bőcs andrás kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

299
ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei Büntetőjog fogalma, feladata - büntetőjog fogalma: o tág értelemben: anyagi: mely cselekmények képeznek bűncselekményt melyek a büntetőjogi felelősségre vonás feltételei és akadályai melyek a bcs jogkövetkezményeként kiszabható büntetések és intézkedések eljárási: milyen szervek által milyen eljárás keretében kell a bcs-eket elbírálni be. szakaszai: nyomozás, vádemelés, bírósági szakasz fellebbviteli eljárások az eljáró hatóságok jogai és kötelezettségei a büntetőeljárásban résztvevő magánszemélyek jogai és kötelezettségei BV normák: a kiszabott büntetések és intézkedések végrehajtási rendje (terhelt, védő, sértett, magánfél, szakértő stb.) a büntetőeljárás során elítéltek jogi helyzetét büntetés-végrehajtás eszközeit és módozatait elítéltekkel szembeni bánásmód szabályait o szűk értelemben: anyagi normák (Btk. általános + különös rész) általános rész: az összes vagy nagyobb számú bűncselekményekre vonatkozó rendelkezések büntetőjog alapelemeit, feladatát és intézményeit, a büntethetőség feltételeit és akadályait, egyes büntetési nemeket, ezek alkalmazás mértékét, büntetés kiszabás szempontjait, büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesség szabályait különös rész: egyes bcs.-ek fogalmi leírásai, törvényi ismérvei a rájuk vonatkozó büntetések - büntetőjog feladata: o emberek együttélésének védelme o társadalmi rend alapértékeinek védelme (represszív, preventív) o Alkotmányban meghatározott alapértékeken keresztül 1

Upload: monika-havasreti

Post on 27-Oct-2015

669 views

Category:

Documents


1 download

TRANSCRIPT

Page 1: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

ÁLTALÁNOS RÉSZ

1. A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei

Büntetőjog fogalma, feladata- büntetőjog fogalma:

o tág értelemben: anyagi:

mely cselekmények képeznek bűncselekményt melyek a büntetőjogi felelősségre vonás feltételei és akadályai melyek a bcs jogkövetkezményeként kiszabható büntetések és intézkedések

eljárási: milyen szervek által milyen eljárás keretében kell a bcs-eket elbírálni be. szakaszai: nyomozás, vádemelés, bírósági szakasz fellebbviteli eljárások az eljáró hatóságok jogai és kötelezettségei a büntetőeljárásban résztvevő magánszemélyek jogai és kötelezettségei

BV normák: a kiszabott büntetések és intézkedések végrehajtási rendje

(terhelt, védő, sértett, magánfél, szakértő stb.) a büntetőeljárás során elítéltek jogi helyzetét büntetés-végrehajtás eszközeit és módozatait elítéltekkel szembeni bánásmód szabályait

o szűk értelemben: anyagi normák (Btk. általános + különös rész) általános rész:

az összes vagy nagyobb számú bűncselekményekre vonatkozó rendelkezések büntetőjog alapelemeit, feladatát és intézményeit, a büntethetőség feltételeit és akadályait, egyes büntetési nemeket, ezek alkalmazás mértékét, büntetés kiszabás szempontjait, büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesség szabályait

különös rész: egyes bcs.-ek fogalmi leírásai, törvényi ismérvei a rájuk vonatkozó büntetések

- büntetőjog feladata:o emberek együttélésének védelmeo társadalmi rend alapértékeinek védelme (represszív, preventív)o Alkotmányban meghatározott alapértékeken keresztülo jogrend parancsainak és tilalmainak kikényszeríthetőségeo büntetőjog tárgya: a büntetőjog által védett értékek (pl. emberi élet, testi épség, tulajdonjog)o védett értékek köre változhat: kriminalizáció - dekriminalizáció

- bűnügyi tudományok:o jogi tudományok: anyagi, eljárási, BVo empirikus tudományok:

kriminológia: bűnözés, bűncselekmény, bűnelkövető, deviáns jelenségek, áldozat - kapcsolatos tapasztalati ismeretek

kriminalisztika: bűncselekmény megelőzés, felderítés, bizonyítás stb. ismeretei, módszerei

segédtudományok: igazságügyi elmekórtan és orvostano kriminálpolitika: az elkövetett bűncselekményekből következő büntetőjogi válaszstratégiák

(büntetőjog reformja, kontrollja)

1

Page 2: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Állami büntetőhatalom korlátai állami büntetőhatalom: az állam kizárólagosan jogosult a bcs. elkövetők büntetőjogi felelősségre

vonásárao büntetőjogszabályok megalkotása (anyagi jog)o büntetőjogszabályok alkalmazása (eljárásjog, BV)

joga egyben kötelezettsége is (köteles a büntetőjogi felelősségre vonásra) kialakulása: hosszú fejlődés eredménye

o bosszú (magánbosszú, vérbosszú) – önkényes o talio elv – arányosság o compositio elve (pénzbeni, természetbeni elégtétel a sértett által)o állami büntetőjog (egyéni önkény korlátozása, kizárása) – monopolizálódáso legalitás elve (az államnak nem csak joga, hanem kötelezettsége a büntetőhatalom

érvényesítése) korlátai:

o belső: Alkotmány társadalmi rend, értékek meghatározza a büntetőjog által védendő értékeket jogelvek (pl. jogállamiság, emberi méltóság)

o külső: nemzetközi kötelezettségek Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmány, EEJE ha a magyar állam megsérti ezek rendelkezéseit, a sértett közvetlenül fordulhat az

ENSZ Emberi Jogi Bizottságához, Emberi Jogok Európai Bíróságához

2

Page 3: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Alapelvek általános alapelvek: jogrendszer egészét áthatják

1. jogállamiság: Alaptörvényo formális jogállamiság (jogbiztonság): a jog egésze, és az egyes jogszabályok

egyértelműek, világosak legyeneko tartalmi jogállamiság (igazságosság): a jog egészének tartalmában igazságosnak kell

lennieo AB – szükségességi-arányossági teszt:

az állam akkor korlátozhat alapjogot (pl. szabadsághoz való jog), ha egy másik alapvető jog védelme más módon nem érhető el

az elérni kívánt cél fontossága, és a korlátozott másik alapjog arányban legyeneko Radbuch-i formula: ha a tételes jog elviselhetetlen mértékben igazságtalan (náci jog),

akkor ez a jog elveszíti érvényességét és az igazságosságnak kell érvényesülnie2. emberi méltóság (emberrel vele született joga Alaptörvény)

büntetőjog csak a szükséges mértékben avatkozhat be embertelen, kegyetlen bánásmód, büntetés tilos

3. jogegyenlőség: mindenkit azonos jogok/kötelezettségek illetnek meg (diszkrimináció tilalma)4. humanitás: a bűnelkövető is ember (szankciók, BV, halálbüntetés, csonkítás tilalma)

speciális büntetőjogi alapelvek:5. törvényesség: Alaptörvény

o nullum crimen sine lege: nincs bcs. törvény nélkül (elkövetés előtt)o nulla poena sine lege: nincs büntetés törvény nélkül (elkövetéskor)o büntetőjogi következményei:

praevia: súlyosabb büntető törvény visszaható hatályának tilalma certa: törvényi meghatározottság követelménye scripta: szokásjog és bírói jog alkalmazásának tilalma (írott jog követelménye) stricta: analógia alkalmazásának tilalma (törvényhez kötöttség)

o eljárásjogi legalitás: nem lehet mérlegelés tárgya az állami büntetőigény érvényesítése (vs. opportunitás elve)

6. tett-felelősség elve:o az eljárás során csak a bűncselekmény felderítése lehetséges o az elkövető pszichés megítélése bizonytalan a felelősség a tetthez igazodik, kapcsolódik

7. bűnösségen alapuló felelősség:o nullum crimen sine culpa (nincs bcs. bűn nélkül)o szándékon túli eredmény: nem felel, ha bűnössége nem terjed rá ki (vegyes bűnösség)o korábban: eredményfelelősség (vétlen személy is bűnös volt)o jogi személy felelősségre vonása: külön tv.

8. szubszidiaritás (ultima ratio jelleg): a büntetőjog a legvégső esetben a legutolsó eszköz9. arányosság:

o büntetendővé nyilvánítás: az elérni kívánt cél, és az érdekében korlátozott alapjog álljon arányban (pl. emberölés – emberi szabadsághoz való jog)

o jogkövetkezmény arányossága: abszolút arányosság: a szankciók legyenek arányosak (eltérő súlyú bcs., eltérő súlyú

büntetés) névleges arányosság: a ténylegesen kiszabott büntetések is mutassanak arányosságot

10. non bis in idem (kétszeres értékelés tilalma):o ugyanazon bűncselekmény miatt nem lehet valakit kétszer büntetőjogi hátránnyal súlytani

(res iudicata, eljárásjogi akadály)o egység és többség tana: a tényállási elemként már értékelt körülmény nem vehető

figyelembe enyhítő/súlyosító körülményként

3

Page 4: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

o kétszeres végrehajtás tilalma: az előzetes fogvatartás is beleszámít a büntetésbe

2. A klasszikus iskola, mint büntetőjog-tudományi irányzat és a Csemegi-kódex; a büntetőjogi norma szerkezete és értelmezése

Klasszikus iskola- tett-büntetőjogi szemlélet: klasszikus iskola (vs. pozitivista iskola – tettes-büntetjogi szemlélet)- képviselője: Cesare Beccaria- jogközpontú: a bűncselekmény kizárólag jogi jelenség

o tett = jogi jelenségo bcs = akaratlagos emberi mgt.

- törvény előtti egyenlőség- nullum crimen / nulla poena sine lege- indeterminizmus:

o a büntetőjogi felelősséget a szabad akarat alapozza meg(elkövető szabad akaratából követte el a bcs-t)(vs. tettes-büntetőjogi szemlélet – determinizmus)

o individuál-etikai felelősség(vs. tettes büntetőjogi szemlélet – szociál-etikai felelősség)

- proporcionalitás: büntetés arányos a bűncselekménnyel- monista szankciórendszer: csak büntetés (nincsenek más intézkedések)- dogmatizmus: fogalomrendszer kialakítása

Csemegi kódex és büntetőnovellái- Csemegi kódex: 1878. évi V. tvc. (I. Btk.)

o az első kodifikált magyar Btk. (fogalmazója: Csemegi Károly, iü. államtitkár)o hatások: oszhták, német btk.o tett-büntetőjogi (klasszikus) szemlélet (vs. kora tettes-büntetőjogi szemléletével)o nullum crimen / nulla poena sine legeo proporcionalitás (abszolút büntetés elmélet)o trichotomia: bűntett + vétség + kihágás (Kbtk.)o felépítés: általános + különös rész (5 bcs. csoport)o büntetőjogi felelősség: 12. év + beszámíthatóság + fizikai személyo monista szankciórendszer: csak büntetéso fő büntetés:

szabadságvesztés (fegyház, börtön, fogház, államfogház – politikai elítélteknek) pénzbüntetés halálbüntetés: király meggyilkolása + kísérlete, befejezett gyilkosság

o mellékbüntetések: hivatalvesztés politikai jogok felfüggesztése elkobzás kiutasítás pénzmellékbüntetés foglalkozástól való eltiltás

o kísérlet: enyhébben bünteti, mint a befejezett tényállást (vs. hatályos Btk.)o részesség, bűnhalmazato hiányosságai: büntetőnovellák orvosolták

szándékosság, gondatlanság fogalma: nem definiálja, de alkalmazza előkészület: nem ismeri önálló tettesség fogalmát nem határozza meg

4

Page 5: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

visszaesők, fiatalkorúak: nem rendelkezik róluk megfelelően

5

Page 6: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- I. Bn.: 1908. évi XXXVI. tvc.o tettes-büntetőjogi szemlélet (mindhárom büntetőnovella)o feltételes felfüggesztés intézményeo fiatalkorúak (12-18 év):

preventív szankciórendszer dorgálás, javító nevelés, próbára bocsátás

- II. Bn.: 1928. évi X. tvc.o megrögzött bűntettesek: szigorított dologház (határozatlan tartamú büntetés)o büntetőjogi értékhatároko pénzbüntetés szabályozása (vétségre vagylagos büntetés + kereseti viszonyok vizsgálata)

- III. Bn.: 1948. évi XLVIII. tv.o elmebeteg bűnözők: biztonsági őrizeto ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekmény: sui generis bűncselekménykénto új: foglalkoztatás szabályainak megsértése; baleset áldozatainak cserbenhagyása

Büntető törvény rendszere:- büntetőjog forrásai:

o Alaptörvény (alapelvek)o törvény (Btk.), tvr. (Btké.)o LB iránymutatások (Kúria)o AB határozatoko nemzetközi jog

- Általános rész:o hatály (időbeni, területi és személyi)o bűncselekmény, elkövetőo büntetőjogi felelősségre vonás akadályai (kizáró és megszűntető okok)o büntetések (fő-, mellékbüntetés), intézkedések o büntetések kiszabása (halmazat, enyhítés, felfüggesztés stb.)o mentesülés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alólo fiatalkorúakra, illetve katonákra vonatkozó rendelkezéseko értelmező rendelkezések

- Különös rész: bűncselekmény típusonként (pl. állam elleni, emberiség elleni, személy elleni)

Jogszabály szerkezete:- norma felépítése: hipotézis (tényállás) - diszpozíció (rendelkezés) - szankció (jogkövetkezm.)- büntetőjog: hipotézis és diszpozíció általában egybeolvad- diszpozíció: egy-egy bűncselekmény különös részi meghatározása (tényállás)

o egyszerű: a bűncselekményt a nevével határozza meg (aki mást megöl)o leíró: lényegi ismérvek (aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul

eltulajdonítsa)o hivatkozó: egy másik tényállásra utalnak (pl. közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

hivatalos személy elleni erőszak)o keretdiszpozíció: más jogágazathoz tartozó szabály tölti meg tartalommal (közúti közlekedési

szabályok megszegésén túl súlyos testi sértést okoz a közúti szabályok a KRESZ-ben vannak; tiltott szerencsejátékok: Szjtv.)

6

Page 7: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Büntető jogszabály értelmezése- értelmezés alanya:

o jogalkotói: indoklás, értelmező rendelkezések (Btk. IX. fejezet: pl. hivatalos személy fogalma,

többszörös visszaeső fogalma) alacsonyabb szintű jogszabályban (kábítószerekről szóló miniszteri rendelet) nemzetközi jog

o jogalkalmazói (nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság): LB jogegységi határozatok, elvi bírósági határozatok, kollégiumi vélemények

o tudományos: nincs kötelező ereje (segítséget nyújthat)- értelmezés módja:

o nyelvtani: szöveg pontos értelmezése (pl. és vs. vagy; egyes szám vs. többes szám)o logikai: formális logika

pl. kevesebbről a többre: ha az enyhébb büntetendő, büntetendő a súlyosabb is többről a kevesebbre ellentétből való következtetés (pl. végszükség fogalmában szerepel, hogy másként el

nem hárítható, jogos védelemben nem jogos védelem esetén van szembeszállási jog)

o rendszertani: valódi tartalom, alapelvek alapjáno történeti: keletkezése, fejlődése, indokláso teleologikus: mi a jogszabály mindenkori céljao alkotmány konform interpretáció: értelmezés az alkotmány rendelkezéseivel összhangban

- értelmezés eredménye: interpretatio, analogiao megállapító: az interpretatio nem megy túl a jogszabály belső, tényleges jelentéséno kiterjesztő/megszorító: csak törvény (jogalkotó) jogosult

analogia legis (törvényi analógia) analogia iuris (általánosan elfogadott jogelv alkalmazása; pl. más hasonló módon)

o jogalkalmazói interpretatio és analogia TILOS nullum crimen sine lege

7

Page 8: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

3. A büntető törvény hatálya

Időbeli hatály2. § A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni.Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban levő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni;egyébként az új büntető törvénynek nincs visszaható ereje.

- nullum crimen / nulla poena sine lege visszaható hatály tilalma ( jogbiztonság elve)- nemzetközi jog: Európai Emberi Jogi Egyezmény tiltja a visszaható büntető-hatályt (de feloldja:

olyan cselekményre, ami elkövetése idején a civilizált nemzetek által elismert általános jogelvek szerint bűncselekmény volt - emberiség elleni bűntettek)

- időben elhúzódó cselekmény időbelisége: elméleteko magatartási elmélet: elkövetési magatartás utolsó mozzanata időbeli hatályo eredményelmélet: diszpozícióban meghatározott eredmény bekövetkezte elévüléso cselekményegység elmélet: a törvényes fogalom bármely eleme már megvalósult (első)

területi hatály- elbírálás ideje: jogerős, ügydöntő határozat meghozatalának napja

(későbbi változás nem, pl. perújítás)- egybevetés csak az elkövetéskori és az elbírálás ideje kori között- kombinatív alkalmazás sem lehetséges- keretdiszpozíciót kitöltő jogszabály változása: alkalmazható rá a 2. § (1/1999. BJE)

Területi és személyi hatály3. § (1) A magyar törvényt kell alkalmazni a belföldön elkövetett bűncselekményre [területi elv], valamint a magyar állampolgár külföldön elkövetett olyan cselekményére [állampolgársági elv], amely a magyar törvény szerint bűncselekmény.(2) A magyar törvényt kell alkalmazni a Magyarország határain kívül tartózkodó magyar hajón vagy magyar légi járművön elkövetett bűncselekményre is [kvázi területi elv].4. § (1) A magyar törvényt kell alkalmazni a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekményre is, ha aza) a magyar törvény szerint bűncselekmény és az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő [kettős inkrimináció],b) állam elleni bűncselekmény (X. fejezet), kivéve a szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedést (148. §), tekintet nélkül arra, hogy az elkövetés helyének törvénye szerint büntetendő-e [állami önvédelem elve],c) emberiség elleni (XI. fejezet) vagy olyan egyéb bűncselekmény, amelynek üldözését nemzetközi szerződés írja elő [feltétlen büntetőhatalom elve].(2) A nem magyar állampolgár által külföldön, a szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés (148. §) esetében a magyar büntető törvényt kell alkalmazni, feltéve, hogy e bűncselekmény az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő.(3) Az (1)-(2) bekezdés eseteiben a büntetőeljárás megindítását a legfőbb ügyész rendeli el.

- területi elv: állampolgárságra és jogi tárgyra tekintet nélkül az állam területén elkövetett bűncselekmények

- kvázi területi elv: a belföld fogalmának kiterjesztése- állampolgársági elv:

o aktív személyi elv: saját állampolgárai által elkövetett bűncselekményeko passzív személyi elv (Btk-ban nem szerepel): külföldön, külföldi által - magyar sérelmére -

elkövetett bűncselekmény, kettős inkrimináció hiányábano képviseleti elv: más állam helyett való eljárás lehetősége (kettős inkrimináció esetén) - pl.

kettős állampolgár kiadatása- állami önvédelem elve: állam által különösen védett jogi tárgyak esetére terjed ki (állam belső és

külső biztonságát veszélyeztető bűncselekmények)8

Page 9: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- feltétlen büntetőhatalom elve: bárki ellen, bárhol (pl. nemzetközi jog alapján)4. A nemzetközi bűnügyi együttműködés intézményei, különös tekintettel a kiadatásra és az

európai elfogató parancsra

Nemzetközi bűnügyi jogsegély (1996. évi XXXVIII. tv.; Nbj.)- általános keret: csak akkor alkalmazható, ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik- bűnügyi jogsegély alkalmazásának általános feltételei:

o közrendi záradék: Mo. felségjogait, biztonságát, közrendjét nem veszélyeztethetio kettős inkrimináció (kiv. eljárási jogsegély)o garanciális szabály: ha az eljárás, büntetés, végrehajtás ellenkezhet a jogállami alapelvekkel

emberi jogi klauzula: alkotmányos, emberi jogok csorbítása nem feltételezhető emberiességi klauzula: nem hozza különösen kedvezőtlen helyzetbe (pl. kora, eü.

állapota miatt)o specialitás elve: csak a kérelemben szereplő bűncselekmények miatt vonják felelősségreo politikai, katonai bcs. kizárása

- 1. kiadatás:o csak megkeresésreo állam területén tartózkodó személy átadásao célja:

büntetőeljárás lefolytatása szabadságvesztés büntetés/intézkedés végrehajtása

o kötelező: bi- vagy multilaterális egyezmények alapján (pl. háborús bűnösök) o átadható (Mo.):

kettős inkrimináció + min. 1 év szabadságvesztéssel büntetendő (vagy: min. 6 hónapra végrehajtási célból) eliminációs módszerrel határozza meg: súly szerinti szűkítés (vs. enumerációs módszer

– tételes bcs. lista)o tilalmak – akadályrendszer:

abszolút: elévülés, kegyelem, magánindítvány hiánya a megkereső államban res iudicata Mo-on menekült (csak abba az államba nem adható ki, ahonnan menekült)

kivételes esetben adható ki: magyar állampolgár háborús bűnös kettős állampolgár (és Mo-n nem rendelkezik lakóhellyel)

relatív: biztosítékot nyújt a megkereső állam, hogy a halálbüntetést nem hajtják végre kiadatás elhalasztható: ha Mo-n büntetőeljárás/bv van ellene folyamatban

o eljárás: iü.min. bíróság iü.min.- 2. büntetőeljárás átadása:

o a büntetőeljárás átadható, ha célszerű, hogy azt más állam folytassa leo kötelező: amiről a MK nemzetközi szerződés alapján lemondott (külföldi személy, belföldön)o átadható:

a terhelt az átvevő ország állampolgára, vagy ott van állandó lakóhelye a terhelt külföldön tartózkodik és a kiadatásnak nincs helye (vagy megtagadták)

o eljárás: ügyész legfőbb ügyész; bíróság iü.min.- 3. feljelentés külföldi államnál:

o átadható: terhelt külföldön tartózkodik + kiadatásnak nincs helye + büntetőeljárás átadására nem került sor + az ügyész nem indítványozta, hogy az ügyet a terhelt távollétében tartsák meg

o eljárás: ügyész legfőbb ügyész; bíróság iü.min.

9

Page 10: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- 4. szabadságvesztés büntetés, szabadságmegvonással járó intézkedés végrehajtása átadása:o külföldi bíróság jogerős ítéletének átvételeo a magyar bíróság ítéletével azonos értékű = úgy kell tekinteni, hogy a cselekményt magyar

bíróság jogerősen elbírálta (ha a külföldi eljárás, intézkedés, végrehajtás nem ellentétes a magyar jogrenddel)

o külföldi őrizetet, előzetes letartóztatást, végrehajtott szabadságvesztést be kell számítanio átadható:

elítélt hozzájárult átvevő ország kötelezettséget vállalt a (hátralevő) szabadságvesztés végrehajtására magyar állampolgár: csak ha külföldön van az állandó lakóhelye, szokásos tart. helye

- 5. elkobzás:o vagyonelkobzás: bűncselekményből eredő vagyono elkobzás: pl. fegyvert, kábítószert (objektív tényállási elem - szituációs elemek - eszköz)o kötelező: nemzetközi szerződésben foglalt kötelezettség vállalás esetén

- 6. eljárási jogsegély: nem feltétel a kettős inkriminációo bűnügyi jogsegély leggyakoribb formájao büntetőeljárások lefolytatásához szükséges különböző eljárási cselekmények lebonyolításához

ezen keresztül lehet segítséget kérnio pl. terhelt vagy tanú kihallgatása, házkutatás, iratok kézbesítése, motozás, szakértő

meghallgatása stb.o magyar büntetőeljárási szabályok szerint kell eljárnio a megkeresést a legfőbb ügyész fogadjao a kérelmeket a külföldi állam felé az iü.min. (bíróság), illetve a legfőbb ügyész (ügyész) küldi

meg

10

Page 11: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Nemzetközi bűnügyi együttműködés az EU-ban (2003. évi CXXX. tv.)- általános keret: csak akkor alkalmazható, ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik- európai bűnügyi együttműködés:

o európai territoralitás elve: bűnügyi együttműködés szempontjából egy területnek minősülo kölcsönös elismerés elve: non bis in idem elv kiterjesztése európai szintreo nem feltétel a kettős inkriminációo specialitás elve: csak a kérelemben szereplő bűncselekmények miatt vonják felelősségre

- 1. európai típusú eljárási jogsegély:o a megkeresés előterjesztésére az igazságügyi hatóságok közvetlenül jogosultako pl. tájékoztatás, tárgyak visszaadása, fogva tartott ideiglenes átszállítása, kihallgatás, közös

nyomozócsoport, fedett nyomozó, információgyűjtés és adatszerzéso anyajoga: Nbj.o közrendi záradék: Mo. felségjogait, biztonságát, közrendjét nem veszélyeztethetio felelősségre vonás szerinti tagállam joga szerinti eljárás (vs. cselekményt végreh. állam joga)o párhuzamos érvényesülés: egy esetben megengedi a cselekményt végrehajtó állam joga

szerinti eljárási szabályok érvényesülését is (terhelt/tanú vallomástétele)- 2. átadás és európai elfogatóparancs: kiadatás jogintézménye helyett

o az egyik tagállam iü. hatósága az általa kibocsátott európai elfogatóparancs alapján valamely büntetőeljárás alatt álló vagy már elítélt személy átadását kéri

o nem államközi, hanem hatóság-közi kapcsolato európai elfogatóparancs: büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés büntetés/intézkedés

végrehajtása céljábólo átadható (Mo.):

főszabály: 1. sz. melléklet (enumerációs módszer) + min. 1 év szabadságvesztés (min. 4 hónap), de a felső tétel [másik tagállamban] min. 3 év - pl. pénzhamisítás, emberker., erőszakos közösülés

kettős inkrimináció + min. 1 év szabadságvesztés (min. 4 hónap) - 1. melléklet 3 év alatt; 1. mellékletben nem szereplő tételek

o tilalmak: abszolút: gyermekkor, res iudicata (bármely tagállamban), elévülés, kegyelem kivételes esetben adható ki: magyar állampolgár (háborús bűnös, kettős állampolg.)

o megtagadható: a bűncselekményt részben vagy egészben Mo. területén követték el- 3. egyéb nemzetközi bűnügyi jogsegély (Nbj. alapján):

o büntetőeljárás átadása/átvételeo feljelentés külföldi államnálo szabadságvesztés büntetés, szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtásának átadásao elkobzási jogsegély

kiadatás európai elfogatóparancshatálya nemzetközi EUkettős inkrimináció mindig feltétel főszabály: nem feltételérintett bcs. köre eliminációs módszer enumerációs módszerkapcsolattartás államközi hatóság-közi

11

Page 12: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

BŰNCSELEKMÉNYTAN

5. A bűncselekmény fogalma (a fogalom Btk-szerinti meghatározása és elemzése); a bűncselekmények súly szerinti osztályozása (1843-tól)

Bűncselekmény fogalom

10. § (1) Bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra [materiális jogellenesség], és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli [tényállásszerűség, formális jogellenesség].(2) Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely a Magyarország állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti.

Bűncselekmény fogalmi elemei: tényállásszerű, jogellenes és bűnös cselekmény1. cselekmény:

o a bcs. általános jellemzője (genus proximum) – (vs. a másik 3 elem a megkülönböztető ismérvei; milyen az a cselekmény, ami bűncselekmény)

o formális fogalmi összetevő (vs. a másik 3 elem materiális fogalmi összetevő)o semleges kategória (nem tartalmaz értékítéletet)o elemei: redukált cselekmény fogalom

emberi magatartás tárgyi oldal: hatóképesség (aktív, passzív – mulasztás) – következménye van vagy

arra alkalmas (pl. bűnös gondolat, nem) alanyi oldal: akaratlagosság (beszámítási képesség) – pl. öntudatlan mozgás nem ha a 3 elem bármelyike hiányzik, az cselekményt kizáró körülmény kizáró okok pl.: reflex, öntudatlanság, természeti katasztrófa, gondolat

2. tényállásszerűség: büntetendőségo büntetni rendeltség: jogalkotó értékítéletének megjelenése a társadalom feléo feltétele:

bcs. törvényi tényállásának kimerítése jogellenességet kizáró ok hiánya

3. jogellenes: társadalomra veszélyességo materiális jogellenesség: megmondja a Btk. hogy mi a jogellenes cselekmény – 10. § (2)o alapgondolat: ultima ratio jellego fokozatosság:

szabálysértés – vétség – bűntett a cselekmény elkövetéskor nem veszélyes a társadalomra:

nem bcs. pl. gondatlan könnyű testi sértés (vs. szándékos könnyű testi sértés)

a cselekmény elbíráláskor nem veszélyes, csekély fokban veszélyes a társadalomra:

bűncselekmény (!), de nem büntethető megrovás intézkedés alkalmazható

12

Page 13: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

4. bűnösség:o nullum crimen sine culpa: bűnösség nélkül nincs bcs.o fogalma: elkövető és cselekménye, illetve a cselekmény társadalomra veszélyes

következményei közötti felróható pszichés viszony aminél fogva a cselekmény az elkövetőnek felróható.

o bűnösség elemei: életkor (elkövetéskor betöltött 14. életév) – normatív elem beszámítási képesség: felismerési és akarati képesség

felismerés: képes a cselekménye társadalomra veszélyes következményei felismerésére

akarat: képes e felismerésének és akaratának megfelelő magatartás tanúsítására

formái:o korlátozott: büntetés korlátlanul enyhíthetőo részletes: egyes bcs. formáknál zárja csak ki a beszámítási képességet

szándékosság egyenes szándék (magatartása következményeit kívánja) eshetőleges szándék (magatartása következményeibe belenyugszik)

gondatlanság tudatos gondatlanság (előre látja mgt-a lehetséges következményeit, de

könnyelműen bízik azok elmaradásában) hanyag gondatlanság (mgt-a lehetséges következményeit nem látja előre, mert

a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztott) elvárhatóság: elkövetőtől az adott eset, adott körülményei mellett elvárható volt, hogy

tartózkodjék jogellenes magatartásától

Bűncselekmény fogalom történeti fejlődése- formális bűncselekmény fogalom: amit a törvény büntetni rendel (nullum crimen sine lege)- materiális (tudományos) fogalom: tartalmi elemekkel bővítve- Ókori, középkori: eredményfelelősség

o az eredményért felelős minden jelenlevő és közreműködő személyo kollektív felelősség (család, közösség)

- Kánonjog: bűnösség megjelenése (bűnös magatartás + bűnös gondolat) vs. eredményfelelősség- 1. Klasszikus:

o jogellenesség: objektív (nem függ sem a cselekmény büntethetőségétől, sem az elkövető bűnösségétől - kizáró okok hiánya pl. gyermekkor)

o cselekmény: akaratlagos, külvilágban változást előidéző testmozgás (de pl. állatok)o tényállásszerűség: a cselekmény kimeríti-e a bűncselekmény törvényi ismérveit (deskriptív)o bűnösség: szubjektív (pszichológiai: a cselekmény okozta folyamat visszatükröződése az

ember tudatában) szándékos vagy gondatlan- 2. Neoklasszikus:

o jogellenesség: tartalmilag is jogellenes (a cselekmény sért-e valamilyen jogi tárgyat)o cselekmény: a mulasztást is magában foglaljao tényállásszerűség: szubjektív elemek megjelenése (pl. aljas indok, bosszú, szerelemféltés)o bűnösség: normatív bűnösség (felróhatóság)

- 3. Finalista:o cselekmény: nem egyszerűen külvilági változás, hanem az ember által célzatosan irányított

tevékenységo bűnösség: jogtalanság tudata

13

Page 14: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

14

Page 15: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Bűncselekmények súly szerinti osztályozása11. § (1) A bűncselekmény bűntett vagy vétség.(2) Bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre a törvény két évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabását rendeli el. Minden más bűncselekmény vétség.

- súly szerinti osztályozás: bűntett - vétség – kihágás (szabálysértés)- trichotom – dichotom – egyes rendszerű- bűntett: absztrakt módon meghatározott tétel szerint (nem a konkrét ítélettől függ)- vétség:

o gondatlan bűncselekményo max. 2 évi szabadságvesztéssel büntethető szándékos bűncselekmény

- elhatárolásuk jelentősége:o büntetési tétel: enyhébb büntetési tételeko bv: szabadságvesztés végrehajtási fokozatao szabadságvesztés büntetés végrehajtásának feltételes felfüggesztése (próbaidő hossza)o próbára bocsátás lehetősége (vétség + bűntett, max 3 évig terjedő szabadságvesztéssel

fenyegetett esetben)

1843. évi törvényjavaslat (Deák Ferenc) Bűntett - kihágás1878. évi V. tvc. (Csemegi kódex) Bűntett - vétség - (kihágás - Kbtk.)1950. évi II. tv. a Btk. általános részéről (Btá.) Bűntett - kihágás1961. évi V. tv. (szocialista büntetőkódex) Bűntett1971. évi 28. sz. tvr. (Bn.) Bűntett - vétség1978. évi IV. tv. (Btk.) Bűntett - vétség - (szabálysértés)

15

Page 16: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

16

Page 17: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

TÉNYÁLLÁSTAN

6. A tényállás fogalma, formái, jelentés-tartalmai; a bűncselekmény tárgya (jogi tárgy), a tárgyi oldal tényállási elemei (elkövetési tárgy, elkövetési magatartás, az elkövetés szituációjához tartozó tényállási elemek, az eredmény, az okozati összefüggés)

Tényállás formái, fogalmai, jelentés tartalmai- konkrét (történeti) tényállás: az elkövetett bűncselekmény büntetőjogi szempontból lényeges

körülményei (ügy leírása - vádirat, ítélet)- törvényi tényállás: bűncselekmény befejezett tettesi tényállását megvalósító törvényi ismérvek

(Különös rész)o alaptényállás: alapeset (pl. szándékos emberölés)o minősített tényállás: súlyosítás (minősítő körülmények, pl. különös kegyetlenséggel)o privilegizált tényállás: enyhítés (privilegizáló körülmények, pl. erős felindulásból)

- általános törvényi tényállás: különböző bűncselekmények törvényi ismérveinek közös, absztrahált szintje

Tényállási elemekobjektív elemek szubjektív elemek

tárgy tárgyi oldal alany alanyi oldalszükségképpeni elemek

jogi tárgy: pl. emberi élet, tulajdonjog, testi épség stb.

elkövetési magatartás(tevés, mulasztás)

általános alany ("aki"; terhelt)

bűnösség (szándékosság, gondatlanság)

nem szükségképpeni elemek

elkövetési tárgy:pl. dolog, passzív alany

eredmény okozati összefüggés

szituációs elemek (hely, idő, mód, eszköz)

speciális tettes (pl. hivatalos személy, katona)

célzat,motívum

Tárgyi oldal tényállási elemei (objektív elemek)- jogi tárgy: nem tényállási elem

o társadalmi viszonyokban kifejeződő érdek vagy érték, amit a bcs. sért vagy veszélyezteto közvetlen jogi tárgy: a konkrétan védett társadalmi érték, viszony (pl. emberi élet)o különös (csoport) jogi tárgy: egymással rokon közvetlen jogi tárgyak csoportja (pl. XII.

fejezet – emberi élet, testi épség, egészség biztonsága, sérthetetlensége)o általános jogi tárgy: alkotmányos jogrend (a jogi tárgyak összessége)

- elkövetési tárgy:o valóságos, a külvilágban is érzékelhető „tárgy”o dolog: amint a bcs. megvalósul (pl. idegen dolog)o személy (passzív alany): akin a bcs. megvalósul (pl. más – élő ember)o a passzív alany általában a sértett (eljárási kategória; de elválhat, pl. csalás - aki mást [passzív

alany] tévedésbe ejt, és ezzel kárt okoz [a sértettnek])o bizonyos esetekben meghatározott a passzív alany (pl. kiskorú, hivatalos személy)

17

Page 18: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- elkövetési magatartás:o elemei: = redukált cselekmény fogalom

emberi magatartás tárgyi oldal: hatóképesség (aktív, passzív – mulasztás) – következménye van vagy

arra alkalmas (pl. bűnös gondolat, nem) alanyi oldal: akaratlagosság (beszámítási képesség) – pl. öntudatlan mozgás nem speciális feltétel: mulasztás = cselekvési lehetőség és képesség ellenére

kötelességellenes nem tevés o típusai:

aktív magatartás: tevés (saját testmozgás - pl. aki ölési szándékkal valamit áram alá helyez, ezzel az elkövetési magatartást ki is fejtette; az eszköz működése nem elkövetési magatartás)

passzív magatartás: nem tevés (mulasztás: cselekvési lehetőség és képesség ellenére nem tevés; kötelességellenes nem tevés)

- tiszta mulasztás: immateriális deliktum (eredményre tekintet nélkül büntetendő)

- vegyes mulasztás: materiális deliktum (tényállásszerű eredmény bekövetkezte szükséges)

o csoportosítás: kizárólag tevéssel (pl. rablás, erőszakos közösülés)

- materiális: pl. zsarolás- tevékenységi (immateriális): pl. lopás

kizárólag mulasztással (pl. segítségnyújtás elmulasztása)- materiális: pl. segítségnyújtás elmulasztása, ha a sértett meghal- tevékenységi (immateriális): segítségnyújtás elmulasztása (alapeset)

akár tevéssel, akár mulasztással megvalósítható:- törvényi tényállás külön tartalmaz tevési és mulasztási alakzatot:

o materiális: pl. csalás – tévedésbe ejt, tévedésben tarto immateriális: pl. magánlaksértés – bemenetel, bennmaradás

- külön jogszabály(hely) tünteti fel a kötelezettségeket (pl. járványügyi szabályszegés)

- szükségképpeni eredmény bcs (nyitott törvényi tényállások): nem határozza meg a tv. az elkövetési magatartást; az eredményre helyezi a hangsúlyt (pl. testi sértés, emberölés) a nem tevés csak akkor mulasztás, ha az elkövetőt speciális jogi kötelezettség terhelte az eredmény megakadályozására nézve (pl. szülői gondviselés, munkaköri kötelesség)

- logikailag mindkettő benne van: de külön nem írja le a tv. a tevési és mulasztási alakzatot (pl. hűtlen kezelés)

tevékenységi és mulasztásos elemek együttese: pl. hamis tanúzás (tevés: tanúvallomás megtétele; mulasztás: valamilyen releváns információ elhallgatása)

o a törvényi tényállásban szerepelhet több elkövetési magatartás is (vagylagos vagy konjunktív)- szituációs elemek: ritkán fordulnak elő

o hely: közúton, harctéreno idő: éjjel, háború idejéno mód: erőszakosan, felfegyverkezveo eszköz: fegyveresen, hamis vagy lopott kulccsal

18

Page 19: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

19

Page 20: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- eredmény:o az elkövetési magatartással okozati kapcsolatban, a külvilágban létrejött változáso változás hiánya: kivételes esetben (pl. hűtlen kezelés - elmaradt haszon)o immateriális bűncselekmény: a törvényi tényállásban nem szerepel eredmény

(pl. járművezetés ittas állapotban)o materiális bűncselekmény: az eredmény tényállási elem (egy; vagylagos; konjunktív)

materiális sértő: pl. kár, halál természettudományos módszerrel mérhető (pl. 8 napon túl gyógyuló sérülés) társadalmi élettapasztalaton nyugvó (pl. jelentős érdeksérelem) matematikai-gazdasági módszerrel mérhető (pl. 1 mFt kár)

materiális veszélyeztető: az elkövetési tárgy veszélybe jutása közvetlen veszély (pl. közúti veszélyeztetés) távoli veszély (pl. vasúti, légi, vízi közlekedés veszélyeztetése) közveszély (pl. közveszélyokozás)

o egy vagy több meg nem határozott személyreo nagyobb számú meghatározott személyreo jelentős értékű dolgok kerülnek jelentős veszélybe

- okozati összefüggés:o az elkövetési magatartás és az eredmény közötti kapcsolat (csak materiális deliktumoknál)o objektív tényállási elem: nem függ az elkövető felismerésétőlo okozatosság elméletek:

feltételek egyenértékűségének elmélete: két elmélet egybekapcsolása conditio sine qua non formula: valamely cselekmény akkor oka az

eredménynek, ha annak elhagyásával az eredmény elmaradna törvényszerűség feltétele: a cselekmény és az okozat között törvényszerű

kapcsolat van (tudományos kísérletek, szakemberek véleménye alapján) problémák:

o alternatív kauzalitás: A és B egyidőben ad le halálos lövésto kumulatív okozatosság: A és B mérge együtt haláloso atipikus kauzalitás: késszúrással életveszélyesen megsebesített, a

mentővel baleset következtében meghal (ennek ellenére okozatos)o hipotetikus kauzalitás: haldokló lelövése (ennek ellenére okozatos)o okozati összefüggés megszakadása: A megmérgezi B-t, de még

mielőtt meghalna C lelövi okkiválasztó elméletek: ok az eredménynek az az előzménye, amelyiknek tipikus

(adekvát) következménye az eredmény ( attól függ, hogy milyen feltételeket veszünk figyelembe; pl. ha tudjuk, hogy csontritkulása van, akkor a gyenge ütés is a halál tipikus oka)

bűnelkövető által ismert, ismerhetett feltételek átlagember által ismert + az elkövető által ismert feltételek amiket a büntetőeljárás feltár

relevancia elmélet: különbséget kell tenni az okozati összefüggés megléte (conditio sine qua non)

és annak büntetőjogi relevanciája között. a relevánsságot ált. valamilyen okkiválasztó elmélet dönti el pl. a testi sértés sérültje csakis azért hal meg, mert a mentőnek balesete lesz

20

Page 21: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

7. A bűncselekmény alanya, az alanyi oldal tényállási elemei (szándékosság és gondatlanság; motívum és célzat)

Tényállási elemek

objektív elemek szubjektív elemektárgy tárgyi oldal alany alanyi oldal

szükségképpeni elemek

jogi tárgy: pl. emberi élet, tulajdonjog, testi épség stb.

elkövetési magatartás(tevés, mulasztás)

általános alany ("aki"; terhelt)

bűnösség (szándékosság, gondatlanság)

nem szükségképpeni elemek

elkövetési tárgy:pl. dolog, passzív alany

eredmény okozati összefüggés

szituációs elemek (hely, idő, mód, eszköz)

speciális tettes(pl. hivatalos személy, katona)

célzat,motívum

A bűncselekmény alanya- elkövető: tettesek (tettes, társtettes) és részesek (felbujtó, bűnsegéd) - "aki"- alannyá válás feltételei (közönséges bűncselekmény): bűnösség elemei

o 14. életév betöltése (a bűncselekmény elkövetésekor) - praesumptio iuris et de iureo beszámítási képesség

felismerés: képes a cselekménye társadalomra veszélyes következményei felismerésére

akarat: képes e felismerésének és akaratának megfelelő magatartás tanúsítására formái:

korlátozott: büntetés korlátlanul enyhíthető részletes: egyes bcs. formáknál zárja csak ki a beszámítási képességet

o természetes személy (élő ember)- speciális tettesség (különös bűncselekmény): további követelmény (pl. hazaárulás - állampolgár;

foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés)- büntethetőséget kizáró okok: gyermekkor, beszámítási képesség (kóros elmeállapot)- többes közreműködés szükséges:

o konvergens bűncselekmények: pl. lázadás, fogolyzendüléso találkozó bűncselekmények: pl. vérfertőzés, kettős házasság

21

0-14: gyermekkor(nem büntethető)

14-18: fiatalkorú(külön szabályok)

18-21: fiatal felnőtt(enyhítő körülmény)

21- időskor(enyhítő körülmény)

kiskorú nagykorú

Page 22: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Szándékosság

13. § Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánja [egyenes szándék], vagy e következményekbe belenyugszik [eshetőleges szándék].

- feltételei:o cselekmény végrehajtásához szükséges tények és körülmények ismereteo cselekmény társadalomra veszélyességének tudatao materiális bűncselekmény: tudnia kell, hogy cselekvése alkalmas az eredmény előidézéséreo nem kell tudnia, hogy milyen tényállásba ütköziko mulasztás: a tudatnak a cselekvési kötelezettségre kell kiterjednie

Tudati oldal Akarati-érzelmi oldalEgyenes szándék - biztosra veszi

- valószínűnek tartja- reálisan

lehetségesnek tartja

KívánásEshetőleges szándék

Belenyugvás

- tudati oldal:o tények ismerete:

objektív tényállás beli elemek ismerete életbeli jelenségek ismerete (pl. tudom, hogy rendőrt ütök) minősítő körülmény: csak akkor, ha a tudata arra is kiterjedt (pl. tudja, h. kegyetlen)

o társadalomra való veszélyesség tudata: a társadalom elítéli, vagy jogszabályba ütközik- büntetési tétel: felelősség

o mindkét esetben azonoso eshetőleges szándék általában enyhítő körülmény (kiv. amit tipikusan eshetőleges szándékkal

valósítanak meg; pl. közúti veszélyeztetés)- csoportosítás:

o materialitás: materiális sértő szándék: sértési szándék materiális veszélyeztető szándék: veszélyeztetési szándék

alapeset: a szándékosság kiterjedhet a sértésre is (mert a tényállásban csak sértés szerepel)

limitált veszélyeztetési szándék:o ha a szándék a veszélyeztetésen nem terjedhet túlo mert ha túlmegy rajta, akkor súlyosabb bcs. valósul meg (mivel a

materiális sértő alakzat súlyosabban büntetett)o pl. a kerékpárost ijesztgető autós, akinek szándékossága biztosan nem

terjed ki a kerékpáros halálára (mert, ha kiterjedne, akkor már szándékos emberölésért felelne, közúti veszélyeztetés helyett)

o intenzitás: előre megfontolt rögtönös szándék: erős felindulásban elkövetett emberölés

22

Page 23: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Gondatlanság

14. § Gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában [luxuria]; úgyszintén az is, aki e következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja [negligentia].

- feltételei:o a felelősségre vonás azért történik, mert a következményeket előre kellett volna látnio főszabály: a bűncselekmény szándékosan elkövetett cselekmény a Különös részben o a gondatlan cselekmény csak akkor bűncselekmény, ha a Különös rész bünteti

- gondossági kötelesség: objektív kategóriao szabályozott: az elkövető valamilyen magatartásra lett volna köteles (pl. KRESZ,

munkavédelmi szabályzat)o magánélet beli vagy megszilárdult egyéb szabályok alapjáno általános élettapasztalat alapján

- gondossági képesség: szubjektív kategóriao az adott pillanatban képes volt a megfelelő magatartása tanúsítására

mgt. következményeit Tudati oldal Akarati-érzelmi oldalEgyenes szándék - biztosra veszi

- valószínűnek tartja- reálisan lehetségesnek

tartja

KívánásEshetőleges szándék Belenyugvás

Luxuria(tudatos gondatl.)

Lehetségesnek tartja Könnyelműen bízik elmaradásukban

Negligentia (hanyagság)

Nem látja előre(de kellett volna)

-

Vétlenség Nem látja előre -

- luxuria: csak akkor állapítható meg, ha valamilyen tényre alapozta (vs. eshetőleges szándék)o saját képessége, tapasztalatai, ügyessége (pl. vezetés)o bekövetkezés megakadályozása érdekében tett intézkedéso egyéb konkrét körülmény (rajta kívüli)

- felelősség: itt sem terjed feltétlenül az eredményig (pl. csak gondatlan súlyos testi sértés állapítható meg, ha nem ismerte az elkövető a szervi rendellenességeket)

23

Page 24: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Eredményfelelősség, vegyes bűnösség- vegyes bűnösség:

o az objektív tényállási elemek egy részére szándékosság más részére gondatlanság terjed kio a Btk. nem ismeri a vegyes bűnösséget

- Alapeset:o az alapeset min. egy tényállás beli elemére gondatlanság terjed ki gondatlanságo az egész cselekmény gondatlannak minősülo pl. testi sértés; ha nem akart sérülést okozni (az eredmény nem szándékos)

- Minősített eredmény: eredményfelelősség15. § Az eredményhez mint a bűncselekmény minősítő körülményéhez fűzött súlyosabb jogkövetkezmények akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében legalább gondatlanság terheli.

o az alapesetet szándékosan valósítja meg, de a minősített esetben meghatározott eredményre csupán gondatlansága terjedt ki szándékosság

o az egész magatartás szándékos bűncselekményként értékelendőo pl. halált okozó testi sértés

- Minősített egyéb objektív tényállási elem: o az alapesetet szándékosan valósítja meg, de a minősített esetben meghatározott elemre csupán

gondatlansága terjedt ki gondatlanság (ha van ilyen fokozata)o ha a minősítő körülmény tekintetében az elkövető nem szándékosan járt el, akkor ez a

körülmény nem írható a terhéreo pl. különös kegyetlenséggel (mód) elkövetett emberölés

Motívum, célzat- Motívum:

o szükséglet, érzelem, vágy (ami az embert cselekvésre sarkallja)o ami a ,,mi miatt" kérdésre ad választ

- Célzat: aminek elérésére az ember törekszik- A motívum és a cél egyazon pszichés folyamat két oldala.- A célzat és a szándékosság között lényeges összefüggés is van. A célzatos bűncselekmények

tényállásnak a szerkezete rendszerint olyan, hogy fogalmilag is szándékos elkövetést, éspedig általában egyenes szándékot tételez fel.

24

Page 25: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGREVONÁS AKADÁLYRENDSZERE

8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség

Büntetőjogi felelősségre vonás akadályainak rendszere- Felelősségre vonási akadályok forrásai:

o Btk. Általános rész (pl. jogos védelem, végszükség)o Btk. Különös rész (pl. az a hozzátartozó, aki nem jelenti fel hazaáruló, lázadó rokonát)o más törvények (pl. rendőrségi kényszerítő eszközök használata)o szokásjog

- büntethetőségi akadályrendszer:o elsődleges büntethetőségi akadályok:

bcs. elkövetésekor is fennállnak kizárt a bcs. létrejötte hatóság megszűnteti az eljárást (de kényszergyógykezelés elrendeléséről dönthet) ítélet: vádlott felmentése (+kényszergyógykezelés elrendelése, ha szükséges) jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok:

1. jogos védelem2. végszükség3. megengedett kockázatvállalás

o bűncselekmény tényállásában rögzített eredmény (halál, kár) bekövetkezése is fennáll, de valamely társadalmilag előnyös cél elérésének is van reális esélye

o tudományos, műszaki, orvosi kísérleteko pl. űrhajós, berepülő pilóta, gyógyszerkísérlet

4. jogszabályi engedélyo absztrakt engedély (közvetlenül jogszabályból): pl. bűncselekmény

elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghato konkrét engedély (arra hivatott szerv adja ki): pl. terhesség-

megszakítás engedélyezése5. hivatali, hivatásbeli kötelezettség

o lőfegyverhasználat, kényszerintézkedéso orvosi beavatkozás: kizárja a jogellenességet, ha a rá vonatkozó írott és

íratlan szabályok betartásával történik pl. beteg érdeke, beleegyezéseo rágalmazás, becsületsértés közéleti kritikai tevékenység kapcsán

6. sértett beleegyezéseo előzetes akaratnyilatk. + megfelelő ítélőképesség + önkéntes + komolyo nem zárja ki a büntethetőséget, ha a büntethetőség egyik előfeltétele a

beleegyezés (pl. megrontás - beleegyezett a kiskorú)o rendelkezési jog: személyiségi, vagyoni jogai tekintetében (de pl.

öngyilkosság nem)o testi sértés: nem jogos, ha pl. táppénzcsalásra szolgálo sportsérülések: hatályos játékszabályok + tipikusság + önkéntes

részvétel (nem jogos pl. fülleharapás)7. fenyítő jog gyakorlása: kiskorúval szemben, nevelési célzattal

o szülő: max. tettleges becsületsértés + személyi szabadság rövidebb tartamú korlátozása

o tanár: max. szóbeli becsületsértés + személyi szabadság rövidebb tartamú korlátozása

25

Page 26: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

8. Btk. Külön részében található okoko pl.: nem büntethető önkényuralmi jelképek használata miatt az a

személy, aki az adott jelképet oktatási, tudományos, ismeretterjesztő vagy nevelési célból használja

alannyá válást kizáró okok:1. gyermekkor (0-14. éves kor)2. kóros elmeállapot3. kényszer4. fenyegetés

bűnösséget kizáró okok:1. tévedés2. elöljáró parancsa (csak akkor kizáró ok, ha nem tudta hogy bcs-t követ el ≈

tévedés)o másodlagos büntethetőségi akadályok:

bcs. elkövetése után jönnek létre a bcs. minden elemében megvalósul, az elkövetővel szemben elsődleges akadályok

nem állnak fenn büntetőeljárás lefolytatását kizáró okok:

1. magánindítvány hiánya2. Btk. Külön részében található okok3. büntethetőséghez szükséges egyéb aktusok hiánya

megszüntető okok:1. elkövető halála2. elévülés3. kegyelem4. tevékeny megbánás5. törvényben meghatározott egyéb ok

26

Page 27: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Jogos védelem

- támadás: aktív, emberi magatartás (támadás, vagy közvetlen fenyegetés)- jogtalan: a támadó cselekménye valamilyen büntetőtörvényi tényállást megvalósít

o jogtalanság áll szemben joggalo objektív: a gyermek, beszámíthatatlan, vétlen személy támadása is lehet jogtalano nincs helye, ha jogellenességet kizáró ok forog fenn (pl. végszükségben cselekvővel,

rendőrrel szemben)- időbeliség:

o egyidejűség: jogtalan támadás és az elhárítás egy időbe kell, hogy esseno időbeli túllépés (kivételes): erőszakos közösülés, lopás

- kölcsönös és egyidejű támadás (verekedés): mindkét fél jogtalan támadó (nincs helye jogos védelemnek)

- megtámadott által előidézett helyzet:o szándékos provokáció: azzal az előzetes céllal provokál, hogy védekezés ürügyén

támadójával leszámoljon nincs helye jogos védelemneko jogellenesen és felróhatóan, de nem szándékosan okozott: korlátok között élhet a jogos

védelemmel (pl. kitérési kötelezettség, defenzív védekezési kötelezettség)o nem szándékosan és nem jogellenesen okozott: megilleti a jogos védelem (pl. bosszantás)

- elhárító cselekmény: csak a támadóval szemben jogos (3. személlyel szemben nem)o szükségességo kitérési kötelezettség: LB 15. Irányelv

főszabály: nincs kitérési kötelezettség (szembeszállási jog) közeli hozzátartozó támadása kóros elmeállapotú támadó (de ittas nem) gyermek (bírói gyak.) terhes nő (bírói gyak.)

o kettős korlát: legenyhébb elhárítási mód: legkisebb sérelmet okozó lehetőséget kell választani bizonyos mérvű arányosság (relatív):

vagyoni jog elleni támadás élet kioltásával nem hárítható el (220V a kerítésben)

brutális nemi erőszak az élet kioltásával is elháríthatóo támadónak okoz sérelmet

- vélt jogos védelem: tévedés kizárja a szándékosságot gondatlanság (pl. filmforgatás)- megelőző jogos védelem (29/A. §): pl. áram a kerítésben

27

29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni.(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében.(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépi [túllépés: időben, arányosságban]. (3) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.29/A. § Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt.

Page 28: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

o nem lehet az élet kioltására alkalmaso jogtalan támadó szenvedhet csak sérelmeto alkalmazója mindent megtett a sérelem elkerülése érdekében (pl. figyelmeztető tábla)

28

Page 29: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Végszükség30. § (1) Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelmében így jár el, feltéve, hogy a veszély előidézése nem róható a terhére, és a cselekménye kisebb sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására törekedett.(2) Nem büntethető az sem, aki azért okoz akkora vagy nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni a sérelem nagyságát.(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza a sérelem nagyságának felismerésében.(4) Nem állapítható meg végszükség annak javára, akinek a veszély vállalása hivatásánál fogva kötelessége.

- fogalmi elemei:o veszélyhelyzeto veszélyforrás (állat, katasztrófa, emberi – pl. felgyújtja a házat)o közvetlenségo másképp el nem háríthatóság (vs. jogos védelem)o veszély előidézése nem róható fel az elkövetőneko végszükségi arányosság (kisebb sérelmet okozzunk, mint amit mentünk)

- közvetlen veszély: realizálódása előreláthatólag rövid időn belül bekövetkezneo természeti csapások, állat támadásao emberi magatartás (pl. jogos védelmi helyzetben levő veszélyeztető, önmagát veszélyeztető

ember, mást veszélyeztető ember, aki aztán maga fejti ki a mentési cselekményt)- másként el nem hárítható:

o ha büntetőjogilag közömbös úton is elhárítható, akkor azt kell választanio a legenyhébb sérelmet okozó mentési módot kell választani

- jog áll szemben joggal- veszély előidézése nem róható a terhére: sem szándékosság, sem gondatlanság nem terheli- cselekmény kisebb sérelmet okoz: arányosság

(pl. Mignonett eset - egy ember feláldozásával több ember megmentése)- pl. ittas járművezető súlyos sérültet visz kórházba (nincs mentő, telefon)- vélt végszükség: az elkövető téves feltételezése ellenére nincs veszély gondatlanság

jogos védelem végszükségnincs kitérési kötelezettség kitérési kötelezettség

(másként el nem hárítható)azonos sérelem is okozható csak kisebb sérelem okozható

29

Page 30: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

9. Az alannyá válást kizáró okok: a kóros elmeállapot; a kényszer és a fenyegetés; a kényszergyógykezelés

Gyermekkor:

14. életévét betöltött személy, aki legalább korlátozott beszámítási képességgel rendelkezik csak természetes személy (jogi személy: fizikai valóságban nem létezik, ezért nem lehet bcs. alanya) megdönthetetlen vélelem: 14. év alatti személy nem vétőképes szabályozás indoka: kellő érettség hiánya

o érvek: pszichológiai, fejlődés-lélektani okok prizonizáló hatás negatív következményei

o ellenérvek: felgyorsult éretté válási folyamat nem történik semmi a bűnelkövető gyerekekkel

Kóros elmeállapot:24. § (1) Nem büntethető, aki a cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában - így különösen elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban vagy személyiségzavarban - követi el, amely képtelenné teszi a cselekmény következményeinek felismerésére [felismerési képesség] vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék [akarati képesség].(2) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az elmeműködés kóros állapota az elkövetőt korlátozza a cselekmény következményeinek felismerésében vagy abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.

o beszámítási képességet kizáró ok: állandó – ideiglenes szerzett – vele született

o esetei: nem taxatív elmebetegség: javítható, de nem gyógyítható (pl. skizofrénia, epilepszia, paranoia,

mániákus depresszió) gyengeelméjűség: nem gyógyítható, születési rendellenesség (pl. debilitás) szellemi leépülés: pl. időskori agyér-elmeszesedés tudatzavar: nem betegség, időleges állapot

(csak kóros esetben kizáró ok; pl. drogfogyasztás) személyiségzavar (pszichopátia): nem betegség, időleges állapot

(csak kóros esetben kizáró ok, pl. pszichopata)o felismerési képesség: a társadalomra veszélyesség vagy a ténybeli oldal felismerése hiányao akarati képesség: a felismert veszélyességnek megfelelő magatartás tanúsítása hiányao igazságügyi orvos szakértő állapítja meg (köti a bíróságot)o lucidum intervallum: világos pillanat (a Btk. nem ismeri)o az iskolázatlan személyiség kevéssé összetett módja [együgyűség] nem kóros elmeállapot

(kollégiumi állásfoglalás)o polgárjogi cselekvőképtelenség kizárja a büntetőjogi beszámítási képességeto jogkövetkezmény: pl. kényszergyógykezelés

30

23. § Nem büntethető, aki a cselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét nem töltötte be.

Page 31: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

kényszergyógykezelés

fogalma: kényszerelmeket tartalmazó gyógyító jellegű intézkedésfeltételei:

személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetése elmeműködése kóros állapota miatt nem büntethető (hiányzó beszámítási képesség) tartani kell attól, hogy olyan hasonló cselekményt fog elkövetni, amely miatt az elkövető

büntethetősége esetén egy évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni a kényszergyógykezelt nem elítélt, mert őt a bíróság kizáró ok folytán felmenti → ezért nem is

alkalmazható büntetés, „csak” intézkedés célja:

o a beteg gyógyítása éso a társadalom védelme → kényszerelemek:

1. zárt intézet (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet) 2. határozatlan tartam (addig kell folytatni, amíg szükségessége fennáll) – de van max.

korlát

Kényszergyógyítás alkoholisták (2010-től megszűnt)

Ideiglenes kényszergyógykezelés:- IMEI: kvázi előzetes, a kóros elmeállapotúakkal szemben- még vár rá a bírósági tárgyalás (vs. rendes kényszergyógykezelés)

kényszer és fenyegetés:26. § (1) Nem büntethető, aki a cselekményt olyan kényszer vagy fenyegetés hatása alatt követi el, amely miatt képtelen az akaratának megfelelő magatartásra [akarati képesség].(2) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha a kényszer vagy a fenyegetés az elkövetőt korlátozza az akaratának megfelelő magatartásban.

o külvilágból eredő ingero a cselekvési akaratot és nem a tudati felismerési képességet befolyásoljao kényszer: fizikai ráhatás (bírói gyakorlat)o fenyegetés: súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a

megfenyegetettben komoly félelmet keltsen (értelmező rendelkezés)o akaratot megtörő – vis absoluta (kényszer, fenyegetés): kizárttá teszi a saját akaratnak

megfelelő cselekvést a kényszert alkalmazó közvetett tettesként felelo akaratot hajlító – vis compulsiva (kényszer, fenyegetés): korlátozó körülmény a

kényszert alkalmazó felbujtóként felel (tettes részére korlátlan enyhítési lehetőség)

31

A kényszergyógykezelés74. § (1) Személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetőjének kényszergyógykezelését kell elrendelni, ha elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, feltéve, hogy büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni.

(2) A kényszergyógykezelést az erre kijelölt, zárt intézetben hajtják végre.(3) A kényszergyógykezelés legfeljebb az (1) bekezdés szerinti cselekményre megállapított büntetési tétel felső határának megfelelő ideig, életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény esetén legfeljebb húsz évig tart. Ha ezt követően az egészségügyről szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása miatt szükséges, a kényszergyógykezeltet pszichiátriai intézetben kell elhelyezni.(4) A kényszergyógykezelést a (3) bekezdésben meghatározott tartam előtt is haladéktalanul meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn.

Page 32: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

10. Az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményekért való felelősség

Ittas vagy bódult állapotban elkövetet bűncselekményért való felelősség25. § A 24. § rendelkezései nem alkalmazhatók arra, aki a cselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követi el.

- „Nem lehet jogalkotási cél büntetlenséget biztosítani azon személyeknek, akik saját magukat hozzák olyan állapotba, hogy vagy nem, vagy csupán korlátozottan rendelkeznek beszámítási képességgel.„

- „a beszámítási képességgel nem rendelkező személyt a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából úgy kell tekinteni, mintha a cselekmény elkövetésekor beszámítási képessége birtokában lett volna.”

- indoka: saját magát hozza ilyen állapotba úgy kell tekinteni, mintha a cselekmény elkövetésekor beszámítási képessége birtokában lett volna

- irányzatok:o beszámítási képességet kizáró körülmény: felmentő ítélet (pl. Csemegi kódex)o sui generis tényállás: ha ebben az állapotban büntetéssel fenyegetett cselekményt követ el.

(pl. III. büntetőnovella)o súlyosító körülmény: ha a bódító szernek szerepe volt a bűncselekmény elkövetésében

(pl. hatályos Btk.) BKv 56.- önhiba: ha valaki tudja, hogy alkohol tartalmú italt, kábítószert, vagy más tudatzavart okozó szert

fogyaszt, és ezt a szer lehetséges hatásának ismeretében teszi- nincs önhiba: ha ezekkel nincs tisztában (alkoholfogyasztás ténye, erőssége, gyógyszer melletti

hatása stb.)- ittasság: részegség típusai (III. BED)

o közönséges részegség: 25. § de csak a heveny ittasságra és bódultságra vonatkozik nem vonatkozik általában az alkoholistákra - csak ha részegek önhiba esetén csak (kiv. pl. tudtán kívül pálinkát öntöttek a sörébe 24. §)

o patológiás részegség: alkoholérzékenység 24.§ (1) nem büntethető mennyiségi intolerancia minőségi elváltozások:

Ilyenkor az ittas személynél olyan tünetek jelentkeznek - mint például az érintkezés-felvétel megnehezülése, érzékcsalódások, a magatartás énidegensége, inadekvát cselekvés, inadekvát indulatok, terminális alvás, teljes vagy részleges emlékezészavar

o abortív patológiás részegség: 24.§ (2) korlátlan enyhítés (önhiba hiányzik) tünetek azonosak a patológiás részegséggel, de az intenzitásuk nem olyan mértékű korlátozott beszámítási képesség (nem pedig kizárt) kérdés, hogy gondatlan vagy szándékos (mivel a szubjektív oldal hiányzik a

részegeskedés miatt) objektív oldalból vezeti le ha úgy jelenik, meg ahogy egy szándékos

bűncselekmény szokott megnyilvánulni, akkor szándékoso idült alkoholizmus: alkoholista, iszákos életmód 24. § (1)

szellemi leépülés, tudatzavar alkohol megvonás is előidézheti

- bódult állapot: kábítószer, kábító hatású anyag, gyógyszer, más anyag fogyasztása következtében- kábítószer függőség:

o kábítószer okozta bódult állapot = közönséges részegség (BKv 57.)o előrehaladott függőségi állapotban már tudatzavar, személyiségzavaro elvonási tünetei: elmebetegség szintjét is elérhetik

32

Page 33: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

11. A tévedés és a büntetőeljárás lefolytatását kizáró okok, különös tekintettel a magánindítvány hiányára

Tévedés27. § (1) Nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott[ténybeli tévedés].(2) Nem büntethető, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes, és erre a feltevésre alapos oka van [társadalomra való veszélyességben tévedés].(3) A tévedés nem zárja ki a büntethetőséget, ha gondatlanság okozza, és a törvény a gondatlanságból eredő elkövetést is bünteti.

- a valóság helytelen tükröződése a tudatban- ténybeli tévedés:

o a Különös részben megfogalmazott tényállás valamely ismérvét tekintve van tévedésbeno a cselekmény minősítésekor figyelmen kívül kell hagyni ezt a tényállási ismérvet

nem bűncselekmény más bűncselekmény

o általánosságban nem zárja ki a büntethetőséget (csak annak a bűncselekménynek a megállapítását zárja ki, amelynek tekintetében a tévedés fennállt)

o releváns tévedés: kizárja a szándékosságot (de (3) bek.) lopás: azt hitte, hogy saját törülközőjét vitte el megrontás: tévedett az életkorban (azt hitte, hogy nagykorú) különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés

(azt hitte, hogy a méreg fájdalommentes)o irreleváns tévedés: nem zárja ki a büntethetőséget

tárgyban: piros labda helyett kéket lopott el személyben: célszemély összekeverése (kiv. minősített - pl. rendőrt lő le) elvétés: általa megölni kívánt helyett véletlenül mást öl meg (emberölési kísérlet +

gondatlanságból elkövetett emberölés halmazata) okozati összefüggésben: leszúrta, de nem halt meg ezért bedobta a folyóba eredményben: minősítő körülmény esetén, ha arra legalább gondatlansága kiterjedt

(15.§)- társadalomra való veszélyességben tévedés: alapos okkal feltételezte, hogy cselekménye a

társadalomra nem veszélyeso jogellenesség téves képzete:

vélt jogos védelem (pl. beavatkozás filmforgatáson) végszükség téves képzete

o jogosult hatóságtól téves információt kap- jogi tévedés: a büntetőjog nem tudása nem mentesít a felelősség alól- vélt bűncselekmény: fordított tévedés (pl. házasságtörés, nagykorúak közötti buziskodás)

33

Page 34: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Másodlagos büntethetőségi akadályok bcs. elkövetése után jönnek létre a bcs. minden elemében megvalósul, az elkövetővel szemben elsődleges akadályok nem állnak fenn büntetőeljárás lefolytatását kizáró okok:

1. magánindítvány hiánya2. Btk. Külön részében található okok3. büntethetőséghez szükséges egyéb aktusok hiánya

- 1. magánindítvány hiánya:31. § (1) A törvényben meghatározott esetekben a bűncselekmény csak magánindítványra büntethető.(2) A magánindítvány előterjesztésére a sértett jogosult.(3) Ha a sértett korlátozottan cselekvőképes, a magánindítványt törvényes képviselője is, ha pedig cselekvőképtelen, kizárólag a törvényes képviselője terjesztheti elő. Ezekben az esetekben a magánindítvány előterjesztésére a gyámhatóság is jogosult.(4) Ha a magánindítvány előterjesztésére jogosult sértett meghal, a hozzátartozója jogosult a magánindítvány előterjesztésére.(5) Bármelyik elkövetővel szemben előterjesztett magánindítvány valamennyi elkövetőre hatályos [oszthatatlan, erga omnes].(6) A magánindítvány nem vonható vissza [visszavonhatatlan].

o hivatalból üldözendőség alóli kivétel: csekély absztrakt veszélyességi fok (pl. magánlaksértés, rágalmazás, becsületsértés) sértett kímélete (pl. erőszakos közösülés) hozzátartozó sérelmére elkövetett egyes vagyon elleni bcs-ek (pl. lopás)

o magánindítvány: bármely nyilatkozat, aminek előterjesztője az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását kívánja (az ismeretlen tettes ellen tett feljelentés is)

o esetei: kisebb súlyú bűncselekmények (pl. magánlaksértés, könnyű testi sértés) jogosult van abban a helyzetben, hogy eldöntse: érte-e sérelem

(pl. rágalmazás, becsületsértés) nagyobb súlyú bűncselekmények a sértett kíméletére (pl. szemérem elleni erőszak) személyes kapcsolat a sértett és az elkövető között (nem erőszakos vagyon elleni

bűncselekmények) - hozzátartozó sérelmére elkövetett bűncselekményo a bűncselekmény létrejön, a büntethetőség fennáll, de az indítvány hiánya megakadályozza az

eljárás megindulásáto előterjesztő:

kizárólagos: cselekvőképes sértett (de ezt teheti megbízotton keresztül, pl. ügyvéd) cselekvőképtelen sértett gondnoka, gyámja, törvényes képviselő

párhuzamos: korlátozottan cselekvőképes sértett + gondnok, gyám származékos: hozzátartozó (ha a sértett meghalt)

o hozzátartozó: értelmező rendelkezés egyenes ág beli rokon örökbefogadó, nevelőszülő, örökbefogadott, nevelt gyermek testvér (és házastársa) házastárs (és egyenes ág beli rokona, testvére), élettárs, jegyes

o eljárás: tudomásszerzéstől számított 30 napon belül meg kell indítanio viszontvádló: kölcsönösen elkövetett könnyű testi sértés, rágalmazás, becsületsértés esetén a

másik fél is előterjesztheti magánindítványát (elsőfokú bíróság határozathozatala előtt)o előterjesztése: tudomásszerzés az elkövető kilétéről +30 napon belül (Be.)

34

Page 35: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- 2. Btk. Különös részében meghatározott okoko feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt az állam elleni bűncselekmények körében nem

büntethető, aki az elkövető hozzátartozójao egyenes ági rokonok közti vérfertőzés esetén nem büntethető, aki az elkövető fiatalkorú

leszármazója

- 3. büntethetőséghez szükséges egyéb aktusok hiánya:o legfőbb ügyész döntésének hiánya a büntetőeljárás megindításáról

nem magyar állampolgár, külföldön elkövetett bcs-e ha külföldi ítélet már van, de az nem azonos érvényű a magyar bíróság ítéletével

o kívánat hiánya: diplomáciai mentességet élvező személyek sérelmére elkövetett rágalmazás, becsületsértés csak a sértett diplomáciai kívánalmára büntethető

o feljelentés hiánya (kizárólagos feljelentési jog): bizonyos esetekben csak meghatározott hatóság feljelentése esetén van helye büntetőeljárásnak (pl. hamis vád)

o közjogi tisztség betöltésén alapuló mentesség felfüggesztésének hiánya:

Közjogi tisztség Büntetőeljárás indítása (+ tetten érés)OGY képviselő OGY előzetes hozzájárulásávalAlkotmánybíró AB teljes ülése hozzájárulásávalOmbudsman (és általános helyettese)

OGY előzetes hozzájárulásával

ÁSZ elnöke, elnökhelyettesei OGY előzetes hozzájárulásávalHivatásos bíró Kinevező hozzájárulásávalÜlnök (csak igazságszolg. összefüggő cselekményével kapcsolatban)

Választására jogosult hozzájárulásával

Legfőbb ügyész OGY előzetes hozzájárulásávalÜgyész, ügyészségi titkár, fogalmazó, nyomozó

Legfőbb ügyész hozzájárulásával

o diplomáciai mentesség:5. § A diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb mentességet élvező személyek büntetőjogi felelősségre vonására nemzetközi szerződés, ennek hiányában a nemzetközi gyakorlat irányadó. A nemzetközi gyakorlat kérdésében az igazságügyért felelős miniszter nyilatkozatát kell alapul venni.

35

Page 36: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

12. A büntethetőséget megszüntető okok rendszere, különös tekintettel a tevékeny megbánásra (a külön törvényi rendelkezésekre is figyelemmel)

Másodlagos büntethetőségi akadályok bcs. elkövetése után jönnek létre a bcs. minden elemében megvalósul, az elkövetővel szemben elsődleges akadályok nem állnak fenn büntetőeljárás lefolytatását kizáró okok:

1. magánindítvány hiánya2. Btk. Külön részében található okok3. büntethetőséghez szükséges egyéb aktusok hiánya

megszüntető okok:1. elkövető halála2. elévülés (büntethetőség elévülése – vs. büntetés elévülése !!!)3. kegyelem4. tevékeny megbánás5. törvényben meghatározott egyéb ok

1. elkövető halála: az elkobzást, vagyonelkobzást nem akadályozza meg

2. elévülésbűncselekmény elévülési időéletfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető 20 évegyéb bcs. büntetési tétel felső határa

(de min. 3 év)

- elévülési idő: Különös rész alapján (Általános rész nem vehető figyelembe; pl. halmazat, visszaesés)o bűnelkövető büntethetőségeo jogerős ítéletben kiszabott büntetés végrehajthatósága

- bűnhalmazat: az egyes bűncselekmények külön évülnek el [egy eljárásban elbírált több cselekmény]- nem évül el:

o háborús bűntettek, emberiség elleni bcs.o emberölés súlyosabban minősülő estei – 166. § (2) a)-j)o emberrabláso terrorcselekmény, zendülés minősített esetei (ha a halált szándékosan okozva követik el)

- elévülés kezdete:o befejezett bcs: a befejezett törvényi tényállás napja (amikor megvalósul)o kísérlet, előkészület: a megvalósító cselekmény utolsó napjao tiszta mulasztási bcs: az utolsó olyan nap, amikor még szankció nélkül elehet tehetne a

kötelezettségéneko jogellenes állapotot fenntartó bcs: megszűnésének napja

- elévülés megszakadása:o elkövető ellen foganatosított be. cselekmény (hatóságok által: pl. letartóztatás)

- elévülés nyugvása:o be. felfüggesztése (kiv. ha azért függesztették fel, mert az elkövető kiléte a nyomozás során

nem volt megállapítható, vagy ismeretlen helyen tartózkodott) – pl. közvetítői eljárás (6 hó)o személyes mentesség időtartama (mentelmi jog)o próbaidő (próbára bocsátás)

- vádemelés elhalasztása: elévülés határidejébe nem számít bele- elévülés indokai:

o jogbiztonság: az állami büntetőhatalom korlátja

36

Page 37: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

o méltányosság: az időmúlás folytán az elkövetőnek alanyi joga keletkezik a büntetlenségreo eljárási szempont: hosszú idő múltán a bizonyítékok elenyészneko célszerűség: hosszú idő elteltével a szankció célja kétséges

(lehet, hogy a tettes már a társadalom hasznos tagja)11/1992. AB határozat:

- törvény (1991): 1990. májusától ismét elkezdődik az 1945-1990 között elkövetett bűncselekmények elévülése, ha

o bűncselekmény: szándékos emberölés, hazaárulás, halált okozó testi sértés ÉSo az állam politikai okból nem érvényesítette büntető igényét

- AB határozat: alkotmányelleneso sérti a jogbiztonság követelményét (elévült cselekményt újra büntethetővé tesz)o nyugvási/félbeszakadási ok megállapítása visszaható hatállyal (vs. nullum crimen sine lege)o határozatlanság: "politikai ok"

53/1993. AB határozat:- törvény (1993): az 1956-os forradalom idején elkövetett…

o 1.§: háborús és népellenes bűncselekmények nem évülnek elo 2.§: 1949-es genfi egyezmény súlyos jogsértésként meghatározott cselekményei nem évülnek

el (hadifoglyokkal való bánásmód, polgári lakosság védelme háború idején)- AB határozat:

o 1.§ alkotmányelleneso 2.§ az AB által kijelölt keretek között alkotmányoso az el nem évülést csak azokra a bűncselekményekre lehet kimondani, amelyek az elkövetéskor

hatályos magyar jog szerint nem évülnek el (Btá. + Csemegi Különös része)o kivéve: az adott tényállást a nemzetközi jog háborús vagy emberiség elleni bűncselekménynek

minősítio az 1.§-ban hivatkozott jogszabály háborús bűnös tényállása nem szerepel egyetlen nemzetközi

egyezményben, dokumentumban sem

3. kegyelem- eljárási kegyelem: eljárás folytatását akadályozza meg- végrehajtási kegyelem: büntetés végrehajtását zárja ki- személyi hatálya:

106. § A kegyelmi jogkör gyakorlója az elítéltet kegyelemből mentesítésben részesítheti akkor is, ha e törvény szerint ennek egyébként nincs helye [kegyelmi mentesítés – minden hátrányos jogkövetkezmény alól].

o közkegyelem: OGY (alkotmány)o egyéni kegyelem: Köztársasági Elnök

5. büntethetőséget megszüntető egyéb ok- Btk. Általános rész:

o önkéntes visszalépés (előkészület, kísérlet)o próbára bocsátás: próbaidő kedvező letelte

- Btk. Különös rész: pl. fedezet elvonás (ha a tartozást a vádirat benyújtásáig kiegyenlítik)

37

Page 38: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

4. Tevékeny megbánás

36. § (1) Nem büntethető, aki a személy elleni, közlekedési vagy vagyon elleni vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette.

Az elkövető nem büntethető a Be. 221/A. §-a (1) bekezdésének második mondata szerinti halmazatban lévő bűncselekmény miatt sem [Amennyiben e bűncselekményekkel halmazatban a terhelt más bűncselekményt is elkövetett, a közvetítői eljárás akkor alkalmazható, ha az elkövetésben a jelzett bűncselekmény a meghatározó.]

- a büntetőeljárás tartama alatt egy alkalommal közvetítői eljárás alkalmazható (mediáció)- célja:

o konfliktus feloldása: gyanúsított és sértett közötti - a gyanúsított megbánásán alapuló - megállapodás létrejötte

o sértett jóvátételeo elkövető egyéni bűnmegelőzése (speciális prevenció)

- az eljárás bármely szakaszában megállapítható (meg kell állapítani)- korábban: 36.§ társadalomra veszélyesség megszűnése, csekéllyé válása- feltételei:

o 1. alkalmazható bcs. köre: személy elleni közlekedési vagyon elleni Be. 221/A.: halmazati bcs. (ha az elkövetésben ezek közül valamelyik a meghatározó)

o 2. büntetési tételkeret: felnőttek: vétség, max. 3 évi szabadságvesztéssel büntetendő bűntett (korlátlan

enyhítés: 5 év) fiatalkorúak: vétség, max. 5 évi szabadságvesztéssel büntetendő bűntett

o 3. beismerő vallomás (vádemelésig)o 4. jóvátétel:

közvetítői eljárás keretében sértett által elfogadott módon és mértékben

- nem vehet részt mediációban: ha a gyanúsított…o többszörös, különös visszaesőo bűnszervezetben követte elo halált okozott a bcs.o szándékos bcs-t követett el

szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt (ha az eredeti bcs. szándékos) próbára bocsátás ideje alatt vádemelés elhalasztásának ideje alatt

o katonai be: fegyveres szerv sérelmére elkövetett vagyoni bcs.o korábban már részt vett sikeres közvetítői eljárásban és az arról szóló érdemi határozat

jogerőre emelkedésétől számítva 2 év nem telt el az újabb bcs. elkövetéséig- megindítására jogosult:

o gyanúsítotto sértett

- elvárt elkövetői magatartás: aktív közrehatás a sértett kárjóvátétele érdekébeno kártérítéso bcs. káros következményeit egyéb módon enyhíti (pl. bocsánatkérés, fizikai munka)

38

Page 39: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- eljáró hatóság:o ügyészség (de bírói szakaszban is lehet) o be. felfüggesztése: 6 hónapra közvetítői eljárásra utalás

- mediáció büntetőjogi következményei:o büntethetőséget megszüntető ok (max. 3 év)o büntetés korlátlan enyhítése (max. 5 év) – bíróság mérlegel

- sikeres mediáció:o büntethetőséget megszüntető ok (max. 3 év)

eljárás megszűntetése (ügyész) ha az elkövető részletekben teljesít vádemelés elhalasztása próbaidőre (1-2 év)

o büntetés korlátlan enyhítése (max. 5 év) – bíróság mérlegel vádemelés (ügyész)- mediátor:

o illetékes pártfogó felügyelőo ügyvéd (2008. óta)o pártatlan személyo lelkiismereteso résztvevők méltóságát tiszteletben tartjao titoktartási kötelezettségo vele szemben nem állnak fenn törvényi kizáró okok

- mediáció során jelen lehet:o mediátoro sértetto terhelto képviselőiko két-két támogató (két érintett fél érdekében, kérésükre)o szakértő, tolmács (mediátor kérésére)

- eljárás menete:o mediációt elrendelő határozat kézhez vétele (mediátor) 15 napon belülo első megbeszélés összehívása

ellenőrzés, számbavétel eljárás lényegének tisztázása felek meghallgatása (együtt, külön-külön is) információ közvetítés megállapodás közös megkötése

o mediációs megállapodás: jóvátétel módjának pontos meghatározása költségviselésben való megegyezés felek együttes aláírása (melyről a mediátor okiratot készít) (teljesítési nem akadálya a sértett kártérítési igényének)

o 3 hónapon belül lehetőleg be kell fejezni (de max. 6 hónap)o 6 hónapon belül: jelentés + megállapodás ügyész, bíróo ha valamelyik fél igazolatlanul nem jelenik meg: csak 1 alkalommal „ismételhet”

- eljárás befejezése:o eredménytelen: 3 hónap megállapodás nélkül letelt

feltételek eleve nem adottak határidő lejárt felek valamelyike visszavonta hozzájárulását közösen kérték az eljárás befejezését

o eredményes: megállapodás + annak alapján…

a teljesítés megkezdte a terhelt39

Page 40: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

kártérítés, egyéb jóvátétel megtörtént

40

Page 41: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

STÁDIUMTAN

13. A bűncselekmény stádiumai

Bűncselekmény megvalósulási szakaszai:- szándékos bcs:

1. gondolat felmerülése (gondolati szféra) – nem büntetendő2. előkészület: elkövetés előkészítése (már megjelenik a külvilágban) kivételesen büntetendő3. kísérlet: megkísérlés (belép a törvényi tényállásba) mindig büntetendő4. befejezés (a Különös Rész a befejezett alakzatokat tartalmazza) mindig büntetendő

- gondatlan bcs.: egy stádiuma van: befejezett alakzat

Előkészület

18. § (1) Ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik.

- előkészület elkövetési magatartás elemei (taxatíve): (5) objektív elemeko gondolatközlések:

felhívás (más személy felhívása bűncselekmény elkövetésére) eredménytelen felbujtás

ajánlkozás (az elkövető maga ajánlkozik) vállalkozás (előzetes felhívásra érkező igenlő válasz) közös elkövetésben megállapodás

o feltételek biztosítása: szükséges vagy azt könnyítő feltételek biztosítása

(célzatos, általában tevőleges mgt.; pl. fegyver beszerzése, áldozat kikémlelése)- szubjektív elem: a bűncselekmény befejezésére irányuló célzat- csak szándékos bűncselekménynek lehet előkészülete- Előkészület büntetendősége:

o csak kivételesen (ha azt törvény külön elrendeli) súlyos, társadalomra veszélyes mgt.-oko 1. általános érvénnyel egy adott bcs. csoportra: mind az (5) elemre

(pl. állam elleni bűncselekmények, emberölés)o 2. egyes magatartások kiemelése az (5)-ből (pl. megállapodás kerítés elkövetésében)o 3. sui generis előkészületi deliktum: az előkészületi mgt. önálló bűncselekménnyé

minősítése (a tartalmilag előkészületnek minősülő cselekményt befejezett tényállásként határozza meg - pl. megrontás)

mivel önálló bűncselekmény lehet kísérlete nincs lehetőség az önkéntes visszalépés alkalmazására (mint büntethetőséget

megszüntető ok) mindig önálló (közvetlen) tettesként felel (kizárt a társtettesség)

o büntetése mindig enyhébb, mint a befejezett bcs-é

41

Page 42: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Önkéntes visszalépés

18.§ (2) Nem büntethető előkészület miatta) akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény elkövetésének a megkezdése;b) aki az elkövetés elhárítása céljából felhívását, ajánlkozását, vállalkozását visszavonja, vagy arra törekszik, hogy a többi közreműködő az elkövetéstől elálljon, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetésének megkezdése bármely okból elmarad;c) aki az előkészületet a hatóságnál feljelenti.(3) A (2) bekezdés eseteiben, ha az előkészület már önmagában is más bűncselekmény, az elkövető e bűncselekmény miatt büntetendő.

- büntethetőségi akadály: jellemzőio önkéntességo végleges tervfeladáso személyhez kötött büntethetőségi akadályo maradék-bűncselekményért való felelősség

(pl. lőfegyver beszerzése - fegyverrel való visszaélés)Kísérlet

16. § Kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be.17. § (1) A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni.(2) A büntetést korlátlanul enyhíteni vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel, vagy alkalmatlan módon követik el.(3) Nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja.(4) Ha a (2)-(3) bekezdés esetén a kísérlet már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, az elkövető e bűncselekmény miatt büntetendő.

- kísérlet fogalmi elemei:o szándékosságo bűncselekmény elkövetésének megkezdése (mindig bírói mérlegelés tárgya)

pl. lőfegyver célra emelése (előkészület) vs. ravasz meghúzása (kísérlet)o bűncselekmény be nem fejezése

- kizárt a kísérlet:o gondatlanságból (törvényi megfogalmazásból adódóan)o vegyes bűnösség (gondatlanságból elkövetett minősített eredmény alakzat)o tiszta mulasztásos bűncselekmény (eredményre tekintet nélkül büntetendő - immateriális -

deliktum) - akkor válik befejezetté, amikor már jogkövetkezmény nélkül nem lehetne eleget tenni a kötelezettségnek, de előtte még csak gondolat (nincsenek meg az előkészület tényállási elemei)

o büntetendővé nyilvánított előkészületi cselekményeko részesség (pl. a sikertelen felbujtás csak előkészületnek - felhívás - minősül)o fogalmilag kizárt (pl. szóbeli becsületsértés)

42

Page 43: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- kísérlet fajtái:o teljes és nem teljes: törvényi következmények

teljes (befejezett) kísérlet: az elkövető mindent megtett, hogy a kívánt cselekmény megvalósuljon (de rajta kívül álló okokból valamely tényállásbeli elem nem valósult meg - pl. mellélő)

nem teljes kísérlet: az elkövető az elkövetési magatartást csak részben fejti ki(pl. az első - nem halálos - szúrás után abbahagyja az ölési szándékú késelést)

o közeli és távoli: bírói gyakorlati következmények (büntetéskiszabás) annál távolabbi, minél messzebb van a befejezettségtől pl. ölési szándékkal megkötözi és ütlegeli rövid ideig (távoli) vs. félholtra veri (közeli)

o alkalmatlan kísérlet: nem megfelelő tárgyon (magzatelhajtás nem terhes nőn) nem megfelelő eszközzel (ölési szándékkal nem halálos méreg beadása) nem megfelelő módon (2009. óta) abszolút alkalmatlanság: eleve alkalmatlan (pl. átok elmondása) relatív alkalmatlanság: a konkrét esetben nem alkalmas (pl. kis mennyiségű méreg) az alkalmatlanságnak a bűncselekmény kísérleti szakaszába jutásakor kell fennállnia

(pl. az üres zsebbe nyúló tolvaj felelős lopásért, mert már belenyúlt és aztán derült ki) alkalmatlanság esetén a cselekmény büntetendő büntetőjogi felelősség fennáll

de korlátlanul enyhíthető vagy mellőzhető a büntetés

- kísérlet büntetendősége (jogkövetkezmények):o minden esetben büntetendő (vs. előkészület)o büntetés mértéke: mint a befejezett alakzaté (parifikáció elve – vs. Csemegi kódex)o lehetőséget kell biztosítani a büntetés enyhítésére (gyakorlat: általában enyhébb elbírálás)o "kétszeres leszállás":

A büntetési tételnél enyhébb büntetés szabható ki, ha annak legkisebb mértéke a büntetés kiszabás elveire figyelemmel túl szigorú

Kísérlet és bűnsegély esetében, ha az egyel enyhébb büntetés is túl szigorú, a büntetést a soron következő pont alapján kell kiszabni (kétszeres leszállás)

Ha a törvény korlátlan enyhítést enged, bármely büntetési nem legkisebb mértéke is kiszabható

o időtényező, értékbeliség szerepe: bírói gyakorlat figyelembe veszi pl. nem mindegy, hogy a sarki boltban akartam lopni, vagy a bankból

- önkéntes visszalépés:o büntethetőségi akadály: jellemzői

önkéntesség végleges tervfeladás (pl. ha elfárad a falbontásban és másnap vissza akar menni, az

nem minősül végleges tervfeladásnak) személyhez kötött büntethetőségi akadály maradék-bűncselekményért való felelősség

(pl. lőfegyver beszerzése - fegyverrel való visszaélés)o önkéntes elállás:

csak nem teljes (befejezetlen) kísérlet esetén (passzív mgt.) ha több elkövető van, csak akkor mentesít, ha a többi elkövetőre nézve is

megakadályozó hatású volto önkéntes eredmény elhárítás: befejezett kísérlet esetén (aktív mgt. - pl. mentőt hív)o feltétele a sikeresség

43

Page 44: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

44

Page 45: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Befejezett bűncselekmény:- adott különös részi tényállás teljes megvalósulása (valamennyi törvényi tényállási elem megvalósul)

o immateriális deliktum: a tényállási elemek megvalósulásával befejezetté váliko materiális deliktum: szükséges a sértő vagy veszélyeztető eredmény bekövetkezése iso több - konjunktív - elkövetési mgt.: az időben utolsó megvalósulása esetén (pl. rablás)o mulasztásos deliktum: amikor még kifejthető lett volna a mgt. anélkül, hogy ahhoz

büntetőjogi következmények társulnánako állapot bcs: jogellenes állapot létrehozásával megvalósul (pl. robbanószer tartása)

- maga a tv. a befejezett bűncselekmény általános meghatározását nem adja meg

- bevégzett a bűncselekmény: amikor a jogtárgy elleni támadás véget ér (pl. személyi szabadság megsértése már a szobába zárással befejezetté válik, de bevégzetté csak a személy szabadulásával)

o tartós bűncselekményeko a két időpont között:

- az elkövetőnek nyújtott segítség: bűnsegéd, társtettes- a passzív alany fellépése az elkövetővel szemben: jogos védelem

- büntetendőség (jogkövetkezmények):o különös részi szankció szerinto büntetlenség: kivételes esetben

- költségvetési csalás: adótartozás megtérítése (a vádirat benyújtásáig)- lázadás: az erőszakos cselekmények megkezdése előtt elhagyja a helyszínt

o korlátlan enyhítés, mellőzés: gyakrabban- vasúti jelzőberendezésben okozott meghibásodás helyrehozása (baleset előtt)- önként feladja magát: enyhítő körülmény

o enyhítő körülmény: BKv 56. állásfoglalás: büntetéskiszabás során értékelhető tényezők

45

Page 46: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

ELKÖVETŐK

14. A bűncselekmény elkövetői (a tettesség és részesség)

Tettesség

Elkövető:

19. § Elkövetők a tettes, a közvetett tettes és a társtettes (tettesek), valamint a felbujtó és a bűnsegéd (részesek).

- alannyá váláshoz szükséges feltételek (természetes személy, életkor, beszámítási képesség)- parifikáció elve: mindkettőre azonos büntetési tétel vonatkozik- a bűnsegédi minőség azonban általában enyhítő körülmény (BKv 56.)

Tettes vs. részes: - a tettesi magatartás minden esetben kimeríti - legalább részben - valamely különös részi deliktum

tényállási elemeit- a részesek a tényállás megvalósításában nem vesznek részt a részesi magatartás nem tényállásszerű- kiv.: sui generis részesi deliktumok - egyes részesi magatartásokat a törvény önállóan büntet

o kiskorú (18) veszélyeztetésének azon fordulata, amikor nagykorú kiskorút bír rá bűncselekmény elkövetésére

o közreműködés öngyilkosságban (quasi sui generis részesi deliktum, mivel maga az öngyilkosság nem büntetendő)

- a sui generis részesi delkitumok elkövetője tettesnek minősül

46

Page 47: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Elkövetők száma:- alapeset: egyetlen elkövető ("Aki")- tényállásszerűen több tettes feltételezése: szükségképpeni többes közreműködés

o konvergens bűncselekmények (pl. lázadás, fogolyzendülés)o találkozó bűncselekmények (pl. vérfertőzés, kettős házasság)

- társtettesség- társas bűnelkövetési alakzatok

Szervező:- cselekménye jellegétől függően tettes vagy részes- a Különös Rész azonban néhány esetben a szervezőként résztvevő elkövetőt súlyosabban rendeli

büntetni (pl. fogolyzendülés, hivatalos személy elleni erőszak)

Tettesek:- tettese minden bűncselekménynek van- 1. önálló (közvetlen) tettes:

20. § (1) Tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja.o megállapításának nem feltétele a befejezett bűncselekmény (tettes az is, aki csak a kísérletet

valósítja meg)o közönséges bűncselekmény (alapeset): bárki lehet tettes ("Aki")o különös bűncselekmények (személyes kvalifikáltság): tettesi kör szűkítése

(pl. hivatali visszaélés, katonai bűncselekmények)o részese bármely bűncselekmények bárki lehet (!)o kizárólag önálló (közvetlen) tettese lehet:

1. gondatlan bűncselekmény (kizárt a társtettesség, a közvetett tettesség és a részesség)2. büntetendő előkészületi cselekmény 3. tiszta mulasztásos deliktum (pl. segítségnyújtás elmulasztása)4. nyitott törvényi tényállású deliktum [nem határozza meg a tv. az elkövető mgt.]

mulasztással történő elkövetése5. szükségképpeni többes közreműködés (konvergens bcs., találkozó bcs.)6. közvetett tettesség esetén a felhasznált személy (ha felelősségre vonható)

47

Page 48: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- 2. közvetett tettes:

20. § (2) Közvetett tettes az, aki a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását e cselekményért gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer, fenyegetés miatt nem büntethető vagy tévedésben levő személy felhasználásával valósítja meg.

o a bűncselekmény elkövetési magatartását olyan személy valósítja meg, aki ezért a cselekményért általában nem vonható felelősségre, mert vele szemben büntethetőségi akadály áll fenn (felhasználás eszközként)

o a közvetett tettes úgy felel, mintha ő maga követte volna el a bűncselekményto szándékosságot tételez fel (mindig szándékos)o általában aktív magatartást feltételez (legtöbbször rábírással - felbujtásszerű magatartással

történik) pl. aki haragosának halálát kívánva a feléje rohanó elmebeteg kezébe kést ad (vs. nem közvetett tettes az a - passzív - személy, aki látja a kiskorú lopását, de nem szól)

o kivételes esetben passzív magatartás (pl. cigány nő nem akadályozza meg, hogy gyermeke, mialatt a sértett kiment a szobából, különböző értéktárgyakat eltegyen)

o felhívás: amíg a felhasznált személy nem kezdi meg magatartását, addig a közvetett tettes magatartása felhívásnak minősül (előkészületért felel)

o esetei: (6) a felhasznált személy…1. gyermekkorú (14)2. kóros elmeállapotú (de ittas nem – tettesként felel!)3. kényszer vagy fenyegetés hatása alatt áll (ha akaratot megtörő)4. tévedésben van (tévedésbe ejtés vagy tévedésben tartás) - kiv. ha a tévedést

gondatlanság okozza és annak büntetését a tv. nem zárja ki5. katona, ha elöljárója jogellenes parancsára követte el a bűncselekményt (de vizsgálni

kell, hogy a katona felismerte-e a jogellenességet meg kell tagadni a parancsot)6. különös bűncselekmények esetén (kinél kell, hogy fennálljon a személy kvalifikáltság -

közvetett tettes vagy felhasznált személy?) – pl. katona az elöljáróját civil barátjával vereti meg

civil felelőssége:o közönséges bcs. tetteseo személyesen kvalifikált bcs. bűnsegédje (bírói gyakorlat)

katona felelőssége: közvetett tettesség

48

Page 49: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- 3. társtettesek:

20.§ (2) Társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását, egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg.

o csak szándékos bűncselekmény követhető el társtettességbeno objektív elemek:

- legalább két elkövetőt feltételez- egyazon bűncselekmény tényállási elemeit közösen kell megvalósítaniuk (pl. nem

társtettes az, aki a feleséget - miközben a többiek a férjet összeverik - távol tartja bűnsegéd)

többes tettesség: külön-külön megvalósítják valamennyi tényállási elemet (pl. mindkettő ütése halálos) a bírói gyakorlat a szükségképpeni többes közreműködést tekinti többes tettességnek

láncolatos elkövetés (pl. tolvaj elveszi, majd társának rögtön átadja) nyitott tényállású deliktumok:

o A beleönti a mérget a pohárba, B megitatjao ha nem állapítható meg pontosan, hogy az eredmény kinek a

magatartásával állt okozati összefüggésben (ki mérte a halálos ütést) társtettesek, ha mindegyikük szándéka ölési volt

összetett bűncselekmények: pl. rablás, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás (betöréses lopás) társtettesek akkor is, ha az egyik az erőszakot fejti ki, a másik az idegen dolgot veszi el

o szubjektív elemek: szándékegység- az elkövető szándékának ki kell terjednie a közösen megvalósított bűncselekmény

(alapesetének) összes objektív tényállási elemére- egymás tevékenységéről tudniuk kell (szubjektív tényező)- ha nem tudnak egymásról önálló tettesként csak a saját cselekményükért felelnek

(pl. rablás helyett, erőszak, illetve lopás)o a társtettesek bűnössége egymástól eltérően is megállapítható cselekményük minősítése

nem lesz feltétlenül azonos (egyikül pl. különös kegyetlenséggel)o főszabály: a társtettes a szándéka által át nem fogott, de a társa által megvalósított túllépésért

(excessus) nem felel az excessus a szándékegységben (szubjektív elem) nem volt benne- mennyiségi túllépés: pl. lopás helyett rablás- minőségi túllépés: a társ teljesen más bcs-t valósít meg ( nem felelős a másik)

o különös bűncselekmények: a társtettesség megállapításának feltételei- a társtettes is csak személyesen kvalifikált lehet

o társtettesség vs. fizikai bűnsegély:- a fizikai bűnsegély a törvényi tényállás keretein kívül marad- pl. fegyver beszerzője vs. fegyverrel lövő személy- társtettességet megalapozó tényállásszerű cselekmény csak az lehet, ami

önmagában véve legalább kísérletet valósít mego a társtettesség általában súlyosbító körülmény (BKv 56.)o társtettességről csak akkor lehet szó, ha azok büntetőjogilag felelősségre vonhatóko kizárt a társtettesség:

- gondatlan bcs.- szükségképpen többes közreműködés (pl. vérfertőzés)

49

Page 50: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Részesség

Részesség közös jellemzői:- járulékos jelleg:

o minden esetben egy tettesi cselekményhez [alapcselekmény] kapcsolódik(úgy, hogy nem merít ki semmilyen törvényi tényállást)

o alapcselekmény kritériumai: 1. szándékos nem előfeltétel a tettes(ek) büntetőjogi felelősségének megállapítása (pl. ismeretlen

tettes, tettes halála) a részesek önálló büntetőjogi felelősséggel tartoznak ha a tettest bizonyítottság hiányában felmentik, a felbujtót is fel kell menteni a járulékosság nem terjed ki a minősítésre 2. a tettesi alapcselekménynek legalább a kísérlet szakaszági el kell jutnia (előtte

csak kísérletről beszélhetünk a rábíró vonatkozásában)

- részesi magatartás ismérvei:o 1. nem tényállásszerűek: a részesek magatartása

felbujtó: rábírás bűnsegéd: segítségnyújtás

o 2. beolvadás: ha a felbujtó tényállási elemet is megvalósít beolvad a tettességbe ha a bűnsegéd egyben felbujtó is beolvad a felbujtásba

o 3. szándékosságot feltételezo 4. parifikáció elve:

21.§ (3) A részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni. bírói gyakorlat: a bűnsegéd büntetése általában enyhébb, mint a felbujtóé kétfokú enyhítés: bűnsegéd esetében (87. § (3))

- kapcsolat a tettesi alapcselekmény és a részesi magatartás között:o okozati összefüggés:

felbujtás: előidéző bűnsegéd: előmozdító (kiv.: mulasztásos bűnsegély, amiről a tettes nem tudott)

o időbeli kapcsolat: a részesség tipikusan megelőzi az alapcselekményt (felbujtás minden esetben) utólagos részesség: a magyar büntetőjog nem ismeri (pl. falazás, alibi igazolás)

bűnpártolásért tartozik felelősséggel (tettesként)o excessus: túllépés (mennyiben tartozik felelősséggel a részes a tettes túllépéséért)

mennyiségi excessus: pl. lopás rablás a részes a szándéka által átfogott enyhébb cselekményért felelős "ellenkező irányú" túllépés: a részes is az enyhébb cselekményért felelős

minőségi excessus: pl. rablás nemi erőszak a részes nem tartozik felelősséggel előkészület miatt azonban büntethető

50

Page 51: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Felbujtó:

21. § (1) Felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír.- elkövetési magatartása: rábírás (rábíró nyilatkozat)

o szóban, írásban, ráutaló magatartással, látszólagos lebeszéléssel ("nem mered megtenni")o fenyegetéssel: akaratot hajlító (vs. akaratot megtörő közvetett tettes)

- meghatározott bűncselekménytípusra kell vonatkoznia (vs. "bűnözz!")o a tettesi alapcselekmény konkrét körülményeire nem kell kiterjednie

(pl. öld meg Lalit, de nem kell, hogy hogyan, mivel, mikor stb.)- kettős eredménye kell, hogy legyen:

o a tettes a rábírás hatására határozza el a bűncselekmény elkövetését(nem kizárólagosan, csak döntő jelleggel)

o legalább kísérlet stádiumába juttassa a bűncselekményt- eredménytelen felbujtás: felhívás (előkészület)- közvetett felbujtó: aki mást felbujtásra rábír- többes felbujtás: ha az egymással szándékegységben levő felbujtók együttes hatására alakul ki a

tettesben a bűncselekmény elkövetési szándéka

Bűnsegéd:

21.§ (2) Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt.- fizikai vagy pszichikai:

o fizikai: alapcselekmény megvalósulásának külső feltételéhez járul hozzá pl. pisztoly szerzése, áldozat megfigyelése, sofőrködés nem feltétel, hogy a tettes tudjon a segítségnyújtásról (pl. nő leitatása, hogy

megerőszakolják; vs. hogy lopjanak tőle társtettes)o pszichikai:

a tettesben kialakult szándék erősítése pl. bátorítás, tanácsadás pszichikai bűnsegéd vs. felbujtás: szándékerősítő hatás vs. szándékkiváltó hatás

- tevéssel vagy mulasztással:o mulasztással: alapfeltétel, hogy fennálljon egy jogi kötelezettség az elkövetett bűncselekmény

megakadályozására vonatkozóan, amit a kötelezett nem teljesített (pl. éjjeliőr)- közvetett bűnsegély:

o felbujtónak nyújtott segítségo bűnsegédnek nyújtott segítségo bűnsegéd rábírása bűnsegélyreo sértett rábírása a bűncselekményhez hozzájárulásra (olyan esetekben, amikor a bűncselekmény

a sértett beleegyezése ellenére is megvalósulhat - pl. 14 év alatti személy sérelmére történt erőszakos közösülés)

51

Page 52: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

15. A társas bűnelkövetési alakzatok (bűnszövetség, bűnszervezet, csoportos elkövetés) és a bűnkapcsolatok

Társas bűnelkövetési alakzatok:- szempontok:

o elkövetésben közreműködő személyek számao elkövetés szervezettsége

- alakzatai:o csoportos elkövetés (min. 3 elkövető)o bűnszövetség (min. 2 elkövető, több bűncselekményt, szervezetten)o bűnszervezet

Csoportos elkövetés:

137.§ 13. csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt- fokozott veszélyt jelent a társadalomra a sértettben nagyobb félelmet kelthet- de a sértettnek nem kell tudatával átfognia, hogy 3 elkövető van (2/2000. BJH)- min. 3 elkövető (tettes vagy részes) - feltétel az egyidejű, együttes közreműködés

(személyes jelenlét) - olyan személy is, aki nem büntethető (pl. gyermekkorú, kóros elmeállapotú)- az elkövetői minőség mindig pontosan meg kell állapítani eltérő jogkövetkezmények- a csoportos elkövetés minősített esetet jelent (pl. csoportosan elkövetett rablás)- önkéntes visszalépés: csak akkor büntethetőségi akadály, ha megakadályozza a csoport többi tagját a

bűncselekmény befejezésében- csoportos elkövetés vs. társtettesség:

o 3 rabló társtettesek, csoportos elkövetőko 3 rabló (de ebből 2 kiskorú) egy tettes (társtettességről csak akkor van szó, ha azok

büntetőjogilag felelősségre vonhatók), csoportos elkövetés

Bűnszövetség:

137.§ 7. bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet

- valamennyi elkövetői alakzat lehet (tettes, részes)- nem feltétel, hogy a bűnszövetség valamennyi tagja ismerje egymást- több bűncselekmény (min. 2) elkövetése (vagy megállapodás az elkövetésben)- min. 1 kísérleti stádiumba kell, hogy jusson- bűncselekmény típusa: LB. IV. sz. BED (büntető elvi döntés)

o nincs jelentősége a bűncselekmények típusának (lehet különböző) o olyan bűncselekmény is lehet, aminek nem minősített esete a bűnszövetségben történő

elkövetés- szervezett jelleg: szerepek felosztása, végrehajtás tervszerűsége, elkövetés ismétlődő jellege stb.- minősített esetként szabályozza a Btk . (pl. emberrablás, vesztegetés, lopás, rablás)

52

Page 53: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Bűnszervezet:

137.§ 8. bűnszervezet: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése

- 1997-2002:o sui generis bcs (bűnszervezet létrehozása)o minősítő körülmény

- 2002-től:o megszűntetik a minősítő körülményként történő szabályozásto helyette: általános részi jogkövetkezmények fűződnek hozzáo nem minősített esetként bírálja el, hanem súlyosabb jogkövetkezményt helyez kilátásba

- elemei:o min. 3 elkövetőo hivatásos bűnözők (hosszabb időre szervezett)o összehangolt működés (kriminológiai jellemzők)o feltétel: +5 évi szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése a

céljuk- 4/2005 büntető jogegységi határozat:

o a bűnszervezetnek kell hosszabb időn át működni, nem az egyes tagoknako megállapítható azzal szemben is, aki eseti jelleggel (akár egyetlen cselekmény elkövetőjeként)o a 98. § akkor alkalmazható, ha az elkövető tudata átfogja, hogy bűnszervezetben követi el a

bcs-t (felfogja a 137. § tárgyi ismérveit)

98. § (1) Azzal szemben, aki az ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt bűnszervezetben (137. § 8. pont) követte el, a bűncselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik, de a húsz évet nem haladhatja meg. Halmazati büntetés esetén a 85. § (2) bekezdése szerinti büntetési tételt, a tárgyalásról lemondás esetén a 87/C. § szerinti büntetési tételt kell alapul venni.(2)(3) Azzal szemben, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.(4) A bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetésének megállapítása esetén az e törvényben a bűncselekmény bűnszövetségben történő elkövetésének esetére megállapított jogkövetkezmények nem alkalmazhatók.

- jogkövetkezményei:o Btk. 98. §: büntetési tétel felső határa 2x mértékére emelkediko mellékbüntetés: kitiltás

- egyéb jogkövetkezmények:o büntetés végrehajtása nem függeszthető felo feltételes szabadságra nem bocsáthatóo szabadságvesztés vh fokozata: fegyház (ha +2 évi szabadságvesztésre ítélik)o vagyonelkobzás (arra a vagyonra, amit a bűnszervezetben való részvétele idején szerzett)

53

Page 54: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

263/C. § (1) [bűnszervezetben részvétel bűntette] Aki bűntettnek bűnszervezetben történő elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, a közös elkövetésben megállapodik, vagy az elkövetés elősegítése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, illetőleg a bűnszervezet tevékenységét egyéb módon támogatja, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.(2) Bűnszervezetben részvétel miatt nem büntethető, aki a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.

- azon csoporttagok esetében, akiknél sem részesi, sem tettesi közreműködés nem állapítható meg a Btk. 236/C.§ alapján megállapítható a bűncselekmény

- sui generis előkészületi bcs.

Bűnkapcsolatok:- járulékos jellegű cselekmények (mindig feltételeznek egy alapcselekményt, amihez utólag járulnak)- a Btk. nem ismeri az utólagos részességet- az alapcselekmény befejezése után tanúsított "részesi" mgt. csak a különös részi pönalizációval érhető

el (önálló deliktumként) bűnkapcsolatok öt alakzata (5)

1. bűnpártolás:244. § (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volnaa) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön,b) a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik,c) közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában,vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Alanya: bárki (kiv. az alapbcs. elkövetője) Járulékos bcs.: alap bcs. nélkül nem létezhet

o a bűnpártoló csak az alapbcs. befejezése után kapcsolódhat a bcs-hez (!!!) elkövetési magatartás:

o személyi bűnpártolás: segítségnyújtás a hatóság előli menekülésbeno büntetőeljárás meghiúsítására törekvés

pl. tényállás felderítésének megakadályozása (emberölés helyszínének megváltoztatása, nyomok eltűntetése – utólag)

immateriális bcs.: nem szükséges, hogy eredménnyel járjon vs. hamis tanúzás, hamis vád: NEM hatóság előtt teszi

o tárgyi bűnpártolás: a bcs-ből származó előny biztosítása (pl. az ellopott dolog átadása, hogy azt ne találják meg)

feltétele: előzetes megegyezés hiánya (elkövetővel)

Minősített eset BüntetésHaszonszerzés végett 0-3 év (bűntett)Meghatározott bcs-ek esetén:- Állam elleni (pl. alkotmányos rend erőszakos

megváltoztatása, hazaárulás, kémkedés)- Emberrablás- Terrorcselekmény

Hivatalos személy eljárása során követi el

0-5 év

büntethetőséget kizáró ok: hozzátartozó érdekében követi elo kivéve:

haszonszerzés hivatalos személy, eljárása során

54

Page 55: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

2. orgazdaság:- meghatározott vagyon elleni bcs-ből származó

„csempészet” – költségvetési csalásba beépült lopás, rablás, kifosztás, jogtalan elsajátítás sikkasztás, zsarolás1 csalás, hűtlen kezelés orgazdaság

- dolog: megszerzése vagyoni haszonszerzés végett elrejtése közreműködés az elidegenítésében

3. feljelentési kötelezettség elmulasztása:- csak szűk körben bünteti (nagyobb társadalmi veszélyességű deliktumok)- 1. készülő bűncselekmények: pl. emberrablás, terrorcselekmény (csak az előkészületi vagy a

kísérleti szakaszban van feljelentési kötelezettség)- 2. készülő vagy még le nem leplezett bűncselekmény:

o állam elleni bűncselekményeko államtitoksértéso katonai: katona külföldre szökése, zendülés megakadályozásának elmulasztása

- 3. le nem leplezett bűncselekmény: ha hivatalos személy - ebben a minőségében - tudomást szerez elkövetett (befejezett) de még le nem leplezett vesztegetésről

- jogkövetkezmények:o alapcselekmény tényállásába iktatva: pl. aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy

emberrablás elkövetése készül, és erről az érintett személyt vagy a hatóságot, mihelyt teheti, nem tájékoztatja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha az emberrablást legalább megkísérelték.

o önálló elnevezés alatt: pl. vesztegetés feljelentésének elmulasztása

4. bűnös közömbösség:- hétköznapi értelemben pl. a segítségnyújtás elmulasztása, cserbenhagyás- Btk.: más által elkövetett bűncselekmény meg nem akadályozása- feltétel: ne terhelje a személyt mulasztásos bűnsegélyhez szükséges speciális jogi kötelezettség

(pl. éjjeliőr) résszesség- egy esete van: zendülés megakadályozásának elmulasztása (katonai)

5. pénzmosás:- más által elkövetett bcs. (szabadságvesztéssel büntetendő)- ebből származó dolog- célja: ezen eredetének leplezése (szándékosan, gondatlanul)- elkövetési magatartás:

dolog átalakítása, felhasználása gazdasági tevékenység során átruházása dolgon fennálló jog, dolog helyének eltitkolása dologgal összefüggésben végzett bármilyen pénzügyi tevékenység

55

Page 56: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

EGYSÉG ÉS HALMAZAT

16. A bűncselekményi egység és halmazat. A halmazati és összbüntetés

Egység-többség-halmazat:- egység: az elkövető egy bűncselekményt követett el- többség: az elkövető több bűncselekményt követett el- halmazat: ha a többséget egy eljárásban bírálják el- rendbeliség: több ugyanolyan bűncselekmény halmazata (pl. négyrendbeli lopás)

12. § (1) Bűnhalmazat az, ha az elkövető egy [alaki] vagy több [anyagi] cselekménye több bűncselekményt valósít meg, és azokat egy eljárásban bírálják el.(2) Nem bűnhalmazat, hanem folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben többször követ el.

Jelentősége: Btk.:

o büntetés mértéke (halmazati büntetés)o cselekmény minősítése (súlyosabb minősítés melletti egység) – törvényi egységo büntetéskiszabási szempont

Be.:o ügyek elkülönítésének lehetőségeo ügyek egyesítésének lehetősége

56

Page 57: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Egység:- természetes egység: bírói gyakorlat alapján

o 1. egyetlen cselekménnyel megvalósított bűncselekmény (pl. emberölés egy késszúrással)o 2. többször megvalósított elkövetői magatartás: azonos sértettre

eredmény azonossága (pl. emberölés három késszúrással) azonos célzat (pl. ismétlődő kényszervallatás ugyanazon vallomás kikényszerítésére) szoros tér- és időbeli kapcsolat (pl. erőszakos közösülés többször egymás után)

o 3. adott bűncselekmény elkövetési magatartásának több alakzatának megvalósítása azonos alkalommal (pl. magánlaksértés erőszakos behatolással, majd felszólítás ellenére történő bennmaradással)

o 4. a törvényi megfogalmazás kifejezetten egy cselekmény ismétlődésére képezi az elkövetési magatartást (pl. vásárlók megkárosítása - egy mérés még nem bűncselekmény, de a többszöri hamis mérés igen)

o 5. tartós vagy állapot bűncselekmények: pl. birtokban tartás (visszaélés lőfegyverrel), személyi szabadság megsértése

o 6. bírói gyakorlat természetes egységnek tekinti továbbá: kitartottság (akkor is ha több üzletszerű kéjelgést folytató személlyel tartatja ki magát) több hivatalos személy sérelmére, egységes eljárásukban elkövetett hivatalos személy

elleni erőszak (pl. egy járőr ellen) üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntette (pl. kupi üzemeltetése)

- törvényi egység: Btk. alapjáno 1. folytatólagos egység: 12.§ (2)

ugyanolyan bűncselekmény többszöri elkövetése(pl. többször kisebb értékre elkövetett lopás)

csak szándékos bűncselekmények lehetnek azonos sértett sérelmére rövid időközökben: egy-két hónap (bírói gyakorlat) bármely fogalmi elem hiánya esetén halmazat (kedvezőtlenebb) súlyosító körülménynek számít a büntetés kiszabása során elévülés: az utolsó részcselekmény megvalósítása után kezdődik "azonos sértett sérelmére", ha a bűncselekménynek nincs hagyományos értelemben

vett sértettje (pl. magánokirat-hamisítás): a folytatólagosság feltétele, hogy a terhelt a magánokiratokat ugyanazon jogviszonyból származó jog létezésének igazolására használja fel többször (pl. négy db üres recept kiváltása majd gyógyszerek kiváltása)

orgazdaság: nem feltétel az azonos személytől történő "beszerzés"o 2. összetett bűncselekmény: delictum compositum

két önálló bűncselekményből (ami halmazat lenne) a törvény egy önálló bűncselekményt hoz létre

pl. rablás = lopás + kényszerítés (erőszak, fenyegetés alkalmazása) dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás (betöréses lopás) = lopás + rongálás

o 3. összefoglalt bűncselekmény: delictum complexum szintén részcselekményekből áll célja: a halmazatinál súlyosabb büntetéskiszabásának lehetősége pl. több emberen elkövetett emberölés (vs. többrendbeli emberölés - ilyen nincs)

o 4. sajátos törvényi esetek: több sértett sérelmére elkövetés (pl. foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés) több elkövetési tárgyra történő elkövetés (pl. visszaélés tiltott pornográf felvétellel)

o 5. üzletszerűség:137.§ 9. üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik

57

Page 58: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

minősítő körülmény esetén bűnhalmazat alapesetben szereplő üzletszerűség esetén egység (ilyen csak egy van: zugírászat)

- látszólagos halmazat:o látszólagos alaki halmazat: az elkövető látszólag egyetlen cselekménye több bűncselekményt

valósít meg specialitás elve: a speciális - több ismérvet tartalmazó - tényállás megelőzi az

általánosabbat (pl. az erős felindulásban elkövetett emberölés speciális az emberöléshez képest)

konszumpció elve: az elkövető egyetlen cselekménye, ha két bűncselekményt is megvalósítani látszik és a súlyosabb magába foglalja az enyhébbet, csak a súlyosabb állapítható meg (pl. rablás elnyeli a könnyű testi sértést)

szubszidiaritás elve: szubszidiárius tényállás csak akkor alkalmazható, ha az azonos cselekménnyel megvalósított más bűncselekmény nem valósult meg

pl. tényállás szövegében: "amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg" (garázdaság, zaklatás)

pl. tényállás szövegében: "amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg" (kényszerítés)

pl. relatív tényállások (becsületsértés csak akkor állapítható meg, ha a tényállás alapján rágalmazás nem valósul meg)

o látszólagos anyagi halmazat: az elkövető látszólag több cselekménye valósít meg több bűncselekményt

önállótlan részcselekmény: korábbi stádium (pl. kísérlet, ha befejezett a bűncselekmény) többszörös elkövetői minőség (pl. bűnsegéd, ha tettes is volt)

összeolvadás elve: egymással szoros tér- és időbeli kapcsolatban álló hasonló bűncselekmények közül csak a súlyosabb állapítható meg, ha azokat egységes akarat-elhatározással egy sértett sérelmére követik el (pl. szemérem elleni erőszak, ha volt erőszakos közösülés is)

büntetlen eszközcselekmény: nem állapítható meg a célcselekmény mellett eszközcselekmény, ha a kettő között szükségszerű összefüggés van (pl. az intellektuális közokirat hamisítás nem állapítható meg a kettős házasság bűntette mellett) vs. ha nem okszerű a kapcsolat (csalás + okirat hamisítás halmazat)

büntetlen utócselekmény: az adott mgt. a korábbi bűncselekménnyel okozott jogsérelmet már nem fokozza (pl. ellopott dolog megsemmisítése esetén a lopás mellett rongálásért már nem felelős a tolvaj)

Halmazat:- halmazat megállapítására vezethet:

o sértettek számao adott jogtárgy többszöri sérelmeo üzletszerűségo ha a tényállások között nincs szükségszerű kapcsolat

- alaki halmazat:o egy cselekmény egyszerre több bűncselekményt valósít mego homogén: ha azonos bűncselekményeket (pl. egy lövéssel több embert öl meg)o heterogén: ha különböző bűncselekményeket (pl. elvétés esete)

- anyagi halmazat:o az elkövető több cselekményével valósít meg több bűncselekményto homogén: többrendbeli lopás

(feltétel, hogy a cselekmények ne olvadjanak egységbe, pl. nem azonos sértettől)o heterogén: erőszakos közösülés + zálogház kirablása

58

Page 59: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Halmazati büntetés:1. bűnhalmazat: az elkövető egy vagy több cselekménye több bűncselekményt valósít meg és azokat

egy eljárásban bírálják el2. halmazati büntetés: egy büntetést kell kiszabni- büntetés:

o a legsúlyosabb büntetési tétel alapulvételével (abszorpció elve) életfogytig tartó szabadságvesztés mellékbüntetés: nem haladhatja meg a törvényi maximumot

o a legsúlyosabb büntetési tétel felső határa emelkedik: x1,5 (aszperáció elve) ha határozott idejű szabadságvesztések találkoznak nem érheti el az egyes büntetési tételek speciális maximumának együttes tartamát

o ha a bűnhalmazatban van min. 3, személy elleni erőszakos bcs.: a legsúlyosabb büntetési tétel felső határa emelkedik x2 (2010. óta) ha meghaladná a 20 évet, vagy életfogytig tartó: életfogytig tartó szabadságvesztést

kell kiszabni (nincs mérlegelés) (pl. népirtás, emberölés, testi sértés, személyi szabadság megsértése, emberrablás,

erőszakos közösülés, hivatalos személy elleni erőszak) 3. generális maximum: 20 év4. büntetéskiszabás tárgyalásról lemondás esetén (bűnhalmazat):

o a legsúlyosabb büntetési tétel alapulvételével (de figyelembe véve a lemondás megengedett mértékét)

o a legsúlyosabb büntetési tétel felső határa emelkedik: x1,5 ha határozott idejű szabadságvesztések találkoznak nem érheti el az egyes büntetési tételek speciális maximumának a lemondás

mértékével korrigált együttes tartamát Büntetéskiszabás tárgyalásról lemondás esetén:

Speciális minimum - maximum

Lemondás mértéke (max.)

5 - 8 év 3 év3 - 5 év 2 év - 3 év 6 hónap

5. mellékbüntetés:o a bűnhalmazatban levő bármely bűncselekmény miatt alkalmazható mellékbüntetés kiszabhatóo halmazatban sem haladhatja meg a törvényi generális maximumot

Összbüntetés: kvázi halmazat- ha az elkövetőt több határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélik (több eljárásban)- az elkövető valamennyi bűncselekményt a legkorábbi ítélet jogerőre emelkedése előtt követte el- a jogerősen kiszabott büntetéseket összbüntetésbe kell foglalni- kizárólag végrehajtandó szabadságvesztés büntetések- foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kiutasítás: azt kell végrehajtani, amelyik hátrányosabb- mellékbüntetések: nem foglalhatók összbüntetésbe (azt kell végrehajtani, amelyik hátrányosabb)- tartama: úgy kell meghatározni, mintha halmazati büntetést szabnának ki

o el kell érnie a legsúlyosabb büntetésto nem érheti el a külön büntetések együttes tartamáto generális maximum: 20 év

- célja: elítéltet ért hátrány kiküszöbölése- különböző fokozatok:

o legszigorúbb büntetési fokozatbano fegyház:

összbüntetés mértéke min. 3 év

59

Page 60: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

többszörös visszaeső (min. 2 év)o méltányosság: egyel enyhébb fokozat megállapítható

60

Page 61: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

JOGKÖVETKEZMÉNYEK

17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői

Büntetés jogalapja milyen jogon büntet az állam? feudalizmus: isteni felhatalmazás (kánonjog) természetjog: elkövető és állam kapcsolata (a bűn büntetendő és büntetni a felettes, azaz az állam

jogosult) manapság:

o a büntetéshez való jogot adottnak vesszük o gyakorlati szükségessége, közérdek védelme, társadalmi célok elérése

Büntetés célja

37. § A büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány.A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.108. § (1) A fiatalkorúval szemben alkalmazott büntetés vagy intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjék, és a társadalom hasznos tagjává váljék.

- általános cél: társadalom védelme- különös cél:

o speciál prevenció: az elkövető a jövőben ne kövessen el bcs-t - reszocializáció (erkölcsi javítás, átnevelés)- visszatartás (jogi nevelés)- költség-haszon számítás (Bentham)- ártalmatlanná tétel (elkövető elszigetelése, megsemmisítése)

o generál prevenció: más személy ne kövessen el bcs-t- elrettentés- morális gátlás kialakítása

o reparáció: kivételes esetben (tevékeny megbánás)- büntetési célelméletek:

o abszolút büntetési elméletek: a büntetés igazságos megtorlás(proporcionális, tett-büntetőjog)

o relatív büntetési elméletek: a büntetés célja, annak hasznosságában van- speciális prevenció elmélet: tettes-büntetőjogi szemlélet- generál prevenciós elmélet: cél a bűnelkövetés megelőzése

o egyesítő elméletek: bcs. súlyához + elkövető bűnösségi fokához igazodó büntetés

Büntetés fogalma

37. § A büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány.- csak bcs. elkövetése miatt (kiv. kényszergyógykezelés intézkedés)- alanya: természetes személy, jogi személy- alkalmazhatja: bíróság, ügyészség- feltétele: törvényes büntetőeljárás során- csak a Btk-ban meghatározott cél érdekében- végrehajtása kikényszeríthető (de meggyőzés az elsődleges)

61

Page 62: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Büntetési nemek (büntetések, intézkedések közös jellemzői) alapjogokat korlátoznak céljuk: társadalom védelme, reszocializáció bírói szabadság: szankciók közül választhat enyhébbet, súlyosabbat csak bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazhatók (előre nem) kogens, zárt szankciórendszer (pl. száműzetést nem lehet alkalmazni) kikényszeríthetők csak büntetőbíróság alkalmazhatja (pl. közigazgatási bíróság, polgári bíróság nem) + ügyészség ultima ratio jelleg állami monopólium végrehajtható

büntetési nemek büntetések intézkedésektörvényi meghatározás 37. § nincs fogalmasorrendiség elsődleges szankció másodlagos szankciókivel szemben elkövető nem csak elkövetővel szemben

(pl. vagyonelkobzás, elkobzás)feltétele vétőképesség (büntetőjogi

felelősségre vonhatóság)büntethetőséget kizáró ok hatálya alá tartozó személlyel szemben is (pl. gyermekkorú, kóros elmeállapotú)

alanya természetes személy természetes személy, jogi személyalkalmazás elve állam szigorú büntetőigénye méltányosságnak nagy a szerepejogkövetkezménye büntetett előélet -

dualista szerkezet szabadságvesztés centrikus leggyakrabban alkalmazott büntetés: pénzbüntetés relatív határozott szankciórendszer: meghatározza a Btk. a szankciókeretet (büntetési tétel)

o szankció neme, fajtája (pl. büntetés, szabadságvesztés)o szankció alsó-felső határa (pl. 2-8 évig terjedő szabadságvesztés) – speciális min/max.o egyéb módszerek:

abszolút határozott: nincs keret, adott a szankció neme és mértéke is (pl. D) abszolút határozatlan: nincs szankció meghatározva relatív határozatlan: csak az alsó határ van meghatározva (pl. USA)

fiatalkorúak: eltérő szabályozás szankciórendszer reformja: 2010-től

o több mellékbüntetés (fő)büntetéssé vált (amit már simán büntetésnek nevez a Btk.)o büntetések és intézkedések szabadabb kombinálhatósága (bírói mérlegelés szabadságának

kiterjesztése) o A büntetések egymás mellett is kiszabhatók, kivéve:

szabadságvesztés mellett közérdekű munka; kiutasítás mellett közérdekű munka; kiutasítás mellett pénzbüntetés; ha a bűncselekményt a Btk. kizárólag pénzbüntetéssel rendeli büntetni, e helyett vagy

mellett más büntetés nem szabható ki. (2011!): javítóintézeti nevelés mellett közérdekű munka

o a mellékbüntetések (közügyektől eltiltás, kitiltás) szabadságvesztés mellett szabhatók ki.o Ha a büntetési tételkeret felső határa 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb, akkor

szabadságvesztés helyett - közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás vagy kiutasítás illetőleg - e büntetések közül több is kiszabható.

o kényszergyógykezelés időtartama határozottá vált (max. 20 év, és max a speciális max.)

62

Page 63: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

o pénzbüntetés napi tétel felső határának jelentős emelése (20.000 Ft 200.000 Ft)

63

Page 64: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Hatályos szankciórendszer büntetések:

o büntetések: halálbüntetés (1990-ig) szabadságvesztés közérdekű munka pénzbüntetés foglalkozástól eltiltás járművezetéstől eltiltás kiutasítás

o mellékbüntetések: közügyektől eltiltás kitiltás

intézkedések:o kizárólag önálló intézkedések:

megrovás próbára bocsátás kényszergyógykezelés

gyógyító jellegű intézkedés módosítás: határozott időtartam (!) max. a büntetési tétel felső határának megfelelő ideig életfogytig tartó szabadságvesztés: max. 20 évig ezt követően (ha szükséges) polgári pszichiátriai intézetben kell elhelyezni

nevelő jellegű intézkedéseko kizárólag büntetés melletti intézkedések:

alkoholisták kényszergyógykezelése(indok: orvostudományi álláspont szerint nem érhető el a kezelés kikényszerítésével eredmény)

o kizárólag büntetés vagy intézkedés mellett: pártfogó felügyelet

o önállóan vagy büntetés, intézkedés mellett: elkobzás vagyonelkobzás tárgyi/vagyoni jellegű intézkedések

o jogi személyekkel szemben alkalmazható intézkedéseko alkalmazására jogosult:

bíróság ügyész: megrovás, pártfogó felügyelet

64

Page 65: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

18. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása; a büntetési nem hatályos szabályozása (tartam és végrehajtási fokozatok)

Szabadságvesztés-büntetés kialakulása római jog: őrizet (ítélet előtti fogva tartási mód, nem büntetés) XVI. sz-ig: kényszermunka, gályarabság, hajóvontatás, deportáció, száműzetés XVI. sz-tól:

o fenyítőházak, javítóházako dologházak (csavargók, koldusok)o fogság, várfogság (politikai, kegyetlen bánásmód)

1775: első igazi börtön (éjjel magánzárka, nappal közös munka) – Gent John Howard: börtönök humanizálása (1777: A börtönök állapotáról) XVIII-XIX. sz.: börtönrendszerek kialakulása

o magánelzárás (magánzárka): teljes elkülönítéso hallgatási rendszer: nappali közös munka (hallgatási kényszer + fenyítés), éjjeli elkülönítéso később áttértek az elítéltek pozitív értékelésére (a fenyítés helyett) több engedménnyel járto angol fokozatos rendszer:

magánzárka közös munka + éjszakai elkülönítés feltételes szabadlábra helyezés

o ír fokozatos rendszer: +1 fokozat (közvetítő intézet: szabad életre való felkészítés)o amerikai javító rendszer:

angol fokozatos rendszer alapján célkitűzése a javítás előtérbe helyezése mintául szolgált a fiatalkorúak javítóintézeti nevelésre utalásának

Code Penal: egyre inkább a szabadságvesztés az uralkodó büntetési nem

Szabadságvesztés büntetés Magyarországon 1723: vérfertőzés bűntett esetén (III. Károly) – első alkalmazása 1772: fenyítő- és dologház (Mária Terézia) Csemegi kódex:

o fegyházo börtöno fogházo államfogházo elzárás (kihágások esetén)

Btá, 1961. évi Btk.: szabadságvesztés centrikus (90%) hatályos Btk.: szintén szabadságvesztés centrikus

Előnyei, hátrányai minden elkövetői típusra alkalmazható (kiv. idősek, betegek) jól egyéniesíthető (tartam, végrehajtási fokozat, feltételes kiszabás, felfüggesztés, pártfogó) elszigetelési célokat megvalósítja stigmatizáció börtöninfekció (a dutyiban tanulja ki a szakmát) drága túltelített (170%) nevelési célt nem nagyon teljesíti

Büntetések SzabadságvesztésTartama - életfogytig (határozatlan tartamú)

65

Page 66: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- generális minimum: 2 hónap- generális maximum:

o főszabály: 15 évo életfogytig tartó büntetéssel is büntethető, halmazati, összbüntetés,

bűnszervezet, különös visszaeső, többszörös visszaeső: 20 évKivel szemben

- életfogytig: 20. életéve felett (bcs. elkövetésekor)

Végrehajtás - fegyház:o életfogytig tartó szabadságvesztéso 3+ évi szabadságvesztés, meghatározott bcs. esetén

(állam vagy emberiség elleni, terrorcselekmény, emberölés, emberrablás, rablás)o kétévi vagy ennél hosszabb szabadságvesztés (többszörös visszaeső,

bűnszervezet)- börtön:o bűntett (szándékos)o vétség (visszaeső)

- fogház:o vétség (kiv. visszaeső)

- bírói mérlegelés: ± 1 fokozat határozható meg- végrehajtás alatt:o -1 fokozat: kifogástalan mgt.o +1 fokozat: ismételt és súlyos rendzavaráso ha magatartása megváltozik, hatályon kívül helyezhető

- feltételes szabadságra bocsátásEgyéb hatás

- végrehajtása alatt szünetelnek az elítélt azon állampolgári jogai és kötelezettségei, amik a büntetés céljával ellentétesek (különösen azok, melyekre a közügyektől eltiltás kiterjed)

Életfogytig tartó szabadságvesztés hatályos szabályozása:

o csak 20. életév feletto mindig vagylagosan szerepel (5-15, 10-15 évig terjedő szabadságvesztés büntetés mellett)o határozatlan időtartamú (a gyakorlatban általában nem tart az elítélt haláláig)o bírósági mentesítésben nem részesülhet

feltételes szabadságra bocsátása:o bíróság döntése: ítéletben

feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja főszabály: min. 20 év nem elévülő bcs.: min. 30 év

feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásao feltétele:

legkorábbi időpontig kitöltötte a büntetést + alaposan feltételezhető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is

elérhetőo időtartama: 15 év (addig feltételes)

tényleges életfogytiglan:o 1999. évi módosítás: nem lehet feltételesen szabadságra bocsátanio ha ismételten életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték

66

Page 67: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

19. A feltételes szabadságra bocsátás; a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése és részbeni felfüggesztése; a büntetés végrehajtását kizáró okok

Feltételes szabadságra bocsátás- lényege: az elítéltet a bv. intézetből elbocsátják, annak kilátásba helyezésével, hogy újabb bcs.

elkövetése esetén (vagy az elrendelt magatartási szabályok megsértése esetén) a feltételes szabadság megszűntethető és a büntetés végrehajtása folytatódik.

- határozott ideig tartó szabadságvesztés felfüggesztése: kitöltötte a … részét (objektív feltétel)o fegyház: 4/5o börtön: 3/4o fogház: 2/3o max. 3 év szabadságvesztés: 1/2 (bíróság, különös méltánylást érdemlő esetben) - többszörös

visszaesőre nem alkalmazhatóo szubjektív feltétel:

alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető különös tekintettel:

bv. alatt tanúsított kifogástalan mgt. készséget mutat arra, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni

o nem bocsátható feltételes szabadságra: szándékos bűncselekmény miatt elítélt (korábbi végrehajtandó szabadságvesztésre

ítélése után és a végrehajtás befejezése előtt követte el) aki a szabadságvesztéséből min. 2 hónapot nem töltött ki bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény esetén erőszakos többszörös visszaeső

(mindhárom alkalommal személy elleni erőszakos bűncselekményt követett el) szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg közérdekű munka, pénzbüntetés átváltoztatása

- időtartama: a szabadságvesztés hátralevő részeo min. 1 év (életfogytig tartó szabadságvesztés esetén 15 év)o sikeres kitöltése után: kezdődik a mentesítési határidő

- döntés:o bv. intézet előterjesztése bv. bíró dönto elítélt meghallgatása után

- pártfogó felügyelet:o főszabály: lehetőség (bv. bíró mérlegelési jogköre)o kötelező: visszaeső

- összbüntetésbe nem foglalt szabadságvesztés felfüggesztése: csak akkor kezdhető meg, ha más szabadságvesztés büntetését már letöltötte.

- bíróság megszűnteti/megszűntetheti:o megszűnteti:

feltételes szabadság alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik

megszüntetés esetén a feltételes szabadság eltöltött ideje nem számít bele a büntetés tartamába

o megszüntetheti: egyéb büntetésre ítélés magatartási szabályok megszegése (pártfogó felügyelet)

67

Page 68: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- életfogytig tartó szabadságvesztés felfüggesztése:o bíróság döntése: ítéletben

feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja főszabály: min. 20 év nem elévülő bcs.: min. 30 év

feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásao feltétele:

legkorábbi időpontig kitöltötte a büntetést + alaposan feltételezhető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is

elérhetőo időtartama: 15 év (addig feltételes)o nem lehet feltételesen szabadságra bocsátani: ha ismételten életfogytig tartó

szabadságvesztésre ítéltéko "ütköző másik bűncselekmény":

Új bűncselekmény (határozott tartamú)

Életfogytig tartó büntetés végrehajtása alatti ítélet

Életfogytig tartó büntetés feltételes szabadságra helyezés alatti ítélet

Életfogytig tartó büntetésre ítélés előtt elkövetett

A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját elhalasztja az új bcs. tartamával

A feltételes szabadságra bocsátást megszűnteti és legkorábbi időpontját elhalasztja az új bcs. tartamával

Életfogytig tartó végrehajtása alatt elkövetett

A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját elhalasztja az új bcs. tartamával, de min. 5 - max. 20 év

A feltételes szabadságra bocsátást megszűnteti és legkorábbi időpontját elhalasztja az új bcs. tartamával, de min. 5 - max. 20 év

Életfogytig tartó büntetés feltételes szabadsága alatt elkövetett

- A feltételes szabadságra bocsátást megszűnteti és legkorábbi időpontját elhalasztja az új bcs. tartamával, de min. 5 - max. 20 év

68

Page 69: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése (próbaidő)

Büntetés végrehajtás felfüggesztése:- feltételes elítélés (vs. próbára bocsátás - nincs ítélet)- azonnali végrehajthatóságtól meghatározott időre eltekint

Felfüggeszthető Feltételei Próbaidő- szabadságvesztés

(konkrét max. 2 év)nem a spec. max. (!)

- pénzbüntetés

- feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető

- különösen az elkövető személyi körülményeire tekintette

- 1-5 év (min. a kiszabott szabadságvesztés)

- meghatározása: hónapokban

részbeni felfüggesztés:- szabadságvesztés (2-5 év)- a szabadságvesztés fele

részének végrehajtása próbaidőre felfüggeszthető

- alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető

- különösen az elkövető személyi körülményeire tekintette

- 2-5 év (min. a felfüggesztett rész)

- kezdete: a végrehajtandó rész letöltése után

- a végrehajtható részből (első fele) nem bocsátható feltételes szabadságra (!)

kegyelmi felfüggesztés

- ha az elkövetőt szabadságvesztésre ítélik (letöltendő) a korábbi próbaidő a végrehajtandó szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik

- több próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték: párhuzamosan telnek- pártfogó felügyelet:

o főszabály: lehetőség (bv. bíró mérlegelési jogköre)o kötelező: visszaeső

- Nem függeszthető fel:o szándékos bűncselekmény elkövetése

szabadságvesztés végrehajtása alatt szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt

o bűnszervezeto erőszakos többszörös visszaeső

A felfüggesztett szabadságvesztést végre kell hajtani:- kizáró ok miatt nem függeszthették volna fel (pl. bűnszervezet)- végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik:

o a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatto az ítélet végrehajtandó része alatt (részbeni felfüggesztés) elkövetett bcs. miatt

- pártfogó felügyelet magatartási szabályainak súlyos megszegése

69

Page 70: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Büntetés végrehajtását kizáró okok jogerős ítélettel kiszabott büntetés végrehajtását akadályozza meg másodlagos büntethetőségi akadályok:

o bcs. elkövetése után jönnek létreo a bcs. minden elemében megvalósul, az elkövetővel szemben elsődleges akadályok nem

állnak fenno megszüntető okok:

1. elkövető halála (kiv. elkobzás, vagyonelkobzás)2. büntetés elévülése (vs. büntethetőség elévülése !!!)3. kegyelem4. törvényben meghatározott egyéb ok

életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a határozott ideig tartó szabadságvesztés és a közérdekű munka büntetés nem hajtható végre (abszorpció)

ítélethozatal után kóros elmeállapotúvá válik az elkövető

Büntetés elévülése: időmúlásKiszabott büntetés Elévülés15 - év 20 év10 - 15 év 15 év5 - 10 év 10 év- 5 év 5 évKözérdekű munkaPénzbüntetéskitiltás

3 év

foglalkozástól eltiltásjárművezetéstől eltiltáskiutasításközügyektől eltiltás

5+ tartam: 10 év-5 tartam: 5 év

- nem évül el:o háborús bűntettek miatt kiszabott 15+ éves szabadságvesztéso emberiség elleni bűncselekmény miatt kiszabott büntetés

- elévülés kezdete:o büntetést kiszabó határozat jogerőre emelkedésének napjao próbaidő leteltének napja (felfüggesztett büntetés esetén)

- elévülés megszakadása: újra kezdődiko szökés napja (bv. alatt)o elítélt ellen - a büntetés végrehajtása érdekében - tett intézkedés

- elévülés nyugvása:o szabadságvesztés mellett kiszabott egyéb büntetés: a szabadságvesztés végrehajtása

befejezésének napján kezdődik

Kegyelem:- eljárási kegyelem: eljárás folytatását akadályozza meg- végrehajtási kegyelem: büntetés végrehajtását zárja ki- személyi hatálya:

o közkegyelem: OGY (alkotmány)o egyéni kegyelem: Köztársasági Elnök

- kegyelmi kérelem: csak büntetésre vonatkozhat (intézkedésre nem)- teljes – részleges kegyelem (részbeni elengedés, büntetési nem megváltoztatása is lehetséges)

70

Page 71: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

71

Page 72: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

20. A közérdekű munka; a pénzbüntetés; alternatív büntetések és közösségi szankciók a nemzetközi dokumentumokban

Büntetések Közérdekű munka PénzbüntetésJellemzői/ típusai

Az elítélt köteles a részére - a bírósági ítéletben - meghatározott munkát végezni.Az elítélt személyes szabadsága egyébként nem korlátozható.- egészségi állapot- képzettség

Úgy kell kiszabni, hogy meg kell állapítani a pénzbüntetés napi tételeinek számát és az egynapi tételnek megfelelő összeget.- vagyoni, jövedelmi helyzet- személyi viszonyok- életvitel

Tartama - hetente min. 1 nap (szabadidejében)

- díjazás nélkül- 42-300 óra

- 30-540 nap- 2.500-200.000 Ft/nap- total: 75.000-108.000.000 Ft

Kivel szemben

bárki bárki

Végrehajtás Nem hajtható végre.Ha önként nem tesz eleget:- szabadságvesztés (fogház)- 1:1 arányban (6 óra közérdekű

munka = 1 napi szabadságvesztés)- 2 hónapnál rövidebb is lehet

Nem hajtható végre.Részletfizetés engedélyezhető (max. 2 éven belül)Ha önként nem tesz eleget / 1 havi késedelembe esik:- szabadságvesztés

o főszabály: fogházo ha szabadságvesztés mellett

szabták ki: annak fokozata- 1:1 arányban (1 napi tétel = 1 nap

szabadságvesztés)- 2 hónapnál rövidebb is lehet

kötelező kiszabni

- Akit határozott tartamú szabadságvesztésre ítélnek, és megfelelő keresete (jövedelme) vagy vagyona van, ha a bűncselekményt haszonszerzés céljából követte el, pénzbüntetésre is kell ítélni.

A büntetések egymás mellett is kiszabhatók, kivéve: szabadságvesztés mellett közérdekű munka; kiutasítás mellett közérdekű munka; kiutasítás mellett pénzbüntetés; ha a bűncselekményt a Btk. kizárólag pénzbüntetéssel rendeli büntetni, e helyett vagy mellett más

büntetés nem szabható ki. (2011!): javítóintézeti nevelés mellett közérdekű munka

Pénzbüntetés, pénzmellékbüntetés szabályozástörténete:- Csemegi kódex: fő- és mellékbüntetésként is szerepelt- II. Bn.: jelentős változások

o valamennyi vétségre vagylagos főbüntetéssé tette a pénzbüntetésto kötelezően előírta az elkövető vagyoni és kereseti viszonyainak vizsgálatát

- Btá: vagylagos koncepciót elvetette- folyamatosan érvényesül, hogy az enyhítő szakasz alkalmazásának köszönhetően széles körben került

kiszabásra pénzbüntetés- 1978. IV. tv. (Btk. III.): a szabadságvesztés dominanciája érvényesül- rendszerváltás után: ismét a pénzbüntetésé a meghatározó szerep

Page 73: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Alternatív büntetések és közösségi szankciók a nemzetközi dokumentumokban célja: szabadságvesztés visszaszorítása okai:

o börtönártalmako családi, emberi kapcsolatok megszakadásao megbélyegzéso önállótlanná válás, önértékelési problémáko bűnözői attitűdök rögzüléseo a börtön drága

alternatív módszerek:o szabadságelvonással nem járó szankciók:

bv. felfüggesztése közérdekű munka pénzbüntetés önállóan alkalmazható mellékbüntetések, intézkedések

(pl. elkobzás, vagyonelkobzás, megrovás)o pártfogó felügyeleto házi őrizet: elektronikus ellenőrzés, házi őrizettel kombinálvao diverzió:

elterelés a büntetőeljárás rendes menetétől az ügy a nyomozati szak után nem folytatódik a bíróság előtt, ha a terhelt bizonyos

kötelezettségeket teljesítését vállalja ha a terhelt teljesíti a vállalt és előírt kötelezettségeket, a büntetőeljárást megszüntetik

o mediáció ENSZ: Bangkoki deklaráció:

o szabadságvesztés ultima ratio jellegeo sértett jóvátétele (mediáció)

Európa Tanács: ajánlásoko közösségi szankció: az elkövető a közösségben marad, de szabadságát korlátozzáko mediáció, kompenzációo fogvatartotti népesség csökkentése (túlzsúfoltság)o feltételes elitélés: felfüggesztés, próbára bocsátáso elektronikus ellenőrzéso büntetés-kiszabási gyakorlat átalakítása: közösségi szankciók arányának növelése

(szabadságvesztés arányának csökkentése)

Page 74: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

21. A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás és a kiutasítás

Büntetések Foglalkozástól eltiltásJelleg Jogfosztó (vs. nevelő)Feltételei(elkövetés módja)

- szakképzettséget igénylő foglalkozás: szabályainak megszegéseo foglalkozásaként gyakoroltao nem foglalkozásaként gyakorolta, de rendelkezik a foglalkozáshoz

szükséges szakképesítéssel- szakképzettséget nem igénylő foglalkozás: foglalkozása felhasználásával,

szándékosan elkövetett bcs.- közélet tisztasága elleni bcs. foglalkozása felhasználásával, szándékosan –

kötelező[foglalkozás: vezető tisztségviselő, füb tag, EV is]

Kötelező Nem/igen (3. eset)Tartam, mérték Határozott

(1-10 év)Nem számít bele:- érintett jogai szünetelnek (szabadságvesztés joghatása)- kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól- megszűntetett feltételes szabadság ideje

Újra gyakorlás feltétele: szükséges jártasság igazolása

Végleges hatályú- alkalmatlan- méltatlan

Mentesíthető: - kérelemre (bíróság)- eltiltás óta min. 10 év eltelt- alkalmas- érdemes

Nem mentesíthető:- bűnszervezet, ha méltatlanság miatt lett eltitlva véglegesen

Büntetések Járművezetéstől eltiltásJelleg JogfosztóFeltételei(elkövetés módja)

- engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével valósul meg a bűncselekmény

- bűncselekmények elkövetéséhez járművet használo elkövetés, leplezés, menekülés stb. BK 107.o csak szándékosan követhető el

Kötelező NemTartalom - meghatározott fajtájú járműre is vonatkozhat

(de olyantól nem lehet eltiltani, amihez nem kell engedély)Tartam, mérték Határozott

(1-10 év)Bele számít: jogsi visszavonása és az ítélet jogerőre emelkedése közötti időNem számít bele:- érintett jogai szünetelnek (szabadságvesztés joghatása)- kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól- megszűntetett feltételes szabadság ideje

Újra gyakorlás feltétele: szükséges jártasság igazolása

Végleges hatályú

Page 75: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- ha a járművezetésre alkalmatlan

Page 76: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Büntetések KiutasításJelleg JogfosztóFeltételei(elkövetés módja)

- nem magyar állampolgár + akinek Magyarországon tartózkodása nem kívánatos

- EGT tagállam állampolgára / bevándorló ellen csak: min. 5 év szabadságvesztéssel büntetendő bcs.

- min. 10 év szabadságvesztéssel büntetendő bcs. és a közbiztonságot jelentősen veszélyeztető személy esetén utasítható ki, ha: o Mo. területén min. 10 éve jogszerűen tartózkodiko fiatalkorúo családi élet tiszteletben tartása joga sérülne

Kötelező IgenTartalom - Magyarország területét köteles elhagyni

- kiutasítás tartama alatt nem térhet vissza- nem utasítható ki: menekült

Tartam, mérték Határozott(1-10 év)Nem számít bele:- szabadságvesztés töltése

Végleges hatályúMin. 10 év szabadságvesztés és Magyarországon tartózkodása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné:- állam vagy emberiség elleni- emberrablás, terrorcselekmény- emberkereskedelem- visszaélés lőfegyverrel- bűnszervezet.

Mentesíthető:- kérelemre (bíróság)- min. 10 év eltelt- érdemes

Végleges hatállyal nem: EGT tagállam állampolgárát nem lehet végleges hatállyal kiutasítani (szabad mozgás joga)

A büntetések egymás mellett is kiszabhatók, kivéve: szabadságvesztés mellett közérdekű munka; kiutasítás mellett közérdekű munka; kiutasítás mellett pénzbüntetés; ha a bűncselekményt a Btk. kizárólag pénzbüntetéssel rendeli büntetni, e helyett vagy mellett más

büntetés nem szabható ki. (2011!): javítóintézeti nevelés mellett közérdekű munka

Page 77: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

22. A mellékbüntetések. A közügyektől eltiltás és a kitiltás

Mellékbüntetések Közügyektől eltiltásJelleg JogfosztóFeltételei - szándékos bcs.

o végrehajtandó szabadságvesztéso részben felfüggesztett szabadságvesztés

- + méltatlanság (bírói mérlegelés)(közügyekben részvételre)

Kötelező IgenTartalom Nem vehet részt:

- választás- népszavazás, népi kezdeményezés

Nem lehet:- hivatalos személy- népképviseleti szerv testületi tagja (helyi önk. képviselő testület,

OGY)- civil szervezet, köztestület, alapítvány tisztségviselője- nem érhet el katonai rendfokozatot- nem kaphat belföldi kitüntetést

Jogerőre emelkedés: meglevő tagságát, rendfokozatát, kitüntetését elvesztiTartam, mérték Határozott

(1-10 év)Nem számít bele:- érintett jogai szünetelnek (szabadságvesztés joghatása)- kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól- megszűntetett feltételes szabadság

Önállóan alkalm NemFőbüntetés melletti alkalm.

Végrehajtandó szabadságvesztés mellett (szándékos bcs.)

Mellék-büntetések KitiltásJelleg JogfosztóFeltételei - szabadságvesztésre ítélés

- + törvényben meghatározott esetekben(pl. bűnszervezetben elkövetett, állam elleni bcs., embercsempészet)

- + közérdeket veszélyeztetiKötelező NemTartalom - egy vagy több helységből

- ország meghatározott részébőlTartam, mérték Határozott

(1-5 év)Nem számít bele:- érintett jogai szünetelnek (szabadságvesztés joghatása)- kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól- megszűntetett feltételes szabadság

Önállóan alkalm IgenFőbüntetés melletti alkalm.

Szabadságvesztés mellett

Végrehajtása Rendőrség ellenőrziha nem tesz neki eleget: szabálysértés (pénzbírság)

Page 78: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Büntetés – főbüntetés – mellékbüntetés: főbüntetés (már nincs ilyen): több főbüntetést nem lehetett egymás mellett kiszabni mellékbüntetés:

o mellékesen és önállóan is kiszabhatóak voltako most: azért mellékbüntetés, mert csak szabadságvesztés büntetés esetén lehet kiszabni (!)

szankciórendszer reformja: 2010-tőlo nincs főbüntetés csak büntetés (de mellékbüntetés van)o több mellékbüntetés büntetéssé válto büntetések és intézkedések szabadabb kombinálhatósága (bírói mérlegelés szabadságának

kiterjesztése) o A büntetések egymás mellett is kiszabhatók, kivéve:

szabadságvesztés mellett közérdekű munka; kiutasítás mellett közérdekű munka; kiutasítás mellett pénzbüntetés; ha a bűncselekményt a Btk. kizárólag pénzbüntetéssel rendeli büntetni, e helyett vagy

mellett más büntetés nem szabható ki. (2011!): javítóintézeti nevelés mellett közérdekű munka

o a mellékbüntetések (közügyektől eltiltás, kitiltás) szabadságvesztés mellett szabhatók ki.o Ha a büntetési tételkeret felső határa 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb, akkor

szabadságvesztés helyett - közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás vagy kiutasítás illetőleg - e büntetések közül több is kiszabható.

o kényszergyógykezelés időtartama határozottá vált (max. 20 év, és max a speciális max.)o pénzbüntetés napi tétel felső határának jelentős emelése (20.000 Ft 200.000 Ft)

Page 79: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

23. A megrovás, a próbára bocsátás és a pártfogó felügyelet.

Intézkedések elméleti kérdései:- intézkedések:

o kizárólag önálló intézkedések: megrovás próbára bocsátás kényszergyógykezelés

gyógyító jellegű intézkedés módosítás: határozott időtartam (!) max. a büntetési tétel felső határának megfelelő ideig életfogytig tartó szabadságvesztés: max. 20 évig ezt követően (ha szükséges) polgári pszichiátriai intézetben kell elhelyezni

nevelő jellegű intézkedéseko kizárólag büntetés melletti intézkedések:

alkoholisták kényszergyógykezelése(indok: orvostudományi álláspont szerint nem érhető el a kezelés kikényszerítésével eredmény)

o kizárólag büntetés vagy intézkedés mellett: pártfogó felügyelet

o önállóan vagy büntetés, intézkedés mellett: elkobzás vagyonelkobzás tárgyi/vagyoni jellegű intézkedések

o jogi személyekkel szemben alkalmazható intézkedéseko alkalmazására jogosult:

bíróság ügyész: megrovás, pártfogó felügyelet

- dualista rendszer- intézkedés fogalma: bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány- célja: a társadalom védelme (előtérbe helyezve a speciál-prevenciót)- tartalmi elemei:

o jogkövetkezményo törvényben meghatározotto célja a társadalom büntetőjogi védelmeo bíróság (ügyész) alkalmazzao büntetés helyett vagy büntetés/intézkedés mellett kerül alkalmazásra

- büntetés és intézkedés közös jellemzői:o joghátrányo nulla poena sine legeo bűncselekmény tényállásszerű megvalósítása az előfeltételeo közös cél (társadalom védelme)o bíróság alkalmazza (kiv.: megrovás, pártfogó felügyelet vádemelés elhalasztása esetén)

- büntetés és intézkedés eltérő vonásai:o megtorló vs. megelőző jellego tartam határozottsága vs. határozatlansága (de az intézkedésekre is a határozottság a jellemző)o generál prevenció vs. speciál prevencióo az intézkedés alkalmazása nem jelent büntetett előéletet

Page 80: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- intézkedések osztályozása:o kivel szemben alkalmazható:

csak fiatalkorú (javítóintézeti nevelés) felnőtt és fiatalkorú jogi személy

o alkalmazás célja, tartalma: nevelő (megrovás, próbára bocsátás, javítóintézeti nevelés) gyógyító (kényszergyógykezelés, alkoholisták kényszergyógyítása) nevelő és biztonsági jellegű (pártfogó felügyelet, elkobzás) vagyoni (vagyonelkobzás)

o szabadságelvonással járó vagy nem járóo perszonális vagy tárgyio alkalmazására jogosult: bíró vagy ügyész (megrovás, pártfogó felügyelet)o önálló vagy járulékos alkalmazás:

csak önállóan (büntetés helyett): megrovás, kényszergyógykezelés, próbára bocsátás önállóan vagy büntetés mellett: elkobzás, vagyonelkobzás büntetés vagy intézkedés mellett: pártfogó felügyelet

Intézkedések MegrovásCélja NevelésFeltételei - a cselekmény, elbírálásakor már nem veszélyes

- oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a legenyhébb büntetés vagy intézkedés kiszabása is szükségtelen (kiv. elkobzás, vagyonelkobzás)

Kötelező IgenTartalom A hatóság rosszallását fejezi ki, és felhívja az elkövetőt arra, hogy a jövőben

tartózkodjon az ilyen magatartástól.Önállóan alkalm. IgenBüntetés melletti alkalmazás

-

Alkalmazására jogosult

- bíróság- ügyész

Kivel szemben Természetes sz.

előzménye: dorgálás (fiatalkorúakkal szemben – I. Bn.) az elkövetett cselekmény: mindig bűncselekmény (!) büntetőjogi felelősség is megállapítható (!)

Page 81: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Intézkedések Próbára bocsátásCélja NevelésFeltételei - vétség

- bűntett (max. 3 év)- + alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető

Kötelező Nem Tartalom Büntetés kiszabás elhalasztása próbaidőre

Nem bocsátható próbára:- tárgyalásról lemondás (?)- többszörös visszaeső- bűnszervezet- szabadságvesztés vh. alatt elkövetett szándékos bcs.- felfüggesztett szabadságvesztés vh. alatt elkövetett szándékos bcs.

Pártfogó felügyelet:- lehetőség- kötelező: visszaeső

Tartam, mérték 1-3 év (meghatározása: években)Meghosszabbítás:1x (max. 1 év), ha a pártfogó felügyelet magatartási szabályait megszegiMegszűntetés: + büntetést kell kiszabni

- pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi- próbaidő alatt elkövetett bcs.- próbaidő előtt elkövetett bcs. elítélése a próbaidő alatt

Önállóan alkalm. IgenBüntetés melletti alkalmazás

-

Alkalmazására jogosult

bíróság

Kivel szemben Természetes sz.

megrovással együtt lépett életben (I. Bn.) – fiatalkorúaknál felnőtteknél: 1978. évi Btk. vezette be próbaidő eredményes letelte: büntetéskiszabás végleges mellőzése

Elhatárolások:vádemelés elhalasztása

próbára bocsátás(próbaidő)

felfüggesztett szabadságvesztés büntetés(próbaidő)

részben felfüggesztett szabadságvesztés büntetés

feltételes szabadságra bocsátás

szankciónem Be. Btk. intézkedés

Btk.büntetés

Btk.büntetés

Btk.büntetés

hatáskör ügyész bíró bíró bíró bv.bíróbüntetés kiszabás - nem igen igen igenbüntetés megkezdése

- nem nem igen igen

időtartama 1-2 év 1-3 év 1-5 év(min. a kiszabott szabadságvesztés)

2-5 év(min. a felfüggesztett rész)

a szabadságvesztés hátralevő része(min. 1 év;életfogyt: min. 15 év)

jogkövetkezmény - - büntetett előélet büntetett előélet büntetett előéletpártfogó felügyelet

lehetőség;kötelező: visszaeső

lehetőség;kötelező: visszaeső

lehetőség;kötelező: visszaeső

lehetőség;kötelező:visszaeső

lehetőség;kötelező:visszaeső

Page 82: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Intézkedések Pártfogó felügyeletCélja Nevelés

ReszocializácóBiztonsági

Feltételei Lehetőség:- vádemelés elhalasztása- feltételes szabadság- próbaidő (próbára bocsátás, felfüggesztett büntetés végrehajtás)

feltétele: ha eredményes leteltéhez az elkövető rendszeres figyelemmel kísérése szükséges

Kötelező:- fiatalkorú- visszaeső

Kötelező Igen/nemTartalom Magatartási szabályok: ügyész, bíró írja elő a határozatában

- ne tartson kapcsolatot (bcs. más elkövetőivel)- távolság a sértettől (+lakásától, munkahelyétől, iskolájától)- nyilvános helyek, rendezvények, meghatározott közterületek látogatási

tilalma- szeszes ital fogyasztásának tilalma nyilvános helyen- jelentkezés rendszeres időközönként (pl. rendőrségen)- kapcsolatfelvétel a munkaügyi hivatallal, közmunkára bejelentkezés- tanulmányok folytatása- gyógykezelés (csak, ha hozzájárul)- egyéb mgt. szabály

Rendszeres kapcsolattartás (pártfogó felügyelővel)Felvilágosítás megadása (ellenőrzéshez szükséges információk)

Tartam, mérték Azonos a feltételes szabadság, próbaidő vádemelés elhalasztása tartamával(max. 5 év)

Önállóan alkalm. Nem (mindig járulékos jellegű)Büntetés melletti alkalmazás

- büntetés- intézkedés- vádemelés elh.

Elrendelésére jogosult - bíróság- ügyész

Végrehajtás IH Pártfogó Felügyelői SzolgálatKivel szemben Természetes sz.

célja: büntetés/intézkedés célja elérésének elősegítése egyéniesítési lehetőség

Page 83: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

24. Az elkobzás és a vagyonelkobzás. A jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések

Intézkedések ElkobzásCélja BiztonságiFeltételei 1. bcs. eszköze (vagy arra szánták: előkészület, kísérlet) – pl. kés, hamis kulcs

2. birtoklása veszélyezteti a közbiztonságot vagy jogszabályba ütközik(124/1993 Korm.rend – pl. dobócsillag, csúzli, gázspray, fegyverutánzat)

3. bcs. elkövetésével jött létre (pl. hamis pénz, hamis közokirat, kábítószer)4. amire a bcs-t elkövették (közvetett tárgy: pl. veszélyes eb, horogkereszt)5. bcs. befejezése után a dolog elszállítására használták 6. sajtótermék (amiben a bcs. megvalósul)akkor is el kell rendelni, ha az elkövető nem büntethető(kiskorú, kóros elmeállapotú)tárgya: dolog (pénz nem ! – az vagyonelkobzás)

Kötelező IgenTartam, mérték Nem lehet elkobozni:

- a dolog nem az elkövető tulajdona (1,4,5) – kiv.: előzetesen tudott róla- amire vagyonelkobzás kiterjed

Méltányosságból mellőzhető:- elkövetőre / tulajdonosra a bcs. súlyával arányban nem álló hátrányt

jelentene (1,4,5) – kiv.: bűnszervezetIdőbeli korlát: büntethetőség elévülése (de min. 5 év)

Önállóan alkalm. IgenBünt.mell. alkalmazás - büntetés

- intézkedésAlkalmazására jogosult bíróság

Intézkedések VagyonelkobzásCélja VagyoniFeltételei 1. bcs. elkövetéséből eredő vagyon (bcs. elkövetése során szerzett vagyon)

2. bűnszervezetben való részvétel alatt szerzetto megdönthető vélelem: a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt

megszerezett valamennyi vagyont vagyonelkobzás alá esőnek kell tekinteni3. bcs. elkövetéséből eredő vagyon helyébe lépett 4. bcs. elkövetésére szánt (szükséges, könnyítő feltétel biztosítása végett)5. bcs. elkövetéséből eredő vagyon (1) amivel más gazdagodott6. olyan vagyon, ami az adott vagyoni előny tárgya volt (passzív vesztegetés

során)akkor is el kell rendelni, ha az elkövető nem büntethetőKiterjesztése: más gazdagodóval / jogutóddal szemben is érvényesítendő

Kötelező IgenTartam, mérték Nem lehet elkobozni:

- polgári jogi igény fedezete- jóhiszeműen, ellenérték fejében szerzett- ha a bűnszervezeti vélelem megdőlt

Pénzösszegben kell kifejezni:- ha már nem lelhető fel- nem különíthető el- jóhiszemű, ellenérték fejében szerző esetében

Önállóan alkalm. IgenBünt.mell. alkalmazás - büntetés

- intézkedés

Vagyon:

polgári jogi fogalom Btk.: + vagyonon annak hasznát, a

vagyoni értékű jogot, követelést, továbbá bármely pénzben kifejezhető értékkel bíró előnyt is

Page 84: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Alkalmazására jogosult bíróságKivel szemben Természetes sz.Intézkedések Jogi személyekkel szemben alkalmazható intézkedések

Célja Biztonsági

Feltételei - szándékos bcs. elkövetése (természetes személy)- a bcs. a jogi személy javára vagyoni előny szerzését célozta, vagy

eredményezte- bcs. elkövetője:

o a bcs-t a jogi személy ügyvezetésre, képviseletre feljogosított tagja követte el (Gt.)

o alkalmazottja, ha a bcs-t a vezető tisztségviselő megakadályozhatta volna

o bárki, ha arról a vezető tisztségviselő tudott- csak akkor alkalmazható a jogi személlyel szemben büntetés, ha a vezető

tisztségviselőre a bíróság:o büntetést szab kio megrovás, próbára bocsátás

Kötelező Nem

Tartalom Jogi személy megszűntetése:- kötelező megszűntetni: ha jogszerű gazdasági tevékenységet nem

folytat, éso bcs. leplezése céljából hozták létre

- megszűntethető: ha jogszerű gazdasági tevékenységet folytato bcs. leplezése céljából hozták létreo kiv.: közüzemi szolg, stratégiai, honvédelmi

Jogi személy tevékenységének korlátozása: 1-3 évre (megállapítása években)- betétgyűjtés (nyilvános felhívás alapján)- közbeszerzés eljárás (részvétel)- koncesszió (nem köthet)- közhasznúvá válás (nem minősíthető annak)- költségvetési támogatásban nem részesülhet (központi, helyi önk., EU)- egyéb

PénzbírságTartam, mérték Tev. korlátozása:

- 1-3 év

Pénzbírság:- a bcs-el elérni kívánt vagyoni előny értékének 3x-osa- min. 500.000 Ft- végrehajtható- becslés

Önállóan alkalm. nem (csak a vezető tisztségviselő bűnössége mellett)

Bünt.mell. alkalmazás -

Alkalmazására jogosult bíróság (külön tv.: 2001. évi CIV. törvény a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről)

Kivel szemben Jogi személy

Page 85: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

25. A büntetés kiszabása (a vonatkozó kúriai jogértelmezésre is tekintettel) és a büntetés enyhítése. A mentesítés

A büntetéskiszabás fogalma és általános szabályai

Fogalma: - a bűncselekmény elkövetőjének felelősségre vonása a büntetőeljárás során (a Btk. által meghatározott

keretek között)- elemei:

o bcs. elkövetése miatto bcs. elkövetőjével szembeno bcs. elkövetésének jogkövetkezményekénto törvényben meghatározott keretek közötto büntetés nemének, mértékének, vh. fokozatának

bíróság által történő megállapításao figyelemmel az eset körülményeire

- alapja: relatíve határozott szankciórendszer (Btk. különös rész)o szankció neme, fajtája (pl. büntetés, szabadságvesztés)o szankció alsó-felső határa (pl. 2-8 évig terjedő szabadságvesztés) – speciális min/max.

Általános szabályok:- a büntetéskiszabás elvei:

a büntetést a törvényben meghatározott keretek között úgy kell kiszabni, hogy igazodjéko a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességéhezo a bűnösség fokáhozo egyéb súlyosító és enyhítő körülményekhez

1. büntetés célja:o generális prevencióo speciális prevenció

2. törvényi keretek:o Btk. általános és különös része adta keretek (pl. generális és speciális min/max értékek)

3. enyhítő és súlyosító körülmények: o a társadalomra veszélyesség és a bűnösség foka is enyhítő/súlyosító körülményo egyéb enyhítő körülmények: 154. számú Büntető Kollégiumi állásfoglalás (most: BKv.

56.) értékelési elvek:

- konkrét értékelés elve: mindig a konkrét eset körülményeit figyelembe véve kell mérlegelni (nincs absztrakt hatásuk)

- minőségi értékelés elve: nem az enyhítő/súlyosító körülmények száma (mennyisége), hanem azoknak az esetben betöltött nyomatéka a lényeges

- relatív értékelés elve: adott enyhítő/súlyosító körülmény különböző esetekben, különböző értékelést nyerhet

- kétszeres értékelés tilalma: törvényi tényállási elem nem vehető figyelembe enyhítő/súlyosító körülményként (pl. vagyon elleni bcs. minősített esete a nagyobb értékre elkövetett, így az már nem lehet súlyosító körülmény)

- individualizáció elve: elkövető személyiségét mindig figyelembe kell venni

büntetéskiszabási tényezők:- alanyi tényezők: szubjektív- tárgyi tényezők: objektív

Page 86: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Alanyi tényezők Tárgyi tényezőkEnyhítő körülmény

- büntetlen előélet- fiatal felnőttkor (18-21 év)- alacsony iskolázottság- korlátozott beszámító képesség- kiemelkedő munkavégzés- bcs. méltányolható indoka

(pl. lopás éhség miatt)- eshetőleges szándék- negligentia- önfeljelentés- beismerő vallomás- megbánó magatartás- betegség, rokkantság

- kísérlet- sértett felróható közrehatása- okozott kár megtérítése- hosszabb időmúlás- büntetőeljárás elhúzódása

Súlyosító körülmény

- büntetett előélet- csavargó életmód- magasabb képzettség- önhibából eredő ittas állapot- iszákos életmód- kezdeményező szerep- társas elkövetés- kitartó szándék- előre megfontoltság- visszaélés vezető beosztással

- eszköz különös veszélyessége- közbiztonság veszélyeztetése- védtelen, idős sértett- folytatólagosság

(folytatólagos egység)- bűnhalmazat (kettőnél több)- a hasonló bcs-ek elszaporodása az

elkövetés idején

4. társadalomra veszélyesség:o valamennyi bűncselekmény veszélyes a társadalomrao az egyes magatartások veszélyességi foka azonban eltérő ( spec. min/max)o ha minősítő körülmény vagy súlyosabb bcs-t valósít meg, akkor nem lehet figyelembe

venni (pl. hullarablás)5. bűnösség foka:

o büntethetőségi akadály: bűnösség teljes hiánya (pl. gyermekkor)o szándékosságo gondatlanság

Speciális szabályok: Határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke irányadó. A középmértéket akként kell megállapítani, hogy a büntetési tétel alsó határához a felső és az alsó

határ közötti különbözet felét kell hozzáadni. ha a különös részi büntetési tétel kötelezően emelendő (pl.: különös, többszörös visszaesés) a

számítás a felemelt büntetési tételekkel végzendő gondolkodási sorrend: ha a bíróság szabadságvesztést szab ki, a büntetés mértékét a végrehajtás

felfüggesztése, illetőleg a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a figyelmen kívül hagyásával állapítja meg.

Page 87: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Speciális elvek: eltérés az általános szabályoktól1. büntetés enyhítése:

o a büntetési tételnél enyhébb főbüntetés szabható ki, ha annak legkisebb mértéke is túl szigorú (figyelemmel a büntetés céljára - prevenció)

o Kúria. 15. Irányelv: a büntetési tétel alsó határán aluli főbüntetés kiszabása kivételes lehetőség. Alkalmazásának feltétele a bűnösség kisebb foka, továbbá az enyhítő körülmények nagy nyomatéka.

Speciális minimum Büntetés enyhítése10 év 5 év5 év 2 év2 év 1 év1 év Rövidebb tartamú szabadságvesztés1 évnél rövidebb Közérdekű munka

Pénzbüntetésfoglalkozástól eltiltásjárművezetéstől eltiltáskiutasításe büntetések közül több is kiszabható

KísérletBűnsegély

Kétfokú enyhítés

Korlátlan enyhítés(ha a törvény így említi)

- alkalmatlan kísérlet- korlátozott elmeállapot- akaratot hajlító kényszer, fenyegetés- tevékeny megbánás (3-5 év között)- hamis vád

Bármely büntetési nem, legkisebb mértéke

2. büntetéskiszabás tárgyalásról lemondás esetén: vádalkuo együttműködő terhelt (Be. jogintézmény) – csak bűnszervezet tagja (!)

Speciális minimum - maximum

csökkentés mértéke (max.)

5 - 8 év 3 év3 - 5 év 2 év - 3 év 6 hónap

o egyéb terhelt: ügyészi indítványra a bíróság megállapítja a vádirattal egyező tényállást és büntetést

szab ki. ha a büntetés szabadságvesztés: egyfokú leszállással kell kiszabni (Be.)

3. szabadságvesztés felfüggesztése, részbeni felfüggesztése4. összbüntetés:

o ha az elkövetőt több határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélik (több eljárásban)o az elkövető valamennyi bűncselekményt a legkorábbi ítélet jogerőre emelkedése előtt követte

elo a jogerősen kiszabott büntetéseket összbüntetésbe kell foglalnio kizárólag végrehajtandó szabadságvesztés büntetéseko tartama: halmazat

el kell érnie a legsúlyosabb büntetést nem érheti el a külön büntetések együttes tartamát generális maximum: 20 év

Page 88: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

5. visszaesők:o visszaeső: általános szabályok (+súlyosító körülmény)o különös visszaeső: szabadságvesztés felső határa: x1,5 (max. 20 év)o többszörös visszaeső: szabadságvesztés felső határa: x1,5 (max. 20 év)o erőszakos többszörös visszaeső: szabadságvesztés felső határa: x2 (ha több, mint 20 év,

akkor életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni)6. bűnszervezet: a büntetési tétel felső határa 2x mértékére emelkedik7. beszámítás:

o előzetes fogvatartás, házi őrizeto teljes idejét be kell számítanio mibe: szabadságvesztés, közérdekű munka, pénzbírság

8. halmazati büntetés:o bűnhalmazat: az elkövető egy vagy több cselekménye több bűncselekményt valósít meg és

azokat egy eljárásban bírálják elo halmazati büntetés: egy büntetést kell kiszabnio a legsúlyosabb büntetési tétel alapulvételével (abszorpció elve)

életfogytig tartó szabadságvesztés mellékbüntetés: nem haladhatja meg a törvényi maximumot

o a legsúlyosabb büntetési tétel felső határa emelkedik: x1,5 (aszperáció elve) ha határozott idejű szabadságvesztések találkoznak nem érheti el az egyes büntetési tételek speciális maximumának együttes tartamát

o ha a bűnhalmazatban van min. 3, személy elleni erőszakos bcs.: a legsúlyosabb büntetési tétel felső határa emelkedik x2 (2010. óta) ha meghaladná a 20 évet, vagy életfogytig tartó: életfogytig tartó szabadságvesztést

kell kiszabni (nincs mérlegelés) pl. népirtás, emberölés, testi sértés, személyi szabadság megsértése, emberrablás,

erőszakos közösülés, hivatalos személy elleni erőszako generális maximum: 20 év

9. elkövető speciális jellemzői miatt:o fiatalkorúako különös, többszörös visszaesőko katonák

Page 89: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Kúria 15. sz. Irányelve IV. Büntetéskiszabási szempontok élet elleni, különösen súlyos, garázda, társadalmi közfelháborodást kiváltó bcs: szigorú

törvényalkalmazás enyhítés: kivételes lehetőség (feltétele: bűnösség kisebb foka, enyhítő körülmények nagy nyomatéka) kísérlet: enyhítés, kétfokú enyhítés csak kivételes lehetőségként (pl. távoli kísérlet esetén) szeszes italtól befolyásolt állapot:

o élet elleni bcs-ek jelentős részét ilyen állapotban követik elo különösen nagy a társadalomra való veszélyessége (garázda részegek)o mindig tisztázni kell, hogy alkalmi részegségről vagy alkoholizmusról van szó

kóros elmeállapot:o csekély fokú debilitásnak nincs jelentőségeo pszichopátia: nem betegség (hanem személyiségzavar) nem enyhítő körülmény

újszülött megölése, közvetlenül a szülés után, az anya által: csak kivételesen indokolt az enyhítés (pl. házasságon kívüliség miatt, a rosszallástól való félelem, beszámítási képesség csökkenése a szülés okozta sokk miatt)

életveszélyt okozó testi sértés: csak kivételesen indokolt az enyhítés emberölés kísérlete: csak kivételesen indokolt az enyhítés élet elleni bcs. elbírálása során előforduló bűnösségi körülmények és azok súlyozása:

o Alanyi: Büntetlen előélet: csökkentett súllyal vehető figyelembe Életkor: jelentősége van Családos állapot: nem enyhítő körülmény Hozzátartozó sérelmére: jelentős súlyosító körülmény Elkövetés utáni magatartás Indulatos állapot: jelentős enyhítő körülmény (ha az nem éri el az erős felindulást)

o Tárgyi: Kísérlet: általában enyhítő körülmény Használt eszköz Több okból is súlyosabban minősülő emberölés: súlyosító körülmény Közvélemény felzaklatása: jelentős súlyosító körülmény Jelentős időmúlás: enyhítő körülmény

Page 90: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Mentesítés

Büntetőjog feladata: represszió prevenció

o speciális prevenció egyik formája a mentesítéso generális prevenció

Törvényi mentesítés

- ítélet jogerőre emelkedése:o közérdekű munkao pénzbüntetéso foglalkozástól eltiltáso járművezetéstől eltiltáso kiutasítás

- próbaidő letelte: felfüggesztett szabadságvesztés (kiv. végrehajtását elrendelik)

- büntetés kitöltése: gondatlan vétség (szabadságvesztés)- 3 év elteltével: szándékos bcs. (max. 1 év büntetés)- 5 év elteltével: szándékos bcs. ( 1-5 év büntetés)- 10 év elteltével: szándékos bcs. (5 év fölötti határozott büntetés)- nem mentesül: életfogytig tartó szabadságvesztés

Bírósági mentesítés Utólagos bírósági mentesítés: különleges eljárásban - végleges- kérelemre- szándékos bcs. miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt- érdemesség (szabadulás utáni életmód, jóvátette-e az okozott cselekményt)- a törvényi mentesítési idő fele már eltelt

Előzetes bírósági mentesítés: alapeljárásban - feltételes- kérelemre- felfüggesztett szabadságvesztés- érdemesség (büntetéskiszabás körében értékelt körülmények)

Kegyelmi mentesítés

- Köztársasági Elnök (egyéni kegyelem)

Mentesítés egységessége

Az elítélt addig nem mentesülhet a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, amíg a mellékbüntetés végrehajtása be nem fejeződött. kivételek:- pénz-mellékbüntetés, ha előzetes bírósági mentesítést mondanak ki- foglalkoztatástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás

Mentesítés célja:- rehabilitáció: az elítélt mentesül azon hátrányos jogkövetkezményektől, amit az elítéléshez

jogszabály fűzo pl. büntetett előéletű személy nem folytathat ügyvédi tevékenységeto nem jelent kikerülést a bűnügyi nyilvántartásból

- a mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő (ex nunc)- újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés nem terjed ki azokra a hátrányos

jogkövetkezményekre, amelyeket a Btk. a korábbi elítéléshez fűz

Mentesítés formái:

Törvényi mentesítés Bírósági mentesítés Kegyelmi mentesítésDöntésre jogosult Automatikus Kérelemre (bíróság) Kérelemre (KE)

Page 91: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Elítélti kör Teljes Btk. által meghatározott TeljesFeltételrendszer - konkrét büntetés

- meghatározott idő

- meghatározott idő

- érdemesség

-

26. Az ismételt bűnelkövetés (visszaesés) büntetőjogi megítélése

Bűnismétlés fokozatai: első bűntényes már követett el bűncselekményt

o visszaesőnek nem minősülő elkövető (pl. 3 éven túl) – általában súlyosító körülményo visszaeső:

szigorúbb büntetéskiszabás szigorúbb végrehajtás szigorúbb mentesülési szabályok (büntetett előélet alól)

o különös visszaeső: azonos bcs-eket követett elo többszörös visszaeső

(erőszakos) többszörös visszaeső: személy elleni erőszakos bcs-ek

Fogalmi feltételek:Visszaeső Különös visszaeső Többszörös visszaeső Erőszakos többszörös

visszaesőszándékos bcs.korábbi szándékos bcs.korábbi miatt végrehajtandó szabadságvesztésbüntetés kitöltésétől 3 év nem telt el

mindkét alkalommal ugyan olyan, vagy hasonló bcs. elkövetése

előző alkalommal már mint visszaesőt ítélték el

az újabb bcs. szabadságvesztéssel fenyegetett

mindhárom alkalommal személy elleni erőszakos bcs-t követett el (137. §)

Jogkövetkezményei: vagylagosak feltételes elítélés (próbaidő): próbára bocsátás, feltételes szabadságra helyezés

o kötelező pártfogó felügyeleto nem is lehet feltételesen elítélni

szabadságvesztés büntetés tétele:o súlyosító körülményo felső tétel emelkedéseo alsó tétel emelkedése + felső tétel emelkedése

szabadságvesztés büntetés végrehajtása:o fogházbüntetés kizárt (jellemzően fegyházbüntetés)o szabadságvesztés részbeni felfüggesztése kizárt

büntetés enyhítése:o csak különös méltánylás eseténo nincs rá lehetőség

egyéb jogkövetkezmények:o tevékeny megbánás kizárto szabadságvesztés helyett kiszabható más büntetés (3 év alatt) nem alkalmazható

Page 92: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)
Page 93: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Visszaeső Különös visszaeső Többszörös visszaeső Erőszakos többszörös visszaeső

Fogalmi feltételek - szándékos bűncselekmény

- korábbi szándékos bcs.

- korábbi bcs. miatt végrehajtandó szab.vesztés

- büntetés kitöltésétől 3 év nem telt el

- visszaesés feltételei

- mindkét alkalommal ugyanolyan vagy hasonló jellegű bcs-t követett el

- visszaesés feltételei

- előző alkalommal már mint visszaesőt ítélték el (szab.veszt-re)

- az újabb bcs. szab.vesztéssel fenyegetett

- többszörös visszaeső feltételei

- mindhárom alkalommal személy elleni erőszakos bcs-t követett el

Feltételes elítélés(próbaidő)

- próbára bocsátható- szab.vesztés végrehajtása felfüggeszthető- kötelező pártfogó felügyelet

- nem bocsátható próbára

- szab.vesztés végrehajtása felfüggeszthető

- kötelező pártfogó felügyelet

- nem bocsátható próbára

- szab.vesztés végrehajtása nem függeszthető fel

Szabadságvesztés büntetés tétele

- általános szabályok

- szabadságvesztés felső határa: x1,5- max. 20 évkétszeres értékelés tilalma (ha a külön rész a különös visszaesést minősített esetként rendeli büntetni)

- szab.vesztés büntetés alsó határa emelkediko 1 évnél

röv.: 1 évo 1 év: 2

évo 2 év: 3

évo 3 év: 5

évo 5 év: 7

évo 7 év: 10

évo 10 év:

12 év- szabadságvesztés

felső határa: x2- ha több mint 20

év, vagy életfogyt: életfogyt-ot kell kiszabni

Szabadságvesztés büntetés végrehajtása

- fogházbüntetés kizárt- vétséget is börtönben

- fogházbüntetés kizárt

- bármely 2 év vagy annál hosszabb tartamú szabadságvesztést fegyházban kell letöltenie

- különös méltánylást érdemlő esetben sem bocsátható feltételes szabadságra a büntetés felének letöltése után(szabadságvesztés részbeni felfüggesztése)

- fogházbüntetés kizárt

- bármely 2 év vagy annál hosszabb tartamú szabadságvesztést fegyházban kell letöltenie

- kizárt a feltételes szabadság

Büntetés enyhítése - általános szabályok

csak különös méltánylás esetén enyhíthető - a büntetés enyhítésére nincs lehetőség

Page 94: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Egyéb jogkövetkezmények

- tevékeny megbánás nem alkalmazható - tevékeny megbánás nem alkalmazható

- 3 évet meg nem haladó büntetés esetén sem alkalmazható a szab.vesztés helyett más büntetés (vs. főszabály)

Page 95: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

27. A fiatalkorúak büntetőjogának hazai fejlődése; a hatályos rendelkezések

Életkor szerepe a büntetőjogban

A fiatalkorúak büntetőjogának nemzetközi és hazai fejlődése

Nemzetközi fejlődés:- USA (1930-as évek):

o parens patreiae doktrína: az államnak a szülőket helyettesítő atyaként kell eljárni az erre rászoruló gyermekek esetében

o elhanyagolt, csavargó, bűnelkövető gyermekekkel és fiatalokkal törődni kell (állami kötelesség)

o nem megbüntetésük, hanem a megmentésük a cél- Európa (XX. század):

o közvetítő irányzat pozitív hatása o elvetette a megtorlásra épülő kriminál-politikáto bevezette az elkövetők osztályozásán alapuló, differenciáló, megelőzést szolgáló módszert

- a kialakult új rendszerek jellemzői:o meghatározott életkori határok között enyhébb büntetés és eljárási szabályoko a felelősségre vonás elsődleges célja a neveléso az igazságügyi szervek feladata a reszocializáció iso a szabadságelvonással járó szankciók végrehajtása speciális intézetekben történik

- XX. századi két alapmodell:o jóléti modell: fiatalkorúak büntetőjogának viszonylagos önállósága (külön tv.)o igazságügyi modell: a nevelési cél elsődleges, de nem mindent átható (a Btk. tartalmazza a

fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezéseket)- nemzetközi szabályozás:

o ENSZ Pekingi Szabályok (1985): a fiatalkor alsó határa nem lehet túl alacsony arányosság elve (büntetés a felnőttekhez viszonyítva) zárt intézményben csak végső esetben lehet elhelyezni őket és a lehető legrövidebb

időtartamra szabadságvesztést csak személy elleni erőszakos vagy ismétlődő súlyos

bűncselekmény esetén lehet kiszabni halálbüntetést kiszabni nem lehet

o Gyermekek jogairól szóló 1989. évi ENSZ egyezményo ET 2003. évi ajánlása:

megelőzésen legyen a hangsúly szocializáció, integrálás áldozatok szükségleteinek és érdekeinek megjelenítése

0-14: gyermekkor(nem büntethető)

14-18: fiatalkorú(külön szabályok)

18-21: fiatal felnőtt(enyhítő körülmény)

21- időskor(enyhítő körülmény)

kiskorú nagykorú

Page 96: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Magyarországi fejlődés:- Csemegi kódex:

o nem volt fiatalkorúakat külön szabályozó rész (tett felelősség elve)o de, mint "kicsi felnőttek" enyhébb elbánásra lehetőséget adotto fiatalkorú: 12-16 éveso belátási képesség nincs: javítóintézeto belátási képesség van: enyhébb büntetés

- I. Bn.: fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések (jóléti modell)o megmentés és nevelés az elsődleges szempont (vs. megtorlás)o fiatalkorú: 12-18 éveso büntethetőség feltétele: életkor + beszámíthatóság + értelmi és erkölcsi fejlettségo értelmi és erkölcsi fejletlenség: házi felügyelet, házi vagy iskolai fenyítés, javító-neveléso értelmileg és erkölcsileg fejlett: dorgálás, próbára bocsátás, javító-nevelés, fogház,

államfogházo fiatalkorúak önálló bíróságának létrehozása

- 1952: I. Bn. hatályon kívül helyezése (Ftvr.)o viszonylagos önállóság (visszalépés)o az értelmi és erkölcsi fejlettség már nem szerepelto új nevelő intézkedés: gyógypedagógiai neveléso 12-14 évesek: csak nevelő intézkedések alkalmazhatóako 14-18 évesek: főszabályként büntetést kellett kiszabni (kisebb mértékben, mint a felnőtteknél)o 16 év fölött: kivételes esetben életfogytig tartó börtön és halálbüntetés is kiszabható

- 1961. évi II. Btk.: igazságügyi modello megszűntette a fiatalkorúak büntetőjogának viszonylagos önállóságáto bekerült a Btk. általános részébeo fiatalkorú: 14-18 éves (most is)o nevelő intézkedések: bírói megrovás, próbára bocsátás, javítóintézeti neveléso nem beszámítható: kényszergyógykezeléso fogyatékos: gyógyító neveléso főbüntetések: szabadságvesztés, javító-nevelő munka, pénzbüntetéso mellékbüntetések: közügyektől eltiltás, kitiltás, kiutasításo nem tette lehetővé a halálbüntetés alkalmazásáto mérsékelte a szabadságvesztés maximumát

- pártfogó felügyelet intézménye- családon belüli erőszakkal kapcsolatos rendőri fellépés: Országos Rendőrfőkapitány módszertani

útmutatója (2003): o családi erőszak kezeléseo kiskorúak védelme

- jogi segítségnyújtás intézménye („a nép ügyvédje”): szociálisan rászorulók támogatása (2003)o jogi tanácsadáso képviselet

- távoltartás intézménye (2006): önálló kényszerintézkedés (Be.)- mediáció (2007.)- új Btk. tervezet (nem érinti am fiatalkorúakat külön könyv vonatkozik majd rájuk)

Page 97: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

A fiatalkorúakra vonatkozó hatályos büntetőjogi rendelkezések

Sajátosság Fiatalkorúak AlapesetÉletkor 14-18 18+Tevékeny megbánás

Nem büntethető, ha vagyon vagy személy elleni, illetve közlekedési 5 évnél súlyosabban nem büntetendő bcs-el okozott kárt a sértettnek közvetítői eljárás keretében megtérítette

3 évnél

Büntetés és intézkedés alkalmazása

- Cél: nevelés (a büntetés vagy intézkedés célja elsősorban a helyes irányú fejlődés, a társadalom hasznos tagjává válás)

- Intézkedés elsődlegessége: büntetést akkor kell kiszabni, ha az intézkedés alkalmazása nem célravezető

- Szabadságvesztés: csak akkor, ha annak célja más módon nem érhető el (megrovás, próbára bocsátás)

- Cél: prevenció

- Büntetés elsődlegessége

- A szabadságvesztés a leggyakoribb főbüntetés

Szabadság-vesztés

- generális minimum: 1 hónap- generális maximum:

14-16 éves

16-18 éves

életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető

10 év 15 év

10 évet meghaladó szabadságvesztéssel büntethető

5 év 10 év

5 évet meghaladó szabadságvesztéssel büntethető

5 év 5 év

- végrehajtás: fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézete21. éves korig(ha a szab.veszt. megkezdésekor a 21. évet betöltötte)

általános szabályok

Fiatalkorúak börtöne

- bűntett (min. 2 évi)

- visszaeső(min. 1 évi)

Fiatalkorúak fogháza

egyéb

- generális minimum: 2 hónap- generális maximum: 15 év /

életfogytig tartó- 20 év:

o bűnszervezeto különös visszaesőo többszörös visszaesőo halmazati büntetéso összbüntetés

- fegyház, börtön, fogházFegyház - életfogytig tartó

- meghat. bcs. (min. 3 évi)o állam ellenio emberiség

ellenio terrorcselek

ményo visszaélés

lőfegyv.o emberöléso emberrabláso erőszakos

közösül.o rablás

súlyosabb e.- többszörös

visszaeső (min. 2 évi)

Page 98: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- bűnszervezet (min. 2 évi)

Börtön - bűntett (egyéb)- visszaeső (vétség)

Fogház Egyéb (vétség, kiv. visszaeső)

Feltételes szabadságra bocsátás

Letöltötte a végrehajtandó büntetés … részétFiatalkorúak börtöne

3/4

Fiatalkorúak fogháza

2/3

Méltányosság 1/2 (általános szabály alapján)

Fegyház 4/5Börtön 3/4Fogház 2/3Méltányosság 1/2 (max. 3 évi

szab.vesztés)

Közérdekű munka

Csak akkor szabható ki, ha az ítélet meghozatalakor 16. életévét betöltötte (korábban 18. év volt a határ)

Bárkit (egészségi állapot, képzettség)

Pénz-büntetés

- Önálló jövedelem: csak akkor szabható ki, ha önálló keresete vagy megfelelő vagyona van

- Behajthatóság: a pénzbüntetést csak behajthatatlansága esetén lehet szabadságvesztésre átváltoztatni

- Nem szükséges az önálló jövedelem (de figyelemmel kell lenni a vagyoni, jövedelmi helyzetre, személyi viszonyokra és az életvitelre)

- Nem hajtható be (meg nem fizetése esetén fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni

Közügyektől eltiltás

Csak 1 évet meghaladó szabadságvesztés kiszabása esetén lehet a közügyektől eltiltani (szándékos)

Bármely szándékos bűncselekmény esetén, ha a méltatlanság is fennáll (kötelező)

Kitiltás Megfelelő családi környezet: megfelelő családi környezetben élő nem tiltható ki abból a helységből, amelyben családja él

Ha a törvény adta lehetőség fennáll, akkor bárhonnan kitiltható (lehetőség)

Próbára bocsátás

- Bármely bűncselekmény: esetén helye van

- Próbaidő tartama: 1-2 év (hónapokban)

- Megszűntetése esetén: javítóintézeti nevelést vagy büntetést szab ki a bíróság (pártfogó felügyelet magatartási szabályainak megsértése, bcs. elkövetése)

- vétség, bűntett (max. 3 évi speciális maximum)

- 1-3 év (években)- büntetést kell kiszabni

Javító-intézeti nevelés

Kizárólag fiatalkorúakkal szemben alkalmazható intézkedés

-

Pártfogó felügyelet

Kötelező:- próbaidős: o felfüggesztett

szabadságvesztésre ítélto próbára bocsátott

- feltételes szabadságra bocsátott- javítóintézetből ideiglenesen

elbocsátott- vádemelés elhalasztása

Kötelező:- vádemelés elhalasztása- visszaeső

Page 99: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Halmazati és összbüntetés

- generális maximum: 14-16 éves

16-18 éves

életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető

15 év 20 év

10 évet meghaladó szabadságvesztéssel büntethető

7,5 év 15 év

5 évet meghaladó szabadságvesztéssel büntethető

7,5 év 7,5 év

- javítóintézet és szabadságvesztés találkozása: összbüntetésként a szabadságvesztést kell végrehajtani (a tartama max. 1 évvel hosszabbítható meg, ha erre a nevelési cél elérése érdekében szükség van)

- generális maximum: 20 év / életfogytig tartó

- halmazati büntetés (összbüntetés is):o egy büntetést kell kiszabnio főbüntetés: a legsúlyosabb

büntetési tétel a legsúlyosabb

büntetési tétel x1,5 (ha határozott idejű szabadságvesztések találkoznak)

o generális maximum: az egyes büntetési tételek speciális maximuma összege (és max. 20 év)

Egységes intézkedés

- több javítóintézeti büntetés találkozása: egységes intézkedésként kell a javítóintézkedési nevelést elrendelni (ha az egyedi intézkedések végrehajtása még nem kezdődött meg)

- tartama: o generális minimum:

leghosszabb egyedi o generális maximum:

kevesebb legyen az összes egyedi összegzett tartamánál (és max. 3 év)

-

Előzetes fogvatartás és házi őrizet beszámítása

A javítóintézeti nevelésbe bele kell számítani:

előzetes fogvatartás teljes idejét - 1:1 arányban

házi őrizet: 1:3 arányban

(napokban)

A kiszabott büntetésbe az előzetes fogvatartás és a házi őrizet teljes idejét bele kell számítani.Előzetes fogvatartás:- kiszabott szabadságvesztés: 1 nap : 1

nap- közérdekű munka: 1 nap : 6 óra- pénzbüntetés: 1 nap : 1 napi tétel

Házi őrizet:- kiszabott szabadságvesztés:

o fegyház: 5 nap : 1 napo börtön: 4 nap : 1 napo fogház: 3 nap : 1 nap

Page 100: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- közérdekű munka: 1 nap : 6 óra- pénzbüntetés: 1 nap : 1 napi tétel

Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól

Törvényi mentesítés

- ítélet jogerőre emelkedése:o közérdekű

munkao pénzbüntetéso foglalkozástó

l eltiltáso járművezetés

től eltiltáso kiutasításo felfüggesztet

t szabadságvesztés

- büntetés kitöltése:o gondatlan

vétség (szabadságveszt.)o szándékos

bcs./ max. 1 év büntetés

- 3 év elteltével:o szándékos

bcs./ 1-5 év büntetés

- 10 év elteltével:o szándékos

bcs./ 5 év fölötti határozott büntetés

Bírósági mentesítés

Utólagos bírósági mentesítés:- kérelemre- szándékos bcs. miatt

végrehajtott szab.veszt.- érdemesség

(életmód, jóvátette-e)- a büntetés kitöltése

után

Előzetes bírósági mentesítés:- kérelemre

Törvényi mentesítés

- ítélet jogerőre emelkedése:o közérdekű

munkao pénzbüntetéso foglalkozástó

l eltiltáso járművezetés

től eltiltáso kiutasítás

- próbaidő letelte:o felfüggesztett

szabadságvesztés

- büntetés kitöltése:o gondatlan

vétség (szabadságveszt.)

- 3 év elteltével:o szándékos

bcs./ max. 1 év büntetés

- 5 év elteltével:o szándékos

bcs./ 1-5 év büntetés

- 10 év elteltével:o szándékos

bcs./ 5 év fölötti határozott büntetés

- nem mentesül:o életfogytig

tartó szabadságvesztésBírósági mentesítés

Utólagos bírósági mentesítés:- kérelemre- szándékos bcs. miatt

végrehajtott szab.veszt.- érdemesség

(életmód, jóvátette-e)- a törvényi

mentesítési idő fele már eltelt

Előzetes bírósági mentesítés:- kérelemre

Page 101: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- felfüggesztett szabadságvesztés

- érdemességKegyelmi mentesítés

- kegyelmi jogkör gyakorlója

- OGY (közkegyelem)- KE (egyéni

kegyelem)Mentesítés egységes-sége

Nem mentesülhet a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, amíg a mellékbüntetés végrehajtása be nem fejeződött.

- felfüggesztett szabadságvesztés

- érdemességKegyelmi mentesítés

- kegyelmi jogkör gyakorlója

- OGY (közkegyelem)- KE (egyéni

kegyelem)Mentesítés egységes-sége

Nem mentesülhet a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, amíg a mellékbüntetés végrehajtása be nem fejeződött

KÜLÖNÖS RÉSZ

XII. SZEMÉLY ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK

Az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények

1. Az emberölés és a vonatkozó kúriai jogértelmezés

Emberölés (materiális sértő)

166. § (1) Aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Minősített esetei: életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető előre kitervelt: tervszerű, céltudatos: hely, idő, mód átgondolása, akadályozó tényezők felmérése,

körülmények számításba vétele nyereségvágyból: anyagi előny megszerzésére irányul; pl. bérgyilkosság, rablógyilkosság aljas indokból, célból: erkölcsileg elvetendő; pl. nemi erkölcs elleni bcs. ölési szándékkal; bosszú;

más bcs. leplezése különös kegyetlenséggel: brutális, gátlástalan, emberi méltóság mély megalázásával: sérülések

száma, jellege, súlya hivatalos személy / közfeladatot ellátó személy ellen:

o feladatának teljesítése soráno hivatalos személy támogatására / védelmére kelt személy elleno hivatalos személy:

OGY képviselő, KE, miniszter, ombudsman, helyi önk. képviselő bírók, ügyész, alkotmánybíró, választottbíró, közjegyző, végrehajtó

o közfeladatot ellátó személy: rendőr, katona, polgári védelem tagja, mentős, eü. dolgozó pedagógus, lelkész NAV ellenőr, postás, BKV ellenőr, buszvezető bírósági eljárásban eljáró védő, képviselő, szakértő

o ha már nem hivatalos személy: aljas indokból elkövetett [minősített] több emberen elkövetett: nem feltétel az egységes akarat-elhatározás vagy az időbeli közelség

(törvényi egység) sok ember életét veszélyeztetve: az elkövető szándéka meghatározott személy megölésére

irányul, de a cselekmény végrehajtása közben másokat is veszélyeztet; pl. buszmegállóba hajtás különös visszaeső: 3 éven belül hasonló bcs.

o emberölés, erős felindulásban elkövetett emberölés, népirtás, emberrabláso terrorcselekmény, jármű hatalomba kerítése, zendülés

(ha a halált szándékosan okozva követik el)

Page 102: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

14. életévét be nem töltött személy ellen védekezésre képtelen személy sérelmére

Előkészület: bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Gondatlanságból elkövetett emberölés: vétség miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Eutanázia: 22/2003. AB határozat – alkotmányos az a rendelkezés, ami korlátozza a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési jogát azáltal, hogy nem teszi lehetővé számukra életük orvosi segítséggel történő befejezését.

Page 103: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Kúria 15. számú Irányelve

I. Emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bcs-től:- Szándékos emberölési kísérlet vs. életveszélyt okozó testi sértés +- Szándékos emberölés vs. halált okozó testi sértés:

o cselekvés véghezvitele időpontjában fennálló konkrét tudattartalomo emberölési kísérlet: tudata átfogja a sértett halála lehetőségét (és ezt kívánja, vagy

belenyugszik)o testi sértés: a szándék csupán testi sértésre irányul (a halálos eredmény tekintetében

gondatlanság terheli)o életveszély fogalma:

halál bekövetkeztének reális lehetősége (beindul a halál felé vezető folyamat, de fennáll az elkerülésre lehetőséget adó beavatkozás lehetősége) vs. a halál szükségszerű beállásának lehetőségével

orvosi szakkérdés elkövető szándéka:

életveszélyes sérülés okozására (testi sértés)o szándékos, gondatlan: életveszélyt okozó testi sértéso szándékos, de az életveszély elmarad: életveszélyt okozó testi sértés

kísérlete halálos sérülés okozása: emberölés (vagy kísérlete) testi sértés okozása, de meghal: halált okozó testi sértés

- vizsgálni kell: ezekből lehet következtetni a szándékra (emberölés vs. testi sértés)o tárgyi (objektív) tényezők:

eszköz (kés, fejsze, lőfegyver, méreg) elkövetés körülményei, módja (erőkifejtés, folyamatosság, elhúzódó jelleg,

többszöri ismétlés, irányítottság) sérülés helye, jellege (fej, szív, hasüreg, mellüreg, nyaki részek) sértett sérülései elkövető kijelentései (figyelembe véve az indulati állapotot) elkövető cselekmény utáni magatartása, kijelentései (közömbösség, segítségnyújtás

elmulasztása, bizonyítékok eltűntetése) akarat-elhatározás és elkövetés közötti idő (hirtelen kialakult szándék vs. előre

megfontoltság) elkövető és sértett életkora, fizikai állapota

o alanyi (szubjektív) tényezők: mindig vizsgálni kell elkövető személyi tulajdonságai indítóok (motívum) véghezvitelt megelőző pszichikus folyamat feltárása elkövető és sértett kapcsolata (érzelmi, rokoni)

o elkövető, sértett életkora, egészségi és fizikai állapota

II. Emberölés minősített esetei

III. Jogos védelem: büntethetőséget kizáró ok- főszabály: nincs kitérési kötelezettség (kiv. hozzátartozó, kóros elmeállapotú, szemmel láthatóan

tudatzavaros)- arányosság: életveszélyes, élet ellen irányuló támadás esetén az arányosság vizsgálata szükségtelen- ijedtség, menthető felindulás: korlátlan enyhítés- időbeli túllépés: erős felindulásban elkövetett emberölésnek minősülhet- vélt jogos védelem: kizárja a szándékosságot gondatlan emberölés

Page 104: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

IV. Büntetéskiszabási szempontok:- Alsó határon aluli főbüntetés: csak kivételesen (enyhítés)- Pszichopata: nem betegség (tartós, rendellenes személyiség állapot)- Kísérlet: enyhítés, kétfokú enyhítés csak kivételes lehetőségként (pl. távoli kísérlet esetén)- Bűnösségi körülmények (enyhítő, súlyosító):

o Alanyi: Büntetlen előélet: csökkentett súllyal vehető figyelembe Életkor: jelentősége van Családos állapot: nem enyhítő körülmény Hozzátartozó sérelmére: jelentős súlyosító körülmény Elkövetés utáni magatartás Indulatos állapot: jelentős enyhítő körülmény (ha az nem éri el az erős felindulást)

o Tárgyi: Kísérlet: általában enyhítő körülmény Használt eszköz Több okból is súlyosabban minősülő emberölés: súlyosító körülmény Közvélemény felzaklatása: jelentős súlyosító körülmény Jelentős időmúlás: enyhítő körülmény

- Egyéb kiszabható szankciók:o közügyektől való eltiltás (szinte minden esetben) – büntetés o vagyonelkobzás: nyereségvágyból elkövetett emberölés – intézkedés

Page 105: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

2. Az erős felindulásban elkövetett emberölés, az öngyilkosságban közreműködés és a magzatelhajtás

Erős felindulásban elkövetett emberölés (materiális sértő)

167. § [privilegizált eset] Aki mást méltányolható okból származó erős felindulásban megöl, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Kúria 15. számú Irányelve:- indulat: önmagában nem alapozza meg a privilegizált tényállást- magas fokú indulat szükséges érzelmi fellobbanás tudatszűkítő hatása- Emberölés vs. erős felindulásban elkövetett emberölés: lényeges eltérés az alanyi oldalon- ha az indulat kóros okra vezethető vissza: büntethetőségi akadály (24. §)- Cselekmény rögtönössége- kiváltó ok: leggyakrabban a sértett magatartása (felháborodás, haragot, félelmet idéz elő) - önmagában a harag, sértettség nem elegendő- kizárt a privilegizált tényállás, ha a sértett fellépésére az elkövető szolgáltatott okot- Méltányolható ok:

o elkövetőn kívüli, külső oko erkölcsileg méltányolható

- pl. jogos védelem időbeli túllépése (a szeszes italtól befolyásolt állapotban lévő vádlott cselekménye erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének minősíthető, ha a vádlott indulatát a volt felesége és annak gyermeke ellen a sértett által intézett, de már befejeződött jogtalan támadás váltotta ki)

Öngyilkosságban közreműködés (materiális)

168. § Aki mást öngyilkosságra rábír [felbujtó], vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt [bűnsegéd],ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Sui generis deliktum: olyan befejezett bcs. mely előkészületi jellegű cselekmény, és a Btk. az előkészületet ilyen néven külön nevesítve büntetni rendeli (egyes részesi, előkészületi magatartásokat a törvény önállóan büntet)

o Részesi: közreműködés öngyilkosságban (quasi sui gen. - maga az öngyilkosság nem bcs.) kiskorú rábírása bcs. elkövetésére (kiskorú veszélyeztetése, nagykorú által) üzletszerű kéjelgés: pl. bordélyház működéséhez anyagi eszközök szolgáltatása

o Előkészületi: Párviadalra való kihívás elfogadása (Csemegi-kódex) Hamis tanúzásra felhívás (rábírni törekszik – még nem bírta rá)

Magzatelhajtás (materiális sértő)

169. § (1) Aki más magzatát elhajtja [csak élő méhmagzat ellen követhető el], bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Minősített esetei: üzletszerűen a nő beleegyezése nélkül súlyos sérülést, életveszélyt okozva halált okoz (súlyosabb minősített eset) – gondatlan (vegyes bűnösség) – ha szándékos: emberölés

Page 106: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Saját magzat elhajtása, elhajtatása (nő): az a nő, aki magzatát elhajtja vagy elhajtatja, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

3. A testi sértési bűncselekmények és a vonatkozó kúriai jogértelmezés

Testi sértés (materiális sértő)

170. § (1) Aki más testi épségét vagy egészségét sérti,ha a sérülés vagy a betegség nyolc napon belül gyógyul, a könnyű testi sértés vétségét követi el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

csak magánindítványra büntethető

Minősített esetei: súlyos testi sértés: sérülés, betegség 8 napon túl gyógyul aljas indokból, célból: erkölcsileg elvetendő; pl. nemi erkölcs elleni bcs. ölési szándékkal; bosszú;

más bcs. leplezése védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen személlyel szemben:

o tizenkettedik életévét be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni maradandó fogyatékosságot okoz: testrész elvesztése, használhatatlanná válása, bénulás,

mozgáskorlátozottság, érzékszerv elvesztése, feltűnő torzulás súlyos egészségromlást okoz: tartós szellemi, fizikai károsodás különös kegyetlenséggel elkövetett: brutális, gátlástalan, emberi méltóság mély megalázásával:

sérülések száma, jellege, súlya életveszélyt, halált okozó testi sértés: eredmény bcs. (elhatárolás: Kúria 15. sz. Irányelv)

o Életveszély: Közvetlen: a sérülés létfontosságú szervet ér (vérveszteség) Közvetett: testüreg megnyílása (fertőzés, gyulladás lehetősége)

o Testi sértés vs. emberölési kísérlet: elkövető tudattartama alapján (még eshetőlegesen sem irányulhat ölésre)

Előkészület: vétség minősített esetek kiv.: életveszélyt, halált okozó testi sértés – mivel ha az is szándéka, akkor az emberölés

előkészülete

Gondatlan alakzat: vétség csak a súlyos testi sértés egyes minősített eseteket súlyosabban büntet (pl. maradandó fogyatékosságot okoz, életveszélyt

okoz)

Indoklás:- Testi sértés:

o Test bántalmazása (külső behatás, nyomokat visszaható sérülést okoz)o Egészségsértés (szubszidiárius jellegű; testi sérülés nem keletkezik, de a sértett

egészségsérelme bekövetkezik)- Gyógytartam: tényleges gyógytartam (elsődleges orvosi ellátás befejezéséig)- Ha a szándék nem terjed ki a testi sértésre (könnyű testi sértés – nincs gondatlan alakzata):

tettleges becsületsértés

Page 107: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

4. A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, a segítségnyújtás elmulasztása és a cserbenhagyás

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (materiális) – alapeset: GONDATLAN

171. § (1) Aki foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést

okoz,vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel

büntetendő.

Minősített esetei: vétségek (mert gondatlan alakzatok) maradandó fogyatékosságot okoz: testrész elvesztése, használhatatlanná válása, bénulás,

mozgáskorlátozottság, érzékszerv elvesztése, feltűnő torzulás súlyos egészségromlást okoz: tartós szellemi, fizikai károsodás tömegszerencsétlenséget okoz: olyan baleset, amelynek következtében legalább egy ember súlyos

testi sérülést, nagyobb számú – legalább kilenc – személy pedig sérülést (legalább könnyű testi sérülést) szenvedett

halált okoz kettőnél több ember halálát okozza halálos tömegszerencsétlenséget okoz: olyan baleset, amelynek következtében legalább egy

ember meghalt, és legalább kilenc más személy megsérült

Szándékos alakzat: minősített eset, bűntett ha a közvetlen veszélyt szándékosan idézte elő minősített esetek büntetési tételei is súlyosbodnak Minősített eredmény: eredményfelelősség

15. § Az eredményhez mint a bűncselekmény minősítő körülményéhez fűzött súlyosabb jogkövetkezmények akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében legalább gondatlanság terheli.

Veszélyeztetési bűncselekmények:- Materiális: jogi /elkövetési tárgy veszélyeztetése szükséges- Veszély: olyan helyzet, amikor fennáll a védett jogi tárgy sérelmének reális veszélye- Közvetlen veszély: amikor a veszély térben és időben realizálódik (meghatározott személyt vagy

személyeket fenyeget)- A sérelem bekövetkeztének objektív lehetőségét is büntetni rendeli a tv. (jogi tárgy kiemelt

védelme)- Önveszélyeztetés nem bcs.- Kísérlet: fogalmilag kizárt

Foglalkozás: gyűjtőfogalom (megélhetés biztosítása érdekében végzett munka) munkajogi, polgári jogi szabályok alapján végzett tevékenység is (pl. megbízás)1. Munkavédelmi, balesetelhárító szabályok2. Építkezéssel kapcsolatos műszaki, statikai szabályok3. Orvosi tevékenység szabályai4. Lőfegyver használat szabályai- KRESZ megszegése nem közúti baleset okozása

Lőfegyver használat: e § alkalmazásában foglalkozási szabályok a lőfegyver használatára és kezelésére vonatkozó szabályok is.

Page 108: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Segítségnyújtás elmulasztása (immateriális)

172. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Minősített esetei: bűntett sértett meghal (és életét a segítségnyújtás megmenthette volna) ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézte elő ha az elkövető segítségnyújtásra egyébként is köteles:

o pl. munkahelyen elsősegélynyújtásra kijelölt személy (SzCsM-EüM együttes rendelet)o kiv. KRESZ alapján – rájuk nem alkalmazható ez a minősített eset

- Ha az elkövető a vészhelyzetet vétlenül idézi elő: alapeset- 2/1999 BJE: ha a személysérüléssel járó vagy a sértett életét vagy testi épségét közvetlenül

fenyegető veszélyhelyzetet az elkövető vétlenül idézi elő, de nem nyújt tőle elvárható segítséget a rászorultnak, cselekménye a segítségnyújtás elmulasztásának alapeseteként és nem annak bűntetti alakzata szerint minősül.

- Tiszta mulasztásos bcs.: eredményre tekintet nélkül büntetendő mulasztás ( kísérlet fogalmilag kizárt)

- Közvetlen veszély: amikor a veszély térben és időben realizálódik (meghatározott személyt vagy személyeket fenyeget)

- cserbenhagyás súlyosabb alakzata

Cserbenhagyás (immateriális) – KÖZLEKEDÉSI BŰNCSELEKMÉNY

190. § Ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetőjea helyszínen nem áll meg, illetveonnan eltávozik,

mielőtt meggyőződnék arról, hogy valaki megsérült-e, avagy az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e,amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

- Szubszidiárius bcs.: „súlyosabb” (segítségnyújtás elmulasztása) – más bcs. esetén nem érvényesül

- Pl. közúti veszélyeztetéssel halmazatban ki lehet szabni- Elkövető:

o Tettesként: kizárólag a balesettel érintett jármű vezetője (baleset okozója vagy elszenvedője)

o Részes: gyalogos, utas- Tiszta mulasztásos deliktum

Segítségnyújtás elmulasztása CserbenhagyásSzemély elleni bűncselekmény Közlekedési bűncselekményImmateriális Immateriális SZÁNDÉKOS SZÁNDÉKOSVan olyan személy, aki sérült, vagy akinek élete, testi épsége közvetlen veszélyben van

Nincs olyan személy (nem győződött meg róla), aki sérült, vagy akinek élete, testi épsége közvetlen veszélyben van [ha mégis van, akkor: szubszidiaritás segítségnyújtás elmulasztása)

Vétség VétségAlapeset: 2 év Alapeset: 1 év

Page 109: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

A szabadság és az emberi méltóság elleni bűncselekmények

5. Kényszerítés, személyi szabadság megsértése, emberrablás

Kényszerítés (materiális sértő)

174. § Aki mást erőszakkal [személy ellen] vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg [szubszidiárius], bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- módja:o erőszako fenyegetés: 138. § súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a

megfenyegetettben komoly félelmet keltsen.- eredmény bcs.: jelentős érdeksérelem okozása (anyagi, személyi, családi, erkölcsi)- Szubszidiárius bűncselekmény:

o kisegítő tényállás (látszólagos halmazat) – csak akkor alkalmazható, ha az egy cselekménnyel megvalósított más bűncselekmény nem állapítható meg.

o „amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg”: pl. kényszerítés (rablás, személyi szabadság megsértése, emberrablás esetén eltűnik)

- példák:

o ügyvéd megfenyegeti a nyomozót (kényszervallatás vádjának kilátásba helyezésével), hogy a védence beismerő vallomást tartalmazó jegyzőkönyvét semmisítse meg és helyette egy hamisat készítsen

o orális szexre kényszerítés (sértett élete ellen irányuló, nem közvetlen fenyegetéssel)

Személyi szabadság megsértése (materiális)

175. § (1) Aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki emberkereskedelemmel [bcs.] összefüggésben megszerzett és a személyi szabadságától megfosztott sértett személyi szabadságának megfosztását fenntartja, és a sértettet munkavégzésre kényszeríti, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő [csicskatartás].

Minősített esetei: aljas indok, cél hivatalos eljárás színlelése: államhatalmi, államigazgatási szerv eljárásaként tűntetik fel sértett sanyargatásával megvalósított: testi, lelki szenvedés, gyötrelem okozása, kínzás jelentős érdeksérelmet okozva: anyagi, személyi, családi, erkölcsi 18. életévét be nem töltött személy sérelmére védekezésre képtelen személy sérelmére fegyveresen: lőfegyvert vagy robbanóanyagot tart magánál (akkor is, ha utánzat) felfegyverkezve: az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására

alkalmas eszközt tart magánál

- védett jogi tárgy: tartózkodási hely szabad megválasztásának joga- Megfosztás: pl. mozgásban, helyzetváltoztatásban való akadályozás, tartózkodási hely

megválasztásának korlátozása (lefogás, lekötözés, bezárás, megbilincselés)- Hivatalos személy elkövető: jogellenes fogva tartás bcs. valósul meg- Halmazat: pl. a sanyargatás testi sérülést, halált okoz

Page 110: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- pl. férj nem engedi ki a feleségét a lakásból; lakásba önként bemegy valaki, de nem engedik ki

Page 111: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Emberrablás (materiális)

175/A. § (1) Aki mást személyi szabadságátólerőszakkal, avagy azélet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel, illetvevédekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát kihasználvamegfoszt,és szabadon bocsátását követelés teljesítésétől teszi függővé, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- személyi szabadság megsértésének súlyosabb esete

Alapesetei: erőszakkal: komoly ellenállás leküzdésére irányuló fizikai kényszer (de nem feltétlenül

leküzdhetetlen erő) élet, testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel: vis absoluta (akaratot megtörő) védekezésre képtelen, akaratnyilvánításra képtelen állapotot kihasználva:

o a 12. életévét be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni

Minősített esetei: bűnszövetségben fegyveresen hivatalos személy ellen különösen súlyos hátrányt okozva (életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető) halált okozva (életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető) – vegyes bűnösség (!) szándékos emberölést is megvalósít (életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető)

o kizárt a halmazat az emberöléssel

Előkészület: bűntett

Önkéntes elállás: korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki az emberrablást - mielőtt abból súlyos következmény származott volna - önként abbahagyja.

Feljelentési kötelezettség: aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy emberrablás elkövetése készül, és erről az érintett személyt vagy a hatóságot, mihelyt teheti, nem tájékoztatja bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő feltétele: ha az emberrablást legalább megkísérelték.

Halmazat: sértettek számára tekintettel

Page 112: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

6. A magánlaksértés és a zaklatás; a rágalmazás és a becsületsértés

Magánlaksértés (materiális)

176. § (1) Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyreerőszakkal [dolog és személy ellen],fenyegetéssel,hivatalos eljárás színlelésével bemegy, vagy ott bent marad, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Alapesetei: erőszakkal fenyegetéssel hivatalos eljárás színlelésével

Kizárás: más megakadályozása, hogy a lakásába, egyéb helyiségébe bemenjen (vétség)

Minősített esetei: bűntett ott lakó akarata ellenére vagy megtévesztéssel bemegy, bent marad

o éjjelo fegyvereseno felfegyverkezveo csoportosan

erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével bemegy, bent marad(alapesetek minősített esettel kombinálása)

o éjjelo fegyvereseno felfegyverkezveo csoportosan

- Házi jog: nem valósulhat meg középületekben, közintézményekben- Jogellenesség feltétele, hogy az ott lakónak akarata ellenére cselekedjen az elkövető- EBH: a házi jog védelme a lakáshasználót is megilletheti a lakás tulajdonosával szemben- Magánindítványra üldözendő

Page 113: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Zaklatás (immateriális)

176/A. § (1) Aki abból a célból, hogy mástmegfélemlítsen, vagy másmagánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon,rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, ígykülönösen mással, annak akarata ellenére

telekommunikációs eszköz útján vagyszemélyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik,

ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Minősített esetei: félelemkeltési célzatú fenyegetés: vétség

o személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bcs. elkövetésével (pl. szexuális zaklatás)o félelemkeltés céljábólo más személyt, vagy hozzátartozóját (rá tekintettel)

hamis veszélyhelyzet keltése: vétségo annak a látszatának keltésére törekszik, hogy a sértett (vagy hozzátartozója) életét, testi

épségét, egészségét sértő, veszélyeztető esemény következik beo pl. fehér port tartalmazó boríték (ha liszt van benne)

házastárs zaklatása: bűntetto házastárs, volt házastárs, bejegyzett élettárs, élettárs sérelméreo nevelés, felügyelet, gondozás alatt álló személy sérelmére

- Zaklatási megnyilvánulási formák:o (munkahelyi) szexuális zaklatáso Etnikai, faji alapú zaklatáso Kifejezetten személyes indítékú zaklatás (sms, e-mail, posta, fenyegető üzenetek, gyakori

jelenlét az áldozat lakása, munkahelye stb. előtt)- Szubszidiárius bűncselekmény: ha „súlyosabb” bcs. nem valósul meg

(pl. magánlaksértés, testi sértés)- Büntetőjogi védelem korábbra hozatala: általános tapasztalat, hogy a zaklató magatartása egyre

fenyegetőbb, durvább lesz erőszakhoz vezethet- Magánindítványra üldözendő

Page 114: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Rágalmazás (immateriális)

179. § (1) Aki valakiről [természetes személy, jogi személy], más előtt,a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagyilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ,vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy

pénzbüntetéssel büntetendő.

Minősített esetei: aljas indok, cél nagy nyilvánosság előtt:

o tömeg előtto sajtó, tömegtájékoztatási eszköz, sokszorosítás, interneten való közzététel

jelentős érdeksérelmet okozva

- Magánindítványra üldözendő- Tény: múltbeli esemény, állapot VAGY jelenbeli személyes tapasztalás- Híresztelés: mások tapasztalatán alapuló tényállítás továbbadása

Becsületsértés (immateriális)

180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szembena) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,b) nagy nyilvánosság előtta becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést tettlegesen követi el.

- Becsület fogalmának elemei:o Társadalmi megbecsültség rágalmazáso Emberi méltóság: akkor is megilleti, ha az egész társadalommal szembefordult (jogi

személynek nincs) becsületsértés - Szubszidiárius: „relatív” – becsületsértés csak akkor állapítható meg, ha a tényállás alapján

rágalmazás nem valósul meg- Rágalmazás vs. becsületsértés:

o A rágalmazás csak tényállítással vagy erre közvetlenül utaló kifejezéssel, a becsületsértés egyéb sértő cselekménnyel is megvalósulhat

o A rágalmazásnak mindenképp más(ok) előtt kell megtörténnieo Szubszidiaritás: a rágalmazásnak nagyobb a veszélyessége a becsületsértéshez képest

- Tettlegesség: sértett testének célzatos érintése, bántalmazása, anélkül, hogy testi sértést eredményezne (pl. pofon, tockos)

- Magánindítványra üldözendő

Page 115: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

A valóság bizonyítása

Nem büntethető az elkövető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valónak bizonyul.RágalmazásBecsületsértésKegyeletsértés

A valóság bizonyításának akkor van helye, ha a tény állítását, híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta.

- ha indok nélkül mondta: akkor nem bizonyíthatja (nem mentheti ki magát)- bizonyítási teher: vádlott

Magánindítvány és kívánat Ezek a bűncselekmények magánindítványra büntethetők. Kegyeletsértés esetén a magánindítványt az elhalt hozzátartozója és örököse terjesztheti elő. A diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb személyes mentességet élvező személy

sérelmére elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés a sértett diplomáciai úton kijelentett kívánatára büntethető.

A szabadság és az emberi méltóság elleni egyéb bűncselekmények A lelkiismereti és vallásszabadság megsértése (immateriális) Közösség tagja elleni erőszak (immateriális) Az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának

megsértése (materiális) Emberkereskedelem (materiális) Magántitok megsértése (immateriális) Levéltitok megsértése (immateriális) Magántitok jogosulatlan megismerése (materiális) Kegyeletsértés (materiális)

Page 116: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

XIII. KÖZLEKEDÉSI BŰCSELEKMÉNYEK

7. A közúti veszélyeztetés és a közúti baleset okozása; járművezetés ittas vagy bódult állapotban és a járművezetés tiltott átengedése

Közlekedési bűncselekmények.:- Új koncepció (hatályos Btk.): külön fejezet (kikerül a közbiztonság elleni bcs-ek közül)- Jogi tárgy:

o Közlekedés biztonsága (elsődleges)o Élet, testi épség védelme, vagyonbiztonság (másodlagos)

- Halmazat:o Élet vagy testi épség sérelme: nem hoz létre alaki halmazatot o Több közlekedési ágazat megsértése: homogén alaki halmazat

(egy cselekmény több bcs-t valósít meg)- Speciális alanyi kör- Keretdiszpozíciós jelleg: KRESZ-re hivatkozik- Mellékbüntetés: járművezetéstől eltiltás- Legstabilabb Btk. fejezet: kevés módosítás- Dekriminalizáció: pl. szabálysértésnek minősül a nem gépi hajtású jármű (bicikli) ittas vezetése,

ha az nem okoz legalább súlyos testi sértést

Közúti veszélyeztetés (materiális veszélyeztető)

186. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével [KRESZ]más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Nincs gondatlansági alakzat (gondatlan alakzat: közúti baleset okozása 187.§ – de csak materiális sértés esetén)

- Nincs korlátlan enyhítés (vs. közlekedés biztonsága elleni bcs. – extraneus bcs.)- Különálló szabályozás indoka: gyakoribb elkövetés- Könnyű testi sértést okoz: alapeseten belül kell értékelni - Szándékosság: szándéka kiterjed…

o Közúti közlekedés szabályainak megszegéseo Élet, testi épség közvetlen veszélyeztetése (eshetőleges szándékkal)

- Elkövető: kizárólag, aki a közlekedési szabályok hatálya alatt áll (autóvezető) – speciális tettesség- Halmazat: intézkedő rendőr félre kell, hogy ugorjon (közúti veszélyeztetés, hivatalos személy

elleni erőszak) - Gázolás ölési szándékkal: közúti veszélyeztetés + emberölés bűnhalmazata

Minősített esetei: limitált veszélyeztetési szándék súlyos testi sértést okoz maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, tömegszerencsétlenséget okoz halált okoz kettőnél több ember halálát okozza, halálos tömegszerencsétlenséget okoz

- Limitált veszélyeztetési szándék (BK 123.) – vegyes bűnösségo az elkövetőnek a veszélyhelyzet előidézésén túlmenően - a minősített alakzatokba foglalt -

bármely káros eredményre kizárólag csak a gondatlansága terjedhet ki.o amennyiben az elkövetőnek a káros eredményre is kiterjed a szándéka, úgy materiális

sértő bűncselekmény valósul meg (pl. testi sértés, emberölés).

Page 117: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

o Ilyen esetekben az elkövetés motívumára, a megvalósítás módjára, eszközére is figyelemmel - általában - a testi sértés minősített eseteinek megállapítására kerül sor (aljas indok, különös kegyetlenség).

Közúti baleset okozása (materiális sértő)

187. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésévelmásnak vagy másoknak gondatlanságbólsúlyos testi sértést okoz, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Minősített esetei: maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, tömegszerencsétlenséget okoz halált okoz kettőnél több ember halálát okozza, halálos tömegszerencsétlenséget okoz

- Gondatlanság: felismeri, hogy a KRESZ szabályai mire kötelezik, de ezt elmulasztja, (könnyelműen) bízva abban, hogy magatartásának a közlekedésben résztvevőkre nem lesz káros hatása; vagy ezt a körülményt fel sem ismeri

- Ha szándékos: közúti veszélyeztetés (súlyosabban minősülő bcs.)- Ha gondatlan veszélyeztetés: szabálysértés- Elkövető: kizárólag, aki a közlekedési szabályok hatálya alatt áll (autóvezető) – speciális tettesség

(nem tartozik ide: gyalogos, utas)- Pl. eü alkalmassági vizsgálaton eltitkolja, hogy epilepsziás; sebességtúllépés; elsőbbségadási

kötelezettség stb.- Bizalmi elv: minden közlekedő joggal számíthat arra, hogy a közlekedés szabályait mindenki más

is megtartja- LB 6./1998:

o közlekedési balesetek 50% oka a sebességtúllépés; elsőbbségadási kötelezettség elmulasztása

o baleset: elsőbbségadásra kötelezett vs. gyorshajtó kettős felelősség vizsgálat: mindkettő felelősségét meg kell állapítani főszabály #1: az elsőbbségadásra kötelezett felelősséggel tartozik kivétel: nem észlelhette; vagy megtévesztette (bírói gyak.: 50% sebességtúllépéstől

vizsgálható a megtévesztő jelleg) főszabály #2: az elsőbbségre jogosult is felelősséggel tartozik a balesetért

(sebességtúllépés esetén) kivétel: a baleset anélkül is bekövetkezett volna

Közúti veszélyeztetés és közúti baleset okozása elhatárolása:

Közúti veszélyeztetés Közúti baleset okozásaMateriális veszélyeztető Materiális sértőKözvetlen veszély okozása Legalább súlyos testi sértés okozásaSZÁNDÉKOS GONDATLANBűntett VétségAlapeset: 3 év Alapeset: 1 év

Page 118: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Járművezetés ittas vagy bódult állapotban (immateriális)

188. § (1) Akiszeszes italtól befolyásolt állapotban vagya vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt

vasúti vagy légi járművet, valamintgépi meghajtású vízi járművet vagy úszó munkagépet, avagyközúton gépi meghajtású járművet vezet,vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Minősített esetei: súlyos testi sértést okoz maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, tömegszerencsétlenséget okoz halált okoz kettőnél több ember halálát okozza, halálos tömegszerencsétlenséget okoz

Nem gépi meghajtású vízi, közúti jármű vezetése ittas vagy bódult állapotban: Aki szeszes italtól befolyásolt állapotban vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szer

befolyása alatt nem gépi meghajtású vízi jármű vagy úszó munkagép avagy közúton nem gépi meghajtású jármű vezetésével a (2) bekezdésben meghatározott következményt idézi elő, az ott tett megkülönböztetés szerint büntetendő.

csak akkor bcs. ha minősített esetet valósít meg (!)

- Ittas, bódult állapot: kóros elmeállapot DE a büntetőjog nem tekinti beszámítási képességet kizáró tényezőnek (HA az elkövető önhibájából került bele)

- Befejezett bcs.: a jármű mozgásba hozatalával- Alkoholfogyasztás:

o Puszta ténye nem egyenlő a szeszes italtól befolyásolt állapottalo Véralkohol koncentráció fokától függően:

0-0,3 ezrelék: negatív 0,31-0,5 ezrelék: ivott, de alkoholosan nem befolyásolt (SZABÁLYSÉRTÉS) 0-51 ezrelék felett: alkoholosan befolyásolt (BŰNCSELEKMÉNY)

Fokozatai: igen enyhe – enyhe – közepes – súlyos – igen súlyos- Vezetési képességre hátrányosan ható szerek: kábítószer, pszichotrop anyagok, gyógyszerek- Befolyásoltság megállapítása: orvos-szakértői vélemény alapján (vérvétel)- Szándékosság: az elkövető tudatának át kell fognia, hogy ilyen befolyásolt állapotban van és ez

jogellenes és ezek ellenére kell vállalkoznia a jármű vezetésére- Minősített esetek: csak akkor állapítható meg, ha az ittas járművezetés okozta a súlyos sérülést

vagy halált (nem pedig pl. fékhiba)- Post alkoholos állapot (másnaposság): ha vezetési képességére kihat szeszes italtól

befolyásolt állapotnak kell tekinteni (függetlenül a véralkohol szinttől) bcs.

Page 119: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Járművezetés tiltott átengedése (immateriális)

189. § (1) Akivasúti vagy légi jármű, valamintgépi meghajtású vízi jármű vagy úszó munkagép avagyközúton gépi meghajtású jármű vezetésétszeszes italtól befolyásolt állapotban levő vagy a vezetésre egyéb okból alkalmatlan személynek engedi át, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

- sui generis bűnsegédi bcs.

Minősített esetei: maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, tömegszerencsétlenséget okoz halált okoz kettőnél több ember halálát okozza, halálos tömegszerencsétlenséget okoz

- DE ha (minősített eredmény esetén) az elkövető (átengedett sofőr) szándékos bűncselekményt követ el, azért nem felel az átengedő

Értelmező rendelkezések

191. § (1) A közúton elkövetett bűncselekményekre megállapított rendelkezéseket kell alkalmazni akkor is, ha a közúti járművezetésre vonatkozó szabályok megszegése nem közúton okoz sérülést vagy halált.

- Út fogalma (KRESZ): o Közút (gyalogosok és közúti járművek forgalmára szolgáló terület)o Magánút

- Főszabály: közlekedési bűncselekmény magánúton nem bcs.- Kivétel: eredménye sérülés (súlyos testi sértés) vagy halál- Szabálysértés: magánútra is vonatkozik (pl. ittas vezetés bcs. helyett, szabálysértés)

(2) A 185-187. §-ok alkalmazásában nem tekinthetők közlekedési szabályoknak a gyalogosokra és az utasokra vonatkozó rendelkezések.

- Gyalogosokra és utasokra nem vonatkozik: ezeknél speciális tettesség vano Vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetéseo Közúti veszélyeztetéso Közúti baleset okozása

- Ha gyalogos vagy utas okozza a balesetet személy elleni bűncselekmény jön létre (pl. testi sértés)

Egyéb közlekedési bűncselekmények:- Közlekedés biztonsága elleni bcs. (extraneus bcs.)- Vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése (materiális veszélyeztető)- Cserbenhagyás

Page 120: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

XIV. A HÁZASSÁG, CSALÁD, IFJÚSÁG, NEMI ERKÖLCS ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK

A házasság, a család és az ifjúság elleni bűncselekmények

8. Kiskorúak büntetőjogi védelmét szolgáló tényállások, különös tekintettel a kiskorú veszélyeztetésére; tartás elmulasztása

Kiskorú veszélyeztetése (materiális veszélyeztető)

195. § (1) A kiskorúnevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy,aki e feladatából folyó

kötelességét súlyosan megszegi, és ezzela kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Súlyos kötelesség szegés: ha az arra utal, hogy az elkövető az általános társadalmi felfogás szerinti minimális elvárhatóság követelményeinek sem tesz eleget (pl. nem ad neki enni, nem mosdatja)

- Nincs anyagi halmazat (ha többször veszélyezteti több bcs-t valósít meg)- Nincs folytatólagosság (mivel a bcs-t tipikusan folytatólagosan lehet csak elkövetni)- Gondozásra köteles személynek kell tekinteni:

o a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársáto a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy

lakásban él- Szülők megromlott házassága: önmagában nem minősül bcs-nek (nem veszélyezteti a kiskorút)

Szubszidiárius sui generis felbujtás: Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg alanya: nagykorú személy kiskorút

o bűncselekmény elkövetésére o szabálysértés elkövetésére o züllött életmód folytatására

rábír , vagy rábírni törekszik.- Elkövető: nem a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy

Minősített esete: ha a kiskorúval kényszermunkát végeztet- Elkövető: nem a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy (!)

Kapcsolattartás akadályozása: vétség bírósági, hatósági határozat alapján nála elhelyezett kiskorú és a kiskorúval kapcsolattartásra

jogosult személy közötti kapcsolat kialakítását vagy fenntartását akadályozza feltétele: a kapcsolattartás kikényszerítése érdekében alkalmazott bírság kiszabását követően- Pl. anyánál helyezték el, és az anya megakadályozza, hogy az apa láthassa a gyermeket- Büntethetőség feltétele: a kapcsolattartást korábban már bírság alkalmazásával próbálták

kikényszeríteni

Page 121: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Tartás elmulasztása (immateriális)

196. § (1) Aki jogszabályon alapuló és végrehajtható hatósági határozatban előírt tartási kötelezettségétönhibájából nem teljesíti, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Tartás: jogszabályban előírt (kizárólag családjogi szabályok)o Gyermektartás (külön élő szülő)o Rokonok eltartása (ha magát eltartani nem tudja)o Közös háztartás költségei (ha szükséges, akkor a különvagyonból)

- Szerződéses tartás (Ptk.. életjáradék, tartás): büntetőjogi felelősség nem állapítható meg( gondozás elmulasztása bcs. – amit nem is lehet kiskorú sérelmére elkövetni, mert az kiskorú veszélyeztetése lenne)

- Önhiba:o ha a mulasztás, vagy annak oka az elkövetőnek felróhatóo kizárt az önhiba:

kötelezett megbetegszik előzetes letartóztatásba kerül, börtönbe kerül (szabadságvesztés végrehajtása) munkanélküli járadéka a mindenkor minimálbérnél alacsonyabb

- A bcs. megvalósul akkor is, ha a passzív alany nem szenved hátrányt (mert az állam a tartást megelőlegezi) – immateriális

- Tartás elmulasztása vs. testi sértés (emberölés): elkövető tudattartama (szándéka) alapján – ha arra akár eshetőlegesen is kiterjed, akkor testi sértést, emberölést kell megállapítani

- nem büntethető: kötelezettségének az első fokú ítélet meghozataláig eleget tesz

Minősített eset: bűntett a jogosultat súlyos nélkülözésnek teszi ki: a létminimum szintjén sincs biztosítva számára az

étkezés, tisztálkodás, ruházkodás, szállás lehetősége korlátlan enyhítés: kötelezettségének az első fokú ítélet meghozataláig eleget tesz

Page 122: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Családi állás megváltoztatása (immateriális)

193. § (1) Aki más családi állását megváltoztatja, így különösen gyermeket kicserél, vagy más családba csempész, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Passzív alany: bárki (de a felnőtt nagyon ritka)- Családi állás megváltoztatása:

o Megszünteti az eredeti családi állásból fakadó jogok, kötelezettségek teljesítését, érvényesíthetőségét

o Esetlegesen új jogokkal, kötelezettségekkel ruházza fel a passzív alanyt- Speciális esetei:

o Élő gyermek kicserélése halott gyermekreo Családi állástól való megfosztás (pl. gyermek kitétel, elhagyása úgy, hogy személyi

azonossága nem állapítható meg)

Minősített esetei: speciális alany gyógy- vagy nevelőintézet alkalmazottja, foglalkozása körében (gondatlan alakzatért is felel) 18. életévét be nem töltött személy nevelésére, felügyeletérére, gondozására köteles személy

Kiskorú elhelyezésének megváltoztatása (immateriális)

194. § Aki végrehajtható hatósági határozat alapján elhelyezett kiskorútattól, akinél a hatóság elhelyezte,annak beleegyezése nélkül,az elhelyezés tartós megváltoztatása céljából

elvisz, avagya kiskorút rejtve vagy titokban tartja,

vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Kiskorú: 18. év alatt (kiv.: házasságot kötött)- Célzatos: elhelyezés tartós megváltoztatása

Page 123: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

A nemi erkölcs elleni bűncselekmények

9. Az erőszakos közösülés. A természet elleni fajtalanság és a természet elleni erőszakos fajtalanság megítélése az Alkotmánybíróság határozata tükrében

Erőszakos közösülés (materiális sértő)

197. § (1) Aki másterőszakkal, avagyaz élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel

közösülésre kényszerít, vagymás védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát közösülésre használja fel,bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Alapesetei: erőszak közvetlen fenyegetés (élet, testi épség ellen) védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen állapot kihasználása

o a 12. életévét be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni csak magánindítványra büntethető (kiv. ha ezzel összefüggésben nem magánindítványra

büntetendő bűncselekményt is elkövetnek)

Minősített esetei: speciális sértett:

o 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére (csak az 1-2. alapesetben)o elkövető nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll

több elkövető: azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen közösülnek 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére – kombinált minősített esetek

o elkövető nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt állo több elkövető: azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen közösülnek

- Jogi tárgy: nemi szabadság- Befejezett közösülés: amikor a férfi közösülési szándékkal hímvesszőjét a női nemi szervhez

érinti (vagy fordítva)- Közösülésre kényszerítés: akkor is megvalósul, ha mással való közösülésre kényszerít- Erőszak: komoly ellenállás leküzdésére irányuló fizikai kényszer (de nem feltétlenül

leküzdhetetlen erő)- Fenyegetés: 138. § súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a

megfenyegetettben komoly félelmet keltsen.- Elkövető: korábban csak eltérő nemű személy lehetett- közvádas (!)

Page 124: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Természet elleni fajtalanság (buziskodás, fiatalkorúval)

199. § Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki ennél fiatalabb, azonos nemű személlyel fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.- Megsemmisítette a 37/2002. (IX. 4.) AB határozat. Hatálytalan 2002. szeptember 4-től.

Az Alkotmánybíróság határozatában többek között leszögezte, hogy az önkéntes beleegyezésen alapuló homoszexuális cselekmények büntetendővé nyilvánítása az állam beavatkozása a magánélet, ill. az abban foglalt szexuális élet tiszteletben tartásához való jogba. Az állami beavatkozás a magánélet legintimebb aspektusát, az emberi személyiség lényegi megnyilvánulását érinti, ezért az állam csak különösen komoly okokból élhet vele.A büntetőtörvénnyel történő megkülönböztetésnek kellő súlyú alkotmányos indokon kell alapulnia. A jelen ügyben az AB ilyen indokot nem állapított meg. Az Alkotmány 67. § (1) bekezdéséből következő állami kötelezettség sem elegendő súlyú alkotmányos indok arra, hogy a gyermekek egészséges szexuális érését a felnőttek befolyásától büntetőjogilag védő szabályok a védett kort különbözően határozzák meg csupán attól függően, hogy a szexuális kapcsolat azonos vagy különböző nemű személyek között létesül. Természet elleni erőszakos fajtalanság (erőszakos buziskodás)

200. § (1) Aki azonos nemű személyt erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel fajtalanságra vagy ennek eltűrésére kényszerít, vagy védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát használja fel fajtalanságra, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.- Megsemmisítette a 37/2002. (IX. 4.) AB határozat. Hatálytalan 2002. szeptember 4-től.

Fontos kiemelni, hogy az AB álláspontja szerint a Btk. 200. §-a – a Btk. 198. §-ával összefüggésben [szemérem elleni erőszak] – az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésébe ütközik [diszkrimináció tilalma], ezért azt megsemmisítette. Mivel nem magát a bcs. meghatározását, hanem a Btk. 198. §-ától való külön-tartását tekintette alkotmányellenesnek, a megsemmisítés csupán a büntetendő magatartások külön törvényhelyben történő meghatározását érinti, azonban nem érinti e magatartások büntetendőségét a Btk. 198. §-a alapján.

BH2007. 75. Az Alkotmánybíróság a - korábban természet elleni erőszakos fajtalanságként értékelt - magatartások miatti büntetőjogi felelősséget nem szüntette meg, e cselekmények szemérem elleni erőszak bűntetteként büntetendők.

Magánindítvány

209. § A 197. § (1) bekezdésében, a 198. § (1) bekezdésében, valamint a 201. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott bűncselekmények csak magánindítványra büntethetők,.

- Sértett kíméletében: fontosabb, mint az államérdeko Erőszakos közösülés alapeseteo Szemérem elleni erőszak (fajtalankodás) alapeseteo Megrontás (közösülés, fajtalankodás, rábírni törekvés elkövetővel közösülésre,

fajtalankodásra)

Page 125: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

10. Szemérem elleni erőszak, megrontás és vérfertőzés

Szemérem elleni erőszak (materiális veszélyeztető) – fajtalankodás

198. § (1) Aki másterőszakkal, avagyaz élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel

fajtalanságra, vagy ennek eltűrésére kényszerít, vagymásnak a védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát fajtalanságra használja fel,bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Alapesetei: erőszak közvetlen fenyegetés (élet, testi épség ellen) védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen állapot kihasználása

o a 12. életévét be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni csak magánindítványra büntethető (kiv. ha ezzel összefüggésben nem magánindítványra

büntetendő bűncselekményt is elkövetnek)

Minősített esetei: speciális sértett:

o 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére (csak az 1-2. alapesetben)o elkövető nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll

több elkövető: azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen fajtalankodtak 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére – kombinált minősített esetek

o elkövető nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt állo több elkövető: azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen fajtalankodtak

Fajtalanság:- a közösülés kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy

felkeltésére vagy kielégítésére szolgál (pl. orális szex)- közösülési szándék hiánya (erőszakos közösülés vs. szemérem elleni erőszak)- Nemi vágy kielégítése célja: vs. becsületsértés (pl. közterületi vizelés közben meglátják)

o Passzív alany nemi vágyát akarja felkeltenio Saját nemi vágyát akarja felkeltenio 3. személy nemi vágyát akarja felkelteni

- Befejezett fajtalankodás: a passzív alany testének közvetlen, fizikai érintése (a nemi szervvel) - Szemérem elleni erőszak vs. szeméremsértés: nem ér hozzá a nemi szerv (pl. önkielégítés)- Szemérem elleni erőszak vs. kiskorú veszélyeztetése: pl. apa lányát csókolgatja, mellét tapizza - Konszumpció (látszólagos anyagi halmazat): azonos sértett sérelmére az erőszakos közösülés és a

szemérem elleni erőszak bűnhalmazatban nem állapítható meg- régebben: buziskodás

Szeméremsértés

208. § Aki magát nemi vágyának kielégítése végett más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

- Lemeztelenített nemi szerv mutogatása - Szándékosság: elegendő, ha azt átfogja tudata, hogy más személy is jelen lehet és láthatja nemi

szervét (akkor is megvalósul a bcs., ha azt a jelen levő személy ténylegesen nem érzékeli)- Nemi vágy kielégítése célja: vs. becsületsértés (pl. közterületi vizelés közben meglátják)

Page 126: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Megrontás (materiális sértő)

Alapesetei: bűntett közösülés 14. év alatti személlyel fajtalankodás 14. év alatti személlyel (csak nagykorú elkövető) csak magánindítványra büntethetők

Minősített esetei: speciális sértett:

o elkövető hozzátartozójao elkövető nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll

Sui geneneris részesi (felbujtó), előkészületi alakzatok: 14. év alattit törekszik rábírni, hogy vele közösüljön, fajtalankodjon (csak magánindítványra) 14. év alattit törekszik rábírni, hogy mással közösüljön, fajtalankodjon (közvádas) 14. év alattit rábír arra, hogy mással közösüljön, fajtalankodjon (csak nagykorú elkövető) Minősített esetei:

o speciális sértett: elkövető hozzátartozója elkövető nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll

alapeset – közösülés

alapeset – fajtalankodás

sui generis törekszik (vele)

sui generis törekszik (mással)

sui generis befejezett (mással)

szexpartner elkövető elkövető elkövető más személy más személyelkövető: 0-18 bűntett - - - bűntettelkövető: 18+ bűntett bűntett bűntett bűntett bűntettindítvány magánindítv. magánindítv. magánindítv. közvádas közvádas

- Szándékos: tudja, hogy 14. életévet nem töltötte be- Rábírni törekvés: sui generis felbujtói magatartás- Ha haszonszerzés céljából vagy üzletszerűen: kerítés (207. §)

202/A. § Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

gyermekprostitúció fokozottabb üldözése (EU jogharmonizációs tényállás)

Vérfertőzés (materiális sértő)

Esetei: egyenes ági rokonok közösülése, fajtalankodása (bűntett)

o nem büntethető: 18. év alatti leszármazó testvérek közösülése (vétség) – fajtalankodást nem kriminalizálja

- Találkozó bcs.: önálló tettesként felelnek (nem társtettesként)- Jogi tárgya: egészséges utódláshoz, rokoni viszonyok tisztaságához fűződő érdek- Testvér: féltestvérek is elkövethetik- Szándékos: tudja, hogy rokona (ténybeli tévedés vétlenség; nem büntethető)- közvádas bcs. (!)

Page 127: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

11. A prostitúcióhoz kapcsolódó bűncselekmények (üzletszerű kéjelgés elősegítése, kitartottság, kerítés)

Szabálysértési alakzatok Tiltott kéjelgés:

o szexuális szolgáltatással összefüggő korlátozás megszegése (önkormányzati rendelet)o türelmi övezeten belül: meghatározott feltételek mellett szabad a prostitúció o türelmi övezeten kívül: tilos a prostitúcióo büntetés: elzárás, pénzbírságo minősített esetei:

zaklató jellegű nem rendelkezik orvosi igazolással (külön jogszabály írja elő)

o eljáró hatóság: bíróság (!) Szexuális szolgáltatásra való felhívás tilalma:

o türelmi övezeten kívül (azaz a védett övezetben)o prostitúció elfogadása (pénzt ajánl fel a prostinak, vagy a prosti ajánlatát elfogadja)o büntetés: pénzbírságo eljáró hatóság: rendőrség

A szexuális szolgáltatás felkínálásának, hirdetésének tilalma:o szexuális szolgáltatás felkínálása (írásban, kép, hang, más berendezés útján)o büntetés: pénzbírságo eljáró hatóság: rendőrség

Üzletszerű kéjelgés elősegítése (immateriális)

Üzletszerű kéjelgés: aki rendszeres haszonszerzésre törekedve közösül vagy fajtalankodik

Alapesete: sui generis részesi alakzatok (bűntett) bűnsegéd: épület, egyéb hely rendelkezésre bocsátása, üzletszerű kéjelgés céljára felbujtó: aki mást üzletszerű kéjelgésre rábír (strici)

Minősített esetei: sui generis bűnsegédi alakzatok bordélyház fenntartása, vezetése, működéséhez anyag szolgáltatása ha a bordélyházban kiskorú folytat üzletszerű kéjelgést (súlyosabb minősített eset)

- Épület: zárt helyiséget magában foglaló építmény (lakás, nyaraló, üzlet, klub)- Egyéb hely: nem épület (park, kert)- Bordély:

o vállalkozás, amiben a vállalkozó által fizetett prostituáltak anyagi ellenszolgáltatás fejében nyújtanak szexuális szolgáltatásokat

o a prostituáltaknak adott ellenszolgáltatás a vállalkozót illeti.

Page 128: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Kitartottság (immateriális)

206. § Aki üzletszerű kéjelgést folytató személlyelegészben vagy részben kitartatja magát,bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Mellékbüntetés: kitiltás

- Strici: természetes egység (nem bűnhalmazat, ha több lotyóval tartatja ki magát)- Kitartás: tartalmilag eltartást jelent (ebből él)- Nem elkövető: akit a prostituált törvény erejénél fogva amúgy is köteles eltartani

(pl. a prostituált gyermeke)- Folyamatos jelleg: folytatólagos elkövetés nem állapítható meg

Kerítés (immateriális)

207. § (1) Aki haszonszerzés céljából valakit közösülésre vagy fajtalanságra másnak megszerez,bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Minősített esetei: üzletszerű kerítés speciális sértett:

o elkövető hozzátartozójao elkövető nevelése, felügyelete, gondozása alatt állo kiskorú

megtévesztéssel, erőszakkal, közvetlen fenyegetéssel (élet, testi épség ellen) elkövetett kerítés

Sui generis előkészületi kerítés: aki üzletszerű kerítés elkövetésében megállapodik (bűntett)

- Befejezett kerítés: a nemi cselekmény közvetlen lehetőségének megteremtésével- Üzletszerű: üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű

bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik

Page 129: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

XV. ÁLLAMIGAZGATÁS, IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS, KÖZÉLET TISZTASÁGA ELLENI BCS.

Hivatali bűncselekmények

12. Hivatali visszaélés, bántalmazás hivatalos eljárásban, kényszervallatás, jogosulatlan titkos információgyűjtés, jogellenes fogvatartás

Közös ismérvek:- Speciális alany: hivatalos személy

o országgyűlési képviselőo köztársasági elnöko miniszterelnök,o miniszter, államtitkár, közigazgatási és helyettes államtitkáro alkotmánybíró, bíró, ügyész, választottbíróo országgyűlési biztoso helyi önkormányzati testületek tagjao közjegyzőo önálló bírósági végrehajtóo meghatározott szervnél szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a szerv

rendeltetésszerű működéséhez tartozik: alkotmánybíróság, bíróság, ügyészség államigazgatási szerv (pl. KSH, NAV, közigazgatási hivatal) önkormányzati igazgatási szerv Állami Számvevőszék, Köztársaság Elnökének Hivatala, Országgyűlés Hivatala

o pártfogó felügyelőo jogszabály alapján közhatalmi, államigazgatási feladatokkal megbízott szervnél, testületnél az

a személy, aki közhatalmi, államigazgatási feladatot lát el- Bűntett (max. 3/5 évig)

Hivatali visszaélés:

225. § Az a hivatalos személy, akiazért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen,hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél,bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Speciális alany: hivatalos személy- Célzat: de immateriális, nem kell az eredménynek bekövetkeznie

o Jogtalan hátrány okozása (másnál)o Jogtalan előny szerzése (tettesnél vagy másnál)

- Elkövetési magatartás:o Hivatali kötelesség megszegéseo Hatáskör túllépése (hatáskörén túl, felhatalmazás nélkül)o Hivatali helyzettel való visszaélés

Page 130: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Bántalmazás hivatalos eljárásban:

226. § (1) Az a hivatalos személy, akihivatalos eljárása soránmást tettleg bántalmaz,bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el,vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Speciális alany: hivatalos személy- Elkövetési mód: hivatalos eljárás során

o Csak, ha jogszerűtlen (vs. pl. kényszerítőeszközök, megbilincselés)- Elkövetési magatartás: tettleges bántalmazás

o testre irányuló közvetlen, tudatos, fizikai ráhatás (pl. pofon, fellökés)o az elkövető célja a sértett becsületének csorbítása, nem testi sértés megvalósítása

Kényszervallatás:

227. § (1) Az a hivatalos személy, akiannak érdekében, hogy más vallomást vagy nyilatkozatot tegyen, illetőleg ne tegyen,erőszakot, fenyegetést, vagy más hasonló módszert alkalmaz,bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.(2) Aki kényszervallatásra irányuló előkészületet követ el,vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Speciális alany: hivatalos személyo Ha jogosult az adott eljárásban vallomás vagy nyilatkozattételre felhívni (kihallgatási jog)

- Célzatos:o más vallomást vagy nyilatkozatot tegyen, ne tegyen

(az irreleváns, hogy tartalma valós, vagy hamis)o de immateriális, nem kell az eredménynek bekövetkeznie

- Elkövetési magatartás:o Erőszak:

aktív, fizikai erőkifejtés, amely közvetlen-közvetett ráhatást jelent a testre személy elleni és dolog elleni erőszakkal (pl.: rendőr lelöki a terhelt telefonját) is

megvalósulhat. Akaratot hajlító – akaratot megtörő

o Fenyegetés: súlyos hátrány kilátásba helyezése amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen a kilátásba helyezett hátránynak valóságosnak és közvetlennek kell lennie

o Más hasonló módszer- Nem bűncselekmény: jogilag megengedett kényszer (pl. motozás, őrizetbe vétel –

kényszerintézkedések)

Page 131: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Jogosulatlan titkos információgyűjtés:

227/A. § (1) Az a hivatalos személy, akibíró vagy az igazságügyért felelős miniszter engedélyéhez kötött titkos információgyűjtést,illetőleg a büntetőeljárás során bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzéstengedély nélkül végez, vagy az engedély kereteit túllépi,bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, akibíró vagy az igazságügyért felelős miniszter engedélyéhez kötött titkos információgyűjtést,illetőleg a büntetőeljárás során bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzést elrendel vagy engedélyez,anélkül, hogy erre jogosult lenne.

- Speciális alany: hivatalos személy- Elkövetési magatartás:

o Engedély nélkül, vagy az annak kereteit túllépve végzett Titkos információgyűjtés (bírói, miniszteri engedély)

külön tv. szabályozza (nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló tv, rendőrségi tv) célja: felderítési, bűnüldözési célból nyomozati szakasz előtt pl. lakás titkos átkutatása, lakásban történtek titkos rögzítése, levelek

felbontása, telefon lehallgatása Titkos adatszerzés (bírói engedély)

Be. szabályozza nyomozati szakaszban, vagy később

o Engedélyhez kötött titkos információszerzés, adatszerzés elrendelése, engedélyezése

Minősített eset Büntetés- Eredmény: jelentős érdeksérelem okozása

(jelentős anyagi, egzisztenciális, erkölcsi hátrány okozása)2-8 év

Page 132: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Jogellenes fogvatartás:

228. § (1) Az a hivatalos személy, akieljárása során mást személyi szabadságától jogellenesen megfoszt,bűntettet követ el és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

228/B. § E cím rendelkezéseit a külföldi állam igazságszolgáltatási vagy bűnüldözési feladatot ellátó hatóságának a külön törvény alapján a Magyarország területén eljáró tagjára is megfelelően kell alkalmazni.

- Speciális alany: hivatalos személyo Ha jogosult az adott eljárásban a személyi szabadság elvonására (kihallgatási jog)

- Elkövetési magatartás: személyi szabadság jogellenes elvonása (pl. elfogás, őrizetbe vétel, előzetes letart.)

o Jogellenes: anyagi jogszabályt sért eljárási szabályt sért

Minősített eset Büntetés- Aljas indok vagy cél (erkölcsi szempontokat figyelembe véve)- Sértett sanyargatásao sértett teste vagy tudata ellen irányulóo olyan hatás kiváltásao ami a jogellenes fogva tartással szükségszerűen együtt járó

fizikai és pszichikai szenvedés rendes mértékét meghaladja- Súlyos következményt okozva

(jelentős anyagi, egzisztenciális, erkölcsi hátrány okozása)

2-8 év

Page 133: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Hivatalos személy elleni bűncselekmények

13. A hivatalos személy elleni erőszak és a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

Hivatalos személy elleni erőszak:

229. § (1) Aki a hivatalos személyt vagy a külföldi hivatalos személytjogszerű eljárásábanerőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagyeljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza,bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Passzív alany: jogszerű eljárása során (amiről az elkövető is tudomást szerzett)o Hivatalos személyo Külföldi hivatalos személyo (akkor is, ha a bcs. elkövetésekor már nem hivatalos személy)

- korábbi eljárása miatt- de csak ha bántalmazzák (!!!)

- Elkövetési magatartás:o Akadályozás: erőszakkal, fenyegetéssel (csak személy elleni)o Intézkedésre kényszerítés: erőszakkal, fenyegetéssel (olyan jogilag értékelhető tevékenység

kifejtése, amire hatáskörénél fogva jogosult lenne)o Bántalmazás (test erőszakos, durva érintése)

- Elkövetési mód: jogszerű eljárásban, jogszerű eljárás során- Immateriális bcs.: eredmény bekövetkezése nem szükséges

Minősített esetei Büntetés intézkedést végrehajtó rendőr, pénzügyőrtanár sérelmére

Alapeset 0-3 év 1-5 év- Csoportosan (min. 3 résztvevő)- Felfegyverkezve (élet kioltására alkalmas eszköz)

0-5 év 2-8 év

- Csoport szervezője, vezetőjeo Szervező: nem létező csoport létrehozójao Vezető: csoport tevékenységét irányító

személy- Fegyveresen

2-8 év 5-10 év

Előkészület: hivatalos személy elleni erőszakra előkészület (vétség) – ha egyedül tervezi (!)

Sui generis csoportos előkészületi bcs: vétség részvétel hivatalos személy elleni erőszak elkövetésére irányuló csoportban (vétség) csoport szervezője, vezetője: bűntett nem büntethető: a csoport résztvevője, ha a csoportot önként vagy a hatóság felhívására elhagyja

Page 134: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak:

230. § A 229. § rendelkezései szerint büntetendő, aki az ott meghatározott cselekményt közfeladatot ellátó személy ellen követi el.

- Passzív alany: közfeladatot ellátó személy (és ezzel az elkövető tisztában van !!!)o Feladatait jogszabály alapján látja el (de eljárása nem hivatalos eljárás)o Pl. postás, buszvezető, taxis, katona, polgári védelmet teljesítő személy, mentős, egészségügyi

dolgozó, védőügyvéd, jogi képviselő, szakértő (bírósági vagy más hatósági eljárásban), pedagógus, tanár, tűzoltó, polgárőr, lelkész, gyám, nevelőszülő, erdész, villanyóra, vízóra, gázóra leolvasó

- tanár, pedagógus, nevelő speciális védelme: 2012. jan. 1-tőlo súlyosabb büntetési tételeko mint az intézkedő rendőr, pénzügyőr sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak

Hivatalos személy támogatója elleni erőszak a 229. § szabályait kell alkalmazni a hivatalos, vagy közfeladatot ellátó személy támogatására, védelmére kelt személy esetén is

Page 135: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények

14. A hamis vád és a hatóság félrevezetése; hatósági eljárás akadályozása

Hamis vád:

233. § (1) Akia) a hatóság előtt mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol,b) más ellen bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására,bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Elkövetési magatartás

Módja Mivel Hol(kinek hozza a tudomására)

Büntetés

Hamisan vádolás

konkrétan //vélemény közlése nem

Bűncselekmény elkövetése

Szabálysértés elkövetése

Fegyelmi vétség elkövetése

Hatóság

Nyomozó hatóság, ügyész, BíróságFegyelmi jogkör gyakorlója

Bűntett (3 év)

Vétség (1 év)

Bizonyíték koholása

bizonyítási eszközre;pl. nyomok keletkeztetése, átalakítása

Bűncselekményre vonatkozó

Szabálysértésre vonatkozó

Fegyelmi vétségre vonatkozó

Hatóság

Nyomozó hatóság, ügyész, BíróságFegyelmi jogkör gyakorlója

Bűntett (3 év)

Vétség (1 év)

- Koholt bizonyíték: o az ügy szempontjából lényeges tényeket vagy a történeti tényállást úgy befolyásolja, hogy a

bíróság hamis vagy torzított feltevésből indulhatna kio szándékosan hamis tárgyi bizonyítási eszközt készítéseo már létező tárgyi bizonyítási eszköz megváltoztatásao a koholmánynak a hatóság tudomására kell jutnia

- Halmazat: pl. közokirat hamisítás (ha más, létező személynek adja ki magát az eljárás során)

Minősített eset Büntetés- Ha a hamis vád alapján büntetőeljárás indul 0-5 év- Ha a hamis vád alapján a vádlottat elítélik

(jogerősen)2-8 év

Gondatlan alakzat: ha azért vádol hamisan, mert gondatlanságból nem tud arról, hogy tényállítása valótlan, vagy

bizonyítéka hamis vétség (1 év)

Korlátlan enyhítés: ha a vád hamisságát az alapügy befejezése előtt az eljáró hatóságnak feltárja kivételes esetben mellőzhető is a büntetés

Ha a (hamis) vád folytán eljárás (alapügy) indult: befejezéséig csak az alapügyben eljáró bíróság feljelentése alapján indítható be. a hamis vád miatt oka: azokat, akik ellen bűncselekmény, szabálysértés, vagy fegyelmi vétség miatt indult eljárás

hamis vád címén tett feljelentésükkel ne félemlíthessék meg az ellenük feljelentést tevő személyt

Page 136: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Hatóság félrevezetése:

237. § Aki hatóságnál büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan – amennyiben a 233. § esete nem forog fenn –vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Esetei: el nem követett bcs. bejelentése nem vádol meg senkit (pl. azért tesz hamis bejelentést, hogy előnyhöz jusson) NEM hatóság félrevezetése:

o az olyan bejelentés, amit a bcs. elkövetője jelent be ismeretlen tettes ellen, azért, hogy elterelje magáról a gyanút (pl. italbolti tolvaj bejelenti, hogy betörtek a boltba – mivel a bejelentés igaz – tényleg betörtek, ezért nem áll fenn a hatóság félrevezetése)

o ha viszont mást nevez meg elkövetőként az hamis vádo önbetörés bejelentése, mint „sima” betörés (ez sem félrevezetés, mert történt bcs.)

Hatóság: közigazgatási hatóság, bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság

Hatósági eljárás akadályozása:

242/A. § (1) Aki mást [pl. tanút, szakértőt]erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogybírósági vagy egyéb hatósági eljárásban- a törvényes jogait ne gyakorolja, vagy- a kötelezettségeit ne teljesítse,a hatósági eljárás akadályozását követi el.

Minősített eset(mint a hamis tanúzásnál)

Alapeset Minősített büntetés

Büntető ügyben:- minősített esete: ha a hatósági eljárás akadályozása olyan bcs-

re vonatkozik, ami miatt életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható

0-5 év(bűntett)

2-8 év

Polgári ügyben, fegyelmi, szabálysértési, választott bírósági vagy egyéb hatósági ügyben: - minősített esetei:

o Az ügy tárgya különösen nagy vagyoni érték 50-500mFt

o Az ügy tárgya különösen jelentős egyéb érdek

0-3 év(bűntett)

0-5 év

kár, vagyoni hátrány, adóbevétel, vámbevételszabálysértési 0 Ft 50.000 Ftkisebb 50.001 Ft 200.000 Ftnagyobb 200.001 Ft 2.000.000 Ftjelentős 2.000.001 Ft 50.000.000 Ftkülönösen nagy 50.000.001 Ft 500.000.000 Ftkülönösen jelentős +500.000.000 Ft

Page 137: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

15. A hamis tanúzás és a hamis tanúzásra felhívás; bűnpártolás

Hamis tanúzás:

238. § (1) A tanú, akibíróság vagy más hatóság előttaz ügy lényeges körülményérevalótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el.

- Speciális elkövető:o tanúo szakértő (hamis szakvélemény)o szaktanácsadó (hamis felvilágosítás)o tolmács (hamis fordítás)o bárki, aki hamis tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltat:

kiv. ha hamis vád alapján büntethető (koholt bizonyíték) pl. olyan hamis bizonyítékot szolgáltat, ami a terhelt javára hat pl. nem büntetőügyben szolgáltat hamis bizonyítékot, koholt vádat (polgári

ügyben) NEM büntethető: a büntetőügy terheltje (!)

- Elkövetési magatartás:o Lényeges körülmény valótlan állításao Lényeges körülmény elhallgatásao Hamis szakvélemény, szaktanácsadás adásao Hamis tolmácsolás, fordításo Hamis okirat, hamis bizonyítási eszköz szolgáltatása

- Tanúvallomás csoportjai:o Objektív igaz + szubjektív igaz nem bcs.o Objektív hamis + szubjektív igaz gondatlan alakzato Szubjektív hamis + objektív igaz nem bcs.o Objektív hamis + szubjektív hamis szándékos alakzat

- Nem büntethető:o Önmagát vagy hozzátartozóját vádolná bcs. elkövetésévelo Vallomástételt egyéb okból megtagadhatja, de erre nem figyelmeztették (pl. vádlott

hozzátartozója, titoktartásra köteles személy)o Akinek kihallgatása a törvény erejénél fogva kizárt (pl. Be. - védő, akitől testi vagy szellemi

állapota miatt nyilvánvalóan nem várható helyes vallomás)

Minősített eset Alapeset MinősítettBüntető ügyben:- minősített eset: ha a hamis tanúzás olyan bcs-re vonatkozik, ami

miatt életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható

0-5 év(bűntett)

2-8 év

Polgári ügyben: - minősített esetei:

o Az ügy tárgya különösen nagy vagyoni érték 50-500 mFt

o Az ügy tárgya különösen jelentős egyéb érdek

0-3 év(bűntett)

0-5 év

Szabálysértési, fegyelmi, választott bírósági eljárásbanEgyéb hatósági eljárásban

0-1 év(vétség)

-

Igaz HamisObjektív Tényszerűen

igazTényszerűen hamis

Szubjektív A tanú igaznak hiszi

A tanú hamisnak hiszi

Page 138: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Gondatlan alakzat: vétség (1 év) Tudomására jutott tényeket nem közli hűen A körülményt nem tartja lényegesnek

Korlátlan enyhítés: ha a tanúzás hamisságát az alapügy befejezése előtt az eljáró hatóságnak feltárja kivételes esetben mellőzhető is a büntetés

Az alapeljárás befejezéséig nem indítható hamis tanúzás miatt be.: befejezéséig csak az alapügyben eljáró bíróság feljelentése alapján indítható be. a hamis tanúzás

miatt oka: azok, akik ellen tanúskodna, hamis tanúzás címén tett feljelentésükkel ne félemlíthessék meg a

tanút

Hamis tanúzásra felhívás:

Hamis tanúzásra felhívás(rábírni törekvés)

Büntetés

Büntetőügy 0-3 év (bűntett)Polgári ügy 0-2 év (vétség)Fegyelmi hatóságSzabálysértési hatóságVálasztott bíróságEgyéb hatóság

0-1 év (vétség)

- sui generis felbujtói bcs.- immateriális bcs.: eredmény bekövetkezése nem szükséges (hamis tanúzás megtétele)- elkövethető:

o ha az ügy még nincs folyamatbano eljárás alatt

Page 139: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Bűnkapcsolatok:- járulékos jellegű cselekmények (mindig feltételeznek egy alapcselekményt, amihez utólag járulnak)- a Btk. nem ismeri az utólagos részességet- az alapcselekmény befejezése után tanúsított "részesi" mgt. csak a különös részi pönalizációval érhető

el (önálló deliktumként) bűnkapcsolatok öt alakzata (5)- egyik esete a bűnpártolás

Bűnpártolás

244. § (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volnaa) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön,b) a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik,c) közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában,vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Alanya: bárki (kiv. az alapbcs. elkövetője) Járulékos bcs.: alap bcs. nélkül nem létezhet

o a bűnpártoló csak az alapbcs. befejezése után kapcsolódhat a bcs-hez (!!!) elkövetési magatartás:

o személyi bűnpártolás: segítségnyújtás a hatóság előli menekülésbeno büntetőeljárás meghiúsítására törekvés

pl. tényállás felderítésének megakadályozása (emberölés helyszínének megváltoztatása, nyomok eltűntetése – utólag)

immateriális bcs.: nem szükséges, hogy eredménnyel járjon vs. hamis tanúzás, hamis vád: NEM hatóság előtt teszi

o tárgyi bűnpártolás: a bcs-ből származó előny biztosítása (pl. az ellopott dolog átadása, hogy azt ne találják meg)

feltétele: előzetes megegyezés hiánya (elkövetővel)

Minősített eset BüntetésHaszonszerzés végett 0-3 év (bűntett)Meghatározott bcs-ek esetén:- Állam elleni (pl. alkotmányos rend erőszakos

megváltoztatása, hazaárulás, kémkedés)- Emberrablás- Terrorcselekmény

Hivatalos személy eljárása során követi el

0-5 év

büntethetőséget kizáró ok: hozzátartozó érdekében követi elo kivéve:

haszonszerzés hivatalos személy, eljárása során

Page 140: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Egyéb igazságszolgáltatás ellenni bűncselekmények hatóság eljárásának megzavarása (közösségellenes, erőszakos mgt. a hatósági eljárás során) igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés (hatósági tanú a tudomására jutott titokkal visszaél) mentő körülmény elhallgatása (be. során, olyan tény nem közlése, bárki által, amitől a terhelt

felmentése függhet) fogolyszökés fogolyzendülés ügyvédi visszaélés (ügyfelének jogtalan hátrányt okozzon) zugírászat (jogosulatlan ügyvédi tevékenység) zártörés (hatósági zár feltörése) bírósági vh. akadályozása

Elhatárolás: igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények

Hamis vád Hatóság félre-vezetése

Hamis tanúzás

Hatósági eljárás akadályozása

Mentő körülmény elhallgatása

eljárás hatóság be. hatóság hatóság be.elkövetési mgt.

hamis vád koholt

bizonyíték

bejelentés(de nem vádol)

hamis tanúzás tanúskodás megakadályozása

olyan tény nem közlése, amitől a terhelt felmentése függhet

Page 141: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Közélet tisztasága elleni bűncselekmények

16. A közélet tisztasága elleni bűncselekmények rendszere; a vesztegetés és a vesztegetés feljelentésének elmulasztása

Közélet tisztasága elleni bcs. rendszere

hivatalos személy gazdasági (nem hivatalos személy) költségvetési szerv dolgozója gazdálkodó szerv dolgozója egyesület dolgozója

vesztegetésközvetlen

passzívelőnyt kér, elfogad

vesztegetés bcs. (1)bűntett

vesztegetés bcs. (4) dolgozó vezető (minősített)

aktívelőnyt ígér, ad

vesztegetés bcs. (2)(kötelesség megszegése nélkül)bűntettjárulékos esete: (3)gazdasági szervezet érdekében(vezető tisztségviselő is felelős)

vesztegetés bcs. (5) dolgozó

(kötelessége megszegésével) vezető (minősített)

üzérkedésközvetett

passzívelőnyt kér, elfogad

befolyással üzérkedés bcs. (6)(hivatalos személyt befolyásol)bűntett

befolyással üzérkedés bcs. (7) dolgozó vezető (minősített)

aktívelőnyt ígér, ad

befolyás vásárlás bcs. (8) befolyás vásárlás bcs. (9) dolgozó vezető (minősített)

Passzív vesztegetés: … személy a saját működésével kapcsolatban jogtalan előny kérése / elfogadása aktív vesztegetés elfogadása: jogtalan előny ígéretének elfogadása

o gazdasági vesztegetés esetén: dolgozó: csak, ha kötelessége megszegésére irányul vezető: jogtalan előny ígéretének elfogadása (= hivatali)

Aktív vesztegetés: … személy saját működésével kapcsolatban jogtalan előny ígérete / adása

o gazdasági vesztegetés esetén: dolgozó: csak, ha kötelessége megszegésére irányul vezető: jogtalan előny ígéretének elfogadása (= hivatali)

neki, vagy rá tekintettel másnak (pl. a feleségének)

Passzív üzérkedés: üzérkedő arra hivatkozással, hogy más … személyt befolyásol (pl. meggyőzi)

(ha megvesztegetés látszatát kelt, az már minősített eset) jogtalan előny kérése / elfogadása maga vagy más részére

Aktív üzérkedés: jogtalan előny ígérete / adása olyan személynek, aki arra hivatkozik, hogy más … személyt befolyásol

VESZTEGETÉS BŰNCSELEKMÉNYEK

Page 142: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

1. Hivatalos személy által elkövetett passzív vesztegetés: vesztegetés bcs.- Speciális alany: hivatalos személy- Sértett: általában nincs (jellemzően mindkét fél jogtalanul jár el: aktív-passzív vesztegető)- Jogtalan előny: vagyoni, személyes

o Szükséglet kielégítésére, egyéni érdek előremozdítására alkalmaso A hivatalos személy általa kedvezőbb állapotba kerül (de jelentkezhet 3. személynél is)

2. Aktív hivatali vesztegetés: vesztegetés bcs.- Immateriális bcs.: akkor is megvalósul, ha a hivatalos személy nem ért egyet/nem fogadja el/nem is

tud a megvesztegetésről

3. Gazdálkodó szervezet vezetőjének büntetőjogi felelőssége aktív hivatali vesztegetés esetén:- aktív hivatali vesztegetés a gazdálkodó szervezet érdekében- járulékos bcs.- alapbűncselekmény:

o aktív hivatali vesztegetéso elkövető: gazdálkodó szervezet dolgozója, tagja

- ilyenkor a vezető is bcs-t követ el (akkor is, ha az aktív hivatali vesztegetést nem ő követte el !)- Feltételei:

o Speciális alany: Vezető Ellenőrzésre, felügyeletre feljogosított dolgozó, tag

o Alapbűncselekmény: Aktív hivatali vesztegetés Passzív alanya: a gazdálkodó szervezet dolgozója, tagja Célzatos: a gazdálkodó szervezet érdekében követi el

o Elkövetési magatartás: mulasztás (felügyeleti, ellenőrzési kötelezettsége teljesítésének elmulasztása) – és ha megteszi, a bcs. elkövetését megakadályozhatta volna

- Alakzatai:o Szándékos: 0-3 év (bűntett) o Gondatlan: 0-2 év (vétség) – gondatlan alakzat is büntetett (!)

4. Nem hivatalos személyek által elkövetett passzív gazdasági vesztegetés: vesztegetés bcs.- Speciális alany:

o Dolgozó, tag: 0-3 év (bűntett)o Önálló intézkedésre jogosult dolgozó: 1-5 év (bűntett)

lényeges kérdésekben dönthet minősített esetek szigorúbb büntetési tétel alá esnek

5. Aktív gazdasági vesztegetés: dolgozóval szemben: bűntett (3 év)

o feltétele: kötelesség megszegésére ígért/adott előny (vs. aktív hivatali vesztegetés, ahol ez már minősített)

o ha úgy adja, hogy nem kell kötelességet szegni nem bcs! önálló intézkedésre jogosult dolgozóval, taggal szemben: bűntett (minősített eset: 5 év)- Immateriális bcs.: akkor is megvalósul, ha a megvesztegetni próbált személy nem ért egyet/nem

fogadja el/nem is tud a megvesztegetésről- Nem bűncselekmény: jogtalan előny ajánlása, adása úgy, hogy azzal a dolgozó nem szegi meg

kötelességét

Page 143: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Vesztegetés minősített esetei:hivatalos személy nem hivatalos személy

passzív vesztegetés

o vezető beosztáso fontosabb ügyo hivatali kötelesség megszegése rendőr bírságolás helyett kenőpénzt fogad el kötelesség előny adásához kötött teljesítése

(csak akkor teszem meg, ha fizetsz)o hatáskör túllépéseo visszaélés hivatali helyzettelo bűnszövetségo üzletszerűség

o fontosabb ügyo hivatali kötelesség megszegése

o bűnszövetségo üzletszerűség

aktív vesztegetés

o hivatali kötelezettség megszegéséreo hatáskör túllépéséreo hivatali helyzettel való visszaélésre

o vezető beosztás

Hivatali vesztegetés vs. hivatali visszaélés:Hivatali vesztegetés Hivatali visszaélés

Célzat - Jogtalan hátrány okozásaJogtalan előny szerzése

Hivatali kötelesség

Alapeset: nem szegi megMinősített eset: megszegi

Megszegi

Büntetés 1-5 év (bűntett) 0-3 év (bűntett)

Vesztegetés az igazságszolgáltatással kapcsolatban: vesztegetés bcs. célzatos:

o törvényes jogait ne gyakoroljao kötelezettségeit ne teljesítse

passzív vesztegetés:o jogtalan előny kérése / elfogadása

aktív vesztegetés: o jogtalan előny ígérete / adásao neki, vagy rá tekintettel másnak (pl. a feleségének)

immateriális bűncselekmények

Vesztegetés feljelentésének elmulasztása: bűntett- Speciális alany: hivatalos személy + e minőségében- csak hivatalos vesztegetés esetén (passzív, aktív)- tudomást szerez még le nem leplezett vesztegetésről mihelyt teheti, feljelentést kell tennie- kiv.: ha a vesztegetés elkövetője a feljelentésre kötelezett hozzátartozója

(nem kell feljelentenie a hozzátartozóját)

Korlátlan enyhítés feltételei:

o bejelentés (mielőtt az a hatóság tudomására jut)o elkövetés körülményeinek feltárásao kapott vagyoni előny (vagy ellenértéke) átadása a hatóságnak (csak passzív vesztegetés)

korábban: nem volt büntethető (2012. január 1.) kivételes esetben mellőzhető a büntetés (különös méltánylás esetén)

Page 144: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

nincs enyhítési lehetőség (mindenképp büntetendő): passzív hivatali / gazdasági vesztegetés súlyosabb minősített esetei (pl. bűnszövetség, üzletszerűség, hivatali kötelezettség megszegése, hatáskör túllépése)

Vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban külföldi személlyel kapcsolatos vesztegetés is bcs. hivatali és gazdasági vesztegetés is (passzív, aktív) gazdálkodó szervezet vezetőjének büntetőjogi felelőssége feljelentés elmulasztása

ÜZÉRKEDÉS BŰNCSELEKMÉNYEK

6. Passzív hivatali befolyással üzérkedés: befolyással üzérkedés bcs.- Befolyásolás:

o tudatos és félreérthetetlen ráhatáso célja: ne csak a jogszabályok, illetve a megállapítható tényállás alapján járjon elo egyéb szempontokat is vegyen figyelembeo a befolyással üzérkedő (által képviselt ügyfél) javára döntsöno típusai:

Valódi Színlelt

- Immateriális bcs.: nem szükséges a tényleges befolyásolás megtörténte vagy annak elfogadása

7. Passzív gazdasági befolyással üzérkedés: befolyással üzérkedés bcs.- Speciális alany:

o Dolgozó, tag: 0-2 év (vétség)o Önálló intézkedésre jogosult dolgozó: 0-3 év (bűntett)

lényeges kérdésekben dönthet minősített esetek szigorúbb büntetési tétel alá esnek

8. Aktív hivatali üzérkedés: befolyás vásárlása bcs.- Immateriális bcs.: akkor is megvalósul, ha a hivatalos személy nem ért egyet/nem fogadja el/nem is

tud a megvesztegetésről

9. Aktív gazdasági üzérkedés: befolyás vásárlása bcs. dolgozóval szemben: vétség (1 év) önálló intézkedésre jogosult dolgozóval, taggal szemben: vétség (minősített eset: 2 év)- Immateriális bcs.: akkor is megvalósul, ha a megvesztegetni próbált személy nem ért egyet/nem

fogadja el/nem is tud a megvesztegetésről

Üzérkedés minősített esetei:hivatalos személy nem hivatalos személy

passzív üzérkedés

o megvesztegetés látszatát keltio hivatalos személynek adja ki magáto üzletszerűség o üzletszerűség

aktív üzérkedés

- o vezető beosztás

Üzérkedés nemzetközi kapcsolatokban külföldi hivatalos személy befolyásolása is bcs. csak hivatali üzérkedés (passzív, aktív)

Page 145: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

XVI. KÖZREND ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK

Közbiztonság elleni bűncselekmények

17. A közbiztonság elleni bűncselekmények, így különös tekintettel: közveszélyokozás, terrorcselekmény, visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel, bűnszervezetben részvétel

Közveszélyokozás

259. § (1) Aki árvíz okozásával, robbanó, sugárzó avagy más anyag, energia vagy tűz pusztító hatásának kiváltásával közveszélyt idéz elő, vagy a közveszély elhárítását, avagy következményeinek enyhítését akadályozza,bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Közveszély:o Személyek veszélyeztetése: meghatározhatatlan számú, vagy nagyobb számúo Dolgok veszélyeztetése: jelentős értékű dolog veszélybe sodrásao Emberi magatartás folytán keletkező, olyan állapoto Amely a benne rejlő objektív tényezőkön, folyamatokon keresztül előre fel nem becsülhető,

nagy értékű anyagi javakat megsérüléssel, rongálódással, megsemmisüléssel fenyegeto Meg nem határozott személyek életének, testi épségének veszélyeztetéseo Nagy értékű vagyontárgy megsemmisülésének, megrongálódásának veszélyeo Eredmény bűncselekmény: materiális veszélyeztetőo Több bűncselekmény esetén minősítő körülmény (pl. lopás)o Pl. dolog felgyújtása, úgy hogy a tűz továbbterjedése fenyeget

- Elkövetési magatartás: taxatívo Árvíz okozásao Robbanó, sugárzó vagy más anyag, energia pusztító hatásának kiváltásao Tűz pusztító hatásának kiváltásao Közveszély (vagy következményei enyhítése) elhárítás akadályozása

- Gondatlan alakzat is büntetett

Minősített eset Szándékos GondatlanAlapeset 2-8 év 0-3 év

(vétség)Minősített eset:- Bűnszövetség- Különösen nagy vagyoni hátrányt okozva (vagy ennél

nagyobb értékre)

5-10 év-0-5 év

- Egy vagy több ember halálát idézi elő(törvényi egység: gondatlan emberölés + közveszély okozás)vegyes bűnösség (minősített eredményre elég a gondatlanság)

5-20 év életfogyt.

2-8 év

- Előkészület: büntetett (bűntett)- Korlátlan enyhítés: ha a közveszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként

megszünteti.

Page 146: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)
Page 147: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Terrorcselekmény:

261. § (1) Aki abból a célból, hogya) állami szervet, más államot, nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön,b) a lakosságot megfélemlítse,c) más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetőleg nemzetközi szervezet működését megzavarja,a (9) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el,bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki az a) pontban meghatározott célból jelentős anyagi javakat kerít hatalmába, és azok sértetlenül hagyását vagy visszaadását állami szervhez vagy nemzetközi szervezethez intézett követelés teljesítésétől teszi függővé.

- Célzat:Speciális passzív alany Célzat- állami szerv- más állam- nemzetközi

szervezet

kényszerítése- tevés- nem tevés- tűrés

- lakosság megfélemlítése- más állam megváltoztatás, megzavarás:

- alkotmányos rend- társadalmi rend- gazdasági rend

- nemzetközi szervezet

megzavarása:- működés

- ha a célzat nem állapítható meg: a személy elleni, közveszélyt okozó, fegyverrel kapcsolatos bcs. állapítható meg halmazatban nem állhatnak

- ha a követelés címzettje nem állami szerv: zsarolás, kényszerítés- immateriális bcs.- Elkövetési magatartás:

o 1. meghatározott bűncselekmény elkövetése: (9) bekezdés Személy elleni erőszakos bcs.

(emberölés, testi sértés, emberrablás, hivatalos személy elleni erőszak, rablás) Közveszélyt okozó bcs. (közveszély okozás, légi jármű stb. hatalomba kerítése) Fegyverrel kapcsolatos bcs. (robbanóanyaggal, lőfegyverrel, lőszerrel való

visszaélés)o 2. jelentős anyagi javak hatalomba kerítése +

Azok sértetlenül hagyását vagy visszaadását Állami szervhez, nemzetközi szervezethez intézett követelés teljesítéstől teszi függővé

o 3. terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés- korlátlan enyhítés:

o abbahagyja, mielőtt abból súlyos következmény származott volnao tevékenységét a hatóság előtt felfedi, ha ezzel közreműködik

a bcs. megakadályozásában, enyhítésében további elkövetők felderítésében további bcs-ek megakadályozásában

- feljelentési kötelezettség:o ha hitelt érdemlően tudomást szerez terrorcselekmény előkészületérőlo hatóságnak amint teheti bejelentést kell tennieo ha elmulasztja: bűntett

Page 148: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- sui generis előkészületi bcs.: így lehetőség van az előkészület kísérletének szankcionálására is

Minősített eset BüntetésAlapeset:- felhívás (más személy felhívása a bcs. elkövetésére)- ajánlkozás (elkövető maga ajánlkozik)- vállalkozás (előzetes felhívásra igenlő válasz)- közös elkövetésben megállapodás- szükséges, vagy könnyítő feltételek biztosítása

2-8 év

Minősített eset:- terrorista csoportban történő elkövetés előkészülete- terrorista csoport támogatása egyéb módonterrorista csoport:

3+ vagy több személy hosszabb időre szervezett csoportja összehangoltan működik célja: terrorcselekmény elkövetése

5-10 év

Nem büntethető:- hatóságnak bejelenti- elkövetés körülményeit feltárja

-

Page 149: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel:- Elkövetési tárgy: MŰKÖDŐKÉPES

o Lőfegyver: Tűzfegyver (lőfegyverekről és lőszerekről szóló tv. mellékletében felsorolva) Légfegyver, amelyből 7,5 joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú, szilárd anyagú

lövedék lőhető ki (sűrített levegővel vagy egyéb sűrített gáz felhasználásával üzemeltetett, szilárd anyagú lövedék kilövésére alkalmas fegyver)

o Lőszer: olyan egybeszerelt töltény, amely lövedéket, lőport, továbbá gyúelegyet tartalmaz

Elkövetési magatartás Alapeset Minősített esetEngedély nélkül:- Készítés- Megszerzés- Tartás (pl. tárolás, elrejtés)- Forgalomba hozatal

(tartásra nem jogosult személynek)

2-8 év - Üzletszerű- Bűnszövetség

5-10 évEngedély birtokában:- Engedély kereteinek túllépése- Átadás (engedéllyel nem

rendelkező személynek)

2-8 év - Üzletszerű- Bűnszövetség

5-10 évEngedély nélkül: //előkészülete is büntetendő- Ország területére behoz- Ország területéről kivisz- Ország területén átszállít

(fegyvercsempészet)

5-10 év - Üzletszerű- Bűnszövetség

5-15 év

- Privilegizált tényállás:

Elkövetési tárgy Elkövetési magatartás Büntetéscsekély mennyiségű engedéllyel tartott LŐSZER- Kézi lőfegyver- Vadászlőfegyver- Sport lőfegyver

Átadás(engedéllyel nem rendelkezőnek)

0-3 év (bűntett)

csekély mennyiségű engedély nélkül tartott LŐSZER- Vadászlőfegyver- Sport lőfegyver

MegszerzésTartás

0-3 év (bűntett)

engedéllyel tartott LŐFEGYVERT, LŐSZER engedély nélkül- Kézi lőfegyver- Vadászlőfegyver- Sport lőfegyver

Ország területére behozOrszág területéről kiviszOrszág területén átszállít

0-3 év (bűntett)

Nem teljes lőfegyver, lőszer: szabálysértés (a fenti elkövetői magatartások)

Fődarabokra szétszedett fegyver: bűncselekmény (ha működőképes)

Page 150: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Bűnszervezetben részvétel bűntette:

Bűnszervezet: társas bűnelkövetési forma (van még: csoportos elkövetés, bűnszövetség)- Bűnszervezet:

o Három vagy több személyből állóo Hosszabb időre szervezetto Összehangoltan működő csoporto Célja:

5 évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő Szándékos Bűncselekmények elkövetése

- Büntetési tétel: o felső határa x2 emelkedik (de max. 20 év)o mellékbüntetés: kitiltásnak is helye vano nem minősített eset, hanem súlyosabb jogkövetkezmény

- egyéb jogkövetkezmények:o büntetés végrehajtása nem függeszthető felo feltételes szabadságra nem bocsáthatóo szabadságvesztés vh fokozata: fegyház (ha +2 évi szabadságvesztésre ítélik)o vagyonelkobzás (arra a vagyonra, amit a bűnszervezetben való részvétele idején szerzett)

- bűnszervezetben részvétel bűntette: 263/C. §o esetei:

sui generis előkészületi bcs. ha még csak előkészületi szakaszba jutott a bűnszervezet azon csoporttagok esetében, akiknél sem részesi, sem tettesi közreműködés nem

állapítható mego elkövetési magatartás:

felhívás ajánlkozás vállalkozás megállapodás közös elkövetésben szükséges vagy könnyítő feltételek biztosítása egyéb módon történő támogatás (bűnszervezeten kívül álló személy)

o feltétele: a bűnszervezetben elkövetendő bcs. bűntett (vétség nem)o nem büntethető: aki

bejelenti a cselekményt (mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna) és az elkövetés körülményeit feltárja

Page 151: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Egyéb közbiztonság elleni bűncselekmények: közérdekű üzem működésének megzavarása

o közérdekű üzem: közmű, közforgalmú tömegközlekedési eszköz, távközlési üzemo eredmény: jelentős zavar bekövetkezése

légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése

visszaélés jellegű bűncselekmények:o robbanóanyaggal, robbantószerrelo haditechnikai termékkelo rádiokatív anyaggalo nukleáris létesítmény üzemeltetésévelo atomenergia alkalmazásávalo nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrelo méreggel

állatokkal kapcsolatos bűncselekmények:o tiltott állatviadal szervezése (gerinces állat)o állatkínzás (gerinces állat indokolatlan bántalmazása)

gazdasági jellegű bűncselekmények:o nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (embargó)o tiltott szerencsejáték szervezése

Page 152: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Köznyugalom elleni bűncselekmények

18. A köznyugalom elleni bűncselekmények, különös tekintettel a közösség elleni izgatásra, a garázdaságra, az önbíráskodásra és a rendbontásra

Közösség elleni izgatás

269. § Aki nagy nyilvánosság előtta) a magyar nemzet,b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellengyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Elkövetési magatartás: gyűlöletre uszítás (védett csoport ellen)o Uszítás:

felbujtásszerű cselekmény (az emberek tudati, érzelmi állapotát kívánja befolyásolni) döntően nem átgondolt, ésszerű, tudatosított indokból, hanem, indulatból fakad ellenséges, ártó megnyilvánulást igyekszik kiváltani számol azzal, hogy a felszított ellenséges indulatok kitörhetnek és fékezhetetlenné

válnako Gyűlölet:

Negatív, erős ellenszenvet magába sűrítő, heves, ellenséges érzelem Amely nélkülözi a józan megfontolást (nem racionális) Érzelmi töltettel fordul tárgyával szemben (emocionális)

- Materiális veszélyeztető bcs. (erőszakos cselekedetekbe átfordulás reális veszélye) //nem célzatos- Elkövetési hely és mód: nagy nyilvánosság előtt

o nagyobb létszám (min. annyi, hogy egyszeri ránézéssel ne lehessen pontosan megszámolni)o sajtó, egyéb tömegkommunikációs eszköz útjáno sokszorosításo elektronikusan rögzített információ távközlő hálózaton való közzététele (internet)

- Védett csoportok:o Magyar nemzeto Nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporto Lakosság egyes csoportjai

Alaptörvény IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.- Amíg az nem korlátozza mások alapvető jogait- AB határozatok:

o a gyűlöletre uszítás bűncselekménnyé nyilvánítása megfelel a szükségesség és arányosság követelményének: csak a legveszélyesebb magatartásokra terjed ki, és a tényállási elemek a jogalkalmazók részéről egyértelműen értelmezhetők. (már a Csemegi kódexben is benne volt)

o Gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény elkövetése (régen ez is elkövetési mgt. volt) – megsemmisítette (túlzott korlátozása a véleménynyilvánításnak)

Page 153: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)
Page 154: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Garázdaság:

271. § (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.

- Elkövetési magatartás:o kihívóan közösségellenes: együttélés szabályainak leplezetlen, gátlástalan semmibe vétele

(pl. szobor levizelése)o erőszakos: más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás (akkor is ha nem alkalmas

testi sérülés okozására) – pl. késsel fenyegetés (oldalához szorítás) ≠ erőszak- materiális veszélyeztető bcs.: megbotránkozást vagy riadalmat kelt- szubszidiárius bcs. (pl. súlyos testi sértés) de súlyosító körülményként értékelendő (garázda

elkövetés)- bűnhalmazat: ha annak büntetési tétele azonos vagy enyhébb (pl. könnyű testi sértés, rongálás)- mellékbüntetés: kitiltás

Minősített eset Büntetés- csoportosan- köznyugalmat súlyosan megzavarta (materiális sértő eredmény)

0-3 év(bűntett)

- csoportosan + köznyugalmat súlyosan megzavarva- nyilvános rendezvényen

o a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvény, továbbá

o olyan rendezvény, amely mindenki számára azonos feltételek mellett nyitva áll

- fegyveresen- felfegyverkezve

1-5 év(bűntett

Page 155: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Rendbontás:

271/A. § (1) Aki nyilvános rendezvény szervezőjének vagy rendezőjének a rend fenntartása érdekében tett jogszerű intézkedésével szemben erőszakkal vagy fenyegetéssel ellenállást tanúsít, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg,vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Elkövetési hely: nyilvános rendezvényo a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvény, továbbáo az olyan rendezvény, amely mindenki számára azonos feltételek mellett nyitva áll

- Védett kör:o Rendezvény szervezőjének, rendezőjének jogszerű intézkedése (a rend fenntartása érdekében)o Pl. biztonsági előírások, utasítások, helyszín elhagyására felszólítás, kordonok stb.

- Elkövetési magatartás:o Erőszakos ellenállás: más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatáso Fenyegető ellenállás

- speciális esete: sportrendezvényen a létesítmény nézőktől elzárt részére történő belépés, tartózkodás, bedobálás

- Szubszidiárius bcs. (pl. testi sértés)- mellékbüntetés: kitiltás

Minősített esetei Büntetés- csoportosan- felfegyverkezve- különös visszaeső

o rendbontáso testi sértéso hivatalos személy, közfeladatot ellátó személy elleni

erőszako garázdaságo rongálás

0-3 év(bűntett)

Page 156: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Önbíráskodás:

273. § (1) Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön,bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) Nem valósul meg önbíráskodás,ha az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze.

- Célzatos: jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerzéso Jogos : polgári jogilag (munkajogilag stb.) elismerto Jogosnak vélt :

az elkövető azt hiszi, hogy vagyoni igénye jogos de az valójában nem is létezik, nem jogos, nem érvényesíthető ha nem jogos:

tudata nem fogja át: önbíráskodás tudata átfogja: más bcs. – pl. lopás, zsarolás

o nem vagyoni igény: kényszerítés (pl. személyi igény)o nem csak saját igény érvényesítése esetén állapítható meg

- Elkövetési magatartás:o Kényszerítés: erőszakkal, fenyegetéssel

Személy elleni (ha kizárólag dolog ellen irányul: rongálás, garázdaság) Akaratot hajlító, bénító

o Valaminek a tevésére, nem tevésére, tűrésére- Halmazat: könnyű testi sértés, hivatali bűncselekmények (ha ilyen minőségben érvényesített vagyoni

igényét), zsarolás- Emberrablás: speciális viszonyban áll az önbíráskodással (mindenképp az emberrablást kell

megállapítani)- Példa: tartozás megfizetésére kényszerítés súlyos verés kilátásba helyezésével

Minősített eset Büntetés- fegyveresen- felfegyverkezve- védekezésre képtelen személy

sérelmére

2-8 év

- nem valósul meg az önbíráskodás:o ha az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszközeo pl. jogos védelem

Egyéb köznyugalom elleni bűncselekmények törvény, hatósági rendelkezés elleni izgatás: általános engedetlenségre uszítás rémhírterjesztés: közveszély helyszínén, nagy nyilvánosság előtt terjesztett valótlan hír, ami az

emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére alkalmas közveszéllyel fenyegetés: olyan valótlan tény állítása, hogy közveszéllyel járó esemény

bekövetkezése fenyeget nemzeti jelkép megsértése: nagy nyilvánosság előtt a himnusz, zászló, címer sértése önkényuralmi jelképek használata: horogkereszt, nyilaskereszt, sarló-kalapács, vörös csillag

terjesztése, használata nagy nyilvánosság előtt holokauszt nyilvános tagadása (2010. április): holokauszt tényének tagadása, kétségbe vonása, nagy

nyilvánosság előtt. nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása: általuk elkövetett

népirtás tényének tagadása, kétségbe vonása, nagy nyilvánosság előtt. közszemérem megsértése: szexuális termékek forgalmazásával kapcsolatos előírások megsértése.

Page 157: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Közbizalom elleni bűncselekmények

19. Az okirat-hamisítási bűncselekmények és a csalás

Közokirat hamisítás:

274. § (1) Akia) hamis közokiratot készít vagy közokirat tartalmát meghamisítja,b) hamis vagy hamisított, illetőleg más nevére szóló valódi közokiratot felhasznál,c) közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak közokiratba,bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Elkövetési tárgy: közokirat (Pp.)o Bíróság, közjegyző, más hatóság, közigazgatási szerv által az ügykörén belülo megszabott alakban kiállított, papíralapú vagy elektronikus okirat (pl. szig.)o teljes bizonyító erő: közhitelesen igazolja…

a benne foglalt intézkedést vagy határozatot az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát az okiratba foglalt nyilatkozat megtételét

- Elkövetési magatartás:Elkövetési magatartás Alapeset Előkészület Gondatlanság1. hamis közokirat készítése (teljes hamisítvány: nem az a kiállítója, akit feltüntet)

0-3 év(bűntett)

0-1 év(vétség)

-2. közokirat tartalmának meghamisítása (tartalmi változtatás)3. hamis, hamisított, más nevére szóló közokirat felhasználása (aktív mgt. pl. felmutatás, becsatolás hatósági eljárásban)4. intellektuális közokirat hamisítás:közreműködés valótlan adat, tény, nyilatkozat közokiratba foglalásában (speciális közvetett tettesség)

- pénzbüntetés(vétség)

- Példa: más létező személynek adja ki magát büntetőeljárásban halmazato közokirat hamisítás c) pont – intellektuális közokirat hamisításo közokirat hamisítás b) pont, 3. fordulata – ha más nevére szóló szig-t is felhasználto hamis vád (!)

- Példa: olyan adásvételi szerződés benyújtása az okmányirodába, amiben az eredeti tulajdonos nem a valóságnak megfelelően van feltűntetve így a gépjármű-nyilvántartásba sem a valóságnak megfelelő adat kerül

o közokirat hamisítás c) pont – intellektuális közokirat hamisítás- rendbeliség: közokiratok száma- szabálysértési forma: talált közokirat megtartása

Page 158: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

275. § (1) Az a hivatalos személy, aki hivatali hatáskörével visszaélvea) hamis közokiratot készít vagy közokirat tartalmát meghamisítja,b) lényeges tényt hamisan foglal közokiratba,bűntettet követ el és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) E § rendelkezéseit a külföldi állam igazságszolgáltatási vagy bűnüldözési feladatot ellátó hatóságának a külön törvény alapján a Magyarország területén eljáró tagjára is megfelelően kell alkalmazni.

- Speciális alany: hivatalos személy, hivatalos minőségében jár el- Elkövetési mód: hivatali hatáskörrel visszaélés- Elkövetési magatartás:

1. Hamis közokirat készítése (más eljáró hivatalos személyt tüntet fel)2. Közokirat tartalmának meghamisítása (más által készített közokiratot)3. Lényeges tény hamisan közokiratba foglalása (ő maga készíti, de valótlan a tartalma)

- vs. hivatali visszaélés: a közokirat hamisítás speciális tényállás (hivatali visszaélés beleolvad)

Magánokirat hamisítás:

276. § Aki jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot használ,vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Elkövetési tárgy: magánokirat (minden okirat, ami nem közokirat, ha bizonyító erejű)- Elkövetési magatartás: FELHASZNÁLÁS (bizonyítási eljárás során)

o Hamis magánokirat használata (nem az a kiállítója, akit feltüntet)o Hamisított tartalmú magánokirat használata (tartalmi, formai változtatás)o Valótlan tartalmú magánokirat használata (tévedésből, szándékosan valótlan a tartalma – de

a felhasználása már szándékos, azaz felhasználója tudta, hogy valótlan a tartalom)o Birtoklása, készítése: nem bűncselekmény

- készítője: bűnsegéd- Elkövetés módja : használat módja

o Jog vagy kötelezettség létezésének/megszűnésének/megváltozásának bizonyítására- csalás, sikkasztás leplezése mellett halmazati bcs. lehet- rendbeliség: jogviszonyok száma

Page 159: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Visszaélés okirattal:

277. § (1) Aki olyan közokiratot, amely nem vagy nem kizárólag a sajátja, mástól, ennek beleegyezése nélkül, jogtalanul megszerez, vagy azt megsemmisíti, megrongálja vagy eltitkolja, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt magánokiratra azért követi el, hogy jogtalan előnyt szerezzen vagy jogtalan hátrányt okozzon, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Elkövetési tárgy Elkövetési magatartás BüntetésKözokirat- másé- nem kizárólag

sajátja- jogtalan megszerzés (beleegyezés nélkül)

o elvétel, birtoklási szándékkalo találás nem

- megsemmisít- megrongál- eltitkol

0-2 év(vétség)

Magánokirat- másé- nem kizárólag

sajátjaCÉLZATOS:- jogtalan előny

szerzése- jogtalan hátrány

okozása

0-1 év(vétség)

- BH: megvalósítja a közokirattal visszaélést a rabló (halmazatban), ha az idős asszony táskáját eltulajdonítja. Közismert ugyanis, hogy a nők általában a magukkal vitt táskákban és nem a személyes ruházatukban tartják személyes dolgaikat, közöttük az okirataikat.

- saját okiratra elkövetés: szabálysértés (pl. megsemmisítés)- rendbeliség: okiratok száma

Egyéb közbizalom elleni bűncselekmények- egyedi azonosító jel meghamisítása (pl. rendszám levétele, motorszám átütése, idegen rendszám

használata)- hamis statisztikai adatszolgáltatás (KSH-nak)

Page 160: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Csalás: vagyon elleni bűncselekmény

318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

- Eredmény bcs: kárt okoz (materiális sértő)- A sértett – tévedése folytán – az elkövetői magatartás következményeként úgy rendelkezik, hogy

azzal valakinek vagy magának kárt okozo elkövető: hazudiko sértett: cselekszik (a hazugság alapján)o eredmény: kár (sértettnél vagy másnál)

- nem feltétel, hogy az előny be is következzék az elkövetőnél (de célzatos volt)- Célzatos: jogtalan haszonszerzés

o Haszonszerzés: vagyoni előnyo Jogtalan:

az elkövetőnek a vagyoni haszonhoz objektíve nem volt jogcíme a haszon az idegen vagyonból a polgári jog szabályainak sérelmével kerül az elkövető

vagy más személy vagyonához nem az pl.: irreálisan magas haszon (árrés)

- Elkövetési magatartás:o Tévedésbe ejtés: valótlanság feltűntetése valódiként (pl. hazugság)o Tévedésben tartás:

A tévedés az elkövetőtől függetlenül keletkezett Az elkövető azonban felismerve a másik fél tévedését nem oszlatja el azt (esetleg

erősít is)- Minősített eset:

Minősített eset BüntetésAlapeset: - Kisebb kárt okoz 50-200 eFt- Szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kár:

o a) Bűnszövetségbeno b) Közveszély helyszíneo c) Üzletszerűen

0-2 év (vétség)

- Nagyobb kárt okoz 200 eFt – 2 mFt- Kisebb kárt okoz +a), b), c)

0-3 év (bűntett)

- Jelentős kárt okoz 2-50 mFt- Nagyobb kárt okoz +a), b), c)

1-5 év

- Különösen nagy kárt okoz 50-500 mFt- Jelentős kárt okoz +a), b), c)

2-8 év

- Különösen jelentős kárt okoz 500+ mFt- Különösen nagy kárt okoz +a), b), c)

5-10 év

- szabálysértési alakzat: 0-50.000 Ft között- Példák: BK

o kölcsönkérés úgy, hogy előre tudja: nem fogja tudni visszafizetnio lakás eladása hamis adásvételi szerződéssel, a tulajdonos tudta nélkülo fiktív számlák leigazolásao hamis vagyoni fedezet bemutatása hitelkérelem eseténo magát vállalkozónak feltüntető személy, a tényleges teljesítés szándéka nélkül előleget fogad

elo pénztáros: fiktív bevételezés/kiadás, és a különbözetet eltulajdonítottao hamis rendőri igazolvány használata (+közokirat hamisítás)

Page 161: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Közegészség elleni bűncselekmények

20. A kábítószer visszaéléssel kapcsolatos bűncselekmények és a visszaélés új pszichoaktív anyaggal

Fogalmak- kábítószer: taxatív felsorolás

o Btk. értelmező rendelkezés alapján: 3 jogszabály mellékleteiben szerepelneko ENSZ Egységes Kábítószer Egyezmény (1961.)

1965. évi 4. tvr. az Egységes Kábítószer Egyezmény kihirdetéséről kábítószer: az Egyezmény I-II. mellékletében felsorolt anyagok (természetes,

szintetikus)o ENSZ Bécsi Egyezmény a pszichotróp anyagokról (1971.)

1979. évi 25. tvr. az egyezmény kihirdetéséről pszichotróp anyag: az Egyezmény I-IV. mellékletében felsorolt anyagok

(természetes, szintetikus)o 1998. évi XXV. tv. az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről: mellékletében felsorolt

pszichotróp anyagok- új pszichoaktív anyagok:

o Btk. értelmező rendelkezés alapjáno emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek éso 2005. évi XCV. tv. a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról

hatályos: 2012. március 1-től új: a forgalomban újonnan megjelent nem gyógyászati: gyógyászati felhasználással nem rendelkező anyag vagy

vegyületcsoport drog jellegű: a központi idegrendszer működésének befolyásolása révén alkalmas a

tudatállapot, a viselkedés vagy az érzékelés módosítására, megváltoztatására fenyegetést jelent: és ezért hasonló mértékű fenyegetést jelenthet a közegészségügyre,

mint a kábítószerek, pszichotróp anyagok minősített: és erre tekintettel azt a Kormány rendeletében ilyen anyaggá minősítette

o 66/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet (C-lista)o bevezetésének indoka:

dizájner drogok: olyan vegyületek, amelyeket a kábítószerlistán szereplő tiltott anyagok apró változtatásaival állítanak elő nem minősül kábítószernek

a C-lista a konkrét tudatmódosító szerek mellett az alapvegyületeket is tartalmazza- kábítószer prekurzor:

o kábítószer tiltott előállításához használt vegyi anyago EK rendeletek határozzák meg (taxatív felsorolás)

Page 162: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

A kábítószer-büntetőjogi tényállások (bcs. neve: visszaélés kábítószerrel)

1. Visszaélés kábítószerrel fogyasztási cselekmények

282. § (1) Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz,bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Alanyai: bárki (kiv. kábítószer függő személy speciális tényállás vonatkozik rá)- Elkövetési tárgy: kábítószer

o Növényi eredetű vagy szintetikusan előállított anyago A szervezetben kellemes érzést, bódult állapotot, túlérzékenységet, érzéki csalódást képesek

kiváltani- Minősített esetek:

Esetei Büntetés Előkészület Privilegizált tényállás

Alapeseto Termesztés, előállításo Megszerzéso Tartáso Országba behozatal, kivitel, átvitel

0-5 év 0-3 év(bűntett)

0-2 év (vétség)

- Üzletszerűen- Bűnszövetségben- Kábítószer függő személy felhasználásával

(az elkövető tudata fogja át, hogy a bcs-be bevont személy függő)

2-8 év 0-3 év(bűntett)

0-3 év(bűntett)

- Jelentős mennyiségű kábítószerreMeghatározza: 1979. évi 5. tvr. (Btké): csekély mennyiség x 20(pl. kokain 40 gr., marihuana: 120 gr, 2012 előtt: 20 gr.)

5-10 év 0-3 év(bűntett)

-

- Szubszidiárius tényállások:o Alapeset elkövetésének előkészülete: bűntett (0-3 év)

(indoklás: a minősített eset előkészülete is)o sui generis részesi (bűnsegédi) magatartás: bűntett (0-3 év)

kábítószer előállításához szükséges anyag, berendezés, felszerelés… készítés átadás, forgalomba hozatal, kereskedés országba behozatal, kivitel, átvitel

- sui generis részesi (bűnsegédi) / előkészületi bcs.:o anyagi eszközök szolgáltatása (pénzt ad rá)o mihez:

alapeset minősített esetek szubszidiárius tényállásokhoz (előkészülethez)

o büntetése: a megvalósítani tervezett alap/minősített tényállás szerint- Privilegizált tényállás:

o Elkövetési tárgy: csekély mennyiségű kábítószer 1979. évi 5. tvr. Pl. marihuana – 6 gr., kokain – 2gr.

o Alapeset: vétség (0-2 év)

Page 163: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

o Minősített esetek: bűntett (0-3 év) //kiv.: jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett visszaélés

o Nem büntethető: saját használatra + gyógykezelésen vett részt (283. §)2. Kábítószer kereskedelem forgalmazói cselekmények

282/A. § (1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik,bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Minősített esetek:

Esetei Büntetés Előkészület Privilegizált tényállás

Alapeseto Kínálat, átadáso Forgalomba hozatalo Kereskedés

2-8 év 0-3 év 0-2 év (vétség)***

- Bűnszövetségben- Kábítószer függő személy

felhasználásával- Hivatalos vagy közfeladatot ellátó

személyként (e minőséget felhasználva)- Elkövetési hely: honvédség,

rendőrség, BV szerv létesítményében

5-10 év 0-3 év 0-5 év (bűntett)

- Jelentős mennyiségű kábítószerre 5-20 évéletfogyt.

0-5 év -

- sui generis részesi (bűnsegédi) / előkészületi bcs.:o anyagi eszközök szolgáltatása (pénzt ad rá)o büntetése: a megvalósítani tervezett alap/minősített tényállás szerint

Page 164: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

3. 18. életévet be nem töltött személyen elkövetett kábítószerrel való visszaélés 282/B. §

282/B. § (1) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Speciális alany: 18. életévét betöltött személy (fiatalkorú nem lehet alanya)- Passzív alany: 18. életévét be nem töltött személy felhasználásával- Minősített esetek:

Esetei Büntetés Előkészület Privilegizált tényállás

Alapeset (fogyasztási cselekmény)o Termesztés, előállításo Megszerzéso Tartáso Országba behozatal, kivitel, átvitel

2-8 év 0-3 év(bűntett)

0-2 év (vétség)

- 18. éven alulinako Kínálat, átadáso Forgalomba hozatal (rajta keresztül)o Kereskedés

- Elkövetési hely: oktatási, gyermekvédelmi, közművelési épület területén, közvetlen környezetébeno Kínálat, átadáso Forgalomba hozatalo Kereskedés

(ezt az elkövetési formát bárki megvalósíthatja, fiatalkorú is)

- Bűnszövetségben

5-10 év 0-3 év(bűntett)

0-5 év(bűntett)

- Jelentős mennyiségű kábítószerre- Bűnszövetségben +

o 18. éven alulinako Speciális elkövetési helyen (iskola)

- Hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként(e minőséget felhasználva) +o 18. éven alulinako Speciális elkövetési helyen (iskola)

5-20 évéletfogyt.

? -0-5 év(bűntett)

0-5 év(bűntett)

- sui generis részesi (bűnsegédi) / előkészületi bcs.:o anyagi eszközök szolgáltatása (pénzt ad rá)o büntetése: a megvalósítani tervezett alap/minősített tényállás szerint

- kábítószernek nem minősülő anyag:282/B. § (5) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek kábítószernek nem minősülő kábító hatású anyag, illetőleg szer kóros élvezetéhez segítséget nyújt, vagy ilyen személyt erre rábírni törekszik,bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

o Elkövetési tárgy: kábítószernek nem minősülő, kábító hatású anyag, szer 142/2004. Korm.rend. (hatályon kívül: 66/2012. Korm.rend – de az nem rendelk. róla) Pl. amfetamin, ketamin

Page 165: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

o Elkövetési magatartás: sui generis részesi bcs. Segítség nyújtás (a szer kóros élvezetéhez) Rábírni törekvés

4. Kábítószerfüggő személy által elkövetett kábítószerrel való visszaélés 282/C. §

- Speciális alany: kábítószer függő személyo Megállapítása: orvos szakértői feladato Specialitás elve: a többi kábítószer-büntetőjogi tényállás nem alkalmazható rá

(de a fiatalkorún történő elkövetés súlyosító körülményként értékelendő)- Minősített esetek:

Esetei Büntetés Előkészület(nem bünteti)

Privilegizált tényállás

Alapeset (fogyasztási cselekmény)o Termesztés, előállításo Megszerzéso Tartáso Országba behozatal,

kivitel, átvitel

0-2 év (vétség) ***

- 0-1 év (vétség) ***

- Forgalmazási cselekmény:o Kínálat, átadáso Forgalomba hozatal

(rajta keresztül)o Kereskedés

0-3 év(bűntett)

- 0-1 év (vétség)

- Üzletszerűen- Bűnszervezetben

Fogyasztás: 0-3 évForgalmazás: 0-5 év

- 0-2 év (vétség)

- Jelentős mennyiségű kábítószerre

Fogyasztás: 0-5 évForgalmazás: 2-8 év

- -

- Nem büntethető: 283. §o Fogyasztási cselekmény: jelentős mennyiséget el nem érő (normál mennyiség) + saját

használatrao Feltétele: gyógykezelés

5. Büntethetőséget megszüntető okok nem büntethető ***

- Fogyasztási cselekmények:o Csekély mennyiségű kábítószero Célzatos: saját használatra (termeszt, előállít, tart)

- Kábítószer függő személy: o Jelentős mennyiséget el nem érő kábítószer (normál mennyiség) + saját használatra (termeszt,

előállít, tart), vagyo Aki ezzel összefüggésben más bcs-t követ el (max. 2 év szabadságvesztéssel büntetendő)

- Feltétele:o Gyógykezelés: kábítószer függőségeto Más ellátáso Megelőző-felvilágosító szolgáltatás

1. fokú ítélet meghozataláigOkirattal igazolt (ÁNTSZ)Min. 6 hónapig, folyamatosan

Page 166: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

6. Visszaélés kábítószer-prekurzorral

283/A. § (1) Aki az Európai Unió jogi aktusában meghatározott engedély nélkül vagy engedély kereteit túllépve kábítószer-prekurzort tart, forgalomba hoz, az Európai Közösség vámterületére behoz, onnan kivisz, vagy kábítószer-prekurzorral közvetítő tevékenységet végez,bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Nem büntethető, aki - mielőtt a kábítószer készítését elősegítő tevékenysége a hatóság tudomására jutott volna- a cselekményét a hatóság előtt felfedi,- a birtokában lévő kábítószer-prekurzort a hatóságnak átadja, és- lehetővé teszi a kábítószer készítésének elősegítésében részt vevő más személy kilétének megállapítását.

- Elkövetési tárgy: kábítószer-prekurzoro Kábítószer tiltott előállításához használt vegyi anyag

- Elkövetési mód:o Engedély nélkülo Engedély kereteit túllépve (pl. átadás engedéllyel nem rendelkező személynek)

- Elkövetési magatartás:o Tartás (birtoklás, raktározás)o Forgalmazás, kereskedéso EU vámterületére behozatal, kivitel

7. Visszaélés új pszichoaktív anyaggal (2012. március 1-től)

- elkövetési tárgy: új pszichoaktív anyag- elkövetési magatartás:

o fogyasztói cselekmények: országba behozatal, kivitel, átvitel, előállításo forgalmazói cselekmények: kínálat, forgalomba hozatal, kereskedés

- bűntett (0-3 év szabadságvesztés)- nem bünteti: megszerzés, tartás

Elkobzás: kábítószer, pszichotróp anyag, új pszichoaktív anyag elkobzása kivételes esetben sem mellőzhető

Page 167: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

XVII. GAZDASÁGI BŰNCSELEKMÉNYEK

Gazdálkodási kötelességeket és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények

21. A számvitel rendjének megsértése, a csődbűncselekmény és a tartozás fedezetének elvonása

Számvitel rendjének megsértése:

289. § (1) Aki a számvitelről szóló törvényben vagy a felhatalmazásán alapuló jogszabályokban előírta) beszámoló készítési, könyvvezetési, könyvvizsgálati kötelezettségét megszegi,b) bizonylati rendet megsérti,és ezzel a vagyoni helyzetének áttekintését, illetve ellenőrzését meghiúsítja vagy az adott üzleti évet érintően a számvitelről szóló törvény szerinti megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hibát idéz elő, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- változás 2012. január 1-től:o nem vétség, hanem bűntetto eredmény:

korábbi alapeseti tényállás (megnehezítés): nem bcs. nem megnehezítés, hanem meghiúsítás (2011: minősített esete volt) alapeset új tényállási elem: lényeges hiba előidézése (2011: minősített esete volt)

- Speciális alany: beszámoló készítéséért felelős személy (vezető tisztségviselő)- Elkövetési magatartás:

o Számviteli tv . megsértése: gazdálkodó Beszámoló készítés, könyvvezetés, könyvvizsgálat kötelezettségének megszegése Bizonylati rend megsértése

o EV, Szv tv. hatálya alá nem tartozó személy: pl. EVA alanyok Jogszabályban meghatározott nyilvántartási, bizonylatolási kötelezettség megszegése

- Materiális sértő bcs.:o vagyoni helyzet áttekintése, ellenőrzése meghiúsul (2011: megnehezül)o megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hiba előidézése (ST ± 20% eltérése)

- gondatlan alakzat: vétség (0-2 év)- Minősített esete:

Esete Büntetés- Speciális alany: pénzügyi intézmény

o Pénzügyi intézményo Befektetési vállalkozás, befektetési

alapkezelőo Tőzsde, elszámolóházo Biztosítóo Önkéntes kölcsönös biztosító pt.o Magánnyugdíjpt.

2-8 év (bűntett)

adminisztratív csődbüntett: 2012-től kikerült a számvitel rendjének megsértése bcs. alólo Elkövetési magatartás:

Csődtv . megsértése: gazdálkodó Beszámoló készítés, könyvvezetés kötelezettségének megszegése egyéb tájékoztatási kötelezettségének megszegése

o Materiális sértő bcs.: felszámolási eljárást részben vagy egészben meghiúsítja

Page 168: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Csődbűncselekmény: 290. §

290. § (1) Aki a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete eseténa) a tartozása fedezetéül szolgáló vagyon elrejtésével, eltitkolásával, megrongálásával, megsemmisítésével, használhatatlanná tételével,b) színlelt ügylet kötésével vagy kétes követelés elismerésével,c) az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon veszteséges üzletbe kezdéssel, illetve annak továbbfolytatásával, vagyd) az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes más módonvagyonát ténylegesen vagy színleg csökkenti, és ezzel hitelezőjének vagy hitelezőinek kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Speciális alany: gazdálkodó szervezet vagyonával rendelkezni jogosult személy- Speciális passzív alany: Csődtv. hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet- Elkövetési tárgy: fedezetül szolgáló vagyon (Szv tv. szerinti befektetett eszköz, forgóeszköz)- Elkövetési magatartás:

o vagyon elrejtése (hitelezők elől)o vagyon eltitkolása (hitelező nem is szerez tudomást rólao vagyon megrongálása, megsemmisítése, használhatatlanná tételeo színlelt ügylet kötése, kétes követelés elismeréseo veszteséges üzletbe kezdés (ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon)o ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes más magatartás (pl. nem reális kockázat)

- Jogi szabályozás: wrongful trading (jogellenes továbbműködés)o Gt.: a vezető tisztségviselők - fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően

- ügyvezetési feladataikat a társasági hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni

o Csődtv.: vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni közvetlen helytállását (Ptk.)o Btk.: kriminalizálja

- Materiális sértő bcs.:*o Eredmény: hitelezők kielégítésének részbeni vagy egészbeni meghiúsulásao elkövetési magatartások: azonosak (1-3 eseetben)1. VÉTKES GAZDÁLKODÁS: (1)

elkövetés fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben *Vagyon csökkentése (ténylegesen vagy színleg) a fizetésképtelenség az elkövető magatartásától függetlenül következik be nem az elkövető felel a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetért, de ha már

bekövetkezett, akkor megpróbálja vagyonát kimenekíteni Már a fizetésképtelenség bekövetkeztét megelőzően büntetni rendeli a hitelezők

kielégítésére szolgáló vagyon jogellenes elvonását Fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet: Csődtv.

Az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői Előre látták vagy ésszerűen előre láthatták volna Hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni A vele szemben fennálló követeléseket

2. CSŐDBE VITEL: fizetésképtelenség vagy annak látszata előidézése elkövetése: *Fizetésképtelenség előidézése (ténylegesen vagy színleg) a fizetésképtelenséget az elkövető szándékosan idézte elő (büntetőjogilag

értékelhető magatartásával)

Page 169: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

az elkövető felelős a fizetésképtelenségért (vs. vétkes gazdálkodás)

3. FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYÉNEK MEGHIÚSÍTÁSA: elkövetés fizetésképtelenség esetén

4. HITELEZŐ JOGTALAN ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSE: kielégítési sorrend megsértése vétsége: 0-2 év Elkövetési magatartás:

Hitelezői kielégítési sorrend megsértése egyik hitelező előnyben részesítése Úgy, hogy a vagyon nem elegendő a követelések kielégítésére

- Minősített esetek: 1-3 esetbenEsetei Büntetés- Alapeset:

1. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben 2. fizetésképtelenség előidézése3. fizetésképtelenség esetén

0-5 év (bűntett)

- eredmény: súlyos gazdasági következményekkel járo nagyszámú hitelező, súlyos

megkárosításao egy hitelező megkárosítása oly módon,

hogy annak gazdasági helyzetét alapvetően megrendíti (csoportos létszámleépítésre kényszerül, bezár)

2-8 év

- objektív büntethetőségi feltétel (csak akkor büntethető, ha…): elkövetés ideje o csődeljárást megindítottáko felszámolást elrendelték (nem elég a megindítás)o felszámolási eljárás megindítása a tv. kötelező rendelkezése ellenére nem történt mego 1-4 esetben

Csődtörvény hatálya: pl. gazdasági társaság, szövetkezet. egyéni cég,

Page 170: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Tartozás fedezetének elvonása

297. § (1) Aki a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.(2) Az elkövető nem büntethető, ha a tartozást a vádirat benyújtásáig kiegyenlítik.

jogi tárgy: a hitelezők érdeke elkövetési tárgy: a tartozás fedezetéül szolgáló vagyon

o adós vagy akár más tulajdona is leheto lehet: dolog, jog, követelés (gazdálkodás körén belül, kívül)

a bűncselekmény csak akkor állapítható meg, ha a tartozás gazdasági tevékenységből származik elkövetési magatartás: a fedezetként lekötött vagyon elvonása

o minden olyan magatartás, amely a hitelezői igények kielégítését véglegesen vagy akár átmeneti időre lehetetlenné teszi

o vagyon elidegenítése, elzálogosítása, megterhelése, elrejtése, eltitkolása, megsemmisítése eredmény bcs: a tartozás kiegyenlítésének teljes vagy részleges meghiúsítása csak szándékosan követhető el nem célzatos eshetőleges szándékosság is elegendő ha több hitelezőnek fennálló tartozására ugyanaz a vagyontárgy szolgál fedezetül és ennek elvonása

történik meg, úgy a cselekmény egy rendbelinek minősül. büntethetőséget megszüntető ok: ha a tartozást a vádirat benyújtásáig kiegyenlítik

o csak egyszeri és határidőhöz kötött lehetőségo a vádirat benyújtása után történő tartozás kiegyenlítés csak a büntetés kiszabása körében

értékelhetőo közömbös, hogy ki egyenlíti ki a tartozást

BH2000. 140. a tartozás fedezetének elvonása bűntette csak a fedezetként szerződéssel lekötött vagyon elvonása által valósulhat meg (pl. zálogszerződés)

Page 171: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Pénz- és bélyeghamisítás

22. A pénzmosás, pénzhamisítás, pénzhamisítás elősegítése, hamis pénz kiadása

Pénzmosás: - Gazdálkodási kötelességeket és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmény

- utólagos részesség (bűnkapcsolat)- mindig feltételez egy alap bűncselekményt, amihez utólag járul- Olyan tevékenység, ami megváltoztatja az illegálisan szerzett pénz azonosságát és legális forrásból

származóként tűntetni fel- Fázisai: elhelyezés bujtatás integrálás

Fordulatai Elkövetési tárgy Célzat Elkövetési magatartás Büntetés1. dinamikus pénzmosás(vagyon transzformáció)

- más által elkövetett

- szabadságveszt éssel büntetendő cselekményből származó

- dolog

dolog eredetének leplezése

- Átalakítás (pl. autó átfestése)- Átruházás- Felhasználás gazdasági

tevékenység során- A dolgon fennálló jogot (vagy

az abban bekövetkezett változásokat) eltitkolja, leplezi

- Azt a helyet, ahol a dolog található eltitkolja, leplezi

- A dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenységet végez

- A dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe

0-5 év

2. statikus pénzmosás(nincs vagyon transzformáció)

- más által elkövetett

- szabadságveszt éssel büntetendő cselekményből származó

- dolog

- - Magának megszerzi- 3. személynek megszerzi- Megőrzi, kezeli, használja,

felhasználja- Azon vagy ellenértékén más

anyagi javakat szerez(feltétele: a dolog eredetét az elkövetés időpontjában ismerte)

0-5 év

3. saját pénz mosása(dinamikus)

- saját maga által elkövetett

- szabadságveszt éssel büntetendő cselekményből származó

- dolog

dolog eredetének leplezése

- felhasználás gazdasági tevékenység során

- A dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenységet végez

- A dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe

0-5 év

4. gondatlan pénzmosás(nem tud a dolog eredetéről)

- más által elkövetett

- szabadságveszt éssel büntetendő cselekményből származó

- dolog

- - felhasználás gazdasági tevékenység során

- A dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenységet végez

- A dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi szolgáltatást

0-2 év(vétség)

Page 172: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

vesz igénybeMinősített esetek Büntetés

(1-3. alapeset)Büntetés(4. gondatlan eset)

- Üzletszerűen- Különösen nagy értékre (vagy azt meghaladó)- Speciális alany: pénzügyi intézmény tisztségviselője, vagy

alkalmazottjao Pénzügyi vállalkozáso Tőzsde, elszámolóházo Biztosítóo Pénztár (önkéntes kölcsönös bpt.., mnypt.)o Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményo Szerencsejáték szervező szervezet

- Hivatalos személy- Ügyvéd

2-8 év -0-3 év (vétség)0-3 év (vétség)

0-3 év (vétség)-

sui generis előkészületi bcs:o megállapodás pénzmosás elkövetésében

(csak az előkészület 5. alakja: megállapodás bcs. elkövetésében)o vétség (0-2 év szabadságvesztés)

nem büntethető:o aki a hatóságnál önként feljelentést tesz, vagy kezdeményezo feltétele: a cselekményt még nem, vagy csak részben fedezték fel

Pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása:

303/B. § Aki a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben előírt bejelentési kötelezettségnek nem tesz eleget, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- bejelentési kötelezettségek: a pénzmosásról szóló tv. alapjáno ügyfél-átvilágítási kötelezettség: tényleges tulajdonosra vonatkozó nyilatkozatot bekérése

- első kapcsolat létesítésekor- 3.600.000 Ft feletti ügyleti megbízás teljesítése előtt- pénzmosásra utaló gyanú felmerülése esetén

o bejelentési kötelezettség (pénzmosásra utaló adat: pl. átvilágítás megtagadása)- tiszta mulasztásos bcs.- Speciális alany: külön tv.

o Pénzügyi szolgáltatóo Biztosítóo Tőzsdeo Ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenység folytatójao Könyvvizsgálóo Könyvelő, adótanácsadó (megbízás, vállalkozás alapján)o Ügyvéd, közjegyzőo Nemesfém kereskedőo Játékterem működtetője

Dolog pénzmosás esetében:- Btk.: a villamos- és a gazdaságilag hasznosítható más energia is, úgyszintén a vagyoni jogosultságot

megtestesítő olyan okirat, dematerializált értékpapír is, amely a benne tanúsított vagyoni érték vagy jogosultság feletti rendelkezést önmagában - illetve a dematerializált formában kibocsátott értékpapír esetében az értékpapírszámla jogosultjának - biztosítja

Page 173: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- Btk. – pénzmosás: + okirat és értékpapír is, ha a benne foglalt jogosultság vagy vagyoni érték feletti rendelkezést önmagában biztosítja

Pénzhamisítás:

304. § (1) Akia) pénzt forgalomba hozatal céljából utánoz vagy meghamisít,b) hamis vagy meghamisított pénzt forgalomba hozatal céljából megszerez, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz,c) hamis vagy meghamisított pénzt forgalomba hoz,bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) Aki pénzhamisításra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Fordulatai Elkövetési tárgy

Célzat Elkövetési magatartás Büntetés

1. Pénz (igazi pénz)

Forgalomba hozatal

- Utánzás:o forgalomban levő pénz

látszatát keltio forgalomból kivont pénz

átalakítása, úgy hogy az forgalomban levő pénz látszatát kelti (ép.)

- Meghamisítás:o olyan jelzés alkalmazása, vagy

eltávolítása, ami annak megjelölésére szolgál, hogy a pénz csak meghatározott országban érvényes

o nemesfémtartalom csökkentése

2-8 év

2. Hamis pénz Forgalomba hozatal

- Megszerzés- Országba behozatal, kivitel, átvitel

2-8 év

3. Hamis pénz - - Forgalomba hozatal 2-8 év

Minősített esetek Büntetés- Különösen nagy értékre (vagy azt meghaladó) – 50.000.000 Ft fölött- Bűnszövetségben

5-10 év

Privilegizált esetek Büntetés- Váltópénzre- Kisebb értékre (vagy azt el nem érő értékre) 50.000 -200.000 Ft

0-5 év

- Szabálysértési alakzat: 50.000 Ft alatt (nem váltópénzre)- Pénz fogalma: Btké. 24. §

o Törvényes fizetőeszköz (fémpénz, papírpénz, bankjegy)o Jövőben fizetőeszköznek minősülő fémpénz, papírpénz, bankjegy (MNB határozat alapján)o Állam által kibocsátott értékpapíro Egyéb értékpapírtok: kötvény, részvény, közraktár jegy, befektetési jegy (ha a névre szóló

átruházás nincs kizárva vagy korlátozva)o Külföldi pénz (euró is)o Forgalomból kivont érme, bankjegy (ha még beváltható)

- előkészület: vétség (0-2 év)

Page 174: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Pénzhamisítás elősegítése:

304/A. § Aki pénzhamisításhoz szükséges anyagot, eszközt, berendezést vagy számítógépes programot készít, megszerez, tart, átad, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- sui generis részesi bcs.: bűnsegéd- elkövetési tárgy: pénzhamisításhoz szükséges…

o anyag (speciális papír)o eszköz, berendezés (nyomdagép)o számítógépes program

- elkövetési magatartás: ilyen dolog…o készítéso megszerzés, tartáso átadás, forgalomba hozatal, kereskedés

- csak akkor lehet megállapítani, ha az eszközöket pénzhamisítási célzattal tartja magánál az elkövető

Hamis pénz kiadása:

306. § (1) Aki valódi, illetve hamisítatlan gyanánt jogszerűen szerzett hamis vagy meghamisított pénzt forgalomba hoz, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Elkövetési magatartás: forgalomba hozatal- Elkövetési mód:

o Valódikénto Hamisítatlanként

- Speciális alany:o aki jogszerűen szerezte a hamis pénzt (nem jogszerű: lopta, sikkasztotta pénzhamisítás)o jóhiszeműen jutott hozzá (és utóbb észleli annak meghamisított voltát)

- Minősített eset:Minősített eset Büntetés- Különösen nagy értékre (vagy azt meghaladó) – 50.000.000 Ft fölött 0-3 év (bűntett)

Page 175: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Pénzügyi bűncselekmények

23. A költségvetési csalás. Az uzsorabűncselekmény

Költségvetési csalás (adócsalás + visszaélés jövedékkel + csempészet összevonása) – 2012. január 1.

310. § (1) Akia) költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vagy költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart vagy a valós tényt elhallgatja,b) költségvetésbe történő befizetési kötelezettséggel kapcsolatos kedvezményt jogtalanul vesz igénybe,c) költségvetésből származó pénzeszközöket a jóváhagyott céltól eltérően használ fel,és ezzel egy vagy több költségvetésnek vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

alapeset elkövetési tárgy elkövetési mgt.1. költségvetési befizetési kötelezettség (adó, vám)

költségvetésből származó pénzeszköz (támogatás)vonatkozásában

tévedésbe ejtés tévedésben tartás valós tény elhallgatása

2. költségvetési befizetési kötelezettséggel kapcsolatos kedvezmény (pl. adójóváírás, adókedvezmény)

jogosulatlan igénybevétele

3. költségvetésből származó pénzeszköz (támogatás) felhasználása a jóváhagyott céltól eltérően

4. jövedéki csalás(visszaélés jövedékkel)

jövedéki termék előállítása, megszerzése, tartása, forgalomba hozatala, kereskedése

jövedéki engedély nélkül

eredmény bcs.:o vagyoni hátrány okozása

bevételkiesés jogosulatlan kifizetés céltól eltérően felhasznált pénzeszköz

o egy vagy több költségvetésnek (pl. HIPA: több helyi önkormányzatnak)

Minősített esetek Büntetés- nagyobb vagyoni hátrányt okoz – 200.000 Ft – 2.000.000 Ft- alapesetek:

o bűnszövetségbeno üzletszerűen

0-3 év(bűntett)

- jelentős vagyoni hátrányt okoz – 2-50 mFt- nagyobb vagyoni hátrányt okoz:

o bűnszövetségbeno üzletszerűen

0-5 év

- különösen nagy vagyoni hátrányt okoz – 50-500 mFt- jelentős hátrányt okoz:

o bűnszövetségbeno üzletszerűen

2-8 év

- különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz – 500+ mFt- különösen nagy hátrányt okoz:

o bűnszövetségbeno üzletszerűen

5-10 év

elvonás vámeljárás alól

Page 176: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

korlátlan enyhítés: ha a vagyoni hátrányt a vádirat benyújtásáig kiegyenlítik o csak egyszeri és határidőhöz kötött lehetőségo a vádirat benyújtása után történő kiegyenlítés csak a büntetés kiszabása körében értékelhetőo közömbös, hogy ki egyenlíti ki a tartozásto nem alkalmazható: bűnszövetség, üzletszerűen

költségvetési támogatás elszámolási rendjének megsértése:

(7) Aki költségvetésből származó pénzeszközökkel kapcsolatban előírt elszámolási, számadási vagy az előírt tájékoztatási kötelezettségének nem vagy hiányosan tesz eleget, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használ fel, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

o elkövetési tárgy: elszámolás, számadás tájékoztatási kötelezettség

o elkövetési magatartás: mulasztás (nem tesz eleget) hiányosan tesz neki eleget valótlan tartalmú nyilatkozat tétele hamis okirat felhasználásával

- költségvetés: Btk.o államháztartás alrendszereinek költségvetése (TB alapok, elkülönített állami pénzalapok is)o nemzetközi szervezet által kezelt költségvetéso EU költségvetése (vám)o külföldi állam költségvetése

- Btké. speciális rendelkezés:o költségvetési csalás 100.000 Ft vagyoni hátrány alatt:

vám: vámszabálysértés egyéb: nem bűncselekmény

- Csalás vs. adócsalás: 1/2006. büntető jogegységi határozat (BJE) //azonos büntetési tételo Csalás:

Alanya: nem adóalany vagy adóalany: fiktív ügylet (valóságos gazdasági tevékenység hiányában kiállított bizonylatok alapján)

Eredmény: ÁFA (adó) visszaigényléso Adócsalás:

Alanya: adóalany (adó csökkentése fiktív bizonylattal) Eredmény: csökkenő adófizetési kötelezettség (de még fizet)

o Csalás és adócsalás halmazata: Alanya: adóalany (adó csökkentése fiktív bizonylattal) Eredmény: ÁFA (adó) visszaigénylés

A költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása ha a költségvetési csalást a gazdálkodó szervezet dolgozója vagy tagja a gazdálkodó szervezet

érdekében követi el és a felügyeletre/ellenőrzésre köteles személy azt megakadályozhatta volna speciális alany: gazdálkodó szervezet vezetője, füb tagja, ellenőrzésre feljogosított dolgozója bűntett (0-5 év szabadságvesztés)

Page 177: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Uzsora-bűncselekmény – VAGYON ELLENI BŰNCSELEKMÉNY

330/A. § (1) Aki más rászorult helyzetét kihasználva olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amely alkalmas arra, hogy annak teljesítése a megállapodás kötelezettjét, a megállapodás kötelezettjének a vele közös háztartásban élő hozzátartozóját, illetve a megállapodás kötelezettje által - jogszabályon, bírósági határozaton, hatósági határozaton vagy szerződésen alapuló tartási kötelezettség alapján - eltartott személyt súlyos vagy további súlyos nélkülözésnek tegye ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

2011. november 1-től az egyszeri elkövetés is kriminalizálva van elkövetési magatartás: uzsora megállapodás kötése

o különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazo ami alkalmas arra, hogy annak teljesítése (további) súlyos nélkülözésnek tegye ki a…

kötelezettet vele közös háztartásban élő hozzátartozóját kötelezett által eltartottat (törvényi tartás, szerződéses tartás)

o nem a Ptk. uzsorás szerződés fogalmát használja (a Btk-s fogalom tágabb: nem csak kölcsön, hanem pl. színlelt adásvételi szerződés is, ami aránytalan ellenszolgáltatást tartalmaz)

o súlyos nélkülözés: tartás elmulasztása bcs. által használt kifejezés elemi szükségletek kielégítését szolgáló javakban szenved hiányt a létminimum szintjén sincs biztosítva számára az étkezés, tisztálkodás, ruházkodás,

szállás lehetősége esetei:

súlyos nélkülözés: ha korábban nem volt abban további súlyos nélkülözés: konzerválja a nélkülöző állapotot

elkövetési mód: más rászorult helyzetét kihasználvao pl. rossz anyagi helyzet, hiszékenység, alacsonyabb értelmi képességo bíróság mérlegelési jogköre

minősített esetei:o bűnszövetségo üzletszerűség (2011. november 1-től minősített eset; előtte az alapeset feltétele volt !)

mellékbüntetés: kitiltáso az uzsoratevékenység jellemzően zártabb közösségekben jelenik mego az uzsorások jól ismerik a sértetteket, tisztában vannak azok kiszolgáltatott helyzetévelo hatékony szankció a kitiltás, mert ezzel az uzsorások elvonhatók az ügyfélkörtől

korlátlan enyhítés: o hatóságnak bejelenti (mielőtt az tudomást szerzett volna róla) éso az elkövetés körülményeit feltárja

büntetés: 0-3 szabadságvesztés tevékeny megbánás lehetősége nyitott (lényeges, mert van lehetőség reparációra a pénz visszafizetésével)

Page 178: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

XVIII. VAGYON ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK

Vagyoni hátrány = Ptk. kár (damnum emergens + lucrum cessans)Kár = vagyonban bekövetkezett tényleges értékcsökkenés

érték, kár, vagyoni hátrány, adóbevétel, vámbevételszabálysértési 0 Ft 50.000 Ftkisebb 50.001 Ft 200.000 Ftnagyobb 200.001 Ft 2.000.000 Ftjelentős 2.000.001 Ft 50.000.000 Ftkülönösen nagy 50.000.001 Ft 500.000.000 Ftkülönösen jelentős +500.000.000 Ft

Szabálysértési értékhatárok: Btké. 28. §- Lopás: 50.000 Ft érték- Sikkasztás: 50.000 Ft érték- Jogtalan elsajátítás: 50.000 Ft érték- Orgazdaság: 50.000 Ft érték- Csalás: 50.000 Ft kár- Rongálás: 50.000 Ft kár- Hűtlen kezelés: 50.000 Ft vagyoni hátrány- Nincs szabálysértési alakzata: rablás, kifosztás, zsarolás, jármű önkényes elvétele

Magánindítvány: személyi vagyont károsító …, ha az elkövető a sértett a hozzátartozója- Lopás- Sikkasztás- Jogtalan elsajátítás- Orgazdaság - Csalás- Rongálás- Hűtlen kezelés- Jármű jogtalan elvétele

Tevékeny megbánás:36. § (1) Nem büntethető, aki a személy elleni, közlekedési vagy vagyon elleni vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette.

Page 179: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

24. A sikkasztás, a hűtlen kezelés és a hanyag kezelés; a rongálás és az orgazdaság

Sikkasztás:

317. § (1) Aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el.

- Elkövetési tárgy: rábízott idegen dologo Rábízás: az elkövető jogszerűen került az idegen dolog birtokába

Áruszállítás, gazdálkodás Használat, kezelés, gondozás Személyes őrizet

o Közös tulajdon (osztható): nem követhető el rá sikkasztáso Osztatlan közös tulajdon: elkövethető (mert az az elkövetőre nézve idegen)

- Passzív alany: tulajdonos (birtokost nem sértheti, mivel az a sikkasztó maga – vs. lopás)- Elkövetési magatartás:

o Jogtalan eltulajdonítás (itt nem célzat, mint a lopásnál) végleges Jogtalan: sem jogszabály, sem az erre jogosult nem engedte meg tulajdonjogviszony megváltoztatása (eladja, elajándékozza)

o Sajátjakénti rendelkezés: időleges a jogosult személye nélkül tanúsít olyan magatartást, amire csak a tulajdonos lenne

jogosult (vagy annak hozzájárulásával más) pl. bérletbe adja, megterheli

Minősített esetei BüntetésAlapeset: - Kisebb értékre- Szabálysértési értékre: (3)

a) bűnszövetségbenb) közveszély helyszínec) üzletszerűen

0-2 év (vétség)

Minősített esetek:- Nagyobb értékre- Kisebb értékre:

a) bűnszövetségbenb) közveszély helyszínec) üzletszerűen

- kulturális javakra

0-3 év (bűntett)

- jelentős értékre- nagyobb értékre: a), b), c)

1-5 év

- különösen nagy értékre- jelentős értékre: a), b), c)

2-8 év

- különösen jelentős értékre- különösen nagy értékre: a), b), c)

5-10 év

- Halmazat: a csalás beleolvad (pl. ha a sikkasztás után, annak nyomait eltűnteti) - Elkövetési tárgy: kizárólag ingó dolog (1/2005. BJE)- kulturális javak: tárgy, kép, írás, régészeti jelenség

o az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének kiemelkedő tárgyi bizonyítékao az emberiség, a magyar nemzet és Magyarország népei történelmének kiemelkedő tárgyi

bizonyítéka

Page 180: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

o művészeti alkotásHűtlen kezelés:

319. § (1) Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.

- Speciális alany: idegen vagyon kezelésével megbízott személyo Vagyon: BJE: mindazt érteni kell alatta, amit a polgári jog oda sorol

ami tulajdonjog tárgya lehet (ingatlan is): ingó, ingatlan, pénz, értékpapír, ezek összessége

vagyon haszna vagyoni értékű jog, követelés, pénzben kifejezhető bármilyen értékkel bíró előny

o Megbízás: polgári jogi viszony alapján Jogszabályon (pl. törvényen – kiskorú törvényes képviselője) Szerződésen (pl. megbízás, munkaviszony – pl. pénztáros) Hatósági határozat (pl. gyámhatóság által kirendelt gondnok) gt. alapszabálya

- vs. sikkasztás: o a rábízás olyan szándékkal történik, hogy az elkövető (vagyonkezelő) gazdálkodjék a

vagyonnal és így őrizze azt (pl. befektetés, házipénztár)o NINCS eltulajdonítási szándék

- Elkövetési magatartás:o ebből fakadó kötelezettsége megszegéseo vagyonkezelési szabályok szándékos megszegése

pl. pénzkezelési alapelvek, szabályok megsértése(pénztáros kiveszi a pénzt és kaszinózik vele)

pl. rábízott jármű nem rendeltetésszerű használata (teherautó túlhajtása)- Materiális sértő (eredmény) bcs.: vagyoni hátrányt okoz (benne van az elmaradt haszon is)

o vagyoni hátrány: a vagyonban okozott kár és az elmaradt vagyoni előnyo Kár: a vagyonban okozott értékcsökkenés (damnum emergens) +o Elmaradt vagyoni előny (lucrum cessans)

Minősített esetei BüntetésAlapeset: - Kisebb vagyoni hátrányt okozva 50-200 eFt

0-1 év (vétség)

Minősített esetek:- Nagyobb vagyoni hátrányt okozva

0-3 év (bűntett)

- jelentős vagyoni hátrányt okozva 1-5 év- különösen nagy vagyoni hátrányt okozva 2-8 év- különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva 5-10 év

- gondatlanság az eredmény tekintetében:o nem állapítható meg a hűtlen kezelés (de a hanyag kezelés igen)o min. eshetőleges szándék szükséges

Page 181: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Hanyag kezelés:

320. § (1) Akit olyan idegen vagyon kezelésével vagy felügyeletével bíztak meg, amelynek kezelése vagy felügyelete törvényen alapul, és az ebből folyó kötelességének megszegésével vagy elhanyagolásával gondatlanságból vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Speciális alany: idegen vagyon kezelésével vagy felügyeletével megbízott személyo Csak törvényen alapulhat (!!!) – nem jogszabály (gondnokrendelés sem)

- Elkövetési magatartás: ebből fakadó kötelezettsége …o megszegéseo elhanyagolása

- GONDATLANSÁGBÓL (csak gondatlan alakzata van)o elkövetési magatartás: lehet szándékos, vagy gondatlano eredmény: csak gondatlansága terjed ki rá (ha szándékos az is hűtlen kezelés)

- Materiális sértő (eredmény) bcs.: vagyoni hátrányt okoz

Minősített esete BüntetésAlapeset 0-2 év

(vétség)Minősített esete:- Különösen nagy (vagy ezt meghaladó) vagyoni

hátrányt okozva

0-3 év (bűntett)

- Halmazat: hanyag kezelés + csalás (sértett megtévesztésével a nyomok eltűntetése)- Btké.: nem valósul meg bűncselekmény, ha a hanyag kezelést (320. §) százezer forintot meg nem

haladó vagyoni hátrányt okozva követik el.

Page 182: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Rongálás:

324. § (1) Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.

- Elkövetési tárgy: idegen vagyontárgy (ingó, ingatlan)o Közös tulajdon (osztható): nem követhető el rá rongálás (a rá eső érték erejéig)o Osztatlan közös tulajdon: elkövethető (mert az az elkövetőre nézve idegen)

- Elkövetési magatartás:o Megsemmisítés:

A kár összege a dolog elkövetés kori kiskereskedelmi értékével azonoso Megrongálás: értéke a korábbihoz képest csökken

dolog állagának károsítása vagyoni értékének csökkentése pl. autó fényezése sérül (karcolás), ruha lepöcsételése a kár összege: a helyreállítási költség

- Materiális sértő (eredmény) bcs.: kárt okoz

Minősített esetei BüntetésAlapeset: - Kisebb kárt okoz- Szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okoz: (1)

o bűnszövetségbeno falfirka elhelyezése (graffiti)

0-1 év (vétség)

Minősített esetek:- Nagyobb kárt okoz- Kisebb kárt okozva:

o Kulturális javak, régészeti lelőhely, műemléko Vallási tisztelet tárgyao Temetőben levő tárgy, temetkezési emlékhelyo Nemesfémre

0-3 év (bűntett)

- jelentős kárt okoz- Megsemmisít :

o Kulturális javakra, régészeti lelőhely, műemléko Vallási tisztelet tárgyao Temetőben levő tárgy

- Robbanóanyag, robbantószer felhasználásával

1-5 év

- különösen nagy kárt okoz 2-8 év- különösen jelentős kárt okoz 5-10 év

- falfirka: festékszóróval, filctollal, vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus, vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges.

Page 183: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Orgazdaság: vagyon elleni bűncselekmény (!) – utólagos részesség (bűnkapcsolat)

326. § (1) Aki költségvetési csalásból származó vámellenőrzés alól elvont nem közösségi árut vagy jövedéki adózás alól elvont terméket, továbbá lopásból, sikkasztásból, csalásból, hűtlen kezelésből, rablásból, kifosztásból, zsarolásból, jogtalan elsajátításból vagy orgazdaságból származó dolgot vagyoni haszon végett megszerez, elrejt vagy elidegenítésében közreműködik, orgazdaságot követ el.

- bűnkapcsolat: járulékos jellegű cselekmények (mindig feltételeznek egy alapcselekményt, amihez utólag járulnak)

- a Btk. nem ismeri az utólagos részességet- Elkövetési tárgy: meghatározott bűncselekményből származó dolog (10)

o Csempészet // vámorgazdaságo Lopás, rablás, kifosztáso Sikkasztás, hűtlen kezelés, csaláso Zsaroláso Jogtalan elsajátításo Orgazdaság

- Célzatos: vagyoni haszonszerzés- Elkövetési magatartás:

o Megszerez: tényleges birtokba vétel(alap bcs. elkövetője és az orgazda megállapodásán nyugszik)

o Elrejt: formálisan nem veszi birtokba, rejtekhelyet biztosíto Közreműködés elidegenítésben: vevő felhajtása, találkozó megszervezése

- 4/2004 BJE: o Több cselekménnyel megvalósított elkövetés: anyagi halmazat (rendbeliség)o Folytatólagosan elkövetett orgazdaság: több elkövetési magatartás, egységes akarat

elhatározásból, rövid időközön belül- Minősített esetek:

Minősített eset – megszerzett/elrejtett dolog értéke (!) BüntetésAlapeset: - Kisebb értékre- Szabálysértési értékre:

o Üzletszerűen

0-2 év (vétség)

- Nagyobb értékre- Kulturális javakra- Kisebb értékű nemesfémre

0-3 év (bűntett)

- Jelentős értékre- Nagyobb értékre +üzletszerűen

1-5 év

- Különösen nagy értékre- Jelentős értékre + üzletszerűen

2-8 év

- Különösen jelentős értékre- Különösen nagy értékre + üzletszerűen

5-10 év

Page 184: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

25. A lopás, a jogtalan elsajátítás, a jármű önkényes elvétele

Lopás

316. § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.

- Célzatos: jogtalan eltulajdonítási szándék- Elkövetési magatartás: elvétel- jogi tárgy: tulajdonjog, birtokállapot, vagyonbiztonság védelme- Elkövetési tárgy: idegen dolog

o ingó dolog (ingatlan nem lehet elkövetési tárgy)o birtokba vehető testi tárgyo értékkel bíróo jogot megtestesítő okirato másnak tulajdonában álljon (ne legyen uratlan jogtalan elsajátítás)o közös tulajdon: nem lehet lopás tárgyao ha nem mástól veszi el (mert nála van) sikkasztáso bankkártya: nem lehet lopás elkövetési tárgya (a PIN kód ismerete nélkül)

- Jogtalan: ha az elvételt sem jogszabály, sem az erre jogosult nem engedi meg- Passzív alany:

o Tulajdonoso Birtokos

- törvényi egység:o rongálás (betöréses lopás)o magánlaksértés (betöréses lopás)o kiv. ha a lopástól elkülönülten is megvalósulnak

Page 185: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Minősített esetei – csak a dolog értéke (a keletkezett kár mértéke nem vehető figyelembe) BüntetésAlapeset: - Kisebb értékre- Szabálysértési értékre: (8)

a) bűnszövetségbenb) közveszély helyszínec) üzletszerűend) dolog elleni erőszakkal: betöréses lopás – összetett bcs. (lopás + rongálás)

o erőszako fizikai akadály rendellenes módon való leküzdése: ide értve azt is, ha a dolog eltulajdonításának megakadályozására szolgáló

eszközt állagsérelem okozása nélkül eltávolítják VAGY a dolog eltulajdonításának megakadályozására alkalmatlanná teszik ajtó leemelése, ablaktábla kiemelése mobil páncélszekrényt elhozzák és később törik fel (de ha elhozzák és

még nem törik fel – csak kísérlet) biztonsági védelmi berendezés hatástalanná tétele árucikkeket védő biztonsági berendezések hatástalanítása (mágneses csík

eltávolítása) állagsérelem létrejötte nem feltétele jelentősebb erőkifejtés nem feltétele

f) besurranásos lopás:o helyiségbe, ehhez tartozó bekerített helyreo megtévesztéssel VAGYo a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül

g) hamis vagy lopott kulcs használatah) lakást vagy helyiséget az elkövetővel közösen használó sértett (speciális passzív

alany)i) zsebtolvajlás: sértett testére vagy közvetlen környezetére elkövetett lopás

0-2 év (vétség)

Minősített esetek:- Nagyobb értékre- Kisebb értékre:

a) bűnszövetségbenb) közveszély helyszínec) üzletszerűend) dolog elleni erőszakkalo kulturális javakra

élettelen és élő természet keletkezésének bizonyítékai emberiség történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, írásos és

egyéb bizonyítékai magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző

tárgyi, képi, írásos és egyéb bizonyítékai művészeti alkotások

o vallási tisztelet tárgyárao temetőben levő tárgyra (halott emlékére rendelt, temetőben levő)o nemesfémre

0-3 év (bűntett)

- jelentős értékre- nagyobb értékre: a), b), c), d)

1-5 év

- különösen nagy értékre- jelentős értékre: a), b), c), d)

2-8 év

- különösen jelentős értékre- különösen nagy értékre: a), b), c), d)

5-10 év

Page 186: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Jogtalan elsajátítás:

325. § (1) Aki a talált idegen dolgot eltulajdonítja, avagy nyolc nap alatt a hatóságnak vagy annak, aki elvesztette, nem adja át, úgyszintén aki a véletlenül vagy tévedésből hozzá került idegen dolgot eltulajdonítja vagy nyolc nap alatt vissza nem adja,vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Elkövetési tárgy:o talált idegen dolog:

Birtokosa elvesztette (akaratán kívül kikerült az uralma alól) Erről a tényről a tulajdonosa nem is biztos, hogy tud NEM uratlan dolog (pl. utcán parkoló jármű, 2 MFt-os nyaklánc a kukában)

jármű (taxi, közforgalmú tömegközlekedési eszköz) közúti közlekedés számára nyitva álló hely (vasúti váró, BKV busz fedélzete) közintézmény hivatalos helységei

o véletlenül hozzá került idegen dolog: a dolog tulajdonosa tett olyan rendelkezést, ami alapján a dolog az elkövetőhöz került de ez a rendelkezés a tulajdonos tudattartami hiányosságának következménye

(tévedett)o tévedésből hozzá került idegen dolog:

az elkövető nem ismeri a hozzá kerülés útját és azt nem láthatta előre

o uratlan dolog: elsajátítása nem bcs.- Elkövetési magatartás:

o Eltulajdonítás: Aktív: tulajdonosi magatartás gyakorlása

o 8 napon belül nem adja át: Passzív: vissza nem adás Hatóságnak (jegyző) Annak, aki elvesztette (vagy annak akié – abban az esetben, ha véletlenül vagy

tévedésből került hozzá)

Minősített esete BüntetésAlapeset 0-1 év

(vétség)Minősített esete:- Kulturális javak körébe tartozó tárgy

0-2 év (vétség)

Page 187: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Jármű önkényes elvétele:

327. § (1) Aki idegen gépi meghajtású járművet mástól azért vesz el, hogy jogtalanul használja, vagy az így elvett, illetve a rábízott ilyen járművet használja jogtalanul,bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

elkövetési tárgy elkövetési mgt. célzat1. idegen gépi meghajtású jármű elvétele jogtalan használatra2. önkényesen elvett jármű jogtalan használata -3. rábízott jármű jogtalan használata -

Minősített esetei BüntetésAlapeset 0-3 év

(bűntett)Minősített esetek:- Bűnszövetségben- erőszakkal, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel

0-5 év

- erőszakkal, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel:o Fegyvereseno Bűnszövetségben

2-8 év

- jogtalan használat:o csak a használatra irányul (a tulajdonjog megszerzésére nem)o csak időleges szándékkal

- 3. fordulat példa: autószerelő használja a kocsit(nem lehet hűtlen kezelés, mert a szerelő a használattal nincs megbízva)

- Halmazat:o garázsba behatolva (magánlaksértés + jármű önkényes elvétele)o zár feltörése (rongálás + jármű önkényes elvétele)

- jármű önkényes elvétele vs. lopás – jogtalan eltulajdonítás

Page 188: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

26. A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények (rablás, kifosztás, zsarolás)

Rablás:

321. § (1) Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetőleg valakit öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez,bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.(2) Rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.

- Összetett bcs. (delictum compositum): lopás + kényszerítés (személy elleni erőszak)o Az egység csupán addig állhat fenn, amíg a célcselekmény (lopás) súlyosabb az

eszközcselekménynél (kényszerítés)o Ha az arány megváltozik: az eszközcselekmény szolgál a minősítés alapjául (pl. emberölés) –

ilyenkor nincs is helye rablás megállapításának halmazatban (DE minősített eset lesz)- Kétszeresen célzatos: jogtalan eltulajdonítási szándék (=lopás)

o 1. erőszak célja: dolog elvételeo 2. dologelvétel célja: jogtalan eltulajdonításo ha az erőszaknak nem az a célja, hogy a dolgot eltulajdonítsa, akkor nem valósulhat meg

rablás- 1. elkövetési magatartás: elvétel (=lopás) + többlet tényállási elemek

o Erőszak : Személy elleni erőszak: test támadó jellegű érintése Dolog elleni erőszak: csak akkor, ha áttevődik a sértettre (rádönti a szekrényt) Halmazat: súlyos testi sértés (a könnyű testi sértés beleolvad) Csak az akaratot törő erőszak (vis absuoluta) nem kell, hogy a sértett testi épsége ellen irányuljon (pl. gyermekére) közvetlen: a 3. személy csak olyan lehet, aki a helyszínen jelen van (különben:

zsarolás)o Élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés:

Súlyos hátrány kilátásba helyezése Ami alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen Minősített fenyegetés: csak az akaratot törő fenyegetés Élet, testi épség elleni (dolog elleni nem!!!)

o Öntudatlan, védekezésre képtelen állapotba helyezés : elkövető idézi elő, aktív magatartásával Öntudatlan: nincs abban a helyzetben, hogy önálló akarata legyen (nincs felismerési

képesség: pl. elaltatás, elbódítás) Védekezésre képtelen: felismerési képessége megvan, de külső okokból elhárítani

nem képes a bcs-t (pl. erős szemüveg elvétele, bezárás a konyhába, csomagtartóba)- 2. elkövetési magatartás:

o Speciális alany: tetten ért tolvaj (elkövetés alatt, elkövetés után közvetlenül)o Erőszako Élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéso Célzatos: dolog megtartása – pl. ha a dolgot eldobja és így alkalmaz erőszakot a menekülés

során, az nem rablás, hanem lopás + testi sértés halmazata)- előkészület: vétség (0-2 év szabadságvesztés)

Page 189: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

- Minősített esetek:o Értékhatártól függő minősítéso Elkövetés módja (fegyveresen)o Társas elkövetés (csoportosan, bűnszövetségben)o Speciális passzív alany (hivatalos személy)o És ezek kombinációi

Minősített esetei BüntetésAlapeset 2-8 évMinősített esetek:- Felfegyverkezve- Jelentős értékre- Bűnszövetségben- Csoportosan - Hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt

(+külföldi hivatalos személy, közfeladatot ellátó személy)

5-10 év

- Fegyveresen- Különösen nagy (vagy ezt meghaladó) értékre- Jelentős értékre:

o Felfegyverkezveo Bűnszövetségbeno Csoportosan o Hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt

(+külföldi hivatalos személy, közfeladatot ellátó személy)

5-15 év

- Fegyveresen:o Jelentős értékreo Hivatalos személy ellen

10-15 év

Page 190: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Kifosztás:

322. § (1) Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végetta) úgy vesz el mástól, hogy evégből lerészegíti,b) az általa más bűncselekmény elkövetése során alkalmazott erőszak avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés hatása alatt álló személytől vesz el,c) védekezésre képtelen személytől vesz elbűntettet követ el és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- Elkövetési tárgy: idegen dolog- Célzat: jogtalan eltulajdonítás- Elkövetési magatartás:

o Lerészegítés (már eleve kifosztási/lopási célzattal – kétszeresen célzatos): Sértett mértéktelen alkoholfogyasztásra való rábírása (aktív magatartás) dologelvételi

célzattal dolog elvétele: tulajdonszerzési célzattal

o Általa más bcs. elkövetése során alkalmazott Erőszak Élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés

hatása alatt álló személytől elvétel: Nincs eszközcselekmény – célcselekmény kapcsolat Nincs kétszeres célzat (különben rablás lenne, vagy minősített emberölés) verekednek, leüti és után közvetlenül kitalálja, hogy elveszi az értékeit megöli és utána elveszi az értékeit (de nem ezért ölte meg) halmazat: testi sértés, emberölés

o Védekezésre képtelen személytől elvétel: Állapotánál, helyzeténél fogva nem képes védekezni Nem az elkövető okozta a védekezésre képtelen állapotot (vagy legalább is nem lopási

célzattal) rablásnak minősülne Különösen: koruknál fogva (pl. gyermekek, idősek), vakok, alvó ember, ájult ember

Minősített esetei BüntetésAlapeset 0-5 évMinősített esetek:- Jelentős értékre- Bűnszövetségben- Csoportosan

2-8 év

- Különösen nagy (vagy ezt meghaladó) értékre- Jelentős értékre:

o Bűnszövetségbeno Csoportosan

5-10 év

Page 191: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Zsarolás:

323. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön és ezzel kárt okoz,bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- hasonlít a rabláshoz- Elkövetési tárgy: nincs (bármi lehet)- Célzatos: jogtalan haszonszerzés- Elkövetési magatartás:

o Erőszak: vis absoluta vis compulsiva

o Fenyegetés: Komoly félelem kiváltása Alapeset: nem kell, hogy élet, testi épség ellen irányuljon (vs. rablás) Pl. felgyújtja a kocsiját

- Materiális sértő (eredmény) bcs.: kárt okoz (sértett vagyonának csökkenése)- kísérlet:

o addig, amíg a passzív alany nem teszi meg a kényszerített magatartásto amíg a kár nem következett beo de a fenyegetés, erőszak már megtörténto önkéntes elállás: fenyegetés után lemond a haszonszerzésről nem büntethető

kifejezett: elmondja a sértettnek ráutaló magatartással (körülményekből egyértelműen következik; pl. a sikertelen

behajtási kísérlet után többet nem jelentkezik a sértettnél)

Minősített esetei BüntetésAlapeset 1-5 évMinősített esetek:- Bűnszövetségben- Élet vagy testi épség elleni , vagy más hasonlóan súlyos fenyegetéssel (vis

absoluta)- Hivatalos személyként, e jelleg felhasználásával- Hivatásos megbízás, minőség színlelésével

2-8 év

arra kényszerít, hogy a passzív alany valamit:- tegyen- ne tegyen- eltűrjön

Page 192: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Csalás Sikkasztás Hűtlen kezelés Hanyag kezelés Rongálás

Elkövetési tárgy

- rábízott idegen dolog idegen vagyon idegen vagyon idegen vagyontárgy

Elkövetési mgt.

- tévedésbe ejtés- tévedésben tartás

- jogtalan eltulajdonítás- sajátként rendelkezés(tulajdon sértése)

vagyonkezelési kötelezettség megszegése

törvényen alapuló vagyonkezelési, felügyeleti kötelezettség megszegése, elhanyagolása

- megsemmisítése- megrongálása

Célzatos jogtalan haszonszerzés - - - -

Eredmény kárt okoz - vagyoni hátrány vagyoni hátrány kárt okozSzubjektív szándékos szándékos szándékos gondatlan szándékosAlapeset vétség: 0-2.

- kisebb kárt okoz- szabálysértési kár:1. bűnszövetség2. közveszély színhelyén3. üzletszerűen

vétség: 0-2.- kisebb értékre- szabálysértési értékre:1. bűnszövetség2. közveszély színhelyén3. üzletszerűen

vétség: 0-1.- kisebb vagyoni hátrányt okoz

vétség: 0-2.(Btké. 100.000 Ft felett)

vétség: 0-1.- kisebb kárt okoz- szabálysértési kár:1. bűnszövetségben

Minősített bűntett- értékhatár- minősített esetei1. bűnszövetség2. közveszély színhelyén3. üzletszerűen

bűntett- értékhatár- minősített esetei1. bűnszövetség2. közveszély színhelyén3. üzletszerűen- kulturális javakra

bűntett- értékhatár

bűntett- különösen nagy vagyoni hátrány(+50 mFt)

bűntett- értékhatár- kulturális javakra- vallási tárgyra- temetkezési tárgy- nemesfémre- robbanóanyag felhasználásával

Page 193: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

LopásRablás(lopás +

kényszerítés)

Kifosztás(speciális rablás)

ZsarolásJogtalan

elsajátításJármű önkényes

elvétele

idegen dolog idegen dolog idegen dolog - idegen dolog- talált- tévedésből hozzákerült- véletlenül hozzákerült

idegen gépi meghajtású jármű

elvétele(birtok sértése)

1. elvétele (birtok sértése) úgy, hogy…- személy elleni erőszak - élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetés(vis absoluta)- öntudatlan, védekezésre képtelen állapotba helyezés2. tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett…- személy elleni erőszak- vis absoluta

(bárki ellen)

elvétele…- lerészegítés- más bcs. elkövetése során alkalmazott erőszak vagy vis absoluta alatt álló személytől- védekezésre képtelen személytől

kényszerítés- erőszakkal- fenyegetésselarra, hogy valamit- tegyen- ne tegyen- eltűrjön

- eltulajdonítja- 8 napon belül hatóságnak vagy annak, aki elvesztette nem adja át

1. elvétele2. elvett jármű jogtalan használata3. rábízott jármű jogtalan használata

jogtalan eltulajdonítás jogtalan eltulajdonítás

jogtalan eltulajdonítás

jogtalan haszonszerzés

- jogtalan használat (csak az 1. esetben)

- - - kárt okoz - -szándékos szándékos szándékos szándékos szándékos szándékosvétség: 0-2.- kisebb értékre- szabálysértési értékre:1. bűnszövetség2. közveszély színhelyén3. üzletszerűen4. dolog elleni erőszakkal5. helyiségbe, bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult tudta nélkül bemenve6. hamis, lopott kulcs7. elkövetővel közösen lakást használó sérelmére8. zsebtolvajlás

bűntett: 2-8 bűntett: 0-5 bűntett: 1-5 vétség: 0-1. bűntett: 0-3

bűntett- értékhatár- minősített esetei1. bűnszövetség2. közveszély színhelyén3. üzletszerűen4. dolog elleni erőszakkal- kulturális javakra- vallási tárgyra- temetkezési tárgy- nemesfémre

bűntett- értékhatár- fegyveresen- felfegyverkezve- bűnszövetségben- csoportosan- hivatalos személy ellen

vétség- előkészület

bűntett- értékhatár- bűnszövetségben- csoportosan

bűntett- bűnszövetségben- fenyegetéssel(vis absoluta)- hivatalos személyként- hivatalos személyi minőség színlelésével

vétség- kulturális javakra

bűntett- erőszakkal- fenyegetéssel(vis absoluta)- bűnszövetségben- fegyveresen

Page 194: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

X. ÁLLAM ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK

27. Az állam elleni bűncselekmények rendszere és szabályozásának elvei, a hűtlenségi bűncselekmények (hazaárulás, hűtlenség, ellenség támogatása)

Állam elleni bűncselekmények általában célzatos bűncselekmények nincs gondatlan alakzatuk bűntettek (kiv. feljelentési kötelezettség elmulasztása) általában az előkészület is büntetendő (bűntett) büntetés: szabadságvesztés jogi tárgy:

o belső biztonság: Mo. alkotmányos rendje alanya: bárki alkotmányos rend elleni szervezkedés (szervezet létrehozása) alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása (pl. puccs) lázadás (részvétel alkotmányos rend megzavarására célzott tömegzavargásban) rombolás (közmű, középület stb. célzatos rongálása, megsemmisítése)

o külső biztonság: Mo. függetlensége, területi integritása alanya: magyar állampolgár hazaárulás hűtlenség ellenség támogatása (nem csak magyar állampolgár)

o kémkedés (hírszerző tevékenység Mo. ellen) mellékbüntetés: kitiltás feljelentési kötelezettség:

o aki hitelt érdemlően tudomást szerez állam elleni – még le nem leplezett – bűncselekményrőlo köteles a hatóságoknak azonnal bejelentenio ha nem teszi: vétség (0-2 év szabadságvesztés)o nem büntethető: ha az elkövető a mulasztó hozzátartozója

Hazaárulás (immateriális)

144. § (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse,külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- jogi tárgy: állambiztonság- célzat: Mo.

o függetlenség sértéseo területi épség sértéseo alkotmányos rend sértése

- elkövetési magatartás: kapcsolattartás / kapcsolatfelvétel (külföldi kormánnyal, szervezettel)- minősített eseti:

o súlyos hátrányt okozva (eredmény) - diplomáciai, gazdasági, kulturális o állami szolgálat, hivatalos megbízás felhasználásával (mód)o háború idején (idő)

OGY által kinyilvánított hadiállapot rendkívüli állapot (idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye) szükségállapot egyes esetei Genfi Egyezményben meghatározott helyzetek

o külföldi fegyveres erő behívásával, igénybevételével (mód) nagyobb létszámú felfegyverzett csoport külföldi részvétellel

- előkészület: bűntett (1-5 év szabadságvesztés)

Page 195: Bőcs András kidolgozása teljes 2012 rövid (1)

Hűtlenség (materiális veszélyeztető)

145. § Az a magyar állampolgár, aki állami szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélvekülföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn,és ezzel Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti,bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig, háború idején [minősített szituációs elem: idő] öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- jogi tárgy: állambiztonság- eredmény: Mo.

o függetlenség veszélyeztetéseo területi épség veszélyeztetéseo alkotmányos rend veszélyeztetése

- elkövetési magatartás:o kapcsolattartás / kapcsolatfelvétel (külföldi kormánnyal, szervezettel)

- elkövetési mód: visszaéléssel (!)- speciális alany:

o állami szolgálatot teljesítő személyo hivatalos megbízatást teljesítő személy

- minősített eseti:o háború idején (idő)

- nem célzatos bcs. (vs. hazaárulás)

hazaárulás hűtlenségjogi tárgy állambiztonság állambiztonságspeciális alany magyar állampolgár magyar állampolgár

- állami szolgálat- hivatalos megbízás

elkövetési mgt. kapcsolattartás/kapcsolatfelvétel kapcsolattartás/kapcsolatfelvételcélzat Mo. függetlensége, területi

épsége, alkotmányos rend sértése-

eredmény - Mo. függetlensége, területi épsége, alkotmányos rend veszélyeztetése

elkövetési mód - visszaélésselelőkészület bűntett -büntetés 5-15 év 5-15 év

Az ellenség támogatása (immateriális/materiális)

146. § (1) Aki háború idején Magyarország katonai erejének gyengítése céljábólaz ellenséggel érintkezésbe bocsátkozik, annak segítséget nyújt [materiális] vagya saját, illetőleg a szövetséges fegyveres erőnek hátrányt okoz [materiális],bűntettet követ el, és tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

- elkövetés ideje: háború idején- célzatos bcs: Mo. katonai erejének gyengítése- esetei:

1. érintkezésbe bocsátkozás az ellenséggel (immateriális)2. segítségnyújtás az ellenségnek (materiális !)3. hátrány okozása saját/szövetséges fegyveres erőknek (materiális sértő)

- előkészület: bűntett (2-8 év szabadságvesztés)- alanya: bárki (nem csak magyar állampolgár; kiv. az ellenség állampolgára)- hazaárulás minősített esetének speciális alakzata (látszólagos halmazat)