c2 nyelvi programkövetelmény a javaslattevő alapadatai a ... c211 139.pdf · szavak...
TRANSCRIPT
1
Angol C2 1 1 139
nyelvi programkövetelmény
A javaslattevő alapadatai
Javaslatot benyújtó neve EUROTEAM STÚDIÓ Nyelvoktató Bt.
A nyelvi képzésre vonatkozó adatok
Nyelv megnevezése Angol nyelv
Nyelvi képzés szintje A Közös Európai Referenciakeret hatfokozatú rendszere szerinti
A1 szinttől C2 szintig
Nyelvi képzés fajtája Általános nyelvi képzés
Nyelvi képzés típusa Kontaktórás képzés
A képzés formája Csoportos képzés
Minimális óraszám 1098
Maximális óraszám 1428
Tanúsítvány kiadásának feltétele
Az egyes modulok végén záróvizsgára kerül sor. Ennek eredménye
60 %‐tól „megfelelt” és 60% alatt „nem megfelelt” lehet.
Tanúsítvány csak abban az esetben állítható ki a résztvevő részére,
ha a modulzáró vizsgát min. 60% ‐os eredménnyel teljesítette,
valamint – támogatott képzés esetén ‐ a modul tanóráinak legalább
80%‐án részt vett.
Igazolás kiadásának feltétele
16/2014 (IV. 4.) NGM rendelet 9. § (5) bekezdés értelmében a
képzésen való részvételről a résztvevő kérésére igazolás állítható
ki, ha a modulzáró vizsgán nem teljesíti a 60 %‐ot, de a
modulonkénti hiányzásának mértéke nem haladja meg az órák
20%‐át.
A programkövetelmény modulszerkezete
KER A1 KER A1 / 1‐3
KER A2 KER A2 / 1‐3
KER B1 KER B1 / 1‐4
KER B2 KER B2 / 1‐8
KER C1 KER C1 / 1‐8
KER C2 KER C2 / 1‐6
2
Képzési követelmények leírása
KER szintek szerint
KER A1 szint minimális óraszám 102 maximális óraszám 132
A szinten a képzés
megkezdéséhez
szükséges bemeneti
kompetenciák
A KER A1 szint első moduljába való belépés feltétele az alapvető írás‐,
olvasás‐, és beszédkészség megléte. Ennek dokumentálására szolgál a
bekapcsolódáshoz szükséges jelentkezési lap kitöltése és felnőttképzési
szerződés értő elolvasása, majd aláírása.
A képzés első tananyagegységébe teljesen kezdők is bekapcsolódhatnak,
nincs szükség semmilyen nyelvi előképzettségre.
A további modulokba való bekapcsolódáshoz az előző modul tartalmának
60%‐os ismerete szükséges. Ennek igazolása kétféleképpen történhet: A
képzésbe újonnan bekapcsolódni kívánó résztvevő min. 60%‐os
eredménnyel képes a szintfelmérő tesztet kitölteni vagy a résztvevő már
rendelkezik az előző tananyagegység elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal.
A képzésbe akkor is bekapcsolódhat a résztvevő, ha rendelkezik 12
hónapnál nem régebbi tanúsítvánnyal, amelyet azonos
programkövetelmény alapján állítottak ki.
A szint kimeneti
követelményei
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a személyére, a családjára, a
közvetlen környezetére vonatkozó, gyakran használt, egyszerű szavakat és
szókapcsolatokat, ha lassan és tagoltan beszélnek hozzá.
Szövegértés – Olvasás: Megérti a nagyon egyszerű mondatokat, például
hirdetésekben, plakátokon vagy katalógusokban az ismert nevek vagy
szavak segítségével.
Beszéd – Társalgás: Képes egyszerű kapcsolatteremtésre, ha a másik
személy kész mondanivalóját kissé lassabban vagy más kifejezésekkel
megismételni, illetve segíti a mondanivaló megformálását. Fel tud tenni és
meg tud válaszolni olyan kérdéseket, amelyek a mindennapi szükségletek
konkrét kifejezésére szolgálnak.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Egyszerű kifejezésekkel és mondatokkal be
tudja mutatni a lakóhelyét és az ismerőseit.
Írás: Tud képeslapra rövid és egyszerű (például nyaralási) üdvözletet írni.
Ki tud tölteni egyszerű nyomtatványon a személyi adataira vonatkozó
részeket, például a szállodai bejelentőlapon a nevét, az állampolgárságát és
a címét.
3
A KER A1 szint
tartalmi
követelményei
Nyelvtani ismeretek
Kiejtés, ábécé, fonetikai jelek ismerete
Névmások : személyes névmások (alany, birtokos/önálló birtokos és
tárgyeset)
Névelők: határozott és határozatlan névelők (a, an, the)
Kérdő és mutató névmások
Szórend: állító és kérdő mondat szórendje
Birtokos szerkezetek (birtokos névmások, possessive ’s, of szerkezet)
A létige “be” és a “have” ige ragozása, használata (állító, tagadó, kérdő
alak, rövid válasz)
Simple Present Tense (egyszerű jelen idő)
Present Continuous Tense (folyamatos jelen idő)
‘to be going to’ szerkezet (jövő kifejezése)
Főnevek egyes‐ és többes száma
Megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek
There is/There are szerkezet kifejezése
Felszólítás kifejezése
Módbeli segédigék (pl. can, could, have to, must, should stb.)
Melléknevek: melléknév fokozás, összehasonlítás
Tetszés és nem tetszés kifejezése (pl. like, love és hate)
Verb patterns (to + v1, v1‐ing)
Kötőszavak (but, because, and, or, stb.)
Témakörök
Személyes vonatkozások, ember és társadalom, család, barátok
Iskola/munka világa, életmód
Szabadidő, művelődés, szórakozás Környezetünk Utazás, turizmus
Idő/időjárás Szolgáltatások, vásárlás Sport, kulturális tevékenységek/szórakozás
Szókincs
bemutatkozás, harmadik személy bemutatása, üdvözlés, búcsú
országok‐ és nemzetiségek
a vizsgázó személyi adatai
közvetlen környezet: család, családtagok, barátok, kollégák (külső‐ és belső) bemutatása
minket körülvevő tárgyak
mindennapi tevékenységek
időkifejezések: hónap, nap, időpont fontosabb foglalkozások, munkahely, házimunka
tanulás: az iskola, tantárgyak, nyelvtanulás, iskolai tárgyak, tanárok bemutatása
szabadidős és hétvégi programok
lakás, lakóhely: háztípusok, szobák és azok berendezése közlekedés városban, autón, taxival, vonattal, repülőgépen, nyaralás, üzleti út
évszakok, időjárásjelentés, napi időjárás szolgáltatások: orvosnál, gyógyszertárban, vásárlás (vásárlás áruházban, üzletekben, fontosabb élelmiszerek, ruhadarabok)
sportok, sportágak, sportot űzni szabadidő eltöltése, hobbi
4
Kommunikációs és civilizációs ismeretek
tudatában van a célnyelv elemi udvariassági formuláival:
köszönés, üdvözlés, bemutatkozás
képes a bemutatkozásra, személyes adatainak megadására, egy
harmadik személy bemutatására
felismeri a forrás‐ és célnyelvi országok szimbólumait (zászló,
főváros, nemzetiség, nyelv)
le tudja írni napi tevékenységét (időkifejezések, mindennapi
tevékenységek)
tud meghívást megfogalmazni, elfogadni és visszautasítani
képes útbaigazítást adni és kérni
tud tanácsot adni
élelmiszerek vásárlása, fizetési módok
vendéglőben, fizetés, kínálás, visszautasítás
birtoklás kifejezése (have)
5
Modulszerkezet‐azonosító: KER A1 / 1‐3
A1.1. modul
Minimum óraszám Csoportos : 36
Maximum óraszám Csoportos : 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a résztvevő megérti az egyszerű, rövid mondatokat,
amelyek alapvető szavakat, fordulatokat tartalmaznak, melyek családjára,
közvetlen környezetére, mindennapi tevékenységeire vagy a szabadidő
eltöltésére vonatkoznak abban az esetben, ha lassan és világosan beszélnek
hozzá.
Megérti az egyszerű, rövid mondatokat, ha alapvető, tanult szavakat és
kifejezéseket tartalmaznak.
Tud egyszerű nyelvi eszközökkel kommunikálni és képes közvetlen
környezetével, mindennapi tevékenységeivel és családjával kapcsolatos egyszerű
beszélgetést folytatni.
Képes rövid, egyszerű mondatokokban leírást adni magáról és környezetéről,
mindennapi tevékenységeiről, családtagjairól. Ki tud tölteni a személyére
vonatkozó alapvető adatokat formanyomtatványon.
Képes alapvető információk megfogalmazására, egyszerű mondatokban, a
modul témaköreihez tartozó szókincs felhasználásával.
6
Tartalmi
követelmények
Témakör és szókincs:
Személyes vonatkozások, ember és társadalom, család, barátok
Iskola/munka világa, életmód
Szabadidő, művelődés, szórakozás
bemutatkozás, harmadik személy bemutatása, üdvözlés, búcsú
országok‐ és nemzetiségek
a vizsgázó személyi adatai
közvetlen környezet: család, családtagok, barátok, kollégák (külső‐
és belső) bemutatása
minket körülvevő tárgyak
mindennapi tevékenységek
időkifejezések: hónap, nap, időpont
fontosabb foglalkozások, munkahely, házimunka
tanulás: az iskola, tantárgyak, nyelvtanulás, iskolai tárgyak, tanárok
bemutatása
szabadidős és hétvégi programok
Nyelvtani egységek:
Kiejtés, ábécé, fonetikai jelek ismerete
Névelők: határozott és határozatlan névelők
Névmások: személyes névmások (alany, birtokos/önálló birtokos és
tárgyeset)
Kérdő és mutató névmások
Szórend: állító és kérdő mondat szórendje
Birtokos szerkezetek (birtokos névmások, possessive ’s, of
szerkezet)
A létige “be” és a “have” ige ragozása (állító, tagadó, kérdő alak)
Simple Present Tense (egyszerű jelen idő)
Komm. és civ. ismeretek
tudatában van a célnyelv elemi udvariassági formuláinak:
köszönés, üdvözlés, bemutatkozás
képes a bemutatkozásra, személyes adatainak megadására, egy
harmadik személy bemutatására
felismeri a forrás‐ és célnyelvi országok szimbólumait (zászló,
főváros, nemzetiség, nyelv)
le tudja írni napi tevékenységét (időkifejezések, mindennapi
tevékenységek)
7
A1.2. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő egyszerű módon képes
társalogni, ha a másik személy lassabb beszédtempóval hajlandó
megismételni vagy átfogalmazni a mondanivalóját illetve ha segít neki
elmondani azt, amit akar.
Képes rövidebb, egyszerűbb párbeszéd létrehozására közlekedés és utazás
során. Tud egyszerű szófordulatokkal és kifejezésekkel tanácsot adni,
meghívni valakit és meghívást elfogadni.
Képes lényeges információ megkérésére, jórészt ismert nyelvi eszközökkel
megfogalmazott szövegben. Meg tudja érteni a lényeges információkat
egyszerű, autentikus szövegekből (felirat, hirdetés, újság /könyv/filmcím,
étlap, katalógus)
Képes egyszerűbb, rövid, strukturált szöveg megalkotására (mint pl.
képeslap)
Tartalmi
követelmények
Témakör és szókincs:
Környezetünk
Utazás, turizmus
Idő/időjárás
minket körülvevő tárgyak
lakás, lakóhely: háztípusok, szobák és azok berendezése
közlekedés városban, autón, taxival, vonattal, repülőgépen,
nyaralás, üzleti út
évszakok, időjárásjelentés, napi időjárás
Nyelvtani egységek:
A létige „be” és a „have” ige ragozása (állító, tagadó, kérdő alak)
Simple Present Tense (egyszerű jelen idő)
Present Continuous Tense (folyamatos jelen idő)
There is/There are szerkezet kifejezése
Melléknevek, melléknév fokozás, összehasonlítás
Főnevek egyes‐ és többes száma
Kötőszavak (but, because, and, or, stb.)
Komm. és civ. ismeretek
tud meghívást megfogalmazni, elfogadni és visszautasítani
képes útbaigazítást adni és kérni
tud tanácsot adni
angol és amerikai háztípusok ismerete
fontosabb angol és amerikai városok
fontosabb angol és amerikai üdülőhelyek
a célnyelvi országok időjárási jellemzői
8
A1.3. modul
Minimum óraszám 30
Maximum óraszám 36
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő tud egyszerű nyelvi eszközökkel
kommunikálni. Tud sportokról és szabadidős tevékenységekről beszélni.
Képes alapvető párbeszédet lefolytatni az üzletekben, az orvosnál és a
gyógyszertárban.
Ki tudja fejezni tetszését vagy nemtetszését.
Fel tud tenni egyszerű kérdéseket és meg tud válaszolni egyszerű kérdéseket
ismert témákban.
Képes egyszerű írásos üzenetet, e‐mailt, képeslapot megfogalmazni.
Ki tud tölteni a személyére vonatkozó alapvető adatokat formanyomtatványon.
Néhány mondatos angol nyelvű szöveget képes magyarul összefoglalni.
Tartalmi
követelmények
Témakör és szókincs:
Szolgáltatások, vásárlás
Sport, kulturális tevékenységek/szórakozás szolgáltatások: orvosnál, gyógyszertárban, vásárlás (vásárlás
áruházban, üzletekben, fontosabb élelmiszerek, ruhadarabok)
sportok, sportágak, sportot űzni
szabadidő eltöltése, hobbi
Nyelvtani egységek:
A létige „be” és a „have” ige ragozása (állító, tagadó, kérdő alak)
Simple Present Tense (egyszerű jelen idő)
Present Continuous Tense (folyamatos jelen idő)
‘to be going to’ szerkezet (jövő kifejezése)
There is/There are szerkezet kifejezése
Melléknevek, melléknév fokozás, összehasonlítás
Módbeli segédigék (pl. can, could, have to, must stb.)
Tetszés és nemtetszés kifejezése (pl. like, love és hate)
Verb patterns (to + v1, v1‐ing)
Főnevek egyes‐ és többes száma
Komm. és civ. ismeretek
élelmiszerek vásárlása, különböző fizetési módok, különböző
boltok
látogatás az orvosnál
gyógyszertári szituációk
vendéglőben, rendelés, fizetés, kínálás, visszautasítás
birtoklás kifejezése (have)
képes egyszerű, írásos üzenetet, e‐mailt megfogalmazni, képeslapot
megírni, programot egyeztetni
tipikus angol és amerikai sportok ismerete, sporteszközök
tipikus angol és amerikai hobbik
9
KER A2 szint minimális óraszám 102 maximális óraszám 132
A szinten a képzés
megkezdéséhez
szükséges bemeneti
kompetenciák
Az A2 szintre való bekapcsolódáshoz az előző modul tartalmának 60%‐os
ismerete szükséges. Ennek igazolása kétféleképpen történhet: A képzésbe
újonnan bekapcsolódni kívánó résztvevő min. 60%‐os eredménnyel képes a
szintfelmérő tesztet kitölteni vagy a résztvevő már rendelkezik az előző
tananyagegység elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal.
A képzésbe akkor is bekapcsolódhat a résztvevő, ha rendelkezik 12
hónapnál nem régebbi tanúsítvánnyal, amelyet azonos
programkövetelmény alapján állítottak ki.
A szint kimeneti
követelményei
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a személyéhez közvetlenül
kapcsolódó, gyakran használt szavakat és kifejezéseket (pl. személyes
adatai, család, vásárlások, szűk környezet, tanulás, munka). Megérti az
egyszerű és világos hirdetések és üzenetek lényegét.
Szövegértés – Olvasás: El tud olvasni rövid, nagyon egyszerű szövegeket.
Megtalálja a várható / konkrét információt a mindennapi, egyszerű
szövegekben (pl. rövid hirdetés, prospektus, menü, menetrend), és megérti
a rövid, egyszerű magánleveleket.
Beszéd – Társalgás: Az egyszerű, rutinszerű helyzetekben egyszerű és
közvetlen módon cserél információt mindennapi tevékenységekről vagy
témákról. A nagyon rövid információcserére még akkor is képes, ha
egyébként nem ért meg eleget ahhoz, hogy a társalgásban folyamatosan
részt vegyen.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Egyszerű eszközökkel és mondatokkal tud
kommunikálni olyan mindennapi, begyakorolt helyzetekben, amelyekben
egyszerű és közvetlen információcserére van szükség. Tud egyszerű nyelvi
eszközöket használva beszélni önmagáról, családjáról és szűkebb
környezetéről, életkörülményeiről, tanulmányairól, jelenlegi vagy előző
szakmai tevékenységeiről.
Írás: Tud rövid, egyszerű jegyzetet, üzenetet vagy magánjellegű, például
köszönőlevelet írni.
A KER A2 szint
tartalmi
követelményei
Nyelvtani ismeretek:
10
Cél az alapvető, mindennapi használathoz szükséges nyelvtani szerkezetek
és lexikai egységek felismerése, kiegészítése és alkalmazása mondat‐ és
szövegszinten.
Mutató névmások (this, that …)
Birtokos szerkezetek (birtokos névmások, possessive ’s, of
szerkezet)
Simple Present Tense (egyszerű jelen idő) gyakorlása
Gyakoriságot kifejező határozószavak (always, usually …)
Present Continuous Tense (folyamatos jelen idő) gyakorlása
Névelők (határozott és határozatlan)
Jövő idő kifejezése: Simple Future Tense (egyszerű jövő idő),
shall/will & to be going to szerkezetek
Simple Present vs. Simple Past Tense (jelen: napi rutin elmesélése,
múlt: mi történt tegnap, múlt hétvégén, tavaly)
Simple Present Tense vs Present Continuous Tense : állító, kérdő,
tagadó forma
Melléknevek összehasonlítása (ellentétek gyűjtése) és fokozása
Módbéli segédigék (tanácsadás: should/shouldn’t, képesség : can,
could, kötelesség : must, have to stb.)
Megszámlálható vs megszámlálhatatlan főnevek
Mennyiségek kifejezése (some, any, many, much, few, little ...)
Present perfect tense (Befejezett jelen idő)
Kérdőszavak gyakorlása (why, which ...)
Melléknevek és módhatározók (slow/slowly BUT: good/well,
fast/fast)
Javaslat kifejezése (Let’s + inf, Why don’t you + inf, If I were you ...)
A KER A2 szint
tartalmi
követelményei
Témakörök és szókincs
11
Témakörök
Személyes vonatkozások, ember és társadalom, család
Iskola/munka világa
Életmód, napirend
Szabadidő, művelődés, szórakozás
Utazás, közlekedés/helymeghatározás
Vásárlás, üzletek
Ételek, étkezési szokások
Egészség, betegség, sport
Kommunikáció, kapcsolattartás
Jövőbeli tervek
Szókincs
bemutatkozás/személyi adatok megadása
rokonok, ismerősök, barátok, kollégák bemutatása
családtagok/családi események, ünnepek
külső megjelenés/ruházat
munkával, tanulással kapcsolatos kifejezések, szófordulatok,
foglalkozások
napi tevékenységek leírása
különböző házimunkák bemutatása
találkozók, tervek
szabadidővel kapcsolatos kifejezések, szórakozási formák
különböző közlekedési eszközök bemutatása
útbaigazítás/instrukcióadás
jegyváltás, utazási szokások
városi kontra vidéki közlekedési eszközök
vásárlási szokások
boltok, üzletek, piac
udvarias kérdésformulák
bocsánatkérés
ételek/italok, étkezési szokások, ételrecept
étterem (étlap, rendelés, fizetés) éttermi nyelvezet; vendég és
kiszolgáló személyzet
egészséges étkezés; a házilag készített ételek és az éttermi,
gyorséttermi ételek és étkezés előnyei és hátrányai
testrészek
orvosnál
gyakori betegségek és tüneteik
recept/gyógyszerek/gyógyszertár
posta (levél, képeslap írása, címzése, küldése)
telefon (vezetékes vs. mobil összehasonlítása)
internet (előnyei vs. hátrányai)
terv, szándék kifejezése a jövőre
tanácsok kérése, adása, javaslat kifejezése
jövőbeli tervek
A KER A2 szint
tartalmi
követelményei
Kommunikációs és civilizációs ismeretek
12
választékosan tud családról, rokonokról, barátokról, kollégákról
bemutatást készíteni (külső‐ és belső)
ismertetni tudja a legfontosabb családi ünnepeket, szokásokat,
tradíciókat
ismeri a legalapvetőbb ruházati kifejezéseket, képes ruházatról,
öltözetről leírást készíteni
el tudja mondani minimum egy alapvető étel készítésének a
módszerét, hozzávalóit
állást tud foglalni két dolog között; pl. gyorsétel kontra házi
készítésű étel
képes kérni és felajánlani; elfogadni és elutasítani az ajánlatot
képes a kommunikációra az üzletben; tud kérni, terméket keresni,
árak felől érdeklődni
egyszerű, hétköznapi helyzetekben képes korlátozott mértékű
információcserére alapvető mondatszerkezetek, betanult
fordulatok, rövid szócsoportok és beszédfordulatok segítségével
néhány egyszerű szerkezetet helyesen használ, de még
rendszeresen vét alapvető hibákat
nagyon rövid mondatokkal meg tudja értetni magát, bár gyakran
megakad, ilyenkor újra kell kezdenie vagy át kell fogalmaznia
mondanivalóját
fel tud tenni kérdéseket és tud egyszerű állításokra reagálni
tudja jelezni, mikor követi a kommunikációt, de ritkán ért meg
eleget ahhoz, hogy saját maga fenn tudja tartani a beszélgetést
tud beszélni jövőbeli terveiről, szándékairól
képes egyszerű, írásos üzenetet, e‐mailt megfogalmazni, programot
egyeztetni
13
Modulszerkezet‐azonosító: KER A2 / 1‐3
A2.1. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a leggyakrabban
előforduló szókincset tartalmazó egyszerű, rövid, világos szövegek lényegét.
Megérti a leggyakrabban előforduló szókincset tartalmazó egyszerű, rövid
szöveget a családdal, iskolával, munkával, közvetlen környezettel, szabadidővel
kapcsolatban és megérti a rövid, világos, egyszerű üzenetek, információk
lényegét.
El tud olvasni rövid, egyszerű szövegeket (hirdetés, prospektusok), azokban
megtalálja a keresett információt.
Ismerős, jól begyakorolt témákkal és tevékenységekkel kapcsolatban képes
egyszerű nyelvi eszközökkel kommunikálni.
Képes napi tevékenységeit bemutatni, családtagjait jellemezni. Képes rukákról ,
öltözetről leírást készíteni.
Képes javaslatokat kifejezni.
Ismert nyelvi eszközökkel összetett mondatok alkotására is képes. Ismeri az
alapvető kötőszavakat és szórendeket.
14
Tartalmi
követelmények
Témakör és szókincs:
Személyes vonatkozások, ember és társadalom, család
Iskola/munka világa
Életmód, napirend
Szabadidő, művelődés, szórakozás
bemutatkozás/személyi adatok megadása
rokonok, ismerősök, barátok, kollégák bemutatása
családtagok/családi események, ünnepek
külső megjelenés/ruházat
munkával, tanulással kapcsolatos kifejezések, szófordulatok,
foglalkozások
napi tevékenységek leírása
különböző házimunkák bemutatása
találkozók, tervek
szabadidővel kapcsolatos kifejezések, szórakozási formák
Nyelvtani egységek:
Mutató névmások (this, that …)
Birtokos szerkezetek (birtokos névmások, possessive ’s, of
szerkezet)
Simple Present Tense (egyszerű jelen idő) gyakorlása
Gyakoriságot kifejező határozószavak (always, usually …)
Present Continuous Tense (folyamatos jelen idő) gyakorlása
Javaslat kifejezése (Let’s + inf, Why don’t you + inf, If I were you ...)
Jövő idő kifejezése: Simple Future Tense (egyszerű jövő idő),
shall/will & to be going to szerkezetek
Komm. és civ. ismeretek
választékosan tud családról, rokonokról, barátokról, kollégákról
bemutatást készíteni (külső‐ és belső)
ismertetni tudja a legfontosabb családi ünnepeket, szokásokat,
tradíciókat
ismeri a legalapvetőbb ruházati kifejezéseket, képes ruházatról,
öltözetről leírást készíteni
15
A2.2. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a leggyakrabban
előforduló szókincset tartalmazó egyszerű, rövid, világos szövegek lényegét és
azt ki tudja emelni.
Képes útbaigazítás kérésére és adására.
Tud egyszerűbb párbeszédet lefolytatni az utazás és vásárlás során vagy az
orvosnál.
Képes ajánlatot kérni és felajánlani; elfogadni és elutasítani.
Jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérti.
Képes előnyöket és hátrányokat megvitatni, dolgokat összehasonlítani és a
számára legmegfelelőbbet kiválasztani.
Összetett közlések megfogalmazására képes a tanult minták alapján. Pl.
város/vidék összehasonlítása, ételek készítése.
Képes múlt időben személyéhez kapcsolódó események leírására és
elmesélésére.
16
Tartalmi
követelmények
Témakör és szókincs:
Utazás, közlekedés/helymeghatározás
Vásárlás, üzletek
Ételek, étkezési szokások
Egészség, betegség, sport
különböző közlekedési eszközök bemutatása
útbaigazítás/instrukcióadás
jegyváltás, utazási szokások
városi kontra vidéki közlekedési eszközök
vásárlási szokások
boltok, üzletek, piac
udvarias kérdés formulák
bocsánatkérés
ételek/italok, étkezési szokások, ételrecept
étterem (étlap, rendelés, fizetés) éttermi nyelvezet; vendég és
kiszolgáló személyzet
egészséges étkezés; a házilag készített ételek és az éttermi,
gyorséttermi ételek és étkezés előnyei és hátrányai
testrészek
orvosnál
gyakori betegségek és tüneteik
recept/gyógyszerek/gyógyszertár
Nyelvtani egységek:
Simple Present vs. Simple Past Tense (jelen: napi rutin elmesélése,
múlt: mi történt tegnap, múlt hétvégén, tavaly)
Simple Present Tense vs Present Continuous Tense : állító, kérdő,
tagadó forma
Melléknevek összehasonlítása (ellentétek gyűjtése) és fokozása
Módbéli segédigék (tanácsadás : should/shouldn’t, képesség: can,
could, kötelesség : must, have to stb.)
Megszámlálható vs megszámlálhatatlan főnevek
Mennyiségek kifejezése (some, any, many, much, few, little ...)
Komm. és civ. ismeretek
el tudja mondani minimum egy alapvető étel készítésének a
módszerét, hozzávalóit
állást tud foglalni két dolog között; pl. gyorsétel kontra házi
készítésű étel
képes kérni és felajánlani; elfogadni és elutasítani az ajánlatot
képes a kommunikációra az üzletben; tud kérni, terméket keresni,
árak felől érdeklődni egyszerű, hétköznapi helyzetekben
képes korlátozott mértékű információcserére alapvető
mondatszerkezetek, betanult fordulatok, rövid szócsoportok és
beszédfordulatok segítségével
néhány egyszerű szerkezetet helyesen használ, de még
rendszeresen vét alapvető hibákat
nagyon rövid mondatokkal meg tudja értetni magát, bár gyakran
megakad, ilyenkor újra kell kezdenie vagy át kell fogalmaznia
mondanivalóját
17
A2.3. modul
Minimum óraszám 30
Maximum óraszám 36
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő el tud olvasni rövid, egyszerű
szövegeket, megtalálja a keresett információt és megérti a szövegek lényegét.
Képes lényegi információ megértésére jórészt ismert nyelvi eszközökkel
megfogalmazott hallott szövegből is.
Egy‐két új nyelvi eszközzel megfogalmazott kérdések és közlések
megértésére képes.
Összetettebb közlések és vélemény megfogalmazására képes írásban a
tanult minták alapján
Tud jövőbeli terveiről beszélni, javaslatokat kifejezni és tanácsokat adni.
Képes egyszerű írásos üzenetet, e‐mailt megfogalmazni, programot
egyeztetni.
Tartalmi
követelmények
Témakör és szókincs:
Kommunikáció, kapcsolattartás
Jövőbeli tervek
posta (levél, képeslap írása, címzése, küldése)
telefon (vezetékes vs. mobil összehasonlítása)
internet (előnyei vs. hátrányai)
terv, szándék kifejezése a jövőre
tanácsok kérése, adása, javaslat kifejezése
jövőbeli tervek
Nyelvtani egységek:
Present perfect tense (Befejezett jelenidő)
Kérdőszavak gyakorlása (why, which ...)
Melléknevek és módhatározók (slow/slowly BUT: good/well,
fast/fast)
Javaslat kifejezése (Let’s + inf, Why don’t you + inf, If I were you ...)
Komm. és civ. ismeretek
fel tud tenni kérdéseket és tud egyszerű állításokra reagálni
tudja jelezni, mikor követi a kommunikációt, de ritkán ért meg
eleget ahhoz, hogy saját maga fenn tudja tartani a beszélgetést
tud beszélni jövőbeli terveiről, szándékairól
képes egyszerű, írásos üzenetet, e‐mailt megfogalmazni, programot
egyeztetni
18
KER B1 szint minimális óraszám 138 maximális óraszám 180
A szinten a képzés
megkezdéséhez
szükséges bemeneti
kompetenciák
A B1 szintre való bekapcsolódáshoz az előző modul tartalmának 60%‐os
ismerete szükséges. Ennek igazolása kétféleképpen történhet: A képzésbe
újonnan bekapcsolódni kívánó résztvevő min. 60%‐os eredménnyel képes a
szintfelmérő tesztet kitölteni vagy a résztvevő már rendelkezik az előző
tananyagegység elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal.
A képzésbe akkor is bekapcsolódhat a résztvevő, ha rendelkezik 12
hónapnál nem régebbi tanúsítvánnyal, amelyet azonos
programkövetelmény alapján állítottak ki.
A szint kimeneti
követelményei
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a világos, mindennapi beszéd
lényegét, ha olyan témákról esik szó, mint a munka, a tanulás, a szabadidő,
stb. Ki tudja szűrni a lényeget azokból a rádió‐ és tévéadásokból, amelyek
aktuális eseményekről, szakmai vagy érdeklődési körének megfelelő
témákról szólnak és ha eléggé lassan és tagoltan beszélnek.
Szövegértés – Olvasás: Megérti a főként köznyelven, vagy a munkájához
közvetlenül kapcsolódó szaknyelven megírt szövegeket. Magánlevélben
megérti az események, érzelmek vagy kívánságok leírását.
Beszéd – Társalgás: Elboldogul a legtöbb olyan nyelvi helyzetben, amely
utazás során adódik. Felkészülés nélkül részt tud venni az ismert, az
érdeklődési körének megfelelő vagy a mindennapi témákról (pl. család,
szabadidő, tanulás, munka, utazás, aktuális események) folyó társalgásban.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Egyszerű kifejezésekkel tud beszélni
élményekről, eseményekről, álmairól, reményeiről és céljairól. Röviden is
meg tudja magyarázni, indokolni véleményét és terveit.
Írás: Egyszerű, folyamatos szövegeket tud alkotni olyan témákban,
amelyeket ismer vagy érdeklődési körébe tartozik. Élményeiről és
benyomásairól magánleveleket tud írni.
A KER B1 szint
tartalmi
követelményei
Nyelvtani ismeretek
19
Igeidők:
‐ Simpe Present vs. Present Continuous Tense
‐ Simple Past Tense (egyszerű múlt idő)
‐ Past Continuous Tense (folyamatos múlt idő)
‐ Simple Past vs. Past Continuous Tenses
‐ Present Perfect Tense (befejezett jelen idő)
‐ Present Perfect vs. Simple Past Tense
‐ Present Perfect Continuous Tense (folyamatos befejezett jelen idő)
‐ Present Perfect vs Present Perfect Continuous Tense
‐ Simple Future Tense (egyszerű jövő idő) (shall, will)
‐ Past Perfect Tense (befejezett múlt idő)
used to szerkezet
Prepositions: időre / helyre vonatkozó elöljárószók
Time clauses: időhatározói mellékmondatok (when, while, as, as
soon as, after, before, until)
Módbeli segédigék:
Kötelezettséget, megengedést és képességet kifejező: can, could,
may, might, be able to, have to, don’t have to, need to, don’t need
to, needn’t, must, mustn’t, will have to, will be able to
Függő beszéd: állító‐ és kérdőalak, kérés, felszólítás, parancs
Melléknévfokozás, összehasonlítás
too‐ és enough használata
Vonatkozó névmások, vonatkozói mellékmondatok (who, which,
that, where)
Infinitive vs Gerund (főnévi igenév és ‐ing‐es alak)
Should, had better használata
Passives (Szenvedő szerkezet):
- egyszerű jelen idő, egyszerű múlt idő
Conditional (Feltételes mód):
Conditional – Type 1
Conditional – Type 2
‐ if – when
Wishes (óhajok kifejezése): I wish/ if only
Question tags (utókérdések)
Tagadó kérdések
Felkiáltó mondatok
Pronouns (névmások): visszaható névmások, kölcsönös névmások
A KER B1 szint
tartalmi
követelményei
Témakörök és szókincs
20
Személyes vonatkozások, ember és társadalom
Emberek külső és belső jellemzése
Baráti kör/Kollégák
Kapcsolattartás (kollégákkal/kortársakkal): magánélet és közélet: levelezés,
személyes kapcsolattartás, különböző hagyományos és modern
kapcsolattartási módok
Utazás, turizmus
közlekedési eszközök (egyéni, tömegközlekedés előnyei vs hátrányai)
(utazás villamoson, autóbuszon, metrón; jegyváltás, jegykezelés, járművek
indulása, érkezése, útvonala; taxirendelés, cím közlése, fizetés; parkolás,
benzinvásárlás, autójavítás; állomás, pályaudvar, jegyváltás, indulás,
útvonal, érkezés, jegykezelés)
népszerű úticélok, nevezetességek, útiterv készítése (nyaralás/üzleti út:
utazási iroda, útlevél‐ és vámvizsgálat, pénzváltás)
szállástípusok (belföldön, külföldön) (fizetővendég‐szolgálat, kemping
szállásrendelés, megérkezés, adatlap kitöltése, szolgáltatások
igénybevétele, távozás)
utazásszervezés, szobafoglalás
természeti jelenségek, képződmények, katasztrófák
idegen országok, népek kultúrájának megismerése
aktuális médiahírek, történések a világban (Görögország, Egyiptom stb)
városi és vidéki élet
Életmód
egészséges életmód (testmozgás, étkezés, főzés)
betegségek (gyakori, halálos betegségek, prevenció, szűrés, kezelés,
gyógymódok: hagyományos vs alternatív)
balesetek, veszélyek, veszélyes sportok, balesetek elkerülése, teendő
baleset során
Szabadidő, művelődés, szórakozás
sportok (különböző sportágak, a sportolás fontossága, népszerű sportok,
extrém sportok)
szabadidős tevékenységek (mindennapi tevékenységek)
kulturális lehetőségek: mozi, színház, koncert (népszerűsége, jegyfoglalás)
művészetek (kortárs stb.)
Munka világa
foglalkozások, népszerű foglalkozások és a betöltésükhöz szükséges
kompetenciák
pályaválasztás, továbbtanulás vagy munkába állás
önéletrajz írása, állásinterjún való részvétel, felkészülés
a munka világa: napi tevékenységek otthon/munkahelyen
Tudomány és technika
a technika fejlődése múltban és napjainkban, technikai vívmányok és azok
szerepe, jelentősége
a technikai eszközök szerepe a mindennapi életben (háztartási eszközök,
kommunikációs eszközök)
találmányok előnye és hátránya
felfedezések
számítógép, Internet előnye és hátránya, funkciói, életünkben betöltött
szerepe
telefonbeszélgetés, mobiltelefon
21
A KER B1 szint
tartalmi
követelményei
Szolgáltatások
posta (levél, távirat‐ és pénzfeladás)
telefon (telefonbeszélgetés, mobiltelefon)
étterem (helyfoglalás, rendelés, fontosabb ételek, italok, fizetés)
vendégség (vendégek fogadása, bemutatás, kínálás, vendégségben
udvarias viselkedés)
bevásárlás (vásárlás áruházban, üzletekben, a legfontosabb élelmiszerek,
öltözködési és háztartási cikkek nevei)
Egészség, idő, időjárás
közérzet, gyakoribb betegségek
napi időjárás, évszakok
A KER B1 szint
tartalmi
követelményei
Kommunikációs és civilizációs ismeretek
Személyes és telefonon történő megszólítás,(el)köszönés
Köszönet és arra reagálás
Fontosabb udvariassági kifejezések ismerete
Emberek bemutatása
Érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás
Bocsánatkérés és arra reagálás
Gratulációk, jókívánságok és arra reagálás
Megszólítás, elbúcsúzás személyes levélben és e‐mailben
Elégedettség, elégedetlenség, bosszúság, csodálkozás, remény
Véleménykérés, véleménynyilvánítás
Valaki igazának az elismerése és el nem ismerése
Egyetértés, egyet nem értés, felmerülő problémák megvitatása,
érvek, ellenérvek felsorakoztatása
Tetszés, nem tetszés kifejezése
Akarat, szándék, kívánság kifejezése
angol/amerikai nagyvárosok jellemzői
híres és jellemző helyek: Nagy Britannia, Amerika, Ausztrália,
Kanada
újsághírek, tanácsadó oldalak
segélyhívó telefonszámok
22
Modulszerkezet‐azonosító: KER B1 / 1‐4
B1.1. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a lényeget a köznyelvi
beszédben, ha az a számára ismert témákról (munkahely, szabadidő, utazás,
stb.) vagy aktuális eseményekről szólnak.
Megérti az ismert témaköröket érintő szövegeket, eseményekről szóló
beszámolókat, magánleveleket.
Képes az ismert témákban beszélgetésben részt venni. Eseményeket és
élményeket el tud mondani.
Képes akaratát, szándékát kifejezni, problémákat megvitatni, érveket
ellenérveket fesorakoztatni. Ki tud fejezni dicséretet és kritikát, bizonyosságot és
bizonytalanságot, tetszést és nemtetszést. Képes a lényegkiemelésre idegen
nyelvű szövegekből.
Megérti a legfontosabb információkat azokban a rádió és tévéműsorokban,
amelyek aktuális eseményekről informálnak.
Össze tudja foglalni gondolatok, filmek, könyvek tartalmát.
Ismeri a telefonbeszélgetés kezdeményezésének és befejezésének szabályait.
Ismert témákban meg tud fogalmazni rövid összefüggő szövegeket.
23
Tartalmi
követelmények
Témakör és szókincs:
Személyes vonatkozások, ember és társadalom
Emberek külső és belső jellemzése
Baráti kör/Kollégák Kapcsolattartás (kollégákkal/kortársakkal): magánélet és közélet: levelezés,
személyes kapcsolattartás, különböző hagyományos és modern kapcsolattartási
módok
Utazás, turizmus
közlekedési eszközök (egyéni, tömegközlekedés előnyei vs hátrányai)
(utazás villamoson, autóbuszon, metrón; jegyváltás, jegykezelés, járművek
indulása, érkezése, útvonala; taxirendelés, cím közlése, fizetés; parkolás,
benzinvásárlás, autójavítás; állomás, pályaudvar, jegyváltás, indulás,
útvonal, érkezés, jegykezelés)
népszerű úticélok, nevezetességek, útiterv készítése (nyaralás/üzleti út:
utazási iroda, útlevél‐ és vámvizsgálat, pénzváltás)
szállástípusok (belföldön, külföldön) (fizetővendég‐szolgálat, kemping
szállásrendelés, megérkezés, adatlap kitöltése, szolgáltatások
igénybevétele, távozás)
utazásszervezés, szobafoglalás
természeti jelenségek, képződmények, katasztrófák
idegen országok, népek kultúrájának megismerése
aktuális médiahírek, történések a világban (Görögország, Egyiptom stb)
városi és vidéki élet
Nyelvtani egységek:
Igeidők:
‐ Simpe Present vs. Present Continuous Tense
‐ Simple Past Tense
‐ Past Continuous Tense
‐ Simple Past vs. Past Continuous Tenses
‐ Present Perfect Tense (befejezett jelen idő)
‐ Present Perfect vs. Simple Past Tense
‐ Present Perfect Continuous Tense (folyamatos befejezett jelenidő)
‐ Present Perfect vs Present Perfect Continuous Tense
‐ Simple Future Tense (egyszerű jövő idő) (shall, will)
‐ Past Perfect Tense (befejezett múlt idő)
Prepositions: időre / helyre vonatkozó elöljárószók
Time clauses: időhatározói mellékmondatok (when, while, as, as soon as,
after, before, until)
Módbeli segédigék:
- Kötelezettséget, megengedést és képességet kifejező: can, could, may,
might, be able to, have to, don’t have to, need to, don’t need to, needn’t,
must, mustn’t, will have to, will be able to
Melléknévfokozás, összehasonlítás
too‐ enough használata
Vonatkozó névmások, Vonatkozói mellékmondatok (who, which, that,
where)
24
Kommunikációs ismeretek
‐ Személyes és telefonon történő megszólítás,(el)köszönés
‐ Köszönet és arra reagálás
‐ Bemutatkozás állásinterjún
‐ Fontosabb udvariassági kifejezések ismerete
‐ Emberek bemutatása
‐ Érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás
‐ Bocsánatkérés és arra reagálás
‐ Gratulációk, jókívánságok és arra reagálás
‐ Megszólítás, elbúcsúzás személyes levélben és e‐mailben
‐ Érzelmek kifejezése, reagálás mások érzelmeire
‐ Elégedettség, elégedetlenség, bosszúság, csodálkozás, remény
‐ Véleménykérés, véleménynyilvánítás
‐ Valaki igazának az elismerése és el nem ismerése
‐ Egyetértés, egyet nem értés, felmerülő problémák megvitatása, érvek, ellenérvek
felsorakoztatása
‐ Tetszés, nemtetszés kifejezése
‐ Akarat, szándék, kívánság kifejezése
‐ Képesség, szükségesség, lehetőség, ígéret kifejezése
‐ Dicséret, kritika
‐ Dolgok, személyek megnevezése, leírása
‐ Egymást követő események leírása, elkezdett történetek befejezése
‐ Bizonyosság, bizonytalanság kifejezése
‐ Gondolatok, történetek, filmek, könyvek tartalmának összefoglalása
‐ Lényeg kiemelése
‐ angol és amerikai sportok
‐ célnyelvi országok időjárási viszontagságai
Civilizációs ismeretek:
‐ brit és amerikai hírességek – példaképek
‐ rajongói weboldalak
‐ angol nyelvű feliratok, jelzések
‐ angol/amerikai nagyvárosok jellemzői
‐ híres és jellemző helyek: Nagy Britannia, Amerika, Ausztrália, Kanada
‐ híres amerikai feltalálók és találmányok
‐ újsághírek, tanácsadó oldalak
‐ segélyhívó telefonszámok
‐ brit és amerikai filmek
‐ angol és amerikai sporttörténet csillagai, mérföldkövei
B1.2. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a lényeget a köznyelvi
beszédben, ha az a számára ismert témákról (szabadidő, szórakozás, sportok,
egészség) szólnak. Megérti a legfontosabb információkat azokban a
tévéműsorokban, amelyek aktuális eseményekről informálnak.
Képes az ismert témákban beszélgetésben részt venni. Eseményeket és
élményeket el tud mondani, ami szabadidővel, színházzal, mozival, koncertekkel
kapcsolatos.
Érdeklődni tud mások hogyléte felől.
Ismert témákban meg tudja fogalmazni véleményét, élményeit, rövid összefüggő
szövegben, magánlevélben.
25
Tartalmi
követelmények
Témakör és szókincs:
Életmód
egészséges életmód (testmozgás, étkezés, főzés, vásárlás)
betegségek (gyakori, halálos betegségek, prevenció, szűrés, kezelés,
gyógymódok: hagyományos vs alternatív)
balesetek, veszélyek, veszélyes sportok, balesetek elkerülése, teendő
baleset során
Szabadidő, művelődés, szórakozás
sportok (különböző sportágak, a sportolás fontossága, népszerű sportok,
extrém sportok)
szabadidős tevékenységek (mindennapi tevékenységek)
kulturális lehetőségek: mozi, színház, koncert (népszerűsége, jegyfoglalás)
művészetek (kortárs stb.)
Nyelvtani egységek:
Igeidők:
‐ Simpe Present vs. Present Continuous Tense
‐ Simple Past Tense
‐ Past Continuous Tense
‐ Simple Past vs. Past Continuous Tenses
‐ Present Perfect Tense (befejezett jelen idő)
‐ Present Perfect vs. Simple Past Tense
‐ Present Perfect Continuous Tense (folyamatos befejezett jelen idő)
‐ Present Perfect vs Present Perfect Continuous Tense
‐ Simple Future Tense (egyszerű jövő idő) (shall, will)
‐ Past Perfect Tense (befejezett múlt idő)
used to szerkezet
Módbeli segédigék:
- Kötelezettséget, megengedést és képességet kifejező: can, could, may,
might, be able to, have to, don’t have to, need to, don’t need to,
needn’t, must, mustn’t, will have to, will be able to
Should, had better használata
Passives (Szenvedő szerkezet):
- egyszerű jelen idő, egyszerű múlt idő
Wishes (óhajok kifejezése): I wish/ if only
Question tags (utókérdések)
Felkiáltó mondatok
Pronouns (névmások): visszaható névmások
Komm. és civ. ismeretek
Érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás
Véleménykérés, véleménynyilvánítás
Valaki igazának az elismerése és el nem ismerése
Egyetértés, egyet nem értés, felmerülő problémák megvitatása, érvek,
ellenérvek felsorakoztatása
Tetszés, nemtetszés kifejezése
Akarat, szándék, kívánság kifejezése
Képesség, szükségesség, lehetőség, ígéret kifejezése
Dicséret, kritika
brit és amerikai hírességek – példaképek
rajongói weboldalak
újsághírek, tanácsadó oldalak
segélyhívó telefonszámok
26
B1.3. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
Megérti a lényeget a köznyelvi beszédben, ha az a számára ismert témákról
(munka, pályaválasztás, számítógép, internet ) szólnak. Ismert témákban meg
tudja fogalmazni véleményét, élményeit, érzelmeit rövid, összefüggő szövegben,
magánlevélben.
Véleményét meg tudja fogalmazni néhány bonyolultabb nyelvi szerkezet
felhasználásával.
Részt tud venni egyszerű párbeszédben, szerepjátékban, (mint például
állásinterjú).
Beszélgetést tud kezdeményezni és megfelelőképpen le is tudja zárni azt.
Tud találmányok előnyeiről és hátrányairól beszélni.
Ismeri a fontosabb udvariassági kifejezéseket.
27
Tartalmi
követelmények
Témakör és szókincs:
Munka világa
foglalkozások, népszerű foglalkozások és a betöltésükhöz szükséges kompetenciák
pályaválasztás, továbbtanulás vagy munkába állás
önéletrajz írása, állásinterjún való részvétel, felkészülés a munka világa: napi tevékenységek otthon/munkahelyen
Tudomány és technika
a technika fejlődése múltban és napjainkban, technikai vívmányok és
azok szerepe, jelentősége
a technikai eszközök szerepe a mindennapi életben (háztartási
eszközök, kommunikációs eszközök)
találmányok előnye és hátránya
felfedezések számítógép, Internet előnye és hátránya, funkciói, életünkben
betöltött szerepe
telefonbeszélgetés, mobiltelefon
Nyelvtani egységek:
Igeidők:
‐ Simpe Present vs. Present Continuous Tense
‐ Simple Past Tense
‐ Past Continuous Tense
‐ Simple Past vs. Past Continuous Tenses
‐ Present Perfect Tense (befejezett jelenidő)
‐ Present Perfect vs. Simple Past Tense
‐ Present Perfect Continuous Tense (folyamatos befejezett jelenidő)
‐ Present Perfect vs Present Perfect Continuous Tense
‐ Simple Future Tense (egyszerű jövő idő) (shall, will)
‐ Past Perfect Tense (befejezett múltidő)
Függő beszéd: állító‐ és kérdőalak, kérés, felszólítás, parancs
Melléknévfokozás, összehasonlítás
too‐ enough használata
Vonatkozó névmások, Vonatkozói mellékmondatok (who, which,
that, where)
Infinitive vs Gerund (főnévi igenév ‐ing‐es alak)
Should, had better használata
Passives (Szenvedő szerkezet):
- egyszerű jelenidő, egyszerű múltidő
Conditional (Feltételes mód):
Conditional – Type 1
Conditional – Type 2
‐ if – when
Wishes (óhajok kifejezése): I wish/ if only
Question tags (utókérdések)
Tagadó kérdések
28
Komm. és civ. ismeretek
Személyes és telefonon történő megszólítás,(el)köszönés
Bemutatkozás állásinterjún
Fontosabb udvariassági kifejezések ismerete
Érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás
Megszólítás, elbúcsúzás személyes levélben és e‐mailben
Dicséret, kritika
Dolgok, személyek megnevezése, leírása
Gondolatok, történetek, filmek, könyvek tartalmának
összefoglalása
Lényeg kiemelése
brit és amerikai hírességek – példaképek
híres amerikai feltalálók és találmányok
újsághírek
B1.4. modul
Minimum óraszám 30
Maximum óraszám 36
29
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő lényegében megérti a köznyelvi
beszédet, ha az a számára ismert témákról (egészség, szabadidő, vásárlás,
étkezés, sport, időjárás, szálloda, posta stb.) folyik. Megérti a legfontosabb
információkat azokban a rádió‐ és tévéműsorokban, amelyek aktuális
eseményekről informálnak vagy megfelelnek személyes érdeklődésének,
amennyiben a beszéd tiszta, ismerős akcentussal folyik.
Megérti a fent felsorolt témájú szövegeket és az eseményekről, érzelmekről,
kívánságokról szóló magánleveleket.
Utazás közben és a mindennapi élet során előforduló helyzetekben képes a
mindennapi témákban beszélgetésben részt venni és beszélgetést
kezdeményezni. Eseményeket és élményeket összefüggően el tud mondani,
véleményét és terveit meg tudja indokolni illetve magyarázni. Képes
információcserére, képes megbirkózni kevésbé begyakorolt helyzetekkel.
Ismert vagy őt érdeklő témákban meg tud fogalmazni összefüggő szövegeket.
Magánlevélben be tud számolni élményeiről és érzelmeiről.
Anyanyelvén néhány mondatban össze tudja foglalni annak lényegét, amiről
német nyelven hallott vagy olvasott. Német nyelven össze tudja foglalni annak
az általános szövegnek a lényegét, amiről anyanyelvén hallott vagy olvasott.
A modul további célja, hogy a képzésben résztvevők fel tudjanak készülni
egy általános B1‐es szintű nyelvvizsgára. Vizsgafeladatokon keresztül
fejlesszék alapkészségeiket ( olvasott szöveg értése, íráskészség,
beszédkészség, hallott szöveg értése) Megismerjék a választott vizsga
írásbeli és szóbeli feladatait. Vizsgarutint szerezzenek. Mintafeladatsorokat
oldjanak meg.
Kétnyelvű vizsga esetén fejlesszék a mediációs készséget szóban és írásban
egyaránt.
A B1 szintű nyelvvizsgán előforduló típusfeladatok begyakorlása:
Hallott szöveg értését mérő feladatok megoldása
Írásbeli kifejezőkészséget mérő feladatok megoldása
Olvasott szöveg értését mérő feladatok megoldása
Beszédkészséget mérő feladatok megoldása
Közvetítőkészséget mérő feladatok megoldása
30
Tartalmi
követelmények
Témakör és szókincs:
Szolgáltatások
posta (levél, távirat‐ és pénzfeladás)
telefon (telefonbeszélgetés, mobiltelefon)
étterem (helyfoglalás, rendelés, fontosabb ételek, italok, fizetés)
vendégség (vendégek fogadása, bemutatás, kínálás, vendégségben
udvarias viselkedés)
bevásárlás (vásárlás áruházban, üzletekben, a legfontosabb élelmiszerek,
öltözködési és háztartási cikkek nevei)
Egészség, idő, időjárás
közérzet, gyakoribb betegségek
napi időjárás, évszakok
Nyelvtani egységek:
Igeidők:
‐ Simpe Present vs. Present Continuous Tense
‐ Simple Past Tense
‐ Past Continuous Tense
‐ Simple Past vs. Past Continuous Tenses
‐ Present Perfect Tense (befejezett jelenidő)
‐ Present Perfect vs. Simple Past Tense
‐ Present Perfect Continuous Tense (folyamatos befejezett jelenidő)
‐ Present Perfect vs Present Perfect Continuous Tense
‐ Simple Future Tense (egyszerű jövő idő) (shall, will)
‐ Past Perfect Tense (befejezett múlt idő)
Melléknévfokozás, összehasonlítás
too‐ enough használata
Vonatkozó névmások, Vonatkozói mellékmondatok (who, which, that,
where)
Infinitive vs Gerund (főnévi igenév ‐ing‐es alak)
Passives (Szenvedő szerkezet):
egyszerű jelen idő, egyszerű múlt idő
Conditional (Feltételes mód):
Conditional – Type 1
Conditional – Type 2
‐ if – when
Wishes (óhajok kifejezése): I wish/ if only
Question tags (utókérdések)
Tagadó kérdések
Komm. és civ. ismeretek
Tetszés, nem tetszés kifejezése
Akarat, szándék, kívánság kifejezése
Mindennapi, életszerű szituációk
időjárási hírek, jelentések olvasása, hallgatása
célnyelvi országok időjárási jellemzői
31
KER B2 szint minimális óraszám 276 maximális óraszám 360
A szinten a képzés
megkezdéséhez
szükséges bemeneti
kompetenciák
Az B2 szintre való bekapcsolódáshoz az előző modul tartalmának 60%‐os
ismerete szükséges. Ennek igazolása kétféleképpen történhet: A képzésbe
újonnan bekapcsolódni kívánó résztvevő min. 60%‐os eredménnyel képes a
szintfelmérő tesztet kitölteni vagy a résztvevő már rendelkezik az előző
tananyagegység elvégzéséről szóló Tanúsítvánnyal.
A képzésbe akkor is bekapcsolódhat a résztvevő, ha rendelkezik 12
hónapnál nem régebbi tanúsítvánnyal, amelyet azonos
programkövetelmény alapján állítottak ki, vagy egy 12 hónapnál nem
régebbi B1‐es szintű államilag elismert komplex nyelvvizsga bizonyítvány
is elfogadható.
A szint kimeneti
követelményei
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a hosszabb beszédeket és
előadásokat, illetve még a bonyolultabb érveléseket is követni tudja,
amennyiben a téma számára elég ismert. Többnyire megérti a híreket és az
aktuális eseményekről szóló műsorokat a tévében. Általában érti a filmeket,
ha a szereplők köznyelven beszélnek.
Szövegértés – Olvasás: El tudja olvasni azokat a cikkeket és beszámolókat,
amelyek jelenkori problémákkal foglalkoznak és szerzőjük véleményét,
nézetét fejtik ki. Megérti a kortárs irodalmi prózát.
Beszéd – Társalgás: Az anyanyelvi beszélővel természetes, könnyed és
közvetlen kapcsolatteremtésre képes. Aktívan részt tud venni az ismert
témákról folyó társalgásban úgy, hogy közben érvelve kifejti a véleményét.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Világosan és kellő részletességgel fejezi ki
magát számos, érdeklődési körébe tartozó témában. Ki tudja fejteni a
véleményét valamely aktuális témáról úgy, hogy részletezi a különböző
lehetőségek előnyeit és hátrányait.
Írás: Világos és részletes szövegeket tud alkotni az érdeklődési körébe
tartozó számos témáról. Tud olyan dolgozatot vagy beszámolót írni, amely
tájékoztat, érveket és ellenérveket sorakoztat fel valamiről. Levélben rá tud
világítani arra, hogy milyen jelentőséget tulajdonít az eseményeknek,
élményeknek.
A KER B2 szint
tartalmi
követelményei
Nyelvtani ismeretek
32
Az igeidők rendszere. Aktív és passzív mondatszerkesztés
Egyszerű igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Folyamatos igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Befejezett igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Folyamatos befejezett igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Passive: szenvedő szerkezet minden igeidőben
Passive: szenvedő szerkezet modális segédigékkel
Szenvedő szerkezetek kibővítése (it is said that…, he is thought to...)
Módbeli segédigék jelen, múlt ideje
kötelezettséget kifejező segédigék (should, have to, must)
képességet és bizonyosságot kifejező segédigék (can, could, be able
to)
valószínűséget kifejező segédigék (must, may, might, canʹt)
ʹwouldʹ és ʹused toʹ használata
ʹused to/be used to/get used toʹ használata
Okhatározói, célhatározói mondatok
Névelők: the, a, an, zero article
Relative pronoun: relative clause (vonatkozói mellékmondatok ‐
korlátozó/nem korlátozó vonatkozói mellékmondatok (defining és
non‐defining)
Vonzatos igék (phrasal verbs)
Melléknévfokozás rendhagyó melléknevekkel
A feltételes mód I. (First Conditional) és a jövő idő
Időhatározói mellékmondatok (time clauses + when/until)
Feltételes mód II. (Second Conditional)
Feltételes mód III. (Third Conditional)
Nem valós feltételes mód (unreal conditionals)
Műveltetés (causative structure – get, make, have)
Mennyiségek kifejezése (quantifiers)
Függő beszéd (állítások, kérdések és utasítások)
Melléknevek sorrendisége
Középfokú összehasonlítás (the...the...+comparatives)
Elbeszélő igeidők (narrative tenses)
Határozók és határozói kifejezések
Mennyiségi jelzők: all, every, etc.
A KER B2 szint
tartalmi
követelményei
Témakörök és szókincs
33
Az egyén és a család
Életkori jellemzők, viselkedési normák
Családformák, családi kötelékek, személyiségek fejlődése a családban,
barátságok, generációk kapcsolata
Szerepek a családban (hagyományos, modern)
Együttélési formák
Családi ünnepek, családi tradíciók
A munka/tanulás világa
Oktatás, iskolarendszerek, iskolai kötelezettségek, képességek/készségek
az iskolában, tanulási módszerek
Szervezett és önálló tanulás, egész életen át tartó tanulás
Iskolatípusok, vizsgák, értékelés, osztályzás
Iskolai hagyományok, iskolai élmények
A szakképzettség fontossága
Külföldi ösztöndíjak, csereprogramok
Esélyegyenlőség a tanulásban
Munkahely, munkakör, további tervek
Pályaválasztás
Népszerű foglalkozások, kereseti lehetőségek
Munkahelyi körülmények: előmenetel, munkával kapcsolatos problémák
Munkahelyszerzés, szociális problémák
A munkanélküliség kérdése, álláskeresés, önéletrajz, álláspályázat, interjú
Szokásos napi tevékenység otthon és a munkahelyen
Utazás, közlekedés
Közlekedés a városban és a városon kívül, gépjárművezetés, szabályok
betartása, utazás autóval, vonattal, hajóval és repülővel, ezek használata
üzleti út és nyaralás során
Utazás földön/vízen/levegőben
Nyaralás szervezése, repülőjegy foglalás, utazás megszervezése, utazási
formák, módok, utazási irodai szolgáltatások
Külföldi utazások célja, formái
Utazási formák: üzleti út, tanulmányi út és ösztöndíj, turistaút, egyéni és
szervezett utazás
Szálláslehetőségek, kemping
Utazási irodai szolgáltatások
Közlekedési szabályok, közlekedési morál (autóvezetők és gyalogosok,
járműveken utazók, motorosok, kerékpárosok)
Közlekedési gondok, közlekedésfejlesztés, közlekedésbiztonság
34
Az ideális világ
Lakásbérlés, bérleti költések, rezsi
Lakásvásárlás, lakáshitel
A ház vagy lakás leírása
A környék és a környezet leírása
A város v. település ill. kerület bemutatása, ahol lakik
Otthonteremtés, lakáshelyzet; az ideális lakóhely
A lakásfenntartás kérdései (költségek)
Diákszálló, albérlet: házirend, lehetőségek és tiltások
Generációk együttélése
Munkák a házban és a ház körül
Tágabb környezetünk problémái, környezeti ártalmak, újrahasznosítás,
alternatív energiaforrások
Növény‐ és állatvilág megóvása
Fogyasztói társadalom
Vásárlási szokások (különösen élelmiszer, ruha és háztartási cikkek
vásárlása; vásárlási lehetőségek és tapasztalatok; árak, a fizetési módok)
Kis boltok vs bevásárló központok (különböző üzlettípusok)
Reklámok, hirdetések
Házhozszállítás
Online rendelés
Vásárlói reklamációk
Szolgáltatások: posta, telefon, bank, Internet, rendőrség, autójavítás,
fodrász, tisztító, stb.; a szolgáltatások leírása, ezzel kapcsolatos
tapasztalatok
Egészség, betegség/Sport
Étkezési szokások, étterem, ételek, italok fogyasztása
Sport, sportolási lehetőségek, sport, mint életforma; tömegsport és
versenysport
Egészséges életmód fontossága, testi és lelki egészség, szűrővizsgálatok,
prevenció
Betegségek és kezelésük, tüneti kezelések, alternatív gyógymódok,
gyógykúrák
Orvosnál
Alkohol‐ és drogfogyasztás, dohányzás
Kultúra, szórakozás/Média
Mozi, színház vs TV, video, DVD, X‐box szórakozási formák,
tevékenységek bent és a szabadban
Zene fontossága, koncert
Könyv vs internet
Kommunikáció, kapcsolattartás
Mobiltelefon, a számítástechnika világa (internet, chat, e‐mail)
A nyelvtudás szerepe és fontossága a kommunikációban, az angol nyelv
fontossága; nyelvtanulási módszerek és lehetőségek
Közösségi média
Tömegtájékoztatás és véleményformálás (írott és elektronikus sajtó)
A számítógép szerepe a mindennapokban
Internet, közösségi oldalak
A kapcsolattartás egyéb eszközei (vezetékes telefon, fax, mobil, e‐mail)
Idő, időjárás
Időjárási katasztrófák, időjárás jelentés
Időjárás: az évszakokra jellemző időjárás, aktuális időjárás
35
A KER B2 szint
tartalmi
követelményei
Aktualitások
Bűnözés (kriminalitás, bűntények, büntetési módok)
Közéleti, gazdasági, művészeti és sport hírek
Az Európai Unió
Munkavállalás az EU‐ban, nyelvoktatás, nyelvtudás, elhelyezkedési
esélyek az EU‐ban
EU programok
Kapcsolatok más emberekkel: magánélet és Közélet
Barátok, ismerősök, iskola‐ és munkatársak
Öltözködés, divat
Társasági élet, összejövetelek, levelezés
Civil szervezetek
Ügyintézés a hivatalokban
Közbiztonság
Helyi közélet
Magyarország
Magyarország természeti értékei
Tájak, nevezetességek
Hagyományok, szokások, kulturális értékek
Nemzeti ünnepek
Nemzetiségek; a magyar mint nemzetiség más országokban
Célnyelvi országok
A célnyelvi ország(ok) főbb jellemzői (fekvés, nagyság, főváros, pénznem,
államforma)
Földrajzi értékek, turista látványosságok (éghajlat, tájak, városok)
Hagyományok, szokások, kultúra
Ünnepek
Étkezés, italozási szokások
Az éttermi és otthoni étkezés előnyei, hátrányai
Étkezési helyszínek és azok különbözőségei, azonosságai
A kulturált alkoholfogyasztás ismérvei
Az étkezési kultúra kérdései étkezési szokások
Egy‐két étel elkészítése
Otthoni vendéglátás, meghívás
A magyar konyha jellegzetességei
Nyelvtanulás és szocializáció
A nyelvtanulás különböző módjai, azok előnyei és hátrányai
A tudatos nyelvtanuló, nyelvtanulás ismérvei
Az önértékelés és önellenőrzés fontossága, módjai
A csoportos nyelvi kurzusok előnyei, hátrányai
Mások és önmagunk elfogadásának kérdései
36
Kommunikációs és civilizációs ismeretek
emberek jellemzése szűkebb és tágabb környezetünkben
tárgyak/helyek/emberek jellemzése
kialakult vélemény kifejtése
érvek/ellenérvek használata
a vitatkozás nyelvezetének fontossága
egyetértés / egyet nem értés kifejezése
panasztétel
kötelezettségek kifejezése
érvelés, pro‐kontra
véleménycsere
a beszédhelyzetnek megfelelő stílus használata
telefonbeszélgetések
a levélírás kifejezéseinek ismerete
kommunikáció telefonon keresztül
levelezés folytatása interneten keresztül
formális levél megírása
önéletrajz megírása és álláspályázat megfogalmazása
érdeklődés levélben és telefonon
cikkek megfogalmazása
információkérés és adás
érdeklődés kifejezése szóban és írásban
diagram elemzése
aktuális hírműsorok megértése
érdeklődés kifejezése a lakásbérlési lehetőségekről az angol nyelvű
országokban
munkaszüneti napok megismerése a célnyelvi országokban
bevásárlási lehetőségek forrás‐ és célnyelvi országban
természetvédelmi területek a forrás‐ és célnyelvi országban
alternatív gyógymódok véleményezése
úti‐beszámoló elkészítése/megfogalmazása
időjárás kitekintés
nyomatékosítás/kiemelés nyelvi eszközeinek használata
természeti katasztrófák ismertetése
riport készítése
ellentétes vélemények ütköztetése
célok megfogalmazása
meggyőzés írásban és szóban
kedvenc zenei számok szövegének megértése
37
Modulszerkezet‐azonosító: KER B2 / 1‐8
B2.1. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a lényeget az ismert
témaköröket érintő beszédekben, előadásokban.
Az ismert témákban és őt érdeklő kérdésekben ki tudja fejezni magát, képes
világos leírást adni, véleményét önállóan elmondani. (tanulás, munka, család)
Az ismert témakörökben és az őt érdeklő témákban képes világosan
megfogalmazni gondolatait, információt átadni.
Részletesen be tud számolni az iskolarendszerekről, a családban betöltött
hagyományos szerepekről.
Kellő részletességgel be tudja mutatni életpályáját.
Ismeri a vitatkozás és a hivatalos telefonálás szabályait.
Képes önéletrajzot írni és egy állást megpályázni.
38
Tartalmi követelmények Nyelvtani ismeretek
Az igeidők rendszere. Aktív és passzív mondatszerkesztés.
Egyszerű igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Folyamatos igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Befejezett igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Folyamatos befejezett igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Passive: szenvedő szerkezet minden igeidőben
Passive: szenvedő szerkezet modális segédigékkel
Témakörök és szókincs
Az egyén és a család
Életkori jellemzők, viselkedési normák
Családformák, családi kötelékek, személyiségek fejlődése a családban,
barátságok, generációk kapcsolata
Szerepek a családban (hagyományos, modern)
Együttélési formák
Családi ünnepek, családi tradíciók
A munka/tanulás világa
Oktatás, iskolarendszerek, iskolai kötelezettségek, képességek/készségek
az iskolában, tanulási módszerek
Szervezett és önálló tanulás, egész életen át tartó tanulás
Iskolatípusok, vizsgák, értékelés, osztályzás
Iskolai hagyományok, iskolai élmények
Nyelvtanulás, szakképzettség fontossága
Külföldi ösztöndíjak, csereprogramok
Esélyegyenlőség a tanulásban
Munkahely, munkakör, további tervek
Pályaválasztás
Népszerű foglalkozások, kereseti lehetőségek
Munkahelyi körülmények: előmenetel, munkával kapcsolatos problémák
Munkahelyszerzés, szociális problémák
A munkanélküliség kérdése, álláskeresés, önéletrajz, álláspályázat, interjú
Szokásos napi tevékenység otthon és a munkahelyen
Kommunikációs és civilizációs ismeretek
Emberek jellemzése szűkebb és tágabb környezetünkben
Tárgyak/helyek/emberek jellemzése
Kialakult vélemény kifejtése
Érvek/ellenérvek használata
A vitatkozás nyelvezetének fontossága
Egyetértés / egyet nem értés kifejezése
Kötelezettségek kifejezése
Érvelés, pro‐kontra
Véleménycsere
A beszédhelyzetnek megfelelő stílus használata
Telefonbeszélgetések
A levélírás kifejezéseinek ismerete
Kommunikáció telefonon keresztül
Levelezés folytatása interneten keresztül
Formális levél megírása
Önéletrajz megírása és álláspályázat megfogalmazása
Érdeklődés levélben és telefonon
39
B2.2. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tanayagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a lényeget az ismert
témaköröket érintő beszédekben, előadásokban, párbeszédekben.
Megérti a lényeget az elolvasott rövidebb szövegekben(utazás, közlekedés, egyén
és család, generációk együttélése, lakáskörülmények, otthonteremtés, stb.)
Az ismert témakörökben és az őt érdeklő témákban képes világosan
megfogalmazni gondolatait, információt átadni. Képes véleményét és
állásfoglalását kellő részletességgel kifejezni.
Képes képek értelmezésére és leírására is részletesen és átvitt értelemben is.
40
Tartalmi követelmények 1. Nyelvtani ismeretek
Modális segédigék múlt ideje, mellékmondatban
kötelezettséget kifejező segédigék (should, have to, must)
képességet és bizonyosságot kifejező segédigék (can, could, be able to)
valószínűséget kifejező segédigék (must, may, might, canʹt)
ʹwouldʹ és ʹused toʹ használata
ʹused to/be used to/get used toʹ használata
Okhatározói, célhatározói mondatok
Névelők: the, a, an, zero article
Relative pronoun: relative clause (vonatkozói mellékmondatok ‐
korlátozó/nem korlátozó vonatkozói mellékmondatok (defining és non‐
defining))
Vonzatos igék (phrasal verbs)
2. Témakörök és szókincs
Utazás, közlekedés
Közlekedés a városban és a városon kívül, gépjárművezetés, szabályok
betartása, utazás autóval, vonattal, hajóval és repülővel, ezek használata
üzleti út és nyaralás során
Utazás földön/vízen/levegőben
Nyaralás szervezése, repülőjegy foglalás, utazás megszervezése, utazási
formák, módok, utazási irodai szolgáltatások
Külföldi utazások célja, formái
Utazási formák: üzleti út, tanulmányi út és ösztöndíj, turistaút, egyéni és
szervezett utazás
Szálláslehetőségek, kemping
Utazási irodai szolgáltatások
Közlekedési szabályok, közlekedési morál (autóvezetők és gyalogosok,
járműveken utazók, motorosok, kerékpárosok)
Közlekedési gondok, közlekedésfejlesztés, közlekedésbiztonság
Az ideális világ
Lakásbérlés, bérleti költések, rezsi
Lakásvásárlás, lakáshitel
A ház vagy lakás leírása
A környék és a környezet leírása
A város v. település ill. kerület bemutatása, ahol lakik
Otthonteremtés, lakáshelyzet; az ideális lakóhely
A lakásfenntartás kérdései (költségek)
Diákszálló, albérlet: házirend, lehetőségek és tiltások
Generációk együttélése
Munkák a házban és a ház körül
Tágabb környezetünk problémái, környezeti ártalmak, újrahasznosítás,
alternatív energiaforrások
Növény‐ és állatvilág megóvása
3. Kommunikációs és civilizációs ismeretek
Kötelezettségek kifejtése
Érvelés, véleménycsere
Tárgyak/helyek/emberek jellemzése
Kialakult vélemény kifejtése
Kommunikáció telefonon keresztül, érdeklődés szóban és írásban, aktuális
hírműsorok megértése
Érdeklődés kifejtése a lakásbérlési lehetőségekről az angol nyelvű országok
nagyvárosaiban
Ismeret megszerzése a kulturális sokszínűségről a célnyelvi országokban
Az ideális világkép kifejtése
Levelezés folytatása interneten keresztül idegen nyelvűekkel
41
B2.3. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő képes beszélgetésbe
bekapcsolódni, fenntartani a beszélgetést valamint befejezni azt.
Az ismert témakörökben és az őt érdeklő témákban képes világosan
megfogalmazni gondolatait, információt átadni változatos nyelvi eszközök
felhasználásával. Képes közlések megfogalmazására, események elbeszélésére, érzelmek
kifejezésére összetett struktúrába rendezett válaszadással. (fogyasztói
társadalom, kommunikáció és kapcsolattartás)
Képes a beszédhelyzetnek megfelelő stílust alkalmazni.
Képes reklámok tartalmát részletesen elemezni.
Képes véleményét kifejezni írásban az ismert nyelvi szerkezetek
felhasználásával és képes véleményét megfelelő érvekkel alátámasztani.
Meg tudja írni önéletrajzát a célnyelven.
Ismeri a levelezés és emailezés szabályait. (formális és informális)
42
Tartalmi követelmények 1. Nyelvtani ismeretek
mennyiségek kifejezése (quantifiers)
névelők használatának szabálya
igei tárgyak formája (gerund vagy infinitive)
ige és melléknév+előljárószó használata (connectors)
függő beszéd (állítások, kérdések és utasítások)
szenvedő szerkezet (be+past participle)
korlátozó/nem korlátozó vonatkozói mellékmondatok (defining és non‐
defining)
feltételes mód III.(Third Conditional)
indirekt kérdések
utókérdések (question tag) ismétlése
2. Témakörök és szókincs
Fogyasztói társadalom
Vásárlási szokások (különösen élelmiszer, ruha és háztartási cikkek
vásárlása; vásárlási lehetőségek és tapasztalatok; árak, a fizetési módok)
Kis boltok vs bevásárló központok (különböző üzlettípusok)
Reklámok, hirdetések
Házhozszállítás
Online rendelés
Vásárlói reklamációk
Szolgáltatások: posta, telefon, bank, Internet, rendőrség, autójavítás,
fodrász, tisztító, stb.; a szolgáltatások leírása, ezzel kapcsolatos
tapasztalatok
Kommunikáció, kapcsolattartás
Mobiltelefon, a számítástechnika világa (internet, chat, e‐mail)
A nyelvtudás szerepe és fontossága a kommunikációban, az angol nyelv
fontossága; nyelvtanulási módszerek és lehetőségek
Közösségi média
Tömegtájékoztatás és véleményformálás (írott és elektronikus sajtó)
A számítógép szerepe a mindennapokban
Internet, közösségi oldalak
A kapcsolattartás egyéb eszközei (vezetékes telefon, fax, mobil, e‐mail)
3. Kommunikációs és civilizációs ismeretek
formális levél megírása
önéletrajz megírása
érdeklődés levélben és telefonon
cikkek megfogalmazása
információ kérés és adás
munkaszüneti napok megismerése a célnyelvi országokban
bevásárlási lehetőségek megismerése Londonban
a beszédhelyzetnek megfelelő stílus használata
telefonbeszélgetések
a levélírás kifejezéseinek ismerete
kommunikáció telefonon keresztül
levelezés folytatása interneten keresztül
43
B2.4. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a lényeget az ismert
témaköröket érintő beszédekben, előadásokban, TV műsorokban.
Képes önálló véleményt megfogalmazni különböző dolgokról, mint például
egészség, betegség, sport, szórakozás, kultúra, média..
Képes jövőbeli tervek, szándékok részletes megfogalmazására.
Ismeri a vita beszédfordulatait és udvarias stíluselemeit. Tud panaszt tenni
Ismeri az esszéírás szabályait és alkalmazni is tudja őket.
Meg tud fogalmazni egy útibeszámolót vagy élménybeszámolót.
44
Tartalmi követelmények 1. Nyelvtani ismeretek
Módbeli segédigék jelen, múlt ideje
- kötelezettséget kifejező segédigék (should, have to, must)
- képességet és bizonyosságot kifejező segédigék (can, could, be able to)
- valószínűséget kifejező segédigék (must, may, might, canʹt)
ʹwouldʹ és ʹused toʹ használata
ʹused to/be used to/get used toʹ használata
Okhatározói, célhatározói mondatok
Névelők: the, a, an, zero article
Relative pronoun: relative clause (vonatkozói mellékmondatok ‐
korlátozó/nem korlátozó vonatkozói mellékmondatok (defining és non‐
defining))
Vonzatos igék (phrasal verbs)
Melléknévfokozás rendhagyó melléknevekkel
a feltételes mód I. (First Conditional) és a jövő idő
időhatározói mellékmondatok (time clauses + when/until)
feltételes mód II. (Second Conditional)
feltételes mód III. (Third Conditional)
nem valós feltételes mód (unreal conditionals)
2. Témakörök és szókincs
Egészség, betegség/Sport
Étkezési szokások, étterem, ételek, italok fogyasztása
Sport, sportolási lehetőségek, sport, mint életforma; tömegsport és
versenysport
Egészséges életmód fontossága, testi és lelki egészség, szűrővizsgálatok,
prevenció
Betegségek és kezelésük, tüneti kezelések, alternatív gyógymódok,
gyógykúrák
Orvosnál
Alkohol‐ és drogfogyasztás, dohányzás
Kultúra, szórakozás/Média
Mozi, színház vs TV, video, DVD, X‐box szórakozási formák,
tevékenységek bent és a szabadban
Zene fontossága, koncert
Könyv vs internet
A média és a kultúra kapcsolata
Szenzáció és hírközlés
3. Kommunikációs és civilizációs ismeretek
jövőbeli szándékok kifejezése
rövid beszámolók megírása, tervek készítése
egyetértés és egyet nem értés kifejezése
emberek jellemzése, vágyak/szándékok kinyilvánítása
helyek jellemzése
állapot/érzések kifejezése
panasztétel
alternatív gyógymódok véleményezése
esszéírás
útibeszámoló elkészítése/megfogalmazása
kedvenc zenei számok szövegének megértése
45
B2.5. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő az ismert témákban és őt érdeklő
kérdésekben (aktualitások, időjárás, katasztrófák, bűnüldözés), ki tudja fejezni
magát, képes világos leírást adni, véleményét önállóan elmondani. Képes
beszélgetésbe bekapcsolódni, fenntartani a beszélgetést valamint befejezni azt.
Az ismert témakörökben és az őt érdeklő témákban képes világosan
megfogalmazni gondolatait, információt átadni, koherens, összetett mondatokat
alkotni. Képes érvek, ellenérvek felsorakoztatására.
Össze tud hasonlítani dolgokat az előnyök és hátrányok összevetésével.
Képes világosan megfogalmazni gondolatait, információt átadni változatos
nyelvi eszközök felhasználásával.
Képes egy kb. 150 – 200 szavas köznyelvi szövegben előforduló ismeretlen
nyelvi elemek jelentésének kikövetkeztetésére.
Tartalmi követelmények 1. Nyelvtani ismeretek
a feltételes mód I. (First Conditional) és a jövő idő
időhatározói mellékmondatok (time clauses + when/until)
feltételes mód II. (Second Conditional)
feltételes mód III. (Third Conditional)
nem valós feltételes mód (unreal conditionals)
műveltetés (causative structure – get, make, have)
mennyiségek kifejezése (quantifiers)
függő beszéd (állítások, kérdések és utasítások)
melléknevek sorrendisége
középfokú összehasonlítás (the...the...+comparatives)
elbeszélő igeidők (narrative tenses)
2. Témakörök és szókincs
Idő, időjárás
Időjárási katasztrófák, időjárás jelentés
Időjárás: az évszakokra jellemző időjárás, aktuális időjárás
Aktualitások
Bűnözés (kriminalitás, bűntények, büntetési módok)
Közéleti, gazdasági, művészeti és sport hírek
3. Kommunikációs és civilizációs ismeretek
időjárás kitekintés
nyomatékosítás/kiemelés nyelvi eszközeinek használata
természeti katasztrófák ismertetése
riport készítése
ellentétes vélemények ütköztetése
célok megfogalmazása
meggyőzés írásban és szóban
46
B2.6. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő az ismert témákban és őt érdeklő
kérdésekben kellő részletességgel ki tudja fejezni magát, képes világos leírást
adni, véleményét önállóan, koherens összetett mondatokban elmondani
változatos nyelvi eszközök felhasználásával. Képes alternatív lehetőségekről
beszélni, problémákat felvetni és a lehetséges megoldásokat vázolni.
Képes udvariasan vitákba bocsátkozni és véleménycserét folytatni. Képes
beszélgetést folytatni a megfelelő stílusban (formális, informális), vitát folytatni
álláspontjának megvédésére.
Tartalmi követelmények 1. Nyelvtani ismeretek
Az igeidők rendszere. Aktív és passzív mondatszerkesztés.
Egyszerű igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Folyamatos igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Befejezett igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Folyamatos befejezett igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Passive: szenvedő szerkezet minden igeidőben
Passive: szenvedő szerkezet modális segédigékkel
szenvedő szerkezetek kibővítése (it is said that…, he is thought to...)
Módbeli segédigék jelen, múlt ideje
kötelezettséget kifejező segédigék (should, have to, must)
képességet és bizonyosságot kifejező segédigék (can, could, be able to)
valószínűséget kifejező segédigék (must, may, might, canʹt)
ʹwouldʹ és ʹused toʹ használata
ʹused to/be used to/get used toʹ használata
Relative pronoun: relative clause (vonatkozói mellékmondatok ‐
korlátozó/nem korlátozó vonatkozói mellékmondatok (defining és non‐
defining))
Vonzatos igék (phrasal verbs)
2. Témakörök és szókincs
Az Európai Unió
Munkavállalás az EU‐ban
Nyelvoktatás, nyelvtudás, elhelyezkedési esélyek az EU‐ban
EU programok
Kapcsolatok más emberekkel: magánélet és Közélet
Barátok, ismerősök, iskola‐ és munkatársak
Öltözködés, divat
Társasági élet, összejövetelek, levelezés
Civil szervezetek
Ügyintézés a hivatalokban
Közbiztonság
Helyi közélet
3. Kommunikációs és civilizációs ismeretek
kialakult vélemény kifejtése
érvek/ellenérvek használata
a vitatkozás nyelvezetének fontossága
egyetértés / egyet nem értés kifejezése
kötelezettségek kifejezése
érvelés, pro‐kontra
véleménycsere
a beszédhelyzetnek megfelelő stílus használata
47
B2.7. modul
Minimum óraszám 30
Maximum óraszám 36
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő képes társalgásban a megfelelő
stílus alkalmazásával megnyilvánulni.
Képes érvek és ellenérvek felsorakoztatására és indoklására
Következtetéseket és összefüggéseket tud leírni.
Képes jórészt ismert nyelvi eszközöket tartalmazó párbeszéd, monológ
lényeges elemeinek megértésére anyanyelvi beszélő átlagos tempójú
mindennapi témáról szóló beszédének megértésére.
Képes véleménye kifejezésére a témák széles körében.
Tartalmi követelmények 1. Nyelvtani ismeretek
Az igeidők rendszere. Aktív és passzív mondatszerkesztés.
Egyszerű igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Folyamatos igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Befejezett igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Folyamatos befejezett igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
2. Témakörök és szókincs
Magyarország
Magyarország természeti értékei
Tájak, nevezetességek
Hagyományok, szokások, kulturális értékek
Nemzeti ünnepek
Nemzetiségek; a magyar, mint nemzetiség más országokban
Célnyelvi országok
A célnyelvi ország(ok) főbb jellemzői (fekvés, nagyság, főváros, pénznem,
államforma)
Földrajzi értékek, turista látványosságok (éghajlat, tájak, városok)
Hagyományok, szokások, kultúra
Ünnepek
3. Kommunikációs és civilizációs ismeretek
kialakult vélemény kifejtése
érvek/ellenérvek használata
a vitatkozás nyelvezetének fontossága
egyetértés / egyet nem értés kifejezése
kötelezettségek kifejezése
érvelés, pro‐kontra
véleménycsere
a beszédhelyzetnek megfelelő stílus használata
48
B2.8. modul
Minimum óraszám 30
Maximum óraszám 36
49
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a hosszabb beszédeket és
előadásokat, ha témájuk az általános műveltséget nem haladja meg vagy
érdeklődésének megfelel. A rádiós és televíziós hírműsorokat, informatív
műsorokat és a köznyelven beszélő filmek lényegét is megérti.
Magas fokú önállósággal olvas. El tudja olvasni és megérti a jelen legfontosabb
problémáival kapcsolatos szövegeket, újságcikkeket, megérti a szerzők
álláspontját. Megérti a különböző használati utasításokat, prospektusokat.
Folyékonyan ki tudja fejezni magát, birtokában van a beszélgetést fenntartó
technikáknak. Véleményét, álláspontját a beszélgetésben képes kifejezni és
megindokolni. Anyanyelvi beszélőkkel is természetesen kommunikál. A
hétköznapi élet és az aktuálisan érdekes, illetve az őt érdeklő témákban képes
részletes leírást adni, véleményét önállóan és összefüggően kifejteni. Széleskörű
szókinccsel rendelkezik, de nehézségei vannak az idiómák megértésével.
Alkalmazkodni tud a társalgás irányához, menetéhez, stílusához. Időnként
kisebb mondatszerkezeti hibák még előfordulhatnak, de ezek ritkák, utólag
gyakran kijavítja.
A mindennapi élet témaköreiben és az őt érdeklő témákban képes világos és jól
tagolt szöveget írni. Fogalmazásban vagy beszámolóban át tudja adni az
információkat. Hivatalos levélben a levélforma követelményeinek betartásával
meg tudja fogalmazni a levél célját és képes megindokolni véleményét.
Helyesírása és központosítása elfogadhatóan helyes.
A modul további célja, hogy a képzésben résztvevők fel tudjanak készülni
egy általános B2‐es szintű nyelvvizsgára. Vizsgafeladatokon keresztül
fejlesszék alapkészségeiket ( olvasott szöveg értése, íráskészség,
beszédkészség, hallott szöveg értése). Megismerjék a választott vizsga
írásbeli és szóbeli feladatait. Vizsgarutint szerezzenek. Mintafeladatsorokat
oldjanak meg.
Kétnyelvű vizsga esetén fejlesszék a mediációs készséget szóban és írásban
egyaránt.
A B2 szintű nyelvvizsgán előforduló típusfeladatok begyakorlása:
Hallott szöveg értését mérő feladatok megoldása
Írásbeli kifejezőkészséget mérő feladatok megoldása
Olvasott szöveg értését mérő feladatok megoldása
Beszédkészséget mérő feladatok megoldása
Közvetítőkészséget mérő feladatok megoldása
50
Tartalmi követelmények 1. Nyelvtani ismeretek
Az igeidők rendszere. Aktív és passzív mondatszerkesztés.
Egyszerű igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Folyamatos igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Befejezett igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Folyamatos befejezett igeidők (múlt, jelen, jövő idő kifejezése)
Passive: szenvedő szerkezet minden igeidőben
Passive: szenvedő szerkezet modális segédigékkel
szenvedő szerkezetek kibővítése (it is said that…, he is thought to...)
Módbeli segédigék jelen, múlt ideje
kötelezettséget kifejező segédigék (should, have to, must)
képességet és bizonyosságot kifejező segédigék (can, could, be able to)
valószínűséget kifejező segédigék (must, may, might, canʹt)
ʹwouldʹ és ʹused toʹ használata
ʹused to/be used to/get used toʹ használata
Relative pronoun: relative clause (vonatkozói mellékmondatok ‐
korlátozó/nem korlátozó vonatkozói mellékmondatok (defining és non‐
defining))
2. Témakörök és szókincs
Étkezés, italozási szokások
Az éttermi és otthoni étkezés előnyei, hátrányai
Étkezési helyszínek és azok különbözőségei, azonosságai
A kulturált alkoholfogyasztás ismérvei
Az étkezési kultúra kérdései étkezési szokások
Egy‐két étel elkészítése
Otthoni vendéglátás, meghívás
A magyar konyha jellegzetességei
Nyelvtanulás és szocializáció
A nyelvtanulás különböző módjai, azok előnyei és hátrányai
A tudatos nyelvtanuló, nyelvtanulás ismérvei
Az önértékelés és önellenőrzés fontossága, módjai
A csoportos nyelvi kurzusok előnyei, hátrányai
Mások és önmagunk elfogadásának kérdései
3. Kommunikációs és civilizációs ismeretek
az angol és amerikai étkezési szokások ismerete
tipikus angol és amerikai ételek és azok elkészítése
kialakult vélemény kifejtése
érvek/ellenérvek használata
a vitatkozás nyelvezetének fontossága
egyetértés / egyet nem értés kifejezése
kötelezettségek kifejezése
51
KER C1 szint minimális óraszám 276 maximális óraszám 360
A szinten a képzés
megkezdéséhez
szükséges bemeneti
kompetenciák
A C1 szintre való bekapcsolódáshoz az előző modul tartalmának 60%‐os
ismerete szükséges. Ennek igazolása kétféleképpen történhet: A képzésbe
újonnan bekapcsolódni kívánó résztvevő min. 60%‐os eredménnyel képes a
szintfelmérő tesztet kitölteni vagy a résztvevő már rendelkezik az előző
tananyagegység elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal.
A képzésbe akkor is bekapcsolódhat a résztvevő, ha rendelkezik 12
hónapnál nem régebbi tanúsítvánnyal, amelyet azonos
programkövetelmény alapján állítottak ki vagy egy 12 hónapnál nem
régebbi B2‐es szintű államilag elismert komplex nyelvvizsga bizonyítvány
is elfogadható.
A szint kimeneti
követelményei
Szövegértés – Hallás utáni értés: Még a nem világosan szerkesztett és
rejtett jelentéstartalmú, hosszú szöveget is megérti. Szinte erőfeszítés nélkül
érti meg a tévéműsorokat és a filmeket.
Szövegértés – Olvasás: Megérti a hosszú, összetett, tényszerű és irodalmi
szövegeket; érzékeli bennük a különböző stílusjegyeket. A szakmai cikkeket
és a hosszú műszaki leírásokat akkor is megérti, ha nem kapcsolódnak
szakterületéhez.
Beszéd – Társalgás: Folyamatosan és gördülékenyen fejezi ki magát, ritkán
keresi a szavakat és kifejezéseket. A nyelvet könnyeden és hatékonyan
használja a különböző társadalmi és szakmai kapcsolatokban. Gondolatait,
véleményét pontosan ki tudja fejteni; hozzászólásait a beszélőtársakéhoz
tudja kapcsolni.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Világosan és részletesen tud leírni bonyolult
dolgokat úgy, hogy más kapcsolódó témaköröket is bevon, egyes elemeket
részletez, és mondanivalóját megfelelően fejezi be.
Írás: Képes arra, hogy álláspontját világos, jól szerkesztett szövegben
fogalmazza meg. Levélben, dolgozatban, beszámolóban úgy tud összetett
témákról írni, hogy a fontosnak tartott dolgokat kiemeli. Stílusát az
olvasóhoz tudja igazítani.
52
A KER C1 szint tartalmi
követelményei Nyelvtani ismeretek
Igeidők:
Jelen idők:
Simple Present vs Present Continuous Tense (egyszerű és folyamatos jelen
idő)
Simple Present Perfect vs Present Perfect Continuous Tense (egyszerű és
folyamatos befejezett jelen idő)
Múlt idők:
Simple Past vs Past Continuous Tense (egyszerű és folyamatos múlt idő)
Simple Past Perfect vs Past Perfect Continuous Tense (egyszerű és
folyamatos befejezett múlt idő)
Jövő idők:
Simple Future vs Future Continuous Tense (egyszerű és folyamatos jövő
idő)
Simple Future Perfect vs Future Perfect Continuous Tense (egyszerű és
folyamatos befejezett jövő idő)
used to vs would szerkezet
was / were going to szerkezet
was/ were about to szerkezet
Feltételes mód:
Conditional – Type Zero
Conditional – Type 1
Conditional – Type 2
Conditional – Type 3
mixed conditions
Szenvedő szerkezet:
szenvedő szerkezet múlt, jelen és jövő időkben
segédigék szenvedő szerkezete
Függő beszéd:
állító‐, kérdőmondatok, kérések, utasítások
Módbeli segédigék áttekintése:
Kötelezettséget, megengedést és képességet kifejező modális segédigék:
must, have to, need, need to, should, ought to, may/might, can, canʹt, could,
couldn’t, will, would rather; had better etc.
segédigék múlt, jelen és jövő ideje
Mellékmondatok:
vonatkozói mellékmondatok
célhatározói mellékmondatok
Causative structure (műveltető szerkezet)
melléknevek, határozók és fokozásuk, összehasonlítás
Egyenes vs fordított szórend
Kötőszavak
Word formation (Szóképzés)
53
A KER C1 szint tartalmi
követelményei Témakörök és szókincs
Egyén és társadalom
Család és társadalom
Házasság/válás
Generációs különbségek, különböző generációk együttélése
Beilleszkedési problémák
A nevelés színtere: iskolai és iskolán kívüli nevelés
Ambíciók/karrierépítés
Együttélési formák
Kisebbségek/Nemzetiségek
Aktuális társadalmi problémák
Hasonlóságok és különbségek az emberek között
Különbözőségek és azok kezelése
Lakóhely/A szűkebb és tágabb környezetünk
Lakástípusok: családi ház, lakás, öröklakás, bérlakás: (Különbségeik,
előnyeik és hátrányaik, Lakásépítés, ingatlanárak, ingatlanhiány, banki
hitelek rendszere és hatása az ingatlanpiacra)
Az ideális otthon (feltételei, lehetőségei)
A szűkebb környezetünk problémái
A tágabb környezetünk problémái (túlnépesedés, éhínség a harmadik
világban, a természeti katasztrófák: szennyezés, éghajlatváltozás,
ózonlyuk, stb.)
A munka és tanulás világa
Pályaválasztás, felkészülés a továbbtanulásra, esélyegyenlőség, életen át
tartó tanulás
Karrierépítés
Női munkaerő, nők a munkaerőpiacon, magas beosztású női vezetők
Továbbképzés és átképzés
Munkanélküliség
Az iskolai nyelvoktatás hatékonysága
Utazás / Közlekedés
Közlekedési morál Magyarországon és külföldön, közlekedési szabályok
betartása, udvariasság és türelmetlenség a közlekedésben
Hazai és a külföldi (pl. célországi) viszonyok áttekintése
Baleset, balesetmegelőzés, a balesetek okai, ittas vezetés, diszkó balesetek
A közlekedés / utak fejlesztése
Tömegközlekedés fejlesztése
Étkezés/Ételek
Egészséges és egészségtelen táplálkozás és az életmód kapcsolata
Éttermek, vendéglők itthon és külföldön
Túltápláltság és fogyókúra
A magyar konyha összehasonlítása más országokéval
Étkezési szokások itthon és külföldön, viselkedés az asztalnál
Egészségügy, sport, időjárás
Egészségvédelem, az egészséges életmód feltételei
Gyakori betegségek, rendszeres orvosi vizsgálat
Társadalombiztosítás, egészségügy
Népességcsökkenés, túlnépesedés
Családok anyagi helyzete, nyugdíjrendszer
Orvostudomány fejlődése. Természetgyógyászat. Gyógyszerfogyasztás,
gyógyszerárak
Függőségek és azok kezelése (dohányzás, ital, kábítószerek elterjedtsége)
A fertőző betegségek kialakulása, okai, gyógyításuk, megelőzések
A sport szerepe az egészség megőrzésében
54
A KER C1 szint tartalmi
követelményei
Szolgáltatások, kereskedelem
Piac, áruellátás, választék, panaszkezelés
Bevásárlóközpontok és kisboltok
Piacok, feketekereskedelem
Hirdetések, reklámok
Társadalom
Gazdasági helyzet
Állami intézmények
Alapvető jogaink
Legfontosabb jogi intézményeink
Célnyelvi országok
A magyartól eltérő szokások
A magyartól eltérő társadalmi szerkezet
A célnyelvi országok gazdasági helyzete
A célnyelvi országok légköre
A KER C1 szint tartalmi
követelményei Kommunikációs és civilizációs ismeretek
Kommunikációs ismeretek:
saját álláspontunk kifejtése
reagálás ellenkező álláspontra
információk bemutatása, összehasonlítása
előnyök és hátrányok felsorolása
érvelés: érvek, ellenérvek kifejtése
idiómák, köznyelvi fordulatok használata
zökkenőmentes kommunikáció kezdeményezése, fenntartása és
lezárása
okok és következmények felsorolása
információ és tanács megértése, információ átadása,
információcsere
hatékony részvétel interjúban akár interjúkészítőként, akár
interjúalanyként
formális telefonbeszélgetések megértése és lefolytatása
hivatali kommunikáció nyelvi kifejezőeszközei szóban és írásban
bátorítás, bátorítás elfogadása, visszautasítása
pozitív, negatív és kritikus álláspont megfogalmazása
vita
spekuláció
döntéshozatal
Civilizációs ismeretek:
brit vs magyar egyetemek összehasonlítása
nyelvtanulás külföldön
hazai és külföldi (célországi) tapasztalatok összehasonlítása
55
Modulszerkezet‐azonosító: KER C1 / 1‐8
C1.1. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő követni tudja a hosszabb
beszédeket és előadásokat, ha témájuk megfelel az általános műveltségnek illetve
az érdeklődésének. A rádiós és televíziós műsorok és a köznyelven beszélő
filmek lényegét is megérti.
Magas fokú önállósággal olvas. El tudja olvasni és megérti a jelen legfontosabb
problémáival kapcsolatos szövegeket, újságcikkeket, megérti a szerzők
álláspontját.
Gazdag szókinccsel és választékosan tudja visszaadni az újságcikkek vagy hírek
tartalmát.
Alkalmazkodni tud a társalgás irányához, menetéhez, stílusához. Időnként
kisebb mondatszerkezeti hibák még ritkán előfordulhatnak, de ezeket
gyakran kijavítja.
Tud idiómákat használni a család témakörrel kapcsolatban.
A mindennapi élet témaköreiben ( egyén és társadalom, szűkebb és tágabb
környezetünk) és az őt érdeklő témákban képes világos és jól tagolt szöveget írni.
Fogalmazásban vagy beszámolóban át tudja adni az információkat.
56
Tartalmi
követelmények
Témakör és Szókincs:
Egyén és társadalom
Család és társadalom
Generációs különbségek, különböző generációk együttélése
Beilleszkedési problémák
A nevelés színtere: iskolai és iskolán kívüli nevelés
Ambíciók/karrierépítés
Együttélési formák
Kisebbségek/Nemzetiségek
Aktuális társadalmi problémák
Hasonlóságok és különbségek az emberek között
Különbözőségek és azok kezelése
Lakóhely/A szűkebb és tágabb környezetünk
Lakástípusok: családi ház, lakás, öröklakás, bérlakás:
(Különbségeik, előnyeik és hátrányaik, Lakásépítés, ingatlanárak,
ingatlanhiány, banki hitelek rendszere és hatása az ingatlanpiacra)
Az ideális otthon (feltételei, lehetőségei)
A szűkebb környezetünk problémái
A tágabb környezetünk problémái (túlnépesedés, éhínség a
harmadik világban, a természeti katasztrófák: szennyezés,
éghajlatváltozás, ózonlyuk, stb)
Nyelvtani egységek:
Jelen idők:
Simple Present vs Present Continuous Tense (egyszerű és
folyamatos jelen idő)
Simple Present Perfect vs Present Perfect Continuous Tense
(egyszerű és folyamatos befejezett jelen idő)
Múlt idők:
Simple Past vs Past Continuous Tense (egyszerű és folyamatos
múlt idő)
Simple Past Perfect vs Past Perfect Continuous Tense (egyszerű és
folyamatos befejezett múlt idő)
used to vs would szerkezet
was / were going to szerkezet
was/ were about to szerkezet
Feltételes mód: Conditional – Type Zero
Conditional – Type 1
Conditional – Type 2
Conditional – Type 3
mixed conditions
Komm. és civ. ismeretek:
családdal kapcsolatos szókapcsolatok, idiómák
együttélési problémák
iskolával kapcsolatos szókapcsolatok, idiómák
együttélési formák, szókapcsolatai
saját álláspontunk kifejtése
reagálás ellenkező álláspontra
információk bemutatása, összehasonlítása
előnyök és hátrányok felsorolása hazai és külföldi (célországi) tapasztalatok összehasonlítása
57
C1.2. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő gördülékenyen fejezi ki magát,
időnként keresgélve a szavakat.
Világos leírást tud adni dolgokról, gondolatait magabiztosan képes
kifejezni.
Időnként kisebb mondatszerkezeti hibák még ritkán előfordulhatnak, de
ezeket gyakran kijavítja.
Magas fokú önállósággal olvas, megérti a hosszú, összetett, tényszerű
szövegeket és követni tudja az irodalmi és szakmai szövegek lényegét is.
Felismeri a stílusbeli különbségeket.
Képes szakszövegből is információt, véleményt részletesen összefoglalni.
Képes interjúban hatékonyan részt venni, akár interjúalanyként, akár az
interjú készítőjeként.
Zökkenőmentes kommunikációra képes: Képes beszédet megfelelően
kezdeményezni, fenntartani és lezárni.
58
Tartalmi
követelmények
Témakör és Szókincs:
A munka és tanulás világa
Pályaválasztás, felkészülés a továbbtanulásra, esélyegyenlőség,
életen át tartó tanulás
Karrierépítés
Női munkaerő, nők a munkaerőpiacon, magas beosztású női
vezetők
Továbbképzés és átképzés
Munkanélküliség
Az iskolai nyelvoktatás hatékonysága
Nyelvtani egységek:
A felsőfokú szintnek megfelelő nyelvtani szabályok áttekintése, átismétlése,
bővítése és rögzítése
Szenvedő szerkezet:
szenvedő szerkezet múlt, jelen és jövő időkben
segédigék szenvedő szerkezete
Függő beszéd:
állító‐, kérdőmondatok, kérések, utasítások
Módbeli segédigék áttekintése:
Kötelezettséget, megengedést és képességet kifejező modális segédigék:
must, have to, need, need to, should, ought to, may/might, can, canʹt,
could, couldn’t, will, would rather; had better etc.
segédigék múlt, jelen és jövő ideje
Komm. és civ. ismeretek:
idiómák, köznyelvi fordulatok használata
zökkenőmentes kommunikáció kezdeményezése, fenntartása és
lezárása
okok és következmények felsorolása
információ és tanács megértése, információ átadása,
információcsere
hatékony részvétel interjúban akár interjúkészítőként, akár
interjúalanyként
C1.3. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
59
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő folyékony beszédtempóban jól ki
tudja fejezni magát, részt tud venni a társalgásban, azt képes megfelelően
kezdeményezni és befejezni. Alkalmazkodni tud a társalgás irányához,
menetéhez, stílusához.
Szakterületén kívül eső témákról is tud beszélni felkészülés nélkül.
Világos és jól szerkesztett szövegeket képes alkotni főként általános témákról, de
elméleti témákról is ki tudja fejteni gondolatait (egészséges ételek, betegségek
kialakulása, túltápláltság és fogyókúra, étkezési szokások, stb.)
Véleményét írásban, változatos nyelvi eszközök felhasználásával jól
szerkesztett formában különböző stílusjegyeket figyelembe véve fejezi ki.
Tud hivatalos és magán emaileket írni.
60
Tartalmi
követelmények
Témakör és Szókincs:
Étkezés/Ételek
Egészséges és egészségtelen táplálkozás és az életmód kapcsolata
Éttermek, vendéglők itthon és külföldön
Túltápláltság és fogyókúra
A magyar konyha összehasonlítása más országokéval
Étkezési szokások itthon és külföldön, viselkedés az asztalnál
Egészségügy, sport, időjárás
Egészségvédelem, az egészséges életmód feltételei
Gyakori betegségek, rendszeres orvosi vizsgálat
Társadalombiztosítás, egészségügy
Népességcsökkenés, túlnépesedés
Családok anyagi helyzete, nyugdíjrendszer
Orvostudomány fejlődése. Természetgyógyászat.
Gyógyszerfogyasztás, gyógyszerárak
Függőségek és azok kezelése (dohányzás, ital, kábítószerek
elterjedtsége)
A fertőző betegségek kialakulása, okai, gyógyításuk, megelőzések
A sport szerepe az egészség megőrzésében
Nyelvtani egységek:
A felsőfokú szintnek megfelelő nyelvtani szabályok áttekintése, átismétlése,
bővítése és rögzítése
Módbeli segédigék áttekintése:
Kötelezettséget, megengedést és képességet kifejező modális segédigék:
must, have to, need, need to, should, ought to, may/might, can, canʹt,
could, couldn’t, will, would rather; had better etc.
segédigék múlt, jelen és jövő ideje
Mellékmondatok:
vonatkozói mellékmondatok
célhatározói mellékmondatok
Causative structure (műveltető szerkezet)
melléknevek, határozók és fokozásuk, összehasonlítás
Egyenes vs fordított szórend
Kötőszavak
Wordformation (Szóképzés)
Komm. és civ. ismeretek:
hazai és külföldi (célországi) éttermi, étkezési élmények,
tapasztalatok összehasonlítása
előnyben részesítés (I would rather…, I would prefer…, I would go
for an option because…; Given the choice I’d…, If it was up to me
I’d…stb.)
az angolszász világ egyes országainak a konyhája, legismertebb
ételei, receptek egészséggel kapcsolatos szókapcsolatok, idiómák,
phrasal verbs
egészségügy aktuális problémái, helyzete, kilátások a jövőre, forrás‐
és célország
egészségügy az angolszász világban
állattartási szokások az angolszász világban vita
61
C1.4. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő. felismeri a stílusbeli különbségeket
és használni is tudja őket. Képes mondanivalóját árnyalni a megfelelő módbeli
segédigék használatával.
Folyékony beszédtempóban részt tud venni beszélgetésben, mint például
bankban, biztosítónál vásárlás közben , szolgáltatások igénybevételekor, stb..
Gördülékenyen, választékos szókinccsel tud beszélni különböző témákról,
ki tudja részletesen fejteni álláspontját.
Tartalmi
követelmények
Témakör és Szókincs:
Szolgáltatások, kereskedelem
Piac, áruellátás, választék, panaszkezelés
Bevásárlóközpontok és kisboltok
Piacok, feketekereskedelem
Hirdetések, reklámok
Bankok, biztosítók; hitelek, befektetések
Nyelvtani egységek:
A felsőfokú szintnek megfelelő nyelvtani szabályok áttekintése, átismétlése,
bővítése és rögzítése
Módbeli segédigék áttekintése:
Kötelezettséget, megengedést és képességet kifejező modális segédigék:
must, have to, need, need to, should, ought to, may/might, can, canʹt,
could, couldn’t, will, would rather; had better etc.
segédigék múlt, jelen és jövő ideje
Mellékmondatok:
vonatkozói mellékmondatok
célhatározói mellékmondatok
Causative structure (műveltető szerkezet)
melléknevek, határozók és fokozásuk, összehasonlítás
Egyenes vs fordított szórend
Kötőszavak
Wordformation (Szóképzés)
Komm. és civ. ismeretek:
saját álláspontunk kifejtése
reagálás ellenkező álláspontra információk bemutatása, összehasonlítása
62
C1.5. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő gazdag aktív szókinccsel
rendelkezik a közlekedés, utazás, balesetmegelőzés témakörökben.
Világos és jól szerkesztett szövegeket képes alkotni főként általános témákról..
Újságcikkekből, beszámolókból ki tudja emelni a lényegi és a specifikus
információt.
Formális telefonbeszélgetéseket megért és saját maga is képes ilyen
beszélgetések lefolytatására.
Ismeri a hivatali kommunikáció nyelvi eszközeit.
63
Tartalmi
követelmények
Utazás / Közlekedés
Közlekedési morál Magyarországon és külföldön, közlekedési
szabályok betartása, udvariasság és türelmetlenség a
közlekedésben
Hazai és a külföldi (pl. célországi) viszonyok áttekintése
Baleset, balesetmegelőzés, a balesetek okai, ittas vezetés, diszkó
balesetek
A közlekedés / utak fejlesztése
Tömegközlekedés fejlesztése
Nyelvtani egységek:
A felsőfokú szintnek megfelelő nyelvtani szabályok áttekintése, átismétlése,
bővítése és rögzítése
Szenvedő szerkezet:
szenvedő szerkezet múlt, jelen és jövő időkben
segédigék szenvedő szerkezete
Függő beszéd:
állító‐, kérdőmondatok, kérések, utasítások
Módbeli segédigék áttekintése:
Kötelezettséget, megengedést és képességet kifejező modális segédigék:
must, have to, need, need to, should, ought to, may/might, can, canʹt,
could, couldn’t, will, would rather; had better etc.
segédigék múlt, jelen és jövő ideje
Komm. és civ. ismeretek:
formális telefonbeszélgetések megértése és lefolytatása
hivatali kommunikáció nyelvi kifejezőeszközei szóban és írásban
utazással kapcsolatos szókapcsolatok, idiómák, phrasal verbs
utazás az angolszász világban
közlekedési problémák, problémakezelés, megoldás
információk bemutatása, összehasonlítása előnyök és hátrányok felsorolása
C1.6. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
64
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a hosszabb beszédet,
előadást, képes jegyzeteket készíteni és az információt továbbadni valamint
maga is képessé válik jól strukturált beszédet, előadást, prezentációt tartani
különböző témákban.
Előadást tud tartani tudományos és technikai újításokról, a technika mindennapi
szerepéről.
A változatos nyelvi eszközöket a kiválasztott stílusnak megfelelően kombinálja.
Tartalmi
követelmények
Témakör és Szókincs:
Tudomány és technika
Népszerű tudományok, tudományok fejlődése napjainkban
A technikai eszközök szerepe a mindennapokban
Az internet szerepe a magánéletben, a tanulásban és a munkában
Nyelvtani egységek:
A felsőfokú szintnek megfelelő nyelvtani szabályok áttekintése, átismétlése,
bővítése és rögzítése
feltételes mód, kevert feltételes mondatok
melléknévi igenevek
a szenvedő szerkezetek áttekintése
kívánság kifejezése (I wish/If only szerkezettel)
a melléknevek közép és felsőfokának áttekintése, összehasonlítása
kiemelés, nyomatékosítás (inversion)
Komm. és civ. ismeretek:
tudomány, technológia, csúcstechnológia
szókapcsolatok, kifejezések a do/make igével
képzett szavak
összetett szavak
wordformation (szóképzés)
önálló témakifejtés
érveléssor
előadás (mondanivaló megfogalmazása, átfogalmazása )
prezentációk projektek bemutatása
65
C1.7. modul
Minimum óraszám 30
Maximum óraszám 36
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő megérti a népszerű szakcikkeket,
amelyek témája például a tömegkommunikáció, technikai eszközök, fogyasztói
társadalom, stb.)
Részletesen ki tud fejteni hasonlóságokat és különbségeket, valamint különböző
tendenciákat.
Tud idiómákat használni a megfelelő helyzetekben
Álláspontját világos, jól szerkesztett mondatokban képes kifejezni
Mind anyanyelvéről angol nyelvre, mind angol nyelvről anyanyelvére képes
közvetíteni tartalmakat szóban és írásban.
66
Tartalmi
követelmények
Témakör és Szókincs:
Szórakozás, művelődés, kommunikáció
Tömegkommunikációs eszközök
Tévé és mozi elterjedtsége, tévé és olvasás, tévé és egészségtelen
életmód, TV csatornák műsorválasztéka
Számítógépes játékok, Internet elterjedtsége, előnyei és hátrányai
Színházi élet Magyarországon
Kulturális élet városon és falun
Kapcsolattartás korunkban: telefon, mobiltelefon
Levelezés és e‐mail népszerűsége
A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben
Nyelvtani egységek:
A felsőfokú szintnek megfelelő nyelvtani szabályok áttekintése, átismétlése,
bővítése és rögzítése
so és such használata
összehasonlító szerkezetek
igeidők használata
igei szerkezetek (verb +gerund vagy infinitive használata)
vonatkozói mellékmondatok
Komm. és civ. ismeretek:
érvek és ellenérvek
véleménynyilvánítás
panaszkodás
javaslattétel
hagyományok és szokások a forrás‐ és célnyelvi világban
ajánlattevés
képleírás,
kiemelés, nyomatékosítás, javaslattétel
fogyasztói társadalom témájához kacsolódó kifejezések
vásárlás, vásárlási szokások
reklámok
formális telefonbeszélgetések megértése és lefolytatása
hivatali kommunikáció nyelvi kifejezőeszközei szóban és írásban
bátorítás, bátorítás elfogadása, visszautasítása
pozitív, negatív és kritikus álláspont megfogalmazása
vita
spekuláció döntéshozatal
67
C1.8. modul
Minimum óraszám 30
Maximum óraszám 36
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő folyékonyan és természetes
beszédtempóban, a szavak keresgélése nélkül ki tudja magát fejezni, nehézség
nélkül részt tud venni a társalgásban, azt képes kezdeményezni és befejezni.
Összetett témákat is képes megfelelően tagolva bemutatni és kifejteni.
Világos és jól szerkesztett szövegeket képes alkotni elméleti és általános témákról
is. Tud ezekről a témákról esszét, beszámolót írni a megfelelő stílusban.
Mind anyanyelvéről angol nyelvre, mind angol nyelvről anyanyelvére képes
közvetíteni tartalmakat szóban és írásban. Ennek során az információ értéke
csaknem teljes marad, a célnyelvi produktum megfelel a nyelvi szintnek.
A modul további célja, hogy a képzésben résztvevők fel tudjanak készülni
egy általános C1‐es szintű nyelvvizsgára. Vizsgafeladatokon keresztül
fejlesszék alapkészségeiket ( olvasott szöveg értése, íráskészség,
beszédkészség, hallott szöveg értése). Megismerjék a választott vizsga
írásbeli és szóbeli feladatait. Vizsgarutint szerezzenek. Mintafeladatsorokat
oldjanak meg.
Kétnyelvű vizsga esetén fejlesszék a mediációs készséget szóban és írásban
egyaránt.
A C1 szintű nyelvvizsgán előforduló típusfeladatok begyakorlása:
Hallott szöveg értését mérő feladatok megoldása
Írásbeli kifejezőkészséget mérő feladatok megoldása
Olvasott szöveg értését mérő feladatok megoldása
Beszédkészséget mérő feladatok megoldása
Közvetítőkészséget mérő feladatok megoldása
68
Tartalmi
követelmények
Témakör és Szókincs:
Magyarország
Politikai berendezkedés
Választási rendszer
Társadalom
Gazdasági helyzet
Állami intézmények
Alapvető jogaink
Legfontosabb jogi intézményeink
Célnyelvi országok
A magyartól eltérő szokások
A magyartól eltérő társadalmi szerkezet
A célnyelvi országok gazdasági helyzete
A célnyelvi országok légköre
Nyelvtani egységek:
a felsőfokú szintnek megfelelő nyelvtani szabályok áttekintése, átismétlése,
bővítése és rögzítése
Komm. és civ. ismeretek:
államforma bemutatása
a választási rendszer ismertetése
társadalmi szerkezet bemutatása
alapvető jogaink ismertetése
állami intézmények és azok feladatainak bemutatása
az egyes országok összehasonlítása
érvelés vita
69
KER C2 szint minimális óraszám 204 maximális óraszám 264
A szinten a képzés
megkezdéséhez
szükséges bemeneti
kompetenciák
Az C2 szintre való bekapcsolódáshoz az előző modul tartalmának 60%‐os
ismerete szükséges. Ennek igazolása kétféleképpen történhet: A képzésbe
újonnan bekapcsolódni kívánó résztvevő min. 60%‐os eredménnyel képes a
szintfelmérő tesztet kitölteni vagy a résztvevő már rendelkezik az előző
tananyagegység elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal.
A képzésbe akkor is bekapcsolódhat a résztvevő, ha rendelkezik 12
hónapnál nem régebbi tanúsítvánnyal, amelyet azonos
programkövetelmény alapján állítottak ki vagy egy 12 hónapnál nem
régebbi C1‐es szintű államilag elismert komplex nyelvvizsga bizonyítvány
is elfogadható.
A szint kimeneti
követelményei
Szövegértés – Hallás utáni értés: Minden nehézség nélkül megérti az
élőben hallott, médián keresztül sugárzott vagy gyors tempójú beszédet, ha
van ideje megszokni az akcentust.
Szövegértés – Olvasás: Könnyedén elolvas bármilyen tartalmú vagy
formájú elvont, bonyolult szöveget, például kézikönyvet, szakcikket,
irodalmi művet.
Beszéd – Társalgás: Könnyedén részt tud venni bármilyen társalgásban,
vitában; nagy biztonsággal alkalmazza a sajátos kifejezéseket és a
különböző nyelvi fordulatokat. Gördülékenyen, szabatosan, az árnyalatok
finom kifejezésére is ügyelve beszél. Ha elakad, úgy kezdi újra és
fogalmazza át a mondandóját, hogy az szinte fel sem tűnik.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Világosan és folyamatosan, stílusát a
helyzethez igazítva ír le vagy fejt ki bármit, előadását logikusan szerkeszti
meg; segíti a hallgatót abban, hogy a lényeges pontokat kiragadja és
megjegyezze.
Írás: Tud világos, gördülékeny, a körülményekhez stílusában illeszkedő
szöveget írni. Meg tud fogalmazni olyan bonyolult levelet, beszámolót és
cikket, amelynek jó tagolása segíti az olvasót abban, hogy a lényeges
pontokat kiragadja és megjegyezze. Össze tud foglalni szakmai és irodalmi
műveket, tud róluk kritikai elemzést írni.
70
A KER C2 szint
tartalmi
követelményei
Nyelvtani ismeretek
Nyelvtani ismeretek rendszerezése:
jelen, múlt és jövő idők áttekintése, rendszerezése (cselekvő
szerkezetek)
a perfect idők rendszerezése (past perfect, past perfect continuous,
present perfect, present perfect continuous, future perfect, future perfect
continuous)
egyszerű és folyamatos alakok áttekintése, rendszerezése
szenvedő szerkezet áttekintése, rendszerezése
statikus igék használatának átfogó rendszerezése
feltételes mondatok áttekintése if kötőszóval, és anélkül: alternatív
feltételes mód áttekintése (should you…, if I were, …had I …,
provided…, providing…,unless…, supposing elemekkel)
függő beszéd áttekintése, elmélyítése
indirekt kérdések rendszerezése
műveltető szerkezetek áttekintése, elmélyítése
segédigék áttekintése (múlt, jelen, jövő idejű alak)
főnevek, névelők, melléknevek és határozók áttekintése
determinánsok és névmások áttekintése
vonatkozói mellékmondatok áttekintése, elmélyítése
összetett mondatok rendszerezése
igenévi mellékmondatok áttekintése
főnévi mellékmondatok áttekintése
nyomatékosítás, mondathangsúly fókuszának áthelyezése (cleft
sentences)
különféle diskurzusok közötti átjárás: szövegkohéziós elemek (in
this respect, accordingly, stb.) áttekintése
szinonimák, ellentétek
szóképzés használata
mellérendelő összetett mondatok áttekintése (kapcsolatos,
ellentétes, választó, következtető, magyarázó mellérendelés)
az elöljárós szerkezetek rendszerező áttekintése
az alárendelő összetett mondatok áttekintése: that kötőszós
melllékmondat; wh‐elemmel bevezetett mellékmondat; főnévi
igeneves mellékmondat; gerundiumos mellékmondat
határozói mellékmondatok áttekintése: időhatározói, helyhatározói,
okhatározói, célhatározói, eredményhatározói, módhatározói
mellékmondatok
könnyen összekeverhető és gyakran rosszul használt szavak és
kifejezések (affect – effect; alternately – alternatively; complement –
compliment; convince – persuade; economic – economical etc.)
utókérdések
A KER C2 szint
tartalmi
követelményei
Témakörök és szókincs
71
Egyén és család, család és társadalom – az emberi kapcsolatok (család,
barátság, munkahely) problémái; a család és a házasság intézményének
problémái, következményei; a népességszaporulat, családi pótlék, az
állami gondozás, együttélés házasságon kívül, gyermeknevelés, korai vagy
késői házasság, a házasságra való felkészülés. válás és a generációs
különbségek; az idősek problémái. generációk együttélése: segítség vagy
konfliktusforrás, (nyugdíjrendszer, megélhetés, idősek otthona vs. a
fiatalok problémái és lehetőségei az önálló életre); a társadalmi rétegek,
nemek kapcsolata; otthoni, iskolai és iskolán kívüli nevelés. 21. századi
családi modellek: munkamegosztás és szerepek, gyermeknevelés,
patchwork családok.
Lakóhely, a szűkebb és tágabb környezet – különböző lakástípusok
(családi ház, öröklakás, bérlakás stb.) különbségeik, előnyeik és hátrányaik;
a lakásépítés nehézségei, ingatlanárak, lakáshoz jutás esélyei és lehetőségei,
ingatlanközvetítés, építkezés, állami támogatások, otthontalanság;
korszerű lakás, ideális otthon; külföldi és hazai lakásigények. A
lakótelepeken jelentkező problémák (pl. elmagányosodás, panelházak
problémái, felújítása), a lakóhely kommunális ellátottsága, az
önkormányzat tevékenysége a településért, a lakosságért.
Környezetszennyezés és környezetvédelem, világméretű problémák –
nemzetközi szervezetek tevékenysége, zöld mozgalmak; tudatosság,
nevelés, mintakövetés. Környezetvédelem a hétköznapokban (szelektív
hulladékgyűjtés). A szűkebb környezet problémái, környezetszennyezés és
mindennapi környezetvédelem a településen, ahol lakik (szemét és
mérgező anyagok elhelyezése; a levegő, vizek, talaj szennyezettsége, ill.
védelme). A tágabb környezet problémái: világméretű környezeti gondok
(túlnépesedés, éhínség a harmadik világban, a természeti környezetet
fenyegető tendenciák: éghajlatváltozás, ózonlyuk, globális felmelegedés,
stb.).
A munka és a tanulás világa – pályaválasztás, felkészülés a
továbbtanulásra; esélyegyenlőség; pályamódosítás, elitképzés,
tömegoktatás, élethosszig tartó tanulás, felnőttoktatás, magánoktatás,
állami oktatás, egyetemi szakok népszerűségének és népszerűtlenségének
okai. Korszerű tudás (a nyelvtudás fontossága). Érvényesülés a
szakmában, karrierépítés, az egyes szakmák társadalmi presztízse, a
szellemi és fizikai munka különbözősége, megbecsülése. Továbbképzés és
átképzés, munkanélküliség, női munkaerő, nők a vezetésben, egyes
szakmák erkölcsi és anyagi elismertsége. A munkavállaló és a munkáltató
viszonya, munkavállalói jogok és kötelességek, munkakörülmények,
jövedelemviszonyok, szabadságolás, táppénz, az alkalmazás és az
elbocsátás és azok körülményei, az idekapcsolódó hétköznapi kifejezések.
A munka és üzlet (az üzlet világa, munkaidő rugalmassága, álláskeresés,
fejvadász cégek, önálló vállalkozások, családi élet és munkavállalás
összehangolása, multinacionális cégek Magyarországon; megbeszélések,
tárgyalások, a karrieristák, a munka rabja, szakmai tapasztalatok). Vészhelyzetek, közlekedés, balesetek – közlekedési morál,
szabálytalanságok, udvariasság és türelmetlenség, KRESZ, szabályok,
bírságok; baleset, balesetek megelőzése, a balesetek okai, ittas vezetés; a
jogosítvány megszerzése; autógondok: autólopások, az autó karbantartása,
szervizek; a közlekedés fejlődése és fejlesztése, közlekedési problémák.
Tömegközlekedés a nagyvárosokban, infrastrukturális fejlesztések;
Budapest, ill. lakóhelye közlekedési gondjai; tömegközlekedés a
nagyvárosokban: metróépítés, hidak, autópálya építése, úthálózat vagy
vasúthálózat, kamionok vagy vasút, a magyar vasutak helyzete,
közlekedés a célország(ok)ban és az EU‐ban, a közlekedés fejlesztésének
lehetőségei. Különbségek a hazai és a külföldi (pl. célországi) viszonyok
között.
A KER C2 szint
tartalmi
követelményei
72
Utazás – belföldön és külföldön gyűjthető tapasztalatok és élmények
összehasonlítása, a meglátogatott külföldi ország kulturális szempontú
összehasonlítása Magyarországgal; Ismerkedés a célnyelv országával,
annak kultúrájával. A hazaitól eltérő hagyományok és szokások. Az ismert
tájak, városok, országrészek jellegzetességei. Tapasztalatok az emberi
kapcsolatokról, a légkörről, a mienktől eltérő politikai berendezkedésről,
társadalmi csoportokról, gazdasági helyzetről, munkaerkölcsről, stb.
Egészséges életmód – az egészséges életmód feltételei és lehetőségei,
egészséges és egészségtelen táplálkozás következményei: rossz fogak,
túltápláltság, alultápláltság és fogyókúra; társadalombiztosítás a magyar
egészségügyben; orvostudomány, civilizációs betegségek és elterjedésük,
veszélyességük, természetgyógyászat, gyógyszerfogyasztás,
gyógyszerárak, szervátültetések, függőségek/szenvedélybetegségek,
fertőző betegségek problémái, okai, gyógyításuk, megelőzések,
gyógyíthatatlan betegségek; fogyatékkal élők helyzete. A magyar konyha,
összehasonlítva más országok konyhájával; viselkedés étkezés közben, az
étkezéssel és ivással kapcsolatos szokások Magyarországon és külföldön.
Magyarország – társadalmi és politikai berendezkedés: választási rendszer,
párt(ok), hatalmi ágak, gazdasági helyzet, exportképesség, kapcsolataink és
szerepünk az EU‐ban, Magyarország és a NATO, gazdaságunk fejlődése,
földrajzi helyzet és gazdaság: pl. az árvizek okai. A magyar nyelv eredete;
a nyelvhasználat problémái, a durva, ill. szegényes beszéd okai. A magyar
történelem főbb eseményei és szereplői, a magyar kisebbség a szomszédos
országokban: kettős identitás, ragaszkodás a magyar kultúrához, a
kisebbségek jogai és helyzete Magyarországon, bevándorlás kérdései. A
legnagyobb kisebbség: a romák. Kulturális élet országunkban. A magyar
kultúra a külföldiek szemében; csikós, gulyás, puszta, cigányzene stb.
Az angol nyelv és a célnyelvi országok kultúrája – nyelvjárás, a hazaitól
eltérő történelmi és kulturális hagyományai és szokásai; turisztikai
nevezetességei. Nyelvtanulás, nyelvismeret (kétnyelvűség, kulturális
különbségek, kisebbségi kérdések).
Szórakozás – kulturális élet városon és falun, közművelődési és a
kulturális élet lehetőségei, ʺáltalános műveltségʺ fogalma, a művelődési
házak, faluházak feladatai és gondjai, múzeumok és közművelődés. Zene:
cigányzene, népzene, klasszikus‐ és popzene, zeneoktatás. Felnőttoktatás,
korszerű műveltség. Képzőművészet, művészeti nevelés. A sajtó szerepe.
A televíziózás és a rádiózás fontosabb szakszavai; időszakok, célközönség,
sávok stb. Tömegkommunikációs eszközök: tévé és mozi, tévé és olvasás
(újságok, magazinok, regények), tévé és egészségtelen életmód, tévé és
meccs, tévé és videó, tévé és rádió. Az egyes csatornák műsorválasztéka,
vételi lehetőségek. Számítógépes játékok, Internet, színházi élet
Magyarországon és a célország(ok)ban.
Sport – a sportolók helyzete Magyarországon és a célnyelvi országokban,
sportolási lehetőségek, sportesemények, sportágak Magyarországon és a
célnyelvi országokban, amatőr és profi sportok, olimpia. A sport szerepe az
egészség megőrzésében és nevelésben. A sport az egyén életében,
sportolási lehetőségek, extrém sportok népszerűsége, dopping, új
sportágak, sportrendezvények.
Vásárlás, szolgáltatás – kereskedelmi és szolgáltatási formák; minőség
kérdése; a márkák. Piac, áruellátás, választék, minőség.
Bevásárlóközpontok és hagyományos kereskedelem. Piacok. Hirdetések,
reklámok. Feketekereskedelem. Bevásárlás, használati cikkek (bevásárlás,
üzletek, árak, fizetési módok, banki műveletek, kölcsönfelvétel, hitelkártya
használata). Pénzforgalom, bank, biztosító; hitelek, befektetések,
valutavásárlás. Posta, távirat, telefon, bank, rendőrség, orvosi ügyelet,
autó‐segélyszolgálat, benzinkút szolgáltatásai.
A KER C2 szint
tartalmi
követelményei
Tudomány és technika – kapcsolattartás korunkban: telefon, mobiltelefon.
Levelezés és e‐mail. A társas összejövetelek az egyes korosztályokban: civil
szervezetek, sportegyesületek, ifjúsági szervezetek, klubok. Kommunikáció
a digitális korban: okostévé, okostelefon, okostábla.
73
A KER C2 szint
tartalmi
követelményei
Kommunikációs és civilizációs ismeretek
74
Kommunikációs és civilizációs ismeretek
az egyén és a család, a vér szerinti és nem vér szerinti kapcsolat megítélése
– az angol nyelvterületeken
a modern család az angolszász országokban
az életciklussal kapcsolatos specifikusabb hivatalos okmányok
lakáskörülmények, helyi környezet, tág környezet – az angol
nyelvterületeken
környezettudatos életmód és szokások az angolszász világ országaiban
a lakásvásárlás és a lakásépítés fontosabb szakkifejezései; tulajdoni lap,
hitelszerződés; az építkezés alapanyagai, kültéri és beltéri munkák
hétköznapi élet, munka és tanulás világa – az angol nyelvterületeken
a hallgatói/munkavállalói mobilitással kapcsolatos ismeretek
a köz‐ és felsőoktatáshoz kapcsolódó specifikus szókincs és kifejezések;
egyetemi oktatók beosztása, tudományos fokozatok; címek végzettségek
nemzetközi megfeleltetése stb.
a tanulmányokkal, tanulással kapcsolatos attitűdök, viselkedési formák,
hozzáállás, egyéni módszerek; az idekapcsolódó diákkifejezések
az értékelés és a vizsgáztatás típusai, jelentősége, az idekapcsolódó
diákkifejezések
a munkavállaló és a munkáltató viszonya, munkavállalói jogok és
kötelességek, munkakörülmények, jövedelemviszonyok, szabadságolás,
táppénz, az alkalmazás és az elbocsátás és azok körülményei, az
idekapcsolódó hétköznapi kifejezések
közlekedési‐ és utazási formák – az angol nyelvterületeken
az angolszász világ legfontosabb turisztikai látványosságai
társadalmi problémák (bűnözés, biztonság kérdése) – az angol
nyelvterületeken, az angol és amerikai jogrendszer,
betegségek, egészség és megelőzés; gyermekbetegségek, vírusfertőzés,
járvány, védőoltások, ellenanyag stb.
evés, ivás, életmódok – az angol nyelvterületeken gasztronómiai
kifejezések, ínyencségek elnevezései
híres angol éttermek
nyelvhasználat – az angol nyelvterületeken
standard és a szleng nyelvváltozat a hétköznapi társalgás
beszédhelyzeteiben
szabadidő, szórakozás, sport – az angol nyelvterületeken
a sajtótermékek típusai és a publicisztika műfajai, a sajtótermékek
kiadásával kapcsolatos fontosabb szakszavak
a televíziózás és a rádiózás fontosabb szakszavai; időszakok, célközönség,
sávok stb.
specifikusabb postai és pénzügyi szolgáltatások; futárszolgálat,
postafordulta, utánvéttel fizetés; jelzálog stb.
vásárlási szokások – az angol nyelvterületeken
a vásárlás típusai, szereplői, tevékenységek; nagybani piac, kiskereskedő,
közvetítő, használtáru‐üzlet; alkudozás stb.
tudomány és technika – az angol nyelvterületeken
hivatali kommunikáció szóbeli és írásbeli nyelvi kifejezőeszközei az SMS‐
nyelv szóalkotási módjai
az angolszász világ technikai újításai napjainkban
aktualitások – az angol nyelvterületeken
bevándorlók és kisebbségek helyzete az angolszász világ
legfontosabb/legismertebb országaiban (Egyesült Királyság, Egyesült
Államok, Kanada, Ausztrália, Írország)
Képes legyen jól használni az idiomatikus kifejezéseket és
kollokvializmusokat, miközben tudatában van a jelentés
konnotációs szintjeivel.
75
Képes legyen tökéletesen megérti az anyanyelvű beszélők által
használt nyelv szociolingvisztikai és szociokulturális implikációit,
és azokra megfelelően tudjon reagálni.
Tudjon hatékonyan közvetíteni a saját és a célnyelvi közösség
beszélői között, tekintetbe véve a szociokulturális és
szociolingvisztikai különbségeket.
76
Modulszerkezet‐azonosító: KER C2 / 1‐6
C2.1. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő képes hosszabb hallott és írott
szövegeket könnyedén értelmezni bármilyen témában, könnyedén részt tud
venni bármilyen társalgásban, szabatosan és gördülékenyen tud
kommunikálni szóban és írásban. Álláspontját világos, jól szerkesztett mondatokban képes kifejezni,
rugalmasan és hatékonyan kommunikál a címzettel pl. a
lakáskörülményekről, a környezettudatos életmódról vagy specifikus
témákban.
77
Tartalmi
követelmények
Témakörök és szókincs Egyén és család, család és társadalom – az emberi kapcsolatok (család,
barátság, munkahely) problémái; a család és a házasság intézményének
problémái, következményei; a népességszaporulat, családi pótlék, az
állami gondozás, együttélés házasságon kívül, gyermeknevelés, korai vagy
késői házasság, a házasságra való felkészülés. válás és a generációs
különbségek; az idősek problémái. generációk együttélése: segítség vagy
konfliktusforrás, (nyugdíjrendszer, megélhetés, idősek otthona vs. a
fiatalok problémái és lehetőségei az önálló életre); a társadalmi rétegek,
nemek kapcsolata; otthoni, iskolai és iskolán kívüli nevelés. 21. századi
családi modellek: munkamegosztás és szerepek, gyermeknevelés,
patchwork családok.
Lakóhely, a szűkebb és tágabb környezet – különböző lakástípusok
(családi ház, öröklakás, bérlakás stb.) különbségeik, előnyeik és hátrányaik;
a lakásépítés nehézségei, ingatlanárak, lakáshoz jutás esélyei és lehetőségei,
ingatlanközvetítés, építkezés, állami támogatások, otthontalanság;
korszerű lakás, ideális otthon; külföldi és hazai lakásigények. A
lakótelepeken jelentkező problémák (pl. elmagányosodás, panelházak
problémái, felújítása), a lakóhely kommunális ellátottsága, az
önkormányzat tevékenysége a településért, a lakosságért.
Környezetszennyezés és környezetvédelem, világméretű problémák –
nemzetközi szervezetek tevékenysége, zöld mozgalmak; tudatosság,
nevelés, mintakövetés. Környezetvédelem a hétköznapokban (szelektív
hulladékgyűjtés). A szűkebb környezet problémái, környezetszennyezés és
mindennapi környezetvédelem a településen, ahol lakik (szemét és
mérgező anyagok elhelyezése; a levegő, vizek, talaj szennyezettsége, ill.
védelme). A tágabb környezet problémái: világméretű környezeti gondok
(túlnépesedés, éhínség a harmadik világban, a természeti környezetet
fenyegető tendenciák: éghajlatváltozás, ózonlyuk, globális felmelegedés,
stb.).
Nyelvtani ismeretek
Nyelvtani ismeretek rendszerezése:
jelen, múlt és jövő idők áttekintése, rendszerezése (cselekvő
szerkezetek)
a perfect idők rendszerezése (past perfect, past perfect continuous,
present perfect, present perfect continuous, future perfect, future perfect
continuous)
egyszerű és folyamatos alakok áttekintése, rendszerezése
szenvedő szerkezet áttekintése, rendszerezése
statikus igék használatának átfogó rendszerezése
feltételes mondatok áttekintése if kötőszóval, és anélkül: alternatív
feltételes mód áttekintése (should you…, if I were, …had I …,
provided…, providing…,unless…, supposing elemekkel) Kommunikációs és civilizációs ismeretek
az egyén és a család, a vér szerinti és nem vér szerinti kapcsolat megítélése
– az angol nyelvterületeken
a modern család az angolszász országokban
az életciklussal kapcsolatos specifikusabb hivatalos okmányok
lakáskörülmények, helyi környezet, tág környezet – az angol
nyelvterületeken
környezettudatos életmód és szokások az angolszász világ országaiban
a lakásvásárlás és a lakásépítés fontosabb szakkifejezései; tulajdoni lap,
hitelszerződés; az építkezés alapanyagai, kültéri és beltéri munkák
78
C2.2. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő gördülékenyen tud
kommunikálni szóban és írásban, változatos témákban, mint például a
pályaválasztás, jövőkép, élethosszig tartó tanulás, vagy a tudomány és
technika új vívmányai.
Biztonsággal és megfelelő helyen és stílusban tud használni
anglicizmusokat, set phrase‐eket, phrasal verb‐öket.
Képes a hivatali kommunikáció szóbeli és írásbeli nyelvi kifejezőeszközeit
megfelelően és gördülékeny stílusban használni.
Képes nyomatékos mondathangsúly fókuszának áthelyezésére.
79
Tartalmi
követelmények
Témakörök és szókincs A munka és a tanulás világa – pályaválasztás, felkészülés a
továbbtanulásra; esélyegyenlőség; pályamódosítás, elitképzés,
tömegoktatás, élethosszig tartó tanulás, felnőttoktatás, magánoktatás,
állami oktatás, egyetemi szakok népszerűségének és népszerűtlenségének
okai. Korszerű tudás (a nyelvtudás fontossága). Érvényesülés a
szakmában, karrierépítés, az egyes szakmák társadalmi presztízse, a
szellemi és fizikai munka különbözősége, megbecsülése. Továbbképzés és
átképzés, munkanélküliség, női munkaerő, nők a vezetésben, egyes
szakmák erkölcsi és anyagi elismertsége. A munkavállaló és a munkáltató
viszonya, munkavállalói jogok és kötelességek, munkakörülmények,
jövedelemviszonyok, szabadságolás, táppénz, az alkalmazás és az
elbocsátás és azok körülményei, az idekapcsolódó hétköznapi kifejezések.
A munka és üzlet (az üzlet világa, munkaidő rugalmassága, álláskeresés,
fejvadász cégek, önálló vállalkozások, családi élet és munkavállalás
összehangolása, multinacionális cégek Magyarországon; megbeszélések,
tárgyalások, a karrieristák, a munka rabja, szakmai tapasztalatok).
Tudomány és technika – kapcsolattartás korunkban: telefon, mobiltelefon.
Levelezés és e‐mail. A társas összejövetelek az egyes korosztályokban: civil
szervezetek, sportegyesületek, ifjúsági szervezetek, klubok. Kommunikáció
a digitális korban: okostévé, okostelefon, okostábla.
Nyelvtani ismeretek
Nyelvtani ismeretek rendszerezése:
jelen, múlt és jövő idők áttekintése, rendszerezése (cselekvő szerkezetek)
a perfect idők rendszerezése (past perfect, past perfect continuous, present
perfect, present perfect continuous, future perfect, future perfect continuous)
egyszerű és folyamatos alakok áttekintése, rendszerezése
szenvedő szerkezet áttekintése, rendszerezése
statikus igék használatának átfogó rendszerezése
feltételes mondatok áttekintése if kötőszóval, és anélkül: alternatív
feltételes mód áttekintése (should you…, if I were, …had I …, provided…,
providing…,unless…, supposing elemekkel)
függő beszéd áttekintése, elmélyítése
indirekt kérdések rendszerezése
műveltető szerkezetek áttekintése, elmélyítése
segédigék áttekintése (múlt, jelen, jövő idejű alak)
vonatkozó mellékmondatok áttekintése, elmélyítése
összetett mondatok rendszerezése
nyomatékosítás, mondathangsúly fókuszának áthelyezése (cleft sentences)
különféle diskurzusok közötti átjárás: szövegkohéziós elemek (in this
respect, accordingly, stb.) áttekintése
Kommunikációs és civilizációs ismeretek
a hallgatói/munkavállalói mobilitással kapcsolatos ismeretek
a köz‐ és felsőoktatáshoz kapcsolódó specifikus szókincs és kifejezések;
egyetemi oktatók beosztása, tudományos fokozatok; címek végzettségek
nemzetközi megfeleltetése stb.
a tanulmányokkal, tanulással kapcsolatos attitűdök, viselkedési formák,
hozzáállás, egyéni módszerek; az idekapcsolódó diákkifejezések
az értékelés és a vizsgáztatás típusai, jelentősége, az idekapcsolódó
diákkifejezések
a munkavállaló és a munkáltató viszonya, munkavállalói jogok és
kötelességek, munkakörülmények, jövedelemviszonyok, szabadságolás,
táppénz, az alkalmazás és az elbocsátás és azok körülményei, az
idekapcsolódó hétköznapi kifejezések
tudomány és technika – az angol nyelvterületeken
hivatali kommunikáció szóbeli és írásbeli nyelvi kifejezőeszközei az SMS‐
nyelv szóalkotási módjai
az angolszász világ technikai újításai napjainkban
80
C2.3. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő hosszú szakmai szövegek széles
körét is minden részletre kiterjedően meg tudja érteni, beleértve az
attitűdöket valamint a burkolt és kifejtett véleményeket.
Megérti a vele kapcsolatos szövegeket és tud beszélni vészhelyzetekről,
balesetekről, társadalmi problémákról
Álláspontját világos, jól szerkesztett mondatokban képes kifejezni,
rugalmasan és hatékonyan kommunikál a címzettel és tud idiómákat
használni mondanivalója során.
Ismeri a szövegrendező elemeit és jól strukturált szövegek létrehozására
képes.
Helyesen használja a könnyen összekeverhető szavakat.
Tapasztalatcserére képes bármilyen témában.
81
Tartalmi
követelmények
Témakörök és szókincs
Vészhelyzetek, közlekedés, balesetek – közlekedési morál,
szabálytalanságok, udvariasság és türelmetlenség, KRESZ, szabályok,
bírságok; baleset, balesetek megelőzése, a balesetek okai, ittas vezetés; a
jogosítvány megszerzése; autógondok: autólopások, az autó karbantartása,
szervizek; a közlekedés fejlődése és fejlesztése, közlekedési problémák.
Tömegközlekedés a nagyvárosokban, infrastrukturális fejlesztések;
Budapest, ill. lakóhelye közlekedési gondjai; tömegközlekedés a
nagyvárosokban: metróépítés, hidak, autópálya építése, úthálózat vagy
vasúthálózat, kamionok vagy vasút, a magyar vasutak helyzete,
közlekedés a célország(ok)ban és az EU‐ban, a közlekedés fejlesztésének
lehetőségei. Különbségek a hazai és a külföldi (pl. célországi) viszonyok
között.
Utazás – belföldön és külföldön gyűjthető tapasztalatok és élmények
összehasonlítása, a meglátogatott külföldi ország kulturális szempontú
összehasonlítása Magyarországgal; Ismerkedés a célnyelv országával,
annak kultúrájával. A hazaitól eltérő hagyományok és szokások. Az ismert
tájak, városok, országrészek jellegzetességei. Tapasztalatok az emberi
kapcsolatokról, a légkörről, a mienktől eltérő politikai berendezkedésről,
társadalmi csoportokról, gazdasági helyzetről, munkaerkölcsről, stb.
Nyelvtani ismeretek
szinonimák, ellentétek
szóképzés használata
mellérendelő összetett mondatok áttekintése (kapcsolatos, ellentétes,
választó, következtető, magyarázó mellérendelés)
az elöljárós szerkezetek rendszerező áttekintése
az alárendelő összetett mondatok áttekintése: that kötőszós
melllékmondat; wh‐elemmel bevezetett mellékmondat; főnévi igeneves
mellékmondat; gerundiumos mellékmondat
határozói mellékmondatok áttekintése: időhatározói, helyhatározói,
okhatározói, célhatározói, eredményhatározói, módhatározói
mellékmondatok
könnyen összekeverhető és gyakran rosszul használt szavak és kifejezések
(affect – effect; alternately – alternatively; complement – compliment;
convince – persuade; economic – economical etc.
utókérdések
Kommunikációs és civilizációs ismeretek
közlekedési‐ és utazási formák – az angol nyelvterületeken
az angolszász világ legfontosabb turisztikai látványosságai
társadalmi problémák (bűnözés, biztonság kérdése) – az angol
nyelvterületeken, az angol és amerikai jogrendszer,
82
C2.4. modul
Minimum óraszám 36
Maximum óraszám 48
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő számára nem jelent nehézséget az
anyanyelvi szintű beszéd megértése.
Erőfeszítés nélkül részt vesz bármilyen jellegű beszélgetésben. Folyékonyan
fejezi ki magát és az árnyaltabb jelentéseket is pontosan alkalmazza.
Megfelelő kompenzációs technikákkal világos, gördülékeny
kommunikációra képes pl. az egészséges életmódról és a sport
jelentőségéről.
A szövegkohéziós elemeket hatékonyan használja mondanivalója
tagolására, árnyalására és természetesebbé tételére.
83
Tartalmi
követelmények
Témakörök és szókincs Egészséges életmód – az egészséges életmód feltételei és lehetőségei,
egészséges és egészségtelen táplálkozás következményei: rossz fogak,
túltápláltság, alultápláltság és fogyókúra; társadalombiztosítás a magyar
egészségügyben; orvostudomány, civilizációs betegségek és elterjedésük,
veszélyességük, természetgyógyászat, gyógyszerfogyasztás,
gyógyszerárak, szervátültetések, függőségek/szenvedélybetegségek,
fertőző betegségek problémái, okai, gyógyításuk, megelőzések,
gyógyíthatatlan betegségek; fogyatékkal élők helyzete. A magyar konyha,
összehasonlítva más országok konyhájával; viselkedés étkezés közben, az
étkezéssel és ivással kapcsolatos szokások Magyarországon és külföldön.
Sport – a sportolók helyzete Magyarországon és a célnyelvi országokban,
sportolási lehetőségek, sportesemények, sportágak Magyarországon és a
célnyelvi országokban, amatőr és profi sportok, olimpia. A sport szerepe az
egészség megőrzésében és nevelésben. A sport az egyén életében,
sportolási lehetőségek, extrém sportok népszerűsége, dopping, új
sportágak, sportrendezvények.
Nyelvtani ismeretek
nyomatékosítás, mondathangsúly fókuszának áthelyezése (cleft
sentences)
különféle diskurzusok közötti átjárás: szövegkohéziós elemek (in
this respect, accordingly, stb.) áttekintése
szinonimák, ellentétek
szóképzés használata
mellérendelő összetett mondatok áttekintése (kapcsolatos,
ellentétes, választó, következtető, magyarázó mellérendelés)
az elöljárós szerkezetek rendszerező áttekintése
az alárendelő összetett mondatok áttekintése: that kötőszós
melllékmondat; wh‐elemmel bevezetett mellékmondat; főnévi
igeneves mellékmondat; gerundiumos mellékmondat
határozói mellékmondatok áttekintése: időhatározói, helyhatározói,
okhatározói, célhatározói, eredményhatározói, módhatározói
mellékmondatok
könnyen összekeverhető és gyakran rosszul használt szavak és
kifejezések (affect – effect; alternately – alternatively; complement –
compliment; convince – persuade; economic – economical etc.) utókérdések
Kommunikációs és civilizációs ismeretek
betegségek, egészség és megelőzés; gyermekbetegségek, vírusfertőzés,
járvány, védőoltások, ellenanyag stb.
evés, ivás, életmódok – az angol nyelvterületeken gasztronómiai
kifejezések, ínyencségek elnevezései
híres angol éttermek
szabadidő, szórakozás, sport – az angol nyelvterületeken
84
C2.5. modul
Minimum óraszám 30
Maximum óraszám 36
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő erőfeszítés nélkül részt vesz
bármilyen jellegű beszélgetésben. Folyékonyan fejezi ki magát és az
árnyaltabb jelentéseket is pontosan alkalmazza. Megfelelő kompenzációs
technikákkal világos, gördülékeny kommunikációra képes Magyarország
helyzetéről, kultúrájáról, kapcsolatairól nemzetközi szervezetekkel.
Ismeri a célnyelvi országok kultúráját, hagyományait, szokásait és
nevezetességeit
Világosan, gördülékenyen fejezi ki magát és hatékonyan alkalmazza a
kohéziós nyelvi eszközöket, amelyek segítik a hallgatót a főbb pontok
megjegyzésében, mégha politikáról, az Unióról vagy az életszínvonal
kérdéseiről folyik is a társalgás.
Tartalmi
követelmények
Témakörök és szókincs Magyarország – társadalmi és politikai berendezkedés: választási rendszer,
párt(ok), hatalmi ágak, gazdasági helyzete, exportképesség, kapcsolataink
és szerepünk az EU‐ban, Magyarország és a NATO, gazdaságunk
fejlődése, földrajzi helyzet és gazdaság: pl. az árvizek okai. A magyar nyelv
eredete; a nyelvhasználat problémái, a durva, ill. szegényes beszéd okai. A
magyar történelem főbb eseményei és szereplői, a magyar kisebbség a
szomszédos országokban: kettős identitás, ragaszkodás a magyar
kultúrához, a kisebbségek jogai és helyzete Magyarországon, bevándorlás
kérdései. A legnagyobb kisebbség: a romák. Kulturális élet országunkban.
A magyar kultúra a külföldiek szemében; csikós, gulyás, puszta,
cigányzene stb.
Az angol nyelv és a célnyelvi országok kultúrája – nyelvjárás, a hazaitól
eltérő történelmi és kulturális hagyományai és szokásai; turisztikai
nevezetességei. Nyelvtanulás, nyelvismeret (kétnyelvűség, kulturális
különbségek, kisebbségi kérdések).
Nyelvtani ismeretek
Nyelvtani ismeretek rendszerezése:
jelen, múlt és jövő idők áttekintése, rendszerezése (cselekvő
szerkezetek)
a perfect idők rendszerezése (past perfect, past perfect continuous,
present perfect, present perfect continuous, future perfect, future perfect
continuous)
egyszerű és folyamatos alakok áttekintése, rendszerezése
szenvedő szerkezet áttekintése, rendszerezése
statikus igék használatának átfogó rendszerezése
feltételes mondatok áttekintése if kötőszóval, és anélkül: alternatív
feltételes mód áttekintése (should you…, if I were, …had I …,
provided…, providing…,unless…, supposing elemekkel) Kommunikációs és civilizációs ismeretek
aktualitások – az angol nyelvterületeken
bevándorlók és kisebbségek helyzete az angolszász világ
legfontosabb/legismertebb országaiban (Egyesült Királyság, Egyesült
Államok, Kanada, Ausztrália, Írország)
85
C2.6. modul
Minimum óraszám 30
Maximum óraszám 36
Tartalmi
követelmények
A tananyagegység célja:
A modul elvégzésével a képzésben résztvevő erőfeszítés nélkül vesz részt
bármilyen jellegű beszélgetésben. Nem jelent számára nehézséget az
anyanyelvi szintű beszéd megértése még akkor sem, ha különféle
dialektusban beszélnek hozzá vagy a beszélő szleng kifejezéseket használ.
Rugalmasan és hatékonyan kommunikál pl. a vásárlás és szolgáltatások
igénybevétele során.
Mondanivalóját jól szerkesztett mondatokban képes kifejezni bármilyen
témában.
86
Tartalmi
követelmények
Témakörök és szókincs Szórakozás – kulturális élet városon és falun, közművelődési és a
kulturális élet lehetőségei, ʺáltalános műveltségʺ fogalma, a művelődési
házak, faluházak feladatai és gondjai, múzeumok és közművelődés. Zene:
cigányzene, népzene, klasszikus‐ és popzene, zeneoktatás. Felnőttoktatás,
korszerű műveltség. Képzőművészet, művészeti nevelés. A sajtó szerepe.
A televíziózás és a rádiózás fontosabb szakszavai; időszakok, célközönség,
sávok stb. Tömegkommunikációs eszközök: tévé és mozi, tévé és olvasás
(újságok, magazinok, regények), tévé és egészségtelen életmód, tévé és
meccs, tévé és videó, tévé és rádió. Az egyes csatornák műsorválasztéka,
vételi lehetőségek. Számítógépes játékok, Internet, színházi élet
Magyarországon és a célország(ok)ban.
Vásárlás, szolgáltatás – kereskedelmi és szolgáltatási formák; minőség
kérdése; a márkák. Piac, áruellátás, választék, minőség.
Bevásárlóközpontok és hagyományos kereskedelem. Piacok. Hirdetések,
reklámok. Feketekereskedelem. Bevásárlás, használati cikkek (bevásárlás,
üzletek, árak, fizetési módok, banki műveletek, kölcsönfelvétel, hitelkártya
használata). Pénzforgalom, bank, biztosító; hitelek, befektetések,
valutavásárlás. Posta, távirat, telefon, bank, rendőrség, orvosi ügyelet,
autó‐segélyszolgálat, benzinkút szolgáltatásai.
Nyelvtani ismeretek
Nyelvtani ismeretek rendszerezése:
jelen, múlt és jövő idők áttekintése, rendszerezése (cselekvő
szerkezetek)
a perfect idők rendszerezése (past perfect, past perfect continuous,
present perfect, present perfect continuous, future perfect, future perfect
continuous)
egyszerű és folyamatos alakok áttekintése, rendszerezése
szenvedő szerkezet áttekintése, rendszerezése
statikus igék használatának átfogó rendszerezése
feltételes mondatok áttekintése if kötőszóval, és anélkül: alternatív
feltételes mód áttekintése (should you…, if I were, …had I …,
provided…, providing…,unless…, supposing elemekkel) Kommunikációs és civilizációs ismeretek
nyelvhasználat – az angol nyelvterületeken
standard és a szleng nyelvváltozat a hétköznapi társalgás
beszédhelyzeteiben
szabadidő, szórakozás, sport – az angol nyelvterületeken
a sajtótermékek típusai és a publicisztika műfajai, a sajtótermékek
kiadásával kapcsolatos fontosabb szakszavak
a televíziózás és a rádiózás fontosabb szakszavai; időszakok, célközönség,
sávok stb.
specifikusabb postai és pénzügyi szolgáltatások; futárszolgálat,
postafordulta, utánvéttel fizetés; jelzálog stb.
vásárlási szokások – az angol nyelvterületeken
a vásárlás típusai, szereplői, tevékenységek; nagybani piac, kiskereskedő,
közvetítő, használtáru‐üzlet; alkudozás stb.
87
A javaslat indoklása
A nyelvi programkövetelmény EGYEDISÉGÉNEK, a már nyilvántartott nyelvi
programkövetelményektől való eltérésének bemutatása, szükségességének indoklása.
Jelen programkövetelmény modulszerkezete, óraszáma és tartalma alapján megfelel többféle, könnyen
és lassabban tanuló célcsoportnak egyaránt. A minimális óraszám az üzleti, gazdasági életben dolgozók
számára megfelelő, egyrészt, mert a minimális óraszámra és több modulra bontás megkönnyíti,
árnyaltabbá teszi a szintfelmérő alapján történő besorolást, időt takarítva meg az amúgy munkájában is
többletenergiát nyújtani kénytelen dolgozónak, aki talán már más nyelvet/nyelveket beszél, így
hamarabb sajátítja el az újonnan választott nyelvet. Másrészt a maximális vagy ahhoz közelítő
óraszámok segítik azokat a célcsoportokat, akik már régebben kiestek a tanulásból, esetleg
munkanélküliek vagy sok esetben éppen az első idegen nyelvet tanulók, idősebb korosztályhoz
tartozók vagy diszlexiával, más tanulási nehézséggel küzdők.
A programkövetelmény tartalmi felépítése is úgy lett kialakítva, hogy egyesek nagyobb léptekkel, míg
mások többet gyakorolva tudjanak előre haladni.
A programkövetelmény minden egyes modulja elsősorban a négy alapkészség fejlesztésére épül
(beszédkészség, hallott szöveg értése, olvasott szöveg értése és íráskészség) a modul nyelvtani
szerkezeteinek, témakörének és szókincsének elsajátításával összhangban. A nyelvvizsga kimeneti
szinteken az utolsó modul pedig célzottan rendszerezi az adott nyelvvizsga szinthez kapcsolódó
tananyagot és célzottan gyakoroltatja a nyelvvizsga feladatokat.
Dátum: Budapest, 2016. 06. 18.
…………………………
Törvényi Nóra