal- vány mosollyal nézett a lányára. Az ajkához emelte Allegra kezét, és megcsókolta, így adván áldást a gyer- mekére. - Isten áldjon meg, kislányom... nagyon szeretlek - súgta. Allegra döbbenten bámult rá. Kimondta! Stan- ton félreállt, átadta a helyét Simonnak, aki a karjába fűzte Allegra kezét, és vezette tovább az oltár felé, mint ahogy vezette az életen át. Így vezették majdnem harminc évig: a kezdet kezdetén Charles Stanton, azóta Simon, aki most lenézett első gyermekére, akit Blaire- től kapott mint szeretetre kiéhezett, megrémített kis- leányt. - Ugy szeretlek - mondta a könnyein át. Allegra láb-

507

ujjhegyre állt és megcsókolta, majd elengedte őt is, mint mindenkit, akit szeretett, mert várt rá a feleség új szerepe Jeff oldalán. Simon elment és leült Blaire mellé, Allegra pedig szerelemtől túláradó pillantással nézett jövendő férjére. Nagyon messziről indult, hogy elér- kezzen ehhez a férfihoz. És mostantól együtt mennek tovább. - Gyönyörű vagy! - súgta Jeff. A lány megszorította a kezét. - Annyira szeretlek! - súgta vissza Allegra, aki re- ményteli büszke ifjúságában állt mellette. Sírt mindenki, aki szerette, és sok boldogságot kívánt neki. Szeretetet és hűséget fogadtak egymásnak, majd Jeff hosszasan megcsókolta feleségét, a vendégsereg éljen- zése közepette. A lelkész férjjé és feleséggé nyilvánította őket, ők pedig kézen fogva végigsiettek a széksorok közötti fo- lyosón, miközben a vendégek rózsaszirmokat zúdítot- tak rájuk. Boldog nap volt ez, boldog idő: egy élet koro- nája. A vendégek esküdöztek, hogy még sose láttak ilyen szép menyasszonyt. Az új házasok fogadták a jó kíván- ságokat, amelynek végeztével Peter Duchin zenekara rákezdett a "Bűvölet"-re, Jeff és Allegra pedig lassan körbekeringőzte a táncteret. Mindenki elragadtatottan bámulta őket, mert olyan gyönyörű pár voltak, hogy nem is volt hozzájuk fogható. Azután Allegra köteles- ségtudóan táncolt Charlesszal, aki alig bírt a megha- tottságával, és végül Simonnal, aki könnyű kézzel irá-

508

nyította, és egyfolytában nevettette azzal, hogy kifigu- rázta az esküvővel járó badarságokat. Az apja után Alan következett, aztán az öccse, majd újdonsült sógo- ra, aztán Tony, Art és a barátaik, végül ismét Jeff. Órákon át táncolt. A tánc után jött a vacsora, a vacsora után megint tánc. Allegra megköszönte a szüleinek a fényes esküvőt, és elismerte, hogy nekik volt igazuk, amikor mégis kétszázötven vendéget hívtak: így volt tökéletes. Még mintha Mary Hamilton is jól érezte volna magát. Charles Stanton egész este nem mozdult el mellőle. Végül Allegra elment, hogy átöltözzön fehér selyem Valentino-kosztümjébe. Simon Blaire-rel táncolt, élvez- ve az esküvő utolsó perceit. Jimmy és Sam a közelben járták. Blaire-nek, ahogy rájuk pillantott, összefacsaro- dott a szíve. - Egyáltalán felfogod, hogy ez a szegényke másfél hónap alatt tett szert kisbabára és férjre, viszont nem is volt esküvője? Tennünk kellene valamit az ügyben; mihelyt elkészül a konyha - töprengett. Hirtelen olyan egyszerünek látott mindent. Ám Simon nevetve rázta a fejét. - Ne merészeld! Inkább kiállítok nekik egy csekket, és elküldöm őket nászútra. Ne merészelj tervezgetni egy újabb esküvőt! - mondta határozottan. Rátekintett legkisebb gyermekére, aki olyan boldogan simult a fér- je karjaiba - milyen ártatlan és bizakodó még mindig -, majd visszanézett a feleségére. - Hacsak Sam nem akarja. Őt kellene megkérdezned. - Igazán nem szeret- né megfosztani épp a kicsit egy esküvőtől.

509

- Karácsonyra rendezhetnénk nekik valamit... vagy jövő tavasszal... - Blaire máris tervezgetett: egy kará- csonyi parti Samnek ... a fogadalmak megújítása... apró karácsonyfák a kertben... sátor... egy Peterékénél fiatalabb banda, olyasmi, amilyet a srácok szeretnek... - Elég! - nevetett Simon. - Ne házasodjunk össze mi is másodszor? Az lenne csak a vicces. - És talán rendjén való is, az ő esetükben, hiszen Matthew születése meg- újította a házasságukat. - Szeretlek, te szamár Legalább öt percig ne tervezgess Samnek esküvőt, mert szeret- ném közölni veled, hogy oltári klassz vagy. - Te is. Ez zseniális ötlet volt, hogy Charles kezdte vezetni Allegrát. Így legalább mindenki kapott egy esélyt, és bizonyos értelemben jelképes is volt... - Ez a munkával jár, ha az ember negyven évig dolgozik színészekkel... kompromisszum és kreativitás. Mindig bejön. - Erre majd emlékezni fogok, ha jövő héten elkezd- jük a közös munkát - ugratta Blaire, miközben a "New York, New York" dallamára táncoltak. Most megjelent fehér Valentino-kosztümjében Allegra. Felment a zene- kari emelvényre, hátat fordított a vendégeknek, és nagy lendülettel hátradobta a csokrát, amely átszelte a levegőt, és egyenesen Jess karjaiban landolt. Jess meg- rázta a fejét, és úgy dobta el a bokrétát, akár egy kézi- gránátot. Másodjára Samantha kapta el. A nővérek ösz- szenevettek. Allegra búcsúpuszit adott Samnek, és a fü- lébe súgta, hogy az anyjuk esküvőt akar tartani neki karácsonykor.

510

- Jaj, ne - nyüszített Sam, mint gyerek a spenótra -, nem bírom... Jimmy meg is ölne... de én is belehal- nék... -Komolyan mondta. Allegra esküvője gyönyörű volt, de Sam véleménye szerint túl sok zűrrel járt. - Mondd meg mamának! - biztatta Allegra. Intege- tett, aztán beültek férjével az autóba, és elhúztak a szál- loda felé. Megvolt a tökéletes esküvő. Blaire és Simon még néztek utánuk egy darabig. A fiatalok hálás csókkal búcsúztak tőlük, mielőtt elindultak volna háromhetes európai útjukra. És mikor elmentek, Jimmy táncra perdült a feleségével, Scott el- tűnt a szobájában Nancyvel, Simon pedig magához ölelte Blaire-t, és megcsókolta. Vége Terjeszti: LAP ICS Könyvkiadó és Kereskedő Kft. Felelős vezető: Kiss Ernő és Rózsa Csaba ügyvezetők LARICS Kereskedőházak Budapest ^ Debrecen ^ Miskolc ^ Nyíregyháza Telefon: (06 1) 359-0422 Fax: (06 1) 340-3121 Mobil: (30) 229-5990/11 mellék LAP ICS Nagykönyv-vevőszolgálat 1134 Budapest, Váci út 45. (bejárat az Apály u. 3. felől) Telefon: 06 1 340-3916 Fax: 06 1 340-3917 ISBN 963 203 023 0 Maecenas Könyvkiadó, Budapest

511

Felelős kiadó: a Maecenas Könyvkiadó igazgatója Tipográfia és műszaki szerkesztés: Szakálos Mihály Szedte és tördelte az Alinea Kft. Nyomta és kötötte a debreceni Kinizsi Nyomda Kft. Felelős vezetö: Bördős János ügyvezető igazgató Terjedelem: 23,25 (A/5) ív

danielle steel az eskuvo

Documents