beszámoló - ufológiai világkongresszus, 2017

19
UFOLÓGIAI VILÁGKONGRESSZUS 2017. szeptember 19-21. Montserrat, Spanyolország TheUfologyWorldCongress.com Az Exopolitika Magyarország egyik olvasójának tapasztalatai. Miután tudomást szereztem a fent említett Kongresszusról (legfőképpen az előadók listájáról), nem volt kérdéses számomra, hogy ott a helyem! Már régóta készülődtem egy hasonló tartalmú rendezvényre, mely leginkább csak külföldön, főleg az USA-ban érhető el. Így nagyon megörültem, hogy egy kicsit „közelebb” került megrendezésre ez az esemény. Bár nem ment teljesen simán a kijutás – kezdve a jelentkezés tologatásával, különböző tényezők befolyásolásával, majd a későbbi jól ismert események a nyár folyamán Barcelonában… Konkrétan lemondtam róla… Valami mégsem hagyott nyugodni és így egyrészt a nagyon erős belső „nyomásra”, másrészt az élénk álmoknak köszönhetően, melyek tele voltak üzenetekkel, felvettem a kapcsolatot a szervezőkkel, hogy lássam a reakcióikat. Ez annyira jól sikerült, hogy még aznap jelentkeztem, és rögtön a „Luxus” jegyre – mivel az ehhez tartozó extra-lehetőségek nagyon csábítóak voltak (lásd link). Onnantól kezdve már minden gördülékenyen, szinte magától ment – a szervezés semmilyen problémát nem jelentett. A tapasztalataim, amelyeket most leírok KIZÁRÓLAG a saját élményeimre, érzéseimre, eseményekre, megfigyeléseimre vonatkozik, így „szigorúan” szubjektív! Bár igyekszem tényszerűen felvázolni mindent.

Upload: exopolitics-hungary

Post on 21-Jan-2018

117 views

Category:

Presentations & Public Speaking


5 download

TRANSCRIPT

UFOLÓGIAI VILÁGKONGRESSZUS

2017. szeptember 19-21.

Montserrat, Spanyolország

TheUfologyWorldCongress.com

Az Exopolitika Magyarország egyik olvasójának tapasztalatai.

Miután tudomást szereztem a fent említett Kongresszusról (legfőképpen az

előadók listájáról), nem volt kérdéses számomra, hogy ott a helyem! Már régóta

készülődtem egy hasonló tartalmú rendezvényre, mely leginkább csak

külföldön, főleg az USA-ban érhető el. Így nagyon megörültem, hogy egy kicsit

„közelebb” került megrendezésre ez az esemény.

Bár nem ment teljesen simán a kijutás – kezdve a jelentkezés tologatásával,

különböző tényezők befolyásolásával, majd a későbbi jól ismert események a

nyár folyamán Barcelonában… Konkrétan lemondtam róla…

Valami mégsem hagyott nyugodni és így egyrészt a nagyon erős belső

„nyomásra”, másrészt az élénk álmoknak köszönhetően, melyek tele voltak

üzenetekkel, felvettem a kapcsolatot a szervezőkkel, hogy lássam a reakcióikat.

Ez annyira jól sikerült, hogy még aznap jelentkeztem, és rögtön a „Luxus”

jegyre – mivel az ehhez tartozó extra-lehetőségek nagyon csábítóak voltak (lásd

link). Onnantól kezdve már minden gördülékenyen, szinte magától ment – a

szervezés semmilyen problémát nem jelentett.

A tapasztalataim, amelyeket most leírok KIZÁRÓLAG a saját élményeimre,

érzéseimre, eseményekre, megfigyeléseimre vonatkozik, így „szigorúan”

szubjektív! Bár igyekszem tényszerűen felvázolni mindent.

HELYSZÍN:

Aki valaha járt Montserrat-ban, annak nem kell magyaráznom, hogy mennyire

lenyűgöző hely! Nekem először adatott meg, hogy eljussak oda és szerencsére

megtehettem azt, hogy egy teljes napot ott töltsek, még a Kongresszus előtt, így

volt módom körülnézni, bebarangolni az egész helyet. Bár szakadt az eső, mikor

odaértem, mire végeztem a szállodába való bejelentkezéssel, kisütött a nap és ez

így is maradt a hét végéig (ez engem annyira azért nem lepett meg! ). Később

mellékelek néhány fotót, hogy át lehessen érezni a hely varázsát, amely nem

csak, mint látvány lenyűgöző, hanem tényleg energetikai központként

„funkcionál”! Konkrétan órákig csak szédelegtem és próbáltam akklimatizálódni

– de ez inkább pozitív, mint negatív érzés/élmény volt!

A Kongresszus terem egy pár perces sétára volt található a szállásunktól

(azokétól, akik ott is szálltak meg, ugyanis sokan ingáztak Barcelonából/-ba

minden nap). Gyönyörű helyen helyezkedett el, de mivel minden ablakon vastag

fekete függöny takarta el a kilátást, így azt nem nagyon élvezhettük. Nem is

értettem, hogy miért nem olvadhatunk bele a káprázatos kilátás nyújtotta

élménybe az előadóteremben. Aztán arra gondoltam, hogy talán a vetített slide-

ok nem láthatóak kellőképpen (bár azért azt megfelelő technikával lehetett volna

orvosolni). Később értettem meg, hogy példátlan biztonsági intézkedéseket

foganatosítottak (nekik legyen mondva, alig észrevehetően), melyet fel sem

fedeztem volna, ha erre nem hívják fel a figyelmem (de erről majd később). Ezt

főként Corey Goode miatt kellett alkalmazniuk, de a többi előadóra is nagyon

vigyáztak! Számomra igazán ekkor esett le, hogy ez az egész

mozgalom/információ-szivárogtatás mennyire komoly és hogy mit is vállalnak a

„missziójuk teljesítése” érdekében! De még egyszer szeretném hangsúlyozni,

hogy mindezt nagyon diszkréten kezelték, csak időnként lehetett gyanakodni,

hogy itt most valami történik…

ELŐADÓK:

A spanyolajkú közösségből (spanyol és latin-amerikai) érkező kutatók közül

számomra csak három volt ismerős a médián keresztül (Jaime Maussan – Nazca

lelet; Daniel Munoz- Mexikó-, számos TV műsorból ismert mint UFÓ kutató;

Raul Nunez – Attacama lelet, mely Dr. Stephen Greer „Sirius” című filmjében is

szerepel). De ez persze mit sem von le az értékükből, egyszerűen csak nincsenek

úgy köztudatban, mint az amerikai „kollégáik” – talán a nyelvi különbözőségnek

is köszönhetően.

Ha már a nyelvnél tartunk, maga a Kongresszus két nyelven volt „elérhető”

(spanyol és angol), amely megfeszített figyelmet igényelt a két

szinkrontolmácstól, végig a program alatt. Mivel bevallásuk szerint (módom

nyílt velük személyesen is beszélni, már csak a hivatásomnál fogva is ) nem

nagyon ismerték ezt a területet, gondjaik akadtak a terminológiával, és ez sajnos

néha „elúsztatta” a gondolatmenetet. Így például tőlem is (de nem csak én

panaszkodtam erre) feszült figyelmet igényelt a spanyolajkúak követése, és sok

minden „el is veszett”. Ennek ellenére állítom, hogy kiváló munkát végeztek!

Visszatérve az előadókra, a „nagyágyúk” persze Corey Goode, Dr. Michael

Salla, Laura Eisenhower, Bridget Nielsen és talán Honovi Strongdeer (aki még

újnak számít és inkább az ezotériát képviseli, Peruban dolgozik jelenleg) voltak.

Szinte mindenki rájuk, de leginkább Coreyra volt kíváncsi, én magam is.

Akkor néhány szó róluk:

Először Michael Salla-val találkoztam, még az érkezésük estéjén a szállodában.

A feleségével várakozott (napbarnított, „hawaiios” ), és nagyon kedves volt,

amikor odaléptem hozzá és bemutatkoztam. Váltottunk néhány szót, inkább csak

udvariassági, de láthatóan nagyon fáradtak voltak, így gyorsan el is mentek.

Neki legyen mondva, a többi napon is lehetett vele szót váltani, sőt, még a

nevemre is emlékezett, és arra, hogy honnan jöttem! Végig nyitottan állt

mindenkihez – meg is vettem az egyik könyvét, amit dedikált is nekem. Nekem

az volt róla a benyomásom, hogy komolyan veszi azt, amit csinál és szemben

néhány más kutatóval, akik csak az empirikus kutatási eredményeknek adnak

hitelt (ismeretes a nyáron történ meglehetősen nemtelen támadások Corey és

csapata, valamint minden „whistleblower” ellen), ő tényleg nyitott a

„tapasztalati” eredményekre és információkra is. Bár azt nem gondolom, hogy

mindent befogad gondolkodás nélkül (Corey-tól sem!), de ennek hangot is adott.

Viszont, amit meggyőződésből mond, a mellett ki is áll, és ez az én szememben

becsülendő. Szerintem van még egy-két dolog a tarsolyában!

A következő „nagy név” Laura Eisenhower, aki végtelenül érzékeny, törékeny

nagyon erős kisugárzással és vággyal arra, hogy minél több ember

„felébredjen”! Egy kicsit az volt az érzésem, hogy zavarban van – megint csak a

nyelvi különbözőségek miatt – talán az „európaiságunk” miatt is!

Ugyanakkor nagyon ügyelt arra (egyébként az összes amerikai!), hogy lassan

beszéljen, segítsen a tolmácsoknak és a lehető legérthetőbben adja át az

üzeneteit. Briliáns volt és számomra teljesen ismeretlen előadással állt elő,

rendkívül érdekfeszítő és gondolat-ébresztő volt. Az előadás után kicsit

„megroppant”, sírva is fakadt – ezt nem értettem teljesen – de lehet, hogy a

meghatottságtól, mivel óriási sikere volt a teremben! Odamentem hozzá, nagyon

kedves volt és személyes üzenete is volt a számomra. Fotót is készíthettünk, de

alapvetően inkább visszahúzódóan viselkedett – tőle szokatlanul. Bár lehet,

hogy az „rendítette meg” egy kicsit, hogy előző nap valamelyik „nagy-tudású”

riporter megkérdezte tőle, hogy „milyen érzés az Illuminati tagjának lenni?”.

Aztán elmagyarázta neki a helyzetet, de lehet, hogy ez nagyobb tüske volt benne

– nem tudom. De ő végig távol tartotta magát a közönségtől és csak akkor tűnt

fel, amikor volt valami „jelenése”. Ezt sajnáltam, mert alapvetően nagyon

pozitív és értékes embernek tartom, jó lett volna többet is beszélgetni vele.

És akkor a „nagyágyú” , Corey Goode! Vele több alkalmam is volt

személyesen beszélni, minek következtében majd lesz is egy bejelenteni valóm,

néhány hét múlva! ;-) Többen is miatta jöttünk/-ek elsősorban, én a magam

részéről rá voltam a legkíváncsibb, leginkább arra, hogy mennyire „rezonál” az

általam róla kialakított kép a valósággal. Elöljáróban annyit, hogy nem

csalódtam! Amikor először „futottam vele össze”, nagyon kedves, mosolygó és

egyáltalán nem elutasító módon viselkedett. Érdeklődést mutatott és minden

további nélkül beszélgetett bárkivel. Ugyanakkor nagyon fáradtnak és

kimerültnek tűnt, lefogyott, egészen vékony… Messze nem azt a képet mutatja a

külseje, mint egy-két éve; viszont végtelenül meleg és mosolygó szemei vannak,

egyedülállóan erős kisugárzása és megnyugtató energiák veszik körül.

Kifejezetten jó volt a közelében lenni. Türelmes, szerény és végtelen alázat

tükröződött róla – én tényleg elhittem neki, hogy komoly missziót hajt itt végre!

Kicsit nehezményeztük, hogy ritkán van jelen és valaki mindig „sertepertél”

körülötte, majd ketten közrefogják és kikísérik a teremből, hirtelen! Később

szereztem tudomást róla (egyrészt tőle, másrészt a biztonsági főnökétől –amely

később megerősítést nyert David Wilcock legutóbbi cikkében is), hogy halálos

fenyegetést kapott konkrétan Spanyolországban is! Így fokozottan vigyáztak rá

– néha észrevétlenül, néha egyértelműen láttatva… Én, személy szerint, nem

éreztem rajta félelmet vagy rettegést, de időnként, ha belenéztem a szemébe,

akkor mély szomorúságot és kimerültséget észleltem, de ennek ellenére sem

láttam azt, hogy reményvesztetté vagy hitehagyottá vált volna! [Megjegyzés: ez

valóban érthető, ha valaki élményileg 70 év felett van, mint ő valójában. – a

szerk.] És ez erőt adott mindannyiunknak!

Nem volt körülötte különösebb „sztárolás”, de nem is várta el, teljesen

hétköznapi módon viselkedett, csakúgy, mint a többi előadó, ami számomra még

szimpatikusabbá tette őket.

A többi, spanyolajkú előadóról egy kicsit később, mivel ők azért nem tartoznak

a számunkra túlságosan ismert és elismert nevek közé (kivéve azt a néhány fent

említett kutatót). De mindenképpen teszek említést róluk az előadásaik kapcsán.

RÉSZTVEVŐK:

Pontosan nem tudom, hogy hány ország vett részt ezen a Kongresszuson, de

számításaim szerint 15-20 ország képviselői voltak jelen, főleg Európából, de

voltak tengerentúlról is (Ausztrália, USA). A társaság összetétele viszonylag

homogén volt (többekkel is volt módom beszélni), kifejezetten üdítőnek éltem

meg, hogy olyan témákról beszélgethet az ember, amelyekről hallván más

esetben legalább „különösnek” tartanak, esetleg tárcsázzák a legközelebbi

Elmeosztály számát… Számos tapasztalatot, eseményt, tapasztalást osztottak

meg és láthatóan hasonló elképzeléssel bírtunk a jelenleg zajló események

kapcsán. Azért az botorság lenne a részemről, ha azt állítanám, hogy teljesen

egységes volt a társaság, mert az nem igaz! Azért itt is találkoztam számtalan

különccel, „elvarázsolt figurával”, olyannal is, aki nem látott ki a saját „ezo-

gőgjéből” (őket inkább kerültük, nem is nagyon „vegyültek” az „egyszerű

útkeresőkkel”, mint mi… :-) ) Volt egy-két kifejezetten arrogáns, nem

különösebben szimpatikus résztvevő is, de alapjában véve sok értelmes, tanult,

tájékozott emberrel is összehozott a sors, akiknek kifejezetten élveztem a

társaságát és valószínűleg néhányukkal ez a kapcsolat a jövőben is megmarad.

Sokat tanultam tőlük is, rengeteg bölcsesség rejtőzött némelyikükben (ők voltak

a legszerényebbek és a legkevésbé „láthatók”). Összességében nem csalódtam

az ott összegyűlt résztvevők összetételében.

Persze, biztos, hogy ott voltak a különböző „három-betűs szolgálatok”

képviselői is, ami némi pikantériát adott a dolognak, amikor megpróbáltam

találgatni, hogy kik lehetnek azok vajon…

Számomra az emberi kapcsolatokon kívül, még nagy élmény volt megélni az ott

mozgó energiákat, illetve teljes meggyőződéssel állítom, hogy rengeteg

tudatalatti kódot/üzenetet/információt kaptunk, amelyeket még most is próbálok

feldolgozni. Hogy erre miként következtetek? Napi 14-16 órában kaptuk az

előadásokat, rendezvényeket, programokat (reggel 8-tól éjfél/fél 1-ig), alig

tudtam 3-4 óránál többet aludni, mégsem éreztem fáradtnak magam. Az egyetlen

momentum, hogy minden reggel iszonyatos fejfájással/migrénnel ébredtem, ami

aztán később magától elmúlt (nem tudom miket dolgozhattam fel abban a pár

óra alvással töltött időben…). Illetve naponta háromszor kaptunk étkezést,

amely köszönhetően az én végtelen válogatós alapállásomnak (pedig nekem

még külön is főztek e miatt!), alig ettem valamit. Mégsem voltam éhes, és teljes

kapacitáson bírtam lehúzni a fent említett program-folyamot! (Az igaz, hogy

mellékesen megszabadultam néhány kilótól is… :-) ) Szóval, bizton állíthatom,

hogy „van ott valami” és a rendezvény maga is többet adott az előadásoknál,

prezentációknál… legalábbis nekem!

A továbbiakban néhány szót ejtenék az előadásokról, melyet a saját jegyzeteim

alapján állítok össze, alapul véve benyomásaimat – illetve időnként azt, hogy

mennyire tudtam követni a fordítást. Mivel a címben megadtam a Kongresszus

internetes elérhetőségét, abban mindenki utána tud nézni az előadókról adott

tájékoztatásnak, forrásoknak. Ezzel nem is terhelem az olvasókat. Az ismertebb

„nevekről” pedig már kifejtettem a véleményem, fentebb.

ELŐADÁSOK:

1. A rendezvény moderátora Josep Guijarro volt, aki hazájában elismert

kutató és újságíró hírében áll. Megnyitó beszédében utalt a helyszín különös

energiáira, az UFO jelenségek gyakoriságára. Ugyanakkor véleménye

szerint a „panspermium” mint genetikai örökítő anyag alapján mi, az

emberiség tekinthető „földönkívülinek”. Nem tartja véletlenszerűnek az élet

kialakulását, melyben a víznek alapvető jelentősége van („az élet bölcsője”)

és szerinte minden egy bizonyos terv, rendező elv szerint történik, aminek

mi történetesen részesei vagyunk. Továbbá hangsúlyozta, hogy számtalan

elmélet, különös történet, pro-/kontra- vélemények hangoznak majd el,

melyhez nyitottságot, tiszta szívet, de kellő józanságot is kért és kívánt.

2. A következő előadó Sebastian D’Arbó, aki para-tudományok kutatója és

forgatókönyvíróként aposztrofálta magát. Ez alkalommal Montserrat-ot,

mint helyszínt, mutatta be, az azt körülvevő legendákon, kutatásokon

keresztül. Az már nem újdonság, hogy számos UFO jelenség bölcsője, mely

4 millió év energiáját hordozza, olyan kozmikus sugárzással, melyet sehol

máshol nem lehet tapasztalni. Maga a helyszín is lenyűgöző formákat mutat

(lásd mellékelt fotókat), melyek állítólag folyamatosan változnak, különböző

alakokat, szimbólumokat vélnek felfedezni bennük. Spirituális csakraként

tartják számon, Tibettel egyenrangúként. A Dalai Láma számos alkalommal

kereste fel ezt a helyszínt, melyről úgy nyilatkozott: „Itt található a hegyek

olyan bölcsessége, mely sehol máshol nem lelhető fel!”.

De kapcsolatba hozzák Egyiptommal („Fekete Szűz”, mint vallási kegyhely

és zarándoklat-központ), a kelta Druidákkal (még olyan fát is találtak, mely

a kelták idejéből és helyszínéről (Skócia) származik), de fontos megemlíteni

a II. világháború idején Himler megszállott kutatását a „Szent Grál” után,

melyről meg vannak győződve a mai napig, hogy ott van elrejtve… De

megfordult ott Napóleon (aki haragjában felgyújtotta a szerzetesek lakhelyét,

mert nem voltak hajlandók őt szolgálni), Leonardo Da Vinci, aki számos

alkalommal onnan merített ihletet a műveihez (pl. Mona Lisa). Számos Ley-

vonal húzódik a hegyekben, megtalálhatók Belsőföldi települések (akikkel

állítólag a szerzetesek a mai napig ápolják a kapcsolatokat). Teret ad okkult,

vallási, spirituális, természetfeletti, UFO és szinte minden jelenségnek,

amelyet csak el tudunk képzelni. A főtér közepén működik a legerősebb

vortex, mely állítólag már többször is megnyílt és ennek voltak szemtanúi is.

Ezt, egyébként, mi is megpróbáltuk aznap éjjel, amikor is két sámán egy

közös meditációt rendezett és meghívtuk „Csillagtestvéreinket” a körünkbe.

Sajnos fizikai valójukban csak a „látók” láthatták őket, de az biztos, hogy

olyan erőteljes energiák mozdultak meg, amelyre mindenki másként reagált

(volt, aki elsírta magát, volt, aki elfutott, vagy földbe-gyökerezett lábbal

nézett maga elé, túlcsorduló szeretetet élt meg…stb). Mindenesetre, tényleg

egészen elképesztő tapasztalást élhettem ott és akkor át.

3. Magdalena Del Amo, aki újságíró-kutató, főként az UFO jelenségek

tipológiájával és következményeivel foglalkozik, azok elbeszélése alapján,

akik részesei voltak ilyen jellegű jelenségeknek, kontakták vagy elraboltak.

Ami számomra érdekes volt, hogy úgy tapasztalja az Ufológia területe

folyamatosan változik, újabb és újabb beszámolók és magyarázatok kapnak

teret, de szerinte „mindenki a saját teóriáját nyomja” és tartja igaznak.

Állítása és meglátása szerint nem lehet 100%-os bizonyossággal kijelenteni,

hogy minden tapasztalás „valós”, bár vannak technikák ennek felfedésére.

Jelentősebbnek tartja az utóhatások vizsgálatát, valamint a következményeit

az ilyen típusú „találkozásoknak”, mint hogy ki mit látott, észlelt.

Megfigyelései alapján a következményeket a következő szempontok szerint

csoportosította: morális, érzelmi, intellektuális, spirituális,

transzcendentális, életutat befolyásoló tapasztalatok. Ennek alapján

feltárt kialakult és megmagyarázhatatlan félelmeket, fóbiákat, vallási

áhítatot, fizikai testen megjelenő jeleket, sérüléseket…stb.

Az általa összeállított statisztikák alapján több pozitív mint negatív

következményről számolt be. Röviden beszélt a hibrid, illetve az elvitt

gyerekekről is, akikkel – szerinte – a szülő anyák később találkozhatnak

földalatti bázisokon. Szerepük összetett, de főként „hírvivőként”,

„közvetítőként” tartják számon ezeket a gyereket. Az élet nagy

kérdéseire hordozzák az üzeneteket, információkat (élet, halál,

teremtés…stb). Közülük sokan művészként adják át az ismereteket, mivel

erre talán befogadóbbak vagyunk, mint a verbális közlésekre.

4. Daniel Munoz, ő az egyik neves mexikói tv-s személyiség, aki a Nazca-

vonalak, valamint a Maya-örökség kutatásával vált híressé, aki számtalan

médium neves sztárja, nem csak a spanyoloknál. Ő túl sokat nem mondott,

csak megerősítette, hogy számtalan hipotézis kering e témák körül, és

körültekintésre hívta fel mindenki figyelmét a befogadást illetően. Az

előadás inkább az ő szerepéről és kutatásairól szólt, túl sokat nem adott

hozzá a már meglévő ismereteimhez. Ő inkább egy „celebnek” tűnt, és

többnyire úgy is viselkedett. Főként régen felvett saját

dokumentumfilmjeiből adott részleteket, amely bármely internetes portálon

fellelhető. Ez, sajnos, néhány más előadóra is igaz volt…

5. Salvador Freixedo, ő egy 94 éves „kiugrott” jezsuita szerzetes, aki ahogy

tapasztaltam, igen nagy hírnévnek örvend a saját hazájában (én még soha

nem hallottam róla, de ez az én személyes hiányosságom…). Beszélt az

Annunakiról, a sumér táblákról, az Annunaki különböző társaságairól

(bármely ezzel foglalkozó portálon lehet erről olvasni), szintjeiről. Nem

tudom, hogy mi volt az oka, lehet több is, de megmondom őszintén, hogy

kb. 20 percig bírtam és egyszerűen kimenekültem az előadóteremből.

Egyrészt maga a téma, az előadás stílusa (nagyon hangosan, kvázi rikácsoló

hangon kiabált a mikrofonba), és láthatóan a tolmácsok sem tudták követni,

ehhez társult még egy – számomra! – rendkívül ellenszenves energiaáramlás,

így úgy döntöttem, hogy inkább elhagyom a helyiséget. Jobban is tettem,

sokkal érdekesebb diskurzusban volt részem az aulában… ;-)

6. Michael Salla, róla már tettem említést (felüdülés volt „direktben” hallgatni

valakit, angolul), nagyon jó előadó, érdekesen építi fel a mondandóját – csak

ezeknek egy jó részét már hallottuk többször is… Őszintén sajnáltam, hogy

nem fordítva építette fel az előadását, mivel pont az utolsó 10-15 percben

akart rátérni olyan témákra, amelyek eddig nem nagyon hangoztak el! A mai

helyzetet elemezve, információkat megosztva, forrásokra utalva, Majestic 12

újabb fejleményeit felhozva, különböző ET fajok szerepeit és küldetését

felsorakozatva, a különböző országok földi és nem földi szövetségeiket

bemutatva… zárta az előadását. Ezt mélységesen sajnáltuk, mert

mindannyian úgy éreztük, hogy lemaradtunk a lényegről…! Volt még egy

meglepő kijelentése, amikor a jelenleg ismert „közvetítőket” sorolta fel:

Alex Collier – Andromédaiak, Tolec – Drakoniai bázisok, Corey Goode,

orosz kapcsolatok…stb. És Cobra, természetesen, akihez hozzáfűzte, hogy

európai és egy csibészes mosollyal közölte, hogy LEHET, hogy ma itt van

ebben a teremben velünk, most is. Gyorsan körülnéztem, de nem tudom,

hogy ki lehet az (amennyiben ott volt!).

7. Carlos Ferguson, róla sajnos nem tudok túl sokat mondani, kissé érdektelen

és unalmas előadás volt. Szinte csak statisztikai adatok felsorolása az 50-es

évek jelenségeinek gyűjteménye alapján. Nagyjából ugyanaz, vagy nagyon

hasonló dolgok hangoztak el, mint az előző napon a spanyolajkú előadóktól.

Itt, szerintem, módosíthattak volna a programon, kevesebb előadóval és több

idővel azoknak, akik tényleg érdemi információkkal szolgáltak!

8. Laura Eisenhower, róla is ejtettem már szót korábban, mint az egyike

azoknak, akik miatt ragaszkodtam a résztvételhez. Őt is felüdülés volt

hallgatni, ráadásul vadonatúj előadással állt elő. Igaz, hogy messze

meghaladta a korábbiak felsorolás szerű közléseit a maga sokkal

transzcendentálisabb, magasabb szintű ismeretekkel tarkított briliáns

előadásával. Bár, ahogy már említettem, összetörtnek, rosszkedvűnek tűnt,

mégis az előadás alatt elképesztő magasságokat járt meg. Látszott, hogy

ebben otthon van (bár abban nem vagyok biztos, hogy mindenki értette

pontosan, hogy miről is beszél..:-) ) A multidimenzionalitásunk aspektusai, a

Kozmosz szerepe az életünkben és a mi szerepünk a Kozmoszban, Krisztus-

tudatosság visszatérése, DNS 12 szála és annak aktiválása, a Zodiákus

legújabb 2010 óta születettekre vonatkozó 13. jegye (Ophinchus), sumér-

táblák, mérgezett morfogenetikus mező hatásai, Kék Sugár Lények,

Kundalini energiák felébresztésének jelentősége, feminin energiák

visszatérése, negatív ET forgatókönyvek…stb, csakhogy néhányat említsek

az előadás témáiból! Na ez feszült figyelmet kívánt és rengeteg információt-

ismeretet adott át, és nagyon élveztem! Remélem, hogy egyszer kikerül ez is

majd élőben!

9. Sixto Paz valdes, sajnos csak ugyanazt tudom elmondani, mint a

korábbiakban említett spanyolajkú előadás – tömény statisztika, mások

elbeszélése alapján – érdektelen … :-(

10. Corey Goode, nagyon szépen összeállított és megkomponált előadás,

melyet – sajnos – túl lassan adott elő (a fordítás miatt), így a neki szánt két

óra igen gyorsan elszaladt – és sajnos le is állították. Ez azért elég nagy

felháborodást váltott ki, hiszen mindenki tudta, hogy ő miatta jöttek a

legtöbben! (És ahogy már említettem, néhány előadót nyugodtan ki is

hagyhattak volna, megspórolva ezzel az időt és mondjuk dupla annyi

lehetőséget biztosítva neki!) Maga a tartalom nem volt feltétlenül ismeretlen,

csak szépen új „köntösbe csomagolva”, legalábbis azok számára, akik

követik. Nagyjából kombinálta az intel-t a saját rövid történetével (de nem

helyezte magát központba!), a Disclosure jelentőségével, a mi

felelősségünkkel, Antarktisz, Ka’Aree, napkitörések, geoformálás…stb.,

amik már többé-kevésbé ismert témáival. És persze, megint a végére estek

az aktuális infók, amire már nem maradt idő! Bár, ahogy említettem

korábban, nekem nem is annyira az információ, mint inkább a személye és a

kisugárzásának a megtapasztalása volt a lényeg, amiben – hál’istennek –

messzemenőkig nem kellet csalódnom!

(Mellékelek egy vele készült interjút, csak hogy legyen egy kis „kép” a

szerepléséről: https://www.youtube.com/watch?v=LO7RzGiZwo0 Corey

Goode, El Emisario De Las Estrellas)

11. Jaime Maussan, aki leginkább a „Nazca múmiák” által került újra

köztudatba. nagyjából elismételte és levetítette azt a dokumentumfilmet,

amely már a neten régen fent van, a Gaia Tv jóvoltából. Túl sok újdonsággal

nem szolgált, kivéve, hogy a DNS eredmények egyre inkább egy nem földi

képletét engedik sejtetni. Michael Salla már írt erről egy cikket a

Kongresszus után, mellékelem: http://exonews.org/new-dna-evidence-nazca-

humanoid-specimens-are-real/

12. Enrique de Vicente, talán ő volt a legérdekesebb a spanyol előadók közül a

maga lelkes, vehemens előadásmódjával. Egy kicsit keveréke volt

mindennek, amelyek már elhangzottak (észlelések, „kik is vagyunk mi?”,

DNS módosítás, transzhumanizmus, nemesi vérvonalak szerepe,

konflitusok, katasztrófák, Roswell,…stb). Talán érdekes volt Alistair

Crowley szerepének az említése, aki – szerinte – részt vett a Szcientológiai

egyház alapításánál, ami nem véletlenül éppen a Roswell-i incidens évében

történt (sajnos a párhuzam mikéntje nem derült ki a számomra – lehet, hogy

a fordítás nem volt teljesen követhető…). Felhívta a figyelmet az egyre több

helyen megnyíló portálokra, amelyek esetében bármelyik oldal megjelenhet!

A politikusok és hatalmon lévők „kisiklott” elvei és morál hiányának

következtében elkövetett bűnök hátterét is próbálta feltárni, ami szerint az

agykontroll és a zsarolás útján bármit végrehajtanak, amire utasítják őket…

A saját egójuk rabszolgái! A szokásos történelmi események mellett

megemlítette, hogy a nemesi családok tagjai jóval hosszabb életűek, mint mi

„átlagemberek”, amely sokféle „praktikának” köszönhető, mint például a

természetgyógyászatban és homeopátiában (! Éppen most akarják betiltani

Magyarországon!)), alkalmazott étrend kiegészítőkben (itt jegyzem meg,

hogy Simon Parkes már több interjúban is utalt hasonló értesülésekre, mi

szerint olyan vitaminokhoz és egyéb tápanyaghoz juthatnak, amelyek csak a

kiváltságosaknak „jár”!)

13. Bridget Nielsen, a Hibrid Gyerekekről beszélt (saját magát is az egyikük

anyjaként tekintve!), akiket még születésük előtt kivesznek az anyaméhből

és különböző földalatti komplexumokban vagy űrhajókon nevelnek fel.

Később lehetőségük van az anyáknak arra, hogy találkozzanak a

gyermekeikkel, akiket nagy szeretettel óvnak. Számtalan internetes fórumon

lehet olvasni azokról a fiatal nőkről, akik ebbéli tapasztalataikat megosztják

– magyar nyelvű weboldalon is volt már erről szó (Újvilág tudat, GoodET

Hungary, Exopolitika Magyarország). Bridget elmondása szerint azért

„hozták őket létre”, elsősorban, hogy szoktassák az emberiséget az Első

Találkozáshoz (First Contact) a földönkívüliekkel, és ne ijedjen meg az

emberiség tőlük! E mellett olyan frekvenciákat és üzeneteket hordoznak,

amely szintén hozzásegíti az emberiséget a fejlődéshez és felemelkedéshez,

a „belső gyermek” játékosságának újbóli feltárásához! [A témában lásd még

Mary Rodwell – The New Human c. könyvét, valamint bármely előadását – a

szerk.]

14. Honovi Strongdeer, sámánként dolgozik jelenleg Peruban, de indiai

gyökerekkel és brit állampolgársággal rendelkezik. Ő képviselte az

ezoterikus/gyógyító vonalat. Nagyon kellemes jelenség, jó energiák

jellemzik és rendkívül erős a kisugárzása. A Fény Nyelv (Light Language)

visszatérése volt a témája, melyet ő maga is gyakorol és ezt művészi

üzenetek formájában (képek, dalok, mondókák..stb) is közvetíti. A legjobban

a saját maga által megadott mottó jellemzi a hitvallását: „When you follow

your resonance, you create the conditions for others to follow theirs. When

you don’t, you not only deprive yourself, but others of opportunity and

synchronicity.” (Nyers fordításban: Amikor követed a saját

rezonanciádat/frekvenciádat/rezgésedet, akkor másoknak is megteremted a

feltételét, hogy kövessék a sajátjukat. Amennyiben nem teszed, úgy nemcsak

magadat, hanem másokat is megfosztasz lehetőségektől és a

szinkronicitástól.) Nekem nagyon tetszik ez a mottó, ezért is osztottam

meg… Ő egyértelműen „szív-központú”, inkább arra buzdít mindenkit, hogy

azt kövessük, ne csak az értelem befolyásolja a döntéseinket. Szerinte a Fény

Nyelv mindenki számára elérhető és messzemenő képességeket képes

kiváltani, amennyiben befogadóak vagyunk. Életmód, életszemlélet, mások

szolgálata, önszeretet, frekvencianövelés, a folyamatok megértése és

adaptálása…, csak hogy néhányat említsek az általa előadottakból. Őt is

inkább hallgatni, „megélni” volt jó, mint csak az információ-tartalmat

követni.

15. Raul Nunez, a Csilléből érkezett előadó is ismert lehet már az ilyen

tartalmakat követők között. Ő a felfedezője az úgynevezett „Attacama Test”-

nek, ami egy apró, földönkívülinek tartott test. Már több éve kutatnak az

eredete és valóságtartama után. Őszintén szólva, nagy csalódás volt, mivel a

jól ismert dokumentumfilmet adták le, amit egyébként Dr. Stephen Greer

„Sirius” című filmjében mutattak be részleteiben. A végén meg is kérdezték

a hallgatóságból, hogy jó-jó, de van valami új fejlemény? Végül is kiderült,

hogy nem adhatnak ki semmi több információt Dr. Greer engedélye nélkül,

mivel ő finanszírozza (egy elejtet, meglehetősen pikírt mondatból az derült

ki, hogy messze nem ő szponzorálja, csak az arcát adja a projecthez… Ezt

azért valahogy sejtettem… ).

Ennyit röviden az előadásokról.

Szeretném újra hangsúlyozni, hogy szubjektív képet festettem le, csak a saját

véleményemet tükrözi! Mások, máshogy élhették meg…