A kőszegi beavatás útja - Samu Zsolt nyomában

Zsolt így meséli el beavatásának történetét:

“A Kék Fény nevű étterem elől indultam, ott már

láttam a fényt. Az Ibrahim kávézó előtt ültünk le

fagyizni a családdal. Itt már teljes áhítatban voltam,

mert minden ragyogott, minden fényből volt.

Ránéztem a templomra és a fény a templom körül

ragyogott a legjobban. Nem mentem be a

templomba, hanem befordultunk az utcán a Hősök

kapuja felé. A két szobortól már minden kékben

ragyogott, már nem ezüst színű volt hanem kék.

Amikor odaértem a Hősök kapuja elé, megálltam és

éreztem, hogy elkezdek emelkedni. Egy ponton

észrevettem, hogy ez a fény maga Isten és ekkor

tudtam, hogy a mennyországban vagyok. Ez a

mennyország ahol vagyok. Éreztem az üdvösséget, a megüdvözülést, és azonnal ott volt a tudás,

hogy nincs más, csak Isten. Isten mindenben ott van, Isten a lényege mindennek, minden más

hazugság. Ez a fény maga Isten és ez az egyetlen tudás, ami maga a tudás. Ezután haladtam át a

kapun a másik térre.”

Az út tehát a kőszegi Főtérről indul, ahol az éttermek és a Jézus szíve templom található.

Érdemes bemenni a templomba, ugyanis ott nagyon erősen érzékelhető Isten jelenléte. Ezt a

táborban résztvevők közül sokan érezték és többeknek megtapasztalása is volt itt. Zsolt sokat

imádkozott itt, amikor beteg volt.

A Hősök kapuja felé a Városház utcán át vezet az út. Az út egyre szűkül, majd elérünk a két szent

szobrához, akik az út két szélén állva kaput alkotnak. Nepomuki Szent János szobra alatt ez a

szöveg olvasható: “ Akiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nekik, és akiknek

megtartjátok, meg vannak tartva.” János ev. 20.23. Szent Jakab szobra alatt pedig a szöveg: “ Add

el, amid vagyon és oszd el a szegényeknek, és kincsed lészen mennyekben, és jer, kövess engem!”

Máté ev. 19.21.

A két szobor között megállva erőteljes energia érezhető. Amikor Zsolt itt áthaladt, a fény

mélykékre változott, ami az Örökkévaló színe.

Továbbhaladva az úton a Hősök kapujához

érkezünk, amin a keresztre feszített Jézus

domborműve látható.

A kapu alatt hatalmas energiák érezhetők, ezt

többen is megtapasztalták. Amikor Zsolt itt áthaladt,

már nem volt ember. Teljesen betöltötte a fény.

A kapun áthaladva egy kis térre jutunk (Jurisics

tér), ahol Mária szobra és két másik templom

található. Bal oldalt a templom mellett elnézve

megpillantjuk a Kálvária-dombot, amin szintén

egy templom található.

Nem saját képek, forrása: Wikipédia

Részlet az Aranylövés az elmének című könyvből:

“Vasárnap délután fagylaltozni mentünk a gyerekekkel a kőszegi főtérre. Ahogy kiszálltam a

kocsiból, azt vettem észre, hogy süt a nap, de érdekes módon valami még annál is sokkal erősebben

világít. Egyre jobban figyeltem ezt az ezüstös, áttetsző fényt. Sokkal erősebb volt a napfénynél, de

mégsem bántotta a szememet. Leültünk a fagyizóban és rendeltünk. Az időtlenség mélysége nagyon

erősen jelen volt. Ahogy ettem a fagylaltot, teljesen lelassultam. Annyira, hogy a fiam észre is vette.

– Jól vagy apa? – kérdezte.

– Nagyon jól! – válaszoltam.

A fény erőssége egyre csak nőtt, már nem is fény volt, hanem ragyogás. Az egész teret betöltötte,

mikor átölelt a mérhetetlen szeretet. Boldogság, szeretet és béke együtt, már csak ez volt számomra,

semmi más. Ekkor jött a felismerés, hogy ezt kerestem. Ezért hajtottam, ezért csináltam mindent az

eddigi életemben, hogy ezt a teljességet megtapasztaljam. Önmagammá váltam, nem hiányzott

semmi és senki, mindenem megvolt. Elindultunk sétálni. A ragyogás már nem csak a légteret

töltötte ki, hanem a házak falából is átragyogott. Teljesen átadtam magam a szeretetnek, nem volt

már testem, szeretetből volt minden. Annyira könnyű voltam, hogy nem is éreztem, ahogy lépek,

szinte siklottam a levegőben. Nagyon ébernek találtam magam, a ragyogás már a macskaköves

útból is ragyogott. Már nem voltam sehol, csak a fény volt. Ekkor gyönyörű zene szólalt meg

valahol. A feleségem megkérdezte jól vagyok-e? Ránéztem, és mondta, hogy nem kell válaszolnom,

látja az arcomon, ahogy ragyogok. A zene gyönyörűsége teljesen magával ragadott. Megkérdeztem

a feleségemet, hogy látja-e ezt a fényt, amit én. Elbizonytalanodtam, mert azt hittem, csak én nem

láttam eddig, és hogy ilyen a világ alapból. De a feleségem azt jelezte, hogy ő nem lát semmi

érdekeset. A ragyogás teljességébe ért, és ekkor jött egy tudás, hogy ez azért van jelen, mert most

történik a beavatásom. A fény miattam van itt, értem van. Már nem Kőszeget tapasztaltam, már

nem a Földön voltam. Mondtam is a feleségemnek, hogy a mennyországban vagyok, itt van a

mennyország, abban élünk. Ez a fény maga a mennyország, tudtam jól. Ekkor jött a tudás, hogy a

teremtés folyamatos minden pillanatban, Isten itt van mindenhol. Minden és mindenki Isten. Lassan

elmúlt a ragyogás, tudtam, soha nem leszek már ember. A fény beavatott engem egy olyan

tapasztalásba, tudásba, amit emberként nem tudnék soha elérni. Hazamentünk. Már nem létezésként

tapasztaltam önmagam, több voltam, mint az élet.”