a bornemisza péter gimnázium, Általános iskola, alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf ·...

33
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola éves munkaterve a 2017/2018. tanévre 1. Nevelési célok A Bornemisza Péter Gimnázium nevelőtestületének elsődleges célja ebben a tanévben, hogy diákjainkat továbbra is az igazság keresésére, a bibliai igazságok megismerésére ösztönözzük. Oktató-nevelő munkánkat alárendeljük ennek a célnak, különös figyelmet fordítva arra, hogy korunk kihívásai, a szemünk előtt zajló kulturális, társadalmi, politikai változások megváltoztatják az oktatás-nevelés hangsúlyait. Ennek megfelelően, nagy hangsúlyt teszünk arra, hogy tanulóink igazi bibliai világnézetet képviseljenek, erős keresztény identitással rendelkező, erős lelkű fiatalok legyenek. Arra tanítjuk őket, hogy képesek legyenek kiállni a meggyőződésük mellett, és ha kell, a hitükért meg tudjanak küzdeni, azt határozottan és megalkuvás nélkül tudják képviselni. Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink tisztában legyenek a konzervatív erkölcsi értékeket megkérdőjelező, modern liberális eszméket zászlajára tűző „kulturális forradalom” társadalmat, családot, személyiséget romboló hatásaival. Fel kell készülniük arra, hogy a bibliai értékeket egyre inkább megkérdőjelező közegben kell majd helyt állniuk, családot alapítaniuk, egzisztenciát teremteniük. Segítenünk kell őket abban, hogy a globalizálódó világban kialakuljon, megerősödjön bennük egy olyan, egészséges nemzeti identitás, ami – a nyilvánvaló pozitívumok, pl. szabad munkavállalás joga mellett – arra ösztönzi őket, hogy az elvándorlás helyett az itthon maradást válasszák. Diákjaink felé azt a szemléletet képviseljük, hogy Magyarországon is lehet sikereket elérni, alkotni, gyarapodni, és ezzel nemcsak önmaguknak, hanem egyházunknak és hazánknak is megbecsülést tudnak szerezni. Az oktatás folyamatában igyekszünk elmozdulni abba az irányba, ami a lexikális ismeretek, elvont elméleti tudás átadása helyett egyre inkább a gyakorlatban hasznosítható, modern, valódi problémák megoldását segítő tudás megszerzését segíti. Tanulóinkat együttműködésre, önálló tanulási készségek elsajátítására, a modern infokommunikációs eszközök tudatos használatára neveljük. Célunk, hogy innovatív, önálló munkavégzésre alkalmas fiatalokká váljanak, akik a munka világában, a versenyszférában képesek lesznek a 21. századi kihívásoknak megfelelni. 2. Kiemelt programjaink 2.1 Pályázatok, tanulmányutak külföldi tanulmányutak: Megemlékezés Elie Wiesel-ről, Máramarossziget 2017. szeptember 10-11. Nemzetközi Élet Menete 2018. április 10-13.

Upload: others

Post on 24-Dec-2019

6 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola éves munkaterve a 2017/2018. tanévre

1. Nevelési célok

A Bornemisza Péter Gimnázium nevelőtestületének elsődleges célja ebben a tanévben, hogy

diákjainkat továbbra is az igazság keresésére, a bibliai igazságok megismerésére ösztönözzük.

Oktató-nevelő munkánkat alárendeljük ennek a célnak, különös figyelmet fordítva arra, hogy

korunk kihívásai, a szemünk előtt zajló kulturális, társadalmi, politikai változások megváltoztatják

az oktatás-nevelés hangsúlyait.

Ennek megfelelően, nagy hangsúlyt teszünk arra, hogy tanulóink igazi bibliai világnézetet

képviseljenek, erős keresztény identitással rendelkező, erős lelkű fiatalok legyenek. Arra tanítjuk

őket, hogy képesek legyenek kiállni a meggyőződésük mellett, és ha kell, a hitükért meg

tudjanak küzdeni, azt határozottan és megalkuvás nélkül tudják képviselni.

Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink tisztában legyenek a konzervatív erkölcsi értékeket

megkérdőjelező, modern liberális eszméket zászlajára tűző „kulturális forradalom” társadalmat,

családot, személyiséget romboló hatásaival. Fel kell készülniük arra, hogy a bibliai értékeket

egyre inkább megkérdőjelező közegben kell majd helyt állniuk, családot alapítaniuk,

egzisztenciát teremteniük.

Segítenünk kell őket abban, hogy a globalizálódó világban kialakuljon, megerősödjön bennük egy

olyan, egészséges nemzeti identitás, ami – a nyilvánvaló pozitívumok, pl. szabad munkavállalás

joga mellett – arra ösztönzi őket, hogy az elvándorlás helyett az itthon maradást válasszák.

Diákjaink felé azt a szemléletet képviseljük, hogy Magyarországon is lehet sikereket elérni,

alkotni, gyarapodni, és ezzel nemcsak önmaguknak, hanem egyházunknak és hazánknak is

megbecsülést tudnak szerezni.

Az oktatás folyamatában igyekszünk elmozdulni abba az irányba, ami a lexikális ismeretek,

elvont elméleti tudás átadása helyett egyre inkább a gyakorlatban hasznosítható, modern, valódi

problémák megoldását segítő tudás megszerzését segíti. Tanulóinkat együttműködésre, önálló

tanulási készségek elsajátítására, a modern infokommunikációs eszközök tudatos használatára

neveljük. Célunk, hogy innovatív, önálló munkavégzésre alkalmas fiatalokká váljanak, akik a

munka világában, a versenyszférában képesek lesznek a 21. századi kihívásoknak megfelelni.

2. Kiemelt programjaink 2.1 Pályázatok, tanulmányutak

külföldi tanulmányutak:

Megemlékezés Elie Wiesel-ről, Máramarossziget 2017. szeptember 10-11.

Nemzetközi Élet Menete 2018. április 10-13.

Page 2: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

Ébredések nyomában: tanulmányút a reformáció helyszíneire 2018. május vége

Határtalanul projekt:

Tanulmányút Erdélybe (Gyergyószentmiklós) 2017. október 22-28.

Tanulmányút Erdélybe (Sepsiszentgyörgy) 2018. április

Erasmus projekt 2017-2019 Pályázati együttműködés franciaországi, németországi és erdélyi iskolák diákjaival.

2.2 Tematikus napok; gimnázium

október utolsó hete Vitanap – A nyelvtanulás értelme, haszna Motivációs foglalkozás a 11. évfolyam számára.

november utolsó hete Thanksgiving – nyelvi előkészítő évfolyam

december 1. Európa nap (az euroszkepticizmus szemszögéből) egész gimnázium

2.3 Tematikus napok; általános iskola

2017. november 20. Mesterségek napja Száva utca, általános iskola

2018. március 26. Zenenap az alsó tagozaton Újszász utca, általános iskola

2.4 Iskolai rendezvények, ünnepek

Szalagavató 2017. december/2018. január

Ballagás a gimnáziumban 2018. május 4.

Page 3: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

Ballagás az általános iskolában 2018. június

3. A tanítási év

Az első tanítási nap:

2017. szeptember 1. (péntek)

Alapfokú művészeti iskolában: 2017. szeptember 11.

felnőttoktatási tagozaton: 2017. október 6.

Az első félév lezárása: 2018. január 26.

Az utolsó tanítási nap:

2018. június 15. (péntek)

Gimnázium befejező évfolyamán: május 3. (csütörtök)

4. Tanítási szünetek

őszi szünet: október 30-tól november 3-ig

A szünet előtti utolsó tanítási nap október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap november 6. (hétfő).

téli szünet: december 27-tól január 2-ig

A szünet előtti utolsó tanítási nap december 22. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap január 3. (szerda).

tavaszi szünet: március 30-tól április 6-ig

A szünet előtti utolsó tanítási nap március 29. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap április 9. (hétfő).

5. Rendkívüli munkanapok

2018. március 10. (szombat)

március 16., péntek helyett

2018. április 21. (szombat)

április 30., hétfő helyett

Page 4: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

6. Tanítás nélküli munkanapok felhasználása és időpontja

A szorgalmi idő alatt hat/hét munkanapot tanítás nélküli munkanapként a következőképpen használunk fel:

két napot a tavaszi szünet meghosszabbítására (2017. április 5-6.);

egy napot, aminek a programjáról a nevelőtestület véleményének kikérésével az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni;

egy napot pályaorientációs célra;

három napot a gimnáziumban (2017. május 7-9.), két napot az általános iskolában (2017. május 7-8.) az írásbeli érettségi vizsgák lebonyolításakor.

A tanítás nélküli munkanapokon – a szülők igénye esetén – az iskola kiskorú tanulói számára felügyeletet biztosítunk.

7. Iskolai megemlékezések

Megemlékezés az aradi vértanúkról 2017. október 6.

Megemlékezés az 1956-os forradalomról és szabadságharcról 2017. október 20.

Megemlékezés az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról 2017. március 14.

Holokauszt emléknap 2017. április 14.

Nemzeti összetartozás napja 2016. június 4.

8. Tanulmányi és egyéb iskolai versenyek

OKTV

hagyományos tantárgyi versenyek

hagyományos házi versenyek

Bornemisza Hangja énekverseny

Bornemisza Olimpia 2018. április 20.

Page 5: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

9. A gimnázium tanárainak intézményen kívüli feladatellátása

A gimnáziumban tanító tanárok rendszeresen részt vesznek a közép- és emeltszintű érettségi vizsgák szervezésében és lebonyolításában, az alábbi feladatok ellátásával: vizsgabizottsági elnök, kérdező tanár, javító tanár, felügyelő tanár, érettségi jegyző. Számukra, valamint a pedagógusok minősítésében és szakmai ellenőrzésében közreműködő kollégák számára biztosítjuk a feladatok ellátásához szükséges órakedvezményt, valamint megszervezzük a helyettesítésüket.

Page 6: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

9.1. A tanév részletes programja a gimnáziumban

Dátum Program Felelős(ök)

Tanítási napok száma: 180/179

SZEPTEMBER

okt.6-i pályázat meghirdetése

Az aradi vértanúk kapcsán a szabadságharc kiemelkedő személyiségeihez kapcsolódó poszterversenyt hirdetnénk meg szeptember elején

Magyary Ferenc

szeptember 1. péntek Tanévnyitó; Első tanítási nap – Újszász utca Makkai Ferenc

szept. 15-ig javaslatok a februári projekt-napokra tantárgyfelelősök

szaktanárok

szeptember 19. kedd szülői értekezlet: 12. évfolyam osztályfőnökök

szeptember 21. csütörtök szülői értekezlet: 10-11. évfolyam osztályfőnökök

szeptember 22. péntek Jelentkezés az OKTV-re Füzi Zoltán

szeptember 28-i héten

matematika: 1. próbaérettségi Varga Eszter

szeptember vége

term.tud. szakmai nap: ,, A Z-generáció természettudományos oktatása''

Kovács Mónika

OKTÓBER

október 4-5. terepgyakorlat, 10. évfolyam T.Gábor

K. Mónika

október 6. péntek Poszterverseny értékelése 5-6. tanóra

Bíró Ilona, Magyary Ferenc

október 12. csütörtök Hispán világ napja időkeret: 4-6. óra, spanyolos csoportok

Sztán Tibor, Füzi Róza

október 13. péntek BOLYAI MATEMATIKAI CSAPATVERSENY 3-8.ÉVF

Varga Eszter

október 20. péntek A középfokú iskoláknak, kollégiumoknak nyilvánosságra kell hozniuk honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat.

október 22-26. Határtalanul: tanulmányút Erdélybe Magyary Enikő Magyary Ferenc

október – utolsó hete

Vitanap – A nyelvtanulás értelme, haszna motivációs foglalkozás a 11. évfolyam számára (11.b,c,d) Mikó Gábor bevonásával

Füzi Róza, Sallai Adrienn, Matos Shelly, Góczán Kati,Somorjai Kriszti, Szabados Zita, Korompay I.

október 27. péntek A szünet előtti utolsó tanítási nap.

NOVEMBER

november 3-ig Őszi szünet

nov. - őszi szünetben

KöMaL Ankét Kós Rita

november 6. hétfő A szünet utáni első tanítási nap.

Page 7: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

nov. 6-i hét matematika: Országos szakmai nap vidéken „Dinamikus óraszervezési módszerek”

november 7-8. kedd - szerda Osztályozó vizsgák Turóczi Gábor

november 13- 17.

Nyolcadik évfolyamos tanulók óralátogatása a gimnáziumban

Makkai Ferenc Füzi Zoltán

november 14. vagy november 16.

kedd vagy csütörtök

Tájékoztató a 8. osztályosok szüleinek a továbbtanulásról (Minden érintett BPG-s szülőnek!)

Füzi Zoltán

november 17. péntek Nyílt nap Füzi Zoltán

november 24. péntek Az országos méréshez szükséges adatok megküldése az OH részére.

Sallai Adrienn

november közepe

Varga Tamás Módszertani Napok Varga Eszter

november BME Nyitott laborok (8. évfolyamosok bevonásával)

Varga Eszter

november Dürer Csapatverseny bp-i forduló (BPG Száva u. rendezi)

Varga Eszter

nov. vége Réthelyi Judit óralátogatásai a gimnáziumban és a Száva utcai Ált. Iskolában

szaktanárok, Varga Eszter, Réthelyi Judit

november Thanksgiving – nyelvi előkészítő évfolyam időkeret: egész nap

Korompay Ildikó

november – utolsó hete, esetleg dec. eleje

? Networking – „Add el magad a munkaerőpiacon!” – hatékony üzleti bemutatkozás - 12. évfolyam és igény szerint időkeret: 3 óra

Korompay Ildikó

DECEMBER

december-január

Szalagavató osztályfőnökök

Harmath Ágnes

december 1. péntek Európa nap (az euroszkepticizmus szemszögéből). időkeret: 3-4 óra

Magyary Enikő, Magyary Ferenc

december 4., 5. vagy 6

matematika: 2. próbaérettségi Varga Eszter

december 7. csütörtök OKTV matematika Füzi Zoltán

december 12. kedd A tanulók jelentkezése a központi írásbeli felvételi vizsgára közvetlenül a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező - az Arany János Tehetséggondozó Programjára történő pályázat benyújtása esetén a pályázatban megjelölt - intézménybe.

int.egys. vezetők

december 14. csütörtök Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 9-10.évf.

Varga Eszter

december 10./17.

vasárnap Vidám Vasárnap gyermekkórus Harmath Ágnes

december 22. péntek A szünet előtti utolsó tanítási nap.

december 27 – január 2.

Téli szünet

Page 8: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

JANUÁR

január 3. szerda A szünet utáni első tanítási nap.

január 5. péntek Bolyai Csapatverseny 9-12. Varga Eszter

január 9 – április 27.

A tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata (5-13. évf.)

Bódi László Borbás József

január 9-10. kedd - szerda Osztályozó vizsgák Turóczi Gábor

január 20. szombat 10:00

Központi írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban.

Füzi Zoltán

január 24. szerda matematika: OKTV 2. forduló

január 25. csütörtök 14:00

Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a kilencedik évfolyamra, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni

Füzi Zoltán

január 26. péntek I. félév vége

január 26. péntek Az első félév utolsó tanítási napja

január 26. péntek Félévi bizonyítványok kiosztása osztályfőnökök

január 25., 14.00

csütörtök Pótló írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra jelentkezők számára.

Füzi Zoltán

január – második fele, esetleg febr. eleje

Próbanyelvvizsgák C1 LanguageCert és Euro Szervező: Korompay I.

január próbaérettségi kisebb tantárgyakból tantárgyfelelősök

FEBRUÁR

február 1. csütörtök Szülői értekezlet: 12. évfolyam végzős

osztályfőnökök

február 1. csütörtök Szülői nap: fogadó óra és szülői értekezlet Füzi Zoltán

február 2. péntek Tanulók, szülők értesítése az első félévben elért tanulmányi eredményekről.

osztályfőnökök

február 8. csütörtök A tanulók értesítése a központi írásbeli felvételi vizsgák eredményéről.

Füzi Zoltán

február 8. csütörtök Arany Dániel Tanulóverseny 2. forduló Varga Eszter

február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter

február 19. hétfő Jelentkezés a Belügyminisztérium által fenntartott rendészeti szakgimnáziumokba.

int.egys.vezetők

február 22.-március 13.

A szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében.

Füzi Zoltán

február 24. szombat Medvematek élménynap Varga Eszter

február 24. szombat Bolyai csapatverseny – matek - döntő Varga Eszter

február 22-tól március 13-ig

A nyolcadik évfolyamos tanulók szóbeli meghallgatása.

Füzi Zoltán

február Rádai Péter nyelvvizsgafelkészítő előadásai (3) nem csak a nyelvi előkészítő évf. számára nyelvvizsgára készülők

Korompay Ildikó

Page 9: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

6-7. óra

február Megemlékezés a diktatúrák áldozatairól időkeret: 2-3 óra, egész gimnázium

Kulcsár Árpád

MÁRCIUS

március 14. szerda A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza a jelentkezők felvételi jegyzékét.

Füzi Zoltán

március 14. szerda Csapatverseny. Egész napos. Iskolában.

Magyary Ferenc

március 19. hétfő matematika OKTV döntő

március 19. hétfő Angol nyelvi olvasási verseny 1. forduló beküldési határidő

Borbély Rita

március 21-22. szerda-csütörtök

A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában.

int.egys. vezetők

március utolsó hete

matematika: tanulói kérdőívek kitöltése tantárgyfelelős

március Próbanyelvvizsga B2 a nyelvi évfolyam és a további érdeklődők számára: Euro és LangCert

Korompay Ildikó

ÁPRILIS

április 2-6. hétfő-péntek Tavaszi szünet

április 9. hétfő A szünet utáni első tanítási nap.

április 10-13. Nemzetközi Élet Menete, Auschwitz, Krakkó Pécsi Tibor

április 10-11. kedd – szerda

Osztályozó vizsgák Turóczi Gábor

április 12-14. Zrínyi Ilona Matematikaverseny – döntő tantárgyfelelősök

április 13. péntek Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Felvételi Központnak.

Füzi Zoltán

április Határtalanul: tanulmányút Erdélybe Magyary Enikő

Magyary Ferenc

április 14. szombat Medve Szabadtéri Matematika verseny – Gellérthegy

tantárgyfelelősök

április 16. hétfő A holokauszt áldozatainak emléknapja egy tanóra

Pécsi Tibor

április 17. kedd Bornemisza Hangja döntő Harmath Ágnes

MÁJUS

május 4. péntek Ballagás – 12. ABCD, Füzi Zoltán

Turóczi Gábor

május 7-25. Írásbeli érettségi vizsgák Füzi Zoltán

május 7-9. nevelőtestületi értekezlet munkaközösségi értekezletek

Füzi Zoltán

május 14-i hét matematika szintfelmérő a 10. évfolyamon évfolyam

szaktanárai

május 23. szerda Országos kompetenciamérés

Page 10: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

május 26. szombat Medve Szabadtéri Verseny - Óbuda

május második fele

Ébredések nyomában, tanulmányút Pécsi Tibor

Grüll Tibor Kulcsár Árpád

május

Hop on – Hop off városnéző túrák angol nyelven különböző feladatokkal és programokkal kiegészítve – tematikus nap helyett !!! a nyelvi évfolyam és még egy évfolyam számára ill. a csoportokban tanító tanárok döntése, hogy mely csoportokat vonják be a programba

angol tanárok

Még nem tudjuk pontosan, mikor.

A bruchsali iskola látogatása Budapesten

Sallai Adrienn és a némettanárok

JÚNIUS

június 1. péntek A tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérés eredményeink feltöltése NETFIT informatikai rendszerbe

Bódi László Borbás József

június 4. A Nemzeti Összetartozás Napja. Beszámoló program a Határtalanul pályázat keretében. 2-3 tanóra.

Magyary Ferenc Magyary Enikő

június 5-6. kedd - szerda Osztályozó vizsgák Turóczi Gábor

június 12-15. tankönyvek összegyűjtése Szép E. Kinga

június 7-14. Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák szaktanárok

június 15. péntek Utolsó tanítási nap

június 15. péntek osztályozó konferenciák Füzi Zoltán

június 18-29. Középszintű szóbeli érettségi vizsgák Füzi Zoltán

június Tanévzáró ünnepség

június 21-23 Beiratkozás a kilencedik évfolyamra. Czuczor

Annamária

június közepe szombat Medve Szabadtéri Verseny - döntő

AUGUSZTUS

augusztus 21-31.

nevelőtestületi értekezletek Füzi Zoltán

augusztus 23-24.

csütörtök -péntek

Javító- és osztályozó vizsgák Szekeres Györgyné, Hack Andrea, Turóczi Gábor

Page 11: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

9.2. A tanév részletes programja az Újszász utcai általános iskolában

Dátum Program Felelős(ök)

Tanítási napok száma: 180/179

SZEPTEMBER

szeptember 1. péntek Tanévnyitó; Első tanítási nap – Újszász utca Makkai Ferenc

szeptember 5. kedd Szülői értekezlet 1-2. évfolyam 17.00-18.00 3-4 évfolyam 18.00-19.00

osztályfőnökök

szeptember 7. csütörtök Szülői értekezlet – felső tagozat 5-6 évfolyam 17.00-18.00 7-8 évfolyam 18.00-19.00

osztályfőnökök

szeptember 8. péntek Olvasás napja alkalmából olvasásnépszerűsítő program.

Göndör Éva

szeptember 8. péntek Angol nyelvi olvasási verseny meghirdetése (levelezős)

Borbély Rita

szeptember 8. péntek Olvasás napja – Szépolvasó verseny meghirdetése

Kátai Rita Opauszki Éva

szeptember 11. hétfő Első tanítási nap az Alapfokú Művészeti Iskolában

Minden zenetanár

szeptember közepe

Alsós levelezős tanulmányi versenyek meghirdetése

tantárgyfelelősök

szeptember 11-15.

hétfő-péntek Erdei iskola – 5. évfolyam Bódi László

szeptember Szülői nap az 1. évfolyamon elsős

osztályfőnökök

szeptember 20-22.

Tanulmányi kirándulás az OMÉK-ra (alsó tagozat 2-4. évf.)

Mesterné Kaczor Enikő

szeptember 29. du.

péntek Kutatók Éjszakája Réthelyi Judit Vámosiné Lepenye Mária

szeptember vége

term.tud. szakmai nap: ,, A Z-generáció természettudományos oktatása''

Kovács Mónika

szeptember végéig

Első osztályosok szűrése Soós Krisztina

OKTÓBER

október eleje Év eleji képességmérések 5-8. o.: helyesírás, hangos olvasás.

magyartanárok

október 1. hete matematika: 5. évfolyamosok csoportbontása Réthelyi Judit

október 6. péntek Megemlékezés az aradi vértanúkról. Hősiesség-önfeláldozás

történelemtanárok ofők

október 6. péntek Sportosztályosok kirándulása Magyary Ferenc, Aszalós Szilvia, Bódi László

október 10-ig Első évfolyamos tanulók alapkészségeinek felmérése.

Schóber Éva

Page 12: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

október 13. péntek BOLYAI MATEMATIKAI CSAPATVERSENY 3-8.ÉVF

Varga Eszter

október 13. du. péntek Bolyai matematika csapatverseny, 3-8. évfolyam

Réthelyi Judit

október 15. vasárnap Részvétel a Spaar marathonon Bódi László

október 16. du. hétfő Bátaszéki Matematikaverseny Réthelyi Judit

október 19-21. IV. Országos Bihari János Hegedű- és Kamarazenei Verseny, Abony

Horváth Bea, Bánfi Judit, Pánczél Tamás, Oromszegi Bence

október 20. péntek október 23. Megemlékezés Turai Julianna

október 20. péntek 1956-os megemlékezés, 1956 m staféta futás Bódi László

október 24-27. kedd-péntek A reformáció 500. évfordulója alkalmából való megemlékezés megszervezése.

Ferentziné Muliter Szilvia, Sztán-Kedves Éva Makkai Ferenc

október 25. szerda Látogatás a kerületi Szabó Ervin Könyvtárba az 5. évfolyammal

Lajkó Anita

október 26. csütörtök Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójának megrendezése

Vassné Horváth Aranka

október Angol OÁTV angoltanárok

október 27. péntek A szünet előtti utolsó tanítási nap.

október 31. kedd Az általános iskola tájékoztatja a nyolcadikos tanulókat a felvételi eljárás rendjéről

október végén MÜPA koncertlátogatás az Alapfokú Művészeti Iskola tanulóival

Bodon Katalin

NOVEMBER

november 3-ig Őszi szünet

november 6. hétfő A szünet utáni első tanítási nap.

nov. 6-i hét matematika: Országos szakmai nap vidéken „Dinamikus óraszervezési módszerek”

november 7-9. kedd-csütörtök

Osztályozóvizsgák Szekeres Györgyné

november 10. péntek Bolyai János Anyanyelvi Csapatverseny területi fordulójának megrendezése

Lajkó Anita

november 14-15.

kedd-szerda Nyílt nap az alsó tagozaton Papp Zoltán

november 14. vagy november 16.

kedd vagy csütörtök

Tájékoztató a 8. osztályosok szüleinek a továbbtanulásról (Minden érintett BPG-s szülőnek!)

Füzi Zoltán

november 18. szombat Bolyai Csapatverseny - döntő

november 22. szerda „12 csúcsú kocka” matematikaverseny 7-8.évf. a Hit Gyülekezete iskolái számára-iskolai forduló

Varga Eszter

november 24. péntek Iskolába hívogató/1 Opauszki Éva, Hollós Dalma, Mesterné Kaczor

Page 13: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

Enikő

november 24. vagy december 1.

Start kupa akrobatika Aszalós Szilvia

november 27-30.

Európai Hulladékcsökkentési Hét ÖKO munkacsoport

november 28. kedd Varga Tamás Matematikaverseny Réthelyi Judit

november közepe

Varga Tamás Módszertani Napok Varga Eszter

november BME Nyitott laborok (8. évfolyamosok bevonásával)

Varga Eszter

november vége Simonyi Zsigmond helyesírási verseny kerületi fordulóján való részvétel

Holcsik Annamária, Göndör Éva

november Szavalóverseny az alsó tagozaton Pénzes Ferencné Nyírő Mária

november KRESZ verseny elődöntői – elméleti és gyakorlati verseny

Reményi Ilona

DECEMBER

december 4-10. A Nyugat-Magyarországi Egyetem által megrendezett országos történelmi verseny iskolai fordulója

Ferentziné Muliter Szilvia

december 6. szerda Arany János verseny iskolai megrendezése Holcsik Annamária

december 8. péntek Iskolába hívogató/3 Igaz Ágnes, Hajdú Attiláné, Bodon Katalin

december 10-ig Difer vizsgálat elvégzése az első osztályokban Soós Krisztina

december 11 -21.

Félévi meghallgatások az Alapfokú Művészeti Iskolában

minden zenetanár

december 12. kedd A tanulók jelentkezése a központi írásbeli felvételi vizsgára közvetlenül a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező - az Arany János Tehetséggondozó Programjára történő pályázat benyújtása esetén a pályázatban megjelölt - intézménybe.

december 10./17.

vasárnap Vidám Vasárnap gyermekkórus Harmath Ágnes

december 21. du.

csütörtök Kockakirakó verseny Réthelyi Judit

december végéig

Szaktanár, osztályfőnök kérésre iskolán belüli képességvizsgálatok elvégzése

fejlesztők

december 22. péntek A szünet előtti utolsó tanítási nap.

december 27 – január 2.

Téli szünet

Page 14: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

JANUÁR

január 3. szerda A szünet utáni első tanítási nap.

január 9 – április 27.

A tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata (5-13. évf.)

Bódi László Borbás József

január 15. hétfő Bátaszéki M.verseny 2. forduló

január 17. szerda Arany János verseny 2. fordulójának megrendezése

Holcsik Annamária

január 20. szombat 10:00

Központi írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban.

Füzi Zoltán

január 23-25. kedd-csütörtök

Osztályozóvizsgák Szekeres Györgyné

január 25. csütörtök 14:00

Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a kilencedik évfolyamra, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni

január 26. péntek I. félév vége

január 26. péntek Az első félév utolsó tanítási napja

január 26. péntek Félévi bizonyítványok kiosztása osztályfőnökök

január 20., 10.00

szombat Központi írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra jelentkezők számára. munkanap

Füzi Zoltán

január 25., 14.00

csütörtök Pótló írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra jelentkezők számára.

Füzi Zoltán

január 31. szerda Kazinczy „Szép Magyar Beszéd” verseny iskolai fordulójának megszervezése

Turai Julianna

január Nyelvi csalogató – második idegen nyelv

január Évfolyammérés fizika 8., kémia 7., biológia 8., földrajz 7.

Vámosiné Lepenye Mária, Héjja Enikő, Orbán Katalin, Gerencsér-Mód Julianna

január - február Alapfokú Művészeti Iskola – pót meghallgatások, tanszaki koncertek

minden zenetanár

január KRESZ fővárosi közlekedési verseny Reményi Ilona

január Informatika verseny 1. forduló Csuka Ádám, Vass Olga

január vagy február

Bp-i diákolimpia I. korcsoportos Szertorna bajnokság

Aszalós Szilvia

január Tollaslabda házi bajnokság Bódi László

FEBRUÁR

február 2. péntek Tanulók, szülők értesítése az első félévben elért tanulmányi eredményekről.

osztályfőnökök

február 2. péntek Tanulók, szülők értesítése az első félévben elért osztályfőnökök

Page 15: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

tanulmányi eredményekről.

február 6. kedd Szülői értekezlet 1-2. évfolyam 17.00-18.00 3-4. évfolyam 18.00-19.00

osztályfőnökök

február 6. kedd Öveges Fizikaverseny Vámosiné Lepenye Mária

február 8. csütörtök Szülői értekezlet – felső tagozat 5-6. évfolyam 17.00-18.00 7-8. évfolyam 18.00-19.00

osztályfőnökök

február 9. péntek Bolyai természettudományos csapatverseny Héjja Enikő, Eggendorfer Cecília

február 12-14. hétfő-szerda Beiskolázási beszélgetés Papp Zoltán

február 14. szerda Vers- és prózamondó verseny iskolai fordulójának megrendezése

Turai Julianna

február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter

február 16. péntek Felvételi beszélgetés 5-évfolyamra Szekeres Györgyné

február 16. du péntek Zrínyi Ilona Matematikaverseny Réthelyi Judit

február 19. hétfő Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Hivatalnak. (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezésről a tanuló közvetlenül is megküldheti a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, a tanulói adatlapot a Hivatalnak.)

február 19. hétfő Jelentkezés a Belügyminisztérium által fenntartott rendészeti szakgimnáziumokba.

február 19-23. Magyar évfolyammérés 5. évf.

Turai Julianna

február 20-21. kedd-szerda Negyedikes szintfelmérés Papp Zoltán

február 22.-március 13.

A szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében.

Füzi Zoltán

február 24. szombat Medvematek élménynap Varga Eszter

február 27. kedd VARGA TAMÁS VERSENY - DÖNTŐ tantárgyfelelősök

február 28. szerda Hevessy György kémia verseny Héjja Enikő

február 28. du szerda Jedlik Fizikaverseny Vámosiné Lepenye Mária

február 22-tól március 13-ig

A nyolcadik évfolyamos tanulók szóbeli meghallgatása.

Füzi Zoltán

február Részvétel a Kazinczy „Szép Magyar Beszéd” verseny kerületi fordulóján.

továbbjutó tanuló tanára

február Nyugat-Magyarországi Egyetem által megrendezett országos történelmi verseny budapesti döntőjén való részvétel

Ferentziné Muliter Szilvia, Sztán -Kedves Éva

MÁRCIUS

március eleje-közepe

Bethlen Művészeti Fesztivál Zongoraverseny, kamaraszenei verseny

Vásári Krisztina

Page 16: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

március 9. BÁTASZÉKI MATEMATIKAVERSENY - DÖNTŐ

március 12-13. hétfő-kedd 7. évfolyammal látogatás a Petőfi Irodalmi Múzeumba

Turai Julianna, Vassné Horváth Aranka

március 14. szerda 1848-as megemlékezés

Ferentziné Muliter Szilvia és Sztán-Kedves Éva

március 14. szerda Alsós megemlékezés Tóth Imréné

március 19. hétfő Angol nyelvi olvasási verseny 1. forduló beküldési határidő

Borbély Rita

március 20. de kedd Kenguru Matematikaverseny Réthelyi Judit Diron Eleonóra

március 21-22. szerda-csütörtök

A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában.

március 23. péntek Vers- és prózamondó verseny kerületi fordulójának megrendezése iskolánkban

Turai Julianna

március 24. szombat Kalmár László Matematikaverseny 3-8.évf tantárgyfelelős

március 26. hétfő Zenenap az alsó tagozaton Matkovicz Katalin, Vásári Krisztina

március 27. kedd Magyar évfolyammérés 6. évf. Lajkó Anita

március 27-29. kedd-csütörtök

Osztályozó vizsgák Szekeres Györgyné

március utolsó hete

matematika: tanulói kérdőívek kitöltése tantárgyfelelős

március vége Bp-i ált. isk.-ok matematikaversenye tantárgyfelelős

március Alsós prózamondó verseny (Újszász – Száva) Lovas Ágnes, Bodza Erzsébet, Dobiné Uri Zsuzsanna

március Angol kerületi versenyek angoltanárok

március Informatika verseny 2. forduló Csuka Ádám, Vass Olga

március vége Szertorna háziverseny Aszalós Szilvia

ÁPRILIS

április 2-6. hétfő-péntek Tavaszi szünet

április 9. hétfő A szünet utáni első tanítási nap.

április 9. hétfő Angol nyelvi olvasási verseny 2. forduló határideje

Borbély Rita

április 11. szerda Látogatás a József Attila Emlékhelyre a 8. évfolyammal

Turai Julianna

április 12. csütörtök Látogatás a grundra az 5. évfolyammal Lajkó Anita

április 12-14. Zrínyi Ilona Matematikaverseny – döntő tantárgyfelelősök

április 14. szombat Medve Szabadtéri Matematika verseny – Gellérthegy

tantárgyfelelősök

április 19., 23. csütörtök, hétfő

Alapfokú Művészeti Iskola felvételi meghallgatások

Vásári Krisztina

április 20. péntek BPG-OLIMPIA mk.vez és mk.

Page 17: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

tagjai

április 23. hétfő Föld napja tematikus nap Gerencsér-Mód Julianna, Héjja Enikő

április 24-26. kedd-csütörtök

Évfolyammérések a 2-3. évfolyamon tantárgyfelelősök

április 27. péntek Suliváró - iskolaelkészítő Hollós Dalma, Opauszki Éva,

április 27. péntek Angol nyelvi olvasási verseny - döntő Borbély Rita

április elejétől Holocaust megemlékezés Orbán Katalin + osztályfőnökök

április vége A holokausztról való megemlékezés során a 8. évfolyam Pécsi Tibor vezetésével részt vesz egy interaktív történelemórán az életmentésről az Élet Menete Alapítvány Klubházában.

Ferentziné Muliter Szilvia

április vége Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak tavaszi gálakoncertje

Vásári Krisztina

április Kerületi fizikaverseny 6. évfolyamosoknak Vámosiné Lepenye Mária, Réthelyi Judit

április Sas Elemér kerületi fizikaverseny 7.-8. évf. Vámosiné Lepenye Mária, Réthelyi Judit

április Informatika verseny a hazafiasság témakörében Vass Aranka

MÁJUS

május 4. péntek Suliváró - iskolaelkészítő Nyírő Mária, Igaz Ágnes

május 7-9. nevelőtestületi értekezlet munkaközösségi értekezletek

Füzi Zoltán

május 11. péntek Suliváró - iskolaelkészítő Kérdyné Nagy Katalin, Turai Krisztina

május 2. hete matematika: ltalános iskolai szintfelmérők

május 16. szerda Angol nyelvi kompetenciamérés

május 16. szerda Gördülő nap --- Angol kompetencia alatt Szabados Márk

május 18. péntek Suliváró - iskolaelkészítő Mesterné Kaczor Enikő, Kátai Rita

május 23. szerda Országos kompetenciamérés

május 25-26. péntek-szombat

Kalmár László Matematikaverseny - döntő tantárgyfelelősök

május 26. szombat Medve Szabadtéri Verseny - Óbuda

május Az egri vár látogatása a 6. évfolyammal – igény szerint

Holcsik Annamária és a 6.-os osztályfőnökök

május Látogatás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba a 8. évfolyammal

Göndör Éva

május vége Bornemisza Kupa labdarúgás házibajnokság

Selmeczi György

Page 18: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

május vége – június eleje

Alapfokú Művészeti Iskola év végi vizsgák Vásári Krisztina

JÚNIUS

június 1. péntek A tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérés eredményeink feltöltése NETFIT informatikai rendszerbe

Bódi László Borbás József

június 1. péntek Angol országismereti verseny Borbély Rita

június 5-7. kedd-csütörtök

Osztályozó vizsgák Szekeres Györgyné

június 8. péntek Tornagála és kirándulás Aszalós Szilvia

június 12-15. tankönyvek összegyűjtése Szép E. Kinga

június 15. péntek Utolsó tanítási nap

június Tanévzáró ünnepség

június 21. csütörtök Tanévzáró ünnepség 17.00

június közepe szombat Medve Szabadtéri Verseny - döntő

június AMERIKAI NAP testnevelők

AUGUSZTUS

augusztus 21-31.

nevelőtestületi értekezletek Füzi Zoltán

augusztus 23-24.

csütörtök -péntek

Javító- és osztályozó vizsgák Szekeres Györgyné, Hack Andrea, Turóczi Gábor

Page 19: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

9.3. A tanév részletes programja a Száva utcai általános iskolában

Dátum Program Felelős(ök)

Tanítási napok száma: 180/179

SZEPTEMBER

szeptember 1. péntek Tanévnyitó; Első tanítási nap – Újszász utca Makkai Ferenc

szeptember 8. péntek Angol nyelvi olvasási verseny meghirdetése (levelezős)

Borbély Rita

szeptember 11-15.

hétfő-péntek Erdei iskola – 5. évfolyam Bódi László

szeptember 18. hétfő Szülői értekezlet 2-4. osztályok osztályfőnökök Varga Szidónia gyermekfelügyelet

szeptember 19. kedd Szülői értekezlet 5-8. osztályok osztályfőnökök Varga Szidónia gyermekfelügyelet

szeptember 21. csütörtök Almáskerti kirándulás 1-4. osztályok Laky Fatima, Mezőfi Józsefné

szeptember 26. kedd NIKE program 4. osztálynak Mészárosné Mádi Judit, Mezőfi Józsefné

szeptember vége

term.tud. szakmai nap: ,, A Z-generáció természettudományos oktatása''

Kovács Mónika

OKTÓBER

október 6. péntek Aradi vértanúkra emlékezés (osztálykeretben) osztályfőnökök, történelemtanár

október 13. péntek BOLYAI MATEMATIKAI CSAPATVERSENY 3-8.ÉVF

Varga Eszter

október 20. péntek 56-os megemlékezés (gimnazista tanulók felkérésével))

Bodza Erzsébet

október 24. kedd NIKE program 3. osztálynak Mészárosné Mádi Judit, Pethőné Rommer Eleonóra

október 27. péntek A szünet előtti utolsó tanítási nap.

NOVEMBER

november 3-ig Őszi szünet

november 6. hétfő A szünet utáni első tanítási nap.

nov. 6-i hét matematika: Országos szakmai nap vidéken „Dinamikus óraszervezési módszerek”

november 13- 17.

Nyolcadik évfolyamos tanulók óralátogatása a gimnáziumban

Makkai Ferenc Füzi Zoltán

november 14. kedd Fogadó óra osztályfőnökök, osztálytanítók Varga Szidónia gyermekfelügyelet

Page 20: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

november 14. vagy november 16.

kedd vagy csütörtök

Tájékoztató a 8. osztályosok szüleinek a továbbtanulásról (Minden érintett BPG-s szülőnek!)

Füzi Zoltán

november 18. szombat Bolyai Csapatverseny - döntő

november 20. hete

Mesterségek napja (osztályonként) osztályfőnökök

november 21. kedd NIKE program 2. osztálynak Mészárosné Mádi Judit, Szika Liliána

november 22. szerda „12 csúcsú kocka” matematikaverseny 7-8.évf. a Hit Gyülekezete iskolái számára-iskolai forduló

Varga Eszter

november 27. hete

Felvételi tájékoztató 8.-nak Bódi Katalin

november közepe

Varga Tamás Módszertani Napok Varga Eszter

DECEMBER

december 8. péntek Játszóház I. Mészárosné Mádi Judit, Schneider Mihályné, Laky Fatima, Mezőfi Józsefné

december 12. kedd A tanulók jelentkezése a központi írásbeli felvételi vizsgára közvetlenül a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező - az Arany János Tehetséggondozó Programjára történő pályázat benyújtása esetén a pályázatban megjelölt - intézménybe.

december 10./17.

vasárnap Vidám Vasárnap gyermekkórus Harmath Ágnes

december 21. csütörtök Tematikus téli vásár 1-8. osztálynak Longauer Lászlóné, Bodza Erzsébet, Dobiné Uri Zsuzsanna

december 22. péntek A szünet előtti utolsó tanítási nap.

december 27 – január 2.

Téli szünet

JANUÁR

január 3. szerda A szünet utáni első tanítási nap.

január 9 – április 27.

A tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata (5-13. évf.)

Bódi László Borbás József

január 15. hétfő Bátaszéki M.verseny 2. forduló

január 19. péntek I. félév vége osztályfőnökök, osztálytanítók

január 19. péntek Játszóház II. Mészárosné Mádi Judit, Pethőné

Page 21: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

Rommer Eleonóra, Borók Ferencné, Máténé Kedves Csilla

január 20. szombat 10:00

Központi írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban.

Füzi Zoltán

január 23. kedd Nyílt nap 1-2. osztályban Szülőknek tájékoztató

Mészárosné Mádi Judit, Hackné Horváth Andrea

január 25. csütörtök 14:00

Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a kilencedik évfolyamra, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni

január 26. péntek I. félév vége

január 26. péntek Az első félév utolsó tanítási napja

január 26. péntek Félévi bizonyítványok kiosztása osztályfőnökök

január 20., 10.00

szombat Központi írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra jelentkezők számára. munkanap

Füzi Zoltán

január 25., 14.00

csütörtök Pótló írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra jelentkezők számára.

Füzi Zoltán

január Nyelvi csalogató – második idegen nyelv

január Óvodában tájékoztató Mészárosné Mádi Judit

FEBRUÁR

február 2. péntek Tanulók, szülők értesítése az első félévben elért tanulmányi eredményekről.

osztályfőnökök

február 2. péntek Tanulók, szülők értesítése az első félévben elért tanulmányi eredményekről.

osztályfőnökök

február 5-6. hétfő-kedd Beiskolázási beszélgetés Hackné Horváth Andrea, Mészárosné Mádi Judit

február 13. kedd Szülői értekezlet 4-6. osztályok osztályfőnökök Varga Szidónia gyermekfelügyelet

február 15. csütörtök Szülői értekezlet 7-8. osztályok osztályfőnökök Varga Szidónia gyermekfelügyelet

február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter

február 19. hétfő Jelentkezés a Belügyminisztérium által fenntartott rendészeti szakgimnáziumokba.

február 20. kedd NIKE program 6. osztálynak Mészárosné Mádi Judit, Kerezsi Sára

február 20-21. kedd-szerda Negyedikes szintfelmérés Papp Zoltán

Page 22: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

február 22.-március 13.

A szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében.

Füzi Zoltán

február 24. szombat Medvematek élménynap Varga Eszter

február 27. kedd VARGA TAMÁS VERSENY - DÖNTŐ tantárgyfelelősök

február 22-tól március 13-ig

A nyolcadik évfolyamos tanulók szóbeli meghallgatása.

Füzi Zoltán

MÁRCIUS

március 9. BÁTASZÉKI MATEMATIKAVERSENY - DÖNTŐ

március 10. vagy 12.

szombat vagy hétfő

Egészségnap 1-8. osztályok Varga Szidónia, Kerezsi Sára

március 19. hete

Szülői Fórum

Bódi Katalin

március 19. hétfő Angol nyelvi olvasási verseny 1. forduló beküldési határidő

Borbély Rita

március 21-22. szerda-csütörtök

A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában.

március 24. szombat Kalmár László Matematikaverseny 3-8.évf tantárgyfelelős

március 26. hete

Szülői fórum: Fiúk, lányok nevelése Bódi Katalin, Máténé Kedves Csilla Varga Szidónia gyermekfelügyelet

március 29. csütörtök Szakkörök bemutatója (Körtánc) Mezőfi Józsefné, szakkörvezetők, sportkörök vezetői, felkészítők

március utolsó hete

matematika: tanulói kérdőívek kitöltése tantárgyfelelős

március vége Bp-i ált. isk.-ok matematikaversenye tantárgyfelelős

március Alsós prózamondó verseny (Újszász – Száva) Lovas Ágnes, Bodza Erzsébet, Dobiné Uri Zsuzsanna

ÁPRILIS

április 2-6. hétfő-péntek Tavaszi szünet

április 9. hétfő A szünet utáni első tanítási nap.

április 9. hétfő Angol nyelvi olvasási verseny 2. forduló határideje

Borbély Rita

április 12. csütörtök Fogadó óra osztályfőnökök, osztálytanítók Varga Szidi gyermekfelügyelet

április 12-14. Zrínyi Ilona Matematikaverseny – döntő tantárgyfelelősök

április 14. szombat Medve Szabadtéri Matematika verseny – Gellérthegy

tantárgyfelelősök

április 16. hétfő Holokauszt áldozatainak emléknapja Kovács Ágnes, Bódi Ferencné

Page 23: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

április 18. szerda Kerületi angol vers- és prózamondó verseny Zaszlavik Andrea, Kovács Krisztina

április 20. péntek BPG-OLIMPIA mk.vez és mk. tagjai

április 24. kedd NIKE program 4. osztálynak Mészárosné Mádi Judit, Mezőfi Józsefné

április 24-26. kedd-csütörtök

Évfolyammérések a 2-3. évfolyamon tantárgyfelelősök

április 27. péntek Angol nyelvi olvasási verseny - döntő Borbély Rita

április Iskola előkészítő 1. Laky Fatima, Bodza Erzsébet

április Iskola előkészítő 2. Schneider Mihályné, Borók Ferencné

április Iskola előkészítő 3. Polereczki Liliána, Dobiné Uri Zsuzsanna

április Kerületi fizikaverseny 6. évfolyamosoknak Vámosiné Lepenye Mária, Réthelyi Judit

április Sas Elemér kerületi fizikaverseny 7.-8. évf. Vámosiné Lepenye Mária, Réthelyi Judit

MÁJUS

május 7-9. nevelőtestületi értekezlet munkaközösségi értekezletek

Füzi Zoltán

május 14. hétfő Izrael 70. Navratyil Szabolcs, Zaszlavik Andrea, Pethőné Rommer Eleonóra

május 16. szerda Angol nyelvi kompetenciamérés

május 17-18. csütörtök-péntek

12 csúcsú Matematikaverseny döntője Varga Eszter Réthelyi Judit

május 23. szerda Országos kompetenciamérés

május 24. csütörtök Bibliavetélkedő – döntő, eredményhirdetés Bódi Katalin

május 25-26. péntek-szombat

Kalmár László Matematikaverseny - döntő tantárgyfelelősök

május 26. szombat Medve Szabadtéri Verseny - Óbuda

május NIKE program alsó tagozat – sportnap Mészárosné Mádi Judit, testnevelők, tanítók

május Iskola előkészítő 4. Mészáros Judit, Mezőfi Bea

május Iskola előkészítő 5. Pethőné Rommer Eleonóra, Zaszlavik Andrea

május 29. kedd Iskola előkészítő 6. Longauer Lászlóné, Máténé Kedves

Page 24: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

Csilla

JÚNIUS

június 1. péntek A tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérés eredményeink feltöltése NETFIT informatikai rendszerbe

Bódi László Borbás József

június 12-15. tankönyvek összegyűjtése Szép E. Kinga

június 15. péntek Utolsó tanítási nap

június 15. péntek Utolsó tanítási nap – Családi sportnap Kerezsi Sára, Varga Szidónia

június Tanévzáró ünnepség

június 21-23 Beiratkozás a kilencedik évfolyamra.

június 22. péntek Tanévzáró ünnepély, ballagás Kovács Ágnes (műsor), Dobiné Uri Zsuzsanna (technika)

június közepe szombat Medve Szabadtéri Verseny - döntő

június Iskola előkészítő 7. Bodza Erzsébet, Dobiné Uri Zsuzsanna

június Iskola előkészítő 8. Longauer Lászlóné, Mezőfi Józsefné

AUGUSZTUS

augusztus 21-31.

nevelőtestületi értekezletek Füzi Zoltán

augusztus 23-24.

csütörtök -péntek

Javító- és osztályozó vizsgák Szekeres Györgyné, Hack Andrea, Turóczi Gábor

Page 25: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

Bornemisza Péter Gimnázium,

Általános Iskola,

Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola

ÓVODAI MUNKATERV

a

2017-2018-as nevelési évre

Page 26: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

Óvodánk a 2017-es nevelési évtől még egy gyermekcsoporttal bővül, így az épületben minden

csoportszobát használni fogunk. Az új csoport összetétele a jelentkezők életkorából adódóan

vegyes életkorú csoport lett, ami a pedagógiai programunkban megfogalmazottaknak

megfelelően a családias mintára nagyban hasonlít.

A szükséges berendezések és eszközök rendelkezésünkre álltak.

Két óvodapedagógus és egy dajka kolléganő került felvételre.

NEVELÉSI CÉLOK

A 2017-2018-as nevelési évben a bibliai alapokon álló keresztény nevelés megvalósítása az

elsődleges célunk. Ezen belül:

- a gyermekek igazságra való érzékenységét a Biblia értékeinek, erkölcsi ítéleteinek

megismertetése, megszerettetése alapján kívánjuk fejleszteni, kialakítani. Játékos, az

óvodás korú gyermekek tanulását leginkább elősegítő formában ismerkedjenek meg a

bibliai személyekkel, példaképekkel, izgalmas történetekkel. Értékítéletükben,

gondolkodásukban alakuljon, formálódjon a Biblia igazságaihoz való pozitív

viszonyulás.

- a jóra való képesség, készség és akarat formálása a gyermekekben. A megismert bibliai

történeteken keresztül a mindennapi élethelyzetekben az Isten és emberek felé való

jóakarat és cselekedet motiválása, fenntartása a gyermeki viselkedésben.

- az örökéletre és a természetes életben való sikerekre nevelés a kiegyensúlyozott,

szélsőségektől mentes tevékenységek és szokások felkínálásával, kialakításával.

- A gyermekekben rejlő értékek felfedezése, felkutatása, a tehetség kibontakozás kezdeti

lépéseinek felismerése által. Fontos feladatunk ebben a gyermekeknek változatos,

sokféle játékos tevékenység felkínálása, melyben a pedagógus biztonságot adó jelenléte

mellet kipróbálhatják, tudásukat, ügyességüket, bátorságukat, képességeiket.

- A pedagógus mintaadó, hiteles magatartásával, beszédével, egész lényével a bibliai

értékrendet közvetítse a gyermekek felé. Ez vonatkozik óvodánk minden dolgozójára.

- A családi nevelés, a gyermek nevelésében a család elsődleges szerepének

hangsúlyozása. A bibliai alapokon álló családok értékrendjének támogatása, erősítése.

A családtagok szerepének és az ehhez tartozó pozitív viselkedésformák megerősítése,

támogatása, ezen keresztül a nemi identitás alakítása, tudatosítása.

- Nemzeti identitás alapozása, erősítése, pozitív magyarságkép alakítása

Page 27: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

További céljaink:

- Törvényes és színvonalas intézményműködés fenntartása

- Az általános iskolával való együttműködés fenntartása, fejlesztése

- Az óvodai élet megszervezése a közös erkölcsi és szakmai értékek mentén, egész

óvodát érintő programok szervezésével

- A szülőkkel való kapcsolattartás fejlesztése (honlap szerkesztés)

- Az óvoda működésének és programjainak megismertetése a szülői közösséggel, az

együttműködés, bizalom fenntartása (közös programok szervezése, szülők bevonása az

óvodai programok szervezésébe, lebonyolításába)

- Tevékenységlátogatások szervezése, dokumentumellenőrzési gyakorlat folytatása.

- A tervezés dokumentumainak vezetésében egységes értékelési technikák és módszerek

alkalmazása.

CSOPORTBEOSZTÁSOK

Csoport neve Létszám Óvodapedagógus Dajka Pedagógiai

asszisztens

Sárga csoport 23 Szepesi Anette

Kerekes Tímea

Sári Ilona Némethné

Kovács Ágnes

Bódi Hanna

Zöld csoport 23 Tóbi Erika

Varga Nikoletta

Péterbencze

Márta

Lila csoport 23 Kiss Barbara

Ferentzi Ágnes

Esztrenga-

Horváth

Attiláné

Narancssárga

csoport

24 Boda Szilvia

Tóth Dominika

Nagy Frigyesné

Kék csoport

21 Losonc Anita

Gertnerné Dani

Judit

Bolemányi

Mónika

Pedagógiai munkát és működést segítő munkatárs: Keresztes Éva óvodatitkár

Takarító:

Page 28: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

A NEVELÉSI ÉV RENDJE

A nevelési év első napja 2017. szeptember 1. (péntek), utolsó napja 2018. augusztus 31.

A nevelőtestület által meghatározott pedagógiai célra öt munkanapot nevelés nélküli

munkanapként használhatunk fel, amely időpontjáról és felhasználásáról az intézményvezető

dönt.

Nevelőtestületi tanácskozásainkon (nevelés nélküli munkanap, nevelőtestületi értekezlet) a

nevelőtestület valamennyi tagja részt vesz. A nevelőmunkát segítő munkatársak (pedagógiai

asszisztens, dajka, ) részvétele az alkalomszerű szervezés függvényében kötelező.

Munkatársi értekezlet

Felhasználás tárgya Időpont Érintett felelős

A 2018/19-es nevelési év

előkészítése

2018. augusztus óvodavezető

Nevelés nélküli munkanapok:

2 nap június utolsó hetében az intézményi tanévzáró értekezletekre

2 nap augusztus utolsó hetében az intézményi tanévnyitó értekezletekre

1 nap felhasználásáról a nevelőtestület javaslatára az igazgató dönt, melyről a szülőket

legalább 1 héttel előtte értesítjük.

Szünetek időtartama – A nyári zárás tervezett időpontja

Őszi szünet: 2017. október 30 – november 3.

Téli szünet: 2017. december 27 - 2018. január 2.

Tavaszi szünet: 2018. április 3 – 6.

Az iskolai őszi, téli, tavaszi és nyári szünetekben a családok körében igényfelmérést

végzünk az intézményi ellátás igénye okán, szükség szerint a gyermeklétszámnak

megfelelően felügyeletet biztosítunk.

A nyári zárás időpontja: 2018. július 16 - augusztus 20-ig, melyről a szülők legkésőbb 2018.

február 15-ig tájékoztatást kapnak.

Page 29: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

AZ ÓVODA MŰKÖDÉSÉT ÉS EREDMÉNYESSÉGÉT TÁMOGATÓ

ÉRTEKEZLETEK, SZAKMAI FÓRUMOK

Téma Időpont

A nevelési év indításával kapcsolatos

feladatok:

- munkatervi tartalmak ismertetése,

véglegesítése

- aktuális feladatok megvitatása

- szülői értekezletek pontos

időpontjának kijelölése

2017. szeptember 1.

Óvodapedagógusi értekezlet:

- bemutató tevékenységek és

hospitálások időpontjának

megbeszélése

- a tervezés és reflexió formai és

tartalmi követelményei

2017. szeptember 25.

Téli ünnepkörrel, ügyeleti nyitva tartással

kapcsolatos szervezési feladatok

Egyéb aktuális feladatok megvitatása

2017. november 14.

Tavaszi témahetekkel kapcsolatos szervezési

feladatok ismertetése, megbeszélése.

Évzáró ünnepségek szervezési feladatai.

2018. február 27.

AZ ÓVODA KAPCSOLATAI

Szülői értekezlet szervezésére csoport szinten évente egy alkalommal, valamint rendkívüli

esetben kerül sor. A csoportok szülői értekezletein mind két óvodapedagógus és a dajka

kolléganő is részt vesznek. A csoportok szülői értekezleteinek témavázlatát és a szülők aláírását

tartalmazó jelenléti ívét a csoportok dokumentációi tartalmazzák.

Elvárás minden óvodapedagógustól a szülők tájékoztatása az alábbi területeken/témákban:

Page 30: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

- Csoportprofil bemutatása

- Házirend ismertetése, felelevenítése

- Korcsoporttól függetlenül: A fejlődés várható jellemzői az óvodáskor végére (ahová

együtt kell eljuttatnunk a gyermekeket)

- Éves nevelési és tanulási terv ismertetése

- Az együttműködés, ezen belül az információ áramlás kialakítása és gyakorlata

- Szülők támogatásával megvalósítandó programok és azok költségvonzatai

(megállapodás erről az első szülői értekezleten)

Intézményi szintű szülői értekezletet évente két alkalommal szervezünk.

Téma Időpont

Iskolás lesz a gyermekem – fórum.

Meghívott vendégeink az általános iskola

vezetői és tanítói.

2018. február

Óvodás lesz a gyermekem. Tájékoztató

szülői értekezlet a 2018. szeptemberében

óvodát kezdő gyermekek szülei számára.

2018. augusztus

Fogadó óra szervezésére előre egyeztetett időpontban van lehetőség. A fogadó órai

megbeszélést kezdeményezheti a szülő és az óvodapedagógus is. A szülőknek fogadó órára

jelentkezni lehet a gyermek óvodapedagógusánál személyesen.

Kapcsolattartás az általános iskolával: iskolalátogatás szervezése közös játékkal az első

osztályba készülő gyerekekkel. A gyerekeket az iskolában volt óvodás társaik fogadják.

Várható időpontja: 2018. január. Az általános iskolával való kapcsolattartásban lehetőség

szerint szeretnénk az Újszász utcai épületbe ellátogatni. Ennek egyeztetése az általános iskolai

tagozatvezetővel történik.

A kapcsolattartás másik formája a közös szülői értekezlet a jelentkezés és felvételi eljárás előtt.

A szülői fórumon meghívott vendégeink lesznek a Száva és az Újszász utcai általános iskolai

tagozatvezetők és tanítók.

Page 31: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

Kapcsolattartás a védőnővel és az óvoda gyermekorvosaival: az orvos és védőnő nevét és az

intézményben való tartózkodásuk időpontját a faliújság tartalmazza. A vizsgálatok időpontjáról

legalább egy héttel előbb tájékoztatjuk a szülőket.

Kapcsolattartás a gyermek fogászattal: a fogorvos nevét és rendelési idejét a faliújság

tartalmazza. Előre egyeztetett időpontban évente két alkalommal ellenőrzi a gyermekek

fogazatát. A szűrés várható időpontjai: november és május hónapok.

HUMÁN ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSE

A 2017. szeptemberében Varga Nikoletta gyakornok kolléganő minősítésére kerül sor. A

kívánt fokozat: pedagógus I. Mentora: Tóbi Erika.

Kerekes Tímea óvodapedagógus bekerült a 2018. évi minősítési eljárásba. A portfólió

elkészítésének határideje 2017. november 25. Az elérni kívánt fokozat: pedagógus II.

Ferentzi Ágnes gyakornokként kezdi munkáját az óvodában szeptember 1-től. Mentora Kiss

Barbara óvodapedagógus.

A segítő mentor feladatai:

Támogatja a gyakornokot az általa ellátott pedagógus-munkakörrel kapcsolatos

tevékenységében:

- segíti az óvoda pedagógiai programjában a munkaköri feladataira vonatkozó előírások

értelmezésében és szakszerű alkalmazásában

- segíti a foglalkozások felépítésének, az alkalmazott pedagógiai módszereknek,

foglalkozási eszközöknek a célszerű megválasztásában

- segíti a foglalkozások előkészítésével, megtervezésével és eredményes megtartásával

kapcsolatos írásbeli teendők ellátásában,

- segíti a minősítő vizsgára való felkészülésében.

AZ ÓVODA SZOLGÁLTATÁSAI

Alapszolgáltatások:

logopédia

iskola előkészítő foglalkozás

Page 32: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

Szülői igényekre alapozott (a szolgáltatónak kifizetett térítési díj ellenében nyújtott)

szolgáltatások:

úszás

foci

angol

zeneovi

kosárlabda

A PEDAGÓGIAI PROGRAMBAN IS MEGJELENÍTETT ÓVODAI ÜNNEPEK,

JELES NAPOK ÉS EGYÉB PROGRAMOK TERVEZETT IDŐPONTJAI

ŐSZ

Autómentes nap 2017. szeptember 22.

Állatok világnapja - farmlátogatás 2017. október 12. 13.

Szüret – mulatság és szőlőpréselés az

óvodában

2017. október 20.

TÉL

Mikulás 2017. december 6.

Karácsonyi barkács délután csoportonként 2017. december

12.13.14.18.19.

Tematikus művészeti hetek:

- vizuális nevelés, barkácsolás,

kézműveskedés

2018. február 5-16.

Tematikus művészeti hetek:

- ének-zene, hangszerismeret.

Hangszeres bemutató koncert

2018. február 19-március 2.

TAVASZ

Március 15.

Magyar napok.

2018. március 5-16.

Víz világnapja – séta a Mélytó partján

Könyvtárlátogatás

2018. március 21.

Húsvét. Bibliai hét. Jelmezes nap (bibliai

szereplők)

2018. április 9-20.

Anyák napi délután. 2018. április 24 – 28.

Madarak és fák napja. Füvészkerti séta 2018. május 18.

Page 33: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú ...‰ves munkaterv_2017-2018.pdf · február 16. péntek Zrínyi Ilona Matematikavereny 2-12. Varga Eszter február

Gyermeknap. Sportnap. 2018. május 26.

NYÁR Tanévzáró. Ballagás. Családi délután. 2018. június 5 – 9.

Óvodai kirándulás

Egyéb programok szervezéséről az intézményegység vezető dönt az igazgató engedélyével. A

programok pontos időpontjáról és lebonyolításáról a szülőket a tervezett dátum előtt legalább

egy héttel tájékoztatjuk.

Egyéb programok lehetnek: bábelőadás, kiállítás látogatás, színházlátogatás.