229/2012. (viii. 28.) 1/a...3. a/ az intézményben a betöltött munkakörök alapján a...

13
Közzétételi lista 2014/2015. tanév Madocsai Általános Iskola /A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet (10. pont, 23. §) szerint:/ 1/a Felvételi lehetőségek I. A tanulók felvétele, a tanulói jogviszony keletkezése és megszűnése Az iskolába történő felvételről és átvételről a tankötelezettség és a tanulói jogviszony keletkezésének szabályozása szerint kell eljárni. 1. Tanköteles gyermek felvétele Tankötelessé vált gyermek esetében elsődlegesen mindig az iskola adott épületének körzetébe tartozó tanulókat vesszük fel, körzeten kívül lakó és a vidéki tanulók szüleinek írásban kérvényt kell benyújtaniuk. A kérelmek elbírálása A kérelmeket beérkezési sorrendben iktatjuk és a körzetes beíratás után 15 munkanapon belül dönteni kell a felvételről, illetve elutasításról. Erről a szülőket írásban értesítjük. Az elsős tanulók osztályba és csoportba sorolásáról a szülői kérések figyelembevétele alapján az adott tagintézmény, intézményegység igazgatója dönt. 2. Felsőbb évfolyamra történő tanulói felvétel Felsőbb évfolyamokra történő tanulói felvételnél – az egyedi körülmények mérlegelése alapján, az osztályfőnök véleményének kikérésével – az adott tagintézmény, intézményegység igazgatója dönt. 3. A tanulói jogviszony megszűnése A tanulói jogviszony megszűnéséről a közoktatási törvény 75.§-a rendelkezik. 4. Napközis, tanulószobai foglalkozásra történő felvétel A tanuló szüleinek a tanév kezdetekor a napközis, tanulószobai foglalkozásra való felvételt írásban kell igényelni. Az iskola arra törekszik, hogy minden szülői kérésnek eleget tegyen, s a napközibe minden tanulót felvegyen. b/ a fenntartó által engedélyezett osztályok: 8 csoportok számát: napközi: 3 tanulószoba: 1 c/ Az intézmények nyitva tartásának rendje Az iskolába az első tanítási óra előtt 15 perccel (7 óra 50 percig) kell a tanulóknak beérkezniük, hogy legyen idejük az első tanítási órára előkészülni. Az iskolában a reggeli ügyelet 7 óra 30 perckor, kezdődik. Az ügyeletes tanár utasításainak megfelelően az udvaron, az épület folyosóin vagy a tanteremben tartózkodnak. Az iskolákban a reggeli ügyelet a tanítási órák előtt 30 perccel kezdődik.

Upload: others

Post on 18-Jan-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: 229/2012. (VIII. 28.) 1/a...3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2014/15. tanév név feladatkör

Közzétételi lista 2014/2015. tanév

Madocsai Általános Iskola

/A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet (10. pont, 23. §) szerint:/

1/a Felvételi lehetőségek

I. A tanulók felvétele, a tanulói jogviszony keletkezése és megszűnése

Az iskolába történő felvételről és átvételről a tankötelezettség és a tanulói jogviszony

keletkezésének szabályozása szerint kell eljárni.

1. Tanköteles gyermek felvétele

Tankötelessé vált gyermek esetében elsődlegesen mindig az iskola adott épületének körzetébe

tartozó tanulókat vesszük fel, körzeten kívül lakó és a vidéki tanulók szüleinek írásban

kérvényt kell benyújtaniuk.

A kérelmek elbírálása

A kérelmeket beérkezési sorrendben iktatjuk és a körzetes beíratás után 15 munkanapon belül

dönteni kell a felvételről, illetve elutasításról. Erről a szülőket írásban értesítjük.

Az elsős tanulók osztályba és csoportba sorolásáról a szülői kérések figyelembevétele alapján

az adott tagintézmény, intézményegység igazgatója dönt.

2. Felsőbb évfolyamra történő tanulói felvétel

Felsőbb évfolyamokra történő tanulói felvételnél – az egyedi körülmények mérlegelése

alapján, az osztályfőnök véleményének kikérésével – az adott tagintézmény, intézményegység

igazgatója dönt.

3. A tanulói jogviszony megszűnése

A tanulói jogviszony megszűnéséről a közoktatási törvény 75.§-a rendelkezik.

4. Napközis, tanulószobai foglalkozásra történő felvétel

A tanuló szüleinek a tanév kezdetekor a napközis, tanulószobai foglalkozásra való felvételt

írásban kell igényelni.

Az iskola arra törekszik, hogy minden szülői kérésnek eleget tegyen, s a napközibe minden

tanulót felvegyen.

b/

a fenntartó által engedélyezett osztályok: 8

csoportok számát: napközi: 3

tanulószoba: 1

c/ Az intézmények nyitva tartásának rendje

Az iskolába az első tanítási óra előtt 15 perccel (7 óra 50 percig) kell

a tanulóknak beérkezniük, hogy legyen idejük az első tanítási órára előkészülni. Az

iskolában a reggeli ügyelet 7 óra 30 perckor, kezdődik. Az ügyeletes tanár

utasításainak megfelelően az udvaron, az épület folyosóin vagy a tanteremben

tartózkodnak.

Az iskolákban a reggeli ügyelet a tanítási órák előtt 30 perccel kezdődik.

Page 2: 229/2012. (VIII. 28.) 1/a...3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2014/15. tanév név feladatkör

1.2. A tanítási órák kezdetét és végét csengőszó jelzi az alábbiak szerint:

1. óra 8.05 - 8.55

2. óra 9.00 - 9.45

3. óra 9.55 - 10.40

4. óra 10.50 -11.35

5. óra 11.45 -12.30

6. óra 12.35 -13.20

d. A tanévben tervezett jelentősebb rendezvények időpontjai

IDŐPONT MEGNEVEZÉS FELELŐS

2014. 10. 06

Aradi vértanúk (okt.6.)

1-4.évfolyamon osztályfőnök,

5-8. évfolyamon: történelem

szakos tanár:

2014. 10. 22.

Október 23. nemzeti ünnep

Lovász Magdolna

2015. 02. 25.

A kommunista és egyéb

diktatúrák áldozatai (febr.25.)

1-4.évfolyamon osztályfőnök,

5-8. évfolyamon: történelem

szakos tanár

2015. 03. 13.

Március 15. nemzeti ünnep

Lovász Magdolna

2015. 04.16.

A holokauszt áldozatai (április

16.)

1-4.évfolyamon osztályfőnök,

5-8. évfolyamon: történelem

szakos tanár

2015. 06. 04.

Nemzeti Összetartozás Napja

(jún. 4.)

intézményvezető

1. egyéb iskolai ünnepek megünneplésének időpontja;

IDŐPONT MEGNEVEZÉS FELELŐS

Tanévnyitó 2014. szeptember 01 6. oszt. osztályfőnök

Október 06. 2014. október 06. 1-4.évfolyamon osztályfőnök,

5-8. évfolyamon: történelem

Page 3: 229/2012. (VIII. 28.) 1/a...3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2014/15. tanév név feladatkör

tanár

Gólyasimogató 2014. október Lovász Magdolna

Világ Gyalogló

Nap

Madocsa

2014. 10. 04. Boldog Istvánné

Papírgyűjtés 2014. október DÖK vezető

Elektronikus

hulladék gyűjtés

2014. október. 21. DÖK vezető

Október 23-a 2014. október 22. Lovász Magdolna

Magyar László

verseny

2014. november Sebestyénné Venczel Andrea,

Molnár Edit

Őszbúcsúztató 2014. november Pálfi Anita

Szakmaismereti

jutalomkirándulás

2014. november 22. Pálfi Anita

Mikulás 2014. december 06. DÖK vezető

Farsang 201. 02. DÖK vezető

Kommunista és

egyéb diktatúra

áldozataira

emlékezés.

2015. febr.25 1-4.évfolyamon osztályfőnök,

5-8. évfolyamon: történelem

tanár

Március 15. 2015. 03.14. Lovász Magdolna

Óvodások

látogatása

2015. 03. Munkaközösség vezető

Szavalóverseny 2015. 04. 15. Lovász Magdolna, Molnár

Edit, Soós Ferencné

Fordított nap 2015. 04. 01. DÖK vezető

Környezetismereti

verseny /társulási/

szervezése

2015. 04. 03. Munkaközösség vezető

Holokauszt

áldozataira

emlékezés

2015. ápr.16. 1-4.évfolyamon osztályfőnök,

5-8. évfolyamon: történelem

tanár

Anyák napja 2015. 05. osztályfőnökök

Page 4: 229/2012. (VIII. 28.) 1/a...3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2014/15. tanév név feladatkör

Majális 2015. 05. DÖK vezető, Boldog

Istvánné, Dr Volmanné Reich

Márta

Nyílt nap 2015. 05. intézményvezető

Ballagás 2015. 06.12. Lovász Magdolna, Molnár

Edit intézményvezető

Tanévzáró 2015. 06. 19. 1. oszt. Osztályfőnök,

intézményvezető

Page 5: 229/2012. (VIII. 28.) 1/a...3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2014/15. tanév név feladatkör

3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

2014/15. tanév

név feladatkör isk.végzettség szakképzettség

1. Agócs Mihályné igazgató

főiskola, egyetem

szakvizsga,

biológia-kémia szakos

tanár,

2. Boldog Istvánné tanító főiskola tanító - testnev.spec.koll.

3.

Lovász Magdolna tanár főiskola

óvoda pedagógus, tanító -

magyar műv.terület,

magyar szakos tanár

4. Molnár Edit tanító , tanár főiskola

tanító - ember és

társadalom , magyar-

történelem szakos tanár

5. Pálfi Anita tanító főiskola

óvoda pedagógus, tanító –

német, angol műv.terület

6. Sebestyénné Venczel Andrea tanár főiskola

matematika-földrajz

szakos tanár

7. Soós Ferencné tanító főiskola

tanító-

könyvtár,rajzspec.koll.,

OKJ:oktatás informatikus

8. Szabóné Komáromi Ágota tanár főiskola

biológia-kémia szakos

tanár

9.. Vörösné Szabó Szilvia tanító főiskola tanító - testnevelés spec.

10. Zemkóné Horváth Zsuzsanna tanító

főiskola +

szakvizsga

tanító - könyvtár

spec.koll., preventív és

korrektív pedagógiai

pszichológia szakvizsga.

Page 6: 229/2012. (VIII. 28.) 1/a...3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2014/15. tanév név feladatkör

11. D Vollmanné Reich Márta tanító, tanár főiskola, szakvizsga

tanító, testnevelés szakos

tanár

Napközis nevelő

12. Biczóné Pető Veronika tanító főiskola

tanító - orosz,könyvtár

szak, közoktatás vezetői

szakvizsga

13. Laposáné Sashalmi Ilona tanító főiskola tanító - rajz spec.koll.

14.

Cziger Mónika tanító főiskola

tanító – testnevelés

műveltségterület

15. Nagyné Kovács Zita gyógypedagógus főiskola gyógypedagógia

Áttanítók:

Pámer Mátyás: fizika

Koczó Ibolya: informatika

Bartal Orsolya: 8. oszt angol:

Petrovicsné Árki Zsuzsanna:

ének felső tagozaton

Gálosi János: technika felső

tagozaton

Rausch István: rajz és média

felső tagozat:

Page 7: 229/2012. (VIII. 28.) 1/a...3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2014/15. tanév név feladatkör

b/ Az országos mérés-értékelés évenkénti eredményei

OKÉV -mérési eredmények

2008.év

évfolyam tantárgy intézményi országos községi

átlag átlag iskolák átlaga

6. osztály matematika 574 499 472

szövegértés 552 519 490

8.osztály matematika 553 497 473

szövegértés 499 506 478

2009.év

6.osztály matematika 473 489 465

szövegértés 479 513 484

8.osztály matematika 481 484 460

szövegértés 485 502 472

2010.év

6.osztály matematika 1601 1498 1491

szövegértés 1546 1483 1422

8.osztály matematika 1696 1622 1572

szövegértés 1643 1583 1524

2011.év

6.osztály matematika 1657 1486 1437

szövegértés 1416 1465 1408

8.osztály matematika 1529 1601 1550

szövegértés 1580 1577 1513

2012.év

6. osztály Matematika 1617 1489 1435

szövegértés 1520 1472 1412

8. osztály matematika 1700 1612 1549

szövegértés 1532 1567 1494

2013.év

6. osztály Matematika 1446 1489 1436

szövegértés 1488 1497 1428

8. osztály matematika 1661 1620 1558

szövegértés 1510 1555 1493

Page 8: 229/2012. (VIII. 28.) 1/a...3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2014/15. tanév név feladatkör

c/ a tanulók le- és kimaradásával, évfolyamismétlésével kapcsolatos adatok

évfolyamismétlő: 2 fő

f/ a tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevételének lehetősége

Szakkörök

Mindenki számára biztosított a részvétel a szakkörökön és a sportkörökön, különösen

szorgalmazzuk a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, tanulók részvételét is, a szabadidő

hasznos eltöltése érdekében

Iskolai szakkörök, foglalkozások:

alsótagozat:

matematika szakkör

angol szakkör

német szakkör

énekkar

számítástechnika szakkör

sportkör

labdarúgás

napközis foglalkozás

daloskör

felsőtagozat:

matematika szakkör

színjátszó szakkör

matematika előkészítő

magyar előkészítő

angol előkészítő

sportkör

tanulószoba

rajzszakkör

Iskolán kívüli lehetőségek:

néptánc

zeneiskola

g/ a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai

Az 1-8. évfolyamokon a szünetekre (őszi, téli, tavaszi, nyári) és hétvégére nem adunk

írásbeli házi feladatot, kivéve ha hetente egy óra van az adott tárgyból.

A házi feladat az ismeretek megerősítését, elmélyítését, a gyakorlást szolgálja.

Az otthoni tanulásra fordított idő 1. évfolyamon 45 perc, 2-4. évfolyamokon 60 perc,

5-8. évfolyamokon 90 perc javasolt.

Page 9: 229/2012. (VIII. 28.) 1/a...3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2014/15. tanév név feladatkör

A pedagógus ellenőrzi a házi feladatot, de érdemjeggyel nem értékeli

Szorgalmazzuk a feladatok elvégzését a feladás napján megoldani

Iskolai dolgozatok

Az osztályozás alapja az alsó és felső tagozaton azonos:

0 - 30 % 1

31-50 % 2

51-75 % 3

76-90 % 4

91-100% 5

- Témazáró dolgozatot előzetes bejelentés után íratunk.

- Az 1-4. évfolyamokon egy, az 5-8. évfolyamokon két témazáró dolgozatnál nem íratunk

egy nap.

- A fogyatékkal élő, a tanulásban akadályozott és a részképesség zavaros (diszlexiás,

diszgráfiás, diszkalkuliás) tanulók esetében differenciált számonkérést alkalmazunk.

Például lehetőséget biztosítunk a szóbeli számonkérésre, több időt adunk a dolgozat

megírására, segítünk a szöveg értelmezésében, stb.

A témazárók értékelése legkésőbb két héttel a megíratásuk után történi.

h/ az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményeit, a

tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje

Osztályozó vizsgázni kell, ha:

Az igazgató felmenti a tanulót a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól

(magántanuló).

Az igazgató engedélyezte, hogy a tanuló egy vagy több tantárgyból a tanulmányi

követelményeket az előírtnál rövidebb idő alatt teljesítse.

Egy tanítási évben 250 óránál többet mulasztott a tanuló.

Az osztályozó vizsgát az osztályozó értekezlet előtt bonyolítjuk le

Osztályozó vizsga előtt 1 hónappal tájékoztatjuk a tanulót és a szülőt a vizsga

időpontjáról, a tantárgyi követelményekről, és a használható eszközökről

Az osztályozó vizsga szóbeli és írásbeli részből áll, melyre a tanuló felkészülési időt

kap.

Az osztályozó vizsga a szaktanár és vizsgaelnök jelenlétében történik

i/ az iskolai osztályok számát és az egyes osztályokban a tanulók létszámát

Osztályok száma: 8

1. osztály: 15 fő 5.osztály: 17 fő

2. osztály: 19 fő 6.osztály: 23 fő

3. osztály: 14 fő 7.osztály: 14 fő

4. osztály: 23 fő 8.osztály: 16 fő

______________ _______________

Alsó tagozat: 71 fő Felső tagozat: 70 fő

Össz.: 141 fő

Page 10: 229/2012. (VIII. 28.) 1/a...3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2014/15. tanév név feladatkör

I. A 2014/2015. tanév rendje

1. Tanítási napok szünetek:

Tanítási napok száma az általános iskolákban: 181 nap

A szorgalmi idő

első tanítási napja: 2014. szeptember 1. (hétfő),

utolsó tanítási napja: 2015. június 15. (hétfő).

Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap középfokú

iskolában: 2015. április 30.

A szorgalmi idő első féléve 2015. január 16-ig tart. Az iskolák 2015. január 23-ig

értesítik a tanulókat, illetőleg a kiskorú tanulók szüleit az első félévben elért

eredményekről.

Tanítási szünetek

Az őszi szünet 2014. október 27-tól 2014. október 31-ig tart. A szünet előtti

utolsó tanítási nap október 22. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap

november 3. (hétfő).

A téli szünet 2014. december 22-tól 2015. január 2-ig tart. A szünet előtti

utolsó tanítási nap 2014. december 19. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap

2015. január 5. (hétfő).

A tavaszi szünet 2015. április 2-től április 7-ig tart. A szünet előtti utolsó

tanítási nap április 1. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 8.

(szerda).

2. Vizsgák

IDŐPONT VIZSGA

2015. január 2.

hete

június 1. hete

Osztályozóvizsga

2015. augusztus

utolsó hete

Javítóvizsga

Page 11: 229/2012. (VIII. 28.) 1/a...3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2014/15. tanév név feladatkör

3. Mérések:

a. Kompetenciamérés (országos)

Időpont Megnevezés Felelős

2015. május

27.

Szövegértési és matematikai

alapkészségek mérése a

6.,8.évfolyamokon

Pálfi Anita

2015. május

27.

Kompetenciamérés a 4.

évfolyamokon

Vörösné Szabó Szilvia

b. Belső mérések időpontjai (munkaközösségi értekezleten egyeztetés)

Időpont Megnevezés Felelős

Mérések az alsó tagozaton:

2015.05. Matematika 2-3. 2, 3. oszt. tanítók

2015.05. Környezetismeret 4. oszt. Soós Ferencné

Mérések a felső tagozaton:

2015.05. Biológia Szabóné Komáromi Ágota

c. egyéb mérési feladatok

2014. október 10-ig a tanulók eltérő ütemű fejlődéséből, fejlesztési

szükségleteiből fakadó egyéni hátrányok csökkentése, továbbá

az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az 1.

osztályosok közül azok számának a felmérése, akiknél az alapkészségek

fejlesztését a későbbiekben hangsúlyosabban támogatni kell a DIFER-

rendszer alkalmazásával. Az érintett tanulók létszámának jelentése az OH-nak

2014. október 22-ig, a DIFER-vizsgálatok elvégzésének határideje: 2014.

december 5-ig.

Idegen nyelvi mérésekre való felkészülés

Az általános iskolák hatodik és nyolcadik évfolyamán angol vagy német nyelvet első

idegen nyelvként tanulók körében le kell folytatni a Hivatal által szervezett írásbeli

idegen nyelvi mérést. A tanulók idegen nyelvi szövegértési készségeit vizsgáló

mérőeszközöket a Hivatal készíti el, a vizsgálatot az iskola pedagógusai 2015. június 11-

én végzik el a Hivatal által az iskolákhoz eljuttatott mérőeszközök alkalmazásával

Page 12: 229/2012. (VIII. 28.) 1/a...3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2014/15. tanév név feladatkör

4. Az iskolai tanítás nélküli munkanapok időpontja, felhasználása

2014. dec. 19. Tanfelügyelet, pedagógusminősítés

2015. jan. 17. A tanév első félévének értékelése

2015. febr. 13. Gyermekvéd. feladatok felülvizsgálata

2015. márc.16. Tanulásmódszertani jó gyakorlatok

2015. máj. 29. DÖK nap

5. A tanév kiemelt feladatai

erkölcstan/hit-és erkölcstan oktatás megszervezése,

1. osztály: 11 fő erkölcstan, 5 fő hit-és erkölcstan

2. osztály: 1 fő erkölcstan, 11 fő hit-és erkölcstan

5. osztály: 7 fő erkölcstan, 10 fő hit-és erkölcstan

6. oszály: 10 fő erkölcstan, 13 fő hit-és erkölcstan

Mindennapos testnevelés: Az idei tanévtől az 1. 2. 3. és 5. 6. 7. évfolyamra járó diákok

életének részévé válik a mindennapos mozgás.

Pályázatok fenntartási feladatai (TÁMOP, TIOP, IPR)

A 16 óráig szervezendő foglalkozások szervezése: A törvény szerint az iskolában 16 óráig

foglalkozásokat, 17 óráig pedig felügyeletet biztosítunk. A tanulóknak kötelességük a 16

óráig szervezett egyéb foglalkozásokon részt venni. Ezek a szabályok minden évfolyamra

vonatkoznak. A szülők kérésére az iskola igazgatója felmentést adhat a foglalkozások alól

6. A 2014/2015. tanévben a kompetencia alapú oktatás az alábbi osztályokban és

területeken kerül bevezetésre

1. osztályban teljes tanévi óraszámban matematika kulcskompetencia területen

bevezeti: Cziger Mónkia

1. osztályban szociális kompetencia és életvitel területen művészetek műveltségterületen

bevezeti: Laposáné Sashalmi Ilona

2. osztályban teljes tanévi óraszámban matematika kulcskompetencia területen

bevezeti: Soós Ferencné

3. osztályban teljes tanévi óraszámban szövegértés- szövegalkotás kulcskompetencia

területen

bevezeti: Boldog Istvánné

4. osztályban teljes tanévi óraszámban szövegértés- szövegalkotás kulcskompetencia területen

bevezeti: Vörösné Szabó Szilvia

Page 13: 229/2012. (VIII. 28.) 1/a...3. a/ Az intézményben a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2014/15. tanév név feladatkör

5. osztályban szövegértés-szövegalkotás kulcskompetencia B modul matematika

műveltségterületen

bevezeti: Sebestyénné Venczel Andrea

6. osztályban idegen nyelv (angol) területen a kompetencia alapú oktatás bevezetése

bevezeti: Pálfi Anita

6. osztályban teljes tanévi óraszámban szövegértés- szövegalkotás kulcskompetencia

területen

bevezeti: Molnár Edit

7. TOVÁBBTANULÁSI MUTATÓK

év gimnázium szakközépiskola szakiskola össz.

létszám

2006. 4 9 6 19

2007. 0 12 10 22

2008. 1 9 2 12

2009. 2 11 3 16

2010. 8 9 5 22

2011. 2 8 2 13

2012. 5 12 4 21

2013. 5 9 2 16

Madocsa, 2014. szeptember. 1.

Agócs Mihályné

tagintézményvezető