a betlehemi jászolnál nem állt egy teológus sem, egyetlen pap · titka, hogy isten emberré...

²1 A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet lapja, XVI. évf. 2. sz., 2014. december

A betlehemi jászolnál nem állt egy teológus sem, egyetlen pap sem. Mégis minden teológia kezdete a csodák csodája, a titkok

titka, hogy Isten emberré lett. A szent teológia az áhítatos térdelő imádságban születik az isteni gyermek titka előtt az istállóban. Isten kinyilatkoztatva testben, Jézus Krisztus, ez a szent titok,

melyet őrizni és érte Istent dicsőíteni a teológia hivatása.

Ha a karácsonyi idő nem tudja lángra gyújtani bennünk a szent teológia szeretetét, hogy elfogódottan, lenyűgözve Isten fia

jászlának csodája előtt, áhítattal elmélkedjünk Isten titkain, akkor az isteni titok parazsa már kihalt szívünkben.

2 Kőlap – 2014 december

Kőlap XVI. évf. 2. sz.,

2014. december

A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református

Gyülekezet lapja

Kiadja:

A Marosvásárhelyi X. Kövesdombi Református Gyülekezet

A szerkesztőség címe:

540366 Marosvásárhely

Suceava u. 41.

Telefonszámok: 0265-251848

0365-410692

Weboldal: www.refkovesdomb.ro

E-mail: [email protected]

A szerkesztőség:

Főszerkesztő

Grosz Imola [email protected]

Szerkesztő

Lőrincz János [email protected]

A képekről gondoskodott Orbán Tibor

[email protected]

Tördelés Szilágyi András

szilagyi [email protected]

„Eljöttünk, hogy imádjuk Őt.” (Máté 2:2b)

Adventben járva ez az egy mondat nagyon elkezdett foglalkoztatni. Benne világosan megfogalmazzák a bölcsek, hogy miért keresték Jézust, hogy miért tették meg a hosszú utat. Mit tudhatunk még ezekről a bölcsekről? Ők egy királyt keresnek, és logikusan gondolkozva elmennek Jeruzsálembe, a palotába. De csalódniuk kell! Találnak ott ugyan egy királyt, de olyat, aki majdnem az egész családját kiirtotta, mert félt, hogy valaki elfoglalja az ő trónját. Találnak írástudókat és főpapokat is, akik ismerik a próféciát és tudják, hogy hol kell a Királynak megszületni, de nem indulnak Betlehembe, mert őket nem érdekli az újszülött. A bölcsek viszont tovább indulnak, mert imádni akarták Jézust, a Királyt.

Vajon a mi célunk egyezik-e a bölcsekével? Mit látunk mi Jézusban? Ha még csak a Kisjézust látjuk, akkor nagyon kicsi karácsonyunk lesz, és még lehet három napig se fog tartani. De figyeljük meg, hogy a bölcsek leborultak és látták a gyermekben a Szabadítót, a Királyok királyát. Jövünk-e mi is Hozzá, hogy leboruljunk előtte és benne keressük a Szabadítót? Vagy azért jövünk az istentiszteletre, hogy halljunk valami érdekességet, hogy begyűjtsünk egy kis csendet, egy kis hangulatot? Milyen jó lenne, ha azért jönnénk, hogy imádjuk Jézust, az Urat!

A bölcseket nem lehetett lebeszélni arról, hogy lássák Jézust. Pedig el lehet képzelni mit szólhattak a hozzátartozóik, amikor elindultak. Ostobaságnak tartották az utazást valószínűleg és vissza akarták tartani őket. Ez ma sincs másképp, ma is le akarnak beszélni az emberek arról, hogy keressük Jézust. De a bölcseket nem lehetett lebeszélni, mert vonzotta őket Isten Lelke, Isten szeretete. Ahogy az ószövetségi Sába királynőjét is, aki elindult Izrael felé megnézni a bölcs Salamon királyt. Erről a királynéról mondja az írás, hogy az utolsó ítéletkor, majd kárhoztatja azokat, akik a közelben voltak testileg és nem voltak kíváncsiak Istenre, aki úgy meg tud áldani egy embert, mint Salamont. Aztán ott van az újszövetségben a szerecsen komornyik is, aki szekéren indult el Jeruzsálembe és keresi Istent, hogy imádja Őt.


Ezért körülbelül ezer kilométert tett meg szekéren, ami nem kényelmes utazási mód, és az utolsó ítéletkor ő is meg fog szégyeníteni, mert nekünk fizikailag közel lenne egy templom, egy gyülekezet, egy találkozási hely Istennel, és nem használjuk ki.

Az a bajunk, hogy nincs időnk találkozni Istennel! Nem vesszük azt a fáradtságot, hogy 5-10 perc alatt ide jöjjünk a templomba! Karácsonykor persze sokan vagyunk. De a 15-ik karácsonyt ünnepeljük itt lassan, és fájó szívvel kell arról is szólnom, hogy család látogatáskor kiderült: van, aki még egyszer sem lépte át e templom küszöbét. Az örök életben nem lesz mentségünk, ha a magunk lehetőségeit nem használjuk ki! Ahogy az írástudóknak sem volt mentsége, mert csak 8-10 kilométerre voltak, de nem mentek Betlehembe. A bölcsek viszont megtették az óriási távot, nem sajnálták az idejüket sem, mert világos céljuk volt: hogy imádják Jézust.

Mit jelent imádni? Hódolni, földig hajolva tisztelni és leborulni. Vagyis ha

imádok valakit, akkor elismerem, hogy Ő sokkal feljebb van, mint én. Az Isten imádása a bűn előtt nem jelentett gondot az embernek, mint teremtménynek. De a bűneset után az megy a legnehezebben az embernek, hogy leboruljon. Az ember ugyanis sok mindent képes imádni: a pénzt, a sikert, az elismerést, a dicséretet, csak az Isten imádása megy nehezen neki. Pedig az ige azt mondja: „csak az Urat a te istenedet imádd és neki szolgálj”. Ezért is csodálatos, hogy a bölcsek azt mondják „eljöttünk, hogy imádjuk Őt”, mert szavukban óriási hit szólal meg. Ugyanakkor világos látásról tesznek bizonyságot, mert egyes számban mondják, hogy kit jöttek imádni: Őt, Jézust, nem Máriát is. Imádni ugyanis egyedül a Teremtőt, csak a Szentháromságistent lehet.

Mit jelent az Istent imádni? Odafordulni Hozzá, felismerni, hogy Ő a legfontosabb az életünkben. De ehhez el kell fordulni valami mástól, amit eddig imádtunk. Istent imádni azt jelenti, hogy nem tudjuk levenni a szemünket Róla, akit egyre jobban meg akarunk ismerni. Nem elég így, hogy eljövünk a templomba karácsonykor, azaz csak az ünnepen. Akit imádok, azzal szeretek gyakran találkozni, együtt lenni, oda menni ahol Ő van. Jézus azt mondta: „ott vagyok, ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben”. Tehát itt van Jézus a gyülekezet közösségében, ahol megállunk előtte és gyönyörködünk Benne. Isten imádása ezek szerint nem egy egyszeri cselekedet, hanem életmód!


Végül ezek a bölcsek nem szégyelltek leborulni Jézus előtt, sőt ajándékot is vittek Neki! Mi bezzeg olyan szégyellősek vagyunk! Nem merünk sokszor a hitünkről két mondatot elmondani, hát még Krisztusról beszélni a családunkban. Szenteste megpróbáljuk persze kimutatni egymás iránt a szeretetünket ajándékkal, öleléssel. De milyen jó lenne az Isten iránti szeretetünket is megmutatni! Hogyan? Neki adhatjuk a szívünket, hogy Ő kezdjen vele valamit.

Mi lett az imádás következménye? Nagy örömmel örvendeztek a bölcsek, mert merték imádni az Urat. Ráadásul az Isten tovább vezette őket, megmutatta merre menjenek és örömöt meg békességet vihettek haza. Ha imádjuk az Urat, akkor minket is vezet, sőt mi is ezt az örömöt és békességet vihetjük haza, bármi várjon is otthon. Ha leborulunk az Úr előtt, akkor Ő velünk lesz minden nap, és majd egykoron bemehetünk az örökké tartó örömbe is.

Az a karácsonyi kívánságom, hogy tudjunk mindnyájan együtt leborulni az érettünk megszületett és meghalt, de feltámadott Urunk előtt! Egész keresztyén életünkre nézve hadd legyen érvényes: azért vagyunk, hogy imádjuk Istenünket, aki egészen közel jött hozzánk Fiában, az Úr Jézus Krisztusban!

(Lőrincz János esperes lelkipásztor)

GYAKORNOK LELKIPÁSZTOR: Lukács Vilmos István

1988 május 6-án, egy csendes tavaszi éjszakán születtem, szorgosan munkálkodó szüleim első gyerekeként. Gyerekkorom gyönyörű évei a Szilágyságbeli Ipp községben teltek el.

Serdülő fejjel sokat foglalkoztatott az a kérdés, hogy mi ad, vagy adhat az életemnek értelmet. A válaszkereséseim csalódásai, valamint a betegségem is közrejátszott abban, hogy felismerhessem, hogy életemnek igazi értelmet Isten adhat. Ez a felismerés az évek során csak megerősödött bennem.

Nyolcadikos koromban született meg az a döntés, hogy azt szeretném szolgálni, aki Szeret, és akit szeretek. Líceumi éveimet, a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban végeztem, ahol tanáraim, és barátaim által sokat csiszolódhattam.

2007 őszén felvételiztem a Kolozsvári Teológiára, amit Isten kegyelméből, 2014-ben befejezhettem. Gyönyörű feleségemmel 2012 őszén léptünk frigyre, akivel együtt keressük az Isten akaratát, mind az életünkre, mind a szolgálatunkra


vonatkozóan. Házasságunk egyik gyümölcse, első gyermekünk, aki idén (2014) nyarán örvendeztetett meg világra jöttével.

Személy szerint szeretek közösségben lenni, szeretem a különleges történeteket, különösen az igaz történeteket. Szeretek rácsodálkozni dolgokra, mert bizony, ha szétnézünk, akkor van mire. Vágyam az, hogy azt a szerető és Megváltó Istent, akit megismertem, még jobban megismerhessem és bemutathassam azoknak is, akiknek még valamilyen oknál fogva nem sikerült találkozniuk Vele. Ennek a vágynak a teljesedéséért, akár imádkozhat is az olvasó.

(Lukács Vilmos István)

TEMPLOMUNK OTTHONOSSÁGÁNAK TITKA

Ha belépek a kövesdombi református egyház-község kapuján, tavasztól késő őszig a rendezett udvaron pompás virágok dicsérik a Teremtőnket. Az irodában és a gyülekezeti teremben a tisztaság és a rend szembeötlő mindig. A templomtér hófehér falai és az úrasztali terítők ropogós tisztasága otthonossá teszik ezt a helyet. De kinek a keze munkája van mindezek mögött? Demeter Anna gondozónőnké, akit a legtöbben már sokszor láttunk mosolyogva sürögni-forogni, és akivel hadd ismerkedjünk meg most közelebbről.

- Mióta alkalmazottja a gyülekezetünknek és mi a feladatköre?

- A templomszentelés előtt egy héttel kerültem ide 2000 július 1-én. Munkámhoz tartozik a harangozás mellett a templom valamint a körülötte levő ingatlanok és az udvar rendben tartása. Minden gyülekezeti alkalomra előkészítem a termeket, igyekszem otthonossá tenni őket, hogy örömmel jöjjenek gyülekezetünk tagjai. Ezen kívül az irodai szolgálatból az ügyvitel is a feladatom, amikor a titkárnő szabadságon van. A Nőszövetségben pénztárosi minőségben is jelen vagyok, de a többi gyülekezeti alkalmakkor is besegítek, például szeretetvendégségkor.

- Miben rejlik ennek a munkának az öröme és van-e nehézsége? - Öröm, amikor az alkalmak után felüdült arccal indulnak haza a gyülekezetünk tagjai

és külön öröm, amikor újra eljönnek, mert vágynak a Krisztussal és a testvérekkel való közösségre. Hát még micsoda boldogság, amikor a szolgálatokba is bekapcsolódnak a testvérek! A nehézségek kérdése számomra mindig a munkához való hozzáállás kérdését veti fel. Ha eleve zúgolódva teszek valamit, akkor csak a nehézséget érzem, de ha örömmel és hálás szívvel dolgozom, akkor a nehézség sem nyom agyon.


- Honnan van naponta erő, hiszen ez a feladatkör sok tekintetben hasonlít a háziasszonyi háttérmunkához?

- A személyes kapcsolat az Úr Jézus Krisztussal a napi igén keresztül, ez az erőforrás. Különben nemcsak a lelkierőm satnyul el, de még a testi erőm is hervadozik. De bármit teszek együtt az Úr Jézussal, az én Istenem dicsőségére lehet. Másrészt ezen a munkahelyen lehetőség van arra is, hogy évente egyszer lelkileg feltöltődhessek egy-egy csendeshéten vagy például részt vegyek nőszövetségi munkatársképzőn Ratosnyán.

- Hogyan viszonyul a család ehhez a szolgálathoz? - Ezt a munkavállalást 3 év imádkozás előzte meg és így van erőm otthon is

helytállni. A férjem támogat első perctől fogva a két gyermekemmel együtt, pedig amikor ünnep van, itt különösen sok tennivaló van.

- Mitől más még ez a munkahely? - A munkaközösség lelkülete miatt elsősorban. Szerdánként munkatársi imaóránk

van, amikor együtt megbeszéljük az egész hetet, imádkozunk egymás munkájáért és a személyes kérdéseinkért is. Így itt egy olyan bizalmi légkör van, hogy még a hibáinkat is valahogy könnyebb belátni és bocsánatot kérni egymástól.

- Mi az, ami szíve-vágya a gyülekezetünket illetően? - Kívánnám, hogy egyre többen legyenek a csütörtöki bibliaórákon, hogy a

hétköznapokban is együtt olvassuk az igét és keressük Istenünk vezetését. Örömmel hívok mindenkit, aki énekelni tud, hogy próbálja ki, miként lehet együtt dicsérni Istent a kórusban szolgálva. Végül lenne egy kérésem: hordozzák imában a gyülekezeti alkalmakat és munkatársakat, mert jó tudni és érezni, hogy egy imádkozó közösség van a háttérben!

(az interjút készítette Grosz Imola presbiter)

PRESBITEREINK Orbán Tibor vagyok, családommal 2001-től tartozunk a

Kövesdombi gyülekezethez. Felkérésem elején, pótpresbiterként sokat jelentett a

már presbiterségi tisztségükben levő idősebb testvérek példamutatása és segítsége. Presbiterként igyekeztem az Úrtól kapott tálentumokkal főleg a Média Bizottság feladataiban szolgálni, segítve a gyülekezet naptárának az elkészítésében és a gyülekezeti folyóirat, a Kőlap vizuális anyagainak a kialakításában. Szívesen vállaltam a Kőlap egyháztagokhoz való eljuttatását, amelynek során jobban

megismerhettem a körzetünkben lakók gondjait, nehézségeit, de örömeiket is. Kívánom a Kőlap olvasóinak, hogy e kis lap sorai továbbra is bátorítást és Isten

vigasztalását nyújthassák a számukra.


Fülöp Csongor István vagyok, 37 éves férj és mindeddig egy gyerek édesapja.

Isten zenei tehetséggel ajándékozott meg és az évek során ezt az ajándékot számos együttesben és zenei produkcióban, szolgálatban próbáltam kamatoztatni és felhasználni az Ő dicsőségére. 1998 óta a marosvásárhelyi Állami Filharmónia Kórusának énekeseként dolgozom. 2003-tól vagyok kövesdombi egyháztag és 2005-től presbiter.

Apai nagyanyám jóvoltából már gyerekkoromban volt egyfajta kapcsolatom Istennel, de a jézusi megváltás

örömének és bizonyságának megtapasztalása csak egyetemi éveim alatt történt meg néhány keresztény hitvalló és hitmélyítő könyv olvasása után. Hálás vagyok Istennek, hogy e megtapasztalás kegyelmében részesített és mindezidáig tenyerén hordott örömteli és nehéz időkben is. Megpróbálom esendő és sokszor erőtlen emberként is hirdetni az Ő szeretetét,

“Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, Hogy, aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16

∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗

Nevem Szilágyi András és 40 éves vagyok. Jelenleg tanárként dolgozom, a tanítóképző líceumban. 16 éve házasodtunk össze feleségemmel, van két fiúgyermekünk, egy 11 és egy 4 éves. Hivatalos tagságunk előtt is szeretettel jártunk a kövesdombi templomba, mivel közelebb volt, otthonosabbnak tűnt, mint az alsóvárosi gyülekezet temploma és az ismerőseink, barátaink, rokonaink is ide jártak. Kilenc éve vagyok a gyülekezetünk tagja és presbiter is. A presbiteri szolgálat előtt is vállaltam szerepet a gyülekezet életében, a felnőtt kórus tagjaként, illetve feleségemmel részt vettünk a házas bibliaórák alkalmain és a kismamakörön.

A presbiteri szolgálatra az akkori vezetőség kért meg, melyre pozitívan jeleztem vissza. Már akkor is éreztem, hogy Isten többet kíván tőlem, minthogy egyszerű református gyülekezeti tag legyek. Kívánja, hogy én is álljak be az Ő aktív szolgálatába. Két presbiteri bizottságban veszek részt: az úrvacsorai jegyek kiosztásában segítek és a média bizottságban az írott anyagok nyomdakésszé tétele a feladatom. Hálás vagyok Istennek, hogy megáldott talentumokkal, egy szép családdal és hogy ennek a gyülekezetnek a tagja lehetek.


A Kőlap olvasóinak egy igeverset ajánlok a figyelmébe: „A jó cselekvésében

pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem

lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig

azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Pál levele a Galatákhoz 6, 9-10)

∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗

A nevem Szabó Albert, 1966-ban születtem Marosvásárhelyen. Foglalkozásomat illetően autóvezető oktató vagyok. Szüleim, bár nem voltak templomba járó emberek, már gyerekként megkereszteltek és később támogatásukkal konfirmáltam. 1989 – ben házasságot kötöttem, amit Isten két gyerekkel ajándékozott meg. Egy leánygyermekkel, aki 23 éves és egy fiúgyermekkel, aki 21 éves.

Kezdetben a Gecse utcai református gyülekezethez tartoztunk, gyermekeinket itt keresztelték meg. Ahogy a család növekedett a kövesdombra költöztünk, így gyermekeim már a Kövesdombi református gyülekezetben konfirmáltak. Ez az időszak volt az, amikor feleségem hívására, rendszeres templomba járó emberré lettem. Időközben Jeddre költöztünk, de már annyira kötődtünk a kövesdombi gyülekezethez, hogy visszajártunk ide a templomba.

2011 márciusában feleségemmel részt vettünk egy csendes hétvégén az Erdélyi Református Cursillo szervezésében. Ezen az alkalmon értettem meg, hogy nem csak templomba járásra van szükségem, hanem teljes gyökeres változásra az életem minden területén, teljes elfordulásra az eddigi életemtől és odaszánásra Istennek. Világossá vált számomra, hogy csak egy út van, ami járható számomra és ez Jézus, hiszen maga mondja a János evangélium14:6-ban, "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem ha én általam." Ekkor lettem presbiter is.

Azóta is folyamatos kihívást jelent számomra megmaradni az ige igazságában férjként, apaként, presbiterként. Tusakodok, hogy gyülekezet presbitereként félre tudjak tenni miden akadályt, ami megfoszt a teljes odaszánástól.

Hála van szívemben azért, hogy Isten hosszútűréseként megérthettem, hogy a neki oda szánt idő saját lelki épülésemet és közösségem javát szolgálja. Így szeretném szolgálni az elkövetkezőkben is gyülekezetemet, mert hitem szerint minden kereszténynek valamiféle szolgálata van az egyházban.


Pálnak kereszteltek, (jelentése: „kicsi ember”) úgy tűnik nem véletlenül, hisz illik is rám. A családomtól a Borbély vezetéknevet örököltem, amikor 1958 január 7.-én megláttam a napvilágot harmadik fiúgyerekként. Megtérésem előtt sokszor gondolkodtam, hogy miért ilyennek és miért itt, Erdélyben születtem, de később mindent megértettem. Szülőfalum Mezőbergenye. Szüleim már kisgyerekkoromban (4 éves voltam) elváltak. Én édesanyámmal maradtam, akivel kettesben Marosvásárhelyre költöztünk albérletbe. Ebben a városban nevelkedtem és jártam óvodától a XII. osztályig, szakmámat tekintve pedig géplakatos vagyok. 1983 augusztus 20.-án megkértem a kezét Pirikének, akivel, azóta is boldogan élek. Isten megajándékozott két szép leánygyerekkel, Tímeával és Enikővel, akiket nagyon szeretünk, és minden óhajunk az volt, hogy az Úr útjára irányítsuk őket, ami úgy gondolom sikerült is.

Újjászületésem az Úrban elég hosszadalmas volt, hiszen az ördög nem akart az ő világából egykönnyen elengedni, de mégis eljött egy nap, mikor éreztem, hogy ki mellett kell nekem dönteni. 1991-ben az Alsóvárosnál segédkeztem, hogy befejezzék a templomépítést a felszentelésre. Munka közben templomi énekeket énekeltünk, amibe én is bekapcsolódtam, ugyanis szeretek énekelni. Szabó Árpi bácsi, Pályi János, Szederjesi János is itt voltak, s éneklés közben megkérdezték, volna-e kedvem kórusba járni, amire én igent mondtam. Ez volt az első lépés, innen pedig kezébe vett az Úr. Be kell vallanom, hogy hitéletemet nagyon erősítette a közösség, főleg a házi bibliaórák közössége, ahol lehetőségem volt megismerkedni olyan testvérekkel is, akiktől sokat tanultam és így növekedtem a hitben. Megemlíteném egy kedves, volt szomszédunkat is, Fekete Terka nénit, aki az utam elején sok lelki támogatásban részesített. Köszönet érte!

1995-ben egy kedd esti bibliaóra után, hazafele menet Nagy Edit testvérem megkérdezte tőlem: nem akarnék-e az Úr szolgája lenni, mint presbiter. Hát, ez igazán nagy kő volt, és sok időbe telt, míg elhengerítettem, és azt mondtam: „Igen, Uram!”. Azóta végzem ezt a szolgálatot a gyülekezetben, s hálából igyekszem tenni Isten dicsőségére és a gyülekezetünk javára.

Bemutatkozásomat egy olyan igével szeretném zárni, amely számomra kedves emlékeket juttat eszembe egy hitmélyítő hétvégéről, a Currsillóról, és amely ige mindig az Úr jelenlétébe terel vissza, amikor a hétköznapok terhei a vállaimra nehezednek: „És az Isten békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni a ti szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:7)


ESEMÉNYNAPTÁR

• Május 24-én újból vendégünk volt Dr. Keszi Krisztina Afrikában szolgáló misszionáriusnő, akinek beszámolója sokunk épülésére volt és az afrikai emberekért való imádkozást helyezte általa szívünkre Isten.

• Június 14-15 hétvégéjén gyülekezetünkben először tartottunk Apák napját, ezzel is felhívva a figyelmet az édesapák szerepére a családban.

• Június 21-22 az idén a Felnőtt Kórus csendesnapjaként zajlott a Bucsinon. Ez alkalom volt arra is, hogy hálát adjunk Istenünknek a kórus eddigi szolgálataiért és imádkozzunk a jövőjéért is.

• Július 6-11 között került sor a Bucsinon gyülekezetünk hagyományos vallásórás gyerek táborára. Az idén is sok gyermek örült ennek a lehetőségnek és ezúton köszönjük a szervezők hűséges és szeretetteljes szolgálatát közöttük!

• Július 12-13-án az idén is volt Presbiteri csendesnap a Bucsinon. • Július 19-25 között, ahogy előre jeleztük, vendégül láthattuk a Holland

testvérgyülekezet 28 tagú csoportját. Ők az idén is a gyülekezet diakóniai munkatársaival idősebb testvéreket látogattak, majd pedig besegítettek a július 21-24 között zajló Vakációs bibliahét lebonyolításába.

• Július 28 - augusztus 4 időszakában ismét lehetőség volt a középifisek számára, hogy részt vegyenek az ír EEFC által szervezett angol nyelvtáborban, ahol egyszerre lehet idegen nyelvet gyakorolni és a mi Urunk Istenünk ismeretében elmélyülni.

• Augusztus 3-án Bíró István gyakornok lelkipásztorunk kiköszönő szolgálatát hallottuk, aki Csíkszeredába távozott. Kívánjuk Isten áldását ottani szolgálatához is!

• Szeptember 7-én, a délelőtti istentiszteleten Lukács István Vilmos új gyakornok lelkipásztor beköszönésének tanúja lehetett a gyülekezet. Így továbbra is három lelkipásztor szolgál gyülekezetünkben.

• Szeptember 27-én gyülekezeti imanapot szerveztünk, ahol presbiterek, gyülekezeti munkatársak és körzetfelelősök együtt imádkoztak a gyülekezetünkért illetve a benne zajló alkalmakért. Alkalom volt egymás jobb megismerésére is a nap végén megterített közös asztal mellett.

• Október 4-5-én a Nagyifi együtt a fotos-martonosi ifjúsággal csendesnapon volt Ivóban.

• Október 6-án az idén is megtartottuk a munkatársi csendesnapot • Október 11-12-én Kövesdomb és Fotos-martonos presbitereinek közös

konferenciájára került sor testvérgyülekezetünkben. • November 7-8 a másodéves kátésok csendesnapja volt a szászrégeni Dió házban. • November 15-én szombaton az idén is a 7o évesek születésnapját

ünnepelhettük gyülekezetünkben a Nagyifi szervezésében. • November 24-29 között evangelizációs hét zajlott gyülekezetünkben, ahol az Igét

hirdette dr. Horváth Levente lelkipásztor, a Bonus Pastor alapítvány vezetője.


EGY ÚJ ÜNNEP: APÁK NAPJA

2014 június 14-15-én ünnepeltük először gyülekezetünkben az Apák napját. Szombaton a gyülekezeti teremben találkoztunk, zömmel presbiterek és feleségeik, egy kerekasztal beszélgetésre, amit R Szabó István, gyülekezetünk missziós gondnoka moderált. Bevezetőjében a következők hangzottak el:

2001-ben, akkori munkahelyi beosztásomnak köszönhetően, Bolíviában bankokat látogattam. Történt pedig, hogy egyik nap pont az Apák napját ünnepelték a helybeliek és engem is köszöntöttek, pedig akkor még legényember voltam. Először tehát így találkoztam ezzel az ünneppel és elgondolkoztatott, hogy ilyen is van. Később már házasként, elbeszélgetve presbiterekkel és más házasokkal többször szóba jött, hogy manapság a férfiak nem elég férfiasak, a nők viszont sok esetben túlontúl azok. Egyre jobban érdekelni kezdett tehát, hogy mit mond a Szentírás a férfi szerepéről. Többek között az ószövetségi Jákób esetén keresztül vált világossá számomra, hogy az apa feladata az, hogy a családja papja legyen. Azt jelenti ez, hogy az ő felelőssége, hogy Isten legyen a család középpontja. De azt is jelenti, hogy kéri és engedi, hogy Isten Szentlelke vezesse, mert tudja csak így tud helytállni férjként és a gyerekek apjaként.

A beszélgetés rendjén először Takács Elek gyülekezeti tagunk felhívta a figyelmet arra, hogy vannak példaképek az apaságra, akiktől ma is tanulhatunk. Elmondta példaként az alábbiakat:

Imre herceget élete első 7 évében a szülei nevelik, István király naponta imában hordja őt. Ezután a király a nyolc éves Imre herceget Gellért püspök kezeire bízza, aki nemcsak tudományra oktatja, de hitben is neveli. Ugyanakkor maga vezeti be később az államügyekbe és diplomáciai tudnivalókba, sőt könyvet is ír neki Intelmek címmel. Ez a könyv ma is érvényes gondolatokat tartalmaz, mint például: „az imádkozás kötelességét el ne hanyagold, a kegyességet és az irgalmat gyakoroljad”, „semmi föl nem emel, csak az alázat”, „nemcsak atyádfiaidhoz, hanem az idegenekhez is legyél kegyelmes”.

Ám ha vannak hiteles édesapák is, miért ne fejezhetnénk ki Isten iránti hálánkat értük? Sőt meg is köszönhetjük feleségként meg gyerekként mindazt, amit tettek! Ezért is osztotta meg velünk Lőrincz Hajnal tiszteletes asszony, hogy mivel köszöntötték lelkipásztorunkat az 50. születésnapján. A gyerekekkel közösen


összeírtak egy listát, hogy mi mindent kaptak Lőrincz Jánostól, az édesapától illetve férjtől. A gyerekek felsorolásából nem hiányzott a bicikli megjavítása, az uzsonna elkészítése, de az sem, hogy elérhető volt beszélgetésre, tudott szigorú is lenni szeretetből és ugyanakkor biztonságot tudott adni, ha félelmet éreztek. Lehet-e nagyobb öröme egy apának, mint ilyen maradandó nyomokat hagyni gyermekei életében?!

Ezután Fekete Attila főgondnokunk beszélt arról hogyan élte meg apaként, amikor második gyermekük súlyos betegségével kellett szembenézni a családban.

Róbert kiskori betegsége olyan helyzetek elé állított, amiket addig elképzelni sem tudtam. A legnehezebb az volt, hogy nem lehetett előre felkészülni ezekre. De nehéz volt a bizonytalanság is, főleg amikor még diagnózis sem volt. Az egy másik nehézség volt, amikor egyrészt dolgozni kellett, helytállni munkahelyen, miközben feleségem a kórházban van a fiammal. Hiányzott, hogy nincs együtt a család, hogy több dologban egyedül kellett döntsek. De mindezek felett megtapasztalhattam, hogy az Úr csodálatosan működött: megerősített apaként, segített dönteni, hogy első legyen ebben az életszakaszban is a család és, hogy megtegyem ehhez a szükséges lépéseket. Így most visszatekintve látom, hogyan formálódtunk egyen-egyenként, de családilag is a próbák ideje alatt.

Farkas László gondnokunk, akinek édesapja lelkész volt, személyes

tapasztalatairól így vallott: Az, hogy milyen apa illetve nagyapa lettem, nagymértékben annak köszönhető,

hogy apámtól mit tanultam. Ő hitben járó volt, soha nem esett kétségbe, így kitartásra és Istenbe vetett bizalomra tanított. Én is szigorú voltam, mint ő, de bánt, hogy sokszor az indulat irányított, ami tudom helytelen. Mindenképpen következetességre törekedtem a nevelésben, ami nem egy könnyű feladat. Mindezek mellett hiszem, hogy fontos sokat együtt lenni a gyerekekkel illetve az unokákkal, imádkozni velük az asztalnál és lefekvéskor. Jó szem előtt tartani azt is mindig, hogy Isten egy időre bízta ránk a gyerekeket, hogy neveljük őket. Ehhez a munkához Tőle szükséges szeretetet és bölcsességet kérni.


Schuller Zoltán háromgyermekes apaként a hitre nevelésről beszélt: Hálát adok Istennek, hogy megtérésem után a Szentírás lett az útbaigazítóm

úgy az apaságban, mint a hitre nevelésben. Vannak családi áhítatok nálunk reggel és este, de főleg hitem megélésére törekszem, hiszen a gyermek figyeli a szülőt, nemcsak hallgatja. A gyerekeket nem a puszta teológia érdekli, hanem a hitből fakadó örömteli életvitel. Külön öröm, amikor a gyerekek maguktól elkezdenek imádkozni is és ezért mindenekfelett Istenünké a dicsőség.

Mindezek elhangzása után közösen imádkozva kértünk áldást gyülekezetünk miden egyes férfitagjára, hálát adtunk, hogy Istennel járva élhető meg hitelesen az apai mivolt, hogy a közösségben egymás tapasztalatai által gazdagodhatunk, illetve egymást bátoríthatjuk a gyermekek nevelésében. Magam pedig személyesen hálás vagyok Istennek, hogy fültanúja lehettem annak, hogy gyülekezetünkben vannak Isten vezetését és áldását kérő apák, akiknek köre hiszem, hogy kegyelemből tovább bővülhet, hogy egyre több gyermek Istennek kedves férfivá és nővé érhessen!

(Grosz Imola presbiter)

KEGYELMEK TÁBORA

Most ahogy az ablakon kinézünk csupasz fákat, tócsákat és felhővel borított

eget látunk. Ilyenkor azonban jó kicsit visszagondolni a nyárra, amikor a fákat

zöld lombkorona ékesítette, amikor a nap nem csak megmutatta magát, hanem

teljes pompájában ragyogott az égen. Hálásak lehetünk visszatekintve azért, hogy

ilyen szépségekkel ajándékozott meg minket az Isten.

De nem csupán ezekért tudunk hálát adni, hanem azért is, hogy ebben az évben

is Isten kegyelméből megrendezésre kerülhetett a Kövesdombi Nagyifi tábora.

Augusztus végén a bucsini táborozóhely adott otthont ennek az alkalomnak. 22

fiatal felnőtt tapasztalhatta meg a keresztyén közösségi élet e formáját.

Lelki vezetőnk Demeter Jenő lelkipásztor volt, akivel egy héten keresztül, napról-

napra, bibliai igerészek segítségével, igyekeztünk megválaszolni olyan kérdéseket,

hogy: Ki vagyok én? Kinek a tulajdona vagyok? Mi az, ami összeköt Istennel?

Milyen a jó pásztor? Milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy jó pásztor?

A Máté evangéliuma 13:14-21 keresztül megláthattuk, hogy bármilyen

kilátástalan is legyen az életünk, engedjük, hogy Isten vezessen minket. Soha ne

feledkezzünk meg egy mozdulatról, amit Jézus maga mutatott: Istenhez fordulni

és tőle kérni szeretetet, megbocsájtást, stb., és adjuk ezeket tovább

embertársainknak. Péter példáján keresztül láthattuk, hogy néha nagyon nagyot

is hibázhatunk, de van Istennél lehetőség az újrakezdésre.


Lelki táplálékot nem csupán a naponkénti tematikus bibliaóra biztosított, hanem a reggeli és esti közös áhítat is. Kirándulásaink alkalmával rácsodálkozhattunk Istenre a teremtett világban. Ugyanakkor nemcsak egymás lelki világába kaphattunk betekintést, hanem ifis társainkról is megtudhattuk, hogy Isten kit milyen talentummal ajándékozott meg. Egy " Ki mi tud" alkalmon egyik társunk segítségével megtanulhattunk papírt hajtogatni, egy másik zenei és előadói tehetségét mutatta meg, egy harmadik pedig táncmozdulatokat tanított.

Nem tábor a tábor angyalka-bárányka játék nélkül. Hogy a kedves olvasó is képet alkothasson erről, el kell árulnom, hogy ez azt jelenti, hogy névtelenül és titkon mindenki egy valakinek egy-egy apró gesztussal kedveskedik a tábor egész ideje alatt. Apró figyelmességek, amiket egymásnak ajándékozunk, lehetnek akár egy megkent vajas kenyér, egy szem málna, cukorka, igés kártya stb. Ezáltal is az egymásra figyelést és törődést gyakoroltuk.

Ha már az égen gyönyörűen ragyogtak a csillagok, akkor meggyúlt a tábortűz és vidám dicsőítő énekek hangzottak el. A tábortűzzel az este közel sem ért véget, sőt még csak ekkor kezdődtek el a közösségépítő játékok. Ezek minden esetben igen jó hangulatban zajlottak és addig tartottak, ameddig a generátor bírta.

Hogy mégis mitől volt a kegyelmek tábora? Igazából az utolsó nap adta meg erre a kérdésre a választ. Vasárnap délelőtt az imaséta alkalmával saját szívünket vizsgálhattuk meg, amit az Úrvacsorás istentisztelet követett. Ebben az istentiszteletben a megbocsájtás kegyelmét tapasztalhattuk meg. Volt alkalmunk odalépni ifis társunkhoz és a "rendezetlen számlát" egyenlíteni. Kimondhatatlanul jó érzés volt megbocsájtani és megbocsátást kapni. Szívünkbe öröm és béke költözött és ez meglátszott abban is, hogy milyen szeretettel öleltük meg egymást az Úrvacsora végén.

A tábor programja egy másodjára megrendezett "ki mi tud"-al záródott. Miután megtudtuk ki volt a tábor ideje alatt az angyalkánk, azaz kinek voltunk a báránykája, nem maradt hátra más, mint a csomagolás, közös takarítás és a búcsúzás.

Csordultig teli szívvel érkeztünk haza Isten kegyelméből! (Tóth Basa Boglárka nagyifis)

LÁTOGATÁS FOTOS MARTONOSON

Miután október első hétvégéjén a két gyülekezet ifjúsági csapata találkozott, október 11-12-én a presbitériumunkból egy 12 fős csapat válaszolt a fotos-martonosi testvérgyülekezetünk meghívására.

Két kis busszal indultunk a szép napfényes őszi napon és a Vargyas szoroson keresztül közelítettük meg Fotos-Martonost. A természet „kitett magáért”, csodálatra méltó színpompás erdők, völgyek között haladtunk, melyek a mi Urunk kezének művei.


Megérkezve kezdetét vette egy szívmelengető együttlét az ottani testvéreinkkel, amint ismerkedtünk, beszélgettünk, közösen ebédeltünk. Különleges úgy kóstolni a kürtöskalácsot vagy egyéb finomságokat, hogy tudja az ember: a házigazdák együtt készítettek mindent úgy, hogy nem hagyták ki a hozzávalók listájáról a szeretetet.

Ebéd után elsétáltunk a település templomához, majd felkapaszkodtunk a háta mögötti domboldalra. A panoráma lenyűgözött, hiszen előttünk feküdt a brassói medence minden települése, a háttérben pedig a hatalmas hegyek, mint a Fogaras, Bucegi, Hargita, valamint a bodoki havasok. Megállapíthattuk, hogy testvéreinknek nincs nehéz dolguk, amikor azt hallják a 121-ik Zsoltárból: "Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az Eget és a Földet."

Délután leültünk az Ige köré és beszélgettünk gyülekezeteink helyzetéről, fejlődési irányvonalukról, de tapasztalatokat osztottunk meg egymással a különböző gyülekezeti kiscsoportok működéséről, gondokról és megoldási lehetőségekről.

Természetesen ez a látogatás esélyt adott arra is, hogy találkozzunk volt segédlelkészünkkel, Müller Lóránddal. Kérdezgettük: hogy megy sora mióta önálló lelkipásztor, hiszen most már egy teljes gyülekezetért felel, milyen új lelki élményei vannak, mi az ami meghatározza a zajos városi gyülekezet után a csendes falusi környezetben.


Majd este feloszlott a csapat, mert különböző testvéreknél volt a

szálláshelyünk. Ez pedig lehetőséget adott arra, hogy minden vásárhelyi

megismerjen jobban egy fotos-martonosi családot, jó és tartalmas

beszélgetések révén.

Vasárnapra ébredve reggeli után vendégek és vendéglátók együtt indultak a

gyülekezet közös találkozási pontja, a templom felé. Együtt hallhattuk Istenünk

üzenetét, amelyben azt tárta elénk, hogy a hitünkért harcolnunk kell. Majd

köszöntések, ajándékok átadása következett a templomban sok mosoly

kíséretében és sok boldog arcú atyafi jelenlétében.

Visszatértünk a minket éjszakára befogadó vendéglátóink otthonába, ahol

minden házban különböző fenséges ebéd várt ránk. Ezután találkoztunk záró

gondolatokra, közös fényképezésre és búcsúzásra. Mindannyian egyhangúlag

vallottuk, hogy ezeknek a találkozásoknak helyük van gyülekezeteink életében

és hangot adtunk annak az óhajnak, hogy: találkozzunk ezentúl is! Mert igaz,

amit a zsoltáros lejegyzett: "Ó mily szép, mily gyönyörűséges a testvérekkel

egységben lenni! Az Úr áldása bőven ömlik ránk, mint a túlcsorduló olaj!" (133

zsoltár 1. Verse)

A viszontlátásra tehát Fotos Martonos!

(Fekete Attila - főgondnok)


70 ÉVESEK KÖSZÖNTÉSE A KÖVESDOMBON

Bő két hét alatt másodszor is megünnepelhettem 70. születésnapomat. Ugyanis november 15- én a marosvásárhelyi kövesdombi református egyházközség hetvenéveseit köszöntő rendezvényen vettem részt, ami kitűnően, sőt pompásan sikerült.

A kapuban a rendezők vártak, köszöntöttek bennünket, hűsítővel, süteménnyel kínáltak. Fehér lábnyomokkal (hiszen mi is ott hagytuk lábunk nyomát az életben) és sárgult levelekkel (jelezvén, hogy a mi életünk is őszbe fordult már) szegélyezett sétányon vezették be a résztvevőket az ünnepségre előkészített templomba.

Egy rövid áhítat után először a gyülekezet lelkésze köszöntötte az ünnepelteket és a jelenlévőket. Elmondta, hogy az idén az egyházközségnek 64 tagja töltötte be életének hetvenedik évét és ez volt a legnépesebb csoport eddig a 70 éveseket köszöntő ünnepségeinken. A mellékelt csoportkép szerint 38-an vettünk részt a találkozón.

Ezt követően egyházi és vallásos énekeket adtak elő idősebbek

hegedűkísérettel, majd pedig Terka néni, egy 80-on túli gyülekezeti tagunk köszöntötte az ünnepelteket.

Fiatalok álltak elő ezután és énekeltek, zenéltek, irodalmi művekből olvastak fel. Végezetül, minden 70 éves bemutatkozott egy-két mondatban vázolva családi

helyzetét. Meglepetésünkre szépen megterített asztalokhoz tessékeltek, ahol süteménnyel, üdítővel és finom töltött káposztával traktáltak, de még tortával is kényeztettek az egyházközség fiataljai. Búcsúzásként a kapuban egy A4-es méretű csoportképet és egy szépen csomagolt árvácskát adtak át minden 70 évesnek. Felemelő, megható, szép megemlékezés volt! Köszönet érte minden szervezőnek!

(Incze Árpád gyülekezeti tag)


2014 NOVEMBER 7-8, KONFIRMANDUS CSENDESNAP

Szászrégenbe mentünk a másodéves kátésok csoportjával. Lőrincz János, Demeter Jenő és Lukács István tiszteletes is elkísért minket, akárcsak az ifjúsági munkatárs Betty. Pénteken 15:30-kor indult a vonatunk a Nagy-állomásról. Onnan 15-20 percet sétáltunk a DIO házig, amelynek neve, mint később kiderült, rövidítése volt a diakóniai és ifjúsági otthonnak. Gyönyörű hely volt, csendes és tele virágokkal.

Megnéztünk a két nap alatt 7 kisfilmet, amelyek egyenként körülbelül 15 percesek lehettek. Ezeknek a filmecskéknek különböző témájuk volt, mint például: ,,Van-e Isten és ki Ő?”, ,,Mi az a megváltás?”vagy ,,Van-e értelme az életnek és mi az?”. Mindegyiket megbeszéltük kis csoportokban, hogy mit értettünk meg és elmondtuk véleményünket. A kisfilmek és a megbeszélések körülbelűl egy-egy órát tartottak, köztük 5 perc szünet volt. Bukkantak elő furcsa témák is, mint például a halál vagy démonok kérdése, amiktől egyesek megijedtek, de később már nem is foglalkoztak vele. De a vita sem volt ritka, mert például vitatkoztunk azon, hogy milyen Isten s mekkora a kegyelme.

Sokat játszottunk a kertben, és voltak csapatjátékok illetve ismerkedő játékok is. Éneklésre is sor került, Lukács István tiszteletes gitárral kísért minket, ami nagyon tetszett nekünk.

Számomra fontos volt ez a csendesnap, mert sokat megtudtam Istenről, a barátaimról és megerősödtem hitemben, ahogy hiszem mindenik társam is. Sajnos szombat estefele már kellett is haza indulni és 19 órára ismét Marosvásárhelyen voltunk nagyon fáradtan. Remélem még lesz folytatás!

(Márton Kincső kátés) ∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗∗

Mikor megérkeztünk, először kipakoltunk a szobánkban, lementünk megbeszélni a teendőket, csoportokba társítottak a karkötőnk színe szerint, amelyet két kisfilm megtekintése és ugyanennyi kiscsoportos beszélgetés követett. Ezután következett a finom vacsora. Miután jóllaktunk megnéztünk a Változó szerelem című filmet. A film után lefekvés kellett volna következzen, de egyeseknek ez csak később sikerült.

Reggel eléggé frissen ébredtünk, lementünk az ebédlőbe, ahol várt minket a reggeli és a mosolygós szakács nénik, akiket minden étkezés után buzgón megtapsoltunk fáradozásukért. Ezután játszottunk egy ,,elkapós” játékot. A nap folyamán öt kisfilmet tekintettünk meg, amelyek Márk evangéliumában található történetekről szóltak. János tiszteletes volt a mi csoportvezetőnk és ő nagyon érdekes dolgokat mesélt a hitről, a szeretetről, a megbecsülésről, de legfőképpen Istenről. Én e találkozó óta tisztább fejjel járok-kelek.

(Orbán Áron kátés)


A FÉRFIKÖRRŐL

Egyre inkább olyan világban élünk, amelyben bizonyos körök tudatosan rombolják a hagyományos, bibliai értékrenden alapuló társadalmi rendet, családképet. Skandináv országokban és nyugaton már törvények tiltják meg pedagógusoknak, hogy oktató-nevelő tevékenységük során a fiúkat hagyományos értelembe vett férfiakká, a lányokat pedig feleségekké és családanyákká neveljék. Az úgynevezett gender-politikák arra hivatottak, hogy egy biblia-idegen, Isten tervétől távol eső társadalmi rendet valósítsanak meg, amelyben a férfiak és nők egyenjogúsága abban is megnyilvánul, hogy a férfi lehet nő és a nő lehet férfi. Egyre inkább elfogadtatott és elfogadott az egyneműek házassága, amelyen belül a felek maguk döntik el, hogy kié a férfiszerep és kié a női szerep, noha két férfiről vagy két nőről beszélünk.

Az elmúlt években találkoztam olyan holland atyafival, akinek a helyi tanácsban munkaköréhez tartozott a polgári esketések levezetése. Mivel lelkiismereti okoknál fogva megtagadta homoszexuális párok összeadását, szembekerült a holland törvényekkel. Végül az SGP (református politikai párt) elérte a törvényhozásban, hogy a lelkiismereti szabadság terjedjen ki ilyen esetekre is, azaz a közalkalmazottat ne lehessen kötelezni egyneműek összeházasítására, hanem azt más munkatársa végezze.


Az sem mellékes, hogy a romániai, következésképpen az erdélyi tanügyi rendszer nagyon el van nőiesedve. Sok az egyszülős család is, amelyben az esetek többségében a nők nevelik gyerekeiket. A még egészséges családképet mutató családokban pedig a férfi alig van jelen munkájánál vagy társadalmi szerepvállalásánál fogva. Ehhez sokszor hozzáadódik a nők ugyanolyan szintű foglalkoztatása és elfoglaltsága munkahelyileg, amiért a gyerekek (ha egyáltalán vállalnak a párok) több időt töltenek óvodában, iskolában, korosztálybeli gyerekek között, mint szüleikkel.

November elején pedig felröppent a hír, mely szerint az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte az eddig érvényben lévő törvényt, melynek értelmében az iskolai vallásórák kötelezőek és kérvényt kellett írnia a szülőnek vagy gyámnak, amennyiben nem akarja gyerekét vallásos nevelésben részesíteni. A kérvényt majd azok kell megírják, akik szeretnék gyerekük számára a vallásórát. A Képviselőházban pedig bizottsági szinten elfogadást nyert egy törvényjavaslat, amely törölné a tantervből a vallásórákat és erkölcstannal, polgári nevelés tantárggyal helyettesítené. Ez az indítvány még megvitatásra vár, de a nagypolitikából is világosan átjön, hogy milyen kihívásoknak nézünk elébe.

Az Isten eredeti tervétől egyre jobban eltérő világban a keresztyéneknek résen kell lenni. Az ősellenség minden eszközzel megpróbálja tönkretenni Isten teremtett világát és benne az embert. Hol nagy reklámszövegekkel és harsonával jön, hol alattomosan. Az Egyház is az elnőiesedés jeleit mutatja. Gyülekezeti eseményeken, istentiszteleteken általában jóval több a nő, mint a férfi. A lelkészképzőkön is egyre nagyobb a nők jelenléte. A vezetésre, a szűkebb és tágabb értelemben vett közösség irányítására teremtett férfi maga is irányvesztett lett és nem meri, vagy nem tudja vállalni azt a szerepkört, amit a Teremtő szánt neki. A gyerekek is inkább női modelleket látnak óvodában, iskolában, családban. A fiúgyerekek a férfiasságot többnyire rajzfilmekből, világhálóról, filmekből tanulják, illetve a korosztályuktól. Arról nem is kell sokat értekezni, hogy milyen az a férfiprofil, amit ilyen forrásokból kapnak.


Ez a hosszabb bevezető azt a célt szolgálta, hogy érzékelhessük mi áll a mögött, hogy idéntől egyházközségünk ünnepli június 3. hétvégéjén az Apák napját, az ősztől pedig beindult a férfikör. Olyan egyedülállókat és családapákat szeretnénk megszólítani, akik szeretnének közösségben lenni férfiakkal, együtt keresni az Igéből és egymás hite által is gazdagodva, hogy mi Isten terve velünk, férfiakkal, miben kell odaigazodnunk Isten akaratához, miben lehetünk egymás segítségére, hogyan lehetünk hatékonyabban jelen a családban, a gyülekezetben, a társadalomban, hogyan legyünk Isten szíve szerinti férjek és apák.

Rendszerint 2-3 hetente találkozunk. Minden hónap első keddjén, 6 órai kezdettel, gyülekezetünk ifjúsági termében tartunk tematikus alkalmakat, amelyeket egy rövid felvezetés után, megbeszélés, közös imádság, szeretetvendégség követ. Két ilyen gyülekezeti találkozás között, a hónap 3. vagy 4. keddjén, szintén 6 órától, koronkai otthonunkban találkoztunk férfi imaórára. Eddigi témaink között volt „Egészség és hit” (bevezette dr. Márton Dénes), „Alapszükségletek és a Szentírás” (bevezette Takács Elek), „A férfiasságról szóló 5 mítosz” (egy cikket dolgoztunk fel közösen). Legközelebbi alkalmaink: „A férfi, mint vezető” (dec. 2, bevezeti Gönczi István), a „Szerelempatak” című dokumentumfilm megnézése és megbeszélése (jan. 6). December közepén pedig szeretnénk az év utolsó férfiköri imaóráját is megtartani, valószínűleg 16-án.

Ezúton is szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődő férfiembert. További információkkal, alkalmaink helyszínével és időpontjával kapcsolatban szívesen állok rendelkezésre a 0740.310.367 telefonszámon és az [email protected] email címen.

(R. Szabó István, missziói gondnok)

„MINDEN GYERMEKNEK SZÜKSÉGE VAN EGY IMÁDKOZÓ

ÉDESANYÁRA”

Az imádkozó édesanyák csoportja 2012 szeptember óta működik a Kövesdombi református gyülekezetben. Hogyan kezdődött és mi indított arra bennünket, édesanyákat, hogy imádkozzunk gyermekeinkért? Fern Nichols: Minden gyermeknek szüksége van imádkozó édesanyára című könyvének elolvasása után az a vágy született meg bennem, hogy én is szeretném átélni azt, amiről a könyvben olvastam. Az írónő szenvedélyesen hisz az imádság


hatalmában, tudja, hogy Isten csodákat visz véghez a gyermekeink életében és a házasságainkban, ha rendszeresen imádkozunk. Ebben a könyvben hozzánk hasonló édesanyák lelkesítő történeteit olvashattam, akik arról számolnak be, hogy milyen hatalmasan cselekedett az Úr Isten gyermekeik életében, ugyanakkor az ima hatására milyen változások történtek az óvodákban, iskolákban, ahol gyermekeik tanultak.

Mint három kisgyerek édesanyja tudatában vagyok annak, hogy otthon nem sok idő jut arra, hogy elcsendesedjek és egy órát arra szánjak, hogy gyermekeimért imádkozzam. Arra ösztönzött a könyv, hogy keressek még olyan édesanyákat, akik szintén szeretnének gyermekeikért elkötelezetten, rendszeresen imádkozni. Nem kellett sokat keresgéljek, mert nagyon gyorsan találtam édesanyákat, akikkel elkezdtünk rendszeresen találkozni és egy órát az imádkozásra szánni. Azóta sok áldásban és imameghallgatásban volt részünk. Nem mindig egyszerű megoldani a gyerekfelügyeletet és eljönni erre az alkalomra, de igyekszünk ott lenni és nagy segítséget jelentenek ilyenkor a férjeink, akik segítenek, hogy ott lehessünk az imakörön. Igazán hálásak vagyunk nekik!

A mai világban nagyon sok veszélynek vannak kitéve gyermekeink és mi nem lehetünk ott mellettük szüntelenül, hogy megvédjük őket, de imádságainkkal harcolhatunk értük. Ahogy valaki mondta: MI ÉDESANYÁK „TÉRDEN ÁLLVA VÍVJUK GYERMEKEINKÉRT A HARCOT.”

Hála az Úrnak, az idén még két ilyen imacsoport indult. Célunk az, hogy imádságainkkal befedjük a város óvodáit meg iskoláit és meglássuk Isten hatalmas munkáját gyermekeink, osztálytársaik és tanítóik, tanáraik életében.

Várunk minden imádkozni vágyó édesanyát alkalmainkra! Ha valaki nem tud csatlakozni egyik csoporthoz sem, de szeretne a környezetében élő más édesanyákkal egy ilyen csoportot létrehozni, akkor szívesen segítek ennek elindításában.

Alkalmaink: Péntek 18 óra Kövesdombi református templom

Csütörtök 8 óra Ama Deus cukrászda

Szeretettel: Schuller Csilla


KERESZTELÉS 2014.V.18 – 2014.X.25 között:

Pál Brigitta György Petra Vajda Balázs György Gergő

Gál Márk Oszkár Demeter Dóra

Anderka Farkas Lilla Demeter Sára Brassai Hanga Elián Hegedüs Panka Kriszta

Butuk Orsolya Kovács Ervin

Réti Szilárd Krisztián Kónya Dániel Zsolt

Szöcs Lara Kónya Janka Orsolya Zajzon Annabella Józsa Zonga Cinnia

Lovász Árpád Károly

ESKETÉS 2014.V.17 – 2014.VIII.23 között:

Kedei Szilárd és Csatlós Izabella Máthé Barna és Takács Kinga

Nagy Előd és Gergely Bernadett Muresan Petru és Varga Márta

Szomor István Csaba és Keszeg Erika Salac Eugen és Demeter Izabella

Antal Norbert és Visky Anna Nagy Sándor és Dósa Hanna Blanka

TEMETÉSEK 2014.VI.16 – 2014.XI.18 között:

György Dénes 65 éves Czintos, sz. Babinszki Gizella 84 éves Róbert József 67 éves Márton Géza 67 éves László Károly 66 éves Demeter György 85 éves Tóth Istvánné, sz. Ilies Erzsébet 86 éves Józsa Tiborné, sz. Sz ilágyi Magdolna 64 éves ö. Balázs Margit 77 éves Majláth Éva 67 éves Csavar Dezső 82 éves Gál Eszter 87 éves Soós László 70 éves Pataki Sándor 67 éves Székely Józsefné, sz. Szigeti Mária 90 éves Érsek Lőrincz 71 éves Behány László 73 éves

Köszönjük az eddigi egyházfenntartói járulékokat, valamint az adójuk 2%-nak átutalását a Kövesdombi Református Egyház javára.

A Kőlap továbbra is adományokból tartja fenn magát!

Köszönjük az anyagi támogatásokat, sőt véleményeket is lehet leadni az irodán róla.


Modern életünk titoktalansága hanyatlásunk, szegénységünk jele. Az emberi élet értékessége attól függ, mennyire tudja

megadni a tiszteletet a Titok előtt. Az ember annyit őriz meg magában a gyermekből, amennyire tisztelni tudja a titkot. Titok nélkül élni azt jelenti, hogy nem veszünk tudomást a

másik ember, a világ titkáról, elmegyünk a bennük, a másikban és a világban levő rejtett dolgok mellett, a felszínen maradunk.

Az életet csak annyira vesszük komolyan, amennyire az kiszámítható és kihasználható és nem akarunk mélyebbre menni.

Titok nélkül élni azt jelenti, hogy az élet döntő folyamatait

egyáltalán nem kívánjuk észrevenni, sőt eltagadjuk azokat. Mi szétromboljuk a titkot, mert azt érezzük, eljutunk létünk

határához, mert minden felett rendelkezni, uralkodni akarunk, s a titok éppen ezt nem engedi meg nekünk.

Ki ünnepli méltón a karácsonyt? Mindazok, akik végleg leraktak a betlehemi jászol mellé minden hatalmaskodást és minden

megbecsülést, minden tekintélyt és minden hiúságot, minden gőgöt és minden konokságot.

(a fedőlapokon levő gondolatok Dietrich Bonhoeffer teológuséi)

a betlehemi jászolnál nem állt egy teológus sem, egyetlen pap · titka, hogy isten emberré...

Documents