ausztrál nagydíj

2
Ausztrál Nagydíj, Melbourne, Albert Park 1999. március 7. A Stewart-Fordoknak nagyon rosszul kezdődött a verseny. A rajt előtt szinte teljesen egyszerre kezdett el füstölni mindkét autó. Paul Stewart és apja nagy gondban voltak, mivel csak egy tartalék autójuk volt, és el kellett dönteni, hogy Barrichello vagy Herbert induljon. Végül Barrichello mellett döntöttek. Következett a második rajt, amely a Ferrarinak volt szerencsétlen. Michael Schumacher autója nem indult el a rajtnál, mint tavaly Suzukában, így most is az utolsó helyről kellett indulnia. Az első két helyen sokáig a McLarenek voltak, de Coulthard technikai okok miatt kiállni kényszerült. Eközben M Schumacher óriási iramban jött fel. Nem sokkal ezután Hakkinen is ugyan így befejezte a versenyt. Ezzel Eddie Irvine került az első helyre. Michael Schumachert üldözte a balszerencse. Az előkelő negyedik helyen autózott, mikor egy kanyar bejáratánál defektet kapott és az első vezető szárnya is megsérült. Ekkor megint nagyon hátra esett. Közben nagyon sokan kicsúsztak, kiestek és ezért többször is beküldték a Saefty Car-t. Ezek után már a verseny utolsó részei következtek nem túl sok eseménnyel, tehát Eddie Irvine élete első győzelmét aratta. A második az okosan versenyző Heinz-Harald Frentzen, a harmadik pedig

Upload: zsbb

Post on 18-Aug-2015

212 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

f1

TRANSCRIPT

Ausztrl Nagydj, Melbourne, Albert Park1999. mrcius 7.A Stewart-Fordoknaknagyonrosszul kezddtt averseny. A rajteltt szinte teljesen egyszerre kezdett el fstlni mindkt aut. aulStewart s a!ja nagy gond"an voltak# mivel $sak egy tartalk autjuk volt#s el kellett dnteni# %ogy &arri$%ellovagy 'er"ert induljon. (gl&arri$%ello mellett dntttek. )vetkezett a m*sodik rajt# amely a Ferrarinak volt szeren$stlen.+i$%ael S$%uma$%er autja nem indult el a rajtn*l# mint tavalySuzuk*"an# ,gy most is az utols %elyrl kellett indulnia. Azelskt %elyensok*iga+$-arenekvoltak# de.oult%ardte$%nikaiokokmiatt ki*llni knyszerlt. /kz"en+S$%uma$%er ri*si iram"anjtt fel.0emsokkal ezut*n'akkinenisugyan,gy"efejezteaversenyt. /zzel/ddie 1rvine kerlt az els %elyre. +i$%ael S$%uma$%ert ldzte a"alszeren$se. Az elkelnegyedik%elyenautzott# mikor egykanyar"ej*rat*n*l defektet ka!ott s az els vezet sz*rnya is megsrlt. /kkormegint nagyon%*traesett.)z"ennagyon sokanki$s2sztak#kiesteksezrt t""szr is "ekldtk a Saefty .ar-t./zek ut*n m*r a verseny utols rszei kvetkeztek nem t2l sokesemnnyel# te%*t /ddie 1rvine lete els gyzelmt aratta. A m*sodik azokosan versenyz 'einz-'arald Frentzen# a %armadik !edig 3alfS$%uma$%er lett 4illiamsvel. +i$%ael S$%uma$%er vgl az utols#nyol$adik %elyen vgzett.A !ontszerzk56. /ddie 1rvineFerrari 7. 'einz-'arald Frentzen 8ordan9. 3alf S$%uma$%er 4illiams:. ;ian$arlo Fisi$%ella &enetton ?soldos &arna >