bevezető · története az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az archivum regni az...

16

Upload: others

Post on 17-Jan-2020

11 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a
Page 2: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

Bevezető

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a magyar történelem, a magyar államiság legfontosabb történelmi dokumentumainak őrzője. Az ország tör-ténetének elmúlt ezer éve alatt készített meghatározó jelentőségű oklevelek, iratok ebben az intézményben találhatók meg a legnagyobb számban. Az intézmény feladata a központi államigazgatási, jogszolgáltatási, rendvédelmi szerveknél keletkezett maradandó érté-kű köziratok nyilvántartása, levéltári kezelésbe vétele, védelme, feldolgozása és kutathatóvá tétele. A levél-tárban találhatók a történelmi jelentőségű családok, személyek, vállalatok és egyesületek iratanyagai is. Munkatársai az iratanyag gyarapításán, megőrzésén és rendszerezésén túl részt vesznek a levéltári anyag pub-likálásában, tudományos igényű feldolgozásában.A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 83 000 iratfolyóméter dokumentumot, 65 000 tekercs mikrofilmet, 71,5 millió felvételt őriz.

A Levéltár Bécsi kapu téri épületében őrizzük az állam-hatalom, a jogszolgáltatás, a központi kormányszervek és intézmények, az egyesületek 1945 előtt keletkezett iratanyagát, valamint számos híres család iratait. Az itt elhelyezett több mint 30 kilométer iratanyag legérté-kesebb része a megközelítően száztízezer, 1526 előtt keletkezett oklevelet magába foglaló középkori gyűj-temény és a gazdag térkép és tervtár gyűjtemény. Az említetteken túl a digitális állomány 80 terrabyte, míg a levéltár szakkönyvtári állománya 130 000 kötet.2012. október 1-jétől – a köziratokról, a közlevéltárak-ról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításával elfogadott – 2012. évi LXI. törvény értelmében az Országos Levéltár a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) része lett. Emellett az ország 20 megyei levéltára integrálódott az új intéz-ménybe. A Bécsi kapu téri épület ezzel a döntéssel a magyar levéltári állomány 80%-át őrző állami levéltár székházává vált.

2

Page 3: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

A LevéLtár és A Bécsi kApu téri épüLet története

Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a feloszlatott klarissza apácarend budai kolostorának épületébe költözött. A levéltári használatra átadott he-lyiségek a beköltözéskor szűkösnek bizonyultak, ezért a folyamatosan bővülő levéltárat a város különböző részein helyezték el. Már a Magyar Királyi Országos Levéltár létrehozásakor, 1874-ben fölmerült egy önál-ló levéltári épület felépítésének a terve, Pauler Gyula az intézmény első vezetője, főlevéltárnoka évtizede-ken keresztül szorgalmazta a terv megvalósulását, fá-radozása eredményét azonban már nem érhette meg. Pecz Samu, a Műegyetem tanára többszöri tervvázlat és helyszín után 1911-ben kapott megbízást a Bécsi kapu téren lévő bosnyák laktanya helyére építendő le-véltár terveinek elkészítésére. Az építész – Pauler elképzelései és a nemzetközi ta-pasztalatok alapján – francia mintára egy neoromán stílusú épületet tervezett, amely akkor az ország egyet-len, eredetileg is levéltári célokra szánt, a modern kor kívánalmainak megfelelő épülete volt. A munkaszobá-kat és a reprezentációs helyiségeket az E alakú épület középső, Bécsi kapu térre néző részén helyezte el, a vasbeton szerkezetű iratraktárak pedig az oldalsó szár-nyakban kaptak helyet. A várfal felőli oldalra egy, a központi fűtés kéményét rejtő torony került.

Page 4: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

Az építkezés 1913 őszén kezdődött el, és az első vi-lágháború okozta problémák ellenére 1917-re a palota szerkezetkész állapotba került, az épületet azonban a belügyi és a honvédelmi tárcához tartozó intézmények vették igénybe. A fordulat a háború után, Klebelsberg Kuno gróf kultuszminisztersége idején következett be, aki a palota mihamarabbi „felöltöztetését” tűzte ki célul. A levéltár Csánki Dezső főigazgatósága alatt, 1923-tól költözhetett be, de az épület teljes egészében csak 1936-tól szolgálta a levéltár céljait.

Az épület külső és Belső díszítőelemei

Klebelsberg az 1920-as trianoni szerződés következ-tében szétdarabolt országot a magyarság történelmi és keresztény múltjára alapozva a kultúra, a tudomány eszközeivel kívánta felemelni. Fontosnak tartotta, hogy a levéltári épület belső díszítése méltó legyen küldetéséhez, sokszor személyesen irányította a belső-

építészeti munkákat. A kor ismert művészei, építészei, vállalkozói segítették ebben a munkában. A külső kő-szobrász munkákat Mikula Ferenc, a belső szobrászati díszítéseket Langer Ignác készítette. A földszinti csar-nokban a kalandozások korát idézi Sidló Ferenc „Hát-rafelé nyilazó lovas magyar vitézek” című bronzszob-ra, míg a magyar regősöknek Horváth Géza alkotása állított emléket. A lépcsőház félemeleti fordulójában Kisfaludi Strobl Zsigmond „Magyar és török harco-sok küzdelme” című szobra látható. A lépcsőházat és az emeleti csarnokokat Róth Miksa üvegfestő és mozaikművész műhelyében készült színes ólomüveg ablakok díszítik, amelyeken a történelmi Magyaror-szág városainak címerei láthatók. Az ólomüveg táblá-kat 1944 őszén a szovjet ostrom miatt Jánossy Dénes főigazgató utasítására levitték az épület pincéjébe, így azok megmenekültek a pusztulástól. A csarnokokat az oldalsó folyosóktól eredetileg elválasztó függönyök megmaradt darabjai – melyeket Nagy Sándor, a ma-

4

Page 5: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

gyar szecesszió nagy alakjának tervei alapján felesége, Körösfői-Kriesch Laura textilművész készített – a földszinten és az első emeleten láthatók. A kovácsolt-vas elválasztókat és a fűtőtestek fémköpenyeit Róth Miksa tervezte, a kivitelező Jungfer Gyula mű- és épü-letlakatos volt.

A levéltári pAlotA fAlfestményei

Az említett iparművészeti remekek mellett az épület jellegét Dudits Andor 1924–1929 között készített fal-festményei határozzák meg. A festőművész a magyar történelem és a levéltárügy fontos mozzanatait örökí-tette meg. A szekkók Dudits Andor mellett legalább annyira tartoznak Klebelsberg életművéhez is, aki szívügyének tekintette, hogy a szekkók visszatükröz-zék egyrészt a magyar történelem dicsőséges múlt-ját, másrészt azt a traumát, amivel Magyarország az elvesztett területek miatt szembesült. A legendárium szerint Klebelsberg hetente többször megtekintette a készülő festményeket, amelyek tematikai tervét Csánki Dezső segítségével szintén ő készítette. Mit tükröznek ezek a képek? Háborúval alig foglalkoznak, nincs dia-dalmas győzelem, de fájó vereség sem, se tatárjárás, se Mohács, se Világos. Etikájának alapja a kereszténység és az erre épülő országépítés. Egyaránt találunk egyhá-zat dicsőítő építkezéseket, illetőleg olyanokat, amelyek egyértelműen a magyar kultúrát, tudományt, oktatást erősítették. A törvénykezés, az ebből következő írás-beliség megteremtése, a törvények tisztelete tükröző-dik vissza ezekről a képekről.

Page 6: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

Nem véletlen, hogy III. Béla király, II. András, Lu-xemburgi Zsigmond és Bethlen Gábor sem mint ke-resztes vitéz vagy a husziták, a Habsburgok ellen har-coló vitéz jelenik meg, hanem mint a törvény őre, vagy a kancelláriai írásbeliség megteremtője. A lovagterem bejárata fölött látható országláda szintén a törvényke-zés alapjainak elfogadását hirdeti. A festmények így egy képeskönyv érzését nyújtják, hiszen a történelem nem folyamatként tükröződik, hanem pozitív részle-tek mozaikjaiként. A látogató már az épület kapujánál szembetalálkozik az épület meghatározó alkotóinak falfestményeivel. A jobb oldalon Dudits Andor saját magát és a tervezőt, Pecz Samut festette meg, míg ve-lük szemben középkori lovagi fegyverzetben Khuen-Héderváry Károly miniszterelnököt és Klebelsberg Kunót láthatjuk.

félemelet

A félemeleti lépcsőfordulóban a Szent Koronát tartó angyallal találkozik tekintetünk. A hagyomány szerint angyali sugallatra kapta első királyunk a koronát a pá-pától. Mellette az Imre királyunk uralkodása idején meghonosodott, hétszer vágott vörös-ezüst színű, a vágásokban lépegető oroszlánokat ábrázoló címert tekinthetjük meg, ami a XIII. század második felétől magyar uralkodók méltóságának jelképe lett.

első emelet

Az első emeleten a független magyar állam közép-kori történetének fontos pillanatait ábrázolja a mű-

Page 7: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

vész: Elsőként a Szent István király megalapítja a pannonhalmi apátságot feliratú képet pillantjuk meg. Géza fejedelem fia, Vajk még fejedelmi „trónra” lé-pése előtt, 996-ban alapította a Szent Márton-hegyen a monostort, amely a bencés szerzetesrend magyar-országi központjaként mind a mai napig kiemelke-dő szerepet játszik a hazai kulturális és hitéletben. A pannonhalmi iskolában nevelkedett a magyar szellemi élet kiválóságainak egész sora, a monostor könyvtára felbecsülhetetlen értékű könyveket és számos értékes középkori oklevelet őriz. A III. Béla király elrendeli a hivatali írásbeliség bevezetését című szekkón a festő annak a Bizáncban nevelkedő későbbi uralkodónak állít emléket, aki már ifjú korában megtapasztalta az írásbeli ügyintézés előnyeit. Egy 1181-ből fennmaradt oklevél tanúsága szerint ennek hatására rendelte el, hogy a királyság hivatalos ügyeit írásba foglalják. Ezt az időpontot tekintjük a magyarországi hivatali írás-beliség kezdetének. III. Béla idején jött létre a királyi

kancellária is, melynek feladatai közé tartozott, hogy a király nevében és pecsétje alatt iratokat bocsásson ki. A II. András király esküt tesz az Aranybullára feliratú falfestmény a magyar történelem egy nagyon fontos aktusának állít emléket. Az Aranybulla – 1222. évi ki-bocsátása óta – mint a nemesek jogainak biztosítéka, az ország „alkotmánya” szerepel a közgondolkodás-ban. A több keresztes háborút vezető és így az orszá-got bizonytalanságba döntő király az elégedetlenség lecsillapítására foglalta írásba a királyi szerviensek kö-veteléseit. Ezt az oklevelet később, 1351-ben I. Nagy Lajos király és utódai is megerősítették.

Lovagterem

A Tanácsterem vagy népszerűbb nevén a Lovagterem bejárata fölött látható az ország ládája, mely az uralko-dói levéltárat jelképezi. A díszes terembe lépve balra egy Mátyás királyt (1458–1490) ábrázoló festményt pillantunk meg, amint Corvinái között egy utasítást

7

Page 8: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

diktál. A bejárati ajtó körül pedig Mátyás feleségével, Beatrixszel együtt egy dunai sajkán az átépített budai várat tekinti meg. A jobb oldali szekkón Remete Szent Pál, az egyedüli magyar alapítású rend, a pálosok vé-dőszentjének hamvait tartalmazó szarkofágot hozzák Nagy Lajos király elé. Az ereklye a nápolyi háború-kat lezáró torinói békekötés kapcsán került Velencé-ből Budára, s szimbolikus értéke meghatározó volt a maga korában. Az első emeleti folyosón ugyancsak a nápolyi háborúkra utal Szentgyörgyi István magyar és olasz harcosok küzdelmét ábrázoló bronzszobra. A Lovagteremben található még két kisebb szekkó Di-ósgyőr és Vajdahunyad váráról, amelyek szintén a két királyhoz köthetők. A Luxemburgi Zsigmond király, a törvényhozó című festmény a korábban gyengeke-zűnek tartott Zsigmond (1387–1437) ötvenesztendős uralkodásának állít emléket, ami a békés fejlődés évti-zedeit jelentette az ország életében. Az ekkor hozott törvények hosszú időre szabályozták a közigazgatást, a jogszolgáltatást és a társadalmi viszonyokat. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem viszonylag rövid fejedelem-sége idején (1613–1629) mindent megtett annak érde-kében, hogy Erdély viszonylagos különállását mind a Habsburg, mind az Oszmán Birodalommal szemben megőrizze.

Kutatóterem

Szintén az első emeleten található a kutatóterem, ami-nek eredeti berendezéséből csak a nagyméretű asz-talok és néhány szék maradt meg. Az 1945. évi ost-

Page 9: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

romban a kazettás üvegmennyezet elpusztult, míg a magyar levéltárügyet bemutató, illetve a Habsburg uralkodókhoz köthető falfestmények súlyosan megsé-rültek, s vélhetően egy részük tematikája is hozzájárult ahhoz, hogy a szocializmus évtizedeiben nem restau-rálták, sőt, lefestették őket.

második emelet

A második emeleten található szekkók a 17–18. század politikai és kulturális életének jelentős személyiségei-re, illetve a hozzájuk köthető eseményekre helyezik a hangsúlyt. Egy irodai bejárati ajtót körülölelő Zrínyiek című falfestmény egyik felén – háttérben csatajelenet-tel – Zrínyi Miklós, a szigetvári hős (1508 körül–1566) látható, míg a másik felén dédunokája (1620–1664), akinél az alkotó a kezében lévő könyvvel a költőt – és nem a hadvezért – hangsúlyozza. Az idősebbik Zrí-nyi alatt Pázmány Péter (1570–1637) bíboros, eszter-gomi érsek, az ellenreformáció vezéralakja, a magyar

nyelvű irodalom megújítója áll, aki az ifjabbik Zrínyi Miklós gyámja volt. II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) a szabadságharc leverése után, 1718-ban, a törökországi Rodostóban (ma: Tekirdag) talált menedéket. Az alle-gorikus kép előterében a fejedelem anyja, Zrínyi Ilona (1643–1703) és nevelőapja, Thököly Imre (1657–1705) társaságában látható, akik a valóságban korábban, az ázsiai oldalon fekvő Izmitben voltak száműzetés-ben. A festmény központi alakja a leveleit felolvasó Mikes Kelemen (1690–1761), az őt hallgató Rákóczi mellett pedig egy bujdosó kuruc játszik tárogatóján. A folyosó közepén, egy munkaszoba bejárati ajtaja körüli szekkón a 18. század két magyar tábornagya látható. Nádasdy Ferenc gróf (1708–1783) és a köz-nemesi származású Hadik András (1710–1790), akik az osztrák örökösödési (1740–1748), majd a hétéves háborúban (1756–1763) sikerrel szolgálták a királynőt. Hadik 1757-ben rövid időre még Berlint is elfoglalta. A következő szekkón Ürményi József (1741–1825), az első modern magyar kultúrpolitikus átadja a fiatal

9

Page 10: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

hölgynek ábrázolt Mária Terézia királynőnek az isko-larendszer szabályozásának tervezetét. Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis a felvilágosodás eszméje alapján szabályozta az iskolarendszert Magyarorszá-gon. A szekkón az uralkodó gyermekeivel látható, amint átveszi a rendelet tervezetét. Esztergom 1543. évi elfoglalása után Nagyszombat városa fogadta be a török támadás elől oda menekült esztergomi érsek-séget. A képen egy körmenet része látható. A Besse-nyei című festményen Bessenyei György, a testőrköltő, Ányos Pál, a pálos szerzetes költő és Orczy Lőrinc költő, irodalmár más személyekkel együtt a pálos rend pesti könyvtárában egy Tudós Társaság, a majdani Akadémia megszervezésén gondolkodnak. Az emelet záróképén Grassalkovich Antal (1694–1771) a Magyar Kamara elnöke, az európai hírű gödöllői kastély épít-tetője beszélget Mayerhoffer András építésszel a kas-tély előtti kertben.

HArmAdik emelet

A harmadik emeleti szekkók a nemzet történelmében jelentős szerepet játszó 19. századi épületeket, s az ezekhez köthető személyeket mutatják be. Az 1849-ben elkészült Lánchidat ábrázoló kép előterében, az oroszlános hídfő alatt úri társaság látható, közöttük – az ekkor már a döblingi elmegyógyintézetben lakó – Széchenyi István (1791–1860) és neje, Seilern Crescencia, valamint Clark Ádám (1811–1866), a híd építője. Ez a híd elsőként kötötte össze a két testvér-várost, Budát és Pestet. A Nemzeti Múzeum gyűjte-ményének alapját Széchényi Ferenc gróf adománya képezte 1802-ben. A 1847-ben átadott klasszicista stílusú épület előtt a fiatalembernek ábrázolt József nádor (1776–1847) látható, akinek Pest-Buda sok szép épületét köszönhetjük, valamint Pollack Mihály, a tervező, kezében a múzeum makettjével. A harma-dik emelet középpontjában egy tanyai iskola átadási ünnepsége volt látható.

10

Page 11: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

Az 1920-as években több mint ötezer iskolai tanterem épült, a festmény ezt a tényt kívánta demonstrálni. A triptichon a háborúban súlyosan megsérült, mert Kle-belsberg mellett a kormányzó, Horthy Miklós is „részt vett” az avatási ünnepségen. Az Operaház építését bemutató allegórikus képen Ybl Miklós (1814–1891) javítgatja a palota terveit, mellette Liszt Ferenc (1811–1886) a zongoránál, Erkel Ferenc (1810–1893) pedig a zenekar élén már próbálnak az első előadásra, de Lotz Károly (1833–1904) még a mennyezet képeit festi. A következő szekkó meghatározó alakja Trefort Ágos-ton (1817–1888) vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki a régi, földszintes ambulancia előtt állva felmutat a befejezés előtt álló Mária utcai klinika épületére, mint-ha azt mondaná – ez a múlt, s íme, itt a jövő. Trefort 16 esztendőn keresztül, haláláig volt miniszter, s a fel-sőoktatásra, így a műszaki és az orvosképzésre igen nagy súlyt fektetett, nevéhez fűződnek az Üllői úti „Klinikai negyed” épületei is.

negyedik emelet

A negyedik emeleten már nem készültek szekkók. A lépcsőház teljes mennyezetét borító, s a történelmi Magyarország elvesztését sirató festmény szintén sú-lyosan megsérült. A mű a Trianon utáni nemzet tragi-kus sorsának szimbólumaként a szarkofágra kiterített országot ábrázolta, körülötte ellenségeivel, a nemzet-romboló forradalmak könnyelmű és vérengző őrült-jeivel, fölötte angyalokkal, akik a jobb jövőért imád-koznak. A helyreállítás a korabeli politikai viszonyok között nem volt lehetséges.

Page 12: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

HáBorús és poLitikAi okokBóL keLetkezett károk

1945 telén, a főváros ostroma idején számos tüzérségi és bombatalálat érte a Levéltárat, amelyek a Bécsi kapu felőli oldalon egy raktárt elpusztítottak, romba dön-tötték a nyugati szárny egy részét és a kutatótermet, a tornyot pedig olyan súlyosan megrongálták, hogy annak helyreállítása többé nem volt lehetséges. Az ost-rom alatt 3100 méter levéltári anyag a semmisült meg.A szekkókat nem csupán a háborús sérülések ve-szélyeztették, hanem az új politikai szelek is. Az ese-ményeket a Vallás- és Közoktatási Minisztérium egy 1948. októberi rendelete indította el, amely elrendelte, hogy a Horthy-korszak vezető politikusairól készített „képmásokat” távolítsák el a minisztérium felügyele-te alá tartozó épületekből. Ez az Országos Levéltár szekkóit is érintette, mivel az 1920-as évek vezető po-litikusai közül többen láthatók voltak a festményeken. Hosszú ideig a képek teljes átfestése volt napirenden, de a szélsőséges tervek között szerepelt a Róth Miksa készítette színes üvegablakok eltávolítása is. Végül – kompromisszumos megoldásként – csak a „nem oda-való” személyek arcképét változtatták meg. Csernoch János bíboros és Vass József munkaügyi miniszter (akik a pannonhalmi apátság alapítását, illetve az írás-beliség elrendelését megörökítő szekkók jobb szélén voltak láthatók), valamint Bethlen István miniszter-elnök (Bethlen Gábor mellett középen álló alak) fe-jét átfestették. Ugyancsak megváltozott a harmadik emeleten Bessenyei György ábrázolása, akinek fejét a

Page 13: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

háborús sérülés eltüntetésével egy időben átfestették, elhagyva a rizsporos parókáját is. Ugyanakkor érintet-len maradt az 1905-től 1936-ig az Akadémiát vezető Berzeviczy Albert (az országláda mellett a Lovagterem bejárata fölött) és a Magyarországot 1920-ban Tria-nonban képviselő Apponyi Albert (a levéltár épületét ábrázoló térkitöltő kép előtt az első emeleten) alak-ja. Még látszottak a háborús sérülések, amikor újabb támadás érte az épületet. 1956. november 6-án, egy a Margitszigetről kilőtt szovjet tüzérségi gyújtógránát találta el a nyugati szárnyat, aminek következtében egy raktár teljesen kiégett, és a tűz két másik raktárra is átterjedt. A napokig tartó tűzvész során mintegy 9000 méter pótolhatatlan történeti értékű irat vált hamuvá. Az újbóli helyreállítás 1961-re fejeződött be.

A LevéLtár továBBi épüLetei

A második világháború után az Országos Levéltár állománya jelentős mennyiségű iratanyaggal bővült.

Ekkoriban a levéltár több külső raktárt tartott fenn. 1961-ben megszűnt a néhány évig működő Központi Gazdasági Levéltár, amelynek Hess András téri raktá-rai, egyéb helyiségei és iratanyaga a levéltár kezelésébe kerültek. 1970. június 1-jével a levéltár Népi demokra-tikus osztályából létrehozták az Új Magyar Közpon-ti Levéltárat, s ezt követően több mint két évtizeden át két országos intézmény működött. Az 1991. évi 83. törvény értelmében ismét egyesítették a levéltárat, s az 1945 utáni politikai kormányszervek, a jogszolgál-tató intézmények valamint a pártok és társadalmi szer-vezetek iratanyagait azóta is ez az épület őrzi. 1967-ben a Levéltárak Gazdasági Hivatalának Levéltárának helyén, a székhelyül szolgáló Úri utcai Majláth-palota az Országos Levéltár kezelésébe került. Itt üzemel jelenleg a könyvkötő és restauráló műhely, valamint 2014 óta a Cseh Tamás Archívum, amely gondozza a Cseh Tamás életművéhez kapcsolódó iratokat és egyéb tárgyakat.

13

Page 14: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

Az Országos Levéltár szűkös raktárkapacitása miatt már az 1980-as években felmerült egy új levéltári épü-let megépítésének igénye. Az Antall kormány 1991-ben kelt határozata értelmében a Bécsi úti volt szovjet lakt anya egy részét átadták a levéltárnak, hogy ott egy 50 000 folyóméter levéltári anyag elhelyezését lehe-tővé tevő épületet emeljenek. Az új levéltári épületet 1997-ben adták át, ami egy időre enyhített a levéltár raktárgondjain. A Lángliliom utcai épületben kaptak helyet az 1945 utáni gazdasági kormányszervek iratai, a magán- és állami vállalatok iratai, a mikrofilmtár va-lamint a reprográfiai műhely. A családfakutatásban ér-dekelt történészek és kutatók nagy számban látogatják az épület kutatótermét. Az érdeklődők, történészek kiszolgálásán kívül a levéltár másik fontos feladata az állomány védelme, restaurálása, hiszen a jövő nem-zedékeinek csak ezáltal őrizhető meg ez az értékes gyűjtemény. Eközben folyik az iratok levéltári rend-szerezése, mert így a kutatók hamarabb juthatnak a számukra fontos dokumentumokhoz.

A Levéltár nem csupán azok számára nyújthat érde-kes, fontos és hasznos információkat, akik ellátogat-nak valamely kutatótermébe, hanem kiadványai által azok számára is, akiket érdekelnek gyűjteményeink, nemzetünk múltja vagy családjának története. A Le-véltár több mint 250 éves történelme során folyamato-san bővítette és bővíti gyűjteményét és szolgáltatásait is. A korábbi korszakoktól eltérően ma már mindenki számára nyitva áll. A történész kutató, a történelem iránt érdeklődő, netán családja felmenőire kíváncsi személy az intézményben segítséget kaphat érdeklő-désének kielégítésére. A Levéltár munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy bárki, aki arra jo-gosult, kutatási engedélyt kapjon, és megtekinthesse a számára fontos iratokat.

14

Page 15: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

áltAlános információk

Az Országos Levéltár három kutatóterme – a Bécsi kapu téren, a Hess András téren és az óbudai Lángli-liom utcában – nyitva áll mindenki számára. A tájéko-zódást szakkönyvtár segíti. Úri utcai épületünkbenben a Cseh Tamás Archívum is fogadja korlátozott szám-ban az érdeklődőket.

A kutatótermek elérhetőségei:Bécsi kapu téri épület1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.Tel.: (+36-1) 225-2843Fax: (+36-1) [email protected]

Hess András téri épület1014 Budapest, Hess András tér 5.Tel.: (+36-1) 225-2887Fax: (+36-1) [email protected]

Lángliliom utcai épület (Óbuda)1037 Budapest, Lángliliom utca 4.Tel.: (+36-1) 437-0667Fax: (+36-1) [email protected]

A kutatótermek nyitva tartása:hétfő, péntek: 8.30–14.00kedd, szerda, csütörtök: 8.30–17.45

Elérhetőségeink:Postacím: 1250 Budapest Pf. 3.Tel.: (+36-1) 225-2843E-mail: [email protected] címe: www.mnl.gov.hu

épületlátogAtás, levéltár-pedAgógiA:

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára gaz-dag és sokrétű kulturális programokkal, kiállításokkal várja a látogatóit. Előzetes bejelentkezés alapján hét-főtől péntekig egész évben fogadunk látogatócsopor-tokat, tanulni vágyó gyermekeket.

Elérhetőségünk: [email protected]

Page 16: Bevezető · története Az 1756-ban alapított magyar rendek levéltára, az Archivum Regni az első évtizedekben a pozsonyi országházban talált otthonra, ahonnan 1784-ben a

képjegyzék

1. oldAl A II. Endre király esküt tesz az Aranybullára című szekkó a Levéltár Bécsi kapu téri épületében

2. oldAl A Levéltár Bécsi kapu téri épülete

3. oldAl A Magyar Országos Levéltár épülete a to-ronnyal

4. oldAl A Levéltár első emeleti folyosója ♦ Ólom-üveg ablakok

5. oldAl Eger város kéziratos térképe (MNL OL S 12 Div 17 No 11)

6. oldAl A Szent Koronát tartó angyal a félemeleten

7. oldAl A Levéltár első emeleti folyosója ♦ Lovagte-rem

8. oldAl A kutatóterem eredeti berendezése

9. oldAl Második és harmadik emeleti folyosórészlet

10. oldAl Vázlatrajz a harmadik emeleti szekkóról

11. oldAl „Diploma Inaugurale” A pesti egyetem ala-pítólevele (MNL OL N 45 Lad. H. Ser. C. No. 22)

12. oldAl Háborús károk a Levéltárban

13. oldAl Látogatás a Levéltár restaurátor műhelyében

14. oldAl A Hess András téri épület ♦ Az Úri utcai épület ♦ A Lángliliom utcai épület

Kiadja a Magyar Levéltárosok EgyesületeFelelős kiadó Tyekvicska Árpád

Készült 500 példánybana székesfehérvári Regia Rex Nyomdában

Felelős vezető Kis Ferenc

ISBN 978-963-87475-7-0