A gótikus szobrászat

A gótikus szobrászat kezdetének a Chartres-i székesegyház Király

kapujának bélletszobrait szoktuk tekinteni. Ezzel veszi kezdetét a

monumentális stílus a középkorban. Közvetlen előképe a St. Denis apátság

szobordíszítése volt, mára azonban ezek nagyrészt elpusztultak. Bár

egyetlen kődarabból kialakított, szinte teljesen kidolgozott körplasztikák,

mégsem lehet őket önálló szobroknak tekinteni, szorosan kapcsolódnak az

épület architektonikus elemeihez.

A gótikus szobrászat emberábrázolásának jellemzői:

• erősen elnyújtott alakok

• az alakok egyéni vonásokkal való felruházása

• játékosság az arckifejezések megformálásában

• új természet- és emberszemlélet hordozói

Chartres, Királyi kapuzat 1155

Amiens - Déli kereszthajó kapuja 1245

Amiens - Déli kereszthajó kapujaAranyos Madonna

1245

Reims, nyugati középső kapuzat 1252

Párizs, Notre Dame székesegyház, középső nyugati kapu, Utolsó Ítélet

1200 után

Párizs, Notre Dame székesegyház, nyugati homlokzat, Anna kapu

1148 előtt

Claus Sluter - Dijon, Champmol karthauzi kolostor, kápolna kapu 1406

Bamberg, Dóm, északi kapu, Utolsó Ítélet 1237

Bamberg, DómSynagoga és Erzsébet alakja

1237

Naumburg, Uta és Ekkehard szobra 1250 körül

Veit Stoss - A Mária-templom főoltára, Krakkó 1477

Niccoló Pisano - Pisa, keresztelőkápolna, Szószék 1260

Niccoló és Giovanni Pisano - Siena, Dóm, Szószék 1268

Andrea Pisano - Firenze, Battisterio, déli kapu 1336

A gótikus ötvösség

Az ereklyetartók csodálatos, romolhatatlan anyagának, az aranynak,

ezüstnek, drágaköveknek a fénye, amelyeknek - az ereklyékhez hasonlóan

– önmagukban is üdvösséghordozó erőt tulajdonítottak szorosan

összekapcsolódik a mennyei Jeruzsálem képével.

A legdrágább kiállítású ereklyetartók a mennyei város képmásainak

szánták. Az aranyat és drágaköveket mindig is különösen alkalmasnak

tartották arra, hogy a szentek romolhatatlan, örök testét, amelyet azok már

üdvözültként a mennyekben nyertek, a hívek számára megjelenítsék.

A szentelt ostyát, Krisztus üdvöt hozó testét monstranciában,

szentségmutatóban szokták imádásra kihelyezni. Ez a típus csak a 13. 14.

századra alakult ki. Azon az elven működik, hogy a szent ostyának már a

szemlélése is üdvösségszerző.

Az ereklyéket és kincseket jeles eseményekkor, magas vendég

tiszteletére mutatták be a népnek a templomban vagy körmeneteken. Ilyen

tárgyak lehettek ereklyék, feszületek, misekelyhek, füstölők díszes

borítású Bibliák, ostyatartó tálak, ládikák stb.

Nagy Károly császár fejereklyetartója, Aachen 1350 körül

Nagy Károly császár háromtornyos ereklyetartója, Aachen 1350 körül

Id. Albrecht Dürer - Hajó formájú asztaldísz Nürnberg, 1503 előtt

Arany lovacska, Párizs, 1405 előtt

A gótikus képalkotás

A gótikus festészet és az azt megelőző romanika közötti határvonal jól

meghúzható. A késő gótika képalkotása viszont szinte észrevétlenül olvad

bele az azt követő reneszánsz festészetbe. A gótikus festészet kora 1250

és 1450 közötti időre tehető.

A festmények megformálása döntő változáson megy keresztül. Míg

korábban a bizánci képalkotás hagyománya dominált a valósággal

szembeni hieratikus megfogalmazással, a németalföldi és itáliai mesterek

szinte egy időben fordultak a realista természetmodell felé.

Franciaországban a falfestészet szerepét az új építészeti szerkezetből

adódóan a színes üvegablak veszi át. A templombelsőkben megjelenik a

táblakép műfaja a szárnyasoltárok formájában, ami új technikai

eljárásokhoz vezet.

Megjelenik a grafikai sokszorosítás, ami keletről érkezik Európába, s a

papír elterjedésével általános képalkotó technikává fejlődik, elsősorban a

magasnyomás területén.

Saint Denis bazilika Angyali üdvözlet 1144

Chartres, székesegyház, rózsaablak

Limbourg testvérek - Berry hercegének hórás könyve 1415

kínai pecsétnyomó és nyomata

kínai kőmetszet 14. század

Szent Kristóf 16. század

színezett fametszet 1430

kártyalap színezése sablonnal 16. század

lapdúc és nyomata 14. század