30 éves az edelényi férfikórus -...

4
67 30 éves az Edelényi Férfikórus 2009. június 27-én emlékezetes hangverseny keretében ünnepelte 30. évfordulóját az Edelényi Férfikórus. A 35 fıvel megalakult csoportban a vá- ros minden rétegébıl voltak tagok. A három évtized alatt az elöregedés és az elhalálozás miatt folyamatosan fogyott a kórus létszáma, melyet az újon- nan jött tagok sem tudtak ellensúlyozni. A kezdeti idıkben a helyi ünnepségeken szerepeltek, majd a helyi sike- reken megedzıdve a szőkebb pátriában, majd országos rendezvényeken is részt vettek. A számos hazai szereplés után 1984-ben három napos cseh- szlovákiai fellépésen vettek részt. Részesei voltak a Szerencsen megrende- zett Országos Férfikari Találkozóknak. Három alkalommal szerepeltek az aggteleki cseppkıbarlang Nemzetközi Kórustalálkozóján. 1989-ben nagy sikerrel mutatkoztak be a kárpátaljai magyarok elıtt Nagypaládon. 1990 után szerepeltek Szlovákiában és Erdélyben is. A megyei közmővelıdési intézet által meghirdetett Amatır Gála rendszeres fellépıi voltak, ahol szép sikereket arattak. Elsı minısítésükön ezüst koszorús fokozatot értek el, majd 1989-ben Nyírbátorban, 1994-ben Gyulán, 1997-ben Tiszaföldváron arany minısítést szereztek. 1998-ban Edelény város képviselı-testülete Pro urbe Edelény Emlékéremmel jutalmazta az együttest, amelynek vezetıje hosszú idın keresztül Vaszilkó Ferenc volt, az İ elköltözése után pedig Ju- hász Andorné vette át a csoport vezetését. Az ünnepi hangverseny meghívott vendége a mezıcsáti kórus volt. Ma is élı alapító tagok: Bodnár János, Galambos László, Kalocsai István, Kiss János, Kurucz András, Nagy Lajos, Poller Sándor, Toma István. Ma is élı egykori kórustagok: Barna Miklós, Eperjesi Béla, Kondás Miklós, Krajnyák Pál, Kiss Andor, Vaszilkó Ferenc. Elhunyt kórustagok: Balla László, Boros István, Dobos Miklós, Emri István, Fazekas Bertalan, Fodor György, Görgei József, Joó Vencel, Kerék- gyártó József, Kiss Lajos, Lukács János, Magyar János, Magyar József, Magda István, Majoros József, Mezei János, dr. Nagy Lajos, Ruszin Romolusz, Szalóczi Sándor, Szalóczi Zoltán, Sztankó József, Szokol Pál, Tóth János, Viszlai Béla.

Upload: vucong

Post on 23-May-2019

216 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

67

30 éves az Edelényi Férfikórus

2009. június 27-én emlékezetes hangverseny keretében ünnepelte 30. évfordulóját az Edelényi Férfikórus. A 35 fıvel megalakult csoportban a vá-ros minden rétegébıl voltak tagok. A három évtized alatt az elöregedés és az elhalálozás miatt folyamatosan fogyott a kórus létszáma, melyet az újon-nan jött tagok sem tudtak ellensúlyozni.

A kezdeti idıkben a helyi ünnepségeken szerepeltek, majd a helyi sike-reken megedzıdve a szőkebb pátriában, majd országos rendezvényeken is részt vettek. A számos hazai szereplés után 1984-ben három napos cseh-szlovákiai fellépésen vettek részt. Részesei voltak a Szerencsen megrende-zett Országos Férfikari Találkozóknak. Három alkalommal szerepeltek az aggteleki cseppkıbarlang Nemzetközi Kórustalálkozóján. 1989-ben nagy sikerrel mutatkoztak be a kárpátaljai magyarok elıtt Nagypaládon. 1990 után szerepeltek Szlovákiában és Erdélyben is. A megyei közmővelıdési intézet által meghirdetett Amatır Gála rendszeres fellépıi voltak, ahol szép sikereket arattak. Elsı minısítésükön ezüst koszorús fokozatot értek el, majd 1989-ben Nyírbátorban, 1994-ben Gyulán, 1997-ben Tiszaföldváron arany minısítést szereztek. 1998-ban Edelény város képviselı-testülete Pro urbe Edelény Emlékéremmel jutalmazta az együttest, amelynek vezetıje hosszú idın keresztül Vaszilkó Ferenc volt, az İ elköltözése után pedig Ju-hász Andorné vette át a csoport vezetését.

Az ünnepi hangverseny meghívott vendége a mezıcsáti kórus volt.

Ma is élı alapító tagok: Bodnár János, Galambos László, Kalocsai István, Kiss János, Kurucz András, Nagy Lajos, Poller Sándor, Toma István.

Ma is élı egykori kórustagok: Barna Miklós, Eperjesi Béla, Kondás Miklós,

Krajnyák Pál, Kiss Andor, Vaszilkó Ferenc. Elhunyt kórustagok: Balla László, Boros István, Dobos Miklós, Emri István,

Fazekas Bertalan, Fodor György, Görgei József, Joó Vencel, Kerék-gyártó József, Kiss Lajos, Lukács János, Magyar János, Magyar József, Magda István, Majoros József, Mezei János, dr. Nagy Lajos, Ruszin Romolusz, Szalóczi Sándor, Szalóczi Zoltán, Sztankó József, Szokol Pál, Tóth János, Viszlai Béla.

68

Férfi kórus

Mezıcsáti kórus

69

Közönség

70

Archív felvételek