a magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű...

40
A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű erdészeti tanintézetek ( 1811- 1919) A peregrinusok adatainak közlési módja Mivel az általam megvizsgált tizenkét tanintézet rendelkezésemre álló forrásanyaga rendkívül különböző volt - de az időhiány miatt is - a hallgatók adatait a következő négy rovatba foglaltam össze. A hallgató 1) neve: betűhíven, eredeti formájában. Első helyen mindig a családnév, má- sodik helyen a keresztnév áll. A hallgatók nevét az egyes intézményeknél a beiratkozás időrendjében közlöm, kivéve a Mariabrunni Erdészeti Akadémiát, ahol az ábécébe sorolás már adott volt. 2) születési (esetenként származási) helye szintén betűhíven. Ha a hallgató születési helye külföldi volt, de magát mégis magyar- nak vallotta, szintén felvettem a névsorba. 3) hazája (Vaterland), mely azon országrészek nevét jelenti, ahonnan a hallgató származott (rövidített formában): Siebenbürgen = Sie. (Erdély) Kroatien = Kro. (Horvátország) Slavonien = Sla. (Szlavónia) Banat = Ba. (Bánát) Ungam = Ung. (Magyarország) 4) tanéve: a be- és a kiiratkozás vagy csak a beiratkozás időpontja. 13

Upload: others

Post on 30-Jun-2020

5 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű erdészeti tanintézetek

(1811- 1919)

A peregrinusok adatainak közlési módja

Mivel az általam megvizsgált tizenkét tanintézet rendelkezésemre álló forrásanyaga rendkívül különböző volt - de az időhiány miatt is - a hallgatók adatait a következő négy rovatba foglaltam össze. A hallgató

1) neve: betűhíven, eredeti formájában. Első helyen mindig a családnév, má­sodik helyen a keresztnév áll.

A hallgatók nevét az egyes intézményeknél a beiratkozás időrendjében közlöm, kivéve a Mariabrunni Erdészeti Akadémiát, ahol az ábécébe sorolás már adott volt.

2) születési (esetenként származási) helye szintén betűhíven.Ha a hallgató születési helye külföldi volt, de magát mégis magyar­nak vallotta, szintén felvettem a névsorba.

3) hazája (Vaterland), mely azon országrészek nevét jelenti, ahonnan a hallgatószármazott (rövidített formában):Siebenbürgen = Sie. (Erdély)Kroatien = Kro. (Horvátország)Slavonien = Sla. (Szlavónia)Banat = Ba. (Bánát)Ungam = Ung. (Magyarország)

4) tanéve: a be- és a kiiratkozás vagy csak a beiratkozás időpontja.

13

Page 2: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

Ausztria

Mariabrunni Erdészeti Akadémia (Forstakademie in Mariabrunn)

A Mariabrunni Erdészeti Akadémiát 1813-ban alapították. Elődje a Purkersdorfi Erdészeti Mesteriskola volt, amely 1805-től 1813-ig működött. A mesteriskola 1813-ban császári határozattal Mariabrunnba lett áthelyezve, és ott új név alatt - Mariabrunni Erdészeti Tanintézet (Forstlehranstalt zu Mariabrunn) - kezdi meg működését. Az Erdészeti Tanintézetet 1866-ban akadémiai rangra emelik, és ekkor a „Forstakademie in Mariabrunn” elnevezést kapja. Végül is 1875-ben az akadémiát felszámolják, illetve mint erdészeti kart az 1872-ben alapított Bécsi Mezőgazdasági Főiskolához (Hochschule fúr Bodenkunde) csatolják. így Ausztriában az erdészeti felsőoktatás folyamatossága továbbra is biztosított volt.

A Bécs közvetlen közelében fekvő Mariabrunni Erdészeti Akadémiát már Magyarországhoz való közelsége miatt is előszeretettel látogatták a magyarországi erdészdiákok. Előfordult például olyan évfolyam is, amelyben a magyarországi erdészhallgatók száma a 43%-ot is elérte.

A Mariabrunni Erdészeti Akadémia nevezetesebb professzorai: Kari Breymann (1807-1870), Leopold Grabner (1802-1864), Josef Wessely (1814-1898), Adolf v. Guttenberg (1841-1917), Johann Newald és Franz GroBbauer.

14

Page 3: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

Irodalom„Zűr Gedenkfeier dér Forst-Lehranstalt Mariabrunn 1813 und dér k. k. Hochschule flir

Bodenkultur in Wien 1872”. Herausgegeben von dem Professore-Kollegium. Wien, 1912.

Killien, H Mariabrunner Trilogie. Die Forstlehranstalt und Forstakademie. Mitteilungen dér Forstlichen Bundesversuchanstalt Wien, Bánd 79,1968. Anhang: Verzeichnis dér Hörer an den Forstlehranstalt und Forstakademie Mariabrunn, 1813-1875.

A Purkersdorfí Erdészeti Mesteriskola (Purkersdorfer Forstliche Meisterschule) magyarországi hallgatói 1805-1813 között

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanéve

0 Mayer Johann Totis Ung. 1811-13.

A Mariabrunni Erdészeti Tanintézet és Erdészeti Akadémia magyarországi hallgatói1813-1875 között

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanéve1. Andrássy Sigmund, von Tinnye Ung. 1816-18.2. Arkauer Franz Raab Ung. 1835.3. Artner Franz, von Ödenburg Ung. 1829-30.4. Arz Kari Hermannstadt Sie. 1855-56.5. Aubert Demeter Mitrovic Kro. 1852-53.6. Baric Georg Kanisza Sla. 1857-58.7. Baselli Johann

von SüssenbergOrsóvá Ba. 1870.

8. Beck Heinrich Stubenberg Ung. 1841-42.9. Benakovic Anton Stitlar Sla. 1835-36.

10. Bencze Josef Katharinafels Ba. 1829-30.11. Berger Alexander Alsó-Lendva Ung. 1821-22.12. Bertram Anton Deutsch St. Peter Ba. 1863.13. Binder Gustav Gr. Lassler Sie. 1860-61.14. Binder Josef Hermannstadt Sie. 1856-57.15. Binder Wilhelm Hermannstadt Sie. 1854-55.16. Binder Napoleon,

von BiedersfeldHermannstadt Sie. 1861-62.

15

Page 4: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanéve

17. Blaschek Friedrich Delnice Kro. 1851-52.18. Bock Moriz Alzen Sie. 1856-57.19. Bömches Friedrich Kronstadt Sie. 1858-59.20. Bömches Kari Heinrich Kronstadt Sie. 1859.21. Boxichevich Anton, von Sinkovc Sla. 1822-23.22. Breckner Josef Mühlbach Sie. 1863.23. Brecz Alexander Bartfeld Ung. 1853-54.24. Bukács Anton Kiss-Jenő Ung. 1857-58.25. Campione Franz Kremnitz Ung. 1844-45.26. Capesius Friedrich Hermannstadt Sie. 1855-56.27. Capesius Rudolf Fogaras Sie. 1857-58.28. Conrad Gustav Leschkirch Sie. 1860-61.29. Comides Georg Leutschau Ung. 1866-68.30. Csank Franz Ozora Ung. 1841.31. Csordaschic Franz Vinkovce Kro. 1851-52.32. Danhelowsky Adolf Sellye Ung. 1844—45.33. Denndorf Johann Neuthauchen Sie. 1863-65.34. Déván Róbert Tymau Ung. 1857-58.35. Domasetovic Thomas Selce Kro. 1857-58.36. Dürr Johann Mühlbach Sie. 1834-35.37. Durst Eduard Karansebes Ba. 1843-44.38. Durst Emil Pancova Ung. 1859-60.39. Fendt Anton Tamási Ung. 1841-42.40. Feueregger Emrich Arad Ung. 1854-55.41. Finkoir Franz, von Pressburg Ung. 1827-28.42. Fliegl Ferdinand Petersdorf Ung. 1861-62.43. Fodor Stefan GroB-Dobosch Ung. 1860-61.44. Fömel Viktor Lúgos Ba. 1860-61.45. Frauhoffer Alois Arad Ung. 1845-46.46. Frech Josef StraB-Sommerein Ung. 1845-46.47. Frembt Franz Ogulin Kro. 1821-23.48. Friedl Matthias Eisenberg Ung. 1823-24.49. Fritz Johann Altenburg Ung. 1820-21.

16

Page 5: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanéve

50. Fuhrmann Franz Bellyei Ung. 1869.51. Garlati Ferdinand Soovár Ung. 1831-32.52. Gazda Franz Vinkovce Kro. 1847.53. Gebauer Kari Kronstadt Sie. 1832-33.54. Geiss Adam Gutenbaum Ba. 1862-63.55. Geiszler Josef Musci Ung. 1853-54.56. Giller Johann Windschacht Ung. 1840-41.57. Greiner Ludwig Jólsva Ung. 1855-56.58. Halbauer Stefan Temesvár Ba. 1865-67.59. Haluska August Neusohl Ung. 1839-40.60. Hammer Kari Mediasch Sie. 1869-70.61. Hausegger Sigmund, von Pest Ung. 1831-32.62. Hausek Nikolaus Zengg Kro. 1857.63. Herbster Johann Pressburg Ung. 1834-35.64. Hermann Kari Schássburg Sie. 1859-60.65. Hermann Koloman Szuchan Ung. 1863-65.66. Herzog Kari Eisenstadt Ung. 1847-49.67. Hetfleisch Kari, von Gran Ung. 1837-38.68. Hetthessy Ladislaus, von Zalalövő Ung. 1869-70.69. Hildvéghy Anton Lúgos Ba. 1859-60.70. Hilvety Kari Pest Ung. 1841.71. Hinz Josef Schássburg Sie. 1831-32.72. Hirsch Stefan Kisjenő Ung. 1862-63.73. Hoffmann Anton Verschecz Ba. 1856-57.74. Hoffmann Anton Hochstátten Ung. 1857-58.75. Hoffmann Kari Verschecz Ba. 1861-62.76. Holzbom Kari Unterflana Ung. 1868-70.77. Horváth Johann Oravica Ba. 1843.78. Höschl Max Pest Ung. 1855-56.79. Huber Franz Skalic Ung. 1841.80. Imély Kari, von Pressburg Ung. 1823-25.81. Jony Gustáv Libitz Ung. 1863.82. Kadic Franz Vinkovce Kro. 1840-41.

17

Page 6: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanéve

83. Kadletz Franz84. Kaiserscheimb Johann, von85. Kamer Franz86. Keller Kari87. Kellner Gustav88. Kermpotic Ferdinand, von89. Kerznaric Josef90. Kitzberger Josef91. Kmetthy Alois92. Kolmósy Leopold, von93. Koreck Ferdinand94. Kraitschek Nikolaus95. Kraus Gustav96. Krimsky Edmund

97. Kurz98. Kutschiny99. Langhammer

100. Láska101. Láska102. Laudenbach103. Lillek104. Ludwig105. Machatschek106. Magyarevic107. Maliin108. Magnesius109. Martinelli110. Martini111. Martius112. Mayer113. Mayer

JohannKariJulius

AntonWilhelmJohannSiegmundAdolfAntonJohannVirgilAlbertAntonJohannFriedrichJohannMax, von Radnoth

KisbérPeterwardeinHalbthumMitrovicModemVinkovceLettinaczKisbérCzacz ?WolfsthalSt. MiklósEisenstadtAgramDoiszegh(Dunaszeg?)KarlstadtHolicKrászná-Horka-VárallyaHolicHolicDiskovarKarlstadtKronstadtBibersburgVinkoveczSomeljceLeschkirchOfenMehadiaMühlbachTotisRosenau

Ung. 1852-53.Ung. 1831.Ung. 1831.Kro. 1817-18.Ung. 1849-51.Kro. 1829-30.Kro. 1854-55.Ung. 1845-46.Ung. 1854-55.Ung. 1830-31.Ba. 1860-61.Ung. 1820-21.Kro. 1860-61.Ung. 1869-70.

Kro. 1835-36.Ung. 1826.Ung. 1858-59.

Ung. 1848.Ung. 1846.Sla. 1837.Kro. 1866-68.Sie. 1852-53.Ung. 1818-20.Sla. 1853-54.Sla. 1860-61.Sie. 1860-61.Ung. 1844—45.Ba. 1859.Sie. 1855-56.Ung. 1813-15.Ung. 1852-53.

18

Page 7: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanéve

114. Mayer Rudolf,von Grafenegg

Fiume Kro. 1820-22.

115. Michl Josef Egres Ba. 1861-62.116. Michlbach Johann Guttenbrunn Ba. 1863-65.117. Mihálfy Stefan Dombovár Ung. 1839-40.118. Mihálkowits Kari Bahovár Ung. 1838-39.119. Mikesic Michael Sibinj Sla. 1852-53.120. Mingázy Ludwig Temesvár Ba. 1838—40.121. Misselbacher Ferdinand Schássburg Sie. 1857-58.122. Monecke Franz Pressburg Ung. 1828-29.123. Müller Heinrich Hatzfeld Ung. 1862-63.124. Nachtnebel Franz Krapov Ung. 1859-60.125. Nawratil Anton Hermannstadt Sie. 1868-70.126. Neustádter Eduard Kronstadt Sie. 1834-36.127. Nickl Ottó Theissholz Ung. 1861-62.128. Noisser Alexander Raab Ung. 1852-53.129. Novák Johann Ödenburg Ung. 1826-29.130. Novák Josef Devecser Ung. 1852-55.131. Nozdrowizky Nikolaus, von Ragendorf Ung. 1863-65.132. Öppinger Josef Miskolcz Ung. 1834-35.133. Otter Albert Frainsdorf Ung. 1840—41.134. Parzer August Pressburg Ung. 1827.135. Pasardi Kari, von Marosvásárhely Sie. 1817.136. Patoki Paul Klausenburg Sie. 1830-31.137. Pavic Kari Po2ega Sla. 1863.138. Petroczy Paul, von Leutschau Ung. 1829-30.139. Philipovich Martin ? Kro. 1828-29.140. Piatka August Bogárós Ba. 1863-65.141. Pietz Edward Zsdenyova? Ung. 1848-50.142. Pildner Friedrich Homorst Sie. 1837.143. Pintér Franz, von Pressburg Ung. 1814-15.144. Pokomy Josef GroB-Födemes Ung. 1834-35.145. Pollak August Pest Ung. 1863.

19

Page 8: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanéve

146. Pöschl Josef Raab Ung. 1826-28.147. Praxa Adalbert Sassin Ung. 1859-60.148. Prodanowits Johann Szorbors Ung. 1859-60.149. Prohaszka Josef Arad Ung. 1863-65.150. Radel Stefan Hatran Ung. 1828-29.151. Raslic Michael Ottocac Kro. 1846-48.152. Redange Anton, von Mannitz Kro. 1827-29.153. Ridler Anton, von Nagykároly Ung. 1860-61.154. Rinaldi Ottó Ödenburg Ung. 1863.155. Rolland Gustav St. Georgen Ung. 1865-67.156. Römer Friedrich Kronstadt Sie. 1860-61.157. Roszty Emerich Rosenau Ung. 1855-56.158. Rothmayer Ferdinand Temesvár Ba. 1843-44.159. Rottler Josef Zichydorf Ung. 1866-68.160. Schiffel Adalbert Keresztfalu Ung. 1873.161. Schmid Arthur Neumoldava Ung. 1871-73.162. Schmidt Georg Nagykároly Ung. 1852-53.163. Schöbel Michael Regen Sie. 1859.164. Schön Julius,

von SchönefeldSzékás Ba. 1862-63.

165. Schönviszner Julius Szolvinka Ung. 1855-56.166. Schoob Alexander Arad Ung. 1855-56.167. Schroll Emanuel Johannesberg Sie. 1858—60.168. Schulcz Georg Glogon Ba. 1838.169. Schüller Michael Hermannstadt Sie. 1855.170. Schuster Nikolaus Pressburg Ung. 1839-40.171. Schvób Alexander Arad Ung. 1854-56.172. Seide Eduard Leutschau Ung. 1831-32.173. Seydl Josef Lippa Ung. 1836-37.174. Seymann Julius Neu-Moldova Ba. 1869.175. Siebenfreund Adolf Pressburg Ung. 1832-33.176. Siebenfreund Eduard Bibersburg Ung. 1842.177. Siegmund Adolf Zeiden Sie. 1871-74.

20

Page 9: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanéve

178. Simonovic Franz Karlowitz Kro. 1817-20.179. Speck Kari Hermannstadt Sie. 1857.180. Sporer Franz Karlstadt Kro. 1827-28.181. Spur Anton Bockenhaus Ung. 1839—40.182. Stankovic Anton Vinkovce Sla. 1840^41.183. Stagl Paul Ödenburg Ung. 1839.184. Stark Alexander Gyula Ung. 1860-61.185. Stessel Anton Eisenstadt Ung. 1815.186. Stessel Kari Klein-Marton Ung. 1819-20.187. Steyrer Josef Kremnitz Ung. 1838-39.188. Strobel Alexander Margo Ung. 1861-62.189. Szaibely Norbert Rézbánya Ung. 1842.190. Szederjessy Georg, von Tordafalva Sie. 1845—46.191. Szóntagh Géza Kásmark Ung. 1865-67.192. Szönyey Stefan Leutschau Ung. 1865-67.193. Sztojka Sámuel Hoszutelka Sie. 1830-31.194. Tárnok Emerich GrolJ-Kanizsa Ung. 1855-56.195. Teóke Kari,

de CsepanyfalvaLeutschau Ung. 1856-57.

196. Temaveanu Pintea Felsalau Sie. 1871-74.197. Teuchart Kari Bistritz Sie. 1861-62.198. Tolnay Anton, von Arad Ung. 1854-55.199. Tóth Johann Batorkész Ung. 1853.200. Tóth Julius, von Hochstetten Ung. 1868-70.201. Trumauer Wilhelm, von Zichydorf Ung. 1864-66.202. Ujházy Dionisius Rosenau Ung. 1858-59.203. Várjon Géza, von Mümek Rosenau Ung. 1855-56.204. Verbanic Michael Otocac Kro. 1858-59.205. Vidovic Stefan Belastena Sla. 1852-53.206. Vodicka Anton Leuca Ung. 1850-51.207. Wagner Gustav Regen Sie. 1859-61.208. Wagner Julius Regen Sie. 1862-63.209. Walter Wilhelm Stampfen Ung. 1834-35.

21

Page 10: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanéve

210. Weiss Franz Pest Ung. 1868-70.211. Wendl Kari Széplak Ung. 1843-44.212. Wieser (Réti) Alois Rechnitz Ung. 1855-56.213. Wocher Josef St. Margaret Ung. 1842.214. Würth Eduard Fiume Kro. 1863.215. Zikmundovsky Ferdinand Esseg Sla. 1862-63.216. Zimmermann Eduard Schássburg Sie. 1850-51.217. Zoppelt Josef Médiás Sie. 1863.

Bécsi Mezőgazdasági Főiskola (Hochschule fúr Bodenkultur)

A főiskola alapítása 1872-ben történt. Alapítása azért vált szükségessé, mert az 1867-es kiegyezés következtében a Magyaróvári Mezőgazdasági Akadémián a német nyelvű oktatás fokozatosan megszűnt. így az Óvári Akadémia a bécsi Mező- gazdasági Főiskola elődjének tekinthető. A Bécsi Mezőgazdasági Főiskolának kezdetben csak egy szakosztálya volt: a mezőgazdasági. Ehhez csatolták 1875-ben a Mariabrunni Erdészeti Akadémia egyidejűleg való felszámolásával az Erdészeti Szakosztályt. A főiskola 1883-ban még egy szakosztállyal bővült: a kultúrmérnö­kivel. Ugyanúgy, mint a Mariabrunni Erdészeti Akadémiát, a Bécsi Mezőgazdasági Főiskolát is nagyszámú magyarországi erdészdiák látogatta, illetve fejezte be ott tanulmányait.

A főiskola Erdészeti Karának nevezetesebb professzorai 1919-ig: Róbert Micklitz (1818-1898), Arthur Seckendorf-Gudent von (1845-1886), Fritz Wachtl (1840- 1913), Adalbert Schiffel (1851-1914), Adolf von Guttenberg (1841-1917) és Adolf Cieslar (1858-1934.).

Irodalom

Archív dér Universitát fúr Bodenkultur: Matrikel - Strazza von ordentlichen Hörer 1875-1919 und von auBerordentlichen Hörer 1875-1919.

„Zűr Gedenkfeier dér Forst-Lehranstalt Mariabrunn 1813 und dér k. k. Hochschule für Bodenkultur in Wien 1872” Herausgegeben vöm Professoren- Kollegium, Wien 1912.

Ebner, P: Geschichte dér Hochschule für Bodenkultur von den Anfangen bis 1934. Wien, 1995.

22

Page 11: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A Bécsi Mezőgazdasági Főiskola új épülete (épült 1896-ban)

A Bécsi Mezőgazdasági Főiskola magyarországi erdészhallgatói 1875-1919 között

No.A hallgató

neve születési helye hazája beiratkozásá­nak időpontja

/ . R e n d e s h a l l g a t ó k218. Galter Friedrich Bistritz Sie. 1875. 10. 12.219. Drenovac Milos Gospic Kro. 1875. 10. 14.220. Kestercanek Franz Agram Kro. 1875. 10. 14.221. Fischbach Róbert Agram Kro. 1875. 10. 15.222. Popp Viktor, von Mühlbach Sie. 1875. 10. 18.223. Pietsch Anton Brad Sie. 1875. 10. 28.224. Bodin Stefan Maccov Sie. 1875. 10. 28.225. Kehrling Alfons Kirchdarauf Ung. 1875. 10. 30.226. Pokomy Julius Oedenburg Ung. 1876. 10. 09.

Page 12: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A hallgatóNo.

neve születési helye hazája beiratkozásá­nak időpontja

227. Hlanin Carl Bistritz Sie. 1876. 10. 10.228. Nagy Anton Neutra Ung. 1876. 10. 10.229. Kozarac Josef Vinkovce Sla. 1876. 10. 13.230. Dvorak Max Leitschau Ung. 1876. 10. 18.231. Candale Alexis St. Josef Sie. 1876. 10. 18.232. König Carl PreBburg Ung. 1876. 10. 31.233. Pistorius Carl Klausenburg Sie. 1877. 10. 06.234. Lukács Maximilian Kun-Taplocza Ung. 1877. 10. 02.235. Tolnisch Árpád Leutschau Ung. 1877. 10. 04.236. Engel Moriz Fünfkirchen Ung. 1877. 10. 09.237. Pochmüller Josef Neusatz Ung. 1877. 10. 12.238. Kramer Eduard Ober-Sutsch? Ung. 1877. 10. 14.239. Bona Marius, de Zenng Kro. 1877. 10. 14.240. Khade Anton Rima-Szombat Ung. 1877. 10. 14.241. Púk Emerich Vladislavec Sla. 1877. 10. 15.242. Kachelmann G. W. Walter Schemnitz Ung. 1877. 10. 20.243. KreBler Franz Hermannstadt Sie. 1877. 10. 21.244. Fragner Julius Schmölnitz Ung. 1877. 10. 30.245. Capesius Wilhelm Hermannstadt Sie. 1878. 04. 06.246. Padezanin Johann Urginmost Kro. 1878. 10. 03.247. Krickl Carl Oedenburg Ung. 1878. 10. 03.248. Brassnizer ?

* 5

von BraunthalFuccine Kro. 1878. 10. 07

249. Giesel Eugen Marienburg Sie. 1878. 10. 14.250. Pristojkovic Johann Illők Sla. 1878. 10. 15.251. Clemens Friedrich Bistritz Sie. 1878. 10. 20.252. Kíriny Adalbert Csetnek Ung. 1878. 10.21.253. Teuschert Eduard Kislibercse Ung. 1878. 10. 28.254. Pfefferer Klaus Agram Kro. 1879.01.07.255. Haisch Ignaz Temesvár Ba. 1879. 04. 18.256. Rust Paul Hermanstadt Sie. 1879. 10. 09.257. Sipek Leó Jezerana Kro. 1879. 10. 11.

24

Page 13: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A hallgatóNo.

neve születési helye hazája beiratkozásá­nak időpontja

258. Partas Johann Agram Kro. 1879. 10. 13.259. Nagy Vinzenz Daruvár Sla. 1879. 10. 14.260. Vranicar Julius Kakovac Kro. 1879. 10. 14.261. Kiszely Géza,

Freiherr vonTemesvár Ba. 1879. 10. 14.

262. Kröner Albert Hermannstadt Sie. 1880. 10. 07.263. Popu Alexander St. Joseph Sie. 1880. 10. 12.264. Zsiwanoacz Peter Dollowa Ung. 1880. 10. 14.265. Bajazetów Georg Slajnica Kro. 1880. 10. 15.266. Wocher Ludwig Bak Ung. 1881. 10. 05.267. Teichgráber Hermann Nagykanizsa Ung. 1881. 10. 05.268. Hinterhober Kari Agram Kro. 1881. 10. 06.269. Amasetler Kari Lackerbach Ung. 1881. 10. 08.270. Knizevic Dusán Sjevorovac Kro. 1881. 10. 10.271. Bransil Maximilian Jablonac Kro. 1881. 10. 10.272. Wuits Demeter Esseg Sla. 1881. 10. 10.273. Stojanovc Nikolaus Varjas Ung. 1881. 10. 12.274. Kral Franz GroB-Alisch Sie. 1881. 10. 13.275. Lesic Lukas Bosujake Sla. 1881. 10. 13.276. Minatzky Dusán Agram Kro. 1881. 10. 15.277. Lach Gothardt Varos Kro. 1881. 10. 15.278. Goldowsky Wilhelm Karlstadt Kro. 1881. 10. 15.279. Levy Josef Piszdorf Ung. 1881. 10. 15.280. Mogut Kari Karlstadt Kro. 1881. 10. 25.281. Krkljus Wilhelm Karlstadt Kro. 1881. 10. 25.282. Gnist Walther GroBau Sie. 1881. 10. 25.283. Mrkalj Jacob Kmjak Kro. 1881. 10. 29.284. Sima Alexander Wallendorf Ung. 1881. 12. 16.285. Severius Hermann Bolkalsch Sie. 1882. 02. 27.286. Schneider Hermann Agram Kro. 1882. 10. 02.287. Schuberth Michael Malacska Ung. 1882. 10. 12.288. RieB Josef Hermannstadt Sie. 1882. 10. 13.

25

Page 14: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A hallgatóNo.

neve születési helye hazája beiratkozásá­nak időpontja

289. Konold Christof Nagy-Surány Ung. 1882. 10. 14.290. Borsic Andreas Petrynia Kro. 1882. 10. 14.291. Kern Anton Diakovár Kro. 1882. 10. 22.292. Rukowina Rudolf,

von LiebstadtTamovac Kro. 1882. 10. 24.

Ladislaus Alexander Richard Julius Milán Kari Jákob Kari, von Andreas Ignaz Franz Viktor Franz Johann Johann Isidor Javomir Alexander, von Adolf Johann Octavián Lukas Rudolf Franz Wilibald Carl Johann

26

Altendorf Ung. 1882. 11. 30.Arad Ung. 1883. 04. 06.Jaj Kro. 1883. 10. 14.Illyefalva Sie. 1883. 10. 15.Gospic Kro. 1883. 10. 26.Mrzlopolje Kro. 1883. 10. 27.Krujak Kro. 1883. 10. 29.Komom Ung. 1884. 10. 08.Ratkó Ung. 1884. 10. 22.Nagy-Dém Ung. 1884. 10. 28.GroB-Alisch Sie. 1884. 10. 31.Resinar Sie. 1884. 12. 06.Borgo-Tiha Sie. 1885. 04. 22.Alsó-Visso Ung. 1885. 05. 06.Alsó-Nána Ung. 1885. 10. 08.Warasdin Kro. 1885. 10. 08.Agram Kro. 1885. 10. 12.Nyíregyháza Ung. 1885. 10. 12.Neusohl Ung. 1885. 10. 13.Zemest Sie. 1885. 10. 15.Alt-Tohan Sie. 1885. 10. 19.Klausenburg Sie. 1885. 10. 20.Zenng Kro. 1885. 10. 24.Hermannstadt Sie. 1885. 10. 28.Kobas Kro. 1885. 10. 31.Lachenbach Ung. 1886. 09. 03.Samobar Kro. 1886. 09. 09.

293. Dollatschek294. Takács295. Smidinger296. Petke297. Obradovic298. Polacek299. Mrkalj300. Dittl301. Gallay302. Illa303. Kral304. Broté305. Besan306. Deac307. Wagner308. Dragoner309. Vidale310. Kovach311. Stengel312. Gugnian313. Popu314. Szentpétery315. Schnitzer316. Kessler317. Kovacevic318. Amasetler319. Zavrascán

Page 15: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A hallgatóNo.

neve születési helye hazája beiratkozásá­nak időpontja

320. Mettert Michael Michelsberg Sie. 1886. 09. 12.321. Popp Victor,

de HarsianAbrudbánya Sie. 1886. 09. 12.

322. Schleifer Bemhard Schmöllnitz Ung. 1886. 10. 12.323. Böhm Johann Vocin Sla. 1886. 10. 14.324. Borosic Andreas Petrinja Kro. 1886. 10. 15.325. Halász Julius Rahó Ung. 1886. 10. 20.326. Brandsch Gottlieb Mediasch Sie. 1886. 10. 26.327. Kopony Wilhelm Rosenau Sie. 1886. 12. 04.328. Schloifer Emmerich Schmöllnitz Ung. 1887.01. 11.329. Kein Félix Mediasch Sie. 1887. 10. 07.330. Bőin Throchar Hermannstadt Sie. 1887. 10. 08.331. Rutkowski Johann,

Ritter v. PoságKisbér Ung. 1887. 10. 11.

332. Teutschlánder Josef ScháBburg Sie. 1887. 10. 11.333. Karamath Ozren Zombor Ung. 1887. 10. 12.334. Sechser Alexander Munkács Ung. 1887. 10. 18.335. Orencsák Kari Rahó Ung. 1887. 10. 20.336. Hesaric Georg Petrinja Kro. 1887. 10. 24.337. Bergwald Gustav Ravganora Kro. 1887. 10. 31.338. Gettwert Johann Cepin Sla. 1888.04.21.339. Lupu Johann Gr. Hodak Sie. 1888. 10. 08.340. Balas Alexander, von Hátszeg Sie. 1888. 10. 09.341. Thaller Rudolf Pozega Sla. 1888. 10. 09.342. Agic Oskar Warasdin Kro. 1888. 10. 14.343. Geyer Viktor, Hugó, von Barcza-Újfalu Kro. 1888. 10. 15.344. Berian August Kudsir Sie. 1888. 10. 16.345. Ryll Viktor Tolna Ung. 1888. 10. 23.346. Kosovic Bogoslav Unterlapac Kro. 1888. 10. 30.347. Müller Kari Reschitza Kro. 1888. 10. 31.348. Orencsák Kari Rahó Ung. 1889. 05. 02.349. Salamin Oskar Leutschau Ung. 1889. 05. 04.350. Heidendorf Michael, von Mediasch Sie. 1889. 05. 09.

27

Page 16: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

No.A hallgató

neve születési helye hazája beiratkozásá­nak időpontja

351. Mrkalj Jacob Krujak Kro. 1889. 05. 15.352. Schuster Eugen Mediasch Sie. 1889. 10. 15.353. Ilits Svatobjuk Sémiin Sla. 1889. 10. 18.354. Zavrascan Iván Samobor Kro. 1889. 10. 26.355. Schleifer Bemhard Schmölnitz Ung. 1889. 10. 28.356. Seh Alexius, Eugen Fünfkirchen Ung. 1889. 12. 19.357. Pasgual Edmund Nagy-Folkmar Ung. 1890. 10. 05.358. Diaconowich Alexander Resicza Ung. 1890. 10. 11.359. Puljevic Peter Sémiin Sla. 1890. 10. 14.360. Santovac Victor Svilaj Sla. 1890. 10. 14.361. Matizovic Dragotin Tovamik Sla. 1890. 10. 15.362. Binder Gustav, Adolf Abrudbánya Sie. 1890. 10. 25.363. Beust Kari, von Leibitz Ung. 1891.04. 02.364. Faisz Michael Forberg Ung. 1891.04.04.365. Gürth Kari Slatina Sla. 1891. 10. 05.366. Thahler Rudolf Pozega Sla. 1891. 10. 06.367. Malukovic Anton Niemce Sla. 1891. 10. 15.368. Salamin Artúr Leutschau Ung. 1891. 10. 15.369. Ruman Emst Steierdorf Ung. 1892. 04. 27.370. Müller Kari Reschitza Ung. 1892. 04. 30.371. Vuic Rudolf Sémiin Sla. 1892. 10.01.372. Hefner Josef Sémiin Sla. 1892. 10. 03.373. Müller Georg Bukovic Sla. 1892. 10. 05.374. Vojnovic Simeon Lovska Sla. 1892. 10. 10.375. Vujaskovic Georg Mitrovic Sla. 1892. 10. 10.376. Bosch Béla Török Szt. Miklós Ung. 1892.377. Dittl Carl Komom Ung. 1892.378. Fischbein Desiderius Nádudvar Ung. 1892.379. Jahn Josef Budapest Ung. 1892.380. Milch Julius Budapest Ung. 1892.381. Hönel Eduard Mühlenbach Sie. 1893. 10.01.382. Kallacz Viktor Agram Kro. 1893. 10. 12.

28

Page 17: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A hallgatóNo.

neve születési helye hazája beiratkozásá­nak időpontja

383. Skoric Georg Neugradiska Sla. 1893. 10. 12.384. Lövik Adalbert Budapest Ung. 1893. 10. 16.385. Modrovich Alexius, von Ragendorf Ung. 1893.386. Ozbolt Wladimir Cabor Ung. 1894. 10. 13.387. Sziermberger Hugó Budapest Ung. 1894. 10. 15.388. Dragic Stojan Blinja Kro. 1894. 10. 18.389. Hochegger Adolf Divény Ung. 1894.390. Schubert Friedrich Budapest Ung. 1894.391. Kodella Ludwig Divény Ung. 1895. 01. 17.392. Omelik Wilhelm Sémiin Sla. 1895. 10. 05.393. Georgicvic Peter Dolni-Miholjac Sla. 1895. 10. 05.394. Simonovic Johann Ireg Sla. 1895. 10. 10.395. Homy Arthur Forchtenau Ung. 1895. 10. 12.396. Kolibas Rudolf Belovar Kro. 1895. 10. 25.397. Prpic Peter Agram Kro. 1896. 10. 22.398. Pajic Dusán Karlstadt Kro. 1896. 10. 31.399. Zivanovic Ziwko Petrovici Sla. 1896. 11. 02.400. Hlava Rudolf Erdőszentgyörgy Sie. 1896. 11. 07.401. Wolf Peter Moson Sz. János Ung. 1896. 11. 14.402. Firich Josef Ruma Sla. 1897. 10. 16.403. Setinski Viktor Pozega Kro. 1897. 10. 18.404. Holfeld Anton Csákvár Ung. 1897.405. Strepacki Anton Rajevoselo Sla. 1898. 10. 10.406. Sacher Hugó Petrijevci Sla. 1898. 10. 12.407. Inst Pavel Budapest Ung. 1898. 10. 13.408. Andreyczuk Johan Bistritz Sie. 1898. 10. 13.409. Just Kari Budapest Ung. 1898.410. Scholtes Róbert, Wilhelm Bistritz Sie. 1899. 10. 19.411. Bunst Viktor,

von AdelshelmBaranyavár Ung. 1899. 10. 28.

412. Horváth Anton Főherczeglak Ung. 1899. 10. 28.413. Siradovics Vüsan Erdevik Sla. 1900. 10. 05.

29

Page 18: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A hallgatóNo.

neve születési helye hazája beiratkozásá­nak időpontja

414. Sokolovics Georg Ó-Becse Ung. 1900. 10. 05.415. Pader Germán Fiume Kro. 1900. 10. 13.416. Hossu Johann Blasendorf Sie. 1900. 10. 13.417. Schinkay Josef Dalja Sla. 1900. 10. 16.418. Mohr Kari Petrinja Kro. 1900. 10. 28.419. Trivanovic Milán Kosna Kro. 1900. 12. 11.420. Rasiö Milán Mohács Ung. 1900. 12. 12.421. Trapper Anton Rajavoselo Sla. 1901. 10. 09.422. Sandtner Adolf St. Johann Ung. 1901. 10. 11.423. Karcselt Eduard Moraván Ung. 1901. 10. 11.424. Vagács Alexander O-Tule Ung. 1901. 10. 11.425. Michaelis Róbert Hermannstadt Sie. 1901. 10. 14.426. Fröhlich Julius SchaBburg Sie. 1901.427. Rettich Carl Malaczka Ung. 1901.428. Szabó Josef Várasúr Ung. 1901. 10. 15.429. Neumann-

SpallartOttó,Ritter von

Komom Ung. 1902. 10. 02.

430. Schaab Valentin Futták Ung. 1902. 12. 10.431. Müller Hans Ödenburg Ung. 1903. 10.01.432. Grosser Ottó Krapina Kro. 1903. 10. 01.433. Ruse Emerich Röjtök Ung. 1903. 10. 15.434. Zerelles Martin Rudolf Honigberg Ung. 1903. 10. 27.435. Gunesch Hermann

FriedrichLechnitz Sie. 1904. 10. 12.

436. Lesser Emst Budapest Ung. 1904. 10. 12.437. Fail Emst Bánócz Ung. 1904. 10. 12.438. Rátz August Sopron Ung. 1904. 10. 14.439. Neuberger Josef Budapest Ung. 1905. 10. 09.440. Coburg-Gotta Leopold,

Prinz vonHont-Szent-Antal Ung. 1905. 10. 10.

441. Filipek Alexius Modor Ung. 1905. 10. 13.442. Sonnenfeld Ludwig Körtvélyes Ung. 1905. 10. 13.443. Herger Oskar Bistritz Sie. 1905. 10. 14.

30

Page 19: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

No.A hallgató

neve születési helye hazája beiratkozásá­nak időpontja

444. Herbst Árpád Fülek Ung. 1905. 10. 26.445. Kalmár Elemér Zenta Ung. 1906. 06. 15.446. Fitz Richard Pétersdorf Ung. 1906. 10. 10.447. Kallns Iván Krapnia-Teplitz Kro. 1906. 10. 17.448. Fleischer Julius Nagy-Disznód Ung. 1906. 10. 25.449. Graef Carl Scháfíburg Sie. 1906. 10. 27.450. Müller Niklas Baranya-Sellye Ung. 1906. 12. 18.451. Wundszám Alexander Bács-Újfalú Ung. 1907. 04. 08.452. Becker Ottó Oravicza-bánya Ung. 1907. 04. 20.453. Hirspeck Franz Anina Ung. 1907. 10. 10.454. Gabrielli Silvio Budapest Ung. 1907. 10. 14.455. Weiss Rudolf Sopron Ung. 1907. 10. 18.456. Petőcz Ladislaus Meggyesbodzás Ung. 1907. 10. 22.457. Fleischer Michael Nagydisznód Ung. 1907. 10. 22.458. Amon Johann Rohrbach Ung. 1908. 05.01.459. Babic Iván Moslavina Sla. 1908. 05. 07.460. Leonic Trino? Donjó Bebrina Sla. 1908. 05. 07.461. Draié Josef Warasdin Kro. 1908. 05. 07.462. Skrljac Peter Plesmo Kro. 1908. 05. 07.463. Polovic Paul Donje Bukovje Kro. 1908. 05. 07.464. Brankovic Mihailo Brlog Kro. 1908. 05. 07.465. Maryan Peter Podum Kro. 1908. 05. 07.466. Drazenovic Iván Kriovac Sla. 1908. 05. 07.467. Pelina Michael Klanac Kro. 1908. 05. 07.468. Stefovic Josef Staro-selo Kro. 1908. 05. 07..469. Rajalkovic Petar Radatovic Kro. 1908. 05. 07.470. Jasic Dusán Mostanica Kro. 1908. 05. 07.471. Clovic Iván Andrijevci Sla. 1908. 05. 07.472. Snajder Luka Nikinei Sla. 1908. 05. 07.473. Dereta Mihailo Vojnic Kro. 1908. 05. 08.474. Belanovic Lare Bezania Sla. 1908. 05. 08.475. Grahovac Peter Kobas Sla. 1908. 05. 08.

31

Page 20: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

No.A hallgató

neve születési helye hazája beiratkozásá­nak időpontja

476. Herzl Otokar Neu-Gradiska Sla. 1908. 05. 08.477. Maruzzi Iván Kuzelj Kro. 1908. 05. 08.478. Premnzic Andrija Tomasice Kro. 1908. 05. 08.479. Potacic Wladimir Bjelovar Kro. 1908. 05. 08.480. Fidrumc Johann Trojeglava Kro. 1908. 05. 08.481. Frakalj Vladimír Modrus Kro. 1908. 05. 09.482. Szenczy Géza Eperjes Ung. 1908. 10. 10.483. Fichtner Josef Valpovo Kro. 1908. 10. 14.484. Korres Kari Alsó-Domboru Ung. 1909.01.23.485. Mayer Félix Vukovar Sla. 1909. 04. 26.486. Janaczek Alois Adamóc Ung. 1909. 10. 11.487. Crácium Bain Zemest Sie. 1909. 10. 12.488. Kusan Stefan Karlovitz Sla. 1909. 10. 13.489. Graef Kari Schássburg Sie. 1909. 10. 28.490. Levakovic ? Rakooci Sla. 1909. 11. 20.491. Hubiczky Fritz, Ritter von Kaschau Ung. 1909.492. Ronosan Bruno Szászváros Sie. 1910. 04. 27.493. Glóser Dezső Ménhard Ung. 1910. 05. 10.494. Ambrosi Gábriel Neufeld a/L Ung. 1910. 10. 06.495. Mayer Walter Neu Pazna Sla. 1910. 10. 07.496. Ranabauer Franjo Ótok Sla. 1910. 10. 14.497. Römer Heinrich Sander Ung. 1910. 10. 07.498. Betegh István Felőr Ung. 1910.499. Tomkó Julius Nagymihály Ung. 1911. 10. 14.500. Bodolay Ladislaus Mezőtúr Ung. 1911. 11. 24.501. Schmidt Arthur Bistritz Sie. 1911.502. Schlesinger Gyula Nagyszablát Ung. 1912. 04. 16.503. Reisinger Rudolf Fehéregyháza Ung. 1912. 05. 07.504. Helf Gottfried Puszta Csaltiz Ung. 1912. 10. 02.505. Bűben Stefan Warasdin Kro. 1912. 10. 19.506. Wellibil Ludwig Gács Ung. 1913. 04. 09.507. Baumgártner Rudolf Osijek Sla. 1913. 04. 10.

32

Page 21: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

No.A hallgató

neve születési helye hazája beiratkozásá­nak időpontja

508. Kallus Iván Krapina Teplitz Kro. 1913. 04. 16.509. Langer Kari Csacza Ung. 1913. 10. 14.510. Benedek Gyula Váál Ung. 1913. 10. 25.511. Schramm Johann Essegg Sla. 1914. 05. 22.512. Krcmar Mirko Mitrowitza Sla. 1914. 11. 16.513. Königsdörffer Reinhold Lotin Sla. 1914. 12. 03.514. Preyssl Alfons Budapest Ung. 1915. 10. 08.515. Hudetz -Slavoljub Zagreb Kro. 1916. 10. 04.516. Tomac Marjan Pletemica Sla. 1916. 10. 14.517. Kellner Julius Neu Moldava Ung. 1917. 05. 04.518. Zlamal Hubert Lednic-róna Ung. 1918. 05. 08.519. Ledebur Hűbéri, Gráf Ledeny Ung. 1918. 10. 06.520. Berwald Comél Sopronkövesd Ung. 1918. 10. 16.521. Stanek Hans Buderkut Ung. 1918. 11.22.522. Koneczni Kari Fehértemplom Ung. 1919. 10. 02.523. Brandl Josef Ödenburg Ung. 1919. 10. 04.524. Fekeli Oskar Bistritz Sie. 1919. 11. 13.525. Protics Joachim Pressburg Ung. 1919. 12. 03.526. Nemecic Winko St. Iván, Zelina Kro. 1919. 12. 16.

II. R e n d k í v ü l i h a l l g a t ó k

527. May Róbert Tymau Ung. 1875. 10. 29.528. Wellibil Carl Raab Ung. 1875. 10. 06.529. Bermann Arthur Karlstadt Kro. 1875. 10. 16.530. Müller Gustav Weisskirch Sie. 1877. 10. 31.531. Peck Albert Lak Ung. 1878. 05. 16.532. Plenczner Rudolf Csetnek Ung. 1878. 10. 31.533. Koziak Eduard Schid Sla. 1880. 10. 12.534. Geschwind Rudolf Felsőhámor Ung. 1881. 10. 11.535. Barcic Emil Perusic Kro. 1881. 10. 17.536. Michalowski Eduard Weszprém Ung. 1882. 10. 14.537. Vanoas Anton Agram Kro. 1883. 10. 13.

33

Page 22: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

No.A hallgató

neve születési helye hazája beiratkozásá­nak időpontja

538. Müller Franz S. Péterfa Ung. 1883. 10. 17.539. Guci Alois Sissek Kro. 1884. 10. 20.540. Horváth Josef, de Kiss Budapest Ung. 1885. 10. 11.541. Ciganovic Godaan Medak Kro. 1886. 05. 15.542. Egyed Nikolaus Városfalva Sie. 1887. 10. 13.543. Urszinyi Georg Szárbény Ung. 1887. 10. 13.544. Peicic Obrad Graborci Sla. 1887. 10. 17.545. Muzina Walentin Kurély Kro. 1888. 10. 02.546. Jaumann Leopold Temesvár Ung. 1888. 10. 03.547. Knytl Josef Hostovic Ung. 1889. 10. 14.548. Gyurkovic Milán Kutina Kro. 1892. 10. 15.549. Ozbolt Wladimir Trstje Kro. 1897. 10. 19.550. Kmerin Leopold Budapest Ung. 1904. 10. 03.551. Shmilliar Carl Gyimotfalva Ung. 1904. 10. 24.552. Binder Carl Heltau Sie. 1904. 10. 28.553. Herbert Hermann Nógrád-Verőcze Ung. 1905. 10. 14.554. Lippoczy Béla, von Győr Ung. 1906. 04. 20.555. Bemard Josef Pölöske Ung. 1906 04. 20.556. Estefányi Rudolf Abaúj-Torna Ung. 1906. 04. 21.557. Földes Artúr Pozsony Ung. 1907. 10. 15.558. Kristen Ottó Német-Bogsan Ung. 1908.01.07.559. Weisz Leó Barcs Ung. 1909. 05. 01.560. Jenisch Ferdinand Záy-Ugrócz Ung. 1910. 10. 12.561. Franzl Josef Lodomer Ung. 1911. 10. 11.562. Freiberger Ludwig Nagy-Kanizsa Ung. 1911. 10. 11.563. Barta Paul Budapest Ung. 1912. 10. 11.564. Teleki Anton, Gráf Klausenburg Sie. 1913. 10. 13.

34

Page 23: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

Németország*

Aschaffenburgi Erdészeti Főiskola

Bajorországban - úgy, mint máshol is - a XIX. század elején az erdészeti mester- iskolákból alakultak ki a különböző szintű erdészeti tanintézetek. így jött létre Aschaffenburgban 1807-ben az ún. „Forstinstitut” (Erdészeti Intézet), amely 1819- ben a „Königlich Bayerischen National Forstlehranstalt” (Bajor Királyi Nemzeti Erdészeti Tanintézet) elnevezést kapta. A tanulmányi időt ekkor két évre emelték. Az intézetet azonban 1832-ben belső nehézségekből, főleg fegyelmi okokból ki­folyólag be kellett zárni. Felsőfokú erdészeti képzésben ezután a müncheni egyete­men lehetett részesülni.

Az Aschaffenburgi Erdészeti Főiskola (1910-ben megszüntették)

* Az akkori Poroszország második felsőoktatási erdészeti tanintézetét, a Mündeni Erdészeti Akadé­miát (alapítva 1868-ban) nem vettem fel ezen kimutatás névsorába, mert kutatásom során ennek az intézménynek a törzskönyveiben nem találtam adatot arra vonatkozóan, hogy 1868-1919 között magyarországi erdészdiákok is látogatták volna az akadémiát.

35

Page 24: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

Mivel a kerületvezető erdészek képzése nem felelt meg a követelményeknek, 1844-ben Aschaffenburgban újra megnyílt egy „Forstschule” (erdészeti iskola). Az erdésziskolát 1858-ban átszervezték, és ekkor a Centralforstlehranstalt Aschaffen- burg (Aschaffenburgi Központi Erdészeti Tanintézet) elnevezést kapta. A tanulmá­nyi időt ekkortól két évről két és fél évre emelték. Ezenkívül azoknak a hallgatók­nak, akik felsőfokú állami szolgálatba akartak lépni, egy egyéves, „államtudomá­nyok” elnevezésű kurzust kellett a müncheni egyetemen elvégezniük.

1878-ban a tanintézetet újra átszervezték. Az alap- és segédtudományokat két év alatt Aschaffenburgban, a szaktárgyakat pedig szintén két év alatt a müncheni egye­temen lehetett elsajátítani.

A tanintézetet 1889-ben főiskolai rangra emelték. Végül 1910-ben a főiskolát megszüntették. Ezután felsőfokú erdészeti képzést Bajorországban csak a müncheni egyetemen lehetett szerezni.

A tanintézet több végzettje - különösen a kiegyezés után - Magyarországon helyezkedett el. A legnevesebb közülük a Sárvárra került Scherg Lőrinc volt.

Az Aschaffenburgi Erdészeti Főiskola nevesebb professzorai 1844-től 1910-ig: Stephan Behlen (1784-1847), Sebastian Mantel (1792-1860), Hermann Fürst (1837-1917) és Emst Ebermayer (1829-1908).

Irodalom

Hermann Fürst: Chronik dér Königl. Bayr. Forstlehranstalt Aschaffenburg fúr die Jahre 1844-1894. Anhang: Chronologisches Verzeichnis dér in den Jahren 1844-1894 immatrikulierten Studierenden. Aschaffenburg 1894.

Az Aschaffenburgi Erdészeti Főiskola magyarországi hallgatói 1844-1910 között

A hallgatóNo.

neve születési helye hazája beiratkozá­sának éve

565. Esterházy Nicolaus, Gráf von

Csakzar/Csákvár Ung. 1875.

566. Palkovics Kari Gran Ung. 1875.567. Galama August Prefiburg Ung. 1888.568. Will Theodor Sárvár Ung. 1889.

36

Page 25: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

Eberswaldei Erdészeti Akadémia (Forstakademie zu Eberswalde)

A berlini egyetemen már 1770 óta oktattak erdészeti tudományokat. Először J. G. Gleditseh (1714-1786), majd F. A. A. Burgsdorf (1747-1802).

Felsőbb hatósági rendeletre 1821-ben egy „Forstlehranstalt”-ot (Erdészeti Tan­intézet) hoztak létre, amelynek vezetője Wilhelm Pfeil lett. A tanintézet az egyetem­mel szoros kapcsolatban állt, de ennek nem volt része.

A tanintézetet 1830-ban a Berlintől 35 km-re fekvő Neustadt/Eberswald-ba helyezték át. Ekkor a „Höhere Forstlehransalt zu N./Eberswalde (Eberswaldei Felső Erdészeti Tanintézet) elnevezést kapta. Az intézet 1868-ban akadémiai, 1921-ben pedig főiskolai rangot kapott. A Harmadik Birodalom felszámolása után a főiskolát 1946-ban a berlini Alexander Humbolt Egyetemhez csatolták. Ettők kezdve, egé­szen 1963-ig - politikai okokból való bezárásáig - mint az A. H. Egyetem Erdő- gazdasági Kara működött tovább.

Az egykori Eberswaldei Erdészeti Akadémia épülete (1913-ban lebontották)

Az akadémia nevesebb professzorai 1830-1919 között a következők voltak: Wilhelm Pfeil (1783-1859), J. Th. Chr. Ratzeburg (1801-1871), Bemhard Danckel- mann (1831-1901), Heinrich Martin (1849-1936) és Adam Schwappach (1851— 1932).

37

Page 26: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

Irodalom

Festschrift über dic funfzigjáhrige Jubelfeier dér Forstakademie Eberswalde. Berlin, 1880. Anlage: Chronologische Verzeichnis dér Studierenden 1830-1880.

Verzeichnis dér Studierenden dér Forstakademie und Forstlichen Hochschule Eberswalde 1880-1930. Eberswalde, 1930.

Festschrift zűr Hundertjahrfeier dér Forstlichen Hochschule Eberswalde. Berlin, 1930.

Az Eberswaldei Erdészeti Akadémia magyarországi hallgatói 1830-1919 között

No.A hallgató

neve születési helye hazája be- és kiiratko­zásának éve

569. Matuskovits Albert Bélabánya Ung. 1872. 1873.570. Vollnhofer Paul Sopron-Nyék Ung. 1889. 1890.

Eisenachi Erdészeti Akadémia

Az Eisenachi Erdészeti Akadémia megala­pítója a nagy német erdész, Gottlob König volt, aki ruhlai magán erdészeti tanintézetét (Forstlehransalt) 1830-ban Eisenachba he­lyezte át. Eisenach város ekkor a Szász- Weimar Nagyhercegség területéhez tarto­zott. König 1849-ben bekövetkezett halá­láig állt erdészeti tanintézetének az élén. Utána Kari Friedrich Grebe vette át a tanin­tézet vezetését, amely 1850-ben állami tulajdonba ment át. A tanintézetet 1905-ben akadémiai rangra emelték, de a tanfolyam időtartama ennek ellenére továbbra is két év maradt. Az Eisenachi Erdészeti Akadé­mia 1915-ben megszűnt létezni.

Az erdészeti akadémia nevesebb pro­fesszorai 1830-1915 között: Gottlob König (1776-1849), Kari Friedrich Grebe (1816- 1890) és Hermann Stoetzer (1840-1911).

Az egykori Eisenachi Erdészeti Akadémia épülete

38

Page 27: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

Irodalom

Stammbücher dér GroBherzogl. Sachs. Forstakademie Eisenach, Nr. 80, 81, 82, 83.Thüringisches Hauptstaatsarchiv Weimar.

Festschrift zűr Feier des 75 jáhrigen Bestehens dér GroBherzogl. S. Forstlehranstalt Eisenach. Eisenach, 1905.

Az Eisenachi Erdészeti Akadémia magyarországi hallgatói 1830-1915 között

No.A hallgató

neve születési helye hazája be- és kiiratko­zásának éve

571. Roth Emst Szilágy Somlyo Sie. 1875.572. Pohl Josef Bánhida Ung. 1892. 1894.573. Achilles Heinrich Virovitica Sla. 1902. 1904.

Giesseni Egyetem Erdészeti Intézete

A Giesseni Egyetemen, amelyet 1607-ben alapítottak, az erdészeti tudományok oktatása a 18. század végén kezdődött el. A kameralisták közül először Johann August Schlettwein (1731-1802), majd Friedrich Ludwig Walther (1759-1824) adta elő az államtudományok keretében az erdészettudományokat. 1824-ben azon­ban egy önálló erdészeti tanintézetet hoztak létre (GroBherzogl. Hessische Forst­lehranstalt zu Giessen), amelynek igazgatója Johann Chr. Hundeshagen lett, aki

A Giesseni Egyetem főépülete (épült 1880-ban)

39

Page 28: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

egyben az erdészettudományok rendes professzora is volt a Giesseni Egyetemen. Az erdészeti tanintézetet 1831-ben „Forstinstitut” név alatt az egyetemhez csatol­ták. Ebben a státuszban működött egészen az 1938-ban történt felszámolásáig, amely egyben az erdészeti felsőoktatás végét jelentette Giessenben.

A Giesseni Egyetem nevesebb erdészprofesszorai a következők voltak: J. Chr. Hundeshagen (1783-1834), Kari Heyer (1797-1856), Gustav Heyer (1826-1883), Richard Hess (1835-1916), Adam Schwappach (1851-1932) és Wilhelm Borgmann (1869-1931).

Irodalom

Franz Kössler: Register zu den Matrikeln u. Inscriptionsbücher dér Uni. Giessen 1807-1850. Giessen, 1976. Personalbestand dér GroBherzoglich Hessischen Ludwig Universitát zu Giessen 1820-1918.

Richard Hess: Dér forstwissenschaftliche Unterricht an dér Universitát Giessen in Vergangenheit u. Gegenwart. Giessen, 1881.

Peter Moraw: Kleine Geschichte dér Universitát Giessen von den Anfangen bis zűr Gegenwart. Giessen, 1990.

A Giesseni Egyetem Erdészeti Intézetének magyarországi hallgatói 1807-1919 között

No.A hallgató

neve születési helye hazája be- és kiiratko­zásának éve

574. Reiz Ludwig Hatzfeld Sie. 1817. 06. 04.575. Krausz Franz Budapest Ung. 1882/83.576. Sefeloge Walter Budafok Ung. 1914-1916.

Hohenheimi Mező- és Erdőgazdasági Akadémia

A Hohenheimi Mező- és Erdőgazdasági Akadémia alapítója I. Vilmos württembergi király volt. Ez a tanintézet az 1818-ban létesített Hohenheimi Mezőgazdasági Intézetből és az 1820-ban hozzácsatolt Stuttgarti Erdésziskolából jött létre. A tan­intézetet 1847-ben akadémiai rangra emelték, és ekkor vette fel a „Land und Forstwirtschaftliche Akademie zu Hohenheim” (Hohenheimi Mező- és Erdő- gazdasági Akadémia) nevet. Az a szemlélet azonban, hogy az erdészeti felsőoktatás ne elszigetelt akadémiákon, hanem egyetemeken történjék, Württemberget is elérte. Ezért az erdészeti szakot 1881-ben leválasztották az akadémiáról és a tübingeni egyetemre helyezték át.

40

Page 29: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A Hohenheimi Mező- és Erdőgazdasági Akadémia épülete (egykori kastély)

A Hohenheimi Mező- és Erdőgazdasági Akadémiát - nagy európai hírneve miatt- Magyarországról főleg gazdászdiákok látogatták. így pl. 1818-tól 1907-ig a mezőgazdasági szakon 243, az erdészeti szakon 1820-1881 között pedig csak öt magyarországi diák volt beiratkozva (1. Ungam in Hohenheim 1818-1907).

Az akadémia nevezetesebb erdészprofesszorai 1820-1881 között a következők- voltak: Johann Melchior Jeitter (1757-1842), Hermann von Nördlinger (1818— 1897), Franz Adolf Gregor von Baur (1830-1897) és Carl Julius Tusko von Lovey (1845-1901).

Irodalom

Universitátsarchiv Hohenheim „Die Angehörigen dér K. württembergischen Akademie Hohenheim” von 1818-1893. Stuttgart Plieningen 1893.

„Ungam in Hohenheim 1818-1907.” Württembergische Landesbibliothek Stuttgart, w. G. oct. K. 3545

Fellmeth, U.: „Geschichte dér Universitát Hohenheim” Archív dér Universitát Hohenheim. 1994. 95 Seite.

Fellmeth, U.: Die Forstwissenschaft in Hohenheim 1820-1881. Archív und Hoch- schulgeschichtliches Museum dér Universitát Hohenheim, 2002.

Page 30: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A Hohenheimi Mező- és Erdőgazdasági Akadémia magyarországi erdészhallgatói1820-1881 között

No.A hallgató

neve születési helye hazája beiratkozá­sának éve

577. Irinyi Johann, von Albis Ung. 1846.578. Janusch Joseph Pruszka Ung. 1864.579. Reichenhaller dr. K. Budapest Ung. 1876.580. Nösner Gustav Bistritz Sie. 1878.581. Gasparac Franz Lökve Kro. 1880.

Karlsruhei Műszaki Főiskola (Technische Hochschule zu Karlsruhe)

A volt badeni nagyhercegség fővárosának műszaki főiskolája 1825-ben mint Poly- technikum zu Karlsruhe lett megalakítva. Ehhez 1832-ben egy erdészeti iskolát (Forstschule) csatoltak. Az erdészeti szakosztály (kar) itt 1920-ig működött, majd ebben az évben Freiburgba helyezték át.

A főiskolát a megnevezett időszakban (1825-1919) több száz magyarországi diák látogatta, de ezek közül csak öten voltak az erdészeti kar hallgatói.

Az „erdészeti kar” nevesebb tanárai: Christian Peter Laurop (1772-1858), K. F. V. Jágerschmid (1774-1863) és Leopold Dengler (1812-1866).

A Karlsruhei Műszaki Főiskola

42

Page 31: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

Irodalom

Generallandesarchiv Karlsruhe: Findbuch Abt. 448 TH-Karlsruhe.Adressbücher dér TH-Karlsruhe von 1848-1920.H. Kunle, S. Fuchs: Die Technische Universitát an dér Schwelle zum 21. Jahr-

hundert. Festschrift zum 175 j. Jubiláum dér Uni. Karlsruhe. Springer- Verlag-Berlin-Heidelberg-N-York 2000.

A Karlsruhei Műszaki Főiskola magyarországi erdészhallgatói 1832-1919 között

A hallgatóNo.

neve születési helye hazája be- és kiíratko zásának éve

582. Ostner Albert Rosenberg Ung. 1848. 1849.583. Müller Kari Mühlbach Sie. 1850. 1851.584. Gottesmann Eugen Vári 1864. 1868.585. Schuster Josef Hermannstadt Sie. 1875. 1876.586. Kosch Emil Sáchsisch Regen Sie. 1907. 1910.

Müncheni Ludwig Maximilien Egyetem (Ludwig-Maximilian-Universitat München)

Az egyetemet IX. Lajos bajor herceg alapította 1472-ben, Ingolstadt városában. Innen 1802-ben Landshutba, majd 1826-ban Münchenbe került. Az egyetemen az erdészeti tudományok oktatása már 1794-ben, még Ingolstadtban megkezdődött, és azóta majdnem szakadatlanul napjainkig folytatódott.

A felsőfokú erdészeti képzés jelentősége 1832-től ideiglenesen növekedett, miután az Aschaffenburgi Erdészeti Tanintézetet ebben az évben bezárták. Amikor 1844-ben ez a tanintézet újra megnyitott, akkor az egyetem addigi hároméves erdésztudományi tanfolyamát megszüntették. E helyett azonban fakultatíve lehet­séges volt, hogy az előbb említett tanintézet végzett hallgatói az egyetemen egy ún. egyéves államgazdasági kurzust elvégezzenek. Ennek a kurzusnak az elvégzése azoknak a hallgatóknak, akik a bajor államerdészet ún. felső szolgálatába (erdő­mester és ennél magasabb állások) kívántak lépni, 1859-től kötelezővé vált. Miután az aschaffenburgi tanintézetet 1878-ban újra átszervezték, akkor az alap- és segéd- tudományokat két év alatt Aschaffenburgban, a szaktárgyakat pedig szintén két év alatt a müncheni egyetemen lehetett elsajátítani. Ekkor az egyetem államgazdasági karán öt új erdészettudományi tanszéket létesítettek. Ettől kezdve Bajorországban felsőfokú erdészeti képesítést csak a müncheni egyetemen lehetett szerezni.

43

Page 32: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A Müncheni Ludwig Maximilian Egyetem

A müncheni egyetem nevezetesebb erdészprofesszorai 1919-ig: Johann K. Gayer (1822-1907), Gustav Heyer (1826-1883), Emst Ebermayer (1829-1908), Róbert Hartig (1839-1901), Rudolf Weber (1842-1905) és Max Endres (1860- 1940).

Irodalom

Amtliches Verzeichnis des Personals, dér Lehrer, Beamten und Studierenden an dér königl. Bayerischen Ludwig-Maximilian Universitát zu München 1826-1919.

Laetitia Boehm u. Johannes Spörl: Die Ludwig-Maximilians-Universitát in ihren Fakultáten. I. u. II. Bd. Berlin, 1972.

Ladislaus Buzas: Bibliographie zűr Geschichte dér Universitát Ingolstadt-Lands- hut-München 1472-1982.

A müncheni egyetem magyarországi erdészhallgatóinak névsora 1826-1919 között

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanulmányai­nak évszáma

587. Fehr Joh. Evang. Kraszna Sie. 1831-1832.588. Zaminer Eduard Kronstadt Sie. 1855.589. Kovács Géza Sepsi Szt. György Sie. 1878-1879.

Page 33: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A hallgatóNo.

neve születési helye hazája tanulmányai­nak évszáma

590. Bencze Gregor Imecsfalva Sie. 1882-1885.591. Jovits Lazar Temesvár Ung. 1884-1885.592. Fuhrmann Paul Kronstadt Sie. 1894-1895.593. Tuzson Johann Szász-Csanád Sie. 1896-1897.594. Nenadic Georg Agram Kro. 1905-1906.595. Petracic Andreas Petrinja Kro. 1905-1907.596. Pallavicini Alfons Markgraf Sövényháza Ung. 1906-1907.597. Kasper Alfréd Reps Ung. 1910-1911.598. Weisz dr. Emil Oedenburg Ung. 1911.599. Erdődy Wilhelm Gráf Galgócz Ung. 1911-1912.600. Erdődy Ludwig Gráf Vasvörösvár Ung. 1912-1913.601. Széchenyi Georg Gráf Lábod Ung. 1912-1913.602. Lintia Valerius Kákófalva Sie. 1914-1919.

Tharandti Erdészeti Akadémia (Königl. Sachs. Akademie für Forst- und Landwirthe zu Tharandt)

Ez az egyetlen német erdészeti felsőoktatási intézmény, amely alapításától kezdve a mai napig folyamatosan működik. Alapítója a nagy német erdész, Heinrich Cotta volt. Amikor Cottát 1811-ben a Tharandti Szász Királyi Erdészeti Földmérési Inté­zet igazgatójává kinevezték, akkor az 1795-ben a türingiai Zillbachban alapított erdészeti magánintézetét is magával vitte. Ez az intézet 1816-ig mint magántan­intézet működött. Ebben az évben azonban az akkori szász uralkodó az intézetet Cotta egyetértésével szász királyi erdészakadémiává változtatta át. Az akadémia igazgatójává, erdőfőtanácsosi rangban H. Cotta lett kinevezve. Az akadémiához 1830-tól 1870-ig egy gazdásztagozatot csatoltak. Ekkor az intézmény a következő nevet vette fel: Tharandti Szász Királyi Erdész- és Gazdászakadémia (Königlich Sachs. Akademie für Forst und Landwirtschaft zu Tharandt).

Miután 1870-ben a mezőgazdasági tagozatot lecsatolták, az intézmény felvette a régi nevét. A tharandti akadémia a XIX. században Európa legnevesebb erdészeti tanintézetei közé tartozott. A külföldi hallgatók száma mindig nagy volt. így számos magyarországi erdészdiák is végzett itt, illetve hosszabb-rövidebb ideig tartózko­dott az akadémián.

45

Page 34: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A Tharandti Szász Kir. Erdészeti és Mezőgazdasági Akadémia

Page 35: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

Az intézmény nevesebb professzorai 1920-ig: Heinrich Cotta (1763-1844), Edmund Freiherr von Berg (1800-1874), Emil Adolf RossmáBler (1806-1867), Friedrich Judeich (1828-1894), Max Róbert Pressler (1815-1886) és Heinrich Martin (1849-1936).

Irodalom

Bd. 17. des Tharandter Forstl. Jahrbuches, SS 1866-WS 1890/91.Cotta, Heinrich: Einige Worte über den Zweck dér Königlich Sáchsischen

Akademie für Forst u. Landwirthe. Dresden 1830.Gross, Amo: Zűr Geschichte Dér Forstlichen Hochschule Tharandt insbesondere

für die Zeit von 1891-1926. Tharandt 1926. 162 S.

A Tharandti Akadémia magyarországi hallgatói 1816-1919 között

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanulmányai­nak évszáma

603. Scheint Adolf Mediasch Sie. 1855-56.604. Zaminer Eduard Kronstadt Sie. 1856-57.605. Petrovics Marius von Deregnyő Ung. 1856-57.606. Zichy Eugen Gráf v. Sz. Mihály Ung. 1856-58.607. Prokop Leopold Stampfen Ung. 1857-58.608. Bunyitay Julius Tálya Ung. 1858-59.609. Stems Georg Kronstadt Sie. 1858-59.610. Buschwald Árpád Arad Ung. 1864-66.611. Horváth Béla Rézbánya Ung. 1864—66.612. Rowland Róbert Árva Ung. 1865.613. Jirá Sigismund Schwarzwald Ung. 1865-67.614. Pirkner Emst Béke Ung. 1867-69.615. Blaschek Eduard Brod a.d. Kulpa Kro. 1870-71.616. Kellner Georg Stein Sie. 1871-73.617. Medanic Kari Susak Kro. 1871-72.618. Radosvic Michael Mrzlavodica Kro. 1871-72.619. Seeberg Adolf von Hermannstadt Sie. 1871-73.620. Weber Rudolf Karlstadt Kro. 1871-72.621. Jósika Ludwig Báron v. Klausenburg Sie. 1873-75.622. Lavotha Albert von Árva Váralja Ung. 1875-76.

47

Page 36: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanulmányai­nak évszáma

623. Esterházy Nicolas-MorizGráf

Csákvár Ung. 1876-

624. Horváth Alexander Klausenburg Sie. 1877-78.625. Schuller Emil Broos Sie. 1877-626. Kessler Franz Hermannsstadt Sie. 1878-79.627. Pfauser Ludwig Szigetvár Ung. 1878-80.628. Schmidt Emst Kronstadt Sie. 1878-80.629. Wondrak Alexander Máramaros-

SzigethUng. 1881-84.

630. Knytl Josef Hostowitz Ung. 1883-86.631. Schedlbauer Flórian Rosenberg Ung. 1883-86.632. Zebro Adalbert Máramaros-

SzigethUng. 1883-86.

633. Conrad Oscar Broos Sie. 1886-87.634. Kmosko Géza Oedenburg Ung. 1895-96.635. Vollnhofer Paul Sopron-Nyék Ung. 1898-99.636. Weisz Josef Wien? Ung. 1898-99.637. Kellner Victor Dobsina Ung. 1901-02.638. Esterházy Paul Gráf Pápa Ung. 1902-03.639. Amlacher Albert Herm. Mühlbach Sie. 1907-08.640. Apraxin Sergius Gráf Csendlak Ung. 1908.641. Bydlo Alexander Pethőszinnye

b. KassaUng. 1911-14.

642. Havas* Stefan Faisz Ung. 1912-14.1922-24.

643. Kleiszner** Kari Henrika puszta Ung. 1912-14.1922-25.

0. Háry*** Elisabeth Gyömöre Ung. 1923-24.

* Havas István - lásd életrajzi adatait!** Kleiszner Károly erdészeti tanulmányait 1910-ben kezdte meg Selmecbányán. Ezt 1912-1914

között Tharandtban folytatta. A világháború kitörésekor szabadságoltatta magát és bevonult katonának. A keleti hadszíntéren 1915 májusában orosz hadifogságba esett, ahonnan 1922 tavaszán tért vissza. Tanulmányait 1922 őszén Tharandtban újra felvette, ahol 1925-ben végzett.

*** Háry Erzsébet neve - annak ellenére, hogy tanulmányait 1923-ban kezdte meg - azért van itt megemlítve, mert tudomásom szerint ő volt az első magyar női hallgató, aki egy felsőfokú erdészeti tanintézetbe beiratkozott. Ezzel huszonöt évvel megelőzte azt a két női hallgatót, akik erdészeti tanulmányaikat 1948-ban Sopronban kezdték meg.

48

Page 37: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

Tübingeni Egyetem (Eberhard-Karls-Universitat Tübingen)

ATübingeni Egyetemet 1477-ben alapították. Az erdészeti tudományokat itt 1818- tól kezdve oktatták. Ez az államtudományi kar (Kameralwissenschaften) keretében történt. Nagyobb változás következett be az egyetem életében 1881-ben, amikor a hohenheimi akadémiának az erdészeti részlegét csatolták hozzá. Az első világ­háború után, 1920-ban az erdészeti karnak azonban újból költöznie kellett, ekkor a freiburgi egyetemhez került.

A magyarországi diákok (1920-ig majdnem ötszáz) legnagyobb része ezen az egyetemen teológiai tanulmányokat folytatott, erdészdiákok közülük csak elenyésző számban voltak.

A tübingeni egyetem neves erdészprofesszorai 1817-1919 között: Johann Christian Hundeshagen (1783-1834), Wilhelm von Windenmann (1798-1844), Hermann von Nördlinger (1818-1897), Tuisko von Lorey (1845-1901) és Christof Wagner (1869-1936).

A Tübingeni Eberhard-Karls Egyetem főépülete (épült 1841-1846 között)

Irodalom

Verzeichnis dér Studierenden auf dér königlichen Universitát Tübingen, L XV. 24.4, WS 1817/18-WS 1845/46. Verzeichnis dér Beamten, Lehrer und Studie­renden dér königl. württembergischen Universitát L XV. 24.4, 1846-1919.

Hansmartin Decker Hauff u. Wilfried Setzler: Die Universitát Tübingen von 1477-1977, in Bildem und Dokumenten.

49

Page 38: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A Tübingeni Egyetem magyarországi erdészhallgatói 1817-1919 között

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanulmányai­nak évszáma

644. Zaminer Eduard Cronstadt Sie. 1855.645. Kraus Fritz Scháfiburg Sie. 1901-02.646. Tandler Emil Franz Kronstadt Sie. 1905-07.647. Popowitsch Milán Pancsova Ung. 1909-10.648. Czell Rudolf Kronstadt Sie. 1910-11.649. Gergelyffy Géza Arad Ung. 1910.

50

Page 39: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

Svájc

Zürichi Műegyetem Erdészeti Tagozata

Az erdészeti felsőoktatás intézménye Svájcban viszonylag későn alakult ki. így azok, akik magasabb erdészeti állást akartak betölteni, diplomájukat a XIX. század ’60-as éveiig külföldön - főleg Németországban - szerezték meg. A rendszeres erdészeti felsőoktatás az 1855-ben alapított Zürichi Szövetségi Politechnikai Fő­iskolán kezdődött, amelynek ötödik tagozata egy ún. erdészeti iskola (Forstschule) lett. A tanfolyam időtartama először két év, 1872-től két és fél év, 1883-tól három év, majd 1908-tól három és fél év volt. A főiskola 1905-ben az Eidgenösische Technische Hochschule (ETH) nevet vette fel.

Az ETH nevezetesebb erdészprofesszorai 1920-ig a következők voltak: Elias Landolt (1821-1896.), Anton von Bühler (1848-1920), Amold Engler (1869- 1923), Dr. Henry Biolley (1858-1939) és Dr. Philipp Flury (1861-1941).

A Zürichi Műegyetem főépülete

Irodalom

ETH, Bibliothek HS 1076:7, Verzeichnis dér Studierenden an dér schweizerischen Forstschule in Zürich, vöm Jahre dér Griindung an 1855.

Krebs, E.: Die Griindung dér Forstschule an dér ETH. Schweizerische Zeitschrift für Forstwesen, 99 Jg. Seite 301-310, 1948.

Kuonen, V.: 125 Jahre forstliche Ausbildung an dér ETH. Schweizerische Zeitschrift für Forstwesen, 131 Jg. 1980. 1025-1054 Seite.

51

Page 40: A magyarországi erdészdiákok által látogatott német nyelvű …epa.oszk.hu/02400/02451/00091/pdf/EPA02451... · 2014-06-02 · A magyarországi erdészdiákok által látogatott

A zürichi műegyetem erdészeti tagozatának magyarországi hallgatói1855-1920 között

No.A hallgató

neve születési helye hazája tanulmányai­nak évszáma

650. Bossanyi Peter von Lonthó Ung. 1866-68.651. Kreybig Ladislaus Gross-Schützen Ung. 1867-69.652. Bethlen Paul Pest Ung. 1869-71.653. Nagy Alexander von Pressburg Ung. 1869-71.654. Trepini Alexander Slatina Sla. 1881-655. Jagsich Johann von Oszlop Ung. 1906-10.

52