az egyesült királyság és franciaország bevándorláspolitikájának összehasonlítása
Post on 17-Feb-2015
37 Views
Preview:
DESCRIPTION
TRANSCRIPT
Eszterházy Károly Főiskola
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Az Egyesült Királyság és Franciaország
bevándorláspolitikájának
összehasonlítása
Témavezető: dr. Simon Zoltán Készítette: Kolosi Bálint
főiskolai docens Nemzetközi tanulmányok
2011.
2
Tartalomjegyzék
Bevezetés ................................................................................................................................................. 3
Fogalmi áttekintés .................................................................................................................................... 4
Migráció Európában a második világháború után.................................................................................... 7
Bevándorlás az Európai Unióba az 1990-es évek óta ............................................................................ 10
Uniós szabályozások .............................................................................................................................. 13
Kezdeti szabályozások az Európai Közösség keretein belül .............................................................. 13
Tamperétől Stockholmig .................................................................................................................... 15
Az Egyesült Királyság bevándorláspolitikája ........................................................................................ 18
Történelmi előzmények ...................................................................................................................... 18
A Blair- és a Brown-kormány bevándorláspolitikája ......................................................................... 21
A Cameron-kormány bevándorláspolitikája ...................................................................................... 23
Az elmúlt évek statisztikái ................................................................................................................. 25
A brit multikulturális (patchwork) modell ......................................................................................... 30
Franciaország bevándorláspolitikája ...................................................................................................... 32
Történelmi előzmények ...................................................................................................................... 32
Jacques Chirac bevándorláspolitikája ................................................................................................ 34
Sarkozy bevándorláspolitikája – köztársasági elnökként ................................................................... 36
Az elmúlt évek statisztikái ................................................................................................................. 38
A francia asszimilációs modell .......................................................................................................... 42
Konklúziók ............................................................................................................................................. 44
Ábrajegyzék ........................................................................................................................................... 46
Felhasznált irodalom .............................................................................................................................. 47
3
Bevezetés
Dolgozatom célja az Európai Uniót érintő migrációs jelenségek és az azokhoz
kapcsolódó politikák vizsgálata, ezen belül két tagállam, Franciaország és az Egyesült
Királyság bevándorláspolitikájának elemzése és összehasonlítása. Témaválasztásomat
egyrészt a migráció uniós szintű, másrészt a két ország esetében tapasztalt problémáinak
aktualitása indokolta.
Az elmúlt évtizedekben tapasztalt bevándorlási hullám egyre komolyabb
fejtörést okoz, főképpen az Európai Unió gazdaságilag fejlettebb és stabilabb
országaiban, melyekbe naponta tömegesen érkeznek a jobb élet reményében letelepedni
vágyók.
Az Európai Unió szabályozási rendszere növekvő mértékben kiterjed a
migrációs politikára, azonban a tagállamok ezen belül – közös jogi kötőerővel bíró
bevándorlási és menekültügyi szabályozás híján – maguk határozzák meg, miként
alakítják ki erre irányuló politikájukat. A dolgozatban röviden elemzem a migrációs
folyamatok szempontjából legfontosabb szabályozásokat.
Az Egyesült Királyság és Franciaország bevándorláspolitikájának elemzése
során egyaránt kitérek a történelmi előzményekre, az elmúlt évek bevándorlásra
vonatkozó statisztikáinak bemutatására, a legutóbbi kormányok, illetve elnökök
politikájára, valamint a brit multikulturalizmus és a francia asszimilációs modell
bemutatására.
4
Fogalmi áttekintés
A migrációs politikák áttekintése előtt érdemes néhány a migrációval
kapcsolatos alapfogalmat tisztázni.
Mindenekelőtt fontosnak tartam a migráció fogalmának tisztázását.
Természetesen migráció alatt tágabb értelemben gondolhatunk a kulturális, társadalmi
szokások, illetve gazdasági javak mozgására is, szűkebb értelemben viszont a migráció
fogalma demográfiai folyamatokat, azaz népességmozgást jelent. Egy általánosan
használt meghatározás szerint a migráció emberek határokon átnyúló mozgása abból a
célból, hogy új állandó vagy átmeneti lakóhelyet találjanak.
Különbséget kell tenni belső és külső migráció között. Belső migráció esetén
egy adott személy az ország területén belül változtat lakóhelyet, míg a külső migráció
egy másik ország területén való letelepedést jelenti. Az Európai Unió esetében
különösen érdekes a migráció térbeli szempontból való értékelése. Egy adott uniós
országból egy másik uniós országba való vándorlást külső migrációnak tekinthetjük,
hiszen a migráns egy másik ország területén telepedik le. Az Európai Unió szintjén
viszont belső migrációként is kezelhetjük, hiszen az unió polgárai szabadon
mozoghatnak, letelepedhetnek és vállalhatnak munkát az unió teljes területén,
függetlenül attól, hogy mely uniós ország állampolgárai.
Szintén fontos tisztázni, mit jelent egy ország állampolgárának vagy lakójának
lenni, illetve egy nemzethez tartozni, továbbá milyen módon válhat valaki egy ország
állampolgárává.
„Nemzetközi jogi értelemben a lakosság az adott állam területén tartózkodó
természetes személyek.”1 Az azonos területen tartózkodás ténye pedig azonos
jogkövetkezménnyel jár: az állam területén hatályos jogszabályok kötelező betartásával.
A népszámlálás nemzetközi sztenderdjei szerint azok a természetes személyek alkotják
az ország lakosságát, aki életvitelszerűen – legalább 3 hónapja – élnek annak területén.
1FÜRÉSZ Klára: Az állampolgárság és a státuszjogok, In: KUKORELLI István (szerk.): Alkotmánytan
I., Osiris Kiadó, Budapest, 2002, p209
5
„Egy adott állam területén tartózkodó természetes személyek lehetnek:
az adott állam saját polgárai: az állampolgárok,
más állampolgárok: az állam saját polgáraihoz képest idegenek vagy
külföldiek,
az állampolgárság nélküliek: a hontalanok, akiket saját törvényei szerint
egyetlen állam sem tekint polgárának.”2
Egy adott ország állampolgárai azok a természetes személyek, akik felett az
állam szuverén hatalma érvényesül, tehát alá vannak vetve bizonyos jogi normáknak,
melyek jogok és kötelezettségek formájában intézményesülnek.3 Egy állampolgár akkor
is állama hatalma alatt áll, ha nem tartózkodik saját országában, ami természetesen nem
jelenti azt, hogy nem vonatkoznak rá azon ország törvényei, melynek területén éppen
tartózkodik.
A különböző nemzetfogalmak jelentős része a nemzetet egy a közös kultúra,
nyelv, eredet, szokások és hitvilág által összetartott csoportként jellemzi. Guibernau
megfogalmazásában a nemzet "az emberek olyan csoportja, amely tudatosan alkot
közösséget, közös kultúrával és közös múlttal rendelkezik, pontosan kijelölt területhez
köthető, közös jövőképpel rendelkezik, illetve jogot formál az önrendelkezésre." Az
ilyen és ehhez hasonló nemzetfogalmak megcáfolásaként szoktak felhozni olyan
példákat, mint egy New York-i bróker és egy spanyolajkú arizonai farmer, akik bár
mindketten az Egyesült Államokban élnek, a közös kultúrájuk, múltjuk és jövőképük
megléte erősen kétséges. Benedict Anderson értelmezése szerint a nemzet csupán az
elitek által kreált fogalom, egy „elképzelt közösség”, melyben egymásról mit sem tudó
emberek vállalnak szolidaritást a másik iránt.
Az állampolgárság szabályozásával európai szinten mindeneelőtt az Európa
Tanács állampolgárságról szóló 1997. évi egyezménye foglalkozik. Az egyezmény
részletesen foglalkozik az állampolgárság alapelveivel, az eljárási garanciákkal, a
többes állampolgársággal és a szerződő államok kötelezettségeivel.4 Ezek vizsgálatára a
2 uo. p210
3 uo.
4 uo. p217
6
dolgozat nem tér ki, viszont meg kell említeni két – a továbbiakban még előforduló –
fogalmat: a ius sanguinis és a ius soli elvet.
A ius sanguinis – azaz vérségi elv – értelmében a megszülető gyermek
automatikusan örökli szülei állampolgárságát. A ius soli elv ezzel szemben területi
alapon működik, azaz a gyermek annak az államnak az állampolgárságát kapja meg,
melynek területén világra jött. Annak eldöntése, hogy melyik elvet alkalmazzák, az
államok saját belső jogrendjébe tartozik. Európában a ius sanguinis vált elterjedté, míg
a ius soli elvet általában a nagy számú bevándorlókat fogadó országok
alkalmazták/alkalmazzák, így például az Egyesült Államok. A ius soli elve azonban
nem ismeretlen a ius sanguinis elvet alkalmazó országokban sem, ahol általában mint
kiegészítő elvet alkalmazzák.5
5 uo. p218
7
Migráció Európában a második világháború után
Az európai migráció csak az elmúlt néhány évtizedben vált meghatározó
kérdéssé, méginkább problémává. A tömeges bevándorlás azonban már a második
világháború után megkezdődött. Több nyugat-európai országba, mint például
Franciaországba, Németországba, az Egyesült Királyságba és Belgiumba is
vendégmunkások tömege érkezett az 50-60-as években. A külföldi munkaerő
toborzásához hozzájárultak ezen országok kormányai, érdekszervezetei és munkaadói
is. Ezek a döntések abból a tényből fakadtak, hogy a nyugat-európai országok a
világháború után súlyos gazdasági nehézségekkel néztek szembe, melyek egyike a
munkaerőhiány, amit egyrészt korábbi gyarmatbirodalmaik területéről - Franciaország
főként a Maghreb országokból, az Egyesült Királyság pedig a Nemzetközösség országaiból –
igyekeztek pótolni, másrészt vendégmunkásokról szóló bilaterális egyezményeket
kötöttek több mediterrán országgal (például Olaszország, Spanyolország, Portugália és
Törökország). Mint az megfigyelhető, a háború utáni évtizedekre az Európán belüli
délről északi irányba történő áramlás volt jellemző, majd ez megváltozott, és ma már
keletről-nyugatra, Európán kívülről Európába történő népvándorlás a meghatározó.
A vendégmunkások mellett megjelentek a menekültek is, akiknek helyzetéről a
hidegháborús időszak kezdetén születtek meg az első szabályozások az ENSZ égisze
alatt. Az 1951-es Genfi Egyezményt az aláírást követő néhány éven belül a nyugat-
európai országok többsége ratifikálta. Az Egyezmény szabályozta a menekültek
státuszát, illetve az aláíró országok kötelezettségeit. Ennek értelmében „menekült az a
személy, aki faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi
csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való
megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és
nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a
védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és korábbi
szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva ilyen események következtében nem tud,
vagy az üldözéstől való félelmében nem akar oda visszatérni.”6 Az ugyancsak ebben az
egyezményben rögzített non-refoulement elv értelmében pedig egyik szerződő állam
6 1951. Genfi Egyezmény a menekültek helyzetéről
8
sem utasít ki, vagy küld vissza menekültet abba az országba, ahol élete vagy szabadsága
veszélyeztetve lenne.
Az Egyezményt követő első nagy menekültáradat az 1956-os magyarországi
forradalom után jelent meg Nyugat-Európában. Több mint 200.000 ember hagyta el az
országot, akiknek nagy része az Egyesült Államokban vagy Kanadában, míg mások az
Egyesült Királyságban (kb. 22.000 fő) vagy Franciaországban (kb. 13.000 fő) telepedett
le.7 Tizenkét évvel később, az 1968-as úgynevezett prágai tavasz következményeként
több tízezer csehszlovák állampolgár keresett menedéket nyugaton. A forradalmi
eseményektől eltekintve azonban alacsony volt a szovjet érdekszférából érkező
bevándorlók száma, ugyanis a keleti blokk államaiból szinte lehetetlen volt emigrálni
egészen a 80-as évek végéig.
A nyugati-európai kormányok az 50-60-as években úgy tervezték, hogy a
vendégmunkások bevándorlása és ott tartózkodása addig tart majd, ameddig szükség
van rájuk. Ez eleinte működőképes volt, mivel a munkások könnyedén hazatérhettek,
majd ismét könnyedén visszamehettek dolgozni Nyugat-Európába, a munkaerőre
ugyanis szükség volt. Az 1973-as olajválság következtében azonban nyugaton is
gazdasági nehézségek, köztük munkanélküliség ütötte fel a fejét. Ez arra ösztönözte a
nyugat-európai országok vezetőit, hogy „hazaküldjék” a külföldi munkavállalókat.
Mivel azonban a körülmények megváltoztak, már nem számíthattak arra, hogy a
későbbiekben ismét visszatérhetnek majd munkát vállalni, így sokan jobbnak látták, ha
letelepednek, és nem térnek vissza hazájukba.
Itt térnék ki a családegyesítés fogalmára. A családegyesítés azt jelenti, hogy egy
külföldi azért települ egy adott országba, és/vagy kéri annak állampolgárságát, hogy a
már ott élő családtagjaihoz közelebb tudhassa magát. Ez jó lehetőség volt elsősorban
azoknak a külföldieknek, akiket nem tekintettek potenciális munkaerőnek. Mára a
családegyesítés a legális bevándorlás egyik fő formájává vált. Az International
Organization for Migration ügynökség adatai szerint az Európai Unióba érkező
bevándorlók három-ötöde családegyesítési céllal érkezik.8 Az így beérkező képzetlen
7 NEMES, Paul: The Welcome Refugees - Why the West opened its arms to fleeing Hungarians in 1956,
In: Central Europe Review, 1999 <http://www.ce-review.org/99/19/nemes19.html> 8International Organization of Migration: Immigration and Family Reunion <http://www.iom.int/jahia/
9
bevándorlók tömegei miatt a fejlett országok szigorítani kényszerülnek a
családegyesítés lehetőségein.
A 80-as évektől kezdve a migránsok egyre nagyobb társadalmi és gazdasági
problémát jelentettek az Európai Unió számára. A következő fejezet célja a bevándorlás
alakulásának bemutatásának a 90-es évek óta és a fontosabb uniós szabályozások rövid
áttekintése.
Jahia/about-migration/managing-migration/immigration-systems/immigration-family-reunion>
10
Bevándorlás az Európai Unióba az 1990-es évek óta
Mielőtt belekezdenék az uniós szabályozások részletezésébe, egy rövid
ismertetést kívánok adni az utóbbi években az Európai Unióban zajló migrációs
folyamatokat illetően.
A 90-es évek eleje a hidegháborús korszak végét jelentette, ez pedig több okból
is hatással volt a nemzetközi migrációra. A Szovjetunió felbomlásával megindult a
demokratizálódás a korábbi szatellit országokban. Szabadabbá és olcsóbbá vált az
utazás, így Kelet-Európából munkavállalók tömege indult el az Egyesült Államokba és
Nyugat-Európába egy jobb élet reményében. A hidegháborút követően továbbá
világszerte számos kisebb országok közti és országon belüli polgárháborúk, illetve
etnikai konfliktusok törtek ki, melyek során a civil lakosság gyakran a harcoló felek
áldozataivá vált. A közel egy évtizedig elhúzódó délszláv háború során 700.000
jugoszláv menekült érkezett Nyugat-Európába.9
Az 1990-es években az Európai Unióban a nettó migrációs érték ötszázezer és
egymillió fő között mozgott évente. A kétezres évek elején ugrásszerű változás történt,
2002-ben a migránsok száma meghaladta a kétmilliót, és ez a szám azóta sem csökkent
másfél millió alá.10
Így nyilvánvalóan a tagállamok többségében a nettó migráció
pozitív értéket mutat. 2007-ben mindössze 5 tagállamban (Bulgária, Litvánia,
Lettország, Lengyelország és Hollandia) haladta meg a kivándorlók száma a
bevándorlókét.11
Az elmúlt években a bevándorlók számát folyamatos emelkedés jellemezte, az
emelkedés mértéke azonban csökkenő tendenciát mutat. Az Eurostat becslései szerint
2006-ban 3,5 millió ember telepedett le az EU-27 tagállamaiban. Ezek 86%-a volt más
állampolgárságú, 14% pedig hazájába visszatérő állampolgár. Több mint 1,8 millió volt
a nem uniós polgárok száma. Ebben azonban benne vannak azok is, akik az Unión belül
vándorolnak egyik tagállamból egy másikba. A maradék 1,7 millió migráns azonban
9WREN, Christopher S.: Resettling Refugees: U.N. Facing New Burden. The New York Times [online],
1995. nov. 24. <http://query.nytimes.com/gst/fullpage.html?res=9C07E3D61339F937A15752C1A9639
58260&n=Top/Reference/Times%20Topics/Subjects/I/Immigration%20and%20Refugees> 10
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/Migration_statistics 11
uo.
11
uniós állampolgár. Ezekből a számadatokból tehát kiderül, hogy az Unión belüli
migráció mértéke is jelentős.
Az alábbi diagram szemlélteti, hogy az Európai Unió tagállamaiban élő
bevándorlók állampolgárság szerint hogyan oszlanak meg az egyes kontinensek között.
Látható tehát, hogy a migránsok jelentős része (40%) az Unió egyik tagállamából egy
települt át egy másikba, miközben közel azonos arányban érkeztek Ázsiából, Afrikából,
Amerikából, illetve Európa más részeiből.
1. ábra
Az Európai Unió tagállamai közül a 12 legújabb tagállamból származik a
migránsok nagy része. 2006-ban az ezer főre jutó migránsok száma Romániában volt a
legmagasabb (12/1000 fő), Lengyelországban, Bulgáriában és Szlovákiában pedig
8/1000 fő. Lengyelországból hozzávetőlegesen 290.000, Romániából pedig 230.000
ember vándorolt az Unió más országába.12
Tehát az említett 1,7 millió uniós
állampolgárságú migráns közel egyharmadát e két ország adta. Ezek az adatok azért
jelentősek, mert a keleti bővítés előtt az EU tizenötök közül többen attól tartottak, hogy
a csatlakozást követően nagymértékű migráció indul be az újonnan csatlakozó
országokból. Azonban az említett országok lakosságának arányában a migránsok száma
nem tekinthető magasnak.
12
HERM, Anne: Population and social conditions, 2008. p2 <http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/
ITY_OFFPUB/KS-SF-08-098/EN/KS-SF-08-098-EN.PDF>
EU tagállamok40%
Ázsia16%
Amerika15%
EU-n kívüli európai országok
14%
Afrika13%
Óceánia2%
Egyéb1%
Idegen állampolgárok megoszlása anyaországuk elhelyezkedése alapján (2006)
Forrás: Eurostat, Migration Statistics
12
Az Unión kívüli országok közül pedig Marokkó, Ukrajna, Kína, India és Bolívia
voltak azok az országok, melyekből a legtöbb migráns érkezett. Marokkó esetében ez
közel 150.000 főt jelent, a többi felsorolt országból nagyjából 100.000 fő telepedett le
az EU területén.13
A migránsok korát illetően azt a megállapítást tehetjük, hogy a fiatal felnőttek
aránya a legmagasabb a bevándorlók körében, míg a nyugdíjas korú migránsok
mindössze néhány százalékát teszik ki a bevándorlóknak.14
Gyakran hozzák fel a
migráció melletti érvként, hogy a bevándorlók csökkentik az Európai Unió
lakosságának átlagéletkorát, mely évről évre hozzávetőlegesen 0,3 évvel nő, és jelenleg
meghaladja a negyven évet. Egyes becslések szerint 2050-re az uniós átlagéletkor
elérheti az 50 évet, melyen önmagában az a tény sem segít, hogy a fiatal bevándorlók
valóban csökkentik az átlagot.
A fenti elemzés tükrében az a következtetés vonható le, hogy az Európai Unió
tagállamai – közülük is elsősorban a gazdaságilag fejlettebbek – a migráció tekintetében
komoly nehézségekkel néznek szembe:
A bevándorlók száma növekszik, és az előrejelzések szerint ez a tendencia a
következő években is tartós marad. A növekvő népesség miatt bővül a jóléti
szolgáltatásokat igénybevevők köre, mely nyilvánvalóan további költségeket
jelent az állam számára. Ez a jelenség a legális munkavállalók esetében nem
jelent problémát, hiszen ők hozzájárulnak a közterhekhez, a gazdaságilag inaktív
bevándorlók esetében azonban igen.
További problémákat okoz, hogy a bevándorlók gyakran nem tudnak
beilleszkedni a fogadó ország társadalmába, ami feszültségeket okozhat, és
esetenként – ahogy azt majd francia és brit események példáján látni lehet –
tragédiába torkolhat.
Mint az említésre került, a háború utáni évtizedekben a munkaerőhiányban
szenvedő országok számára előnyös volt a külföldi munkavállalók letelepedése.
Mára azonban – különösen a gazdasági világválság óta – az EU országaiban is a
magas munkanélküliség vált jellemzővé, így a külföldi munkavállalók nem
szívesen látott személyekké válnak a hazai munkavállalók szemében.
13
uo. p4 14
uo. p6
13
Uniós szabályozások
Kezdeti szabályozások az Európai Közösség keretein belül
Az integráció kezdeti idején jelentek meg az első olyan szabályozások,
melyeknek célja a munkaerő szabad áramlása feltételeinek megteremtése volt. Már az
1957-es az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés rendelkezik a munkaerő,
áruk, szolgáltatások és tőke szabad áramlásáról. E rendelkezések célja az volt, hogy
lehetővé tegye a Közösség területén élő munkavállalók és vállalkozók számára, hogy a
Közösség bármely tagországában dolgozhassanak, vállalkozhassanak, illetve
letelepedhessenek.
Továbblépést jelentett a Tanács 1612/68/EGK rendelete a munkavállalók
Közösségen belüli szabad mozgásáról és a Tanács 1408/71/EGK rendelete a szociális
biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és
családtagjaikra történő alkalmazásáról. (Fontos megjegyezni, hogy ekkor a szabad
mozgás kifejezés még csak a munkavállalók és a vállalkozók – azaz a gazdaságilag
aktív személyek és azok családtagjainak – szabad letelepedését jelentette.)
A következő fontos dokumentum az 1987-es Egységes Európai Okmány volt,
mely az egységes belső piac megteremtésének céljából egy belső határok nélküli térség
kialakítását irányozta elő. Ez természetesen komoly biztonságpolitikai kockázatot
jelentett, melyet a kül- és biztonságpolitikai, illetve a bel- és igazságügyi
együttműködés megerősítése révén kívántak orvosolni.
Az 1992-ben aláírt, majd 1993. november elsején hatályba lépett Maastrichti
Szerződés már jelentős szabályozásokat tartalmazott nem csak az Unión belüli szabad
mozgást, hanem a harmadik országokból érkező bevándorlókat illetően is. A Szerződés
legjelentősebb vívmánya – a Lisszaboni Szerződés hatályba belépése óta már nem létező
– pillérrendszer volt. A harmadik pillér, azaz a bel- és igazságügyi együttműködés
keretén belül jelentek meg a migrációt érintő olyan területek, melyek kívül esnek az EU
hatáskörén, mégis közös érdeknek számítanak, és államközi együttműködést
igényelnek. E területeket a Maastrichti Szerződés K.1 cikke nevesíti. A K.1 cikk
14
értelmében „az Unió céljainak elérése érdekében, különösen a személyek szabad
mozgását illetően, az alábbi ügyeket a tagállamok közös érdeknek tekintik:
(1) menekültügyi politika;
(2) a tagállamok külső határait átlépő személyek és azok ellenőrzésére
vonatkozó szabályozások;
(3) bevándorláspolitika, és harmadik országok állampolgáraira vonatkozó
politika
(a) harmadik országbeli állampolgárok belépésének és mozgásának
feltételei a tagállamok területén
(b) harmadik országbeli állampolgárok letelepedésének feltételei a
tagországok területén, beleértve a családegyesítést és a
munkavállalást
(c) illegális bevándorlás, letelepedés és munkavállalás elleni küzdelem a
tagországok területén; […]”15
Önmagában az, hogy a tagállamok közös érdeknek tekintik a menekültügyi és
bevándorláspolitikát, nem jelenti azt, hogy valóban létrejönnek az e témákat érintő, jogi
kötőerővel bíró szabályozások. Ezek hiányában pedig az elvek csak elvek maradnak.
A már korábban említett szabályozások lehetővé tették az uniós állampolgárok
részére az Unió területén való szabad mozgást, munkavállalást, vállalkozást és tanulást.
Az egyenlő bánásmód elvének megfelelően pedig a tagállamok kötelesek törekedni arra,
hogy a más tagállamokból érkezők olyan elbánásban részesüljenek, mint saját
polgáraik. A harmadik országokból érkezőkre azonban más szabályok érvényesek.
Számukra nehezebb ugyanazokat a jogosultságokat megszerezni, mint egy uniós
állampolgárnak. Az uniós bevándorláspolitikát pedig az jellemzi, hogy igyekszik
fékezni a bevándorlást – a deklarált elvek ellenére.16
Az Amszterdami Szerződés volt a következő a lépcsőfok, amely az I. pillérbe –
és ez által a Tanács döntési jogkörébe – helyezte a menekültügyi és
15
Szerződés az Európai Unióról, K.1 cikk 16
LUKÁCS Éva – KIRÁLY Miklós: Migráció és Európai Unió. Szociális és Családügyi Minisztérium,
Budapest 2001, p128
15
bevándorláspolitikát, illetve a vízumkiadás kérdését, és rendelkezett arról, hogy ezekkel
kapcsolatban 5 éven belül a Tanács intézkedéseket fogad el.
Tamperétől Stockholmig
Az Amszterdami Szerződést követően a migrációs és menekültügyi problémákra
a Tanács ötéves programok révén próbált megoldást találni. A Tanács 1999-ben
Tampere-ben tartott ülése során lefektették az első ilyen ötéves program alapjait. A
Tampere-i Program célja a legális és illegális bevándorlás kérdéseinek együttes
kezelése volt. A program során a Tanács a következő témákat illetően fogadott el
irányelveket a legális migráció elősegítésének céljából:
a családegyesítés megkönnyítése;
a huzamosabb idejű tartózkodás; (Ez esetben az alapelv az volt, hogy
huzamosabb ideig az Unió területén élő harmadik országbeli
állampolgárok jogait és lehetőségeit közelítsék az Unió állampolgárainak
jogaihoz és lehetőségeihez);
lehetőség harmadik országbeli diákok számára, hogy az Európai Unió
területén folytassák tanulmányaikat;
harmadik országok kutatói számára uniós kutatásokban való részvétel, és
a megszerzett tudás és tapasztalat hazai felhasználásának lehetővé tétele.
A Tampere-i Program mandátumának lejártát követően a Bizottság a programot
eredményesnek értékelte. „Sokat tettünk, de sok tennivalónk maradt még” címmel jelent
meg az értékelés, melyben a migrációs és menekültügyi politikát illetően az alábbi
megfogalmazás olvasható:
„A közös bevándorlás- és menekültügyi politika alapjai lefektetésre kerültek. Bár
a Bizottság javaslatainak törekvései nem mindig lettek figyelembe véve, mégis lépésről-
lépésre haladva jelentős eredményt értünk el, melynek pozitív hatása volt, és lesz is a
legálisan az Unió területén élő harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó
egyenlő bánásmódot illetően, továbbá biztosítja a védelem és az eljárási garanciák
16
minimum szintjét minden tagállam területén azok számára, akik nemzetközi védettségre
szorulnak.”17
Az értékelés megfogalmazásából leginkább azt a következtetést lehet leszűrni,
hogy irányelvek kidolgozásán túl nem sikerült komoly eredményeket elérni. Ezen az
állásponton van az ILPA (Immigration Law Practitioner’s Association) elnevezésű,
bevándorlással foglalkozó jogászokat tömörítő szervezet is, mely a Bizottságnak a
Tampere-i Programról alkotott véleményére a „rendkívüli kiábrándító” jelzőt
alkalmazta, és úgy fogalmazott, hogy a Bizottság nem ismerte el a program
hiányosságait, melynek mindössze nemzetközi emberi jogi minták átvételét sikerült
elérnie.18
A Tampere-i Program folytatása volt – a szintén 5 évre tervezett – Hágai
Program. A menekültügyi és a bevándorláspolitikát illetően a program legfontosabb
célkitűzései közé tartozott:
a Közös Európai Menekültügyi Rendszer kidolgozása és elfogadtatása
2010-ig;
segítségnyújtás harmadik országok számára;
harmadik országból származó állampolgárok integrációja;
a migráció kezelését célzó programokat finanszírozó pénzügyi alapok
továbbfejlesztése;
hatékony hazajuttatási politika kialakítása, mely az emberi jog és
méltóság egységes normáin alapszik.
A 2009-ben lezárult Hágai Program már egy alaposabban átgondolt és
hatékonyabb folyamat volt, mint az elődje, ám az egyik a legfontosabb célkitűzését, a
Közös Európai Menekültügyi Rendszer elfogadtatását nem tudta megvalósítani.
17
Commission presents Communication on results of the Tampere programme and future guidelines.
EUROPA Press releases RAPID [online], 2004. jún. 2. <http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?
reference=IP/04/702&format=HTML&aged=0&lg=sk&guiLanguage=en> 18
ILPA Response to the Commission's Communication: Area of Freedom, Security and Justice:
Assessment of the Tampere Programme and Future Orientations, 2004. szept.
<http://www.ilpa.org.uk/submissions/
TampereII.htm>
17
A 2009 decemberében elfogadott Stockholmi Program egy újabb lehetőséget
jelent az Európai Unió számára, hogy elérje a tagállamok szorosabb együttműködését a
menekültügyi és bevándorláspolitika terén. A Lisszaboni Szerződésnek köszönhetően az
új program jobb esélyekkel indul, mint elődei, ugyanis 2009. december elseje óta a
legális bevándorlás kérdése már a rendes jogalkotási eljárás körébe tartozik. Ez azt is
jelenti, hogy az államok egyhangú döntése helyett, már minősített többséggel is el lehet
fogadni a legális bevándorlásra vonatkozó jogszabályokat.19
Természetesen hosszasan lehetne még részletezni a migrációs jelenségek
kezelésére irányuló uniós szabályozásokat, de ezt sem a dolgozat terjedelme nem teszi
lehetővé, és annak célja sem indokolja. Az előzőkben felvázoltakkal inkább arra
kívántam rámutatni, hogy az elmúlt 20 évben a tagállamok, bár igyekeztek politikáikat
összehangolni, mégis úgy tűnik, hogy – az előző fejezet végén említett okok miatt –
hiányzik a kellő akarat ahhoz, hogy érdemi eredményeket lehessen felmutatni a
migráció kezelésében.
19
COLLETT, Elizabeth : The European Union's Stockholm Program: Less Ambition on Immigration and
As-ylum, But More Detailed Plans, 2010
<http://www.migrationinformation.org/Feature/display.cfm?ID=768>
18
Az Egyesült Királyság bevándorláspolitikája
Történelmi előzmények
Azzal szemben, hogy az elmúlt években a migrációnak köszönhetően az
Egyesült Királyság lakossága évente körülbelül 200.000 fővel nőtt,20
volt idő, amikor
azon országok közé tartozott, ahol a nettó migráció negatív értéket mutatott. 1870 és
1913 között ez az érték átlagosan 130.000 főt jelentett.21
A brit kivándorlók nagyrészt
angol nyelvű és Nagy-Britanniával szoros kapcsolatban álló országokba, az Egyesült
Államokba, Kanadába, Ausztráliába és Új-Zélandra utaztak.
A kivándorlók fele az 1922-ig még az Egyesült Királysághoz tartozó Írországból
származott, melyet a 19. század második felében nagymértékű éhínség sújtott. Az írek a
már említett korábbi brit gyarmati területeken kívül nagy számban költöztek Nagy-
Britannia területére, de ez ekkor még belső népvándorlásnak minősült.22
Az 1920-as évek elején csökkenni kezdett a kivándorlás mértéke. Egyrészt az
Egyesült Államok bevándorlási törvényei miatt, másrészt miután Írország kivált a
Királyságból, a Brit-szigeteket elhagyó írek nem csökkentették a népességszámot, a
Nagy-Britannia területére vándorlók pedig már növelték azt.
Bár a 80-as évekig a nettó migrációs érték folyamatosan negatív értéket
mutatott, a második világháború után tovább növekedett a bevándorlók száma. Ezt a
britek úgy tudták elérni, hogy letelepedési szabadságot biztosítottak először az írek,
majd az 1948-as Brit Nemzetiségi Törvény elfogadásával a Nemzetközösség
állampolgárai számára is. Ezt követően tömeges vándorlás indult be elsősorban
Afrikából, Indiából, Bangladesből és Pakisztánból. Az OPCS (Office of Population
Censuses and Surveys) adatai szerint az 1969 és 1998 közötti három évtizedben ezekből
az országokból több mint 700.000 ezer ember érkezett az Egyesült Királyságba.23
20
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/Migration_statistics 21
HATTON J. Timothy – PRICE Stephen Wheatly: Migration, Migrants and Policy in the United
Kingdom, In: ZIMMERMANN Klaus F.: European Migration What do we know? Oxford University
Press, New York, 2005, p114 22
uo. p115 23
uo. p118
19
A háború utáni bevándorláspolitika két pillérre épült: korlátozás és integráció.24
Az 1962-ben elfogadott Nemzetközösségi Bevándorlási Törvény és az 1971-ben
elfogadott Bevándorlási Törvény célja a bevándorlás limitálása volt, olyan mértékben,
hogy a nettó migrációs értéket közelítsék a nullához. Ezen jogszabályok elfogadtatása
konzervatív kormányokhoz kötődött. Az 1965-ben, 68-ban és 76-ban elfogadott Faji
Kapcsolatok Törvénye (Race Relations Act) a diszkrimináció tilalmával igyekezett
segíteni a bevándorlókat. E törvények mind munkáspárti kormányokhoz köthetőek. A
migrációt illető véleménykülönbség a Konzervatív Pártot, illetve a Munkáspártot
illetően már a bevándorlás növekedésének korai időszakában felfedezhető.
1979-től csaknem két évtizedig tartó konzervatív vezetés vette kezdetét
Margaret Thatcher, majd John Major miniszterelnökségével. A Thatcher-kabinet első
fajsúlyos intézkedése a bevándorlás visszaszorítására az 1981-es Brit Nemzetiségi
Törvény, melynek – 1948-as elődjével szemben – célja volt, hogy csökkentse a
lehetőségét a brit állampolgárság megszerzésének. Míg korábban bárki, aki brit földön
született, állampolgárságért folyamodhatott, a törvény hatályba lépését követően erre
már csak azoknak volt lehetősége, akiknek legalább egyik szülője brit állampolgár,
továbbá nem lehetett csupán házasság útján állampolgárságot szerezni. Ez azt jelentette,
hogy a korábbi ius soli elvet – miszerint az állampolgárságot a születés helye határozza
meg – felváltotta a ius sanguis, azaz vérségi a elv.
Az 90-es évek elején a már korábban említett – főleg kelet-európai – menekültek
jelentették a legnagyobb problémát. Az évtized első felében évente 20.000 és 40.000
közötti menekültstátusz-igénylés érkezett az Egyesült Királyságba, majd ez a szám az
évtized közepétől folyamatosan növekedést mutatott, 2000-ben pedig már elérte a
80.000-et.25
Az 1993-as és 1996-os menekültekre és bevándorlókra vonatkozó
törvények egyrészt gyorsított eljárást vezettek be menekültstátusz elbírálását illetően,
másrészt igyekeztek ellehetetleníteni az illegálisan betelepülők munkavállalási
lehetőségeit.
24
SOMERVILLE, Will – SRISKANDARAJAH, Dhananjayan – LATORRE Maria: United Kingdom: A
Re-luctant Country of Immigration, 2009
<http://www.migrationinformation.org/feature/display.cfm?ID=736> 25
uo.
20
A konzervatív vezetés idején született meg az a meghatározó döntés, hogy az
Egyesült Királyság nem kíván a Schengeni Egyezmény teljes jogú tagjává válni. Az
egyezmény legfontosabb vívmánya az Európai Unión területén belüli belső
határellenőrzés megszüntetése, melyet jelenleg 27 tagállamból 22 alkalmaz.
Az Egyesült Királyság területe tehát nem része a Schengeni zónának, melyen
belül mindenki számára biztosított a szabad mozgás anélkül, hogy a határokon
megállítanák. Az Egyesült Királyság számára a Schengeni térséghez való csatlakozás
így azt jelentené, hogy más tagállam hatóságai – például egy a magyar-szerb határt védő
vámtisztviselő – dönthetne arról, hogy egy nem uniós állampolgárságú személy
beléphet-e a Schengeni Zóna, és így az Egyesült Királyság területére.
Az Egyesült Királyság azóta sem teljes körű tagja az egyezménynek, így
határain továbbra is útlevél-vizsgálat működik, ráadásul az ellenőrzések, mint azt majd
látni lehet, egyre inkább szigorodnak.
21
A Blair- és a Brown-kormány bevándorláspolitikája
Az 1997-ben hatalomra került munkáspárti Blair-kormány politikáját a
„szelektív nyitottság” (selective openness) elve jellemezte a gazdasági migrációt
illetően, a biztonság és az ellenőrzés tekintetében pedig szigorítások történtek.26
Ez a
folyamat a 2001. szeptember 11-i eseményeket követően indult be.
Tony Blair tíz éves miniszterelnöksége során kiemelt fontosságú ügyként kezelte
a bevándorlás és a menekültügy kérdését. Ezt támasztja alá az a tény, hogy ezen időszak
alatt nyolc migrációval kapcsolatos törvényt fogadott el a Parlament. Az elfogadott
törvényekkel kapcsolatban az figyelhető meg, hogy a 2001 előtt hozott törvények célja a
menekültek lehetőségeinek javítása volt, a szeptember 11-i terrortámadások után
viszont a terrorizmustól való félelem okán már szigorítottak a korábbi szabályozásokon,
a határőrizet kérdése pedig előtérbe került. A 2007-ben hatályba lépő UK Borders Act
már biometrikus azonosító jellel (ujjlenyomat) ellátott engedélyek bevezetéséről
rendelkezett a nem uniós állampolgárságú bevándorlók számára.
A gazdaság migráció tekintetében valóban nyitottság jellemezte a Munkáspárt
politikáját. 2001-től kezdve új sémákat vezettek be az alacsonyan és a magasan képzett
bevándorló munkavállalókra, illetve a tanulási céllal érkezőkre. 2006-ban egy ötszintes
politikai stratégiát dolgoztak ki, mely 2008-ban került bevezetésre – és az alábbi
kategóriába sorolta a „gazdasági” bevándorlókat:27
Tier 1 – magasabb képzett munkavállalók
Tier 2 – állásajánlattal rendelkező képzett munkavállalók
Tier 3 – átmeneti, alacsonyan képzett munkavállaló
Tier 4 – tanulók
Tier 5 – a fiatalok mobilitását célzó programok résztvevői/ átmeneti
munkavállalók
26
SOMERVILLE, Will: The Immigration Legacy of Tony Blair, 2007
<http://www.migrationinformation.org/Feature/display.cfm?ID=600> 27
http://www.tier12345.co.uk/
22
Tony Blair 2007-ben lemondott miniszterelnöki tisztségéről. A kormány feje
Blair korábbi pénzügyminisztere, Gordon Brown lett. Brown folytatta elődje politikáját,
melyet egyre több támadás ért. Bevándorláspolitikájának újdonsága az ausztrál mintából
átvett „pontrendszer” volt, melynek lényege, hogy a minél magasabban képzett valaki,
illetve minél keresettebb a szaktudása, annál több pontot kap. Minél több pontja van egy
bevándorló munkavállalónak, annál nagyobb az esélye, hogy letelepedhet az Egyesült
Királyságban.
Gordon Brown 2010 márciusában így nyilatkozott a pontrendszerről: „Az új
rendszer megváltoztatja azt, ahogy az Európai Unión kívülről érkező bevándorlókkal
bánunk. A dolog lényege, hogy visszautasítsuk azokat, akik nem tudnak a gazdasághoz
úgy hozzájárulni, ahogy mi akarjuk…”28
Egy konzervatív szóvivő a következőképp
reagált erre: „13 évnyi nyitott ajtós bevándorláspolitika után Gordon Brown most
beismeri, hogy kontrollra van szükség. Az ő kormánya nem biztosított semmilyen komoly
ellenőrzést, tehát Nagy-Britanniának meg kell várnia egy konzervatív kormányt, hogy
éves limitet vezessen be a munkavállalási engedélyekre, hatásosan kontrollálja a diák
vízumokat, és korlátozásokat vezessen be azokra, akik házasodni jönnek ide…”29
28
Row over Gordon Brown immigration figures podcast. BBC News [online], 2010. márc. 26.
<http://news.bbc.co.uk/2/hi/8590248.stm> 29
uo.
23
A Cameron-kormány bevándorláspolitikája
2010 májusában – a Liberális Demokrata Párttal koalícióban – a Konzervatív
Párt kormányt alakított David Cameron vezetésével. Cameron választási kampányában
kiemelt szerepet kapott a bevándorlás kérdése. 2010 elején úgy nyilatkozott, hogy az
éves nettó migrációs értéket öt számjegyűre kívánja csökkenteni, az eddigi több
százezres érték helyett, továbbá azt is kijelentette, hogy nem szeretné, ha az Egyesült
Királyság népessége meghaladná a 70 millió főt.30
(A CIA World Factbook adatai
szerint 2010 júliusában az Egyesült Királyság lakossága 62,3 millió fő volt.) A nettó
migráció csökkentésére tett ígéretét azonban már csak azért is nehéz betartani, mert az
Unió országaiból érkező bevándorlók számát nem maximalizálhatják anélkül, hogy
megsértenék a személyek szabad mozgásának elvét.
A Cameron-kabinet bevándorlási plafonjának részleteiről hosszas vita folyt a
Parlamentben. A tervezetet a Konzervatívpárt koalíciós partnere is ellenezte. Tovább
nehezítette az elfogadtatást, hogy az üzleti és az oktatási szféra vezetői tiltakoztak a
tervezet ellen, ugyanis a külföldi munkavállalók és a diákok számának radikális
csökkentése sérti az érdekeiket.
Hivatalos statisztikák szerint 2009-ben 180.000 diplomával még nem rendelkező
diák érkezett a brit felsőoktatásba tanulni.31
Ez a szám már önmagában magasabb a
kormány tervezett százezres plafonjánál. A felsőoktatási intézmények vezetői felhívták
a kormány figyelmét arra, hogy a külföldi diákok számának visszaszorítása sok iskolát
csődbe juttathat, másfelől negatív kép alakul ki a brit felsőoktatási rendszerről.32
Az üzleti szektorban szintén tiltakoznak a döntés ellen. Sok munkaadónak már a
jelenlegi szabályozás mellett is problémát jelent a megüresedő munkahelyek betöltése.
Leginkább a műszaki, az egészségügyi, a számviteli és az információs technológia
30
TRAVIS, Alan: Cameron’s empty immigration promise. The Guardian [online], 2010. jan. 11.
<http://www.guardian.co.uk/commentisfree/2010/jan/11/david-cameron-immigration-cap> 31
http://www.ukimmigration.com/news/2011-01-28/uk/student-visa-restrictions-harmful-to-uk-
universities.htm 32
uo.
24
területe érintettek, amelyek esetében a munkaerőhiányt nem tudják brit, illetve uniós
munkavállalókkal pótolni.33
A Brit Kereskedelmi Kamara szerint a kormány rosszkor időpontban vezeti be a
bevándorlási plafont, ugyanis a beérkező munkaerő visszaszorítása hátráltatja majd a
gazdasági válságból való kilábalást.
A sokat vitatott, 2011 áprilisában életbe lépett bevándorlási plafon meghagyja a
korábban bevezetett ötszintes rendszert, a következő szigorításokkal:34
A Tier 1-es vízumok számát évente ezerre redukálják, és a korábbi magasan
képzett kategória helyett már az úgynevezett kivételes tehetség (exceptional
talent) megjelöléssel.
Tier 2-es vízumokból évente legfeljebb 20.700-et adhatnak ki, továbbá
diplomához és középszintű angol nyelvtudáshoz kötik.
33
http://www.ukimmigration.com/news/2011-02-28/uk/public-sector-could-suffer-from-uk-immigration-
cap.htm 34
http://www.ukba.homeoffice.gov.uk/sitecontent/newsfragments/35-t1-t2-annual-limits
25
Az elmúlt évek statisztikái
2. ábra
A fenti ábra azt mutatja, hogy 2000 óta hogyan változott az Egyesült
Királyságba bevándorlók száma. Megállapíthatjuk, hogy 2004-ig az idegen bevándorlók
száma folyamatosan emelkedett, majd 2005-ben kissé visszaesett, az azt követő
emelkedés után pedig stagnál. A 2004-es évben több mint százezerrel nőt a bevándorlók
száma az előző évhez képest, ami annak tudható be, hogy 2004. május elsején 10
további ország csatlakozott, melyek állampolgárai ezt követően élvezhették az uniós
állampolgársággal járó szabad mozgás, letelepedés és munkavállalás előnyeit. Ezzel
összehasonlítva viszont, a Románia és Bulgária 2007-es csatlakozásával közel 30 millió
– a szabad mozgást és munkavállalást szintén élvező – új uniós állampolgár már nem
okozott hasonlóan látványos változást, annak ellenére sem, hogy az Egyesült Királyság
– szemben Franciaországgal – nem vezetett be átmeneti korlátozást az újonnan
csatlakozott tagállamok munkavállalóira vonatkozóan.
260262
288
327
434
405
451 455 456
200
250
300
350
400
450
500
2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008
Idegen bevándorlók száma (ezer fő)
Forrás: OECD Statistics
26
3. ábra
A következő diagram az idegen népesség arányának változásáról árulkodik. Ez
az érték folyamatos emelkedést mutat. 2007-ben már a lakosság több mint egytizede
nem volt brit állampolgár, ami 6 millió főt jelent.
4. ábra
A harmadik diagramon egy összehasonlítást láthatunk az Egyesült Királyság
területén élő és ott született, valamint az ország területén kívül születettek
munkanélküliségi arányáról. Azt lehet megállapítani, hogy a más országban született, de
7,9
9,7
10,1 10,2
7
8
9
10
11
2000 2005 2006 2007
Idegen népesség aránya (%)
0
1
2
3
4
5
6
7
8
9
2000 2005 2006 2007
5,3
4,3
5,1 4,9
8,7
7,37,6 7,6
Munkanélküliségi ráta
Az Egyesült Királyságban születettek
Nem az Egyesült Királyságban születettek
Forrás: OECD Statistics
Forrás: OECD Statistics
27
az Egyesült Királyság területén élők körében magasabb a munkanélküliség aránya.
2007-ben több mint 50%-kal volt magasabb a külföldön születettek munkanélküliségi
rátája, mint a Királyságban születetteké. A nem az Egyesült Királyságban születettek
számára tehát nehezebb munkához jutni.
A Transatlantic Trends: Immigration 2010 című felmérés a migrációval küzdő
európai és észak-amerikai országok állampolgárainak a bevándorlókkal kapcsolatos
véleményéről ad tájékoztatást.
5. ábra
A felmérés során vizsgálták, hogy a britek véleménye szerint a bevándorlás
inkább problémát jelent-e, mint lehetőséget. Az látható, hogy az Egyesült Királyságban
a megkérdezettek viszonylag jelentős része – kétharmada – tekint problémaként a
bevándorlókra. A vizsgált országok közül mindhárom év tekintetében az Egyesült
Királyság esetében volt ez az érték a legmagasabb.
0
20
40
60
80
100
2008 2009 2010
61 66 65
A bevándorlás inkább probléma, mint lehetőség (%)
Forrás: Transatlantic Trends: Immigration 2010
28
6. ábra
A résztvevőket megkérdezték, hogy szerintük túl sok bevándorló van-e az
országban. A megkérdezettek egyik felével ismertették a bevándorlók számára
vonatkozó hivatalos becsléseket, míg másokkal nem. Ebből az derült ki, hogy az
információk birtokában az emberek kisebb hányada gondolta úgy, hogy túl magas a
bevándorlók száma hazájukban. Ez a 46% azonban így is magas értéknek számít, a
vizsgált országok legtöbbjében azok aránya sem érte el ezt a számot, akikkel közölték a
hivatalos becsléseket.
7. ábra
A felmérés során megkérdezték, kik legyenek jogosultak állami egészségügyi
ellátás és állami oktatás igénybevételére. A megkérdezettek 25, illetve 22 százaléka
állampolgársághoz kötné a két szolgáltatást, és 21 illetve 17 százalék tenné elérhetővé
mindenki számára. Ezzel szemben a többi vizsgált európai országban az egészségügy
esetében 1 és 5 százalék, az oktatás esetében 1 és 4 százalék között alakult azok aránya,
0
20
40
60
80
Kaptak információt Nem kaptak információt
46
59
Túl sok a bevándorló? (%)
0
20
40
60
80
Egészségügy Oktatás
25 22
5360
2117
Hozzáférés állami egészségügyi ellátáshoz és állami oktatáshoz (%)
Csak állampolgárok
Állampolgárok és legális bevándorlók
Állampolgárok, legális és illegális bevándorlók egyaránt
Forrás: Transatlantic Trends: Immigration 2010
Forrás: Transatlantic Trends: Immigration 2010
29
akik állampolgársághoz kötnék az említett állami szolgáltatásokat, továbbá más európai
országokban az egészségügyet a megkérdezettek 50-64 százaléka, az oktatást 42-62
százaléka tenné elérhetővé mindenki számára.
Az utóbbi három ábra elemzéséből kiderül, hogy a britek messze a leginkább
elutasítóak a bevándorlókkal szemben. A britek migránsokkal szembeni intoleranciája
olyan mértéket öltött, melyet egyik vizsgált európai országban, de még a tengerentúlon
– az Egyesült Államokban és Kanadában – sem tapasztaltak.
30
A brit multikulturális (patchwork) modell
Ez idáig nem esett szó az összehasonlítás alapjául szolgáló multikulturális
modellről. A klasszikus definíció Roy Jenkins-től, korábbi munkáspárti
belügyminisztertől származik: „nem az asszimiláció ellaposító folyamata, hanem azonos
lehetőségek a kulturális sokszínűség által kísérve a kölcsönös tolerancia légkörében.”35
Megfoghatóbb, demográfiai megfogalmazásban a multikulturalizmus egy adott földrajzi
egység (ez esetben ország) kulturális sokszínűségét, és annak elfogadását jelenti.
A multikulturalizmus kiépítése a gyakorlatban a diszkrimináció elleni küzdelem
révén valósult meg. A 60-as években a brit politikusok úgy döntöttek, hogy a
nemzetiségileg és kulturálisan egyre sokszínűbb társadalmat a különböző kultúrák
elfogadására és támogatására építik. Ennek megvalósítása a már korábban említett Faji
Kapcsolatok Törvényével és annak kiegészítéseivel kezdődött.
Az Egyesült Királyságba bevándorlók meg akarták őrizni kultúrájukat, amire a
multikulturális modell lehetőséget is adott. Ennek intézményesülése viszont magában
hordozza azt a jelenséget, amit a multikulturalizmus paradoxonjának neveznek: azaz
törvényileg deklarálják a diszkrimináció tilalmát és azt, hogy sem faj, sem bőrszín, sem
nemzetiség, sem vallás alapján nem különböztetnek meg senkit, mégis azáltal, hogy
tiszteletben tartják a domináns kultúrától eltérő kultúrákat, kimondják, hogy ők mások.
Az Egyesült Királyság patchwork néven elhíresült multikulturális modelljének
első komolyabb problémái 2001-ben jelentkeztek. Májusában nagyrészt pakisztáni,
bangladesi és indiai fiatalok zavargása kezdődött először Oldham-ban, majd további
három városban, Leeds-ben, Bradford-ban és Burnley-ben. A több mint száz sérültet és
több millió fontos kárt okozó zavargásokat követően éles kritikák érték a multikulturális
társadalmi modellt, mondván, hogy az említett városokban tapasztalt szegregáció okozta
feszültség miatt fajult idáig a helyzet.
A szeptember 11-i események híre világszerte rettegést váltott ki. A
terrorcselekmények előkészítői és végrehajtói között olyan ázsiai származású
35
SOMERVILLE, 2009
31
muszlimok voltak, akik már régóta az Egyesült Királyság területén éltek, tanultak és
akár még brit állampolgársággal is rendelkeztek. A Blair-kabinetnél már említésre
került, hogy ezt követően a bevándorlók – kiváltképpen a muszlim országokból érkezők
– szigorúbb ellenőrzés alá estek.
2005 júliusában három bomba robbant a londoni metróban, 52 ember halálát
okozva, 700-at megsebesítve. A robbantásokat brit állampolgárságú muszlim férfiak
követték el. Az eseményt követően a multikulturális modell bukásáról szóló cikkek
jelentek meg több országos lapban.36
A multikulturalizmust az elmúlt években egyre több támadás éri. Ezen kritikák
ellenére a modell továbbra is tartja magát az Egyesült Királyságban. Véleményem
szerint a multikulturális modell a különböző kultúrájú emberek egyfajta kategorizálása,
és az erőltetett szegregáció megfosztja az embereket a lehetőségtől, hogy valóban
integrálódjanak a társadalomba.
36
Britain’s strenght lies in diversity. The Guardian [online], 2005. aug. 5.
<http://www.guardian.co.uk/uk/2005/aug/05/britishidentity.july7>
32
Franciaország bevándorláspolitikája
Történelmi előzmények
A bevándorlás a 19. század óta jelentős szerepet játszik Franciaországban
gazdasági és demográfiai okokból egyaránt. A gazdasági okok a munkaerőhiányból
fakadtak, melyet elsősorban a mediterrán térség országaiból érkező bevándorlókkal
pótoltak, a demográfiai deficit pótlására pedig szívesen fogadták a korábbi gyarmati
területekről érkezőket.
Bár bevándorlókra vonatkozó adatokat már az 1851-es népszámlálás során
gyűjtöttek, a migráció szabályozása csak egy évszázaddal később, a második
világháborút követő időszakban kezdődött.37
1945 után csakúgy, mint a háború sújtotta
Európa nagy része, Franciaország is munkaerőhiányban szenvedett. Már 1945-ben
létrehozták a Nemzeti Bevándorlási Hivatalt (Office National d'Immigration), melynek
feladata a bevándorló munkavállalók toborzásának megkönnyítése volt. Belgiumból,
Németországból, Lengyelországból, Spanyolországból és Olaszországból érkeztek az
első bevándorlók. A háborút követő első öt évben több mint 400.000 bevándorló
érkezett Franciaországba.38
Az 1950-es és 60-as években a dekolonizációs folyamat nyomán többszázezren
érkeztek Algériából és Indokínából. Ezzel párhuzamosan Dél-Európából is
folyamatosan érkeztek munkavállalók. A tömeges migráció már olyan méreteket öltött,
hogy a kialakult lakáshiány miatt bevándorlók ezrei kényszerültek túlzsúfolt, lepusztult
lakásokba, vagy éltek saját maguk által épített kunyhókban.39
Az 1970-es évek változást hoztak a nyitott francia bevándorláspolitikában. A
munkaerőhiány az olajválságot követően munkanélküliségbe fordult, így Franciaország
is kénytelen volt követni Németország példáját, és felfüggesztette minden bevándorlási
37
HAMILTON Kimberly – SIMON Patrick – VENIARD Clara: The Challenge of French Diversity, 2004
<http://www.migrationinformation.org/Profiles/display.cfm?ID=266> 38
CONSTANT, Amelie: Immigrant Adjustment in France and Impacts on the Natives: In:
ZIMMERMANN, Klaus F.: European Migration What do we know? Oxford University Press, New York,
2005, p273 39
uo. p273
33
programját. A gazdasági bevándorlás leállítása azzal járt, hogy megnőtt a
családegyesítés célú bevándorlók és a menekültstátuszt igénylők száma.
Annak ellenére, hogy a 80-as években Franciaország súlyos gazdasági
nehézségekkel nézett szembe – köztük magas munkanélküliséggel – a bevándorlás nem
állt le. A statisztikák azt mutatják, hogy a bevándorló népesség száma stagnált, de ez
valójában annak köszönhető, hogy az állampolgárságot elnyert bevándorlók kiestek
ebből a csoportból.40
A 90-es évek bevándorláspolitikáját a – Charles Pasqua belügyminiszterről
elnevezett – Pasqua-törvények határozták meg. A törvények megtiltották a
Franciaországban végzett külföldi diákok munkavállalását, a családegyesítés váróidejét
egyről két évre növelték, megtagadták a lakhatási engedélyt azoktól a házastársaktól,
akik a házasság előtt illegális tartózkodtak az országban, megerősítették a rendőrség
hatáskörét a kitoloncolások esetében és megszüntették a menekültstátusz elutasítása
elleni fellebbezés lehetőségét.41
Mielőtt rátérnék Jacques Chirac elnökségére, szót kell ejteni arról a politikusról,
akit a francia xenofóbia megtestesítőjeként emlegetnek, Jean-Marie Le Pen-ről. Le Pen
a Front National nevű szélsőjobboldali, nacionalista párt vezetője annak 1972-es
megalapítása óta. A 80-as évek végétől a párt szélsőséges, bevándorlás-ellenes
politikája egyre népszerűbbé vált, és a Front National sikeresen szerepelt a parlamenti
és a helyhatósági választásokon egyaránt. A Front National népszerűsége arra sarkallta
a konzervatívokat, hogy átvegyenek egyes elemeket a szélsőjobb politikájából.42
Ez
később, a 2007-es elnökválasztási kampány során Nicolas Sarkozy esetében is
megfigyelhető volt.
40
uo. p275 41
HAMILTON, 2004 42
uo.
34
Jacques Chirac bevándorláspolitikája
Jacques Chirac két cikluson keresztül töltötte be a francia köztársasági elnöki
pozíciót, 1995-től 2002-ig, majd 2002-től 2007-ig.43
Chirac politikai elképzeléseinek
véghezvitelét nehezítette, hogy 1997-től társbérletben vezette az országot a szocialista
Lionel Jospin-nel. A társbérlet („cohabitation”) első évében amnesztiát biztosítottak
illegális munkavállalóknak. A beérkezett 150.000 igénylésből 87.000-et hagytak jóvá.44
Akárcsak az Egyesült Királyságban, Franciaországban is beindult az úgynevezett
„agyelszívás”, azaz a franciák is igyekeztek országukba csábítani a magasan képzett
külföldi munkavállalókat. Szintén hasonlóan a britekhez, a franciák is előtérbe
helyezték a külföldi munkavállalókat érő diszkrimináció elleni küzdelmet.
Chirac első köztársasági elnöki ciklusa nem hozott komoly eredményeket a
migrációs és integrációs problémák megoldásában. Ez a tény is közrejátszott a 2002-es
elnökválasztás során tapasztalt nagy meglepetéshez. A várakozásokkal szemben a
második fordulóban Chirac a Front National vezetőjével, Le Pen-nel került szemben.
Le Pen sikere megrázta a francia társadalmat. A vezető baloldali pártok, amelyeknek
már nem volt esélyük saját jelöltjük győzelmére, arra buzdították szavazóikat, hogy
válasszák a „kisebb rosszat”, és tegyék le voksukat Chirac mellett. Chirac-ot így
másodszor is köztársasági elnökké választották.
Az elnökválasztás eredménye rávilágított arra, hogy a bevándorlás kérdése nem
volt megfelelően kezelve, ezért Chirac következő elnöksége alatt a téma lényegesen
több figyelmet kapott. Az új kormány belügyminiszterének Nicolas Sarkozy-t
választották, aki ötéves hivatali ideje alatt két jelentős bevándorlással kapcsolatos
jogszabályt terjesztett elő, melyek Loi Sarkozy, azaz Sarkozy-törvény néven váltak
ismertté.
A 2003-as Sarkozy-törvény szigorúbb mértéket irányzott elő a bevándorlásra, és
erősíteni kívánta az integrációt. A törvény két fő célja az illegális bevándorlás
43
2002-től az elnöki megbízatás 7 helyett 5 évre szól. 44
CONSTANT, i. m. p276
35
visszaszorítása és a menekültek számának csökkentése volt.45
A 2006-os Sarkozy-
törvény célja már egy szelektív bevándorláspolitika bevezetése volt, amely – hasonlóan
a már említett brit rendszerhez – arra koncentrált, hogy a „gazdaságilag hasznos”
bevándorlókat engedjék be az országba, továbbá szigorított a családegyesítés
lehetőségein, ugyanis 2004-es felmérések szerint a bevándorlók 65%-a családegyesítés
céljából érkezett.46
A törvény ezek mellett erősíteni kívánta a küldő országokkal
együttműködést kapcsolatot az illegális bevándorlók kitoloncolásának egyszerűsítése
céljából.
Elmondhatjuk tehát, hogy Chirac második terminusa alatt Sarkozy személyében
egy olyan ember kezébe került a migráció kérdése, aki valóban kezelni kívánta a
problémát, még ha módszerei megosztóak is voltak. 2007-től kezdve köztársasági
elnökként már nagyobb hatalommal a kezében folytathatta azt, amit
belügyminiszterként elkezdett.
45
MARTHALER, Sally: Nicolas Sarkozy and the politics of French immigration policy, In: Journal of
European Public Policy. 2008. ápr. p387 46
MURPHY, Kara: France's New Law: Control Immigration Flows, Court the Highly Skilled, 2006
<http://www.migrationinformation.org/feature/display.cfm?ID=486>
36
Sarkozy bevándorláspolitikája – köztársasági elnökként
Már a 2007-es elnökválasztási kampány során kiderült, hogy Sarkozy
köztársasági elnökként is folytatni kívánja szigorú bevándorláspolitikáját. Felmérések
azt mutatták, hogy a franciák nagy része úgy gondolja, hogy túl sok bevándorló él az
országban, és egyetértenek a bevándorlókra vonatkozó korlátozásokkal és kvótákkal.47
Sarkozy elképzelési tehát népszerűek voltak a választók körében. Ez a tény is
hozzájárult ahhoz, hogy a 2007. április-májusi választásokon a franciák bizalmat
szavaztak neki, és azóta is ő tölti be a köztársasági elnöki tisztséget.
Létrehoztak egy – már a választási kampányban megjelent – bevándorlásért
felelős minisztériumot (teljes nevén: Bevándorlásért, Integrációért, Nemzeti Identitásért
és Fejlesztésért Felelős Minisztérium), melynek élére Brice Hortefeux, majd később
Eric Besson került. A minisztérium négy fő feladata a migrációs folyamatok
ellenőrzése, a küldő országokkal való együttműködés, az integráció fejlesztése, és a
nemzeti tudat erősítése.48
Államfőként Sarkozy a közös uniós bevándorláspolitika egyik legfőbb
szószólójává vált. 2008. július 1-től fél évén át Franciaország töltötte be az Európai
Unió soros elnöki tisztségét, ami jó lehetőségnek kínálkozott Sarkozy számára. Már az
elnökség első hetében összehívtak egy Tanács-ülést Cannes-ban, melyen sikerült
elfogadtatni az Európai Migrációs és Menekültügyi Egyezmény tervezetét, amit
októberben az Európai Tanács is jóváhagyott. Az Egyezmény azonban csak politikai
együttműködést jelent, jogi kötőereje nincs. Bár Sarkozy-nek sikerült elképzeléseinek
egy részét megvalósítani, az úgynevezett „bevándorlási szerződésekről” – melyek
kötelező nyelvi és kulturális kurzusokat jelentettek volna a bevándorlók számára – szóló
nézeteit a szocialista vezetésű spanyol kormány nem osztotta.
Sarkozy-t folyamatos támadások érik – országos és nemzetközi szinten egyaránt
– az utóbbi években folytatott, a korábbinál még élesebb bevándorláspolitikája miatt.
Az elmúlt időszakban a francia vezetés két leginkább kritizált döntése az úgynevezett
burka-törvény bevezetése és a párizsi romák kitoloncolása volt.
47
uo. p393-394 48
http://www.immigration.gouv.fr/spip.php?page=dossiers_det_org&numrubrique=311&numarticle=1331
37
A francia Szenátus 2010 szeptemberében rábólintott – a korábban már a
Nemzetgyűlés által elfogadott – az arc eltakarását közterületeken tiltó törvényre. Ennek
értelmében – bár a törvény szövegében nincs erre való utalás – a muszlim nők nem
mehetnek ki az utcára burkában (teljes testet eltakaró öltözet) vagy nikábban (csak a
szemet szabadon hagyó öltözet). A vallásszabadság korlátozása miatt több nemzetközi
szervezet – köztük az Amnesty International – felemelte a szavát a burka-törvény ellen.
A probléma a törvénnyel az, hogy egyértelműen egy vallási csoport ellen irányul, amely
egyébként a második legnépesebb Franciaországban.
A francia hatóságok 2010 augusztusában megkezdték a Párizs környéki roma-
telepek felszámolását, ezzel együtt az illegálisan Franciaországban tartózkodó romák
kitoloncolását. Sarkozy úgy nyilatkozott, hogy a romatelepek a bűnözés melegágyai.
Augusztus óta több száz romát telepítettek át Romániába. Ezt a gyakorlatot élesen
támadta az Európai Bizottság. Viviane Reding igazságügyi biztos azt nyilatkozta, hogy
megdöbbentette az eset, és nem gondolta, hogy Európának ilyesmivel kell szembesülnie
a második világháború után. Meg kell jegyezni, hogy az Európai Unió jogi normái
lehetővé teszik a közbiztonságot fenyegető vagy a jóléti rendszeren élősködő személyek
kiutasítását, ám ez nem irányulhat egy adott etnikai csoport ellen.
Szintén 2010 nyarán történt, hogy Sarkozy egy olyan ötlettel állt elő melyet,
sokan a Vichy-rezsim idején alkalmazott módszerekhez hasonlítottak. A tervezet szerint
minden olyan személyt, aki kevesebb mint 10 éve szerezte meg állampolgárságát,
megfoszthatnak attól, amennyiben rendőrrel vagy köztisztviselővel szemben erőszakos
bűncselekményt követ el. A Nemzetgyűlés már 2010-ben igent mondott a tervezetre, ám
2011 februárjában a Szenátus elutasította azt. A brit Telegraph című napilap értesülései
szerint a kormány még a 2011-es év vége előtt benyújtja a törvényjavaslat átdolgozott
verzióját.49
49
SAMUEL, Henry: Sarkozy immigration plan thrown out by French senate. The Telegraph [online],
2011. feb. 4. <http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/france/8303672/Sarkozy-
immigration-plan-thrown-out-by-French-senate.html>
38
Az elmúlt évek statisztikái
8. ábra
Franciaország esetében is érdemes megvizsgálni az Egyesült Királyságnál már
elemzett adatokat. Az első ábrán azt láthatjuk, hogy az évtized eleje óta az idegen
bevándorlók száma folyamatosan és jelentősen nőtt, 2004 után pedig kismértékű
csökkenést, majd viszonylagos stagnálást mutatott, ami hasonló az Egyesült Királyság
esetében tapasztaltakhoz.
9. ábra
A második ábra ez esetben is az idegen népesség arányát mutatja a teljes
népesség arányában. Ez az érték Franciaországban is folyamatos emelkedést mutat.
92
107
124
136
141135 135
128
135
80
90
100
110
120
130
140
150
2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008
Idegen bevándorlók száma (ezer fő)
7,4
8,18,2
8,5
7
7,4
7,8
8,2
8,6
2000 2005 2006 2007
Idegen népesség aránya (%)
Forrás: OECD Statistics
Forrás: OECD Statistics
39
Amíg 2000-ben Franciaország lakosságának 7,4%-a volt nem francia állampolgár, addig
2007-ben ez az érték már 8,5% volt, ami egy 60 milliós ország esetében több mint 5
millió lakost jelent.
10. ábra
A fenti diagram pedig arról tanúskodik, hogy a munkanélküliek aránya – az
Egyesült Királyságban tapasztaltakhoz hasonlóan – nagyságrendekkel magasabb azon
személyek körében, akik nem Franciaországban születtek. A 2007-es évben a nem
francia születésű munkanélküliek száma közel 80%-kal volt magasabb a
Franciaországban született munkanélküliek számánál. Franciaország esetében is
elmondható tehát, hogy azok számára, akik nem az országban születtek lényegesen
nehezebb munkához jutni.
0
2
4
6
8
10
12
14
16
18
2000 2005 2006 2007
9,48,2 8,7
7,4
16,7
14,415,5
13,3
Munkanélküliségi ráta (%)
Franciaországban születettek
Nem Franciaországban születettek
Forrás: OECD Statistics
40
11. ábra
A „bevándorlás inkább probléma, mint lehetőség” kérdésre a franciák
lényegesen kisebb arányban válaszoltak igennel, mint a korábban vizsgált britek. Az
elmúlt három évben ez az érték 40% körül alakult, ami egyben azt is jelenti, hogy a
vizsgált európai országok közül Franciaország állampolgárai tekintenek legkevésbé
problémáként a bevándorlásra.
12. ábra
Franciaország esetében a „Túl sok a bevándorló?” kérdésre lényegesen
kevesebb igen érkezett mindazoktól, akik kaptak, mind pedig azoktól akik nem kaptak
információt az országban élő bevándorlók számáról. A bevándorlók számára vonatkozó
információk hiányában a megkérdezettek 33%-a gondolta úgy, hogy túl sok bevándorló
él Franciaországban, ami arányaiban alig több mint fele az Egyesült Királyságban mért
értéknek. Azok körében pedig, akiket informáltak, a 16%-os érték az Európában mért
0
20
40
60
80
100
2008 2009 2010
39 43 42
A bevándorlás inkább probléma, mint lehetőség (%)
0
20
40
60
80
Kaptak információt Nem kaptak információt
16
33
Túl sok a bevándorló? (%)
Forrás: Transatlantic Trends: Immigration 2010
Forrás: Transatlantic Trends: Immigration 2010
41
legalacsonyabb, szemben az Egyesült Királyságban tapasztalt csaknem háromszor
ekkora, 46%-os értékkel.
13. ábra
Az állami egészségügyi ellátás, illetve állami oktatás kérdésében is markánssal
eltérnek az eredmények az Egyesült Királyságban mértektől. Mindkét szolgáltatáshoz
való hozzáférést a megkérdezettek csupán 4%-a korlátozná kizárólag az
állampolgárokra, míg az Egyesült Királyságban 25, illetve 22 százalék válaszolt így.
Ezzel összefüggésben, Franciaországban lényegesen magasabb azok aránya, akik
mindenki számára elérhetővé tennék az említett szolgáltatásokat. A 64 és 62 százalékos
értékek egyaránt a legmagasabbak a vizsgált európai országok körében.
Az állampolgári véleményekre vonatkozó felmérésekből tehát az derül ki, hogy
a franciák a legkevésbé elutasítóak a bevándorlókkal szemben a vizsgált európai
országok közül. Az Egyesült Királyság esetében megfigyelt nagyfokú idegenellenesség
Franciaországban nem tapasztalható, illetve nem jelentkezik annyira élesen.
0
20
40
60
80
Egészségügy Oktatás
4 4
30 33
64 62
Hozzáférés állami egészségügyi ellátáshoz és állami oktatáshoz (%)
Csak állampolgárok
Állampolgárok és legális bevándorlók
Állampolgárok, legális és illegális bevándorlók egyaránt
Forrás: Transatlantic Trends: Immigration 2010
42
A francia asszimilációs modell
Az Oxford Dictionary of Sociology a következőképp definiálja az asszimiláció
fogalmát: „az a folyamat, mely során egy kívülálló, egy bevándorló vagy egy alárendelt
csoport megkülönböztethetetlenül integrálódik a domináns társadalomba.”
A brit multikulturális társadalmi modelltől markánsan eltérő francia
asszimilációs modell lényegében azt jelenti, hogy aki Franciaországban él, az legyen
francia. Beszéljen franciául, ismerje a francia kultúrát és történelmet, és integrálódjon a
francia társadalomba. Ez az elképzelés a francia forradalom idejéből ered. 1794-ben a
Nemzetgyűlés kimondta, hogy „minden a gyarmatok területén élő férfi, bőrszínre való
tekintet nélkül, francia állampolgár, és élvezi az Alkotmány nyújtotta összes jogot.”50
A francia asszimilációs modell alapját az képezi, hogy nem tesznek különbséget
a különböző etnikumok között. A népszámlálások során nem tesznek fel vallásra vagy
etnikai háttérre vonatkozó kérdéseket, mert ezekre vonatkozó adatok gyűjtése helytelen
lenne az állam részéről.51
A modell egy másik fontos eleme a szekularizáció, azaz az
állam és az egyház teljes szétválasztása, ami szintén a 18. század végi események
eredménye.
Az asszimilációs modell egyik problémája, hogy egyeseket könnyű, míg
másokat nehezebb asszimilálni. A háború után érkező olasz, spanyol és belga
bevándorlók számára természetesen könnyebb volt megtanulni a nyelvet, könnyebb volt
integrálódni egy bár deklaráltan szekuláris, mégis nagyrészt keresztényekből álló
közösségbe, továbbá külső vonásokban sem tértek el a domináns társadalmi csoporttól.
Ezzel szemben az Afrikából vagy Ázsiából érkezők számára sokkal nagyobb nehézséget
okozott mind nyelvileg, mind kulturálisan asszimilálódni, nem beszélve arról, hogy nem
is feltétlenül akartak.
A francia modell gyengeségére világítottak rá a 2005 októberében és
novemberében Párizs és más francia városok külvárosaiban történt zavargások. A
50
LEWIS D. Martin: One hundred million Frenchmen: The assimilation theory in French colonial,
Comparative Studies in Society and History 1962, p134 51
VLADESCU Eloisa: The Assimilation of Immigrant Groups in France - Myth or Reality? Jean
Monnet/Robert Schuman Paper Series Vol. 5 No. 39, 2006, p11
43
zavargások kirobbanásának közvetlen oka két muszlim fiatal halála volt, akik a
rendőrségi igazoltatás elől egy trafóházban akartak elbújni, ahol halálos áramütést
szenvedtek. A 20 napig tartó zavargások során – melynek résztvevői többnyire észak-
afrikai származású muszlim fiatalok voltak – közel 9000 autót gyújtottak fel, és
csaknem 3000 embert tartóztattak le.52
Az események társadalmi hátterében az áll, hogy
azok a második-harmadik generációs bevándorlók, akik már Franciaországban születtek
és francia az anyanyelvük, nem érzik magukat a francia társadalom tagjának, és nem
sikerült beilleszkedniük.
A korábban említett burka-törvények még frissek, és ezidáig nem okoztak súlyos
konfliktust. Osama bin Laden – az al-Queda terrorszervezet feje – azonban
videóüzenetben fenyegette meg Franciaországot a muszlimok vallási szabadságának
megsértéséért. Az erőltetett asszimiláció e formája tehát azon kívül, hogy biztonsági
kockázatot jelent, szintén a társadalmon belüli összeütközésekhez vezethet.
52
France extends laws to curb riots. BBC News [online], 2005. nov. 16.
<http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/4441246.stm>
44
Konklúziók
Európa országai a második világháború után külön utakon indultak el, hogy
megoldják gazdasági és társadalmi problémáikat. Az integrációs folyamat révén az
Európai Unió tagállami egyre több területen közelítették egymáshoz politikáikat. Az
1990-es évek elejétől a migráció okozta nehézségeket együtt igyekeztek megoldani, de
az eltérő társadalmi minták és gazdasági érdekek miatt 20 év elteltével sem sikerült
elfogadtatni egy a migráció minden területére kiterjedő jogi kötőerővel bíró
szabályozást.
Az Egyesült Királyság és Franciaország egyaránt küzd a tömegesen érkező
bevándorlókkal, akik a népesség egyre nagyobb hányadát teszik ki. A fent leírtakból
megállapíthatjuk azt is, hogy igazán sikeresen és eredményesen egyik ország sem tudja
kezelni a migráció kérdését – erről tanúskodnak a munkanélküliséggel kapcsolatban
említett éles eltérések is.
A két ország esetében azt láthatjuk, hogy történelmük során egymással két
teljesen ellentétes felfogás alakult ki a bevándorlók kezelését illetően. Amíg a britek a
különböző etnikai és kulturális csoportok megőrzésén fáradoznak, addig a franciák
igyekeznek mindenkit beolvasztani egy nyelvileg és kulturálisan homogén
társadalomba.
Az elmúlt 10 évben azonban mindkét modellnek megmutatkoztak az
árnyoldalai. A britek multikulturalizmusa akaratlanul is szegregációhoz vezetett. A meg
nem különböztetés elve a kulturális és etnikai sokszínűség tiszteletben tartása révén
mégis csak megkülönböztetéshez vezetett. A franciák erőltetett asszimilációs
elképzelésükbe nem kalkulálták bele, hogy az eltérő nyelv, vallás vagy bőrszín
megnehezíti az integrálódást, így sokan a Franciaországban születők közül sem
érezhetik magukat franciának, de nem érezhetik magukat másnak sem, mert a rendszer
azt nem tolerálja.
Egy 2011. február 5-én Münchenben megtartott biztonságpolitikai konferencián
David Cameron úgy nyilatkozott, hogy a multikulturalizmus megbukott az Egyesült
45
Királyságban és Európában egyaránt. Pár nappal később egy francia kereskedelmi
csatorna élő műsorában hasonlóan nyilatkozott saját hazájáról Nicolas Sarkozy is.
Cameron szerint országának nem sikerült egy olyan társadalmi modellt
létrehoznia, melyet az etnikai csoportok magukénak érezhetnének. Továbbá túlzott
toleranciát mutattak a szegregálódó közösségek iránt. A miniszterelnök szerint „a
nemzeti és helyi identitástudat erősítése lehet a kulcs a társadalmi kohézió eléréséhez,
illetve az, hogy az emberek azt mondhassák, hindu vagyok, muszlim vagyok, keresztény
vagyok, de londoni is vagyok.” 53
Sarkozy egy a multikulturalizmust érintő kérdés kapcsán a következőképpen
nyilatkozott: "Igen, kudarcot vallott. A demokráciáinkban túl sokat aggódtunk az
újonnan érkezők identitása miatt, és nem eleget azon ország identitása miatt, amely
befogadta őket.[…] Nem akarunk egy olyan társadalmat, amelyben a közösségek
egymás mellett léteznek. Ha valaki Franciaországba jön, az el kell, hogy fogadja, hogy
beleolvad egyetlen közösségbe, mégpedig a nemzeti közösségbe. Ha ezt nem fogadja el,
akkor ne jöjjön Franciaországba!"54
Úgy tűnik tehát, hogy amíg a brit miniszterelnök nyíltan kritizálta és elvetette az
eddig az Egyesült Királyságban alkalmazott modellt, addig a francia elnök kiállt az
asszimilációs modell mellett, sőt szavaiból az derül ki, hogy szerinte a rendszer ez idáig
is túlságosan kedvezően kezelte a bevándorlókat. A brit kormányzat tehát közelíteni
próbálja bevándorláspolitikáját a franciaországi mintához. Ebből azonban semmiképp
sem következik, hogy a francia asszimilációs modell jobban működik.
Az a tanulság vonható le, hogy jelen formájában egyik modell sem állja meg a
helyét, változtatniuk viszont az Európai Unió tagállamainak közösen kellene. Egy olyan
közös politikát képviselve, mely megfelelően tudná kezelni a bevándorlók és
menekültek kérdését, talán lehetővé válna a jelenlegi nem megfelelőn kontrollált
viszonyok rendezése.
53
State multiculturalism has failed, says David Cameron. BBC News [online], 2011. febr. 5.
<http://www.bbc.co.uk/news/uk-politics-12371994> 54
MTI: Sarkozy: megbukott a multikulturalizmus. HVG [online], 2011. febr. 11.
<http://hvg.hu/vilag/20110211_sarkozy_multikulturalizmus>
46
Ábrajegyzék
1. ábra (Idegen állampolgárok megoszlása anyaországuk elhelyezkedése alapján) ........... 11
2. ábra (Idegen bevándorlók száma – Egyesült Királyság) ................................................ 25
3. ábra (Idegen népesség aránya – Egyesült Királyság) ..................................................... 26
4. ábra (Munkanélküliségi ráta – Egyesült Királyság) ....................................................... 26
5. ábra (A bevándorlás inkább probléma, mint lehetőség – Egyesült Királyság).............. 27
6. ábra (Túl sok a bevándorló? – Egyesült Királyság) ........................................................ 28
7. ábra (Hozzáférés állami egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz – Egyesült Királyság) 28
8. ábra (Idegen bevándorlók száma – Franciaország) ........................................................ 38
9. ábra (Idegen népesség aránya – Franciaország) ............................................................. 38
10. ábra (Munkanélküliségi ráta – Franciaország) ............................................................. 39
11. ábra (A bevándorlás inkább probléma, mint lehetőség – Franciaország) .................... 40
12. ábra (Túl sok a bevándorló? – Franciaország) .............................................................. 40
13. ábra (Hozzáférés állami egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz – Franciaország) ....... 41
47
Felhasznált irodalom
BALE, Tim: European Politics, A Comparative Introduction. Palgrave
MacMillan, Houndsmill 2008
BOSWELL, Christina: European migration policies in flux: changing patterns
of inclusion and exclusion. The Royal Institute of International Affairs, London
2003
CONSTANT, Amelie: Immigrant Adjustment in France and Impacts on the
Natives: In: ZIMMERMANN, Klaus F.: European Migration What do we
know? Oxford University Press, New York, 2005
FÜRÉSZ Klára: Az állampolgárság és a státuszjogok, In KUKORELLI István
(szerk.): Alkotmánytan I., Osiris Kiadó, Budapest, 2002
HATTON J. Timothy – PRICE Stephen Wheatly: Migration, Migrants and
Policy in the United Kingdom, In: ZIMMERMANN Klaus F.: European
Migration What do we know? Oxford University Press, New York, 2005
KENDE Tamás – SZŰCS Tamás: Bevezetés az Európai Unió politikáiba, KJK-
KERSZÖV, Budapest 2005
LEWIS D. Martin: One hundred million Frenchmen: The assimilation theory in
French colonial, Comparative Studies in Society and History, 1962
LUKÁCS Éva – KIRÁLY Miklós: Migráció és Európai Unió. Szociális és
Családügyi Minisztérium, Budapest 2001
MARTHALER, Sally: Nicolas Sarkozy and the politics of French immigration
policy, In: Journal of European Public Policy 2008. ápr.
SIK Endre (szerk.): A migráció szociológiája. Szociális és Családügyi
Minisztérium, Budapest 2001
COLLETT, Elizabeth : The European Union's Stockholm Program: Less
Ambition on Immigration and Asylum, But More Detailed Plans, 2010
(http://www.migrationinformation.org/Feature/display.cfm?ID=768)
[Letöltve: 2010. okt. 8.]
HAMILTON Kimberly – SIMON Patrick – VENIARD Clara: The Challenge of
French Diversity, 2004
(http://www.migrationinformation.org/Profiles/display.cfm?ID=266)
[Letöltve: 2010. okt. 24.]
48
HERM, Anne: Population and social conditions, 2008
(http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/KS-SF-08-098/EN/KS-
SF-08-098-EN.PDF) [Letöltve: 2010. okt. 11.]
International Organization of Migration: Immigration and Family Reunion
(http://www.iom.int/jahia/Jahia/about-migration/managing-
migration/immigration-systems/immigration-family-reunion) [Letöltve: 2010.
okt. 8.]
MURPHY, Kara: France's New Law: Control Immigration Flows, Court the
Highly Skilled, 2006 (http://www.migrationinformation.org/feature/display.cfm
?ID=486) [Letöltve: 2010. okt. 24.]
NEMES, Paul: The Welcome Refugees - Why the West opened its arms to fleeing
Hungarians in 1956, In: Central Europe Review, 1999 (http://www.ce-
review.org/99/19/nemes19.html) [Letöltve: 2010. okt. 6.]
SAMUEL, Henry: Sarkozy immigration plan thrown out by French senate. The
Telegraph [online], 2011. feb. 4.
(http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/france/8303672/Sarkozy-
immigration-plan-thrown-out-by-French-senate.html) [Letöltve: 2011. márc.
17.]
SOMERVILLE, Will – SRISKANDARAJAH, Dhananjayan – LATORRE
Maria: United Kingdom: A Reluctant Country of Immigration, 2009
(http://www.migrationinformation.org/feature/display.cfm?ID=736)
[Letöltve: 2010. okt. 17.]
SOMERVILLE, Will: The Immigration Legacy of Tony Blair, 2007
(http://www.migrationinformation.org/Feature/display.cfm?ID=600)
[Letöltve: 2010. okt. 17.]
Transatlantic Trends: Immigration 2010 (http://trends.gmfus.org/)
[Letöltve: 2011. márc. 20.]
TRAVIS, Alan: Cameron’s empty immigration promise. The Guardian [online],
2010. jan. 11. (http://www.guardian.co.uk/commentisfree/2010/jan/11/david-
cameron-immigration-cap) [Letöltve: 2010. okt. 18.]
VLADESCU Eloisa: The Assimilation of Immigrant Groups in France - Myth or
Reality? Jean Monnet/Robert Schuman Paper Series Vol. 5 No. 39, 2006
(http://www6.miami.edu/eucenter/VladescuWP%20French%20Immigration.pdf)
[Letöltve: 2010. okt. 26.]
WREN, Christopher S.: Resettling Refugees: U.N. Facing New Burden. The
New York Times [online], 1995. nov. 24.
(http://query.nytimes.com/gst/fullpage.html?res=9C07E3D61339F937A15752C
1A963958260&n=Top/Reference/Times%20Topics/Subjects/I/Immigration%20
and%20Refugees) [Letöltve: 2010. okt. 7.]
49
Britain’s strenght lies in diversity. The Guardian [online], 2005. aug. 5.
(http://www.guardian.co.uk/uk/2005/aug/05/britishidentity.july7) [Letöltve:
2010. okt. 16.]
Commission presents Communication on results of the Tampere programme and
future guidelines. EUROPA Press releases RAPID [online], 2004. jún. 2.
(http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=IP/04/702&format=H
TML&aged=0&lg=sk&guiLanguage=en) [Letöltve: 2010. okt. 8.]
France extends laws to curb riots. BBC News [online], 2005. nov. 16.
(http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/4441246.stm) [Letöltve: 2010. okt. 27.]
ILPA Response to the Commission's Communication: Area of Freedom, Security
and Justice: Assessment of the Tampere Programme and Future Orientations,
2004. szept.
(http://www.ilpa.org.uk/submissions/TampereII.htm) [Letöltve: 2010. okt. 8.]
Row over Gordon Brown immigration figures podcast. BBC News [online],
2010. márc. 26. (http://news.bbc.co.uk/2/hi/8590248.stm) [Letöltve: 2010. okt.
18.]
State multiculturalism has failed, says David Cameron. BBC News [online],
2011. feb. 5. (http://www.bbc.co.uk/news/uk-politics-12371994)
[Letöltve: 2011. márc. 17.]
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/Migration_statisti
cs [Letöltve: 2010. okt. 13.]
http://stats.oecd.org/Index.aspx [Letöltve: 2010. okt. 30.]
http://www.immigration.gouv.fr/spip.php?page=dossiers_det_org&numrubrique
=311&numarticle=1331 [Letöltve: 2010. okt. 27.]
http://www.tier12345.co.uk/ [Letöltve: 2010. okt. 17.]
http://www.ukba.homeoffice.gov.uk/sitecontent/newsfragments/35-t1-t2-annual-
limits [Letöltve: 2010. márc. 17.]
http://www.ukimmigration.com/news/2011-02-28/uk/public-sector-could-suffer-
from-uk-immigration-cap.htm [Letöltve: 2011. márc. 17.]
http://www.ukimmigration.com/news/2011-01-28/uk/student-visa-restrictions-
harmful-to-uk-universities.htm [Letöltve: 2010. márc. 17.]
https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/uk.html
[Letöltve: 2010. okt. 18.]
top related