alapy gáspár polgármester...gyar népdalokat, hámory imre, az m. kir. operaház tagja, ope...

4
BI .UM /.K I Ebi AH -gesz évre 8 P Negyedév]?* - Félévre 4 P. | Egyes sz;ini ara 20 till. Megjelenik minden szombaton. t-eieiós szerkesztő: PATHÓ GYULA SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL: Komarom, Mussolini-nt 23. Telefon 4it. Hirdetések díjszabás szerint. Kéziratokat nem adunk vissza. 1944 ELÉ... Egy laj íoi ditás a nap- táron és ime egy esztendő van a hátunk mögött. Egy évvel több nuilt el az em- ber életéből és egy évvel több kezdődik a világ éle- tében. Az elmúlt és az újév határán mindig kétséggel lelkünkben állunk meg. Fájó érzéssel búcsúzunk az ó- esztendőtől, bármily keser- vesmegpróbáltatásokkal tűz- delt volt is, akárhogy tépi, sanyargatja a gyűlölet és a szenvedés ma az emberiség sorait, a jövő elé aggoda- lommal nézünk, 'feltámad bennünk a kérdés : mit hoz számunkra a jövő. Immár ötödik eszten- deje dúl a világ legnagyobb és legvéresebb háborúja. A nagy világválság tette ese- ménydússá számunkra is az 1943-as évet. Hosszú, küz- delmes év volt, melynek minden napján becsülettel viseltük a magyar életsors terhet : hittünk, örültünk, búsultunk, reménykedtünk, csalódtunk, dolgoztunk, ve- rejtékeztünk, nagy vér és élet- áldozatot hoztunk. Törté- nelmi jelentőségű idő volt, ami lélekben, testben, gon- dolatban és érzésben nyo- mokat hagyott. A kemény és küzdelmes mult után köszöntött ránk az újév, a megújulás ün- nepe. De van-e megújulás lelkiismeretvizsgálat, ma- gunkbaszállás, a jövőre való elkötelezettség nélkül ? A mi nemzedékünknek nem béke, hanem harc ju- tott osztályrészül. Következ- ményeinek uralma sullyal nehezedik mindenkire. Ezt viselnie kell annak a nem- zetnek, annak az országnak, annak a népnek is, amelyik nem kereste a háborút, amely a reá erőszakolt igaz- ságtalanságok ellen, tehát a maga igazságáért jogosan küzd. Harcolunk, küzdünk ezért a csatatereken. Helyt állunk becsülettel és magyar öntudattal a jobb jövőnkért folytatott minden háborús szolgálatban, vállalunk min- den harcot és küzdelmet szó nélkül fegyelmezetten, mert tudatában vagyunk, hogy nincsen nagyobb, szebb és biztosabb Ígérete a sóvárgott békének, mint a jól megharcolt harc köze- pette a belső nyugalom. A mai vésztjósló idők- ben nehéz jóslásokba bo- csátkozni. A háború szele ép ugy érinti a katonát, mint a polgárt, az országot, népet, mint az egyes em- bert. Ma adottságok vannak, amelyekkel számolni kell mindenkinek, önmaga éle- tét ássa alá a kényelmes kis- lelkü, aki csak a jelen ön- zéssel telt életkörülményeire gondol s nem akarja látni maga körül a viharzó hul- lámokat, melyek — ha ösz- szefogással, egyesült erővel nem győzünk —, elsöprés- sel fenyegetnek. Ezért óva- kodjunk a magyar lelkiség megbontóitól, ezért vigyáz- zunk és akadályozzuk meg, hogy a magyar közszellemet megfertőzzék. Bizalommal, elszántság- gal kell a jövő elé nézni. Az ország minden egyes polgárának nem zúgolódó, hanem megnyugvó nagy lé- lekkel kell viselni azokat a kisebb-nagyobb nehézsége- ket, lemondásokat és áldo- zatokat, amelyeket mind- egyikünktől a mai idők harca kivan. A közös fel- adatok becsületes vállalása, a lendületes vállvetett munka, a kitartás és a szebb jövő- ben vetett hit a „belső front" erőssége, és egyedül ez képes a magyar győzel- met biztosítani számunkra. Az uj év küszöbén ezekkel a gondolatokkal kö- szöntünk minden magyar embert és kívánunk népünk- nek, nemzetünknek jó uj- esztendőt! Alapy Gáspár polgármester nyilatkozott a város problémáról. A városháza polgármesteri hivatalában fogadta Alapy Gás- pár m. kir. kormáriy főtanácsai polgármester szei-k észtünket, hogy lapunknak ;z uj év be- köszöntével nyilatkozatot adjon. A polgármesteri iroda fdlai tele vannak az ősi nemes város múltját hirdető képekkel és tár- uy .«Kkiit, amelyek a város első polg nanak hagyományokat őrző mű végzet szere te tét igazol ja. Kéré- sünkre a legnagyobb előzékeny- séggel a követkc/.ökbeii adta nyilatkozatul : Az Uj homároinmegyei Hit lap igen tisztelt szerkesztő- sége beszámolót kér tőiem az elninlt évről s programmot az 1944. évre vonatkozólag. Az első kérdésre már megadta a választ az élet, ahhoz semmi hozzá- tenni valóm nincs. Rengeteg gondot és bajt okozott az emuit esztendő, legyen szabad azon- ban teljes tárgyilagossággal megállapítanom, hogy városunk közellátása komolyabb kívánni- valót nem hagyott maga mán. Ha voltak fennakadások, ha je- lentkezeti itt-olt hiány, azt ke- resztény alázatossággal kell tiirni, hiszen más államokban, más városokban sokkal súlyo- sabb a helyzet. Az elmúlt esz- 1 tendőben a Úristen végtelen kegyelemmel volt hozzánk, adóz- zunk mélységes hálával az ő nagy jóságáért! Az 1944. évre nagyon ne- héz programmot mondanom. Egészen természetes, hogy a Városi Közjóléti Szövetkezet ke- retében szerető szívvel kívánok foglalkozni a kisemberek ügyei- vel. A kislakások számát szapo- rítani szeretném, ebben az ügy- ben el togok követni mindent, ami csak khelő. Solia életemben nem fogom elfelejteni annak a postaaltisztnek lakásügyét akii sorsa Komáromba hozott a aki levélhordó volt és nem kapván lakást kénytelen volt Bábolna- pusztán felesége szüleinél meg- húzódni. Onnan járt be kerék- páron Komáromba, hogy ellássa levélhordói teendőit és este is- mét kerékpáron ment vissza. Ez naponként 36 km. utat jelentett. Egyenesen kétségbeejtő. Végre sikerült őt lakáshoz juttatni. Újból épül 28 ujabb kis- lakás, ebből 8kétszob.iés fürdő szobás, 16 kétszoba konyhás és 4 egys^oba konyhás lakás és talán nyárra sikerül ezeket be- fejezni, akkor néhány családot ismét módunkban lesz fedél alá juttatni. H Megbízható minőségű árut árusítunk következetesen egységes £ áron I Forduljunk bizalommal 0 a Ko náromi HANGYA Szövetkezethez Fiiszer és csemege- üzlet : Mussolini-u. 19. Telefon: 488 „A r a n y h o r d ó" Komárom. Feren ?;.Xt 15 . Telefon: 344. Tagjainknak vásárlást visszatérítést adunk. Legyen tagunk !

Upload: others

Post on 21-Jul-2021

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Alapy Gáspár polgármester...gyar népdalokat, Hámory Imre, az m. kir. Operaház tagja, ope raáriákat és magyar dalokat éne kel. „Az Ország" komáromi irodalmi és művészestje

B I . U M / . K I E b i AH - g e s z é v r e 8 P Negyedév]?* -

Félévre 4 P. | Egyes sz;ini ara 20 t i l l . Megjelenik minden szombaton.

t -eieiós s z e r k e s z t ő :

P A T H Ó G Y U L A

SZERKESZTŐSÉG ES K I A D Ó H I V A T A L :

K o m a r o m , Musso l in i -n t 23. Telefon 4 i t . Hirdetések díjszabás szerint.

Kéziratokat nem adunk vissza.

1944 E L É . . . Egy laj íoi ditás a nap­

táron és ime egy esztendő van a hátunk mögött. Egy évvel több nuilt el az em­ber életéből és egy évvel több kezdődik a világ éle­tében. Az elmúlt és az újév határán mindig kétséggel lelkünkben állunk meg. Fájó érzéssel búcsúzunk az ó-esztendőtől, bármily keser­vesmegpróbáltatásokkal tűz­delt volt is, akárhogy tépi, sanyargatja a gyűlölet és a szenvedés ma az emberiség sorait, a jövő elé aggoda­lommal nézünk, 'feltámad bennünk a kérdés : mit hoz számunkra a jövő.

Immár ötödik eszten­deje dúl a világ legnagyobb és legvéresebb háborúja. A nagy világválság tette ese­ménydússá számunkra is az 1943-as évet. Hosszú, küz­delmes év volt, melynek minden napján becsülettel viseltük a magyar életsors terhet : hittünk, örültünk, búsultunk, reménykedtünk, csalódtunk, dolgoztunk, ve­rejtékeztünk, nagy vér és élet­áldozatot hoztunk. Törté­nelmi jelentőségű idő volt, ami lélekben, testben, gon­dolatban és érzésben nyo­mokat hagyott.

A kemény és küzdelmes mult után köszöntött ránk az újév, a megújulás ün­nepe. De van-e megújulás lelkiismeretvizsgálat, ma­gunkbaszállás, a jövőre való elkötelezettség nélkül ?

A mi nemzedékünknek

nem béke, hanem harc j u ­tott osztályrészül. Következ­ményeinek uralma sullyal nehezedik mindenkire. Ezt viselnie kell annak a nem­zetnek, annak az országnak, annak a népnek is, amelyik nem kereste a háborút, amely a reá erőszakolt igaz­ságtalanságok ellen, tehát a maga igazságáért jogosan küzd. Harcolunk, küzdünk ezért a csatatereken. Helyt állunk becsülettel és magyar öntudattal a jobb jövőnkért folytatott minden háborús szolgálatban, vállalunk min­den harcot és küzdelmet szó nélkül fegyelmezetten, mert tudatában vagyunk, hogy nincsen nagyobb, szebb és biztosabb Ígérete a sóvárgott békének, mint a jól megharcolt harc köze­pette a belső nyugalom.

A mai vésztjósló idők­ben nehéz jóslásokba bo­csátkozni. A háború szele ép ugy érinti a katonát, mint a polgárt, az országot, népet, mint az egyes em­bert. Ma adottságok vannak, amelyekkel számolni kell mindenkinek, önmaga éle­tét ássa alá a kényelmes k is-lelkü, aki csak a jelen ön­zéssel telt életkörülményeire gondol s nem akarja látni maga körül a viharzó hul­lámokat, melyek — ha ösz-szefogással, egyesült erővel nem győzünk — , elsöprés­sel fenyegetnek. Ezért óva­kodjunk a magyar lelkiség megbontóitól, ezért vigyáz­zunk és akadályozzuk meg, hogy a magyar közszellemet megfertőzzék.

Bizalommal, elszántság­gal kell a jövő elé nézni. Az ország minden egyes polgárának nem zúgolódó, hanem megnyugvó nagy lé­lekkel kell viselni azokat a kisebb-nagyobb nehézsége­ket, lemondásokat és áldo­zatokat, amelyeket mind­egyikünktől a mai idők harca kivan. A közös fel­adatok becsületes vállalása,

a lendületes vállvetett munka, a kitartás és a szebb jövő­ben vetett hit a „belső front" erőssége, és egyedül ez képes a magyar győzel­met biztosítani számunkra.

Az uj év küszöbén ezekkel a gondolatokkal kö­szöntünk minden magyar embert és kívánunk népünk­nek, nemzetünknek jó u j -esztendőt!

Alapy Gáspár polgármester

nyilatkozott a város problémáról. A városháza polgármester i

hivatalában fogadta Alapy Gás­pár m. kir. kormáriyfőtanácsai polgármester szei-k észtünket, hogy lapunknak ; z uj év be­köszöntével nyi latkozatot ad jon. A polgármesteri i roda fdlai tele vannak az ősi nemes város múlt ját hirdető képekkel és tár-uy.«Kkiit, amelyek a város első polg nanak hagyományokat őrző mű végzet szere te tét igazol ja. Kéré­sünkre a legnagyobb előzékeny­séggel a követkc/.ökbeii adta nyilatkozatul :

Az Uj homároinmegyei Hit lap igen tisztelt szerkesztő­sége beszámolót kér tőiem az elninlt évről s programmot az 1944. évre vonatkozólag. Az első kérdésre már megadta a választ az élet, ahhoz semmi hozzá­tenni valóm nincs. Rengeteg gondot és bajt okozot t az emuit esztendő, legyen szabad azon­ban teljes tárgyilagossággal megál lapí tanom, hogy városunk közellátása komolyabb k ívánni­valót nem hagyott maga mán. Ha voltak fennakadások, ha je­lentkezeti i t t -o l t hiány, azt ke­resztény alázatossággal kell t i i rn i , hiszen más ál lamokban, más városokban sokkal sú lyo­sabb a helyzet. Az elmúlt esz- 1

tendőben a Úristen végtelen kegyelemmel volt hozzánk, adóz­zunk mélységes hálával az ő nagy jóságáért!

Az 1944. évre nagyon ne­héz programmot mondanom. Egészen természetes, hogy a Városi Közjóléti Szövetkezet ke­retében szerető szívvel k ívánok foglalkozni a kisemberek ügyei ­vel. A kislakások számát szapo­rí tani szeretném, ebben az ügy­ben el togok követni mindent, ami csak khe lő . Solia életemben nem fogom elfelejteni annak a postaaltisztnek lakásügyét ak i i sorsa Komáromba hozott a ak i levélhordó volt és nem kapván lakást kénytelen volt Bábo lna­pusztán felesége szüleinél meg­húzódni . Onnan járt be kerék­páron Komáromba, hogy ellássa levélhordói teendőit és este is­mét kerékpáron ment vissza. Ez naponként 36 km. utat jelentett. Egyenesen kétségbeejtő. Végre sikerült őt lakáshoz jut tatni .

Ú jbó l épül 28 ujabb k is ­lakás, ebből 8kétszob. iés fü rdő szobás, 16 kétszoba konyhás és 4 egys^oba konyhás lakás és talán nyárra s ikerül ezeket be ­fejezni, akkor néhány családot ismét módunkban lesz fedél alá ju t ta tn i .

H M e g b í z h a t ó minőségű áru t

árusí tunk

következetesen e g y s é g e s

£ áron

I F o r d u l j u n k b i z a l o m m a l 0

a Ko n á r o m i H A N G Y A Szövetkezethez Fiiszer és csemege-

üzlet : Mussolini-u. 19.

Tele fon: 488

„A r a n y h o r d ó"

K o m á r o m . F e r e n ?;.Xt 15. Telefon: 344.

T a g j a i n k n a k

vásárlást visszatérítést

adunk.

Legyen tagunk !

Page 2: Alapy Gáspár polgármester...gyar népdalokat, Hámory Imre, az m. kir. Operaház tagja, ope raáriákat és magyar dalokat éne kel. „Az Ország" komáromi irodalmi és művészestje

A dél i városrészben két nagyon fontos kérdés vár meg­oldásra. Az első a leányközép­iskola végleges elhelyezése Min t ismeretes erre a célra a k i rá ly i járásbíróság helyiségeit s ikerül t megszerezni az igazságügymi-niszler ur tó ' . Sajnos, az átalakí­tási munkálatok végrehajtása szinte a lehetetlenséggel határos, igy tehát csak a D é l k o m á r o m i r. k. egyházközség végtelen jó ­indulata tette lehetővé, hogy részben a zárdaiskolában, rész­ben a két osztály összevonásá­val a r. k. elemi f iú iskolában, végül a regi elemi iskola egyik megmaradt tantermében s ikerül t ezt a középiskolát ideiglenesen elhelyezni. Ennek az iskolának a fenntartása a leg fon to-abb te­endőink egyike.

Komáromnak edd ig csak •egy középiskolája vol t , a régi bencésgimnázium, most jutott csak a másik intézethez a leány­középiskolához. Székesfehérvár, Győr , Sopron ezen a téren aránytalanul jobban ál lanak. A város közönségének legelső kö ­telessége a leányközépiskola ér­dekében meghozzon minden á l ­dozatot .

Koppánmonostor lakossága közel ezer lélek. Házai átlag 4 k m . távolságra vannak Komá­romtó l . Bizony nehéz bejárni onnan a p lébániatemplomba. Surdnyi Ferenc apátplébános ur fáradhatatlan buzgósága lehetővé telte, hógy az iskolaépületben van minden vasár- és ünnepnap szentmise. Hányan férnek be abba a tan terembe? — Feltét­len szükséges, hogy ott egy k ü ­lön templom épü l jön . A mul t is kötelez erre, hiszen K o p p á n m o -nostoron va lamikor bencésapát­ság volt , melyről először 1232-ben történik emlités. Most már sikerült olyan összeget előterem­tenem, amely a templomépítés megkezdését lehetővé teszi. Vég­

telen hála és köszönet i l le t i Sorg Jenő építési vál la lkozó urat, ak i a templom terveit szives volt dí j talanul elkészít tetni , szives vol t vál lalni az építkezés i rány í ­tását és felajánlotta Isten d icső­ségére az összes asztalosmunkát. Adja Isten, hogy ez a templom Isten dicsőségére még ebben az évben elkészüljön.

Még egy nagyon fontos eredményről kel l beszámolnom. A budapest-hegyeshalmi vona­lon a legelhanyagol tabb vasút­ál lomások egyike vol t K o m á r o m . Dr . Zsindely Ferenc kereskede­lem és közlekedésügyi miniszter ur az én szerény kérelmemre fo lyamatba tette a k o m a r o m i vasútállomás k ibőví tési munká ­latait s az építkezés pár hóna­pon belül be is fejeződik.

Az év első hónapjaiban a városnál alkalmazott kisemberek ügyével is akarok fog la lkozni . T ö b b kisember állásának átszer­vezését tervezem, hogy azok is az ál lami szolgálatnak megfele-lőleg rendeztesséks ezáltal méltó és igazságos anyagi helyzetbe jussanak. Ehhez a városi tör ­vényhatósági bizottság tagjainak támogatását kérem.

Még sok minden mondan i ­valóm volna, de számolnom kell a lap terjedelmével s a háborús v iszonyokka l , őszinte szívvel k ívánok kegyelemteljes boldog uj esztendőt az „ U j K o m á r o m -megyei H í r l a p " igen tisztelt o l ­vasóközönségének és azon ke­resztül a város minden egyes lakosának.

Vasárnap is lehet fá t fuvarozni , A fö ldmivelésügyi miniszter rendelete értelmében a vasárnapi fuvaro /ás i munka­szünet átmeneti leg felfüggesztette.

Szemelvények alispánunk nyugdíjaztatását kimondó vármegyei

közgyűlésen elhangzott búcsúbeszédekből.

Király József m. kir. kor­mányfőtanácsos, országgyűlési képviselő, esperes-plébános a magyar összefogás szükségéről a következőket mondotta : — Ha valaha, akkor most van az az idő, hogy egyetlen magyarnak sem szabad hiányozni a magyar so ­rokból, mert talán oly idők jön­nek, hogy a nemzetépítő fegyel­mezett magyar munka vonalából tömött sorokban kell kiáltanunk hazánk határára, hogy hősi el­szántsággal, de fel nem bomló tömött s áttörhetetlen sorokban védjük s gyermekeink számára megmentsük drága hazánkat. — A mai nehéz idők parancsszava, a magyar összefogás mindig szeme előtt lebegett alispánunk­nak. A vármegye lakosságának lelkében biztos magyar kézzel egyre erősítette a nemzeti ön­tudatot. Közel hozta a 20 évig kettészakitott részeket, mindig nagy tapintattal simította el az itt-ott jelentkező ellentéteket. Küzdött a magyar széthúzás el­len, mert bizonyára érezte, amit Herczeg Ferenc is megállapított,

hogy a magyar tud gyűlölni s jobban tudja gyűlölni a magyar a magyart, mint az ellenséget. — Vármegyénkben eggyé ková­csolni a magyar lelket és minél erősebbé tenni, ez volt alispá­nunk fő törekvése a vármegye, a magyar falu erősítése kultu­rális és szociális vonalon. A magyar géniusz diktálta magyar szeretettel látta el hivatalát, akár a vármegye ügyeinek igazgatá­sában, a községek irányításában, a vármegye központjának fej­lesztésében, a vármegyeháza át­alakításában, de ami még fon-tosabb, az épületben lakozó dolgozó közösségi magyar szel ­lem erősítésében.

Pdlmay József, Kisbér köz­ség főjegyzője, a vármegyei jegyzőegyesület elnöke a hiva-tásszereletről igy emlékezett meg: — Egy tisztviselő végez­hetné-e verejtékes, idegsor­vasztó munkáját — szemben a semmi, vagy olykor kevés vi ­szonzással — eredményesen, jó sikerrel, ha lelkét nem hatná át hivatásának lankadatlan szere­

tete és munkásságát nem termé­kenyítené n eg az ideal izmus jótevő melege. Ha bárk i is a m u l ­tat végigmérő tekintetével al is­pánunk lefolyt éleiének mozza­natait nézi, meg kel l , hogy lássa, azt a nagy erkölcs i erőt, lelké­nek azt a nemes idealizmusát, amely életei, elevenséget, erőt és ki tartó buzgóságot vitt h iva­tásának teljesítésébe ! Ez az er­kölcsi erő, az emberszeretet, a nemesebb eszmények kultusza adui t lelkének mindenkor kel lő szárnyalást, hogy a fö ld p o r á ­ból felemelkedve, a magasság szélesebb látókörében hiven, ö n ­magáról oly sokszor megfeled kezve, a mások javát kereső lelkesedéssel szolgálta a hiva­tást, melyre a Gondviselés meg­hívta ! Nagyon jól tud juk , hogy a hivatal és a fiival ás egy­mással nem azonos. A h ivata l egymagában gyenge és tar ta l ­

matlan, a hivatal csak a hivatás által lesz életképessé, a hivatást pedig a lélek ideal izmusa, a szív meleg szeretete teszi n y i l ­vánvalóvá ! Sokan vannak, akik azért nem sugároznak ki lelkűk­ből szeretetet, mert felük* az emberi életerő feletti uralmukat és csak akkor nyújtanak belőle valamit , amikor vészes idők elő­szelét érzik ! A l ispánunk közi­gazgatási munkáját leghelyeseb­ben szeretetigazgatásnak nevez­hetnénk ! M in t ahogyan a szív minden dobbanásával oxygéndus vérrel tel í t i HÍ, egész szerveze­tei , a legtávolabbi hajszálereket is vérrel duzzasztja, azonképen itatta át a távozó al ispán m i n ­den intézkedését a hivatásérzet, a könnyeket letör lő, fájdalmakat enyhí tő, verejtékes homlokok ró l gond-barázdákat e ls imító meleg szeretet !

Január 16-án

„Az ország" c. netilap iró- és művészgárdája vendégszerepel Komáromban.

A Nemzetpol i t ika i Szolgá­lat Sajtóvállalat kiadásában meg­jelenő népszerű, igen elterjedt „Az ország" c imü keresztény és nemzeti i rányú po l i t i ka i heti lap i ró és művészgárdája — ország­járása során — j a n u á r hó 16-án, vasárnap K o m á r o m b a n vendég­szerepel. A kimagasló iFodaimi estet a Kul túrpa lo tában a Jókai Egyesület rendezi meg.

„Az Ország" c imü po l i t ika i , társadalmi és közgazdasági heti lap köré a magyar közélet leg­j o b b i ró i , kö l tő i , pub l ic is tá i és művészei sorakoznak, ezek so­rából d r . Vájta Ferenc főszer­kesztő „A magyar nacional izmus új jászületése" c ímmel tart e lő­adást, Babay József, Dövényi Nagy Lajos novel lá ikból olvasnak fel , Erdélyi József saját verseiből

ad elő, Kormos Már ta , a Ko lozs­vár i Nemzet i Színház művész­nője „Az Ország" költőinek ver­seiből szaval, Nagy Izabella hangversenyénekmüvésznö m a ­gyar népdalokat, Hámory Imre, az m. k i r . Operaház tagja, ope­raáriákat és magyar dalokat éne­kel.

„ A z Ország" k o m á r o m i i rodalmi és művészestje ku l tu r -eseményt jelent, igy a legszéle­sebb körű* érdeklődést és a leg­messzebbmenő támogatást meg­érdemel. Remél jük, hogy K o m á ­rom keresztény és németi érzésű közönsége zsúfol t nézőtérrel f o ­gadja az érkező neves írókat és művészeket.

Jegyek 4, 3 és 2 pengős árban kaphatók.

4848 személy ügyében jár t el a MÉP központi vármegyei t i tkárság.

A Magyar Élet Pártja ko­máromi szervezetének hivatalos helyiségében (Deák Ferenc u. 3 ) mozgalmas élet zaj lot t le január hó 3-án, hétfőn. Délelőt t 10 ó ra ­kor Király József m. k i r . ko r ­mányfőtanácsos, országgyűlési képviselő, esperes-plébános tar­tott panasznapot, délután 6 ó ra ­kor pedig a part komaromi szer­vezetének választmánya ülésezett nagy érdeklődés mellett, rt vá­lasztmányi ülésen megjelent vitéz Nagy Nádor fő ispán, a M É P . komárommegye i szervezetének elnöke is.

A M É P városi szervezet választmányi ülésen vitéz Prónay Aladár e lnököl t Király József országgyűlési képviselő részletes tájékoztatót adott a k ü l - és bel politikai helyzetről , őszinte sza­

vakkal v i lágí tot t be a véres k ö d ­be, mely a népek és nemzetek sorsa felett ü l , melyből egy u j , más vi lág készül megszületn i . Hangsúlyozta, hogy ebben az u j v i lágban a népek helyét és rang­ját belső erejük, e ikö lcs i érté­keik és államién tartó nemes t u ­la jdonságaik fogják megál lapí­tani . Ké l i tehát a választmányon keresztül a magyarság minden tagját, hogy k icMi i jes el lentétek­kel erejét ne forgácsol ja szét, mindenk i őrhelyén a magyar egység, összefogás, kötelesség­teljesítés, áldozatvál lalás terén já r jon elöl jó példával és f o r r ó szere el tel , odaadással és felelő -ségérzettel viselje a nehéz magyar életet.

Számadatok felsorolásával adott képet Fehérváry Gyu la köz-

Page 3: Alapy Gáspár polgármester...gyar népdalokat, Hámory Imre, az m. kir. Operaház tagja, ope raáriákat és magyar dalokat éne kel. „Az Ország" komáromi irodalmi és művészestje

pont i vm. - i t i tkár a M t P vár­megyei szervezetének tevékeny­ségében gazdag és eredményes működésé rő l . A r ideg számhal­maz feltárta a pártszervezet köz­p o n t i vármegyei i roda 1943. évi ügymenetét , és ebből örvende­tesen ál lapí tot ta meg a választ­mány , hogy az iktatott ügyda­rabok száma 1815, a megirot t kérvények száma 712, az évi személyes eljárás száma 2121 vo l t az esztendőben, vagyis 4648 személy ügyében járt el a köz­pon t i t i tkárság dí jmentesen, ezek közül 42 százalékban eredmé­nyesen. Kedvező az összehason­l í tás a mult évi ügymenettel kapcsolatban is, amiko r k i tűn ik , h o g y 1943. évben 3132 vei emel­kedett azok száma, akik támo­gatást kértek és kaptak a M É P vezetőségtől.

Érdekes megemlí teni még, hogy a vármegyei szervezet 156

-gyűlést tartott az év fo lyamán a

vármegyében. A gyűléseken a vármegyében Fehérvúry Géza központ i vármegyei t i tkár 150, Király József országgyűlési kép­viselő, kimagasló arányban 109 esetben vett részt, mig a többin más vár negyei képviselők mon­dottak hatalmas po l i t i ka i be­szédeket.

A választmányi ülésen So-mog)i István tanügyi tanácsos lelkes szavakkal mondot t köszö­netet vitéz Nagy Nándor főis­pánnak, Király József orszgy. képviselőnek, vitéz Prónay Aladár komáromi elnöknek és Fehérváry Gyula központ i vá rm. t i tkárnak önzetlen eredményes lelkes mun­kájukér t , mit a szegényemberek ügyeiben, a köz- javára, a nem­zet érdekében az elmúlt eszten­dőben végeztek.

Bo ldog uj esztendőt kí­vánva ért véget a lelkes hangu­latú pár tü lés.

A Komáromi Vá ro s i Közjóléti Szövetkezet 60 sokgyermekes családnak n y ú j t o t t e g é s z s é g e s kertes, gyümölcsfákkal beültetett o t thont .

A K o m á r o m i Város i Köz­jóléti Szövetkezet 1943. évi de­cember 31-én d. e. 11 órakor a városháza nagytanácstermében Alapy Gáspár m. k i r . ko rmány­főtanácsos, polgármester elnök­lésével tartotta az 1941. és 1942. évi első rendes közgyűlését. A A szövetkezeti működésére vo­natkozó beszámoló i és a zár­számadásokat tartalmazó igaz­gató i jelentest dr. rogl Jenő vá­r o s i loga lmazó és Máthé San dor szövetkezeti ügyvezető-igaz­gató adta elő.

A Város i Közjólét i Szövet­kezet ál talából az Országos Nép­es Családvédelmi Alap e l látmá­nyábó l fejtette ki szociál is t e v é ­kenységét. Elsőrangő feladatának tar tot ta, hogy a város sokgyer­mekes szegénysorsu, arra rá­szoru l t családjait egészséges, kertes, gyümölcs fákka l beüik-uMt haj lékhoz, meleg ot thonhoz jut -tussá. Házépítés, házjuttatás so­rán Komárom-ú jvárosban 14 csa ládi házat épített és 14 sokgyer­mekes családnak jut tatot t ot t ­hont, a temetősoron 6 haz fel­építésével hat árvizes családnak nyújtott hajlékot, Benében 44 ház megépítését fejezték be és 44 sokcsaládos komáromi pol­gár nyert elhelyezést. Ezenkívül a juttatottaknak saját telkén 3 házat épitett fel , valamint 3 jut-tatottnak részépitkezést nyújtott. Megjegyezzük, hogy az építke­zéseknél a kor következményeit mindenütt f igyelembe vették, a házakat, ahol lehetett v i l lany és vízvezetéki hálózattal latiák el

•(Komáromujváros). ott pedig ahol a hálózat kiépítve nincs (Bene), olt csak az előkészüle­teket tették meg, hogy adott esetben azonnal bekapcsolhatók legyenek. A családi házak ellen­értékét általában 2 5 — 3 0 év alatt a gyermekek száma arányában nyújtott kedvezménnyel havj

- 2 0 - 2 5 pengő összegű törlesz­

tésben ál lapítot ta meg a szövet­kezet.

A szövetkezet támogatására igényjogosultaknak ál lal juttatást is adol t és pedig 5 érdemesült­nek gazdaságt felszerelést 1990 pengő, 7-nek lovat 4066 P, 1-nek tehenet 700 F, 15't iek ser­tést 1825 P, 2-nek kecskét 85 P, 3 nak k is ipar i kö lcsönt 1797 pengő 96 í i l l . összegben. A megélhetések bővítésére házi szövőtanfolyamot és sepröké-szitő tanfolyamot, i l letve üzemet ál l í tot t fel, amelyben 3 0 — 5 0 nagytagu család gyermeke nyer foglalkozást. A szegénysorsuak felruházásában is kivette részét, ;i célra tekintélyes összeget for­dí tott .

Dacára az általános rend­k iv i i l i v iszonyok és anyagbe szerzési nehézségeknek, a gya­korlat i eredmény nem maradt el . Az elmúlt üzleti év eredménye a továbbiakhoz módot és ie-inényl nyújt, hogy a társadalom és a közhatóságok támogatásá­v á a szövetkezel Komáromban támogatásra szoruló népréteget gazdaságilag megerősít i , hogy a város hasznos és értékes p o l ­gárai sorában a megfelelő helyet elfoglalhatja.

Honvédeinknek. Példát-adóan látta vendégül Lipóth L a -josné a hadikórház két sebesült ápoltját, akik nem mentek haza karácsonykor. Többeknek pedig szeretet csomagot küldött, Nat-kai László pékmester a had ikór ­ház sebesült honvédéi részére 4 drb. mákos kalácsot küldött.

Hangverseny. Az ácsi Le­vente egyesület f. hó 9 én dél­után 4 órai kezdettel Németh Károlyné vendéglőjében hang­versenyt rendez. Bethlendy Sán­dor zeneszerző ismert dalaiból ad elő cigányzenekisérettel dalo­kat.

HÍREK. Ne várjunk más r a !

Évkanyarodóhoz ér tünk. Hogy mit hoz az 1944. esztendő, nem tudjuk. De azt nagyon is tudjuk, hogy a katonai, v i lág­válság!, európarendezési és v i ­lágnézeti f ronton készülő „dön tő" jellegű harcok előestéjén nem várhatjuk a jószerencsét béke­beli közönnyel, bűnös nemtö­rődömséggel, nem a béke érzel­mes sóvárgásával, vagy Európa i rántunk felébredt megindul tsá-gának képzelt tör ténelmi órájá-jával.

Ma pi l lanatok alatt üszkös rommá lesznek évezredes és év­százados kincsek anyagi és szellemerkölcsi vonalon egya­ránt. Ma a „másra számítás" és a „mástó l várás" körü lbe lü l egyenlő az önként vállait ön ­gyi lkossággal. Ma és minden időben, a „sül t galamb leses" egyenlő az éhenhalással. Ma a népek egyéni mérlege, egyéni önértékelése, egyéni kiál lása, egyéni szel lem-erkölcsi gazdag­sága, egyéni ütőereje az irány­adó. Az egyes ember önmaga saját sorsának kormányzója. Ne várjunk másra ! Ne bizzuk éle­tünket vak szerencsére!

- Ha «zt vesszük a lapul , már pedig ez az éveleji józan k i in­dulás alapja, akkor ugy érez­zük, minden joggal és józan reménységgel meghirdethet jük a magyarságnak b izakodó és biz­tonságos jövőjét , bo ldogabb u j -esztendejét!

Tanu lmányút . Kaposvár megyei város a közel jövőben alakul át törvényhatósági jogú várossá. Az e n e vonatkozó tör­vényhozási intézkedés a közel­jövőben megtörténik- A város polgármestere dr . Kaposváry György kormányfőtanácsos dr. Csukly József főjegyző, dr . Hor­váth József p. ü. tanácsnok és dr . Szily Gyula t iszti főügyész kíséretében f. hó 3 án váro­sunkba érkezett és két napon keresztül tették intenzív tanul ­mány tárgyává városi intézmé­nyeinket.

Vitézzéavatás. Kedden, január 3 án vitéz Nagy Nándor főispán és vitéz Hunyadi László dr. vm- i főjegyző jelenlétében vette ki vitéz Saly Iván ezredes Vitézi Székkapitany dr . Prónay Aladár komáromi ügyvédtől a vi lézi esküt, aki i a Vitézi Rend az első v i lágháború ideje alatt az ellenség előtt tanúsított vitéz és bátor magatartása elismeré­séül és a megszállás alatt tanu-sitott értékes nemzeti szolgálatai­ért a vitézek sorába iktatott . Az uj vitézt városunk társadalmának minden rétegéből melegen üd­vözölték.

Krédő gyűlés. A Kat, Kör. és a Krédó-egyesület jan. 9-én, vasárnap a nagymise után a Kat. Körben (Szent Imre u.) gyűlést tart.

Ájtatosságok Árpádház i Bo ldog Margit szenttéavatása a l k a l m á b ó l . A komáromujváros i szent István templomban január 16., 17. és 18. napjain délután szentbeszéddel kapcsolatos áj ta­tosság lesz abból az örvende­tes a lka lomból , hogy Bo ldog Marg i t k i iá ly leányunk szentté­avatásának ügye sikeres befeje­zést nyert. Jan. 19 én, á rpád­házi izent Marg i t ünnepén reg­gel ünnepi szentmise, délután pedig Te Deummal kapcsolatos ünnepi hálaadó l i tánia lesz. K í ­vánatos, hogy a hivek minél nagyobb számmal jelenjenek meg az engesztelő szent k i rály leány tiszteletére rendezendő á j tatos-ságokon, az if júság pedig, k ü ­lönösen a leányifjuság testület i ­leg vegyen részt az ünnepsége­ken.

Adományok a Kat . D i á k ­otthon m o z g a l o m r a . Az á l l . leánygimnázium növendékei p é l ­dás buzgalommal 320 P 64 f - t gyűjtöttek a diákotthonokra. Bodó József 20 P-t, Horvá th József, dr. Lévay István, Kerekes Jó-zsefné 1 0 — 1 0 P-t, Tamásék Kálmán 14 P-t adományozott a Diákot thon mozgalomra.

Uj polgár i i sko la i t a n á ­rok Fclsőgal lán. Felsőgalla polg. isk. iskolaszéke a megüre­sedett tanári ál lsokra helyettes tanári minőségben Olasz Márta po lg . isk. rajztanárt, Olasz Ká ­roly komáromi polg. isk. tanár leányát és Nemes Mária o k i . po lg . isk. tanárt, Nemes Jenő tatai ny. főjegyző leányát válasz­totta meg. A két rendes tanári állást okleveles tanárpályázó h i ­ányában Tóth Károly rédei és Kovács Lajos bajóti kántortaní­tókkal , alapvizsgázott tanár je lö l ­tekkel töltölte be.

Halálozás. M i n i vettük a gyászh í r t : néhai Berlin Ágoston ezredes neje szül. Fábián Te ré ­zia életének 79. évaben Buda­pesten, hol nyugdi ja napjait élte, agyvérzés következtében 1943. dec. 30-án elhunyt. Holttetemét Komáromba száll í tották s itt te­mették el az evang. egyház te­metőben levő családi s í rbo l tba. Halálát Komáromban Fábián Nándor t isztviselő, unokaöccse gyászolja. Férje a régi béke v i ­lágban hosszabb időn át szo l ­gált a Komáromban ál lomásozó volt cs. és kir. 83. gy. ezredben.

Harctér t üdvöz le t . T á b o i i postát hozott a posta. Bo ldog karácsonyt kivan és boldogabb magyar uj esztendőt a messze idegenből, orosz fö 'drő l sok-sok szívélyes üdvözlettel Lenkeyödön százados. — A kedves megem­lékezést köszönve győzedelmes uj esztendőt és bo ldog viszont­látást k ívánunk vitéz honvéde­inknek.

A já tékkár tyák t isz t í tása i l le ték alá e s i k . Pénzügymi ­niszteri rendelet értelmében a játékkártyák iparszerü tisztítása il leték ala esik. Az i l leték cso-magonkint egy pengő. Játék­kártya t isztításával január 7-től kezdve csak pénzügyi hatósági eugedéllyel szabad fog la lkozn i .

Page 4: Alapy Gáspár polgármester...gyar népdalokat, Hámory Imre, az m. kir. Operaház tagja, ope raáriákat és magyar dalokat éne kel. „Az Ország" komáromi irodalmi és művészestje

T á n c i s k o l á i h í r e k . Vitéz Kertes Észak-Komárom (Ki rá ly Püspök u 3 2 ) tánciskolájában január 13 án, csütörtökön uj tánctanfolyam kezdődik egészen kezdők és haladók részére. Tánc-órak minden-hét főn- és csütör­tökön 19.30 tói 21.15 óráig. Be­iratkozás a kezdés napján és a táncórák alatt. Különórák és zárt­kö rű csuportok bármikor meg­beszélés szerint.

E l l e n ő r z i k az egyesü le t e k k ö n y v t á r a i t . Mive l több társadalmi egyesület Könyvtárát nem megfelelően kezelik s mi ­vel több egyesület könyvtárai ban olyan könyvekre akadtak, melyek nemzeti, erkölcsi vagy i roda lmi szempontból nem k i ­fogástalanok, a kul tuszminiszter a belügyminiszterrel egyetértés­ben ezen könyvtárok kezelésé­nek és könyvanyagának felül­vizsgálását elrendelte. Az egye sületi könyvtárak ellenőrzését a törvényhatósági népművelődési bizottság gyakoro l ja .

T ö b b p o s t a b é l y e g é r v é ­nyessége m e g s z ű n t . Január 1-ével löbb , régebbi kibocsá­tású postabélyeg érvényessége megszűn t : igy a Szent Koronát ábrázoló „Sacra Corona" kör-i ra lu 1, 2, 3. 4 , 5, 6, 8, 10, 12 és 16 f i l léres, a Szent l i t ván t ábrázoló 20 és 24 f i l léres, a Patrona Hungáriáét ábrázoló 25 és 80 fi l léres, a Kormányzóhe­lyetles hősi halálának emlékére k ibocsátot t 20 f i l léres, a Horthy Mik lós Nemzeti repi i lőalap tá mogátásara szolgáló 30 f i l léres, továbbá a százszázalékos felár­ral ugyan-e célból k ibocsátol t 8, 12, 20 és 30 fil léres bélyegek. Június 30- ig fo rga lomban hasz nálhatók, azonban árusí tásban már beszüntetett bélyegek : az 1 , 3, 8, 12, 20, 40, 50 és 70 f i l ­lér névértékű és 1 — 8 fil léres felárral kibocsátott hadigondo­zási bélyegsorozat, továbbá az 1943 ban, karácsony előtt k ia ­dott 4, 20 és 30 f i l lér névértékű karácsonyi rajzó bélyegek.

Előfizetési felhívás. Mai lapszámunkhoz,mely má­sodik ez évnegyedben, pos­tautalványt mellékeltünk és felkérjük igentisztelt vidéki olvasóinkat, hogy a csatolt postautalvány felhasználásá­val az előfizetési dijat pos­tán, a t. helybeli előfizetőin­ket pedig, hogy személyesen juttassák el kiadóhivata­lunkhoz (Cz ike P á l és T á r s a i k ö n y v k e r e s k e d é s K o m á r o m , Mussol in i -út23.) hogy a lapot nb. címükre akadálytalanul küldhessük.

Előfizetési á rak :

Egész évre 8 P.

, Fél , 4 P .

Negyed „ 2 P.

Hazafias tisztelettel .

az Uj K o m á r o m m e g y e i H í r lap kiadóhivatala

Felhívás a szegődményes iparosokat

alkalmazó gazdaságokhoz. A Kisal fö ld i Mezőgazda­

sági Kamara felhívja a m ű k ö ­dési területen fekvő szegődmé­nyes iparosokat a lka lma/ó gaz­daságokat, hogy január hó l5-i& jelentsék be az alábbi ada toka t :

1. A gazdaság területe (részletezve : szántó, rét, legelő -, erdő, stb.)

2 A három évnél idősebb lovak szama.

3. A lovak és örök állal vontatott szekerek száma.

4. Vasútál lomástól való távolság.

5. Hány és milyen iparost alkalmaz a gazdaság.

Fenti adatokra a Kamará­nak azért van szüksége, mert a jövőben a patkóvas és kerék-sinvas jegyeket a szegődményes iparosokat alkalmazó gazdasá­gok részére a mezőgazdasági kamara fogja k iosztani .

Az idevonatkozó rendele­tek értelmében egyenlőre a Ka­mara csak azokat a gazdaságo­kat látja el vasjeggyel, ame-

Komárom thj. szaL.. kir. város adóhivatala.

1277,1943. szám.

Tárgy: Földadó, liázadó, ál l . ker. adó, vagy alk. ker adóját fizető k o m a r o m i lakos hadi­rokkantak, hadiözve­gyek, hadiárvák, vala­mint tűzharcosok, (K. Cs. K.) tüzkeresztesek, állami pótadó kedvez­ménye.

Felh ívás . Felhívom a Komárom város te­

rületén I k ó mindazon hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva adózókat, akik az állami pótadókedvezményben ré­szesülni óhajtanak és eziranyu beje­lentésüket még nem tették meg, hogy a birtokukban lévő hadigondozási iga­zolvány másolatát és a in. kir. Közp. Illetmény hivata' legutóbhi (rózsaszínű) csekkszelvényét, mig a tűzharcosok és tüzkeresztesek az eredeti igazolásukat, és az arról készített másolatot a vá­rosi adóhivatalhoz személyesen szol­gáltassák be 1944. j a n . hó 5-tCI j a n . hó 10-lg d. e. 8 - 1 2 - i g . A hivatal a másolatot díjmentesen hitelesiti és az eredeti példányt azonnal visszaadja.

Az olyan adózónak, akinek több községben (városban) van adóelőírása, a városi adóhivatalhoz eredeti okmá­nyának annyi másolatát köteles beszol­gáltatni, ahány községben (városban) a kedvezményt igénybe óhajtja venni.

Magán szolgálati viszonyban álló alkaln ázottak az adókedvezmény érvényesítése vé.ett az igazolványnak a városi adóhivatal által dí j - és illeték­mentesen hitelesített másolatát tartoz­nak átadni a munkaadónak. A munka­adó köteles az alkalmazottak illef-ményjegyzékén a jegyzet hasábjában a kedvezményben részesülő alkalma­zottakra nézve, feltüntetni, az igazol­ványt kiáll ító hatóságot és azt, hogy az igazolvány mársolatát a városi adó­hivatal mikor, mely szám alatt hitele-sitetette.

Aki az igazolványt az adókive­tés megtörténte után mutatja be, an­nak az adókedvezményre az igényjo­gosultság "gazolását követő évtől kezdve va i igénye.

Azok az adózók, akik 1943 év­ben fenti kedvezményben már része­sültek, ujabb bejelentést nem kell tenniök.

Komárom, 1944 évi január hó. 3-án

Dr. Bélteky Gyula s. k. v. tanácsnok.

lyek ál landó jel legű konvenciós iparosokat tartanak.

Ezen körü lményt fenti ada­tok bekii ldésekot a községi elöljárósággal kell igazol tatn i , valamint azt is, hogy a/, iparo­sok bales«t biztosításra be van­nak jelentve.

Azok a gazdaságok, ame­lyek a kért adatokat január hó 15 ii> nem jelentik be, az. 1944. év első negyedeljen v: a? jegyié igényt ttem tarthatnak.

A z s e b l á m p á k h a s z n á ­l a t á r ó l . Hivatalos helyről jö t t utasítás értelmében az éjszakai elsötétítés ideje alatt zseblám­pák csak fénykúp, lampaernyő alkalmazásával használhatók.

Felemelték a pe t ró leum­adagokat . Az iparügyi miniszter az egyes községekben és váro­sokban a fogyasztók részére k i -szolgáUa'ható petróleum mennyi­ségét 1944. január 1. napjától kezdődően az eddig havonta k i ­szolgáltatott mennyiség negyven százalékával felemelte.

Kimarom thj. szab. kir. város adóhivatala.

1277 1943. sz. T á r g y : l iázadó ked­

vezmény a több­gyermekes csa­ládokban bérbe­adott lakások után,

Hirdetmény. A in. kir. pénzügyminiszter

139 800 1940. VI I . sz. rendelete alap­ján adókedvezményben részesülnék azok a házbirtokosok, akiknek a b ' r -házában lakó családok gyermekeinek száma az összes lélekszámnak — a háztartási alkalmazottak figyelmen kí­vül hagyásával — legalább felét teszi k i .

A kedvezmény mértéke a kö­vetkező :

a) ha a gyermekek száma az összes lélekszámnak 50o/ 0 -á t teszi ki, a házadó és járulékainak 5 o/ 0-a.

b) ha a gyermekeknek száma az összes lélekszámnak legalább fiOo;0-át teszi ki, a liázadó es járulókainak 6 o/o-a, végül

c) ha a gyerme ek száma az összes lélekszámnak 70 o/0-át is meg­haladja, a házadó és járulékainak 10 o/o-a

Felhívom tehát azokat a ház­tulajdonosokat, akik ezen adókedvez­ményre igényt tartanak, hogy igénvü­ket legkésőbb 1944. év i j a n u á hó : j l - i g Írásban jelentsék be.

A kérvényhez mellékelni k e l l : a) a főbir lök névjegyzékét, b) lakásonként azoknak a sze­

mélveknek a névsorát, akik állandóan a lakásban laknak,

c) a főbérlő nyilatkozatát, hogy a lakásban hány 18 évnél idősebb gyermek van és hogy ezek mikor (év, hó, nap) születtek

Azokat a házbirtokosokat, akik a bérházukban lévő lakásokat kizáró­lag többgyermekes családoknak adják bérbe, és ezt az elhatározásukat a m. kir adóhivatalnál előzetesen nyi lván­tartásba vették, a kivetett házalókból — minden lakás után külön-külön számítva egy-egy gyermek után — évenként 5-5 o/ 0-os törlés illeti meg.

A bejelentéseket írásban kell megtenni és 1944 év i j anuá r hó 31- ig be kell adni a m. kir. adóhivatalnál.

Minden további felvilágosítás a városi adóhivatalnál nverhető d. e. 9-től 12-ig.

Komárom, 1944. évi január hó 3-án.

Dr. Bélteky Gyula sk. v. tanácsnok.

Betörés T a t a b á n y á n . A r el imi ' t l iélcn ismeretlen tettes behatolt Ágh Kálmán segéd le l ­kész V I I t-s telepi lakasára és az alait a fél óra alatt, amíg a segédlelkész nem tartózkodott odahaza, szinte minden fehér­neműjét e l lopta. A csendőrség erélyes nyomozást indított a vakmerő betörő kézi ekei ilésére.

T U R l'fLMSZINIIÁZ K o m á r o m , K u n M i k l ö S - o . I I .

T e l e i o n 47U.

Január 7- lói l(J-éig hétfőig hétköznap 1 2 6 és 1 2& ó rakor szombaton 1J24.126 és 1 28-kor vasárnap y92, Vi4, y 2 6 é s ' /ag-kor

Szenzációs nagy magyar f i lm .

Varieté csillagai Ufa h i radó.

Vasár- és ünnepnapi első előadás olcsó helyárral .

Jan. 11, 12 és 13 án kedden szerdán és csütör tökön m i n d ­egyik napon V26 és V28 ó rako r

Bűbájos nagysikerű v i lágf i lm

Az eleven ördög Magyar h i radó.

Jegyelővétel vasárnap 1 0 — 1 2 - i g , hétköznap az első előadás meg­

kezdése előtt 1 órával .

Jókai Mozgó T i s z t i p a v i l o n .

Szombat, vasárnap, hétfő, kedd és szerda, január 8 , 9 , 10 és 12-én van műsoron a magyar fi lmgyártás legújabb szenzációja a

Sári b i tó Móricz Zsigmond nagysikerű vígjátéka. Egy bíró választás következményei. Főszerepben : Lázár Mária, Mály Gerő, Kelemen Eva, Gozmany György, Szép Ilona, Pataky Miklós, Gobbi Hilda, Bihary József. Kisérömüsor: a leguj-jabb 1035. SÍ: Magyar, i l letve a leg­frissebb 223. sz. Ufa világhiradó.

Csütörtök és péntek, január 13. és 14-én a francia filmgyártás remeke az

Ö r ö k t ű z

kerül színre. Himnusz Kanada vado-naból, a francia lélekről. Főszerepben: Jean Gabin, fean Pierre Aumont és Madleine Renand. K isérömüsor: a legfrissebb 223. sz. Ufa vi lághiradó.

Szombattól szefdáig, január 15—19-ig az utolsó évtized legnagyobb magyar filmalkotása

És a vakok l á tnak kerül bemutatásra. Egy leányanya kál­váriája. Szivbemarkoló családi dráma. Főszerepben: Eszenyi Olga, Nagy István, Tusnádi Ilona, Hossza Zoltán, Turay Ida, Pethes Ferenc, Dajbukát és Egyed. Kisérömüsor: a legújabb 1036. sz. Magyar, illetve a legfrissebb 224. sz. Uja vi lághiradó.

Felelős kiadó :

CZIKE IMRE.

Nvomato t t Hacker Dezső

könyvnyomdá jában K o m á r o m ,

Musso l in i -u t 23.

Felelős vezető: Hacker Dezső.