biztonsÁgos kÉszÜlŐdÉs az Ünnepekre - keszin.hu · karácsonykor hagyomány a magyar ünnepi...
TRANSCRIPT
KECSKEMÉT 2016. december 12. , XXVII/50.
w w w . k e s z i n . h u
Ünnepihetek
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapi-tányság munkatársai bűnmegelőzési ta-nácsokkal és fokozott rendőri jelenléttel segítik az ünnepekre való készülődést.
Az év végi ünnepek közeledtével vannak, akik arra használják fel az alkalmat, hogy egy-egy figyelmetlen pillanatban megkáro-sítsák az embereket. Ilyenkor a nagyobb forgalmú helyeken, mint például a külön-böző bevásár-ló- és üzletköz-pontokban, pia-cokon és pálya-udvarokon gyak-rabban fordulnak elő zseblopások. Ezeken a helye-ken fokozottan fi-gyeljenek értéke-ikre, vásárlás köz-ben a pénztár-cájukat és a kézi táskájukat ne tegyék a bevásárlókosarak-ba. Az ajándék kiválasztásakor, felpróbá-lásakor is ügyeljenek értékeire és a már megvásárolt ajándékokat soha ne hagyják felügyelet nélkül! Amikor vásárolni indulnak, arra is fordít-sanak fokozott figyelmet, hogy a lakás nyí-lászáróit megfelelően zárják be. Amennyi-ben riasztóberendezés is van az ingatlan-ban, induláskor azt élesítsék, illetve rend-szeresen ellenőrizzék annak működőké-pességét. Ha hosszabb időre utaznak el az ünnepek idején, kérjék meg ismerősü-ket, hogy időnként ellenőrizze otthonukat, ürítse ki a postaládájukat. Amennyiben internetes webáruházakban vásárol, a személyes adataik és bankkár-
tyájuk adtainak megadásakor legyenek óvatosak. Nézzék át a webáruház műkö-dési szabályzatát és a fizetési feltételeket. Ha lehet, válasszanak utánvételes fizetést és figyeljenek a visszavásárlási garanciára. Ha bankkártyával fizet, válasszon olyan in-ternetes áruházat, ahol a fizetés valamely pénzintézet internetes oldalán keresztül történik. A gépjárműfeltörések megelőzése érde-
kében a parkolás után és két vásárlás között is ellenőrizzék, hogy nem maradt-e a gépko-csi utasterében, látható helyen értékes vagyon-tárgy, műszaki cikk, ko-rábban megvásárolt ajándék. A parkolóban mielőtt magára hagy-nák a gépkocsit, ne pa-koljanak a csomagtartó-jába, mivel ezt a tolva-
jok kifigyelhetik. Érdemes már elindulás előtt a csomagtartóba rakni azokat a dol-gokat, amelyekre a következő megállónk-nál már nem lesz szükségünk. Az ünnepek idején a forgalomban na-gyobb számban vesznek részt a közleke-dők, mind gépjárművel, mind pedig gyalo-gosan. Ilyenkor fokozott figyelemmel, kö-rültekintéssel és türelemmel kell a közle-kedésben részt venni a nagyobb torlódá-sok ellenére is. Minden körültekintés ellenére, ameny-nyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnak, kérjenek rendőri segítséget a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszám-ok valamelyikén.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
BIZTONSÁGOS KÉSZÜLŐDÉS AZ ÜNNEPEKRE
fotó: police.hu
Ünnepihetek
TŰZIJÁTÉKVÁSÁR LESKOVICS PIROTECHNIKA
Galaxy Pack, 3 tűzijáték telep, 3x16=48 lövés
20 mm, kb. 1 perc tűzijáték 7485 Ft helyett
4 999 Ft/3db Magic Key, Magma, Sky Buster:
Piros, zöld, arany, ezüst gömbök, a Magic Key
végén recsegő finálé. Szép és látványos termé-
kek. Videó: www.tuzijatekvasar.hu
Kecskeméten ladánybenei körforgalomnál a
Dr. Padló áruház udvarán
AJÁNDÉK A SZŐNYEG CSARNOKTÓL!Üzletünkben megtalálhatók 60- 70- 80 cm
és 1 m széles, különböző minőségű futósző-
nyegek. Modern és klasszikus mintával várjuk
Önöket! A nálunk vásárolt futószőnyegeket
december 1–20. között ingyen szegjük.
Kecskeméten, Ceglédi úton a SZŐNYEG
CSARNOK-ban. Tel.: 06-76/412-599
BABAKOMFORT AJÁNDÉKUTALVÁNYNem tudod, hogy mit vegyél ajándékba
rokonodnak, barátnődnek vagy egy kedves
ismerősödnek, akiknél most kopogtat a gólya?
Akkor erre a problémára remek megoldást kí-
nálunk, különböző összegű ajándékutalvánnyal,
amelyeket a vásárlástól számított egy évig lehet
felhasználni. Baba-Komfort Bababolt
Kecskemét, Cimbalmos u. 22. Tel.: 30/938-41-08
2 2016. december 12.
Karácsonykor hagyomány a magyar ünnepi asztalon a halászlé. A legtöb-ben csak ilyenkor fogyasztanak halat, az év többi részében hanyagolják. Pedig a hal az egyik legegészségesebb húsféle. A mostanában egyre nagyobb te-ret kapó tudatos életmódok valamelyest javítottak a helyzeten, de még mindig nagyon kevés halat fogyaszt a magyar – osztotta meg velünk tapasztalatait Bende
Imre, a Ficánka Halboltok tulajdonosa.
A Ficánka Halbolt a kecskeméti, ceglédi és érdi piacon egész évben várja a vásárlókat széles kínálattal, de az ünnepi menüsornak köszönhetően karácsonykor bonyolítja forgalmának nagy
részét. Egész évben kapható a boltban élő hal, természetesen kábítva.
A kényelmesebbek kedvéért helyben tisztított, friss halat, szeletet, filét is árulnak és a kiválasztott élő pontyot is megpucolják.A fagyasztott áruk között rengeteg nehezen beszerezhető különlegesség kapott helyet, mint például királyrák, polip, tintahal, cápa, békacomb, keszeg, süllő, fogasfilé, tonhal.
A pultban minden olyan halfajta megtalálható, ami a magyar vizekben elérhető pl: ponty, busa, amur, kárász, folyami és afrikai harcsa, tokhal és még a norvég lazac is frissen kapható. Kará-csonykor a ponty és a harcsa a sláger. Évről-évre nagyobb az igény a szálkamentes halra, amire jó választás a harcsa, a tokhal. Természetesen halbelsőségek, halászlékockák, sűrítmények, halfűsze-rek és bajai halászlé tészták is kaphatóak. A jó halászléhez hozzátartozik az alaplébe belefőzött csontok, egyéb részek, ha nem is tálaljuk fel. A telt ízt ezek adják.
A Ficánka Halbolt a legjobb minőséget nyújtja, a kecske-méti Hello Hal Halbisztró is tőlük vásárol.
Sokan tartanak a hal zsírosságától, pedig a hal zsír-ja egészséges, sokan halolaj kapszulaként is fogyasztják.
Mindemellett a hal könnyen emészthető, magas víz és fehérjetartalma van.
Érdemes ezért az évi egy alkalomnál többször tányérunkra tenni és kísérletezni a különböző halfajtákkal.
Hal a tányéron, nem csak Karácsonykor!
www.keszin.hu 3
4 2016. december 12.
CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZHurrá! Újra a Ciróka Bábszínházba
költözött a MIKULÁS!
Menjetek és kukucskáljatok be a
Mikulás kuckójába!
A látogatókat 2016. december 1. és
december 20. között, előre egyezte-tett időpontban várják. Bejelentkezés a 76/482 217-es telefon-számon
NAGYTEREM
KENYÉRBŐL KELT MESE
december 12. hétfő 10 óra
JÓZSEF MONDÁ MÁRIÁNAK
december 14.szerda 10 és 14 óra december 15. csütörtök 10 és 14 óra december 16. péntek 10 és 14 óra december 18. vasárnap 10:30 óra december 19. hétfő 10 óradecember 20. kedd 14 óra
Kecskemét, Budai u. 15.06-76/482-217, Fax:76/486-635
HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON december 17., szombat 16.30-02
óráig KARÁCSONYI TÁNCHÁZ
16.30-17.00 Csimota topogtató:
ölbeli játékok, topogtatók17.00-19.00 Aprók tánca Tánctanítás: népi játékok, táncok, nép-szokások felelevenítése, a téli ünnep-kör szokásai, játékaiKézműves foglalkozás
Közreműködik: Berei Andrea19.00-21.00 Csutri bál
Tánctanítás: Nyírségi táncok és mező-ségi táncok Visából21.00 Felnőtt táncház
Tánctanítás: kiskunsági, széki, kalota-szegi, moldvai, mezőségi... táncrendekTáncmesterek: Böde István és Böde-Harkai Csilla a Kecskemét Táncegyüttes asszisztensei, valamint Kalmár József és Márkli Zsuzsanna a táncegyüttes tán-cosai, kísér a Hírös ZenekarBelépőjegy: 400 Ft, Támogató: NKA
December 17-én, szombaton 9.30
órakor MACKÓ KUCKÓ
Bábos, anyanyelvi családi játszóházKIPPKOPP KARÁCSONYA
A foglalkozást kézműves foglalkozás zárja.Ajánlott életkor: 1,5 – 3,5 évesekVezeti: Forgó Gyöngyi óvónő, dráma-pedagógusBelépés bérlettel vagy jeggyel:
1.000.- Ft alkalom (egy gyerek és egy felnőtt együtt) Jegyek elővételben vált-hatók az Ifjúsági Otthon pénztárában.
December 17-én, szombaton 16 óra-
kor CSALÁDI BÁBSZÍNHÁZ
Bábjáték, dalok, mondókák, bábkészí-tés, játékvár foglalkozás.A foglalkozások 3 éves kortól ajánlottak.MELYIKET A KILENC KÖZÜL?
Vezeti: Szirtes Józsefné báb-játszó-ház vezetőKözreműködnek Vass-Eysen Ábel drámape-dagógus és a Vándorbot Bábos kör tagjaiDíja: 600,- Ft gyermekeknek, 850.- Ft felnőtteknek. Jegyek elővételben vált-hatók az Ifjúsági Otthon pénztárában.
december 21., szerda 19 óra
Hírös Agóra Otthon Mozi
greCSÓKOLlár
Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László (Kistehén zenekar) klubkoncertjeBelépődíj: 1.500 Ft, a koncert napján: 1.900 Ft, Támogató: NKA
OTTHON MOZITONI ERDMANN (16)feliratos, német-osztrák vígjáték, 162 percdecember 12. hétfő 18:00december 13. kedd 18:00
ZSIVÁNY EGYES - EGY STAR WARS
TÖRTÉNET (12)magyarul beszélő, amerikai sci-fidecember 15. csütörtök 18:00 3Ddecember 16. péntek 16:00 2Ddecember 17. szombat 16:00 2Ddecember 17. szombat 18:00 3Ddecember 18. vasárnap 18:00 3Ddecember 19. hétfő 16:00 2Ddecember 20. kedd 16:00 2D
A MŰVÉSZET TEMPLOMAI:
PÁPAI BAZILIKÁK 3D
magyarul beszélő, olasz dokumentum-film, 90 percdecember 16. péntek 18:00
AZ ÜGYFÉL
feliratos, iráni-francia filmdráma, 125 percdecember 16. péntek 20:30december 17. szombat 20:30
ROYAL OPERA HOUSE CINEMA
ANASZTÁZIA (BALETT)
december 18. vasárnap 15:00
SOUL EXODUS
magyar dokumentumfilm, 93 percdecember 19. hétfő 18:00
december 20. kedd 18:00 (A vetítés után, az Otthon Mozi vendége a film rendezője Bereczki Csaba)
SZÖVETSÉGESEK (16)magyarul beszélő, amerikai thriller, 124 percdecember 22. csütörtök 18:00december 23. péntek 18:00 és 20:00
VAIANA
magyarul beszélő amerikai családi animációs film, 103 percdecember 24. szombat 14:00 2Ddecember 29. csütörtök 16:00 2Ddecember 30. péntek 16:00 2Ddecember 31. szombat 16:00 2Djanuár 1. vasárnap 16:00 3Djanuár 2. hétfő 16:00 3D
A DIÓTÖRŐ - ROYAL OPERA HOUSE
CINEMA
december 26. hétfő 15:00
DERÜLT ÉGBŐL APU (12)magyarul beszélő, francia-angol vígjátékdecember 26. hétfő 18:00december 27. kedd 18:00
MIÉRT PONT Ő? (16)magyarul beszélő, amerikai komédiadecember 30. péntek 20:15december 31. szombat 20:15
Kecskemét, Kossuth tér 4.www.otthon-mozi.hu
ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁSA negyedik adventi gyertygyújtásra december 17-én,
szombaton kerül sor
Ünnepi gyertyagyújtás: 17 óraAz ünnepi műsorban közreműködnek:
• Hegedűs Zoltán Jászai Mari-díjas színművész• Héjja Bella népdalénekes• Az Arany János Általános Iskola Tűzfészek TársulataAdventi üzenetet mond: dr. Jeney Gábor római katolikus plébános
A negyedik adventi gyertyát meggyújtja:
Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselőA gyertyagyújtás alatt énekel: Héjja Bella nép-dalénekesSzeretetvendégség: Ölelő Kéz Alapítvány a Város-háza előtt
Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
KARÁCSONYI PROGRAMOKA WOJTYLA HÁZ, A PORTA EGYESÜLET ÉS A SZENTESTE ALAPÍTVÁNY
KARÁCSONYI RENDEZVÉNYEI
ÉLŐ BETLEHEM A ROMKERTBEN – ismét élő állatok, élő szereplők lesznek a Romkertben 2016. december 19-21. között.
FŐTÉRI ÉTKEZÉS december 24 és január 1-je között – a délidőben kezdődő étkezéseken neves vendégek, támogatók jelennek meg.
Mons. Pintér Gábor c. érsek, pápai nuncius december 24-én köszönti a főtéri
sátorban a megjelenteket.
SZENT JÁNOS NAPI BORÁLDÁS, december 26-án 17:30-kor a Barátok templomában.
2017. január 1-jén hagyományos
SZEGÉNYEK ÜNNEPE.
KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁRdecember 15. csürötök 16:30
Utazók a könyvtárban
VATIKÁN, AZ EGYHÁZI ÁLLAM
Bella Rózsa művésztanár előadásaKözreműködik a Katona József Könyvtár Nőikara
december 16. péntek 16:00
Sántha György Emlékkör rendezvénye
december 17. szombat 17:00
Kecskeméti Képzőművészeti Sza-
badiskola tárlatának megnyitója
Kecskemét, Piaristák tere 8. Tel.: 76/500-560
www.bacstudastar.hu
www.keszin.hu 5
KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ
NAGYSZÍNHÁZ
VÍZKERESZT
december 16. péntek 19:00 Németh L. b.december 17. szombat 19:00 Fekete T. b.
MÁGNÁS MISKA
december 13. kedd 19:00 Gózon Gy. b.december 14. szerda 19:00 Kiss M. b.december 26. hétfő 15:00 Bérletszünetdecember 29. csütörtök 19:00 Bérletszünet
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG
Szilveszter 2016.
december 31. szombat 20:00
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG
2017. január 6. péntek 19:00 Katona J. b. - Bemutató2017. január 7. szombat 15:00 Honthy H. b.2017. január 8. vasárnap 19:00 Jászai M. b.
KELEMEN LÁSZLÓ
KAMARASZÍNHÁZ
A DIÓTÖRŐ
december 13. kedd 11:00 Óvodás bérletdecember 14. szerda 11:00 Óvodás bérlet2017. január 8. vasárnap 11:00
REQUIEM
december 17. szombat 17:00
MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN
december 15. csütörtök 19:00
BALETT+ AIRTIST
december 21. szerda 19:00 Bemutató
TIED A VILÁG!
december 22. csütörtök 19:00december 23. péntek 19:00
RUSZT JÓZSEF
STÚDIÓ SZÍNHÁZ
KATONA JÓZSEF, AVAGY LÉGY A
PÓKOK KÖZÖTT FICKÁNDOZIK
december 13. kedd 19:00 december 14. szerda 19:00
ACÉLMAGNÓLIÁK
december 17. szombat 15:00december 20. kedd 19:00december 28. szerda 19:00
APÁTLANUL
2017. január 7. szombat 19:00 Bemutató2017. január 8. vasárnap 19:00
Kecskemét, Katona József tér 5.
Tel.: 76/501-170, kecskemetikatona.hu
HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONTdecember 14., szerda 19 óra
CHARLIE koncert
A Charlie Band mindig az ország leg-kiválóbb muzsikusaiból áll, László At-tila gitározik, Halász János zongorázik, Lattmann Béla basszusozik, Póta And-rás (Cuci) vagy Borlai Gergő dobol, Csi-szár Péter szaxofonon játszik.Belépődíj: 4.500 Ft
december 20., kedd 19 óra
A SZERETET ÜNNEPÉN
Szekeres Adrien adventi koncertje
Közreműködik: a Kecskeméti Szimfonikus ZenekarBelépődíj: 5.500 Ft, VIP belépő: 7.500 Ft
december 30., péntek 18-24 óráig
ELŐSZILVESZTERI ÖRÖKZÖLD PARTY
Zenél: Varga Peti és TársaFellép: Kecskeméti Anett hastáncosJegyár: elővételben 1.900 Ft, a rendezvény napján 2.500 Ft
2017. január 1. vasárnap 19 óra
ÚJÉVI KONCERT
Közreműködik: Illényi Katica és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Belépődíj: 4.500 Ft
Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.Tel.: 76/503-880,
GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETKecskeméten a gyógyszertári ügyele-tet a SZENT BENEDEK EUROPATIKA (Kecskemét, Kápolna u. 15.) látja el az alábbi ügyeleti és készenléti rend szerint:
ÜGYELET:
hétfőtől – vasárnapig: 20:00-24:00
óráig
ünnepnapokon: 16:00-24:00 óráig
KÉSZENLÉT:
hétfőtől – vasárnapig illetve ün-
nepnapokon: 00:00-7:00 óráig
A készenlét elérhetőségének telefon-száma: 76/507-992
VÉRADÁSdecember 12. hétfő 14:00 – 16:30
Magyar Posta Zrt.
Kecskemét, Kálvin tér 6.
december 14. szerda 11:00 – 15:00
Cab-Tec
Kecskemét, Szent István krt. 24.
december 15. csütörtök 08:00 – 13:00
Reptér
Kecskemét, Reptéri út 3.
december 16. péntek 13:00 – 15:00
Petőfi Nyomda
Kecskemét, Külső-Szegedi út 6.
december 18. vasárnap 10:00 – 13:00
HIT Gyülekezet Kecskemét, Kiskőrösi út 5.
december 19. hétfő 09:00 – 12:00
Móricz Zs. Művelődési Központ
Kecskemét (Hetényegyháza), Kossuth u. 83.
december 19. hétfő 14:00 – 16:30
Poliext Csövek Kft. Kecskemét, Matkó
december 27. kedd 10:00 – 13:00
Hetednapi Adventista Egyház
Kecskeméti Imaháza
Kecskemét, Liszt Ferenc utca 28
december 30. péntek 10:00 – 14:00
Jam Pub
Kecskemét, Csányi János krt. 2.
www.veradas.hu
ORVOSI ÜGYELETFELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET:
Kecskemét, Nyíri út 38.,
Telefon: 76/516-984
HÁZI GYERMEKORVOSI ÜGYELET
Kecskemét, Nyíri út 38. új tömb,
Hotel épület I. emelet (felnőtt ügyelet mellett)Telefon: 76/516-904
FOGORVOSI ÜGYELET:
Smiledent Kft.
Kecskemét, Piaristák tere 7.,
Telefon: 76/514-039
RENDELÉSI IDŐ: szombat, vasár-
nap és munkaszüneti napokon
8.00-14.00 óráig
6 2016. december 12.
I M P R E S S Z U M
Kecskeméti Szuperinfó
Megjelenik minden hétfőn 38.000 példányban.
Lapzárta: szerda 16 óra
Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft.Felelõs szerkesztõ: Zakar László
Szerkesztõség:
6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17.Tel./fax.: 76/498-479
Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4.
Terjeszti: MEDA-PRESS KFT.Terjesztési területek:
Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva,
Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld.
A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!Eng. szám: 75.480/1997
KECSKEMÉT, Czo l lner té r kö-ze lében 440 nm te lken, nap-pa l i+3 szobás fe lú j í to t t po l -gár i ház e ladó. Iá : 21 ,9 MFt Te l . :30/616-0663
KECSKEMÉT, Gyenes té-ren 110 nm, egyed i fű tésű, nappa l i + 3 szobás , é tkező-konyhás lakás e ladó. Iá : 23 MFt Te l . :30/616-0663
KECSKEMÉT, Vacs iközben 420 nm te lken 130 nm, 4 szobás csa lád i ház garázs-zsa l e ladó. Iá : 22 ,9 MFt Te l . :30/616-0663
KECSKEMÉT, Már iavárosban 250 nm te lken, 92 nm nap-pa l i+2 szobás , igényes , szép csa lád i ház e ladó. Iá : 31 ,5 MFt Te l . :30/616-0663
KECSKEMÉT, Úr ihegyben 1415 nm parkos í to t t te lken 4 szobás , igényes csa lád i ház garázzsa l e ladó. Iá : 21 ,5 MFt Te l . :30/576-4203
KECSKEMÉT, Pető f i S . u tcá-ban 47 nm, 2 szobás , k l ímás lakás e ladó. I .á r : 13 ,3 MFt Te l . :30/576-4203
KECSKEMÉT, Széchény ivá-rosban I I I .em- i , te l jesen fe l -ú j í to t t 3 szobás , e rké lyes la-kás e ladó. I .á r : 16 ,5 MFt Te l . :30/576-4203
KECSKEMÉT, Márc ius 15. u-ban, 63 nm, erké-lyes , ny í lászárócseré l t la-kás e ladó. I .á r : 13 ,2 MFt Te l . :30/576-9476
KECSKEMÉT be lvárosá-ban, sz ínház köze lében, 18 nm i roda e ladó, befekte tés-nek is k ivá ló . I .á r : 6 ,5 MFt Te l . :20/314-9455
KECSKEMÉT, Mátyás K .kr t -on 57 nm, erké lyes , fe lú j í to t t lakás e ladó, garázsvásár lá-s i lehetőségge l . I .á r : 13 MFt Te l . :30/576-9476
I N G A T L A N
BELVÁROSHOZ köze l 2szo-bás , ké t rendbe l i csa lád i ház mel léképü le t te l , 543nm-es te lken e ladó! 19,5M Te l :+36-70/433-5341
KECSKEMÉT köze lében 66nm-es, 4 szobás , jó á l -lapotú tanya e ladó! 5 ,8M Te l :+36-30/724-8616
ÚRIHEGYBEN 700nm-es te l -ken 1 szobás lakható k is ház e ladó! 4Mf t 06205933579
SZÉCHENYIVÁROSI 2szo-bás , egyed i mérős , 5 .emele-t i sz igete l t pane l lakás e ladó! 13,4M Te l :+36-30/724-8642
S Z É C H E N Y I V Á R O S B A N 3.emele t i , 2 szobás , l i f tes házban lakás e ladó! 12,5M Te l :+36-70/398-1636
LÁNCHÍD u . sz ige-te l t , 4 . emele t i ké tszo-bás ny í lászárócseré l t lakás . 11,5 MFt . 0620-414-8601 (SL017668)
BELVÁROSI 54nm-es, 2szo-bás , egyed i mérős 5 .emele-t i , l i f tes pane l lakás e ladó! 13,3M Te l :+36-30/724-8530
S Z É C H E N Y I V Á R O S B A N 3.emele t i egyed i mérős , 61nm-es ú jszerű pane l la-kás e ladó! 16,5M Te l :+36-70/670-8916
ARADI Vér tanúk terén 3 . emele t i , 50 m2-es , ké t szo-bás , jó e losz tású lakás . 12,5 MFt . 0620-620-8270 (SL017647)
HUNYADIVÁROSBAN 140nm-es, 5szobás , csa lád i ház 518nm-es te lken e ladó! 16,5M Te l :+36-70/291-9802
KECSKEMÉTHEZ köze l 1482nm-es te lken 3szobás csa lád i ház e ladó! 15,99M Te l :+36-30/724-8695
HUNYADIVÁROSI 27 m2-es , 1 szobás , 2 . emele t i te l je-sen fe lú j í to t t lakás . 8 ,9 MFt . 0620-414-8601 (SL017572)
SZÉCHENYIBEN 5szobás , nagy erké lyes , egyed i mérős , 2 .emele t i pane l lakás e ladó! 17,5M Te l :+36-70/409-0088
SZÉCHENYIVÁROSBAN te l -jesen fe lú j í to t t , 4 .emele t i , 63nm-es, 3 szobás pane l la-kás e ladó! 14,2M Te l :+36-70/409-0088
KECSKEMÉT ker tvárosban 749 nm-es te lken, 56 nm-es 2 szobás ház , 20 nm-es lak-ható mel léképü le t te l . 12 ,6 MFt . 0620-254-6788
KECSKEMÉT határában 60nm-es, 2 szobás , 2 sz in-tes csa lád i ház e ladó! 12,7M Te l :+36-70/291-9802
S Z É C H E N Y I V Á R O S B A N 1.emele t i , 67nm-es, 3 szo-bás , egyed i mérős pane l la-kás e ladó! 15,9M Te l :+36-70/409-0088
SOPRON be lvárosában, 58 nm-es, ké tszobás , fö ldsz in t i lakás e ladó. I rányár : 17 mFt . Te l . : 06-30/219-9643
SZÉCHENYIBEN 3 .emele-t i , 2szobás , egyed i mérős jó á l lapotú pane l lakás e ladó! 14,5M Te l :+36-70/415-0679
HETÉNYEGYHÁZÁN 125nm-es, 3 szobás csa lád i ház 1000nm-es te lken e ladó! 15,6M Te l :+36-70/426-5580
Ú J S Z Á S Z O N ( S z o l n o k h o z közel ) régi épí tésű, komfort né lkü l i , fe lú j í tandó gázos , 2 ,5 szobás családi ház (74 nm) , mel léképület te l , 1600 nm-es ke r t t e l 3 mFt -é r t e l a d ó , b e r e n d e z é s e k k e l együtt is . V íz az udvarban. Érdeklődni : 06-30/249-1178.
BELVÁROSI luxus lakás ga-rázzsa l és te l jes berendezés-se l e ladó! 19,49M Te l :+36-70/409-9549
BELVÁROSBAN egye-d i mérős , 55nm-es, 2 szo-bás , ny í lászáró cseré l t l i f -tes pane l lakás e ladó!13,5M Te l :+36-70/634-5581
Pető f iváros lege le jén ház te-lek áron e ladó, eset leg bu-dapest i re cseré lhető . 06-30/9066-859
HETÉNYEGYHÁZÁN 110nm-es, 4 szobás csa lád i ház 780nm-es te lken e ladó! 17M Te l :+36-70/608-6030
SZELE IFALUBAN 2 szobás , sá-tor te tős csa lád i ház 596nm-es te lken e ladó!10,9M Te l :+36-70/312-5753
KECSKEMÉT Bercsény i u tcá-ban be lváros i 80nm-es csa-lád i ház 28nm-es garázs és kamra 410nm-es kü löná l-ló udvar i te lken e ladó. Iá : 25Mft . É rd : 0676/417-705, 0670/225-58-82
MÁRIAVÁROSI ékszerdoboz garázzsa l , csendes u tcá-ban, 380nm-es te lken e ladó! 19,2M Te l :+36-70/608-6030
BELVÁROSI 1 .emele t i , 2szo-bás , e rké lyes , a lacsony re-zs i jű tég la lakás e ladó! 13,2M Te l :+36-70/415-0679
KECSKEMÉTEN Ny í r i ú ton 58nm-es tég laép í tésű la-kás e ladó. Iá : 12 .2MFt 0620/9126-259
SZÉCHENYIVÁROSI fö ldsz in-t i , sz igete l t , 2szobás , tég la lakás e ladó! 12,9M Te l :+36-70/381-5333
KECSKEMÉT szé lén te l jesen fe lú j í to t t , 2szobás , 46nm-es tanya e ladó! 9 ,999M Te l :+36-30/724-8616
BELVÁROSI 3szobás , e rké lyes , te l jesen fe lú j í to t t , k l ímás, 4 .emele t i pane l la-kás e ladó! 16,9M Te l :+36-70/433-5341
LAJOSMIZSE határában la-kóháznak, te lephe lynek a l -ka lmas 4139 m2-es ingat-lan 123 m2-es házza l és 128 m2-es műhe ly-garázzsa l tu-la jdonostó l p iac i á r a la t t e l -adó. Te l . : 06-30/9292-622
HETÉNYEGYHÁZÁN, nappa-l i + 4 szobás modern csa lá-d i ház , garázzsa l , 990 nm te-lekke l , tu la jdonostó l e ladó. 32,5 MFt . 30/208-0787
KECSKEMÉTEN ipar te le-pen, a Szent I s tván kör-út köze lében 1000 nm be-ker í te t t te rü le ten korszerű-en k ia lak í to t t 346 nm a lap-terü le tű asz ta losüzem szo-c iá l i s lé tes í tménnye l a te-tő térben 90 nm-es négyszo-bás lakássa l e ladó. I rány-ár 48 MFt . É rd : 30/2045338
K E C S K E M É T b e l v á r o s á h o z köze l 2 szoba , konyha , f ü r d ő s z o b á s , f e l ú j í t a n d ó csa lád i ház me l léképü le-tekkel , garázzsal , 295 nm ö s s z k ö z m ű v e s t e l e k k e l e ladó. 9 ,5 MFt . 20/530-6488
K I A D Ó
KECSKEMÉT, Szécheny iváros i 53 nm-es 2 szobás lakás k i -adó. Érdek lősn i : 70/637-1780
ELADÓ LAKÁS
NYÍR I ú ton 41 nm-es, 2 szo-bás , l i f tes , gázc i rkós , sz i -gete l t tég la lakás e ladó. Ár : 14 ,5 MFt Te l . :70/686-5148
NAGYKŐRÖSI u tca köze lé-ben, 73 nm-es, 2 ,5 szobás , gázos lakás e ladó. Ár : 13 ,9 MFt Te l . :70/686-5148
SZÍNHÁZ köze lében igé-nyes , 109 nm-es 4 szobás lakás e ladó. Ár : 32 ,5 MFt Te l . :70/686-5150
FŐTÉRHEZ köze l , 85 nm-es 3 ,5 szobás lakás e ladó. Ár : 22 ,5 MFt Te l . :70/686-5150
CZOLLNER tér köze lében 75 nm-es, I . emele t i lakás , ga-rázzsa l . Ár : 25 ,5 MFt Te l . : 70/686-5151
BELVÁROSBAN 108 nm-es, IV . emele t i igényes lakás . Ár : 21 ,9 MFt Te l . :70/686-5151
www.keszin.hu 7
RÁKÓCZI u tca köze lében 43 nm-es, I . emele t i , sz igete l t , l i f tes lakás . Ár : 16 ,5 MFt Te l . :70/683-7015
ELADÓ CSALÁDI HÁZ
KECSKEMÉT köze lében ú j ép í tésű , 105 nm-es 4 szo-bás , csok-os csa lád i ház . Ár : 27 MFt Te l . :70/686-5152
HUNYADIVÁROSBAN 266 nm-es, 6 szobás medi ter rán lu-xus csa lád i ház e ladó. Ár : 89 ,9 MFt Te l . :70/686-5150
PETŐFIVÁROSBAN kétgene-rác iós 6 szobás 174 nm-es csa lád i ház e ladó. Ár : 41 ,5 MFt Te l . :70/686-5150
PETŐFIVÁROSBAN 5 szobás 154 nm-es minőség i csa-lád i ház e ladó. Ár : 38 MFt Te l . :70/686-5150
KÓSAFALUBAN 3 szobás csa-lád i ház e ladó. Ár : 16 ,2 MFt Te l . :70/686-5150
HETÉNYEGYHÁZA központ já-ban, tég la ép í tésű 90 nm-es 2 ,5 szobás ház . Csere la-kást beszámí t . Ár : 18 ,9 MFt 70/683-7015
HETÉNYEGYHÁZÁN 5 szobás , gyönyörű csa lád i ház , dup-la garázzsa l e ladó. Ár : 33 ,5 MFt Te l . :70/686-5150
BALLÓSZÖGBEN ú j ép í tésű , 107 nm-es 4 szobás ú j csa-lád i ház . Ár : 27 MFt Te l . : 70/686-5152
KECSKEMÉT, Hunyad iváros-ban e ladó 5 szobás , 140 nm-es sorház garázzsa l . Ár : 32 ,9 MFt Te l . :70/686-5150
VÁROSKÖZPONTBAN 130 nm-es, 3 ,5 szobás igényes ház Ár : 36 MFt , 70/198-2729
KECSKEMÉT, Kadafa lván 110 nm-es 3 szobás , csa lád i ház , garázzsa l e ladó. Ár : 17 .2 MFt 70/683-7015
KATONATELEPEN 150 nm-es igényes csa lád i ház e ladó. Ár : 28 .5 MFt 70/686-5151
KATONATELEPEN, kétsz in-tes 140 nm-es 5 szobás csa-lád i ház e ladó. Ár : 23 ,5 MFt 70/686-5148
KATONATELEPEN, egysz in tes 5 szobás , igényesen szép, csa lád i ház e ladó. Ár : 49 ,9 MFt 70/683-7015
KECSKEMÉT Czo l lner té ren 3 szobás fe lú j í to t t po lgár i ház . Ár : 39 ,9 MFt 70/686-5151
ORGOVÁNYON 106 nm-es szép csa lád i ház . Ár : 11 MFt 70/686-5151
ORGOVÁNY központ jában 110 nm-es 3 szobás ház . Ár : 7 ,5 MFt 70/683-7015
VACSIKÖZBEN 176 nm-es 3 szobás ház üz le t te l . Ár : 46 ,6 MFt 70/686-5151
MÁRIAVÁROSBAN, 95 nm-es, 2 szobás fe lú j í to t t ház , ga-rázzsa l . Ár : 23 MFt 70/686-5149
MÁRIAVÁROSBAN, 70 nm-es, 2 szobás ház , garázzsa l . Ár : 10 ,9 MFt 70/686-5149
ÜZLET
KECSKEMÉT központ jában, 2 sz in tes , 64 nm-es üz le t e l -adó. Ár : 15 MFt 70/686-5151
KECSKEMÉT sz ívében, 3 sz in tes , 172 nm-es üz le t e l -adó. Ár : 65 MFt 70/686-5151
ÜZLETHELY ISÉG, Kecskemét be lvárosában, ú j 25 nm-es e ladó. Ár : 10 ,5 MFt 70/686-5148
BELVÁROSBAN 42 nm-es üz-le the ly iség e ladó vagy k i -adó, 13,8 MFt /100 eFt /hó Te l . :70/686-5150
ELADÓ TELEK
BETHLENVÁROSBAN 370 nm-es összközműves te-lek fe lú j í tandó/bontandó házza l e ladó. Ár : 16 ,9 MFt Te l . :70/686-5150
KERTÉSZETI köze lében 543 nm-es közműves te lek fe l -ú j í tandó/bontandó házza l e l -adó. Ár : 20 MFt Te l . :70/686-5150
MÁRIAHEGYBEN, a Széche-ny i város mögöt t , 720 nm-es te lek e ladó. Ár : 2 ,4 MFt Te l . :70/686-5152
KECSKEMÉT Már iahegyben 860 nm-es ép í tés i te lek ér-vényes ép í tés i engedé ly-lye l e ladó. Ár : 11 MFt Te l . :70/686-5150
KADAFALVÁN 4.727 nm-es közműves ép í tés i te lek e l -adó. Ár : 12 MFt Te l . :70/686-5151
VACSIKÖZBEN 1.358 nm-es ép í tés i te lek e ladó. Ár : 24 ,5 MFt Te l . :70/686-5151
BELVÁROSHOZ köze l , 519 nm te lek e ladó, 40% beép í thető . Ár : 16 ,5 MFt Te l . :70/686-5148
KIADÓ
BALATON utcán i rodák, 15-80 nm, raktárak parko lóva l k iadók. Az ár te l jes rezs i t ta r ta lmazza: 1 .600 F t /nm. 70/683-7015
KECSKEMÉTEN 35 nm-es i roda/üz le t , tá ro lóva l par-ko lóva l k iadó. 1 .150 F t /nm 70/683-7015
KECSKEMÉTEN 30/45/60/75 nm-es, var iá lható i rodák. Közös konyháva l . Ár : 2 .250,- F t /nm/hó 70/198-2729
KÖZPONTBAN 45 nm-es, üz-le the ly iség. Ár : 200 ezer F t Te l . :70/686-5151
KECSKEMÉT központ jában 45 nm-es kétsz in tes üz-le t / i roda. Ár : 80 .000 F t /hó . 70/686-5151
KECSKEMÉT be lvárosban 172 nm-es üz le t k iadó. Ár : 350.000 F t /hó 70/686-5151
BELVÁROSBAN, 5 szobás , k l í -más i roda k iadó. Ár : 250.000 F t /hó Te l . :70/686-5150
KATONATELEPEN 253 nm-es ú j ház akár i rodának is k iadó. Ár : 300.000 F t /hó 70/686-5151
BELVÁROSBAN 2,5 szo-bás bútorozat lan lakás k i -adó. Ár : 70 .000 F t /hó+rezs i . Te l . :70/686-5150
Rendőr fa luban 2 ,5 szobás csa lád i ház és üz le t k iadó. Ár : 120.000 F t /hó+rezs i . Te l . :70/686-5150
KERESEK
KECSKEMÉTEN, csa lád i házat 35 MFt - ig Te l : 70/686-5151
KECSKEMÉTEN, 2 -3 szobás 70-100 nm-es erké lyes la-kást 25 MFt- ig . Te l : 70/686-5151
PETŐFIVÁROSBAN 5 szobás dup la garázsos fe lú j í to t t há-zat keresek. Ár : 35-50 MFt . Te l . :70/686-5150
BELVÁROSBAN e ladó la-kást keresek 25 MFt- ig . Te l : 70/686-5151
KIADÓ ALBÉRLETET kere-sek a be lvárosban vagy Szécheny ivárosban! Ár : 40 eFt – 140 eFt- ig . Te l . :70/686-5150
ELADÓ 1-2 szobás lakást ke-resek 2 . emele t ig . Ár : 12 MFt- ig . Te l . :70/686-5150
SZÉCHENYIBEN 56nm-es,2 szobás , egyed i mérős sz ige-te l t tég la lakás e ladó! 11,9M Te l :+36-70/398-1636
CSENDES zö ld környezetben 2 szobás tanya nyuga lomra vágyóknak e ladó! Te l :+36-70/419-1776
8 2016. december 12.
Á L L Á S T K Í N Á L
BETANÍTOTT var rónőket ke-resünk kecskemét i te lep-he ly re (Szabó-Cseh Kf t . , Í r i sz u . 3 . , Auchan mel-le t t ) , te l jes munka időben, határozat lan időre . Szak-képzet tség nem szükséges , de var rn i tud jon! Érdek lőd-n i : Seres Anet t 30/417-2504
KECSKEMÉT környék i munká-ra nő i és fé r f i munkaerőt ke-resünk. 06-30/621-1141
CO hegesztőket keresünk Kecskemétre . Te l : 06-70/329-7554
VILLANYSZERELŐKET és se-gédmunkásokat fe lveszek, i l l . a lka lmi munkavá l la ló-kat i s . 06-30/504-9595, 06-70/361-8415
SEGÍTSÉG! Tú l sok a mun-kánk ezér t bőv í t jük az i roda i lé tszámot ! A SMART Ingat lan Kecskemét , Nagykőrös i u tca i i rodá jába ér tékes í tőket kere-sünk. Kezdőtámogatás + ju-ta lék ! Ha van ér tékes í tés i te-rü le ten tapasz ta la tod az jó , ha n incs az sem ba j , megta-n í tunk mindenre . Fényképes öné le t ra jzodat a kecskemet@smart ingat lan .hu c ímre vár-juk . Te l . : 06-20/414-8601
KECSKEMÉTRE nő i munkatár-sat keresünk mosoda i mun-kára azonna l i kezdésse l . É rd : 0630/423-4209
GYÁL I kontakt lencsegyár-ba betan í to t t do lgozókat ke-resünk! Be je lente t t hosszú távú lehetőség, t i sz ta mun-kakörnyezet , b ru t tó 755-833 F t ó rabér + műszakpót lék + 8000 é tkezés i + ju ta lmak. Ingyenes do lgozó i busz já-ra t : Kecskemét , La josmizse , Nagykőrös . Je lentkez-zen: 06-30-338-2005.
RAKTÁROS munkakörbe ke-resünk munkatársakat azon-na l i munkakezdésse l kecs-kemét i par tnercégünk részé-re . Az á l lás betö l téséhez ta r-goncavezető i engedé ly és ta-pasz ta la t szükséges! Je lent-kezn i személyesen i rodánk-ban: Trenkwalder K f t . , 6000 Kecskemét , Bat thyány u tca 10. Te l . : 0630/981-3301 vagy öné le t ra jz e lkü ldésé-ve l az a lább i e-mai l c ímen: k e c s k e m e t @ t r e n k w a l d e r .com. Munkaerő-kö lcsönző i ny .sz . : 37961/2001-0100 M a g á n - m u n k a k ö z v e t í t ő i ny .sz . : 29338/2000-0100
KECSKEMÉTI á ruszá l l í -tó cég nemzetköz i gyakor-la t ta l , B kategór iás jogo-s í tvánnya l rende lkező so-főr t keres EU-ban tör ténő munkavégzésre , furgonra . Je-lentkezn i a 06-70/931-3591-es te le fonszámon, i l l e tve a b i to@bi to in ter t rans .hu e-ma-i l c ímen lehet .
KOZMETIKUST keresünk be l -város i sza lonunkba. 06-20/4393-199
MEGVÁLTOZOTT munkaké-pességű munkavá l la ló t ke-resünk Kecskemét környé-k i par tnercége inkhez , nap i 8 órás munkavégzésse l . Je-lentkezn i személyesen i ro-dánkban: Trenkwalder K f t . , 6000 Kecskemét , Bat thyány u tca 10. Te l . : 0620/499-6301 vagy öné le t ra jz e lkü ldésé-ve l az a lább i e-mai l c ímen: k e c s k e m e t @ t r e n k w a l d e r .com. Munkaerő-kö lcsönző i ny .sz . : 37961/2001-0100 Magán-munkaközvet í tő i ny . sz . : 29338/2000-0100
BÉRES Gumi Kf t . kecskemé-t i te lephe lyére keres kamion-szere lésben já r tas vagy au-tószere lő végzet tségge l ren-de lkező fé r f i munkatársat . A fényképes öné le t ra jzokat a beresgumi@beresgumi .hu e-mai l c ímre vár juk .
OPERÁTOR munkakörbe kere-sünk munkavá l la lókat autó-ipar i par tnercégünk részére , kecskemét i munkavégzésse l . Je lentkezn i személyesen i ro-dánkban: Trenkwalder K f t . , 6000 Kecskemét , Bat thyány u tca 10. Te l . : 0620/499-6301 vagy öné le t ra jz e lkü ldésé-ve l az a lább i e-mai l c ímen: k e c s k e m e t @ t r e n k w a l d e r .com. Munkaerő-kö lcsönző i ny .sz . : 37961/2001-0100 Magán-munkaközvet í tő i ny . sz . : 29338/2000-0100
ÉRTÉKBECSLŐNEK keresünk ko l legát lehető leg d ip lomá-va l , számí tógépes tudássa l . (Nem ügynök i munka) Ön-é le t ra jzokat a 6000 Kecs-kemét , P f . 326 c ímre kér-jük . Je l ige : \"Ér tékbecs lő \"
BETANÍTOTT fémipar i mun-katárs poz íc ióba, középfo-kú végzet tségge l rende l-kező munkatársakat kere-sünk kecskemét i par tner-cégünk részére . Je lentkez-n i személyesen i rodánk-ban: Trenkwalder K f t . , 6000 Kecskemét , Bat thyány u tca 10. Te l . : 20/956-0131 és 76/504-735, vagy öné le t-ra jz e lkü ldéséve l az a lább i e-mai l c ímen: kecskemet@trenkwalder .com. Mun-kaerő-kö lcsönző i ny .sz . : 37961/2001-0100 Ma-gán-munkaközvet í tő i ny .sz . : 29338/2000-0100
INTÉZMÉNYI takar í tó t és k i -seg í tő t keresünk K iskunha-lasra , dé lu tános 4 órás mun-kavégzésre i rodaházban. Je-lentkezn i : 06-30/479-6210
Egy éven belül megduplázódott a diplo-más duális képzéshez csatlakozó vállalko-zások száma, olyan sokan szeretnének jól képzett munkaerőt a hallgatók köréből.
A duális képzést biztosító magyar felső-oktatási intézmények, valamint a part-nervállalatok köre a képzési konstrukció 2012-es indulása óta folyamatosan bővül. A 2016/2017-es tanévre 24 felsőoktatási in-tézmény 41 alapképzési és 11 mesterkép-zési szakán, összesen 593 partnerszerve-zetnél lehetett duális képzésre jelentkezni. Míg 2014-ben 5979-en jelentkeztek a kép-zésekre, tavaly már 9570-en.
A következő jelentkezési időszakban az agrár, gazdaságtudományi, informatikai és műszaki terület mellett már a természet-tudományi és a szociális munka alapkép-zés is választható a leendő hallgatók szá-mára. A túljelentkezés egyes szakokon tíz-szeres. Ennek oka, hogy míg a hagyomá-nyos egyetemi szakokra többen juthatnak be, a kombinációban választott duális kép-zés keretszáma attólis függ, hogy a vállala-tok hány ösztöndíjas helyet tudnak kínálni.
Informatikusok, mérnökök
Ha a magyarországi hiányszakmák listájá-ra tekintünk, a legnagyobb hiány az infor-matikai és a mérnöki területen mutatkozik. A cégek legfrissebb beszámolói már nem is emlegetik a tavalyi 25 ezer hiányzó infor-matikust, azóta több ezerrel nőtt a szám.
Nagy az igény a gépészmérnökökre, villa-mosmérnökökre, valamint jármű- és közle-
kedésmérnökre is. A folyamatosan bővülő kapacitások ellenére sincs elegendő szak-ember.
Duális képzés: a hallgató, az egyetem és a cég is jól jár
A konstrukció mindenkinek megéri: a cé-gek jól képzett munkaerőhöz jutnak, a hallgatónak nem kell választania a tanul-mányai és a munka között, az egyetem is reménykedhet, hogy a hallgató az alap-szakos diplomája után továbbtanul. Ezzel megakadályozható, hogy a szakemberhi-ány miatt a cégek elszipkázzák a másod-éves hallgatókat, akik diploma nélkül lé-nyegében "betanított szellemi szakmun-kások" lesznek - hogy Csaba László köz-gazdász szavaival éljünk.
A vállalkozások nincsenek könnyű hely-zetben, ugyanis demográfiai szempontból is egyre kevesebb az új munkavállaló a pia-con. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2015-ben már 128 ezret sem érte el a számuk, míg az ezredfordulón 189 ezren voltak a pályakezdők.
Csak az IT-ágazatban 25-30 ezerre van most szükség, vagyis az újonnan munkába lépők legalább ötödére, és akkor még nem beszéltünk a többi hiányszakmáról. Ezért lenne különösen fontos, hogy mind a fia-talok, mind a vállalatok bebiztosítsák ma-gukat, erre lehet megoldás a duális képzés szélesítése, akár mesterszakon is.
Forrás: eduline.hu
A duális képzés kiterjesztése lehet a válasz a diplomás munkaerőhiányra?
www.keszin.hu 9
GÉPI tekercse lő munkakörbe keresünk e lekt romos- vagy fémipar i végzet tségge l ren-de lkező munkatársakat Kecs-kemét és környékérő l , 2 mű-szakos munkarendbe. Je lent-kezn i személyesen i rodánk-ban: Trenkwalder K f t . , 6000 Kecskemét , Bat thyány u tca 10. , Te l . : 0630/981-3301 vagy öné le t ra jz e lkü ldésé-ve l az a lább i e-mai l c ímen: k e c s k e m e t @ t r e n k w a l d e r .com. Munkaerő-kö lcsönző i ny .sz . : 37961/2001-0100 M a g á n - m u n k a k ö z v e t í t ő i ny .sz . : 29338/2000-0100
ERŐSÁRAMÚ mérő munka-körbe munkatársakat kere-sünk v i l lanyszere lő– vagy e lek t ron ika i techn ikus vég-zet tségge l . Je lentkez-n i személyesen az i rodánk-ban: Trenkwalder K f t . , 6000 Kecskemét , Bat thyány u tca 10. , Te l . : 0630/981-3301 vagy öné le t ra jz e lkü ldésé-ve l az a lább i e-mai l c ímen: k e c s k e m e t @ t r e n k w a l d e r .com. Munkaerő-kö lcsönző i ny .sz . : 37961/2001-0100 M a g á n - m u n k a k ö z v e t í t ő i ny .sz . : 29338/2000-0100
TARGONCAVEZETŐ munka-körbe keresünk munkatár-sakat kecskemét i par tnercé-ge ink részére , több műsza-kos munkarendbe. Je lent-kezn i személyesen i rodánk-ban: Trenkwalder K f t . , 6000 Kecskemét , Bat thyány u tca 10. Te l . : 0620/499-6301, vagy öné le t ra jz e lkü ldésé-ve l az a lább i e-mai l c ímen: k e c s k e m e t @ t r e n k w a l d e r .com. Munkaerő-kö lcsönző i ny .sz . : 37961/2001-0100 M a g á n - m u n k a k ö z v e t í t ő i ny .sz . : 29338/2000-0100
TEKERCSELŐ munkakör-be keresünk munkatársa-kat azonna l i munkakezdés-se l ké t , i l l e tve három mű-szakos munkarendbe, kecs-kemét i munkavégzésse l . Je-lentkezn i személyesen i ro-dánkban: Trenkwalder K f t . , 6000 Kecskemét , Bat thyány u tca 10.Te l . : 20/956-0131 és 76/504-735, vagy öné le t-ra jz e lkü ldéséve l az a lább e-mai l c ímen: kecskemet@trenkwalder .com. Mun-kaerő-kö lcsönző i ny .sz . : 37961/2001-0100 Ma-gán-munkaközvet í tő i ny .sz . : 29338/2000-0100
TARGONCÁSOKAT és rak-tárosokat keresünk v idék i munkahe ly re hosszú távra . É :06/30-681-96-55.
CNC gépkeze lő /gépbeá l l í tó munkakörbe keresünk mun-katársakat kecskemét i mun-kavégzésse l , több műsza-kos munkarendbe. Je lent-kezn i személyesen i rodánk-ban: Trenkwalder K f t . , 6000 Kecskemét , Bat thyány u tca 10. Te l . : +36 20/499-6301, vagy öné le t ra jz e lkü ldésé-ve l az a lább i e-mai l c ímen: k e c s k e m e t @ t r e n k w a l d e r .com. Munkaerő-kö lcsön-ző i ny .sz . :37961/2001-0100 M a g á n - m u n k a k ö z v e t í t ő i ny .sz . :29338/2000-0100
S Z E R S Z Á M G É P T E S Z T E L Ő mun kakörbe munkatársa-kat keresünk két műszakos m u n k a r e n d b e , k e c s k e m é t i munkavégzésse l ép í tő ipa-r i par tnercégünk részére . Je-lentkezn i személyesen i ro-dánkban: Trenkwalder K f t . , 6000 Kecskemét , Bat thyány u tca 10. Te l . : 20/956-0131 és 76/504-735, vagy öné le t-ra jz e lkü ldéséve l az a lább i e-mai l c ímen: kecskemet@trenkwalder .com. Mun-kaerő-kö lcsönző i ny .sz . : 37961/2001-0100 Ma-gán-munkaközvet í tő i ny .sz . : 29338/2000-0100
FÉRFI és nő i takar í tókat ke-resünk Kecskemét te rü le tére .Te le fon :06-20/344-3796
ÉTELFUTÁROKAT fe lve-szünk Kecskemétrő l és kör-nyékérő l sa já t gépkocs iva l . 06/30/9491461, munka@bbnet .hu
O K T A T Á S
ARANYKALÁSZOS gazda tan-fo lyam, www.ok jcent rum.hu, Te l . :06-30/310-8934, E-00846/2014/A016
10 2016. december 12.
IPARI ezüstö t vásáro-lok minden formájá-ban. Ér in tezőpogácsa, n i t -rá t , amalgám, pasz ta , hu-za l , p la t inahőe lemszá l , pa l -lád ium és ö tvözete i t , hasz-ná l t kemény v íd ia lapkákat . Te l . :06-30/225-0188
TÉL I tűz i fa akc ió ! Kecs-kemét K iskőrös i ú t 18-20 és Katonate lep i tűz i fa te le-pen akác 3200 F t /100kg, gyer tyán 2650 F t /100kg. tö lgy 2800 F t /100kg. Te l . : 06/70/674-03-20
KÉREM ne dob ja k i , ne tö r-je össze , d í jmentesen házhoz megyek ér te . Vásáro lnék rég i konyhaszekrényt , ruhásszek-rényt , sub ló to t , padot , fa tek-nőt , zománcozot t teknőt , bo-ros demizsont , 5 l -es uborkás üveget , szabó vagy d isznó-vágó asz ta l t , sokf iókos bo l t i berendezést , fa l iku ta t , komp-le t t hagyatékot . H ív jon b i -za lommal ! 06/20/368-8602, 06/53/656-960 jakab0303@freemai l .hu
J Á R M Ű
GOLF, megk ímél t , 1 ,4 köb-cent is , 53 .000km-re l , ga-rázsban tar to t t , f r i ss műsza-k iva l e ladó. 0620/932-1812
ELADÓ! Kerékpárok fé r f i ,nő i . (26 ,28, kemping, MTB, túra ,TREK) 15-22.000 F t- ig . 0620/320-19-95
S Z O L G Á L T A T Á S
DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás né lkü l . Non-s top gyorsszo l -gá la t , 1 év garanc ia . 06-76/411-517, 06-30/9686-150
LAZÍTÓ, közérzet jav í tó , rege-nerá ló masszázsok Kecskemét be lvárosában. Hétsz ínv i rág masszázs , 0620/22-83-774
NYÍLÁSZÁRÓK SZ IGETELÉSE, passz í tása . Redőnyök, rovar-há lók , á rnyéko lók kész í té-se , jav í tása . Penészmentes í -tés . 0630/294-60-22, www.penesze l tavo l i tas .hu
IRÁNYÍTÁS okoste le fonna l : f ű t é s - v i l á g í t á s - k a m e r a -r iasz tó-kapuny i tó . Beüzeme-lés , szerv iz . . T :+36-30/525-7611
DUGULÁSELHÁRÍTÁS 9 .500 F t - t ó l b o n t á s n é l k ü l , g a r a n c i á v a l h é t v é g é n , ünnepnapokon, karácsony-kor-sz i lveszterkor is 0-24 óráig! Igény szer int WOMA-val is . Te l . : 06-30/906-5547
S Z O B A F E S T É S - m á z o l á s , tapétázás , hősz igete-lés , melegburko lás , pre-c íz munka kedvező ár . 20/953-8979, 20/387-7068
ENERGETIKA I tanus í tvány ké-
sz í tése Kecskeméten és Bács-K is-
kun Megyében. 06-30/915-5064,
www.e- tanus i tvany-kecskemet .hu
KÁRPITOS! Ant ik , s t i l , mo-dern és re t ro bútorok á thúzá-sa , jav í tása , fe lú j í tása . Autó kárp i tozás . 06-20/961-9874, 06-70/416-7599
VÍZ- , FŰTÉS és GÁZKÉSZÜLÉ-KEK szere lése kor rekt á ron . H ív jon most ! 70/214-8921
BURKOLÁST, fe lú j í tás i mun-kákat , fak ivágást vá l la lunk, akár e lszá l l í tássa l . 06-20/996-0917
REDŐNYKÉSZÍTÉS, te l jeskörű jav í tás , gur tn icsere . Prec íz munka, kedvező ár . 06-20/624-1272, 06-70/265-6065
REDŐNY szerv iz! Leszakadt , n e m m ű k ö d ő r e d ő n y ö k te l jeskörű jav í tása, gurtn ik c s e r é j e . 0 6 - 2 0 / 5 4 3 - 6 1 6 1 , 06-30/919-0446
ALAPTÓL a te tő ig ! Lakások fe lú j j í tása , g ipszkar tonozás , fes tés , mázo lás , burko lás , hősz igete lés , ács , kőműves munkák. 06-30/6091-916
VILLANYSZERELÉS: v i l l any-motor , boy ler , mosógép, v i l -lany tűzhe ly , hűtő , k is ipar i gépek, jav í tása , kapcso lók , vezetékcsere röv id határ idő-ve l 06-20/429-2113
GÁZKÉSZÜLÉKEK jav í tása , beüzemelése , karbantar tása . 06-30/6311-611
RENDKÍVÜL I karácso-ny i á rengedmények a Két templomköz i tex t i lbo l t -ban. Csodá la tos függönyök, p l : 1000-2000Ft /m-né l i s o lcsóbban. Asz ta l te r í tők , ágyneműgarn i túrák , huza-tok , méteráruk , röv idáruk , fona lak , a lka lmi anyagok, fé r f i szövetek s tb . nagy ár-engedménnye l vásáro lha-tóak. Örömünkre szo lgá l -na , ha te l jes í ten i tud juk e l -képze lését . 0676/322-177
SORSELEMZÉS, kár tya jós-lás , csa lád i , párkapcso la-t i p rob lémák, szere lemkötés , á tok-rontás levéte le . H ívásra házhoz megyek. 06-30/924-3867
MASSZÁZS VARIÁCIÓK hét-
fő tő l - péntek ig : 06-20/351-
8499. szombaton: 06-
20/503-2107
T E T Ő é s k é m é n y j a v í t á s t vá l la lunk. 06-30/3949-857
REDŐNY szúnyoghá ló kész í -
tés , jav í tás gyár tó tó l , akár 2
órán be lü l . Te l . :06-20/403-
9489, Te l . :06-30/747-7580
VÁLLALJUK csa lád i házak épí tését , lakások fe lú j í tását , á t a l a k í t á s á t , k ő m ű v e s m u n k á k a t , t é r k ö v e z é s t . Épületbontás. Épí tő ipar i Kf t . 06-30/3949-857
ELŐZŐ é le tek fe l tá rása re in-
karnác iós h ipnóz issa l : -szo-
rongások o ldása, -érze l -
mek fe ldo lgozása, - lé lek és
tes t harmonizá lása . Juta-
lom Szépségsza lon . Be je-
lentkezés : 06-20/362-77-35
CSOK-ér t cserébe ép í tő ipa-
r i cég házat vagy lakást b iz-
tos í t , te l jeskörű ügy in tézés
mel le t t . Te l : 06-70/367-3089
ZS ÍRBONTÁS, körméretcsök-
kentés , feszes í tés , vákuu-
mos a lakformálás 30% ked-
vezménnye l 12.31- ig bér le t
vásár lásakor ! Ju ta lom Szép-
ségsza lon : 06-20/362-7735
Á L L A T
ELADÓK i l le tve vágásra e lő-
jegyezhetők k ivá ló minősé-
gű, magas húshozamú h í -
zók (110-140 F t /kg közöt t i -
ek ) . É lősú ly : 420Ft /kg , fe lpu-
co lva , fé lbevágva: 620Ft /kg .
Fe lpuco l t , fé lbevágot t sú ly
kb . 100 kg. Te l . : 06-20/629-
4303
A D Á S - V É T E L
FRISS PACAL kapha-tó , megrende lhető 800 f t /kg , k iszá l l i t va 900 f t /kg . 06304551026
KÉSZPÉNZÉRT vennék re t ró , rég i é rdekes tá rgyakat , te l jes gyű j teményt , sok fé le hagya-tékot . H ív jon b iza lommal ! F i -a ta l gyű j tő . 06-30/213-2989
RÉGISÉGEKET, fes tménye-ket , bútorokat , porce lánokat , b ronz tá rgyakat , rég i zomán-cozot t do lgokat (p l . : kanna, zs í rosbödön) , komple t t ha-gyatékot , rég i to l la t , parasz t do lgokat : d isznótoros asz ta l t , teknőt és egyéb do lgokat vá-sáro lok magas áron. Ingyenes k iszá l lás . 06-70/324-3961
KÖNYVEKET, hang lemezt , fo-lyó i ra tokat , képes lapot , já té-kot , ó rákat , hagyatékot gyű j-tő vásáro l . 06-20/316-3220
TŰZIFA! Tö lgy , bükk, gyer-tyán has í tva 28Ft /kg , akác has í tva 33Ft /kg , l ign i t szén 19Ft /kg , lengye l szén 35Ft /kg Kecskeméten, az Agroker udvarában. 06-30/220-7041
MAGAS áron vásáro lok min-dennemű rég iséget ! Apró-ságtó l a bútor ig . D í j ta lan k iszá l lás ! Molnár En ikő 06-20/365-1042
TÖLGY 2750Ft /100 kg, akác 3400 F t /100Kg ha-s í tva , ingyenes szá l l í tás 15q- tó l , Kecskemét , Matkó i u . 26. 06-30/9-355-015.
ÉREMBOLT vásáro l rég i pén-zeket , k i tünte téseket , bé-lyeggyű j teményt , képes-lapokat , pap í r rég iséget és mi l i tá r is tá rgyakat . Kecs-kemét , Ceg léd i u . 74. 06-20/573-2599 www.krozus .gpor ta l .hu
RÉGI motorokat , autókat ke-resek gyű j teménybe. Akár h i -ányosat i s , a lka t részeket i s . 06-20/936-1244
V E G Y E S
TŰZIFA vastag akác 2950 F t /100 kg, vékony akác 2600 F t /100 kg has í tva házhoz szá l l í t va i s . 06-30/576-7261
VÉKONY akác 2550 F t /100 kg, vas tag akác 2900 F t /100 kg, has í tva házhoz szá l l í tás mego ldható . 06/30/238-2585
VÁSÁROLNÉK lakatos , bádo-gos gépeket , é lha j l í tó t , fú-rógépet , gépsatu t , ü l lő t , CO hegesz tő t , műszerészesz ter-gát , marógépet , kompresz-szor t , inver ter t , k is gépeket . 0670/624-5475
ADVENT BÉCS: szombatonként :
2016.12.17. Részvéte l i d í j :
7 .900 F t / fő . Be lváros i le- és
fe lszá l lás , ná lunk n incs ex t ra
kö l tség.
MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS 2017.
február 25 és 26. Részvéte l i
d í j : 7 .800 F t ebédde l , be lváros i
le- és fe lszá l lássa l .
www.keszin.hu 11
12 2016. december 12.