„krisztus beszÉde lakozzÉk bennetek gazdagon” (kol...

20
XX. évfolyam 3. szám BUDAPEST 2011. május-június A MAGYAR REFORMÁTUS PRESBITERI SZÖVETSÉG LAPJA PRESBITER „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol 3,16) Dr. Soos Géza (7. oldal) Etika – erôforrás, biztonság (6. oldal) Pünkösd után Pünkösdig hallgattak. Vártak. Hallgattak. Szívükben szunnyadt a húsvéti hír. Nem mentek vele. Egy helyben maradtak. Aztán pünkösd lett, és ütött az óra. Zendült a szó: Lélek volt és erô. És háromezren állottak egyetlen prédikációra. És egyház született. Ma is megmozdul ezer és ezer szív, hogyha a szó Lélektôl ihletett. Lélektelen mennyit beszéltünk már mi... Tanuljunk csendben a Lélekre várni. Túrmezei Erzsébet „A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketûrés, szívesség, jóság, hûség, szelídség, mértékletesség” (Gal 5,22) Jövel, Szentlélek Isten, Tarts meg minket Igédben, Ne légyünk setétségben: Marad- junk igaz hitben! – énekeljük, imádkozzuk pünkösdkor Szegedi Kis István szép éne- két. Méltán és okkal. Éneklésünk, imánk ilyentájt zavarba ejtô kérés is, mert ha va- lóban megjön hozzánk a Lélek, akár lehe- letfinom érintéssel, akár lelkünkön átzúgó, felkavaró Szélként, nagy hirtelenséggel rájövünk, hogy ezredév után is lelki-szel- lemi honfoglalásra váró földön járunk. Ott, ahol talán a mindennapi kenyérnél is nagyobb szükség van az elsô pünkösdkor megszületett értékrendre: szeretetre, öröm- re, békességre, szívességre, jóságra... Párt- fogó, Szószóló nélkül ugyanis biztosan eltévedünk. Olyan földön járunk, ahol minden generációnak el kell végeznie a maga lelki honfoglalását, a pünkösdi ér- tékrend elfogadását, megvalósítását, er- kölcsbe, nemzeti közgondolkodásba öl- töztetését. Miközben keresztyénként erre „Szolgáljatok az Úrnak örömmel!” A húszéves „Presbiter” Újság köszöntése Dunántúlról Kezdettôl fogva olvasom a Magyar Református Presbiteri Szövetség lapját, a „Presbiter”-t. Az elsô tíz évfolyamot tartalmazó kötet köny- vespolcomon elérhetô közelségben található, és köttetésre vár a második tíz évfolyamot tartalmazó anyag, miközben nagy örömömre Fôtitkár Úrtól hozzá jutottam a jubiláló Újság eddig megjelent számainak elektronikus változataihoz is. Hálát adunk Istennek azért a szolgálatért, amit a Presbiteri Szövetség a „Presbiter” c. folyóiraton keresztül, és azon túl is végez, gondolva itt a presbiter-képzésre; arra, hogy felébressze és elmélyítse a presbiterekben a Krisztus ügyéért, és Református Anyaszentegyházunkért végzett szolgálat felelôsségét. Most, ismét gyülekezeti tisztújításra készülve különösen tapasztaljuk e területen végzett munkájuk áldásait. Hálásak vagyunk a „Presbiter” Igén tájékozódó lelkiségért, ugyanakkor a mindennapi gyülekezeti szolgálatokban felmerülô kérdések nyilvánosságra hozataláért, a presbiteri konferenciák szervezéséért, és az abban való segítségért, a lapon keresztül végzett evangélizációkért, szíveket megdob- bantó versekért, az elôttünk járt emlékezetes presbiterek példájáért; egyszóval azért, hogy a presbiterek a lelkipásztorok mellett egyre inkább fe- lelôs ôrállók, és hûséges munkatársak lesznek, és ezzel minden gyülekezeti tagot is valamilyen felelôs szolgálatra buzdítanak. Azt még bôven tanulnunk kell, hogy tudjunk harmonikusan együtt szolgálni, a ránk bízott közös ügyre tekinteni, és az együtt „buzogások” ne oltsák ki egymást; de legalább már úton vagyunk… Az ujjongó és hálaadó 100. zsoltár egy versével kívánok sok áldást a „Presbiter” huszadik születésnapján, hogy továbbra is áldássá lehessen ez a szolgálat sokunk számára: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel!” (Zsoltárok 100,2) Steinbach József dunáltúli püspök 2 2 0 0 é é v v P R E S B I T E R

Upload: others

Post on 21-Sep-2019

4 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

XX. évfolyam 3. szám BUDAPEST 2011. május-június

A MAGYAR REFORMÁTUS PRESBITERI SZÖVETSÉG LAPJA

PRESBITER„KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol 3,16)

Dr. Soos Géza(7. oldal)

Etika – erôforrás,biztonság

(6. oldal)

Pünkösd utánPünkösdig hallgattak. Vártak. Hallgattak.Szívükben szunnyadt a húsvéti hír.Nem mentek vele. Egy helyben maradtak.Aztán pünkösd lett, és ütött az óra.Zendült a szó: Lélek volt és erô.És háromezren állottakegyetlen prédikációra.És egyház született.Ma is megmozdul ezer és ezer szív,hogyha a szó Lélektôl ihletett.Lélektelen mennyit beszéltünk már mi...Tanuljunk csendben a Lélekre várni.

Túrmezei Erzsébet

„A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm,békesség, béketûrés, szívesség, jóság,

hûség, szelídség, mértékletesség”(Gal 5,22)

Jövel, Szentlélek Isten, Tarts meg minketIgédben, Ne légyünk setétségben: Marad-junk igaz hitben! – énekeljük, imádkozzukpünkösdkor Szegedi Kis István szép éne-két. Méltán és okkal. Éneklésünk, imánkilyentájt zavarba ejtô kérés is, mert ha va-lóban megjön hozzánk a Lélek, akár lehe-letfinom érintéssel, akár lelkünkön átzúgó,felkavaró Szélként, nagy hirtelenséggel

rájövünk, hogy ezredév után is lelki-szel-lemi honfoglalásra váró földön járunk.Ott, ahol talán a mindennapi kenyérnél isnagyobb szükség van az elsô pünkösdkormegszületett értékrendre: szeretetre, öröm-re, békességre, szívességre, jóságra... Párt-fogó, Szószóló nélkül ugyanis biztosaneltévedünk. Olyan földön járunk, aholminden generációnak el kell végeznie amaga lelki honfoglalását, a pünkösdi ér-tékrend elfogadását, megvalósítását, er-kölcsbe, nemzeti közgondolkodásba öl-töztetését. Miközben keresztyénként erre

„Szolgáljatok az Úrnak örömmel!”A húszéves „Presbiter” Újság köszöntése Dunántúlról

Kezdettôl fogva olvasom a Magyar Református Presbiteri Szövetség lapját, a „Presbiter”-t. Az elsô tíz évfolyamot tartalmazó kötet köny-vespolcomon elérhetô közelségben található, és köttetésre vár a második tíz évfolyamot tartalmazó anyag, miközben nagy örömömre FôtitkárÚrtól hozzá jutottam a jubiláló Újság eddig megjelent számainak elektronikus változataihoz is.Hálát adunk Istennek azért a szolgálatért, amit a Presbiteri Szövetség a „Presbiter” c. folyóiraton keresztül, és azon túl is végez, gondolvaitt a presbiter-képzésre; arra, hogy felébressze és elmélyítse a presbiterekben a Krisztus ügyéért, és Református Anyaszentegyházunkért végzettszolgálat felelôsségét. Most, ismét gyülekezeti tisztújításra készülve különösen tapasztaljuk e területen végzett munkájuk áldásait. Hálásakvagyunk a „Presbiter” Igén tájékozódó lelkiségért, ugyanakkor a mindennapi gyülekezeti szolgálatokban felmerülô kérdések nyilvánosságrahozataláért, a presbiteri konferenciák szervezéséért, és az abban való segítségért, a lapon keresztül végzett evangélizációkért, szíveket megdob-bantó versekért, az elôttünk járt emlékezetes presbiterek példájáért; egyszóval azért, hogy a presbiterek a lelkipásztorok mellett egyre inkább fe-lelôs ôrállók, és hûséges munkatársak lesznek, és ezzel minden gyülekezeti tagot is valamilyen felelôs szolgálatra buzdítanak. Azt még bôventanulnunk kell, hogy tudjunk harmonikusan együtt szolgálni, a ránk bízott közös ügyre tekinteni, és az együtt „buzogások” ne oltsák ki egymást;de legalább már úton vagyunk…Az ujjongó és hálaadó 100. zsoltár egy versével kívánok sok áldást a „Presbiter” huszadik születésnapján, hogy továbbra is áldássá lehessenez a szolgálat sokunk számára: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel!” (Zsoltárok 100,2)

SStteeiinnbbaacchh JJóózzsseeff dduunnáállttúúllii ppüüssppöökk

22220000 éééé vvvv

PRES B I TER

Page 2: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

2011. május-június2

törekszünk, nagyon kell vigyáznunk, hogyne legyen közösségünk a sötétség gyü-mölcstelen cselekedeteivel. Mert hontakarnak itt orozni elôlünk vagy éppenfoglalni szellemileg, lelkileg igencsak so-kan: a rafinált konzum, a gazdagság rek-lámfônökei, a kimódolt gyûlöletkeltésgurui és fanatikusai. És hont foglal akar-va-akaratlan a félrevezetettek félelme, s acinikusok arcégetô bizalmatlansága is.

Kenyérkeresetünk, emlékeink, templo-maink, imánk, zsoltáraink és lelki éneke-ink ide kötnek minket, mégis nehezünkreesik olykor öröméneket énekelni. Keménytapasztalataink ráébresztenek arra, hogyünnepi éneket felszabadult lélekkel csakannak a Szent Léleknek az erejével és ha-tására tudunk énekelni, aki megelevení-tette egykoron Ezékiel látomásában a ki-száradt csontokat is (Ez 37,4-6). Ez a Lé-lek ma is felkínálja nekünk éneklésre, ün-neplésre késztetô gyümölcseit, a pünkösdiértékrendet: a szeretetet, az örömet, a bé-kességet, a türelmet, a szívességet, a jósá-got, a hûséget, a szelídséget. Lehet ennélfontosabb, szükségesebb, értékesebb kí-nálat? Lehet ennél méltóbb honfoglalás a21. század kezdetén az oly sok lelki-szel-lemi lommal, hulladékkal szennyezettKárpát-medencében? A kérdések kérdése,létkérdésünk: veszünk-e ezekbôl az aján-dékokból, értékekbôl s átadunk-e belôlükmásoknak? Lesz-e hit és erkölcsi erô apünkösdi értékekbôl? És napi küzdelme-ink stílusával fel tudjuk-e mutatni ezen ér-tékek vonzó másságát? Vagy szakadt lé-lekkel, felajzott vadászösztönnel, zsák-mányra lesve állunk egymás mellett to-vábbra is – Lélek-telenül, ünneptelenül,hiányokkal küszködve?

2011-i pünkösdi ünnepünk szólhat errôlis: a szellemileg-lelkileg elidegeníteni akartmagyar földön építsük meg a hazaváróatyai házat, amit egykor elhagytunk, s aho-vá mégis tékozlókként a lelkünk mélyénvisszavágyunk. Higgyük el, igen, van mégatyai ház, testvéri közösség, talpalatnyi,Lélek által épülô Isten Országa e hazában.Mást és másként hinni lehetetlen: mert ajövô csak Lélek által, Krisztusban ígére-tes!

Jól érezték ezt hazájukban a különbözôkeresztyén nemzedék, akiknek szintén megkellett küzdeniük a maguk lelki-szellemihonfoglalását. S ez mindig a Szentlélek, aPártfogó, a Vezetô, Vigasztaló, Szószólóáltal ment végbe. Már a 9. században er-rôl írt lelki hont keresô testvérünk: Jöjj,Teremtô Lélek – Veni, Creator, Spiritus!(Hrabanus Maurus, 776-856). A Teremtô

Lélek nélkül nincs világ, otthon, nem épülfel lelki templommá életünk. S azóta isnemzedékek betûzgetik titkát a Léleknek,Aki halk szellô, vagy éppen zúgó szél for-májában jelenítette meg magát az emberitapasztalat számára. Róla és Hozzá énekel-tek a magukra talált, mert Krisztusra ta-lált, Nála hont foglalt, megváltott lelkek.

A 16. században ugyanez a belsô kere-sés mozgatta reformátorunkat, aki hazájá-ból emigrált hontalanként Genfben új ha-zát talált, a szent gyülekezetben. Ezért ír-ta: „A Szentlélek az a kötelék, amellyelKrisztus hathatósan magához köt” (Kál-vin: Inst III. 1,1). Hogy legyen gyökere,kötôdése, tartása, mennyei és földi meg-alapozottsága életének/életünknek. – Shogy ez a lelki-szellemi honfoglalás miérttudott sikeres lenni századokkal ezelôttEurópában? Mert voltak, akik figyelmez-tettek, s voltak szép számban, akik hall-gattak a ma is meghökkentôen aktuálisigazságra: „Az Antikrisztus csak a Lelketakarja kiszorítani az egyházból, a keretetmeg akarja tartani. Így akarja lelketlenül,Lélek-telenül megtartani az egyházat amaga szolgálatában” (Melanchthon).

És akadtak jó néhányan, magyar földönés másutt is, akik a 20. században is töre-kedtek erre a különös honfoglalásra.„Megújulást csak Isten adhat Jézus Krisz-tus egyházának Igéje és Szentlelke által,amikor és ahogy Ô akarja. A de-formációakkor áll elô, amikor az egyházon az iste-ni Lélek helyett az emberi szellem kezd eluralkodni a maga terveivel és akaratával”(Niesel). – „Márpedig mi mindnyájanUrunk megújító csodáiból, nem pedig azemberi manipulációkból élünk – a Szent-lélek által” (Bohren).

A Szentlélek által épített, fenntartottközösség (család, ház, haza, egyház, gyü-lekezet) elsôdleges bázisunk a bármelyirányból, Nyugatról, Keletrôl, s ami mégrosszabb, a belülrôl, sorainkból támadórombolással szemben. Mert bizony a nyu-gat-európai szellemiség sem mindig jelen-tett építô csodát, hiszen a Lélek nélkülivévált európai szellem „egyéni megtestesü-lése” lett a cinizmus, „közösségi megtes-tesülése” pedig a vad kapitalista mentali-tás. Ezekkel szemben Isten Lelkének kö-zelsége és közössége, és a pünkösdi érték-rend alapvetô védelmünk, pajzsunk, erôsbástyánk. Ô a támaszunk a sodró világban,Pártfogónk az érdekek pengeéles harcá-ban, ezért fohászkodunk most is így: Veni,Creator, Spiritus! Hozzá fohászkodásunkközben pedig megéljük Krisztus Lelke ál-tal az igazság, a szeretet és a békesség

megtartó erejét, s ez az, ami a megürese-dett, az önmaga keresztyén lényegérôlmegfeledkezô, világosságot oltó, a kételykonkolyát hintô pusztító szellemmel szem-beszegezhetô. Úgy, ahogyan Luther mon-dotta egykoron: Spiritus Sanctus non estscepticus – a Szentlélek nem kételkedô,nem szkeptikus! Ôreá van szükségünk ittés most nekünk is!

A szentek közösségében, a gyülekezet-ben és az egyházban, a felelôsség és a fe-lelôsségvállalás közösségeiben kezdôdikel az új lelki-szellemi honfoglalás ma is.E közösségben a megüresedett emberekszabadítást élhetnek át a legkülönfélébbkülsô kényszer alól. Mondják, Luther jó400 éve megélte a szabadulást az egyikilyen külsô kényszertôl: amikor bementegy szatócsboltba, s látta a bôséges kíná-latot, nem vett semmit. Amikor kijött, eztmondta: Most már tudom, mi mindenrenincs szükségem. Ez a pünkösdi látásmódigazi felszabadulást ígér ma is mindnyá-junknak, akiknek a lelkét meg akarja kö-tözni nem csak a vásárlási kényszer, ha-nem olyan sok más kényszer is, amit ko-runk és környezetünk akar ránk „tukmál-ni”, kényszeríteni. A dolgok valódi érté-kének, vagy éppen értéktelenségének lelkilátása, átlátása hatalmas pünkösdi ajándékés felszabadulás. Ez az igazi pünkösdi lá-tás, a Lélek szerinti értékrend mûködése abiztosíték arra, hogy velünk és általunkmegtörténik kicsiny hazánkban és kárpát-medencei világunkban is az új honfogla-lás, ami senkit sem rekeszt ki, mindenkiretestvérként tud tekinteni. Kaphatunk, ad-hatunk ennél értékesebbet ezen a szentünnepen? És még inkább az ünnep múltá-val?! E célból a pünkösdi Szent Lélektanítgasson erre mindnyájunkat ezzel azegyszerû imával is:

Kelyhed szeretnék lennió, Szentlélek,

a békesség gondolatait hadd fogjam felbelôled.

Üres kezeimet nyújtom Feléd,áraszd rá az élet patakzó gazdagságát.

Szívemet nyújtom Feléd,Töltsd be azt szereteted erejével.

Jó földed szeretnék lenni, ó Lélek,hulljon belém sok magvacskája

Az igazságnak.Folyómeder szeretnék lenni számodra,

ó, Lélek,jóságod tiszta forrásvize csörgedezzék

bennem.

Dr. Békefy Lajos

Page 3: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

A „mennynek és földnek Teremtôjében” sokan hisznek. Kell len-nie valami szellemi hatalomnak, amely létre hívta és fenntartja a ren-det a csillag-világoktól az atomi méretekig, és azon túl – vallják leg-többen ma is, elanyagiasodott világunkban is. De ebbôl vagy a ma-dáchi „a gép forog, az alkotó pihen” életszemlélet következik (vagyis,hogy a Teremtô megalkotta, s aztán magára hagyta a világot), vagyegy végzetszerû beletörôdés, hogy úgyis az lesz, ami felôlem a sorskönyvében meg van írva. Ez még nem személyes, üdvözítô hit! Ja-kab apostol csak annyira értékeli ezt, hogy „Te hiszed, hogy egy azIsten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek” (Jak 2,19).

És Jézus Krisztusban? Ja, hogyne, hiszem, hogy Heródes ural-kodása idején született, bölcs rabbi volt, de fiatalon, Poncius Pilátusuralkodása idején keresztre feszítve kivégezték. Példamutató élete,tanításai megszívlelendôek, sôt követésre méltók... csak, hát az életennél sokkal bonyolultabb, nem lehet mindig olyan szentül élni.Ennyit kínál a történelmi hit. Hiszem Jézus Krisztus történelmi va-lóságát, mint ahogy Heródesét vagy Pilátusét sem kérdôjelezem meg.Az ószövetség népe, a mai hithû zsidóság, vagy a legfanatikusabbmuzulmán is vallja mindezt, sôt még a hitetlen világ is elhelyezi Jé-zus alakját a világtörténelem legnagyobb hatású személyei közé.

De vajon ôszintén jön a szánkra az Apostoli Hitvallás ezt megelô-zô állítása is, hogy: „aki fogantatott Szentlélektôl, született SzûzMáriától”? A zsidóság számára ez már istenkáromlás, az iszlám Jé-zus isteni fogantatását tagadja, a hitetlen világ pedig abszurd kitalá-ciónak tartja a szûztôl születést, a Szentlélekkel pedig egyszerûennem tud mit kezdeni, ezért még káromkodás formájában sem vesziszájára.

Te, presbiter testvérem, ha a hitvallás szavaival vallod az eget ésföldet teremtô Urat, és vallod Jézus Krisztus istenségét, csodás szü-letését, gyógyításait és csodáit a tenger lecsendesítésétôl a halottakfeltámasztásáig – még mindig legfeljebb „»Nem vagy messze az Is-ten országától«! (Mk 12,34) De amikor odajutsz, hogy „ül a min-denható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élôket és holta-kat” – szembesülnöd kell avval, hogy mindez a hit semmit nemhasznál, amikor az Atya Isten tökéletességének mércéjére teszi azítélô Jézus Krisztus az életedet!

Ha Krisztus nem szállt volna alá a poklokra értem és helyettem(meg érted és helyetted), és nem lett volna hatalma onnan feltámadni,

legyôzve a halált, akkor mindez a hit semmitsem érne. Errôl teszünk hitvallást, amikor ma-gunkra vonatkoztatva tudjuk megvallani: hiszem... az én bûneimnek a bocsánatát, az én tes-tem feltámadását, és az én számomra is elké-szített örök életet.

Krisztus feltámadása és az én bûneim bocsá-natának ténye között – mintegy átívelô hídként– valljuk, hogy hiszek Szentlélekben.

Ugyanis számunkra, ma élô emberek számáramindezt a Szentlélek jelenti ki. Ô gyôz meg, Ô teszi személyessé, ál-tala lehet kapcsolatunk a Szentháromság Istennel. A Szentlélek ih-lette már a Biblia szerzôit is, hogy az kerüljön lejegyzésre a világ-történelem számos eseménye közül, ami a Mindenható Isten dicsô-ségét, és a mi üdvösségünket szolgálja. A Szentlélek vezette a bib-liai kánon összeállítóit döntésükben, hogy mely iratok váljanak aSzentírás 66 könyvévé, és hisszük, hogy a Szentlélek vezeti az ige-hirdetôk gondolatait, amikor az írott igét kifejtik, mert „tetszett Is-tennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívôket.”(1Kor 1,21)

Az elsô pünkösd elôtt 10 nappal, Galileában a tanítványok szem-tanúi voltak Jézus Krisztus mennybemenetelének. Ismert a hely ésidôpont tizenegy szemtanú egybehangzó vallomása alapján. „Föl-ment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján.” AzAtya és a Fiú most a mennyben van. Krisztus visszajövetelét hisszükés várjuk, de most a Szentháromság Isten a Szentlélek személyébenvan köztünk. „Kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek,hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét” – ígérte Jézusazoknak, akik szeretik Ôt és megtartják parancsolatait (Jn 14,16-17).„A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya,ô tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amitén mondtam nektek” – teszi késôbb még egyértelmûbbé Jézus (Jn14,26).

A Szentlélek Jézus Krisztusról tesz bizonyságot. Ôreá mutat akkoris, amikor „leleplezi a világ elôtt, hogy mi a bûn, mi az igazság ésmi az ítélet” (Jn 16,8). Tehát elveszett állapotunkról és a szabadulásegyetlen útjáról is Jézusra mutatva Ô gyôz meg – „én vagyok az Út,az Igazság és az Élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énálta-lam” (Jn 14,6).

A Szentlélek tehát nem világ-intelligencia, nem energia, nem in-formáció, hanem élô személy, aki mindörökké velünk van. Pünkösdünnepe különösen is ráirányítja figyelmünket a Szentlélek egész éle-tünket kísérô és formáló személyére.

Kívánom – presbiter testvérem –, hogy amikor pünkösd ünnepén,az úrvacsorai közösségben hangosan megvallod hitedet az ApostoliHitvallás szavaival, akkor ôszinte szívvel tudd utána mondani, hogyén mindezt hiszem és vallom!

Dr. Viczián Miklós

PRESBITER20 év

32011. május-június

Szentlélek, jövel! 2. Jöjj, pünkösdi láng,Nyisd meg szívünk, szánk,Hogy a bûntôl megtisztulvaSzálljon fel imánk!

3. Adj bátor hitet,Zengô éneket,Mely sok bûnöst megtérésre,Üdvre elvezet.

4. Szenteld meg szívünk,Hogy eggyé legyünk,Hogy Jézusról vallást tenniMindig kész legyünk.

5. Ha eljô az est,Ránk fátylat ereszt,Boldog szívvel zengje ajkunk:Gyôzött a kereszt!

HiszekSzentlélekben

Page 4: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

2011. május-június4

125 éve született Csikesz Sándor(1886–1940)

(második, befejezô rész)

Ô volt a Presbiteri Szövetség lapjá-nak, az 1929-ben induló Magyar Pres-biternek a fômunkatársa, de már jóvalkorábban, 1925-ben ô hívta életre ésszerkesztette a Theológiai Szemle cí-mû tudományos folyóiratot, majd an-nak mellékleteként 1928-ban a Theo-lógiai Tanulmányok sorozatot. Szá-mos figyelemkeltô cikke, tanulmá-nya, forrásközlése, és tudományszer-vezô, múzeumalapító és legfôképp

valláspedagógiai tevékenysége mellett most, a kettôs évforduló al-kalmából a Theológiai Tanulmányok 50. számaként 1936-ban meg-jelenô, Baltazár Dezsôre emlékezô nagyívû tanulmányából idézünk,jól tudva, hogy az itt leírt alkotásnak a méltán Baltazárnak tulajdo-nított kezdeményezô szerep mellett legfôbb mozgatója, szervezôjemaga a szerzô, Csikesz Sándor volt:

„Korszakalkotó jelentôségben vetekszik az ORLE alapításával azOrszágos Református Presbiteri Szövetség megalkotása. Az ô saste-kintete vette észre a huszonegyezer magyar presbiterben, Krisztus eválogatott seregében rejlô óriási erôt és még hatalmasabb lehetôsé-get: ha ezek egy szellemre gyúlnak, egy akaratra érnek, egy hitre éb-rednek: a hegyeket is megmozgatják. A lelkészek egyesületével el-téphetetlen testvéri közösségben tervezte el a presbiteri szövetséget,abból az egyházalkotmányi alapelvbôl kiindulva, hogy amint lelkészelnöklése nélkül nincs presbitérium, úgy a lelkészek egyesülete nél-kül nincs presbiteri szövetség. Ezzel akarta kikerülni, hogy egyhá-zunknak ez a két szárnya valaha is egymást tépdesse és csapkodja.Ô jelölte meg az ország presbitereinek öntudatra ébresztésére vezé-ri föladatul a »Magyar Presbiter« címû lap megindítását, az egyház-megyékben a presbiteri konferenciák és tanfolyamok rendezését skétévenként országos demonstratív gyûlések és felvonulások tartá-sát. Az ô támogatásával és segítségével sikerült megtartani az elsôReformátus Országos Kiállítást [1934-ben], amely fényes tudomá-nyos s egyházi eredményével az Országos Református Múzeum szá-mára elôkészítô munkálataival az Országos Presbiteri Szövetségnekel nem múló alkotása marad.”

*Csikesz Sándor a küzdelmes, igazi keresztyén alaptípusa, ki nehéztermészetét, vívódó belsô világát nap mint nap újrateremtette, vagyismegöldökölte az ó embert, hogy új emberré szülessen. Feladata volt,s azt erôs hittel, nagy akaraterôvel igyekezett teljesíteni, s bár életeviszonylag rövid és magányos volt, nem nôsült meg, de mégis kitel-jesedett, s ha ma talán nincs akkora kultusza – ez is igazolhatja, va-lójában nem az ideák, hanem a saját korának igazi hívô, keresztyénlelkésztípusa volt – és ez sokszor többet ér mindennél, szinte titok-zatos prófétai magaslatokba emeli. És Isten különös ajándéka, hogysok más mellett megadatott az is, hogy egy olyan kiváló írót – egyKodolányi Jánost – nevelt markáns személyisége, ki még jóval ké-sôbb, már a kommunista érában is még aktívan alkothatott, bár egyikfômûve, az Én vagyok, már csak halála után jelenhetett meg. Továb-

bá pedig sok-sok diáknak, tanítványnak, tudományos kutatónak, ba-rátnak, gyülekezeti tagnak, egyházi elöljárónak, presbiternek adottösztönzést, erôt és hitet ez a kedvességgel, komikummal is teljes ro-busztus, olykor a korai egyházatyákra emlékeztetô különleges, megnem alkuvó, szilárd egyéniség.

Dr. Kis Domokos Dániel

* * *

Kikre illik a presbiter név?Csikesz Sándorra emlékezve a Magyar Presbiter 1930. évi, 2. évfo-lyam 3., júniusi számából idézzük írását, mely most, a közelgô pres-biterválasztás alkalmából különösen érdekes lehet:

„Ki emlékszik közülünk arra, hogy boldog gyermekkorában mitértett a presbiter szó alatt? Egy-egy tekintélyes falubéli gazdaember-rôl mondták, hogy ez is presbiter; tagja a belsô elöljáróságnak, éppúgy, mint az esküdtek, a törvénybíró stb. a külsô elöljáróságnak: aközségi képviselôtestületnek; ott a belsô elöljáróságban sokat szokottaz ilyen presbiter beszélni a nép nevében, nehezményezni, ellenez-ni, egy szóval presbiterkedni. Ha azután odahaza is ilyen nehéz ter-mészetû beszédekkel áll elô, akkor vagy ipamuram, vagy napam-asszony, vagy valamelyik jóindulatú koma rászól: Ne prézsmitáljonkigyelmed! Mert szinte már közhit lett, hogy a prezsmiter prézsmi-tál, a presbiter hiábavaló gyülekezéssel tölti az idejét.

Azután megtanultuk a kiskátéból, hogy nem ez a presbiter szó igazijelentése, hanem a presbiterek azok az öregek, kiknek mint az eklé-zsiának belsô és külsô elöljáróinak kötelességük arra vigyázni, hogymindenek ékesen és jó renddel legyenek az eklézsiában. A legtöbbember azután meg is állt ennél az ismeretnél, és sem azt nem kutatta,mit jelent a káténak ez a szakasza, sem azt nem vizsgálta, mit jelentez a szó az Újtestamentomban, s így voltaképpen mit jelent ma is.

[...] az ôskeresztyén egyházban az apostolok idején csak kétféleegyházi tiszt volt: a Krisztus által választott apostolok, és egyes gyü-lekezeteket igazgató presbiterek tiszte. Az apostolok kihalta utántöbb apostol nem lett. Az ôskeresztyénségben a presbiterek igazgat-ták a gyülekezeteket. Amikor Kálvin visszaalakította, olyanra for-málta, vagyis reformálta a genfi gyülekezetet, mint amilyen volt azapostolok idejében az ôskeresztyén egyház, akkor ô is csak ezt atisztséget állította vissza az egyház élére. A presbiteri igazgatás te-hát a bizonyítéka annak, hogy mi az apostoli keresztyén egyháznakvagyunk a folytatása.

„A presbiter szó szó szerint öregebb férfit jelent. [...]”„A magyar református egyházban a lelkészek is, püspökök is pres-

biterek, csak mint igehirdetô presbiterek, az Újszövetség rendelke-zése szerint kétszeres tisztségben részesülnek többi presbitertársaikfelett.”

„Van azután a presbiter szónak még egy jelentése. Preszbeüó gö-rög szó annyit is jelent, követségbe küldeni. S így a presbiter szóolyan öregebbet is jelent, aki követségbe küldetett. [...] A presbiterebben az értelemben a Krisztus királynak a követe, az Isten városá-nak a küldötte, Jézus gyülekezetének képviselôje. Kötelessége el-menni azokhoz, akiket Jézus köszönt, biztat, bátorít, mert az övéi.Kötelessége elmenni a bûnbôl megtértekhez, és hirdetni nékik, hogyJézus megbékélt velük, megbocsátott nékik. De kötelességük elmen-ni sátán királyhoz is, a bûnök rabjaihoz is, a vétkek fészkéhez is, éshirdetni a Krisztus könyörtelen harcát és diadalmát a sátán ellen. Er-re a kötelességre minden presbiter, nemcsak a lelkész-presbiter éstanító-presbiter, hanem a többi presbiter is kötelezve van. Köteles asaját maga életében, az önnön családjában, ismerôsei és barátai kö-rében, és az egész gyülekezetben Krisztus ügyét képviselni.”

(Javasoljuk, hogy a Szövetség irodájában, ha tehetik, keressék ki,és olvassák el a teljes szöveget.)

KDD

Page 5: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

52011. május-június

Milyen különös, hogy Augustinus arra buz-dítja a férfiakat, hogy ne becsüljék alá ma-gukat. Pedig mi a férfiakról általában úgygondolkodunk, mint akik nagyon is büszkékarra, hogy férfiak, sôt tudjuk, voltak, és van-nak most is olyan kultúrkörök, ahol a férfi-ak hálát adnak azért, amiért nem nônek szü-lettek. Persze a világ közel sem ilyenhomogén, s jelentsük ki, egyáltalánnem baj, hiszen akkor egy telje-sen szélsôséges globális kör-nyezetben élnénk. Akárhogyis volt, a bíztatás mégiscsakazt mutatja, hogy voltak fér-fiak, akik az isteni szándék-ból eredô férfiúi mivoltukkalelégedetlenkedve alábecsül-ték magukat. Ma is vannakolyanok, akik szembe menneka születésbôl eredô isteni rend-del, mi több, ma már igénybe ve-hetnek, és vesznek is, hormonálisés mûtéti beavatkozásokat. Elégedet-lenek tehát önmagukkal, következésképpenlebecsülik magukat, és mássá akarnak lenni.

Döbbenetes! Ám a döbbenetet még fo-kozza az a tény, hogy az alábecsü-

lésrôl a keresztyén küzdelemrôlszólva olvasható. És itt nemtesz Augustinus mást – per-sze nem a kijelentés súlyával–, mint amit Pál apostol teszadott esetben, amikor leve-leit írva olyan dolgokról be-szél, amit szinte teljességgelkizárnánk a keresztyén élet-

bôl. Igen, ha a szélsôségekignem is kell elmenni, de a ke-

resztyén férfi is hajlamos arra,hogy alábecsülje magát, és a nemek

közötti aránytalan, rossz összehasonlí-tásba keveredjék. És ekkor ugyancsak elen-gedhetetlen, hogy Jézusra figyeljünk. Jézus-

ra, az ô férfiúi megtestesülésére. És ez nempatriarchális szemlélet. Egyszerûen az Igeígy mutatja meg önmagát, így mutat önnönlényegére, a Szentháromság második szemé-lyére, így erôsíti meg az ô fiúságát. Ugyan-akkor – az emberi vetületét is hangsúlyozva– nemcsak bátorítanunk, de figyelmeztetnünkis kell. Föl kell hívni a figyelmet az Istentestté lett kegyelmére, amely mégiscsak fér-fiúi formában jelent meg. Ha pedig Krisztusférfit öltött föl, alábecsülhetjük-e magunkatférfiúi mivoltunkban anélkül, hogy ne követ-nénk el bûnt? Nem mondhatunk tehát nemetférfiúiságunkra úgy, hogy mindeközben azIsten Fia megtestesülésének formáját is nebecsülnénk alá.

Apostagi Zoltán

Férfiak, ne becsüljétek alá magatokat! Isten Fia férfit öltött fel.Augustinus: A keresztyén küzdelem XI/12

Apropó

E sorok írója 15 éves ifjúként az Országház karzatán ülve hallgattaa vallásszabadságról, az állam és egyház szétválasztásáról szóló vég-szavazás elôtti beszédeket. Rákosi, Szakasits, Erdei – a kor „ünne-pelt” nagyjai áradoztak a modern, népfelszabadító, haladó eszmérôl:„szabad államban, szabad egyház”. A törvény két hazugságra épült.Az egyik a „szabad” állam, a másik a „szabad” egyház hazugsága.Mind az akkori alkotmány, mind a „vallás-szabadság”-ról szóló ámítás 200 ezer szovjetkatona jelenlétében, a kunmadarasi reptér, ahajmáskér-jutasi harcászati gyakorlótérszomszédságában hirdettetett ki. Már beszédtárgya volt az egyházi javak kisajátítása, akeresztyén iskolák államosítása. Így legalábbmásfélezer falusi, tanyasi kisiskola szûnt meg– a szocialista kultúra nagyobb dicsôségére.Több tucat lelkész és presbiter bebörtönzésekísérte a „haladó” folyamatot.

Ilyen körülmények között hogyan lehetettalkotmány által biztosított vallásszabadság-ról beszélni? Az ehhez kapcsolódó „egyez-mények” jobban tiporták a jogot és az igaz-ságot, mint a Habsburg I. Lipót, III. Károly,Mária Terézia vallásügyi rendelkezései. Az1671–81 közötti „magyar gyászévtized”törvénytelenségeit felülmúlta a sztálin-zsdá-novi „demokratikus centralizmussal” dúsított 1949-es alkotmány.

A 2011-es „húsvéti alkotmány” már nem a Vörös Hadsereg árnyé-kában született. Ám vigyázat! A halott kommunizmus veszélyesebbaz élônél. Az ún. „rendszerváltás” idején 300-nál több „egyházat”telepítettek rá a keresztyénségre. A hitetlenné tett társadalom pedighiszékennyé vált. A hiszékenység pedig úgy fogadta be az ál-vallá-sokat, mint a legyengült szervezet a vírusokat...

Végre valahára megszületett a „húsvéti” alkotmány. Figyeljünk

Péter apostol szavaira és jól szívleljük meg! „Áldott az Isten és a miUrunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ô nagy irgalmassága szerintújonnan szült minket élô reménységre Jézus Krisztusnak a halálbólvaló feltámadása által” (1Péter 1,3).

Milyen cinikus, alattomos, mérges és mérgezô támadások értékmár az elsô mondatot: „Isten, áldd meg a magyart!” Pedig „csak”

Kölcsey Ferenc magánimádságának elsô so-rát idézi. Ám ezt a magyar nép 1848. márci-us 15-étôl fogva szent áhítattal – akkorörömkönnyekkel, késôbb gyászsiralommal– énekelte. Kölcsey a debreceni kollégium-ban eltöltött 12 éve során naponként hallot-ta az ároni áldást! Ugyanakkor jól értette ababiloni fogság végét megért próféta szóza-tát: „Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet.”(Ezt részletesen kifejtettük a Keresztyén Ne-velés 1996. 4. számában, valamint az „50 évkatedrán” c. könyvünkben.)

Kölcsey Ferenc – ugyanúgy, mint ZrinyiMiklós, Petôfi Sándor, Herceg Ferenc, SzerbAntal és mások – a Kárpát-medence bármelynyelven beszélô fiát „Hungarus”-nak nevezte!

Ezek után azonban az következik, hogynaponta éljünk alkotmányos kötelessége-inkkel:

- örvendezve kérjük Isten áldását,- örvendezve éljünk Isten áldásával,- örvendezve közvetítsük Isten áldását,- valósítsuk meg Isten áldását egyéni és társadalmi létünk minden

ágában. Az alkotmányra nézve is áll, „ingyen” (kegyelembôl) kap-tátok, „ingyen” adjátok alkalmas és alkalmatlan idôben egyaránt.

-p-s

Örvendjünk! Van új Alaptörvényünk!

Magyarország Alaptörvénye Isten, áldd meg a magyart!Nemzeti hitvallásMI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új év-ezred kezdetén, felelôsséggel minden magyarért,kinyilvánítjuk az alábbiakat:Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István kirá-lyunk ezer évvel ezelôtt szilárd alapokra helyez-te a magyar államot, és hazánkat a keresztényEurópa részévé tette.Büszkék vagyunk országunk megmaradásáért,szabadságáért és függetlenségéért küzdô ôseinkre.Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerûszellemi alkotásaira.Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázado-kon át harcokban védte Európát, s tehetségével,szorgalmával gyarapította annak közös értékeit.Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó sze-repét...

(részlet az Alaptörvény elôszavából)

Page 6: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

2011. május-június6

A Parlament felsôházi termében került megrendezésre a KDNP ré-szérôl az Országos Keresztény Civil Szervezetek 4. Fóruma, amelyenmeghívottként részt vett Szövetségünk képviseletében dr. Szabó Dá-niel elnök és Szilágyi Sándor fôtitkár is. A Fórum témája „Etika –erôforrás, biztonság” volt. A megjelenteket dr. Semjén Zsolt minisz-terelnök-helyettes és dr. Szabó István püspök köszöntötte.

Dr. Semjén Zsolt a társadalom erkölcsi válságából azt emelte ki,hogy jellemzô a bûn létezésének a tagadása. A fiatalok példaképei,mint önmagukat beteljesítô jóslatok, a siker emberei, akik nem a tár-sadalom elôre vitelében jeleskednek. Hûség, hit, szeretet – ezek azigazi emberi élet létalapjai.

Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püs-pöke hangsúlyozta, hogy a társadalom erkölcsi adóssága felülmúlminden gazdasági, pénzügyi adósságot. A társadalom életébôl eltûn-tek az evidenciák; a jelszó: „nem etikus, de törvényes”. A megjelen-teket azzal üdvözölte, hogy – a labdarúgással ellentétben – itt örülannak, hogy „civil a pályán”, a civil szervezetek együtt gondolkoz-nak a társadalom jobbításáért.

Az elsô elôadást dr. Hoffmann Rózsa, oktatásért felelôs államtit-kár tartotta „Nevelés és etika” címmel. Öt kérdést fejtett ki: mi aprobléma, mi az erkölcs (etika), mi a nevelés, miért jutottunk ide, mi

a teendô? Ezeknek a taglalása során rámutatott, hogy minden neve-lési feladatnak erkölcsi tartalma van. Pedagógusaink megszokták,hogy a mérhetô eredmények a fontosak, noha a nevelés sokszor évekmunkája nyomán hozza számokkal, dolgozatokkal nem mérhetô ered-ményét. Csalódást keltett nyilatkozata, amely szerint a Kormánynem szándékozik bevezetni a kötelezô hittan és erkölcstan oktatást.

Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnö-ke „Média és etika” c. elôadásában rávilágított néhány konkrét pél-dán keresztül azokra az anomáliákra, amelyeket az új médiatörvényorvosolni igyekszik. Kiemelte a kiskorúak védelmét, amely miatt ke-rült be a törvénybe a 6 éves korhatár a mûsoroknál, valamint a mû-sorok mellett a mûsorkészítés szabályozásának a fontosságát.

Dr. Székely János, az Esztergom-Budapesti Fôegyházmegye se-gédpüspöke „A cigánylét etikai kihívásai” c. elôadásában a magyar-ság és a cigányság összekapcsolását közös cigány-magyar ünnepekszervezése, pozitív magyar cigány példaképek keresése útján java-solta. Kiemelte, hogy pl. 1476-ban Mátyás király privilégiumokatadott a nagyszebeni cigányoknak, a török idôkben milyen fontos tár-sadalmi szerepük volt, mint fegyverkovácsoknak.

Baritz Sarolta Laura domonkos-rendi szerzetes a gazdaság és er-kölcs viszonyát taglalta, dr. Oberfrank Ferenc, a Kísérleti Orvostu-dományi Kutatóintézet igazgatója „Tudomány és etika” címmel idéz-te dr. Jelenits professzor „Küldetés” c. mûvét és beszámolt a Kuta-tásetikai Bizottság tevékenységérôl. Czakó Gábor író „Mûvészet ésetika” címmel hangot adott annak a véleményének, hogy az igazi,mindenkinek szóló kultúra Isten felismerése és gondolatainak amegvalósítása. Balás Béla, a Kaposvári (katolikus) Egyházmegyepüspöke három lépcsôt fogalmazott meg az ember és az értékekkapcsolatában: ösztönkövetés, jogkövetés és Krisztus-követés.

Ezt követôen hozzászólások hangzottak el. Elnökünk, dr. SzabóDániel azt kérte a jelenlévôktôl, hogy az elhangzott, nagyon értékeselôadások gondolatait közvetítsék mások felé is, akik nem lehettekjelen.

A Fórum – immár hagyományosan – a Miatyánk együttes elmon-dásával fejezôdött be.

SzS

Kedves Testvérek!Lezárult 12 részes bibliaismereti kvíz-sorozatunk. A 2008. május-júniusi számban meghirdetett „Ki kicsoda a Bibliában?” vetélkedôó-, és újszövetségi kérdéseit rendszeresen 25-26 olvasónk válaszoltameg. Köszönjük a beküldött feleleteket, melyek alapos bibliatanul-mányozásra utalnak. Ennek következtében csaknem valamennyi vá-lasz „tökéletes” volt. Az a sajátos helyzet állott elô, hogy a véglegessorrend kialakítása érdekében döntôt kellett hirdetnünk. Erre a dön-tôre, mely 10 kérdést tartalmazott, postai úton, illetve e-mailen a kö-vetkezô megfejtôk küldték be válaszukat:

Balla József, Cigánd; Borsodi István, Visegrád; Buni Istvánné,Bóly; Csatlós István, Bés (Felvidék); Csetvey János, Kalocsa; DócsGyörgyné, Cigánd; Gecse Bertalan, Sátoraljaújhely; Karmacsi Zol-tán, Túristvándi; Nerada Mátyás, Budapest; Orbázi Imre, Tiszaújvá-ros; Rehor Lászlóné, Vajdácska; Sándor József, Pápa; Sárközy Eszter,Kaposvár; Szabó Gizella, Tatabánya; Székely Tamás, Mernye; SzéllGyörgy, Debrecen; Széll Imréné, Hajdúböszörmény; Zóka Benjá-min, Pécs.

A három évi teljesítmény, illetve a döntôre küldött helyes válaszokalapján a következô sorrend alakult ki:III. helyezett: Nerada Mátyás, Budapest és Széll György, Debrecen;III. helyezett: Szabó Gizella,Tatabánya és Székely Tamás, Mernye;III. helyezett: Balla József, Cigánd.Külön díjban részesítjük Csatlós István felvidéki (Bés) versenyzôn-ket.

Az elért kiváló eredményhez öt nyertes Testvérünknek külön isgratulálunk, egyben minden kedves versenyzônknek, akik részt vet-tek a kvízben, köszönjük kitartó figyelmüket és hûségesen megkül-dött válaszaikat. Úgy gondoljuk, a bibliaismereti versenynek mind-annyian nyertesei, hiszen a legfontosabban: Urunk, Istenünk drágaIgéjének a megismerésében mélyültek el, illetve adtak hálás szívvelválaszt a kérdésekre. Valójában az elmélyülésben, Isten Igéjének azismeretében, és szeretetében való gyarapodás, gazdagodás volt a cé-lunk. Ezt sikerült elérni, s ez a legnagyobb jutalom mindnyájunk-nak. Legyen érte áldott Urunk!

Dr. Békefy Lajos–Dr. Békefy-Röhrig Klaudia

Etika – erôforrás, biztonság

A bibliai kvíz-sorozat eredményhirdetése

Page 7: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

72011. május-június

A budapest-kôbányai templom kertjében fe-kete bazalt emlékhely aranyló betûi emlé-keztetnek a hely szülöttére és a helyi eklézsianeveltjére. (Végzetes balesete óta az ameri-kai Ligonier Bethlen Gábor otthon parkjá-ban nyugszik.) Arcképe a gyülekezeti terembejáratára néz, ahová gyermekként istentisz-teletre járt, ahol konfirmációja után vasárna-pi iskolai csoportot vezetett, s ahová az SDG– Soli Deo Gloria – diákszövetség tagjaitvárta szolgálatra.

Nevét manapság – részben tudatlanságból,részben mesterséges elhallgattatás okán –kevesen emlegetik. Holott 1944-ben – s márannak elôtte – a németellenes ellenállásimozgalom egyik vezéralakja. Mint ilyen, aGestapo ûzött vadja. Majd pedig 1945 utána GPU-KGB keresi halálra.

Két könyv jelent meg róla. 1989-ben hit-vese és öt gyermekének édesanyja, TüdôsIlonka írta róla: „Krisztus jó vitéze”. A má-sikat 1999-ben öt magyarországi barátja ésegykori munkatársa: „Evangéliumot Ma-gyarországnak” címmel. Videódokumentumis készült róla. Ámde az ország református-sága mégsem akarja tudomásul venni, mégkevésbé példáját követni. Rácz Erzsébet nap-lójában („Feljegyzések a vihar kapujában”Bp. 1955) olvashatjuk 1947. január 20-i hét-fôi feljegyzésében: „Péter János (Tildy Zol-tán köztársasági elnök titkára és megbukta-tásának kulcsfigurája) mesélte: Hôgye Mi-hályon (párizsi követ) csodálkozik a legjob-ban, hogy belekeveredett gyanús dolgokba,mert még Párizsba menetele elôtt figyelmez-tette: ne hallgasson Soos Gézára, mertkönnyen beleránthatja valami bajba. Gyanúsemigránskörökkel van kapcsolata.” (PéterJános, a Rákosi Mátyás által püspökséggeljutalmazott egykori Gestapo és KGB ügynökriválisának és ellenfelének tekintette SoosGézát. Innen a tervszerû elhallgatás.)

Soos Géza édesapja kúriai bíró. Édesany-ja tanárnô, kinek hite tükrözôdik fia életé-

ben. Géza a kôbányai Szent László gimnázi-um végig kitûnô tanulója. (Bár az anya sohanem látta fiát tanulni...) Majd a PázmányPéter egyetem kormányzógyûrûs doktora.Nem koptatta az egyetem padjait, de a tan-könyveket egyszeri olvasásra szószerintmegjegyezte... – Ô ugyanis az egész ország-ban az SDG-t szervezte. Szíve szerint lel-kész szeretett volna lenni, de maga RavaszLászló püspök beszélte le errôl, mondván,hogy politikusként többet tehet az országért.Gróf Teleki Pál miniszterelnök titkára, majdkülügyminisztériumi osztályvezetô. E mi-nôségében nemcsak Auschwitz titkait is-merte, de Katyin borzalmait is.

Amikor a hirhedt Eichmann-kommandó1944. július 7-én likvidálni akarta a buda-pesti gettó 250 ezer zsidó lakóját, Koszorúsezredes elrejtett páncélos hadosztályávalmegakadályozta ezt. A budapesti gettó meg-menekült. Ennek ára a teljes illegalitás lett.Horthy Miklós kormányzó fegyverletételilevelét egy a németektôl ellopott repülôgép-pel az amerikai fôhadiszállásra vitte. Elôbbazonban Faraghó tábornok küldöttségétMoszkvába csempészte hasonló levéllel. Aháború után Itáliából Moszkván keresztüljöhetett vissza családjához. Miután ekkormeg a GPU-KGB akarta likvidálni, család-ját kijuttatta Svájcba. Ôt magát az ô likvidá-lásának ügyébe beavatott ÁVO-s ôrnagycsempészte ki. (Ô maga és családja a gettófelszámolásának megakadályozásával me-nekült meg...)

Svájcba érkezvén azonnal beiratkozott agenfi egyetem teológiai karára. Bámulatosmemóriájának is köszönhetôen két év alattlelkész lett. Az Egyházak Világtanácsa meg-bízta a németországi menekülttáborokbansínylôdô sokezer magyar, lengyel, cseh pro-testáns lelkigondozásával és sorsuk rende-zésével. Itt találkozott Wass Alberttel. Magamellé vette laikus prédikátorként. (Ami nemvolt nehéz, hiszen az író még békeidôben

több éven át az Erdélyi Egyházkerület fôku-rátora volt.) Létrehozták a prienni magyarértelmiségi és presbiteri találkozót. És az„Új Magyar Út” folyóiratot.

Miután a szovjet, vagy magyar (?) kom-munista kormányzat Soos Géza kiadatásátkövetelte, a svájci külügyminisztérium nemtudta tovább szavatolni biztonságát. WassAlbertet pedig Romániában ítélték halálra ésa Szekuritáté embervadászai az egész világonnyomon követték. Így kerültek mindkettenaz USA-ba. Rövid ottléte idején 42 ország-ban szétszóródott magyar reformátusok vi-lágjáró lelkigondozója.

Havonta kilométerek ezreit tette meg.1953. szeptember 5-én végzetes útra indult.Ligonierbe kellett mennie, ahol az amerikaimagyar református lelkészek évi értekezletü-ket tartották. A rádió tornádó riadót jelzett.Neki azonban mennie kellett. Mellette ültKoszorús ezredes. A vihar utolérte ôket. Akocsi nekiment egy beton hídfônek. Koszo-rús ezredesnek minden csontja tört. Soos Gé-za – látszólag – ép. Egy közeli farmról men-tôt hívott. Az mindkettôjüket elvitte. A ko-csiban Soos Géza meghalt. Koszorús ezredes21 év múlva, 1974. március 8-án hunyt el.

Idézet a Wass Albert által írt nekrológból:„Óriási fa dôlt ki, magyarok! Roppant hegyomlott: sziklaszirt. – Magyarok szerte a vi-lágban: ha csak egy morzsányit is meg akar-tok hálálni abból, amit értetek tett, kövessé-tek az utat, amit megjelölt.” (Új magyar Út,1953. szeptember.)

Dr. Papp Vilmos

XX. századi „gályarab”-prédikátorok

FelhívásA „Presbiter” huszadik születésnapja alkalmából keressük azokat, akik az elmúlt húsz esztendô

valamennyi számát megôrizték. Azok jelentkezését is várjuk, akik legalább 10 évfolyamot ôriznek.A legtöbb példányszámmal rendelkezôkkel interjút szeretnénk készíteni olvasmányélményeikrôl, javaslataikról,

presbiteri szolgálatukról. Jelentkezési határidô: 2011. június 30.

Page 8: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

2011. május-június8

Élô egyház

Április 16-án, virágvasárnap elôtti szombaton tartotta a Dunamel-léki Református Egyházkerület 31. Presbiteri Konferenciáját a Ma-gyar Református Presbiteri Szövetség szervezésében, a BudapestiBaár-Madas Református Gimnázium és Általános Iskola dísztermé-ben. A regisztráció alatt a gyülekezôk a Szentendrei ReformátusGimnázium énekkari és zenei szolgálatában gyönyörködhettek, fel-vételrôl.

A konferencia megnyitó áhítatát Márkus Gábor verôcei lelkipász-tor, akinek egyházközsége a Géza Fejedelem Református ÁltalánosIskola, Óvoda és Bölcsôde fenntartója, tartotta a Lk 19,1-10 (Zákeustörténete) alapján. Adatokkal támasztotta alá a társadalom – ezenbelül a tanulóifjúság – egyre romló erkölcsi állapotát és Zákeus, azutált és nevetséges vámszedô csodálatos megtérésén keresztül il-lusztrálta azt a megállapítást, hogy más lélek, anyagi eszközök, jel-szavak nem állíthatják meg a társadalom romlását, csak Jézus Krisz-tus Lelke és megbocsátó, jobbító tekintete.

Az elsô elôadó dr. Kálmán Attila, korábban a Zsinat világi elnökeés a Dunántúli Református Egyházkerület fôgondnoka, a Tatai Re-formátus Gimnázium igazgatója volt. Felidézte a Tatai Gimnáziummegalakulását, a tanárok kiválasztását és a nevelési elvek kialakítá-sát. Németh László, Karácsony Sándor és Illyés Gyula gondolataitidézte és elmondta, hogy a diákok nevelésében négy témára helyezika hangsúlyt: logikus gondolkodás, jellemformálás, ízlés alakítása ésa kommunikációs képességek fejlesztése. Hangsúlyozta, hogy egyál-talán nem kell mindent megadni gyermekeinknek, az a tapasztalat,hogy az igazán a mienk, amirôl le tudunk mondani.

Szük Bendegúz tanár felhívta a figyelmet arra, hogy a körülöttünklévô kozmosz az ember életére van „finomhangolva”, és ez nem ma-gától értetôdô; minden egy teremtô és irányító Valaki keze nyomátviseli.

Szünetben az újpesti Benkô István Református Általános Iskola ésGimnázium énekkara adott színvonalas mûsort, majd az ezután kö-vetkezô elôadás keretében Berényi Eszter tanárnô elmondta, hogy ôka „kanonizált”, az irodalomkritikusok által elfogadott írókon, költô-kön kívül azokkal is foglalkoznak, akik szinte csak a reformátusokközött ismertek, de megérdemlik, hogy róluk is tanuljanak. Ady

„Rendben van” címû, kevéssé ismert versének az elemzésén keresz-tül mutatott arra, hogy Isten az egyénnek szabadságot ad, hogy azéletet, a megváltást válassza.

Ezt követôen a Baár-Madas Református Gimnázium és ÁltalánosIskola igazgatója, Tombor László vetített képek kíséretében ismertet-te az iskola történetét és mai életét, kiemelve azt a magas arányt,amely az egyetemre, fôiskolára felvett tanulóik tudását tükrözi. Azismertetôt a Gimnázium tanulóinak igen színvonalas néptánc-bemu-tatója, zeneszáma és szavalata követte.

Ebéd után Gyôri József, a Debreceni Református Kollégium Gim-náziumának igazgatója tartott eladást. Egyik fontos mondanivalójaaz volt, hogy az iskolákban nemcsak a diákokat, hanem a tanári kartis keresztyén nevelésben kell részesíteni. Felhívta a figyelmet arra,hogy szervezett kapcsolatokra lenne szükség a nem egyházi iskoláktantestületei felé is, hogy foglalkozhassunk a tanerôk olyan közösproblémáival, mint a kiégés, a versenyhelyzet a tantestületen belül,az iskolai agresszió kezelése és a családterápia.

Az elôzô elôadáshoz kapcsolódó korreferátumában SchrantzZsolt, az oroszlányi önkormányzati iskola testnevelô tanára arról szá-molt be, hogy néhány hívô pedagógussal együtt rendszeresen imád-koznak szünetekben azért, hogy a következô 45 percet végig tudjáktanítani. Szorgalmazta, hogy a református iskolák szervezzenek tan-folyamot a nem egyházi iskolák pedagógusai részére a lelkigondo-zásról.

Dr. Szabó István dunamelléki püspök, aki nem tudott személyesenrészt venni a konferencián, video üzenetben üdvözölte a konferenci-át és szólt hozzá a diákok erkölcsi nevelésének kérdéséhez.

A konferencia kiscsoportos beszélgetésekkel folytatódott 3 cso-portban, majd zárásként dr. Viczián Miklós missziói titkár foglaltaössze az elhangzottakat.

Bár a Szövetség a Dunamelléken minden tagjának és reformátusiskolájának küldött meghívót, csak mintegy 80-an jöttek el, de min-denki nagy örömmel nyugtázta, hogy fontos dolgokról volt szó éshálát adhatott azokért a pozitívumokért, amiket református iskolá-inkról és az oda járó gyermekekrôl hallhatott, sôt tapasztalhatott aBaár-Madasban.

SzS

Gyermekkórus

DunamellékKeresztyén nevelés az iskolában

A Baár-Madas népzenei csoportja

Page 9: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

92011. május-június

Dolgos presbiterekTiszántúl

Presbiteri konferencia – A VI. Magyar ReformátusVilágtalálkozó nyitánya

A Nagykunsági Református Egyházmegye Virágvasár-nap Törökszentmiklóson tartotta Presbiteri konferenciá-ját. Az Egyházmegye Munkatervének megfelelôen a VI.Magyar Református Világtalálkozó nyitó rendezvényevolt. A Nagykunsági Egyházmegye presbiterei mellettjelen voltak a kézdi-orbai (Erdély) és az érmelléki (Ki-rályhágómellék) küldöttségek.

A konferencia istentisztelettel kezdôdött, amelyen azigehirdetés szolgálatát Árus László hegyközszentmikló-si lelkész végezte a Márk evangéliuma 11, 4-11 alapján.

Az ünnepi istentiszteleten közremûködtek a Török-szentmiklósi Református Iskola diákjai.

Szabó József esperes és Molnár János egyházmegyeigondnok külön köszöntötte a VI. Református Világtalál-kozóra Erdélybôl és a Királyhágómelléki Egyházkerü-letbôl érkezô vendégeket. A Kálvin Évek jegyében egy-egy Kálvinnal kapcsolatos könyvet kaptak ajándékba.Érdekes színfoltja volt az ünnepi alkalomnak a Török-szentmiklósi Egyházközség Nôszövetsége által rendezett jótékony-sági vásár, amelyet Dr. Juhász Enikô polgármester asszony nyitottmeg.

Az ünnepi istentisztelet után a több mint 200 presbiter megtekin-tette a Törökszentmiklósi Református Iskolát, amely ebben az évbenünnepli újraindulásának 20. évfordulóját. A Kálvin Évek alkalmábóla Református Könyvesboltban Kálvinnal kapcsolatos könyvekkelismerkedhettek meg, illetve a Törökszentmiklósi Nôszövetség vásá-rán is részt vehettek.

A közös ebédre a Református Iskola éttermében került sor, aholnem volt egyszerû dolog a több mint 200 résztvevônek helyet készí-teni.

Ebéd után folytatódott a konferencia, amelyet Molnár János egy-házmegyei gondnok nyitott meg.

Az elsô elôadást Dr. h.c. Szabó Dániel a Presbiteri Szövetség el-nöke tartotta, aki világméretû távlatokban is bemutatta a presbiteriszolgálat jelentôségét. Beszámolt azokról a jelentôs presbiteri kon-

ferenciákról, ahol a Magyar Református Presbiteri Szövetséget kép-viselte.

Ezután az érmellékiek nevében Árus László lelkész számolt beszolgálatukról.

A Kézdi-Orbai Egyházmegye presbiterei nevében Gerendi Antalkovásznai presbiter szólt.

A Nagykunsági Egyházmegye részérôl Szentesi Lajos karcagi fô-gondnok, a Presbiteri Szövetség megyei elnöke tartott beszámolót.

Érdekes színfoltja volt a konferenciának Baczúr István tiszaföld-vári gondnok elôadása – a Presbiter feladata a gyülekezetben cím-mel –, elôadását színes képekkel illusztrálta.

A konferencia során Szabó József esperes a 2010-es év népmoz-galmi és statisztikai adatain keresztül elemezte a nagykunsági egy-házközségek életét. Elmondotta, hogy a legnagyobb templomok ésa legtöbb egyházi iskola a Nagykunságban található. Felhívta a fi-gyelmet az ebben az évben tartandó presbiteri tisztújításra. Ismertet-te a VI. Református Világtalálkozó és az „Egység Napjá”-hoz kap-csolódó további rendezvényeket.

2011. május 22-én Kárpátaljai vendégek érkeznek a Nagykunság-ba Zán-Fábián Sándor püspök vezetésével.

2011. május 29-én nagykunsági lelkészek látogatnak Erdélybe éskülönbözô gyülekezetekben szolgálnak.

2011. július 3-án kerül sor a Nagykunsági-Kézdi-Orbai-SzatmáriEgyházmegyék közös Világtalálkozói rendezvényére Dálnokon.

A Világtalálkozót 2011. novemberében a kézdi-orbai lelkészekvendégszolgálata fogja zárni a Nagykunságban.

A konferencia áhítattal fejezôdött be, melyet Fazakas Lászlóabádszalóki lelkész a Lukács evangéliuma 19, 45-46 alapján tartott.

A résztvevôk örömmel állapították meg, hogy jó volt együtt lenniés megérte vállalni a fáradtságot Erdélybôl, Érmellékrôl, a Nagy-kunságból, megköszönték a Törökszentmiklósi Egyházközség ven-dégszeretetét is, akik igen szépen megrendezték ezt a napot!

Csné

Page 10: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

2011. május-június10

Március 27-én, vasárnapdélután rendezte a Bács-Kiskunsági Egyházmegyepresbiteri konferenciáját,amelynek szervezésébenkivette részét területi szer-vezetünk is, GombkötôLajos elnök vezetésével.A központi téma „Mérle-gen a presbiter” volt. Ahelyi lelkipásztor, HarkayFerenc Csaba bevezetôjeután dr. Márkus Mihályny. dunántúli püspök tar-tott elôadást „A presbité-riumok kialakulásánakmagyarországi sajátossá-

gai” címmel. A presbiterválasztásra készülve felvetette, kire gon-dolunk, amikor egyháztagokat keresünk a tisztségre? Régen – fô-leg vidéken – az volt az elv, hogy a presbiterek fiai, unokái vol-

tak a legalkalmasabbak. Ma viszont a mai presbiterek fiai, uno-kái sokszor a templomnak még tájára sem járnak. Szomorúanszámolt be fiatalkori gyülekezetének a fogyásáról, elöregedésé-rôl. Nekünk tovább kell vinni az evangéliumot ott, ahol vagyunk.

Gönczô Sándor hajósi lelkipásztor, katechétikai elôadó ezt kö-vetôen elôadásában, melynek címe ez volt: „A presbiter, akireszükség van” a presbiterek képzésérôl, azaz kompetencia eléré-sét ösztönzô munkáról beszélt. Fontos, hogy a konferencia címé-hez méltó módon a presbiter hagyja magát mérlegelni. Hangsú-lyozta, hogy a presbiternek – modern szóval – tárgyalóképesnekkell lennie, mint ahogyan Pál apostol is az volt Athénban. Nemaradjon a mi Istenünk másoknak az „ismeretlen isten”, hanemtudjunk folyamatos párbeszédet folytatni a társadalommal. Kéthasonlatot használt: a presbitérium a gyülekezet „nemzeti válo-gatott”-ja és „ôssejt-bank”-ja, a gyülekezet és a társadalom meg-újulási forrása.

A konferencia végén a Szövetség fôtitkára üdvözölte a részt-vevôket, majd a helyi lelkipásztor imádsága és áldása zárta azegyüttlétet.

SzS

A Magyar Református Presbiteri Szö-vetség Baranyai Területi Szervezetepresbiteri konferenciát tartott. A kon-ferenciának a Nagydobsza és környé-ke Református Társegyházközség kis-dobszai gyülekezete adott helyet. Atágas, meleget árasztó kultúrházbanNagy Attila Gyula, a BTSZ elnökénekköszöntôjével kezdetét vette a konfe-rencia.

Bóka András nyugalmazott esperesés presbiter testvér áhítatával és fi-gyelmeztetésével felhívta a jelenlévôpresbiter testvérek figyelmét, nemmindegy, hogy kit jelölnek és kit vá-lasztanak meg az egyház szolgáinak.Csak azok a hiteles szolgák, akik hit-ben élnek és a Szentlélek teszi vigyá-zókká.

Az áhítat után a presbiter testvérekbemutatkoztak és röviden a gyüleke-zetüket is bemutatták. Nagy FerencJózsef nyugalmazott miniszter, tiszte-letbeli szövetségi elnök, volt egyház-megyei gondnok bemutatta a Sáros kerék címû könyvét. Ebbena könyvben élete tragikus sorsa van megírva. Többek között aztis elmondta, hogy hitében a nagy meghurcoltatások sem tudtákmegrendíteni.

Ezután Varjas László, a Szövetség választmányi tagja ismertet-te a Szövetség munkáját és a tagfelvétel lehetôségérôl tájékoztat-ta az egybegyûlteket. A szeretetvendégség elôtt a 25. Zsoltár 1,6versét elénekelve megkezdôdött az ebédszünet. Szinte a fél Ba-ranyát képviselték a presbiterek, Kisharsány, Siklós, Vajszló, Vó-

kány, Nagykozár, Szentlôrinc, Sziget-vár, Molvány, Kistamási, Pettend,Nagydobsza és Kisdobsza gyülekeze-teibôl. Boldog, felszabadult testvéribeszélgetésnek lehettünk tanúi, amígaz ételt és italt fogyasztottuk.

A szünet után a 42. Zsoltár 1,7 ver-sét énekeltük el. Ezután megkezdôdöttaz „igazság pillanata”. Bányai Györgytanár úr, presbiter testvér a Reformá-tus Gimnázium történelem tanárakezdte meg elôadását. Volt, akibenmost világosodott meg az 1945. utániegyházon végbe vitt gyalázat. A most50-60 évesek nem élték tudatosan át atorz világot, azt hiszik, az jó világ volt.Ezért nagy szükségét látjuk a történel-münk igazságos megismertetésének.

Majd a BTSZ elnöke következett,aki szintén ismertette a Szövetség ál-tal kiadott presbiter választás 2011-esútmutatását. Valahol ki van jelölve ahelyed, Bódás János által írt versetLakat Lászlóné szigetvári presbiter

olvasta fel, ami az elôadás mondanivalóját tükrözte.Hirdetésekben az újonnan megjelent egyházi könyveket mutat-

ta be az elnök. Ezután közös imádsággal és a 345. dicséret végig-éneklésével fejezôdött be a konferencia. Az útravaló áldást BókaAndrás nyugalmazott esperes úr kérte ránk a mi Urunktól.

Ezeket a szolgálatokat Isten segítette, ezért egyedül Ôt illeti adicsôség!

Varjas LászlóMolvány

Érsekcsanád

Kisdobsza

Page 11: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

112011. május-június

„Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg ôket; a tanítvá-nyok pedig feddik vala azokat, akik hozák. Jézus pedig ezt látván ha-ragra gerjede és monda nékik: Engedjétek hozzám jôni a gyermekeketés ne tiltsátok el ôket; mert ilyeneké az Istennek országa...Aztán ölé-be vevé azokat és kezét rájuk vetvén, megáldá ôket” (Mk 10, 13-16).

„Tanítsd a gyermeket az ô útjának módja szerint; még mikor meg-vénhedik is, el nem távozik attól” (Péld 22,6).

Két locus classicust, két meghatározó igei részt idéztünk. Az elsôhallásra, újra olvasásra is szembetûnô vonása az újszövetségi résznek,hogy Jézus ezt a hatalmas kijelentését „haragra gerjedve” mondottael. Nem gyakran olvasunk arról, hogy az Úr haragra gerjedt, s hamégis, úgy a tanítványai magatartása gyakrabban váltotta ki indulatát,mint a kívülállóké. A legkisebbek – a gyermekek – esetében a legna-gyobb ügyben, Isten országaügyében ütközik össze tanítvá-nyaival. A gyermek ügye Istenországa ügye!

Az ószövetségi idézet viszontazt a rendkívüli életformáló erôtmutatja fel a tanításban, melybenaz egyén, egy egész nemzedékigei alapozású erkölcsi, etikai sta-bilitása kibontakozik és mindenirányú kiteljesedésében – térbenés idôben – megmarad.

Isten országa ügyérôl és a nem-zedékek ügyérôl van itt szó! Po-litikai ráhangolódás, vagy meny-nyei látás kérdése-e, hogy felfog-juk és érezzük, hogy ez a kettôsenegy kijelentés az egyén életétôl acsaládon, társadalmon keresztülaz egész nemzet jelenét és holnapját úgy pásztázza be, hogy reávetítilegszentebb örökségeinek megvilágosító és gyógyító sugárzását, iste-ni rendeltetését, létének célját. Megmaradásának sajátos értelmét ésIsten tervén belüli kiváltságos szolgálati helyét is megmutatja. Ha ezmennyei látás, akkor Isten bölcsessége megmutatja azokat az eszkö-zöket és csatornákat is, melyeken át ez kimunkálható.

Indokolt és szükséges, hogy az efézusi véneknek szóló páli tanításszerint (ApCsel 20) magunkra és az egész nyájra kell mindenek elôttgondot viselni, de ez a megjelölés nem szûkíti, csak megalapozza ésfelkészíti a gyülekezetek, az egyház szolgálatát, hogy a számára adottnemzeti élettérben is végezze a népek tanítvánnyá tételének, áldásokhordozásának kimunkálását. Errôl a szélesebb bibliai kitekintésrôl éselkötelezettségrôl nem mondhatunk le, mert Isten maga nem mon-dott le a mi nemzetünkrôl.

A mi idôs nemzedékünk még szülei – és akár fogságot szenvedetttanárai – jóvoltából a nemzetünk sorkérdéseit elemzô, azzal gyötrôdôírásokat, gondolatokat ismerhetett meg. Igaz, hogy egyre inkább szû-külô lehetôségek között, mert a háború utáni államosítások az egyháziiskolákból is gyorsan kitiltották az irodalmi „nyugatosokat”, de a „ke-let népét” is.

Németh László, sôt még Illyés Gyula is számûzöttek és gyanúsaklettek. Valóban nem a „minôség forradalma” kezdôdött el hazánkban.Ha láttuk is az elsodort falvakat, az „Elsodort falut” már csak kevesenolvashattuk. De a „Puszták népe” is osztályharcos besorolást kapott.

A leghitelesebb életek is harapófogóba kerülve kezdtek elpolitizá-lódni. Pozíciókat kaptak, hogy aztán végzetesen elszakítsák ôket attóla nemzettôl, melyért teljes életükkel küzdöttek. Szabó Pál, MóriczZsigmond írásaiból még egy-egy film is készült, de Veres Péter nagykérdése és vizsgálódása: „Mit ér az ember, ha magyar?” már távolról

sem volt kötelezô olvasmány. Volt olyan év is, amikor már Arany Já-nos sem volt érettségi tétel.

Ha ez a folyamat kezdett is megfosztani a szélesebb mezôre valókitekintéstôl, azért ezzel harcban álltunk, és még – ahogyan írtuk –körülvett és támogatott az elôttünk járt, taposott, de elkötelezettsége-ket hordozó nemzedék. Az iskolai könyvtárból már nem, de a házibólmég Szerb Antal irodalomtörténetét olvashattuk és Ady erôszakosanválogatott és bemutatott életmûvén túl tudtuk, hogy van egy mélyebb-re látó egyházi írás is: „Magyar fa sorsa” címmel.

Miért ez a nagyon vázlatos visszatekintés a diákéveinkre? Azért,hogy érzékeltessük, hogyan kaptunk még nemzetünkrôl szóló látást,és hogyan kívánták egyre inkább beszûkíteni a lencsét, hogy a nem-zetért hordozott felelôsséget, gondolkodást felmorzsolják az ideoló-

gia malomkövei.Isten kegyelme a háború utá-

ni magyar református ébredés-ben minden korlátozás ellenéreés azt meghaladóan a legegysze-rûbb élô hitre jutott gyülekezeti ta-gunk szívében is a legmagasabbszintre emelte a népünkért vi-selt felelôsséget. Akadémiai mér-tékû megvakulás és vakítás he-lyett a kijelentés útján, iskola pa-dok nélkül is – vagy éppen azokellenében – érezte és vallotta né-pünk az igei, nemzeti sorskérdést:„Mikor nincs mennyei látás, anép elvadul; ha pedig megtartja atörvényt, oh mely igen boldog!”(Péld 29,18)

A mi népünktôl – legalábbhárom nemzedékben – elvették már az alapvetô bibliai ismerete-ket, olykor gonosz, gyilkos szándékkal számítva arra, hogy „elvészaz én népem, mivel tudomány nélkül való” (Hós 4,6).

A körülöttünk lévô nemzetek gyors reagálással az állapotaikraés a lehetôségre kötelezô jelleggel bevezették az iskolai órarendbeiktatott vallás és etika tanítást. A romániai, ukrajnai, szerbiai, szlo-vákiai és horvátországi magyar gyermek rendes iskolai vallás vagyetika oktatásban részesül. Az itthoni még nem kapta meg ezt a lehetô-séget. Nem volna igazságos és nemes magatartás, ha emiatt a keresz-tyén értékrendért is küzdô kormányunkat marasztalnánk el. Magunk-ba kell néznünk. A magyar keresztyénségnek együtt – benne nekünkis – önmagunkat kell megvizsgálnunk. A jelenlegi praktikus vizsgá-lódásunkban arra az általános eredményre jutunk, hogy részben nemvagyunk felkészülve erre a feladatra, részben nem biztos, hogy ez alegjobb megoldása az evangélium továbbadásának. Egyáltalán, len-ne-e erre igény népünk szívében? Valljuk be, erôtlenségünkön és a be-teg test válaszadásán tájékozódunk. Bizonyára ez is szükséges, ez isrealitás, sôt kormányunk nehéz, kritikus politikai mérlegelését is tisz-telettel kell szemlélnünk, de ez nem téríthet el annak felismerésétôl,hogy nekünk, népünknek elsô renden „Isten-hiányunk van”. Agyermekek jelentôs része, sem az életmentô oltásokért, sem – késôbb– a nehezebb tantárgyakért nem lelkesedne. Ha rajtuk állna, többnyi-re kihagynák ezeket. De ezeknek a leginkább gyermek- és ifjú korbanbeadható és átadható javaknak áldott következményei származnak. Alelki felépítettségünket – csontvázunkat –, ha gyermekkorban kima-radna a szükséges D-vitamin, sem a legízletesebb bécsi szelet, s méga brüsszeli sem gyógyíthatja meg. Lelkiségünk erôtlen állapotát a sze-kularizált kultúra nem fogja úgy általában helyre tenni, míg egy mi-nimális lelki erôsödés és ismeretbeli növekedés viszont többet jelent-

„Engedjétek hozzám jôni a gyermekeket...”

Page 12: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

2011. május-június12

het, mint a hatalom és a törvény legtiszteletreméltóbb rendcsinálásiszándéka, noha ezeket nem szabad egymással szembe állítani.

Bizonyos, hogy hûséget, szeretetet, megbocsátást, örömet és a Lé-lek bármely más gyümölcsét (Gal 5) sem kosárral a kezünkben, seminterneten nem tudjuk megrendelni és dekára vagy kilóra megvenni avilág legnagyobb szupermarketjeiben sem.

Nem gondolom, hogy vizsgálódásunknak ítélkezônek és felületes-nek szabadna lennie, sôt megértônek és elfogadónak a tekintetben,hogy segítségre, mennyei segítségre szorulunk. Mindezekért pün-kösd ünnepkörében különösen így kell kiáltanunk: Veni creator Spi-ritus! Jöjj teremtô Szentlélek! Tégy bölcsekké, tégy szentekké, hogyigazán szolgálhassuk népünket! A kormányzatunknak is segítségetkell nyújtanunk abban, hogy egységes elkötelezettséget és közös ál-láspontot képviselünk. A legszélesebb keresztény, keresztyén, szabadevangéliumi és izráeli hitközösségi összefogással is. Ezt nem mu-laszthatjuk el, ha meg akarjuk ajándékozni a magyar gyermeket,a nemzetiségi gyermeket a Tízparancsolat védôkorlátjával, a Nagy-parancsolat etikai felépítményt hordozó erôivel, a Hegyi Beszéd újembert életre hívó lehetôségével, a Jó Hírt jelentô, életet mentô igé-vel: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ô egyszülött Fiát ad-ta...” (Jn 3,16) – és a szeretet himnuszának (1Kor 13) mennyei elra-gadtatásban született, de a sárkunyhókat is templommá és lelki palo-tává tevô ragyogásával.

Elhívott és egész hadsereget formáló magyar tanítványi, presbiterisereg! Imádkozzunk és dolgozzunk azért, hogy a magyar gyermek –népünk egyetértésével – Jézushoz jöhessen! – Munkálkodjunk aküldetéses nemzetté válás nagy lehetôségén. Induljunk el a gyógyu-lás és a gyógyítás útján! A pünkösdi Lélek pedig tegyen már a re-ménységben is örvendezôvé! (Róm 12,12)

Dr. h.c. Szabó Dániel

Jézusom! Nekem is add a Te Lelkedet! Hadd dicsérje szívem ésszám a nevedet. Ámen.

Mennyei Atyánk!Küldd el nekünk Szentlelkedet, aki segít nekünk imádkozni, se-gít hinni és segít örülni.

Mennyei Atyánk!Add nekünk Szentlelkedet, hogy megvigasztaljon, amikor szomo-rúak vagyunk, hogy kibékítsen, amikor veszekszünk, hogy szere-tetre tanítson, amikor önzôk vagyunk.

Köszönjük neked mennyei Atyánk, hogy elküldted hozzánk aSzentlelket. Add a mi szívünkbe is Lelkedet, hogy tudjunk hinni,örülni és szeretni. Segíts, hogy mi is tudjunk beszélni Rólad má-soknak, mint a tanítványok.

Együtt: Jöjj Szentlélek Isten!Szülô: Hogy örülni tudjunk az életünknek.Gyerek: Jöjj Szentlélek Isten!Szülô: Hogy türelmesek lehessünk a bajban.Gyerek: Jöjj Szentlélek Isten!Szülô: Hogy mindig tudjunk kibékülni.Gyerek: Jöjj Szentlélek Isten!Szülô: Hogy szerethessük egymást.Gyerek: Jöjj Szentlélek Isten!Szülô: Hogy eljussunk a mennyei Atyához.Együtt: Jöjj Szentlélek Isten!

Gyermekimák – tanítsuk ôket!

�Olvasói levél

Kedves Testvéreim az Úrban!

Hálásan köszönöm állami kitüntetésem alkal-

mából küldött jókívánságotokat. Nagyon örül-

tem soraitoknak. Hálát adok Istennek, hogy az

elmúlt 70 esztendô alatt adott annyi áldást éle-

temre, hogy ha csak töredékesen is, de lehetô-

ségem nyílt szolgálatot vállalni az Ô dicsôsé-

gére.

Köszönöm a Csurgói Református Gimnázium-

nak, az ottani Soli Deo Gloria Egyesületnek és

a missziói lelkészeknek, hogy megismerhettem

életemben Jézus Krisztust Megváltómnak, ben-

ne bûneim megbocsátóját, és üdvösségem zá-

logát, és ez adott erôt eddigi szolgálataimhoz.

Soli Deo Gloria!

Testvéri szeretettel:Barátossy Jenô

Page 13: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

132011. május-június

Kár, hogy egy kicsit feledésbe ment (pl. Bibliaolvasó Kalauzunk,vagy a Kálvin Kalendárium meg sem emlékezik róla), hogy jú-nius 19. a Presbiteri imanap. A Presbiteri Szövetség kiemeltenfontosnak ítéli, hogy a presbiterek évente egy alkalommal úgylegyenek együtt, hogy a presbiteri gyûlésnek legfôbb napiren-di pontja a közös imádság legyen!

Bár szükséges, hogy minden tanácskozásunkat megelôzze aközös ima – mégis, amikor teljes figyelmét arra tudja fordítani apresbitérium és lelkipásztora együtt,hogy

– Mennyei Urát dicsôítse,– Neki hálát adjon mindenért,– Neki vallja meg bûneit és mulasz-

tásait,– Tôle kérjen ezekért bocsánatot,– és Elé tárja minden kérését gyüle-

kezetével kapcsolatban:– imádkozzon lelkipásztoráért,– imádkozzon a betegség, idôs kor,

vagy az anyagi gondok terhét hor-dozó egyháztagokért,

– együtt vigye Isten elé azt a világi közösséget, amelybe plán-tálta az Úr a gyülekezetet (az egyházközséget),

– és együtt könyörögjenek az egész országért, annak békéjéért,– vezetôiért,– a föld terméséért, az új kenyérért,– hogy legyen mindenkinek munkája, tisztes megélhetése,– hogy köttessenek házasságok, szülessenek gyermekek,– kérjenek nyitott szívet az Ige befogadására,– és oltalmat az Egyház ellenségeivel szemben,

akkor ez az imanap mind a presbiterek közti közösségnek, mindaz egész gyülekezetnek épülésére és erôsödésére szolgál.

Az idei presbiteri imanapnak különös hangsúlyt ad az, hogyebben az évben kell minden gyülekezetben megtartani a presbi-teri választásokat. Kérje el a gyülekezet imádságban, hogy kik le-

gyenek a következô hat évben a gyülekezet ôrállói, és kérjükegyütt az Urat, hogy tegye alkalmassá a megválasztott presbite-reket a szolgálat végzésére!

Kérjük lelkipásztor testvéreinket – és erre a presbiterek idôbenhívják fel az ô figyelmüket –, hogy ezen a vasárnapon az istentisz-telet is váljon a presbiteri imanap részévé. Hordozza imádságbanaz egész gyülekezet a presbitereit, kérve, hogy tudják betölteniméltóan elhívásukat. Az igehirdetés témája is kapcsolódjon az

imanaphoz, akár az imádságot (pl. Fil4,6), akár a presbiteri szolgálatot (pl.1Tim 3,1-13), vagy a kegyelmi ajándé-kokat (pl. 1Kor 12,14-31) választva tex-tusként.

Az imanap kapcsolódhat közvetlenülaz istentisztelethez úgy, hogy a presbi-terek az istentisztelet után együtt ma-radnak lelkipásztorukkal imaközösség-re, vagy kisebb gyülekezeti közösségesetén az egész gyülekezet együtt imád-kozhat az istentisztelet végén.

Ahol ez nem járható, ott jöjjenekössze a presbiterek külön, koradélután imanapi presbiteri gyû-lésre. Ezen az egyik presbiter felolvashatja a Református Biblia-olvasó Kalauz szerinti aznapra kijelölt 72. Zsoltárt, egy másikpresbiter javaslatot tehet a közös imádság témáira – például azáltalunk ajánlott sorrendben –, aztán kezdôdhet a közös imádság.

Jó lenne, ha ebben is egység és szép rend uralkodna az egészmagyar református egyházban, de ha esetleg már a missziói prog-ramban erre a napra más rendezvény kapott helyet, akkor is hang-súlyozottan kérjük, hogy minden gyülekezet keressen egy alkal-mas vasárnapot a presbiteri imanap megtartására!

Már most jegyezzük elô, hogy jövôre, 2012-ben június 17-étválasztottuk Presbiteri imanapnak!

-r-n-s

A kedves testvérek bizonyára csodálkoznak már a címen is, ésgondolják magukban, persze, természetes, hogy imádkozunk ma-gunkért, családunkért, egészségért, gyógyulásért, megtérésért stb.,de én nem erre gondolok. Kérdésem elsôsorban a gyülekezetigondnok és presbiter testvérekhez szól.

Imádkozunk-e gyülekezetünkért, a testvéri közösségért, a presbi-terekért, a lelkészeinkért?

Eszünkbe jut-e hét közben is, hogy a lelkészünkért, és a vasár-napi igehirdetésért, a hétközi felnôtt és gyermek, ifjúsági alkal-makért imádkozzunk?

Tudjuk-e kérni gyülekezeti tagjaink hitbeli megújulását, és amagunkét is? A lelkipásztor igehirdetésre való felkészülését, agondjai távoltartását, a Szentlélek üzenetére való figyelését amindennapok küzdelmében?

Vagy legyintünk, hogy legyen ez az Ô gondja? Higgyük el, ér-zi, ha imádkozás történik érte, akkor is, ha errôl nem beszélünk.

Érzi-e a lelkipásztor, amikor a szószékre felmegy, hogy a presbi-terek közössége könyörgött érte, nem csak igehirdetés elôtt köz-vetlenül?

Egyáltalán az igehirdetés elôtt van-e közös imádkozás a gyüleke-zetért, az Ige üzenetének meghallásáért, és befogadásáért, meg-cselekvéséért a hallott üzenetnek? Vagy csak úgy felmegy a lel-kész a szószékre, és prédikál?

Legyen áldott mindenki, aki megteszi mindezeket!Legyenek a megválasztandó és jelenlegi presbiterek felelôsenimádkozó testvérek! Ne legyen senki, aki nem tud imádkozni!

Legyen az Úr áldása mindenkin, aki megérti az imádság elen-gedhetetlen szükségességét!

Dr. Voglné dr. Szathmári IlonaA budapest-rákosligeti gyülekezet gondnoka

Imádkozunk-e?

Presbiteri imanap – június 19.

Page 14: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

2011. május-június14

Örömmel adunk tájékoztatást mindazoknak, akik a SárospatakiReformátus Teológiai Akadémiát szeretnék felkészülésük lelki-szellemi otthonának választani. Akiknek a tanulást hordozó imád-ságos légkör, a testvéri közösség, a gyülekezetekkel való szoroskapcsolattartás, és a különbözô missziókban való részvétel külö-nösen fontos, és akik tanulmányaik és hivatásuk betöltése útjánvágynak Isten országának növekedésén munkálkodni.

Biztatjuk mindazokat a jelentkezésre, akik alap- és mesterkép-zôs fokon is úgy kívánnak növekedni ismeretekben, hogy szol-gálatuk folyamán a missziói szív és a teológiai látás mindigegyütt munkálkodhassék.

Az alábbiakban közöljük a dr. Füsti-Molnár Szilveszter do-cens úrtól kapott részletes tájékoztatást.

* * *

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia szeretettel várjamindazok jelentkezését, akik a lelkészi, hitoktatói vagy a refor-mátus közösségszervezôi szolgálatot választják élethivatásul ésérdeklôdnek a Teológián folyó alap- és mesterképzési szakokiránt. A Sárospataki Református Teológiai Akadémia pótfelvételthirdet:

Egyciklusú osztatlan (egyetemi) képzésre nappali tagozaton:Teológus-Lelkész Szakon(12 félév, nappali)A szak képzési célja: a református lelkipásztor szakirányú kép-zésben az intézmény olyan elkötelezett lelkipásztorokat kíván ne-velni, akik a Magyarországi Református Egyházban szolgálnak.Jelentkezési határidô: 2011. augusztus 24.

A pótfelvételi alkalmassági vizsga idôpontja:2011. augusztus 26. (péntek), délután 13:00 órától

Alapképzés nappali és levelezô tagozaton:Katekéta-Lelkipásztori Munkatárs szakon(6 félév, nappali és levelezô)A képzés célja katekéták, illetve lelkipásztori munkatársak kép-zése, akik megfelelô irányítással alkalmasak az egyházi szolgá-latokban feladatot teljesíteni a hatályos egyházi törvényeknek éselôírásoknak megfelelô munkakörökben és kompetenciákkal (a

szakiránynak megfelelôen katekéta szakképzettséggel: gyermek-,ifjúsági és felnôtt-katekézis, evangelizáció; illetve: lelkipásztorimunkatárs szakképzettséggel: közösségvezetés, bibliaórák és ka-ritatív-kulturális tevékenységek).

Református Közösségszervezô szakon(6 félév, levelezô)A Szak képzési célja olyan egyházi/felekezeti közösségszervezôkképzése, akik a vallásuk tanításában szerzett hitéleti, valamintvezetési, intézményirányítási, szervezési ismeretek birtokábanképesek az egyházi, illetve kulturális közéletben (könyvtárak,múzeumok, média, továbbá idegenforgalom, turisztika) és másterületeken az egyházi/felekezeti közéleti és kulturális feladatokellátására és annak szervezésére.Jelentkezési határidô: 2011. augusztus 24.

A pótfelvételi alkalmassági vizsga idôpontja:2011. augusztus 27. (szombat), délelôtt 9:00 órától

A szakokkal és a felvételivel kapcsolatos további információkelérhetôk a www.srta.hu honlapon, és tájékoztatás kérhetô aSárospataki Református Teológiai Akadémia, 3950 Sárospatak,Rákóczi út 1. címen, [email protected] e-mail címen, vagy a 06-47-312-947-es telefonszámon.

Sárospataki pótfelvétel

A Presbiteri Szövetség Felügyelô Bizottsága (FB) május 4-én tar-totta negyedév záró ülését, az alábbi tárgysorozattal:

- Az FB 2011. évi munkatervének elfogadása- A 2011. tavaszi tisztújítás elôkészítése és lebonyolítása- A Szövetség 2011. I. negyedévi mûködésének és gazdálko-

dásának ellenôrzése és értékeléseAz ülést Bittó Zoltán FB-elnök vezette. Részt vett rajta KovácsZoltán FB-tag, a Budapest-Józsefvárosi Gyülekezet presbitere.Az FB harmadik tagja, Tapasztó Szabolcs kenderesi gondnok ki-mentését kérte a tanácskozásról.

Állandó meghívottként az ülésen résztvettek: dr. Szilágyi Sán-dor fôtitkár, Váczi Gábor szövetségi titkár, dr. Székely István, a

Gazdasági Bizottság (GB) új elnöke, valamint dr. Viczián Mik-lós, volt GB-elnök.

Az ülésen jelen volt még meghívottként – a tisztújítási napi-renddel összefüggésben – dr. Tóth János, a Jelölô Bizottság (JB)elnöke és dr. Voglné dr. Szathmári Ilona szövetségi jogtanácsos,elnökségi tag.

Az elsô napirendként tárgyalt 2011. évi munkatervét a Bizott-ság elfogadta, az elôterjesztett tartalommal. Az FB idei munka-terve az Alapszabályban számára megfogalmazott, aktuális mû-ködési és ellenôrzési feladatokra összpontosít.

Hivatalos tájékoztatás

Page 15: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

152011. május-június

Május 6-7-én tartotta Szövetségünk elnöksége szokásos tavaszinyilvános ülését a Verôcei Református Egyházközség gyülekezetiházában. Az országos és a területi elnökségi tagok részérôl 17-enjelentek meg.

Az ülés elsô napján Márkus Gábor verôcei lelkipásztor, a Haj-léktalan Misszió vezetôje a Márk 2,23-27 alapján tartott nyitóáhítatában a farizeuskodás, az Isten-ismeret miatti felfuvalkodott-ság kerülésére intett és hangsúlyozta, hogy a legszebb feladat Is-ten ügye érdekében eljárni.

A területi szervezetek beszámolói keretében, a Tiszántúli Terü-leti Szervezet beszámolójának korreferátumaként Tóth-MihalaVeronika lelkipásztor ismertette a Debrecen-Kossuth téri Gyüle-kezet ifjúsági presbitériumának alapelveit és mûködését. Elmond-ta, hogy a mintegy 50 fôs ifjúság által választott 7 tagú testületátfogja az ifjúsági alkalmak szolgálatait, tanácsolja azok vezetôités szoros kapcsolatban áll a gyülekezet felnôtt presbitériumával;azok ülésein képviselôjük, az ifjúsági gondnok rendszeresen résztvesz. Az ifjúsági presbitérium munkáját és megnyilvánulásait abeosztott lelkész-házaspár felügyeli.

A területi beszámolók közben került sor Tóth János nagytiszte-letû úr, a Gyökössy Intézet vezetôjének az elôadására, amelybenaz elôadó ismertette a lelkigondozás és az ún. „szupervízió” szol-gálata alapjait és az Intézet kapcsolatos munkáját. Az elnökségnagy érdeklôdéssel hallgatta az elôadást és a kérdések soránakcsak az idô elôrehaladása vetett véget. Megtudta az elnökség,hogy a „szupervízor” a szolgáló személyt, tevékenységét és szer-vezeti feltételeit kíséri figyelemmel és segítséget nyújt a konflik-tusok megoldásában. Ez utóbbi területen a személyek közöttikonfliktusoknál mediátori, azaz közvetítôi – békítôi feladatokatis elvállalnak.

Az elsô nap végén dr. Viczián Miklós, az újonnan megválasz-tott missziói titkár tartott áhítatot a Zsid 1,32-40 alapján, rámu-tatva, hogy meg kell küzdenünk a megpróbáltatások számtalanformájával, de örömet jelent, ha az Isten Országának építése leg-alább egy kis szakaszának részesei lehetünk. Ezt követôen elnö-künk, dr. h.c. Szabó Dániel videofilm-részletek illusztrálásávalvázolta Dél-Korea XX.-XXI. századi történetét, a keresztyének

mai helyzetét Kínában és szólt az Edinborough-i missziológiaikonferenciákról, valamint a Lausanne-ban elkezdett missziói vi-lágkonferencia-sorozatról.

Az ülés második napján dr. Judák Endre nyitó áhítatában aMárk 3,1-6 alapján osztotta meg gondolatait a gyógyító imakö-zösségekrôl és a látogatás szolgálatáról, majd ezt követôen inkábbcsak kötetlen beszélgetésekre került sor. Ennek során az elnökségmegvitatta a Tahiban szept. 1-3. között tartandó 12. OrszágosKonferencia programját és abban egyeztek meg, hogy címe a kö-vetkezô lesz: „Nyitott kapuk a presbiteri szolgálat elôtt”. Elfo-gadták, hogy a konferencia utolsó, szombati napját az elsôsorbannôi presbitereink elôtt feltáruló kapukról lesz szó és összeállítot-tak egy jegyzéket a lehetséges elôadókról és igehirdetôkrôl. Aprogram várhatóan július-augusztusban fog nyilvánosságra ke-rülni.

A beszélgetés során dr. Székely István, a Szövetség gazdaságibizottságának új elnöke fejtette ki azokat az elképzeléseket, ame-lyeket szeretne megvalósítani a Szövetség tevékenységének ésanyagi forrásai bôvítésének a terén. A kétnapos ülés a résztvevôkimaközösségével zárult.

Az elnökség ezúton is kifejezi háláját a verôcei vendéglátásértés a közremûködô lelkipásztor és konyhai személyzet szolgála-taiért.

SzS

Elnökségi ülés Verôcén

A 2011. tavaszi tisztújítási téma értékelésének idôszerûségé-hez hozzájárult az is, hogy a március 26-ai közgyûlésen megtar-tott tísztújítással kapcsolatban felvetések érkeztek az FB-tagjai-hoz, a nem megszokott, „illô és szép rend szerinti” elôkészítés ésbonyolítás miatt. Ezért a Bizottság elnöke a JB elnökétôl és aszövetségi jogtanácsostól írásbeli jelentés elkészítését is kérte azülés elôtt.

A tisztújítás kapcsán az ülés résztvevôi megállapították, hogya megválasztott régi-új elnökséget bizalom övezi. Meghallgattáka Szövetség fôtitkárának racionális érveit az ún. gyorsított tiszt-újítási eljárással kapcsolatban, azaz az ugyanazon közgyûlésentörtént JB-választás és tisztségviselôkrôl való szavazás kérdésé-ben. A JB elnöke tájékoztatást adott a részlegesen megvalósítottjelölési tevékenységükrôl. Az FB tagjai a nem szövetségi szabá-lyozásnak megfelelô eljárást és annak üzenetét tették szóvá.

Az FB összegezésképpen – az elhangzott álláspontok és azirányadó szabályozás alapján – megállapította, a jelenlevô sze-mélyekkel teljes egyetértésben, hogy

- a 2011. március 26-i közgyûlésen nem történt törvénysértés,a megválasztott országos elnökség legitim, így nem szüksé-ges rendkívüli közgyûlés összehívása,

- a tisztújító közgyûlés elôkészítése nem mindenben felelt mega Szövetség Szervezeti és Mûködési Szabályzatának.

A Szövetség fôtitkára kérte, hogy az FB által kért jelentéskéré-seket elôzze meg az FB kifogásainak ismertetése.

E napirenddel összefüggésben az FB két határozatot hozott, akövetkezôk szerint:

1. Az FB felkéri az Elnökséget és a Jelölô Bizottságot, hogy akövetkezô tisztújításokat szabályszerûen készítse elô.

2. Az FB elnöke jelentessen meg tájékoztatót a Presbiter leg-közelebbi számában az FB 2011. május 4-i ülésérôl.

A Szövetség 2011. I. negyedévi gazdálkodásáról a Bizottságazt állapította meg, hogy az a költségvetés szerint, idôarányosteljesítéssel alakult.

Bittó Zoltána Felügyelô Bizottság elnöke

Page 16: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

2011. május-június16

Jubileumi köszöntõTisztelt Szerkesztôség!A presbiterek feladata Péter apostol megfogalmazása szerint „a nyáj legeltetése”. Magyarán azoknak a körülményeknek a megteremtése, ami által az Istenbenbízó emberek megfelelô táplálékhoz juthatnak, hogy növekedjenek abban, aki a Fej - a Krisztusban. Ebben a szolgálatban mindenkinek más és más terület jut.

A Magyar Református Presbiteri Szövetség nemcsak végzett tevékenységével, hanem a Presbiter címû lap kiadásával is fontos szolgálatot tölt be ezen a té-ren. Már 20 év óta igyekszik utat mutatni a presbitereknek abban, hogy miként lehet a Krisztusért és egyházáért végzett szolgálatban helytállni, elôrehaladni ésnem elcsüggedni. Rámutat a feladatokra, építô kritikát is mond, s egyben nyitogatja a szolgálatot végzô presbiterek szemeit a szolgálat kiteljesítésére is, miközbenmegfelelô lelki táplálékkal is szolgál mindenki épülésére.

A lap a külhoni reformátusság számára is fontos, hisz a Felvidéken is nagyon sokan olvassák. Mondhatni elômozdító tényezôjévé vált annak az indulatnak,amely ott mozog egyházunk presbitereiben is már, s a felvidéki magyar presbiteri szövetség létrehozására irányul.

Ezért most e lap fennállásának 20. évfordulóján Istennek köszönjük meg elsôsorban mindazok munkáját, akiknek segítségével és közremûködésével megjelen-het. Köszöntjük mindazokat, akik hit által elkötelezett módon hozzájárulnak e lap kiadásához és elôsegítik azt, hogy eljuthasson nagyon sokakhoz. Isten áldjameg ôket és szentelje meg szívüket az ige által, amellyel egyben a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nevében is köszöntöm a jubiláló lapot: „Munkál-kodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre...“ (Jn 6,27)

FFaazzeekkaass LLáásszzllóópüspök (Felvidék)

Immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg Hegyközcsa-tárban a Hegyközi kisrégiós presbiter konferenciát, amelyenmind az öt érintett egyházközség képviseltette magát.

A kiállítással egybekötött konferencia a közel nyolcszáz évesmûemléktemplomban vette kezdetét, Miklós Csaba helyi refor-mátus lelkipásztor áhítatával, a Mt 5,14-16 alapján. Ezt követô-en a lelkipásztor és a fôgondnok köszöntötte a hegyközi gyüleke-zetek lelkipásztorait, presbitereit, gyülekezeti tagokat, meghívottvendégeket. Tóth Zsigmond, a Királyhágómelléki Presbiteri Szö-vetség ügyvezetô elnöke, zsinati póttag moderátorként mûködöttközre.

„Példás dolog, hogy itt, a Hegyközben ilyen szépen meg tud-ták szervezni ezeket a konferenciákat, találkozókat, presbiter-képzéseket. Nekünk, presbitereknek ôrt kell álljunk, példát kellmutatni, ezzel tudjuk segíteni gyülekezeteinket, lelkipásztor test-véreinket munkájukban, a gyülekezet építésében” – mondta kö-szöntôjében Török Sándor, a Bihari Egyházmegye PSZ-elnöke.

Az elsô elôadást dr. h.c. Szabó Dániel, a Magyarországi Pres-biteri Szövetség elnöke tartotta A misszió iránti elkötelezettség apresbiter életében címen. A kilencvenes évekhez viszonyítvamegcsappant a magyar reformátusok létszáma – mondta az elô-adó. Közösen kell keresni ennek az okát, orvosolni és megaka-dályozni a fogyási tendenciát. Tudatosítani kell az emberekben areformátus identitás fontosságát, integrálni azon közösségeket,amelyek ateista életmódot folytatnak, bevezetni ôket a krisztusitanítás rejtelmeibe, hiszen aki keresztyénként él, abban a szeretetfog uralkodni, nem pedig a gyûlölet. Fényt kell gyújtani a szívek-ben és lelkekben, amelyet hagyni kell, hogy beragyogja életün-ket – zárta mondandóját Szabó Dániel.

Szilágyi Péter, a Bihari Egyházmegye presbiteri fôjegyzôjePresbiter a 21. században – a cselekvô hit embere címmel szólt.„Amikor elfogadtam a felkérést, úgy gondoltam, egyszerû dolgomlesz, beszélek a presbiterek munkájáról, szolgálatáról, tevékeny-ségérôl, kötelességeirôl, amely a 21. századra is érvényes, de

megfogott a cselekvô hit, a hit kifejezés. Azt mondja Pál apostola hitrôl, hogy a hit az élet után a legnagyobb kegyelmi ajándék,amit Istentôl kapunk. Valóban ezt nem lehet megvenni, mint egyruhát, nem lehet tudással szerezni, ezt Istentôl kapjuk. Az a kér-dés, hogy a 21. században mire elégséges a hit, milyen cselekvé-si területei vannak és lesznek a hívô embernek. Úgy érzem, a re-formátus egyháznak legfôbb kihívása és missziói küldetéséneklegfontosabb feladata az Isten anyaszentegyházának megôrzése,a gyülekezet építése és a tiszta hit megôrzése” – hangzott el azelôadás során.

A rendezvény ezután a Kultúrotthonban folytatódott, ahol gra-fikákból és festményekbôl nyílt kiállítást nézhettek meg a jelen-lévôk a Hegyközi tehetségek – Molnár Anita, Gyurkovics Éva,Tikosi Zoltán – munkájából. Délután a beszámolók és szabad kö-tetlen beszélgetések következtek. Ezeket megelôzôen MolnárGyula, hegyközszáldobágyi gondnok bizonyságtételét hallgathat-tuk meg, aki nagy bátorsággal és átéléssel mondta el mindenki-nek, hogyan is találta meg az utat a sok elhatalmasodott bûn utánJézus Krisztushoz.

Tóth Zsigmond tudósításának szerkesztett változata(Harangszó.ro)

„Fényt kell gyújtani a szívekben”Hegyközi kisrégiós presbiterkonferencia

Page 17: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

172011. május-június

Nehogy valaki Európa térképén keresse, netán Görögországgal té-vessze össze. Gömör megyét Trianon vágta ketté. Északi fele Szlo-vákia, déli része Magyarország. Pontosan úgy járt, mint Németországfél évszázadon át NSZK, ill. NDK. Gömörországban azonban nemkellett vasfüggönyt bontani. Az Eu-rópai Unióban légiesültek a határok.

Ez a tény adott alkalmat arra, hogya két gömöri egyházmegye – a bor-sodiakkal kiegészülve – többször ke-zet foghasson egymással. Így kerültsor 2011. április 13-án közös érte-kezletre a szlovák oldalon fekvôHanva diakóniai központjában. Ezenszáz lelkipásztor vett részt, többsé-gükben presbitériumi elnökként.

Hanváról tudni kell, hogy Gömör-ország legnagyobb falusi eklézsiája.Öntudata ma is erôs. Az 1848-49-esszabadságharcot követô súlyos idôk-ben pl. keményen ragaszkodott ah-hoz, hogy Tompa Mihály, a költô le-gyen a lelkésze. (Arany-Petôfi-Tom-pa triumvirátus volt a költôk fejedel-me.) S bár Tompa Mihály itteni lel-készsége kezdetén kétszer is a kassaibörtön lakója volt, mire szabadonengedték, hívei hatalmas lelkészla-kot építettek arra számítva, hogy anemzet nagyjai látogatják majd megpapjukat. Az épület ma is impozánshatású! – Ferenc József felgyógyu-lása alkalmából hirdettek amneszti-át. Ez mentette meg a súlyosabb íté-lettôl. (A fôügyész Bordolo tábornoke szavakkal bocsátotta útjára: „Na, Tampa! Most lehetni menni, denem kell tepp Kólamadár megsinálni!” – A vád ugyanis ez a két sorvolt: „Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk / Mint oldottkéve, széthull nemzetünk”.)

A konferencia a helyi diakóniai központ elôadó termében volt.(Az épület 30 idôs embernek nyújt otthont.) Szônyi Tamás bôcsi lel-kész és egyházmegyei fôjegyzô áhítata után dr. Papp Vilmos tartottelôadást: „Jézus Krisztus a világ egyetlen reménysége – húsvét fényé-

ben.” A hangsúly az „egyetlen” szóra esett. Ugyanis az EgyházakVilágtanácsa 1948-as amszterdami világgyûlését követô világkon-ferenciát 1954-re tûzték ki az USA-beli Evanstonba a fenti címmel.Azonban az elôkészítô tanácskozások során a „szocialista” világból

érkezett küldöttek, köztük hírhedtmagyarországi delegáltak moszkvaiutasításra ál-kegyes, hazug és bur-kolt fenyegetésekkel rávették azelôkészítô bizottságot az „egyetlen”szó törlésére. (Akkoriban mindenfe-lé olvasható volt a jelszó: „A Párt ami eszünk, biztos jelenünk, ragyogójövônk!” – Mi lesz a marxista-leni-nista világnézettel, ha a világ meg-tudja, hogy Jézus Krisztus a világegyetlen reménysége?...)

Az EVT ezzel az „engedménnyel”megtagadta korábbi – Mott János ál-tal fogalmazott – programjait: „A ke-resztyén misszió döntô órája” és „Avilág evangelizálása még ebben anemzedékben!”. E mulasztás – átté-telesen – a mai észak-afrikai esemé-nyekhez vezetett!

A konferencia másik pontja a szlo-vákiai népszámlálás ügye. Pontosab-ban a presbitériumok ezzel kapcso-latos tennivalója. A Szlovákiai Re-formátus Egyház tartalmilag kitûnô,formájában remek, színes tájékozta-tót adott ki több tízezer példányban.Ezt valamennyi egyházközség vala-mennyi presbitere Húsvét táján elvit-te a hívek otthonába. „Miért vagyok

magyar református?” Útmutató a népszámlálási ív kitöltéséhez. AZsinat Elnöksége ékes rövidséggel és ragyogó tömörséggel írja a kí-sérôszöveget: „Kedves Testvérünk az Úrban! Az elkövetkezô tíz év-ben attól függ egyházunk súlya Szlovákiában, hogy a népszámlálásalkalmával bevallod-e református vallásodat és magyar nemzetisé-gedet. Nem mindegy, hogy zsugorodó kisegyház leszünk, vagy jelen-tôs történelmi egyház maradunk.”

-p -s

Gömörországi példaadás

Hanva – Református Diakóniai Központ

Hanva – Gömörországi konferencia (2011. április 13.)

Page 18: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

2011. május-június18

„A Református Egyházi Könyvtár (vagynépszerû nevén: parókiális könyvtár)sorozat régi és régen megszakadt vállal-kozása volt egyházunk szellemi életé-nek. Ideje, hogy korszerûbb keretek kö-zött, több mint negyven (gyakorlatilagazonban hatvanöt) évi szünet után újra-induljon. (...)

A most induló sorozat, melyben elô-ször Kálvin újszövetségi kommentárjaijelennek meg (részben a már korábbanmegjelent fordítások javított, korszerû kiadásával, részben a lappan-gó fordítások kinyomtatásával, illetve a magyarra eddig le nem for-dított munkák fordításával), azt a legmélyebb és eredeti reformátuskeresztyén meggyôzôdést szolgálja, hogy a lehetô legteljesebbenmegértsük azt, ami Isten igéjében, a Szentírásban tárul fel számunk-ra, hogy ugyanis kicsoda Isten, és milyen ô a számunkra (ahogy Kál-vin fogalmaz legjelentôsebb rendszerezett bibliamagyarázó munká-

jában, az Institutio-ban). Ideje hát, hogyKálvin elôtûnjék? Ideje, hogy a magyarreformátusság szellemi ereje elôtûnjék?Igen. De leginkább annak van ideje (mintmindig is volt és lesz), hogy Isten kinyi-latkoztatása tûnjék elô, úgy és abban,ahogy önmagát szent igéjében kijelentet-te, ahogy azt egy-egy kor olvasója fel-foghatta, s ahogy bármely kor igehallga-tója a hirdetett igében a Szentlélek belsômunkája által meghallhatta. Az újrain-

duló sorozat kötetei a keresztyén írásmagyarázat egyik legnagyobbalakjának, Kálvinnak munkáit közlik – azért is, hogy Kálvin újrakortársunk lehessen, de leginkább azért, hogy vele együtt tehessünkkísérletet az isteni kinyilatkoztatás megértésére, a Krisztusban el-végzett üdvözítô munka elfogadására, és az isteni akarat hálás telje-sítésére.”

(Bogárdi Szabó István ajánlásából)

Homérosszal is Jézushoz – Ritoók Zsigmondókorkutatóval beszélget Simon Erika – A MiértHiszek sorozat LXXIX. kötete.

Ezen a címen a Kairosz Kiadó jelentette meg azta kötetet, melyben közel 112 oldalon folyik be-szélgetés a szerzô és az akadémikus-ókorkuta-tó, a Presbiteri Szövetség alapító elnöke, lapunkszerkesztôbizottságának nagyra becsült tagja kö-zött. A vallomáskötethez szeretettel gratulálunk,és minden érdeklôdô Testvérünknek ajánljuk Ri-toók Zsigmond elgondolkodtató, mély hitrôl ésgazdag tudásról szóló bizonyságtételét. Vallo-másos mondatatait idézzük most a könyvbôl:

„Mindent csak úgy kaptam, azt viszem to-vább. Isten adja a hitet.

Van szenvedés, amelyet kénytelenségbôl hor-dozunk, s van, amelyet önként, készséggel vál-lalunk – valaki másért. Talán azért, mert egy célfelé törekszünk, talán azért, mert egyszerûenszeretjük, minden megfontolás nélkül. Ekkor aszenvedésbôl öröm fakadhat. Született egyszeregy Gyermek, akinek szenvedésébôl mindnyájan

élhetünk. Aki által megélhetjük, hogy egymástagjai vagyunk. Aki által szerethetjük egymást.Mert Ô elôbb szeretett minket”.

Ritoók Zsigmond 1929. szeptember 28-ánszületett Budapesten. 1952-ben szerzett bölcsész-diplomát görög–latin, majd 1965-ben magyarszakon. 1958 és 1970 között gimnáziumi tanár.1970 után az MTA ókortudományi tanszékénektudományos fômunkatársa. 1986-ban neveztékki egyetemi tanárrá, egy évvel késôbb már tan-székvezetô. 1991–1997 között az Ókortudomá-nyi Társaság elnöke. 1968-ban lett a nyelvtudo-mányok kandidátusa, 1986-ban pedig annak dok-tora. 1990-ben választották az MTA levelezô,1993-ban pedig rendes tagjává. Az ELTE pro-fessor emeritusa.

Díjai: Szent-Györgyi Albert-díj (1992), Ma-gyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje(1995), Pázmány Péter-díj (1997), Széchenyi-díj (2001), Magyar Köztársasági Érdemrend kö-zépkeresztje a csillaggal (2008), Bolyai JánosAlkotói Díj (2009).

-y-s

A Református Egyházi Könyvtár új folyama

Olvasóink kezébe

Sikeres találkozót tartott a Délvidéki Református Értelmiségi Fórum (RÉF) a LeuenbergiOtthon termeiben. A lelkigondozást Harangozó László helybeli lelkipásztor végezte, a Dél-vidék majd minden reformátusok lakta helységébôl összesereglett vendégek részére. EzutánDr. Kerekes József elnök és Dr. Csete Szemesi István, a Szerbiai Református Egyház püspö-ke üdvözölte a megjelenteket, és köszönte meg azt a rendkívül széles érdeklôdést, amit a je-lenlévôk száma is bizonyított. Különösen jólesett, hogy Újvidék, Zombor és Szabadka kör-nyéke szórványaiból, az utazási nehézségek ellenére sokan megtisztelték összejövetelünket.A mintegy 80 résztvevô elôször Orosz Attila esperes Nemzedékváltás és lelki megújulás, majdKórizs József helytörténész Szilády János bácsfeketehegyi prédikátor munkásságáról beszélt.Végezetül Dr. Kerekes József képekkel gazdagított elôadásban számolt be arról, hogyan te-kintünk mai szemmel Jézus csodálatos gyógyításaira. Az ülést hozzászólásokkal és az újmunkaterv bemutatásával fejeztük be.

Dr. Kerekes József szabadkai presbiter, a RÉF elnöke

Jó hír Délvidékrôl

Page 19: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

192011. május-június

Március20-án Tápiószôlôsön tartotta soron következô

presbiterképzési alkalmát Szövetségünkdélpesti egyházmegyei területi szervezete.Elôadást tartott: Hamar István lelkipásztor,dr. Imre Sándor, a Tiszántúli ReformátusEgyházkerület fôgondnoka és Mezô Istvánlelkipásztor.

26-án tartotta Szövetségünk évi rendes – tiszt-újító – közgyûlését.

Ugyanezen a napon tartotta választmányi ülé-sét társ-szervezetünk, a Bethánia CE Szö-vetség.

Ugyanezen a napon volt a KirályhágómellékiReformátus Egyházkerülethez tartozó Biha-ri Egyházmegye presbiteri szövetségénekhegyközi presbiterképzô tanfolyama Hegy-közcsatáron (lásd a cikket!).

27-én Érsekcsanádon tartotta képzési alkalmátBács-Kiskunsági Területi Szervezetünk. Azalkalomról lapunk más helyén beszámolótközlünk.

Április2-án Kisdobszán tartotta presbiterképzési alkal-

mát Szövetségünk baranyai egyházmegyeiterületi szervezete. Az alkalomról lapunkmás helyén részletes beszámolót közlünk.

Ugyanezen a napon Szolnokon gyülekezeticsendesnapot tartottak az aktív gyülekezetitagságról és a presbiteri tisztségrôl. Elôadás-sal szolgált Marco de Leeuw van Weenenmissziói munkatársunk is.

4. és 8. között tartotta vezetôségi ülését testvér-szervezetünk, a Biblia Szövetség Pécelen.Szövetségünket az alkalmon dr. VicziánMiklós missziói titkár és Mikó László test-vérünk képviselte.

6-án Etika – erôforrás, biztonság címmel tar-totta konferenciáját az Országos KeresztényCivil Szervezetek Fóruma a Parlamentben.A jeles alkalmon Szövetségünket dr. h.c.Szabó Dániel elnök és dr. Szilágyi Sándorfôtitkár képviselte. A konferenciáról lapunkmás helyén beszámolót közlünk.

9-én Békéscsabán tartotta soron következô pres-biterképzési csendesnapját Szövetségünkbékési egyházmegyei területi szervezete.

Ugyanezen a napon a Szamos-negyedi refor-mátus templomban tartotta tavaszi elnöksé-gi találkozóját a Királyhágómelléki Refor-mátus Nôszövetség, melyen dr. h.c. SzabóDániel elnök szolgált, „A misszió a mi kül-detésünk” címmel.

Ugyanezen a napon a szatmárnémeti Láncos-templomban tartotta konferenciáját a Szat-mári Református Egyházmegye PresbiteriSzövetsége, melyen Szövetségünk elnökeszolgált.

Ugyanezen a napon a tolnai egyházmegyéheztartozó Bátaszéken presbiteri konferenciáttartottak Fekete Zoltán helyi lp., Marco deLeeuw van Weenen missziói munkatárs,Hatvani Istvánné és Czeiling Antal lelki-pásztorok szolgálatával.

10-én a maglódi református egyházközségbena monori és a dunamenti kiskörökhöz tarto-zó gyülekezetek részére presbiterképzésvolt. Elôadást tartott: Szalkay László lelki-pásztor, Komlósi Péter ny. esperes és BálintKlára lelkipásztor.

Ugyanezen a napon a Szamos-negyedi refor-mátus templomban dr. h.c. Szabó Dániel,Szövetségünk elnöke tartotta az istentiszte-leti szolgálatot.

13-án fôtitkári értekezletet tartottunk Szövet-ségünk irodájában, az alkalom fô témája azápr. 16-án Budapesten tartandó, 31. Duna-melléki Református Egyházkerületi Konfe-rencia elôkészítése volt.

Ugyanezen a napon tartotta közgyûlését aDunamelléki Református Egyházkerület.

14-én vettünk búcsút a kispesti temetôben Só-lyom Gábor testvérünktôl, délpesti egyház-

megyei területi szervezetünk áldott emlékûtitkárától.

16-án került megrendezésre a Dunamelléki Re-formátus Egyházkerület és a Szövetség 31.Egyházkerületi Konferenciája; errôl lapunkmás helyén részletes beszámolót közlünk.

Ugyanezen a napon a VII. Hegyközi Presbi-teri Konferencián dr. Szabó Dániel elnökszolgált (A misszió iránti elkötelezettség apresbiter életében). Ez az alkalom volt egy-ben az I. Hegyközi Presbiterképzés 4., zárótanfolyama. Az alkalomról lapunk más he-lyén részletes beszámolót közlünk.

17-én Törökszentmiklóson tartotta 8. egyház-megyei presbiteri konferenciáját Szövetsé-günk nagykunsági területi szervezete. Azalkalomról lapunk más helyén beszámolótteszünk közzé.

28-án dr. Szilágyi Sándor fôtitkár és Veres Sán-dor fôjegyzô, elnökségi tag a Pápai Refor-mátus Teológiai Akadémia hallgatói közöttszolgált.

Május2-án készítette elô jelen lapszámunkat a PRES-

BITER szerkesztô bizottsága; a következôülés idôpontja: 2011. július 4. Megjelente-tésre szánt írásaikat eddig az idôpontig kér-jük megküldeni Szövetségünk bármely elér-hetôségére.

Váczi Gábor

SZÖVETSÉGÜNKÉLETÉBÔL...

PRESBITERa Magyar Református Presbiteri Szövetség hivatalos idôszaki kiadványa. Megjelenik ez évben hat alkalommal. Aszerkesztôbizottság tagjai: Dr. Kelemenné Farkas Márta, Kis Domokos Dániel, Kövespataki László, Mikó László,Dr. Papp Vilmos, Dr. Ritoók Zsigmond, Váczi Gábor, dr. Viczián Miklós. Felelôs szerkesztô és képszerkesztô: Dr.Békefy Lajos. Felelôs kiadó: D. h.c. Szabó Dániel. Tördelés: Heckmann Tamás. Szerkesztôség: Magyar ReformátusPresbiteri Szövetség Irodája, 1092 Budapest, Ráday u. 28. Tel./fax: 476-3211. E-mail címünk: [email protected]. A lap a fenti címen írásban vagy telefonon is megrendelhetô. Az egyéni elôfizetési díj belföldre évi 1800 Ft,külföldre (a velünk határos országokba) 2500 Ft, Európába 20 EUR, a tengerentúl más országaiba 30 $. Az elôfi-zetési díj csekken fizethetô: „Magyar Református Presbiteri Szövetség 11705008-20416641”, Budapest; személye-sen is befizethetô Szövetségünk Irodájában. Lapunk fenntartását szolgáló adományaikat is köszönettel fogadjuk aKárpát-medence református gyülekezetei és presbitériumai nevében! Készítette a Rosental Kft. Felelôs vezetô: aKft. igazgatója. Kéziratot nem ôrzünk meg és nem küldünk vissza!

ISSN 2061-4632 (nyomtatott), ISSN 2061-4640 (online)Szövetségünk honlapjának címe: www.presbiter.hu

A megjelent cikkek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztôbizottság véleményével!Egy példány ára: 300 Ft

Családról, gyülekezetrôl KárpátaljánNem telik úgy el hét és hétvége, hogy a Kárpátaljai Református Egyházban ne lenne egygyülekezeti, megyei, esetleg kerületi alkalom; csendesnapok, evangelizációk, konferenciáktömkelege. Feladatukat akkor töltik be, ha ezek az események nyomot hagynak maguk után– mégpedig a lelkekben. Ilyen – rendhagyó – találkozónak tartották (elôadók és résztvevôk)az április 3-i presbiterkonferenciát Nagyberegen, amire – szintén rendhagyó módon – a pres-biterek feleségeik és gyermekeik társaságában jöhettek el. Az újítás a presbiterszövetség kez-deményezése, akik szerint hatékonyabb a képzés, ha ahelyett, hogy csupán a presbiter növe-kedésére figyelnek oda, az egész családot szólítják meg – mondják, így épülhet, a kicsi utána nagy gyülekezet is. A konferencián, a szokott módon, volt áhítat és elôadások is. A vendé-geket Fancsik Zoltán, a Bereg megyei Presbiterszövetség elnöke köszöntötte. Simon József,szernyei presbiter, a Kol 4, 17 alapján arról beszélt, hogy minden ember kapott az Istentôlvalamilyen szolgálatot...

Page 20: „KRISZTUS BESZÉDE LAKOZZÉK BENNETEK GAZDAGON” (Kol …presbiteriszovetseg.hu/sites/default/files/fajlok/2017-08-02/2011_3.pdf · xx. évfolyam 3. szám budapest 2011. május-június

PRESBITER20 év

2011. május-június20

„Megint beszélünk, s csak beszélünk,A nyelv mozog, s a kéz pihen:Azt akarják, hogy MagyarországInkább kofa, mint hôs legyen.”

(Petôfi Sándor)

A templomkert jelentôsége nagyobb, mint gondol-nánk. Ezzel szemben kevesebb gondot fordítunk rá,mint kellene. Van, ahol a gaztól alig közelíthetô mega templom kapuja. Másutt – praktikussági szempon-toktól hajtva – lebetonozzák. Ravasz László püspökazt tanította, hogy a templomkert a templom része.Sôt! Ugyanolyan tisztelet illeti meg, mint a szenthelybelsejét. Több okból is. Emlékeztet a bibliai Éden-kertre! Isten a maga közelében akarta tudni az em-bert, amikor Éden-kertbe helyezte el.

A templomkert ugyanakkor átmenet a poros, sáros– nem egyszer „trágyás” – utcai világból a Szentek Szentélye felé. „Érzem, hogy az örökéletmár e földön az enyém lett...” A martalócok-járta világban a kerített templomkert oltalmatis adott. Nyugalmasabb idôkben – a tsz-világ elôtti falusi környezetben – a marhacsorda nemtudott a templom falához dörgölôdzni... (Ma meg nem tudják autóparkolónak használni...)

Régvolt idôkben a templomkertet cintériumnak is nevezték, s a fedett bejáratot cinterem-nek. Miután a templom körül alakították ki a temetôt. Ezzel az is megvalósult, hogy a „küz-dô” egyház a már „gyôzedelmes” – célbaérkezett – egyház tagjai körében vonult be a temp-lomba Isten dicsôítésére. Még manapság is találkozhatunk ezzel az elrendezéssel.

Éppen ezért – a mai templomkertnél maradva – legyen a kertnek is felelôs gazdája a pres-bitériumban. Az bizonyos, hogy a nagyobb templomkert nem egyetlenegy ember gondja. Le-gyen minél több segítôtárs. A vezetô azonban legyen hozzáértô, növényeket szeretô „kerté-szeti miniszter”. Tudnia kell, hogy melyik évszakban milyen növénytársulások díszlenek alegszebben. (Olyan esetet is láttunk,amikor a templomkert gondozója„beszélgetett” növényeivel, akik ál-lítólag válaszoltak is neki...)

A presbitériumnak arról is tudniakell, hogy a növényvilág éppenolyan, mint az embervilág. (A terem-tett világ sóhajt és nyög az elsô bûn-eset nyomán.) Ugyanúgy kell rendettartani, mint tanítónak az iskolaiosztályban. (Puhány vagy közönyöstanító diákjai egymást tépik-mar-ják...) Régi latinok azt mondták:„Expelle naturam furca, tamenusque recurrit” – Ûzd ki a természe-tet vasvillával, mégis mindig visszatér. Az agresszív növényekre utal e mondás, mint pl. aborostyán, mely minden útjába kerülô növényt elpusztít. Tehát nem elég évenként egyszeregy kis rendet csinálni. Hétrôl-hétre rendszeres ápolásra van szükség.

Egyébként azt sem árt meggondolni, hogy a templomkert egyházunk kirakata. Piszkos ki-rakat nem vonza a vásárlókat. Mocskos autóbusz, villamos, vonat láttán nem az idôjárástszidjuk, hanem az illetô vállalat fônökeit emlegetjük, akik úgy vélik, hogy a kedves utasok is-tállóban is utazhatnak. Örüljenek, hogy egyáltalán van közlekedés... A templomkertre is áll:„Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek elôtt, hogy látván a ti jó cselekedeteiteket, di-csôítsék a ti mennyei Atyátokat.”

Azzal a balítélettel pedig véglegesen szakítsunk, hogy egyedül a „hit” a fontos... – Úgyiseleget mondják körülöttünk, hogy a reformátusoknak nincs esztétikai érzékük. Nem kell azta balítéletet erôsíteni, hogy a református templom legfôbb dísze a pókháló, s a templomker-té a csalán, a bürök és más gyom...

P. V.

„Istena maga Igéjében

páratlan és teljes bizonyságot tesz önma-gáról, de ez az Ige az emberi szívben csakakkor fog hitet ébreszteni, ha a szív aSzentlélek belsô bizonyságtételével leszelpecsételve. Mert ugyanaz a Lélek, akia próféták szája által szólt, az fogja a szí-vünket átjárni, hogy megajándékozzonazzal a bizonyossággal, hogy amit a pró-féták hûen hirdettek, az az, amivel Istenmegbízta ôket”.

(Kálvin)

Jöjj SzentlélekJöjj Szentlélek, mennyekbôl,

Hószín galamb Istentôl,

Áldott égi szeretet,

Töltsd be árva szívemet!

Ó, Szentlélek, drága fény,

Téged bírni vágylak én!

Jöjj, foglalj el teljesen

E csodás szép ünnepen!

Szép tavasznak reggelén

Tündököljön hit, remény:

Hogy te ápolsz engemet,

S mennybe viszed lelkemet!

Somogyi Imre

A presbiter munkamezeje (5.)

A templomkert