47. évfolyam 2. szám20

09

/2

„Isten nevétdicsérem énekkel,

magasztalomhálaadással.”

(Zsoltár 69,31)

Vetés és Aratás�

A nyelv és a beszéd ...........................................4

Nagyobb boldogság .........................................5

Ne számold! .......................................................6

Bizonyságtétel: A havasi kürt üzenete .......8

Megtalált vagy elveszett...? .............................9

Úton a menny felé ......................................... 10

Bibliai személyek: Jabéc .............................. 11

A hívők két természete ................................ 12

A szeretet „iskolája” ....................................... 15

Békesség és szentség .................................... 18

Az imádság gyökerei ... ..................................20

Gyermeknevelés ............................................ 21

Isten terve (2.) ................................................ 22

Érdemes keresztyénnek lenni?.................. 24

Mennyei áldásokban részesülni ................ 26

Krisztus jó illata .............................................. 28

Dallamok szárnyán ........................................ 30

A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem

küldünk vissza.

Vetés és Aratás2009/2 (47. évfolyam 2. szám)

Megjelenik évente 3 alkalommal (D.v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában.

Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23.

Postacím: 3301 Eger, Pf. 648. Tel/Fax: 06-36-418-510

e-mail: v3218@t-online.hu Felelős szerkesztő: Soproni János

Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16.

Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió

HU ISSN 1586-5401

Szeretem-e Jézust?Szeretem-e Őt?Ezt kérdem magamtólmindenekelőtt.Mivel kezdődik elszámomra e nap?Kit teszek előre,ki a fontosabb?Mennyi minden próbálközénk állani,néma, bús közönybenmásra hajlani!Vagy éppen a hajsza,lárma, bódulataz, mi harcainkba’kudarcba fullaszt.

Ó, Uram, Te magadvagy a szeretet,ne engedd el soha,soha kezemet!Élted adtad értem:ím, a szeretet.Felfogni nem tudom,(de) benne élhetek.Uram, csak Te vagyszámomra az „Egy”,rajtad kívül mástnem is ismerek.Mert Te mindig ott vagys mindenekfelett,ki a vészben, bajbanőrzöd lelkemet.

Kupásné Ráti Gizella

Szeretem-e Őt?

�

A tartalomból

��009. évi �. szám

Éveken át pusztában bolyongtam,szemem közé szállt a rőt homok.Manna helyett tövis hullt utamra,vezéreltek hamis szónokok.

Elcsüggedve, kétségbeesettenkerestem az ígért Kánaánt,botladozva kiégett göröngyönfelkeltem, és indultam tovább.

Sivatagi kígyók sziszegésevolt muzsikám, esti altatóm;Te akkor is ott vigyáztad álmom,nem láttalak, ó, Mindenható!

Ág hegyére röppenő madárralnem dicsértem felséges Neved,hogyha mégis dal termett szívemben,behálózták liánképzetek…

Most, hogy újra fényt dajkál a hajnal,szólít, keres tiszta, Szent Szavad.Megállni e fura útvesztőbenegy imára talán már szabad?

Sok sokévnyi elpazarolt érdemkegyelmedből ragyog most felém,Istenem! Te mindenek tudója,felelj nekem! Ugye, van remény?

Feltámadnak a „kiszáradt csontok”léptem nyomán itt, körös-körül,friss örömben megfürdetett lelkükegy testvérként hitben egyesül.

Németh Márta

Vá n d orú ton

Nyár van, sok napfényes reggellel és enyhe, csillagos éjszakával. De hogyan kezdjük el, éljük meg és fejezzük be napjainkat? Csupán úgy, mint munkával teli, fáradtságos órák ismétlését? Vajon eszünkbe jut hálát adni Isten gondviseléséért naponta többször is? Hiszen minden egyes nap értékes ajándék Istentől.

Az ismétlés nem feltétlenül unalmas dolog, sőt nagyon hasznos lehet. Gondoljunk pl. a Biblia olvasására, vagy az énekekre, zenei darabokra. Minél többször olvassuk, hallgatjuk őket, annál jobban elmélyedünk bennük. Életünkben sok dolog ismétlések árán válik tulajdonunkká.

Ha naponta többször hálát adunk, az elmélyíti az Istennel való közösségünket. A zsoltáríró ezt így fejezi ki: „Naponta hétszer dicsérlek téged igazságos döntéseidért” (Zsolt 119,164). Felismeri és elismeri Isten igazságos eljárását, és gyakori imával vála-szol rá. Dávid „…reggel, délben, este…” kiáltott Istenhez (Zsolt 55,18), és az Úr meghallotta. Dániel „…napjában háromszor térden állva imád-kozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta” (Dán 6,10). Pál apostol így buzdítja a tesszalonikaiakat: „…szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok…” (1Tesz 5,17-18)

Tőlünk milyen visszhang jut Isten elé irántunk tanúsított atyai szeretetéért? Mit vált ki szívünk-ből mindaz, amit értünk tett és tesz az Úr Jézus Krisztusban? Ő, aki azt mondja: „Örök szeretettel szerettelek…” (Jer 31,3), mennyi hálát és imádatot kap tőlünk naponta?

Ha Istennek ez a nagy szeretete nem szorongat bennünket, akkor eltompulunk, imáink megszo-kottá válnak, üresek lesznek, hamisan csengenek, és csupán rutinból hangzanak el. Ezzel szemben milyen megelevenítő, amikor hamisítatlanul jut Isten elé szívünkből a hála és az imádat naponta többször is!

„…az igazi imádói lélekben (szellemben) és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának” (Jn 4,23).

Kedves Olvasó!

Vetés és Aratás�

A Jakab 3,1-12-ben a nyelv három lényeges jel-lemzőjét mutatja be az Ige.

1. A nyelv mint irányító erő (3-5. v.)

Egy hajó kormánylapátjához és a ló zablájához hasonlítja itt a nyelvet. Így irányíthatják szavaink is az embereket a helyes vagy téves útra. „Élet és halál van a nyelv hatalmában…” (Péld 18,21) „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Ef 4,29).

2. A nyelv mint tűzforrás (5-8. v.)

Milyen kicsiny a nyelv, de mekkora károkat okozhat! Sokszor támadt már viszálykodás a hí-vők között, amit a nyelv néhány szava szított fel. Családokat és gyülekezeteket rombolt szét a nyelv munkája. Nem kellene azonban ennek így lennie. „Aki igazán szól, az igazat mondja el … a bölcsek nyelve pedig gyógyít” (Péld 12,17-18). „Az igaznak az ajka sokakat vezet…(»legeltet« – Károli ford.)” (Péld 10,21).

3. A nyelv mint az áldás és az átok forrása (9-12. v.)

„Amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni a teste, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia” (Péld 18,20). „A vétkes ajak veszedelmes csapda…” (Péld 12,13).

A nyelv helytelen hAsználAtA

Jakab levelének és a Biblia más helyeinek fi-gyelmes olvasásakor világos lesz előttünk, hogyan

szoktuk rosszra használni a nyelvünket. Bárcsak elkerülnénk ezt az életünkben!

a) Istent okolni kísértéseinkért (Jak 1,13-14).

b) Megszólni embertársainkat, és a titkokat kibe- szélni (Péld 20,19).

Ha szeretetünk testvéreink felé őszinte, akkor nem lesz a nyelvünknek lehetősége gyengeségeik és félrelépéseik bemutatására. Sokkal inkább az ő helyreállításuk érdekében fogjuk nyelvünket a sze-lídlelkűség szellemében használni (Gal 6,1).

c) Nagy dolgokkal dicsekedni (Jak 3,5).

Aki dicsekszik, az még nem értette meg, amit Pál apostol mond: „Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó…” (Róm 7,18) Ha valamivel egyáltalán dicsekedhetünk, úgy az Úrban dicsekedjünk! „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék” (1Kor 1,31). „Én azonban nem kívánok mással dicse-kedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ és én is a világ számára” (Gal 6,14).

d) Ítélkezni felebarátaink fölött (Jak 4,12; 5,9; Róm 14,12-13).

Az ítélet joga egyedül Istené!

e) Esküdni és visszaélni Isten nevével, „hiába venni” (Jak 5,12).

Milyen sokan nem veszik figyelembe éppen ezeket az igeverseket!

A nyelv helyes hAsználAtA

Figyeljünk most a pozitív oldalra, és használjuk Isten gyermekeiként a nyelvünket Őneki tetsző módon!

a) Vele dicsérjük az Urat és Atyát (Jak 3,9).

Ha Isten jóságát és gazdag kegyelmét szemlél-jük, ami számunkra az Úr Jézusban jelentetett ki és lett valósággá, akkor nyelvünk túlárad a hálaadástól (Ef 5,20).

b) Vele imádkozunk Istenhez.

Imánkban kérjük Istentől, hogy adjon nekünk bölcsességet az élet minden helyzetében a helyes magatartásra, hogy jó példaképek lehessünk csa-

A nyelv és A beszédJakab apostol – levelének 3. fejezetében – nagyon

részletesen ír a nyelvről. Jól tesszük, ha figyelünk arra, amit Isten beszéde mond nekünk a nyelv helyes és helytelen használatáról. Nyelvünket használ-hatjuk Istennek tetsző módon, az Ő dicsőségére, és mások számára áldásul. De nagyon könnyen vissza is élhetünk vele, miáltal a Szent Szellem megszomo-rodik, és bizonyságtételünk lehetetlenné válik.

ládunknak, testvéreinknek és embertársainknak. Szabad és szükséges imádkoznunk rokonainkért, minden hívőért, az Úr munkájáért, Isten szolgáiért, minden emberért és mindazokért, akik méltóságok-ban vannak (Ef 6,18; 1Tim 2,2).

c) Vele énekelünk (Zsolt 51,14; Ef 5,19; Jak 5,13). Énekeljünk mindenekelőtt az Úrnak, mások biztatására és a magunk örömére.

d) Vele intjük, figyelmeztetjük egymást (Zsid 10,25).

e) Vele vigasztaljuk a többieket (2Kor 1,4; 1Tesz 4,18).

„Évek” ki mit tud?

1. Milyen gyakran ünnepelték a zsidók az engesztelés évét?

2. Mennyi idővel hosszabbította meg Isten Ezékiás király életét?

3. Hány éves volt Mózes, amikor úgy érezte a szívében, hogy meg kell látogatnia testvéreit, Izráel fiait?

4. Hány éves volt József, amikor az egyiptomi fáraó elé vitték?

5. Milyen gyakran ünnepelték meg a zsidók a szombatévet?

6. Mennyi ideig volt Nabukadnec-car megaláztatásban?

7. Mennyi ideje szenvedett vér-folyásban az az asszony, aki megérintette Jézus köntösének szegélyét?

8. Mennyi időt töltött el Pál a római fogságban, ahol akadá-lyoztatás nélkül hirdette Isten országát?

9. Mit mond Pál az efezusi vé-neknek, hány évig intette őket könnyek között?

10. Mennyi időre lesz a Sátán, az ősi kígyó megkötözve és levetve a mélységbe, hogy meg ne tévessze a népeket többé?

(Válaszok a 31. oldalon.)

„Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Csel 20,35).

Az Úr Jézus ezen szavai, amelyek kivételesen nem az evangéliumban kerültek megörökítésre, közmondásszerűvé váltak. Meghonosodott a gyülekezetben, és a tanítványok gondolkodásával megegyezett.

Pál apostol ezt a mondást sajátosan megtapasztalta. Legtöbbször kétkezi munkával dolgozott, és ezzel nemcsak saját eltartásáról gondoskodott, hanem a rászorulókon is tudott segíteni. Nagy áldás rejlik ebben az igazságban, de sokan soha nem ismerik meg, mert önző életet élnek.

Moody, a sokak által ismert evangélista, a keresztyénnek a pénzhez való viszonyáról a következő három tanácsot adta: – keressél, amennyit lehet, – takarékoskodj, amennyire képes vagy,– és adakozzál, amennyit csak tudsz!

Amikor ezt a szolgálatánál felhasználta, az alkalom végén odajött hozzá az egyik hallgatója, és ezt mondta: „Jó volt a szolgálata, de azzal a bizonyos három tanáccsal mindent elrontott.”

Elgondolkoztató, hogy milyen nehéz lemondani arról, amihez nagyon ragaszkodunk!

Jézus Krisztus életének egyik jellemzője az volt, hogy mindent odaadott. Tanítványait is erre akarta elvezetni, amikor ezt mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” És mit tanácsolt az Úr a gazdag ifjúnak, hogy kincse legyen a mennyben? (Lk 18,22)

Mennyi Bibliát kell még szétosztanunk, milyen sok bajt enyhítenünk, hány szomorkodót megvigasztalnunk, hogy mindazok, akik az Úrhoz tartoznak, beláthassák: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni”!

B. J.

Kedves barátaim, mennyire szükségünk van nyelvünk megfékezésére az Úrtól való függésben, szavainknak Isten jelenlétében való mérlegelésé-re és arra, hogy bölcsességet kérjünk tőle szánk megnyitása előtt! Bárcsak alávetnénk Istennek gondolatainkat, szavainkat (Zsolt 19,15), és figyel-nénk beszédünkben a másik ember érzékenységére (Kol 3,12-13)!

„Aki vigyáz a szájára és a nyelvére, életét őrzi meg a nyomorúságtól” (Péld 21,23). „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédére” (Péld 10,19).

D. L.

��009. évi �. szám

Nagyobb boldogság…

Vetés és Aratás�

Az Úr mondta: Ne számold, hányszor bocsátottál meg! (Vö. Mt 18,21-22.)

Nézzünk meg néhány ma-gatartásformát, amelyet Isten elvár tőlünk. Ezeket elénk tárja Pálnak a Kolossébeliekhez írt levele: „Öltsetek tehát maga-tokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyö-rületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek pana-sza volna valaki ellen: ahogyan az Úr megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent” (Kol 3,12-14).

Az első, amit elénk tár, az a Krisztushoz való viszonyunk: kiválasztottak, szentek és sze-retettek vagyunk. Nem csak úgy véletlenül vagyunk kedvesek Istennek; ki lettünk választva „Krisztusban… a világ alapjai-nak megvettetése előtt” (Ef 1,4). Ő akarta, hogy az övéi legyünk! És Ő úgy tekint ránk, mint szentekre. Természetesen azt is akarja, hogy elhívásbeli szentsé-günknek megfelelően éljünk, de ez csakis úgy valósítható meg, ha a „Szellem által járunk” (Gal 5,16). Végül „az Atya Isten sze-rettei vagyunk” (Júd 1). Hát nem csodálatos tudnunk, hogy az egész mindenséget megteremtő Isten gyakorlatban is annyira szeret bennünket, hogy Atyánk-ká lett? Ez a meghitt kapcsolat csakis Krisztus megváltó műve által jöhetett létre.

Az Ige azt mondja: „öltsünk fel” bizonyos megkülönböztető magatartásokat. A „felöltés” szüntelen tudatos erőfeszítéssel jár. Más szavakkal, mindezek a magatartásformák kifejleszthe­tők a személyiségben a Szent Szellem által. A Kolossé 3 azzal kezdődik, hogy „feltámadtatok a Krisztussal”, ezért „azo-kat keressétek, amik odafent vannak” (1-2. vers). Ennek jó ábrázolása az, hogy az ember leveti ócska, szennyes ruháit, és felölti magára az új, tiszta ruhát. Ugyanígy kell levetni a „régi ént”, és felöltözni az „új ént” (9-10. v.). Az emberek aszerint ítélnek meg bennünket, amilyen „ruhát” viselünk.

Ezekben a versekben nincs minősítés; senkit sem „selej-teznek ki” személyisége vagy jelleme miatt. Vannak, akik természetüknél fogva könnyeb-ben alkalmazkodnak, de ez nem menti fel a többieket, hogy ők is ne alkalmazkodjanak. Mindezt szem előtt tartva vegyünk most szemügyre hat olyan magatar-tásformát, amelyet az Úr akarata szerint fel kell öltenünk. 1. Könyörületes szív

Itt arról van szó, hogy őszin-tén törődjünk felebarátaink jó-létével. Szívünk mélyéről fakad­jon az együttérzés, nem érhetjük be felszínes sajnálkozással. Az igeverset így is fordítják: „együtt érző gyöngédség, szívünkig ható megindultság”. Az Úr Jézus „meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket” (Mk 6,34). Mikor szántunk meg valakit utoljára? Körül vagyunk véve szükségben levő emberekkel, de vajon őszintén törődünk­e

velük? Ha krisztusi magatartás van a szívünkben, akkor igen. Tehát rendszeres gyakorlattá válik az életünkben úgy szol-gálni az Úrnak, hogy segítünk a rászorultakon. Azt is mondja az Ige, hogy „senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is” (Fil 2,4). Nem könnyű, és nem természetes dolog mások érdekeit a magunké elé helyezni, de Krisztus ezt az utat mutatja.2. Jóság

Meglehet, hogy jó szán-dékkal segítünk másokon, csak éppen bántóan tesszük azt. Ezért jól fontoljuk meg, hogyan fejez-zük ki együttérzésünket, mert le-het azt nagyon különbözőképpen tenni. Valaki ezt így fejezte ki: „Jó szíve van, csak nem szabad figyelni arra, ez hogyan nyil-vánul meg külsőleg.” Mert ha az ilyen ember meg is valósítja Krisztus szándékát, kétszeres az értéke akkor, ha azt kedve-sen teszi. Krisztus a kedvesség megtestesítője volt mindenkivel szemben. Jobban kellene hason-lítanunk hozzá ebben is.3. AlázAt

Ezzel megérkeztünk minden más magatartás alapjához. Ez a legnehezebben elsajátítható jellemvonás csodálatosan mutat-kozik meg az Úrban: „Krisztus Jézus… megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel… megaláz-ta magát, és engedelmeskedett mindhalálig” (Fil 2,5-8). Mi-csoda nagy kegyelem! Hasonló-vá lett a teremtményhez, akit Ő teremtett, csakhogy eljuthasson hozzá és megválthassa. Ezt a magatartást akarja látni bennünk

Ne számold...!

��009. évi �. szám

is az Úr Jézus. Mások javát a magáé elé helyezte; jobban törő­dött a mi szükségeinkkel, mint a sajátjaival. Sőt: a mi életünket is többre becsülte a magáénál. Teljes önfeláldozást mutatott be,„odaadta magát” értünk (Gal 2,20).

Miért oly nehéz megtanul-nunk az alázatos, szolgai maga-tartást? Miért oly nehéz mások érdekeit a magunké elé helyez-nünk? Lássuk a választ Ézsaiás könyvének 6. fejezetében! A próféta először az Úr dicsőségét látta (1-4. v.). Azután látta ön-magát a maga nyomorúságában (5­7. v.). Végül látta népének nagy nyomorúságát, és ekkor már kész volt elvállalni, hogy az Úr követe legyen számukra (8-10. v.).4. szelídség

Gyakran alázatosságnak is nevezik, mert ez az erény gyak-ran kapcsolódik az alázathoz, megaláztatáshoz. Krisztus ezt mondja: „…szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29). Mit jelent a szelídség? Aki szelíd, az nem kellemetlenkedő, nem ellenszenves. Társaságában jól érzi magát az ember. Könnyű el-beszélgetni vele. Fizikai képpel élve, a szelíd ember nem töri ös-sze a dolgokat, hanem gondosan bánik velük. Ugyanez érvényes szellemi értelemben is. Aki sze-líd, nem sértegeti a felebarátját. „A szelíd és csendes lélek …ér-tékes az Isten előtt” (1Pt 3,4). Azt is mondja az Ige, hogy „a higgadt (szelíd) válasz elhárítja az indulatot” (Péld 15,1). Vajon mi könnyen haragra lobbanunk? Hamar felháborodunk? Mert akkor éppen nem vagyunk sze-

A lényeg

Nem mindent értek.Tele titokkalaz életem is,a Bibliám is.De már a lényegkitárta titkát,s tudója lettem:KRISZTUS megváltotta bűneimtől,s világszép arcaragyog felettem.

Füle Lajos

lídek. Viszont a szelídség nem azonos a gyengeséggel, sőt szellemi fegyver és erő. Nem enged az igazságból, csakhogy „jó békesség” legyen. Az Úr ezt soha nem tette. Alkalomadtán erőteljesen támadó volt azokkal szemben, akik Isten kijelenté-sét el akarták homályosítani. De amikor a bűnösöket hívta magához, akkor mindig szelíd volt mindenkivel szemben. Még azokkal szemben is, akik elfo-gatása után megverték. Erős, de nyugodt maradt, és így mutatta meg isteni hatalmát.5. türelem

Ez nemcsak azt jelenti, hogy nyugodtan várjunk a sorunkra, hanem sokkal inkább azt, hogy eltűrjük még a hosszas szenve-dést is. Azt jelenti, hogy nem mondunk le a ránk bízottakról, még ha ismételten kudarcot val-lanak is. Azt is jelenti, hogy nem vágunk vissza, ha valaki provo-kál minket. Péter azt írja, hogy „az Úr türelmes hozzátok” (2Pt 3,9). Nem örülsz ennek? Ha az Úr oly végtelenül türelmes, ami-kor formálja személyiségünket, ne legyünk-e mi is türelmesek mindazokkal szemben, akik

fárasztanak, vagy bosszantanak minket, vagy akiket szívesen te-kintenénk „elveszetteknek”?6. megbocsátásrA vAló

Készség Miért oly nehéz megbocsá-

tanunk? Rendszerint azért, mert büszkeségünkben sértve érezzük magunkat, vagy felháborított a minket sértő személy. Péter megkérdezte: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyám-fia úgy, hogy én megbocsássak neki?” (Mt 18,21) Az Úr azt válaszolta, hogy bocsásson meg, de ne számolja, hányszor. Ez az utasítás nekünk is szól. Péter megkérdezte: Még hétszer is? Jézus feleletének értelme, hogy számtalanszor. Megbocsátásunk alapja Krisztus velünk szembeni megbocsátása legyen. Ő hány­szor bocsát meg nekünk? Nos, mi is bocsássunk meg másoknak hasonlóképpen!

A Kolossé 3,12­14­ben is-mertetett magatartás, amely hűen mutatja be Krisztust, Isten Szent Szelleme által a miénk is lehet. Ezen tulajdonságok közül egyik sem természetes, hanem természetfeletti, és ná-lunk nagyobb személy jelenlétét tükrözi, és nagyobb erőét, mint amellyel mi magunk rendel-kezünk. Mindez hozzátartozik ahhoz, amit a Róma 8,29 így ír le: „…hogy hasonlókká legye-nek (legyünk) Fia képéhez”. Krisztus bennünk levő életének kívánatos megnyilvánulása ez, az Ő tulajdonságainak a vissza-tükröződése.

Legyen a mi életünknek is része az őszinte megbocsátásra való készség az Ő dicsőségére!

G. T.

Kezdetben „bAlsors-Kürtös” voltAmCsodálatos gyermekkoromban a svájci Alpok­

ban éltem. Szívesen emlékszem vissza arra a kilenc nyárra, amikor pásztorgyermekként jártam be a tájat. Életem nagy álma azonban, hogy egy­szer havasi kürtös lehessek, sokáig nem teljesült.

18 éves koromban munkát vállaltam az építő­iparban, majd szakmunkás lettem. De egy rejtett vágy továbbra sem hagyott nyugodni. Reméltem, hogy egykor majd én is alkothatok valami ér­tékeset az életben. Azonban az események nem úgy alakultak, ahogy terveztem, és 24 évesen váratlan krízishelyzetbe kerültem, amelyből nem láttam semmilyen kivezető utat. Úgy éreztem, hogy egyre csak süllyedek a mélységbe.

Életem akkori szakaszában „balsors­kürtös­nek” nevezhettek volna, mivel az élet bajaitól meggyötört, szomorú lelkem dallamait „fújtam”. Gyakran megesik, hogy mások is ilyen „fúvóssá” lesznek. Ezért szívesen mondom el mindazt, amit átéltem, hogy megmutassam az egyetlen kivezető utat az élet bonyolult labirintusából. Nekem is a szükségben mutatta meg Isten ezt a kiutat.

Tudom, hogy sokan megtapasztalták már az élet lehúzó örvényeit: csalódás a szerelemben, munkanélküliség, pénzhiány… és mintha még ez sem lett volna elég, én a lakásomat is elvesz-tettem. Mindezek az embert annyira megsebzik, hogy fizikai vagy szellemi beteg lesz, és szenved. Ezért sokan minden reményüket elvesztve inkább feladják a küzdelmet, és lemondanak az életükről. Én is ilyen lelkiállapotba kerültem.

mi értelme tovább élnem?Depresszió, álmatlanság, étvágytalanság gyö­

tört, egész életem értelmetlenné vált. Az öngyilkosság sötét gondolata kísértett éjjel­nappal.

A legrosszabbak azonban a hétvégék voltak, amikor az a néhány ember, akiben megbíztam, nem volt elérhető. Ezeken a

napokon a lelkemet egyre sötétebb felhők borí-tották.

Egy szombaton aztán betelt a pohár. Elhatá­roztam, hogy véget vetek az életemnek. Leakasz-tottam a szegen függő fegyveremet, és meghúztam a ravaszt. Az azonban valamilyen okból nem működött. Nem volt rá magyarázatom. „Ha ez így nem megy, akad más lehetőség is, hogy eldobjam az életem” – gondoltam. Kimásztam a padlásszo-bámból a tetőre, és a hatodik emeletről a mélybe akartam vetni magam. Tettem végrehajtásában azonban egy láthatatlan hatalom ismét visszatar-tott. Gyávaság volt-e vagy a haláltól való félelem? Ki mondhatná meg?

Visszamásztam a szobámba, minden pénzem összeszedtem, és elindultam Zürichbe, a földi élvezetek „Kánaánja” felé. Reméltem, hogy majd az alkoholból bátorságot merítve elérhetem életem célját, a boldogságot.

eKKor Közbelépett isten!Eddig számomra Isten nem jelentett semmit.

Egyszerűen nem érdekelt, hogy létezik­e vagy sem. Nem neveltek vallásosan, így később sem érdeklődtem Isten iránt. Ebben a tudatlan állapo­tomban csak gúnydalokat énekeltem róla. Azok az emberek pedig, akik Istenről beszéltek nekem, nem voltak a példaképeim.

Egyszer, amikor útban voltam a „boldogsá­gom” felé, két lány meghívott egy keresztyén film megtekintésére. Nem lelkesedtem a meghívásért, mégis elmentem. A filmből nem sokat értettem, azonban az ott elhangzott utolsó kérdés szüntele-nül visszacsengett a fülembe: „Ha ma meghalsz, kész vagy-e Istennel találkozni?”

A jelenlevők közül senki sem ismerhette a nyomorúságomat, sem reménytelen állapotomat, nem tudhatták, milyen hatással lesznek rám a hallottak. A kérdés azonban szíven talált. Eddig inkább megvetettem Istent ahelyett, hogy hálát adtam volna neki. Most viszont itt volt ez a személyesen nekem szóló kérdés.

„HA mA megHAlsz, Kész vAgy-e istennel tAlálKozni?”

Azon az estén, amikor hazamentem, eltettem a fegyveremet, és elgondol-kodtam azokon, amiket hallottam. De

Vetés és Aratás�

még eltartott néhány hónapig, amíg dönteni tudtam, és elfogadtam az Úr Jézus Krisztust személyes Megváltómnak. Milyen más lett minden, amikor Isten Fia az életem Ura lett! Létem új értelmet kapott! Az Úr 16 évi rabság után csodálatosan megszabadított az alkohol és a nikotin kötelékeitől. Lelkileg és fizikailag tökéletesen rendbe jöttem, és mindez orvosi segítség és elvonási tünetek nélkül történt.

Remélem azonban, hogy senkinek sem kell ilyen nehéz helyzetbe kerülnie ahhoz, mint amilyenben én voltam akkor, hogy meg-ismerhesse Isten szabadítását!

Az élet értelmének kérdésére csak egyet-len kielégítő válasz adható: szükségünk van az Istennel való személyes kapcsolatra. Ezt pedig csak Jézus Krisztuson keresztül kap-hatjuk meg, aki ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14,6).

„én vAgyoK Az út…”Az örökkévaló Istennel való első szemé-

lyes találkozásom óta, ami 1977-ben történt, az életem teljesen megváltozott, és eggyé lettem az Ő akaratával. A bibliaolvasás és a hívő testvérekkel való közösségem sok örömet nyújt.

De azt is el kell mondanom, hogy keresz-tyénként élni nem sétagalopp. Az élet görön­gyös útján egyszer fent, egyszer lent járok. Sokszor boldog vagyok, mert fent járok a csúcson, máskor próbák között mély völ-gyekbe jutok. Az igazi keresztyén számára az élet gyakran harc, sok akadállyal. Egyet azonban sose feledjünk: Jézus vezet és kísér, életünk minden percében velünk van. Csak Ővele érdemes élni!

Boldoggá tesz a tudat, hogy az örökkéva-lóságot Jézus Krisztussal fogom tölteni, és várva várom azt az időt! Meg vagyok győ-ződve arról, hogy Isten mindenkit meg tud és meg akar szólítani. Engem is megszólított, és szomorú „balsors­kürtösből” boldog, havasi kürtössé változtatott, az Ő dicsőségére.

Neki terve van veled is!

Lorenz Schwarz

Lukács evangéliumának 15. részében három történetet beszél el az Úr Jézus: az elveszett juh, az elveszett pénzdarab és a tékozló fiú történetét.

Az eltévedt juh egyedül bolyong a pusztában, és félelmében hangosan béget. A pásztor, aki észrevette juhának eltűnését, keresésére indul. De hol keresse? Ekkor hall egy gyenge hangot. Talán az elveszett juhocska hangja? A hang irányába megy, és megtalálja az elveszett juhot.

Az elveszett pénzdarab története már másként hangzik. A pénzdarab tehetetlenül fekszik, s nem hívhatja fel magára a kereső asszony figyelmét. Ott hever a porban, és meg kell várnia, míg a világosság reá veti a fényét. Az asszony egyedül keresi, míg végre rátalál.

A harmadik történet ismét másként hangzik. A fiú elhagyja a szülői házat. Amíg a pénze tart, addig eszébe sem jutnak apjának intései és kérései. Az apja legfeljebb annyit tehet, hogy imádkozik érte. A tékozló fiú fokról fokra süllyed a moslékig. Ekkor magába száll. Elhatározza, hogy hazatér. És egyszer csak a kapuban várakozó apa megpillantja az elve­szett fiút. Elébe fut, átöleli. Az elveszett fiú is megtaláltatott.

Vajon miért mondta el Jézus így egymás után e három példázatot? Azért, hogy rámutasson: az emberek úgy, ahogy vannak, elveszettek. De meg kell találtatniuk!

Ez a megtalálás azonban különbözőképpen tör­ténhet. De nem a hogyan a fontos, hanem a tény. Vannak, akiknek az életében az Úré ugyan a fő munka, mint a pásztoré a juhocska megtalálásánál, de az ember is segít a kiáltásával, a sírásával. Vannak, akik az elveszett pénzhez hasonlóan nem működnek közre a megtalálásuknál. Ebben az esetben az Úr végzi el az egész munkát. Azután olyan esetek is vannak, amikor úgy látszik, mintha mindent az ember tenne, maga keresné a hazavezető utat az atyai házba.

Isten tehát eltérő módon keresheti meg a tőle elszakadt embereket. Nem nyugszik, míg meg nem találja őket. És milyen öröm van a mennyben, amikor az elveszettek megtaláltatnak! Megkérdem tehát tőled is: megtalált vagy már? „Mert az Emberfia (Jézus Krisztus) azért jött, hogy megmentse, ami elveszett” (Mt 18,11).

E. Modersohn

9�009. évi �. szám

Megtalált vagy elveszett…?

Úton a menny felé

Vetés és Aratás10

A vonat éppen befutott a pályaudvarra. A peronon egy kislány várt az úti poggyászával, egy szatyor-ral, amelybe a tervezett utazásra egy kis ennivalót csomagolt be. A kicsi felszállt, és helyet foglalt egy nem egészen teli fülkében. Kutatva figyelt körül, és jól megnézte az utasokat, akik azonban mind idegenek voltak.

Fáradt volt a hosszú várakozástól, és úti csomagját fejpárnának használta, hogy kissé kipihenje magát. Amikor jött a kalauz, nagy bizalommal megkérdezte tőle, hogy szabad­e itt aludnia? A kalauz barátságos igennel felelt, de utána látni akarta a jegyét.

A kislány így felelt:– Nincs jegyem.– Hová utazol hát? – faggatta a kalauz.– A mennybe megyek – hangzott a válasz.A férfi körülnézett, és csodálkozva válaszolt:– Igen? És ki fizeti a vonatjegyedet?– Az Úr Jézus – felelte a kislány, és tovább kérde-zősködött. – Ez a vonat nem a mennybe megy? Az Úr Jézus nem utazik rajta? – Azt hiszem, nem – válaszolta a kalauz, akit zavart a gyermek nyíltszívűsége. – Miből gondoltad egyál-talán, hogy ez a vonat oda megy?– Mert édesanyám gyakran énekelt egy vonatról, amely a mennybe megy, és az Úr Jézus kifizette az útiköltséget mindenkiért, aki azon utazni akar. De most már nem tudja többé énekelni, mert nemrég meghalt. Ezért elhatároztam, hogy utána utazom, hogy ismét együtt legyek vele. Nem ismeri a dalt a vonatról, ami a mennybe megy? Nem énekli a kislányának, hogy el tudjon aludni? Vagy nincs is kislánya? – kérdezte a kicsi.

Ezt a kalauz csendben végighallgatta, majd meg-indult hangon válaszolt:– Volt egy kislányom, körülbelül olyan idős, mint te, de már meghalt. Talán ő is a mennyben van.– És most a bácsi odautazik, hogy viszontlássa? – kérdezte a kislány nagy együttérzéssel.Néhány utas érdeklődve hallgatta a beszélgetést. Egyesek mélyen meghatódtak a kislány furcsa kér-déseitől. Valaki ezt mondta:– Ez egy angyal.– Nem, Kati vagyok. Az angyalok az Úr Jézusnál vannak a mennyben.

Ezután nagy bizalommal megkérdezte az uta­sokat:– Mindannyian a mennybe utaznak? Annak nagyon örülnék! Anyukám azt mondta, hogy aki valóban hisz az Úr Jézusban, minden nehézség nélkül a mennybe kerül.– Édesanyád biztosan jó asszony volt – szakította félbe az egyik utas a kislányt.

A válasz furcsa volt:– Az én anyukám azonban sohasem akarta, hogy valaki azt mondja neki, hogy jó. Mindig azt mondta, hogy senki sem jó, csak egyedül Isten, és hogy nem azok az emberek jutnak a mennybe, akik azt hiszik, hogy jók, hanem azok, akiknek az Úr Jézus megbo-csátotta a bűneiket.

A kislány kék szemét a kalauzra emelte:– De még mindig nem mondta meg a bácsi, hogy a mennybe utazik­e? Nem akarja viszontlátni a kislá-nyát? Vagy nem hisz az Úr Jézusban?

A kalauz csöndben állt, és nem tudta, mit kezdjen a gyermekkel. Közben az egyik utas értésére adta, hogy kifizeti a kislány jegyét. A kalauz azonban így felelt:– Meddig vigyük magunkkal ezt a gyermeket? Nem hagyhatjuk, hogy valahol csak úgy kiszálljon. Mi lesz vele? Komolyan aggódom miatta.

A kislány tovább kérdezgette:– Mit mondjak a kislányának, ha találkozom vele? Mondjam azt neki, hogy az apukája most nem tud a mennybe jönni, de később eljön őt meglátogatni?

A kalauz megrendülve hallgatott.

******Az egyik utas, aki elmesélte ezt az esetet, sajnál-

ta, hogy a vonat éppen ekkor a lakóhelyére ért, és le kellett szállnia. Később azonban megtudta, hogy Kati dolga jól végződött. Valaki oltalmába vette, hazavitte, ahol a hozzátartozói már aggódtak miatta. A kislány ugyanis előzőleg semmit sem mondott nekik tervezett mennyei utazásáról.

Talán kicsit megmosolyogjuk a kislányt. De jobb lenne eltűnődnünk, hogy vajon a mi életünk „vonata” a megfelelő irányban halad­e, és ismerjük­e a célállomást? Hová vezet életünk útja? Eldöntöttük már, hogy mi az úti célunk?

Ismeretlen szerző

Bibliai személyek

Jabéc

�009. évi �. szám 11

„Jabéc tekintélyesebb volt testvéreinél. Anyja nevezte el Jabécnak, mert ezt mondta: »Bizony

fájdalommal szültem őt!« Jabéc segítségül hívta Izráel Istenét, és ezt

mondta:»Bárcsak nagyon megáldanál engem, és kiszélesítenéd határomat, velem lennél, és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen

fájdalom!« És megadta neki Isten, amit kért.”(1Krón 4,9-10)

Jó oka lehetett annak, hogy egy júdai anya a fiának olyan komor nevet adjon, mint Jabéc, amelynek jelentése bánatos, fájdalmat okozó, vagy magaslat. (Hasonló nevű város is volt abban az időben Júdában, amelyről az 1Krón 2,55­ben olvashatunk.) Világos, hogy az ok nem szemé-lyes, hanem szellemi jellegű volt, és lehetőséget adott az anyának, hogy fiának szívébe szellemi igazságokat plántáljon. Az igazság, amit még gyermekkorában megtanult, a későbbi években olyan tettekre ösztönözte, amely megkülönböztette őt a testvéreitől. Ezek miatt került bele a neve a Krónikák Könyvébe.

Júda törzse gazdag örökséggel rendelkezett; ez az első törzs, amely birtokba vette a rá eső részt (Józs 15). Övék volt az elsőszülöttség hatalmi joga a vezetésre (1Krón 5,2), és mivel Júda igazi neve azt jelenti, hogy magasztalás, nekik boldog törzsnek kellett lenniük. A bírák idejében azonban gyengeség jellemezte őket: „Az Úr Júdával volt, ezért tudta birtokba venni a hegyvidéket. De a völgy lakóit nem lehetett kiűzni, mert vas harci ko-csijaik voltak” (Bír 1,19). Júda, miután elvesztette a buja, zöld völgyeket, a hegyekbe kényszerült. A hatalom megszűnt, az élelem szűkös volt, és a ma­gasztalás hiányzott – és ekkor született egy kisfiú! Az anya olyan nevet adott neki, amely a szomorú állapotokat tükrözte.

Jabéc is panaszkodhatott volna a vasszekerek miatt, amikor felnőtt, vagy elmagyarázhatta volna, hogy nem ő az oka a nyomorúságnak. De inkább tett valami pozitív dolgot, ami megkülönböztette a testvéreitől. A krónikaíró elmondja, hogy segítségül hívta Izráel Istenét. Az igeidő azt mutatja, hogy ez nem egyszeri alkalom volt, hanem szokásos tevékenység. Megtanulta, kétségtelenül abból a feljegyzésből, amikor Jákób Istennel tusakodott (1Móz 32,26­30), hogy az áldáshoz az Úrba kell kapaszkodnia. Három kéréssel fordul Istenéhez, amellyel összefoglalja kívánságait.

1. „Bárcsak kiszélesítenéd határomat!” Ezzel azt szerette volna elérni, hogy a határok kitolásával a nagyobb termőterületen több élelmet biztosíthasson népe számára.

2. „Bárcsak velem lennél!” Ha visszaállítja a régi védőfalakat (határokat), az ellenség fel fog vonulni ellene, tehát Isten hatalmára és segítségére lesz szüksége az ellenálláshoz.

3. „Bárcsak megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom!”Abban az időben a nemzet nagy veszedelme és baja a bálványimádás volt. Jabéc szomorkodott a nép hűtlensége miatt, de azt is meglátta, hogy ettől csak Isten védelme mentheti meg őket.

Jabéc imádsága nemcsak puszta felsorolása a kívánságoknak, hanem a népért közbenjáró szol­gálatnak és az Istenre hagyatkozó feltétlen hitnek is szép példája. Láthatjuk tehát azokból, amiket Istentől kért, hogy Jabéc bölcs ember is volt. Isten Igéje erről a bölcsességről a következőket mondja: „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató” (Jak 3,17).

Az imádkozás nemcsak a dolgokat változtatja meg, hanem az embereket is, hogy Isten aka-ratával megegyező kéréseket tudjanak elmon­dani. Jabécnak Isten megadta a kérését. Isten azonban nem minden szentre bízhat meghallgatott imádságokat!

Napról napra együtt bibliai személyekkel c. könyvből (Evangéliumi Kiadó)

Amikor egy ember Jézus Krisztusban hitre jut, nagy változáson megy át: a régi, bűnös élet eltűnik, akár egy árnyék, és egészen új gon-

dolatok, érdekek és érzések hódítják meg a szívet. Öröm! Napfény! De aztán döbbenten állapítom meg, hogy a rossz hajlamok még mindig működnek bennem, amelyek túl gyakran válnak konkrét tettek-ké. Egyrészt szeretem a hittestvéreimet, érdeklődve olvasom a Bibliát és dicsérem Istent – másrészt kí-sért a bűnös vágy a lelkemben. Hogyan lehetséges, hogy két teljesen különböző forrás fakad bennem, hogy a jó és a rossz a mindennapi életben olyan hihetetlenül együtt van?

A válasz: az újjászületett embernek két termé-szete van, egy régi és egy új. Ha a „régi természet” és az „új természet” kifejezések nincsenek is így említve a Szentírásban, mégis nagyon találó megnevezések. Mert minden hívő két születést élt át: a természetes születést és az újjászületést (Jn 3,3). Egyrészt Ádám leszármazottja a természetes születés által, másrészt az újjászületés által Isten gyermeke (Jn 1,12-13). Ezzel két eltérő természet birtokosa, amelyek származásuknál fogva ellenté-tesek és megtartják sajátos lényegi jegyeiket.

A régi természet

Hogy a régi természetről többet megtudjunk, kezdjük mindjárt a Biblia legelején: Ádámnál. Amikor Ádám az Éden-kertben bűnt követett el, az teljesen megváltoztatta a helyzetét. Egy ártat-lan teremtményből bűnös lett. Most már olyan természete volt, amely Istennek nem tetszhetett, és ez Ádám minden leszármazottjára is kihatott. Tisztátalantól csak tisztátalan származhat (Jób 14,14; vö. Zsolt 51,7). Mi mindannyian kivétel nélkül halandó bűnösök vagyunk (Róm 5,12-21), olyan természettel, amely bűnbe vezet. Ahogyan egy tövisbokron csak tövis terem, és nem élvezhető gyümölcs, a bűnös természetből gonosz gondola-tok és tettek származnak, és semmi gyümölcs Isten számára (vö. Mt 7,16; 1Móz 6,5).

Az új természet

Aki Jézus Krisztusban hisz, újjászületik, új élettel rendelkezik. A Szent Szellem hívja ezt életre Isten szava által (Jn 3,3.5; 1Pt 1,23). Aki ezen a módon fogan (Jak 1,18), új természet tulajdonosa lesz. Nagyszerű változás állt be, ami nem marad rejtve.

Ám itt egy fontos dolgot kell figyelembe ven-nünk: még ha a hitre jutott ember meg is változik, a test (régi természete) benne változatlan marad. Az Úr Jézus azt mondta Nikodémusnak, amikor az újjászületésről beszélt vele: „Ami testtől született, test az, és ami Lélektől (Szellemtől) született, lélek (szellem) az” (Jn 3,6). Az újjászületés során a test nem távolíttatik el, nem tisztul meg, nem neme-sedik meg, hanem a lélekben érezteti a hatását valami új.

A Biblia tisztán tanítja, hogy az újjászületett emberekben továbbra is lakik bűn, illetve a testi kívánságok tovább élnek. Az 1Jn 1,8-ban ez áll: „Ha (mi, keresztyének) azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk (régi természet), önmagunkat csaljuk meg, és nincs bennünk az igazság.” A Galata 5,17 leírja a test és a Szent Szellem közti harcot, amely a hívőben folyik. A hívőben ott van a testi kívánság (óember), amíg ezen a földön él. Csak akkor sza-badulunk meg tőle, ha majd az Úrnál leszünk.

A két természet

A keresztyénnek tehát két természete van. Ha a régi természet szerint cselekszik, csak bűnt követhet el: a test nem veti alá magát Isten törvényének, és nem is tudja magát alávetni (Róm 8,7). Ha az új természete szerint cselekszik, nem követhet el bűnt: „Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő (Isten) magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született” (1Jn 3,9).

A Róma 7,25-ben Pál apostol egyetlen igever-sen belül mindkét természetről beszél: „Én ma-gam tehát értelmemmel (a lélek által megújított értelmemmel, ami az új természet) az Isten törvé-nyének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.” Ezzel nem azt akarja mondani, hogy

A hívők két természete

Vetés és Aratás1�

magától értetődő lenne, hogy a hívő egyrészt Isten gondolatai szerint él, másrészt minduntalan vétke-zik. Sokkal inkább törvényszerűséget mutat be: ha új természetünk szerint élünk, Isten akaratát töltjük be, de ha a testi kívánságoknak teret engedünk, annak csak bűn lehet a következménye.

Mit kell tennünk, hogy ne a régi, hanem az új természet legyen látható az életünkben? Három feltételt szeretnék ehhez bemutatni.

1. Megérteni isten álláspontját

Menjünk röviden vissza és foglaljuk össze, hogy mi teszi a bűnöst bűnössé. Két nagy prob-lémája van: először a bűnei, másodszor a bűnös természete. A bűnök bocsánatot nyerhetnek, mert az Úr Jézus vére az engesztelésért folyt (Róm 3,23-26). De egy természet nem nyerhet bocsánatot. Ezt társas kapcsolatainkból is ismerjük: ha egy köteke-dő felpofoz, megbocsáthatjuk neki ezt a tettet, de azt a tulajdonságát, hogy kötekedő, azt nem.

Hogyan reagált Isten a bűn problémájára, a régi természetre? A Róma 8,3 azt mondja: „Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben.” Isten elítélte a bűnt – éspedig saját Fia által a Golgotán, noha neki nem volt bűnös természete, Őbenne azonban a mi bűnös természetünk lett megítélve. Krisztust Isten bűnné tette értünk, és Ő meghalt a bűnnek (2Kor 5,21; Róm 6,10). Aki az Úr Jézus áldozatában hisz, tudhatja: Krisztus az én helyemet vette át a keresz-ten. Az én helyettes képviselőm halt meg azért, amit én tettem, és azért is, ami vagyok. Isten úgy tekint most rám, mintha meghaltam volna Krisztussal. A „régi emberünk” is oda lett szegezve – bűnös mivoltom teljes megromlott állapota végéhez jutott Jézus keresztjén. Szabad vagyok (megigazulva) a bűntől (Róm 6,6-7).

A bűnbe esett Ádámhoz való kötődésem meg-szakadt, most már a feltámadt Jézus Krisztushoz tartozom. Ha rám tekint, Krisztust látja, és nem Ádámot. „Külsőleg” új helyzetet nyertünk Krisz-tusban, „belsőleg” pedig új életet. Az óember ugyan még bennünk van, keresztyénekben, de az már a helyzetünket nem befolyásolja Isten előtt (Róm 8,8-9). „Igazi életünk” az az élet, amelyet az Úr Jézusban kaptunk (Kol 3,3-4).

Egy képpel szeretném ezt szemléltetni: kép-zeljünk el egy vadalamafát, amely csak haszon-talan gyümölcsöt terem. Semmiféle gondozás, körbeásás, trágyázás nem változtat ezen. Emiatt a fakoronát levágják, és nemes hajtást oltanak bele. A régi vadnövény története ezzel tulajdonképpen véget ér. A gyümölcskertész ezentúl csak az új, a nemes fajta nevével illeti a fát. Ez nem jelenti azt, hogy a régi teljesen eltűnt, hiszen még nőhetnek rajta vadhajtások, de a régi el lett ítélve, és egé-szen újjá lett. A képet alkalmazni nem nehéz: a vadnövény a „testi” embert jelképezi, akit Isten nem tud használni. Ám egy napon a hívő örök életet nyer ajándékba, és eszerint kapja a „nevét” – ez a „tulajdonképpeni élete”. És ahogyan a gyümölcskertész a nemes hajtást ápolja, a régi fa vadhajtásait pedig levágja, úgy gondozza Isten a hívő új életet, illetve metszi le a régi természet vadhajtásait (vö. Kol 3,5).

Ezzel eljutottunk a következő ponthoz, a gya-korlati oldalhoz. Mivel Isten törvényesen bánt a bűnnel, nem kell félnünk a kárhoztatástól (Róm 8,1). A régi természet puszta jelenléte miatt ne nyugtalankodjunk. Ha jelentkezik, nem kell a megtérésünket kérdésessé tennünk.

2. A bűnt holtnAk tArtAni

Tudjuk tehát, hogy a test a hívőkben még jelen van. De hogyan tudjuk megakadályozni azt, hogy a „test kívánságát” (Gal 5,16) véghezvigyük? Egyszerű hit által meg kell valósítanunk azt, hogy Krisztussal együtt meghaltunk, és emiatt a bűnt halottnak tarthatjuk (Róm 6,2.11).

Egy történet segíthet ezt jobban megérteni:

A hívők két természete

1��009. évi �. szám

A német-francia háború (1870-71) kezdetén az Angliában élő német férfiak is behívót kaptak. Egy napon egy angol látja a német barátját az utcán sétálni, és megkérdi, miért nem vonult be. „Ó – válaszolja a német –, mert meghaltam”. „Te meghaltál? Ezt meg kell magyaráznod!” „Rend-ben. Nem akartam harcba menni, és találtam egy fiatalembert, aki kész volt helyettem fegyvert fogni. Ő ment el helyettem, és elesett. Ezt a hatóságok úgy tekintik, mintha engem öltek volna meg; halottnak vagyok tekintve, tehát nem hívnak be többé.”

Ezt az embert a kormány kényelmetlen követe-lései már nem érintették, hiszen a helyettese halála bizonyos értelemben az ő halála volt.

Mivel Krisztus meghalt, te, mint keresztyén meghaltál a bűnnek. Isten úgy tekint bennünket, mint akik „Krisztussal együtt meghaltunk” (Róm 6). Ha a bűn kísértése jelentkezik, megtagadha-tod. Nincs már joga hozzád, zsarnoki uralmának vége.

Tehát elhatározzuk, hogy akkor ma olyan na-pot akarunk megélni, amelyen a bűn nem teszi be a lábát az ajtón! Friss lendülettel és jó szándékkal ugrunk ki reggel az ágyból, és mindent helyesen akarunk tenni. De minél erősebben határozzuk el, annál csalódottabban dőlünk ágyba este és sóhajtozunk: „Újra nem sikerült a test kívánsá-gát mindenben megtagadnom. De holnap majd biztosan…”

Ez rossz hozzáállás! Saját erőlködéssel – ami a törvény elve – szállni szembe a bűnnel, bukásra van ítélve. Aki megpróbálja, azt a lehangoló ta-pasztalatot szerzi, hogy erőtlen, ahogyan a Róma 7,7-24 nyomatékosan leírja. Nekünk nem „harcol-ni” kell, hanem a bűnt holtnak tartani: „Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban” (Róm 6,11)!

3. istennek élniÖnmagában azonban nem elég holtnak tartani

a bűnt. A Róma 6,11-ben az áll továbbá, hogy ne-künk Istennek kell élnünk a Krisztus Jézusban.

Mi szabadok lettünk a bűntől, hogy Isten rab-szolgáiként éljünk (Róm 6,18.22).

Aki magának él, aki saját céljait követi, azt lehengerli a kísértés, és nem lesz ereje a bűnnek ellenállni. Nekünk Istennek kell élnünk. De mit je-lent ez? Fessem magam elé a bűn borzalmát, hogy

elkerüljem? Írjam fel következetesen a naplómba, hogy milyen lelki célokat tűztem ki magam elé, és igyekezzem azt elérni? Vagy tegyek egy fogadalmat Istennek, hogy ezáltal kiszolgáltassam magam neki? Ez ugyan mind jobb, mint közömbösen élni a mindennapjainkat; de ezen a módon nem jutok tovább, sőt, újabb problémákat halmozok fel magamnak.

Hogy az új élet, és ne a test uralkodjék, másra van szükség: belekapaszkodni az Úr Jézusba. Nél-küle semmit sem tehetünk (Jn 15,5). Ő a forrása és tápláléka az új életnek. Ha mi szüntelenül vele foglalkozunk, rá gondolunk, akkor megváltozik valami! Aki Őrá néz, nemcsak tökéletes mércét lát, hanem az Ő képére át is alakul (2Kor 3,18). Már nem magunkat igyekszünk lázasan megváltoztatni, hanem Őáltala változunk meg. Isten Szelleme teret nyer, és győzelmet arat a test felett: „Mert a test kívánsága a Lélek (Szellem) ellen tör, a Léleké (Szel-lemé) pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek” (Gal 5,17).

Szükségünk van a megfelelő táplálékra! Ha ez Krisztus és az Ő beszéde, akkor megerősödik az új természet; ha a táplálék a világ dolgai, akkor a test pöffeszkedik. „Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól való” (1Jn 2,16).

Itt is egy képet szeretnék használni. Képzelj el egy fenséges sast és egy elvadult,

mocskos kutyát. Az egyik az égbolton száll, a másik a hulladékban turkál. Ez a két különböző állat egymáshoz van láncolva, és együtt kell élniük. A mindennapi harcban felőrlik egymást. Mit kell tenni, hogy a sas jusson fölényhez, és ne kelljen a koszban feküdnie? Szólítsam fel szüntelenül, hogy repüljön? Vagy parancsoljam a kutyának, hogy ne keresse a szemetet? Mindkettő értelmetlen volna. A sas szállni akar, a kóbor kutya pedig a földet, a szemetet fürkészi. Ez felel meg a természetüknek – és ez nem változtatható meg. Amit tennem kell, a következő: etetnem kell a sast, és megvonnom az élelmet a kutyától. Akkor a sas erőre kap, a kutya pedig gyengül. Magától!

Ezért: Tápláld a „sast” magadban, és hagyd éhezni a „kutyádat”. Ne olyan dolgokkal foglal-kozz, amelyek a testet ösztökélik, hanem tápláld az új természetedet mindennap. Így tudsz győzelmes keresztyén életet élni.

Gerrid Setzer

Vetés és Aratás1�

Hegy vagy út?Egy evangélista egyszer ezt kérdezte a

hallgatóságától: „Tulajdonképpen mi vagy te, hegy vagy út?” Ez elgondolkodtatta a hallgatókat.

Ez a kérdés jogos és értelmes. A hegy eltakarja az ember elől a kilátást, és elzár-hatja az utat. Ezért vagy nagy kerülőt kell tenni a célig, vagy pedig nagy fáradsággal meg kell mászni a hegyet. A hegy tehát jelentős akadály lehet a cél elérésében.

Vajon hegy vagyok én? Akadály az életem? Elzárom a kilátást mások elől? Eltakarom Krisztus arcát? Amit teszek, amit mondok, megbotránkoztat másokat? Megnehezítem az utat mások számára a cél felé?

Milyen óriási felelősség ez mindan-nyiunk számára!

Vagy pedig út vagyok? Megkönnyí-tem mások számára az előrejutást? Vajon az ő útjukat az én példaadásom, az én segítségem által könnyebben járják majd? Bátorítás vagyok? Késztetek másokat az örökkévalóság felé vezető útra, Jézus Krisztus követésére? Ha igen, akkor nem éltem hiába! Akkor az életem áldást jelent mások számára, utat, amelyre érdemes rálépni! Akkor betöltöm azt a hivatást, amire engem az én Uram és Megváltóm elhívott.

Ugye látjuk a nagy különbséget? Egyik esetben arra késztethetünk másokat, hogy lemondjanak arról a lehetőségről, hogy Jézus Krisztushoz eljussanak. De lehet az életünk hasznos segítség, biztatás a körülöttünk élőknek. Megkönnyíthetem a vándorutat, és odasimulhatok mások lába alá, mint egy szőnyeg, mint sima, akadálymentes út.

Vizsgáljuk meg tehát, hogy mit jelent az életünk. Ehhez az önvizsgálathoz őszin-tén el kell csendesednünk Isten előtt. Tőle kell megkérdeznünk, tőle kell meghalla-nunk a feleletet erre a fontos kérdésre: Mi az életem? Hegy vagy út?

Kérjük az Ő bölcsességét és segít-ségét, hogy az életünk út legyen sokak számára.

Ungár Aladár (1905–1970)

1��009. évi �. szám

„Szeretteim, szeressük egymást;

mert a szeretet Istentől van, ... aki pedig

nem szeret, az nem ismerte meg Istent;

MERT ISTEN SZERETET.”

(1Jn 4,7­8)

Watchmann Nee beszélt egy keresztyénről, aki elha-tározta, hogy egyik testvérnek a szeretetből példát

fog mutatni. De azt tapasztalta, hogy hiába próbálkozott. Pedig minden összejövetelen köszöntötte őt, érdeklődött a hogyléte felől, majd egy beszélgetésre hívta az otthonába. De a helyzet nem változott.

Nee ehhez a következő magyarázatot fűzte: „Az ered-ménytelenség oka az lehetett, hogy úgy akart mást szeretetre bírni, hogy ő maga nem mutatott iránta igaz hitből fakadó szeretetet. Az igazi szeretet mindig az ember szívében veszi kezdetét, és az őszinte közeledést megérzi a másik fél. Nem külső formaságokban nyilvánul meg, üres hatásokkal nem lehet kikényszeríteni.”

A fenti igevers a szeretet előfeltételeként három dolgot jelöl meg:

– tiszta szív,– jó lelkiismeret,– képmutatás nélküli hit.Ameddig szívemben irigység, nagyravágyás, önzés,

keserűség van mások iránt, vagy a lelkiismeretemet elrende-zetlen bűn terheli, addig az isteni szeretet nem munkálkodhat bennem. Ilyenkor legfeljebb tettetett barátságosságra telik csak tőlem. Hogy rend legyen a szívemben, minden zavaró dolgot meg kell vallanom az Úrnak!

Ha mi magunk készek vagyunk a képmutatás nélküli szeretetre, csak akkor tudunk testvéreinknek példát mutatni, és esetleges bűneikért imádkozni. Tanuljunk meg testvéreink számára jó szívvel jókat kérni! A szeretet így kezdődik.

H. B.

A szeretet „iskolája”„…tiszta szívből, jó lelkiismeretből és kép­mutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1Tim 1,5).

Vetés és Aratás16

A Trans World Radio magyar nyelvû adásai

2009. március 29-től 2009. október 24-ig

délelõttönként, naponta:10.30-11.00 óra között a 41 méteres rövidhullámon (7210 khz);

este, naponta 20.25-21.00 óra között az 1395 kHz-es (215 m-en) középhullámon fogható.

Az evangéliumi adásokra hívjuk fel rokonaink, ismerõseink és szomszédaink figyelmét is!

A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány lapja az „Antenna”, amely a következõ címen igényelhetõ:

MERA, 1428 Budapest, Postafiók 4. Web: www.mera.hu; e-mail: radio@mera.hu

U -

ram, sze - ret - nék

hall - gat - ni, sze -

ret - nék csend - ben

ma - rad - ni. Töb - bé nem

lá - zad már a szí -

vem, a - lá - zat -

tal e - léd vi -

szem. U -

ram, sze - ret - nék

hall - gat - ni, csak

csend - ben, csend - ben

ma - rad - ni!

Uram, szeretnék hallgatni

Uram, Te szólj, én hallgatok, némán, mint fönn a csillagok.Bár a próba nagyon nehéz, erőm hozzá olyan kevés.Mégis szeretnék hallgatni, csak csendben, csendben maradni!

Uram, segíts most hallgatni, próbák közt csendben maradni.Kérlek, formáld az életem, hozzád hasonló hadd legyen.Segíts most csendben hallgatni, csak csendben, csendben maradni!

Hála, tudok már hallgatni, várni és csendben maradni.Békesség tölti el a szívem, mivel Te győztél felettem.Benned elrejtve hallgatok, benned elrejtve hallgatok!

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, ...áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását!” (Zsoltár 96,1-2)

172009. évi 2. szám

1. Az Úr Jézus így biztat bennünket: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, ______________ és ajtót nyitnak nektek! ”

2. Már idős volt, amikor fiút ígért neki Isten. Mivel

kételkedett az ígéretben, egy ideig néma lett.3. „…akik a halál földjén és árnyékában

laktak, azoknak világosság támadt.” Ez az ézsa-iási prófécia teljesedett be, amikor Jézus lete-

lepedett a tengerparti Kapernaumban, ___________ és Naftáli földjén.4. János apostol látomásban látta Isten városát. Milyen drágakő díszítette a vá-

ros falának második alapkövét? (jellemzően kék színű)5. „Dicsérem az Urat, amíg élek, __________ zengek Istenemnek, míg csak leszek.”

6. A tanítványok pünkösdkor megteltek Szent Szellemmel. Az összefutott tömegben „nagy _______ keletkezett, mert mindenki

a maga nyelvén hallotta őket beszélni.”7. Jerikói vámszedő. Megvetett ember

volt, sokakat megkárosított, Jézus mégis elmegy hozzá. Ez a találkozás fordulatot hoz a vámszedő életébe.8. A zsidók istentiszteleti közösségi helye. Pál a legtöbb városban itt kezdte az evangélium hirdetését.9. „A menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam ________. ”

Összeállította: Zentai Péter

„Z, ZS” betűs rejtvényA sorok kitöltése után a kiemelt betűket összeolvasva kapjuk a megfejtést. Aki nem csupán hallgatta, de követte Jézust ill. tanításait, azt így nevezték. (A megfejtésben segíthetnek a következő bibliai fejezetek: Zsolt 146; Mt 4; 7; Luk 1; 19; Csel 2; 7; 13; Jel 21)

Szülők és gyermekeik a BibliábanÍrd be a hiányzó neveket a vonalakra! (Segítenek a következő igehelyek: 1Móz 21,2-3; 1Móz 25,20; 1Móz 29,28; 1Sám 1,19-20; 2Sám 12,24; Lk 1,5.57.63.)SZÜLŐK GYERMEKÁbrahám 1. Sára

Izsák Jákób2.

3. JózsefRáhel

(Megfejtés a 31. oldalon.)

SZÜLŐK GYERMEKElkána 4. Anna

Dávid Salamon5.

Zakariás 6. Erzsébet

Békességnek és szentségnek kell jellemeznie Isten szellemi házát, a Gyülekezetet, és a helyi gyülekezeteket egyaránt. „Templomodat szentség ékesíti” – mondja a zsoltáros (Zsolt 93,5). És amikor Pál apostol az Isten Gyülekezetére – az Ő házára és a Krisztus Testére – vonatkozó alapvető tanításait leírja, és kifejti a kegyelmi ajándékokról és azok felhasználásáról szóló tanítását, nyomatékosan hangsúlyozza, hogy szentek legyenek azok, akik ezt a „házat” ábrázolják: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke (Szelle-me) bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok” (1Kor 3,16-17). Ugyancsak hangsúlyozza a rendet, amely-nek a gyülekezetben uralkodnia kell: „Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene” (1Kor 14,33).

A békességet rendnek nevezik

A békesség Isten szerint való rend. Ez éppúgy érvényes mind az egyén szívbeli és lelkiismereti állapotára – mert a lelkiismeret és a szív csak ak-kor nyugodt, ha Istennel rendben van –, mind a közösségre, tehát a hívők kapcsolatára egymással és a gyülekezetben való tevékenységükre. Ez az Istentől való rend nem választható el a szentségtől. A gyakorlati életszentség békességhez vezet, és szó sem lehet valódi békességről szentség nélkül. Az egyik feltételezi a másikat „Krisztus félelmében”, amelyre az Efezus 5,21 int minket, és magában foglalja az Isten gondolatai szerint való békességet, amelyben mindenki azt a helyet foglalja el, amely neki adatott. És ez az alárendeltség, amelyben az Istentől adott rendet elismerik, Isten szerint való békességhez vezet. „A világosság gyermekei” (Ef 5,8) úgy élnek, ahogy az a szentekhez illik.

nincs békesség szentség nélkül

„Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre” (Zsid 12,14). Törekedni azt jelenti, hogy szüntelenül bizonyos erőt fejtünk ki egy meg-határozott cél érdekében. Itt kettős célt látunk: a bé-kességet és a szentséget; tulajdonképpen azonban csak egyetlen célt, mert a kettő egymástól elválaszt-hatatlan. Az emberek közti békesség, amely emberi megegyezés alapján jön létre, mindig bizonytalan, mert egyeztetéseken és megalkuvásokon alapul.

És olykor ez Isten gyerme-kei között is így van, ezért érthető, ha a köztük levő

béke is igen törékeny. De Isten gyülekezeteiben a szentek közötti békének egészen másfajtának kell lennie: csak akkor lehet valóságos, ha ki-ki a tulaj-don szívében is őrzi ezt a békességet. Ez az állapot pedig abból ered, ha semmiféle nézeteltérésünk sincs Istennel, vagyis feltételezi az Istennel való igazi közösséget. Ha ez minden egyes tagnak az osztályrésze, akkor lehet a közösségben is megvaló-sítani. És ha nem valósul meg a közösségben, akkor kétségkívül azért nem, mert egyesekben nincs meg ez, sőt talán egyikükben sem.

A szent Istennel való közösséget nem tapasztal-hatjuk meg szent életgyakorlat nélkül. Ha az óembe-rünk közbelép, akkor megzavarodik a békességünk, azaz, ha a szentség megszűnik – és itt fölösleges a mellékkörülményeket kutatni –, akkor csak úgy térhet vissza, ha újra megvalósul életünk szentsége. Jól értsük meg: itt a valóságos, Isten szerint való békességről van szó, nem pedig afféle békességről, amelyért sok minden Istentől való dolgot készek vagyunk feláldozni.

engedményeket tehetünk, vAgy nem?Vannak ugyanis olyan területek, amelyeken a

békesség kedvéért nem lehetünk eléggé engedé-kenyek, viszont vannak olyan helyzetek is, ame-lyekben soha nem szabad a legkisebb mértékig sem engednünk.

Ha csak önmagunkról van szó, a magunk sze-mélyéről, a magunk érdekeiről, miközben Isten igazsága és az életünk szentsége semmiképpen nem károsodik, akkor legyünk hajlandók minden-ben engedni bármilyen áron, bármilyen nehéz és fájdalmas is az engedékenység. Ha viszont Isten igényeiről és jogairól van szó, akkor mindenféle engedékenység – még ha a kegyelem és béke ürü-gyén tesszük is – egészen más eredményhez vezet, mint amire törekedtünk és amit reméltünk. Ahogy Isten bizonyos prófétáiról mondja: „…félrevezették népemet, amikor azt mondták: békesség, pedig nincs békesség; és ha a nép falat épít, ők bevakolják habarccsal …és (a fal) ledől az” (Ez 13,10-12).

hogyAn nevel isten?Milyen ostoba az, aki békességet vár azáltal,

hogy a gyakorlati életszentség útja helyett a saját szívének gondolatait követi! A Zsidók 12,15-16-ban

Békesség és szentség

Vetés és Aratás18

olvasható három tiltás bizonyos kapcsolatban van az 5Mózes 29,18-cal, ahol az Ige ítéletet hirdet azok felett, akik azt mondják: „Jó sorom lesz akkor is, ha megátalkodott szívvel élek!” Ennek éppen az ellen-kezője az igaz, ahogyan az Igében olvassuk: „az igazság békét teremt” (Ézs 32,17); és „pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetes-nek, hanem keservesnek, később azonban az igaz-ság békességes gyümöl-csét hozza azoknak, akik megedződtek általa” (Zsid 12,11).

Isten fegyelmező kezét érezni azt jelenti, hogy figyelmesek maradunk Isten parancsolataival szemben, és ezt kellett volna megvalósítania Izrá-el népének is. Mert akkor olyan lett volna békessé-ge, mint a folyam (Ézs 48,17-18). Mivel azonban Izráel nem ügyelt erre, bekövetkezett az ítélet végrehajtása. Mégis fel-léptek köztük olyan pró-féták, akik azt bizonygatták: „Fegyvert nem láttok, éhínség nem tör rátok, sőt igazi békességet adok nektek ezen a helyen.” Isten azonban kijelentette:

„...elveszem a békességet ettől a néptől” (Jer 14,13-14; 16,5).

legyen só bennetek!Kétségtelen igazság, hogy a szellemi ítélőképes-

ség eltűnik, ha valaki eltűri a gonoszt a békesség kedvéért. Ha valakinek a belső békessége megzava-rodik, és annak visszaszerzésére törekszik anélkül, hogy előzőleg visszanyerné a szentséget, akkor ezzel becsapja önmagát és másokat is. Valójában ezzel nem nyeri vissza sem az Istentől való igazi békességet, sem pedig a szentséget.

Jeremiás próféta idejében pontosan ez történt a nép között, és Isten ily módon vádolta prófétáikat:

„Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyel-műen mondogatják: Békesség, békesség! De nincs békesség” (Jer 6,14). Akik ezt cselekedték, bölcsnek

tartották magukat, és azt hitték, hogy Isten Igéje a zsinórmértékük. Ezért súlyos szemrehányással illeti őket Isten: „Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, nálunk van az Úr tanítása! ... Szégyent

vallottak a bölcsek, meg-ijedtek és zavarba jöttek. Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az Úr Igéjét?!” (Jer 8,8-9)

Elsősorban gyakor-lati életszentségre van szükségünk, amely az Úr számára való elkü-lönítettségből szárma-zik: „Legyen bennetek só” – és azután lehet békességre törekedni –,

„és békességben éljetek egymással” (Mk 9,50).

„... a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes ép-ségben, feddhetetlenül, a mi Urunk Jézus Krisz-tus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket, és Ő meg is cselekszi azt” (1Tesz 5,23-24).

P. F.

KŐ AZ ÚTON Gondolod, kerül életed útjábaegyetlen gátoló kő is hiába?Lehet otromba, lehet kicsike, hidd el, ahol van, ott kell lennie.

De nem azért, hogy visszatartson téged,se, hogy lohassza kedved, merészséged.Jóságos kéz utadba azért tette,hogy te megállj mellette…

Nézd meg a követ, azután kezdj elbeszélni róla Isteneddel.Őt kérdezd meg, milyen üzenetetküld azzal az akadállyal neked.

S ha lelked Istennel találkozott,utadban minden kő áldást hozott.

Maria Feesche

(Németből fordította Túrmezei Erzsébet)

SARuimAT

Saruimat, URAM, leoldom,sok szenny tapad rá már megint.Hozzád eseng lelkem a porból,Előtted, ím, a bűneim.Szent, szent a hely, és szent a Szó, mitközölsz velem… Várom Szavad,sok kincs között csak a valóditkeresve már, mit LELKED ad.Saruimat, URAM, leoldom,öltöztess fel nagy irgalmadból,mezítelenségem ne bántson,Nálad legyen örök lakásom!

Füle Lajos

192009. évi 2. szám

Az imádság mindig az Istennel való szemé-lyes kapcsolatból fakad. Néha szenvedélyes, néha szavai sincsenek, néha dicséret, néha könyörgés, néha vigasztalás és néha panaszkodás.

Az imádság a legkülönbözőbb módon történ-het, de mindig az Istennel való közösségben gyökerezik. Istennek bámulatos a megértése és a türelme gyermekei iránt. Mindent elmondhatunk neki. Ne hagyjuk ki Őt az életünkből, ne hagyjuk ki a vele való közösség lehetőségét!

Sohasem találunk közösséget Istennel, ha az ima pusztán csak eszköz annak érdekében, hogy megkapjuk, amit akarunk. Ez nem Isten iránti szeretet, hanem az Ő kihasználása. Aki igazán szereti mennyei Atyját, és szoros kapcsolatban áll vele, annak kérésében sok minden elveszíti a jelentőségét, ami ko-rábban fontos volt.

Sohasem használ-hatjuk Istent esz-közként arra, hogy megkapjuk, amit sze-retnénk! Maga Isten legyen a célunk! Ha ez teljesül, minden más a helyére kerül!

L. Anderson

Te vagy az, aki után vágyódom, Istenem. Töb-bet jelentesz nekem az összes válasznál, amit kéréseimre valaha is adhatnál nekem. Szeret-nélek jobban megismerni. Napjaim során újra és újra rólad gondolkodom. Örömmel fedezem fel, hogyan önthetem szavakba, ki vagy nekem. Örömmel ismerlek meg egyre jobban.

Kérlek, bocsásd meg, amikor ki akartalak használni! Elismerem, hogy gyakran úgy bántam veled, mintha Téged teremtettek volna értem, és nem fordítva. Sok imádságomra emlékszem, ame-lyek kizárólag velem foglalkoztak és azzal, amit én szeretnék. Alig gondoltam Terád vagy arra, hogy Te mit akarsz az életemben. Egyszerűen ki akartam préselni belőled, amit csak kívántam. Bocsáss meg!

Mindenekelőtt legyél az én Uram, Istenem! Közösségünkben, amely a szuverén Úr és szolga közössége, taníts imádkozni! Olyan közösséget szeretnék veled és másokkal, amilyet Te akarsz látni az életemben! Bocsásd meg, ha azért akarok veled jó kapcsolatot, hogy megkapjam tőled, amit akarok, amit én gondolok jónak!

* Mutasd meg, mikor beszéljek, és mikor hall-gassak!

* Taníts meg örülni neked és közösségünknek a csendben!

* Segíts, hogy nagyobb örömet találjak abban, ha az történik, amit Te akarsz, és nem az, amit én kérek!

* Taníts meg azt kérni, amit Te szeretnél adni! Találjak nagyobb gyönyörűséget a válaszod-ban, mint a saját kérésemben!

Mától kezdve Te vagy az életem és a szere-tetem célja, ezért a kéréseim teljesítésénél va-lami többért imádkozom hozzád. Azt szeret-ném, ha imáim meghallgatásai barátságunknak a következményei lennének, nem pedig az okai. Önmagadért kívánlak szeretni, nem csak az ajándékaidért!

Bárcsak az imádságaim igazi imádságok len-nének! Jézus Krisztus nevében kérlek, aki az Út kettőnk között. Ámen.

L. Anderson

IMA

Uram, Te tudod,mennyi a vétkem,miért kell nékemkegyelmet kérnem.Kérlek, bocsáss meg,ha imáimban,bűnvallásombanhiányosság van.Feledékenység kórja van rajtam…– Add, hogy ne legyengyógyíthatatlan!

Sándor Károly

Vetés és Aratás20

Mózes példájából azt láthatjuk, hogy a gyermekeket az Úr-nak nevelni csak a há-zastársak közös feladata lehet. Egyes helyzetekben az apa fela-data erősebb, máskor az anyára hárul több teher. Azonban a dolog csak akkor működik, ha mindketten „egy irányba húznak”.

Mózes történetét megfigyelve ezek a súlypontok érthetőbbek lesznek.

Az anya felelősségeA 2Mózes 2,2-3 így szól: „Amikor (Jókebed) látta,

hogy ( a fiú) milyen szép, három hónapig rejtegette. De amikor már nem tudta tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantá-val, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé.”

Itt egyértelműen az anyától ered a kezdemé-nyezés. Kisgyermekeink esetében az anya külön-leges feladata a védelem és az elrejtettség biztosítá-sa. Hogyan tudja ezt egy anya a „normális” gondozás és felülvigyázás mellett meg-tenni? Biztosan azáltal, hogy szüntelen imádkozik kicsinyéért, és így „kosarat” épít gyermeke köré.

És az apák?Az apáknak is vannak sajátos fela-

dataik! Tudjuk a 2Mózes 2-ből, hogy miután a fáraó lánya megtalálta Mózest, a kisgyermek még bizonyos időt szülei házában töltött. Az Apostolok cselekedetei 7,20 azt mondja róla: „Három hónapig nevelték az apja házában.” Tehát a gyermeket a lehető leg-korábban el kell kezdeni az Úrnak nevelni. És itt van az apákra különösen szükség. Természetesen, nem tudnak folyamatosan otthon lenni és nevelni. De azt megtehetik és meg is kell tenniük, hogy a család fejeként a Biblia nevelési alapelvei szerint éljenek, követhető és nemes példát mutatva gyer-mekeiknek.

A szülők felelősségeA szülőkre viszont együtt is szükség van! „Hit

által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától” (Zsid 11,23).

Szülőkként láthatjuk, micsoda értékük van Isten előtt gyermekeinknek, és mindig tartsuk

szem előtt, hogy Őneki neveljük őket. De ez csak együttes munkával lehetséges. Szabad nekünk „elrej-

tettségben” nevelni a gyer-mekeinket. Nevezetesen úgy,

hogy távol tartunk tőlük min-dent – amennyire rajtunk múlik –,

ami árthatna nekik: A gyermekeinknek nem kell mindent látniuk,

ami körülöttük zajlik!A gyermekeinknek nem kell mindent hallaniuk,

amit a „piacon” beszélnek!A gyermekeinknek nem kell mindent elolvas-

niuk, ami éppen aktuális!A gyermekeinknek nem kell mindennel ren-

delkezniük, ami „menő”!A gyermekeinknek nem kell mindenhová el-

menniük, ahol valami különleges történik!A gyermekeinknek nem kell mindent kipróbál-

niuk, ami – egyesek szerint – a mai világban elengedhetetlen a boldoguláshoz!

Ami a lényeg!Nem tudjuk megvédeni gyermekein-

ket mindentől. Valamikor nekik is egyéni döntéseket kell majd hozniuk, és meglát-niuk, hogy mi a jó és mi a rossz. Néhány dolgot azonban feltétlenül világossá kell tennünk saját magunknak és számukra is nevelésük folyamatában:

1. Következeteseknek kell lennünk mindabban, amit megengedünk, vagy

éppen tiltunk nekik!2. Gyermekeinknek a Biblia alapján meg kell ma-

gyaráznunk, hogy ezt miért tesszük, azt pedig miért tartjuk helytelennek, esetleg veszélyesnek, vagy ép-pen gonosznak.

3. Meg kell mutatnunk nekik az istenfélő család biztonságát, hogy értékelni tudják saját helyzetüket, és Isten szerinti nevelésük jótékony hatását későbbi életükben is élvezhessék.

Milyen fontos nekünk, szülőknek azt a rövid időt, amely gyermekeink életében rendelkezé-sünkre áll, együtt kihasználni az örökkévalóság számára! Ehhez kell „egy irányba húznunk”!

Klaus Brinkmann

„…szelíden léptünk fel közöttetek, mint aho-gyan az anya dajkálja gyermekeit… mint gyerme-keit az apa, mindenkit egyenként intettünk és buzdítottunk...” (1Tesz 2,7.11-12)

Gyermeknevelés

212009. évi 2. szám

Meg kell állapíta-nunk, hogy a Szentírás sok helyen foglalkozik a „végső dolgokkal”, ezért ezeknek prófétai jelen-tőségét nem szabad figyelmen kívül hagynunk. A bibliai jövendölések gyakorlati oldala a legerősebb ösztönzés a keresztyén élet és szolgálat számára, reménységre és megszentelt hívő életre buzdít. A keresztyénség első idejében Krisztus visszajövete-lének reménysége erőt adott a mártíroknak a ki-tartásra. Mély hittel várták Uruk visszajövetelét, bizonyosak voltak abban, hiszen Ő megígérte, és a próféták is határozottan kijelentették. Ez bá-torította őket, hogy a pogány államhatalom vad üldözése ellenére helyt álljanak.

„Különböztesd meg az időket, de lásd meg az összhangot a Szent Írásokban” – mondta Augus-tinus. L. S. Chafer megállapítja, hogy a Bibliában isteni rendszer van, és az egészet bizonyos meg-határozott korszakokra lehet felosztani. „E kor-szakok és a velük kapcsolatos mindenkori isteni célok felismerése a Biblia helyes értelmezésének egyik legfontosabb ténye.”

Ha előítélet-mentesen közelítjük meg ezt a té-mát, végül arra a következtetésre jutunk, hogy vannak a Bibliában különböző történelmi idősza-kok. Ezek világosan megkülönböztethetők azál-tal, hogy Isten a különböző időszakoknak meg-felelően szövetséget köt az emberrel, megszabja a vele való kapcsolatát, és ünnepélyesen tudatja vele kötelességeit. Mindaz, ami ettől eltér, nehéz-ségeket gördít a bibliamagyarázat elé, és olyan kérdéseket hoz felszínre, amelyekre nem tud fele-letet adni. Ezek a korszakok a következők: 1. Az ártatlanság korszaka. 2. A lelkiismeret korszaka. 3. Az emberi uralom korszaka. 4. Kiválasztás a hit alapján. 5. A törvény korszaka. 6. A kegyelem korszakának közbeiktatása. 7. Az igazság ural-ma. 8. Az utolsó ítélet. 9. Az örök ország. 10. A pogányok (a népek) ideje.

1. Az ártatlanság korszakaAz emberiség története Ádám és Éva terem-

tésével kezdődött, és nem a világ teremtésével, amely korábban történt. A Teremtő munkája tö-kéletes volt, ősszüleink az ártatlanság állapotá-ban, tökéletes környezetben éltek. Isten minden elképzelhető jóval ellátta őket, a bűnös természet kívánságai, fájdalom, betegség és gond nem kese-

rítette az életüket. Isten joggal elvárhatta, hogy neki engedelmeskedve él-jenek, teljes és zavartalan közösségben, és véget nem érő áldásainak örvendjenek. Teljes szabad-ságot élveztek, Isten csak egy dolgot tiltott meg nekik, engedelmességüket csak ez tette próbára (1Móz 2,17). Ősszüleink tudták, hogy mi vár rá-juk, ha áthágják a tiltást. Azonban engedtek a kí-sértésnek és elbuktak. Az ember képtelennek bi-zonyult arra, hogy megőrizze ártatlanságát, ezért Teremtője arra kényszerült, hogy kiűzze őket a földi Paradicsomból. Isten első próbatétele szo-morúan végződött az ember számára.

2. A lelkiismeret korszakaIsten állatbőrökbe öltöztette elbukott teremt-

ményeit. Ez az első utalás arra, hogy most már csak az áldozat, egy másik élőlény halála nyújt-hat menedéket és védelmet nekik. És miután megmondta, hogy a jövőben mennyi gonddal és fáradtsággal terhes lesz az ember élete, az eljö-vendő Megváltó reménységét is szívükbe helyezte (1Móz 3,14-19). Nem volt még törvény és külső vezetés. Az embernek kellett döntenie, hogy a go-noszt elvesse, és a jót kövesse, a saját lelkiisme-rete szerint. Az emberben azonban születésétől kezdve nincs semmi jó, így képtelen arra, hogy a bűnt legyőzze, és nem tudja lelkiismeretének szavát sem követni. Ezért az özönvíz előtt a Föld megromlott, tele lett erőszakossággal, és bűn uralkodott az egész gonosz nemzetségen. Olyan borzalmas volt a helyzet, hogy Istennek el kellett pusztítania az egész emberiséget az özönvíz által (1Móz 7), csak Nóé és családja menekültek meg ezen ítélet alól.

3. Az emberi uralom korszakaIsten az özönvíz után új irányelvet vezetett be

a világba, hogy ezzel az ember életét helyes irány-ba terelje. Az embernek hatalmat adott, és fele-lősséget ruházott rá, hogy önmagát kormányozza. A gyilkos például saját életével fizetett a megölt ember életéért. Az ítéletet az embertársainak kellett végrehajtaniuk. Minden ember életének gondja azokra volt bízva, akik körülötte éltek (1Móz 9,5-6). Nóé volt az első, akit Isten ezzel a hatalommal felruházott, de hamar kiderült, hogy még saját magát sem tudta fegyelmezni (1Móz

Isten terve 2.

Vetés és Aratás22

9,21). Alkalmatlan volta hamar bebizonyosodott, és utódai ugyancsak ezt tanúsították. Az új rend egyetlen nagy eseménye Bábel tornyának az épí-tése volt, ami az emberi nemzetség istenellenes összefogásával kezdődött (1Móz 11,4). A politi-kai egyesülés mámorában fellázadtak Isten ellen. Isten azonnal közbelépett, és azzal büntette meg őket, hogy összezavarta a nyelvüket. Pember ez-zel kapcsolatosan ezt írja: „Az emberek hatalmu-kat arra használták fel, hogy Teremtőjük ellen egyesüljenek, és ezzel bebizonyították, hogy er-kölcsi romlottságuknak semmiképpen sem lehet gátat vetni.”

A kormányzás felelőssége mind a mai napig az emberek vállán nyugszik. De az üdvtörténet ezen korszaka, amelyikben ezt Isten rájuk helyezte – hogy alkalmatlanságukat bebizonyítsa –, abban a pillanatban véget ért, amikor ez nyilvánvaló lett.

4. Kiválasztás a hit alapján„A Nóé és Ábrahám közötti időkben a nem-

zeti gőg és önérdek mindinkább úrrá lett, és ezzel együtt az ellenségeskedés is. Az emberi nemzet-ség összefogása véget ért, és a népek elkezdtek egymás ellen harcolni” – írja Campbell Morgan. Ezért Isten bölcsessége kiválasztott egyetlen csa-ládot, Ábrahámét, hogy új népet hozzon létre, akiket hit alapján akart egységben tartani. Ábra-hámnak és utódainak megígérte, hogy nagy nép-pé teszi őket, és általuk megáldja majd a többi népet is (1Móz 12,1-3). Az Ábrahámmal kötött szövetség nem volt feltételekhez kötve, így betel-jesítése nem az emberektől függött, hanem kizá-rólag Isten hűségén múlt. Ezért ígéretei biztosan beteljesülnek.

De Ábrahám utódai nem akartak feltétlenül hinni, és teljesen rábízni magukat Istenre. Ezért végül belekerültek az egyiptomi rabszolgaság nyo-morúságába. Miután Isten kegyelmesen kihozta őket ebből a rabságból, továbbra sem törődtek ígéreteivel, és a törvény szolgasága alá hajtották fejüket (2Móz 19,8). Habár tapasztalták Isten kegyelmét, megvetve az Ő jóságát a törvény jár-mát vették magukra.

Ezzel végződött az üdvtörténetnek ez a kor-szaka, a saját hibájuk miatt, és ezzel világosan bebizonyították, hogy újra kudarcot vallottak.

(Folytatjuk.)

F. A. Tatford: Isten terve c. könyvéből(Evangéliumi Kiadó)

Áldott légy a biztatásért!Uram, köszönöm, hogy nemtartod számon bűnömet,hogy szent Fiadban nézel engemet…

Ha számon tartanád bűneinket,ugyan ki állhatna meg Előtted?Ha mérlegre kerülnének azok,vajon nyerhetnénk-e bocsánatot?

Milyen jó, hogy szent Igédbőlismerhetjük meg akaratod, szavad,azokat hallgatva az ember lelketiszta lesz és szabad…

Áldott légy a biztatásért,az örömökért, az áldásokért,taníts kérlek alázatra,és köszönetet mondani mindenért!

Bocsásd meg bűneimet,tévedéseim, hibáim, vétkemet!Köszönöm, hogy jöhetek Hozzád,hogy Te vársz mindig rám,hogy leveszed rólam szennyes ruhám!

F. Farkas Rozália

Ne csüggedj!

Samuel Gobat mintegy 150 évvel ezelőtt mun-kálkodott az abesszíniai misszióban. Miután pár évig hirdette az örömüzenetet és nem látta munkája gyümölcsét, nagyon elcsüggedt. Szívében ez a gon-dolat érlelődött: Isten elhagyta őt.

Egy hosszú útja alkalmával a szokásosnál jobban elfáradt. Megpihent egy barlangban. Majd imában az Úr elé vitte a szívében levő keserűséget. Hosz-szan könyörgött. Miután azt befejezte, és szemét felnyitotta, nagy meglepetésére egy hiénát pillantott meg. Ez pár lépésre feküdt tőle, és figyelte őt. A misszionárius reszketve jött ki a barlangból, hiszen a vérengző vadállat egy pillanat alatt megtámadhatta volna. De nem történt semmi, a hiéna továbbállt.

Samuel hálatelt szívvel borult le az Úr elé, és újra megbizonyosodott arról, hogy Isten soha nem hagyja el őt (vö.: Ézs 41,10; Zsolt 37,25).

H. V.

232009. évi 2. szám

Vetés és Aratás24

A hívő ember arra a következtetésre juthat, hogy az istentelenek élete sokkal könnyebb. A 73. zsoltár is ezekkel a gondolatokkal foglalkozik.

Érdemes tehát keresztyénnek lenni? Micsoda kérdés! Nyilvánvaló, hogy Istennek egyetlen gyer-mekében sincs kétely ezzel kapcsolatban, hiszen meg van váltva, bűnei meg vannak bocsátva, övé az örök élet, Isten családjának tagja lett, el van pecsételve a Szent Szellem által, örök élete van Istennel közös-ségben – és folytathatnánk. Ki vonhatja kétségbe ezeknek az áldásoknak értékes voltát? Természetes, hogy érdemes keresztyénnek lenni!

De legyünk csak egészen őszinték. A keresztyén élet nem mindig könnyű. A Krisztust követőknek Isten nem ígér sem egészséget, sem gazdagságot, de még jólétet sem. Sőt, tény, hogy minél jobban elköte-lezzük magunkat Krisztus mellett, annál nehezebbé válhat az életünk. És életünk nehéz korszakaiban a lelkek ellensége odalopódzik mellénk, és a fülünkbe súgja: „Érdemes?”

Nagyban segítségünkre lehet ilyenkor az, amit a 73. zsoltárban olvashatunk. Ennek a zsoltárnak a szerzője Ászáf, aki karvezető volt Dávid király idejében. Mélységesen elszomorította, amikor látta „a bűnösök jólétét” (3. v.). Jegyezzük ezt meg gon-dosan: Figyelmét nem Istenre, nem is Isten népére, Izráelre irányította, hanem a bűnösökre, vagyis akik rossz erkölcsűek voltak.

Ezeknek nem kell szenvedniük halálukig (4. v.), és nem sújtják őket azok a gyötrelmek sem, amelyek Isten gyermekeinek az életét sújtják (5. v.). Közü-lük egyesek dicsekednek is sikereikkel, míg mások erőszakos eszközöktől sem riadnak vissza, csakhogy elérjék céljukat. Gyakran több mindent elérnek, mint amit kívánnak (6-7. v.). A zsoltáros hallotta, ahogy gőgösen szólnak, sőt még Isten mindentudó voltát is kigúnyolják (8-9. v.). „Ezt mondják: Honnan tudná ezt az Isten?” (11. v.) Ászáf megfigyelte, hogy az ilyenek háborítatlanul gyarapítják vagyonukat (12. v.), és jólétben élnek.

A zsoltáríró egy pillanatra megirigyelte a sorsu-kat, és szinte kívánta, hogy bárcsak ő maga is ilyen bőségben és zavartalanul élhetne (3. v.).

MInden olyan zavarba ejtő

Nincsenek ma Ászáféhoz hasonló problémáink? Bizony, amikor jönnek a nehézségek keresztyén életünkben, megkísért az anyagiasság minket is. Mi-ként Ászáf, mi is iriggyé válhatunk, látva a gonoszok bővölködő életét (3. v.). A bajoktól mentes életet, amelyet láthatólag élveznek (5. v.) anyagi javaikkal együtt (7. v.), és mindez számunkra is erőteljes von-zóerő lehet. És Ászáf csüggedten megállapítja: „De én hiába tartottam tisztán a szívemet, hiába mostam kezemet ártatlanságomban” (13. v.).

Miért tartotta szívét tisztán a bűntől? Miért ügyelt a magatartására? Mások, akik ilyesmivel nem törőd-tek, sokkal jobban élnek. Mindezt oly nehéz volt elvi-selnie, és még sok minden más is zavarta. Csapások érték mindennap – nem úgy, mint a gonoszokat. Isten keze súlyosan nehezedett életére, minden reggel fenyítve őt (14. v.). A szenvedések, amelyeket olykor megenged Isten, könnyen feltámaszthatják bennünk a kérdést: „Miért, Uram?”

Ahogy a 73. zsoltár közepe tájára érünk, Ászáf hangja megváltozik. Akármilyen kínos is volt szá-mára mindaz, ami sújtotta, belátta, hogy pusztán az a tény, hogy elgondolkozott rajta és meg akarta érteni, nem volt bölcs dolog. „Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét” (15. v.), mert ő is annak a nemzedéknek a tagja volt. Túl könnyen lehet ártani a keresztyén tanúságtételnek.

Gondolnunk kell arra, hogy nemcsak az Atya Istennel és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal jutottunk közösségre, mint hívők, hanem „egymással” is (1Jn 1,3.7). Keresztyén testvéreinknek bátorításra és támogatásra van szükségük, nem pedig arra, hogy nyomasztó kétségeket támasszunk bennük. Ászáf hirtelen rádöbbent, hogy kis híján kisiklott az élete az ilyen kérdezősködés által. Érvelése teljesen hamis, mert nem volt „Isten szent helyén” (17. v), amikor így érvelt.

az egyetlen hely

Ha magunk is zavarba jövünk, nekünk is egyetlen helyre kell mennünk – Isten szent helyére. Amikor az Ő színe elé járulunk, megtanuljuk, hogy az Ő szemével nézzük a dolgokat. Miért tudta az Úr Jézus a Gecsemáné kertben való gyötrődése és imádsága után úgy fogadni ellenségeit, hogy teljes nyugalom volt benne? A válasz egyszerű: Isten szent helyén volt előzőleg. Ott megértette, hogy azért kell vállal-nia a kereszt borzalmát, mert semmi más lehetőség nincs a bűnösök megmentésére. S ha Isten színe elé lépünk, mi is képesek leszünk teljesen más belső ma-

Érdemes keresztyÉnneklenni?

252009. évi 2. szám

gatartással szembenézni az élettel és annak minden problémájával.

Az első, amit Ászáf megértett, az istenteleneknek a „vége” volt. Noha ezek gúnyolták Istent, Ő min-dent tudott róluk, és számíthattak arra, hogy majd leszámol velük (20. v.). Mert ezek valójában nem voltak olyan erősek, mint amilyeneknek gondolták magukat. Sikamlós talajon éltek, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül pusztulnak majd el (18-19. v.). Megtörténhet a hívővel is, hogy életének egy „szentségtelen” pillanatában úgy látja, hogy az isten-teleneknek sokkal könnyebb az életük, de ha Istennel közösségben él, és olvassa az Ő Igéjét, akkor világos lesz előtte azoknak vége.

Ászáf még ennél többet is megtanult. Nemcsak az istentelenek végét látta meg, hanem Isten szent helyén meglátta saját életének végét is. Igaz, majd-nem „ostoba és tudatlan” lett a maga érvelésében, de Isten nem hagyta el. Megkönnyebbülve és mély hálával kiált most fel: „De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet” (23. v.). Kétségei közepette is vele volt az Úr – és a mindvégig hűséges és téved-hetetlen Isten vezeti tovább minden lépését. Milyen szép bizonyságtétel! Az a hívő, aki bizonyos időt eltöltött Isten szent helyén, ilyen bizonyságot tesz: „Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz” (24. v.).

az új távlat

A gonoszok még mindig élnek és örvendeznek gazdagságuknak (3. v.). Ászáf azonban már tudja, hogy neki mire van leginkább szüksége. „Nincs sen-kim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyör-ködöm másban” (25. v.). Testünk és szívünk csődöt mondhat, de „szívemnek kősziklája és örökségem Te maradsz, Istenem, örökké” (26. v.). Pál apostol is is-merte ezt a titkot. Jóllehet szorongatták és üldözték, mégsem győzhették le, és nem esett kétségbe (2Kor 4,8-10). Pál gyakran visszatért a közösségbe, ezért a nehézségek ellenére is tudott tovább lépni.

Mielőtt Ászáf letette volna a tollát, úgy érezte, hogy még két „jó” dolgot fel kell jegyeznie. Először is, hogy „nekem oly jó Isten közelsége” (28. v.) Meg-tanulta értékelni a szent helyet. Miután bízott az Úr Istenben, most ki akarta jelenteni az Ő munkáit. Másodszor meglátta: „Milyen jó Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez!” (1. v.) Az igazat soha nem hagyja el Isten. Olyan fontosnak tartotta ezt a felismerését, hogy zsoltára bevezetőjéül írta le.

Érdemes keresztyénnek lenni? Ezerszer is igen!!! Lehet, hogy időnként elfáradunk a harcban, ilyenkor be kell mennünk Isten szent helyére, ahogy Ászáf tet-te, hogy helyesen lássuk a dolgokat. „Jézusra nézve” a keresztyén mindenkor legyen éber. Gondolnunk kell az Úr Jézusra, amikor majdnem kétségbe vonjuk Isten útjának helyességét, vagy megirigyeljük a gono-szok gazdagságát (Zsid 12,2-3). Engedjük, hogy a mi Urunk és Megváltónk naponta tanácsával igazgasson bennünket, és akkor egy napon majd dicsőségébe fogad be bennünket.

Martin Girard

Uram, itt vagy!

Uram, itt vagy, bár nem látlak,alkotásodban csodállak.Növényvilág, állatvilágviseli szent kezed nyomát.Légben úszó, fodros felhő, platán, tölgyes, fenyves erdőkezed művét szemlélteti,életerőt Te adsz neki.Jelen vagy a napsütésben,simogató, enyhe szélben.Éji csillagboltozatonkezed művét csodálhatom.Testvéreim szemtükrébenszent arcodat látni vélem.

Én nem látlak, Te látsz engem,feléd hála kél szívemben.Jóságodért Téged áldlak,hiszem: nemsoká meglátlak!Így lesz teljessé örömöm,üdvöm: már most megköszönöm!

Pecznyík Pál

(Józsué könyve, 5. fejezet)

Nagy különbség van Krisztus értünk hozott áldozatának eredménye és azon képességünk kö-zött, hogy élvezzük a mennyei áldásokat. Miután Izráel népe átkelt a Vörös-tengeren, Izráel szaba-dulása befejezett tény lett, és a fáraó fenyegetése mindörökre megszűnt. Izráel úgy kezdhette el pusztai vándorútját, mint teljesen megváltott nép.

Éppen így vagyunk ezzel mi is. Megváltott nép vagyunk, és ezáltal minden rendelkezésünkre áll, ami földi vándorlásunkhoz szükséges: Krisztus számunkra a felhőoszlop, a manna és a kősziklá-ból fakadó víz. Ezek az áldások Isten ingyen ke-gyelméből fakadó ajándékok. Nem kell küzdenünk értük, hogy elnyerhessük. Isten áldásai szünte-lenül készen állnak számunkra. Krisztus nekünk adatott, hogy minden szükségünket megelégítse, és Ő ad erőt a pusztában való vándorutunkhoz.

Ha azonban arról van szó, hogy miként él-hetünk a nekünk adott mennyei ajándékokkal, akkor sajnos sok mindenben kiderül a tehetet-lenségünk. Itt már nem a pusztai vándorlásról, hanem a Kánaán földjére való belépésről van szó. E célból át kell kelnünk a Jordánon. A hibákat, amelyeket vétünk, lelkünk ellensége előtt vétjük, ezért azok elveszik az erőnket. A keresztyén ember arra hivatott, hogy éljen az áldásokkal, de az el-lenség közelségében él, és ha nem hűséges, akkor elveszti az ígéretek elfogadásának a képességét.

Át kell mennünk a Jordánon, azaz a halá-lon, amely az utat elzárja… Csakhogy a halál-ban találkozunk a kegyelem teljes hatalmával, a frigyládával, amely a Jordán közepén van felállítva. Krisztus a halált úttá változtatta szá-munkra, amelyen átmehetünk. „…akár az élet, akár a halál… minden a tietek” (1Kor 3,22).

Isten megígért javait azonban csak oly mér-tékben tudjuk élvezni, amilyen mértékben meghalunk mindannak, ami itt a földön csábít.

Krisztus halála által úgy tekint ránk Isten, mint akik meghaltunk a bűnnek és a világnak. A manna készen volt Izráel számára mindaddig, amíg a pusztai vándorlás tartott, tehát a Jordánig. Ránk vonatkoztatva Krisztus is készen áll arra, hogy a vándorláshoz szükséges erőt megadja nekünk. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a dolog másik oldalát: hogy a mennyei áldásokban részünk lehessen, meg kell halnunk mindannak, ami itt alant van. Valahányszor nem halok meg a földi kívánságoknak, mindannyiszor megfosztom magamat a mennyei dolgok adta gyönyörűsé-gektől. Az első természetesen az, hogy a földi pusztaságban Krisztussal járjam utamat, és benne találjak meg mindent, amire ehhez szükségem van. A második azonban az, hogy az óember (a „test”) dolgait kiiktassam, hogy táplálkozhassam mindabból, amit a mennyei helyek adnak táp-lálékul. Mert arra vagyunk hivatva, hogy már itt és most gyönyörködjünk a szellemi áldásokban. Ehhez azonban át kell kelnünk a Jordánon.

Amikor átértek a folyón, Józsué – mielőtt elkezdte volna a harcot – körülmetélte a népet. A körülmetélkedés az óember levetkőzését je-lenti, mert megtérésünk előtt minden egyes cselekedetünk az óemberünkből fakadt. A nép körülmetélésével gyakorlatilag mindaz elpusz-tult, ami Egyiptomból származott. Azután újra meg újra vissza kellett térniük Gilgálba, a kö-rülmetélkedés helyére, és minden győzelem után ott kellett táborozniuk, hogy újra meg újra emlékezzenek arra, hogyha egyszer már kimon-datott az ítélet az óember felett, akkor semmiféle bűnt nem tűrhetnek meg többé magukban.

A körülmetélkedés után Izráel megünnepelte a páska-ünnepet. Isten Bárányával nem lehet valóságos közösségünk, ha az óemberünket nem ítéljük meg, és nem szakadunk el a gonosztól. Hogy megehesse a pászkát, a hívőnek „Gilgál”-ba kell mennie. „Körülmetélkedés” nélkül képte-lenségnek tűnik a kovásztalan kenyerek meg-ünneplése, „körülmetélkedve” azonban Isten szentségét élvezhetjük a Krisztusban (Róm 2,29).

A „pörkölt gabona” képe a halálból feltámadt Krisztust ábrázolja, akinek teste nem látott rot-hadást. Gyönyörködöm Őbenne, táplálkozhatom belőle, mégpedig nemcsak abból, amire a pusztai vándorlás során napról napra szükségem van.

MeNNyei

áldáSokBaN

réSzeSülNi

Vetés és Aratás26

Fejezetünk utolsó versei valami új dologról be-szélnek. Már szóltunk arról, hogy a hívőnek – ha valóban szellemi áldásokra van igénye – meg kell

halnia a világnak és a bűnnek, és szüntelen vissza kell térnie „Gilgál”-ba, tehát önmagunk megítélé-

sének a helyére. A páska ünnepe után, miután et-tük az ország termését, tehát táplálkozunk Krisztus

feltámadásából, következik – ahogy mondottuk – valami új. Megjelenik az Úr seregeinek fejedel-

me, azaz Krisztus, hogy vezessen minket harcunk-ban. Megismerteti magát, mint a sereg fejedelme

ugyanabban a szentségben, amelyben egykor az Úr Mózesnek megjelent és kijelentette magát: „Oldd

le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz” (2Móz 3,5). Amikor eljött, hogy népét győzelemre vezérelje, ugyanaz a szent Isten volt,

mint akkor, amikor megváltásunkat elvégezte.Ez a szentsége népe vezetése közben hama-

rosan megmutatkozott. Mivel Ákán vétkezett, az Úr nem vonulhatott harcba Izráellel, amikor Ai városának elfoglalására indult. Amíg Isten jelen van, minden nehézség legyőzhető; azonban ha

nincs többé jelen, a nép nem állhat meg ellensége előtt, legyen az bármilyen gyönge és kicsiny.Ezt tehát soha ne feledjük el. Hogy a meny-nyei dolgokban gyönyörködhessünk, szük-ségünk van az óember megöldöklésére és

levetkőzésére. Ha ilyen értelemben le tudunk számolni a bűnnel, az igen nagy nyereség és

szerfelett drága dolog. Más dolog a pusztai ván-dorlás, és más a Kánaán földjén folytatott harc,

amely jelképesen minden keresztyén ember életében elválaszthatatlanul összetartozik.

Hogy erősek legyünk, meg kell halnunk a világ befolyásának. De akkor azután minden a miénk lesz: Krisztus, az Ő szentsége és feltámadásának

ereje. Akkor maga az Úr lesz mellettünk, aki min-ket győzelemről győzelemre vezet, és a szentség dolgaiban megmutatja, mi az, ami hozzánk illő.

Isten adjon nekünk kegyelmet, hogy hasznunkra váljék a Jordánról és a Gilgálról szóló tanítás, hogy

mi is élvezhessük az „ország” gyümölcsét, mindazt tehát, ami a feltámadott Krisztusban a miénk.

És ahhoz is hozzá kell szoknunk, hogy újra meg újra visszatérjünk „Gilgál”-ba, hogy mindenkor

táborunkban legyen az Úr seregének fejedelme.„De mikor oly gyönge vagyok” – sóhajtasz talán.

Hogyan? Gyönge lennél, amikor Krisztus ereje a tiéd? Ne így legyen! Élvezzük csak állandóan

mindazt, amit a mennyei Kánaán ígér számunkra.

J. N. D.

Kié e Hang, e Kéz, e Szív?

Kié e Hang, kié e Kéz, kié e Szív?Milyen csodálatos ezt megtapasztalni.Magához von erős hittel, magához hív,zeng szívemben, s az ébredés örömteli!

Kié e Hang, mely szólít engem kedvesen:Lelkedbe fogadj be, s jöjj az én lelkembe!Hajnali álomban dalol a szívemben,ritka szép örömben ringat felébredve.

Kié e Kéz, mely biztos irányba mutat?Kié e Kéz, melyből van terített asztal?Követni jó, örömmel járom az utat,követni jó, mert botjával megvigasztal! Itt mély a víz, nyújtsd a kezed, kihúzlak én.Sötét ösvényen jársz, ez rossz felé vezet.Inogva álltál meg kőszikla peremén,szédítő örvényben ragadd meg e kezet!

Kié e Szív, mely gondol üdvösségünkre,késztet, irányít, tanít, példát mutatva.Szeret-szeret, nem tekint bűnösségünkre,magához ölel, s nem enged kárhozatra!

Kié e Szív, mely hív: Legyél alázatos,szelíd, mint én, s nyugalmat találsz magadnak.Kereszted könnyű lesz velem, vérem lemos.Fehér ruha, korona jár az igaznak!

Kié e Hang, kié e Kéz, kié e Szív?Magasztos, áradó szívemben e dallam.Ó, mennyből áthajló, fénylő szivárványív,sugárzó Hajnalcsillag, Megváltóm, Uram!

Gné Kazi Margit

272009. évi 2. szám

Vetés és Aratás28

„Jó illata van olajodnak, neved, mint a kiöntött olaj” (Én 1,3).

kívánatos, jó illatA kenyér és a víz szükséges az élethez. Nem

csoda tehát, ha a Szentírás úgy állítja elénk az Úr Jézust, mint aki „az élet kenyere”, amely táplál minket, és mint „élő vizet”, akihez min-denki odajárulhat és ihat, aki szomjazik (Jn 6,48; 4,10). De a kenyér és a víz olyan szük-séglet, amely csupán a korlátok közé szorított anyagi élethez elegendő.

Az Úr Jézus a mi szellemi eledelünk, sőt en-nél sokkal több is. Szeretett Urunknak oly kívá-natos az illata is, hogy az önmagában gyönyörű-séggel tölt el bennünket.

A Szentírásban a Prédikátor Könyvében fel van sorolva mindaz a földi jó, amely itt a földön gyönyörűséget szerez, de ugyanakkor az is ki van jelentve róluk, hogy „mindez hiábavalóság”. Ugyanakkor az Énekek Énekében az érdeklő-désünk egyetlen személyre irányul, akit hitünk azonosít a mi Urunk Jézus Krisztussal. Tehát a pusztán anyagi gyönyörűséget szerző dolgok mit sem jelentenek ahhoz képest, amit Ő ad.

A jó illat vagy szabadon árad, vagy mestersé-gesen kell kivonni. A rózsa illatos olaja pl. illó állapotban van, azaz szüntelenül szabadon árad, és betölti környezetét. A gyantának az illatát azonban kémiai eljárással kell kivonni az anyag-ból. A mi „illóolajunk” kiválóságában utolérhe-tetlen, és illatát mindenki megérezheti, mert az

„Isten ajándéka” az egész világ számára (Én 1,3; Róm 6,23; Ef 2,8).

Tökéletes illatEz az illatos olaj hibátlan. Sehol másutt

nem találni ilyen tökéleteset. Ahogyan a világ tele van sivár helyekkel, ugyanúgy mindenki

életében vannak sötét és kietlen foltok, és cső-dök nyomai láthatók. Minden emberi bálvány előbb-utóbb ledől.

Még a legjobb barát sem elégíti ki a közösség utáni mélységes vágyakozásunkat. De egyetlen keresztyén sem állíthatja, hogy valaha is belefá-radt volna az Úrral való barátságba, vagy pedig az Úr ne gyógyította volna meg szeretetre vá-gyó szívét.

az atya szeretett FiaAz Úr Jézus kívánatos az Atya szemében. „Ez

az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Mt 3,17). A Fiú felajánlotta önmagát, tiszta lényét égő áldozatul, arra vágyva, hogy teljesítse Isten akaratát, még ha az számára a golgotai keresz-tet jelentette is.

akit noha nem láttunk, mégis szeretünkKedves azoknak a szemében is, akik megis-

merték, mint Megváltójukat és Urukat. Szívük egyetért annak a tanítványnak a vallástételével, aki az Ő kebelén nyugodott: „Láttuk az Ő dicső-ségét… telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,14). Kívánatos volt a beszéde. Noha olykor szüksé-gét látta annak is, hogy intsen és szigorú legyen, a dorgáló szavakat harag nélkül mondta. Sze-líd voltával magához vonzotta a gyermekeket. Békességet hirdető szavai, amelyeket zavarban levő és szorongó tanítványainak mondott, még ma is visszhangoznak az övéi között.

az együttérzés illataA köréje gyűlt sokaság nyomorult állapota

megrendítette lelke legmélyéig. Ez azonban Őnála nem csak múló érzelmi felindulás volt. Kenyeret, gyógyulást és vigasztalást adott a szükségben szenvedőknek. Gondja volt mind az egyénekre, mind a sokaságra: „Simon… kö-nyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited” (Lk 22,32).

alázatosságának illataSenki se vonta kétségbe, hogy Ő az első sze-

mély köztük. Megillette a mester méltósága, Ő mégis elfogadta a szolga helyét, és megmosta a tanítványok lábát. Mindörökre eltűnik a büszke-ség annak az életéből, akinek a Megváltó csak egyszer is „megmosta a lábát” (Jn 13,13-16).

az áldozat illataMária drága olajjal telt szelencéje, amelyet

összetört, hogy tartalmát Jézus fejére öntse, jel-képezi számunkra az Ő kereszten való szenve-dését (Mt 26,7-13). Csak ha az Úr szeretete kel

Krisztus

jó illata

292009. évi 2. szám

életre bennünk, akkor lehet reménységünk arra, hogy megismerjük: milyen gyümölcsöző lehet az áldozatos élet! „…éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta ér-tünk áldozati ajándékul az Istennek kedves illatként” (Ef 5,2).

el nem halványuló illatKívánatos volt, és még

ma is az: „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörök-ké ugyanaz” (Zsid 13,8).

Urunk illatos virágok kertje (Én 5,13). A szél viszi az illatot szerteszét. A Szent Szellem terjeszti az Úr illatát minden hívő szívben. Senkinek nem jutna eszébe ezt az illatot felcserélni olcsó, elenyé-sző illatúakra.

kedvességének illataHa illatszert veszünk,

azt nem rejtjük el a szek-rényben. Használni szok-tuk: hadd áradjon, amerre csak járunk. Mi ugyanígy Krisztus illatát hordozzuk ebben az olcsó, közönsé-ges szagokkal teli világban.

Terjesszük tehát Krisz-tus illatát, és áldottak le-szünk mi magunk és mind-azok is, akik a közelünkbe kerülnek.

Everett F. Harrison

MeNNyIT ér A JóTeTT?

„Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg” (Gal 2,21).

Aki saját érzéseiben, cselekedeteiben, imáiban vagy bármiben bízik Isten kegyelmén kívül, az a kegyelemben tulajdonképpen nem bízik többé. Mert tudjátok meg, hogy Isten kegyelme sohasem osztozik az ember teljesítményével.

Vagy teljesen azért van üdvösségünk, mert meg-érdemeljük, vagy pedig azért, mert Isten kegyelme megajándékoz vele, bár nem érdemeljük meg! Az Úr kezéből vesszük vagy jutalomként, vagy irgalomból. A

két nézet nem keveredhet!Bevallom, hogy bár

tejes szívemből hirdetem az evangéliumot, és már sok lelket vezettem Krisztushoz, egy pillanatra sem merek soha abban bízni, hogy ez ad örök életet. Egyedül csak Meg-váltómban bíztam és bízom mindenkor! Az igazi hívő egyedüli és teljes reménye Krisztus, aki szereti őt, aki érte élt, és helyette halt meg.

Remélem, ahogy időseb-bek leszünk, egyre jobban látjuk Isten dicsőségét Jézus Krisztus arcán. Csodálattal tölt el bennünket, ha látjuk, hogyan áldozta fel magát ér-tünk, és Isten hogyan bünteti a bűnt, de ugyanakkor hogyan kíméli a bűnöst. Csodáljuk az Ő szeretetét, mert saját Fiát sem kímélte. Tisztelet és imádat tölt el bennünket Krisztus szeretete láttán. Bár Ő tudta, hogy a bűnbocsánat ára a saját vére, mégsem von-ta meg irgalmát tőlünk soha. Örök életet adott nekünk, biztosította az istenfiúságot és minden áldást, amelyet az Atya reánk áraszt.

Örömmel hirdetjük, hogy Isten kegyelme nem fölösleges, és Jézus Krisztus nem hiába halt meg! Ez minden egészséges tanítás alapja.

„Elég neked az én kegyelmem” (2Kor 12,9) – mondja az Úr, és elég is lesz! Elég lesz az üdvösség-hez; és ha hiszel Őbenne, akkor szenvedése a Gecse-máné-kertben és halála a Golgotán nem volt hiába!

Örüljetek velem, és mondjátok el a jó hírt másoknak is! Isten áldjon meg bennünket ebben a munkában!

C. H. Spurgeon

Krisztus után Megyek, Uram –és rád bízom magam:vezess!Az utat nem tudom.Hogy merre mész, s miért –szolgád ésszel nem éri fel.Lehet, hogy sejti tán,lehet.

Magad vezetsz.S mint tündökölnek lépteid!S hogy hív,hogy vár áldó szemed!

Megyünk, Uram,mindannyian megyünk.Hozzád.Veled.Szívünket ismered.Életünk nálunk is jobban érted.

Megyek, megyünk, UramNézd: tisztul már a szemünk,s életre kél az életünk,mert hívsz,és egyre hívsz.Szeretsz.

Herjeczki Géza

Vetés és Aratás30

dallaMok SzárNyáN„…mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicsérete-

ket és lelki (szellemi) énekeket…” (Ef 5,19)

Tudod-e, hogy miért zümmögnek a méhek? Azért, mert nem tudják észben tartani a sza-vakat!

Erről a tréfás megjegyzésről egy komoly történet jut az eszembe, amelyet egy szívmű-tétre váró betegről olvastam. Az illető azon aggodalmaskodott, hogy mivel az emberek a sebészeti beavatkozások során meghalhatnak, talán őrá is ez a sors vár. Ahogy ezen tűnődött, szörnyen egyedül érezte magát.

Ekkor belépett a kór-terembe egy betegszállító fiú, hogy a férfit a műtő-be vigye. Amint a fia-talember elkezdte tolni a hordágyat a folyosón, a beteg meghallotta, hogy egy ősi ír éneket („Te légy az álomképem”) dúdolgat. Az emlékezet-ében hirtelen megjelentek Írország buja zöld mezői és ősi kőromjai, a föld, ahol született. Az ének hazai friss levegővel öntötte el a lelkét. Amint a fiú befejezte az első éneket, dúdolni kezdett egy másodikat, H. Spafford énekét („Ha lelkem az Úrban nyugodva pihen”).

Amikor a műtő előtt megálltak, a férfi meg-köszönte a fiúnak az énekeket, és ezt mondta: „Isten arra használt ma téged, hogy elvegye a félelmem, és helyrehozza a lelkem.” „Hogyan?” – kérdezte az meglepetten. „A dúdolásoddal felidézett énekek elhozták számomra Isten

vigasztalását” – válaszolta a beteg.

„Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezzünk” (Zsolt

126,3). Isten a szívünket énekek-kel töltötte meg. Ezeket arra is

használhatjuk, hogy másokat megvigasztaljunk.

A magasztalás gazdagon áramlik a megvál-tottak kórusából.

D. H. Roper

NeM hagylak el!„…én veletek vagyok minden napon a világ vége-

zetéig” (Mt 28, 20).

Egyik legkorábbi zenei élményem az volt, amikor családi otthonunkban egy férfikórus pró-báját hallgattam. Talán tízéves lehettem akkor, és figyeltem apám hangját, aki első tenort énekelt. A „Mindig veled vagyok” című ének volt a kvar-tett kedvenceinek egyike. Fiatal korom dacára, nemcsak a zenét, hanem az ének üzenetét is értékeltem. Ebben az énekben az Úr Jézus szólt a tanítványaihoz, mielőtt felment a mennybe. Az ének szövege is nagyon értékessé vált számomra, amely így hangzik: „Napfényben, árnyékban, min-denütt veled vagyok, bármerre jársz.”

Istennek ez az ígérete azután végigkísért életem minden napján. Az Ő biztos jelenlétéről elsők között az 5Mózes 31,6-8-ban olvastam, amikor Mózes arra utasította utódját, Józsuét, hogy Isten népét vezesse el az Ígéret Földjére. És Józsué ugyanezeket a szavakat hallotta az Úrtól: „Veled leszek, ahogy Mózessel vele voltam. Nem maradok el tőled, nem hagylak el” (Józs 1,5).

Ez az ígéret az Újszövetségben megismétlődik, a Zsidókhoz írt levélben: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (13,5).

Bárhol is lehetsz, nem vagy egyedül. Ha hiszel az Úr Jézusban, Megváltódban, biztos lehetsz abban, hogy Ő soha nem hagy el.

C. HessTalálkozás

Hallottam, Uram, érkezésedet,lelkem ösvényén jártál,mikor romjaimra rátaláltál.Megsemmisülve álltamfényességed nyitott kapujában,de megérintettél engemet…És akkor, ott, szent jelenlétedbenhalott szívem életre kelt.

Azóta sok idő telt el, évtizedek,soha nem engedted el a kezemet.Imádom csodálatos Személyedet!

Kovács Valéria Pálma

31

Megfejtések

Betűrejtvény: TANÍTVÁNY1. zörgessetek, 2. Zakariás, 3. Zebulon, 4. zafír, 5. zsoltárt, 6. zavar, 7. Zákeus, 8. zsinagóga, 9. zsámolya

„ki mit tud?” 1. Minden ötvenedik esztendőben (3Móz 25,10). 2. Tizenöt évvel (2Kir 20,6). 3. Negyvenéves (Csel 7,23). 4. Harmincéves (1Móz 41,46). 5. Minden hetedik esztendőben (3Móz 25,4). 6. Hét időszakig (Dán 4,29). 7. Tizenkét esztendeje (Lk 8,43). 8. Két évet (Csel 28,30). 9. Három évig, éjjel és nappal (Csel 20,31). 10. Ezer esztendőre (Jel 20,2).

Szülők és gyermekeik a Bibliában: 1. Izsák, 2. Rebeka, 3. Jákób, 4. Sámuel, 5. Betsabé, 6. Keresztelő János

Ebben a rendkívül érdekes, olvasmányos könyvben logikus, érthető magyarázatokat kaphatunk – a zsidó háttér megismertetésével – a Jézus Krisztus körüli, korabeli eseményekről. A zsidó származá-sú szerző sok olyan dolgot feltár előttünk, amelyek szükségesek a Szentírás és a Messiás életének jobb megértéséhez.

Dr. A. G. Fruchtenbaum a Messiás életezsidó szemszögből144 oldal (Méret A5)

Erich Hitzblek Dr.hogyan találom

meg az élet értelmét?

144 oldal(Méret A5)

A szerző ebben a könyvében a megváltás szükségszerű-ségét fejti ki, tisztán a logikai gondolkodás útján, bibliai idézeteket is társítva mondandójához. Célja, hogy közel hozza a ma emberéhez Istent, Krisztust, a megváltást, ami a megoldás mindenki számára az élet értelmének megtalálásában.

Pauline HamiltonFordulat a szakadéknál200 oldal (Méret A5)

Pauline Hamilton, amerikai misszionáriusnő 32 évet töltött el missziós szolgálatban kínai emberek között. Ez a könyv megtérésétől kezdve végigkíséri küzdelmes életútján, bemutatva engedelmes szolgálatának áldásos következményeit.Istenbe vetett hite és bizalma minden olvasónak példa-ként szolgálhat.

F. B. MeyerSámuel próféta,

az imádkozó ember

136 oldal (Méret A5)

Sámuel volt a Bibliában az egyik nagy imádkozó, akinek élete és szolgálata Isten ószövetségi népénél a legnagyobb változásokhoz kapcsolódik. Egy anya szívből jövő imádságára Isten a gyermek Sámu-elt adja ajándékba. Olyan ember lesz belőle, aki prófétai hivatásában Isten igaz eszközének bizonyul. Beszédeiből, szolgálataiból még ma is sok hasznos tanítást és buzdítást kapunk.

A „Vetés és Aratás” folyóirat díjmentes, aki a kiadását támogatni kívánja,

adományát a fenti magyarországi, vagy külföldön az alábbi számlákra küldheti.

Nyugati olvasóink folyóiratunkat és könyveinket missziónk képviseletének németországi címéről rendelhetik meg:

Mission für Süd-Ost-EuropaAlexander Seidel, Augustenstr. 2. D-70794 FilderstadtE-mail: Alexander.Seidel@msoe.org Tel.: 0049-7158-98 28 24

Németországi olvasóink adományukért Spendenquittung-ot kaphatnak, ha azt erre a címre küldik el:Mission für Süd-Ost-Europa, Ungarische Arbeit;Konto-Nr. 41 57 58, BLZ 520 604 00, Bank: EKK Stuttgart

Az USA-ban élő olvasóink adományukat az adóból levonhatják (income tax deductible), ha azt az ottani képviseleteink címére – akár csekkben – elküldik:Hungarian Christian Literature Worldwide Inc. 422 Meadowview, Sagamore Hills, OH 44067

Romániában élő olvasóink adományaikat a Fundatia BIBLOS számlájára utalhatják át (cod fiscal 7133217):Banc Post, Cluj-Napoca, Nr. RO 21 BPOS 13003086829 ROL 01

Szlovákiai olvasóink adományukat a Misijná spolocnost’ evanjelia Ježiša Krista részére a következő számlára küldhetik: Bratislava VÚB 29830-112/0200

Terjesztés: Evangéliumi Kiadó, H-1066 Budapest, Ó utca 16.Telefon: 06-1/311-5860; Fax: 06-1/275-0197E-mail: rendeles@vetesesaratas.huBankszámla: Vetés és Aratás - OTP Bank, 11706016-20800204

Szerkesztõség: Vetés és Aratás, H-3301 Eger, Postafiók 648.Telefon/fax: 06-36/418-510E-mail: v3218@t-online.hu; Internet: www.vetesesaratas.hu

Mrs. Valéria Bán24 Mayes AveWoodridge, QLD 4114Tel.: 00-61-7-32084893

Hungarian ChristianLiterature Worldwide Inc.422 Meadowview Dr.Sagamore Hills, OH 44067E-mail: literature@ch-bc.org

Sas IstvánSzevcsenkó út 2/6UA-90212 BatyovoBeregszászi járásTel.: 00-380-3141-49168

Tel.: 00-385-31-733-814