Japán történelmi szeminárium III.

Az 1918-as rizslázadás

Készítette:Gyöngyösi Eszter

III. évfolyam2012/13 2.félév

A rizslázadás (米騒動: kome sōdō) egyedülálló jelenség a modern Japán

történelemben mind méretét, mind kiterjedtségét, mind pedig az erőszak mértékét tekintve.

Tulajdonképpen spontán tömeges felkelések sorozata volt, amelyekkel az árucikkek árának

megemelkedése ellen, és főképp a rizs árának megemelkedése ellen tiltakoztak. Ezt az

eseményt tartják a modern japán történelemben a mai Japán szociális problémáinak

kiindulópontjaként. A rizslázadás néven ismert zavargások 1918. július és szeptember között

törtek ki Japánban.

Okai

A közvetlen kiváltó ok a rizs árának hirtelen megemelkedése volt, amely a munkások

életkörülményeinek romlásához vezetett. Az első világháborút követő infláció miatt szinte

minden mezőgazdasági és ipari termék ára jelentősen megnőtt, azonban a helyzetet tovább

rontotta, hogy a japán kormány nagy mennyiségű rizst vásárolt fel, hogy a hadsereget

támogassa a szibériai intervenció során.1 A japán rizstermelők mesterségesen alacsonyan

tartott áron voltak kénytelenek eladni terméküket a kormányzatnak, ezért igen ellenséges

érzésekkel viseltettek a felvásárlók, rizskereskedők és kormánytisztviselőkkel szemben. A rizs

szabad piaci ára ennél jóval magasabb volt (kb kétszeresére növekedett), ami viszont igen

jelentős nehézségeket okozott a japán társadalomban, elsősorban vidéken, ahol a rizs volt az

alapvető élelmiszer. Ezen kívül a drágulásban szerepet játszott a szállítási kapacitás

csökkenése és a kifejezetten rossz időjárás is.

A kereslet-kínálat egyensúlya felborult, a kormány pedig a földesurak és kereskedők

védelmében hagyta az árakat emelkedni és a külföldről importáló cégek, mint a Mitsui és a

Suzuki Shoten hasznot húztak ebből (később ezeknek a cégeknek a székhelyeit felgyújtották a

lázadók).

Az I. világháború alatt hosszabbodott a munkaidő, fokozódott a munkatempó, a magasabb

árak lenyomták a béreket, a szegényeket és a gazdagokat elválasztó űr pedig egyre csak nőtt.

A felsőbb osztálybeliek élvezték a fényűző életet, de a rizslázadásban résztvevők aránya jól

fémjelezte, hogy a munkások életkörülményei tűrhetetlenül alacsonyra csökkentek.

1 http://en.wikipedia.org/wiki/Rice_Riots_of_1918

Zavargások

A rizslázadás 1918. júliustól szeptemberig tartott. Ez a lázadás volt az egyik

legnagyobb Japán történelmében, és egészen a kis falvaktól a nagyobb ipari központokig

mindenhol tombolt. Az 1905-1918 tartó időszakot nevezik Japánban a tömeges erőszak

korának. Az egész 1905-ben a Hibiya incidenssel kezdődött. Ez egy betiltott tüntetés volt,

amely a Hibiya parkból indult el és az orosz-japán háborút lezáró Portsmouth egyezmény

kitételei ellen tiltakoztak vele. Ezen kívül 1911-ben volt még egy felkelés Tokióban, majd egy

három napos zendülés Nagoyában 1914-ben, ahol egy nagyobb csapatot is be kellett vetni

annak érdekében, hogy elfojtsák. A sztrájkok az I. világháború alatt is folytatódtak. 1914-ben

49 sztrájk 5763 munkás részvételével, 1916-ban 108 sztrájk 8413 munkással, 1918-ban pedig

417 sztrájk 66457 munkással.2

Az 1918-as lázadás egy válasz volt a háborús inflációra, az alacsony bérekre és az

áremelkedésekre. A rizs ára rövid időn belül megduplázódott és más fogyasztói termékek ára

is magas volt, míg a bérek alacsonyak. Továbbá az országot nagyméretű influenzajárvány is

sújtotta. De a lázadás nem feltétlenül a szegényebb rétegekben tört ki, a legtöbben közép-

osztálybeliek voltak.

A megmozdulás július 22.-én kezdődött egy halászfaluban, a Toyama prefektúrában található

Toyama-öbölben, valamint az öböl környéki településeken. A halász feleségek megpróbálták

megakadályozni a gabona exportját tiltakozásul a magas árak ellen. Ez a fajta tiltakozás

nagyban hasonlított a tradicionális falusi felkelésekhez (murakata ikki), amelyek a 16-19.

századi Japánra voltak jellemzőek, és amelyek különösen nagy számban fordultak elő a Meiji-

kor alatt. A halászok főként máshonnan odatelepült munkások voltak, távol az otthonaiktól,

így nem voltak tisztában a piaci árak alakulásával. A saját problémáik lefoglalták őket, mint

például az alacsony bérek és az adósságok amelyek a hajók bérléséből származtak. A legtöbb

nő rakodómunkásként dolgozott, élelmiszert pakoltak fel a hajókra, vagy a szállítás körül

dolgoztak. Ezen felül nők ezrei hagyták el a térséget, hogy malmokban vagy

selyemgyárakban dolgozzanak, hogy fedezni tudják a családjuk kiadásait.

A Toyamából kiinduló lázadás nagyobb méreteket öltött. Október 4-ével bezárólag, mintegy

2000 fő vett részt a megmozdulásokban. Ezeket a tiltakozásokat főként nők szervezték és

vezették, és különböző módon próbáltak eredményt elérni (pl. bojkottok, rizskereskedők

megtámadása, ülősztrájkok, hivatalnokok zaklatása).

2 http://libcom.org/library/1918-rice-riots-strikes-japan

A földművesek is lázadoztak a földesurak ellen, de ez egy sokkal hosszabb lefolyású

megmozdulás volt, amely csak az 1920-as évekre ért el országos szintet.

A toyamai halászfeleségekéhez hasonló megmozdulás alakult ki Okayama prefektúrában is,

szintén egy halász térségben. Ezután pár nap leforgása alatt Japán jelentősebb városaiban is

lázongások törtek ki.3

1918. augusztus 9-én mintegy ötszáz ember találkozott a Tsurumai parkban található kútnál.

A találkozó nem volt megbeszélve, csupán egy spontán akció a Toyamában történt

zavargásokra és a rizs árának emelkedésére. A

dühüket a rizskereskedőkön és a narikeneken

(japán újgazdagok) töltötték ki. Másnap 9

órára a találkozó 30 000 főre duzzadt, amit a

rendőrség szét is oszlatott. Ezután augusztus

17-ig minden nap összegyűltek a Tsurumai

A kiégett Suzuki Shoten4

parkban és más nyilvános helyeken, ahol

munkások és újságírók beszéltek a

tömegekhez, majd miután a rendőrség

feloszlatta őket, elindultak megtámadni a rizskereskedőket és útközben betörték a boltok

kirakatait. A legnagyobb megmozdulás augusztus 12-én volt, amikor mintegy 50 000 ember

találkozott a parkban, majd elindultak kereskedőkre vadászni botokkal és tetőcserepekkel

felfegyverkezve, út közben pedig rendőrállomásokat zúztak össze és bolti kirakatokat vertek

be. Itt sokkal nagyobb rendőri ellenállásba ütköztek, s bár a rendőröknek meg volt tiltva, hogy

kardot rántsanak, ennek a parancsnak nem engedelmeskedtek, így utcai harcok alakultak ki.

42 rendőr és számos lázadó is megsérült. Habár sikerült megvédeni a kiszemelt kereskedőket,

de 6 rendőrállomás megsemmisült, kisebb tüzek gyúltak és 10 rizselosztót is megrongáltak.

Másnap a rizst a piac ár felénél kevesebbért árulták a kereskedők délután 4 és 8 óra között,

hogy távol tartsák a munkásokat a parktól hazafelé menet, de még így is 35 000-en gyűltek

össze. Augusztus 14-én a rendőrség elbarikádozta a Tsurumai parkot, ehelyett viszont az Osu

Kannonnál gyülekezett egy 10 000 fős tömeg. A rendőrség szerint a nagoyai lázongásokban a

437 000 fős lakosságból 130 000-en vettek részt. Országszerte pedig az 56 milliós

lakosságból 10 millióan. 3 CRUMP JOHN: The Anarchist Movement in Japan, 1906-1996, 28-29. o.; Pirate Press, 1996

4 A kép forrása: http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Suzuki_Shoten_burnt_out.jpg

5Augusztus 11-re a lázongások átterjedtek egyéb területekre is, például: Oszakára, Kóbére,

Kurére, Hirosimára, Tokióra. Ez egészen aug. 20-ig folytatódott, a Sasebo felkelés elfojtásáig.

A legnagyobb ipari régiókban a tüntetések körülbelül egy hétig tartottak (Nagoyaban tíz

napig), ezen felül 38 más

városban egy-két napig. A

legnagyobb megmozdulás

Oszakában volt, mintegy 230

000 ember részvételével. A

felkelések egybeestek az obon

fesztivállal, vagyis nem éppen

józan állapotban folyt tovább

a tüntetés, de a legtöbb

városban békés tiltakozással

telt. Természetesen az erőszakra megvolt az esély, így kényszerítették rá a kereskedőket, hogy

fél áron, vagy az egy évvel azelőtti árakon adják a terményeiket. A tüntetések tovább folytak

Oszakában és Tokióban. Rendszeresen kifosztották a rizskereskedőket, valamint más

termékeket is célba vettek, mint például a szenet. A lakáshiánynak köszönhetően a nagyobb

japán városokban a felkelők ingatlan ügynökségeket is megtámadtak, akik közül soknak

illegális ügyekhez is köze volt. Úgy mint, Nagoyában, máshol is voltak fegyveres

összetűzések a rendőrökkel, például Kóbéban gabona importőr vállalatokat,

rendőrállomásokat, kormánypárti újságok irodáit gyújtották fel.6

Augusztus 20-tól 27-ig a szénbányászok is lázadtak a Jamagucsi prefektúrában és észak-

Kjúsún. Vállalati tulajdonokat támadtak meg és ez további katonai beavatkozáshoz vezetett.

Ennek véres összetűzések lettek a következményei. Elszigetelt lázadások folytatódtak

októberben is és egyes helyeken a sajtó még december vége felé is beszámolt tüntetésekről, de

szeptemberre a kormány a lázadások nagyobb részét elfojtotta. A lázadásban sokan a

szegényebb rétegekből vettek részt, azonban általánosítani nem lehet, ugyanis a

letartóztatottak között számos egyén a tehetősebb osztályokból származott. Túlnyomó részben

azonban kézművesek és egyéb munkások voltak, de ezen felül tanulók, földművesek,

halászok, újságírók és hivatalnokok is részt vettek a megmozdulásokban. A dolgozói elit

5 A kép forrása: http://ecache.ilbe.com/files/attach/images/377678/572/434/096/be7c612890731d83b55181c92a4bad84.jpg

6 http://libcom.org/library/1918-rice-riots-strikes-japan

kimaradása a jobb bérekkel és munkakörülményekkel is magyarázható. Például a nagyobb

cégeknél, mint a Mitsubishi vagy a Yawata acél, a munkások inkább a vezetőségnek

nyújtották be panaszaikat semmint, hogy kivonuljanak az utcára tüntetni.

A bal oldal szerepe

1918-ban a baloldal még eléggé el volt szigetelve, gyerek cipőben járt, nem volt

konkrét politikai programjuk. Mindezek ellenére a kormány aggódott még emiatt a kis

létszámú baloldali közösség miatt is. Még a nyári tiltakozások előtt a rendőrség több mint

száz szocialistát és anarchistát helyezett

„speciális rendőri megfigyelés” alá. A

rendőrség rutinszerűen mindenkit

kikérdezett, akik kapcsolatba léptek a

politikai agitátorokkal és nyomon

követte a „veszélyes gondolkodók”

minden egyes lépését. Augusztus

közepén, amikor a rizs magas ára miatti

elégedetlenség erőszakos tiltakozás

lehetőségének veszélyével fenyegetett,

a rendőrség fokozta a baloldaliakkal

kapcsolatos intézkedéseket. A

lázadások alatt letartóztattak olyan

szocialistákat, mint Oosugi Sakae vagy

Arahata Kanson. Yamakawa Hitoshit

pedig házi őrizet alá helyezték,

valamint a rendőrség razziát tartott a

Yuuaikai nevű munkásszövetségnél és

több száz tagjukat letartóztatták. A

kormány elővigyázatossága elhamarkodott volt, mindössze hét baloldali gondolkodású embert

tartóztattak le hivatalosan a lázongások alatt. Pár embert azért vittek be, mert ellenállt az

önhatalmú letartóztatásnak. Azokról pedig, akikről bizonyították, hogy közük volt a

tiltakozásokhoz, kiderült, hogy semmilyen politikai befolyással nem bírnak, vagyis nem

politikai vezetők. Bár beismerték, hogy szocialisták (shakaishugi sha), de a politikai

ténykedésük másodlagos volt az főtevékenységük mellett. Emellett meglehet, hogy többeknek

sikerült elhallgatniuk a politikai nézetekeit, és a rendőrség továbbra is úgy gondolta, hogy a

háttérben veszélyes ideológiák lapulnak meg. Ezért több ezer lázadót kérdeztek ki annak a

reményében, hogy kicsikarhatják belőlük, hogy ők igazából „vörös” felbujtók. A baloldaliak

kis létszámban vettek részt a tiltakozásokban és nem is tudtak semmilyen ideológiai vagy

szervezeti irányítást alkalmazni. Később dicsérték a lázadókat, mint akik megtették az első

forradalmi lépést a felszabadulás felé. Sen Katayama későbbi baloldali tisztségviselő így írt a

rizslázadásról: 7

„A Japán történelemben egy felkelés sem volt fontosabb ennél. A Rizslázadás volt kétség kívül

az első, bátorító lépés, amely a japán emberek általános öntudatra ébredéséhez vezetett… A

múlt parasztfelkeléseivel ellentétben ezt a lázadást városi munkások irányították és országos

szintűre nőtt. Bizonyította a munkások körében mélyen gyökerező elégedetlenséget, a növekvő

erejüket az ellenállásra, és az eltökélt szándékukat, hogy véget vessenek a nehézségeknek. …

A szegényeket és a gazdagokat elválasztó űr miden pillanattal nőtt. De nem csak a felsőbb

osztályok elképesztő luxusa, arroganciája és a munkásosztály szenvedése és nyomora

botránkoztatta meg az embereket. A kezdeti határozatlan érdeklődés az orosz forradalom

következményeivel kapcsolatban egyre inkább nőtt és végül kifejezésre jutott egy nemzeti

felkelés keretein belül.”

7 SHOUBEI SHIOTA: The Rice Riots and the Social Problems, 517-518. o.

A burakumin szerepe

A burakumin kisebbség nem volt nagy mennyiségben részese a lázadásnak mégis ők

tették ki a letartóztatottak nagy részét. A Meiji-kor óta a shin heimin (új közrend)

megnevezést kellett rájuk használni, de ennek ellenére a velük szembeni diszkrimináció nem

szűnt meg. A buraku településekre az volt a jellemző, hogy vagy egységesen részt vettek a

lázongásokban, vagy egyáltalán nem. 1918-ban az ötszázötvennégy burakuból csak

harminckettőnél jelentettek felbolydulást júliustól augusztusig. Ez azonban nem volt teljesen

véletlen. A kormány ugyanis intézkedéseket tett, hogy a legszegényebb rétegei a

társadalomnak kimaradjanak a zavargásokból. Minden burakumin településnél állomásozott

egy nem burakumin rendőr, aki a lázadás bekövetkeztével figyelmeztette a lakosokat, hogy ne

csatlakozzanak. Ehhez azonban az is kellett, hogy a burakumin vezetők nemet mondjanak

azoknak a lázadóknak, akik felkeresték őket. Ennek ellenére a letartóztatottak körülbelül tíz

százalékát tették ki, míg a japán népesség mindössze két százaléka volt burakumin. Ez annak

is köszönhető, hogy a hivatalnokok szerették áthárítani rájuk a felelősséget. Mizuno Rentarou

belügyminiszter azt mondta:

„A lázongások minden régióban szétterjedtek. A zavargások szoros összefüggésben állnak a

burakukkal, ezért fontos, hogy adjunk egy leckét nekik, amiből a jövőben tanulhatnak.”

Suzuki Kisaburou igazságügyi miniszterhelyettes is osztotta azokat a véleményeket, miszerint

a letartóztatottak közül sokan a burakuminok helyett cselekedtek. A másik oka az volt, hogy

csoportként léptek be a lázongásokba, nem pedig egyénenként, mint mások és sokkal nagyobb

félelmet keltett. Csoportosan mentek követelőzni a rendőrségre, vagy a rizskereskedőkhöz,

hogy adjanak kedvezményt.8

8 LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 124-126. o.; University of California Press, 1990

A kormány

Akkoriban Terauchi Masatake volt Japán miniszterelnöke,

akit 1916-ban nevezték ki, és kormányában szinte csak

technokraták kaptak helyet, mivel nem bízott meg a polgári

politikusokban. Kormányzati ideje alatt egyébként a

miniszterelnöki tiszt mellett ő volt a külügyminiszter és a

pénzügyminiszter is.

Den Kenjiro, a Terauchi kormány kommunikációs minisztere

naplójában írt a rizslázadásról és például az is szerepel ebben

a naplóban, hogy a Suzuki vállalat üzlete, valamint a Kóbe

Shinbun irodája leégett. Továbbá az is olvasható benne, hogy

Den Kenjiro egy megbeszélésen felhívta Terauchi figyelmét

a helyzetre és ellenintézkedések megtételét sürgette.

Terauchi Masatake9

Az újságok is szimpatizáltak a

felkelésekkel és a cikkeikkel

segítettek abban, hogy elterjedjen az

országban. Az idejétmúlt és

alkotmányellenes kormánnyal

ellentétben a szólás szabadságát

hirdették, és támadták a kormányt,

amiért megtiltotta, hogy a

zavargásokról írjanak.

Den Kenjiro és a napló egy részlete10

9 A kép forrása: http://www.qwerq.com/image/sks/30720-Portrait_of_Masatake_Terauchi.jpg

10 A kép forrása: http://archives.ith.sinica.edu.tw/sites/ithda.ith.sinica.edu.tw/files/media/column/20120302-DenKenjiro-0001/20120302_DenKenjiro.jpg

A kormány túl későn reagált arra, amit az újságírók 1917-től a „rizs ár forradalomnak”

neveztek. A Kereskedelmi és Földművelésügyi Minisztérium alapvető hibája az volt, hogy a

rizs hiányt másodlagos problémaként tekintette. Ahelyett, hogy megpróbálták volna korrigálni

a rizs túlzó árát és a hiányt, Terauchi miniszterei inkább a tüneteket akarták kezelni. Ellenzéki

politikusok rámutattak, hogy a lázadások kezdete után a kormány megpróbálta helyrehozni az

elosztási problémákat és mérsékelni a spekulációt. Nakakouji azt hangsúlyozta, hogy a

kormány hivatalos nézete a természetellenesen magas árakról a spekulánsoknak volt

köszönhető, és ez a nézet teljesen figyelmen kívül hagyta a készletek és a fogyasztás közti

egyensúly hiányát.11

Az 1917-ben hozták a többlet profit rendeletet (bouri torishime rei), ami olyan intézkedéseket

tartalmazott, amelyek megakadályozták, hogy a rizs és a szén árváltozásaiból profitáljanak. A

szigorú törvények ellenére bármilyen kormányintézkedést a spekulánsok ellen csökkentett a

kereskedők ellenállása. Oka Hanzaemon rizskereskedő esete jól példázza, hogy mennyire

impotens volt ez a politika a kormány részéről. Amikor 1918 januárjában a rizs ára elérte az

addigi legmagasabb értéket, a minisztérium felszólította Okát, hogy fejezze be a termények

felhalmozását, ugyanis pont ezt csinálta annak érdekében, hogy feljebb tudja nyomni az

árakat. A többletprofit rendelet értelmében figyelmeztették, hogy többé ne károsítsa meg a

piacot, valamint felszólították, hogy harminc napon belül adja el a felhalmozott tartalékait és,

hogy ideiglenesen függessze fel az üzletelést. Mindezek ellenére tovább folytatta ténykedését

mindenféle szankciók nélkül.12

Miután kezdett kicsúszni a kezükből a helyzet, a kormány drasztikus intézkedéseket hozott,

hogy megfékezze a lázongásokat. Egyes politikai elemzők szerint ez volt a kezdete a második

orosz forradalomnak. A prefektusok kormányzói, látva, hogy a rendőrség nem képes

megfékezni a tömegeket, a hadsereg bevetését kérték. A kormány több mint 100 000 fős

katonai erőt vezényelt ki 140 helyszínre. Hogy megfékezzék a tüntetőket, a katonák közéjük

lőttek, több mint 30 embert megöltek és még többet megsebesítettek. Amit nem sikerült

politikával elérni, azt megpróbálták javítani rizs importtal, sokkal nagyobb volt az esélye

ugyanis annak, hogy a külföldről behozott rizzsel többletet teremtve hatékonyabban tudják

orvosolni a problémát. Összességében a kormány rizspolitikája csak fejetlenséget okozott.

11 LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 11. o.; University of California Press, 1990

12 LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 12. o.; University of California Press, 1990

Minél görcsösebben próbált megoldást találni a helyzetre, annál inkább valószínű volt, hogy

megbukik. Az antispekuláns intézkedések, az import kontroll mind csak fokozták a bajt és a

rossz helyzet a piacokon is visszaköszönt.13

A rizslázadás végkimenetele

A lázadások a hatalmas tömegek ellenére kudarcba fulladtak, ugyanis a rizs ára még

egy évig nem csökkent.

A végén a Masatake Terauchi által vezetett kormány kénytelen volt lemondani és vállalni a

felelősséget a Rizslázadás miatt.

Helyét az akkor Hara Takashi vezetése alatt álló Rikken Seiyaku párt vette át.

13 LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, , 12. o.; University of California Press, 1990

Felhasznált irodalom:

http://libcom.org/library/1918-rice-riots-strikes-japan, 2007

LEWIS MICHAEL: Rioters and Citizens, Mass Protest inImperial Japan, University of

California Press, 1990

http://outsiderjapan.pbworks.com/w/page/9758486/Rice%20Riots%20in%20Japan

CRUMP JOHN: The Anarchist Movement in Japan, 1906-1996, 28-29. o.; Pirate Press, 1996

SHOUBEI SHIOTA: The Rice Riots and the Social Problems (Article first published online:

6 MAR 2007)