német nemzetiségi tábor 2016 - vokany.hu · német nemzetiségi tábor 2016. június. idén...

Post on 03-Sep-2019

6 Views

Category:

Documents

0 Downloads

Preview:

Click to see full reader

TRANSCRIPT

Ezen program az Emberi Erőforrás

Minisztériumának támogatásával és az

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

közreműködésével valósult meg.

Német Nemzetiségi Tábor 2016. június.

Idén (2016-ban) második alkalommal tudott önkormányzatunk napközis tábort

szervezni a helyi általános iskolások, valamint a nagycsoportos óvodások

számára.

A korábbi tapasztalatokat, visszajelzéseket is felhasználva idén is rendkívül

mozgalmas, rengeteg érdekességet tartalmazó, tanulságos napokat tudtunk a

gyerekekkel eltölteni.

Idén is elsődleges szempont volt a szervezésnél, hogy a gyerekekkel

megismertessük hagyományaikat, kultúrájukat, ismerjenek meg népi

mesterségeket, találkozzanak sváb kulturális hagyatékunkkal.

A helyi önkormányzat idén is rendelkezésünkre bocsátotta a jelenleg IKSZT-

ként működő kultúrházat, hogy a programokat ott tudjuk igényes körülmények

között lebonyolítani.

1. nap (június 18. szombat)

Tábornyitást, mely ünnepélyes zászlófelvonással, kürtjátékkal, tábori kendők

átadásával kezdődött, reggel 8.00 órai találkozóval a kultúrház nagytermében.

9.00 óra „Ismerd meg Kistótfalut!” vetélkedővel folytattuk a programokat.

A gyerekek kilenc „állomás” felkeresésével megismerhették a templomot,

erdészetet, fafaragó műhelyben tettek látogatást, védett házat látogathattak és

közben számos érdekes feladatot oldottak meg.

A délelőtt megszerzett ismereteikről egy tesztsor kitöltésével adtak számot a

közösen elfogyasztott ebéd után.

Ezt követően sportjátékok várták a gyerekeket a focipályán és a játszótéren, majd

egy gyalogtúrával zárult a nap.

Ezen program az Emberi Erőforrás

Minisztériumának támogatásával és az

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

közreműködésével valósult meg.

2. nap (június 19. vasárnap)

Erre a napra rengeteg kreatív ötlettel, lehetőséggel vártuk a gyerekeket.

A fafaragó mesterséggel ismerkedhettek kicsik és nagyok, kosárfonó segítségével

apró tárgyakat készíthettek, valamint fontak közösen egy nagy kosarat is az iskola

épülete elé, amibe virágot is ültettünk a záró rendezvényre.

Ezen a napon a gyerekek táncot is tanultak, amit szintén a záró rendezvényen adtak

elő. Harmónika kísérettel dalokat és körjátékokat tanultak.

Barátságkarkötőket készítettek, „újrahasznosítható” kupakokból mozaikképeket

ragasztottak.

A pályázati forrásból lehetőségünk volt rengeteg rajzeszköz megvásárlására,

melyekkel bármikor rajzolhattak, színezhettek, vághattak, ragaszthattak a

gyerekek.

Így készült el a tábor végére egy 30méter hosszú rajz, ami a tábori élményeiket

jelenítette meg.

Ezen program az Emberi Erőforrás

Minisztériumának támogatásával és az

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

közreműködésével valósult meg.

3. nap (június 20. hétfő)

A reggeli gyülekező után külön busszal utaztak a gyerekek Pécsre, a megújult

állatkertet nézték meg, majd a hazaérkezés után újra a kultúrházban vártuk őket

kreatív foglalkozásokkal.

4. nap (június 21. kedd)

Ezt a napot már nagyon várták a gyerekek, hiszen strandra vittük őket, ahol

egész nap játék, pancsolás várta őket.

Ezen program az Emberi Erőforrás

Minisztériumának támogatásával és az

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

közreműködésével valósult meg.

5. nap (június 22. szerda)

A gyerekeknek kerékpáros túrát szerveztünk egy közeli településre, Kiskassára,

ahol megnézték a Német Nemzetiségi Tájházat. A Kiskassai Német

Önkormányzat megvendégelte megfáradt csapatunkat, majd bemutatta a

tájházat.

Miután a gyerekek hazaértek, újabb kézműves foglalkozásokon vehettek részt.

Keramikus művésztanár segítségével korongozhattak, agyagozhattak, a

csuhéfonás mesterségét is kipróbálhatták, valamint közösen egy óriási

falfestményt is készíthettek az iskola falára.

Zárásképpen egy lufi hajtogató fiatalember kápráztatta el a gyerekeket és

ajándékozta meg őket lufi állatkákkal.

A fiatalember évekkel ezelőtt elveszítette látását. Erről, hétköznapjairól, a

vakként tapasztalt benyomásairól mesélt a gyerekeknek egy „érzékenyítő” óra

keretében.

Ezen program az Emberi Erőforrás

Minisztériumának támogatásával és az

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

közreműködésével valósult meg.

6. nap (június 23. csütörtök)

Ezen a napon Márokra kirándultak a gyerekek a Német Nemzetiségi Tájházat

látogatták meg először, majd a településsel ismerkedhettek.

A délután újra a játéké, kreativitásé maradt.

7. nap (június 24. péntek)

Utolsó nap a gyerekek túráztak, számháborúztak a közeli erdőben, majd közösen

készülődtünk az esti táborzáró rendezvényre.

A táborban elkészített tárgyakból kiállítást állítottunk össze, hogy a szülők is

megnézhessék milyen aktív munka folyt az elmúlt napokban.

Délután nemcsak a gyerekeket, hanem szüleiket is vártuk vendégségbe.

A gyerekek előadták a megtanult táncokat, fényképes beszámolót tartottunk a

mozgalmas hetünkről, mindenki megtekinthette a kiállítást, majd közös

szalonnasütésre hívtuk vendégeinket.

Ez a program nemcsak a gyerekekről szólt, hanem jó lehetőség volt a szülőknek

is egy kötetlen beszélgetésre, közösségi együttlétre.

A gyerekeknek erre a napra még egy meglepetéssel készültünk. A kisebbeknek

bátorságpróbát szerveztünk, a nagyobbak éjszakai Csillagtúrán vehettek rész a

Tenkes-hegyen, ahol a két szakavatott túravezetőtől rengeteg érdekességet

tudhattak, tanulhattak meg.

Ezen program az Emberi Erőforrás

Minisztériumának támogatásával és az

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

közreműködésével valósult meg.

Ismét egy nagyon tartalmas héttel tudtuk megajándékozni a gyerekeket a

pályázat jóvoltából. Fontos számunkra a sok ismeret átadásán,

hagyományápoláson túl az is, hogy a gyerekek jól szórakozzanak, rengeteg új

élménnyel gazdagodjanak.

A támogatás összegéből el tudjuk érni, hogy mindenki számára hozzáférhető

legyen a lehetőség ingyenesen, mert sajnos vannak a településen olyan

hátrányos szociális körülmények között élő gyermekek, akiknek ez a tábor

jelenti a nyári vakáció fénypontját, ez a nyaralás számukra.

Reméljük lesz még lehetőségünk hasonló táborok szerverésére!

top related