elrejtett szavak : komáromi jános versei 14668.pdf /14600/14668
Post on 01-Feb-2017
226 Views
Preview:
TRANSCRIPT
…elrejtett szavak
…elrejtett szavak
Komáromi János versei
Paks2010.
© Komáromi János
© Grafika: Komáromi Anna
ISBN 978-963-08-0908-5
Kiadta: Info-Szponzor Kft., Paks, 2010
Nyomdai előkészítés: Komáromi JánosNyomta és kötötte: Séd Nyomda Kft.
Felelős vezető: Katona Szilvia
Tartalomjegyzék
A Sors nem beszél
belém mar.........................................................11. oldaljóslatok..............................................................14. oldaljáték....................................................................15. oldalitt........................................................................16. oldallépések...............................................................17. oldallevél és gyökér..................................................18. oldalfényben..............................................................19. oldalamikor édes volt...............................................21. oldaltekercsek............................................................23. oldalmellém ült.........................................................23. oldalkopik..................................................................25. oldalaszfalton............................................................26. oldalmenjünk............................................................27. oldalmásik életben....................................................28. oldalrepülsz...............................................................29. oldaltűlevelek............................................................31. oldalmicsoda út.........................................................33. oldalperceink.............................................................35. oldalsötét madár.......................................................38. oldalnézd csak!..........................................................40. oldalvégítélet.............................................................41. oldal
5
Elnémult szavak
kérdések?..........................................................43. oldallődörögve..........................................................44. oldalégő szavak.........................................................45. oldalegyszer szép......................................................45. oldalbeledőltem........................................................47. oldalanziksz...............................................................48. oldalfonalak...............................................................49. oldalhúrokon csúszkál.............................................49. oldalhol voltál...........................................................51. oldalárnyék-ember...................................................52. oldalkövön ült...........................................................53. oldalmennyi láng......................................................54. oldalmarkomba fogtam...........................................55. oldalmerre lovam?....................................................57. oldalmost pattan.......................................................58. oldalmit mesél...........................................................60. oldalmondd csak.......................................................61. oldalmert a szavak…................................................62. oldalperzselt határban.............................................63. oldalne sírjatok..........................................................64. oldalnagyvárosi éjszaka...........................................65. oldaltalán már...........................................................66. oldalsűrű éjszaka .....................................................67. oldalsikátorokban.....................................................68. oldalugyan minek.....................................................69. oldalszavaim nincsenek...........................................70. oldal
6
Nem kell a szó
csillag-bársony.................................................72. oldalég........................................................................73. oldalesti tó..................................................................74. oldalészak erdőben...................................................75. oldalelsötétül.............................................................75. oldaléj-szaka..............................................................77. oldalesti kertek..........................................................78. oldalhajszál-kép........................................................80. oldalHiggy nekem....................................................81. oldallátom..................................................................83. oldalmelletted............................................................84. oldalmellőled.............................................................85. oldalmulandó............................................................85. oldalmintha fütty......................................................87. oldalpárnán................................................................87. oldalmint fákba.........................................................89. oldalölelésed..............................................................90. oldalszelíden..............................................................91. oldalvagy...................................................................92. oldalbársony-kék......................................................93. oldalegyedül-csend..................................................93. oldalvan ilyen............................................................94. oldalújra és újra.........................................................95. oldal
7
Teremtő szavak
az alkotásért......................................................97. oldalamikor...............................................................98. oldalfénysötét..........................................................100. oldalítélkezni...........................................................101. oldalírunk................................................................102. oldalhullottak..........................................................103. oldalharmónia.........................................................104. oldalkörbe-körbe.....................................................106. oldalkipp-kopp.......................................................107. oldalkéne..................................................................109. oldalmegjöttem.......................................................112. oldalnem kettő........................................................113. oldalromlatlan.........................................................114. oldalszoríts…...........................................................115. oldalNapra nézek...................................................117. oldalmegvan még?.................................................118. oldalszólni................................................................120. oldalmit jelent..........................................................122. oldalrajz....................................................................123. oldaltavaszi..............................................................124. oldalvagyok.............................................................126. oldalNap-Hold........................................................127. oldalEgyből a Kettő................................................128. oldalhát itt…............................................................129. oldalfurcsa éj............................................................130. oldalvan néhány.....................................................131. oldaltalán.................................................................131. oldalvannak betűim...............................................133. oldal
8
Vágyak űznekaz élet tánca....................................................137. oldalasztalomnál.....................................................138. oldalezer életem......................................................140. oldalfáradt utcák.....................................................141. oldalfelpattan..........................................................142. oldalegyre csak........................................................144. oldalha indulnom kell............................................146. oldaléjszakák vére..................................................148. oldalholdégésben....................................................149. oldalkell....................................................................151. oldalláttalak.............................................................152. oldalkicsit tombolni................................................152. oldalmelegít és éget................................................155. oldalkérdések régen...............................................156. oldalkerestelek........................................................158. oldalhasadt álom.....................................................159. oldalmintha hangok…...........................................161. oldalütni kell...........................................................162. oldalmint pillangószárnyak..................................163. oldalsimíts................................................................165. oldalmert tavasz volt..............................................166. oldalmicsoda őrült..................................................168. oldalmár megint......................................................170. oldalmég most….....................................................172. oldaltanulj meg.......................................................173. oldalnem lehet félig................................................175. oldalahogy…...........................................................177. oldalbőrödön...........................................................178. oldalparazsat marokra….......................................179. oldalboldognak látszani….....................................181. oldalmost én............................................................182. oldalmég dolgod van.............................................183. oldalpillák................................................................185. oldalVágyam a Vágyad..........................................186. oldal
9
A Sors nem beszél
10
belém mar
belém martak a sorokgyakran marcangolt széta szavak mögé bújt gondolatés ha a hang már el is szaladtott maradt mindigaz a megfoghatatlan fájdalomamiről nem tudni pontosan hol van…de fáj nagyonátjárteljesen átitatmint valami templomi áhítatcsak zeng ott belülés nem menekülaz érzésaz észhiába állsz vagy mészmégis veled marad a gyötrelema versek pedig nem enyhítikcsak növelik a kíntírni folyton a tegnapitamit már annyiszor olvasottminden versbolondaki épp az én soraimra kíváncsivalahol el kéne hagynieldobnielásniazt a késztetést
11
ami tollat ragadni hajtvagy billentyűket püfölnicsak elköszönni tőleegyszerűencsendbenahogyan indultamamikor előre lökötta teremtés ökleés nem kérdezte senki: Jössz-e?csak itt voltam hirtelenordító idegenkapálódzva menekültem volnade már ide kötötta Sors köldökzsinórjavissza már nem vezetett útmegkezdtem hát a háborúta világgalönmagam ellende mindig ott volt az a fájdalombár gyakran mormoltamés hazudtam magamnak: Hogy nem…ez nem is azén nem vállalom…de eltagadni nem lehetetthiszen egyedül éltemott dohogott a szívbenzakatolt agyambanfolyton csalódtam magambanamikor minden tervem szétzúztáksaját félelmeim
12
a belémáltalam épített gátaknéha pedig megleptek a szavaklecsaptak rám ha nem figyeltemés verseket hallott a lelkemés aztán egyszerre belém martak a sorokha nem írok…meghaloka sok meg nem született vers sír most isegyre csak zokogés én nem merengek a dolgomonhiszen tudomhogy írnom kellfelszakadnak a gátakújra és újra rám találnaka megszületést sóvárgó versekés rángatják görcsbe forduló kezemde vége nem lesz sohavégtelen versek sora vár mégrám várnak…de ha egyszer mégiselfogy majd az írni valómegszületik minden megszületni akaróvége lesz a körforgásnakmeglátom majd akkorhogy az összes vers tévedéshogy az Egész is túl kevésakkor végre nem lesz több újjászületés
13
jóslatoksima volt az este, szétszórva hevertek a zajokrám ragadtak évek elhervadt csendjeinehezen virágoztak ki a távoli illatok
a nappalról itt felejtett fény még arcodon megültmielőtt a végtelen-sötétbe zuhantam volnalelkem fáradtan hozzád menekült
talán meghallottad hervadó vágyam utolsó jaj szavátsápadt bőröd mint tűnő látomás fénylett felés színezni kezdte az éjszakát
mennydörögve hasadtak fel az égbolt fátylairémisztőn fortyogott a Világmindent átjárt az érzés: most más lett valami
a lesben álló csendben már nem volt szükség a szavakramégis versek születtek szüntelenmintha a sorokból bármi is maradna
egységgé forrt össze ami rész volt eddig csupántiszta és egyszerű lett a lét…
lassú égés lángjai csaptak felkörül ölelt kavargó jóslat-óceánerről beszéltek hát a régi versek:
…ha egyszer majd rám talál…
14
játék
játszani érdekesjátszani jójátszik a dallamjátszik a szó
játszik a csendbena szemvillanásjátszik az éjbena megcsillanás
játszik velem a reggelegészen esteligjátszik velem az életegészen síromig
játszik a hópehelyorromra huppanjátszik a napsugárvíztükrén csillan
játszik a falevélporba hullni jójátszik a virág isa tavasszal bomló
játszani éltetőjátszani kelljátszik az álomma nem kelek fel
játszik az órajátszik a percjátszik a félszjátszik a mersz
játékot játszom énjátékom Te legyéljátékod élvezzemjátékosat tegyél
játék a majáték a holnap isjáték a múltjáték a létem is
komoly játékotvidáman játszanikeménynek lennisohasem ártani
végig játszaniaz egész életetjátszani addigamíg csak lehet
játszani nevetvejátszani sírvajátszani örökkéahogy meg van írva
15
itt
cserepeken alszik még az éjcsak aludj Kedves és remélj
a hajnal jön és felragyog majd a Nap isvelünk lesz egyszer a Ma és a Holnap is
vándorló csillagként izzik fel evilági létünkszáz év, nem több, amit üstökösként itt élünk
kerítés oszlopokra ül a holdfénymisztikus dalokat dúdol az éjfél
egyik dal éppen olyan, mint a másikdallamok közt hitünk lassan elvásik
de ha álmainkban együtt, egymásnak dúdolunkminden földi gáton, hidd el Kedves, átjutunk
víz lusta tükrén hullámok nyújtóznakűzött szenvedélyeink újra kisimulnak
holt függönyök vetnek árnyat a néma szobáranem gondolhatunk ma sem másra csak egymásra
végtelen ciklusok fénykarjain újramegtalálhattalakmár együtt kell maradnunk Kedves, el nem bocsátalak
16
lépésekmennyi lépés kellhogy itt maradjkörbe-körbe kell járnihogy semmit ne haladj
üvölteni kellhogy csend legyen végrepoklot megjárnihogy feljuthass az égbe
csukott szemmel lehetvalóságot látnicsak nem-keresvelehet találni
lépteid hozzádvisszavezetnekel sem hagytak sohamégis megkerestek
áldottak lépteidha sehova sem mentéláldott minden óramíg meg nem születtél
ébredned kell mosteljött a Te idődmost kezdődik hidd elboldogabb jövőd
17
levél és gyökér
merrevajon merre
merre visz a szélki tudja mirőlki tudja miért
ki tudja kinek beszélsusog a levél és repülne márde konokul hallgat a gyökér
és a Fa szilárdan áll
honnanvajon honnan
honnan jön a szélki tudja mivel
ki tudja meddigki tudja minek zenél
repül a levél oly boldogan szállde konokul kúszik a gyökér
és a Fa szilárdan áll
hovavajon hova
hova ér a szélki tudja mikorki tudja milyen
ki tudja mi lesz a célzuhan a levél nem repíti szárny
de konokul földben a gyökérés a Fa szilárdan áll
18
hol járvajon hol jár
hol jár most a szélki tudja merreki tudja megint
ki tudja kivel beszélporlad a levél új földet táplálde konokul él még a gyökér
és a Fa szilárdan áll
fénybenegyedül állt a fénybena sugár elvakítottahunyorgott, hiszen fájt nagyonde a fejét el nem fordította
egyenesen nézett fela várakozó fénybebelül már reszketettde nem mutatta, hogy félne
erősnek akart látszania sok remegő közöttmegmutatni mindenkinektöbbé már nem üldözött
csak nézte a fényttudta már nem bírja sokáigde inkább így pusztul elahogy élt idáig
19
büszkén és felemelt fejjelnem bánva semmitminden tette önmaga voltnem bántott senkit
nem tudta most mi várjaa fény az arcába martnem tudta még meddig bírjade mozdulatlan maradt
ha mennie kell, hát indulnem félt már semmitőla fényben álltkicsit eltávolodott már mindentől
egyedül állt ottahogyan életében már annyiszoregyedül várt ottmost úgy hallotta valaki szól
belőle lebegtek elő a szavakmint egyszerű dallamokkiáltani akarthiszen a Fény is én vagyok
szavai elhaltak bennefeloldódott minden emberi amit magával hozotta kavargó fény-dallamok közöttlassan Ő is Fénnyé változott
20
amikor édes volt
amikor édes volt a pillanatlassacskán minden elmaradttele tömött városok és házakelhazudott valóság és vágyak
amikor felültem az ágyambanfekete volt minden nem láthattamhogy az égboltra fel volt írva:Nézd a Világot fordítva!
amikor ott álltam a vízpartonnapfény csillámlott minden hullámonmadarak szálltak és most már tudomnem láttam át a hullámokon
amikor felültem az ágyambanfekete volt minden nem láthattamhogy az égboltra fel volt írva:Nézd a Világot fordítva!
amikor fejjel mentem a falnakfelgyorsulva minden kanyarnaknem értettem miért sírnak a lányokha minden éjjel hazatalálok
amikor felültem az ágyambanfekete volt minden nem láthattamhogy az égboltra fel volt írva:Nézd a Világot fordítva!
21
amikor árnyékomba beléptemnem emlékeztem többé, hogy éltemelvesztek az évek magambanezért is voltam mindig zavarban
amikor felültem az ágyambanfekete volt minden nem láthattamhogy az égboltra fel volt írva:Nézd a Világot fordítva!
amikor halványult a fényességlábaim a földet kerestékhangokba szorult minden ürességsötétek a nappalok, mint az esték
amikor felültem az ágyambanfekete volt minden nem láthattamhogy az égboltra fel volt írva:Nézd a Világot fordítva!
amikor édes az a pillanatvalami mindig megmaradfellobban és megint újra égaz a szenvedély, ami bennem élt
amikor felültem az ágyambanfekete volt minden nem láthattamhogy az égboltra fel volt írva:Nézd a Világot fordítva!
22
tekercsek
színes tintákkal írtak tekercseketagyunkba az évekragyogni látszottak akkorde mind-mind sötét lett
valahány tekercs-évszárad, porlik, romlikaz összetekert időfátyolként szétfoszlik
titkos betű-jelek értelmétki tudja ma márismétlődik mindenaz óra körbe jár
szánalmas tudásunklélek nélkülia „miérteket”csak az értelem keresi
mellém ültmellém ült az ágyra…azt hittem örökre ott maradhideget hozottés jeges szavakat mondott nekemúgy szorítottaa szívem szinte kihagyottegy-egy ütemet
23
zaklatottá vált a ritmusmint valami ősi üzenet
mellém ült az ágyra…csak félve néztem ráde így is láttamsötét voltés mégis árnyékot vetettcsak beszéltés semmitsemmit nem kérdezett
mellém ült az ágyra…dermedt csendbujkált a szavai közöttnem tudom miértvalahogy mégis elvarázsoltlenyűgözött ahogy a mozdulatlantestre ráborultaz éjszakába fordult este
mellém ült az ágyra…hirtelen eltűnni látszottláttam mögötte az ajtóta szekrényt és a kabátotlassan eloszlotta hangja is távolabbról csengettfeloldódtak a körvonalakreggel azt gondoltam:éji alak, csak álmodtalak
24
kopik
koptat az idő, a napok a percekelkopnak bennünk az izmok, a sejtek
elkopik a test, porlik az Egészőrizem mégis létem lényegét
lélek-látomásaim még itt surrognak bennemtudtam amit lehetett és ha kellett mentem
nem könnyű álmok töltötték meg éjszakáim sötéttelnem együgyű vágyak csordogáltak testemben a vérrel
lelkem marta láthatatlan kétségsötét-fekete lett az áttetsző fehérség
felragyogtak megtett lépéseimmögöttem lángoltak nyomaim
kopott az Út és kopott a lábammentem előre a Célt pedig nem is láttam
Úton voltam és ott is maradtamaz Út tekeredik, kanyarog alattam
csak a hit vezet, a remény, hogy érkezemcsak amikor megyek, akkor érzem, hogy létezem
25
aszfalton
nyári vándorokat izzadt az aszfaltragadt a láb és forró volt a szélbőrömre rajzolta a nyaratsimogató fűszál-remény
molnárka futott a vízenhűvös-lágy habokban lebegtemfenntartott és ringatott a tóa semmibe születtem
titok-fuvallattal üzent a Sors:nincsen vége még az útnaklevágott fűszálak sorbanárokba szénaként borultak
este lett és hűs harmatátszéjjelszórta mind a réthallgattam mindig-magánybana felharsanó csillag-zenét
aszott-magányba fúltak a napoklépteim a semmibe vezettekvigaszt nyújthatott volna, ha tudomhogy akkor is Téged követlek
26
menjünk
na csak menjünkitt már minekújra megintbúcsú kinek
lábat emelnilépés jön vigyázzfejet csak fel-felmi vár ne lásd
úton előreárnyékok vetődnekköveket rúgvaarcélek erősek
na csak menjünkott majd más leszelhinni jóörök vágy ez
fordul az útúgy hívják kanyarén egyenesengöröngyös talaj
süpped a földnehéz a lépésjáratlan útsok ezer kérdés
na csak menjünkvalami célthomok helyettnemes acélt
messze mindenmilyen nagy semminem is érdemessehova menni
meg kéne állnisemmit nem érhozzám jön egyszerkergetett cél
27
másik életbenegy másik életben…– ki tudja hányban – már találkoztunkde homályban maradminden részlet eltűntcsak a bizonyosság maradthogy egyszer együtt éltünk
egy másik életbenegyütt a harcbanés a békébenegymás lelkét keressükazóta minden arcbansötétben és a fényekbenmintha folyton egymást kergetnénk
egy másik életben már elárultálvagy talán éppen megmentettönfeláldozásodvagy mindkettő igazmár nem tudomazt tudom csupánhogy ott voltunk egymás oldalánéleteken átvégig éltünk már mindentjókat és rosszakatvajon melyik következikmost rövidebb lesz vagy hosszabbaz idő mit együtt tölthetünkés a világ meddig bírja nélkülünk
28
repülsz
repülsz…a város elmaradvizes háztetők szállnaka lábaid alatt
repülsz…oly könnyű most a léteső folyikarcodon szerteszét
milyen könnyűés milyen nehézolyan természetesez az egész
milyen szépés milyen csúnyaannyira érthetőés mégis furcsa
repülsz…karjaid kitárvaszárnyalni születtélerre a világra
repülsz…odalenn ajtók és ablakokegy alak felnéz, de látodnem én vagyok
29
milyen álom eztalán az enyémcsak felébredni kérlekne engedj még!
milyen magasanszinte szédülökpedig ebben az álombannem is én repülök
repülsz…utcák futnak szét alattadkábult álmaidbanmár mindet láthattad
repülsz…suhanni olyan jólevegőben úszniezüst léghajó
milyen valódiés milyen keserűamilyen hihetetlenolyan egyszerű
milyen csönd van ittmintha halott lenneminden amit életnek hittéla semmibe veszne
repülsz…egyszerre sötét lettha nem látodelveszted az egészet
30
repülsz…még néhány percre csakkell még valamihogy életben maradj…repültél…ez volt életed csodájazuhanni születtélerre a világra
tűlevelekfelhasadt tűlevelek zöld illatátrejtegeti védőn a téljégburok üveg-csillogásaszínekről regélégre vetít zöld és sárga csíkokatminden sor végén az élet lángja hívogatahol földre ér ez a smaragd-szivárványott magok éledneklevelek sarjadnakgyökerek bújnak a mélybeés ágak nyújtóznak a magasbahogy legyen erő tavaszrahogy az újjáéledő megtestesülhessenhogy a bilincs széttörhessentűlevél párnákon alszikott szunnyad a bizalommint szúrós aloma nyugalom mégis átlenga kínzóan-simogató avaron
31
és úgy történik ahogy akaroma friss zöld nedvekmindent befednekmindenütt emelkedni kezd a földaz újjászületésre újra rátalálaz ismét megtermékenyült halálfelemelkedik a mélybe zuhantélni kezd ismét az „elsuhant”szárba szökken újraismét életre hívja a reményeket
esélyeket kínálhogy most talán…majd örökkémert úgy kell, hogy legyena halál völgyébenés ott fent a hegyenahol az áldozati oltár már készen állcsak egy kis tűzre várés valami húsrahogy loboghassanak újraa könyörgés lángjaide most isteni szózatot nem hallaniés a gyermek torkán a kés már mozdulcsigolyán csikordul az éléletet áldozni az éltértcsúcsokon felhasadt torokbóltűlevelekre ömlik a vérembert ölni az emberért…ez nem lehet isteni cél
32
micsoda útmicsoda út ez!szinte suhannak a fákmicsoda út ezszáguld a nagyvilágsurrogó képekennézd ott mi vagyunkfülünkbe énekli a szélegyre zúgja a mi dalunk
micsoda út ez!szinte elrepülolyan mint az életzajlik cefetülamott meg nézdkisfiúként szaladokkezemben egy szál virágamit majd neked adok
micsoda út ez!imént még a jövőm voltmost meg emlékként rakomelrohant múltamhozkamasz fiú vagyokbátortalan félszegmindig arra vágytamhogy csókodtól legyek részeg
micsoda út ez!hová visz vajonnemhogy a végét
33
de még az irányát sem láthatommost meg reszketeg őszkéntfogom a kezedszorítalaknehogy elveszítselek
micsoda út ez!és micsoda kanyarokmár azt sem tudom néhavajon az úton vagyok?ott meg épp sírokés vigaszt nem ad senkimilyen sokat is kellettegyedül menni
micsoda út ez!mintha körbe mennékez az én utam?vagy én vagyok a vendég?ez itt egy boldog percnéhány volt belőleillanó örömmenni kellett folyton előre
micsoda út ez!vége sincs talánfut körbe-körbesemmit nem számít élet és haláléppen test vagyoknemrég csak lélek voltamannyira megállnék márolyan sokat kóboroltam
34
perceinkéjperceit a szűken mért időnekszétszórni oly könnyűs míg hajnal fényeszemünkbe néz álmokat keresveránk talála felismerés keservehogy ez az időis hiába volt miénknem értettükhogyan kéne és miképppedig mindig megtalálta délután hiteés az est bizonysága ishogy másként lesz mostmásként megint…másként lesz…már ma!hasztalan nem múlik majda sötétemlékeket gyűjtünkés nem adjuk egy csókértaz üdvösségetde hiába kérjük magunktólaz önmegtartóztatástnem tudjuk megtagadni sohaa szárnyalásta pillanatnyi repülés örömétamit senki nem ért igazánha nincs…
35
még mi semde nincs senki semaki boldog lehetne nélkülemert amíg tart nem is számít semmimegszűnik a vágyés megszűnik az álommegszűnik a vanés a lennicsak az a fehér lebegés maradaz a fékevesztett mozdulatlan öröma fénnyé válás érzéseamikor az ember minden érzékeugyan azt éli átamit leírnimegfognimeglátnimeghallani nem tudcsak éreznicsak biztosnak lennicsak ennyi…csak a Mindende ha végeugyan ki érti mi voltés miért volt jónem értjük és intjük magunklegközelebb jobbha józanok maradunkés hasznosan töltjükszűken mért időnkminden kis szeletétadjuk oda a lehetért
36
ezt a megfoghatatlan Semmitaz értelem legyen úrés ne az ösztönde belül mindig tudjukhogy ha újra feltámad a vágyakkor újra elveszik a józanságés ismét megtaláljukvalódi önmagunkés tudjukhogy valójában azok vagyunkakikről nem tudjuk mi hajtja őketés hová tartanakmikor érkeznekés meddig vannak útonszám nélküli biléta lebega vágyainkhoz kapott kulcsonnéha minden zárat kinyitmáskor egyikbe sem illikszomorúan állunk az ajtók előttés nem látjukhogy mind nyitva vanés mindegyik mögött önmagunkhát nem mindegyhogy ott vagy itt vagyunk?és amikor ostobán tárt lelkünkbőlszétfolyt márminden nekünk mért időakkor nézzünk előrede nem a jövőbea múltba látunk majd
37
emlékektanulságokeldobott órákszűkre-szabott álmokés fogadalmakhogyha újra kezdhetnénk…és észre sem vesszükmár indul is újra a körés majd ismét meggyötörhogy ugyanazokat a hibákatkövetjük el újra meg újraszámtalan életből sem tanulvakörforgásunk rabságés éljük egyforma életeinkmint órán a mutatókcsak körbe-körbefolyton ismétlődveÖrökkön-örökre
sötét madár
éjszaka madarat láttamaz az éj az övé voltsötét szárnyak csapkodtak köröttemsunyin lesett rám a Hold
madár csőrében csillagot szorítottkönyörgő hangját véltem hallanicsillag vére cseppent kezemrebennem is meghasadt valami
38
madár karmai a szemembe vájtakláttam mégis foszlott tollaithideg szemében közöny csillogottholnapra kereste a tegnapit
harcolni kezdtem velevijjogva karmolt és tépettszét akart rombolni velem együttminden létező egészet
húsomba vágtak csőre és a karmokkiáltásom mégsem lehetett hallanimár a földön feküdtünk, de szorítottamvégül engedtem szárnyalni
csillag cafatok fénylettek köröttemhalványan derengett már a fájdalomott hevertem én is tépetten, töröttenmégis elöntött a szánalom
sebekkel borított kezeimösszegyűjtötték a sápadt fényeketvéres leheletemmel tapasztottamújra egésszé a részeket
az az éjszaka véget érta madarat nem láttam azótacsak szívemben él a fájdalomamikor éjjel felnézek a Holdra
39
nézd csak!nézd csak!látod ahogy aszott ereikkelkopár fák szövik be az eget?látod ahogy kicsorbult jajszavaikatőrizgetik az öregek?látod az összegyűrt fecni-reményeketaz idő, hogy söpri szét?látod ráfonódni testedrea szenvedélyek igézetét?
nézd csak!láss önmagad mögéahol elhagyott jövődárván maradva múlttá zsugorodiklásd az emlék-pókhálókat szövőtláss önmagad eléahol a holnapok és a jelenkéreg-szorosan rád záródikpáncéllá válik, mint var a seben
nézd csak!elsuhant napjaink édeskés nyálka-örömeihogyan száradnak ki a valóság fényében
nézd csak!a megszokás-ördöge most rabolja el az életeta türelem-angyalának szelíd-mosolyú képében
nézd csak!még nem késő lépned és folytatnod az utazástha most indulsz önmagadhoz visszatalálsz
40
végítélet
csillan a vér – vöröslőn cseppensikolyom hal el – a feltámadt csendben
ártatlanok nincsenek – csak bűntelenek talánmilliárd halál vár – a végítélet hajnalán
forró könnyek – hideg folyókká dagadnakközönyös fülek – süketek maradnak
kiszáradt szemekben – alvadt hamu a lángaz élet megcsömörlött – reménytelenség vár ránk
kiáltás alig van – csak nyöszörög a fájdalommeghalni még nem lehet – nincsen oly hatalom
tégy úgy mégis kérlek – mintha élni szeretnélúgy nézz rám – mintha engem keresnél
a végítélet hajnalán – senki nem menekülheta viselős élet is – csak halált szülhet
semmivel ne törődj – már nem idegen a fájdalomminden üvöltésen túl – Te csak halld az én dalom
végül a végítélet is – csak kezdet lesz csupánha néhány lélek egymást ölelve hal – egymásra talál
új mindenség születik – ha a létező megsemmisülbelőlünk készül a jövő – lelkünk anyaggá lényegül
41
Elnémult szavak
42
kérdések?
felszáll és épp úgy zuhanrepül és egy helyben állmár elbújt, hogy látható legyenkeresd majd megtalál
ki tudja mit és miértki tudja mikor és holki érti mit mond mikor hallgatki Ő ha ép nincsen sehol
volt egyszer, nem lesz sosemelmúlt a tél és a nyársötété vált fénytől a nappalszétrebbent a héja-pár
ki látta ha nem is voltki látta alvó tüzétki félti a harsogó csöndetki érzi elszállt füstjét
valami semmit őrizvalóság szül majd csodáthaláltól feleszmél az életmegyek most Tőled – Hozzád
43
lődörögve
lődörögvecsak a séta viszinduláskorvártam valakit
elmaradt márszándék és reményelszórva mársok szép költemény
egy-egy lépésdadogó utamegy-egy válaszkérdést sem tudtam
nézd csak velemhogy billeg a tájmegállni kellmegyek újra már
kapaszkodnivén fatörzsekbemeghajolnia gerinc gyenge
törjön inkábbén nem is bánomeltűnök majdmint vizes lábnyom
Isten hagyottvérben tapodvaitt felejtettmár nem is tudja
lődörögvebillegő világtört gerincűegyenes csodák
arcra buknide jó megoldásmegpihennikell egy kis botlás
lődörögvea nap véget érez a világmár csak ennyit ér
44
égő szavak
elnémult szavak égnek a számbanléptem eltéved az éji homálybankihunyt a fény, mit eddig követtemelárult nagyon hiába szerettem
kiáltás szövi át éjszakám ajtóitrám a csillagok szeme sem világítábrándok árnyai osonnak mögöttemsuttogva azt kérdik: Már megjöttem?
sötétségem csendbe zuhant álomegykedvű nyugalmam egyre csodálomhazugságaim átlépem az éjbenszavak susognak feltámadó szélben
messzire jutottam, közel vagyok hozzámszirom nem maradt a hervadó rózsánszülető szavak égnek a számbanhalvány sugár éled az éji homályban
egyszer szép
egyszer szép volt minden hajnalegyszer összedőlt robajjalegyszer virágzott az álomcsókod elszáradt a számon
45
nézd csak ezt a várostnézd milyen csendesen pihegnézd csak ezt az utcátnyomomban lohol, liheg
lehullt már a sötét lepellehullt már az éjszakalehullt már a hazug álarcmegszólít a vér szava
hallgasd csillagok ritmusáthallgasd, neked üzennekhallgasd a szitáló álmokatmost újjászületnek
megérted talán, amit mondanékmegérted, bár csendem béklyóba kötmegérted ha sohasem mondom elott üvölt a némaság mögött
néha lelassult az éneknéha elcsúszott a dallamnéha bicsaklott a létezésén meg itt ragadtam
egyszer szép volt minden hajnalegyszer össze dőlt robajjalegyszer virágzott az álomcsókod elszáradt a számon
46
beledőltem
beledőltem a csendes némaságbarám fagyott régi tüzek lángjapattanó szikrák álmaim elvittékha őszinte voltam sehol nem szerették
büszkén tartottam konok kun fejemtiszta maradt mindig hittel telt szívemarcom gyakran rejtettem maskarák mögéreméltem, nem kell így tennem örökké
fiókba-bújt sorok őrizgették kínjaimmeg kellett volna érezni néma szavaimsóváran zengtek bennem szunnyadó daloksenki sem értette mit is akarok
értékeim nem a szokványost követtékértelmem becsülték, de sosem szíveltéknem mondtam senkinek mi fáj valóbanjobb volt hallgatni, túl sokat csalódtam
beledőltem igaz létem árnyékábamenekültem csenddel óvó félhomálybaaz utolsó parázs még pislákolt bennema fény felé indult, de én nem követtem
47
anziksz
egy asztalnál éppena magány a székenkortyol és körül nézpár órája vár máregy táska a lábnálEsz-t fog a vak zenész
most nyílik az ajtóa helyzet az pont jóa pincér félre állbelép egy árnyalakazt súgja vártalakhangok a zongorán
lengő-sárga fényekfel-fel nyögő székeklöttyen az olcsó sörszeme már fátyolosbeszél egy „túl-okos”jöhetne még egy kör
elnyeli szürke füstarany volt, ma ezüstfalakon gyűrt plakátszédelgő józanságsavanykás valóságárulja önmagát
egyforma emberekhazudott életektorkokból krákogáselromlott életekkisiklott emberekkocsmai szárnyalás
48
fonalaklombjukat földbe rejtik most a fáklassan visszaszivárognak a könnyekösszegyűrt lepedő lett a világhegyek fölé magasodnak a völgyek
reccsen fájdalmasan a nyelvdióhéjakból pattannak ki a szavakminden csontossá vált kéreg mögöttzsugorított, kiszáradt emberi agyak
égre meredő barna pókhálókéntlustán vékonyodik el az életragacsos fonalak földhöz rögzítenekpedig zuhannék neki a fénynek
taszít a gravitációlábam alá lassan ég kerülangyalként akartam élni eddig…most halni szeretnék emberül
húrokon csúszkálhúrokon csúszkálrobban szét a lámpa fényfüstből fon hurkokathangokra kígyózó éjsavanykáskesernyésálomölő sikátorokbólszűrődik át a homály
49
szürke szoba ablaküvegérekenődik tegnapi órákrothadt gyümölcsepatkányszagú szél szaladégig nyúló fáradtolaj-feketeházak között
ennyi egy élethát ennyi egy életcsoda, hogy még élekkikacagnak a fényekde én nem félekde én még félekha ennyi egy élet
sötétben szikrát nyel a füstköhög az unalomba vart világés röhögve csorog reánkmint érett gyümölcs levea tudás igazi velejeés megvilágosodik
minden sötétségés eltűnika reszketve előbújó kétségmálladozó hajnali ködfalkéntoszlik szét a könnyes önsajnálatmindenkit elér a végsőaz utolsó bírálatítélkezik saját időnkitt és mostés véglegesen
50
hol voltál
hol voltál?mikor lüktetni kezdett lelkemben a jelmit belém égettek valaha régenmár nem emlékszem mikorazóta is a kín sodor és taszigálannyira állnékde mindig mennem kellegyre tovább és továbbde a fájdalom nem hagy már alább
hol voltál?mikor láthatatlan könnyekbe fúltak a napokamikor már nem értettemmiért is vagyokcsak az üresség töltötte ki létezésem tereitláthattad volnahogy a kétségbeesés naponta leterít
hol voltál?mikor száradt levélként porlottak szét az álmaimrepültem volnade kopaszonbénán lógtak szárnyaimbotorkáltam csupánbár rohannom kellett volnanéha úgy hallottammintha a vágy még hozzám szólna
51
hol voltál?mikor csukott ajtók között vergődtemés ha felálltam ismindig újracsendben eldőltemés támaszt nem találtamhiába kerestemnem volt boldog hajnalomés nem volt nyugodt estem
hol voltál?
árnyék-embersebeit őrzi a szélgörcsös álmait holdfény takarjanéha magában beszélsápadt fejét napsugár csókolja
ott él csicsergő-reggelekreszketeg csendjébenmardosó éhséggel gyomrábanvágy-űrrel a lelkében
testén az idő árkaiés a mindennapok mocskakarjában ölelések nyomaiszívében az emlékek pokla
52
kövön ültzavartan ült egy kövönaz utca körbe szaladtasemmit nem tudott arrólhogy a Föld forog alatta
lecsuklott néha a fejea sapkája előtte hevertvolt benne már néhány kisfröccsés talán némi kevert
csuklott álmábanidőnként fel-fel nézettmár nagyon untaés nem is értette az egészet
vágyai nem voltak többéa Sors arcába véste az éveketmindig csak a földet néztenem látta régen a kék eget
mindig eljött a reggelés mindig újra este lettnem számított az időitt már semmit nem keresett
ott ül most is a kövönaz utca körbe szaladjasenki nem veszi észrehogy ezt a Földet már elhagyta
53
mennyi láng
hogy lobog az égrea sok fényes csóvalángkörben állokfelcsapés ropog a nótapattog a gally-ritmusés susog mára levél-kíséretfeldübörögnek hirtelenaz ág-láng hangszereka fődallam bőrömbe éga húsom is árasztja a zenéténekelnem kéneez a dallam most az én zenémbelül harsog is a dalde nem mozog már a szájés a sistergő nyelv is megzavara vérem és a csontom istűzben égelillantak az apró szőrszálaka bőr redői elhamvadtaknyoma sincs márujjaimon a lenyomatnakami valami isteni nyilvántartást sejtetettés azonosított minden elkészült egyedetmost egyformává váloklángoló test vagyok csupánelhamvad létezésem
54
emberi koronámtűzglóriára cserélemaz izmok is mind lángra kapnakés serceg már a csontvelőszenesedett testemből az utolsóharmónia-témák kúsznak előcsak egy elszenesedett kupacőrzi múltamathová lett vajon a sok-sok áloma terveka gondolatoka jó szándékokés a gonosz tettekaz érzésekhová lettekamikor anyagaimtűzzé lettekés a tűzaz most merre vanha megtalálom hamvasztó lángjaimtalán még összerakhatom magam…
markomba fogtammarkomba fogtam a Telethideg volt és már sötétedettkaromon végigfutottaka dermesztő fehér virágokhópelyhek hullottak bőrömreés a húsomba fúródtak jégszilánkok
55
megfagyott feszültségeimmozdulatlan dühökké váltakmozdulatlan lendülettelakartam nekimenni a Világnak
szorosan tartottamszorítottam a Teletőriztemápoltama melengető hideget
jeges páncélt növesztett rámmögé nem láthatott senkinem eresztettemés fogva tartottmár nem tudtam létezni
megdermedt markombanpislákolt még az életde valahogy egész lelkembenfagyos Tél lett
markomba fogtam a Teletnem éreztem már a hidegetátfontak a jégvirágokés ereimmé váltakszívembe jéghideg vizetpumpáltak
azóta várom az olvadásta Tavasz érkezésétmarkomban a Téllelvárom a Tűz éledését
56
merre lovam?
merre lovam?merre menjünk?egyre sír az ég felettünk
menjünk Gazdámcsak előrehazajutunk egy-kettőre
merre lovam?hol lesz tanyánk?vár-e még valaki reánk?
várnak Gazdámnem feledtekszeretnek még, kik szerettek
merre lovam?merre az út?vesztett békék, nyert háborúk…
béke van márkedves Gazdámviszlek én, csak simulj hozzám
merre lovam?merre járunk?haladunk vagy körbe járunk?
kedves Gazdámkörbe járunkmégis jó útra találunk
57
merre lovam?meddig megyünk?bírja még elgyötört testünk?
bírja Gazdámeltűr mindentel nem árul soha minket
merre lovam?miért vagy velem?nincs már hitem, se kenyerem
kedves Gazdámnem hagylak elnem vagyok én „hitvány ember”
merre lovam?hová viszel?vége lesz már ha leteszel…
nem teszlek lekedves Gazdámutol nem érhet a halál
most pattanmost pattan szét éppenmost pattan szét úgy érzemelfekszik előttemelnyúlik hosszansemmit nem vittemsemmit nem hoztam
58
holnap már valaki más zenélholnap már azt hallgatodvalaki más játssza akkor majda kedvenc dalod
most reped meg éppenmost reped meg úgy érzemszétgurul köröttemcsörömpöl hosszansemmit nem hittemsemmit nem tudtam
holnap már valaki más verselholnap már azt olvasodvalaki más írja akkor majdtitkolt gondolatod
most szakad fel éppenmost szakad fel úgy érzemrövid az életünkazt éljük hosszansemmit nem kértemsemmit nem mondtam
holnap már valaki más áll ittholnap már azt láthatodvalaki más kapja akkor majdminden csodálatod
59
mit mesél
mit mesél ma megintszáguldó förgeteglépnék egyre feljebbde most még nem lehet
utamra dőlnek rámeghajló házsoroktócsákba gyűlt a fénymegcsillan, rám ragyog
mit akarsz most velemitt fekszem meztelenszét bontott szívemenegy sóhaj ott pihen
meglebben valaholhallom is, hogy hogyanrám kéne várniade már tovább rohan
sikoltó fém szilánkfúródik mélyebbreolyan jó is volnaha néha tévedne
mocsár felett lebegénekel egy lidércóvatosan szeressvigyázz, hogy meg ne érts
60
mondd csak
mondd csak mi leszha elfogy majd az álomúj álmokat álmodnilesz még valóságom?
lesz-e majd ki újrakezemet fogja és vezetvelem jönátölel és kérdés nélkülegyszerűen szeret
mondd csak mi leszha fuldoklik majd küszködő létemküzdelmek nyomait viselemvörös sebeim csak lassan gyógyulnakés már nincs hely egy újabbnak
lesz-e majd ki újraletörli rólam a vérta verejtéket és a könnyeketés rólam írja majda legszentebb könyveket?
mondd csak mi leszha már önmagamra nézni sem bírokamikor nevetni szeretnékakkor is csak sírok
61
kegyelmet nem kéreka szánalom feldühítcsak motyogom a szereteteltitkolt szavait
lesz-e majd ki újrarám talál bárhova bújok ismellém ül és sír velemgyengébb lesz mint énhogy újra erőm legyen
mondd csak mi leszha elfogy majd a valóságúj csodákat szülnielég lesz a jóság?
mert a szavak…
mert a szavak…már semmit nem érneksemmit nem adnakés semmit nem kérnek
léteznek csupánmagukban állnakhogyan is lennénekhasznára a világnak
62
perzselt határban
perzselt határbanporzik a délbúza közt vártalakde nem jöttél
arcomat lepte begabona-poratudtam hiábaTe nem jössz soha
feküdtem hátamonbúza köröttemkönnycsepp gördült lemiattad jöttem
földre hulltak ottcsillámló gyöngyeimakkor fogytak elutolsó könnyeim
perzselt határbansó száradt arcomonmit is reméltemmég ma sem tudom
megéreztem akkora hirtelen magánytvégtelen ürességdélben rám talált
63
eltűnt a búzaés eltűnt a délcsak a kék ég voltés mindenütt én
valahol ott fentkéklő magánybanegy percre talánangyallá váltam
ne sírjatokne sírjatokne sírjatok ha már nem leszekne hulljanak a könnyekazt nagyon utálnám
ne szánjatokne szánjatok ha már nem leszekne sajnáljátok az éveketazt ki nem állnám
legyetek boldogoklegyen mosolygós az arcotokörüljetekhogy ismertetekhogy végre pihenhetekés ha jól végeztem ami a dolgom volt…talánemlékszik majd valaki…reám
64
nagyvárosi éjszaka
sűrű párákba burkol az éjszakavizes kabátomnak hideg a gallérjaviszem magammal a sárga lámpa-fényt
nem tudom ma hova csalnak a léptekjönnek utánam élveteg képekszíneket látok, főleg feketét
sarkon befordul alattam az utcabatyuba kötve egy hajléktalan cuccaegész élete csak ennyit ér
kutya-nyomok festik csíkosra a járdátsenki nem keres szemetének ládátmocskos jelent cserélünk el a holnapért
közömbös arcokon elalszik a nappalébren maradtam, pedig nem is akartamez az élet halálos mérgezés
fölém hajolnak sötét-szívű ablakokmély-fekete kapualj előttem oldalogmegint indulás, de hol a megérkezés
egyforma lépések, egyforma utakonmagam az éjnek büszkén mutatommögöttem már elveszett az idő
semmit nem akarok ettől az éjtőlhalványul a fény a sötéttőla múlt kiköp és elnyel a jövő
65
talán már
talán már nem kéne írniennyi szó már épp elégtalán most kéne sírniamíg fáj az emlékezés
talán nem is születtek versekcsak őszinte mondatoktalán elmegyek majd egyszerde most még itt vagyok
itt vagyok a csendbe rejtett hangbanén vagyok a visszhangzó szobaitt vagyok a sötétbe fúlt fénybenén vagyok a lélek mosolya
itt vagyok az álmok mögé rejtveén vagyok az öntudatlan sóhajitt vagyok a földre terítveén vagyok a be nem vallott óhaj
talán már vége lehetneennyi most már épp elégtalán ha senki nem kérdeznesoha meg nem felelnék
talán születnek még versekvagy csak őszinte mondatoktalán többé nem keresekhisz várnak feladatok
66
sűrű éjszaka
sűrű párákba burkol az éjszakamint kötél érint ingem nyirkos nyakaviszem magammal a sárga lámpa-fényt
nem tudom ma hova csalnak a léptekjönnek velem bódult hangok és képekéj-árnyait mosolyom riasztja szét
nyelvemre csomót köt egy ismerős dallamfátyol borul szememre zavaros álombankövek peremén botlik a hajnali szél
földhöz lapuló árnyákokba bújik a koppanásjön utánam egy érzés vagy talán valami máscsak néhány álmos kertkapu gőgicsél
világítanak utánam a cipőtalp-nyomokszelíd-vad vagyok, gyáva-bátor és konokészrevétlen megyek és észrevétlen jöttem
előttem fallá tömörödik a sűrű éjszakafeltárul láthatatlan a titkok ajtajaés tompa puffanással bezárul mögöttem
67
sikátorokban
sikátorokban macskakőkövek között a fű se nő
eldúdolt dalaimatszél fütyülifelparcellázott jókedvemetbánat öleli
sodrott fűszálhullik az utca kövéreszél táncoltatjavalami lágy kocsmazenére
csak néhány fordulóennyi egy életmég el sem kezdődöttés máris „kész lett”
sivár és kietlenminden fagyos sikátorcsillagokkal szőttott fent az éjszakai sátor
csapzott patkányokkutatnak emlékmorzsák között(r)égi büszkeségünkúgy eltűnt nem is köszönt
68
szomorú kormos könnyekethullatnak a málladozó házfalakvalamikor még a sikátorban isangyalnak láttalak
ugyan minek
ugyan minek az énekasztalok és székekközött a józanságsem talál mostansághelyet magának
folyton megtörik az útjövő is lehet a múltegyre előre lépekmégis néha visszaérekígy rám találnak
ugyan minek az énekreszketnek a szépekfestett szempilláinem lehet rátalálniaz elveszettre
körbe és újra elölrőlmessziről és közelrőlkeresés ez az élet iselkúszik ez az ének isa végtelenbe
69
ugyan minek az éneksötétbe fúlnak a fényekfakuló sárga pászmáikiszáradt kutak káváicsendet ásítanak
fütyülöm mégis ezt a daltvalahol hozzám ragadtcsak jönne már egy nőaki örülne egy szédelgőfurcsa alaknak
szavaim nincsenek
szavaim nincsenekmár mind Nektek adtamdalaim elhaltakmind eldúdoltam
simogatásaim érdessé váltakpillantásaim néha Rád találtaksóhajom néha szívedet érintettede az érzéseket senki nem értette
szavaim nincsenekmind széjjel szórtamma szánalmas vagyokde akkor boldog voltam
70
Nem kell a szó
71
csillag-bársony
csillag-bársony felettempuha lélek-takaróolvadt tócsákban feküdniaz volna csak a jó
nem tudni semmit arrólami mindig körbe veszéjjel-nappal arra menniahová Te vezetsz
csillag-bársony mosolyomnem rejteni többé eléj-sötétbe oldódninapsugár jöttével
hordozott napi létemnem lenne többé keresztéppen úgy lehetnék boldogahogyan Te szeretsz
csillag-bársony alattamsóhajom hazatalález itt hétköznapi életmindennapi halál
72
égmert égnek a földön az égenlángok közt vergődik a tűzfejvesztett vágyakcsókok a szájbancsüggeszti ágait a parti fűz
tavaszt-hajtó fények az égenparázsló víztükör arcomba nézkéz belemerülvízcsepp-kék zuhan-gördülhideg csíkja a bőrömön ég
parázs lüktetések nyoma az égenellobban a gőgös világimbolygó csodaszőtt légből-pagodaszámban édes az akácvirág
felhő-fehér zsarátok az égenfüst-szürkével rajzol a létüresség ragyoga semmi kavarogfények hevernek szanaszét
kék-nyugalom ömlik az égenhalálig létező égi-rendtudással telítmajd elandalítörökké válik a csend
73
esti tóIsten bajszát látod éppenfelnézel az égrefelhő mögött az árnyékbanmintha gyertya égne
sátorozzunk csillagfénybena Föld hűvös kert csakrám mosolyog fecske röptema rosszkedvem elhagy
csónakomba parti füzeklombjukat lógatjákvállamra ült vágyódásokdalomat hallgatják
ringatózó esti csendbenelhalkul a jajszómegfeszülő víz-tükörrelalszik már a kék tó
bajusz-szálból csend születikennyi elég máramintha minden boldog percünkvalósággá válna
halvány fényét megőriztehullám taraj villanIsten alszik és az álmató felszínén csillan
74
észak erdőben
észak erdőbenderengő páraéji homálybólnyirkos csend maradt
sudár fák tövénhullt levél porladtopog az időéjjel itt ragadt
távolból dob szólmég a tűz lobognéhány fordulása tánc megakad
éledő árnyamlebben hirtelenágon eltűnika szív megszakad
derengő életlélek utazástávol létezőrejtőzőt kutat
Nappal visszatértestembe újraárny-lelkem lebbenmás utat mutat
észak erdőbenreggeli fényekszememben lobogcsillag-tűz nyoma
sudár fák tövénúj lélek jár márrégi testembenvan az otthona
elsötétül
itt van hát megint az estelesben állt egész nap az éjlassan ért ide a bestede már sötétebb a fény
75
eltűnik álmatag-magasbana távoli horizonthazatér most lassanaz utolsó csendes kolomp
üres már a széles folyóhullámok szuszognak rajtacsobbanásokkal nem ijesztaz én folyóm nem olyan fajta
messzi álmokat sodorfélelmes-bölcs nyugalommalsúlyos titkokat sorolegyhangú mormoló-unalommal
még a parton ülök szikla-szék alattammár mindenki haza értén mégis itt maradtam
határaink lassan elmosódnakmeddig a folyó és meddig éna hullámok lelkemben locsognakmegtörnek létem peremén
ott ülök saját partomonhömpölygő hullámaim érzeméjsötét ég táncol arcomona folyó lett a vérem
ereimben morajlik a távolhűvös mélység nyílik meg bennemott vagyok lent a mélybennem kell tovább keresnem
76
ez az éj egyé olvasztjaa Nagy Folyót és engemhányszor éreztem márhogy elfolyni lenne kedvem
még mintha a parton ülnékott maradt test-sziluettemde a hajnal már nem talála folyóval messzire mentem
éj-szakacsöppen a csapés összerezzennéhány morzsa az asztalon
vinne az éjmár messze innenvissza hozna rőt hajnalon
szellő suhana függöny lebbenágyamon didergő álmom
levél hullikaz árnya rebbenjárdákon vizes a lábnyom
sötét neszezfekszem a csendbenárnyak nőnek a kőfalon
77
ezüst Hold gyúlpadlóra döbbengurul a holtsápadt ballon
paplan szuszogálomba hökkensunyin követni próbálom
reszket a testpucér-melegbenéjszakai alabástrom
eljön mindigsírok rekedtenlelkem az éjnek kitárom
és megszólalébred felettemringató dal egy gitáron
esti kertek
esti kertek árnyéka kúszik a földönaz egész ép olyan, mint egy börtöna nappal még nem múlikvissza-vissza lopódzika szürkévé halványuló fénybeahol az alkony zárja ketrecébeés a sötét érkezik megint
78
megjelenik mint egy reprintmint egy újabb kiadásmint ha nem is létezne máscsak ez az örök körforgásez az esti látomás
esti kertek illata bódítezzel ugyan már nem hódítmint réges-régen, amikor bimbók bomoltakamikor a szirmok hamvasak voltakragyogott és illatozott minden zugakáprázattá olvadt egybe ezernyi virágbugazöld tengerben lebegtekmind a többi színekitt sárga, ott vörösamott egy-egy fehér szigetizzott a sok-sok szín-parázsnapfényben nyíló fény-varázs
esti kertek csendes imákat zümmögnekpuhán-meleg dalokkal bűvölnekelőcsalnak titok-rejtő árnyakata sötét karjaivá növesztik az ágakatcsend-mozdulásait az alvó időnekőrzik az elmúlást a jövőneksurranó nesz-pillanatokszirom-percekké válnaklevél-órák rezdülnek rendszertelenmonoton ritmust adva a világnak
79
hajszál-kép
hajszál-szövésű néma ködberajzoltam rólad egy képeteltűnőst, remegőst, nyirkosatolyan savanykás-fehéret
hajszál-erein múló napoknakközös pillanat éledpercnyi örömeink dobognaknem hervadnak a képek
hajszál-szín szellő simogatillatot őriz az árnyéksuhan a folyó mellettemde én itt megállnék
hajszál-erővel kötöz meg szavadhazug torokra ráégelőször vág, azután szakadsemmit egy világért
hajszál-lebegés a gondolatkenj ide egy kis kéketne játszd a morcosatképzelj rólam valami szépet
hajszál-röptét könnyű álomnakszembogár bensőmbe révedmosoly suhan át a szobánamikor tőlem azt kéred
80
hajszál-vékony a határtalanvéressé válik a játékszállj le mellém a földreördögi tett, de angyali szándék
hajszál-szövetek beborítanaknem üvöltök már csodákértfelismerés szüli meg nyugalmamatnem adok életet halálért
Higgy nekem
Higgy nekem Kedves,most virág vagyok.Hajolj csak hozzámérezd az illatot.
Gyenge száram meg ne törd,óvatos legyél.Egy virágnak fontosminden kis levél.
Higgy nekem Kedves,most meg szél vagyok.Ne bújj előlemhallgasd meg dalom.
Futásomat meg ne törd,óvatos legyél.Csak szabadon élhetek…mert ilyen a szél.
81
Higgy nekem Kedves,most napfény vagyok.Homlokodra lángolócsillagot csókolok.
Sugaramat meg ne tördóvatos legyél.Míg egyenes a napsugárcsakis addig él.
Higgy nekem Kedves,most mosoly vagyok.Ott ülök vidámanlágy-tüzű ajkadon.
Jó kedvemet meg ne tördóvatos legyél.Egy mosolyból fakadminden csöpp remény.
Higgy nekem Kedves,most könnycsepp vagyok.Lassan legördülökmárvány arcodon.
Tisztaságom meg ne tördóvatos legyél.Boldogsággal fizetekminden könnyedért.
Higgy nekem Kedves,ez most én vagyok.Nem hordom máraz ósdi álarcot.
82
Életemet meg ne tördóvatos legyél.Míg önmagam vagyoklelkem csak addig él.
látomlátom ahogy hullámzik a lélegzetfel és le mozdul a fényszinte csak piheg most a pillanatlábujjhegyen alszik a remény
az éjszaka derengő csendjébenrezzenéstelen béke vesz körüllátom az ablakon átahogy ezernyi csillag az égre ül
milyen üres ez a végtelenés milyen véges a szívdobbanásszabálytalan a ritmusmint félrevert harang-kondulás
fel-fel zokog valaholárván maradt üstökösök hívó szavafülembe lágyan süvöltik:indulnod kell már haza…
csak fekszem továbbéjszakai fényekkel takarózomnem érdekel mit akarnakén már a Semmibe burkolódzom
83
melletted
melletted ébredeka reggel ránk találhomályba rejtőzika szekrény a falnál
álmos-bús bútorokalszanak a falakegy perce Téged isálmodni láttalak
megnyíló ajkadonkilebbent egy sóhajasztalon reggelipirítós, tea, vaj
látom az illatotfelfelé tekeregaz édes-forró lémár benned bizsereg
roppan a harapásszádon morzsa maradlassacskán teljesenösszeszeded magad
fonódó tekintetajtóban ölelésmosolygó fél szavakbúcsú vagy üdvözlés
84
mellőled
szálló por voltam csupánelőttedcsak ábrándképeim voltakfelőled
de ragyogó-új hitet kaptamtetőledmikor már nem menekültemelőled
enyém már minden értékbelőlednincs az a vihar mi elsodornamellőled
mulandó
mulandó minden örökfelhasadnak a körök
sarkok és élekkarcolnak, vágnakneki csapdosnaka zokogó világnak
rozsdás dobogásátelalvó szívekneksüket fülek halljákgyűlölnek, szeretnek
85
sistereg a könnycseppforró-vágyú testenhajnal-virág hervadfülledt nyári esten
rózsa szirma rebbenmielőtt hullanavérvörös szirom-cseppszomjas föld-szavanna
halandó álmainkromlandó testünkbensiratni kéne tánde táncra perdültem
árnyakkal fordulokélet-láng átkarolmár nem rohan az örömnéha csak bandukol
örök a mulandóa körök összeforrnaknincs elmúlásés nincsen holnap
minden örvénylika változás véglegesszeress amíg lehetcsak ez a lényeges
86
mintha fütty
mintha fütty szólna megintmintha hallanám újraahogy hívnak a srácokahogy harsan a nóta
nyári nap hevébenporba ég az árnyékaz ifjúság visszanézés egy kicsit vár még
fűcsomók közötta föld cserepesvalóság mezőkönengem már ne keress
de ha felharsan a füttyelmélázva mégis eljövökés itt talállak Téged is tudomTe is átlépsz majda már-nem-lehet gátakon
párnán
fejem alatt szuszog a párnavalami álomban engem is várnaa ciha meg a tollakma nem megyek, majd talán holnap
87
ma nyitott szemekkel bámulomaz éjszaka sötét foltjaithajnalban meg hogy mit hagy ittmarad-e még nappalra valamia döbbent némaságbólha már a „belső-csillag” világolés ontja rám a fénytakkor vesztek el minden reménythogy valaha valamit lássakezért kell éjjel megkeresniazokat a pislákoló fényeketamik életben tartják a lényegetés a csendbena némaságbana sötét éjszakábanmegmarad számunkra a reményha párna-álomba nem szédülünkés túlélünk még néhány napotébren várjuk a holnapotés a holnaputánt isés talán többé el sem vásikés megvéd majd a sötét burokamit az éjszakától koldulokvagy a sötétségtől ellopokhogy elfedjenhogy betakarjonhogy többé mást ne akarjoncsak boldoggá tegyenvalósággá vált képzeletem
88
mint fákba
mint fákba álmodott évekúgy ölel körül a jelenne mond nekem, hogy félekhisz nem is vagy velem
a kéreg már hámlani kezdettleveleken foltok csúfoskodnakazért is szembe a szélnekfricskát mutatni a kornak
erősen tart még a törzsha kívül már meg is kopottáramlik még az erekben a nedvha nem is úgy mint szokott
rügyeknek és virágoknakmost is van helyeintegetni csillagoknakaz ágaknak még van ereje
mint fákba vésett betűkúgy marad meg az emlékezetpillanataink idő-keselyűkde óv a boldogság-vértezet
89
ölelésed
ölelésed furcsa vászonbetakar és körbeveszölelésed tiszta vászontest-vonallal képet fest
fájdalmastsíróstbánatostszínesetszépetboldogot
ölelésed ezüst vászonsimogat és eltakarölelésed arany vászonandalít és felkavar
ringatósápolósálmodósandalgóssuttogósdúdolós
ölelésed csillag vászonsötét mélység-ragyogásölelésed érzés-vászonbújj alá és rám találsz
90
szelíden
mint csónak reng vízen – szelídentörik – ha vihar…reccsen
mint szavak a szájban – szelídennehéz – ha néma…lenyelt
mint fájdalom a szívben – szelídensajog – ha hazug…hasad
mint könnyek a szemben – szelídencsordul – ha közöny…apad
mint érintés a bőrön – szelídenéget – ha emlék…megunt
mint ölelés a karban – szelídenmegfojt – ha játszott…elmúlt
mint levél a szélben – szelídenszakad – ha tombol…zuhan
mint az álom nappal – szelídentűnik – ha ébren…suhan
91
mint lélek a testben – szelídenelhagy – ha szabad…anyag
mint emberben Isten – szelídensír – ha ismer…marad
vagyTéged őriz minden kőa büszke falakbanrólad mesél minden árnyékszázezer alakban
Veled álmodik az éjérted ébred a hajnalFöldet kerül a szélutánad nyargal
csendbe rajzoltak a fényekamikor eljöttélnem születtél sohamindig is léteztél
rám vártál örökkéés én is kerestelekmégis alig vettem észrehogy végre megleltelek
92
bársony-kékcsobban a víztó tükre rezzenmás zaj nincs isvégtelen csendben
mazsola-csillagokmélyen az égena semmi sötétlikmélybársony-kéken
alvó madárszárnya nem rebbenlebeg éppenkristály egekben
feszített mozdulatsiklik a fényenalul a víz csillogmélybársony-kéken
madár álomalszik egy emberígy lesz boldogrepülni nem mer
időtlen időbenlebegni égensuhanó gondolatmélybársony-kéken
egyedül-csendegyedül álltam ott a csenddelketten néztük a sok sárga csillagotahogy egyre halványodtakés beleolvadtak a hajnali ég puha-fehér párnájábakicsit megrázkódtamingem alá bújt be hideg-nyirkos karjaival a hajnali szélszólni akartamde a csendhez csak bolond beszélígy hát hallgattam tovább...és fáztam
93
van ilyenvan ami vadés van ami keserűpedig az egésznagyon egyszerű
van ami szelídés van ami édeshidd el az életnem olyan rémes
látod, hogy sárgapedig lehet, hogy zöldlátod, hogy aranypedig lehet, hogy föld
nehéz szárnyakonfehér tollakhallgatnak folytonsohasem szólnak
tiszta és melegtakarj be édesa végtelen néhalehet véges
sót a cukorhozészre sem venniszórni teábakrumplira tenni
a lélek is „egyen”kell néha csend isjól esik a zűrzavarde kell néha rend is
érints meg néhahagyd, hogy jó legyencsak puhánmint felhő a hegyen
csak egy hógolyó kellhogy lavina legyenelindul lassankövetelő kezem
keresztül az útonjobbra-balra nézecsettel festa vak zenész
csikorgó kanyarbanmeghasadt álomhirtelen elnémulta zenekar a bálon
van valahol béke isvan legyőzött háborúvan felhőtlen örömde ez olyan szomorú
Látod, hogy jó ígypedig lehet, hogy végelátod, hogy fehérfesd feketére
94
újra és újra
gyengült a ritmuselszakadt az álomnem lehet vége mégmég újra várom
ernyedt valóságvagy csak a képzeletitt vagyok mellettedtávol-lélegzet
csizmák a padlónodakint fúj a szélhajnali derengésálmos lámpa fény
gyűrött hajszálakközös a takaróegymásba olvadniújra akaró
reggeli imalihegő-aléltanhűvös pillantásmeleg karodban
falon az időkoppan a mutatótétova érintésszándék-kutató
éled az ösztöna reggel eltűnikforró kavargásbanminden megszűnik
végtelen örömidőtlen vágyakbanhányszor kerestelekreggel-ágyakban
95
Teremtő szavak
96
az alkotásért
az én Istenem a Teremtésaz Alkotás magahiába kísért ma is a Földöna Pusztítás Angyala
mit létre hoztak emberi kezekcsodálni kelltisztelni aztebből nem engedek!
lehet vér áztatta a születő műveketlehet könny mosta tisztára az alkotásttalán szenvedés volt a munkatalán kényszer csak, mi alkotni késztetettde ha így volt isne bántsátok az emberi-műveket
inkább leborulni kell alázattalés csodálni vagy siratni akára szenvedő alkotótde nem lehet nem tisztelnimit az ember alkotott
pusztítani könnyűrombolni sekély élvezetde mennyi fáradtságamikor alkotni emeled a kezedet
97
a szellem ereje vezet mióta csak létezünkteremtenünk kellmást nem tehetünkalkotni folyton ez a Sorsunkezért váltunk emberréés ezért voltunk azokakik voltunk
születésünkkela Végtelent tápláltuka csodát kerestük mindigde sehol nem találtuk
saját életünkbena teremtés az egyetlen isteniezért adatott meg nekünk isúj életet teremteni
amikor
amikor a nappal árnyait már észre sem vesszükamikor az éjszaka fényeit öröknek hisszükamikor felhangzik bennem is a dallamamikor megöl, de kell, hogy újra halljam
amikor vállamra röppen a pillanatamikor előttem áll ami elmaradtamikor korcs-szárnyú angyalok születnekamikor a holtak élőket temetnek
98
amikor remegő tócsává válik a létemamikor tudom, hogy eddig nem éltemamikor a sebeknek felhasadni kellamikor csak az szerethet, aki mer
amikor az űr rám vár megintamikor az idő végesnek tekintamikor hiszem, amit eddig csak tudtamamikor hirtelen önmagam felé fordultam
amikor elindulnak felém a hírnökökamikor maradok, de mégis költözökamikor egyetlen leszek és aratokamikor elveszek, pedig nem adhatok
amikor a hurok már megfeszülamikor dobog még legbelülamikor a csend örvénye megnyílikamikor elébem kísérik
amikor ítéletet mondanom kellamikor mégsem égetem elamikor önmagam leszek áldozattáamikor az üdvösség válik kárhozattá
amikor más már nincs, csak én vagyokamikor minden világot itt hagyokamikor megsemmisül az örökké valóakkor születik újjá a mindenható
99
fénysötét
lobbanása lázba hozzamind az alvó fényeketa sötétséget visszaűzioda, honnan vétetett
egyesülnek, elnyelődnekegymás nélkül egy sem élmit tudnánk a sötétségrőlha nem ragyogna néha fény
mért örülnénk hajnalpírnakha mindig látnánk színeketnem érzi az étel ízétki soha meg nem éhezett
nyugodt percnek nem örülhetha lelke nem volt zaklatottnem érzi a szavak súlyátaki mindig szólhatott
ellentétek egységébőláll össze az életünkhalál nélkül nem értenénkmily csoda, hogy élhetünk
100
ítélkezni
zengő érc döntött falakatde Jerikó mégis megmaradtki bűnös? ki bűntelen?ezt kérded szüntelen
nem számít…hidd el!bárki is ámítne hiddhogy ítélhetszörüljhogy itt élhetszés sárból gyúrt testedlélek járja átés Isten lehelete úgy tekintmint otthonátmicsoda gőgaz mi ítélni késztetmi jó és mi rosszeldönteni nem a Te részed
segíts ha kell!bátoríts!és senkit el ne tántorítsha ártani nem akarha kérvagy ölel a kar
101
szavaddal ne üss!simogass!tolladdal ne csakszavakat írogass
bántani könnyűde miért tennédjobb lenne ha megértenédmit mondmit akaraki tollával a papírba mar
ha ítélet mondás nélkül mégsem bírodazt javaslom ne keress másokatítéld meg inkább bátran…önnön magad!
írunk
verseket írunk egyre-másrahisszük azt, hogy jó nekünkbetűkbe sírjuk álmainkúgy élünk, ahogy szeretünk
szavaink védőn óvjukmindenütt közhírré tesszüktitkaink kikiabáljukhogy jó ez így?…azt hisszük
102
hullottakkéretlen hullottakkoppantak egymás utánmint héjukból fordult gesztenyékmint azok a meseszépfriss barna huppanásokahogy felugranak majd vissza hullnakés gurulnak továbbpattogva ugrálva egymás utánés billegve elfekszenek végülés mindegyik a saját csendjébe szédülhullottak kéretlencsak dobogtak továbbmint eső zuhogásasötétbe záruló utcábanmagányos szétfröccsenésekközös tócsákbanés a hullámzó víztükör-csodákesti fényeket ringató felszínénhol a Mindennel egyesül az Énmegtalálják újra Önmagukakiknek nem volt addig otthonukkéretlen hullottakés elleptek lassana kérdések és a válaszoka „vagyok” és a „hol vagyok?”csodák és megnyugvásokelvesztések és rátalálásoka pillanatokba zárt időtéppen csak felnyitottammég alig „voltam”és máris közel a „nem vagyok”minden versemben születek és meghalok
103
harmónianekem is dalolnom illeneés talán a felborult egyensúlyhelyre billenneha szólna a hangomés teljes lenne ismét a Harmóniaaminek nem is lett volna szabad elmúlniaelhallgatnom sem kellett volnatalán sohacsak zengeni az éneketbiztatni az ifjakat és a véneket:hisz olyan szép az életedhát ne keseregjne hiddhogy elfeledkezik róladkinek érdeme ha jól vagyés az is ha rosszul mennek a dolgaidmiért hiszedhogy már senki nem segít…valami ilyet súgna a dalhiába dübörögne köröttünk a Zajahogy rohannak a törtetőkahogy nyögnek a szenvedőkmindent elnyomna a Szent Harmóniaaz Életek Énekeamit nekem is dalolnom illenede hallgatoknem tudom mit is mondhatokhiszen hallok márés látok is néhaés mintha a Harmónianem őszintén szólna
104
mintha néha hamisan csengenevalahogy eltorzult ez a régi-régi dalvalahogy már nem jót akar aki énekelvagy aki dalokat írvagy talán csak zavarjahogy mindig valaki sírhogy nem olyan lett a Nagy Műamilyennek alkotni akarta a Megálmodóbár ki tudja…talán csak elromlott ez a szerkezettalán csak elkopott néhány alkatrészmondjuk a lelkiismeretvagy talán az emberség foszladozott szétés lehet megérne egy esszét az ismi lett a hittel és az igaz szóvalkifogyott a tiszteletés eltűnt valahol az isami a legfontosabb: a szeretet…
talán mégis dalolnom kellenetalán az segíteneha valóban tisztán dalolnámigaz dalomattalán akkor eljutna mások szívéig is a dalamit mindenki a lelkében hallés talán minden szívbőlpontosabb ritmusok fakadnánakés megtisztulnának az elkoszolódott kerekeksimán futna ismét a szerkezetönmagától megjavulna talánami az idők folyamán tönkre mentha visszatérne belénk a szeretet…
105
körbe-körbe
valahol a vég véget érvalahol kezdődik a kezdetvalami mindig elkísérvalami átírja a tervet
fordul a készülő spirálmás oldalát mutatja a múltnem tudja senki rá mi várrégi tudásunk már elavult
az elsuttogott imák és a varázsigékegyszerre haltak elaz üvöltő fájdalom és a gyönyöregyszerre éledt fel
nincsenek mindent tudó könyveknincsenek varázs-mondatoksoha nem volt ennél könnyebbsoha nem volt még, hogy itt vagyok
táplálja vég a kezdetetgyönyör forrása a fájdalomaz Egy elpusztít ezreketaz újjászületést újra vállalom
valahol a kör véget érvalahol a végtelen az origóvalami fekete volt, most fehérvalami örök most lett mulandó
106
kipp-kopp
kipp-kopp kövekentávozik és követem
kipp-kopp követemelment pedig szeretem
lebben-libben lélek árnyakörülöttem fények lányaelragad hajnali táncomleomlik hazudott sáncom
kipp-kopp csendtörőmaradj velem érkező
kipp-kopp érkezőne légy hamis szerető
egyszer voltam születő Napmásszor játszottam a Holdatálmodtam, hogy felébredekelaludtam újra Veled
kipp-kopp keresemtalán soha nem lelem
107
kipp-kopp nem lelemmégis mindig követem
édessé lesz keserűségszabaddá tesz hazug hűségsorsot fordít akaratommit akarok mind megkapom
kipp-kopp életemminden napját élvezem
kipp-kopp élvezemtöbb ez mint a szerelem
ismét körbe kunkorodikspirál karja szaporodikössze kötve vég és kezdetátéltem már több mint ezret
kipp-kopp elég voltfolyton újra elsodort
kipp-kopp elsodortminden új kör sorsom volt
ennyi elég megérkeztemminden elsimul köröttemmár félelmek nélkül élekörök beteljesülések
108
kénecsak egy hangcsak egy szócsak egy dallamkéne végre valamihogy újra halljam
szunnyadó hangokporba hullott tervekhazuggá vált szavakúj életre kelnek
keresem az erőtami élni követeltannyi élettel ezelőttami küldöttami hajszolt:Menj tovább!Várni foglak ha visszatérsz.Remélem diadalokról mesélszde ha mégsemhát azt se bánd……most visszatérnék márde oly kevés amit megtanultamoly kevés ahányszor a porba hulltam
csak néha sújtott gaz és igaz átokoly kevésszer voltamhűtelen hozzátok
109
alig volt, hogy jutalmat kaptamnem is kell! – mondtamde mindig boldogan elfogadtam
alig volt, hogy marasztaltakés bár úgyis indulnom kellettolyan boldogan hallgattam
szem-harmatban ha csillant az árnyamcsak mosolyogtamde jólesett, hogy vágynak utánam
éreztelek bármerre jártamlábam messzi utakat koptatottRád mégsem találtam
ha egyedül voltam vagy bánat értlelkemben hozzád szóltam mindigha nem volt senki, aki megért
képzeletben hozzád menekültemmint gyermek játékba merültenés feloldozásomat meg is kaptamcserébe semmit nem adtam
büszke voltam néha mégisúgy éreztemminden kincsem eléd szórtam én is
ha mosolyom önzetlenül kaptadvagy ha repültél öntudatlanpillangószárnyaid gyakran kötöttem gúzsbaa kötél gyengéden vágott a húsba
110
és vergődni sem nagyon akartálhiába fájta rabom maradtál
tenyerem nyitottam és szabaddá tettelekamikor akartamakkor öleltelek
megszólaltak bennema rejtett dallamoknem azt tettem amit akarok
az ösztönöm vezetett már újraeljutottam a ráción túlraszabaddá általad lettemés Te boldog-rab lettélakivel bármit megtehettem
most még egy hang kéneegyetlen szóhalkan kúszó dallamakarom, hogy újra megszülessenhogy újra halljam
két létből fonódókanyargó élet-énekléted feszüljön az enyémnek
egykor összetört egészek egyesüljenekszétszakadt összetartozókmegint eggyé legyenek
111
megjöttemsok-sok élet már mögöttemmindig mentem, most megjöttemitt vagyokitt vagyok és nem hiszemhogy itt hagyok bármit ishisz nem megyek továbbmár nem várok több csodátmár egyszerű lett minden bennemmegtettem amit megtehettemmost vállalomés viszem a vállamona sorsomat amit kovácsoltammagamnak megálmodtammost elhiszemhogy ilyen az életemés ismét létezemmost nem temet be titkok poramindennapi lett a csodama már szó se kellszó nélkül felemela célba ért várakozása beteljesült vágyakozásés ha botlik a ritmusvagy csuklik a dallamtudom mindigén akartamhogy így legyenmert lehet mulandó szerelemés lehet az is, hogy örök…a Sorsnak mindentmúltat, jelent és jövőt is…köszönök
112
nem kettő
nem két világ vagyunkTe adszÉn elveszekkettévált lélekbőlegyé majd így leszek
anyag és lélek vagyunk mi kettenköszönöm, hogy benned is élhettembenned dobolt létezésem ritmusabennem dalolt létezésed himnusza
nem két világ vagyunkTe táplálszÉn éltetlekazok voltunk eddig akik két testben élhettek
két egész test és két fél lélekketten lesz egésszé az életkét dobbanás azonos ritmusbanegyetlen dal azonos szólamban
nem két világ vagyunkTe érzedÉn tudomkóborló életektalálkoztak a közös úton
113
romlatlanlángolt már éppenfákon az égenkeleti szélnek vérvörös tüze
izzó ecsettelkönnyű kezekkelfestett a vágyak romlatlan szüze
ébredt a vérbenlobbant a szélbenörök törvénynek élet ösztöne
porlott a régihullott az égiledől szentnek hazudott börtöne
világosság gyúltsötétség elmúlttisztán láthatott mindenki szeme
ragyogott a létrégi börtönétjárta újra szabadság szelleme
szikár romokonszáraz homokonszáll az égő áldozat füst-jele
gyarló lélekértvétkes angyalérta földi lét romlatlan embere
114
szoríts…szoríts erősenén is szorítalaknem kíméllekösszeroppantalak
nem külön létezünkegyek vagyunk mi kettenosztozunk az akaratonés a tetten
légy falevél a szélbenengeddhogy sodorjalak
legyél szunnyadó parázsengeddhogy felszítsalak
légy nedv-terhes felhőamiből hűsítő esőtfakasztok
legyél érett szőlő szemeamiből édes nedűtkortyolok
szoríts erősenaz idő elszaladha gondolkodszsemmi nem marad
115
nem kell a legjobbra várnia jövő még nem jön elminden perc meghalami nem ölel
légy csillag az éjbenengeddhogy kioltsalak
legyél holdfény-varázsengeddhogy csodáljalak
légy süvítve zuhanó kőmegtarthatlak magamnakelkaptalak
legyél csintalan gondolatmegteremtettelek magamnakmegálmodtalak
szoríts erősenén is szorítalakne bánj semmitmindig vártalak
nem kell többé sírnoda múlt már nem tűnik elmindig velem maradszha emlékezel
116
Napra nézek
Napra nézek, fel az égrefelhők fölé, fel a kékbetágra nyílnak hunyt szemeimátölelnek szerelmeim
kalapomra virág tűzvefeldobom majd, fel a tűzbehadd lobogjon, lánggal égjenhadd pezsdüljön fel a vérem
sötét-vörös lángok fölöttsötét-szürke ég mennydörögvillám villan fénye vakítma is ölelek valakit
Holdat látok ég sötétjéncsillag lánya lett az enyémfektetem puha párnámraott nem hagyom óraszámra
süvölt a szél, nekem támadirigyli tán a párnámatnem a párnám, azt ki fekszikpaplanom alatt melegszik
csizmámmal az éjbe lépekszétrebben sok rút kísértetelmentem a fénylő Napértreggelre a fény ide ért
117
Napra nézek, fénye vakítnapsugara szívet hasítlüktető vér földre csöppenelmúlt élet szertefröccsen
új ég alatt, új virágokúj remények, új világokúj szemekkel, újra látokúj utakon, újra járok
megvan még?mondd!megvan még a hited?amiről régen azt hitted örök…megvan még az a tűz ami hajtott?az a láng ami égetettami vitt és soha nem kérdezettsodortés Te olyan tehetetlen voltál…
mondd!miért hagytad, hogy így legyen?miért nem küzdöttél magadért…az életedérthogy azt tehesd amit Te akarszés ne azt ami jönamit hoz az Idővagy a Sorsvagy mit tudom én minek nevezted
118
ami fogta a kezedetés vezetettvagy inkább csak húzott magávalés Te hagytad…
„Mit tehetnék?” kérdezted magadtólés vártála válaszra talánés jött?megkaptad?ugyan!…és most isnem így teszel?nem ugyan azt éled?csak várszcsak remélszés hol van az Élet!?
mondd!nem érzed az űrt?ami kitölti napjaid…nem érzed, hogy tenni kellenemondd nem érted?csak Te tehetsz ellenecsak Te tehetsz értehogy az elfolyó Időbe valamit írjhogy nyomod maradjonés ne sorvadjon hiábaa szív!a Lélek!
…hát nem érzed!?
119
szólni
robbanni kénekavarni nagy vihartelfújni minden álmotcsinálni valóság-zivatart
dörögni fellegekbenvillámokat földre szórniáztatni földre hullt könnyekkelés egyet sem szólni
vagy mégis inkábbkinyitni a szavak szelepételmondani a világnakmi bántja az ember-gyerekét
szavakat formálnimint ahogy a pék kiflit csinálés remélnihogy valaki figyel majd rám
megmutatni őszinténmi forr belülna hát… ez az…ami ritkán sikerül
a szavak nem úgy viselkednekmint a tésztanem oly engedelmesekés akad köztük léha
120
némelyik értelmétmindenki másként halljanem úgy érti a hallgatóahogy a „mondó” akarja
így gyakran sebezegy simogatási szándékharagot szülhet a szómit békítőnek szánnék
érthető és félreérthetőminden kimondott és leírt betűsemmi nem olyan világos mint a Napés nem oly egyszerű
mégis szólni kellmert a szavaktól csak a csend mond többetha közölni akarunk valamithát töltsük meg szavakkal a csöndet
ha szerető szívvel hallgatjákamit átadni akarunkmegértés nélkülbiztosan nem maradunk
azután ha már szó-formába öntveminden érzés és gondolatátadhattunk mindentami lelkünkben fogant
érezni fogjukmennyivel könnyebb az életünkha kimondatlan terhekettovább már nem viszünk
121
a pusztító robbanás helyettkiderül majd felettünk az égés ehhez a változáshoznéhány őszinte szó elég
mit jelent
mit jelent?ha nem látom a jelentha fatörzsek mögé bújik el a Napha túl sokáig szunnyad a mag a homok alatt
mit jelent?amikor sötét lesz idebentamikor vakká válik az időamikor valahogy múlttá válik a jövő
mit jelent?ha nem lépek előreha felcsendül az a szomorú dalha a földre taszít minden diadal
mit jelent?amikor kétségbeesés szorítja kezemetamikor elszárad a szó a szájbanamikor a lemondás uralkodik a vágyban
…csak tudnám mit jelent…
122
rajzcsodákat rajzolni…csak ceruza kelllehet puha vagy félkeménycsak ne kopjon gyorsan el
ide egy boldog napoda egy apró csodaolyan szép legyen a képamilyen még nem volt soha
csak vázlat legyencsak az érzéseketcsempéssze szívedbea rajzoló
csak egy-egy képetcsak valóság-szépetsúlytalan boldogságotrajzolni jó
futnak a vonalakceruza-életnem is hazudhatszennél szebb képet
felfelé a szájszegletmosolyt csak gyorsanegy könnyű mozdulatboldoggá rajzoltam
123
itt meg egy szívnézd vidáman doboglám milyen egyszerű mindenrajzolni jó dolog
jöhet a lélekcsak rajzolni szépetangyalok sóhajátvégtelen kéket
de mégsem ilyenvalami megint hibádzikvalami a lélekbőlmindig hiányzik
próbálom sokadszorújra meg újramíg végül…nincs már ceruza
tavaszikoppan a fénybenaz árnyak alólfellobog újra az élet
zsendül a fűbena lombok alólcsattan fel újra az ének
124
pattannak rügyekzizzennek szárnyakszirmok közt édes a hajlék
méz-színű láng égsugarát ontjafelhőkön habzik a tajték
rózsaszín esőtemető bársony búcsúdalt szitál a télnek
ujjong a gyermekszíve dörömböllábával futnak a rétek
vízen feszülőgyűrött fény-szálakalattuk a folyó fecseg
hullám felszínénlép a molnárkamillió békaszáj brekeg
festik a fecskékégbolt azúrjátbajuszt rajzolnak a szélnek
boldog emberekablakuk nyitjákmár többé sohasem félnek
125
vagyok
változó világbanállandó vagyokaz örök életbennaponta meghalok
végtelen mindenségegyetlen véges pontja én leszekgáttalan szabadságbancsak amit szabad azt teszek
fényben sötét pontkeserűségben „Jó napot!”belső mosoly egy álmos reggelenérkező hajó a búcsúzó tengeren
vidám kedvben bánatos hallgatásúttalan úton pihenő állomáshalrajban az egyetlen aranybólmegérkezettek között az, ki még barangol
édes csókok után keserű utóízrohanó folyóban egy csepp állóvízszivárvány ívében angyal sikolyamennydörgő felhők mögött az ördög mosolya
gyönyörben a rejtőző fájdalomsegítő szándékban megalázó szánalomölelésekben érkezés és elválászuhanásokban az örök szárnyalás
126
mindent-tudásban kétkedő kérdésekbizonyosságban bizonytalan érzésekuralkodásban gyengéd figyelembüntetésben a végtelen kegyelem
Nap-Hold
Nap fivérem merre járszhogy rám soha nem találszHold nővérem merre hálszengem hozzád meddig vársz
kereslek én körbe járvaismétlődésekbe zárvasosem hálok – sosem állokegyre csak utánad vágyok
Nap fivérem meddig érszminden úton csak remélszHold nővérem merre sírszhaló hangon meddig hívsz
várok örök létezésbennem mártózom kétkedésbensosem múlok – sosem halokérted újra feltámadok
127
Egyből a Kettő
csend – és oszló félhomálya szó – még némán álldogálhalk koppanással érkezik a szélfoszló homályból születik a Fény
Egy – valaha volt a MindenKettő – különváltEgy lett az Egyben
míg ellentétek harmóniát alkotnakeltűnik mit ellenségnek alkottakilleszkedik az egymáshoz nem valóközeledik a más irányba haladó
Egy – ma egysége megszakadtKettő – különváltde egysége megmaradt
saját köreim spirállá hajlanakaz egyik karon már egyszer láttalak
körök metszik egymástés megszűnnek külön léteznispirálkarok fonódnak egybeés megtanulnak szó nélkül ölelni
amikor a Kettő ismét Egyé egyesülaz Univerzum emberi vágya teljesül
128
hát itt…
hát itt vagyunkhát itt leszünkezen az anyaghalmazonélünk és létezünk
értelmünk bár végeshisszük a végtelentkergetjük a ragyogástféljük a fénytelent
kívánunk mindentés elszórjuk kincseinkvétkeink rejtettekhazugak dicsfényeink
szánalmas életünköröknek gondoljukhalandó testünketlelkünkre gomboljuk
hát itt voltunkhát itt leszünkmajd angyalok álmábanélünk és létezünk
129
furcsa éj
elrettentő éjszakánakmegnyugtató bús dalaméla csendben hűs köd-alkonyfurcsán igaz kacaja
csupa fehér máló falakcsukódó zöld ablakokfordítva zúg a harang ismegkötözött mondatok
susognak a lombok közötttalán csak én hallhatomfütyörészni lenne kedvemhogy ne féljek oly nagyon
hirtelen a sápadt Hold islángolni kezd felettemnémán izzik fel a lelkemminden régit feledtem
elillannak kihűlt vágyakúj tüzeket gyújtanékfurcsán sötét éjszakábancsak én világítanék
mégis mozdulatlan csendbenhalnak el a sóhajokhullt könnyeim jéggé válnaktalán nem is itt vagyok
130
van néhány
van néhány dal a szívembenés néhány árva hang isvan néhány vers a lelkembenés néhány árva szó is
ha minden árva hangomdallá változhatnaha minden árva szavamversekké olvadna
akkor többé sohasem dalolnéknem volna már kinekakkor többé sohasem verselnéknem volna már minek
de amíg árva szavakés hangok vannak bennemaddig szól még a dalés írom a versem
talán
talán ha lenneés benne éntalán ha menneamerre én
131
talán ha jönnemár vártam rátalán ha lépnevalahová
egyszerre máskéntmúlna a napegyszerre fájnaha simogat
egyszerre szólnakkedves szavakegyszerre múlnaminden harag
csupán egy lépésfelém vezetcsupán egy érzéskezem s kezed
csupán egy némamozdulatomcsupán a vágyamelaltatom
sírtam már értednem tagadomsírtam ha féltélnem mutatom
132
sírtam ha égettnem mondhatomsírtam ha vágyamletagadom
olvasod versemreményem élláthatod lelkemez vagyok én
szavakba záromengem és tégedszavakban őrzömazt ami élet
vannak betűim
vannak betűimelmondani mi lakik a bőr alatta csontok mögöttmilyen a gondolat
milyen érzések raktak fészketkoponyámtól a talpamighogy ne félj tőlükez majd megtanít
133
vannak betűimelmondhatom mi ég bennemmi az a láng bennedvagy bárkibenakit érzések járnak átés nem csak árnyékátőrzi a fényneknem csak kitömött bábjaegy Isteni Lénynek
vannak betűimbeszélni ahhoz aki egyedül szenvedés jár az útonelmondani azt ami jobbá teszi ŐtTéged és Engem isés tudomnem elveszítvagy letaszítinkább felemel minden szó
vannak betűimszólni hozzádigaz és szép szavakatvagy kegyetlenül hazugokathiszen tudom énmi fáj és miértmi lelkesítmitől virágzik a mosolymitől reszket testedben a lélekmi az amitől Ördöggévagy Angyallá változol
134
vannak betűimsorba rakni a világotfűzni mondatokká a teremtett anyagotrendbe szedni sok rendetlen gondolatotés felfokoznivagy csitítani az érzéseketbölcs szavakkal kísérniaz ostoba lépéseketés megmagyarázni… mindig mindentaz erényeketés a vétkeket
vannak betűimde használni őket nem tudomannyira akarom pedighogy elmondjam az érzéseima vágyaimmeg a sok okosés szép gondolatotde rossz sorrendbe rakomazt a néhány betűmetés mást jelent gyakran a mondatommást mondmint amit üzenni szeretnékés így hogyan is érthetnék…
…pedig vannak betűim
135
Vágyak űznek
136
az élet tánca
pattog a tűznézed a lángotdobban a szívjárod a táncot
messzire viszmonoton ritmusegyre csak hívcsábít a rítus
láncára fűzérzékek lángjamagával rántvágyaid tánca
vér lobbanér dobbanszikra tánccsókodban
fordul márbódul mármától újélet vár
parázsbanláttalakhevültenvártalak
zsarát volthamu letttáncoltunkönfeledt
hajnali szélhamuval játszikéji lángoknyoma sem látszik
tova tűnt mindvarázsló mondathajnali fényálmokat oszlat
mégis a szívőrzi a ritmustnem feledisoha a rítust
emlékethordozunknem szabadbotlanunk
varázs szóttanultunktitkokatsuttogtunk
137
doboknakritmusaitt lüktetbennünk
ha újradobbannakismét kellmennünk
felbukkan mégfeléled újraősi élettűz-lángba bújva
szikra táncokvonzanak egyrefüst varázslatbéklyó szívedre
bábú a testritmus a lélekmost születikújra az élet
asztalomnál
itt ülök asztalomnálesti fény rajzol homlokomra éj-sötét ábrákatmotozás hallikmintha lelkek járnának
bent fakó árnyékokodakint markolható a sötétegy béka szaggatott dalba kezdaz ablakomban ülő Holdnakláthatóan tetszik ez
138
kezemben ceruzámírnám a sorokat megintde elakad a betűelszökik a gondolatelfogni nem egyszerű
nézem a sík lapotgondolat nélküli semmi csupánmégis mennyi mindet rejtegetnekem kell feltárnoma végtelen lehetőségeket
most mesterműveket írhatnéktollamban ott az erőszőhetnék okos sorokatmennydörgő intelmeketvagy őszinte vallomásokat
de csak egyszerűközhely-szavakat formálaz alkotónak indult pillantmert Nélküleda teleírt lap is üres marad
asztalomnál ülöka sötét teljesen elborítelrejti esti versemetnéhány sutára sikerült sor szerelem-üzenet
139
ezer életemsimuló vágyamemberré váltamezer életembennem lobog
ősök álmaitálmodom ma isezer életemszíve dobog
fakó szárnyakonTurul tollakonezer életemminden sikoly
kelő Nap ragyoghideg Hold vagyokezer életemcsak egy mosoly
zúgó kék folyóvérem lángolóezer életemegyet sem ér
hibát alkotokcsodát dúdolokezer életemcsak egy remény
csörrenő bilincsszabadságom nincsezer életemanyag-fogoly
szárnyaló lélekreménye éltetezer életemfelhő gomoly
sugdosott szavakűző indulatezer életemkísért ma még
rejtett vágyaimkínzó máglyáinezer életemhamvadva ég
nem kell rejtenemmeg kell szeretnemezer életemrút árnyait
szabadság felécsak ez vezetnéezer életemláng szárnyait
140
fáradt utcák
fáradt utcákkopott falakelmúlt az éjnem láttalak
sáros utakonlépteid kutatom
fakó lámpafényvergődő évekégő torkokbólfeltörő ének
poros utakonfoszló nyomokon
fáradt utcákhalkuló léptekéji társaimhozzád kísértek
sötét utakonfények a padon
fakó sóhajtásrossz kapuk csendjetekintet fagyotta kilincsekre
téves utakonmúltam siratom
fáradt utcáksanda ablakoknem tudom mármerre is vagyok
égi utakonpoklom kutatom
141
felpattan
felpattan hunyt szememfekete köd alattvirágot hajt a csönda szél tovább szalad
csikordul egy levélhullámot gyűr a tófelhangzik valaholhajnali altató
sikolt a láthatárösszetört látomáslebukó napkorongelvérző vallomás
ne higgy nekem, ha űzlek egyre messzebbvalahol őriznek igaz szavakatte vagy a vég és én voltam a kezdetmáglyák olvasztják a fagyos ajkakat
megcsörren bennem isvalami érzelemnem tudom milyen aztalán csak képzelem
ellobbant tűz-hamuszitál a fej felettszázezer árulófeszít meg bűntelent
142
dárda szúr keresztüllelógnak karjaimsötétbe fordulnakszürkülő napjaim
ne higgy nekem, ha űzlek egyre messzebbszavak szövik sűrűvé a fátylakatigaz dallá válnak a hazug versekelégetni nem lehet a vágyakat
felhasad ragyogónkék-fehér látomásnem a vég kísértegy újabb állomás
kezemre arcomatbetakar a folyómegáll szívem feletta Rád kilőtt golyó
sámánok hangja hívdob szó él helyettemelmenni nem tudtamhát vissza térhettem
ne higgy nekem, ha űzlek egyre messzebbamikor körbe érsz rám találsz újrakiáltásoddal szülöd meg a csendemjajdul a két lélek, két testbe bújva
143
felsír egy újszülöttfelfeslő csend-brokáthallom ahogy Istenmegtörli homlokát
sárba ragadt diókeménnyé fagy a hitröppenő gondolatde ez már nem segít
fénylő csík az utcacsukódik napra éjoszlopra mászott felkigyúló sárga kéj
ne higgy nekem, ha űzlek egyre messzebbvéget ér hamar ami nem kezdődhet szemed megkeresi csukódó szemempáros-tekintet örökké rejtőzhet
egyre csakegyre csak egyremegy fel a hegyrelátni szeretnelátni szeretneléptei lassúkmár alig bírjacsak szíve hajtjacsak vágya hívja
144
vissza-visszanézlépése nehézújra elindulújra elindula lent eltűnt mártorka kiszáradtérzi a vágyatfű között ágyat
egyre csak egyrenem áll meg mégsetudni szeretnetudni szeretneködbe borultancsúcsot nem látnimindig csak mennisoha nem állni
felemelt fejjelfelfelé egyremegy fel a hegyremegy fel a hegyresoha nem ér felsoha nem láthatűzi a vágyathiába fárad
145
ha indulnom kell
csak bennem zeng folyton a dalcsak én tudom mit is akarha szól a dallam már indulnom kellsoha többé nem érhetsz el
hát szoríts erősenszoríts magadhozérezd még itt vagyok!
hát simulj karombaringass álombaérzem, hogy akarod!
csak bennünk zeng most már a dalcsak mi tudjuk mit is akarha szól a dallam már indulnom kellsoha többé ne eressz el
hát szoríts erősenszoríts magadhozérezd még itt vagyok!
hát simulj karombaringass álombaérzem, hogy akarod!
146
ez az élet volt az álmomez a világ a hazámezt a jövőt nem találomezt a múltat elhagynám
csak bennem ég folyton a tűzcsak én tudom merre űzha szól a dallam már indulnom kellsoha többé nem érhetsz el
hát szoríts erősenszoríts magadhozérezd még itt vagyok!
hát simulj karombaringass álombaérzem, hogy akarod!
csak bennünk lobognak a lángokcsak mi tudjuk: érted kiáltokha szól a dallam már indulnom kellsoha többé ne eressz el
hát szoríts erősenszoríts magadhozérezd még itt vagyok!
hát simulj karombaringass álombaérzem, hogy akarod!
147
éjszakák vére
éjszakák vére folythajnalok falárasötétlő nappalokvérvörös halála
elpattantak a védőburkokvédtelen lett az életleborultam a folyópartonott ahol Te kérted
nedvesek voltak a köveka folyó elmosta a szánalmakattiszteld a testek vágyaita lelkek szabadon szárnyaljanak
felrobbantak a locsogó habokrám kiáltották az idő ráncaitTéged láttalak a víz felettjártad a kínok táncait
nem mert felkelni a Napvisszabukott menedéket keresvenem volt már senki másaki még mindig szeretne
parázsló szemeim perzselték arcodathalott vágyaid lüktetni kezdtektudtad már nem csak a Vég vagyokde én vagyok a Kezdet
148
karjaim széttártamhogy befogadjalakmint látomás tűntél elamikor magamba olvasztottalak
kiegészült hirtelenami eddig csonka volthangtalan sistergéssel egyesülta Nap és a Hold
a pillanat végtelenné tágultmi eddig kezdet volt, az most lezárultmegszűntek a fények, az árnyakha nem kereslek, akkor is megtalállak
holdégésbenholdégésbennaptűzlángbanparázshamuktűz-zsarátban
elhamvadó látomásbólszületésünk égi mámorfeltámadó viharszelekélteken át követtelek
alig tudtam amit kellettsosem láttam amit rejtettmikor végre megtaláltamsoha többé nem is vártam
149
szaladtam mint őrült léleknem tudhattam meddig élekelmaradt lassan a testemtöbbé már nem is kerestem
sárcsillámokégi-poklokkézen járokmár nem botlok
múltat hamvaszt égő lelkemláng-tüzemen megmelegszemmosolyogva én gyújtottamhogy lobogjon magam raktam
messzire süt máglya-világfüst illatú tűzláng-virágzsarát röppen a Világralángban áll az, ki meglátja
minden valóság elporlikhamuként a földre hullikfőnix-vágyunk újra élesztholnapra a Világ kész lesz
napparázsbanhold-hidegbenszárnyaid köztmegmelegszem
150
kell
Téged az alázat tesz boldoggáaz engedelmesség felemelha teszed amit tenned kelljutalmat az nem érdemel
kell a gyönyörés kell a gyengédségedkell a csókés kell az ölelésed
alázatod uraddá teszengedelmességed büntetni tanítha teszed amit tenned kelltörődésed elandalít
kell a melegségés kell az érintésedkell a kéjés kell a szenvedésed
karjaimban elbújszés megtalálsz engem iskarjaid közöttlehetek akár gyenge is
kell a mindenségés kell, hogy semmi lehessekkell a semmiés kell, hogy valakit szeressek
151
láttalaksovány álmokat üldözutcákon forgolódó árnyalakhajnalok fényében gyakranhúsod nélkül láttalak
meztelennekamilyenek csak az ősi csontok tudnak lenniamikor a mohó földi vágyakbólmár nem maradt semmi
tüzes simítású érintéseinklefoszlottak a fakó csontokrólmint a jelen fájdalmaicsodásnak hitt múltunkról
nem volt hová rejtőznöd előlemvakító-fehéren csillant meg igaz valóságodmegértettem…hogy miért az alkonyt várod
kicsit tombolni
csak kicsit tombolni engedjne tarts vissza és ne ijedj meg
csak kicsit tépáz meg viharomcsak kicsit tombolokhadd legyen úgy, ahogy akarom
152
tombolnom kellkérlek értsd megtombolnom kellhát ne kérjedhogy szelíd legyekés gyengéd szeretőarra is lesz még elég időde ma tombolni kellveszett öntudatlanösztön hajtottanlankadatlannem szánni meg az esdeklőketnem hallgatni a megértőketelsöpörni minden képzelt gátatkiélni minden elhazudott vágyat
csak kicsit tombolni engedjne védekezz és ne ijedj meg
csak kicsit szolgáld az álmaimcsak kicsit tombolokhadd égessenek a lángjaim
tombolnom kellkérlek hidd eltombolnom kellteljes szívvelcsak úgy lehetőszintén és vadulahogy a gyerek sírni tanulmég tombolni kell
153
elengedni szorongó félelmeketösszetörni a bezárt éveketvigyázni lépteketa hozzád vezető útoncsak nevetni a múltonélvezni a jelen gyönyörétszabadon engedni a tombolás dühét
csak kicsit tombolni engedjne kérj semmit és ne ijedj meg
csak kicsit bízz még bennemcsak kicsit tomboloktudom ezt kell tennem
tombolnom kellmaradj és érezdtombolnom kellfelgyújtom a véredtüzemben vergődszcsodállak élvezetteláldozatoddal a menybe vezetsz fel
most tombolni kelljelened szétszakítomtested vágyammal tele íroma gyönyörbe taszítomminden régi megsemmisül bennedmost újjá kell születnedtombolásom talán még féledde látod már születő fényed
154
melegít és éget
melegít és égetelhamvaszt és éltetsimogat és kínozmegkötöz és oldozegyet jelent ha kettőre gondolunkmegyünk előre megállni nem fogunk
felperzsel mindenta körülöttünk lobogó tűzizzó ösztönünkminden sötét árnyat elűz
elmegyünk amikor érkezünkszinte eltűnünk amikor létezünk
*
ha utamon találkozunk vigyázzfelgyújtom régi énedetmegszűnik akaratodbenned mindenütt csak Én leszek
szélvész sodor az úton előrebelőled kapok majd új erőre
tűzvihar leszek szívedben égő zsarátfellobbantom ábrándos álmaid parazsátelfojtani többé nem tudoda tüzet, ami fellobog
155
vöröslő nyomaim elgyötört testedenlágyan csókolsz és én élvezem
elolvad minden régi páncélnem félsz többé a fájdalomtólhálás vagy minden új láncértnem kérsz többé a szánalombólóvatos szenvedély soha nem létezettláng nélkül lobogni nem lehet
sikoltva köszöntöd Önmagadtested minden kínt elfogadkönnycseppekben csillan meg a gyönyörlelked Rád talál és üdvözöl
*elégni kell!ha újjászületni akarunklángolni fájdalommal és alázattalkülönben földi testünkből a Lélek sohasem szabadul
kérdések régenamikor felhőt hozott az éji szélakkor a sarokban a székfélve ereszkedett térdreszekrényben a kabátokreszketve bújtak egymáshoznaftalin szagban emlékeztek a fényre
156
és miközben a neszekcsenddé olvadtak összeüvöltve kérdeztem a némaságtól:Tényleg eljössz-e?
amikor bágyadtan lógó függöny lebbenta hanyagul nyitva felejtettlomha ablakszárnyak mögöttés az összegyűrt paplan megizzadtcsupaszon reszketőölelésekre emlékező combjaim között
az álmok akkor valaholmás szobákban jártakcsak halkan suttogtam:Nagyon kívánlak…
amikor hold-sugár kúszott az ágy aláés a porcsomók odébb gurultaklopakodva-növő sanda közönnyela falakról árnyak nőttek fölémhogy betakarják vonító hitemetfájdalommá őrölt reménnyel
fogaim közül elő-szivárogtakszakadt fátyolként a szavakbennem visszhangzott a felismerés:Már régóta vártalak!
157
kerestelek
kerestem arcodatminden hópehelybenszitakötő szárnyakoncsak azt kerestem
kerestem tekintetedkelő Nap örömbenHold-ezüstjébencsak azt kerestem
kerestem vigaszodha zokogva sírtamnem értem ma semnélküled hogy bírtam
kerestem megnyugvástfájdalmat ha hívtamsebeim égetteknélküled nem bírtam
kerestem illatodvirágok kelyhébenméz-csordulásbancsak azt kerestem
kerestem mosolyodcsengő nevetésbenvidámságok mögöttcsak azt kerestem
158
kerestem lelkedetsötét önmagambanbánatom legmélyénsoha nem találtam
kerestem szavadatlemondó magánybanegyedül utamonsoha nem találtam
kerestem magamatnélküled nem leltemkettészelt életemeggyé nem tehettem
kerestem jövőmetmúltamat se tudtamnem láttam utamatde feléd fordultam
hasadt álom
hasadt padlók réseibeneltűnt minden riadt álomketté szelt a létezésvázában virágzik magányom
árvára kiáltott szavaimmég árnyékot sem vetnekfényesre súrolt emlékeimmég engem is elfelednek
159
a vágyak kiszáradtakcsont-kemény a csendegykor gyógyírt-simítottakmost emlékük csörgetem
mint bálon a surranó szoknyákúgy forogtak és pörögtekmost mint száraz levelek a viharbanúgy sodródnak és úgy zörögnek
hasadt égbolt réseinszivárog el mennyországomkétségbeesett szavakkalmegőrizni próbálom
áthatol rajtam az időmintha ott se lennékelfolyik kezeimbőlmegfakult emlék
folyton új hitetnem lehet találnia megérkezés titkaújra és újra felállni
soha nem lesz egészami egyszer összetörtnem válik gyönyörréami lelket gyötört
hasadt álmok közöttmégis új remények fakadnakegy vagyok én isszakíts le magadnak
160
mintha hangok…
mintha hangok hullnának rámmintha mesélne az éjmintha gyengéd érintés kísérneés vad szenvedély
mintha hangokat hallanékmintha szítanád a vágyatmintha a levegő zihálvahagyná el a szádat
mintha meleg fény simogatnamintha épp érintenélmintha karjaimba hullnálés úgy ölelnél
mintha vörös tűz lobbannamintha tested égetné a lángmintha rándulna az izomés reszketne a szád
mintha itt lenne a távolmintha fénylene az éjmintha fagyban simogatnáarcom a nyári szél
mintha most történnemintha éppen éreznémmintha örökké élnemert soha nem feledném
161
ütni kell
van az úgy, hogy ütni kellnagyot és könyörtelenhogy a lélek is bele sajduljonütni kell a szívem helyettha a kamrákból már elfolyt a véramikor az aszott gépezetlüktetni már képtelenés rendetlen redőkbenzubog alá a kétségbeesés
nem!nem tévedéstalán jellemhibaez a belső késztetésde ütni kellhogy a tehetetlenség meg ne öljönhogy az élet össze ne dőljönés agyon ne nyomjon a bánatmeg ne fojtsonaz elhazudott keserűségés szét ne szakasszon a kiáltásamit ordítanék utánad
olyankor ütni kellhogy kicsit könnyebb legyenfelszakadjon minden régi hegemés tisztuljon meg a sebhogy gyógyulni tudjonegyszer majd valamikor…
162
ütni kellhogy élni tudjakütnihogy feledni tudjam a múltatés építeni újra a jövőt…ezért…
van az úgy, hogy ütni kellnagyot és könyörtelenhogy a lélek is bele sajduljonütni kell a szívem helyett…és minden ütést érezni amikor célba ér…saját magamon
mint pillangószárnyakmint pillangószárnyakúgy érintelekúgy haladok végig nyakad kecses íveincsak lágyan és éterinszinte csak a gondolatommalmintha csak álmombanmintha csak a felhőkön túl léteznénka csókot is csak lehelem bőrödreselymes rétre a virágokatpuha csókokés lehelet könnyű gondolatez most csupán lebegésaz érzések lágy szellője emelhullámzik a haja hasés a kebel
163
mint pillangószárnyakúgy hagyok nyomokat rajtadnéhány szemcse hímporborzongató érintés csupáncsípőd emeledmég röpülnél továbblágy ringásodmost nem álomba szenderítérzed a bőrödön perzselő leheletemcsókjaim ezreittitkos utakat jár végigbeszéd helyett most a nyelvemegy rab-angyalvonagló élvezeténekminden zamatát megízleltem
mint pillangószárnyakolyan halkan verődnek összea combok és az ajkakalélt energiákvágyat már nem kavarnakbár még lüktet a testde csendesül már a lélegzésmegpihen a lélekkielégült érzéslassul a ritmuselhal testedben a dallamszabad és boldog voltálrepültél ahogy én akartam…
164
simíts
simíts csak végigkicsit vadulha felkel a Napbealkonyul
minden érintésmeleg sugárnem tudhatom mégholnap mi vár
egyszer gyengédenmáskor vadulegyszer csak itt fentmáskor alul
néznek a szemeksóhajt a szájegyszer rab legyélmáskor meg szállj
nehéz reggelekmocsár az ágynyújtózó füzekfelbukó nyár
ne hidd, hogy elmúltcsak most jön elcsicsergő szörnyekhozzák közel
hallod csikordulfogon a máza mennybe repítés megaláz
séta az égena fák fölöttvölgyként mélyednihegyek között
fekete tegnapzöld a jelenfehér a holnapmaradj velem
zárj ki másokatcsak én vagyokminden elmúlikén maradok
szelíden lépdeljmost láb a kézfejet előrehátra ne nézz
valaha féltélönmagadtólelveszett lényedelbarangol
165
szorítsd marokramegérkezettnem bánthat senkifelvértezett
sikoly az álomreszket a szájboldoggá tesz márbárhogy is fáj
kicsorbult bánatkönnycsepp kövönelmegy és megjönnem is köszön
lábnyom előttedezt kell kövesdszív dobbanásokezt kell szeresd
csak néhány esküés árulásporladó éveknincs változás
egyenként együttnéha különkúszik az árnyéklent a füvön
köveken járnimeztelen talpsemmit sem számítmég meddig tart
kereszt az életvinni továbbmúló valóságvilág-szobád
mert tavasz volt
mert tavasz volt akkor ismikor virágait bontotta az éledő mezőés a halványkék égről áttetszőmadárdalos fény szitáltmert tavasz volt akkor is…de igazán Tavasz csak akkor lettmikor tekinteted rám talált
166
mert tavasz volt akkor ismikor apró bársony-szirmok hullottakés fehér vagy rózsaszín illatokba borultakujjongó fák százezreimert tavasz volt akkor is…de igazán Tavasz csak akkor lettmikor rám találtak ujjad érintései
mert tavasz volt akkor ismikor bódultan ittuk az új Nap sugarátés a hideg tél-páncélon ragyogott átaz ébredő élet örömemert tavasz volt akkor is…de igazán Tavasz csak akkor lettmikor rám talált szerelmed gyönyöre
mert tavasz volt akkor ismikor a földekre zöld szőnyeg borultés az égből langyos eső hulltmiközben minden az életről meséltmert tavasz volt akkor is…de igazán Tavasz csak akkor lettmikor együtt öleltük az estét
mert tavasz lesz akkor ismikor már emlékünk is elhalés létünk annyi sem lesz mint egy sóhajami a semmiben rezegmert tavasz lesz akkor is…de igazán Tavasz csak akkor leszha az öröklétben együtt éled velem
167
micsoda őrültmicsoda őrült érzésez nem is a kérdésde nem is a válaszugyan ne fárassz
mit kéne még tennem?tán szentté kéne lennem?micsoda őrült ideacsak add gyorsan ide avágyott boldog szavakatmond! de ne csak az igazat
mosolyogj egy hamis világbannem baj ha kicsit ziláltana lényeg, hogy szeretetre méltóthazudjon a lényed és mondj két szótolyan édesen ostobátés tégy velük nagy csodát
hiszen csak szavakra várnakmind csak körbe járnakegyszerre hisznek és hazudnakegyszerre másnak és maguknak
mennyire kéne a boldogságmennyire üres a Mennyországsokuk útja arra vittde az unalom megőrjítés menni kell továbblenni egyre ostobább
168
ha tettél egy lépést előremeg is állhatsz egyelőrenem is kell tovább mennielég róla csak mesélnihogy nehéz az út és a küzdelemmennyi a szenvedés és gyötrelem
megértést találhat minden „szóban-szenvedő”minden hazudott kálváriára akad bőven vevőcsak hadd könnyezzenek a szemekfacsarodjanak össze a szívek
milyen jó is azt hallanihogy másnak kell majd meghalniés hogy a sötét-mancsú kárhozatmohón egyre más után kutatcsak ülni és hallgatni a rémmeséketígy képzelik a legtöbben az egészet
csak képzeletben élni az életet…azért ez is élvezetbár az érzés mintha nem lenne egészen pontosde ez nem is olyan fontosigaz a gyönyör nem a csillagokig emelde a láng legalább nem éget el
micsoda őrült érzésez nem is a kérdésde nem is a válaszugyan ne fárassz
169
mit kéne még tennemhogy hagyj végre mennemamikor vágyaim veszélyes útjain jároktudom talán vissza már nem is találokinkább indulj el Te ishogy ha tévelyegnék legyen társam is
már megint
már megint suttogni fogokmár megint csak halkan dúdoloktudod…azt az ismert dallamotazt ami elandalítamitől úgy megbizseregmindened ott belülahová a lélek meneküla hétköznapok hidege előlami minden istenit megölebben a furcsavérrel működő testbenés csak keresel hiábamint kanál a híg levesbenvalami finomabb falat után kutatszvalami élmény neked is járés amíg kívül közönyt mutatszbenned az állati ösztön csak vár
170
már megint csak suttogokmár megint a dallamotazt amit ismerszamit annyira szeretsz hallaniami könnyet csal a szemedbemert valahogy olyan szép…ki tudja mitőlde minden régit összetörés csak árad végtelendúdold, csak dúdold velemnem kell a régi biztonságodazt én adom majdnem kell a régi megszokásodazt felgyújtom majdnem kell a régi szemérmedazt megtöröm majdaz kell, hogy tested elégjenazt élvezed majd
már suttogok megintmár a dallamot alig hallodmár csak görcsösen markolodaz éppen elsuhanó józan észutolsó foszlányaitde hiába már nem segítoly távol már mindenés oly közel a messzeségcsak most ízlelted meg a gyönyörtés hidd el nincsen vége mégmagammal ragadtalakmenekülni nem is akartálszabaddá lehetszmert az áldozatom maradtál
171
még most…
még most meneküljha bírsz mégmost meneküljha félsz méghát mire várszcsak fuss!
még most rohanj ela vágytólmost rohanj ela mátóltöbbé ne várjmár rám!
bármit remélhetünkmár nincsen életünkcsak együtt élhetünkezt tudnod kell!
bárhogy reszkethetünkés bármit kérhetünkmások már nem leszünkígy fogadj el!
még most meneküljha jobb úgymost meneküljbolondulvissza ne nézzcsak fuss!
még most rejtőzz elelőlemmost rejtőzz elelőledés ne találjmár rám!
bármin nevethetünkmi úgyis elveszünkmert lobog már tüzünkaz éget el!
de talán felejtünkegymásra nem nézünkkialszik szerelmünkmond: felejts el!
még most meneküljértsd meg mármost meneküljérted fájaz én szívemcsak fuss!
még most elbújhatsznem látlakmost elbújhatszörökreés ne gondoljmár rám!
172
bármit érezhetünkbárhogy menekülünkszerelem bilincsünknem enged el!
bár mindent megteszünkoly távol elmegyünkde kísér végzetünkaz pusztít el!
még most meneküljha bírsz mégmost meneküljha félsz méghát mire várszcsak fuss!
még most rohanj ela vágytólmost rohanj ela mátóltöbbé ne várjmár rám!
tanulj meg
tanulj meg szeretni engemtanulj meg elmerülnibennem
tanulj meg örülniés bánnitanulj meg érezniés fájni
nem maradhatszaki eddig voltálnem maradhatszmert rám találtál
173
vállaltál engemés bennem sorsodatvállaltál gyönyörtés birtokló álmokat
tanulj meg szeretniígy istanulj meg maradniha szállsz is
tanulj meg várniegy életet értemtanulj meg adniha nem is kértem
nem éghetsz ellángolnod kell örökkénem szenvedhetszkínod váljon gyönyörré
nem élhetsz máskéntcsak ahogy képzelemnem lehetsz szentbűnhődj, ha én vétkezem
tanulj meg szeretnisajgó sebekkeltanulj meg nevetnisíró szemekkel
tanulj meg érteniláss át a csendementanulj meg tisztelnilegyek Én… a Szerelem
174
nem lehet féligsemmit sem érha félig vagy csak áldozatel kell égned egészenát kell élnedfeltétel nélküliodaadó alázatodattúl minden szenvedésensötétségből szülni mega megváltó fénytszigorú rendben lelni mega bilincstelen szabadságotbensőd legmélyéről szakadjon fel a sóhajjárja át egész testedés jusson el a lelkedig
semmit sem érha félig adod át magadel kell dobnod mindent mi óvelhagyni minden lelki menedékedne legyen hová húzódnodne legyen már semmidamit megtagadhatnálvédtelenül állj elémés várjvárd, hogy én döntsek arrólmilyen legyen az örömmilyen legyen a szárnyaláshogy hová és meddig repüljne féljnem hagylak egyedül
175
semmit sem érha félig hiszel csak nekemel kell pusztítanodminden kétségedetminden kérdésedre választ én adokahogy rád nézekahogy érintelektudnod kella Minden én vagyoknem létezhetsz most máshogycsak ahogy én akaromnem lehet más oltalmad és büntetésedcsak a két karomha teljesen egyé válsz velemcsak akkor tudod meg mi a szerelem
semmit sem érha félig vagy csak az enyémteljesen akarlaknélkülem már csak félig éljminden gondolatod én vagyokminden vágyadat én adomminden tettedet én vezetemminden szavadat nekem mondodminden lélegzeted engem éltetminden sóhajod felém szállminden könnyed értem hullikminden élvezeted az én gyönyöröm
…és mégis…ezután isTe maradsz a Mindenem
176
ahogy…ahogy hátra hajolt…azok az ívekemlékszemmost is érzemhogy siklott tenyerem a bőréna kezemben tartottambár nem teljesen pőrénde a lelke meztelen voltvétkeit rég levetetteés nem vett fel álszent mosolyt helyette
ahogy előre borult…azok a lankákemlékszemmost is érzemsejtjeim Őt akartákmegismerni minden titkátkezemben tartani a testétfeledni nappalt és estétvezetni az önmegvalósítás útjainfeltöltődni a gyönyör rejtélyes kútjain
ahogy kezemhez simult…azok a rezdülésekemlékszemmost is érzemén suttogtam testére a taktustereiben a vér átvette a ritmustharmóniába olvadtak a lüktető mozdulatokahogy én akartam csak úgy mozdulhatottés olyan magasra repítette a képzeletahonnan zuhanni is élvezet
177
ahogy elém omolt…azok a csókokemlékszemmost is érzemtisztán dőltek le ostoba emberi határokszégyenlősen bújtak el az egykori álmokősi ösztönök törtek előegyetlen pillanatban feltárult a jövőtestén át a lelkéhez engedetthatalmat adott az Utak felett
bőrödön
ujjaid vezesd végig bőrödönmintha én tennémmintha én keresnémazokat a pontokatahol ki-be áramlik a lélekahol ködbe borulnak a fényekahol eltűnik a valóságés az álom is…
vezesd végig ujjaid bőrödönmintha én tennémmintha én keresnémazokat a pontokatahol lélegzeted elakadahol a mélységek emelkednekahol a vég lesz a kezdetés gyorsul az idő…
178
bőrödön vezesd végig ujjaidmintha én tennémmintha én keresnémazokat a pontokatahol a test több mint a lélekahol lüktetni kezd az életahol eltűnnek a határokés az örvény magába ránt…
végig vezesd ujjaid bőrödönmintha én tennémmintha én keresnémazokat a pontokatahol meghalsz és megtagadszahol feloldódsz és megszületszahol kitágult lényed szétterülés végül csendesen megpihensz…
parazsat marokra
parazsat marokraszorítani erősenazt írták a falra:szeretni hozzád szegődtem
hittel élnia hitetlenek életétnem csak érzem de tudom is:nem jött el a vége még
179
tekintet rezzenetlenoldalra nem néznicsak menni egyre előreígy lehet visszatérni
lépések a talpak aláfeltekeredik az útbékét nem lehet találniha megölöd a háborút
nehéz-semmi létünkvonszolni szárnyszegettenmarkomban volt a Boldogság Madarade mosolyogva elengedtem
magadra hagyott szabadoncsak sivár magányod van veledboldog rabságra vágysztedd hát gúzsba a kezed
lelked nem hagyhatodlebegni a semmibenkösd szorosan hozzámjárjon mindig velem
mennyi mosolyt fakasztaz alázatos fájdalomvirággá válik minden tüskegyönyörhöz vivő utadon
180
álszentekkel ki törődiksemmit nem tudnak a boldogságrólmilyen békés a lélekamikor a test már lángol
létezhetsz velemamikor megengedema mennybe repítelekmert én megtehetem
boldognak látszani
eleven képkéntmozdul az éjmost feküdj nyugodtansemmit ne remélj
sötét van én tudomés valahol zajlik az életfáradt szíved eldugodén adom az enyémet
látlak Tégedpárnák közé rejtett arcodonlegördülő könnyek közéfélve egy mosoly oson
talán már az áloma múltba révedőtalán már a jövőa feledést érlelő
valami mozdulsötét árny az ablakonbús dalt játszikhideg szél az ágakon
olyan ez az éjmint a tegnapinehéz lesz majd holnapboldognak látszani
181
most én
ereszkedj elém s ne nézz most rámszerelmes szavakat nem súg a számkemény vagyok és büszke is nagyonhogy szabad légy én nem hagyhatom
tested féktelen vágyaim szolgálja amit parancsolok csak azt kívánjaenyém minden perced és gondolatodnincs is saját vágyad és akaratod
most én vagyok csupán ami létezikaz Urad aki jutalmaz és ítélkezikmost ez a perc ez csak rólam szólelrabollak tegnaptól és holnaptól
velem törődj külön ne is létezzélmindig is csupán miattam léteztélmost rabom vagy hiszen így akarommost nem oltalmazni fog két karom
ösztöneink irányítanak már csupánvágyunk nem kiállt józan ész utánőrült szenvedélyt játszunk kettenértem szolgálj szenvedj helyettem
a „most” mindörökké tartson velemörök rabom légy úgy légy kedvesemha már teljesíted minden akaratomcserébe végtelen boldogságod adom
182
még dolgod van
neked még dolgod vanmég szeretned kellerre vártam örökkémost nem tehetedhogy ölelés nélkülhagyod éhes karjaimszorításuk új érzésekre megtanítmegtanít szeretni újrasok-sok évet a semmibe rúgvaéledtek fel a mélybe taszított vágyakpedig nem is tudtamhogy megveszek utánadTe sem álmodtál rólamédes-mézes álmokatés nem vártad tehetetlenszerelem-korbácsomat
de most még dolgod vanmég szeretned kellnem önmagadmindig csak engema találkozások nincsenek hiábaa sors véletlenül senkihez se járnaTe értem születtélén Téged vártalakcsak nem tudta egyikünk semhogy az az árnyalakaki helyettünk járt a világbanrejteget valakit magában
183
aki elbújtféltés azt hitteteljesen elveszettúgy éreztehogy idegenvégül inkább nem mutatta magátne lássák a valódi lélek bánatátde egymás közelébe érvefelébredtek az elveszett-alvó lelkeka rejtőző vágyakés az eltemetett életekújra helyet követeltekha más lélek uraljamás lesz a test isugyan az az égde más a hajnalés más az est is
most hát még dolgod vanúgy kell szeretned engemhogy ne vegyem észreha megöregszemne változzon a boldog kábulatlegyen olyan mindigmint az első szerelmi ámulatne csak álmodjamde mindig érezzemhogy amire vágyomazt mind megtehetem
184
korlátaimat rombold le helyettemkorlátlannak lenni mindig szerettemamikor éppen vágyaim tombolnaklégy olyanamilyennek gondollakamikor vágyaim gyengédekakkor a tieid is az enyémek
neked még dolgod van velemmeg kell tanulnod milyen a szerelemamikor olyan…ahogyan én szeretem
pilláka pillák összeérnekhomlok a homlokonmint amikor napsugársimít a dombokon
sóhajok szűrődnekpórustól pórusigeltart a pillanatalkonytól hajnalig
ajkak réseibőltűzforró leheleta teremtés tüzeépp ilyen lehetett
185
örök pillanat ezitt van és visszatérkörforgásba zuhantunkéletet az életért
szembogaraidbana végtelent látomírisz-szövedékedbőlépítem világom
Vágyam a Vágyad
hajadba túrok és keményen markolomszemeidben a Vágy tüzeit lobbantom
érzed ahogy perzsel?kipirul tőle a bőrödduzzad az ajkad…füledbe súgom a vágyamhogy a testedben „halljad”
csókolsz mert a csókodat kívánomível a tested mert én csodálom
érzed a kezem?beleborzong a bőrödnyílik a szád…engedelmes tested játék karjaimbanégő-vörös vágyat rajzolok Rád
186
már nem a gyengéd érintést kívánoda vad és kegyetlen szenvedélyt várod
érzed ahogy semmivé válsz?elszakadsz önmagadtól…könnyű felhőként lebeg a testedmost megérted végrehogy ezt az érzést kerested
nincs már akaratodahogy én akarom Te is úgy akarod
nincs más vágyad, mint engem szolgálninincs más boldogság, mint boldognak látni
bármit tehetek márhiszen most Veled vagyokbármit kívánhatokTe meg nem tagadod
bennem élsz csupáncsak velem létezelnem fájdalomés nem alázat amit élvezel
nem értheti máscsak mi és a Létezés magaha van Lélekez az együttlét a hajnala
187
Ez a harmadik…
Bizony, immár a harmadik verseskötetemet tartja a kezében az olvasó. Az első 2007 tavaszán jelent meg, a második pedig még ugyanannak az évnek a karácsonyára látott napvilágot. Azóta hosszabb szünet volt. No, nem tétlenkedtem, csak a saját kötet kiadása váratott magára.
Mivel az első két kötetemben elég részletesen bemutatkoztam, így azt gondoltam, hogy most ezt mellőzöm.
Első köteteim elkészülte után könyveket szerkesztettem és írtam. 2008 óta minden karácsonyra megjelentettem a Verselő Antológia aktuális kötetét, amiben a mai magyar amatőr irodalom képviselőinek az írásai olvashatók. Első két kötetem megjelenésekor átéltem azt az élményt, amit sajnos kevés író-ember élhet át. Azt, amikor egy igényes megjelenésű, időtálló kiadványban láthatom viszont az írásaimat. Rendkívüli, megható, felemelő érzés. Arra gondoltam, hogy jó lenne ezt minél több embernek átélnie és úgy döntöttem, hogy segítek ebben nekik. Örömmel mondhatom el, hogy az elképzelésemet siker koronázta. Az első kiadvány 2008. december elején megjelent és a visszajelzések azt igazolták, hogy sikerült megvalósítani a céljaimat. Valóban örömet okoztak a kötetek a szerzőknek és azoknak, akikhez a szerzők továbbították őket. Ez az első kötet (Verselő Antológia 2008) 200 oldal terjedelmű volt, míg a következő kettő (Verselő Antológia 2009, Verselő Antológia 2010) már meghaladta a 400 oldalt. Azt tervezem, hogy a sorozatot addig folytatom, amíg lesz elegendő energiám a munkák elvégzésére, vagyis még sokáig.
2010-ben megjelent még egy könyvem. Címe: ATOM és ENERGIA. A tudományos ismeretterjesztő kiadvány első része atomról, energiáról, az energia helyzetről, a megoldási lehetőségekről szól. A második része pedig egy nagy terjedelmű adatbázis, amelyben áttekintem az energia felfedezésének és felhasználásának kronológiai történetét, enciklopédia-szerűen végigveszem a legfontosabb fogalmakat, lexikonszerűen
188
ismertetem azokat a személyeket, akiknek ehhez, az emberiség számára oly fontos történethez közük volt.
Természetesen Paks városának honlapját sem hanyagoltam el. Továbbra is igyekszem pontosan, gyorsan tájékoztatni az oldal látogatóit.
…de térjünk vissza a versekhez! Azt gondolom, azt nem kell részleteznem, hogy miért éreztem szükségét az újabb kötetnek. Verseim az eltelt évek alatt is születtek és a korábbiakból sem fért mindegyik az előző két kötetbe. Különösen, hogy mindkettő úgynevezett tematikus kiadvány volt. Az elsőben a szerelemmel kapcsolatos verseimből válogattam, a második az útkeresés, úton-levés, megérkezés verseiből szemezgetett. Ez, a harmadik kötet, az előzőekhez képest talán kevésbé tematikus. A vezérfonal, amire a verseket felfűztem, a szavakkal kapcsolatos. Főként a ki nem mondott szavakkal, illetőleg azokkal az érzésekkel, gondolatokkal, amiket szavakkal nem mondunk el, nem szavak útján fogunk fel, mert a szavak ehhez nem megfelelőek, szegényesek. Érdekes módon, valahogy a versekben mégis minden meg tud jelenni, mintha léteznének olyan szavak is, amelyekről nem is tudunk, amelyek valahol ott vannak a leírt, az olvasott szavak mögé rejtve. Ezek az "…elrejtett szavak", ezekről szól ez a kötet.
Kívánok kellemes, hasznos és elgondolkodtató, de legfőképpen önmagunkhoz visszavezető olvasást. Hadd köszönjek el azzal, amivel kezdeni szoktam:
Boldog napokat kívánok Mindenkinek!
Üdvözlettel: koma (Komáromi János)
Honlapom: http://www.verselo.gportal.hu
189
A kötet megjelenését támogatták:
Paksi Atomerőmű Zrt.http://www.npp.hu
Kópis és Társa Kft.http://www.kopiskft.hu
Partner Kft.http://www.partnerpaks.hu
DC Dunakom Kft.http://www.dunakom.hu
Járfás Tamás
190
191
192
top related