apokaliptikus helyzet a hegyekben · 2020. 2. 9. · február 22-én, szombaton tartják kibéden a...

12
Apokaliptikus a helyzet, főként a hegyvidéken, a szerda es- tétől tomboló vihar miatt több szomszédos megyében. Or- szágszerte fennakadások voltak a forgalomban, helyenként a forgalomkorlátozás továbbra is fennmarad. A szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a Brassói Regionális Út- és Híd- ügyi Igazgatóság, a katasztrófavédelem és a rendőrség mun- katársait több helyszínre riasztották az úttestre vagy járművekre dőlt fák eltávolítása miatt, nagyrészt Hargita, Kovászna, Brassó megyében, de Maros megyében is okozott kellemetlenségeket a szél. A liberálisok előre hozott választáso- kat, a szociálde- mokraták független kormányfőt javasolnak Az immár korlátozott hatáskörű ügyvi- vői kormányt vezető pártelnök az el- nöki hivatalban akkreditált újságíróknak elmondta: ha megkapja a kormányalakítási felkérést, akkor a PNL össze fog állítani egy kormány- névsort, nem kizárt, hogy ugyanazok- kal a miniszterekkel, akiket éppen leváltott a parlament, de nem fogja megszavazni saját kormánya beiktatá- sát. ____________4. Szabadságon Polinéziában Ha nem is voltunk a Galapagos-szige- teken, azért érdemes volt ide jönni. A dolgok pozitív oldalát nézve, tulajdon- képpen e védett terület megteremté- sével legalább két dolgot értek el: egy jelentős jövedelmi forrást teremtettek egy sivatag közepén, és ugyanakkor otthont hoztak létre egy jelentős madár-, illeve állatkolóniának. ____________15. Fotó: CNAIR (Folytatás a 4. oldalon) 2020. február 7., péntek LXXII. évfolyam 29. (20408.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej) Szer Pálosy Piroska Mint várható volt, megbukott a kormány a bizalmi szavazáson. A jelek szerint a sürgősségi rendeletekkel való kormányzásra ellenzéki korukban még igencsak érzékeny liberálisok ugyanazzal a kórral megfertő- ződve elriasztották maguk mellől a korábbi, alkalom szülte partnereket. Így, akármennyire szeretnének előre hozott választásokat, hogy a jelenleg magas nép- szerűségüket hatalomra váltsák, ehhez nem biztos, hogy össze tudnak gyűjteni kellő támogatót. Annál is inkább, mivel a bizalmi voksoláson leadott szavazatok számából is látszik, hogy nem minden törvényhozó szavazott úgy, ahogyan azt főleg a kisebb román pár- tok vezetőinek nyilatkozatai előrevetítették. Így adott egy olyan helyzet, hogy akinek a leginkább érdeke a parlamenti választások sürgetése, annak nemigen van erre ereje, míg akinek a jelenlegi erővi- szonyoknak a minél további megőrzése szolgálja le- ginkább az érdekeit, annak az tesz jót, ha a kormányosok ügyvivőként maradnak minél hosszabb ideig a helyükön, igazi jogkörök nélkül, de bármikor fe- lelőssé tehetően minden gondért. Ehhez a feladványhoz képest a huszonkettes csapdája egy harmatos vicc. A jogi háttér adott hozzá, hogy ez a patthelyzet kitartson, mert előre hozott választást csak két kijelölt kabinet Keringő nyárig? Benedek István (Folytatás a 3. oldalon) Országszerte útlezárások – kidöntött fák miatt Apokaliptikus helyzet a hegyekben

Upload: others

Post on 25-Jan-2021

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

  • Apokaliptikus a helyzet, főként a hegyvidéken, a szerda es-tétől tomboló vihar miatt több szomszédos megyében. Or-szágszerte fennakadások voltak a forgalomban, helyenkénta forgalomkorlátozás továbbra is fennmarad. A szerdárólcsütörtökre virradó éjszaka a Brassói Regionális Út- és Híd-ügyi Igazgatóság, a katasztrófavédelem és a rendőrség mun-katársait több helyszínre riasztották az úttestre vagy

    járművekre dőlt fák eltávolítása miatt, nagyrészt Hargita,Kovászna, Brassó megyében, de Maros megyében is okozottkellemetlenségeket a szél.

    A liberálisok előrehozott választáso-kat, a szociálde-mokraták függetlenkormányfőt javasolnakAz immár korlátozott hatáskörű ügyvi-vői kormányt vezető pártelnök az el-nöki hivatalban akkreditáltújságíróknak elmondta: ha megkapjaa kormányalakítási felkérést, akkor aPNL össze fog állítani egy kormány-névsort, nem kizárt, hogy ugyanazok-kal a miniszterekkel, akiket éppenleváltott a parlament, de nem fogjamegszavazni saját kormánya beiktatá-sát. ____________4.Szabadságon PolinéziábanHa nem is voltunk a Galapagos-szige-teken, azért érdemes volt ide jönni. Adolgok pozitív oldalát nézve, tulajdon-képpen e védett terület megteremté-sével legalább két dolgot értek el: egyjelentős jövedelmi forrást teremtettekegy sivatag közepén, és ugyanakkorotthont hoztak létre egy jelentősmadár-, illeve állatkolóniának. ____________15.

    Fotó: CNAIR

    (Folytatás a 4. oldalon)

    2020. február 7., péntek LXXII. évfolyam 29. (20408.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej)

    Szer Pálosy Piroska

    Mint várható volt, megbukott a kormány a bizalmiszavazáson. A jelek szerint a sürgősségi rendeletekkelvaló kormányzásra ellenzéki korukban még igencsakérzékeny liberálisok ugyanazzal a kórral megfertő-ződve elriasztották maguk mellől a korábbi, alkalomszülte partnereket. Így, akármennyire szeretnénekelőre hozott választásokat, hogy a jelenleg magas nép-szerűségüket hatalomra váltsák, ehhez nem biztos,hogy össze tudnak gyűjteni kellő támogatót. Annál isinkább, mivel a bizalmi voksoláson leadott szavazatokszámából is látszik, hogy nem minden törvényhozószavazott úgy, ahogyan azt főleg a kisebb román pár-tok vezetőinek nyilatkozatai előrevetítették.

    Így adott egy olyan helyzet, hogy akinek a leginkábbérdeke a parlamenti választások sürgetése, annak nemigen van erre ereje, míg akinek a jelenlegi erővi-szonyoknak a minél további megőrzése szolgálja le-ginkább az érdekeit, annak az tesz jót, ha akormányosok ügyvivőként maradnak minél hosszabbideig a helyükön, igazi jogkörök nélkül, de bármikor fe-lelőssé tehetően minden gondért. Ehhez a feladványhozképest a huszonkettes csapdája egy harmatos vicc. Ajogi háttér adott hozzá, hogy ez a patthelyzet kitartson,mert előre hozott választást csak két kijelölt kabinet

    Keringő nyárig?Benedek István

    (Folytatás a 3. oldalon)

    Országszerte útlezárások – kidöntött fák miatt

    Apokaliptikus helyzet a hegyekben

  • XVIII. Nyárádszeredai KertésznapFebruár 29-én, szombaton tartják a nyárádszeredai műve-lődési otthonban az immár hagyományossá vált kertész-napot. Az eseményre várják a legkülönfélébb kertészetiszaporítóanyagot, időszerű kertészeti, szőlészeti, méhé-szeti és mezőgazdasági terméket, kelléket, kisgépet előál-lító/forgalmazó cégeket és magántermelőket. Akertésznapon gyümölcs-, szőlő-, zöldségtermesztési, nö-vényvédelmi és virágkötészeti tanácsadási lehetőség islesz. A kiállított tárgyakon kívül a Mentor Könyvek Kiadóstandján mezőgazdasági – és nem csak – témájú könyvekközül válogathatnak/vásárolhatnak a látogatók. A kiállítófe-lületre az igénylést február 8-tól február 27-ig várják a0748-620-908 telefonszámon.

    Szerethető bestsellerekA fenti tematikával irodalmi délután lesz ma, február 7-énaz Olvasóklub Marosvásárhely szervezésében. Amintírják, sokszor találkozunk azzal, hogy ha egy könyv best-sellerré lép elő, már kevésbé válik vonzóvá egy bizonyosolvasói kör számára. Továbbá vannak azok a könyvek,amelyek nem feltétlenül nevezhetők szépirodalmi alkotás-nak, viszont ugyanúgy élvezhetők és értékesek. Az olva-sóklub következő kiadásán ezek a könyvek kapják afőszerepet. Kérik az érdeklődőket, vigyenek magukkal egy

    olyan, számukra kedves alkotást, amelyikre illik a fenti le-írás. Az eseményre 19 órától kerül sor a Bolyai utcai PiafCaféban.

    Gézengúz gyermektáncházA Gézengúz játszóház táncházba várja a gyermekeket. Ajátékos néptánc- és népdaltanulásra szerdánként kerül sor17 órától 5–7 éveseknek, 18 órától 5 év alattiaknak. Mu-zsikál Sinkó András, a Prücsök zenekar és az Öves együt-tes. Helyszín: Studium Prospero Kulturális Központ,Forradalom utca 8. szám. Cserecipő szükséges.

    Farsangtemetés Kibéden Február 22-én, szombaton tartják Kibéden a hagyomá-nyos farsangtemetést. A farsangi menet 10 órakor indul aközségközponti általános iskolától, az utcákat bejárva akultúrotthonnál fejeződik be, majd bállal zárul az esemény.

    Bálint-napi bál A Marosvásárhelyi Női Akadémia február 15-én 18 órátólBálint-napi báljára hívja a mulatságot kedvelőket a Kobakkönyvesbolt melletti Romarta Luxury Events (Győzelemtér 24. sz.) báltermébe. A talpalávalót Ábrám Tibor és ze-nekara húzza. Meghívott előadók: Buta Árpád és NemesTibor. Az est meglepetéseket is tartogat. A belépő árábanbenne van a vacsora, a résztvevők vihetik kedvenc italu-kat. Alkalmi öltözet ajánlott. A helyek száma korlátozott.Érdeklődni a 0740-598-563-as és a 0722-318-605-ös tele-fonszámon.

    A Szent Márton Borlovagrend 40. borversenye

    Február 15-én, szombaton 17 órától Dicsőszentmárton-ban, a Három Fenyő vendéglőben kerül sor az Alsó-Kis-Küküllő menti 40. borversenyre. A Szent MártonBorlovagrend által szervezett díjkiosztási ceremónián atalpalávalót a szászcsávási cigányzenekar húzza, fellép aKökényes néptáncegyüttes és a marosvásárhelyi Tűzva-rázs régizene-együttes, ugyanakkor lesz tombolahúzás is,a nyertes borokat pedig árverésre bocsátják. A verseny ésa díjkiosztó ünnepség részleteiről Orbók Ferenc nyújt bő-vebb felvilágosítást a 0721-093-402-es telefonszámon.

    A betegek világnapja A Máltai Szeretetszolgálat a betegek világnapja alkalmá-ból február 11-én ünnepséget szervez a Deus ProvidebitHáz Szent Mihály termében. 10 órától szentmisére kerülsor a Keresztelő Szent János-templomban, ahol felvehetőa betegek szentsége, 11 órától pedig a Deus ProvidebitHázban rövid kulturális műsort tartanak, ahol bemutatásrakerül Radványi Hajnal A rodostói bujdosók című rövid da-rabja, énekel Orbán Tekla. A rendezvény szeretetvendég-séggel zárul.

    Tavasszal indul az Élmények akadémiája

    Az Outward Bound Romania élménypedagógiai képzéstszervez pedagógusok számára. A program célja a peda-gógusok módszertani palettájának bővítése, a játék és azélmény pótolhatatlan fejlesztő hatásának tudatosítása, azebben rejlő oktatási és fejlesztési lehetőségek kiaknázása.A képzésre március 5–8. között kerül sor az OutwardBound Nemzetközi Ifjúsági Központ szovátai székhelyén.Jelentkezési határidő: február 27.

    Tűz Héderfáján Csütörtökön a kora reggeli órákban tűz ütött ki Héderfáján,egy lakóház meghosszabbításában levő gazdasági épü-letben. A tűz körülbelül 100 négyzetméteren pusztított,fennállt a veszély, hogy a szomszédos házba is belekap.A tűzoltók mindent megtettek a megfékezéséért, közöltea katasztrófavédelmi felügyelőség. Emberáldozat nemvolt.

    Baleset a radnóti erőműnél A radnóti hőerőműnél egy személyt maga alá temetett aföld, a helyszínre siető rohammentősök szabadították ki.A sebesült nem egyezett bele, hogy kórházba szállítsák,ezért az erőmű orvosi rendelőjében látták el. A katasztró-favédelmi felügyelőség közleménye nem tér ki a balesetkörülményeire.

    Hírszerkesztő: Mezey Sarolta

    Ma TÓDOR és RÓMEÓ, holnap ARANKA napja.ARANKA: az arany szó kicsi-nyítése, amely minden nyelv-ben előfordul keresztnévkéntés vezetéknévként egyaránt.

    7., péntekA Nap kel

    7 óra 39 perckor, lenyugszik

    17 óra 35 perckor. Az év 38. napja,

    hátravan 328 nap.

    VALUTAÁRFOLYAMBNR – 2020. február 6.

    1 EUR 4,76511 USD 4,3311

    100 HUF 1,41411 g ARANY 218,0249

    IDŐJÁRÁSHavazás lehetségesHőmérséklet:

    max. 30Cmin. -40C

    Megyei hírek

    A csütörtöki lottóhúzás nyerőszámai25, 2, 39, 8, 43 + 9 NOROC PLUS: 9 9 7 3 0 4

    2, 29, 34, 25, 40, 17 SUPER NOROC: 8 3 9 8 0 5

    45, 31, 13, 30, 18, 4 NOROC: 8 6 8 1 2 7 9

    RENDEZVÉNYEK

    2 NÉPÚJSÁG _______________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK ________________________________________ 2020. február 7., péntek

    Egészséges táplálkozással az érzelmi intelligencia fejlesztéséért

    A marosvásárhelyi Egészség és Harmónia Központ szakemberei február 10-én, hétfőn Az érzelmi intelligenciafejlesztése az ajurvédikus táplálkozás révén címmel meditációval egybekötött előadást tartanak. (Az érzelmi in-telligencia az a képesség, ami által az egyén kezelni tudja érzelmeit úgy, hogy felderíti problémájának az okát, ésmegoldja – vagy megelőzi –, miközben jó hangulatban képes maradni.)

    A programban: • Vírusok, baktériumok, paraziták kezelése biorezonanciával (bioinformációs orvoslás) – vezeti dr. Fazakas Zita

    és Fülöp Emese. • A táplálkozásról az ajurvédikus medicina szerint – vezeti dr. Fazakas Zita. • Szünet után meditáció (a jelen állapot megtapasztalása) – vezeti Fülöp Emese.• Kérdezz-felelek – tapasztalatok megosztása. Helyszín: a Bernády Ház, a Horea utca 6. szám alatt. A részvételi díj 50 lej. Két szerencsés résztvevő tombolán

    ajurvédikus masszázst nyerhet Csipor Bernadett és Beteg Emese VI. éves orvostanhallgatóknál, ajurvédikus massző-röknél.

    Hétvégi műsorajánló az Erdély TV-benPénteken 18:15-től Göblyös Istvánt, a magyarországi

    Nemzeti Lovasakadémia alapítóját és szakmai vezetőjét,valamint Mihály Zsolt koordinátort köszönti a Mozaikműsor stúdiójában Ambrus Laura műsorvezető.

    Vasárnap 13:30-tól az Üzenet szeretettel műsorban a2020-as Oscar-előzetes van terítéken. Kurta Kinga és Ba-rabási Tivadar műsorvezetők vendégei Moldován Orsolya

    és Tollas Gábor színművészek, filmszereplők. Szintén va-sárnap 17 órától a Pszichotrillák műsorban a pozitív gon-dolkodásról beszélget dr. Kádár Annamária pszichológussalBadics Petra, majd a 17:30-kor kezdődő Hitélet a házassághetére hangolódik. A műsorban a sepsiszentgyörgyi MolnárMária – Tímár Sándor házaspárral lányaik, Tímár CsengeMária és Tímár Kincső Katalin beszélgetnek.

    ELŐFIZETÉS A SZERKESZTŐSÉGBEN IS!Elfogadunk előfizetést lapunkra a következő

    hónapra a Népújság szerkesztőségében: Marosvásárhely, Dózsa György utca 9. szám,

    2. emelet, 57-es iroda. Borbély Ernő, naponta 8-14 óra között, szombat – vasárnap zárva.

    Tel. 0742-828-647

    Hétvégi sportműsor

    KÉZILABDA. Az A osztályosférfibajnokság C csoportjának 12.fordulójában vasárnap 18 órától,a Radu Voina csarnokban: Seges-vári CSM – SzékelyudvarhelyiSzejke.

    Az A osztályos női bajnokságD csoportjának 13. fordulójábanszombaton 17 órától, a ligetisportcsarnokban: Marosvásár-helyi CSM – Köröskisjenői Crişul.

    A labdarúgó 1. liga 24. fordulójának televíziós közvetítési rendje

    Február 7., péntek:* 20.30 óra: Gyurgyevói Astra – Chindia TârgovişteFebruár 8., szombat:* 20.00 óra: Medgyesi Gaz Metan – Kolozsvári CFRFebruár 9., vasárnap:* 14.30 óra: Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Jászvásári CSM Politehnica* 17.00 óra: FC Voluntari – Bukaresti Dinamo* 20.00 óra: Konstancai Viitorul – CSU CraiovaFebruár 10., hétfő:* 17.30 óra: FC Botoşani – Nagyszebeni Hermannstadt* 20.00 óra: Bukaresti FCSB – Academica ClinceniValamennyi mérkőzést élőben közvetíti a DigiSport, a Telekom Sport és a Look

    Sport/Plus. A Sepsi OSK találkozójáról magyarul közvetít a Marosvásárhelyi Rádió.

  • bizalmi bukása után lehet kiírni. Viszont a parlamentbentöbb mint elég olyan honatya és -anya van, akinek nemnéz ki újabb mandátum, de a jelenleginek a kiváltsága-itól sem akarnak megválni, így akár az is lehet, hogyviccből megszavaznak egy olyan liberális kormányt,amelyiket a saját pártja nem fog támogatni, de mielőttkét szalmaszálat keresztbe tehetne, újra meg is buktat-hatják, nehogy az sürgősségi úton veszélyeztesse a mégélvezett kiváltságaikat. Aszerint, amit eddig olvashattunka legújabb kormányválság kapcsán, ez a kötélhúzás leg-alább a nyári önkormányzati választásokig eltarthat.

    Mindeközben csak azzal nem foglalkoznak, amire alegutóbbi választásokon már mandátumot kaptak a vá-lasztóktól: hogy alkossanak törvényeket, és kormányoz-zák az országot. Ez odafent a jelek szerint szinte senkitnem érdekel, mert túl jól tudják, hogy a munkával bajvan, ezért nagy ívben kerülik is. A pártok figyelme –szinte kivétel nélkül – csak a választások megnyeréséreterjed ki, csakhogy az adott gazdasági háttérben, ha ezegész évben így megy tovább, itt nyertes sem fent, semlent nem lesz. Odafent azért, mert a győztes nem egy or-szágot nyer el jutalomként, hanem egy csődhalmazt,aminek a rendbetételére rámegy a népszerűsége, idelentpedig azért, mert ennek a kármentésnek a számláját isaz adófizetők fogják állni. Már aki még marad, mertennek a politikai kabarénak a nézőteréről százezrévelmenekül a közönség.

    Az államfő ismét Ludovic Orbantkéri fel kormányalakításra

    Klaus Iohannis államfő újabb kormányalakítási meg-bízást adott csütörtökön Ludovic Orbannak, a jobb-közép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének,miután a parlament előző nap megvonta az általavezetett kisebbségi PNL-kormánytól a bizalmat. Azelnök leszögezte: az év végén esedékes parlamentiválasztások előre hozását szeretné ezzel előidézni,arra számít, hogy a parlament 60 napon belül kétegymást követő miniszterelnök-jelöltjét is elutasítja,és így lehetőség nyílik a törvényhozás feloszlatá-sára. A kormányalakítási egyeztetések alkalmával alegnagyobb frakcióval rendelkező, tavaly ősszel el-lenzékbe került Szociáldemokrata Párt (PSD) azt ál-lította, hogy parlamenti többséget hozott létre aszintén a Pro Romania párttal, ám Iohannis elutasí-totta jelöltjüket. (Agerpres)

    A hét végéig kitart a rossz időFrissítette csütörtökön a havazás, erős szél és hó-viharok miatt korábban kiadott riadókat az OrszágosMeteorológiai Szolgálat (ANM). A meteorológusokszerint szombat hajnalig rossz időre vonatkozó fi-gyelmeztetés lesz érvényben az ország egy részére:délen és délkeleten kitart az erős szél, a hegyekbenés elszórtan északon, keleten, valamint a központiés a déli országrészben havazni fog. A hét végéigaz ország nagy részén hideg lesz, éjszaka helyen-ként fagy várható – jegyzi meg az ANM. (Agerpres)

    Csaknem 25 ezer első világháborús hadisír újult meg

    Országszerte csaknem 25 ezer első világháborúshadisír újult meg és 180 emlékmű létesült az elmúltévekben – jelentette be a Honvédelmi Minisztérium(HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokacsütörtökön Budapesten. Kovács Vilmos felidézte:az első világháborúban részt vevő több mint 3 milliómagyar katona közül több mint 600 ezren haltak hősihalált. A Magyarországon fellelhető első világhábo-rús katonatemetők felújítása az erről szóló kormány-rendelet nyomán 2016-ban indult 2 milliárd forintostámogatással – ismertette. Magyarország első világ-háborús veszteségeinek feldolgozásáról, a hadisírokés emlékművek felújításáról Véres csaták után lát-nak édes álmot címmel filmet készített a Hadtörté-neti Intézet és Múzeum, valamint a HM ZrínyiTérképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Köz-hasznú Nonprofit Kft., a filmet csütörtökön mutattákbe a Stefánia Palotában. (MTI)

    Macron Európa új vezetője szeretne lenni

    Magyar Ágnes Zsófia Franciaország-szakértő úgylátja, hogy Emmanuel Macron francia elnök Európaúj vezetője szeretne lenni. A szakértő csütörtökön azM1 aktuális csatornán úgy vélekedett, hogy Emma-nuel Macronnak lehetősége is van erre, mert a britekkiléptek, Angela Merkel német kancellárnak pedigmás problémák kötik le a figyelmét. Szerinte Emma-nuel Macron belpolitikai sikereket remélve a külpoli-tikában is próbálja „bontogatni a szárnyait”. Az utóbbiidőben például jószomszédi viszonyt szeretne stabi-lizálni Oroszországgal, stratégiai együttműködést írtalá Lengyelországgal, és közelebbi kapcsolatra tö-rekszik a NATO-val is – mondta Magyar Ágnes Zsó-fia. Hozzátette: ezekből az látszik, hogy a franciaelnök komolyan gondolja, hogy Európa mozgatóru-gója kíván lenni. (MTI)

    Ország – világ

    Idén is elindul a Székely Gyors – Csíksomlyó Exp-ressz a csíksomlyói búcsúba. A zarándokvonat 2020.május 29-én indul, és június 1-jén, pünkösdhétfőnérkezik vissza – közölték a szervezők az MTI-vel.

    A négynapos program legfontosabb eseménye a csíksom-lyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklatGyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához.

    Azt írták: a Kárpáteurópa Utazási Iroda 2008-ban szervezettelőször vonatos utazást a csíksomlyói búcsúba, 2010 óta pedigmár két zarándokvonatot küld Csíksomlyóra.

    Ismertették: a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul,majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabányaérintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Itt aCsíksomlyó Expresszt összekapcsolják a Székely Gyorssal, ésa két vonat együtt, „össznemzeti zarándokvonatként” indul Er-dély felé.

    A zarándokok a nagyváradi és kolozsvári ünnepséget köve-tően, Kalotaszegen át érkeznek Székelyföldre.

    A zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen

    részt vesznek a búcsúi szentmisén, vasárnap pedig Gyimesbe,az ezeréves határhoz zarándokolnak.

    Az ezeréves határról visszajövet a Csíksomlyó Expressz za-rándokai részt vesznek Gyimesközéplokon a Pünkösdi Forga-tag nevű magyar-székely-csángó találkozón, és ittmegemlékeznek a 100 éve aláírt trianoni békediktátumról.

    A zarándokok ezután átadják a Böjte Csaba ferences szer-zetes gyermekotthonai javára gyűjtött adományaikat.

    A programot Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekeskoncertje zárja – tették hozzá.

    A két vonaton – az előző évekhez hasonlóan – 1100 zarán-dok utazik majd. A Székely Gyors és a Csíksomlyó Expresszkocsijaiban hangosítás van, és a vonaton utazó idegenvezetőkfolyamatosan tájékoztatják majd a zarándokokat a látnivalók-ról. A vonaton büfékocsi működik, ahol autentikus magyarnépzenét játszó zenekar szórakoztatja az utasokat – olvashatóa közleményben. Székelyföldön 200 házigazda várja a vendé-geket. A zarándoklat fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes– tették hozzá. (MTI)

    Idén is elindul a Székely Gyors – Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba

    Donald Trump amerikai elnök szerdán, nem sokkalazt követően, hogy a szenátus felmentette őt a de-mokraták által megfogalmazott vádak alól, a Twit-teren élesen támadta Mitt Romney republikánusszenátort, pártja egyetlen politikusát, aki a demok-ratákkal együtt szavazott ellene.

    Romney az első vádpontban, a hatalommal történő vissza-élésben a demokratákkal együtt voksolt, és ezzel bűnösnekmondta ki Donald Trumpot.

    Az elnök válasza egy órán belül a Twitteren volt. Trumpegyperces videót tett közzé Romney-ról. A gyorsan váltakozóképkockák felidézték Romney szavait, amikor 2012-ben, méga Republikánus Párt elnökjelöltjeként, hálás köszönetet mon-dott Donald Trumpnak a támogatásáért, majd később, 2016novemberében – amikor arról volt szó, hogy külügyminiszterlesz a Trump-kormányban – úgy nyilatkozott, hogy „Trumpkiváló ember, aki jobb jövő felé vezetheti” Amerikát. A videónarrátorszövege leszögezte: Romney megpróbált „magát re-publikánusnak kiadva beszivárogni a Trump-adminisztráci-óba”, de most egyértelművé vált, hogy a demokraták „titkosfegyvere”. A videó „ravasz, megbízhatatlan, rejtőzködő” po-litikusként írta le Utah szenátorát.

    Mitt Romney már a szenátusi szavazás előtt kifejtette újság-íróknak, hogy bár a második vádpontot – a kongresszus mun-kájának akadályozását – nem szavazza meg, a hatalommaltörténő visszaélés vádját igen. Egyedüli republikánus volt, akia demokratákkal voksolt, és az amerikai történelemben azegyetlen szenátor, aki valaha is arra szavazott, hogy a sajátpártjából származó elnököt elmozdítsák.

    Trump legidősebb fia, ifjabb Don Trump szerdán este a Foxtelevíziónak adott interjújában „gyáva alaknak” nevezte Romney-t, aki szerinte üzletemberként felvásárolt cégeket,majd emberek garmadáját dobta ki az állásából, és külföldreszervezett ki munkahelyeket, politikusként pedig mindig isváltoztatgatta a véleményét. „Ez az ember akar erkölcsi lec-kéket adni másoknak?” – fogalmazta kérdésbe ágyazva véle-ményét az ifjabb Trump, majd arra szólította fel aRepublikánus Pártot, hogy zárja ki soraiból Romney-t. A Re-publikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve)elnöke, Ronna McDaniel – aki egyébként Romney unokahúga– közleményben üdvözölte a szenátus döntését Trump felmen-téséről. McDaniel leszögezte: Trump elnök példátlan akadá-lyoztatása közepette is betartotta ígéreteit, és beindítottaAmerika nagy visszatérését. (MTI)

    A demokratákkal szavazó párttársát támadja a felmentett Donald Trump

    A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetettfriss adatai szerint meghaladta a 3 milliót azoknaka külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik lete-lepedett státusért folyamodtak a brit hatóságokhoz.Köztük közel félmillió román, és csaknem 80 ezermagyar állampolgár kért tartós nagy-britanniai le-telepedési engedélyt.

    A jelenlegi brit szabályozás alapján azok a külföldi EU-pol-gárok, akik törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniábanlaknak, a brit EU-tagság múlt pénteki megszűnése (Brexit)után is maradhatnak az országban megszerzett összes jogo-sultságuk megtartásával, de meghatározatlan időre szóló tar-tózkodási engedélyért – hivatalos elnevezéssel letelepedettjogi státusért – kell folyamodniuk.

    A belügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint ezt a27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közüldecember végéig 2 756 130 tette meg.

    A tárca közölte, hogy saját belső – a statisztikában egyelőrenem szereplő – nyilvántartása szerint a letelepedett státusértfolyamodók száma azóta meghaladta a 3 milliót.

    A brit kormány becslése alapján jelenleg 3,2 millió külföldiEU-állampolgár él Nagy-Britanniában, vagyis csaknem mind-egyikük benyújtotta a tartós letelepedési engedélyre szóló kér-vényét.

    A december 31-i állapotot mutató hivatalos lista élén –ugyanúgy, ahogy az összes eddigi lista esetében – a lengyelekállnak 512 310 folyamodvánnyal. Őket a románok követik 435 390 benyújtott kérvénnyel. A magyarok közül 79 430-ankértek tartós letelepedési engedélyt a múlt év végéig.

    A Nagy-Britanniában élő és a Brexit után is maradni kívánókülföldi EU-állampolgároknak a letelepedett jogi státus meg-szerzéséhez személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk,és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban.

    Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bí-rósági ítélet született ellenük bűncselekmény miatt.

    A brit belügyminisztérium csütörtöki kimutatása szerint ahatóságok az eddig feldolgozott 2,5 millió kérelem csaknemmindegyikét kedvezően bírálták el, a folyamodványok közülmindössze hatot utasítottak el.

    Az elbírált folyamodványok 58 százalékában a kérelmezőkvégleges, az esetek 41 százalékában előzetes letelepedett stá-tust kaptak. Ez utóbbit azok a kérelmezők kaphatják, akik a

    benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűenNagy-Britanniában, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, ésutána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addigeltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik eddigmegszerzett jogosultságaik.

    A benyújtott folyamodványok 1 százalékát a kérelmezőkvisszavonták.

    Priti Patel brit belügyminiszter a csütörtöki statisztikai is-mertetéshez fűzött nyilatkozatában hatalmas sikernek neveztea külföldi EU-állampolgárok letelepedett státusának megszer-zésére kidolgozott programot, és örömének adott hangot ami-att, hogy a lehetőséggel már 3 milliónál többen éltek.

    Patel szerint ez a legnagyobb ilyen jellegű program Nagy-Britannia történetében, és lehetővé teszi, hogy az EU-állam-polgárok a következő évtizedekben is bizonyítani tudjáknagy-britanniai jogosultságaikat.

    A brit belügyminiszter szerint ideje, hogy az Európai Uni-óban maradó 27 ország is hasonló programot honosítson meg.

    Priti Patel nem részletezte, hogy ezek a programok kikrevonatkoznának, de az uniós országokban több mint másfélmillió brit állampolgár él, és London már jelezte, hogy viszo-nossági alapon elvárja a fogadó országoktól az ott élő britekjogainak további biztosítását.

    A brit EU-tagság múlt pénteki megszűnésével 11 hónaposátmeneti időszak kezdődött, amely alatt nem változnak azuniós polgárokra érvényes bevándorlási szabályok, utánaazonban az EU-országokból és az unión kívülről érkezőkreegységes szabályozás lép életbe.

    Az Európai Bizottság elnöke mindazonáltal már jelezte,hogy ha London átfogó, a közvetlen áruforgalmon túlterjedőszabadkereskedelmi megállapodást akar kötni az Európai Uni-óval – ahogy ezt Boris Johnson miniszterelnök kormánya ahéten hivatalosan is előterjesztette –, akkor nem lesz tarthatóaz átmeneti időszak lejárta után tervezett új brit bevándorlásirendszer.

    Minapi londoni látogatásán Ursula von der Leyen kijelen-tette: a teljes körű – vagyis a szolgáltatásokra és a tőkeforga-lomra is kiterjedő – szabadkereskedelmi egyezmény feltételeaz uniós állampolgárok szabad mozgásának további biztosí-tása, vagyis az emberek szabad mozgása nélkül nem lesz le-hetséges a tőke és a szolgáltatások szabad áramlásaNagy-Britannia és az EU között. (MTI)

    Közel félmillió román állampolgár kért tartós brit letelepedési engedélyt

    Keringő nyárig?(Folytatás az 1. oldalról)

    2020. február 7., péntek _________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _____________________________________________ NÉPÚJSÁG 3

  • Egyértelművé tettük, hogy azuniós politikákat szeretnénkmódosítani, támogatni anyelvi és kulturális sokfélesé-get, és védelmet biztosítani azeurópai örökség részét jelentőőshonos közösségek számára– nyilatkozta Vincze Loránt EP-képviselő, a FUEN elnöke azeurópai kisebbségvédelmikezdeményezés jogalkotásijavaslatainak bemutatásátkövető sajtótájékoztatón.

    Február 5-én, szerdán mutattákbe a Minority SafePack (MSPI) eu-rópai kisebbségvédelmi kezdemé-nyezés alapján kidolgozotttörvénykezdeményezési javaslatokataz Európai Bizottságnak Brüsszel-ben. Az 1.128.385, tagállami szak-hatóságok által hitelesített támogatóialáírással a Minority SafePack azEurópai Unió történelmének ötödiksikeres európai polgári kezdeménye-zése. Célja uniós védelmet és támo-gatást kérni az őshonos európaikisebbségek, nemzeti közösségek,nyelvi csoportok számára.

    A zárt körű brüsszeli találkozón akezdeményező bizottság, az európaialáírásgyűjtést koordináló EurópaiNemzetiségek Föderatív Uniója(FUEN) elnöksége és a törvénykezde-ményezéseket kidolgozó európai szak-értői csoport képviselte a MinoritySafePack kezdeményezést. A Bizott-ság részéről Věra Jourová alelnök,

    Mariya Gabriel biztos és a Bizott-ság többi képviselője vett részt.

    Vincze Loránt elmondta, ez voltaz első alkalom, amikor az MSPIkezdeményező bizottság szemtőlszemben találkozott az Európai Bi-zottsággal azóta, hogy 2013-ban azRMDSZ javaslatára elindították aMinority SafePack kezdeményezést.

    – Messze az Európai Uniónakvan a legnagyobb befolyása az eu-rópai állampolgárok életére, ma ezaz intézmény a jogállamiság és azalapvető jogok egyik legfontosabbvédelmezője, ennek ellenére mosta-nig nem születtek a nemzeti ésnyelvi kisebbségek védelmét szol-gáló uniós közpolitikák. Ennekmegváltoztatásának céljával indítot-

    tuk el a Minority SafePack kezde-ményezést – emelte ki Vincze Lo-ránt. A FUEN elnöke ennekszükségességét több okra vezettevissza. Egyrészt a koppenhágai di-lemmát fel kell oldani: míg a nem-zeti kisebbségek jogainaktiszteletben tartása része annak apolitikai kritériumrendszernek,amelyet a csatlakozási jelölteknekteljesíteniük kell a csatlakozás idő-pontjában, ezek a kritériumok nemvonatkoznak azokra az államokra,amelyek már tagjai az EU-nak.Másrészt, bár a Bizottság vizsgáljaa demokrácia és a jogállamiság tisz-teletben tartását a tagállamokban, akisebbségek jogaival kapcsolatbaneddig még nem folytatott jogállami-

    sági vizsgálatot. Harmadrészt, a po-litikai, gazdasági és társadalmierők, valamint a globalizáció mindhozzájárulnak az asszimiláció és anyelvvesztés gyorsuló trendjéhez,amelyet meg kell állítani.A Minority SafePack jogalkotási javaslatai

    • Az Európai Tanács fogalmazzonmeg ajánlatot az unió nyelvi és kul-turális sokszínűségének megőrzéseés népszerűsítése érdekében. A tagál-lamokban élő kisebbségek számárahatározzon meg oktatásügyi, kulturá-lis és nyelvhasználati közpolitikákat.

    • A tervezet intézkedéseket ír előaz anyanyelvi oktatás terén is, mindaz intézményrendszert, mind pediga speciális tankönyveket és tanter-veket illetően.

    • Pénzügyi támogatást kér a ki-sebbségi médiának, és garanciát akisebbségi kultúrához való hozzáfé-rés biztosítására.

    • Anyanyelvhasználat a közigaz-gatásban: a jogszabályjavaslat,amennyiben elfogadásra kerül, eu-

    rópai szintű garanciát jelentene azanyanyelvhasználatra a közigazga-tásban is, előírja például a hivatalosokiratok anyanyelven történő köz-lését, de az igazságszolgáltatásra, aközszolgáltatások rendszerére és afogyasztóvédelemre is kiterjed.

    • Ellenőrző mechanizmust ve-zetne be, amely arra kötelezné atagállamokat, hogy tartsák be a ki-sebbségvédelem terén elfogadottjogszabályokat.

    • EU-s alapokat különítene el azanyanyelvhasználat elősegítésére azEU kohéziós alapjának kiterjesztéseáltal. A tervezet ugyanakkor a struk-turális és a befektetési alap előírása-inak módosítását is kéri. A módosításeredményeként a kisebbségi régi-ókra külön figyelmet fordítanának azEU-s finanszírozás odaítélésekor. Azösszegeket innovációra, integrációra,gazdasági fellendítésre, a többnyel-vűség népszerűsítésére és területfej-lesztésre lehetne fordítani.

    • A javaslat értelmében ugyanak-kor létrehoznák a Nyelvi Sokszínű-ség Európai Központját. Azújonnan létrejövő központ szak-tanácsadást és háttéranyagot szol-gáltatna az Európai Unió intézmé-nyeinek és tagállamainak a nyelvisokszínűség népszerűsítése és vé-delme érdekében.

    • Egy uniós szintű kutatást kez-deményez a tervezet, aminek céljafelmérni az őshonos nemzeti ésnyelvi kisebbségek társadalmi ésgazdasági hozzájárulását.

    • A jogszabályjavaslat az állam-polgársággal nem rendelkező ősho-nos kisebbségek számára isjogegyenlőséget kér.

    • Nem utolsósorban szabad hoz-záférést biztosítana az anyanyelviaudiovizuális médiatartalmakhoz,határok nélkül.

    A liberálisok előre hozott választásokat, a szociál-

    demokraták független kormányfőt javasolnak

    Az eddig kormányzó jobbkö-zép Nemzeti Liberális Párt(PNL) az év végén esedékesparlamenti választások előrehozását, a legnagyobb parla-menti frakcióval rendelkezőSzociáldemokrata Párt vi-szont egy független minisz-terelnök megválasztásátjavasolta csütörtökön az el-nöki hivatalban folytatottkormányalakítási tárgyaláso-kon.

    A Ludovic Orban vezette PNL-kormányt szerdán megbuktatóPSD és a szintén baloldali Pro Ro-mania párt azt állítja: rendelkez-nek a jelenleg független RemusPricopie volt oktatási miniszteráltal alakítandó kormány beiktatá-sához szükséges parlamenti több-séggel.

    Szerdán 261 képviselő és szená-tor szavazta meg, hogy a parlamentvonja meg a bizalmat LudovicOrban kormányától. Köztük – a kétbaloldali párton kívül – az RMDSZ30 törvényhozója is a kormány bu-kására voksolt, mert csak így lehe-tett megakadályozni a magyarságszámára előnytelen kétfordulóspolgármester-választás bevezeté-sét. Az RMDSZ azonban többízben jelezte: nem támogatja aPSD visszatérését a hatalomba.Egy kormány beiktatásához vagyleváltásához a törvényhozók több-

    ségének – legalább 233 képviselő-nek és szenátornak – a támogatá-sára van szükség.

    A PNL – Klaus Iohannis állam-főhöz hasonlóan – előre hozott vá-lasztásokat akar, és azt javasolta,hogy az elnök a frissen leváltottOrbant bízza meg ismét kormány-alakítással.

    Az immár korlátozott hatáskörűügyvivői kormányt vezető pártel-nök az elnöki hivatalban akkredi-tált újságíróknak elmondta: hamegkapja a kormányalakítási fel-kérést, akkor a PNL össze fog állí-tani egy kormánynévsort, nemkizárt, hogy ugyanazokkal a mi-niszterekkel, akiket éppen leváltotta parlament, de nem fogja megsza-vazni saját kormánya beiktatását.Ezzel a parlament feloszlatása al-kotmányos feltételeinek teljesülé-sét próbálják elősegíteni. A PNLmásfelől arra az esetre akarja ígybebiztosítani magát, ha a baloldaliparlamenti többség nem lesz haj-landó saját mandátuma lerövidíté-sére voksolni, és inkább bizalmatszavaz a jobboldali elnök minisz-terelnök jelöltjének.

    A parlamentet feloszlatni éselőre hozott választásokat kiírniakkor lehet, ha a kormány bukásátkövetően a törvényhozás két egy-mást követő alkalommal lesza-vazza az államfő miniszterelnök-jelöltjét. (MTI)

    Fotó: vinczelorant.eu

    4 NÉPÚJSÁG _____________________________________________________ AKTUÁLIS _______________________________________________ 2020. február 7., péntek

    MSPI kezdeményező bizottság – EB-találkozóBemutatták a Minority SafePack

    jogalkotási javaslatait

    Apokaliptikus helyzet a hegyekben

    Mózes Edith

    Annak ellenére, hogy az egész megyében nem voltérezhető az a viharos erejű szél, amely az ország többirészén tombolt február 5–6-án, néhány kellemetlenesetről tudomást szereztünk. Szerdán 20.22 órakor Dé-dabisztra és Ratosnya között vasúti vágányra zuhant faeltávolítása miatt riasztották a vasúti igazgatóság hiba-elhárító csapatát. A Budapest–Brassó között közlekedőnemzetközi járaton 120 utas várakozott, a ratosnyai ál-lomáson a Bukarest–Marosvásárhely szakaszon közle-kedő másik vonaton pedig harminc utas várta, hogy anagyfeszültségű vezetékek alatti vágányokról elhárít-sák az akadályt, és továbbhaladhassanak. A beavatko-zás 21.15 órakor különösebb gond nélkül ért véget, ésa vonatok folytathatták útjukat. Ugyancsak Maros me-gyében, Göcs és Balavásár között 20.23 órakor az út-testre dőlt fa akadályozta egyik forgalmi sávon aközlekedést, a fát az ákosfalvi önkéntes tűzoltócsapat-nak sikerült eltávolítani.

    Helyenként talajcsuszamlások miatt egy erdősávnyifa fordult ki gyökerestől a talajból, így azokon a sza-kaszokon lezárták a forgalmat.

    Csütörtökön, február 6-án délelőtt még intenzívendolgoztak Hargita megyében a DN21C úton, a Gyil-kos-tó környékén, ahol rémisztő látvány volt az úttestreomlott nagy famennyiség. Szerdán 17 órakor lezártáka forgalom elől a Hargita és Neamţ megye közötti sza-kaszt az 5–32 km között, és csupán csütörtökön 11.30órakor sikerült feloldani a forgalomkorlátozást.

    Horia Stancu vezérigazgató a viharkárok elhárításaérdekében a helyszínre vezényelte a brassói regionáliskirendeltség egységeit, amelyeket a Hargita megyei ka-tasztrófavédők és az erdészeti igazgatóság munkatársaiis segítettek. A DN13B országút Parajd–Borzont kö-zötti szakaszát szerdán 18.30 órakor kellett lezárják azegymás után kiforduló fák miatt. Az a szakasz is le voltzárva még csütörtökön, a délelőtti órákban, mivel nagyerőkkel zajlott az úttestre fordult fenyők eltakarítása,déli 12 órakor oldották fel a korlátozást – tájékoztatottés frissítette folyamatosan az információkat a regioná-lis útügyi igazgatóság sajtószóvivője, Elekes Róbert.

    Az érintett országutak közül többek között Hargitamegyében, a Maroshévíz és Borszék közötti DN15-ösúton, Tusnádon, Gyergyóalfalu és Parajd között, de aCsíkszentdomokosról Balánbányára vezető megyeiúton is voltak fennakadások, Homoródfürdőn és Ko-vászna megyében a DN11 úton. A Brassó és Prahovamegye közötti DN1A országutat szerdán este 9 órátólzárták le az úttestre zuhant fák miatt, ott is talajcsu-szamlás okozhatta a sok fa leterítését, az első becslésekszerint a Prahova megyei Cheia övezetében több mintszáz fa landolt gyökerestől, földestől az úttesten. De azország déli részén és Moldvában, Neamţ – Roman kö-

    zött is forgalomkorlátozás volt, Brăila megyében szer-dán 22 órától zárták le a megyei és országutakon a for-galmat, többek között Bran – Cămpulung Muscelközött, valamint több Argeş megyei úton.

    A sárga színű viharjelzést a meteorológiai előrejel-zések szerint csütörtök délutánig meghosszabbították,az erős szél miatt azonban péntek estig marad érvény-ben a figyelmeztetés. A közutakon közlekedő jármű-vezetőket óvatosságra intik: a sárga vagy vörösvészjelzéssel jelölt övezetekbe csak abban az esetbeninduljanak el, ha nem tudják elhalasztani útjukat, a téliidőjárásnak megfelelő felszereltség nélkül azonbansemmiképp se keljenek útnak, az időjáráshoz igazítottsebességgel közlekedjenek, elindulás előtt pedig tá-jékozódjanak az adott útszakasz közlekedési viszo-nyairól.

    Az országutak állapotáról bővebb felvilágosítást aKözúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság disz-pécserszolgálatától lehet kérni a 021-264-33-33; 021-9360, 0800-800-301-es telefonszámokon, tájékozódnia www.cnadnr.ro honlapon is lehet, a Dispecerat me-nüpontból elérhető a helyzetjelentés/Situatia Drumuri-lor Naţionale/, valamint a Facebook közösségi oldalona https://www.facebook.com/cnadnr/ profilon.

    (Folytatás az 1. oldalról)

    Fotó: CNAIR

  • (Folytatás múlt heti lapszámunkból)A két ifjú jurátus nem ritkán betért az

    Aranykereszt vendégfogadóba, ahol esténkéntmulatoztak, női személyek társaságát keresve.Sándor aszkétaéletének legvidámabb idősza-kát töltötte Marosvásárhelyen. A tavasz bekö-szönte után hosszú sétákat tettek aSomostetőre vagy az akkor kialakított Erzsé-bet-ligetben az Elba szigetén, ahol alkalmukvolt megcsodálni Bolyai Farkas professzorcsodajárgányát, a „magától járó szekeret”.

    A várba akkor bemenni nem lehetett, mertaz osztrák helyőrség, katonaság tartotta meg-szállás alatt, „Mária Terézia-laktanya” volt.Így csak kívülről vehették szemügyre.

    A piactéren sorjázó barokk paloták közülmár egynéhányat megcsodálhattak, bár a malétező palotáknak még a fele sem ékesítetteakkor még városunk főterét. A Teleki Sámueláltal építtetett Apolló palota már elkészült,hogy annak bevételéből a téka kiadásaihozhozzájáruljon. Mivel a kolozsvári kancellistáktéli időszakban, farsang idején (a bálok ideje)tartózkodtak városunkban, feltételezhetjük,hogy igen elcsodálkoztak a „vásárhelyi gya-loghintó” láttán. Ez egy nagy cseber volt,amelyben két markos legény (szolga) a topán-kája tisztaságáért aggódó, bálozó kisasszonytcipelték az Apolló szálába. Az Apolló kapujángyakran díszelgett a falragasz: BÁL LÉSZEN, HA SÁR NEM LÉSZEN.

    A két barátot leginkább az foglalkoztatta,unitárius vallásukból adódóan, hogy Maros-vásárhelyen, ahol sokféle vallást gyakorolnak,az unitárius hittestvéreik száma oly kevés.Mindössze 70 körüli. Iskolájuk nincsen, semtemplomuk a városban, csak a közeli Szent-királyon, ahol még egy kéttornyú harangláb isszolgálta az unitárius vallás gyakorlását.(Csak 1869-ben emeltek egy neogótikus ima-házat a jelenlegi unitárius templom – 1929–30 – melletti telken.) Méltatlankodvaállapították meg, hogy e városban három ka-tolikus templom (Keresztelő Szt. János-plébá-nia, a piactéri Szt. Imre ferences templom éskolostor, valamint a minorita rend kolostora ésa hozzá tartozó Páduai Szt. Antal-templom) álla hívők rendelkezésére, bár a lakosság alig30%-a római katolikus. A református hitenlevők számaránya közel 65%, ezért éppenabban az időszakban, 1815–27 között épült aKálvin-tanokat követőknek, a várbeli reformá-tus templom után, a második templom a Kis-templom téren.

    Marosvásárhely szellemi életének vezére,Aranka György – akit az utókor „Erdély Ka-zinczyjának” nevezett – 1817. március 11-énörökre elköltözött az elíziumi mezőkre. Fel-tehetőleg mind három kolozsvári joggyakor-nok elkísérte utolsó útjára a reformátustemetőbe.

    A három kolozsvári kancellista 6 hónaposgyakorlata 1817. április idusán véget ért. Mi-után letették az esküt, visszatértek Kolozsvárra.

    Itt jegyeznénk meg, hogy élete két utolsóévében – tizenegy marosvásárhelyi céh felké-résére – Farkas Sándor kapcsolatai felújultakMarosvásárhely városával. Ugyanis 11 céhpert indított a városi tanács ellen és őt kértékfel a sérelem kivizsgálására. A per több hóna-pig tartott, ez idő alatt többször fordult megvárosunkban. Végül 1841 januárjában zárultle a per. A felpereseknek, azaz a céheknekmegítélték a kártérítést, amit a városi tanács-nak kellett kifizetnie. A súlyos beteg FarkasSándor elégedett volt.

    1817 áprilisában, visszatérve Kolozsvárra,Sándort nagy öröm érte: az erdélyi királyi gu-

    berniumnál (főkormányszék) napidíjas jegy-zői állást kapott. Megélhetése, végre, biztosí-tott volt, de lelkiismereti vádak gyötörték,amiért munkájával az osztrák államapparátustszolgálja.

    Az 1818-as esztendő csak fokozta borúlátóéletszemléletét: mecénása és jó barátja, Döb-rentei Gábor 1818 nyarán örökre távozik Ko-lozsvárról, megválván az Erdélyi Múzeum(1814–18) főszerkesztői teendőitől. Ez volt azelső erdélyi magyar folyóirat, mely céljáultűzte ki a nemzeti nyelv művelését, az okta-tásügy előmozdítását, a nemzeti múlt nagyalakjainak példaképül állítását, az olvasásnépszerűsítését és az irodalmi ízlés fejleszté-sét. Ebben boldogan közölte írásait Sándor is.Megtiszteltetésnek tekintette. Megszűnésévela köréje felzárkózó irodalmi köri tagok isszétszéledtek.

    Jancsó Elemér erről így ír: „Az ErdélyiMúzeum megszűnése után sokáig B. F. S. íróiés közéleti munkássága, lázas és önzetlen fel-adatvállalása az egyetlen hagyományokatfenntartó és jövőbe utat mutató írói szándék.”(uo. 395. old.)

    Ekkor írta Naplójába: „Itt csak ideákkalelektrizáltam magam, s ezekbe ábrándoztam.”Betegsége (tüdőbaj) gyógyítására nem fordítgondot, de nemes jelleme és tenni akarásamunkára sarkallja: 1817-ben átülteti magyarnyelvre Fr. Schiller Don Carlosát, 1818-banelsőként fordítja magyarra Goethe Az ifjúWerther gyötrelmei című regényét. 1821-benfranciából fordított Victor Hugótól. Barátai,olvasva munkáit, elragadtatással köszöntik ki-tűnő fordításaiért, de sem pártfogót, sem kia-dót nem talált, így a fordítások kéziratbanmaradtak.

    Álmodozó, útkereső fiatal lelke nemhagyja nyugodni. Vágyai magasba repül-nek… Az év nyarán Pesten jogi vizsgát tesz,hogy Bécsben lehessen joggyakornok, és azerdélyi Báróczi Sándor és Bessenyei Györgypéldáját követve be szeretne jutni a magyartestőrgárda soraiba, de nem jár sikerrel. Terveikudarcba fulladtak. Ekkor jegyzi Naplójába:„A tudás és tehetség nem érvényesül, csak azérvényesül, akit születése vagy összekötteté-sei visznek előre”.

    Visszatérve Kolozsvárra, a kancelláriánötödosztályú írnokként alkalmazzák.A közjót szolgálva próbál erőt gyűjteni a jelen elviseléséhez

    1822 novemberében a csalódott, remény-vesztett Farkas Sándor ezt írja egyik barátjá-nak, Gyulai Lajos grófnak: „Mostmeglehetősen vagyok… s talán mindenüttmegelégedve lehet az ember, mikor nincssemmi ambíciója, sem vágyása egyébre, csakhogy a mindennapi kenyere meglegyen”.Mennyi fájdalom, mennyi lemondás e sorok-ban!

    Életevesztett illúzióinak ellensúlyozására aközügyek és a közjóért való cselekvéssel, anemzeti felemelkedésben bízva, kitartóanmunkálkodik. Küldetésének érezte a közjó ér-dekében való állandó munkálkodást. 1825-ben megalapítja a Gondoskodó Társaság nevűönsegélyző egyletet, magyar földön az elsőhitelszövetkezetet, mely a szerényebb jöve-delmű polgárok segítésére szolgált, és 1945-ig működött Kolozsvárott. Bár népszerűségeegyre nő, hivatali előléptetésének – csak ötöd-osztályú írnok, azaz másoló – megakadályo-zásáról ezt írja Gyulai Lajosnak: „Erősenérzem, Barátom, hogy a szegénység mily ter-hes… legtöbb jussom nekem volt praeten-dálni (igényelni) előmenetelem, de én mégislemaradtam, mert vallásom akadályoz, és sze-gény vagyok”. Hiába lázadozik az igazságta-

    lanság ellen, a puszta lét és megélhetési gond-jai mindig megalkuvásra kényszerítik. Csak1838-ban, 21 év munka után, nevezték ki fo-galmazónak, amihez közismertsége és hírneveis hozzájárult.

    Az 1829-es év rendkívüli jelentőségű szá-mára: az év elején Erdély történetének meg-írásába kezd, de nem fejezi be. Ez év nyaránjavaslatot tesz Erdély kancellárjának – gr.Lázár Lászlónak – egy erdélyi múzeumtársu-lat létrehozására, elkészítve a részletes tervetis, azonban pártfogók nélkül az elgondolásanem valósult meg.

    Az év utolsó hónapjában megismeri életenagy szerelmét, Polcz Jozefinát, a Bánffy gró-fok kolozsvári származású német nevelőnőjét.A sors biztató ígéretei után a boldog szerelemörömei nem mosolyogtak rá. A lángoló sze-relmes harmóniára, szeretetre vágyó lelkétgyakori viták keserítik meg. (A lány nem ma-radt hűséges hozzá, külföldi utazásai idejénférjhez ment egy Kolozsvárra látogató ameri-kai polgárhoz. Ez a nagy csalódás és egyre sú-lyosbodó betegsége szomorúvá tette életevégéig.)

    Ez idő tájt, ugyanattól a vágytól fűtve, mintKőrösi Csoma Sándor, a távoli őshazát szán-dékozott felkeresni és „fellebbenteni a nem-zetünk eredetét borító sötét fátylat” – írjaJancsó Elemér (Pásztortűz, alapította Remé-nyik Sándor, 1943. 2. szám). Kérését nem en-gedélyezték. Döbrentei e tervéről ígyvélekedett: „Te ne menj zseniddel, használjnemzetednek itthon!” (uo. 82. old.)

    Az 1830-as év hozza el életébe a hőn áhí-tott nagy változást. A guberniumnál előlépte-tik negyedosztályú írnokká, majd útleveletkap, orvosi javallatra, „egészsége helyreállí-tása” céljából, egy hosszabb külföldi utazásra.

    Bölöni örökségét eladva, másfél év szabad-ságot kért a hivataltól. Szabadulni kívánt a hi-vatalnokvilág bürokrata légköréből, ésgyötrelem emésztette idegen hatalmat kiszol-gáló, szolgalelkű státusa miatt. Novemberbenindultak útnak gr. Béldi Ferenccel. Több nyu-gat-európai város megismerése után, 1831. jú-lius 27-én Londonban hajóra szálltak, aColumbia óriásvitorlással (közel 170 útitárs-sal) áthajóztak Észak-Amerikába. 1831. szep-tember 3-án (39 napi utazás után) értek NewYorkba.

    Észak-Amerikában közel 2 hónapot töltöt-tek, meglátogatva New York, Philadelphia,Washington, Quebec, Ontario, Eire, Bostonvárosokat és a Cambridge-hez közeli, 1638-ban alapított Harward „kollégyomot”, vala-mint a Nagy-tavak vidékét a Niagara„zuhataggal”, amelyet felülmúlhatatlanulszép, szemléletes képekben tár az olvasó elé.Amerikában megismerte a fejlett polgári vi-szonyokat, a demokráciát, a demokratikus el-veken alapuló államapparátust, a nemzeti ésnyelvi sokszínűséget, a modern oktatási rend-szert, a sajtó- és vallásszabadságot, a társa-dalmi és gazdasági fejlődés irányvonalait,jelenségeit, bámulatos megvalósításait, vala-mint a függetlenségi eszmék és a szabadsággyakorlatát. De elítélte a rabszolga-kereske-delmet és a „szerecsen” rabszolgákkal, vala-mint az „indiusokkal” szembeni ellenséges ésmegalázó bánásmódot: „…mindig megfogha-tatlan volt számomra a felséges teória s e gya-lázatos praxis közti nagy ellenkezőség” – írta.Továbbá tanulmányozták az amerikai alkot-mányt és a Függetlenségi nyilatkozatot. Szá-mos intézetet meglátogattak, és több jelesszemélyiséggel (magyarral is) találkoztak.

    1832. január 14-én értek partot a franciaor-szági Le Havre kikötőjében. Innen Bécsbementek, majd pár hét múlva érkeztek vissza

    Kolozsvárra. Erre így emlékezett vissza: „Ezvolt életem egyik legszebb időszaka”. Ezutánfogott hozzá, útijegyzetei alapján, megírni azelső magyar nyelvű útleírást Észak-Ameriká-ról, az ott tapasztalt viszonyokról és életfor-máról.

    1833-ban jelent meg főműve, az UtazásÉszak-Amerikában – Méltóságos Béldi Fe-renc úrnak, utazási emlékül tisztelete és barát-sága jeléül ajánlja útitársa Farkas Sándor(fotó). Az útleírás XXIX fejezetből áll. AzElőbeszédben ezt írja: „Az utazás örömei avisszaemlékezetben kedvesebbek, de mégkétszereződnek, ha azokat másokkal is közöl-hetjük. …Az amerikai polgári és társaságiéletben sok oly pontot találtam tökéletre ki-fejtve, és sok oly tudnivalót, mik nálunk is-meretlenek. Ha jegyzeteimmel e boldogország helyzetéről némi felvilágosítást ter-jeszthetek, sokszorozva lesznek utazásaimörömei”. És örömei megsokszorozódhattak,mert műve rendkívüli könyvsiker lett! Az ol-vasók elkapkodták, ezért a következő évbenszükség volt második kiadásra. Az emberekaz amerikai alkotmányt olvasva és az 1776-ban elfogadott Függetlenségi nyilatkozatotmegismerve, az erdélyi és magyarországi fél-feudális viszonyok közt élve, az idegen zsar-nokság járma alatt nyögve új, merészebbvilágszemléletet alakítottak ki. A Független-ségi nyilatkozatot elsőként ő fordította ma-gyarra: „A mostani angol király históriája arajtunk elkövetett méltatlanságok s törvény-telen bitangolásoknak is histórája, minden tet-teivel odacélozván, hogy ezen gyarmatokfelett határtalan tyranizmussal uralkodjék”.Továbbá: „…az Amerikai Egyesült Státu-sok… a britus korona iránti minden köteles-ség s hívségtartás alól fel vannak mentve, sezen státusok és Nagy-Británia között mindenpolitikai egybeköttetés megszűnt és elsza-kadt.” Erdélyországban és Magyarországon,melyek Ausztria „gyarmatai” voltak, mindenitt élő haladó gondolkodású ember a tirannus-tól való elszakadásra és nemzeti szabadságravágyott. A Bölöni által felvetett eszmék beke-rültek a köztudatba. Az osztrák kormány ke-ményen felelősségre vonta az 1833-as kiadáscenzorait, és a bécsi császári államtanács ve-szedelmes írásnak kiáltotta ki, mely lázítAusztria ellen. Az írót zavarkeltéssel és zen-düléssel vádolták, és a könyvet tiltólistára he-lyezték. A gyanakvó hatalom bűnösséggelvádolja a haladó eszmék hangoztatása miatt.Munkáiban felvetett új eszmék ismertetésévelserkenteni akarta hazája előmenetelét. Beke-rülve a köztudatba sok ellenséget (maradigondolkodású aulikus nemesek) szerzett.

    (Folytatjuk)

    Buksa Éva-Mária ny. tanár

    2020. február 7., péntek _____________________________________________SZÍNES VILÁG ___________________________________________________ NÉPÚJSÁG 5

    XVI. évf. 4. (699.) szám, 2020. február 7., péntek

    Bölöni Farkas Sándor (1795. dec. 15. – 1842. febr. 2.)

  • Örültök úgye a kies tavasznak?Maholnap eljő, s annyi élvet ad!A réteken majd méhek táboroznak,Megostromolni a virágokat.

    S amíg elszántan ütközetre mégyenA szűz bimbók mézéhes ellene:Csicserg a szomszéd lombozat hüsébenMadárajakról lelkes harczene. –

    – Tél végén, 1844 februárjában Debrecen-ben írta e sorokat Petőfi Sándor –

    Elzárkoztában a kihalt kebelnekEngem virág, dal, méh nem érdekel...Ohajtásim mégis mivégre kelnek?Hogy menjen a tél, menjen gyorsan el.

    Én a tavaszt csak annyiból kivánom,Mert melegebbek lesznek a napok,S mint mostan, akkor hűlt rideg tanyámonKopott ruhámban fázni nem fogok.

    Szeszélyes februárban indulok heti baran-golásomra, szeszélyes az én utam is e hét ter-mészettudomány-történeti tájain. Ha idődengedi, tarts velem, kedves Olvasóm!

    E héten két marosvásárhelyi apa-fiú törté-nettel kopogtatok be hozzád. Az első két or-vosról, a második két matematikusról szól.

    1893. február 7-én született Marosvásárhe-lyen ifj. Farkaslaki Hints Elek orvos, orvos-történész. Miután szülővárosábanérettségizett, a kolozsvári egyetem orvostu-dományi karán, később Bázelben tanult. Afelmenő ági rokonsága több világhírességetadott, közülük kiemelkedik a két Bolyai.Édesapja, id. Hints Elek, szintén orvos:1902-től haláláig a marosvásárhelyi kórházsebész és szemész főorvosa, 1913-tól igazga-tója volt. A fiú 1914 és 1918 között harctéri

    szolgálatot teljesített. Az orosz fronton grá-nátsebet szerzett, Budapesten épült fel. Ígymaradt aztán a csonka országban, és vált a kétvilágháború közötti korszak nagyhírű szü-lész-nőgyógyászává. Szakirodalmi tevékeny-sége a szülészetre és az orvostörténetreterjedt ki. A Bolyaiak betegségeit és a közép-kor orvosi ismereteit kutatta.

    1775. február 9-én született Bólyán BolyaiFarkas. 1795-ben Kemény Simonnal kül-földi tanulmányútra indult. Bécs és Jéna utánGöttingen volt a végállomás. Az itt töltötthárom év tette matematikussá, s itt kötött ba-rátságot Gauss-szal is. Bár főműve a Tenta-men, mégis talán legjelentősebbmatematikusi tevékenysége János fiának cél-tudatos, gondos, tehetségét korán felismerőnevelése. Az apját az Appendixszel felülmúlófiú, János és Nyikolaj Ivanovics Loba-csevszkij orosz matematikus egy időben – deegymástól függetlenül – teremtették meg anemeuklideszi geometriát.

    Folytassuk tovább egy másik orosz tudósemlékének felelevenítésével. 1960. február 7-én halt meg Igor Vasziljevics Kurcsatovatomfizikus. A leningrádi Műszaki Fizikai In-tézetben kezdett a mesterséges radioaktivitás-sal és az uránhasadással behatóbbanfoglalkozni. 1940 elején már közleményei je-lentek meg a nyugati szaklapokban az urán-hasadásról. 1946. december 24-én gyújtottabe az első szovjet atomreaktort. Nevét a 104-es rendszámú transzurán elem őrzi, a kurcsa-tovium.

    1893. február 9-én született NagyszalontánBittera Gyula, az illóolajgyártás és gyógy-növénytermesztés külföldön is elismert szak-embere. Egyetemi éveiben az OrnitológiaiKözpontban Herman Ottó irányítása alatttöbb szakcikket is írt madártani és barlangá-szati szakfolyóiratokba. Mégis nevéhez első-sorban a híres tihanyi levendulás létesítésefűződik. Már az 1930-as évek elején felis-merte a paprikamalmokban keletkező, addig

    értéktelennek tartott őrlési hulladékok gyógy-szerészeti jelentőségét. Paprikakivonata ke-resett cikk volt, és még ma is eredményesenhasználják reumás bántalmak enyhítésére.

    1764. február 11-én született ErfurtbanHaberle Károly Konstantin Keresztély bo-tanikus, a magyar növénytan rendszerének újalapokra helyezője. A napóleoni háborúk elől1812-ben Brünnbe, 1813-ban Bécsbe, majdBudára menekült. 1817-ben a pesti egyete-men a növénytan tanára lett, s Kitaibel Pálhalála után átvette az Egyetemi Füvészkertirányítását. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatai,külföldi tanulmány- és gyűjtőútjai eredmé-nyeként rövid idő alatt európai hírűvé fejlesz-tette a közel tízezer fajt bemutató kertet.Szakított Linné Károly mesterséges rendsze-rével, helyette már De Candolle természetesrendszerét tanította. Munkássága kiterjedt ás-ványtani, földrajzi, csillagászati, meteoroló-giai megfigyelésekre és a magyar növénytantörténetének kutatására is.

    Az első világégés előtt, 1914. február 12-én született Fogarason Egyed László geofi-zikus, a magyar űrkutatási és földmág-nesességi vizsgálatok kezdeményezője és irá-nyítója. Tanulmányaiban 1953-tól elsősorbana Föld tágulására vonatkozó elméletét ismer-tette. Korszerű szeizmológiai obszervatóriu-mok hálózatát hozta létre, és megindította amagyar paleomágneses kutatásokat, továbbáa gravitációs állandó újabb meghatározásárairányuló vizsgálatokat. A Nemzetközi Űrku-tatási Bizottság (COSPAR) elnökségi tagjaés a Magyar Geofizikusok Egyesületénekegyik alapítója és társelnöke volt.

    220 éve, 1800. február 13-án született To-rockón az utolsó erdélyi polihisztor, BrassaiSámuel. Unitárius lelkész apja felügyeleté-vel, az önképzés módszerével tanult gyer-mekkorában; csak 13 éves korában kerültnyilvános iskolába. 1837-ben a kolozsváriunitárius kollégium filozófiatanára lett. Az1848–49-es forradalom leverése után egyideig bujdosnia kellett – juhásznak állt. 1860-ban az Erdélyi Múzeum Egylet igazgatója,1872-ben az akkor alapított kolozsvári tudo-

    mányegyetem elemi mathesis tanszékénekvezető tanára lett. Művelte a botanikát, amennyiségtant, a nyelvtudományt – mégszanszkrit nyelvet is tanított –, logikát, köz-gazdaságtant és pedagógiát.

    1890. február 12-én látta meg a napvilágotminden idők legnagyobb biológusa, CharlesRobert Darwin.

    1842. február 13-án született PozsonybanPonori Thewrewk Aurél orvos, antropoló-gus. 1869-től a kolozsvári orvossebészetiakadémián az elméleti orvostan tanára, majdannak egyetemmé alakulása után, ugyanott1872–81 között az élettan egyetemi tanáravolt. Ő alapította a budapesti Embertani In-tézet és Múzeumot. A darwinizmus korai hívevolt. Az általa szerkesztett koponyamérő(craniometer) tette világhírűvé. Embertaniméréseket végzett tudományos működésénekidőszakában kihantolt magyar történelmi sze-mélyek (II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre,III. Béla) csontvázán, s a honfoglaló magyar-ság első antropometriai kutatója is ő volt.

    126 éve, 1894. február 13-án szabadal-maztatta Auguste és Louis a kinemato-gráfot. A készülék (a görög kinéma = mozgásés grafein = írni szavak összevonásával alko-tott kifejezés) először és utoljára háromféleművelet elvégzésére is képes volt: mozgófényképfelvételeket készíteni, azokat kivetí-teni, a negatívról pozitívot másolni.

    Erdélyiek, magyarok, más nációbéliek –tudósok, kutatók. Akik egy-egy szalmaszálat,avagy gerendát tettek hozzá a természettudo-mányok építményéhez. Békés kutatók.

    Azt mondja a fáma Brassai pontosságsze-retetéről, hogy az ő zsebórája mindig a helyiidőt mutatta. Ehhez szükségszerűen az kel-lett, hogy a Nap állása szerint igazítsa óráját.Mikor csak tehette, ezt a műveletet Kolozsvárfőterén ejtette meg.

    Bájos történet. Bárha ma is figyelnének azemberek a tudomány méltóságát magukon vi-selőkre.

    Maradok kiváló tisztelettel.Kelt 2020-ban, böjtelő havának hetedik

    napján

    Február eleji mandulafasóhaj – Én a tavaszt csak annyiból kivánom,/ Mert melegebbek lesznek a napok

    Februári hajnal – a kies tavasz maholnap eljő

    6 NÉPÚJSÁG ___________________________________________________________ SZÍNES VILÁG _____________________________________ 2020. február 7., péntek

    Kiss Székely Zoltán

    A természet kalendáriuma (CCCXCVI.)

  • (Folytatás múlt heti lapszámunkból)

    A parton először a madarakat lát-tuk meg, kormoránok különbözőfajtáját, cséreket, sirályokat, peliká-nokat és még egypár, számunkra is-meretlen madárfajtát. Birtokukbavették az egész szigetet, százávalvannak, az egész szikla fehér azürüléküktől. S mi több, a guanónemcsak fehér, hanem megfelelőszaga is van. A kormoránok halatesznek, a perui kormorán kimon-dottan csak a szardellát szereti. Ké-sőbb megjelennek a fókák is, nincsolyan sok belőlük, mint a madarak-ból, de így is elegen vannak, s egy-egy horkantással tudatják is ittlétük.Állítólag nagyon békés lények, scsak halat esznek. Láttunkra azon-ban az egyik fóka egy kormoránt ra-gadott nyakon, és addig verte asziklához míg az kimúlt. Valószínű-leg a kormorán is meg volt lepve, éshagyta magát megfogni, mert hát afókák nem a legfürgébb teremtmé-nyek, s egy kormorán gyorsabbanfel tud szállni. Mikor megkérdeztükútikalauzunkat, hogy mi is történttulajdonképpen, azt mondta, hogyegy fiatal hím fóka erőbemutatóttartott a nősténynek arról, hogy őmilyen ügyes, erős.

    Ha nem is voltunk a Galapagos-szigeteken, azért érdemes volt idejönni. A dolgok pozitív oldalátnézve, tulajdonképpen e védett te-rület megteremtésével legalább kétdolgot értek el: egy jelentős jöve-delmi forrást teremtettek egy siva-tag közepén, és ugyanakkor otthonthoztak létre egy jelentős madár-, il-leve állatkolóniának.

    A Pitcairn-szigetekA fő sziget vulkanikus eredetű, a

    Baktérítőtől pár kilométerrel délre,mintegy félúton a Panama-csatornaés Ausztrália között található. Két-napi hajókázás a Húsvét-szigettől ésegy jó hét hajóút Peru partjától. Mé-retei: 1,6x3,2 km, legmagasabbpontja pedig 347 m. A hozzá tartozóhárom sziget lakatlan korallzátony.Hivatalos neve: Pitcairn, Hender-son, Ducie és Oeno szigetek, ez avilág legkisebb népességű, önállóközigazgatással rendelkező területe.Fővárosa Adamstown, a világ leg-kisebb fővárosa, mintegy 40-60 la-kossal. Jelenleg az EgyesültKirályság utolsó csendes-óceánitartománya. Minden lakott terület-től távol van, és meglepő, hogyantud annyi műanyag hulladék össze-gyűlni Henderson szigetén, mintamit a távolban láttunk. Semmiesetre sem a helybeliektől ered.

    A közhiedelemmel ellentétben, asziget első telepesei nem a HMASBounty 1789-ben fellázadt matrózaivoltak, hanem polinéz telepesek.Hogy ezek hova tűntek a szigetről,nem tudni. A Bounty 1787. decem-ber 23-án indult Angliából, hogyaztán kenyérfaültetvényeket vigyena nyugat-indiai rabszolgáknak Ta-hiti szigetéről. A hajó kapitánya,William Bligh tízhavi nehéz hajó-zás után megérkezett Tahitibe, ahol

    öt hónapot töltött, hogy begyűjtsönmintegy 1.000 kenyérfát. Ez az 5hónap végzetes lett a hajó legény-ségének egy részére, mivel a 10 hó-napos kemény utazás után úgyérezték, megérkeztek a paradi-csomba. Meleg éghajlat, bőségeseledel és főleg a nők teljesen máserkölcse, viszonya a szexuális kap-csolatokhoz, mint Föld többi ré-szén. Egypár nap után, miutánTahitiból útra keltek, FletcherChristian vezetésével a legénységegy része fellázadt, és Bligh kapi-tányt hűséges embereivel, minimá-

    lis élelemmel és vízzel egy nyitottcsónakban útra tették. Szinte semmiesélyük nem volt, hogy partot érje-nek, de a sors, vagy inkább Blighkapitány tudása csodát tett, 6.500km hajózás után földet értek.

    Ismervén az akkori törvényeket,Fletcher Christian és követői csele-kedetéhez hatalmas bátorság, vagyinkább egy jó adag felelőtlenségkellett, s ezt valószínűleg ők is tud-ták. Mint ahogy azt is, hogy nem te-lepedhetnek le Tahiti szigetén, mertott az angolok megtalálják őket, éstettükért kötél jár. Tehát visszafor-dultak Tahitire készletekért (többekközött édeskrumplit, csirkét, disz-nót), 6 polinéz férfit, 12 polinéz nőts egy gyermeket vettek fel a hajóra.Ők, a lázadók 9-en voltak, s a Bo-unty a fedélzetén 28 személlyel el-indultak Tahitiből egy olyan helyetkeresni, ahol nem találják meg őket.Mintegy 4 hónapig nyugatra utaz-tak a Cook-, Tonga-, illetve a Fidzsi-szigetek felé. Utána vissza-fordultak, lévén hogy a Pitcairn-szi-

    get megfelelt elképzeléseiknek, denem ott volt, ahol a térkép mutatta.Egy kis kitartással és szerencsévelvégül 1790. január 15-én megpil-lantották. Lakatlan volt, helyzete atérképen helytelenül volt feltün-tetve, megfelelt elvárásaiknak. Le-telepedtek. És hogy ne fedezzék felőket, a hajót, amivel jöttek, eléget-ték. Az élet azonban nem volt köny-nyű. A földet elosztották a matrózokközött, a tahitiak nem kaptak sem-mit, s az asszonyoknak is hasonlósors jutott. A lázadó matrózok kap-tak egy-egy feleséget, a polinézek

    pedig közösen használ-ták azt, ami megmaradt.Kezdetben a nézetelté-rés, veszekedés napi-renden volt, de aztánahogy telt az idő, éskezdtek születni a gye-rekek, az érzelmek le-csillapodtak. 1808.február 6-ig a sziget is-meretlen maradt. Ekkoregy amerikai bálnava-dász hajó véletlenül fel-fedezte, de ez feledésbemerült. Végül 1814.szeptember 14-én ismétrájuk bukkantak, és a 25évi elszigeteltség végetért. Ekkor az eredeti lá-zadók közül már csakJohn Adams élt, a többivagy meghalt, vagymegölték a bennszülöt-tekkel való összetűzé-sekben. A lakosság

    száma 1937-ben 233-ra nőtt, s ezvolt a sziget legnépesebb éve. Nagyrészük a lázadók, illetve a polinéztársaik utódai voltak, idegen na-gyon kevés volt.

    A sziget kicsi lett ennyi lakónak,és a lakosság lassan fogyni kezdett.Azonban látszólagos nyugalom volta szigeten 1999-ig, mikor egy rend-őri ellenőrzés alkalmából egy 15éves leány szexuális visszaélésrőlpanaszkodott az angol hatóságok-nak. Hosszas kivizsgálás után meg-állapították, hogy egy íratlan helyitörvény szerint a 10-12 éves

    leányok már alkalmasak voltak sze-xuális életre, lévén ez polinéz szo-kás, és ők is részben polinézek. Akivizsgálás során a sziget férfilakó-inak 1/3-a bűnösnek találtatott kis-korúak szexuális molesztálása,illetve erőszak miatt. Az ellentmon-dásos tárgyalásnak nagy vissz-hangja volt, de az elítéltekminimális büntetést kaptak. Kétévvel az ítélethirdetés után egy el-ítélt sem volt már börtönben. Perszea pernek nem volt semmi jó hatásaa sziget jó hírére, erkölcsére.

    A Panama-csatorna megnyitásaután a Pitcairn-sziget sokat vesztettelszigeltségéből. Az erre járó hajókmegálltak felfrissíteni tartalékaikat,s kereskedtek az itteni lakókkal.

    Nem látogattuk meg a szigetet,mert valószínűleg egyszerűbb volta bennszülöttek küldöttségét, kb. tízembert felhozni a hajónkra. Egypárórát tartózkodtak fenn, és persze

    árut is hoztak. Volt ott képeslap, bé-lyeg, fafaragás, primitív ékszerekno meg az elmaradhatatlan pólók.Nem tudom, hogy csak a pólókatgyártották-e Guatemalában, vagy aPitcairn-szigeti felírás is ott készült-e. Annak ellenére, hogy drága volt,a keletje talán annak volt a legna-gyobb. No meg a helyi méznek, amiállítólag a legtisztább a világon. Haez így van, ez érthető, hiszen semmiszennyeződés nincs a szigeten.Igaz, Új-Zélandon se láttam semmi-lyen szennyeződést, ahol a manuka-méz készül, és azt is a legtisztább

    mézként árusítják. De hát mindenkidicséri a maga portékáját. Ez leg-alább olcsóbb volt, mint a manuka.

    Mint érdekesség, egy könyvecs-két is árultak a sziget történetéről,de abban egy szóval sem említettéka kiskorúak, illetve nők kihaszná-lása körül felkavart vitát. Hát igen,nem keltette volna jó hírét sem aszigetnek, sem az angol birodalom-nak, melynek része.

    Az Egyesült Királyság célul tűzteki, hogy megnöveli az itt lakók szá-mát 80-ra, de ez eddig nem sikerült,habár adományokat ígérnek azok-nak, akik hajlandók letelepedni. Mamintegy 50 állandó lakója van, deez a szám évenként változik, s ezeknagy része Fletcher Christian le-származottja.

    Nehéz megállapítani, melyik szi-gethez fűződik több legenda, a Hús-vét- vagy Pitcairn-szigetekhez, egyazonban bizonyos: egyik sem szen-ved hiányt azokból. A Pitcairn-szi-get mellett a Húsvét-sziget egyvalóságos megapolisz a mintegy6.000 lakosával, és napi repülőjáratis van a világ különböző részeire. APitcairn-szigetnek nincs röptere, ésháromhavonta jön egy hajó Új-Ze-landról tartalékokkal. Áramszolgál-tatás naponta reggel 8-tól du. 5-igvan. Igaz, minden lakónak van leg-alább két fagyasztója, hogy a hozotttartalék elálljon 3 hónapot. Klímájaennek is szubtrópusi, s az itt lakókmegtermelik a szükséges gyü-mölcs-, illetve zöldségfélék egy ré-szét. Van egy kórháza, s az orvosjelenleg Új-Zélandról van egyéviszerződéssel. Így oldják meg a ta-nító-tanár szükségletet is, habár je-lenleg összesen három tanulója vanaz iskolának.

    (Folytatjuk)

    Szabadságon Polinéziában2020. február 7., péntek _____________________________________________ SZÍNES VILÁG _______________________________________________ NÉPÚJSÁG 15

    Fodor Lajos

    A vérengző fóka

    Fletcher Christian egyik leszármazottja

    Kandeláber

    A Pitcairn-sziget a hajónkról

    Kormoránok

    Guanóbegyűjtő központ

  • PÁLYÁZATI REJTVÉNY1 2 3 4 5 6 7 8 Ð

    9 10 10

    11 12 13 14 15 16 17 18

    19 20 21

    22 23 24 25

    26 27 28 29 30

    31 32 33

    34 35 36 37 38

    39 40 41 42

    43 44 45 46 47

    Ê

    A megjelölt sorokban, oszlopokban szereplő helyes megfejtéseket február 20-ig aNépújság címére (Dózsa György u. 9. szám) beküldők – két személy – egy-egykönyvet nyerhetnek. A pályázati szelvényt kérjük kivágni és a borítékra ráragasz-tani. (Egy borítékban csak egy pályázati szelvény szerepelhet.)

    A két rejtvény azonos számú meghatározásait keverve közöljük. A megjelölt négyzetekbe kerülő betűket folyamatosan összeolvasva Márai Sándor egyik ver-sének a címét kapjuk. Könnyítésként egy betűt előre beírtunk.

    VÍZSZINTES: 1. Ceruzarajz, illusztráció – Bőregér. 7. Keservesen sír – Hamis. 8.Olvasztókemence – Számszerű tény. 9. Cikk vége! – Kavarni kezd! 11. Tagadószó – Azalumínium és az oxigén vegyjele. 12. Buli, parti – Hegycsúcs. 14. Rangjelző szó – Zárdabejárata! 15. Szervesipari nyersanyag – Formálódik. 18. Könyörtelen, durva – Ízek, …,szerelmek (Elisabeth Gilbert). 19. Páciens – Előtör, ered. 22. Kutrica – Páratlan relé! 23.Részlet – Adósságot megad. 25. Becézett női név – Babaeledel-márka. 27. Szótoldalék –Fogoly. 28. Serleg – Forma, alakzat. 30. Római negyvenes – Kettőzve vásárhelyi rádióadó.31. Mérgező – Emlékezetkiesés.

    FÜGGŐLEGES: 1. Búzadara – Biliárdütő. 2. A Jupiter egyik holdja – Ázsiai gyalog-hintó. 3. Magas növény – Spanyol és kambodzsai gépkocsijelzés. 4. Regényét Gárdonyiírta meg – Maga után húz. 5. Nincs mit ennie – Jegyellenőr. 6. Balkáni nép – Korallzátony.10. Zsírosparaszt – Szűköl a kutya. 13. Színlel, imitál – Rádiólokátor. 16. Hordókészítőmester – Koncentrációs tábor. 17. „Fekete” kontinens – Kemény gumi. 20. Bolti alkalma-zott – Fényképgyűjtemény. 21. Kötőfék – Ruhaakasztó. 24. Bérkocsi – Húsos ételféleség.26. Magyar popegyüttes volt – A jód, a foszfor és a nitrogén vegyjele. 29. Magunk – Alélegynemű hangzói.

    Koncz Erzsébet

    A JANUÁRI ÉVFORDULóK (2.)című pályázat nyertesei:

    Veress Etelka, Marosvásárhely, December 1. út

    Seres Rózsa, Marosvásárhely, Arany János u.

    A pályázati rejtvény megfejtése:SCHEITZ; HERZEN; ASIMOV; NYULASSY; FELLINI;

    HELLE; APÁTI; PÁLóCZI; BORNKérjük a nyerteseket,

    vegyék fel a kapcsolatot Borbély ernővel a 0742-828-647-es telefonszámon.

    Megfejtések a január 31-i számból:

    Ikrek:A gólyakalifa

    Skandi:Akkora ereje van a becsületes-ségnek, hogy még az ellenség-ben is szeretjük.

    1 2 3 4 5 6

    7 8

    9 10 11

    12 13 14

    15 A 1617 18

    19 20 21

    22 23 24

    25 26 27

    28 29 30

    31

    1 2 3 4 5 6

    7 8

    9 10 11

    12 13 14

    15 16

    17 18

    19 20 21

    22 23 24

    25 26 27

    28 29 30

    31

    É

    Z

    L

    D

    C

    T

    N

    Szerkeszti: Kiss Éva 883.

    PVÍZSZINTES: 1. A válasz. 9. Nemes nedű. 10. Mely okból? 11. A kérdés befejezése.

    16. A rubelt váltja. 18. Szibériai folyam. 19. A nevére jegyző. 20. Evőeszköz. 21. Barát(francia). 22. Juhász Gyula múzsája. 23. Békaparadicsom. 24. Francia arany. 25.Igevégződés. 26. Magyar együttes (röv.) 27. Januárban üdül. 29. Jól tömített. 31. A molib-dén vegyjele. 32. A földkéreg legfelső része. 33. Nyugati gót király volt. 34. Divinális.36. Elhantol. 38. Kipling kígyója. 39. Egyesülés (olasz). 41. Nem látó. 42. Nem zsidó.43. Gépember. 45. One …, társasági tánc. 47. Bulgáriai hegy.

    FÜGGŐLEGES: 1. Kihalt futómadár. 2. Kutya. 3. Ravaszdi. 4. Ül a király. 5. Magasantart. 6. Hogy … vannak! 7. Vég nélküli vég! 8. Hegycsúcs. 11. Nagy kazah tó. 12. Olajbansütött lepényszerű tészta. 13. Ahogy. 14. Az arany … (Sztoev). 15. … Derek, színésznő.17. Kettő. 20. Észak-európai félsziget. 21. Mint. 23. Szaturál. 25. Vizet ad. 27. … Tikaram,rockénekesnő. 28. Hullat. 29. Benedek … (mesés). 30. Tesla személyneve. 31. A kérdéselső része. 32. Férfiénekhang. 33. Brazil szövetségi terület. 35. Fúvós hangszer. 37. Mókus(rég). 40. Kerti szerszám. 42. Szarvasféle. 44. Sóhaj. 46. Párt! 47. A tetejére.

    L.N.J.

    TALÁLóS KÉRDÉSPÁLY

    ÁZAT

    I SZ

    ELVÉ

    NY

    16NÉPÚJSÁG ________________________________________________ SZÍNES VILÁG_____________________________________________ 2020. február 7., péntek

    KOBAK KöNYVESBOLT

    Marosvásárhely,Győzelem tér

    18. szám,

    www.bookyard.ro

    AZ ELSŐBETű

    Ï SZÉKENPIHEN

    SZÉLHÁRFA

    Ï MENNYBOLTKíGYó-HANG

    ÏAGANCS

    qu

    q q Ð

    ÉTELíZESíTŐ

    q

    u

    PACI- CSEMEGESKANDINÁV

    VIHAR ISTENE

    u

    TUSNÁD FOLYóJAKöLTŐISóHAJ

    u q ZSERBó-SZELET!

    SZOLúCIó

    u

    Ê MERRESZERÁJ

    u qSZEM-

    TERMÉSALUMíNIUMVEGYJELE

    ÏALARM

    AMELY HELYEN

    VENDÉG-FOGADó

    u q

    Ê

    q q Ð

    Ê qFIGURA

    AUKTOR

    u

    KIEJTETTBETű u

    MIKöZBEN

    CSALó (BIZ.)

    u q PÁRATLANDUMA!

    KöNYVES-POLC

    u

    SZAKÉRTŐ uq … ET MOI

    (GÉRALDY)E NAP

    uq

    VALAMI(RöV.)

    MAGAS NöVÉNY

    u TOGó FŐVÁROSA

    MAKó KöZEPE!

    u q NEUTRONVALAMINÉL

    LEJJEBB

    u

    Ê NÉMET íRó(KARL)

    ROTTER… (Mű-KORCSOLYA)

    u q KERüLSZESZES

    ITAL

    u q

    BUZGóBEC.

    DOMOKOS

    u q q TöBB PASANEVE

    CSARNOK

    u

    Ê CSOMóZöVESÁLLAT

    u q VESSZŐÁDÁM-

    CSUTKA

    u

    SERCEG uq q AMPER

    PÁROSANCSOROG!

    u

    ILJUSIN GÉPE u

    MűSZAKI AT-MOSZFÉRALITVÁNIA GK-JELE

    uKOMPONENS

    üRES NŐK!

    u q

    ELLENEZ uq GYóGYCU-

    KORKA M.NEwTON

    uq

    Kilyén levente

    Ê

    q

    E

    L N

    1

    KH

    3

    2

    Justh Zsigmond (1863-1894) író, drámaíró

    egyik megállapítása alakul ki a rejtvény

    fősoraiban.

  • Fordulat a koronavírus kezelésében

    Szerda éjfélig egy nap alatt 73 ember veszítette életét az új korona-vírus okozta megbetegedés következtében, miközben három külön-böző készítménnyel értek el reménykeltő eredményeket a vírus elleniküzdelemben.

    A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtökön arról számolt be, hogy aszerdai halálozások közül 70 történt Hupej tartományban, és csupán három a szá-razföldi Kína egyéb részein. A járvány ezzel világszerte mindeddig összesen 565halálos áldozatot követelt, Kína szárazföldi területén kívülről egy esetet Hong-kongból, egyet pedig a Fülöp-szigetekről jelentettek.

    A szárazföldi Kínában ezzel 28 018-ra nőtt az eddig diagnosztizált fertőzöttekszáma, ennek jelenleg több mint 70 százalékát teszik ki a Hupejben kezelt pácien-sek, és több mint egyharmadát a tartomány székhelyén, Vuhanban azonosított be-tegek.

    A bizottság által közölt adatok szerint a fertőzöttek számához viszonyított ha-lálozási arány már második napja mérséklődik a járvány kiindulási pontján: Vu-hanban jelenleg 4,09 százalékon, Hupej egészében pedig 2,79 százalékon áll,miközben Kína szárazföldi részének egészét tekintve alig haladja meg a 2 száza-lékot.

    A jelenleg kezelés alatt álló fertőzöttek állapotát tekintve is eltérést mutatnakaz adatok: míg Hupejben a páciensek 16,68 százalékának állapota súlyos, Kínatöbbi részén ez az arány 9,9 százalék.

    Keddhez képest csökkenés volt megfigyelhető az újonnan diagnosztizált fertő-zöttek számában, ami január 28-a óta először fordult elő.

    Vuhanban eközben csütörtökön megkezdték a Remdesivir ebola elleni vírusölőszer klinikai tesztjének harmadik szakaszát, amivel a készítmény közelebb kerülahhoz, hogy jóváhagyják az alkalmazását a vírus elleni kezelésben. A Gilead Sci-ences Inc. amerikai gyógyszergyár által kifejlesztett szert Vuhanban 761 páciensentesztelik. Az Egyesült Államokban elsőként diagnosztizált fertőzöttet Remdesivir-rel kezelték, és állapota javult – számoltak be a páciens orvosai a The New EnglandJournal of Medicine című orvosi szaklapban a múlt héten.

    A kelet-kínai Csöcsiang Egyetem szakértői pedig kedden értek el áttörést, ami-kor az előzetes laboratóriumi tesztek során az Abidol és Darunavir nevű készít-ményeket hatásosnak találták a vírus szaporodásának megakadályozásában. Akutatócsoportot vezető Li Lan-csüen az eredmény alapján javaslatot tett a NemzetiEgészségügyi Bizottságnak, hogy a készítményeket alkalmazzák a fertőzöttek ke-zelésére. Csen Cuo-ping, a kutatócsoport egy másik tagja pedig arról számolt be,hogy a két készítményt Csöcsiang tartományban már el is kezdték alkalmazni azottani betegeken – olvasható a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna internetes ol-dalán. Az 57 millió lakosú kelet-kínai tartomány eddig a második legtöbb fertő-zöttet jelentette Hupej után, azonban a 954 páciens közül már 81 meggyógyult, abetegség pedig eddig egyetlen halálesetet sem okozott ezen a területen. (MTI)

    2020. február 7., péntek ________________________________________ KÜLFÖLD – KÖZLEMÉNY __________________________________________ NÉPÚJSÁG 17

    Marosszentgyörgyön tart előadást a házasság hetében dr. Pécsi RitaPhD magyarországi mestertanár,

    neveléskutatóJöjjetek, házastársak és szülők, hogy tovább erősítsük a családunkat! –

    ezzel a jeligével hívja a házasokat, szülőket a Marosszentgyörgyi Polgár-mesteri Hivatal az idei Házasság hete rendezvényre, amelyre immár 6. al-kalommal kerül sor a településen. A gyulafehérvári családpásztorációs irodaés a marosszentgyörgyi önkormányzat meghívottja dr. Pécsi Rita PhD ma-gyarországi mestertanár, neveléskutató, aki két előadást tart Marosszent-györgyön február 15-én, szombaton.

    Az első előadás (10–11.30 óra között) a házastársaknak ajánlott (kortólfüggetlenül), melynek címe: A házaspárok útján – közös és egyéni életünknagy kalandjai. A tartalomból: Szövetség és eszmény a házasság hétköz-napjaiban; Házasságunk állomásai és jelentős tényezői; A formálódásunkesélyeit jelentő fordulópontok.

    A kávészünet után következik a második előadás (12–13.30 óra között)gyermeknevelés témával (szülők számára): Miért nem működik a „Százszormegmondtam!”? A sikeres nevelés kulcsa: az érzelmi intelligencia fejlesz-tése.

    Uzsalyné dr. Pécsi Rita több magyarországi egyetemen tanít, számosszakkönyv szerzője, neveléskutató, óvoda- és iskolaalapító, főiskolai do-cens, 27 oktatási intézményben pedagógiai igazgató, művészetpedagógiábóldoktorált. Neveléskutatóként a személyiség hatékony fejlesztése, az érzelmiintelligencia humán tőkévé alakítása érdekli a legjobban. Ezért tanult és ta-nított zenét, retorikát, pedagógiai pszichológiát, stratégiai és projekt-menedzsmentet, üzleti kommunikációt, általános és szakdidaktikát, neve-lés- és módszertant, és nevelési, önnevelési, életvezetési témájú előadások-kal járja férjével Magyarországot és a Kárpát-medencét.

    Mindkét előadásra díjtalan a belépés, de szükséges jelezni a részvételt aSofalviSzabolcs Facebook-oldalon vagy SMS-ben a 0744-799-055-ös telefonszámon.

  • ADÁSVÉTEL

    VESZEK régi festményeket, képkere-teket, antik bútorokat és bármilyen ré-giséget. Tel. 0731-309-733. (6094-I)

    ELADÓ héjatlan tökmag, tökmagolaj,lucernabála. Tel. 0747-480-255. (6337)

    ELADÓ 2001-es kiadású, ötszemé-lyes Papuc Dacia 48.000-km-ben,1.700 euró. Tel. 0741-212-220.(6399-I)

    ELADÓK: szánkó, festmények, keretek,rádió, tévé, varrógép, ajtók, többfélebútordarab, lemezek, órák, csergeterítő,többféle nagy és kicsi edény, 15 dbbáránybőr, sok baba, kerékpár,szőnyegek, Thonet-székek, fából kiságy,sok tűzifa, szép sarokkanapé, régiségek,ezenkívül sok egyéb, minden olcsón.Csere is érdekel. Tel. 0265/242-342.(6445)

    ELADÓ 52 fokos gyümölcspálinka,ára: 30 lej/liter, minőségi házi bor, ára:7 lej/liter. Érdeklődni a 0265/261-148-as és a 0743-034-390-es telefonszá-mon, 9-19 óra között. (6480-I)

    LAKÁS

    ELADÓ I. emeleti, 3 szobás, tégla-építésű, délkeleti tájolású tömbház-lakás a Kövesdombon, a Parânguluiutcában. Saját hőközpont, terasz,pince. Irányár: 75.000 euró. Tel. 00-36-30-247-0021. (v.-I)

    ELADÓ központi fekvésű, 2 szoba-összkomfortos ház (364 m2-es telek)Marosvásárhelyen, a Tündér (Zâne-lor) utcában. Tel. 0741-224-592.(6017-I)

    ELADÓ Meggyesfalván egy I. emeleti, 3szobás, harmadosztályú téglatömbházlakás. Nincs felújítva. Tel. 0774-656-312. (6340)

    ELADÓ kedvező áron házBerekeresztúron. Érdeklődni 18 óra utána 0365/804-932-es telefonszámon.(6347)

    KIADÓ magánház: egyszoba-össz-komfort a Furnica és Dacia közöttiszakaszon. Tel. 0771-053-351. (6397)

    ELADÓ központi fekvésű, 2 szobás, I.osztályú lakrész magánházban, aSzabadság utcában. Tel. 0744-193-947. (6428-I)

    ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, IV.emeleti, 50 m2-es tömbházlakás a Tu-dorban. Ára: 57.000 euró. Tel. 0740-536-177. (6424-I)

    KIADÓ egy szoba fürdővel, külön be-járattal az udvarról, központi fűtésselegy-két személy részére. Tel. 0770-850-272. (6432-I)

    KIADÓ garzon fiúnak. Tel. 0744-958-660. (6471-I)

    MINDENFÉLE

    VÁLLALOK parkettarakást, -javítást,-csiszolást. Tel. 0749-578-832. (6195-I)

    FUVART, bútorhordást vállalunk sze-mélyzettel, külföldre is, valamint tör-melékszállítást. Tel. 0749-543-104.(6059-I)

    FÉMSZERKEZETI MUNKÁT válla-lok: kapu, garázsajtó, ablakrács stb.Tel. 0744-966-747. (21892-I)

    HÁZTETŐT KÉSZÍTÜNK cserépbőlvagy lemezből, és vállalunk bármilyenkisebb javítást. Tel. 0758-639-258,Csaba. (6221-I)

    KÖNYVELÉST vállalok, mérlegetaláírok. Tel. 0756-760-667. (21906-I)

    VÁLLALUNK: tetőjavítást, tetőkészí-tést, csatorna- és lefolyókészítést,szigetelést, festést, hófogószerelést,teraszkészítést. Tel. 0759-467-356.(6004)

    MOSÓGÉPEKET és hűtőszekrénye-ket javítok. Tel. 0755-825-502. (6405-I)

    SZOBAFESTÉST, lépcsőházfestést,csempeburkolást vállalunk előnyösáron. Tel. 0745-407-840. (6326-I)

    VÁLLALOK szobafestést, mázolást,padló-, falicsempe, laminált padló le-rakását, lépcsőházfestést garanciá-val. Tel. 0746-552-473. (6394-I)

    BÁDOGOSMUNKÁT vállalok házaknálés intézményeknél. Javítok szemét-lefolyót és konténert. Tel. 0771-705-441.(6345)

    IDŐS SZEMÉLY gondozását, anyagitámogatását vállaljuk lakás ellenébenMarosvásárhelyen. Érdeklődni a 0770-591-291-es telefonszámon délután, 17-20óra között. (6449)

    ASZTALOST alkalmazok a Dicső-szentmárton melletti magyarsárosiműhelyembe. Tel. 0740-310-262.(6475-I)

    MEGEMLÉKEZÉS

    Eltelt az esztendő, múlnak azévek, nem maradt más nekünk,csak az emléked. Hiányzol azéletünkből, otthonunkból. Le-gyen a föld olyan könnyű neked,mint amilyen küzdelmes voltéleted.Szomorú szívvel emlékezünk feb-ruár 9-én CSALÓKA LÁSZLÓRA.Bánatos felesége, két leánya ésazok családja. Nyugodjál béké-ben! (6398-I)

    Egy pillanat, és mindennek végelett. Maradt a bánat és egy csen-des sírhalom, szerető szívünkbenörök gyász és fájdalom.Fájó szívvel emlékezünk február7-én BIRÓ BÁLINTRA halálának4. évfordulóján. Szép emlékétmegőrizzük szívünkben! Szeret-tei. (6178)

    KOVÁCS ANDRÁS zenetanár-kar-nagy két évvel ezelőtt távozottszerető családja és barátai köré-ből. Drága emléke szívünkbenmindig élni fog. Hiánya pótolha-tatlan számunkra. Nyugodjon bé-kében! Családja és barátai.(6342-I)

    Dürkopp Adler Kft., Marosszentgyörgy,

    Agricultorilor utca 12. szám,

    munkatársat keresminőségellenőri/felelősi

    munkakörbeElvárásaink: – Műszaki rajz ism