borbely akar akarki

24
DRÁMAMELLÉKLET 2010. JÚNIUS Borbély Szilárd Akár Akárki Amoralitás A MAGYAR SZÍNHÁZI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA SZEREPEK Akár Akárki Holttest mint Akárkimaszk Fôbeszélô mint Védô Ellenlábas mint Vádló Rezonôr mint Tanú Néhány szerzôi megjegyzés A szöveg jelen formájában még nem a végleges; a szerzô a változtatás jogát fenntartja. A játék a moralitások színpadi hagyományát követi, ezért sok minden meg- engedhetô az elôadás során, ami a klasszikus színházi elôadások keretei között nem szokásos. A játék három vagy négy szereplôt igényel. A Proló- gusban színre lépô játékos a darab során vándorló Akárkimaszkot viselheti. Amennyiben három színész játszik, a minden jelenetben színen lévô Holt- test szerepét a jelenetváltó sötétben egy bábu helyettesítheti, aki az Akárki- maszkot viseli. Ha négy szereplô játssza a darabot, akkor a Holttest szere- pét az egyik színész „alakíthatja”. Az egyes jelenetekben három cselekvô vesz részt: egy Fôbeszélô, egy Ellenlábas, illetve egy Rezonôr. A szereplôk jelme- zének színe felváltva hol vörös, hol fekete. Félbevágott terekben mozognak, amely a színtér, de a teljes teret bejátsszák; azt is, ahol a nézôk ülnek. 0. PROLÓGUS Akárki jön, kezében koponya, arcán a Halált jelölô maszk, az Akárki- maszk. A szereplôk közül mindig más használja ezt a maszkot, hogy a jelenetek végén a következôrôl néhány elidegenítô kijelentést tegyen a közönségnek AKÁRKI Lenni vagy nem lenni? – Micsoda kérdés! És milyen közhelyes a feltételezés, hogy csak olyan valaki kérdezheti ezt meg, akit a létezés szakmába belevetnek. – Beszéljünk inkább arról, mit jelent a halál mint piaci termék. És kereslet, ha van rá, miként lesz támasztható a versenyben, ahol a puszta szó segít nekünk, hogy a marketing eszközeivel meggyôzzük megint a halandókat arról, hogy az élet helyett sokkal jobb a tartós bérlet, amelyet a Halál-Csoport kínál nekik jutányosan… Az ember kivár, amíg lehet. De egyszerre vége már a show-nak, és a csôd beáll, amikor a gazdaságnak vége, összeomlik a New York-i tôzsde. Akkor jön összeszedni Akárki a szétdobált papírokat. És kaszálni… A koponya kérdezi kezemben, hogy Hamletet fordítni helyesebben nem így kén: Vanni vagy nem vanni? De ki szeretne vanni egy kicsit? És mi jó jöhet a vanás után, kérdezem. Aki nincs, az nem kérdez, csak aki van. Hogy látják Önök ezt, akik még élnek? Akárki kérdezhet, ha ráviszi a lélek. Tessék csak, tessék, kérdezzenek! Senki sem mer? Hát mindig nekem kell? Egyedül kell végigbeszélnem az estet? Unalmas lesz nagyon, ha nem segítnek. De mit gondolnak, ki vagyok én? Egy színész, ugye? Nagy tévedés. Eljátszom csak azt, hogy én vagyok a Hamletet játszó színész, az épp soros, kezében koponyával. Látják, itt van. (A koponyára mutat) Ez kellék csak, hogy önöket becsapjam. Azt mutatom, hogy Hamlet-színész vagyok, Mint ahogy a politika a bolygónk fogyatékosságai elleni akció, hiszen azért politizálnak folyton, mert semmi sem elég jó ezen a földön, hasonlóképpen az irodalom az emberek fogyatékosságai elleni akció. Az irodalomárok a semminek az elködösítôi, egyedül az irodalom népesíti be a földet. Csak az unatkozó állatnak van szüksége ámításra. Nem az a legtragikusabb, hogy mindenki olyan egyforma? Bertolt Brecht: Az irodalomról 1 1 Bertolt Brecht: Irodalomról és mûvészetrôl. Fordította Sós Endre. Budapest, 1970, 73. 1 2010. június www.szinhaz.net

Upload: diridori

Post on 10-Nov-2015

224 views

Category:

Documents


2 download

DESCRIPTION

Szindarab, Borbely Szilard, Akar akarki

TRANSCRIPT

  • D R M A M E L L K L E T 2 0 1 0 . J N I U S

    Borbly Szilrd

    Akr AkrkiAmoralits

    A M A G Y A R S Z N H Z I T R S A S G F O L Y I R A T A

    SZEREPEK

    Akr Akrki Holttest mint Akrkimaszk

    Fbeszl mint VdEllenlbas mint VdlRezonr mint Tan

    Nhny szerzi megjegyzs

    A szveg jelen formjban mg nem a vgleges; a szerz a vltoztats jogtfenntartja.

    A jtk a moralitsok sznpadi hagyomnyt kveti, ezrt sok minden meg-engedhet az elads sorn, ami a klasszikus sznhzi eladsok kereteikztt nem szoksos. A jtk hrom vagy ngy szereplt ignyel. A Prol-gusban sznre lp jtkos a darab sorn vndorl Akrkimaszkot viselheti.Amennyiben hrom sznsz jtszik, a minden jelenetben sznen lv Holt-test szerept a jelenetvlt sttben egy bbu helyettestheti, aki az Akrki-maszkot viseli. Ha ngy szerepl jtssza a darabot, akkor a Holttest szere-pt az egyik sznsz alakthatja. Az egyes jelenetekben hrom cselekv veszrszt: egy Fbeszl, egy Ellenlbas, illetve egy Rezonr. A szereplk jelme-znek szne felvltva hol vrs, hol fekete. Flbevgott terekben mozognak,amely a szntr, de a teljes teret bejtsszk; azt is, ahol a nzk lnek.

    0. PROLGUS

    Akrki jn, kezben koponya, arcn a Hallt jell maszk, az Akrki-maszk. A szereplk kzl mindig ms hasznlja ezt a maszkot, hogy ajelenetek vgn a kvetkezrl nhny elidegent kijelentst tegyen akznsgnek

    AKRKI Lenni vagy nem lenni? Micsoda krds!s milyen kzhelyes a felttelezs,hogy csak olyan valaki krdezheti ezt meg,akit a ltezs szakmba belevetnek. Beszljnk inkbb arrl, mit jelenta hall mint piaci termk. s kereslet,ha van r, miknt lesz tmaszthata versenyben, ahol a puszta szsegt neknk, hogy a marketing

    eszkzeivel meggyzzk meginta halandkat arrl, hogy az lethelyett sokkal jobb a tarts brlet,amelyet a Hall-Csoport knlnekik jutnyosan Az ember kivr,amg lehet. De egyszerre vge mra show-nak, s a csd bell,amikor a gazdasgnak vge,sszeomlik a New York-i tzsde.Akkor jn sszeszedni Akrkia sztdoblt paprokat. s kaszlni

    A koponya krdezi kezemben,hogy Hamletet fordtni helyesebbennem gy kn: Vanni vagy nem vanni?De ki szeretne vanni egy kicsit? s mi j jhet a vans utn, krdezem.Aki nincs, az nem krdez, csak aki van.Hogy ltjk nk ezt, akik mg lnek?Akrki krdezhet, ha rviszi a llek.Tessk csak, tessk, krdezzenek!Senki sem mer? Ht mindig nekem kell?Egyedl kell vgigbeszlnem az estet?Unalmas lesz nagyon, ha nem segtnek.

    De mit gondolnak, ki vagyok n?Egy sznsz, ugye? Nagy tveds. Eljtszom csak azt, hogy n vagyoka Hamletet jtsz sznsz, az pp soros,kezben koponyval. Ltjk, itt van. (A koponyra mutat)Ez kellk csak, hogy nket becsapjam.Azt mutatom, hogy Hamlet-sznsz vagyok,

    Mint ahogy a politika a bolygnk fogyatkossgai elleni akci, hiszen azrtpolitizlnak folyton, mert semmi sem elg j ezen a fldn, hasonlkppen az irodalom az emberek fogyatkossgai elleni akci. Az irodalomrok a semminek az elkdsti, egyedl az irodalom npesti be a fldet. Csak az unatkoz llatnak van szksge mtsra.Nem az a legtragikusabb, hogy mindenki olyan egyforma?

    Bertolt Brecht: Az irodalomrl1

    1 Bertolt Brecht: Irodalomrl s mvszetrl. Fordtotta Ss Endre. Budapest, 1970, 73.

    12010. jnius www.sz inhaz.net

  • 22010. jnius XLI I I . vfolyam 6.

    ki szereti a ptoszt, a bort s a tapsot.Vagy inkbb azt hiszik, hogy furcsa ember,zletkt lehet, vagy termkmenedzser?Bemutatkozom teht, nevem Akrki,Jedermannrl magyarostott az egyik tnti.Keresztnevem Akr; elgg ritka, nemde?De szlthatnak Akinak vagy az Ali is, rendbe?Magamrl mit mondjak? A hall rokona vagyok,ugye tudjk Ltom, mvelt kznsg.Mr a nagybcsikim is hres Hallok voltak,nem holmi oldalg, br mr azta holtak.Kihaltak sorra, ahogy az arisztokratk szoktak

    Rgen nagyobb volt a tekintlynk,s a befolysunkkal mindig ltnk.Tbb sm volt hres cmszerepla sznhzban, keznkben volt a gyepl.Mert az let sznhz, s benne jtszanak a frfiak s nk. S mg alszanak,s az lom bennk csendben dolgozik,a testk kzben hullv vltozik.Vagy hirtelen trtnik meg a vlts,nekem mindegy, a lnyegmindegy, a lnyeg a vgeredmny.

    Nyolc pldzatot ltnak itt ma este,a sznpadon ma testet lt nyolc bestebn, vagyis inkbb csak a puszta tveds,s a tragdia helyn lesz knyszerlt nevets.Mert az let immr elbeszlhetetlensorsknt, inkbb csak mint ismeretlenkimenetel s rtelm esemnysor,s taln sszefggstelen is nha nhol.

    A rgi bnket teht hiba lesed,az j bnkre mutat e nyolc eset.A boldogtalan let nem emberi,hiba kutatunk benne mibrmi sszefggsre s rtelemre,az Isten nven ismert Vgtelenreitt nem lelnk, mert a bntetscsak akkor lehet igaz kldets,ha a moralits nyughatatlan szomjaIsten fikcijt indokolja.

    A klvrosban megsznt a trsadalmi bke,mert a munksosztlynak mr rkre vge,a Tke j arct fogjuk ltni ma este,a Pnz vad posztmodern rabszolgasgaaz llamokat benyelte egy falsra,a politika mr dszlet csupn.Kvessetek, gyertek a Hall utn.

    ***

    Elsknt ltunk egy nt a klvrosban,ahol a frfiaktl flelme gyantlan,mert a hideg szerelem az let rsze,a boldogsg nlkli szexelsremindig ksz test enyszteegy bnre mutat, a rossz nevelsre:nem illik golyt ereszteni egy msik testbe.

    Halk zene a sttben. Akrki nekel, egy John Dowland-dalt, pldul a Canshe excuse my wrongs? cmt. Aztn lefekszik a padra. Betakarja magtegy hatalmas napilappal

    1. FELTTELES MEGLLIdeges N, Gyans Frfi, Holttest

    Kevs fny. Buszvr. Tvolrl autzaj. Hangok a sttben. Valaki jn. Sie-tsen az Ideges N. Egy padon a Holttest. Kabtban, befordulva. A n utnnem sokkal tvolrl egy msik, nyugodt, rrs cipkopogs hallatszik. Gya-ns Frfi

    IDEGES N (diktafonba beszl)J estt! J estt (Bizonytalan. Figyel az rkez cip hangjra)Vagyis inkbb mr j reggelt kellene mondanom.Sosem tudom, mert rosszul alhatom.Az v nagy rszben sttben indulok el,s stt van, amikor hazarek.Az a legrosszabb az alkalmazotti ltben,hogy az ember kiszolgltatott egsz vben.Nincs nnep, nincs magnlet, rohan a gyerekrt,mr akinek van Nzem, az egy msodik rabszolgasg.Jl van ez gy. Tartom a szm. Kelek korn.Mondom mindig, amit vrnak Te meg, komm?Ha nem akarsz, nem kell beszlgetni Mondtam a pasimnak is, akit tegnap szedtem fel,vagy szedett fel engem, s kihozott ide,mr nem emlkszem a rszletekreMondom neki, hogy nem kell utna beszlgetni,nzznk inkbb tvt. n jl kitltm az idm,hetente hromszor megyek fitneszbe,ktszer szoliba, msnaponknt fodrsz, fests,manikr, krmpts, plusz tz-tizenkt ra munka,heti hat napra Mr nem is frne bele tbb,se gyerek, se pasi, aki otthon l, s vrja a meleg vacsit, ordt a hideg srrt Bfg, horkol, s szellent egy grnyt brrr

    AZ ALKALMAZOTT-DAL

    Mert mindenki alkalmazott,Olyan vilgban lnk,A szolgltatszektorbanCsak szerepet cserlnk:

    A patikban a FodrszVsrolja a gygyszert,A Szplny este a stexrtPostsra hz fel vszert,

    A Fodrsz hajat bondortA Szplnynak j pnzrt,A Posts szmlt kzbest,s nincsen benne rszvt,

    S a Patikus, ha csdbe jut,Mg elmehet Postsnak,S a Szplny, hogyha megcsnyul,Bell majd tn Fodrsznak,

    s jnnek majd a friss husikvszerrt patikba,s lesznek jabb Postsok,Akiknek mindig ll a

    Mert mindenki alkalmazott,Olyan vilgban lnk:A szolgltatszektorbanCsak szerepet cserlnk.

    Mirt nincs itt tbla. (Idegesen keresi az oszlopon. Belerg a leszaktott tblba)Persze, hogy letptk. A francba (Kzelebb megy. A tvolba kmlel. Hallgatzik)Bocsnat j estt krem (Nincs vlasz. Figyel a kzeled hangra. Fl)bredjen fel! Krem, bredjen fel!

    Semmi. A hang kzelt. A n fl. Tskjbl pisztolyt vesz ki, ideges, de hat-rozott mozdulattal flhzza s kibiztostja. Kabtzsebbe cssztatja. Az tel-lenben lv helyen kihtrl a fnybl

    GYANS FRFI J reggelt! (A fekvhz)

  • 32010. jnius www.sz inhaz.net

    J reggelt! No, te jl beszvtl. (Ddol, krlkmlel)Mindig itt ktnek ki. Egyeseknekbe j. Mg msok csak griznek,hogy legyen pnzk jegyre. (Kutat a zsebben)

    IDEGES N J estt! (Elrbb jn. Khcsel. Megzavarja)GYANS FRFI J reggelt! Ez itt alszik, nzze mr.

    Msok ilyenkor kelnek,cigi utn keser kvt nyelnek.Cipbe bjnak, vszak szerintkabtba, s ez ismtldik megint,mert este vackaikra visszatrnek,s az vek bennk lassan sszernek

    IDEGES N Az ott nem a busz?GYANS FRFI Nem, az arunnan jn.IDEGES N Megengedi, hogy felvegyem? (Diktafont kapcsol be)GYANS FRFI Ha akarja. De nem szvesen.IDEGES N Gyjtm a hangokat, tudja.GYANS FRFI Pedig az ember mn magt is unja.IDEGES N De annyi emberrel tallkozunk,

    kivel egyszer sszefutottunk,s taln soha tbb.

    GYANS FRFI Maga tn riporter?IDEGES N nem. De mondja csak, mikor kel?GYANS FRFI Gyanakszom mgis, ha felvesz,

    tudjk, jobb lesz most vigyzni. (Kznsghez)Ht amikor kellesz Mert tegnap szlt akrki,hogy menjek ma korbban. H vgi hajr,tuggya. A kontner nem vrhat.A spedici drga, a logisztikus mongyamindig. A tlra meg jl jn

    IDEGES N Mennyit keres?GYANS FRFI Na hajja, rktn

    tudtam n, hogy rm kttk magt.Vigyzzon, a sok krds mg megrt.

    IDEGES N n csak hangokat gyjtkGYANS FRFI n meg csak ritkn frdk,

    s szagom is van mr tn.Vagy szellentek a vrtn,mint Madrid alatt, tuggya

    IDEGES N A munksosztly tjatbb nem a forradalom lza,mert felszvta a plza-kultra meg a szolgltatszektor

    GYANS FRFI Tn jsgr? Inkbb ennek magyarzza (A Holttestre mutat),hogy mit jelent a negyven fok a traktorflkjben, a szalag mellett hrommszak, a darabbr a gyron

    IDEGES N n megrtem magt, emptivalGYANS FRFI Mit tuggya, mi az, hogy csak pijval

    lehet elviselni a ltet, na meg a havi bred.IDEGES N Errl beszlne mg, hogy mit jelentGYANS FRFI Nincs gusztusom most hermeneutikra.IDEGES N Tbbet tud, mint gondolhattam volna.GYANS FRFI Tlkpzett voltam diplomval, tuggya,

    nem kapnk munkt, hogyha kiderlne.Az rtelmisgi mindig vesztes rge.

    IDEGES N Viccel, ugye?GYANS FRFI Korntse. IDEGES N Van diplomja?GYANS FRFI Tbb is. Beszlhetnk msknt, ha kvnja.

    A mvelt trsalgs a gyengm.IDEGES N Ht, ht (Meglepve) A szimulci megvd?GYANS FRFI A szubjektumvlts antropolgiai vgya

    lenygz engem a posztmodern etolgibaIDEGES N Hogy rti ezt?GYANS FRFI Nem lnyeges. gysem tantjk

    azok a gagyi mdiaiskolkIDEGES N Plzalibnak nz?GYANS FRFI Mdiapatknynak inkbb.IDEGES N A vlemnyt tartsa meg maga.

    (Zsebre vgja a diktafont)

    Feszengve vrakoznak. Nmn. A kvncsisg miatt a n nem brja sok...

    Mintha most mr jnneGYANS FRFI Mg nem lehet, tz percnk van mg legalbbIDEGES N A hajnal mindentt remnyt ad.

    GYANS FRFI Itt ne remnykedjen.IDEGES N Ez az t vezet a kzpontba?GYANS FRFI Nem, az egy zskutca.IDEGES N Na s az arra?GYANS FRFI Az a szemttelep fel; ha akarjaIDEGES N Munkba megy?GYANS FRFI Mindennap. Hat ve mr.

    Az ra szl. Kivve a vasr-s nnepnapokat, midncsak rgdom a vgtelen idn.

    IDEGES N Akkor jnni fog busz?GYANS FRFI Az els, 4.48-kor.IDEGES N Az j. Nincs erre taxi?GYANS FRFI Flnek. Hiba hvja.IDEGES N Itt lakik?GYANS FRFI Szeretek itt.IDEGES N Mirt?GYANS FRFI Tisztk a viszonyok.IDEGES N Ezt hogy rti?GYANS FRFI Senki nem jtssza az eszt,

    ha rti, mire gondolok.IDEGES N lvezi a vros peremt?GYANS FRFI Papok, katonk, polgrok

    s tegyk hozz: proletrok utnitt llunk mi most butn

    IDEGES N A kommunista fling klti bjaelmlt. A tmegkultra gyva.

    GYANS FRFI A klt bevonult a reklmiparba.IDEGES N Maga cinikus. Nincs kreativitsa.

    Elbjt ide, bevonult a perifriraGYANS FRFI Ja. Rgen laktanya volt, tzrsgi.

    Aztn itt maradt resen. Nyrimenekltek jttek, mindenfle sznek,tudja. Aztn nyomtalan felszvdtak.Ki a fehrjefeldolgozba, ki tovbb, Nyugatra.Tudja. Aztn lepattant npek jttek.Megszerveztk magukat. Drgbb lettaz ingatlan, de olcsbb a brlet

    IDEGES N Munka?GYANS FRFI Nem akarnakIDEGES N Mirt?GYANS FRFI Mirt dolgozzanak? k is aztat krdik,

    hisz az adkkal a gazdagokat vdik,a rendrsg a kzrend szent nevbena bankszektorra vigyz ngy kerken.

    IDEGES N Mibl lnek akkor?GYANS FRFI Nha nyitnak diszkt itten-ottan.

    Kemny helyek. Aztn valaki koppan.A botrny miatt bezrjk. Drog, hasonl.Fut a szekr, amg a haszon j.Valaki tllvi magt, nem tiszta az anyag,errefel az ellenrzs hanyag

    IDEGES N Mostanban is volt?GYANS FRFI Mindig van. Nem tartozik rm.IDEGES N rdekelneGYANS FRFI Mirt? (A fekv alak fel nz)Magval van?IDEGES N Lehet, hogy megr nekem valamennyit

    Ja, ez? Nem. Itt fekdt, mikor idertemGYANS FRFI Ezt is felveszi?

    (rezheten msra tereli a beszlgetst)IDEGES N Mintha most mr jnneGYANS FRFI Mg nem lehet, tz percnk van mg legalbbIDEGES N Az mg sok.GYANS FRFI Maga nyomoz?IDEGES N Nem.GYANS FRFI Nzze, n itt lakok.

    Nincs pnzem mshol lakni. Amint tehetem, elhzok a vres gecibe.

    IDEGES N Mondtam, lehet, hogy megrneGYANS FRFI Annyit nem tud adni. n mr nem kockztatok.

    rtve vagyok?IDEGES N Lehet, hogy segthetne egy gyerekenGYANS FRFI Rajtam se segt senki.IDEGES N Adjon egy eslyt IstennekGYANS FRFI Maga jehovista? Vagy ilyesmi?IDEGES N A valls sok idt vesz el,

    az flls, vagy mit tomDe ha soha nem segt msokon,

  • 42010. jnius XLI I I . vfolyam 6.

    magn sem segtenek!GYANS FRFI Nzze, a politikusok is nha erre jrnak,

    blogatnak, s szomor arcot vgnak. Azt mondjk, trhetetlen!, Nem mltaz emberhez, meg jog, szabadsg Vtkerl az esemnyrl kszlt kommnikbe.Lerjk, hogy biztonsg s jlt aztn kz a kzbe,s elgrdl a mregdrga luxuskocsivijjogval, s szlsebesen irny a city,ahol a bankok llnak, trfigyel rendszer,a civil ruhsok stlnak fegyverrel

    IDEGES N Az erklcs az egyetlen tmaszunk,mert nlkle ismt a fra mszhatunk.

    GYANS FRFI Az evolcit csupncsak tantjk,hol ltott maga l hugenottt?

    IDEGES N Kell lenni mgis valami Igaznak,ami a pnztl tbbet ad a Nagynak,ki nem tekint elml fldi Jra,gyalog megy t, s nem szll fel hajra

    GYANS FRFI A vz fltt, mint Jzus, szraz lbbal?IDEGES N A hajra, ahol a mindenkori elit,

    s a szegnyek pnzt bevedelik.GYANS FRFI A moralits nem gazdagnak val.IDEGES N n hiszek abban, hogy a Szv a j.GYANS FRFI A lnyregnyekben. s a ponyva

    tantja ezt. Olvassa a konyhanpe a szakcsknyv mellett

    IDEGES N Vitnkbl lapos rvekre tellett.Krjnk meg Akrkit, legyen dntbr. (Holttesthez fordulnak)

    GYANS FRFI H, komm, ha meg nem srt e sz,serkenj fel, s legyl dntbr!

    IDEGES N gy ltom, ennek mr hiba szlunk,nem vonja el morlis terhnk rlunk,mert dnteni mindig erklcsi krds,s a hallgats az jobb, mint a beszls.

    GYANS FRFI pldt mutat, s pldja tant,kvetni kell, nyilvn azrt van itt.

    IDEGES N E kvetkeztets valahol snttGYANS FRFI E Holttest erotikusan hat rm itt,

    nem is rtem. Magra?IDEGES N Gyengje a nekroflia?GYANS FRFI Nem is tudom. Nem vettem szre eddig.

    jabb feszeng s nma vrakozs

    IDEGES N Van felesge?GYANS FRFI Nem fr beleIDEGES N Nem akar?GYANS FRFI Mr gy rti? Azt? Most itt?IDEGES N Na ne! Felesget, gondoltamGYANS FRFI Ja, nem.IDEGES N Bartnt?GYANS FRFI Azt sem. Hlynek nz?IDEGES N Mit akar maga?GYANS FRFI Nyugdjas szeretnk lenni.IDEGES N Van trsadalombiztostsa?GYANS FRFI Nincs.IDEGES N Fizet nyugdjjrulkot?GYANS FRFI Azt sem.IDEGES N De akkor nem lesz nyugdja.GYANS FRFI Ezrt szeretnkIDEGES N Na ne vicceldjn.

    Majd gy jr, mint ez itt (A fekv alak fel mutat)GYANS FRFI Az mr tiszta gy, de addig hogy jusson el az ember.IDEGES N Nem fl a halltl?GYANS FRFI Ettl pldul itt?IDEGES N Nem! gy ltalbaGYANS FRFI Inkbb az ellenrtl.IDEGES N Mirt? Szablysrts.GYANS FRFI Taln a kzpontban. De nem erre.IDEGES N Itt ms a trvny?GYANS FRFI A mltkor is egynek nem volt jegye,

    se brlete. Oszt krtk. Mondta a tag,hogy ez csak szablysrts.

    Erre aztn csak eltrtk a karjt.Az ellenrk erre msknt szoktk.Hallottam, ahogy a reccsenta hs tokjban selymesen a csontja

    IDEGES N Ezt vajon nem k dobtk ide?GYANS FRFI Magnak van jegye?IDEGES N Mi kze hozz?GYANS FRFI Meglepn tn, ha ellenr vagyok?IDEGES N Itt akkor sincs joga.

    A buszmegllban vrhatok jegy nlkl.GYANS FRFI Vagyis teht szablysrtsre kszlIDEGES N A szndk mg nem a tett magaGYANS FRFI De annak potencialitsaIDEGES N A potencit nem kveti aktus.GYANS FRFI Ebben ll a kauzalitsaIDEGES N Hallja, mr kzelt is az busz.GYANS FRFI (karszalagot vesz el) Jegyeket, brleteket!IDEGES N Az elbb azt mondta, tz percGYANS FRFI Viccelsz? Ide nem jr busz, mr vek ta. IDEGES N Akkor mire vrunk?GYANS FRFI Csak ismerkedni akartam,

    ritkn jr erre j n. Egyedl.IDEGES N Ltja, van brletem!

    Mutatja, a frfi elkapja tle. Zsebre vgja

    GYANS FRFI Volt, nincs. Mint a mesben.IDEGES N De van. Ezt nem teheti.GYANS FRFI Van tanja? Bizonytsa be.IDEGES N Segtsg!GYANS FRFI Erre az nem szoks. De mint emltettem,

    ez a Holttest erotikusan hat rm,s a te flelmed egszen izgalomba hoz

    IDEGES N Ne tegezzen!GYANS FRFI Na de ezt most mrt csinlod?IDEGES N Ne kzeltsen!GYANS FRFI Na ne finnyskodj. Mennyi a tarifd?

    Szagrl megismerem a magadfajttIDEGES N n meg azt hittem, lehet trsalogni.GYANS FRFI Eljtk gyannt. De nem muszj cskolzniIDEGES N Ne jjjn kzelebb!GYANS FRFI A kurva

    A fegyver drdl. A frfi elterl

    IDEGES N Na halljk, most jl benne vagyok a pcban.Gyorsan lelpek. Meg kell pucolni.Jaj, de nem, nem mehetek el.Nla van a brletem. Radsul fnykpes, a francba!Fnykpes brlet, most mondjk, ahelyett hogy bliccelnk!s milyen rossz kp. Na? Nem elnys, ugye?Rnzsre t v. Legalbb jobb kp lenne(Letrdel, meg akarja fordtani)Na, fordulj mr fel! (szbe kap)Nem gy rtettem, bocsika.A msik zsebe, rajta fekszik. Na, vgre! (Brletet kiveszi)

    tfordtja a htra. Most ltszik jl, hogy ll a frfi pnisze; karikrozva,eltlozva

    H! Huuu! HullamerevsgEzt majd le kell vgni a patolginA francba, ezt a gikszert! Ez is csak velem trtnhet meg,a faszba a begerjedt pasikkal

    Stt

    I. INTERLDIUMHolttest

    Holttest felll, leporolja a ruhjt. Megnzi a Gyans Frfit, lbval kicsitmegmozgatja, amg nekel

  • 52010. jnius www.sz inhaz.net

    A MACS DALA

    Gyanakszom, hogy az letbennincs semmi ms, csak vletlen.Kit rdekelne a morl,ha farka bszkn gnek ll?!

    S ha krded: Ez mennyit kstl?Csak azt mondja: Hogy nki ll

    Hogy nki ll a Nagyvilg,mi gondja vle, mit csinla tbbi balga mesge:sajt zsrjban megsl-e?

    s nem rebben a pillja,csak nki legyen villja!

    A bankba pnzt az teszi,ki a reklmot benyeli,s adt is csak az fizet,ki nem iszik mst, csak vizet.

    Mert aki itten nem hlye,az lop, s dutyiba nem l be.

    Csak aki gykr, impotens,s csak morlisan kompetens,s nem ll fel a dkja,csak az mutat a Drknra!

    Mert kit rdekel a morl:a vsr mindig kettn ll!

    ***

    AKRKIMASZK Figyeljenek tovbb, a most kvetkez eseta rosszultplltsgra felhvja a figyelmet.A pnz templomt jelent bankbanis hen halhatna akrki nyomban,vagy msfle mdon tvozik a Fldrl,csak figyeljenek. Hallgassuk kzelrl,mg sorban ll, mert az idejt adja el,hogy nmi pnzt keressen, hogy ha kell.s mindig kell, mert elmlt mr a rszvt,s j bn jelent meg: a szegnysg.A llek ingyen nem tesz semmit tbb,a testbl tvozik, de nem l mr rkk.

    2. SORBAN LLSBr-sorbanll Frfi, Beteg N, Ferences Bart, Holttest

    Bankeltr ATM-kszlkkel. Az egyik mgtt flig takarsban Holttest, lbakilg. veg mgtt diszkrt fny, steril berendezs. Ketten llnak sorban

    BR-SORBANLLMsok helyett vllalok br-sorbanllst,nem rossz munka. Nincs benne semmi gz.Tiszta gy. Nincs ugyan lepaprozva,de mindkt fl tudja, hogy mi a dolga. Mi a ktelessge, s mi a joga.Mert minden emberi kapcsolat valahol zlet volna.Nem? Vannak branyk, akik szorosidbeosztssal kihordjk. A kisszarosmeg mit lt: itt a mami meg a cuki papukja.Nem kell ktdni rzelmileg. Csak mint egy

    ruhzba.Mirt? Nincs mindenkinek ideje szlni,ezt manapsg igazn nem lehet eltrniA fjdalom eszttikja medd,mirt erlkdjn, ha van br-szln?Az n munkm korrekt. ltalban korn kelek.Vllalok piacozst, brtelefont, bellst,helyfoglalst, mindent. Helyettestek frjeket,kiverem a pnzt. Sokoldal a szolgltats.Velem mindig meg vannak elgedve.Ez az zletpolitikm. Fontos a fizikaier. Jrok konditerembe. A szexulisletem rendbe. Van pszicholgusom;fogorvosra nagy slyt fektetek. Tartok kutyt,szocilis rzkem frissen tartja. A klykket

    szeretem. A macskaeledel egy ksz vagyon. Ha tzelni kezd, viszem a fehrjefeldolgozba.Elbvl a visszatplls krforgsa. A kedvenceketahogy bedarljk, s a hsppet meg sznes zacskkbaA szeretet luxust elaltatja. A szocilis partnersga lnyeg. Na meg a ktds mint olyan, rtik?Az ember vgl is egy furcsa szerzet,irracionalits mozgatja a testet.

    AKRKIMASZK A BREMBER DALA

    Hajdann a brmunks,brbe adta a munkjt.s gy hvtk, hogy proletr,mert csak gyerekeket csinlt.

    s nem volt testamentuma,mert nem maradt nagy fundusa.

    Szegny volt, sovny, egyszlbl,ki soha semmit nem reml.s a Cityben akkor jrt,

    ha Munkt, kenyeret kilt.s nem vt vgrendelete,mert nem vt nki semmije.

    A Tkvel addig harcolt,amg mg nha munka volt.De a tksek a gp,s a munkt gpek elvettk.

    s nem kellett a munkja,elkldtk ht a csudba.

    Az ember roppant furcsa lny,kibrelhet a szegny.Ha nincsen tbb brmunka,kibrelik fogyasztsra.

    Az emberbrlemny,fogyasztgp szegny.

    s kvr lett a proletr,hisz a tknek kell a hj.Mert testt vettk most brbe,invesztltak a vgblbe.

    A fogyasztsra breltk,s gpekkel meg etettk.

    A Bremberbe kltzttaz rfolyam, s felszktt;s reklmokkal megtmtk,hogy fogyasszon, mert lett gp!

    A Bremberbl gy lett gp,hogy szolglhassa a Tkt.(Hogy a tksek profitjanvekedjen naprl napra.)

    BETEGES N Pnzt akar kivenni?BR-SORBANLL Nem. Csak be akarok llni a sorba.BETEGES N Hol a sor?BR-SORBANLL Ott kezddik.BETEGES N De ott n llok.BR-SORBANLL Nem, n.BETEGES N n voltam elbb itt.BR-SORBANLL Ne tolakodjon!BETEGES N Mirt, maga rkezett hamarabb?BR-SORBANLL Nan, majd maga.BETEGES N n jfl utn lltam ide.BR-SORBANLL n mr hamarabb foglaltam a helyem.BETEGES N De nem volt itt.BR-SORBANLL gy ltom, van itt ms is. (Az ATM fel mutat)BETEGES N Mr nztem, biztos hajlktalan. BR-SORBANLL Nekem mindegy. De nehogy majd azzal jjjn,

    hogy mr itt volt. n vagyok az els.BETEGES N Ugyan mirt?

  • 62010. jnius XLI I I . vfolyam 6.

    BR-SORBANLL Mert n profi vagyok.BETEGES N Maga? Profi?BR-SORBANLL n ebbl lek.BETEGES N Mibl? BR-SORBANLL Sorban llsbl.BETEGES N Tnyleg?BR-SORBANLL Bele lehet jnni.BETEGES N Oszt jl hoz?BR-SORBANLL Nem panaszkodom.

    A munkanlklivel egytt tisztessges.s legalbb nem kell utalni az asszonynak.

    BETEGES N Elvlt?BR-SORBANLL Mint a hzat.BETEGES N Osz mr?BR-SORBANLL A sok jszakzs,

    az asszony nem brta.BETEGES N Ht igen, hrom mszak.BR-SORBANLL Nem. A br-sorbanlls. Kemny munka.

    Folyvst teljesteni kell. Stresszes.De n szeretem.

    BETEGES N Az lldoglst?BR-SORBANLL Nem! A vrakozst. Az idegek harca.

    Meg fizikailag is. Kell az llkpessg.Kitarts. Fegyelem. Csapatszellem

    BETEGES N Az kellBR-SORBANLL Alaki kikpzs nlkl nem menne.

    (Magamnak veznylek, magam hajtom vgre:)Vigyzz! Pihenj!Vigyzz! Pihenj!Oszolj! (Oszlik)

    BETEGES N Volt katona?BR-SORBANLL Csak flkatonai. Brszolglat.

    Hzs volt. De tk buli.BETEGES N Jugba?BR-SORBANLL Aha. (Pisztolyt hz el) Ez mindig nlam van.

    De maga nem ltta!Itt mindenkinek csak jogai vannak. A hborba, ott nem szaroztunk

    BETEGES N (bizonytalanul.) Itt is az kne.BR-SORBANLL Az! Oszt rend lenne.

    Egy goly a koponyba.Penge a csigolyarsbe. Sebszi,tiszta munka, n mondom, spci.

    BETEGES N Ismerni kell az anatmit (Kezd rosszul lenni, leplezi)

    BR-SORBANLL Jrtam orvosira, hullkon gyakoroltam,kikpeztek kzelharcra. (Fenyeget)

    BETEGES N Aha. (Ms tmra terel)Mikor nyitnak?BR-SORBANLL Htkor szoktak.BETEGES N Mg ngy rnk van.BR-SORBANLL tkor jnnek a kisplysok.BETEGES N n is akkor akartam

    Csak nem tudtam aludni.BR-SORBANLL Rosszul van? Beteges a szne.

    Nem magnak val ez.BETEGES N Maga viszont jl nz ki.BR-SORBANLL Orvosi alkalmassgi. (Mutatja)BETEGES N Az is kell?BR-SORBANLL Megbzim krik.BETEGES N Szmlakpes?BR-SORBANLL Vllalkozi kivltva.BETEGES N Kik a megbzi?BR-SORBANLL Vltozatos. Nlam f a diszkrci.BETEGES N De mgis?BR-SORBANLL Akrki. Ne kvncsiskodjon.

    s ne sse bele az orrt.BETEGES N Az okosok?BR-SORBANLL Politikusok.BETEGES N Vllal mst is?BR-SORBANLL Mrt? Gondolja, hogy ebbl lek?BETEGES N Az elbb azt mondta.BR-SORBANLL Felejtse el. Ez csak edzs.BETEGES N Nekem azt mondtk,

    egy ezrest kapok. Csak foglaljam a helyet.BR-SORBANLL Ennyirt msok fel se kelnek.BETEGES N Nekem se kellett volna.

    BR-SORBANLL Akkor mirt ll itt?BETEGES N Csak lejttem az utcra,

    mert nem tudok aludni,egyedl voltam a szobba.

    BR-SORBANLL Pasit akar felszedni, mi?BETEGES N A banknak lesz akcija,

    az els tz gyfl ajndkot kap.BR-SORBANLL Mit? Ajndkot? Hehe! Tn vibrtort?BETEGES N Egyhetes nyarals a Kanri-szigetekre,

    Hotel fullextra, knyeztets,napi hromszori tkezs

    BR-SORBANLL Ezektl a szarrgktl itt halhatna hen,ha itt fetrengne, mint az ott, akkor se kapna! Szraz kiflit se.(Odamegy, lbnl foga kihzza Holttestet)gy jrna, ni.

    BETEGES N Halott?BR-SORBANLL (megrugdossa a talpt) Elgg. BETEGES N Nem is vettem szre, hogyBR-SORBANLL Mr llott hulla. BETEGES N Hogy rti?BR-SORBANLL Nem friss.BETEGES N Mi?BR-SORBANLL Nem zsenge, nem friss husi.BETEGES N Mirl beszl?BR-SORBANLL Van gyereke?BETEGES N Volt. Eltnt.BR-SORBANLL Elloptk. A gyerekdonor nagyon kelend.BETEGES N Hagyjon bkn. BR-SORBANLL Rosszul van?BETEGES N Nem.BR-SORBANLL Pedig fehr a szja. Havibaj?BETEGES N Persze, meg egyszerre gyereket vrok!BR-SORBANLL Ebbe a vilgba. Nem divat.

    De jl el lehet adniBETEGES N Mit?BR-SORBANLL Mr mondtam: a gyereket.BETEGES N Ezt csak gy mondja?

    Van gyereke?BR-SORBANLL Volt.BETEGES N Eladta?BR-SORBANLL Meghalt.BETEGES N Rszvtem.BR-SORBANLL Beteg volt a vesje. Hatvesen.

    Nem tudtunk jat venni. A szervkereskedelemben van az zlet.

    BETEGES N Borzaszt.BR-SORBANLL Ja. (Szvja az orrt. Tmt vlt) Azt mondjk,

    ki kell venni.BETEGES N Mit? A vesjt?BR-SORBANLL Ht a pnzt, a bettet. Tudja.

    Maga nem azrt van itt?BETEGES N Mert csdbe fog menni?BR-SORBANLL Nem tudta?BETEGES N Nem mondtk.BR-SORBANLL Pedig igen. Dlben fogjk bemondani a hrekben.

    De akkor mr ks lesz.BETEGES N Na, szlljon re rlam.

    Pnzt veszek ki, s mr itt se voltam.BR-SORBANLL Ez mg mindig meg se mozdul.

    (Holttestet rugdossa)BETEGES N Hagyja bkn.

    Maga nem normlis.BR-SORBANLL Gondolja?BETEGES N lljon csak sorba,

    vagy amihez kedve van.s felejtsen el engem (Menne el)

    BR-SORBANLL Ha csak agyhalott lenne,akkor mg rne valamit

    BETEGES N Hogy rti?BR-SORBANLL Ht a piacon.BETEGES N Mifle piacon?BR-SORBANLL Na, nem a nagybanin,

    sem a Nagycsarnokban.Hanem a feketepiacon.

    BETEGES N Mirl beszl?BR-SORBANLL Hogy el lehetne adni

  • 72010. jnius www.sz inhaz.net

    BETEGES N Eladni?BR-SORBANLL A bontbaBETEGES N Bontba?BR-SORBANLL Persze. Brmennyire silny ru,

    gy els blikkre, egy-kt j alkatrszt ki lehet belle guberlni.

    BETEGES N Kiguberlni?BR-SORBANLL Persze. Nem hallott mg rla?BETEGES N Mirl?BR-SORBANLL A szervkereskedelemrlBETEGES N Na ne.BR-SORBANLL Fifti-fifti?BETEGES N Mit kpzel?!BR-SORBANLL Vannak kapcsolataim.BETEGES N NeBR-SORBANLL Maga is jl jr.

    Csak hallgatnia kell.BETEGES N Nem!BR-SORBANLL Maga tudja. BETEGES N (hosszabb csend utn)Mennyit adnakBR-SORBANLL Tbb ezer dollr,

    ez nem kisplya!BETEGES N s magnak volnaBR-SORBANLL Mi volna?BETEGES N Volna mersze?BR-SORBANLL Mint a huzat. Nhny milli

    vagy j pr szzezer jl jnne, nem?Tallt pnz! Na?!

    BETEGES N Ht De nem.BR-SORBANLL Na. Hasznljuk ki az alkalmat.

    Rosszul van? BETEGES N Kicsit szdlk (Fejhez nyl. Rosszullt jelei)BR-SORBANLL Ha benne van,

    hvom a Robi bontt.BETEGES N Kit hv?BR-SORBANLL Robi. Csak gy nevezik.

    Van neki rohamkocsija.Folykonynitrogn-tartlya,komplett mt. Nagyplya!

    BETEGES N s idejn?BR-SORBANLL Kesbe fizet. Na?!

    Csak annyit mondjon: igen!BETEGES N Nem tudom. A pnz nagyon jl jnne, deBR-SORBANLL Nincs semmi de.Most kell dnteni!

    s ha eljrna a szja,knnyen bajba kerlhet.

    BETEGES N Hogy rti?BR-SORBANLL Ezek nem viccelnek.

    Sztkapjk magt is,kt rn bell mr Londonban lesz a has-nyla,s reggelre Moszkvban, egy magnklinikn a mja.

    BETEGES N Ne! Ne, hagyja abba,nem brom

    BR-SORBANLL Ne higgye, hogy innen most mr kimehet.Ahhoz tl sokat tud. De ha hallgat,kap azonnal a Robitl...

    BETEGES N Rosszul vagyok.

    A tskjban keresgl. Idegesen kivesz egy gygyszert, ami kiesik a kezbl.A frfi felkapja

    BR-SORBANLL Hopp. Mi ez? Csak nem kok?BETEGES N A gygyszeremet adja ide, krem,

    a szvem miatt van szksgem r nkem.BR-SORBANLL Lrifri! Csak ha hvhatom Robit.BETEGES N Adja ide!BR-SORBANLL Itt mozog, itt mozog!BETEGES N Krem!BR-SORBANLL h, h.BETEGES N Ne gytrjn, krem.

    Benyit a Ferences Bart. Az ATM-bl pnzrt jn

    Dicsrtessk.

    FERENCES BART Mindrkk.BR-SORBANLL Maguk mirl beszlnek?BETEGES N Maga milyen valls?BR-SORBANLL Babonkkal nem foglalkozom.FERENCES BART Mindenkinek szve joga, deBETEGES N Ahhoz nincs joga,

    hogy msokat szekljon.s adja a gygyszerem ide!

    BR-SORBANLL Maga is sorban llst vllalt?FERENCES BART Mifle sorban llst?BETEGES N Ne legyen kegyetlen, a gygyszerem?!FERENCES BART Mirt kell sorban llni?BETEGES N A gygyszeremet krem.BR-SORBANLL Teljes htvge, egzotikus nyaralsFERENCES BART Nem szoktunk nyaralni.

    Milyen gygyszert kr a hlgy?BR-SORBANLL Mit tud maga a vrakozsrl?FERENCES BART Mi is vrakozunk.BR-SORBANLL Nem mondod? Ugyan mire?FERENCES BART Krisztus eljvetelre.BR-SORBANLL Ja, persze. A Fnkre. Hehe.BETEGES N Hogy beszl? Isten meg fogja bntetni.BR-SORBANLL n mr megbeszltem a Fnkkel,

    hogy engem felejtsen el.FERENCES BART Mi trtnt ezzel az emberrel?

    s mirt nem adja oda azt a gygyszert?BETEGES N Azt hittem, alszik, de meghalt.BR-SORBANLL Nincs nlam semmifle gygyszer.

    Ez a n hazudik!FERENCES BART Biztos?BR-SORBANLL Tuti fix. Lttam hullt eleget.BETEGES N Elvette. Rosszul vagyok. Krem!FERENCES BART Istennek szolgja,

    visszatrt oda, ahov mindannyian menen-dk vagyunk.

    BR-SORBANLL Nekem speciel ms terveim vannakarra az esetre, ha kipurcanok.

    FERENCES BART Nem az akaratunkon mlik,ahogy sem a nap, sem az ra.

    BETEGES N Atym, segtsen nekem.FERENCES BART Mirt?BETEGES N Meg fogok halni.FERENCES BART Mint mindannyian, ha eljn az ra.BETTEGES N Bns vagyokFERENCES BART Mint mindannyian.BR-SORBANLL Maga is? Nem mondja.BETEGES N De n magam lettem annak akarja.FERENCES BART Az ngyilkos az Isten tagadja.BETEGES N Azt mondjk az orvosok,

    hallos a betegsgem. Elvesztettema remnyt, nem akartam tovbb cipelni mr.

    BR-SORBANLL Fertz?FERENCES BART Alzattal fogadjuk el a jt s a rosszat.BR-SORBANLL Mondja mr: fertz?BETEGES N Nem, de ne aggdjon: bosszant.

    Magnak nincs semmi flnivalja.BR-SORBANLL gy tudom, ez a papok melja.

    n elmegyek, oldja meg maga,az olds s a kts magnak egy szava.

    BETEGES N Beltom mr, hogy a betegsgnl rosszabb,ha makacsul hisznk a Gonosznak,s csak a vgrn ltjuk be,hogy Lelknkbe csak a szeretet jut be.

    FERENCES BART Ne fljen, csak a Fny fel haladjon!BR-SORBANLL Ha hossz sort lt, akkor ott maradjon.BETEGES N A sorban lls nem r sose vget,

    s hamar megltom a Legfbb Lnyet.BR-SORBANLL , kicsit ezt azrt nem gondoltam volna.FERENCES BART A gygyszere magnl volt?BR-SORBANLL Nem lnyeges, mr hagyjuk.FERENCES BART Akkor megmenthette volnaBR-SORBANLL Nem tud valami hkuszpkuszt?FERENCES BART Hvjunk mentt!BR-SORBANLL Amg azok idernek! Felesleges.FERENCES BART Akkor prbljuk jraleszteniBR-SORBANLL Inkbb tmassza fel,

  • 82010. jnius XLI I I . vfolyam 6.

    a maga fnke tud ilyesmit.FERENCES BART Bocssd meg neki, Uram, mert nem tudja,

    mit beszl.BR-SORBANLL Jl tudom, hogy maguk a pnzre mennek.FERENCES BART Van telefonja?BR-SORBANLL Persze.FERENCES BART Adja mr ide.BR-SORBANLL Az n egysgemet ne fogyassza ingyen.FERENCES BART Adok egy ezrest;

    na, adja mr ide, fel kell hvni a mentket.BR-SORBANLL Inkbb a biztonsgi szolglatot.FERENCES BART Mirt?BR-SORBANLL A pnz fontosabb,

    bankrabls esetn kt perc mlva itt vannak.FERENCES BART J, akkor trje be a tzjelzt.BR-SORBANLL Meg kne dugni, mg egszen meleg.FERENCES BART Mit beszl?BR-SORBANLL Mg meleg, vtek volna kihagyni a potyt.FERENCES BART Maga semmit sem tisztel?BR-SORBANLL Csak vicceltem, nem rdemes,

    itt minden be van kamerzva, ltja?FERENCES BART Szgyellje magt.

    Ez nem vicc. Ez alvalsgBR-SORBANLL Mr? Azt hiszi, itt van mg a lelke, s

    kukkolna?FERENCES BART Hagyja mr a marhasgt, csak jr a szja.

    Segtsen, aztn futhat el, ha gyva.BR-SORBANLL Nem vagyok n a rendrsg bartja,

    tl jl ismernek mr ott, akrmipiszlicsr gy, s rm szllnak.

    FERENCES BART Orvos kne, htha van remny.Fektessk a fldre, br a fld kemny.

    BETEGES N rzem, hogy itt a vg, csak arra krem,oldozzon fl, ha van mg cspp remnyem.

    FERENCES BART Ki nmagtl a kegyet eldobja,azt a szentsggel senki fl nem oldja,de ha bnbnatod teljes s szinte,elg, hogy lelked az r maghoz intse.

    BR-SORBANLL gy rzem most, hogy hibs ton jrtam,az letemet megfordtni fztam,de most e test fjdalma s hallavisszahoz a rszvt oldalra.

    FERENCES BART Legyen neked knny a fld, s a bnatne ksrjen, s talld meg hazdat.

    BR-SORBANLL Mg fiatal volt, s most olyan fradt.FERENCES BART A sorban senki nem llhat helynkre,

    csak ncsalst s bajt hoz a fejnkre.BR-SORBANLL Az ellenszenvem mintha elszllt volna,

    lehet, hogy mgis van remny a jra?FERENCES BART A jra Isten folyton sztnz,

    de ellenll a bn s sztnd.

    Stt

    II. INTERLDIUMHolttest s Ferences Bart

    AZ VSZER-DAL

    Az emberltre nincs gygyszer,hiba annyi vszer,ha megszlettl, ksz a baj,tested folyton enni akar.

    Nem segt semmi a gondon,Krisztus sebre mondom.

    Az let csupa kiads:pelenka kell, nagyobb laksMajd oviba is vinni kell,mg szerencse, ha nem iker.

    Nem segt semmi a gondon,Krisztus sebre mondom.

    Majd iskolba ratod,s a hzijt megrhatod,s folyton kvetelzik,mg taknyos, s mr nzik.

    Nem segt semmi a gondon,Krisztus sebre mondom.

    s hiba annyi vszer,becsszik majd egy gikszer:ha megszletett, ht ksz a baj,nagypapa lettl, jra, jaj!

    Nem segt semmi a gondon,Krisztus sebre mondom.

    Ki fldre szll s testet lt,az rfarag, mert itt e fldsokat knl, akr a bank,s hallodig adsa vagy.

    Nem segt semmi a gondon,Krisztus sebre mondom.

    Mert az letnek nincs gygyszere,a szlets nem j csere.Az let csak a kamatja:a Tkt Isten nem adja.

    Nem segt semmi a gondon,Krisztus sebre mondom.

    ***

    AKRKIMASZK A teolgia sem adhat ott vlaszt,ahol mr az l is hullaszagot raszt.Ott nem vlaszhat el a lt s a nemlt.A kvetkez pldt erre vedd mgeszedbe s fontold meg, kedves Kznsg,hogy mi a fontosabb: a test vagy az nzs.

    3. PLYAUDVARI FOTAUTOMATASiets Utaz, Taxis, Aki Mr Lekste, Holttest

    Siets Utaznl guruls brnd, szablyos, katons; feszes, nyakkend,hajelvlaszts; mobilozik

    SIETS UTAZ (mobilba) Igen, utalja t. A szmlamsolatotpostzza. Ne feledje: ajnlva. Az gylet pedig lezrva! (Kznsghez)Nem kstem mg le? Mr biztosan elment.Ilyenkor sose ksnek. Ha hamarabb jvk,akkor meg itt vrhatok. rkig is llhatok.Nem ment el a vonatom? A 10 ra 20-asom?Az ember mindig elksik, pedig folyvst rohan,kapkod fhz-fhoz. Maguk nem sietnek? Szerencssek.Mita vannak itt? (Mobil cseng) Igen? Aukcin van?rtem. Az 5-s ttel? Mennyi? grjen r! (Leteszi)Mindig utazok. Vrosok suhannak, hotelszobk,a knyvelsben mindig van tartozs.De nincs oly ember, kinek ne volna ra.A legbecsletesebb Cato volt hajdanba.Ma azt mondjk, van annyi pnz, haver,hol Cato is azt mondja: Rma? Kit rdekel?! jjel felbredek, s szl a mobilom,tudom, hamarosan a Br el kell llanom.Pedig van annyi perem mg bevgezetlen,a kintlevsgem is mg rendezetlen(Mobil cseng) Hall? Mg mindig az 5-s ttel?Mennyi? Tartsa, s grjen r. Mink a vtel. (Leteszi)A tzsde is besszben. Most rd be a kevssel,de majd bejn a bombazlet mondja

  • 92010. jnius www.sz inhaz.net

    az ember folyvst, s a pnz a gondja.Az ltnym, a nyakkendtm, az ingems mindenem tadom majdan ingyen,ha eljn rtem a Vgs Behajt,ki nem alkuszik. Mint vets eltt a tarl,olyannak rzem letem, ma ltom;de tn segt mg rajtam egy bartom.

    A KLCSNKR DALA

    Kihez forduljak mostan nagy bajomban?Felhvom a rgi trsaimat nyomban.A bartsg, az sszekt rkre,emlkeznk a megivott srkre

    (Telefoncsrgs) Hall? Maga az ismt?Tartsa, s grjen r kicsit mg.

    Vagy azokat, akiknek klcsnztem,mikor k voltak szorult helyzetkben. Mg akkor is, ha sajnos sokat krtem.De pnz beszl! s akkor n beszltem.

    (Telefoncsrgs) Hall? Maga az ismt?Tartsa, s grjen r kicsit mg.

    Vagy exnejemtl, ki volt az zlettrsam,megcsalt csful, s meglopott bussan?De n se hagytam magam, a kurvannyt,megrugdostam, akr egy focilabdt.

    (Telefoncsrgs) Hall? Maga az ismt?Tartsa, s grjen r kicsit mg.

    Volt szeretimhez is fordulhatnk,kis klcsnt taln tlk is kaphatnk.Csak ne kaptak voln annyi rosszat tlem,most knnyebb volna nkem jt remlnem.

    (Telefoncsrgs) Hall? Maga az ismt?Tartsa, s grjen r kicsit mg.

    Sosem gondoltam, hogy eljn az ra,mikor fizetni kell, nem csak bemutatra.Ha szmlit most benyjtja mindenki,A brtntl engem nem ment meg semmi.

    (Telefoncsrgs) Hall? Maga az ismt? (A kznsghez)Elvesztettk, mert nincsen lett.

    Plyaudvar. A httrben egy fotautomata flkje, egy padon Holttest fekszik

    TAXIS Taxi? Taxi? Uram, taxi?SIETS UTAZ Hagyjon mr, az rdg vigye el.TAXIS n elviszem akrhov, ha kell.

    Most pp rrek, nincsen fuvaromSIETS UTAZ n pedig csak vonattal utazom,

    tegnap megvettem mr a jegyemet.TAXIS Most rkezett?SIETS UTAZ (mobil cseng) Igen? 235-s ttel? Tartsa!TAXIS Elviszem n olcsnSIETS UTAZ Nem. pp indulnkTAXIS Hagyja inkbb, ha egy vonat ksik,

    rossz jel bizony. Jobb, hogyha visszatr ittSIETS UTAZ Nem vagyok babons.TAXIS Blcsebb megfordulni flton,

    beltni tvedsnket. Tudom,nem knny, hogyha a lelknk makacs.

    SIETS UTAZ (mobil cseng) Igen? 237-es ttel? Tartsa!AKI MR LEKSTE n egyszer mr lekstem, s ltja,

    ezrt lek mg most, Istennek hla!SIETS UTAZ Ne csinlja mr itt az zletet

    a taxisnak. Taln magnak is fizet?TAXIS n jt akartam, s hazaviszem.SIETS UTAZ Nem tehetem, mert vr az zletem. (Mobil cseng)

    Krem, adjon mg idt. A pnzt megszerzem,egy bartomhoz utazom. (Elspad)Hogy eladjam

    egy szervem?Nem tehetem. Hogy? A mjam tiszta?

    TAXIS Na ltja, inkbb forduljon vissza,

    az ilyen telefonokat meg ne vegye fel.SIETS UTAZ Megszerzem a pnzt ma vgre,

    csak jussak el bartomhoz vidkre.TAXIS n tviszem magt a fl vilgon,

    nem drga, csak fizesse meg az rom.AKI MR LEKSTE Fontolja meg, tanulni kell a kron.

    Ki tudja, hol vr a szjszag Khron.TAXIS Jjjn velem, mert lassan t az ra.AKI MR LEKSTE Jobban teszi. Hallgasson a szra.SIETS UTAZ Ne szljon bele. s maga mit srget?

    Hagyjon bkn. Nzze, ott is lnek,az meg fekszik, piszklja meg ket!

    TAXIS Azt ismerem. n hoztam tegnap erre.Fizettek rte. Kiszenvedett reggelre,gondolom. Mert ez se fizetett

    SIETS UTAZ Maga lte meg? (Mobil cseng)Hall? Legyen trelemmel.

    Hogy rtem kldtt? A bartomhoz, mennem kell.Holnapra meghozom a tartozsom vgleg.

    AKI MR LEKSTE Klcsn ne adj s ne krj: ez a lnyeg.TAXIS Ez blcs beszd. Ki betartja, sosem tved.

    A mjval jtszik, ki ezt felejtiSIETS UTAZ Honnan tudja? TAXIS Az elbb mondta.SIETS UTAZ Nem maga az, akit kldtek rtem?

    (Mobil csng)Maga az? Ja. A 445-s ttel?Hagyjon most engem ezzel a szemttel

    TAXIS Eljn velem mgis?SIETS UTAZ Mr rtem;

    a megbzjnak tartozom pnzzel.Ki a telefonjn beszlgetsnk hallja,mert kzvetti azt az n mobilja.

    TAXIS Val igaz. Teht feltns nlkljjjn velem, mert ez trtnik vgl.

    AKI MR LEKSTE Ehhez nekem mr nincs kzmSIETS UTAZ Krisztusra, ne hagyjon itt magamra.TAXIS Hzzon el, s nem keveredik bajba.SIETS UTAZ Hvjon rendrt, knyrgve krem.TAXIS Na, kotrdjon, vagy magra cserlem!AKI MR LEKSTE Ez a maguk gye, n lelpek,

    a rendrsggel jobb, ha nem beszlek. (El)TAXIS Na ltja, minden ember szmt,

    magnak mondjam ezt, hisz szllt,ki szmtsaiban mindig tudta,mily kockzatot jelent az t hossza,mert az emberben feltmadhat a vgy,hogy lenylja a haszonnak javt.

    SIETS UTAZ De fizetek, csak mg egy napot krek.TAXIS (mobilba)Mg egy napot kr? Adjunk neki ngyet?

    Ahogy gondolja. Egy fott vigyek?SIETS UTAZ Hls vagyok. Isten fizesse meg.TAXIS A szerencse fia maga, hallja.

    Megszerezni a pnzt mg van ngy napja.De egy fott kell magrl vinnem.Az automatval szinte ingyenmegcsinlhat.

    SIETS UTAZ Bedobom a pnzt, s ksz vagyok.

    TAXIS Mosolyogjon, hogy ha krhetem.SIETS UTAZ Most mr ngy msolatban ltezem. TAXIS Laztson egy kicsit, ha szrst rez (Injekcit ad neki),

    nagyobb adag a testtel knnyen vgez.A szvinfarktus tnett mutatja,pihenni fog, a teste megnyugtatja,kmban lesz, mg leszlltjuk,s szervdonorknt frissen feltlaljuk.Most gy egyenlti ki a tartozst,s a maradkbl ksztnek hspogcst.Mr vrjk a fehrjefeldolgoz zembe,s ledarljk, hsliszt lesz, meg zsemle. Eddig falnk volt, s magba tmtea pnze ltal, aki volt krtte.Most rajta a sor: a testt adja nknk,megtisztul majd e krforgsba ltnk.(Mobilba) A csomagols ksz. (Hallgatja)Ksznm, fnk.

  • 102010. jnius XLI I I . vfolyam 6.

    Szegny pasi. (Hallgatja) Jgre teszem. (Hallgat)Ja. Ilyen a decemberLzer ez. Moh csupn, mint minden ember. (Hallgatja)A szmlaszmomra utalja t csak. (Hallgatja)Profi vagyok. Az egyttrzs: ltszat.

    III. INTERLDIUMHolttest

    A SZERVKERESKED DALA

    Hatalma volt s pnze Driusnak,mint senkinek a kirlyok kztt,

    de hol van mr a teste, merre sztaka knnyei, mikor elkltztt?

    Istent dicsrje lelknk, mint a kszpnzt,nem frkzhet szvnkhz semmi rszvt.

    Hogy jajgatott a Nr, bszke csszr,mikor levgtk a testrei,

    a brbl egyszerre csak kivjtk,de hol vannak mr rtes szrei?

    Istent dicsrje lelknk, mint a kszpnzt,nem frkzhet szvnkhz semmi rszvt.

    Pocskols volt, mondom n, lelni,s nem hasznostni a szerveket,

    de hol van mr, mikor csak megdglni,s nem recikllni kelletett.

    Istent dicsrje lelknk, mint a kszpnzt,nem frkzhet szvnkhz semmi rszvt.

    Sztroncsoltk, s meggettk rzsna hres testet a sok irigye,

    pedig mennyit rhetne a szervtzsdna Che Guevara tobozmirigye?

    Istent dicsrje lelknk, mint a kszpnzt,nem frkzhet szvnkhz semmi rszvt.

    De mondd, hov lett Absolon hasnyla?Szkratszbl hov az agyvel

    s a kt vese? Meg Kleoptra mja?Trockij szve? Dantonbl csontvel?

    Istent dicsrje lelknk, mint a kszpnzt,nem frkzhet szvnkhz semmi rszvt.

    A Trtnelemben mennyi pazarls!Sorolhatnnk mg hosszan szmukat.

    Kihasznlatlan humnerforrs;most jra hasznosul: s ez bmulat!

    Istent dicsrje lelknk, mint a kszpnzt,nem frkzhet szvnkhz semmi rszvt.

    ***

    AKRKIMASZK Mit gondolnak arrl, mit jelentsen,ha a Hall kaszjra kldik viccesen a frfiak egyms kztt beszlve,rfgnek, vihognak, meslve a nket, de mindig csak a nket,s nem tudjk, hogy a nyelvben ketmg krlveszi annyifle vgy,hogy frfitestben ltezhet tovbba ni llek mint trsadalmi nem.A llek nemtelen. s halott, mint szvem.

    3. FRFIMOSDTranszvesztita, Hajlktalan Filozfus, Jehova Tanja, Holttest

    A hossz sor vcflkbl egy lb lg ki

    TRANSZVESZTITA A sminkem egy kicsit romos. Tudjk,beugrottam ide, mert mr nagyon unjka dummat az asztalnl a kisficskk.

    A szerelsem ne lepjen meg senkit,a niben a sok pisist rhellem,s megszoktam, hogy piszorba csorgate furcsa szerv, amely zavarba hozhatmg nha egy-kt kemnyebb pasit.De ne vessznk el most a rszletekben,s ne is turkljunk az letemben,nem lelkizni akartam, csak szipogni, (Papr zsebkend)mert oly nehz a szerelemben hinniannak, kit a termszeti teste megtrflt. s mor nyilt tettelba kz, mg msok muffja zik,a lelke Vnusz, s lgysgra vgyikbrsonyos combokra, hs karokra,gmbly fenkre, manns hasraNem minden ember trsadalmi nemeegyezik azzal, ami a biolgiai teste.Egsz j mellet plasztikznak, sz se rla.A mltkor is Akrki hozta szba,hogy formaegyes a cicim Csalkaa ni test a frfitestbe zrva.Oly furcsa ez, hogy mg sincs folytatsa:az letem a hallom lezrja;a szenvedly nem szl bennem csaldst,ahogy a mhem sem fogad magba ldst.Lenni vagy nem lenni, mit jelent ez?Lenni frfi s nem lenni n? Vagy inkbb:n lenni s nem lehetni frfi? Mint vd,a melleim egy csecsemre vgynak,a nemzst mgsem rzem fszablynak.

    A NEMI IDENTITS DALA

    Hajdann a test hatraAz Egyhz volt, kis szvem.s aki a szent ostyraMltatlan lett, itt pihen.

    Mert aki vitatta volna,hogy fi, ha farka van,azt a mglya nyalta volna,s nem bartja, fajtalan.

    Most a Tke mondja meg, hogymit jelent a frfisg,mily cipt s milyen tetkthordoz most a pesti np.A nemi identitsaSenkinek se rgztett.De hogy kivel bjik gyba:A Hatalom mondja meg.

    Mert a szex az nem magngy:Millirdos nagy piac.Fontosabb, akr a gyrgy,Fontosabb, mert hogy ki vagy,

    Ott derl ki, a sttbe,S hogy morlis vtek-eA Test jratermelse:Az a Tke rdeke.

    HAJLKTALAN FILOZFUS , bocsnat, taln tbbet ittam,s a rossz ajtn benyitottama ni identitst jelz szobba

    TRANSZVESZTITA A ltszat nha nem valmagba,csak magyarzatokkal rthet.

    HAJLKTALAN FILOZFUS A valsg a ltszatok hinya,a ltezs eltti ltez,a kegyelem preegzisztencija.

    TRANSZVESZTITA A magyarzkodst kerljk inkbb,bzzunk csak abban, amit szemnk lt.

    HAJLKTALAN FILOZFUS A ltszatok az rzkekre hatnak,biztos magyarzatot csak az sz

    adhat.

  • 112010. jnius www.sz inhaz.net

    TRANSZVESZTITA A transzvesztita szalaknak hla,msoknak n vagyok az tmenet talnya.De tudja, nmagamnak n vagyok.n furcsa szavakat ki nem tallok,a testemmel protestlok az ellen,hogy Eltlet figyeli mellem.

    HAJLKTALAN FILOZFUS A mellekkel nem volna semmi baj,ha volna hozz rendes havibaj.

    TRANSZVESZTITA Na s ha nincs? s llva vizelek?HAJLKTALAN FILOZFUS Ne rtsen flre. Bennem van tisztelet.

    De a helyzetet ez tovbb bonyoltja,itt csak egy segthet: a dialektika.

    TRANSZVESZTITA Nem rtem, mikrl hadovl.Ki maga egyltaln?

    HAJLKTALAN FILOZFUS Doktor vagyok filozfibl.TRANSZVESZTITA n meg egy transzvesztita,

    innen a brbl.HAJLKTALAN FILOZFUS Kicsit becsptem, mert a ltezsben

    nem viselem, ha jzan vagyok ppen.TRANSZVESZTITA Egyttrzsem

    s higgye el, megrtem.HAJLKTALAN FILOZFUS nnel beszlni, kisasszony,

    egy rdem. Ha megengedi,kzcskolom. (Kzcsk)

    TRANSZVESZTITA h, zavarba hoz.Olyan iz, a toalettben itt,a tkrk nznek

    HAJLKTALAN FILOZFUS Ne csacsiskodjon,a tkrk minket vdnek.A lts ismeretlen szindrma,s a vgtelen rzse axima.

    TRANSZVESZTITA De mintha nyelvem elvesztenm,mert nem tudom, mirt hogy hallgatsomzavarba hoz

    HAJLKTALAN FILOZFUS s ne aggdjon a dekoltzsa vgett,bocsnat, hogy rgta fixlom,az id vgl is nem ltez,csak szemlleti forma,amit leleplez az lom.

    TRANSZVESZTITA ppoly meglep a dekoltzsom,mint az let, amely csupncsak lom.

    HAJLKTALAN FILOZFUS Nincs ktsgtelen bizonyossg,melyet a tapasztalat s az oksgmegingathatatlan mdon adna,az id is csak szemlleti forma.

    TRANSZVESZTITA Akr a tr?HAJLKTALAN FILOZFUS Pontosan. m, nzze, itt a tkrk

    leleplezik, hogy a tr tanult tapasztalat.TRANSZVESZTITA Az tmenet hogyan lesz lthat?HAJLKTALAN FILOZFUS Az ember elszakadt a termszettl,

    mikor a trsadalomba kltztt.TRANSZVESZTITA Volt olyan bartom, jl ltztt,

    de teste mindig iszapszagban szott.HAJLKTALAN FILOZFUS A ltezs a rettenet maga,

    a szlets a test tvltozsa,a tkletlen msolat,mint testbe zrt anyag,llegzetet vesz, mert oxign nlkl a szerves lt halott.

    TRANSZVESZTITA Amg beszl, az oxigna testhbe vlt t.A szve ver (Becssztatja kezt az ingbe), s ez j jel.A kihls hallos.

    HAJLKTALAN FILOZFUS De nincs bennem szeretet.TRANSZVESZTITA Na s mit jelent szeretni?HAJLKTALAN FILOZFUS Az istenrvek alfja s megja,

    az Isten ltnek preegzisztencija,hogy testileg is ksz vagy a hallra

    TRANSZVESZTITA Aha. Szaga az van.HAJLKTALAN FILOZFUS Ide jrok mosdani, bocsnat,

    hajlktalan lettem, akr a bnat.TRANSZVESZTITA A Gondra gondol?HAJLKTALAN FILOZFUS A Gond hatrt szab.TRANSZVESZTITA Egy doktornak?HAJLKTALAN FILOZFUS Nem gygytok.

    TRANSZVESZTITA Hogy lesz hajlktalan egy filozfus?HAJLKTALAN FILOZFUS A filozfia a lt otthontansga,

    a szavak psztorlsa.TRANSZVESZTITA A filozofls nem a ltnek hza?HAJLKTALAN FILOZFUS A ltezsszakmba nincs bart,

    ha lerzza a konkurencit,a pre sszefggsekre lt,a parttalan hallra. (Borotvahabot vesz el)

    TRANSZVESZTITA Szrtelent?HAJLKTALAN FILOZFUS Nem gy mondanm. Borotvlkozom.TRANSZVESZTITA Nem szeretem a szrs pasikat.

    Hozzak gyantt?HAJLKTALAN FILOZFUS Mirt?TRANSZVESZTITA A mellszrzet mr nem divat.HAJLKTALAN FILOZFUS Nem tudtam.TRASZVESZTITA Komcsira. Megmutatom,

    hogy kell eltvoltani. HAJLKTALAN FILOZFUS Engem nem zavar.TRANSZVESZTITA Szerettem rgen az ilyen lucskos

    boztot,de a hormonkezels utn megvltozott.

    HAJLKTALAN FILOZFUS Kicserlik a testeket, nem kellene hagyni.

    TRANSZVESZTITA Volt bennem egy frfi,de n nem voltam frfi.Hogyan szeressem a frfiakat,ha belm kltztt az egyik,megkrdezsem nlkl?

    HAJLKTALAN FILOZFUS A testtapasztalat trgya vajon azonos velk?

    TRANSZVESZTITA gy rti, hogy a testem n vagyok-e?HAJLKTALAN FILOZFUS Pontosan.TRANSZVESZTITA Nem. A testem egy halott test,

    amely most mg mozog.HAJLKTALAN FILOZFUS Rgen gy tartottk,

    hogy htvente kicserldik a test.Nem marad egy atom se.

    TRANSZVESZTITA Aha. Hogyan? Kikakilom s kipisilemmagam?Vicces belegondolni. Izzadsggal, nyllal, knnyel, a nemi szerveknedveivel tvozik bellnk minden?

    HAJLKTALAN FILOZFUS Szarokat etetnek veletek. Gyorskajkat.Csupa vegyszer. Kihnynm

    TRANSZVESZTITA Mr, maga min l?HAJLKTALAN FILOZFUS Kseren.TRANSZVESZTITA Zsid?HAJLKTALAN FILOZFUS Nem. Szeretetkaja, adakozs,

    ingyenzaba Csak sorba kell llni,s ksznskor mondani: Salom!

    TRANSZVESZTITA Hnynk tle. Zsros koszt.Sok libazsr. Koleszterinbomba a sti is

    HAJLKTALAN FILOZFUS A pizztl nem hny? Ht a hambur-gertl?

    TRANSZVESZTITA Na meg a salomtlHAJLKTALAN FILOZFUS A salom csak egy sz. Evs eltt

    azt mondjk: bruch t Adonaj serTRANSZVETSZTITA Istentl is hnyokHAJLKTALAN FILOZFUS Ateista?TRANSZVESZTITA Nem. n istengyll vagyok.

    De emberszeret.

    Bejn Jehova Tanja, kezben knyv. gynk, jl fslt, olcs ltny.Rmens. Bemegy. Pisil. Kijn kezet mosni

    HAJLKTALAN FILOZFUS Az igaz szeretethez a test nem t,csak akadly, amely a cltl elvezet,mert foglyul ejti t az lvezet.

    TRANSZVESZTITA s az taln baj, hogyha lvezek?HAJLKTALAN FILOZFUS Nem. A gyllet sem vgtelen.

    A test hatros.TANSZVESZTITA pp ezt szeretem benne, ettl olyan

    srmos.

  • 122010. jnius XLI I I . vfolyam 6.

    HAJLKTALAN FILOZFUS s a szeretet fordtottja.TRANSZVESZTITA n nem rajongva gyllk,

    hanem hidegen, megvetsselHAJLKTALAN FILOZFUS s mirt? Van valamilyen magyar-

    zata?TRANSZVESZTITA Nem szoktam r a magyarzatra,

    sosem szoktam feleslegesen keresni.HAJLKTALAN FILOZFUS Kr. A megrts fejleszti az intelligencit,

    segti az alkalmazkodkszsget.Az evolcis teljestmny rsze.

    TRANSZVESZTITA s n vagyok az evolci tvedse?HAJLKTALAN FILOZFUS Nem akartam rzkeny pontot

    rinteni.TRANSZVESZTITA Pedig nem bnnm. Kezdem

    megkedvelni.JEHOVA TANJA Bocsnat, megkrdezhetem,

    hogy n mirt is ltezem?TRANSZVESZTITA Mi kzm hozz? Hagyjon bknHAJLKTALAN FILOZFUS Salom!JEHOVA TANJA Hisz n valamiben?TRANSZVESZTITA Mr hogy az Istenbe ne?JEHOVA TANJA Mibe?TRANSZVESZITA Hogy reggel felkelek. Hogy j a mellem.

    Van humorom, s kellemes a leheletemHAJLKTALAN FILOZFUS Hisz sajt ltezsben?JEHOVA TANJA s a vilg ltezsben?HAJLKTALAN FILOZFUS A ltez lte maga a lt krdse.TRANSZVESZTITA Mr, tudsz valamit? Vge?

    Armageddon?Kampecdoloresz? Nyista? Vgkirusts?Lehzhatjuk a rednyt? Az utols kapcsolja le a folyosvilg-tst? Ismerem a fajtd!

    JEHOVA TANJA Mindez a hit mit sem r,ha a test kihl, s alszik a vr.Ott, ahol ltjk, kilg a lb,nem ember l, csak testi bb.

    HAJLKTALAN FILOZFUS Tartok tle, ez mr nem l,csak a gravitci tartja itt;s nem cselekv, csak ltez,mg fenntartja a nehzkeds.Ha meglkm, eldl, na s?

    TRANSZVESZTITA , a szerencstlenJEHOVA TANJA s mgis: a test vtlen.

    Mert az Isten temploma,az rk ltnk zloga,s ha eljn a Kirlysg,felltjk jra Vzt.

    HAJLKTALAN FILOZFUS A testi feltmads tanaaz anyagmegmarads maga.

    JEHOVA TANJA Ne lceldjn, krem,hamarosan itt van a vgtlet:az Angyal elragadja a kivlasztottakat

    nyron.A tbbiek megslnek, mint a

    szalonnk nyrson.HAJLKTALAN FILOZFUS Ismerte taln?TRANSZVESZTITA Azt hiszem, n jl ismertem,

    mert olyan, mint a testvrem.JEHOVA TANJA Tnyleg a testvre?TRANSZVESZTITA Testvrem , br frfi,

    mert test volt, s benne gilmok, vgyak gtek,sszetartotta a vtek

    JEHOVA TANJA Megrdemli a hmringy,biztosan egy faszszop

    HAJLKTALAN FILOZFUS Na s hol van a szeretet,j uram? s pont magamondja ezt, egy Jehova tanja?Hol a morl?

    JEHOVA TANJA A morl Isten eltt semmi, morl nlkl is tud szeretni.

    HAJLKTALAN FILOZFUS Na s maga?JEHOVA TANJA Szlljon le rlam, hallja?

    Azt hiszi, hogy az sz hatalmamegvdi attl, ami a hall?

    TRANSZVESZTITA (sr) , testvrem, , bartom,

    benned felismerem kpmsom.Most ltom, mit jelent a hs:a rothadst, amelyre jutsz,brmennyit futsz, s nem vd megse pnz, se kor, se szp lnyed.A hall, hogyha rd tall,kioltja szemed, betmi szd;a drga test, a kj kehelyjetvltozik, s a knnak helyelesz. s mgis, hogy szeretlek. Drga,rted volt mellem. Egy hajad szlatbbet jelentett, mint az let!, tbb n mr nem keflek

    JEHOVA TANJA Hallgatni is egy krhozat,rosszul rzem magamat, krhozat, a pokol lehet ilyen nyron.Az egsz olyan, akr egy rmlom.

    TRANSZVESZTITA Igyon kicsit, taln kevs az oxignem.Zavarja tn az extrovertlt nem?Egy kis buliital segt a rossz kedlyen.Az elmeszesedett eltletet is oldja,nem csupn a jmbor agresszivitst

    okolja.JEHOVA TANJA Hrrr (Rngatzik, fuldoklik, jelenetet

    csinl)TRANSZVESZTITA Ki gondolta volna, lm, egy szolid

    ltny jtt be mg az elbb, kinek a test csak brtn

    HAJLKTALAN FILOZFUS A vltozs valban mdfeletti.Mit itatott vele? Nincs kedvem

    nevetniTRANSZVESZTITA Tvedsbl egy kis gyorstt.HAJLKTALAN FILOZFUS , szegny. Nem ltta: szvbeteg?TRANSZVESZTITA A szvvel volt baj? Az meglehet.HAJLKTALAN FILOZFUS Az elfojtott vgy okozhatjaJEHOVA TANJA A szvemTRANSZVESZTITA Magnak van olyan?HAJLKTALAN FILOZFUS Ne legyen morbid. Segtennk

    muszj.Az emberlet rtk, ez f szably.

    TRANSZVESZTITA Na, gy ltom, ennek mr annyi,a Kirlysgba kltztt t lakni.

    HAJLKTALAN FILOZFUS Kiszenvedett szegny, de kr.Krdezni akartam tle, de mrnincs tbb arra semmi md

    TRANSZVESZTITA Sebaj, lpjnk le innen, mghozz hamar.

    HAJLKTALAN FILOZFUS Pedig lehettnk volna tn bartok.Megint csupn egyedl filozoflok

    TRANSZVESZTITA A vletlen, amely minket sszehoz,tartogathat mg ms szndkot.Az let az kzmbs s kegyetlen,meghvom egy vacsorra, rendben?s csendesen majd elbeszlgetnka filozfirl, de kzben egynk.(El)

    IV. INTERLDIUMHolttest

    AZ AMORALITS DALA

    Mert nzd a pnz, az mit sem r,ha a test kihl s a vr.

    s nzd a nt, mily hossz lb,nem emberi, csak testi bb.

    A keble szilikon,adjk a plasztikon.

    A szexi test az isteni,s msokat bemrtani

    a legjobb, hogyha csak nekemsikerl, s msnak semmi sem!

    A lnyeg az ma mr,hogy nincs tbb morl.

  • 132010. jnius www.sz inhaz.net

    A morali, a morali,a moralits sdi;

    mor nyila, mor nyilas a farka az valdi!

    Amoralitsomlesz az n bartom.

    Mert tveds azt hinni, hogyelg, ha nagyot ldtok,

    elrulom a bartom,s forgatom kabtom.

    Mert eljn a hall,s nem segt Amorl.

    Amorl, az amorl!A moralits sdi.

    A szex anl, mor anl,a farka az valdi!

    Amoralitsomlesz az n bartom.

    ***

    AKRKIMASZK Egy csendes utct ltnak mindjrt, figyeljenek!s eltte nhny szegnyt, kit a sors tszlre vet.A szegnyek manapsg a banknegyedbenfekszenek a fttt ji csendben,s a toronyhzak gpekknt lihegnek,ftenek s htenek, merengnek.A modern prftk kapargatjk sebk.Isten flkbe sgja: nincs nevk,mint Jbnak hajdan Ninivbe,hiba lnek itt vagy akr a tvbe:Nincs nevetek, akrkik is lehettek,gyermekeim, miattam elmehettek

    5. RUHZI KIRAKATHajlktalan, Banki Alkalmazott, Eladlny, Holttest

    jszaka. Kivilgtott kirakatban nagy plazmatvn reklmok ismtldnek.Vgtelentett program. A pinceszellztetn nha meleg gz ramlik ki. Haj-lktalan kartonpapron l, nzi a tvt. Holttest a szellztet eltt fekszik

    HAJLKTALAN Tudjk, olyan ez itt, mintha sznhzban lennk.A nztr stt, de mgsem vagyok egyedl.Nha elmegy itt valaki. Krek tle pnzt vagy cigit.Van, hogy adnak. Vagy nhny szt.(Holttesthez)Ugye, komm?Van, aki belm rg. Egyszer fel akartak gyjtani,a benzinszagra bredtem. Szerencsre ki nem llhatom.Szeretem ezt a kirakatot. Olyan bke van benne,mint amikor kzeledik a karcsony. (Ddolja) Cseng szl, cseng szl Ugye, komm?Ez a sok fny, amellyel ki van vilgtva,melegsget raszt. Ott bent, , ott meleg van, bke.s a reklmok szpek. Kr, hogy nem jtjka msort. Szpek a nk, s szpek a frfiak.Mosakodnak rendszeresen. polt a brk.Vakt fehr a foguk. Mosolyognak, mert hiszneka jvben. Nem hallom az vegen keresztl.s ez taln mg jobb is. Ugye, komm? Elmondjk,hogy ezt a mosport, pudingot, instant levestvedd meg, s akkor boldog leszel. Ugye, komm? Meg a kutydnak, a macskdnak, az autdnak, sakkor a kutyd, a macskd s az autd is tkboldog lesz. s a vgn mindig mindenki mosolyog. Ekkor rzem, hogy az let szp. Egyetlen eslynk van. (Holttesthez.)Nem mondasz semmit?Ilyenkor boldog vagyok, hogy ilyen j kirakatot talltam.Hogy itt nzhetem a fnyes s meleg kirakatbana kpernyn fut reklmokat. Nha a szellztet

    is bekapcsol. s akkor tmenetileg meleg van. Kirly ez a hely! Nem, komm? Van egy kanna borom. Nem vagyunk egyedl, ugye, komm? s nha dobnak egy-egy csikket. Tbbet kvnhat-eember Nem, komm?

    JB DALA

    Hajdanban boldog volt Jb.Volt hza s felesge,Volt tja s csaldja,De vge lett. Fuss el vle!

    Jb dicsrte a blcs Istent,A tagdjat megfizette,Elfogadta a Teremtst,Nzett tvt minden este.

    Hitt a mozgalmi munkban,S volt neki htvgi telke.Srt ivott s evett virslit,A Vrs Csepelt nekelte.

    Hitt a Prtban. Blyeget vett.Szjt soha nem nyitotta.Aki gyalzta a Rendszert,Az Irodn azt besgta.

    Jtt az rdg, s azt mondta:Knny annak, aki gyva:Nem vdn Isten szoknyja,Nem vn oly nagy a pofja.

    Ne bntsd, krlek, Jb elvtrsat.Morlisan absztinens .pp ez dht, a morlja!Csak tudja, mi a ktszer kett.

    Nem dicsrn politikd,Ha egy kicsit megfingatndIsten ekkor tt kldtt.S Jb kapott egy magnzrkt.

    Nem volt hza, se kocsija.Felesgt jl megdugtk.t magt is megknoztk.Gyerekeit ledarltk.

    Munkahelyt elvesztette,S bartai elkerltk.Biztos valamit csinltlFltek tle s rhelltk.

    Testt a feklyek leptk.gy teltek az vek egyre.Foga kihullt, szja bds.Jb csak lt, de nem rtette.

    Vgl Jb is amnesztitKapott. Vget rt a Rendszer.Nyugdj nlkl, hajlktalanLett vgl a szegny ember.

    rdg lett a cscsmenedzser.Egyszer aztn hvta Istent:Volt neked rg egy sameszod,Jb vagy ki is Mg emlkszel?

    gy mlztak egytt ketten:Ja. Rmlik, hogy volt egy emberHogy megy sorod? Ht, nehezen.Lehetnl humn menedzser

    A bank oldalajtajn kijn egy ltnys alkalmazott. Elmenne a fekv mellett

  • 142010. jnius XLI I I . vfolyam 6.

    HAJLKTALAN Ezt a dalt talltam ki vigasztalsul,biztos ismers a trtnet, nem?

    BANKI ALKALMAZOTT Milyen trtnet?HAJLKTALAN Jb.BANKI ALKALMAZOTT A lzer a Biblibl?HAJLKTALAN Ja. Olvasta?BANKI ALKALMAZOTT Nem. n katolikus vagyok.HAJLKTALAN n meg ateista.BANKI ALKALMAZOTT Milyen statiszta?HAJLKTALAN A-te-is-ta.BANKI ALKALMAZOTT Milyen fajta?HAJLKTALAN Dialektikus s trtnelmi,

    jrtam esti egyetemre.BANKI ALKALMAZOTT n meg hittanra. HAJLKTALAN Szp. Ugye, komm?BANKI ALKALMAZOTT Ja. s maga nem hisz semmiben?HAJLKTALAN Kellene?BANKI ALKALMAZOTT Ht. Hogy brja gy itt? HAJLKTALAN Szeretem ezt a helyet.BANKI ALKALMAZOTT Komcsira?HAJLKTALAN Igen. Elg meleg van.

    Nzek tvt. Sose vagyok egyedl.Magt mr lttam ebben a tvben, nem?s maga mit keres erre?

    BANKI ALKALMAZOTT Tlra volt a bankban. A stratgitvideokonferencin beszltk t.

    HAJLKTALAN Vlsg van, vagy prosperits?BANKI ALKALMAZOTT , a kapitalizmus olyan, mint a bolha,

    ciklikus, de mindig hoz a boltba.HAJLKTALAN Minden bank egy valls temploma,

    szrke ltnys papok hona.BANKI ALKALMAZOTT Most, hogy mondja, elgondolkodom:

    a bank alapja az a szorgalom,az erklcst megjutalmaz kamatalapja hit, hogy Isten ktszer adannak, ki forgatja talentumt,s nem ssa el a fldbe fundust.

    HAJLKTALAN Kapisklja mr, hallod, komm,Istenhitre pl a dohny:a pnzrendszer alapja teolgia:az id pnz s providencia.

    BANKI ALKALMAZOTT jabban inkbb vgyakat adunk.A rabszolgasg prtjn nem vagyunk,de a foglalkoztatsra j hatssallehet, ha az emberi szabadsggalnem szmolunk mint alapjoggal.

    HAJLKTALAN Eladhatom magamat haszonnal?BANKI ALKALMAZOTT , persze. Van erre gynksgnk.

    Szexulisrabszolgasg-kzvetts nknk

    a mlt advben jl tejelt,a szervkereskedelem is benyelta kalld gyerekekbl j nehnyat

    HAJLKTALAN Ha tovbb mondja, ltnyre hnyatBANKI ALKALMAZOTT Ne finnyskodjon, mondjuk, pp maga,

    az ember ru; a pnznek nincs szaga,Diszkrtek, az zletrl lemondani nincs ok:kesben s pontosan fizetnek m a

    pedoflok.HAJLKTALAN Nem gondoltam, hogy itt a bn lakik.BANKI ALKALMAZOTT Mi a bn? Tged a pnz vakt.

    Cspi a szemed, hogy az zletaz egyetlen, ami mozgat bennnket.

    HAJLKTALAN Nem hiszek n mr semmiben.BANKI ALKALMAZOTT De knnyebb lenne,

    ha hinne, nem?HAJLKTALAN Aligha. n hiszek azoknak,

    akik hisznek. De nekem nem menne.(Holttesthez)Ugye, komm?

    BANKI ALKALMAZOTT Mrt gondolja?HAJLKTALAN Mert nem gyz meg a morl.BANKI ALKALMAZOTT Nem hisz abban, hogy van j s rossz?HAJLKTALAN Valahogy gyBANKI ALKALMAZOTT Mita van utcn?HAJLKTALAN Nem emlkszem, tn ez a nyolcadik

    vagy a kilencedik telem.BANKI ALKALMAZOTT Nincs felesge?

    HAJLKTALAN Volt. De mr nem emlkszem r.BANKI ALKALMAZOTT A felesgt szerette?HAJLKTALAN Az ember az utcn lecskkenti

    a szocilis tert, ha rti, mire gondolok.(Holttesthez) Ugye, komm?

    BANKI ALKALMAZOTT A tlls bezr a sajt testbe?HAJLKTALAN Pontosan! s azt sose feledje:

    a morl a testen kvl kezddik.A msikkal val viselkedsbenismerhetem meg morlisan ltem(Holttesthez)mint olyant Nem, he?

    BANKI ALKALMAZOTT Az Isten mindentt jelen van, tudja?Nincs senki, aki br elle futna,s ne menne mgis vgezetl lpre

    HAJLKTALAN Brmit jelentsen Isten ltezse,n vdve vagyok tle mindrkre.

    BANKI ALKALMAZOTT Nem tudhatjuk, mikor szll a fldre,s jn el msodszor Krisztus r.

    HAJLKTALAN Az egy uf? (Holttesthez)Hallod, he, uf!BANKI ALKALMAZOTT Rossz vicc, de mit is vrtam volna

    attl, aki Isten csak kromolja.HAJLKTALAN Nagy tveds. Istent n kpzelem,

    csak az a baj, hogy nincsen velem.BANKI ALKALMAZOTT Nagyon is! Isten, a mindent

    megteremt,napirended rsze, mint egy szemlyi edz.

    HAJLKTALAN Hol volt akkor, mikor magam maradtam,s testemet az alkoholnak adtam?Majd t szaggatta fel karomban vnm,szenvedtem, mgnem elfogyott a crnm.Hol volt akkor, mikor az igazsgotelvettk tlem a legjobb bartok?Hol volt? Na, most szljon vagy sjtson,s letem vegye el, mert ilyen jussonnem akarok lenni ksrleti nyl,kit a szpsgipar hasznl lakmuszul

    BANKI ALKALMAZOTT A hasonlat tall, habr a kp profn,aligha van, kit nem vgott pofna Sors, de mgis hite mlyl,mert Istentl kap kitartst segdl.

    HAJLKTALAN Engem nem rmt a Hall, hogyha jn.Ha volt is egykor, elszunnyadt bnm.

    BANKI ALKALMAZOTT s a Jtett? A Knyrlet ke?Dszti-e lelked a Trelem s a Bke?

    HAJLKTALAN Az Alzat kltztt testembe,mita vacogok a hideg jszakba,s kanna bor kell, mint hajdan

    Gecsemnba,hogy tvszeljem a fagyhallt,mert a testnek a hings megrt.

    BANKI ALKALMAZOTT A test trkeny Isten teremtmnye,esendsge a hitnknek rsze.

    HAJLKTALAN Mr megint kezdi? Megrti vgre,hogy Isten nem vethet az etika szemresemmit, hisz tl van e hatron.De ltezst n nem szabotlom,annl inkbb hordom megvetst

    BANKI ALKALMAZOTT Fontolja meg a hit befektetst:gondoljon a holnapra s a tlvilgra,utaljon t a Jtett szmljra,hol biztos helyen lesz morlis pnze,melyet akr a legjobb rszvnyt, majd felkamatoztatja a rszvt.

    HAJLKTALAN Cinikusnak mondanm, pedig tudom,hogy amit mond, azt hiszi is nagyon.

    BANKI ALKALMAZOTT Nincs egy kis sprolt pnze?HAJLKTALAN Nekem?BANKI ALKALMAZOTT Lttam dlutn, hogy vett ki krtyjrl.HAJLKTALAN Engem?BANKI ALKALMAZOTT Magt, magt. Ne tegyen gy,

    mintha most hallana elszr bankkrtyrl.HAJLKTALAN Nem lthatott.BANKI ALKALMAZOTT Tved, lttam.HAJLKTALAN Nem volt ott senki.BANKI ALKALMAZOTT Lnyegtelen. Lttam, igaz?HAJLKTALAN De hogyanBANKI ALKALMAZOTT Ha van egy kis tkje,

  • 152010. jnius www.sz inhaz.net

    segtek magnak, s megforgatom.HAJLKTALAN Csak a segly, meg a kregetsbl

    ami sszejn. Semmi szinte.BANKI ALKALMAZOTT Biztos van magnak,

    higgye el, tudok olyan befektetst,hogy egy fl ven bell maga gazdag lesz.

    HAJLKTALAN Nem hiszem.BANKI ALKALMAZOTT Ne csacsiskodjon.

    Adja ide, s mondja meg a kdot.HAJLKTALAN Nem. Ez az egyetlen kapaszkodm,

    egy picike tartalkom van.BANKI ALKALMAZOTT Adja csak ide azt a krtyt,

    adja mr ide. Hov rejtette? (Sztdoblja a ckmkot)h, nem tartja magnl

    HAJLKTALAN Elrejtettem. (Holttesthez) Komm, bredj!BANKI ALKALMAZOTT Neked nem kell,

    nincs szksged r,engem viszont kirgnak,ha hinyom lesz

    HAJLKTALAN Sikkasztottl? Komm, segts!

    BANKI ALKALMAZOTT Semmi kzd hozz.Add ide azt a krtyt!

    HAJLKTALAN Tudom mr, a kamera, amikor pnzt vettem fel.Te lsz a kamera vgn,s sasolod a csvkat,s strld a csajszikat

    ELADLNY Mi trtnik itt?Megtmadt ez a hajlktalan?

    BANKI ALKALMAZOTT Megtmadt! El akarta venni pnzem.HAJLKTALAN Hazugsg! akart kifosztani ppen.BANKI ALKALMAZOTT Nevetsges. Ne higgy neki.HAJLKTALAN Komm, szljl, Krisztus nevre krlek,

    most lgy tanm, ha van mg benned llek.

    ELADLNY Szegny rdg, ez mr rkre hallgat,ahogy elnzem, tlet Napig alhat.

    HAJLKTALAN , testvrem, tebenned mr a bkelttt testet, mint a Hall kpe,ezrt ha krhetlek, szlj majd ottan rtem,emlkezz, hogy kzbenjrsod krtem.Br nem hiszek se tlvilgba, mennybe,de egy kis protekci az mgis jl jhetne.

    ELADLNY Mrt llsz szba ilyenekkel este.BANKI ALKALMAZOTT Belm kttt.ELADLNY Mit tervezel?BANKI ALKALMAZOTT Csak stltam itt.

    Hossz volt a nap.ELADLNY Szuszogd ki magad.BANKI ALKALMAZOTT Szerencse, hogy jttl.ELADLNY Emlkszel, nemrg

    sszejttnk egy buli utnBANKI ALKALMAZOTT Igen, igen. Kellemes volt taln.ELADLNY Szerintem rdemes volna folytatni.BANKI ALKALMAZOTT Csak nincs idm,

    szlt nekem Akrki,hogy rendezzem tartozsom.Megszorultam, kne egy kis klcsn.

    ELADLNY Nevetsges, hisz bankban dolgozol.BANKI ALKALMAZOTT Gyorsan kne, s lehetnl a trsam,

    fizetek r kamatot is bussan.ELADLNY Nem segthetek, mert le vagyok gve.BANKI ALKALMAZOTT Akkor ne tarts fel. Mehetek? Na vgre.

    Banki Alkalmazott elindul. Aut motorjnak kzelt hangja. Fkcsikor-gs. Tovbbhajt. Hajlktalan s Eladlny odafut. A halott Banki Alkal-mazottat cipelik

    HAJLKTALAN gy jr, aki folyton a pnz utn fut,az let tjn megtall egy ktyt,csak egyszer botlik, de az vgzetes,egy busz sodorja el, piros hetes,a gyorsjrat, amely jobban sietvenem ltta, hogy akrki mr bevettea kanyart itt, mert hiba csszott

    a szmtsba szegny fejnek.Legyen neki knny a fld, s a szmlane lendljn negatv tartomnyba,amelyen tartozst tartja nyilvn Isten,mert ember volt, esend mgpediglen.

    ELADLENY gy van, de kutassuk t ruhjt,mieltt trcszzuk a mentk szmt,htha volna nla nmi kszpnz,hogy ne lanyhuljon lelknkben a rszvt.

    V. INTERLDIUMEladlny

    A FIX-DAL

    Csak eccer vn egy fix pasim,Ki minden este horkol,Egsz nap csak pnzt keres.Fejben remekl szmol,s mint Johnny Depp, smrol.

    Ha volna nkem fix pasim,Akkor vn dohnyom,s vn laksom, brletemEste az operba,Rznm flitterruhba!

    s volna egy fix fodrszom,Jrnk a szaunba,Vna sztjlisztem sajt, s fix lenne a mretem,S irigyelnk az letem.

    Ha volna nkem fix pasim,Lenne havi fixem.De csak a havim van nekem,s nincsen semmi fixem,Tl a harmadik ikszen.

    ***

    AKRKIMASZK A kvetkez jelenetben lthatjuk, hogy mi a,mikor az emberi test mer biolgia,s nincsen benne semmi transzcendencibathajl jelents. A jog csupn a textust ltja.A Bolyg Hollandi egy visszatr vmpr,de ismertebb mr Drakula, s mg fontosabb

    a jogdj,hogy kinek kell fizetni azt s mennyit,fellp ma nk eltt Akrki itt.A most kvetkezket csak az kvesse,ki sosem fl, s idegzete drtktlke.Csak az maradjon, akinek lelkiismerete tiszta.De aki bns, jegyt a pnztrnl vltsa vissza!

    6. LAKPARK KAPUJBANItt Lak N, Nem Itt Lak Frfi, Holland Rabbi, Holttest

    ITT LAK N J itt nekem, tudjk? Mita felnttem,akrmikor jhetek haza. s nem krdimeg apa vagy anya: Ilyenkor kell hazarni?Amg az ember gyerek vagy kamasz,hallgat, tr, majd lzad, mert megjn a tavasz,s vrja t a fldi szerelem,mert a testben sok hormon terem.De a szlk folyton rinylnak,a csaldban pozitv mintt knlnak.De kit rdekel? gy szl az ember,mg fiatal. Aztn lassan rdbben arra,hogy nlkle fut a szekr, s hallja,hogy kikopott mr a trsasgbl,mr nem t sztroljk, de gyvasgblritkbban nz tkrbe, hogy azt hihesse:hogy csbt mg s izgalmas a teste.Aztn az letbl fokonknt szll ki,mg lassan rjn, hogy is csak Akrki.

  • A MOSOLY-DAL

    Br csbt az alakom,De hsbl van a testem,S mert egsz nap csak dolgozom,Fraszt a munkahelyem.

    A mosolyom, a mosolyom,a mosoly ad el engem.

    A hs roml s rzsaszn,s levet enged holtan,s br bortja dnten,zt mg nem kstoltam.

    De azt mondjk, hogy ehetAz ember is nagy nha,Ezrt jutott OdsszeuszKirknl vgslyba.

    s voltak kanniblok is,Akik csak mosolyogvaFanyalogtak a csontokonAz agyvelt majszolva.

    Az ember alig vltozik:Csak kulturltabban tesziA Tke, hogy a ProfitrtA fogyasztkat megeszi.

    s kzben mosolyognod kell,Bankokban s terekben,Mert trfigyel rendszerenKzvettnek egyenesben.

    Egy boltban mint alkalmazottCsak lgatod a lbod,s pnzt csinlsz a Tknek,Ha mosolyod herdlod.

    s jnnek a panaszosak,Csak vigyorogsz rejuk.Mindent grj, semmit se tgy,Ez legyen f szablyod.

    Egsz nap a mosolyodA tlcsr fagyit tlti.S a vev majd a pnztA fogorvosra klti.

    Hisz msoknak is ltkrds,Az hibtlan fogsoruk,Mert csak ha profi mosolyuk,Akkor megy majd jl soruk.

    A mosolyuk, a mosolyuk,A mosolyuk az ruk.

    ITT LAK N Most mr hiba jvk haza,nincs senki, aki azt mondja:Hol voltl ilyen sok?Mr megint milyen a ruhd?

    NEM ITT LAK FRFI Bocsnat, itt lakik maga?ITT LAK N Itt ltem le letem felt,

    hsz vet, most negyven vagyok.NEM ITT LAK FRFI rlk. A trsam itt hagyott.

    Eltvedtem. Taln megszllhatok.Ha volna kedves

    ITT LAK N Nem ismerkedem utcn.NEM ITT LAK FRFI Engedjen be, knyrljn rajtam,

    ldznek, de azt hiszik, meghaltam,most nem keresnek nhny percig.

    ITT LAK N Tn csak nem a nagy fekete Mercik,amelyek elszguldtak erre fleg?

    NEM ITT LAK FRFI Azok lesznek, s ha visszajnnek, lnek.ITT LAK N A hzirend miatt sem engedhetem be,

    mert gy ltom, hogy vres a cipje,s koszos lesz a jrlap nagyon.

    NEM ITT LAK FRFI A cipmet majd a kukban hagyom,csak engedjen be, a Szzanyra krem!

    ITT LAK N Ha ismer valakit, itt a neve,s a kaputelefonon beszl vele.

    NEM ITT LAK FRFI Rg voltak erre valahol bartok,egy csald, taln rejuk tallok.De mi van akkor, hogyha nem kvnna?

    ITT LAK N Akrki j, aki itt lakik a hzba,s befogadn magt jszakra.

    NEM ITT LAK FRFI Csak most segts meg, Jszerencse, krlek.ITT LAK N Csengessen fel akrkihez, vgre.NEM ITT LAK FRFI Itt lakik a Jedermann csald?ITT LAK N Jedermann? A tettrben talnNEM ITT LAK FRFI Jrtam nluk itt, csak nem emlkszem,

    a felesg aranyszv, csupa rdem.ITT LAK N Ne tlozza el De mondja, jl van?NEM ITT LAK FRFI Elmlik majd,

    nem vagyok itt biztonsgban.ITT LAK N Nem szeretnm, hogyha baja esne,

    ez rendes krnyk,kielgt a rendri jelenlt.Lakik erre nhny diplomatas szmos politikus De nzze csak itt, br halvny,megkopottan, de itt ll: Jedermann.

    NEM ITT LAK FRFI Remlem, emlkszenek rm (Felcsenget)ITT LAK N Taln ne nyomja ilyen hosszan.NEM ITT LAK FRFI Hall? Engedjenek be, krem,

    veszlyben van a ltem.JEDERMANN Mr bocsnat, de ks van nagyon,

    s nem vrtunk mst, n gy szmolom,mr megrkezett minden vendg, nemde?Becsuktuk az ajtnkat rkre.

    NEM ITT LAK FRFI Jedermann r, eresszen be, krem,trsam megltk nemrg itt a tren.

    JEDERMANN Manapsg az emberlet semmi,rtse meg, nem akarok belekeveredni.

    NEM ITT LAK FRFI De ldznek s vadsznak rem.JEDERMANN Nekem meg elrontja az jszakm.NEM ITT LAK FRFI Emlkezzen, a Jtettre, rem.

    Eresszen be, utoljra krem.JEDERMANN Mit hasznl, ha taln emlkszem?

    A Jtettrt cserbe mit remljek?NEM ITT LAK FRFI Erejvel eltrlik a Vtket.ITT LAK N A vtek olyan, mint a harmat reggel,

    elprolog, mire a lusta felkel.NEM ITT LAK FRFI Ne legyen rest, higgyen a Jban.JEDERMANN Mi hasznom benne? NEM ITT LAK FRFI Megnyerheti a lelkt reggelre.JEDERMANN Buli van, a szletsnapom,

    a jtettet most holnapra hagyom.Ma mulatok, s nem gondolok msra,csak testemre, s mi annak kvnsga.

    NEM ITT LAK FRFI Lehet, holnap mr ks lesz nagyonJEDERMANN Most van ks,

    s ha jt akar, ne zaklasson, hallja,a rendrsget hvom, ha akarja.

    NEM ITT LAK FRFI Ltja, gy jr, ki emberben bzik,a teste meg a frgeknek jl hzik.

    ITT LAK N De mi a baj,ki ldzi s mrt?

    NEM ITT LAK FRFI Vitba keveredtnk,s a trsam megmentett engem,mikor hallra vrtam.

    ITT LAK N Maga taln bnz?NEM ITT LAK FRFI Mit jelent e sz?ITT LAK N Aki morlt megveti,

    de a pnzt azrt mg szereti.NEM ITT LAK FRFI Eltlet ez,

    j, hogyha tudja,a morl s a pnz nincs kapcsolatbanegymssal, csupn a tvsorozatokban.

    ITT LAK N Minden tlet eltlet,a beszd burka.

    NEM ITT LAK FRFI Nem szeretnk filozoflni;sebem is g, s nem brok mr llni.

    162010. jnius XLI I I . vfolyam 6.

  • 172010. jnius www.sz inhaz.net

    ITT LAK N Mehetett volna knyvelnek,akire vletlen sem lnek.

    NEM ITT LAK FRFI Ahogy maga azt kpzeli!Tudja, aki burokba szletett,annak nincs fogalma arrl,mi az letet tszv zlet, melyet gy szoktak nevezni: let.

    ITT LAK N (a kznsghez.) Tudjk-e maguk, hogy miaz let?

    Vagy csak azt hiszik, hogy lnek?Hogy eljttek ide megnzni minket,ez ersti a hzastrsi ktelket,mint a szex meg a kzs gyerek?Vagy j buli, az idt haverokkal tltenis a mama pnzt sznhzjegyre klteni?Mert ki a gpek helyett dolgozik naponta,az belenyugszik abba naprl napra,hogy maga is csupn a pnznek

    fggelke.NEM ITT LAK FRFI (szintn a kznsghez beszl)

    Ez demaggia: a pnz csupn csak szmok,amit az emberi kpzelet teremtett.Gondoljk csak el, lteznek az rben

    szmok?Volt geolgus, aki egyet mr kisott?A pnz az viszonyszmok rendszere,a kdsts nem a pnz, hanem a Tke

    rdeke.A Tke nem ember s nem is np:nem rmny, nem zsid s nem is md,prtus vagy perzsa, knai vagy amcsi,a Tke a szeretet hinya, mint aki Akrkimobiljn csrg majd a hrek alatt egy este:Hall. Itt lakik Akrkinek a teste?s vacogva szlsz ki majd, hogy nem.

    De.Az annyit mond majd: Nem rdekel a hja,a hamburgerbe tlttt hspogcsa,az rtkesebb rsze kell: a Lelke.Azrt jttem, hogy a banknak megtrtseaz sszes tartozst, amit felvett letbe,azrt hagyom letbe, hogy azokat fizesse.

    ITT LAK N De ha nincs munkja?NEM ITT LAK FRFI Akkor jvk n s a bartom,

    pnzbehajtk vagyunk tlen-nyron.ITT LAK N De ha mgsem tud fizetni?NEM ITT LAK FRFI Akkor van kisfia vagy lnya,

    esetleg egy kivehet vesje vagy mjaMi szernyek vagyunk, brmit elfogadunk.

    ITT LAK N Fj. Megrdemli, hogy megljk magt.Lepuffantsk, mint egy veszett kutyt.Knyrletet tlem ne is krjen,maga sem adott soha, ha jl rtem.

    Rabbi jn

    HOLLAND RABBI Salom! J jszakt. gy hallottam,a knyrletrl beszltek ppen,ami a legnagyobb micve itt a ltben.

    NEM ITT LAK FRFI A megbocsts tlem sem ll tvol,csak pp a munkm, ami ebben gtol

    ITT LAK N n itt hagyom magt az utcn. J jszakt!

    Kinyitja az ajtt. Azon kiesik a Holttest

    H!NEM ITT LAK FRFI h, testvrem, minden elveszett ht!

    Emlkszem, hogy szeretted a munkt.gy sszenttnk ennyi v alatt,kiismertelek, akr nmagamat,s tudtam, te is ember vagy: esend,a ltezsben, mondhatni, egy kezd.De mennyit dolgoztunk mi egytt,a szp emlkek sszektnek bennnk,a pnzbehajts vgl is egy szakma,szeretni kell azt is, aki behajtja.

    ITT LAK N Egy kicsit majdnem szipogok.

    NEM ITT LAK FRFI Testvrem, most tled bcszok.HOLLAND RABBI Gondoljanak a srbl kszlt testre,

    kit elhagyott az let most rkre.A halott testet a fldre kell fektetni.

    ITT LAK N n nem merek hozznylni.HOLLAND RABBI Nekem tilos a halottat rinteni,

    n kohanita vagyok.NEM ITT LAK FRFI Tegyen valamit rte,

    ez a maga dolga.HOLLAND RABBI Zsid volt a megboldogult?NEM ITT LAK FRFI Taln. Knnyen lehetHOLLAND RABBI Mibl gondolja?NEM ITT LAK FRFI Ht, hogy is mondjam,

    nem volt rajta fityma.HOLLAND RABBI Nem beszltek errl soha?NEMM ITT LAK FRFI Szakmai krdsekrl szoktunk,

    a magnlet tabu.ITT LAK N Taln nzzk meg neki,

    htha maga ltjaHOLLAN RABBI Nem szksges,

    a hitkzsgnek ll jogban.NEM ITT LAK FRFI De mit csinljuk akkor?HOLLAND RABBI Megszaggatjuk a ruhnkat, s mondjuk:

    Yitgadal vyitkadash shm raba. Magasztaltassk s szenteltessk meg az neve

    Egytt mondjk. Hzdozva. Kelletlenl. Lassan tszellemltebben

    Vimru, Amen

    ITT LAK N Maga is be akar jnni a hzba?Mg sosem lttam, s erre nem is laknakhogy is mondjam aztat

    HOLLAND RABBI Zsidk? Mr gy rti?ITT LAK N Nem akartam mondani, tn srtiHOLLAND RABBI Gyerek voltam mg, s anymmal

    bujcskztunk pp erre a Halllal.Becsngettnk minden ismershzs ismeretlen csaldokhoz, nkhz,s mindentt azt mondtk: Sajnlom.Mgnem valaki mondta, hogy: Vrjon,a gyereket hagyja itt. Maga nem maradhatEzrt lek n most. A szavaknak nagy hatalma van a Teremtsben.Mindenfel ltem, most Hollandibavagyok rabbi. Anym elpusztult a gzba.Azrt jttem, hogy elbcszzam attl,aki megmentett a biztos halltl.Telefonon szoktunk beszlni nha,krte, hogy elbcszna, mert bnalett, s rzi mr, hogy kzel a Hall

    ITT LAK N h, ez olyan meghat. Ma mrnem olyan, mintha volna anyja?

    HOLLAND RABBI Hls vagyok neki, s nagyon szerettem,de az anym hallt szemre vetettem.

    NEM ITT LAK FRFI A Knyrlet csak gy lehetett lds.Nha a szeretet benyjtja a szmlt;kemnynek kell lenni, mint az let.

    ITT LAK N Maga aztn itten nem beszlhet.NEM ITT LAK FRFI Hrom gyermekem van, krem,

    csak megszolglom a brem,valamibl fel kell nevelni ket.

    ITT LAK N Kik vrjk itt magt?HOLLAND RABBI A Jedermann csald lakott itt rgen,

    ennek az j lakparknak a helyben.ITT LAK N Itt laknak most is, van egy ids nniHOLLAN RABBI lesz az, az reg Rzi.NEM ITT LAK FRFI Szar dolog volt, amit magukkal tettek,

    de elvltek mr ezek a tettek,s az is csak egy munka volt, taln.n egytt rzek, higgye el, na n!

    ITT LAK N Magnak nincsen morlis alapja.NEM ITT LAK FRFI A morl nem alapja semminek,

    nagy tveds, amikben maguk hisznek!ITT LAK N A msik ember teste az tabu.

  • 182010. jnius XLI I I . vfolyam 6.

    NEM ITT LAK FRFI Ez csak olyan maszlag s kamu.ITT LAK N A pnz klnt el az aljanptl:

    vagyis a neveltets meg a morl.NEM ITT LAK FRFI Az mondja ezt, aki gazdag.HOLLAND RABBI Sok mindent pnzrt lehet venni,

    de btorsgot nem lehet szerezni.Isten nem tvoli fellegen lgatja a lbt,hanem gy nevezzk az ember moralitst,vagyis a cselekv kegyelem.mutatja meg az Istent nekem.

    NEM ITT LAK FRFI Ezrt is, engedjen be, hadd krjem megint,mert nem vagyok biztonsgban idekint.

    Lvs drdl a nztr fell, a Frfi sszeesik. Mindketten a nztr fel nznek

    ITT LAK N Jaj, jaj. NEM ITT LAK FRFI Eljtt a vg. Ez az n hibm.

    Az n anym nem lehet bszke rm,s mindent sznok-bnok,a Kegyelemhez mostan visszaszllok. (Meghal)

    HOLLAND RABBI Emeljk fel a keznket taln.Lehet, hogy mg lni fognak.

    Reflektorbl ers fnnyel vilgtjk meg ket. Ketten egyms mellett, feltar-tott kzzel, knyszer arckifejezssel

    ITT LAK N Gondolja? Kezdek flni n is.(Kiltja) Nem ismerjk ezt a frfit!Ne ljenek! rtatlanok vagyunk,

    HOLLAND RABBI A Mindenhat, ldott legyen neve,nyugtassa meg lelkt nagy Szelleme.

    ITT LAK N , szegny. Azt hittem, csak trkkz.A gyilkosok, gy ltszik, visszatrtek,az egyik halott volt mr rgen,most vgeztek a msikkal is szpen,addig beszlgettnk itten a morlrl,mg elfeledkeztnk a gyilkolsrl.

    HOLLAND RABBI Az rkkval sosem felejt,az ember pedig pusztn egy selejt.(El)

    VI. INTERLDIUMAkrkimaszk

    RETTEGETT IVN DALA

    Azt hazudjk: hhrkodtam,hogy Rettegett Ivn voltam.Azt is mondjk, hogy gyilkoltam,csecsemket tzbe dobtam.

    Csak ha fzott a flk,akkor ftttem velk.

    Nem volt ottan semmi, krem,mg hogy tmeggyilkossg?!Rgalom ez, s kikrem,szemenszedett hazugsg.

    Nincs morlis problmm,talszom az jszakm.

    Unokim is szeretnek,tisztes polgrknt ismernek.Csak mert mondtam nhny szitkot,vdolnak a zsid piszkok.

    Isten hossz lettelldott meg s egszsggel.

    Nem volt semmi Auschwitzba.Uszoda volt, na meg micva.Volt ott frdslehetsgs humnus Vezetsg.

    Nem volt semminek hja,hizlalda volt Treblinka.

    Szadistnak is mondanak,kgyt-bkt rm hordanak.Klnleges kikpzsenmegtanultam: nincsen Isten.

    Jl csinlta az SS,hogy irtotta ezeket.

    Nem volt ottan semmi, krem,mg hogy tmeggyilkossg?!Rgalom ez, s kikrem:szemenszedett hazugsg.

    Nincs morlis problmm,talszom az jszakm.

    AKRKIMASZK Az ember itt csak szttrja a karjtMit gondolnak nk? Halljk?Az igazsgot knnyen elhazudjk,csak hangosan s sokszor mondjk,s lehet, hogy majd egyszer elhiszik?A tanulsg, legvgl elszkik

    7. SZNPAD ELADS UTNDszletez, Sznsztanonc, Takartn, Holttest

    A sznpadon elads utn a Dszletez dolgozik, pakol. A stt nztr felbeszl nha. Betved a Sznsztanonc, valamit itt felejtett. A nztr fellbeszlgets kzben megdobljk ket

    DSZLETEZ Ha az eladsnak vge, s a sznhz-terem res lesz, nhny dszletmunksjelenete kvetkezik. Flsttben vakll,egyedl a jelmezek kztt.Nyakkend, sl, egy pohr eltrttEgy jtk kellkei szerteszrvautalnak mg az emberi nyomokra,s a poros csendben mgis ott rezegve megjelenik az este minden tette;minden szerep jra sznre lp,s kezdett veszi a bnk szmbavtele:mert a sznhzban a Lelkiismeretvsrolt meg ma minden jegyet.

    Vajon maradt mg itt valahol nhny,vagy elmentek mr sorban nmn,a minden lk tjn libasorba,vagy frj-felesgknt karonfogva,elmerengtek mg az est csodjn,a sznhz titkn s szereposztsna jtknak, amely feledhet volt,s belnek mg inni egy pohr bort.A tvol lv kznsghez szlok,a nztr elsllyedt tengern,a fradt leveg maradt meg n.

    Nhny korbbi szerep kellkt veszi fel, s akkor azokban a szerepekbenszlal meg

    , n nyomorult, mr hov legyek?hogy a vgtelen b el ne rjen? Hall, kegyed csak holnapig kmljen,mg az igaz tra trhetekmagamba szllva blcsen.gy kezdte Akrki, mikzbenj jelmezt prblja fel,s a sznpadon magban nekel.Mert vgl is minden jtk csupn,az emberek kztti viszonyok, lm,magukban hordjk a flrertst,s annyi bn nem ms, mint tveds:hibs nismeret csapdja hozzamagval a hallt jra s gonoszra.Mg a szerepek kztt vlogatvarbukkannak az egyetlen Halottra,t minden Testben fellelheti brki,mert az, akit gy hvnak: Akrki.

  • 192010. jnius www.sz inhaz.net

    A SZEREPEK DALA

    A Knyrlet nhanap kihagy,Mert ms orszgokban a baj de nagy,s menni kell neki, de visszajn,Majd vrhatom, szemembe nincs ma knny. (Brhh)

    A Szorgalom az olyan lmatag.Ez j sz. E sznak te is lma vagy.s rossz rmeket gyrtasz hajnalonknt,Mert nem alhatsz tovbb az gyadon mg (st)

    A Bartsg, mondhatom, lmatag.Talltam ezt a szt, kicsit vacak.Illesztgetek hozz ms szavakat. Hopp, ez lesz hozz legjobb: bvatag. (Bvatag)

    A Megbocsts, ha magamra hagy,Nla nlkl tn nincsenek szavak.s nem tudom, miket is hordok ssze,eszrt van asz, hogy beszdem oly pszke (Pszke)

    Az Egyttrzs ha magamra hagy,Mr nem felejtem el a szablyokat.Hogy jtszma kzben nem kell itt rinylni.S ha jra kezdem, hogy kell jl csinlni (Csinlja)

    DSZLETEZ Ezt szeretem legjobban, mikormr res minden szk, s nincs nyikor,az elads emlke mg lebegve,mint knny csend a prfms terekre,gy ereszkedik le, hogy elnyugodjona gytr lelkiismeret a sznpadunkon,hogy sikerlt-e az elads,varzslat volt, vagy puszta mts?Ezt az let dnti el, mert ltni,hogy hagyja el a sznhzat Akrki,ki este htkor gy jtt be, hogy fradt,s tzkor lelke b folyamknt radt.Bfbe ment, s vsrolt egy pezsgt,s megtisztult, s szve is gy megntt

    Sznsztanonc jn

    Te itt vagy mg? Azt hittem, mindenkia klubba ment mr t nnepelni.

    SZNSZTANONC Segteni jttem, hogy hamarabb vgezz.DSZLETEZ Kszi. De szeretek itt.SZNSZTANONC Tid a sznpad. J, mi?DSZLETEZ Csend van, de mgis sr a tr.SZNSZTANONC A szavak hinyaDSZLETEZ Taln. Mg nem rt vget,

    valami itt remeg a levegben.SZNSZTANONC Ezt rzem n is.DSZLETEZ Nha egy sz is szven tall,

    egy mondat mintha mst jelentene,mint tegnap este

    SZNSZTANONC Hny ve vagy te itt?DSZLETEZ Huszonnyolc taln

    Az vek sszecssznak. Rgen.SZNSZTANONC Mennyi mindent lthattl, te j g!DSZLETEZ A sznfalak mgl lttam mindent msknt.

    Vagy legalbbis oldalrl srgen.Sznsz helyett dszletez lettem. A szavak helyett a trgyakat szerettem.

    SZNSZTANONC Megejt egy ilyen festett karton,a tr helyett a perspektva vgyafogadja a tekintetet magba

    DSZLETEZ Vagy ez a k, habszivacsbl vgva.SZNSZTANONC A ltszat az valsga.DSZLETEZ gy meghatott ma az egyik szerep.SZNSZTANONC Melyik volt az?DSZLETEZ A pnzbehajt.

    Nem volt gonosz, csak gyva.SZNSZTANONC Ja. Lzer.DSZLETEZ Nem mindenki lehet fhs a sajt letben.

    SZNSZTANONC Ja. Van, hogy nem led t,csak jtszod.

    DSZLETEZ A sznsz rutinja vgl a magnya.Tudod, mr csak egyedl van,v a sznpad. Mr nincs benne a vilgba

    SZNSZTANONC Na s a trgyak?DSZLETEZ Nem trgy szmra.SZNSZTANONC Akkor mi?DSZLETEZ Kellk.SZNSZTANONC gy veszi kzbe, mint kellket?DSZLETEZ Rosszabb. is trgy lesz:

    a trgyhasznlat trgya.SZNSZTANONC Tlbonyoltod.DSZLETEZ Ah, regszem.SZNSZTANONC Menjnk srzni.DSZLETEZ Mg nem fejeztem be.SZNSZTANONC Segtek.DSZLETEZ Kszi.

    Szp volt a ma este. Jl jtszottatok.SZNSZTANONC Az nem ktsges, hogy ma sznre vittk

    az embert, aki esendbb, mint hittk,de hogyha van remny a jra,megtr rgvest, mindjrt els szra.

    DSZLETEZ n nem gy tapasztaltamSZNSZTANONC Elfogult vagy, az ember csak szerep.

    s olyan, amilyenn teszed.Ha jt mutatsz neki, a jra hajlik,szvben a rossz ellen dz tusa zajlik.

    DSZLETEZ Aligha van ott tbb, mint puszta trgy,mer nzs, pnz s testi vgy

    SZNSZTANONC Nagy tveds. Az isteni jelekott vannak, a hitvnyban is megleled.

    DSZLETEZ Jaj, srhatok-zokoghatok,mert nincsen semmifle trsam,ki tmogatna, tra indult,s sehol se tartok mg a szmadsban.Hogy bocsnatot nyerjek, hogy csinljam?Br ne teremtett volna Isten,az lenne az egyetlen hasznom itten.

    SZNSZTANONC (kifel) A sznhzak nagy ripacsaia trsulat nem sznsz tagjai!Ne gyszold magad, inkbb gyere,a klubban vr a tbbiek kegye,kik nlkled elveszettek lennnek,s minden szerepbe belegnnek.

    DSZLETEZ Tudom, sokat ksznhettek nkem,de mindezrt vllveregets a brem.

    Egy fggnyszer draprit lehzva, mgtte lthatv vlik a kanapnegy letakart alak

    De mi ez itt? Olyan, mint egy bb,nem is kicsi, pont letnagysg.Ez nincs benne az inventriumban,meg akarnak trflni, olyan gyanm van

    SZNSZTANONC rdekes, ez tnyleg nem volt ittaz elads kzben

    DSZLETEZ De nzd, a takarja ott nem vres?Nem merek hozznylni, mg bevrez

    SZNSZTANONC Ugrats lesz. Biztos a kollgkeszeltek ki valamilyen trft.

    DSZLETEZ Ha trfa is, n nem krek belle,n elmegyek. Csak maradjon, ha dre!(Kzben lehzta rla a leplet)

    SZNSZTANONC De mgis itt van egy ember, akrki,nem hagyhatjuk itt, mint egy trgyat.Br lehet, hogy trgy, de a darabbantvltozott, ott llek lakott abban

    Bejn a Takartn. Mint az els jelenetben: felltzve, indulni szeretne

    TAKARTN Na, menjenek, na, menjenek el vgre,nekem ez a munkaidm elvgre.Fradt vagyok, reggel kezdtem a sihtt,hajnalban mr elegem lett a pasikbl

    DSZLETEZ J, befejezzk mindjrt TAKARTN De j lenne, ha hznk

  • mr vgre el innen e blket,Zrnom kell. A buszomat leksem.

    SZNSZTANONC (szerepet alakt) J lesz, hogy ha kicsit visszaveszel, baby,vagy beld eresztek egy rgiforgtrasbl nhnyat, oszt nzhetsz.

    TAKARTN Tudod, kivel fenyegetzz, te nyikhaj.Statisztbl vergdtl fel tanoncnak,de tehetsged annyi, mint a pontynak.

    DSZLETEZ Mirt e srtett hang? Mirt a ktely?Mirt a srtds? Na s froclizni mrt kell?

    SZNSZTANONC Nem n kezdtemTAKARTN Marhra elegem van mr a napbl,

    hzzatok el, hadd takartsak akkorSZNSZTANONC Elhzunk mr, csak ezt kapd el,

    szvedre clzok, amely engem megsebezett(Jtkosan rl ktelen nagyot durran)

    DSZLETEZ Baszki! Mi a hall volt ez, haver?SZNSZTANONC Ne hlyskedj! Te vagy a dszletes!DSZLETEZ Ez les volt. A faszom ki van veled.SZNSZTANONC Mi a franc volt ebbe,

    nem vaktltny?DSZLETEZ Nzd a nt, kinylt szegny,

    a szja szln buggyan ki a vre,s a szve tjn itt a bemenet,a legjobb lesz: ismerd el tettedet!

    SZNSZTANONC Ne mondd! Akkor most mi lesz velnkDSZLETEZ Veled, kispofm, engem hagyj ki, j?SZNSZTANONC Nem gy van az,

    a fegyvert te adtadDSZLETEZ Mi az, hogy n adtam? SZNSZTANONC Te vagy itt a dszletez, nem?DSZLETEZ Na s akkor?SZNSZTANONC Ez bnsegdlet.DSZLETEZ Ne akassz ki, mit segdlek?SZNSZTANONC Az les tltnyt nem n tettem bele.DSZLETEZ Taln csak nem n?SZNSZTANONC Azt vallom majd,

    a trvny az kemny.DSZLETEZ Ilyen szemt nem lehet egy ember.SZNSZTANONC Egyedl maradsz majd ezzel a vlemnnyel.DSZLETEZ Az ujjlenyomatok majd megvnak.SZNSZTANONC Tvedsz, hisz rajta van az ujjad.DSZLETEZ Mit tegyek akkor, hisz rtatlan vagyok?SZNSZTANONC De n is, hiszen jtszottam, tudod!DSZLETEZ De hisz egyiknk se rszes

    e hallban, mely itt esett.SZNSZTANONC El kell tntetnnk minden nyomot,

    a testet is, kivisszk a folypartra,nem messze van a hajlloms.Hadd keressk ott, hisz senki sem hibs.

    DSZLETEZ De nem tallnak egy DNS-nyomra?SZNSZTANONC Ha sapkt tesznk nyomba,

    s kesztyt magunkra,a dszletkocsin gyorsan kigurtjuk,nem jr senki arra most. Taln megsszuk

    DSZLETEZ Lehet benne valami, amit mondasz.Tegyk ht! vatosan fogjad.

    SZNSZTANONC Hidd el, nem tettnk semmi rosszat,a Sors volt az, amely bennnket bosszant.

    DSZLETEZ Ilyen kellket mg sosem pakoltam.SZNSZTANONC Minden ember nehezebb megholtanDSZLETEZ Vajon mirt?SZNSZTANONC Mert nincs benne a llek,

    mely testem emeli, amg mg lek.De ha meghalunk, a bnnek slya,lehzza minden tagunkat Orcusba.

    DSZLETEZ Hov?SZNSZTANONC Nem lnyeges. Al

    Tudod, az AlvilgbaDSZLETEZ Baszki. Fogyzhatott volna a csajszi.SZNSZTANONC Ne t